MEGSZÓLALOK

M.M.M. MŰVÉSZETI MAGAZIN

2023. 05. hó – tizenharmadik  évfolyam, ötödik szám

Kulturális és szórakoztató folyóirat

Független, és ingyenes havi lap

Alapítva: 2011 - ben , elvi síkon

Szerkesztő: Nagy Vendel magánzó, laptulajdonos

NYIBA, KÖLTŐK IMÁI  DÍJAS ÍRÓ, KÖLTŐ (2017)

ARANY BOT KÜLÖNDÍJAS (2018)

 

1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések

2.Évfolyam: 2012.  (1-tól a 6. számig)

 3.Évfolyam: 2013.  (1-től a 17. számig)

 4.Évfolyam: 2014.  (1-től a 24. számig)

 5.Évfolyam: 2015.  (1-től a 12. számig)

 6.Évfolyam: 2016.  (1-től a 12. számig)

 7.Évfolyam: 2017.  (1-től a 12. számig)

 8.Évfolyam: 2018.  (1-től a 12. számig)

 9.Évfolyam: 2019.  (1-től a 12. számig)

10.Évfolyam: 2020.  (1-től a 12. számig)

 11.Évfolyam: 2021.  (1-től a 12. számig) 

12.Évfolyam: 2022.  (1-től a 12. számig)

13. Évfolyam: május

 *

Az újság elérhetősége: nagy.vendi54@gmail.com

A Magazin kérhető saját e-mail címre is.

Fekete – fehér, és színes változatban is megtalálható a Facebookon és a blogoldalakon.

Magazinunk vakok számára is olvasható beszélő programmal, akadálymentes változatban.

A hangos versek meghallgathatók a YouTube oldalon.

A Magazin közvetlen linkje: http://megszolalok.blogspot.hu

*

A  Magazin megtalálható a MEK és az EPA  oldalain az Országos Széchenyi Könyvtár gondozásában a következő linken:

https://mek.oszk.hu/kereses.mhtml?dc_creator=nagy+vendel&dc_title=&dc_subject=&sort=rk_szerzo%2Crk_uniform&id=&Image3.x=0&Image3.y=0

*

Figyelem!

2018. júniustól egy új linken is elérhető a Magazin, azonos, változatlan tartalommal

de megújult külsővel amelynek a linkje:  http://www.muveszetimagazin.blogspot.com

* 

Nagy Vendel eddig megjelent E- könyvei a MEK oldalán kereshetők.

A verses kötetek szintén elérhetők pl.: www.mek.oszk./13500/13542

A  Magazin versei rádióban is rendszeresen hallhatók:

Radio Mozaik Sydney – Ausztralia

*

Szerkesztőség: M.M.M. Nagy Vendel

7100. Szekszárd, József Attila utca 3.

Telefon: 06/30-550-5106

Facebookon: nagyvendel   -  Skype-on: nagy.vendi54

 

*****************************

MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE

************************************************* 

 1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK! 

 
   Sokan mondják nekem, hogy szuverén jogom  a május a kedvenc hónapom, érthető okokból, immáron hatvankilenc éve. Aztán csak kapkodhatjuk a fejünket a sok program láttán, a májusi felvonulások majálissá szelídültek, az anyák napja meghitt pillanatai után a pünkösdi liturgiák, és népi mulatságok sokaságai kápráztatnak el, majd a gyermeknapi mozgalmas pillanatok következnek, melyek béke időkben feledhetetlenek, háborús időben pedig óvóan féltőkké válnak. Várjuk, éljük meg ezeket a csodás pillanatokat. 

Soha ne feledjük el a népi bölcseletet, a májusi eső aranyat ér!

Egyebet nem mondhatok: a szerkesztő.

 ANYÁK NAPJÁRA  
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL:
ÉDESANYÁMNAK
 
Mikor kicsi voltam,
anyák napja reggelén

Hozzád totyogtam,
vittem pár szál gyöngyvirágot,
Neked akartam adni
az egész világot.
 
Most hogy már felnőtt vagyok,
csupán szeretetet adok,
a világ hívsága
messze került bőven,
a  fények sugára
fényévre fut előttem,
utol sosem érem,
fogadd most is örömmel
ezt a csokrot tőlem.
 
Potyognak könnyeim,
gurulnak végig orcám ráncán,
mintha régi gyöngyvirágok
illatozó tánca  
gyöngyőzne a párnán.
 
Köszönöm Édesanyám
azt hogy megszülettem,
e csodás életet
tanítottad nekem,
melyet mindig szerettem,
őrködjél sokáig
még óvón felettem,
odafent a  mennyben,
mert a  nemes lelkek
csakis  oda kerülhetnek.
 
Örülök hogy vak létem
meg nem élhetted,
mindezt ha láthatnád,
meghasadna a szíved.
 
SZEKSZÁRD,   2019.MÁJUS  05.

.................................

 
Szegzárdi Nagy Vendel Édesanyámnak című versét elmondja: Ilosvay Gusztáv
 
A  RÁDIÓ MOZAIK SYDNEY  MAI ADÁSÁBÓL 2020.  MÁJUS  03.  ANYÁK NAPJÁN
https://www.youtube.com/watch?v=SCt6cME8zM0&feature=youtu.be

............................

 

AZ ADÁS MAI  AJÁNLÓJA 

 
2020.05.03 Adás.  Ha Isten is segít akkor az utolsó adás volt, amit karanténban kellett csinálnunk.  Már bejelentették, hogy mindenféle előírások betartása mellett bemehetünk a stúdióba és onnan közvetíthetünk.  Valljuk be őszintén azért az élő közvetítés az igazi. Viszont míg el nem felejtem: Boldog ANYÁK NAPJÁT minden kedves anyukának, nagymamának és leendő édesanyának. Remélem tetszeni fog a műsor, amit erre a napra készítettünk. Végére beígértük,

hogy a Karantén Dalt

Ilosvay Egyed Katalin és Gusztáv

 lejátsszuk, az összeállítás  Vladucz  Zoltán operatőr munkája és 100 önkéntes lelkes részt vételét tükrözi. Persze mi sem szerettünk volna kimaradni. Gyere, énekelj velünk! Hidd el élvezi fogod. Jó szórakozást,  jó rádiózást! Találkozunk jövő héten ugyan itt, ugyan ebben az időben! Hívhattok a stúdióban adás alatt ( 02 9816 2777 )
Ezt a honlapot tedd be a keresőbe
www.radiomozaiksydney.com.au
 
ILOSVAY GUSZTÁV, ÉS ILOSVAY EGYED KATALIN
RÁDIÓ MOZAIK SYDNEY -  AUSZTRÁLIA

************************************************* 

 SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL 

 
 
 1.  LECTORI SALUTEM, ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
      SZEGZÁRDI NAGY VENDEL - KÖSZÖNTŐ ANYÁK NAPJÁRA
 2.  VERSEK A NAGYVILÁGBÓL - KORTÁRSAINKTÓL
      ANYÁKNAPI, ÉS GYERMEKNAPI GONDOLATOK
     TÓTH LÁSZLÓNÉ RITA, SZILÁGYI ANITA,  KRIVÁK MÓRICZ JUDIT ILONA,
      PITTER GYÖRGYNÉ ENIKŐ, ENGEL CSABA  (ERDÉLY), SZŐCS ÉVA (ERDÉLY)
      BUDAI ORSOLYA,  SZEGZÁRDI NAGY VENDEL, 
      DÁMA LOVAG NAGY CYNTHIA ÍRÓ, KÖLTŐ,  KOVÁCS JÓZSEF, KOPEK (ERDÉLY)
 3.  ÉLETRAJZ -  II. RÉSZ
      KELEMEN GYÖRGYNÉ EDIT: A KISLÁNY, KI NEM KELLETT SENKINEK
      HALLGASSÁTOK HANGOS MESÉIMET
 4.  ÖNSEGÍTŐ KÖNYV
      ÖRÖM AZ ÜRÖMBEN, ENYHÍTSÜK KÖZÖSEN SÉRELMEINKET
      ÍRTA ÁRVAY MÁRIA XIII. RÉSZ
 5.  NOVELLA  - XIV. RÉSZ
      KURUCZ ÁRPÁD:  NOKI (I. RÉSZ)
 6.  REGÉNY FOLYTATÁSOKBAN
      KÁLMÁN ÁGNES ÍRÓ, KÖLTŐ:
      RÉSZLET A JÉGBE ZÁRT SZERELEM C. REGÉNYEMBŐL (V. RÉSZ)
 7.  ANGYALI TALÁLKOZÁSOK
      VÉGHELYI PÉTERNÉ: A FIÓKOS SZEKRÉNY TITKAI  (II. RÉSZ)
 8.  HAZAI TÁJAKRÓL
      SZEGZÁRDI NAGY VENDEL IRODALMI MÜINTÉZETÉBŐL
      ÁPRILISI BOLOND VERS, ELŐADJA ILOSVAI GUSZTÁV
      GOLGOTA, ELMONDJA ILOSVAY GUSZTÁV
      A FÖLD NAPJA PIROS PÁNTLIKÁS MÁJUSBAN      
 9.  TÚL AZ ÓPERENCIÁN
       AUSZTRÁLIA KORAI TÖRTÉNELME, CSEVEGŐ STÍLUSBAN
      KOLOZSI ERZSÉBET AUSZTRÁLIA
      TÓTÁGAS PODCAST - XVI. RÉSZ
10.  BEMUTATJUK
       ILOSVAI GUSZTÁV SZOBRAIT II. RÉSZ  AUSZTRÁLIA
       A TALIGÁS EMBER
11.  EMLÉKKÉPEINKBŐL
       VÉGHELYI JÓZSEF ÉS LÁSZLÓ LÁSZLÓ, AZ ISKOLA TANÁRAI:
       VOLT EGYSZER EGY RÓZSA SZAKKÖZÉPISKOLA
12.  MEGJELENT : LÁTLELET A LÁTHATÁRON
       WESSELY GÁBOR LEGÚJABB KÖTETE, LÁTLELET CÍMMEL
13.  MESEREGÉNY FOLYTATÁSOKBAN
       VÁRKONYI KITTI: VARJUCKÓ  V. RÉSZ
       A KÖNYVET ILLUSZTRÁLTA, KALMÁR ZSUZSA, SZÁJJAL, ÉS LÁBBAL 

       FESTŐ MÜVÉSZ
14.  JÉZUS TANÍTÁSAI
       A HEGYI BESZÉDRŐL - SZELLEMI MAGYARÁZAT ÁLTAL
       ÍRTA POÓR EDIT  (XX. RÉSZ)
15.  VERSRŐL VERSRE KORTÁRSAINKTÓL
       KRIVÁK MÓRICZ JUDIT ILONA,  MÉSZÁROS MELINDA SZLOVÁKIA ( FELVIDÉK),
       KUCHTA CSILLA,  KOVÁCS TIBOR, KELEMEN GYÖRGYNÉ EDIT,
       CSOMOR HENRIETT
16.  ANYA ÉS A LÁNYA
       CSOMOR HENRIETT : ELVÁLASZTHATATLANOK
17  TANMESE GYERMEKNAPRA .   
      TÓTH LÁSZLÓNÉ RITA: A BÁTOR NYUSZI
18.  VÁLOGATÁS ÍRÁSAIMBÓL
       MÁRKUS KATALIN: SZÜLŐFÖLDEM
19.  ÁLOMMESE GYERMEKNAPRA
       ÁLLATOK FESZTIVÁLJA -  ÍRTA KOVÁCS ÉVA
20.  SZERKESZTŐI ÜZENETEK

************************************************* 

 2. VERSEK A NAGYVILÁGBÓL  - KORTÁRSAINKTÓL 

 

ANYÁKNAPI, ÉS GYERMEKNAPI GONDOLATOK

 
TÓTH LÁSZLÓNÉ RITA: Anyák napja
 
Kicsiny csöppség, még beszélni sem képes,
Mégis látod, és érzed: szeret téged.
Ahogy fölé hajolsz, vagy felemeled,
Nem csak a szája, a szeme is nevet.
 

Később szívet, vagy házat rajzol neked,
letépett virág fejét nyújtja feléd.
Azon veszekednek a kis gyerekek.
hogy melyikük édesanyja a legszebb.
 
Kamaszként már nehezebb a köszöntés,
Elmúlt rég az „anya lesz a feleség.”
A szomszéd kislány tetszik, ki sokkal szebb.
A lányoknak is a fiuk tetszenek.
 
Mikor a gyermek felnő és szülő lesz,
Felidéződnek a sok szép emlékek,
előkerülnek kedves és szép versek
virág mellé köszöntésül majd jó lesz.
 
Azután, hogy telnek-múlnak az évek,
Édesanya is egyre idősebb lesz.
Többé már nyújthat ő segítő kezet.
Akkor éreztesd, mennyire szereted!
 
Ma ne legyen fontos senki és semmi
Csak az egyetlen, drága édesanyád!
Gyermeki szeretettel öleljed át!
Simogasd fáradt kezét, ráncos arcát!
 
Mert többé nem kell már vers, szív, vagy virág,
Szíve minden melegével téged vár.
Nevessen a szemed, úgy, mint egykor rég!
Érezze, hogy kell ő valakinek még!

..................................................

 
SZILÁGYI ANITA : Krisztustövis
 
Krisztustövis őrzi álmod,
Hallhatja még sóhajtásod,
Aranylombja alatt megállok szótlan,
Szeretetösvényedre szirmot szórtam,
 

Nehéz lett a szívem,
Ólomsúly húzza,
Befelé könnyezem,
Rideg márvány Édesanyám háza,
 
Krizantémcsokor kezemben,
Remegő könny szemeimben,
Nem enyhíti gyászom
Feldíszített sírhalom,
 
Hirtelen árván hagytál,
Búcsú nélkül távoztál,
Széttépi szívem a fájdalom,
Édesanyámat többé nem láthatom,
 
Simogatnám szenvedő arcát,
Megölelgetném fáradt vállát,
Szeretném hallani hangját,
Ahogy kottázza nevem szólamát,
 
Még egyszer elmondanám,
Nagyon szerettelek, Édesanyám,
Könnyeimet morzsolom,
Fáradhatatlan kezeidet áldom,
 
Szelídséged, szívjóságod,
Pótolhatatlan hiányod,
Nincs, ki segítsen nekem,
Terheimet egyedül viszem,
 
Látom, szállsz a tiszta fényben,
Angyalkákkal napsütésben,
Lelked újraéledt bölcsődalon,
Szenvedéseidtől szabadon,
 
Mikor lejár életutam,
S rám fekete felhő zuhan,
Vársz rám a vakító fényben,
Repkedhetek hófehér égen,
 
Nesztelen meggyújtom mécsesem,
Talán mégis érzed közelségem,
Isten áldjon, Édesanyám,
Köszönöm, hogy vigyáztál rám.
 

*

 Angyallány

 

Anya van ma minden szóban,

Gondolatban, bús dalomban,

Szinte látom csodás arcát,

Hallom göndör kacagását,

 

Nem halt ő meg, odaát van

Egy szebb, nemesebb világban,

Ott él, hol nincs több fájdalom,

Rosszindulat, gúny, szánalom,

 

Hideg sírkő elfáradt testet takar,

De a lélek halhatatlan, élni akar,

Szólok hozzá úgy, mint régen,

Megérti, ha bánat kínoz éppen,

 

Angyal-lénye mellém huppan,

Könnyeim törölgeti gondosan,

Felsegít, sohasem hagy elesetten,

Útjaimon mellettem száll észrevétlen,

 

Sírján ma csendesen égnek a mécsesek,

Fehér, sárga krizantémok díszlenek,

Angyallány látható gyertyái fényében,

Anya halhatatlan testet váltott a Mennyben.

 

*

 Kedvesemnek

 

Neked adom a Napfelkelte első sugarát,

Tiszta fénnyel töltse fel szíved auráját,

Neked adom a forrás első csobbanását,

Többé ne érezd a szerelem szomjúságát,

Neked adom a fehér bárányfelhőket,

Feledtessem el veled a borús időket,

Neked adom az erdő csicsergő hangját,

Mindig halld a kedves madár nótát,

Neked adom a Csendes-óceán moraját,

Nyugtassa meg szíved robaját,

Neked adom a Hold bűvös misztikumát,

Őrizze meg képzeleted szárnyalását,

Neked adom a tűz parazsát,

Soha ne érezd a hideg hatását,

Neked adom a hűs tenger áramlatát,

Bőrödön mindig érezhesd fuvallatát,

Neked adom a szerelmem

S a bennem élő szépségem,

Fogadd el csetlésem-botlásom,

Tudod, tökéletesség nincs ezen a világon.

 

*

 Millió virágba borult a táj

 

Szoknyám libben lenge széllel,

Millió pipacsot szórsz rajtam szerteszéjjel,

Légiesen balettozom a virágos mezőn,

Kalapomról piros szalag leng a levegőn,

 

Rózsaszínű a felhő, bohém álmodás,

Káprázatos csoda, akár egy látomás,

Szaladunk millió piros pipaccsal megfogni a felhőt,

Langyos zápor hull, horizontra fest egy sellőt,

 

Boldog vagyok, perzsel szívem,

Nyár dalol bennem, forr a vérem,

Szoknyám selymes fodrán pipacsszirom kuporog,

Szád széle játékosan hozzá kucorog,

 

Oh, millió virágba borult a táj, feléledt a természet,

Ámulatba ejtette párás szemeimet,

Lenge lepkével könnyen repdes szívem,

Kinyílt bennem az élet pipacsos színben.

.................................

 

 
Krivák  Judit-Ilona:  A  mában  élek
 
A  mában  élek ,
de  nem  a mának  élek.
Még tervezek,
Na  nem  hosszú  távra,
csupán  egy  évre.
 

Így  hetven évesen
minden nap  ajándék.
S  ennek  örülni  kell.
 
 Örülni kell  a  napsütésnek,
a  madárdalnak,
a  szél  fuvallatnak.
Egy  szép  könyvnek,  filmnek.
Egy jó  beszélgetésnek,
 
A  szép  estének
a holdfénynek.
A  reggelnek
a  forró  illatozó  kávénak.
 
De  ott  a  vágy  hogy  elmegyek
valahová  , olyan  helyre
ahol még  nem  jártam.
De  csupán itt kies hazámban. 
Látni  hegyet,  s  dombot is.
Meleg vizű  forrást.
Romos  várat. melyet
 a moha belepett.
 
Csupán  egy  évre  tervezek,
S  az  év  végén  örülni
hogy ez az  év
nem hozott
fájdalmat,  betegségeket.
 
Csak múlt az idő  csendesen.
Hisz az eseménytelenség
is  adhat  örömet
 
Talán   ad  az  élet  még  ilyen  éveket..
 
2023.03.07.
 

*

 Krivák  Móricz  Ilona  Judit:  Szépség

 

Hajad  enyhén  hullámos

szőke loreley

Barby az  alkatod.

Fejeden  korona,

Na  de  meddig  marad  így???

 

Gyilkosod az  idő.

Ő  mondja  meg,

 

Ahogy  múlik  hajad  ősz  és ritkul

görbül  a hát,  fogad  elveszted.

ráncosodik vékonyul  a bőr.

az erek lilásan dagadnak kifelé.

 

S  mi  marad???

Ki  tudja  ….

S már  nem  vagy  önmagad,

 

A  kehely  mely a tested

romos…..

Na  de  a lélek???

mely  e  testben  él?

Az időtlen lélek?

Ő AZ ÉRTÉK,

 

Már  ha,,,

Gondoztad  e?

Ápoltad  e???

Tanítottad  e?

Hagytad  e  fejlődni?

S  így széppé  tenni???

 

Hisz az igazi szépség  Ő.

talán  kedves,  szerény

művelt,  nem  hivalkodó,

Nem  ármánykodó.

 

A  testi szépség  uralma  alól

felszabadulva  mutatja  önmagát,

csendben meleget  sugározva ,

tárulkozik   fel

Fénylőbb és  szebb  bárminél

ami  matéria.

A  LEGCSODÁLATOSABB  A  LELKI  SZÉPSÉG ,

 

2023.03.18.

 

..........................................

 
PITTER GYÖRGYNÉ ENIKŐ: Április volt
(Enikő – szócseppek)
 
A füredi mólón sétáltunk,
már a part felé vitt utunk.
Össze - összenézve,
kezem kezedben,
mosollyal szívünkben,
boldogan lépkedtünk,
örültünk, hogy itt vagyunk.
 

És akkor a partközelben,
a Vitorlás Étteremben,
megszólalt a zene.
 
Egy gyönyörű dallam
szállt felénk a szélben,
lelassult léptünk,
egymásra néztünk.
Egyszerre pezsdült fel
bennünk ifjúságunk,
éledt fel szerelmünk.
 
Karod derekamra fontad,
szemedben mosoly bujkált
és pár másodperc múlva,
Te, akit oly nehéz volt táncba vinni,
kócos hajamba bújva,
megtetted első lépésedet.
 
És már forgott is velünk a világ,
szálltunk, keringtünk,
a lágy zene repített,
öleltél, pördültünk, nevettünk,
szemedben huncutság fénylett.
 
Pár percig tartott,
amikor te meg én,
a füredi móló hídján táncoltunk, 
csak mi ketten voltunk ott,
és az áprilisi szél…
 
2023. március 3.

................................

 
ENGEL CSABA  (ERDÉLY):
Lelkem napsugara
 
Kinek karjai közt ébredtem,
Nevettem, mocorogva sírtam?
Kinek ruhájába kapaszkodtam
Amikor még csak járni tanultam?
 

Kinek szeme ragyog mint a nap
S édes könnyekkel áztat?
Kinek keze dédelget, cirógat
S átölel amikor baj van?
 
Kinek lelkében láttam napsugarat
S felhőtlen ragyog arca?
Kinek ajka csókol s vigasztal
Ha nem adnak nékem igazat?
 
Kinek szíve oly hatalmas?
Hogy ott elfér a világ panasza,
Ki az ki hosszan tűr és hallgat?
S ha hiányzok imába foglal.
 
Egy gyönyörű nő, édesanya,
Szeretete pótolhatatlan!
Ő a lelkem fénye napsugara,
S az éjszaka legszebb csillaga!
 
 2023.03.06
 

*

 

Felpörget gitárom ritmusa

 

Elpattant gitárom feszes húrja,

Jaj de furcsa szomorú a hangja,

Nem búsulom veszek ha kell újat,

Istent kérem szálljon meg a múzsa.

 

Elpattant húr, elröppent varázsa,

A gyönyörű nő édes, forró csókja,

Elröppent hangja majd újra feltámad,

Csak ihlet kell, hogy dalszöveget írjak.

 

Gitáromba bújt, mocorog a múzsa,

Fúj a szél s valaki fölsóhajt

Cirógasd húrjaim játssz egy régi dalt!

Majd felpörget gitárod ritmusa.

 

Eszembe jutott egy régi nosztalgia,

Újra kezembe vettem gitáromat,

Megszólalt, ékes hangja, feltámad

A gyönyörű nő s szerelmünk lángja.

 

 2023.03.03

 

.......................................

 
SZŐCS ÉVA  (ERDÉLY):
OLYAN VERSET
 
Valami nagyot akarok alkotni.
Valami nagyot, mi fent marad.
Mi emberek szívében ott zeng,
évek, s évtizedek alatt.
 

Olyan verset szeretnek írni,
benne legyen öröm es fajdalom.
Melyik kifejez mindent,
mit a szív rejt el,  titkon.
 
El nem mondott szavaknak, Örök
ott benne helye lenne.
Isten sugallta imaim
a sorokat körbe lengje.
 
Olyan verset alkotni,
melyet meg nem írtak soha.
Elhasználni minden szép szót benne ,
hogy a szívekig hatoljon az.
 

*

ÖRÖKSÉGEM

 

Mikor gyermek voltam,

más világról álmodoztam.

Daccal éltem minden napom,

úgy éreztem szegény vagyok.

Egy nap Apám rám szólt:

Gyere!

S a Hargitára fel vitt engem.

Fönt a csúcson mellém lepett,

Nézz szét -mondta komoly keppel.

Látod ezt a sok szépséget?

Drága Isten nekünk adta

mind amit látsz, ránk ruházta.

Becsüld, szeresd, óvd meg, kérlek.

Örökségbe adom neked.

Bármerre jársz, bárhol élhetsz,

ne feledd itt várnak téged.

Ez az igazi otthonod,

mindig ide haza vagyol.

Latod ott a fenyveseket?

nézd a fákat mily kecsesek,

sziklaszirten is megállnak

csúcsaik az égbe vágynak.

Szél döntheti, földig hajlik,

de Ő büszkén kettétörik.

Olyan mint a székelyember,

nem adja könnyen a lelket,

dacol, s ha kell halni is kész.

Látod mennyi szépség rejlik?

Virágos rét körbe vesz itt,

hegyek ormán gyopár nyílik,

friss patakból szarvas iszik.

Azért kaptuk ezt a földet

mert ilyen szép sehol sincsen.

Mehetsz, jöhetsz ezerfele

szíved melyen Erdélyben ellsz.

Ahogy telnek el az évek,

érzed itt pihenhetsz végleg.

 

És ott álltam fent a hegyen,

szívem megtelt szeretettel,

akkor ott megbabonázott

a Hargitát őrző Amor .

Lelkem végleg neki adtam,

titkon csendben megfogadtam:

Nem hagyom el, amig élek,

átadom az örökségem

gyermekeim megkapják,

remélem, hogy majd tovább adjak.

Mikor eljön végső  órám,

sírom legyen a Hargitán,

fenyveseknek szent ölebe-

ott találjon meg az Isten.

 

*

ÁLMODJ SZÉPEKET

 

Hunyd le szemed aludj el,

ringatlak drága gyermekem.

Dalt dúdolok csendesen

aludj nyugodjon édesem.

 

Ne félj vigyázom éjjeled,

álmod legyen egy szép mese.

Anya itt lesz, ha felébredsz,

minden gonosztól megvéd téged.

 

Vigyázom almod reggelig,

a fényes hold is nekem segít.

Csókot lehelek párnádra,

a csillagok is rád vigyáznak.

 

Kezembe tartom kis kezed,

ha alszol, sem engedem majd el.

Megsimogatom kócos fejed,

álmodj szépeket gyermekem.

 ............................................

 
BUDAI ORSOLYA: PENNA
 

könnyű sóhajjá ritkul a harmat
hűvös lehelet zúzmarát aggat
kristály fátyolruhát hímez a tél
s pőre ágkaron elpihen a dér
 
lehulló csillagok semmibe tűnnek
arasz'ló napkelte fénymagot ültet
lelkek tavában a remény dereng
Isten pennája írja a jelent
 
2021.
 

*

BUDAI ORSOLYA: AMFORA

/Óda a Nőhöz/

 

Mindenik kehely, melybe

holdfény alakod csordult,

ragyogó isteni alkotás -

mennyei kezek formálta

tökéletesre simított

királynői, fenséges palást.

 

Pilláid árnya rebbenő lepke,

ajkaid íve csókokért sóhajt,

szépséged zengik ódadalok,

szerelmed íze mennyei manna

érted esend a férfiak vágya,

méhedben nyílnak a holnapok.

 

Hajad koronája fürtökben omló,

szemed tükrében angyalok lelke,

rózsállik bőröd finom bársonya;

gömbölyű csípőd, kebled a forrás

mindenség alkotta örömjáték,

tökéletesre formált Amfora.

 

2021.

.................................

 

ANYÁKNAPI BŰNBÁNAT.

 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL:
ÉDESANYÁNKNAK - TÉKOZLÓ FIAK
 
Szűk kicsi utcán
Görbe anyóka
Fiait várja
Éhes a szóra.
 
Hol? Merre járnak?
Tékozló vággyal,
Korgó gyomorral,
Üres iszákkal.
 
Cipőjük elnyűtt
Ép-e a testük?
Idő viharában
Megtört-e lelkük?
 
Kimegy minden este
Utca elejére
Anyai szíve
Bánattal telítve.
 
Sok éve várja
Kapuja tárva
Minden bűnük
Rég megbocsátva.
 
Megbánva bűneink
De mindhiába,
Sírva borulunk
Sötét sírjára.
 
2023.    ANYÁK NAPJÁRA

...........................................

 
DÁMA, LOVAG NAGY CYNTHIA ÍRÓ, KÖLTŐ:
Esőcsepp az arcodon
 
Szeretnék az arcodon
esőcsepp lenni, ujjaim
érintése nélkül legördülni.
 

Arcod csodás bőrén
végig folyni s a
szellő segítségét kérve
simogatni...
 
Csepp alakban a málna
szádra csókot lehelnék,
melyet nagyon élveznék..
s erős karodon hosszan időznék.
 
Eláztatnám hajad göndör fürtjét,
s hogy meg ne fázz, kérném
a napocska segítségét .
 
Belefolynék a gyönyörű szemedbe
fénylő csillagot varázsolnék
tekintetedbe
 
Majd a holdsugár fényénél
bebújnék a szívedbe
s bevackolnám magamat
örökre.....
 

*

 

NAGY CYNTHIA: Álommanó jöjj...

 

Nem jön a szememre álom

pedig már úgy várom

álommanó jöjj már sietve

szórj álomport a szemembe.

 

Hol késlekedsz, hová lettél ?

Talán szabadságra mentél ?

Azt nem teheted velem,

tudod, hogy kellesz nekem !

 

Ismered a történetem,

mikor még Ő itt volt velem

de elment pedig Ő volt a minden

nem tudhatja soha meg, hogy

mennyire szerettem....

 

Képzeletem játszik velem,

pedig Ő már nincsen velem.

Ahogy ma elfutott mellettem

egymásra se néztünk, mint

 

két idegen !A szívem  majd

kiugrott, úgy ficánkolt ! De

vége ! S jobb már nem is

lehetne... Álommanó...

 

hol késlekedsz? Miért hagyod,

hogy elmélkedjek ?Elengedtem

vége már..... akkor is, ha

picit fáj...majd holnapra jobb

lesz tán... .

 ...................................

 
KOVÁCS JÓZSEF, KOPEK  (ERDÉLY): Anyám          
 
Anyám, édesanyám, ides voltál nekem,
Emléked őrzöm és tisztelem éltemben.
Nyár volt szívedben mikor megismeretelek,
Kik  közé jöttem, a tavaszban születtek.
 

Mikor ölelted és csókoltad kis fiad,
Arcomon ráncaid véstek barázdákat.
Kebledben a szíved, úgy,  mint még addig soha,
Új életért dobogott, most utoljára.
 
Mikor majd balsorsom igazán felfogva,
Mint vérző madárnak szárnyait levágva,
Zuhantál a mélybe, a poklok poklába,
Lelked a keserűség elborította.
 
Emlékszem anyám a nehéz pillanatra,
A bánat ült vissza szomorú arcodra,
Kézen fogva vittél az első osztályba,
Hagytál fájó szívvel tanítóm gondjára.
 
De az idő repült és ütött az óra,
Egy őszi reggel vittél az állomásra,
Úgy jut eszembe mintha csak ma lett volna,
Mindketten sírtunk de egyikünk sem tudta.
 
És így féléretten, a gyümölcs lehullott,
Kegyetlenül a sors tőled elragadott.
De bárhol is jártam, messze idegenben,
Óvó karjaidat mindenütt éreztem.
 
Mikor elmentem és otthonom elhagytam,
Az útra, a tízparancsolatot kaptam.
Ez volt mindenem, mit tarisznyámba tettél,
És az a jó érzés hogy mindig szerettél.
 
Mindig sajnáltad, mit nem tudtál megadni,
Mit szerettél volna velem megosztani,
Ezért én tereád sosem nehezteltem,
Irántad csak mindig mint adós éreztem.
 
És most mikor ott pihensz, valahol a mennyben,
Én sosem hagytalak anyám feledésben,
Mint élő rózsafát  őriz lelkem emlékemben ,
Jó édesanyám, ki ides voltál nekem.
 

*

Látom anyám

 

Látom anyám közeledni a múlt ködében,

Miként szapult ruhát hoz a fején sietve,

Mit tisztára mosott a Berettyó vizében,

Óriásnak tűnt ő így, mindig szemeimben.

 

Ha a mezőről jött, tele volt mindig keze,

Tarisznyájában a madár látta kenyere,

Finomabb volt, mint ma a legjobb vajas zsemle,

Mellé erdei szamóca, mindkét zsebében.

 

Fején hatalmas tökkel, és kettő kezében.

Nyakában füzér gomba, vackor kötényében.

Homlokán gyöngyöző verejtékkel, érkezve,

Lábai épp, hogy hozzák, de ránk néz nevetve.

 

Most is látom érkezését, mintha ma lenne,

Az udvarra belépve, már körbe van véve,

Valamit mindenki már is kapni szeretne,

Mindenki egyet kér, a madárlátta kenyeret.

 

De ő csak áll, és arcán könnyei peregnek,

Egyszerre letesz mindent, átölel mindőnket,

Most mindent feledünk, szamócát, kenyeret,

Mert átfűt mindenkit az anyai szeretett!

 

Tudtam anyám, még meg sem születtem,

De te sohasem akartál engem.

De jöttem, mert a mag el volt vetve

És gyászba borult lelked örökre.

 

Velem kaptál egy újabb keresztet

Mit, még csak éltél, hordanod kellett,

Csak egy gondolat bántotta lelked,

Hogy adhatnád nekem egyik szemed.

 

Ezért anyám rád nem nehezteltem,

Hogy megszültél mindig megköszöntem

Szíved melegét mindig éreztem,

Emléked őrzőm most is szívemben.

 

Találkozásunk már nincs messzire,

Készítsd szálásom a közeledbe,

Mit elkezdtünk földi életünkben,

Bevégezzük odafent a menyben.

************************************************* 

 3. ÉLETRAJZ  II. RÉSZ 

 

KELEMEN GYÖRGYNÉ EDIT: A KISLÁNY KI NEM KELLETT SENKINEK

 

Játék az oviban

 
Játszani nem volt szabad, viszont az egyik fiatal óvónő játszott velem. Homokoztunk, készültek a homoksütik a vár, és végre egyszer önfeledt gyerek voltam. Na de ennek nagy ára volt, jött anyu.
-   Hogy nézel ki? Mint aki disznót szopott, nem is való vagy lakásba! Nem fogom meg a kezedet, nem is ismerlek, menj át a másik oldalra! Mi nem tartozunk össze! Én felmegyek először a lakásba, várj egy kicsit, ne rögtön gyere, ne lássanak minket együtt. Nem vagy a lányom, megértetted?
 

Én meg csak szabadkoztam: nem csináltam semmi rosszat, csak játszottam az óvó nénivel. Sírtam, könnyes szemem kis homokos kezemmel töröltem.
Mikor felértem, anyám rám szólt.
– Ne gyere beljebb, állj meg ott ahol vagy! Behozod a mocskot a koszt a lakásba! Én csak álltam és meg kellett várnom míg meleg lesz a víz a fazékban. Meg kellett ígérnem, hogy soha többet nem játszom. Anyám megfürdetett, végig szidott, mocskos és koszos vagy, még a lábad ujja között is tiszta homok! Miért kellett az egész homokozót elhozni? Szégyelld magad, most ki kell mosnom a ruhád, tiszta kosz, ezt holnap már nem veheted fel. Eredmény az lett, soha többet nem mertem játszani és vágyakozva néztem a többi gyereket, nekik lehet. Az oviba azt szerettem, hogy lefekvés elött mindig mesét olvasott az óvó néni, szinte tátott szájjal hallgattam a szép mesét. Anyu mikor jött értem kedves volt, de csak addig, míg látták. Persze a jó anya szerepében villogott más előtt, lássák milyen rendes anyuka. Így mindenki azt hitte, milyen aranyos és kedves, más előtt még puszit és ölelést is kaptam, egyébként nem.
 
Egyik nap nem jött értem senkisem, az óvó nénivel a lépcsőn ültünk. Kérdeztem tőle, hogy kellek-e neki, mert én senkinek nem kellek. Senki nem szeret és így nem jó. Mondta, ő szeret engem.
 
-  Kellek neked? – kérdeztem csodálkozva? Addig azt hittem, csak nyűg vagyok, ki nem kell senkinek sem.
-  Mondta, ő szeret engem.
-  Menjünk akkor hozzád, gyorsan, míg nem jön anyu! Menjünk, meneküljünk, vigyél haza hozzád, kérlek! Jó kislány vagyok, még enni sem kérek.
-  Bizony elvinnélek, de nem szabad.
Jött az anyám és kérte a bocsánatokat, pedig én reméltem, inkább az óvó nénivel maradhatok, mert ő szeret engemet.
 
Másnap az óvó néni beszélt anyuval. Pár napig puszit kaptam mikor megjött, mondtam neki, nem kell. Utána nem kaptam, semmi nem változott. Maradt a jó anyuka színjáték. Ő hősnek gondolta magát, mert veszekedett apuval. Az, hogy én is ott voltam és sírva aludtam el, senkit nem érdekelt.
 

*

Korházban

 
Középső csoportos óvodás voltam, mikor elkezdtem fulladni, már nem tudtam fekve aludni, mert nem kaptam levegőt. Csak ülve aludtam, az óvónő szólt anyunak, vigyen el orvoshoz, de teltek a napok, az óvónő már üvöltött
-   Nem érti meg, a lánya megfullad!. Hangosan ordított, hogy még mi gyerekek is megijedtünk tőle.
Szipogva mentem szeretett óvó nénihez :  én csináltam valami nagyon rosszat, hogy ennyire kiabált? Azt hittem én vagyok a bűnös, valami nagyon rosszat tettem, azért kiabál anyuval.
 
Ő csak megsimogatta a fejem,  nem, dehogy.
 
Másnap orvoshoz mentünk és onnét egyenest a korházba. Ki kell venni a mandulámat, mert megfojt. Nagyon féltem, nem tudtam nekem mandulám is van, egyáltalán, hogy került oda. Azt tudtam a torkomban van, mert ott fájt.
Kórházban sok rémült gyerek volt, aki már túl volt rajta és rém történetet mesélt, mi is történt a műtőben. Volt, akinek cső állt ki az orrából, nekik orrmandula műtétjük volt, félelmetes, rettegtem, most mi lesz.
Be kellett menni a műtőbe. Ott volt egy nagy fekete színű bőr szék. Jó nagy volt. Oda kellett ülni, le lett szíjazva kezem, lábam, nehogy kalimpáljak. El sem tudom mondani, mennyire rettegtem.  A doktor bácsi mondta, nézzek a fején lévő tükörbe, aztán nem tudom mi is történt. Csak mikor újra kinyitottam a szemem, egy korházi ángyon toltak ki és a neon világitást láttam. Aki tolta az ágyat, megszólalt,
 
-  Na végre észhez tértél!
-  Nem műtöttek meg?
-  Már, túl vagy rajta.
-  Nem is fáj.
-  Nem is fog.
 
Most jöttem rá, fekszem és kapok levegőt. Tényleg túl lehetek rajta, de nem is fáj, pedig a többiek azt mondták szörnyű lesz.
 
A korházban jó volt, mindenki szeretett, kedvesen szóltak hozzám. Először életemben madártejet ettem, nagyon finom volt, szinte habzsoltam. A doktor bácsi meg kijelentette a gyerek alul táplált. Etessék, mindent kapjon meg, amit csak szeretne enni, csak hízzon! Meg maradt bennem, alul táplált, hiszen én csak fent a számmal tudok enni, lent nem, viccesnek találtam.
Mindenki etetni akart, főleg a nővérkék.
 
-   Na ezt a kicsit még edd meg a kedvemért.
 
Nagyon tetszett a dolog, fürödtem a szeretetben. Cserében színes virág csokrokat rajzoltam mindenkinek.
Anyuék is bent voltak és kaptam egy szép sárga macit, amit Csillának neveztem el. Furcsa volt ez a rajongás értem, de nagyon tetszett, féltem, ha kijövök a kórházból, mint egy csodás álom vége és nem fog megint szeretni senki.
 
Sokáig voltam bent, állandóan mérlegre kellett állni és örültek, mikor többet mutatott.
A jó dolgomnak azonban vége lett, haza kell menni. Más gyerek sírt, hogy bent kell maradni, én meg azért, mert nem akartam menni.
 

*

 Otthon

 
Otthon eleinte jó volt, bár anyu egyből megállapította kövér disznó vagyok. Pedig az orvos meg a nővérkék, hogy örültek, hogy híztam. Nem igen értettem, most jó, vagy még sem és én most kövér vagyok?
Mint kiderült, apám azzal ijesztgette anyut, hogy meg fogok halni. Persze ez egyáltalán nem így volt. Egy ideig nagyon jó volt, mert a szomszéd nénik hozták a finom ennivalót a kis betegnek. Viszont anyu nem hagyta, hogy mind megegyem, mert ennyi sok ennivalótól még beteg leszek, majd később megeszed mondta, viszont soha többet nem láttam.
 
Apa nagyon hazudós volt, azt mesélte a szomszédoknak nekünk színes TV-k van. Hallani lehetett, hogy külföldön már színes a TV, de senkinek ilyenje nem volt. Abban az időben még az is nagy dolog volt, ha valakinek volt TV-je. Nekünk egy Kékes nevű TV volt. Furcsa szokás volt, hogy a TV monitor elé színes nejlont raktak. Anyu a mi TV elé egy kék színű nejlont rakott, a közepén volt kihajtva, hogy elég nagy legyen. Így a TV közepén lett egy fekete csík. Mesélt apám mindenfélét, persze semmi nem volt valós.
 

*

 Akkor még nagyon más világ volt.

 
A Róbert Károly körút még csak két sávos volt, forgalom nem volt rajta nagy. Így még én is át tudtam menni rajta, ovis fejjel. Persze anyu eleinte figyelt, hogy is közlekedem, de aztán egyedül jártam oviba.
Hűtőszekrény még nem volt, a henteshez is hordták a jeget, meg ne romoljon a húsi. Két ló húzott egy fából és vasbók készült nagy kocsit, ami teljesen zárt volt, kivéve a bakot, amin ültek, annak a tetejére volt építve egy kiálló rész, hogy védje az alatta ülőket. A kocsin sok vasajtó volt, ezt kinyitva húzták ki a jeget. Erős férfiak, a két vállukon hosszú bőr védte őket. A jég vége négyzet alakú volt és nagyon hosszú szállakban húzták ki a vállukra, látszott ahogy vitték, nagyon nehéz. Hosszú vas rúddal húzták ki aminek mind a két végén kampó volt. Kislányként nagyon tetszett ahogy folyt a víz a nagy kocsiból. Nagyon csodáltam, hogy a nagy nyári melegben jeget tudtak varázsolni. Kérdeztem szüleim, hogyan csinálják a jeget, de a válasz elöl mindig kitértek. Mindig drukkoltam a lóvaknak, mikor elkezdték húzni a kocsit, látszott rajtuk ahogy meg feszülnek. A két férfi leugrott a bakról és hátulról nyomták a kocsit, feszültek az izmok a lovak nyakán, meg a férfiak is teljes erővel nyomták. Hirtelen megugrott a kocsi és megindult roppant nehéz terhével. A kocsiból ömlött a víz és ahol álltak nagy tócsa lett.
 
Anyukámnak szóltam, van jég. Anyu oda adta a szatyrot meg a kopott pénztárcát, hozzak jeget.
Egyszer megkérdezte a hentes, mennyi pénz van benne? Én csak szégyelltem magam, mert nem tudtam.
 
-  Én még nem tudok számolni, még csak óvodás vagyok. – mondtam pirulva.
-  Ja persze, majd megtanulsz, még kicsi vagy.
 
Pénzt soha nem fogadott el a jégért. Én meg lelkesen cipeltem, mert tudtam anyukám örül neki. Vágta a szatyor füle a kezem, de vittem, cipeltem fel a második emeletre. Régi ház volt, a második emelet nagyon magason van. Öreg körfolyosós a WC kint volt a folyosó végén, két családnak volt egy.
 
A házgyűlés úgy folyt, hogy a házmester kiállt középre és egy sín darab volt madzagra fel fűzve azt  verte valamivel. A lakók mikor meghallották kikönyököltek a körfolyosó korlátjára, úgy hallgatták mit akart mondani. Szavazáskor felrakták a kezüket, a házmester meg megszámolta. Havonta kellett menni hozzá, befizetni a lakbért.
 
Mindenki szénnel fűtött. A szenet lovas kocsi hozta, nagy fonott kosárba cipelték le a férfiak a pincébe. A lovaskocsin nagy fémmérleg volt, minden kosarat itt mértek meg, mielőtt a pincébe került a szén. Egy bácsi jegyzetelt, hol tartanak. A férfiak szaladtak a nagy fonott kosarakkal, csodáltam hatalmas erejüket. Milyen is volt a pince?
 
Csigalépcső vezetett le a pincébe, aminek a felső része a padlásra vitt fel. A lépcső lenti része, ahol a pincébe lehetett menni gyakran leszakadt, mindig féltem, egyszer én alattam szakad le, persze ez soha nem történt meg. A pince négyzet alakú folyosóval rendelkezett, aminek a hátsó szára hiányzott. Lent a villanykapcsoló már érdekes volt, köralakú, tekerős. A bejárattól mintha két pince lett volna, egy gazdag rész és egy szegény.
 
Gazdag rész, fehérre meszelt fal, rendes ajtók nyíltak a rekeszek felé, itt volt világitás. Télen a földszinten lakók ide hordták a virágokat, egy nagy asztalra rakták, meg a fal mellé, amit lehetett a falra akasztottak. Az egész olyan volt, mint egy dzsungel, nagyon tetszett. Fent minden havas és kopasz fák és bokrok, lent meg egy kis zöld oázis.
 
A mi szenünk a szegény részen volt, világítás nem volt, csak a kevés fény mi átszűrődőt a másik részről. Kocsis gyertyával világítottunk, meg néha ellem lámpával. Itt a falak feketék voltak és régi szálkás deszkából készültek a rekeszek. Fent a fal tetején  vastag csövek futottak, amik igen félelmetes hangot adtak ki. Állandóan morajlott, időnként meg nem is tudom mihez hasonlítani milyen hátborzongató volt, egy biztos horror filmbe jó lett volna. Nem csodálom, a házban lakó gyerekek azt hitték, mumus van lent.
 
Én leginkább a tűztől féltem, attól tartottam a sok szálka a falon lángra kap a gyertya lángjától. A fal régi deszkája hasonlított egy sün disznóra a sok kiálló szálkák miatt. A kis peremre, ami kiállt az elválasztó deszkánál viaszt csepegtettünk, hogy biztosan álljon a gyertya. Bizony nem egyszer gyulladt ki a pince télen. Ilyenkor minden földszinten lakó vizet engedett mindenbe, ami csak volt. A lakók sorba álltak és egymásnak adták a vödröt és mindent, amibe csak víz volt, így oltották a tüzet. Tűzoltók soha nem jöttek, igaz féltek kihívni, mert esetleg büntetést kellett volna fizetni. Bizony szegény emberek laktak itt, néha veszekedtek, viszont mikor tűz volt , egyként mentek segíteni, mindenki rohant. Szerencsére minálunk soha nem gyulladt ki, igaz vigyáztunk nagyon.
 
Akkor még a kapuk nyitva álltak. Szombaton jött a virágárus néni és szép csokrokat árult. Voltak kertes házak a környéken, még nem lepett el mindent a beton rengeteg. Bácsi hegedült, kintornás tekerte hangszerét. A pénzt papírba csomagolva dobtuk le nekik.
 
Vasárnap a mester embereké. Jött a köszörűs és a biciklijét letámasztva tekert és fente a késeket ollókat.
Kiabálta hangosan:  köszörűs, köszörűs, késeket ollót élezek! Asszonyok, hozzák a késeket, ollókat!
 
Jött a bádogos:  Itt a bádogos, lyukas fazekat, lábost javítok! Asszonyok, asszonyok, itt a bádogos jöjjenek, jöjjenek!
 
A szódás minden nap jött, kiabálva:  itt a szóda vegyék, vigyék!
 
Tél  más milyen volt, mint most, hideg és sok hóval. A szegény emberek, már nagyon várták, essen a hó. Akkor még nem voltak kotró gépek, emberek lapátolták a havat. A TV-ben bemondták, hómunkásokat keresnek. Volt nappali műszak és éjszakai, az éjjeli műszak jobban fizetett. Ilyenkor az emberek iparkodtak, hogy felvegyék őket, mert jól fizetett. Apám is ment, ilyenkor jó volt, nem volt veszekedés és a kocsmába sem kellett mennem utána. A járdán nagy kupacba rakták a havat, aztán jött a teherautó és arra lapátolták fel. A teherautó a Dunába borította a havat.
 

*

 Iskola

 
Iskolás lettem, hogy felvegyenek, apám hátulról a lábával kicsit lenyomta a mérleget, hogy elég nagy legyen a sulyom .
Eleinte örültem, én már nagylány vagyok iskolás, van iskolatáskám, könyveim, füzeteim.
Nem sokáig voltam boldog, a tanár néni újságpapírt kért és a kinyitott lapra írta a betűket, azt kellett átírni, a lap nagy volt küzdöttem vele. Az iskola napköziében a padon nem fért el, lelógott. Otthon anyu üvöltött!
– Hogy fogod a ceruzát, kimégy a vonalból nem rajta rajzolod!
 
Nehéz volt rajzolni, a hokedlin pipiskedtem felfele, az asztalra és így is nehezen értem el a tetejét. Anyu aztán a földre rakta, aztán gyűrődött a papír a földön. Közben mondanom kellett milyen betű, amit rajzolok. A sok kiabálásnak meg lett az eredménye, már féltem a kezembe ceruzát fogni, sírtam és remegett a kezem. Gyakran fájt a hasam, ilyenkor anyu fedőt melegített és konyharuhába csomagolta, tegyem a hasamra. Persze orvoshoz nem vitt és a fedő semmit nem használt. Szerintem a sok kiabálás tette meg a hatását. Féltem írni, vagy bármit csinálni. Mindent elrontottam, semmi nem volt jó, lettem Gyula, vagyis agya lágyula, hülye, oktondi, buta, gyengeelméjű stb.
 
  Egyszer apa jött értem az iskolába, nagy épület volt, lent a földszinten a tornaterem, az iskolaorvos és a fogászat volt. Elsőtől a negyedik osztályig az első emelet volt a miénk. Ötödikesek és a felsősök a második emeleten voltak. Harmadik emelet az érettségizőké volt. Igy hát neki fel kellett jönni az elsőre, mivel nagyon részeg volt, a lépcső tetejéről legurult, egész az aljáig. A többi gyerek, hogy ezt látták, visítva nevettek.
Utána csúfoltak apám miatt, kérdezték
– Mikor jön érted újra, szeretnénk röhögni.
Szégyelltem magam miatta.                                      
Újabb nehézség iskolába, akkor még tintapatronos tollal írtunk ami könnyen pacát hagyott, a hegye meg húzta a papírlap rostjait. Kis ügyetlen kezem nehezen boldogult vele, bizony gyakran használtam az itatóspapírt. A kezem tiszta tinta lett és mikor viszkedjen az ember orra, hát persze csak is akkor, mikor piszkos a keze. Így lett tiszta tinta az egész arcom, de persze nem csak az enyém, tiszta maszat volt mindenki.
 
Úgy működött a toll, hogy a tintásüvegből fel kellett szívni a tol patronjába a tintát és lehetett vele írni. A tol hegyes végéről egy ócska ronggyal töröltük le a felesleges tintát és a papír vékony rostjait. A tintásüvegre nagyon kellett vigyázni nehogy el törjön, vagy rosszul legyen vissza csavarva a teteje, mert minden tiszta tinta lett a táskában. Sajnos ez nálam is előfordult, pedig nagyon vigyáztam, akkor el lettem fenekelve, hiába mondtam, én nem akartam.
- Tudom, de így legközelebb megjegyzed és jobban vigyázol! – mondta anyu fenekelés közben.
Akkor is kifolyt a tinta, mikor a tollat leejtettem és eltört a patron. Nagyon törékeny volt, elég volt neki egy esés. Néha nem látszott rajta semmi, csak repedés lett rajta, ilyenkor a táska lett tintás. A takarító néni volt bajba, mert mindig küzdenie kellett a tinta takarításával, mert folyt minden felé. Nem volt ritka, hogy valamelyikünk nadrág nélkül ült, kifolyt a tinta a takarító néni elvitte és próbálta tisztítani.  A nadrág ilyenkor a konvektoron száradt, annak a gyereknek nem kellett kimenni  szünetbe, mert nem volt rajta. Persze azért is kikaptam, ha szamárfül volt, annyi pofon járt, ahány szamárfül. Néha régi szamárfülért is kaptam, a végén „láttamot” kaptam rá, mert reklamáltam egy szamárfül csak egy pofon nem több.
 

*

 Nézés ereje

 
 
Mikor apámat próbáltam a kocsmából felvinni, rájöttem valamire. Nagyon idegesítően tudok nézni, vagyis szemmel tartottam és egy pillanatra som vettem le róla a szemem. Evvel a technikával mindent el tudtam érni, néztem.
Útközben a suliba lent a pincébe műanyag fröccsöntők dolgoztak, vesztükre. Nagyon szép macis kulacsot készítettek, szép pirosat. Nekem olyan nagyon jó lenne, nagyon szeretnék, milyen jó lenne vele játszani. Kevés játékom volt és a maci nagyon tetszett. Milyen jó lenne nekem és milyen jókat tudnák játszani. Viszont, hogy is kaphatnék? Elkezdtem nézni, láttam egy bácsit, nagyon zavarja, hogy nézem. Na akkor, hajrá, cél a maci. Néztem, menekült, de én az ablakon keresztül követtem.
-   Mit szeretnél? - Nem bírta tovább… 
-   Macit, macikát, szép pirosat.
-   Adok, akkor elmégy?
-   Igen.
 
Kaptam a macit és elmentem. Utána már figyeltem, mikor mit készítenek. Kinéztem valamit és néztem, volt mikor nénit néztem, mert ő készített olyat, amit nagyon szerettem volna. A néni tovább bírta, de a végén én győztem. Később csak elég volt megjelennem, csak azt kérdezték:  mit kérsz? Tudták, különben nézek! Sok szép dolgot szereztem meg így.
 
BNV, na az egy csodadolog, van ott minden. Én meg tudok nézni, de hogy, mindent megszereztem, még krumplit is. Volt egy gép, ami krumplit hámozott, én meg mentem nézni. Addig néztem, hogy megkérdeztek: hámozva, vagy héjastól kérek? - csak menjek onnan! Úgy mentünk haza felpakolva, még fagyit is kaptunk. Na erről a képeségemről később a gyerekeimnek nem meséltem, mert ők is tudtak nézni és rajtam alkalmazták volna.
 

*

 Egy csodás nap

 
Iskolában napközis voltam. Kedves  tanárom János bácsi. Időnként rosszak voltunk, akkor nem játszottunk a játszótéren, hanem le-fel sétáltunk kettes csoportban. Ilyenkor megbosszultuk magunkat és énekeltünk.

János bácsi a csatában,

János bácsi a csatában,

János bácsi a csatában.

Elesett egy fűszálban!

Arra jött egy indiánus, kuss.

Arra jött egy indiánus, kuss!

Arra jött egy indiánus kuss!

És szívébe lándzsát szúrt!

Glóri  glóri hallelúja!  Glóri glóri hallelúja!

Ez az ember már hulla!

Csa, csa, csa!

 
Szóval ezt a nem igen szép dalt énekeltük. Viszont kedves tanárunk nem haragudott a kis törpéire.
Jó volt az idő, mindig kivitt minket a játszótére. A játszótér az Árpád híd lábánál volt, egy völgy alján volt a játszótér, egy zöld természet a város dzsungelében. Fák, bokrok és magas fű, gyermek és felnőtt paradicsom. Télen a lejtőjén szánkóztak, nyáron kutyákat sétáltattak ott.
 
  Egyik alkalommal ahogy ott játszottunk, egy teherautó ment a hídon. Összehajtott dobozokat szállított. A dobozok alá fujt a szél és szálltak, repültek be a játszótérre, mi nagy örömünkre. A dobozokat széttéptük és lett belőle szánkó. Viszont, hogy ne legyen piszkos a ruhánk, levetkőztünk. A fiúknak és a lányoknak is lett egy külön bokra és oda bujtunk vetkőzni. A fiuk leselkedtek, mi lányok meg visítottunk. Aztán mikor a fiúkon csak egy szál gatya volt, rajtunk meg bugyi, irány játszani. A fenekünk alá csaptuk a papírt és siklottunk le a szép zöld füvön, visítozva, kiabálva egymásnak, mutatva, nézd én milyen messzire csúsztam. Mikor elfogyott, adtunk egymásnak, viszont a papír gyorsan fogyott, így mindenki már csak a fenekén csúszott. Csúszkáltunk forogtunk a fűben, nevetve, vidáman, cipő sem volt rajtunk, csak mezítláb.
 
Tanárunk csak az órát nézegette, majd megszólalt - ideje vissza menni, mert jönnek értetek. Gyorsan felöltöztünk, most már a fiúk nem leselkedtek, fáradtak voltunk kimerültek a nagy játéktól.
A házi feladat nem volt kész, viszont a tanárúr megnyugtatott minket - nem baj, holnap megbeszélem a tanáraitokkal, nézze el nektek. Ma már csak pihenjetek, elfáradtatok. Holnap viszont hozzátok a leckét, amit most nem írtatok meg. Olyan jót játszottatok, sajnáltam volna abba hagyatni veletek.
Szép lassan, fáradtan kullogtunk vissza, de nagyon jó volt.
 
Anyu jött értem, otthon nem értette, bizony kicsit leégtem a naptól, viszont ez, hogy lehet itt takarnia kellett volna a ruhának. Mondtam azért, mert nem volt rajtam. Nagyon megbotránkozott, legalább a kombinét ne vettem volna le. Hiába magyaráztam, senkin nem volt más, csak gatya meg bugyi, ő ezen csak hüledezett. Botrány, nonszensz! Tiszta zöld a bugyid és még nem is lehet kimosni, ki kell dobni. Felháborító, szörnyű! Nem érdekelt, nagyon jó volt játszani.
Mindegy, aznap hamar elaludtam és nem érdekelt semmi sem.
 
Másnap sok mindent kellett cipelni, hogy pótoljam a leckét, viszont csak arról beszéltünk, milyen jó is volt tegnap. Tanárok nem nézték meg a házifeladatot, meg ki sem kérdeztek minket, a napköziseknek nem kellett. Aznap felmentést kaptunk, de pótolni kellett. Tényleg el tudta intézni János bácsi és a többi tanár is megértette, hogy tegnap már nagyon fáradtak voltunk.
 

*

 Az ital rabja

 
 
Ahogy az első osztályt kezdtem kijárni, a szemem színe kékről, barnára váltott, szőke hajam is inkább világos barna lett és már nem volt göndör. Anyu elkezdett fiúnak öltöztetni és a hajamat is úgy vágatta, utáltam fodrászhoz menni, mert mindig nagyon rövid hajam lett, pedig én hosszút szerettem volna. Amelyik fiú nem ismert, focizni hívott, meg a felnőttek is kis fiúnak néztek. Nagyon utáltam, hogy magyaráznom kellett, én lány vagyok.
Apám egyre jobban ivott és hazudott. Már minden napos volt, hogy lejártam a kocsmába apámért. Néha viszont a távolabbi kocsmába ment, onnét viszont nem tudtam felvinni, mert kiraktak. Hiába mondtam én csak az apám akarom hazavinni, kiraktak, mint egy kiskutyát .  Ilyenkor mondtam anyunak, a váci utcai kocsmában van és onnét nem tudom haza vinni. Az ital miatt egyre többet hazudott. Ilyenkor anyutól kérdeztem, hogy igaz vagy sem amit mond.
Egyszer mikor az iskola udvarán játszottunk, fogócskáztunk apám jött értem. Mikor kiértünk az iskolából egy hatalmas pofont kaptam.
 
-  Ezt most miért kaptam? – kérdeztem, miközben égő arcom fogtam.
-  Mert láttam a falon keresztül, hogy téged bántanak és nem véded meg magad!
-  De hát nem is bántott senki, játszottunk.
 
Apám viszont bizonygatta, ő bizony látta. Már megint tiszta részeg volt. Ahogy mentünk haza belekötött egy fiatal férfiba. A fiatal nagyon békés volt, próbát kitérni előle.  Még vissza is fordult, de apám ment utána. Cukkolta, ahogy engem szokott. A fiatal férfi kérte, hagyja békén, én csodáltam türelmét, mert én már neki ugrottam volna. A fiatal nem bírta tovább és egy nagyot húzott be neki. Apám elesett. Oda az üveges tejcsim, na azt sajnáltam, mert kifolyt.
Viszont a fiatalnak drukkoltam. 
- Húzz be neki, ne sajnáld! Verjed helyettem is, látod mekkora pofont kaptam, pedig nem is járt! Verjed, üssed, ne sajnáld!
 
A fiatal férfi meglepődött.
-  A te gyereked és nekem szurkol, hogy verjelek? Meglátta az arcomon égő pofont és egy jó nagyot rúgott apámba. Te megütöttél egy védtelen gyereket, hát van a pofádon bőr? Ilyen erősen?
Apám nagyot nézett –
-  Te nem nekem drukkolsz, egy idegennek?
-  Igen, mert bántottál, pedig nem is csináltam semmi rosszat!
-  A saját gyereked vered? – mondta dühödten a fiatal ember és mérgesen még egy párat rúgott bele. Ezt a gyerek bántás miatt kapod!
 
Aztán ott hagyta, pedig én kértem, verje még egy kicsit. Apám véres orral és fájdalmasan nyögve állt fel. Haza sántikált.
Anyám rögtön kérdezte,
- Mi történt?
- Jól kikapott, mert kikezdett egy másik férfival. Még azért is kapott, mert engem bántott.
-  A büdös kölyök még nem is nekem drukkolt, még biztatta is! Most mond meg, ilyen egy gyerek!
-  Mert megérdemelted!
-  Miért bántott az apád? – kérdezte anyám.
-  Mert átlát a fal kerítésen és látta, hogy bántanak, persze ez nem igaz, fogócskáztunk.
-  Ezért pofozott meg? – kérdezte anyám.
-  Igen.
-  Hát, ha a férfi nem vert volna meg, most tőlem  kapnál! Nézz rá az arcára, ott az újlenyomatod, elképzeled menyire fájhat neki? Megérdemelted, amit kaptál!
 
Többet apa nem mert bántani, mert anyu megígérte neki forgáccsá veri a sámlit a fején, ha kezet mer rám emelni.
A veszekedések mindennapossá váltak, volt úgy, hogy ennivalóra sem volt pénz. Anyu azt mondta : mi nem eszünk, mert annyi nincs, viszont apádnak enni kell, mert fizikai munkát végez.
 
Mindig részeg volt és nem is mindig jött haza. Kulcsot kaptam, hogy bármikor be tudjak menni. Az iskolába sem kellett megvárnom, hogy valaki jöjjön értem, egyedül mentem haza.
Viszont hiába volt kulcsom, mégsem tudtam bemenni, belülről volt zárva. Kopogtam, semmi nem történt, már a szomszéd néni segített. Viszont ő is hiába kopogott, kiabált. Mondta várjam meg nála anyut és kitalálunk valamit. Anyu megjött, de hiába minden, nem tudtunk bejutni. Már kint állt minden lakó és nézték, hogy jutunk be.
A szomszédnéni észrevette az ajtó feletti kétszárnyas kisablak nyitva van. A nyílás kicsi volt, felnőt be oda nem fér. Én viszont kicsi voltam és befértem. Nagyon magasan volt. A szomszédból ki lett hozva az asztal, rá a sámli. Anyu felmászott és feladtak neki. Anyu berakott a nyitott ablak keretébe, nagyon féltem, magasan voltam.
-  Ugorj le!  - kiabált anyu.
Nem mertem, de ő hátulról meglökött. Estem lefele, szerencsére talpra érkeztem.
Az egész ház drukkolt. Mikor mondta talpra esett, tapsoltak, hogy nem eset bajom. Jól, van ügyes vagy!
 
-  Most nyisd ki az ajtót!
-  Nem bírom, be van riglizve és nem tudom elhúzni!
-  A spájzban van a kalapács azzal üsd, de vigyáz az ablakra – kiabálta anyu.
 
Meg lett a kalapács és azzal ütöttem, szép lassan megindult.  Végre sikerült és ki tudtam nyitni az ajtót. Mikor bementünk a lakók újra tapsoltak, kiabáltak, ügyes kislány!
Végre bent, apám részegen aludt az ágyon, az egészről semmit nem tudott. Anyu kinyitotta a konyha asztalt és apám kirángatta.
-  Te most itt alszól, részeg disznó! – kiabálta.
 
Nem bántam, mert iszonyú büdös volt. Utána gyakran aludt a konyha asztalon. Mindig részeg volt, a szomszédoktól kért kölcsön, hogy többet tudjon inni. Hazudta, súlyos beteg anyu, vagy pedig én, csak hogy kapjon pénzt és robogott vele a kocsmába. Az adóság napról- napra nőt.
 
  Folytatjuk.

.................................

HALLGASSÁTOK HANGOS MESÉIMET

 

13. https://youtu.be/hfz5WXCCmKY

 
Erdei aprónép. A kaland.
Felolvasó Szabó Lajos színművész.
Kis Bence csodálkozva ismerkedik a háziállatokkal. Aki bemutatja őket Morzsi kutyus.
 
Kedves Vendi
Kérlek szépen tedd be a magazinba ha lehet. Előre is köszönöm szépen.
Szeretettel Edit és Gyuri
Mellékletek terület
YouTube-videó (Kelemen Györgyné Edit: Erdei aprónép a kaland | Felolvasó: Szabó Lajos) előnézete

************************************************* 

 4. ÖNSEGÍTŐ KÖNYV 

 

Öröm az ürömben, enyhítsük közösen sérelmeinket

Írta: Árvay Mária

(XIII. rész)

 
23. Olvasói levél – Névválasztás
 
Kedves Derűlátó!
 Tudom, nem magunk választjuk meg a keresztnevünket, s ez az én legnagyobb bánatom! Nem tehetek róla, nem szeretem a nevem, nem tudok megbarátkozni vele! Régimódinak, unalmasnak érzem. Ödön, nem érzem magaménak. A szüleim váltig állítják, hogy nincs ezzel semmi baj, becézni is lehet, mégis, nekem nem jön be. Más nevet anyakönyveztetni nem akarok, mert ezzel a szüleimet és keresztszüleimet sérteném vérig, talán örök harag lenne belőle. Másnak olyan 

kellemesen hangzó a neve!

Árvay Mária

Semmi jót nem találok benne! Te igen?
Üdvözlettel: Nevenincs

--

 
Kedves Nevenincs!
Vannak páran, nem is kevesen, akik elégedetlenek a nevükkel. Ez ellen nincs mit tenni!
Azért akad némi ötletem. Nem tudom, milyen hosszú a családneved, de az aláírásnál, az Ödön, tömör és rövid, hamar végzel vele, nem kacifántos.
Nézz utána a neten, kik voltak híres Ödönök, hátha az javít a hangulatodon, nem segítek, értesz te ehhez!
Próbálj meg a vezeték- és keresztnevedből összehozni egy egyéni becenevet, amit a könyvek sem írnak, s ezt használd! Hivatalos helyen megmarad az eredeti, barátok, ismerősök között pedig az általad kitalált és jó hangzású becenév.
Sok sikert!
Üdvözlettel: Derűlátó

 *

 

Gyógyító gondolatok

 
"A nevek nem számítanak. Csak az számít, hogy hogyan éled az életed."
(Final Fantasy c. videojáték)
 
 

"Ma minden rosszat felejts el,

És jókedvűen ünnepelj!

Gondot és bút söpörj félre,

Most a szépet lásd és élvezd!

 

Boldog névnapot,

Legyen egy szép napod!

Amibe ma belefogsz,

Sikerülni fog!"

(Dupla Kávé - dalszöveg)

 

***

 
24. Olvasói levél – Kölcsönadni, minek?
 
Kedves Derűlátó!
 Jószívű, nagylelkű embernek ismernek sokan. Ez abból is látszik, hogy nem is egyszer adtam kölcsön barátoknak, ismerősöknek ezt, azt. Előfordult, hogy pénzt is, de bár csak ne tettem volna! Nem minden esetben kaptam vissza, s ez nagyon fáj! Hiszen, ha mindenki úgy jár hozzám, mint a kiskútra, akkor kiapadok, s adni sincs miből, meg nekem is szükségem van arra, amit kölcsönadtam.
Mit tegyek?
Üdvözlettel: Adakozó
 

--

 
Kedves Adakozó!
 Valóban jószívű és segítőkész lehetsz, ha másokkal ilyen bőkezű vagy.
Sajnos, ki kell tapasztalni, ki az, akinek valóban érdemes kölcsönadni, s ki az, akinek nem.
A pénz nehéz fajsúlyú kérdés, nagyon meg kell gondolni!
Egy jó dolog származhat az egészből: ha tudod kik azok, akik vissza is adják a kölcsönkért holmit, nekik máskor is adhatsz. Sőt, tőlük bátran kölcsönkérhetsz magad is, ha szükségét érzed. Minden bizonnyal adni fognak, mert kéz kezet mos.
Ha esetleg könyvet kért valaki tőled kölcsön, s vissza is adta, megbeszélhetitek egymás között a tartalmát, ez jó dolog!
Szorosabb barátságok is kötődhetnek, ha közelebb hoz egymáshoz benneteket a segítségkérés és –adás.
Ne add fel!
Üdvözlettel: Derűlátó
 

*

 Gyógyító gondolatok

 
"Kiegyenlített számla a jó barátság alapja."
(Honoré de Balzac)
 
"Kölcsönt ne adj, de ne is kérj. Akkor nem fog rád haragudni senki, s - a mi még fontosabb és még kellemesebb - te se fogsz senkire haragudni."
(Milkó Izidor)
 
"Kölcsön már nem adok. Vagy adok önszántamból, vagy nem adok. Annak semmi értelme, hogy kölcsönnek nevezzük, és majd várom, hogy visszafizetik. Úgysem fizetik vissza."
(Vágó István)
 
***
 Folytatjuk.

 ************************************************* 

 5. NOVELLA (XIV. RÉSZ) 

 

KURUCZ ÁRPÁD:   Noki I. - RÉSZ

 
Csak véletlen volt, hogy a két hatodik osztály egyszerre ment kirándulni, ugyanoda. Nem barátkoztak egymással. Az A-ba jártak a jó módú, befolyásos szülők tehetséges gyermekei, a B-be, a maradék.
A két osztály, vidám, májusi reggelen gyülekezett az iskola előtt. Az égen néhány bodros bárányfelhő kergetőzött a langyos szélben.
 

Kurucz Árpád

A B-sek osztályfőnöke, Margit néni, az idősödő, 

gömbölyded tanerő számolta a gyerekeket. Egy szeplős, elálló fülű, csorba fogú keszeg fiúhoz érve, elkomorodott 

a tekintete. Levette valószínűtlenül vastag pápaszemét, megtörölte, s abban reménykedett, mire visszarakja, a látomás eltűnik.
– Tárnoki! Mit keresel itt?! – harsogta. – Megmondtam leigazolom a napodat, csak maradj otthon!
Ekkor már minden szem arra fordult. A fiú megszeppenve, behúzott nyakkal állt. Margit néni az ujjain számolva sorolta.
– A Városligetben, beleestél a tóba!
– Csak meg akartam etetni a kacsákat. Nagyon éhesek voltak – jött a halk válasz.
– Máriamakkoson levágtad a Kalner Zsófi haját, bicskával…
– Zavarta sziklamászás közben.
– …azután összeverekedtél három idegen fiúval!
– Csúfolták a Kalner Zsófit, és még gesztenyével is megdobálták.
– Az interaktív kiállításon megnyomtad a tűzjelzőt!
– Azt hittem, azzal a gombbal lehet bekapcsolni a vaddisznót, hogy röfögjön, meg világítson a szeme.
– A Rendvédelmi Napon beindítottad a harckocsit!
– Benne hagyták a kulcsot. Azt gondoltam, szabad.
– Elég volt! Ha már itt vagy, ne menj haza, de többet nem tartom miattad a hátam! Ha bármi zűrt csinálsz, letagadlak!
 
A kis közjáték után a két osztály elindult a villamos megálló felé.
Tárnoki a sor végén ballagott, kissé lemaradva. A tegnapi napon töprengett.

 

*

Órák után szeret az üres termekben lézengeni. Tetszett neki, hogy csend van, nincs semmi kötelezettség, azt csinál, amit akar. Rajzolgat a táblára, vagy csak bámul ki az ablakon. Élvezi a nyugalmat. Ilyenkor gyakran talál apróságokat. Radírt, tollakat, néha becsomagolt érintetlen tízórait. Tegnap azonban egy új telefonra lelt a rajzteremben. Eszébe jutott mit mondott nagybátyja. Ha ilyesmit talál, vegye ki a SIM kártyát és az akkumulátort. Vigye el hozzá, ő tudja, mit kell kezdeni vele. Nem kedvelte bácsikáját, pedig, ha jött mindig hozott ajándékot. Rossz érzés fogta el a közelében, amit nem tudott megfogalmazni. A készülékből, mindenesetre kiszedte az akkumulátort. Éjjel rosszul aludt. Azt álmodta, jönnek érte a rendőrök, és megbilincselik, sósperecekkel.
 
Reggel úgy ment az iskolához, hogy odaadja Margit néninek a telefont, ám mikor a fejére olvasták bűneit, elszállt a bátorsága.
Másfél órányi utazás, bazár-látogatás, és egy hosszú erdei séta után a két osztály megérkezett Pilisborosjenőre, az Egri Vár makettjéhez. Ott letelepedtek. Összeálltak a focicsapatok, elszéledtek a rovargyűjtők, a hátizsákokból előkerült az elemózsia, a kártya.
 
Tárnokit nem vették be egyik csapatba se. Fűszálat rágcsálva nézte egy darabig, hogy kergetik a labdát. Majd fölvett egy gallyat, a bokrokat csapkodta. Hosszan vívott velük, mert először vérszomjas medvékké, majd janicsárokká változtak, akiket Jumurdzsák vezetett. Egy idő után elunta, gondolta, körülnéz egy kicsit a környéken. Találomra elindult a számos ösvény egyikén. Fél óra elteltével beborult az ég, hirtelen nagy szemű eső kezdett esni. A fiú, futásnak eredt, útelágazásokat hagyott el, néha találomra befordult. Egyszeriben, erdei menedékház bukkant föl előtte. Gondolta, ott megvárja, míg eláll az eső, aztán visszamegy. Meglepetésére a padon már ült valaki. Egy hullámos, szőke hajú, szép arcú lány. Cigányosan fekete szemei vörösek voltak a sírástól. Tárnoki látásból ismerte, a másik hatodikba járt.
– Szia – zöttyent le mellé.
A lány elbiggyesztette száját, és nem válaszolt.
– Leléptél az osztályodtól? Hogy hívnak?
Csúnya grimasz volt a felelet.
– Kérsz rágót?
A fiú kotorászni kezdett a zsebében, ám csak egy kiürült csomagot talált.
– Már csak ez van, de még egészen keveset rágtam – vette ki szájából a gumit. – Kéred a felét?
– Fúúújjj! Mindjárt hányok! – fordított hátat a kislány.
 
Tárnoki vállat vont, s szandálja orrával rajzolgatni kezdett a porba. A csend, felhővé duzzadt közöttük. Kevéssel később, a kislány kicsit visszafordult, szeme sarkából figyelte, mit csinál a fiú. Az teleszívta tüdejét, s a rágót, a két méterre álló szemetesbe köpte. Hátizsákjából szalvétába tekert csomagot vett ki. A lánynak hallhatóan korgott a gyomra.
– Mi az? – kérdezte nagyon halkan.
– Zsíros kenyér, új hagymával.
– Adsz?
 
A gyerek szó nélkül, kettétörte a kenyeret. A kislány, nagyokat harapva, mohón evett. Szemlátomást, ízlett az egyszerű étek.
– Nem léptem le, elvesztem. Annamária – szólalt meg tele szájjal, és csuklott egy nagyot.
– Hol a másik gyerek? – forgatta fejét, a fiú.
– Mi?
– Azt mondtad, Anna, Mária. De, csak téged látlak.
– Hülye! Ez, egy név – kuncogott a lány.
– Hogy vesztél el?
– Sokáig válogattam a bazárban, mire észrevettem mindenki eltűnt. Elindultam utánuk és itt kötöttem ki.
– Biztosan van telefonod, miért nem hívod fel őket.
– Tegnap elvesztettem az iskolában, pedig még csak egy hete kaptam. Otthon nem is mertem megmondani.
 
Tárnoki felkapta a fejét, zsebe felé nyúlt, de félúton megállt a keze.
– Egyet se félj! Majd én, visszavezetlek. Már rengetegszer jártam erre.
– Iskola helyett?
– Mit képzelsz rólam? Tegnap is, odahívott Margit néni. Idefigyelj, Noki. Mert így hív engem, Noki. Azt mondja, te vagy a legjobb tanuló az osztályban, szavad van a gyerekek között. Feltétlenül gyere el holnap a kirándulásra, és segíts nekem rendet tartani.
– De, hát reggel hallottam, hogy veszekedett veled. Mindenki hallotta.
 
A fiú, csak egy pillanatra jött zavarba.
– Tudod, két Tárnoki jár az osztályunkba. A másikat szidta.
– Szoktál te hazudni?
– Néha. Miért kérded?
– Csak, úgy.
 
Az eső elállt közben. Az eget szivárvány szelte ketté, a föld, kellemes tavaszillatot párologtatott.
A két gyerek útra kelt, az ösvényen minden pocsolyába gondosan beleléptek. Noki, megállt egy kis fa alatt.
 
– Gyere, mutatok valamit.
 
Mikor Annamária odaért, megrázta a fát. Hűvös zápor zúdult a nyakukba. A kislány sikongva kacagott.
Az út félórányi kanyargás után, elhagyatott turistaházhoz vitte őket. Az ajtó mellett sárga tábla figyelmeztetett, hogy a környéken vaddisznókkal lehet találkozni.
– Lelövöm azt a vadkant – vett ki egy csúzlit a zsebéből Noki.
 
Megcélozta a táblát. A festett disznó behorpadt, a kavics visszapattant, a turistaház ablakán halk csörrenéssel tenyérnyi lyuk keletkezett.
– Normális vagy!? Mit csináltál!? – kiabált Annamária. – Egy ilyen kétbalkezes idiótába kellett botlanom!
 
A fiút elöntötte a pulykaméreg.
– Te, beszélsz!? A drágalátos telefonod nélkül fél nap alatt meghalsz! Te elkényeztetett, gőgös, beképzelt kis…mamakedvence!
 
Először libát akart mondani, de úgy érezte, azzal elveti a sulykot. A kislány elvörösödött, szólni nem tudott, csak tátogott. Orrát felhúzta, mintha az eget akarná megszagolni, és sarkon fordult.
– Menj, csak! Úgy se találsz haza! – morogta Noki.
 
Három lépés után visszafordult.
– Anna! Mária! Ne duzzogjatok már. Nem úgy gondoltam.
– De úgy gondoltad – állt meg a lány. – És igazad van, de még senki sem beszélt így velem.
– Ne haragudj.
 
Noki a kisujját nyújtotta. A kislány beleakasztotta a sajátját, és egyszerre mondták: béke, béke.
– Kipróbálhatom a csúzlid?
– Persze – mondta a fiú. – Ne úgy tartsd!
 
A kő, keményen koppant a kislány-körmön. Annamária szája sírásra görbült. Noki, nedves faleveleket tépett azokkal csavarta be a kislány lüktető ujját.
– Ez majd hűsíti. Értek hozzá.
 
Késő délután, mire nagy kerülővel visszaértek az Egri Várhoz, a csoport már elment. Annamária megijedt.
– Ne aggódj, még a busznál utolérjük őket.
 
Az ösvény, amin elindultak, félóra gyaloglás után visszavitte őket a Várhoz. Mire Noki rájött melyik út vezet a buszvégállomáshoz, a Nap már a dombok tetején gurult. Az alkonyattal újra összegyűltek a felhők, a szél is feltámadt. Ördögszekeret kergetett, dühödten rázta a fákat. Távolról mintha kiáltást hallottak volna, de azt gondolták, csak a vihar. Az eső óvatosan kezdte, aztán mindjobban felbátorodott. Az út, patakmederré változott. Térdig érő vízben gázoltak, folyásiránnyal szemben. Egymásba kapaszkodva csúszkáltak az agyagos földön. Villámok sisteregtek a sötét égbolton, a villanásokat, tüstént hatalmas dörrenések követték. Az erdő, nyöszörögve panaszkodott. Egy meredekebb emelkedőn, Annamária elesett, visszacsúszott s fekve maradt. Nem volt ereje felállni. Noki a kezénél fogva húzta föl, vonszolta maga után. Már órák óta mentek, úgy tűnt újra eltévedtek. Ahogy fogyott az erejük, úgy haladtak egyre lassabban. Amikor kiértek az erdőből, már alig vánszorgott mind a két gyerek.

*

A buszon, jó meleg volt.
– Tudod, nem mondtam mindig igazat – kezdte Noki. – Két tárgyból fogok megbukni, csak rajzból van ötösöm, és Margit néni engem szidott reggel.
– Nem baj. Az mind igaz, amit elsorolt?
– Hát, igen – vallotta be a fiú.
– Hűha!
 
A kislány, szemében csodálat ragyogott. Fejét Noki vállának támasztotta, és elaludt. Mire, fél tízkor, otthon leszálltak a villamosról, megszáradtak. Ruháikról, nagy darabokban pergett a sár. A fiú, megmaradt fél pár szandálját, a kézében vitte. Mikor Annamária elköszönt a kapuban, megállította.
– Azt hiszem, ez a tiéd – nyújtotta felé a telefont.
– Ez végig nálad volt!? – kérdezte a lány, s szeme ellenségesen villant. – Miért nem adtad ide!?
– Az hittem, ha segítek hazajutni, barátok leszünk.
– Te, tisztára hülye vagy! Szevasz!
 
Kikapta kezéből a telefont, és beszaladt.
Nokira, egyszerre zuhant a fáradtság.
– Megint elrontottam – gondolta.
 
Karját, lábát a bánat ólomsúlyként húzta. Meggörnyedve baktatott föl a második emeletre. Anyja, aznap is túlórázott, az ablakok sötétek voltak. Kiforgatta zsebeit, nem találta a kulcsát. Lekuporodott a függőfolyosó végében egy rossz ládára. Arra riadt fel, hogy fázik. Az ablakok mögött, már égett a villany. Anyja először szidta, azután elsírta magát.
– Nehezen élünk, kisfiam. Nem tudok úgy törődni veled, ahogy kellene. Azt szeretném, hogy ne legyen hiányod semmiből.
 
Noki, anyja ölébe ült, mint kicsi korában. Lassan enyhült a bánata.
Másnap a hatodik B-ben, a harmadik óra osztályfőnöki volt. Margit néni, bevágta az ajtót, az asztalra dobta a naplót.
– Mielőtt belefognánk mai témánkba, még el kell intéznünk valamit. Tárnoki! Hozd ki a tájékoztató füzetedet.
Noki feltápászkodott kelletlenül indult a katedrához.
– Mindjárt kitör a balhé – gondolta.
 
A gyerekek kárörömmel várták a cirkuszt.
– Ma bejött hozzám egy szülő a másik hatodikból – mondta a tanárnő az osztálynak. – Laki Annamária anyja. Elmondta, hogy a lánya elveszett a tegnapi kiránduláson. A telefonját otthon felejtette, nem tudott segítséget hívni. Annamária elmesélte, hogy ami Nokink, hogyan segített neki hazajutni. Osztályfőnöki dicséretben részesítelek. Kellemesen csalódtam benned, fiam.
 
Margit néni elgondolkodva nézte, ahogy pipaszár lábain visszacsámpázik a helyére.
– Több van ebben a gyerekben, mint amit mutat – gondolta. – Jobban oda kell rá figyelni.
 
Órák után, Noki az iskolaudvaron ült, az egyik padon. Elmélyülten faragta, mikor háta mögül árnyék vetődött rá.
– Te, meg mit csinálsz? – hallotta Annamária hangját.
– Semmit! – mondta túl gyorsan, s kezével eltakarta művét.
– Mutasd.
– Nem. Ki fogsz nevetni.
– Az biztos.
 
Egy kicsit huzakodtak, aztán a lány lefeszítette a kezét. A faragás láttán, picit elpirult és lezöttyent a padra.
– Van rágód?
– Csak ez – nyitotta ki száját a fiú.
– Adsz?
– Nem fogsz hányni?
– Dehogy. Barátok között ez így szokás. Nem?
 
Folytatjuk.  

************************************************* 

 6. REGÉNY FOLYTATÁSOKBAN 

 

KÁLMÁN ÁGNES, ÍRÓ, KÖLTŐ:

RÉSZLET, A JÉGBE ZÁRT SZERELEM, C. REGÉNYEMBŐL  

(V. rész)

 
5. fejezet: Újra Itáliában
 
A férfi olyan érdekesen viselkedett, amikor éjjel megérkeztek, mintha valami nem lenne rendben. Mint később ki is derült volt is oka rá, hiszen a nő által elküldött pénzből nem az albérletet fizette ki, hanem az anyjának, bátyjának csinált szép karácsonyt. A nő meg tök egyedül töltötte a karácsonyt magában. Az anyja a rokonokhoz ment, nem volt otthon. Gyerekkora óta nem volt rózsás a kapcsolatuk, de nem a nő hibája miatt, ezt később beigazolta az élet.

A férfi gyöngéd volt a nővel. Másképp viselkedett, mint amikor 
először találkoztak. Szerették egymást. Hamar elaludtak. 

Kálmán Ágnes

 
Az olasz házi néni, aranyos jóságos volt és megengedte ott lakjanak. Mondta kifizetik majd az albérletet, ha kapnak fizetést.

 
Segített a férfinak és a nőnek is munkát keresni. Saját kocsijával 

vitte őket naponta. Még ingyenes nyelvtanuló iskolába is beíratta őket. A férfi tudott olaszul, de nem hagyta egyedül a nőt. Tanulás közben sokat vicceltek, jókat derültek. Jó hangulatban teltek azok 

a napok.
 
Minden délelőtt munkát kerestek a házinénivel és délután kettőig iskola volt. Hazaérve a nő megfőzött és pihentek. Kezdték jobban megismerni egymást, de a férfi megint kezdett távolságtartó lenni. Fogyott a nő pénze és a férfinak megint komor lett a hangulata. Az érzéseinél nagyon meghatározó volt, hogy van e pénz vagy nincs. Aggasztó helyzetüket tovább fokozta, hogy munkát sehol nem kaptak. A férfinak néha bejöttek alkalmi munkák. Fel is élték. Az albérletet egy hónap után sem tudták kifizetni. A nőnek annyi pénze maradt, hogy haza tudjanak utazni. A nő fia küldött pénzt, hogy élelmet és dohányt tudjanak venni. A nő egyik barátja is küldött pénzt.
 
Dohányoztak mindketten. Dohányt nem tudtak venni addig, amíg a pénz segítség meg nem érkezett. A nő kiment a mellettük lévő kávézó teraszára késő este és a hamusból szedett ki csikkeket. Jó sokat összeszedett. A hamus a bejárati ajtó előtt volt elhelyezve. Aki belépett szinte alig szívott cigarettát dobott bele.
 
Otthon kibontotta a csikkekből a dohányt és új hüvelybe töltötte. Elég sok cigarettát sikerült töltenie. Egy hétre elegendőt.
 
A férfi az ágyon feküdt, amíg a nő töltötte a cigarettákat. Figyelte a nő ügyes mozdulatait és sóvárogva nézte, hogy ad- e a nő neki is belőle. A nő rágyújtott jóízűen szívott a cigarettából. Nem kínálta a férfit. Néhány perc múlva a férfi megkérdezte.
 
- Megkínálsz engem is? Jut nekem is belőle?
 
A nő neheztelt rá, mert hívta magával mikor elindult, de a férfi szégyellte és nem ment.

 

*

22.
 
Néhány másodpercig nem válaszolt neki. Gondolta hagy sóvárogjon még egy kicsit a cigaretta után. Aztán mégis megszánta. Tudta milyen, amikor nincs cigi és nem tud rágyújtani. Próbált leszokni, de nem ment.
 - Gyere, gyújts rá, jut neked is.
 A férfi mohón nyúlt az egyik cigaretta után és nagyot slukkolt belőle, mélyen leszívta a füstöt.
- Köszönöm. Ne haragudj, de én szégyellem, hogy csikkeket szedegessek.
Nem csináltam még ilyet. – mondta nagy hévvel.
Bántotta, hogy nincs pénzük és munkát sem találtak.
- Én sem szedtem még soha sehonnan csikket, azért, hogy rá tudjak gyújtani. Mindig dolgoztam és megvettem magamnak. Én nem szégyellem. Nem tehetünk róla, hogy nincs munka és a pénz elfogyott. Ha lenne munka, már dolgozhatnánk. Jutna pénz megélhetésre, albérletre. – válaszolta a nő.
 
Beszélgettek. A nőnek hirtelen ötlete támadt.
 
- Bevillant egy ötlet az agyamba. Holnap készülj, megyünk reggel az önkormányzathoz.- mondta örömmel az arcán.
- Minek?- kérdezte meglepődve a férfi.
- Majd elmondom, ha ott leszünk, mert neked kell fordítanod olaszra, amit mondok. De ne izgulj, hirtelen nagyon jó ötletem támadt.
 
Az este jóhangulatban telt. Újra egymásra találtak. Megölelték, szerették egymást, őszintén, ahogy lelkükből fakadt.
Kipihenten ébredtek. Készülődtek és bementek a városba. Útközben a férfi unszolására elmondta ötletét. A férfi kételkedett benne, hogy ez sikerülhet, de nem akarta elvenni a nő kedvét, ezért belement, hogy intézkedjenek.
A városházán, amikor sorra kerültek a férfi elmondta mit szeretnének. Nyomtatványt adtak nekik, hogy azt töltsék ki és azután tudnak beszélni a polgármesterrel.
 
Kitöltve beadták a papírokat. A polgármester/sindacó telefonon azt mondta az ügyintézőnek most nem tudja fogadni őket, de kérje el a telefonszámukat és telefonon kapnak értesítést. Töltsék ki az újabb nyomtatványt, hogy mi az igényük, miben szeretnének segítséget kérni az önkormányzattól.
 
Másnap reggel megcsörrent a telefon. Egy óra múlva fogadja őket a sindacó.
Megérkeztek. A nő izgatottan várta a végeredményt. A férfit fogadták, mert a nő nem tudott olaszul.
Fél óra elteltével jött ki a férfi. Nem mondott semmit a nőnek.
- Mondj már valamit, mi volt? - kérte izgatottan a férfit.
- Előbb érjünk ki az utcára.- válaszolta.
 

*

23.
 
Az utcán a nő belekarolt és sóvárgó tekintettel várta, hogy végre megszólaljon.
 
- Na, a helyzet a következő. Igazad volt, jó, hogy megpróbáltuk. Munkát nem adnak, de kapunk lakást és némi havi összeget a megélhetésre, annyit, hogy a minimális lakbért tudjuk fizetni az önkormányzati lakásra. Egy hónapot kell várni és odaköltözhetünk.
 - Tudtam, éreztem, hogy lakást fogunk kapni. A nő táncoló lépésekkel fordult meg a férfi körül. Boldogsága határtalan jókedvet adott neki. Örömében aprókat tapsikolt.
 
A nőnek jók voltak a megérzései. Sokszor beigazolódott. Ezt a férfi is tudta már. Eleinte megijedt ettől, de amikor sorra beigazolódtak a megérzései, megtanulta, hogy jó hallgatni rá.
A nő szinte repült örömében, hogy maradhatnak, remélte addig valami munka is bejön nekik.
 - Üljünk le kicsit a parkunkban.- kérlelte a nő.
- Jó.-mondta a férfi és szorosan megölelte a nőt és arcára puszit adott.
 
Szerettek ott üldögélni. Nézték a galambokat. A rózsák most aludtak. Kopasz águkon ragyogott a napfény. Szép napsütötte idő köszöntött be ezen a napon, mintha az is ünnepelni szerette volna a jó hírt, amit kaptak. A szerelem lángolt közöttük. Szemük egymásra nézett és benne csillogott a napfény ezernyi rejtelmes ragyogása.
Másnap a Valentin napon a férfi nagyon kedves volt és gyöngéd, többször megölelte a nőt, szinte el sem akarta engedni úgy ölelte, mintha örökre a karjaiba akarta volna zárni. Meglepetéssel készült.
 - Gyere, kimegyünk a városba.
- Hová megyünk? - kérdezte csodálkozva a nő.
- Ne törődj vele, majd megtudod időben.
 
Leparkoltak a kocsival. A férfi megfogta a nő kezét és elindult egy még ismeretlen irányba. Arra még együtt nem jártak. Megérkeztek egy nagy hivatalos épülethez.
Segítő hely volt. A férfi hivatalos dokumentumokat hozott és aláíratta a nővel. Arról szólt, hogy naponta kapnak száraz élelmet, kenyeret, tésztát, zöldségfélét, húskonzerveket, gyümölcsöt. A nő választhatott egy teljes öltözék ruhát magának szép olasz ruhákból, blúzt, pólót, nadrágot, pulóvert, kabátot, trikót, zoknit, alsóneműt. Kiválasztotta azokat, ami megtetszett és felpróbálta. Szép és jó darabok voltak. Örült neki.
Kaptak még fájdalomcsillapító, kékfertőtlenítő, sebfertőtlenítő sprayt, gyógyszereket és kötszereket, ragtapaszt.
 

*

24.
 
A nő eltette az iratot, amire felvehetik a napi élelmet. Aztán mentek kicsit messzebb egy másik épülethez az aznapi élelmiszerért. Kaptak kenyeret, olajat, tésztát, zöldségféléket, gyümölcsöt, cukrot, lisztet, fűszereket.
A kocsiba bepakolták a csomagokat. A férfi, kézen fogta és húzta maga után. A nő nem tudta hová mennek, de rábízta magát.
 
Megálltak egy templom ajtó előtt. Nyitva volt. Bementek. Imádkoztak belépve. Nem volt mise. Leültek az egyik padba. Nyugtató csend volt odabent, mintha nem is a város szívében állt volna a templom. A nő mindig olyan békés nyugalmat érzett, akárhányszor belépett egy templomba. Csendben ültek, nem beszéltek. Mindketten imádkoztak. A nőnek eszébe jutott, ha abban a templomban, ahol először jár életében, kér valamit, akkor teljesül. Kért. Boldogságot a férfival.
Egy órát lehettek, azután sétálni mentek a tenger tóhoz, ami a város területének tetemes részét képezte.
Ragyogó idő volt. Leültek a tó mellett felállított padok egyikére. A nő lesétált a tóhoz, ami pár lépésnyire volt a padhoz. Megmosta a kezét és az arcát benne. Eszébe jutott mikor hazaindulás előtt elmentek a tengerhez, ott is ezt tette. Jó volt visszaemlékeznie.
A férfi tornázott a pad támlájára támaszkodva végzett gyakorlatokat. Sok nyújtó gyakorlatot csinált. Gondolta a nő, hogy majd lesz izomláza másnap, de csak magába nyugtázta nem szólt semmit, nem akarta elrontani a férfi kedvét.
Két óra elteltével, hazaindultak, mert éhesek lettek.
Megmelegítette a nő az előző napi gulyáslevest és mákos kalácsot ettek hozzá, azt is tegnap este sütötte a nő. A férfi jóízűen evett. Szerette, a nő főztjét.
Finomakat tudott sütni, főzni. Mindig dicsérte, ahogy most is megköszönte, mint étkezések után is tette. Megpuszilta a nőt. Aztán mély sóhaj mellett megjegyezte.
 
- Vettem volna rózsát, de drága volt és nincs most pénzünk.
 A nőnek ennek ellenére jól estek szavai.
- Nem baj. Így is kaptam sok szép ruhákat.- bújt karjaiba a férfinak és megsimította az arcát.
- Akkor jó. – mondta a férfi és tenyerébe vette a nő arcát és szemébe nézett mélyen szerelmesen.
- Igaza volt az apácának. Gyönyörű angyal szemed van. Csodálatos lelked van. Jóságos vagy és tiszta.
 Még mindig karjaiban tartotta a nőt és úgy kérdezte.
- Mond, tényleg szeretsz engem?
- Ha nem szeretnélek, nem lennék itt.-felelte a nő

 

*

 
25.
 
-Tényleg nagy bátorság kellett, ahhoz, hogy egy idegen emberrel külföldre gyere, nem is ismertél még engem. Te igazán szeretsz, érzem.
 
Délután pihentek, aludtak. Arra ébredtek, hogy kopogott a házi néni. Szerette volna tudni, hogy mit sikerült nekik intézni.
A látogatásának más célja is volt, hogy beszélt egy jó barátjával, aki munkaközvetítőként dolgozott, aki másnap reggel értük jön és elviszi őket a központba.
A nő kaláccsal kínálta. Elvitelre is tett párat a tányérra. Nagyon dicsérte, hogy finom, és ő még ilyet sosem evett. Kérte a receptjét. A férfi tolmácsolt és a házi néni leírta. Alighogy elment, hamar visszajött egy nagy tányér gyümölcskenyérrel. Igazi olasz ízekkel. Csodálatosan olvadt a szájukban. A nő meg annak a süteménynek írta le a receptjét.
 
Reggel korán érkezett a néni barátja. Hamar beértek a központba. Jelenleg nem volt munka semmilyen. Ígérték, hogy telefonon szólnak, ha lesz. Felírták a férfi telefonszámát.
Közben a házi néni tovább intézkedett a barátai körében. Így amikor hazaértek, mondta, hogy reggel bemennek az apácák kolostorába, mert a nőnek takarítási munkája lesz.
Reggel korán értek oda. Az apáca kedves arca mosolygott a nőre. Valamit mondott olaszul, de a nő nem értette. Még alig tudott pár szót, amit a párjától, az iskolában és a házi nénitől tanult. Nagyon kezdetleges nyelvtudása volt.
- Értetted mit mondott?-fordult oda a nőhöz a férfi.
- Nem.- felelte a nő.
- Azt mondta, hogy angyal szemed van és angyal lélek vagy, mert csak azoknak van ilyen gyönyörű szép, tiszta szemük.
 
Aztán felírta a nő adatait és elköszönt. A házi néni közölte vele, hogy egy hét múlva kell visszamenni, ha valamennyire megy a nyelv, akkor felveszik dolgozni.
Ő is fogja tanítani a nőt délutánonként két órától, öt óráig. Közben takarítson ki nála, legalább a lakbérből is lemarad.
 
Végre hazaértek. Jó volt újra kettesben lenni. A nő csak arra vágyott és csak mellesleg érdekelte a munka. Szinte álomvilágban érezte magát, szeme előtt rózsaszín felhők úsztak. Szerelme nagyobb volt az égő napnál. Tüze lobogott ereiben, dobolt szívében, lekében. Igaz szerelem volt. Az egyetlen, ami egyszer van az ember életében. A férfin is érezte ezt a lobogást és jó volt összeforrni ebben a szerelmes ragyogásban mikor a két lélek egybefonódott. Az a pillanat olyan volt, amihez nem lehet hasonlót sem átélni. Érezték egyek és összetartoznak amióta Isten teremtette őket.
 
- Na, aztán jól viselkedj szépfiú, mert bevonulok a zárdába és nem látsz többet az életben engem. - viccelt a nő.
 

*

 
26.
 
A férfi tágra nyílt csodálkozó szemekkel meredt a nőre, nem tudta mire vélje ezt a bejelentését. Úgy látszott szívére vette, mert kisé riadtan szólalt meg.
 
- Minek mennél te a zárdába, mikor itt vagyok a szenvedélyemmel, kívánlak állandóan és szeretlek téged.
Már nem szeretsz engem? És magához ölelte a nőt, olyan gyöngéden és szenvedélyesen, mintha utoljára ölelné.
- Én, soha nem hagylak el téged!- mondta komolyan.
- Jól van, ne legyél szomorú csak vicceltem, mivel apácáknál voltunk.- dorombolta a nő engesztelésül.
- Hol voltál ennyi ideig? Egész életemben téged kerestelek. Ilyen nőt akartam, mint te. Most hogy rád találtam nem engedlek el sohasem. Szeretlek!
 
A férfi komoly tekintetében félelmet látott a nő. Akkor értette meg, hogy a férfinak mélyebbek az érzései, mint azt gondolta. Semmi kétsége nem volt innentől, hogy a férfi valóban szereti.
A nő egész héten tanulta az olaszt, párjától a házi nénitől. Cserébe a nő is tanította magyarul. A férfi anyai ágon magyar volt, apai ágon olasz.
A hét elteltével visszamentek a kolostorba. Sajnos nyelvtudása kevésnek bizonyult, így nem kapta meg a munkát.
A házi néni és a férfi is vigasztalta, ne keseredjen el, hiszen egy hét alatt nem lehet megtanulni egy nyelvet.
Ez a munka felejtős lett. A férfinak pár nap múlva sikerült egy munkalehetőség.
Ez pénteki nap volt. Kedden kellett munkába állnia. Vállalkozónál biztonsági őrnek.
 
A nő szombaton arra lett figyelmes, hogy a férfi állandóan egy telefonszámot hívogat és üzenetet is ír. Arcára komor arckifejezés ült ki.
- Kit hívogatsz?- kérdezte kíváncsi tekintettel.
- Járatot intézek neked, hogy hazavigyen.- mondta egykedvűen.
 
A nő mérges lett. Megint haza akarja küldeni, most, amikor már rendeződni látszanak a dolgaik.
- Miért akarsz hazaküldeni megint? - kérdezte.
- Jobb lesz neked otthon, itt úgy sem úgy tudunk élni, ahogy szeretném. - válaszolta a férfi.
- Nemsoká kapjuk a lakást, neked munkád lesz a jövőhéten keddtől. Meg tudunk élni. Nem értelek miért csinálod ezt? Nem szeretsz már engem?
- Szeretlek! De úgy érzem jobb lesz nekünk külön egy ideig, amíg rendes zenész munkát kapok, és több pénzt kereshetek. Majd, ha stabilabbak lesznek a körülmények, akkor együtt élhetünk.
- Ha nem akarod, akkor nem tudok mit tenni. - válaszolta lehangoltan a nő.
 

*

27.
 
Egykedvűen szinte gépszerűen kezdett el csomagolni. Ha nem akarja, akkor nem lehet erőltetni.
De a férfi hiába akarta intézni a járatot az útra sehogy sem jött össze.
 
- Nincs mit tenni, úgy látszik, nekem kell haza vinni téged, mert nincs járat. Nem vállalja senki, hogy a kocsidat hazavezeti. De nem kell sietni, mert szerdán indulunk haza. - mondta a férfi.
 
A nő a rekamié elé tette a nagy utazó táskát. A férfi a konyhából jött és a lába beleakadt a táska kilógó fülébe. Ráesett az ágyra.
- Miért löktél el? – förmedt rá a nőre.
- Nem löktelek el! Beleakadt a lábad az utazó fülébe.
 
De a férfi nem hitte el és megfogta a nő kezét szorosan a csuklója felett, indulatában úgy, hogy fájt a nőnek.
- Azt a kezet akarod eltörni, ami főzött rád heteken keresztül? – förmedt rá a nő.
A férfi elengedte a nő kezét. A nő hirtelen mozdulattal szájon vágta a férfit.
- Ez meg, azért volt, amiért így bánsz velem.
 
A férfi leült az ágy szélére. Idegesnek látszott.
- Vérzik. – mondta.
 
Felhívta a fiát és elmondta vérzik a szája. A fia nem foglalkozott vele, letette a telefont, pár másodperc múlva. Nem akart beleavatkozni a dolgukba. A fia ismerte, milyen sokat hazudik a férfi, amit meg is jegyzett mérgében az egyik alkalommal. A fiú sajnálta a nőt, mert az apja nem egy jó társaság lehetett a nőknél. Nem szerették a nők csak egy alkalomra volt jó. Utólag a nő sokat megtudott róla. Hosszú távon egy lakásban nem lehetett elviselni az életet vele. Egyszer az első felesége is odasúgta a nőnek.
 
- Bárhol élhetsz a világon, de nem mindegy, hogy kivel. – és a férfi felé pillantott. Mindegyiket megcsalta, akivel élt. És még büszke is volt rá. Mintha ez adta volna a férfi erejét, vagy ettől férfiasabb lett volna. Nem is gondolt arra, hogy ezt a gyáva férfiak teszi, mert azt hiszik ettől erősebbek lettek.
 
Lassan, lassan lenyugodtak. Feszültség volt bennük a hazautazás miatt.
A nő tovább pakolászott. A házi néninek szóltak, hogy haza kell mennünk. Az albérletet úgy fizette ki a férfi, hogy a laptopját és a billentyűs kézi zongoráját odaadta. Megegyeztek, hogy félévig megőrzi, ha addig nem megy érte és nem tudja kifizetni az albérletet, amivel tartozik, akkor leadja bizományba. A férfi sosem tudta kiváltani. Az útra a nőnek meg volt a pénze.
A három napot szomorúan, de szerelmes összebújásban töltötték. Nagy volt a vonzerő. Lobogott a szenvedély lángja. Szinte mágnesként vonzódtak egymáshoz. Hihetetlen kémia működött. Így volt ez, ha több száz kilométerre voltak egymástól, mindig tudta a nő és a férfi is mikor kívánja a párja.
 
Az utolsó nap hirtelen odafordult a férfihoz és megkérdezte.
 

*

 
28.
 
- Mond, de őszinte legyél! Tudsz te nélkülem élni? Úgy, hogy soha többet nem találkozunk.
 
A férfi tekintetében olyan félelmet látott, amilyet eddig soha. A szemében riadtság volt és besötétedett a szembogara barna szemében, szinte fekete lett.
Nem szólt semmit csak összeharapta ajkait, finoman szinte alig észrevehetően, megrázta a fejét.
 
- Pedig én gondolkodom rajta, hogy folytassam e veled, amért ezeket csinálod velem. Mire jó ez? Vagy az volt a célod, hogy addig leszel velem, amíg tart a házam árából és utána fájront, és annyi volt?
 
Én egész életemben keményen megdolgoztam azért, amim volt és most semmim sincs, földönfutó lettem. Mellesleg nem vagyok már fiatal.
- Gyere ide! - szólt a férfi.
- Nem megyek. - válaszolt a nő. Nem is figyelt a férfira, tovább pakolászott az utazó táskába.
A férfi az ágyon feküdt. Tovább kérlelte a nőt.
- Gyere ide, kérlek!
- Nem érted, hogy nem megyek, hagyjál békét nekem! - így a nő.
- Gyere ide, kérlek! - kérlelte a férfi gyengéd hangon.
 
A nő odaült az ágy szélére a férfi mellé. A férfi tenyerét a bal arcára tette a nőnek. Finom puha tenyerét érezte a nő. Érintésében benne volt a szerelme a férfinak. A nő ellágyult. Végig futott rajta az érzés. A szerelem tüze és az elválás fájdalma egyszerre keveredett benne. Aztán elfeledkezve a világról ölelték egymást egybeforrva, mint soha még eddig. Behatolt a sejtjeik legmélyére tetőtől –talpig átjárta a szerelem testüket, lelküket. Csak a szívük sajgott bele abba a fájdalomba, hogy egymás hiányát hogyan fogják túlélni két hónap csodás együttlét után.
Hamar a küszöbön állt az indulás napja. Mindent bepakoltak a kocsiba, ami zsúfolásig tele lett.
A nő búcsúzott a szerelmi fészektől, ahol annyi szerelmes órát töltöttek együtt.
Az ajtóban még megállt egy pillanatra és tekintetével körbejárta a lakást.
 
- Ne búcsúzz! Még visszajövünk ide. - mondta a férfi bizakodva.
 
De a nő érezte, hogy oda soha többé nem fog visszatérni. Úgy ahogy azok a szép napok sem, amit ott töltöttek.
Elköszöntek a házi nénitől. Leadták a kulcsokat. A néni megszerette a szerelmes párt. Ők is Őt. Előtte való nap ebédre hívta meg őket. Finom olasz ételeket főzött és sütött. Ebéd után házi készítésű meggyborral kínálta őket és finom mézes olasz süteménnyel. A nő akkor evett először olasz ételt. Sose felejtette el a nénit.
 

*

29.
 
A kocsi kigördült az útra és szelték egymás után a kilométereket hazafelé. Éjjel értek Magyarországra. Sűrű köd lepte be a magyar tájakat. Tejfehér köd. Lassan, araszolva tudtak haladni.
 
- Az első benzinkútnál vegyünk matricát.- jegyezte meg a nő.
- Ebben a ködben úgy sem mérnek be sehol.- válaszolta a férfi.
- De én szeretném, biztos, ami biztos.- érvelt a nő.
 
A benzinkút, amit útközben láttak már be volt zárva. Mentek tovább. Nem találtak olyat a közelben, ami nyitva lett volna. A ködben alig láttak.
Elhagyták Budapestet és mellékutakra tértek. A nő szülőföldje felé vették az irányt. Eltévedtek az egyik leágazásnál.
Több órába telt mire visszataláltak a jó irányra. Kevés emberrel találkoztak éjjel, de akivel találkoztak mindtől útbaigazítást kértek.
A nő húsz évvel azelőtt járt azon a részen, de azóta úgy megváltozott. Új utakat építettek, leálló sávokkal. Rá sem ismert az egykor ismerős környékre. A tájékozódást nehezítette, hogy éjjel volt, köd és sötét.
A párja kimerülésig fáradt volt ebbe az út keresésbe, de szembetűnően nyugodt maradt. A nő sokkal idegesebb lett. Remegett a gyomra. A fáradtságtól, az elválás gondolatától és a fájdalomtól, mi a lelkében kavargott, összeszorítva a gyomrát.
Végre kitaláltak az útvesztőkből. Mintha Isten se akarta volna, hogy hazajöjjenek.
Ezt gondolta a nő és hangosan is kimondta. A férfi nem válaszolt rá semmit. Pár kilométer volt csak hátra. Ezt az utat a nő jól ismerte. Navigálta a férfit merre menjen. Megérkeztek fáradtan, elcsigázottan.
 
A nő anyja már várta őket, telefonon jelezték, hogy érkeznek. Pálinkát adott a férfinak, jó erős szilvapálinkát. Kortyonként itta. A nő pici nyeletet ivott belőle. Nem volt hozzá szokva. Soha nem ivott. A férfi is alkalmanként.
A férfi odabújt a nőhöz, átkarolta. Hamar elaludtak. Már majdnem hajnalodott. Átaludták a délelőttöt. Délben megebédeltek és a nő elvitte a férfit a határhoz. Ment haza az anyjához és a bátyjához, mert nem volt lakása csak ott tudott lenni. Lakását, amikor húsz éve elvált eladta. Azután ment ki olaszba, ott kapott zenész munkát. Éveken át kint élt mostanáig.
 
Órákat vártak a határon, amíg akadt egy ismerős házaspár a férfi városába valósiak, akik hazavitték, mert útiköltségre a nő nem tudott pénzt adni neki.
Elköszöntek egymástól. A férfi hűvös és távolságtartó volt. Nem akart az érzelmeibe merülni. Bizonyára fájt neki is az elválás.
 
- Hívlak, ha hazaértem. Hamarosan találkozunk. Megyek vissza munkát keresni és veszek ki lakást, utána kiviszlek téged is.
A nő elhitte, amit mondott. Csak azt nem értette, miért kellett hazajönni, mikor a lakást hamarosan kapták volna és munka is lett volna a férfinak.
 

*

 
30.
 
De eszébe jutott, hogy a férfi zenészként vágyott munkára, amit egész életében csinált.
A férfi elindult. A nő nézte egy darabig, aztán elindult hazafelé. Gondolatai kavarogtak benne. Haza? Hol van az ő otthona? Nincs már semmije. Megtűrt a szülői házban, az anyjánál.
De nem érdekelte csak az a lángoló szerelem, ami a szívében éget. A férfi körül jártak a gondolatai. Máris hiányzott neki. Hiányzott az illata, az ölelése, a meleg bariton hangja.
Két hétig egyszobában aludt az anyjával. Látogatóba jött a testvére, az öccse.
 
- Te még nem pakoltál ki? - kérdezte.
 
Aztán anyjukhoz fordult.
- Miért nem engeded neki, hogy berendezkedjen az egyik szobába? Ez mégsem állapot, hogy táskákba vannak a ruhái, itt a verandán, február végén, hidegbe, összepenészedik. Jövök egy hét múlva, addigra rend legyen itt!
Az anyjuk nem szólt semmit. Amikor elment, így szólt a lányához.
 
- A nagyszoba legyen a te szobád. Én átköltözöm a kisebbik szobába.
 
A két szoba méretre majdnem egyforma volt.
A nő berendezkedett. Szépen kicsinosította a szobát. Segített az anyjának is helyre tenni a tárgyakat, ruhákat. Azután a nő végig takarította a lakást. Tisztaság és rend lett mindenütt.
 
Párnap múlva telefonált egy autókereskedő cégnek. Érte jöttek a kocsiért. Eladta. Kellett a pénz. Kapott némi állami pénzt, de a telefonszámlákat ki kellett fizetni, ami hatalmas összegre duzzadt. Közben büntetés jött a matrica miatt. Bemérték őket két helyen is, így dupla büntetést kellett fizetnie. Rendezte az anyagi helyzetét.
Mindennap hívta a férfi többször is vezetékes telefonon ott sok ingyen perce volt, mert a nő már nem tudta hívni, mert feltöltős lett a kártyája. Nem akart több telefonszámlát fizetni. Egy millió forintot fizetett ki, mire rendbe tette.
Lassan jött a tavasz. Hiányzott neki a férfi és a férfinak is a nő.
Egy március végi délutánon, feküdt az ágyon és annyira belesüppedt a bánatba, egyre csak érezte valami húzza lefelé és már nem tudott magáról. Nem ájult el, nem vesztette el az eszméletét, a bánat húzta lefelé. Majd látta, hogy két oldalt a vállánál fogva két barna szárnyú angyal húzza felfelé. Mikor visszaért, mintha visszahuppant volna a testébe és nyugalmat, boldogságot érzett. Azt is tudta Isten az utolsó pillanatban megmentette a haláltól.
Ezután ismerkedett meg egy látóval, akit Isten küldött, hogy túlélje a szerelemet. Ő adott segítséget neki, mert hallotta a vezetőjét. Tisztán halló volt. Nem kereste a látó ment oda hozzá.
Éveken keresztül segítette a nőt. Sohasem kért pénzt tőle. Barátok lettek idővel.
 

*

 
31.
 
Egyik alkalommal izgatottan újságolta a férfi, hogy sikerül neki újra olaszba zenélni, menni. Egy ismerőse, aki fuvarozik, kiviszi, mert pénze nincs az útra. Megy a fiához, aki várja és ott fog lakni ismét, amíg lakást nem tud kivenni.
A nőben megcsillant a remény. Elmúlt a kételkedés benne.
Április végén került arra sor, hogy találkozzanak egy röpke félórára a körforgalomnál, amit már olyan jó ismertek. Ott találkoztak mikor kimentek másodjára olaszba.
Márciusban és áprilisban is pénzt kért a nőtől a férfi, mondván éheznek, a bátyja beteg nem tud dolgozni, neki sincs munka és az anyja nyugdíja kevés hármójuknak. A nő megsajnálta őket és küldte a pénzt. Mind elment, ami a kocsi árából maradt.
 
- Találkozunk! Hamarosan jövök, megyek ki. Készíts nekem egy nagy csomagot kajából és hozd ki a körforgalomhoz délután öt órára. Akkor érünk oda.- mondta a nőnek.
 
A nő az utolsó pénzén készítette a csomagot, húsz kiló lett. Majd meg szakadt olyan nehéz volt, amikor vitte a buszhoz fel. Taxit fogadott az állomáson és kivitette magát a körforgalomhoz. Pénze annyi maradt, hogy a busszal haza tudott menni.
Később ért oda a férfi. Nagy erejű szélben a nő két órát állt a leálló sáv parkolójában. Nagyon fáradt volt és fázott. Nem volt még meleg. Hűvös szeles április volt.
Amikor megérkeztek a férfi rohant oda a nőhöz és ölelte hosszú percekig, nem akarta elengedni.
 - Hiányoztál! Szeretlek! – mondta szerelmesen.
- Te is hiányoztál nekem! Én is szeretlek!
 
Hosszú évekig érezte ezt az április végi találkozás ölelését, mert nem volt több olyan az életében. Abban az ölelésben benne volt az a hatalmas láng, ami a szívükben égett. Álltak egymással szemben és a férfi kereste a nő kezét és puha tenyerébe fogta és csak néztek egymás szemébe, míg kibuggyant egy könnycsepp a szemükből. Igaz szerelem volt ez, a legigazabb, minden látszat ellenére. A lelkük tiszta volt.
Félóra volt csupán, de csodálatos érzésekkel emlékeztek rá mindketten. A férfi megköszönte a csomagot.
Bevitték a nőt a városba a buszmegállóhoz. Aztán elköszöntek egymástól. Ők mentek olaszba. A nő haza.
 
Folytatjuk.

************************************************* 

 7. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK 

 

VÉGHELYI PÉTERNÉ: A fiókos szekrény titkai

 A Néma Néni története (második rész)

 
Sokadik reggel lépek a félhomályos szobába, ahol Erzsi néni lehunyt szemmel fekszik és némán mosódik bele a puha párnák virágmintájába. Szemüvege mögött a csukott szeme előtt azonban felejthetetlen, lelkeket felkavaró

történeteket pörget.
 

Véghelyi Péterné

– Dicsértessék a Jézus Krisztus! – lépek halkan az asszony ágya mellé, és karját puhán megérintem. Ebben a korai érintésben 

bőrére simítom a kinti hideget, az ébredő tavasz csípős üzenetét.
– Mindörökké, Ámen! – válaszol mosolyogva, és szemei felpattannak; a filmet egy pillanatra leállítja, hogy bevárja amíg az ágy mögül a széket közelebb húzom, hogy beszélgetésünk alatt 

is a kezét foghassam. Nem kérdezi meg, hogy milyen idő van, 

mert kezünk érintkezéséből leolvassa, mint a világtalan ember a Braille írást a tapintással. Kódolt üzenetváltásunk a lelkek párbeszédében történik meg, igen éles belső hallása, érzéke van erre. Bárcsak mi, a világban ténylegesen járó-kelő emberek 

tudnánk így észrevenni a körülöttünk lévő teremtett világ néma üzeneteit. De lelki érzékelésünk néma, csatornáinkat eltömítették a világ élvezeteinek képei, azok sikító zaja, s a szellemi érzékelést mellőzzük a megismeréseinkből.
– Hogy tetszik lenni, ma? – kérdezi az asszony mosollyal az ajkain, majd válaszomat nem várva meg, kezemet megszorítva rögtön behúz a lelki porondján játszódó csodálatos előadásba. – A tél visszavonulóban van, ma új madarakat is hallok már – mutat a megnyitott ablak irányába. – Már éjjel megkezdték – kuncog és mélyeket szippant a friss levegőből, ami színpaddá változtatja a szobát. – Látja, milyen világos lett hirtelen, olyan sokat elvesz a fényből az ablakkeret. – Az ablakkeret eltűnésével az ablak is fiókos szekrénnyé változott, és izgatottan lestem, vártam, hogy ma melyik fiókot nyitja ki a derűs emlékező. – Tetszik tudni, ma már nincsenek komoly telek, mint régen. Egyszer nagyon hideg tél volt, elmesélem magának, hogy azon a télen hogyan kerültem ide, ebbe az otthonba egy karácsonyon.
 
Csodálkoztam, hogy hogyan szállunk fel az idő óriáskerekére, sejtettem, hogy lentről egészen körbefordulunk majd a történet során, és képzeletben becsatoltam magamat. Tollammal a kezemben vártam a megígért néma néni történetét, ami nagyon izgalmasnak ígérkezett már első hallásra is.
 
– Nem tudom, hogy mikor is volt, talán a hatvanas évek vége felé, de tudja, már mindent elfelejtek, a 92 év alatt mennyit át kell élni! – kezd bele a történetbe. – A faluban, Csikóstöttösön majdnem velünk egy utcában élt egy siketnéma asszony. Tudja, ott megvolt a sváb utca, és a magyar utca. Valamikor ő is kitelepített volt, Bácstopolyáról érkezett ide. Néma néninek hívtuk, de fiatal korában valamikor ő varrta az összes sváb lánynak a búcsúsruhát, és a menyasszonyi ruhákat, nagyon szépen kézimunkázott, mesteri darabok kerültek ki a keze közül. Később, amikor idősebb lett, horgolt, és kötögetett. Amikor idősödött, a suhanc gyerekek elkezdték csúfolni, és a háza előtt elmenve kiabálták be: – Gyigya mama! Gyigya mama! – A tanító néni szemben lakott, és amikor meghallotta, a tanítói lakásból kikiabált nekik, és nagyon megrendezte őket. A szülők, és a szomszédok is, amikor ezt a csúfolkodást meghallották, elrendezték a gyerekeket körbe-karikába, és nem telt bele egy hét, megszűnt ez a csúfolódás, és megint mindenki Néma néninek nevezte az asszonyt. Tessék elképzelni, hogy akkor a gyerekeknek ennyi elég volt, mert volt a felnőttnek tekintélye.
– Ilyen könnyen megfegyelmezték akkoriban a gyerekeket? – kérdeztem csodálkozva, hiszen korunk gyermekeinél az engedelmesség igencsak törékeny dolog, a legnagyobb pedagógiai kihívása szülőnek, tanítónak egyaránt.
– Igen, tetszik tudni, nekem is a szüleim voltak a példaképeim. Édesanyám sváb volt, evangélikus, így lettünk mi leányok is evangélikusok. Apám magyar volt, nem tudott egy szót sem németül, de ő azt mondta, hogy ők jöttek ide, ők tanuljanak meg magyarul. De az én édesanyám olyan magyar érzelmű volt!
 
Amikor itt voltak a németek, nem is engedtük ki az utcára, nehogy összevitatkozzon a magyarsága miatt. A faluban volt egy Franz Lizi nevű néni, aki Ferenczre magyarosította ugyan a nevét, de mégis elvitték. Soha ország-világ nem tudta meg, hogy hova zárták el, de csupa dagadt volt az arca, amikor 2-3 hét után visszahozták. De ő élt tovább, nagy magyarságban, szorgalmas templomba járóként. Sokat beszélt, mert a hitleri vonulgatás nem tetszett neki, elég szabadszájú volt, amit gondolt, azt ki is mondta szegény. Anyámnak ezért nem engedtük, hogy kimenjen az utcára, mert szívében nagyon hazafias érzelmű volt, féltettük emiatt. Anyámnak is, apámnak is volt első házassága. Mindkettő házastársát a spanyolnátha vitte el, édesapám két fiával együtt. Volt egy idősebb nővérünk, ő hamar elkerült otthonról. Mi nagyon szép családi életet éltünk. Édesapámék, amikor öszekötötték az életüket, úgy éltek, hogy enyém, tied, mienk. Igen, mi tényleg szeretetben éltünk, ketten voltunk leányok közös gyermekek.
 
Most átjárta emlékező lelkét ez a szeretet, és láttam a szemében, hogy tetőtől talpig betöltötte. Ebben a szeretetben lebegve újra gyermekké lett, és kislányként testvérének társaságába helyezkedve kiszólt a múltból kiemelt jelenetek közül nekem, vagy valaki másnak-e, nem tudom, de vele mentem, s követtem őt abba a világba, ahová ilyen korú emlékezők vezetésével beleshetek. Ezekben a pillanatokban élesen tartom a lélek objektívét, és elhessegetem a saját gondolatokat, nehogy elszalasszam a pillanatokat, amiket belém karcol a jelenlét.
 
– Nem voltunk mi rossz gyerekek, kérem. Felültünk a meggyfára, barackfára. Én olyan voltam, mint a szöcske, aki egyik pillanatban itt volt, a másikban már a kert végében jártam. Akkoriban nem vágytunk mi a felnőttek mellől elmenni, megtaláltuk a magunk szórakozását a munkákban is. Jártunk mi is a fonóba a felnőttekkel, ott a munka mindig a Márton-napi búcsú után kezdődött. Vitték a gyapjút, tudja, a sváboknál 2-3 család is volt. Mi gyerekek elvittük a játékainkat, amit mi magunk csináltunk. Például a papírlapra ikszeket húztunk, és oda raktuk a gombot, a babot, vagy kinek mije volt, és az nyert, aki a közepére talált. A gyerekek ott a fonóban beültek az asztal alá, és amikor láttuk, hogy húzzák a szálat, hogy lazítsák, mi odakötöztük az asztal lábához. Édes Istenem, de szép is volt! – merengett el ismét a mesélő asszony, és gyermekarcán láttam a pajok pírját, ami a mai gyerekek arcát nem színezi már.
– Mi volt benne olyan szép, Erzsike néni? – kíváncsiskodtam elébe a következő filmkockának, olyan izgatott voltam már, és úgy éreztem, hogy vele együtt én is az asztal alatt kucorgok.
– A csibészség, a csintalanság – vágta rá gondolkodás nélkül, és volt a szavában valami dacos erő, ám ez a dac nem az engedetlenség ága volt, ez a szeretetről, a játékról nyílott. – Az, tetszik tudni, hogy intrikálhattunk egy felnőttet. Persze megdorgáltak bennünket, de mi, gyerekek nem voltunk olyan érzékenyek, mint a mai gyerekek, akik mindjárt sírnak. Ez nekünk kijelölte a határokat, és mindig tudtuk, hogy meddig mehetünk el, volt amolyan tisztes mérték a felnőtt-gyerek kapcsolatban. Utána persze húztuk a szálat, ahogyan a felnőttek mondták, de jó volt összekuncogni az asztal alatt, de jó volt! Ezért én is meg tudtam fegyelmezni a gyerekeket, akik a néma nénit Gyigya mamának kezdték csúfolni, és a többi szülő is egyből lerendezte, és vége lett. A néma néni egy zsalus házban lakott, az egyik első szobában albérletben egy férfinél, aki kiadta neki a szobát. Amikor a boltba mentem, rendszerint kihajtottam a zsaluját, és kérdeztem, hogy mit hozzak neki, ő úgy elmutogatta, és hangokkal megértette magát. Abban az évben nagyon kemény tél volt, és amikor kihajtottam a zsalut, ott ült a néma néni, nagykendőbe bugyolálva, az ágyterítő is rajta volt, az ajkai pedig kékeslilára voltak színeződve, annyira fázott, egész testében remegett. Nem tudtam elképzelni, hogy mi történhetett a nénivel. Az a disznó ember, akitől a szobát kivette, már meg akart tőle szabadulni, mert öreg volt, és nem volt belőle haszna, így elfalazta a kéményt, hogy a kályhába ne tudjon tüzet rakni. Ha nem megyek arra, talán meg is fagyott volna. Gyorsan elszaladtam a Tanácshoz, és mondtam a tanácselnöknek: Gyuri bácsi, nagy baj van a néma nénivel! Ő azonnal telefonált a körzeti orvosnak, majd hívta ennek az idősotthonnak a vezetőjét, hogy a néma nénit azonnal el kell helyezni. Mi akkor ott, azonnal összefogtunk, és intézkedtünk. Nem hatóságokra vártunk, csak azokkal fogtunk össze, akik ott voltak a faluban. A faluban csak egy gazdag családnak volt hintója, ők felvidéki áttelepítettek voltak. Szólt nekik a tanácselnök, hogy mire kellene a hintó, és amikor készítették elő, a Lajos bácsi aranyszívű felesége, a Piroska néni már melegítette a téglákat, amiket az ülés alá bebugyolált – mert hallotta, hogy az asszony szinte meg van fagyva – és siettünk a néma néniért. Ott mindenét összepakoltunk, de azt, hogy hogyan, azt már nem tudom, olyan gyorsan, és szervezetten történt minden, nagy volt az összefogás. Gyuri bácsi mondta, hogy szóljak a Vöröskeresztes társamnak, a Ferencz Bözsinek, meg a tiszteletes Úrnak. Tény az, hogy pillanatok alatt ott volt mindenki, nem is tudnám megmondani, hogy ki volt ott előbb, de nagyon hamar odaértek. A néma néninek a szekrényében volt megtakarított pénze, azt nekem adták, mint vöröskeresztes titkárnak, hogy vásároljak be neki mindent, amire az otthonban szüksége lehet. Még varrógépet is szereztünk neki, és bevittük utána. Az otthon vezetője természetesen azonnal fogadta őt, és a néma néni ott élt haláláig. Mi, helyi vöröskeresztesek minden évben karácsonykor gyűjtést is rendeztünk. Tudták az emberek, hogy mire gyűjtünk, és nem volt soha gond az, hogy a helyi emberek összeadjanak adományt, hogy a rászorulóknak örömet okozzanak. Azon a karácsonyon is az egyedül élőknek vásároltunk ajándékot belőle, a néma néninek is megvolt a csomagja. A férfiak két pár zoknit, két darab zsebkendőt, és egy jó meleg jägeralsót kaptak, a nők pedig böngyös bugyit, nem tudom, hogy ezt a szót lehet-e még hallani. Ez kívül színes, térdig érő, meleg alsónemű volt. Otthon a fenyőfáról vágtam le kis ágakat, és arra két szem szaloncukrot kötöttem kis masnival, avval díszítettem a szerény kis csomagokat. Szegény néma néni, nagyon örült, úgy puszilgatott bennünket.
 
Erzsi néni itt elhallgatott, az arcán nyugalom, és béke állt meg, átadta magát a visszaemlékezés örömének. Újra élte azt az erőt, ami az összefogásban rejlett. Ahogyan elmesélte a mozgósított emberek siető érkezését, abban kézzelfoghatóvá lett a lélekjelenlét, egy belső lelki parancs, végső soron a szeretet ősparancsa, ami a szívektől indítva mozgatta, késztette cselekvésre az embereket. Késztetni csak azokat lehet, akiknek lelkében állandó készültség van. Akiknek a szívében a belekarcolt parancsot nem halványítja el a kényelem szeretete, akiket nem vakít el a hatalomvágy, akik nem válnak tompává a hírextázis nyomán beálló lelki közömbösségtől, és erkölcsi csömörtől. A történetet hosszas mosolygó merengés után zárta ezzel a kurta mondattal:
– A néma néni neve Braun Katalin volt, és még azon a télen meghalt szegény, de boldogan ment el. Az a karácsonyi csomag az utolsó ajándéka volt neki, mi meleg szeretettel őriztük az emlékét.

 *

Hallgattam, és most már tudom, hogy ilyenkor hallgatni kell, mert a mesélő lelkéből még egy sommás összefoglaló megszületik, ha a szavak megformálódnak. Ehhez csendben kell maradni, én is türelmesen várok. Sokan nem tudják, hogy ez is reagálás. Ha túl sokat beszélünk, szinte elvitatjuk az emlékező méltóságát, és lemaradunk a legbölcsebb tanulságról, vagyis az áthagyományozás pillanatáról.
 
– Tetszik tudni, ma az a baj az emberekkel, hogy túl sok a vágyuk, és kevés az akaratuk. Ma is lehetne sokat segíteni, de ez azzal járna, hogy lemondjanak a sok saját vágyról, és akarjanak a másik gondjaihoz odasietni; hát ezt tettem én 22 évig a Vöröskeresztben. Azelőtt is voltak szerencsétlenségek, amikor össze kellett fogniuk az embereknek. Emlékszem, a Baranya-csatorna – tudja, ahol maga leszáll a vonatról, előtte van – 1940-ben kiöntött, és akkor egy utcát teljesen elárasztott az árvíz. Abban az utcában minden ház leomlott, és az egyik ház úgy dőlt össze, hogy egy fala állva maradt, és azon volt egy szép falióra. Nagyon sok nézője volt annak az órának, a vonatból is lehetett látni, igazi látványosság volt az a faluban. Tetszik tudni, hogy hol van most az az óra? – néz rám évődve a szemüvege mögül, és látom, hogy alig várja már, hogy végül elárulja nekem, mert sejti, hogy ezt biztosan nem találnám ki. – Az én Erzsi lányom falán!
– Ó!!! – szakadt ki belőlem a meglepetés ereje.
 
Erzsi néni elégedetten mosolyog, hogy a meglepetés, amivel számolt, ki is buggyant belőlem. Valóban, még a szavam is elakadt. A ház ugyanis, mely ilyen különlegesen adta tovább a faliórának a falat, a leendő apósáék háza volt. Másnap Erzsi lánya egy képet hagyott nekem a telefonban, ami azt az órát ábrázolta. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy ezek az emlékező kilencvenévesek olyan jelek ebben az összeburult világban, akik az egyetlen épen maradt falon stabilan állnak, mint az a falióra. Ennek az órának a járása menthet meg bennünket, akikre az újjáépítés bízatott. Ám csak azoknak sikerül mindvégig kitartaniuk, akik az ilyen faliórákat életük tartófalára helyezik, és aszerint járnak.
 
V.P.-né
 
Folytatjuk.

************************************************* 

 8. HAZAI TÁJAKRÓL 

 

SZEGZÁRDI NAGY VENDEL IRODALMI MÜINTÉZETÉBŐL

 
BOLONDOS VERS, ÁPRILIS 01.
RÉSZLET A RÁDIÓ MOZAIK SYDNEY MAI ADÁSÁBÓL, 2023.  ÁPRILIS 02.
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL  ÉLJEN ÁPRILIS ELSEJE C. VERSÉT ELŐADJA, ILOSVAY GUSZTÁV
 https://www.youtube.com/watch?v=G7zoqYGnF2k
 
Mellékletek terület:
YouTube-videó (Szegzárdi Nagy Vendel Bolondos című versét elmondja Ilosvay Gusztáv) előnézete

 *

 
ELHANGZOTT, 2023.  ÁPRILIS 02.  ADÁSBAN
RÁDIÓ MOZAIK SYDNEY  AUSZTRÁLIA
MOTTÓ, KÉRTEK RÁ DIÓT?  TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE

................................

 

A VERS EREDETI, ÍROTT VÁLTOZATA

 

BOLONDOS VERS, A BOLONDOK NAPJÁN

 

SZEGZÁRDI NAGY VENDEL:

ÉLJEN ÁPRILIS ELSEJE

 

 

Gondolj a világra,

Ami  nem így sárga,

Hanem így sárga.

Nem keresztbe,

Hanem hosszába.

Aki nem tud úszni,

Az ne másszon fára,

Mert elüti az autó.

Fodrozó víztükör

Végre valahára.

Amikor már

Minden odvas,

Kiskalapom

Zerge tollas.

Vagy máshogy mondom,

Zerge tollas kiskalapom.

Sárga répa,

Zöld ribizli

Elfelejtett

Biciklizni

Hideg télben,

Forró nyárban

Ki a hóból,

Bele a zöld kukoricásba.

Kovászozott

Zöld uborka,

Kígyó toll, és

Béka háj,

Varjú szárny és

Sündisznó máj.

Söprű nyélen

Csúf boszorkány.

Lángot hányó

Tüzes sárkány,

Kecses ívű

Szép szivárvány.

Csípős szagú

Reszelt torma,

Gondolj vissza

E sorokra

Harapd a kalácsot

Fecskefarokra.

Mindenki oly

Lüke forma.

Talán még én is.

 

2023.  ÁPRILIS  01.....

 
A VERS HANGOS LINKJE A YOUTOBRÓL.- KATT RÁ
https://www.youtube.com/watch?v=GqtEDx3O-d4&t=8s

..............................

 
SAJÁT  NEVEMEN MEGTALÁLJÁK A  JUTUBON
https://www.youtube.com/watch?v=rzcr6CKPn1U
 
2023.ÁPRILIS  01.  A  BOLONDOK NAPJÁN

......................................

 
ELŐZETES A MAI ADÁSBÓL
 
Gusztav Ilosvay <parbaj61@gmail.com> ezt írta (időpont: 2023. ápr. 2., V, 11:34):
 
Egy kifejezetten esős napra ébredtünk, s igazán fel kellett magunkat turbózni, hogy a program valahogy megszólaljon. Aztán ahogy belelendültünk egyre jobban éreztük magunkat. Hiába, ha az ember azt csinálja, amit szeret, akkor az valahol visszahat rá, megnyugtatja és elrendezi a napját. Sok mindent beletettünk az adásba, többek között a keresztény világ egyik legjelentősebb ünnepének kezdetéhez érkezünk. Húsvétot megelőző Virágvasárnapra emlékeztünk. Ez most különösen aktuális hisz az Ukrán-Orosz háború, ami itt dúl Magyarország szomszédságában. Véleményem szerint a világnak békére lenne szüksége. Sándor Krisztina Erdélyi tudósítónkkal folytatott beszélgetésem volt számomra talán a legérdekesebb, különösen a vége felé. Az ember valahogy mindig jobbra számít az elszakított területeken. Ahogy Kati kérte, többet zenéltünk s így kiegyensúlyozottabb lett az adás. Hálás köszönetem minden kollégámnak a mai adásban való részvételért. S mint már annyiszor, ne feledd barátunkat, távoli kollégánkat Nagy Vendelt. Ő költő, író és a Megszólalok internetes magazin főszerkesztője. Kattints rá, nézz bele, legyen részese az életednek. Végezetül, remélem tetszett a program, kérlek osztd meg barátaiddal, ismerőseiddel, hadd terjedjen a szép magyar szó. Köszönjük.
 
Ezt a honlapot tedd be a keresőbe és halj csodát, megszólal az adás
www.radiomozaiksydney.com.au
 
KÖSZÖNJÜK, ILOSVAY GUSZTÁV, ÉS ILOSVAY EGYED KATALIN, SZERKESZTŐK
....
 
REAGÁLÁS A VERSRE, A FACEBOOKRÓL
 
BODÓ IMRE
 
"Ki a hóból, bele a zöld kukoricásba", ez emlékeztet arra a mondásra, hogy: "Keresztül a jégen, bele a herésbe." A versben dominálnak a színek: sárga répa, zöld ribizli, zöld kukoricás, kecses ívű szép szivárvány... A színek között is a zöld, mint a reménység színe, uralkodó: zöld ribizli, zöld kukoricás, zöld kovászos uborka. A Jelzős szerkezetek sem hiányoznak a versből: Lángot hányó, csípős szagú, tüzes sárkány, rezelt torma, kecses ívű, szép szivárvány. Megduplázott jelzős szerkezetek. A kovászozott zöld uborka olvastán nem csak az embernek, hanem a békának, vagy az ökörnek is megindul a nyálelválasztása. A csípős szagú reszelt torma olvasata pedig el kezdi tisztítani az ember légútait. Érzékszervekre ható kifejezések uralják a verset, színek, látásra ható ingerek, a kovászozott zöld uborka egyenesen az ízérzékelésre hegyez ki, kívántatja is az emberrel ezt a fajta savanyúságot, a csípős szagú reszelt torma pedig mi másra volna támadó hatású, mint a szag érzékelésre, de egyszersmind a felső légutak járatainak tisztító hatását veszi célba. A varjú-szárny, béka háj, sündisznó máj emésztésének elkerülhetetlen segítője ugyebár a kovászozott zöld uborka. Micsoda fantáziája van Vendelnek?! Éljen sokáig és még írjon sok verset! A varjú szárny, béka háj és sündisznó májnak még kiegészítő menűjei lehetnek a fekete tyúk árnyéka, és a beszürkült bárányfelhő. Ezek mellé azonban még savanyúság igénye sem lép fel.

..............................

 
Nagy Vendel hosszú a keresztút 2023. című versét elmondja Ilosvay Gusztáv
 https://www.youtube.com/watch?v=iy8PfxK8wkE

Mellékletek terület
YouTube-videó (Nagy Vendel hosszú a keresztút 2023 című versét elmondja Ilosvay Gusztáv) előnézete
 
ELHANGZOTT, A RÁDIÓ MOZAIK SYDNEY HÚSVÉTI ADÁSÁBÓL
MOTTÓ, KÉRTEK RÁ DIÓT, TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE

..........................

 
A VERS EREDETI, ÍROTT VÁLTOZATA
 
GOLGOTA ...
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL :
HOSSZÚ A  KERESZTÚT...
 
Könny és
Vér áztatja
A via dolorosa,
A szenvedések útja

Kopott köveit.
Áll már a három kereszt
A koponyák hegyén.
S meredten néz
A két riadt lator.
Középütt Jézus,
A nyugodt fájdalom.
Fekete fellegek dörögnek,
S ömlik az eső az úton.
A vakok látnak,
A bénák elindulnak,
A leprások megtisztulnak,
Mikor bevégeztetett.
Minnyájunk bűneiért
Ment Ő a halálba,
Mert hosszú a keresztút
Mire saját jogon
Feljutsz a Golgotára.

….............................

 
A  VERS HANGOS LINKJE... 
ELMONDJA ..  ILOSVAY EGYED KATALIN
https://www.youtube.com/watch?v=DuBbkSlJcBw

......................................

 
ISTENTŐL ÁLDOTT, FELTÁMADÁST REMÉNYLŐ, BOLDOG HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK    VENDI.
2018.  HÚSVÉTJÁN

..............................

 
A  VERS  2018.  HUSVÉTI VÁLTOZATA ÁPRILIS  01.
ELMONDJA  ILOSVAY GUSZTÁV 
SYDNEY RÁDIO MOZAIK  AUSZTRÁLIA
https://www.youtube.com/watch?v=Ej2mvFmwQUA&feature=youtu.be

....................................

 
A MAI ADÁS ELŐZETESE
 
Gusztav Ilosvay <parbaj61@gmail.com> ezt írta (időpont: 2023. ápr. 9., V, 10:32):
Ez egy Húsvéti program volt minden  pillanatában. A Kereszténység legnagyobb ünnepén mi is az ünnephez illő műsort készítettünk. Érdekes kavalkádja lett ez a mai program a Húsvétnak. A Sydney-i Magyar iskola és a cserkészek kitettek magukért a húsvéti kézműves programmal. Remek riportot hozott Katalin. Nagy Vendel versét én mondtam el, Reményi Tamás Útravaló szavai után. Kiss Ágnes egy tojásfestő fiatal hölggyel beszélgetett, aki mindent elmondott a tojás festésről és annak szimbolikájáról. Most tanultam meg ha azt mondják, hogy „ördögöd van” az egy valós népszokásból ered. Remélem tetszettek a zenék amiket hoztunk erre a Húsvéti Programra. Ne feledd barátunk Nagy Vendel író, költő, főszerkesztő internetes magazinját MEGSZÓLALOK megkeresni.  és sok ember olvassa nagy örömmel. Osztd meg ismerőseiddel. Ha tetszett a program terjeszd te is és osztd meg barátaiddal, s mindenkivel, aki szereti a szép magyar szót. Köszönjük.
 
Ezt a honlapot tedd be a keresóbe: www.radiomozaiksydney.com.au
 
KÖSZÖNJÜK, ILOSVAY GUSZTÁV, ÉS ILOSVAY EGYED KATALIN, SZERKESZTŐK
Áldott boldog Húsvétot mindenkinek

.....................................

 

A Föld napja

 

SZEGZÁRDI NAGY VENDEL:

ILYEN SZÉP A VILÁG

 

Eltűnődünk, ha beteg a világ,

ismerjük e, tényleg, igazán?

A korral nekünk is

tovább kell haladni,

de múltunkat meg kell őrizni,

értékeinket nem szabad elhagyni,

mindenképp próbáljunk meg,

embernek maradni.

 

Ismeritek a

Zöldellő lombok

Lágy susogását?

Metszett vesszőnek

Süvítve zúgó

Éles suhogását?

Szőlővesszőknek

Buja kuszaságát?

Mi ősidők óta

Ontja a nektárt.

Tőkéket ölelő

Hajlongva kötöző

Asszonyok derekát

Kéjjel simító

Szoknyájuk ráncát.

Pince előtt álló

Vén, öreg diófát.

Lopóból csorgatott

Bíborszín borát.

Langymeleg szellő hozta

Rózsák illatát.

Ismeritek a

Földet, az eget?

A sötét, kusza

Dühös felleget?

Ki hatalmasok

Ős erejével

Fenn fenekedett.

Ismeritek a

Hűs vizű kutat?

Löszfalak közé

Zápor vájta utat.

Vizeknek mélyét?

Halaknak tükrét

Nyárnak melegét,

Hónak fehérségét

Napnak aranyát

Holdnak ezüstjét,

Pásztortüzeknek

Keserű füstjét.

Távoli csillagok

Halovány fényét?

Ismeritek a

Száguldó lovaknak

Halkuló dobogását?

Szélfútta sörényük

Kócos lobogását?

Folyók moraját

Kövek robaját.

Bikák dübörgését,

Farkas üvöltését.

Itt élő népeknek

Félő könyörgését.

Mária ősanyánk

Szűzi jelenését?

Ha mindezeket nem ismeritek,

Fületek nem hall,

Szemetek semmit sem lát.

Nyugodtan tartsátok oda

Háztető sarkához a

Lobogó fáklyát.

Nem érdemlitek meg,

E Házat, s Hazát,

S idegenben

Torokszorítóan

Szűk lesz számotokra

A Világ.

 

Most beteg ez a Föld,

meg kell gyógyítanunk immár,

nem vigyáztunk rá igazán,

miket míveltetek vele?

Kérdezi unokánk,

s emberek tömege

szemlesütve áll,

milyen szép is lehetne

ez a csodálatos világ.

 

Szekszárd, 2020. április 22.

*

 SZEGZÁRDI NAGY VENDEL :

PIROS PÁNTLIKÁS MÁJUSBAN

 

Piros pántlikás Májusban,

sóvárgó lánykák kapujánál,

sudáran álló Májusfa várja,

meggypiros ajkak örömdalát.

 

Ha eljön a kitáncolás,

rózsaszín szoknyák lobognak,

fényesre vikszolt csizmák dobognak,

s pántlikák lengnek idejekorán.

Kaphatsz egy nagy csokor

piros, Pünkösdi rózsát,

hozzá lánykák hamvas csókját.

 

Póriasan pirosló

pipacsok árjába,

nemesen tündöklő

tulipán szál vegyül,

cirmos virágán

vérvörös ér feszül,

hozzá vígságot hozó,

pincehideg vörösbor elegyül.

 

Éretten piros az alma arca,

rámosolyog a barackra,

virul a cseresznye, a paradicsom, és a paprika,

fehér só az ellenpárja,

kínálja magát az asztalra,

egy üveg bor, sajt,

házi kenyér sarka.

 

Akin a pofon csattan,

vörösen ég az arca,

nem érti a legény,

kérdően néz a perzekutorra.

 

Koronája van a bornak,

nemes ital, királyoknak,

püspököknek, és papoknak,

kiknek vállán bíbor palást,

nyakláncukon parázs varázs,

fényességes kisugárzás,

nemes szellem, uralkodás,

nem szegényes dőre lőre,

kocsisoknak fizetsége.

 

Háborúknak vérpiros pokla,

fájdalommal megrajzolva,

vörös lobogók alatt,

fényes páncélú hadak

vonulnak a véres harcba,

nyíllal átlőtt szívük

utolsót dobbantja.

 

Bíbor színű az ég alja,

izzón vetül sziklapartra,

a szivárványt eltakarja,

letűnő napkorong után

lebuknak az alkonyatba,

eltűnnek a kárhozatba,

letörik sisakjuk aranyos szarva.

 

Feláldozzák életüket,

halálnak oltárán,

szerelmetes hazájukért,

vörös szirmú rózsaszálak bólogatnak

kezeiket tövisek vérzik meg csupán,

bús dal száll a harc után,

barnuló sírjaik domboldalán.

 

2023.  MÁJUSÁN

************************************************* 

 9. TÚL AZ ÓPERENCIÁN 

 

AUSZTRÁLIA KORAI TÖRTÉNELME, CSEVEGŐ STÍLUSBAN

KOLOZSI ERZSÉBET - AUSZTRÁLIA

TÓTÁGAS PODCAST  (XVI. rész)

Podcast…31..  Zendülés aranyláz idején
 
Akkor most jönnek az igazi véres események, nem csak a fekete felhők, amikről eddig beszéltem.  Akárhogyan is vesszük, minden ország  történelmében vannak dicső és kevésbé dicső fejezetek. Ausztráliában mint tudjuk a kezdetektől fogva nem a törvénytisztelők voltak túlsúlyban, hisz  eredetileg rabokat toloncoltak ide a világ végére. Az arany hírére ideözönlő embertömegben is bőven voltak akik a törvényt inkább a saját  érdekeik szerint értelmezték, és bizony az ököljog volt az uralkodó. Vadnyugatnak mondták Amerikában, érdekes módon ez is az 

akkor ismert Új Dél Wales nyugati részén történt.

Kolozsi Erzsébet

A cseppet sem dicső fejezetben, ami most következik, van  irigység, alapvető  kulturális különbség, meg nem értés, zsákmányféltés, jó adag rasszizmus.
 

*

Korábban mondtam, hogy találtak itt  kétféle aranyat, rögöket és mosott aranyat.  Most a folyóból mosott aranyról lesz szó.  

Európai hallgatók kedvéért ez Sydneytől  Dél-Nyugatra kb. 370 km-re van. Ott történt ugyanis hogy  Lambing Flat - nél, ami ma Young városka, a fehér bányászok nagyon nekimentek, a szó valódi értelmében, a kínai bányászoknak. Hogy miért támadtak rájuk? Állítólag lopták és piszkolták a vizet, ami az aranymosáshoz szükséges volt.  Lambing Flat zendülés, riot, címen tartják nyilván. De nem sok könyv foglalkozik vele.

 

A podcast logoja

Valójában  a  meg nem értett és taszítónak tartott kulturális különbség volt az ellenszenv kiváltó oka.
 
A fehérek egyénileg, vagy kisebb csoportokban -három aranyásó - dolgoztak. Amit találtak, azt kisebb részben eltették, esetleg kifizettek belőle némi adósságot és a nagy részét elmulatták. Hisz az egész  célja  a jó élet volt.   Ivás, kocka, kártya volt a fő szórakozás. De azért szerettek enni is és néha még  olyanra is költöttek, mint csizma, vagy köpeny.  Nem véletlen, hogy 28 kocsma jutott nagyjából 8000 emberre.
 
Munkamódszerük pedig abból állt, hogy a kifizetett területen dolgoztak egy darabig, ha nem találtak megfelelő  hozamra, otthagyták és keresetek egy másikat, ami nagyobb hozammal kecsegtetett.  
 
.Ezzel szemben a kínaiak nagyobb csoportokban, szervezetten dolgoztak. Szerényebb lakó körülményekkel is beérték, hosszabb munkaidőt is vállaltak és szisztematikuson dolgozták fel a területet, függetlenül attól, hogy magasabb vagy alacsonyabb volt a hozam.  Ez azt eredményezte, hogy ott is begyűjtöttek valamit, ahol a fehérek már abbahagyták. A kocsmába nem jártak, nem tudjuk, nem is engedték  e volna be őket, vagy nem is akartak volna. És bizony volt, ahol próbáltak némi zöldséget termeszteni, hogy erre se kelljen költeni,  ehhez pedig trágya kellett.  Más nyelvet beszéltek, másképp öltözködek,  hajukat hátul összefogott lófarokban hordták, szóval sok dolog  szólt ellenük.
 
A fehér eredetű bányászok  egy Védelemi Szövetséget hoztak létre.  Nocsak, a szakszervezet csirái? Hivatalosnak tűnő kilakoltatási parancsokat adtak át a kínai bányászoknak, és teljes rezesbanda kíséretben elkísérték őket messzire, lehetőleg a település határán kívülre. A többségük megszeppenve  ott maradt,  és új helyen kezdett kutatni, de volt akik visszamentek, ezeket ismét rezesbandával kikísérték a bányatelep határáig.  Kimondatlanul, ha kívül  maradnak, békén hagyják őket. Csak érdekelne, miből gondolták, hogy a kíniak tudna annyira angolul, hogy megértik a kilakoltatási okmányt?
 
Egyszer csak  egy később valótlannak bizonyult hír röppent fel, mely szerint újabb 1500 kínai bányász kapott ott kutatási  engedélyt. Úgy látszik fake news  nem új találmány.
 
No ez aztán már nagyon sok volt, kiverte a biztosítékot. A Védelmi Szövetség kreált egy zászlót, No Chinese volt  rajta nagy betűkkel és ezt lobogtatva először  kb. 1000 majd csatlakoztak hozzájuk még többen, igy nagyjából 3000 ezer felizgatott bányász,  nekitámadt a kb. 2000 kínai táborának.   Apokaliptikus jelentek következtek, a sátrakat felégették, felszerelést szétszórták vagy megrongálták és a jó rend kedvéért az embereket  alaposan  megverték.  Husángokkal, lapátokkal, ostorral, korbáccsal.  Miután  a kínaiak , copfban hordták a hajukat.  ez volt az igazi skalp a szó átvitt és valódi értelmében is. Nem nagyon törődtek  vele, sőt,  hogy a bőr is jön, mikor lóháton ülve, a copfnál felemelve  az embert, nyisszantják a hajat.  Nem megyek bele  teljesen a részletekbe, de nagyon durva dolgok történtek ott.  A vérszomjas csőcselék megrészegült attól, hogy a kínaiak semmi ellenállást nem tanúsítottak. Kis gyereket vertek agyon az anyja szeme előtt.,    Az ütéseket szándékosan úgy célozták , hogy csont is törjön.  Egy  már nyomorék bányásznak szisztematikusan minden segítségét széttörték, pokrócát elégették. Ezek a súlyosan sebesült  szerencsétlenek a  patak  folyását követve a közeli - 20 km -   juhtenyészethez menekültek, vonszolták el magukat, ahol a gazda  amennyire tudta, ellátta a sebesülteket . De az asszonyait megbízható kisérővel gyorsan elküldte messzire, mert attól tartott  hogy a dühödt csőcselék  a sebesültek  nyomát követve  felgyújtja a házát, mert segített nekik. Ez sajnos  bevett szokás volt akkoriban. Van olyan adat, hogy nagyjából 1200 kínai bányász keresett és kapott ott menedéket. Arra a hírre, hogy ott biztonságban vannak, más helyről is özönlöttek oda a kínaiak. A gazda ennek azért  már nem annyira örült.
 
A rendőrség megpróbált rendet csinálni,  először 57 lovasrendőrt küldtek oda, ezek nem sokat értek a feltüzelt tömeg ellenében. Azok a rendőrökre  is rátámadtak. Igy a rendőrség menekült el. Később erősitéssel tértek vissza, 280 rendőr végre rendet tudott csinálni, a főkolomposokat elkapták,  de újabb zendülés lett, hogy engedjék szabadon a bebörtönzött “hősöket”
Végül   aztán  óvadék ellenében szabadlábra helyezték őket, hogy lecsillapítsák a kedélyeket.
Ezek szerint   minden rossz elnyeri a maga jutalmát?
 
Végezetül egy pár szót erről a Young városkáról. Ma inkább a cseresznyetermelésről ismert, a vasútállomásnál Nagy Cseresznye szobor emlékeztet erre. A környék  a cseresznyén kívül sok egyéb gyümölcsöt is megtermel, barack, szilva, alma.  Ez most az igazi  arany. Időnként meghirdetik a Szedd magad  mozgalmat, a magunk által szedett  igazán  friss gyümölcsöt nagyon olcsón  vihetjük haza. Még egy kis érdekesség :
 
Minden évben mikor kezdődik a cseresznye szezon, az itt Ausztráliában valamikor október- novemberben van, az első  láda cseresznyét a nagybani piacon nagy csinnadratta kíséretében  elárverezik. A befolyt összeg minden évben más-más  jótékonysági egyesülethez kerül.
 
A felvételeket az Apple és a Spotify applikáción lehet lehallgatni.
Ha kérdés vagy megjegyzés lenne valamelyik felvételhez írhattok nekem a totagaspodcast @gmail.Com címre
 
Mindenkinek válaszolok.
Ez a felvétel pont  karácsony előtt kerül a netre, igy minden hallgatónak áldott, békés, fényes és szeretetteljes Ünnepeket kivánok

....................................

 
Podcast 32 –ik felvétel,
Hogy is volt az a Karácsony régebben ?
https://youtu.be/dF8dTesRH6Y
 
Sokan nosztalgiázunk év vége felé,  hogy bezzeg azok a régi Karácsonyok!
Híven ehhez  a történelmi sorozathoz, most arról beszélek, milyen is volt az a régi Karácsony  itt Ausztráliában.
 
De ehhez azt kell felderíteni , hogy   először is mik az ősi brit hagyományok, hiszen Ausztrália mint angol fegyenctelep, később gyarmat, kezdte életét. A  korai podcastokban erről beszélek.
A brit hagyományok meg a viking hagyományokban  gyökereznek. No ne ijedjen meg senki,  ennél tovább nem megyek vissza  az időben.
Nekünk a Karácsony Jézus születését jelenti,  a körülötte lévő ünnepségek, hagyományok némelyike római  eredetre vezethetőek.
A britek  igazán  soha nem voltak katolikusok, kivéve az íreket, így náluk más az ünnep alapja .
A briteknél ill. a vikingeknél az a meghatározó, hogy ekkor van az év legrövidebb napja, tél közepe, hosszú és sötét az éjszaka, szükség van fényre és reményre, hogy lesz, és jó lesz  a termés jövőre. Tehát a  viking Télapó zöld palástban jelent meg, ami a természet zöldülését jelzi. Egy gondosan kiválasztott fatörzset cipeltek a házba, amit  ünnepélyesen meggyújtottak, és szép lassan égették el. Egy kis darabját azonban eltették, és jövőre ezzel gyújtották meg az újabb hasábot. Yule log, hasábnak hívták,  aki  járt már angolszász területen, ugye felismeri  a csoki  yule hasábokat az üzletekben?
Egészen a 18-ik századig Angliában is zöld palástja volt a Télapónak és külön ünnepelték Szt. Miklós ünnepét, ami ugye Mikulás. Miután ő eredetileg püspök volt, neki piros palást járt.
 
Télapó hozta a koszorút, ami örökzöld ágakból készült,  reményt keltve a  termés kizöldülésére. Ez annak a koszorúnak az eredete, amit ma ajtóra szokás kitenni. A hagyományokhoz még forró, fűszeres  ital is hozzátartozik, ezt  többnyire almapálinka - cider - alap volt, és házról házra vitték és kínálták a szomszédokat.
 
Kiváncsi lennék, az ital fogyott el először vagy az ital vivők képessége az egyenes járásra ?
Elméletileg ez a rossz szellemeket tartaná távol és a következő évi  almatermést befolyásolja. Többet iszom, több lesz az alma ? Vagy olyan hangosan kurjongatok, hogy megijednek a rossz szellemek?
 
Viktoriánus időkben nagyon kedvelték a füstös püspök italt. Smoking bishop. Ez forró  vörös bor,  port, szegfűszeg és narancs keveréke volt. Nagyon hasonlít a mi forralt borunkhoz, vagy a groghoz. Az pedig a tengerészek kedvelt itala volt, persze nem csak Karácsonykor.  Rejtő olvasók még azt is tudják, hogy az igazi grog két rész rum, három rész rummal, jól összerázva.
De hát ezek a már kialakult társadalmakban voltak szokásban. A szegény kis, épp hogy megszületett Ausztráliában, helyesebben, Sydneyben, mert akkor még csak az létezett, az Első Flotta idején más volt a módi.
 
Karácsony ünnepléséről szó sem volt, inkább csak a szokásos  misében megemlékeztek a jeles napról. A tisztek  liszt adagját kb. 30 dekával megemelték,  ám a rabok továbbra is ugyanannyi kenyeret kaptak.  Az egyik rabnak,  jutott mégis egy  igazi ajándék : Michael Dennison- nak hívták, lisztlopásért eredetileg 200 korbácsütésre ítélték, de az ünnepre való tekintettel  150-re csökkentették ! Ezt nevezem nagylelkűségnek!
 
A későbbiekben ugyan igyekeztek megtartani a brit tradíciót,  nem Jézus születését, hanem a Télapó eljövetelét. 25-én jön a Télapó, ez addigra összeolvadt a Mikulással, tehát piros a palástja.  Mégis   improvizálni kellett: pl. a szánkót nem húzhatják rénszarvasok, karantén okokból, így kenguruk, később fehér kenguruk húzzak a szánt,  Télapó új neve szent Nick. Ő régebben, mikor már volt vasút,   még vonaton  is vitte az ajándékot a vidéki gyerekeknek. Ma inkább szörfözik vagy kajakozik  a beacheken, a kéménymászás után. Ne feledjük, a Karácsony itt a nyár közepe. Valamikor novemberben kezdik verbuválni a Télapókat, akik pirosban és nagy fehér műszakállal ülnek a bevásárlóközpontokban és a gyerekekkel lehet vele fényképezkedni. Szegényeknek azért van megpróbáltatásban része, először is megsülnek a hőségben, van olyan gyerek, aki ijedtében az ölébe pisil, van olyan  kíváncsi aki  pajkosan a szakállát rángatja.  Korábban a hagyományos díszítő növényeket is innen kellett szerezni, eukaliptusz levelek  az örökzöld helyett és a piros virágok,  karácsonyi orchidea,  a karácsonyi harang  és a karácsonyi bokor. Christmas orchid, christmas bell, christmas bush ami volt régebben, mára már természetesen a Mikulás virág, poinsettia is megjelenik.
 
Kezdetben a báránysült volt az ünnepi asztalon, hisz abból volt a legtöbb. Ehhez mentaszósz dukál. Persze magában már az is ünnep volt, hogy egyáltalán a csirkén vagy nyúlon kívül más hús is volt!
 
Az ünnep nem 24-én este, hanem 25-én délben van. Azaz a szülők azt hitetik el, hogy a Télapó éjszaka  a kéményen keresztül beszórja az ajándékokat. Ugye kandalló volt mindenhol. Igy a gyerekek már hajnalban izgatottan  rohannak megnézni, mit dobott a St. Nick. A család ebédre gyülekezik.
 
Hosszú ideig ragaszkodtak a meleg ebédhez, ami mostanában már  bárány helyett  töltött pulyka, egész sült  sonka, lángoló puding.  Rendes háziasszony áll a forró napon a forró tűzhely előtt. Ezt azért ma már sok helyen felváltja a hideg sült, hideg sonka és hozzá jöttek a tengeri herkentyűk, mint osztriga, garnélarák és a saláták.  Délután az energikusak a kertben valamit labdáznak, krikett, foci,  a kevésbé energikusak szundikálnak, hogy az  elmaradhatatlan esti BBQ-nél ismét tudjanak enni-inni.   A hagyomány, hogy mindenki degeszre eszi magát, az megmaradt.   Ebben  szerintem nem sokban különbözik a magyar és az ausztrál   ünneplés.
 

*

Mellékletek terület
YouTube-videó (Podcast 32 Régi Karácsony) előnézete
 
Folytatjuk a sorozatot.

*************************************************

 10.  BEMUTATJUK 

 

ILOSVAY GUSZTÁV SZOBRAIT  - AUSZTRÁLIA  (II. RÉSZ)

 A taligás ember
 
A szobrászatban az a jó, hogy alapvetően egyszerű formákban meg leget jeleníteni drámai helyzeteket, pillanatokat. Ez esetben egy ember húz maga után egy szétesésben levő taligát, ami drámaian kiemeli a helyzetét, kiszolgáltatottságát 

és nyomorúságát.

Ilosvay Gusztáv

Arányaiban egy kis plasztika. Anyagában vas és hegesztéses technikával építettem fel az alakot aki húzza a taligát. Az alak kissé megroggyant háta, a taliga formája adja meg a karaktert a szobornak. Had meséljem el, hogy mi történt a kiáltáson mikor legelőször bemutattam ezt a szobrocskát vagy tíz évvel ezelőtt. Arra lettem figyelmes, hogy egy idősebb hölgy ott áll a szobornál nézegeti és törölgeti a szemét. Odamegyek hozzá és megkérdeztem tőle miért sír, csak nem érzi jól magát vagy mi bántja. Szipogva mondja, hogy ez a szobor az édesapjára emlékezteti aki a felvidék kitelepítések során a Csehszlovákok áthajtották az egész családot Magyarországra és egy ilyen rozoga taligára tették ami ráfért és mentették azt a picike vagyonukat amit magukkal tudtak vinni. .Én emlékszem ott ültem a rongyok, pokrócok között és apám s anyám felváltva húzták a taligát. Nagyon megszenvedtük a kitelepítést. S mind ez hetven valahány évvel a háború után történt egy Sydney-i kerület kiállító termében. Bevallom álmomban nem gondoltam volna, hogy egy egyszerű kis szobor ekkora hatással lehet valakire. Igen rá kellett  jönnöm, hogy ennek a kis vasból készült szobornak amit egy nap megálmodtam s majd megalkottam komoly üzenete van.
 
ILOSVAY GUSZTÁV, szobrász
2023.  SÍDNEY, AUSZTRÁLIA

A SZOBOR FOTÓJA :

*************************************************

11. EMLÉKKÉPEINKBŐL

 

LÁSZLÓ LÁSZLÓ ÉS VÉGHELYI JÓZSEF  AZ ISKOLA VOLT TANÁRAI:

 

Volt egyszer egy Rózsa középiskola

(Sic transit gloria mundi - így múlik el a világ dicsősége)

 
Igen, az idő mindenki számára elhozza az elmúlás keserédes állapotát. Persze így van ez az intézményekkel is. Mégis, gyakran felmerül az emberben a kérdés, hogy talán mégsem volt helyes döntés egy igen jól működő műszaki szakközépiskola gyors leépítése, felszámolása. A régi mondás szerint: utólag mindenki bölcsebb. Nos, az élet az akkori tantestület aggodalmait igazolta, persze utólag..! Nem értettük, hogy miért volt erre szükség, amikor akkor is, és manapság is nagy szükség volt és van érettségizett szakmunkásokra.

*

 

A szekszárdi Rózsa Ferenc Műszaki Szakközépiskoláról van szó, ahol gépészeket, elektrotechnikusokat, épületgépészeket, informatikusokat stb. képeztünk, s aki kapcsolatba került vele, egyszerűen csak Rózsaként emlegette. Ebből az iskolából került ki a megye középvezetőinek java. Ritka az a tanuló, aki ne nosztalgiával emlegetné az iskolát. Aztán jött a rendszerváltozás: az ipari üzemek sorra tönkrementek, vagy átalakultak, esetleg magánkézbe kerültek, s a "bölcs" honatyák  gimnáziumi osztályok létesítésében látták a megoldást a válság kezelésére. A gépeket, berendezéseket, műszereket szinte hulladék áron eladták, vagy könyvjóváírással más intézmény átvette. (A drágán képezhető szakik helyett jóval olcsóbb volt gimnazistákat képezni, nem beszélve arról, hogy a gimisekre még további tanulás - továbbtanulás - várt.)
 
A Rózsában is elindult ez a folyamat. Néhány év múlva csak az informatika emlékeztetett arra, hogy itt műszaki tantárgyakat tanítottak korábban.
Kiváló oktató gárdánk volt. Értéket képviselt. Egy jól működő tantestület nem az ott dolgozók számától függ, hanem az évtizedek alatt összeszokott tanár-egyéniségek húzó erejétől válik azzá, és ez lett semmivé egyik évről a másikra!
 
A váltásnak komoly vesztesei voltak a műszakis tanáraink. Látva a változás - változtatás irányát, egyesek önként, mások kényszerből új munkahelyet kerestek maguknak. S bár ahány tanár volt, annyi helyre került, vagy iskolákon kívül helyezkedett el.

 *

 
Az összetartozás érzése nagy erő, ezért úgy döntöttünk, hogy évente egyszer nosztalgiából össze-összegyűlünk, hogy meghallgassuk egymás ügyes-bajos dolgait.
Ezt a hagyományt csak a covid járvány szakította meg, s két év kihagyás után - komoly újjászervezési munkával - idén újra folytattuk.
A találkozási öröm-pillanatok elmúltával asztalhoz ültünk, és kezdődhetett a több órán át tartó kötetlen beszélgetés.
A bemelegítés idén gulyásleves volt csipetkével, medvehagymás pogácsával, s a lélekemelő szekszárdi vörösborral.
A beszélgetés témája természetesen a fiatalságunk volt, mely a Rózsa fénykorára esett, s az öregedés, amely mindanyiunkat szerénységre tanít. S az a reményünk,
hogy még egy pár évig tanulhatjuk a szerénységet.
 
Köszönet a mindenkori szervezőknek és a kollégáknak, akik továbbra is kötődnek egykori munkahelyükhöz, hivatásukhoz, egymáshoz!
 

A régi "Rózsa" tantestületének egy része...

*************************************************

  12. MEGJELENT 

 

Látlelet a láthatáron

Megjelent Wessely Gábor új könyve, Látlelet címmel. Első bemutatója a tolnai könyvtárban volt, március 31-én. A kötet a szerző, különböző újságokban megjelent cikkeiből ad közre válogatást. Több mint száz írást – főleg portrékat – tartalmaz a 2013 és 2017 közötti időszakból. Borítója Szatmári Juhos László és Nyéki István munkája. Utcai könyvárusok forgalmazzák.

Egy írás a kötetből: Nem mindent ért, de mindenhez ért

 

Wessely Gábor

Ránézésre az ötvenes éveiben járó férfinak tűnik Kertész Sándor. Valójában azonban a 68.-at tapossa. És még dolgozik. Nap mint nap műveli Tolnán, a Fáy utcai garázssoron lévő kis műhelyében

a kárpitosmesterséget.

Na, nem teljesen „happy” az élete! Születésétől fogva siket. Hatéves koráig meg se nyikkant. Akkor kezdett kommunikálni, úgy-ahogy kifejezni magát, szájról olvasni, jelnyelvet tanulni. Ma már ő segít sorstársain: oktatja a jelnyelvet Szekszárdon.

 

Sátoraljaújhelyen született, alapfokú tanulmányait Debrecenben,

 a Siketnémák Állami Tanintézetében folytatta, majd szakmunkásvégzettséget szerzett Miskolcon, 1966-ban. A munkával sosem volt problémája. Ha megértette, mi a feladat, nagy lendülettel nekikezdett. Persze a megértés nem mindig ment simán. De, miután megismerték a diáktársai, munkatársai, megszerették, és kölcsönösen alkalmazkodtak egymáshoz. Barátságos, szorgalmas, a humort is értő emberként mindenkivel jól kijött. A mesterségéhez szükséges türelemmel is rendelkezett. Naphosszat kalapálni, szögelni és varrogatni nem mindenki képes. A munkát könnyítő, gyorsító bútoripari tűzőgépek csak a kilencvenes években terjedtek el.

 

Házasságkötése révén, 1978-ban költözött Tolnára. Egy fia és egy unokája van. Dolgozni Szekszárdon, a piactéri bútorboltban kezdett, aztán az Otthon Áruházba, majd a Domusba került. Bútorok javítását, összeszerelését végezte, amolyan mindenhez értő ezermesterként. Papírja is volt arról, hogy képzett szaki; a kárpitos mellé, három újabb szakmunkás-bizonyítványt szerzett: asztalos, üvegező, bútorfényező. A főállás mellett maszekolt is. A régi rendszerben, 1985 és 1990 között még csak fusiban, aztán, a vállalkozási lehetőségek kiteljesedését követően, legálisan űzte az ipart, most meg már nyugdíjkiegészítő jövedelemforrás számára a bútorjavítás, a kárpitcsere.

 

Aki nem hallás után tanulja a nyelvet, annak elég egyéni az artikulációja. Kertész Sándorral nem egyszerű beszélgetni, interjút készíteni. Furán ejti a szavakat, és szájról többet olvas, mint amennyit hall. Egy idő után azonban kialakul a gesztikulálással, papírra írt adatokkal kiegészítgetett párbeszéd. S mivel a felfogása gyors, azonnal reagál mindenre, akkor is, ha csak az információ töredéke jut el hozzá.

A jelnyelvet kisgyerekkora óta használja. Tanítja is. Vannak ehhez kiváló könyvek, de szerinte a gyakorlat, a mindennapos jelelés vezet csak eredményre. Aki komolyan veszi, az néhány hónap alatt – egy ötvenórás tanfolyam során – elsajátíthatja. Neki már legalább tizenöt hallássérült köszönheti, hogy megismertette, gyakoroltatta velük a jelnyelvet, s ezáltal kommunikálni képes polgárokká váltak.    (2017)

 

A könyv borítója: 

*************************************************

 13. MESEREGÉNY FOLYTATÁSOKBAN 

 

VÁRKONYI KITTI : VARJUCKÓ  (ötödik rész)

 
A KÖNYVET ILLUSZTRÁLTA, KALMÁR ZSUZSA SZÁJJAL, ÉS LÁBBAL FESTŐ MÜVÉSZ
 
Varjuckó – Utazás

Várkonyi Kitti

A nyár csupa meglepetést tartogatott számomra. Nem hittem volna, hogy valaha még a szabadban tölthetek egyetlen napot is. Azt sem hittem volna, hogy autózni fogok. Én Varjuckó beteszem a lábam az utakon rohanó gépek egyikébe és haladok majd. De így lett. Mindenki útra kelt, hatalmas csomagok terpeszkedtek az autó tetején, Meme sikongatott, ugrált, ahogy szokott, mikor boldog. 

(Úgy hiszem folyton boldog.)
Lábacskámra felkerült a bőrszíj, -Apa, akit Hercegnő Kutyának 

szólít cipőnek hívja- amivel sétálni is szoktunk, majd Hercegnő ujjait megmarkolva végig csodáltam az egyhelyben való haladás rejtelmeit. Állandó szárnycsapkodásommal igyekeztem irányban tartani a 

kocsit, de Hercegnő folyton ram szólt.
 

- Juckó ne repülj már annyit! Kivered a szemem, Varjuci. Hagyd már abba! - Ujjáról a karjára tett, majd a vállára sétáltam és csak akkor ijedtem meg kicsit, ha valami hatalmas gép szaladt el mellettünk. Ismeretlen emberekhez mentünk, legalábbis én nem ismertem őket. Így aztán bizalmatlanul nézegettem az agg embert és asszonyát. Igazán tekintélyes méretű kertbe kerültem, egyenesen a cseresznyefára, elég magasra ahhoz, hogy jól érezzem magam. Jól éreztem. Csupán a cipő zavarta meg békés nyugalmam, hiszen egyetlen percre sem szabadulhattam meg tőle. Valahogy rákötötték a fára, amiből egyenesen következett, hogy mégse vagyok teljesen szabad. Amíg rögzítették konzerves dobozokban tálalt ételem és italom, türelmesen vártam, történik e még valami új, valami nem várt, nem ismert dolog. De nem történt. Így aztán szétnézegettem, ismerkedtem a hellyel, a környezettel és a dolgokkal, amik körülvettek engem. Első rémületem a macska volt. A macska jelenléte, életem elleni első merényletként értékelt helyzet volt. Te is megértheted, hiszen gondolj bele. Ki vagy kötve egy fához, aztán jön a macska, hogy vadásszon! Lehet, hogy te nem tudod a macska micsoda madárvadász? Ráadásul nem tudok repülni!
Láttam már régebben, ahogy kedves kis énekesmadarakat kapott el ez az affektáló állat. Sose szerettem őt. Még szerencse, hogy a gólyára nem jelent veszedelmet. Akkor aztán igazán és szívből neheztelnék rá. De így se kedvelem… Szóval a macska. Amint észrevettem, hatalmasat ugrottam ijedtemben. Ugrottam és nem érkeztem vissza…

Lábamnál fogva lógtam a levegőbe, csapkodtam esetlen szárnyammal és kiabáltam:
- Segítség! Segítség! Kár! Káár! Kááár! Itt lógok a cseresznyefán, segítség! Én nem vagyok cseresznye, nem lóghatok itt! Leszüretel a macska! Segítség!
- Mi történt veled? Mit károgsz? Fellármázod az egész környéket. Nem bánt az a cica téged, hidd el! - helyezett talpamra az öreg és felemelte a macskát hozzám, hogy meggyőzzön igazáról. De nem győzött meg. Sőt! Rémülten kezdtem verdesni szárnyaimmal, s éreztem, újra inog alattam az ág. - Kááár! Kááááár! Vidd innen azonnal!
- Ej, ne károgj már, hiszen süket-néma ez a kis jószág. Nem bánt na. Pontosan nem értettem mit mond az ember, de éreztem, hogy valami nincs rendben a cirmossal. Lehet, hogy ő is beteg? Lehet, hogy ő is kitaszított? Annyira már nem is féltem. Főleg mert az én kis előadásomtól megrettenve madárvadászó szőrgomolyag már jó messzire eliszkolt. Időközben új családom is indulni készült. Meme a fához rohant, ahol én ücsörögtem.
- Mi most elmegyünk Varjuckó a Balatonra. Oda te nem jöhetsz, de visszajövünk érted! Hazaviszünk, majd meglátod! Addig a Nagyiék vigyáznak rád. Jó legyél Varjuckó! Szia, szia, szia! De hiába szaladt apró lábaival a kapu felé. Puli leült a cseresznyefa alá és nem mozdult.
- A barátom! Nem látjátok, hogy itt maradt a barátom? -nyüszítette, és fájdalmasan tekintgetett rám bozontokba bujtatott szemével.
Édes kis hűséges társam! Ha tudnád milyen melegség borította el a szívem, ahogy néztelek téged onnan fentről! Menj, csak, kedves kicsi eb, menj csak! Majd találkozunk!
Kizárólag az erőszakos parancsszónak engedelmeskedve indult Meme felé, vissza-visszatekintgetve rám és nyüszítve szűkölve búcsúzott… tőlem.
Két hetes nyaralásom a cseresznyefán különösebb meglepetések nélkül telt el. Hacsak vasakarattal végrehajtott küzdelmemet nem számítom oda, amit ˝cipőmtől˝ való megválásom érdekében fejtettem ki. Egyebekben a fán töltöttem az egész napot. Sétálgathattam az ágon, persze nem kedvemre, hanem ameddig a lábamhoz kötözött madzag engedte. Ha túlmentem, azonnal visszarántott a feszülő kötél és érett cseresznyeként kínáltam magam tehetetlenül lógicsálva és cseresznyéhez méltatlanul károgva az arra tévedőnek.
Gyakran jó időbe telt, mire átmeneti gondviselőm észrevette, hogy bajban vagyok. Igaz, az éjszakákat az ember fészkében töltöttem, a már jól ismert kartondobozok egyikében, de még akkor is, ott is; csak a szabadulás elérése forgott gondolataim előterében.
Először a csatnál reméltem a helyzet megoldását, hiszen mindig ott pattant rá lábamra kalodám. Veszkődésem sikerrel járt. Egy hét után csinos kis lyuk tátongott a fényes csat mellett. Nem túl nagy, de a hangyák virgonc örömmel bukkantak elő belőle. Így gyorsan beláttam; fáradtságom szépen visszatérül…
Azonban kikötözött helyzetemen a hangyacsemegék mit sem változtattak. Ráéreztem; a megoldás egyéb területen keresendő. Mondjuk a bőr és madzag találkozásánál…
Verzátusként vetettem bele újra csőrömet a dolog lényegébe. Mire célba értem volna, mire elvált volna bőr és spárga, visszadöbbenve néztem Apára, akit Hercegnő Kutyának szólít, oly régen nem látott arcába.
- Mit művelsz? - kiáltott rám.
- Semmit. - léptem át kinyújtott kezére cipőcskés lábammal, s ahogy átléptem, láttam, amint a spárga a fára tekeredve, kígyózva foszladozott az ágon árván; lógva maradt mögöttem… Sikerült.
 
Folytatjuk.

 *************************************************

 14. JÉZUS TANÍTÁSAI 

 

A HEGYI BESZÉDRŐL - SZELLEMI MAGYARÁZAT ÁLTAL

Írta: Poór Edit

(XX. rész)

 
SOKAN MONDJÁK MAJD NEKEM AMA NAPON;
URAM! URAM! NEM A TE NEVEDBEN
PRÓFÉTÁLTUNK-E, ÉS NEM A TE NEVEDBEN ŰZTÜNK-É
ÖRDÖGÖKET, ÉS NEM CSELEKEDTÜNK-É SOK
HATALMAS DOLGOT A TE NEVEDBEN?
 
Amikor elkövetkezik a számadás napja, amikor

minden lélek a maga körforgását elvégezte,
amikor betelnek a kegyelem esztendői, századjai
amikor mindenkinek szabadságában állt a jót vagy
rosszat választani mindenkinek számot kell adnia
cselekedeteiről, hogy ne lássa igazságtalannak azt
az ítéletet, amelyben része lesz.
 
Megítéltetnek azok a lelkek is, akiket vonzott
az Isteni kijelentés, akik értelmileg érettek voltak
az ige befogadására, akik tudták mit kell cselekedniük,
hiszen beszéltek róla, tanították az embereket.
 
Megítéltetnek azok is, akik a gonosz lelkeket is
megfélemlítették, akik ismerték Jézus nevének
hatalmas erejét, amelynek a segítségével a
láthatatlan világ felett uralkodhattak, mert
az ördögöket is kiűzhették.
 
Ők az Úr nevében minden és mindenki felett
hatalmat gyakorolhattak, mert csodákat tettek.
A lehetetlent is lehetővé tette előttük az
Ő nevének hatalma.
 
És mégis az ő lelkük ellenállt az Isteni nagy csodás
hatalomnak, amely a szeretet.
Az ő lelkük nem engedett fel, nem olvadt bele
ennek a csodás hatalomnak a titkába.
A szeretet nem tudta megragadni őket,
nem tudta az önző énjüket legyőzni.
 

*

ÉS AKKOR VALLÁST TESZEK MAJD NEKIK;

SOHASEM ISMERTELEK TITEKET; TÁVOZZATOK

TŐLEM TI GONOSZTEVŐK

 

A mélység és a magasság utolsó találkozása lesz ez,

amikor az Úr megtagad minden közösséget

a hamis prófétákkal.

A hamis próféta, minden fénye elhomályosodik,

minden értékesnek látszó szerzeménye hirtelen

semmivé lesz.

 

Mert nem igaz, csak utánzat, látszat volt,

és az öndicsőítés, a nagyot akarás bódult hőse

lezuhan a kárhozat mélységébe.

Ne legyetek hamis próféták, ne keressétek a

rejtett tudományokat, a titkos erők hatalmát,

ne keressétek a szellemekkel való összeköttetést,

mert mindez nem vezet célhoz, ha a legfontosabbat az

 

Isten iránt való engedelmességet, az Ő akaratának

követését, lelketek legmélyén el nem határozzátok.

 

A megtérést, az Isten akaratának követését, lényednek

az Isten törvényébe való teljes beolvadást tűzd ki célul.

Akkor Isten kegyelme megtisztít bűneidtől,

kivezet tévelygéseidből, és Istennek tetsző életet élsz,

akkor az Úr kegyelme megajándékoz talentumokkal.

 

Sokan vállalkoznak igehirdetésre anélkül, hogy

lelkükben éreznék azt az ellenállhatatlan erőt,

amely őket magával ragadja és akaratuk ellenére

Isten lelkétől átitatva igehirdetőkké teszi őket.

 

Milyen sokan próféták - médiumok-, akarnak lenni

anélkül, hogy lelkükben észrevették volna

az arra való elhivatottságot.

Sokakat vonzanak kutatás felé a titkos tudományok,

rejtett erők ismerete, de nem azzal a céllal,

hogy embertestvére javát szolgálhassa,

hanem hogy dicsőséget, könnyű érvényesülést

szerezzen, átlagfölé való emelkedést érhessen el.

 

Nem mindenki, aki azt mondja; Uram! Uram!

Hanem” aki cselekszi Atyám akaratát”.

 
Folytatjuk.

*************************************************

 15. VERSRŐL VERSRE - KORTÁRSAINKTÓL 

 

Krivák-Móricz  Judit - Ilona:

  Azért írom a verset…

 

Azért írom a verset…

mert  van mondandóm ,

Azért írom a verset…

mert  igaznak  vélem

a  tartalmát. amit  megalkotok.

 

Azért írom a verset…

mert  fel akarom rázni

édes  álmából az olvasót,

Azért írom a verset…

gondolkodásra  késztetem

azt  aki  olvassa,

 

Azért írom a verset…

mert  ha az  a válasz

hogy  sértő.

Akkor ez  valóban  lehet  sértő

de  lehet  hogy  az  igazat írtam

a  színtiszta  igazat.

és  az  fájhat

mert  TELITALÁLAT!

 

2023.03.17.

.....................................

 

MÉSZÁROS MELINDA SZLOVÁKIA (FELVIDÉK):

Zümi szúnyog és Béka Berci.

 

Egy nagyon meleg Májusi napon,

Zümi szúnyog úszni akart a tavon.

Béka berci éppen ugrándozott

a vízben, s bújócskázott a levelek

alatt, gondolta, a zümi de jó falat.

 

Aztán gondolt egyet, hogy ők majd

barátok lesznek, s megkérte zümit,

ne ússzon a vízben ,mert vizes lesz

a szárnya, s nem tud majd repülni

a pára!

 

Igaz mi igaz, mondta zümi,

s leszállt a zöld levélre s ekkor béka

berci odaült melléje. Jó barátok lettek,

s míg berci úszott a vízben, addig zümi

repkedett nagy ívben!

 .............................................

 
Kuchta Csilla: NYUSZI SZERELEM
 

Kicsi Gyuszi nyuszi s kicsi nyuszi Nusi
találkoznak a réten, fűben – ez tuti!
Megcsodálják egymás selymes kis bundáját,
ajkuk összesimul - a teremburáját!
 
Tetszenek egymásnak, ez nem vitatható,
s tudják jól, húsvéti ünneplés várható.
Megörvendeztetik az ember sereget,
szép párban szaladgálnak, s táncot lejtenek.
 

...................................................

 

Kovács Tibor : Babóca

 

Mikor a Babóca (kisgyermek) megszólal,

melengeti a szülői szívet,

miközben magyaráz, mit is talált

a gyermeki szív, kéz, ami nyújtja a lepkét,

s egyéb gyermeki csodát,

boldogság szál, árad a szülői szívbe.

 

Ahogy lépked, szedi kicsi lábát,

s közben mesél tündérekről,

hol meg a játszópajtásokról,

óvó néniről.

anyai szív megdobban a szeretettől.

 

2018. November 06.

........................................

 

KELEMEN GYÖRGYNÉ EDIT: Béke

 

Ember milliók haltak.

Ember milliók lettek földön futókká.

Szép földanya millió sebből vérzik.

Béke mikor lesz már?

Mint a rossz gyermek, ki nem érti meg!

Egy bolygón utazunk becsüljük meg!

Ne háborúzz, ne ölj, megtanulni jaj de nehéz.

Meddig kell, hogy emberek szenvedjenek még.

Mint a gyermek nekem ez is az is kell.

Földanya lesz az ki a popodra ver.

Mikor tanulsz már, porszem?

 

.........................................

 
CSOMOR HENRIETT:
Ünnepet köszöntők
 
Az ünnepeket várjuk,
s ha az év bármely
szakaszában ránk
nyitják az ajtót,
hogy köszöntsenek
bennünket, szívesen

fogadjuk őket.
Az évszakok változásának
illően hangolódunk rájuk.
Hol tojásfát, hol
adventi koszorút
rakunk az asztalra.
Az ünneplőt nemcsak
magunkra vesszük,
hanem szívünket is
felöltöztetjük.
Az ünnep így lesz szép,
ha a lelkedben is
érzed a lényegét.
Neked is ezt
kívánom barátom!
öleljen körül a szeretetet
áldottan és meghitten 
teljenek az ünnepnapjaid.
 
2023. április. 07

*************************************************

 16.  ANYA ÉS A LÁNYA 

 

Csomor Henriett: Elválaszthatatlanok

 
Megfagy a lelke, teste egészében remeg, szíve majd kiugrik a helyéről a félelemtől. Torka kiszáradva, mégis kiabálva beszél, közben rohan anyja életéért. Az a drága, őszinte lelkű csontsovány édesanyja ott fekszik az ágyában életéért küzdve. Halkan könnyezik, pedig nem szabadna magát felzaklatnia. Lánya félelmét látva zokogásba tör ki.
- Ne félj drága kincsem, virágos rétem, drága édesanyám! - csókolta végig verejtékező homlokát.
- Itt vagyok már veled, csak nagyon féltelek, tudod, Édesanyám.
 
Anyja kapaszkodott lányába.
- Ne sírj kérlek! - kérte halkan anyját könnyeivel küszködve. A roham elmúltával karjaiba véve édesanyát megitatta s bekente láztól kisebesedett ajkát. Mindent olyan hálával csinált, ahogyan édesanyja tette vele egykoron gyermekként. Fogta, mert érezni akarta, hogy van még neki.
- Anyukám nem tudlak elengedni, rajtad kívül nincs senkim a világon.
 
Anyja két éve ágynak esett, s azóta nem kelt fel, az orvosok nem tudják megállapítani a betegsége okát.
Jázmin egy pillanatra sem engedi el. Ápolja és vigyáz rá, megmondta, nem vihetik el mellőle, nem engedheti meg, hogy más ápolja imádott édesanyját. Vigyázni és óvni akarja, s szeretni élete minden percében.
Édesanyja betegen is az egyetlen támasza.
 
Megfürdette, és mielőtt lefektette volna, testét bekente sportkrémmel, s gyengéden bemasszírozta izmaiba, ilyenkor lazák lesznek végtagjai. Meleg volt a szobában, így nem kellett félnie, hogy megfázik anyja. Nagyon keveset aludtak, időt szakítottak a négy végtag átmozgatására. Jázmin félt ettől a feladattól, mert nem akart fájdalmat okozni anyukájának, hacsak felszisszent a fájdalomtól, Jázmin abba akarta hagyni a tornát.
 
- Kérlek szépen, folytassuk a tornát! - kérte anyja. Könnyeivel küszködve mondta: - Nem szeretek szenvedést okozni, anyukám.
- Jólesik a torna - simogatta Jázmin arcát. - Csak még egy kicsit! - kérte könyörögve. Jázminnak a szíve is belefájdult, úgy sajnálta anyját.
- Ha nem bánod, inkább a kezedet masszíroznám anya, eleget gyötörtelek.
- Nem gyötörtél, csillagom.
 
Mellé ült, megsimogatta, érezte, nagyon vizes lett a hálóinge, levetkőztette, áttörölte az erőlködéstől izzadt testét. Zöld tiszta hálóingét adta rá. Meleg pléddel betakarta, hogy meg ne fázzon, lábára meleg zoknit húzott. Egy kicsit hadd melegedjen az ágyban. Gőzölgő teáját az ablakba tette. Jázmin ölbe vette kicsiny, törékeny édesanyját, s a hintaszékbe ült vele.
 
Jázmin imádta édesanyját, gyengéden simogatta arcát, csókolta homlokát.
Anyja csak bújt lánya kezét fogva. Öröm csillant könnyes szemeiben.
Szegénykéje nagyon kimerült volt, csak a lánya közelségére vágyódott.
 
- Anyukám, te most nagyon ki vagy fáradva, érzem! - mondta Jázmin. - Úgy félek, mikor tornázunk, féltem a gyenge testedet, hogy eltörik valamid és azt nem élném túl. Én csak óvni, s vigyázni szeretnék rád, ha bajod történne, abba belehalnék.
- Semmi baj, drágám, ne beszélj így kérlek, zokog a szívem ilyenkor! - mondta anyja. Szükségem van rád, kislányom, - s vállára tette fejét.
- Nekem is rád, anya, féltem minden betegségben eltöltött pillanatodat - simogatta arcát. Nem engedlek el soha mellőlem. Együtt megyünk mindenhova, akár a csillagok, elválaszthatatlanok vagyunk. Nagyon szeretlek, édesanyám.
 
Anyjának potyogtak a könnyei, s nagyon forró volt a lehelete.
- Nyugodj meg édesanyám - kérlelte. - Kihűlt már a teád! - mondta. Kortyonként megitatta édesanyját. Anyja az életénél is jobban szerette lányát, hálás volt minden pillanatért, amiért vele lehet.
 
Már teljes sötétség borult az égre.
 
- Édesanyám, pihenned kéne, már elgémberedett testednek jól esne a nyújtózás.
- Menjünk, kicsikém, te is elfáradtál - mondta kedvesen.
 
Lefeküdtek, s átölelték egymást. Évekkel ezelőtt megpróbáltak külön ágyba aludni, de anyja mindig olyan szomorú lett, ha leszállt az éj. Karnyújtásnyira volt tőle lánya ágya, számára távolinak tűnt. Vigasztalón mellé bújt, s megnyugodva együtt pihentek pár órát. Csókolta, simogatta megtört arcát, anyjához bújva szorosan. Anyja mesélt, keze pedig lánya arcát simogatta, s közben az öröm átjárta lelkét.
- Anyukám, soha el nem múló szeretettel szeretlek téged. Aludj picit, fáradt lehetsz, mai rohamod sokáig tartott, s azóta nem szenderültél álomba.
- Veled akarok, lenni kislányom, téged vigasztalni, láttam, hogy megijedtél, így nem szabad, drágám.
- Anyukám, ne beszélj róla kérlek, nem tudok nélküled élni, még a gondolata is fáj. Te vagy nekem a mindenem ezen a földön, anyukám.
 
Könnyeivel küszködött édesanyja, de összeszedte magát, hogy elterelje lánya gondolatát, kinézett az ablakon.
- De szépen táncol a hold a tó tükrén, s a csillagok mind kísérik.
Jázmin már álomba merült, nem hallotta édesanyja utolsó mondatát.
- Aludj csak, édes gyermekem - suttogta anyja, akinek egyetlen bánata volt, hogy lányának nincs senkije rajta kívül.
Jázmin felriadt édesanyja köhögésére, karja közé vette szenvedő anyját, aki levegőért kapkodott.
- Túl vagy rajta, édesanyám, nagyon szeretlek! - csókolta arcát. Fájdalomtól összegörnyedt édesanyját ölébe ültette, s lassan itatta.
- Jázminom, édes kislányom, kérlek, többé ne vigyél kórházba, engem már csak szereteted éltet. - Könyörtelen volt látnom, ahogy ott álltál az ablaknál, kislányom, s hulltak a könnyeid értem.
- Édesanyám, rettenetes volt nélküled, akkor szedtem össze magam, amikor visszakaptalak. Javasolták, hagyjalak benn pár napot. Nem, köszönöm, válaszoltam, hazaviszem az Édesanyámat.
- Úgy fájt, kincsem, mindenem, de csak téged néztelek, kislányom.
- Láttam a hátadon a kemény ágy nyomát, felültettelek, hogy ne törjön tovább.
- Átöleltelek hevesen vert a szíved, arcod sápadtabb volt mint valaha, attól féltem, rosszul leszel.
- Nem tudtam mit tegyek anyukám, óvatosan simogattam fájó hátadat, könnyek szöktek szemedbe, mindjárt megyünk haza, édes kislányom, súgtad fülembe bizakodón.
- Ne félj kincsem, simogatón rám néztél, anyukám.
- Légy erős, kicsikém, itt vagyok veled, mondtad, s vállamra hajtottad fejedet.
- Szívemig hatottak szavaid, anyukám, szólni sem tudtam, csak simogattalak.
- Drága angyalkám akkor már enyhült szívemnek kínzó fájdalma, amikor mellettem voltál.
- Szíved fölé hajtottam fejem, hogy érezd, mennyire szeretlek.
- Csodálatos, hogy újra velem, vagy édesanyám.
- Egyedül veled érzem biztonságban magam, kislányom, - gyengéden lánya arcát csókolta, kezeit alig érezhetően simogatta.
- Kérlek nyugodj meg, drága édesanyám, megszakad érted a szívem.
- Ennyi fájdalmat már nem viselhet el gyenge szíved. Vigasztaljon a tudat, hogy itt vagyunk egymásnak örök szeretetben.
 
Letörölte patakzó könnyeit. Elérzékenyülve kérte: bújj hozzám, édesanyám, ahogy csak bírsz, s ne gondolj másra. - Érezhetően jobban odasimult a vállához, erőtlen kezét lánya nyaka köré fonta. Már nem sírt, csak megértésre s rengeteg szeretetre volt szüksége.
 
Fejfájáscsillapítót adott anyjának, nagyon fájt a feje. Egy pohár tejet meg tudott vele itatni, s egy kis darab vajas kenyeret evett hozzá. Szeme csillant, mikor puszik sorozatával kényeztette. Olyan gyenge volt, hogy alig bírta kezét a lánya nyaka köré fonni. Beesett arcát lánya arcára tapasztotta, vágyódtak egymás közelsége után. Ölelte, amíg csak lehetett, de hagyta feküdni is. Anyja sosem szólna, hogy lefeküdne, inkább Jázmin fekteti. Szíve vérzik ugyan, ha leteszi, de tudja, jólesik neki a pihenés. - Nem megyek el mellőled, édesanyám, csak nyújtózz picit, kérlek. - Jázmin simogatja anyja kezét, még el nem bóbiskolt. Anya kedves hangjára ébredt. - Kislányom, kérlek, feküdj le. - Félálmában odabújt és átölelte anyját, elégedetten lánya arcához érinti arcát s elpihen. Megnyugvást ad neki lánya jelenléte, hogy hallhatja, érintheti és beszélgethet vele. Lelke sír, amikor lánya kedvesen és kellő óvatossággal karjaiba veszi. Tudja, nem így kéne lennie, de neki lánya öle a végső menedék.
Szívfacsaró volt a látvány, évekkel ezelőtt még életerős volt édesanya, aki rengeteget dolgozott. Most gyenge, s törékeny kis asszony lett, aki mára már csak lánya szeretetének él.
 
- Anyukám, tedd a vállamra fejed kérlek, hadd lássalak én is.
 
Édesanyja hátát simogatta, egyenletes mozgástól talán elszundikál. Nagyon feszes volt anyja háta az állandó görnyedt testtartástól, de nem bírta elviselni, hogy nem tudják egymást ölelni. Állandó fájdalmait karjai közt könnyebben viseli. Azt látni kell, ha az ebéd főzéséből visszamegy hozzá, milyen rajongással van érte anyja. Karjába veszi, simogatja, sokszor így pihennek egész délután. Anyja csak nézi lányát, s kezét fogja erőtlenül. Néha mindketten elkeserednek az élet megpróbáltatásain, könnyek közt vigasztalják egymást.
Hajnal felé már nagyon bágyadtak voltak a szemei édesanyjának, de úgy ragaszkodik lányához, hogy képes lenne fenn maradni.
- Anyukám, kérlek, feküdjünk le, tudom, nagyon zaklatott vagy, de semmi baj nem lesz, ne félj.
 
Óvatosan lefektette, lánya anyja karjai közé bújt. Jázmin úgy érezte, mintha anyja átölelte volna.
- Megható pillanattal ajándékoztál meg, kislányom, ezt már rég nem éreztem, édes gyermekem.
- Miért nem szóltál, ha ennyire hiányzik, anyukám?
- Szívem mélyén őriztem a legszebb érzést, melyet nekem adtál, amíg ölelhettelek.
- Ne sírj, kérlek, anyukám, ha így könnyebb neked, akkor így alszunk mostantól. Drága anyukám, aludj jól, szép álmokat kívánok.
- Neked is, édes kislányom! - és hosszan csókolta lánya homlokát.
 
Nyolckor ébredt Jázmin, anyja még aludt.
Három napja le se hunyta szemét drága anyja. Kiment a konyhába, elkészítette a reggelit, máskor anyja ilyenkor már mesélt Jázminnak a gyerekkoráról.
Jázmin három éves kora óta élt egyedül édesanyjával. Amit csak lehetett, megtett neki édesanyja. Hétvégenként hegyet másztak, imádták, amikor felértek a hegycsúcsra, ahol majdnem elérték a fehér fodros bárányfelhőket. Estefelé sátrat vertek az erdei tisztáson, innen lesték a vadakat, ahogy vonulnak le a patakhoz inni.
 
A másik héten strandoltak, vagy moziba, színházba jártak. Egymásnak éltek, imádták egymást. Jázmin nem tudja másképp elképzelni az életét. Mióta édesanyja beteg, kicsit beszorultak a lakásba, de nem érdekli, mert a legdrágább kincse vele van.
 
Sokat gondolkodik anyja mozgásállapotán, de most az a fontos, hogy erőre kapjon, s hízzon. Szegénykét csak simogatva tudja masszírozni, s nagyon óvatosan, mert kiáll az összes csontja soványságától. Hallani sem akar rehabilitációs központról, félne, hogy az első megfázásba belehalna, s Jázmin is az elvesztésébe. Csak ő érhet anyjához, ő érzékeli szegénykéje fájdalmait. Szeretve lehet csak hozzá érni, hogy érezze, minden érintés szeretetből fakad. Drága édesanyja még mindig odaadó, minden kis mozdulata öröm lányának.
 
Anyja mindig jól nézett ki, emlékszik vissza, pirospozsgás arca volt, és nagyon szolid kis teremtés volt.
Este van már, anyja még mindig alszik. Jázmin sírva, gyengéden simogatja anyja arcát és hideg lábát melengeti, melyben rossz a vérkeringés. Már két éve fekszik.
- Mi a baj, angyalom, miért sírsz?
Hirtelen összerezzent anyja hangjától.
- Édesanyám, annyira örülök, hogy felébredtél, végig aludtad a napot. Hiányoztál és nagyon féltettelek, ilyen sokat még nem aludtál, édesanyám.
- Hadd öleljelek, angyalkám, nem hagylak magadra, ígérem! - szemébe könny szökött. Egy kicsit bújj mellém, kérlek, kislányom! - kérte érzékenyen. - Elvett tőlem egy napot az alvás, hogy nem láthattalak.
 
Jázmin elsimította a haját édesanyja szeméből
- Annyira szép vagy, édesanyám, miközben mellé bújt.
 
Lelkébe újra öröm költözött, hallgatva drága anyát.
Hangjából eltűnt a mély keserűség.
- Fáradt voltam, édes kislányom, szívem s lelkem megértette velem igaz szeretetedet. Szeretném ha az élet, még sok-sok évet adna nekem, hogy veled lehessek.
- Szeretlek - zokogta Jázmin.
- Szoríts magadhoz, kislányom, ahogyan régen tetted, amikor nagyon örültél nekem.
- Minden mozzanatod itt van előttem, drágám, ezért olyan boldog még most is életem.
 
Jázmin csak ölelte, könnyei gurultak anyja sápadt kedves arcára.
- Meg fogsz gyógyulni, érzem, anyukám.
 
Édes lányához simult s közben befelé hulltak fájó könnyei.
- Hadd hozzam a vacsorádat, anya. Étlen s szomjan voltál egész nap.
 
Előbb megitatta, megigazgatta párnáját, majd féltőn visszafektette. Csókokkal árasztotta el anyját, aki még a szeretett puszik ámulatát érezte, míg lánya visszaért.
Karjába vette gyönyörű mosolyában fürdő drága édesanyját.
Jázmin anyja arcát simogatta, s puszilta. Boldogan evett, jól esett neki a meleg húsleves.
Aztán karjaiba vette édesanyját, s gyengéden ölelkeztek, úgy, mintha még soha nem ölelték volna egymást.
Szeretetben, s hitüket megőrizve éltek még nagyon sokáig egymás örömére.
 
2017. december 21.

*************************************************

 17.  TANMESE GYERMEKNAPRA 

 

TÓTH LÁSZLÓNÉ RITA : A bátor nyuszi

 
Nyuszikát minden nap oktatta a mamája, hogy a világban mennyi veszély leselkedik rája. Kezdetben félve hallgatta, majd egyre felbátorodott és eljutott odáig, hogy ő bizony nem hajlandó félni. Ez olyan öreges mese, afféle mende-monda. Valójában olyan világban él, ahol büszkén vállalhatja magát mindenki. A mama nagyon maradi és nem érti, hogy a világ változott. Azt se vette észre, hogy ő együtt játszik a szomszéd kutyájával, sőt már szemeztek a túlparton lakó kis rókával is. Vadászt is látott, aki a kisfiával sétált az erdőben. A gyerek még mondta is, nézd apa, milyen édes az a kis nyulacska. Fogjad meg és vigyük haza, de az apa azt mondta, hogy nem, hiszen még nagyon apró.
 
A mama a régmúltban él. Persze az ő idejében, még félelemben éltek. A nyulak rettegtek a vadászoktól és a kutyáiktól is, mert a vadász lőtt, a kutya meg rohant, hogy a vadász lába elé tegye az elejtett vadat, ami aztán az asztalukon végezte. Megették nyúlgerincnek áfonyával, vagy csak egyszerűen nyúlpaprikásnak, de hasonló sorsra jutott a vaddisznó is. Olyanokat mondott a mama, hogy a vaddisznót leszúrták, a szőrét tűzön pörzsölték, felvágták a hasát és kibelezték, felfűzték egy hosszú rúdra és azon sütötték. Állítólag ezt ő maga is látta egyszer. Aztán meg azt is mondta, hogy még a galambot is megeszi az ember, persze előbb levágja a fejét és kitépkedi a tollait, majd megsüti, vagy kirántja. Nem tudta, hogy milyen az a „kirántja”, de mindegy is. Eleinte úgy félt, de a mama nem kímélte. Azt mondta, hogy ezeket tudnia kell, mert ha nem vigyáz, akkor hamar véget ér az élete.
 
Miután azonban már immunis lett erre a sok borzalomra, és ő maga sohasem volt ilyesminek tanúja, rájött arra, hogy az egész egy nagy butaság. Fogalmazhatna csúnyábban is, de nem akarta a mamát megbántani vele.
 
Tudta, hogy jót akar, de ő még a múlt században élt és nem képes felfogni, hogy a világ megváltozott. Senki sem tőr mások életére, mindenki tiszteletben tartja a másik jogait. Ő meg sajnos ezt nem hiszi el, csak károg, mint az öreg varjú a fán, ezért egy ideje már nem tudnak szót érteni egymással.
 
Az igazat megvallva már ott tart, hogy nem is nagyon hiszi el, amit a mama mond. A mókustól tudja, hogy az öregek szenilisek. Ő meg aztán igazán szakértő, hiszen sok társa költözött be a gazdag villák kertjeibe, ahol már nincsenek maradi gyümölcsfák, hanem gyönyörű örökzöldek díszlenek. Mondjuk, a gyümölcsfákat se ismeri, mert a mama szerint a nyulak nem fogyasztanak gyümölcsöt.
 
Azt is elmagyarázta mókus barátja, hogy a demens ember feledékeny, szerinte a mama is az lett.
 
Hirtelen nagy zajt hallott, biztos tűzijáték, hiszen arról meg a fecske mesélt. Ő, aki éppen augusztus huszadikán kelt ki a tojásból, és látta, hogy milyen gyönyörű színes csillagokat raktak fel az égre az emberek, az ő tiszteletére. Igaz, hangos volt, de nem az számít, hanem csak az, hogy csodaszép volt a látvány és hogy az emberek örömöt akartak szerezni neki ezzel.
 
Most viszont nem lát semmit, illetve, egy kutya rohan felé. Vajon miért? Ebben a pillanatban borzalmas fájdalmat érzett a hátsó bal combjában. A vadász hangját is hallotta: „most már biztos eltaláltam, siess, hozd ide”!
 
Jaj, csak nem róla beszél az a kedves ember, csak nem ő lőtt rá? Mama! Mama! - kiáltotta kétségbeesve, miközben a fájdalomtól a földre rogyott. A mama helyett azonban a róka sietett a segítségére. Ó, kedves barátom, látom megsérültél, de nem félj, nem várom meg, míg ideér az ember szolgája a kutya, hanem magam végzek veled, hiszen már egész jó a formád, tökéletes leszel ebédre.
De, hiszen mi barátok vagyunk! Mi nem félünk egymástól. Nekünk nincsenek ellenségeink. Beszéljük meg! Tudod, a kommunikáció fontos. Nem erőszakkal, hanem szavakkal győzzük meg egymást. Mi kulturáltak vagyunk, mi vagyunk az új nemzedék.
 
- Jaj, kedvesem, hogy te milyen buta vagy! –mondta a róka. Nem tudtad, hogy ez mese? Téged nem figyelmeztetett a mamád?
- De, igen, csak nem hittem neki, mert öreg, demens, maradi és múlt századi.
 
Nem a század számít, hanem a természet, ami független a századoktól. Az okos más kárán tanul, a buta meg a sajátján, vagy még azon se. Ez így volt mindig és ezután is így lesz.
Még egy durranás és elterült a róka is. Nyúl mama csak erre várt, kiugrott a bokorból és behúzta a kisfiát. Bekötözte a lábát és befektette az ágyába. Nem szólt egy szót se, hiszen a tapasztalat többet ér minden szónál. Fiacskája egy életre megtanulta, kinek híhet és kinek nem, és azt is, hogy a természet törvényeit nem képesek átírni a századok.

*************************************************

 18. VÁLOGATÁS ÍRÁSAIMBÓL 

 
Márkus Katalin: Szülőföldem
 
Dombok, lejtők, dús legelők,
kanyarogva futó patakok,
völgyek ölén apró falvak,
magas tornyú templomok.
Konduló harangszóra, még
imára kulcsolódik a kéz,

virágpompás kökénybokrot,
hajlítgatja a böjti szél.
Szirmot bontó hóvirágok
déli lankákon virítanak,
hófehér virágözöntől
jókedvre derül, ki arra halad.
Még csendesek a szőlőskertek,
de a kis pacsirta már dalol,
feketerigó is párját hívja,
éjszakát űző hajnalon.
Áldott nap melegében
erdők lombosodnak,
árnyat adnak szarvasnak,
s mindenféle vadnak.
Nyáron bőven terem a gomba ,
ősszel finom gesztenye érik,
télidőben is csábító a táj,
pincéknél borkóstolás dívik.
Benne élek e sok csodában,
itt születtem én, a szép Zalában,
itt tanított anyám magyarul, imára.
apám, az igaz szó megtartására.
Gyönyörű országunknak,
gyöngyszeme a zalai táj,
bármerre járok a világban,
szülőföldem mindig vissza vár.
 
2023.
 

*

Márkus Katalin:  Három gombóc fagyi

 
Egy nyár eleji péntek délután férjemmel vásárolni mentünk a közeli városba. Hétvégére vártuk a gyerekeket, unokákat. Ilyenkor, lehetőségünk szerint, mindenkinek kedvenc ételével, sütijével készülünk. No, nem kell hatalmas lakomára gondolni. Szinte minden zöldségfélét megtermelünk a kertünkben, ettől függetlenül még el kell autózni az egyik  nagy élelmiszer áruházba, hogy semmiből se legyen hiány. Sajnos a gyerekek nem minden hétvégén tudnak eljönni, de amikor itt vannak, az nagy ünnep mindenkinek.
A bevásárlást gyorsan letudtuk. Hűtőtáskák, csomagtartó, tele minden földi jóval. Így autóztunk kényelmes tempóban hazafelé.
 
Én vezettem, és alig értünk ki a városból, amikor eszembe jutott, hogy elfelejtettünk a kedvenc cukrászdánkba betérni egy-két gombóc finom fagylaltra. Mondtam is a férjemnek, hogy még nem hajtok ki az elkerülő útra, majd a következő lehetőségnél. Kíváncsian nézett rám, hogy miért.
 
- Tudod kedvesem, elfelejtettünk fagyizni, de itt az első faluban van egy kicsi sütiző hely, ahol finom fagyit is árulnak. Pont szemben van az elágazással, ami kivezet az elkerülő útra.
- Jól van, én sem vagyok ellene a finom fagyinak, azt meg tudom, hogy semmi pénzért nem hagynád ki. - válaszolta nevetve a férjem.
 
Így is lett! Bekanyarodtam a sütiző parkolójába, ahol most egyetlen egy autó sem parkolt. Már az autónk mellett álltunk, amikor hatalmas fékcsikorgással beparkolt mellénk egy másik autó. A kopaszra borotvált fejű, napszemüveges sofőr elég ingerült hangon siettetett valakit, aki a mellette levő ülésen ülhetett.
A teljesen lehúzott ablak miatt, akarva - akaratlanul is hallottuk a beszélgetésüket.
 
- Megveszed azt a nyavalyás fagyit, aztán indulunk, majd útközben nyalogatod! Megértetted?
- Igen apa, nagyon sietek! Neked is hozzak fagyit?
- Kell a csudának, otthon vár a jól behűtött söröm! Kiröhögne a gyomrom, ha fagyit küldenék le neki! Na, sipirc, igyekezz!
 
Mi elindultunk a bejárat felé, a folytatást nem hallottuk, de amikor férjem kérni akarta a kétszer három gombóc gyümölcsös fagyit, én kíváncsian hátra néztem. Akkor láttam, hogy egy tíz év körüli fiúcska szaporázza a lépteit a fagylaltos pult felé.
 
- Csókolom -  köszönt félénken.
- Szervusz, te is szereted a finom fagyit? Ugye jó lesz nyalogatni ebben a melegben? - próbáltam kicsit beszélgetni vele.
- Igen, de sietnem kell, mert apa mérges. Mindig siet - válaszolta halkan, az autójuk felé sandítva.
- No, akkor te következel, mi már nem sietünk sehová sem. Férjem szólt a pultos hölgynek, hogy előbb a kisfiút szolgálja ki, mert nagyon siet az apukája.
 
A kisfiú hálásan nézett ránk, kért három gombóc pisztáciás fagyit, köszönt, és elsietett az autójukhoz.
 
- Nem is értem miért sietnek az emberek. - mondta a pultos hölgy. Már többször láttam, hogy a sofőrök fagyival a kezükben indulnak tovább. Szerencsére itt csak a kisfiú kezében lesz fagyi.
- Én nem tudok, és nem is fogok fagyival a kezemben vezetni. - válaszoltam a hölgynek.
- Nem is kell, eszedbe ne jusson! - szólt közbe a férjem.
 
Az autónk árnyékon volt, így mellette álldogálva nyalogattuk a fagyinkat, és dicsérgettük, hogy milyen finom, még gyümölcsdarabok is vannak benne.
A másik autó, hatalmas gázzal indult, kerekei alól szanaszét fröcsögtek a parkoló apró kavicsai.
 
A kisfiúnak csak a feje búbja látszott ki az első ülésnél. Ez sem szabályos, kicsi még ahhoz, hogy a sofőr mellett üljön - jegyeztem meg. Alig fejeztem be a mondatot, amikor hatalmas fékcsikorgást, és szinte vele egy időben egy még hatalmasabb csattanást hallottunk. Ijedten néztünk az elkerülő út felé, ami körülbelül kétszáz méterre lehetett tőlünk.
Úristen! - kiáltottuk elborzadva.
A pillanatokkal ezelőtt elindult autó belerohant a főúton szabályosan haladó kamionba. 
 
Férjem kezembe nyomta fagyiját, és hívta a mentőket. Közben mindketten szaladtunk a baleset helyszíne felé. Amikor odaértünk, szörnyűködve láttuk, hogy a kamion szinte teljesen maga alá gyűrte az autót. A kamionos a fejét fogta, és hangosan kiabálta, hogy nem tehet róla, még annyi ideje sem volt, hogy félre rántsa a kormányt..
Mi is szinte sokkot kaptunk a látványtól, a kisfiúnak és az apjának esélye sem volt túléléshez... 
Közben megérkeztek a mentők, a rendőrök, és egyre több kíváncsiskodó. Lassan elindultunk visszafelé, nem szerettük volna látni, ahogy kiveszik őket a roncsból.
A fagyi tölcsérek még mindig a kezemben voltak, de a fagyi már felolvadva csöpögött le az útszéli porba. Ami még megmaradt belőle, a parkoló szemetesébe dobtam.
Helyet cserélve, némán ültünk az autónkban. A történtek után nem tudtam volna vezetni, egyre csak a kisfiú szavait hallottam.
 
- "sietnem kell, mert apa mérges. Mindig siet."
 
Édes Istenem, már nem siet az apja sehová sem, és az ártatlan kisfiát is magával vitte a halálba.
Szememből megállás nélkül patakzott a könny, nem bírtam elfelejteni a kisfiú először félénk, majd hálás tekintetét.
Férjem vigasztalt - nyugodj meg kedvesem. Én is nagyon sajnálom őket, főleg a kisfiút, de az apukája türelmetlenségével, szinte kihívta maga ellen a sorsot.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem személyautóba hajtott bele. Még belegondolni sem merek…
A szörnyű balesetet nem volt könnyű elfelejteni, majd később megtudtuk, hogy az elvált apuka, nyaralni vitte szüleihez a kisfiát.
 
2023.

*************************************************

 19. ÁLOMMESE GYERMEKNAPRA 

 

Állatok fesztiválja.                                     

Írta. Kovács Éva

 
Talán titkot fecsegek ki(?), á dehogy! Vagy ha mégis szétszállnak, a papírlapok.
Elkezdem hát mesélni a kalandom.
Cövek Ország ahol vagyok, itt a macik igen nagyok.

Kovács Éva

Nem tudom, hogy kerültem a macik közé talán álom, amit látok. Köztudott dolog hogy a macik nem szeretik a hívatlan vendégeket.
De nincs, mit tenni a hasam korog, éhes vagyok, kérek tőlük egy kistányér lépes-mézet. Jön Gedeon a medve sajnos nincs, neki jó kedve.
Rám ordít egy nagyot, amitől az ég megnyílik, kettészakad.
- Hát te meg ki vagy?
- Hogy merészelsz, ide jönni kitekerem a nyakadat!
- Jó napot! Köszönök a medvének illendően, ahogy illik, ahogy kell.
Nem félek, én tőled dehogy csak egy kis mézet szeretnék kérni, mert a szemem kopog az éhségtől.
- Ha - ha - ha - ha! Válaszol vissza a maci és egy  nagyot csap az asztal közepére.
Bátor vagy én nem látom, dolgozz meg a mézért.
Nemsokára főzőversenyt rendezünk kihívóink Bodza ország lakói a félszemű verebek.
Meghívtuk még vendégségbe a falánk farkasokat jönnek ők is nemsokára motorral vagy százan.
Öt órára érkezik, már nagyon várjuk sztárunkat, a falusi csibét minden évben fellép, nálunk énekével kápráztatja el az egyedülálló macik szívét.
- Na, gyere velem nem bánom!
Nem hiszek a szememnek milyen jámbor lett hirtelen az előbb még bosszankodó „fő medve” medve.
Meghúzom, magam behúzom a nyakam és követtem a macit, mint egy árnyék mintha ott sem lettem volna.
Itt ez a nagy zsák krumpli ezt kell neked megpucolni.
Minden rendben megy a munka, de egy sakál meglök engem. Leesek, a padról a sok krumpli velem gurul át a mezőn, réteken.
Mi lett a sok krumplival úgy látom, hogy lábuk nőtt.
Úgy futottak, mint a nyúl nem volt kedvük a kondérba kikötni. - Szedte - vette buta kölyök mit csináltál a krumplikkal?
- Sebaj már több is veszett Mohácsnál!
Gyorsan megfújom a varázssípot, ami véletlenül a kezem ügyébe került a fű között leltem meg itt volt eldugva a szemem elől.
Fújtam a sípot fújtam, ahogy csak tudtam teli tüdőből fújtam, amíg meg nem érkeztek a csodatévő tündéreim.
Mit parancsolsz, mondd csak bátran, de csak tíz kérést lehet teljesítenünk.
Na, ez kapóra jött mit is kérjek, tanakodom, töröm a fejem magamban.
A medvék legyenek, kicsik zsugorodjanak össze így nem okoznak több gondot nekem.
Segítenek, a tündérek főznek ők is arany port hintenek az ételbe.
Ami egyre csak dagad, pörög, forog, a kondérban.
Csodás illat száll, ki onnan kész az étel jöhetnek a vendégek. Megérkeznek a verebek náluk a versenyszellem igen tiszta bár nincs, náluk csak egy jól megrágott megcsócsált giliszta ezt tálalják fel majd a menünek.
Étlapjukon hosszú a kiírás az ínyességeknek se vége se hossza. Giliszta csőben sütve.
Giliszta galopposan tartármártással díszítve.
Végül giliszta puding a menü végére málnával és csoki habbal, földdel, sárral díszítve.
Nem lehet valami finom, de majd a végén kiderül, ha az étel a nagyközönség asztalára rákerül.
A farkasok is megjöttek nyerni jöttek hoztak magukkal bárányokat, akik nagyon bégetnek.
Báránybecsinált kakas nyakba töltve.
Nokedli málnahabbal bundázva és kisütve.
Érdekes lesz, annyit mondok, de engem nem győzhet le senki. Mert nekem a tündérek mindent jó előre megfőztek.
Folyik a főzés egész nap előkerülnek, a macik is hoznak mézet mindenkinek nem csak egyet, hanem három csuporral.
Van még három kívánságom este lesz, ha akarom.
Elkészülnek, végre az étel csodák a bíráló bizottság elé viszik, sorban mind.
Az ételeket kóstolgatják, ízlelgetik és végül kihirdetik az első helyett a farkascsorda nyerte meg.
Aranyérmet kapnak.
Egy hetes világkörüli üdülést a Pancsi tóhoz.
Valamint százezer forint illeti a farkasok szőrös mancsait. Színpadon a csibe sztár mikrofonnal kezében riszálja, magát áriázik, énekel, a medvék állva tapsolnak neki.
Én, pedig ahogy jöttem úgy el is tűnök, nem kell nekem több kaland.
Inkább haza sietek, az álomból gyorsan felébredek. Megtörlöm, szemeimet valóság ez vagy csak álom az ablakomban mézes csupor tele mézzel. Hát ezt már tényleg nem hiszem el. Vége van a maci kalandnak.
- Viszlát, kedves gyerekek!

*************************************************

 20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK 

Kedves olvasó!
Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa. Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3
Telefon: 06 30 550 51 06   8-tól  20- ig.

*

E-mail: nagy.vendi54@gmail.com

*

Levelek, írások fogadása: skype címem  nagy.vendi54
Élő e-mail címem: nagy.vendi54@gmail.com

*

Magazinok küldése:
MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT E-MAIL CÍMÉRE.
Kérje a  szerkesztőtől.
A MAGAZIN INGYENES.  

.............................…

Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linken lehetséges:
http://megszolalok.blogspot.hu/

FIGYELEM! 2018.  JÚNIUS - TÓL EGY ÚJ LINKEN IS ELÉRHETŐ A MEGSZÓLALOK MAGAZIN, AZONOS , VÁLTOZATLAN TARTALOMMAL, DE MEGÚJULT KÜLSŐVEL .
AZ ÚJ LINK: http://muveszetimagazin.blogspot.com/2018/11/  
Tehát az eddig  megjelent összes számot  visszamenőleg is elérhetővé tettük a fenti blogoldalon!

...........................…

A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős.
Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.
A szerzői jogokat fenntartjuk.
Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor előveheti.
Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!
Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.
Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.

….............................

Írott műveim megtekintése, az összes elérhetőségem:
gmail: nagy.vendi54@gmail.com
skype: nagy.vendi54

*

megszólalok müvészeti magazin
http://megszolalok.blogspot.hu/

*

A  MEK, ÉS AZ EPA OLDALAIN, ARCHÍV GYŰJTEMÉNYBEN IS MEGTALÁLHATÓK!
Facebook: csak beírod a keresőbe mindhármat külön- külön és meg is találtad az oldalaimat.
Nagy Vendel Írásai
Megszólalok Művészeti Magazin.  Szerkesztő Nagy Vendel

* 

Könyvtár:
E. könyvek a  MEK- en - ORSZÁGOS SZÉCHENYI KÖNYVTÁR : magyar elektronikus könyvtár
http://mek.oszk.hu/13500/13542/#
www.mek.oszk.hu/13500/13542/#

*

A  verses oldal címe:
www.pieris.hu
http://www.pieris.hu/szerzo/nagyvendel

*

KÜLFÖLDI ELÉRHETŐSÉGEK..
www.canadahun.com irodalom fórum
http://canadahun.com/forum/showthread.php?34311-Nagy-Vendel-Megsz%C3%B3lalok&p=3650150#post365015

*

Az Amerikai Egyesült Államok- beli  egyik link, ahol elérhetik magazinunkat.
A link: minnesotahungarians.com

*

Az Ausztráliai elérhetőség:
RÁDIÓ MOZAIK SYDNEY - AUSZTRÁLIA

..............................

Kedves olvasóink!
Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg,
pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az összes többi is!
A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat.
Ez alatt különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!

MINDENKINEK JÓ OLVASÁST, ÉS JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNUNK:  AZ ÚJSÁG KÜLSŐ, ÉS BELSŐ MUNKATÁRSAI!

...............................

VÉGE-ENDE-KONYEC-FIN-END-FINÍTÓ

........................

MEGSZÓLALOK MÜVÉSZETI MAGAZIN  1305. - 2023. május