2019. november 13., szerda




MEGSZÓLALOK

M.M.M. MŰVÉSZETI MAGAZIN
2019. 11. hó – kilencedik évfolyam, tizenegyedik szám
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes havi lap
Alapítva: 2011 - ben , elvi síkon
Szerkesztő: Nagy Vendel magánzó, laptulajdonos
NYIBA, KÖLTŐK IMÁI  DÍJAS ÍRÓ, KÖLTŐ (2017)
ARANY BOT KÜLÖNDÍJAS (2018)

1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések
2.Évfolyam: 2012.  (1-tól a 6. számig)
 3.Évfolyam: 2013.  (1-től a 17. számig)
 4.Évfolyam: 2014.  (1-től a 24. számig)
 5.Évfolyam: 2015.  (1-től a 12. számig)
 6.Évfolyam: 2016.  (1-től a 12. számig)
 7.Évfolyam: 2017.  (1-től a 12. számig)
 8.Évfolyam: 2018.  (1-től a 12. számig)
9. Évfolyam: november

Az újság elérhetősége: nagy.vendi54@gmail.com
A Magazin kérhető saját e-mail címre is.
Fekete – fehér, és színes változatban is megtalálható a Facebookon és a blogoldalakon.
Magazinunk vakok számára is olvasható beszélő programmal, akadálymentes változatban.
A hangos versek meghallgathatók a YouTube oldalon.
A Magazin közvetlen linkje: http://megszolalok.blogspot.hu

Figyelem!
2018. júniustól egy új linken is elérhető a Magazin, azonos, változatlan tartalommal
de megújult külsővel amelynek a linkje:  http://www.muveszetimagazin.blogspot.com

Szerkesztőség: M.M.M. Nagy Vendel
7100. Szekszárd, József Attila utca 3.
Telefon: 06/30-550-5106
Facebookon: nagyvendel   -  Skype-on: nagy.vendi54

**************************************************
MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE
**********************
1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!


Köszöntöm a  régi, és egyre szaporodó új olvasókat. 
November mindjárt a  Minden  Szentek , és a  halottakra  való emlékezéssel kezdődik, és november negyedikén a  forradalom leverésére is emlékezhetünk, ki-ki úgy, ahogy akkoriban melyik oldalán is állott  a barikádon.
Még a mai napig nem csitultak  el  az ellentétek  igazából.
Hogy ne csak szomorúságban legyen részünk, köszönthetjük az Erzsébeteket, és a  Katalinokat  is, mintegy búfelejtőként, és előzetesen ráhangolódhatunk a  decemberi ünnepekre is.
   Akkor most engedtessék meg nekem egy kis dicsekvés:  jövőre, 2020- ban  reményeim szerint, elindulunk magazinunk tizedik évfolyamával, várva a  képi, és tartalmi megújulást is, és újabb szerzőtársakat is várunk a  palettára.
Mindenkinek tartalmas ünneplést, és önfeledt mulatozást kívánunk, hiszen  eredményes évet zárhatunk, ha nem is minden sikerült maradéktalanul, hiszen az élet nem egy méznyalás... 
Egyebet nem mondhatok: a  szerkesztő.
**********************
 SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL 

  1.  LECTORI SALUTEM, ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
  2.  A  JÁTÉK ÖRÖME.  KELEMEN GYÖRGYNÉ EDIT: A  FALEVÉL
  3. VERSEK A  NAGYVILÁGBÓL - KORTÁRS SZERZŐKTŐL
       CSOMOR HENRIETT, NAGY CSABA, TÓTH ENIKŐ, SZAUER GERTRÚD
  4. ELISMERŐ SZAVAK FONTOSSÁGA
      ÁRVAY MÁRIA : DÍCSÉRET SZÉP SZÓ, HA KIMONDJÁK, ÚGY JÓ
  5. FANTÁZIA REGÉNY.
      SAMU ÁGNES: ŐSI ERŐK, ÉS AZ ÚJJÁSZÜLETETT TESTVÉRISÉG
  6. VERSVÁLOGATÁS HALOTTAK NAPJÁRA:
      I. P. STEVE  -  KLEMENT BURZA MÁRIA
  7. GLOSSZA. CSOMOR HENRIETT: KÁOSZ KÖRÜLÖTTEM
  8. HAZAI TÁJAKRÓL - NAGY VENDEL  LEGÚJABB VERSEI 
  9. FANTÁZIA REGÉNYSOROZAT.
      KISS ANIKÓ, ÉS KISS ERIKA: AZ ELÁTKOZOTT HABÓ
10. TEMETŐBE HÍV AZ ÉNEK  -  EMLÉKEZÉS HALOTTAINKRA
      NAGY VENDEL, 
PESA ANNA MÁRIA, TÓTH ENIKŐ, MÁTYÁS RITA 
11. MARADÉKOK... ÁBRAHÁMNÉ ÁGNES : NÉLKÜLED
12. MEGINDÍTÓ TÖRTÉNET -  KOVÁCS JOSEF  KOPEK: KENYÉRSZENTELÉS
13. ÜZENETEK.  
      ILOSVAY GUSZTÁV JEGYZETE: MIT ÜZEN NEKÜNK A  FORRADALOM.
      HANGOS VERS ILOSVAY GUSZTÁV  ELŐADÁSÁBAN
14. NOVELLA. CSOMOR HENRIETT: ÖRÖKKÉ TARTÓ SZERELEM
15. VERSRŐL VERSRE...KORTÁRSAKTÓL 
      MELINDA MÉSZÁROSOVA, KOVÁCS TIBOR, ELIZABET  TELEKI
      PESA ANNA  MÁRIA
16. KUTYAMESE: KELEMEN GYÖRGYNÉ EDIT: EGY PICI KUTYA TÖRTÉNETE
17. TEMETŐI FEKETE HUMOR. NAGY VENDEL : AZ ÉLET SZÉP
18. VÉLEMÉNYEM SZERINT -  OLVASÓINK ÍRTÁK
19. TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT - SOPONYAI MIHÁLY ROVATA
      GYÓGYTEÁK KOLESZTERINRE
20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK
**********************
 2. A JÁTÉK ÖRÖME 

KELEMEN GYÖRGYNÉ EDIT : Falevél

Késő őszi borongós napon a fák levelei lehullanak. Komor, szomorkás az idő. Őszi szünet van: és juhé!,  két kis unokatesómmal irány ki a szabadba. Álltunk, lestük mit is lehet kinn csinálni?
A gyerekek a kabát alól álmosan pislogtak, talán vissza kéne menni és nyújtózni az ágyban. Semmi kedvük nincs, olyanok, mint az idő, bágyadt.
   Nini, nagymama összehúzta a falevelet, ez nekünk van itt kint. Hajrá, repült a levél, dobáltuk, hull a hó. Célba vettük egymást, szállt a levél, a kis csapat ujjongva visított. Álommanó messze szállt, maradt a vígság. Nagymama morcosan kinézett - hát ezért gereblyéztem össze mindenütt? Nem baj, összegereblyézzük mi, csak előbb szétdobáljuk. Repültek a kupacok szerte-széjjel, repültek a falevelek, lett belőle golyó, dobáltuk egymást rendesen. A nagy játék közepén csak azt vettük észre, kint áll nagymama és keresztanyám, nevettek mind a ketten. Ők sem maradjanak ki a jóból, repült feléjük a levél, hurrá, hull a hó! Menekülőre fogták, lett a hajuk ruhájuk tele levéllel. Mikor a dobálni való elfogyott, gereblyével nagy kupacot húztunk össze, jó nagyot, versenyeztünk, ki tud bele nagyobbat ugrani. Szállt a levél, a visítás. Szomjasan, kimelegedve mentünk be, összehúztuk a levélkupacot. Szemeztünk a szomszédéval: Hej, de jó lenne megszerezni, nagyobb lenne a kupacunk. Nagymama azzal fenyegetőzött, eltüzeli a levelet, ne már inkább kérjük el a szomszédét is.
 
Kelemen Györgyné
Másnap megint kimentünk játszani, a nagy hangzavarra kijött a szomszéd is. Látta mit művelünk a levelekkel, így odaadta az ő kupacát is. Na, lett nagy öröm és nagy ugrálás; a szép nagy levél kupacba. Nem is olyan szomorú ez az ősz, csak tudni kell vele játszani és akkor minden csupa móka, nevetés, még a falevél is.
   Nagymama lekváros kenyeret kent a hancúrozóknak, na, az volt ám a finom. A sok játéktól megéheztünk. Aztán kacagva figyeltünk, a cicánk mit tanul, ugrott bele a levélkupacba. Elégedetten kijött, és ahogy tőlünk látta ugrott fejest újra és újra, mi meg nevetve figyeltük, hogy játszik a cica. Levelet és a cicát is dobáltuk a levélkupacba. Cicának tetszett a játék, aztán, mikor megunta, elsomfordált.

Képtalálat a következőre: „falevelek”
Minél nagyobb, annál jobb...!
Mi még maradtunk, ameddig csak láttunk, ment a hejdebojda. Este aztán nem kellett minket ringatni, fáradtan aludtunk jó nagyot. Másnap meg törtük a fejünket, a másik szomszédban is van levél, meg kéne szerezni. Mentünk kérincsélni, hogy szeretnénk megkapni, mert a mi kupacunk a nagy játéktól, már össze megy. Azt is megkaptuk, szerintem a környék falevelét összehordtuk. Nagy kincs volt ám a mi kis levél boglyánk, lett belőle pihe-puha ágy, majd királyi trónus. A fantáziánk kifogyhatatlan volt. Belebújtunk, hogy senki meg ne lásson minket. Minek ide Barbie baba, drága játék, legnagyobb kincs a falevél, csupa játék, öröm és móka. Fittyet hányunk a bús ősznek, kinevetjük azt. Az őszi szünet hamar elszállt és követte őt a tél.
Sajnálom a mai gyerekeket, játszanak a számítógéppel és közben elfelejtenek igazán jót játszani. Pedig a jó szórakozáshoz nem kell sok, elég egy összehordott levélkupac!
**********************
 3.VERSEK A  NAGYVILÁGBÓL... 
 - KORTÁRS SZERZŐKTŐL- 

CSOMOR HENRIETT: Természet utáni vágy

Vágyom vissza az
erdő csendjébe,
ahol körül öleltek a fák,
s tisztán énekeltek a madarak.
Fájó könnyeimet
felszárította a nap,
ha szívem bánattól csordult.
zsenge fűszálak csiklandozva
lábamhoz simultak,
s én megcirógattam őket.
Fejem felett éj fekete varjak
károgva keringtek.
Szabad voltam, akkor még
lelkem is szabadon szárnyalhatott.
Elbújtam a fák közé,
s lombjaik körül ölelve
bölcsőt alkotva ringattak engem.
Gondolataim messze vittek
messze jártam akkor én,
s nem így a négy fal közé szorulva.
Honvágyam természet lágy ölébe kerget, 
de keresve sem találom
az odavezető utat,
ahol picinyke madaraim kedvre derítenének

2019, szeptember 19
………................................

NAGY CSABA: Múló nyár

Barna gesztenyekalapja fejébe húzva,
szárazág- bottal görnyedten jár,
lába nyomán pocsolyák szaladnak szét,
s zörren az őszi szélben a tengeri szár.

Szeme sarkában ezüstös pókháló,
s a fény az arcán keserű ráncokat nevet,
még kong a hordó, de csepeg a must
a nyár szőlőhegyén, már a szüret közeleg.

Alkonya tűnik, s ködbe elenyészik,
aszott kezére már hajnali harmat tapad,
kabátja régi pompáról mesél;
ragyogóan színes, s foltokban már szakadt.

Öreg tarisznya húzza görcsös vállát,
melyet vinni már alig- alig győz.
Keservesen susog a nádszál utána,
nyárvégi úton egymagában ballag az Ősz.

2019.09.04
 .......................................

TÓTH ENIKŐ: Ősszel

Ősszel kéz a kézben járni,
sárga levelet találni,
még a Nap fényére várni,
gesztenyefa alá állni!

Ropogós falevél árban,
sárga barna szép ruhában,
Földig lehajolva bátran,
csak erre a percre vártam!

Hisz a természet az Isten,
míg velünk van nagy baj nincsen,
fáról hulló rongyos ingben,
ősz színein élő kincsben…
.........................................

SZAUER GERTRÚD: Minden perced

Minden perced vidám és szép,
Mint egy tiszta kék patak,
Mely emlékként szíved mélyén,
Mindörökké megmarad.

Idézi a forró nyarat,
A színesedő őszben,
Mikor a nap elbújt már rég,
Az esőszín felhőkben.

Könnyük hullik szépen csendben,
Kis tavakban összegyűl,
Melléjük egy nyári emlék,
Mindig odapenderül.

Vékony jég lesz tükröd télen
Hol őket megnézheted,
Megmutatják vidámságod,
Minden percben teneked.

Hogy jól viseld a szürkeséget,
A sűrűn hulló pelyheket,
Míg a tavasz, zöld színével,
Elűzi a felleget.

Míg eljöhet végre a nyár,
Az emléket, élményt hozó,
Bármiképp is telik a nap,
szíved-lelked átható.
**********************
 4. ELISMERŐ SZAVAK FONTOSSÁGA 

ÁRVAY MÁRIA : DÍCSÉRET SZÉP SZÓ, HA KIMONDJÁK, ÚGY JÓ

Szárnyalás

Már egy hónap telt el, s az előadásoknak még mindig nagy a sikere. Egyáltalán nincs üres pad, mind elfoglalt. A végén, lehet, nagyobb termet kell keresni?
A mai nap sem maradt el a szép idézet:
„Sokszor döntő a kívülről jött biztatás, ösztönzés, hogy újból hinni tudjuk: jobb lehet, és jobb is lesz, ami jön; a gondolat, a mondat, a szó, képes robbanásszerűen pozitív hatást gyakorolni az egyénre.”
(Jorge Bucay)

Árvay Mária
- Kedves érdeklődők!
A mai nap is egy érdekes történetet hoztam, de most egy másik szemszögből. Nem olyan személy mesél, aki elismerést kapott, hanem olyan valaki, aki maga osztogatja, adja. Lássuk!
  Lovas oktatóként dolgozom, már több éve. Főként gyerekekkel foglalkozom, de felnőttek is járnak hozzám, tehát igazán vegyes a korosztály. Négylábú segítőimet úgy válogatom meg, hogy kezesek, engedelmesek, nyugodtak legyenek. Nálam a sport nem a versenyről szól, hanem az önkiteljesedésről, a ló és lovas egymásra találásáról, arról, hogy megleljük e társas sport örömét, megtanuljunk, felelősségteljesen dönteni, cselekedni, lovainkat gondozni.
Ez egy nagy család, ahova mindenkit nagy szeretettel várunk!

  Egy nyári délután történt, soha sem felejtem el ezt a napot. Egy fiatal lány jött karon fogva az édesanyjával és édesapjával. Kiderült, a lány születése óta vak, egyik szemére sem lát semmit. Járt már különböző lovardákban futószáras lovaglás órákra. Ezek a lovardák nem voltak fedettek, így mindig ki volt téve az időjárás szeszélyeinek. Olvasta a neten, hogy nálunk van fedett rész, s így nem kellene alkalmakat kihagyni. Kérdés, vállalom-e. Az esélyt mindenkinek kell és érdemes megadni, ezért igent mondtam.
Megsimogattam a lány vállát, mire ő elmosolyodott. Láttam, mennyire jólesett neki. Megállapodtunk, hogy másnap már jöhetnek is hozzám.
   Elgondolkodtam, milyen is lehet teljesen vakon, csak a többi érzékszervre hagyatkozva élni a mindennapokat. Amint másnap megjelent nálam szüleivel, első dolgom volt, hogy a leányzó kezét végig vezessem a ló egész testén, hogy érezze, kire is ültetem majd.
  Nem győzte szeretgetni a lovat, amikor már fent ült a nyeregben, akkor is átölelte a nyakát, becézgette, halkan magyarázott neki.
Különböző gyakorlatokat végeztettem vele, az egyensúlyfejlesztés céljából. Láttam, milyen riadt, megszeppent, éreztem, bátorításra van szüksége.
Türelmesen tanítgattam, majd a legkisebb sikeres mozdulatot is dicsértem.
- Ez az! Ez az! Ügyes vagy! Látod, fog ez menni!
Ehhez hasonlókat mondtam neki, s láttam, milyen felszabadult lesz ezektől a szavaktól. Később elmesélte, hogy sokszor türelmetlenek voltak vele tanárai, kiabáltak vele, ha valamit nem úgy csinált, ahogyan azt elvárták tőle.
  Ezt követően láttam, mennyire szomjazza az elismerést, nem is fukarkodtam vele. Láttam, mennyire kinyílik, szinte szárnyal! Nagyon igyekezett egy-egy kedves szóért.
Voltak persze hibák is, amelyeket korrigálni kellett. Ilyenkor is nyugodt hanghordozással beszéltem hozzá, így érezhette, nem haragszom. Elmondtam, mi lesz a következménye, ha valamit nem úgy csinál, ahogy kell, s hogyan lehet a hibát elkerülni, s helyesen végrehajtani a gyakorlatokat. Amint a helyes mozdulatot csinálta, megdicsértem.
Soha nem hasonlítottam őt más lovas teljesítményéhez, hanem mindig korábbi önmagához! Ha valamit eddig nem tudott, vagy nehezen sajátított el, s most már jól megy neki, felhívom rá a figyelmét!
Az órákat mindig dicsérő szavak kíséretében hagyjuk abba, hogy maradandó élménye legyen.

Ugrásszerűen fejlődött, olyannyira, hogy már egyedül is lovagolt a pályán, persze a két szemem mindig rajta volt, s csak olyan gyakorlatokat végeztettem vele, melyeket tudtam, ügyesen megoldja. Éreztem, mennyire szüksége van sikerélményekre, így hagytam, hadd gyűjtse őket, hadd zsebelje be ezeket. Ne azért éljen, hogy mindig a kudarcokat, a szidást elkerülje, hanem azért, hogy sikeres legyen.
Rendeztünk háziversenyeket is, ahol senki sem távozott üres kézzel. Tanítványom is kapott egy szép oklevelet, majd egy nagyobb érmet is. Látni kellett volna, milyen büszke volt mindkettőre.
    Együttléteink oly eredményesek voltak, hogy kis lovasom írni kezdett. Leírta élményeit, egy kitalált kisregény formájában, amit aztán a neten meg is jelentetett. Büszkén küldte el nekem, én meg nagyon boldog voltam, hogy ilyen érzékletesen leírta mindazt, amit érzett, mindazt, amit átélt.
   Soha nem állt tőlem távol az elismerő, kedves szavak használata. Többen mondják, nem kell agyondicsérni, mert csak beképzelt és nagyképű lesz tőle az ember.
Fel kell mérni, kinek mire van szüksége. Aki bátortalan, kissé riadt, félénk, neki a bátorítás szárnyakat ad. A nyafogósabb, hisztizésre hajlamos, pökhendi egyedeknél más módszereket kell használni.
Egyébként nekem is jó, ha dicsérhetek, mert megtanít észrevenni a másikban a jót, az igyekezetet, a szép mozdulatokat, a legapróbb értékes munkát, s erre már lehet építkezni, magyarázni, tanítani, oktatni.
- Ezek az igazi edzők, pedagógusok - jegyezte meg valaki.
- Olyan rossz volt, ha valakitől rettegni kellett. A tananyagra már alig tudtunk figyelni, csak arra vártunk, legyen már vége az órának! Így nem tudunk értékeket átadni, ha rettegésben tartjuk a nebulókat!
- Ez a beszámoló is sok tanulsággal szolgál, véssük csak emlékezetünkbe!

A következő alkalommal valami más, érdekes történettel jelentkezem!
Köszönöm, hogy itt voltak!
Folytatjuk.
**********************
 5. FANTÁZIA REGÉNY 

Samu Ágnes: Ősi erők és az újjászületett testvériség

(2018 - 4. fejezet – 5. rész)

Szökés

Samu Ágnes
– Kész szerencse, hogy rájuk találtál, Gabriel – jelent meg Merlin a férfi háta mögött.
– Valójában Lionnak köszönhető a dolog – fogott bele komor hangon és zsebre tett kezekkel. – Gondoltam, meglátogatom őt, ám helyette a búcsúlevele fogadott.
– Jó estét, Merlin nagyúr – lépett ki a műtőből Hóvirág. – Örömmel értesítem, hogy Satania és Wolf túl vannak a veszélyen.
– Lion? – kérdezte bizonytalan hangon Gabriel, akin látszott, mennyire aggódik a nő miatt.
– Őt még műtik – jött a felelet. – Sajnos, a szervezete igen gyenge, így a gyógyítás nála hosszabb ideig tart.
– De ugye nem lesz maradandó károsodása?
– Szerencsére nem – mosolyodott el enyhén Hóvirág. – Látom, Gabriel nagyúr, igencsak kedveli őt – jegyezte meg kedves hangon.
– Neki még nagy szüksége van a támogatásra – mondta komoly hangon Gabriel, miközben ölbe tette a kezeit.
– Bölcsen beszélsz, Gabriel – bólintott helyeslően Merlin, majd megigazgatta magán a talárját, ami sötétlila és kék színű tűzmotívumokkal díszített volt. – Mikor mehetünk be Wolfhoz és Sataniához? – kérdezte Hóvirágot.
– Körülbelül tíz perc múlva. Ha lehet, öt percnél tovább ne beszéltessék őket.
– Rendben, Hóvirág.
Merlinék megvárták, amíg a sérülteket átszállították a szobájukba. Gabriel Sataniához, míg Merlin Wolfhoz ment be. Mindenképp meg akarták tudni, mi is történt pontosan.
Satania ágya mellett Gabriel hosszú perceken keresztül némán állt s nézett maga elé. Még mindig feszültnek érezte magát a történtek miatt. Hogy nem vette észre, mire készülnek a lányok? Csoportvezetőként az a minimum a részéről, hogy segítsen beilleszkedni az új diákjainak a Meridin életébe, de úgy tűnik, alkalmatlan erre a feladatra. Nem kellett volna elvállalnia az elsőéveseket. Önmarcangoló gondolataiból az ébredező hangja zökkentette ki.
– Gabriel, sajnálom – nyöszörögte egészen halkan Satania. – Én öltem meg azt a harmadévest. Nem azért menekültem a halálbüntetés elől, mert féltem, hanem azért, mert van egy célom, amit mindenképp el kell érnem.
– Tévedés, nem ölted meg! – vágta rá Gabriel. Így már világossá vált a számára, hogy Satania miért akart megszökni. – Épp ellenkezőleg, megmentetted az életét. A benne lakozó bubust pusztítottad el – magyarázta mosolyogva. – Nagyon büszke vagyok rád, Satania – fogta meg a kezét gyengéden.
– Úgy örülök ennek – fújta ki magából a levegőt megkönnyebbülten.
– Most pedig pihenj. Nagyon komoly sérüléseket szereztél, emiatt legalább tíz napig bent kell itt feküdnöd – mondta gyengéd hangon, majd elengedte Satania kezét. Sietős léptekkel ment ki a szobából. – Merlin, jó híreket hoztam – lépett oda a folyosón várakozó idős férfihoz. – Satania volt az, aki megmentette annak a harmadévesnek az életét – fogott bele. – Satania azt hitte, megölte őt, és emiatt döntött úgy, hogy megszökik innen.
– Wolf esetében pedig kiderült, azért akart megszökni, mert nem akart szégyenben maradni. Attól félt, ha megtudják az osztálytársai, hogy nem képes megoldani az itt kapott feladatokat, kinevetik és gúnyt űznek belőle – magyarázta széles mosollyal az arcán Merlin. – Alaposan meglepődött, amikor közöltem vele, milyen tehetségesen oldotta meg a kapott feladatokat.
– Minden jó, ha a vége jó – nevetgélt jókedvűen Gabriel, majd hirtelen eszébe jutott Lion. – Legalábbis majdnem – tűnt el pillanatok alatt a jókedve és a mosolya.
Néhány órával később Hóvirág közölte a folyosón várakozókkal, hogy Lion is túl van a veszélyen, sikeres lett a műtét.
Gabriel a jó hír ellenére sem tudott igazán megnyugodni. Ráadásul a műtőből kitolt Lion arca igen meggyötört volt, ami egyértelműen azt jelentette, komoly kínokon esett át. Az ablakon kinéző férfi meglepve tapasztalta, hogy már reggel van. Milyen gyorsan pörög az idő kereke, még szerencse, hogy nem halandó. Rég érezte magát ilyen kellemetlenül. Visszagondolva a legutóbbi rossz élményére, a szíve fájdalommal telt meg. Oly sok évszázadat telt el azóta a nap óta, ennek ellenére úgy érezte, mintha csak tegnap történt volna az a bizonyos tragédia.
– Gabriel, mi a baj? – kérdezte aggódva a mellette állót Merlin.
– Csak eszembe jutott a bátyám és az öcsém – mondta egészen halkan s mély szomorúsággal, miközben lefelé nézett.
– Nem te tehettél róla. Hidd el, minden rendbe fog jönni. Ami késik, nem múlik – veregette meg a másik vállát. – A többit rád bízom. Nekem muszáj elintéznem néhány dolgot. Oraculum is minden bizonnyal hamarosan itt lesz – indult el Merlin a dolgára.
– Gabriel nagyúr, nyugodtan be lehet menni már hozzá – lépett ki Lion szobájából Hóvirág nem sokkal Merlin távozását követően.
– Köszönöm!
Lion sokáig nem tért magához, időközben Dragonék is látogatást tettek nála és a többieknél.
Gabriel nem értette, mi van Lionnal, ugyanis ő a többiekkel ellentétben, nem ébredt fel a műtét után, már vagy kilenc órája annak, hogy mélyen alszik. Gondolataiból a folyosóról beszűrődő hangok zökkentették ki. Nehézkes mozdulatokkal állt fel a székből, majd lassan elindult kifelé. Kissé meglepve tapasztalta, amikor meglátta, hogy Wolf szobája előtt majdnem két tucat felsőéves hódoló várakozik. A legtöbb látogató virággal ajándékozta meg Wolfot, aki jól láthatóan nagyon próbálta élvezni a népszerűséget. Gabriel odament a társasághoz, és megkérte őket, fogják rövidre a látogatást, mivel még Wolf igen gyenge, nem lenne jó, ha megerőltetné magát. A látogatók zokszó nélkül tudomásul vették a kérését. Miután a legutolsó hódoló távozott, meglepetésére a nő köszönetet mondott neki, amiért mindenkit elküldött. Visszament Lionhoz, aki időközben felébredt.
– Hála az égnek, hogy végre felébredtél – mosolyodott el a férfi, miközben odalépett hozzá. – Nagyon megijesztettél minket, Lion – fogta meg a kezét gyengéden. – Ígérd meg, hogy soha többet nem teszel ilyet – nézett mélyen a kábán csillogó barna szemekbe.
– Haza akarok menni – susogta elgyengülten Lion.
– Vannak fájdalmaid? – kérdezte szomorúan Gabriel, eközben a mosolya elhalványult. Nem tetszett neki az, amit Lion mondott.
– Nincsenek.
Két nappal később Lionék sokkal jobban lettek, annyira, hogy már az ágyból is kikelhettek, de csak felügyelettel. Wolfot Phoenix, Sataniát Dragon és Liont Pegasus kísérte, amikor kimentek sétálni az udvarra.
– Hogy bírod a népszerűséget, Wolf? – kérdezte enyhe cinizmussal Phoenix.
– Természetesen kitűnően – vágott vissza.
– Örülök, hogy ismét a régi vagy – mosolyodott el kedvesen Phoenix.
– Satania, te tényleg a Pokolból jöttél? – kérdezte Pegasus.
– Igen – jött a tömör felelet, mire a testvérek meglepetten néztek.
– Mesélnél arról, Satania, milyen sz ottani lét? – kérdezte kíváncsian Dragon. – Tényleg vannak a Pokolban lávatengerek?
– Mindkét kérdésre a válasz, igen – felelte mosollyal az arcán, mialatt megigazgatta a haját a két igen kicsi, fekete színű szarvacskájánál, amelyek néhány centivel a fülei felett helyezkedtek el.
Satania meglehetősen szokatlannak vélte, hogy a testvérek minden egyes szavát nagy érdeklődéssel hallgatják. Soha nem gondolta volna, hogy felhőtlenül, szorongás nélkül, ráadásul halandó embereknek beszélhet arról a helyről, ami sokakat elborzaszt, megrémít.
Kiderült Sataniától, hogy a Pokolnak tizenhárom bugyra van. A tizenharmadik a legmélyebb, ahol a nagy erejű démonok és más egyéb lények irányítanak mindent. A tizenkettedik szinten azok a gonosz emberek vannak, akik minden létező bűnt elkövettek. A tizenegyediken a gyilkosok, a kínzók és a súlyos gyermekbántalmazók vannak. A tizediken a testi és lelki erőszakot, agresszív bántalmazást elkövetők sínylenek. A kilencediken az árulók, a hűtlenek, a csalók és a hazugok vezekelnek. A nyolcadikon a zsarolók, a kizsákmányolók, a tolvajok és a bűnre való térítők vannak. A hetediken a felelőtlenek, a hatodikon a fösvények, a kapzsik és a torkosok kapják méltó büntetésüket. Az ötödiken a kevély, a negyediken pedig a bujálkodók és a paráználkodók bűnhődnek. A harmadikon az irigyek, a másodikon a haragot szítók, végül az első szinten a rongálók meg az egyéb súlyosabb rend- és törvényszegők felelnek a tetteikért.
– Milyen módszerekkel büntetik az ott lévőket? – kérdezte kíváncsian Phoenix, miután Satania befejezte hosszas mesélését.
– A kevély bűnösöket különféle megaláztatásokban részesítik, amelyekkel a túlzott büszkeségüket csorbítják.
– Logikus – jegyezte meg Pegasus. – Viszont ideje visszamennetek a Pihenőbe.
– Szívesen elmennék a Pokolba – mondta úgy Wolf, mintha valami kiránduló helyről lett volna szó. – Ti nem mennétek el oda?
– Simán! – vágták rá kórusban a többiek, mire Satania teljesen kiakadt.
– Rosszul vagy, Satania? – kérdezte aggódva Phoenix a fejét fogó és a szemeit meresztgető nőt.
– Ti nem vagytok normálisak! – vágta be elhaló hangon. – A Pokol hallatán mindenki frászt kap, sőt még a legerősebb lények is nagy ívben elkerülik – magyarázta. – Igaz, hogy csak gonosz emberek lelkei számára lett létrehozva az a hely, ennek ellenére kivétel nélkül mindenkire veszélyes.
– Nem bántani akarlak vagy ilyesmi, de hogy kerültél ide démon létedre? – tette fel a logikus kérdést Pegasus.
– Megszöktem onnan, majd felkerestem Gabrielt – fogott bele Satania. – Megkértem, hogy segítsen bekerülni ide, mire ő elvitt Michaelhez.
– Michael? Ki ő? – kérdezte Lion, aki eddig hosszú ideig hallgatott.
– A Mennyei Sereg hadura, azaz a Mennyország védelmezője. Érdemes még annyit tudni róla, hogy a nála alacsonyabb rendű és gyengébb lényeket lenézi.
– Ki hitte volna, hogy egy angyal ilyen is lehet – fogta eltűnődve a fejét Lion. – Nem szívesen találkoznék vele – morogta kelletlenül. – Még szerencse, hogy Gabriel nem ilyen.
– Helyesen mondva, arkangyal. Ha találkoztok vele, nem ajánlatos őt simán angyalnak nevezni, különben csúnyán elláthatja a bajotokat.
– Egyre inkább nem szimpi’ a pasas – vágta be Lion szűk szemekkel.
– Tehát Michael színe elé kerültem – folytatta tovább Satania. – Két próbát kellett kiállnom. Az első próba a gyógyító és védelmező technikák bemutatása volt. Ez azért volt fontos. hogy kiderüljön, képes vagyok-e másra is a pusztításon meg az ártáson kívül. A második feladatot pedig sikeresen elbuktam! – jelentette ki széles mosollyal az arcán, mire a többiek csak értetlenül pislogtak. – Michael arra kért, vigyem el neki Lucifer fejét. Annyit mondtam neki, hogy képtelen vagyok erre. Még ha képes is lennék a feladatra, akkor sem tenném meg, ugyanis a Pokolban felborulna a rend. Az elkárhozott lelkek kiszabadulása és a Pokol összeomlása nagyobb gondot okozna, mint a Pokolbéliek és a Mennybéliek közötti háború kirobbanása.
– Így már teljesen érthető – mondta komoly hangon Pegasus, miközben az állához emelte a kezét. – A feladat lényege nem a végrehajtás, hanem a megtagadás volt.
Időközben a kis csapat visszatért a Pihenőbe.
Wolf már nagyon unta magát, már alig várta, hogy visszamehessen az iskolába, természetesen nem a tanulás, hanem a rajongói miatt. Lion meg azért várta a teljes felépülését, hogy hazatérhessen a saját világába és az édesapjához. Satania nagyon örült, hogy barátokra tett szert, így már egyáltalán nem akart elmenni a Meridinből.
A lábadozok végül közel két hét után hagyhatták el a Pihenőt.
Satania és Wolf tiszteletére ünnepséget szerveztek az iskola vezetői, amiért elpusztították az ellenséget és megmentették Miát, a felsőéves diák életét. Merlin nyitóbeszédet is tartott, amelyben nem csak köszönetet nyilvánított, hanem közölte mindenkivel, hogy Wolf és Satania jutalmul engedélyt kaptak a könyvtár használatára. Dragonék meglepődtek, amikor látták, mennyire örül annak a nő, hogy már nem csak Pegasus kapta meg ezt az engedélyt. Aztán gyorsan kiderült, Wolf nem a könyvtár használatának, hanem magának a rendkívülien kivételes helyzetbe való kerülésének örült meg.
Szerencsére az ebédlőben szervezett ünnepségen már olyan italok és ételek is voltak, amelyeket a testvérek is szívesen fogyasztottak. Aminek igazán örültek még, hogy olyan zenéket is játszottak, amelyek a számukra is talp alá valónak bizonyultak. A társaság java része eleinte szokatlannak tartotta a táncukkal kapcsolatos szokásaikat, de hála Wolf és Phoenix gyorstalpaló leckéinek, igen hamar megtetszett nekik a dolog. A testvérek megkönnyebbülten tapasztalták, hogy sokan már az általuk kedvelt zenéket kérték. Dragon kifejezetten élvezte azt, amikor egy csapat negyedéves ment oda hozzá azért, hogy mutasson nekik valami nagyon vagány táncmozdulatot, amivel felvághassanak majd másoknak. Pegazus sem unatkozott, ugyanis őt is sokan felkérték a tánctanár szerepére. Sajnos Lion még nem érezte magát olyan jól, hogy táncolni tudjon, ennek ellenére ő sem unatkozott.
– Szia – szökkent oda Szikla Lionhoz, aki épp tejszínes epertortát evett jóízűen. – Nem baj, ha csatlakozunk hozzád?
– Szia – köszönt vissza. – Nem baj. De ki van még veled?
– Hali, itt vagyok! – bújt elő Szikla válla mögül Felix fülig érő szájjal.
– Szia, és bocsi, hogy nem vettelek észre – jött zavarba Lion.
– Nincs gond, Lion! – vágta rá. – Igaz, hogy itt hagyod az iskolát?
– Igen, Felix – bólintott, miközben bekapott egy epret.
– Ha megígérem neked azt, hogy megvédelek azoktól, akik bántani akarnak téged, itt maradsz? – kérdezte Szikla.
– Mi? – ejtette ki a kezéből a villát Lion.
– Én sem szeretem, ha valaki a kisebbet bántja.
– Nagyon brutális voltál, amikor leosztottad azt a kékgyíkot – nevetett jóízűen Felix. – Arról nem is beszélve, hogy Rudolf egóját is rendesen elintézted.
– Mindenképp itt van a helyed, Lion – szólalt meg a levegőben, Lion háta mögött álló Satania, végül ő is helyet foglalt az asztalnál.
– Miért akarjátok, hogy maradjak? – értetlenkedett.
– Valakinek muszáj osztani a jó népet! – csapott az asztalra Felix. – Ráadásul a dumádhoz fogható nincs!
– Nem árt, ha van olyan is köztünk, aki védelmébe veszi a gyengéket és kisebbeket – folytatta Szikla.
– Sokakkal ellentétben te és a testvéreid nem azt néztétek, milyen fajból meg helyről származom, hanem hogy ki vagyok és mit szeretnék – mondta komoly, de annál hálásabb hangon Satania.
– Na, ha már így eldöntöttük, hogy maradsz, ideje még forróbbá fokozni a hangulatot! – kiabálta jókedvűen Phoenix a lebegő asztal alatt, aki mellett ott állt a többi testvér is.
– Van egy olyan érzésem, felesleges bármilyen ellenállást tanúsítanom – adta meg magát Lion, miközben behunyt szemekkel lehajtotta a fejét.
Az ünnepség reggelig tartott, ahol mindenki, kivétel nélkül nagyon jól szórakozott.
Napokkal később Merlin és Oraculum úgy döntöttek, személyesen maguk fogják tanítani Liont, ami azt jelentette, neki nem kellett bemenni az órákra. Dragon és Phoenix örültek a hírnek, már csak azért is, mert nyugodtak lehettek abban, nem esik a húgocskájuknak semmi baja. Wolf kicsit irigykedett eleinte Lionra, de végül belátta, valójában nem irigylésre méltó a helyzete. Pegasus meg annyira el volt foglalva a tanulmányaival, hogy csak napokkal később tűnt fel neki, hogy az unokahúga nincs ott velük, emiatt az unokatestvérei, Szikla, Satania és Felix kissé megharagudtak rá. Pegasus engesztelésül hétvégén meghívta magához Dragonékat és a barátait ebédre, amiből estére jó nagy házibuli lett.
Folytatjuk.
**********************
 6. VERSVÁLOGATÁS HALOTTAK NAPJÁRA  
  I.P.STEVE ÉS KLEMENT BURZA MÁRIA  ÍRÁSAIBÓL 



I.P.Steve Nívódíjas költő verseiből:Temetőben


A lehajló ágak alatt sok ápolt  sír,
szomorúan megyek ,utam hozzád visz.
Mécses ég.
Miért várlak még?
Alszol mélyen
valaki szívében,
csend és hant takar.
Talán szél viszi a hamvakat
s én őrzöm szívemben lelked.
Találd meg nyugalmad , csended
s Istenem legyen,
örökké Veled !


áááááááá

Hangtalan honok Borús, kora estidőben, odakint a temetőben, lélekharang hangja, ha szól, már nem énekel, ki halott. Szótlan szájak föld porában, kik szólni tudtak korábban, betakaróznak a csenddel, némán a temetőkertben. 
 áááááááá

Végleg

Most mindennél nagyobb a csend,
egy szív már nem dobban, ver,
mint harmatkönnyek csillogása a reggeli fényben,
úgy ment lelke s lett örök üdvözlésben.

Holnap már hamva száll a kósza széllel,
valahol majd hull alá s ring a  tenger vízével.
Talán szabadon jár boldog táncot,
eltépve a földiléthez kötő, bűvös láncot.




áááááááá

Valahol megpihenve

Előttünk mentek s nem tudjuk merre,
lépteik nyoma örökre veszve.
Könnyek mosták le a múlt képeit,
fényezték még szebbé emlékeit.
A fájdalomnak néha vége nincs.

Csendes hantok és szomorú kövek,
mit a szem csak bánatosan követ.
Valamikor élő arcok, lelkek,
most szunnyadó, élettelen testek.
Hiányuk fáj s még szívünkben lesznek.

Mécsesnek ég a kicsinyke lángja,
a fekete korom táncát járja.
Tisztelet virágok a holtaknak,
akiket szerettünk és voltak csak.
Merre mentek? Megtudjuk egy nap majd.

áááááááá

Ünnepetek


Nesztelenek a  léptek
s a csend takarója alatt szunnyad a lélek,
már otthon alszanak.
Most én is magamba fojtom szavam.

Porból jöttek, porrá lettek,
szívemben maradva, tovamentek,
hátrahagyva egy ürességet,
megtörve a teljességet.

Friss virág illatozik mécses mellett sok-sok síron,
bár nem segít a belső kínon,
de felszakadó fájdalommal megemlékezünk,
hisz, kiket szerettünk, soha nem feledünk.


Ez a nap ünnep, nektek,
a szomorú Mindenszentek,
estéjén a gyertyalángok táncolnak,
a harangok titeket gyászolnak.
..................................................


KLEMENT BURZA MÁRIA: ÚJ VILÁGRÓL ÁLMODOM


Álmodok egy oly világról,
hol igaz szavak zengenek
s áradni fog önmagától,
a gonoszság ismeretlen,


jóság árad önmagából,
vezérelné a Szeretet,
kiszabadulva fogságból
eltörölve fellegeket.

Klement B. Mária  Nyiba, költők imái díjas író, költő

áááááááá

A NAP ARCUNKAT SIMOGATJA

Eltűnt napok, hónapok és évek,
csak szívem őrzi a sok emléket,
Veled átélt feledhetetlen szépet.
melyet soha semmi szét nem téphet.

Hajóra szállt percek vittek mesébe,
hol szívem várt egyetlen ölelésre,
csendembe lépek Téged elérve,
minden sötét lesz festve fehérre.

Ott lelkem Lelkeddel együtt evez,
gyógyító balzsam ér majd a sebhez,
lassan bennem a megértés ébredez,
a Szeretet fénye lassan körbevesz.

Az érzés, mely összefűzte lelkünk,
boldoggá tesz, tudva mire születtünk,
minden fájót feledünk, csak szeretünk,
magunk is lassan szeretetté leszünk.

Mikor az éj lassan a reggelhez ér,
visszakacsint rám az álomtündér,
letesz elém egy zöld virágfüzért,
hálás vagyok minden álmomért.

Ha érezni fogom is magányomat,
szívembe tekintek és Te ott vagy,
mert a bánatfelhő megmutatja,
a Nap mindig arcunkat simogatja.

áááááááá

CSILLAGÖSVÉNYEN UTAZOM


Emberi létünk villanásnyi a Mindenségben,
földi pályánk gyorsan véget ér, de lelkünk él,
mégis ki marad, gyász borítja szívét,
s a vigasz-szavak a sebzett szívnek oly keveset adnak..

Szomorúbb lesz a Föld, s az Ég könnyet ejt,
mikor itt lenn  megáll egy szív, de fenn csillag lesz,
a gyászolóra éjszakánként rátekint, csillagfénnyel üzeni:

Ne sírj, ne könnyezz, csak pihenni mentem el,
a halál csak a testet pusztítja el, de a Lélek
tovább él és szeret, nincs benne félelem,
a test csak egy ruha volt, tönkre ment,
de a Lelket őrzi az Isteni Szeretet.

Jó nekem itt, hol nincs több fájdalom,
fény-felhőkön, csillagösvényen utazom,
ne fájjon szíved, erősítsd hited, hiszen
ha földi időd lejár- találkozol majd velem.


Ha gondolsz rám, én mindig ott leszek,
ne keljen látnom, hogy könnyezel,
gondolj arra, én már nem szenvedek,
az Örök Hazában megpihenhetek,
ne engedd, hogy könnyed zivatarrá legyen,
de hagyd, hogy hited  ereje eloszlassa a bánat-felhőket.




áááááááá

LOMBHULLÁSBAN ÖLEL A NYÁR


Illatos nyár visszaköszönt egy percre,
méz-illatú csókjával ölelve lelkem,
bár mélyen a lombhullásban járok,
egy percre a nyár édes ízét csodálom.

Fecskék, gólyák messzi útra szálltak,
nézve őket szívemre ül a bánat,
talán megérem, s tavaszra visszatérnek,
most az őszi szél táncol aranyló levéllel.


Faág reccsen, megremeg valami a szívben,
emlékekre hullnak gyöngyöző könnycseppek,
lombok földre érve  gyönyör és fájdalom érzetével
átölelik azt a közös gyökeret, melyből eredtek.

**********************
 7. GLOSSZA 

CSOMOR HENRIETT: Káosz körülöttem

  Elég volt, és tele a hócipőm, két hónapi küzdelem óta elérkeztem arra a pontra, hogy már félek buszra szállni Komlón. Félelem lett az utazásom Pécsre, a munkahelyemre, s a hetedik érzékem sohasem csap be, már jócskán megérzem a bajt a bensőmben. Csupán csak azért szenvedem el ezeket a csapásokat, mert mozgássérült, tolókocsis vagyok. A legtöbb ember számára egy tolókocsis látványa borzalmas, sokuk inkább tekint bennünket földönkívülinek, minthogy embernek. Ne tessék elborzadni, ez a száraz tömény valóság. Néha úgy érzem magam, mint egy leprás, szerencsémre legyen mondva, már megtanultam sapkám sildje mögé bújni.
A mostani tényt, már nem igazán tudom feldolgozni. Hiába írtam a kaposvári összekötő volán kirendeltségnek, nem sikerült semmi konkrétat intéznem. Levelem így szólt:

„Tisztelt cím!
Csomor Henriett vagyok, mozgássérült, tolókocsis. Állandó munkahelyem van Pécsen, ezért fordultam többször már Önökhöz, hogy szükségem lenne akadálymentes buszra. Hiába veszem meg a havi bérletet, ha hetekig nem tudok bejárni dolgozni, így csak feleslegesen veszem meg a bérletem. Heti három alkalommal kell bejárnom dolgozni, de még ezt se tudom teljesíteni, mert nincs megfelelő járatom. Én is pénzből élek, és nem szeretném elveszíteni a munkahelyem, mert nincs megfelelő busz, amelyre fel tudnék szállni a reggeli órákban, amely azt jelentené, hogy fél nyolc és nyolc óra környékén lenne egy állandó akadálymentes járat Komlóról Pécsre. S lennének szívesek eldönteni a buszt, rámpa fülét becsukni, mert ha fél méterre van a földtől, nem tudok felmenni, s ráugratni meg végképp nem. Higgyék el, nem kötekszem. Ha normálisan leteszik a rámpát, nem kéne a sofőröknek segíteni, tudom hogy nem szeretik, csak kiabálnak velem.
Várom válaszukat, amelyet előre is köszönök.
Csomor Henriett
Tisztelettel: Csomor Henriett”
  
Személyes találkozáskor csak ígéretet kaptam, hogy utazhatok. A sofőr segít a fel- és a leszállásnál. Egyetlen gombnyomásból, amit a sofőrnek kellene elvégezni az ülésből, csinálnak ekkora galibát, amelyből természetesen én kerülök ki vesztesként, és megalázva. Arra nem gondolva, hogy egy magamfajtának van szíve és lelke is. Feltételezem, az járhat az eszükbe, (s nem érdekel a finomkodás kimondom keményen) hogy ez a gyagyás miért akar utazni, elveszi másoktól a helyet, s különben mit akar az ilyen a nagyvilágban. Tisztelet a kivételnek, de a sofőrök többségének rá van írva arcára a közöny, és az elutasítás. Ha nagy nehezen ledobja a rámpát, a por az arcomba száll, hacsak ez lenne a legkevesebb, igazán le se írnám. Az amúgy is egyenletlen beállóknál, ha nem dönti el a buszt, a rámpa nem fekszik rá teljesen a járdára, egy-két centire van a földtől. Felrepülni meg nem tudok, esetleg rálép a sofőr a rámpára, akkor se fogná meg a kocsim, nehogy leessek a rámpáról, mondván, az már nem tartozik a munkakörébe. Kiveszett a jóindulat. Magamra vagyok utalva, ha leesek a rámpáról, akár az agyam is szétloccsanhat a betonon, vagy kezem lábam töröm, ők ilyenbe nem hiszem, hogy belegondolnának. Esetleg csak annyit gondolhat, hogy béna, ennek már úgyis mindegy. Akkor most hol van, vagy nincs esélyegyenlőség, kérdezem én.

Egy hete történt velem a következő dolog, amelynek hatására úgy döntöttem, többé nem utazom, mert pánikba estem, s rohadtul éreztem magam. Azt kérdeztem magamtól, hogy miért kell ezt elviselnem. Mágocs, Komló, Pécs, Harkány akadálymentes buszra akartam felszállni édesanyámmal. Mikor beszállította a sofőr az utasokat, hátrajött állt a rámpán, meglátva engem elkezdett szentségelni, s azt mondta, hát le nem nyitom a rámpát. Majd befutott a forgalmiba, hogy megkérdezze, el kell-e vinnem ezt nyomorékot. Dirrel-dúrral lenyitotta a rámpát, amely lógott a levegőben, természetesen el se döntötte a buszt, így nem tudtam felszállni. "Köszönöm uram, nem utazom!" - közöltem, s otthagytam. "Ennyit a jóindulatáról uram!" - mondta anya, miközben eljött.

A forgalmiban elmondta édesanyám mi történt, figyelmes lett rá egy akadálymentes buszvezető. Aki pár pillanat múlva felvett bennünket, s félóra késéssel elindultunk Pécsre.
Evvel még nem ért véget a napi tortúrám, ugyanis a visszafelé jövő akadálymentes helyett, 1: 50-kor egy normál buszt küldtek. A forgalmiban közölték, csak három óra tízkor tudok hazajutni.
Téboly ez az egész, amely körülöttem folyik, s nem tudom ezt elfogadni, mert én is ember vagyok, nekem is van jogom az élethez. Ha már egyszer megszülettem, élnem is kell valahogy a halálomig.
2019.szept. 1.
**********************
 8. HAZAI TÁJAKRÓL - NAGY VENDEL  LEGÚJABB   ÍRÁSAI 


CSALÓKÁN TÉKOZLÓ ŐSZ
 
NAGY VENDEL : Vajon hová tűnt már...

Vajon hová tűnt már
A tűzforró nyár?
Mólók lengesége
Kéjes emlékekkel visszavár,
Ahol a locsogó tó vize
Suttogja könnyelműn óvatlan titkaid.
Langymeleg   nyáreste alkonya
Csókok ízében áfonya,
Nárciszok bódító illata.
Viola árválkodva áll,
Teste átsüt a ruhán,
Mutatva bimbózó rügyeit,
alkata rejtett titkait,
Vigyázza kincseit a csősz,
rajta tétován elidőz,
Átveszi birodalmát
A mindent elhervasztó
Didergőn tékozló
Csalókán söthenyes ősz.

2015.  október 2.

áááááááá

NAGY  VENDEL: Éjszakák és hajnalok

Tested szépségének
Bűvkörében élek
Messze távolságból
Törnek rám a fények

Arcod vonásain
Álmok és remények
Összetört szívemnek
Adj örök hűséget.

Villódznak előttem
Éjszakai képek,
Hajnalra felkelvén
Elosonnak szépen.

Megjegyzés: 2015. október 02.
áááááááá

NAGY VENDEL: Honvágy

Sok cifra országban
több vár csipkés tornyát láttam,
erkélyükről nézve
mindig haza vágytam.
Nem bűvölt el engem soha,
kinti gazdagságok sora,
az otthoni torony
képe elém szaladt,
hallottam rajta éjjel
suhogni a madarat,
alatta szelíden hömpölygött 
a locsogó Séd patak.
A vén Uhu madár
emlékeim ébreszti,
hangja füleim sebzi,
rikoltozva zengi,
gyere haza Vendi,
nem szabad feledni,
emléked visszajár,
várnak a löszbabák,
siess haza Vendi.
Búg a vadgalamb is,
ki fészkére száll,
magas fa tetején
hü párjára vár,
elragadta a halálmadár.
Végleg elhagyta az esély,
megölték szegénykét,
oda a reménység,
megölték szegénykét.
Felborul a rend,
ha nem vagy itthon,
mindent elfedhet
az önmarcangoló,
káoszba torkoló,
kétségbe esett csend,
s az ősi honszereteted.


2019. szeptember 25.

áááááááá

NAGY VENDEL: Trikolor


Vörös bor az asztalon,
tündöklőn fehér oltáron,
árnyat adó lombokon,
érik a  szőlő,
a zöld lugason.
Vázában piros,
fehér rózsa szál,
zöld, tövises szárakon,
csodálatos trikolor.


2019.  október 02.

áááááááá

NAGY VENDEL: Rendőrlámpa

Állj ha piros,
várj ha sárga,
ha zöldre vált
a  rendőrlámpa,
végre valahára,
siethetsz az
iskolába.


Intelem unokáimnak.
2019.  október  02.

áááááááá

NAGY VENDEL : Spritczer

A szódavíz,
az csak pezsgő víz,
felfelé tör benne,
a gyöngybuborék,
de a  babám,
Ő Bor is.
Ki a borba vizet tesz,
más gaztettre is képes.
Megöli apját, anyját,
hogy részt vehessen az
árvák lakomáján.


2019.  október 04.

áááááááá

 NAGY VENDEL: Ősi ösztön

Méhek raja jő, Tavaszi fényben
Mandulavirág közé
Méhek vegyülnek.
Mézszagú nyárban
Nektárt szívó
Bódult bogár,
Illatuszályban
Bibéről- bibére száll.
Dolgozni muszáj.
Szorgalmuk árán
Tele a kaptár,
Egyre csak hull a méze,
Méheknek bére.

Noha őrzik a mézet,
Mégis meglopják.
Darázshad támad,
Sötét hűvös csalitból,
Vérem akarják.
Őszülő szívem
Ősi fák tövisére
most kiakasztják.
Káruk torolják.


2019.  október  22.
**********************
 9. FANTÁZIA REGÉNYSOROZAT 

KISS ANIKÓ, ÉS  KISS ERIKA: AZ ELÁTKOZOTT HABÓ
 (5. fejezet-1.rész.)

Úton a Beszélő állatok felé

       A kora reggeli szürkület beáramlott az ablakon keresztül, ami ki volt nyitva és a hűvös szél csakúgy áradt befelé a szobába. Sadok, bár jó bevolt takaródzva, megborzongott egy kissé a hidegtől, és ez volt az, ami felébresztette. Résnyire kinyitotta szemét, majd óvatosan kikémlelt a takaró alól. Látta, hogy Deren már talpon volt, és éppen Mellonnal beszélgetett; Erethont nem látta sehol sem. Sadok rögtön talpra szökkent, gondolván, sikerült elaludnia, de aggodalma azonnal szertefoszlott, mikor meglátta, hogy Soma és Tran se ébredt még fel az alvásból. Mellon felé fordult, mikor hallotta, hogy valaki felébredt. 

       - Jó reggelt! – köszöntette az öreg mágus barátját, aki az álmot törülte ki szeméből. 

       Sadok viszonozta a köszönést, majd érdeklődve körbenézett; mintha keresett volna valakit. 

       - Erethon merre van? – kérdezte öreg barátja felé fordulva, aki válaszolt. 
       - Bérel magának és Derennek lovakat. Gyömbér Keksz pedig hamarosan meghozza a reggelit. Úgyhogy ébreszd fel fiatal barátainkat. Ha hagynánk, képesek lennének az egész napot átaludni. 
       Sadok úgy tett, ahogy Mellon mondta. Közelebb lépett barátai ágyához, és ébresztgetni kezdte őket. Somát viszonylag elég könnyen keltette fel, viszont Trannal meggyűlt a baja. A kis pimasz igen nehezen akart felébredni. Nem volt hozzászokva a korai keléshez, ami igen jellemző volt egy habóra. Ők mindig is későn kelőek voltak, és ez Tranra különösen igaz volt. Nem szerette a korán ébredést, épp ezért nem is reagált azonnal, amikor Sadok ébresztgetni kezdte. Sadok azonban nem kímélte fiatal barátját; addig rázogatta, míg nem volt hajlandó kinyitni a szemeit. Tran bosszúsan nézett Sadokra, miközben felült ágyában. 
       - Mi ez a sietség? – kérdezte Tran morcosan. – Hiszen még nem kelt fel a Nap. 
       - Viszont nincs időnk arra, hogy addig aludj, amíg kedved tartja – válaszolta Sadok szigorúan. – Korán kell kelnünk. Minél hamarabb elmegyünk ebből a városból, a lakók annál kevésbé vannak kitéve a veszélynek. 
       Tran nem válaszolt erre semmit se; túl fáradt volt ahhoz, hogy bármit is visszavágjon Sadoknak, aki azért magában jót mulatott a fiatal habón. Nem arról volt szó, hogy nem értette volna meg az érzéseit. Valamikor ő is ugyanilyen habó volt, mint Tran, akit szintén megviseltek a korán kelések és az, hogy állandó veszélynek volt kitéve, de aztán megszokta ezt az életvitelt. Trannak is kell egy kis idő, hogy hozzászokjon az ilyesmihez. 
       Soma viszont meglepően friss volt. Rajta egyáltalán nem látszódott meg a korai kelés; élénken beszélgetett Mellonnal arról, hogy mi lesz majd az úti céljuk. Természetesen neki volt ideje hozzászokni ahhoz, hogy kora reggel ébredjen fel. Aki földműves családból származik, az hozzáedződik a korai keléshez, hiszen a földművesek mindig korahajnalban mentek ki megművelni a földjeiket. Soma családja sem volt ez alól kivétel, akárcsak ő maga. 

Kiss Anikó és Erika
      Az ajtó nyitódott, és ők azt hitték, hogy Erethon tért vissza hozzájuk, de csak Gyömbér Keksz és Tilden voltak, akik bejöttek a szobába, jól megrakott tálcákkal a kezükben. Köszöntötték vendégeiket, majd felszolgálták nekik a reggelit, ami: friss cipó és vaj, sajt és méz, eperlekvár és sütemény volt, mellé pedig frissen fejt tejet adtak. A vendégek megköszönték a kiszolgálást, majd nekiláttak a reggeli elfogyasztásának. Hamarosan Erethon is csatlakozott hozzájuk, akinek sikerült lovakat szereznie magának és Derennek.  
       Jó ízűen falatoztak, közben alig beszélgettek, így viszonylag elég gyorsan végeztek az étkezéssel. A habók elégedettek voltak az étel minőségével, főleg a tej volt az, ami a leginkább ízlett nekik. Az otthonukra emlékeztette őket, amitől Somának és Trannak rögtön honvágya támadt. Hiányzott nekik a családjuk. Úgy érezték, hogy egy örökké valóság telt el azóta, hogy ők útnak indultak. Arra gondoltak, vajon mit csinálhatnak a többiek Habó-völgyben? Biztosan még alszanak, hiszen a legtöbb habó mindig szeretett későn kelni; kivéve talán Soma családját, akik már biztosan a földjeiken szorgoskodtak, és ő nem lehetett ott, hogy segítsen nekik. Soma még soha sem érzett ilyen sürgető sóvárgást arra, hogy viszontláthassa szüleit és testvéreit. 
       Sajnálta, amiért messze távol kellett lennie tőlük, de neki muszáj volt ezt tennie. Meg akarta őket védeni attól a veszedelemtől, ami Világföldét fenyegette. Ezért volt úton és nem másért. Megkeményítette hát szívét, és többet nem gondolt családjára; csak fájdította volna vele a szívét, neki pedig erősnek kell maradnia. Nem lehet honvágya. 
       - Merre fogunk tovább menni? – szólalt meg hirtelen, hogy elterelje gondolatait otthonáról. 
       - Ahogy terveztük – mondta Mellon. – A Beszélőállatok-mezejére, hogy beszéljünk a királyukkal arról, mi fenyegeti Világfölde Szabad Népeit. De ahhoz, hogy eljussunk oda, át kell jutnunk Vadvidék területén, ami nem éppen barátságos földrész. 
       - Miért nem? – kérdezte Tran megrettenve.
       - Azért, drága tanítványom – válaszolta a mágus helyett Deren -, mert azon területen senki sem él. Teljesen lakatlan vidék, ahol sokkal inkább kileszünk téve annak a veszedelemnek, ami ránk leselkedik. 
       - Akkor miért megyünk arra? 
       - Mert az a legrövidebb út arrafelé. Egyébként, ne ess ennyire kétségbe, még nem vagy veszélyben. 
       - Nem, de ki tudja megmondani, hogy később mi lesz? Semmi kedvem találkozni azokkal a lidércharcosokkal. 
       - Megértem az érzéseidet, de nincs más választásunk. Különben is, néhányan azért tartunk veletek, hogy megvédhessünk benneteket. Úgyhogy ne panaszkodj, és fejezd be a reggelit. A Nap első sugarai hamarosan előjönnek, és mi még útra sem keltünk. 
       Tran nem panaszkodott többet. Csöndben ette meg reggelije maradék részét, és miután mindannyian végeztek, Erethon szólt Gyömbér Keksznek, hogy szedje le az asztalt, majd nekiláttak elcsomagolni. Viszonylag kevés holmijuk volt; amire leginkább szükségük volt, az az élelem volt, de abból alaposan bevásároltak maguknak egy helyi habó családnál, akik élelmiszerekkel kereskedtek a városban. Erethonnak sem volt sok mindent elcsomagolnia; ő mindig kevés teherrel járta a vadont, ami nem akadályozta őt az utazgatásban. Így volt ezzel Deren is, kinek fegyverén és más hasznos holmin kívül nem volt más, amit elcsomagolhatott volna; Trannak és Somának pedig nem volt mit, hiszen Tran úgy jött el erre az utazásra, hogy semmit se hozott magával; Soma pedig csomagjai nagy részét elvesztette, amikor azok a fenevadak rájuk támadtak az Szürke-erdőben. 
       Egy óra alatt végeztek holmijuk elcsomagolásával, és készen álltak az utazásra. Kifizették Gyömbér Keksz szolgálatait, majd megköszönték szíves vendéglátását, amit az öreg medve megköszönt, és biztosította őket arról, hogy máskor is szívesen vendégül látja mindegyiküket. Sadok megígérte, hogy mindenképpen el fognak jönni legközelebb is – bár sok reményt nem fűzött ehhez az ígérethez, mivel igenkétséges volt, hogy ő és barátai valaha is visszatérjenek Magor városába. Deren és Erethon kivitték csomagjaikat a fogadó előtt várakozó két lóhoz, akiket Erethon bérbevett. 
       A lovak a beszélőállatok nemzetségéhez tartoztak. Nagyobbak és szívósabbak voltak azokhoz a lovakhoz képest, akik az emberek szolgálatában álltak. Békésen tűrték, hogy Erethon és Deren rájuk adják holmijukat; súlyukat szinte meg se érezték. Ennél nagyobb terhet is elbírtak, és nem féltek semmilyen veszedelemtől se. 
       Deren lova egy szépséges világos pej ló volt, akit Meronnak hívtak; szőre szépséges és fényes volt, barna szemében értelem csillogott. Erethon lova gyönyörű fekete színű volt, és egy kicsit vadabb is társához képest; őt Deronnak hívták, Meron unokafivére volt. Ők abból éltek meg, hogy utazóknak ajánlották fel szolgálataikat; bárkit bárhová elvittek, ha volt elegendő pénze ahhoz, hogy megfizessék őket. A beszélőállatok királyának tartoztak hűséggel, az ő birodalmának gazdaságát segítették azzal, hogy bérbe adták magukat másoknak. Tisztességes munka volt ez – már persze egy lónak, aki a beszélőállatok fajához tartozott. Persze az is igaz volt, hogy nem minden beszélőállat állt az emberek és más fajok szolgálatába. 
       A beszélőállatok egy ősi nemzetséghez tartoztak; ők voltak az első állatok, akik megjelentek Világföldén. Saját királyságuk volt, amit más nem bitorolhatott. Nem tartoztak senkihez sem hűséggel, csak saját dolgaikkal törődtek, és nem avatkoztak bele mások életébe. Az Első Korban ők is harcoltak a Sötétség Fejedelmével vívott háborúban, és számuk – ha nem is olyan vészesen – de megfogyatkozott. Az évek során, ahogy az emberek megjelentek Világföldén, szintén fogyatkozni kezdtek. Egyre több állat szegődött az ő szolgálatukba, ami miatt lassan kezdték elfelejteni, hogy kik is voltak ők valójában. A beszédet is elfelejtették, és ez még inkább csökkentette a beszélőállatok számát, s ez nem fog elmúlni; mert az emberek minél több területet hódítanak meg maguknak, úgy fognak eltűnni ezek a nemes lények, kik egy szép kor letűnt emlékei lesznek csupán, és még azt is elfelejtik, hogy kik is voltak hajdan ezek a tekintélyes állatok. Erdők és mezők őrzői; a fák és a fű barátai, kik szépséget s életet teremtettek Világfölde erdeiben és mezőiben. 
       Sadok kilépett a fogadóból, majd körülnézett. A Nap sugarai lassan kezdtek előbukkanni a felhők közül. Az utcán alig tartózkodott valaki, amit Sadok szerencsésnek gondolt. Ha van valaki, aki ki akarta volna kémlelni azt, hogy merre mennek, akkor azt könnyedén észrevették volna. Mellon sem tartotta veszélyesnek azt, hogy nem fiatalította meg magát. Az ellenség amúgy is rájött arra, hogy kik is ők valójában. Nem volt már értelme álcáznia magát. Kivéve persze akkor, ha feltétlenül szüksége lett volna rá. Deren felültette maga elé Trant, Erethon pedig Somával járt így el. Sadok és Mellon saját lovaikra ültek fel, és így a csapat útra készen állt.
       - Legyetek éberek – mondta Sadok barátainak, majd útnak indította lovát. 
       Elindultak hát az úton, tekintetükkel éberen figyelve minden neszt és gyanús árnyékot. A házak ablakai sötétek voltak, de némelyiknél fény villant fel, ami egy kissé nyugtalanította őket, hiszen nem tudhatták biztosra azt, hogy éppen ki figyeli őket odabentről. Igaz, nem csináltak titkot abból, hogy elhagyják a várost, de azt se szerették volna, ha ellenfeleik kikémlelik őket; viszont nem fognak rejtőzködni, és ha netán harcra kerülne a sor, akkor bátran szembe fognak nézni üldözőikkel. Elegen voltak ahhoz, hogy könnyedén felvegyék a harcot Ellenségük szolgáival. Nem egy elveszett utazók voltak, akik még csak megvédeni se tudják magukat. 
       Továbbhaladtak, végül gond nélkül jutottak el a város határához, ami utat nyitott Vadvidék területeire. Sadok ment elől, a sort pedig Erethon zárta. Mire feljött a Nap az égre, a társaság messze maga mögött hagyta Magor városát. Ismeretlen, de egyben szépséges táj bontakozott ki Soma és Tran előtt, kik megigézve figyelték eme földrész szépségét. 
       Lassan haladtak, mivel úgy gondolták, könnyebb így észrevenni az őket követő ellenséget, mintha vágtatnának. Nem sürgette őket semmi sem, de azért késlekedni se akartak. Minél hamarabb érnek el a beszélőállatokhoz, annál nagyobb biztonságban lesznek. Így telt hát el útjuk első napja: csöndben és békésen, de ez nemigen nyugtatta meg őket.  Főleg Tran volt az, aki félt. Minden bokorban ellenséget sejtett, de azért Deren jelenléte megnyugtatta. Ő benne bízott a legjobban. Tudta, ha mégis harca kerülne a sor, a fiatal fejvadász gondolkodás nélkül megvédené őt. Ez a gondolat mindenképpen biztonságérzettel töltötte el. 
       Második napra az idő egy kissé borongóssá vált. Az égen szürke felhők gyülekeztek, a szél hűvös fuvallatot hozott magával, ami bekúszott a ruhájuk alá. A társaság fázósan megborzongott, de nem változtattak az eddigi tempón. Lassan, de vigyázva közlekedtek. Felkapaszkodtak egy meredek domboldalban, ahol a fű a lovak lábszáráig ért, majd ismét egy sík területre értek, amin könnyebb volt a haladás. Fejük felett egy varjúraj repült el, amire mindegyikük felkapta a fejét. Egyiküknek sem tetszett ez. Igaz, lehet, hogy ezek a varjak a beszélőállatokhoz tartoztak, és azért jártak ezen a vidéken, hogy szemmel tartsák a környéket; de az is lehet, hogy pont az Ellenségnek kémkedtek. Nem lehettek biztosak egyik feltételezésben sem. 
       Éjszakára tábort vertek egy fákkal és bokrokkal benőtt részen. Somának és Trannak kellett tüzet raknia, míg Sadok pedig az ételt készítette el abból az útravalóból, amit még Magor városában vettek maguknak. Erethon és Deren pedig hátasaikról gondoskodtak, akik hálásan fogadták el a nekik felkínált abrakot. Amint megvacsoráztak Soma és Tran lefeküdtek aludni, míg Sadok és Mellon őrt álltak; a varjúraj egyszerűen nem hagyták őket nyugodni. Valahogy érezték, hogy semmi jót nem jelentett a felbukkanásuk, így jobb lesz, ha éberek maradnak. Nem szabad hagyniuk, hogy az ellenség észrevétlenül rájuk támadjon. Hamarosan Erethon és Deren is csatlakozott hozzájuk, akik felderítés céljából voltak távol, de semmilyen veszélyforrással nem találkoztak. 
       Az éjszaka viszonylag nyugodtan telt el, ha bár a levegőben érezni lehetett valamilyen bujkáló veszedelmet, ami alattomosan és éberen figyelte őket, készen arra, hogy bármikor megtámadják őket, ezért Sadok és barátai ébersége csak még inkább fokozódott. Maguk is érezték a lesben álló veszélyt, épp ezért feszülten és felkészülten várakoztak, de ahogy eljött a hajnal, a veszélyérzetük úgy múlt el, mintha korábban nem is érezték volna. A támadás ezúttal elkerülte őket, de ez nem a szerencsén múlott. Valami más akadályozta meg abban az ellenségeiket, hogy megtámadják őket. 
       A harmadik napon ismét útnak indultak, és úgy déltájban elkezdett esni az eső: nagy, hideg cseppekben, amik alaposan eláztatták a fáradt utazókat. A víz minden hová befolyt ruhájuk alá, és ettől kirázta őket a hideg. Tran magában füstölgött, amiért jól elázott. Barátai se voltak valami vidámak a dolog miatt, de ők legalább nem adtak hangot nemtetszésüknek. Az eső egyre csak záporozott, az út sáros és csúszós volt. A terep egy kissé lejtett, ami csak még inkább nehezítette a haladásukat. A táj alig változott valamicskét, előttük a végtelen vadon terült el, ami jobb időben talán derűsebb képet mutatott volna; ilyen időben azonban senkinek se volt kedve a tájban gyönyörködni. A lovak szerencsére jól viselték az időjárást, habár rajtuk is látszott, hogy szívesebben örültek volna egy kis napsütésnek. 
       - Átkozott eső! – fakadt ki Tran elkeseredve, miután nem bírta tovább a néma dühöngést. – Meddig akar még esni? 
       - Amíg ki nem esi magát – válaszolta Mellon. – Talán valami bajod van vele? 
       - Nincs, persze csak olyankor, ha otthon vagyok és egy finom tea mellett az ablakon keresztül nézhetem, ahogyan zuhog. 
       - Most viszont nem otthon vagy – mondta Soma rosszkedvűen. – Amikor vállalkoztál erre az utazásra, számíthattál volna ilyesmire. 
       - Jó, de miért nem keresünk, valamilyen védett helyet?  
       - Mert ezen a vidéken nemigen akad olyan hely, ahol meghúzhatnánk magunkat az eső elől – felelte Sadok. – A vadakon kívül nem igazán él errefelé senki se. Barlangok pedig nincsenek, ahová behúzódhatnánk. 
       - Remek – szontyolodott el a fiatal habó, amiét láthatóan nem tudja megúszni, hogy ne ázzon tovább. 
       Deren megértően veregette meg fiatal tanítványa vállát. Neki se volt ínyére az, hogy ázik, csakhogy ő már régen hozzászokott az ilyesfajta körülményekhez. Nem egyszer utazott már úgy, hogy ne kapott volna a nyakába egy kis esőt. Előbb-utóbb Tran is hozzászokik majd az ilyesmihez, csak legyenek türelemmel hozzá a többiek. Meglátják, hamar megedződik majd. 
       Egyszer csak Meron megállt, majd felszegte fejét, és idegesen felnyerített. Orrlyukai kitágultak, mintha valamit érzett volna a levegőben. Szemeivel nyugtalanul nézett körbe, bár az esőn kívül nemigen lehetett mást látni.
       - Mi a baj, Meron? – lépett mellé Deron, és unokafivére felé fordította tekintetét. – Mit érzel? 
       - Lidércmének – mondta Meron idegesen, és a társaság valamennyi tagja felkapta a fejét erre. – Nem olyan régi a szag. Talán, ha egy napja jártak itt. 
       Deron is megérezte azt a jellegzetes szagot, amit unokafivére is, amitől idegesen dobbantott lábával. Szemében vad gyűlölet lángolt fel. Erethon és Deren nem sokáig vesztegették az időt. Leugrottak lovaik hátáról, és azonnal nyomokat kezdtek el keresni. Letérdeltek az útra, ahol meglátták a jól kivehető patkó nyomokat, amiket még az eső sem tudott elmosni; mintha beleégett volna a talajba. Ilyen nyomokat csak a lidércmének szoktak maguk után hagyni. Meronnak igaza volt: valóban lidércmének jártak ezen a vidéken, méghozzá nem is olyan régen. 
       - Valóban lidércmének jártak errefelé – mondta Erethon, miközben felállt; arca komor volt. – Ezért láttuk azt a csapat varjúrajt. Nekik kémkedtek. 
       - Kiknek? – kérdezte Tran megrémülve. 
       - A lidércharcosoknak. Ők szokták hátasként használni a lidércméneket. 
       - De mik azok a lidércmének? – kérdezte Soma. 
       - Gonosz teremtmények. Külsőre egy hatalmas, fekete csataménnek tűnnek, de valójában nem azok. Őket is a Sötétség Fejedelme teremtette. Vörös szemükkel képesek egyetlen pillantással félelmet kelteni az ellenfeleikben, s így teljesen harcképtelenné teszik őket. Sörényük és farkuk vörös színű, a szőrük pedig oly fekete, mint az árnyék. Veszedelmes lények, akiket a lidércharcosok szoktak megülni. Senkit se tűrnek meg a közelükben, csak őket. 
       - Ezek szerint azok a lidércharcosok lehetnek, akiket Deren nem tudott megölni – mondta Sadok, majd felnézett. – Tudják, hogy merre tartunk. 
       - Nyílván megpróbálják megakadályozni, hogy eljussunk a Beszélőállatok-mezejére – mondta Deren. – Ezért vannak előttünk. 
       Meron és Deron felkapták fejüket. Ez a hír teljesen új volt a számukra. Eddig nem is tudták, hogy lidércharcosok vannak ezeknek az utazóknak a nyomában. Persze a bérgyilkos szólt nekik arról, hogy veszélyben forog az életük, és ezért szeretnének minél előbb eljutni a Beszélőállatok-mezejére, de arról már nem beszélt, kik is vannak valójában a nyomukban. 
       - Lidércharcosok vannak a nyomotokban? – kérdezte Deron a mellé lépő Erethontól. – Erről miért nem szóltál? 
       - Talán gondot jelent? – volt Erethon válasza. – Ha jól tudom, a magad fajták nem szoktak csakúgy megijedni a Sötétség szolgáitól. 
       - Viszont kockáztatni akartátok az életünket! – vágott vissza Deron szenvedélyesen. – Szándékosan hallgattad el előlünk, hogy kik is üldöznek valójában titeket! 
       - Miért? Ha elmondom, akkor elfogadtátok volna az ajánlatomat? 
       A két ló fenyegetően nézett Erethonra. Mellon ekkor jobbnak látta, ha közbe avatkozik. Jobb, ha Erethon nem dühíti tovább őket; így is rossz ötlet volt elhallgatni előlük az igazságot, és egy beszélőállat nem szerette az ilyesmit. Árulásnak tekintették, ha valaki úgy akarta veszélyeztetni az életüket, ha közben nem is szólt nekik arról, hogy mekkora veszedelem vette őket üldözőbe. Joggal voltak felháborodva. 
       - Ugyan, semmi értelme egymással vitatkoznunk arról, hogy ki mit titkolt el – szólalt meg az öreg mágus, mire minden szempár rá szegeződött. – Persze megértem az érzéseiteket. Jogosan éreztek dühöt, hiszen szándékosan nem mondtuk meg, kik vagyunk valójában, és hogy kik üldöznek minket. 
       - Akkor mondd el gyorsan, vagy itt helyben megöllek – mondta Deron, akit a legjobban feldühített ezeknek az idegeneknek a hazugsága; csak Meron maradt teljesen higgadt, habár maga is elég dühös volt. 
       Mellon figyelmeztető pillantást vetett Erethonra, aki kardjára tette kezét, hogy előrántsa, de a mágus egyetlen pillantásával visszatartotta attól, hogy ezt tegye. Ezek az állatok nem tartoztak az Ellenséghez, épp ezért nincs joga megölnie őket, mert, ha ezt tenné, azzal örök időkre magára vonná a beszélőállatok királyának haragját. Ő nem tűri el, hogy egy ember csakúgy megöljön valakit is a népéből. Semmi szükségük nem volt arra, hogy a beszélőállatok királyával ellenséges viszonyba kerüljenek. 
       - Való igaz, lidércharcosok vettek üldözőbe minket – kezdett el az öreg mágus újra beszélni. – Mert mi a Nagy Ellenség ellenségei vagyunk, aki feltámadt poraiból, és ismét arra készül, hogy elpusztítsa a világunkat. Azért keltünk útra, hogy ezt megakadályozzuk. 
       A két ló egymásra nézett. Hátukon Soma és Tran feszülten várakozott; nem mertek még csak levegőt se venni. A hír váratlan és örömtelen volt a két beszélő lónak, de szívük mélyén sejtették, hogy a sötétség nem véletlenül kezdett el ismét terjedni Világföldén. Viszont arra nem számítottak, hogy pont az a Veszedelem kezdett el terjedni, amivel egykor őseik küzdöttek meg Világfölde ifjúkorában. Ők úgy tudták, hogy az Ellenséget egy Sadok nevű habó győzte le, aki elpusztította a Sötétség Fejedelmét, és ezáltal megváltotta Világföldét a Sötétségtől. Őseik dalaiból és történeteiből tudták, hogyan győzte le Sadok a Sötétség Urát. Akkor hogy támadhatott fel újra? Hogyan maradhatott életben? 
       - Mi is hallottunk már arról a sötétségről, ami újból terjedni kezdett Világföldén – szólalt meg Meron. – De azt nem gondoltuk volna, hogy maga a Sötétség Fejedelme tért vissza a világunkba. Hogyan lehetséges ez? És titeket miért üldöz? 
       Mindenki hallgatott, mint akik hirtelenjében nem is tudják, mit is kéne válaszolniuk erre a kérdésre; végül Sadok leszállt a lováról, majd előrelépett. Szeme tekintélyt parancsolóan csillogott, akár egy igazi hadvezéré; és ahogy ott állt a két hatalmas ló előtt, valóban vezérnek tűnt, aki sok fájdalmon és csatán ment keresztül; aki tudja, milyen érzés elveszíteni mindazt, ami sokáig oly fontos volt a számára. 
       A két beszélő ló megdöbbent. Sok habót ismertek Magorban, de azok soha sem néztek így; ők nem tudtak tekintélyt kivívni maguknak, míg ez a habo igen. Úgy állt előttük, mint azok a hatalmas Istenek, akik a beszélőállatok uralkodói voltak. Mégis ki lehet ez a habo? – gondolták magukban. 
       - Hogy miért üldöz minket az Ellenség? – kérdezte Sadok szigorúan. – Miattam! Mert én vagyok az a habó, aki legyőzte Őt! 
       Meron és Deron meglepődtek. Hogy ő lenne Sadok? Az lehetetlen! Hiszen több, mint háromezer év telt el azóta, hogy Sadok legyőzte a Sötétség Fejedelmét az Első Korban. Kizárt, hogy ez a habó volna Sadok. Egy habo nem él ilyen hosszú életet. 
       - Ez nem olyan dolog, amivel érdemes volna tréfálkoznod – mondta Deron. – Te nem vagy beszélőállat, se tündér, se tünde, se sárkány, akik mind olyan lények, akik halhatatlanok és hosszú életűek. Te csak egy habó vagy, aki azt állítja, hogy ő az a habó, aki legyőzte egykor a Sötétség Fejedelmét. De ez hazugság. Sadok már nem él.
       - Nagyon is élek – válaszolta Sadok jeges méltósággal. – Mert én a Sötétség Fejedelmének átkát viselem. Ő átkozott meg az örökélettel, és ezért élek még mindig immár háromezer éve. 
       A két ló még mindig kételkedett, és ez nemigen tetszet Sadok barátainak. Még neki kell bizonygatnia azt, hogy kicsoda is valójában? Felháborító, ahogyan ez a két ló viselkedett. Soma indulatosan ugrott le Deron hátáról, majd Sadok mellé állt; mélyen belenézett a ló szemébe, és beszélni kezdett: 
       - Hogy merészelitek hazugsággal vádolni őt? Sadok az igazat mondja. Ő tényleg az a habó, aki legyőzte Srant. Nektek tisztelnetek kéne őt, nem pedig hazugnak nevezni. Felháborító, hogy ezt teszitek. 
       Mellon a fiatal habó mellé állt, majd vállára tette kezét, mire Soma felnézett rá. Az öreg mágus arca higgadt volt, szeme nem fejezett ki érzéseket, de Soma még így is megérezte a belőle áradó belsőtüzet, mely felháborodását jelezte. Mellont is feldühítette a lovak pimaszsága és tiszteletlensége. 
       - Sértő, hogy a magatok fajta beszélőállatok, hazugsággal vádolnak meg egy habót – mondta Mellon hűvös hangon. – Azt a habót, aki háromezer évvel ezelőtt megmentette Világföldét, akit a ti vezéretek is jól ismer. Hogy van merszetek így beszélni vele? 
       Ahogy így beszélt, alakja egyre nagyobb és fenyegetőbb lett. A beszélő lovak riadtan húzták össze magukat, mert csak most ismerték fel, hogy ki is valójában Mellon, akit eddig csak egy gyönge öregembernek hittek. Tran riadtan kapaszkodott bele Meron sörényébe; még mindig ő volt az egyetlen, aki nem szállt le róla. 
       Mellon továbbra is ott állt szigorúan, és várta a két ló válaszát, kik tanácstalanul egymásra néztek. Nem tudták, hogy mit is válaszolhatnának a mágusnak. A kétségük továbbra is megvolt Sadok iránt, de miután rádöbbentek Mellon valódi kilétére, jobbnak látták, ha hisznek a mágus szavaiban – habár ez igen nehezükre esett. 
       - Nos – kezdte Deron nagy sokára -, ha valóban igaz, amit állítasz, és ez a habó tényleg azonos azzal a Sadokkal, aki egykor legyőzte a Sötétség Fejedelmét, akkor megtiszteltetés számunkra, hogy elkísérhetjük őt és barátait népünk birodalmába. 
       - Szóval ezért vagytok úton? – kérdezte Meron. – Hogy ismét megküzdhessetek a Világ Ellenségével? 
       - Azért vagyunk úton, hogy végleg elpusztíthassuk őt – válaszolta Sadok hidegen. – Nem fogom hagyni, hogy ismét sötétségbe borítsa Világföldét. 
       - Akkor azt javaslom, induljunk tovább. Ha valóban ez a célotok, nem szabad késlekednünk. Reméljük, hogy más veszély nincs a nyomunkban a lidércharcosokon kívül. 
       - Az Ellenségnek sok szolgája van – felelte Erethon higgadtan. – Egyáltalán nem biztos, hogy a lidércharcosokon kívül nincs más ellenség a nyomunkban. 
       - Még sincs más választásunk. El kell, hogy juttassunk titeket a királyunkhoz. Egyedül ő tud nektek védelmet biztosítani. 
       - És mi van akkor, ha a lidércharcosok ránk találnak? – szólalt meg Soma aggodalmasan. 
       - Megküzdünk velük – felelte Deren. – Más választásunk nincs. 
       További vitának nem volt értelme, így végül továbbmentek. A nap hátralevő részében nemigen szóltak egymáshoz. Estefelé az eső elállt, és az idő kitisztult. Végül egy sziklás vidéken táboroztak le, ahol szinte alig volt valami élet. Körös-körül csak sivár pusztaságot és köveket lehetett látni, ameddig csak a szem ellátott. A Hold ezüstös fénye sápadtan világította meg a barátságtalan tájat, aminek látványa lehangolta a fáradt utazókat. A levegő fagyos volt, mely csontig hatolt, a fű körül köd gomolygott. Tran és Soma vacogva ültek a tűz köré, miközben hallgatták az éjszakai táj hangjait. Volt valami a levegőben, ami nem hagyta őket nyugton. Valami egészen fenyegető, ami lesben várakozott. A sziklákon Deren és Erethon állt és éberen figyelték a vidéket, kezükben fegyvereiket tartották. Sadok és Mellon is kardot tartott a kezében. 
       Tran valami hangot hallott meg, amitől rögtön talpra ugrott, és riadt szemekkel nézett körbe. Még soha sem hallott ehhez hasonló hangot. Leginkább egy ló nyerítésére emlékeztette, de ez nem egy közönséges lónak a hangja volt. Olyan volt, mintha maga az elmúlás és rettenet keveredett volna benne, ami megfagyasztotta a vért szegény kis habóban, aki sebesen verő szívvel állt és nézett bele a sötétségbe. Soma is hallotta a hangot. Noha ő is félt, igyekezett bátrabbnak mutatkozni unokatestvérénél. Sadokhoz lépett, aki a tájat figyelte, és közben még erősebben szorította meg Lélekvágó markolatát. 
       - Mi volt ez a hang? – kérdezte Soma suttogva, és úgy érezte, egyre nagyobb sötétség borul szívére, amint újra meghallotta a hangot, mely egyre közelebbről szólt. 
       Sadok úgy válaszolt, hogy nem tekintett barátjára. 
       - Lidércmének – mondta Somának, aki riadtan pillantott rá. – Az átkozottak végre megmutatták magukat. 
       - De hát úgy volt, hogy előttünk járnak! – szaladt ki Tran száján a kétségbeesett válasz, mire Sadok keményen rászólt. 
       - Hagyd abba! Ne most kezdj el pánikba esni! 
       - Te könnyen beszélsz! Neked legalább van fegyvered, amivel megvédheted magadat. 
       Sadok már valami egészen sértő dolgot készült mondani, de abban a pillanatban, a homályból, valami sötét árny tört elő. Egy lidércharcos volt, aki hatalmas csataménjén ült és tört előre táboruk felé. Sápadt szemében jeges kegyetlenség csillogott, fehér haja lebegett utána; csontos, de erős kezében félelmetes kardot szorongatott. Egyenesen Trant vette célba, aki rémülettől meg se tudott mozdulni. Csak állt tehetetlenül, és várta, hogy a harcos mikor végez vele. A lidércharcos le akart súlytani a habóra, mikor egyszer csak valaki fölugrott a levegőbe, és levágta a fejét; a lidércmén pedig csak vágtatott tovább a fejetlen testtel. Tran végre fel mert nézni, és az előtte álló Derent látta meg, aki Hasító Hollót tartotta kezében, mely friss vértől volt mocskos. A habó valami hálát szeretett volna mondani, de Deren elsuhant mellette, időt se hagyva neki, hogy legalább köszönetet mondjon. 
       A sötétségből még több lidércharcos tört elő. Senki sem vesztegette az idejét; kinek fegyver volt a kezében, az mind harcba bocsátkozott a lidércharcosokkal és azok lovaival. Soma és Tran nem tehetett mást, mint fedezékbe húzódni az egyik szikla mögé, ami védelmezően eltakarta őket, és onnan lesték a harcot. 
       Sadok megölte az egyik harcost és annak lovát, majd harcba bocsátkozott egy másikkal, akinek a lovával korábban Mellon végzett. Meron és Deron is harcba szálltak azokkal a lidércménekkel, kiknek már nem volt gazdája. Erethon és Deren is küzdött. Erethon hirtelen elővett egy tégelyt, aminek levette a tetejét, majd a tégelyből füst tört elő, és mint a köd, úgy terítette be a lidércharcosokat és azok lovait, akik felkiáltottak fájdalmukban, majd holtan estek össze. 
       - Mi volt ez? – kérdezte Deren, miközben egy újabb lidércharcost vágott le. 
       - Csak egy kis méreg – válaszolta Erethon, majd újabb lidércharcost vágott le. 
       A csata – bár kimerítő volt – nem volt hosszú. Legalább húsz lidércharcos feküdt holtan a földön, és legalább ugyanennyi lidércmén is; kettő életben maradt és elmenekültek az éjszakában. 
       Amikor a harc véget ért, Soma és Tran előmerészkedtek a rejtekhelyükről. Sadok, Erethon és Deren átkutatták a holtakat, Mellon pedig Meront és Deront vizsgálta meg, nem sérültek-e meg. A lidércmének igen súlyos sérüléseket szoktak okozni áldozataiknak, de szerencsére a két lónak nem lett semmilyen baja se. Sadok, ahogy meg tudta állapítani, a lidércharcosok nem az elitharcosok sorába tartoztak. A tetoválás, amit a csuklójukon viseltek, mely egy fekete nyilat ábrázolt, mind azt bizonyította, hogy csupán csak egyszerű közkatonák voltak. Szerencséjük volt. Ha az elitet küldték volna ide, akkor Soma és Tran könnyedén odavesztek volna, akárcsak Meron és Deron. Nyílván azért küldték ide őket, hogy felderítsék a terepet és megállapítsák, merre járhatnak. Az eliteket nem ilyesmire szokták tartani: velük nem szoktak ilyen piszkos munkát végeztetni. 
       - Ezek nem elitharcosok voltak – szólalt meg Deren. – Nyilván felderítés céljából küldték ide őket. 
       - Erre gondoltam magam is – mondta Sadok, és végignézett a halottakon. – Szerencsék volt. 
       - Attól függ, honnan nézzük – válaszolta Erethon Derenhez lépve. – Azok a lidércharcosok, akikkel Magor városában harcoltál, nem voltak köztük? 
       - Nem – rázta meg a fejét Deren. – Ők az elitekhez tartoznak; ezért tudtam csak egyet elkapni közülük. 
       - Legalább tudjuk, hogy nem egyedül vannak. 
       - De hát nem arról volt szó, hogy hárman vannak? – kérdezte Soma. 
       - Csak ezt akarták velünk elhitetni – mondta Sadok. – Magorba még se mehettek volna be annyian, mint most. Az túl nagy feltűnést keltett volna a lakosság körében. Ezért voltak csak négyen. 
       - Ezek szerint a veszély még nem múlt el? – kérdezte Tran, mivel nemigen örült annak a gondolatnak, hogy olyanok vannak a nyomukban, akik még ezeknél a lidércharcosoknál is veszélyesebbek voltak. 
       - Ahogy mondod – válaszolta Deren. – És ha legközelebb szembe kerülsz egy ilyennel, akkor vedd ki a részedet a harcból. Nem azért tanítottalak, hogy aztán így megdermedj a rémülettől. 
       - Tran nem tehet róla – kelt Soma unokatestvére védelmére. – Ez volt az első alkalom, hogy ezekkel a harcosokkal találkozott. Ráadásul se neki, se nekem nincsen fegyverünk. Hogyan védhetnénk meg magunkat? 
       Deren felvonta szemöldökét. Egy ideig nézte a két habót, végül elindult a közelben fekvő lidércharcosokhoz, majd elkezdte átkutatni őket. Tran és Soma döbbenten figyelték, hogy mit kereshet. Végül Deren visszatért hozzájuk két fekete tőrrel, és azokat a habókoknak nyújtotta. 
       - Ezeket vegyétek el – mondta. – Jó hasznát veszitek, amíg úton vagyunk. Higgyétek el, e pengéknél nincs veszélyesebb fegyver. 
       Soma és Tran remegő kézzel vették el Derentől a tőröket. Félénken kezdték el vizsgálni azokat, és meglepődve tapasztalták, hogy milyen könnyűek. Látszott rajtuk, hogy jól megmunkáltak. Hüvelyük fekete és dísztelen volt; csupán a markolatukon lehetett látni némi díszt. 
       - Én nem hiszem, hogy képes lennék használni ezt – szólalt meg Soma nagy nehezen. – Szerintem, ami az Ellenségé, az jót nem tehet. 
       - Viszont tökéletes arra, hogy megvédhesd vele az életedet – válaszolta Deren higgadtan. 
       - És nem veszélyesek ránk nézve? – nézett rá mesterére Tran ijedten, mire az ifjú fejvadász halványan elmosolyodott. 
       - Ne aggódj. Ezek a tőrök csak azokra jelentenek veszélyt, akik ellen majd használni fogod. A pengéjük olyan méreggel van bevonva, ami még az Ellenség szolgáira is veszélyes. Ha ügyesen használod, nem lesz semmi gond. 
       - Én még sosem használtam kardot!
       - Nem baj. Hiszen emlékszel: én vagyok a mestered, akárcsak Sadok Somáé. Megígértük, hogy megtanítunk benneteket harcolni. 
       Tran kissé felbátorodott attól, amit Deren mondott. Ha mestere azt mondja, nem lesz kára abból, hogy ezt a kardot használja fegyveréül, akkor el is kell hinnie. Bízott Deren döntésében. Soma viszont még mindig viszolyogva nézte a kard fekete pengéjét. Nem lelkesedett attól a gondolattól, ezzel a tőrrel kell, megvédje magát, de más választása nem volt. Azért volt úton, hogy segítsen Sadoknak, viszont eddig nem sok hasznát vette; szeretne bizonyítani neki. Örökre nem szorulhat a védelmére. Muszáj lesz megtanulnia harcolni, hogy Sadok hasznára legyen. Azt akarta, hogy büszke legyen rá, és hogy elismerje őt. 
       - Ezt megbeszéltük – szólalt meg Sadok. – Én és Deren az éjszaka folyamán tanítani fogjuk Somát és Trant. A többiek nyugodtan aludhatnak. Nem hiszem, hogy újra meg fognak minket támadni. 
       - Rendben – mondta Mellon. – De előtte, égessük el a hallottakat. Ne hagyjuk őket eltemetetlenül, még ha oly gonoszak is voltak. 
       Sadok egyet értett ezzel, majd megkérte Derent és Erethont, hogy segítsenek Mellonnak elégetni a hallottakat. Egy kupacba rakták őket, akárcsak a lovaikat, Mellon pedig egy tűz varázslat segítségével máglyát gyújtott – messze a táborhelyüktől. Miután mindezzel végeztek, Mellon és Erethon lefeküdtek aludni; Sadok és Deren fent maradtak, és nekiláttak tanítgatni Somát és Trant a kardforgatás művészetére. 
       A két fiatal habo meglepően gyorsan tanult. Egész ügyesen forgatták a kardot, ami elégedettséggel töltötte el Sadokot, Deren viszont egy kissé meglepődött. Nem gondolta volna, hogy egy habó ilyen gyorsan tanul. Csak néhány mozdulatot mutatott Trannak, de máris úgy kezelte kardját, mintha mindig is harcolt volna. Soma is roppant ügyesnek bizonyult, ami miatt Sadok büszke volt rá. Néhány nehezebb mozdulatsort is tanítottak a két fiatal habónak, ha már az alapdolgokat gyorsan megtanulták. Csak gyakoroltak velük, az idő pedig haladt sietve. A Hold magasan járt fent az égen, amikor abbahagyták a képzést, amitől Tran és Soma alaposan kifáradtak, így rögtön nyugovóra tértek. Sadok is fáradt volt, éppen ezért maga is lefeküdt aludni, de előtte megbeszélte Derennel, hogy maradjon fent még egy órát és őrködjön, aztán keltse fel Erethont. Deren bólintott, majd leült egy magas sziklára és figyelni kezdte a tájat. Az éjszaka csöndjét nem zavarta meg semmi se, minden nyugodt volt; csupán az alvók lélegzetét lehetett hallani, na meg a tűz pattogását. 
       Hamarosan Deren fölkeltette Erethont, ki leváltotta őt, ő maga pedig elment aludni. Amikor pirkadni kezdett, akkor Erethon sorban felköltötte társait, majd reggeli után ismét útnak indultak. A Nap magasan járt már az égen, amikor a vidék változni kezdett. Már nem volt annyira sivár és kopár. Messze kelet felől hatalmas hegyek látszódtak, miknek csúcsai messze az égbe nyúltak, és körülöttük vastag, szürke felhők gomolyogtak. Még ilyen távolságban is látszódott, milyen hatalmasak voltak ezek a hegyek, melyek az Ezüst-hegység nevét viselték. Ezekben a hegyekben élt a hatalmas törp-király, Krain, és ennek a hegységnek a déli részén terült el a Fekete-erdő, amit mások a Gonosz-erdőnek hívtak, míg mások Deremir-erdejének mondták. 
       Ezt az erdőt valamikor Csillagfény-erdőnek nevezték azok a népek, akik az Első Korban éltek. Tündék lakták ezt a csodaszép erdőt, ahol békesség és szépség honolt. Csakhogy, amikor kitört a háború, a Nagy Ellenség elpusztította az itt élő tündéket, és saját teremtményeivel kezdte el benépesíteni; a Csillagfény-erdő lassan elhalványult, és többé nem volt olyan gyönyörű, mint amikor még béke volt Világföldén. Maga Sran adta neki a Fekete-erdő nevet, hogy ezzel is kifejezze, mit tett az egykor oly gyönyörű erdővel. 
       A tündék sok szép és szomorú dalban emlékeztek meg erről a szörnyűséges tettről. A mai napig fájt szívüknek az, amit Sran a Csillagfény-erdővel művelt; de ezt Soma és Tran még nem láthatta, hiszen az erdő még nagyon messze volt onnan, ahol ők voltak. A vidék, ahol áthaladtak, csupa zöld és élet volt. Mindenhol csodálatos növények nőttek; olyanok is, amiket Soma nem ismert fel. Gondolta is, hogy ezek olyan növények voltak, amik még a Régi Időkből maradt fent. A virágok szépsége lenyűgözték a fiatal habót. 
       Délre az összes felhő eltűnt az égről, de a szél, ami fújt, továbbra is hűvös maradt, ami az őszi hideget hordta magában. Hamarosan egy dombos részhez értek, de a látvány, ami ott fogadta őket, megállásra késztette őket. A szél elállt és a környéket teljes csend borította be. Körös-körül halott állatok hevertek mindenfelé. Hatalmas állatok, melyek egykor a beszélőállatok fajához tartoztak. Sadok végignézett a halott állatokon, akiket szörnyű módon végeztek ki. Megállapította, hogy pontosan ezen a helyen táboroztak le a lidércharcosok, akik nyilván azért ölték le ezeket az állatokat, hogy éhségüket csillapítsák velük. Ez súlyos bűntettnek számított, hiszen a beszélőállatok a többi állat istenei voltak: nem volt szabad kiontani a vérüket. 
       De hát a Sötétség szolgái, mikor törődtek azzal, hogy mi volt szabad és mi nem? Ők oly sok isteni lénnyel végeztek már, hogy még attól se riadtak vissza, egy beszélőállattal végezzenek. Borzalmas volt ez a mészárlás, és mindenki, aki látta ezt, felvolt háborodva. Tran még hangosan zokogott is, ami miatt Deren nem győzte vigasztalni a kis habót, akit mélyen megérintett ezeknek a csodálatos lényeknek az elmúlása. 
       Mellon odaléptetett lovával Sadok mellé, aki kifejezéstelen arccal nézett a hallottakra. 
       - El kéne temetnünk őket – mondta az öreg mágus halkan. – Nem hagyhatjuk őket csak így. 
       Sadok nem válaszolt, pedig legszívesebben ordított volna a fájdalomtól. Annyi halált és elmúlást látott már életében, de Sran teremtményeinek a pusztítását soha sem tudta elfogadni.  Ez a mérhetetlen pusztítás puszta szórakozás volt a lidércharcosoknak. Élvezték, hogy megölhették ezeket az állatokat; Sadok szinte érezte a szenvedésüket, ami még inkább feldühítette őt. Ez Sran kegyetlensége volt, amit jól ismert, és amit teljes szívéből megvetett. Ezt nem fogja megtorlás nélkül hagyni. Azok a lidércharcosok még megfizetnek ezért. 
       Azonnal nekiláttak eltemetni a hallottakat. Megadták nekik a végtiszteletet. Hantot emeltek sírjuk fölé, majd nyugat felé fordulva búcsúztak el tőlük anélkül, hogy bárki is mondott volna valamit: némán búcsúztak el tőlük. Miután mindezzel végeztek, ismét útnak indultak, szívükben még mindig ott égett a bánat és a gyász. Komoran hallgattak, miközben az utat lesték, de a lidércharcosoknak nyomuk se volt. A halotti csend egyre inkább rételepedett a zöld vidékre. Semmi se rezdült, és ez nem tetszett a társaságnak. Talán azért volt minden ilyen csöndes, mert a lidércharcosok a közelben voltak? A nyomukat mindenesetre látták, de más nemigen árulta el, hogy a lidércharcosok ezen a vidéken lettek volna; olyan rész pedig nem volt, ahol elrejtőzhettek volna. 
       Hamarosan megálltak egy rövid pihenőre, de csak annyira, hogy megebédeljenek, és a lovak megpihenjenek; főleg Mellon és Sadok lova volt kimerülve. Az ebéd és egy kis szieszta után megint útnak indultak. Felkapaszkodtak egy dombnak az oldalán, ahonnan aztán libasorban ereszkedtek le, aztán haladtak tovább északnak. Útjuk csöndes volt és hallgatag, ami miatt Soma és Tran kezdte rosszul érezni magát. Nagyon hiányzott nekik egy kis vidám beszélgetés, ami elterelte volna a gondolatukat a lidércharcosokról és a borzalmas tetteikről, de valahogy egyikük sem tudott megszólalni. Azoknak a halott állatoknak a látványa örökre belevésődött az emlékezetükbe, amitől nem voltak képesek arra, hogy bárkivel is beszélgessenek. 
       Egy váratlan pillanatban Sadok megállította a lovát, mire mindannyian megállították hátasaikat. Mellon feszülten nézett rá barátjára, ki éberen nézett előre. Egész testtartásán lehetett látni, hogy mennyire feszülten ült a lova nyergében. Majd hirtelen háta mögé kapott, és előrántotta Lélekvágót, aztán kivédett vele egy felé suhanó nyílvesszőt, ami lepattant a kardjáról és a földbe fúródott. A távolból lidércharcosok rontottak elő, akik hatalmas lidércménjeiken ültek, és a kis csapatra támadtak. Mindenki azonnal kardot rántott, majd elindították lovaikat, akik felnyerítettek, és vágtatni kezdtek az ellenség felé. 
       Sadok megpörgette a kardját, majd egy jól irányzott mozdulattal kivédte annak a lidércharcosnak a csapását, aki éppen megtámadta őt. Gyűlölködve nézett bele annak jéghidegen csillogó szemeibe, majd keményen szétválasztotta kardjaikat és visszatámadott. Egy csöpp könyörületet sem érzett a harcos iránt, ki felemelte hatalmas kardját, és le akart sújtani rá, de abban a pillanatban Sadok egy ügyes mozdulattal kitért csapása elől, és tovább folytatta a harcot. Kemény kardcsapásokkal védte ki a harcos támadásait, majd hirtelen átugrott annak lovára, és hátulról elvágta a lidércharcos torkát. Az holtan esett a földre, de Sadok nem törődött vele. Gyorsan ráült a lidércmén hátára, majd belemarkolt a ló sörényébe, aki felszegte fejét ettől, és dühödten prüszkölt egyet; de Sadok rákényszerítette akaratát és vágtára késztette a fekete lovat, s az szélsebesen vágtatni kezdett a többi lidércharcos felé. Deren és Tran, Erethon és Soma egymást segítették a harcban; Mellon pedig varázsvillámot szórt az ellenfeleire. 
       Deren leugrott lova hátáról, majd azokkal a lidércharcosokkal kezdett el harcolni, akik elveszítették hátasaikat. A fiatal fejvadász szemfényvesztő sebességgel kaszabolta ellenfeleit. Levágott egy újabb harcost, majd megpördült, és fegyverét egy fekete kard állította meg. Egy másik lidércharcos volt, de egészen más volt a többinél. Magasabb, a szeme nem sápadt, hanem vörös színű volt. Arca jobb felén ronda sebhelyek húzódtak végig, fehér haja kócosan és rendezetlenül hullott széles vállára. Deren azonnal felismerte: ez egy elitharcos volt. Nekik volt vörös a szemük, és ellentétben más lidércharcosokkal, ők egészen másfajta képességekkel rendelkeztek. Ő volt az egyik, akit Magorban látott. 
       Deren nem habozott; rögtön támadásba lendült. A lidércharcos ügyesen tért ki Deren csapásai elől; úgy mozgott, mint aki a levegőben táncol, azonban a fiatal fejvadász nem hagyta magát. Sikerült olyan gyors csapást mérnie ellenfelére, hogy az nem tudott kitérni előle, és ezáltal sikerült megsebeznie. Az elitharcos fagyosan nézett a fiatal fejvadászra. A mellkasán lévő sebből csak úgy patakzott a vére; ám ekkor vörös szeme úgy izzott fel, mint a leggonoszabb láng, és rárontott Derenre, aki hátraugrott, és így sikeresen kitért előle.

Folytatjuk.
**********************
 10. TEMETŐBE HÍV AZ ÉNEK  
 - EMLÉKEZÉS HALOTTAINKRA - 

NAGY VENDEL:Temetőbe hív az ének

Temetőbe hív az ének,

ide vár a  végítélet,

jaj de szépen énekelnek,

mindörökké bolygó lelkek,
örökösnek tűnő évek.
Végül felrémlik egy ravatal, 
damaszttal terített az asztal,
sokatmondóan marasztal,
ki az aki mit is akar?
Hallgasd csendben kedvesem,
Neked szól az énekem.
Olybá tűnik ez a  talány,
kinek szívében az ármány,
mint ki megölte apját anyját,
hogy részt vehessen ezután,
az árvák utolsó vacsoráján.
Véget érnek a szép napok,
megszűnik az adok kapok,
csupán egy szál gyertya ragyog,
hol kihunyó lelked pislog,
aztán már csak koldusként áll,
az Úr  komor oltáránál.


2019.   október   9.
..........................................

PESA ANNA MÁRIA: Nyugalom

Nyugalom szállta meg lelkemet,
Minden rendben van, baj nem lehet.
Szeretek, szeretnek, a családom rendben van,
Munka, lakhatás, mindenem megvan.

Néha le kell ülni, s elgondolkodni,
Elég ami van, és annak örülni.
Nem kell nekem más, csak egészség legyen,
Szeretett családom vegyen körül engem.

Lehet, hogy öregszem, de halottak napja körül,
Érzékenyebb vagyok, hiányoznak az asztal körül
Halott szeretteink a szívünkben laknak

Talán az élők jobban, ezért is hiányoznak. 

Panka. 2018. 10. 31.
 ...........................................

TÓTH ENIKŐ: Égre tekintünk!

Égre tekintünk,
rozsda az ingünk,
ősz szele varrt ránk barna ruhát!

Mind mibe hittünk,
távoli kincsünk,
érzed az emlék halk moraját!

Jönnek a lelkek,
Ők felemelnek,
indul a lélek, boldog a perc

Áll csak a gyermek,
nyílnak a termek,
ősz öregember karja ölel!

Sírra virágot,
tesz le az álmod,
minden nap van újra remény


Égi világot,
s földi hiányod
így köti össze a hajnali fény…

 ............................................

Mátyás Rita: Halottak napjára...

Közönyös, ködös homályba,
vesző fák a túlsó parton,


kopár, csupasz faágakról,

köd keserű könnye potyog.
Elgyötört őszi napsugár
simítja hátam és arcom,
elmúlás szele borzongat,
nagyfejű krizantém bólogat.
Kereszt, sírok, fájó könnyek,
Ködbe vesző emlékezet.
Kedves arcok kísértenek,
emléked szívemben feldereng,
újra kacagsz önfeledten,
de az emlék már tova rohant,
lelkem ismét darabokban!
Fejem lehajtva emlékezem,
mécsesek fényében merengek,
bánatkönny remeg szememen.
Hol vagytok, hová tüntetek?
Temetőkert csöndje őrizze
lelketek!

 ........................................

NAGY VENDEL: Temető fényei

Meghaltál!
Jó pár éve már,
Elmúlt számodra a földi élet.
Tested talán semmivé lett?
Elporladt, s akár a hamu
Szürkül lent a sötét mélyben?
Én  a  test feltámadásában nem hiszek,
Csak a  szellem, és a  lélek örökké való  csupán,
Ha  megidézem szellemed,
Betölti a  teret,
Ez  a  halhatatlanság lehet,
Újra bizonyságot  adva
A  hitetleneknek.
S hogy voltál, csupán e rideg
Kőoszlop jelzi csak?
Vésett neveden arany füstje csillan.
A hantokon apró tüzek gyúlnak,
Pislákolnak, ha lebbenti őket
Lenge őszi szellő.
Bágyadtan bólogat reá
Nagyfejű, fehér krizantém.
Halkan zizzen a kövön a tűlevél.
Fenyőfaághoz simul az apró koszorú...
Megnyugszom, s szívemből elillan a ború.
Márványkövön cikázik a mécsesek fénye.
Száz meg száz gyertya ragyog.
Vérszegényen sápadt a  Hold,
Fekete, bársonyos égbolt
Gyújt hozzá millió csillagot.


Megjegyzés: (Halottak napja a szekszárdi újvárosi temetőben)
2019. november 02.
...........................................

Kértek rá diót?   
Nagy Vendel : Hangos vers - Vers  halottak napjára.
Elmondják:  ILOSVAY  EGYED KATALIN   ÉS ILOSVAY GUSZTÁV  
A SYDNEY MOZAIK ,  GUSZTI RÁDIÓ MAI ADÁSÁBÓL

2017.  november 5.-   Ausztrália


A vers hangos linkje:

NAGY VENDEL  MAGÁNZÓ
NYIBA, KÖLTŐK IMÁI DIJAS 2017.

ARANY BOT  KÜLÖNDÍJAS 2018.

**********************
 11. MARADÉKOK 

ÁBRAHÁMNÉ ÁGNES: Nélküled...

“Nincs áhítat már nélküled”
ébrenlét, alvás, csak veled.
Sehová soha sem megyek,

mert nem foghatom meg kezed.
Gyertya gyullad meg, este van,
nélküled hideg, nyugtalan.
Önmagam soha nem leszek,
semmiben immár nem hiszek.
Elfelejtettem élni már,
szívemben nem lesz többé nyár.
Ezentúl nincs tele pohár,
lelkemnek belső zuga vár.
Szüntelen pereg a könnyem,
nélküled áhítat sincsen...


áááááááá

ALÁZAT

Rázd le magadról
mint kivert kutya a vizet
a terhed

S ha üressé vált
mint a kép helye a falon
a szíved


Hajtsd le fejed
mint letarolt mezőn a kalász
hogy újrakezdhesd


áááááááá

JANUÁR ELSEJE



Immáron ötvenkét esztendős vagyok ,
Tettem már az asztalra vajmi nagyot?
Írtam-e már olyat, ami segíthet,
Avagy csak nyomkodom itt ezt a gépet?
Sétálok sokadszor süppedő sárban,
Alagutak alján arra jártamban.
Sikolt a lelkem, hogy találjatok meg,
De szájam nem nyílik, lakatja öreg.
Félek itt egyedül a sötétségben,
Valaki kiáltson rám a nagy csendben!


áááááááá


ÚJ ESZTENDŐ

A szilvesztert mi meghitt kettesben töltjük,
Vigyen el messze minden rosszat az ördög.
Délben megsütjük két szelet husikánkat,
És nem engedjük, hogy legyűrjön a bánat.
A jó TV műsorokat kiválasztjuk,
Virslivacsoránknak a vizet forraljuk.
Éjfélkor a gyerekeink hiányoznak,
Szemeinkből meleg könnycseppek potyognak.
Lefekszünk aludni, s jobb létről álmodunk,
Az év első napján rövidet sétálunk.
Hozzon hát a jövendő jobb egészséget,
Sok-sok szeretetet és nagy békességet.
Gyermekeinknek örökre boldogságot,
Nekünk pedig örömöt és vidámságot.


áááááááá


KARÁCSONY

Hó ül a roskatag fák tetején már.
Itt ülök egymagam fájdalmaimmal.
Kint már a napsütés felhők mögül vár.
Én meg csak bent vagyok várakozással.

Odaát az ablakban egy macska néz.
Leskelődés közben gyakran mosakszik.
Kellemes és derűs perceket idéz.
Szívem titokban el- elvágyakozik.

Egy cica volt nálunk látogatóban.
Nagylányom messziről utazott ide.
Karácsonyra jött ő derűt hozóan.


Nagyfiam is jött ajándékaikkal.
Menyasszonyával nagy örömöt szerzett.
Szép karácsonyt hoztak sok-sok mosollyal.


áááááááá


TÉL

Megérkezett a tél ,dér lepi be a fákat,
Zúzmara a füvön, szél borzolja az ágat.
Jégvirág az ablakon, ámulva csodálom,
Nemsokára jön a hó, a szűzfehér álom.

Gyermekek lent a téren, nagy hóember készül,
Hógolyóznak a fiúk, míg a nagy mű épül.
A lányok kacarásznak, hemperegnek hóban,
Most a szülők sem szólnak, hadd játsszanak, jól van.

Nagymama néz ki az ablakon mosolyogva,
Ő már a beiglit tervezi a karácsonyra.
Szánkókon húzzák a nagyok a kisebbeket,
Vidáman élvezik a nagy-nagy örömüket.


A legbátrabbak már korcsolyáznak a jégen,
El is esnek néha, de csak nevetnek éppen.
Szalad az idő játszva, besötétedett már,
Menni kell haza gyorsan, otthon jó meleg vár.

áááááááá
ARCOK- ÁLARCOK


Nézem az arcokat kutatóan, de diszkréten. Félek a rideg, közömbös tekintetektől, keresem a szelíd, mosolygós szemeket, akik ha megszólalnak, szájuk is mosolyog. Soha nem viszek könyvet útra, figyelem az embereket. Olvasni otthon egyedül jó, várakozás közben ajándék a kedves arc, egy jó szó, amit nem akarok elmulasztani, nem rettenek már vissza az elutasítástól.


    Az én arcom sokáig sírós volt, visszariasztó, vagy részvétet keltő. Azután sokáig álarcot viseltem. Mosolygörcs álarcot. Ez megakadályozta, hogy megkérdezzék: mi baj?- és nem kellett válaszolni, hiszen nem is tudtam volna. Minden baj volt: betegségeim, testi-lelki fájdalmaim, félelmeim, az egész élet. Csak mosolyogtam hát gépiesen: köszönöm megvagyok.
   Most már eljutottam odáig, én figyelem az arcokat, megszólítom kedvesen a szomorúakat, együtt merek nevetni a nevetősekkel. Vannak a tekintélyt parancsoló arcok, őket hagyni kell.
Jól megvannak saját társaságukban. A könyv mögé bújók között vannak a mindig rohanók. Millió fontos dolguk között csak útközben érnek rá olvasni, elszalasztják az élményt: másokra figyelni. Ők azok, akik megmutatják: lám, milyen intelligens, fontos ember vagyok én. Nem tudják, hogy a találkozó tekintetek legalább olyan fontosak, mint a műveltség fitogtatása.

Hasonlóak hozzájuk a füldugós zenehallgatók „ nem érdekelsz „ tekintete, a mobiltelefonálók nemtörődömsége. Vannak a várótermekben kézimunkázó asszonyok, akiknek arca így szól : ne zavarjatok, csak most van időm meghorgolni ezt a terítőt. Ha szétnézel, megláthatod az ácsorgók között a könyörgő szemeket: „ kérlek, engedj leülni, mert összeesek mindjárt…”

Vannak az ablakon kinézők : „ én nem is látlak téged „ És ott vannak a csakis kutyájukhoz beszélők, és még sok száz arc, amit elszalaszthatsz. Mi mindent tanulhatsz, ha nézed az arcokat, megpróbálsz belesni az álarcok mögé, talán segíteni is tudsz, ha megpróbálsz.

Ha rányitod szemed-lelked a világra, ha arcod-szemed beszél, minden perc egy soha vissza nem térő élmény, egy regény, aminek részesévé válhatsz. Voltam már megsegített is, és segítő is, és ezeket soha sem felejtem el! Adok – kapok részese lehetek. 
 Jó lenne, ha mindenki így lépne ki lakása ajtaján, tágra nyílt szemmel, várakozóan: mit is hoz-ad számára ez az út. Gazdagabb leszek minden utamon, és hálás vagyok ezért. Az arcok beszélnek, csak olvasni kell belőlük. 
Az álarcok is már azzal árulkodnak, hogy viselik őket, hát még ha mögéjük is pislantasz…Lelkek tárulnak eléd, csak bátran tárd ki lelkedet, fogadd be a másokét, kincs az, el ne vesztegessed!!


áááááááá
LEVÉL PÁROMNAK


   Ezt a levelet azért írom Neked, mert élőszóban, a nagy rohanás mellett nehezebb kifejezni, amit érzek irántad! Kedvesem, harminchárom éve naponta társam vagy, tőled kapom az erőt, hogy túléljem a mindennapok kínjait. Eleinte három hosszú éven át segítettél elviselni otthoni gondjaimat, anyám szeretetlenségét, hideg családom didergő fájdalmaiban melegítettél szereteteddel. Szavalóversenyek izgalmában fogtad remegő kezeimet. Buzdítottál, hogy írjak, ne legyek kicsinyhitű. őszinte bírálataidban mindig megbízhattam teljesen. Párom lettél, igaz szerelemmel voltál mellettem. Gyászaimban vigasztaltál együtt-érzően. Örömet hoztál keserű életembe, derűt, sokat nevetek ha veled vagyok, humorod átsegít a legnehezebb napokon is. Férjem lettél három év elteltével, mi szívből mondtuk ki a holtomiglan - holtodiglan - t. A kezdetek nélkülöző hétköznapjaiban bizakodva néztünk a szebb jövő felé együtt. Várandósságaim alatt mindenben segítettél. a gyermekágy idején mindent ketten csináltunk. Gyermekeinknek csodálatos apja vagy mindmáig. Jöttek sorra egyre betegségeim, mind súlyosabbakká váltak, de Te kitartottál keményen, velem voltál nagy kínjaimban, s már nem te segítesz nekem, hanem én segítek Neked, mert szinte mindent magadra vállaltál, amit csak munkád lehetővé tesz. Gyerekeink távol élnek, eltemettük szeretteinket, ketten maradtunk egymásnak. Súlyos betegségeim kínjait mindig enyhíteni próbálod. Amikor én már feladtam, nem éreztem élő embernek magamat, úgy hittem, csupán parazita vegetáció vagyok, s elmenekültem, mert azt hittem, jót teszek veled, megszabadítalak a szenvedéstől, Te adtál erőt, hogy túléljem, hogy kitartsak továbbra is, hogy maradjak veled, bármi következik is. Emberfeletti erővel küzdöttünk meg minden percért. Olyan dolgokat megtettél érettem, velem, amit egyetlen más ember megtenni nem lenne képes soha! Tudom már, hogy bármi történik, te itt leszel velem szívvel - lélekkel, örökké segítesz túljutni az akadályokon, vagy elviselni azokat, bármi is történjék. Nagyon nehéz élni, de te megtanítottál internetezni, hogy verseimet, novelláimat megmutassam másoknak, hogy utat mutassak a poklokból kijönni, hogy igaz barátokra találhassak. Már nem vagyok magányos amíg dolgozni vagy, a távolság, ami elválaszt Tőled, lélekben nem létezik, nem érzem magamat olyan egyedül. Általad van erőm élni, adtál nekem örömöket, vidámságot. Hűséges őrzőm vagy, óvsz engem, erőt sugárzol nap - mint nap, és általad már élni akarok, küzdök, mert dolgom van, melletted kell maradnom, hogy te boldog légy.

**********************

 12. MEGINDÍTÓ TÖRTÉNET 


KOVÁCS JOSEF  KOPEK: Kenyér szentelés

Kovacs Josef Kopek
Igaz, hogy már régen történt, de nem bírom feledni az idei augusztus huszadikai történetet, ezért most csak, úgy döntöttem, hogy megosztom veletek is. A színhely és a szereplők, nem igazán fontosak, a történet melyről szólni szeretnék, önmagáért beszél. A történelmi egyházak képviselői, jelenlétében nagyszámú közönség gyűlt össze augusztus huszadikán, a város főterén. Az új kenyér megszentelése és megvágása majd elosztása alkalmából, hálaadó ökumenikus Istentisztelet keretében imádkoztunk Istenhez, hogy ebben az évben is, megsegített a mindennapi kenyerünk ajándékához
Majd miután egyházi elöljáróink néhány szóval megemlékeztek Szent István állam alapító királyunkról, és Szent Lászlóról, mint városunk atyjáról. Következet a megszentelt kenyereknek megvágása és a jelenlévőknek elosztása, mert nem az volt a lényeg, hogy hány kenyér volt, sem, hogy hányan részesettek belőle, hanem az ige üzenete, midőn Jézus öt kenyérrel lakatott jó öt ezer embert ugyan úgy, itt a főtéren, mindenki egy szelet szentelt kenyérrel és az ige üzenetével megelégedetten térhetet haza.
Sokan elégedetlenségüket fejezték ki, hogy függetlenül attól, hogy az önkormányzat engedélyezte a rendezvényt, még is úgy tettek, mintha semmi sem történt volna, vagy talán nem méltatták a részvevőket, a szokásos forgalomkorlátozással, biztosítván ezzel a megfelelő körülményt ez közös hálaadó imához. De nem hagytuk magunkat zavartatni, a város vezetői meg számoljanak ők el saját lelkiismeretükkel, ha még van nekik.
Miközben a meghívott egyházi képviselők sorban, imában köszönték meg Istenünknek az idei kenyeret és osztogatni kezdték a jelenlévőknek, hirtelen egy segélykiáltás hallatszott mindjárt az első sorból, a pódium közelségéből.
Segítsen már valaki, hallatszott egy nagymama kétségbe eset kiáltása!
Akik a közelben álltak, láthatták, hogy egy nyolc-kilenc év körüli kislány arcra esve elterül a földön. Rögtön többen is odaugrottak, hogy felemeljék, de egy atya az emelvényről volt a leggyorsabb, és szólt, hogy hagyják úgy, majd vizet kért. A nagymama kikapta táskájából az odakészített flakont. Nem, nem szenteltet kérek, és imádkozva kérte Istent, hogy a kislányt térítse magához.
Közben valaki mentőt hívott, és mindkettőjüket elszállították a gyermekkorház sürgősségi osztályára.
Megfelelő ellátás után, a kislány már a kocsiba magához tért, és a doktor minden kérdésére értelmesen válaszolgatott.
Közben valaki, aki ismerhette a családot, felhívta az apukát, mert mire a kórházhoz értek már szülei is ott várták őket. A sürgősségi osztályon egy alapos kivizsgálaton eset át, de semmi olyan tünetet nem találtak, mely igazolta volna a rosszul létet, és mindnyájan boldogan tértek haza.
 
Kenyérszentelés
   Másnap reggel, gyönyörű napfényes napra ébredtünk. Úgy kilenc óra felé járt az idő, mikor a kislány még mélyen aludt, szülei már elmentek a munkába, a nagyi könnyeivel küszködve mesélte egy kávénál szomszédjának a tegnap délután történteket, és hogy hallotta egy ismerőstől, hogy a rendezvény végén imádkoztak egy kislány egészségért. Igen, én is ott voltam, de nem láttalak titeket, és nem tudhattam, hogy rólatok volt szó.  És akkor, váratlanul megszólalt a kapucsengő. Mivel hogy senki vendéget nem várt, kíváncsian siettek mindketten a kapuhoz.
A földbe gyökereztek lábaik, mikor kilestek a kapunyíláson, és meglátták, hogy ott, egy ünneplőben öltözött jól ápolt körszakállal egy középkorú férfi mosolygott rájuk, kezében egy kis csomaggal. Köszönt, és türelmesen várta, hogy a két nő zavarukban kinyissák a kaput.
- Jó napot kívánunk. - dadogták ők még mindig zavartan.
- Itt lakik e Hanna? - Kérdezte kedvesen továbbra is bátorító mosollyal arcán.
- Igen rebegte a nagymama.
- És hogy van? Jól érzi magát?
- Igen, még alszik,
A jó Isten meghallgatta közös imánkat a rendezvény zárásakor, mondta a férfi. Hoztam neki a szentelt kenyérből, hiszen ő azért jött oda, hogy együtt imádkozzon velünk és egyen az Úr kenyeréből.
Tessék: És átnyújtotta a kis csomagot.
A nagymama pár percig nem bírt megszólalni, majd halkan kérdezte:
- Ki tetszik lenni, honnan tetszik tudni, hogy mi voltunk?
- Úgy gondolom, hogy ez nem számít - felelte a férfi továbbra is mosolyogva,
- De kinek köszönhessük meg? - kérdezte a nagymama már most valamivel bátrabban,
- A mi urunknak, Jézus Krisztusnak és az atyának! - azzal meghajlott egy kicsit, majd gyorsan megfordult és elsietett, mielőtt a nők tovább faggathatták volna.
Mire a nők felocsúdtak és utána eredtek, az idegen eltűnt egy kanyar után. Most a két idős hölgy próbálta őt utolérni, de mire a sarokhoz értek, már csak egy kocsit láttak eltűnni az utca végében, úgy, hogy még a rendszámtáblát sem tudták leolvasni.
Történetemnek itt vége van.
Fejezze be minden olvasóm, ahogy szeretné, és találja meg a számára legkielégíthetőbb magyarázatot!
**********************
 13. ÜZENETEK 

ILOSVAY GUSZTÁV  JEGYZETE: 

MIT ÜZEN NEKÜNK A  FORRADALOM ?

  Így 63 év távlatából mit üzenhet nekünk 1956 forradalma? Mi lenne az egy, a sok üzenet közül ebben a XXI.-ik században, amit mindenképpen meg kellene fogadni, iskolás gyerekeknek megtanítani, egyetemeinken fakultatív módon  oktatni és állami szinten alkalmazni?
Ilosvay Gusztáv
Bevallom őszintén mostanra kristályosodott  ki bennem , hogy mi is lenne az a legfontosabb dolog, ami mindenképpen elengedhetetlen egy egészséges, okos és erős ország életében. Ez nem más mint a Közösség szeretete.
  A közösség aki felnevelt,  aki oktatott, megtanította a rendet és be is tartatta, ugyanakkor megvédett mert közéjük tartozol, övék vagy. 1956 forradalmárjai voltak azok, akik nagyon sok esetben életüket adták a közösségért, azért a közösségért, aki ott volt és támogatta őket a Korvin közben vagy épp a Széna téren a barikádokon. Ők a közösségért, a szélesebb értelemben vett hazáért harcoltak. Fegyvert ragadtak és fiatalos bátorsággal fittyet hányva a halálnak, mert hittek a nép társadalom  elhatározásában, amikor azt mondta: elég volt! Nem kérünk többet a felszabadítókból, a zsoldos helytartóikból. Nem kérünk a kommunizmusból. Magunk útján szeretnénk járni. Elég tapasztalt öreg a nemzet, hogy eldöntse , hogy merre szeretne menni, mit szeretne tenni és hogyan szeretné szolgálni az egyetemes magyarságot és az emberiséget.
 Ők, a forradalmárok 63 évvel ezelőtt ezt mutatták meg nekünk. Ezt a példát kell ma követni. Csak közösségben lehet gondolkodni. Az egyéni szabadság csak akkor ér valamit, ha az a közösséget szolgálja. Ott tud igazán kibontakozni. Ott van értelme a tehetségének, ott igazán áldásos a munkája.
 Ma, ebben a liberális világban, ahol szétzilált  a társadalom az egyéni érdek felülkerekedik és szembe megy a társadalom és a közösség érdekeivel. A jogalkotók nem azt nézik, hogy mi jó a közösségnek, hanem felrúgva minden írott és íratlan szokást az egyént a társadalom, s így a közösség fölé tetejébe helyezi. Ezzel lebontja a  közösséget és hatékonyan gyengíti, és egy idő után elsorvasztja  és megszűnteti a közösséget. Azt hiszem nem kell elmagyaráznom, hogy az előbb felsoroltak mit eredményeznek úgy  Magyarország számára, mint a benne élő  kisebb közösségeknek és az egyéneknek.

 2019-ben 1956 szelleme ezt sugallja nekem: védd a családodat, azt a keresztény szellemben megfogant formát, ami évezredeken keresztül megvédett bennünket a széthullástól. Védd a közösséget és szolgáld örömmel, hisz ez az ami éltet és megvéd, s értelmet ad magyar életednek, annak ami te vagy. Szolgáld kitartóan, bátran. Tudatosan építsd tégláról téglára, mert nélküle elveszel hisz ez a te országod, Magyarország. 

Ide születtem.... :  OKTÓBER HUSZONHARMADIKÁRA...

NAGY VENDEL: 56 emlékezete


Megjegyzés: október 23
A  VERS HANGOS LINKJE... - ELMONDJA : ILOSVAY GUSZTÁV


Oda születtem
hol az anyaföldet
lánckerék hasogatta,
hol vérünket
idegen láb taposta,
hol férfiakat és nőket
gyereket, és időset
lőttek halomra.
Ide születtem.

EMLÉKEZZ EZEKRE...

Ide születtem
hol nemzetünket
oly sokszor feszítették
gyalulatlan keresztre.
hol becsapott emberek
szebb jövőt reméltek,
félre vezetettek
Szuezt kerestek,
lelőtt anya kezében
még meleg volt a kenyér
vitte volna haza
az éhes gyereknek.
Ide születtem,
hová magot vetettem,
s a drága föld ismét
új gazokat terem.
egyenes kaszával
nem lehet levágni  őket.
türelmetlenkedve
csak várni, csak várni.
Ide születtem
hol kevés a gyermek,
talpukon az úti levél
messzire mennek.
mindezt látják most
a felakasztottak,
rendőrlovakkal
megtaposottak,
Korvin közben elhantoltak.
nem ilyen jövőről álmodtak.


Oda születtem
hol ha a virágot tapossák,
akkor ontja leginkább
bódító illatát.
S ha majd száz év múlva, 
megkérdi gyermekünk,
honnan indultunk,
és mivé lettünk,
büszkén mondhassuk,
él még nemzetünk.

 **********************
 14. NOVELLA 


CSOMOR HENRIETT : Örökké tartó szerelem

  Ötven évnyi házasság után, Gyöngyi jobban ismerte Xavér férjét, mint bárki mást. Tudta, hogy valami nincs rendben vele, szótlan volt, s lehangolt. Csendben ült az asztalnál, felesége kezét tenyerébe tette, s arcát simogatta. Gyöngyi karjaiba vette szelíd lelkű férjét, s hálószobájukba vitte, leült vele baldachinos ágyukra. "Mi a baj kedvesem?" - kérdezte sírós hangon. "Ne aggódj angyalkám, csak nagyon fáradt és gyenge vagyok." Lassan párnájára fektette, gondosan betakarta, s szorosan szívéhez bújt úgy, mintha ölébe kuporodna, s szelíd hangján megkérdezte: "Mi bánt kicsikém?" Közben gyengéden átölette, s csókjaival árasztotta el, hamar eloszlott a bánata mellette.

Csomor Henriett
Xavér asztalosként dolgozik, udvarukban van a műhelye, így csak néha kell elválniuk. Mindig órákat búcsúzkodtak, nehezen múltak a napok egymás nélkül. Most már el se megy, inkább az inasait küldi vidékre. Mindig azt mondta: "Nagyon nehéz nélküled angyalom, tudom mennyit keseregsz értem." A vonal másik végén férje keserű hangját nagyon fájt hallania.

"Angyalom megöregedtünk, s egyre csak a szeretetedet szeretném érezni, a kislányt, akit egykor elvettem, s mellettem asszonnyá cseperedett, szívem mélyén őrzök. Elszaladt mellettünk ötven év, annyira szeretnék még pár évet veled." Gyöngyvirág egész testében reszketett, annyira féltette őt. Hosszan csókolták egymást. "Csak hadd öleljelek, s simogassalak." Szemük sarkából szeretet tüze csillogott.

Xavér Gyöngyvirágját bűvölte, még most is könny szökik szemébe, ha visszagondol a fiatalkorára. Mielőtt megismerte Gyöngyvirágját árva volt, szülei korán meghaltak céltalanul bolyongott a világban. Mennyire hosszú volt az út, még rátaláltam. Felesége fekete, ezüst hajszálaival eltakarta könnyes szemét, eszébe jutott amikor Gyöngyvirágját kikísérte a vasútállomásra.
   Feltette a szüleihez tartó vonatra zokogó angyalát, közben majd megszakadt az ő szíve. Pillanatok alatt ráborult a magány, leült egy terebélyes fa tövéhez, hulló könnyekkel megfestette Gyöngyvirágját.
   Mielőtt elvette volna, megkérte kedvese, hogy ha lehet, szerelmünk tartson örökké. Könnyes szemmel ott állt előtte: "Te vagy az én angyalom, lelkemnek, szívemnek, s életemnek legszebb fénye. Éljünk csendesen, s boldogan Gyöngyvirágom!" "Örömmel teszem, Xavérom. Ha lehetne, egy tóparthoz közel lakjunk!" - kérte vágyakozón Gyöngyvirág.

     Életük őszén valami nyomja gyenge érzékeny szívét, túl rövid ideig tart az örökké. "Egyszer rám borul az örök sötétség, s te nem leszel ott velem  Gyöngyvirágom, ettől félek." Úgy zokogott, hogy egész testét rázta zokogása. Felesége könnyezve csókolta: "Édes Xavérom, nyugodj meg, és ne gondolj ilyenre, kérlek. Élni sem tudnék nélküled!" Nem tudott tovább beszélni, sírás fojtogatta. Ketten tudják, mekkora szeretet van köztük, hogy évtizedek során elválaszthatatlanok lettek. "Gyere ülj kedvesem az ölembe!" - kérte férje vágyakozón, selymes haját ujjai közül elengedte.
   Gyengéden átölelte, miközben öle rejtekébe kuporodott, letörölte férje fájó könnyeit. Simogatták, s csókolták egymást, férje felesége vállára hajtotta fejét. Betakarta Gyöngyvirágját, mielőtt arcára tette volna a kezét. Szívet melengető volt az érzés mindkettőjük számára, a csillagok beragyogtak az ablakon.
  Már hajnalodott, mire megnyugodtak, Gyöngyvirág azt kérte tőle, ma még maradjon mellette, és pihenje ki magát.

 Naphosszat szorgalmasan dolgozik a műhelyben. Kevéske időre mindig kiszalad a feleségéhez, ölébe ülteti, amíg megisszák a kávéjukat, s mellé süteményt esznek. Xavér arcára sugárzó mosoly ül, amikor felesége délután a műhelyébe lép, tudja, hogy már vele marad a munka végéig. Szívében öröm, és elégedettség ragyog, homloka barázdái ilyenkor teljesen kisimulnak. Férje mellé áll, s a kisebb munkákba besegít.

Négy órakor pontban bezárják a műhelyajtót, s lesétálnak a Balaton partra, leülnek a padra, s átölelik egymást. Elnézték a fodrozódó kék vizet, amelyen a kecses nyakú fehér hattyúk ringatóztak.
  "Itthon maradok ma veled, pihenünk még kedvesem." - mondta.  Érzékenyen csókolta. "Majd együtt főzünk, csak maradj mellettem!" - kérte feleségét. "Nincs szebb érzés a világon, csak azt tudni, hogy velem vagy, Gyöngyvirágom."

Körömpörköltet főztek nokedlival, desszertnek túrótortát készítettek. "Amíg megterítesz angyalom, addig átmegyek a műhelybe, beszélek az inasokkal." Átölelte, s forrón csókolta. "Öt perc, s jövök drágám." Még egyszer visszanézett rá, miközben becsukta az ajtót. Majd átsietett az udvaron, felesége utána nézett, kimondottan boldog volt, hogy férje megint jól van. Életvidám szemei újra ragyognak, remélte, hogy csak fáradtsága gyengítette le tegnap.
   Piros rózsával kezében tért haza, s adta át örök szerelmének. Gyengéden átölelte, s megkérdezte tőle: "Holnap hajnalban lemegyünk a partra, napfelkeltét nézni, angyalom?"
 "Kedvesem mond, hogy érzed magad?
Nagyon ritkán szoktunk lemenni a partra pirkadatkor." "Éjjel rengeteget gondolkodtam, s rájöttem, túl sokat dolgoztam, sajnos fáradékonyabb lettem. Ne aggódj kicsikém, nem lesz bajom, ígérem." "Ígérd meg, hogy visszamész az orvoshoz, lehet, hogy új gyógyszerek kellenének a szívedre, édesem." "Persze, hogy elmegyek, s te is jössz velem, egyetlenem.
Rettegek attól, hogy egyszer kórházba kerülök, azt nem bírnám ki nélküled." "Ne is mondd kis szívem!" - és sírva fakadt felesége.
  Ölelkezve bementek a hálószobába: "A szívedhez fekszem, hogy halljam szívednek halk dobbanását!" - szipogta felesége. "Én pedig egész éjjel ölellek, hogy ne félj!" - egyetlenem. Mielőtt elaludtak volna, kedvesen elköszöntek, s suttogták egymásnak: "Nagyon szeretlek."
Gyöngyi nagyon nyugtalan volt Xavér miatt, tudta mennyire összetört a férje, amikor egyszer kórházba kellett mennie. Egész nap ott ült ágya mellett, és fogta kezét. Ő inkább vele megy, ha majd egyszer kórházba kerül, csak vigyázhasson rá.
 "Kicsikém kérlek ne sírj!" - férje gyengéden ölelte és simogatta. Arcát arcához érintette. "Légy nyugodt, itt vagyok melletted kis szívem."
  Hajnalban Xavér felébredt, kiment a mosdóba, majd óvatosan visszafeküdt kedvese mellé. Gyengéden átkarolta, felesége pedig hozzábújt, vágyott férje karja melegére. "Istenem, hogy tudunk ennyire szeretni, egy perc alatt hiányzunk egymásnak. Kérlek Istenem, adj még időt nekünk!" Párás szemmel csókolta feleségét, aki hajnali szépségében tündökölt mellette.

Amíg Xavérral kivizsgálásra jártak, addig csak a szorongás vette őket körül.
Naphosszat sétáltak, járták a hangulatos utcákat, amelyek tele voltak vidám turistákkal. Ebben a zaklatott lelkiállapotban, nem találtak kedvükre való elfoglaltságot. Egyfolytában Xavér egészségi állapotára koncentráltak, felsége írni sem tudott.
 .........................
 Az a fajta alkotóember volt, akit ha mélyen bántott az élet, akkor leblokkolt. Agyában csak az egy téma forgott reggeltől estig, estétől reggelig. Xavér ezt jól tudta, és ki kellett zökkenteni ebből a mélabú állapotból. "Mutasd a versedet, amit nekem írsz, kérlek." "Nem értesz meg, képtelen vagyok írni, téged nézlek, s csak te jársz az eszembe, de a szavak képtelenek szépen összekapcsolódni. Gyere, menjünk inkább sétálni, vagy bújjunk el a fájdalom elől." "Ne csináld Gyöngyvirágom, itt vagyok és semmi bajom, csodásan érzem magam." Átölelte feleségét. "Fesd meg magadról a  képet!" - kérte érzékenyen.
  Szíve szerint azonnal neki állt volna saját önarcképének festésének felesége kedvéért. De, hogy elterelje gondolatait, azt mondta neki: "Fesd meg te, ahogyan látsz engem most, ebben a pillanatban. Megtanítottalak festeni, ellested a festés fortélyait. Tessék, cseréltem neked vásznat, s ott vannak az ecsetek is, kérek egy csókot, és állj neki szépen." Nagyon sajnálta szegényt, mégis ez volt a legjobb inspiráció, amit tehetett érte.
  Csendben festett, látszott rajta, hogy élvezi, amit csinál. Érzékien húzza arcvonásait, s fekete, ősz tincseit, ahogy homloka barázdáit eltakarja. Xavér beleborzongott a szépségbe, ahogy aprólékos mozdulatait felesége kellő odafigyeléssel festi. Elérzékenyült a látványtól, de jobbnak látta nem mutatja ki érzéseit felesége miatt. Inkább elkezdte olvasni Gyöngyvirág által írt, s nevezett kesze-kusza mondatait. Keserű, szívszaggató sorait férjéhez írta. Xavér most, azonnal szeretné átölelni, s vigasztalni feleségét, de nem futhatott hozzá, hogy kizökkentse munkájából. Épp ezért ki akart osonni a konyhába, hogy szabadjára engedje fájó könnyeit. De Gyöngyvirág épp kilépett a festőállvány mögül:

 "Drágám, gyere csak, hadd mutassam meg a festményemet rólad." Ott állt hasonmása előtt, s nem tudott a meghatottságtól megszólalni. Csak gyengéden átölelte feleségét, s vállára hajtotta fejét. "Gyönyörű érzéki festmény, kedvesem. Köszönöm. Az ablakból, ahogy rám vetődik a napsugár, tündöklök a fényben. Elképesztő tehetség rejlik benned angyalkám." - közben ujjait nézte a képen, amelyek megszólalásig egyformák. "Édes Xavérom, dehogy tehetség, csupán a lelkem mélyén ilyen szépnek, s kedvesnek látlak téged. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy egész életemen át melletted lehetek." "Bocsáss meg drágám, már nem bírtam tartani szerte szét guruló könnyeim." - suttogta férje. "Már a versednél sírnom kellett volna, azért akartam kimenni, csak magadhoz hívtál. Mondd édesem, megtarthatom keserű édes versedet, amelyet nekem írtál? Szeretném magamnál tartani, ahogy a fotóidat is angyalom. Leírtam volna csak nem volt papír nálam." "Megcsinálom neked, légy nyugodt!" - mondta érzékenyen felesége. "Van még egy óriási kérésem hozzád angyalom, kérlek engedd meg, hogy ezt a csodálatos képet holnap elvigyük bekereteztetni. Nem érdekel, hogy orvoshoz megyünk, a képet akkor is megcsináltatom, szívemnek legszebb ajándékát, amit ma tőled kaptam édes feleségem. Soha nem felejtem el ezt a napot, amelyet köszönök neked!" - mondta férje elcsukló hangon.
 ...................
Gyertyafényes vacsorához ültek, s egy üveg Törley pezsgő mellett hosszan elbeszélgettek.  
Majd bementnek a hálószobába és lefeküdtek, szorosan egymásba bújva el is aludtak.
  Gyöngyi hajnalban kelt, óvatosan kicsúszott férje ölelő karja közül, tudta,  hogy hamar ő is felébred, mert megérzi, ha nincs mellette. Kiment az előtérbe, leült festménye elé, szemével végig simogatta a képet. S jobb alsó sarokba odaírta: Szertettel drága férjemnek, feleségedtől. Majd kiment a konyhába kávét főzni, de férje megelőzte, Gyöngyvirágja elé ment, és gyengéden ölelte. Két szál piros rózsa volt a vázában az asztalon, még a harmat csillogott rajtuk. "Azonnal felébredtem, ahogy eljöttél mellőlem. Gyere ide kicsit, kérlek édesem, üljél az ölembe." Látszott rajta, hogy nagyon feszült, s simulékony, felesége tudta, jobban inkább érte aggódik. "Vége lesz ennek a borzalmas napnak is, ne félj drága Xavérom. Bármi is történjen ma angyalom, este lemegyünk a partra sétálni. A festményemet el kell csomagolnom, kórház előtt beadjuk a képkeretezőhöz, s hazafelé jövet elhozzuk!" - mondta csillogó szemekkel. Egy csók után lassan szétrebbentek. Xavér a festményt eltette, Gyöngyvirág öltözni ment. "Bájos, és szomorú vagy, kedves." - mondta miközben öltönyzsebébe nyúlt. Annyira örült, mikor megtalálta felesége szívszaggató versét. Ez a verse segíti ma, s erőt ad neki, mert tudja, és érzi, feleségének minden percben hiányzik. Felesége bejött, férje meghatottan átölelte derekát, s azt mondta neki: "Csodálatos életünk van." Gyöngyvirág megsimogatta gyönyörű arcának selymes bőrét.
  "Mennünk kéne, drágám." "Hát persze angyalom, ma én vezetek, előbb a képkeretezőhöz megyünk." Xavér megállt a boltnál, bementek, az eladót jól ismerte. "A feleségem rólam festett festményét, amely büszkeséggel tölt el, díszítésként egy aranyszínű képkeretbe szeretném foglaltatni. Kérlek délre csináld meg, arra visszaérünk."
 ..........................
A kórházban félóra várakozás után sorra került. "Jó napot kívánok!" - köszöntek. "Jó napot kívánok. Kérem foglaljanak helyet!" - mondta az orvos. "Ön kardiológiai vizsgálaton volt." - fordult Xavérhoz. "Kérem, mondja el, milyen panaszai vannak." "Fáradékonyabb vagyok, s gyenge, néha szúró szorító fájdalom veszi körül a szívemet. Ezek a panaszok front idején, sűrűbben jelentkeznek. Sajnos front érzékeny vagyok, s gyakran fáj a fejem is." Miközben méri a vérnyomását, azt mondta: "Új gyógyszert írtam fel, és többet pihenjen, napi egy-két óra intenzív mozgást javaslok. Vérnyomása százhúsz per nyolcvan, egy kicsit sok a pulzus száma." - jegyezte meg. "Semmiféle elváltozást nem látok, ha bármiféle panasza van az új gyógyszer szedésekor, kérem jöjjön vissza." "Köszönöm szépen doktor úr!" - mondta Xavér. "Viszontlátásra, további szép napot kívánunk!" - miközben kimentek.
   Nagy kő esett le a szívükről, hirtelen megnyugodtak. Beültek az autóba, Xavér gyengéden megsimogatta, s megpuszilta felesége arcát, közben azt mondta: "Hálás vagyok neked, hogy óvtál, és vigyáztál rám az elmúlt hetekben." "Te sokkal többet tettél értem, drága Xavérom, mint én!" - átkarolta karját, s percekig megfelejtkeztek az időről.

Amíg Xavér bement a festményért, Gyöngyi kiváltotta úgy gyógyszereit férjének.
Meghitten megebédeltek, lefeküdtek és egymásba gömbölyödve elaludtak. Úgy ébredtek, ahogy lefeküdtek, egymás karjában. Xavér hálószobájukba a baldachinos ágyukkal szemközti falra tette fel a festményt. Elgyönyörködtek benne mindketten.
 Kéz a kézben, boldogságban csodálatos naplementében sétáltak le a Balaton partra.
Levetették ruhájukat, fürödni mentek, a víz kellemes volt, s a hullámok közt ringatóztak. Felültek a közeli stégre, onnan nézték a naplemente vastag, aranysárgás vonalát, ahogy pont a víznek közepén húzódott. Xavér átölelte feleségét, és ebben a gyönyörben mondta el neki, hogy csak fél napot dolgozik ezután. Kimondhatatlan örömöt éreztek, felesége megköszönte jóságát férjének, és átható szeretettel csókolták egymást.
 Egy hónap után Xavér visszament dolgozni, minden reggel kedvesen, s nagyon érzelgősen váltak el. "Tíz órára gyere át kérlek szépen hozzám, addigra már nagyon hiányzol nekem." "Soha el nem múló szeretettel szeretlek édesem, ott leszek még előbb is!" - válaszolta Gyöngyvirág.
  Délutánonként kevéske pihenés után nagyokat sétáltak, s rengeteget alkottak.
Hosszú életükön át óvták, s vigyáztak egymásra, örök szeretetben.    

2019. augusztus. 05.
 **********************
 15. VERSRŐL VERSRE  - KORTÁRSAKTÓL 

MELINDA MÉSZÁROSOVA: Földi élet

Ha minden tökéletes lenne,
akkor nem írnék!
Ha semmi sem fájna,
akkor nem sírnék!

Ha minden tökéletes lenne,
akkor semmiért sem küzdenénk,
mert mi ma a miénk,
az holnap már válhat semmivé!

Ha minden tökéletes lenne,
akkor - akkor biz`
a Földi életnek értelme
nem lenne!


A szenvedés megerősít
 ................................................

Kovács Tibor: Novemberi mulatságok

November havában,
Mulatságra készül a
Nép apraja, nagyja.

Kezdődnek a Novemberi mulatságok,
Elől jön, Márton napja
Ki ne hagyd a mulatságát,
Sok finomságot, sült májat,
És egyéb nyalánkságot.

Márton napját követi Erzsébet napja,
És Katalin bálja zárja a
November mulatságát.


Perdülj táncra, Katalin bálján,
S ne hagyd ki Erzsébet napját sem,
Vigadj napjaikon,
Jó kedv el ne szálljon.

2019. Október 06.
 .................................................

ELIZABET TELEKI: NAGY ÉLET

Ma még senki sem lehet az életed hőse, csak te egymagad vagy hős.
Nem menthetnek meg mások után, ugyanis senkinek sem lehet akkora hatása az életedre, hogy változtatni tudj rajta, hogy elindulj, hogy átalakulj.
Nem  kell, hogy segítsenek. Elindíthatnak az utadon, de csak te tudsz rajta maradni.
Már csak neked kell döntened, Te tedd meg !
S neked kell akarnod, neked kell erőt venned önön  magadon, és hinned abban, hogy van egy olyan élet, ami boldoggá tesz és megéri érte harcolni.
Az élet amúgy is csak egy harc, és amikor a harc mezejére lépsz, akkor megpróbálsz a harcod része lenni, mert a harc csak egyetlen egy képen érvényes: sok- sok szeretettel megértéssel
És ha ez nincs meg, kár mindenbe belekezdeni!

Skvyt Elisa Triton Budapesti Író
.........................................

PESA  ANNA MÁRIA: November 1.

Halottjainkra emlékezünk meg ma,
Virágokat viszünk a sírjaikra.
Van, aki csak ilyenkor, van, aki soha,
Emlékezni akar a családtagjaira.

Úgy gondolom egy évben egyszer,
Kibírja mindenki, de nem kényszer.
Arcukat feledtük, de velünk maradnak,
Amit életükben nekünk adtak.

Élmények velük jók, vagy rosszak,
De az emlékeinkben a jók maradnak.
Hisz jó lenne, ha itt lennének velünk,
S nem a sírjaiknál állva emlékezünk.

Nehéz elfogadni, de mi is elmegyünk,
Akkor majd nem mi emlékezünk.
Ez az élet rendje élünk, s meghalunk,
De elfeledve akkor sem maradunk.

 2015. 10. 12.
 áááááááá

Emlékezés, Anyácskáimra.

Köszönöm az életet, mit adtál nekem,
Bár nevelésem, másnak köszönhetem.
Mégis, hogy élek, a szándék a folytatásra,
Neked, téged illet ezért a hála.

Most ismét köszönetet mondok,
Bár szíve alatt nem hordott.
Mégis Őt tartom Édesanyámnak,
Életemben, férjével mellettem álltak.

Ha beteg voltam, sírtam, bajba kerültem,
Segített nekem, s nem ingerülten.
Szakmát kaptam, ételt, ruhákat,
Évente nyaralást, az Édesanyámat.

Ott fent a mennyben, a felhők fölött,
Még mindig vigyáz rám, mit köszönök.
Nincs rá szó, a köszönöm nem elég,
Majd találkozunk, ha jön a vég.

 2014. Május. 2.
 **********************
 16. KUTYAMESE 

KELEMEN GYÖRGYNÉ EDIT: Egy pici kutya története

Egy kis faluban, hol öreg házak állnak, élt egy kedves család. A gyermekek már kirepültek az öreg családi házból csak a szülők maradtak a kis házban meg kedvenc kis öreg kutyájuk, bundás.
Egy nap megbeszélte anyóka meg apóka ha a sors úgy hozná az öreg kutyus kölykét meg kéne tartani, ne ajándékozzák el, maradjon utódja.
 A kis öreg puli kutyának mintha elkezdet volna nőni a hasa, és egy nap szép kis kölköt hozott a világra. Egy fekete kis szőrgombócot. Mama kutyus óvva védte picinyke kölykét. Mikor apóka meg anyóka kivette tőle a kicsit, nagyot nyalt a kezükön. Mikor őt cirógatták a kicsit is finoman lökdöste orrával, a simiből ő is kapjon. A kis kutyának pamacs lett a neve, mert olyan kis bundás volt, azt sem lehetett nagyon tudni melyik az eleje.
- Az az eleje amelyik ugat- mondta Apóka nevetve.
 ......
Kelemen Györgyné Edit
  Kis kutyus szépen fejlődött, mamája mindenre tanítgatta. Mindenhová együtt mentek, a kicsi követte mint az árnyék és utánozta nagy lelkesen. Anyóka meg Apóka szívébe zárta a kis kedves játékos apróságot. Nevetve nézték első suta lépéseit ahogy csetlik-botlik. Sokszor ment úgy, hogy fogta anyja farkát. Nevetve mondták ragaszkodik a köldök zsinórhoz. Persze az már nem volt, így hát a mami farkához.
 Lelkesen ugatta mamájával a kerítés mellett elmenő embereket. Azok meg nevették ahogy a kis kutya cérna hangocskájával ugat. Viccelődtek kedvesen. Anyóka a gombolyagod ugat! Vidáman teltek a napok a kicsi kutya meg anyukája sok-sok örömöt szereztek.
Egy napon viszont az öreg kutyus beteg lett. A kicsi szomorkodott érezte nagy a baj. Apóka gyorsan állat orvosért szaladt. Jött is az orvos és sajnos szomorú hírt közölt.
- A kutyájuk öreg már, a szülés is megviselte. Eddig volt ereje a pici kutyus nevelésére, de már nem bírja tovább.
Reggelre az öreg kutya végleg elszenderedett. A kis kutya nem értette anyja miért is nem akar felébredni. Pici orrával böködte, ébredjen, de nem mozdult.
 Apóka könnyes szemmel temette el a kedvenc alma fája alá, ahol nagyon szeretett hűsölni. Sírva vettek búcsút, öreg kedves kis barátunk nyugodj békében. Anyóka kis mezei virágokat ültetett a kis sírhantra. Hűséges kedves kutyájuk nagyon szeretett a réten futkározni a fűben hempergőzni.
Kis pamacskát nagyon megviselte mamája elvesztése se inni sem enni nem akart, csak nyüszögött. Mindennek nekiment, esetlenül közlekedett.
- Mi történt pamaccsal, miért ilyen esetlen?- tanakodtak gazdái.

Kihívták az állat orvost nézze meg, a baj mi lehet? Lehet, hogy elvesztik őt is aggódót Anyóka és Apóka. A jó orvos sietve jött, nézte a kis beteget.
Közölte a szomorú hírt, a kis kutya vak, már így született.
  Most jött rá anyóka meg apóka miért is fogta a kicsi a szájába anyja farkát és miért ment úgy, az anyja segített neki mindenben. Oda lett a segítség, jaj pici veled most mi lesz?
Nem baj, mi segítünk neked. Simogatták a kicsi kutya kis boglyas fejét. Apró kis jószág ezután még több szeretetet és odafigyelést kapott.
Anyóka és Apóka lánya a férje meg a kicsi fiacskájuk Petike kocsiba szállt, meglátogatják a nagyszülőket. Petike izgatott volt , nagymama biztos finom süteménnyel várja és mikor erre gondolt már nyelt is nagyot. Nagypapával meg játszanak, biztos mutat megint valami érdekeset. Játszik majd a kutyával, szaladgál vele.
  A kis kocsi vígan rótta hosszú útját. Egy erdőszéli pihenőben megálltak, hogy kinyújtóztassák elgémberedett lábukat. A kicsi fiú vígan szaladgált a sok ülés után. Egy csont sovány, könyörgő szemű kutya ment oda hozzá. A kis fiú megsimogatta, az árva kutya lelkesen nyüszítve a boldogságtól, talán most lesz gazdája, bújt a fiúcskához. A szülők felfigyeltek. Egymásra néztek kérdően, most mi is legyen? Petike ragaszkodott a kutyához, a világ minden kincséért el nem engedte volna.
- Na jól van, szólalt meg apa. Visszük nagyiékhoz.
Adtak a kutyának enni, inni majd boldogan szálltak vissza a kocsiba. A kutya oly boldog volt mint talán életében soha.
Nagyszülők már nagyon várták őket. Hej, volt nagy öröm a viszont látásnak. A kutyán meglepődtek.
- Ej de girhes kutyátok van.- mondta Apóka

     Elmesélték hogy találták a szerencsétlen jószágot. Nem tudják mi lesz vele, de ott hagyni sajnálták. A kutya egy vizsla keverék, félve de izgatottan nézett körül. Meglátta a kiskutyát, szaladt hozzá elkezdte nyalogatni. Hamar rájött nem lát. Elkezdte vezetgetni, a kiskutya mint az anyjánál bekapta a farka végét és boldogan szaladt vele.
- Na lám picim, új segítőd lett.- pödörte bajszát apóka.
Máris jött a kérdés:  nem hagynátok nálunk? Nálunk jó sora volna, és jól kijönnek egymással.- mondta anyóka
- Persze hogy maradhat, itt jól érzi magát.- volt a válasz. Petike ha jövünk, mindig játszhatsz velük.
Petike bólogatott, mert látta a két kutya milyen önfeledten játszik egymással. Újra vidámság költözött a kis házba, a két kutya vígan futkos és segítenek gazdáiknak.

**********************
 17. TEMETŐI FEKETE HUMOR 

 NAGY VENDEL: Az élet szép…

A halál az élet, része 
Semminek nincsen vége
Enyhely a szenvedésre.
Rövid az élet,
Hosszú a sír,
Mindenki nevessen,
amíg csak bír

áááááááá

NAGY VENDEL: Temetésen


Meghalt a férj,
Sír az özvegy
Alig lát a
Könnyfátyolon át.
Magára hagyatva áll
a  díszes ravatalnál.
Élte eddig az unatkozó
Úriasszonyok sorsát.
Ott a holttest,
de kit érdekel,
S mégis…
Kit siratna mást?
Mint saját magát!
Néhol ez a  norma,
némelyik asszony mind egyforma.
Lopva körbe néz,
ki, és mit lát,
Az hallik a
Sötét fátyolon át,
Mögüle szűntelen:
Mi lesz velem?
Mi lesz velem?

2006.02.20.
áááááááá

NAGY VENDEL: Faddi virrasztó

Hegyen-völgyön siralom,
Halott van a ravatalon.
András bácsi virrasztja,
Torkát borral locsolja.
Elfogyott sok flaska bor,
Egyre hangosabb a tor,
Fél a  sok siratóasszony.
A dalnok mind vadabbul rikolt,
Ujját csettintve ugrik fel,
Kis termete így nőtt öt centivel.
- Óh borzalom -
"Halál ellen, sej-de
Nincs oltalom"


2001.
 áááááááá

TESTAMENTUM
NAGY VENDEL:  Az élet és a halál paródiája

Temetésemre:
Nevünk megcsúfolói,
Apám Anyám megkínzói,
Öcsém arculcsapói,
Érzelmeim kigúnyolói,
Kerítésünk átugrói,
Gyermekkocsink eltolói,
Boroshordónk ellopói,
Vörösborunk megivói,
Életünk megkeserítői,
Kutyánk macskánk megölői,
Kenyerünk megsavanyítói,
Szeretteim gúnyolói,
Verseim kicsúfolói,
Ne jöjjenek el.
Egyébként az aktusra
Minden rendes embert elvárok
Kérés: Senki ne hozzon virágot.
Azért ne pusztuljon el semmi
csak mert én elmegyek.
Minden esetre,
elkezdtem árulni
temetésemre a  jegyeket,
elkerülve a  csődületet.
ingyért meg sem halok  senkinek,
létem drágán adom,
mert hát ripacs vagyok.
Síromnál halk zenét játsszon a  zenekar,
azt amit akar.
- Közelebb, mindig csak közelebb, hozzád Istenem.
harsona szóljon
mikor a  lelkem a  magasba száll,
az örökkévalósághoz,
S  kacagjon a halál.
Távolban körhinta keringjen,
s  a  végén húzzák a  tombolát,
mindenképpen ingyen.
 s  lassú, andalító zenével
elindul velem a menet,
S  megrengetem a hegyeket,
akár egy eszeveszett.
Van számodra még egy ajánlat,
az élet csak  paródiája a  halálnak.
Mindenképp nagy siker volt,
háromszor húzták vissza a  koporsót.
Meghalnak az élők,
szaporodik a  holt,
örökké élnek a  temetők.


Szekszárd,   2018.02.26.

áááááááá

NAGY VENDEL: Kripta 

Három ember
Egy szobában,
Mind a három
Más ládában.
Mária kép
Függ a falon,
Könyörögjünk,
Óh irgalom.
Halál ellen
Nincs oltalom.
Váláskor is 
fele fele,
amikor csak akarsz,
akkor fekhetsz bele.


2013.02.23
 áááááááá

NAGY VENDEL:Temetőbe hív az ének

Temetőbe hív az ének,
oda vár a végítélet,
néhány pohár óbor mellett,
jaj de szépen énekelnek,
mindörökké bolygó lelkek,
örökösnek tűnő évek.
Végül felrémlik egy ravatal,
damaszttal terített az asztal,
kenyér és bor a malaszttal,
sokatmondóan marasztal,
ki az aki mit is akar?
Hallgasd csendben kedvesem,
Neked szól az énekem.
Olybá tűnik ez a talány,
kinek szívében az ármány,
mint aki megölte apját anyját,
hogy részt vehessen ezután,
az árvák utolsó vacsoráján.
Véget érnek a szép napok,
megszűnik az adok kapok,
csupán egy szál gyertya ragyog,
hol kihunyó lelked pislog,
elcsitul a koppantóján,
aztán már csak koldusként áll,
az Úr  komor oltáránál.


2019.   november  02.  - Halottak napján

 **********************
 18.VÉLEMÉNYEM SZERINT  - OLVASÓINK ÍRTÁK 

(Félelemben élek)
Szept. 17.
Erre szokták mondani a nagyokosok: Ezt jól odatetted.
Hát tényleg, jól odatetted. Sok gondolkozni valót ''tettél'' elénk.
Nem semmi vers : ragyogó.
Gratulálok:
László, Anna, Melinda, John-Bordas
------------------------ 
Tetszett, szívvel  olvastam. Ölel: János
--------------------------
feri57 (Félelemben élek)
Szept. 17.
Nagyon szép filozófiaversed Vendel
Szívvel jelölöm kedvencnek/tetszik/
Nagy elismeréssel várlak Vendel.
Baráti üdvözlettel
Feri
----------------------------
kicsikincsem (Félelemben élek)
Szept. 17.
Szívvel olvastam a gondolatokat, gratulálok.
Ilona
----------------------------
Drága vendi! Mélységesen megható, szép sorok.  Belesajdul a lelkem. Gratulálok, s mély tiszteletem a gyönyörű,  szomorú versedhez.
Nagy Vendel <nagy.vendi54@gmail.com> ezt írta (időpont: 2019. szept. 28., Szo, 17:07):

A FEHÉR BOT NAPJÁRA 

   NAGY VENDEL: Jelek 


Az értelmes ember
Mindenre felfigyel,
Megmutatja sorsunkat
Csak érteni kell,
mit mond a jel.
A Föld sarkain
Tonna számra
Omolva olvad a jég,
A sivatagokat
Száguldva tágítja
A szárító szél.
Homok alól menekül
A méregfogú vipera,
szomjazva szikkad
A sárguló levél.
De az emberek
Nem értették a jeleket,
s ez káoszhoz vezetett.

Évek óta testemen a jel,
hogy nem látok,
ezt nem hiszem el,
odafigyelve észreveheted,
ha nem érzékeled,
jól elrejtezkedett,
örülök Veled.

Hogy félre ne értsék
bizonytalan lépteimet,
fehér botot veszek kezembe,
mint egyetemes jelszerkezetet,
magammal cipelek.
Hadd lássák ki vagyok,
vagy nézzék mi vagyok,
s mi nem vagyok.
Segítség ez nekem,
vezet, hogy merre menjek,
figyelmezteti az embereket,
mutatja a szegleteket,
és az egyeneseket.

Látásmódom megváltozott.

Néha eltűnődöm a
Magyarok némely szaván,
Mikor a vak mondja,
Megnézem, s látom.
Képletes talán.
Hiszen nem vagyok vak,
Csupán csak nem látok.
Micsoda különbség!
Ugye csodáljátok?
Azt hogy világtalan,
Szívből utáljátok.
Gyönyörű ez a nyelv,
Mindent kifejez,
Örömöt, bánatot,
Minden árnyalatot,
Bátor, okos,
Bugyuta gondolatot.
Végül is beláthatod,
Lehet jó a meglátásod,
Akkor is, ha nem látod.
Reméljük meglátod,
Ki marad végül a barátod.

Mi csak emlékezünk csupán,
nincs mit ünnepelni egyáltalán,
elkerül bennünket a szivárvány,
így a Fehér bot napján,
megmarad a ködmárvány,
magunkban azt kiáltjuk,
nem önámítás okán,
Így is szép a Világ.
A Fehér bot vigyázzon ránk.

 
Szekszárdon, 2019. október 15.  a Fehér Bot napján
.......................................

Kedves Vendi!
Ahogy látom ez nem egy mai vers, de a mondanivalója sokkal aktuálisabb. Mily igaz: elveszett, megszűnt a rend!
Egy új Messiás? Kétlem, hogy az emberek hinni akarnak, legbelül kellene mindenkinek egy új "megváltó"-t beépíteni. Legalább, ha magukba tudnának hinni, és nem félnének azoktól, akik abból gyarapodnak, hogy másokat félelemben tartanak! Hiszem, hogy a belső béke elhozná a változást! "De minek? És kinek?" Mindig ezt hallgatom! Hát, ha nem másnak, hát magunknak, hogy méltóságban tudjunk élni!
Most ilyenek voltak bennem, megosztottam Veled!
Köszönöm a verseidet, élénkítőek!
Szeretettel, Kata
.........................................
A  MÉG ITT VAGYOK  CÍMÜ VERSEMHEZ ..
Syringa 2019, október 8. Idő: 00:06:33. Osztályzat: nincs
Itt most sikerült érzékeltetned, hogy "csak úgy, magadnak" foglalod össze a gondolataidat. Persze, mégis a köznek szánod azokat, mert az ember nem képes kizárólag önmagának írni. Értelmetlen dolog volna egy ponton túl.
Az életút-összefoglalásokba bekerülő rezignációt is így lehet könnyebben elhordozni. A felvezetett gondolatok íve és íze okán Magazin-felsőbe javaslom a verset.
...........................................
Destiny 2019, október 8. Idő: 07:09:26. Osztályzat: nincs
Kedves Vendel!
Letisztultabb, nyugodtabb, bölcsebb, mint az eddigi írásaid. Hitvallásod valahol összecseng az enyémmel.
Magazin felső részemről.
Des
...........................................

A  MAGAZIN KÉPEINEK LEÍRÁSA  VAKOKNAK (910. szám)

LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!
Vendi szerényen áll az előszobájában.

2.NOVELLA
Kelemen Györgyné Edit: Kicsi lány és a régi Pest
Edit sétál a repce tábla mellet. sötétkék égbolton varjak repülnek.

3. VERSEK  A NAGYVILÁGBÓL - KORTÁRSAKTÓL
Vendi szőke hajú szemüveges bordó zakójában átható érzéssel kedvesen szavalja gyönyörű verseit.
Mátyás Rita: ősz hajú fekete szemű merengő tekintetű
Csomor Henriett mosolyogva áll a teraszon fekete haja vállig ér farmerkabát van rajta.
Szauer Gertrúd mosolygós fekete rövid hajú, fekete szemű.  Egy párna van a feje alatt.

4. ELISMERŐ SZAVAK FONTOSSÁGA
Árvay Mária: Dicséret, szép szó, ha kimondják, úgy jó,
(4. fejezet) Szóljon hangosan az ének!
 Árvay Mária: Marika rövid barna hajú. Egy szürke bordós kőoszlopnak támaszkodik.

5. FANTÁZIA REGÉNY
Samu Ágnes: Ősi erők és az újjászületett testvériség
(2018. - 4. fejezet – 4. rész) Szökés
Samu Ágnes: Ágnes egy kőkerítés mögött guggol barna hajú szemüveges farmert s fekete trikót visel, távolban erdő látható.

6. VERSVÁLOGATÁS - KLEMENT BURZA MÁRIA ÉS I. P. STEVE  ÍRÁSAIBÓL
Burza Mária áll egy zöld levelű fa mellett haja ősz fekete szemű kék hosszú ujjú blúzt visel.
I.P.Steve. ősz hajú barna  szemű szemüveges.
fekete ingben van   oda van a kép bal alsó sarkába írva kék betűkkel I.P.STEVE

7. REGÉNY FOLYTATÁSOKBAN
Kyra Angie: Soha ne mondd, hogy soha! (huszadik fejezet)
Horenka Erika barna haja válláig ér. mosolygós piros rövid ujjú blúz van rajta. halvány barna könnyborítóján egy szőkés barna hajú nő ül karjait összefonja a térdén fejét gondolkodón ráhajtja.

9. FANTÁZIA REGÉNYSOROZAT
Kiss Anikó és Kiss Erika: Az elátkozott habó
(4. fejezet. - 3. rész) Magor városa
Anikó és Erika: mindketten fekete hosszú hajúak mosolygósak fekete szeműek egyikük szemüveges. lila ruhában vannak.

10. VERSEIM ANGOLUL  - NAGY VENDEL
Guszti és Kati áll egy épület előtt. Guszti Kati vállaira tette kezét. Guszti fekete pólóban van rövid fekete hajú szemüveges.  Kati egyik kezét Guszti hátához teszi. mosolygós fehér blúzban van
szőkés barnás rövid hajú.

11. MARADÉKOK …ÁBRAHÁMNÉ  ÁGI  VERSEIBŐL
Ábrahámné Ágnes:  Ági komoly tekintetű fekete rövid hajú.

12.MEGJELENT
Tóth Enikő legújabb e- kötete a MEK – en. Címe: Lombhullástól hervadásig
Tóth Enikő: Enikő hosszú szőke hajú mosolygós lila pántos ruhában van.

13. OKTÓBER, A LÁTÁS HÓNAPJA  - A FEHÉR BOT NAPJÁRA
Nagy Vendel nagyon elegánsan áll a színpadon. átható érzéssel szavalja gyönyörű verseit.

14. EGYPERCES NOVELLÁK
Kuchta Csilla: Kuchta Csilla: Halhatatlan érzelmek /próza/
Kuchta Csilla vörös hajú mosolygós.

15. VERSRŐL VERSRE - KORTÁRSAINKTÓL
Csomor Henriett mosolyogva áll a teraszon fekete haja vállig ér farmerkabát van rajta.
Szauer Gertrúd mosolygós fekete rövid hajú, fekete szemű.  Egy párna van a feje alatt.
Tóth Enikő: Enikő hosszú szőke hajú, mosolygós, kék blúzban és fekete blézer van rajta.

16. VALLOMÁS
Kelemen Györgyné Edit: Az én hercegem
Kelemen Györgyné bordó fehér s rózsaszín művirág állvány előtt áll. fekete rövid hajú mosolygós fekete pólóban és fekete nadrágban van.
Kék táskája lóg és egy szürke kalap van a kezében.

19.TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT  - SOPONYAI MIHÁLY  ROVATA 
A  GYÓGYPÁLINKA RECEPTJE
Soponyai Mihály  mosolygós vörös hajú szürke zakóban van.
 ....................................
HÉTKÖZNAPI CSODA
Kedves Vendi, ennek a versednek örültem a legjobban, ez illik legjobban abba az elképzelésbe, amit szeretnék megéreztetni a közönséggel. Világlátásotokat, erőtöket, humorotokat, na és azt, hogy képesek vagytok alkotni, és nem megkeseredett vagy sajnálni való "szegénykék" vagytok.
Köszönöm, Zsuzsa
 ........................................

KEDVES, KEDVES JÓ BARÁT, 
VENDI KEDVENC ITALÁT

TENNÉNK MI AZ ASZTALRA
HA MEGLÁTOGATHATNA.
ASZTALON LŐN KADARKA,
BÍBOR SZÍN A POHÁRBA,
SZEKSZÁRDI A LEGJOBB  FAJTA,
MELLETTE EGY TÁL POGÁCSA.
VENDI, NAGYON MEGTISZTELNÉL,
HA TÁN ESTIG ITT LEHETNÉL, BESZÉLHETNÉNK JÓÍZŰT,
FOGYASZTANÁNK JÓ NEDŰT!!
TESTVÉRIEN JÓ BARÁT VAGY, ISTEN TARTSA SZOKÁSODAT,
S ADJON NEKED SOK SZÉP ÉVET,
BOLDOGSÁGOT, GYŐZELMEKET!!!
21. Versszüreted tiszteletére,

Ennyi futotta szeretettel, és ölellek: ÁGI 

*********************
 19. TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT   
 - SOPONYAI MIHÁLY ROVATA - 

GYÓGYTEÁK  KOLESZTERINRE

Tyúkhúros tea keverék.
Véredényeink hosszúsága a testünkben 96 000 kilométert tesz ki. Ez a távolság kb. két és félszerese a Föld kerületének az Egyenlítőnél. Ekkora hosszúságú útról kell gondoskodnunk nap mint nap, hogy vérünk könnyen szállíthassa az oxigént szerveinknek. Az ereket belül vékony zsírréteg borítja, hogy a vér könnyen áramolhasson bennük. A túl sok vérzsír szűkíti az ereket, akadályozza a vér útját, és súlyos betegségeket okozhat.
 .......................
Soponyai Mihály
A koleszterin létfontosságú vérzsír. A görög eredetű összetett szó előtagja a „chole-“ epét jelent, a „szterin” pedig a szteroidok csoportjába tartozó olyan vegyület, mely szerves anyagokat tartalmaz. A koleszterin minden sejtben megtalálható, és minden sejtünk elő is állítja. Legnagyobb részét mi magunk termeljük, bár egyes ételek is tartalmaznak koleszterint. Szervezetünknek a hormonok és a D-vitamin előállításához, valamint az emésztéshez van rá szüksége.
 ........................
Apró csomagocskákban „utazik” a koleszterin a vérünkben, a csomag kívül fehérjéből, belül lipidből, zsírból áll. Két fajtája az LDL (rossz) és a HDL (jó) koleszterin.
Az LDL koleszterin, az ún. „rossz” koleszterin, mely a koleszterin szállítását végzi a májból a sejtek irányába. Ha a koleszterin túlzott mennyisége miatt a sejtek a rendelkezésre álló mennyiséget nem tudják felhasználni, az egyensúly eltolódik, és a felesleges koleszterin az érfalban lerakódik. A lerakódott koleszterin következtében nő az érelmeszesedés, a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata. A HDL koleszterin, az ún. „védő”-koleszterin az érfalban a már lerakódott koleszterint visszaszállítja a májba, ahol lebomlik, ezzel segíti az érfal védelmét.
Ideális esetben a HDL szintje 1 mmol/liter körül van, az LDL-é 2,6 alatt, az összkoleszterinszint pedig 5 alatt. A magas koleszterinszint lehet cukorbetegség, pajzsmirigy-alulműködés és vesebetegségek következménye, de lehet genetikai eredetű is. Ilyenkor vagy a máj termel túl sok koleszterint, vagy hiányoznak azok a receptorok, melyek lebontják azt a májban.

A tyúkhúros teakeverék (Érbarát tea) összetétele:
Tyúkhúr hajtás, ösztörűs veronika hajtás, galagonya virágzó ágvég, cickafark hajtás, orvosi zsályalevél.
Elkészítés: egy csapott evőkanál (3 g) teafüvet 2,5 dl vízzel forrázzon le, 15 perc után szűrje le. Ne használjon fémszűrőt.

Fogyasztása: magas koleszterinre napi 1 csészével kell inni. Étkezés előtt fogyassza, lehetőleg ízesítés nélkül. Napi egy csészével kúraszerűen, a panaszok megszűnéséig iható.

Ellenjavallat: terhesség, szoptatás alatt, valamint gyermekeknek 12 éves kor alatt nem ajánlott.
 ..........................

Az Érbarát teában található tyúkhúr kiváló zsíroldó tulajdonsággal rendelkezik, segíti az epetermelést, bontja a rossz koleszterint. (Szoptatás alatt nem ajánlott fogyasztani, mert a tejelválasztást is csökkenti.)
A veronika epehajtó, vértisztító, vérzsírcsökkentő hatású. Az agyi vérkeringést is javítja.
A galagonya rugalmasan tartja az érfalakat, hogy a vér nyomásának megfelelően tágulhassanak-szűkülhessenek.
A cickafarkfű serkenti az epeváladék-termelést és szabályozza a máj funkcióit.
A zsálya kiváló gyulladáscsökkentő és vértisztító hatású gyógynövény.

Tyúkhúr















Galagonya
Cickafark

Ösztörűs veronika
A magas koleszterinszint tüneteket, fájdalmat nem okoz, így sokan csak rutin vérvizsgálat során értesülnek róla. Minél magasabb az LDL szintje, annál nagyobb a kockázata a koszorúér-betegség kialakulásának, és minél magasabb a HDL szintje, annál kisebb ennek az esélye. Az artériákban kialakuló plakkok, melyek koleszterinből, zsírból, kalciumból és egyéb anyagokból állnak, eltömítik a véráram útját és így a szív nem jut elegendő oxigénhez és tápanyaghoz. Ha a plakk leválik és elindul az érben, agyvérzést, anginás rohamot, vagy akár szívinfarktust is okozhat.
A koleszterinszint csökkentése lelassítja, redukálja vagy meg is állíthatja a plakkok kialakulását. Ezt zsírszegény, mediterrán típusú diétával, gyógyszerekkel és gyógynövényekkel is el lehet érni, ezért ajánljuk a magas koleszterinszint megelőzésére Gyuri bácsi Tyúkhúros teakeverékét (az Érbarát teát).
Soponyai Mihály
**********************
 20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK 

Kedves olvasó!
Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3
Telefon: 06/ 30- 550 -5106. Elérhető:  8-tól  20- ig.
e-mail: nagy.vendi54@gmail.com
….....................................
Levelek, írások fogadása -  skype címem:  nagy.vendi54
Új email címem: nagy.vendi54@gmail.com
Magazinok küldése
MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT EMAIL CÍMÉRE.
Kérje a  szerkesztőtől.
A  MAGAZIN INGYENES!
….....................................…
Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók
számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linken lehetséges:
http://megszolalok.blogspot.hu/
………..........................…..
FIGYELEM! SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!
2018.  JÚNIUS - TÓL EGY ÚJ LINKEN IS ELÉRHETŐ A MEGSZÓLALOK MAGAZIN,
AZONOS , VÁLTOZATLAN TARTALOMMAL, DE MEGÚJULT  KÜLSŐVEL .
AZ ÚJ LINK : http://muveszetimagazin.blogspot.com 
Tehát az eddig  megjelent összes számot  visszamenőleg is elérhetővé tettük a fenti blogoldalon!
……...............................……
A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős.
Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.
A szerzői jogokat fenntartjuk.
Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor elő veheti.
Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!
Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.
Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.
Írott műveim megtekintése:
….......................................…
AZ ÖSSZES ELÉRHETŐSÉGEM..

Gmail: nagy.vendi54@gmail.com
Skype: nagy.vendi54
á
Megszólalok Művészeti Magazin
http://megszolalok.blogspot.hu/
www.megszolalok.blogspot.hu/
á
………........................……
Facebook: csak beírod a Facebook keresőbe mindhármat külön- külön és meg is találtad az oldalaimat.
A következőképen:  megszólalok  művészeti magazin (szerkesztő: nagy vendel)
……............................…….
Könyvtár:
ORSZÁGOS SZÉCHENYI KÖNYVTÁR  GONDOZÁSÁBAN
Elektronikus. könyvek a  MEG- en. Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK)
http://mek.oszk.hu/13500/13542/#
www.mek.oszk.hu/13500/13542/#
..................................
Ez a  verses oldalam címe... www.pieris.hu
http://www.pieris.hu/szerzo/nagyvendel
...............................
KÜLFÖLDI ELÉRHETŐSÉGEK:
www.canadahun.com irodalom fórum
http://canadahun.com/forum/showthread.php?34311-Nagy-Vendel-Megsz%C3%B3lalok&p=3650150#post3650150
………
Az Amerikai Egyesült Államokbeli  egyik link, ahol elérhetik magazinunkat:  minnesotahungarians.com
......................................
Kedves olvasóink!
Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg, pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az összes többi is!
A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat. Ez alatt különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!
.....................................
MINDENKINEK JÓ OLVASÁST ÉS JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNUNK
AZ ÚJSÁG KÜLSŐ ÉS BELSŐ MUNKATÁRSAI!
…...........................
MEGSZOLALOK MAGAZIN  911
……..................…..
VÉGE-ENDE-KONYEC-FIN-END-FINÍTÓ