Megszólalok Művészeti Magazin

 MEGSZÓLALOK 

M.M.M. MŰVÉSZETI MAGAZIN

2023. 04. hó – tizenharmadik  évfolyam, negyedik szám

Kulturális és szórakoztató folyóirat

Független, és ingyenes havi lap

Alapítva: 2011 - ben , elvi síkon

Szerkesztő: Nagy Vendel magánzó, laptulajdonos

NYIBA, KÖLTŐK IMÁI  DÍJAS ÍRÓ, KÖLTŐ (2017)

ARANY BOT KÜLÖNDÍJAS (2018)

 

1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések

2.Évfolyam: 2012.  (1-tól a 6. számig)

 3.Évfolyam: 2013.  (1-től a 17. számig)

 4.Évfolyam: 2014.  (1-től a 24. számig)

 5.Évfolyam: 2015.  (1-től a 12. számig)

 6.Évfolyam: 2016.  (1-től a 12. számig)

 7.Évfolyam: 2017.  (1-től a 12. számig)

 8.Évfolyam: 2018.  (1-től a 12. számig)

 9.Évfolyam: 2019.  (1-től a 12. számig)

10.Évfolyam: 2020.  (1-től a 12. számig)

 11.Évfolyam: 2021.  (1-től a 12. számig) 

12.Évfolyam: 2022.  (1-től a 12. számig)

13. Évfolyam: 2023. - április

 *

Az újság elérhetősége: nagy.vendi54@gmail.com

A Magazin kérhető saját e-mail címre is.

Fekete – fehér, és színes változatban is megtalálható a Facebookon és a blogoldalakon.

Magazinunk vakok számára is olvasható beszélő programmal, akadálymentes változatban.

A hangos versek meghallgathatók a YouTube oldalon.

A Magazin közvetlen linkje: http://megszolalok.blogspot.hu

*

A  Magazin megtalálható a MEK és az EPA  oldalain az Országos Széchenyi Könyvtár gondozásában a következő linken:

https://mek.oszk.hu/kereses.mhtml?dc_creator=nagy+vendel&dc_title=&dc_subject=&sort=rk_szerzo%2Crk_uniform&id=&Image3.x=0&Image3.y=0

*

Figyelem!

2018. júniustól egy új linken is elérhető a Magazin, azonos, változatlan tartalommal

de megújult külsővel amelynek a linkje:  http://www.muveszetimagazin.blogspot.com

* 

Nagy Vendel eddig megjelent E- könyvei a MEK oldalán kereshetők.

A verses kötetek szintén elérhetők pl.: www.mek.oszk./13500/13542

A  Magazin versei rádióban is rendszeresen hallhatók:

Radio Mozaik Sydney – Ausztralia

*

Szerkesztőség: M.M.M. Nagy Vendel

7100. Szekszárd, József Attila utca 3.

Telefon: 06/30-550-5106

Facebookon: nagyvendel   -  Skype-on: nagy.vendi54

 

*****************************

MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE

*************************************************

 1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK! 

 
Április elejét mindjárt bolondozásokkal kezdjük, de megviccel az időjárás is, hideg szelek hordják a ritka havat, fagyok riasztgatják a fák rügyeit. A Húsvétot várja vallásos, és ateista egyaránt, mindegyik más indíttatással, de egyformán áhított örömmel. Egyre nehezebbé válik ez a sokreményű tavasz, életigenléssel feszülve neki a gonosz gondolatoknak. A remélt feltámadás elhozza minden emberre a feloldozást, és a bűnbocsánatot, a Békét. egyebet nem mondhatok.
Szerkesztő..
 
Vigadjatok...!
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: 
ÉLJEN ÁPRILIS ELSEJE
 
Gondolj a világra,
Ami  nem így sárga,

Hanem így sárga.
Nem keresztbe,
Hanem hosszába.
Aki nem tud úszni,
Az ne másszon fára,
Mert elüti az autó.
Fodrozó víztükör
Végre valahára.
Amikor már
Minden odvas,
Kiskalapom
Zerge tollas.
Vagy máshogy mondom,
Zerge tollas kiskalapom.
Sárga répa,
Zöld ribizli
Elfelejtett
Biciklizni
Hideg télben,
Forró nyárban
Ki a hóból,
Bele a zöld kukoricásba.
Kovászozott
Zöld uborka,
Kígyó toll, és
Béka háj,
Varjú szárny és
Sündisznó máj.
Söprű nyélen
Csúf boszorkány.
Lángot hányó
Tüzes sárkány,
Kecses ívű
Szép szivárvány.
Csípős szagú
Reszelt torma,
Gondolj vissza
E sorokra
Harapd a kalácsot
Fecskefarokra.
Mindenki oly
Lüke forma.
Talán még én is.
 
2020.  ÁPRILIS  01.....
 
A VERS HANGOS LINKJE A YOUTOBRÓL. KATT RÁ!
https://www.youtube.com/watch?v=GqtEDx3O-d4&t=8s

*

SAJÁT  NEVEMEN MEGTALÁLJÁK A  JUTUBON
https://www.youtube.com/watch?v=rzcr6CKPn1U
 
2023. ÁPRILIS  01.  A  BOLONDOK NAPJÁN 

*************************************************

 SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL 

 
 1.  LECTORI SALUTEM, ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
      SZEGZÁRDI NAGY VENDEL IRODALMI MÜINTÉZETÉBŐL
      ÉLJEN ÁPRILIS 01. A BOLONDOK NAPJA
      ELŐADJA, ILOSVAY GUSZTÁV, AUSZTRÁLIA
 2.  VERSEK A NAGYVILÁGBÓL KORTÁRSAINKTÓL
      ÜNNEPI GONDOLATOK HÚSVÉTRA
      SZEGZÁRDI NAGY VENDEL, MÉSZÁROS MELINDA (SZLOVÁKIA- FELVIDÉK),
      KRIVÁK MÓRICZ JUDIT, SZILÁGYI ANITA, PITTER GYÖRGYNÉ ENIKŐ, 
      SZŐCS ÉVA (ERDÉLY), B. KOVÁCS ILONA KATALIN, ENGEL CSABA (ERDÉLY),
 3.  ÉLETRAJZ, REGÉNYES TÖRTÉNETEK
      KELEMEN GYÖRGYNÉ EDIT: A KISLÁNY, KI NEM KELLETT SENKINEK(I.RÉSZ)
      HALLGASSÁTOK HANGOS MESÉIMET
 4.  ÖNSEGÍTŐ KÖNYV. ÍRTA ÁRVAY MÁRIA  (XII. RÉSZ)
      ÖRÖM AZ ÜRÖMBEN, ENYHÍTSÜK KÖZÖSEN SÉRELMEINKET
 5.  NOVELLA 13. KURUCZ ÁRPÁD: FÉL KÖBMÉTER LELKIISMERET
 6.  REGÉNY FOLYTATÁSOKBAN - KÁLMÁN ÁGNES ÍRÓ, KÖLTŐ
      RÉSZLET A JÉGBE ZÁRT SZERELEM CÍMÜ REGÉNYEMBŐL  (IV. RÉSZ)
 7.  ANGYALI TALÁLKOZÁSOK
      VÉGHELYI PÉTERNÉ: A FIÓKOS SZEKRÉNY TITKAI  (I. RÉSZ)
 8.  HAZAI TÁJAKRÓL...ÍRÁSOK, NAGY VENDEL IRODALMI MÜINTÉZETÉBŐL
      IRODALMI PÁLYÁZAT, PÉCSI VAKOK, NÉHA AZT ÁLMODOM, ÉGI JELEK,

      KIÁLTÁS HÁBORÚ IDEJÉN, KÖZELÍT A TAVASZ
 9.  TÚL AZ ÓPERENCIÁN
      AUSZTRÁLIA KORAI TÖRTÉNELME, CSEVEGŐ STÍLUSBAN
      KOLOZSI ERZSÉBET - AUSZTRÁLIA. TÓTÁGAS PODCAST (XV. RÉSZ)

10. BEMUTATJUK BUDAI ORSOLYA ALKOTÁSAIT
      VÁLOGATÁS PRÓZAI, ÉS VERSES ÍRÁSAIBÓL
11. ÉLETTÖRTÉNETEIMBŐL. VÉGHELYI JÓZSEF:TOLLFOSZTOTT SZERELEM
12. EMLÉKKÉPEK A MÚLTBÓL. MÁRKUS KATALIN: A PINCE TITKA
13. MESEREGÉNY FOLYTATÁSOKBAN
      VÁRKONYI KITTI: VARJUCKÓ (IV. RÉSZ)
      ILLUSZTRÁLTA, KALMÁR ZSUZSA, SZÁJJAL, ÉS LÁBBAL FESTŐ MÜVÉSZ
14. JÉZUS TANÍTÁSAI. A HEGYI BESZÉDRŐL SZELLEMI MAGYARÁZAT ÁLTAL
      ÍRTA, POÓR EDIT, XIX. RÉSZ
15. VERSRŐL VERSRE - TAVASZI HANGOK KORTÁRSAINKTÓL
      SZILÁGYI ANITA, CSOMOR HENRIETT, KOVÁCS TIBOR, BODAI ILDIKÓ,
      ENGEL CSABA (ERDÉLY), SZAIPNÉ KISS MÁRIA  (ANGLIA)
16. MESÉK VILÁGA. 

      DÁMA LOVAG NAGY CYNTHIA : NATALI, A VÁMPÍR, ÉS A KANÁSZ
17. ELBESZÉLÉS. ERDŐS SÁNDOR: EGY KIS SÉTA
18. CSALÁDI ÖRÖMÖK
      GRUBER MIKLÓS: MORZSI ÉS A NUTRIÁK - EGYÉB ÁLLATFAJTÁK
19. TAVASZ, ÉS HÚSVÉT. CSOMOR HENRIETT :TAVASZI VIRÁGOK
20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

*************************************************

 2. VERSEK A NAGYVILÁGBÓL - KORTÁRSAINKTÓL 

 

 ÜNNEPI GONDOLATOK HÚSVÉTRA  - HÚSVÉT ÜNNEPÉN 

 

Szegzárdi Nagy Vendel:
Tavasz ünnepén
 
Tavaszodván
Szikrázó víztócsákon

És csipkés ködfátyolon át
Barkázik a bágyadt határ.
Szürke füstöt idézve
Lomhán kolompol,
Hömpölyög hazafelé a nyáj.
Anyja mellett bégetve szalad
Az égi áldozat,
A húsvéti bárány.
 
2023. húsvétján

..............................

 
 

Mészáros Melinda (Szlovákia - Felvidék) :

Barka és az aranyeső gondolata.

 

Mezőnek csodás díszei,

s tavasznak virágai tanakodtak,

de csak csendben, hogy fel ne

ébresszék a tulipánt, hiszen

csodás csokor lennének így,

a húsvéti terítő asztalán!

 

Ekkor a barka észrevette, hogy

a mezei nyuszi ugra-bugrál,

s az aranyeső bokor tövében

húsvéti tojást rejt el. De fognak

neki örülni majd a gyerekek, s erre

a tulipán is felébredt, ó, szép lett!

 

Csupa zöldbe borult a tavasz,

húsvét is közeleg már, ringatózik

az aranyeső, hírét viszi a nyuszi

az ünnepnek, falu közepén harang

csendül, s nyuszi a barkával táncra perdül!

 

.............................

 
KRIVÁK MÓRICZ JUDIT :
A  csillagokba  kívánkozol…
 
Nézed  a szépséges  eget
különösen  éjjelente..
Milliárd  és milliárd  csillag  ragyog  odafönt.
 
Hajt  a vágy  hogy  ne  csak  nézd
tapasztald   is meg  azt.
Hajt  a  kíváncsiság és  a
felfedezés  vágya…

Én értem  és megértem vágyad.
De  itt  a  földön  érdekel e  az
hogy  talán  előbb  rendet  tégy???
Hogy  előbb  itt hozd  létre a  jólétet???
 
Nem  kellene  azon a mérhetetlen pénzen
amibe  a  vágyad kerül  enyhíteni
az  emberi  szenvedést???,
Hozzásegíteni az emberiséget  a  vízhez
a lakhatáshoz,  az  orvoshoz  az  élelemhez ?
A  tanulás  jogához?
 
Meddig  soroljam még hogy  ha másként   nem ,
de  magadtól   is észre vedd  ezeket   az
égbe kiáltó igazságtalanságokat!
Hogy  vágyadat  csillapítsd
S  ne  csak a  csillagokat  nézd.
De  itt  a  földön  a  valósággal  szembesülj.
Hogy  tedd  rendbe  azt  ami itt  a  földön
szinte már  bűn.  s csupán  a  földi  rend  után
vágyj a   csillagok közé.
 
2021, 09. 20.

 *

 

Krivák-Móricz  Ilona-Judit :  Szó

 

Szó  szót követ ,

szófolyam  lesz  belőle,

csupán eleje  van ,

vége  sehol.

 

Egy idő után  ahogy  hallgatom

már  értelme  sincs .

Csupán  szürke  szóáradat ,

s  hiába mondják

fel  nem  foghatom

 

Az  elején még  próbáltam odafigyelni ,

de  már  a  semminél is

kevésbé köt  le.

 

A  parttalan szürkeség  elborítana

ha  hagynám.

Elmenekülök a  fölösleges  elől.

Időt  már  nem  fecsérlek.

hisz  zsong  a  fejem.

 

HOVÁ  LETTÉL ÉRTELEM?

HIÁNYODAT  FÁJÓN  ÉRZÉKELEM.

 

2023. 02 18.

 

..................................

 
SZILÁGYI ANITA: Hóvirág
 
Üde fény leolvasztotta az avar hó-palástját,
Friss fuvallat szétborzolta a föld fagytakaróját,
Mutasd meg szépséged, tavaszkirálynő,
Virágzásod jelzi a kikelet, harsányan csicsergő
 

Vándormadaraink visszaszálltak,
Gólyák, fecskék fészkükre találtak,
Hóhalom alól kikukucskál a kis hírnök,
Fehér sziromszoknyáján jéggyöngyök,
 
Megérezte a napfény langyos sugarát,
Ékesen kibontotta szemünknek virágcsodáját,
Hosszú, lándzsás leveleit nyújtóztatja,
Jégkristályait szelíden leszórja,
 
Sárga bibéjét a fény felé fordítja,
Virágfejét bátran, büszkén bodorítja,
Illegeti fehér stóláját a nemes tavaszkirálynő,
Harmat cseppjeit szárítja langyos szellő,
 
Törékenységét csak csodálnunk szabad,
Virágfejein fényfátylat csillogtat,
Ujjaimmal megérintem gyengéden,
Puha, bársony párnáját érzem üde levélen.
 

*

 SZILÁGYI ANITA:

Jézus szenvedéstörténete

Golgotai kereszthalál

 

Galileai-tenger morajlott, ég szakadt, elsötétedett,

Golgotai keresztútnál ácsolták a feszületet,

Rómába mentek a harangok, gyásznapot írunk,

Csend, mély döbbenet, ma befelé sírunk.

 

Isten szent Fiát gúnyosan csúfolták

Megszégyenítve, apostolai elárulták,

Halál reá! - kiabálták, töviskoszorút raktak fejére,

Hullt ártatlan vére Mária keszkenőjére.

 

Elsötétült a Nap nagy vihar lett,

Sivatagi szél süvített, zápor mosta a Golgotai hegyet,

Jézus gyötrelme feloldozást adott,

Világ bajaira megváltást hozott.

 

Emlékezzünk alázatosan a Kálváriára,

Megtisztította bűnös lelkeket halála,

Jézus szótlan tűrte embertelen szenvedését,

Miértünk elszenvedte keresztre feszítését.

 

Legyünk méltóak szolgálatára,

Érdemtelenek sötét ármánykodásra,

Boruljunk térdre a kereszt előtt,

hol pálmaág halálfa vesszőjével összenőtt.

 

...................................

 
PITTER GYÖRGYNÉ ENIKŐ:
Februári tavaszcsalogató
(Enikő – szócseppek)
 
Lefelé a lépcsősoron,
tavaszillat csalogat,
és hív egy hang édesen,
eredetét keresem.
 
Olajfűzfa ágaival karistolja az eget,
és az ágak-bogak között,
egy csöpp madár cerreg-rikkant, zengedez.
 

A dallama hol felgyorsul,
hol gyöngyözve elgurul,
hogy azután elmélyüljön,
és a szívem elgyöngüljön.
 
Most újra kiált, izgatott,
nem mozdul,
csak kicsi feje fireg-forog,
mint aki választ vár legott.
 
Megérezte csöpp kis szíve.
Messziről hallik már a zene,
rebbenve, kiáltva csetteg,
egyre  közelebb  -  közelebb,
és már egyszerre,
együtt szól a duett,
öröméneket zeng
a két kicsi vörösbegy.
 
Nincs két egyforma strófa,
de egyforma a nóta,
szerelmet zeng, a tavasz
két kicsi dalnoka.
 
2023. február 12.

 *

 

Szeretem a régi dolgokat

(Enikő – szócseppek)

 

Szeretem a régi dolgokat.

A megsárgult papíron

elmosódó sorokat,

az öreg fa sebhelyén

a kitárulkozásokat,

erdők ösvényein

emberek lábnyomát,

a kicsi porcelánmadár

vitrinbezárt dalát,

a csorba bögrén a virágot,

ebből még nagymamám ivott,

régi fényképeken a megbarnult

fekete-fehér arcokat,

kikről néha már nem tudom, kik voltak,

szemeikben titokzatos a csend,

nem mosolyognak,

csak néznek, nem mesélnek.

 

Szeretem a régi dolgokat.

A hangversenytermeket, múzeumokat,

hajdani regényekbe zárt embersorsokat

letűnt filmeket, színdarabokat.

 

Szeretem az öreg dolgokat.

Öregasszonyok kezén ereket, ráncokat,

öregemberek messzire néző tekintetét,

életük regényes történetét.

 

Szeretem a régi dolgokat.

A Szent Biblia sorai között

a soha el nem avuló,

isteni gondolatokat.

 

2023. március 1.

 

*

 Március küszöbén

(Enikő –szócseppek)

 

Mint a szerelem lehelete,

száll felém a márciusi szél.

Illata szirmot bont, csókot ígér.

A dombok mögött pihenve várt,

maga elé engedte februárt.

 

Pitter Györgyné Enikő

2023. február 28.

 

*

Imavers

(Enikő – szócseppek Istenhez)

 

Én Uram, Istenem!

Ma örülhetnék,

mert az ég kék felettem.

De ha szenved szerettem,

bánatba süpped az én szívem.

 

Szomorúan gondolok ma a betegekre,

és értük kérem könyörületedet,

hisz oly sokan szenvednek,

betegségtől meggyötörten,

félelemben élnek.

 

Vagy lelkük vergődik,

mint csapdába esett vadé,

és nincs emberük, ki őket segítené.

 

És hallom, kétségbeesve

kiáltoznak a sebesültek,

kik hatalmak harcában

ártatlanul szenvednek,

míg mások földrengések árkaiban,

a rájuk omlott föld alatt,

reszketve, fájón küldik az ég felé

gyengülő sóhajtásaikat.

 

Uram, tekints le rájuk, Uram, irgalmazz,

minden szenvedő embernek!

 

Tudom, hogy sorsunk a szenvedés útja,

ki elérte már, ki még csak közelíti,

de senki el nem kerülheti,

ki Szent Fiadat követi.

Csak így találhatunk Rád újra és újra.

 

Mert gyarló az ember jóvoltában,

fölényesen hisz magában

és közben észre sem veszi,

hogy az Ellened forduló gonoszt követi.

 

De gyenge is az ember, oly gyámoltalan

ha sebe vérzik, ha hontalan.

Uram, ne hagyd magára,

Nélküled oly boldogtalan, árva.

 

Szentlelked fénye legyen útmutatónk,

szenvedéseinkben vigasztalónk.

Szent Fiad keresztje kapaszkodónk,

Isteni kegyelmed, atyai szíved,

amint megígérted,

gyermeki jussunk..

Ámen!

 

2023. február 27.

.............................

 
SZŐCS ÉVA (ERDÉLY):
ÉVSZAKOK
 

Búzalengés, tarka rét
meleg esős nyári vég.
Levél zörej, halk zene
avar pöröly, ősz jele
Kihalt berek tél kezdet
játszadozó hópelyhek.
Zöldülő rét, barkás ág
tavaszt hozó hóvirág.
 

 

*

 

IMÁDKOZNI

 

Imádkozni azokért

kiknek minden elveszett.

Imádkozni azokért

kik bűnbe élnek szüntelen.

Elveszett lelkekért

Imádkozni Uram,

kiknek megbocsátást

egyedül csak Te adsz.

Imádkozni azokért

kik téged keresnek.

Imádkozni azokért

kik magányosak, betegek.

Szeretetért Imádkozni

s megváltásért Uram,

kiknek vigasza egyedül

 csak Te vagy.

 

*

ADJ REMÉNYT ISTENEM

 

Földnek és Égnek Ura

fényesebb koronád

mint napnak sugara.

Glória borítja egész - lényed,

légy irgalmas a bűnös emberhez.

E tébolyult romlott világban,

adj reményt azoknak

kik hozzád kiáltnak.

Szerető jóságod

nem ismer határt,

Nálad mindenki

megbocsájtást talál!

 *

MIT ÉR

 

Mit ér a szívem csendes vágya,

hogyha az élet elrobog.

S a bennem zakatoló rímek

nem találnak kiutat sehogy.

 

Mit ér az élet csendje,

hogyha álmaim nagyok.

Monoton mély hallgatásból

kitörni akarnak vágyakozón.

 

Mit érnek a nagy szavak,

hogyha nincs mersz elmondani,

felemésztik a szíved,

lelked lassan haldoklik.

 

Ezért kell néha - néha

gátakat zúzni szét.

S a világ elé kiállni,

nagyot kiáltva :ez vagyok Én.

 ......................................

 

Jó nézni című versem szeretettel!

Írta: B.Kovács Ilona Katalin író és költő.

 

B. Kovács Ilona Katalin: Jó nézni

 

Jó nézni a fényképeket,

átölelni a mindeneket.

S teret adnak,

a gondolkodás formájának.

 

Jó nézni derűs arcokat,

kedves mosolyod.

S jó élni veled lenni,

egymást szeretni.

 

S jó nézni a felhőket,

ahogy az égen,

a csillagok fénye,

a sötét éjjelen.

 

De szemed ragyog,

akkor boldog vagyok.

De nekem jobb élet,

nem jutott úgy érzem!

 

Csak a el nem múló szeretett,

az életet engemet.

S boldog is csak így lehetek,

ha van a szívemben szeretett.

 

Most jó nézni téged,

s megérteni szívedet.

S tenni valami szépet,

maradandó értékeket.

 

Süt a nap című versem szeretettel!

Írta: B.Kovács Ilona Katalin író és költő

DunapArt Magazin újságban!

 

Süt a nap jó,

a kedvem szól,

a zene  a , táncolj velem

s vidáman élem életem.

 

S mindent meg teszek,

hogy ez így legyen.

Száz színű virág,

más lett ez a világ.

 

Figyelj most rám,

soha ne hibája,

s kinek a babája,

s el megy hozzája.

 

Mert ez a nap,

süt melegen fenn,

az égen,

s oly gyönyörű nekem!

 

S festői környezetben,

nyugalomban békében.

S a szeretett van szívedben,

S adja az Isten,

hogy úgy legyen!

.........................................

 
ENGEL CSABA  (ERDÉLY):  Március
 
Derült kék égbolt, zölddel a természet,
Aranyló napsugár cirógatja a földet,
S annak szívét mely megnyílik előtte,
Az erdőnek sűrűjét s a virágoskertet.
 
Eljött március, lenyűgöz szépsége
S a napkelte bíborszínű fénye,
Dédelget, fürdet minden áldott reggel,
Akárcsak a bűbájos naplemente.
 
Az ébredő természet halk moraja
Gyönyörű angyali zenekara,
Az évszak legszebb szimfóniája,
Gyöngéden száll a szélben virágról, virágra.
 
Vékony, selymes gyökerek álmokat szőnek
Csodaszép álmaik felszínre törnek
Ezernyi édes, színes szirmok s levelek,
S virágok nyílnak nékem szebbnél,  szebbek.
 
 2023.03.02
 

*

Látni érezni élvezet

 

Lassan, erőtlen elvonul a tél,

Dermesztő csókja már csak emlék,

S a nap mosolyogva kél,

Mindent melegséggel szemlél.

 

Vár a nap s a kikelet!

Fecskemadár tavaszt hirdet,

A természet újra éled,

Téli álmából felébred.

 

Nézd, hogy kandikál a kikelet,

Nedves szemekkel ébred,

Havas eső örömkönnyek,

Melengető élénk színek.

 

Számlálhatatlan friss hajtás,

Virágzás és rügyfakadás,

Látni, érezni élvezet

Igen, gyönyörködni lehet!

 

 2023.02.27

 

.......................................................

 

HÚSVÉTI LOCSOLÁSRA VALÓ VERS

Tavaszi megújuló zsongás

 

SZEGZÁRDI NAGY  VENDEL:

Locsolásra váró karikázó

 

Batyum sarkát megoldottam

gondolatim kibogoztam

szavaim csodás  csokorba fontam

Fekete csizmámmal toppantottam

ajtótokon koppantottam

tavaszi virágot ím elhoztam

gyöngy koszorúm kezedbe adtam

fiatalságom  neked adtam

liliomszálam hervasztottam

harangokért  megharcoltam

lányságomért virrasztottam

fekete ruhámban elgyászoltam

topánkám is tippen toppan

hívlak kérve gyere ki a  fényre

most már ne gondolj a   télre

kannám vizét loccsantottam

locsolásra várakoztam

csizmám sarkát elkoptattam

sarkantyúmat koccantottam

gyöngykavicson kippen koppan

vagy ha nem hát rippen- roppan

anyád lelkét bosszantottam

örömömet hozzád lám elhoztam

eljöhetnél vélem a  bálba

derekad fognám őrjítő táncba

lányok táncolnak karikába

kart karba öltve futnak az útra

senki nem ugrik bele a  kútba

éjjeli Hold már fent világlik

ezüstös hídon átsugárzik

ifjúi hév a szívvel játszik

fiú a  lánnyal most cicázik

gond a  bajokkal elszaladna

száj a  szájra csókot adna

bánat végre elmaradna

belehalna a  tavaszba

odanézhetsz bátran a  Napba

életigenlő hős diadalra

tavaszi zsongás  ömlik nyakadba.

 

SZEKSZÁRD,   2023.  HÚSVÉTJÁN 

*************************************************

 3. ÉLETRAJZ, REGÉNYES TÖRTÉNETEK 

 

KELEMEN GYÖRGYNÉ EDIT: A kislány, ki nem kellett senkinek (I. RÉSZ)

 
 
Fiatal házaspár, a lány még majdnem gyerek, éppen csak tizenhat éves. Első szerelem és tudja jól, szülei szegények és még van egy kis lányka, kit fel kell nevelniük, így hát férjhez ment. A férje nagyon szerette az alkoholt és félre is kacsingatott rendesen. A fiatal asszonyka szinte meg lett erőszakolva minden nap.
 

Kelemen Györgyné

  Egy szép napon viszont észrevette, terhes lett. Mindent elkövetett, hogy szabaduljon a nem kívánt terheségétől. Viszont nem sikerült, a gyermek maradt, hiába cipekedett és verte a hasát. Szegények voltak és egy kicsi házban laktak és enni sem volt mindig mit. Gyerek ide nem kellett, főleg úgy, hogy ami volt kis pénzük, azt a férj elitta. Viszont erről a család mit sem tudott, szégyellte rossz sorát. Egy kis falusi házban laktak egy kis szoba és aprócska konyha. A vizet a kinti kútból lehetett felhúzni.
 
Gyál reggeli csendjét visító mentő hangja rázta meg, álmosan ébredő emberek. Nagy hóban és hóesésben száguldott, vitte a szülőanyát.
A gyermek megszületett, egy kislányka. Milyennek is látta anyukája? Ronda, csúcsos fejűnek, kinek a feje teteje lila volt. Ilyen ronda és csúf kisbaba, ki ráadásul a férjére hasonlított.
Apja szépnek és csodálatosnak látta a kis újszülött babáját. Miután kiengedték az anyukát és a babáját a korházból, a Japán nagykövetségre mentek. A fiatal asszony anyja ott dolgozott, mint takarítónő.
Mikor a japán nagykövet kisfia meglátta a kis babát, nagyon tetszett neki. Egy csokor hóvirággal kedveskedett a babának a kis hároméves fiúcska. Aztán hazamentek és a nagymama viselte gondját az újszülött babának és anyukájának míg meg nem erősödtek.

 *

Aztán a kisbaba idővel megszépült és amíg nem nőtt meg akkorára, hogy már járni is tudott, nos addig jó is volt. Utána már nem volt olyan szép, mert kék volt a szeme és szőke a haja, tiszta apja.
Mikor járni tanult, egy kis használt cipőke volt a lábán, sima egyenes talpú agyonkopott. Nagy esés lett a kis suta léptekből. Anyja azt hitte, kifolyt a szeme, rettentően megijedt. Viszont csak a szemöldöke szakadt fel és az a vér folyt a szemébe. Az orvos össze kapcsozta, meggyógyult, de a forradás helye örökre ott maradt. Ott nem nőt szemöldöke többet.
 
A kislány úgy nőtt fel, hogy nem szólt hozzá senki. Kirakta az anyukája az udvarra: menj játszani, igaz játéka nem volt. Miután éhes pocakkal epret talált a kertben, hát jól be is evett belőle. Eredmény az volt, hogy vérhasat kapott, korházba került és az ott lévő gyerekektől tanult beszélni. Másfél évesen kezdett beszélgetni.
Persze azt, hogy a kis lányért nem rajong az anyukája, titkolta és más előtt szeretetet mutatott irányában. Így senki nem sejtette, milyen is valójában.
Mikor a kislányka hároméves lett, Pestre költöztek. Persze apja itt is folytatta az ivást. Anyukája dolgozni ment, neki óvodába kellett járnia.
 
Első nap az oviba. Az egyik kislányt az óvó néni úgy fejbe verte, hogy a fejéből fojt a vér. Elvitték és össze varták a fejét, Editke úgy meg ijedt, hogy nem mert csinálni semmit ezután. Egész nap az akváriumban úszkáló halakat nézte és szinte meg sem mert mozdulni, nehogy ő is kikapjon. A gyerekek meg lettek fenyegetve, hogy a történteket nem szabad otthon elmesélni. Így hát mivel semmit nem mert csinálni, egész nap nem evett, nem ivott és mire ment érte az anyukája, bevécézett.
  Másnap mikor az óvodába kellett menni, Editke üvöltött és nem akart menni, szinte az életéért küzdött. Viszont mikor kérdezték, mi a baj, nem merte elmesélni, mert félt, mi lesz, ha elmondja mi is történt. Így teltek a napok rettegésben.
  Otthon apja ivott és szökdösött a kocsmába, azt mondta WC-re megy, de a kocsmába ment. Editke már majdnem bepisilt de nem mehetett ki, mert az apja volt a WC- én.  Anyja úgy oldotta meg, hogy a vödörbe pisilt. Utána jött a felderítés, hol az apja? A végén kiderült már megint kocsmázik.
Anyja nem mehetett le, így a kislányát küldte.
-  Hozd haza apádat! Ne hagyd magad lerázni, légy erőszakos.
Editke lement és lógott apja nadrágján, mert kicsi volt és csak azt érte fel.
-  Apa, gyere haza, kérlek!
 
A kocsmába büdös volt, füst és ital szag, dülöngő részeg emberek. Ő meg kicsi és óvatosan közlekedett a sok részeg között. Utált ott lenni, félt is a sok részegtől. Mégis lógott apja nadrágján és nem hagyta békén.
Mondták neki – nem kis lánynak való hely ez, és ilyen pici lánynak már ágyban a helye aludni. Szinte az ivótársak rakták ki apját, hogy menjen már.
A kocsmában torta is volt. Editke mindig tátott szájjal nézte és szinte fojt rá a nyála. Soha még nem evett tortát, milyen szép virág van rajta, milyen finom is lehet? Egyszer egy bácsi vett neki, megkérdezte melyiket szeretné?
 
-  Azt a szép virágosat, az nagyon finom lehet.
Megkapta, élete első tortája! Hú de szép és megehetem? Ennyim, tényleg az ennyim? Szíve hangosan dobogott, torta és az övé. Már harapott volna bele, mikor apja rákiáltott.
-  Dobd el, idegentől nem fogadhatsz el semmit! Az én gyerekem, én etetem!
-  Persze, te részeg disznó, fogadjunk, a kislányod még soha nem evett tortát! Te meg itt piálsz!
 
Tényleg még soha nem ettem ilyet. Apám viszont üvöltött!
-  Vágd a földhöz! Taposd meg!
Én még kicsi voltam, szót fogadtam. A torta papírját igazgattam, nehogy piszkos legyen, hátha később megehetem.
Apát sikerült felcsalnom, kértem anyut, nekem lent van a tortám, szeretnék lemenni megenni. Viszont nem engedett le, sírva feküdtem le, oda a finom tortám, pedig biztos nagyon finom lehetett. Nagyon kis soványka gyerek voltam, ki nem igazán akart enni, sokszor fájt a hasam. A szüleim veszekedtek, gyakran feküdtem le este korgó gyomorral.

 *

Küzdelmemnek meg lett az eredménye, mert átírattak másik oviba. Itt már nem volt verekedős az óvó néni, nem féltem.
Játszani viszont nem volt szabad, mert piszkos lesz a ruhám. Így egész nap csak ültem, eleinte pityeregtem, hogy nekem nem szabad. Irigyeltem a többi gyereket, nekik szabad szaladni, homokozni, játszani. Azért is néztem rájuk irigykedve mert mikor megjöttek értük, önfeledten szaladtak szüleik karjaiba. Én csak azt mondtam, már ennyi az idő és itt vagy? A többiek kapták a puszikat és arra gondoltam, milyen jó lenne, ha más szüleim lennének. Igaz kérdeztem anyukám, tényleg te vagy az anyám? Mert egy igazi anyuka nem ilyen mint te vagy. Ő csak felháborodva mutatta a hasán a csíkokat, ez te miattad van. Bocsánatot kértem, nem tehetek róla. De hogy nem, te miattad van, üvöltött anyám! Minden esetre csík ide vagy oda, nem győzött meg.
 
Nálunk a gyerek neve, kuss!
Az én szarom ne pofázzon vissza nekem!
Kevés husit, sok kenyeret egye meg a franc a beled!
Az asztalhoz nem volt szabad ülni, ott csak a felnőttek ültek. Nekem cica asztalom volt, ott ültem egyedül. Szólni akartam, akkor a nevem kuss.
 
Nem csoda, mikor az oviba ceruzát kaptam, rajzoltam a szárnyas anyukákat, ki eljön értem és messzire repülünk, hogy anyu ne találjon meg. Persze csak gyerek álom maradt, szárnyas anyuka nem jött értem, csak az anyám. Mikor már nem láttak minket az oviból, nézte a ruhám.
 
-  Hogy nézel ki, rendetlen! Pacuha, a zoknid lent kígyózik, igazítsad meg! Kézmanné, gyűrött a ruhád!
Így kezdődött a haza menetel, otthon meg várt a részeg apám. Nem tudtam mi lesz, már megint veszekedni fognak?
Néha józan volt, ilyenkor sétálni mentünk, néha hármasban, én mentem elöl.
 
-  Ne kalimpálj a karoddal, mi vagy te, idióta? Ne néz fel, mert beleesik az orrodba az eső! Ne néz mindig hátra, megvagyunk!
 
Így hát mentem leszegett fejjel, a kezemet nem mozgatva, mereven. Hátra néztem rám ordítottak, mit lesel! Más családoknál a gyerek középen ment, még is elfértek a járdán, csak mi nem.
Egyszer ahogy így mentem és visszanéztem, eltűntek. Nem láttam őket sehol, visszaszaladtam, ők a saroknál lefordultak, csak nekem nem szóltak. Ezután hátul kullogtam, leszeget fejjel, nehogy megint eltűnjenek.
Néha apámmal sétáltam, anyu ilyenkor takarított vagy pihent. Nagyon szerettem csavarogni. Sajnos ez ritkán volt, mert apám inkább az alkohol mámorában úszott. Apám jó szórakozása volt engem ingerelni, mint egy kiskutyát. A végén neki estem és rúgtam, haraptam és karmoltam, ütöttem. Ilyenkor apám anyámnak ordított, gyere, szed le rólam, mert teljesen bevadúlt.
 
-  Anyu csak annyit mondott, nem kellett volna halálra idegesítened. Leszedett róla, mert tudta, őt nem bántanám. Egyszer viszont még őt is megütöttem, de nem haragudott rám, apámat szidta. Mért kell ezt tenned a gyerekkel, hogy teljesen megvadítod?
-  Mert olyan jópofa kis méregzsák.
 
Én ezt nem igazán élveztem, hogy úgy bánt velem, mint egy kutyával. Viszont meg tanultam azt, hogy ne féljek!
 
Folytatjuk.
 

*

MEGJELENTEK HANGOS MESÉIM, HALLGASSÁTOK!

 
11.
 
Újabb írásom: Fúj ez csak víz
Felolvasó: Nagy Erika kedves hangú színésznő.
Kedves Vendi!
Kérlek szépen tedd be a magazinba, ha lehet. Előre is köszönöm szépen.
Kérlek szépen iratkozzatok fel a YouTube csatornára és lájkoljatok, ezzel is segítve a sötétben elő ember társaid és az alig látó embertársaid. Nagyon nagy örömet szereztek vele.
Köszönöm szépen a kedves és szeretett teli hozzáállásotokat.
Szeretettel: Edit és Gyuri
 
Editke Kelemen Györgyné <kelemenne.editke@gmail.com> ezt írta (időpont: 2023. febr. 1., Sze 9:49):
https://youtu.be/OxNSbUcvFzE
 
*
12.
 
https://youtu.be/NNu3AskMcL8
 
Kedves Vendi
Legújabb kis történetem : Gyerek anyag
Felolvasó: Liszi Melinda kedves színésznő
Az igazgató úr igen rondán búcsúzik a diákoktól. Sajnos nem mese ez, hanem valóság.
Légyszíves tedd be a magazinba, ha lehet. Előre is köszönöm szépen.
Szeretettel Edit és Gyuri
Mellékletek terület
YouTube-videó (Kelemen Györgyné Edit: Gyerek anyag | Felolvasó Liszi Melinda) előnézete
 
Folytatjuk.

*************************************************

 4. ÖNSEGÍTŐ KÖNYV 

 

Öröm az ürömben, enyhítsük közösen sérelmeinket

Írta: Árvay Mária

(XII. RÉSZ)

 

--------------

 
21. Olvasói levél – Nyugtalan éjszakák
 
Kedves Derűlátó!
Gondolom, másokat is idegesít az, ha valaki éjszakánként horkol. Nálunk ez már több mint idegesítő! Szegény férjem nagyon erősen horkol, zeng tőle az egész lakás. Hiába bökdösöm, vagy simítom meg, hogy hagyja abba, nem igazán segít. Olyan is előfordul, hogy nagyokat horkant, aztán csendben van, hogy utána annál erőteljesebben fújja ki a levegőt! Néha már attól tartok, hogy megfullad!
Tudom, hogy orvoshoz kellene fordulni ezzel a problémával, de ő hallani sem akar erről! Soha nem tudom végig aludni az éjszakát, sőt, a gyerekek is felébrednek, nem is egyszer! Hogy gondolkodjunk pozitívan?
Üdvözlettel: Kialvatlan
 

Árvay Mária

*

Kedves Kialvatlan!
Magam is éltem át hasonló alkalmakat, csak nem ilyen hosszú, huzamosabb ideig! Sajnálom, hogy ilyen nehéz éjszakáitok vannak!
Nem az a jó, hogy egyikőtök sem tud nyugodtan aludni, hanem az, hogy még ott van a férjed melletted, akit szerethetsz, akivel együtt lehetsz! Sokan már özvegyek, boldogtalanok, s visszasírnak minden pillanatot, amikor még együtt voltak szeretteikkel.
Ezt a problémát pedig valahogy orvosolni kell! Próbálj hatni a férjedre, s elmagyarázni neki, hogy nem ellene van az egész, hanem az ő érdekeit szolgálná, ha segítséget kérne. Mondd el neki, mekkora szükséged van rá, hogy milyen fontos neked stb. Te ismered, s tudod, hogy hathatsz rá! Ha nincs ötlet, kérdezd ki más ismerősök, barátok véleményét. Az a jó, ha van segítség, közel, s távol, baráti és szakmai!
Esetleg, vedd fel a horkolását, s játszd neki vissza, másnap reggel, lehet, meglepődik, hogy ez az erős hang tőle jön.
Az a jó, hogy lehet tervezni, van remény arra, hogy enyhíthetők a tünetek!
Kívánom, hogy hamarosan békésebb éjszakáitok legyenek!
Üdvözlettel: Derűlátó
 

----------

 

Gyógyító gondolatok

 

"A lélegzés kegye kettős: a friss lég

tüdőnkbe jut, s kileheljük ismét.

Amaz nyomaszt, frissít emez;

az élet ily csudamód vegyes.

Áldd hát Isten nevét, amint

szorongat, s ha elenged, áldd megint." 

(Johann Wolfgang von Goethe)

* 

"Mi az, ami egészséges? A helyes mérték. Figyelj oda a jelekre, amelyeket a szervezeted küld! Nevezd tudatosságnak (mindfulness), józan észnek vagy ahogy

tetszik - de vedd komolyan, ha a tested üzen!" (Thomas Pfeifer)

* 

"Egy házasság mindig két olyan személy között köttetik, akik készek megesküdni arra, hogy kizárólag a másik horkol." (Terry Pratchett)

 

***

 
22. Olvasói levél – Rémes szilveszterek
 
Kedves Derűlátó!
Egyre inkább gyűlölöm a szilvesztereket! Tudod miért? Az állandó, hangos tűzijátékok és rakéták miatt! Egyfolytában durrogtatnak az egész környéken, ráadásul, balesetveszélyes is. Már az utcára sem merek kimenni, sokszor a fejem is megfájdul!
Szegény kutyákat is sajnálom, akik majd megbolondulnak a lármától, nem csoda, ha megszöknek, ha nincsenek felügyelet alatt!
Kérdem én, mi ebben a jó?
Üdvözlettel: Tűzijáték-ellenes
 

*

 
Kedves Tűzijáték-ellenes!
Teljesen megértelek, magam sem bírom az erős zajokat, hangokat, főleg nem a rakétákat. Sajnos, nincs mit tenni, el kell viselni, mert világszerte imádják ezt a mulatozást. Lehet, hogy a rossz szellemeket akarják elűzni, de milyen jó volt, mikor a trombitáktól volt hangos a levegő! A tüdőt is erősítette, csalogatta ki az embereket az utcára! Mikor én gyerek voltam… bizony, még ez járta.
Azzal, hogy előre felhergeled magad, csak rosszabbítod a körülményeket! Nem ér annyit. Az lenne a legjobb, ha baráti társaságban el tudnád ütni az időt! Ha ez nem megoldható, tegyél be a DVD-lejátszóba egy hosszú filmet, amit már régen nem láttál, s nézd meg. Közben nassolhatsz valamit, a pezsgő is jöhet, egy kis virsli kíséretében stb.
Valakivel társasozhatsz, vagy egy izgalmas könyvet is olvashatsz, ha tényleg nem mersz kimenni az utcára. Nézz kabaréműsorokat, próbálj meg kikapcsolódni, kicsit nevetni.
Hívj fel valakit, akivel tartalmasan elbeszélgethetsz!
Esetleg vigyázhatsz valaki kisgyermekére, kitalálhattok mókás játékokat.
Ezek jó dolgok, ha csak egy párat megfogadsz, máris tartalmasabban telnek a szilveszteri esték!
Remélem, adtam pár ötletet!
Üdvözlettel: Derűlátó
 

-----------

 

Gyógyító gondolatok

 

"Ahogy a vándor, aki céljához ért, hátra­tekint, hogy végig nézze az utat, amelyet, ha­bár arcának verejtékével, megtett, nekünk is úgy illik, hogy az év végén még egyszer visszanézzünk az óévbe. Némely nap bár eső és vihar nehezítette meg utunkat, egy év se volt olyan rossz, hogy ne hozott volna egy kevés napsugarat is."

 (Cinkotai Nagy Ince)

* 

"Kinyitjuk a könyvet. A lapok üresek. Magunk írjuk a szavakat. A könyv címe "Lehetőség" és az első fejezete "Újév"." (Edith Lovejoy Pierce)

* 

"A remény mosolyogva lépi át az új év küszöbét, miközben azt suttogja: "ez az év boldogabb lesz"." (Alfred Tennyson)

 
Folytatjuk.

*************************************************

 5. NOVELLA (13.) 

 

KURUCZ ÁRPÁD:  Fél köbméter lelkiismeret

 
  Esős, szomorkás reggelen, viharvert teherautó fordult be az öreg tanya udvarára, fekete füstöt pöfögve. Pocakos, kertésznadrágos, bojtos, kötött sapkát viselő, negyvenes férfi ugrott le a vezetőfülkéből.
– Lajcsi bácsi! Meghoztam az ajándék tüzelőt!
Világos színű, nagy bundájú alacsony kutya szaladt elő valahonnan. Barátságos farkcsóválással üdvözölte a jövevényt, láthatóan ismerte.
– Szevasz Heki! Hol a gazdád?
– Itt vagyok. Te vagy az, Karcsi? – lépett ki az istállóból egy, szikár, borostás öregember viseletes pufajkában, gumicsizmában. – Kicsit elkéstél avval a fával. Április van.
– Most került rá sor. Eddig a gátra hordtam homokzsákokat.
 

Kurucz Árpád

A sofőr felmászott a platóra, s egy halom göcsörtös, karvastagságú ágat dobált le. Az öreg gyakorlott szeme észrevette, hogy az ígért egy köbméternek jócskán híja van.
– Látom, a te részedet már leraktad.
– Le. Útba esett – válaszolt kerülve az öregember tekintetét.
 
Lajcsi bácsi nem értette, hogy eshetett útba, mikor az ő tanyája két kilométerrel közelebb van az elosztóhelyhez mint a Karcsiéké. Nem szólt. Gyerekkorától ismerte, a férfi apja, jó barátja volt.
 
– Neki nagyobb szüksége van rá az öt gyerek mellett – gondolta.
– Ideje lenne magának is szedelődzködnie – terelte el a szót a sofőr. – Holnap mi is bemegyünk a városba. Az iskola tornatermében húzzuk meg magunkat, míg levonul az ár.
– Helyesen teszitek. Estére eláll az eső, még a Hold is megmutatja magát. Holnap nem áztok meg, nyugodtan be tudtok költözni.
– Honnan veszi? – nézett Karcsi a szürke égre. – A reumája jelzi? Vagy a madarak röptéből tudja?
– Fenét. Mondta a rádió.
– Bevigyük magát is a városba?
– Ne. Nem hagyom itt a portát, de ti csak menjetek, a gyerekeket nem szabad semmilyen veszélynek kitenni. Ámbár, még van két nap mire a Tisza átlépi a gátat.

 *

Az öregember itt élte le az életét, jobban ismerte a folyót mint bárki, és pontosan tudta, mikor, melyik úton lehet még közlekedni, árvíz idején.
Miután elment a teherautó, felhordta a padlásra a kényes dolgokat, ágyneműt, ruhát, élelmet. Pillantása a sárgás vonalra esett a meszelt falon. Tavaly addig ért a víz.
 
– Idén magasabb lesz – gondolta.
Másnap délelőtt, Karcsi legnagyobb fia érkezett futva.
– Lajcsi bácsi! Apa beragadt a sárba a kocsival. Nem tudunk elmenni – lihegte ijedte
– Épp most akartam elengedni a Büszkét. Mindjárt befogok.
 
Egy óra múlva átrakták a holmit a teherautóról a szekérre. Délben, nagy kerülő után, lepakoltak az iskolánál. Karcsi, ötezer forintot akart adni, de az öregember elhárította.
– Tedd csak el, ez most nem erről szól.

 *

Délutánra hazaért. A lovat nem kötötte meg, az istállót nyitva hagyta, hadd menjen, keressen biztonságos helyet. Jól felöltözött, a létrát a falhoz támasztotta, felmászott és az előre odarögzített deszkára telepedett. Kenyeret, szalonnát, és egy üveg bort rakott maga, mellé. A kéményhez kötötte magát, ha elalszik, akkor se essen le. Körbenézett, látta, hogy a laposabb részeken, már derékig állnak a fák a vízben. Később hallotta, hogy Büszke elüget, patái cuppogtak a sárban. A leereszkedő este, már tengert talált. Az újhold gyönyörködve nézegette benne sovány arcát.
Az öregember, éjféltájban, halk nyüszítésre ébredt. Először ezt hitte, csak álmodott, de a hang megismétlődött.
 
– Hektor? Látod, milyen vén bolond vagyok, elfeledkeztem rólad.
 
Eszébe jutott, hogy a kutya be van zárva a házba. A sápadt fényben látszott, a víz már olyan magas, hogy elérte az ablak tetejét. Lajcsi bácsi lerakta a pufajkát, a gumicsizmát, óvatosan leereszkedett, és hangtalanul csúszott a hideg vízbe. Belökte az ablakot, beúszott. A házban koromsötét volt. Szólította a kutyát, a cserépkályha tetejéről jött a vakkantás. Már csak az volt a felszínen, még egy óra, és az is eltűnik. Hektor ellenállt, kapálózott, összekarmolta az öregember arcát. Semmiképp sem akart lemerülni a víz alá. Lajcsi bácsi a hóna alá fogta, egy kézzel úszva igyekezett kijutni a házból. Nem találta az ablakot, fel kellett mennie levegőt venni. Ruhája elnehezedett a víztől, húzta lefelé. Hektor nagy bundája megszívta magát a kutya is egyre súlyosabb lett. Eszébe jutott, hogy fiatal korában nem egyszer átúszta a Tiszát, de az már régen volt. A harmadik próbálkozásra jutottak ki. Nagy nehézséggel feltolta a kutyát a tetőre. Merev ujjakkal kapaszkodott az ereszcsatornába. Hektor megfordult s az arcát nyalogatta. Az öregember hasztalan igyekezett felkapaszkodni, húzta a mélység. Elmerült. Úgy érezte tüdeje szétpattan, nagy buborékokban távozott belőle a levegő. Fülében hallotta, szíve szertelen dobogását. Kétségbeesetten kapálózott. Könyöke beleütközött valamibe.
 
– A létra – villant át agyán.
Felkapaszkodott, és kimerülten hasalt a tetőre. Talán aludt is kicsit arra eszmélt, hogy Heki a fülét nyalogatja. Négykézláb felmászott a deszkához, a kutya két ugrással fönntermett.
– Négy lábbal könnyű.
 
Hektor válaszképpen megrázta magát, sáros zuhanyt zúdítva gazdájára.
Az éjszaka lassan telt. Éjfél után lehűlt a levegő, a víz teteje behártyásodott. Az öregember egyre jobban fázott, nedves ruhája kezdett keményre fagyni.
Karcsiék tábori ágyakon, jó melegben aludtak. Körülöttük, csak egyenletes szuszogás, innen-onnan felharsanó horkolás zavarta meg a csendet. A férfi nyugtalanul, rossz álom után ébredt, az éjszaka közepén. Kínozta a bűntudat, mert megrövidítette öreg szomszédját. Csendesen felkelt, kiment, megkereste a védekezést irányító utász őrnagyot. A tiszt, három napja nem aludt, fáradt, nyűgös volt.
 
– Nézze jóember. Kevesen vagyunk. Nem küldhetek ki senkit, mert magának rossz előérzete van. Feküdjön le, majd reggel beszélünk róla. Mindenkit ki fogunk hozni.
 
Karcsi lement a vízhez, oda ahol egy szakaszvezető őrizte a kikötött rocsókat, a honvédségi rohamcsónakokat.
– A parancsnoka azt üzente, hogy elvihetek egy csónakot, mert az egyik tanyán kint maradt valaki.
A katona gyanakodva méregette.
– Mindjárt ellenőrizzük, igazat mondott-e.
Mialatt rádión hívta a parancsnokságot, Karcsi beugrott a legközelebbi csónakba, s elindította. A motor berregésére az őr lekapta válláról gépkarabélyát és csőre töltötte.
– Állj! Állj, vagy lövök!
 
A jármű távolodott. A szakaszvezető kibiztosította a fegyvert, leadott egy figyelmeztető lövést, majd megcélozta a tolvajt. Ujja már a ravaszon volt mikor meggondolta magát.
 
– Csak nem lövök le valakit egy ócska ladikért. Úgy sem jut messzire. Meg aztán lehet, hogy igazat mondott és tényleg kint rekedt valaki.
Lajcsi bácsi már nem fázott. Jóleső, puha sötétség vette körül. Arra rezzent föl, hogy Hektor, orrával megbökdösi a kezét. Újra vacogni kezdett, megmaradt fogai összeverődtek.
– Mi van kutyám, hallasz valamit? Úgy látom, virrad.
Az öregember felnézett a csillagokra.
– Nem lehet, még három óra sincs. Kivált, hogy a Nap, nem északon szokott felkelni.
A kutya morgott, majd csaholásba váltott.
– Nyughass te! Talán vidrát érzel?
 
Néhány perccel később Lajcsi bácsi is meghallotta a motorzúgást, meglátta a rocsó keresőlámpáját.
 
Folytatjuk.

*************************************************

 6. REGÉNY FOLYTATÁSOKBAN 

 

KÁLMÁN ÁGNES, ÍRÓ, KÖLTŐ:

RÉSZLET A JÉGBEZÁRT SZERELEM CÍMÜ REGÉNYEMBŐL

(IV. RÉSZ) 

 

4. fejezet.  Első hetek

 
Az út hosszúra nyúlt, mert baleset volt előttük, így három órán keresztül araszolva haladtak. Még itthon.
Kiérve Olaszországba szintén lassan tudtak haladni Mantova előtt, mert útlezárás volt. A fia már többször hívta, hol vannak ilyen sokáig. De végre megérkeztek Mantovába, hat óra késéssel. Az egyik parkolóban várta őket a férfi fia.

Mivel ő intézte az albérletet ő tudta merre van, ezért elől ment a

 kocsijával, a férfi meg utána.

Kálmán Ágnes

Megérkeztek az albérlethez. A fia adta a kulcsokat és elköszönt, 

mert éjjel két óra volt és reggel menni kellett neki dolgozni, meg 

nem akarta zavarni a párt.
Nem vették ki a kocsiból csak a legszükségesebbeket, tisztálkodáshoz és alváshoz.
Az épület új építésű volt. Nagyon szép. Az alsó részen is volt építve hozzá egy szoba, konyha, fürdőszoba, teljes felszereltséggel. 

Ez volt az új otthonuk. Nyitotta az ajtót a férfi. Nagyon fáradtak 

voltak. Hamar elaludtak.

 *

Reggel a nő ébredt elsőnek, elgyötörten, fáradtan és lelki fájdalommal szívében. Eszébe jutott az első reggel. Még mindig fájdalmas volt az emléke. Monoton lassú, fáradt léptekkel ment ki a kocsihoz és pakolta ki, ami benne volt. Hordta be a házba. A férfi ekkor ébredt fel.
 
- Kérlek, pihenjünk még, majd segítek behordani később, ami a kocsiban van. Gyere és aludjunk, látom fáradt vagy, keveset aludtál.- mondta kedvesen.
 
A nő nem ellenkezett. Mellé feküdt. A férfi magához húzta a karjaiba és visszaaludni próbált. A nőnek jól esett ez és sírni kezdett.
- Miért sírsz?-kérdezte.
 A nő nem akarta megmondani, hogy azért sír, mert fáj neki, amit a férfi vele tett az első reggel. Ezért azt mondta, hogy hiányzik a barátnője. Egy igaz barátnője volt, akivel napi szinten beszéltek és mindent tudott a nő érzéseiről és arról is, amit a férfi tett a nővel.
 
- Haza akarsz menni?- kérdezte riadt tekintettel.
- Még nem tudom.- válaszolta a nő, kicsit nyugodtabb hangon.
 
A férfi elé térdepelt az ágy mellé, úgy kérte a nő bocsánatát.
 - Bocsáss meg nekem, bocsáss meg! Nem akartalak megbántani. Sokat ittam és még másnapos voltam.
- Ez nem mentség arra, amit tettél, mert józan voltál akkor és tudtad mit teszel.- felelte a nő.
- Nem lehetne, hogy elfelejtsük, nem tudok már rajta változtatni.- kérlelte a férfi és még egyszer bocsánatot kért.
- Jó, lépjünk túl rajta, de többet ilyen ne legyen!-mondta a nő határozottan.
 

*

15
 
Aztán elaludtak. Délben kipihenten ébredtek. Megmosakodtak. A férfi beállt az udvarra és kipakolt a kocsiból. A nő finom ebédet főzött. Utána közösen rendezték át a szobát és mindent a helyére pakoltak. Késő délután jót aludtak. Hajnalig beszélgettek. Csodálatos szerelemben forrtak össze az éj folyamán. Délben ébredtek. Még volt a finom ebédből. Megették. A férfi már kimutatta az érzéseit és többször megölelte a nőt. Tudott ő igazán is szeretni. A nő is feloldódott. A feszültség múlóban volt.
 
Ismerkedtek egymással. A valós életben együtt más volt, mint a neten, vagy a telefonon. Olyannyira jó volt együtt, hogy a férfi a zenei próbára sem ment el, amit délután végeztek a zenésztársakkal. Hétvégenként zenéltek egy étteremben. A nő mondta neki, hogy menjen, meg lesz ő addig, mert dolgozni muszáj. De a férfi azt mondta inkább vele marad, mert nem tud betelni vele és olyan jó, hogy már együtt vannak.
Délelőtt kocsiba ültek és bevásárolni mentek. Vezetés közben a férfi a nő felé nézett, nagyon sejtelmes tekintettel és azt kérdezte:
 
- Most, hogy együtt voltunk, keveredett a vérünk? Mert úgy éreztem, szinte beépültél a sejtjeimbe.
- Igen. A lelkünk egybe forrt. Egy test és lélek voltunk.- felelte a nő.
 
Igaz szerelem volt az övék. Ikerláng szerelem. Az isteni pár. Egymás lelki felei, tükörképei. Érzését nem lehet más átlag szerelemhez hasonlítani. Nem is érti meg ezt az aki, még nem élte át.
A férfi tekintetében látszott a szerelmes ragyogás, ami kivetült az arcára is.
Ekkor látta a nő, hogy igazán szereti a férfi.
 
Bevásárlásnál a nő fizetett. Ez még csak a kezdet volt. De akkor még nem törődött vele, hogy neki kellett fizetnie az albérletet és a többi kiadást is. A ház ára napról napra apadt a folyószámláján. A férfi a fizetéséből nem adott bele semmit a megélhetéshez. Kiderült, hogy a férfinak már csak alkalmi zenei munka akad, mert elküldték őket a többi zenésszel. Igaz volt, mert az olasz zenésztársa, meglátogatta őket egy alkalommal és mondta munkát keresett, de nem talált.
A férfi is kereste a munkát. Hétfőn korán kelt.
 
- Imádkozzál, sikerüljön nekem munka, hogy megtudjunk élni.
Elment. Délben csüggedten ért haza.
A nő délelőtt kitakarított, mosott és főzött.
- Nem sikerült. Megyek holnap is több helyre adtam be nem csak zenére, csak legyen valami.
 
Hangulatára nagyon rányomta a bizonytalanság a bélyegét. A szerelmi élet ellaposodott. A nő vágyott a gyöngédségre és az együttlétekre. Várta, de nem történt semmi. Fájdalom gyötörte lelkében, szívében.
 

*

16
 
Annyira szerelmes volt, hogy nem érdekelték a hétköznapi gondok, csak a férfit akarta érezni, ölelni. Mennyire, de mennyire szerette a férfit. Életénél is jobban.
A férfi mindennap munka után járt. A nő próbált közeledni hozzá, de nem tudta megközelíteni, falat húzott maga köré.
Az egyik nap szóvá tette.
 
- Megértem a problémát, de az még nem azt jelenti, ha szeretjük egymást, hogy szinte úgy élünk, mint az idegenek.
- Én nem tudok most felszabadult lenni és szeretni. Ha lesz pénz, akkor tudlak szeretni. Előbb legyen biztos munka, pénz és majd aztán szerethetünk. Nem tudok így szeretkezni veled, nem megy. Ha lesz pénz, akkor igen.
A nő meglepődött. Milyen ember ez? Szeret egyáltalán? – gondolta.
Lelkére nehéz érzés telepedett. Nyomasztotta, majd benyomta a mellkasát. Alig tudott válaszolni, de erőt vett magán. Muszáj kimondania, mert úgy érezte megfullad.
 
- A szerelemhez nem kell pénz. Az egy dolog, hogy jársz munka után, de amikor itthon vagy nem tudnád elfelejteni a gondokat?  Nem vagyunk pénz nélkül, még van a ház árából. És kereshetünk munkát nekem is.
- Nem tudod a nyelvet.- válaszolta.
- Majd megtanulom. Meg különben is takarítói munkához nem kell sok nyelvtudás.
- Nem akarom, hogy dolgozni menj! Jó, hogy finom ebéddel vársz és tiszta lakással, ruhával.
 
Az összebújás továbbra is gyéren működött. A nőben egyre nőtt a feszültség.
Amikor beszélni akart erről a férfival nem igazán hallgatta meg. Nem értette meg. Nem is akarta megérteni.
Aztán két hét elteltével, mivel nem kapott munkát pihentette egy időre. Éltek a nő pénzéből továbbra is. Néha alkalmi munka adódott. Az is pótolt valamit.
 
Teltek a hetek és egyszer a nő arra lett figyelmes, hogy a férfi többször hívogat egy számot.
- Kit hívsz?- kérdezte.
- Járattal beszélek. Intézem neked a hazautat.
 
A nő meglepődött.
- Miért akarsz hazaküldeni? Már nem szeretsz? Azt akarod, elmenjek?
Egy világ omlott össze benne. Csak ült magába roskadtan, minden erő kiment belőle. Nem volt lelki ereje.
Tudta a nő, hogy a férfi nagyon babonás. Azt hitte valami, hülye gondolata van, hogy nem sikerül neki munka és a nőre fogja, hogy azért, mert ott van vele. Sejtése beigazolódott.

 *

 
17.
 
- Tudod, amíg nem ismertelek és nem találkoztunk éveken keresztül mindig volt munkám. Mióta együtt vagyunk nincs munkám és nem is kapok munkát.
 
Arra gondoltam biztos valami rossz van rajtad és haza kell, küldjelek, hogy lemenjen rólad.
A nő próbálta győzködni, hogy ezt nem jól gondolja, és ne legyen babonás, mert azzal még jobban bevonzza a rosszat, de a férfi hajthatatlan volt.
Éjjel a férfi odabújt hozzá. Azt mondta szellemeket látott és félt, szorosan ölelte a nőt. Gondolta a nő, már képzelődik is a nagy babona hiedelmében.
Másnap reggel nyomasztó érzéssel ébredt fel a nő. Mintha nem is ezen a világon lenne, homályos és összefolyt volt minden körülötte. Nem látott tisztán miért teszi a férfi ezt vele, ha szereti.
 
- Megyünk vásárolni! - rázta vissza a valóságba szavaival a férfi.
 
Mindennap vásárolni támadt kedve. Megvetetett magának mindent, amit gondolt, a drága negyven eurós parfümtől kezdve a drága piákig. Mindennap ivott. Pedig előtte nem ivott csak havonta egyszer két napig. Ideges volt. Nyugtatta magát az itallal. De, hát mindennap! Túlzásnak találta a nő.
Gépies mozdulatokkal tette, amit kellett. Visszaérve a férfi így szólt hozzá.
 
- Holnap reggel korán indulunk a tengerhez. Elviszlek oda ahová tizenhat éves korod óta vágytál. Készíts szendvicseket! Aztán érdekes beszédbe fogott.
- Úgy érzem, mi ikrek vagyunk, csak két anyához tettek minket! Észrevetted, hogy egyformán gondolkodunk, és egyszerre mondjuk ki ugyanazt? Tudjuk, mire gondol a másik és ugyan azok az események történtek ugyanakkor mindkettőnk életébe? És ha gondolunk valamire, ki se kell mondani, a másik megteszi azt, amire gondolunk?
 
Ez igaz volt a nő is észre vette. Az első észrevétele az volt, amikor cigiztek a konyhában és kinyitotta a férfi az ajtót. A nő arra gondolt be kellene csukni az ajtót, mert kilevegőzött a füsttől és a férfi felállt és becsukta. Máskor, mikor nézték a tévét és a nő gondolta hangosabbra kéne venni a hangot, a férfi fogta a távirányítót és fentebb vette a hangot.
 
- Igen észrevettem.-felelte a nő.
- Álmodtam az éjjel. Azt álmodtam neked tengerparti házad volt és én nem voltam ott. Egyedül feküdtél a tengerparton egy nyugágyban. Nem voltam veled. - mondta a férfi és könnyes lett a szeme.
- Ez még nem jelent semmit, csak egy álom. Lehet azért, mert most el kell válnunk.- mondta a nő
- Nem akarok sokáig nélküled, lenni. Hamarosan újra együtt leszünk.- mondta a férfi.
 
Másnap korán indultak a tengerhez. Nem volt túl hosszú az út. A városban már folyt a karácsonyi előkészület. Az utcákon utcazenészek muzsikáltak.
 

*

18.
 
Színes fények világították be a tereket. Lementek a tengerhez. Mivel november vége volt csak a kezét mártotta bele a tengerbe és megmosta az arcát.
Negyvenkét évet várt erre a pillanatra. Már tizenhat éves korában érezte, hogy Olaszországba kell mennie. Sehová másfelé nem vágyott. Szívében megmagyarázhatatlan szeretetet érzett, ha Itáliára gondolt.
Akkor döbbent rá, hogy azért, mert a lelke érezte ezt a szerelmet, emlékezett az ottani útjára, hogy ott lesz boldog a szerelmével. Csodálatosan szép napot töltöttek el együtt a tengernél. Boldogok voltak, ha csak egy napig tartott is. A férfi képeket készített kettőjükről és a nőről külön is. Nem csak a tengernél, hanem Mantovában is, ahol laktak. A Gardán tónál a kikötőnél és a városban is. Sokat üldögéltek együtt a város kicsi parkjában. Elnevezte a nő a szerelmük parkjának. Tele volt futó rózsabokrokkal.
A nő nagyon szerette a rózsákat. Galambok szálltak elébe, amikor a padon ült. Etette őket kalács darabkákkal. Mindig körülötte voltak. Szelídségük akárhányszor galambot látott betöltötték a szívét szeretettel.
Este hazaindultak. Amikor kiértek a városból a nő megszólalt, keserűség volt a hangjában.
 
- Szerettem volna a nyílt tengerhez elmenni. Oda vágytam a legjobban.
A férfi visszafordult.
- Keresünk olyan helyet, ahol nyíltabb része van a tengernek.
 
Találtak egy helyet, ahol belehetett látni a végtelen tengert. Maradtak még egy darabig. A férfi képeket készített ott is. A nő örült, hogy láthatta a hatalmas tiszta zöldes-kék vizet. Imádta a tengert. Összefolyt az éggel a látóhatáron túl. Káprázatos látványt beengedte a lelkébe és vitte magával az emlékét egy életre.
A visszaúton keveset beszéltek. Közeledett a másnap, amikor el kell köszöniük egymástól.
 
A nő kicsit pihent hazaérve és csomagolni kezdett. Mindent összeszedett és vitte ki a kocsihoz a férfi segített neki. A kocsit a járat egyik sofőrje fogja haza vezetni, mert hosszú az út, hogy ne a nőnek kelljen, így intézte a férfi.
Másnap este megérkezett a járat. A nő a kocsinál meg akarta ölelni még a férfit, de az nem akarta.
 
- Menj! Indulnotok kell, mert időre mennek! - mondta.
Nem esett jól a nőnek ez a viselkedés, de engedelmesen ült be a kocsijába a kirendelt sofőr mellé. Elindultak.
Alig indultak el a férfi hívta telefonon.
- Hiányzol! Üres a ház nélküled. Nem lelem a helyemet. Te vagy nekem egyedül a világon, nincs más senkim. Szeretlek!
Aztán letette. Már jól elhaladtak, eltelt egy óra, mikor újra megcsörrent a telefon.
 

*

 19.
 
- Hol vagytok? Már százszor hívtalak, nem feleltél! Nagyon megijedtem, hogy baj van és szólni akartam a fiamnak, menjünk utánad. – hangjában izgatottság vibrált.
- Nem volt fél óráig térerő, mert autópályán hangtompító falnál mentünk több kilométert, azért nem értél el. Láttam a telefonon a kis piros tiltást a hangerőnél. Láttam hívtál, de nem tudtalak hívni.- válaszolta a nő.
Az úton végig telefonált a férfi a sofőrnek is merre járnak és a nőnek is, addig, amíg csak haza nem érkezett az anyjához. A nő mielőtt indult megbeszélte és megkérdezte az anyjától, hogy érkezik és maradhat e, egy kis ideig nála.
Az úton suhantak a tájak mellette, de a nő észre sem vette. Belsővilágába süppedt és lelkében a fájdalommal próbálta tartani magát. Végig zenét hallgatott, amit a férfi vett neki az egyik alkalommal, mikor kint volt a városban, meglepetésnek szánta.
Mikor még ott volt és utaztak a városban a kocsival ezeket a dalokat hallgatták együtt. Fájt emlékeznie, de jól esett a zenét hallgatnia. Elképzelte, hogy a férfi is vele utazik.
A kocsi falta a kilométereket és egyszer csak elfogyott az út. Hazaérkezett.
Az anyja már várta. Mindenkit behívott egy kávéra. Elfogyasztották és indultak is tovább. A nő kifizette a sofőrt. Megkezdődtek azok az idők, amit később, nem hogy magának, de másnak sem kívánt volna.
Az anyja a nagyszobába, ahol aludt, rámutatott az egyik fekhelyre.
 
- Oda lefekhetsz! -mondta
 
Hamar elaludt. Másnap reggel ébredt. Fáradtan és elgyötörten.
Teljesen nem pakolt ki csak a legszükségesebbeket, mert azt beszélték meg hamarosan újra együtt lesznek. A hetek kimerítették, szinte napokig csak aludt.
Két nap múlva, azért hívta a férfi, hogy küldjön neki pénzt.
- Küldjél kétszázötven eurót, maradjon meg az albérlet, tudjam kifizetni. Megadom a fiam számláját, arra küld.
A nő elküldte a pénzt. Még ekkor sem látta, hogy mire megy ki a játék. Naivan látta, mert szeretett volna újra együtt élni a férfival, így elküldte az albérletre a pénzt. Ezután tudta meg a nő, hogy visszament karácsonyra a férfi a hazájába az anyjához és a bátyjához.
A kapcsolatot telefonon tartották napi szinten többször. A telefonszámlája az egekbe szökött. De még tudta fizetni a ház árából, aminek egyre csak fogyott az összege.
Így telt el a december és a január fele. Akkor az egyik nap azt mondta a férfi.
 

*

 
20
 
- Jövök érted és megyünk újra ki. Találkozunk a körforgalomnál. Jövök egy ismerőssel, aki arra megy és elvisz. Ott átülök a te kocsidba és azzal megyünk ki olaszba.
 
Úgy is lett. Ismét neki indultak az útnak. Most nem volt akadályozó az útjuk. Az úton sokat nevettek. Jó hangulatban telt el az idő. Sok mindent megbeszéltek. A nő örült, hogy végre közelebb kerültek egymáshoz. Remélte, hogy ez így is marad. Érezte a férfi szerelmét. Elmélyült a kapcsolatuk a távoltöltött hetek alatt.
Útközben betértek egy falatozóba, ahol egy fix összegért, annyit ehettek, amennyit akartak. A férfi tömte magába a sok sültet. A nő nem evett, helyette süteményt pakolt egy jó adagot az útra. Észrevette a pultos. Odament az asztalhoz. A nő mondta, hogy csak süteményt eszik, mást nem. Felét elcsomagolta.
- Így rendben, így lehet több süteményt vinni. - mondta a pincér.
A nő eszegette a süteményt az úton. Kínálta a férfit, de az nem kért.
Alig indultak el a férfi csendesen megjegyezte.
- Nem is vagy terhes.
- Nem. – válaszolt a nő.
- Jó lett volna egy kislány. – így a férfi. Azt hittem terhes leszel.
- Mondtam neked, nekem már nem lehet.- felelte a nő.
- Jól van, de én mégis reménykedtem, hátha ez a nagy érzelem kiváltja és mégis lesz. Meg te is úgy érezted, hogy lehet az vagy.
- Igen. Csináltam tesztet, negatív lett.
 
Ez a téma kicsit rátelepedett a lelkükre. De később oldódott a hangulatuk. A nő érezte mennyire szerette volna a férfi azt a kislányt. Négy fia volt első feleségétől egy, második élettársától kettő és a harmadik élettársától egy. Mindig kislányt szeretett volna.
Most hamarabb kiértek. Mentek az albérlethez. A férfi elvitte a kulcsot nem adta le a házi néninek és nem is szólt neki, hogy elutazik.
 
Folytatjuk.

*************************************************

 7. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK 

 

VÉGHELYI PÉTERNÉ: A fiókos szekrény titkai (első rész)

 
  Kora reggel, a komor árnyékot vető fák közül lépek a sötétséget elvágó idősotthon nyálkás lépcsőire, melyek a visszavonulásra ítélt télnek az ébredő tavasszal vívott küzdelmének utolsó nyomait hagyják meleg csizmám talpán. A lassan kivilágosodó szobák fényei az ébredő, lassú mozgású emberek életének jeleiként kapaszkodnak ki a becsukott ajtók mögül, mintegy hívogatva az arra járót, hogy reményt, vigaszt vigyen az utolsó csatához felállt hűséges emberek szívébe. Csak a fényt kibocsátó ajtók kilincseit érintem, mert tudom, hogy ott új élő napja indul az öregség fátyla mögül kisejlő embereknek. Korán érkezem, s már tudom, hogy kihez mehetek. Ilyenkor belépek az életekbe, néha visszavonulok, mert a tapintat erre késztet. Nem jó mindent látni a reggeli készületben, mert az erőtlenségben a gonosz újra és újra nekifeszül, hogy megkaparintsa az emberi méltóságot, az utolsót, ami még tartást adhat. Ha tehetem, megelőzöm e támadásokat, mert már tudom, hogy hol

gyengíti meg a mozdulatokat a gonosz, és karommal,

Véghelyi Péterné

szavammal, elébe lépek, így visszavonul tőlük egy időre.

Van egy szoba, melynek előterében mindig lámpa ég, mert lakója számára a fény elengedhetetlen, hiszen számára ez a világ. Egy 

92 éves asszony fekszik apró testével a párnák között, kényszerű mozdulatlanságban. Sosem hagyja el a szobát, így perceit nem az otthon napirendje pergeti, hanem gondolatai, és színes képzelete. Ugyan mozdulatlanságra kényszeríti a 92 év súlya, ám 

tiltakozásnak benne nyoma sincsen, ott panaszt nem hallok, csak éberen figyel, és vár e gyöngyszívű ember. Meredten nézi az ágyával szemközti ablakot, melyet érkezésemkor rögtön megnyitok, s betódul az apró szobába a madarak bátortalan csicsergése. Ám Erzsi néni eddig is hallotta a madarakat, ugyanis a szekrény tetején vázában faágon ül öt kis selyemmadár, amit a lánya festett neki, ő azoknak az énekét mindig hallja. Más frekvenciát vesz ez az ember a szívével, melyre perceken belül rácsatlakoztat a figyelem.

 
– Nehezen telnek a napok, órák, Erzsike néni? – kérdezem a beszélgetés elején a mindig mosolygó asszonyt. Szemüvege mögül a vékony arcból kiragyog a mindig huncut tekintete, mely tükrözi azt a derűt, ami minden mondatának egyedülálló líraiságot ad. Mintha régi, szép regényből olvasna fel fejezeteket. Hamar megértettem e beszélgetések során, hogy mindig legyen a zsebemben toll, és jegyzetfüzet, mert e könyvet aligha fogják újra kiadni, én magam viszont hasonmás kiadást remélhetek, ha e történetekben részt veszek.
 
– Tetszik tudni, én nem unatkozom – válaszolt az asszony esetlen kérdésemre, ám e válasz sejtette már, hogy most történet kezdődik. Mennyire szegényesek a mai beszélgetéseink, amik a kérdésre választ nyernek ugyan, de a válaszoló lelke, szíve már nem kerül megértésre. Talán abban vagyunk hibásak, ha beérjük a szokásos válasszal, és tovább lépünk, pedig az üresnek, vagy megszokottnak tűnő kérdések nem üresek, csak nem bírjuk el a csöndet, ami a kurta választ követi. Tapasztalom idős emberekkel, hogy ebben a csöndben formálódik meg a válaszoló lelkében a lényeg, amit sokszor azért nem ismerünk meg, mert kínosnak érezzük a hallgatást. Miért csak akkor elégedettek az emberek, ha a szavaik, mondataik kitöltik a levegőt? Amit mi átmeneti ürességnek érzünk, ott nagyon sok minden születik, csak nincs türelmünk kivárni.
 
– A lányom minden délután három órakor jön, és itt ül ezen a széken, és beszélgetünk. Szegény lányom – kuncog az asszony – amikor először beszéltem neki a fiókos szekrényről, majd kővé dermedt, hogy az anyja talán már megbolondult. Mondtam neki, amit most magának is. Gondold el, hogy az – mutat az ablakra – egy nagy fiókos szekrény, és sok-sok kis fiók van benne. Az életem összes dolgai, történései mind azokban vannak. Ezeket a fiókokat kihúzom, és újra élem az eseményeket, újra felidézem a benne szereplők alakját. Tetszik tudni, most itt fekszem, nem tudok csinálni semmit, a jobb kezem béna, a bal se sokat ér. Tudja mit csinálok? Este kinézek az ablakon, cinkék jönnek, majd kicsivel később jön egy nagy madár, és énekét olyannak hallom, mintha egy tavaszi nászdal lenne már. Cseppet sem tűnik unalmasnak. Majd amikor a lányom megérkezik, már ő is kérdezi, hogy ma melyik fiókot fogjuk kihúzni. Most már ő is érti, hogy nincsen semmi bajom, csak rendszerezek, és számot vetek mindennel.
 
Mosolyog, szavai elhallgattak ugyan, de belül a szívében tovább szólt egy mese, és én csendben igyekeztem a lelkemmel bekapcsolódni ebbe a szóláncba. Úgy szerettem volna az a fiókos szekrénykét én is kihúzogatni, de éreztem, hogy a fiókok csak az emlékező akaratára nyílnak, ezt feszegetni nem lehet. Nem kellett sokáig várnom, Erzsi néni hirtelen mesélni kezdett, s én sietve nyúltam tollam után, és a félhomály ellenére írtam, egyrészt a papírra, de leginkább a lelkem vetítővásznára.
 
– Tetszik tudni, úgy meg vagyok elégedve a múltammal, de sok gonoszság is volt benne. – Az 1944-45-ös fiók volt az első. – Dombóvárra jártam, 4. polgárista voltam, a Szent Orsolya zárdaiskolában, amikor édesanyám elküldött engem szívgyógyszerért. El is mentem a patikába, ám amikor a vasútállomás mellett haladtam el, már messziről sötét, nagy foltot láttam, s lassan rájöttem, hogy az egy embertömeg. Rengetegen lehettek, és valamennyien a sárga csillagot viseltek a ruhájukra tűzve. Oda tákoltak össze számukra fából valami őrző helyet az állomás mellé. Ahogy a tömeghez közeledtem, valami szorongásféle fogott el. Előző napon az osztályfőnökünk, Máter Otília (Otília anya) bejött, és összecsomagoltatta velünk a rajzszereket, és bejelentette, hogy mától vége a tanévnek, és másnap mindenki jöjjön matrózblúzba. Ekkor értettem meg, hogy itt baj van, és amikor aggódó tekintetemmel a tömegben megláttam az egyik osztálytársamat, a Bárány Évit, és megütköztem ezen, s döbbenten szakadt ki belőlem a kérdés: – Hát te meg, Évi, mit csinálsz itt? – Ekkor Évi intett, hogy ne közelítsek, és ujját a szája elé téve jelezte: Hallgassak. Még jobban hatalmába kerített a döbbenet, és szinte éreztem, ahogy leszalad lábaimba a bénultság, talán néhány pillanatig lépni sem tudtam. Két fiú ment előttem, ők is beszóltak a tömegbe, szintén felismertek valakit. A fiú, akit ők megszólítottak, éppoly ijedt arcot vágott, mint Évi az előbb. Ekkor valami döbbenetesen sokkoló dolog történt – kezdi Erzsi néni, és a visszaemlékezéssel arcán megjelent az összes érzelem, amiről mesélt – Egy SS-katona úgy átlósan kihúzta a fiút a sorból, és a kezében lévő gumibottal úgy rávágott, hogy a fiú elhasalt a földön, és nem tudott felkelni. Azonnal visszanyertem a lélekjelenlétemet, és a veszélyt észlelve a két fiúval együtt rohanni kezdtem az állomás felé. Lihegve, zihálva leültem a peronra, és keservesen sírni kezdtem. A lelkem ma is sír, ha erre gondolok, és iszonyú keserű fájdalommal mentem haza. A kert felől mentem be, hogy ne lásson senki. Nálunk olyan magas volt a kert, hochstellnek hívták a svábok. A szüleimnek elmeséltem, apám anyám is sírt, mert Dombóváron sok zsidó volt, mert sok volt az üzlet, de azokat is pillanatok alatt összeszedték. – Édesanyám! – szakadt ki belőlem a keserűség – mi bűne van egy 14 éves gyereknek?
 
Erzsi néni tudta, hogy erre csak a gonoszság a válasz, hamar folytatta.
 
– A frontok átvonulását is megértem, alighogy elment Hitler, aki maga előtt hajtotta a zsidókat, rögtön utána bejöttek az oroszok. Az kegyetlen világ volt, de ennyi szörnyűség elég egy napra. A fiókjaimat úgy 4-5 éves koromtól kezdve rendezgettem el. Mondtam már az első óvodás versemet? – kacsint rám az asszony nevetve.
 – Még nem, Erzsike néni. – mosolyogva vártam a szavalatot, éreztem, hogy most kislánnyá lesz a 92 éves.
 – Szeretnék ma gazdag, nagyon gazdag lenni. Gazdagságom kincsét ide eléd tenni. De mivel a szívemen kívül más egyebem nincsen, tiszta szívemből kérem, áldjon meg az Isten! – Tessék elhinni, sokszor vagyok úgy, hogy nincsen értelme ennek az életnek így, aztán kihúzok egy fiókot, és azt mondom, a kutyafülit, nekem nagyon gazdag életem volt. A családoktól függ, hogy valaki milyen ember lesz. A falusi ember akkoriban összefogott, ma már nem úgy van. Tudja, én 22 évig voltam a helyi Vöröskeresztes titkár, és sok szép dolgot csináltunk így összefogással. Az Ida iskoláztatását már meséltem? – vált hirtelen. – Volt a faluban egy hadiözvegy, meghalt a férje, és neki volt egy Ida nevű lánya. Szegénykémnek mindennap el kellett járnia iskola után napszámba dolgozni. Az édesanyja újra férjhez ment, de egy igen részeges emberhez. Nekünk, mint mondtam, ilyen hochstell kertünk volt, magas volt a part, és én gondoltam, hogy segítek ennek a leánykának. – Ida, tudod nekem nem jó a szívem, eljössz-e nekem segíteni a kertbe? – Eljött. Este én megvacsoráztattam, majd oda kiültünk a gangra, és kifizettem a pénzét. Mondtam, hogy most lesz neked is egy kis pénzed.
 
– Csak tessék megnézni, Erzsi néni, hogy meddig lesz nekem pénzem.
 
Hát, tényleg így lett: a mostoha apja várta már a kapu előtt az utcán, elvette a pénzét, és ment a kocsmába.
 
– Erzsi néni, én úgy elmennék innen!– fakadt ki keserűen a kifosztott gyermek.
– Akkor én olvastam a Vöröskeresztes újságban, hogy Kaposváron indul két tan-folyam. Egy szülésznői, és egy orvosi asszisztensi. A szülésznőihez volt 17 éves korhatár, de az asszisztensire Ida is mehetett már. Édesapám vasutas volt, én mondtam neki, hogy mit olvastam, de a nővérem is hallotta, és ő ismerte a tanfolyamok vezetőjét, és ő beszélt vele Ida iskoláztatása miatt.
 – A menza, és a lakás ingyen lesz – mondta neki –, de amit kellett hozni, azokat be kellett szerezni.
 – Hazafelé beszaladtam a tanácsra, és mondtam az elnöknek, hogy Gyuri bácsi, nagy baj van, és elmeséltem neki a helyzetet. Gyuri bácsi egy vajszívű ember volt, rögtön mondta a megoldást.
 – Most lesz a szüreti bál, annak a bevételéből elküldjük Idát iskolába. Így is lett, megvettünk számára mindent, és Ida elment. Az édesanyja sokáig szidott minket, mindennek elmondott engem, hogy a kenyérkeresőt a családból elvettem. Gondoltam csak mondja, bolond likból bolond szél fúj! Aztán a ballagás előtti napon ez az asszony eljött hozzám, és bekiabált nekem, hogy kellene két tortát sütni. Őket Felvidékről telepítették ki, és a rokonaik Villányból jöttek a ballagásra, ők gazdagok voltak, nem lehetett torta nélkül ebédet adni. Mondtam, hogy megsütöm Lina, az egyikhez én adom a hozzávalót, a másikhoz te. Így is lett. Az Ida pedig kitűnőre végzett. Tessék elképzelni, hogy amikor a diplomáját megkapta, egy zárt borítékban, az igazgatónő azt mondta neki, hogy bontsa ki, és hangosan olvassa fel! Akkor az Ida arcán már lehetett látni a ragyogást, ami eltöltötte, hogy valami nagyon nagyszerű dolog áll benne. Tiszta kitűnő volt, és a diploma mellett Somogy megyei orvos mellé szóló asszisztensi állásajánlat is volt neki. Ida ott is alapított családot, később többször el is jött a gyerekeivel. Ilyen dolgokat művelt a Vöröskereszt úgy, hogy az emberek egy bajba jutott mellett összefogtak.

 *

 
Mindent láttam magam előtt, ahogyan az asszony mesélt. Vidám arcán tükröződött bánat, öröm, izgalom, büszkeség, elégedettség. Nagyon megérintettek a szavai nyomán megelevenedő emberi életek. Most maradt Erzsi néni vöröskeresztes aktivista és lelkesen újabb esetről tudósított a másik fiókból. Elmerengtem, a képek cikáztak lelkemben, s mire észbe kaptam, Erzsike néni az Ida iskoláztatása fiókját becsukta, és kihúzta a Néma néni történetét, melyhez foghatót még sosem hallottam, de ez már egy másik történet lesz. A falut azonban nem hagyjuk el. Bizonyítéka e 92 év fiókos szekrény annak, hogy nem kell történések után elmenni, más-hol lenni, csak mindig ott, ahová Isten helyezett bennünket, a körülöttünk élőknek segítve kitartani hűségesen. Nekünk rendezik e fiókokat, a délibábos kalandvágytól mérgezett lusta, és céltalan nemzedéknek. Mert régen emberségre tanították a gyerekeket, és ez kitartott, 92 éven át is.
 
V. Péterné
Folytatása következik. 

*************************************************

 8. HAZAI TÁJAKRÓL 

 

VERSEK, SZEGZÁRDI NAGY VENDEL IRODALMI MÜINTÉZETÉBŐL

IRODALMI PÁLYÁZAT, PÉCSI VAKOK, BEKÜLDÖTT VERSEK

 

  1.  PÁLYAMÜ 

 

JELIGE:  JELEK

A VERS CÍME: NÉHA AZT ÁLMODOM

 

A FEHÉR BOT NAPJÁRA - OKTÓBER, A LÁTÁS HÓNAPJA

 

Néha azt álmodom,

mély álmomból feliperedve,

reggel ha majd felébredek,

újra élesen látok

filmként mozgó képeket, ilyenkor felkelek,

s fáradtan megpihenek,

mert felzaklattak a jelek.

 

Az értelmes ember

Mindenre felfigyel,

Megmutatja sorsunkat

Csak érteni kell,

mit mond a jel.

 

A Föld sarkain

Tonna számra

Omolva olvad a jég,

A sivatagokat

Száguldva tágítja

A szárító szél.

 

Homok alól menekül

A méregfogú vipera,

szomjazva szikkad

A sárguló levél,

a majmok elloptak egy gyereket, a kutya farkast kölykezett, az oroszlán foggal született.

 

De az emberek

Nem értették a jeleket,

s ez káoszhoz vezetett.

 

Évek óta testemen a jel,

hogy nem látok,

ezt nem hiszem el,

odafigyelve észre veheted,

ha nem érzékeled,

jól elrejtezkedett,

örülök Veled.

 

Hogy félre ne értsék

bizonytalan lépteimet,

hiszen nem vagyok részeg,

fehér botot veszek a kezembe,

fekete kalapot teszek a fejemre,

mint egyetemes jelszerkezetet,

magammal cipelem.

Hadd lássák ki vagyok,

vagy nézzék mi vagyok,

s mi nem vagyok.

Segítség ez nekem,

nem kell csengetnem rézpénzzel,

nem fertőző a létem,

mint a leprásoké régen,

mitőla hívek megijedtek,

vezet, hogy merre menjek,

figyelmezteti az embereket,

mutatja a szegleteket,

korlátokat, kereteket,

és az egyeneseket.

 

Látásmódom megváltozott.

 

Néha eltűnődöm a

Magyarok némely szaván,

Mikor a vak mondja,

Megnézem, s látom.

Képletes talán.

Hiszen Nem vagyok vak,

Csupán csak nem látok.

Micsoda különbség!

Ugye csodáljátok?

Azt hogy világtalan,

Szívből utáljátok.

Gyönyörű a Magyar nyelv,

Mindent kifejez,

Örömöt, bánatot,

Minden árnyalatot,

Bátor, okos,

Bugyuta gondolatot.

Végül is beláthatod,

Lehet jó a meglátásod,

Akkor is, ha nem látod.

 

Néha ilyeneket álmodom,

szép mindig, ha tudom is, hogy csak álom.

 

Reméljük meglátod,

Ki marad végül a barátod.

 

Mi csak emlékezünk csupán,

nincs mit ünnepelni egyáltalán,

elkerül bennünket a szivárványhártyán

Írisz, a gyönyörű lány,

így a Fehér bot napján,

megmarad a ködmárvány,

alabástrom szoborrá mered

az elmúlt emlékezet,

magunkban azt kiáltjuk,

némileg elszömpöntyölödve talán,

nem önámítás okán,

Így is szép a Világ,

az álmok ködfátyolán át.

 

A Fehér bot vigyázzon reánk.

SZEKSZÁRD, 2022.. OKTOBER 15.  A  FEHÉR BOT NAPJÁRA

 

*

  2.  PÁLYAMÜ 

 

JELIGE:  ELMÚLÁS

A VERS CÍME: AZ EST

 

 Kint már söthenyesedik az idő,

az est belebújik az éjszakába,

akár egy meleg medvebundába,

sötétségbe burkolódzva pihen,

fáradtan várja az álmos reggelt,

ki a korai fényes Nappal kel fel.

Álmait félálomba kergeti,

a hajnali álom Isteni,

majd felkel ágyából kissé megpihenni.

 

A tegnap már elmúlt,

történelemmé  vált,

ma új napra ébredünk,

holnapra készülünk,

de az még nem a mienk.

 

Szemeim előtt cikázik az eső,

vakon sejtem, mint vad a vihart,

érzékszervem árnyalata kihalt,

farkasbőrbe bújt a bárány,

vagy báránybőrbe bújt a farkas?

 

Ez szinte egyre megy,

az ember beleremeg,

esetlenül fekszem, s kelek,

a dolgok már olyan időtlennek tűnnek,

akár az őskövületek.

 

Merev testtel, érzékeny figyelemmel 

járok a szekszárdi platánsoron,

költők nyomán visz az álom,

néha zizzen csak egy őszi falevél,

hanyatt dől, mikor hintázva Földet ér.

 

Érdeklődve figyelem a halkuló neszeket,

némelyek szándékosan kikerülnének,

lábam bizonytalanul gödörbe lép,

messziről suttog a szél, hát ez még él?

 

Kopott kabátomat az ősz ereje összehúzza,

gallérja fázósan felhajtva,

új verseim lapjait betakarva,

ballagok hazaesti hajlékomra,

számban a város idei bor íze,

gesztenye fákról potyog a barna gesztenye,

zöld burkából kivetkezve,

udvarom kövén kopog a dió,

fája alatt pihenni jó,

a méla, vak költő ismét hazatért, 

lombsöprű kotor millió levélen,

röghöz kapaszkodik amelyik fél,

közeli temető felől, lágy dallamot hoz, a kóborló szél.

 

2022.  augusztus 28.

 

*

   3.  PÁLYAMÜ 

 

JELIGE:  ÉLETKÉPEK

A VERS CÍME: AZ ÉJ

 

(AZ ÉLET PARÓDIÁJA)

 

Bársonnyal takargat

az éj sötétsége,

álmokkal ringatgat

a jótékony éjszaka,

halványan dereng már,

közeleg a fény,

érkezik a hajnal.

Duruzsolva ébreszt

a felkelő szél,

Mond egy új mesét.

Álmodj még kicsinyét,

a reggel rideg, kegyetlen,

akár a tél,

elrejt takaród melege,

ráheveredsz a medvebőrre,

a hajnali álom oly émelyítő.

Álmodtam rólad az este,

vágyaimat hőn követve,

hátha meglátlak reggelre,

bánatim feledve.

Elfoglal még mindent az éj..

Lámpádból kihalt a fény

Meglopja a derengő hajnalt,

petróleumot ment,

a következő napnak.

Ólomcipőkben járnak a gondolatok,

nem állnak haptákba még,

ők is alusznak kicsinykét.

Ki dönti el,

hogy a vers meddig tart?

Folytatod e még

tovább a dalt?

Azt akarod persze,

hogy sokaknak teccen,

ne mondják mások,

ne ilyen dallam legyen.

Nos Barátaim,

a temetőkben

többen pihentek,

 mint ahányan az

utcán jártok, keltek.

Velem szembe már nem jöhettek,

de én sosem felejtlek titeket,

van még felétek

egy jónak tűnő ajánlatom,

az élet paródiája

csupán a halálnak,

erről ezt mondhatom.

Hogy aszongya...

Halál ellen, sej de nincs oltalom.

Elmúlik minden,

jaj, borzalom,

Óh, azok a zöld

kiscica szemek

s a rájuk csukódó

édes szemfedelek

az élet kegyetlen veletek,

betakarnak a szemfedők,

de örökké élnek a temetők.

 

E virágzó sírkert

nincs otthonomtól messzire,

én csak pihenni járok ide,

szeretek a sorok között

ropogó gyöngykavicson sétálni,

vak sorsomon néha elmélázni,

új otthonra találni,

s ha közben nagyon megéhezek,

hazamegyek vacsorázni.

 

SZEKSZÁRD, 2022.  AUGUSZTUS 30.

 

*

ÉGI JELEK

SZEGZÁRDI NAGY VENDEL IRODALMI MÜINTÉZETÉBŐL

 

KIÁLTÁS HÁBORÚ IDEJÉN

 

Szörnyű tűzkígyó

Fenekedik az égen.

Hirtelen, hamarvást

Háborúság lészen.

Bárányfelhők úsznak

Sietve, serényen

a nap, a hold,a csillagok,

A fényük ragyog.

Az Auróra Boriális fent északon,

Tündököl a havas tájakon.

Az ég alján

Ível a szivárvány.

Színeiben pompázva,

Mint pogány bálvány.

 

Háborog a világ,

mint olyan sokszor már,

dühöng az ember,

nem ismerve Istent, s Hazát,

szégyellje magát a kapzsiság, és a butaság,

színeit veszíti a fény,

lett belőle ködszivárvány,

s marad a remény.

 

Egy kép a füstös falon,

Régen megkopott már.

Álombéli lázas látomás...

megannyi állomás.

Csecsemő játszik,

Kezében cumi,

Szájában szivar.

Tudom a rajz

Egy kissé bizarr.

Nem minden az,

Aminek látszik,

ezt hozta a félelem,

Néha a képzelet

Csupán csak játszik.

Az hiszem hogy villámlik,

Pedig csak csillámlik.

Létünk egy villanás,

Olyan mint a gyereknadrág:

Rövid, és mocskos.

 

A kép

Néha csak átok,

Te csak úgy látod.

Ott van e még

A nagy húsdaráló

A Dunaparton?

Már nem találod.

Dübörögnek a  kalapácsok.

Ki hiszi el,

Hogy ott volt?

Pedig gyerekkorom óta

Bennem él a kép.

Amit sok ember

Suttogón,  ordítva mesélt.

S közben félt.

 

Ugye, nem hiszed el?

 

Elhiszed e a

Zsidók golgotáját?

Megfeszített karok

Inaszakadását?

Vesztes gladiátor

Halálba menekvő

Véres szabadságát?

Földesúr pallosjogát,

Az első éjszakát?

Az úriszékét,

Dózsa húsának sistergését?

Állat, és ember felett

Élet, halál jogát?

Hóhér bárdjának

Tompa zuhanását?

Franciák hatékony

Éles Giotinját?

Lágerek halálgyárát,

Gázkamrák valóságát,

Halott kisgyerekek

Millió szandálját?

Hiszed e a

Fejünk felett lebegő

Fényes atombombát?

Japán emberek

Égő papírházát?

Oroszország fagyos gulágját,

Részecskét ütköztető

Svájci alagútját?

Állatok, s emberek

Köztünk élő klónját?

Féreglyukakon távozó

Űrhajósok kiváltságát?

Mindezt el kell hinned,

Ez nem állati szülemény,

Erre csak az ember képes

Elpusztítani világát,

S végül önmagát.

Isten hasonmását.

 

Nem kell segíteni,

a Föld magától is tudja a dolgát.

 

Aztán csak marad egy kép

Törött keretben

Néhány gyermekről,

Az üszkös falakon.

Hamarosan vége e világnak,

De az urak még

Mindig vadásznak.

 

Ismét háborog a világ,

remeg a Föld, okozva sokak halálát, ,

jelzi, hogy mi vár ránk,

vérzivatarban építeni nem lehet,

a huszonegyedik században háborúzni szégyen,

a Halál angyala repked az égen,

a sok tanult ember

mostanra hová bújt el?

látják hogy nagy a baj,

működő erőművet lőni

diszkrét elmebajra vall,

ezt a háborút atommal harcolják,

az utolsót majd, kőbaltákkal vívják,

akár egy piaci kofalármát.

 

Hol igy jönnek, mennek a katonák,

nem egészséges a levegő,

figyelni, szólni, és perlekedni,

megoldást keresni,

ez a költők dolga volna,

de háborúban hallgat a Múzsa,

lepedőkből lesznek a szemfedők,

hiába lengetted, hogy ne lőj,

s örökké élnek a temetők.

 

SZEKSZÁRD, 2023.02.24.

A MAI NAP EGY ÉVE, HOGY KITÖRT A HÁBORÚ.

 

*

SZEGZÁRDI NAGY  VENDEL: KÖZELÍT A TAVASZ

 

Sötétből sejlik a

Sápadt fénysugár.

Erőlködik a Nap.

Közelít a tavasz.

Szembe jön elénk.

 

Föld méhében

Duzzad a mag,

S a gyököcskék kusza, fura

Lassú táncot lejtenek.

Bomolnak a bimbók,

Rügyek, és a falevelek.

Ilyentájt az

Ember olykor

Elmereng:

Mi történik

Ez újabb tavaszban...

 

Vajon megújul e

Végre Hunnia?

Elpusztít e minket

világunk vad vírusa?

háborúk esztelen virtusa,

Legyőzi e ismét

egy új tavasz rítusa?

Már csak ebben bízhatunk

újra, és újra.

 

Lehányt falu WC-ben,

Düledező kocsma mellett,

Miért szülnek magzatot?

Mire még?

A teste lila,

A szája kék.

Az éhségtől ordít

Az ivadék.

 

A kőről felkapják

Rongyba tekert testét,

Hogy szemétbe dobják,

Vagy, hogy eltemessék.

Ebből a véres,

Mocskos kupacból

Hogyan fejlődik tovább

Az emberiség?

 

De a világ

Folyton folyvást forog,

Megújulni kényszerűl.

Mi is ezt érezzük

Valahol legbelül.

S ha azt akarjuk,

Mi is, és

Az ég is,

Tavasz jön mégis.

S Földünk vágtat tovább

Napkörüli útján,

A gravitáció pórázán,

egy fekete lyuk felé,

hol örök a létezés,

s mindig megmarad

az emlékezés,

az örökös reménykedés .

 

2023  tavaszán, március 01.

*************************************************

 9. TÚL AZ ÓPERENCIÁN 

 

AUSZTRÁLIA KORAI TÖRTÉNELME, CSEVEGŐ STÍLUSBAN

KOLOZSI ERZSÉBET - AUSZTRÁLIA

TÓTÁGAS PODCAST  (XV. RÉSZ) 

 

Podcast 29 Az arany ásás története, 1

https://youtu.be/tQv0qQBkXLU

 
 
Arany! Valljuk be, mi nők, elsősorban a feldolgozott formájára gondolunk, csinos kis karkötőre, láncra, fülbevalóra.  Engem  nem is nagyon érdekelt, hogy mi van előtte, mielőtt a boltba  kerül és vágyakozva  nézem.  Ausztráliai utazásaink során  eljutottunk elhagyott és még működő aranybányába is.   Itt tapasztaltam  meg, hogy nagyon izgalmas történetek fűződnek az arany kitermeléséhez. Gondoltam, ezzel folytatom a felfedezőkről szóló sorozatot. Azt azért nem fejeztem be, mert 

bizony sok felfedezni való volt és van is még ezen a hatalmas

kontinesen.

Kolozsi Erzsébet

Szóval mi is történik a valóságban?
 
Helyszín tehát Ausztrália az 185o-es években. Akkor még majd az egész keleti partot NSW - nek hívták, mert Victoria csak később 

vált külön.  A  lakosság száma nagyjából 4oo ezer volt.
Ezek a száraz adatok később jelentősek lesznek. Három aranyásó, indul a hegyek felé..... szól  a régi nóta.  Történt ugyanis, hogy egy Edward Hargraves nevű ember aranyat talált, 1851 februárban Ez az előjátéka a későbbi drámáknak. Lehet, hogy sok felvonás lesz belőle, hisz a helyszínek és a szereplők is nagyon érdekesek.
Aranyat talált - ez így nagyon egyszerűen hangzik, de nem az.
Hogy lehet csak úgy találni? Sétál az utcán, és az arany ott hever? Azt tudjuk, hogy téma néha szokott, de arany ....?! Vagy ülteti a búzát és aranyat fordít ki az eke? Vagy jobban csillog a folyó vize, homokja, mint a napsütés miatt indokolt volna? Ezek bármelyike is lehet, sőt...
 
Először azt járom körül ,  akkor hogy is lehet az aranyat megtalálni és kitermelni, hozzáférni?
Szakemberek az arany kifejtésének / kibányászásának módjában alalpvetően  megkülönböztetik az aranytartalmú ércet – ezt bányásszák, és a mosott aranyat.
A bányászat szót értem,  de mi az hogy mosott?
Hát a folyó medrében találhatók az aranyszemcsék, és ezt próbálják mosással, igazából átszitálással, megszerezni.
 

A podcast logoja

Hiába volt  akkoriban sokkal nehézkesebb a kommunikáció mint most, már beszéltem arról, hogy a távíró vonalak kiépítése  nehézségekbe ütközött. De mégis, mikor  megtudták, hogy Californiában arany van,  ez olyan aranylázat eredményezett, hogy  az egész világról tódultak oda emberek szerencsét próbálni. Köztük volt   az az Edward Hargraves nevű ember,  Bathurstből, aki  ugyan nem járt szerencsével ott , de megtanulta azokat a technikákat, hogy lehet hozzáférni az aranyhoz.  Ő Bathurst és Orange környékén kotorászott, mert  évekkel korábban egy geológus - a Royal Geographic Society elnöke-  azt állította, hogy a Nagy Vízválasztó Hegység nyugati oldalán valószínűleg  lehet  aranyat találni.  Ezt a hírt azonban nem verték nagydobra, mert az akkori kormány attól félt, hogy az emberek majd rohannak aranyat ásni, ahelyett hogy rendesen dolgoznának a városban vagy a mezőgazdaságban, így munkaerőhiány léphet fel.
 
De amikor Hargraves három társával együtt - ugye mégis csak van három aranyásó, de ezek inkább aranymosók -  kimosásra-szitálásra érdemes mennyiségű aranyszemcséket talált a Lewis Pond Creek-ben, ez a mai Orange- hoz van közel, nem volt többé megállás. Az arany felfedezés után  a kormány még jutalmat is adott nekik. Igen ám Hargraves nem tudta felvenni az egészet.  Az történt, ami történni szokott, a három aranyásó  összeveszett, és az egyikük,  John Lister tiltakozott, magáénak tulajdonította a felfedezést.  Még jó, hogy nem ölték meg egymást, mert olyan is előfordult sokszor. Vizsgálatok és bizottságok követték egymást, első Hargravesnek adott igazat, második Listernek.
Lehet, hogy ismét az ügyvédek jártak  igazán jól, akik nem keresték, hanem díjuk fejében elkérték az aranyat?
Ez a lelet a hivatalos aranyláz kezdete, februárban történt, de áprilisban a mai Victoria, Castlemaine területén is  találtak aranyat, igy ott is aranyláz kezdődött . Látjuk, a rivalizálás folytatódik. Egyébként a Castlemaine környéki bányászattal még foglalkozom külön is, magyar vonatkozása miatt.
 
Na jó, látták a csillogó szemcséket, de azokat ugye ki kell nyerni a vízből, iszapból.  Ennek technikáját hozta ugyan Hargraves, de a technika alkalmazásához ember is kell.
 
Hargraves állítólag baráti kapcsolatot létesített a környék aboriginal törzseivel és azok dolgoztak neki. De  a rabok, akiket eredetileg a városban dolgoztattak,   ők is leléptek,   inkább szerencsét próbálni mentek.  Annyi rendőr nem volt, hogy összefogdossa őket, és lehet, hogy maguk is inkább  szívesebben aranyat kerestek, mint bűnözőket. A hirre, hogy két helyen is van arany,  Castlemaine és Bathurst, külföldről is megindult az áradat.
Megjelentek a későbbi problémákat előrejelző viharfelhők.
 
Ki adhatja ki és mennyiért az engedélyt a kutatásra,? A nagy számban özönlő külföldiek egyenlő jogokat élveznek- e, vagy a helyieknek előnye lehet ? Hol és hogyan lakhatnak a szerencsevadászok ? Mi lesz a kibányászott arannyal?
Erről és még sok másról is majd a további adásokban lesz szó.
 
Mellékletek terület
YouTube-videó (Podcast 29 Aranyláz Ausztráliában) előnézete
 

*

 

Ez a második - Podcast 3o Aranyláz 2

https://youtu.be/18CyzbGYq-8

 
Ha csak elhangzik a szó arany, a szerencsevadászok messze földről sereglenek abba az irányba. Ez nem csak  olyan elcsépelt nyelvi fordulat, a messzi föld  ez esetben jelenti Ausztrálián kívül a világ sok táját .  Amerika, Európa, Ázsia de Afrika is öntötte az embereket, akik persze nem mind fehérek voltak. Ez aztán később sok konfliktus forrása lett.
 
A sereglenek pedig változatos közlekedést jelent. Ide persze hajóval, de azután: van aki gyalog, hátizsákkal. Van aki talicskával. Van aki lóháton. Van aki ipari kisvasúttal.  Jó az csak kicsit később és csak pár helyen volt.
A   Bathurst- be vezető út, ugye ott fedezték fel hivatalosan az első aranyat, feketéllett az emberektől. Az akkori újság teljes őrületként aposztrofálta ezt a szinte zarándoklat jellegű áramlást.
Maga a városka  is majdnem teljesen kiürült, mindenki inkább a szerencséjét kergette.
 
Említettem a fekete felhőket, amik a felfedezés után az ország felett tornyosultak
A kezdeti lakosság nagyon rövid idő alatt megduplázódott átlagban, de volt ahol meg is tízszereződött.
Elképzelhetetlen volt a rendes ellátás, de azért mindenki akart  hasítani  ebből a pecsenyéből.
 
A kutatást lefölözendő az állam havi díjat állapított meg, és ennek fejében 13 és fél négyzetméter területen moshatott, kutathatott az egyén.
 
Hadd időzzek egy kicsit, milyen volt az élet a táborokban. Ezek ugye jó messze voltak a településektől. Szerencsésnek volt saját sátra, de sokan venni vagy bérelni kényszerültek.
Akik sátrakat árultak és adtak bérbe, hogy valahol fedél is legyen,  azok saját maguk szabták meg az árat,. Így aki nem tudta kifizetni bizony  aludt az ötmillió sztár hotelben, azaz a szabadban,  pokróc alatt. Ha szerencséje volt, vagy nagyon ócska volt a pokróc, nem lopták el tőle.
Aztán megjelentek az árusok, akik  az alapvető szükségletet fedezték, árultak lapátot, teknőt,  pokrócot, alkoholt, kártyát, kockát  sőt helyenként és esetenként lányokat is.
Az alkoholt ugyan eleinte próbálták tiltani, de ezt lehetetlen volt betartatni, így feladták a hatóságok.  A rendőrség inkább vadászatokat tartott, no  nem nyulakra, hanem azokra az emberekre, akik esetleg elmaradtak vagy nem fizették meg a díjat.
 
Nagyon kellett vigyázni a díjjal megváltott területre,  nehogy más is odatévedjen, ezt kis cövekekkel jelölték, hogy melyik kié.  Ne feledjük, sokféle ember jött ide, volt köztük szegény és becsületes és bizony voltak akik a becsületet rugalmasan kezelték. Így volt, hogy ezeket a cövekeket arrébb rakták, ha valaki úgy gondolta, a másik területén több szerencsével jár majd. A szerszám nélküli vagy eladósodott bányászok úgy jutottak némi keresethez, hogy pásztorok lettek. Azaz vállalták, hogy őrzik a cöveket, míg a tulajdonos máshol jár. Ezeket azonban néha bizony fejbekólintották,  jó esetben megvesztegették, hogy nézzenek már máshova.
 
Bátran elmondhatom, hogy bár volt olyan aranyásó, aki meggazdagodott, igaz nagyon kevés,  valójában a kereskedők számára volt ez egy aranybánya. Akinek nem volt pénze mondjuk lisztre vagy csákányra, az vállalta, hogy abból, amit esetleg talál, részt ad a boltosnak.  Azok pedig ahogy tollasodtak, szép házakat építtettek.  Sok ilyen elhagyott település van Ausztráliában. Számomra  talán a legérdekesebb Hill End. Ez NSW - ben van, nem messze az eredeti arany lelőhelytől.
 
Az aranyat itt bányászták, csákánnyal, nem mosták.
Itt találták meg azt az  óriási aranyrögöt, ami 28o kg  nem tévedés, 75 százalékos aranyat tartalmaz.  Van egy kép a megtalálóról, Berhard Holtermann, a rög magassága kb. a melléig ér!
Érdekességként, nem mulatta el a szerencséjét, inkább nagy házat épített North Sydney-ben , festett  ólomüveg ablakokkal. Ez az épület áll ma is,  iskola van benne.
A településen fénykorában 8000 ember volt ott, 5 bank, 8 templom és 28 kocsma. Azért sokat adtak a helyes arányra, ugye?
Amikor   elfogyott az érc, mindenki tovább állt, ott hagyták úgy ahogy volt.
 
Ottjártunkkor, pár évvel ezelőtt még csak terepjáróval lehetett megközelíteni, ma már állítólag van út is.
Valamikor a 40-es években egy festő felfedezte a szellemvárost, pár képen meg is örökítette és rövidesen egy kis festő kolónia alakult  ki.
Ma alig egy tucat ember lakik ott állandóan,  műemléknek van nyilvánítva. A házak többsége   látogatható. Előttük  egy – egy  kis tábla, ami leírja tulajdonosa, lakója életét.
Igazából ez volt, ami  keltette fel a kíváncsiságomat, hogy kicsit többet foglalkozzam a témával.
 
Eddig kicsit általánosságban meséltem, de még sok izgalmas, helyenként véres történet van a tarsolyomban.
 
Mellékletek terület
YouTube-videó (Podcast 3o Aranyláz folytatása) előnézete
 
Folytatjuk a sorozatot.

*************************************************

10. BEMUTATJUK  BUDAI ORSOLYA ALKOTÁSAIT 

 

VÁLOGATÁS PRÓZAI, ÉS VERSES ÍRÁSAIBÓL

- SZAKMAI HITVALLÁSOM -

 
Kedves Olvasó!
Életem nagy részében fontos szerepet játszott önmagam keresése és megtalálása. Eleinte sűrű ködben tapogatództam, majd apránként felfedeztem a lehetőségeimet. Számtalan kalandos, kanyargós, kacskaringós utacska vezetett mostani énemhez. Egy azonban bizonyos. Minden területen az alkotás, a szabadság iránti vágy, a szellemi magaslatokba való emelkedés adták meg az irányt, melyek gyermekkoromtól meghatározóak számomra. Jelenleg is ezek mozgatják a mindennapjaimat.
Spirituális utamon az önfejlesztő módszerek, az írás, a festés, a rajzolás, és az önkifejezés számos formája nyújt segítséget minél közelebb kerülni ahhoz a lélekhez, aki ezen földi inkarnációjában olyan életutat választott, melyben az értékteremtés, a szépség, a harmónia, a béke van jelen.

Budai Orsolya

Szeretem minden módon megjeleníteni a láthatón túli világot, amelyben minden él, létezik, ahol bármi lehetséges, s evilági formába önthető, amit képzeletünk mintáz. Az ily módon született teremtményeimet, gyermekeimet, röppenő, csivitelő madaraimat boldogan engedem útjukra, hogy bejárják a világot, s találkozzanak azokkal az emberekkel, akiknek éppen rájuk van szükségük.
Részt veszek továbbá, kortárs szerzők írásainak publikálásában is, egy neves irodalmi portál szerkesztő munkatársaként. Hiszem, hogy fontos egymás alkotómunkájának támogatása, az együttműködés, a művész kollégák szélesebb körben való megismertetése, tudásuk átadása. Gazdagítva ezzel a jelen világ értékeit.
Azt gondolom, hogy ez a fajta üzenetközvetítés rendkívül fontos a világunkban, mely a mai, modern technikai módszerek segítségével végtelen szabadságot ad számunkra.
 
Szeretettel köszönöm a megtisztelő figyelmet!
Budai Orsolya
www.orsolyabudai.com
 

*

VÁLOGATÁS PRÓZÁIMBÓL

 

Budai Orsolya: Kőszív

 
A hatalmas kő rendíthetetlen nyugalommal, a maga természetes ridegségével, és keménységével trónolt a vízparton. Nap, mint nap hosszasan szemlélte magát, a mellette selymesen csordogáló kis hegyi patak hűs, kristálytiszta vizében. Csodálva méregette gigászi termetét a víztükörben, és minden alkalommal arra a megállapításra jutott, hogy ő valóban egy nagyszerű, bámulatos, büszke tartású szikla. Teltek az évek, az évtizedek, s a magányosan álldogáló kőtömb időről-időre figyelte, ahogyan a kicsiny patak kedvesen simogatja a medrébe simuló köveket. Egyre magányosabbnak érezte magát. Őt nem érintette, cirógatta senki. Ám ahogyan jött, úgy el is hessegette azon melegében a feltörő hiány mardosó gondolatát.
 
- Ugyan már! Minek is kellene nekem simogatás? Erős vagyok! Fenséges vagyok! Hatalmas vagyok! Nem kell nekem senki babusgatása! - bíztatta önmagát. - Méghogy ölelés, meg dédelgetés! Nohiszen! Megvagyok én nélküle! Ahogy eddig, úgy ezután is kiválóan elleszek egyedül. Buta kis kövek. Azt hiszik, hogy nekik milyen jó. Persze! Szétmálnak, s végül beleolvadnak a patakba. Ahhh, minek is gondolkodom ezen. - morfondírozott.
 
Ám valahol mélyen, valami apró, csiklandós érzés mozgolódni, mocorogni kezdett benne. Egyre jobban, és jobban vágyódott a kis patak ölelésébe. Ebben a kínzó sóvárgásban újabb, véget nem érő évek teltek és múltak, míg egyszer csak furcsa bizsergés zavarta meg hosszan tartó nyugalmát. Érdes, rideg felületén csiklandós érzés hullámzott végig.
 
- Mi lehet ez? Ilyet még sohasem tapasztaltam eddigi évszázadaimban.
 
Ahogy lenézett, döbbenten vette észre, hogy a kicsiny patak medre közelebb lépett hozzá, s már az ő oldalát simogatja. Végtelen öröm járta át eddig nem létezőnek hitt szívét, ami most hatalmasat dobbant. Majdnem kiugrott nyirkos, szürke mellkasából. Beleborzongott a csiklandós mámorba.
 
- Ó, milyen csodálatos érzés! Mennyit vártam erre! Minden pillanata megérte! Mennyei ez a finom érintés! - sóhajtott.
 
Így teltek el a napok, a hetek, és újabb évek, melyek alatt a patakocska medre napkeltétől napnyugtáig ölelte a boldogságban lubickoló követ. Naponta cirógatta, szeretőn ölelgette a hatalmas, masszív testet, és simogatta, simogatta kitartóan. A kő pedig újabb évtizedeket töltött a lágy víz szelíd ölelésében, s eközben észre sem vette, hogy lassan, apránként, apró, pici szemcsékként feloldódott a selyem vízben. Egészen eggyé váltak. A valaha komor, mogorva, keményszívű kőnek nyoma sem maradt. A végtelennek tűnő évek alatt a könnyű kis patakvíz folyamatos, finom cirógatásának hatására teljesen átalakult. A kedves ölelésben átadta önmagát, patak vízzé szelídült.
 
Így történt. Mindent láttam.
 

*

 VERSVÁLOGATÁS

 

BUDAI ORSOLYA: ÁLMOKBÓL SZŐTT VALÓSÁG

 

Kék betűk hófehér papíron,

halványkék tintával rótt szavak;

Hozzád írom lelkem sóhaját,

s tűnődöm hűs cédrusok alatt.

 

Álmodok magunknak Világot,

lágyan fodrozó hullámokat,

tengeröblöt, hol ketten vagyunk,

s fürkészünk hullócsillagokat.

 

Lelkünk egybeforr, mint egykoron,

s ülünk a Végtelen peremén,

hisszük, hogy valóság ez álom,

hisz' mi teremtettük. Te és én.

 

2021

 

*

BUDAI ORSOLYA: LÉTEZEM? LÉTEZEM...

 

Aranyló fényben tündököl most

az éjfekete aszfalt, lámpák lecsorgó

fénye világlik a sötét utcakövön;

szemembe szökik e szikrázó látvány

s szürreális alakzatokat rajzol

az éjszaka kitágult légterében...

 

...lágy esőcseppek ritmusa békét,

nyugalmat kottáz szívbillentyűmre

s egyensúlyt simít testembe a szél;

a tér és idő tágra nyílt kvantumterében

e lélekcsendben ím önvalómban létezem

 

2022

 

*

 BUDAI ORSOLYA: AZ ÜZENET

 

Midőn elült a zaj, a zord, zúgó vihar,

csendes léptein megérkezett a szeretet -

Lassan, puhán andalgott, s könnyedén

csókot lehelt homlokráncaimra.

 

Nem tombolt többé üvöltő hurrikán,

nem csapkodtak eszement szelek...

csak a szeretet, a béke honol itt benn,

a szív szava ült cirógatón ajkaimra.

 

Tollamból a lélek hangja cseppenként,

lágyan trillázó muzsikával csörgedez,

s kezeim vezérli időtlen Szellemem.

 

Ssss...üzen a Mindenség. Egy dallamot dúdol...

Szemei tiszta tükörként fénylenek,

arcában megszületett az új hajnal.

 

2020.

*************************************************

 11. ÉLETTÖRTÉNETEIMBŐL 

 

VÉGHELYI JÓZSEF: Tollfosztott szerelem...

 
  Sokat, és sokszor gondolkodtam azon, hogy ha újra kezdhetném az életemet vajon mit csinálnék másképp. Mi az, amin feltétlenül változtatnék, és mi az ami úgy van jól, ahogy van. Hasonló életkorú és tapasztalatú ismerőseimet is megkérdeztem erről a dilemmáról, ha alkalmam adódott némi baráti beszélgetésre. Tudom, hogy történelmietlen a felvetésem, mert hát az élet egyszeri és megismételhetetlen a hozzánk hasonló földi halandók számára...
 

Véghelyi  József

És mégis...
 
   Sokáig azt hittem, hogy csak kevesen gondolkodnak úgy, ahogy én, de tévedtem. Nevezetesen: néhány dolgot másképp intéznék egy új életben, ha valamilyen különös kegy (vagy bosszú...) lehetővé tenné számomra az életem újrakezdését. 

Ám az alapvető konklúzió mégis csak úgy hangzik, hogy: 

ezzel a megélt és átélt tapasztalattal a hátam mögött nem szeretném újrakezdeni az életemet. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden a legjobban (esetleg rosszabbul) alakult az elmúlt hetvenhét évben, de megbékéltem a sorsommal és elfogadom annak adományait. Lehetett volna jobb is, de sokkal rosszabb is. Ami reálisan fontos lehet egy ember életében, azt elértem! Talmi értékek csillogása sohasem vakított el, mindig két lábbal álltam a földön.
 
   Azt hiszem, mind a mai napig tudom, hogy melyek az emberi élet legfontosabb princípiumai  (alapelvei), erkölcsi, magatartás béli oszlopai, amelyeket követve nagy ostobaságokat nem követ el az, aki betartja!

 *

    Minden ember mást tart fontosnak, más értékrendet képvisel, és persze másként is gondolkodik. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az emberek közötti alapvető különbség a gondolkodásmódban keresendő. Az idevágó mondás szerint: minden a fejben dől el...! Az emberrel veleszületett gondolkodásmód teszi az egyik egyént gazdaggá, a másikat szegénnyé, a harmadikat alkoholistává, stb. Kinek mit szán a sors! Kapálódzni persze lehet ellene, ám úgy gondolom, hogy hosszú távon a végzetünk a determináló tényező! Vannak olyan feltételek az ember életében, amelyeken nem tud, nem tudott változtatni, akármennyire is szeretett volna. Ilyen például az, hogy hová születik, kik a rokonai, milyen egészségügyi állapotban jött a világra, s egyáltalán milyen talentumokkal rendelkezik. Mégis úgy gondolom, hogy ha szűk határokon belül is, de mégis van lehetőségünk befolyásolni sorsunkat...!
 
   Isten óvjon engem attól, hogy bárkit is bármiről is kioktassak, de talán életem során szert tettem akkora tapasztalatra, hogy belőlük levonhassak bizonyos általános érvényű szentenciákat. Meglátásom szerint az emberi élet, a sors főbb tartóoszlopai úgy is mondhattam volna, hogy fundamentumai három témacsoport köré csoportosítható. Ezek:
 

­a, Tanulási időszak

b, Szakmai/foglalkozás béli ismeretek elsajátítása

c, Párválasztás/ családalapítás

 
  Ez a hármas csoportosítás természetesen önkényes, más valaki másban lelte volna meg a boldogulásának zálogát. Bár ez első kettő rokon stratégiának tűnik, mégis alapvető különbségek vannak közöttük. A tanulási időszak legintenzívebb korszaka a gyerekkor, illetve a fiatal felnőtt évek. Egyébként pedig egész életünk során tanulunk, ha nem is egyforma intenzitással. A szakmai életünket inkább a gyerek- és felnőttkor határán kezdhetjük el. Tapasztalatom szerint a szakmai naprakészség megerősítése szintén egy életen át végigkísér minket, de az idős kor megjelenésével intenzitása meredeken csökken.
 
  Akadnak olyanok is, akik ezt az egészet zagyvaságnak tekintik. Hát lelkük rajta...! Ezekből lesznek a percemberek, a sodródók, akik szerint mindig mások a hibásak, vagy sok esetben egyszerűen csak várják a szájukba repülő sült galambot...! Szánalomra méltó szerencsétlen egyedek. A többség szerencsére tudja, hogy nincsenek repülő sült galambok, mint ahogy a boldogság kék madara sem kelt még ki a tojásából, és bizony az életben mindenért, de mindenért keményen meg kell dolgozni. Van, akinek könnyebb, és még többen vannak, akiknek ez nehezebben sikerül, de hát ez az emberi sors velejárója. Madách Imre : Az ember tragédiája című drámai költeményéből az egyik legismertebb sora szerint:
 
 

A célt, tudom, még százszor el nem érem.

Mit sem tesz. A cél voltaképp mi is?

A cél, megszűnte a dicső csatának,

A cél halál, az élet küzdelem,

S az ember célja e küzdés maga.

 

/Ádám az Űrben (XIII. szín)/

 
Igen, az életünk erről szól. Az első perctől az utolsóig. Bizony nem mindegy, hogy a küzdelmeinket mennyi energiával végezzük. Sikeresek leszünk-e vagy sem. Jól szervezzük-e meg életünket, jut-e elegendő idő és energia tanulásra, szórakozásra, családalapításra? Fiatalabb életünkben készülünk-e a felnőtt korra? Egy bölcselet szerint az okos ember már gyermekkorában készül a nyugdíjas éveire...! Megfontolandó intelem!

*

    Nem tudom, és nem is akarom megváltani a világot. Ez idáig még senkinek sem sikerült. Mindenkinek elég a saját terhe, csak becsülettel hordozza is azt, nem illik mások vállára áttenni. Azt tartják a hívő emberek, hogy Isten minden ember vállára akkora keresztet tesz, amit el tud viselni.
 
   Közel négy évtizedet tanítottam egy szakközépiskolában, tehát pontosan tudom, hogy mi a jelentősége a tanulásnak és a szakmai képesítés megszerzésének. Az igazi tanár egész életében tanár marad, amíg csak él...Az iskolámban a műszaki kollégák kötött terjedt el az a megállapítás, hogy egy tanár az első tíz évében maga is tanul még, a második tíz évben tanít, és a harmadik tíz évben  már nevel is… Figyeljük meg, hogy amikor a diákéveinkre visszagondolunk többnyire középkorú, vagy idősebb tanáregyéniségekre emlékezünk szívesebben.
Az oktatásban eltöltött évem talán feljogosítanak némi élettapasztalat átadására. Szeretném megosztani ezeket az olvasóimmal is.
 

 *

  Ennek a cikknek a címe sejteti azt, hogy néhány gondolatot szeretnék a párválasztás/ családalapítással kapcsolatos gondolatot közzétenni. Miért pont a harmadik témával foglalkozom, amikor az első kettő is hasonló fajsúlyú? Igaz. Mindegyik alapvető az életben, de talán azért, mert életünk meghatározó évtizedeit társas lényként, párkapcsolatban, jobbik esetben házasságban éljük le: jóban - rosszban...! Kedvező esetben ezek az évek két-három emberöltőt is kitesznek! Hogy lehet ennyi évtizedet békességben, szeretetben leélni? No, hát ez a nagy kérdés...! Összeszedem a bátorságomat, és megpróbálok erre a legjobb tudásom szerint válaszolni!
 
   Előre bocsátom: nincs nálam a bölcsek köve, és sohasem volt! A kérdés megválaszolásának a bátorságát az a közel ötvenkettő év hitelesíti, amelyet a jelenlegi - és első - feleségemmel együtt eltöltöttünk - ahogy fentebb írtam - jóban és rosszban. Abban is biztos vagyok, hogyha valaki végig olvassa mondandómat, akkor a fiatalabb generáció kétkedve állapítja meg, hogy  ez a vén bolond egy generációs kövület, és azt sem tudja, hogy mi történik ma a világban...! Nos tudom, és az idősebb generáció is pontosan tudni, és érteni fogja  a lényegét. A stílusomból következik, hogy gyakran cinikusan fogalmazok, ezért előre is elnézést kérek az olvasóktól. De tapasztalatból tudom, hogy ez a stílus mindig mélyebb nyomot hagy a lelkekben, s ezáltal mondanivalóm rögzülése talán a későbbiekben is segítségül szolgálhat...!
 

 *

 

Párválasztás/ család alapítás.

 
"Amor omnia vincit" , a szerelem mindent legyőz, már ha van mit és főleg kit...?! A többség azt hiszi, hogy a boldogság alanyi jogon jár neki.
 
Hát nem, nem jár!
 
A szerelemért, és a boldogságért  is meg kell dolgozni. Egy régi mondás szerint: parancsszóra felejteni és szeretni nem lehet! Ezeknek az érzéseknek a kikövetelését nem lehet törvényekben előírni, és ami az élet nagy igazsága: az igazi szerelmet, és boldogságot pénzért sem lehet megvenni. Ugyanis ha így lenne, akkor minden településen lehetne, lenne egy "Szerelem shop - Multi Plaza".
 
Hát ha nem, nem! Fájdalom, de a boldogságot ki kell érdemelni! Tovább megyek: napról napra tenni kell érte!
 
   Tudom, hogy közhelynek tűnik, de az én generációm és az utánunk jövő néhány évtized szülöttei még más érzelmi közegben szocializálódtak. Számítástechnika, informatika és egyéb digitális szerkezetek messze elkerültek minket: kénytelenek voltunk beszélgetni egymással, leveleket írni, személyesen elmenni a randira. Ha rokonainkat akartuk látni, akkor elutaztunk hozzájuk, és nem intéztük el a rokoni összetartozást egy SMS-el, esetleg Web-kamerával. Bár megengedem, hogy nagy távolság esetén ezeknek az eszközöknek a használata indokolt lehet.
 
A mai eszközök tényleg sokat segítenek az adatáramlásban, viszont semmi képen nem segíti elő a társas együttlét varázsát. Ugyan, mondja már el valaki, hogy az okostelefonok nyomogatása elárulja-e a kedvesének illatát, bőrének selymét, szép szemének csábítását...? Egyáltalán, a vele való találkozások kellemes borzongását? Nincs az a fájlformátum, amelyik hűen visszaadná testének érintését, a lopott csókok ízét...! A Kedves felé küldött mámorító szavak erejét. Testének metakommunikációs jelzéseit!
 
Egyszóval: a szerelem egy gyönyörű páva felékesített tollakkal! Illeg-billeg, felékesít, kelleti  magát. Ezek a legősibb ösztönök az élő világban.
Mint minden "modern" társadalom atomizálódott, így a mienk is. Kezd elemeire szétesni. A lelkiség, az emberi kapcsolatok fokozatosan kezdenek kiürülni. Még a kifejezések is devalválódtak!
 
    Csak néhány a "kedvenceim" közül: ma már  a művészeti alkotásokból nem az érzések áradnak, a szavakkal kifejezett virágcsokrok, hanem a kémia. Igen a kémia! Az az agyrém kezd terjedni a médiában, hogy a szerelem, és a lelkiség csupán csak kémiai vegyületek létrejötte az agyban! Hajlamos vagyok feltételezni azt, hogy aki ilyeneket gondol, annak az agyában valójában egy vegyi üzem működik, amelynek a terméke súlyos környezeti károsítással jár, mérgezi e társadalom lelki szöveteit. Tényleg szükségünk van arra, hogy az egyik legemberibb, legtisztább érzésünket leredukáljuk közönséges vegyi reakciók megjelölésére? Idáig talán mégsem kéne süllyednünk!
 
    Csodálatosan egyszerű és primitív kifejezés a : vele járok, most Ő a barátom...! Amikor fiatalabb voltam, tisztábbak voltak a szavak jelentései: udvaroltam, tettem a szépet, rajongtam érte. Ebben az esetben pontosan lehetett tudni, hogy mi történik. Nem volt maszatolás a szavakkal. Ha azt mondtam valakire, hogy vele járok, akkor az azt jelentette, hogy együtt megyünk valahova, és szó sem volt semmiféle szerelmi bonyodalomról. Ám, ha udvaroltam egy kislánynak, akkor nem vele jártam, hanem tettem neki a szépet, kiválasztottamnak tekintetem ( legalább is egy időre...), stb. Akármennyire is "modern" a világunk, abban egészen biztos vagyok, hogy a leányok mai is ugyanúgy vágynak a kedves, széptevő, simogató szavakra, mint évezredek óta bármikor. Itt szeretném felhívni a lányok, asszonyok figyelmét arra, hogy ne dőljenek be a tömegmédiából rájuk zúduló lelki mocsokáradatra! Nem kell mindenkivel az első randi után hanyatt dőlni. Közreadok egy nagy titkot: lehet, hogy a fiú jól érzi magát az aktus idejére egy ilyen ellenállás nélküli lánnyal, de abban is biztos lehet, esze ágában sincs elvenni feleségül. Közönségesebb szavakkal: csupán szexuális köpőcsészének tekintette a lányt!
 
Ebben az esetben is igaz a megállapítás, hogy valódi, igaz értéke annak van, amiért meg kell dolgozni, és ez a szerelemben is így van!
 
   Összebútorozni. Ez egy újszerű kifejezés, persze értem én, hogy mikor mondják ezt. Ehhez még különösebb érzelmi kapcsolódás sem kell sok esetben, elegendő egy "kémiai" reakció. Az igazsághoz tartozik az is - még ha nekem nem is tetszik -, hogy ez a társas forma jelentheti  a legolcsóbb, legdinamikusabb partnerkapcsolatot. Ma ez a "trendi"...(!): nincs esküvő, nincs válás, mindenki azt visz el, amit hozott, és ha nem tetszik a másik, hát egyszerűen továbbáll. Gazdaságfilozófiai szempontból ügyes. Érzelmi, lelki szempontból instabillá válhat. Még azt is megengedem, hogy sok magányos embertársunk számára ez egy menekülési útvonal lehet. Amíg gyerek nincs ebből a viszonyból, csak addig tekinthetjük két fél közös túlélési stratégiájának...! Az összebútorozást akkor szokták használni, ha nem akarnak, vagy nem mernek a felek egymás iránt felelősséget vállalni, ha átmenetinek tekintik a fennálló állapotot: amilyen könnyen jöttem, hát olyan könnyen el is mehetek. Ez a "praktikusság" szinte csábít a gyakori partnerváltásra, és ha történetesen gyermek is van a kapcsolatban, akkor a szerencsétlennek lehet akár három - négy apja/anyja is időközben...! No lám: a bőség zavara...!
 
    Jó esetben eltérő nemű egyedeknél védhető az "összebútorozás" intézménye, amely végül is követi a természet törvényeit...! Az azonos neműek vonzódása egymás iránt viszont a szexuálpszichológusra tartozik, mint természetellenes deviancia.

*

   A véleményformálók közül sokan állítják, hogy a válságok idejét éljük. Meglátásuk szerint a házasság intézménye is ide tartozik. Ezek az eszmék főleg a liberális gondolkodók szülöttjei. És tényleg: kaparjuk meg egy kicsit a családi hátterüket, s rögtön kiderül, hogy a szüleik már gyerekkorukban elváltak, s ők maguk is három-négy váláson már túl vannak. Hát az ő szempontjukból tényleg válságos a helyzetük. Ám, ha nekik így jó, hát tegyenek kedvükre, de a társadalom nagyobbik részét ne fertőzzék meg saját sikertelenségük hitelesítésével!
 
   A házasság intézménye évezredes kultúrák eredménye, és semmi sem indokolja annak szétverését. Nem azt állítom, hogy más formátumban nem lehet boldog az ember, de azt igen, hogy a házasság jelenti ez idáig a legstabilabb formát a társadalom szempontjából
 
Már hallani is vélem az ellenreakciókat, hogy nagyon sok a válás, a veszekedés, sok esetben a tettlegesség, s akkor meg minek az egész...? Ha tényleg ez a helyzet alakul ki, akkor az a házasság tényleg rossz, és akkor váljanak is el! No, de miért is alakult ki ez a helyzet, miért is romlott meg egy kapcsolat. Nem hiszek az egyedüliségben: mindét fél hibás ekkor! Igen, igen: mindkét fél! Sokan szeretik magukat egyedüli áldozatnak feltüntetni, pedig hát kettőn áll a vásár!
 
Végül most jött el az a pillanat, amikor segítségül hívhatom a hetvenhét évem alatt felgyülemlett tapasztalataimat annak érdekében, hogy a párválasztással és a házassággal kapcsolatos legfontosabb észrevételeimet közzé adjam. A legapróbb mozzanatokra természetesen nem tudok kitérni, de kérem minden olvasómat, hogy a saját - esetleg eltérő - meglátásaival egészítse ki az itt leírtakat. Hiszen minden élet és sors más, a mindent tudás hatalma - ha van is ilyen - nem minket illet...!

*

 Ki legyen a párom?

 
Alapkérdés. Egy jól-rosszul megválasztott társ egész további életedet eldöntheti. Mindkét nemre igaz az, hogy ne a legszebbel, legokosabbal, leggazdagabbal, stb.  kösd össze az életedet, hanem a számodra legmegfelelőbbel!
 
Ez kardinális kérdés!
 
Sohase feledd el, hogy a szépnél van még szebb, és persze nálad is van szebb is, jobb is! Hát akkor hol a vége a válogatásoknak? Keresd meg azt az egyént, aki a lehetőségek közül a legmegfelelőbb neked. A testi adottságok fontosak, de az idő a szépséget erodálja. A lélek, a jóság, a szelídség többnyire állandó. Egy skót bölcselet szerint:...fiatalember a házasság előtt jól nyisd ki a szemed, utána pedig félig csukd be!...
 
Hát erre való az udvarlás (udvaroltatás) időszaka. A gyerekkoromban teljesen normális volt, hogy a férfi néhány évig tette a szépet a hölgynek, és amikor már minden fontos kérdésre kielégítő választ kapott, akkor jöhetett a lánykérés.
 
Nagyon fontos lehet: valószínűsíthetően akkor jó és tartós egy kapcsolat, ha azonos testi, lelki, anyagi értékek cseréjén alapul a házasság! Akármelyik ezek közül durván eltér, ott borítékolható a kudarc, az idő előtti válás. Tanulhatunk a latinoktól:..."similis simile gaudet", vagyis a hasonló a hasonlónak örül. Hogy egyik fél se szégyellje a másikat, akkor bizony illik megfogadni ezt a tanácsot!
Tudom, Te majd változtatsz ezen, megmutatod a világnak, hogy egy náladnál sokkal szegényebb/gazdagabb emberrel is boldogan fogsz élni. Neked talán még érettségid sincs, de majd elveszel/ hozzámész egy diplomás valakihez, akivel boldog lehetsz...
 
Ne álltasd magad! Néhány évig talán működik a dolog, de aztán hamarosan jönnek a gondok: lesz majd olyan alkalom, amikor a fejedhez vágják, hogy műveletlen, csóró lúzer vagy. A megalázás mindig mély sebet üt az ember lelkén. Nincs erre szükséged...! Az udvarlási időszak arra szolgál, hogy a választottadat kiismerd a családi-baráti hátterével együtt. Figyeld meg jól, hogy miként beszél szüleivel, barátaival, milyen rendet tart környezetében stb. Nagy valószínűséggel veled is hasonló módon fog viselkedni, mert sikerülhet hosszabb-rövidebb ideig megjátszania magát, de hosszú távon előbújik belőle a valódi énje...! Sajnos a nők szoktak inkább beleesni abba a hibába, hogy majd ők megváltoztatják, "jó útra" terelik a "pasijuk" kedvezőtlen tulajdonságait.
Naivitás.
 Komoly testi-lelki traumának kell bekövetkeznie ahhoz, hogy az alapvető jellemtulajdonságok valamennyire is változzanak!
Hölgyeim - bár akármennyire is fájdalmas - ez e felismerés rátok is vonatkozik: a házasság előtt szépnek, takarosnak, tán még háziasoknak is mutatkozhattok, de az esküvőt követő néhány éven belül kezd halványulni a smink, imitt-amott pattogzik a zománc, s csacsogó ajkatokból egyre gyakrabban tör elő a hárpiákra jellemző mondatfűzér...! 

Szomorú.
Ez valahol rendben is volna. A károk minimalizására tehát azt tudom javasolni, hogy az esküvő előtt jól nyisd ki a szemed, utána pedig félig csukd be. Soha se feledd: Te sem vagy tökéletes...!

 *

 

Esküvő után

 
Egy mondás szerint:...a házasság ott kezdődik, ahol az operett végződik!. Micsoda bölcselet, feltétlenül fontoljuk meg ezt is! Mások pedig azt tartják, hogy amíg valaki fülig szerelmes, addig még ne házasodjon, mert a szerelem vakká tesz, és a legnyilvánvalóbb tényeket, jeleket sem veszi észre, hiába is duruzsolja a fülébe a környezete, és a persze mindig "segítőkész jóakarói"!
Tanuljunk Petőfitől:
 

A szerelem, a szerelem...

 

A szerelem, a szerelem,

A szerelem sötét verem;

Beleestem, benne vagyok,

Nem láthatok, nem hallhatok.

  * 

 *

 *

Édesapám, édesanyám,

Ne bízzatok most semmit rám,

Nézzétek el, ha hibázok

Tudom is én, mit csinálok!

 
  Óh, sokféle házasság létezik: szerelmi-házasság, érdek-házasság, kényszer- házasság, látszat házasság, stb. Már megszokhattuk, hogy ezek között nincs éles határ, sőt azt is megengedem, hogy az egyes kategóriák között átfedések lehetnek. Őszintén bevallom, hogy én csak a szerelmi házasságról tudok kompetensen beszélni. A többiről legfeljebb csak elképzeléseim vannak. Mivel nem vagyunk egyformák, így ki-ki eltérően szeretné leélni az életét: egyesek eleve magányra vannak ítélve, mások pedig társas kapcsolatban keresik a boldogulásukat.

 *

 
   No, hát akkor uccu neki - miután jól kinyitottuk a szemünk -, közösen beszéljük meg, hogy mikor legyen az esküvő, és kit hívjunk meg. Ezek gyakran nagyon kényes beszélgetések a felek között, tekinthető ez az első komolyabb kompromisszum-keresésnek. A gond mindig abból adódik, hogy át kell értékelni mindkét félnek a birtokos névmások használatát. Az „enyém-tied” helyett keményen belép a „mienk”, és ez most már - jó esetben - így is fog maradni. Az önzés komolyan mérgezi a pár kapcsolatát: diszharmóniához vezet, nagyon gyorsan erodál. Egyszerűen tudomásul kell venni mindkét félnek, hogy a társamnak is van családja, nem csak nekem. Lehet persze nem szeretni a másik rokonságát, baráti körét, de amikor az anyakönyvelő/pap előtt kimondtad az igent, akkor ez rájuk is vonatkozik...! Egyébként pedig a kimondott igen egyben sok mindenre nézve nemet is jelent. Természetesen ne add fel önmagad, hobbyidat, barátaidat, csak fogjál vissza a lendületből, és feltétlenül beszéld meg a társaddal: a külön utak ideje lejárt.
 
Általános érvénnyel kezelendő az a megállapítás, miszerint: ...akkor jó egy házasság, ha mindkét fél azt nézi, hogy mi a jó a másiknak!...
És ezt vedd komolyan!
 
A gondok(?)..., jaj azok jönnek csőstül is, nem kell azokat mesterségesen generálni. A mézes hetek ideje elillan, a megkezdődik az életen át tartó szürke hétköznapok taposómalma. Ennek ellenére tudományosan igazolt, hogy a házasságban élők tovább élnek...(!), s nem csak tovább élnek, hanem egészségi állapotuk is kedvezőbb. Olyan évtizedek következnek, amikor a szemünket félig - néha egészen - csukjuk be: nem kell mindent észrevenni, egyáltalán nem kell mindent szóvá tenni. Egy felesleges vita csak viszi az energiánkat. Ha jól sáfárkodunk az érzelmi energiánkkal, akkor szép lassan, észrevétlenül, a szerelem érzelmi vihara kellemes szeretet-szellővé szélidül. Azt szoktam mondani, hogy a szerelem összehozza a fiút és a lányt, a szeretet pedig összetartja őket egy életen át...
 
  A szex az élet egyik fontos örömforrása, és az élet "generálója", mert ez által tudjuk magunkat reprodukálni. Ám mégis óva intenék mindenkit a tekintetben, hogy túldimenzionálja fontosságát. Fontos, hogy mindkét fél jól érezze magát a testiségben. Figyeljünk a társunk igényeire is, a szex közös társasjáték, és nem olyan, mint a:...ki nevet a végén!?... Sohase zsaroljuk társunkat az aktus megvonásával - legalább is hosszabb ideig -, mert ha kicsit gyengébb a jelleme, hát könnyen vigasztalódhat mással, és máris kész az örök harag. Ha nem sikerül otthon jóllakni, hát majd másnál sikerül...! Albérletem idős házinénije mondta egyszer nekem:.."ha nappal veszekednek is a feleségével, az ágyban ki kell békülniük!...
 
Bölcs tanácsnak bizonyult!
 
A boldogságunk főleg tőlünk is függ. Néha-néha lehet látni séta közben idős nénit és bácsit, akik kézen fogva mennek a dolguk után, szemmel láthatóan még mindig szeretik egymást.
Ötven-hatvan éve élnek együtt örömben-bánatban, és az is gyakori, ha egyikük visszatér Teremtőjéhez, akkor rövidesen követi őt a másik is...Ők tudtak valamit, ami után a mai ember csak vágyakozik. Ne csak vágyakozzunk, tegyünk is érte! Mit is? Éppen erről szól ez az írás...!
 
   Tudom, hogy a mai élet nem kedvez sok mindennek, túlságosan elanyagiasodott a világ, mindent a profit, a haszon szemszögéből néznek. Hogy a fiatalok már-már az interneten keresztül keresik az igazit, lemondva a társkeresés, párválasztás semmihez sem fogható izgalmáról. Még azt is el tudom képzelni, hogy rövidesen a szerelmi izgalmat orvosi receptre, injekció formában is lehet igényelni, hiszen a szerelem csak kémia! Nemde?
 
Sajnálom őket!
 
Talán nem kell mondanom, hogy a társtalanság, a magány mennyi testi és főleg lelki bajok előidézője. Helyes döntésekkel, jó párválasztással, körültekintő igényes kapcsolatokkal nagyobb valószínűséggel leszünk képesek magunknak megfelelő párt találni jóesetben egy életre…!
Hagyjuk tehát, hogy a szerelem pávája had ékeskedjen, ne huzigáljuk ki a tollait, mert rövid idő elteltével azt vesszük észre, hogy egy lecsupaszított torzó marad csak nekünk...
 

Folytatjuk a sorozatot

*************************************************

 12. EMLÉKKÉPEK A MÚLTBÓL 

 

Márkus Katalin: Az öreg pince titka

 
Marci a maga tíz évével, igazi nagyfiú volt ötéves húga szemében. A kislány hűségesen követte mindenhová. A házban, az udvaron, ott lábatlankodott testvére körül. Ő meg bizony sokszor rákiabált, hogy hagyja békén véget nem érő kérdéseivel, játsszon inkább a homokban, vagy a babáival. Az utca béli fiúk is sokszor piszkálták levakarhatatlan húga miatt, de nem tudott mit tenni, az anyjuk mindig rá bízta, hogy vigyázzon rá.
 

Márkus Katalin

 Ettől függetlenül nagyon szerette szőke copfos, ragyogó kék szemű kishúgát az Ildikót. Ha idegen rájuk nézett, meg nem mondta volna, 

hogy ők ketten testvérek. Marci, húgával ellentétben, barna bőrű, 

fekete göndör hajú fiú, szemei, mint az éj, olyan sötétek voltak. Külső megjelenésében teljesen az apjára ütött, míg Ildikó, anyjuk szőke szépségét örökölte.

 
 Ezen a nyáron is, mint az előző években, szinte minden nap felmentek 

a hegyre. Sok családnak volt ott szőlője, gyümölcsöse, egy kicsi hegyi hajlékkal. Míg a szülők a szőlőben dolgoztak, addig a gyerekek 

kedvükre csatangolhattak a hegyháton.
Nem kellett félteni őket, hogy elvesznek, mert az összes utat, a szőlők közti gyalogutakat jól ismerték.
 
Marci barátaival együtt, ott szaladgált a poros földúton, vagy az útszéli bokrok közé elbújva, csendben lesték a fákon ringatózó madárfészkeket.
A bátrabbak felmásztak a fészekhez, elhajtották a fészken ülő kismadarat, és ha találtak tojásokat, azokat ledobálták. Majd kárörömmel nézték az üres fészkek körül röpködő, kétségbeesetten rikoltozó madárkákat.
 
Egyszer aztán megtörtént a baj.
 
Marci és egy másik fiú, egyik kezükkel kapaszkodva egy faágon lógtak, lábukkal a fa törzsét kulcsolták át, és az ott talált madárfészekből dobálták le az apró tojásokat. A többiek meg a bokrok takarásában lesték őket. Ijedten vették észre, hogy a poros úton feléjük tart Miska bácsi, de már nem volt idejük a fán lógó fiúknak füttyenteni, hogy vigyázzanak, maradjanak csöndben.
 
Azok, ott fent vigyorogva dobálták lefelé a madártojásokat, és hogy, hogysem, egy tojás éppen a Miska bácsi kalapjára pottyant. Aki, bizony ugrott egyet a nem várt égi áldástól, de amikor kalapját levéve meglátta, hogy mi potyog fentről, mérgében hangosan káromkodott. Felfelé nézve megpillantotta a fán kuporgó megszeppent fiúkat, még jobban dühbe gurult.
 
- No, várjatok csak, ellátom én a bajotokat úgy, hogy nem lesz kedvetek többet madártojást dobálni! - kiabálta feléjük, és dühösen folytatta az útját.
 
Ismerte a fiúkat, első dolga volt beárulni őket a szülőknek, akik nem röstelltek kiosztani pár pofont a tojásdobálóknak.
A fiúkat ez nem szomorította el, az már annál inkább, hogy ezután, bármerre csatangolnak a hegyháton, a kisebb testvéreiket is magukkal kellett vinniük. Nagyon jól tudták a szülők, a kicsik majd minden csínytevést elmondanak nekik. A fiúk is tisztában voltak ezzel, így a madárfészkek ezután biztonságban voltak. Helyette más játékot kellett kitalálniuk.
 
A hegyhát vége felé állt egy elhanyagolt külsejű öreg pince. Zsúpszalma teteje már régóta félrebillent, itt-ott be is szakadt, kéménye leomlott. Valamikor fehérre meszelt tömésfalait sűrűn behálózta a vadszeder, és a vadrózsa indája. Kicsi ablakát fatábla takarta, és messziről úgy tűnt, hogy a viharvert bejárati ajtó is zárva van. Körülötte gondozatlan volt a szőlő és a gyümölcsös.
A fiúk még régebben, többször is elmentek az öreg pincéig, és a közelében álló terebélyes diófa alatt üldögélve találgatták, hogy vajon mi lehet bent a belsejében.
 
Most, hogy a kicsik is velük voltak, megint elgyalogoltak a hegyhát végéig, megnézni a pincét. Jó hosszú volt az út, és titokban arra számítottak, hogy a kicsik majd visszafordulnak. De nem így történt. Félórai gyaloglás után mindannyian - köztük Marci húga Ildikó is - ott guggoltak a diófa árnyékában, és tágra nyílt szemekkel a pincét nézték. Marciék azon tanakodtak, hogy tudnának bemenni, hisz nem volt kulcs az ajtóhoz.
 
- Menjünk egészen közel a pincéig, és lessünk be a kulcslyukon - javasolta az egyik fiú.
 
Jó lenne, de nagy a csalán, összecsipked bennünket, mondták a többiek. Előbb verjük le botokkal a csalánt, csináljunk utat - javasolta Marci.
Így is tettek. A pincéhez tartozó műveletlen, gazos szőlőből kihúzgáltak pár szőlőkarót, és azzal verték le a magas csalánt egészen a pinceajtóig. A kicsiknek meghagyták, hogy el ne mozduljanak a diófa alól, míg ők felfedezik a pince belsejét. Még az is lehet, hogy szörnyek, és kígyók tanyája! - így ijesztgették őket.
A levert csalánon libasorban haladtak a pince felé, amely közelebbről még romosabbnak látszott. Az ajtóhoz érve tanácstalanul vakargatták fejüket. Nem számítottak rá, hogy majd fél méter széles gerendákból van összeácsolva az ajtókeret, a szúette ajtón pedig veretes vasalásban, egy hatalmas kulcslyuk ásított rájuk.
Hihetetlen mekkora kulcs kellett ehhez az ajtóhoz - álmélkodtak egymás után a fiúk.
 
- Ezen simán be tudunk kukucskálni - mondta  Marci.
- Persze, ha nem lenne odabent sötét - szólalt meg egyikük.
- Na és? Ha kitartóan nézel rajta befelé, csak látsz valamit. Igaz? - szólt vissza Marci a      fiúnak.
- Akkor csak nézegessél te kitartóan!
 
Addig mi hűsölünk a diófa alatt, biztatták Marcit, és ott hagyták egyedül.
Marci hiába erőltette hol egyik, hol a másik szemét, de bizony semmit sem látott. Már azon gondolkodott, hogy feladja, amikor bentről zörgést hallott. Most fülével hajolt a kulcslyukhoz, és feszülten figyelt. Megint zörgött valami, mintha halk kaparászást is hallott volna. Annyira izgatott volt, hogy halántéka rendesen lüktetett, és saját szívének dobogását a torkában hallotta.
 
- Na, mi van Marci! Már a füleddel is nézel! - kiabálták a fiúk, a kicsik meg hangosan kacarásztak.
 
Csak Ildikó volt komoly. Nem szerette, ha az Ő nagytestvérét csúfolják, ezért csendben figyelte bátyját.
Marci intett nekik, hogy maradjanak csendben. Még pár percig hallgatta a benti zajokat, majd visszaszaladt a többiekhez.
 
- Fiúk! Valaki van a pincében! Hallottam, hogy zörög, és kaparászik - szerintem, ki      akarna jönni, de nem tud.
- Persze, azt hiszed el is hisszük! Ha bement, akkor ki is tud jönni! - mondták egymás szavába vágva.
 
De, vajon ki, vagy mi lehet, hisz nem volt semmi nyom a bejáratnál - tanakodtak tovább.
- Jaj, a szörnyek! - visított fel az egyik kicsi.
- Hallgass már el, nincsenek szörnyek, csak kitaláltuk - nevettek a nagyok.
- Akkor meg biztosan a kígyók! - kiabáltak tágra nyílt szemekkel.
- Marci, egy fűszálat rágcsálva, lehajtott fejjel gondolkodott. Ember nem lehet, őt már láttuk volna, ha nem most, akkor máskor. Meg van! - kiáltott fel hangosan. Valamilyen állat lakhat a pincében.
 
Jó, de akkor hogy ment be, és hogy jön ki? - találgattak tovább. Az ajtó zárva van, a kulcslyukon nem fér be más, mint a bogár.
 
- Apa egyszer mesélte, hogy a pelék szeretnek az istálló, meg az ól padlásokon élni. Lehet, ide is befészkelték magukat? Igen, csak ők lehetnek, de hogy nézzük meg őket?
- Jaj, Marci, már megint fantáziálsz! Úgy, mint a múltkor, amikor a rókalyuk bejáratánál fél napig ültünk néma csendben, és vártuk, hogy kijöjjön a róka! Akkor sem jött be a megérzésed, mert nem tudtad, hogy a róka ravasz, kettő bejáratot ás, így könnyen el tud menekülni. - jegyezték meg gúnyosan a többiek.
- Jól van, na, akkor még ti sem tudtátok, és mind ott kuksoltatok velem - vágott vissza Marci.
- Marciii, mond már meg mi az a pele! - kérlelte Ildikó.
- A pele az egy állat, szép szőre és hosszú farka van. Többet nem tudott róla.
- Júj! - borzongtak a kicsik.
- Ne féljetek, nem eszi meg a gyerekeket - nyugtatta meg őket Marci.
 
Közben a többi fiú fantáziája is beindult, hogy mégis csak jó lenne megnézni azt a pelét, amiről Marci beszél.
Menjünk oda még egyszer, és mindenki hallgatózzon egy kicsit a kulcslyukon. Aztán majd eldöntjük, mi legyen.
Ti pedig pelenkások, itt maradtok - csendben!
A kulcslyukra tapasztott füllel, mindegyik fiú hallotta a zörgést és a kaparászást. Most már elhitték, amit Marci állított. Nagy kérdés továbbra is az volt, hogy hogyan tudnak bejutni a pincébe. Az egyik fiúnak eszébe jutott a megoldás.
 
- Csináljunk úgy, mint amikor a filmekben várat ostromolnak. Ostromoljuk meg a pincét. A szőlőkarókkal jól megdöngetjük az ajtót, és az beszakad.
 
Volt, aki nem tartotta jó ötletnek, de senki sem tudott mást kitalálni. Úgyis szúette az  ajtó, könnyű lesz a dolguk - gondolták.
Az öt fiú, Marcival az élen, valóságos csatát vívtak az ajtóval, de hiába döngették, csak nem akart beszakadni. A pincében élő állatok megijedhettek a nagy zajtól, mert egyre jobban zörögtek. Hallani lehetett a futkosásukat, keresték, hogy merre tudnak kimenekülni a pincéből.
A fiúk nem tudhatták, hogy a benti mennyezet már rég beszakadt, és a padláson keresztül, a zsúpkévék közt ki tudnak jönni az állatok.
 
Volt nagy sikítás, visítás, amikor a pincét ostromló fiúk feje fölött egymás után ugráltak le a pelék.
Nagycsalád lehetett, mert vegyesen jöttek kicsik és nagyok, és egy szempillantás alatt eltűntek, a gondozatlan szőlő nagyra nőtt, össze-vissza tekergő vesszői közt.
Fejvesztve menekültek a fiúk is, csak Marcinak volt annyi esze, hogy nem hagyta ott a sivalkodó kicsiket. Hiába nyugtatta őket, hogy nincs mitől félni, egyik jobban sírt, mint a másik. Tisztában volt vele, hogy első dolguk lesz szüleiknek elmondani az öreg pincénél történteket.
 
Sokat nem kellett erre várnia, mert a hangos sírást hallva a felnőttek már szaladtak eléjük, köztük az ő édesanyjuk is.
Marci kezével végigsimított az arcán, már előre érezte a rajta csattanó szülői pofonokat, amelyekre nem is kellett sokáig várnia.
A pincés kaland után minden megváltozott.
Vége lett a gondtalan játszadozásoknak, csínytevéseknek. A fiúknak ezután együtt kellett dolgozni szüleikkel a szőlőben. 
Ildikó egy kicsit sajnálta Marci bátyját, aki minden lelkesedés nélkül dolgozott édesanyjukkal. Ő pedig a többi kicsivel együtt, vidáman játszott a nagy lombú cseresznyefa alatt.
 
2023.
 

Márkus Katalin:

Születésnapi köszöntő helyett,

Apánk emlékére

 

Néha álmodom róla

arca mindig fiatal,

fájdalom ráncát

nem varrta rá az idő.

Mosolyogva jön,

mint hajdanán,

mikor kézen fogott,

s halkan dúdolgatva

templomba indultunk,

a falu poros utcáján.

Ó Apánk!

Húsvétkor született

apró csoda voltál,

ifjúságod békéjét

háború korbácsolta,

s végig űzött fél Európán,

majd

megbélyegzettként

gürcölted fiatal éveid,

“nemzet szemetjeként”

neked nem teremhetett babér.

De, ott voltunk mi,

a családod,

bennünk a szebb jövő

reményét láttad,

és könnyed csordult,

mikor a bélyeged ránk is

átnyomódott…

Békés öregkor sem

adatott meg neked,

szörnyű kór

rabul ejtette testedet,

együtt küzdöttünk ellene,

de kevesek voltunk…

*

Sok-sok év óta

csillag vagy az égen,

fényesen ragyogva

onnan vigyázol ránk,

ma a születésnapodon,

köszöntés helyett

hozzád száll imánk,

míg sírodon lobog

az apró gyertyaláng.

 

2022.

*************************************************

 13. MESEREGÉNY FOLYTATÁSOKBAN 

 

VÁRKONYI KITTI : VARJUCKÓ

 (IV. rész)

 

A KÖNYVET ILLUSZTRÁLTA, KALMÁR ZSUZSA

SZÁJJAL, ÉS LÁBBAL FESTŐ MÜVÉSZ

 

Varjuckó - Jó a világ

 
Apa, akit Hercegnő Kutyának hív roppant előzékeny velem. Kérés nélkül is megkínál mindenből, amit ő eszik. Ezért aztán nagyon kedvelem őt. Kedvelem, de óvatosságom vele szemben töretlen. Már hónapok óta éltem a konyhában, amikor megdöbbenve láttam, hogy Kutya egy hatalmas ülőfával vonul a fal mellé, felül oda és néz. Nem engem nézett, de roppant aggasztónak találtam a köztünk lévő magassági különbséget. Azért ez mégse járja! Ki itt a varjú?
 

Várkonyi Kitti

- Menj lejjebb! Azonnal ülj lejjebb! - Ordítottam rá - és láttam, 

megijedt, mert majdnem lezuhogott az ülőfájáról. Persze ő csak 

annyit hallott; káááár! káááár! káááár! káááár!
- Nézzenek oda! Te beszélni is tudsz? Már azt hittük néma vagy. Mit akarsz, nem bánt a létra te oktondi kis madár. Én meg pláne nem.
 
Láttam, nem ért engem, ezért csak mérgesen néztem rá, a nyomaték kedvéért koppantottam kettőt a csőrömmel, hátha ez használ. Nem használt. Sőt! Mindenféle tárgyakat halmozott maga köré, ő is 

kopogni kezdett, de nem ám kettőt, és nem ám a csőrével, mert, 

hogy az nincs neki. Kalapáccsal, vésővel, fúróval akkora zajt csapott, hogy teljesen megsemmisültem. Lapultam a fal mellett megszokott kis ülőfámon, riadtan szemléltem az eseményeket és azt gondoltam; nyertél. De azért bátran megmutattam, hogy én fúró nélkül is tudok lukat csinálni a falon…
 
Napjaim olyan érdekesen teltek, hogy már kíváncsiságom is rám talált újra. Mi lehet itt, mi lehet ott? Folyton ezek a kérdések foglalkoztattak. Mikor egyedül maradtam, sokszor lelépegettem ülőfáimról, átszökelltem a kisszekrényre, majd a szék támlájáról az asztalra. Igen érdekes dolgok hevernek az asztalon.
 
Nem tudom, te mit gondolnál például arról a fényes-fémes kicsi csörömpölőről, amivel az emberek a poharaikban kotorásznak. Na engem ez mindennél jobban érdekelt egy darabig. Neked bevallom, még mindig lázba hoz a dolog. Szóval az asztalon felejtett fényes tárgyak sorra bekerültek szépen az én ládikámba. A ládikámba, a papírok alá. Mikor egyedül maradtam kivettem őket, pörgettem a csőrömbe és ha pohár maradt az asztalon, akkor belecsörömpöltem én is. Nagyon jó mulatság! Hogy élvezem! Csak hát sokszor elejtettem ezeket az értékes kincseket, mikor felugráltam a legmagasabb rúdra. Ahogy pörgettem, pörgettem, egyszer csak zutty! Bele a guanós legalsó újságba. Innen már csak Hercegnő gyűjteményébe kerülhetett, mert két-három naponta ő szedte ki alólam a szennyes újságokat. Nem tudom minek neki az a sok guanó. Biztos épít magának valamit belőle. Összeszedi, beleteszi egy hatalmas zsákba és elviszi. Elviszi a nehezen, furfangosan begyűjtött kincseimet is. De már nem bánom, mert tudom, hogy könnyen pótolhatom bármikor. Bármikor, ha egyedül hagynak. S persze szinte egész nap Puli vigyáz rám. Visszatérve Hercegnő ténykedéseire. Ilyenkor az újságok és a guanók hűlt helyét be is szokta vizezni. Volt, hogy gyorsan pottyantottam neki, had örüljön, de ilyenkor nem örül neki. Ki érti ezt? Inkább mérges és a kloákámat emlegeti. Valami van a tulajdonomban, amiről nem tudok? Hol lehet?
Különben Hercegnő az asztalon tett kirándulásaimat is mindig észreveszi. Akkor is a kloákámról beszél, leszedi a terítőt és másikat rak helyette. Bizonyára az én tiszteletemre. Az ám!
Mostanság enyhe lelkiismeret furdalással lépek rá az asztalra. A kloákám, amit állítólag mindig magammal hordok, nagyon aggaszt engem, mert tudom, hogy vinni soha nem viszek semmit. Csak hozni szoktam. Magamnak ezt - azt.
 

*

Varjuckó – Utazás

 
A nyár csupa meglepetést tartogatott számomra. Nem hittem volna, hogy valaha még a szabadban tölthetek egyetlen napot is. Azt sem hittem volna, hogy autózni fogok. Én Varjuckó beteszem a lábam az utakon rohanó gépek egyikébe és haladok majd. De így lett. Mindenki útra kelt, hatalmas csomagok terpeszkedtek az autó tetején, Meme sikongatott, ugrált, ahogy szokott, mikor boldog. (Úgy hiszem folyton boldog.) Lábacskámra felkerült a bőrszíj, -Apa, akit Hercegnő Kutyának szólít cipőnek hívja- amivel sétálni is szoktunk, majd Hercegnő ujjait megmarkolva végigcsodáltam az egyhelyben való haladás rejtelmeit. Állandó szárnycsapkodásommal igyekeztem irányban tartani a kocsit, de Hercegnő folyton rámszólt.
 
- Juckó ne repülj már annyit! Kivered a szemem, Varjuci. Hagyd már abba! -Ujjáról a karjára tett, majd a vállára sétáltam és csak akkor ijedtem meg kicsit, ha valami hatalmas gép szaladt el mellettünk. Ismeretlen emberekhez mentünk, legalábbis én nem ismertem őket. Így aztán bizalmatlanul nézegettem az agg embert és asszonyát. Igazán tekintélyes méretű kertbe kerültem, egyenesen a cseresznyefára, elég magasra ahhoz, hogy jól érezzem magam. Jól éreztem. Csupán a cipő zavarta meg békés nyugalmam, hiszen egyetlen percre sem szabadulhattam meg tőle. Valahogy rákötötték a fára, amiből egyenesen következett, hogy mégse vagyok teljesen szabad. Amíg rögzítették konzerves dobozokban tálalt ételem és italom, türelmesen vártam, történik e még valami új, valami nem várt, nem ismert dolog. De nem történt. Így aztán szétnézegettem, ismerkedtem a hellyel, a környezettel és a dolgokkal, amik körülvettek engem. Első rémületem a macska volt. A macska jelenléte, életem elleni első merényletként értékelt helyzet volt. Te is megértheted, hiszen gondolj bele. Ki vagy kötve egy fához, aztán jön a macska, hogy vadásszon! Lehet, hogy te nem tudod a macska micsoda madárvadász? Ráadásul nem tudok repülni!
 
Láttam már régebben, ahogy kedves kis énekesmadarakat kapott el ez az affektáló állat. Sose szerettem őt. Még szerencse, hogy a gólyára nem jelent veszedelmet. Akkor aztán igazán és szívből neheztelnék rá. De így se kedvelem… Szóval a macska. Amint észrevettem, hatalmasat ugrottam ijedtemben. Ugrottam és nem érkeztem vissza…
 
Lábamnál fogva lógtam a levegőbe, csapkodtam esetlen szárnyammal és kiabáltam:
 
- Segítség! Segítség! Kár! Káár! Kááár! Itt lógok a cseresznyefán, segítség! Én nem vagyok cseresznye, nem lóghatok itt! Leszüretel a macska! Segítség!
- Mi történt veled? Mit károgsz? Fellármázod az egész környéket. Nem bánt az a cica téged, hidd el! - helyezett talpamra az öreg és felemelte a macskát hozzám, hogy meggyőzzön igazáról. De nem győzött meg. Sőt! Rémülten kezdtem verdesni szárnyaimmal, s éreztem, újra inog alattam az ág. -Kááár! Kááááár! Vidd innen azonnal! -Ej, ne károgj már, hiszen süket-néma ez a kis jószág. Nem bánt na. Pontosan nem értettem mit mond az ember, de éreztem, hogy valami nincs rendben a cirmossal. Lehet, hogy ő is beteg? Lehet, hogy ő is kitaszított? Annyira már nem is féltem. Főleg mert az én kis előadásomtól megrettenve madárvadászó szőrgomolyag már jó messzire eliszkolt. Időközben új családom is indulni készült. Meme a fához rohant, ahol én ücsörögtem.
 
- Mi most elmegyünk Varjuckó a Balatonra. Oda te nem jöhetsz, de visszajövünk érted! Hazaviszünk, majd meglátod! Addig a Nagyiék vigyáznak rád. Jó legyél Varjuckó! Szia, szia, szia! De hiába szaladt apró lábaival a kapu felé. Puli leült a cseresznyefa alá és nem mozdult.
- A barátom! Nem látjátok, hogy itt maradt a barátom? -nyüszítette, és fájdalmasan tekintgetett rám bozontokba bujtatott szemével.
 
Édes kis hűséges társam! Ha tudnád milyen melegség borította el a szívem, ahogy néztelek téged onnan fentről! Menj, csak, kedves kicsi eb, menj csak! Majd találkozunk!
Kizárólag az erőszakos parancsszónak engedelmeskedve indult Meme felé, vissza-visszatekintgetve rám és nyüszítve szűkölve búcsúzott… tőlem.
 
Két hetes nyaralásom a cseresznyefán különösebb meglepetések nélkül telt el. Hacsak vasakarattal végrehajtott küzdelmemet nem számítom oda, amit ˝cipőmtől˝ való megválásom érdekében fejtettem ki. Egyebekben a fán töltöttem az egész napot. Sétálgathattam az ágon, persze nem kedvemre, hanem ameddig a lábamhoz kötözött madzag engedte. Ha túlmentem, azonnal visszarántott a feszülő kötél és érett cseresznyeként kínáltam magam tehetetlenül lógicsálva és cseresznyéhez méltatlanul károgva az arra tévedőnek.
 
Gyakran jó időbe telt, mire átmeneti gondviselőm észrevette, hogy bajban vagyok. Igaz, az éjszakákat az ember fészkében töltöttem, a már jól ismert kartondobozok egyikében, de még akkor is, ott is; csak a szabadulás elérése forgott gondolataim előterében.
 Először a csatnál reméltem a helyzet megoldását, hiszen mindig ott pattant rá lábamra kalodám. Veszkődésem sikerrel járt. Egy hét után csinos kis lyuk tátongott a fényes csat mellett. Nem túl nagy, de a hangyák virgonc örömmel bukkantak elő belőle. Így gyorsan beláttam; fáradtságom szépen visszatérül…
 Azonban kikötözött helyzetemen a hangyacsemegék mit sem változtattak. Ráéreztem; a megoldás egyéb területen keresendő. Mondjuk a bőr és madzag találkozásánál…
Verzátusként vetettem bele újra csőrömet a dolog lényegébe. Mire célba értem volna, mire elvált volna bőr és spárga, visszadöbbenve néztem Apára, akit Hercegnő Kutyának szólít, oly régen nem látott arcába.
 
- Mit művelsz? - kiáltott rám.
- Semmit. - léptem át kinyújtott kezére cipőcskés lábammal, s ahogy átléptem, láttam, amint a spárga a fára tekeredve, kígyózva foszladozott az ágon árván; lógva maradt mögöttem… Sikerült.
 

*

Varjuckó – Csak azértis

 
Visszaútban csak a csalódott keserűség szította bennem haragomat. Nem érdekelt az egyensúlyozás se, meg a látnivaló se, de még Meme csacsogása se, amitől egyébként már jó ideje csak derűs hangulat szokta felváltani szomorkodásomat.
 
- Nézd, Memci ez a madár nem is örül nekünk.
- Miért, anya, már nem szeret minket? Mert mi a Balatonon voltunk, ő meg nem?
- Csudákat beszéltek itt! - vetettem oda fél csőrrel. De ők csupán azt hallották: kááár.
- Kár, bizony! - szólt apa, akit Hercegnő Kutyának szólít.
 
De Puli már résen volt. Megérezte rosszkedvemet és figyelt. Kedvetlenségem jogosságát beláthatod, hiszen alig vártam már, hogy szabadon tehessek meg néhány lépést. Mi a baj ezzel? És… talán ha repülni is próbálhattam volna… Legalább egyszer! Puli belátta, de tekintetét egy pillanatra sem vette le rólam.
 
- Akkor nem kéri a lisztkukacokat se apa? - érdeklődött Meme újra.
- Lisztkukac? Hol van? - toporogtam Hercegnő vállán, akinek a lisztkukac említésére égnek állt karján az összes apró tolla. Hogy miért kell ennyire viszolyogni azoktól a pinduri csemegéktől? Hercegnő ki nem állhatja őket. A látványuktól meg egyenesen átalakul. Lehet, hogy ő tud valamit, amit én nem? Na, jó. Inkább lemondok a kukackáimról, csak hadd szaladgáljak végre cipő nélkül szabadon, kukac nélkül, egyedül.
Amint ezeket végig gondoltam, elhatározásra jutottam. Megnyugodott árva madár lelkem, s vártam az alkalmat.
 
Az alkalom akkor jött, amikor már ülőfám magasából szembe vigyorgott rám a nyitott konyhaablak. Edzeni kezdtem azonnal. Szárnyak hátra; egy, előre; kettő. Helyben járás: egy, kettő, három, négy, térd roggyantás: egy, szárnyak fel; kettő. Egyenes láb; három, szárnyak le; négy. Bal láb hátra; egy, vissza; kettő. Jobb láb hátra; egy, vissza, kettő.
Közben megjöttek a kukacok. Ládikám papírjára halmozva nyüzsögtek.
 
- Leszoktam. - vetettem oda apának, akit Hercegnő Kutyának hív, aki épp a hosszú kékcsövekből húzta ki a lábait. De ő csak azt értette;
- Káár! Kár!
- Mi van, Varjuckó?! Nem vagy éhes? Befaltad a cseresznyefát?
- Ó, te ostoba Kutya, te! Menj, inkább keresd meg a Hercegnődet, addig úgyse jön ki, amíg itt vannak a férgek!
- Miattam nem eszel? Kimenjek? - kérdezte, immáron majdnem ruha nélkül.
 
Erre aztán leugráltam ülőfámról, egy- kettő- három; ládikaszél.
Belehabzsoltam a fehér pondrókba és szépen szórni kezdtem kifelé. Még a lábammal is kotortam rajtuk. Csak úgy röpködtek szárny nélkül, aztán másztak tízen húsz felé.
 
-Jó, jó! Megyek már! - fordult ki konyhámból Kutya.
 
Nekem se kellett egyéb! Ülőfa; hopp felfelé, egy, kettő, kisszekrény, széktámla, hopp az asztal, hopp az ablakráma.
 
- Hűha! Jó három méter a föld. Nosza lássuk, hátha megy az a repülés? Gyorsan kellett döntenem, mert Puli már kezdte a vircsaftot. Még a végén idevernyog mindenkit! Kitártam szárnyaimat, elrugaszkodtam és… lezuhantam.
 
Kétségbeesésem határtalan volt. Szóval tényleg és soha és végérvényesen nem fogok repülni már! Ó, te magasságos varjútanács! Mi lesz így velem, fogyatékos kis Varjuckóval? Mi tévő legyek? Kissé kóvályogtam még az esés hatása után, de acélos erővel rohantam az ismeretlen felé. Hátha mégis lesz egy virágerdő, vagy legalább varjúköröm, ami persze csak a hegyekben terem. De talán lesz egy iciri - piciri kis erdő, ahol varjútövis terem és alá bújhatok. Vagy talán a sárga varjúháj porzói közt lesz vigaszt nyújtó darázs, lepke, vagy méhecske.
 
Ezek a növények megedzették erőmet, kitartásomat, és már gondolatukra is vidámabban futottam át az úton, ahol a hatalmas gépek közlekedtek. Aztán mint aki jól végezte dolgát sétálósra fogtam a dolgot. Élveztem a magas füvet ahogy a lábamat nyaldosta. Istenem, mennyivel másabb, mint a cipő! Nem tudom mennyi idő telt el így a szabadság mámorában, de egyszer csak apa, akit Hercegnő Kutyának hív hangját hallottam magam mögött:
 
- Na végre megvagy te kis szökevény!
- Kááár! Kááár! Hogy bírtál ilyen gyorsan belebújni a csöveidbe újra? Mikor eljöttem, már nem volt rajtad!
 
Azt se tudtam hova szaladjak hirtelen, csak futottam billegve előre. Bárcsak tudnék repülni, most egyetlen jó nekiiramodás és te nem tehetnél semmit Kutya! Ugráltam, féloldalasan, mókásan, ahogy Hercegnő jellemezte mozgásomat és játéknak tekintve a fogócskát, kacskaringós menekülésbe kezdtem.
Hirtelen egy kerítésnél találtam magam, melyen én könnyen átjutottam, de apa nem; az arca, látnod kellett volna, egy tanulmány volt!
A rács túloldalán nincs fű, csak szürke simaság. Kicsit fellélegezve körülnéztem; korlát mindenfelé; de csak neked Kutya, mert én könnyen kibújok a vasrudak között! Peckesen sétáltam a bekerített tér közepe felé. Néha még ugráltam is, akár egy bakkecske. Élveztem a szabadságot. De apa nem élvezte és nem adta fel, talált egy rést ahol ő is befért. Hoppá, szaladjunk csak; sutty ki a rácson, te meg Kutya bent maradtál! Kááár! Vagyis dehogy. Kutya egészen közeljött én pedig riadtan tekintettem fel rá. Köztünk meg ott volt az a jótékony rudazat. A kerítés, amin az ember számára csupán egyetlen a bejárat. Apa, akit Hercegnő Kutyának szólít megfordult és lassan megindult a túloldalon lévő általa is átjárható rés felé. Már azt hittem feladta, amikor nekiiramodott. A mindenét, vissza! Úgy nekilódultam, hogy hátra se néztem, egészen a körbezárt tér közepéig szaladtam -na ezt nem kellett volna! Kutya szélsebesen berontott a szürke simaságra és egyenesen felém tartott. Futás, futás! Kááár, kááárrr -de már késő volt, apa elkapott. A szívem a csőrömben dobogott, Kutya meg csak állt és várt.
Aztán bizonyára érezte, hogy kezdek megnyugodni, mert kisvártatva elindult velem hazafelé.
 
- Te aztán rá tudod hozni a rémületet az emberre Varjuckó! -mondta apa, de a hangjában nem volt semmi bántó és még mosolyogni is tudott -velem ellentétben.
- Ej, ej, Jucóka, ilyet nem szabad! -mondta melegen. - Nehogy azt hidd, hogy minden ebféle olyan, mint a mi Pulink! Ha egy vadabbal összetalálkozol széttép, nem tudsz megszökni előle! Mikor érted már meg?!
 
A szerencsétlen ugrásomra gondoltam az ablakból, arra, ahogy a szökésem indult és bizony be kellett látnom, hogy igaza van. Most kezdtem csak érezni, hogy milyen jó is az a két Apakutya-kéz, mely oly óvatosan borította be tollas testemet. Közben közeledtünk a két széles szürke simasághoz, amin hatalmas szerkezetek szaladgáltak. Menekülésem kezdetén pont itt szaladt el mögöttem egy emberekkel teli óriási gép, épp, hogy nem érte a farktollacskám. De a szele hatalmas lendületet adott, már-már azt gondoltam, repülök újra…
 
- Valóságos csoda Varjuckó, hogy senki nem ütött el, amikor átjöttél itt az úton. Nagy szerencséd volt!
 
Miután hazaértünk, a szokásosnál is óvatosabban tett a helyemre.
 
- Hol sikerült elkapnod? -érdeklődött Hercegnő. Örömmel telített aggódó hangja kedvesen símogatta zaklatott lelkem. -Na mesélj már, mesélj, mesélj! Olyan ügyes vagy! -mondta Kutyának türelmetlenül.
- Nem fogod elhinni! A focipályán, tudod a kutya-futtató mellett.
- Ó, te kis ostoba madár! Csak nem focirajongó vagy? -kérdezte nevetve Hercegnő. De nem válaszoltam semmit. Fölényes öntudattal emeltem magasba csőrömet és hirtelen kitátva majd összecsapva tettem pontot az események tárgyalására.
 
Kis lakóhelyem biztonsággal töltött el veszélyes kalandom után. Már nem kívánkoztam egyedül lenni és semmi sem okozott nagyobb örömöt, mint nyüzsgő kukackáim élvezete.
A szabadság veszélyes tudata megfontolásra késztetett az iránta érzett egyre csökkenő sóvárgásomban.
 

*

Varjuckó – Kalandjaim

 
Ettől a naptól fogva mindenáron bizonyítani szerettem volna családomnak, hogy valóban közéjük tartozónak tekintem magam. Ezért reggelente, a szokásos aerobik órám előtt beiktattam napirendembe a mesereggelt. Ébredésem után rögtön nekiláttam, hogy tudassam velük életemet, elgondolásaimat, csodálatomat a gólya iránt, tudományomat és persze köszönetem, amiért befogadtak engem. Számukra mindez így hangzik;
- Kelep, kelep, kelep, kelep, kelep, gurgyula, gurgyula, gurgyula, káááááár, kááááár, káááár, kááár, kár, kár, kár, hep, hep! - kicsi szünet, csak a hatás kedvéért, majd:
- Gurgyula, gurgyula, gurgyula, vau, vau, háp, háp, kár, kár, kár, hep, hep.
 
Nem is gondoltam, hogy mekkora örömet szerzek beszámolómmal! Meme könnyezésig neveti magát, apa, akit Hercegnő Kutyának hív hahotázik, Hercegnő pedig kuncog. Szóval derűssé válik a hangulat, ezért aztán eszembe sincs lemondani róla.
Pulinál ugyanis nem értem el elsöprő sikereket. Mondhatnám, picurkát se élvezi. A vaus résznél szőrét felborzolja és morogni kezd.?
 
Nekem elég mókásnak tűnik, ahogy kis barátom ugrásra kész testtartásban mutogatja fogait és morog. Teljesen bizonyos, hogy engem soha nem bántana. Miért is tenné? Mostanában már én látom el őt bőséges eleséggel. Ha átugrálok az asztalra, mindig találok valami ottfelejtett finomságot. Rögtön leszórom Pulinak, aki hálásan kapkodja fel, eltüntetve ténykedésem nyomait. Az abrosszal pedig csínján bánok, mert jó ideje rájöttem; pottyantani azt ott nem szabad. Hercegnő mostanság nem is emlegeti a kloákámat… Így aztán sűrűbben látogatok az asztalra…
Mint most is. Hercegnő már tele pakolta a terítéket edényekkel. Mindegyik rejteget magában valami finom falatot. A nagy tál teteje nyitva, a konyhában éppen senki. Megtekintem. Hopp, hopp, hopp, már itt is lennék. No lássuk csak! Ez itt leves.
 
Megismerem, mert merengetővel szoktak kínálni belőle, szép nagy etetőkanállal. Megvárják, amíg kiszürcsölöm a levét és már kapom is újra. Szóval leves. Felugrok a tál szélére, kicsinykét talán belekeverek a csőrömmel… Halászok…
 
- Nézd, Puli! Csirkeláb. Kéred? -Puli figyelmesen felemeli a fejét, lassanként csóválni kezdi a farkát és várakozásteli tekintettel mered rám.
- Kicsit megkóstolom, várj. -A csirketenyérből vájtam keveset, majd Pulinak pöcköltem tovább. Az oktondi állatja! Olyan hangosan ropogtatja, hogy még a hálószobába is behallatszik, pedig az elég távol esik a konyhától.
- Nem pottyantok, nem pottyantok, nem pottyantok. - ismételgetem, ahogy visszaugrok az abroszra, majd a szék támlájára, s innen a kisszekrény után már otthon vagyok. Mire Hercegnő kiért, én unott képpel bámultam a nagyvilágba ülőfámon. Úgy álltam ott, mintha odanőttem volna. Mintha soha el se mozdultam volna. De csőrömet azért gyorsan megtöröltem ülőfácskám oldalán jobbról is, balról is.
-Mit rágtál Puli? Ki adott csontot neked? Tudod, hogy nem kaphatsz csontot kiskutyám. Honnan szedted?
 
Csak a nyelve lógott ki a fejéből, ahogy felülve nézte gazdasszonyát hűségesen, kedvesen, farokcsóválva.
Úgy néz ki, ezt megúsztam. Bár számtalanszor előfordult már, hogy keresni kezdték, amit elcsenegettem innen-onnan. Lett légyen ennivaló, gyűrű, játékmütyűr, vagy miegyéb. Ilyenkor mindig elém állnak -én ettől kissé megrettenve guggolok le- és nekem szegezik a kérdést: Te loptad el? Mindig és újra eljátszom az ártatlan kisvarjú szerepét. Topogás, fejforgatás, odébb ugrás, elfordulás, visszanézés, megfordulás, guggolás, szárnycsapkodás. Ezzel vége. Nem nagy ügy!
 
A mai étkezés azért mégiscsak szolgált meglepetéssel. Na nem a csibekéz eltüntetése miatt lett izgatott a társaság. Étkezés közben jól kitalálták, hogy én fürödni fogok.
- Megyünk a fürdőbe. - állt elém apa.
Fürdés. Fürdés? Úgy értsem, az ember esőt is tud hozni? Egyik bűvöletből a másikba esem. Hirtelen felrémlett régi életem…
 
Szikkasztó kánikulák idején sóvárogva tekintgettünk varjútársaimmal az égre. Valahogy mindig megéreztük, mikor lesz eső. A levegő is nehezebb lett, a szél is másképp osont a fák közé. A verebek igen alacsony repüléssel, zuhangató szálldosással jelezték mindenkinek; ők is tudják, eső közeleg. Mi is, már előre vártuk! Némelyikünk az ágak szélén, kitárt szárnyakkal, néhányunk inkább alant, pocsétára várva. A tócsák jóságos, hűsítő medenceként viselkedtek ilyenkor, amiből még kortyolni is lehetett. Beleguggolni, fejünket, szárnyunkat belemártani… Fenséges érzés volt már csak az eső gondolata is!…
 
De most nem érzek a levegőben se záport se vihart. Még a szellő se rebben odakint. Verőfényes, ragyogó napsütés melengeti az ember építette fészkek falait… l
 
Kissé megijedtem, ahogy apa, akit Hercegnő Kutyának szólít átmarkolta zilált tollaimat. A fürdő egy óriási fehér pocsolyatartóban esett meg. Lám, az ember, bevitte fészkébe az esőt is! Hosszú szárból induló, napraforgó fejére emlékeztető kerek tányérkából zuhogott a víz. Először nem értettem az egészet! Álltam a fehér teknő alján, figyeltem a kerek vízszórót, reméltem, szotyolák is potyognak majd. De csak a víz spriccelt rendületlenül. Aláaraszolgattam. Lassan, óvatosan. Sose lehet tudni…! Eleinte bizonytalanul, bátortalanul, de hamar rájöttem micsoda örömforrásra leltem!
 
Picit kitártam egyik szárnyam a vízsugár alatt, majd a másikat. Egyre merészebben engedtem át magam a zuhanyozás élvezetének. Csőrömet égnek emelve folyattam begyemre és lábacskáimra a langyos csordulást. Még a lefolyót is megcsudáltam, ráébredve minő célt is szolgál az edény alján. Pompásan éreztem magam!
 
- Na, gyere Varjuckó! Elég volt már! - nógatott apa.
- Nem jövök. - válaszoltam, de ő csak azt hallotta; hep, hep!
- Gyere már! Ha itt lubickolsz, estig se száradsz meg!
- Kár!
- Ha kár, ha nem kár, vége. - szüntette meg a vízesést apa, s kezét igen határozottan tartotta elém.
- Akkor se megyek! – ugrottam félre és reménykedve nézegettem fölfelé, ahonnan eddig a víz spriccelt felém.
- Jól van, majd jövünk még máskor is, na! Gyere, gyere szépen! Kérlek Juckó, teljesen elgémberedett már a hátam.
 
Az más! Ha jövünk, akkor megyek, döntöttem hirtelen és engedelmesen átléptem a kádból Kutya vigyázó kezére. Ha tudom, micsoda merényletre készül, bizonyára tovább húzom az időt…
Fogalmam se volt róla, hogy apa, akit Hercegnő Kutyának hív a konyhába fog ma tanyázni! Ültem ülőfámon és elképedve figyeltem, ahogy Kutya kiszedi ládikámból újságaimat, majd kiemeli a ládikát is, széket is és a guanógyüjtemény felé veti tekintetét.
 
Azt már nem! Egyetlen lendülettel ugrottam a kupac közepére, - jó nagyot estem - hogy csőrrel-karommal megvédelmezzem Hercegnő tulajdonát!
 
- Nem bánthatod! Ez a Hercegnőé! Nem adom neked! -üvöltöztem a potyadékok tetején, frissen mosdatott szárnyaimmal söpörgetve a mocskot apa elől. De ő nyilván csak azt hallotta; -Kááár! Kááár! Kááár!
- Menj innen, Juckó! -akart félretolni Kutya.
 
De nem hagytam magam! Futottam egy tiszteletkört a konyhában s rögvest vissza a kupac tetejére, csőrömmel cibálva ki Kutya kezei közül újságocskáimat.
 
- Azonnal tedd vissza!
- Ereszd már el, te makacs madár! Rendbe teszem a lakásodat. Láthatod micsoda piszoktenger van már itt!
 
Csőrömmel odébb toltam apa kezét. A legszennyesebb papírfecnit sikerült megszereznem és a hátam mögé vetni.
 
- Eredj már innen! Nem kaphatod meg a csörömpölőket! Nem adom a babanyakláncot sem! Nem viheted el! Ez itt mind az enyém! Hercegnőnek gyűjtöm. Érted már? -Üvöltöztem teljes erőmből. Jelentőségteljesen koppantottam kettőt a kövön és vártam mi lesz? De ő biztosan csak azt hallotta;
- Kááár! Kááár! Kááárrr!
- Na, gyere, felteszlek az ülőfádra. Onnan is láthatod, csak kitakarítalak. -és feltett. Láttam, hogy nem értett meg. Azon nyomban visszaugrottam. Ezt nem hagyhatom annyiban! Az eséstől beütöttem csőröm tövét, ahonnan vékony csíkban szivárogni kezdett a vér. De a villongás tovább folytatódott. Nem adom fel! Körbe-körbe rohangáltam a konyhában, Puli rémülten hátrált utam elől. Aztán nyújtózkodós pozitúrából vakkantott rám egyet.
 
- Kár! -Hajítottam felé véleményemet. Jobb, ha kimaradsz ebből!
Apa hajthatatlan volt. Csak pakolt, csak tüsténkedett, csak beszélt. Én, ellentétben vele, minden szavát értettem.
- Mi a bajod? Csak tisztába teszlek, ha már fürödtél. Viszont úgy látom akár azonnal fürödhetünk újra!…
- Megyünk a szotyicsőhöz? Nem bánom! Elviheted. -eresztettem el Hercegnőnek szánt guanóimat és az asztal keresztrúdjára kapaszkodva vártam ki, hogy apa, akit Hercegnő Kutyának szólít betartsa szavát.
 
Engedékenységemért bőségesen kárpótolva lettem!
 
Bár a második fürdés számomra kielégítő ideig telt, élvezetes volt, mégsem feledkeztem el sérelmemről. Ahogy visszaérkeztem immár kitakarított kis otthonomba, azon nyomban nekiláttam a dolgok széthordásának. Ládikámmal hamar végeztem. Apa csupán egyetlen lapot terített pohárkám alá, így aztán kevés munkámba telt kiráncigálni és amúgy varjúsan elcsipkedni. Mikor sikerült a konyhakőre kotornom aprólékos munkám eredményét, azonnal utána ugrottam. Tudod, általában és úgy komolyan nem szoktam elhagyni ülőfáimat. Ha mégis, akkor látogatásom az asztalon heverő érdekességeknek szól. De most különösen mérges voltam, amiért apa, akit Hercegnő Kutyának szólít elbitorolta Hercegnő jussát. Az ülőfák alá leterített újságok sebes iramban kerültek a ládikabeli lap sorsára. Alig bírtam kivonszolni a konyha közepére e hatalmas lapokat. Jó ideig vesződtem a feladattal mire úgy találtam, talán kész van. Akkurátusan szétkotortam lábaimmal, mindenhova jusson. No és, hogy Hercegnő örüljön, minden inciri-finciri kis fecnire guanót is ültettem. Roppant boldogan és elégedetten ugráltam fel helyemre, ahol hangos ˝énekszóval˝, repesve vártam eltűnt Hercegnőmet:
-Kelep, kelep, kelep, kelep, kelep, gurgyula, gurgyula, gurgyula, káááááár, kááááár, káááár, kááár, kár, kár, kár!
 
A hatás nem maradt el. Meme kacagott, Kutya hahotázott, Hercegnő nevetett. Mikor beléptek a konyhába, egymásba kapaszkodva könnyeztek a nevetéstől.
 
- Menjetek ki innen! - Szólt Hercegnő, mikor végre levegőhöz jutott. -Többet ne tedd rendbe a madarat, hallod, Édesem? Soha többé! Láthatod, ez az én dolgom! Ha Meme helyett én adok neki friss vizet, akkor belepiszkol a pohárba. Tudomásul kell venni, hogy a más dolgába nem avatkozhatunk bele. Még akkor se, ha segíteni akarunk.
 
Gyönyörűséggel vegyes örömmel szemléltem, ahogy Hercegnő mindent, mindent összeszed. Beteszi egy óriási zsákba és elviszi magának. Elhatalmasodott rajtam a megelégedettség és fejemen felborzolt tollakkal duruzsoltam kedves barátnőmnek; hep, hep, hep.
Vitathatatlanul elégedett vagyok sorsommal, bár nem múlik el nap, hogy hátrahagyott életem ne villanna eszembe. Sokszor gondolok testvéreimre, szüleimre, bensőséges, meleg fészkünkre. Ha a szabadban varjak énekelnek, van, hogy válaszolgatok, üzengetek, kérdezgetek társaimtól.
 
Többször előfordult, hogy válaszra se méltattak… Most már nem érzem annyira a szomorúság magányát. Kismeme folyamatosan gondoskodik jó hangulatom biztosításáról. S ahogy töprengek úgy találom, hogy én pedig új családom jó közérzetét biztosítom. Akaratlanul. Vagy mégse?
 
Egyik este, már éjszakai gubbasztásomhoz készülődtem, mikor Meme szaladt be konyhámba.
- Szia, Juckó! - Üdvözölt, mint mindig, ha meglátogat.
- Hep. Hep. - Válaszoltam és érdeklődve figyeltem, ahogy kitárja a mellettem álló kisszekrény ajtaját. Hercegnő is szokott oda nyúlkálni. Mindenféle húsokat, sajtot, tojást varázsol ki belőle. De sajnos mindig visszazárja a fehér ajtót, ezért még soha nem volt módom bekukucskálni, mit is rejteget előlem lépegetős szekrénykém ajtaja. Most! Most viszont, most Meme kiemelt egy Túró-Rudit és itt hagyta a szekrényt nyitott ajtóval. Tüstént az ajtóra ugrottam. Előrehajoltam és felfedeztem én is a Túró-Rudik lakhelyét. Az ajtó rekeszébe rejtve lapultak szépen egymásra helyezve. Felfedezésem nagy örömmel töltött el. Abban a pillanatban kiemeltem egyet és odadobtam Pulinak.
- Kérsz, Puli? -Naná, hogy kérte! Nagy bőszen nyomta rá orrát és szagolgatni kezdte. Majd tuszkolta maga előtt, két mancsával átfogva tolta, tolta, azután segélykérően rámnézett.
- Segíts, bontsd ki! Kérlek bontsd ki nekem!
- Várj, előbb magamnak. -intettem türelemre, azzal kiemeltem még egy Rudit és feltéptem a papírját. Mivel az ajtó tetején nehéz Túró- Rudit habzsolni, így leugrottam
az ajtó elé. Itt legalább jól beláthattam annak tartalmát is, fenséges lakomám közben. Dézsmálásom közepén, váratlanul gurult elém Puli Túró-Rudija. Visszahökkentem ugyan, de tüstént feltéptem neki.
- Itt van, eheted! -kotortam elé lábammal.
 
Viszont mi lehet még a szekrényben? Torpantam meg, visszadöbbenve saját Rudim felett. Az ajtó még mindig nyitva állt, mögötte Puli tolta, tolta előre kedvenc csemegéjét.
 
- Benézek. -Közöltem vele. És benéztem. Egészen beálltam a szekrény elé, majd bedugtam a fejem és fél lábbal már be is léptem. Egész magasan kuporogtak az érdekes dolgok.
- Nahát! Tejföl! -ujjongtam és csőrömmel kilöktem a polcról, csak úgy puffant a tetején, Puli nagy ámulatára! De ahogy bozontos fejét oldalra kapta, véletlen meglökte a szekrényke ajtaját. Az pedig hirtelen csukódott, engem meg szépen betessékelt a szekrény belsejébe. A meglepetéstől még levegőt se kaptam kis ideig. A döbbenet multával leguggoltam a polcon és figyelni kezdtem, mi lesz. Semmi nem lett. Amúgy korom sötétség vett körül. Lábaimmal helyezkedni szerettem volna, ettől aztán kétségbeejtő helyzetbe kerültem. Először az egyik, majd a másik lábam is leesett a semmibe, hasam pedig két vékonyka pálcika közti résbe szorult. Bár fejemet tudtam mozgatni, meg se mertem mozdulni, bizony percekig. Hallottam, ahogy Puli ugat, rohangál és kaparja az ajtót. Csak nem Ő is be akar szállni mellém?! Ettől a gondolattól összeszedtem magam, csőrömmel hatalmasakat kopogtatva a sötétség ajtaján. Kisbarátom nyilván rájött, hogy nem jósszántamból távoztam a szekrény sötétjébe, mert berontott a nappaliba is segítségért. Oda aztán hívás nélkül még soha be nem tette a lábát. Ahogy füleltem, hallottam amint beszalad, sír, ugat, rohangál, felugrál a bútorokra és nyüszít. Teljesen megnyugodtam. Puli okos. Mindjárt rendbeteszi a dolgainkat…
 
Bár mindig melegségre vágytam, kezdtem érezni, milyen dermesztően hideg környezetbe száműztem magam. Még erőteljesebb kopogtatásba kezdtem! Jöhetne már valaki!
- Varjuckó! - Tárta ki az ajtót Hercegnő.
 
Elég hamar rám talált.
 
- Kár. -panaszoltam azonnal és boldogan tűrtem, ahogy kiszabadít rabságomból, külön ügyelve a rácsok közé pottyant lábaimra.
- Ennyire meleged volt, kismadaram? Fagyit kerestél? Vagy csak egyszerűen hűsölni húzódtál ide? Mit csinálsz te folyton, te oktondi? Veled mindig történik valami rendkívüli! -beszélt hozzám kedvesen, és már éreztem, hogy nincs semmi baj. A melegség újra rám talált, szeretnek, fontos vagyok.
Azért Puliról se feledkeztem meg. A vacsorához tálalt sonkát egytől-egyig neki szórtam le hálám jeléül. Kicsikét meg is nehezteltem családomra, amiért ezt zokon vették tőlem. De az emberek nem tudhatnak mindent…
 

*

Varjuckó – Óvatlanul

 
Bizonyára elhiszed nekem, ha mondom, márpedig mondom; nagyon szeretek a konyhában lakni. Nagyon szeretem új családomat, akik nem varjak és nagyon szeretem vadonatúj életemet. Ha tudnék szállni, bizonyára visszajárnék hozzájuk, sőt még fiókáimat is rájuk bíznám, ha tehetném… Viszont tudom, nem lesz kisfiókám soha, mert társam se lesz soha. A társam helyét felváltotta a kényszerű barátság az emberrel. Talán még örülnöm is kéne, de persze örülni ennek nem lehet. A minap éppen reggeli tornám alatt, ablakunk előtt szállt el egy pompás varjú. Társat keresett magának, akivel fészket rakhatna, kicsinyeket nevelhetne…
 
Gyönyörűen énekelt…
 
Valósággal suhantam az ablakhoz. Pillanatnyi tétovázást se engedtem magamnak, azonnal repülni akartam vele! Ha másért nem is, de legalább elbeszélgetni a varjúélet dolgairól vagy barátságot kötni. Hiszen oly régen nem volt módom már ilyesmire.
 
- Kááár! - kiáltottam neki ahogy még szálltam… estemben a föld felé. Akkor eszméltem rá, hogy hát én nem tudok már repülni! Hogyan felejthettem el? Ráadásul nincs is otthon senki. Így nem is vehetik észre, hogy elvesztem. Istenem! Nem szabad messzire keverednem! Nem szabad távolra mennem!
 
Csupán a bizonyosság kedvéért még kis ideig próbálkoztam a felemelkedéssel, de be kellett látnom; ez nem megy. Csüggedten ballagtam a fűben. Ez legalább élvezetes. Itt-ott bekapkodtam egy-egy ténfergő rovart, megszagoltam néhány növényt. A macskát riadtan észleltem, ahogy lopakodva közelít felém.
Na, már csak te hiányoztál! Rémisztő nagyot üvöltöttem rá. Egy óriási kár! megtette a kellő hatást… kis időre. De emlékeimből nem sikerült kitörölni a tigris mutációjának eme példányát s rémülten figyeltem minden mozzanatra, ami körülöttem történhet. Varjútestvéreim mind elszálltak már, ügyet sem vetve rajongó örömömre, amit már csak a látásuk során is azonnal érzek. Ösztöneim talán örökre hozzájuk fűznek, hiába tudom és érzem, az engem gondozó család számára fontosabb lettem, mint nekik valaha voltam és lehettem. Hiába, én varjúnak születtem, varjú vagyok és az is maradok.
 
A céltalan kószálás örömtelenné vált. A szabadság veszélyei előtörtek emlékeimből és óvatosság váltotta fel vakmerőségemet. Nem mertem messzire távozni, nehogy végleg elveszítsem a melegséget, amire mindig is vágytam. A délelőtt viszonylag hamar eltelt azzal, hogy kerülgettem a macskákat és a szabadon lézengő kutyák útjából tértem ki. Ez a feladat nem is volt annyira megterhelő és veszélyes se, mint menekülni ismeretlen emberek elől. Találkoztam egy nagyhatalmas mélyhangúval, aki köveket dobott felém. Iszkolnom kellett, mégpedig úgy, hogy ne kerüljek messzire ülőfáimtól…! Egy tüskés bokor alja mentett meg. Itt találtam pár bogarat is, amit megebédeltem, majd figyelni kezdtem az utat, hátha felfedezem apa járművét, vagy Hercegnőt. Csak pár kapunyi távolságra voltam elhagyott konyhaablakomtól.-Hol vagytok? Elvesztem, gyertek! -kiabáltam később és körbe-körbe futkározva próbáltam felemelkedni. Károgásommal sikerült felhívni magamra a gyerekek figyelmét, akik valamivel nagyobbacskák lehettek Meménél. Társaságuk sokáig inkább rossz volt, mint jó. Hosszasan üldöztek, mire felkapaszkodtam a legmagasabb és legtüskésebb bokor tetejére. Sűrű lombja eltakart a fürkésző tekintetek elől, én pedig ujjongó örömmel fedeztem fel apa, akit Hercegnő Kutyának szólít autóját a délutánban.
 
Milyen szomorú lesz otthon! - gondoltam azonnal és hatalmas károgásba fogtam. Sokáig semmi nem történt, de lassacskán kis gyerek csoport gyűlt össze a fa nagyságú bokor alatt és engem kutattak.
 
- Nézzétek! Itt egy varjú! -kiabálták egymásnak. Számukra elérhetetlen magasságban, biztonságom teljes tudatában ordítoztam, szinte szünet nélkül. Az ágak vékonyan rezegtek pilicka lábaim alatt. Folyamatos artikulációtól megkopott hangomnak még testemmel is muszáj volt lendületet adni, hogy meghallják. Meghallják azok, akiknek szól. Rezgett az ág rendületlenül!
- Puli! Kutya! Meme! Hárrcágnó! Káááár!
- Figyelj, Zsuzsi! - szólt az egyik kislány. -Ez a varjú olyan mintha beszélne. - Én csak egy Memét ismerek.
- Aha, én is. És nekik van pulijuk is. Tudod, az a fehér! Olyan édes!
 
Azonnal újrakezdtem.
- Puli! Meme! Meme! Kutya!
- Tényleg! -tűnődött a Zsuzsi. - Nem lehet, hogy ez a Memciék madara? Meg kéne kérdezni, hátha mégis az övék és haza akar menni. Te csöngess be, én addig figyelem el ne szálljon.
Még, hogy elszállok… Nagy várakozással tekintettem a jövőbe, amit a kis szoknyás intézni tud az érdekemben. Nem kellett sokáig várnom! Láttam, ahogy apa, akit Hercegnő Kutyának hív szinte rohan a bokor felé, felém.
 
Még a köztünk lévő távolságból is érzékeltem bőrén a féltő aggódást és éreztem, igazam volt. Nagy szomorúságból emelkedik az öröm felé.
 
- Kár! Kár! Káár! - lélegeztem fel végre én is. Már lépegettem is lejjebb, s lejjebb a bokor ágain, hogy könnyebben tudjak kedves barátom kezére ugrani. Szegényt felsebezték a bokor tüskéi, ahogy bebújt alá, hogy elérhessen. Pedig már rendesen csörtettem felé. Szinte rohantam!
- Gyere kicsi Varjuckó, gyere! - biztatott. De nem kellett már a bíztatás, jöttem, léptem, örültem. Nagyon örültem. S ahogy kezén ülve néztem az arcát, a nevető szemét, megkönnyebbült hálával igazítottam helyére szemöldökének borzas tollait.
 
Folytatjuk.

*************************************************

14.  JÉZUS TANÍTÁSAI  

 A HEGYI BESZÉDRŐL - SZELLEMI MAGYARÁZAT ÁLTAL 

 

Írta: Poór Edit

(XIX. rész)

 
MINDEN FA, AMELY NEM TEREM JÓ GYÜMÖLCSÖT,
KIVÁGATTATIK ÉS TŰZRE VETTETIK
 

Aki nem tud igaz jót felmutatni, az a saját bűneinek
következményeit megemésztő szenvedésekre vettetik.
Bizony elrettentő a jövő azok részére, akik nem
hisznek az Isten által adott törvényben és nem
térnek meg gonoszságaikból, hogy ezáltal igaz
jókat cselekedve a törvény szigorúsága elől ezeknek
a jóknak védelmébe menekülhessen.
 
AZÉRT AZ Ő GYÜMÖLCSEIKRŐL ISMERTETIK MEG ŐKET
 
Nem beszédekről, külső formák betartásáról,
a tetszelgő önmagasztalás kedvéért cselekedett
jókról, tudhatja meg a hívő lélek, hogy igaz vagy hamis
próféta – e az, akinek hinni akar, hanem az egész életéről
és azokról a célokról, melyeket követett és követ.
Mert, ha későn veszi észre, hogy hamis prófétát
követ, akkor nagy lelki megrázkódtatás éri,
és áldozatul eshet, annak a látszati, külsőséges
valaminek.
 
NEM MINDEN, AKI EZT MONDJA NÉKEM; URAM!
URAM! MEGYEN BE A MENNYEK ORSZÁGÁBA;
HANEM AKI CSELEKSZI AZ ÉN MENNYEI ATYÁM
AKARATÁT
 
Sokan a külsőséges formákat híven betartják,
buzgók az imádkozásban, akár a mások tanításában,
de a legkisebb ellentmondást sem képesek eltűrni,
a legkisebb sértést sem képesek megbocsátani.
 
Ők nem szolgálni, hanem magukat szolgáltatni akarják.
Mert talentumukat nem Isten adományának
tartják, hanem kiváltságosnak, többnek, jobbnak
tartják magukat, a többi embernél.
 
Ezért mondja az Úr, hogy nem az megy be a
mennyországába, aki a hit külső látszatával bír,
de a belső Isteni akaratot megérteni nem tudja,
mert ha az ilyen lélek megértené a lényeget,
nem tulajdonítana felettébb nagy jelentőséget a külsőnek.
Az ilyen lélek minden tettetett külsőséges,
jósága hiába való, mert elbukik azon a
próbán, amellyel az Úr az övéit választja ki.
 
Mert Istennek nem a külső emberre van szüksége
hanem a belső lélekre.
Akinél ez a belső nem tudott beolvadni Isten
törvényébe, az kívül marad.
 
Folytatjuk.

*************************************************

 15. VERSRŐL VERSRE 

 

 TAVASZI HANGOK  - KORTÁRSAINKTÓL 

 

SZILÁGYI ANITA: Rianás

 

Rianás feltörte,

Balatoni csendet,

Víz felszínét meggyűrte,

Jégtáblák csapódása csenget,

Csörgés, csattogás,

Morajló mennydörgés,

Messze hallatszik a durranás,

Jégpáncél tördelés,

Süvítő széltépés,

Könnyen léket vághat,

Reccsenő repedés,

Vízen zsilipet nyithat,

Régen a jégre szekérrel mentek,

Egész család ült a bakon,

Észrevétlen rianásba estek,

Halálra fagytak fagyos tavon,

Rianás roppan, hajnalban,

Tavaszt csörgetnek jégzengések,

Fagykockák hasadnak hasábokban,

Jégbordák olvadni kezdenek.

.........................

 
Csomor Henriett:
Kipattanó pitypang
 
Tavasz jár, a tél után.
Kertjeikben megkezdik,
munkájukat a gazdák
gyümölcsfáikat metszik.

Hová a fészkét rakja a fekete rigó,
Konyhakertet csinál
a gazdasszony,
megteremjen benne
a zöldség és a főzelék.
Útmentén a fűszálak közül,
megjelenek a tavasz virágai.
Gyermekláncfű lámpását
óvatosan szakítja le,
a barna kislány.
Vidáman elfúja
szöszeit széjjel viszi
a szél a levegőben.
Madarak hangjait hallgatva,
kellemes hangulatot árasztanak.
Széles e határba,
hol az ember lelke
örömmel teli.
 
2023. február 18.

......................

 

Kovács Tibor: Húsvét

 

Tavasz van, süt a nap is,

Nyuszika is elő bújt már,

Hívogatja a rét, mely virágba borult,

Készül már a húsvétra Ő is,

Gyerkőcök és Babócák is várva várják,

Mily finomat és jót tesz a fészekbe,

Készülsz a húsvéti ünnepekre,

Sütsz s főzöl,

Fested a tojásokat is,

Pirosat, barnát, sárgát s tán zöldet is,

Míg sürögsz forogsz a konyhában,

A kis Babócák szedegetik a fűvet,

Kicsiny kosárkába gyűjtve,

Ebből készül majd a fészek,

Az aprócska kezek szedegetik rendületlenül,

Lassan össze gyűlik a kicsiny kosárkába,

a fészekre való,

Dolgos kis kezek rendezgetik a fűvet,

Lassan össze áll a fészek is már.

Így várva a nyuszit, hogy hozzon valami finomságot, s valami szépet és jót.

 

Áldott boldog húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek!

 

2023. Március

........................................

 

BODAI ILDIKÓ: A csendes napok fáradt világa..

 

Mélybe zuhanó

könnyes álmok.

Lassú tűzben égett várakozás..

Vajon merre megy,

ez a világ..

Halk sóhajunkat,

ki hallja meg..

Mikor

összerezzen 

a szív,

és ránk tőr, a félelem.

Holnapok bizonytalan érzések fényében, megbújó lelkek vagyunk..

Erő legyen

velünk,

és halljuk meg egymás szavát..

Mert majd mindenki

az életéért kiállt..

 ...........................................

 
ENGEL CSABA (ERDÉLY): Bármikor...

Akkor szép a hajnal
ha van ki átöleljen,
Amikor tükörbe néznek
azok az álmos szemek,
Megérzik és látják
hogy valaki ott áll mögötted,

Megérint s halkan megszólal,
szeretlek kedvesem,
S csókja újra ágyba csal
s álmait megosztja veled.
 
Akkor szép a nappal
ha van ki gondoskodjon rólad,
Amikor távol van és foglalt
Ő akkor is gondol rád,
S te időben elébe mész
és tárt karokkal várod,,
Az ő érkezése
arcotokra mosolyt varázsol,
S máris boldog vagy,
hogy ismét újra látod.
 
Akkor szép a naplemente
ha van ki fogja a kezed,
Amikor egymás szemébe néztek
s a csillagok ragyognak,
S egyre tisztábban látjátok,
hogy fénylik a horizont,
És az aura átölel,
tisztasága színeket ont,
Ereje elkápráztat
s szerelmet vall az esti csók.

 2023.03.

...................................

 Szaip Istvánné (ANGLIA):

Megkérdezlek, vándormadár

 

Megkérdezlek, vándormadár:

Két hazát mért választottál?

Melyikük ad otthont Neked,

Hol ver gyorsabban a szíved?

 

Két hazából melyik igaz:

Hová indulsz, vagy mit elhagysz?

Sokan keltek útra ősszel.

A megélhetés nagy úr, sürget.

 

Hosszú-hosszú utad során

Hogyha hullócsillagot látsz,

Gondolsz-e rá, kicsi madár?

Idegenben porba hullnál.

 

Ki fog téged megsiratni?

Kinek fogsz majd hiányozni?

Látod, kedves vándormadár,

Nagyon komisz ez a világ.

 

Akinek van két hazája,

Mindhalálig hontalan az.

*************************************************

 16. MESÉK VILÁGA 

 

DÁMA LOVAG NAGY CYNTHIA ÍRÓ KÖLTŐ : Natali, a vámpír és a kanász

 

Oroszország 200 évvel ezelőtt, a Cár várkastélyában....

 
A Cárnak volt egy 19 éves gyönyörű leánya, akinek nem lehettek barátai. Emiatt esténként kiszökött  a várból és próbált magának keresni. Szép őszi este volt. Natali az esti csodás fényeknél bámulta a csillagokat és a bulizós negyed felé vette az irányt. Jó kedve volt, és szökdécselve ment egyik helyről a másikra. Felgyorsította lépteit és kivágott egy lány elé, aki épp ott lépdelt. Abban a pillanatban mintha valami megcsípte volna a nyakát. Nem látott senkit, így ment tovább és az a lány is eltűnt mögüle. Pár perc múlva szédülni kezdett és nem érezte jól magát. Hazament. A Cár Apuska és Anyuska már nagyon türelmetlenül várta a szökevényt. Ahogy meglátták leányukat, az Anyuska felsíkoltott és elájult. Apuska kezéből is kiesett a pohár. Ugyanis Natali nyakán két harapás nyom volt, amiből folyt a vére. Azonnal tudták, 

hogy a lány

Nagy Cinthia

 vámpírral találkozott és megharapta. Natali sejtette, hogy

 a másik  lány helyett Ő kapta a harapást. Nem ijedt meg, sőt!

Kipróbálta a nagy tágas teremben, hogyan is kell repülni, eltűnni.

 Az öreg Cár orvosért üvöltött. Semmit se tudott tenni, így hívták a Cár nénjét, aki Tündér Tünde volt és ha jó napra ébredt, csupa jót tett! 

Ám, ha rosszul ébredt, megátkozott mindenkit. Ilyenkor, már inkább

 fel se kelt az ágyból, nehogy ártson valakinek. Most jó napja volt, de csak annyit tehetett, hogy mérsékli az átkot, ami ezzel járt és 200 évre mély álomba szenderül a lány. Mire felébred Ő várni fogja, hisz 500 

évig él a Tündér Tünde anya és addig van idő bőven. Kiválasztottak 6 testőrt, akik boldogan vállalták a feladatot és önként tartották oda nyakukat a harapásra. Habosbabos koporsó lett az ágya, elköszönt az aggódó szülőktől és a kastély egy távolabbi tornyában alakították ki a szobáját, ahonnan csak az ablakból tudtak ezután elrepülni az őrzői és vigyáztak rá állandóan felváltva. Telt múlt az idő! Letelt a 200 év. Natali ébredezni kezdett, és nagyot nyújtózott. Már várta a jó meleg rózsa fürdő, amit annó megrendelt. Jól esett lemosnia a 200 év mocskát, szagát magáról. Egy alapos fogmosással kezdte, hegyes fogait elrejtette. Közben kifaggatta őrzőit, hogy minden utasítást betartottak-e? Kizárólag havonta egyszer ehettek, és csakis az erdő madaraiból. A kóbor kutyáknak adták a kiszívott vérű testeket és a megmaradt tollakat is el kellett ásniuk, nehogy valaki azt gyanítsa, hogy vannak vámpírok. Hoztak neki korhű divatos ruhákat, amiből felöltözhetett a még mindig 19 évesnek látszó lány. Nem volt éhes, ez is a varázslat része volt. Este elment szétnézni, hogy mi is történt ennyi idő alatt, nem tudták lebeszélni. Az úton haladva hallotta, hogy kukorékol a kakas, egyre közelebbről. A hatalmas kakas futott utána és csipkodni kezdte. Annyira megijedt, hogy se felszállni se eltűnni nem tudott. Ha meg is próbálta, az állat is felröppent és hatalmasakat csípett a lány formás hátsójába. Még a kezébe is kapott párat. Sikítozva futni kezdett és már az utca vége felé ért. Azon túl már csak a mező volt,ahol épp a kondát hajtotta ki a kanász. Figyelte egy ideje a történteket és a hasát fogta a röhögéstől.- Hát te mivel hoztad ki ennyire a sodrából ezt a jószágot? - de választ nem várt. A lány a kanász mögé bújt, aki a botjával  jó nagyot koppintott a kakas elé, aki tollát felborzolva megállt. Farkasszemet néztek, majd a kanász rászólt a kakasra, hogy  ha nem akarja a bográcsban pörköltként végezni, akkor tüstént húzzon el és hagyja békén a lányt.
 
A kakas, mintha megértette volna az emberi szót, még nézett rájuk kicsit, aztán felborzolta a tollát ismét, előre nyújtotta a nyakát, nagyot kukorékolt és sarkon fordult. A lány ekkor kapott észbe, hogy hátulról teljesen átölelte a kanászt és elszégyellte magát, lesütött szemmel el engedte. Nem tudta, hogy most mi fog történni, hisz a horizonton túlról átsütött az első napsugár. Ők ketten meg csak bámulták egymást szó nélkül. Natali érezte a nap melegét a bőrén, előbujt a fényesen sütő napocska. Hevesen kalapált a szíve, hisz nem tudta mi fog most vele történni. Valami fura érzése volt és nem tudott a fiú tekintetéből szabadulni, de nem is akart. - Köszönöm – suttogta és átölelte a fiú nyakát. Ahogy átnézett a válla fölött, a nap sugarai között meglátta Tündér Tünde anyót, aki mosolyogva mutatta az ujjával, hogy minden rendben van. Tehát a kakas csípésekkel megtört a varázs és megszűnt vámpírnak lenni. A fiú zavarában megkérdezte, hogy nem reggelizne - e vele? Naná, hogy Natali igent mondott, hisz farkas éhes lett. A kanász röstelkedve tette a lány elé a szalonnát, édes hagymával és friss házi kenyérrel. A lány megnyugtatta, hogy 200 éve nem evett ilyen finomat, aminek a kanász nagyon örült, persze semmit sem értett belőle. Natali a kanásszal együtt élte le emberként a hátralévő életét, boldogságban.
 
Itt a vége, fuss el véle....

*************************************************

 17. ELBESZÉLÉS 

 

ERDŐS SÁNDOR : Egy kis séta

 
– Apa, mond, ha megjelenne most egy tündérke és lehetne választani, mivé varázsoljon mi lennél? – kérdezte tőlem csillogó szemű fiam, mikor napi megszokott sétánkat tettük a közeli erőben.
 
Szerettem én is és a fiam is ezeket a kis kirándulásokat. Sokat beszélgettünk a látnivalókról és arról a csak fiam képzeletében élő mesevilágról, ami őt körbevette. Sajnos mi felnőttek már elfelejtettük azt, hogy milyen 

érdekes lehet minden kis apróság a képzeletünk 

segítségével.

Erdős Sándor

Fogtam a kis kezét és elrévedtem a múltamban. Eszembe

jutott édesapám, akit a politikai meggyőződése miatt meghurcoltak, megnyomorítottak és tönkretettek. Eszembe 

jut még olykor megnyugtató szava, simogatása. Eszembe

jut anyám is, aki sokkal fiatalabb volt apámnál és úgy érezte eltékozolta az életét, mikor az öt gyerekét megszülve élemedettebb korba lépett. Ezt agresszióval fejezte ki mind 

a világ, mint felénk. Rengeteget vert és terrorizált minket. Persze csak akkor, ha apánk vagy nagyszüleink nem látták. Tőlük tartott. Nagyanyám, mint tyúkanyó védett minket mindentől és mindenkitől. Néha teherként fogtuk fel ezt a

túlzó gondoskodást, de ma már érzem azt a mindent átható szeretetet, ami a lényéből fakadt. Nagyapám a „Nagy háború” veteránja legtöbbször a kertben üldögélt egy fotelban és távolba révedt szemmel bámult. Emlékezett ilyenkor, emlékezett a borzalmakra, amiket átéltek, de nem beszélt róla sohasem előttünk. Nagyon szerettük, de tartottunk is tőle, mert kemény ember volt. Nem félt semmitől és senkitől, csak nagyanyámtól tartott. Szép házasság volt az övék. Sírig tartó.
 
Hogy szép gyermekkorom volt-e? Állíthatom, hogy igen. Tartalmas és kellőképpen szabad. Édesapám nyugodt, erősfényű tekintete és halk szava mindig támaszom volt és lesz is, ameddig csak élek.

 *

Visszatértem a jelenbe és élvezettel legeltettem pillantásomat a csodás fényekben játszó erdőben. Minden az élet és halál örökös körforgásáról mesélt, de mindezt oly békével telten, oly szépen amire csak a természet képes. Elnéztem a szorgos hangyákat az út mellet heverő békatetem mellett, ahogy hazahordják kis darabokban a halott állatot. Új életet táplálnak vele a bolyban. Minden a megújhodásról mesélt. Egy öreg kidőlt már korhadó fán pihent meg a tekintetem. Az idős halott nyárfa mellet apró kis facsemeték nyújtogatták törékeny ágaikat az ég felé. A kidőlt fa még halála után is óvta a jövő nemzedéket a széltől. Korhadt testével táplálta a jövő reménységét. Mint apám emléke engem.
 
Ránéztem kisfiam kérdő arcára és megláttam benne azt a bizalmat, amit én is éreztem apám mellett.
– Tudod fiam, ha jönne egy tündérke én azt hiszem fa szeretnék lenni. Egy erős nyárfa. Az szeretnék lenni.

*************************************************

 18. CSALÁDI ÖRÖMÖK 

 

GRUBER MIKLÓS: Morzsi és a nutriák, egyéb állatfajták

 
Történt egy ősszel, hogy Mama elvállalt egy munkát: cirkot kellett szedni. Jó pénznek nézett ki, Mama és Papa elhívták Anyát és Apát is. Kocsival mentek, mert messze volt. Mi legyen Morzsival?
– Mi? Mi? – mondta Apa – visszük őt is. Majd a gazdája figyel rá!
Így is történt reggel bepakoltak, Morzsi is beugrott és irány a nagyvilág. Odafelé Apa vezetett, hazafelé majd Anya. Hátul Mama, Kismiki, ölében a kutya és Papa.
A cirok szedést – Kismiki kifejezésével élve a „nyasszogatást” – úgy kell elképzelni, hogy a növény „szakállát húsz centis szárrésszel metszőollóval levágták, a szárat pedig X alakban letaposták. Arra tették a levágott cirkot. Morzsi és gazdája szaladgáltak, bújócskáztak a cirokföldön. Egészen addig, míg fel nem repült iszonyú robajjal egy fácán előttük. Akkor aztán inukba szállt a bátorság és visszaszaladtak a többiekhez.
 

Grúber Miklós

– Apa mesélsz?
– Mit meséljek?
– Morzsit és Lapatya manót.
– Lapatya nem itt él, fiam!
– De lehet azt mesélni.
 
Így aztán Apa mesélt.
– Hopp! Hopphopp! – kiáltott Apa és eliramodott. Csak nézték, hogy most meg mi történt? Persze Morzsi is utána rohant, szaporán szedve rövid, görbe lábait. Egyszer csak látják ám, Apa hasra vágódik, majd felugrik, kezében magasra emelve egy kis vadnyulat.
– Mit akarsz evvel a nyúllal? – kérdezte Anya, bár ő kérdezés nélkül is tudta a választ.
– Beteszem valamelyik szoptatós anyához.
– Úgyis elpusztul – mondta Papa.
 
Aznap még kettőt fogott. Volt a kocsi csomagtartójában egy doboz, oda betették őket Kismiki és Morzsi felügyeletére bízva. Még szürkület előtt végeztek a kijelölt területtel.

 *

Otthon az volt az első, apa és fia szoptatós anyák után néztek. Kivették a ketrecből őket, a kis jövevényeket pedig berakták a kicsik közé, jól betakargatva az anyanyúl szőrével, amit az azért tépett ki, hogy meleg fészket csináljon a kölykeinek. Egy fél óra elteltével visszarakta az anyákat. Aztán eltelt pár nap, a kisnyulaknak kinyílt a szemük és megjelentek a ketrecben. A kis vadnyúl már előbb kijött, mivel idősebb volt a többinél. Kiszaladtak a fészekből – az elletőből, amit Apa csinált minden anyának – szoptak, majd visszaszaladtak aludni. Aztán egyre gyakrabban előjöttek. Szaladgáltak, ugrándoztak. Csak a kis vadnyúl nem ment semmire. Neki csupán a lábai nőttek. Akármelyiket nézte, mind egyforma volt.

 *

Egy napon, mikor úgy látta, itt az idő, Kismikivel kirakták a negyven, negyvenöt nyulat a neveldébe. Morzsi ott feküdt köztük. Szaladgált viháncolt a sok fehér szőrgombolyag. Na, de a három vadnyúl…! Cikáztak a többiek között. Semmit nem szelídültek. Soványak voltak, fülük hosszabb a háziakénál, lábaik is hosszúak.
Mikor akkorára nőttek a fehér nyuszik, hogy elérték a három kilót, apa felpakolta őket és elvitte leadni. Közben az anyák már ismét ellés előtt álltak. Bizony, három fészekalj elment, a három vad még a két kilót sem érte el.
 
– Nyúzd meg őket! Jók lesznek ebédnek – mondta Anya.
 
De Apának volt egy titkos terve: bepároztatja őket a kaliforniai és az újzélandi bakokkal.
Történt egy nap, hogy az egyik vadnyúl nekirugaszkodott és kiugrott az ablakon. Morzsi is felpattant, uzsgyi, utána! El is kapta szakszerűen, majd megragadta a nyakánál és visszacipelte a neveldébe, mire Apa beavatkozhatott volna. Most mit tegyen a kiskutyával, aki büszkén mutatta, hogy nem engedte megszökni, hanem visszahozta. Nem volt szíve megbüntetni, de megdicsérni sem akarta. Aztán mégis meglágyult a szíve és megsimogatta okos buksiját.
Nagyon örült a kis tacsi – puli keverék. Büszkén körberohanta az udvart, vakkantgatott, meghemperedett. Mindenkivel tudatta, hogy milyen okos és ügyes jószág ő.
 

*

 
Mama és Papa nutriát tartott. Külön épület készült nekik, fürdőmedencével, jakuzzi… Izé… Történt, hogy a növendékek kimartak három példányt maguk közül.
Mit lehet tenni? Anya megsajnálta őket, „Vigyük haza!”
– Aztán hova teszem őket? – Akadékoskodott apa.
– Inkább hagyjuk elpusztulni? Majd megoldod…
 
Apa még morgott egy darabig, majd beleegyezett. Hazavitték a három szerencsétlent.
 
– Hogy oldom meg a fürdőjüket? Az elletőt? Miből építsem föl? – morgolódott Apa. Végre aztán a tenyész nyulaknál kiszemelt egy sarkot, beásott a földbe egy teknőt, csatornát csinált, majd téglafallal lerekesztette a helyüket. Most már aztán szökött is meg, hogy megigyon egy sört, de legfőképp, hogy Anya nehogy még megbízza valamivel.
– Hol jártál? – Kérdezte Anya? – Gyere mutatok valamit. – Azzal megfogta Apa kezét és hátrahúzta a nyulakhoz. Apa alig bírta visszafojtani a nevetést. Morzsi a nutriák között feküdt, Kismiki egy széken állt és sárgarépát dobált nekik.
– Elegem van! Hol lehet itt felmondani? – kérdezte Apa.
– Sehol – válaszolt Anya.
 
Így aztán az udvar ura, Morzsi, a kocánál szopott, kergette a kecskét, persze Anya kecsketejet is adott neki, beugrott a növendéknyulakhoz, hűsölt a nutriáknál.

 *

Történt egyszer, az egyik nutria megszökött. No nem az udvarra, csak a nyúlketrecek között keresgélt, mikor Morzsi beugrott az ablakon. Nem lódítás, de az akkor már tíz kiló közeli nutria nagyobb volt a kutyánál, nem beszélni két – három centis narancssárga metszőfogakról, amik veszélyes fegyverek voltak. Morzsink addig – addig kerülgette, míg a rágcsáló elfáradt. Morzsi a hátán termett és a nyakába mélyesztette a fogait. Megragadta az állatot, felkapaszkodott az ablakba, maga után vonszolva zsákmányát, s a túloldalon vele együtt kibukfencezett. Nagyon elfáradt. Elfeküdt, mellső mancsait a nutriára helyezve lihegett. Kicsit pihent, majd ismét megragadta és a lépcsőhöz cipelte. Ott ismét elfeküdt és vakkantott párat úgy, ahogy csak ő tudott. Hívta a gazdáit.
 
– Megnézem mit akarhat ez a kis bűngyűjtő – szólt Apa Anyának.
– Én is – mondta Kismiki.
– Gyere ki Vera! Ezt nézd meg. Morzsi vacsorát fogott!
 
A kiskutya otthagyva zsákmányát, Apához szaladt. Hátsó lábaira állt, buksiját Apa csípőjéhez tette és mélyen a szemébe nézett. Apa ismét dilemmában volt. Meg nem büntetheti, de nem is dicsérheti meg, hisz mennyire boldog, hogy mekkora patkányt fogott. Megesett a szíve rajt, megsimogatta a fejét. Morzsi odáig volt a boldogságtól, ugrált, körbeszaladt
Apa megnézte a nutriát. Még mozgott, volt benn élet. Leütötte, kifolyatta a vérét és megnyúzta, kizsigerelte. Anya morgolódott egy darabig, de végül nekilátott feldarabolni. A máj még aznap este meg lett sütve. Apa megtűzdelte jól fokhagymával. A húst jól befűszerezte. és a hűtőbe rakta. Morzsi is kapott a májból, amit aztán el is fogyasztott.
 
– Vajon miért fogta meg? – Töprengett Apa.
– Mert kiszökött – válaszolt Kismiki, – és azt hitte, zsákmány.
– Igaz. Igaz – mondta Apa. Hátraballagott a műhelybe, elővett egy palackkal az elrejtett rozéjából, öntött egy pohárral, cigarettára gyújtott és magában kuncogott.
 
Folytatjuk.

*************************************************

 19. TAVASZ, ÉS HÚSVÉT 

 

Csomor Henriett:  Virágzó tavasz

 
  Tavasz beköszöntével újjáéled a természet. Előjönnek rejtekhelyükről a madarak, és vidáman dalolnak. Turbékol a vadgalamb, és a kakukk is szépen mondja, hogy: "kakukk, kakukk". A fák még alszanak kicsit, de már némelyik virágba borul. Minden napra akad valami gyönyörködni való. Csak tudni kell elmerengeni a természetben. Még otthon is órákat elbarangoltam kutyáimmal a nagy udvarban. Olyan jó volt őket magam mellett tudni. Mikor leültem az üde zöld fűbe, ők is mellém ültek, és beletúrtam fekete bundájukba. Ha nem bírták cérnával az egy helyben maradást, nyelvüket lógatva futkároztak. Nem tudtam betelni az öreg meggyfa szépségével, amikor virágzott. Világoskék ég alatt menyasszonyi ruhában tündökölt, gyakran látogatták a méhecskék. Virágaiból fáradhatatlanul szívták ki az édes nektárt.
 
Amikor korábbra esik a  Húsvét a zöld fű között kinyíltak a vadvirágok is. Gyermekként fészket raktunk a nyuszinak amit ibolyával és margarétával díszítettünk. Annyira szép volt ilyenkor az udvar a nárcisz és a tulipán is virágzott már.
 
Német szomszédjaink hívő emberek voltak, udvarukba állíttattak keresztet Jézussal. Soha nem mentem át, de mindig a keresztre emeltem a tekintetemet, és magamban imádkoztam. Néha szívembe hasított a fájdalom, amikor belegondoltam, hogy tudatlan emberek töviskoszorút raktak fejére. A hátán cipelve a keresztet, ment fel a Golgotára, leküzdve fájdalmait. Majd keresztre feszítették, a sötét ég alatt ott hagyták egyedül, és senki sem mert tiltakozni e kínzás ellen, ő meg csak tűrte szótlanul.
 
Szép tavaszt és húsvétot kívánok mindenkinek.
 
2023. március 26.

*************************************************

 20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK 

Kedves olvasó!
Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa. Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3
Telefon: 06 30 550 51 06   8-tól  20- ig.

*

E-mail: nagy.vendi54@gmail.com

*

Levelek, írások fogadása: skype címem  nagy.vendi54
Élő e-mail címem: nagy.vendi54@gmail.com

*

Magazinok küldése:
MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT E-MAIL CÍMÉRE.
Kérje a  szerkesztőtől.
A MAGAZIN INGYENES.  

.............................…

Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linken lehetséges:
http://megszolalok.blogspot.hu/

FIGYELEM! 2018.  JÚNIUS - TÓL EGY ÚJ LINKEN IS ELÉRHETŐ A MEGSZÓLALOK MAGAZIN, AZONOS , VÁLTOZATLAN TARTALOMMAL, DE MEGÚJULT KÜLSŐVEL .
AZ ÚJ LINK: http://muveszetimagazin.blogspot.com/2018/11/  
Tehát az eddig  megjelent összes számot  visszamenőleg is elérhetővé tettük a fenti blogoldalon!

...........................…

A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős.
Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.
A szerzői jogokat fenntartjuk.
Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor előveheti.
Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!
Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.
Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.

….............................

Írott műveim megtekintése, az összes elérhetőségem:
gmail: nagy.vendi54@gmail.com
skype: nagy.vendi54

*

megszólalok müvészeti magazin
http://megszolalok.blogspot.hu/

*

A  MEK, ÉS AZ EPA OLDALAIN, ARCHÍV GYŰJTEMÉNYBEN IS MEGTALÁLHATÓK!
Facebook: csak beírod a keresőbe mindhármat külön- külön és meg is találtad az oldalaimat.
Nagy Vendel Írásai
Megszólalok Művészeti Magazin.  Szerkesztő Nagy Vendel

* 

Könyvtár:
E. könyvek a  MEK- en - ORSZÁGOS SZÉCHENYI KÖNYVTÁR : magyar elektronikus könyvtár
http://mek.oszk.hu/13500/13542/#
www.mek.oszk.hu/13500/13542/#

*

A  verses oldal címe:
www.pieris.hu
http://www.pieris.hu/szerzo/nagyvendel

*

KÜLFÖLDI ELÉRHETŐSÉGEK..
www.canadahun.com irodalom fórum
http://canadahun.com/forum/showthread.php?34311-Nagy-Vendel-Megsz%C3%B3lalok&p=3650150#post365015

*

Az Amerikai Egyesült Államok- beli  egyik link, ahol elérhetik magazinunkat.
A link: minnesotahungarians.com

*

Az Ausztráliai elérhetőség:
RÁDIÓ MOZAIK SYDNEY - AUSZTRÁLIA

..............................

Kedves olvasóink!
Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg,
pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az összes többi is!
A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat.
Ez alatt különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!

MINDENKINEK JÓ OLVASÁST, ÉS JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNUNK:  AZ ÚJSÁG KÜLSŐ, ÉS BELSŐ MUNKATÁRSAI!

...............................

VÉGE-ENDE-KONYEC-FIN-END-FINÍTÓ

........................

MEGSZÓLALOK MÜVÉSZETI MAGAZIN  1304. - 2023. április