2020. június 14., vasárnap


 MEGSZÓLALOK 

M.M.M. MŰVÉSZETI MAGAZIN
2020.06. hó – tizedik évfolyam, hatodik szám
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes havi lap
Alapítva: 2011 - ben , elvi síkon
Szerkesztő: Nagy Vendel magánzó, laptulajdonos
NYIBA, KÖLTŐK IMÁI  DÍJAS ÍRÓ, KÖLTŐ (2017)
ARANY BOT KÜLÖNDÍJAS (2018)

1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések
2.Évfolyam: 2012.  (1-tól a 6. számig)
 3.Évfolyam: 2013.  (1-től a 17. számig)
 4.Évfolyam: 2014.  (1-től a 24. számig)
 5.Évfolyam: 2015.  (1-től a 12. számig)
 6.Évfolyam: 2016.  (1-től a 12. számig)
 7.Évfolyam: 2017.  (1-től a 12. számig)
 8.Évfolyam: 2018.  (1-től a 12. számig)
 9.Évfolyam: 2019.  (1-től a 12. számig)
10.Évfolyam: 2020. június

Az újság elérhetősége: nagy.vendi54@gmail.com
A Magazin kérhető saját e-mail címre is.
Fekete – fehér, és színes változatban is megtalálható a Facebookon és a blogoldalakon.
Magazinunk vakok számára is olvasható beszélő programmal, akadálymentes változatban.
A hangos versek meghallgathatók a YouTube oldalon.
A Magazin közvetlen linkje: http://megszolalok.blogspot.hu

Figyelem!
2018. júniustól egy új linken is elérhető a Magazin, azonos, változatlan tartalommal
de megújult külsővel amelynek a linkje:  http://www.muveszetimagazin.blogspot.com

Szerkesztőség: M.M.M. Nagy Vendel
7100. Szekszárd, József Attila utca 3.
Telefon: 06/30-550-5106
Facebookon: nagyvendel   -  Skype-on: nagy.vendi54

**************************************************
MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE
**********************
 1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!

  Vannak dátumok, és évfordulók, amelyek  meghatározóak a  világ, az ország, és  az egyén életében.  Ilyen jelentőséggel bír a  trianoni  diktátum századik évfordulója is .
Ehhez a  gyászos évfordulóhoz csatlakozik most a  vírusos járvány ténye, hogy talán nyomatékot adjon ennek  a  méltatlan diktátumnak.
Lehet ez akár jelzés értékű is.
Sokaknak még ma is fáj ez a  tény, de vannak , akik  nem  gondolnak már ezzel, hiszen nem is hallottak róla. Nekik ajánlom erre az alkalomra írt versemet ..
Egyebet nem mondhatok:  a  szerkesztő ..
Nagy Vendel

SZEGZÁRDI NAGY VENDEL:
TRIANONSZAURUSZ

Ma van a  nemzeti összetartozás napja.
2020. JÚNIUS 04.
Száz év elmúltával 
Emlékiratok veretes bőrkötésben

Ungvár
Érsekújvár
Székesfehérvár
Nándorfehérvár
Pétervárad
Segesvár
Temesvár
Gyulafehérvár
Arad
Várad
Kolozsvár
Visegrád
Belgrád
vadul vicsorít reád,
Kassa, Pozsony, Komárom, meg Eperjes,
Fiume is elveszett, de miénk lesz?
Világos?
Fegyverek lerakva halomba,
senki nem emlékszik
már a dalomra?
Gondolj Veszprémre, és Esztergomra,
ahol élt Sarolta és Bajor Gizella.
Kőszegre, és Komáromra.

Kanizsai Dorottya,
Siklós nagyasszonya,
mohácsi hősök eltemetője,
ország urainak nem jutott eszébe.
Zenta, Zombor, Újvidék, és Csantavér,
nem tudom, hogy áll e még.

Galambóc vára
örökké él,
akár Rozgonyi Cicelle,
ősi története.

Zrínyi Ilona,
Rákóczyak öröke hordozója,
Munkács hős védője,
gyepűink őrzője.

Emléküket őrzi
némi nemű nimbusz,
dicsőn mint a Murányi Vénusz.

Mindegyik ősi
Magyar város volt,
Ma már máshol áll
Az országhatár.
Hazánk minden felől
Önmagával határos.
Csonka Magyarország
nem ország,
nagy Magyar ország
mennyország.

Ordas szőrű farkasok
téptek ki testéből
véres falatot.

Immáron száz éve,
2020- ban volt e gyászos alkalom,
azóta hallik ajkunkon siralom,
veszekedtek a  koncon,
S mégse teszünk semmit!
Ki az aki mit is akar?
Maradhat e ez így?
nem, nem, soha!

Ejh de idestova
Csitul a fájdalom.
Vajh mikor lesz szívünkben
Újra vigadalom?
Tinódi, Balassi, és Petőfi
lantján hősök dala száll,
Éljen a  szabadság.

Sokan kiáltják,
Vesszen Trianon!
Száz éve e gyászos napon,
átok ül a diktátumon.
De a dolgok lassan már
Olyan időtlennek tűnnek,
Akár a sivatagban
Az őskövületek.
Gondolatim ködbe vesznek,
ez a csődje a történetnek.
Ügyvédbojtárunk még perére várat,
vége a diplomáciának.
Harcaink nem csatákban,
asztaloknál dőlnek el,
Hamarosan betakar
minket a sáros ár,
tolvaj népek keze jár,
 az ellopott ország
mindvégig visszajár.

Összetartozik az,  
mi eleve összenőtt,
örök egységet ad,
amit a Szent korona
óvó lepelként letakart.


Most így száz év múltán,
mindenkiért szóljon
a szent harangzúgás,
az talán költői túlzás,
sokan be akarják tiltatni  
a déli harangozást.

2020.  június  04.
**********************
 SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL 

  1.  LECTORI SALUTEM, ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
 TRIANON SZÁZ ÉVE  -  NAGY VENDEL  VERSE 

  2.  MAI MESE
       KELEMEN GYÖRGYNÉ EDIT : CIRÓKA ŐRMESTER 

  3.  VERSEK A  NAGYVILÁGBÓL  HAZAI SZERZŐKTŐL 
       CSOMOR HENRIETT, KOVÁCS JÓZSEF KOPEK,  MRÁZ ERZSÉBET ÍRMA, 
      GANT ELIZABET,   JÓZSEF TIBOR 

 4.  ELISMERŐ SZAVAK FONTOSSÁGA 
       ÁRVAY MÁRIA  SOROZATA: 
       A DÍCSÉRET SZÉP SZÓ, HA KIMONDJÁK, ÚGY JÓ

  5.  FANTÁZIA REGÉNY 
       SAMU ÁGNES:  ŐSI ERŐK, ÉS AZ ÚJJÁSZÜLETETT TESTVÉRISÉG 

 6.  VERSVÁLOGATÁS 
       I. P. STEVE, ÉS  KLEMENT BURZA MÁRIA  VERSEIBŐL 
  
7.  FÉNYEK VAKONDJA  PÁLYÁZAT 
       ERDŐSNÉ ONDA MARICA: BECENÉV 

  8.  HAZAI TÁJAKRÓL 
       NAGY VENDEL LEGÚJABB ÍRÁSAIBÓL

9.  FANTÁZIAREGÉNY FOLYTATÁSOKBAN 
       KISS ANIKÓ, ÉS KISS ERIKA :  AZ ELÁTKOZOTT HABÓ

10.  MIR -  MAGYAR IRODALMI ROVAT -  APEVA  VERSEK 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL 

11.  JÚNIUS HAVI SZTÁRVENDÉGÜNK 
       NAGY BANDÓ ANDRÁS -  GVENDOLIN
       VERS- SAROK 

12.  PRÓZÁK, ÉS VERSEK, SZÜLETÉS NAPOMRA 
       SZÍVBŐL JÖVŐ KÖSZÖNTÉSEK 

13.  SZONETTKOSZORÚ
       REMÉNYI TAMÁS:  MEGVALÓSULT ÁLOM 

14.  FANTÁZIA NOVELLA 
       SAMU ÁGNES:  A  MAZOKU GÉSÁJA

15.  VERSRŐL VERSRE - HAZAI SZERZŐKTŐL 
       CSOMOR HENRIETT,  KOVÁCS TIBOR,  KOVÁCS JÓZSEF KOPEK, 
       BÉLTEKI LAJOS, JÓZSEF TIBOR

16.  MESE 
       KELEMEN GYÖRGYNÉ  EDIT: LUFI 

17.  HANGOS VERSEK 
        NAGY VENDEL  SZERZEMÉNYEIBŐL  ELŐADJA ILOSVAY GUSZTÁV 

18.  TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT  -  SOPONYAI MIHÁLY  ROVATA 
       IMMUNERŐSÍTŐ TEÁK 

19.  VÉLEMÉNYEM SZERINT - OLVASÓINK ÍRTÁK 


20.  SZERKESZTŐI ÜZENETEK

**********************
 2. MAI MESE 

KELEMEN GYÖRGYNÉ EDIT : Ciróka őrmester

Kelemen Györgyné Edit
Egy kis papírdobozban pici cicák nyávognak, kicsik aprókák. Pár naposak, kis visító szőrpamacsok. Kétségbe eset nyávogásukat egy fiatal asszony veszi észre. Kíváncsian néz a dobozba, vajon mi is van benne?
-  Ó de kis aranyosak vagytok és milyen kis tünemények.
A boltba iparkodott, most viszont felveszi a dobozt és hazaviszi. Majd kicsit később megyek, előbb ezeknek a kis apróságoknak segítek. Na majd jól leszid a párom, a macskák miatt.
Otthon első dolga a kis éhes csapatot megetetni. Három nagyon falánk kis száj, tejcsiért kiabál.. 
-  Hú, melyikőtökkel kezdjem? Kis csukott szemű éhes csapat.
Előkerült a kis cumisüveg, a kicsik meg csak úgy habzsolták befelé a tejecskét. Ki is dőlt a kis csapat, elégedettem és jól lakva aludtak. Na most gyorsan el is megyek a boltba, de sietek haza, mert várnak az apróságok.
Délután hazatért a párja.

-  Életem, macskák? Tudod jól, én kutyával dolgozom. Mi lesz akkor, ha a szolgálat után hazahozom? Mi lesz a kis cicákkal? Nekem ő a mindenem, a munkatársam.
-  Hát igen, de most mit tehettem volna, hagytam volna őket pusztulni?
-  Igen, megértelek, én sem hagytam volna ott őket.
Történt viszont, egy nap a kutyát csak haza kellett hozni. A munka elhúzódott és későn este nagy fáradtan, mentek haza.
Lett is nagy riadalom.
-  Jaj Gyurikám, miért nem szóltál, hogy dugjam el a kis cicákat! Most mi lesz?
Füles egyből szaladt a cica dobozhoz. Beszagolt, majd egy nagyot nyalt a kicsiken. Egyiket viszont kivette.
-  Jaj megöli, bántani fogja! – visított rémülten az asszony.
-  Nem bántja, nyugi, inkább figyelj!


Füles lerakta a földre és lefeküdt. A kicsi mászott hozzá. Belebújt a szőrébe és dagasztott.
-  Na, látod, ez aztán a nagy szeretet. Nincs itt semmi baj. Inkább tegyük ki neki a többit is.
Kirakták a többi cicát is a dobozból. Viszont füles nagy óvatosan, de visszarakta őket. Neki csak az az egy cica kellett. A kis vörös színű, lehet azért, mert egyforma színük volt? A két kis bunda teljesen egybe olvadt, mintha a kicsi cica nem is lett volna ott.
Gyurinak ezután gyakran haza kellett vinni a kutyát, mert szinte elválaszthatatlan jó barátok lettek.
A többi cicát elajándékozták, mert már elég nagyok voltak, kivéve a kis vörös cicust. Ő Fülesé volt.
   Füles nem akár milyen kutya volt, hanem drogkereső. Nagyon ügyes és jó szimatú. A legjobb orrú kutya. Mondták is, ilyen jó szimat nagyon ritkán születik. Viszont egyszer csak elkezdett duzzogni és nem dolgozott. Hiába vitte ki Gyuri a reptére a csomagok közé, bizony rá sem nézte, nem szaglászót és keresgélt.

-   Mi a csoda bajod van, Füleském? Gyuri vitte állatorvoshoz, vajon mi baja lehet?
-   Nincs semmi baja. Nem érte valami stressz esetleg és azért nem akar dolgozni? – kérdezte az állatorvos.
-   Gyuri gondolkodott, a kis macskák? A kedvencét viszont megtartottuk, az még sem lehet baj?
-   Lehet attól fél, hogy a kedvenc cicája is el lesz ajándékozva, mire hazatér. – mondta a doktornő.

Másnap Gyuri a cicát is vitte magával a szolgálatba.
-   Volt is nagy kacagás. – Na mi van, a kutyád macskát tanít be? Kapd el macska a bűnözőt, harapd el a nyakát! Szimat, csípd el, kapd el! Ment a nevetés az élcelődés rendesen.
Füles viszont mutatta, doromboló barátjának.
-  Figyelj, érzed ezt büdöset. Na szóval ezt kell keresni. Akkor boldogok és örülnek neki és jutalmat kapsz.
-  Érzem, már érzem! Meg van! Nagyon büdös. Mond füles – minek kell ez nekik? Még ha finom husika, fincsi falat volna, érteném, de ez büdös. Fúj berzenkedett a cica. Még a szőr is felállt a hátán, és fujt.
Undorító, furcsák az emberek. Na mindegy. Ezért ajándék jár, nekem mindegy.

-   Hol az ajándék, nekem az jár. Nyáú, nyáú
Viszont nem sokáig, nevettek az emberek.
-   Nézd már a cica drogot talált! Na ne! Még ilyet! Két drogkeresőnk lett.

Füles úgy dolgozott, mint régen. A cica meg, ugyan úgy szaglászott. Na, ezen a munkatársak már teljesen kész voltak. Fogták a hasukat, úgy nevettek. Viszont mikor a cicus már másodjára is  drogot talált, na az volt ám a meglepetés.
-   Na, ilyet még az öreg apám sem látott! Ha nem a saját szememmel, látom, el sem hiszem! Ámultak és bámultak. Drogkereső macska?
A cicát össze- vissza, cirógatták. Mivel még nem volt neki neve, hát nevet is kapott!  Ciróka őrmester, valódi igazi drogkereső cica. Most már Füles és Ciróka együtt dolgozik. Reszkessetek csempészek, nyáú, nyáú. Lefülelünk titeket, igaz füles? Igaz, vaú, vaú !
**********************
 3. VERSEK A  NAGYVILÁGBÓL  - HAZAI SZERZŐKTŐL 

CSOMOR HENRIETT:Visszatérő álom
 
Álmomban néha visszatérek,
oda, ahol mély nyomott
hagyott bennem az élet.
Amire jó emlékezni, s
újra élni legszebb pillanatait.
Vágyom a kéklő Balaton után.
Többé ne kergessen bennem
fájó, vágyó álmokat.
Még egyszer utoljára
megmártózzam hűs vizében.
Ott mindig olyan
jól éreztem magam,
imádtam, ahogy ringat a víz.
Szerettem az üdülők utcáit,
hatalmas fűzfáknak lelógó ágait,
amelyek árnyékot adtak
a tűző nap ellen.
Elvarázsolt az ég kékje,
amely egybeolvadt színével
a hullámzó Balatonnal.
Ha parton ültem,
s szerteszét néztem,
tiszta időben
elláttam Badacsonyig,
csodálhattam égig nyúló hegyeit.

2020. április. 10.
....................................................

KOVÁCS JÓZSEF  KOPEK: Bocsáss meg Uram!
 
Bocsáss meg
Uram azoknak, kik bezárták a templomot!
De nem tudták tőlünk elzárni a te szent imádságod.
Bármerre is vinne utunk, halljuk a Te szent hangod!
De igazi hitéletet, nem nyújt csak a te hajlékod.

Most e nehéz időkben is, halljuk a Te intelmedet, 
Bár tévelyeg a nyáj Uram, de kérünk, segíts most minket!
Add, hogy hajlékodon kívül is imádjuk a Te neved,
Jézus a Te fiad által, ne hagyj el és áldj meg minket!

A templomokat most bezárták az emberi törvények.
Úgy imádkozunk most hozzád, mint az első keresztyének.
Reméljük, hogy nem tart soká, hajlékaid tele lesznek,
Hallgasd meg most imánkat, testvérekkel erre kérlek!

A templomot nyissátok ki! Nyissátok ki a templomot!
Minden reggel minden este, a lelkem így imádkozott.
Tudom, hogy nincsen lent és fent, Istent mindenütt megtalálod.
De nincs szentebb hely a földön, atyám, mint a Te hajlékod.

Örül szívem, ha meghallom a harang hívogató hangját.
Ünneplőbe öltözik a  lelkem, így sietek hajlékodba hozzád.
Bár imádkozni mindenütt lehet, de házadban fényesebb az orcád.
És testvérekkel együtt Uram, magasztosabb a Te imád.

Mennyei atyánk, drága jó Istenünk! Örvendezik szívünk,
Hogy meghallgattad imánkat és ismét bejöhettünk.
Ígérjük, hogy soha többé utadról le nem térünk, 
Áldott legyen a Te országod, hol lelkünket lábaidhoz tesszük!


Add áldásod ránk Istenünk az eljövő időkre,
Hajlékod kulcsait ne add soha idegen kezekre!
A templomokat, hogy bezárják, soha többé ne engedd!
Hajlékodban esküt teszünk. Te vagy az egy élő Isten!  

 ......
 
Mráz Erzsébet Irma: GYERTYA ÉG AZ ASZTALON

Gyertya ég az asztalon,
Lobog a lángja,
Árnyak kúsznak a falakon,
Bús táncot járva.
Jó anyámra emlékezem,
Szomorú nagyon,
Keserű könnycsepp gurul végig az arcomon.
Letörölném, de most gyorsabb, mint én,
Legördül és lecseppen könnyedén.
Hallom a hangját, látom a szemét,
Kezemen érzem,
Jóságos kezét.
Jó, hogy itt van velem,
Megnyugszik a lelkem,
Az éjszaka csendjében,
Békességre leltem.
Árnyak kúsznak a falakon,
Lassú táncot lejtenek még,
Hamarosan ők is meghalnak,
Mikor a gyertya csonkig ég!


...............................................................

Gant Elizabet: A természet himnusza


Fa szeretnék lenni, melynek lombja szép zöld,
Gyönyörű, békét árasztó, bölcs anyaföld,
Ki szelíd erővel tartja a kicsiny fát,
S a Napnak fénye alkotja a glóriát.

Kicsiny, zsenge fám lombkoronája felett
Lágy hangocska száll, vígan énekelgetek,
Szeretnék neked sokszor rímben dalolni,
Szép szememmel szeretettel átkarolni.

Oly jó, oly szép az ősi anyatermészet,
Hogy te is része lehetsz a nagy egységnek
Leírni mámorító, létnek színt adó,
Ugye, hogy a kicsiny fácska vigaszt nyújtó?

Fává nem változhatok, tollam leteszem.
De gyökeret ver szívemben a szeretet.
Szeretlek. Ne bántsd a lelkem, ha kérhetem.
Előző életemben sokat szenvedtem.
 .............................................................

VERSES VÁLASZ VERSEMRE

JÓZSEF TIBOR: Aki idővel mér
- Nagy Vendel barátomnak-

Aki a templom mellett lakik, 
azt a Múzsa mind meglegyinti.  
Aki a kondulást meghallja, 
azt az Isten tenyerén hordja. 
Hisz’ a harang mindenkiért szól, 
boldog, s megboldogultakért!  
Aki az időt percben méri,  
a százat is majdan megéri.  
Aki homokórában mér,  
s kerüli a mécs, a fény,  
azt a Nap sokáig süsse,   
ez ajándékát mindig űzze.
Kinek barátja lett a falióra,  
boldogság rajt’ a mutatója.
S aki a láncát fel-le húzza,  
gondját, baját dobja sutba. 
Az inga amúgy is a percet üti, 
a jóembert, azt mind kerüli.
Kinek éjjelin van a vekker,  
s ha kel minden nappal több lesz,  
aki idővel, idejében mér, 
azt kerülje minden árnyék.
Barátja legyen a tér, verses emlék,  
talán egy kis kadarka is belefér!


Kaposvár, 2020. május 19.
Barátsággal: József Tibor
**********************
4. ELISMERŐ SZAVAK FONTOSSÁGA

ÁRVAY MÁRIA  SOROZATA:

DICSÉRET SZÉP SZÓ, HA KIMONDJÁK, ÚGY JÓ

Hogyan gondolkodnak mások? Tanácsok útravalóul.

Árvay Mária
     Sorozatunk kulcsfontosságú részéhez érkeztünk. A továbbiakban nem élő előadásokat közvetítünk. Történetek helyett, fontos tanácsokkal, idézetekkel látjuk el a kedves olvasókat, Lelkes doktor gondolataival kiegészítve.

A következőkben érdemes naponta egyszerre csak egy-két gondolatot, tanácsot elolvasni, aláhúzni, bekarikázni, vagy jegyzetet készíteni, ami igazán hasznosnak bizonyulhat.

   A folyamatos olvasás ugyanis nem engedi a gondolatok tiszta befogadását, mert lankad a figyelem, összefolynak a sorok. Ezért minden napra egy gondolat! Visszamenőleg pedig jó lesz rátalálni a számunkra hasznosabbakra!

- Rengeteg kérdéssel kerestek meg mostanában az előadások után – jegyezte meg Lelkes doktor. Rájöttem, most már érdemes tanácsokból összeszedni egy jó nagy csokorra valót, s ezzel foglalkozni. Mindenekelőtt a kritikával, hiszen abból kapunk a legtöbbet, majd a későbbiekben az erőszakmentes kommunikációval, több szakember véleményét kiemelve. Lássunk csak hozzá!

Kritizálásról másképpen
 A személyes történetekből már sok minden kiderült. Most a kritizálásról lesz szó. Hogyan kezeljük a kritikát? Nem szeretjük, mégis állandóan jelen van. Feszültséget okoz, főleg, ha folyamatosan végig kíséri az életünket.

Lássunk pár segítő, lelki támaszt nyújtó bölcsességet, saját gondolataimmal kibővítve.


1. Kritika, vagy kérés
"… minden olyan üzenet mögött, amelyet eddig ijesztőnek tartottunk, olyan személy áll, aki arra kér minket, hogy segítsük hozzá ahhoz, hogy jól érezze magát. Ha ezzel a tudattal fogadjuk az emberek üzeneteit, akkor sohasem fogjuk megalázónak tekinteni mások hozzánk intézett szavait. Megalázóvá akkor válnak, ha a mások, minket hibáztató gondolataiból a magunk számára megalázó képet gyártunk."

(Marshall B. Rosenberg)

Tehát, a saját hozzáállásunkon kellene változtatni. Ha sikerül kérést látni egy-egy durván elhangzott mondat mögött is, már másképp hat ránk. Egy kérést sokkal szívesebben teljesítünk, mint parancsot, rendreutasítást. Próbáljuk feledni az indulatos hangsúlyt, ne halljuk meg a dühös érzelmi megnyilvánulásokat, vegyük észre, hogy a másik kér valamit, szüksége van valamire. Sajnos, nagyon nehéz, tudom. Ez is egy nyelv, gyakorlat teszi a mestert.

2. Hogyan lehet pozitívan értelmezni a kritikát?
"Sérülékeny vagy, mint minden ember. Fáj és ingerültté tesz a szeretetből jövő kritika is. Sokáig háborogsz, vérzel és hárítasz. De tudd, hogy ez érted van, nem ellened."(Müller Péter)

Ha valaki negatív észrevételeket tesz, de hangjából érezhető, hogy jót akar, megtapasztalhatjuk, hogy csak tanáccsal kíván szolgálni. Rá szeretne vezetni valamilyen mulasztásunkra, hibánkra, melyből tanulhatunk. Fejlődni mindig érdemes, mert talán ugyanazt a hibát már nem fogjuk elkövetni.

3. Példakép, vagy kritikus?
"A gyermeknek inkább példaképre, mintsem kritikusra van szüksége."(Carolyn Coats)
Kétségtelen, egy példaképre mindig felnézünk, s ha nem okoz csalódást, tanulunk tőle. Szerintem nem csak gyermekként, de felnőttnek is lehet példaképe. Jó, ha van valaki, akinek értékrendje hasonló a mienkéhez, s fejlődhetünk, ha követjük, s tartós barátság is szövődhet.
A kritikusi hangvétel akkor célszerű, amikor valamit helyre kellene hozni, újra visszabillenteni lelki egyensúlyunkat, a körülöttünk lévő békére és harmóniára ismét rátalálni.


4. Egy érdekes észrevétel
"A kritikus szavai ne csüggesszenek el! Kritikusnak még sosem állítottak szobrot, csak a kritizáltaknak."(Anthony de Mello)
Szobrot, gondolom, még nem állítottak senkinek, azonban oklevelet, valamilyen elismerést, bármilyen jutalmat, pár kedves szót biztosan kaptunk az évek során. Őrizzük ezeket, tartsuk becsben mindegyiket, mert segítenek a nehéz időkben. Ha elővesszük őket, láthatjuk, értünk el szép eredményeket, voltunk már sikeresek az életben. Emlékeztessük magunkat, így hamarabb megvigasztalódunk, ha éppen sérelem ért bennünket. Ne hagyjuk, hogy a dicséretek elhomályosodjanak az elmarasztalások mellett!

5. Az önkritika jobb, mint a mások negatív észrevétele
"Az még rendben van, ha én olykor-olykor hibáztatom magam, de ha te teszed ezt, az már más! Ugye milyen meglepő? Mi vígan kritizálhatjuk a viselkedésünket, az anyukánkat, az arcunkat, a barátainkat, az alakunkat, de jaj annak, aki kritizálni merne minket, az anyukánkat, a barátainkat."

(Andrew Matthews)

Biztosan többen tapasztaltunk már hasonlót, s ez rendjén is van így. Más ne üsse bele az orrát a dolgainkba! Akkor érdemes odafigyelni, ha látjuk, nem irigységből, rosszindulatból, dühből hangzanak el a megjegyzések, hanem látjuk a segítő szándékot. Különben ne törődjünk vele!Többen viselkednek úgy, hogy más szemében a szálkát azonnal meglátják,, a sajátjukban a gerendát sem veszik észre.


6. Erények hiánya?
"Kritikánk voltaképpen csak szemére veti másnak, hogy nincsenek meg azok az erényei, amelyekről azt véljük, hogy nekünk megvannak."(Jules Renard) 
Emberek vagyunk, senki sem tökéletes. Valaki ebben jó, valaki meg abban. Van, aki a vízvezeték-szereléshez ért, valaki a villanyszereléshez, s sorolhatnám.
Személyiségünk is más és más. Ami hiányzik valakiből, megvan a másikban.

Ha szeretnénk gyarapodni, gazdagítani erényeink, értékeink tárházát, melyek pozitívan hatnak ránk, csakis akkor érdemes figyelni a kritikára!


7. Jó negatív kritika?
"Egy jó negatív kritika nem elsősorban kritizálni akar, hanem inkább párbeszédet kezdeményezni."(Mészáros Tibor)
Jó negatív kritika is létezik?
Igen. Ha elindít bennünk egy gondolatsort, s elkezdünk beszélni róla, fontos lehet.

Egy negatív észrevétel után, ha eszünkbe jut:

„Erre még nem is gondoltam – tényleg!”

Akkor már nem is olyan kellemetlen a felismerés. Az kell, hogy rádöbbenjünk, lehet csinálni valamit másképp, jobban is!


8. Az alkotás öröme fontosabb
"A kritika öröme megfoszt bennünket attól az örömtől, amelyet a szerfölött szép alkotások mélységes hatása okozna."(Jean de La Bruyére)
Kritizálás helyett először csodáljuk meg az alkotást, ami azért készült, hogy örömöt adjon másoknak!
Akinek van tehetsége bármilyen művészethez, nem szabad, hogy a kritika megtörje lelkesedését! Egy alkotásban gyönyörködni kell, megosztani másokkal, ők is hadd csodálják! Élvezzük, ha valami szépet alkottunk, mert minden alkotás maga a csoda! Nem kell művészetekben gondolkodni, egy finoman elkészített étel, vagy egy pompás és ízletes sütemény is szemet gyönyörködtető, orrcsiklandó, étvágygerjesztő.

Nem szégyen élvezni az alkotást, mert egyediek vagyunk, s amit létrehozunk, az is egyéni!


9. Ki tud jobbat ajánlani?
"Kritika jogosult akkor, ha a kifogásolt helyébe jobbat tudok adni."(Márton Áron)
Ha valaki tényleg tud valami okosabb ötlettel előállni, s az valóban segít rajtunk, érdemes megfogadni a tanácsot.
Ha azonban valaki csak megjátssza magát, okoskodik, pökhendi és beképzelt, mert pl. féltékeny, ne adjunk a szavára!


10. Kritika, mint visszajelzés?
"A visszajelzés, a visszacsatolás nem elsősorban a kritika, de minden emberi tevékenység értékének alapja: ez ad kontextust, irányt, motivációt a cselekvéseinknek, nem véletlen, hogy ez a pedagógia egyik legfontosabb része is."(Zelei Dávid)

Tevékenységünk fontos részét képezi tehát a visszajelzés, mások véleménye, azonban fontos, mi, magunk tudjuk, amit csinálunk, az helyes, érdekes, fontos, jelentőségteljes. Mások véleménye megerősítheti elképzeléseinket, a kritika viszont visszahúzhat. Vigyázzunk, hogy ez ne történjen meg! Válogassuk ki azokat a tanácsokat, melyek a mi előrehaladásunkat szorgalmazzák!

11. Kritika a színpadon
"Aki egyszer felmegy a színpadra, az önként vállalja, hogy céltábla lesz."
(Fejes Szandra)
Céltábla lesz, de nem csak a rosszat kapja. Az elismerő szavakon túl hallhatunk itt vastapsot is! Érezhetjük a közönség szeretetét, lelkesedését, ami nem mindennapi dolog!
A kritikával pedig valóban szembe kell néznie annak, aki vállalja, hogy színész lesz!


12. Mások vagyunk
"Van, akinek a legkisebb kritika megemésztéséhez is egy bögre cukorra van szüksége. Adjunk neki cukrot! Más kész magában lenyelni az orvosságot. Ne sajnáljuk tőle!"(Joshua Wolf Shenk)
Hiába, nem vagyunk egyformák. Valaki sokáig és hosszasan rágódik dolgokon, valaki pedig hamar túlteszi magát rajtuk.
A sok tépelődés és kínlódás vezet aztán rossz lelkiállapothoz. Ezt nem igazán szabad engednünk, de nehéz dolog ez! Jótanács: próbáljuk a rosszat csak addig megőrizni, amíg levonjuk belőle a tanulságot, aztán engedjük el! A jót viszont őrizgessük sokáig, mert erőt ad a mindennapokban!


 13. Haragszom!
"Ha megharagszol a kritikusra, szinte biztosra veheted, hogy igaza van."
(Stephen King)
Sokszor tapasztalható, hogy egy csipetnyi igazságot rendszerint elhintenek a kritizálók, csak az a baj, hogy kíméletlenek. Valamennyi igazság van abban, amit mondanak, csak ahogy odavetik, az a fájó! Próbáljuk magunkat mentesíteni érzelmileg a durva mondatoktól, keressük meg a megfogadható tanácsot!

14. Alkossunk!
"Bírálni könnyű, alkotni nehéz."(André Cardinal Destouches)
Ha valaki csak úgy bíráskodik, érdemes lenne odavetni: „Ha ennyire tudod, hogy kell csinálni, lássuk, mit tudsz, aztán majd véleményezem!”

Általában nehéz visszavágni, de érdemes lenne! Ne hagyjuk, hogy lelkesedésünket elvegyék!


15. Elemezzünk!
"A kritizálás elvakít, az elemzés viszont felnyitja az ember szemét."
(Robert Toru Kiyosaki)
Igazi kulcsszóhoz érkeztünk, az elemzéshez! Ha valakivel sikerül leülnünk, és együtt gondolkodnunk, taglalni a problémát, elkövetett hibát, vagdalkozás nélkül, sokkal többre megyünk. Sikerül rávilágítani, mit rontottunk, s könnyebb orvosolnunk. Erre koncentráljunk!

16. Kritika, mint eső
"A kritika olyan, mint az eső; elég finomnak kell lennie, hogy táplálja az ember növekedését anélkül, hogy megsemmisítené a gyökereit."(Frank A. Clark)
Nem mindegy, hogyan adjuk elő, milyen stílusban beszélünk, mennyire vagyunk kíméletlenek. Törekedni kell a finomabb kifejezésmódra, a kíméletességre, az segít, növekedni fogunk!

17. Kritika és gúnyolódás
"Aki kigúnyolva és megvetve érzi magát, az támadásnak éli meg a kritikát. Mindegy, mennyi igazság van a kijelentésben, ha támadva érezzük magunkat, ellenállunk
Védekező álláspontra helyezkedünk, és lehúzzuk a rolót."(Barbara Berckhan)

Ez a baj, sokan ezért is fordulnak hozzám különböző testi panaszokkal. Ha valaki megszégyenítve érzi magát, úgy látja, letiporták, megalázták, nagyon nehéz felkelni és újra kezdeni. Tudom jól, miről beszélek, magam is tapasztaltam hasonlókat.
  Csak azt tudom mondani, aki kritizál, ő is ember, nem áll felettünk, mert ő sem tökéletes, viszont az indulatos érzelmei vezénylik, ami súlyos károkat okoz. Nagyon nehéz az ilyen jellegű kritikából kiszűrni a morzsányi igazságot és megtalálni a tanácsot, amit ki akar fejezni.

Segíthet rajtunk, ha tudjuk, mi a másik gyenge pontja, s elképzeljük, mit szólna az illető, ha a sérülékeny pontját ugyanúgy kritizálnák, ahogy ő teszi velünk.

Szelektáljunk! Söpörjük félre a gunyoros megjegyzéseket, dobjuk ki az ablakon, s hagyjuk meg, ami igazán fontos, az igazságmorzsát, mert csak abból tanulhatunk!


18. Kritika és a tárgyilagosság hiánya
"Az ember sohase léphet ki önmagából, ezért nincs tárgyilagos művészet és tárgyilagos kritika. Be vagyunk zárva személyünkbe, mint életfogytig való börtönbe, s ez egyike legnagyobb nyomorúságunknak."(Móra Ferenc)
Önmagunkból kilépve nem tudunk kritizálni, de sebaj! Ahány ember, annyi vélemény. Hátha a többségnek tetszik, amit csinálunk, hiszen ugyanaz az étel sem ízlik mindenkinek, eltérnek a vélemények!
A kritika tükrözi a másik egyéniségét, keressünk olyan társaságot, ahol hasonló személyiségű emberek vesznek körül, mindjárt jobban érezzük magunkat!


19. Értelmes kritika
"A kritika értelmes és fontos visszajelzés, amely előre vihet bennünket. De csak akkor, ha úgy adják elő, hogy be tudjuk fogadni, és meg tudjuk emészteni.
Az építő kritika mindig a teljesítményre vagy az eredményre irányul."

(Barbara Berckhan)

Ez a könyvem egyik mondanivalója dióhéjban! Ha lehetne, kiírnám egy kis kártyára ezt a gondolatot, s terjeszteném, mert ez a kulcsa mindennek!

20. Kritika és az irigység
"Az irigység művészetét kritikának nevezhetjük."(Osvát Ernő)
Mint már szó volt róla, az irigység és féltékenység sokat árt, rossz kritikát szül. Nem épít, hanem rombol, összetöri a másik önbecsülését, önbizalmát. Bántó, fájó. Meg kell hallanunk, melyek az irigységből fakadó észrevételek, s el kell hessegetnünk, mint a legyeket, szúnyogokat. Szabaduljunk meg tőlük, mert többet ártanak, mint használnak!

Folytatjuk.
**********************
 5. FANTÁZIA REGÉNY 

Samu Ágnes: Ősi erők és az újjászületett testvériség

2018. - (5. fejezet - 7. rész)
Az első vizsgák

Samu Ágnes
  Lion a tőle szokottnál is elegánsabb báli ruhát választott magának, amin a testvérei eléggé meglepődtek. A testvéreknek az is feltűnt, hogy az utóbbi időben valamivel nőiesebben kezdett el öltözködni, ráadásul teljesen magától, mindennemű unszolás nélkül. Lion mindig is a sportos és laza ruhákat részesítette előnyben, ezért is tartották a testvérei kissé furcsának ezt a változást.

– Nagyon szép vagy, Lion – dicsérte meg Gabriel, miközben táncoltak. A férfi kivételesen most nem öltönyt, hanem aranyfakó hímzésű szegéllyel díszített, hófehér, magas nyakú talárt és hozzáillő sálat vett fel erre az alkalomra. – Viszont nem szeretem, ha a fekete színt egy leányzó vagy nő viseli, éppen ezért bátorkodom a ruhád színén változtatni egy picikét – csettintett. Lion immár hófehér színű, vintage stílusú, pánt nélküli és kápolna uszályos nagyestélyit viselt. A ruha oldalt húzott, a szoknya része pedig rátétes díszítésű volt. Roppantott hegyikristály ékszereket viselt, ami kifejezetten illet a viseletéhez. – Majdnem elfelejtettem ezt az aprócska dolgot – csettintett még egyet Gabriel, mire Lion fején egy csillogó tiara jelent meg. – Tőlem neked! – varázsolt elő a semmiből egy tükröt, amit aztán oda adott Lionnak.

– Ez egy tiara…! – nézte magát a tükörben tágra nyílt szemekkel. – Ezt igazán… 

– Ez már a tiéd! – vágta rá ellentmondást nem tűrő hangon Gabriel, majd egy gyors mozdulattal eltüntette Lion kezéből a tükröt. – A kérdésedre a válasz, gyémánt és fekete zafírral ékesített a tiarád.

– Ne kotorássz a fejembe! – morogta Lion.

– Nyugalom, nem hatoltam be az elmédbe – nevette el magát a férfi. – Egyszerűen csak lerítt rólad, hogy érdekel, miből van a tiara.

Lion Gabrielen kívül csak a bátyjaival táncolt a bálon. Nagyon örült, hogy a férfi sokat táncolt vele. Bárcsak örökké tartana a táncuk, gondolta magában. Remélte, több is lehet Gabriel és közötte, mint barátság. Sok időbe telt, mire rájött, hogy bizony szerelmes lett az arkangyalba, ráadásul nem is akárhogy.

Dragon sötét vörös színű öltönyben feszített. A zakó kabátja álló galléros volt, ami alatt fekete inget és hozzá illő mellényt viselt. A francia nyakkendőjén egy fekete színű sárkány bross díszelgett. Sok hölgy zsongta körbe, amit rendesen ki is használt, így egész este le sem ült.
A bál közel éjfélig tartott, mivel a hagyomány szerint, amikor tizenkettőt üt az óra, aludni kell térni, mert amit karácsony éjjelén álmodik valaki, az valósággá válik.
Karácsony másnap reggelén a testvérek picit kómásan ébredtek. A bál végén megbeszéltek szerint Pegasusnál gyülekeztek össze az ajándékozáshoz.
Pegasus nagyon örült annak, amikor az unokatestvérei közölték vele, hogy úgy döntöttek, nem csak az ajándékozás idején lesznek nála, hanem egész nap.
A testvérek az Emberek Világa szerint ajándékozták meg egymást. Mindenki valami személyhez szóló és jelképes ajándékkal kedveskedett a másiknak.
Wolf, mindenki ízlésének megfelelően, egy-egy sálat adott ajándékba. Pegasus ajándékkosarakat készített, amikben mindenkinek a kedvenc édességei voltak. Lion a testvéreinek egy nagyméretű, bekeretezett, és általa szerkesztett családi fotókollázst állított össze. Dragon általa írt és összekomponált dalokkal kedveskedett, amiket ráadásul, a társaság legnagyobb örömére, bakelit lemez formájában adott át. Phoenix saját maga által készített különleges illatú parfümöt adott a többieknek, Wolfnak például szirén illatút kreált, aminek annyira megörült, hogy szó szerint a nyakába ugrott.
Pegasus nagyon élvezte a házi gazda szerepét, mindent megtett azért, hogy az unokatestvérei jól érezzék magukat nála.
A testvérek látták Pegasuson, mennyire töri magát azért, hogy kényelmesen és otthonosan érezzék magukat nála, ennek fényében igyekeztek a segítségére lenni mindenben.
Ebéd előtt nem sokkal kopogtattak az ajtón. A testvérek el nem tudták képzelni, ki lehet az és mit akarhat ilyenkor. Pegasus ment ajtót nyitni, és amikor meg látta ki, pontosabban kik érkeztek hozzá, megdöbbent.
– Oraculum és Merlin?! – hüledezett Pegasus, mire a többiek is odamentek a bejárati ajtóhoz. A többi testvér is csodálkozva nézett a váratlan vendégekre. – Történt valami?
– Karácsony van! – vágta rá felhőtlen mosollyal az arcán Merlin.
– Gyertek be! – invitálta beljebb Pegasus az újonnan érkezőket. – Nemsokára tálaljuk az ebédet.
– Nagyszerű! – mondta Oraculum jókedvűen. – Örülünk, hogy mindannyian itt vagytok.
– Mi is örülünk nektek – jegyezte meg kedvesen Phoenix. – Egyelőre foglaljatok helyet a nappaliban.
– Szeretnénk megajándékozni titeket – mondta Merlin. 
– De hát mi nem kész… 
– Tudjuk, Wolf – szakította félbe Oraculum. – Nekünk bőven nagy ajándék, hogy veletek lehetünk.
Dragon akkorát tüsszentett rá Oraculum mondatára, hogy egy pillanatra még a föld is megremegett a lábuk alatt.
– Tiszta szerencse, hogy csak egy vulkán tört ki most miattad, Dragon – mondta csípőre tett kezekkel a nappali közepén álló Lion –, nem úgy, mint az első alkalommal, amikor legelőször vettünk rész Harcászattanon.
– Ezt meg honnan tudod, Lion?!
– Ugyan, Dragon, még egy hülyének is simán leesett, hogy te voltál az oka – legyintett néhányat hanyagul.
– Igen, jól mondja Lion – helyeselt Pegasus, miközben a konyhában készítették elő Wolffal az ebédet.
  Az ebéd minden tekintetben kellemes, viszont meglepetésekkel teli volt. Az önfeledt beszélgetés alatt Merlinnek és Oraculumnak alkalmuk adódott arra, hogy elmondják, miként tettek szert az erejükre. A testvérek tátott szájjal hallgatták végig a Merinin két vezetőjének az életét.
Merlin és Oraculum elmesélték, hogy valójában édestestvérek, a szüleik és ők maguk is eredetileg halandó emberek voltak. Az ősi erőknek köszönhetik a képességeiket. Az is kiderült a testvérek számára, hogy Merlin teremtette meg a mágiát, ő volt az első, aki ezzel az erővel rendelkezett. Oraculum pedig a jövendölés képesség és az elektromágneses elemi erő használatának a tudományát hozta létre.
– Ki hozta létre az ősi erőket? – kérdezte Pegasus.
– Senki se tudja, hogyan születtek meg az ősi erők és azok teremtményei – válaszolta Oraculum. 
– Foc mesélte nekem, hogy régen egyetlen egy világ létezett. Ez tényleg igaz? – kérdezte kíváncsian Wolf.
– Az istenek harmincezer évvel ezelőtt választották szét a világot több részre az egyensúly megteremtésének érdekében, és ekkor jött létre az Emberek Világa is – magyarázta hosszasan és kissé komor hangon Merlin. – Ennek az egésznek az volt az oka, hogy a különböző fajtájú lények az idő múlásával sajnos egyre többször kerültek egymással értelmetlen konfliktusokba. Az utolsó években már olyan pusztító háborúk tomboltak a világban, amelyek már az ősi erők egyensúlyát veszélyeztették.
– Akkor az is igaz, hogy az emberek által ismert galaxisok valójában a dimenziós falak részeit képezik. 
– Igen, Wolf – helyeselt Merlin.
– Ideje átadnunk az ajándékainkat – szólalt meg Oraculum hosszú hallgatást követően.
Mindannyian felálltak az asztaltól és a nappaliba vonultak. A testvérek a kanapén foglaltak helyet, míg Merlin és Oraculum a nappali közepén, a testvérekkel szembe álltak meg.
– Pegasus, gyere ide hozzánk kérlek. Szeretnénk átadni neked az elfogadást.
– Az elfogadást? – állt fel a kanapé széléről, majd odament Merlinékhez.
– Ez egy olyan varázslat, ami segít, hogy jobban elfogadd önmagad – magyarázta Oraculum. – Amióta megvan a démoni erőd, megbillent a belső egyensúlyod.
– Igaz – hajtotta le a fejét szomorúan Pegasus.
– Fogadd tőlünk sok szeretettel – tette mindkét kezét össze Merlin és Oraculum.
Pegasust néhány pillanatra körbeölelte sok-sok aprónyi, aranyszínű és cseresznyevirág szirom. A nő érezte, hogy Merlinék lélekerőt és mágiát használnak a gyógyítására. Kellemes, megnyugtató érzés járta át minden porcikáját, amit már nagyon hiányolt.
– Ez a varázslat addig fog tartani, amíg nem vagy képes teljesen elfogadni a démoni erődet – magyarázta Oraculum, miután befejezték Merlinnel a varázslatot.
– Köszönöm! – ölelte meg Pegasus először Oraculumot, utána meg az idős férfit.
– Wolf, neked a bizalmat adjuk ajándékba. Tudjuk miken mentél keresztül – fordította átható tekintetét a kanapén ülő nőre Oraculum.
– Rendben – állt fel a kanapéról Wolf, majd odament a nappali közepén álló duóhoz, időközben Pegasus ismét helyet foglalt a kanapé szélén.
– Akárcsak Pegasusnál, neked is csak addig fog tartani ez a varázslat, amíg nem leszel képes újra magadtól bízni másokban, de legfőképpen önmagadban – fogta meg Wolf kezeit Merlin.
Minden pontosan ugyanúgy zajlott le a varázslat menetét illetően, mint Pegasusnál. Wolf szinte már teljesen elfelejtette, milyen az önmagába és másokba vetett bizalom. A varázslat végrehajtását követően hálája jeléül ő is megölelte az ajándékozóit, végül visszaült a helyére a kanapén.
– Nektek pedig kivételesen nem varázslatot ajándékozunk – mosolygott titokzatosan Merlin. – Bejöhetsz, Vazul – emelte meg a hangját.


Folytatjuk.
**********************
 6. VERSVÁLOGATÁS 
 I. P. STEVE, ÉS  KLEMENT BURZA MÁRIA  VERSEIBŐL 

I. P. STEVE: Apák ünneplés


Apák napja a modern kor adta ünnep,
amikor a családtagok összeülnek
hogy sok dolgos, rohanó hétköznap után
egyszer a családfőt ünnepelni tudják.
Ha ki sem emelik az apa szerepét
és nem harsogják törődő szeretetét,
de él a fiúk szívében példaképük,
s lányoknak, hogy milyen legyen majd a férjük.

Apák, kik sajnos nem élhették meg a mát,
de ma értük sír egy vérvörös rózsaszál,
emléket őriz, fénykép, csendes temető.
Régen még úgy mondták, a kenyérkereső,
a gyermekének szülő, mint anya férje.
Sokszor omlott le fáradtan hazaérve,
mindezt a család jövővőjéért tette
Amíg él sokszor mondd ki: Apa, szeretlek!

Nem az a lényeg, hol és mikor ünnepled,
otthon a június, itt meg a szeptember,
a katolikusegyház Szent József napján,
de legtöbb helyt világi ünnepként tartják
az apák napi szeretet megtisztelést.
Évente egyszer nekik is kell könnyedén,
nevetve, ünnepelten köszöntött lenni,
elismerésüket boldog


á
Az életünkről

Bocsánat, hogy látod, mint élek,
hogy szavaim itt szárnyra kélnek,
mint sóhajom a zúgó szélben!
Hallgatásom sokkal vészesebb,
ezért gondoltam, ha kérhetem,
hogy bemutassam az életem.

Bár enyém sem különb, mint tiéd,
így még dicsekednem sincs miért,
de sohasem szólt meg, senki még.
Meglehet, ha magamról írok,
úgy másokról és rólad is szól,
bár azt hiszem, hogy ez nem titok.

Ne szólj meg te sem versemért,
mert mit olvasol az veled él
és másnak lehet egy ébredés!



á
Röpke létezésünk

Suhanó árnyék minden lét,
hiszen egyszer, mind véget ér.
A hosszú élet rövid lesz,
ha odaérsz, majd elhiszed.

Szélszárnyán suhan a sóhaj
ha jön az utolsó óra.
A remény halványul, hervad
s holnaptól nem lesz több tegnap.
….........................…

 KLEMENT BURZA MÁRIA: Kedves ünnep




Minden évnek van egy napja,
s megállunk egy pillanatra,
édesapát átölelni,
szeretettel köszönteni.

Sír a szemem ezen napon,
édesapám messze vagyon,
feléje száll gondolatom,
szavát szívemből hallhatom.

Szeretetét szíven őrzi,
segít nekem álmot szőni.


á
Klement B. Mária: Az idő súlya

Az idő súlya az arcra ráncot fest,
szépségből egy-egy darabkát kiszed,
így az a múló idővel kopott lesz,
a múló idő szépséget is vihet..

Talán magadtól is megkérdezed,
egykori szépséged hová veszett...
szemed alatt karikák, s oly beesett,
a látáshoz is már szemüveg kell.

Boldog napjaid sorra eltűnnek,
ami biztos volt, ne lásd eltűntnek,
ne törődj ráncokkal, melyek feltűntek,
ha távozol, a ráncok eltűnnek.

Mint egyszer régen, magad szépnek lásd
és mindenben a körforgásra láss.


 á
ÁTUTAZÓ VENDÉGEK VAGYUNK

Az ember porszemnyi csupán,
de élhetne szív bársonyán,
tudásának a nyomdokán,
átlépve napjai gondján.


Hisz mindannyian elmegyünk,
rövidre szabott életünk,
létezünk, benne küzdelmünk,
Szeretet legyen fegyverünk.


á
CSILLAGÖSVÉNYEN UTAZOM

Emberi létünk villanásnyi a Mindenségben,
földi pályánk gyorsan véget ér, de lelkünk tovább él,
mégis ki marad, szívére gyász borul, fájdalma nagy,
s vigasz-szavak a megsebzett szívnek oly keveset adnak.

Szomorúbb lesz a Föld, s az Ég könnyet ejt,
itt lent megáll egy szív, de odafent csillag lesz,
s a gyászolóra éjszakánként rátekint
a csillagok fényével üzeni:
Ne sírj, ne könnyezz, csak pihenni mentem el.

A halál csak a testet pusztítja el, de a
Lélek tovább él és Szeret, nincs többé
benne félelem, mint idelent, a test csak
egy ruha volt, tönkre ment, de a Lelket
őrzi az Isteni Szeretet.

Jó nekem itt, hol nincs több fájdalom,
színes felhőkön, csillagösvényen utazom,
ne fájjon szíved, erősítsd hited, hiszen,
ha földi időd lejár, találkozol velem.


Ha gondolsz rám, én mindig ott leszek,
de ne keljen látnom, hogy könnyezel,
arra gondolj, én már nem szenvedek,
az Örök Hazában megpihenhetek,
ne engedd, hogy könnyeid zivatarrá legyenek,
de enged, hogy hited ereje eloszlassa a bánat felhőket.

Klement B. Mária
/ eltávozott családtagomra emlékezve/

**********************
7. FÉNYEK VAKONDJA  PÁLYÁZAT

ERDŐSNÉ ONDA MARICA (jelige: becenév): Fülesbagoly

Erdősné Onda Marica
Beállt a kettes busz a megállóba. Fel akartam lépni az alsó lépcsőfokra, amikor egy kis hurrikán félre söpört.

- Elnézést, figyelmetlen voltam. - hebegte a megszeppent kislány fülig vörösödve. 

A hangos-bemondást elnyomta a gyerekek kiabálása:

- Baagooly, Baagooly! - kántálták tapsolva.

Az ajtók végre bezáródtak, és elindultunk.

- Meddig utazol? Gyere, ülj le ide mellém!- mosolyogtam a szemüveges kislányra. 

Nem válaszolt, csak lekuporodott mellém. Sűrűn pislogott, tekintete ide-oda rebbent. Éreztem, hogy égeti a szemét a könny. Vagy inkább a kis lelkét. Ismerős volt ez a helyzet. Úgy rohantak meg a gyerekkori emlékek, mintha azok a szenvedéssel teli évek nem húsz éve történtek volna. 
- Nekem is bagoly volt a becenevem. - súgtam neki halkan.
- De a néni nem is csúnya. - nézett rám hitetlenkedve.
- A bagoly nem is csúnya.
- De nem is szép. - válaszolta elkeseredetten.
- Engem fülesbagolynak hívtak, mert beteg volt a fülem, és hallókészüléket kellett viselnem.
- Nekem a szemüvegem miatt mondják. - sóhajtott. - A környezet könyvben van egy bagoly, akinek nagy barna kör alakú folt van a szeme körül. Mióta meglátták a fiúk, azóta csúfolnak. - mutatott  a barna keretes szemüvegére. 
- Sokkal jobb, mint a pápaszemes kígyó. - nevettem rá 
- A néni füle meggyógyult? - Érdeklődött, a vígasznak szánt buta megjegyzésemet figyelmen kívül hagyva.
- Á, nem. Dehogy. Most is van hallókészülékem, csak sokkal kisebb, meg úgy hordom a frizurám, hogy az is takarja. Nézd!
- Kicsit félresöpörtem a tincseimet, és a kislány felé fordítottam a fülem.
- Ez tényleg pici, ha nem tetszik megmutatni, észre sem veszem. Milyen jó lenne, ha a szemüveget is el lehetne tüntetni!- tette még hozzá egy újabb sóhaj kíséretében.
- Erre már nem kell sokat várnod. Hallottál már a kontaktlencséről? Talán egy reklámban, vagy a tévében… 
- Valahol hallottam. De biztosan nem lehet nekem olyan, ha az orvos ezt a ronda szemüveget írja fel állandóan.
- Nem is ronda. Szerintem kifejezetten jól áll neked. Ha kicsit nagyobb leszel, egészen biztosan viselhetsz kontaktlencsét. Meg kell kérdezni az orvost erről.
- Na jó, de addig? Addig minden nap ez megy a suliban. Már nagyon utálom.
- Tudod, a gyerekek mindig froclizzák egymást.
- Ezt nem értem. Miért ilyen gonoszak?
- Talán nem is gonoszak. Figyeld meg, hogy mindenkinek van gyengepontja, vagy olyan tulajdonsága, amiről elnevezhetik.
- Az biztos. Azt a vörös fiút, aki a megállóig futott utánam  rókának hívják, a barátját meg csigának, olyan lassú. 
- Na látod. - néztem rá komolyan - mégsem bánkódnak miatta.
- Az igaz. - mondta lassan elgondolkodva.
- Még az is lehet, hogy szeretik a becenevüket, mert kedves és találó…
  Végállomás következik. - hallatszott a hangosbemondóból.
A kislány felállt és felkapta a táskáját a hátára. 
- Olyan jó volt beszélgetni. Már nincs is rossz kedvem. Amikor csúfolnak, arra fogok gondolni, hogy nem tart örökké, mert hamarosan lesz kontaktlencsém, és már nem fogok úgy kinézni, mint egy bagoly. 
- Vigyázz magadra! Örülök, hogy megismerhettelek. - mondtam a lánykának, a vállát megsimítva, amikor leszálltunk.



Sokszor járok ezen az útvonalon, és nem volt olyan alkalom, hogy ne gondoltam volna a szemüveges kislányra. Figyeltem, hátha ismét meglátom, de hónapokig nem találkoztam vele. Egyik nap épp az orrom előtt ment el a járat, így leültem a padra. Melegen sütött a nap, a szememet becsukva napoztam néhány percig, mikor a következő párbeszédre lettem figyelmes.

- Húzzál már, mert jön Bagoly és beszélni akarok vele!

- Akkor csá te hős szerelmes, majd holnap talizunk.

Kinyitottam a szemem, és megpillantottam a távolban a buszt. Felálltam a padról és közelebb léptem a járda szegélyéhez. Szándékosan nem fordultam hátra, de úgy nyúlt a fülem, mint a rétestészta, hogy ne maradjak le semmiről. 

- Bagoly, várj egy kicsit! - hallottam a hátam mögül a fiúcska bátortalanná vált hangját. - Arra gondoltam, készülhetnénk együtt a magyarra. Tudod, amit kiadtak csoportosra. - mivel nem kapott választ még hozzátette - Vagy van már párod?

- Nincs. - nyögte újdonsült kis barátnőm.

- Akkor holnap megvárhatlak tesi után? 
- A választ elnyelte a forgalom zaja, csak azt láttam, hogy a lányka  felugrott a busz lépcsőjére, és  hosszan nézte a megállóban integető alakot.
- Halihó, kislány!- intettem felé. - Sokat gondoltam rád a napokban. Elárulod a neved? Nem tudom, hogy szólítsalak…
- Csókolom. Nórinak hívnak, de nyugodtan tessék Bagolynak szólítani. 
- Hát most jól megleptél. Mi történt?
A válla fölött hátra nézett, arra, ahonnan elindult a busz.
- Rájöttem, hogy nem is olyan rossz becenév ez a Bagoly.- mondta egy huncut mosollyal, és mellém huppant az ülésre.
**********************

 8. HAZAI TÁJAKRÓL 
 - NAGY VENDEL LEGÚJABB   ÍRÁSAIBÓL- 

SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: ILYEN SZÉP A VILÁG


Eltűnődünk, ha beteg a világ,
ismerjük e, tényleg, igazán?
A korral nekünk is
tovább kell haladni,
de múltunkat meg kell őrizni,
értékeinket nem szabad elhagyni,
mindenképp próbáljunk meg,
embernek maradni.

Ismeritek a
Zöldellő lombok
Lágy susogását?
Metszett vesszőnek
Süvítve zúgó
Éles suhogását?
Szőlővesszőknek
Buja kuszaságát?
Mi ősidők óta
Ontja a nektárt.
Tőkéket ölelő
Hajlongva kötöző
Asszonyok derekát
Kéjjel simító
Szoknyájuk ráncát.
Pince előtt álló
Vén, öreg diófát.
Lopóból csorgatott
Bíborszín borát.
Langymeleg szellő hozta
Rózsák illatát.
Ismeritek a
Földet, az eget?
A sötét, kusza
Dühös felleget?
Ki hatalmasok
Ős erejével
Fenn fenekedett.
Ismeritek a
Hűsvízű kutat?
Löszfalak közé
Zápor vájta utat.
Vizeknek mélyét?
Halaknak tükrét
Nyárnak melegét,
Hónak fehérségét
Napnak aranyát
Holdnak ezüstjét,
Pásztortüzeknek
Keserű füstjét.
Távoli csillagok
Halovány fényét?
Ismeritek a
Száguldó lovaknak
Halkuló dobogását?
Szélfútta sörényük
Kócos lobogását?
Folyók moraját
Kövek robaját.
Bikák dübörgését,
Farkas üvöltését.
Itt élő népeknek
Félő könyörgését.
Mária ősanyánk
Szűzi jelenését?
Ha mindezeket nem ismeritek,
Fületek nem hall,
Szemetek semmit sem lát.
Nyugodtan tartsátok oda
Háztető sarkához a
Lobogó fáklyát.
Nem érdemlitek meg,
E Házat, s Hazát,
S idegenben
Torokszorítóan
Szűk lesz számotokra
A Világ.


Most beteg ez a  Föld,
meg kell gyógyítanunk immár,
nem vigyáztunk rá igazán,
miket míveltetek vele?
Kérdezi unokánk,
s emberek tömege
szemlesütve áll,
milyen szép is lehetne
ez a  csodálatos világ.

Szekszárd, 2020. április  21.

á
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: FÉLELEMBEN ÉLEK

Gyermekkorom óta
félek a sötétben.
Affene.
Hiába mondták,
akkor ott,
nem kell félni,
nincs itt semmi és senki,
de én érzem,
mint nyúlfi az esőt,
mára már lett.
nahiszen.

Hiába is mondtam,
hogy én mégis félek,
kutyát, macskát nem érdekelt.

Most újra itt vagyok,
szemtelenül, vakon,
néha leverem a poharat,
sohasem süt már ki a Nap.

Időnként a marhahúst
el - eldobom,
ha átrendezik a bútorzatot,
megváltozik a hajlékom.

Na te boldogtalan lélek,
sorsod megérdemled,
mondja kitől nem reméltem,
most már aztán félhetsz,
olyant láttál amit nem kéne,
ez a büntetésed érte,
minden semmivé lett,
eljött a végítélet,
foglald el a bérleményed,
az a földrög sem a tied.

Gyújts egy szál gyertyát
hogyha majd meghalok,
abból a pirosból,
amit rég hagytam ott,
a sárga pamlagon.

Figyeld majd meg,
hogy a fénye
merre szalad,
s roppan a deszka
a tűz súlya alatt.

Végezetül a láng
kihunyva lekushad,
kihűlve egy markocska
por és hamu marad,
benne fürödhetnek
a dalos madarak.


Hogy végleg elérjen
engem az enyészet,
öntsd a kevéske pernyét
egy virág tövéhez,
Ő legalább hadd éljen,
illatozva, szerényen.

2020.  május  05.
á
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: KÖSZÖNÖM NEKED HATVANHATSZOR

Hatvan hatszor
megköszönöm Neked,
hogy számon tartottad a számot,
misztikumát e számmisztériának,
s az egész hisztériának,
és, hogy számon tartottad a szádat,
s csókkal köszöntötted orcámat,
legszebbik napján e világnak,
orgonanyitogató felsíró éjszakának 
2020. május tavaszának,
elcsendesült hajnalán.

Köszönöm édesanyám,
azt, hogy megszülettem,
az új élet Neked fájt,
nem pedig nekem.
Hatvanhat évet megéltem,
nem vagyok rá büszke,
fájón emlékezem
idő előtt elhunyt
iker testvéremre,
még ma is élhetne.

Sokfélét megértem,
sok mindent elértem,
sok mindent nem értek,
életemben többször
örültem és féltem,
köszöntsél rám kupát,
még jó néhány évben.

Azt gondolod rólam,
jól megöregedtem,
öreg fateknőként
de megrepedeztem,
haszontalan lettem.

Külsőmre tekintve,
arcom vonásai
mélyre bevésődtek,
gerincem meghajolt,
mindenki előtt,
hajam deres lett,
szemem fénye kihűlt,
de itt legbelül
még dobog meleg szívem,
rendíthetetlenül.

Vannak akik már régen elhagytak,
magukban régen eltemettek,
akadnak akik már elfeledtek,
de sok- sok barátom van,
akik köszöntenek,
nekirugaszkodom újra az éveknek,
nem fejezem be addig,
míg oly sokan szeretnek.

Többek csodálkoznak,
hát ez még él?
hagy talán időt nekem a teremtő,
hogy befejezzem mi kiróva van,
penitenciámmal együtt élve
megtisztítom magamtól magam magam,
hogy tisztán élhessek,
s ilyenkor teljes búcsút nyerek.

Csak akkor hagyom abba,
ha én mondom, elég volt.
Felnézek az égre,
bocsánatot kérve,
tudom ekkor apám
haragudna érte.

S  akkor dobok egy rézpénzt,
ezért vigyen át a  túlsó partra,
az ügyesen ravasz révész.


Ekkor elindulhatok
magamnak előre,
a másik oldalon,
örökké tartó
magányos utamon.


Szekszárd, 2020.05.07.   SZÜLETÉSEM NAPJÁNAK HATVANHATODIK ÉVFORDULÓJÁN
 HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM A KEDVES KÖSZÖNTÉSED!
VENDI, MAGÁNZÓ, A ROSSEB SAROKBÓL

Arcom kerek,
Szívem ragyog
ha keresnél,
én itthon vagyok.

 á
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: MÚLIK AZ IDŐ
 -  Megállíthatatlanul múlik az idő. -

Az pont úgy esett,
hogy házunkkal szemben
egy templom tornya meredez,
s legtetején
toronyóra jár,
mégsem halad tovább.

Udvarunkról mindenki odalát,
de néha köd takarja el,
s ha nincs nálam
kedvenc zsebórám,
megnézem momentán
a két alkalmasság hogyan vág.

Ha a mutató egy vonalba áll,
pont hat órára jár,
ha könyékben hajlik a cájg,
három, vagy kilenc lehet,
de ha szerelmi kéjjel  egymást takarják,
kicsi a naggyal enyelegve,
a Nap is delelőre hág.

Telefonunk mellett
homokóra pereg,
méri a beszélt perceket,
teraszunkon napóra árnyéka
igyekszik a fény után,
bent ütős fali óra
hangja csendül réveteg,
s az inga leng,
messzire hallatszik
harangszava ha búg,
húzza láncát a súly,
forog tengelyén a fogaskerék,
s néha kivágja ajtaját
a  mélabús kakukk.

Ha kimerül az elem,
megáll a ketyegés,
nem riaszt a Wekker,
néma a  csengetés,
ám a homok tovább pereg,
szürkén az üvegen,
a napóra is elveszejti
árnyéka erejét,
hogyha eljön a sötétség.


Rég volt mikor láttam még
a toronyóra láncát is,
ma már a tornyot sem látom,
hályog ül a szürke homályon,
csak a harang kongását számolom,
éjjelen, és nappalon át,
messzire üzen
alvónak, és vaknak egyaránt,
szinte egyre megy,
mikor kizúdul a rácson,
barna zsalugáton,
ha dallam csendül a kalapácson,
mennyire rohan az idő,
fájó keservvel konstatálom,
ami elmúlt emlék marad,
örökre elszalad a pillanat.

2020.  május 18.
**********************
 9. FANTÁZIA REGÉNYSOROZAT 

KISS ANIKÓ, ÉS KISS ERIKA : AZ ELÁTKOZOTT HABÓ

8. fejezet. 1.rész
Az Ezüst-hegység királysága

Kiss Anikó és Kiss Erika
       Az éjszaka lassan, de nyugalomban telt el. Sadok és Erethon volt, akik utoljára őrködtek, és amint a Nap első sugarai elkezdtek megjelenni, sorban elkezdték felébreszteni a többieket. Nagy szerencséjük volt, hogy nem volt több sárkány a közelben. Sadok most már egészen biztos volt benne, hogy a fekete sárkányt azért küldték, hogy felderítse a környéket. Nyílván Sran tudomást szerzett arról, sikerült eljutniuk a Beszélőállatok-mezejére, és ki akarta deríteni, merre tarthatnak tovább. Azonban a viharmadarak felfigyelhettek a fekete sárkány jelenlétére, és néhány felderítőt küldtek a nyomába, hogy utána elkapják, ami sikerült is nekik. Egyelőre megint biztonságban voltak.
       Rövid reggeli után útnak indultak. Utazásuk csendes és nyugodt volt; semmi sem utalt arra, hogy az ellenség a közelben ólálkodik. Dwan egész nap a fegyvere markolatát szorongatta, és éles szemeivel a környéket figyelte, hogy ha netán úgy adódik, akkor idejében meg tudja védeni Kraint és a többieket. Mióta a fekete sárkány fölbukkant a vidéken, azóta kétszer olyan elővigyázatos volt, mint eddig. Nem akarta, hogy a társaság bármelyik tagjának is bármi baja essen; különösen Krain épségéért aggódott. Nem akart úgy visszatérni az Ezüst-hegységbe, hogy azt mondja Éhonnak, Krain fiának, hogy az apja egy fekete sárkány ellen vívott csatában halt meg, miközben ő mit sem sejtve az egészről arra várt, hogy visszatérjen hozzá és unokatestvéreihez.
       A Nap már egészen magasan járt, mikor az utazók egy olyan helyre érkeztek, ami igen ismerős volt a törpök számára, ami fellelkesítette őket. Hatalmas hegyeket láttak a távolban, amik mind az Ezüst-hegységhez tartoztak. Hóborította csúcsaik magasan az égre törtek, amiknek látványa lenyűgözte a habókokat. Még soha nem láttak ehhez fogható hegyeket. Habo-völgy zöld dombjaihoz és apró hegyeihez képest ezek a hegyek valóságos óriásnak tűntek.
       Tran a mellette haladó Dwanra nézett, ki fellelkesülten nézte a távolban lévő Ezüst-hegységet, ami az otthont jelentette számára.
       - Jól gondolom, hogy az ott az Ezüst-hegység? – kérdezte a törptől, ki ráemelte higgadtan csillogó szemeit.
       - Jól – felelte nyugodtan. – Még néhány nap, és hamarosan elérjük a határát.
       - Mégis milyen nagy ez az Ezüst-hegység? Mert innen nézve elég hatalmasnak tűnik.
       - Mert az is. Ez Világfölde legnagyobb törp-királysága, ahol maga Krain uralkodik hosszú idők óta.
       - Mégis mióta uralkodik?
       - Amióta az apja, Kron meghalt egy csatában, amit a fekete-erdei lidércharcosokkal és koboldokkal folytattunk. Nagy csata volt, az már biztos.
       Tran el tudta képzelni, és ezért megborzongott egy kicsit attól a gondolattól, hogy talán egyszer ő is részt vesz majd egy csatában, amit a barátai oldalán fog megvívni. Egyáltalán nem kívánta azt a pillanatot.
       - És most ki vigyáz a királyságotokra? – szólalt meg Tran újra. – Talán az unokaöccse?
       - Természetesen ő is – felelte Dwan. – De első sorban Éhon vigyáz most a népünkre.
       - És ő ki?
       - Ő Krain fia. Épp ezért, ő vigyáz most az Ezüst-hegység királyságára.
       - Akkor rendkívüli harcos lehet.
       - Mert az is. Különösen azért is, mert maga Krain képezte ki. Természetesen én magam is tanítgattam egy keveset.
       - Na és az unokatestvére? Ő milyen harcos?
       Dwan a fiatal habóra nézett.
       - Miért érdekel?
       Tran érezte, veszélyes kérdést tett fel. Nyílván Dwan megsejtette, hogy azért érdeklődik ennyire Krain unokaöccse iránt, mert félvér volt. Gyorsan ki kell találnia valamit, különben még Dwan félreérti a helyzetet.
       - Csak azért, mert Krain biztosan őt is kiképezte.
       Dwan egy ideig gyanakodva nézett a fiatal habóra, aki halkan nyelt egyet; végül válaszolt:
       - Részben. A legtöbb harci tudását az édesanyjától tanulta meg; ugyanis Timudiel nemcsak hercegnő volt, de kiváló harcos is.
       - Timudiel? – kérdezte Tran bambán.
       - Kahin édesanyja. Ez volt a neve.
       Tran maga elé meredt. Milyen szép neve volt Kahin édesanyjának. Igazi tünde-név; kétség sem férhet hozzá, hogy Kahin valódi tünde vérvonallal rendelkezett. Kíváncsi volt szülei történetére: hogy hogyan találkoztak, és hogy mi módon szerettek egymásba.
       Már éppen meg akart szólalni, amikor egyszer csak arra lett figyelmes, hogy valaki közelebb lép hozzá, mire riadtan kapta föl a tekintetét, és Kraint látta meg maga mellett, ki fagyosan pillantott le rá.
       - Jobb lesz, ha nem kérdezősködsz többet az unokaöcsémről – mondta a törp-király megvetően. – Az ő történetéhez neked aztán végképp semmi közöd.
       Tran nem felelt. Remegve nézett bele Krain szemeibe, ki egy ideig a fiatal habót figyelte, majd aztán előrelépett, magára hagyva az ijedt fiút, ki megkönnyebbülten fújta ki a levegőt.
       Egy biztos, ez a törp-király nagyon félelmetes tudott lenni, ami miatt nem igazán tudta eldönteni, hogy most hogyan viszonyuljon hozzá. Szerette volna, ha Krain végre elfogadná társának, ha már mégis együtt utazott vele, de úgy látszik, nagyon sok időnek kell még eltelnie ahhoz, hogy Krain úgy tekintsen rá, mint a barátjára.
       Gondolataiból egy erős kéz ébresztette fel, ami gyengéden mégis határozottan fogta meg a vállát; és ő Dwanra emelte a tekintetét, ki bátorítóan nézett le rá.
       - Ne vedd a szívedre, amiért Krain így beszélt veled; de tudod, nagyon dühös szokott lenni, amikor valaki Kahinról szokott kérdezősködni. Még velünk, törpökkel is így szokott viselkedni, ha netán fölemlegetjük előtte az öccse és Timudiel történetét.
       - De mégis mi baj van azzal, hogy meg akarom ismerni a családját? Hiszen nincs abban semmi rossz. Én is beszéltem neki korábban az enyéimről, akárcsak Soma.
       - Az lehet, de Krain még nem készült fel arra, hogy elengedje a múltat; úgyhogy, fiatal barátom, jobb lesz, ha egy ideig kerülni fogod ezt a témát.
       Tran hallgatott. Nem is hozta föl többé Kahint, inkább az út további részén arról kérdezte Dwant, hogyan élnek az Ezüst-hegység törpjei, ki szívesen válaszolt a habo mindenegyes kérdésére, így Tran elég sokat megtudott arról, miként telik Krain népének mindennapjai, amit roppant érdekesnek talált. Szeretett idegen népek történeteivel megismerkedni, így kiélvezte, hogy Dwan sok mindent elárult neki népéről és annak szokásairól.
       Az utolsó napok teljesen eseménytelenek voltak. Semmilyen veszéllyel nem találták szembe magukat; végül szerencsésen megérkeztek az Ezüst-hegység határához. Krain és Dwan szíve felderült, amint szemük elé tárult otthonuk falai, ahol Drain, az első törp-király nemzetsége élt hosszú nemzetek óta. Azok, akik most először voltak eme monumentális hegység előtt, mind elámultak hihetetlen méretén, mely a legnagyobb hegység volt Világföldén. Előttük állt a lélegzetelállítóan szépen faragott törp-kapu, melyet díszes faragványok és törp-rúnák díszítettek. Ahogy a társaság tagjai közelebb értek a kapuhoz, egyre nagyobb csodálattal figyelték faragványai részletességét és precízségét. Ilyen faragott munkára csakis a törpök voltak képesek; senki más nem értett úgy a kövek megmunkálásához, mint ők.
       Kürtszót hallottak meg, mely királyuk visszatérését üdvözölte. A mellvéden álló őrszemek üdvrivalgásban törtek ki, mikor meglátták visszatérő királyukat és társukat. A kapu kitárult, és onnan törpök jöttek ki, hogy személyesen üdvözöljék királyukat. Élükön három olyan személy haladt, akik erősen elütöttek a többi törptől – főleg két személy volt az, akik másmilyenek voltak.
       Krain elmosolyodott, mikor felismerte őket. Az egyikük Éhon volt, Krain fia, aki apját helyettesítette, amíg távol volt. Jóképű fiú volt, aki magasabb is volt a többi törphöz képest. Hosszú szőke haja volt, amit édesanyjától, Szép Elintől örökölt, akit a legszebb törp-asszonynak tartottak számon, ki akkor vesztette életét, mikor fiának életet adott. Szakállát, akárcsak apja, rövidre nyírva viselte, ami igazán megnyerővé tette megjelenését. Díszes ruhát hordott, ami hercegi rangját jelezte.
       Mellette unokatestvére haladt, Dahin fia Kahin, a félvér herceg. Már a megjelenésén lehetett látni, hogy mi volt valódi származása. Le se tagadhatta volna tünde mivoltát, annyira látszott rajta, hogy valódi tünde-vér folyik az ereiben. Magaslóan kiemelkedett a többiek közül; tartása egyenes és szikár. Hosszú fekete haját édesapjától örökölte, míg szeme színét az édesanyjától. Szépségét egyszerre örökölte apjától és édesanyjától, bár kinézetben sokkal jobban hasonlított apjára. Fekete ruhát viselt, ami még jobban kiemelte magas alakját.
       És az oldalán vonult húga, Mirwen, a szépséges félvér hercegnő. Hosszú szőke haja aranyfolyamként omlott a vállára. Szeme a legszebb drágakő; ruhája fehér és légies, amihez zafírral kirakott aranyövet viselt.
       Mirwen kilépett testvére mellől, majd futni kezdett Krain felé. A lány beleszaladt a törp-király kitárt karjaiba és szorosan átölelte őt. Krain viszonozta Mirwen ölelését; örült annak, hogy épségben viszontláthatta.
       A többiek némán figyelték a megható jelenetet. Látták, hogy Krain mosolyogva belenéz unokahúga szemébe, és valamit mondott neki a saját nyelvén, ami megmosolyogtatta Mirwent.
       - Amint látod, minden rendben volt, amíg távol voltál – mondta Mirwen. – Éhon nagyszerűen kormányozta a királyságot. Büszke lehetsz rá.
       - Az is vagyok – válaszolta Krain, és komolyan is gondolta.
       Ellépett unokahúgától, majd közelebb ment Éhonhoz, aki meghajolt közeledő királya előtt. Krain azonban most mellőzte a formaiságot, és olyasmit tett, ami igazán meglepte fiát: magához ölelte. Kahin mellettük állt és nézte, ahogy apa és fia örül egymás viszontlátásának.
       - Kahin! – hallotta meg Dwan hangját, és Kahin felismerte benne azt a harci szenvedélyt, amitől mindig is tartott.
       Azonnal reagált Dwan támadására. Szemfényvesztő gyorsasággal rántotta elő kardját, ami valamikor az édesanyjáé volt, és aminek a neve Fehér Hold volt. Villám gyorsan védte ki Dwan fejszéjének a csapását, ki elégedetten elvigyorodott ezen. Sadokot megdöbbentette, hogy Dwan így üdvözölte Kahint. Komolyan, ez a törp semmi másra nem tud koncentrálni a harcon kívül?
       - Látom, még mindig jól reagálsz, Kahin – mondta Dwan, miközben még nagyobb erővel feszítette fejszéje élét Kahin kardjához. – Ennek igazán örülök.  
       Kahin nem válaszolt, csak szétválasztotta kardját Dwan fejszéjétől, közben egy pillanatra sem vette le róla a tekintetét. Nem erre a fogadtatásra számított, de éppenséggel nem is lepte meg Dwan viselkedése, viszont Trant felháborította, ahogy a törp nekitámadt Kahinnak. Nem is fogta vissza magát.
       - Ezt mégis hogy képzeled? – kérdezte Tran dühösen. – Hogy támadhatsz neki csak úgy? Miféle üdvözlés ez? Mindig így viselkedsz azzal, aki köszönteni akar téged?
       Kahin a habóra kapta pillantását, amint meghallotta az idegen vékony hangot. Nemcsak őt, de Mirwent és Éhont is meglepte, hogy Krain és Dwan kikkel tértek vissza királyságukba. Micsoda vegyes társaság, gondolták magukban.
       Mellont ismerték és persze Erethont is, de habókok és egy fejvadász is volt a csapatban; ilyesmit még sosem láttak. Ráadásul a fejvadászok és a bérgyilkosok nemigen szívlelték egymást, ennek ellenére Erethon képes volt egy légtérben tartózkodni ezzel a fejvadásszal? Ilyesmi még nem fordult elő Világfölde történelmében. Úgy tűnik, Krain és Dwan érdekes utat tettek meg, amíg távol voltak. Lesz majd mit mesélniük.
       - Örülök, hogy újra látlak, Mellon – mondta Kahin az öreg mágusnak. – Régóta nem láttalak.
       - Való igaz – felelte Mellon. – Amint látom, semmit sem veszítettél gyorsaságodból. Krain igazán büszke lehet rád.
       Mellon most Éhonra nézett.
       - Üdvözöllek, Éhon. Idősebb lettél, amióta nem láttalak.
       - Mellon, igazán nem számítottunk a jelenlétedre – mondta Éhon. – Régen volt, amikor utoljára nálunk vendégeskedtél. – Majd apjára nézett. – Érdekes útban lehetett részed. Nem beszélnél róla részletesebben?
       - Mindent a maga idejében – felelte Krain. – Fogadjátok illően vendégeinket. Hosszú és fárasztó utazáson vannak túl. Ne szenvedjenek semmiben sem hiányt.
       Intett Sadoknak és társainak, majd együtt elindultak befelé. Soma és Tran, ahogy beléptek a hegy belsejébe, ámulattal csodálták annak szépségét. Ilyesmit még életükben nem láttak. Ezüstváros egyenesen a hegy belsejében épült fel, amit a törpök ősi királya, Drain építtette az Első Korban, és az erődváros szépsége valóban legendás volt. A legszebb épített törp-város volt, és gazdagsága messze földön híres volt.
       Gyönyörűen megmunkált faragványok díszítették a csarnokokat, amik gondos kezek munkáját őrizték magukon. Márványlapok fedtek mindent, ami kéken ragyogott, akár az éjszakai tenger. Fáklyák világítottak mindenhol, így biztosítva fényt az ott lakóknak. Sok törp élt Ezüstvárosban, akik kíváncsian figyelték a birodalmukba érkező idegeneket. Soma és Tran látták, hogy milyen szorgalmasan végezték munkájukat. Páncélba öltözött katonákat láttak elhaladni maguk mellett, akik a nappali őrséget készültek leváltani. Törp-asszonyok mentek el mellettük, kik vidáman beszélgettek, és nevettek, amikor Deren üdvözölte őket. Soma és Tran meglepődtek, hogy milyen szépek voltak. Nem gondolták volna, hogy ilyen szépségesek is lehetnek. Ők teljesen másmilyennek képzelték el a törp-asszonyokat.
       Dwan észrevette meglepettségüket, mire megkérdezte:
       - Valami baj van?
       Soma és Tran a törpre kapták tekintetüket. Eleinte egyikük sem mondott semmit se, végül Soma volt az, aki válaszolt:
       - Igazából nincs semmi baj, csak nem gondoltuk volna, hogy a törp-asszonyok ilyen gyönyörűek.
       Dwan nem értette a két habo csodálkozását. Nincs ebben semmi különleges.
       - Már miért ne lennének gyönyörűek? Ők a mi drágaköveink, ha nem tudnátok. Láthatjátok, hogy Deren is mennyire csodálja szépségüket. Igazán kiváló az ízlése.
       Na igen, gondolták magukban a habókok. Ha volt valaki, aki mindig tudta csodálni a szebbik nem szépségét, akkor az Deren volt. Naná, hogy egyből kiszúrta magának a törp-asszonyokat.
       - Igen, de mi egészen mást hallottunk a törp-asszonyok külsejéről – mondta Tran.
       - Mit? – kérdezte Dwan bizalmatlanul.
       - Hát, hogy… nekik szakálluk van.
       Dwan úgy nézett rájuk, mint aki mindjárt agyon csapja őket. Roppant sértő dolgot mondtak a törp-asszonyokra, mert, ha eddig nem tudták volna, a törp-férfiak a világ legszebb drágaköveihez hasonlították asszonyaikat. Külsejük téves megítélése igazán sértő volt a törp-asszonyokra.
       - Kitől hallottátok ezt az ostobaságot? – kérdezte Dwan dühösen.
       A két habó egymásra nézett.
       - Nem is tudjuk – vallották be őszintén. – Habo-völgybe rengeteg történet szokott eljutni, amik aztán szájról szájra terjednek. Talán ezek közül a történetetek közül hallottunk mondákat a törp-asszonyok külsejéről.
       - Magatok is láthatjátok, hogy nem igazak. A mi asszonyaink a legszebb drágaköveink. Láthatjátok, hogy Mirwen milyen gyönyörű. Igazi kincse népünknek.
       - Belátjuk, tévedtünk – felelte Soma. – Mirwen pedig tényleg nagyon szép.
        Mirwen meghallotta a habó bókját, mire a lány hátranézett Somára és kedvesen rámosolygott. A fiatal habó fülig pirult ettől a mosolytól. Egészen zavarba jött tőle.
       Továbbhaladtak a bányacsarnok hosszú folyosóin és lépcsőin, melyek szanaszét ágaztak és mind más csarnokokba vezettek. A habókok hallották a bányában dolgozó törpök kalapácsainak zajait, ahogy a drágaköveket és fémeket termelték ki a hegyből. A fényesre csiszolt falai visszaverték a hegy belsejébe jutó fények villanásait. Fáklyák lobogtak mindenfele, barátságos fényt biztosítva az ott elhaladó törpöknek és vendégeiknek.
       Hamarosan mindannyian egy olyan helyiségbe léptek be, melynek kinézete teljesen elütött attól, amit eddig láttak. Oszlopai díszes faragványokból volt kirakva, padlózata színtiszta ezüst volt. A teremben faragott kőkirályok álltak, melyek büszkén és szálfa egyenesen sorakoztak a fal mellett. Eme szobrok Ezüstváros egykori királyait ábrázolták, akik egykor Ezüst-hegyégben uralkodtak. Ezt a termet a Királyok Csarnokának hívták, ezért is volt olyan királyi megjelenésű. A habókok ámulattal gyönyörködtek benne; soha sem láttak még ehhez fogható látványt.
       E terem mögött helyezkedett el a királyi trónterem, ahol Krain uralkodott és folytatta királyi teendőit. Ahogy mindannyian beléptek oda, látták, hogy ez a helység még szebb, mint az előző volt. Soma és Tran egészen beleszédültek abba, amit láttak. Nem győzték csodálni a törpök ügyességét és szépérzékét. A trónterem kialakítása egyszerűen fenséges volt. Falai ezüstösen ragyogtak, beléjük pedig törp-rúnákat véstek. A csarnok végében állt Krain trónja, mely ugyanúgy nézett ki, mint egykor Drain idejében. Ezüstfehér színben ragyogott a teremben, és a trónszékhez hosszú lépcső vezetett fel, mely szintén ezüstből kovácsoltak. Gyönyörűséges volt. Ennél szebb látvány nem is létezhet a világon. Ezt semmi sem múlhatta felül.
       Ebben a teremben álltak meg mindannyian, majd Krain  Mirwen felé fordult.
       - Gondoskodj a vendégeink kényelméről, amíg beszélek Éhonnal és a bátyáddal.
       Mirwen kihúzta magát. Azt hitte, nagybátyja feleslegesnek tarja jelenlétét.
       - Miért én? A többi törp-asszony nem tudna gondoskodni róluk?
       - Dehogynem. De mi vagyunk a vendéglátók. Nekünk kell gondoskodni a vendégeinkről, még ha szerinted ez alantas dolog, pedig nem az.
       - De én is szeretném tudni, hogy mi történt veled, amíg úton voltál.
       - Máskörülmények között nem küldenélek el, hiszen tudom, te is épp oly ügyesen védelmezted a népemet, mint a bátyád, de most ezt kell tennem. Ne légy szomorú. Később veled is beszélni fogok.
       Mirwen Kahinra nézett, aki némán figyelte őt, majd egyetlen bólintással jelezte húgának, hogy tegyen így. Mirwen nem ellenkezett többet. Fivérére mindig hallgatott, ezért nem szállt további vitába Krainnal. Azt tette, amit kért tőle. Mutatta vendégeiknek, hogy kövessék őt, majd elindultak. Kivéve Sadokot és Mellont, ugyanis Krain azt szerette volna, hogy ők ketten maradjanak.
       Mielőtt Mellon és Sadok észbe kapott volna, szolgák egész hada lepte meg a királyi tróntermet, ahová egy asztalt és székeket hoztak, ahová le tudnak ülni. Ételt és italt is felszolgáltak, amivel csillapítani tudták éhségüket és szomjukat. Krain hátradőlt székében, majd mielőtt elmondta volna Éhonnak és Kahinnak utazásuk történetét, még kikérdezte őket arról, hogy mi történt birodalmában, amíg távol volt. Mellonnak és Sadoknak várnia kellett.
       - Csak néhány kisebb támadás ért minket a Fekete-erődből, amíg nem voltál itthon – mesélte Éhon apjának. – Ezeket a támadásokat mindig sikerült visszavernünk, bár az igaz, hogy egyre elszántabban támadnak minket. Ezek a gonosz lények igencsak megerősödtek az utóbbi időben.
       - Még hacsak lidércharcosokról volna szó – szólt közbe Kahin -, akkor sokkal könnyebb dolgunk lenne. De a legutóbbi harcban már koboldok, árnyszörnyek és lélekváltók is voltak velük.
       - Lélekváltók? – villant fel Krain szeme, mert ezáltal eszébe jutott, hogy Kahin apját is egy ilyen lény ölte meg abban a háborúban, amiben Thrandor elárulta őt.
       - Hát ezek a dögök is előmerészkedtek a Fekete-erdőből?
       - Néhányan igen – felelte Kahin nyugodtan. – De nem voltak olyan erősek, mint az, akire te gondolsz. Könnyedén megöltük őket. Minden áldozat nélkül.
       - Azt mondod könnyedén? – mondta Krain hűvösen. – Egy lélekváltót soha sem lehet könnyen megölni.
       - De ezeket igen. Hidd el, minden rendben volt.
       Krain hosszan Kahint nézte, míg végül lassan megnyugodott. Sóhajtva maga elé nézett, majd aztán folytatta a beszédet.
       - És mi hír Vasvárosról? Train küldött üzenetet?
       - Igen – válaszolta Éhon. – Segíteni fog nekünk, amiben csak tud. Több mint ezer harcost fog küldeni a segítségünkre.
       - És mi marad Vasvárosnak?
       - Marad bőven harcosa. Ne aggódj érte. Tudja, hogy mit csinál.
       - Tudom, hogy nem tesz olyat, amivel árthatna a népének. De ez az ezer fős hadsereg egy kicsit sok.
       - Elismerem, néha hajlamos túlzásokba esni. De Train már csak ilyen. Ha saját rokonairól van szó, nem tagad meg semmilyen segítséget se tőlük.
       - Pedig nemcsak értünk kell aggódnia – mondta Krain mosolyogva, és szigorú szeme ezúttal mérhetetlen gyengédséget tükrözött.
       Éhon és Kahin tudták, mire gondol, hiszen Trainnak nemrég született meg a harmadik gyermeke, ami nagybüszkeséggel töltötte el családjukat.
       - És Elfen birodalmából mi hír érkezett? – szólalt meg hirtelen Mellon. – Ők is készek segíteni az Ezüst-hegység törpjeinek?
       - Tőlük még nem érkezett hír – válaszolta Kahin. – Még nem tértek vissza azok a követek, akiket elküldtünk hozzájuk.
       - Reméljük, hamarosan visszatérnek, és hogy jó hírekkel szolgálnak majd.
       - Ezt egyelőre nem lehet tudni, de bízzunk benne, hogy Elfen birodalma nem felejtette el, hogy kik a barátai, és hogy ezúttal is segítségünkre lesz a harcban – felelte Éhon. – Sarad király mindig jó barátunk volt.
       - Neki is megvannak a maga gondjai – mondta Kahin. – Hiszen a fenevadak és a koboldok állandó fenyegetést jelentenek a számára. Úgy hírlik, hogy a Fenevad-pusztaságon és a Kiszáradt-földeken egyre csak növekszik a számuk, mert a sötétség egyre nagyobb erővel terjed azokon a területeken. Olyan királyságok kerülnek támadások alá, amik egykor a Sötétség Fejedelmének az ellenségei voltak.
       Krain csak hallgatott, míg Sadok és Mellon egymásra néztek, ami feltűnt a két fiatal hercegnek is. Sejtették, hogy Krain és a mágus tudnak valamit arról a sötétségről, ami egyre nagyobb erővel fenyegette Világfölde királyságait. Na de ez a habó, aki itt ült velük szemben, mit tudhat erről az egészről? Neki mi köze van hozzá? Merthogy nem véletlenül volt itt, abban mindketten biztosak voltak; és Krain sem akarta volna, hogy itt maradjon velük, ha nem lett volna olyan fontos a személye. Ki lehetett egyáltalán ő?
       Éhon pillantása Sadok kardjára esett, és a fiatal törp-herceg rögtön észrevette a rajta lévő ősi törp-rúnákat, melyeket egykor Drain használt. Azonnal felismerte Lélekvágót, amit Drain kovácsoltatott sok-sok évvel ezelőtt. Hogyan kerülhetett ehhez a habóhoz? Hiszen a Lélekvágót egykor egy Sadok nevezetű habo birtokolta: az a habo, aki végzett a Sötétség Fejedelmével.
       - A Lélekvágó? – szólalt meg Éhon döbbenten. – Nem hittem volna, hogy egyszer látni fogom ezt a híres pengét, melyet egykor Drain kovácsoltatott. Hogy került hozzád, habo? Ezt a kardot egykor Sadoknak, Világfölde Megmentőjének készítették az Ezüst-hegységbeli törp-kovácsok, hosszú évekkel ezelőtt. Mi módon jutott hozzád?
       - Sehogy – mondta Mellon. – Mert az övé. Akit magad előtt látsz, Éhon, az a habo, aki legyőzte a Sötétség Fejedelmét, és aki megmentette Világföldét.
       Ennél nagyobb meglepetés nem érhette volna Éhont és Kahint. Hiszen ők úgy tudták, hogy Sadok már régen halott. Nem is tudták hirtelenjében, hogy mit mondjanak. Végül Kahin szólalt meg:
       - Akkor borzasztóan öreg lehetsz – mondta Sadoknak. – Mi módon maradtál életben ennyi időn át? Egy habo nem szokott több mint háromezer évet élni.
       - Valóban nem – felelte Sadok. – Egy átoknak köszönhetem öröklétemet, amivel maga Sran átkozott meg.
       - Hm, elég bátor vagy, hogy kimered mondani a valódi nevét – mondta Éhon. – Örök élettel átkozott meg? Ezt nevezem igazi kegyetlenségnek.
       - Valóban az – értett egyet unokafivérével Kahin. – Jól sejtem, hogy azért vagy itt, mert tudod annak az okát, miért kezdett el ismét terjedni a sötétség Világföldén?
       Sadok és Mellon egymásra néztek. Itt volt az ideje, hogy ez a két fiú is megtudja az igazságot arról, hogy a Sötétség Fejedelme nem halt meg, és hogy újabb háborúba akarja taszítani Világföldét.
       - Jól sejted – felelte Sadok, miközben a két herceget nézte -, mivel Sran nem halt meg, és visszatért Világföldére, hogy bosszút álljon mindenkin, aki egykor harcolt ellene. Azért keltem ismét útra, hogy ezt megakadályozzam, s egyszer és mindenkorra elpusztíthassam a Világ Ellenségét; és hogy felkeressem azokat, akik egykor hű szövetségesként harcoltak az Első Háborúban.
       Éhon és Kahin egymás szemébe nézett. Nem okozott számukra nagy döbbenetet az a hír, hogy Sran nem halt meg abban a csatában, amit először vívtak vele Világfölde összes Szabad Népe. Valahogy tudták, hogy az a nyomorult tért vissza a világukba és kezdte el sanyargatni azokat, akik egykori ellenségei voltak. Végül Kahin törte meg a csöndet:
       - Ez igencsak nehéz vállalkozás, hiszen jól tudod, hogy az a világ, amit egykor te ismertél, már régen nem ugyanaz, és hogy azok, akik először harcoltak Sran ellen, régóta nem állnak szövetségben egymással.
       - Ez igaz, de szerencsére akadnak még olyanok Világföldén, akik továbbra sem félnek szembe szállni Srannal. Momoro, a beszélőállatok királya, biztosított minket arról, hogy bármikor számíthatunk népe és az ő segítségére.
       - A beszélőállatok? – kérdezte Éhon csodálkozva, majd az apjára nézett. – Ezek szerint találkoztatok Momoro királlyal?
       - Ahogy mondod – válaszolta Krain. – Ő volt az első, akivel közöltük, hogy Sran életben van és el akarja pusztítani a világunkat.
       - Kellemetlen hír, az már biztos – mondta Éhon hátradőlve, majd apjára pillantott. – Na és te hogy keveredtél ebbe a társaságba? Valahogy vonzod a bajt.
       - Kedves, hogy így beszélsz apádról – mondta Krain. – Vadvidék területén akadtam össze Sadokkal és hű szövetségeseivel. Lidércharcosok támadtak rájuk. Megmentettem őket, és miután értesültem Sadok valódi céljáról, csatlakoztam hozzájuk, akárcsak Dwan.
       - Szóval, Sran értesült arról, hogy Sadok útnak indult, hogy végezzen vele, és hogy időközben szövetségeseket is szerzett magának; ezért lidércharcosokat küldött utánuk, hogy végezzenek velük.
       - Nem feltétlenül ezt akarta – felelte Sadok. – Inkább csak hátráltatni akart, hogy ne tudjunk beszélni Momoróval és a többi beszélőállattal.
       - Vagyis végezni akart veletek. Máshogy nem tudott volna titeket megakadályozni abban, hogy ne értesítsétek Momorót a közelgő veszélyről – állapította meg Éhon az egyszerű tényt. – Ami szerencsére nem történt meg. Elértétek célotokat, méghozzá apám segítségével.
       - Azért engem se felejts ki – szólt közbe Dwan, aki ez idő alatt mélyen hallgatott. Amúgy sem volt hozzászokva az ilyen fajta megbeszélésekhez. Most is csak azért volt itt, mert Krain ezt kérte tőle. – Én is ott voltam, ha netán megfeledkeztél róla.
       - Téged senki sem tudna elfelejteni – mondta Kahin enyhén gúnyosan, ami nemigen tetszett Dwannak, de nem szállt vitába a fiúval szemben, aki most Sadokra nézett. – Mindenesetre elég vegyes társaságot választottál ki magadnak szövetségesnek. Életemben először látok olyat, hogy egy bérgyilkos és egy fejvadász egyazon társaságban tartózkodjon anélkül, hogy végezni akarnának egymással. Kiváló vezér lehetsz, ha ezt meg tudod akadályozni.
       - Nem olyan nehéz, ha értesz a nyelvükön. Meg hát nekem a legjobb harcosokra van szükségem ahhoz, hogy legyőzzem Srant.
       - És ezért csatlakozott hozzád az apám, igaz? – kérdezte Éhon. – El akar kísérni téged, akárcsak Dwan.
       - Csak azért teszi, hogy segítsen Sadoknak – mondta Mellon. – Össze kell fognunk, ha győzedelmeskedni akarunk Sran felett. Az ereje egyre csak növekszik. Ez már abból is látszik, hogy sikerült szövetséget kötnie a fekete sárkányokkal.
       - Azokkal az ocsmány fajzatokkal? – döbbent meg Kahin. – Azokat a sárkányokat nem könnyű irányítani. Mind a maguk urai. Sran igencsak nagyhatalomra tehetett szert, ha sikerült elérnie, hogy a fekete sárkányok behódoljanak neki.
       - Épp ezért nem szabad késlekednünk. Minél nagyobb az ereje, annál hatalmasabb veszély fenyegeti a világunkat. Tovább kell folytatnunk az utunkat, ha le akarjuk győzni őt. El kell mennünk a Fekete-erdőbe, és ott meg kell találnunk Deremirt, hogy szövetkezzünk vele.
       - Az Elátkozott Harcossal? – kérdezte Éhon. – Miért ő? Az a fickó még a lidércharcosoknál is veszélyesebb. Túl régóta él a sötétségben, ami még veszedelmesebbé teszi. Miből gondolod, hogy segítene nektek?
       - Mert maga is gyűlöli Srant. Ha megtudja, hogy visszatért Világföldére, talán csatlakozik hozzánk, és segít nekünk a legyőzésében.
       - Én nem bíznék ebben – mondta Kahin. – Amit hallottam arról a lényről, nem tűnik valami biztos szövetségesnek. Lehet, hogy gyűlöli Srant, de az életet még nála is jobban. Akárki is döntött úgy, hogy elmenjetek hozzá, eléggé ostoba lehetett.
       - Na, ez szép! – mondta Mellon szórakozottan. – Eléggé bátor lehetsz, ha már veszed a bátorságot ahhoz, hogy ostobának nevezz egy istent.
       - Kit? – kérdezte Kahin meglepődve. – Milyen istenségre célzol?
       - Az Erdő Szellemére – felelte Sadok Mellon helyett. – Ő tanácsolta, hogy keressem fel Deremirt.
       - Te találkoztál az Erdő Szellemével? – kérdezte Éhon csodálattal a hangjában. – Ezt a kiváltságot. Ő még soha nem jelent meg egyetlen halandó előtt se; nálad miért tett kivételt?
       - Hogy segítsen nekem. Más oka nem volt.
       - Akkor, ha egy isten tanácsolta azt neked, hogy menj a Fekete-erdőbe, akkor mást nem tehetsz, mint hogy követed a tanácsát. Bár az igaz, hogy veszélyes útra vállalkozol. Abban az erdőbe nem szokás csakúgy besétálni; rengeteg gonosz lény lakozik ott. És amint láttam, két fiatal habo is van a csapatodban. Bármibe lefogadom, hogy nekik nincs valami nagy tapasztalatuk a harcban. Hatan pedig nem biztos, hogy elegen lesztek ahhoz, hogy megvédjétek őket.
       - Valóban nem – értett egyet Mellon. – De talán tizen elegen leszünk, hogy megvédjük Somát és Trant.
       Krain a mágusra kapta tekintetét. Megsejtette, hogy mit akar ezzel mondani, ami nemigen tetszett neki; Dwan viszont elégedetten mosolygott. Tetszett számára az a gondolat, hogy Mellon azt akarja, hogy Kahin és Éhon is velük menjen a Fekete-erdőbe. Nem véletlenül akarta ezt, mert tudta, milyen képességekkel rendelkeznek. Szüksége volt ezekre a képességekre, ha azt akarták, hogy élve kikerüljenek abból az elátkozott erdőből.
       - Azt akarod, hogy mi is veletek menjünk? – kérdezte Éhon nyugodt hangon, mivel ő is megértette a mágus szándékát.
       - Nem! – szólt közbe Krain. – Nem jöhetnek!
       - Miért nem? – kérdezte Mellon.
       - Engem még tudna nélkülözni a népem, de őket nem. Nekik itt kell maradniuk, hogy védelmezhessék a királyságomat.
       - Megfeledkezel Mirwenről, aki legalább olyan jó harcos, mint Éhon és Kahin. Sőt, talán még ügyesebb is. Rendkívüli védő és gyógyító hatalommal bír, amivel egykoron az édesanyja is rendelkezett.
       Kahin megfeszítette magát, amikor Mellon ezt mondta. Arca érzelemmentes volt, de szemében égető kín égett, ahogy a fájdalmas emlékek eszébe jutottak édesanyjukról. Az ő emléke még mindig fájópont volt számára. Krain tisztán érzékelte unokaöccse fájdalmát, mire fagyosan nézett az öreg mágusra.
       - Tisztában vagyok azzal, milyen képességekkel rendelkezik Mirwen – felelte Krain, miközben unokaöccsét figyelte, aki maga elé nézett. – De figyelmeztetlek. Ha még egyszer beszélni mersz Timudielről Kahin jelenlétében, itt helyben végezni fogok veled.
       - Nem az volt a szándékom, hogy felkavarjam Kahin érzéseit – válaszolta Mellon. - Jól ismerem mérhetetlen fájdalmát. Csak azt akartam elmagyarázni, hogy miért a két fiút akarom magammal vinni, és nem Mirwent. Ő erősebb náluk, ezért egyedül is tudná védelmezni népedet. Viszont Kahin és Éhon képességeire nekünk van szükségünk.
       - Nem! Őket nem fogod felhasználni a mocskos céljaidra.
       - Nekem viszont tetszik az ötlet – mondta Dwan mosolyogva. – Nem ártana a két kölyöknek egy igazán veszélyes küldetésben részt venniük. Sokat tanulnának belőle.
       Krain villogó szemekkel nézett Dwanra, és Sadok ekkor jobbnak látta közbe avatkozni. Majd ő beszél Krain fejével; hátha rá jobban hallgat, és így talán elkerülik a további vitákat.
       - A háborút így sem kerülhetik el, Krain, akár maradnak az Ezüst-hegységben, akár nem – szólalt meg Sadok nyugodt hangon. – Előbb-utóbb szembe kell nézniük Sran gonoszságával.
       - Épp ezért akarom, hogy maradjanak.
       - És ha ők másképpen gondolják ezt? – nézett Sadok a törp-király szemébe. – Eddig azért nem szóltak, mert tiszteletben tarják a királyuk akaratát, de szívük azért kiált, hogy veled mehessenek. Gondolod, nyugodt szívvel maradnának otthonukban, tudván, hogy a királyuk veszélybe sodorja magát? 
       Krain hallgatott, míg szemét egy pillanatra sem vette le Sadokról, aki ismét bölcsen szólt. Látta a törp-király szemében a harag szikráját, de azt is tudta, nem fogja bántani, vagy ellenkezni vele. Látszott rajta, hogy elgondolkodtatta az, amit mondott. Mellon feszült figyelemmel várta Krain válaszát.
       - Legyen hát – mondta a törp-király maga elé nézve; szemében beletörődés fénylett. – Döntsenek ők maguk arról, hogy velünk akarnak-e jönni vagy sem. Ebben a kérdésben nekik kell dönteniük és nem nekem.

Folytatjuk.
**********************
10. MIR – MAGYAR IRODALMI ROVAT

APEVA – ELSŐ KÖZLÉS
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL

Jöjj
kedves
várok rád
időm űzni
véled akarnám.
 á
Kör
forgás
kendő száll
halk zene ring
ringlispíl kering.
 á
Hús
leves
tyúk pörkölt
csipedettel
lakodalom van.
 á
Halk
nesz van
jön a szél
vitorlád már
szélirányba áll.
 á
Vers
ha jó
szép mesét
mond el nekünk
dicső múltunkról.
 á

Halld
dal van
zene szól
forradalom
dicső hangja zeng.
á
Nagy Vendel

Vendel így vall magáról: 
„Nagy Vendel vagyok, hatvanöt éves, látássérült pedagógus, de már nyugdíjas éveim élem. Szekszárdon lakom a családommal. Minden időmben az irodalommal foglalkozom. Írásaimat, újságomat, könyveimet szeretném megmutatni olvasóimnak. Köszönöm a lehetőséget. Írásaim megtalálhatóak a MEK-en, a Facebookon valamint a Megszólalok irodalmi magazinban. Jelenleg ezer versem található a Facebookon, és húsz könyvem olvasható a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Jó olvasást mindenkinek! 

Baráti szeretettel: Vendi”


2020.05.23. (Szerkesztő: Konrád Viktória)
**********************
 11.  JÚNIUS HAVI SZTÁRVENDÉGÜNK 
 
NAGY BANDÓ ANDRÁS és  GVENDOLIN
 
VERS- SAROK.

Nagy Bandó András
Szeretettel köszöntöm  a  Megszólalok  Magazin olvasóit, fogadják szeretettel legújabb írásaimat, amelyeket kislányom segítségével adunk elő.

NAGY BANDÓ ANDRÁS  ÉS  GVENDOLIN

Szeretettel küldjük, nézzétek, hallgassátok, osszátok, kommenteljétek, lájkoljátok, hadd röpüljenek a madaraink sokak közelébe!… mihárman

MADARAK ÉS FÁK NAPJA – VERS-SAROK – BANDÓ ÉS GVENDOLIN
https://www.youtube.com/watch?v=LjN76mEM_iY

á
Új Anyák napján című versemet mondja Gvendolin, nézzétek, hallgassátok, és ezzel köszöntjük az Édesanyákat! 



Szia, Vendel, most én küldök Neked 3 linket, hallgasd meg… üdv, vigyázz magadra, Bandó
Hallgassátok, nézzétek, osszátok, fontos üzenet, sokaknak szüksége van rá… köszi! 



SZOKATLAN SZÜLETÉSNAP – VERSEM
KARANTÉN-VERS GVENDOLINNAL
MICIMACKÓ KARANTÉNBAN
https://www.youtube.com/watch?v=ADwH2u87424
á
Próbáld ki, hallgasd-nézd meg egymás után…


HOFI: IVÁN KOZIREV… (azt hiszem, 1978 körül…)


BANDÓ: SZÓPANEL, 1983 (Telepohár c. műsor)
 á

Sziasztok! Itt a 12. Vers-sarok, hallgassátok-nézzétek, ha tetszik, lájkoljátok, ott van a Facebook oldalaimon is, örülünk a kommenteknek, meg a nekünk írt jó szavaknak is, szeretettel: mihárman
á
MÁJUSI KIRÁNDULÁS – VERS-SAROK – BANDÓ ÉS GVENDOLIN
**********************
 12. PRÓZÁK, ÉS VERSEK, SZÜLETÉS NAPOMRA  
 - SZÍVBŐL JÖVŐ KÖSZÖNTÉSEK - 

SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: KÖSZÖNÖM NEKED HATVANHATSZOR 

Hatvan hatszor
megköszönöm Neked,
hogy számon tartottad a számot,
misztikumát e számmisztériának,
s az egész hisztériának,
és, hogy számon tartottad a szádat,
s csókkal köszöntötted orcámat,
legszebbik napján e világnak,
orgonanyitogató felsíró éjszakának 
2020. Május tavaszának,
elcsendesült hajnalán.

Köszönöm édesanyám,
azt, hogy megszülettem,
az új élet Neked fájt,
nem pedig nekem.
Hatvanhat évet megéltem,
nem vagyok rá büszke,
fájón emlékezem
idő előtt elhunyt
iker testvéremre,
még ma is élhetne.
 
Sokfélét megértem,
sok mindent elértem,
sok mindent nem értek,
életemben többször
örültem és féltem,
köszöntsél rám kupát,
még jó néhány évben.
 
Azt gondolod rólam,
jól megöregedtem,
öreg fateknőként
de megrepedeztem,
haszontalan lettem.
 
Külsőmre tekintve,
arcom vonásai
mélyre bevésődtek,
gerincem meghajolt,
mindenki előtt,
hajam deres lett,
szemem fénye kihűlt,
de itt legbelül
még dobog meleg szívem,
rendíthetetlenül.
 
Vannak akik már régen elhagytak,
magukban régen eltemettek,
akadnak akik már elfeledtek,
de sok- sok barátom van,
akik köszöntenek,
nekirugaszkodom újra az éveknek,
nem fejezem be addig,
míg oly sokan szeretnek.
 
Többek csodálkoznak,
hát ez még él?
hagy talán időt nekem a teremtő,
hogy befejezzem mi kiróva van,
penitenciámmal együtt élve
megtisztítom magamtól magam magam,
hogy tisztán élhessek,
s ilyenkor teljes búcsút nyerek.
 
Csak akkor hagyom abba,
ha én mondom, elég volt.
Felnézek az égre,
bocsánatot kérve,
tudom ekkor apám
haragudna érte.
 
S  akkor dobok egy rézpénzt,
ezért vigyen át a  túlsó partra,
az ügyesen ravasz révész.
 
Ekkor elindulhatok
magamnak előre,
a másik oldalon,
örökké tartó
magányos utamon.



Szekszárd, 2020.05.07.   születésem napjának hatvanhatodik évfordulóján 

Hálásan köszönöm a kedves köszöntésed! Vendi, magánzó, a rossebb sarokból


Arcom kerek, 

Szívem ragyog
ha keresnél,
én itthon vagyok.
..............................................

Kedves Vendel! Születésnapod alkalmából kívánok sok jót, szépet, legyen számodra vidám és szerencsés az élet, ragyogjon rád a Nap, csillagok óvják az álmod, legyél nagyon boldog, teljesüljön minden vágyad, legyen erőd, legyen hited, soha ne torpanj meg, tudj nevetni, játszani, tiszta szívvel szeretni, legyen, aki téged szeret, ha kell, ott van veled, a holnap álomvilág, a percet most öleld át, legyen ez a nap a mosoly, az örömök napja, legyen áldott az életed, minden egyes napja! Kívánom, a sors ezeket mind adja meg Neked, szeretettel köszöntelek, jó Isten éltessen!
ANNA
..............................................

Tóth Enikő
KEDVES VENDI

66 év elszállt,
repülnek az évek,
sok csoda mi rád várt,
tette utad szépnek,
ma is tudsz örülni,
minden földi lángnak,
s nem akarsz felülni,
még az elmúlásnak...

Maradj mindig ilyen,
aktív dolgos ember,
így probléma nincsen,
a múló idővel,
bár szemednek fényét,
elvette az élet,
fantáziád kékjét,
képzeletben éled..



Tőlem-Neked szeretettel: ENIKŐ 
.................................................

                        Nagy költők utcája                                  
Nagy Vendel 66.születésnapjára  (akrosztichon - ban írva)


Nyiba rózsái nyíltak,  
Az aprókká tört fény Girlandot fon,
s rég  Yard- ban szül mesét. 

Vágyott virágálmok 

Elegye illatoz,
Nem látó elemek   
Deleje felnevet,
                                       s  Elindul újra a  Látnoki képzelet.                                                                                 

Szerkeszt magazint  Zérótól napestig,

s  Ül horizontján a Limes- ek vonalán,
az  E - könyvek frontján. 
Töredékből áll össze az Élet egésze,
mottó ez  Szekszárdtól Sydneyig,
Nyelvéből  harangoz.  
Az Aranybot vesszőre,  
Poéta  jövőre  Jöjj ismét Teremtő,
Áradjon hit, bőség a  Rózsák televényén  
A város szülöttére. 

Kaposvár, 2020.május 7.
Barátsággal: József Tibor
**********************
 13. SZONETTKOSZORÚ 

REMÉNYI TAMÁS: Szonettkoszorú /mesterszonett/

XV. Megvalósult álom
 
Fényes végtelenbe repülő álom,
Színes fáklyaként robogó üstökös...
Boldog szenvedélybe becsatolt járom:
Szerelmi tűzben égő életöröm.

Szívemben szendergő vörös virágom
A szeretet melegében tündököl.
Lelkedbe költözik álomvilágom
Csillagommal ölelkező börtönöm.

Nektárként csurranó  hűsítő könnyed
Szerelem-patakként zúdul nyakadba:
Csókkal apasztom boldogságod gyöngyét.

Káprázatban hunyorog égő szemed,
Kék tengerben ringatózik csillaga,
Tűzrózsa érleli lelkének fényét.


I.
Fényes végtelenbe repülő álom:
Társra lelt szerelmes szívek világa,
Mint a szenvedély kinyílott virága,
Létet vidító, sejtelmes vigalom.

Szellő susog, átsuhan a szép tájon,
Legyezve lomb hajlong, üdít hatása,
Hársillat terjeng, andalít varázsa,
Napsugár fekszik a réti pázsiton.

Fények aranyló sugarán jön a nyár,
Árnyékba bújt szerelem csókokra vár,
A lágy déli szél vele már csak flörtöl. 

Esteledik. Az éj sok szeme fénylik,
Egy tüzes világító csík elsiklik:
Színes fáklyaként robogó üstökös...

II.
Színes fáklyaként robogó üstökös,
Amit a testében háborgó tűz hajt,
Hogy lélektelenül érjen majd talajt:
Valaha kiégett lelke már üszkös.

Csillagos égen még sok álom röpköd,
Feltöltődve életviráguk kihajt,
Szeretet nélkül szerelmeket elhajt,
De Földre érve szerelmes lesz rögtön.

Vágyódik az ember, mindig kell egy szebb,
A meghitt szerelem a legeslegszebb:
Szeretet nélkül nem lesz ilyen álom!

Aki a szerelemre rátalál: él,
S amíg az tart, szeretetével remél:
Boldog szenvedélybe becsatolt járom.

III.
Boldog szenvedélybe becsatolt járom,
Önként vállalt keserv-édes szerelem,
Ahol a botlásra nincs már kegyelem:
A szív diktál, s a szeretet oltalom.

Ó mily' csodás, beteljesül egy álom,
A vak szerelem lelkeket vezérel:
Tetteiben benne van a szeretet,
S önként a magánytól elzarándokol.

A csendet az áhítat körülveszi,
A harmonikus életet szereti:
Keresztülnéz mindenfajta közönyön.

Lesújtottan kószál az egyedüllét,
Társra lelve szíve ontja melegét:
Szerelmi tűzben égő életöröm.

IV.
Szerelmi tűzben égő életöröm:
Lelkünk kis harangja szívünkben kondul,
A szeretet láza bennünk tornyosul...
Valóság s álom robban gyönyörökön.

Kikapcsolt agy lebeg rózsaszín ködön,
Megpihen az érzelem, mert túlcsordul,
Ózonba fúlt idegszál már elcsitul,
Nem maradt száraz hajszál az üstökön.

Elmélázik a gondolat a légben...
Jéghegy csúcsa olvadt a szenvedélyben:
Virágos kertté alakult az álom.

Parázsban nyugszik a szerelem lángja,
Érlelődik újabb sok kis szikrája:
Szívemben szendergő vörös virágom.

V.
Szívemben szendergő vörös virágom,
Lelkemben sarjadó vágy, simogatás,
Hajnallal kél az ébredő pillantás,
Ölelkező fénysugárban kelt álom.

Napsugár ragyog a harmatos ágon,
Szellő pásztázza éji fátyol útját,
S a reszkető csipkebokornak alját,
Majd egy szívet rajzolva tovább oson.

Tavasz vége, nyárelő már érkezik,
A természet aranyszínben nyújtózik,
Minden szem színek világában dőzsöl.

Felkarolja ember társa életét,
Neki áldozza hűséges szerelmét:
A szeretet melegében tündököl.

VI.
A szeretet melegében tündököl
Napsütésben aranyba burkolt lelked.
A szerelmet nem kell már megkeresned,
Mert fényével az egekből Rád köszön.

Melletted állok, szépséged elbűvöl,
Ábrándot űzök, szívem őrzi képed.
Ölelésre kitárom mindkét kezem,
Szerelmemmel életem így üdvözöl.

A csillagokat nem tudom lehozni,
Viszont, boldogságot tudok nyújtani,
S Te magad leszel a földi csillagom.

Támaszod leszek mindaddig míg élünk,
Szívünkben közös húrokat pengetünk:
Lelkedbe költözik álomvilágom.

VII.
Lelkedbe költözik álomvilágom,
Simogatón ott meghúzza önmagát,
Felszítja örök szerelmünk parazsát,
Varázsoddal elbűvölöd otthonom.

Óceán vagyok, lágyan elsimulok,
Mint az, amint megszeretgeti partját,
Magával ragadja annak homokját.
Vele egyesülök, s tovább álmodok.

Reád gondolok, és nem érzek kényszert,
Lelkemből Neked adok minden ékszert,
Mert csak nekem létezel, s ezt köszönöm.

Gyönyörűség Veled elandalodni,
Egész életen át együtt remélni...
Csillagommal ölelkező börtönöm.

VIII.
Csillagommal ölelkező börtönöm,
Mely' magába záró szerelmes óhaj,
A Gondviselésből szivárgó sóhaj...
A végtelenig tartó kéjes öröm.

Táplálom benned a bimbózó jövőt,
A szívünk mindenkor egyszerre dobban,
Együtt sírdogálunk mikor már baj van,
Mert ketten építünk egy eljövendőt!

A boldogság mámora nem távozik,
A szerelem gyakran felkínálkozik:
Rózsaszín felleg repked a kék égen.

Vállamon pihen tested, nyújtod kegyét,
Ajkam itatja csillagod nedűjét:
Nektárként csurranó hűsítő könnyed.

IX.
Nektárként csurranó hűsítő könnyed
Elmossa szorongásod rejtett szálát,
Visszaadja életed színes álmát:
Beteljesül vágyad, titkolt szerelmed.

Virágzó orgonafa őrzi kedved,
Illatával serkent, add lelked csókját,
Teljesítsd véle szívem vágyódását:
Legyen mézelő a nyújtott szerelmed!

Szerte szórt életremény vágyban úszik,
Napsütötte  virágos réten alszik:
Ébreszd fel! Itt a szerelem hajnala.

Mint várandósan kék égen a felhő,
Melyből örömkönnyként ömlik az eső,
Szerelem-patakként zúdul nyakadba...

X.
Szerelem-patakként zúdul nyakadba
A magasztos lét minden szeretete.
Te vagy életem egyetlen szerelme:
Légy az álmaim örök hordozója!

Áldott szíved a szeretet otthona,
Egyesül Benned vágyaim reménye,
Szerelmed féltetten őrzött vad tüze:
Létem megváltottad, s lettél donora.

Általad felgyógyultam a magányból,
Még egy új életet kaptam a sorstól...
Nekem adtad életed szép szerelmét!

Öröm s kedély figyel fentről az égből,
Éjszaka leplét Rád teríti féltőn:
Csókkal apasztom boldogságod gyöngyét.

XI.
Csókkal apasztom boldogságod gyöngyét
Mosollyal pirosodó szép orcádról.
Mesél a szemed egy álomvilágról,
Ahonnan csillagod tükrözi fényét.

Megsimogatom egyetlenem kezét,
Gyöngédségről eszembe jut egy jászol...
Tüzes Nap ránk aranyszínű áldást szór.
Lelkünk megtalálta szívünkben helyét.

Esküvőre készülődik a lelkünk,
Tervünk szerint egyesül majd a szívünk,
Ezután módosulni fog a neved.

Villogó fények tördelnek árnyakat,
Forró szellő hintáztat faágakat,
Káprázatban hunyorog égő szemed.

XII.
Káprázatban hunyorog égő szemed,
Véred forr, szívedben szerelem izzik,
Kezed érzelmes ölelésbe siklik:
Vágyaid jótékony hatását érzed.

Szép emlékeid felszállnak Teveled,
Súlytalanul lebegsz, magasság szédít,
Az érzéseid szépsége felvidít,
Nem várt új életbe tart zsenge lelked.

Repkedj, csak sokáig repülj kismadár,
Csak Teneked szépül most a nagyvilág...
Te lettél az Éden vörös rózsája!

Sorsoddal hozzám vezetett a karmád.
Az éjszaka fényei festik orcád...
Kék tengerben ringatózik csillaga.

XIII.
Kék tengerben ringatózik csillaga,
Boldogságban úszik szerelmes lelke,
Navigál ott felfűtött  nagy érzelme:
Menyasszonyi uszálya ring utána.

Szerelmes embernek nincs életkora,
Amikor a lelke eljut egy révbe,
A szeretet várja, csókot kap tőle:
A lét tovafut, de megáll az óra.

E két hajós álmomban találkozott,
A kikötőben összeházasodott:
Egyikük sem számolta élte évét.

Azóta virág neveli csíráját,
Felhő locsolja a színes ágyását:
Tűzrózsa érleli lelkének fényét.

XIV.
Tűzrózsa érleli lelkének fényét,
Szeretet őrzi szíve minden álmát,
Szerelme ízesíti annak vágyát:
Utódok hordják lénye üdvösségét.

Telnek az évek, őszül a halánték,
Nem feled a múlt, felidézi sorsát,
Elnyüvi a boldogulása jármát,
Nagy sóhajtásokba rejti jövőjét.

Vajon hol van a kerek létnek széle,
Akad ott az életnek reménysége?
A célba érkezést már nagyon vágyom.

A létünk útja eltért más irányba:
Odaért a mai valóságba a

Fényes végtelenbe repülő álom. 
**********************
 14. FANTÁZIA NOVELLA      

Samu Ágnes: A mazoku gésája

  A középkori Japán csendes korszakát élte most, még a szellemek és a démonok sem viaskodtak egymással olyan sokat, mint amennyit általában szoktak. Az égbolt lassan felöltötte a koromfekete ruháját, a nap is nyugovóra tért. A hold s a csillagok előjöttek a felhők sötét leple mögül, bevilágítottak mindent, ahova csak el tudtak érni a fényük.
Samu Ágnes

  A hatalmas erdő szélén egy falucska állt, ahol sok férfi megfordult, ugyanis nem átlagos hely volt. Sokan úgy hívták azt a falut, hogy a Gésák Birodalma, ahol mindig virágos illatú szellő fújt, rózsaszirmos vízben fürödtek és selyem ágyban aludtak. Az udvarokat méregzöld fű lepte be, melyet a színes kavicsokkal kirakott utak hálóztak be. Mindenütt hatalmas fáklyák, világító lampionok és gyertyák biztosították a fényt. Egy apró különlegessége is volt még a falunak, itt nem csak olyan gésák tartózkodtak, akik emberek voltak, hanem szellemek és démonok is. Ide csak olyanok jártak, akik vagyonosak, uralkodói vagy nemesi ranggal, illetve hatalmas tekintéllyel rendelkeztek, mindezek mellett, hidegen hagyták az idejövőket, hogy ki micsoda. Az egyetlen olyan hely volt ez, ahol az emberek, a démonok és a szellemek közötti szakadék nem létezett.

A koromsötét erdő mélyéből egy sárkánydémon sziluettje bontakozott ki, a tulajdonosa Hayate, aki ráadásul egy rettentően erős, ráadásul fejedelmi mazoku volt. Lassú léptekkel tartott a falu felé. A teaházak előtt álldogáló inasok mindenféle ígéretekkel próbálták beljebb csalogatni a karmazsinvörös szemű férfit, de mintha meg sem hallotta volna a hozzá szólókat, úgy haladt tovább. Nem vágyott semmire, csak egy kis „törődésre”, amit biztosan nem a legzajosabb, legnyüzsgőbb teaházakban lelhet meg. Neki egy olyan helyre volt szüksége, ahol csend honolt, és kevesen tartózkodtak. Hamarosan megtalálta azt a teaházat, amelyik tökéletesen megfelelt az igényeinek. Kimért, nyugodt léptekkel lépett be a vörösben s aranyban úszó, megszámlálhatatlan gyertyával megvilágított épületbe, ahol csak két vendég és négy gésa tartózkodott. Kényelmesen helyet foglalt a legsötétebb szögletben lévő asztalnál, ezt követően egy szolgálónő járult elébe, aki az igényeinek megfelelően tett eleget, a legszebb gésákat – akik démonok voltak – sorakoztatta fel neki, s ezek közül hármat választott ki. 

   Jól érezte magát Hayate a szépséges nők társaságában, ám mégis hiányzott valami, de nem tudta, mi. Az elmúlt időszakban történtek miatt elég nagy káosz uralkodott a fejében. Élete legnagyobb ellensége legyőzése után arra kényszerült, hogy az egyetlen élő rokonát, szeretett húgát egy igen távoli faluban hagyja, ahol halandó emberek éltek többségében. Igaz, sokat járt a húgához, de ennek ellenére is nagyon sokszor hiányolta őt. Szerencsére néhány hónap alatt sikerült a húgának beilleszkednie a falusiak közé, annak ellenére, hogy mazoku, és nem is akármilyen is. A második nagy törést akkor szenvedte el a lelke, amikor imádott jegyese elhagyta őt, mivel nem bírta elviselni azt, hogy halandó emberek közé jár, ráadásul a testvére még közöttük is él. Hayate azon kevés démonok közé tartozott, akiket nem érdekelte, hogy ki milyen fajhoz tartozik.
Telt-múlt az idő, már éjfél körül lehetett, mialatt Hayate kedve egyre csak zuhant a mélybe. A lampionokkal, fáklyákkal megvilágított, csodaszép udvarban egy tó is volt, amelynek a közelében helyezte magát kényelembe. A legnagyobb fa tövében ülve nézte unottan a táncoló, éneklő gésákat, mialatt a figyelme egyre inkább elterelődött. Gondolatai a volt jegyese körül forogtak. Mivel érdemelte ki azt, hogy így bánjon vele egy olyan dolog miatt, amiről egyáltalán nem tehetett? Ráadásul soha nem voltak ellenséges szándékai vele szemben, mindig is úgy bánt vele, mint egy királynővel.
Hirtelen halk lépések zaja csapta meg a férfi fülét. Tekintetét a zaj forrásának irányába fordította, s egy halandó gésát pillantott meg. Derékig érő haját leengedve hordta a nő. Barna szemei titokzatosan csillogtak a félhomályban. Királykék színű kimonójában úgy nézett ki, mint valami álomszerű, megfoghatatlan jelenség.
 – Ki vagy te? – jelent meg váratlanul a nő előtt a félmeztelenül Hayate.
– Seiko – jött a tömör felelet.
A nő azonnal kiszúrta, hogy egy mazoku áll vele szemben, mivel két olyan dologgal rendelkezett, ami nem emberi volt a külsejét tekintve, az egyik a karmazsinvörös szemei és a másik pedig a testén lévő mélyvörös színű stigmák. Vonzónak találta az előtte álló magas és izmos férfit, ám a tekintete cseppet sem bizonyult bizalomgerjesztőnek.
– Hayate nagyúr – szólt az egyik gésa –, alázatosan kérlek, hagyd őt… A dannáját várja, aki egy nagyon erős mazoku, ráadásul igen félelmetes is – dadogta ijedten.
– Hayate nagyúr senkitől sem riad vissza! – vágta rá nagyképűen a férfi, miközben karmazsin vörös szemei dühösen megvillantak.
– Senna, hagyd! – csendült fel a nő hangja. – És most távozz, hagyj minket magunkra! – parancsolta fagyosan, mire Senna szó nélkül távozott.
– Milyen határozott nő vagy, halandó – bókolt a maga módján a férfi, miközben hanyag mozdulattal beletúrt bal kezével a vállig érő, nyílegyenes és kissé kócosan álló sötétbarna hajába.
– Mit kívánsz?
– Mit adsz?
  A nő magához hívatta a három gésát, akiket Hayate kiválasztott, és arra utasította őket, hogy játszanak valami zenét, amire lehet táncolni. A legyezői aranyszínű porral lettek behintve, így amikor azokat kissé lendületesebben meglegyintette, olyankor aranylóan csillogó, szikrázó porfelhők vették körül. Az egész tánc azt a hatást keltette, mintha a Pokol legnagyobb, legforróbb tüzének parazsában ugrándozna egy játékos ördögöcske.
Hayate nem tudta eldönteni, hogy álmodik-e vagy sem. A nő légies s kecses mozdulatai teljesen megbabonázták. A vére egyre csak forrt a vágytól, teljesen megfeledkezett magáról, már egyáltalán nem érdekelte, hogy szellem vagy halandó a neki táncoló gésa, csakis őt akarta. Milyen szenvedélyes és tűzről pattant nőszemély, gondolta magában. Még sosem érzett ilyen erős vágyat valaki iránt, sőt, még a volt jegyese iránt sem.
– Szép estét! – jelent meg a semmiből egy ezüsthajú, szakállas s igen megtermett mazoku. – Csodás vagy, Seiko, mint mindig! – nézett a táncoló nőre kedvesen csillogó, ezüst szemekkel, miközben az arcán széles mosoly terült szét.
– Üdvözöllek, Koenma nagyúr! – hagyta abba a táncot. – Úgy örülök, hogy ismét látlak – ölelte meg a nő Koenmát, aki nyomban viszonozta a szívélyes fogadtatást.
– Nahát, kit látnak szemeim! – nézett Hayatéra Koenma. – Régen láttalak, Hayate.
– Nem gondoltam volna rólad, hogy ilyen helyre jársz – jegyezte meg csípősen Hayate ölbe tett kezekkel. – Te vagy Seiko dannája? – Bólintott igennel a megkérdezett. – Öreg vagy már az ilyesmihez, nem gondolod? – sziszegte rosszindulatúan.
– Ideje elvonulni, nagyuram – szólt közbe a nő, ugyanis attól tartott, hogy a két mazoku egymásnak esik. – További szép estét, Hayate nagyúr! – köszönt el, majd belekarolt Koenmába és távoztak.
– Ahogy látom, nagyon megtetszettél az egykori Rettegett Sárkány démon fiának. Sajnálom, ami Hayate családjával történt, nem sok hiányzott ahhoz, hogy mind egy szálig kiirtsák őket – jegyezte meg kissé komoran Koenma, majd egy sokkal komolyabb témára váltott. – Hamarosan megszabadulsz végre ettől az átoktól, és minden a régi lesz.
– Igen, így van, apám – helyeselt a nő. – Két hónap, és vége ennek a két éve tartó rémálomnak – sóhajtott egy nagyot, miközben helyet foglaltak a teaház teraszán lévő asztalnál. – Hezel még csúnyán megfizet azért, amiért emberré változtatott engem! – morogta mérgesen. – De legalább a háborút megnyertük. Miután visszaváltozom démonná, garantálom, hogy nem tart sokáig az élete.
– Ez a beszéd, Lion! – szólította a lányát az eredeti nevén Koenma.
– Gyűlölöm ezt a helyet, és ahogy hívnak – sziszegte összeszűkült szemekkel. – De nem volt más választásom. Ha köztetek maradok, és Hezel rám talált volna, már rég halott lennék.
   Lion még nagyon sokáig beszélgetett az édesapjával. Borzalmasan hiányzott neki a régi, izgalmakkal teli élete, na és persze a barátai is, akikkel állandóan kitaláltak valami őrültséget. Másnap délután ébredt fel, ahogyan sok más gésa is. Gondolta, sétál egy kicsit a kertben, utána elfogyaszt egy epres süteményt. Elmélyülten nassolgatott a teraszon, amikor megjelent a semmiből Hayate, aki meglehetősen lengén volt felöltözve, csak a fekete színű kimonójának a felsőjét viselte.
Hayate szótlanul végigmérte az előtte ülőt. Először nem tudta, mit is tegyen, de aztán egy hirtelen jött ötlettől vezérelve letelepedett a nő mellé, majd közelebb hajolt hozzá. Mélyen szívta magába az édes illatot. A vére ismét forrni kezdett, ugyanúgy, mint a múlt éjszaka. Az ösztönei folyton csak arra késztették, hogy a magáévá tegye a nőt. Mi történik vele? Már megint ugyanaz az érzés… Ki ez? Valamiért olyan más, mint a többi halandó. Kutakodó tekintettel nézett bele a barna szemekbe, amelyek egy pillanatra gyilkosan megvillantak. Ettől a pillantástól csak még inkább tűzbe jött. Ha más lett volna a nő helyében, az már régen alulról szagolta volna az ibolyát.
Meglehetősen irritálta Liont Hayate tolakodó viselkedése. Megpróbált nyugodt maradni, ám ha most démon lenne, biztosan nem fogta volna vissza magát. Olyan maflást adott volna a férfinak, hogy a feje háromszázhatvan fokot fordult volna a nyakán. 
– A te szagod egyáltalán nem olyan büdös, mint a hozzád hasonlóké – dörmögte az orra alatt Hayate. Ez a megjegyzés az ő esetében nagyon nagy bóknak számított. A démonoknak valójában ritkán tetszik meg egy ember illata. – Tudod, még sosem voltam együtt egyetlenegy halandóval sem. Ha veled kivételt teszek, akkor talán rájövök, miért is szereti Koenma a fajtád társaságát.
– Mi van olyankor, ha ezt a kérést megtagadom? – kérdezte nyugodt hangon Lion. Úgy tűnik, az édesapjának igaza volt, valóban kiszemelte őt magának a férfi. – Esetleg megölsz vagy megeszel?
– Ráadásul fel is vágták a nyelvedet – susogta mosolyogva. – Ez egyre jobban tetszik nekem! – vágta rá kissé izgatottan. – Tégy bármit, akkor is az enyém leszel! – szorította magához a nőt, azután szenvedélyesen megcsókolta őt.
Lion azt hitte, durván fog vele bánni Hayate, annak ellenére, hogy próbálta őt ellökni magától. Végül feladta az ellenkezést, és hagyta magát. Furcsamód, ugyanúgy neki is felkeltette első látásra az érdeklődését a férfi, vonzónak, megnyerőnek találta a fagyos, fellengzős viselkedése ellenére. Most még kívánatosabb lett a számára, úgy tűnik a ridegsége, a felsőbbrendű viselkedése csak álca, amely mögött szenvedélyes, érző szív s lélek lapul meg.
Hayate felkapta a karjaiba Liont, utána elrepült vele egy eldugott helyre, ahol senki sem zavarhatja meg őket. Óvatosan letette a dús, zöld fűbe a nőt, s minden teketóriázást mellőzve megszabadult az útban lévő ruháktól. Teljesen megbabonázta az elé táruló, meztelen, karcsú test látványa. A kezeivel és az ajkaival bejárta a nő minden egyes porcikáját, mialatt az elméjét teljesen elborította a bujaság mámorító fellege.
   Lion sem tétlenkedett, törékeny kezeivel lágyan cirógatta Hayate izmos felsőtestét, miközben szenvedélyes csókjaival kényeztette őt a nyakánál meg a vállainál. Egyre jobban feltüzelték a férfi érintései, a külvilág teljesen megszűnt létezni a számára. 
Mindkettejük szíve egyre hevesebben dobogott, mialatt az egész testük lángolt a vágytól. Semmi mást sem akartak, csakis eggyé olvadni.
Hayate másfél hónapon keresztül szinte mindennap Lionnal töltötte az idejét, és ez idő alatt sikerült teljesen kihevernie a volt jegyese hiányát, már egyáltalán nem fordult meg a gondolatiban. Ennek az egésznek így kellett történnie, gondolta magában.
  Lion teljesen beleszeretett Hayatéba, akinek ennek ellenére sem árulta el a titkát, ugyanis meg akarta őt lepni. Tudta jól, hogy a férfi nagyon örülni fog, amikor megtudja róla, hogy eredetileg egy démon. Szebbnél szebb ajándékokkal kedveskedett neki a férfi, és gondoskodóan, odaadóan bánt vele. Egyáltalán nem hitte volna a férfiról, hogy ennyire figyelmes, ugyanis az édesapja elmondása szerint nem volt az a fajta. Lion amikor elmondta az édesapjának, hogyan bánik vele Hayate, eléggé meglepődött, viszont örült is a dolognak. Koenma tudta, milyen a férfi, ezért ritkábban látogatta meg a lányát, semmiképpen nem akart összetűzésbe keveredni vele.
    Végre eljött az a nap, amikor teljesen elkészült a varázsital, amellyel képes lett Lion megtörni az átkot. Az emberi külsejétől csak annyiban különbözött, hogy a szemei ezüstszínűek voltak és a testét fekete színű stigmák díszítették. Magára öltötte a kimonóját, ami teljesen fekete színű volt. Sötétvörös színű obiját oldalt kötötte meg. A haját magas lófarokba tűzte fel. A lábain egyszerű, fekete topánkákat hordott. Korán reggel, a lehető legnagyobb titokban, hagyta el a gésák faluját, mivel ilyenkor mindenki mélyen aludt. Nyomban Hayate felkutatására indult, akit, a kiváló szaglásának köszönhetően, hamar meg is lelt egy kis falucskában, ráadásul legnagyobb megdöbbenésére egy másik nő ölelő karjaiban.
– Hayate, köszönöm az ajándékodat! – mondta boldogan a törékeny alkatú, zafírkék szemű és igen fiatal nő, akinek egyenes és halvány kék színű haja a földig ért le. 
– Szót sem érdemel, Ryuukina…
   A bokrok árnyékában meglapult Lion nem sokáig nézte az ölelkező párt. Hayate nem vette észre, így halkan, észrevétlenül suhant el a messzeségbe. A szíve összeszorult, s a lelkében mély fájdalom vette át az uralmat. Alig várta, hogy hazatérjen az édesapjához és a barátaihoz. Visszatérésének alkalmából nagy ünnepséget rendeztek neki az otthoniak. Visszakapta a régi életét, és ott folytatta, ahol abbahagyta, ám legbelül rettenetesen üresnek érezte magát. Nem tudta kiheverni férfit. Mindvégig azt hitte, viszonzott a szerelme.
Egy napon úgy határozott Lion, hogy megkeresi Hezelt, és megbosszulja, hogy emberré változtatta őt. Legalább két hétbe telt, mire meglelte az ellenségét, s legnagyobb meglepetésére pont abban a faluban, ahol Hayatét megtalálta annak a bizonyos Ryuukinának a karjaiban. Eleinte kellemetlenül érezte magát, de hamar túllépett a dolgon, mivel meglehetősen lefoglalta őt Hezel, aki éppen egy farkasfülű, ezüstöskék szemű, szinte emberi kinézettel rendelkező szellemmel küzdött. 
– Véged van, nyomorult szellem! – csapott le a hatalmas bárdjával Hezel, aki egy rókadémon volt. Hosszú, tűzvörös színű haját leengedve hordta, és az arcán zöld színű méregcsíkok voltak. Mélyvörös szemei megvetően szikráztak. – Milyen gyenge vagy! – szorította sarokba a védekezésre kényszerült ellenfelét.
– Hé, te átokfajzat! – ugrott Hezel elé Lion. – Van egy kis rendezetlen ügyünk, nem ártana tisztázni a dolgokat, méghozzá véglegesen – húzta elő a kardját. – Hé, hogy hívnak téged, farkasfülű? – pillantott hátra.
– Shiro a nevem és farkasszellem vagyok! És ki vagy te, hogy csak úgy beleköpsz a levesembe!? – morgolódott, miközben patakokban folyt az arcán ejtett vágásokból a vére.
– Lion! És Hezel nem a te ellenséged, hanem az enyém. Jobban jársz, ha kitérsz az utamból, mert ha nem, téged is megöllek!
– Még mit nem! – rontott Lionnak Shiro.
– Azt mondtam, el az útból, nagyfiú! – kapta el Shiro igen hosszú és hófehér haját a nő, majd nagy erővel nekivágta egy óriási sziklának.
Hayate abban a pillanatban érkezett meg, amikor Lion visszaverte az ifjú farkasszellemet. Először nem ismerte meg a nőt, aki éppen ádáz harcot vívott Hezellel. Nagyon jól harcolt, látszott rajta, hogy nagyon erős és megfontolt. Ki lehet ez a nő? Miután jobban megnézte magának Liont, akkor ismerte meg őt. Meglehetősen meghökkent, alig akart hinni a szemének. Nem, Seiko nem lehet démon, hiszen ő egy ember! Milyen kísértetiesen hasonlít arra a gésára, akibe halálosan beleszeretett, és égen-földön keresi hónapok óta.
Lion egy ügyes mozdulattal sikeresen kettészelte Hezelt, aki aztán hamuvá porladt. Meglehetősen kimerítette ez a harc, minden tudására szüksége volt, hogy képes legyen győzni. Szerencsére néhány karcolással megúszta az ütközetet.
– Seiko, te vagy az? – lépett oda a nőhöz Hayate.
– Én nem Seiko vagyok, hanem Lion – felelte ridegen.
– Úrnőm! Úrnőm! – szaladt oda Lionhoz egy középkorú, vékony alkatú férfi, aki ugyancsak démon volt, de nem a mazokuk közül való, hanem a youkaiokból. – Egek, micsoda öröm téged ismét látni, méltóságos úrnőm! – borult térdre könnyes szemekkel. – Megismersz még?
– Hikaru? – tágultak ki a nő szemei.
– Hát mégis emlékszel rám! – csillogtak az örömtől a bíbor színű szemei. – Amikor megéreztem az erődet és megláttam a hatalmas, fekete lovadat, azonnal tudtam, hogy itt vagy, és hogy te harcoltál azzal a betolakodó démonnal. Szeretném bemutatni neked a családomat. Képzeld, az egyetlen fiamnak, Sachinak van már menyasszonya is – mutatott Hikaru az odaérkező fiatal nőre. –, akit Ryuukinának hívnak – Lion azonnal felismerte a fák közül kilépő fiatal nőt, akit Hayatéval látott. – Ryuukina is pontosan úgy járt, mint egykor én… Az ő szüleit is megölték, ráadásul őt is ugyanúgy a bátyja hozta ide ebbe a faluba és mentette meg a halál markából – mutatott Hayatéra. – Shiro, te meg szégyelld magad, amiért csak úgy ész nélkül harcba indultál! – vette oda a szikla mellett álló, a kissé szédelgő farkasszellemnek.
– Ez aztán a véletlen – lepődött meg Lion, miközben hatalmas fájdalomtól szabadult meg a szíve. Hayate mégiscsak őt szereti, és nem mást. 
– Bocsáss meg, úrnőm, de hol van a szolgád, Gideon?
– Micsoda?! Én nem a szolgája vagyok, hanem a kis kedvence! – ugrott elő a semmiből egy fekete, maroknyi méretű macska. – Nem mondom, megtörtél az évek alatt, Hikaru – dörmögte sajnálkozva. – Azért örülök, hogy jól vagy. Nahát, ez az a mocsadék mazoku volna, akiről beszéltél, Lion? – vette észre Hayatét.
– Ezért megfizetsz! – rontott a macskának Shiro. Gideon egyik pillanatról a másikra átváltozott, akkorára nőtt, mint egy elefánt és leginkább egy farkashoz hasonlított a kinézete. – ÁÁÁÁÁ! Segítség, Hayate nagyúúúr! – futamodott vissza ijedten.
– Igen, ő az, de kiderült, hogy félreértés történt. Hayate, amikor felkutattalak, megláttalak Ryuukinával egy igen félreérthető helyzetben…
– Ti nők, mind olyan értetlenek vagytok – morogta a férfi. – Elmagyaráznád, mi folyik itt?
   Lion elmesélte a férfinak, hogy három évvel ezelőtt emberré változtatta őt Hezel, amikor a messzi Északon, külhonban háborúztak egymással. Kénytelen volt beállni gésának, mert nagy volt annak a valószínűsége, hogy Hezel felkutatja őt az otthonában és megöli. Shiro ezt hallva, el is mondta Lionnak, hogy valóban kereste őt Hezel. Elmondta azt is a nő, hogy a gésák lakta helyet egy különleges varázslat védte. A bűbáj meggátolta a falu láthatóságát azoknak a szellemeknek és démonoknak, akik gyűlölik a halandókat, és ez ellenkező esetben a halandókra is vonatkozott a szellemeket és démonokat illetően, ezért volt a számára megfelelő rejtekhelynek. Az édesapja és a barátai is csak úgy kereshették meg, mintha a kuncsaftjai lettek volna. Sok időbe telt, mire elkészült az ellenszer, amivel ismét a régi lett, azaz a harc démona.
– Mindig is tudtam, hogy te más vagy, mint a többi halandó. Remélem, tudod, hogy sok időbe fog telni, mire képes leszel kiengesztelni engem – húzta fel az orrát durcásan Hayate. – Hónapok óta kereslek, mindent bejártam érted – magyarázta csípőre tett kezekkel, aki most mélyvörös és fekete színű hímzésekkel díszített kimonót viselt.
– Én is szeretlek téged!
Hayate és Lion szorosan átölelték egymást. Nagyon boldognak érezték magukat, hogy ismét együtt lehetnek. Aznap Hikaruékkal töltötték az egész napot. Ryuukina és Lion szóba elegyedett egymással, és közben kifejezetten megkedvelték egymást – Hayate legnagyobb örömére, amit persze sosem mutatott volna ki.
Minden időt együtt töltött Hayate és Lion. Néhány évnyi együttlét után úgy határoztak, hogy összeházasodnak. Először egy lányuk, majd pár évvel később egy fiúgyermekük született. Halálukig megőrizték az emlékeikben s a szívükben a különös, nem mindennapi találkozásukat.


Vége.
**********************
 15. VERSRŐL VERSRE - HAZAI SZERZŐKTŐL 

Csomor Henriett: Gondolataim

Milyen furcsa a világ,
egészségesen észre sem veszed,
milyen nehéz lehet
egy mássággal küzdő élete.
Sérülten rengeteg dolog elérhetetlen.
Ugyanúgy, mint te,
aki már körbe utaztad a
világ minden szegletét,
mártóztál a tenger
hűs habjai közt,
tenger partjára ülve
vártad a csodálatos naplementét.
Haza szeretnék vinni
hasonló élményt, 
sivárnak tűnő napjaimba.
Szívesen megmásznám
a Mont Blanc csúcsát.
Nem könnyű elfogadnom,
pedig mások azt hihetik,
hogy mozgássérülten 
korlátjaim közt élve,
nem foglalkozom
e keserű ténnyel.
Pedig dehogynem,
csak nem látnak a lelkembe,
mert kevés volt rá negyvenhat év,
hogy megismerjenek a családban.
Sajnos édesanyám felett
is eljártak az évek.
Idős, drága anyámat
örömmel segíteném.
Szívemet lelkemet adnám,
s mindent megtennék érte.
De sajnos nem tehetem,
mert magam is tehetetlen vagyok.
Csak szép szavaimmal
tudom kényeztetni.
A bajban, az mit sem ér,
de néha a jó szó is sokat jelenthet.
Szívem beleszakad a
gyötrő, maró fájdalomba.
Szorongva félek, 
hogy mit hoz
az ismeretlen jövő.
Néha eltűnődöm
gondjaitokon egészségesek,
s kérlek ne vessetek meg érte,
gondjaitokat leszámítva
nektek mennyivel
könnyebb a lét,
mert teljes életet élhettek.
Mihaszna sérült vagyok,
aki magára maradva
hullajtja könnyeit az

idők végezetéig.

2020. április 19. születésem napján.
 ................................................

Kovács Tibor: Pünkösdölés

Itt van, itt van újra Pünkösd,
A Szentlélek ünnepe,
Mely szétáradt egykoron,
az Apostolok között.

Jézus elküldvén, a Szent lelket
Apostolainak, hogy
Hirdethessék az eljövetelét.

Ma is megünnepelvén,
Eme napot, Vígadalommal,
Babócák - Gyermek játszadozva
És ünnepi versekkel, énekekkel.



2019. május 02
 ....................................................

KOVÁCS JÓZSEF  KOPEK: A vén Duna
 
Láttad a vén Dunát?  Hogy vonszolja magát,
Lerakja hordalékát, építve deltáját.
Majd ujjá születve, elhagyja medrét,
Így várja a tenger, mint anya a gyermekét.

De mennyi harc, szenvedés és mennyi küzdelem,
Kell ahhoz, hogy átvágjon hegyeken, völgyeken.
Míg elér végre a tenger vágyó, ölelő karjáig.
Mint újszült gyermek anyja szeretett forrásáig,

Így küzd, a vén Duna ki tudja mióta,
Hegyeket áttörve, hull alá szakadéknak, erdőket átvágva,
Majd rónákon keresztül, csendesen mosolyog a mezőkre,
Míg ráborulhat anyja keblére a fekete tengerbe.

Láttál e sirályt, láttál e pelikánt?
Hallottad e sírni az elfáradt Dunát?
Ő, ki annyi titkot, rejt évezredek óta,
Már most eggyel több van, zárt tarsolyában.

Emlékszel a fedélzeten, egymás mellet ülve?
Hogy megérintettelek a vén Duna megleste.
A hold is mosolygott, a hattyú nevetve,
Tovább szállt csendben, az est sötétében.

Érezted, a hullámok, miként játszadoztak?
A vén Duna hátán ringatták hajónkat
A nádas fuvolázott, a halak ugráltak,
Elültek a sirályok, fészkükben aludtak.

Külön ágyban aludtunk, de mégis egymás mellett,
A nádas küldte paplan, takarta testünket,
A csillagok és a hold, egy percre eltűntek,
Ajkaink így álmunkban, forrón érintkeztek.


Aztán világosság, szállt a vén Dunára,
Kinyújtott kezeim, sehol nem találtak,
Csalódottan ébredtem, a vén Duna nevetett,
Látod, van még varázsom, álmod, tovább mesémet!

 ..................................................... 

BÉLTEKI LAJOS: Kiáltás Ó, ember!

Vedd már végre észre!
Nem jó úton jársz
A sajátodat végre már megtaláld!
Látásod légyen tiszta azt soha ne add vissza Ha szemed homályos
Belsőd jobban hatásos.
Meguntad életed?
Ne tedd ki mindenedet a megemésztő nagy sötétségnek!
Ha sokszor körülvesz
mondd néki, hogy nem!
Hangod légyen határozott!
és a sötétség pedig eltávozott.
Valaki eltérítene
kérlek, néki azt ne engedd segíts inkább élni
a jó utat meglelni.
Szimbólumok végtelenje ha megtölti belsődet
találd meg az egyszerűt de mégis nagyszerűt.
Tanulj meg végre élni!
a természettel egyesülni vedd észre magad
növényeket, állatokat, hangokat.
Nyisd ki lelki szemed és láss Ne hallgattasd el szelíd hangját Ami néked békét ád.
Ne azt nézd mindig
hogy a kocsid a gyárból mikor jön ki illetve mennyi lesz holnap a benzin Végy észre másokat!
töltsön el a szent hangulat.
Próbálj egyesülni
a természetben pár percre megpihenni hallgasd amit mond
Értsd meg az ősi dallamot.
Ha belőled nem szólalna meg Megvan ő benned
csak el van tömítve.
A dalolás mindenednek megújulás dicsőítés
a legnagyobb erősítés.
Járvány, betegség
esetleg másfajta békétlenség ne szakítson el téged Légy néki része.
Tanuld meg végre
milyen szép éneke erdőnek, mezőnek.
Ha egyedül vagy
rá mindig számíthatsz.
Dobd el az önzést
Ne magad nézd!
Töltődj fel
Gondjaidat engedd el!
Ne légy lelkileg vak
Teljes szíveddel add meg magad!
Érezned kell ezt mind hogy békességed meglelhesd megint.
Légyen bármi bánatod
lelki erőd elhagyott
pihenj, és vidd utad
amit mond egy belső hang.
Mit ér néked az
amit építesz magadnak?
Teheted ezt örökösen, ha jön egy szélvihar, és megreped.
Ne azt nézd, ki, hogy él, hanem azt, hogy beszél.
Segíts néki ahol tudsz, érzéseid tőlük el ne dugd.
Annyi szép dolog vár rád, Áhítják lelked áradását, hogy kiöntsd végre,
és eldobd azt, ami értéktelen.
Ne csak azt vedd észre, Mely sok földi értéked van, mert másnap már valaki ellopta azt Próbáld ki egyszer,
jót szólni párodhoz, szerettedhez, és meglásd,
ezzel mindenbe beletalálsz.
Inkább dicsőíts, ujjongj, és ne a külsőkön aggódj,
ne azt nézd már, hogy a 7-es busz miért nem jár, hanem nézd a megálló előtt, aki éppen megy, és véletlen neked jött, nem kell néki valami segítség, egy jó szó, kedvesség, esetleg egy beszélgetés?
Ha autódban leszel,
ha eme helyzetnek vége lészen, ne azt lásd,
hogy már megint bedugult a pályád, próbálj inkább segíteni, aki eltévedt, útba vezetni.
A türelem, tudom néha fáj, de ha téged végre megtalál, átadja áldását,
és annál nagyobb lesz glóriád.
Ha vársz egy kicsit,
nézd meg a fák rügyeit, esetleg gyümölcseit.
Lelkemből én így látok, kell néked megmutatnom, ezt a látásmódot,
és hogy milyen jó így élni, és másokat szeretni.
Gyarlóságom messze végtelen, nem vagyok én sem szeplőtelen.
Lelkem viszont hozzád kiált, ne csak a házadra vigyázz.
Keringős az út,
amelyen jársz,
de segít az úr.
Tudom, oly sok kanyar van, amelyek epedve várják lábadat, hogy téged békaphassanak.
Engem is néha elkap a hév, és járok sokszor az út szélén, nem is veszem észre,
hogy a külsőt követem, nem a lelkem.
Barlangok mindig voltak, és lesznek, de vannak, akik segítenek.
Hallgasd meg kiáltásom, és légyen ez csak egy rossz álom, és végre vegyük észre egymást, halljuk meg a másik dalát, amit nékünk énekel,
szép az, nem hamis, hátha észreveszi más is, hogy szól a dal belőled, és győz ismét a szeretet.
Daloljunk közösen,
egyesüljünk énekkel,
dicsőítsük amíg lehet, ezt a kis kapott életet, amely nagy ajándék,
kérlek, ne hordd el még.
Vannak olyanok,
akik szívedben meghallják a dallamot, és ha együtt énekeltek, mutassátok meg, milyen a szeretet.
Ne próbálj elmerülni, ismeretlen vizeken,
hanem őket kikerülni, ússz inkább a szeretet tengerében.
Kiáltásom eddig tartott, lelkemből a szó kiapadott, aki megérti,
vélem énekli,
a szép, gyönyörűséges dallamot.


 ...........................................

JÓZSEF TIBOR : Ilyenkor tavasszal…

               Ilyenkor tavasszal újjáéled napfénybe öltözik a természet, 
ledobja az elnyűtt, szürke ruhát, tavasztündér festi a földanyát.
Az ezerszínű  krókuszt, primulát,  hóvirágok, tulipánok csokrát,  
hullámzó pázsitok zöldülését.
Átfesti a még vibráló eget,  a megsápadt, ásítozó reggelt,   
a szűrt fényű, szunnyadozó Napot, hogy vidáman induljon a napod!
A madarak tollát sem hagyja ki, főként azokét, aki kétlaki,  
hogy jövőre újra eljöjjenek,  ismét szíveket melengessenek.
Nézd! Nem csak a színek bódítanak! Illatukkal a nők hódítanak!  
Rabul ejt, igéz a ringó csípő,  becéző szavuk százegy keringő.
Harmatréten aztán táncra kelünk, majd széltavaszában elrepülünk,  
besurranunk kikelet házához, széjjelszórunk kedvet, vidámságot.
Szerelmet, ölelést minden párhoz, templomokba mécset, imádságot,
temetőkbe kéklő nefelejcset,  édesanyáknak bő gyermekkincset.
Rigócsőr fúj reggeli ébresztőt, párja hét földön keres betevőt.  
Add nekik a karmesteri pálcát,  legszebb élőzene, tavasznyitány.
Erdő-mező kitárta kapuját,  hinták keresik felhők magasát,  
télalomból bicikli ébredez, a szellőhátak kacaja szüntelen.

Az örök természet vezette ecset, tűlevelűkre nem rajzolt rügyet, 
zöld katonák rajta a virágok, smaragdfénye, éven át világol.
Ilyenkor tavasszal a napsugár, az illatos szirmokon táncot jár, 
kaptárban zsongás, méheknek hada, virágporos lábbal térnek haza.
Üde március, Virágvasárnap.   Rippl-Rónai nárcisza most fakad.  
Tél tűn’, ünnepel a rét. Húsvét jő.  A kertek alatt nyúlsereg szalad.   

József Tibor - Kaposvár, 2018. március 30.       
       **********************
  16.MESE 

KELEMEN GYÖRGYNÉ  EDIT : Lufi

Kelemen Györgyné Edit és a pipacsok
    Egy kis városkában élt a kicsi lányka az anyukájával. Apukája egészen kis korában meghalt, anyukája nevelgette. Nagy nap volt, mikor a kis városkába cirkusz érkezett.
-  Megjöttek a vándorcirkuszosok! Hurrá! – rikkantott.
Ilyenkor a megtelt a városka főtere, volt ott minden. Vattacukor árus, mézes kalácsos, és különböző forgó csattogó kocsi, amibe bele lehetett ülni. Ahogy a kis városban lakók hívták, bolond kocsik. Lett tömeg és vígság, az árusok, hangosan kiabálva kínálták portékáikat.
-  Kürtös kalácsot tessék, van minden fajta! Kakaós, kókuszos, mákos, vegyenek, vigyenek! Asszonyom a kislánynak biztos ízlene.
Persze ők inkább nem arra mentek. Kevés volt a pénzük, efféle úri huncutságra nem futotta.
Kicsi lánykának viszont tetszett, a színes forgatag. A bohócok vidám arca, a mutatványosok szép és csillogó ruhája. Nem is vettek semmit és a cirkuszba sem mentek be. Mégis ő elképzelte, bent mi is lehet. Hallotta a kiszűrődő vidám zenét, a dobpergést, a tapsot.
-  Hej, egyszer milyen jó is lenne látni őket, bent vajon mit is csinálnak? –sóhajtott, hiszen tudta, oda nem jut be soha.
Nagyon tetszettek neki a repülő lufik. Mikor egy elszállt, csak nézte, ahogy repül. Ó bárcsak neki is lehetne egyszer egy szép piros, repülő lufija. El nem engedné, kapaszkodna bele, vigyázna rá. Na de sokba kerül, anyukája megmondta, ne is álmodjon róla. Különben is, haszontalan.
-  A gáz ki megy belőle és lapos lufi lesz. Inkább magam fújok fel neked. – mondta édesanyja.

    Persze nem fújt fel, mert arra sem telelt. Így hát mikor a kis Krisztike az iskolából ment haza, mindig a cirkusz felé ment. A léggömb árusnál megállt, számolgatta kis spórolt pénzét, de bizony kevés. Megcsodálta, hogy táncolnak, ahogy a szél mozgatja őket, szépek.
-  Ó, bárcsak az egyik az enyém lehetne. - sóhajtott halkan.
Viszont hiába számolgatta kis pénzét, csak nem futotta ki az árát.
A lufi árus látta, ahogy kis pénzét minden nap számolgatja, és sóvárogva nézi mésziről a lufikat.
-  Kislány, gyere ide! – integetett a lufi árus.
-  Én?
-  Igen, te! Gyere.
Krisztike odament.
-  Szeretnél lufit?
-  Igen, de nincs annyi pénzem. – mondta szomorúan.
-  Na mutasd, menyid van.

A kislány oda adta a pénztárcáját. Kis ütött-kopott tárca. A lufi árus belenézett. 
-  Ez pont elég rá. Na meg belerakom a visszajárót, válassz egyet!
A kis lányka szeme ragyogott, lesz lufija.
-  Lesz lufim? Nekem? – nem akart hinni a fülinek. Nekem, lesz lufim és választhatok? – még mindig hitetlenkedett.
-  Igen. Melyiket kéri a kedves vevő?
A kislány még mindig tátotta a száját , nagy meglepetten.
-  Pirosat szeretnél, ugye? Mert mindig azt nézted.
-  Igen – volt a meglepett, halk válasz.
-  Nézd csak, ez szép nagy. Na, jó lesz? Adta oda Krisztikének. Elégedett a kedves vevő?

   A kislány csak nézte a nagy lufit, és még mindig nem akarta elhinni, az övé? Tényleg az övé? A lufi árus csak mosolygott, egy hurkot kötött a madzag végére és a kislányka csuklójára húzta.
-  Így, ni. Nehogy elrepüljön. Egyébként, volt már lufid?
-  Még nem. – még mindig csodálkozva nézett, és szinte fel sem tudta fogni, az övé.
-  Tényleg? Na, akkor vigyáz rá, jó. Egy könny csepp futott le az árus arcán. Meghatottan nézte a kislány arcát, csodálkozó szemeit. Még mindig nem akarja elhinni, az övé.
-  Van még egy kis pénzed, azon vehetsz még magadnak valami apróságot.
-  Tényleg? Rosszul számoltam? – csodálkozott a kislány.

  Viszont inkább sietett haza. Büszkén lépegetett a nagy lufival. Nagy, repül és még piros is. Hú, hú, neki mije van.
Otthon büszkén mutatta anyukájának a lufit.
-  Nézd, mim van anyu! Lufi , szép nagy és piros és repül, száll. Hú mim van. – mondta nagy izgatottan.
-  Jaj kislányom, nem meg mondtam. Ne fogadj el semmit! Főleg ne idegentől! Ej ej, drágám.
-  De anyu, én ezt vettem! A saját pénzemből! Nem ajándékba kaptam. Még maradt is pénzem.
-  Ugyan már kincsem, csak pár forintod volt. Nem kapsz azért lufit, és még maradt is? – hitetlenkedett anyuka.
-  Igen, mondta a lufi árus. Elvette a pénztárcámat és bele rakta  a visszajárót.
- Jól van, akkor mutasd a kis pénztárcádat. – csodálkozott anyuka.

Belenézett, te jó ég, neked mennyi pénzed van. Sok nagyon, sok! Holnap elmegyünk az árushoz. Nem, ezt nem fogadhatjuk el.
Krisztike bement a szobába játszani. A lufira rajzolt, szemet, szájat és szemöldököt, meg szép nagy szempillát is.
-  Anyuci, mi az, ami minden élőnek van?
-  Szíve.
- Jó, akkor rajzolok rá szívet is. Készült a kis mű. Lett a lufinak arca és szívecskéje is. Most már szét tudsz nézni, lufi. – mondta a kislány nagy elégedetten. Szíved is van, élhetsz.

   Együtt csináltak mindent, vitte magával nagy lelkesen. Csak a lufival játszott, igaz más játéka nem is igen volt. Néhány papírból kivágott baba, most viszont élvezte a lufit, meg lehetett fogni rendesen. Hozzá lehetett bújni és átölelni.
Jaj, mi lesz ha leenged? Lesz nagy sírás. – gondolta anyuka. Már előre sajnálta kislányát.
Viszont a lufi nem engedett le, ugyan úgy állt másnap is. Csodálkozott is anyuka, pedig a kislánya mennyit nyúzta?
Fogta a kislánya kezét és elmentek a cirkuszhoz.
-   Mutasd meg, kitől vetted a lufit? A sok pénzt, amit a pénztárcádba tett, nem fogadhatjuk el.
A kislányka egyből odament.
-   Csókolom, anyukám kérte mutassam meg, hol vettem a lufit.
-   Valami baj van a lufival? Most is szépen áll. Milyen szépen ki lett festve, de aranyos lett, még szíve is van. – mondta a lufi árus.
-   Nem a lufival, a visszajáróval van gond. – mondta anyuka meg szeppenten.
-   Én jól adtam vissza, asszonyom. A pénz különben is a kis lányé. Nem a magáé, sem a férjéé, bizony a kicsi lányé. Egyébként, szégyellje magát a férje. A lányka itt epekedik napok óta a lufiért, még sem kap.
-   Higgye el, venne ő neki, ha nem a temetőben nyugodna.
-  Jaj, bocsásson meg, nem akartam megbántani. Jaj, ne haragudjon. – mondta az árus, most már nagy bocsánat kérően.
-   Rendben, de itt a pénze.
-   Nem, nem, azt a lánykának adtam, költse rá. Viszont elhívhatom a cirkuszba?

A cirkuszban jókat nevettek és szórakoztak. Krisztike álma teljesült, látta a cirkuszt belülről. Micsoda nagy élmény volt neki. Utána még sokszor találkozott a lufi árussal, mert igen csak megtetszett neki az anyukája.
A lufi leengedni nem akart. Sőt, inkább mintha élt volna. Követte szépen Krisztikét a lakásban. Már nem volt a madzag a kezében, de a lufi mindig ott volt, ahol ő. Kiment a lakásból, az ajtó nyitva maradt.
-  Jaj a lufim elrepül, itt hagy! – kiáltotta Krisztike kétségbe esve.
Viszont a lufi nem szállt el, csak utána repült. Így jártak minden felé, csodálták is az emberek. Miért nem száll el a lufi és tűnik el az égben? Mikor szél támadt a lufi a madzagját a kislányra csavarta, a coffjára, úgy kapaszkodott. Eszébe nem jutott, hogy elhagyja. A kislány meg beszélgetett vele, játszott, a legjobb barátja lett.
  Anyukája meg a lufi árus össze házasodott. Nagyon boldogan éltek. Krisztike is megszerette új apukáját. Hozok neked szebb lufit, újat. Ennek már a színét igen csak kiszívta a nap, igen kopottas. Krisztikének viszont nem kellett másik lufi.
-  Nekem ő így szép, ahogy van. Így kedves és lehet bármilyen, nekem a legszebb.
Egyszer mi is megöregszünk, de aki szeret, annak mi mindig szépek maradunk. Akkor is, ha már csak egy szép emlék a fiatalságunk.
Krisztike, meg a családja boldogok, na meg lufi is.
**********************
 17. HANGOS VERSEK 
 - NAGY VENDEL SZERZEMÉNYEIBŐL - 

Szegzárdi Nagy Vendel Édesanyámnak című versét elmondja: Ilosvay Gusztáv
A  RÁDIÓ MOZAIK SYDNEY  MAI ADÁSÁBÓL . - 2020. MÁJUS 03.  ANYÁK NAPJÁN

A  VERS EREDETI, ÍROTT VÁLTOZATA
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL:  ÉDESANYÁMNAK
 
Mikor kicsi voltam,
anyák napja reggelén
Hozzád totyogtam,
vittem pár szál gyöngyvirágot,
Neked akartam adni
az egész világot.

Most hogy már felnőtt vagyok,
csupán szeretetet adok,
a világ hívsága
messze került tőlem,
a  fények sugára
fényévre fut előttem,
utol sosem érem,
fogadd most is örömmel
ezt a csokrot tőlem.

Potyognak könnyeim,
gurulnak végig orcám ráncán,
mintha régi gyöngyvirágok
illatozó tánca  
gyöngyözne a párnán.

Köszönöm Édesanyám
azt hogy megszülettem,
e csodás életet
tanítottad nekem,
melyet mindig szerettem,
őrködjél sokáig
még óvón felettem,
 odafent a  mennyben,
mert a  nemes lelkek
csakis  oda kerülhetnek.

Örülök hogy vak létem
meg nem élhetted,
mindezt ha láthatnád,
meghasadna a szíved.


  
Szekszárd, 2020. május 03.
..........................................................

AZ  ADÁS  MAI  AJÁNLÓJA:


Ilosvay Guszti
2020.05.03 Adás.  Ha Isten is segít akkor az utolsó adás volt, amit karanténban kellett csinálnunk.  Már bejelentették, hogy mindenféle előírások betartása mellett bemehetünk a stúdióba és onnan közvetíthetünk.  Valljuk be őszintén azért az élő közvetítés az igazi. Viszont míg el nem felejtem: Boldog ANYÁK NAPJÁT minden kedves anyukának, nagymamának és leendő édesanyának. Remélem tetszeni fog a műsor, amit erre a napra készítettünk. Végére beígértük, hogy a Karantén Dalt lejátsszuk, az összeállítás  Vladucz  Zoltán operatőr munkája és 100 önkéntes lelkes részt vételét tükrözi. Persze mi sem szerettünk volna kimaradni. Gyere, énekelj velünk! Hidd el élvezi fogod. Jó szórakozást,  jó rádiózást! Találkozunk jövő héten ugyan itt, ugyan ebben az időben! 
Hívhattok a stúdióban adás alatt 02 9816 2777.
Ezt a honlapot írd be a keresőbe: www.radiomozaiksydney.com.au

ILOSVAY GUSZTÁV, ÉS ILOSVAY EGYED KATALIN  RÁDIÓ MOZAIK SYDNEY   AUSZTRÁLIA
                                                    .......................................
 KEDVES VENDI Csakhogy legalább annyit írhatok neked szeretettel, hogy gyönyörű anyák napi verseden meghatódva veled szomorkodtam édesanyád hiányán! Nagyon szépen szavalta Guszti! Örömmel gratulálok, hogy ismét benne voltál az Ausztrál rádióban!
Nagyon nívós az egész adásuk mindig! Remélem mielőbb elkezdhetek írogatni verseidhez szólva, a kedves dietetikusodnál kezdve!

Nagyon bánt hogy nem tudlak naponta olvasni sem már... De azt látom, mi minden szépet és jót ígérő olvasnivalóm gyűlt már össze. Eleinte legalább olvasni tudtam... Nem panaszkodom anyák napján, meg ezután sem vesztegetem arra drága időmet - idődet...: 8-as KÓD! Puszi, a buzurgán
                                      **********************
 18. TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT 

 SOPONYAI MIHÁLY ROVATA - IMMUNERŐSÍTŐ GYÓGYTEÁK

Kedves Vendi! Küldöm az anyagot, remélem tudják a kedves olvasók hasznosítani.
Jó egészséget, vírus mentes elkövetkező időszakot kívánok. Üdvözlettel:
Soponyai Mihály
Soponyai Misi

Az 5 legjobb gyógynövény az immunrendszer erősítéséhez

Ezekben a napokban legfontosabb az immunrendszerünk erősítése.

Ezeket az immunerősítő gyógynövényeket akár váltogatni is lehet, naponta más-más teát fogyasztva: segítsünk a szervezetünknek, hogy természetes védekezőképességét felébressze!
 á
Az egyik legjobb immunerősítő gyógynövényünk, a mezei kakukkfű:
Az illatos mezei kakukkfű komoly immunerősítő hatással bír. Gyakran találkozunk vele, hiszen sokoldalúan felhasználható: van, aki főzéshez, fűszerezéshez választja, más illóolajként kedveli legjobban, vagy gyógynövényes párnába teszi alvásproblémák enyhítésére, de persze gyógytea vagy alkoholos kivonat formájában a legnépszerűbb. Egy-két csésze kakukkfűtea rendszeres fogyasztása segít a szervezet megerősítésében, fokozza az ellenállást a betegségekkel szemben. Ha kell, köhögéscsillapítóként is szolgál, torokfájás esetén gargarizálni lehet vele, és emellett az emésztésre is nagyon jó hatással van. Folyamatosan fogyasztható, nem kell szünetet beiktatni. Fürdővízhez is érdemes adni olykor, nyugtató és értágító hatása miatt (3 l teát öntsünk egy kád vízhez).
 
Mezei kakukkfű
Ez az a gyógynövény, amit Gyuri bácsi már egészen kicsi gyermekeknek is ajánl, méghozzá a fürdővízhez adagolva (1 evőkanál összevágott, szárított növényt kis gézben a meleg vízben áztatva). Mivel ez a gyógynövény nem csupán az immunrendszer erősítését szolgálja, hanem a bélműködést is harmonizálja, hasfájós gyereknek kifejezetten jó szolgálatot tehet. 2 éves kortól hígítva teaként is nyugodtan adható.
 á
Gyuri bácsi kedvenc gyógynövénye, a fürtös menta:

Jöjjön most Gyuri bácsi kedvenc gyógynövénye, a fürtös menta. A mentáknak számos altípusa van, mintegy 150 különböző mentafélét ismer a botanika: a fürtös menta más fajtákkal szemben vadon is megterem, többek között a Bükkben is őshonos. Kiváló immunerősítő, baktériumölő hatásánál fogva a mentatea segít a lázcsillapításban, gyulladáscsökkentésben, légúti és húgyúti fertőzéseknél egyaránt. Megfázásos betegségeknél nélkülözhetetlen: hatékonyan csillapítja a köhögést, orrdugulás, hörgőgyulladás esetén pedig inhalálni is lehet vele. Emellett a fürtös menta emésztésjavító hatását is feltétlenül érdemes megemlíteni. Napi 1-3 csészével korlátlan ideig iható.
Fürtös menta

Ez ismét egy olyan gyógytea, amit gyerekeknek is nyugodtan adhatunk hígított verzióban – akár már 2 éves kortól –, hogy erősebb legyen a szervezetük, ezenfelül pedig cseppfertőzések ellen is védi őket.
 á
Antidepresszánsnak is kiváló az orbáncfű

Az orbáncfű, bár elsősorban antidepresszánsként ismerjük, az egyik legerősebb immunerősítő hatású gyógynövényünk. Az orbáncfű tea vírusölő tulajdonsága miatt akár herpeszvírusnál, hepatitisz B és C vírusnál is bevethető. Csak kúraszerűen fogyasztandó: immunerősítésre, hangulatzavarokra, alvásproblémákra napi 1 csészével lehet inni belőle esténként, de 6 hét után feltétlenül 4 hetes szünetet kell tartani.
Orbáncfű

Ellenjavallatai: epekövesek ne fogyasszák, és antidepresszáns vagy vérhígító szedése esetén sem szabad inni. Várandós nőknek, szoptató kismamáknak és 12 éves kor alatt sem ajánlott, akik pedig szívgyógyszert szednek, hagyjanak 2 óra különbséget a gyógyszer és a gyógytea között, mert az orbáncfű lassítja a gyógyszer felszívódását.
Az orbáncfű olaját is érdemes használni, mivel bőrnyugtató, ránctalanító, heggyógyító hatása van.

 á
Az immunerősítő csipkebogyó, tele C-vitaminnal
A csipkerózsa termését, a csipkebogyót mindenki ismeri: fogyasztjuk fanyar szörpként, lekvárként, gyógyteaként. A csipketea C-vitamin-tartalma kivételes, ami azért lényeges, mert a C-vitamin részt vesz az oxidációs folyamatok szabályozásában, szilárdítja a kötőszövetet, fokozza a szervezet védekezőképességét, ellenállását a fertőzésekkel, betegségekkel szemben. Erősíti az érfalak rugalmasságát is, ezért érszűkület, érelmeszesedés megelőzésére is érdemes inni. Fontos tudni, hogy a csipkebogyó teát forrázni tilos, mert a C-vitamin hő hatására elbomlik. A legegyszerűbb, ha szoba-hőmérsékletű vízbe tesszük, és min. 5-6 óráig (vagy akár egy éjszakára is) állni hagyjuk: kellemes, savanykás ízvilága sokak kedvence lesz! Napi fogyasztásra ajánljuk.

 
Csipkebogyó
A csipketea akár 1 éves kortól használható, szükség esetén akár naponta is lehet adni a gyermeknek.
 á

Erdei szederlevél vérszegényeknek, cukorbetegeknek

A vadon termő erdei szeder különleges csemege: a kirándulók lelkesen másznak be a szederbokor szúrós ágai közé, hogy megszerezzék a sötétlilára érett, puha, zamatos gyümölcsöket. A bogyós gyümölcsök különben a legjobb antioxidáns források közé tartoznak, tele vannak C-vitaminnal, magas az ásványianyag-tartalmuk, fokozzák az immunrendszer működését.
Erdei szeder

Talán nem tudja mindenki, hogy az erdei szeder levele is igen jótékony hatású teaként fogyasztva: rendszeres fogyasztása erősíti az immunrendszert. Ezenfelül csökkenti a vérszegénységet, méregtelenít, gyulladáscsökkentő, antibakteriális hatású, kontrollálja a kezdődő cukorbetegséget és enyhíti a köszvényt is. Torokfájás, mandulagyulladás esetén érdemes rendszeresen gargarizálni vele. Folyamatosan iható napi rendszerességgel, nem kell szünetet közbe iktatni fogyasztásánál.
Gyermekeknek is adható hígítva, 6 éves kortól.
**********************

 19. VÉLEMÉNYEM SZERINT - OLVASÓINK ÍRTÁK 


Ez baromi jó Vendi! Jót nevettem rajta. Gratulálok!  És ölellek: Kitti

Nagy Vendel <nagy.vendi54@gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. ápr. 20., H, 10:24):

SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: KEDVES DIETETIKUSOM

Kedves tanult dietetikusom,
versemmel dicsteljes munkádat
egy perc alatt lerombolni 
nem szándékozom.

Receptek özönei  
zsonganak fejemben,
régi ízes ételeinket,
a fene megette.

Azon sokat gondolkodom,
ha két zöldségfélét
répát és a borsót
csak vízben megpárolom,
utána összeönteném,
hogyan lenne ebből
finomfőzelék?

Csak akkor csupán,
ha külön is szeretném.

Aztán az a másik borzalom,
ha az egészet összeturmixolom,
fogaimat talonban hagyom,
főzelékem kiskanállal elmajszolgatom.
Ha az egészet vízzel elegyelgetem,
készen is van a krémlevesem.

Egészségben megőszültek,
a történetben az a fő,
együnk hát modernül,
de az ember minden evő.

Sértődés ne essék,
nem szándékom a gúny,
de fő az egészség,
az egész egy kín,
ezt hozta ki a rím.


Szekszárd, 2020. április 18. – bolond éjszakáján. Bocsánat Jolán…
......................................................

KEDVES VENDI!!!! Csakhogy legalább annyit írhatok neked szeretettel, hogy gyönyörű anyák napi verseden meghatódva veled szomorkodtam édesanyád hiányán!! Nagyon szépen szavalta Guszti!! Örömmel gratulálok hogy ismét benne voltál az Ausztrál rádióban! Nagyon nívós az egész adásuk mindig! Remélem mielőbb elkezdhetek írogatni verseidhez szólva, a kedves dietetikusodnál kezdve!
Nagyon bánt hogy nem tudlak naponta olvasni sem már... De azt látom, mi minden szépet és jót ígérő olvasnivalóm gyűlt már össze. Eleinte legalább olvasni tudtam... Nem panaszkodom anyák napján, meg ezután sem vesztegetem arra drága időmet - idődet...
8-as KÓD! Puszi: a buzurgán
...........................................

REAGÁLÁSOK A  FÉLELEMBEN ÉLEK  VERSEMHEZ  A  POETON

gypodor2020. május 16. 05:48
Kifejező, erős vers. Egyedi hang.
Szívvel: Gyuri
 á
kicsikincsem2020. május 15. 16:56
Félelem... remek vers, szívvel gratulálok. 
Ilona
á 
B...yL...o2020. május 15. 16:23
Humorosnak indult, keserű humorrá vált versed csak nagy szívvel lehet olvasni.
Csodálatos vers, tiszta szívből gratulálok: László
á
szombati2020. május 15. 07:49
Mélyen megérintett és meghatott versed. Gyermekkoromban sokat féltem. De nem a sötétben. Sok félelmem beigazolódott az életben. Nekem még mondhatjuk, jó a szemem. Téged, megértelek. Csak az aggaszt, hogy sokat gondolsz a halálra.
Szeretettel hagyom szívem jelét nálad ??
Üdvözlettel. Tisztelettel. Szeretettel:
Tibi
á
kevelin2020. május 15. 07:03
A gyerekek nagyon félnek, sírnak és félnek. Előre megérzik a véget, és az el is jön,  ha felünk ha nem .Ezért inkább ''soha se félj''
á 
feri572020. május 15. 06:55
Remek, nagyon szép alkotásod. Nagy Szívvel olvastam.  Barátsággal :Feri
á
Leslie20162020. május 15. 06:05
A félelem nem jó, de a versed igen. Nagy szív: László
á 
princi2020. május 15. 01:08
Remek vers, még ha félelemről is szól. Nekem is - csak - az van, haha.
Üdv: Máté.
á 
John-Bordas2020. május 15. 00:27
Érdekes verset hoztál Vendel, szívvel olvastam. Ölel János (5)
á
m.agnes2020. május 15. 00:03
Mindig van, lenne félnivalónk, de bátraké a világ! Szívvel olvastam! Ágnes
á
5206162020. május 14. 22:11
Versedet nem félve olvastam, hanem szívvel. Gratulálok: Sándor
......................................
Kedves Vendi! Nagyon köszönöm, hogy megtiszteltél figyelmeddel és fegyelmeddel… Igen. még egyszer és még egyszer kell leírnom a "fegyelmed" óriási az a fegyelmezettség amit Te -számomra- példaként élsz...
Nagyon hálás vagyok a Teremtőmnek. hogy ismerősként követhetem munkásságot. Legyen áldás továbbra is minden dolgodon. Köszönettel üdvözöllek:  JÁNOS
...........................................
REAGÁLÁSOK  MÚLIK AZ IDŐ CÍMÜ VERSEMRE .
Vendikém !
Csoda ez a vers ,remekmű ! Az idő tényleg nagyon gyorsan halad ,még nem rég mentem első osztályba nagy szalag csokorral a hajamba és már nyugdíjas vagyok .
Sok puszi Óbudáról Ági
á
Kedves Vendi!
Köszönöm a múló időről szóló, igaz, megható szép versed! Nem tudtam megállni, hogy reagáljak rá, úgyhogy fogadd szeretettel! Barátsággal: Tibor
Nagy Vendel <nagy.vendi54@gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. máj. 19., K, 10:54):

SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: MÚLIK AZ IDŐ
- Megállíthatatlanul múlik az idő -

Az pont úgy esett,
hogy házunkkal szemben
egy templom tornya meredez,
s legtetején
toronyóra jár,
mégsem halad tovább.
 
Udvarunkról mindenki odalát,
de néha köd takarja el,
s ha nincs nálam
kedvenc zsebórám,
megnézem momentán
a két alkalmasság hogyan vág.

Ha a mutató egy vonalba áll,
pont hat órára jár,
ha könyékben hajlik a cájg,
három, vagy kilenc lehet,
de ha szerelmi kéjjel  egymást takarják,
kicsi a naggyal enyelegve,
a Nap is delelőre hág.
 
Telefonunk mellett
homokóra pereg,
méri a beszélt perceket,
teraszunkon napóra árnyéka
igyekszik a fény után,
bent ütős fali óra
hangja csendül réveteg,
messzire hallatszik
harangszava ha búg,
húzza láncát a súly,
forog tengelyén a fogaskerék,
s néha kivágja ajtaját
a  mélabús kakukk.

Ha kimerül az elem,
megáll a ketyegés,
nem riaszt a Wekker,
néma a  csengetés,
ám a homok tovább pereg,
szürkén az üvegen,
a napóra is elveszejti
árnyéka erejét,
hogyha eljön a sötétség.
 
Rég volt mikor láttam még
a toronyóra láncát is,
ma már a tornyot sem látom,
hályog ül a szürke homályon,
csak a harang kongását számolom,
éjjelen, és nappalon,
messzire üzen
alvónak, és vaknak egyaránt,
szinte egyre megy,
mikor kizúdul a rácson,
barna zsalugáton,
ha dallam csendül a kalapácson,
mennyire rohan az idő,
fájó keservvel konstatálom,
ami elmúlt emlék marad,
örökre elszalad a pillanat.


  2020. május 18.
 ...........................................

A  Magazin képeinek leírása látássérültek számára – 1005 szám.

1 Lectori salutemnél Vendi szőke hajú, szemüveges, bordó zakójában, átható érzéssel kedvesen szavalja gyönyörű verseit.
 á
2. ELBESZÉLÉS
KELEMEN GYÖRGYNÉ EDIT: Vaúú, csomagot hoztam
Kelemen Györgyné bordó fehér s rózsaszín művirág állvány előtt áll. fekete rövid hajú mosolygós, fekete pólóban és fekete nadrágban van. kék táskája lóg és egy szürke kalap van a kezében. Novellája közepén, fekete tacskó ül.
á
3. VERSRŐL VERSRE  - HAZAI SZERZŐKTŐL
VÍRUSOKRÓL ÉS ÉDESANYÁKRÓL
Csomor Henriett fekete rövid hajú mosolygós rózsaszín kockás ingben s farmerkabátban van.
Nagy Vendel kék trikóban kedvesen áll könyvespolca előtt.
Klement Burza Mária áll egy zöld levelű fa mellett, haja ősz, fekete szemű, kék hosszú ujjú blúzt visel.
I.P.Steve. ősz hajú, barna szemű szemüveges.
Fekete ingben van,  a kép bal alsó sarkába  fekete betűkkel van írva: I.P.STEVE
Tóth Enikő: Enikő hosszú szőke hajú, mosolygós, lila pántos ruhában van.
 á
4. ELISMERŐ SZAVAK FONTOSSÁGA  - ÁRVAY MÁRIA   SOROZATA -
 A  DICSÉRET SZÉP SZÓ, HA KIMONDJÁK, ÚGY JÓ
ÁRVAY MÁRIA: Marika rövid barna hajú. Egy szürke bordós kőoszlopnak támaszkodik.
á 
5. FANTÁZIA REGÉNY
Samu Ágnes: Ősi erők és az újjászületett testvériség (2018. - 5. fejezet – 6. rész)
Az első vizsgák
SAMÚ ÁGNES Nyári ruhában mosolyogva, ül egy fatörzsön. Fekete hajú, mosolygós, fekete szemüveg van a szemén.
Könyvborítóján kék ég alatt egy magányos terebélyes kopár fa áll. rá van írva a könyv címe s a dátuma.
 á
6. PÁLYÁZATI ALKOTÁS
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL : UHU BAGOLY
VENDI egy asztalnál ül, világoszöld asztalterítőn pihen két keze. jobb kezével állát támassza. szürke  póló van rajta.
Novellájánál egy bagoly figyel.
á 
7. ÉDESANYÁMNAK ANYÁK NAPJÁRA
CSOMOR HENRIETT: Apa, s gyermeke szeretete
Csomor Henriett mosolyogva áll a teraszon fekete haja vállig ér farmerkabát van rajta.
 á
9. FANTÁZIA REGÉNYSOROZAT
KISS ANIKÓ, ÉS KISS ERIKA: AZ ELÁTKOZOTT HABÓ ( 8. fejezet.- 1 része )
Az Ezüst-hegység királysága
Anikó és Erika: mindketten fekete hosszú hajúak, mosolygósak fekete szeműek, egyikük szemüveges. lila ruhában vannak.
 á
10. BEMUTATJUK  GANT ELIZABET ÍRÁSAIT
Gant Elizabet: hosszú vörös hajú, mosolygós. Kék virágos blúzban van.
 á
11. GYERMEKNAPRA
KELEMEN GYÖRGYNÉ EDIT : Repülünk !
Edit sétál a repce tábla mellet. sötétkék égbolton varjak repülnek.
 á
12. SZONETTKOSZORÚ
REMÉNYI TAMÁS: Szonettkoszorú /mesterszonett/
REMÉNYI TAMÁS Sötétkék pulóverben van, fekete szemű, ősz hajú mosolygós.
 á

13. HALLGASSUK EGYÜTT - DR KOVÁTS GYULA ZENEI ROVATA - Zenei rovat 46
ANGYALOK IMÁJA
Dr..Kováts Gyula őszes fekete hajú, szemüveges, komoly arcú.
 á
14. VERSEIMBŐL  - KORDÉLY MÁRIA
KORDÉLY MÁRIA Rövid ősz haja van, mosolygós, fehér blúzban s kék kis kabátban van
 á
15. VERSRŐL VERSRE - KORTÁRS IRODALOM
Csomor Henriett mosolyogva áll a teraszon fekete haja vállig ér farmerkabát van rajta.
Vendi szőke hajú, szemüveges, bordó zakójában, átható érzéssel kedvesen szavalja gyönyörű verseit a színpadon.
Tóth Enikő: Enikő hosszú szőke hajú, mosolygós, kék blúz és fekete blézer van rajta.
 á
16.  HANGOS VERSEK  NAGY VENDEL  ÍRÁSAIBÓL, A  YOUTUBE-ról
Ilosvay Gusztáv, és Ilosvay Egyed Katalin, együtt állnak az előtérben. Kati mosolygós, barna hajú szemüveges, zöld blúzban van.
Guszti szemüveges, fekete hajú, fehér alapon kék csíkos pólóban van.    
 á
18.TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT - SOPONYAI MIHÁLY ROVATA -
SOPONYAI MIHÁLY  ELEGÁNS, ÖLTÖNYBEN VAN .
.......................................
A  MÚLÓ IDŐ CÍMÜ VERSEMHEZ
Vendikém, nagyon érzékletes és megható ez a költeményed is.
Szinte látom a képeket, hallom a hangokat, és meghatódom soraidon, mert egy látónak elképzelhetetlen a Te helyzeted.
Bármennyire empatikus vagyok, még akkor sem tudom, milyen küzdelmes Neked és a Hozzád hasonlók  élete. Szeretettel: Irénke
**********************
 20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK 


Kedves olvasó!
Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.

Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3

Telefon: 06/ 30- 550 -5106. Elérhető:  8-tól  20- ig.

e-mail: nagy.vendi54@gmail.com

….....................................

Levelek, írások fogadása -  skype címem:  nagy.vendi54

Új email címem: nagy.vendi54@gmail.com

Magazinok küldése

MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT EMAIL CÍMÉRE.

Kérje a  szerkesztőtől.
A  MAGAZIN INGYENES!
….....................................…
Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók
számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linken lehetséges:
http://megszolalok.blogspot.hu/
………..........................…..
FIGYELEM! SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!
2018.  JÚNIUS - TÓL EGY ÚJ LINKEN IS ELÉRHETŐ A MEGSZÓLALOK MAGAZIN,
AZONOS , VÁLTOZATLAN TARTALOMMAL, DE MEGÚJULT  KÜLSŐVEL .
AZ ÚJ LINK : http://muveszetimagazin.blogspot.com 
Tehát az eddig  megjelent összes számot  visszamenőleg is elérhetővé tettük a fenti blogoldalon!
……...............................……
A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős.
Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.
A szerzői jogokat fenntartjuk.
Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor elő veheti.
Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!
Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.
Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.
Írott műveim megtekintése:
….......................................…
AZ ÖSSZES ELÉRHETŐSÉGEM..

Gmail: nagy.vendi54@gmail.com
Skype: nagy.vendi54
á
Megszólalok Művészeti Magazin
http://megszolalok.blogspot.hu/
www.megszolalok.blogspot.hu/
á
………........................……
Facebook: csak beírod a Facebook keresőbe mindhármat külön- külön és meg is találtad az oldalaimat.
A következőképen:  megszólalok  művészeti magazin (szerkesztő: nagy vendel)
……............................…….
Könyvtár:
ORSZÁGOS SZÉCHENYI KÖNYVTÁR  GONDOZÁSÁBAN
Elektronikus. könyvek a  MEG- en. Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK)
http://mek.oszk.hu/13500/13542/#
www.mek.oszk.hu/13500/13542/#
..................................
Ez a  verses oldalam címe... www.pieris.hu
http://www.pieris.hu/szerzo/nagyvendel
...............................
KÜLFÖLDI ELÉRHETŐSÉGEK:
www.canadahun.com irodalom fórum
http://canadahun.com/forum/showthread.php?34311-Nagy-Vendel-Megsz%C3%B3lalok&p=3650150#post3650150
………
Az Amerikai Egyesült Államokbeli  egyik link, ahol elérhetik magazinunkat:  minnesotahungarians.com
......................................
Kedves olvasóink!
Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg, pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az összes többi is!
A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat. Ez alatt különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!
.....................................
MINDENKINEK JÓ OLVASÁST ÉS JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNUNK
AZ ÚJSÁG KÜLSŐ ÉS BELSŐ MUNKATÁRSAI!
…...........................
MEGSZOLALOK MAGAZIN  1006
……..................…..
VÉGE-ENDE-KONYEC-FIN-END-FINÍTÓ