Megszólalok Művészeti Magazin

 MEGSZÓLALOK 

M.M.M. MŰVÉSZETI MAGAZIN

2020. 01. hó – tizedik évfolyam, első szám

Kulturális és szórakoztató folyóirat

Független, és ingyenes havi lap

Alapítva: 2011 - ben , elvi síkon

Szerkesztő: Nagy Vendel magánzó, laptulajdonos

NYIBA, KÖLTŐK IMÁI  DÍJAS ÍRÓ, KÖLTŐ (2017)

ARANY BOT KÜLÖNDÍJAS (2018)

1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések

2.Évfolyam: 2012.  (1-tól a 6. számig)

 3.Évfolyam: 2013.  (1-től a 17. számig)

 4.Évfolyam: 2014.  (1-től a 24. számig)

 5.Évfolyam: 2015.  (1-től a 12. számig)

 6.Évfolyam: 2016.  (1-től a 12. számig)

 7.Évfolyam: 2017.  (1-től a 12. számig)

 8.Évfolyam: 2018.  (1-től a 12. számig)

 9.Évfolyam: 2019.  (1-től a 12. számig)

10.Évfolyam: 2020. január

Az újság elérhetősége: nagy.vendi54@gmail.com

A Magazin kérhető saját e-mail címre is.

Fekete – fehér, és színes változatban is megtalálható a Facebookon és a blogoldalakon.

Magazinunk vakok számára is olvasható beszélő programmal, akadálymentes változatban.

A hangos versek meghallgathatók a YouTube oldalon.

A Magazin közvetlen linkje: http://megszolalok.blogspot.hu

Figyelem!

2018. júniustól egy új linken is elérhető a Magazin, azonos, változatlan tartalommal

de megújult külsővel amelynek a linkje:  http://www.muveszetimagazin.blogspot.com

Szerkesztőség: M.M.M. Nagy Vendel

7100. Szekszárd, József Attila utca 3.

Telefon: 06/30-550-5106

Facebookon: nagyvendel   -  Skype-on: nagy.vendi54

**************************************************

MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE

***********************************

 1.LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK! 

ÚJSÁG BEKÖSZÖNTŐ : FŐOLDAL - MEGSZÓLALOK MŰVÉSZETI MAGAZIN

ÚTMUTATÓ AZ M.M.M. HASZNÁLATÁHOZ

Tisztelt Látogató, Kedves Olvasó!

Szeretettel köszöntelek a MEGSZÓLALOK MŰVÉSZETI MAGAZIN jelen számával.

Elnézést a bizalmasnak tűnő megszólításért, de gondolom ezt a lapot barátaim, vagy híveim olvassák és nem az ellenségeim, mivel nem nekik szánom.

  Nagy Vendel vagyok, Szekszárdon élek, s több mint negyven éve írogatok különféle lapokban, antológiákban, különböző műfajokban és stílusokban. Vers, próza, cikkek, glosszák, humor, stb. Mindig volt valamilyen megjelenési lehetőség, de a mai gazdasági világban ez teljesen megváltozott. Már nem terem babér a magunkfajta számára. Önálló verseskötettel is jelentkeztem, köszöntve az új évszázadot. 

Sajnos sok minden az anyagiakon múlik, de ehhez párosulhat még a kortársak hiúsága, és kicsinyessége, ami megakadályozza az érvényesülést, ebben a belterjes művészvilágban.

Nagy Vendel szerkesztő

Éppen ezért más módszerhez kell folyamodnunk, s egyénileg kell a sorsunkat a kezünkbe venni.

   Régóta gondolkodom egyéni könyvkiadásban, ami részben, egy könyv erejéig anyagi haszon nélkül megvalósult. Jelenleg, egy tiszteletre méltó lehetőséget kihasználva, húsz , eddig  megjelent kötetem a  MEK.... Magyar Elektronikus Könyvtár  oldalain található.  

A másik ötlet egy saját lap indítása, de a nyomda, papír, és terjesztés költségei szintén horribilis összegbe kerülnének.

Ki vesz manapság könyvet, vagy újságot? Az elvetemült! Egy irodalmi műalkotás publikálásához három nehezítő elem adatik: a mű megírása, kiadása, és eladása. A kor adottságait kihasználva egy elektronikus  lap megjelentetésén fáradozom. Internet, jó cím, jó írások, és kész is. Gondoltam, persze nem így van.  Ha a Hócipőre gondolok, az enyém csak Dorkó lehet.

Mivel magamnak, és írogató barátaimnak megjelenési, megszólalási lehetőséget szeretnék biztosítani, jobb ötlet híján  a lap címe:  MEGSZÓLALOK

  Ebben az évben a tizedik évfolyamába lép a világszerte népszerű irodalmi folyóirat.  

Nem túl meghökkentő cím, de a dolog lényegét kifejezi…Néhány gondolat a tartalomról, és a formáról.

A cím sugallja, hogy bárki aki jogilag kinyilvánítja,hogy az írása megjelenhet lapunkban, akkor, ha megfelel az írott és íratlan szabályoknak, előbb utóbb meg is jelenik az aktualitás jegyében. Csupán néhány írott, és íratlan szabályt kell betartani.

Az írás nem lehet alkotmány és nemzetellenes, ízlésromboló, trágár, erkölcsi normákra fittyet hányó, magyartalankodó, és túlzottan napi politizáló. Napi politikával nem foglalkozunk, persze ez nem jelenti azt, hogy nincs véleményünk róla.  Írás közben elkerülhetetlen a történelmi visszatekintés, de a határt a kettőezredik évszámnál meghúztuk. Megjelentetnénk cikkeket, novellákat, riportokat, humoreszkeket, verseket, dalszövegeket, reklámokat, tudományos ismertetőket, érdekesen megírt recepteket, stb.

Az írások tartalmának valódiságáért a szerző felelős. A szerzői jogokat fenntartjuk, a lapból máshol publikálni tilos, a lapot egyben továbbítani szabad.

   Az újság terjesztése elektromos úton történik e-mail címre, mindenki egyénenként megkaphatja, ha kéri, de ugyanígy le lehet mondani. Titkos vágyam, hogy a határokon túl élőkhöz, vagy más földrészekre került honfitársainkhoz is eljusson ez az olvasnivaló.

A lap ingyenes, nem kérünk érte pénzt, de nem is tudunk fizetni, pl. honoráriumot. Az ingyenességnek is megvannak a veszélyei, mert azt sugallja, hogy értéktelen  a termék. Pedig csak gesztus az olvasó felé. Persze semmi sem ingyenes, ezért ha valaki támogatni szeretné a magazint, megteheti irodalmi munkával, tárgyi dolgokkal, vagy némi készpénzzel, ami egyéni megbeszélés után történhet. Mindezt a magazin fejlődése, és fennmaradása érdekében kérjük. elektronika, megunt, leselejtezett laptop, nyomtató, stb.

A külalak technikai okokból egy hasábos. Így kezdetleges eszközeinkkel egyszerűbb, de pl. vakoknak, akik remélhetőleg olvasóink lesznek, az olvasó programjuk könnyebben boldogul ezzel a tördeléssel. Később, technikánk fejlődésével fotókat festményeket, és egyéb illusztrációkat is szeretnénk közölni, színesítve a lapot.

A számokat havonta küldjük, visszamenőleg is, hiszen később is csatlakozhatnak hozzánk, ha Ti is propagáljátok fejlődő folyóiratunkat. Barátok között add tovább.

Kíváncsian várom a reagálásokat.

Elérhetőség - telefonon: 06 30 550 51 06

e mail-ben   nagy.vendi54@gmail.com

Megrendeléseket, írásokat, hozzászólásokat erre a címre kérem. Mindenkinek kellemes olvasást, és jó szórakozást kívánok. Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérek. Egyebet nem mondhatok. A  szerkesztő...

NAGY VENDEL    MAGÁNZÓ

NYIBA, KÖLTŐK IMÁI DÍJAS    2017.

ARANY  BOT  KÜLÖNDÍJAS     2018.

SZEKSZÁRD,   2020.  JANUÁR  01.

áááááááá

 NAGY VENDEL: Egyéni hitvallás

A tribünön és
A szószéken
Én nem értem el
Semmilyen sikert,
Számomra csak a
Katedra, és a
Színpad termett
Némi babért.
Igazán nem is
Törtem magam
Efféle jutalomért,
De mondani valóm van
Erről a cudar világról,
S magányomból
Csak az írással
Tudok kitörni,
A Magyarok
Gyönyörű nyelvén
Sokakkal pörölni
Hangos, hamis szóra
Magamat nem ragadtatom,
Mint némely
Szószátyár szónokok,
Nem mondok szónoklatot.
A literatúra az
Amivel dicsően szólhatok,
Mondom, mondom,
A magamét
Míg levegőt kapok,
Amíg a Teremtő akarja:
Megszólalok.

2012.  augusztus 1.

áááááááá

Elérhetőségeim: 

Nagy Vendel

7100 Szekszárd, József Attila utca 3

Telefonvaló elérhetőségek:

Mobil:   06 30 550 51 06

Vezetékes: 74 312 305

Email címem:

nagy.vendi54@gmail.com

Facebook : nagy vendel     

http//:megszolalok.blogszpot/

***********************************

 SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL 

  1.  LECTORI SALUTEM, ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK

       ÚJSÁG BEKÖSZÖNTŐ:  A SZERKESZTŐ JEGYZETE 

  2. TÖRTÉNET FELNŐTTEKNEK 

      KELEMEN GYÖRGYNÉ EDIT : ANGYALI TELEFON

  3. VERSEK A NAGYVILÁGBÓL -  KORTÁRS SZERZŐKTŐL 

      ÉBERGHAUS TIBOR,  MRÁZ ERZSÉBET ÍRMA, BOGNÁR PAPP IRÉN 

      ÁBRAHÁMNÉ ÁGNES, CSOMOR HENRIETT

  4. ELISMERŐ SZAVAK FONTOSSÁGA 

      ÁRVAY MÁRIA : A DICSÉRET SZÉP SZÓ, HA KIMONDJÁK ÚGY JÓ

  5. FANTÁZIA REGÉNY 

      SAMU ÁGNES: ŐSI ERŐK, ÉS AZ ÚJJÁSZÜLETETT TESTVÉRISÉG 

  6. VERSVÁLOGATÁS 

      KLEMENT BURZA MÁRIA  ÉS  I. P. STEVE VERSEIBŐL 

  7. ESSZÉ.  CSOMOR HENRIETT: ÚTON LENNÉK ÖRÖKKÉ

  8. HAZAI TÁJAKRÓL. 

      NAGY VENDEL ÍRÁSAIBÓL:  HANGOS VERSEK 

  9. FANTÁZIA REGÉNYSOROZAT 

      KISS ANIKÓ, ÉS KISS ERIKA : AZ ELÁTKOZOTT HABÓ

10. MEGJELENT 

      NAGY VENDEL HUSZADIK E. - KÖNYVE KARÁCSONYI AJÁNDÉKKÉNT 

      KÖDSZIVÁRVÁNY - VERSES KÖNYV

11. ÉLETRAJZI KISREGÉNY 

      ÁBRAHÁMNÉ ÁGNES : LÉLEKVESZTŐ 

12. TUDÓSÍTÁS 

      KOVÁCS JOSEF  KOPEK: IDŐS TESTEKBEN FIATAL SZÍVEK DOBOGTAK 

13. KÖSZÖNET, ÉS HÁLA. 

      ÖNZETLEN SEGÍTŐNK: VÉGHELYI JÓZSEF  - WESSELY GÁBOR RIPORTJA 

14. KÉRÉS, KÉRDÉS MUNKATÁRSAINKHOZ : NAGY VENDEL  SZERKESZTŐ 

15. VERSRŐL VERSRE KORTÁRS SZERZŐKTŐL 

      CSOMOR HENRIETT, KOVÁCS TIBOR, MÁTYÁS RITA, SZAUER GERTRÚD

16. ELBESZÉLÉS.  KUCHTA CSILLA : A  SZERETET HATALMA 

17. ÚJÉVI HUMORKA.  NAGY VENDEL : AZ IDÉN MÁR NEM JÁTSZOM EL 

18. TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT  - SOPONYAI MIHÁLY  ROVATA 

      A VÖRÖSBOR JÓTÉKONY HATÁSA 

19. VÉLEMÉNYEM SZERINT - OLVASÓINK ÍRTÁK 

20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

***********************************

 2. TÖRTÉNET FELNŐTTEKNEK 

Kelemen Györgyné Edit: Angyali telefon

Kicsi fiúcska Janika még csak öt éves. Kis szőke haja van és nagy világra rácsodálkozó szeme. Még pici, de a magányt nagyon ismeri.

Anyuka dolgozik és apukája is, gyakran hallja:

- Te már nagy fiú vagy, meg tudod csinálni. Légy egy kicsit felnőttesebb, nem igaz, hogy nem érted meg!

Kelemen Györgyné Edit

Ő viszont nem akar felnőttes lenni, játszani szeretne, mint a többi gyerek, önfeledten.

- Azok csak buta gyerekek, te viszont okos nagy fiú vagy, viselkedj hát annak megfelelően.

Janika szomorú volt, a szülei viszont erre nem gondoltak, inkább azt mondták, komoly gyerek, kissé kora vén.

Egyik nap este színházba mennek, a gyerek jól elvan egyedül is. Vettek neki telefont, ha ezt a gombot nyomod meg, anyát hívod, ha ezt, akkor apát. Ugye milyen szép, örülsz neki, kisfiam? – mondta anyukája.

- Igen nagyon szép, de akkor most nem lesztek itthon?

- Nekünk el kell menni, de itt a telefonod és bármikor hívhatsz minket, ha baj van.

- De sötét van kint, és én félek.

- Ilyen nagy fiú ne féljen, nem szégyenled magad? Másnak el ne mond, mert kinevetnek. - mondta apja.

- Na szóval, mi megyünk. Bezárunk, idegen nem tud bejönni, csak mi. Aludj jót, mire felébredsz, mi már itthon is vagyunk.

Bezárták az ajtót és elmentek. Janika sírva fakadt, sötét van kint, minden félelmetes. Hatalmas könnyei potyogtak. Itt hagytak egyedül, most mi lesz, és ha nem jönnek haza és végleg egyedül maradok? Kilesett az ablakon, minden sötét és félelmetes. A fa ágai fenyegetőn mozogtak, a bokor is mintha megmozdult volna. Janika félve kuporodott be a sarokba és egész picire összehúzta magát. Talán így senki nem vesz észre, nem is tudja senki, hogy itt vagyok.

Az ijesztő csendet hirtelen telefon csörgés törte meg. Janika felvette a telefont.

- Ki az? - kérdezte riadt, elcsukló hangon.

- Én a te védő angyalkád vagyok. Ne félj, nem vagy egyedül.

- De hát nem vagy itt, nem látlak. Nézet riadtan körbe.

- Persze, mert nem láthatsz, de én látlak téged és a telefonon keresztül beszélgethetünk.

- Mond melyik gombot kell megnyomni, ha hívni akarlak?-  Nézte Janika csodálkozó szemekkel a telefont.

- Egyiket sem, csak gondolj rám, és már is beszélhetünk. Egyet viszont meg kell ígérned, azt , hogy beszélgettünk a mi titkunk marad és nem árulod el senkinek sem.

- Megígérem angyalka.

- Most menj az ablakhoz, és nézz ki. Látod a fa ágat, integet neked, azért mozog. A bokorban kis sündisznó keres magának ennivalót. A hold fénye megvilágította a faágat, tényleg integetett, aztán a bokrot, hogy meglássa a kis sünit. Ugye már nem is félelmetes?

Jancsika mobillal...

- Tényleg nem az, mosolygott Janika. Viszont mond, mit csináljak egyedül?

- Nem vagy egyedül. Néz fel a polcra, tele van könyvekkel, a könyvekben kalandok vannak, csak arra várnak, megfejd őket.

- Mégis hogyan?

- Én majd segítek benne. A titkot megtanulod megfejteni, számtalan kaland vár rád és lehetsz a titkok nagy megfejtője. Úgy hívják olvasás.

- Taníts kérlek.

- Nos hát jól figyelj. Amikor hazajönnek szüleid, kérj tőlük, vonalas füzetet és ceruzát játszani.

A szülei vettek neki és bár fogalmuk sem volt miért kell, nem is érdekelte őket, a lényeg jól el van vele a gyerek. Azt hitték firkálgat. Közben írni, olvasni tanult. Egyre többet hagyták magára, hiszen egy kis kikapcsolódás nekik is jár.

Janika eközben szépen tanult, meg is tanult írni és olvasni. Eleinte nehezen ment, de egyre jobban belejött és valóban kinyílt előtte egy új és ismeretlen világ. A mesék, a fantázia világa.

Mikor szülei nem voltak otthon és persze ez igen gyakran megesett, egy idegen férfi csöngetett be.

- Szia. A szüleid küldtek, hogy vigyázzak rád, engedj be.

A telefon elkezdet csörögni, nagyon hangosan! Később felveszem gondolta Janika, most a bácsival beszélgetek, az ajtón keresztül.

- Engedj be, kisfiú. Mit szólnak a szüleid, hogy nem engedsz be?

Janika kezében hirtelen megszólalt a telefon, Janika hangján. Nem engedlek be, menj el innen.

Janika meglepődött, kíváncsian nézett a telefonra.

A férfi most már fenyegetődzni kezdett. Meg is mondom nekik, hogy nem akarsz beengedni, majd jól kikapsz!

- Jó bácsi, de én most hívom a rendőröket és ők megmondják, beengedjelek, vagy nem. - mondta a telefon.

- A férfi hangja nyájas lett - ne, ne, ne hívd őket, nézd hoztam neked cukrot, csokikát.

Egy arra járó rendőr autó szirénája megszólalt. A férfi az ajtó elől futva menekülni kezdet.

- Ki hívta őket, okos gyerek – mondta, miközben menekült. Hármasával vette a lépcső fokokat, úgy rohant. Hirtelen a lába mintha össze akadt volna, gurulva, bukfencezve állt meg a lépcső alján. Bele nyilallt a fájdalom. A nadrágja elszakadt, a lábát a fájdalom járta át. Hirtelen jött a felismerés.

- Eltört a lábam – nyögte fájdalmasan. A könnyei hullottak, a fogát csikorgatta, a telefonját kereste. Hívja a mentőket.

A telefon kicseng.

- Mit akartál azzal a gyerekkel! - szól egy erős férfi hang a telefonba. Vigyázz, figyelek! Legközelebb nem a lábadat fogom eltörni! Most a lábad törtem el, legyen időd gondolkodni! Most jó ideig nem mégy sehová!

A férfi ijedten és rémülten néz telefonjára.

Hirtelen megszólal egy női hang. Mentők. Miben segíthetek?

A férfi továbbra is riadtan, félve les. Azt hiszem, agyrázkódásom van és eltört a lábam. Miután minden adatot bediktál, lerakja a telefont és nagyot sóhajt. Jól beüthettem a fejem, gondolja.

Csörög a telefonja, felveszi.

- Nem ütötted be a fejed! Ne feledd, figyelek.

- A férfi szabadkozik - soha, soha nem teszek ilyet. Majd rémülten a telefont messze hajítja.

Janika boldog, még ha egyedül is van, az angyalkája megvédi. Most végre érzi, nincs egyedül.

Másnap Janika kimegy a játszótérre. Persze szokás szerint egyedül. Anyukája mondja neki :

- Nem kíséri le, úgy is látja és szemmel tartja.

Persze, hogyan is láthatná? Janika szerint sehogy, hisz a házak között megbújó játszótérre nem lehet rá látni.

A játszótéren van egy furcsa kislány. Lehozta magával a székét és annak kereke van? Janika kíváncsian oda megy hozzá. Ilyet még nem látott. A kislány korabeli és a homokozóban játszik.

- Szia . Te magaddal hordod a széket? - kérdezte kíváncsian.

- Szia. Igen, tudod nekem nem jó a lábam.

Összebarátkoztak és csoda szép homok várat építettek. Az idő repült. A két gyerek önfeledten játszott, nevetett.

A kis lány édes apja könnyet törült le a szemén.

- Miért sír?- kérdezte Janika.

- Mert olyan szépen játszotok és nevettek.

- Janika még mindig nem értette.

- A kis lányommal a többi gyerek nem akar játszani, mert rossz a lába. Nagyon boldog vagyok, hogy látlak benneteket játszani.

- Nem értem, miért? Janika közelebb hajolt a kislány apukájához és a fülébe súgta. Nagyon szép kislány, nagyon tetszik nekem. Ha nagy leszek, elveszem feleségül.

A kislány apja mosolygott és öröm könnyei hulltak.

- Tudod mit, áldásom rátok. - súgta vissza.

- Mit suttogtok? - kérdezte a kis lányka.

- Ez olyan férfi dolog. - válaszolt az apja.

Janika anyja az órára nézett, és mérgesen indult fia után. A homokozóban meglátta a két gyereket és a kerekes széket.

- Hát ezért nem vagy már otthon, hiába várlak téged! - mondta méregtől piros fejjel. Te egy bénával játszol, egy nyomorékkal, mégis hogy gondolod? Hogy tehetsz egyáltalán ilyet?

- Janika mérges lett – nem beszélhetsz így a leendő feleségemmel!

- A middel? - szólt az anya, azt hitte nem hall jól.

- A feleségemmel! - az apukája már áldását adta ránk.

- Még hogy egy nyomorék, egy béna, na nem, és ha elkapod és te is ilyen leszel?

- Én beütöm a lábam, te azt elkapod? Ugye nem! Tudd meg, én irigylem őt!

- Irigyled, na aztán miért?

- Ő rá oda figyelnek és szeretettel veszik körbe. Te viszont semmit nem tudsz rólam!

- Nem igaz, én mindent tudok, amit csak kell!

- Mi a kedvenc színem? - tette fel a kérdést Janika

- A barna.

Janika a fejét rázta – nem.

A kislányra nézet, az rögtön rá vágta – kék.

- Igen, látod még csak most ismertem meg, mégis ő többet tud rólam, mint te. Tudok már olvasni, írni?

- Ugyan már, nem vagy iskolás, nem! - válaszolt az anya.

- Igen tud! - válaszolt a kislány és az apja.

- Na ne!- mondta az anyja hitetlenkedve. Nem létezik!

Ekkor a kislány apja oda adta az újságot Janikának, olvasson fel belőle. Janika szépen olvasott.

Anya ekkor szégyellte el magát, mert rájött, nem tud semmit a fiáról. Idegenek többet tudnak róla.

- Szégyellem magam, mert most jöttem rá, menyire nem figyeltünk rád. Bocsánatot kért a kis lánytól és az apukájától.

A kicsi fiúcskát az angyali telefon még sokszor kihúzta a bajból. Segítette, óvva védte. A sors úgy hozta, a gyermek szerelemből felnőtt szerelem lett. Született két szép gyermekük, most rájuk vigyáz az angyali telefon. Bár a kis telefonos védő angyalkának most sok dolga nincsen. Mert a szülők legdrágább és legféltettebb kincsei a gyerekek. 

***********************************

 3. VERSEK A NAGYVILÁGBÓL  - KORTÁRS   SZERZŐKTŐL 

Éberghaus Tibor:Csengő csilingeléssel, békességben

Csengő csilingeléssel, békességben
Brüsszeli csipkét vert a drótkerítésre a zúzmara.
Mesevilággá változott a táj. Fehér csipkeruhába
öltözött fák vigyázzák jégkristályok csoda varázsát.
Áhítattal hallgatom a csendben gyermekkorom
múltba sikló szánjainak egyre távolodó
a messzeségbe oldódó, elhalkuló csengőszó,
szívembe visszamuzsikáló, békét adó,
még most is szép zenéjét.-Anyám meséit hallom
még régebbi telekről, behavazott falucskákról,
holdvilágos téli erdőről, őzikékről, milyen volt a vízimalom,
betlehemesekről, Jézuskáról, szegények karácsonyáról.
Hópaplan alá bújt a rét, betakarta zöldjét.
Kéreg alá, avar alá, a sok bogár készíti pihenőjét.
 Álmodik valahol jó mélyen a tücsök a hangya –
Rabul ejt a téli táj e nagy ködbe burkolt némasága
melyben csupán, ha madár rappen fel az ágról
 a hulló zúzmara neszez. Valami gyermekkori
 várakozás tölt el újra: a Karácsonyvárás
A remény, hogy csengő csilingeléssel, békességben
 csillagszórók fényében, fenyőillattól ölelve
 egy éjszakára vissza szökhetek a gyermekkorom
 fészek -meleg, áhítatos titkot őrző mámorába.

 .............................................

Mráz Erzsébet Irma:

LEGYEN BOLDOG, SZÉP KARÁCSONY!

Csöndes reggelre ébredek,
Szállingóznak a hópelyhek,
Lassan belepik a rétet,
Láttál-e már ilyen szépet?

Friss táncot járnak a szélben,
Kis hópihék, kéz a kézben,
Együtt ropják, kavarognak,
Láthatóan jól mulatnak.

Csillapszik a szél ereje,
Elhalkul a téli-zene,
Vége van a vidámságnak,
Egy utolsó lassút járnak.

Letelepszenek a földre,
Háztetőre, kerítésre,
A faágak hócsipkések,
Egytől egyig csodaszépek.

Hócsipke az ágon,
Jöhet a karácsony,
Ünnepel a világ,
Díszes a fenyőág.

Fenyőillat a szobában,
Békesség van a családban,
Szeretet, öröm, nyugalom,
Legyen boldog, szép karácsony!

……...............................…

BOGNÁR PAPP IRÉN: Rekviem egy hópihéről

A hópihe halkan hull le az égből
A sötét, fagyos magasság gyümölcse ő,
de kis szíve dobban, valami másért,
aranysugarú Tündérországért.
Halálos, forró karnevál az álma,
színek és fények isteni glóriája.

Talán ösztöneiben él ez a vágy?
Ellenpólusa lelke titkának:
a tó, a csillagos virágzó ág,
s a szűz pillangók szerelmes szárnyalása?

A hópihe törékeny kicsi teste remeg,
már az éjszaka mély fagya átöleli:
Nyugodj bele, a te életed,
csak hó, és fagy és csenddel teli.

Vajon van-e földi mennyország?
Szivárványtollú napzuhatag?
- gondolja a csöppnyi hópihe halkan,
s kristályos teste az ablakra fagy.
Még látja ott bent a meleg szobában
a kandalló lángját, s az embereket,
amint díszítik a házat, ünnepre várva,
szent gyertya ég, s fenyőág integet.

A hópihe gyenge teste rásimul az ablaküvegre
szíve utolsót dobban, és odafagy.
Gyönyörű sikoltó fájó varázslat,
Csipke születik, s iszonyú bánat

De tudd, nincs vége, bár
angyalok szárnya suhan,
hattyúi lelked egekbe reppen,
de újra – és újra születsz!
Alakulsz, mindig valami mássá,
párából gyémántos gyöngyös vallomássá,
harmat leszel, majd záporok gyöngye,
patakba zuhogsz, friss csobogással,
pókháló ringat nyári varázzsal,
s leszel egy távoli opálos fátyol,
csillagködökből, s óceánból
szétoszló tünemény, ragyogás..
Ugye az ember ugyanígy van,
ma embrió, holnap ember,
aztán csonttá foszlik, s belőle él a tenger,
búzamező felszívja vérét…
Rekviem ez a vers egy hópihéért.

  ...........................................

ÁBRAHÁMNÉ ÁGNES: Fogadom!

Fájdalom...

morfiumtapasz hátamon.

Irgalom!

 

Gerincem

merev fűzőbe feszítem,

jaj nekem!

Sikolyom

fogaim közé szorítom,

hajnalon.

Gyógyszerek...

marékkal négyszer beveszek,

elveszek!

Mosolyom:

Szeretetcsókok arcomon,

átadom!

Siralom...

ez még nem az én sírdalom,

fogadom!

á

Libegve

Besüppedve
bárányfelhőbe
Könnyű, hogy lebegsz,
könnyedén nevetsz.

Előre-hátra
inog a hinta,
te meg nem unod,
ez a te napod!

Szivárvány néz rád,
eltátja száját,
folytatom meséd,
ez a te estéd...

á

Szent ünnep

Szél fúj,
hó hull,
száz varjú épp eszik.

Szél fúj,
hó hull,
a veréb éhezik.

Szél fúj,
hó hull,
a galamb lesekszik.

Szél fúj,
hó hull,
ünnep közeledik.

Szél fúj és a hó hullik,
a Karácsony bebújik,
mindig együtt a család,
fellobban a gyertyaláng,
szeretet a szemekben,
ajándék a kezekben.

Szél fúj,
hó hull,
a bánat elbújik.

Szél fúj,
hó hull,
szomorúság tűnik.

Szél fúj,
hó hull,
Karácsonyt ünneplik.

Szél fúj,
hó hull,
Jézuskát köszöntik.

 .........................................

CSOMOR HENRIETT: Varjak köröttem

Télidőben, fagy nélküli

decemberben,

ismeretlen pataknál

egymagam sétálok.

Nem locsog, s nem is

csacsog, mint a megszokott.

Köröttem bársonyos tollú,

éj fekete varjak, tipegve

eleséget keresnek

zörgő falevelek közt.

Elnézem hosszú csőrüket,

bánatos szemüket.

Azért van bennük valami

megfoghatatlan báj,

hiába viselik a gyász színét,

s nevezik őket halálmadarának.

Szárnyukat csattogtatva

komótosan, s károgva

elrepülnek fel a magasba.

Egy - egy kopár faágra ülnek,

szürkés feketés tájba vegyülnek.  

 2019. december 21.

***********************************

 4. ELISMERŐ SZAVAK FONTOSSÁGA 

ÁRVAY MÁRIA : A DICSÉRET SZÉP SZÓ, HA KIMONDJÁK ÚGY JÓ

Jó tulajdonságaink

Árvay Mária

A könyvtárban kellemes meleg volt. A könyvek illata mindent betöltött. Lelkes Doktor egyik könyvet a másik után szedte le a polcokról, lapozgatta őket, jegyzeteket készített. Hiába, a kutatómunka is fontos része előadássorozatának. Nem bánta, mindig is nagyon szeretett olvasni, érdeklődési területének megfelelő lexikonokat böngészni. Az Internet adta lehetőségeket is kihasználta, de még mindig a hagyományos olvasási mód számára az ideális.

Elégedetten távozott a könyvtárból, megtalálta, amit keresett.

 A mai nap idézete a következő:

„Aki elfelejti a hála nyelvét, sosem lesz beszélő viszonyban a boldogsággal.”
(John Robbins)

- Az elismerő szavak kifejezése olyan, mintha nyelvet tanulnánk. Megvan a sajátos szókincse. Mindenekelőtt akkor tudunk kedveskedő szavakat hangoztatni, ha valamiért, vagy valakinek hálásak vagyunk. Sok mindenért lehetünk hálásak, most a belső emberi értékekre térnék ki.
Rengeteg olyan tulajdonságunk van, melyek pozitívak, s nem is gondolnánk, mennyi van belőlük.

Bekapcsolta az írásvetítőt.

- Kérem, figyelmesen olvassák a listát, s szorgalmasan jegyzeteljenek. Egy-egy tulajdonságról biztosan eszükbe jut egy-egy kedves ismerősük, barátjuk, rokonuk. Közben gondoljanak arra, milyen jó is lenne elmondani, kifejezni hálánkat egy-egy ilyen belső értékért.

Melyek ezek?
Rengeteg van belőlük, többet is felsorolok, a teljesség igénye nélkül.

Adakozó, áldozatkész, alkotó típusú, becsületes, célratörő, derűlátó, együtt érző, együttműködő, előzékeny, engedelmes, felelősséget vállaló, gondoskodó, gyakorlatias, humoros, hűséges, igényes, játékos, jó a kézügyessége, jó a megfigyelő képessége, jó a nyelvérzéke, jó kapcsolatteremtő, jó szervező, kellemes modorú, keményen dolgozó, kiegyensúlyozott, kitartó, könnyen alkalmazkodó, körültekintő, kötelességtudó, közvetlen, lelkes, lelkiismeretes, megbízható, megnyugtató, minőségre törekvő, munkaszerető, nyugodt, optimista, önuralma van, őszinte, ötletgazdag, pontos, problémaérzékeny, rendszerető, segítőkész, szolgálatkész, takarékos, tartja a határidőket, tisztelettudó, toleráns, tréfás, türelmes, vidám alaptermészetű, vállalkozó kedvű.

Forrás: https://alternativgazdasag.fandom.com/hu/wiki/J%C3%B3_tulajdons%C3%A1gok_list%C3%A1ja

- Ugye milyen sok van? Még el sem hangzott mind! Dicsérő szavakban is bővelkedünk, nem csak szidalmakban.
Nem is fűznék hozzá mást, tanulmányozzák a listát, s ha lehet, használják is a gyakorlatban. A következő alkalommal, újabb történettel jelentkezem, a viszontlátásra!

Folytatjuk.

***********************************

 5. FANTÁZIA REGÉNY 

Samu Ágnes: Ősi erők és az újjászületett testvériség

 2018. - 5. fejezet  (2. rész)

 Az első vizsgák

Samu Ágnes

Lion belehelyezte a teafüves zsákocskáját a forró vízbe, mire az eltűnt, kivéve a selyemszerű zsinórt. A víz színe zöldé és hófehérré vált, az állaga pedig meg sűrű és krémes lett. A fura állaga ellenére az illata finomnak bizonyult. Kissé félve emelte az ajkaihoz a csészét, nem tudta, mire számíthat, de bízott benne, hogy nem köpi ki. Az első korty teát gyorsan akarta beszürcsölni, de ahhoz még nagyon forrónak bizonyult. Néhány percig fújdogálta, hátha kicsit kihűl. A második kortynál már óvatosabb volt, nem akarta megint megégetni a nyelvét. Legnagyobb meglepetésére a tea nem volt már forró, ráadásul az íze elmondhatatlanul finomnak bizonyult, leginkább a fehér csokoládé ízvilága dominált, teljesen beleszeretett. Ahogy kiürítette a csészéjét, Rafael kérdezés nélkül kínálta már a következő adag teával. Következőként mogyorós és karamellás barna teával folytatta. Varázslatos képesség nélkül is könnyedén észre lehetett venni rajta, mennyire oda van minden teáért, amit megkóstolt.
Liont nem csak egy csodás senin meglovaglása és a számára újfajta teák megízlelése nyűgözték le, hanem a Rafaellel való megismerkedés is. Ezt a napot, amíg él, sosem fogja elfeledni.
Az osztályteremben lévő testvérek annyira elmerültek a Történelem vizsga anyagának olvasásában, hogy észre sem vették, amikor Lion vidáman belibbent hozzájuk. Dragon a Pokol Fekete Sárkány legendáját tanulmányozta, ami a kedvenc tananyaga volt. Bárcsak ő is vizsgázhatna, de a minimális képességei miatt ez lehetetlennek bizonyult a számára.
– Úristen! Veled meg mi történt?! – kapta fel a fejét döbbenten Phoenix, amikor meglátta a húgát.
– Gabrielnek köszönhetem – mosolygott vidáman, kipirult arccal a megkérdezett. – Hála neki, most először szépnek találom magam.
– Bolond! Te mindig is szép voltál! – vágta be fennhangon Dragon. – De most olyan vagy, akár egy kis angyal… – motyogta az orra alatt.
– … bőrébe bújt bombázó kis ördög! – vágott a bátyja szavába Phoenix vigyorogva.
– Hm… Nem nagy szám – szólalt meg az osztályba belépő Celestia.
– Hé! Itt csak én kritizálhatok! Fogtad?! – heveskedett felfújt fejjel Wolf, miközben csípőre tette a kezeit és kissé előrehajolt.
– Mindenki tudja, hogy hozzám fogható szépség nincs! – jelentette ki Celestia, miközben sötét rózsaszín és légies kaftánjában illegette magát.
– Egy biztos, ez még nálad is beképzeltebb, Wolf – jegyezte meg Dragon, majd a mellette álló nő hátát megpaskolta.
– Ezért még számolunk! – pufogott, mint valami durcás kiscica. – Jól figyelj rám, szépség – fordította tekintetét Celestiára. – Fontosabb dolgunk van, mintsem veled foglalkozzunk.
– Kár, hogy nem vizsgázhatok veletek – hagyta figyelmen kívül Lion Celestiát, aki tehetetlenségében mérgesen kiviharzott az osztályból. – Történelem vizsga következik most?
– Nem – felelte fáradt hangon Pegazus. – Szabad Varázslatok vizsga lesz ma, csak gyorsan átnézzük, hogy minden vizsgaanyag megvan-e Töriből.
– Még szerencse, hogy van belépőd a könyvtárba, Pegazus, így legalább rendesen fel tudtok készülni a vizsgákra.
– Tudod, Lion, semmivel se vagyunk ezzel előrébb, mivel a vizsgáknál nem jelent előnyt az, hogy ki mennyi könyvből tanul – magyarázta csalódottan Pegazus. – Ugyanis itt teljesen más jellegűen folynak a vizsgák.
– Hogy? – nézett nagy szemekkel Lion.
– Hát… A képességeinkhez nem mérten kapjuk a feladatokat – magyarázta, mialatt Lion megrökönyödötten pislogott –, lényegében olyanok, amikre nem vagyunk felkészülve…
Lion jobbnak látta, ha békén hagyja a vizsgára felkészülő testvéreit. Elkenődött hangulatban haladt végig a folyosón, és közben arra gondolt, jobb lenne, ha tényleg hazamenne. Gondolataiból Merlin kedvesen csengő hangja zökkentette ki.
– Nincs okod a szomorkodásra, Lion – fogta vállon az előtte állót az idős varázsló.
– Már hogyne lenne, hiszen semmire se vagyok jó! – szegte le a fejét.
– Látom, Gabriel nem bírta magát visszafogni – nevetett fel kedvesen Merlin. – Gyönyörű lettél!
– Köszönöm… – motyogta szégyellősen Lion.
– Bocsáss meg nekem, de mennem kell vizsgáztatni – köszönt el Merlin, de mielőtt tovább állt volna, homlokon puszilta Liont.
Lion mai napig nem értette, miért ilyen kedves mindig vele az öreg varázsló, viszont ennek ellenére nagyon hálás volt neki ezért.
A többi testvér izgatottan, idegesen várt Merlinre, akiről köztudott volt az iskolában, hogy a vizsgái nagy meglepetéseket szoktak tartogatni. Pegasus már olyan ideges lett, hogy a gyomra már össze-vissza rángatózott. Wolf egyre elviselhetetlenebb lett, folyton a többiek idegeire ment. Phoenix meg Dragon pedig minden apróságon összekaptak, még azon is, hogy Wolf már teljesen az idegeikre ment.
Merlin megkérte az osztályt, hogy kövessék, ugyanis úgy határozott a vizsgát nem az osztályban tartják, mivel részben gyakorlati jellegű lesz.
Az osztályban mindannyian meglepődtek, hiszen első éves vizsgák nem nagyon szoktak lenni gyakorlati jellegűek.
Merlinék az Arénába vették az útjukat, ahol az osztálynak két csapatra kellett oszlaniuk. Szerencsére a testvérek, Satania és Marina együtt lettek beosztva, ők voltak a Bástya csapat.
Merlin egy kosárkát varázsolt elő, amiben aprócska cetlik voltak elhelyezve. Az osztályban mindenkinek ki kellett húznia egy-egy cetlit.
– Mindenkinek egy név szerepel a kihúzott cetlijén. A Bástya csapat fő feladata a védelem feltörése, míg a Huszároknak a védelem megerősítése lesz a küzdelmek során. Atlas titánjai fognak ebben nekünk segítséget nyújtani – magyarázta Merlin, majd pillanatokkal később megjelentek mögötte a titánok.
Az osztály még az év elején tanult a titánokról, így mindannyian tisztában voltak azzal, hogy nem lesz könnyű dolguk. A titánok hatalmas erővel rendelkeztek, ráadásul védelmező isteni lények, és csakis Atlasban léteznek. Hatos szintűnél gyengébb titánok nincsenek, és csak mindössze hat van belőlük. Tízezer évenként születik egy titán, és legalább kétezer évbe telik, mire teljesen kifejlődik.
Először a Huszár csapat kezdett.
Félix a föld titánját, Humust húzta ki a kosárból, aki sokban hasonlított Sziklára. A titán legalább hat méter magas, nagyon sötét barna bőrű. Koromfekete szemeiből áradt a szigorúság, a könyörületességet nem ismerés. Sziklával ellentétben Humusnak volt haja, ami fekete színű, rasztás, derékig érő és lazán, alacsonyan összekötött lófarokban viselte. Vastag és bőrből készült övvel megerősített, térdig érő, fekete színű ágyékkötőt hordott.
Humus agyag és földből készült, gomb alakú pajzzsal kerítette be magát. Félix gondolkodás nélkül támadásba lendült, az első csapása visszapattant és majdnem eltalálta vele a mögötte álló Rudolfot, aki még éppen időben felszökkent a levegőbe.
Félixnek komoly gondot okozott az, hogy az ellenfele csak védekezik, így nem tudta a támadó képességeit lemásolni. Egyedül a titán védelmének tudását szerezhette volna meg, de jelenleg ennek semmi hasznát nem vehette.
A többiek izgatottan figyelték az eseményeket, még fogadásokat is kötöttek.
Merlin csak mosolyogva figyelte az eseményeket, kíváncsian várta, mi fog ebből kisülni.

Folytatjuk.

***********************************

 6. VERSVÁLOGATÁS 

KLEMENT BURZA MÁRIA  ÉS  I. P. STEVE  VERSEIBŐL

KLEMENT BURZA MÁRIA: MAGÁNYOSAN BOLYONGÓ ÉRZELEM

Néha az élet olyan helyzetet teremt,
melyben magányosan bolyong az érzelem,
mellé könnyes mosolyom rendelem,
miértekre a választ szavaidban keresem.

Keringőztem a fénnyel egykoron,
most is vágynám, hogy átöleljen két karod,
nem lehet, mégis belém égetted létedet,
a Fényt takarják fellegek,
melyek hiányod fájdalmából születtek.

Nem akartam mást, csak szeretni Tégedet,
az átélt idő nem volt több., mint röpke pillanat,
de szívemben örökre megmaradt.
.Klement B. Mária

NYIBA, költők imái díjas író, költő

á

KÖTŐDÉSEK

kötődöm családhoz, baráthoz,
Istenhez s Hazámhoz,
s a mindent átölelő Szeretet
végtelen, simogató hangjához. Kapcsolatok, kötődések, ez az élet,
szívem kincseskamrájába nézve
kötődéseket látok, melyek fűznek
a gyermekkor játékos világához,
és a lázadó ifjúsághoz.

Kötődöm én egy-egy tárgyhoz,
s házunk előtt álló öreg akácfához,
forró nyarakhoz, csillagfényes éjszakákhoz,
mikor Isten ege alatt egymást átölelve álltunk.

Kötődöm egy hanghoz, annak bársonyához,
szívemből visszacsengő mondat tartalmához,
ma is simogatja lelkem,- felidézve:
"Ha szeretsz, magadra vigyázol!"
Istenem be szép is!- hisz a Szeretetben
mindig a másikra nézünk, a másikat féltjük.

Kötődöm sikerhez, kudarchoz,
gyászhoz, könnyhöz, örömhöz,
múlthoz, jelenhez, s álmodott jövőhöz,
a városhoz, hol bölcsőm ringott,
melyből felsírt a hangom.

Kötődöm én álmaimba beleszőtt
titoktartó talányhoz,
kötődöm élethez s halálhoz,

............................................... 

PAP ISTVÁN, ÍRÓI NÉVEN  I.P.STEVE  NÍVÓDÍJAS költő verseiből:

Augusztusi gondolat

Ünnep van. Gyorsan kenyeret az asztalra! Frisset, ropogósat, a legfinomabb fehéret! Üröm az örömben, hiába ünnep. - Mondd van mindenkinek kenyere!? Vagy egyáltalán asztala, amire helyezhetné? Lakása, melyben élhet s asztalát valahol, legalább a falhoz, egy picit, ha már középre nagy nem kerülhet? Jut e eszedbe az a szerencsétlen nincstelen, ki a nyárban, valahol egy parkban húzódik meg, vagy télen a hideg betonon alszik éhesen? Jut e eszedbe, hogy vannak akiknek döntenie kell, hogy gyógyszert, vagy kenyeret vegyen? Mások milliókból és milliókból nem tudják mire költsék pénzüket, mert meggazdagodtak sok szegényen. Nekik vajon eszükbe jutott e, hogy legalább ma, ma a KENYÉR ÜNNEPÉN jusson nekik is kenyér, ha az év többi napján éhezniük kell? Aratni kell a búzát, másképp nem lesz kenyér és enni kell s majd küzdeni a holnapért. Tehát, kenyeret az asztalra!? 

á

Augusztus 20 A késsel karcolt kereszt kenyeremen, mielőtt megszegem, ezt nem feledem. Anyám dédanyja tanulta anyjától, ahogyan látta azt kenyérosztáskor. Kalákatánc, vígság az aratóbál, aratáskor a tarlón taposóbál. Búza kalászából kötött koszorú, búzakalászból aratókoszorú. Hálát adunk az idei termésért, az új búzáért, lisztért, új kenyérért! Legyen egyházi ünnep, vagy világi, szívünkben a szent magyarság világít. I

Nyár Forr a lég, szél se szórja szét. Minden forrón izzik, míg a hőség lustán hízik. Ájult karalábé fonnyadtan hever, ma már földhöz verte őt is a meleg, mellé terül a paprika, ami még gyenge s ha eljön a hűvös este, majd együtt kelnek. Árnyékba menekülve rakják a petét az utódokról gondoskodó lepkék, méhek döngicsélő zenéje nászukat nem rég kísérte. Izzunk a nap melegében, az életbe beleégve, majd az ősz esője visz a télhez előre.

á

Könnyed nyári ruhában Néma tekintetből a visszhang súgja: tekints olykor-olykor vissza a múltba! Nem kéne biztatni, hisz sokszor járok a jelentől visszafelé nagy távon. Szinte suhant , a lába nem ért földet, haja lobogott s libbent fátyol könnyen, szárnyalt felém ragyogó boldog arccal s csókért izzón égett pirosló ajka. Forró nyárban maradt s már foszló emlék, viszi a végtelennek tűnő nem rég. Kattan minden pillanata a létnek, így mutatva példát a sebességnek. Ott a könnyed szélben, a nagy hőségben, kép fagyott csonttá örök örökségnek. Most díszkeretben teszem főfalamra, nem feledve azt, bennem megmaradva. Hideg télben, könnyed nyári ruhában emlék él egy híd melletti utcában, hol a lépteket vastag hó takarta, mert a könnyfakasztósors így akarta. 

 á 

Holnap ismét Hegyek karolta völgy ölében remegő felszálló ködében a tegnapok apróka gyöngye, úgy csillog, mint a tündér könnye. Ékszere a tündöklő mának, a ragyogó Nap sugarának, hol sötétben is izzó parázs, reményt ébresztő, színes varázs. Némán sötét a csillagos ég, távoli, nem fénylő s komor kék. csend borítja az ékességet a sok apró kis fényességet. Mosolyt szülhet a fátylas hajnal, s majd ápolja, félti a nappal, Halvánnyá váltja az alkonyat megfáradt és ráncos arcodat. Könnyet temet a lidérces éj, de te nem adod fel könnyedén. 

***********************************

 7. ESSZÉ 

CSOMOR HENRIETT : Úton lennék örökké

  Mozgássérültségem ellenére is gyűlölöm a bezártságot. Mióta átköltöztünk Komlóra, kínlódás a betontömbök közti mozgás. Néha anyuval lemegyek bevásárolni, ennyi. Mi az nekem? Mikor Hosszúhetény, a nagy falu,  mondhatnám "enyém volt”.  Ott bejárhattam a szőlőhegyeket és az erdőt ahányszor csak akartam.

Csomor Henriett

  A tavalyi év nagyon nehéz, lelkileg megterhelő volt számomra. Ugyanis édesanyám nagyon - nagyon beteg volt. Azt se tudtam hogyan lesz tovább, csak elveszettként bolyongtam. Ha otthon voltam, éreztem, hogy rám nehezednek a falak is. Már az erdőt is untam, de a szenvedésem és a lelki vívódásom  enyhült, ha úton voltam. Persze sokkal könnyebb lett volna a helyzetem, ha egészséges vagyok. Akkor biztosan hegyet másztam volna pár  hétig. Talán előbb csitult volna bennem az a maró, kegyetlen fájdalom, amely fogva tartott.  Az esthajnalcsillag jöttével sátrat állítok, s tábortűz mellett megsütöm szalonnámat, a zsírját pedig kenyeremre csepegtettem volna. A csillagok társaságában, s a hold fényében pedig elmerültem volna  gondolataimban.

  Abban az időben csak menni akartam, így letéptem magamról a korlátjaimat, nem érdekelt semmi, csak hajtottam bele a vakvilágba. Meggy bordó mopedemmel,  amit motornak becézek, kimentem a cseresznyés útra, amely már főútnak számít. Ezt a szakaszt azért nevezik cseresznyés útnak, mert mindkét oldalán hatalmas cseresznyefák álltak itt gyermekkoromban. Csodaszép volt a látvány, amikor tavasszal a kék ég alatt virágba borultak a fák.

   Szombat lévén kisebb volt a forgalom, mint hétköznap, a saját tempómban haladtam az út szélén. Végre letértem a pécsváradi útra. Itt már átadtam magam a gyönyörnek, a legszebb érzés, amikor csak én vagyok és a száguldás. Közben futnak mellettem a fák, s mérhetetlenül szabad voltam akkor. Pillanatra feledtem minden rosszat. Igazából a Dombay- tavat  kerestem, mert a víz közelsége mindig örömöt, és nyugalmat ad nekem. Szüleim fiatal korukban ide jártak alkalmanként fürdeni.

   Mindig azt mondták, hogy hamar mélyül, azért nem jártunk oda nyaranta. Takaros kis pinceházak vannak ott, s mára már üdülésre alkalmas hely is lehetne, mert gyönyörű környezetben fekszik. Telt az idő, s még csak a homokbányáig jutottam, sajnos vissza kellett forduljak, mert a húgomékat vitte haza anya, s nem akartam, hogy megtudja merre jártam.

Manapság édesanyám meséli, hogy a vagány lánya merre járt tudtán kívül.

Idestova fél év telt el, hogy nem jártam sehol se egyedül. Be kell látnom, hogy ebben a városban nem találok olyan helyet, ahol elmerenghetek gondolataimban. Egy nap úgy döntöttem, megszakítom ezt a fullasztó érzést. Munka után tiszta kalandvágyból, kollégámmal Kertvárosból „begyalogoltunk” a busz végállomásra. Mindketten mozgássérültek vagyunk, s elektromos tolókocsival közlekedünk. Az első alkalommal Balázs nagyon kíváncsi volt, hogy a Kertváros és külváros egy szakaszához mit szólok. Mérhetetlen boldogságot éreztem, hogy valamelyest a természet lágy ölén ringatózóm megint. Balázs két éve sétál, de még észre sem vette a szép lucfenyőt, amely félig megdőlve áll egy családi ház kertjében. A gyönyörű látványba beleborsózott a testem. Amikor kiértünk a vásártérhez, s balra befordulunk, erdei hatást nyújt a táj. Meghatódtam, s el is érzékenyültem. Ezt csak az érti meg, aki oly közel áll a természethez, mint én. A híd alatt egy patak fut, igaz a csobogását nem hallottam, csak kis fodrozó hullámaiban gyönyörködhettem. Pécs legszebb sétánya, mely elvezet a végállomásra. Remélem még sokáig járunk erre kollégámmal, felidézve a régi szép emlékeinket.

2019. november 30.

***********************************

 8. HAZAI TÁJAKRÓL  - NAGY VENDEL ÍRÁSAIBÓL 

 FELÖLTÖZTETEM SZÍVEMET...!

NAGY VENDEL: ÚJÉVI LÁTOGATÁS...

Felöltöztetem szívemet,
Tiszta új ruhába,
S kívülre is
Szép ruhát veszek.
Ez évben is legelőször
A temetőbe megyek.
Együtt eltölteni
Az ünnepeket.
A sírkertnek csendje vár
Itt nyugszik Apám, s Anyám,
S öcsém is immár.
Tizedik  éve.
Első utam idevezet
Minden esztendőben.
Köszöntöm Őket
Fedetlen fővel.
Számomra nem haltak meg,
Csak ide kiköltöztek.
Karácsonykor kis fát hoztam,
Szilveszterkor koccintottam
A zord márvány kővel.
Megköszönöm, hogy őrzitek
Nekem e helyet,
De én még egyszer
Haza megyek.
Süvít a metsző szél,
Fagyosak a rögök,
Itt hagyom most  még
E sírgödröt.
Az arcomon érzem
Hideg van nagyon,
A kutya is fázik
Kint az udvaron.
Az ajtót résnyire nyitom  ki,
Úgy engedem be  a  melegbe.
Duruzsol a kályha,
Jobb neki, ha bent van,
A meleg szobában.
Csak Titeket hagylak kint,
- Kedveseim -
A hideg kriptában.
Szorítsatok helyet,
Nem sokára Veletek leszek.

2020.01.01

 á

HANGOS VERS…

Nagy Vendel Mint hasábfát című versét elmondja: Ilosvay Gusztáv

https://www.youtube.com/watch?v=cN2K_xrIb5w&feature=youtu.be

AUSZTRÁLIA - A RÁDIÓ SYDNEY MOZAIK  2019. OKTÓBER 01.  ADÁSÁBÓL

Ilosvay Gusztáv

Az élő adás varázsát semmi nem tudja pótolni. Bevallom őszintén, hogy az a fajta technikai fejlődés, amivel ma mi rendelkezünk adta meg a lehetőséget, hogy a világ bármelyik pontjára a másodperc töredéke alatt eljutunk. Kezdtünk Kanadában, Edmontonban,  ahol a II. Kanadai Magyar Amatőr Szinházak  találkozója folyik. Épp a kezdést kaptuk el helyszíni riportunkkal. Aztán irány Budapest, egy taxis élményei, majd közép Ausztrália.  Magyarok a Gulágon  -  megemlékeztünk  arról a több mint 800,000  magyar emberről, akiket kényszermunkára vagy hadifogolyként a Szovjetunióba hurcoltak el a nagyhatalmak tudtával.  Különös figyelmet érdemel Nagy Vendel verse „ Mint a hasábfát” címmel .

Közeleg a Karácsony  és Katival ( Ilosvay-Egyed Katalin) Ádvent első vasárnapját ünnepeltük. Mint mindig most is egy érdekes, pörgős, jó műsort hoztunk. Kattints rá, meglásd élvezni fogod. Jó rádiózást 

Írd be a keresőbe ezt a címet: www.radiomozaiksydney.com.au

ILOSVAY GUSZTÁV  FŐSZERKESZTŐ

á

A  VERS EREDETI, ÍROTT VÁLTOZATA

NAGY VENDEL: MINT HASÁBFÁT

Ha meghaltál,

Mint hasábfát

Dobnak a kazánba,

Legalább egyszer,

Meleg lesz a szobában.

A vízcsap alatt álltál,

S vártad

Víz folyik- e

Vagy gáz,

A csövekből,

Vér szivárog olykor

A barna kövekből.

Beitta magát,

Mint a szag,

Melyet árasztanak

Ma is a falak.

Az émelygő édes

Illat a légben,

Beszivárgott vér

Két méter mélyen.

Nem oszlik el

Soha, soha.

A vonat füstje

Rátapadt a peronra.

Gyűlölettel gondolsz

A marhavagonra.

Megszökni nem lehet,

Neveltetéstől fogva,

Hiszen fenn van a vonaton

A dunyha, meg a sonka.

Milyen messze van még

Az az Ukrajna?

Ahová visznek a dologra,

legalább így lett mondva.

S csak azt a

Hosszú szőke hajfonatot

Tudnád feledni

S az ezernyi cipőt,

A gyengeségtől

Latrinába esett

Sikoltozó nőt.

A gimnasztyorkás

Katona mosolyát.

Jaffaje matty,

így kiabált.

Hogy tudjál sírni,

A keréknyomból

Megtanultál inni

Fejed tetejétől

Gerinceden át

A talpadig

Nyomott a szén.

Feketén csillogott,

Mint a szembogár

Ha a kosár súlyosan

A fejedhez nőtt.

S anyád sem ismert meg,

Mikor kopaszon

Katona ruhában

Hazaosontál a hostelon.

Vissza lehetne-e

Forgatni az időt?

Hiszen házadban

Már más lakik,

S betámasztja a kaput,

Hogy nehogy visszajuss.

Kint állhatsz hajnalig.

S megkérded akkor

Az egy igaz Isten

Ilyenkor hol lakik?

S mi miért imádjuk

Százféle képen.

Mikor reszkető testtel

Térdepelsz éppen.

Az oltár előtt.

A hideg köveken.

Családtagok nevét olvashatod

üres sírhantokon, 

s  falu közepén

felállított márványfalon.

2012.10.20

Megjegyzés:  Lágerből hazajött anyám elmesélése nyomán. Nővére ott halt meg tífuszban.

MA VAN A GULÁGRA DEPORTÁLTAK, ÉS MÁLENKIJ ROBOTRA ELHURCOLTAK EMLÉKNAPJA.SOHA NEM FELEDJÜK!

2019.  NOVEMBER  25.

 á

 Nagy Vendel Mint hasábfát című versét elmondja: Ilosvay Gusztáv

https://www.youtube.com/watch?v=cN2K_xrIb5w&feature=youtu.be

á

NAGY VENDEL: TÉLI BALATON

Tél hava a Nap tüzét kioltja,

mindent betakar fehérlő hamuja,

hideg fagynak fehér porhava.

Csusszan az álom a fakutyákon,

éjszaka reccsen a rianáson.

Szél szárnyán hideg víz fodrozza,

a csend hűvös hídon átfeszül,

a téli Balatonhoz ér,

jég fátyolt fon a parti padokra a szél,

utat keres jegén a lábnyom.

Keringő halkuló dallama száll

a Füredi partokon,

szél dúdol a Thagóre sétányon.

Mosolygós Szürkebarát

ontja borvirágát,

a pince mélye

szomjazó vendéget vár,

mézszínű a borospohár,

bársonyos íztől összefut

szánkban a nyál.

Tékozló ősz ízeivel vár,

s melegével hív a csodás

Badacsonyi hegyi varázs.

Mint megannyi tüzes parázs.

Lent a mólónál,

körbefagyott csónak áll,

jégkristályok fátyolán át

ottfelejtett ködmárvány,

menekülésre vár,

álomul hívja a tavaszt,

a reménylő megváltást.

Néhány kifáradt hajó

édesen alussza téli álmát.

S valahol fejét veri a fába,

egy éhesen didergő Harkály,

s kéjesen csusszan a Sióba

a túláradt Balaton,

kék vize surranásra vált.

2019. decemberén

á

  NAGY VENDEL: VALAHOL MESSZE

 (PÁRHUZAMOS SZÜLETÉSEK )

Valahol távol,
egy csillagfényes esten ,
kisfiú született,
messze Betlehemben .

Ez volt az égi jel,
fénylő csillag vezetett,
máshol is eshetnek csodák,
ez történt veletek.

Hogy e Földre megszülessünk,
másoknak el kell mennie,
bármilyen fájó is,
ez az élet sorrendje.

Kisfiú született,
mai nap reggelre,
Szilárd lett a  neve,
kősziklaként áll majd
vigyázza  lelketeket.

Valahol távol
felsírt egy gyermek,
mikor megérkezett,
éles hanggal jelzett.

Másképpen kelt fel a Nap
Mintha tudná
Történelmi ez a mai
téli pirkadat.
Aztán felragyogott a Nap,
S szaladgáltak  serényen
Hatalmas  Góliátok,
Pusztítók erejét taszítván
Féltők rémálmaival.
S felhangzottak a harsonák,
Hé! Valaki!
Itt vagyok!
Szilárdan egy pici srác.
Figyeljetek énrám:
Hogyha szeretni akartok,
Egyel több
A létszám.
Megszületett Szilárd,
A kisfiú,
Akit mindenki várt,
Hogy övé legyen a  világ.
Koccintsunk érte pohárt
Mi végre?
Egészségére!

Messziről érkeztem,
régen elindultam,
Karácsony környékén születni,
az élet nagy dicsősége,
jelzés értékű lehetne,
figyelmeztet mindörökre.

Szekszárd, 2019. december 21. hajnalán

***********************************

 9. FANTÁZIA REGÉNYSOROZAT 

KISS ANIKÓ ÉS KISS ERIKA: AZ ELÁTKOZOTT HABÓ

6. fejezet. Az állatok istenei – 1. rész

        A társaság ködös és hideg reggelre ébredt fel. A habókok fázósan ültek fel fekhelyükön, miközben álmosan néztek körbe. Minden csöndes volt; semmi jele nem volt annak, hogy bárki is követte volna őket. Vagy feladták a lidércharcosok az üldözésüket, vagy pedig minddel végeztek a legutóbbi harcban – bár ez igen kétséges volt. Ezek a lények nem olyanok voltak, mint a koboldok vagy más alantasabb teremtmények, akik gyáván elmenekülnek, ha túlerővel találják szembe magukat; a lidércharcosok addig nem adják fel az üldözésüket, amíg nem végeznek velük. E téren eléggé kitartóak voltak, és ha nem végeztek mindegyik lidércharcossal – ami eléggé valószínűnek tűnt, hiszen nem tudták, Sran hányat küldött a nyomukba – akkor még találkozni fognak velük. 

       A Beszélő állatok-mezeje már csak egy napi járásra volt tőlük, ez idő alatt pedig bármi megtörténhet. De ha sikerül úgy eljutniuk oda, hogy közben semmi se támadja meg őket, akkor fellélegezhetnek. A Beszélő állatok-mezejére egyetlen gonosz lény sem teheti be a lábát. Sadok és barátai ott biztonságra és menedékre lelhetnek; persze csak akkor, ha Momoro ezt megengedi nekik. 

Kiss Anikó és Erika

       Amit Krain róla mondott el, Mellont és Sadokot elgondolkoztatta. Momorót folyamatos veszteség érte, amióta Sran újra felbukkant Világföldén, és emiatt a beszélő állatok kezdtek bizalmatlanokká válni az idegenekkel szemben. Veszélyes volt bárkinek is úgy betennie a lábát a birodalmukba, hogy nem kapott rá engedélyt. Krain elmondása szerint sok vándor és utazó tűnt el úgy, hogy bemerészkedtek a beszélő állatok birodalmába, és akik ezt tették, nem is jöttek ki onnan élve. Sadok nem tudta, hogy mire számítson. Nem akarta veszélynek kitenni a barátait, de muszáj volt elmenniük Momoróhoz. El kell mondania, hogy milyen veszély fenyegette Világfölde Szabad Népeit. Régen barátok voltak; biztosan meghallgatná, ha erre kérné. 

       Amint a Nap első sugarai elkezdtek előbukkanni a horizonton, a csapat útra kelt. Libasorban haladtak, visszafogva lovaik lépteit, hogy Krain és Dwan lépést tudjanak tartani velük. Persze Deren és Erethon felajánlotta nekik, hogy üljenek fel a lovaikra, míg ők maguk gyalog mennek tovább, de Krain és Dwan ezt visszautasították. Gyengeségnek tartották volna, ha elfogadták volna ezt. Így hát ők voltak azok, akik gyalogoltak: fáradhatatlanul és kitartóan. 

       Előttük a végtelen zöld síkság terült el. Ezt a terepet már Meron és Deron is felismerte. Ez a síkság választotta el őket a beszélő állatok otthonától. Ha sikeresen átkelnek rajta, talán napnyugtakor odaérnek a Beszélő állatok-mezejére. Átkeltek egy nem túl mély patak vizén, ahol előtte megtöltötték a kulacsaikat, aztán mentek tovább. Az idő tiszta volt, és a tegnapi naphoz képest sokkal melegebb volt. A habókok örültek a szép időnek. Fel is vidultak tőle, és ezért Soma és Tran egy vidám nótába kezdtek bele, ami leginkább egy őszi szüretről szólt, amit a habók főleg aratáskor szoktak énekelni. Sadok és barátai megmosolyogták a két ifjonc vidámságát, csak Krain és Dwan maradtak komorak. Nemigen tetszett nekik a habókok felhőtlen vidámsága, hiszen elméletileg egy igen veszélyes küldetésben vesznek részt, nem? Akkor meg minek énekelnek? Hogy ide csalogassák magukhoz az ellenséget? Amikor Soma és Tran befejezték az éneket, Krain megragadta az alkalmat arra, hogy alaposan megmossa a fejüket, amiért ilyen felelőtlenek voltak. 

       - Ha eddig nem tűnt fel az ellenségnek a jelenlétünk, ezután a hangoskodás után biztosan észrevett minket – mondta Krain hidegen. – Mik vagytok ti? Vándor énekesek vagy harcosok? 

       - Egyik sem – válaszolta Sadok, hogy megvédhesse fiatal barátait. – Csupán egyszerű habók, akik most először vesznek részt egy ehhez hasonló kalandban. Kérlek, nézd el nekik, hogy ennyire életvidámak. Nem akartak semmi rosszat. 

       - Ezt nem is feltételeztem – mondta Krain Sadokra nézve. – De nem ártana megtanulniuk gondolkodni is. Nem akárki üldöz benneteket. Észrevétlennek kell maradnunk, amíg csak lehet. 

       - Teljesen mindegy, hogy észrevettek-e minket vagy sem – szólalt meg Mellon is. – Ha maradtak még lidércharcosok, biztosan akkor akarnak minket elkapni, amikor mi nem számítunk rájuk. 

       - Valóban nem tudjuk, hányan maradtak még életben – értett egyet Dwan. – És az is igaz, hogy a lidércharcosok nem szokták csak úgy feladni mások üldözését. Valószínűleg akkor akarnak lecsapni ránk, amikor már majdnem elértük a Beszélő állatok-mezejét. 

       - De miért küldték a nyomunkba ezeket a lidércharcosokat? – kérdezte Soma. – Srannak mi haszna van ebből? Ha én lennék ő, akkor személyesen akarnám elkapni Sadokot. 

       Sadok elismerően nézett fiatal barátjára. Jól kiismerte Srant amíg úton voltak. Bár Soma még nem találkozott vele személyesen, de már rájött arra, hogy a Sötétség Fejedelme nem szokott hibás döntéseket meghozni. Régen rájött arra, hogy ezeket a harcosokat nem azért küldte utána, hogy végezzenek vele. 

       - Sran számára ez csupán szórakozás – mondta Sadok Somának, aki ráemelte tekintetét. – Nem azért küldte a lidércharcosokat a nyomomba, hogy vadásszanak rám, hanem azért, hogy hátráltassanak engem. 

       - Nagyon hátráltatnak, nem mondom – mondta Dwan gúnyosan. – Mégis ők fekszenek holtan és nem te, vagy a társaid. 

       - Mert valószínűleg nem tudta, hogy kikkel fogok szövetséget kötni. Ő úgy küldte el utánam a harcosait, hogy fogalma sem volt arról, hogy időközben találtam magamnak szövetségeseket. Ezért is küldött kémeket Magor városába, hogy megtudja, úton vagyok-e, és hogy vannak-e társaim. 

       - Akkor azok a kémek már biztosan értesítették őt arról, hogy kikkel szövetkeztél – mondta Deren. 

       - Lehetséges, de ő ettől nem fog megijedni – válaszolta Erethon. – Már csak azért sem, mert nagyon bízik magában. Felőle Sadok azzal lép szövetségre, akivel akar, ő akkor is végezni fog vele és mindenkivel, akivel Sadok szövetkezett. Sokkal erősebbnek képzeli magát, máskülönben nem akarna újabb háborút indítani Világfölde ellen. 

       - Lehet akármennyire elszánt, akkor sem hagyjuk, hogy ezt tegye – mondta Soma szenvedélyesen. – Megakadályozzuk, hogy elpusztítsa az otthonunkat. 

       Dwan jókedvűen felnevetett. 

       - Jól beszélsz, fiam – mondta Somának. – Kemény kis fickó vagy, ha ilyen merszen kimerted mondani, hogy végzel Srannal. 

       Soma elvörösödve hajtotta le fejét. Nem tudta eldönteni, hogy az előbb Dwan gúnyolódott vele, vagy pedig megdicsérte. Bár éppenséggel lehetett mindkettő is. Ki tudja? Egy törpnél nem lehetett tudni, hogyan érti, amit az előbb mondott. Tovább haladtak. A Nap már magasan járt fent az égen, ami azt jelentette, hogy most volt dél. A szél finom illatot hozott magával, ami a távoli Beszélő állatok-mezejéről származott. A habókok beleszagoltak a levegőbe, és ez a finom, édes illat, ami magában hordozta a múló nyár és közeledő ősz összes illatát, megdobogtatta szívüket. Kicsit nehezükre esett elhinni azt, amit Krain mondott nekik a Beszélő állatok királyságáról. Ahonnan ilyen finom illat származott, nem lehet veszedelmes, sőt leginkább gonosz nem. 

       Persze Krain nem azt állította, hogy a beszélő állatok szívébe gonoszság költözött volna, csak éppen nem viseltettek valami túl nagy bizalmat az idegenekkel szemben, amióta Sran szolgái megtámadták őket. Persze, hogy veszélyes volt bemerészkedni a birodalmukba, de nekik muszáj volt ezt tenni. Valakinek értesítenie kellett ezeket a lényeket arról a veszedelemről, ami egész Világföldét fenyegette. 

       Rövid pihenőt tartottak, hogy megebédeljenek, s hogy persze Krain és Dwan is megpihenjen, akik nemigen tűntek fáradtnak, de azért azt sem akarták, hogy a végtelenségig kifárasszák magukat. A társaság csöndben ebédelt, habár Soma és Tran azért néha megszólalt, hogy egy-egy vidám mondókával fölvidítsák társaikat, de látván a törpök hűvös tekintetét inkább letettek arról, hogy ezt tegyék. Úgy tűnt Krainnak és Dwannak nemigen tetszett a habókok viselkedése. Ők olyan helyen nőttek fel, ahol nem volt szokás ilyen vidámnak lenni. Az ő természetük sokkal vadabb volt, és épp ezért, nem nagyon kedvelték a habókok cserfességét, ami leginkább azért is volt így, mert nem tartották sokra őket. Az egyetlen habó, akit valamelyest tiszteltek, az Sadok volt, de őt is csak azért, mert legyőzte a Sötétség Fejedelmét. 

       Ebéd után útnak indultak, de most azok is gyalog mentek, akiknek voltak lovai. Éberen figyelték a talajt, hátha látnak rajta valamilyen nyomot, ami elárulhatja, hogy ellenségeik itt vannak-e a közelben, de semmi jel nem mutatott arra, hogy a lidércharcosok a környéken lettek volna – de ez csak idő kérdése volt. 

       Egy kissé délnek fordultak, aztán haladtak tovább. A vidék lejtőssé vált, bár ez meg se kottyant az utazóknak. Soma és Tran is egészen hozzászoktak a folytonos utazáshoz. Jól bírták a terepet, és tartották a lépést a többiekkel: főleg azért is, mert ezzel akartak bizonyítani Krainnak és Dwannak, hogy nem olyan gyengék, mint amilyennek első pillantásra tűntek. 

       Soma – hogy még jobban bizonyítsa bátorságát – Krainhoz lépett, aki ügyet sem vetett a fiatal habóra; még csak rá se pillantott, míg Dwan kíváncsian figyelte az eseményeket. Vajon mire készülhet ez a habo? – gondolta magában szórakozottan. Soma megnyalta ajkát, majd halkan nyelt egyet, aztán összeszedve minden bátorságát, megszólította a törp-királyt: 

       - Öhm – szólalt meg Soma -, igaz, hogy te rokona vagy annak a Drainnak, aki egykor Sadok barátja volt? 

       Krain végre a habóra nézett. Egy pillanatra nem tudta eldönteni, hogy mire akar kilyukadni ez az ifjú habó. Minek kérdez tőle ilyeneket, amikor egészen nyilván való volt, hogy ő Drain király leszármazottja. 

       - Talán kételkedsz benne? – kérdezte hidegen, mire Soma egyből védekezni kezdett. 

       - Nem, dehogy! – mondta Soma tiltakozva. – Csak… 

       - Csak? Mi az a „csak”?

       - Csak – kezdett bele ismét Soma, miközben alig bírta ki, hogy le ne süsse a tekintetét -, engem mindig is érdekeltek a törpökről szóló történetek. És Drain királyt mindig is nagyra becsültem azért, amit Világföldért és Sadokért tett. 

       - És nekem mi közöm van ehhez? Drain volt barátságban Sadokkal és nem én. 

       Soma megbántódott attól, ahogy Krain ilyen durva hangon válaszolt neki.

       - Én csak… Csupán barátkozni szeretnék. 

       Krain a bátortalanul letekintő habót nézte. Nem szólt egy szót sem, míg végül úgy döntött, hogy szoba elegyedik vele. 

       - Mit akarsz tudni? – kérdezte Somától, aki fellelkesülve nézett rá. 

       Eleinte alig jutott szóhoz, majd amikor sikerült úrrá lennie izgatottságán, akkor beszélni kezdett, de annyi kérdést tett fel, hogy Krainnak fájni kezdett a feje. Bár megpróbált türelmesnek lenni, de ez igen nehezére esett; nem gondolta, hogy egy habó képes ennyit fecsegni. Masszírozni kezdte fájó homlokát, majd felkapta fejét, amikor Soma újabb dolgot kérdezett tőle. 

       - Mit kérdeztél? – nézett az ifjú habóra, aki értetlenül nézett rá. 

       - Hát csak azt, hogy kerültél Vadvidék területére? Mi késztetett rá, hogy elhagyd az otthonodat?

       Krain komoran válaszolt az ifjú habó kérdésére. 

       - Hogy kiderítsem, miért kezdett el újból terjedni a sötétség Világföldén. És hogy miért érte egyre több támadás a királyságomat. Így hát útnak indultam, és megkértem Dwant, hogy tartson velem. 

       Soma Dwanra nézett, aki alig észrevehetően bólintott egyet, majd újból Krainhoz fordult. 

       - És addig ki vigyáz a népedre? 

       - A fiam és az unokaöcsém. Náluk jobb védelmező nem is kell. 

       - Igen – válaszolta Soma, mert hirtelenjében nem is tudta, hogy mit is mondjon erre. 

       - És neked? – kérdezte Krain váratlanul, mire a fiatal habo újból rátekintett. – Neked vannak testvéreid? 

       Soma belelkesült. Elmondta Krainnak, hogy két húga és három bátyja van, amin a törp-király kedvesen elmosolyodott. Tetszett neki, hogy Soma milyen lelkesen mesél a testvéreiről. Megtudta, hogy Soma szülei földműveléssel foglalkoznak, ami miatt nagy tiszteletnek örvendtek Habo-völgyében. Ez egy kicsit meg is lepte Kraint. Nem is gondolta volna, hogy egy egyszerű földműves család sarja az, aki elindult erre a veszélyes küldetésre. Azt gondolta, hogy Soma ennél jobb családból származik. Mégis mi készthette arra, hogy Sadokkal tartson? 

       - Mondd csak? – szólalt meg Krain ismét. – Miért döntöttél úgy, hogy elhagyod Habó-völgyét, amikor ott biztonságban voltál? 

       Soma a törp-királyra nézett. Elsőnek nem tudta, hogy mit feleljen neki. Igazából ő sem értette, miért akart ennyire Sadokkal menni. Az biztos, hogy nem azért kelt útra, mert ennyire jó mókának tartotta ezt az utazást. Őt sokkal inkább az a cél hajtotta, hogy a segítségére legyen annak a habónak, aki képes volt akár a saját élete árán is megvédeni Világföldét attól a lénytől, aki egyszer már megpróbálta elpusztítani azt. És persze ott voltak a szülei és a testvérei, akiket jobban szeretett mindennél. Az ő biztonságuk is annyira fontos volt számára, mint az, hogy segítsen Sadoknak. 

       - Hogy miért döntöttem így? – kérdezte, mikor ismét megtudott szólalni. – Talán azért, mert mindenáron segíteni akarok Sadoknak abban, hogy végleg elpusztítsa Srant. Talán én vagyok az egyetlen, aki jól tudja, milyen lehetett úgy leélnie háromezer évet, hogy közben azt kellett látnia, hogyan halnak meg körülötte azok, akiket egykor szeretett, és hogy a világ, amit ismert, lassan megváltozik körülötte. Ez nem lehetett könnyű neki. Ilyen kegyetlen átkot csak olyan találhatott ki, aki akkora gonoszsággal bír, ami képes arra, hogy minden jót elpusztítson maga körül. Szeretnék Sadoknak segíteni.

       Krain hallgatott. Meglepte a habó válasza. Ilyen nagyfokú hűséggel és barátsággal még sosem találkozott. Hogy valaki azért keljen útra, mert mindenáron a segítségére akart lenni annak, aki egész életében szenvedett egy olyan átok miatt, ami legnagyobb kínt okozta neki, az igazán nemes tett volt. Nem is emlékezett, mikor találkozott utoljára ekkora hűséggel, hiszen nem sok lényben található meg ez a nemes érzés: legalábbis a tündékben biztosan nem. 

       Elkomorodott a tekintete, mikor eszébe jutott annak az emléke, milyen volt, mikor a tündék elárulták népét és családját. Régen történt; akkoriban háború sújtotta a fehér-erdei tündéket, akik a legkisebb öccsének a feleségének voltak a rokonai. Timudiel Thrandor húga volt, akit öccse, Dahin vett el feleségül – habár ezt a házasságot a tündék soha sem tudták elfogadni. Timudiel és Dahin boldog házasságban éltek, egészen addig, amíg ki nem tört a háború a fehér-erdei tündék és a lidércharcosok között. Thrandor a törpök segítségét kérte, és Krain nem habozott a segítséget nyújtani nekik. 

       Vele tartott Timudiel és Dahin és azok gyermekei: Kahin és Mirwen. Súlyos háborút vívtak a Sötétség erőivel szemben, amit nehéz és fájdalmas áron nyertek meg. Ebben a háborúban esett el Dahin, akinek a testébe egy lélekváltó költözött bele és vette át teste és elméje felett az irányítást. Maga Krain végzett vele, nem kiesebb fájdalom árán, mert csak így menthette meg öccse életét. Timudiel pedig úgy halt meg, hogy fiát, Kahint védte meg egy halálos csapástól, aminek Thrandor is szemtanúja volt. A tünde-király – aki mindenkinél jobban szerette húgát – pedig nem habozott, azonnal Kahinnak támadott. Abban a háborúban már nem a Sötétség erői voltak az ellenségei, hanem maga Kahin, akit mindig is megvetett félvérsége miatt. Végzett is volna vele, ha Krain nem állítja meg. Nem ölte meg, de egy életre megtanította mit kap tőle az, aki elárulja őt. 

       A háborút megnyerték, de a törpök és a tündék örök ellenségekké váltak azok után, hogy Thrandor elárulta és majdnem végzett unokaöccsével, aki súlyos sérüléseket szenvedett el tőle, amikbe kis híján belehalt. Ezt Krain soha sem tudta megbocsájtani Thrandornak. Azzal, hogy rátámadott Kahinra, és majdnem meg is ölte őt, örökre kivívta a törp-király gyűlöletét. Nem is tette be azóta se egyetlen tünde a lábát az ő birodalmába, mert ha ezt tette volna, semmi jóra nem számíthatott Kraintól. Kahin és Mirwen pedig az Ezüst-hegység törpjeinél maradtak, és együtt nevelkedtek Éhonnal, Krain fiával, aki úgy szerette őket, mintha a saját vérszerinti testvérei lettek volna. Krain pedig apjuk helyett apjuk volt, és úgy vigyázott rájuk, mintha a saját gyermekei lettek volna. 

       Krain maga elé pillantott. Arca komor volt és feszült. Látszott rajta, hogy milyen érzések dúlnak benne ezek miatt az emlékek miatt, ami nem kerülte el Soma figyelmét. Nem értette, hogy Krain miért néz így, hiszen semmi olyat nem mondott, amivel feldühítette volna őt. Már éppen meg akarta szólítani őt, amikor egyszer csak Dwan volt az, aki megszólalt: 

       - Nagyon bátor vagy – mondta a törp tiszteletre méltóan, ezzel is elterelve királyáról Soma figyelmét -, és nemes szívű, ami igencsak kiemel téged, a többi habo közül. Eddig azt hittem, hogy minden habo csupán ostoba és gyáván meglapuló teremtmény, aki mit se törődik mások és a világ bajával. 

       - Azért nem minden habo ilyen. Hiszen Sadok is egy habó, mégis ő volt az, aki legyőzte Srant. Aztán itt vagyok én és az unokaöcsém. Mi azért vállalkoztunk erre az útra, hogy segítsük a barátainkat, és hogy megóvjuk a világot Sran gonoszságától. 

       - Valóban kiemelkedsz a többi fajtársad közül, és ez tetszik nekem. Szívesen megküzdenék veled, hogy lássam, mire vagy képes, ha nincs kifogásod ellene. 

       Soma Dwanra kapta a tekintetét. Elsőnek nem tudta eldönteni, hogy a törp komolyan beszél-e, vagy csak ugratni akarja őt, de amikor belenézett Dwan vidáman csillogó szemeibe, rá kellett döbbennie, hogy a törp igenis komolyan gondolja azt, amit az előbb mondott neki. Tényleg ki akarja őt hívni egy párbajra, ami igencsak szokatlan volt Soma számára. Vajon minden törp ilyen, vagy csak Dwan volt az egyetlen, aki ennyire le akarta tesztelni mások harci tudását? 

       - Hagyd a fiút, Dwan – hallotta meg ismét Krain hangját, ki újra olyan nyugodt volt, mint beszélgetésük legelején. – Inkább kérd meg Erethont, hogy küzdjön meg veled. Úgyis tartozik még neked egy viadallal. 

       - Jó ötlet – értett egyet királyával Dwan, és azonnal Erethonhoz sietett, ki enyhe idegességgel az arcán várta a törpöt, aki azonnal megkérdezte a bérgyilkostól, hogy hajlandó-e megküzdeni vele. 

       - Felejtsd el! – mondta Erethon tiltakozva. – Egyszer már megküzdöttünk egymással. Minek akarnád ismét letesztelni a képességeimet? 

       - Azért, mert te vagy az egyetlen lény, akit még nem sikerült legyőznöm, és addig nem nyugszom, amíg ez nem sikerül. 

       - Ugyan. Minek akarnál legyőzni, amikor így is erős harcos vagy? Az egésznek semmi értelme nem lenne. 

       - Igenis lenne értelme, mert szeretném végre megtudni, hogy melyikünk a jobb harcos!

       - Szerintem te – zárta le a vitát Erethon, és Sadokhoz sietett, hogy nyugta legyen Dwantól, ki villogó tekintettel nézett utána. 

       Nem szerette, mikor a bérgyilkos így viselkedett vele. Valahányszor meg akart küzdeni Erethonnal, mindig kitalált valami kifogást, hogy ezt elkerülhesse; pedig igazán nem kért sokat tőle. Igazán megtehetné neki ezt a kis szívességet, és téved, ha azt gondolja, ennyiben hagyja a dolgot. Egy napon ráveszi a bérgyilkost arra, hogy megküzdjön vele, és akkor ki fog derülni, melyikük a legerősebb harcos; erre megesküdött. 

       A társaság haladt tovább; a lenyugvó napsugarai vörös fénybe vonták az eget, amin hatalmas felhők gyülekeztek. Lassan beköszöntött az éjszaka, és így a csapat kénytelen volt letáborozni. Aznap nem gyújtottak tüzet, ami miatt Tran bosszúsan nyafogni kezdett, de Krain szigorú nézésétől egyből abbahagyta a panaszkodást; csak magában bosszankodott még egy kicsit. Hideg vacsorát ettek, majd aki akart, lefeküdt aludni, míg mások ébren maradtak, és őrködtek alvó társaik mellett. Nem tudhatták biztosra, hogy nem ólálkodtak a közelben lidércharcosok. Ez a veszély még mindig fennállt, és addig muszáj volt elővigyázatosnak lenniük, amíg el nem érik a beszélő állatok birodalmát. Remélhetőleg ez holnap meg is fog történni. 

       Az est folyamán nem érte őket támadás, ami egyrészt megnyugtatta Sadokot, másrészt furcsának is tartotta. Valahogy biztos volt abban, hogy még maradtak olyan lidércharcosok, akik el akarták kapni őket. Na de, ha ez így van, akkor vajon hol vannak? Miért nem jöttek elő és támadtak rájuk? Netán Sran volt az, aki visszarendelte őket? Vagy talán más miatt maradtak távol? Valamilyen okuk csak volt arra, hogy még nem akarták őket megtámadni. Ezek a harcosok nem szokták kiengedni a kezükből a zsákmányt; kivéve akkor, ha már nem éltek, de ez szinte elképzelhetetlen volt Sadok számára. 

       Hajnalban útra keltek. Már nem sok hiányzott, hogy elérjék a Beszélő állatok-mezejét. Mérföldeket tettek meg úgy, hogy közben nem futottak bele az ellenségeikbe. Átkeltek egy kisebb patakon, amit Fénylő-pataknak hívtak. Ez a patak jelezte azt a határt, ami Vadvidék és a Beszélő állatok-mezejét választotta el. Ahogy az utazók átkeltek rajta, már a beszélő állatok birodalmában találták magukat, ahová az egyszerű halandók csak ritkán tették be a lábukat. Maga Sadok is csak egyszer járt ezen a helyen; még akkor, amikor Sran először akarta elpusztítani Világfölde népét. A levegőben érezni lehetett egy kisebb fajta feszültséget, ami fojtogatóan hatott azokra, akiknek gyengébb volt az akaratuk. Érezték a levegőben vibráló dühöt és az ellenséges érzést, ami egyértelművé tette számukra, hogy Krain igazat mondott, és hogy a beszélő állatok birodalmába valóban veszélyes volt betennie a lábát annak, aki nem volt barátja Momorónak. 

       Sadok remélte, hogy a beszélő állatok királya nem fogja őt és barátait bántani. Talán az is előfordulhat, hogy végezni fognak velük még mielőtt meghallgatnák jövetelük okát. Óvatosnak kell lenniük. Ha életben akarnak maradni, akkor mindenképpen úgy kell viselkedniük, hogy ne haragítsák magukra a beszélő állatokat. 

       Útnak indultak, és Soma és Tran bármennyire is féltek, lenyűgözte őket az előttük elterülő vidék szépsége. Vadvidék kietlen tájai után a Beszélő állatok-mezejének gyönyörű tája úgy hatott a két fiatal habóra, mint fáradt utazóra a friss víz íze. Egyszerűen lehetetlen volt nem beleszeretni e csodás vidékbe, mely otthont adott az állatok isteneinek. Az otthonukra emlékeztette őket. A zöldellő táj csak úgy ontotta magából az életet. A növények és a virágok egészségesek és szépek voltak. Látszott rajtuk, hogy olyan lények gondozták őket, akik békében éltek a természettel. A levegő tiszta volt; szinte üdítően hatott azokra, kik belélegezték. Teljesen elütött a vidék kinézete attól a veszedelmes érzéstől, ami körüllengte. Bármi is volt ez, érezték, olyan erő van jelen ebben a birodalomban, ami egyszerre uralta az életet és a halált, amely könnyedén lecsap arra, aki vét a törvényeivel szemben. Ezt nem ártott észben tartaniuk. 

       Egy sziklás, meredek részen ereszkedtek le, amikor egyszer csak Tran arra lett figyelmes, mintha valamilyen sötét árnyalak suhant volna el mellettük. A fiatal habó döbbenten állt meg, miközben azt a helyet nézte, ahol az előbb látta az árnyalakot. Nem tudta hirtelenjében eldönteni, hogy mit is látott az előbb. Deren észrevette tanítványa lemaradását, mire hátrafordult, és a fiatal habóra nézett.    

       - Mi a baj, Tran? – kérdezte tanítványától, aki zavartan beszélni kezdett. 

       - Láttam valamit – mondta Tran, miközben előremutatott. – Egy árnyalakot. 

       Mindenki a fiatal habóra nézett, aki még mindig reszketve állt, és szíve vadul kalapált mellkasában. Krain és Dwan lassan megfogták fegyvereik markolatát, hogy előrántsák azokat, mire Sadok gyorsan leintette őket. 

       - Nehogy fegyvert rántsatok! – mondta a két törpnek. – Nem tudhatjátok, hogy kit látott Tran. 

       - Akkor mégis mit javasolsz, mit tegyünk? – vágott vissza Dwan, de ahogy ezt kimondta, abban a pillanatban arra lett figyelmes, hogy hatalmas állatok bukkantak fel a semmiből, és vették őket körbe. 

       Soma és Tran meglepődve néztek az őket körbevevő állatokra, mik szigorúan és fenyegetően állták körül az utazókat. Sadok és Mellon nyugodtan álltak; meg se próbáltak fegyvert rántani ellenünk. Tudták, ha ezt teszik, akkor csak maguknak ártottak volna. Deren ideges volt egy kissé, hiszen életében most először találkozott az állatok isteneivel, kiken látszott, nem haboznak, ha esetleg meg kéne ölniük őket. Ezek az állatok teljesen mások voltak azokhoz a beszélő állatokhoz képest, akik Magor városában éltek. Eme állatok istenek voltak, akik a természet őreiként léteztek ebben a világban, és akikkel szemben nem volt értelme harcba bonyolódni. Bár azt nem lehetett tudni, hogy mi volt velük a szándékuk. Még maga Krain és Dwan se tudta, mit kéne tenniük. Rántsanak fegyvert vagy se? 

       Feszült percek következtek, amíg a társaság arra várt, hogy az állatok közül valaki megszólaljon. Egyikük kilépett a többi közül, és Sadokhoz és Mellonhoz lépett, kik nyugodtan álltak. A rozsomák végignézett fényes szemével a máguson és a habón, majd beszélni kezdett: tisztán és érthetően. 

       - Kik vagytok idegenek? – kérdezte. – És milyen jogon léptétek át birodalmunk határát? 

       Mellon volt az, aki válaszolt:

       - Én magam mágus volnék – felelte az öreg mágus, miközben meghajolt a rozsomák előtt. – A nevem Mellon. Jó barátságban vagyok királyotokkal, akivel együtt harcoltam a Nagy Ellenséggel vívott háborúban. 

       A beszélő állatok egymásra néztek, és valamit beszélni kezdtek a saját nyelvükön, amit - Mellon kivételével - senki se értett. Végül az állatok elhallgattak, és újból a mágusra néztek. A rozsomák meghajolt Mellon előtt. Szeme ezúttal tiszteletet sugárzott. 

       - Az én nevem Hassafen – mutatkozott be az öreg mágusnak. – Sokat hallottam rólad és hőstetteidről. Igazi nagy megtiszteltetés találkozni azzal a mágussal, aki egykor megmentette Világföldét. 

       - Részemről a megtiszteltetés – válaszolta Mellon, majd Sadok felé fordult, hogy bemutassa őt. 

       - Ez a habo, akit mellettem látsz, Sadok, kit szintén jól ismer a királyod. 

       Hassafen Sadok felé fordult. Sokat látott szemeivel alaposan végigmérte őt, majd miután megállapította, hogy Sadok megegyezik azzal a habóval, akiről ősei dalai és legendái szóltak, akkor előtte is meghajolt, és így szólt hozzá: 

       - Légy üdvözölve, Sadok, Sran Legyőzője. Örülök, hogy találkozhattam azzal a habóval, aki szembe mert szállni azzal a Sötétséggel, ami Világföldét fenyegette. 

       - Köszönöm – felelte Sadok csöndesen, miközben a rozsomákot figyelte. 

       Még mindig lenyűgözte ezeknek a hatalmas állatoknak tiszteletet parancsoló megjelenése. Őróluk valóban elhitte, hogy élet és halál urai, akik egy olyan ősi tudás birtokosai voltak, aminek létezéséről neki fogalma sem volt. 

       Hassafen Sadokra pillantott, majd lassan barátaira emelte a tekintetét, kik egész testükben megfeszültek, mikor a hatalmas rozsomák rájuk emelte szigorúan csillogó barna szemeit. Mikor meglátta Meront és Deront, rögtön tudta, hogy ők azok közül a beszélő állatok közül valók, akik ott éltek Magor városában. 

       - Legyetek üdvözölve a beszélő állatok birodalmában Magor városából jött rokonaim – mondta az öreg rozsomák a két fiatal lónak, akik tisztelettudóan meghajoltak előtte. 

       - Te pedig légy üdvözölve népünk hatalmas őrzője – felelték egyszerre. 

       Most először fordult elő velük, hogy szemtől szemben találkozhattak népük isteneivel, és ez akkora megtiszteltetés volt számukra, hogy többet nem is tudtak mondani. 

       Az öreg rozsomák Krainhoz és Dwanhoz fordult, kik igyekeztek nem kimutatni idegességüket. Még soha sem találkoztak ilyen hatalmas lényekkel, csupán a legendáikból tudták, hogy mekkora állatok lakják Világfölde ezt a részét, és most, hogy maguk is látták őket, kicsit feszélyeztetve is voltak miatta. Nem tudhatták, hogy mire számíthatnak tőlük, hiszen a törpök nem olyan életvitelt éltek, ami esetleg tetszett volna a beszélő állatok isteneinek. Bár soha sem bántották a természetet, és az állatokat is tisztelték a maguk módján, de őket inkább sokkal jobban érdekelték a hegyek mélyén lévő kövek és nemesfémek, semmint hogy azzal törődtek volna, hogy erdőket és növényeket gondozzanak. Az ilyesmi a tündékre és a tündérekre volt jellemző, és éppen ezért Krain és Dwan nem tudhatta, hogy ezek a lények miként fognak reagálni a jelenlétükre; de legnagyobb megkönnyebbülésükre, Hassafen előttük is fejet hajtott. 

       - Legyetek üdvözölve, Ezüst-hegység törpjeinek fiai – mondta, mire mindkét törp megkönnyebbülten kifújta a levegőt. – Örülök, itt, a Beszélő állatok-mezején, láthatlak titeket. 

       Krain Mellonra nézett. Az öreg mágus egy fejbólintással jelezte neki, hogy viszonozza a rozsomák köszöntését, mire a törp-király nagy nehezen meghajolt Hassafen előtt. Nem igazán volt hozzászokva ahhoz, hogy másokat tisztelettudóan üdvözöljön, de mivel a beszélő állatok birodalmában volt, és nem akarta, hogy ezek a lények megharagudjanak rá, ezért most kivételt tett - habár nem szívesen tette. 

       - Üdvözöllek népem nevében is – mondta Krain meghajolva, és jelezte Dwannak, hogy ő is tegye ugyanezt. – A nevem Krain. 

       - Az enyém meg Dwan – felelte Dwan, és arcán jól látszott, mennyire nincs ínyére, hogy meg kellett hajolnia. 

       Hassafen tudomásul vette a nevüket, majd Sadok többi társára pillantott, akik még nem mutatkoztak be. Erethont rögtön felismerte, aki nem egyszer járt már birodalmukban utazásai során; néha segített is nekik, amikor ellenséges erők törtek be a birodalmukba. Hassafen üdvözölte a bérgyilkost, aki viszonozta az öreg rozsomák köszöntését. 

       - Régen láttalak errefelé, Erethon – mondta Hassafen. – Hogy megy a sorod? 

       - Nem panaszkodom – felelte Erethon nyugodt hangon. – Volt egy-két sikeres küldetésem az utóbbi időben. 

       Hassafen bólintott, majd Derenre és a mellette álló habókra emelte kíváncsi, ám egyben bölcsen csillogó szemét. Alaposan megnézte magának őket, majd őket is üdvözölte. 

       - Ti ugyebár Sadok népéből valóak vagytok – állapította meg az öreg rozsomák Soma és Tran származását. – Vajon mi vesz rá két kis habót arra, hogy elhagyja Habó-völgyét, s egy olyan utazáson vegyen részt, amin még soha? Beleértve a fejvadászt is. 

       - Hamarosan választ fogsz kapni a kérdésedre, Hassafen – válaszolta Mellon. – Mi azért vagyunk itt, hogy beszéljünk a királyoddal arról a sötétségről, ami újból terjedni kezdett Világföldén. 

       Hassafen a mágus szemébe nézett. Pár pillanatig hallgatott, majd nyugodt hangon beszélni kezdett:

       - Köze van ennek a dolognak azokhoz a lidércharcosokhoz, akik betörtek a birodalmunkba? 

       Sadok és Mellon rögtön felkapták a fejüket, amint Hassafen ezt kérdezte tőlük. Rögtön sejtették, hogy kikről lehet szó. Ezek szerint jól sejtették, hogy voltak még olyan lidércharcosok, akik el akarták kapni őket; sőt be is merészkedtek a beszélő állatok birodalmába, hogy ott tudják elkapni őket. 

       - Voltak itt lidércharcosok? – tért ki egy kissé a válaszadás elől az öreg mágus. Egyelőre azt szerette volna tudni, mi lett a lidércharcosokkal. 

       - Legalább tizenöten – válaszolta előrelépve egy fiatal farkas, akit Artennek hívtak. – Ma hajnalban ütöttünk rajtuk, amikor őrjáratot tartottunk. Minddel végeztünk. 

       Mellon és Sadok egymásra néztek. Ezek szerint a lidércharcosoknak végük volt. El akarták kapni őket, de balszerencséjükre betették a lábukat a beszélő állatok területére, és azok elkapták őket, még mielőtt felismerhették volna, hogy veszélyben vannak. A fenyegető veszedelem egyelőre elhárult a fejük fölül. 

       - Azok a lidércharcosok nem véletlenül voltak itt, ugye? – kérdezte Hassafen. – Titeket üldöztek. 

       - Igen – válaszolta Mellon nyugodt hangon. 

       A mágus válasza nem lepte meg a beszélő állatokat. Amint megtudták, hogy kicsodák is ők valójában, rájöttek, hogy a lidércharcosok azért törtek be ismét hozzájuk, mert Sadokékat üldözték. El akarták kapni őket, még mielőtt találkozhattak volna a királyukkal. Lesz majd mit megmagyarázniuk Momorónak, azt már előre tudták. 

       - Nem véletlenül keltetek útra – mondta Hassafen. – Mint ahogyan az sem véletlen, hogy most itt vagytok és beszélni akartok a királyunkkal. Veszedelem kísérte a lépteiteket, amióta csak elindultatok. És azért vagytok itt, hogy figyelmeztessetek minket erről a veszedelemről. 

       - Ígérem, drága barátom, hogy mindent meg fogsz tudni, ha beszélünk a királyoddal – ígérte Mellon a rozsomáknak. – De most azt javaslom, induljunk el Momoróhoz. A vele való találkozás nem tűr halasztást. 

       A beszélő állatok egymásra néztek. Rövid tanácskozást folytattak egymással arról, hogy mit tegyenek, majd végül beleegyeztek abba, hogy elviszik Sadokot és barátait a királyukhoz. Érdekelte őket utazásuk története, és az, miért vették üldözőbe őket a lidércharcosok. Sejtették, hogy valami olyasmiről lehet szó, ami nagyban befolyásolta világuk sorsát. Nem lettek volna itt, ha nem lett volna fontos az, amit Momorónak akartak elmondani. A csapat útnak indult és lépteiket a beszélő állatok kísérték. 

       Soma és Tran roppant izgalmasnak tartották, hogy az állatok isteneivel utazhattak együtt. Miután rájöttek arra, hogy nem akarják bántani őket, megnyugodtak, és érdekelni kezdte őket, hogy hol is élnek valójában. Ahogy egyre beljebb haladtak a beszélő állatok birodalmában, látták, milyen szép helyen éltek ezek az állatok. A csodálatos táj egészen lenyűgözte a fiatal habókat. Még soha sem láttak ilyen szépséges és egészséges vidéket, mely maga volt az élet. Minden, ami termett rajta gyönyörű és egészséges volt. Ezt a helyet semmilyen gonoszság nem fertőzte meg, és amíg ezek a lények őrizték ezt a vidéket, addig ez így is marad. 

       A sziklákból fényes csillogású víz tört elő, amely végig folyt a völgyön, és élettel töltötte meg az ott növő növényeket és fákat. A virágok illatoztak és körülöttük hatalmas méhek és dongók szorgoskodtak: a virágok nektárját gyűjtögették, miközben vidám dalokat énekeltek. Soma és Tran megdöbbentek ezen. Nem hitték volna, hogy a méhek is képesek ember nyelven beszélni, de hát most a beszélő állatok birodalmában voltak, így jobb, ha nem lepődnek meg az ilyesmin. Itt még a legegyszerűbb élőlény is tudott beszélni, nemcsak az állatok.

Folytatjuk.

***********************************

 10. MEGJELENT... 

 

MEGJELENT NAGY VENDEL : 20.-ik E.- KÖNYVE. A MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁRBAN, KARÁCSONYI  AJÁNDÉKKÉNT OLVASÓIMNAK.

JUBILEUMI KÖTET, KARÁCSONYI AJÁNDÉK AZ OLVASÓNAK

NAGY VENDEL Ködszivárvány : Legújabb verseim gyűjteménye és a maradék  

https://mek.oszk.hu/19900/19979

NAGY VENDEL - MAGÁNZÓ

NYIBA, KÖLTŐK IMÁI DÍJAS 2017.

ARANY BOT KÜLÖNDÍJAS 2018.

nagy.vendi54@gmail.com

LÁTÁSSÉRÜLTEK EZEN A LINKEN OLVASHATJÁK.

https://mek.oszk.hu/19900/19979/19979.htm

2019.  december 22.

***********************************

 11. ÉLETRAJZI KISREGÉNY 

ÁBRAHÁMNÉ ÁGNES:  LÉLEKVESZTŐ (kisregény)

I. FEJEZET: RÖGÖS UTAK 

1. RÉSZ: ÚTTALAN ÚT

 Sokak biztatására úgy éreztem, viszontagságos életemet megírom, Gyepes Judit néven, s álnevekkel, ál-helységnevekkel, de ennek már nincs jelentősége. Nagy regényt akartam írni, de fogytán az erőm...

Célom, hogy megmutassam, a poklok legmélyéről is fel lehet jönni. Hiszem, hogy a szeretet ereje felemel a gödörből, amikor már te is tudsz segíteni, s mászni próbálsz

kifelé! Ez a regény azoknak szól, akik adnak még egy esélyt a boldogságnak. Ám addig hosszú, nehéz utakat kell megjárni, elviselni szörnyűségeket, túlélni a halált is.

Reményem, hogy sikerül elbeszélnem könyvemet, szeretettel mindazoknak, akik velem tartanak ezen a szenvedéssel, megaláztatással, kilátástalansággal, könnyekkel

teli úton a végső megnyugvásig, sok fellángoló reményen és buktatókon keresztül.

Előre is köszönöm velem tartó olvasóimnak a kitartást.

Ábrahámné Ágnes

Koraszülöttként, nagyon betegesen jöttem világra, éppen-hogy csak életben maradtam. Voltam torokgyíkban, szamárköhögésben, himlőkben, rengeteg tüdőgyulladásban és sok-sok fülfelszúráson estem át. Anyám odaadott csecsemőként nagymamámnak, hogy vigyen le Csabára az „ellenforradalom” elől, mert apám ávós tiszt volt. Öt kiló voltam, és öt hónapos. Mesélték, hogy féltett engem talán anyám alkoholista apámtól, aki elette előlem a bébipapit is, az ő apja pedig fejre-ejtett, s nálunk lakott még apám TBC- s nővére is. Talán valóban szeretett a maga módján anyám.

Vagy csak azért születtem, hogy otthagyhassa a soproni egyetemet, ahol titokban bukásra állt, pedig a tíz testvér közül csak őt tudták taníttatni. A terhességgel kicsikart esküvő jól jött. 1956.-ban láttam meg a napvilágot. De mi-végre?

Három éves korom körül már vannak emlékeim. Rettegtem az ószeres, a jeges ordítozásától, hiszen azt mondták, ha rossz leszek, elvisz. Féltem a rossz emberektől, mert azt mondták, félni kell. A száradni felakasztott ruháktól az ajtóra, este a sötétben nagyon féltem, embernek hittem, árnyékuk borzasztó volt. Iszonyodtam az ágy alól majd kibújó rossz embertől, a csótánytól, hogy belém mászik. Tata csaknem mindig betegen feküdt jajgatva, idegzsábája volt, amikor jól volt, kivitt a határba, mert lovas finánc volt. Rengeteg élmény volt,

pipacsot és búzavirágot szedtem, ültem tata nyakában is. Egyszer találtam egy birkafejet, és haza akartam vinni. Máskor fenékbe döfött egy kecske, átestem a kerítésen. Másszor pedig megkergetett egy dühös gúnár. Attól is viszolyogtam, hogy a potyogtatós WC.-ből kimásznak rám a nyűvek, kukacok. Mamikával meg eső után gombászni mentünk az erdőbe. Tapostuk a sarat, cuppogó, zöld füvet, lila lóherék és sárga pitypangok vettek körül bennünket úttalan utakon, néhány kutyatej már fehér csillagos gömböcskét viselt, ha óvatosan téptem ki, elfújhattam. Szárából fűztünk láncot, és a szarkalábakon ha minden kis szívecskét óvatosan lejjebb húztál, csörgött, ha megráztad. A kutyatejtől fehér-nedves keserű lett a kezed. Keserű lett a szájam is, ha rettegve arra gondoltam, hogy én is úttalan út mezsgyéjén járok, ha meghal mamikám, mi lesz velem?…A pipacsot megnyálaztam, és számra ragasztottam. Egy nap katicabogarat gyűjtöttem gyufaskatulyába, este az ágyban nézegetni akartam, kimásztak, és alvás közben sokat belenyomtam az ágyneműbe, új párnacihát kellett felhúzni, dunnahajat, lepedőt, nagyon összeszidtak érte! Húsvét előtt tehénlepényt szedtünk, mert nagytakarításkor azzal kentük fel a konyha földjét gyönyörű szürke simára, ezt aztán lehetett sikálni is.

-Kisjányom, ne kóricálj itt össze-vissza, mert meglásd, beleesel a szép nedves padlóba, öltöztethetlek át, megütöd magad, és kezdhetjük újra a mázolást!

-Nem esek én el, vigyázok!

Persze, hogy elestem, és nekem kellett ügyesen, puszta kézzel újra kenni. A gyönyörű mama-varrta új ruhácskám csupa kosz lett, másikat kellett felvenni, ezt kimosni gyorsan szegény mamikának.

A szobában kicseréltük a szalmát a szalmazsákokban, hogy friss ágyban aludjunk. Én mama és tata mellett aludtam egy ágyban, mert még ott lakott Kati nagynéném, aki nagybeteg volt, hatalmas szívműtéten és több agyi embólián esett át. Mátyás nagybátyám, aki inasiskolába járt, hogy lakatos lehessen, és mindig egy tankönyvvel a kezében le-s föl sétált a szobában, és a lámpa alatt lehúzta a fejét. Velünk élt még Marika nagynéném, aki tizenhat éves volt, három műszakban dolgozott a szövőgyárban, és terhes lett valakitől.

-Édes jányom- szólt hozzá mamukám:- amikor megjött az első piros betűs ünneped, Klári nővéred adott felkötőket, és elmondott mindent, igaz?

- Igen, mama.

- Azt is megmondtuk ezerszer, vigyázzál a férfiakkal, így van?!

- Igen, mama.

- Mariskám, ha mán megestél, aranyom, mé nem mégy férjhőn az apjához?

- Nem szeretem mán, mama.

- A Sadri elvesz majd akkó?

- Igen, mama.

- Na, addig itten lakhatol, senki se bánt, de kell a fizetésed. Majd én varrok néked ruhát

- Igen, mama- és mind a ketten sírva megölelték egymást, azután megtörülték arcukat a kötőjük aljába, és dolgoztak tovább.

Ma is emlékszem a dunna szagára, a kandliból kitöltött tej illatára a csuporban, a szövött rongyszőnyegek csíkjaira, Pannika nénire, aki Panni robogón járt ki oltást adni nekem hason fekve az ágyon. Nem bírtam enni, mama óránként, kanalanként etetett lisztlevessel. Emlékszem, ahogy tatukám reggelente pödörte nikotintól sárga bajuszát, ilyenkor nem volt szabad hozzászólni. Ahogyan koppasztottuk a tyúkot az udvaron forró vízben, amitől én rettegtem, és a szagát sem szerettem. Hogyan eresztettük ki vérét egy tányérba, ahogy mamukám lábai közé szorította a tyúk hátrafeszített testét. Emlékszem a hagymás vér sülő illatára és finom ízére. Mama megtanított levestésztát gyúrni, a gyúródeszkát beliszteztük, ráöntöttük közepére kúposan a lisztet, közepébe mélyedést nyomtunk, és beleütöttük a tojásokat. Nagyon gondosan gyönyörű két félgömböt gyúrtunk belőle, beliszteztük, és konyharuhával letakartuk kicsit pihenni. Azután az elsőt elkezdtük vékonyra nyújtani a nyújtófával, finoman, el ne szakadjon, ki ne lukadjon. Ha mégis megszakadt, befoltoztuk. A nagy karika tészta utána pihent az abrosszal letakart Zinger varrógépen. Mikor a második karika meglett, az elsőt újból rátekertük a nyújtófára, s kettévágtuk, majd elkezdtük hajszálvékonyra szeletelni. Ezt csak bekötött fejjel és fehér kötényben szabad volt csinálni. Nehéz volt ám, de jó! Gyakran sütöttünk lekváros papucsot is, töpörtős pogácsa tésztájából kockákat kell vágni, és közepére az a kemény szilvalekvár, amit mamu nyáron eltett agyagedényben a hűvös spájzba. A tésztakocka két sarkát ráhajtani, s már sülhet is! Mama is már akkor is nagyon beteg volt, cukorbaj, ízületi gyulladás begörbült, göbös ujjakkal, néha megcsapkodta-dörzsölte vizes csalánnal, hogy ne fájjon annyira.

Karácsonykor elővettük a féltve őrzött díszeket, a picuri gömböket és a piros pöttyös-kalapos gombákat. Na és a fenyőillat!! Biztosan elragadott a fantáziám, mert határozottan emlékezem, hogy láttam a Jézuskát, aki egy fiatal néni volt barna fejkendőben, és összeszidtak, hogy ne hazudjak.

- Judit, ha hazudsz, megver az Istenke, de ezt nem szabad apádéknak elmondani, mert elvesznek tőlünk!

- Hol van a Jézuska?

- Mindenütt. Ő lélek, és mindent tud, mindent lát.

- És hogy ver meg?

- Lásd, most is elesté, csupa seb a lábad.- Okítgatott mamikám…egy napon Mariska halkan nyögdécselve, két kézzel fogva nagy, kerek hasát, elindult szenvedő arccal mamikával a kórházba. Nagy- sokára jött haza mama, mondta, Öcsike megszületett, nemsoká hazahozzák, és akkor hat hétig Mariska lesz velünk, mert mamának be kell járni a TSZCS-be normába dolgozni, zárszámadáskor legyen munkaegység, mert kell a pénz. Később, mikor már meg voltam magam is, anyámék felvittek hozzájuk vissza.

Ezalatt mama konyhalányként keresett pénzt.

De mindig beteg voltam, hát mamukámék eladták a házat, és felköltöztek Debrecenbe, hozzánk, hogy rám vigyázzanak. Tatukám vitt mindig a városkertbe sétálni, s egyszer nagy vihar jött. Dörgött az ég, villámlott, rettenetesen féltem, hogy belém csap. Szakadt az eső, sötét lett, csurom egy víz lettem. Az úton letört faágak hevertek. Bementünk a zöld WC-be, és a WC-s nénivel beszélgettünk, megtanított, hogy kézmosás után minden egyes ujjamat külön alaposan meg kell törölni. Tatukámnak megszúrta egy rozsdás esernyőnyél a lábát, egyre rosszabbodott, mígnem levágták combközépnél a lába szárát.

Én akkor csak azt tudtam, hogy nincs több séta, de a mesék megmaradtak, csak most én ültem az ő ágya szélén. Fából kis állatokat is faragott nekem. Amíg kórházban volt nagyon rossz volt, a nagybeteg Kati nagynéném vigyázott rám, amíg mamukám takarítónőként dolgozott, és én csak sírtam és sírtam egész nap, ő bezárt sötét pincébe, féltem tőle nagyon. Ha elvitt mama munkahelyére,- nem tudtam, hogy nem szabad- a zárakon a pecsétet gyurmának nézvén, összenyomorgattam, nagy baja lett belőle mamukámnak. Hazafelé sírtam a hídon, mert éreztem, hogy le fog szakadni alattam, sírtam a fehér ajtóknál, mert azt hittem orvosi szoba, a fehér ruhás nőknél, mert azt hittem, orvos, és mindig kikaptam Katitól. Apámtól is rettegtem, részegen szörnyű volt. Józanul is olyan iszonyú szemekkel nézett rám ő is, és nagynéném is, hogy nem mertem rájuk nézni. Anyám is sokszor nagyon megkínzott, mert nehezen tanultam meg nevünk, címünket, telefonszámot, és egyszer későn jöttek értem, s bölcsődebusz körözött velem a dadussal késő estig, utána éjfélig ismételgetnem kellett az adatainkat. Anyám a fürdőszobából kiabált ki, és ha rosszul mondtam, hozzám vágott valamit.

Az asztal alatt szerettem elbújni. Egyszer Kati vitt sétálni, és találkozott egy bácsival, akinek

otthonról vitt ételt, bevittek a moziba, és annyira féltem a borzasztó gyilkosságos filmtől, hogy befogtam a szemeimet, a bácsi meg úgy puszilt meg, hogy nyelvét a szájamba dugta.

Egy nap Kati bevette az összes gyógyszerét. Jöttek a mentők, ő úgy feküdt az ágyán, hogy kezei lelógtak a földig, sírt, és kimosták a gyomrát egy hatalmas gumicsővel. Iszonyatos volt! Megint nagybeteg lettem, és mama levitt vissza Csabára, egyik gyerekéhez, de a vonaton végig sírva sikoltoztam nagy lázasan, hogy „ugye apu nem jön utánunk, ugye nem?!! mindenki haragudott rám, hisztisnek mondtak, hogy jól el kéne verni, hol azért sírtam, oltsák el a lámpát, fáj a szemem is, hol azért, gyújtsák meg, félek a sötétben, és egy bácsi megfojtott egy nénit, láttam!!

Szörnyű belegondolni, milyen lehetett az az érzés anyám kilenc testvérének, hogy én vagyok a kedvenc unoka, miattam költöztek mamáék hozzánk, de ha baj van, ők segítenek.

Anyáméknak le kellett költözniük Szőregre, mert apámat az alkohol miatt oda helyezték a TSZ-be főkönyvelőnek. Sajnos engem is levittek magukkal, pedig betegre sírtam magamat.

Szőregen először albérletben laktunk egy idős házaspárnál, én nagycsoportos óvodás voltam.

Egyszer nagyon beteg lettem, belém kényszerítették a szalonnát, és éjjel összehánytam az ágyat, amiben hárman aludtunk apámmal, anyámmal. Reggel nem hitték el hogy nem kakáltam be. Nagyon kikaptam, és büntetésből kidobták azt a húsvéti tojást, amit nagymamám nekem festett világoskékre, és volt rajta egy kis ház. Borzasztó volt. Később egy udvar közepén álló omladozó, gerendákkal kitámasztott szoba-konyhában éltünk. Én kétszer jártam a nagycsoportot, mert év-vesztes voltam. Az óvodában is nagyon rossz volt, és az óvodába-járás is, mert időre haza kellett érnem, gyakran eltévedtem, és kérdezgetni kellett az embereket, hány óra van, és hol vagyok. Az első osztályban mindig szidott a tanítónő, mert hosszú hajammal levertem a mögöttem ülő ceruzáit a padról. Egyedül nem tudtam befonni, ezért anyám fejemre rakott egy fazekat, és körbe vágta a hajamat. Iszonyú volt, de a legrosszabb az volt, hogy az ünnepségen verset kellett szavalnom, és anyám a forró nyárban matrózkabátban küldött el, elájultam, és a tanítónő levette rólam, egy szál kombinében kellett elmondanom a verset. Egyszer anyám sebtében felöltöztetett, kézen fogva elrohantunk a TSZ-irodába, és két napig ott voltunk bezárkózva, a szeneskannába pisiltünk, ott volt az elnök, apám, és a feleségek, gyerekek. Kint az egész falu vasvillával, kaszával, mert nem kaptak pénzt.

Az első osztály elejét két iskolában kezdtem, mert a régi megszűnt, újat építettek, de félévkor visszaköltöztünk Debrecenbe, s így sok viszontagság után a harmadik iskolában fejeztem be az első osztályt.

A költözködés napján is nagyon beteg voltam, az új lakás házmestere megengedte, hogy náluk feküdjek, aludjak, felutazni meg két férfi között a teherautón utaztam. Ettek, nekem nem készített anyám, hát nekem is adtak. Alig voltam túl egy kórházban töltött kanyaró,(anyám nem látogatott, és nem is jött csak két nap késéssel értem, már úgy nézett ki, visznek állami gondozásba, a vonaton meg aludt, s nagyon féltem, hogy túlmegyünk…) már középfül és tüdőgyulladásom volt, és elő voltam jegyezve ÉBREN mandulaműtétre. Boldogság volt, hogy nagymamámék is abban a lakásban laktak, két nagy szoba nekik,( én is velük lakhattam) és két nagy szoba erkéllyel anyáméknak, cselédszoba, spájz, konyha, előszoba, fürdőszoba, WC, hosszú gang, telefon. Apám párt fejes, ávó-s, munkásőr volt… még kettő pincénk is volt, és óvóhely a pincében. Egy este az apám rettenetes részegen jött haza, nekem tüdőgyulladásom volt, és köhögtem nagyon.

-Ki az ágyból, egyáltalán, mit keresel itthon, mért nem vagy kórházban?!-

-Én csak…-

-Ide leülsz – mutatott a kirántott székre.

-Ha köhögni mersz, lelőlek!- és rám fogta két kézzel munkásőrpisztolyát.

Rettegve, fulladozva, zokogva vártam, mi lesz….Anyám sírva, szótlanul állt. Arra nem emlékszem, hogy leájultam a földre.

Az iskolában reggel megkérdezték, ki kér kiflit.

Én nem tudtam, hogy negyven fillér, kértem. Szerettem az egyik kiflit úgy enni, hogy óvatosan lefejtettem a külsejét, és előbb megettem a héját, azután a belsejét. Év végén azután nem adták ide a bizonyítványt, mert tartozásom volt. Sírtam, nem mertem otthon elmondani. Összevissza hazudoztam, de csak kiderült az igazság, és jól kikaptam. Egyszer meg megtetszett hogy láttam leírva, Néhai Nagy Pál, és az iskolában is volt több gyereknek három neve, hát minden füzetemre, könyvemre ráírtam: Néhai Gyepes Judit. Mikor meglátták, sírva-nevettek, és elmagyarázták, nem úgy van az, de pénz kellett új vignettákra. Évközben megvolt a szörnyű mandulaműtét is, és mégis 4.5-re végeztem. Nagyon-nagyon fájt az operáció, előbb becsaptak, hogy nézzem meg, csak bespriccelnek a számba orvosságot a tűvel, hogy ne fájjon a műtét, azután várnak amíg elzsibbad a torkom, és csak akkor kezdik el a mandulámat kivenni. Mégis nagyon megszúrták a torkomat sok helyen, és mégis nagyon fájt minden, sírtam nagyon, ne hisztizzek, azt mondták. Kedvenc játékom az volt, hogy nyomtatott betűkkel kimásoltam a meséket a mesekönyvemből, és álmodoztam, egyszer én is írok mesekönyvet. Felolvasni is nagyon szerettem. Egyszer nagyon rossz voltam, hisztiztem, hogy reszelt kekszet kérek reszelt almával, és nem csinálom meg magamnak, és szegény mamám sírt, elmondta anyámnak, és akkor eltiltottak tőlük, egy idegen családhoz kellett járnom ebédelni, és hazaküldtek amikor már anyámék otthon voltak, borzasztó volt. Titokban találkoztam mamával, adott enni, és kávészemeket kellett elrágnom, hogy ne érezzék meg a leheletemen a kolbászt. Adott pénzt, de anyám megtalálta, és be kellett dobnom a levélládán. Vendégségek voltak este, és ha túl sok kekszet ettem, kikaptam, már azt sem tudtam, mit szabad, és mit nem. Másnap a sok edényt el kellett mosogatnom hideg vízben, mosogatószer nélkül.

Volt, hogy mama megsajnált, és titokban kiadogattam a szennyes edényt, meg a szennyes tornaruhámat, és kimosta helyettem, és visszaadta a kis-ablakon. Egyszer a tornaruha mosóvizébe kölnit öntöttem, mert a dorkó szaga benne maradt, észrevették, és százszor le kellett írnom, hogy többé nem leszek rossz. Németóra helyett néha beszöktem mamukáékhoz. Rájöttek, hogy az a család templomba visz, és ezért újra megengedték, hogy mamáéknál lakhassak. Végtelenül örültem! Nagyon-nagyon jó akartam lenni! Mindent jól csinálni, hogy

Soha többé ne válasszanak el…Ne legyen több sikoly! Ne kelljen többé úttalan utak rögös emelkedőit taposnom lukas cipőmben, köröznöm csak céltalan, minél később érjek haza.

Haza? Hát mi volt nekem az otthon?

Kati nagynéném egyszer ki akart ugrani az ablakon, ezt elmondani is lehetetlen…

Nem tudtam folytatni az emlékezést a borzalomtól. Ahogy ott lógott két lába fennakadva az ablakpárkányon, teste kívül, és én lebénulva álltam, mamát hívtam azután , amikor végre meg tudtam szólalni úgy, hogy hang is jöjjön ki a torkomon. Tata odamankózott, mami is, én is, és húztuk vissza, húztuk és húztuk, mígnem bent volt már egészen. Sírtunk csak mindnyájan…

Kati lehülyézte édesapját, ő pedig meg akarta ütni a mankóval.

Megpróbáltam visszaemlékezni szép dolgokra, PL: amikor hanyatt feküdtem régi pici házunk kis kertjében a fűben, s a frissen leszakított illatos paradicsomba haraptam, csorgott leve az arcomon. Egyszer kékítőt tettem a töltőtollamba, egyszer meg haj-hamvasítót, hogy szépen írjon.(Nagymamámnak gyönyörű hófehér haja volt, arra kellet egy-egy pici hamvasító néhanapján.) A Nap belesütött szemeimbe, szikrázó színes képeket láttam, mint a kaleidoszkópban, ami máig kedvenc játékom gyermekeknek. Ahogyan sétáltunk mamu testvéréhez mamukával a” Körözs alatt”, szomorúfűzek hajtották ránk fejüket, levelükkel simogattak. A pici vályogház kemencéje és az almárium,

rajta illatos birsalmák sorakoztak. Élt még mamikám kilencven éves anyukája, és én hittem, mama száz évig fog élni, és én-nálam fog lakni, férjemmel mindenben kiszolgáljuk, és ő csak pihen, és sétálni visszük erdőbe, és mindent megkap, amit csak kíván. Az unokáimnak pedig ugyanolyan jó nagymamájuk lesz, mint ő, és gyermekeimnek nagyon jó édesanyja leszek.

A fal felé fordulva heverőmön fekve csillogó „aranyakat” kapartam ki a falból, a beázás foltjaiban állatokat láttam. Elterveztem, milyen ruhákat adok gyerekeimre, ha az Északi - sarkon dolgozunk, a trikótól a bundáig, sorra vettem minden ruhadarabot, még színüket is elképzeltem, mintájukat, anyagukat, mindent.

Tatukámmal néha lementünk a templom előtti térre, s ott lestük, vagy az erkélyen, hogy apu részegen dülöngél haza, lámpavasakba kapaszkodva, ki-kiesve az úttestre, s egy este megint szörnyűség történt: apu ordítva betörte a vitrinablakot, üvegcseréppel felvágta anyu és az én csuklómon az eret, az ablakon kiabáltunk ki segítségért, rendőrért, mentőért, elvitték aput, de hamar visszaengedték. Még aznap éjjel leíratta anyuval, hogy hajnal háromkor lelövi tatát, mamát, Katit, anyut, engem, és önmagát. Elaludt, s mi óvatosan átszöktünk a munkásőrségre segítséget kérni, befogadtak, de reggel visszaküldtek, csak a pisztolyt vették el. Apu rálépett tatu egyetlen lábára, ágyban nyögött szegény, s nekem kellett vigyázni rá.

- Tata, ne halj meg, ugye nem halsz meg- sírva hajtogattam, rettenetesen féltem.

- De meghalok, kisonokám, nem akarom már ezt…

- Mi lesz velem, én szeretlek, tatukám!

Úgy hittem, én egy szörnyszülött vagyok, mert esténként elképzeltem, hogy egyszer apám és anyám utaznak együtt vonaton, a vonat kisiklik, ők meghalnak, én intézetbe kerülök, és ott jó leszek, és mindenki nagyon szeretni fog, és a tanítónéni örökbe fogad, és jobban fog szeretni, mint a saját lányait, mert én jobb leszek, és minden munkát elvégzek rendesen…

Nehéz a múltidézés. Mondták sokan, ne írd azt a naplót, Judit, belebetegszel! Viszont én úgy érzem, ha meg tudom írni, el tudom fogadni, akkor túljutok a nehezén, előre szeretnék menni, s óriási kövek állják utamat, nem látok mögéjük, megtorpanok, átmászni nagyon nehéz lenne, de ha kis darabokat hasítok le belőlük, elhordom őket, nyitott utam lesz jelenhez, s kissé később: jövőhöz is! Bár öreg, beteg vagyok, tanulok, írok, az élethez kell többek között ez is.

 Visszatérek gyermekkoromhoz.

Nemsokára ismét költöznünk kellett. Az új lakások egymás mellett voltak, mamáékkal mi az egyszobásba, anyámék ketten a kétszobásba. Általában egy héten egyszer jött anyám látogatni, leszidni mindenért. Nagyon féltem szüleimtől, és attól, hogy ha rossz leszek, át kell költöznöm hozzájuk, hiszen nagyon kevés volt mamáék pénze. Ezért cipekedtem boltból, piacról, ahol már alkudni is megtanultam. Mostam is, a teknőbe a ruhákon a mosófazékban felforralt víz gőzölgött, leöntve barna káliszappannal, lúggal, és legvégül az öblítővízbe a fehér ruhákat kékítővel tettük hófehérré. Nem szerettem mosószappanra cserélni a gyűjtögetett avas zsírt, féltem attól a bácsitól ott lent a büdös, zsíros pincében a félhomályban. Mosó-szappannal mostunk hajat és lábat, szódabikarbónával fogat, és ecetes vízzel öblítettük le hajunkat hajmosás után, hogy fényes selymes legyen és kimenjen belőle minden szappan.

Hajat mosni mama segített, és egyszer ő azt mondta, hajtsam előre a fejemet, de én hátravetettem, és belefolyt nyitott számba a feloldott szappan, szegény mamukám úgy megijedt, hogy megehettem ott a kádban az egész tepsi épp kihűlt túrós lepényt. Több agyi embólián átesett Kati nagynénémet megerőszakolták, és nem szólt, egy kisleányt és egy kisfiút szült, a kisleány meghalt. Ettől kezdve még több munkám lett, babapelenkázás, öltöztetés, fürdetés, orvoshoz vinni, nehéz volt nagyon. Azt hittem, most már mama őt szereti jobban. Tatával lejártunk a sarki padra, és ő gyakran odaszalajtott emberekhez, kérdezzem meg, nem bajai véletlenül? Így tett szert beszélgetőtársra. Sohasem zártuk az ajtót, így esett meg az a történet, hogy a fölöttünk lakó véletlenül benyitott, és tata éppen a bejárat előtt nyomott el mankóval egy szúnyogot a mennyezeten, szegény ember meg azt hitte, le akarja ütni, és úgy elkezdett ordítva rohanni fel a lépcsőn, hogy a két kanna szén csak úgy dőlt kifelé kannáiból. Hiába volt mamámnak a sok szép szava, tata csak gyártotta a mennyezeten a véres szúnyogtetemeket. Szipka szurkálót meg a söprűből kellett kihúzni, ez volt az én feladatom.

Amikor anyám megint egy büntetésből eltiltott mamukáéktól, náluk kellett laknom. Szörnyű volt! Át akartam mászni az erkélyen, vagy kibontani a falat a cserépkályha mögött, a kis-ablakon pedig ki is másztam. Egy gumibaba lófarkával kopogtam át a falon, meglátszott a helye, ezért is nagyon kikaptam. Egyszer egy ismerősével anyámnak boltba kellett mennem, jött szembe mamikám, és én ijedtemben lehülyéztem. Soha nem bocsájtom meg magamnak! Ez borzasztó!! Féltem nagyon a sötét kukatárolóban, ezért, az első emeleti pihenő aljában kiöntöttem a szemetet a földre. Anyám ehetetlen ételeit pedig kiöntöttem az ablakon.

Csavarogni kezdtem egy lánnyal, és azt hittem, ha kabátot cserélünk, nem ismer meg senki.

Elkaptak, és megint büntetésből százszor leírni, hogy jó leszek…

- Judit, te vagy a legrosszabb lány a világon! Mit csináljak veled? Kövér disznó vagy, mulya, semmirevaló, az életben soha nem leszel jó semmire, mint az apád, csaló, hazug, gyilkos leszel, kígyót melengettem a keblemen! Lusta dög vagy, soha nem lesz férjed, soha ne verjen meg az Isten egy gyerekkel!

Rettenetes átok volt ez. Soha nem hevertem ki! Melyik keblén melengetett ő? Mikor? Én soha nem hívhattam fel barátnőt, engem sem engedtek fel játszani valakihez, nem volt szabad az utcán beszélgetni senkivel. De mamáékhoz végül visszaengedtek, előtte még ajtókat kellett lemosni, és játékom egy kaucsukbaba volt, és könyvek. Egyszer apám a kedves könyvem kemény hátlapjából kivágott karikákat a villanykapcsolók köré, pedig én nagyon vigyáztam a könyveimre, kincseimre.

Ha előbb port töröltem, s utána söprögettem, az volt a baj, de ha fordított sorrendben csináltam, az volt a baj.

Szegény beteg Kati nagynéném is egyszer könyveimet a szennyes-vizes vödörbe dobta, pokoli volt az az érzés.

Nyolc éves voltam, amikor apámék elváltak, és apám Kecskemétre költözött. Anyám elcserélte kisebbre a lakást jó távol a mamáéktól, ez jó volt! Néha mama rám parancsolt, látogassam meg anyámat, és volt, hogy be sem engedett, a kis-ablakon át szidott, hogy hogyan nézek ki, stb. és hazaküldött, hogy dolga van. Elcsábította egy házaspár férj tagját, és hiába írtak neki a nagylányai esedező levelet, hogy engedje vissza apukájukat, ő még azt sem hagyta, hogy meglátogassák egymást. Abbahagytam a csavargást, otthon dolgoztam és tanultam, tatával sakkoztunk, kártyáztunk. Mindig tata nyert, de csalt is, és én mindig elhittem. Ha esetleg mégis nyertem, százszor utánaszámolt, magyarázott, káromkodott, azután fütyülve játszott tovább. Leengedtek az udvarra, elébe jártam mamának a gyárhoz, hazafelé cipeltem amit vettünk, tatával jártunk a ház melletti padra. Éles fehér törmelékkővel volt felszórva a fű melletti kicsike tér a paddal, ha elestem az elkuncsorgott mankókkal féllábon ugrándozva, bizony nagyon komoly sebeket kaptam. Egyszer mama diannával leöntötte, elájultam.

Nagyon vágytam egy gumiból készült kicsike néger babára, hosszú fekete hajjal, hogy fésülgethessem, nagy fogadkozásokra mama megvette. Volt hát egy kicsi nyugalmasabb időszak, hogy tanulgassam: mi a jó és a rossz, a fekete és a fehér.

       ------- 

II. Fejezet. FEKETE ÉS FEHÉR   

Mamukám egyszer fekvőbeteg lett. Na, megállt az élet. Mi lesz most velünk, ha nem segít senki? Mert, hogy anyám nem segít, az biztos. Szegény kis mama tüdőgyulladást kapott, magas lázzal, és anyám persze nem segített.

Ahhoz, hogy egy kislány, egy csecsemő, egy féllábú idős ember, egy beteg asszony, és egy nagybeteg valahogy meglegyen, Csabára kellett levelet írni haza, ki tudna feljönni segíteni.

Mariska nagynéném jött, lelkesen. Igen ám! De két hetes csecsemővel, s hat éves kisfiával együtt. Ugyan, hová is tette volna? De jó lelkével nem nézhette a mi kínlódásunkat. Így aztán jött a két kolonccal. Sajnos csecsemőjét Kati nagynéném leejtette a padlóra, két hétig feküdt a pici a klinikán. Megrázó esemény volt, bár kislányként felfogni ezt igazán nem tudtam. Mi Öcsivel néha nagyon jót játszottunk, de a pici lakásban mindig idegesítően útban voltunk. S én, a világtól való félelmeim miatt nem voltam egy könnyű eset. Így visszagondolva bizony sok kemény percet szerezhettem a családnak a folytonos nyafogásaimmal. De moziba elengedtek, a Csipkerózsikára. Óriási élmény volt! Voltunk a vidámparkban is. De az valahogy nem érdekelt engem. Nem teljesen fogtuk fel az otthoni helyzet súlyosságát, akkoriban még bele is lehetett könnyen halni kétoldali tenyérnyi tüdőgyulladásba, és mellhártya is. A csöppség is lehetett volna örökre agy-sérült. De aztán mamukám felépült, a kisbaba meggyógyult, tata leutazott Csabára nyaralni testvéréhez, nyugodtabb lett kicsit az élet. Kati is sokat volt kórházban. Miután a másodikat kijártam, anyám rögeszméje lett, hogy télen-nyáron szakszervezeti gyerek üdülőbe

küldjön üdülni két-két hétre. Nekem nagy bűnöm volt, hogy nem örültem, sőt, féltem nagyon. De ugyan, mitől is nem féltem én akkoriban?

De nem volt mese, mennem kellett. Én is azt mondtam, amit mamikám szokott, amikor nagyon el van keseredve: „ mennék én inkább lé a fődrű, ki a világbú…”

Az első hely, ahol üdültem, szülinapomat, karácsonyt, szilvesztert is magába foglalta. Hatalmas hó, hózivatarok. Nagy hideg, és én nem mertem szánkózni sem. Se jégen csúszkálni, semmit, rendes meleg ruhám nem volt, jó magas hócsizmám se. Vacogva dideregtem, és ámultam a csodás tájon. Szidtak félelmeimért, kinevettek, hogy a hógolyótól is rettegek, de jobb volt álldogálni toporogva, és csodálni a havas fenyőket, melyek időről időre leráztak magukról egy adag havat, hogy férjen az újabb adag a helyükre. Az óriási hegyek fehér csúcsa nézett rám mindenünnen, ahogy forogtam önmagam körül. Fák, fehér bokrok néztek rám kikukkantva hófehér bundájuk alól. Csikorgott lábaim alatt a hótakaró. Jégcsapok csillogtak és könnyeztek a déli napsütésben a fenyők ki-kibukkanó zöldjéről függve, bizony foga volt a napnak. Szinte látom magam, az elhízott, ügyetlen, örökké rettegő kislányt. (Mamikám azt mondta mindig: „Az a tiéd, amit megeszel, majd ha beteg leszel, lesz mibű léadni, né törődjél te séhová” ) Nagyon vártam naponta a levelet, mi van otthon mamáékkal, ki segít? Hiányzott reggel a cikóriakávés tejbe aprított száraz kenyér, délelőtt a pirított cukor tea. Kenyérhéjat aprítottunk bele, hogy barnább legyen, kesernyésen édes. Délután forró zsírban megmártott kenyeret ettünk vöröshagymával, este meg zsíros kenyeret fokhagymával. Hát emiatt a szegénység-szülte ételek miatt híztam én el jó kövérré, százhetvenkét centihez hetvenöt kiló…

Itt az üdülőben azt sem tudtam sokszor, mit tettek elém, s hogyan kell megenni. A vasárnapi kakaóhoz tejszínhabot adtak külön kis tányéron, és azt hittem én tudatlan, hogy vaj, rákentem a kalácsra. Mindenki fetrengve röhögött rajtam. Vacsorára spenót volt első este, s a mellettem fekvő lánynak nem hitték el, hogy nem bírja megenni, belé kényszerítették. Az egészet az én ágyamra hányta. Nagyon sajnáltam szegényt, és féltemben, nehogy velem is ez történjen, mindent megettem. Szegény kislány sírt akkor éjjel, de leszidtak minket, amikor vigasztaltam.

Otthonról azt írták, mamika nem bírta egyedül, tata leutazott a testvéréhez. Ott ápolták az isiászát. Csoda érdekesnek találtam, hogy bátyjának olyan baja is volt, hogy ha vérzett az orra, kórházban tudták csak elállítani.

Rettenetesen sajnáltam tatát, mert minden nap kiment a nővér oltást adni, és számomra ez borzalmas volt akkor.

Ott az üdülőben egyszer sírtam, és a pszichológusnő azt mondta, örüljek, mert családom van, ő nevelőotthonban dolgozik, és tudja, milyen borzalmas, ha egy gyereknek nincs családja. Hát ezután nagy nehezen visszafojtottam könnyeimet és panasz se hagyta el a számat.

Kötelező éneklés, rajzolás, torna, tánc, és sok- sok gúnyos kiröhögés. Nos, ezek voltak az én ünnepi ajándékaim. Micsoda félelmetes világ vett körül! Csak innen látom, ebből a távolságból, hogy nem a világ volt az oka. Kizárólag az én bezárt gyerekkorom.

Kötelező volt bugyi nélkül aludni, ezt iszonyú csapásként éltem meg. A mi családunkban nagy volt a szigor. Ilyen szégyenteljes viselkedést szinte el se tudtam addig képzelni. A közös tusolás is rémálom volt, vágytam tisztálkodni, de igyekeztem elbújni, hogy ne kelljen mások előtt meztelenkednem. Jaj, nagyon szégyenlős kislány voltam!

Mikor hazaértem, mamika a hófehér hajával, fekete, foltozott házi ruháinak egyikében, a belészúrt elmaradhatatlan ziherejsztűvel, egészen összeaszott. Hatvan évével nyolcvannak látszott. Három elemit járt, de rengeteget olvasott, mert már alig bírta a munkát.

Hoztuk a gyári könyvtárból a sok könyvet, mert én is sokat olvastam. Katin szegénykén úgy lógott a gönce, hogy rossz volt nézni, kezei nem engedelmeskedtek, de nem nagyon engedett segíteni. Tata hazajött, ő erős, magas ember volt, a lakásban is sapkát hordott kopasz fején.

Szobánkba az öt ágyon kívül csak az asztal a székekkel, egy sifonér, és a varrógép fért, nem is volt más egyebünk. Ha jött családtag, én a földön aludtam. Inkább, mint bekéretődzek anyámékhoz. Egyszer ott volt két nagybátyám, s a kemény föld miatti pityergésem miatt egyik szállodába ment aludni éjnek évadján, másikuk azt mondta, soha be ne tegyem lábamat hozzájuk. Mama szomorú volt, sírt is, és én ezt soha el nem felejtettem. Nem szóltam, nem ettem, és amikor legközelebb lementünk vonattal, én kint leültem az árokparton, úgy kellett berángatni. Már a vonaton is csak ettem egyenként a csomag mazsolát, fájlaltam derekamat a négy órás úton, és mindenáron ki akartam hajolni a nyitott ablakon. Kikönyörögtem ugyanolyan hálóinget, mint mamáé, és sajnos leejtettem a táskát, mamika csodás sötétzöld – imakönyv - alakú kulacsa eltörött, pedig ajándékpálinka volt benne, és elázott minden, a szép hálóingek is csupa bűz. Mamikám hálóingén sárga alapon voltak a piros rózsák, enyémen fehéren, és mindenáron cserélni akartam. Csodálatos –őszibarack formájú hamvas, gesztenyével töltött-süteménnyel vártak. Furcsa volt, hogy nagybátyám evés közben is ivott vizet, és azonnal evés után is.

Időközben tíz éves elmúltam, és anyám egyszer azzal jött, aludjak náluk egy este, Béla bácsi nem lesz otthon. Szomorúan mentem. Mondta anyám, üljek be egy kád vízbe, s bejön beszélgetni. Féltem, ugyan mi sül ki ebből? Hát elmagyarázta, hogy hamarosan nő leszek, mi vár havonta, hogyan kell vattát használni, naptárba írni, és ha érintkezek fiúval, akkor gyerekem lesz. Nem mertem én kérdezgetni, le voltam sújtva. Bizony három hónap múlva piros lett az alsóneműm. Kati vattájából téptem, odatettem, és imádkoztam, ne AZ legyen még, valami más betegség legyen…Sajnos AZ volt, és én ügyetlen voltam, mégis másik fehérneműm is foltos lett, hálóingem is, és engedtem rá a forró vizet, de nem jött ki, akkoriban a vastag pamut rózsaszín bugyikat nehéz volt mosni, vízhólyagos lett kezem, majd kifakadt, égett, vérzett. Mit tudhattam én, hogy hideg vízbe kell áztatni… Kínomban odatettem vizesen a szennyesek közé. Mama észrevette, s ő is elmondta, vattát kell a bugyiba tenni. Annyira szégyelltem magamat, hogy ráordítottam: ”hamarabb tudtam, mint te!” Nem tudtam, baj-e, hogy nagy alvadékok is jönnek, és mellette csorog ki a sok vér.

Kati szidott, mire kell nekem az ő vattája, mondtam:” arra, amire neked „ Azt is szégyelltem, hogy mama „dicsekedett” rokonoknak fejlettségemmel. Tata megunta, hogy torna alóli felmentéseket írjon megfázás miatt, s rám kiabált:” tizenegy éves nagy szőrös picsájú, menj anyádhoz íratni, és vetetni vattát” Hát mentem, anyám meg nem adott csak egy csomagra, mondtam, hogy ez kevés nekem, és rám kiabált:” eszed te a vattát?” Az üdülőkben is piszkos lett ruhám, a szék alattam, és rengeteget kínlódtam, hogy én állhassak az utolsó sorban, ne lássák meg, ha mosok, ne kelljen közös tusolás, sokat kínlódtam emiatt, és görcsoldóról, fejfájás csillapítóról még csak nem is hallottam. A suli WC- ben is vigyáztam, ne lássák, amikor a becsomagol szemetemet a badellába dobom, ne üljek szoknyámra, ne lássák a csomagot zsebemben. Nem fürödhettem a Balatonban, nem tudtam igazán a csodás tájat sem élvezni. Volt a szavalószakkörben egy fiú barátom, és nem tudtam, a kézfogástól lehet-e gyerekem, hát így amikor késett a ciklus, nyomorgattam fájós hasamat, hogy jöjjön meg a menses.

Nagyon sokat szenvedtem már akkor is menstruációs gondok miatt. Női mivoltomat nem akartam elfogadni, ezt is büntetésnek éltem meg. A nőiség számomra annyira kegyetlen lét volt, hogy férfi szerettem volna lenni. Végtelenül nehéz erről írnom, félek, olvasóim szívesen kihagynák ezeket az oldalakat, de ez egész életemen végigkísér, és őszinte szeretnék lenni, amit naplómba akkor hevenyészve bekörmöltem, úgy érzem, nekem, Juditnak, nagyon fontos. Ma is meglévő szégyenérzetem, s akkori szégyenkezésem miatt még így is csak töredékét mondom el gondjaimnak, amivel egyedül maradtam egy szigorú családban, barátok nélkül. Egy tanár néni nagyon szeretett, elmondtam neki néhány családi dolgot, de női gondokról neki sem mertem. Egyszer két hónap kimaradás miatt anyám nőgyógyászhoz vitt, hogy terhes vagyok-e, és bejött, sőt: bent maradt a vizsgálat alatt is. Iszonyúan megalázó volt! Megkérdezésem nélkül, mintha csak egy állat lennék, egy tárgy, egy gép, átbeszéltek fejem fölött, azt tettek velem, amit akartak.

Kezdtem megérteni, mi a fekete és a fehér, : a jó, és a rossz.

Gyakran szavaltam ünnepségeken, beválasztottak színjátszó szakkörbe is. Én játszottam tizenhárom évesen Pegotti-dajkát a Copperfield Dávidban. Nagyon szerettem Dickens-t. A fiú, akit itt megszerettem, szintén ide járt. Nagyon sokat beszélgettünk versekről, színjátszásról.

Egy könyvtár felolvasó estjén mi adtuk a saját duónkat elő, nagy sikerrel. Óriási élmény volt ez nekem, kikapcsoltam a világot, mások bőrébe bújtam. Csak az a rémítő izgulás ne lett volna mindig úrrá rajtam!

Ezenközben tata egyre betegebb lett, le kellett vágni tövig a csonkját, de az már nem gyógyult be. Nem volt ideje. Tata meghalt a kórházban. Rettenetes volt! Azt kérte, Csabán temessék el, s mamám keresni kezdett a gyerekei segítségével csabai lakást, hogy járhasson a temetőbe, és segítsék a gyermekei. Engem nem vihetett magával, bele voltunk betegedve a bánatba. Anyámékhoz kellett költöznöm, sivár élet várt rám. Rideg anyám, és hallgatag párja. Ekkor már titokban jártam mostani férjemmel, gimnázium első osztályában. Nyárra hazaengedtek mamához, és meglátogatott szerelmem. Mariska nagynéném, aki gondozta mamát, elengedett egész napra azon a csodás négy napon este tizenegyig, csak azt kérte, ne ott csináljunk gyereket. Egész nap sétáltunk és beszélgettünk, mint Debrecenben is egész délután, bujkálva, sosem veszekedtünk, és soha nem fogytunk ki a szóból. Akkor ment fel a Holdra az első ember, de mama azt mondta, ez csalás, mert ezt Isten nem engedné meg. Ekkor volt az első táncdal fesztivál, de TV nem volt, s amúgy sem érdekelt minket. Mariskának ekkor már négy gyermeke volt, s Katival, Öcsikével, velem, Sadrival tízen laktunk egy szoba-konyhában, de nem törődtem a nehézségekkel, nekem nem volt kellemetlen, jó volt minden, úgy ahogyan volt.

Tudtam, hogy mindenki azt hiszi, szex is van már közöttünk , de mi három évig kitartottunk szüzességben mert azt akartuk. Amikor először együtt leszünk, ne kelljen védekezni, gyerekeket akartunk sóvárgó szeretettel. Másodikos voltam a gimiben, amikor mamikám meghalt. Vele akartam halni. Elhittem, hogy megszakadhat a szív, és én a temetésen beleesem a sírgödörbe holtan. Anyám a hajamba tett fekete szalagra gúnyos megjegyzést tett. Vége volt a világnak, ha szerelmem nem lett volna, biztosan belepusztulok. Így is annyira tönkrementem, hogy anyósom biztatott, kérjünk szaporán gyámhatósági engedélyt, s házasodjunk össze, mielőtt megbolondulok. Egy iszonyú karácsony után január ötödikén beadtuk a kérelmet sebtiben. Ezerkilencszázhetven, a nagy-árvíz idején volt első randink, azóta három év telt el. Ezen a Karácsonyon anyám akarata szerint meghívtuk Pétert, szerelmemet, hogy délután jöjjön. Engem, legnagyobb megdöbbenésemre elküldtek otthonról, és párom utólagos elmesélése szerint anyám elmondta neki, ugyanolyan büdös, lusta, hazug, kurva, gyilkos leszek, mint az apám, és ha elvesz feleségül, megy még panaszra anyámhoz.

Ezek után Szilveszterkor előbb szobafogság volt ígérve, majd az utolsó pillanatban közölték, kettesben akarnak szilveszterezni. Az utolsó percben kellet elrohanni Péter nagymamájáékhoz, ahol tradíció volt a családi ünneplés, hogy egy személlyel többen lehetünk-e? Amikor hazaértem, csak szidás fogadott, s egy másolattal írt szerződés, hogy házimunkáért kapok reggelit, amit találok, és minden ügyemet intézzek ott, ahol pénzért kitart egy kurafi, mert amilyen vagyok, úgy nem szerethet önmagamért senki. Enyém a gyerektartás, a családi pótlékért ott aludhatok, némán.

Így éltem április tizenkilencedike Húsvét szombatig, mert ekkorra kaptuk meg a gyámhatóságtól a korkedvezményes házasságkötési engedélyt. Az egész esküvőből csupán a rettegésre emlékszem, hiszen ott volt apám, anyám, anyám második férje is.

Csak úgy adták meg az engedélyt, ha van lakás, tehát apósom intézett házfelügyelői lakást, földszint, salétrom, penészbogarak, dohszag, de nekünk a PARADICSOM volt!

Sikáltam térdelve a padlót, a követ, pucoltam az ajtókat, ablakokat, berendeztük használt bútorokkal, legtöbbjét kézben cipeltük oda, hogy még a házasság előtt rendben legyen minden. Akkor már dolgoztam gyárban három műszakban, és a lakásba jártam, hogy ellássam a házfelügyelői teendőket. Rettenetes fájdalmaimra mondta anyósom, egy asszonynak mindig fáj a dereka. Anyám lakását takarítottam, azután anyósoméknak segítettem, és a leendő lakásban, ahol csak míg házmesterek vagyunk, addig lakhatunk, ott várt a rettenetes munka.

Három ház volt a körzetünk, az egyik sarokház, nagy utcafront, egy-egy emelet tető nélkül, három udvar, három függőfolyosó, mosókonyhák, udvarok, hat közös WC, kilenc darab rozsdás kuka, amiket ki kellett hordani a sarokra hasamhoz fogva cipelve, és az udvari kútnál kimosni klórmésszel, azután a kutat is kimosni, el sem tudom így egyszerre mondani, mi minden…Öreg nénik laktak ott, lenéztek engem, tizenhét éves lányt, kioktattak, de nem bántam én semmit, csak el anyámtól. Ha mindent elsöprő szerelmünk, szeretetünk egymás iránt vőlegényemmel nem lett volna, nem tudom, hogyan bírtam volna ki… Olyan boldogok voltunk, ha együtt sétálhattunk, beszélgethettünk, náluk lehettem családjával, akikről úgy éreztem, szeretnek. Néha kártyáztunk, TV-t néztünk, nagyon jó volt velük lenni. A várakozás a boldogság közeledésére nagyon csodálatos érzés volt. Már enni is tudtam, pedig ( hála az égnek) lefogytam hatvan kilóra.

Az esküvő után a taxi csupán a sarokig tudott a sártól bejönni, onnan este nyolckor gyalog evickéltünk esküvői ruha-fátyolban új otthonunkig. Biztosan sok ablakból figyeltek.

Megálmodott Édenkertünkben levetkőztünk, s nászéjszaka nélkül lefeküdtünk aludni.

Húsvét vasárnapjának reggelén apósom ébresztett, hozott enni, és segített a hátunk mögé akasztott lepedő előtt fényképeszkedni. Férjem fotózott akkoriban, ő hívta elő a képeket is a sötétkamrának berendezett spájzban. Pénztelenségünk miatt nem volt nászút sem, húsvét után mentünk dolgozni, hiszen mint fiatal munkaerők, csak tizenegy nap szabadság járt, az kellett a nyári festés-mázolásra. Fények és árnyak váltakoztak szerény életünkben. Már a kezdet kezdetén voltak a szex-szel gondjaink, de szégyenünk nem engedte, hogy segítséget keressünk.

Vártuk havonta a kisbabát, de csak a polc hátulján vasalódobozban rejtegetett vatta volt szükséges rossz. Minden-de minden munkát, a legapróbbtól a legnagyobbig egyedül végeztem. Bejött novemberben az igazi tél, hajnali négykor már a havat hánytam, utána ágyba vittem páromnak a reggelit és kávét, majd tízórait és tiszta ruhát, termoszba kávét s teát csináltam neki, és kínkeservesen emelgetve a lavórt, lemosakodtam, mentem a gyárba.

Hatkor már munkaruhában kellett a gép mellett állni, nem volt mese. Munkatársaim szidtak, mert a szalagon lassú voltam, nem tudtak miattam haladni, keresni. Nehéz munka volt nagyon. Születésnapomon, a tizennyolcadikon, december huszonharmadikán, egész délelőtt a bűzös-hideg potyogtatós WC mellé térdepelve hánytam és hánytam. Vérezni kezdtem két hét cikluskésés után. Hazaengedtek. Anyósom azt mondta, ez terhesség esetén is előfordulhat. Ezért végigcsináltam az ünnepi munkálatokat, s mert férjem negyven fokos lázas tüdőgyulladásban feküdt, hordtam a jégen a kukákat, és mindent egyedül végeztem nagykorúságom első Karácsonyán is. December huszonhetedikén elindultam az udvari közös WC-re, lehajoltam a szekrényből kardigánért, s úgy maradtam a fájdalomtól. Kértem férjemet, próbáljon úgy lehajolva segíteni arccal az ajtó felé fordulni, s már amikor a földön fekve magamhoz tértem, párom törölte alattam fel a vizeletet, mosta ki bugyimat, felsegített nagy kínok között az ágyra, odahozott egy vödröt, s arra fordítva ráhúzta fenekemet, mert hasmenés is rám jött. Pokoli szégyen volt ez nekem, elmondhatatlan! Kihívtuk a doktornőt, aki mentővel vitetett a női klinikára. Húszhetes terhesség fenyegető vetéléssel, s gerincbecsípődés, isiász és ülőidegzsába. Hormoninjekciókat, nyugtatókat, hormontablettákat, szigorú fekvést szabtak ki rám. Állva ettem, ülni nem tudtam, négykézláb másztam fel ágyamba, de boldog voltam a kisbaba miatt, nem hittem én, hogy elvetélem, azt sem tudtam, mit jelent az. Rettenetes élmények voltak az én szégyenérzetemnek a női klinikán kiszolgáltatva, fehérnemű nélkül szorítani lábaink között a papírvattát, sőt, gyűjteni hánytálban az éjjeliszekrényen mások előtt, s viziten az orvosok nézegették és szagolgatták. Iszonyú volt!! Szilveszter hajnalán pokoli altesti görcsökre, rettenetes gerincfájdalomra ébredtem, melyek időről időre hullámokban borítottak el, egyre sűrűbben és erősebben, hosszabban. Mire férjem jött látogatásidőben, már csak szorítottam kezét, mozdulni sem bírtam, majd erős székelésérzést érezve megkértem páromat, menjen haza, és boldog új évet mindenkinek. Ő szót fogadott, én lemásztam az ágyról, mely csupa vér volt, elindultam a mellékhelyiségbe, a toaletten kínlódtam verejtékezve, hatalmas alvadékok estek ki belőlem, majd próbáltam a mosdóban kimosni titokban felvett bugyimat. Jött a nővér, akit riasztottak tapasztalt szobatársaim, akik már férjemet nem érték utol a hírrel: ne menjen el, biztosan műtenek, mert biztosan elvetéltem. A nővér leszidott, mért húztam le a WC-t, mért dobtam ki a vattát, kereste a badellában a kisbabát az alvadt rögben, s mondta, nem találja, visszakísért

az ágyamba, s elment orvost keresni. Mivel szilvesztereztek, csak január másodikán vizsgáltak meg. Addig feküdtem halálra rémülten, csökkentek fájdalmaim és alig véreztem, de rettegtem. Amikor egy orvos megvizsgált, undorodva fogott meg s mutatott fel egy kis szelet papírvattát, mi véletlenül rám ragadt, és kérdezte: „ez itt micsoda? „De hisz nem adott időt lemosakodni… Pokoli szégyen öntött el, s félelem. Az orvos éppen-csak futólag megvizsgált gyorsan, alig éreztem, és azt mondta, vaklárma volt, feküdjek tovább, szedjem a gyógyszereket. Két hét múlva szivárgó vérzéssel, kis fájdalmakkal – hazaengedtek, feküdni és gyógyszert szedni. Így tettem, állandó félelemben, mert állapotom nem javult. Férjem mindent elvégzett. Kitaláltuk, legyen a kisbaba Tom. A legközelebbi vizsgálat február hatodikán volt, a körzeti nőgyógyász szerint a baba nem fejlődött, békavizsgálatot kell végezni. Megtörtént, s kimutatta: nem vagyok állapotos. Nyolcadikán beutaltak a kórházba, kilencedikén kikapartak, s megállapították, halott magzati darabok, és méhlepénydarabok üszkösödtek bennem, csoda hogy élek a hullamérgezéstől. Másnap, pénteken hazaengedtek, s hétfőre munkaképesnek nyilvánítottak. A munkahelyen még nehezebben álltam meg a helyemet, kivérezve, legyengülve, állandó mély szomorúságban szédelegtem, gyakran elájultam. Iszonyúan féltem, hogy soha többé nem lesz gyermekem. Sokat sírtam, s anyám átkára gondoltam akaratlan, hiszen nem vagyok babonás. Az orvos által kiszabott három hónap védekezés után ismét vágyakozva vártunk várandósságra. Türelmetlen voltam, nem tudtam másra gondolni. Nyáron végre felcsillant a reménysugár. Hathetesen már mentő vitt.

Ismét a rettegő várakozás elhagyatottan a klinikán, fekve, keserűen. Hála Istennek, megállították a folyamatot, és Ria lányomat megmentették. Végig feküdni kellett, orvosságokat szedni, s rettenetes gerincfájdalommal, de már egyre jobban reménykedve várni, hogy ez a baba már életben marad. Olvastam, kézimunkáztam, aludtam, és egyre jobban próbáltam hinni, hogy életünk jobbra fordul. Párom elvégzett mindent, s biztatott. Néha kiültem a gangra, az udvarra, ahogyan az időjárás engedte, és gyönyörködtem az eperfában, a szőlőlugasában szomszédunknak, a zsenge fűben, a kék égben, kis világomban. Az utolsó hónapban felszabadított az orvos, és én ezt úgy értelmeztem, mindent lehet. Elvégeztem a házimunkákat, főztem, mosogattam, takarítottam, sétáltunk, s hála az égnek : már házmesterség nem volt, jóhiszemű jogtalan lakáshasználók lettünk. Ezért férjemre semmi munka a nagymosáson kívül nem maradt. Vasaltam a pelenkákat, pici ingecskéket, berendeztem a kiságyat, a kölcsön – babakocsit jól kimostam. Már volt egy rezsónk, nem kellett a sparheldba begyújtani, kályhába sem, mert olajkályha is volt, s lett kis hűtő, minicentrifuga, használt mosógép. Bizományiban vettünk matracot a kiságyba, akciósan az ágyacskát. Örököltünk babaruhákat is, férjem készített kis szekrényt, én a kiságyra horgoltam – kötöttem pelenkatartót, kaptunk ajándékba kicsi edénykéket. Tervezgettünk, álmodoztunk, hittünk a szép jövőben, de a félelem ott volt bennem. No, nem a szüléstől, azt a vetélés kínjai kiölték belőlem, de a rám szabott hormonoktól, vérnyomáscsökkentőktől, nyugtatóktól nem csak elhíztam, de depressziós lettem, a sok kín is biztosan közrejátszott. A magány egész nap, amikor a derékfájástól lefeküdtem kicsit, s jöttek sötét gondolatok, elborított a rettegés mindentől. De csodás volt sárga, halványzöld, fehér holmikat venni, hiszen nem tudhattuk, kisleányunk lesz-e, vagy kisfiunk. Elterveztük álomjövőnket, bíztunk megvalósulásában, ha sokat dolgozunk és szeretjük egymást… Részletes terveket készítettünk hozzá.

Párom szúnyoghálót szerelt az ablakokra, és szúnyoghálós ajtót a konyhaajtóra, mert onnan jött napocska, a szoba felől csak a por – zaj – bekukucskáló emberek. Elérkezett kilencszázhetvenöt ötödik hó ötödike. Éppen hogy csak elment párom dolgozni, elment a nyákdugó. Nekiálltam kitakarítani, főzni, mosogatni, kávét feltenni, virágokat öntözni, hiszen az állandó erős gerinc – alhas fájdalmon kívül csak pici rózsaszín váladék jött.  Meg akartam felelni anyósomék szigorú elvárásainak, és vártam, közben tettem-vettem, mindent előkészítettem a babástól való hazatéréshez is, pelenkával letakart kifőzött edények, a gyenge orosz tea leírása, a piszkos – pelenkás vödör előkészítésének leírása, s egyszer csak ott volt férjem, s apósom.

 -------

III. Fejezet: ÁRNYAK ÉS FÉNYEK

Bizonyos vagyok abban, hogy valamit megéreztek, mert hazajöttek a munkából, hogy engem megnézzenek. Szégyenlősségem nem engedte, hogy megmondjam, miből tudom, de szóltam, hogy ma szülni fogok, és két órakor kezd rendelni a nőgyógyász, egy órára megyek oda, hogy ne kelljen sokat várnom. Visszamentek, de éreztem, hogy nemsokára jön anyósom, mert apósom szól neki. Úgy is lett. Mindenáron azonnal a kórházba akart vinni, de én makacs voltam. Így hát várakoztunk a tömegben az orvosnál, nem szóltam, hogy sürgős. Végre bejutottam, s az orvos négy ujjnyira nyitott méhszájam miatt azonnal mentőt akart hívni,

de én a férjemmel, taxival akartam menni. Mire hazaértünk négykor, párom is otthon idegeskedett, még egyszer lemosakodtam, és jött a taxi, csak kézbe kellett venni a régóta előkészített táskát, s lehetett indulni. A kórházban burokrepesztést végeztek, azonnal jöttek az erős, görcsös fájások, de még sétálhattam, letusolhattam a beöntések végeztével. Kértem férjemet, sétálgasson velem, amíg engedik, de ő nem bírta látni szenvedésem, s elment.

Leborotváltak, s felkészítettek, hogy lehet császármetszés, mert eklampszia fenyeget.

Amikor hánytam, megvizsgáltak, s azt mondták, eltűnt a méhszáj, már késő lenne a császármetszéshez. Este huszonkét órakor vákuumos műtéttel megszületett Ria lányom.

Érzéstelenítés nélkül rengeteg orvostan-hallgató jelenlétében a gátmetszést és repedést összevarrták. Pokoli hosszú szenvedés volt. Mivel nem tudták, honnan vérzek még, felpányvázott lábakkal szétterpesztve otthagytak, az orvos elment vacsorázni. Mivel nem volt gumilepedő, egy csörgős, ragadós nejlondarabot tettek alám, s mert lepedő sem volt, egy végig-gombos hálóinget tettek rá, és mert vatta sem volt, egy durva barna köntöst tettek lábaim közé. Így feküdtem sokáig, s a visszatért orvos végre leakasztotta lábaimat, s mert nem volt vérnyomáscsökkentő, vízhajtót adtak. Legalább háromszor elmondták, hogy csoda, hogy élünk, és hogy ez nagyobb műtét lett, mint egy császár. Később villanyoltás volt, s a szülésznő keményen megkért hármunkat, hogy hagyjuk őt aludni, ne beszélgessünk. Az átvirrasztott nehéz éjszaka után nem találtak ágyat, s egy sodronyos hordágyon kitoltak a folyosóra, ott mindenki előtt kellett ágytálat kérnem, hiszen dolgozott a vízhajtó. Végre kaptam ágyat, letérdelve bepakoltam szekrényembe, majd kicsit később elindultam tusolni. A tusoló ajtaját kinyitva megcsapott a forró fehér gőz, és elájultam. Arra tértem magamhoz, hogy egy nővér rám kiáltott: Mikor szült?! – este tízkor – Akkor ne fetrengjen itt a földön!

Otthagyott. Hamarosan megkaptam az én kicsikémet, de nem akart szopni. Szidtak, hogy éhen akarom halatni kislányomat, ordítoztak velem. Fények és árnyak: az én kincsem, és a szörnyűség, ami körülvett. Alig tudtam fejni, begyulladt a mellem, csupa vérző seb volt a bimbója, és mindenért csak szidtak a nővérek. Hazamenetelkor késett a férjem, mert a lakásban csőrepedés miatt térdig állt a víz, azt takarította, de nekem is vissza kellett két óráig feküdnöm, mert kiderült, azért voltak olyan nagy fájdalmaim, mert egy bennfelejtett varrat begyulladt, s azt tépték ki. Otthon végre minden csodálatos volt, állandóan sírtam a boldogságtól, pedig amikor kijött a gyermekorvos a védőnővel, mondta, hogy a két kulcs-csontja eltörött a babának, de ne ijedjek meg, csak tornáztatni kell. Lassan felszívódott fején a vákuum okozta hatalmas daganatféle is, már kerekedett fejecskéje, csodás kék szemű, szőke, ötvenöt centis, három és fél kilós újszülött volt. Nem volt könnyű az első két hónap, de mi nagyon boldogok voltunk! Férjem mindenben segített, és egyre könnyebb lett, de én még sokat sírdogáltam, azt hittem, a gyengeségtől – fáradtságtól. Kis Riácskánk egész éjjel aludt, nappal is sokat, ha ébren volt, sohasem sírt, nem ázott át pelenkája, nem böfizte le magát, tökéletes kisbaba volt, és egy évig beteg sem lett soha. Egyre erősebb, ügyesebb, okosabb lett, ahogyan az lenni szokott. Anyósoméknak nem tetszett, hogy az akkori gyermeknevelési könyvek szerint nem engedtem délelőtt kikapkodni az ágyból, délután volt a játék, a fürdetés ideje, amikor apa hazajött. Mindent együtt csináltunk a férjemmel, sétát, fürösztést, játékot, tornáztatást, pelenkázást, etetést, stb… Napközben kitettem aludni a dohos lakásból az udvarra, ha esett, a gangra. Anyagilag nagyon nehezen éltünk, de a napi gyümölcs és zöldség a kislánynak mindig megvolt. Szépen cseperedett, már kilenc hónaposan állt és beszélt, másfél évesen szobatiszta volt, szaladgált, és rövid versikéket mondott teljesen tisztán. Nagyon boldogok voltunk, és beterveztük második kisbabánkat, akire nem is sokat kellett várni, öthetes terhesen már fenyegető vetéléssel, nyitott méhszájjal vitt a mentő.

Nagyon megijedtünk, hogy őt is elveszítjük. Szigorúan feküdtem a kórházban, és azután otthon is nagyon vigyáztam magamra és pontosan szedtem a gyógyszereket. Nagyon nehéz volt, hogy kislányomat nem emelhettem fel. Férjem mindent megtett, amit nekem nem volt szabad. Nagyon nehéz volt a pokoli derékfájás, a forró nyár, a nagy súlyom, de nagyon boldogok voltunk, annak ellenére, hogy minden várandósságom alatt szextilalom volt.

Hetvennyolc nyolcadik hó nyolcadikán a klinikán megszületett kisfiam, Gyuri.

Ria lányom boldog volt velünk együtt, segített nekem már ilyen kicsi korban, Gyuri pedig éjjel – nappal sírt. Örökké éhes volt, pedig rengeteget evett, ivott, pelenkája rendre átázott, felesleges ételt mindig kihányta, állandóan öltöztettük. Hulla fáradtak voltunk, már ülve is aludtunk. Kisfiam gyarapodott, semmi testvéri féltékenység, lassan belerázódtunk abba, hogy fiunk teljesen más egyéniség. Másfél évig még abban a penészes lukban éltünk négyen, de megoldottunk minden gondot valahogyan. Egyszer csak mondja férjem, hogy neki minden álma, hogy trolivezető legyen, és fel akar menni Pestre négy hónapra, hogy elvégezze a tanfolyamot, ami január másodikán kezdődik majd. Rettenetes döbbenet fogott el, őrült félelem. Azt hittem, soha egy napra sem válunk el egymástól, de nem akartam útját állni.

Sajnos depresszióm nagyon súlyossá vált, alig tudtam a családot ellátni. Decemberben kaptunk lakáskiutalást egy másfél szoba étkezős panel lakásba a kilencedik emeleten, és tíz napot kaptunk a beköltözésre és a régi lakás felújítására. Pénzt kölcsön kérve, két beteg gyerekkel, jégen – hóviharban egyetlen segítséggel költözködtünk, majd gyalog, babakocsit tolva, Riát cipelve naponta visszajártunk festeni – mázolni. A használt babakocsi összeszakadt egyszer, egy kedves ember behívott meglátván, s megjavította. A karácsonyt az új lakásban nagyon betegen, becsípődött derékkal, félelemben töltöttem. Anyósomék kitalálták, hogy ( mivel sógorom is ugyanoda utazik, amelyik tanfolyamra férjem ) költözzek össze sógornőmmel az ő lakásukban, ketten könnyebb lesz talán, bár ott is volt egy négy éves kisfiú és egy két éves kislány. Akkor anyósomék is naponta egy helyen mindannyiunkat meg tudnak látogatni, és ha baj van, segíteni. Bizony sógornőm aludt tízig, s mivel hálás voltam a befogadásért, hajnalban mostam fel helyette a lépcsőházakat, mert ő házfelügyelő volt, és gyermekeit vittem óvodába megetetve, felöltöztetve, saját gyerekeimet ellátva. Délben mentem az ebédért, délután pedig minden második napon hazacipeltem a hat személy szennyesét, s míg kimosta a gép, kiszellőztettem, port töröltem, felmostam, postát átnéztem, azután visszacipeltem a vizes tiszta ruhákat, és a kádban pelenkát mostam. Este tizenegy lett, mire ágyba kerültünk kimerülve. Kéthetente hétvégére hazajöttek a férfiak, újra bevásárlás, mosások, főzés, és Gyurikám csak sírt , hogy „ ÉN NEM LAKOK ITT! „ . Éjszakai orvosi ügyeletek a gyerekekkel, és rosszabbodó szex gondok, és az érzés, hogy én ezt nem bírom ki…

Amikor eltelt ez az idő is, még két hónapig bírtam, azután kórházba kerültem százhárom napra. Szörnyűek voltak a gyógyszerek, alig láttam gyerekeimet, és ugyanabban az állapotban hazaküldtek.

Otthon kín-keservesen elláttam a családot és a lakást, és mivel letelt a gyes, hamarosan ki kellett találni, mi legyen velem. Nem bírtam volna a gyári munkát, a gyerekeket óvodába hordani, a házimunka terheit. Apósom szerzett bedolgozói munkát, otthon fémcsipeszeket szereltem össze. Nagyon keveset kerestem nagyon sok munkával. Állandóan rosszul voltam, fájt derekam, nyakam-vállam, pokoli nehéz volt minden. Gyerekeim nagyon okosak voltak, bennük leltem sok örömöt. Rengeteget meséltem nekik, játszottam velük, kislányomat készítettem fel az iskolára.

Időközönként verseket és novellákat írtam életem részleteiből, álneves szereplőkkel.

Most megmutatok néhányat:

LECKE

Fájdalmaim fekete falakba fúródnak

Itt ennek a kavicsos Dunának vízmosta

Partján iszom ezt a rút vizét könnyeimnek .

Bimbót bontott a félelem jégvirága.

Öntöztem könnyeimmel.

Só marta árkok arcomon.

Riadtan repes a gondolat.

Hideg szavaktól fagyott fények.

Csend kemény fala köztünk.

Szájam szélére ragadt a mosoly.

Mint ködben tévelygő madár verdes a szív.

Megbénult mondat botlik nyelvemen.

Vaksi remény téved be néhanapján.

Fogaim közé szorult a hangom.

Sötétben matató árny a lelkem.

Indák tekerednek rám orvul.

Gyökerek kötik gúzsba lábamat.

Ki akarom ásni ezt a paréjt.

Tátongó sebek szakadnak föl.

Gyomlálok kifulladva.

Temetetlen gödrök mélyülnek.

Zuhanok.

Torkomban földgöröngyök.

Cigányútra szalad a tétova szó.

Felköhögöm a félrenyelt pánikot.

Menekülés görcse feszül gyomromban.

Remegő ujjaimat papírhoz szelídítem.

mert már megtanultam

túlélem.

 á

ÚJRAKEZDÉS

A távolság, ami falat épített közénk,

Megbénította nyelvemet, nincs helye

Beszédnek többé, meglepetés e némaság,

Itt vagyok egyedül két lépésre tőled

Nem látsz és nem hallasz engem.

Félek így magányosan, csendben,

Mélységes sötétben várok. …

Felbomlottak bennem elvetélt szavak,

mint eljegelt gyulladások megfagytak,

szétoszlottak lelkemben, megkövültek,

hétrét görnyedve hordoztam őket, ám

mint begyűlő darázscsípés

felduzzadtak bennem a szavak,

mit tegyek, hisz szétszakítanak.

Mint megkelt tészták alacsony vájdlingból

túlcsordulnak megnyíló szájam szélén,

mint vér buggyan ki a fogak résén

lecsöppennek vibráló ujjaimon

mint túlérett őszibarackok és

szétfolynak ezen a papíron, elöntik

mint megáradt vizek törnek át gátakat

megkapart sebek ha fölfakadnak

bennem a szavak megdagadtak

mit tehetnék, szétfeszítenek…

elindulnék, hogy megkeresselek.

á

 GYÁSZ

Lassan a fojtó rémület

félelemmé fagyott

Felfalták saját fényüket

tömjénes nappalok.

Halkan, komolyan mint a nagyok

megnyugodni csak szépen,

míg el nem fogynak a hajnalok

ezen a néma égen.

Halált fogantat minden éj

szétfoszló életeddel.

Úgy mentél el mint bíbor fény

mikor mélyül a reggel.

Csendben, komolyan mint a nagyok

lehiggadni csak szépen

míg meg nem halnak a hajnalok

a föld -fekete égen.

S lassan a fojtó rémület

félelemmé fagyott

s felfalták önnön fényüket

dermesztő nappalok.

á

1972.

 Halott hexameter

Baj szava, bú jaja, sírdal szólal: ó, soha többé

Fojtogató fekete földszag: fagy-fényed a földé

Hiába minden ha vége: jaj, nem élhet senki örökké

á

1973.

 Alázat

Rázd le magadról

mint kivert kutya a vizet

a terhed

S ha üressé vált

mint a kép helye a falon

a szíved

Hajtsd le fejed

mint letarolt mezőn a kalász

hogy újrakezdhesd

á

Alternatívák

lehet hogy fára kéne mászni

lehet hogy falra

lehet hogy jobbra kéne menni

lehet hogy balra

lehet hogy megfordulni kéne

mielőtt föl

csak ki kéne jutni végre

a gödörből

á

 ha…

ha nem húzna a mélybe az örvény,

ha nem süppednék iszapba térdig,

ha nem fonna be hínártekervény,

kiúszhatnék a túlsó partig…

á

 JÁTÉK A GONDOLATTAL

Valaki vár rám

Valaki rám vár

Vár rám valaki

Rám vár valaki

Vár valaki rám

Rám valaki vár

á

 LEVÉL

Kint szél tépi a fákat

A fényre éj zuhan

Álmokat szaggat-rángat

Az esti szélroham.

A szobában csak a tollam sercen néha

A tiszta fehér papíron

Vigyázatlan zaja végigfut a néma

Titok őrző falakon

Emlékek villanófénye

A szemgödröm mögött

Fagy-fényben csillogó béke

A jéghegyek között

Gondolatfoszlány agyamban

Mint szélütött bénult nyelve

Riadtan visszatorpan

Béklyóktól megkötözve

Torkom bilincséből a hang 

Zihálva menekülne

Fejemben félrevert harang

Kisiklott mondatok terhe

A távolság oly nagy közöttünk

Mint csillagok messzi fénye

Meglepetés a fénysugár

Ebbe a mély sötétségbe

á 

 CÍM NÉLKÜL

Sikoltoztál, mert szavad nem értették, s

sohasem értetted meg magad 

Felzokogtál, mert bőröd felsértették, s

korbáccsal verted holtra magad.

Elsirattad, hogy tetted megvetették, s

titokban szembeköpted magad.

Őrjöngtél csak, hogy léted nem szerették, s

halálosan gyűlölted magad.

Esdekeltél, hogy lényed megkeressék, s

drágán adtad magadnak magad.

Nos ám minek ez a sok szöveg, tessék, s

Add oda szeretettel magad!

á

 ( S ) írásaim

 KÖNYÖRGÉS

Ki véd meg engem önmagamtól,

Ki szabadít meg álmaimtól,

Ki hoz rám szelíd, békés álmot,

Ki veszi le rólam a hámot?

Ettem a keserű pirulából,

Repetáztam a méregpohárból,

A csapdákat el nem kerültem,

A gödrökben sorra megmerültem.

Megvédesz-e hát önmagamtól?

Megszabadítasz álmaimtól?

Bocsáss rám nyugodt, csendes álmot,

S holnap felveszem újra a hámot.

Fejemet szépen a járomba hajtom,

S igámat ismét újra húzom,

Csak gyere elébem hogyha kérlek,

Nyújtsd felém kezed, hogyha félek…

Jézusom, nézz le rám, kérlek,

Esedezem, hogy segítsél meg.

Fohászkodom, hogy imámat halljad,

Tudom, velem vagy, ez ad nyugalmat!

á

 1970. december 23.

Akkor 

Azon a napon

Mikor a kiöregedett kötéltáncos

beállt célpontnak a késdobálóhoz

Azon a napon

Mikor a megvénült bohóc csapzott arcán

festékbe martak a könnyek

Azon a napon

Mikor az állat szelídítő szívében

késpengeként megállt egy szó

Azon a napon

Minden jegy elkelt

á

 Egy gondolat

Szájam szélére szökött szavak

szelíden szertefoszlanak

Mélyen beásott fehér falak

keményen eltaszítanak

6, Innen fentről fogják már a kezemet

5, Innen fentről mély gödröket temetek

4, Onnan fentről nyújtják már a kezüket

3, Onnan lentről nem látom a szemeket

2, Innen lentről nem kápráztat képzelet

1, Innen lentről nem látni a fényeket

á

Út - Hívnak

Felhevült fájó testtel
felkelek mégis kínnal,
forró arcomon könnyel,
félve, fájdalmaimmal,

döféseitől égve
elindulok a fénybe,
szemembe kések szúrnak,
agyamba nyilak fúrnak,
mégis: ha sír a gyermek
mégy, mint akit emelnek

á

 TESTVÉREK?

Judit tizenhat éves volt, Endi négy éves. Judit egy hete tudta meg, hogy van egy féltestvére. Nagyon izgult a találkozástól. Az anyukájától való találkozástól még jobban. Az apjától pedig félt, vajon iszik - e még, milyen lesz ez a tíz nap. A légszomj csaknem megfojtotta….

Jól teszi-e, hogy elmegy? Apja kb. évente négyszer íratott neki levelet a titkárnőjével, még az aláírása is gépelve volt. Öt éve nem látta, karácsonykor üzenet nélkül egy szedett - vedett csomag. nem is írta bele a szülinapot sem.

Az egyszerű, nagy-kontyos őszülő asszony meghagyta, négy órára kell az óvodába menni Endiért. Judit mosogatott apja szigorú utasításai szerint.

  Azután megérkezett a rég nem látott nagypapa, apjával beszélgetett, Judit csak ott ült félve, mert a dísztálat használták hamutartónak, ittak, a papa távozása után Judit igyekezett takarítani, szellőztetni, de ekkor már apja őt kérdezgette, oktatta kínosan, és közeledett fél négy. Valahányszor figyelmeztetni merte apját, az durván rászólt. Rettenetes érzések kavarogtak a lányban. Végre elindultak, jó lett volna apjának egy kávé, de nem mert szólni. Endi szép kisfiú volt, szőke és kék szemű, mint Judit, s egymásra meg az apjukra hasonlítottak.

Endike szemeiben ott volt az az állandó készenléti rémület, ami Juditéban.

Nehéz tíz nap jött, a kisfiút minden raccsolásáért leszidták, pedig szegény nem tehetett róla. Szíve szakadt meg, hogy még egy gyermeknek úgy kell felnőnie, mint neki. Minden ez utáni levelében kérdezgette öccséről apját, de semmi válasz. Férjhez ment és kérte, küldjék el hozzájuk nyaralni, semmi válasz. Kérte, hadd írhasson Neki levelet, nem jött válasz. Eltelt húsz év, és véletlen megtudta, édesanyja halála után a fiú felakasztotta magát, meghalt. Egy gyermek fényképe maradt Juditnak, Elképzelte féltestvére serdülőkorát, ifjúkorát, a halálához vezető utat. Rettenetes volt. A fiatalasszony már két gyermeket nevelt, de érezte, neki is ez lesz a sorsa. Hiába húzza-halogatja, a bélyeg rá van sütve, nincs menekvés. Nem tudott szabadulni az elátkozott sorsától, a múlt poklaitól, a jelen súlyától, a jövő rettegéseitől. Félelem és mosolygás volt a sorsa.

 á

Egy nap a remény

Neske negyven éves volt. Két hete véletlenül tudta meg, van még két féltestvére. A fiú tizenkilenc éves és nem érdekli csupán a járgány. A lány huszonegy éves, és azonnal le akar utazni, hogy megismerkedjenek. A nő gyerekei két - két évvel idősebbek. Ők sem akarnak itt lenni a találkozáskor. Nesi új testvérei sem tudtak létezéséről.

Az asszony nagyon izgult, betegen, kevés rokkant-nyugdíjából hogyan bírja majd a vendéglátást vajon. Délre ígérkeztek, talán zöldborsós raguleves és sajtos tészta jó lesz, a beszélgetéshez kóla, ropi, édes aprósütemény. Vártak és vártak, három óra lett, mire megérkeztek. Kati hozta az élettársát is. Csak beszélgettek és beszélgettek, állandóan hívta őket ebédelni, de nem ettek, nem ittak, fényképeket nézegettek, meséltek és örültek egymásnak, ígértek levelezést, telefont, újabb látogatást.

Nesike kérte, maradjanak éjszakára, van külön szoba, vacsora, reggeli, Kati talán egy hétig is maradhatna, de menniük

kellett. Nehéz volt a búcsú, sírtak. Nehezen tudott megnyugodni. A zaklatottságtól nem tudott elaludni, pedig halálosan fáradt volt. Tíz órakor telefon cseng: Kati anyja ridegen szidja, hogy egy anya hogy lehet ilyen, a gyerekek éheztek, szomjaztak, szendvics kellett volna, és a fiú cukorbeteg, fel kellett volna bontani a diétás üdítőket amiket hoztak, és az útravalót rájuk kellett volna erőszakolni, és biztosan nem is vagyok annyira beteg és szegény, és nem látták a heget ahol az apánk felvágta az ereimet, és Neske csak sírt és sírt szakadatlan. Nem értett semmit, nem tudta mit mondjon, mit tegyen ezután. Másnap csomagot adott postára diétás üdítőkkel, levéllel, könyörgéssel, zárójelentésekkel. Soha többé nem jött válasz.

á

 Egy este és egy nap

Barbara és féllábú nagypapája a templomlépcsőn ülve félve leste, mikor, hogyan jön haza apu. Jött már nemsoká, dülöngélt, elesett, a lámpavasakba kapaszkodva körözött körülöttük, végre eltűnt a kapujukban.

Rettegve mentek haza, tata nagy-nehezen felmankózott a második emeletre. Klári nagynéni, a súlyos beteg, rémületében megint ki akart ugrani az ablakon. Mamuka sírt. Gyorsan, halkan lefeküdtek, Éjfél körül rettenetre riadtak fel.

Apu ordítozott, anyu sírt, tört-zúzott apu, a betört bútorüveg darabjával felvágta anyu csuklóját, azután Barbaráét is egy kicsit.

Mamuka és tatuka az ablakon kiáltozott ki hogy segítség, mentőt - rendőrséget hívjanak, Klári szörnyű állapotban volt. A rendőrök fél óra múlva visszahozták aput, csend lett, apuék halkan megegyeztek, hogy hajnali háromkor apu lelövi a munkásőrpisztollyal először anyut, azután sorban Barbarát, és mindenkit és a Tiszába ugrik. Mamáékkal némán kilopództak, elmentek a munkásőrsére,

reggelig ott vártak, azután azt mondták, hazamehetnek, anyu él, apu nem emlékszik semmire. Barbara nem mehetett iskolába, nyolc évesen neki kellett vigyázni tatára, Klárira, mamának dolgozni kellett mennie. Iszonyúan félt: -Tatus, ne csukd be a szemed, tata, ne halj meg, ugye tata nem halsz meg, ugye nem hal meg mamuka,…— A borzalom lassan lecsendesedett, megkopott, tilos volt erről beszélni, Egy nap megint eltelt.

á

 FELTÖRŐ EMLÉKEK

Őszi nagytakarítást végeztem éppen, miközben kezembe akadt a bot. AZ a bizonyos, henger testű, fekete, réz oroszlán fogantyújú bot.

Szinte megmozdult, szinte megszólalt tenyeremben. Késztetést éreztem, menjek boltról – boltra Sidolt keresni, bútortisztítóval kifényeztem henger rúdját, a gumi talpát tisztára töröltem, s elhatároztam, kiteszem díszképpen jól látható helyre, de a kezem ügyébe, mert sajnos már én is gyakran botra szorulok, Tatukám kedves botja lám negyvenöt év után előkerült a sutból, életre kelt. Valódi bambusz, nagy kincs volt tatának, és nekem is az.

Csak akkor használta , amikor felcsatolta műlábát , anélkül két mankóval járt . A hengerszárú mankókat sűrűn elkértem , hadd játsszak sántát , de ő azt mondta : „ te csak ne játszódj ezzel , kislyányom , addig örülj , amíg egészséges vagy … „ . A mankók hónaljrésze fehér gézzel vastagon be volt tekerve , ne törje fel a testét . Éjszakára a henger vázú műláb az ágya mellett állt , tetején elmaradhatatlan sapkája . Reggel , felkelés után kiült ágya szélére , s elkezdte pödörni nikotintól sárga bajuszát . Ilyenkor nem volt szabad hozzászólni , mert nem tudott válaszolni .Azután , még mindig csöndben , elolvasta a Bibliából a rongyossá olvasott , megsárgult Jób könyvét , majd elővette a dóznit , a henger alakú faragott faszipkát , és megsodorta első cigarettáját . „ Kis unokám, hozzál szurkálót „ mondta , s én sietve választottam a ciroksöprűből megfelelő szálat, kitéptem, és vittem neki , tisztítani a szipka hengeres üregét . – Na , levágtátok már a kenyerem héját ? – kérdezte , mert nem volt foga .

 Tejes cikóriakávét reggeliztünk kenyérrel . De kiülnék én is az erkélyre , ahogy ezután tatukám kiült nézgelődni , levegőzni , szomszéddal beszélgetni . Néha , amikor jobban volt , lebátorkodott a sarki padra , lesve , jön – e valaki , akivel elbeszélgethetne . Én is mentem vele , hallgattam ezerszer történeteit , az orosz hadifogságról , a lovas finánc koráról , mindenről , ami viszontagságos életében történt . Néha elszalajtott dugiban TSZ – nyugdíjából lecsippentett pénzből fél deci szilvóriumért , s vehettem ötven filléres fagyit  

Lám, megtaláltam egy botot, s mennyi minden előbukkant az emlékeimből!

á

UTÓSZÓ

Néma sikolyok szaggatták lelkemet. Végeztem a dolgomat, miközben őrjítő kínokon mentem át. Néha leírtam, ezekből szedtem össze párat az imént. Némelyik vers az érzéseimről, a többi pedig valóban átélt pokol. Egyre több és súlyosabb betegség kínozott. Derekam állandóan és nagyon fájt, de akkor még csak azt derítették ki, hogy nyitott hátgerinccel születtem, és rendkívül ronda „S” alakú gerincferdülésem van, a forgómnál megcsavarodva. Gyomorsavam visszaáramlik nyelőcsövembe. És súlyos depresszió, melyet hipnózissal, csoportos és egyéni pszichoterápiával kezeltek. Volt két gyógy-kaparásom vérömlések miatt, és méhszájseb miatt plasztikai műtétem. Közben kiderült, hogy az állandó ülőmunkát sem bírom, ezért a csipeszek gyártását abbahagytam, s részben anyósomat ápoltam, és apósomat haláláig, részben napi négy órán át kávét főztem, amit kivittem a troli végállomásra, ahol férjem eladta. Már nem volt munkaviszonyom. Más munkakörbe került férjem, s így elhatároztam, kipróbálom, hogy bejárónő leszek, az változatos a gerincemnek. Napi négy órát takarítottam, és még a saját lakásunk, meg anyósomé. Nagyon kemény három év volt. A harmadik évben szűnni nem akaró erős köhögéses nátha kezdődött nálam, de csak akkor mentem orvoshoz, amikor már egy-egy munkaidő alatt száz papír zsebkendőt elhasználva nem láttam könnyeimtől. Kiderült, minden pollenre, ételekre, gyógyszerekre, házipor-atkára, stb.-re allergiám négy keresztes. Ez mellé krónikus hólyaghurut is kínozott, a munkát abba kellett hagynom. Kilencvenkettőben befektettek gerincfestésre a neurológiára, ahol kiderült, két csúnya és nagy gerincsérvem, és egyéb elváltozások vannak. Megtiltották a hajolást, emelést, cipelést, futást, STB:-t. A gerincfestés annyira rosszul sikerült, hogy az embertelen fejfájásból, szédülésből kilenc hét alatt épültem fel. Sérveim nem voltak operálhatóak. Tehát most már a lehetséges bénulás tudatában, rokkantnyugdíjasan továbbra is saját lakásunkat én láttam el, s a családot. Rendkívül rossz anyagi helyzetben éltünk továbbra is. Küzdöttünk a gyerekek középiskolájáért. Rettenetesen féltettem gyermekeimet a betegségektől, hiszen mialatt férjem távol volt, kisfiamat háromszor operálták a fülével, kislányom pedig élet-halál közt volt az intenzív osztályon gégefedő gyulladással. Nagyon aggódtam, csak ki ne újuljon betegségük, mert azt a kínt ellenségemnek sem kívánom!

Nagyon komoly nőgyógyászati problémákkal küszködtem, szinte állandóan nagyon erősen véreztem, többször volt egészségügyi küretem csecsemőfejnyi myoma miatt. Ez erősen korlátozta, beszűkítette életemet.

Negyven éves koromban hasműtéttel eltávolították méhemet.

Két éve megtudtam, gyógyíthatatlan rákos vagyok, tumor áttétekkel. Hosszú, nehéz

küzdelem vár reánk. Morfium legerősebb dózisával élek. Nagy boldogságban a már végre nyugdíjas párommal.

á

 KETTEN MARADTUNK…

Tizenhét évesek voltunk párommal, esküvőre készültünk három év együtt-járás után, amit közös megegyezéssel szüzességben töltöttünk. Párom azt mondta, sokkal jobban szeret annál, semmint egy becsúszott terhességgel, bujkálással, hazudozással, félelemmel elrontsa. Ha először együtt leszünk, akkor úgy legyünk együtt, hogy boldogan várhassuk akár a babát is.

Mégis elhatároztuk, hogy számtalan okból, és mert változik a világ, gyermekeinknek megmondjuk hasonló esetben, hogy a mi lakásunkban nyugodtan együtt lehetnek, ha jól meggondolták, igazán szeretik egymást, és védekeznek.

Bizony a tizenötödik házassági évfordulónkon, húsvét szombatján tiszteletét tette az első udvarló. Természetesen ez leánykámnál még csak rövid tiniszerelem volt, de mi sokat beszélgettünk párommal, s megtartva elhatározásunkat, elmondtuk a gyermekeinknek, 

mi az álláspontunk. Nagyon örültek annak, hogy ilyen páratlanul modern szülők vagyunk.

Megígérték, mindent ezután is meg fogunk beszélni, és azonnal szólnak, ha fogamzásgátló kell. Betartották ígéretüket, minden szerelmüket megismerhettük, nagyon boldogok voltunk. A vigasz mellett együtt sírtam velük a szakításoknál. Megszakadt a szívem nagy fájdalmuk láttán, hallatán. Nagyon jól esett, hogy fiam barátnője külön hozzám is eljött bizalmasan beszélgetni, és ha kórházban voltam, ott is mind meglátogattak.

Lányom tizenhét éves volt, amikor a nagy szerelem beteljesedni készült. Elmentünk orvoshoz, írt gyógyszert, mindent alaposan még egyszer átbeszéltünk, és magamra maradtam gondolataimmal. Kibővült családunk. Hamarosan reggel hálóingben találkozni fogok az előszobában egy fiúval. Este későn ketten jönnek haza. És még mennyi minden!

Néha pedig lányom aludt náluk, üres volt szobája. Tizennyolcadik szülinapján megengedtük, hogy a fiú ideköltözzön. Akkor még nem éreztük a búcsú szelét, csak próbáltunk hozzászokni, hogy öten vagyunk, ötre mosok – vasalok, főzök és mosogatok, pakolok és takarítok.

Nos, egyszerre csak elérkezett a napja, bejelentették, elköltöznek. Megbeszéltük, mikor akarnak menni, mit szeretnének magukkal vinni. Az első napok elteltek tervezgetéssel, hogyan is rendezkedünk be azután, fiamnak miképpen alakítjuk át új szobáját. Azután a költözködés, pakolászás félelme, majd megtörténte vette el fájó gondolatainkat, akkor még az öröm bujkált bennünk, hogy új életet kezdenek, és adja Isten, hogy jó döntés legyen, boldogok legyenek! Az érettségin túl volt lányom, sőt, az ötödéven is, és munkahelyét szerette, őt is megbecsülték. Amikor megpihentünk, s láttuk, jól élnek, jó helyük van, fiam is boldog volt velünk az új szobájában, akkor kezdtünk el szomorkodni. Este van, de a lány már nem jön haza. Vasárnapi ebéd kislányom nélkül. Mikulás. Karácsony lányom nélkül. Húsvét.

És születésnapok, névnapok, amikor csak felugranak látogatóba. A boltban mindig vettem kínálni valót, elvinni valót nekik, hogy ha váratlanul jönnek, legyen itthon. Legyen a kávéba tejpor. Tervezgetni próbáltunk, hogy majd este sétálunk, hétvégén kirándulunk, szabadság alatt elutazunk, milyen jó lesz, de betegségem miatt ezek a tervek dugába dőltek. Anyagilag sem ment volna. Nagyon nehezen jutottunk túl a bujkáló keserű hiányérzeten. Gondoltuk, talán majd eljegyzés lesz, esetleg esküvő, unoka, de egyik sem jött. 

Hanem egy kislány jött, fiam párja. Egyre gyakrabban, egyre komolyabb lett a kapcsolat .

Hamarosan ők is bejelentették, elköltözik fiam is. Nagyon bíztunk benne, hogy boldogok lesznek. Elment végleg mindkét gyermekünk, mert sajnos időközben a három éves kapcsolata lányomnak megszakadt, sok szenvedés után véglegesen, és azt mondta, többé nem költözik haza, önálló életet él egyedül. 

Eljött a szomorúság és a reménykedés ideje. S eljött az ideje annak, hogy kettesben sétáljunk, beszélgessünk, álmodozzunk és tervezgessünk, kialakítsuk jövendő életünket. Elérkezett az egymásnak szóló meglepik, a szeretet kimutatásának ideje. Napról – napra közelebb kerültünk egymáshoz, eggyé váltunk. Kimondtuk egymás szavait, gondolatait. Ismét fény és hit, öröm és boldogság lopódzott nehéz életünkbe. Érezzük azóta is, már tíz éve, hogy házasságunk örök összetartozás, ahogyan azt harminchét éve megéreztük, s három év múlva esküt tettünk rá, hogy jóban – rosszban együtt leszünk. Ha gyermekeink így boldogok, elfogadjuk a gyűrűs menyasszonyt kilenc éve, elfogadjuk, hogy nem lesz unokánk.

Hálával befogadjuk a fényt, ami a szeretettől beragyogja életünket, mert ez a legnagyobb ajándék, mit ember kaphat. 

Vége.

***********************************

12.TUDÓSÍTÁS

KOVÁCS JOSEF  KOPEK: Idős testekben fiatal szívek dobogtak

Rendkívüli eseményre került sor vasárnap, november 10-én, a Szilágyzoványi Református Templomban, találkoztak a falu hetvenéves szülöttei közül mindazok, akik ötvenhat éve Isten és a gyülekezet előtt, bizonyságot tettek hitükről és bibliában való ismeretekről Isten és a gyülekezet színe előtt. Megfogadták, hogy holtig hűségesek lesznek az anyaszentegyházhoz, amit most ismét megerősítettek.

„Istennek legyen hála és köszönet, hogy létrejöhetett ez a találkozó, amely szíveinket melegséggel, szeretettel töltötte meg.” – fogalmazták meg örömüket a résztvevők.

,,Nagy ajándék számunkra, hogy ma ismét itt lehetünk. 56 év telt el azóta, hogy most újra beülhetünk azokba a padokba, melyek egyházi rendünk szerint az eljövendő konfirmándusok részére van fenntartva. Ugyanakkor szomorúak is vagyunk, hogy néhány testvérünk már hiányzik - örökre. ’’

Amikor 56 évvel ezelőtt átvettük a konfirmációi emléklapot, akkor még fogalmunk sem volt arról, mennyi minden vár ránk, mennyi szépség és fordulat, mennyi öröm és keserűség. Olyan korba érkeztünk lassan, amiről akkoriban nem is tudtuk elképzelni, hogy megérjük.

Kovács Kopek József

Őszülő hajunk jelzi a hetven évet. Ámde ebben is van valami jó!

Az öregedésben az a jó, még inkább kellemes, hogy nem te vagy immár a főszereplő, nem kell főhősnek lenned, az életedet másodszereposztásban játszhatod.  De mégis, mintha mindezt feledve, a találkozás első pillanatától a búcsúzásig, mintha egy időutazásban vettünk volna részt, feledve az ötvenhat évet. Az idős testekben a fiatal szívek dobogtak.

Az ünnepség reggel tíz órakor kezdődött az egyházközség gyűléstermében, ahova egymás után érkeztek a résztvevők, akiket Kiss Miklós lelkipásztor és a rendezvény megálmodói fogadtak.

Testileg megváltozva, de szeretetben megújulva üdvözöltük egymást. Bizony esetenként, még egy kis barkóbázásra is sor került. Hiszen az idő fogai nyomot hagytak rajtunk. Főleg azokban az esetekben, kik ötven, vagy még több éve nem találkoztak. Egy negyed óra sem telt el, hogy mindenki együtt volt, és a hangulat a régivé változott. Az emlékek, mint hegyi forrás törtek föl belőlünk, mindenkinek volt valami közös története egymással, amit most gyorsan akartak feleleveníteni, de az idő gyorsan pergett, úgyhogy szépen felsorakozva, mint valaha, a konfirmáláskor, elindultunk a templomba, a további időutazást az ebédkezdés idejére halasztva. Az Istentisztelet 11 órakor kezdődött.

 ------

Vasárnap a délelőtti istentiszteleten Kiss Miklós lelkipásztor hirdette Isten Igéjét: Malakiás 3,6-8 alapján. A változó világunkban látjuk, hogy semmi sem az, ami volt. Minden megváltozott, 56 év nagyon sok idő. Az emberek megváltoztak. Mi sem vagyunk a régiek, oda a fiatalság, erő, egészség. Egy, aki nem változott, az Isten. Igen mert „az Úr meg nem változik.” Ugyanolyan szeretettel hív magához: ,,Jöjjetek én hozzám mindnyájan,  akik megfáradtatok, és megterheltettetek és én, megnyugosztallak titeket” Mt.11,28.  Isten mindig az, aki volt és az is lesz. Változhatatlan az Ő irgalma és szeretete. Istent soha sem lehet vádolni azzal, hogy megváltozott. A változás nem a külsőben, hanem a szívben kell végbe menjen. Ezért kér ma is minket, hogy „Térjetek hozzám, és én is hozzátok térek”. Mindenkinek szüksége van erre, mert újjászületés nélkül nem jutunk Isten országába. Mindenkinek fel kell ismernie, meg kell lássa, hogy miből kell neki megtérnie. Mindent odaadtunk az  Úrnak, ami az Övé? Nincsenek–é mulasztásaink, nem tartozunk az Úrnak semmivel? Csak a feleslegünket adtuk az Úrnak? Isten egészen akar bennünket. Tegyük az Úr kezébe egész életünket,  tegyen vele amit akar. Isten nem tagadja meg önmagát, beváltja ígéreteit. Ha mi még hűtlenkedünk is, Ő hű marad. Mert Ő az Úr, aki nem változik meg soha.

 ------

Miután a szokásos Istentisztelet véget ért, az 1963 évben konfirmándusok  listája alapján , a tiszteletes úr kiszólított az Úr asztalához. (Most láttuk igazán, hányan  nem voltak jelen!) Miután megerősítettük a konfirmációi fogadalmat, elénekeltük a ,,Szenthitünkről vallást tettünk’’  kezdetű éneket, amit az áldás követett. Közösen elmondtuk az anyaszentegyház hitvallását, a Hiszek egyet.  Aztán mindenki nevében Ardai Darabon Erzsike köszönte meg Istennek, hogy itt lehetünk, a lelkésznek és feleségének, hogy segítettek megszervezni a találkozást és nem utolsó sorban a gyülekezetnek, hogy megtiszteltek jelenlétükkel.

 -----

Az alábbi sorokban álljon itt a vers szövege, hogy ti is elolvashassátok:

Drága kis falum, látom, most ismét szenvedsz.
Gyökereid sorvadnak, és sok sebből vérzel.
Lelkipásztorod is, hallom már többet temet,
Mint, a most itt élő anyák, szülni képesek.
A vének kihalnak, ifjaid már itt hagynak,
Lám, iskolád termei már, üresen kongnak.
Elsorvad a tanítás, így kihal a tudás,
Minden üres terem, itt segítségért kiállt.

Ezt hallottuk mi meg, kik negyvenkilencben születtünk,
Meg a vén harangot sírni, ezért ide siettünk,
Hogy a már rég letett esküt ismét felfrissítsük,
Mert mit egyszer már megfogadtunk, soha meg nem szegtünk.  
Istennek hála, hogy ilyen szép számban összegyűltünk,
Kik ránk a Mennyben várnak, először rájuk emlékezzünk,
Aztán, azokra, kikhez hívásunk el nem juthatott,
Kérjük Isten áldását, szálljon reájuk.

Hetven éve annak, hogy e hajlékba hoztak,
Megkereszteltek, közösségükbe fogadtak,
Szüleink, kereszt szüleink akkor fogadták,
Hogy ősi hitük szerint éltünket gondozzák.
Most ötvenhat éve e szentnapot megértük,
Hitünkről e szenthajlékba fel is esküdtünk.
Mit akkor ígértünk, soha el nem feledtük
Bárhová is jutottunk, hitünk szerint éltünk.

Lelkünkben már zsongott az ifjúság varázsa,
Álmokkal, vágyakkal teli indultunk az útra.
Ifjú szívünkben akkor erős akarással
Léptünk, a mindent legyőző, titokzatos vággyal.
Mentek az évek, sorra szálltak az évszakok,
Közben társaink közül már egy pár itt hagyott.
Szemükre álom szállt és lelkük szárnyra kapott.
De, mi, itt maradtunk, még kaptunk feladatot.

Köszönet társainknak, kik itt próbáltak élni.
Nem hagyták kis falunkat örökre elveszni,
A templomot, az iskolát akarták őrizni.
Tettüket a jó Isten, nem fogja feledni.
Mi is, kik elmentünk, hitünket megőriztük,
Amit együtt fogadtunk soha meg nem szegtük.
Bár merre is vitt utunk, hitünket hirdettük,
Református mivoltunkat soha nem szégyelltük.

Útjaink nem voltak mindig göröngytelenek,
Nem voltak reggeleink mindig napsütöttek.
Életünk égboltján felhők gyülekeztek,
Az élet szeszélyei meg nem ijesztettek.
Ki erre, ki arra, próbálta szerencséjét,
Megmérettük magunkat az élet mezején.
Barangolás közben, ha néha elfáradtunk,
Új erőért anyaföld csak hozzád futottunk.

Bár merre is jártunk és elcsüggedt szívünk,
Vigasztalásért templomunk csak hozzád jöttünk.
Így a gyökereket, mi soha nem feledtük,
Ezért mi most nektek mindent megköszönünk.
Áld meg ezt az órát Urunk jó Istenünk,
Melyben megsegítettél, hogy itt lehessünk!
Aztán szüleinket illeti köszönet,
Hogy az élettel, megajándékoztak minket.

Utána köszönetünk szóljon mindazoknak,
Kik, gyerekkorunkban velünk foglalkoztak!
Drága tanáraink, lelkipásztoraink,
Kik meghatározták életünk, útjaink.
Köszönettel tartozunk a tiszteletes Úrnak,
Hogy védnökölte most találkozásunkat.
A tiszteletes asszonynak hogy segített,
Hogy megszervezte a mai szent ebédet.

És nem utolsó sorban köszönet mindenkinek,
Kik itt jelenlétetekkel megtiszteltetek.
Mindezért a sok jóért mit velünk tettettek
A jó Isten áldása legyen veletek!

 ------

Mindezek után a tiszteletes úr kiosztotta az Úrvacsorát, és a záróének akkordjai alatt véget ért e szent ünnepség, majd a szokásos e felejthetetlen percek megörökítésére került sor, úgy a templomban, mint a templom előtt is.

Ezek után a rendezvény a parókián folytatódott, de már a meghatódottságot levetkőzve felszabadultan, vidáman csevegtünk, az emlékek kiapadhatatlan  forrásából pörgettük a múlt történeteit. Elfoglaltuk helyeinket a szépen megterített asztaloknál. Majd a tiszteletes úr asztali áldása után, ismét megemlékeztünk azokról a kollégákról akiket az Úr elszólított és a jelenlevő kollégák eltávozott hitveseiről a következő sorokkal:

Egy évben születtünk, együtt konfirmáltunk,
Nem a mi érdemünk, hogy mi még itt vagyunk,
E boldog órában, akik itt találkoztunk ,
Pihenésetekért együtt imádkoztunk.

Most rátok gondolunk, csak egyet kívánva,
Nyugodjatok békében, a feltámadásra várva,
Ha majd nekünk is üt az utolsó óra,
Találkozzunk ismét együtt, az Isten országában.

 -------

A finom ételeket is alig tudtuk elfogyasztani kellő csendben, hiszen még így is sok mesélni való maradt. Ha megéljük talán egy újabb találkozásra, melyre utal a búcsúzgatás előtt a következő vers, ismét Erzsike előadásában:

Búcsúzás 

Az évek gyorsan telnek, döccen a nagy óra,
Lekopott életünkre új reményt hullatva.
Ne búsuljunk ezen, hisz életben maradtunk,
Tegyük vidámabbá fakuló alkonyunk!

Jól éreztük magunk, hogy így összejöttünk,
Feledve bajunkat, együtt örvendeztünk.
Örüljünk, a múltnak a szépet ne feledjük,
De ami most fontos, hogy a mának éljünk.

Ma köszönetet mondunk mindnyájan azoknak,
Akik segítettek, nem ígértek, adtak.
Legyen jó érzésük, legyen egészségük,
Teljes munkásságban, sok örömben részük!

A negyvenkilencesek minden kedves tagjára,
Ragyogjon még sokáig az ég meleg napja!
Fáradó szívünk dobogjon még keblünkben,
Legyünk még boldogok számos éveinkben!

Ha zöldül a tavasz, jő nyárnak melege,
Éljünk baj nélkül sohasem szenvedve!
Tudjunk még örülni minden eljött napnak,
Álomba ringató minden éjszakának!

Boldogan köszöntsük az eltelt 70 évet,
Éljenek szívünkben újuló remények!
Nem tesszük le zászlónkat, tovább lobogtatjuk,
Ha elfáradunk, másnak tovább adjuk.

De ma még kezünkben van, és magasra tartjuk,
Adja az Úr, hogy öt év múlva ismét találkozzunk!

Ezután következtek a búcsú nehéz pillanatai, amikor a szemekben látható volt a meghatódás és a búcsú könnyei, de a szomorú perceket bearanyozta a következő találkozás öröme és reménye.

  Köszönjük meg Istenünknek, hogy ma megadta, hogy e felejthetetlen ünnepségben lehetett részünk, és imádkozunk, továbbra is viselje gondunkat, őrizze és vezesse útjainkat, az Ő örökké tartó jósága és szeretete szerint!

Kovács József tudósítása és a versek szerzője

***********************************

 13. KÖSZÖNET, ÉS HÁLA 

ÖNZETLEN SEGÍTŐNK: VÉGHELYI JÓZSEF

KEDVES OLVASÓK!

 Tíz éve idestova, hogy megálmodtam egy irodalmi folyóiratot és íme, jelenleg is a  Megszólalok magazint olvasod.

Véghelyi József és szerkesztősége...

Az  ötlet csupán egy dolog, de, a  megvalósításához objektív okok miatt munkatársakra, segítőkre,  alkotótársakra van szükség, akik önzetlen módon, elhivatottságból, folytatják évek óta missziós munkájukat.

Tisztelet, köszönet, és hála ezeknek a  hölgyeknek, uraknak, és itt a  tizedik évfolyam elején mondok köszönetet első számú segítőmnek, Véghelyi Józsefnek, aki nélkül nem lenne olyan változatos, és színes, a  magazin, ő  a  képszerkesztő, és látványtervezője lapunknak... 

Magazinunk hasábjain is szeretném bemutatni emberségét, és hitét,  a  régebbi TOLNAI NÉPÚJSÁG oldalain keresztül, Wessely Gábor tollából  

Fogadják szívesen,  a  szerkesztő ..

á

WESSELY GÁBOR : VÉGHELYI JÓZSEF

Mérnök, műszerész, szaktanár és irodalmi webfelületet gondoz

Még most, 73 évesen is ledolgozza a napi nyolc órát saját kis műhelyében Véghelyi József. Villamosmérnök és elektroműszerész.

Wessely Gábor szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu

á

Véghelyi József 2019. 05. 04. 16:00

Mérnök, műszerész, szaktanár és irodalmi webfelületet gondoz

Wessely Gábor szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu

Még most, 73 évesen is ledolgozza a napi nyolc órát saját kis műhelyében Véghelyi József. Villamosmérnök és elektroműszerész, aki az e szakmákban tevékenykedő környékbeli szakemberek legtöbbjét tanította. A felnőttoktatásban is részt vett, úgy is, mint mestervizsga-bizottsági elnök.

á

  Véghelyi József kétdiplomás mérnök-tanártól nem idegen a fizikai munka. Azt mondja: mindent javít, ami szív, szuszog, morog, cuppog, pörög, forog, mozog és árammal megy. Ami, konkretizálva azt jelenti, hogy motorok, generátorok, dinamók, transzformátorok javításával, tekercselésével foglalkozik. Villamosmérnöki és szakoktatói végzettséggel. Rá nem igaz az a mondás, hogy aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja. Ő csinálni is, tanítani is tudja. Még Ipari és Mezőgazdasági Szakközépiskolának hívták azt az oktatási intézményt – a későbbi Rózsát, a jelenlegi I. Bélát – ahol 1969-ben elkezdte szaktanári pályafutását, és ahonnan harminchét évvel később, 2006-ban nyugdíjba ment. Ez idő során, tizenkét évet tanműhely-főnökként is dolgozott. A levelezőket is beleszámítva, több mint háromezer tanítványa volt.

  Máig sokan fordulnak hozzá szaktanácsért, sokan hoznak hozzá – szakcégektől is – olyan gépet, motort, részegységet, melyben már minden alkatrészt kicseréltek, mégsem működik. S ő megoldja a problémát. Korán, általában négykor kel, és délig dolgozik. De ha áll a kombájn, ha beteg a gyerek, és menni kéne a kocsinak, a ventilátornak stb., akkor bevállalja a délutáni műszakot is.

á

   A Bokros-csomag idején lett kényszervállalkozó – akkor még a tanítás mellett maszekolgatott –, s aztán megmaradt nyugdíjasként is egyéni vállalkozónak. Alkalmazottakat nem foglalkoztatott. Ezzel kapcsolatban egykori barátja, Komáromi József autóvillamossági-szerelő sztoriját hozza fel, aki egyszer elpanaszolta, hogy a segédje nézegeti a bevételt. Látja az üzletmenetet, a vállalási árat, és kevesli azt a pénzt, amit abból kap. De nem látja, hogy a főnöke adót, tb-t, rezsit fizet, eszközparkot szeretne fejleszteni és így tovább. A konklúzió így hangzott: „Nekem fizetett ellenség nem kell!”.

 Telt-múlt az idő, és a számítástechnika az életnek azon a területén is megjelent, ahol a pörgő, forgó, morgó alkatrészek tanyáznak. Véghelyi József nem nagy lelkesedéssel, de elvégzett egy alapfokú tanfolyamot 55 évesen, aztán beleszerelmesedett az informatikába. Ma már mindennapos géphasználó. Figyeli a szakmai újdonságokat, és a megrendelőkkel is a neten tart kapcsolatot. Külföldről is keresik.

...és műhelyének egy részlete.

- Nyugaton - mondja – már nem tekercselik újra a dinamókat, generátorokat. Ha elromlik, kidobják. Én viszont megcsinálom. A múltkor a tévém romlott el. Ahhoz nincs se eszközöm, se rutinom, szervizbe kellett vinni. Tulajdonképpen nem is kell hozzá érteni, mert csak kiveszik a panelt és berakják a másikat. Aztán közlik, hogy megjavították. Nem! Ez csere. A javítást én végzem. A napokban egy autóbusz klímakuplung mágnesét tekercseltem. Régi típus, már nincs hozzá alkatrész. Nem sokan vállalták volna el - teszi hozzá.

  S van még valami, amit elvállalt a műszaki szakember: egy irodalmi lap gondozását. Első hallásra meglepő ez, ám az elektroműszerész nemcsak esztergál, mar, hegeszt és tekercsel, hanem ír is. A vak költő, Nagy Vendel - még látó korában – oktatótársa volt a középiskolában. Később elindította a Megszólalok című digitális folyóiratát, amelyet Véghelyi József tesz a netre alkalmassá és akadálymentessé. Maga is publikál olykor kisprózákat, karcolatokat.

- Első a munka - hangsúlyozza –, írni csak akkor szoktam, ha valami vidám, poénos helyzettel találkozom, vagy felbosszant valami, vagy meghat. S persze mindent előznek a családi megrendelések. A lányom motorjára konzolt készítettem, a feleségemnek esővíztartályt, stb. Remekművek természetesen, de időigényesek. Addig minden más áll és vár.

á

Nyolcévesen csengőtranszformátort kért ajándékba

Bátaszéken született Véghelyi József 1945-ben. Az általános és a középiskolát Szekszárdon végezte el, majd a budapesti Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán villamosmérnöki (1969), a Budapesti Műszaki Egyetemen mérnök-tanári (1972) diplomát szerzett. Két gyermeke és két unokája van.

 Szeret főzni, jelentős falióra-gyűjteménye van, de a legkedveltebb szabadidős tevékenysége a tollforgatás. A racionális gondolkodás és a lelki érzékenység szerinte jól megfér egy emberben. Műszaki tanárként 37 évet dolgozott; ott is figyelt a megfelelő stílusra, előadásmódra. Eldarálni, lediktálni az anyagot, az ő szemében nem tanítás. A villamosság, az elektronika iránti érdeklődése kisgyermek kora óta megvan. Nyolcéves szülinapjára csengőtranszformátort kért ajándékba. Máig szívesen ügyködik a műhelyében. Az öregedésről azt mondja: a teste jelzi, de a szelleme tiltakozik ellene.

Munka közben...

Forrás: TOLNAI NÉPÚJSÁG 

***********************************

 14. KÉRÉS, KÉRDÉS, MUNKATÁRSAINKHOZ 

NAGY VENDEL SZERKESZTŐ  - KEDVES ALKOTÓTÁRSAINK...

Őszintén remélem, hogy  levelem  mindenkit épségben, és egészségben talál.
Mindenkinek  eredményes, és  boldog új évet kívánok.

Hálásan köszönöm eddigi önzetlen, és  kitartó munkátokat, és  ezúton is  megkérek mindenkit, hogy  a  következő, tizedik évfolyam  számaiba is küldjétek  el nekem írásaitokat, hogy  emeljék alkotásaitok a lap színvonalát.

Magazinunk továbbra is ingyenes, az interneten, blog, és  facebookok oldalán olvasható, valamint  kérésre mindenkinek  eljuttatjuk saját email címére is.

Kérés, hogy  alkotótársaink az újság továbbküldésével terjesszék barátaik, ismerőseik közt a  magazint.  így terjed a  lap, amit  egy lehetőség ként, és missióként ajánlunk fel a sorstársainknak.

Magazinunkat  a  Fehér bot napja alkalmából,2018. - ban, Arany bot díjjal tüntették ki, ami mindannyionkat  további munkára sarkalhat, hiszen  a  díj  közös érdem.

Gratulálok mindenkinek!

FONTOS, ..  AZ újság megjelenése,  minden hónap  15.- én. 
Lapzárta az ELŐZŐ  hónap UTOLSÓ napja.

Munkátokhoz további jó egészséget, kitartást, és szorgalmat, valamint  sikert kívánok

Hálás köszönettel:

Nagy  Vendel   

A  Megszólalok Magazin Szerkesztője, magánzó 

NYIBA, Költők imái díjas - 2017.   á  Arany bot különdíjas - 2018.

Írásaitokat erre az e-mail címre kérem: nagy.vendi54@gmail.com

Szekszárd,  2020. január  01.

á

FIGYELEM,  NÉMI VÁLTOZÁS AZ ÚJ ÉVTŐL

SZEGZÁRDI NAGY VENDEL  - MAGÁNZÓ

2020. ÉV 01. 01. - TŐL 

SZEKSZÁRD  1954  05 07.

á

Elérhetőségem: 

Nagy Vendel

7100 Szekszárd, József Attila utca 3

Telefonvaló elérhetőségek:

Mobil:   06 30 550 51 06
Vezetékes: 74 312 305

Email címem:

nagy.vendi54@gmail.com

Facebook : nagy vendel     

http//:megszolalok.blogszpot/

ALKOTÓ MÜHELY : MEGSZÓLALOK MŰVÉSZETI MAGAZIN  SZERKESZTŐSÉGE 

NAGY VENDEL 7100 SZEKSZÁRD JÓZSEF ATTILA UTCA 03.

MEGSZÓLALOK  MŰVÉSZETI MAGAZIN

á

 ÚJ MAGAZIN : http://muveszetimagazin.blogspot.com/

RÉGI MAGAZIN : www.megszolalok.blogspot.com

Facebook:   nagy vendel   á  Skype:   nagy.vendi54

E.- könyveim elérhetősége: Országos Széchenyi Könyvtár MEK – könyvtári szolgáltatások: www.meknagyvendel

***********************************

 15. VERSRŐL VERSRE - KORTÁRS SZERZŐKTŐL 

CSOMOR HENRIETT: Örökzöld fenyő gyönyörű látványa      

Örökzöld fenyő magasztosan áll
az ég alatt.
Hófehér deret hintett
rá a fagyos éjszaka.
A város hosszú
sétányán sétálok.
Fenyő illatát érzem,
talpam alatt zizzennek
a lepotyogott tűlevelek.
Pillanatnyi öröm futja át lelkemet.
Egyszer én is fenyők közt éltem.
Udvarunkban átkarolhattam
mindnek a törzsét.
Ismertem, s
 tudtam történetét.
Sok évvel ezelőtt,
erdész nagyapám
hozta őket haza
földlabdával hátizsákjában,
s szeretettel ültette el
hatalmas udvarában.
Akkor még nem sejthette,
hogy én leszek az unokája.
Évek során hatalmasra nőttek fenyői,
mára már fenyveserdőt alkotnak.
Néha elnéztem, hogy
ringatta őket a lágy esti szellő,
 új hajtások az ágaikon
 az ég felé emelkednek.
Örökre szívembe véstem
a szép látványt.
Tudom,
és érzem,
nagyapám hátrahagyta
nekem a fenyők szeretetét.
Nagyapám végtelen szeretetébe
örökkön örökké kapaszkodhassak.

2019. december.04

.......................................

Kovács Tibor - Az új év havában

Az új esztendő eljött,
Kopogtat az ajtón,
Bekéreczkezik, hogy
Együtt ünnepelje az eljövetelét.

Itt van már az új esztendő,
Együtt örül kicsikkel s nagyokkal,
Ifjakkal és Érettebbekkel.

Január hava a leghosszabb
A tél havai közül,
De akad mulatság ekkor tájt is.

Jönnek sorba a pótszilveszteri
Mulatságok, majd követik őket,
Az álarcos bálok, hol
Ifjabbak és Érettebbek
Táncra perdülnek.

2019. December 05

 .........................................

Mátyás Rita: Szilveszter 2020...

Most búcsúztattuk az előző évet,
és immár ennek az évnek is vége!
A tegnap elhaló hangon búcsúzik,
a harsány holnap pezsgőben érkezik.
Éjfélkor vigyázzban szól a Himnuszunk,
dalunk megremeg, elcsuklik a hangunk.
Élesen csendül, a kristály poharam,
gyöngyöző pezsgő oltja a szomjamat.
Petárda durrog, harsog a trombita,
A naptár már 2020-at mutat.
Mit hoz az új év, fájdalmat, örömet?
Itt leszünk-e még, jövő szilveszteren?
Senki se tudja mit hoz a jövendő,
ember mivoltodból, ne legyél engedő!
Segíts szenvedőt, nyújts segítő kezet, utolsó utadra békésen mehess!

 .....................................

Szauer Gertrúd: Nekem a karácsony...

Nekem a karácsony,
Friss kakaós álom,
Aranyló mézmosoly,
Illatos kalácson.
A kalács jó anyám,
Két kezét dicséri,
Sütemény halmait,
Gyermek szemem nézi.

Nekem a karácsony,
Ezernyi szép emlék,
Játékkal eltöltött,
Varázslatos esték.
Ilyenkor nem fontos,
Az idő múlása,
Csak kicsik és nagyok,
Gyöngyös kacagása.

Nekem a karácsony,
Szülőként már más,
Varázsló lelkemnek,
Csodaszép megnyugvás.
Látni két gyermekem,
Hinni vágyó szemét,
Belőlük éltetni,
Az igaz-tiszta reményt.

***********************************

16. ELBESZÉLÉS

Kuchta Csilla: A szeretet hatalma /elbeszélés/

Eljött a december 24-e. Már nagyon vártam. Fiaim Budapestről jöttek, már felnőtt fiatal emberek. Két szeretett fiam van: Richárd az idősebb. Erhard öt évvel fiatalabb.

  Richárd fiam kint főz a konyhában. Örülök, hogy szeret főzni, én sosem voltam konyhatündér. Édesanyám elkényeztetett, mindig mondotta: Osszuk meg a háztartási munkát. Te takarítasz, én pedig főzök. Csodálatosan főzött és jól. Finom magyaros ételeket és a kelt tésztákat el-ellestem tőle, de tanítani nem szeretett. Eszembe jut a gyermekkori Karácsony. Szegények voltunk, nem telt karácsonyi ajándékra. Ajándék volt maga a karácsonyfa. Volt rajta szaloncukor és habkarika. Édesanyám szenteste díszitette fel a karácsonyfát. Meglepetés volt, és mi gyerekek nagyon örültünk neki. Emlékszem, nem volt nagy a lucfenyő, de illata betöltötte a szoba levegőjét. Finom vacsorát ettünk, rántott tonhalat és bejglit, abból kettő félét, diósat és mákosat. 

Mit főzöl fiam? - kérdem tőle.

Kuchta Csilla

Halászlét. Neked rántott halat. - válaszol. 

Erhard fiam a nagyszobában díszíti az élő karácsonyfát, Elővette a díszeket a szekrény felső polcáról. A fára került a karácsonyi égő, szaloncukor, karácsonyi dísz. E díszek közt van régi is. Fiaim által készített gyermekkori díszek, főleg kis iskolás korból. Megőriztem őket, szép emlékeket őrzök általuk. Sok piros és arany színben tündökölnek a fán. Csillagszórókat a fa alá teszi egy tányérra, majd a kezünkben gyújtjuk meg.

Jól érzed magad? - kérdi.

Igen. Örülök, hogy itt vagytok velem. Gyenge vagyok, de a lelkem örül. Megünnepeljük a Karácsonyt, hisz beszélhetünk egymással. Elmondhatom, hogy jó együtt és szeretlek benneteket. Az autó balesett legyengített, de most itt vagytok velem. Nagyon értékelem e pillanatot, hisz a legcsodálatosabb dolog a világon szeretteink közelében lenni, azaz élni. - felelem neki.

 Fiaim arcán látom a boldogságot, Ez lelkemet megnyugvással tölti el. Ez a szeretett hatalma? - kérdem magamtól. Igen, ez a szeretet csodálatos hatalma, szeretteim között lenni. Újra jól érzem magam. A szeretet csodára képes, hisz gyógyítja a beteg lelket. Az ember akkor értékeli igazán a Karácsonyt, amikor látni vélte, hogy talán elveszítheti hozzátartozóit.

Paks, 2019. 12. 06.

***********************************

 17. ÚJÉVI HUMORKA 

NAGY VENDEL: AZ IDÉN MÁR NEM JÁTSZOM EL  - BOCSÁNAT, HÜLYE VICC VOLT....

NAGY VENDEL : ÖNIRÓNIA 

  Jó néhány évig eljátszottam az általam poénosnak vélt viccel egy közeli boltban.  Többé nem teszem.  Néha bejött, de az utolsó balul sült el.

Rájöttem, tudni kell, mikor, kivel, és hol lehet humorizálni, és nem kell egy vak, vagyishelyesbítek, egy nem látó embernek mindenáron felhívni magára a figyelmet.

Ugyanis vak nem vagyok, csak nem látok. Óriási különbség.

  Minden évben, január 2.- án átszaladtam a közeli ABC- be, hogy a hosszú ünnepek alatt kifogyott dolgokat pótoljam, s némileg felbosszantsam magam, hogy a jó  édesanyjukat..., már megint javítottak az árakon. Aggódom, mert egyszer még sérvet kapnak az emeléstől.

Hogy oldjuk a feszültséget, és poénosra vesszük a figurát...ráteszek a kosár tetejére egy csomag WC papírt. Most éppen nem kellene, de hát a vicc, és az ilyesmi mindig kell otthon.

Hosszú a sor a pénztár előtt, előttem is, mögöttem is. Végre sorra kerülök.

A hölgy kissé fáradtnak tűnve, halkan mondta a végösszeget.

Én álzavaromban kutattam a zsebeimben...

- Hű, a fene egye meg, otthon felejtettem...

A sorban állók, és a pénztáros is azt gondolta, a vén hülye már megint otthon hagyta a buksz tárcáját.

- Nem baj, majd át tetszik hozni a pénzt. próbált segíteni a hölgy, mert nem halad a türelmetlen sor.

- Nem a pénzt felejtettem otthon, az itt van.. mutatom.

Akkor mit? zsörtölődik.

- Az igazolást...

- Miféle igazolást?

Hátul már többen nevetnek, somolyognak.

- Hát nem hallotta? Az új év elsejétől csak az vehet WC papírt, aki igazolja, hogy evett.

  A sor végén kibuggyant a röhögés, s a pénztárosok is nevetni szoktak, s ezzel a dolog el volt intézve. Ez az év is vidáman kezdődik...

De ez a hölgy nem értette, zavartan nézett maga elé, és sírva fakadt. Ki tudja mi jutott hirtelen az eszébe, a jövőre nézve.

Alig tudtam megmagyarázni, de akkor már baj van, ha  magyarázkodni kell. Szégyenkezve bocsánatot kértem, és leforrázva kijöttem a boltból. Nem mindegy, hogy az emberen nevetnek, vagy ha kinevetik. Pláne hogyha sírnak a rosszul sikerült viccén. No ez az év rosszul kezdődött, de aztán úgy is maradt. Bocsánat. Igazán nem rajtam múlott. Egyebet nem mondhatok.

2019. január elején  

Megjegyzés:  - Magamat kigúnyolom ha kell..(Cyrano de Bergerac: orr monológ…).

***********************************

 18. TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT  

 - SOPONYAI MIHÁLY  ROVATA - 

Soponyai Mihály

A vörösbor segíthet megszabadulni a felesleges kilóktólEgy új kutatás szerint sokkal könnyebben szabadulhatunk meg néhány, feleslegesnek ítélt kilótól, ha lefekvés előtt elfogyasztunk egy pohárka minőségi vörösbort. És bár a nemes nedű már időszámításunk előtt 6000 óta létezik, de még mindig sokan nincsenek tisztában az egészségünkre gyakorolt előnyeivel. Pedig a vörösbor az antioxidánsok és a polifenol gazdag forrása.

A rezveratrol tartalomban rejlik a csoda
A vörösbor áldásos egészségügyi hatásai régóta ismertek, mértékletes fogyasztása számos előnnyel jár. A franciáktól ellesett orvosság kitűnő antioxidáns, a benne található jótékony vegyületek, a polifenolok segítenek felvenni a harcot a szabadgyökök oxidáló hatásaival szemben. A vörösbor a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát is mintegy a felére csökkenti, de gyulladáscsökkentő hatása is van. Áldásos hatásai régóta ismertek. (Forrás: Dreamstime)

  Egy új tanulmány szerint azonban a vörös nedű azok számára is kitűnő választás, akik hatékony fogyókúrára vágynak: napi egy pohár bor segít megszabadulni a feleslegesnek vélt kilóktól. A Washington Állami Egyetem és a Harvard Orvostudományi Egyetem kutatói rámutattak: a klasszikus vörösbor polifenolt tartalmaz, amely rezveratrol néven ismert. A vegyület rákellenes, gyulladáscsökkentő, vércukorcsökkentő és a kardiovaszkuláris rendszerre is jótékony hatást gyakorol.

Több tanulmány is megerősítette a javallatot
A rezveratrol a felesleges fehér zsírszövetből felhalmozott, túlzott tartalékokat „elhízás elleni", barna zsírrá alakítja, amelynek az a feladata, hogy hőt termeljen és kalóriát égessen, ezért jelenléte segít a fogyásban. Ez a csodálatos antioxidáns tulajdonságokkal felruházott vegyület emellett elnyomja az étvágyat, így egy pohárka vörösbor lefekvés előtt biztosan elfelejteti velünk az éjszakai nassolás csábító gondolatát. Hatékonyan segít a felesleges kilók leadásában. (Forrás: pexels.com)

 

A szekszárdi bikavér orvosságnál többet ér, aki issza hóttig él...!

  A most publikált tanulmány eredményeit egy korábbi kutatás is megerősítette, melyet az Archives of Internal Medicine tudományos szaklapban tettek közzé. Mindkét orvosi eredmény kimondta, hogy azok az átlagos súllyal rendelkező nők, akik naponta elfogyasztanak egy pohár vörösbort, kisebb valószínűséggel lesznek túlsúlyosak vagy elhízottak. A vörös nedű mérsékelt fogyasztása tehát bizonyítottan segít megtartani az egészséges súlyt. A tanulmány szerzői azt is hozzáteszik, hogy a nemes ital sokkal nagyobb védelmet nyújt a nem kívánt súlygyarapodás ellen, mint a sör vagy más, alkoholtartalmú italok.

Az egészséges életmód nem pótolható
Az egészségre hivatkozva tehát minden nap ihatunk egy pohár vörösbort, de a mértékletesség itt is nagyon fontos: egy, maximum két deciliter minőségi vörösbor az a mennyiség, ami még pozitív hatással bír.

Egy pohár vörösbor lefekvés előtt diétás csodaszert jelent. (Forrás: pexels.com)

Az ennél több már káros lehet az egészségre. A tanulmány ráadásul csak arra mutat rá, hogy egy pohár vörösbor lefekvés előtti elfogyasztása hogyan segíthet a fogyásban, ám csupán ezzel a módszerrel biztosan nem találunk hathatós megoldást az esetlegesen fennálló súly- és egészségügyi problémákra. Az ideális testsúly eléréséhez és megőrzéséhez a fizikai aktivitás növelése, valamint a kiegyensúlyozott étkezés is rendkívül fontos. Egy kiadós kardió gyakorlat után pedig bátran megjutalmazhatjuk magunkat egy pohár minőségi vörösbor páratlan ízével és csodával határos hatásaival.

***********************************

19. VÉLEMÉNYEM SZERINT - OLVASÓINK ÍRTÁK …

DRÁGA VENDI! 

NAGY ÉRDEKLŐDÉSSEL OLVASTAM VERSES VISSZAEMLÉKEZÉSEDET ÉDESAPÁDRA.

NAGYON SZÉP, MEGHATÓ GONDOLATSOROK MUTATJÁK BE MILYEN VOLT ÉDESAPÁD, AKIT PÉLDAKÉPKÉNT

IS MEGEMLÍTETTÉL. KÖSZÖNÖM, HOGY OLVASHATTAM E CSODÁLATOS VERSEDET IS. PUSZI, ANJO

Kun miaj plej amikaj brakumoj,

Anjo

Nagy Vendel <nagy.vendi54@gmail.com> ezt írta (időpont: 2019. nov. 28., Cs, 16:56):

NAGY VENDEL: APÁM SZÁZ ÉVE 

FADD,  1918.  AUGUSZTUS   29.....SZEKSZÁRD,  1994.

 (EMLÉKEZŐ HANGULATVERS)

Hogyha ma is élne,

száz éves lenne.

Megjárta a  világot,

többet is mint amit vágyott.

Marasztalták a  gazok,

elvégezte náluk 

- mondván-

a  mozigépész tanfolyamot.

Azt akarták hogy ne legyen,

ott a vadkeleten,

de ő  megmaradt nekem.

APÁM mindig nyújtotta  kezét,

hogyha találkoztunk,

boldogan fogadtam,

megtiszteltetésként vettem,

Ő volt a  példaképem

nem valami  drogos celeb,

vagy fahangú rockénekes,

ahogy ez manapság lehet.

Mindig a  jóra nevelt,

a szép felé terelt..

megszerettette velem a  könyveket.

Ha  írtam örült neki,

észrevettem hogy figyelt.

Ha valamit nem kaptam meg,        

annak sok oka lehetett,

mert nem volt rá pénze,

és mindegyőnk másképp neveltetettet.

a  többi nem számos.

Szerette a  huszadik századot,

melynek elején még 

karddal harcoltak a huszárok,

vége felé már 

rakétával ostromoltak más planétákat, 

nem sok köze lett hozzájuk.

Volt ő főnök is,

vagy akár napszámos.

egyébként amit lehetett,                                  

mindent megadott,

és megengedett.

 elmentem volna a lakodalmába

ablakos vendégnek

meglesni kintről nézve,

hogy száll ajkáról az ének.

Ép testben ép csak a  lélek,

ép testemben épp hogy élek.

testtől a lelket 

csak a hóhér bárdja váltja meg.

a  féligazság félig gazság.

Az ígéret adósság 

sok ember semmit nem ért,

és semmit sem lát  meg,

misét mondatok a szerencsétleneknek.

lármafát és harangokat félre veretnek,

remélve hogy nem repednek meg,

ilyenkor teljes búcsút nyernek,

Vámot szednek az ígéreteknek.

Nem állhatok egyszerre 

a  barikád mindkét oldalán,

csak talán középre, 

de oda mindkét oldalról lőnek,

a  szeretet jegyében.

S majd ha mi is ölnénk, gyilkolnánk, akasztanánk,

nem lennénk különbek tőletek,

mi is hasonlatosak volnánk veletek.

Eltűnődöm egy gondolat mélyén,

hová lesz az olvadt hóból a  fehér?

Vize beivódik a földbe,

fehérje eltűnik a semmibe?

Nem ezt mondja az  

Anyagmegmaradás törvénye.

Anyag nem vész el, 

nem keletkezik,

csak átalakul.

Talán ez rá is vonatkozik,

apaföldé válik

ott legalul.

Hogy megtaláljuk az igazgyöngyöt, 

sokszor le kell menni 

a  tenger fenekére,

de nem szabad ott maradni

sohasem örökre.

Mindig meleg volt 

apám keze,

de hűvös lett mikor elment.

Hitünk szerint a  mennybe.

Gyermekkoromban

Éreztem hogy szeretett,

Fogta, simogatta

Arcomat, s kezemet.

Tőle örököltem

A nevemet, s

A szelíd lelkületet.

Örültem hogy ilyen apám lehetett.

Én választottam magamnak, 

mikor elhagytam a fellegeket.

Amit az életről tudok,

Tőle tanultam.

S a kezét mivel

Óvón terelgetett,

Felnőtté fogadva

Nyújtotta nekem,

Melynek mindig örültem,

Egy szép napos reggelen.

Ő hatvan éves volt,

Akár mint most magam,

Én tizennyolc lehettem.

Örömmel fogadtam,

Megtisztelésnek vettem,

Hiszen Ő volt a példaképem

Fogadd el te is

Tőlem ezt a kezet,

becsülettel teljes,

fogadd...

Amíg lehet,

amíg meleg.

MA LENNE  SZÁZ ÉVES… 

SZEKSZÁRD, 2018. augusztus 29. 

....................................

Kitti - 2019.11.30. 19:19:20Ehhez szólt hozzá: APÁM SZÁZ ÉVE

Vendi, megrendítő a versed. A száz év jubileuma felidézett benned sok dolgot, a lényeg a szeretet, ami örök. Versedben említed a földet is, ami befogadta, mint apaföld. Remek! És sok más remek gondolat bújik itt meg a hosszas strófa mögött. Ölellek Vendikém! ( meleg a kezem...) 

 .....................................

Köszöntelek Vendi!

Protestáns szemmel és lelkülettel olvasva versedben minden nagyon helyén van , de mi a tömjént fogalmát nem alkalmazzuk.

Munkádra áldást, életedre és a közelgő ünnepre békességet kívánok: N. János

From: Nagy Vendel [mailto:nagy.vendi54@gmail.com] 

Sent: Saturday, November 30, 2019 10:50 AM

To:Subject: ADVENT ELSŐ VASÁRNAPJÁN

ADVENT ELSŐ VASÁRNAPJÁN

 NAGY VENDEL: A  MEGVÁLTÓRA VÁRVA...

Vágyódva várjuk,
Hogy négy gyertya égjen
Koszorúba fonva
A díszes asztalon,
S megtestesüljön az ige,
Letérdelhessünk
Megváltónk elébe.
Lángoló csillag
Vezet az égen
Mutatva utat
Rongyos istállóba,
Fénylőn, ragyogva,
S a három királyok
Elindulnak sietve,
Messze, Betlehembe.
Ajándékot visznek a
Kis Jézus elébe,
Tömjén füstje száll
A mennyország felé,
S a csillag megáll,
Ez lesz az égi jel
Vezess, hogy követhesselek.
Megtisztulni vágyó
Bűnös lelkemet
Elébed tehessem,
Egy dicső élet reményében.

Megjegyzés: 2017.11.24.

 ....................................................

KÉRTEK RÁ DIÓT?

- Nagy Vendel Adventi várakozás című versét elmondja: Ilosvay Gusztáv. A  vers hangos linkje :https://www.youtube.com/watch?v=XJWAvi3l4lo

- Nagy Vendel „Advent kezdetén”   című versét elmondja Várkonyi Judit.  Vers hangos linkje: https://www.youtube.com/watch?v=SjGv6-zVJ9g

 Egy vers kétféle előadásban... Érdekes összehasonlítás

................................................

S   ÍME, ITT A  HARMADIK ELŐADÁS...

NAGY VENDEL  ADVENTI HANGOS VERSE A  GUSZTI RÁDIÓ MA DÉLI ADÁSÁBÓL.... 2017.  DECEMBER  03.  - AUSZTRÁLIA - SYDNEY MOZAIK.... 

NAGY VENDEL, A  MEGVÁLTÓRA VÁRVA  CÍMŰ VERSÉT ELMONDJA : ILOSVAY EGYED KATALIN:

https://www.youtube.com/watch?v=RdkLruW0_C0&feature=youtu.be

MINDENKINEK ÁLDOTT ADVENTET, ÉS ÖRÖMTELI ÜNNEPET KÍVÁNUNK!

NAGY VENDEL    MAGÁNZÓ -  NYIBA, KÖLTŐK IMÁI  DÍJAS  ÍRÓ, KÖLTŐ

E-mail: nagy.vendi54@gmail.com

 ........................................

A  MINT HASÁBFÁT CÍMÜ VERSEMRŐL 

Vendikém hidd el ez mindannyiunk terhe, még azoké is aki nem élték meg Remélem nem vallottam szégyent? Ölellek: Guszti

On Mon, Dec 2, 2019 at 2:00 AM Nagy Vendel <nagy.vendi54@gmail.com> wrote:

 KEDVES GUSZTI BARÁTOM ! Köszönöm , hogy ezt a  nehéz , szívszorító verset  felolvastad,  én hatvan évig hallgattam otthon az étkező asztalnál  mikor ebédeltünk, hogy ott mit ettek, vagy mit nem. Csalánlevest, marharépát, és fagyott krumplit...   és  konzerves dobozban főzték meg ha volt  tűz. Anyám nővére meghalt ott, de anyám betegen hazajött.  A  málenkij robotból..  Amikor mentek Pécsre,  a  hatos út mellett áll az emlékművük.  biztosan láttátok..   hálás vagyok hogy felolvastad...  

Barátsággal : Vendi 

----- Original Message ----- 

......................................

Köszönöm kedves Vendi megrázó soraidat. Szeretettel kívánok kellemes napot.

Baráti üdvözlettel: Irén

Nagy Vendel <nagy.vendi54@gmail.com> ezt írta (időpont: 2019. dec. 2., H, 17:15):

Nagy Vendel Mint hasábfát című versét elmondja: Ilosvay Gusztáv

https://www.youtube.com/watch?v=cN2K_xrIb5w&feature=youtu.be

 AUSZTRÁLIA  - A RÁDIÓ SYDNEY MOZAIK  2019. OKTÓBER 01.  ADÁSÁBÓL 

Az élő adás varázsát semmi nem tudja pótolni. Bevallom őszintén, hogy az a fajta technikai fejlődés, amivel ma mi rendelkezünk adta meg a lehetőséget, hogy a világ bármelyik pontjára a másodperc töredéke alatt eljutunk. Kezdtünk Kanadában, Edmontonban,  ahol a II. Kanadai Magyar Amatőr Színházak  találkozója folyik. Épp a kezdést kaptuk el helyszíni riportunkkal. Aztán irány Budapest, egy taxis élményei, majd közép Ausztrália.  Magyarok a Gulágon  -  megemlékeztünk  arról a több mint 800,000  magyar emberről, akiket kényszermunkára vagy hadifogolyként a Szovjetunióba hurcoltak el a nagyhatalmak tudtával.  Különös figyelmet érdemel Nagy Vendel verse „ Mint a hasábfát” címmel .

Közeleg a Karácsony  és Katival ( Ilosvay-Egyed Katalin) Ádvent első vasárnapját ünnepeltük. Mint mindig most is egy érdekes, pörgős, jó műsort hoztunk. Kattints rá, meglásd élvezni fogod. Jó rádiózást 

Írd be a keresőbe ezt a címet: www.radiomozaiksydney.com.au

ILOSVAY GUSZTÁV  FŐSZERKESZTŐ 

á

EMLÉKEZÉS… A  VERS EREDETI, ÍROTT VÁLTOZATA

NAGY VENDEL:  MINT HASÁBFÁT

Ha meghaltál,
Mint hasábfát
Dobnak a kazánba,
Legalább egyszer,
Meleg lesz a szobában.
A vízcsap alatt álltál,
S vártad
Víz folyik- e
Vagy gáz,
A csövekből,
Vér szivárog olykor
A barna kövekből.
Beitta magát,
Mint a szag,
Melyet árasztanak
Ma is a falak.
Az émelygő édes
Illat a légben,
Beszivárgott vér
Két méter mélyen.
Nem oszlik el
Soha, soha.
A vonat füstje
Rátapadt a peronra.
Gyűlölettel gondolsz
A marhavagonra.
Megszökni nem lehet,
Neveltetéstől fogva,
Hiszen fenn van a vonaton
A dunyha, meg a sonka.
Milyen messze van még
Az az Ukrajna?
Ahová visznek a dologra,
legalább így lett mondva.
S csak azt a
Hosszú szőke hajfonatot
Tudnád feledni
S az ezernyi cipőt,
A gyengeségtől
Latrinába esett
Sikoltozó nőt.
A gimnasztyorkás
Katona mosolyát.
Jaffaje matty,
így kiabált.
Hogy tudjál sírni,
A keréknyomból
Megtanultál inni
Fejed tetejétől
Gerinceden át
A talpadig
Nyomott a szén.
Feketén csillogott,
Mint a szembogár
Ha a kosár súlyosan
A fejedhez nőtt.
S anyád sem ismert meg,
Mikor kopaszon
Katona ruhában
Hazaosontál a hostelon.
Vissza lehetne-e
Forgatni az időt?
Hiszen házadban
Már más lakik,
S betámasztja a kaput,
Hogy nehogy visszajuss.
Kint állhatsz hajnalig.
S megkérded akkor
Az egy igaz Isten
Ilyenkor hol lakik?
S mi miért imádjuk
Százféle képpen.
Mikor reszkető testtel
Térdepelsz éppen.
Az oltár előtt.
A hideg köveken.
Családtagok nevét olvashatod
üres sírhantokon,
s  falu közepén
felállított márványfalon.

2012.10.20 

Megjegyzés:  Lágerből hazajött anyám elmesélése nyomán.

Nővére ott halt meg tífuszban.

MA VAN A GULÁGRA DEPORTÁLTAK, ÉS MÁLENKIJ ROBOTRA ELHURCOLTAK EMLÉKNAPJA. SOHA NEM FELEDJÜK!

2019.  NOVEMBER  25.

á

Nagy Vendel Mint hasábfát című versét elmondja: Ilosvay Gusztáv

https://www.youtube.com/watch?v=cN2K_xrIb5w&feature=youtu.be

.........................................

VENDI!!! Csodálatos ez a rettenetes vers. Mementó méltó!! Minden szó a helyén, egy sem fölösleges! Köszönöm szépen. Ma már leveledre nem tudok válaszolni, ezt a művedet forgatom agyamban. Szeretettel ÁGI 

.........................................

 Kedves Vendi!

Két nagyon szép karácsonyi versedet többször is elolvastam, mely szívembe vésődtek a kedves karácsonyi hangulat, mely a versedet jelképezi. Emlékek tódulnak elő az emberben, mint bennem is.

Mikor gyerekkoromban vaskályhával fűtött a Mamám, addig mi szánkózni mentünk.

És mikor hazamentünk ott állt a fenyőfa szépen feldíszítve egyszerűen és nagyszerűen. 

Nagyon hasonló a versed, amit gyerekként éltem meg. És akkor vártuk közösen és boldog örömmel a Jézuskát ki megajándékozott bennünket és mi hittük ezt és a mai napig is hiszem. A fa alatt mesekönyv volt, nem volt becsomagolva, legalábbis nem volt annyira szokás. Ez a hatvanas években volt 8 éves voltam csupán, de boldog voltam és mindannyian. Közösen énekeltünk. A kályhában meleg áradt a szobában.

Meghitt hangulat és a szeretet béke hangolt át bennünket. Ez élénken él bennem. És igen a fenyő illatát mi is éreztük sokáig. 

Nagyon szép a versed, bár kis szomorúság van benne, de nekem akkor is szép.

Nagyon köszönöm Neked, hogy elküldted nekem és emlékképek jelentek meg és fognak mindig, mint ahogy nálad is. 

Advent ünnepén kívánok Neked sok örömet és a Megváltó eljövetelét, melyet örömmel várok.  Szép estét kívánok Neked igaz szeretettel!

Elvira

Nagy Vendel <nagy.vendi54@gmail.com> ezt írta (időpont: 2019. dec. 10., K, 17:31):

NAGY  VENDEL: GONDOLATIM FENYŐ ILLATÁBAN 

( KARÁCSONY VAKON....)

Mikor bent ülök a  nagyszobában,
Eltűnődöm fenyő illatában.
Fényesség árad a  félhomályban.
Emlékek tódulnak
Évtizedek távlatából.
Régi filmek peregnek
Tornyosuló emlékek,
Mennyben élő emberek
Kerülnek elő a  homályból,
Jöttünk meglátogatni tégedet,
Hogy ne legyél egyedül.
Szenteste fellobban
A gyertyák izzó lángja,
Mint mindig, ha
A  Megváltóra várva
Imádkozom a  szobámban.
Karácsony reggelre is
Kihűl a vaskályha.
Megszületett a Megváltó
Rongyos istállóban.
Jöjj kedvesem,
Ülj az ölembe
Utoljára nézzél a szemembe
Halványuló fényét
Látod-e?
Ezentúl fehér botot veszek a kezembe
fekete kalapot teszek a fejemre.
 

Szenteste fellobban
A gyertyák izzó lángja
Karácsony reggelre is
Kihűl a vaskályha.
Megszületett a Megváltó
Rongyos istállóban.
Mindkét szemedre megvakultál
Ülsz az ágyon
Várod a karácsonyt
Várod a csodát
Az  isteni bárányt,
Hogy újra lásd
Isten szép világát
Akkor majd meglátod
Ki maradt végül a barátod.

Szenteste fellobban
A gyertyák izzó lángja
Karácsony reggelre is
Kihűl a vaskályha
Megszületett a Megváltó
Rongyos istállóban.
Kalitkában, hogy enyém maradjon
Legszebbik madaramnak is szárnyát szegem
De ti kedveseim
Drága gyermekeim,
Ha megértetek
Repüljetek,
Mint széllel az Angyalok,
Ti fészket elhagyók
Óvó karjaimat  kiterítem felettetek.
Az  nem sértene
Ha  vissza sem néznétek,
De  az  rosszul esne,
Ha  elfelednétek.
 

Szenteste fellobban
A gyertyák izzó lángja
Karácsony reggelre is
Kihűl a vaskályha
Megszületett a Megváltó
rongyos istállóban
Az  ige megtestesült Betlehemben
S a  három királyok elindultak,
Fényes csillag vezette őket.
Ez  volt az égi jel,
Csillag vezess....
Utánad megyek.
Tömjén füstje  lebegett a  légben,
Letérdeltek a  kis Jézus elébe
Ki  elhozta a  reményt,
Hitet vesztett embereknek
Az  utolsó esélyt.
A  mennyben angyalok kara énekel,
S  harsonák szava száll,
Adják a  hírt tovább,
Varázsgömböt szorongatsz
vágyón a kezedben
Csillognak a fények
álmodozó szemedben.
A  megváltás reménye él
Megtisztulni vágyó,
Bűnös lelkedben.
Angyal szállt az égen,
Fényes ragyogással,
Hozta a  hírt a  széllel.
Kezében lángot vitt
Nagy fényességgel.
Oszlatni sötétet,
Elhozni a fényt,
Hitük vesztett embereknek
Mutatni a reményt,
Reménytelen embereknek
Az  utolsó esélyt.
Vakok számára a  soha
Ki nem alvó fényt,
A  belenyugvást,
és megbékélést.
 

á

Nagy Vendel Karácsony vakon CÍMÜ versét elmondja Ilosvay EGYED Katalin 

https://www.youtube.com/watch?v=UcV8smFjE-4&t=27s

á

REAGÁLÁS A  VERSRE A  FACEBOOKON  

Kovács Mihály XXI egyedik századnak itt a nagy költője, gratulálok a vers szerzőjének!

 á

DRÁGA VENDI! NAGY IGAZSÁGOT ÍRT KOVÁCS MIHÁLY, MERT AZ VAGY, AMIHEZ ÉN IS SZÍVBŐL GRATULÁLOK NEKED. PUSZI: ANJO

Kun miaj plej amikaj brakumoj,

Anjo

 á

Nagy Vendel <nagy.vendi54@gmail.com> ezt írta (időpont: 2019. dec. 11., Sze, 19:56):

VÉLEMÉNY A  KARÁCSONY VAKON C. VERSEMHEZ : 

Kovács Mihály XXI egyedik századnak itt a nagy költője, gratulálok a vers szerzőjének.

á

Kedves Vendi!

Köszönöm szépen a megemlékezést!

Végig olvasva a gyönyörű versedet, könnyezve tettem.......

Összefoglalva ... a Karácsony szépségét.... bánatát......  bizony- bizony a gyermekkortól kezde a mai napig leperegnek az emlékek.

Sajnos már nem a régi .....

Köszönöm szépen, hogy megosztottad nekem.

Öleléssel és tisztelettel!

JUTKA

 á

VERSES REAGÁLÁS  KARÁCSONY VAKON  C.  VERSEMRE.  (december  14.)

   Előfordulhat: kedves Vendel! ...hogy még nyílnak új virágok: illatok idézik messzi-tűnő álmod, vagy Tűzpirosból sápadt szürkeség lesz, vidám színek helyett hervatagra nézhetsz! ...hogy csillagtalan éjben: mégis villan csillag-tán a múlt reménye- hisz régi fények még fel is gyúlhatnak! csak a zord emlékek látszanak szobornak ...hogy szíved verseidben tárva találom két kezedben tartod csokorba-szőtt álmod, s mielőtt örökbe adnád az egészet úgy tűnik majd mégis: az már csak enyészet! ... hogy a gondolat még élénk: és hiába akarnád: a szíved még repdes, vagy hiába nézed még sápadt arcokat, hiszen felismerd még a hívó hangokat ...hogy szűnni kezd az élet: és a szívverésed mindig súg új meséket csak dobbanni készül, de: sütni nem mer, egykor tűzben égett és majd többé nem ver! K M Versed csodálatos, igazi ünnepi ajándék, nagyon nagy költő vagy, gratulálok neked és a kedves előadónak is. Kellemes ünnepeket kívánok a családodnak is. 

 ..............................................

AZ ÚJSÁG SZÍNES KÉPEI  - 912.  MAGAZIN

Lectori salutem:  Nagy Vendel szelíd mosolyával áll a könyvespolca előtt szürke hosszú ujjú felsőben van. szemén szemüveg.

NÓGRÁDINÉ KOVÁCS ALEXANDRA: Karácsonyi üzenet

Alexandra hosszú fekete göndör hajú mosolygós fekete szemű.

A karácsonyi üzenetnél Stekly Zsuzsa tűzzománc képe látható. A kép címe: szentkarácsony éjjel. Mária és József tartják a kis Jézust.

2. KARÁCSONYI MESE

KELEMEN GYÖRGYNÉ  EDIT: Karácsonyi csillag

Edit sétál a repce tábla mellet. sötétkék égbolton varjak repülnek.

Novellája közepén kupac őszi falevél látható.

3. VERSEK A NAGYVILÁGBÓL

KORTÁRSAINK ÍRTÁK  - KARÁCSONYI VERSEK

KOVÁCS JOZSEF  KOPEK: mosolygós arcú fekete zakóban fehér ingben nyakkendőben van.

Szauer Gertrúd mosolygós fekete rövid hajú, fekete szemű.  Egy párna van a feje alatt. 

Tóth Enikő: Enikő hosszú szőke hajú mosolygós lila pántos ruhában van.

Bognár Papp Irén. Irén mosolygós, szőke rövid hajú. világoskék kardigán van rajta. 

4. ELISMERŐ SZAVAK FONTOSSÁGA

ÁRVAY MÁRIA: Marika rövid barna hajú. Egy szürke bordós kőoszlopnak támaszkodik.

5. FANTÁZIA REGÉNY

Samu Ágnes: Ősi erők és az újjászületett testvériség

Az első vizsgák (2018. - 5. fejezet – 1. rész)

Samu Ágnes a vízben fodrozódó hullámok közt áll mosolyogva színes fürdőruhában fekete szemüvegben. 

6. VERSVÁLOGATÁSOK  
- KLEMENT BURZA MÁRIA ÉS  I. P. STEVE  ÍRÁSAIBÓL -

Burza Mária áll egy zöld levelű fa mellett haja ősz fekete szemű kék hosszú ujjú blúzt visel.

I.P.Steve. ősz hajú barna  szemű szemüveges. Fekete ingben van   oda van a kép bal alsó sarkába írva kék betűkkel I.P.STEVE

7. LÁTOMÁSOK

CSOMOR HENRIETT : Élménykép 

Csomor Henriett mosolyogva áll a teraszon fekete haja vállig ér farmerkabát van rajta.

8. HAZAI TÁJAKRÓL - NAGY VENDEL LEGÚJABB ÍRÁSAI

Vendi szőke hajú szemüveges bordó zakójában átható érzéssel kedvesen szavalja gyönyörű verseit.

9. FANTÁZIA REGÉNYSOROZAT

KISS ANIKÓ, ÉS KISS ERIKA: AZ ELÁTKOZOTT HABÓ

Úton a Beszélő állatok felé (5. fejezet-2.rész)

Anikó és Erika: mindketten fekete hosszú hajúak mosolygósak fekete szeműek egyikük szemüveges. lila ruhában vannak.

10. KARÁCSONY ZOMÁNCKÉPEKEN

STEKLY ZSUZSA : TE DEUM

Stekly Zsuzsa szőke rövid hajú, mosolygós, szemüveges.

Három tűzzománcát láthatjuk.

Első kép címe: kezdet és a vég. barna képkeretben elöl a kis Jézus és Mária látható mindkét oldalon fehér virág van. Mária kezében egy barka ág van. beljebb a képen

Jézus kereszt halála látható.

Második kép címe: Madonna bíborban.

Harmadik kép címe tulipános Madonna 

Mindkét képen a Szűzanya látható a  kis Jézussal

11. MEGJELENT

MEGJELENT CSOMOR HENRIETT:13. - ik "E" KÖNYVE  A MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁRBAN:  TŰNŐDÉSEIM CÍMMEL.

https://mek.oszk.hu/19800/19887/ 

Csomor Henriett ül a teraszon farmer kabátban vállig érő fekete haja van. 

ILOSVAY GUSZTÁV fekete rövid hajú szemüveges. Fehér és fekete öltöny zakóban van, kezében egy régi mobilt tart.

12. AKKOR MOST BULI VAN?

SZILVESZTERI VERSEK  - B. U. É. K.

Tóth Enikő: Enikő hosszú szőke hajú mosolygós lila pántos ruhában van.

Szauer Gertrúd mosolygós fekete rövid hajú, fekete szemű.  Egy párna van a feje alatt.

Hajdan  Vali mosolygós, sárga kalap van a fején.

Vönöczki Gmeild Margit mosolygós szemüveges.

ÁBRAHÁMNÉ ÁGNES:  Ági komoly tekintetű fekete rövid hajú.
VENDI egy asztalnál ül világoszöld asztalterítőn pihen két keze. jobb kezével állát támasza. szürke  póló van rajta.

14. NOVELLA

CSOMOR HENRIETT : Erdei kiruccanás

Őszi erdei út látható novellájánál.

15. VERSRŐL VERSRE  - KORTÁRSAINKTÓL

ÜNNEPI HANGULATOK

KOVÁCS JOZSEF  KOPEK: áll egy ház előtt, mosolygós arcú. Fekete zakóban, fehér ingben nyakkendőben van.

Hajdan  Vali mosolygós, sárga kalap van a fején.

Vönöczki Gmeild Margit mosolygós, szemüveges.

17.  PRIVÁT ANGYAL

NAGY VENDEL: ANGYAL JÖTT A  SZÉLLEL

Vendi szőke hajú szemüveges bordó zakójában átható érzéssel kedvesen szavalja gyönyörű verseit.

19.  TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT  -SOPONYAI MIHÁLY ROVATA -

 A VÖRÖS HAGYMA

SOPONYAI MIHÁLY  mosolygós vörös hajú szürke zakóban van.

 ...........................................

Kedves Vendi!  
Nagyon szépen köszönöm az idei , évzáró magazint, csakúgy, mint egész évi lelkes irodalmi, lapszerkesztői tevékenységedet   

Kívánom, hogy jövőre is őrizd meg   kitartásodat, pihenj nagyot a közelgő ünnepek alatt, hogy januárban újból, friss erővel kezdhesd szellemi erőfeszítéseidet! 

Neked és kedves Családodnak áldott, békés karácsonyi együttlétet, sikeres, boldog Újévet kívánok!  

Szeretettel!   Emmy

............................................

Kedves Vendi!

Igazán szívből szóló kommentet kaptál! Nem lepődöm meg!

Hiszem, hogy ha az ember akarja, akkor valóban "nyílnak még új virágok" az életében..

Szeretettel: H. HENI

...........................................

Maria HS Maria HS - 2019.12.26. 19:19:22
Ehhez szólt hozzá: KARÁCSONY VAKON....

Szeretettel olvastam versedet mint mindig: Maria

…...................................... 

Megtekintés.
babumargareta babumargareta - 2019.12.26. 18:25:34

Ehhez szólt hozzá: KARÁCSONY VAKON....
Szeretettel olvastam versedet és Kitti hozzászólását is !
Köszönettel tartozunk csodás soraidhoz !

Az ember a leghatalmasabb, nem engedheti, hogy kettétörje senki, semmi!

"Mutatni a reményt,

Reménytelen embereknek

Az utolsó esélyt.

Vakok számára a soha

Ki nem alvó fényt,

A belenyugvást,

és megbékélést."

A fénynek nagy hatalma van.

Köszönjük szépen és gratulálok a fényességre utaló soraidhoz....BabuRose

Az URL -t nem lehet használni a youtube-n. Be kell tenni egy linkbe!...BabuHeart

 …...........................................…

Megtekintés.
Kitti Kitti - 2019.12.24. 08:51:15

Ehhez szólt hozzá: KARÁCSONY VAKON....

Drága Vendi!
A te fehér botod nem a sötétség hírnöke, hanem a fényé, ami a lelkedből világít a világmindenségre. Ezt a fényt látom ebben a versedben is. Nem vagy feledhető. Köszönet a versért! Heart 

***********************************

 20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK 

Kedves olvasó!

Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.

Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.

Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3

Telefon: 06/ 30- 550 -5106. Elérhető:  8-tól  20- ig.

e-mail: nagy.vendi54@gmail.com

….....................................

Levelek, írások fogadása -  skype címem:  nagy.vendi54

Új email címem: nagy.vendi54@gmail.com

Magazinok küldése

MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT EMAIL CÍMÉRE.

Kérje a  szerkesztőtől.

A  MAGAZIN INGYENES!

….....................................…

Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók

számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linken lehetséges:

http://megszolalok.blogspot.hu/

………..........................…..

FIGYELEM! SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!

2018.  JÚNIUS - TÓL EGY ÚJ LINKEN IS ELÉRHETŐ A MEGSZÓLALOK MAGAZIN,

AZONOS , VÁLTOZATLAN TARTALOMMAL, DE MEGÚJULT  KÜLSŐVEL .

AZ ÚJ LINK : http://muveszetimagazin.blogspot.com 

Tehát az eddig  megjelent összes számot  visszamenőleg is elérhetővé tettük a fenti blogoldalon!

……...............................……

A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős.

Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.

A szerzői jogokat fenntartjuk.

Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor elő veheti.

Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!

Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.

Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.

Írott műveim megtekintése:

….......................................…

AZ ÖSSZES ELÉRHETŐSÉGEM..

Gmail: nagy.vendi54@gmail.com

Skype: nagy.vendi54

á

Megszólalok Művészeti Magazin

http://megszolalok.blogspot.hu/

www.megszolalok.blogspot.hu/

á

………........................……

Facebook: csak beírod a Facebook keresőbe mindhármat külön- külön és meg is találtad az oldalaimat.

A következőképen:  megszólalok  művészeti magazin (szerkesztő: nagy vendel)

……............................…….

Könyvtár:

ORSZÁGOS SZÉCHENYI KÖNYVTÁR  GONDOZÁSÁBAN

Elektronikus. könyvek a  MEG- en. Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK)

http://mek.oszk.hu/13500/13542/#

www.mek.oszk.hu/13500/13542/#

..................................

Ez a  verses oldalam címe... www.pieris.hu

http://www.pieris.hu/szerzo/nagyvendel

...............................

KÜLFÖLDI ELÉRHETŐSÉGEK:

www.canadahun.com irodalom fórum

http://canadahun.com/forum/showthread.php?34311-Nagy-Vendel-Megsz%C3%B3lalok&p=3650150#post3650150

………

Az Amerikai Egyesült Államokbeli  egyik link, ahol elérhetik magazinunkat:  minnesotahungarians.com

......................................

Kedves olvasóink!

Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg, pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az összes többi is!

A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat. Ez alatt különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!

.....................................

MINDENKINEK JÓ OLVASÁST ÉS JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNUNK

AZ ÚJSÁG KÜLSŐ ÉS BELSŐ MUNKATÁRSAI!

…...........................

MEGSZOLALOK MAGAZIN  1001

……..................…..

VÉGE-ENDE-KONYEC-FIN-END-FINÍTÓ