2017. szeptember 13., szerda

MEGSZÓLALOK
M.M.M. MŰVÉSZETI MAGAZIN
2017. 09. hó – hetedik évfolyam, kilencedik szám
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes heti lap
Alapítva : 2011 - ben , elvi síkon
Szerkesztő: Nagy Vendel magánzó, laptulajdonos

1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések
2.Évfolyam:  2012.  (1-tól a 6. számig)
3.Évfolyam: 2013.  (1-től a 17. számig)
4.Évfolyam: 2014.  (1-től a 24. számig)
5.Évfolyam: 2015.  (1-től a 12. számig)
6.Évfolyam: 2016. (1-től a 12. számig)
7.Évfolyam: 2017. szeptember


 MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE
**********************

1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!

Nagy Vendel
   Még szokatlan módon itt tombol a  nyár, de az ősz kopogtatna már, felkapjuk fejünket, a  csengetésre, mint tüzér lova az  ágyúszóra.
  Évszázadok óta indulnak ilyenkor a  diákok az iskolákba, betűvetést, számolást, és jó szót tanulni, bár mint hallom mostanság már más  a  módi.
Bedobják táskájukba a  számítógépüket, és nem is tudnak kézzel írni némelyik országban elég  bugyuta felfogás okán.  Bár mondják, a  könyv soha nem
megy ki a  divatból, mivel valamire felkell állni ha a  szekrény tetejéről lekell venni valamit, mivel a  cd lemez nem elég vastag erre a  célra.
Apám száz évvel ezelőtt még palatáblát vitt az iskolába, ha éppen el nem bújt a  közeli híd alá a  felelés elől.
Na  de már a  házi tanítók kora is lejárt, amely az okos emberek sajátja lehetett, és a  költők kedvenc foglalatossága volt, ha már nemigen bírták az éhezést.
Ritkán vettek akkoriban is verset az emberek.
No, de nem kesergek, irány előre a  csillagok útján, egyebet nem mondhatok, minden nap olvassatok...
Éljenek a  Pejdagogosok... na és a  diákok.
A szerkesztő...

**********************

TÓTH ENIKŐ: Szeptemberben

Élnek még utolsó fényei a nyárnak,
iskola kapukban már gyerekek állnak,
szeptemberben

Gyümölcsök boldogan ringnak a faágon,
nem érzik, hogy lassan véget ér az álom,
szeptemberben

Fákon a levelek sárgába fordulnak,
nyári érzéseink lassanként elmúlnak,
szeptemberben

Gyermekkorod éveit ilyenkor bejárod,
sok becsengetésről szerzel tanúságot,
szeptemberben

Megmaradni mindig kezdő kisdiáknak,
hittel javítani mindegyik hibánkat,
szeptemberben...


 **********************

SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL

  1.  LECTORI SALUTEM, ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
  2. SÖTÉT ÖSVÉNYEKEN .  ERDŐSNÉ ONDA MARICA : FELISMERÉS
  3. VERSEK A  NAGYVILÁGBÓL  -  KORTÁRSAINK ÍRTÁK
      RÓZSA DEZSŐ, BAKSA ANCI, SZAUER GERTRÚD,  SZÉLL MAGDOLNA,
      MÁTYÁS RITA, CSÖTÖNYI ÁGNES
 4. KEZDŐDIK AZ ISKOLA. NAGY VENDEL : ELSŐ NAP AZ ISKOLÁBAN
 5. ARCKÉPCSARNOK. GERENCSÉR HAJNALKA   RIPORTSOROZATA
     VÁLTOZTASSUK MEG A  SZEMLÉLETET:  FELLNER ISTVÁN
 6. VISSZATAPSOLÁS...HAJDAN VALÉRIA,  VÁLOGATÁS VALI VERSEIBŐL
 7. NOVELLA FOLYTATÁSOKBAN .    BURZA MÁRIA:  A  KÜLÖNC
     I. P. STEVE  ÉS  BURZA MÁRIA VERSEIBŐL
 8. HAZAI TÁJAKRÓL... NAGY VENDEL LEGÚJABB VERSEI
 9. TÖRTÉNETECSKÉK.    URBANCSEKNÉ SEBESTYÉN MARIANNA:  NÓRA
10. ELMÉLKEDÉSEIM.     TÓTH ENIKŐ:  AMIKOR AZ IDŐ MEGÁLL    
11. KÖZÖS VERS A  VAKSÁGRÓL.  TÖLCSÉRES JÓZSEF, GERENCSÉR HAJNALKA:
      VIGYÁZZUNK EGYMÁSRA
12. CIKK A TOLNAI NÉPÚJSÁGBÓL
      WESSELY GÁBOR : HÉT LÉZERES  SZEMMŰTÉT SEM SEGÍTETT RAJTA
13. NEM MESE EZ GYERMEK!
      ERDŐSNÉ ONDA MARICA :   BEMUTATOM A  MOMO MESERÁDIÓT
14. GRATULÁLUNK!   ADAMECZ LÁSZLÓ  -  HETVEN ÉVES LETTEM!
15. VERSRŐL VERSRE ...KORTÁRSAINK ÍRÁSAIBÓL
     ADAMECZ LÁSZLÓ, KOVÁCS JÓZSEF   KOPEK,  CSOMOR HENRIETT,
     SZÉLL MAGDOLNA, SZAUER GERTRÚD,  KUCHTA CSILLA ,  BAKSA ANCI,
     GYÖNGYÖSINÉ  CSÖTÖNYI  ÁGNES
16. VÉLEMÉNYEM SZERINT... OLVASÓINK ÍRTÁK
17. TERMÉSZET GYÓGYÁSZAT.  SOPONYAI MIHÁLY ROVATA
      AZ ÉRSZÜKÜLET MEGELŐZÉSE CUKORBETEGEKNÉL
18. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

**********************

2. SÖTÉT ÖSVÉNYEKEN

ERDŐSNÉ ONDA MARICA: Felismerés

Időnként, hozzám hasonlóan, bizonyára sokan elmélkednek azon a kérdésen, hogy miért épp azt a keresztet kell cipelniük, amit a sors rájuk szabott? Mit kell tanulniuk a nehéz élethelyzetekből? Miért kell nap mint nap megküzdeni a kiszolgáltatottság léleknyomorító terhével?
Úgy érzem, átlagos, szürke hétköznapokon sikerül megbékélnem a sorsommal, elfogadnom a vakság tényét, a vele járó akadályokat. A lehetőségekhez mérten önálló vagyok: megbirkózom a házimunkák többségével, közlekedek vakvezetőkutyám segítségével, dolgozom, a beszélő segédeszközöknek köszönhetően, olvasok, írok, tartom a kapcsolatot barátaimmal.
Lelki sebeim akkor sajognak leginkább, amikor a legboldogabb pillanatok várnának rám, ünnepnapokon, nyaralások alkalmával, amikor ki kell lépnem a megszokások rutinjából. Idegen körülmények között sokkal inkább érzem a kiszolgáltatottságomat. Nincs helyismeretem, félek, hogy kárt teszek a szálláshelyen, ha pl. leverek egy poharat, amire otthon csak legyintek, mondván:  fogyóeszköz…
Az elmúlt napok vidám nyaralását is ilyen borongós gondolatok felhőzték be. Rosszul éreztem magam, amiért a férjem nem pihenhet, mert minduntalan nekem kell segítenie.
- Megkérhetnélek, hogy hozzál nekem vizet? Feltennéd töltőre a telefonomat? Megtennéd, hogy feltörlöd a fürdőszobát, nem találom a felmosót… - és még sorolhatnám a számtalan apróságot, amit lakásunkban gond nélkül megcsinálok, de idegen környezetben, nem.
Ha kímélni szeretném Imit, neki is adva egy kis időt a kikapcsolódásra, akkor a többieket nyaggatom, ami nem kevésbé nyomasztó:
- Hová tette a pincér a savanyúságot? Hol is a pohár? Adnál egy szalvétát? Kikisérnél a mosdóba?
Persze, igyekszem mindig résen lenni, figyelni a pohár és a tányér koppanását az asztalon, de tapasztalatból tudom, hogy kérdezni még mindig jobb, mint az óvatos mozdulat ellenére is, felborítani egy üdítővel teli poharat.
Néha megpróbálok valami kifogással teret adni a családomnak, de átlátnak a szitán.
- Ha elfáradtál, akkor üljünk be valahová, vagy menjünk el a parkba a szökőkúthoz, majd később felmegyünk a Tűztoronyba. - mondják megértően, és nekem nincs szívem tiltakozni.
Férjem néha megdorgál egy kicsit, kéri, hogy ne keressek kifogásokat, együtt jöttünk el nyaralni, számukra nem teher, hogy nekem segítsenek. Ők már elfogadták, és néha én is úgy érzem, hogy ebből csak én csinálok problémát.
Erdősné Onda Marica

Szívem mélyén tudom, hogy az ingerültre sikerült fél mondatok a meleg vagy a fáradtság számlájára írhatók, de megszólal fejemben az a gonosz kis hang, ami azt mondja, mennyivel könnyebb lenne nekik nélkülem, és máris pocsékul érzem magam.
Szűk, kis csigalépcsőn érünk fel a Tűztoronyba. Erőt ad, amikor Júlia megjegyzi, hogy olyan bátor vagyok, hogy mellettem szégyell panaszkodni. Amikor végre ismét kapunk levegőt, elmesélik, mi látható. A táskámból előkerül a távcső, amivel próbálják befogni a Snéberg hófoltos csúcsát, ami tiszta időben innen is látható. Csendes időszak van, csak mi vagyunk fent a toronyban. végigmegyek a mellvéd mellett, megkeresem az árnyékos oldalt, és megpróbálom felidézni a 22 évvel ezelőtti élményt, amikor még én is láthattam ezt a csodálatos várost. Piros tetős kicsi házak, közöttük ég felé nyújtózó templomtornyok, amiket úgy keretez a fenyők zöldje, ahogy egy szépen kötött csokorban öleli körbe a levél a színes virágfejeket. Távolabb, a városon kívül szelíd óriásként állnak őrt a szélerőművek, felénk integetve magasra emelt karjaikkal.
Úgy érzem, megszakad a szívem a fájdalomtól, könnyeim leperegnek az arcomon. Mellém lép Imi, magához húz. Nem szól, tudja, most nem segítenének a szavak. Viktor is odajön. Ő más stratégiát választ, számtalan kérdéssel halmoz el. Rámosolygok mielőtt válaszolnék neki. Mire a mondat végéhez érek, megdöbbenve tapasztalom, hogy a fájdalom szürke ködjét egy pillanat alatt feloszlatta a szeretetük fénye és melegsége. Kicsit később erdei ösvényeken barangolunk, köveken, fagyökereken lépdelve. Testemet, lelkemet borzongatóan jó érzés járja át. Jó itt lenni a fák árnyas barlangjában, védve a perzselő napsugaraktól. Imi lehajol, formás kis tobozt nyom a markomba. Ujjaim közt forgatom, megszaglászom, olyan, mintha az egész erdőt adta volna nekem.
- Mindig azt mondod, milyen Erdős az, akinek egy fája sincs. - mondja vidáman, mintha olvasna a gondolataimban.
Megszámlálhatatlan lépcsőn mászunk fel a sördombházi kilátóba, ahol, ha a látványban nem is gyönyörködhetek, a harapható, friss levegő felvidít, és az élénk nyugati szél elfújja minden kétségemet.
Mennyi gyönyörű, felemelő csoda vesz körül, figyelmesség, elfogadás, szeretet, és te mégis képes vagy a látásod hiányán keseregni? - marasztalom el önmagamat gondolatban. - Odaadnád mindezt cserébe, ha visszakapnád a látásodat? - szegezi nekem a józanabbik énem.- Túl nagy jelentőséget tulajdonítasz a látásnak, pedig van ennél sokkalta fontosabb is!
Egy pillanatig levegőt sem veszek, annyira meglepnek az érzéseim. Tény, hogy egyszerűbb lenne az életünk, ha még mindig látnék, de annyira mégsem fontos ez az érzékelés, hogy a hiánya miatt mindent sutba vágjak, és arról a sok jóról is megfeledkezzem, ami megadatik számomra. Hála tölt el, hogy élek, hogy a családom itt van mellettem, hogy ilyen szép helyen lehetek, hogy mindig elérhető közelségben van egy segítő kéz.
- Megtaláltátok a Taródi várat? - kérdezem, és
lelkesen mesélni kezdem a történetét, amiről  néhány napja olvastam egy cikket.

**********************

 3. VERSEK A  NAGYVILÁGBÓL  - KORTÁRSAINK ÍRTÁK

RÓZSA DEZSŐ: Félelem

Ahol lételem lett a félelem,

ott ne várj senkitől sem igaz szót.

Itt játékok lettek az izmusok

és díjazzák a csendben suttogót.
Ahol csak úgy átlépnek a léten,
mint küszöböt vastag falak között,
ott az érdem nem az igazságé
s hamisság csillog az ajtók mögött!




Ahol a hatalom csak alkalom,

mint bugyi, mit mindennap cserélnek,

s vagyont szereznek a köz nevében,
ott nincs helye az igaz reménynek.
A jelképek régen porba hulltak
és nem hiteles a szín-árnyalat,
ám a múlt megismétli önmagát,
a vesztes megint a szegény maradt!




Akik még élnek, azok ma félnek,

nincs erkölcs, amely hitelt érdemel!

Csak törtetés van, hogy minél többet
és a miértre senki nem felel!
A nagy-gát, csak szavakban létezik,
de hogyha kell, minden áthágható,
hisz önös érdek igazgat eszmét,
s törvényt sem tisztel a megalkotó!




Ha a félelem lett a lételem,

ott csak cinkos van, nincs igaz barát,

nincsenek hősök, csak megalkuvók,
s az ember szembe köpi önmagát!
Mert az életet végig kell élni!
Ha kimondható a szó, ...Akarom!
Vagy talán hinni egy jobb világban?
És megtanulni félni... Szabadon!?


.............................................

BAKSA ANCI: ISKOLÁS LESZEK

Elbúcsúztam a kedves óvodámtól,

Elköszöntem óvónőmtől,

dadámtól,

Sokat vesződtek kicsi
koromtól,
Óvták épségemet minden
rossztól.


Eltelt gyorsan ez a nyári

szünet,

Iskolás leszek, nem szegi

kedvemet,
Örömmel várom, elsős
lehetek,
Szeptember elsején, suliba
mehetek.


Várnak bennünket az új

pajtások,

Pár jó ismerős, a leendő

tanítók,
Új osztályok, bennük a
padsorok,
Körülvesznek majd a jó
tanulók.


Füzetek, színes ceruzák,

táskám vár,

Könyveim becsomagoltuk

anyuval már,
Iskolás leszek, diák,vár a
tanulás,
Tudás vágy, az olvasás és
számolás.


 2017.08.23.

...........................................

 Szauer Gertrud: Míg, Élteted!
 
Míg , Lelkedben felragyog még
Sok- sok tarka emlék,
Szép mosolya, pillantása
Ő is veled él még!
Míg , egy ember is él a földön
Ki, megáll egy percre
Csodás lelke velünk marad
Bár, már az ég elvette !

Ha, nyomot hagysz itt a földön
Úgy élsz, hogy szeretnek,
Soká ég még lelked fénye
Hisz ők, nem felednek

..........................................

Széll Magdolna: Gyere hozzám

Ne félj kedves, gyere hozzám,

vége van a viharnak,

tangó szól a harmonikán,

árnyékban a fűz alatt.

Fény hull ránk a levél között,

sugarából kortyolunk,

szívünkbe új dallam szökött,

szeretni még van jogunk.

2017.

Üdvözlettel Széll Magdolna

Ha kíváncsi vagy rám:



.......................................

Mátyás Rita: Évszakváltó remények...

Ősz a nyarat zsebre vágva,
beosont a kertek aljába.
Festőtől lopott színekkel,
színez lombot, hulló levelet.
Ködtől  fátyolos reggelen,
szürke fákon, szürke verebek.
Álmos nap kornyadt sugára,
csókot lop, fáknak árnyékára.
Benézett házam ablakán,
megpihent ágyam, gyűrt paplanán.
Lomhán úszó, szürke felleg,
évszak váltó, viharos széllel.
Hideg búvik kabátomba,
beeszi magát csontjaimba.
Felhő ül a háztetőkre,
és lecsorog az ereszeken.
Tócsában fürdik a tegnap,
Reményeket hordoz a holnap!

2017. 09. 03.

.............................................

CSÖTÖNYI ÁGNES: Édesanyám  Csötönyi  Pálné szül:Schweitzer Regina
/1918.márc.9--1994.szept.1/  

 halálára írt vers 

                

 Őszi rózsa nyílt,
 melyet annyira szerettél,
 mikor búcsú nélkül elmentél.
 De jéggé dermedt minden ,
 mint az örök léted

hová volt megérkezésed.

Hol vagy, hol vagy ?

Én egyre csak kereslek,

hogy elmondhassam,
 mennyire szeretlek....

 De feleletet-

senki nem ad.

Írta örök ,fájdalmas emlékezésként lányod:
Gyöngyösiné Csötönyi Ágnes


**********************

4.  KEZDŐDIK AZ ISKOLA

NAGY VENDEL: ELSŐ NAP AZ ISKOLÁBAN



Az, hogy ki hová születik a világra, az meghatározza további életét, és életmódját, előmenetelét, karrierjét.

Egyáltalán nem mindegy, hogy Budapesten, vagy valamelyik más nagyvárosban, vagy falun, ne adj isten tanyán születik az illető.


Aki tanyán születik, arra mondják, hogy: többszörösen hátrányos helyzetű.

Messze a falu. Se út, se vezetékes víz, se közeli tanya, semmi.

Csak a béke, a nyugalom, a szeretet, és a sok munka.

Janika is itt született, hat évvel ezelőtt, a tanyán, a természet lágy ölén, mert még idő sem volt a távoli városban a mentőket értesíteni.
Janika itt nevelkedett a tanya körül. Játszott a kislibákkal, és a bárányokkal kergetőzött.
Este kicsit TV-t nézett, hogy egy kis világot is lásson, hiszen nem is olyan régen bekötötték végre a villanyt a tanyára.
Valamivel könnyebb lett az élet, mosógép, vasaló, rádió, terménydaráló, és petróleumlámpa helyett villanyvilágítás.
Janika itt élt, elzárva a világtól, s félt minden újtól, és minden idegentől.
Óvodába nem járt, mert messze van a falu, tehát az anyukától hallotta a meséket, és a szép dalokat.
A szülőktől sokat hallott az iskoláról, s várta is a pillanatot, hogy ő is bejárhasson a faluba.
S most eljött az idő, hat éves lett.
A táskát már rég megvették, s otthon néha felpróbálta, s sétálgatott benne az udvarban. Tetszett neki. Várta az iskolát, de félt is tőle.


Reggel korán kellett kelni, de hozzá volt szokva, csak egy kicsi sokat kellett gyalogolni.

Az anya puszija után bement a tanterembe, ahol sok ismeretlen gyerek, és a tanító néni fogadta.

Megkezdődött az óra, ahol bemutatkoztak a kisdiákok, és a tanító néni, majd elmondta az osztályfőnök, hogy miről is tanulnak majd hosszú évek során.

Közben a kisfiú tekintete már az ablakon át kikalandozott a távoli, biztonságot adó kis tanya felé.
A szabad mezők, a rétek, a kis patak után vágyott, ahol várták a kis állat barátai, a természet, és a szabad világ.
Idegen volt számára a bezártság, és a kötöttség.
A második szünetben elkezdett bepakolni a táskájába.
- Hová indulsz Janika?- kérdezte a tanító néni
- Én mék haza! - felelte a kisfiú.
- Miért?
- Unom ezt a sok hülyeséget, s különben is: fáj a fenekem.

**********************


5.  ARCKÉPCSARNOK


GERENCSÉR HAJNALKA   RIPORTSOROZATA
VÁLTOZTASSUK MEG A  SZEMLÉLETET

"HA MINDENKINÉL EGY KIS GYERTYA ÉGNE, FÉNYÁRBA BORÍTHATNÁNK E SÖTÉT ÉS KEGYETLEN VILÁGOT…”

Beszélgetés Fellner Istvánnal

A riportot szerkesztette: Gerencsér Hajnalka


- Hol születtél?
- Pápateszéren, 1951 - ben.

- Szereted a szülőfaludat? Mesélj egy kicsit róla!
- Nagyon szeretem. Most, hogy visszagondolok, minden, ami lett belőlem, onnan nőtt ki. Fura, de ha visszamegyek – évente - párszor, mintha összement volna. Mindig olyan nagy falura emlékeztem gyerekkoromban, talán az is maradt – sőt - sokat fejlődött, csak én nézem más szemmel. A Bakony egyik "ékköve"...így marad meg bennem, hisz minden csoda, amit az ember megél, és mélyen benne marad, itt gyökerezett. Hiába vetett máshova az élet, itt lettem az, aki most vagyok. Szép falu. Olyan emlékek futnak bennem, amiket nem tudnék megírni, mert nem lehetne úgy, hogy megértse más ember, aki nem akkor és ott élt.

Fellner István: SZÜLŐFALUM…



Igen a falu,

mi emlékek tárháza,
iskolás szerelmek,
első ölelések,
lopott csókok,
a régi illat,

tekervénye utcái,
terebélyes fáival,

és tán kicsit velem,

a maival,
kicsiny falu,
de óriási szeretet,
ölelések,
és gyors búcsú,
az idő fut,
s én nem állhatok elé,

hát most a képeket nézem,
s csendben csukott szemmel,

tekerem vissza, mit akkor ott,

régen megéltem,
ha tudnám, átadnám,
nektek ez érzést,
de nem kell,
hisz van mindenkinek,
egy falu -
város -
egy ház -
ezernyi emlékkel...

2012. október


- Milyen gyermekkorod volt?
- Hogy milyen? Nehéz rá válaszolni. Szép, boldog, drámai, érlelő. Sok mindent kaptam, és nagyon sok minden lehetett volna, amit nem. Nem szeretnék senkit megbántani, hisz sokan már nem élnek, ezért csak a szép, ami megmaradt.

„Gyermekként nem szorongtam, élveztem, ha gyertyát gyújthattam, elfújhattam. Tán olykor lábam, kezem fázott, hisz a gazdagság, ha volt, nem láttuk, elkerülte a házat. De boldog voltam, s az est, hogy fényben ragyogott a templomkert, megfogott. Feledtem a fagyot, néztem az embereket, s hittem tán egyszer én is leszek, fényhozó - gyertyákat gyújtogató - el nem fúvó...Ahogy tűnt ifjú korom, lett mélyebb e világgal kapcsolatom. Több lett a halom, mit ismertem, mihez fűzött földi ismeret. Már nem fáztam, csak belül vacogott valami…mélyen. Most értettem meg a komor arcokat, remegő kezeket...fényben álló temetőket, hajladozó fényeket, hol csendes pillanatokat hord a esti szellő. Megáll a kapu előtt, visszanéz, e remegő gyertyalángos zárt világra...”

Fellner István: GYERMEKKOROM /emlékére/

csak a fát szerettem látni,
alig nőttem a fű fölé,

apró létemre fenn szerettem volna – lenni -

a magasban,
hogy elérjem a felhőket,
bárányokat cakkosakat 
fricskázni izzó napot,
s langyos esőben keresni
a hulló kecskebékát,
tapsikolni sikongva - lágy szellőben-
vagy vihart lovagolva 
villámszekéren,
csak a nagy fát szerettem volna mászni,
ágain hintázni,
beleremegni nyugvó vörösébe,
mely szelet ígér holnapra
ha megérem,
csak azt a nagy fát - szerettem nem feledtem...

2014. október


„Mikor gyerekfejjel gondolva jövőre, holnapokra… mindig sütött a nap. Oly egyszerűnek tűnt, csak nyúlni, kívánni kellett, emlékszem az álmok is édesek...mézzel telítettek, s a reggelek…istenem, a tejszagú reggelek... Elfutott az idő…vagy oly lassú voltam, nem mértem…csak fogyasztottam? Koptatott padok, első óvatlan lépések...hol vagytok? Míg keresem...révetegen, pillantásom eres kezemre esett... – hess - mondhatnám, de minek...ül rajtam...nem kér, nem követel, csak jelez, kinek higgyek? A gyereknek, ki építeni akart...vagy a kéznek, ami mutat... Hmmmm...emlékszem az első kézfogásra…Vele...még most is izzad a tenyerem...remegtünk, pedig nyár volt…gyermeknyár...nem felnőttes …akaró...olyan remegős, félős, kíváncsi...és ártatlan...amilyen soha nem lesz…Egyszer tán, majd ha oltják a lámpásomat…ott fenn ... talán ... „


Gerencsér Hajnalka riporter

- Vannak testvéreid?

- Nyolcan voltunk testvérek.

- Hol laknak?
- Hárman szerencsére egy helyen, Tatabányán. Egy nővérem él Budapesten. A többiek sajnos már nem élnek.

- Az egyik nővéred, - Fellner Gabriella - is tagja a Gyógyító Művészetek közösségünknek. Ő is művészlélek. Szereti a szép, a kézműves dolgokat, a virágokat, ami jó lélekre vall.





NŐVÉREMNEK.../sok - sok szeretettel/ Fellner

lehet szebb?
lehet kitartóbb?

mással össze nem hasonlítható

érzés,
testvérem,
csak egy szó?
de egy tőről, egy szemből,
egy esélyről,
s hogy sodor az élet megtör,
darabokká szed,
oly messze kerül 
vagy ép oly közel,
s ha képeket nézed
ott a meleg ölelés
az a mosoly, érintés,
mely másban nem találod,
nem elérhető.../fellner

2014. március

- Mesélj kérlek a szüleidről!

- Szüleim csodás emberek voltak. Apám a kenyérkereső, anyám a család szíve – lelke. El lehet képzelni, mi munka volt ezt a csapatot fenntartani, nevelni, enni, ruházni. Most döbbenek rá...milyen irtózatos lehetett. Akkor nem igen vettük észre, csak, ha anya mosott, apám pedig fáradtan jött haza. Ritka az a falu, ahol akkora gyár volt, mint a miénk. Hiszen egy óriási téglagyár szomszédságában éltünk...Szüleim is ott dolgoztak, nagyon nehéz fizikai munka volt, és mi már nagyon fiatalon megtanultuk, mi az igazi munka. 6 - 7éves korunktól segítettünk...téglarakásban...először csak egyesével, majd ahogy nőttünk, erősebben. 

Fellner István: APÁM...

miért e nap a – hiány -
miért van, hogy most dobol

rajtunk, üti mellünk,

nekem kellene minden nap
üvöltenem, némán – apám -
nem a naptárt kutatnom,
napokat néznem -
virágot koszorút keresve,
ily gyorsan felednék -
pedig idő van,
vagy csak öregszem,
keresem a kiutat -
mint szomjas vándor a kutat,
magyaráznám magam,
pedig ez gyalázat lenne,
nem ezt tanítja míg volt,
s mutatta eres keze,
pedig de jó volt -
igen volt...
s messze már, még olykor
a felhők felett rám mosolyog,
kérges keze érint -
ha erdőben törzset nézem fának ,
vagy faragva hozzá érek,
érdesen, de melegen fog,
óva int s nevet,

 jó lenne de jó -
ha még lenne -

kicsit velem lenne...


2013. november


 „Írnám, hogy milyen az igazi nő, hogy nélküle mi férfiak csak lennénk, de minek, de én most mást szeretnék. Áldozni az anyák előtt, mélyen hajolni és megköszönni, hogy egy testben mennyi mindent tudnak. Hisz ők csodás szeretők, isteni szakácsok, takarítónők, és anyák, adva mindenüket értünk, hogy lehessünk, élhessünk, szerethessünk. Mennyi áldozat, fáradtság, hogy bírják? S nem adnák testük gyümölcsét semmiért, tigrisként harcolnak érte, óvják, nevelik...s nekik ki segít? Ki ád nekik boldogságot? Hisz nem kérik, nem követelik, csak adnak...mert anyák… és most jövök rá...mily szegények vagyunk mi férfiak!! Még mindig nem értünk semmit…sajnos semmit.. .de köszönöm Nektek…Anyák...köszönöm...ANYÁM...”/ fellner

Fellner István baráti körban

„Mikor kicsi voltam, mindig a világot szerettem volna megmenteni. Bámultam apám kezét, széles vállát, tudtam, én is olyan leszek, mint…Ő. Akkor minden óriásinak tűnt, mélynek, magasnak, elérhetetlennek. Kardokat faragtam, lovakat patkoltam, képzeletem nem ismert határokat. Lassan elmúltak az évek. Apám halma áll velem szemben. Már nem akarok világot menteni, szellemeket legyőzni, csak magam akarok lenni. Salakmentesen, egyenesen, ha kissé hajlott háttal, de feszesen, nyíltan szemekbe nézni, nem sandán, merészen. Kézfogással, csókkal tisztelegni, tiszteletet adni, Neked, - Nektek. S ha egyszer - újra apámmal lehetek - elmondani Neki, nem hoztam Rád szégyent...ember lettem...maradtam, míg éltem…!!!" /fellner


- A szüleidet régen elveszítetted?
- Igen, de csak testben...lélekben, gondolatban örökkön itt vannak.

- Mi segített e veszteség feldolgozásában?
- Ezeket az érzéseket nem lehet feldolgozni, bármi volt gyerekkoromban, ŐK…mindig a szüleim… bizonyos értelemben példaképeim maradnak, hisz általuk lehettem az, aki vagyok…esendő, hibákkal teli…ember.

 „Kit az élet elvett tőlünk, nem az örökig tartó gyásszal tudjuk megtartani, emlékeinkben, hanem egy boldog "feledéssel" mi nem engedi el őket sohasem...” /fellner

- Hova jártál iskolába?
- Az elemit szülőfalumban végeztem, hol csodálatos tanáraim voltak. Tisztességre, becsületre, az életre készítettek bennünket fel. Nagyon sokat kaptam tőlük. A mai napig is érvényesek, és belőle táplálkozom.


 Erdész vagy pék - e két hivatást szerettem volna, sajnos hiába kaptam jó hírt, hogy felvettek erdésznek...mivel kollégium nem volt, szüleim pedig nem tudtak anyagilag úgy támogatni, hogy albérletbe lakhattam volna....meghiúsult. És az élet fintora, hogy csak vasipari szakmában lehetett helyem, mivel volt kollégium. Így kerültem Győrbe....ott tanultam…marós szakmát. "2-évet voltam, hogy miért nem ott fejeztem be,"megérne egy külön misét" még az akkori osztálytársaim sem tudják az igazat. Maradjon az én titkom. A harmadik évet Pápán fejeztem be egyes…vagyis jó osztályzattal. Közben nagyon megszerettem a szakmámat.

- Szerettél iskolába járni?
- Hogy szerettem - é?...Talán igen. Volt az iskolában valami varázslat, és mikor már idősebb lettem - észrevettem, hogy lányok is járnak...akkor már kettős érdek vitt.!!!

- Mi az eredeti foglalkozásod? 

- Az eredeti foglalkozásom szerszámmarós. Ebben a szakmában több mint 10 - évig dolgoztam.


- Tudom, hogy bányászként is dolgoztál. Tulajdonképpen te a mai napig ezt a munkát végzed, csak átvitt értelemben. Felhozod a kincseket a felszínre. Miért lettél éppen bányász?
- Hogy miért lettem bányász? Tudod a pénz mindenütt nagy úr, és ha az ember sokkal jobban kereshetett, nem volt kérdés. Amíg jártam, lent rádöbbentem, hogy ebben a szakmában – hivatásban - nagyon sok a szeretet, összetartás és kihívás. A munkától soha nem féltem, és a bányában...lehetett dolgozni. Nagyon sok barátra leltem, akiket a mai napig tisztelek, szeretek.

- Én azt gondolom, hogy azok a társaink, akik az életükben komoly veszteségen mentek keresztül, teljesen más értékrenddel rendelkeznek. Te nagyon jó példa vagy erre. Meséld el kérlek, hogy mi történt Veled!
- Erről csak nagyon szűken…Nem szeretek vele foglalkozni. Nem mintha valamit is megváltoztatna, már nyugodtan tudok róla írni, beszélni, csak ...valahogy nehezen megy. Egy bányabalesetben elvesztettem a jobb lábszáramat. De semmit nem bántam meg, azt sem, hogy lementem…oda dolgozni!!

- Mindenfajta végtag elvesztése súlyos terheket ró az illetőre sajnos élete végéig. Rengeteg mozgásforma és mozdulat másként válik kivitelezhetővé, az egyensúly megtartására mindig nagyon kell figyelni. Az időváltozások, főként a drasztikus időváltozások során az egészségesek számára elképzelhetetlen fájdalom, a fantomfájdalom lép fel. Erre az orvostudomány nem igazán ismer megoldást... Léteznek módszerek, pl. a tükörterápia, ami azon alapszik, hogy csapjuk be az agyunkat. Az én ismeretségi körömben e módszer senkinek nem használ...
Egy alkotás a sok közül....

„Mi a hiány? Megmagyarázhatatlan üresség, vágy valami után, Ami tán a tied, tán nem. Nem leírni, megélni nehéz. Minél tovább rágod magadat végette, annál mélyebben süllyedsz el benne, s a végén átcsap feletted, megfulladsz. Hogy miért nem lépünk tovább? Talán, mert szeretünk szenvedni, vagy mert szeretünk küzdeni? Csak az tudja, tudhatja, ki átélte, megélte, átéli, megéli. A fájdalom, a vágy valami után, megedzi az erőseket, a gyengéket még gyengébbé teszi... A hiány ott jelentkezik, ahol van érzés, érték, szeretet, szerelem. Míg ezek birtokában vagyunk, élünk. Ha elvesztettük őket, élni sem érdemes...Ez a kettősség tart, emel fel bennünket, hozott le a "fáról". /fellner

- Hogyan dolgoztad fel a veszteséget?
- Szerintem feldolgozni az ilyen súlyos tragédiát nem lehet. Vagy túléli az ember örökkön, vagy soha nem fogja fel, és soha sem érti meg!!

- Egy baleset…Istenem, ha belegondolok, hogy egyetlen perc töredéke mennyire képes mindent megváltoztatni. Kedves István! Minden baleset rettenetes. Felidézni is, hát még amikor az ember egész életét megnehezíti. Nemrég olvastam egy tatabányai bányász visszaemlékezését az 1978. február 16-án sújtólégrobbanásról. Belegondolni is borzalmas abba, ami történt. Reggel még mindenki elment dolgozni, ám 19 – en soha többé nem térhettek haza családjukhoz. A túlélők a saját óriási veszteségük mellett örök sebként őrzik lelkükben azt a napot, ami ott történt. A szerencse… viszonylagos jelentésű. De… mivel oly sokan az életüket vesztették el… ott… akkor, köszönöm a sorsnak, hogy Te itt vagy és ismerhetünk Téged!
- Akik akkor és előtte is lent maradtak, igen ŐK az igazi hősök. Megérdemlik, hogy mindig legyen egy gondolat a napi munka közben, ami nekik - értük szól. ÉN boldog lehettem, hogy csak alig érintett, hisz nem voltam akkor közöttük, így megúsztam, rám talán jobban vigyáztak FENN:…valahol…!!

Fellner István: BÁNYÁSZOK NAPJA..../66-IK BÁNYÁSZNAP/

gördülő kövek
fekete kövek,

csend varázsában, akasztott képek,

emlékek – édesek - keserűek,
rám tört a vágy,
föld mélyének mámora – jöjj -
adj randevút, ne légy mostoha,
olykor belém nyilall a fáradtság
a keserűen mély bánat,
valamit lent hagytunk,
valamit feledtünk,
mélyen fekete szemekben
ragyogott a holnap,
nem tudhattuk, tudhattam,
kinek mit hozhat,
s mikor nyikorgott szekere elmúlásnak,
fekete könnyek gördültek,
fehér csíkot hagyva,
komor arcokon, kezeken,
a hallgatag némaságban,
éveket görgetünk, emlékezünk – olykor - feledünk,
de mindig felsejlik a múlt jeges oldala,
ránk telepszik folyt, megakaszt,
megrázza tudatunk mindent szabad -
tán egyet nem -
- feledni...


2016. szeptember

„A hősök félelmeikből merítettek erőt...hisz a félelem a legjobb doppingszer. Van, akit bénít, de van, akit tettekre serkent. Nos, belőlük lesznek a hősök." /fellner

- Hol éltek jelenleg?
- Jelenleg Tatabányán élek a nejemmel... 1974 - óta vagyunk egy pár.

- Margó, a feleséged - csupa szív teremtés. Örül a lelkem, hogy Ő is tagja a Gyógyító Művészetek közösségnek, és…hogy volt alkalmam megölelni a személyes találkozásunk alkalmából. Margó is művészlélek. Fantasztikus aprólékos grafikákat készít. Mesélj egy kicsit Magadról és a jelenlegi Családodról!
- Magamról?...Nos nem valami sokat, inkább nejemről. Ő az, aki mindig mellettem állt. Rá mindig lehet számítani, és mint minden családban, nálunk is Ő az, aki összefogja és irányítja. Nélküle nem lennék az, aki. Igaz nem vagyok valaki, csak egy ember, esendő, olykor kihívó, megbántó, megbocsátó. Minden, amit elértem közös érdem, minden, amit nem az én hibám. Ő tudja, hogy mennyit érek…s én tudom, hogy nélküle már talán nem is lennék…

- Margó már a nyugdíjas éveit élvezi, varázsolja széppé Veled együtt a lakást és a környezeteket. Mi volt a munkája?
- Valamikor régebben egy vállaltnál volt olyan titkárnőszerű, munkajegy kiadó. Amikor a rendszerváltás lett, öregek napközijében lett gondozó...

- Van egy érdekes hobbija: kaktuszokat gyűjt. Mióta hódol e gyűjtőszenvedélyének?
- Ő nagyon szereti a virágokat, a kaktuszok nem is tudom mióta? A kertben és a lakásban is neki lehet köszönni minden virágot. Legyen az téli...elrakott...vagy tavasztól őszig pompázó. 


 „A szeretetet nem lehet tanítani, a szerelmet sem lehet venni. Ne hidd, hogy a boldogság árucikk. Vagy benned van, vagy soha nem leszel tulajdonosa.”/fellner

 „Ha a szerelem butít - szeretnék örökké analfabéta lenni! ” /fellner 

"Gondolkodtam mi is az igaz szerelem, s hogy létezik - é? Rájöttem igen, létezik, csak szerintem nem a sok író, és költő által megfogalmazott formában. Nem hiszem, hogy az igazi szerelem az, ami elsöpör mindent, elrobog velünk, egekbe, pokolra juttat, aztán egy- két év múlva, kiégve heverünk egymagunkban. Ebben szerintem több a testiség, mint az érzés. Hogy szerintem akkor milyen? Mély érzelmeken alapuló, egymásra nagyon odafigyelő, személyiséget nem sértő kapcsolat, mely mellőz hazugságot, becstelenséget, becsmérlést. Tud lángolni, gyűlölni, vonzani - taszítani, érez - érzékel, megért – megértet. - Nem utolsó sorban...ha harminc - negyven év múlva, egy ködös őszi napon hajnalban felébredsz - ugyanaz az arc néz rád, mint akkor egyszer,...hogy kicsit több a ránc, hogy kopottabb a mosoly, fáradtabb a simítani induló kéz - kit érdekel, de megmaradt neked szeretete - tisztelete, tisztasága… kopottas szépsége...örök barátsága...Ez az a kincs - melyet megfizetni nem lehet...adjon a teremtő kedves barátaim nektek ilyet...kívánom." / fellner


Csodálatos...

„A szerelem csoda, de a szeretet az, amit nehéz megtartani./fellner

- Úgy tudom, hogy van egy lánykád és két fiú unokád. Ők mivel foglalkoznak?
- Igen van. A kislányom, akire nagyon büszke vagyok, mert nemcsak szép, de okos is. Egy állami közfeladatot ellátó apparátusban dolgozik. A két fiú nálunk az ipari parkban, nagyvállalatoknál, gépbeállítóként.

- Apropó… ruha… Milyen öltözéket viselsz? Sportosat, farmert, vagy inkább öltönyben jársz?
- Munkásruha faragóköténnyel…Komolyra fordítva a szót...szeretem a farmert és a világos ruhákat...de nem vagyok az az öltönyös típus. Lezseren szeretek, ha engedi a megjelenés...és nagyon szeretem a kalapokat...

- A horoszkópod az oroszlán. Miért van oly sok oroszlános kép az oldaladon? A horoszkóp miatt, vagy magát az állatot kedveled?
- Az oroszlán maga a világ legszebb teremtése. Csodálatos állat. Nem hinném, hogy nemesebb állatot hordott - é e föld. Van, aki nem néz rá félelemmel, és mégis nagyon közeli. Igen horoszkópom az oroszlán, szeretem, mert nemes, sebezhetetlen,...és ugye mi az ember vagyunk, akik...mindent elrontunk…és nevezzük e csodálatos lényt "vadállatnak"...!!

- Szereted az állatokat?
- Igen nagyon szeretem az állatokat. Volt kutyám, macskám, és mindig van valamilyen állat nálunk. Most papagáj... ...De őszintén, van olyan, aki nem szereti, tiszteli ezeket a lényeket...én őket sajnálom...hisz csak fél életet élnek.

             

- Szereted-e a természetet?

- A természet olyan, mint az állatok. Mi emberek mindent elrontunk, mindent jobban akarunk csinálni, és mindig csak kontárkodunk. A természet nélkül, ami körül vesz mindenünket, nincsen élet. Ha továbbra is így bánunk e kincsünkkel, nem éljük túl...mert elpusztulunk…és nem érdemelünk…mást!!!

„Imádom a vadgesztenyefákat. Oly méltóságteljesen bátrak, hogy küzdik az évtizedeket, könnyedén fenségesen. Imádom nézni őket, hogy dacolnak a kései ősszel, nem gyorsan, fenségesen váltanak ruhát, borulnak pírbe. Csak lassan forgatják leveleiket, nem váltanak gyorsan színeket, s hol kukkant a kései nap, mosolyra húzzák kérges ajkaikat. Sokat jártam az elmúlt ősszel közöttük, így ismerhettek, rücskös gumóikból pattant, hullott a földre termésük gyümölcse, zöld sapkában, barna fejjel. Mosolygósan, anyaian védve őket, lassan hullatták leveleiket. De ezt sem hűbele módban, finoman, megfontoltan, szépen válogatva, csak azokat, melyek a naptól megpirultak. Rozsdásan, veresen, indultak, s nem búval - meghitt ünneppel, oly némán csendben...hogy hallani véltem, mint búcsút vettek. S nekünk tán temetés, nekik egy csendesen megkomponált nász, egy ünnep, egy év múlása. Lassan elballagtam, intve - s tán köszöntem - nem emlékszem, lehajolva egy fészek aljból, három gumót loptam. Ahogy kezemben fogtam, éreztem a nap melegét, a fából rám ragadó csendes ölelést…” fellner

- Van-e kedvenc helyed?
- Ország...Magyarország. Nem vágyom sehova, sok hely van, ahova élmény köt: Győr, Pápa, a szülőfalum. De hogy melyik hely az, ami közel állana hozzám, nem tudnék választani.

- Melyik a kedvenc évszakod?
- Az ősz, ami legszebb évszak. Nemcsak színével, de a természet e szakban ad a legtöbbet termésben. És talán ez az évszak az, amit sem leírni, sem lefesteni nem lehet igazából. Annyi csoda van benne, örülhetünk, hogy sokszor lehetünk részesei.

„Oly szépen búcsúzik ez az ősz. Semmi feltűnő, gyengéden pirít napunk sugara, bár az árnyékban már csíp, éle van a szellőnek. Kiültem kicsit, számolni a felhőket, mosolyra ragadtak a pipiskedő verebek, mintha nem a tél mi jönne, felhőtlen a "zene", mit csap e szürke sereg. Kékcinkék is megjelentek lenézőn az előbbi szárnyas népre, villámlik egy sólyom kép, csend üli a tájat, néma a vacogás kis testekben - lelkekben. Ennyi mi kell, s oda az idill, hol megjelenik a vadász. Néma a társaság, hol a gyilok jár, csend honol, álom sem jár. Keserű szájjal álltam fel, néztem a kecses gyilkost, s megértettem, ő sokkal kevesebbet tett, e világ romlásáért, mint én, mint mi...”/fellner

- Szereted-e a zenét? Milyen zenéket hallgatsz?
- Igen nagyon szeretem...Mindenevőnek vallom magamat, a rock, magyar nóta, rapp, komolyzene, opera…Sok magyar előadót szeretek: Zorán, Cipő, Caramel stb…a külföldiek: Joe Cocker, Chris Rea, Rooling Stones…

- Mi a hobbid?
- Hobbim az olvasás. Imádok olvasni, bár mostanság hamar folyik a könnyem, ezért nem tudok egyfolytában sokat olvasni...

- Nagy szókincsed is arról tanúskodik, hogy sokat olvasol. Milyen témájú könyveket szoktál olvasni?
- Mindent elolvasok. De ha választanom kellene, olyan könyvek legyenek, amelyek a második világháborút taglalják, mutatják be...Legyen akár dokumentum vagy regény…csak legyen igazság tartalma...

- Ki a kedvenc íród, költőd?
- Pár író, költő, akiket szeretek: Fekete István, Móra Ferenc, Robert Merle, Rejtő Jenő. Francois Villon, Ady Endre, Radnóti Miklós. Nagyon sok író, költő van, akit nagyon szeretek. Sorolhatnám, nagyon sokat olvastam…a lakásban 3500...kötetünk van… .

- Rendkívül sokoldalú vagy kedves István! Bármihez nyúlsz, legyen az egy egyszerű hó… olyan hó szobrot fabrikálsz belőle, hogy csak ámul az ember. Faragsz, gyönyörű plasztikákat készítesz. Bútorok kerülnek ki a kezed alól. Arany kezed és lelked van István. Tavaly két asztalkát is készítettél! Hogyan születnek ezek a darabok? Mi adja neked az ötletet?
- Említettem már, hogy a nejem szépen rajzol? Ő sokat segített. Lerajzolta, én pedig megpróbáltam kifaragni. Sokszor maga a fa adja a legszebb ötleteket. És - mint az íráshoz is, - sokszor a zene ad ihletet. Bár magam nem vallom valami nagy talentumnak, nálam sokkal ügyesebb emberek vannak, én csak a magam módján szeretnék tolmácsolni valamit. Legyen az asztal, dombormű, szent alakban, vagy csak egy rajz után...és hihetetlen, de nagy öröm, ha valakinek örömöt tud adni...esetlenségem.

- A munkáid sosem eladásra, hanem környezeted szépítésére, barátaid megajándékozására készülnek.

 Fellner István: A SAKK…

64 - a kocka -

mi nem elvetve

ültetve mélyen

elmében temetve,
fekete s fehér, váltva – mint - gondolat,
ha nem lelem,
keresem - keresem,
királyok játéka
e játékok királya,
csendesen alig - néma morfond,
megadni mit kér a logika,
tanok tanoknak,
lépés mit már vissza nem -
bátorság, elme szülte perc,
csend a mindene
pisszenni sem mer ki néz,
kutatva némán a másik elmét,
pihenni vele mert nekem az,
ha lesöpri tudásom,
vagy alant marad...

2015. október


„Mikor ülök a papír előtt, s gondjaimat osztom, elköltöm tudatom, vagy vésővel indítok harcot, forgácsban fejezzem ki dühömet - örömömet, mindig elönt valami - amit leírni lehetetlen. Egy dal sikolt a fülembe, egy ütem viszi vésőm, s ha kész a "remek" vagy selejt, - nem dönthetem el. Megválni tőle nem tudnék, hisz izzadt homlok, remegő kéz, némi tudás, ami szülte, és ha eladnám, magamat árulnám – vásáron - és oda lenne az alkotás öröme! Hogy maradi a felfogás? Nem újdonság, hisz magam is maradi, mi vagyok...”/fellner

- Mióta alkotsz, mi volt az első faragásod?
- Hogy mikortól?? Az első nagyon régen volt...a nászutunkon. Hegyekben voltunk...és gyökérből faragtam "egyszerű bicskával"...még megvan…nagyon régi...mint én. ..

Fellner István: FA ÉNEKE...



pattan a szikra

eres kezemről fújja
lélekporát az idő,
forgácsból halom,
véső alatt kerek a fa,
őszbehajló alig hajkorona,
csendes mosoly alatt,
lendül a bunkó, lesújt,
penge éle harcol
s a fa ere meghajol,
mélyen, sebéből sóhaj száll,
hallgatom,
megsimít a csend,
megfogant az álom,
talpam alatt forgács halom. 

2016. augusztus


- Mit jelent számodra maga az alkotás?
- Hogy mi az alkotás maga? Szerencsések azok, akik ki tudják fejezni magukat egy képben, egy írásban, vagy bármi másban, ami valójában önmaguk bemutatása egy tárgyon, egy novellán, versen keresztül...Én is szeretnék közéjük tartozni...igyekszem megfelelni…
 „Nem szeretem a nagy darabokat, csak az apró, másnak semmit mondót. S míg Ő kész van egy pillanat alatt, én élvezettel rakosgatom aprókból az arcodat. Nem szeretem a nagy szavakat, csak a kis betűkből rakott mondatokat, hol érték az alkotás, s nem a kész, ami rád vár. Nem szeretem a nagy futásokat, csak az alig lépéseket, mozdulatokat, ahol mindennek a helye érzelem, s nem kell magyarázni, csak tenni. Nem szeretem az ódákat"zengeni", de tudok örülni egy szónak, ha csak egy pillantás az enyém...megérte odanéznem – feléd...”/fellner

- Tökéletesen megfelelsz, sokunkat gazdagítasz lelked, művészeted és a szereteted révén. Vannak olyan emberek, akiknek nem erőssége a kreativitás, előnybe részesítik azt, amit készen, a boltban megvásárolhatnak. Én azt gondolom, hogy minden saját készítésű tárgy egyedi, szeretetenergiát birtokol… Értéke van, nem pedig ára.

„Ha az értéket az ár fejezné ki, ha tudnák, sem akarnák értéket teremteni...”/fellner

- Aki belép a kaputokon, vagy aki a Facebook oldaladon levő képeket végignézi, látja, hogy az egész udvar, a lakás nagyon jó ízlésről tanúskodik. A berendezés nagy része a te kezedet dicséri. Úszómedencét, kemencét építettél, a bárpultot te készítetted, a kisplasztikákat te faragtad, de kézimunkázol is. Mióta foglalkozol ilyen művészi dolgokkal?

- Kedves, ezek nem művészi dolgok. Nagyon sok ember él a Földön, aki hasonló, sőt szebb dolgokat visz véghez. Amiket én "alkottam"...oda vezetnek vissza, amikor összekerültünk a feleségemmel, és mindent saját kezünkkel kellett megcsinálni. És természetesen a családi házból hozott, szegényes szerénységben születettek is hozzájárultak. Az élet nagy tanító mester. A legtöbb munkát a nejem találta ki, kisebb módosításokkal szerettem megalkotni. Közös, amit láttál nálunk. A varrás csak ráadás ...imádok kézimunkázni...! / Neked megsúgom...kevesebbe került!... :) /


- A közös munkában van még egy plusz, egy fantasztikus érzés, amikor egymásra hangolódva találjuk ki, mit…hogyan kellene, lehetne megalkotni. Művészek vagytok mindketten Margóval. Amilyen tehetségesek vagytok, olyan szerények is.  Nemcsak a fa megmunkálásával foglalkozol. Emellett hímzel, gobelinezel is. Mióta foglalkozol hímzéssel és mikor hímeztél utoljára?

- Igen olykor szoktam hímezni, gobelinezni már vagy harminc év óta…Milyen fura, ez is a balesetemhez köthető. A nejem unszolására kezdtem el…és képzeld, volt olyan délután, amikor a kislányunk keresztszemest, és töltött hímzést varrt…a nejem pedig kötött. Jó visszagondolni…már rég nem hímeztem. Gobelint csináltam utoljára.

Fa faragó táborban

-  Tavaly nyáron egy fafaragótáborban vettél részt, ahol 6 darab bányász emlékpadot készítettetek a tatabányai fafaragóművészekkel, amit a Május 1. Parkban állítottak fel. Ezek a padok különlegesek, hisz mindegyikre faragtatok egy – egy bányász motívumot: Davy-lámpa, bányászkobak, csille, lejtősakna, csákány. Milyen érzés volt ebben a közös munkában részt venni? 

- Még a beszélgetés elején említettem, hogy erdész szerettem volna lenni. Szeretem az erdőt, szeretem a fát, szeretem, ha megszólít, mit más nem hall. Tavasszal éled, nyáron suhog, ősszel szenvedve vált csodává, télen mélyen alszik. A fával való munka öröm, boldogság, és aki próbálta, örökké a rabjává vált. Öröm volt olyan emberekkel dolgozni, akiknek nevük van, faszobrászként, fanyüvesként. Sokat tanultam tőlük, és a csapat valódi családdá vált. Nekem örök emlék.

  

 - Közel 3300 versed van. Mióta írsz verset kedves István?

 - Hogy mióta?....komolyabban 4 - 5 éve...

- Mi volt az első versed és mi váltotta ki, hogy elkezdj írni?
- Nem tudom melyik volt az első versem. Nagyon sokat tanultam itt, sok olyan ismerősöm van, akik példaképeim...tőlük sokat kaptam. S ha csak egy keveset is tudok feléjük...feléd visszaadni, már megérte tollat fogni. Hogy mi volt az, ami kiváltotta az írást? Szerettem volna közölni valamit, ami engem bánt, érdekel, amit szeretetek, s szeretném, hogy szeressenek…

- Minden témában tudsz írni. Viszont van egy kuriózum, amit ki szeretnék emelni. Zenét hallgatsz, és annak hatására születnek a mély tartalmú verseid. Honnan jött az ötlet, hogy így írjál?
- Hajnalka, Te ismersz, tudod, a leggyakrabban zenére írok. Mikor erről nyáron beszélgettünk nálunk a verselőkkel, akkor is elmondtam, hogy hiába nem értem a szöveget, engem a dallam nagyon megérint, megfog, inspirál. Szeretek zenét hallgatni, legyen az, mint említettem…opera, rock, rapp, operett. A Hotel California, Eagles, és a Metallica...valamint…Az én cigány dalom, és Chris Rea...nos ezek...nagyon közel állnak hozzám. 


- Aki hosszabb ideje ismer, az észreveszi, hogy van két olyan zene, ami az összes többinél sokkal gyakrabban ihletője a verseidnek. Ez a Metallica és a Hotel California. Valami különleges vonzalma van ezeknek a zenéknek? Közvetítenek feléd valamit?
- Nagyon jó, ahogy a kérdéseket fűzöd…mosolygok, mint amikor meg akarsz előzni - /és sikerül is/ - a gondolatokban. Igen, ez a két dal, ami mindent képvisel számomra, amit el tudok mondani...érzések, szépség, távolság, dallam...és a zene íze, szavakban...elmondani, ha sikerül.

- A verseid gyakori témája az idő. Miért?
- Nagyon egyszerű...mert ez az, amiből a legkevesebb van mindenki számára. S hogy kitöltsem, írok róla. Szeretném megfogni, csapdába csalni...pár pillanatra…ha sikerül...már nyertem.

Fellner István: ADJ IDŐT...

ha még kérhetném -
fátyolos szemmel,

ábrándok nélkül,

valós érvekkel,
tőled -
mikor a dal véget ér,
borulj arcomra - arcoddal,
s kezed ha kutat – fékezd -
ne siess,
adj időt hogy legyen,
örök mit adhatok - s adsz nekem...
Mester Tamás: Altass el!

2014. október


- Azt gondolom, hogy a pénz, az idő és a hely az, amivel takarékoskodni kell. Bizonyos rendszerbe kell foglalni napjainkat, hogy mindenre jusson időnk. Neked hogyan, mivel telik egy átlagos napod kedves István?
- Mérgelődéssel hogy kevés van belőle... …komolyra fordítva...változó...A nejemmel közösen tervezzük meg...és hidd el, nem tudnék előre még egy napot sem elmondani, mert annyira változó. Olvasni...beszélgetni...és csak úgy álmodozni is szeretek, ami marad, azt a napi rutin...fűtés, bevásárlás, kinn a műhelyben bogarászni...A házon is mindig van mit csinálni…és idebent is kell ezt – azt. Attól függ, a nejem mit talált ki…

- Érdekes színfoltja a Facebooknak, amikor közös versek, vagy kérdés- felelet versek születnek. Papp Ádi egy fiatal költőtársad, aki Téged Kapitánynak nevez. Több verses párbeszédet is olvashattam általatok. Némely politikai, de van névnapra íródott is… Honnan jött a verses párbeszéd ötlete?
- Nem tudnám már megmondani. Ádit…személyesen is volt szerencsém megismerni, csodásan ír, és nagyon tisztelem. Csak úgy jött az ötlet. Írt az egyik versemhez...és a többi már jött magától. Büszke vagyok e pár verscsatára, mert mindig lehet fejlődni és én sokat tanultam belőlük. Ádi Papp…fantasztikusan tud a tollal bánni.

Papp Ádi: Isten Éltesse Fellner István Kapitányomat névnapja alkalmából.
/Verses levél, névnapod alkalmából/

Drága barátom!

Először is köszöntelek e napon, 
s kívánom, hogy legyen nagyon

boldog a te életed, még hosszú,

és tényleg, igazán hosszú 
ideig eme földön örökül
Kapitányné mellett.

Drága barátom, kapitányom,
ahogy elnézem magunkat,

én azt látom, hogy te

érted az én világom.
Igaz, nem ugyanazt éljük,
te előbb jöttél, mint én,
de nézd, csak nézd
mennyit okulunk
mi egymás életén.
Te elmondod,
én elmondom,
te megéled,
én megélem,
s remélem,
hogy életem lesz oly
bölcsességekkel tele,
mint a tiéd, de ha már
hozzám eljut a fele,
beérem azzal is,
hisz
folyton, napról napra
változik minden,
soha nem olyan a holnap,
mint elképzeled,
vagy én elképzelem,
de nyugodttá lehet tenni,
csak ahhoz nem kell
az utcára kimenni,
vagy csak átöleled
hitvesed, kedvesed,
a szerelmed, mert
neked ott van
melletted és tudom,
ha alszik, ha rád nevet
ő szívből szeret.

……………………….


Fellner István: KÖSZÖNÖM BARÁTOM

BARÁTOMNAK..


/Ádinak…ki megtisztelt tollával/
drága verselő barátom,
áldom sorsot
 hogy kereke összehozott,
 hogy mi a jó s a rossz 
együtt tán tudnánk,
 a rosszat amúgy sem mondanánk, 
te mint titán, időseket 
hazudtolón szavak, érzelmek mestere, 
tanulnod már nem kéne 
oktatni tán, társakat, 
félrecsúszott barátokat,
 oly sok benned az igen - s az ige - 
add osztogasd, hadd legyen más
 is gazdagabb, 
nem a kor mi számít - csak a szó mi tanít,
 nem a mozdulat csak az érintés, 
köszönöm szavaid
 - mi nekem – ír - 
kevés ember mondhat magáénak, 
hasonló gyógyírt, 
kedves ember vagy s a környezet 
büszkén vallhatja, hogy szeret, 
én is teszem s büszke vagyok, 
hogy tollad rám is kanyarodott, 
legyen örök béke lelkedben, 
add szavad az embereknek, 
s meglásd gazdag leszel 
fényűző élet,
 tele boldog köszönettel...Fellner


- Melyik a kedvenc saját versed?
- Talán e versem áll hozzám a legközelebb, de nagyon sok van...főleg azok, amiket ..az ívókról ...és valódi emberekről próbáltam megírni…

Fellner István:  NÉGY A LÁNG



négy a láng

falunak végén apró ház, 
villan a kép, megmaradt, 
csendülő ima, gyermekhang, 
apró kezek álomba ázott éjszakák, 
ablakon megrajzolt jégvirág, 
fényben fürdő - négy kis láng – 
ad örököt, vágyakozást, 
s most a csend pár emlék 
falamon futó gyertyajáték,
öregkor s a láng, megtalált, 
négy a láng - négy a láng, 
soha nem múló ábrándozás, 
újra imára kulcsolt kéz, 
arcomon megpihen az év, 
lángok némák égetnek, 
már nem mutatnak békéltek, 
megpihen a kép a falon, 
gyermekkép - összemosott öreg mosoly, 
letörlöm a könnyeket, 
adj kis fényt még egy keveset, 
négy a láng - négy a láng, 
gyermek kacaj messze szállt...


- Gyönyörű vers, nagyon megfogott. A verseid nagy részét ismerem, erre nem emlékeztem…
 Hogyan fogadta a családod, a baráti köröd azt, hogy írsz ... és méghozzá nem is akármilyen színvonalon?
- Nem igen kürtöltem világgá...a nővérkém tudott róla, és a húgom is…papa...és a mama...is, de nem erőszakoltam meg írásaimmal senkit. Nejem, aki elmondja a véleményét. A barátaim csak innen a facéról tudják, hogy olykor írogatok...

- Gondolataid lélektől lélekig érnek. Mióta foglalkozol ezzel?
- Komolyabban, a betegségem óta. 8 - 9 éve foglalkoztat az írás, de 4 – 5 éve írok, amit megpróbálok dokumentálni. Rádöbbentem: senki nem élhet úgy, hogy két végén égeti azt a bizonyos gyertyát. Igenis benyújtják egyszer a számlát...Ekkor gondoltam rá, hogy leírom a gondolataimat…Ha egy ember van, aki másképpen lát utána, hogy elolvassa, már megérte!!

„Minden gondolatot, ami másokat elgondolkodásra, hozzászólásra késztet - megérte leírni, elmondani, hisz képesek voltunk másokat, megszólítani - közvetlen beszélgetés nélkül...tehát élünk náluk...”/fellner

- Kedves István! Én úgy gondolom, sokunk példaképe vagy! És… nem tudom, említettem – e már Neked, hogy én a Te hatásodra kezdtem el gondolatokat írni. Inspiráló egyéniség vagy! Nemcsak gondolatokat, verseket írsz, hanem van néhány prózád is. Jó olvasni, hisz lelket melengetőek, esetleg megtörtént emlékeidet eleveníted fel általuk. Remélem, gyakran olvashatunk ilyen írásokat is tőled. Nehezebb prózát írni, mint verset?
- Nem tudnám eldönteni...mivel egyiknek sem vagyok a mestere. Egyszerű szürke munkása szeretnék lenni…Tudod Hajnika ...az egyszerűség nagyon sok ember barátja. Ha így tudok szólni, már mindent elértem, amit akartam. Csak leírni akarom, amit átéltem, élek.

Fellner István: GYERMEKKOROM...../1960/

Mindig erre járt iskolába menet. Fehéren virított az akácos, néhol még kapaszkodó levelek szárazon zörrentek. Olykor megrettent, ha enyhe fuvallat rázta őket, mint megannyi szellem jelezne, van - lehet. Lassan lépdelt, fejét leszegve, hogy a tarisznya könnyebb legyen, tele volt tudással, iskolába menet. Nem rugdosta a földet, a puha avart, félt, a bakancsa, csak alig, s messze még a tavasz. Szőke tincse kikandikált a füles sapkája alól, kék szeme el - el táncolt a gyalog útról, valahol messze járt, az ünnep már múlt, s ő várt, remélt egy szebbet, mint annyiszor, gazdagabbat, fényesebbet...Könnyben lábadt...sietve törölte. Körülnézett, hogy látja - e valaki, hogy így átélte...pedig lenne, ha kérdeznék..mit szeretne, ha lehetne kérni tőle ott fenn. Nem sokat, csak keveset, csak annyit, hogy egyszer tudjon dicsekedni vele. Kondult a harang egyet. Sietni kell, futni nem tudok...mert síkos,..."örökké ezek a gondolatok". Felnézett, fekete varjak helyeseltek. "kínom legyen tiétek"- legyintett, mint apja, ha valamit nem érzékelt, értett. Feltűntek a falu első házai, megállt. A pára lassan oszlott, a kémények keményen sírtak az égre fekete köszöntőt. "Így kéne maradnom, majd azt mondom elkésve, szellemekkel küzdöttem", mert a kép olyannak tűnt...Megborzongott, "menni kell" mormogta maga elé, elhagyva a csenevész erdő szélét gyorsított. Csak valaki meghallgatna, hinne, hogy jó vagyok, voltam. "Bár lehet, néha ezt feledtem"…És szólna pár szót érdekemben. Hisz pár nap, s a karácsony csenget ...nem lehet, hogy csak apró...mit ad...bár ..nekem az is elég ha...finom...s édes...csak legyen…kicsivel több, s anyám könnye ne legyen sós…apám keze eres...



- Alapító tagja voltál a Humanitás SE NB 1 Ülőröplabda csapatának. 13 évig voltál a csapatod erőssége. Hogyan játsszák az ülőröplabdát?
- Hasonló, mint az álló játék. A létszám megegyezik…csak ...itt a háló magassága 105 cm…és játék közben ülünk, és nem emelkedhetünk fel ütés, átadás illetve fogadás közben. A szabályok az ülő változatnál is ugyanazok, mint az állónál.

- Az a meccs, amely Zágrábban volt, egyben a búcsúfellépésed is volt. Egy szép serleggel búcsúztak el Tőled. Mesélj erről az időszakról!
- A balesetem utáni időszak meghatározó évei voltak. Oly közösséget ismertem általa, amit szerintem csak az ismer, aki benne él, amit a hírportálok közölnek, az csak a felszín, mélyebben nagyon sok érték, érzés, emberi sors az, amit átéltem. Igen, voltak szép utazások, csodás mérkőzések, maga a búcsú volt a legnehezebb. A minap kértek meg, hogy ha van kedvem, járjak újra velük...nevettem. de elkészítették az igazolásomat...hát nem tudom, mit hoz a jövő...
 Én azt gondolom, hogy nincsenek véletlenek, ha felkértek és kedved van, tarts Velük is. Érzéseim szerint sok energiát kíván a sport, - én nem művelem egyik ágát sem – viszont lélekben legalább ennyire erősít. És a csapatmunka…, a közös célok…minden téren jót tesznek .

- Nem hiányzik ez a fajta tevékenység a jelenlegi életedből?
- Alighanem az előbb finoman válaszoltam...igen hiányzik...de tudod az embernek be kell látnia, hogy idővel már nem úgy mozognak az ízületei. Elszállt az idő...s én elmaradtam…de így a jó. Szépek az emlékek, s az emberek, akiket megismerhettem.
 Minél hosszabb idő köti az embert egy tevékenységhez, annál mélyebb gyökereket növeszt, kötődik… az emberekhez és a tevékenységhez egyaránt. Én azt gondolom, ha a döntésed az lesz, hogy nem mész vissza… a lelkedet akkor is erősíti a tudat, hogy hiányzol nekik. És amilyen sokoldalú ember vagy…egy percig sem hiszem, hogy unatkozni fogsz…

- Igazi művész vagy. Tudsz bánni a szavakkal, a gondolatokkal és mindennemű anyag megmunkálásában is maradandót alkotsz. Ám a lelked, a szereteted az, ami egyedülállóvá tesz. Te mindannyiunkat egyformán szeretsz. Szeretettel fordulsz az emberekhez, nőkhöz és férfiakhoz, gyermekekhez egyaránt. Ezt a fajta értékrendet tanítani kellene, ahogyan te élsz! Zenét kapunk tőled és rengeteg figyelmességet, törődést. A sors ajándéka, hogy a Barátom vagy István!
- Köszönöm Hajnalka! Megtisztelő számomra és örömmel tölt el, ha így gondolod!

- Milyen szempont szerint választod meg a barátaidat?
- Meglepődsz, szerintem a barátság választ magához társakat. Ő az, aki párosít, hoz létre örökre szóló…kapcsolatokat.

„Mi emberek, csodákat tudunk írni szerelemről, szeretetről, barátságról, ismerősökről. Csak azt feledjük el, hogy nem jönne létre semmi ezekből az érzésekből, kötődésekből, ha nem lenne egy szó, ami ezekhez kapcsolható. Nélküle soha nem lennének életünk részei...ez a szó" a bizalom". Bizalom nélkül semmi nem létezik. Alapja életünknek, kapcsolatainknak, és mégis mily kevés szerepet vállalunk. Ha írunk magunkról, e szó valahogy nagyon mostoha lett, pedig a tartalom, amire utal, nélkülözhetetlen, hiányát semmi nem pótolhatja. Nincsen szerelem kölcsönös bizalom nélkül. Milyen szeretet az, ahol a bizalom hiányzik, s a barátság nélkülözni tudná? Nem. Alapja létünknek, életünknek... vele ébredünk és álmaink, vágyaink testvére...a bizalom!!”/fellner

- Mit jelent számodra a barátság?
- LÉLEKTESTVÉRISÉG!

„Igazán akkor leszel szegény, ha már barátaid sem lesznek!"/ fellner

- Hogyan ápolod a barátságot?
- Lehet, hogy nem hiszed, nem tudom hogyan kell, mert van, akivel csak egymásra néztünk anno…de van, akivel sokat kell beszélgetni, hogy építsünk.

„Csak annyit tégy barátaidért - amennyit mindenkor magadért is megtennél...boldog ember leszel…”/fellner

„A bizalom - óriási hatalom, s ha igazán megbízol valakiben, neki adtad mindened!! Ha való, amit hiszel róla, olyan valakit találtál, amit leírni nem lehet...lélektársat. Olyat, aki lehetne a tükörképed, s képes lenne magát adni...érted, ha elfogadod…Ez az, amit nem lehet szavakban kifejezni… Ezt érezni kell, nem kell mellette lenned, de tudod, ő van Neked, s Te neki. Lánc, ami nem szakad, s nem is dörzsöl, csak félt, soha ne add senkinek kezére, mert mártír lesz érted.”/fellner

- Sok barátod vesz körül?
- Nem, nincsen sok barátom...Van nagyon sok ismerősöm, akiket nagyon becsülök, tisztelek. Remélem Ők is hasonlóan vélekednem rólam.

- Miben hiszel és mi ad erőt a nehéz időszakokban?
- A szeretetben. Ha nincsen szeretet…akkor mi adhat erőt?...Nekem a szeretet és a Nejem volt, aki akkor állt mellettem, mikor nagyon mélyen voltam!!

„Ha az idő eljár feletted, és érzed a nyikorgó testedet, pihenj le, csak kicsit, csak éppen! Nézz a tükörbe, mélyen, s mondd halkan "igen megtettem"! Semmit nem szégyellek, nem bántam, bánok meg. Arcodra visszatér a mosoly, gyorsabban mozdulsz, s nem gondolsz a múló napokra, csak mindig a boldog holnapokra. Könnyű leszel, tiszta, s mások előtt egyenes. Ne feledd, magadban kell hinned először, hogy másoknak tudj adni! Hitetlenül soha nem lehetsz hiteles. Szemed, tartásod, adhat másoknak utat, teret, lehetőséget. Mutass, hogy más is tehesse, más is merje, legyen életed etalon, miben bízni, benne látni...barátaidnak...örök bizalom...” / fellner

- Mit gondolsz, a sérült embereknek mi lenne az a dolog, ami elősegítené a testi és lelki gyógyulásukat?
- Bizalom...Ha nincsen bizalmam magamban, az emberekben elvesztem…Így is hátrányból indulunk ...Ha nem bízunk meg bennük, akkor vesztésre vagyunk ítélve!!Bízni és bizalmat adni!!!

- Hiszel-e a szeretet erejében?
- A szeretet nélkül semmik vagyunk. Oly ereje van, hogy nem lehet leírni. Én mindent mit elértem, ha nem is nagy dolgok, de a szeretet, a barátság, és az önzetlenség árán tudtam elérni. Az életemet köszönhetem ennek a csodálatos, értékes megfogalmazásnak, amit magaménak mondhatok...

„Azt mondják, hogy ez a mai világ sötét és kegyetlen, nem szabad hinni - annyi a jó ember, s ha mindenkinél csak egy kis gyertya van, fényárba boríthatjuk e sötét kegyetlen világot.."/fellner

„A csend, ami mindig veled van, s ne bánd, ha körül ölel. Zajban soha nem telepszik a béke, béke nélkül nincs szeretet, ha a szeretet hiányzik, szegény vagy, hisz semmid sincsen...”/fellner

„A gondolat nem old meg semmit, csak sűrűbbé teszi a lelket. A gondolat hátráltat, sokszor nem segít, a lélek az, ami ad, nem kér, adakozik, ha lélektelen vagy, halott vagy. Álmaid lélek nélkül nem lennének, hisz tudatlanul vagyunk, a lélek, mi ád akkor is boldogságot, leveszi fáradt testünkről a terhet, s a reggelben ébredés még tudatlan, a lélek ad fényt, szemeinknek levegőt a tüdőnek, ereinkben futó vérnek, s ébreszti elménk áltatva, hogy övé a ma, a holnap...pedig csak ámít...hisz ő tudja az igazat...”/fellner

„A mai modern világba az emberek legnagyobb ellensége a KÖZÖNY...”/fellner

- Mi a véleményed, ha a lelkünkre vigyázunk és ápoljuk, akkor nehezebben alakulnak ki betegségek?
- Testünk "életfolyama a lélek"...Ha sérül, valami megszakad, és mi nem tudunk mit tenni. Áldozatai leszünk a testi - lelki terrornak, támadásnak. A test a lélek nélkül csak egy burkolat…A lélek tölti ki…s vele vagyunk egészek, épek…s mindenre készek!!

- Sokaknak a vallás ad erőt ahhoz, hogy küzdjenek a gyógyulásért. Neked mi a véleményed a vallásról? Hiszel Istenben? Vagy másban hiszel?
- Nehéz kérdés… Mindenkinek van olyan, amiben hisz…Nem vagyok templomba járó, de esténként nem egyszer elmormolok egy imát...mindenkiért, szeretteimért...a jövőért...a tegnapokért…Ez így van rendjén. Sajnos ez a hit kérdése el van túlozva. A rendszerváltás előtt...néztél volna be a templomba...üresen kongott…és most...elöl ülnek...a "megtértek"...én akkor is, és most is ezt tettem...Erről csak ennyit szerettem volna elmondani...Hit, lélek, test!!

- A baráti köröm nagy része mozgássérült, ezáltal sok mindenbe belelátok. Tudom, hogy egy végtag nem megfelelő működése, vagy elvesztése mennyi dolgot, képességet elvesz az illető életéből. Nagy lelki terhet tesz az emberre. Sok egészséges lenézi azokat, akikre épp fel kellene nézni. Mit tehetnénk a szemlélet jó irányú megváltoztatásáért?
- Nem kell semmit tennünk, nekünk miért kellene? Ha valaki velünk nem méltóan viselkedik, az mindig őt minősíti. Én soha nem kértem és nem is kérem, hogy másként kezeljenek...csak sajnálom azokat, akiknek előítélete van bárkivel szemben. Mi nem fogunk, nem tudunk változni, hisz nem nő vissza… és a betegségeket sem tudjuk visszafordítani, de meg tudjuk mutatni értékeinket!!

- A magyar nyelv szókincse rendkívül gazdag, minden szót több módon is kifejezhetünk. Sajnos vannak negatív töltetű szavak, amelyek használata bántó. Kedves István, mi a véleményed arról a szóról, hogy fogyatékos?
- Kifejező szó, de aki kitalálta, csak sajnálni tudom. Engem nem sért, amíg a helyén kezelik, de alighanem jobban nem tudnánk meghatározni…az állapotunkat. Vele kell élni...hiába a nagy szókincs!

- Én a mozgás,- hallás- szellemi- és látássérült jelzőt éppoly kifejezőnek, ám kevésbé bántónak találom. Ha feltétlenül szükséges, akkor ezeket a szavakat használom.

Fellner István: AZ ÉLET MÁSIK OLDALA...



másnak, a táj tán szebb,

mert látja a napot s a fellegeket,
van ki szebben szaval,
mert a szó velük van,
sokan, hogy futnak,rohannak,
nekik adatott hát száguldanak,
és a dallamok, mi szépet ad,
milyen boldogok kik hallanak,
mi tán mások lennénk?
másként élnénk?
ha nem futhatunk -
gondolatunk száll repít bennünk,
ha nem hallunk a lelkünk mi zenél,
nem vagyunk némák -
a szemünk beszél,
vagyunk az élet másik oldalán,
de hidd, itt is él bennünk a remény./fellner

2013. november


- Szerintem sok helyen némi összefogással lehetne rámpákat építeni. Mi a véleményed erről?
- Már törvény, hogy kell építeni...Tudod, mind annyi mást, ezt is lassan lehet ...elérni...de már az is valami, hogy van...Igen, az összefogás óriási erő!

- Mennyire akadálymentes Tatabánya?
- Eléggé jó e tekintetben a város. Minden középületet meg lehet közelíteni…kerekes székkel...és sok a felfestett parkoló is…nagyon odafigyelnek!!

- Mi a véleményed az esélyegyenlőségről? Ez hogy valósul meg a való életben?
- Tudod kedves Hajnalka...nálunk idősebb demokráciákban is baj van e téma körül. Szerintem nagyon sok időnek kell eltelnie, mire valami nagyobb...hatást tudunk elérni…Gondoljál csak a NŐKRE...milyen régóta akarják...és még mindig gyerekcipőbe jár... Tőlük mi fényévnyire vagyunk…

- Sajnos a televízió sok időt elvesz a beszélgetésből. A családtagoknak alig van ideje egymásra, sokan a szappanoperákat részesítik előnybe. Sok a silány tévéműsor, de persze, aki kitartóan keres, talál jó műsorokat is. Te mit szoktál nézni?
- Pár sorozatot.../nem szappanopera, bűnügyi/…és mindent, ami sport!!

- A modern kor vívmánya az internet. Sokan furcsállják, főleg az idősebb korosztály, hogy barátságok köttethetnek úgy is, hogy nem is találkoztak az emberek egymással személyesen. Te osztod ezt a nézetet?
- Nem...mivel én is az idősebb korosztályhoz tartozom. Hidd el, nem furcsállják…persze van, aki nem tud a korral "repülni"…de nagyon sok a szebbkorú..., aki sokat tölt a gép előtt...és egyre többen leszünk!!


- Mi a véleményed a Facebookról?
- Egy modern kor, modern...beszélgető oldala. Ha helyesen használjuk, csodákra képes...és sajnos az ellenkezője is igaz. Minden modern elképzelésnek volt hátulütője...sajnos ennek is...de én szeretem. Sok jó embert ismerhettem meg általa...és az írásaim is itt találtak talajt.

„Gondolj bele, írsz valamit - ami csak úgy jön...és sokaknak tetszik, szeretik...milyen öröm…sokan nem hisznek benne...de van, él..én tudom, hisz érzem nap, mint nap. Kapok egy jelet, egy mosolyt, egy szót…s szebb a pillanat...s ki törődik azzal, hogy élő - virtuális...hisz él...köztünk...hát ez is "net"....s ez az igazi…amiért született…”/fellner


- Hogy kerültél fel a Facebookra? 

- Leéltem életem nagy részét, hogy mennyit?... már nem számolom. Pár éve az unokám tett fel ide az "fb"-re. Nem igen hittem benne, és nem is igen látogattam. Egyszer unalmamban "feljöttem". És csak úgy írogattam, ismerkedtem emberekkel, dalokat raktam fel, de nem hittem - e virtuális világban. Múltak a hónapok, többen - többen ismertük egymást, és bíztunk, mertünk hinni, legyőzve előítéleteket, s jól éreztem magamat. Most döbbentem rá - mennyi csodálatos barátom, ismerősöm lett - van! Az utóbbi időben annyi szépet kaptam tőletek, mint életem során még soha! Írtam a sok köszönöm szót, és rájöttem ez kevés. Eljött az idő, hogy egyszer időt nem kímélve, csak úgy szakítva az eddigiekkel, nem megköszönni, csak úgy magamban leülni csendesen, szemet becsukva, felidézni neveteket, arcotokat… s némán ...nem ...köszönni...de boldogan mormolni...megérte...nagyon megérte…hogy ismerhetlek benneteket...


- Hogyan tudod összeegyeztetni az alkotó tevékenységet és a Facebookozást? Én rabja vagyok mindkettőnek, de sajnos vagy az egyikkel, vagy a másikkal tudok teljes értékben foglalkozni. Te hogyan tudod ezt megoldani?
- Könnyen. Ha faragok, nem igen vagyok a Facen... Mindkettőhöz kell egy kis önzés. Bármelyiket is "gyakorlom"…szerintem csak teljesen lehet. A Face...már kinőtte magát…de én örülhetek, nagyon sok barátot szerezhettem általa. A két verses találkozás nagyon sok mindent adott.

- Mi, akik szeretetközpontúak vagyunk ... nem teszünk különbséget a szeretetben nő és férfi között. Sajnos ebben az érdekvilágban ezt sokan félreértik. A Facebookon a kommentben sokan még a szív motívumot is másként értelmezik… A szív…a szeretet jelképe, akiknek küldjük, azoknak csupán szeretetünket fejezzük ki. Veled is fordult már elő olyan eset, amikor a szív hangulatjelet, vagy a szeretetteljes kommentet "elértették" ?
- Hát igen a szív - sokat mond - és sokat tagad. Mielőtt elkezdtem küldeni, megismertem az embereket. Maga a jelkép, csak egyféleképpen élhet."Tiszta szívemből...becsüllek és tisztellek...és örülök, hogy a barátom vagy...és én barátod lehetek". Tisztelem írásod köszönöm, hogy időt szakítottál elolvasni írásomat és megtiszteltél, hogy az oldalamon vagy...ha valaki többet szeretne, van rá mód, de a nyilvános oldalba csak ennyi fér bele.

- 2015 nyarán alkalmunk nyílt személyesen is találkozni Veletek és néhány társunkkal a Gyógyítóból. Ez a találkozás olyan volt, mintha összeszokott csapat lennénk, noha a való életben először találkoztunk. 9 ember – 9 sors, de a szeretet, a lelki gazdagság mindegyikőnket jellemezte. Akik ott voltunk, valami formában megörökítettük ezt a találkozást. Te ezt a verset írtad:

Fellner István: MÁSODIK TALÁLKOZÁS…TEGNAP...



/Verskedvelő barátaimnak köszönöm, hogy voltatok...s vagytok/
elmúlt -

vagy tán örök mi lett,

nehezen hisz a gondolat ,
hogy velünk él - barátság szeretet -
mosolyban élve lett a tett - s egy éve -
most újra ír a kéz,
lassan ocsúdva, értéket kapva,
adni szavakat csendes mondatokat,
Veletek élve meg a napot,
- sok embernek nem is adna sokat -
nekünk ki voltunk vagyunk – boldogat -
nem rengetünk földet - nem omlanak falak,
csak egy mozdulat egy szó, egy érintés,
boldog mosolyban fürdő kéz,
mi fog mikor érkezel,
s szorít mélyen csendben - ha búcsúzni kell,
némán nézem ma a tegnapot,
csuklik az érzés - s jó hogy lehettem -
benne csendes társ,
nem harsona, csak megbújó 
figyelő vidám "gazda",
leng a lobogó ott mélyen belül,
virít a virág mit a barátság szült,
fátyolba fürdik az est,
néma csillagperec lett -
s az éj ha küszöbön lépdel -
álmom visszaszáll -
emlékezni ...

2015. augusztus


- Millió köszönet ezért a lélekmelengető szervezésért, a találkozóért kedves Házigazdáink! Milyen érzés így utólag felidézni az emlékeket?
- Tudod Hajnalka...nekem ez örök, ami megmarad. Ez volt a második, és annyi mindent kaptam Tőletek. Más a szó és más az élmény, ha hang is társul hozzá...ezeket nem lehet semmissé tenni, ez már az életem - életünk része...és köszönöm, hogy voltatok!

- A mi ismeretségünk 2013 októberétől tart. A Gyógyító Művészetek közösség alapító tagja vagy kedves István. Mi a véleményed a Gyógyító Művészetek közösségről?
- A lehetőség, hogy ott is vagyunk, Neked köszönhetjük. Nagyon kevés ember venné az időt, s a fáradságot, hogy ilyen minőségben tartson össze egy csoportot, és hogy tagja lehetek, öröm. Egyike azon csoportoknak, ahol az őszinteség és a szeretet dominál. Kedves Hajnalka! Köszönöm a türelmedet…és azt a sok munkát, amit velem –velünk eltöltesz…Te vagy a csoport valódi összetartó, s mozgató rugója...köszönöm - köszönjük...!!..

- Én úgy érzem, hogy ez közös munka. Öröm Veletek lenni, energiát adtok a szeretetetek és az egymásra figyelésetek révén. Mit javítanál a közösségünk munkáján?
- Semmit nem változtatnék...hisz az már olyan lenne…"mint elefánt a porcelán boltban"...

- Több mint egy éve riportokat készítek a közösségünk tagjaival. hogy kicsit közelebb kerülhessünk egymáshoz. A riportok központjában az ember és a lelke áll. Ki hogyan dolgozza fel a veszteségeit, mivel tölti a napjait, a szabadidejét. Milyen vágyai vannak. Neked mi a véleményed ezekről a riportokról István? 

„Sokan azt hiszik, hogy a kérdésre a válasz a nehéz. Mekkorát tévednek...kérdezni a legnehezebb...”/fellner

- Kedves...először nem nagyon olvastam, de aztán rájöttem, adnak ezek a riportok ...nagyon sokat adnak. Hisz Te vagy a tanú, nem igen akartam kötélnek állani...Nem vagyok érdekes, és semmi újat nem tudok mondani magamról, de Te...okosan és nagyon jól rakod fel a kérdéseket...az ember akaratlanul megnyílik...Csak pozitívan tudok szólni ...és ez is Téged igazol...mindenhez értesz...és nagy lelked van...

- Köszönöm a kedves szavakat István. Nagyon jó, hogy kötélnek által, s nemhiába vagy te a mi kedves polihisztorunk !!! Mindenhez értek? Á, dehogy… kevés dologhoz értek, de azt igyekszem a lelkemből és a lehető legjobban csinálni. Az az igazság, hogy amikor könyvet szerkeszthettem kedves Tanáromról a meglevő újságcikkekből, arra gondoltam, milyen jó lenne a saját magam által feltett kérdésekre válaszolva riportot készíteni. Aztán elhessegettem a gondolatot. Akkor szerkesztettem Nagy Vendi verseit fejezetenként bemutató riportkötetet, amelyik a hangos könyvek sorozatban megjelent elektronikus formában. És jött az ötlet, mi lenne, ha Benneteket kérdeznélek, akikkel nap, mint nap együtt vagyok, akikre felnézek. Kipróbáltam, és lélekemelő riportok születtek gazdagítva az adott témában írt gondolataitokkal, verseitekkel, s fotókkal. Aztán jött a lehetőség, Nagy Vendel a Megszólalok Művészeti Magazinba havonta megjelentet 1 – 1 riportunkat. Azt a címet adtam ennek a sorozatnak, hogy VÁLTOZTASSUK MEG A SZEMLÉLETET! Azt gondolom így is lehet…bemutatva benneteket, a lelki gazdagságot, a nehézségeket, és sok – sok mindent, amit csak az lát, aki benne él, és tán még az, aki látni akarja…

- Két éve megható élménnyel gazdagodhattunk. A KARÁCSONYI PÁLYÁZAT legtöbb lájkot szerzett alkotóit évről évre saját készítésű, de szívből jövő ajándékainkkal lepjük meg. Nem tagadom könnyekig meghatódtam, amikor egyik kedves tásunk, Szigeti Gyuláné Irénke azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy a Te ajándékodat – egy mézeskalács-házikót - ő elkészítette és személyesen el szeretné vinni a közösség nevében. Annyira meghatódtam… Igen, ilyen az igazi ajándék, aminek együtt örül minden beavatott, hisz nálunk jólelkű emberek vannak, akik szeretnek adni, akik szeretik egymást. Irénkét el is neveztem a mi karácsonyi angyalkánknak… Emlékszem sötétedéskor becsengetett hozzátok, és nagy meglepetést okozott. Te éppen verset írtál, Margó éppen bejglit sütött, hisz küszöbön volt az ünnep. Mesélnél erről a találkozásról?
- Nagyon meglepődtem és természetesen nagyon örültem neki...Irénke nagyon aranyos volt, de alighanem nagyon zavarban is volt. Nem sokat beszélgettünk, ha jól emlékezem nagyon szabadkozott, és sietetett. Azóta már találkoztunk és mindig nagy öröm visszaemlékezni erre a napra.



Fellner István: KÖSZÖNÖM…



mikor a szürkület csak 
becsukja kapuit,
én küzdök magammal,
hinni tudtam - s nem kértem -
s mégis mily sokat kaptam,
lassan magamra húzom e napot,
de forog bennem oly mélyen -
de elmondani nem tudom,
kitörne zúzna felhördülne - ha tudna -
de kordába tart ki szeret,
mennyi szó mi elhallgat,
mennyi tett mi elbukott
s nem magam de magammal vagyok,
míg nézem hogy Holdunk karéja,
csüng csillag ágyon,
mosolyomban megbújik az álom,
lepereg egy év, nap, hónap,
megismertem - csak a kell mi határoz -
a hit mi ad, barát, ki határtalanban a minden,
s lenni úgy érdemes ha hittel,
leszek hiteles...


- Emlékszem Irénke izgatottságára, arra az örömre, amit mi beavatottak éreztünk… aztán a te meghatottságodra, és bevallom azt, amit akkor kiírtál a Facebook oldaladra…elmentettem:
 „CSAK.../köszönöm...kik olvasnak, kik szóra érdemesnek tartanak, barátoknak, Nektek, kik nélkül a szó csak betű, nem mond semmit, nincs értelme, egy jel papíron, a "Gyógyító Művészetek…csoportnak...és nem utolsó sorban vezetőjének...Gerencsér Hajnalkának...a sok munkát, amit a csoportért tesz, mindenkinek ilyen estet kívánok, köszönöm.....És a díjnak, mit Szigeti Gyuláné ma este személyesen hozott el...köszönöm Neki…hisz Ő készítette…”

- Több díjat kaptál a pályázatokra feltett verseid, alkotásaid révén. Talán a polihisztori díjadat emelném ki.
 Én is olyan ember vagyok, akit a lelke mozgat. Szeretek adni, s azt mindig önzetlenül teszem. Ám néha annyira jó érzés kapni valamit, aminek az értéke nem az árában rejlik, hanem a szándékban és a szeretetben. Te hogy gondolkodsz e téren?
- Igen igazad van...adni nagyon jó érzés..de mindig csak arról szólunk, hogy adunk...pedig a lelke mélyén mindenki nagyon örül, ha kap. A milyenség és az érték hogy számít é?...nem tudom...de nehogy valaki azt mondja, hogy ha egy értékes holmit kap...nem fogadja el...Igen az ajándék lényege, hogy gondolunk arra, akinek adjuk, és amiért adjuk...ez az igazi érték.



- Emlékszem, mekkora örömet szereztél nekünk, amikor nászajándékba kaptunk tőled egy gyönyörű alkotást. Ahányszor csak rápillantunk, a szívünk melegséggel telik meg. Ezúton is köszönöm kedves István!
”Mindig azt hangoztatjuk, hogy milyen jó adni, mily nemes érzés, és milyen boldog az ember, ha adhat, de őszintén, ugye - mindenki őszinte - és elgondolkodott, hogy de jó kapni is, ha csak kicsit is, ha jelentéktelent, ha csak egy szót, mert tudjuk, hogy akkor mi is számítunk másoknak!! „/fellner

- A riportban már említetted, hogy néhány évvel ezelőtt nagyon beteg voltál. Ilyenkor az ember keresi a kapaszkodót, és minden szalmaszálban reményt lát. Akik megértik, hogy az élet véges, nemcsak sokkal jobban értékelik az életet, hanem bölcsebbek is lesznek ezáltal. Mi történt Veled?
- Nagyon röviden csak. Sajnos engem is elért a mai rém. Vastagbél rákkal műtöttek. Nagyon nehéz idő volt...és a gyógyulásomat a nejemnek és a családnak köszönhetem...Ha valaki nem hisz a szeretet gyógyító erejében, az még nem volt beteg…vagy nincsenek szerettei...!!

- Volt – e valamiféle előzménye ennek a félelmetes betegségnek?
- Nem nagyon, éltem az életemet. Bár nem úgy, ahogy azóta...Jobban égettem azt a bizonyos gyertyát...és sajnos két oldalról.. .

- Mi segített át Téged ezen a rendkívül nehéz időszakon?
- Mint írtam a nejem...és szeretteim...voltak nagyon jó szomszédok, akikre számíthattam, de a legtöbbet a feleségemnek köszönhetek. Nélküle nem tudtam volna végigjárni és természetesen az élni akarás. A kemoterápia nagyon megviselt.

„A félelem legyen barátod, akkor szót értesz vele, ha nem ez tölti ki napjaid. Van mód legyőznöd, de soha nem szabad elfelejteni,"az okos ember nem legyőzni akarja félelmét, vele akar élni"! Ahol nincsen félelem, nincsen gát, ami megszabja életünk, véd a túlkapások ellen, nem engedi átlépni a határt, ha megszeged, nem a félelem, ami legyőz, hanem a képesség hiánya. A rák / daganatos betegség / legyőzése már erősebb embert kér, de a hit a gyógyulásban, szeretteid szeretete óriási segítség, ne feledjük! E betegség is lelki eredetű, / többségében /, s ha az okot megtaláljuk, könnyebben gyógyulhatunk. A félelem lehet visszahúzó, de lehet doppingszer is, csak tudni kell vele bánni, nem szabad elfeledni, ha elhatalmasodik rajtunk, mindig kell, aki segít. Dühből, méregből - küzdeni ellene nem lehet, megfontoltan, körültekintően… nem szégyen mások segítségét kérni. A félelem erősebb a gyásznál, kíméletlenebb a hitvány embernél, alattomosabb a hízelgő árulónál, csak szellemileg hitben és testben erősen küzdhetjük le vagy élhetünk vele.”/fellner

 - Kell e valamilyen diétát tartanod azóta?
-  Nem semmiféle diétát nem tartok ...és hál istennek...jól vagyok!

- Mi számodra a boldogság?
- Nehéz rá válaszolni. Szerintem ez korfüggő is ...Lehet, hogy sokan nem értenek velem egyet, pedig korfüggő. Nekem már egészen más, mint aki most kezdi az életét. Csak ismételni tudnám, amit eddig is mondtam. A szeretet önmagában kevés, kell hozzá szerencse, egészség…és egyfajta életigénylés...Nem a minőség, ami határoz... Bár sok függ attól, milyen közegben vagyunk. Kell az együttérzés, a közös szavak...érintések. Nem is tudnám felsorolni mennyi minden..kinek - kinek más a boldogság…az érték.

„Boldogság...kutatjuk, keressük nap mint, nap, s nem vesszük észre, mikor érint bennünket. Nagyot várunk, a mindent, az elsöprőt. Nekem boldogság a síró gyermek - ha arcán a vigasz után a könnyekben a mosoly. Idős, remegő kéz köszönése, ha az úton átvezetem... Gyermekünk izgalma vizsga előtt - s megkönnyebbült nevetése utána...Igen, ezek a boldogság pillanatai mik jelen vannak, a pillanatokban, a szürke napokban, vegyük észre, töltődjünk velük! Boldog vagyok, hogy élhetek, a napot holnap köszönthetem. Írhatok, beszélhetek, s olykor jókat nevethetek. Sírhatok, bánatomat oszthatom – vagy – eltemethetem. Mind - mind én vagyok ,- s benne sokszor a fájdalmas és az édes boldogság… Nekem ennyi elég...hidd...ha körülnézel, mindig veled a boldogság, hol erősebben, s van…igen van, hogy olykor elfeled...de visszatér…s újult erővel szeret...csak hinni, remélni …s tenni kell...Ha követeled, nem jő...az érdem szerint, oszt -tilt...mert Ő is szeret boldog lenni benned, bennem, bennetek...!!”/fellner 

 „Akkor vagyok boldog, ha a harmat itat, a nap melegít, az alkony altat, és a szellő simogat, álom a hálótársam, béke a párnám!„/fellner


Fellner : KOLDUS IMÁJA... 

hol mások boldogok
oda legyek hivatalos,

hadd kopogjak ott ,

ajtókon, zsalus ablakokon,
ott hol naponta ád,
zsúrt a jóság,

hadd legyek csak egy napot,

pillanatra hagyjatok
asztalnál szék lábánál -
némán csak keveset,
nem zavarva bennetek,

mikor hideg mosolya
ajkamra fagy kis meleget

hadd lopjak -

illatos kalácstól,
kemence padkán,
melengetve arcomat, karomat,

jóságotok csenget majd e napon -
viszi szánom – Nektek -

könnyes mosolyom…


2013. december

- Te… boldog ember vagy?
- Igen úgy érzem hogy igen...!!!

- Szerencsés embernek érzed magadat István?
- Nagyon is szerencsésnek. Az életemben három nagyon komoly forduló pont volt...s mindháromszor jól jöttem ki belőle. Mi ez, ha nem szerencse? De olykor keményen kellett érte tenni!!

- A szerencse is, a boldogság is értékrend függő. Én egyiket sem a pénzhez kötöm. Mit gondolsz kedves István, mitől függ a szerencse?
- Nos, lehet, hogy nem a pénz függvénye, de gondolj bele, a nincstelen, kitaszított vajon mit szólna, ha kérdeznéd a szerencséről?? Vajon az szerencse, ha jut estére egy falat kenyér? Nos ezért is írtam az előbb, hogy a szerencse és a boldogság összefügg valamilyen módon. A nincstelen - hontalan szerencséje az, hogy él. Nekem, akinek megvan mindene…nekem más a szerencse, de lehet, hogy tévedek…

- Nem, tökéletesen igazad van kedves István. Rosszul fogalmaztam, akinek nincsenek megélhetési problémái – annak nem pénzfüggő, tehát nem a vagyontól és gazdagságtól függ…
Van-e olyan dolog, ami hiányzik az életedből?
- Nekem már nincsen!!

- Mi az, ami életedben a legnagyobb élményt jelentette eddig?
- Az, hogy kétszer is szembenéztem a kaszással és kétszer tudtam győzni!!! Hogy a harmadiknál mi lészen?? Nos azt nem tudom…


- Várjon még az a kaszás, Rád itt van szükség a Földön!!!  Megfogalmaztál- e már valamiféle hitvallást?

- Hitvallást? Nem.
 „Ha az életed során egy emberben el tudod vetni az élet valódi értelmének magját, - nem éltél hiába!!” /fellner

- Milyen céljaid vannak?
- Mint minden embernek nekem is vannak még...de már csak a holnapok céljai…Boldognak látni szeretteimet, barátaimat, ismerőseimet...Én már mindent megkaptam…lehet, hogy duplán is…!!

- Mérhetetlenül jólelkű és szerény ember vagy kedves István. Ha találkoznál egy mesebeli tündérrel, aki teljesítené vágyadat, álmodat, mi lenne az?
- Csak egyet: legyen béke és szeretet a Földön!!!!

„Valamikor nagyon régen, a Bakony alján, egy erdőszélen, kicsi házban, kicsi ágyban, ült egy kicsi fiú. Szőke hajú, kék szemű, s várta az időt, keze imára kulcsolva, mint minden este. A kakukk ismét ütött, de csak felet, a sötét bekukkant a kis ablakon, kíváncsian a hold, s a csillagok. De ő csak vár, várja az időt, mikor kicsi imájával kérhet, mennyi álma, mennyi vágy, de a szegénység az útját állja. Annyit tudott, hogy egy álmot és egy vágyat meg kell hagyni csak úgy, mert illik, vagy mert tanulta valahol a padban, az első sulis padban, hát hagyott egyet, meghagyta. Most hát velem ez a kérés, itt az idő, hogy beváltsam, kérésem és álmomat. Deres fejjel, remegő kézzel, kissé nyomott vállal, nem idézem a csemetét ott az ágyban. Hát teremtő…neked megsúgom. álmom, vágyam. Tégy belátásod szerint, én itt állok, várom döntésedet...várom, s közben elmondom az imámat, mit ígértem, megígértem…”/fellner 

- Mindannyian úgy szeretnénk élni, hogy hagyjunk magunk után valamit a társainkban, ha eljön az idő…


„Úgy búcsúzni, hogy ne vegyék észre, csak a hiányom fájjon nekik, akik szeretnek. Úgy hagyni nyomot az emberekben, ha nem szólsz, legyen hiány bennük, benned. És ha a némaságom már kín lesz, tudják, hogy a hallgatásom nem dac, de mérlegen van a szó, s értelme. S mikor a csendet megtöri a hang, benne lesz az értelem, érzelem, maga az ember, amit papír nem ad vissza. /fellner”

- Nagyon szépen köszönöm a riportot! Sokak kérését fogalmazom meg Neked. Nagyon szeretnénk könyvben viszontlátni a szép verseidet, gondolataidat, amelyekből a riporthoz egy kis ízelítőt adtam. Kedves István a te életszemléletedet tanítani kell, Te Fényhozó vagy, aki által szebb a világ. A verseid és gondolataid megosztásával több embert elgondolkodtathatunk, és ezért van a Facebook, hogy jóra használjuk. Jó egészséget kívánok, és azt, hogy sokáig gazdagíts bennünket írásaid és alkotásaid révén!

- Tudod Hajnika ...Neked könnyebben megnyílnak az emberek...és tudod miért??...Megmondom. Érződik a szereteted…és a tiszteleted mások iránt…és ez a legnagyobb, amit ember adhat!!!! KÖSZÖNÖM…

**********************


 6. VISSZATAPSOLÁS

HAJDAN VALÉRIA
VÁLOGATÁS VALI VERSEIBŐL
EGY HÓNAPJA BEMUTATTUK, MOSTANRA VISSZATAPSOLTUK....

Hajdan Vali: BÖLCS Ő

Ki lehetne bölcs ma abban és bölcs ebben?
Élhetne az ember Istennel bölcsebben!

Töltöttél-e vizet a tengerből cseppbe, 

eljutottál-e már zajból egyből csendbe? 
Ki kérdi, hogy Isten embernél bölcsebb-e,  
válaszul a szívét szeretet töltse be! 
Kinek volt éltében szeretettől sebe, 
kívánom, azt is a szeretet kösse be!

……………………….. 

Hajdan Vali: AJÁNDÉK

Felülről kapott, szívbe rejtett
szeretet,

semmi mással azt felülmúlni

nem lehet.
Bárkinek, bármilyen kérdést
feltehet,
sokszor nem is érkezik rá
felelet.
Elbír viselni hideget,
meleget,
megért minden igent és
minden nemet.
Odaadnám érte én
mindenemet,
bárcsak megismerné már
Mind e nevet,
Mely megenyhíti a fagyos
szíveket,
tekintetet, mely megért
mindeneket!
Az addig síró arc majd megint nevet,
még ha a másik vissza sem
integet.


…………………. 



Hajdan Vali: ISZAP PAKOLÁS


Idővel minden
elhasználódik,

idővel minden

devalválódik.
Ami jó volt,az sajnos
halódik,
másolatok kellenek,
nem a valódik.
Van ki nevetve, sírva lódít, 
van, aki nevetve sír valódit.
Magunkat temetjük árván
magunkba,
halvány emléket rajzolunk
hamunkba.
Szép lassan már senki nem
hisz abba',
hogy nem fogunk fulladni
iszapba?

……………………….. 



Hajdan Vali: LÁMPÁSSAL A LELKEMBEN

Attól a naptól fogva vált minden mássá, 
és lett számomra valami elhívássá. 

Nagykorúvá érett bennem ez a tudat, ...

hálás vagyok, hogy 20 éve járom ezt az utat.
Lámpással a lelkemben haladok előre, 
feltekintek a legkorábban kelőre. 

Köszönöm, hogy rám is fényesen ragyog az Égről, 

gondoskodik életemben a mindig elégről.
Feleslegesen már nem is költekezem, 
Isten szeretetével töltekezem. 

Az Ő dicsőségére tölt e kezem, 

és egészségére, kik egy percre eltűnődtek ezen!

*********************

Hajdan Vali:  Mit der Laterne in meiner Seele

Seit dem Tag ist bei mir alles anders geworden,
ich musste meinen Leben ganz neu einordnen.

Erwachsen wurde in mir auch mein Bewusstsein. …

seit zwanzig Jahre den Weg gegangen zu sein.
Mit der Laterne in Seele schreite ich voran,
schaue am Morgen der aufgehenden Sonne an.

Danke ihm, dass er auch heute auf mich runter scheint,

dass bei mir, bis jetzt alles zusammengereimt.
Ich mache nie überflüssige Ausgaben, 
und mit Gottes Liebe tu ich mich aufladen.

Auf sein Wohl füllt meine Hand dieses Glas jetzt ein,

zum Wohl denen, die in Grübeln versunken sein.

Németre fordította Mucsi Antal-Tóni
 Szeretettel ölellek, köszönöm a türelmet!
Valika

**********************


7.  NOVELLA FOLYTATÁSOKBAN

BURZA MÁRIA : A KÜLÖNC

21. A KÜLÖNC


 Azon tűnődtem Zsófikám, hogy az utolsó beszélgetésünk alkalmából azt mondtad, a te szeretetteljes gondolataid békét visznek Endre életébe. Ez nem elégséges hozzá!
- Persze, hogy nem! Akkor lesz kiegyensúlyozott Endre élete, amikor semlegessé válik. Amikor nem másoknak akar megfelelni, hanem önmagának. Nem akar más lenni, mint önmaga!
- Így már értem, a te gondolataid segítséget adók. Gondolod, hogy elfogadta már önmagát?
Burza Mária
- Nem tudhatom. Levelei alapján úgy látom, hogy nem. Most Erának próbál megfelelni.
- Akkor írtak újból neked?
- Igen. Era a nyaralásukról készített fotókat és egy videót is átküldött nekem.
Ecsetelte, hogy mennyire jól érezték magukat, s hogy Endre hogy kihúzta magát mellette. S mindenben a kedvét kereste.
- Ez akár igaz is lehet, de Era,- szóval nem akarom minősíteni, de egy nagy manipulátor. Ám az is lehet, hogy nem is igaz, amit leírt,csak azt szerette volna átélni, hogy Endre mindenben a kedvére tegyen.
- Szerintem igazat írt, Endre is írt nekem, s leírta, hogy mennyire fergeteges a szerelmi életük.
- Ekkora tapintatlanságot!Ez egy érzés nélküli ember! Zsák a foltját megtalálta!
Nem ítélet részemről, csupán megállapítás. Válaszoltál?
- Igen, s röviden, kívántam, hogy életük utolsó percéig szeressék egymást.
- Nem semmi vagy barátnőm!
- Persze, hogy nem! - nevette el magát Zsófi. Egy ember vagyok, ezen belül egy nő, egy parányi pont a Mindenségben, mint bárki más, aki teremtő erővel bír.
- Csak nem azt akarod mondani, hogy ezt a fájdalmas történetet magadnak teremtetted meg?Tudom , azt fogod mondani, amilyen a belső, az tükröződik vissza a külvilágban is.
- S nem így van?
- Azt mondom, sok mindenről nem tehet az ember. Én se akartam elveszíteni a munkám, mégis megtörtént. A fiad is itthon szeretett volna dolgozni, de munkát nem találva külföldre ment, és folytathatnám a példák sorát.
Zsófi felállt, Katicához lépett, és megfogta a kezét.
Kiválóan értünk ahhoz, hogyan hazudjunk önmagunknak!
- Ezt nem értem! csattant fel Katica. Miért mondod ezt?
- Ha mélyen magadba nézel, el kell ismerned, hogy elégedetlen voltál a munkáddal az utóbbi néhány hónapban, nem az öröm töltött el a munkahelyeden.
- Ez igaz, de ennek oka is volt.
- Persze, okot mindig találunk, így születik meg bennünk az elégedetlenség .
- Szóval magamnak teremtettem meg a munkám elvesztését!
- Hozzájárultál Katicám.
- A fiad is?
-Ő is!Az itthoni munkája kemény volt kevés fizetésért, külföldre ment. Igaz lényegesen több pénzt keresett, de lelkileg fizetett érte, távol a családtól nem könnyű az élet. A pénz nem minden!
- Rosszul döntött? egy olyan jó ember, mint a fiad!
- Mindannyian hozunk , ahogy te mondod rossz döntéseket, de ettől még maga az ember nem rossz!
- Szóval minden a megtapasztalásról szól!
- A megtapasztalásról, a felismerésről, a megértésről.
- Látod még szakemberként se tudom mindenben úgy látni a dolgokat ahogyan te látod.
- Nincs ezzel semmi baj!Én se láttam mindig így!
- Látom, a belső békéd megszilárdult, s nem haragszol, hogy szóba hoztam Endrét.
- Nincs miért haragudnom! Sőt köszönettel tartozom, hisz tudom, csak segíteni akartál.
- Még mindig írogatnak neked?
- Igen.
De van valami , amit nem értek! Hogyan tarthatod magad hibásnak ebben a történetben?
- Egyszerű! Nem hallgattam a megérzéseimre!
- De én is hibás vagyok, hiszen én hívtalak arra a közösségi portálra.
- Nem így látom! Te hívtál, nekem viszont nem volt kötelező menni.
- Akkor miért tetted meg?
- Hogy ne bántsalak meg A megfelelni akarás barátnőm, a megfelelni akarás!
- De semmi se véletlen történés!
- Igaz. 
- Mindenki mindenkivel összekapcsolt!
- Bizony, csak kevesen értik, pedig ha értenék, másként viszonyulnának az emberek egymáshoz Katicám!
- De te érted Zsófi!
- Már igen. Látod ehhez kellett a te meghívásod , a lányom Endréhez írt levele, kellett Endre és Era.
- Ezt kifejtenéd nekem?
- Fejtegetésről nem volt szó, nevette el magát Zsófi.
Először is azt mondanám, tudatos nagytakarítást kellett végeznem. A régi, idejét múlt nézeteimet ki kellett emelnem, hogy helyükre újat tehessek.
- Minden régire vonatkozóan?
- Nem, attól, hogy régi nem biztos, hogy kidobandó!Ha működik, ha működésével nem billent ki a középpontomból, nem szabad kidobni!
- Értelek, körültekintő, felelősségteljes nagytakarítást kell végezni.
- Tudatos nagytakarítást Katicám!


- Gondolom azt érted alatta, hogy átírod a régi mintázatot. Ez az Én újra kalibrálása, s nem egyszerű!

- Hmmm, biztos?

- Mit teszel a félelemmel?

- Be kell lépni olyan helyzetekbe, amikbe nem szeretne az ember, így felhagy azzal, hogy elkerülje azokat a dolgokat, amit korábban.
-S az ego?
- Ha megfelelő módon leszel büszke önmagadra, nem lesz szükség külső érvényesítésre
- Ez mind igaz Zsófi, de Endre és Era reakciói?
- Rádöbbentem, hogy minden vélemény máshoz tartozik, nem hozzám! Megértettem, hogy minden fájdalom üzenet, és azt is, ha beteljesíti küldetését feloldódik, megértettem, hogy a fájdalom megtanít a leckére, arra, amit meg kellett tanulnom általa
- Ahhoz, hogy ne küzdjünk a fájdalom ellen, a gondolati mintákat kell megváltoztatni, vagyis a küzdés helyébe az elfogadást kell tenni.
- Igen így van, megtapasztaltam. Kezdetben azt gondoltam az érzelmi fájdalmaim miatt, hogy baj van velem. Majd ráébredtem, hogy él a lelkem , érez és fejlődik. Nekem hosszú időbe telt, míg a fájdalom elégette önmagát
- Ez kemény munka volt Zsófikám!
- Az volt, s hogy megértsem Endre viselkedését párhuzamba állítottam saját életemmel, viselkedési mintáimmal.
- Ez egy belső utazás volt, átélve a lélek sötét éjszakáját.
Igen, idő kellett a fájdalom üzenetének felfedezéséhez. El kellett fogadnom a fájdalom jelenlétét és nem harcolni ellene. Fontos volt, hogy ne hibáztassam magam, ne legyen bűntudatom, se szégyenérzetem. Meg kellett értenem, hogy én nem a fájdalmam vagyok!Gyakran gyalog jöttem haza a klinikáról, sétáltam és hagytam, hogy a Természet ereje is gyógyítsa a lelkemet. Megértettem, hogy semmihez nem szabad ragaszkodnom, s mikor eltűnt a fájdalom, helyén a hála érzete jelent meg, tiszta örömöt éltem át.
- Ez csodálatos megtapasztalás lehetett! De van még egy nem értés bennem. Mikor megszűnt a kapcsolat kettőtök között, te továbbra is úgy beszéltél Endréről, mintha kapcsolatban lennétek.
- Katicám, lelki szinten nincs vége semminek. Az eltávolodás csak fizikai síkon jön létre, de ha két lélek egyszer összekapaszkodott, nem válnak el, s majd egyszer ha találkozunk szeretettel fordulunk egymás felé
- Gyönyörű gondolat, ez a Remény!
- Ez a Hit , sőt több, ez a Tudás!

 ……………………………………

22.A KÜLÖNC - KÉTFÉLE TUDÁS

Katica otthon elmesélte anyjának Zsófival folytatott beszélgetését

- Zsófi a szív tudásával élő ember lányom!

- Így van anyukám. A legtöbb ember az elme tudásával él napjainkban

- Úgy látom Endre is, hiszen a legtöbb materialista tudós azt állítja, hogy a szív a vérkeringésben játszik központi szerepet. Majd eljön az idő, amikor épp a tudósok fogják bizonyítani ennek ellenkezőjét vagyis, hogy a szív tudással bíró szerv., de én azt már nem fogom megélni!
- Dehogy nem anyukám! A HeartMath Intézet egyik felfedezése napjainkban így hangzik: a szív reagál az intenzív információkra. Fizikában ismert tény, hogy két egymásnak ellentétes irányba mozgó foton még mindig kapcsolatban áll egymással. Ezt nevezik non-lokalitásnak(helyhez nem kötöttség)
- Lányom, már az ősi védikus tanok leírtak ehhez hasonló jelenséget. " A távolság, melyek elválasztanak, csupán illúzió." Arra is tanítanak, hogy ne csak a részeket, hanem a nagy egészet is lássuk.
- Ezt nevezzük rendszerben való gondolkodásnak.
- Igen, de a ma embere az ellenkezőjét teszi, alacsonyabb intellektuális tudással próbálja megoldani a feladatokat. Endrére vonatkoztatva azt kell mondanom, hogy ő elnyomja a szíve akaratát.
- Jól látod anyukám. A szív kb. 40000 neuront tartalmaz , ez lehetővé teszi, hogy érezzen, érzékeljen, emlékezzen és döntéseket hozzon az agy beleegyezése nélkül.
- A világ a szívünkben tükröződik lányom.
Igen, ha a szív gyanúval van tele, akkor mindenhol csalókkal fog találkozni, de akinek a szívét jóság tölti el, mindenhol barátságos jóindulatú emberekre talál.
- Amint vetsz, úgy aratsz!
Bölcs megállapítás . Aki megérti, hogy az egyetlen követendő Törvény a SZERETET és ennek fényében éli mindennapjait, másként tekint mindenre.
De vannak olyan emberi jellegzetességek, melyeket a személyiség részének tekintenek, úgy, mint szükséges rosszat, jó esetben dolgoznak rajta.
- Erről Zsófival sokat beszélgettem, s azt mondta, az egós viselkedés (ítélkezés, düh) zsigeri reakciók, mögöttük a félelem húzódik meg.
- Pedig ezekkel a mintákkal nem érezzük jól magunkat. Régen ezek a félelmek segítették az embert eligazodni( hogyan reagáljon éles helyzetben, vagy az ítélkezés segítette a túlélésben, félelem, hogy odébb álljon, ha forró a helyzet)
ez mind az egóból jövő segítség az elkülönülésben.
- Igen , az akkori energiákban kellett. De minden változik, így az energia is Az úgynevezett ötös túlélő készlet , amiről beszéltél anyukám.
Nos ezzel a készlettel nem rendelkezett Buddha, Jézus és néhány spirituális Tanító , és megmutatták, hogyan működhet nélküle az ember.
- Anyukám, az emberi személyiség rugalmas választás kérdése, átírható a régi mintázat!
- Keveseknek sikerül az átírás. De mondanál még valamit az intézet felfedezéséről?
- Szívesen. Rollin Mc Orathy az intézet igazgatója és munkatársai bizonyították, hogy a szív elektromágneses mezeje 5000-szer erősebb az agyénál. A szív intelligenciája hozzájárul a mentális, a fizikai és fiziológiai fejlődéshez.
- Akkor azt kell mondanom, hogy Endre a munkájában az elme és a szív tudását együttesen alkalmazta, ezért születtek világszerte elismert találmányai.
- Igen, Zsófinak egyszer azt írta: " csak teljes szívvel és lélekkel tudok dolgozni. Amikor előadásokat tartottam, hittérítőnek neveztek."
Valóban nagyon különös egy ember!De az emberi kapcsolataiban nem jelent meg ez az együttes!
Kapcsolataiban, ahogyan te is mondtad, elnyomta szíve akaratát..-
-Talán fájdalmas emlékei miatt, ezért inkább elméjére hallgatott, S meglehet, mikor találkozott Zsófi önzetlen szeretetével , az gyanússá vált neki.


- Felismerte,, mert egy alkalommal ezt írta Zsófinak: " ez a vadember talán meg se érdemli a szeretetedet."
- Bonyolult személyiség, de nem szörnyeteg. Zsófi bizonyára sajnálta is.
- Nem , Zsófi nem sajnálta, Zsófi szerette!Szereti ma is.
- Szeretni is fogja, amíg él Boldogok lehettek volna együtt. Az ész és a szívember együtt...Milyen sajnálatos, hogy nem lehet. A rugalmasság hiányzik Endréből, ha jól látom.
- Zsófi azt mondta , senki se több a másiknál, de nem is kevesebb.
- Mennyire igaz ez! Még a bántó leveleire is válaszolt, és mindkettőjüknek, hogy megmutasson egy másik utat nekik.
- Mindezt tapintattal tette , csak szerényen jelezve, hogy van egy másfajta nézőpont is, egy másfajta lehetőség is.
- Azt hiszem Endre és Era tele vannak félelmekkel. De ha őszinték vagyunk önmagunkhoz el kell mondanunk, hogy szinte mindentől félünk és felvetődik a kérdés, hogy megszabadulhat-e az ember a félelmeitől?



 ..............................................



23.  A KÜLÖNC - 
MINDEN ENERGIA

Katica egyik szombat délután meglátogatta Zsófiékat. A beszélgetés fonalát már a megszokott módon filozófiai síkra terelte.

- Anyukámmal nemrégiben beszélgettem az elme és a szív tudásáról, és szóba hozta a félelmet is. Neked m i a meglátásod a félelemről?

- Orvosként természetesen megtapasztaltam a félelem arcát, de emberként is. Azt kell mondanom, hogy minden félelem mögött a halálfélelem áll.

- Ez természetes nem? 
- A világnézetünket érdemes lenne átgondolni, s még egy kérdésre választ adni: KI VAGYOK ÉN? Az x kg súlyú hústömeg, aki itt él a Földön, küzd, meghal, elföldelik.
- S a halál után ítélőszék elé kerül!? Majd a megérdemelt helyre?
- Egyik sem igaz így! A modern fizika kutatásai azt mondják, nincs anyag az Univerzumban, minden hullám, energia, és ez alól az ember se kivétel. Tehát, ha az ember energia, akkor nem vész el, csak átalakul. A formátlanból kilépve a formavilágba, majd vissza a formátlanba. Vagyis, NINCS HALÁL!
- Azt mondod, a félelem is energia?
- Pontosan! Általában ismeretlen helyzetekben jelentkezik, az elmében, a képzeletben, tehát meg kell lovagolni. A keletiek ezt tigrislovaglásnak nevezik.
- Mi a teendő szerinted?
- Szembe kell nézni a félelmeinkkel!Úgy, hogy ne legyen bennünk ellenállás. Sokszor elmondtam a gyermekeimnek, de a betegeimnek is: "Ne féljetek!"
- Ezt Jézus is elmondta!
- Igen Tőle vettem , mert megértettem, hogy valójában nincs mitől félnünk.
De további gondot jelent, hogy a megszokás akadályozza a rálátást.
Duális világban élünk Zsófi!Minden látszólagos.
A két pólus tökéletes egysége, egymásba olvadása teremti meg. Az ember se kivétel, tehát igaz ez az állítás az emberre is. Nézd csak az EGYSÉG szavunkat: EGY S  ÉG ----- fenn lenn.
- Vagyis azt mondod, hogy a harmónia az ellentmondó különbözőségeknek az összessége?
- Igen, az emberben is megtalálható ez a két pólus.
De mennyire meg! - nevette el magát Katica és Endrére gondolt, a magát Különcnek nevezőre, de most nem említette meg.
- A fájdalomról mit mondanál?
- A fájdalom a Szeretet próbája!
Az elmúlt hónapokban volt szerencsém .Ma egy meglehetősen felfordult világban élünk, ahol a SZERETET azt jelenti: 
Elfogadom, hogy hazudsz,--------pedig a SZERETETNEK azt kellene jelentenie,
elfogadom, bármit is beszélsz. Ha valaki saját hazugságait nem képes felismerni, hogyan lenne képes kölcsönös bizalomban élni?Az egyik fél azt akarja, hogy mindenáron őszinte legyen hozzá a másik, a másik meg azt akarja, hogy elfogadja az ő látszatvilágát.
- Zsófi! - a bizalom több mint a Hit!
- Igen! A Bizalom -SZERETET! Aki bizalommal fordul a másik felé, őszintén megosztja fájdalmát, nehézségeit, -ezzel leteszi a hazugságával magára vett és cipelt terheit.
- Sokan lelkesen indulnak, ahogy Endre is, de a kezdeti lelkesedés alábbhagy, mert az első nehézség megtorpanáshoz vezethet az őszinteség ösvényén.
- Így van! !Utólag Endrénél is láttam, amikor a szakítást célzó levelét megírta, de akkor a leírtak alapján nem láthattam a megtorpanásának valódi okát, csupán rossz megérzéseim voltak.
- Mert nem volt őszinte és sajnáltatta magát, így könnyebbnek látta a kilépést a kapcsolatotokból.
- Azt mondanám, még magával se volt tisztában, őrlődött, de mindez már a múlt!
A bábból nem lesz pillangó, a szívben nem bont szárnyat a csoda, így a lélekben sem hajt ki a boldogság magva.
- Aki nem tudja valójában ki is valójában, nem is tudja mit is keres!
Ez nagyon találó Katica! Endre se tudta , hogy valójában mit is keres.
- A megtapasztalások, mint leckék, sokszor rejtett leckék, így azután újra és újra beleszaladunk olyan helyzetekbe, melyekkel már találkoztunk, olyan szenvedéssel, melyet átéltünk, de nem tanultunk belőle. Azt sejtem Endre nem először szaladt ilyen leckébe!
- Ezt nem tudom, valószínű hogy nem, de én először szaladtam bele. Ezért mondtam egykor neked, meg kell értenem ezt a történetet, hogy el tudjam engedni, s hogy többé ne szaladjak ilyen kemény leckébe!Az élet olyan , mint az iskola, első osztályból nem léphetünk a harmadik osztályba.
Igaz, mint ahogyan az is, hogy csak nagyon kevés ember vállalja fel önmagát!
- Így van, a legtöbb ember az adott helyzethez simuló álarc mögé rejtőzik.
_ Ismét a félelemhez jutottunk!
- Nem egyszerű ez a kérdés mindaddig , míg meg nem értjük: Ahol SZERETET van, ott nincs félelem!


……………………….. 

24. A KÜLÖNC - 
AMIKOR A PARADICSOM APRÓ DARABOKRA TÖRIK


- Sokszor elgondolkoztam kettőtök történetén Zsófi! Felidézve arcod, amikor szinte sugárzott a boldogságtól, miután úgy érezted helyre állt kettőtök közötti érzelmi kapcsolat. Majd szomorúan láttam, hogyan esel össze napról napra, amikor megértetted, hogy vége. Nagyon féltettelek anyukámmal együtt, és aggódtak érted a gyermekeid is.

- Nagyon sajnálom, hogy szomorúságot okoztam és aggodalomra adtam okot. Tudod az elképzelés és a realitás között nagy volt a szakadék.

- Nem a te hibádból!

- De igen, az én hibámból! 
- Ezt most nem értem!
- Volt egy elképzelésem egy emberről, szavai, gondolatai alapján. Lassan ráébredtem, mindaz, amit róla gondoltam távol áll a valóságtól. Csak a képzeletemben létezett. Majd az események következtében visszakerültem a realitás talajára. Akkor úgy éreztem, az életem értelmét vesztette, mélyen csalódott lettem. Ezért leültem magam mellé és hosszú időn át, s megkérdeztem, nem volt valódi a szeretetem a szerelmem az események előtti időben, mert akkor a boldogságérzet is hamis volt. Minden érzés, érzelem csak a képzeletemben létezett? S amint ez az elképzelés összetört, nem voltam képes a szeretetben rezegni, így a boldogság is meghátrált. De mivel haragot nem éreztem Endre iránt, ez rádöbbentett, hogy én valóban megszerettem. Az elképzelésnek össze kellett törnie és minden megbántásával együtt éreznem kellett, hogy szeretem, mert a SZERETET belső állapota nem függ az elképzeléstől. Amikor megzuhantam, én voltam az, aki függővé tette a SZERETETET a kondicionált elmémen keresztül. Megkérdeztem magamtól:
Mi szól az ellen, hogy szeressem ezt a helyzetet és szeressem ezt az embert?
- Mi volt a válaszod?
-A képzeletem. 
- Vagyis a boldogság az értékeléstől függ?
- Igen
- Mit lehet tenni a kondicionáltság ellen?
- Újra kondicionálni, vagy másként . De ez hosszas és fáradtságos út. Egyszerűbb úgy hagyni, csak körbe venni Szeretettel. Minden problémás helyzetben a tudat alatt és erőfeszítés nélkül kondicionálod magadba az elképzelhető és leghatékonyabb viselkedést.?



 Katica hosszan maga elé nézett, majd a csendet Zsófi törte meg:

- Valami érthetetlen volt a gondolataimban?

- Nem, dehogy. Sok megtapasztalásod megosztottad velem, és sok felismerésedet és köszönöm. Eltűnődtem azon, hogyan mélyült benned el a megértés. Megértettem, hogy a legelső feladat, saját lelkünk mélyének megismerése.

- Igen! Csak így érthető meg hogy minden veszteség, megpróbáltatás azért van, hogy az ember magához térjen és önmagából merítsen erőt.
- Azt is mondtad, hogy meg kell változtatni az emberi test működéséről vallott nézeteinket, mert ahogyan mondtad, nem az agy irányítja a testet , hanem a szív.
- Nem az én gondolatom, ezt tudományos kutatások igazolták. Annyiban viszont saját gondolatomnak is tekinthető, hogy régóta érzem, hogy ami igazán számít az az intuíció.
- Kifejtenéd?
- Ezzel azt akarom mondani, hogy ami igazán fontos , a fizikai érzékszervek számára elérhetetlen és megfoghatatlan a logika számára is.
- Értem már Endrével kapcsolatos állításod , ami a zsenialitására vonatkozó. Tehát a zseniális elméhez kell egy zseniális lélek is.
- Drága barátnőm! Ma már pontosan látom, hogy Endre zseniális elmével és zseniális lélekkel született.
- De ha ez igaz, akkor miért volt és van az erőteljes hullámzás , a kapcsolati probléma jelen az életében?
- Pont ettől! De megpróbálom elmagyarázni, hogy érthetőbb legyen állításom.
Azt mondtam, ami igazán fontos, csak az intuíció tudásával látható meg. Az életünk két szinten halad, nevezzük dimenziónak, az egyik szint a látható, hallható, felfogható, megérthető és tervezhető . A másik szint: felfoghatatlan, megérthetetlen, és bizonytalan. A látható világot elméddel, döntéseiddel, cselekedeteiddel közvetlenül befolyásolni tudod- ez az anyagi világ, itt választási lehetőségek vannak(kivel töltsd a szabadidődet, hol dolgozzál, )Ez logikus, értelmezhető, ok-okozati viszonyrendszer, működik, ismered, racionalitással felfogható. Mindezeken túl vannak azok az események, melyek látszólag , csak úgy megtörténnek, de igaz ez az ötletekre is, melyek megjelennek, gyakran mélyebben , mint szeretnéd, vagy remélnéd. Mindezek a hagyományos gondolkodásmóddal nem igazán érthetők, így felfoghatatlan és nem érthetők azok az összefüggések, melyek létrehozták a látható világban megjelent " véletlent" Ez a szint a kvantum világ összefüggései szerint működik, nem folytonos változás, összekapcsolt hierarchia , kvantum összefonódás stb. , ahol a hagyományos logika és érzékelés már nem alkalmazható. De egy nyitottabb elmeműködéssel ráérezhetünk az itt zajló folyamatokra és felhasználhatjuk céljaink érdekében.
Eddig tudtál követni? Tudom tömény volt.
- Igen! De miért nem működtetjük az intuíciót?
- Ha a test vagy a belső szervek sokáig nincsenek mozgásban , elsatnyulnak. Azért nem működik, mert elfojtjuk magunkban!Ha ezerszer is átgondolunk egy helyzetet, akkor se lehetünk biztosak döntéseinkben. Igaz?
Igaz, ezt többször is megtapasztaltam. Ilyenkor lenne szükségünk az intuícióra?


- Bizony, meg a bizalomra!

- Tehát fontos az önismeret!

- Ébredés,Tudatosság, Önismeret! Ebben a sorrendben! De az önismeret nem szűkíthető le a szokások megismerésére. Létezésünk mélyebb értelmét, összefüggéseit kell vizsgálni.

- Eddig tudtalak követni, de továbbra is kérdezem hogyan lehetséges, hogy zseniális elmével és zseniális lélekkel rendelkező embernek romhalmaz az élete?

- Egyszerű! Nehéz magát egyensúlyba tartani. Ezt Ő maga írta le nekem, amikor rendeződött a kapcsolata Erikával. " Hosszú időbe telt, mire kiegyensúlyoztam magam!"

Katica egy ideig hallgatott majd ennyit mondott:

- Lehet, hogy több kár származik abból, ha egy zseniális lélekhez egy zseniális elme társul? Persze tudom, te azt mondod_: "Minden úgy van jól, ahogyan van."

- Azt mondom: nem minősítek már, látom ami van és elfogadom. De eltértünk a kiinduló kérdéstől, attól, hogy az agy vagy a szív a test irányítója.
Minden szervünk a saját specifikus mezőjét hozza létre, állítják a tudósok. A szív olyan szignifikáns mezőket generál, melyek az egész testre befolyásoló tényezőként hatnak. Minden szervnek feladata van, de a szív valamennyit felülírja! A szív által előállított összes jel szabályos jelentőséggel bír, állandóan hangokat bocsájt ki, azaz nyomás-hullámot, meleget, fényt elektromos és elektromágneses jeleket és ezeket a jeleket minden sejt fogadja.
Érzelmi mintákkal modulált. Különböző ritmikus dobogás mintái vannak, melyek szorosan kapcsolódnak érzelmekhez és ahhoz , ahogyan érezzük magunkat. Ha ez a dobogás sima és rendezett,- koherens ritmusnak nevezzük, és itt a lényeg!!! Ez hangolja be és szinkronizálja az agy ritmusát! Az idegrendszer, a szervek, a mirigyek harmonikusan működnek együtt a szívvel, a szív koherens ritmusára. A pozitív érzelmek, elismerés, Szeretet, mind különböző szívmintát eredményez. A negatív dolgokhoz képest(düh, , aggódás, ) inkoherens minták képződnek.
- Azt értsem ezalatt, hogy a koherensnél a szinusz-hullám egyszerű mintázatot küld az agynak, hogy az agy, az idegrendszer ezt a mintázatot vegye át és hozza magát szinkronba?
- Erről van szó!
- Akkor ez valóban azt jelenti, hogy a szívvel kezdődik minden!
- Igen! Ezért érzékelhető, hogy aki koherenciában van, sugárzik belőle a hála, a részvét, a Szeretet. De a tanulásnak, a jó teljesítő képességnek is a koherens állapot ad alapot.
Katica mosolygott Zsófi megkérdezte:
- Miért mosolyogsz?
- Arra gondoltam, hogy Endre gyakran volt ebben az állapotban munkája és kutatásai alatt.
- Minden bizonnyal és máskor is, más helyzetekben , de ezek a koherens állapotai rövid távúak lehettek. A szívnek megvan a saját belső idegrendszer. 
- Innen ered a szívidegesség elnevezése?
- Találó név, de ha megbocsájtasz most be kell mennem anyukámhoz, ha tudsz maradj még és miután elláttam, beszélgethetünk tovább, ha van kedved hozzá
- Kedvem az lenne. de mennyire , hiszen izgalmas a téma , főleg egy orvostól hallva. De mennem kell, azt viszont megígérem, hogy néhány nap múlva jönni fogok és lesz ám még néhány kérdésem.
Állok elébe és szeretettel várlak!?


........................................

I. P. STEVE   VERSEIBŐL

Marad, de múló

Minden szavad simogató, könnyed,
mégis, olykor szemekbe csalsz könnyet.

Sírás lehet a vége a szépnek,

ha figyel rá egy törékeny lélek.
Az elérzékenyült pillanatok
illó mámorában tudatlanok.
majd szikrát csillogtat a fényen át
és az elkísér egy életen át.


 .............................

Néha nehéz a szó

Ki menni akar, vissza nem foghatom,
ki maradni akar, ki nem dobhatom.

Ki nagyobb a bármitől, a mindennél,

tudnia kell, nem nagyobb az Istennél!

Ki fontos nekem, az biztos megérzi,
ki nem az, hogy miért nem, azt nem kérdi.

Hogy ki az akit oly nagyon szeretek?

Elég ha én tudom és az Istenem.

Viselkedni igyekszem én szüntelen,
az életem mégsem egész bűntelen. 

Megkísért, csábít, majd megkövez minden,

aki mindenkor jó, az csak az Isten.

Néha nehéz a szó, úgy bántás nélkül,
de azért mégiscsak sikerül végül.

Hogy mikor, mit mondjak? Megsúgja nekem.

Most ezt köszönöm meg neked, Istenem!



…………….....................……. 

Éji mély

Szelíd tekintetét álom sodorja feléd
s míg az emlékeid fölött gyorsan átsuhansz,

kihagysz sok mindent, mit akarva felejtenél,

de benned él, magadnak sohasem hazudhatsz.

Tekintetébe mélyen nézel, igen hosszan,
a gondolatát kilesnéd, már magad miatt.

Mit érzel, álmaidban, széllel szállva ott hagysz,

majd megnyugszol, hiszen a valóságban kint vagy.

Napnak az izzó sugara még remegést hoz,
de elfogadod, hogy mindennap fel kell kelned.

Szégyen csillog arcodon ráncként, mi már rég volt

s nem tudod, újra kell tenned, vagy kell feledned.

Mint a tengerfenékről felkavart üledék,
mit csak a fantázia túrhat fel szél helyett,

olyan hullám törte, sérült múltból üzenés

és az éj ezt hozza, só marta tálcán neked.

……………...........…….. 

Örömfa

A megértés tápdús talaján 
apróka ég felé haladás,

még talán gyenge és friss hajtás.

A türelem lassan növeszti
és útját felfelé követi,

míg egy nap, alakját fölveszi.

A szeretet-eső öntözi,
cseppjét levelein gyöngyözi,

a szép természetnek örömhír.

Gondoskodó a dús zöld lombja,
ha a nyár nagy melegét ontja

és gyümölcse a szomjat oltja.

Örömfa, mosoly koronával,
ágakon termő boldogsággal.

Virulásod az Élet várja!


…………………….. 

Gondolatom választ vár

Akkor még az ószeres rikkantott udvaronként
és jó pénzt kínált az ócska, használt kacatokért. 

Akkor még utcasarkon friss híreket kiáltott

az újságos, úgy kínált olvasáshoz újságot.

Akkor még a vállán kristálynak tűnt a nagy jégtömb,
mit emeletre is felvitt a jeges s ott féltőn 

tárolták fedeles, bádoggal bélelt ládában.

Jeget, romlandó dolgokhoz, hűtésre használtak.

Akkor még nem volt mobil a zsebben, vagy kezünkben,
sok modern dolog ismeretlen volt a létünkben.

Akkor még friss tejet ittunk, mit tehénből fejtek

s az érett gyümölcs ízét könnyedén felismerted.

Akkor még nem volt bélyegzés, mi dátumot mutat,
a szavatosság, ha lejárt, állagáról tudtad.

Akkor még, olykor-olykor levált a cipő talpa,

a szegény ember azt megtartván,suszterhoz adta.

Akkor még a játékot lelemény hozta létre,
mert nem került rá pénz és nem volt unalom mégsem.

Akkor még boldogan éltünk, mint egy boldog gyermek

s nem tettünk a szülőkre követeléssel terhet.

Akkor még azt hittük, a gyerekeinknek jobb lesz.
Hogy látod, hogy így is lett ez? Téged kérlek mondd meg!

Megadunk sok mindent, amit tehetünk, javakat, 

s elvette a rohanás, miről a múlt csak hallgat.

..................................

BURZA MÁRIA  VERSEIBŐL

EMLÉKSZŐTTES

Erősebbnek kell lennem,
a múlt, a jelen, s jövő sebeit

mindenkor erős Hittel viselnem.

Nélküled én semmi vagyok, 
mennyi perc lett eltékozolt,,

Te mindig adtál újabb percet,

hogy Szeretettel megtölthessem,
bár utam során hibákat vétettem,
mindig Hozzád térdeltem,
Te átölelted tékozló gyermeked.


Mikor magasan szállhatok,
csodákat láthatok, érzem,

magamra sose hagysz, újra erőt adsz.

Kik bántottak, bár ellenük
semmit nem vétettem,

értük is imádkozom minden este,

gyermekeid ők is, s nem gonoszok,
csak kijelölt utukról más irányba fordulók,
segítsd őket Istenem, hogy időben
a helyes utukra visszatérhessenek.


Éljenek hozzám közel vagy távol,
lakásban, vagy márványpalotában,

egyszer együtt leszünk az Örök Hazában.

Szeretet-szárnyaim Te megáldod,
hogy repülhessek egyre feljebb,

madártávlatból tekinthessek életemre.


Repülhetek, mint a sas,
lelkem szabad, szívem

se láncolja az anyag káprázata,

köszönettel nézek múltra és jelenre,
hálás szívvel megköszönve azt 
a boldogságot, mely szívemben él
emlékszőttesként, s benne egy drága név.


Kerestem, találtam s vesztettem,
a Föld porára a hála csókját leheltem,

a Szeretet erejével gyengeségemből felkeltem,

Kegyelmed által utamon tovább mehettem,
végtelen hálával megköszönve, hogy
lelkem Lelkével összefűzted, és engeded
megtapasztalnom a legnagyobb hatalmat,
mely segített és segít életutamban.


………………………….. 

A SZERETET LÁNGJA

Madarak szólnak, még tücsök ciripel,
majd az éj csöndje leszáll a tájra,

kutyusunk fejét lábára hajtja, 

a cica sem figyel , ő is elpihen.

Csodálatos az éjszaka csöndje,
mint jő elő lidércek zöreje,

majd angyalok muzsikája szól,

gondolatokat érzek egy másik világból..


A réten kint a levelek alatt

egy gyík alszik, s az árva

országutak fürdenek a Hold
sápadt fényében.


Szívem alszik mélyen már,
ám lelkem csillagok közt jár,

tán leszedi az ég gyémántporát,

elhozza, s kezéből a világra 
rászórja.


Lelkem, azt kérem én, most
a csillagpor hulljon a Földre,

gyermekekhez, felnőttekhez 

jusson el ereje, hogy senki se
féljen az életben.


A hangtalan pusztában
szívem kiáltson, s lelkem
kérjen gyógyulást minden 
sebre és megbocsáttatást 
minden embernek ,
, a SZERETET LÁNGJA 
ölelje át az emberi szíveket.?



 ……………............…………

CSAK ÉDES ÁLOM

Mikor a végtelenben járok álmomban,
melyről gyakorta írok botladozó sorokba,

hol szabad vagyok, nem kötnek szabályok,

míg a sorokban rabként kötöznek szótagok,
melyeket bizony legtöbbször felrúgok.


Sorokba olvasztott vággyal,
hiányod mély fájdalmával,

gondolat szülte érzések,

még álmomban is elkísérnek,
tudom, kettőnk között nincsen
csak a színes képzelet,s 
suttogott szavakból szövöget
varázsos éjszakát, melyre
szívem oly régóta vár.


Álmomban a végtelenben
járok, Hozzád eltalálok,

majd ébredek valóságra,

tudva, csak a szívemben vagy,
minden más csak édes álom,
képzelet-szülte varázslat, 
mely betölti napjaimat.


……….......................…….


ÉJSZAKÁK CSENDJÉBEN


Örömöm, bánatom megosztanám veled,
ahogyan tettem , még a sors megengedte,

most sorokba írom hálás köszönetem.


Lelkeddel nézz a sorokra, s látod jelenem,
ha lehetne benne maradnék, leginkább

Lelkedben, ahol a szavak megértettek.


Ha álmaink összecsengenek, elmegyek
Hozzád minden varázslatos éjjelen,

hogy amit én átélek, Te is átéljed

csillagfénnyel szőtt éjszakák csendjében.

**********************

 8. HAZAI TÁJAKRÓL...  
NAGY VENDEL LEGÚJABB VERSEI

A  KUDARC SOMOLYGÓ ARCA
HANGULATI ELEMEK

Nem a  siker, hanem a  
kudarcok sora visz előre,

mivel nem hiszed el,

hogy senki nem figyel,
senki nem felel,
hogy ez a  sorsod,
csak azért is legyél jobb.
a  döcögős kövesút 
tart éberen a  szekéren, 
nehogy elálmosodj
babérokon elpilledve,
bedobhatod a  főzelékbe.
a  cél ott ragyog előtted,
mint fejre állt délibáb,
ha forróságban lebeg a  lég,
magad láthatod meg legelébb,
szétpattan akár a  buborék.
számodra  elérhetetlen,
mondják hogy a  szem
a  lélek tükre,
mégis sokan járnak 
szemüket lesütve.
gúnyosan somolyog 
a  kudarc arca,
kacagva nevet,
s  a  lelke rajta.
a  kérdés az hogy
ki az aki mit akar?
odabújva kitakar, 
aztán betakar, 
de hogy mit akart? 
no azt nem mondta.
meredhetsz magad a  plafonra,
évődőn acsarkodva.
talán bevisznek a  rácsosba,
vissza rugó gumiszoba,
egy kutya, két kutya, három kutya,
fehér kutya, tarka kutya, fekete kutya,
kutya, kutya, kutya, 
sok kutya.
minden nap megszámolva.
néha stimmel, 
s  nem viccel.
aki betart  minden szabályt,
nem kerül rá a  muszálykabát.
fázom angyalom,
hozd ki a  pruszlikom.


2017.  augusztus   01.

............................................

NYUGALOM, A  HOSSZÚ ÉLET RITKA
HANGULATI ELEMEK AZ ELMÚLÁSRÓL

Néha olyat teszek,
hogy hamar rab leszek,

magam is.

mindenkinek van egy  
téglája a  börtön falában.
bár ez néha hamis.
nyugalom,
a  hosszú élet  ritka....
ez a  rövid élet titka,
vallom magam is.
mindenkire sor kerülhet 
előbb, vagy tán utóbb,
hisz ez a  jussa.
nálamnál  különbeket is 
feltuszkoltak már
a  lámpavasra.
a Guillotine később
gyilkosok nyakát is 
könnyedén elnyiszatolta..
gondolj a  párizsi forradalomra.
vica - verza.
márványkőbe  vésték 
egyik felmenőm nevét, 
hogy megörökítsék
a  hálás utókornak,
okulásképp.
nem olyan sokan voltak akkoriban,  ott.
mint manapság,  szóban.
most kidobnák ha tudnák 
hová temették  szegényt.
a  szobrot ledöntötték rég.
egyik államban hős volt, 
másikban szemét.
pedig csak  szabás varrásból élt,
az Isten adta,
mondhatni  cselédként,
ki varráson vakult,
éjfélkor is még,
petróleum bűzös fényénél,
megunta a  fércelést.
szavát felemelte  a  szegényekért,
mint egy úri szabó...
néha próbából,
hogy hogy áll neki a  krávátli,
felakasztotta magát
a  pinceajtóra,
viccesen nyelvét kidugva.
aztán  végszóra,
lovas kocsi után kötve 
rudazó kötélen vezetve,
végigfuttatták a  falun,
hosszában a  főúton.
oda, vissza.
majd a  főtérre citálták,
hogy mindenki lássa,
így jár ki másképp látja.
valahogy így végezte,
a  végén hason csúszva,
fejét  beverve a  makadám kövekbe,
temető árkába  belelökve,
egy pap sem vállalta hogy eltemesse
bűnösöknek nincsen helye
megszentelt földben.
szegénynek születtél,
árokba kapartak el.
néném még látta hova,
magával vitte  ő  is 
tudását a  sírba.
lett volna ki kifizesse,
nem hozomra, direktbe.
meggondolva magát,
aztán mégsem tette.
bírája az ő  kabátját viselte.
ki szobrokat dönt  le,
és könyvet éget  el,
más gaztettre is képes  lehetne,
ha ez az érdeke.
hiszi, ő  a  végítélet.
senki nem szólt azokra,
ki így meggázolta.
megkell becsülni a  
szellemi terméket.
hagyni a  másikat
meghalni becsületben.
manapság egy újabb síron
olvassátok három sorom,
bevésve a  márványkőbe,
amely a  halottnak szól,
éltét dicséri,
talán másképp méri,
gondolatit követi,
élők szívét tépi,
könyököl egy balkonon,
némely barna alkonyon.
 messzi földről visszatértek,
itthon takarja őket sírhalom.
tolnai hajósokra emlékezve 
mondják el verseimet 
a  hűs Duna parton,
emlékezni  gyűlt  asszonyok,
a  hajó és bárkasiratón.
Beda  Laci  megfestette,
képeivel emlékezve, 
a  régi szép időkre.
lassan mindenki föld alatt lesz,
kik sosincsenek elfeledve, 
hiszen rövidke a  lét,
szülő és testvér,
barát és bajtárs,
megvan az én helyem is 
társak közt elrejtve,
lomtárszemétként
sarokba söpörve.
idegen arcok néznek rám
vidáman  felnevetve,
ismeretlen új utakon szembejőve.
az élet oly rövidke,
sötét évezredek 
jönnek majd mögötte.
feltámadunk, írják 
bőszen   keresztünkre.
hisszük is meg nem is,
meggyengült a  hitünk,
belénk nevelték a  kételkedést,
meg a  kétségbeesést.
s  álljon itt most, 
okulásként talán,
mi köveken áll, 
testem e  földbe,
lelkem a  mennybe,
szívem szívetekbe szállt.
s  megkérdezném,
követve a  hármas szabályt,
ahol a  vörös kereszthez 
mérték ki a  megye határt,
igazam van?
ugye igazam van?
hát persze hogy igazam van!
nyugtázom magam magam,
magamban.


2017.   augusztus   07.
 .......................................

REAGÁLÁSOK 
 01.VÁLASZVERS A  VERSRE

Nagy futam volt ez is, 
mert nem futamodsz meg vendi,

ám ember az is a talpfán,

ki ezen végig bír menni
s közben elfelejt enni, 
levegőt venni, 
na, meg könyvet, 
olvasásnak vet véget,
hív egy-két vendéget, 
kínt és bent éget, 
ritkán meg csak béget,
nem mondákat meséket
sem mond ákat se béket,
nem sejt az Égen kéket,
nincs vége mondatnak 
minket lemondatnak,
piszkosul mosdatnak,
mi akkor is csak mondjuk,
összeadandót kivonjuk, 
következtetést meg le, 
és nem vagyok nyegle, 
lepkét sem nyelek le.


Szeretettel : Hajdan Vali
szervező - költő -és előadóművész

.............................................

NÉMELYIKŐTÖKKEL
HANGULATI VERS

Némelyetekkel sokat vitázom,
s önzéssel vetekszem, 

hiszen ha nem értitek

mondandóm hogy áll meg
e  nemes vitákban, 
hiába, nem mindenkit 
én magam csináltam.
gondolatitok összegabalyodnak,
akár a  tálban a  zsírtalan  tészta,
begubancolódtok,
nehéz kibogozni néha.
némelyik asszony mind egyforma.
akár Tudós, vagy boszorka,
ki mindenek tudója.
elszáguld a  ménes
a Ménesi útra.
állunk kettecskén  a Metró állomáson,
utoljára talán,
ez a  látomásom.
ki tudja, ez az eleje,
vagy tán az utolja?
benne van a  világ fájdalma 
és minden bűntudata.
érezzük hogy nyomja
maga előtt a  levegőt 
a szerelvény  motorkocsija,
akkor ez most  a  huzat,
vagy pedig a  vonat?
biztosan a  légvonat,
mely elviszi a  páromat.
karomba karolva mondod,
jaj de nagyon erős vagy.
fejedet bekötve
lobog rajtad a kendő,
hajad nem zilálja szét a  szél.
eltűnődve érzem
az ember milyen esendő.
nézzük, álmainkat hogy viszi
messzire a  kocsi.
átvállaltad
Anyámtól a sírást.
suta  kezemtől, 
vaksi szememtől,
az írást.
szomorú lelkemtől,
lassuló szívemtől,
a bízást.
testemet, lelkemet,
eltékozolt szellememet
féltve, 
az Isten áldjon meg
érte.
s  ha majd végleg elmegyek,
ebből a Földi világból,
hová árnyékom követ csupán,
csak egyszer sirassatok meg.
aztán minden menjen tovább a  régiben,
nem hiányzom sehol sem,
adjon az Isten nektek 
ezerszer annyit
mit  megérdemeltek,
nekem meg kétezerszer.
mondjátok ki végre, 
lehetett volna jó költő is belőle.
addig is az élet
folyton folyvást folyik,
tovább,lassacskán, előre. 
csak a  Sió dagad 
 néha visszafele,
ha nyomja a  Duna.


2017.  augusztus  28.

...................................................



KADARKA  DÍCSÉRETE

 A  SZEKSZÁRDI SZÜRET IDEJÉN
HÁTSÓ CIMKÉRE



Ideje van most a  nemes italnak,
hamarvást mutatja magát,

vállára  teríti bíborpalástját,

 fejedelmek , pápák  maguknak hozatják,
asztalukhoz invitálják,
a  szekszárdi Kadarkát.
emeli fényét a  mulatságnak,
s  rangját ivójának,
a  díszes társaságnak. 
koronája ül a  bornak,
kristálypohárra rásimul,
felrémlik gyémántkorong csiszolta,
míves alakja.
gyöngykoszorú övezi
s   hűsítő harmat.
csillámlik benne 
a  gyertya fénye,
rávetül sugára 
a  becses üvegre.
címkén büszkélkedik 
a  nemes nedű neve,
elárulja nevét,
annak , ki művelte.
ez kerülhet hátsó címkére.....
Mindenképpen bor lesz
a mustból,
Ha az erőt beleszorítja
A dongára feszülő
Hordóabrincsa.
koppan az akona.
A szekszárdi dombvidék
Sugárzó melegét,
Bíboros színét,
Bársonyos ízét,
A Napfény tüzét
Töltöttük bele,
Ebbe az üvegbe.
a  pince mélye 
szomjazó vendégre vár,
cefreszagot áraszt 
a  löszfalba vájt pinceszáj.
mámoros muslincák 
bódult dala száll.
egymásnak töltünk 
mi jó barátok, 
vidámabbnak látjuk 
e  cudar világot. 
Jóska bátyám 
nem sajnálja a  borát,
megkínálja 
jó borivó barátját,
az Isten tartsa meg 
ezt a  jó szokását.


2017. augusztus  30.

**********************

9. TÖRTÉNETECSKÉK

URBANCSEKNÉ  SEBESTYÉN MARIANNA: Nóra


Vak vagyok. Gyűlölöm kimondani, de ettől még igaz. Milyen ironikus. Az egész eddigi életemet arra tettem fel, hogy segítsek másokon, és ettől kezdve én szorulok segítségre. Itt ülök, egy ki tudja milyen teremben, ki tudja kikkel körülvéve, és várom, hogy megtanuljam elfogadni az elviselhetetlent. Mindenki azt várja, hogy viselkedjek természetesen, de mi a természetes egy olyan ember számára, aki többé már nem lát? Nem láthatja a gyönyörű meleg színeket, nem képes szín szerint kiválogatni a ruhákat és nem olvashatja a kacskaringós betűket, melyek a szem mozgásának segítségével csodálatos történetekké állnak össze az emberek fejében. Értéktelen vagyok, és gyűlölöm magamat érte. Gyűlölöm a világot, és gyűlölöm a szót: vakság. 

 - Köszöntelek benneteket! – szól egy meleg hang, és ki tudja miért, de a tulajdonosát barna, fiatal nőnek képzelem. – Ma új tagot üdvözölhetünk körünkben. Kérlek benneteket, mutatkozzatok be neki. Kezdje, mondjuk Zsolt, és haladjunk jobbra. 

Kiráz a hideg ettől a beszélgetősditől!  Nem akarok itt lenni, és főleg nem akarok ezzel a sok vak emberrel beszélgetni! Élni akarok! Egészséges emberek között, normális életet élni!

Magam mellől hallom egy nő hangját, akit ha jól emlékszem Editnek hívnak, majd finoman megböki a combomat. Ettől összerezzenek.
 - Nincs semmi baj! – nyugtat a barna hangú. – Így jelezzük, ha befejezzük, és átadjuk a szót. Te következel. Mutatkozz be, kérlek!
Hosszan hallgatok, de mindenki kivár. Végül mégis kinyögöm:
 - Nóra vagyok. – a hangom szinte nyekereg. – Fél éve, hogy elvesztettem a… szóval, hogy meg… - képtelen vagyok kimondani, de a csend egyre kínosabb, ezért folytatom. – Afrikában elkaptam egy trópusi betegséget, a neve szemcsés kötőhártya-gyulladás. – Ismét elhallgatok, remélve, hogy beérik ennyivel, de a barna továbbra is engem nyaggat.
 - Elmeséled nekünk, hogy mit csináltál Afrikában?
 - Ápolóként dolgoztam. – vágom rá dühösen. Mintha nem tudná! Tudom, hogy anya mindenkinek elmesélte az esetemet. 
 - És szereted a munkádat? – kérdezi olyan természetesen, mintha még most is ezt csinálnám.
 - Igen. –suttogom.
 - Hiányzik?
 - Nagyon! – csuklik el a hangom.
 - Mi hiányzik legjobban? 
 - Törődni az emberekkel. – válaszolom azonnal, miközben érzem, hogy könnyeim kicsordulnak.
Szerencsére továbbmegy a kör.


Foglalkozás után a terapeuta, Edina siet utánam. Már messziről hallom a lépteit, de ahhoz túl lassú és bizonytalan vagyok, hogy elmeneküljek előle.

 - Várj! – fogja meg a karomat. – Érzem, hogy tele vagy haraggal. Szeretnéd, hogy beszéljünk róla?

 - Mit akarsz hallani? – csattanok azonnal. Szeretnék mélyen a szemébe nézni, de még abban sem vagyok biztos, hogy a jó irányba kiabálok, és ez még inkább feldühít. – Azt, hogy szeretem az életemet? Vagy, hogy megbékéltem a helyzetemmel? Hát egy francokat! Nem vagyok békés, és gyűlölöm ezt a helyzetet! Ja! És ne gyere nekem azzal, hogy nézzem a jó oldalát, mert ennek nincs jó oldala! – üvöltöm magamon kívül.

 - Most másképp csinálnád? – kérdezi csendesen, és erre elhallgatok meglepetten.
 - Tessék?
 - Ha tudnád előre, hogy ez lesz a vége, hogy megvakulsz, akkor nem mennél ki Afrikába segíteni?
Lemerevedek. Ez meg miről beszél? Akkor? Kimennék? Kérdezem magamtól én is.
 - Nem tudom. – választom a könnyebbik utat.
 - Ó dehogynem! - Lép el mellettem. – Legalább magadnak valld be!


Elhatározom, hogy nem megyek többet ebbe az idétlen beszélgető körbe, de hamar rájövök, hogy szinte ez az egyetlen módja, hogy megtanuljak dolgokat a hétköznapi élet elviseléséhez. Ráadásul anyának is megígértem. Ezeknek a közös szenvedéseknek számos hasznos oldala van. Például megtanulom, hogy ha a ruhák címkéjébe szín szerint jelet teszek, akkor segítség nélkül tudok mosni, és nem kell aggódnom, hogy papagáj módjára öltöztem fel. 

Egyik alkalommal, amikor végzünk és indulnék haza, valaki megszólít.

 - Nóra! – szól a bátortalan férfihang tizenegy óra irányából. Azonnal megismerem, ez Balázs.

 - Tessék? – fordulok a hang felé, bár tudom, úgysem lát.
 - Te ugye beszélsz angolul? – kérdez bizonytalanul.
 - Igen, beszélek.
 - Tudnál nekem segíteni?
Mindkét szemöldököm a homlokomra szalad, de aztán rájövök, hogy ő ezt nem látja.
 - Miben? – kérdezem, de azt hiszem, sejtem mit szeretne.
 - Szeretnék megtanulni angolul. – érzem, hogy feszeng.
 - Miért? – szalad ki belőlem a kérdés. Hallom, hogy nagyot sóhajt, és a susogásból ítélve a haját túrhatja. – Bocsánat. – Szégyellem el magam. – Semmi közöm hozzá.
 - Ne! – védekezik. – Nincs baj. A munkámhoz kell.
 - Te dolgozol? – döbbenek le.
 - Persze.
 - És mit csinálsz?
 - Egy egészségcentrumban vagyok ügyfélszolgálatos. Én jegyzem elő a vendégeket, fogadom a telefonokat, és beosztom, ki, mikor, kihez megy tornázni, masszírozni meg ilyenek. – magyarázza.
 - Beírod? – hitetlenkedek.
 - Van egy spéci táblázat, amit kitapogatok, és jeleket teszek a megfelelő emberekhez. Ha gondolod, szívesen megmutatom! 
 - Megmutatod? – kérdezek vissza.
 - Persze. De akkor segítesz? Tudod az angollal? – érzem, hogy mosolyog.
 - Nem vagyok tanár, de megteszem, amit tudok. – mosolygok én is.


Még aznap délután elmegyünk a centrumba, amibe elsőre beleszeretek. Balázs munkája fantasztikus. Pontosabban az a fantasztikus, hogy dolgozik, mert ez a munka nem lenne nekem való. Balázs elintézi, hogy soron kívül kapjak egy frissítő masszázst, ami maga a mennyország volt. Nem is tudtam, hogy ennyire hiányzik az érintés. Csodálatos volt az a fél óra. A testem minden nyomást, ütést és tapintást sokszorosan érzékelt, és az összhatás felüdülés és megkönnyebbülés lett. Szinte szökdécselve érkezem vissza Balázshoz.

 - Rendben. Én, tanítalak, te pedig elintézed, hogy hetente kapjak egy masszázst! – nevetek.

 - Áll az alku! – mondja, és érzem, hogy tenyerét az enyémbe csúsztatja.


Ettől kezdve sokat lógunk együtt. Amikor csak lehet, angolul társalgunk, és sokat nevetünk. Balázs gyorsan tanul, és hamarosan képes elintézni egy telefonos angol nyelvű bejelentkezést.

 - Hallanod kellett volna! – örvendezik. – Mindent profin intéztem, pont úgy, ahogy tanítottad!

 - Annyira örülök! – szinte ujjongok!

 - Ezt neked köszönhetem! – hallom, hogy elővesz valamit, majd érzem, hogy egy borítékot csúsztat a kezembe. – Ez a tiéd.
 - Balázs! Ugye nem?
 - Nyugi! Nem pénz van benne! – simítja meg az arcomat. – Ez egy tanfolyam igazolás. Beírattalak egy masszőrképzésre. Tudom, hogy mennyire tetszik neked, és te lehetsz a legjobb! A látássérülteknek sokkal kifinomultabb a többi érzékszerve, a tapintásuk finomabb.
Egy pillanatig csak bámulok, majd hirtelen a nyakába ugrok.
 - Köszönöm! Ez csodálatos! – puszilgatom boldogan.
Érzem, hogy karjait a derekam köré fonja és finoman megcsókol. Az érzéshullám robbanásként ér. Intenzív, csodálatos, elbűvölő és varázslatos. Olyan, amit egy látó el sem tud képzelni!


Most itt ülök az ágyban, kora reggel van, és én magam elé bámulok. Reggel van. Nem látom, de érzem a nap meleg sugarait, melyek simogatják az arcomat. Hallom Balázs szuszogását mellőlem és tudom, hogy még mélyen alszik. Lassan mennem kell dolgozni, várnak a vendégek, akiket a férjem előjegyzett nekem. Sietve felöltözök és indulok az egészségcentrumba. Elköszönök az álmos Balázstól és indulok. Felszállok a villamosra és kiveszem a táskámból a könyvet, amit éppen olvasok. Ezt is ő tanította, a braille olvasást.

 - Nóra! – szólít egy hang, és azonnal felismerem.

 - Szia, Edina! – köszönök vissza.

 - Mesélj! Hogy vagytok! – kéri, és én boldogan mesélek. Tele vagyok élményekkel, amit szívesen megosztok vele. 
Majdnem elmulasztom a leszállást, annyira beszélgetünk, de mielőtt az ajtóhoz lépek, valamit még elmondok neki.
 - A válaszom igen! – szinte érzem az értetlenséget rajta. – Ha tudtam volna, hogy megvakulok, akkor is segítettem volna azokon a gyerekeken Afrikában.


**********************


10.  ELMÉLKEDÉSEIM

TÓTH ENIKŐ:  Amikor az idő megáll…

Már évezredek óta a Föld felett élte életét. Nem látta őt senki és nem is érezhette, csak az ősi megkövesült csigaházak hirdették létének súlyát. Persze ott voltak Anna néni őszülő tincsei, melyeket szintén ő festett hóhoz hasonlóvá, de ezek csak pillanatnyi rezdülések voltak az évezredek tengerén.

 Ő volt a vén idő, aki már azt sem tudta mióta áll a Föld felett, pedig ő volt mindennek és a mindenségnek egyaránt a mérőeszköze. Valahogy már régen elvesztette helyes ítélőképességét, csak némán és csendben tette a dolgát. Minden élő felett dolgozott, s hirdette a Föld emberének, hogy az anyag múlandó. 

A változások között ő volt az egyetlen állandó, egyenértékű istennel és a kozmikus erőkkel. Hiszen Isten fogadta fel őt szolgájaként, hogy ítélkezzen helyette az élő anyag felett. Az idő döntött és beállt Isten mellé szolgálni őt, hogy megtegye azt a piszkos munkát, melyet az egy teremtő a földön túli szférából, lelki szinten nem tehet meg. Az idő lett tehát felelős az anyagért, a pusztulásért és az elmúlásért egyaránt.

Voltak, akikhez túl hamar kopogtatott be a halál oldalán, csecsemőket és kisgyermekeket ragadott el, még meg sem születő vágyaikkal, még meg sem történt életükkel. Látta ahogy éheznek, s törékeny testüket inkább a halálnak adta. Sokszor valóságos embertömegeket vitt tova a fekete halál jegyében. Ahogy néha elnézte az ifjú leány pestistől eltorzult, szenvedő arcát, arra gondolt, hogy felbontja Istennel a szövetséget. Aztán valahogy mindig tovagördült a fénnyel és az éjszakával, hiszen sok szép dologért is ő felelt. 
Várta amikor születik egy új gyermek, nézte a nyíló búzavirágot és örült a tojáshéjak megpattanásának is. Tudta mindenért ő felelős, földi követként dolgoznia kell. Voltak azért boldog pihenéssel teli pillanatai is. Akkor úgy érezte megállhat egy kicsit, s meghazudtolhatja saját feladatát. Ilyenkor szélesre tárta vénséges szárnyait, s megérthette miért is ember az ember.
Amikor a természetben embert látott, úgy érezte nincs hatalma felette. Olyankor megállt ő is és hosszasan nézte a szemlélődő embert. A világ kincsei között nem kellett sietnie, mert az maga volt az örökkévalóság. Ilyenkor nem érezte az évezredek közti szakadékokat, csupán azt hirdette, a természet él.
Sokszor lopott el magának szerelmesek óráiból, mert rajtuk sem tudott uralkodni. Amikor két emberi lét és két lélek összekapcsolódott, saját szerepe csökkenni látszott. Irigykedve nézte az egymásba érő öleléseket, a végtelen pillantásokat, ettől tarthatta magánál különbnek az embert. Ilyenkor megállt és arra gondolt, bárcsak ő is át tudná adni valakinek az évek tengerén felgyülemlett fájdalmait!
Isten hiába választotta hűséges szolgájául, még egy dologban nem dönthetett az ember felett. Amikor égi adományként valaki alkotni volt képes, abba ő bele nem szólhatott. Olyankor némán megállt és csodálta a művészt, aki többletet teremt erre a világra. Várta a zenét az írást, s ott kuporgott a festő állványa mellett, hogy csodálhassa végre az ember remekműveit.
Aztán ahogy múltak az általa változó dolgok, ahogy egyre több generáció kihalt, a világ is változóra vette  folyását. A technika egyre inkább fejlődött, s az ember egyre kevesebb megállóhelyet teremtett az időnek. Egyre kevésbé csodálták a természet szépségeit, s a szerelmes szív rácsodálkozásait sem érezhette többé. Az emberi faj tudatosan kezdte válogatni egyedeit, akiket tovább kellett szaporítani. A művész sem létezett már, mert az érzéseket elvesztő embernek már nem volt szüksége arra, hogy bármit is kifejezzen. Úgy tudta csodálni azelőtt az embert, mert az érzelmeik által legyőzhetetlenek voltak számára. Erre az időre úgy érezte nincs kihívás, nincs értelem többé, abban, hogy ő pusztít és újra teremt. Könnyekkel árasztotta hát el a földet, melyekben benne élt az egész emberiség elmúlásának fájdalma. A könnyek felduzzasztották a folyókat, a tengereket, beszivárogtak a házakba és az emberi szívekbe. Aztán megállíthatatlan folyásukkal telítették a  Földet, s annak minden élőlényét elpusztították. 
Az idő végre sírt, nem tudott már semmit tenni, nem is akart semmit. Évezredek fájdalma élt a könnyek óceánjában, s észre sem vette, hogy az ő fájdalmától pusztult el minden ami élt. Isten ahogy végigtekintett a földi élet végső pusztulásán karjára vette végül a szárnyas időt. Könyörögve kérte, hogy bocsásson meg neki, s úgy imádkozott, ahogy a sok szenvedő ember hozzá szólt a Földről. Mindketten tudták és érezték, hogy a földi létben az emberek által szerzett örök pillanatok voltak a legtisztábbak, de mostanra végképp eltűntek ezek az anyaggal és a lélekkel. Lebegni kezdtek hát a kihalt földóceán felett és egy régi-régi dalt dúdoltak a széllel, melyet még Anna néni énekelhetett unokájának halála előtt pár nappal…


**********************


11. KÖZÖS VERS A  VAKSÁGRÓL

Tölcséres József – Gerencsér Hajnalka: VIGYÁZZUNK EGYMÁSRA
E verses párbeszédünkkel szeretnénk elérni, hogy minél több helyen segítsék a látássérült társainkat az utcai közlekedésben!

Szerencsés az, akinek jó az egészsége,
De ... nem ettől függ soha emberi értéke.

Sajnos egyszer te is lehetsz beteg,
De az értéket - a szívekben keresd!

Felelősek vagyunk, embernek születtünk,
Egymásra vigyázva, szeretettel közelítsünk.

Segítsünk, de ne csak a betegnek,

A beteg is tud az egészségesnek!

A sors sok emberre nagy terheket pakol,
Emberséggel, lélekkel egy része megoldható.

Nem eshet nehezünkre egy kis emberség,
Tehermentes lenne sok betegség!

Ha az úton előtted egy látássérült halad,
Állj melléje kérlek és add neki a karodat.
Beléd karol bátran, hisz vigyázol rája,
Egy gyöngéd köszönetével meghálálja!

Bár a járda betonos, de sok a hepehupa,
A szeméttől a lábnak, nem könnyű a dolga.

Hát segíts neki, dolgán könnyíteni,

Nem oly nehéz őt a sima útra vezetni!

A gödör nem kiált, vigyázz én itt vagyok,
Könnyen elbotolhatok, pedig látó vagyok.

Én nem látok, csak tapogatok,

Örvendek, ha veled vagyok!

A járda végénél lehet lépcső, lelépő,
De néha máshogy végződik, akad kitérő.

Itt a gödör nem kiabál, az a hely menő

Ahol van akadálymentes kerülő!

A zebránál van lámpa, de sok kocsi csak hajt,
Ne engedd, hogy átmenjen, míg a forgalom tart.

Ha már nem hall Ő semmi zajt,

Int neked, hogy menni óhajt!

Ősszel a sok falevél megcsúszhatunk rajta,
A látássérült társainkat jó, ha egy kar tartja.

Biztonságban érzi magát,

Könnyebben használja botját!

Télen meg a hó, jég, és az ónos eső,
Ami az egészségesnek is elkerülendő...

Hótól, jégtől az utakat takarítsd le gyakran,
Mert az egészséges is könnyen lehuppan!

A téli közlekedés balesetveszélyes,
Elesni könnyű és sérülni esélyes.

Lehet a vége kéz és lábtörés, 

A fájdalmat megkoronázza a gipszkötés…

Legtöbbnek a szeme segít természetes.
Látás nélkül minden lépés veszélyes!
Ha megbotlik és elesik az, ki egészséges,
Mondd, egy világtalan, mire képes?

 Aki nem lát látássérült, de nem vak, s világtalan,
Tudod a lelke csodás és gazdag lelkivilága van.

Hisz, aki szemével nem lát, az a szívével lát,
S a legnagyobb veszteséget legbelül éli át!

Azt gondolom, hogy e téma nem lehet közömbös,
Magánügy sem lehet, hisz ez az ügy közös.

Észre kell venni, ha jól jön a segítségünk,

Ki tudja nekünk erre mikor lesz szükségünk?

Az egészséges ember is fél az eleséstől,
A sérült az akadálytól és a sok veszélytől. 

Ezért kérlek, segíts, hogy félelmét ne uralja.

Segítse őt és védje az emberek hozzáállása.

A lélek nagyon terhelt, nyugalomra vágyik,
Minden elesés önbizalomvesztésnek számít.

Sajnos, az egészség  múlandó, beteggé válunk,
Akkor látjuk igazán, ha valakit megbántunk.

Jó érzés, ha figyelünk, vigyázunk egymásra,
A lelkünk másként reagál, a jó hatására!
Felszabadul, megnyílik és lélegezni kezd,

Ami kihozza belőle… az a szeretet.


Vigyázzunk, hogy ne essünk el, mert az rémes,
A megterhelt lélek ugyan mire képes?
Segítsünk hát neki, legyen tehermentes,
Találjunk egymásra, az ember erre képes!

**********************



12. CIKK A  TOLNAI NÉPÚJSÁGBÓL

WESSELY GÁBOR:  Hét lézeres szemműtét sem segített a költőn

Bekerült Nagy Vendel verseskötete, a Moccanó idő az Országos Széchenyi 

Könyvtár elektronikus könyvtárába. Ez a szekszárdi vak költő nyolcadik ilyen könyve. 
Wessely Gábor

Nem véletlenül szereti a hangoskönyveket, a kellemes aláfestő zenével megszólaltatott hangosverseket Nagy Vendel. Nem véletlenül szereti, merthogy nem tud olvasni. Nem azért nem tud, mert nem ismeri a betűket. Azért nem tud, mert 52 évesen megvakult. A most 61 esztendős szekszárdi férfi egyébként igenis jól ért a betűkhöz, szavakhoz, mondatokhoz. Író ember. Egy könyve – még látó korában – megjelent nyomtatásban Lila Madonna címmel, aztán nyolc digitális könyvként. Ezek az Országos Széchenyi Könyvtár korszerű gyűjteményében, a Magyar Elektronikus Könyvtárban érhetők el, vakok számára is hozzáférhető módon. A legutóbbi, a Moccanó idő című versválogatás alig egy hete került fel.


Sok a vita a tekintetben, hogy a számítógép áldás-e vagy átok. A látássérültek életét egyértelműen megkönnyítik a képernyőolvasó programok. Eddig a kezükkel olvasták a könyvlapból kidudorodó Braille-betűket, s most már a fülükkel olvashatnak. A Braille-írás alapja a dobókockán is látható hat pötty variálásával kidolgozott ábécé. Csak ez több helyet igényel, mint a normál szöveg. Az Egri csillagok Braille-változata 15 kötet. A hangos könyveknek gyakorlatilag nincs helyigényük. Rámásolhatók egy pendrájvra vagy letölthetők a netről. Nagy Vendel ennek, a digitális irodalomnak köszönhetően került ki a lelki válságból.

Nagy Vendel életét megkönnyíti a számítógép. A monitort be se kapcsolja, nincs rá szüksége
Nagy Vendel a számítógép előtt...

Fotós: A szerző felvétele 

Látóként meglehetősen zajos életet élt. Volt ifjúsági klubvezető, vállalkozó, szakoktató, s írogatott is már tinédzserkora óta. De folyamatosan romlott a látása, és ötven fölött már mindkét szeme odavolt; a leszakadt retináját hét lézeres műtéttel sem sikerült megmenteni. Két év depresszió követte a látásvesztést. „Ültem a sarokban.” – mondja. Aztán megrázta magát, és írni kezdett. Megtanult vakon, tíz ujjal gépelni, számítógépet kezelni, kiadványt szerkeszteni. Művei már fenn vannak 25 irodalmi portálon, saját netes újságot is működtet, a Megszólalok Művészeti Magazint, melynek most készült el a 7. évfolyam 8. száma. Eredetileg egyszemélyes lapnak szánta, aztán csatlakoztak hozzá sokan. Több mint száz alkotó írásai jelentek meg benne eddig, látóké és látássérülteké Moszkvától Wellingtonig. Ugyanakkor az ő írásaiból is sokfelé idéznek – verseiből, prózáiból, receptjeiből (egy szakácskönyvet is összeállított) – a magyar lakta vidékek rádiósai, sajtósai: Kanadában Dancs Rózsa, Ausztráliában Ilosvay Gusztáv és Új-Zélandon Kaprinay Éva.


Visszatalált a közéletbe, illetve a virtuális közélet fontos szereplője lett, naponta 100-150 mailt kap, 12–14–16 órát is a gép előtt tölt. Látássérültek rendezvényein könyvbemutatókat tart, irodalmi pályázatokon vesz részt, és most jelent meg egy CD-je, melyen a verseit az ismert előadó, Németh Nyiba Sándor olvassa fel. S persze új könyvtervei is vannak Nagy Vendelnek: egy verses, egy prózai kötet és egy kisregény. Ez utóbbi, a mórágyi, tűzkődombi ásatások által ihletett, hatezer éves szerelmi történet.

Szemesnek jár a világ

Szemtelenül
Itt botladozom

Ebben a világban.

Koldus lettem,
Ezt nem hiszem el!
Másoknak ragyog már
Isten szép világa.
Szemesnek jár
A világ.
Vaknak az alamizsna.
Börtönöm udvari
kerengőjében
Magasan meredeznek
a falak.
Az út csak az
Egek felé szabad.
Hozzám fentről szállnak le
Az égi madarak,
Hogy megvigasztaljanak.
Jó társasága vagyok én
Önmagamnak.


 ………………..

Akropolisz

Istenek kövei
Kövek istenei

Isteni kövek

Kőistenek

 AZ ÍRÁS MEGJELENT A  TOLNAI NÉPÚJSÁGBAN,   2017.  AUGUSZTUS  09.  

**********************

13. NEM MESE EZ GYERMEK

ERDŐSNÉ ONDA MARICA:  BEMUTATOM A  MOMO MESERÁDIÓT


Momo rádió, a mesés rádiócsatorna 
közvetlen linkje:





A Momó Rádió egy szórakoztató, játékos, ismeretterjesztő rádió óvodásoknak,

és kisiskolásoknak.

A rádiócsatornát Koleszárné Hechlovszky Kriszta álmodta meg, azzal a céllal,
hogy az interneten keresztül, a zenék és a mesék által fejlessze a gyermekek
kreativitását és fantáziáját, valamint népszerűsítse a magyar
gyermekzenéket, meséket, mesejátékokat, és az olvasást. Ezért a Momó Rádió
24 órában, kizárólag magyar gyermekzenéket, meséket, mondókákat, óvodás
dalokat közvetít.
A Momó Rádió honlapján a gyerekek hallgathatnak meséket, gyermekverseket,
altató, és csendesítő zenéket, állat, és hangszerhangokat is.
A Momó Rádiónak van applikációja is, tehát bárhol a világon hallgatható,
ahol van internet.
A Momó Rádió igyekszik a szülőknek is segíteni hasznos információkkal:
A Momó Rádió 2014-ben 3. helyezett lett a Legjobb Európai Gyermekbarát
Tartalom Magyar Díjának nem szakmabeli kategóriájában.
Ez azt jelenti, hogy a Momó Rádió honlapján csak gyerekeknek szóló
tartalmakat, képeket, szövegeket találsz. Ezért biztonságosan kattinthatsz
bárhová, elolvashatsz, megnézhetsz mindent.
Momó Gyerekrádió | Magyarország Legmesésebb Online Gyerekrádiója


JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNUNK!
Köszönettel és üdvözlettel:

Marica


**********************

14. GRATULÁLUNK

ADAMECZ LÁSZLÓ : Ma hetven lettem…

Ma hetven lettem, nem hetvenkedem,
hál Istennek, mindig reménykedem.
Kétségbe esve éltem sokáig,
új életet nyertem mostanáig.

Köszönöm Hazám, hogy védve voltam,
már harminchét éve megrokkantam. 
Otthonom és családom lehetett,
utcára nem kerültem, hála neked.

Köszönöm a múltat, jelent, nektek,
azoknak akik velem jót tettek.
Testvér húgaimat, barátságot,
annak, ki velem  magasra hágott.

Köszönöm, mert segítették utam,
nem gyűlölöm, kik gáncsolták lábam.
Azt, hogy apa, testvér, társ lehettem,
utamon emelt fővel mehettem. 

Köszönöm, hogy hűséggel élhettem,
sok nehézséget átvészelhettem.
Élek boldogsággal szolgálattal,
vélem, tiszta szívvel alázattal.

Ma hetven lettem, nem hetvenkedem,
hál Istennek, mindig reménykedem,
hál Istennek, mindig reménykedem,
ma hetven lettem, nem hetvenkedem.

2017.09.05.
Saját írás: Adamecz László

………….........................…….. 

Jó szerencsét!

Kit nem nyomott össze,
kit nem tépett szét a bánya,
ott görnyedve élt,
megfeszülten, lihegve,
füstben, örök éjben,
a fényben remélve.
Országot, várost, családot
örökké szolgáltak,
míg tehették, leszálltak
föld gyomrába
a fekete kincsért.
Kiket élve, holtan,
himnuszuk kísért,
hősként éltek
mindennapjukért.
Tisztelet és hála
kísérje utatok,
bányászok voltatok,
azok is maradtok!

Saját írás, pajtásotok:  Adamecz László
2017. szeptember 8.

**********************


15. VERSRŐL VERSRE  - KORTÁRSAINK ÍRÁSAIBÓL

Adamecz László:  Bevallom

Ó Uram, már van bátorságom,
vallani neked botorságom.
Gyermekként apámmal házadban,
féltem és fáztam a homályban.

Idegen volt a tanításod,
képeken szentek és családod,
éneknek, zenének hangjai,
imák mormolása, tanai.

Ifjúként mindez magam mögött,
az elvek, építőkhöz kötött.
Munkásosztály élcsapatában,
büszkeség bennem akkortájban.

Hittem jóakarók szavában,
ám tizenhét évnek múltjában,
fásult daccal hátat fordítva,
csalódtam bennük ordítva.

Tán tanításul, büntetésül,
bénító fájdalmakkal végül,
erőtlenül, csontok izzása,
e kór lett életem kínzása.

Harminchárom évesen féltem,
jelentől, jövőből nem kértem,
csoszogó, kínoktól vicsorgón
mozdultak csontok csikorgón.

Nem szeretve, lelkem magányban,
vörös foltokkal a világban,
hogy kerüljön messze a remény,
éreztem sorsom nagyon kemény.

Öt éven át nem volt segítség,
bizony, volt énbennem nagy kétség.
A megoldást meglepve kaptam,
másokat segítve gyógyultam!

Megkaptam minden önbizalmat,
tapasztalva e nagy jutalmat,
élek szeretet szándékával,
testem-lelkem már megújulva.

Atyám nem járok templomodba,
lelkem csendjébe leborulva,
imádkozom minden magyarért,
hálás vagyok minden szavadért.

Élni bizakodó kedvükért,
csak tenni, szomorú lelkükért,
ezt kell tennem amíg itt élek,
segíts bennünket szépen kérlek,

...........................................

KOVÁCS JÓZSEF  KOPEK: Gyerekszemek
 
A gyermek mélyen nézett szemembe,
Két évét még alig töltötte be,

Tekintetem, így, hosszan keresve,

Mint tükörben, magát látta benne.

Érezte, mit mások nem értettek.
Miért nézi e két szem az eget,

Bennük miért sötétek a fények,

Tőlem miért nem kap üzenetet?

Most, mikor a gyerek már felnőtt lett,
De még mindig fogja kezeimet,


Most már érti, mit akkor csak érzett,

Miért nézte e két szem az eget.

...........................................

Csomor Henriett: Hazavágyom

Tűnődöm a sok szép emléken,
melyet gyermekkorom óta
magamban hordozok.
Ez az egyetlen dolog,
amit rossz akaróim sem vehetnek el,
mert csak az enyém.
A gazdagság nálam nem pénzben,
hanem a szívemben rejlik.
Legyek bármerre a világban,
nem feledem otthonom melegét.
Becsukom szemem, s látom
kicsiny falunk  templomtornyát,
gesztenyefák árnyas lombját,
hegyek haragos  zöld  vonalát.
Kék égen fehér, bodros bárányfelhőket.
Poros úton nemcsak
autó halad, hanem
lovas szekér is szalad,
anyja mellet kiscsikója baktat.
Édesanyám tüneményes mosolya előttem,
szeretet csillan smaragdzöld szemében.
Dolgos kezéből jobban ízlik az étel.
Asztalunknál együtt ül családom.
Friss ropogós péki kenyeret anyám
kezébe veszi, s keresztet vet rá.
A látványt örökre agyamba véstem.
Párás két szememből könnyeim gurulnak,
Nemsokára hazamegyek édesanyám,
hazavágyom.

2017. augusztus. 09.

................................................

Széll Magdolna : Az én erőm

Voltam, vagyok, talán leszek,
nyomomban nem marad förgeteg,

vállam gyönge, mégis elég,

bírta mások titkolt terhét.

Lelkemben pozitív erő,
nem mosta el vihar, eső,

jutott annak, kinek szükség,

szalmaszála lehet mentség.

Ha egy bánat jobbra fordult,
bennem ezüst harang kondult,

szárítottam könnyes orcát,

nem gondoltam, hogy ez jóság.

Mára erőm kissé megkopott,
szép világom fejre állott,

mégis, ha értőn hallgatok,

lezárt reményt nyitogatok.

2017

Üdvözlettel Széll Magdolna

Ha kíváncsi vagy rám:



.......................................

Szauer Gertrúd: Égi ünnep!

Hetvenegy Éve születtél,
E , csodálatos szép napon,
De azt, hogy sok boldogságot
Neked már, nem mondhatom!

Kis Angyalka viheti csak,
Hozzád, fájó sóhajom
Nem Súghatom már füledbe,
Nem ölelhet át Karom!

Nem láthatod, lányom rajzát,
Ahogy, felnő szépen,
De , a sok történet után
Már, helyed van szívében!

Velem együtt kíván neked,
Sok- sok boldogságot
Vendégeld Meg, ahogy szoktad
Az egész, Mennyországot !

.....................................

Kuchta Csilla: Szeretnék ....


Szeretnék ma szép verset írni,

kék füzetemet meg-megnézni.


Szeretnék gyönyörűen írni, 

vágyamat, sorsomat kibírni.


Szeretnék Párizsba utazni,

Szajna partjain mutatkozni.


Szeretnék szép ruhát felvenni,

hosszú szoknyában díszelegni.


Szeretnék csak rád mosolyogni,

őszinte lelkemet pótolni.


Szeretnék kicsit vidám lenni,

kedvemet gazdagabbá tenni.


Szeretnék okos nővé válni,

bölcs gondolatot megtalálni.


/Paks, 2017/

...........................................

BAKSA ANCI: Eljöttél szeptember


Eljöttél szeptember, hát itt

vagy velem,

Négy ember közül teszed a szépet nekem,
Nyárutón nappalok melengetik szívem,
Cirógat a napfény, átölel
engem.


Szivárványszínű reggelek
hűvösek,

Néha könnyes az ég szeme,

ködösek,
Fátylával takarja hajnalát az
ősznek,
De, kisüt a nap, örülünk a
fénynek.

Munkába sietek, szeptember
kísér,

Őszi levelek, fájdalmuk égig

ér,
Szárnyaló játékuk, mindent
megér!


Szállnak, lábam elé esnek,
megpihennek,

Itt van Szeptember, sárgák a

levelek,
Jó itt köztetek, hallgatom, hogy
zizegtek!



    2017.08.25.


.............................................

GYÖNGYÖSINÉ CSÖTÖNYI ÁGNES:  Ki küldte?

Ki küldte nekem?...

ezt az édesen fájó,

gyógyírt hozó
szerelemérzést
most megköszönöm neki....
Melyben a mézédes szavak
dallamként lengnek körül,
szállnak...
mint villámok,úgy cikáznak,
Lent suhannak, majd újra fent....
mint madarak vígan kergetőznek,
vagy úgy, mint áldott eső , permeteznek....
Fürdöm bennük és velük...
szárítkozom...kitárt karokkal,
mert már ők a szél ....és a Nap...
Már alél a lelkem, alél a szellemem...
általad őrzött álmom
végtelen,
mint az óceán,
Melynek mélyén mi vagyunk csak 
Ketten: Te meg én...
Mi éljük meg és halunk bele.....

**********************



16. VÉLEMÉNYEM SZERINT  - OLVASÓINK  ÍRTÁK

KEDVES VENDI....
Ez nem csak vers, egy kicsit gondolati filozófiai tézisek egybecsengése is. Jó, hogy a végét egy kicsit nyitva hagytad... Én is próbálok erről írni neked, már a meddig a gyerekektől lehet és nem eszik le a fejemet...


Szemkontaktus

Aranyfény égett szemedben,
kék volt annak színe árja,
sok bolondság járt eszedben,
mi maradt meg ebből mára?
Te láthattad, hogyha néztek,
messze álmodó szemekkel,
befogva a mindenséget,
álomfestő szép ecsettel...
Én nem látom, csak megérzem,
hogyha hímek lopva néznek,
övéké lesz így az érdem,
hogyha mégis megigéznek!

----- Original Message ----- 
From: Nagy Vendel 
To: Tóth Enikő 
Sent: Saturday, July 29, 2017 4:02 AM
Subject: SZEMKONTAKTUS kissé átírva




NAGY VENDEL: SZEMKONTAKTUS

HANGULATI ELEMEK

  
Mondják a  pénz nem boldogít, 
a  dolognak valóság tartalma  van,
de mégis hamis a  tézis,
mert az sem boldogít, ha nincs.
én már csak tudom. 
a  dolgok jelenlegi állása olyan,
mint a  tárogató hangja,
messziről szép.
s  jobb ha elindulunk 
ilyenkor sietni, 
hasznos munkát végezni.
majd ha megérik gyümölcse, 
ügyelnünk kell nehogy 
egy  féreg előbb megegye.
hiszen a  szemesnek 
jár a  világ,
vaknak az alamizsna.
a  lábamon alig,alig,alig,....
mégis elhányok  a   falig,
ha erjed bennem a  lé,
s  a  borsónak van a  legnagyobb
alkohol tartalma, 
mármint a  falra hányt borsónak.
eta tapéta..
majd legördül róla.
minden mindegy alapon,
akár a szélső háznak,
mely állja a  vihart,
s  a  szél átjárja.
megemelem nekik a  kalapom.
nem tudom számít e  ez még?
hogy van e  még értelme? 
van e  még saját hazám?
hisz globális a  világ. 
nincsen karácsonyfa,
csak közösségi fa van,
egy idő óta,
sok az idióta.
Jézus kezét a  vasszeg átlyukasztja,
kínzó  alkalmatosságon végzi,
ami épp egy keresztfa.
ma már sokszor megtagadva.
ki, vagy mi az,
mi a  másikat szenté avatja?
legfontosabb az ember arca. 
bánat, öröm, küzdelem és érzelem 
tükröződik rajta.
mégis legtisztább a  szemek kontaktusa.
érzelmi kontrasztja.
ha belenézel látod, 
ha hátat fordítasz  érzed,
a  szúrós tekintetét,
messziről megérzed  ha néz.
csak egy halottnak fordíthatsz hátat.
ki egyenes veled
belenéz szemedbe,
lelát a  szemfenékre, 
vagy még mélyebbre.
EGÉSZEN A  VESÉKBE.
ki bűnös, vagy hamis,
az lehetsz magad is,
kerüli a  tekinteted.
de ez már egy másik traktus,
a  mindent eláruló
szemkontaktus.
mindezeket megsejted,
mint őz az esőt,
akár ha gróf  az illető,
főleg a  szagról,
pláne  vakon.
csip csip csóka,
vak varjúcska.
s  a  holló a  hollónak 
nem vájja ki a  szemét?
dehogy is nem... 
lehunyta két szemét a  két szemét.
mit gondolsz , a  táborokban
legelsőként miért a  ruhát vették el az emberektől?
majd csak később az életét. 
ez tiszta pszichológia,
hisz a  szemérmes ember 
van legjobban kiszolgáltatva.  
régen természetes volt ez 
a  dzsungelekben.
mindenki meztelenül született,
csak később elvetemedett..


2017. 07. 28.

...............................................

Kedves Vendi! Ebben a nagy melegben, mi jár az okos fejedben, mit hoz neked a képzelet?Miből adott így ihletet? Csak jönnek a kutyák, meg a gumiszobák, de hol maradnak a zöldségkúrák? Ne dobd élted a főzelékbe, inkább edd meg gyorsan ebédre!Kebelezd be a világot, mit még a szemed nem látott képzeld el, hogy olyan szép, mint sok múltbéli régi kép. Érezd, hogy a nagy melegben, angyallány lebeg feletted, füledbe súg enyhet adva, s táncoltok egy régi dalra. Képzeld, hogy a világ tiéd, veled van mind aki ért, s minden szép lesz, amit teszel, hidd el így már boldog leszel... Sok szeretettel: Enikő 

----- Original Message ----- 

From: Nagy Vendel 

To: Tóth Enikő 
Sent: Wednesday, August 02, 2017 4:28 AM
Subject: A KUDARC SOMOLYGÓ ARCA




NAGY VENDEL: A  KUDARC SOMOLYGÓ ARCA

HANGULATI ELEMEK 



Nem a  siker, hanem a  
kudarcok sora visz előre,
mivel nem hiszed el,
hogy senki nem figyel,
senki nem felel,
hogy ez a  sorsod,
csak azért is legyél jobb.
a  döcögős kövesút 
tart éberen a  szekéren, 
nehogy elálmosodj
babérokon elpilledve,
bedobhatod a  főzelékbe.
a  cél ott ragyog előtted,
mint fejre állt délibáb,
ha forróságban lebeg a  lég,
magad láthatod meg legelébb,
szétpattan akár a  buborék.
számodra  elérhetetlen,
mondják hogy a  szem
a  lélek tükre,
mégis sokan járnak 
szemüket lesütve.
gúnyosan somolyog 
a  kudarc arca,
kacagva nevet,
s  a  lelke rajta.
a  kérdés az hogy
ki az aki mit akar?
odabújva kitakar, 
aztán betakar, 
de hogy mit akart? 
no azt nem mondta.
meredhetsz magad a  plafonra,
évődőn acsarkodva.
talán bevisznek a  rácsosba,
visszarúgó gumiszoba,
egy kutya, két kutya, három kutya,
fehér kutya, tarka kutya, fekete kutya,
kutya, kutya, kutya, 
sok kutya.
minden nap megszámolva.
néha stimmel, 
s  nem viccel.
aki betart  minden szabályt,
nem kerül rá a  muszálykabát.
fázom angyalom,
hozd ki a  pruszlikom.


 2017.  augusztus   01.

......................................

REAGÁLÁSOK  A  HOLNAP MAGAZINBÓL

z: Nagy Vendel  bruxinelli - 2017.08.02. 06:39:07Ehhez szólt hozzá: SZEMKONTAKTUS

Többször is elolvastam. A" Hangulati elemek", viharként zúdultak rám, felkavarták a hangulatomat. A vers elérte célját. 

Azt a szemkontaktusát !

" ki egyenes veled
belenéz szemedbe,
lelát a szemfenékre,
vagy még mélyebbre.
EGÉSZEN A VESÉKBE.
ki bűnös, vagy hamis,
az lehetsz magad is 
kerüli a tekinteted."
A szemkontaktus sok mindent elárul, a szavak hordozójáról, kivéve, ha a póker arc, mozdulatlan, rezzenéstelen, viasz bábu. De hibázhat Ő is, mert a hangnak van színe is melyet át nem festhet, 
de ez már nem szemkontaktus 
" de ez már egy másik taktus ", 
szemkontaktus hangszínnel aláfestve, vagy az egyik vagy a másik , vagy mind a kettő,
a legtökéletesebb jellemző.


Őszinte gratulációm,Zsófi 

Megtekintés


--------------------------------------------------------------------------------

 keni - 2017.08.01. 10:30:34Ehhez szólt hozzá: SZEMKONTAKTUS


Kedves Vendel !
Nekem különösen tetszetek ezek a nem glédába állított hangulati elemeid, mert nincs bennük semmi sablon, könnyedek és jól odamondósak, és szabadok,,,
Üdvözlettel !
- keni -

Megtekintés

--------------------------------------------------------------------------------

 babumargareta - 2017.07.23. 09:01:52Ehhez szólt hozzá: ha elfogy...

Szeretettel olvastam szép soraidat.!

Tisztelettel......Babu
 ..........

REAGÁLÁSOK A  POETA  IRODALMI PORTÁLROL...
 (Tűnődéseim okán)
aug. 3.
Komoly is, tréfás is, néhol cinikus is, összességében élvezetes versedhez szívet adok, szeretettel: 

László

Springfoot (Tűnődéseim okán) 

 aug. 3.

(6) Komoly gondolatok egy remek versben. Grat.! :)

Maria_HS (Tűnődéseim okán) 

 aug. 3.

''csak az álom nem jön, 

hiába a fáradtságom. 
Elhessegeti némi 
kínzó gondolatvilágom,'' szívet teszek versedhez. 
Maria


jade1023 (Tűnődéseim okán) 

 aug. 3.


''Elmúlik minden, 

ahogy a délibáb 

forró lebegés után, 

vagy a szivárvány, 
ha az idő 
futó záporra vált,'' 
Elgondolkodtató,remek versed szívvel olvastam! 
Margit

kevelin (Tűnődéseim okán) 

 aug. 3.

Ez ám a filozófia olvastam, bár a kútágasnál elakadtam, De pont ezért küldök szívet

 .................................
Drága Vendi az az igazság hogyha ilyen mély és  szép tartalmú lectori salutemet írsz. akkor it leragadok  és ugyan olvasom tovább újságodat. de már képtelen vagyok másra odafigyelni mert ez a három mondatod forog végig agyamban . csodálatos szép idill volt amely magával ragadott. s eszembe juttattad a régi  családi asztalt amikor még gyerekként végignéztük ahogy anya vagy apa keresztet vetett a ropogós pék kenyérre áldást sose mondtak de akkor is szép volt. mi gyerekek folytattuk ezt a hagyományt gyakran a húgom mert én nem tudtam kenyeret vágni. csodaszép újságodhoz gratulálok  s köszönöm az élményt.

Henka..


....................................

HAJDAN VALI :  VÁLASZ VERS A  VERSRE

Nagy futam volt ez is, 
mert nem futamodsz meg vendi,

ám ember az is a talpfán,

ki ezen végig bír menni
s közben elfelejt enni, 
levegőt venni, 
na, meg könyvet, 
olvasásnak vet véget,
hív egy-két vendéget, 
kínt és bent éget, 
ritkán meg csak béget,
nem mondákat meséket
sem mond ákat se béket,
nem sejt az Égen kéket,
nincs vége mondatnak 
minket lemondatnak,
piszkosul mosdatnak,
mi akkor is csak mondjuk,
összeadandót kivonjuk, 
következtetést meg le, 
és nem vagyok nyegle, 
lepkét sem nyelek le.


Szeretettel :Hajdan Vali
Szervező - költő- és előadóművész

....................................

GRATULÁLUNK A  HUSZONÖTÖDIK  ÉVFORDULÓHOZ
HUSZONŐT ÉVE MŰKÖDIK A  GUSZTI RÁDIÓ  AUSZTRÁLIÁBAN.

Ezt a honlapot tedd be a kereső

Szeretettel köszöntünk honlapunkon . Ha már idevetett a sors ( szerencsés flótás) maradj velünk  kettő azaz (2 órára)


Születésnapi előadás

S z ü l e t é s n a p i   Előadás A Ryde X Clubban
 Vendégünk Pánczél Károly az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke
Itt szeretném felsorolni azoknak a nevét, akik tevékenyen részt vettek   az előadás sikeres lebonyolításában

Rozgonyi Magdi rendező, Bakonyi Péter műsorvezető, Vaskó Attila világosító, Vaskó András videó, Kozák György hangmérnök, Németh Katinka fotó, Czibere Kata pénztáros, A TAG zenekar, Ilosvay Péter kellékes, Gerecs Károly a szülinapi torta készítője( fontos)
Őszinte köszönetem  nektek mert nélkületek soha nem lett volna olyan sikeres  az este
Itt szeretném megemlíteni két támogatónkat : Corner 75 restaurant ….75 Frenchmans Road, Randwick New South Wales 2031    
és Hungarian Goods http://www.hungariangoods.com.au/ üzletház. Hálásak vagyunk a támogatásért!

Ki ne hagyd a másik felét ott jön a java!!!

Év folyamán, kapcsolódj be, adj véleményt, kritikát - legyen része  életednek ez a műsor. Mi igyekszünk helytállni. Nélküled, a hallgató nélkül nem ér egy fabatkát sem az erölködésünk.Legyen gyümölcsöző ez a kapcsolat mindnyájunk számára.
Hallgasd meg!  Jó szórakozást ......Gyere tekints előre ebben az évben , megígérhetem .......érdekes  lesz.


 ..........................................


A  MAGAZIN 708.  SZÁMÁNAK KÉPEI LEÍRÁSA

LECTORI  SALUTEMNÉL: NAGY VENDEL Piros zakóban s fehér ingben szavalja a versét.

2. BOGI MESÉI
ERDŐSNÉ ONDA MARICA : Én segítek. Te segítesz?
Marica sötétkék kabátja kizippzárazva hű társát bogit a fekete kutyáját magához öleli. Marica mosolyog  fekete hajú fekete szemüveget hord. bogi piros nyelve kilóg.

3. VERSEK A NAGYVILÁGBÓL
Adamecz László mosolygós barna szemű szemüveges.
CSOMOR HENRIETT: Csomor Henriett fa alatt ül. rövid fekete hajú fekete szemű. farmer kabátban és rózsaszín kockás ingben van.
Szauer Gertrúd mosolygós fekete rövid hajú, fekete szemű, fehér blúzban van. Egy foxit ölel, jobb oldalán picit látszik mechanikus tolókocsia.
YIEN MORISOT: Barna haja kontyban van, fekete szemű mosolygós zöld blúzban van.
Gmeindl Margó: Barna rövid hajú szeműveges. ciklámen színű blúz van rajta.
Mátyás Rita barna rövid hajú, barna szemű. Mintás blúzban van.

4.  E HAVI SZTÁRVENDÉGÜNK
HAJDAN VALI  KÖLTŐ, ÉS ELŐADÓMŰVÉSZ
HAJDAN VALI.NAK SOK FOTÓJA LÁTHATÓ AZ ÚJSÁGBAN. VALI SZŐKE HAJÚ MOSOLYGÓS. NARANCSÁRGA KALAPBAN S UGYANOLYAN SÁL VAN A NYAKÁBAN. bordó falnak támaszkodik feje felett egy kép van.

Vali egy cserép virágot fog a ház oldalán. mosolygós rózsaszín ruha van rajta.
Vali tükörképben látszik bordó kiskabát és barnás ruha van rajta.
Vali sárga kalapban.
Vali rózsaszín pelerinben.
Vali fehér kalapban és mintás fehér ruhában ul egy karosszékben. 
Vali áll a lépcsőn hajába piros masni barna rövid ujjú blúz mini farmerszoknya.

5. MAI MESE
Gerencsér Hajnalka: A TÜNDÉRLELKŰEK BIRODALMA (mese)
GERENCSÉR HAJNALKA: Egy árnyas lombú fa alatt áll. szemüveges kissé mosolyog. fekete hajú fehér rövid  ujjú blúzban van.

6.NOVELLA FOLYTATÁSOKBAN
BURZA MÁRIA : A KÜLÖNC
Burza Mária fekete szövetkabátba áll világos barna ajtónál szőke göndör haja válláig ér.
I. P. STEVE   VERSEIBŐL...
I.P. STEVE Szemüveges mosolygós ősz hajú szakállas. képéhez odavan irva fekete betűkkel: I.P. STEVE.

7.  BEMUTATJUK  ÚJ SZERZŐTÁRSUNKAT
Urbancsekné Sebestyén Marianna
Mariannak szőkésbarna haja van és fekete szeme. mosolyog fekete ruhában van.

8. HAZAI TÁJAKRÓL
NAGY VENDEL   LEGÚJABB VERSEI
DUÓ VERS   SZAUER GERTRÚDDAL
Gertrúd: mosolygós fekete rövid hajú, fekete szemű.  Egy párna van a feje alatt.
Nagy Vendel nagyon elegánsan  áll  a színpadon  piros zakó és fekete nadrág van rajta. szemüveges szőke hajú. kezében mikrofon s átható érzéssel szavalja versét.

9. ARCKÉPCSARNOK
GERENCSÉR HAJNALKA   RIPORTSOROZATA
VÁLTOZTASSUK MEG A SZEMLÉLETET
ALKOTÁSSAL SZEBB AZ ÉLET
Riport KAPITÁNY MARIKÁVAL  
GERENCSÉR HAJNALKA: Egy árnyas lombú fa alatt áll. szemüveges kissé mosolyog. fekete hajú fehér rövid  ujjú blúzban van.
Kapitány Maria. mosolygós fekete szemű, fekete rövid hajú.
Kapitány Mária képei: kék ég alatt őt ló vágtat. porzik  az út  hátuk mögött. az őt ló színei: két barna egy fekete és két fehér.
Barna kép keretben egy fehér kicsi házikó  van. fehérfal keritésen barna kapu és egy barna kisablak látható. a ház elött árnyas lombú fa ad árnyékot.

10. ELMÉLKEDÉSEIM
TÓTH ENIKŐ : A KERESZTBE ZÁRT VILÁG
TÓTH ENIKŐ : Enikő szőke hosszú hajú. mosolygós, lila pántos ruhában van.

11. KARCOLAT
Véghelyi Józsi bácsi. komoly tekintetű ősz hajú kék szemű. sötétkék zakóban fehér ingben és nyakkendőben van

12.MEGJELENT
NAGY VENDEL  NYOLCADIK  E.  KÖNYVE:
MOCCANÓ IDŐ - VERSVÁLOGATÁS
Nagy Vendel könyvborítóján Vendi piros zakójában áll az asztal mögött sugárzó mosollyal. a könyv szerzőjének neve, könyvének címe s a versválogatás nagy betűkkel s középre van ráírva.  

13. HALLGASSUK EGYÜTT...
DR. KOVÁTS GYULA ZENEI ROVATA
Hallgassuk együtt: Dr..Kováts Gyula összes fekete hajú szemüveges komoly arcú.
Jártó Róza mosolygós ősz hajú kabátban s kék selyem sálban van.

14. SZÉP KÉPEK
MÁTYÁS RITA KÉPES ÉS VERSES  ALKOTÁSAI
Mátyás Rita: Rita Fehér kalapban van.  Lila rövid ujjú blézer fehér blúz van rajta. mosolygós..
Mátyás Rita: Szatmári szalmabálák festménye látható. aratás után barnás a föld. szalmabálák  sorakoznak a földön körbe veszik a zöld lombú fák. kék égen  fehér bárányfelhök úsznak.

15. VERSRŐL VERSRE  - KORTÁRSAINK ÍRTÁK
TÓTH ENIKŐ : Enikő szőke hosszú hajú. mosolygós, lila pántos ruhában van.
Mátyás Rita barna rövid hajú, barna szemű. Mintás blúzban van.
KOVÁCS JÓZSEF  KOPEK: Mosolygós arcú fekete zakóban fehér ingben nyakkendőben van.
SOPONYAI MIHÁLY ROVATA :  mosolygós vörös hajú szürke zakóban van.
ORBÁNCLÁNCFŰ. Zöld szárú bökősnek látszik sárga kis virágú.

Készítette: HENKA

..................................

Vendikém!
Milyen nagyon igazad van! Mindenki más! Senki sem ugyanaz, mint a másik, még ha annak látszik is. az emberszabás, nem a forma számít, hanem ami nem látható! A lélek, melyet csak érezni lehet!
Én nagyon is érzem a tiédet, verseidben minden apró rezzenésedet!
Ölellek, és köszönöm e csodás, sokatmondó verset!
Szép napokat, alkotókedvet neked!
Klára
.................................
keni - 2017.09.07. 11:20:21Ehhez szólt hozzá: KADARKA DÍCSÉRETE

Kedves Vendel !

Csak gratulálni tudok e nemes kadarka bor üvegcímkéjére szánt kínáló versedhez, mert ez mindennél jobb és zamatos reklámszöveg,,,

Ízt csiklandozó erős nemes fajta a vörös borok királya és a királyok bora,,

Tölts a poharamba nem baj ha nem kristály, mert a bor íze majd mindent bepótol kóstolásakor,,,

Üdvözletem küldöm neked és e jó bornak !
- keni - 

Megtekintés


--------------------------------------------------------------------------------

 paltetel - 2017.09.05. 07:06:37Ehhez szólt hozzá: KADARKA DÍCSÉRETE

Gratulálok bordalodhoz! Csak azt sajnálom, hogy nekem nincs olyan Jóska bátyám, aki megkínálna egy pohár Kadarkával

Üdvözlettel,

Etel

**********************



17. TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT


SOPONYAI MIHÁLY  ROVATA

Az érszűkület megelőzése cukorbetegeknél
A megelőzés fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Törekedni kell rá, hogy a vércukorszint megfelelő határok között maradjon, és értéke minél ritkábban legyen 10 mmol/l felett.

Az életmódkezelés pilléreit is komolyan kell venni: az étrend betartása, a gyógyszeres és/vagy inzulinkezelés mellett érdemes gyógyteával is támogatni az állapotmegőrzést. A veszélyeztető tényezők csökkentésével elkerülhető, lassítható az érelmeszesedés folyamata. A túlsúly legalább egy részének leadása segíthet a vérnyomás rendezésében, mely a koleszterinszint normalizálásával együtt csökkenti az érfalat károsító hatást.

Soponyai Mihály
A gyógynövények sokat segíthetnek ennek a komoly betegségnek a megelőzésében. A 2-es típusú cukorbetegek a Diabess - Györgytea rendszeres fogyasztásával tarthatják karban magukat. Ez a teakeverék hozzájárulhat ahhoz, hogy ne alakuljanak ki a szövődmények.

Emellett javasolt a galagonya gyógytea fogyasztása, legalább heti 1-2 csészével. A galagonya kedvezően hathat az érfal rugalmasságára, és szabályozhatja a szívritmust. Szívideg-nyugtató hatást is tulajdonítanak neki, így segíthet a meszesedés megakadályozásában. Enyhe nyugtató, így este javasolt meginni. Folyamatosan élvezhető előnyös hatása, nem szükséges szünetet tartani fogyasztásában.

A perifériás erek közül az alsó végtagi érszűkület a leggyakoribb a cukorbetegeknél. Első tünete a fájdalom vagy görcs, mely a lábizmokban jelentkezik – ezt a diabéteszes érzéskiesés miatt sokszor nem érzi súlyosnak a beteg. A véráramlás elégtelensége miatt a lábon keletkező sebek nehezen, vagy egyáltalán nem gyógyulnak, elfekélyesedhetnek, ami akár amputációhoz is vezethet. A megelőzés és a rendszeres orvosi kontroll mellett életbevágó a láb mindennapi ellenőrzése, a megfelelő lábbeli viselése, az esetleges sebek, elváltozások szakszerű ápolása.

Néhány jó tanács cukorbetegeknek a lábuk védelme érdekében:

Kímélő szappannal mossanak naponta lábat, ne hagyják kiszáradni a bőrt, mert ha kireped, könnyen begyulladhat. 

Mosakodás után használjanak hidratáló hatású krémet, mellyel jó alaposan kenjék be a sarkat, a talpat, elkerülve a lábujjak közötti területet. 

A bőr- és körömgombásodásra a cukorbetegek különösen figyeljenek, fontos, hogy a bőr védelmi funkcióját legyengítő, a gyulladásoknak kedvező fertőzéseket elkerüljék. 
Ennek érdekében mindig alaposan töröljék szárazra a lábukat, mielőtt zoknit húznak. Utóbbi ne szorítsa a lábat és természetes anyagból készüljön: pamutból, gyapjúból, de hordható speciális, cukorbetegek számára készült termék is, amely természetes módon hat a fertőzések ellen. 
Cukorbetegek ne viseljék ugyanazt a cipőt egyfolytában két napnál tovább.


Soponyai Mihály
**********************

18. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

Kedves olvasó!
Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3
Telefon: 06 30 550 51 06   8-tól  20- ig.
e-mail: nagy.vendi54@gmail.com
Levelek, írások fogadása: skype címem  nagy.vendi54
Új email címem: nagy.vendi54@gmail.com

Magazinok küldése
MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT E-MAIL CÍMÉRE.
……………………
Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes
tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók
számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz.
Ennek elérhetősége a következő linken lehetséges:
http://megszolalok.blogspot.hu/
Tehát az eddig  megjelent összes számot  visszamenőleg is elérhetővé tettük
a fenti blogoldalon!
……………………
A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás
szerzője felelős.
Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.
A szerzői jogokat fenntartjuk.
Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha
elmenti, megmenti, bármikor előveheti.
Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és
összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!
Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.
Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.
Írott műveim megtekintése:
………………………………..
AZ ÖSSZES ELÉRHETŐSÉGEM..
gmail: nagy.vendi54@gmail.com
skype: nagy.vendi54

Megszólalok Művészeti Magazin
http://megszolalok.blogspot.hu/
www.megszolalok.blogspot.hu/
weboldal: http://nagyvendel.comxa.com
www.nagyvendel.comxa.com
……………………….
Facebook: csak beírod a facebook keresőbe mindhármat külön-  külön és meg is
találtad az oldalaimat: Megszolalok Nagy Vendel
………………………
Nagy Vendel Írásai
Megszólalok művészeti magazin  szerkesztő nagy vendel
……………………..

Könyvtár:

E. könyvek a  MEK- en
Magyar Elektronikus Könyvtár
http://mek.oszk.hu/13500/13542/#
www.mek.oszk.hu/13500/13542/#
........
Ez a  verses oldalam címe... www.pieris.hu
http://www.pieris.hu/szerzo/nagyvendel
........

KÜLFÖLDI ELÉRHETŐSÉGEK..
www.canadahun.com irodalom fórum
http://canadahun.com/forum/showthread.php?34311-Nagy-Vendel-Megsz%C3%B3lalok&p=3650150#post3650150
________________________________________________

Az Amerikai Egyesült Államokbeli  egyik link, ahol elérhetik magazinunkat.
A link: minnesotahungarians.com
...........
Kedves olvasóink!
Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a
színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik
meg, pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs,
ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az összes többi is!
A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a
"Blogarchívum" felírat. Ez alatt különböző dátumok és hónapok vannak,
amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat.
A háromszögekre kattintva  "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel.
Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A
háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb
újságot lehet kiválasztani olvasásra!

Még egy nagyon fontos információ! Mivel a memóriaterületünk véges, ezért
takarékossági szempontból összevontuk azokat az újságokat, amelyek azonos
hónapban jelentek meg. Általában kettő számot  jelent egy hónapban, ezért
ezeket egy blogba vontuk össze. Az összevonással még nem végeztünk,
egyenlőre csak a januárban és februárban íródottak kerültek egy blogba. Az
összevonást folyamatosan végezzük...A blogon belül két újságot vastag piros
csíkkal választottuk el! Így valahogy:

MINDENKINEK JÓ OLVASÁST, ÉS JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNUNK.
AZ ÚJSÁG KÜLSŐ, ÉS BELSŐ MUNKATÁRSAI.
............
VÉGE-ENDE-KONYEC-FIN-END-FINÍTÓ
..............
MEGSZÓLALOK MAGAZIN 709..










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése