2017. április 13., csütörtök

MEGSZÓLALOK
M.M.M. MŰVÉSZETI MAGAZIN
2017. 04. hó – hetedik évfolyam, negyedik szám
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes heti lap
Alapítva : 2011 - ben , elvi síkon
Szerkesztő: Nagy Vendel magánzó, laptulajdonos

1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések
2.Évfolyam:  2012.  (1-tól a 6. számig)
3.Évfolyam: 2013.  (1-től a 17. számig)
4.Évfolyam: 2014.  (1-től a 24. számig)
5.Évfolyam: 2015.  (1-től a 12. számig)
6.Évfolyam: 2016. (1-től a 12. számig)
7.Évfolyam: 2017. április


 MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE
**************************
1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!

Nagy Vendel szerkesztő
   Ebben a  tavasz ittas, bolondos áprilisban is kapkodhatjuk a  fejünket  a  sok program, és rendezvény, s  ünnep láttán.
Kezdődik ugyebár a  bolondok napjával, ami eredetileg az év első napja is volt valamikor, de mára már csak egy kis ugratássá szelidült.
Április  4.  már keményebb dió, a  szocializmusban ünnepeltették velünk rendesen, és eldönthettük, persze szigorúan magunkban, hogy felszabadulásunk ünnepeként,
vagy leigázásunk tényeként gondolunk e  napra.
Április 11. én ünnepeljük a  költészet napját,  József Attila  születésének  112. évfordulóját.
A hányatott sorsú költő talán már elfoglalhatja méltó helyét az irodalomban, mert kortársai között voltak akik nem értékelték művészetét. Gondoljunk csak szegedi tanárára, Horger Antal úrra,
és akár a  mi Babitsunkra .
Ezek után következik a  húsvét.  Ma már eléggé vitatott,és megosztó ünnep.
Manapság  egyre jobban dívik a  keresztények üldözése, akár a  templomokban is robbanthatnak, vagy elvághatják a  papok nyakát.
Mi  nem a  keresztre feszítést ünnepeljük, az gyásznap. A  kikeletet, a  feltámadást, a  megújulást ünnepeljük kettőezer éves hagyományok és hitünk szerint,
bár sokan szeretnék ezeket a  tényeket semmisnek bemutatni.
Lelkük rajta.  Majd a  végítéletnél mindenki a  saját hite mellé álljon.
  Ebben az újságban ismét csak ízelítőket tudunk adni ebből a  változatos hónapból, de elsősorban a  lényeg az, hogy mindenképpen tavasz lesz újra.
Egyebet nem mondhatok.  
A szerkesztő...


NAGY VENDEL : ÁPRILISI BOLOND VERS

Gondolj a világra,
Ami  nem így sárga,
Hanem így sárga.
Nem keresztbe,
Hanem hosszába.
Aki nem tud úszni,
Az ne másszon fára,
Mert elüti a helikopter.
Fodrozó víztükör 
Végre valahára.
Amikor már
Minden odvas,
Kiskalapom 
Zerge tollas.
Vagy máshogy mondom,
Zerge tollas kiskalapom.
Sárga répa,
Zöld ribizli 
Elfelejtett
Biciklizni
Hideg télben,
Forró nyárban 
Ki a hóból, 
Bele a zöld kukoricásba.
Kovászozott
Zöld uborka,
Kígyó toll, és
Béka háj,
Varjú szárny és
Sündisznó máj.
Söprű nyélen 
Csúf boszorkány.
Lángot hányó
Tüzes sárkány,
Kecses ívű
Szép szivárvány.
Csípős szagú 
Reszelt torma,
Gondolj vissza
E sorokra
Harapd a kalácsot
Fecskefarokra.
Mindenki oly
Lüke forma.
Talán még én is.
2017.   ÁPRILIS  01.

…….......................................…

A VERS HANGOS LINKJE A YOUTOBRÓL. KATT RÁ
 ............................................

Széll Magdolna: Bolondos április

Csalfán leskődsz ablakomon,

ébresztőt fújsz ezer hangon,
pókok, dongók, méhek, madár,
zsongó hajnal élményt kínál.


Rám villantod bájmosolyod,

napom végig bolondozod,
hol öltöztetsz, hol vetkőztetsz,
esővel versz, vagy felégetsz.


Virágszirmot csensz hajamba,

illatod ejt kábulatba,
fürdőzöm a meleg fényben,
enyhet talál fájó testem.


Nászindulót dalol kertem,

komorságom fenn a szegen, 
elfelejtek minden mocskot,
veled játszom a bolondot.


2017.

**************************
SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL

  1. LECTORI SALUTEM, ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
  2. A  VAKVEZETŐ KUTYÁK VILÁGNAPJÁN
      ERDŐSNÉ ONDA MARICA: EMLÉKEZÉS
  3. VERSRŐL VERSRE
      NAGY VENDEL,  MÁTYÁS RITA, CSONKA FERENC, KOVÁCS JÓZSEF  KOPEK
      SZÉLL MAGDOLNA, CSOMOR HENRIETT, YLEN MORISOT
  4. ESZMECSERÉK  4. - ÁRVAY MÁRIA  sorozata: Maja meggyógyít
  5. ARCKÉPCSARNOK. GERENCSÉR HAJNALKA  RIPORTSOROZATA
      VÁLTOZTASSUK MEG A  SZEMLÉLETET - BÍRO MELINDA
  6. ÁPRILISI SZTÁRVENDÉGÜNK... LEMEZBEMUTATÓ AMERIKÁBAN
      CSONGRÁDI KATA LEVELE KANADÁBÓL
  7. EGY PÁLYÁZAT UTÓÉLETE - NAGY VENDEL  VERSE MÁSKÉPP
  8. HAZAI TÁJAKRÓL -  NAGY VENDEL  VERSEI. DUÓ VERS -  CSONKA FERENC
  9. NOVELLA FOLYTATÁSOKBAN.  BURZA MÁRIA : A  KÜLÖNC
10. HALLGASSUK EGYÜTT
      DR. KOVÁTS GYULA   ZENEI ROVATA   8. - MI ATYÁNK
11. VERSEIMBŐL  01. -  I. P. STEVE
12. MINDENNAPOS JÓCSELEKEDETEK , VELÜNK TÖRTÉNT
      SORSTÁRSAINK EMLÉKEIBŐL: ÁRVAY MÁRIA,  ERDŐSNÉ ONDA MARICA
13. ÍRÁSAIMBÓL   01. - BURZA MÁRIA
14. ELMÉLKEDÉSEIM...NAGY VENDEL : OLYKOR
15. VERSRŐL VERSRE... KORTÁRSAK ÍRÁSAIBÓL
      KUCHTA CSILLA,  SZÉLL MAGDOLNA,  ÁBRAHÁM ERZSÉBET,
      ADAMECZ LÁSZLÓ, BAKSA  ANCI, VÖNÖCZKINÉ GMEINDL MARGIT  
16. VÉLEMÉNYEM SZERINT ...OLVASÓINK ÍRTÁK
17. TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT.  SOPONYAI MIHÁLY ROVATA
       A  GYÓGYTEÁKRÓL
18. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

**************************
 2.  A  VAKVEZETŐ KUTYÁK VILÁGNAPJÁRA

ERDŐSNÉ ONDA MARICA: EMLÉKEZÉS
 ...................................

Szia Vendi!
  Április 26-án van a vakvezető kutyák világnapja. Ez alkalomból a következő
írásommal szeretnék megemlékezni hűséges segítőtársaimról.

Emlékezés

Erdősné Onda Marica
Történetem előzményeként engedtessék meg, hogy nagyon részletes és hiteles
képet fessek vakvezető kutyámról. Apacs ereje teljében lévő, termetes
belgajuhász volt, bár nem tagadhatja rokoni szálait egy németjuhásszal. Na
de ne hánytorgassuk fel a szülők félrelépését. Szó, ami szó, kutyám gyönyörű
hullámos, hosszú, fekete szőrét anyai ágon, méltóságteljes testalkatát apai
ágon örökölte. Mélybarna szemei okosan ragyogtak. El sem tudom képzelni,
hogy félelmetes lett volna. Érdeklődően radarozó fülei mögül oroszlánéhoz
hasonló dús sörény futott le mellső lábáig. Zászlós farkát lengetve hirdette
életvidámságát. Határozott megjelenését negyven kilójával nyomatékosította.
Apacs figyelmes szeretettel vezetett városunk utcácskáin lakásunk és a
munkahelyem között. Karcag nem túl nagyváros, azt gondoltam évek alatt már
mindenki megismert bennünket, ha máshonnan nem, hát az orvosi rendelőből.
Ezen az emlékezetes napon is kutyám kísért be dolgozni. Munkaidőm hat
órájában lustán elnyúlt a helyiségben, és jól megérdemelt pihenőjét
töltötte. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kis pákosztos nem volt
önzetlen. Türelmes várakozását nagyban elősegítette az a jól bevált
gyakorlat, hogy munkatársaim és az őt látogató kis betegek rendszerint finom
falatokkal fizettek kedvességéért.
Tehát Pacsikám takarosan összegömbölyödve feküdt a szobácska közepén a fogas
előtt. Meleg időben szokása volt a szőnyeg mellett a járólapon hűsölni.
Központosi fülkém nem túl szerencsésen a portán található, így egy oldalon,
tetőtől-talpig üvegfal, a másik három téglafalon ablak segíti a ki és
belátást egyaránt.
Tisztelettudó kopogás után, kedves fiatalember lépett be az ajtón.
-   Leesett a bundája  - mondta, miközben már nyúlt is a földön
heverő szőrme után. Csakhogy a bunda nem az enyém volt a szó legszorosabb
értelmében, hanem a kutyámé. Szegény férfi akkorát ugrott, amikor érintésére
megmozdult a bunda, hogy még én is majd leestem székemről. Persze amikor
mindkettőnkben összeálltak a történet képei, alig tudtuk abbahagyni a
kacagást. Ő próbált bocsánatot kérni, ami a feltörő nevetéstől nem igazán
sikerült, de én sem kerültem a helyzet magaslatára. Sajnos, vagy hála
Istennek nagyon könnyű mosolyra fakasztani , ami azután néha kellemetlen
helyzetbe tud hozni. Na de most semmi okom nem volt, visszafogni magam.
Mikor végre visszanyertük kellő komolyságunkat, megköszöntem figyelmességét.
Mégiscsak jól esett, hogy szándékában állt felvenni a leesett ruhadarabot.
Később, amikor a fiatalember ismét az orvosnál járt, beszélgetésbe
elegyedtünk.  Megkérdezte, hogy van a bundám? És azt is elmondta, hogy talán
ő az egyetlen ember városunkban, aki még sosem vette észre, hogy négylábú
kísérőmmel együtt dolgozom a telefonközpontban. Apacsom némi simogatást
követelt ki a megbocsáthatatlan hibáért, mert hát ő ilyen sértődékeny állat
volt. Amikor és akitől csak tehette kikuncsorgott egy keveset az efféle
szeretetmegnyilvánításból. Lehet azt gondolta, már ha egyáltalán
foglalkoztatták  ilyesfajta gondolatok-hogy kellő idejű simogatás után,
biztos megjegyzi valaki, hogy ki a bunda tulajdonosa.
a jó hangulat reményében elmeséltem a kedves félreértést a munkatársaimnak.
Azóta ők is gyakran kérdezik, ha valamilyen oknál fogva kutya nélkül érkezem
a rendelőbe, hogy:
-  Hol hagytad a bundád?
Sajnos az évek gyorsan elszálltak a gyönyörű óriás felett. 2011. október
10-én éjszaka örökre elbúcsúzott tőlem, és azoktól, akik szerették őt.
Békésen alszik egy hatalmas akácfa árnyékában. Az együttöltött 10 évet sok
szép emlék színezi. A kutyások előtt hiába is tagadnám, ,hogy történtek
kétségbeejtő,  bosszantó dolgok is, de ezekre már ki emlékszik? Ami egykor
nagy csalódást okozott; például amikor szentestén megkínálta magát Apacs a
karácsonyi süteményekből, mostanára már kedves, mosolygós emlékké váltak .
Csak még itt lenne, inkább bosszantana. Csak járhatnánk egy testté olvadva a
szürke járdákon, szabadon. Daisy után rögtön jött Apacs, így csak most
ébredtem rá, amikor könnyes szemmel, tétován botorkálok egy lelketlen fehér
fémcsővel a kezemben, hogy mit jelentettek számomra szőrös sofőrjeim... 

Többé már nem érinthetik ujjaim a selymes szőrtömeget,
Nem bújik hozzám negyvenkilónyi hűség és szeretet
Csak a lelkünk ér össze, ha rá emlékezem,
Hogy néhány évig velem volt; köszönöm Istenem!


Köszönettel és üdvözlettel:
Marica
**************************
3. VERSRŐL VERSRE

NAGY VENDEL : KUTYAHŰSÉG

Nagy barna szemeit
Reggel ha kinyitja,
Álombéli vadászat
Tükröződik vissza.
Halkan megugatja még
Az udvari macskákat,
Ezután jöhet
A napi szolgálat.
Csengettyűs hámot
A gazda ráteszi.
Nyakörvét feltenni
Már rég nem engedi.
Izmai feszülnek,
Füleit hegyezi.
Alig várja már,
Hogy elinduljanak,
Vak barátjának
Mutassa az utat
Az ajtót megkeresi,
Az akadályt kikerüli.
S vezeti, vezeti.
Társát soha
El nem hagyja,
Lába mellől
El nem szaladna.
Dicsérő szavait,
Jutalomfalatját
Szívesen fogadja.
Dolgozik keményen
Örömmel, serényen.
Ha hazatérnek,
Hasznos volt a napja.
Este ha fáradt,
Állát lábára nyújtja
Mély álomba merül,
Visszatér a múltba.
Zöld mezőkön,
Tarka réten
Szaladgálva
Kerget pillangókat.
Velős csontról,
Jó szóról és
Barátságról
Álmodik.
S ilyenkor mintha
Mosolyogna egy kicsit.
……………………… 


NAGY VENDEL: TAVASZVÁRÓ SZÍVVEL


 Sötétből sejlik a
Sápadt fénysugár.

Erőlködik a Nap.
Föld méhében
Duzzad a mag,
S a gyököcskék kusza, fura
Lassú táncot lejtenek.
Bomolnak a bimbók,
Rügyek, és a falevelek.
Ilyentájt az
Ember olykor 
Elmereng:
Mi történik
Ez újabb tavaszban...
Vajon megújul-e
Végre Hunnia?


Lehányt falu WC-ben,

Düledező kocsma mellett,
Miért szülnek magzatot?
A teste lila,
A szája kék.
Az éhségtől ordít
Az ivadék.
A kőről felkapják
Rongyba tekert testét,
Hogy szemétbe dobják,
Vagy, hogy eltemessék.
Ebből a véres,
Mocskos kupacból
Hogyan fejlődik tovább
Az emberiség?


De a világ

Folyton folyvást forog,
Megújulni kényszerül.
Mi is ezt érezzük
Valahol legbelül.
S ha azt akarjuk,
Én is,és
Az ég is,
Tavasz jön mégis.
S Földünk vágtat tovább 
Napkörüli útján,
A gravitáció pórázán.


2016.  tavaszán..


...........................................

Mátyás Rita: Életem könyve...

Életem könyvében lapozok,
közben csöndesen elgondolkozom.
Gyermekkor lapjain lépkedem,
nevetés csendül régi képeken.
Gondolatok szállnak, repdesnek,
és látom magamat szerelmesnek.
Boldogság mosolyog lapokon,
a nehéz napokon átlapozok.
Másik oldalról könnyem csordul,
fájó szívem fájdalomtól torzul.
Férjem szeretete átragyog
a könyvön, a szavakban nincs közöny.
Küzdelem kapar sorok között,
a kínok-kínja még visszaköszön.
A magány csendben vállamra ül,
a lámpafényébe bogár repül.
Utolsó fejezethez érek,
az unokák ajkán száll az ének.
Éltem végső lapján merengek.
Mondatok és szavak rám merednek,
Van helye, még egy fejezetnek?
Korai még búcsút inteni,
Ráérünk még vissza tekinteni!
Itt a tavasz, fütyöl a rigó,
életöröm röppen fel a lapról.
Írok én még egy fejezetet,
ha Isten nekem, megengedi ezt!

2017. 03 19.
…………………….. 

Mátyás Rita: Tavaszodván...

Éjszaka árnyai lassan elosonván,
hajnalpír piroslik, csipkés felhők fodrán,
tavaszillatú hófehér magnóliám,
Napsugártól nyitja, szirmát, tavaszodván.
Szél fut át a parkon, egy padon megpihen,
tavasz tiszta hangja, vidáman csivitel.
Selyem, smaragd füvet, fésüli a szellő,
víztől hízott felhő, mosdatja az erdőt.
Virágokat csókol az ágakra a nap,
a menyasszonyfátyolból,szirmok hullanak.
Balzsamos, bódító,virágillat hódít,
a templom harangja, esküvőre szólít.
Bim-bam, bim-bam,bim-bam, messze zeng a hangja,
szívekben pompázik, szerelem virága.
Ébredő érzelem,csábító szerelem,
nem nyílik már többé, elfásult szívemen.

2017.03. 14.

................................................

Csonka Ferenc: Húsvét

Nosza, gyertek, jöjjetek, siessetek és hamar keljetek útra!
Ti, akik megfáradtatok és ideje korán várakoztok és cipekedtek, úttalan utakon!
Nem kell várni, botladozni és keresni, félni és csak üresen remélni.
Jöjjetek bátran, hamar, siessetek érkezni  és , semmit ne késlekedjetek.
Azok kik már megunt múltjaitok,  ti  és mind akik még semmit nem tudtok, gyertek!
hozzátok ide ti  megunt, fázós  kopott és vesztes lelketeket.
vegyetek, s rakjatok mindent telve tele ingyen bármit és mindent mit kértek vagy  csak reméltek!
Töltsétek meg   városaitokat, tereiteket és parkjaitokat, falvaitokat és tanyáitokat!
Telve és telve legyen,  utcáitok, házaitok és kertjeitek, tornácaitok és teraszaitok!
Rakjátok  meg padlásaitokat és pincéiteket, konyháitokat és kamráitokat, és minden telve  legyen.
Ládáitok, táskáitok, fiókjaitok, szekrényeitek és mind az erszényeitek legyen  teljesen, telve, tele.
Vegyetek most már, mindannyian, bőven és jót, bátran s gyorsan ingyen mindent amit  akartok!

Mindent járjon  át az elégedettség mindenkor, , mint a napsugár, mely világosságot  szór   szerteszét.
Ragyogjon arcotokon a derű  örökkön örökké, , mint a szél, mely könnyen, s hamar jut  bárhová.
Most még álnok  beszédetek legyen tiszta, tévelygő útjaitok legyen egyenes,
  Homályos értelmetek, gondolataitok s tettetek  mindenkor legyen   bátor, derűs, s  világos.
Akkor minden de minden ujjong és örül, táncol és tapsol és szökken és vigad, perdül, térül és fordul!

2017. Március 3-

..........................................

KOVÁCS JÓZSEF  KOPEK: Kis falum

Drága kis falum,látlak, ismét szenvedni,
Gyökered sorvadni, , sok sebből vérzeni.
Lelki pásztorod is, immár többet temet,
Mint, az itt élő anyák, szülni képesek.
A vének kihalnak, ifjaid itt hagynak.
Lám, iskolád termei, üresen kongnak.
Elsorvad a tanítás, így kihal a tudás,
Minden üres pad, itt segítségért kiált!

Nézd Berettyódat, már, szomorúbban folyik,
Temető lesz lassan, Még a pincesor is.
Hol van a sok barát, a sok drága szomszéd,
Haldoklik a nóta, és a magyar beszéd

Fiaidtól volt oly hangulatos egyre,
A hegyalja bizony minden szombat este.
Hol van a régi gát, a malom szigete?
Kertek alján, falunk fürdőmedencéje.

Rengeteg gyümölcsös és a szőlős kertek?
Elszorul a szívem, mi lett belőletek?
Én drága kis falum, templomod még tied.
Mit soha-soha el nem vehetnek tőled.
Falunk szíve,bár vérzik, de nem haldoklik!
Összegyűlve neked,  gyógyírt hozunk mindig.
Adakozunk, midőn hitvallásunk szólja,
Ne hagyjuk szenthajlékunk, végpusztulásra!

Nézd népek tengerét ismét hullámzani,
Idegen népeket felénk vándorolni!
Ősi, Szent Hitünktől minket megfosztani.
Gyertek templomunkat ezért megőrizni!
Mi marad belőlünk, ha nem lesz templomunk?
Őseink kincsét, hitét veszni nem hagyunk!
Gyertek, fogjunk össze, ápolni, gyógyítni!
Legyen hova jönni, együtt imádkozni.
Ezért se hagyjuk hát, újuljon a templom!
Ne legyen belőle soha, elhagyott rom!
Még egyszer  mindenki járuljon most  hozzá!
Tegyük együtt szebbé, Isteni hajlékká

Csak ez marad nekünk, hogy ha haza jövünk,
Dicsérjük az Urat, hogy megtartja hitünk!
Maradj örökké, Istenünk szent hajléka,
Míg él falumnak utolsó ivadéka!
 .........................................

Széll Magdolna: Rügyfakadás

Hosszabb a nap, mint az éjjel,

alig bír el örömével.
Élni indul minden élet,
a kikelet zsongva éled.


Egyik nap még éppen sejlik,

másnap fényre bőven bomlik.
Kusza ágak virághalmán,
rovar had jár nektár után.


Csábításnak ezer trükkje,

felhívás az új életre.
Fenn a csúcson rigó dalol,
lenn a fűben párja molyol.


Minden élet élni akar,

tátogva vár éhes szájjal.
Ember, állat, rovar, növény 
egymásért él Földünk ölén.


2017.
 ............................................

CSOMOR HENRIETT: Örökké rabként élek

Annyi éven át feleslegesen
gyötörtem magam.
bízva, hogy egyszer
egészséges leszek.
S többé nem sebeznek
az emberek.
Örökké rabként élek,
mert sérült vagyok.
Fogva tartják rabbilincsek lábaim.
Láncait letépni már nem tudom,
így csak agyammal szárnyalhatok.
Erdőt, mezőt csak
képzeletemben járhatom.
Az isten csak ezt
engedte meg nekem.
Nem ringathatom kezemben
édes gyermekem.
Nem ölelhetem karjaimban
szép kedvesem.
Görcsös mozgásom miatt
gondolják rólam,
hogy nincsen eszem.
Befelé hullnak fájó,
lázadó könnyeim.
Lelkemben tüzesen ég dühöm.
Miért kell így megalázniuk???
Egyszer majd elhagyom a keresztem,

Mikor majd rám dobják a sárga földet.
S akkor majd lelkem
egészségesen fog lebegni.
Onnan majd letekintek rátok.
De én nem vetlek meg benneteket,
nem vinne rá a lélek.


2017. március 26.
  ........

Ylen Morisot: Tavaszi szelek
 
Tavasszal új szelek fújnak,
noszogatva belém bújnak,
fordul a kerék.

Kezdjem az életem újra!
Biztatnak új randevúkra,
szép hitegetés.

Vedleném le kinőtt bőröm,
csendben, magamban vergődöm,
súlyos a magány.

A dolgok történnek, múlnak,
tetteim utánam nyúlnak,
nincs menekülés.

Hozadéka lett a múltnak,
megkötözött erős gúzzsal,
érzem erejét.

Tavasszal friss szelek fújnak,
elévült hiteket dúlnak,
éled a remény.
……………….. 

 Ylen Morisot: Nap-lopó

Tüzet evett, lángot vetett,
Sárkány ül a Napban,
pirítja a bársony eget,
ébreszti a Hajnalt.

Hamvas-barack, habos-babos
gomolyt süt a máglya,
kéklő párát tapos, tarol,
elemészt a lángja.

Égbolt Ura napkeletről
fényes gömbön vágtat,
paravánként sötét kendőt
maga elé rángat.

Harapdálják sárkányfogak
vérzik vörös teste,
zuhan le a vén Nap-fogat,
így jő el az este.

Tüzet evett, lángot vetett,
Sárkány ül a Napban,
izzó-bíbor felhők felett
sötétségbe hamvad.

**************************
4.  ESZMECSERÉK   4.

ÁRVAY MÁRIA   SOROZATA: MAJA MEGGYÓGYÍT 4.

Kedves Olvasó!
Árvay Mária
   Napjaink tele vannak apró örömökkel, kedves pillanatokkal, azonban a bosszúságot okozó helyzetekből is bőven akad elég. Szeretnél egy olyan szemüveget, mely ezeket a kellemetlenségeket orvosolja? Maja meggyógyít! - A kellemetlenségeket kellemessé teszi, a lehangoló pillanatokat vidámabbá varázsolja, a rosszban is keres valami apró kapaszkodót, amiben megtalálható a szép és a jó.
Hangsúlyoznunk kell, sorozatunkban mindennapi kényelmetlenségek, problémák állnak a középpontban, s nem tragikus események. Ezek feldolgozásához valóban szakemberre van szükség!
Maja párbeszédes formában csalogatja elő a rosszból az elviselhetőt úgy, hogy az olvasó magától is rájön, nem is olyan ördöngösség az egész!
Tegyük fel ezt a szemüveget, s lássuk, mi történik!
 Maja

         ****************************

Unom az állandó gyakorlást!

- Már maga a szó rosszul hangzik, s hányszor halljuk!
- Mit tartasz rossznak benne?
- Azt, hogy mindig ezzel nyüstölnek mindenkit – mindent, mindig, mindenkor gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni kell!
- Más szót is használhatunk rá: tréningezni, edzeni, fejleszteni, formálni, tökéletesíteni stb.
- Jó pár szinonimája van, az biztos.
- Mi az, amit sokszor kellett gyakorolnod?
- Gyerekként rendszeresen jártam kosárlabda edzésekre, mindennaposak voltak a tréningezések. Naponta skáláztam a zongorán, szegény szomszédaimat nem irigyeltem.
  Tulajdonképpen mindent gyakorolni kell, amit el akarunk sajátítani.
- A rutin megszerzéséig mindenképp, hiszen a kerékpározást is csak eleinte kellett tanulni, aztán már automatikusan megy.
- Igaz, elfelejteni nem lehet, de ha elhanyagoljuk, igencsak kijövünk a gyakorlatból!
- A gyakorlással tulajdonképpen önmagunkat fejlesztjük. Ez baj?
- Nem igazán, csak a verkli, a monotonon és állandóan visszatérő ismételgetés zavar.
- Nem veszed észre közben, hogy a sok-sok ismétlés után jobban megy?
- Észreveszem ugyan, de nem tudok igazán örülni neki.
- Pedig magában a gyakorlásban is lehet örömöt lelni.
- Nekem eddig még nem sikerült.
- Pedig, ha szereted, amit csinálsz, vagy ha valamilyen célt tűztél ki magad elé, amit el akarsz érni, máris könnyebb. Minden egyes ismétlés, tanulás, gyakorlás közelebb visz a célodhoz.
- Konkrétan neked mi jelentett örömöt a gyakorláskor?
- A tevékenységhez való kötődés. Az, hogy szeretem, amit csinálok. Türelemmel és kitartással azon vagyok, hogy egyre jobb és jobb legyek.
- Nálam az a baj, hogy könnyen feladom, nincs türelmem dolgokhoz.
- Próbálj meg kis lépésekben gondolkodni, ezeket biztosan le tudod győzni, s lesznek sikerélményeid.
- Tényleg! Sokszor kudarcként élem meg, ha valami nem sikerül, s ritkán érzek sikerélményt. Lehet, eddig túl magasra tűztem ki a mércét.
- Azt is érdemes felismerni, ha valamiben nem vagy tehetséges. Pl. ha nem tudsz jól rajzolni, fölösleges magadtól jó eredményeket elvárni.
  Azt gyakorold, amiben érzed, elég jó vagy, s szeretnél jobb lenni. Nem kiváló, mert senki sem tökéletes! Fejlődni azonban mindig érdemes!
- Igazad van.

- Most tanulsz valamit?
- Kellene, de eddig nem volt hozzá kedvem.
- Mi lenne az?
- Gépírás. Nagyon szenvedek, túl sokáig tart egy-egy mondatot lepötyögnöm.
- Tanfolyamra feliratkoztál?
- Fel, csak a többiek sokkal jobbak voltak nálam, lemaradtam, így feladtam.
- Lehet, magántanárt kellene keresned, ha jó lesz a kapcsolatotok, több minden ösztönözne.
- Igaz, egy jó tanár sokat ér! Már a gyakorlás sem lenne olyan unalmas, ha élvezem a másik társaságát, s otthon meg csak azért is nekiülnék tanulni, hogy megmutassam, mire is vagyok képes.
- A nevetés, vidám percek is sokat segítenek. Egy-egy mosoly, vicces megnyilvánulás oldja a kezdeti feszültséget.
- Szeretnék egy ilyen embertől tanulni. Ha át tudja adni nekem a tudását, mindennapjaim  sokkal könnyebbek lennének!
- Akkor hajrá! Ne a gyakorláson feszengj, hanem arra törekedj, hogy minél alaposabb ismeretet szerezz!

"A győzelemhez tartozó árcédulán ez áll: kitartás."

(Bob Gass)

***
Amennyiben van még további ötlet a gyakorlás kellemesebbé tételére; vagy egyéb probléma, amit orvosolhatok, várom a visszajelzéseket az arvay.maria@mvgyosz.hu
vagy az, arvay.marika@gmail.com elérhetőségekre!
Köszönöm!
Árvay Mária

FOLYTATJUK.
 **************************
5.  ARCKÉPCSARNOK

GERENCSÉR HAJNALKA RIPORTSOROZATA

VÁLTOZTASSUK MEG A SZEMLÉLETET!

A SZERETET HÍRNÖKE SZERETNÉK LENNI. RIPORT BIRO MELINDÁVAL

- Hol születtél?
- Erdély fővárosában születtem, kincses Kolozsváron.


 Biro Melinda: Szülővárosom

A Kis Szamos lágy vize
Átszeli kincses városom
Itt születtem én,
Szeretem e helyet nagyon.
Körbe vesznek délceg hegyek, sziklák
Színes levelekkel integetnek
A domboldalon az öreg fák
Biro Melinda
Viharban, karcsú szélben
Koronáikat bontogatják.
A hegytetőn a Fellegvár
Kíváncsian nézelődik
A nyüzsgő város visszaköszön,
Hangoskodik.
Zsúfolt a hely, nagy a forgalom,
a zsivaj, szikrát vet a szó
Egyetemisták, munkások,
Itt mindenki lét után rohan.
Az öreg Házsongárdi temető
Gazdag nyugalmat áraszt
Őseinknek vére itt van eltemetve
Nevük sírkőre van vésve
Bennünket igazolnak,
Itt a múlt, mi vagyunk a holnap
Főterünk, a város legszebb része
Mátyás szobránál megpihenhetsz
Itt magyarnak megmaradni
Értékeinket szüntelenül félteni
A Szent Mihály templomot
Isten nevében száz körömmel
Megtartani, ez a feladat
Szép Kolozsvár drága kincsét
El nem hagyni, megtagadni
Jó magyarként becsülettel,
Hűséggel, ha kell szenvedéssel
Szolgálni, fényes tekintettel.

Magyar lelkek, kik itt születtetek
Nevetek harsogják a vén hegyek


- Mesélj egy kicsit a gyermekkorodról!
- Szüleim nagy örömmel várták érkezesemet, édesanyám sokat szenvedett a terhessége alatt, majdnem úgy volt, hogy nem leszek. Aztán minden jóra fordult, és erős, egészséges kisbabaként jöttem én erre a világra. Pedagógus szüleim nagy szeretetben neveltek. Nekem mindenem meg volt, ami egy egészséges gyermek növekedéséhez szükséges. A legfontosabb, amit akkor is tudtam, éreztem, hogy én lehetnék a SZERETET hírnöke, hiszen szüleimből áradt a fény, a melegség, az emberek iránti tisztelet. Volt kiktől átvennem az erkölcs magas szintű formáit. Óvodába édesanyámhoz jártam, Ő óvónő volt, és engem is Ő tanított, nevelt. Nagyon boldogan mentünk minden reggel kézen fogva az óvodába, egyenruhám mindig a legtisztább nekem volt. Ügyeltem is nagyon reá, szerettem a tiszta ruhát nagyon. Sok játszótársam volt az utcánkban, sok labdajátékot tanultunk meg egymástól, csapatban játszottunk, lehettünk tízen is.


Melinda Biro: Gyermekkorom

Csodálatos volt az én gyermekkorom,
A természet lágy ölén nevelt fel
Szép volt, barátságos az otthonom
A ház mellett nagy udvar, hosszú kert,
Aranyló búzatábláig húzódott el.
Vén diófa árnyékában pihentük mi meg.
Kis patak csobogott a nagy kert aljában,
Fürge halakat horgásztunk valahányan.
Gyümölcsfáink ha virágba borultak,
Pompás illatot messzire árasztottak.
Minden fa száz gyümölcsét kínálta,
Boldog gyerekek kapkodtunk utána.
A sok piros eper, ribizli és málna
Jó anyám gyümölcshabot készített,
S jó kedvel kínálta.
Fára másztunk, zöld fűben hevertünk
Durcásan sírtunk, jókat nevettünk,
Színes pillangókat futva kergettünk
Háziállatok körbe ugrándoztak,
Jól megvoltunk, játszadoztunk sokat.

A gyermekkor múló állapot, nincs megállás.
S ha közeleg majd a lassú elmúlás,
Emlékemben őrizni fogom e világot.
Az öreg szülői háznál, most ha megállok.
Visszahoznám az elmúlt perceket
De álmokat kergetek, az idő ellen
Semmit sem tehetek.


- Van testvéred?
Gerencsér Hajnalka riporter
 - Egyedüli gyerek voltam 8 éves koromig. Aztán megszületett a húgom, akit édesapám fiúnak várt, de megszokta lassan, hogy ő is leány lett. Én voltam a legbüszkébb, mikor a babakocsiban vihettem egy kis sétára testvéremet, ugyanis, senkinek nem volt az utcában kistestvére...Még tisztába is tettem, nehogy megszidják, hogy nem kérte a bilit. Nagy volt a korkülönbség közöttünk, eltelt jó néhány év, míg megértettük egymást, hisz én már érettségiztem, mikor ő csak ötödikes volt.

- Hova jártál iskolába?  Szerettél iskolába járni?
- Az elemi iskolát édesapám tanításával kezdtem, Ő volt a tanító bácsim. Szigorú is volt velem. Tudnom kellett mindent. Az utcán kézszorítással jelezte, köszönni kell, ismerős közeledik. Minden tiszteletet megkövetelt, mindenkire felnézett, legyen az munkás, paraszt, vagy magas tudású ember. Őt is nagyon tisztelték, sok generációt tanított, és úgy édesanyám is, mint óvónő. A legjobb iskolába jártam, a Báthory líceumba... Híres iskola volt, jó pedagógusokkal.

- Hol ismerkedtél meg a férjeddel?
 - Fiatal koromban jártam egy műkedvelő csoportba, színésznőnek készültem. Ott ismertem meg drága férjemet, Beatrix királynőt játszottam Heltai A néma levente című darabban. Beatrix királynő tetszett neki, de engem vett feleségül.

- A férjed ugyanolyan kedves és közvetlen ember, mint Te!
- A férjem nem sokat változott, mióta együtt vagyunk. Kicsit kényelmesebb lett - az utazásokat, vendégeskedést illetőleg. Nehezen mozdul ki, de ha ott van, akkor nagyon élvezi a társaságot. Szerelme átalakult szeretetté, de mindig az őszinteség híve volt, és maradt.

- Sokat gondolkoztam azon, hogy sok párkapcsolat, házasság létezik… Vannak olyanok, amelyek rendkívül rövidek. Mi a titka annak, hogy ha a szerelem szeretetté is alakul az évek során – a kapcsolat szép maradjon, és örökké tartson. Hogyan tudjuk tolerálni azt, ha esetleg nem ugyanaz az érdeklődési körünk, ha több dologban is különbözünk egymástól? Egy ideillő gondolatod épp erről szól.
- „Más vagyok, mint te. Tudod, ez azért jó, mert kiegészítjük egymást. Ott vagyok más, ahol több lehetek nálad, és magamból adhatok neked. Te is pontosan ott vagy több, ahol nekem hiányosságaim vannak. Így találunk, és alkotunk egyet a szeretet öntvényében Vagyunk egy pár. Vagyok neked, és te nekem. Szemedben látom magamat, a tükröm vagy. Vigyázzunk, hogy e tükör soha ne repedjen meg, hogy tiszteletünk egymás iránt megmaradjon. Fényezzük egymást, és ott segítsünk egymás életén,ahol a legnagyobb szükségünk van. Szeretetünk ápolja emberi hiányosságunkat. Bocsássunk meg, akkor is egymásnak, ha nagyon nehéz,mert így nyugodtabb lesz az éjszakánk és megmarad a szerelem szikrája, mely lángba borítja egymásért dobogó szívünket.”

- Úgy tudom, hogy van két szép és jólelkű felnőtt gyermeked! Mesélnél róluk?
- Igen van két szép, egészséges gyermekünk, akikre büszkék is vagyunk, hisz jó gyerekek. Nagyon szeretik egymást, és megállják helyüket a világban. Fiam Angliában dolgozik, orvosi asszisztens, sőt már főasszisztens, nagyon szeretik, a betegek is nagyon kedvelik. Lányunk még itthon van, nem sokáig, amerikai barátjához készül férjhez. Ő fitness edző itt Kolozsváron, és rengetek páciense van. Jó gyerekek, szülőtisztelők.

- Sajnos minden embert ér valamiféle veszteség az élete során. Te hogyan dolgozod fel, mi ad erőt ilyenkor?
- Igen, érik az embert súlyos veszteségek. Szüleim elvesztése olyan mély fájdalom volt, hogy el nem tudom mesélni. Szeretetük, kedves arcuk, az ölelésük hiányzott nagyon. És ahogy teltek az évek a fájdalom, a hiányuk nem múlik, csak megtanulunk együtt élni velük. Egy ölelésükért odaadnék mindenemet, hisz ők jelentették a családi biztonságot nekem.

- Az Édesanyád életének utolsó perceit örökítette meg a következő versed.

Biro Melinda: Utolsó perceid

Éjfél felé járt, még dobogott szíved.
Utolsó szavaid, még formálta szád 

Drága, felejthetetlen jó anyám.

Hideg kezed fogtam, s te már 

Isten országa felé tartottál.

Ég és föld között lebegett lelked.
Halálveríték fényesítette tested.
Nem akartalak elengedni téged.
Karom ölelt, szorosan.
Kiabált ott bent a lelkem.
Anyám nem hagyhatsz itt így kétségbeesve!
- Kevés az időm, gyermekem - mondta
Én hallottalak, de te csak mondtad.
- Szeressétek egymást, úgy, ahogy testvér a testvért.
Sohasem másként.
Küzdelmes volt minden szó.
Perceit kergette az óramutató.
Halvány arcodat még megérintette kezem.
- Mondtam, szeretlek édesem!
Talán hallottad.
Arcodon megjelent a halál szürke fénye.
És vége lett!
Szemem előtt tértél örök életre.
Gyönyörű lelked szállt, éjfélkor Isten tenyerébe.

Biro Melinda. 2015.05.01. 48.


- Mi az, ami életedben a legnagyobb élményt jelentette eddig?
- A legnagyobb élmény az életemben a két szép, egészséges gyermekem születése. Olyan boldogságban éltünk, hogy 11 hónap korkülönbséggel fogantak meg gyermekeink, egy lány és egy fiú.

- Van olyan dolog, ami hiányzik az életedből?
- Hiányzik az unoka, de még nem sietnek gyermekeim, azt mondják, még nincs itt az ideje. Várom türelemmel, és szívem szeretetével.

- Mi a véleményed a barátságról?
- A barátság az nagyon fontos helyet foglal el a szívemben. Jó barát csak az lehet, ki szereti és ismeri önmagát és tudja szeretni önmagát. Így értékelni tud másokat is. A barátot tudat alatt választjuk ki, megérezzük, hasonlít reánk, és mégis más. De egy hullámhosszon vagyunk, ami azt jelenti, egy az érdeklődési körünk, lelki fejlettségünk is egy szinten van, és együtt vagyunk képesek fejlődni. A barátság életfontosságú nekem.

- Néha szükségünk van arra, hogy egyedül legyünk, és átgondoljunk dolgokat a továbblépéshez, hogy meghalljuk a belső hangot…Szükség van arra, hogy szeressük és értékeljük magunkat, hisz mi tudjuk azt, hogy mit miért teszünk.
-„Minden napnak meg van a maga szépsége, a maga gondja. Jó érzés magamba nézni, rendezni gondolataimat, és hallgatni a belső hangra, mely ilyenkor mindig megszólal. Különös találkozás volt, önmagammal. Aki mindenkinél jobban ismer, hisz oly régóta együtt van velem. Nyugalomra intett, éreztem, önmagam ölelem fájó lelkem. Aztán hosszú sétát tettem. Nem akartam senkivel sem találkozni, egyedül akartam lenni magammal. Nem így történt. Régi ismerős jött felém, aki örömmel ölelt magához, és dicsérte kinézetemet. Megjegyezte, milyen nyugodt, kiegyensúlyozott vagyok, jó reám nézni! Nem szóltam lelkem fájdalmáról, hisz már megbeszéltem korábban magammal. Erős leszek, mindent elérhetek nyugalommal és szeretettel. Először is magamat kell értékelnem és szeretnem.”

- Azt, hogy ki a barát, többen is megpróbáltuk megfogalmazni. Nagyon örülök, hogy a „Gyógyítós” versgyűjteményünkben találtam tőled egy ide illő verset.

Biro Melinda: A barát

A barátom az, ki megfogja kezem
Ki tudja, mi bántja sajgó lelkemet
Ki el nem ereszt, ki együtt sír
és együtt nevet velem, el nem enged
Ki nem haragszik, ha önmagam adom
ki megérti, mit ki kell mondanom
Ki rám gondol a messzeségből
Ki kezet nyújt, felemel a mélységből
Ki lelkét adja, ha az enyém beteg
Velem van, ha nagyon szenvedek
El nem hagy senkiért, hisz ismer
Azért a barátom, mert engem szeret
Lelkünkben közös a fény, mely világít
Előbbre nem helyez helyettem senkit
Én vagyok érte, s ő érettem is érez
Kopogtatás nélkül bejöhet értem
Haragot nem tarthat ki a barátod
Mert ismeri lelkedben az örök titkot
Szívedet érti, hisz egy a dallama
Tiéddel hangolva, egy a ritmusa
Azért választott, mert megszeretett
S ha szeretett, akkor meg is érthet
Ilyen a jó barát, ki most messze jár
Idővel, ha erre jár, s nem talál
Könnyet ejt majd fekete síromnál


- Sok barátod van?
- Nincs sok barátom, nem is kell, de aki az én barátom, az éjjel is átjön hozzám, ha bajban vagyok.

- Létezik az életünkben egy olyan ritka pillanat, amikor felismerjük lélektársunkat.

 Biro Melinda: Októberi versek

Lelkek találkozása, nem véletlen.
Megérzik egymást még mielőtt találkoznának.
Fényük bevilágítja az utat mellyen találkozni fognak.
Még nem tudják mikor,de rövid időn belül ez megtörténik.
Lélektalálkozás, felismerés, egymáshoz való kötődés mely örökké tart majd.
A lélektársak csak egymás törődése által élhetnek.
Csak egy közös útjuk van a szeretet útja.

- Kolozsváron éltek. Mennyire nehéz ott a magyarság helyzete?
- Kolozsváron élek, Erdély legszebb városában, ahol magyarságomat tíz körömmel védem. A magyar eseményeken én ott vagyok, és büszkeséggel szívom magamba a hallottakat, látottakat, legyen színház, opera, kiállítás, ami rólunk szól. A magyarság napról napra fogy, és ez fájdalmas megállapítás. Sok a vegyes házasság, s így mindig a magyar fél veszít, azok a gyerekek, románok lesznek, akik ilyen családban születnek, van kivétel is, de aránylag kevés. Vannak jogaink, de még nem kaptuk vissza, amit ígértek Trianon után, hogy egyenlő állampolgárok lehetünk. Mindenhol, ha a nevedet elolvassák, már előtérbe lép az előítélet "magyar".  Nekünk mindenhol jobban kell teljesíteni, és bizonyítani, hogy jók vagyunk. Magyarnak lenni itt Romániában, hitvallás, és büszkeség, megtartani igyekszünk identitásunkat.

- Gyakran látogattok Magyarországra?
- Igen, minden évben, jövünk vagy pihenni, fürdőre, vagy a rokonaimhoz, akik áttelepültek a 90-es években.

- Mi a kedvenc helyed?
- Kedvenc helyem, városom Párizs. Ott voltam drága férjemmel a 25. házassági évfordulónkkor, a fények városában. A Szajnán hajókáztunk, és újra fülembe súgta, mennyire szeret, és köszöni nekem szép családunkat. Hát ezért is gyönyörű nekem Párizs.

- Apropó…munka. Mivel foglalkozol, mi a munkád?
- Érettségi után sokat tanítottam, mint óvónő, és tanítónő, aztán következett egy jobb kereseti lehetőség, egy szövetkezetben, ahol gyermekjátékokat csomagoltam évekig. Az megszűnt és újból, mint nevelőnő, gyerekeket tanítottam, felvigyáztam. Annyira szép ez a hivatás, a gyermek szemem fénye. Úgy közeledek feléjük, mint a felnőttekhez. Egyenrangúan kezelem, leereszkedve az ő kicsi szintjükre, és barátsággal, szeretettel rávilágítani a dolgok lényegére, én így neveltem őket.

- Mi a horoszkópod és milyen tulajdonságai jellemzőek Rád Melcsikém?
- Mivel a horoszkópom szűz, ezért én nagyon családcentrikus vagyok. Mindenem a harmónia, és a család. A rend a mániám, a szép asztalterítés, törekszem a tökéletességre. Lehet nem könnyű velem, de nincs panasz.

- Hány idegen nyelvet beszélsz?
- A magyar nyelven kívül tanultuk a románt, angolt, és németet is. Beszélni románul tudok, és kicsit angolul, persze a magyaron kívül..

- Szereted-e a bizsukat?
- Szeretem a bizsukat. Minden ruhához megvan a megfelelő nyaklánc, fülbevaló.

- Inkább nőies, vagy inkább kényelmes ruhákban érzed jól magadat?
- Én nagyon szeretem a nőies ruhát, ezért otthon is csinos vagyok. Nem szeretem elereszteni magam, bő ruhákban. Igen, nőies ruhákban érzem jól magamat.  

- Ínycsiklandozó ételkölteményeket teszel fel az oldaladra. Ki tanított meg sütni és főzni?
- A sütés - főzés nagy kedvencem. Édesanyámtól tanultam, ő mindennek megadta az ízét, és süteményei nagyon finomak voltak. Különösen a darázsfészek isteni volt, azóta senki olyat még nem csinált, mióta meghalt a drágám. 

- Szereted a természetet?
- Szeretem a természetet, utazni, elmélyülni a látottakon. Szeretem, ha a szél simogat a tisztáson, vagy az erdőben ölelni a fákat. Mezei virágot gyűjteni és behozni a lakásba a természet illatát. De gyönyörű élmény ez nekem!!

- Szereted az állatokat?
- Az állatok barátaim. Gyermekkoromban volt kecskénk, bárányunk, még lovunk is, a Bandi, akinek eltört a lába, és így elvitték a vágóhídra. Én meg lovagoltam rajta, úgy 4 éves lehettem.

- Melyik évszak a kedvenced?
- Kedvenc évszakom az ősz. Szeretem színeit. A nagy meleget nem kedvelem, de az őszi napsugarat annál jobban. Én őszi gyerek vagyok, ez meg is látszik rajtam, szeretem a ruházatban is a föld színeit.

- Szereted-e a zenét? Milyen zenéket hallgatsz?
- A zene kitölti napjaimat. Minden fajta zenét szeretek, de általában a romantikus könnyű zenét és a bluest.

- Melindám! Te egy lélekember vagy, ha olvasom soraidat a lelkemet melegség járja át. Írtál egy ide illő verset, nagyon tetszik.


Melinda Biro: Mit gondolnak....

Mit gondolnak rólam?
Rég nem okoz gondot
Külön világ vagyok
Ember, ki lelkét
Magában hordozza
Sértő szó, vád, irigység
Mindig van, volt és lesz
Könnyet ne hullass
Inkább nevess
Fejed fölött néha vannak
Felhők
Magaddal törődj
Lelked egyensúlya
Testeddel egybeköt
A fájdalom bennem, benned is
Lobog
A kék égből
Mindennap harapj egy
Darabot
Nap sugarával
Ringasd el az álmod
Csókot annak adj
Ki szíved lángra gyújtja
Ki homlokodról
A verejtéket lemossa
Mit mondanak rólam?
Talán azt, más vagyok
Levegőt veszek én is
Kicsit bolond vagyok
Nem vagyok angyal
Szárnyaim nincsenek
Amit ma gondolok
Azt holnap is megteszem
Születésemet
Istennek köszönhetem

Biro Melinda 2014.1.16

- Mi a hobbid?
- A hobbim a versírás, és a sétálás egyedül, mikor gondolataim megérnek ahhoz, hogy megszülessen egy vers.

- Ha jól emlékszem a színjátszás szép színfoltja volt az életednek… Szeretném, ha beszélnél nekünk erről az időszakról.
 - Életem legszebb időszakának nevezném a színjátszásom korszakát. Tizenkilenc évesen felvételiztem a kolozsvári műkedvelők színjátszó csoportjába, a neve: STÚDIÓ- SZÍNPAD volt. Kolozsvár harmadik színházának lehetett nevezni. Magas színvonalú előadásokat tartottunk, jó színészgárda volt. Tehetséges fiatalok, akik munka után próbára jártak, vendégszereplésre a környező városokban, falvakban. Próbákra jártunk, nem sajnálva az időt és a fáradságot. Ennek eredménye volt, hogy díjakat nyertünk, a MEGÉNEKLÜNK ROMÁNIA versenyen. Budapestre is meghívtak minket vendégszerepelni, nagy dolog volt a kommunizmus éveiben, hogy egy magyar csoportot átengedjenek a határon, de nekünk ez sikerült. Heltai művektől elkezdve Goldonit is játszottunk, szavalóestjeink voltak, Arany János, Kányádi, Farkas Árpád és még sorolhatnám. Összetartó csapat voltunk, rendezőink a kolozsvári színház művészei voltak: Horváth Béla, Berecky Júlia, Dehel Gábor, Köllű Béla és sokan mások. Nagyszerű élmény volt minden előadás, együttes élmény volt a siker, és szerettük egymást, mai napig érdeklődünk egymás iránt. Férjemet is itt ismertem meg a társulatnál. Minden este ott ül az első sorban, és drukkolt nekem. És belém szeretett. Ez volt a legnagyobb nyereményem az életben, hogy őt megismertem, és az ő nevét viselhetem.

- Mi volt az első versed és mi váltotta ki, hogy elkezdj írni?
- Az első verseim a szememmel kapcsolatos gondolataimról szóltak. Mi lesz, ha többé nem látok, így kezdtem el 3 éve verset írni igazából. De fiatal koromban is írtam néhányat.

Melinda Biro: Add nekem a szemedet

Add nekem a szemedet,
Hadd lássam a felkelő napot,
Arcodat, mikor kedves vagy
És felém mosolyogsz.

Mikor eljön az áhított tavasz,
Mikor zöld ruhát ölt a bokor, a fa,
Szeretném látni kék vizét a tengernek,
Add kölcsön csak egy percre,
A te szép szemedet.

A virágba borult vidéket,
A csendes nyári kertet,
Láthatom azt én is, ha egy percre,
Átadod a szemedet.

Veled látom én gyermekeim arcát
Kis szobámban összegyűjtött
Emlékeim tárgyát.
Kezemmel, ha megsimítom arcod,
Érzem én, hogy még a tiéd vagyok.


- Mikortól írsz verset - hány éves korodtól ?
- Fiatal koromban kezdtem, lehettem úgy 18 éves, de komolyabb, költőibb verseim úgy 3 éve íródtak. Nincs kedvenc versem, mindegyiket akkor szeretem nagyon, mikor papírra vetem őket.

- Hogyan fogadta a családod, a baráti köröd azt, hogy írsz ... és méghozzá nem is akármilyen színvonalon ?
- Meglepődtek a szeretteim, hogy eddig miért nem írtam, mert tetszett nekik. Mindennap kérdezték: Ma hányat írtam? És ösztönöztek, hogy írjak, mert lélek van benne.

 - Hány könyved jelent meg eddig nyomtatásban?
 - Megjelent egy kötetem, egy elektronikus könyvem, és három Antológiában néhány versem.

 - A verseken kívül gyönyörű gondolatokat fogalmazol meg. Mióta foglalkozol ezeknek az írásával?
 - Gondolataim még éjjel sem hagynak nyugodni. Mellettem van a jegyzetfüzetem, egy golyóstoll, és ha megfogalmazódik egy jó gondolat, legyen éjjel, hajnal, azt nekem le kell írnom. Egyszerűen előjön a semmiből. Érdekes folyamat ez az írás. Nem mindig tudok írni, csak ha lelkileg nyugodt vagyok. Az egyensúly, a lelki béke nagyon fontos nekem, és a családom biztonsága, mert én szűz is vagyok és mérleg is, szeptember 23.  a határvonal, ezért a lelki egyensúly sokat jelent.

- Úgy tudom, hogy nagyon komoly probléma van a szemeddel. Mi és mivel jár ez?
- Igen nagyon komoly betegségem van, makulalyuk a neve, meg kéne műteni, de félek, mert a felépülés nagyon körülményes és csúszhatnak be hibák is. Gázt eresztenének be a szemembe, és fejjel lefele kéne ülnöm egész nap, hason aludni, fejjel lefelé, kb. egy hétig, hogy a gáz felemelkedjen és lenyomja a retinát. Nem tudom mikor szánom reá magamat.


Biro Melinda Szemeim

Szemem lelkem érinthetetlen tükre
Életem legszebb ékszere belátok vele
Emberek megfásult megcibált szívébe
Pilláim rácsai magába zárják a Mennyet
Az ég végtelen fényét
A kövekké száradt könnyeket
A kalásztól szökkenő réteket
A mosoly vasalta arcokat
Az öleléstől megnyúlt karokat

Szememben a világ titka
Látom a múltat nézem a jelent
Szemem íriszével színesre festem
A Mennyezetet
S látom az Urat kezet nyújt nekem
Lehajol hozzám s a földről felemel


Biro Melinda 07. 06. 2013.


- Felmerül bennem a kérdés, hogy vajon kinek nehezebb a sorsa? Annak, aki születése óta nem lát, vagy annak, aki kezdetben látott, és fokozatosan veszíti el a látását. Te hogyan vélekedsz erről a kérdésről?
- Szerintem, aki élete során elveszíti a látását, annak nehezebb. Valamit elveszíteni, amink volt, az nagyon megérint. Aki látta a napot felkelni, és a csillagos eget, és többé nem láthatja, vagy családtagja kedves arcát, az nagyon kegyetlen lehet. Aki úgy született, hogy nem látott, az érintésével érzékeli az életet, így természetes neki. A látássérültek nagyon kifinomult érzéssel, hallással születnek. A hangsúly, a hanghordozás után, megérzik, ki őszinte, ki az, ki igazán szereti őket, és az érintéssel, talán jobban láthatnak, mint az, aki csak néz, és nem lát a dolgok mögé.

- A magyar nyelv oly gazdag... hatalmas szókincsünk van. Vannak bántó szavak, amelyeket fel kellene cserélni az állapotot kifejező, ám nem negatív töltetű szavakkal. A "fogyatékos", a vak, a süket szó néhány társával együtt az én szótáramba sehogy sem passzol. Te mit gondolsz ezzel kapcsolatban?
- Igen a magyar nyelv nagyon gazdag szókinccsel rendelkezik. Vannak bántó szavak…én nem használom a vak szót, inkább gyengén látó, valahogyan finomabb kifejezés. Emberibb, igen így kellene használnunk, legyen pozitív töltése.

- A modern kor vívmánya a számítás technika, az internet. Sokan furcsállják, főleg az idősebb korosztály, hogy barátságok köttethetnek úgy is, hogy nem is találkoztak az emberek egymással személyesen.
 Te osztod ezt a nézetet?
- Az internet, igen, hát nem hittem, hogy így is lehet barátságokat kötni, de meg kell, hogy cáfoljam, igen lehet. Megismertem pár olyan barátot, akikkel aztán érdemesnek tartottam személyesen is megismerkedni. És volt, akiben csalódtam, és volt, akit igazi barátomnak fogadtam el.

- Mi a véleményed a Facebookról?
- A Facebook használata igen veszélyes is lehet, ha nem ésszel műveled. Sok a hamis információ, utána kell járni, mert nem mind igaz, amit posztolnak az emberek. Sok időt elvesz tőlünk, az biztos, és a családtól, de megoldható, ha mértékkel tesszük.

- Mi a véleményed a Gyógyító Művészetek közösségről?
- A Gyógyító Művészetek közösség - a legemberibb közösség. Mindenki a szeretetét viszi a csoportba, az alkotásaival, a véleményével. Itt nem bántunk meg senkit, nem gázolunk át az emberségén. Itt nyugalom és szeretet uralkodik. Jó a csapatszellem, kiváló munkát végeznek az adminok.

- Mit javítanál a közösségünk munkáján?
- Nem tudnék mondani semmit, hogy mit kéne javítani. Gondolom, mindenki az idejének megfelelően van jelen a csoportban, és teszi fel alkotásait. Olvasni egymást minél többet, és talán egyszer találkozni is kéne egymással!

- Említetted a Gyógyító Művészetek közösség kapcsán, hogy nagyon jó lenne személyesen is találkozni. Nekünk ez már sikerült, és egy felejthetetlen napot tölthettünk el együtt Tatabányán. Olyan volt, mintha nem ez lett volna az első személyes találkozásunk, hanem régóta összejárnánk és egy összeszokott társaság lennénk… Milyen érzésekkel tértél haza?
- Igen a mi találkozásunk, olyan volt, mintha nagyon régen már ismertük volna egymást. A Gyógyító Művészek csoportból, a versekből, a kommentekből kirajzolódott egyfajta ismeretség, és személyesen ez csak elmélyült, örök barátsággá. Csalódnom nem kellett senkiben, hisz mindenki saját magát adja verseiben, véleményében, nem megjátszott személyekkel ismerkedtem meg, hanem igazi, őszinte barátokkal. Nagy öröm volt nekem és férjemnek e közös találkozás. Megérte, hogy szívemre öleljelek Titeket.

- Gyönyörű ajándékot kaptunk Tőled ez alkalomból a nyomtatásban megjelent kötetedet. Ha csak kezembe veszem, a lelkem azonnal felidézi ezt a lelket melengető találkozást. Akik könyvet kaphattunk, ez alkalomból Te dedikáltad nekünk és mindenki írt bele pár kedves sort, adott magából valamit, amit elolvasni mindig nagyon jó érzés. 9 ember, 9 sors, 9 egyéniség, de a lelkünk egyet hirdet, a szeretetet.
A televízió megöli az emberek közti kommunikációt. Te ezt hogy látod?
- A televízió nagymértékben megöli a kommunikációt az emberek között. Aki sokat tévézik, az nagyon egyedül van, nincs kivel megbeszélje a napi gondokat, úgy érzem. Szünetelni kellene, vagy együtt megnézni egy jó filmet, és megbeszélni, milyen volt reá nézve a film története. Sok családban egy eszköz a televízió, hogy ne beszélgessenek a társak, inkább egymagukban szórakoznak, nem helyes.

- Ebben az érdekvilágban elsikkad a lényeg, az ember. Kihalóban van a szeretet. Neked mi a véleményed erről? Aki érzékeny, azt épp a lelkén keresztül lehet beteggé tenni, de a gyógyulása is a lelkén keresztül történhet... a szeretettel.
- Én úgy tapasztalom, a mai világban igényeljük a szeretetet, de nem tudjuk egymásnak emberségesen átadni, őszintén, a lelkünk mélyéből. Hogy miért alakult ez így ki, gondolom az anyagias világ az oka. Előtérbe helyezkedett a pénz - manipuláló - értéke. Hogy pénzzel mindent meg lehet venni, gondolják néhányan. De ez nem így van, mert a szeretet ingyen van. Minél többet adunk, annál többet kapunk, na nem mindig azoktól, akiktől elvárnánk, de visszatalál hozzánk. Mert a szeretet egy olyan energia, amely áramlik, ha akarjuk, ha nem. A szeretet lelkünk legcsodálatosabb lakója, és ha egyszer is valaki a lelkünket összetöri, soha nem kerülünk olyan állapotba, mintha nem történt volna semmi. A lélek rombolását még az idő sem tudja meggyógyítani. Ezért is vagyunk manapság inkább zárkózottabbak, nehezen nyílunk meg, félünk a kudarctól. De szeretni kell, szükségszerű, mert szeretet nélkül a lélek meghal, a test megbetegszik, és bekövetkezik az elmúlás.


Biro Melinda: Bajban a világ

Bajban a lélek
térdre rogy a test
kezek imába fonódnak
szemek égre néznek
kéred Istent
mentsen meg téged
ki, akkor hiszel

mikor lelked a poklot járja
mikor elárulnak
mikor késik a holnap
mikor az ágy magához
láncol
térdre rogysz
átjár a fájdalom

álarcok esnek le
tekintetek földet
sepernek
a tegnap szavát
elfelejti 
a lelkeket összegyűrik
ők, mikor rogynak térdre?
mikor néznek a szemekbe?
de lesz holnap
és lesz számvetés
és lészen büntetés

bajban a világ
ölni tudnak a szavak
ruháink alatt
a test, betegesen sorvad
hiányzik a lélek
mi értéket adott
testnek, embernek
szíveket hozott olykor közelebb

bajban a lélek
térdre rogy a test
kezek imába fonódnak
szemek égre néznek
mindenki meglátja majd
az Istent

Biro Melinda 2015.2.6.

- Mit gondolsz, a sérült embereknek mi lenne az a dolog, ami elősegítené a testi és lelki gyógyulásukat?
- A sérült emberekre nagyon oda kell figyelni és szeretettel, biztatással el halmozni. Értékeiket feltárni lehet. hogy nem mindenki tudja, mi a jó benne, mi az igazán vonzó. Ezt meg kell mutatni nekik, és problémáikon segíteni úgy, mintha nem sérültek volnának. Érték minden emberben van, és szeretetet minden ember igényel, legyen sérült, vagy egészséges, de az odafigyelés, lelkierő, segítheti gyógyulásukat.

- Hiszel-e a szeretet erejében?
- Igen, hiszek a szeretet erejében. Még a legkeményebb szív is megpuhul a szeretet erejétől. A szeretet egy fény, mely szívünkből sugározza a szeretetet.

 - Érzem, hogy rokonlelkek vagyunk Melindám. Én is a szeretet útjait járom. Nagyon szeretek adni azoknak, akik ezt értékelik. Szeretek segíteni, és mindig önzetlenül. Neked mi a meglátásof ezzel kapcsolatban?
- Aki jót cselekszik, maradjon árnyékban és örvendjen jótéteményéből fakadó örömöknek. Soha ne várd attól a segítséget, akin segítettél, mindig mástól kapod vissza.

- A sok lelki teher közül a legfájóbb a kiszolgáltatottság és a bezártság. Mi módon lehet, illetve lehet - e ezt enyhíteni?
- Kiszolgáltatottnak lenni, nagy teher - várni, ameddig valaki ajtót nyit és beköszön, várni, hogy segítsen rajtad valaki. Enyhíteni csakis az odafigyeléssel, és szeretettel, megértéssel lehet. A türelemnek, az együttérzésnek is nagy szerepe van. Segíteni, ki ahogyan tud, elvinni egy szép környezetbe, beszélgetni, és meghallgatni, ez szerintem a legfontosabb, mit ember tehet értük.

 - Mi a véleményed, ha a lelkünkre vigyázunk és ápoljuk, akkor nehezebben alakulnak ki betegségek?
 - Igen a lélek, ha rendben van, akkor nehezebben alakul ki testi betegség. Én ebben hiszek, és volt is tapasztalatom. Lelkileg nagyon gyenge voltam, elkeseredett, és annyira fájt a hasam alatt. Minden vizsgálatot elvégeztek, sírva mentem haza, semmit nem találtak és a fájdalom mégis jelen volt. Aztán megszűnt a lelki fájdalom, és lassan a testi is. Nagy az összefüggés test és lélek között. Igen ápolni kell a lelket, de nagyon.

Biro Melinda: Szív
Haiku

fájdalompercek
darabolják a szívet
ettől szenvedünk


- Sokaknak a vallás ad erőt ahhoz, hogy küzdjenek a gyógyulásért. Neked mi a véleményed a vallásról? Hiszel Istenben? Vagy másban hiszel?
- Én hiszek Istenben. Abban az erőben, amely engem egészben tart, ami felkarol, és megbeszélhetem Ővele azt, amit senki nem érthet meg, és megköszönni mindennap, hogy átélhettem minden percet, és órát egészségben. Az én Istenem engem nagyon szeret, mert életem nem volt nehéz, legalábbis eddig. Minden jóra fordult, hálám fejezem ki az Úrnak ezért.

- Miben hiszel és mi ad erőt a nehéz időszakokban?
- Hiszek a család erejében és az emberek szeretetében. Mert mindenkiben van szeretet, csak elő kell csalogatni a szívedben lakozó feltétel nélküli szeretetet.

- Mit jelent számodra a boldogság?
- A boldogság, az bennem van, mikor én boldognak érzem magamat és ragyogok, akkor körülöttem mindenki jól érzi magát, hisz a legjobbat adom nekik, a lelkem egy darabját. Ez nekem a boldogság.
 „Boldog az, ki megelégszik az élet által adott rövid boldog percekkel.”


 Biro Melinda: Ó boldog az…

Jót a rossztól ugye megkülönbözteted

Mégis a rossz felé hajlik néha az eszed
Mondd miért teszed?


Miért bántod kit nem kellene

Az igazat hamisnak festeni
Mondd miért teszed?


Szebbek szádból a megalázó szavak?

Jobban alszol sötét lelkeddel
Hófehér paplanod alatt?


Ne bíráld más életét, a magadét

Kéne rendezned, lelked üdvét
Teremtsél nyugodt perceket,


Napsugárral átkötött reggeleket.

Énekeld meg a csendes éj dalát
Ne feketítsd be barátod hajnalát


Tudja mindenki az igazság

Mindenhol jelen van, akár a jóság
Tövis övezi körül mindkettőt, akár a rózsát


„Óh boldog az, kinek van egy Istene”

Nem gyalázza más lelkét embersége


- Milyen céljaid vannak?
- Életem célja, hogy jóemberként éljem az életemet. Nem könnyű, mert sok az irigység, a kritika olyanoktól, kik boldogtalanul élnek, nem cselekednek, csak bántani szeretnék azt, aki valamit megpróbál tenni azért, hogy jó legyen az élete.

- Megfogalmaztál- e már valamiféle hitvallást?
- Az én hitvallásom SZERETNI feltétel nélkül, és őszinte tekintettel nézni az emberek szemébe nap, mint nap. Ha kezet nyújtasz valakinek, többé ne engedd el.

- Egyik nagyon szép gondolatodban megfogalmaztál egy üzenetet a világnak, az emberiségnek, amit ha mindenki megfogadna, sokkal szebb lenne a világ.
-„Mindenki szívében ott van a szeretet, csak szíve ajtaja még zárva van. Ha megtalálja azt a valakit, aki szívét kinyitja, a szeretet áradni fog, és megtöbbszöröződik. A szeretet szeretetet szül és biztonságot nyújt. SZERESSETEK!”

- Nagyon szépen köszönöm, hogy a riport révén még jobban megismerhettünk! Jó egészséget kívánok és kérlek, hogy gazdagíts bennünket a szép verseiddel, gondolataiddal és kommentjeid által !

FOLYTATJUK.
 **************************
6. ÁPRILISI SZTÁRVENDÉGÜNK

CSONGRÁDI KATA  LEVELE
LEMEZBEMUTATÓ AMERIKÁBAN

  Márciusban adtuk a  hírt, hogy Kata legújabb lemezének bemutatóját tartja Amerikában, és máris megérkezett első levele a  sikerről. A turné folytatásához sok sikert kívánunk a  magazin olvasóinak nevében.
Várjuk hazatérte után a  világhírnévről szóló beszámolót.   a  szerkesztő.

CSONGRÁDI KATA   LEVELE: 

KEDVES BARÁTAIM.....
Eddig minden szuper!
Remekül sikerült mind a négy előadás Kaliforniában.
Fantasztikus  volt a hangulat Los Angelesben is, a koncert végén hosszú percekig állva vastapsoltak a nézők.
The show must go on...  Isten segítségével holnap irány: Kanada!
Puszi: Kata

Bon Bini!? = Welcome to my heart!? = Isten hozott a szívembe!?
https://youtu.be/6S3ZUsqnOj0



Kedves barátaim, most jelent meg ez a cikk a Kanadai Magyarság című újságban
kérlek, hogy drukkoljatok továbbra is!

Köszönettel , szeretettel
Kata
 ......

ÚJSÁGCIKK A  KANADAI MAGYARSÁG  CÍMŰ HELYI LAPBÓL

Csongrádi Kata, a „Show Lady” Kanadában és az USA-ban
Millió-millió rózsaszál
Az egyik legsokoldalúbb honi művész, Csongrádi Kata énekes, színésznő, könyv- és színdarabíró gyakran vendégszerepel Észak-Amerika nagyvárosaiban.
Március közepén a kaliforniai Ontarióban és Los Angelesben lépett fel; e napokban Kanadát járja. Akár újkori Dérynének is nevezhetnénk, aki elhivatottságot
érez, hogy az óhazától távol élő magyarokat szórakoztassa. Legsikeresebb színdarabjával, a tragikus sorsú Erzsébet királynéról általa írott és előadott Sissy című zenés
történelmi játékkal fellépett Hollywoodban, Bécsben, Münchenben; operett- dalokat adott elő ausztráliai turnéján. Svédországban Show Lady címmel ruházták fel.
Magánéletéről – ami egyben szakmai létét is meghatározza – annyit: 35 éven át házastársa volt a „slágergyárosnak” nevezett S. Nagy István dalszövegírónak.
Kapcsolatuk nem csupán emberi, hanem művészi szempontból is telitalálatnak bizonyult.
A Kata által gyakran csak S-ként említett szövegíró az Ő számára írta a Millió, millió rózsaszál című dal magyar szövegét, ami a színésznőt országos
hírűvé tette. Nem biztos, hogy e dal másvalaki előadásában is slágerrá vált volna...
...Ugrom egyet. A színész, az énekes kiszolgáltatott helyzetben van, hiszen az író szövegét tolmácsolja- dalolja el. Ám e kiszolgáltatottság kölcsönös:
az író által megalkotott színdarabok-dalok sikere az előadóművészeken is múlik. Ha siker van, rajonganak egymásért - ha kudarc, kölcsönösen
fújnak egymásra.
Egy-egy produkció az író - zeneszerző - színészénekes közös műve. A francia szerzőpár, Charles Dumont és Michel Vaucaire 1956-ban írott
Non, je ne regrette (Nem, nem és nem) című dala aligha vált volna örökéletűvé, ha Edith Piaf nem énekli el 1959-es hanglemezén.
Ha a Budapesten született Joseph Kosma (vagyis Kozma József) Les Feuilles Mortes (Hulló levelek) című dalát a fiatal Yves Montand nem adja elő a Parigi é sempre parigi
1951-es olasz-francia filmben... ráadásul Montand ezzel a dallal indult el a világhír felé.
Csongrádi Kata több tucat S. Nagy-dalt vitt sikerre, de a fiatalon elhunyt Máté Péter énekes-zeneszerző is a Hull az elsárgult levél cími S-dallal került
az előadóművészek élvonalába (az Elmegyek is kettőjük együttműködésének köszönheti tartóssikerét).
A „slágergyáros” megannyi kitüntetés birtokosa. Munkásságát a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével, majd tiszti keresztjével méltányolták.
Megkapta a Huszka Jenő - és az Artisjus Életmű-díjat, meg az EMERTON - díjat is.
Csongrádi Katának – akit ötéves kora óta ismerek – a Retro sláger show című műsorát én vezettem be a Los Angeles-i Egyesült Magyar Házbana napokban. A Nyájas Olvasó
okkal vélhetné, hogy emiatt (is) elfogult vagyok iránta. Igen, az vagyok. De a színháztermet zsúfolásig megtöltő – Őt felállva ünneplő – nézők percekig
tartó, szűnni nem akaró, ütemes vastapsa bizonyítja, hogy elfogultság nélkül Ők szintúgy rajongójává váltak.
Az Árvai Béla rendezésében színpadra állított estnek voltaképpen két sztárja volt: a dalokat előadó Kata és S. Nagy István, akinek népszerű számait
(köztük a Gedeon bácsi, az Azért vannak a jó barátok, a Lehet, hogy szép nem vagyok, a Táncolj, a Kell, hogy várj, a Ne add fel!, a Köszönet a boldog
évekért, s nem utolsósorban a Minden szónál többet ér egy dal) a Tisztelt Nagyérdemű gyakran együtt énekelte a színésznővel.
A két éve magányossá vált művész asszony a színpadon lévő asztalra helyezte a férjéről írott, Slágergyáros című könyvét.
Néhányszor az asztal mellé ülve beszélt az elíziumi mezőkről elégedetten és büszkén alátekintő férjéhez.
(A különféle műfajokban jeleskedő hölgynek ez már az ötödik könyve; hét színdarabját mutatták be, nyolc nagylemezén jobbára saját meg S. Nagy dalait adja elő. Emellett írt és
rendezett egy tízrészes tévésorozatot Angyali történetek címmel, amelyben – noha sosem voltak színészi vágyaim – ha már úgyis Budapesten tartózkodtam,
legbűbájosabb mosolyával engem is a felvevőgép elé csábított.)
Feltételezem, hogy – a helyszínektől függően – a fentebb említett dalok többsége elhangzik az énekesnő március 26-án, Nanaimóban már megkezdődött
kanadai turnéján is. A folytatás pedig: április 1-jén Calgary, másnap, 2-án Edmonton, 10- én Vancouver. Aztán visszarepül az Egyesült Államokba: április
29-én a floridaiak Sarasotában élvezhetik az előadását, május 6-án a „nagy alma”, New York magyarsága tapsolhat a kitűnő művésznőnek.
Elfogultan, de anélkül is őszintén ajánlom az említett városokban élő magyaroknak (de idegen nyelvű házastársuknak, partnerüknek is), hogy ne
mulasszák el az előadásokat!..
Nos, sok sikert Kata!
És visz 'lát feltehetőleg ősszel, Budapesten.

Földes tamás
 **************************
7.   EGY  PÁLYÁZAT UTÓÉLETE

NAGY VENDEL VERSE MÁSKÉPP


DebrecenPlus
NAGY VENDEL: Táncosom, Te gyönyörű
admin | 2017-03-03 | Könyv, irodalom, Látótér | Nincs hozzászólás
A Vak-Sikk Klub és a Művésztér Egyesület közös integrációt elősegítő projektjének keretében látássérült szerzők műveihez látó fiatalok kapcsolnak vizuális tartalmat így adva új értelmezést, más nézőpontot az alkotásoknak.

NAGY  VENDEL: Táncosom, Te gyönyörű

–  FELESÉGEMNEK –
       Emlékeimből…

Táncoló lábak
Keringve szállnak
A szoknya perdül
Toppan a láb.

Kecses kéz lendül
Énekszó csendül
Dobbanó  lábam
Ne add alább.

Suhogó selyem
Omlik vállára
Kezemmel óvom
Csöpp derekát.

Mosolyog ajka
Két szeme sarka
Megsimogatom  barna  haját.

Karomba tartva
Átérzem rajta
A szerelemnek
Bódulatát.

Tündöklő arca
Jól felnagyítja
A báli terem
Ragyogását.

Sudár alakja,
Víg jelmez rajta.
Farsangi bálon
Álarc takarja
Szép orcáját.

2017. január 16.

A Vak-Sikk Klub által meghirdetett “Vak Szerelem” című irodalmi pályázat líra kategóriájának 2. helyezettje.

**************************
8.  HAZAI TÁJAKRÓL -  NAGY VENDEL   VERSEI.   

NAGY VENDEL : FEKETE FÉNYBEN, FEKETE FÉNYEK 

Szokták volt mondani,
Vendel nem kertel,
nem ver bottal,
csak verssel.
az idő és az éhség állítólag
megnyitja a  kapukat,
én kivárom a  soromat.
Vendel rendel 
azt is mondták,
még nem te jössz,
most nem te vagy,
már nem kellesz,
elmúlt az idő.
s  hogy a  pénz nem boldogít,
de én csak tudom,
hogy az sem ha nincs,
a  mondás sokszor sántít.
a  fekete fény mindent elhomályosít.
mikor megszülettem,
mindenki nevetett,
csak én sírtam egyedül.
féltem, s  hideg volt cefetül.
úgy élek,
ha végleg elmegyek 
mindenki sírjon,
csak én nevethetek.
ne azon fáradozz
hogy sikeres legyél,
hanem hogy értéket alkoss.
ha nem ismernek,
ismeretlen senki vagy.
ha felületes  munkát végzel,
ismert senki maradsz.
ha zenét játszol,
akár ha Tereminen is,
ha hallod  akkor látod is,
ha látod, akkor hallod is.
mozgatod a  kezed, s  visít.
mosogatni este örömmel,
reggel körömmel kell.
jó munkát  és 
szép öreg asszonyt 
ritkán lehet látni...
ha valamire nincs időd,
mondhat bárki bármit,
az nem is érdekel igazán.
minden fordítva sül el,
pedig elsőre jó ötletnek  tűnhet.
az egyik szemem sír,
a  másik meg üveg.
szűrömet kiakasztják,
kint lóg a  becsület.
ha gúnyolódni akarsz versemen,
ne azt mond hogy ez a  vers rossz,
hanem csupán csak annyit,
nekem ez nem tetszik.
KRITIKUSNAK NEM ÁLLÍTOTTAK MÉG SZOBROT.
ezek a  tények,
mindent megvilágítanak 
a  fekete fények.
önálló az akaratom,
választásom jogát fenntartom. 
az úton mindenki elfér,
van legalább kettő térfél.
ússzunk egyenlő esélyjel,
mindenki egyformán fizet,
csak az én oldalamon
mindig leengedi a  vizet,
a  sok briganti....
egyébként mindenki 
bárhová állhat,
csak az útba ne...állj,
s  erre kanálszám 
szedheted a  ciánt.
ezek nem bugyuta gondolatok,
ha átszűröd az agyadon,
vannak néha jó pillanataim,
egyebet nem mondhatok.

 2017.  március  15.

.........................................

NAGY VENDEL: KEVEREDIK A  BÚZÁVAL...
(a  menyasszony bánata..)

Keveredik  búzával az ocsú

Félre fordult rajtam a  koszorú.
Így mentem a  templom soron végig,
Fájó szívem rokonok kísérik. 
Kerítések résein át lesve
Fehér fátylam irigykedve nézik.
Estebédkor odasereglenek
Hívatlan ablakos vendégnek.
Csak egy legény áll meg a távolba,
A zenén is áthallik 
Szíve dobbanása.


Madárka ül száraz ágon,

Jól megy dolga e világon,
Én is felülök egy fára,
Úgy fütyülök a világra.


 2017.03. 01
 ......

DUÓ VERS 

CSONKA  FERENC  ÉS   NAGY VENDEL:
       ÁLMAIMBAN VISSZATÉREK

álmaimban visszatérnek mind amik már megtörténtek.
Egy  élmény, egy mozzanat, egy  kurta öröké tartó  változás.
FILMSZERŰEN MEGJELENNEK GYERMEKKORI MOZGÓ KÉPEK.
de csontomban, szívemben s lelkemben újra perzsel minden pillanat 
ITT VANNAK A  TAVASZOK ÉS NYARAK,ÖSSZEGYÜJTÖTT SZAVAK.
Benne szerelem s derű   mi tán nem is oly messze szerű.
nyári alkonyokon évődve üzen a  Balaton.
Ami  megkopott,   újra visszatér, s  ím tovatűnt a fázós tél.
ifjú korunk elmúlt,miért kísért újra a  múlt?
Most búsan, s konokon, monoton  éled minden erény s remény!
bár az idő gyorsan elszalad, az érzés bája örökre megmarad.
Ki még  rég  múlt szerelmet  ma még újra visszatérni remél.
VAGY TÁN JOBB VOLNA HAGYNI SZUNNYADNI A  TUDAT ALATT?
Térjen hát vissza százszor  elcsókolt minden,  örök tiszta derű!
hiszen a  lét nélküled oly keserű...
Már  téli  éjen búsan , s  konokon, hallgat a Balaton!
s  a  hideg fényű Hold ezüstös sugara ringatódzik a  hűs habokon.
Ringat és fűt, ábránd és remény minden egy új alkonyon!
s  fölénk borul a  cinkos éj, a  barna balkonon.
Álmaimban  ma is, visszatér ami már megtörtént.
évtizedek búvó titka nyugszik vállamon.
Halvány, derengő, kedves élénk élmény él bennem újra jól tudom.
Izzó láz melege piroslik arcomon.
Barázdált homlokom,    mint  jégbezárt otthonom,
múltam,szerelmem, és  kedvesem elfeledni nincs jogom.
 de  bűnbánat ostora kerget   mindenkor hozzád,
átvergődik botor szívem a  roncsokon,
s szívemben a szeretet mint kalapács formál jelent s jövőt.


2017. március  25.
 ....................................

NAGY VENDEL: KERESZTREJTVÉNY  FEJTÉS


- UNOKÁS VERSEK -

Tanulunk írni és olvasni Alexával,

hiszen már elsős nagylány,
iskolába jár.
Több a  piros pont, mint a  fekete,
De  nézi még a  meséket,
hall sok érthetetlenséget.
nekem is van ám hipotézisem,  mondja,
mi van neked?  kérdem.
elképzelésem, mondják a  mesében. 
Hogyan is szaporodik  a  sárkánygyík.
Gondolom  rakja a  sok tojást,
megfejtve a  rejtély,
mi volt előbb, a  tyúk vagy a  tikmonyat?
hová  fejlődik a  világ...
ha más nem is,
a  szókincse talán  gyarapodhat.
nem épp a  magyar..
Legjobb mégis a  keresztrejtvény fejtés 
ott olvasunk aztán ám   sok csudát.
időmérő szerkezet,
no az mi a  fene lehet?
na de papa... 
az bizony az óra.
nem ám homokóra...
minek folyik a  homokja.
vagy toronyóra lánccal,
sebesen jár a  rugóra,
a  két mutatója.
Nem madzag a  húzója.
jó dolgában rágja a  fát,
ráadásul három betű...
biztosan nem a  tetű...
az négy betű.
ez csak a  szú lehet,
írjad be rögvest.
hisz pont annyi hely van még
rövid a  rubrika,
de ő  csak rázza okos fejét,
ez nem lehet
gondold meg jól, 
nem passzol a  sor.
ez vízszintes,
az meg függőleges.
akkor hát mond meg 
mi stimmel ide jól?
mi hát mi  papa,
hát a  Hód.
Igaz sohasem látta,
a  természet ismeretlen világa.
Várat épít, gátakat, 
benne lakik és fog sok halat,
ha a  fákat rágja ,
kopik a  foga.
plusz hatvan évem tovaszalad,
okossága előtt 
megadom magamat.


2017. március  26.
**************************
9. NOVELLA FOLYTATÁSOKBAN

BURZA MÁRIA:  A KÜLÖNC
(NOVELLA FOLYTATÁSBAN...)


 1. 
HÓ-BORÍTOTT TÁJ

Burza Mária
A februári nap beszűrődött a függönyön át, megsimogatva az alvó nő arcát
Zsófi lassan ébredt, kinyitotta szemeit, felállt és az ablakhoz lépett. Messzire nézett az ablakon át. A kert hóval volt borítva, melyen szikrázott a napsugár, de ő észre se vette, könnyek gördültek arcára. Január vége óta így indult minden reggele, s éjszaka is felriadt zokogva, párnája lucskos volt éjjel elsírt könnyeitől. Értelmezhetetlen, fájdalmas történetet élt át, melytől megzuhant. Bármennyire szeretett volna felállni, és tovább lépni, egyre inkább azt érezte, hogy képtelen rá Sokszor feltette magának a kérdést:
- Miért történik ez vele, és miért életének ebben a nehéz időszakában?
Csak belső párbeszédet folytatott önmagával, de nem lelte meg a megnyugtató választ. Nem értette önmagát, hogy hová tűnt határozottsága és józansága.
A fürdőszobába ment s a tükörbe nézve egy megtört, kivörösödött szemű nő nézett rá, s a haja, széles sávban fehérre vált.Zsófi döbbenten nézte tükörképét, majd eszébe jutott, hogy egyszer lány korában anyja mesélt egy ilyen esetről. ötven éves vagyok, s úgy nézek ki , mintha hetven lennék , állapította meg magáról. Megtapasztalta, hogy valóban létezik  ilyesmi, melyet egy mély érzelmi sokk idéz elő.
A fájdalom testet öltött-gondolta egy elgémberedett mosollyal, de aztán nem foglalkozott vele. A konyhába sietett, hogy fekvő beteg anyjának reggelit készítsen.


   2.

Míg fekvőbeteg anyját etette Endrére gondolt, akit oly közel érzett lelkéhez, aki nemrég léleksimogató szavakkal írt érzelmeiről. Cikázó gondolatai fájdalmas érzéseket szültek. S miután ellátta anyját, a konyhába sietett, szinte lerogyott a székre, lecsukta szemeit és szinte maga előtt látta Endrét, úgy ahogyan az első találkozásuk alkalmából.
- Nem lehet, hogy vége!- mondta hangosan , lehetetlen!
Aztán összeszedve magát, főzni kezdett, de gondolatai messze jártak. Fia külföldön élt, lánya a város másik részén. Aztán Katica, a barátnője jutott eszébe, tulajdonképpen neki köszönhette Endrével való találkozását.
Katica , ismerve Zsófi nehéz helyzetét,  meghívta egy közösségi oldalra, s Zsófi úgy regisztrálta fel magát, hogy nem sejtette, hogy voltaképpen egy társkereső oldalra lépett fel. Csak néhány nap múlva eszmélt fel, mikor rájött, hogy hol is van ő most. Mosolygott s gondolta: én és a társkeresés...,  de messzire állunk. Majd egy tudós fizikustól kapott egy levelet, de nem érdekelte a dolog, nem is válaszolt rá, mert egy belső hang azt súgta , hogy ne tegye. Beteg anyja ápolása annyira kitöltötte napjait, hogy örült , ha esténként egy kis ideje maradt olvasásra.  Napok teltek el úgy, hogy az említett oldalt meg se nézte.
Majd egy napon meglátogatta lányát, akivel nagyon bensőséges kapcsolata volt, nemcsak anya-lány viszony, hanem mint két jó barátnő,- úgy osztották meg egymással minden gondolataikat. Így aztán Zsófi elmondta a lányának, hogy Katica meghívására egy társkereső oldalra felkerült, s hogy egy fizikustól levelet kapott.
- Válaszoltál anyukám?
- Nem, egyáltalán nem érdekel, felelte Zsófi.
- Ugyan már! miért ne levelezhetnél! Legalább lesz egy beszélgető társad, a mamával nem igen lehet sajnos már beszélgetni. Most, hogy szabadságon vagy, hogy ápold a mamát, bezártad magad a házba, hozzám is ritkán tudsz eljönni.
Mutasd meg azt az oldalt és Endrét is- kérte  Emese.
Zsófi megtette, s míg a konyhában a kávét iszogatta, Emese megtekintette a nevezetes oldalt és Endre oldalát is. Sőt anyja helyet válaszüzenetet küldött a fizikusnak. Mikor anyja belépett a szobába, nevetve mondta Mesi:
- Amit te nem tettél meg, megtettem én! S megmutatta a levelet, amelyet anyja nevében írt
Zsófit elöntötte a méreg hirtelen, de lányára nézve elnevette magát, aki ezt mondta:
- Anyukám! ugyan mi bajod lehetne egy levelezésből. Mindketten függetlenek vagytok. Még szép nő vagy, és fiatal.
Talán igazad van!- levelezésből mi bajom is lehetne.!? De fiatal már nem vagyok, és szép se.
De igen, szép nő vagy, és még negyvennek se nézel ki, mindenki mondja nemcsak én.

Endre válasza már várta Zsófit  mire hazaért. Csak később mondta el Endrének , hogy az első levelet a lánya írta, amikor már többet éreztek egymás iránt, mint barátságot.

FOLYTATJUK.
 **************************
10. HALLGASSUK EGYÜTT

DR. KOVÁTS GYULA  ZENEI ROVATA   8.

Zenei rovat 8.  SZÁM.
Új zene jelent meg a zenei palettánkon…

Dr.Kováts Gyula
A korábbi Ave Maria egyházi témájú zenénk folytatásaként további ihlet révén még a múlt év karácsonya előtt megszületett annak zenei testvére a Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy… című alkotásunk. Ezzel az Örökbecsűek/Dallamokkal ölelt imák című zenei sorozatunk második darabja látott napvilágot.
A Mi Atyánk ugyanolyan szereposztásban, hangszerelésben, hangnemben került rögzítésre szoprán-tenor énekhangra és templomi orgonára. A zene az orgonán megszólaló mélyhangú harangszóval indul, ezt követi az ének refrénje orgonával, majd a szoprán-tenor kórus és orgona egyszerre zengi végig mondanivalóját. Az énekek és az orgona szóló ága az ima magyar szövegének megfelelően ritmizáltak.  A zene érdekessége, hogy a kezdetben megszólaló harangok az egész imát végig zengik, ezzel különleges telt hangzást adnak a zenei gondolatnak. A zene szervesen öleli át a szépséges, örökbecsű imát, és további érdekessége egy visszhangosnak tűnő párbeszédes szöveg forma alkalmazása…
Mindemellett fontosnak tartottuk, hogy a darab latin nyelven is elkészüljön, és a zene ehhez is igazodjon, ami csekély ritmuseltéréssel szintén meg is valósult. Ez a Pater noster, qui es in caelis címmel jelent meg, elsősorban a külföldi hallgató közönség számára. Itt ennek szövegét adjuk közre.
Hallgassák, nézzék ezt az imát is olyan odaadással, amilyen szeretettel ajánljuk:
Jártó Róza és Derkovats Gyula
Jártó Róza






PATER NOSTER
Pater noster, qui es in caelis,
sanctificetur nomen tuum.
Adveniat regnum tuum.
Fiat voluntas tua, sicut in caelo et in terra.
Panem nostrum quotidianum da nobis hodie,
et dimitte nobis debita nostra,
sicut et nos dimittimus debitoribus nostris.
Et ne nos inducas in tentationem,
sed libera nos a malo.
Amen.


A zenék elérési útjai:

 **************************
11. VERSEIMBŐL   01. 

I. P. STEVE: Madarak

Vékony rácsok mögött vézna élet,

tűnődve és sajnálattal nézem.
Fütyüli dalát a kertben élő,
zeng és egy boldog tavaszregélő.


Szabad madár, vidáman énekel

és visszatér hozzád minden reggel.
A kalitkában tartott nem dalol
s mindenkor szomorkodni láthatod.


……….....................………… 

 Neked is
 
Te vagy a barát, ki kezed nyújtod,
mikor összetörten földre hullok,
amikor megbántódva elbújok,
felállni segítségeddel tudok.

Segélykérő, kiáltó szót nem vársz,
talán a bajomra ráérzel már
s mikor jössz hozzám, a gondom elszáll.
Nem várod, de érte köszönet jár!

Te vagy a barát , aki szóra bírsz
s az élet vidámsága újra hív,
aki szép szavaival biztat is
és ki néha a helyes útra visz.

Áldott legyen a jóságos léted
s azt, hogy vagy nekem, köszönöm szépen!

………............................…………. 

Csendben, ha fáj

Mikor tőled nagyon megbántódok

magam mögé bújok,, meghúzódok,
védelmemért csendben elzárkózok.


Kitekintek és ha sérelem ér,

ismét magam húzom magam elé.
Mint ahogy csiga a csigaházba,
úgy rejtem a létem egy testvázba,
mely míg élek, lesz a lelkem tára.


Csak suttogom halkan, hogy szeretlek,

nem akarom, hogy érezd, szenvedek
s ha majd rám nézel, inkább nevetek...


…………….........................…….. 

A vén Tél

A megőszült nyárból tél lett,

aszaltan, búsan fehérlett
de kíméletlen s kemény volt.
A hideg áradt, mit szél tolt
ki nem öltözött melegen,
az bizony fázva didergett.


A lomb vesztett fák szerették,

hisz az ágait elfedték
a tél takaró pihéi.
Büszke és szép volt mindvégig
a vén Tél, aki széllel tép,
ki faggyal repeszt könnyedén.


Mégis, mikor eltűnt a hó

s a konok, kemény tél csak volt,
akkor úgy érzed, hiányzik,
már nem sorolod hibáit.
Talán kicsit megszeretted
s most csendben sajnálja lelked.


…………….......................………. 

Ma még csak a szelíd a vesztes

Egy szelíd vadnak a vadonban 

csak a ma van és nincsen holnap.
Fogat vicsorgat a támadó 
s életért fut a gyors illanó.


Megtapossa a földön fekvőt 

a nála erősebb főemlős.
Dzsungel a hatalmas világ is,
olykor a veszély les miránk is.


Áldozat mind, ember vagy állat,

ha szenved a lét igazságnak,
melyben az erősebb győz mindig.


Majd ha az igazság virágzik, 

megváltozik ez a világ is
s az embert figyelemre intik.


……………....................……… 

I.P.Steve: GONDOLATTÖREDÉK



1. kis ember sámlira áll,
de előbb utóbb arról leszáll...


2. Ha magad fölé emelsz valakit,

az rád fog nehezedni


3. Egy igazi magyarnak

egy magyar szó többet mond,
minden más nemzet
legbölcsebb mondásánál.


4. Ne azért kapaszkodj fel,

hogy lenézhess,
hanem,
hogy felnézhessenek rád!


5. Aki engem bánt meg,

az saját lelkének
okoz fájdalmat.


6. Van , aki a haláltól azért fél,

mert tudja, hogy helytelenül él.


7. Mienk a holnap,

de arra minden nap várnunk kell...


8. aki helyettem gondolkodik,

az másképp ért, mint írom


9. Ha sérelem zúdul rád,

ne úgy szabadulj meg tőle,
hogy másra teszed rá.


10. Nem a külső a fontos,

hanem ami bennünk él.

**************************

12. MINDENNAPOS JÓCSELEKEDETEK

VELÜNK TÖRTÉNT...SORSTÁRSAINK EMLÉKEIBŐL

Szerencsére vannak olyanok akiknek tetszik legújabb rovatunk, és reagáltak is rá egy rövidke írással , köszönjük.  a  szerkesztő....

ÁRVAY MÁRIA: 
Vérvételen

Nincs az az ember, aki szeretne vérvételre járni. Főleg azok vannak bajban, akiknek alig-alig találják a vénájukat, s számtalanszor összeszurkálják. Magam is ebbe a csoportba tartozom.
Amikor eljött a vérvétel napjának időpontja, nagyon féltem, alig-alig volt kedvem kimozdulni itthonról.
A hölgy, aki levette a vért, nem csupán szakértője eme műveletnek, hanem kedves szavakkal nyugtatni is tudja a pácienst. Kérdezget, kedvesen beszélget velem, igyekszik elterelni a figyelmem. Ellát jó tanácsokkal, s hipp-hopp, máris elkészültünk, le is vette a szükséges vért.
Az a szép, hogy nem csupán látássérültekkel, hanem bármelyik pácienssel megüti ezt a kellemes hangnemet, máris nyugodtabbnak érezzük magunkat. Neki rutin, nekünk viszont félelmetes.
Az empatikus hozzáállás igazi jócselekedet.

Árvay Mária
 ....................................... 

Az egész hetet bearanyozza, ha már a hétfő reggel valami pozitívummal
kezdődik. Nagyon jó érzéssel töltött el, amikor új kolléganőm, aki még csak
egy hete dolgozik nálunk, a folyosón utánam lépett, és megfogta a vállam.
- Noémi vagyok. Segítek, mert a vezetősávra belóg egy babakocsi, amit itt
hagytak.

Nagyon jól esett ez a figyelmesség. Főleg miután már volt olyan esetem is,
hogy majdnem felborítottam a létrán álló festőt a WC-ben, amikor
benyitottam. Amikor szóvá tettem, hogy igazán szólhattak volna, akkor annyi
volt a válasz: "Ki van írva az ajtóra."

Több éve dolgozom ezen a munkahelyen, van, akinek sok év után sem esik le az
a bizonyos tantusz, másnak az első találkozás, a bemutatkozás is elegendő,
hogy átérezze életünk árnyoldalát...

Erdősné Onda Marica

**************************
13. ÍRÁSAIMBÓL   01.

BURZA MÁRIA : ÁTLÉPNEM KELLENE

Egy pillanatra megállva, érezve
kezed homlokomhoz ért, bár tudva
jól , csak a képzelet játszik velem,
szívemen mégis áthullámzott az érzés,
s a délután csendjében álomba ringatott,
lelkem szabadon szárnyalhatott.

A Végtelenbe érve, a csillagok felidézték
szemed , és hirtelen úgy éreztem nélküled
minden fájdalmasan üres.

Vágytam, hogy megérintsd kezem,
s együtt repülj velem, majd az álomból
ne a magányra ébredjek,
hogy karjaidban lehessek
szeretni vágyón szüntelen, de
jól tudom, ez csak álom,
melyről csak énekelhetek.

Feloldódni kellene vagy kilépni
a valóságba, de visszahúz az emlék,
a mindig Veled lennék érzete, melyet
csak álmaimban élhetek, hol lelkem
Lelkeddel együtt lehet, hol fejednek
párnája lehetek,gondolatod,
szavad belélegezve.

Átlépnem kellene tegnapból a mába,
átlépnem álmokból a valóságba,
hiszen utamon tovább kell mennem,
semmit el nem várva,
csak hinni a Szeretet csodatevő hatalmába.

A fátyol mögé bújva , hol nem kell a szó,
nincsenek falak, csak a Fény, és benne Te
és Fényed áthozva, hogy vezessen
a nappalok szürkeségében.

………………....................……. 

RÓZSASZÍN ÁLOM

Néztem az erdőt csendesen,

amint a Természet imakönyvét
megnyitotta nekem,
lapjai fenyő-zöldek, csupa virág,
mégis könnyek.
Rózsaszín álom, gyönyörűség,
rózsaszín álom, messze mentél.


Vég, mely maga a kezdet,

minden vég újabb kezdet, kapu,
mely újabb kapukra tárul,
s Fény ragyog a kapuk során túl.


Most hallgatom a csendet,

nem esik ez nehezemre.,
bár harcolnom sokat kellett,
önmagammal a legtöbbet,
sok emlék lett eleven,
őrizve mély sebeket,
néhány kedves nevet,
köztük egy, mely fájón kedves.


Indulni akartam messzire,

távoli idegenbe,
szép volt, mit akartam,
elmondani nem tudhattam,
széttépve és összetörten,
fájdalomtól meggyötörten,
némán állva a csendben.


Erőt a mélyből merítek,

tudom, a felszín csak játszik,
de én a lényegét nézem,
mely ott van, lenn a mélyben.


Így látom meg a védtelent,

s reményeim, mely egyszerre
minden lélegzetben voltak,
alkonyatban, és az új hajnalban,
ott a nyíló virágban,
lelkemre hajló vigasztalásban.


Hallom az elnémult szavakat,

mely egykor szívemhez értek,
hittem, értelmet adnak a létnek,
egy tündérmesében éltem,
varázslatos fényben.


Majd a csendben hirtelen,

az erdő suttogni kezd:
Állj meg, ne menj tovább!
Ő sokszor erre járt,
gondolatban magával hozott,
együtt sétáltatok,
két lelket öleltek akkor lombjukkal a fák.


Megálltam, lélegeztem a csend szavát,

Őt is, ki egykor mellettem állt,
mára már elérhetetlen messzeségbe szállt,
az égbolt könnye harmatként hullott rám.


Tudom, hitem nem fakulhat tovább,

értenem kell, ki nem tudja mit csinál!
Nem nézhetem, hogy a hazugság,
csontig hatoló szöget kalapál!
Rózsaszín álom messzire száll,
fénye ma is melegen ölel át.


Rózsaszín álom messze már,

ma még könnyezve nézem,
de velem a Fény, mely átölel,
s vezet hátralevő létemen,
szívemben megőrzött az emlék,
benne minden ami fájt, egyszer
elégeti önmagát, s
hamuvá lesz a parázs,
s az Élet majd a nem létbe száll.

………………...................…………. 

RINGASS EL

Harmatot csókol a bíbor hajnal,

szerelemre hív a fénylő Kikelet,,
a reggel is Fényt ölel magához,
virágok párban illatot hintenek.


Szerelemről dalol s virul az Élet,

csak lelkemben zokog egyedüllétem,
régóta hideggel bélelt fészke
a nappalokat fázósan járja át.


A magány csendje virulni kezd, mikor

leszáll az est, s kigyúlnak a csillagok,
az éjszakához hajol, s sóhajt a vágy
utánad, Te ringass álomba, suttogom.


Álmaimban átölel két karod,

álmaimban boldogok vagyunk,
éjszakáról-éjszakára arcodat
szívembe rajzolom.
…………………………….


HAJNALI GONDOLATOK

Mint sötét árny oszlik az éj,

lassan a hajnalhoz ér,
a Fény reggelt teremt,
világosság lesz kint és benn.


Énekbe fog az egész világ

dicsőítve az Ég és Föld urát,
a fák ágai az ég felé nyújtózva
láthatatlanul kulcsolják kezük,
a madarak vidám dalukkal
köszöntik a tavaszi reggelben
a láthatatlan Alkotót.


Mindenben a jóságot érzem,

énekel szívem,kezem imára téve,
hálát mond Istennek,kérve,
ma ne vétkezzem.


Szent áhitattal nézem a hajnalt,

elhalkul az ének,a fájdalom is csendes,
könnyet nem ejt, csak fejet hajt,
mélyen befelé figyelve.


Az egész világegyetem

tökéletes egységbe rendezett,
s az ember megajándékozott lett
a SZERETETTEL,
és a Gondviselés őrzi lelkünket.


Mindent oly tökéletesen alkotott meg,

ISTEN maga a SZERETET,
benne Önmagát adja,
mely az élet értelmét mutatja.


Jónak teremtette az embert,

én ezt hiszem, s bűneink
ellenére érthetjük és vágyhatunk a
SZERETETRE.


Az emberi szeretet korlátolt,

ezért soha nem lehet elég,
a Szeretet értékét úgy adni
egymásnak , mint Isten adja
emberként képtelenség.


Ne a központban akarjunk lenni

hanem magunkat önzetlenül adjuk,
értelmes életet élni csak a Szeretet
Forrásával töltekezve lehet.


Istenem! - Te megadod azt,

amire szükségem van,
szabaddá tettél, hogy
örömmel megosszam
a szeretetem,
engedd , hogy míg élek
mindig tehessem, és
a Szeretetem ne félre értett,
hanem megértett lehessen.?

 ………………………..

EMLÉKEIM ÉLŐVÉ TESZNEK

Egy napon értelmet nyer minden,

hiány, fájdalom, zűrzavar,veszteség,
könnyeimen át biztatom magam,
bár eltűntek a gyönyörű szavak.


Találkoznom Veled kellett,

hogy átéljem a mély érzelmet,
életemnek része lettél,
ahogy én is a Tiédnek.


A valóságban röpke pillanatra,

mégis megmaradón a halhatatlanban,
lelkem egy részét hordozza a Lelked,
ahogy én is hordozlak féltve 
őrzött emlékeimben.?
……………………


 Holdsugár fátylába téve


Ébredve első gondolatom Tied,
Neked öltözöm, lélekékszerekkel
szépítkezem,
a Nap sugarában látom Lelkedet,
arcomon érzem csókod,
boldogság járja át szívemet.


Minden percemben itt vagy velem,

a fájdalom nem törte meg elmélyült
érzelmem,
szívemben hordozlak,
hisz igazgyöngye vagy,
lelkem húrján legszebb dalom
Neked szól.


Akkor is így lenne, ha dalom

nem kellene,
nekem maradna szívemben
zokogva,
és az estének, csillagok
fényének átadva,
Holdsugár fátylába tenném
utolsó dalként -
Rád gondolva elaludnék.


………………...............……….. 

TÜNDÉRSZÉP MESEKÉNT

Néha úgy érzem, a múlt terhét letettem,

mégis megesik, hogy könnyekkel festett
lesz az este, ilyenkor látom, tévedtem.


A múlt visszaköszön emlékeimben,

a szép, a Remény ott csillog benne,
melyet a jelen megkönnyez, s magán
könnyítve, visszazuhan a múlt emlékeibe.


Ilyenkor elmélyült csend ölel,

távolra kerülve a jelen zajától,
a fecsegő gondolatok hadától,
Rád gondolok, szívem zokog
a múltat visszakapni akarón.


A képzelet szabaddá válik,

néha tán meg is vadul,
száll egyre feljebb,
magasan a fellegekkel,
nem gondolva a tényekkel.


A nem létezőt létezővé festi,

átélés szintjén elém helyezi,
Veled vagyok, fogod kezem,
szólok Hozzád, megosztva álmom,
s Te rám nézel kedvesen,majd 
magadhoz ölelsz, s úgy érezhetem,
ez soha el nem múló, örök, és végtelen.
.


Majd hirtelen eltűnik a kép,

a múltból a jelenbe lesz érkezés,
könnyező szemmel búcsút kell intenem,
de a látott kép, szívemben jelenként él,
s benne Királyom tündérszép meseként.?

………………………. 

SZÓTLANSÁGOMMAL HOZZÁD SIMULOK

Most egyedül vagyok

elmerengve, szinte
lepereg életem előttem.


Múltban szunnyadó magok

melyek lassan kikeltek, 
vagy magként még pihennek,
talán a jövőnek élednek.


Most egyedül vagyok,

s Téged hallak, bocsánat,
ha gondolataim megzavarnának.


De ha valamit kívánsz,

csak szólj nekem, adj
egy pici jelet, hisz közel
vagy hozzám, közel.


Figyelek, nincs más köztünk,

csak a SZERETET, csak hívj,
csak szólj nekem, boldogan 
megyek, hogy Veled lehessek.


Most egyedül vagyok,

emlékek elém állnak,
elmém lassan elfárad,
szívemben Fény fakad.


Most egyedül vagyok,

lassan csönddé válva,
benne szóközök
néma tisztasága.


Szívemmel tartalak,
s ha szólsz, a Szeretet
hangját hallhatom,s
szótlanságommal
Hozzád simulok.

**************************
14. ELMÉLKEDÉSEIM

NAGY VENDEL: OLYKOR  (látásmódom)



Olykor-olykor
Eltűnődöm a
Magyarok némely szaván,
Mikor a vak mondja,
Megnézem, s látom.
Képletes talán.
Hiszen
Nem vagyok vak,
Csupán csak nem látok.
Micsoda különbség.
Ugye csodáljátok?
Azt hogy világtalan,
Szívből utáljátok.
Gyönyörű ez a nyelv,
Mindent kifejez,
Örömöt, bánatot,
Minden árnyalatot
Bátor, okos,
Bugyuta gondolatot.
Végül is belátod,
Lehet jó a meglátásod,
Akkor is, ha nem látod.
Reméljük meglátod,
Ki  maradt végül  a  barátod.


 ELTŰNŐDÖM.
   Így  hatvan év felett az ember már elmereng, mit csinált ebben az életben, mi volt a  jó benne, és mire számíthat még.  
Hová, és mire vitte munkája során..
   Megszámolja a  gyermekeit, unokáit, és eltűnődik, mennyit élhet még, hiszen a  tudomány állása szerint akár eléldegélhet százhúsz évig is.
Cukorbetegségem okán, tíz évvel ezelőtt megvakultam, és az életem, főleg a  szemléletem gyökeresen megváltozott.

  Az  emberek életkora  a  társadalom, és a  tudomány fejlődésével egyenes arányban meghosszabbodott, hiszen az őskorban legfeljebb húsz, a  fáraók korában harminc évig  éltek, manapság nem is olyan ritka a  nyolcvan éves családtagom.  Én  megcéloztam a  százhúsz évet, mive , úgy érzem olyan sok dolgom van még a  világban, hogy akkor sem fogok végezni a  feladatokkal.
Általában sorsommal elégedett vagyok, csupán egy dolog hiányzik, de az nagyon....  a  látásom.
Gyermekeimet már régen, unokáim arcát még sohasem láttam.
Orvosaim mondják, nyugodjak bele a  megváltoztathatatlanba, romlott az életminőségem, de így is lehet teljes életet élni, csak jobban oda kell figyelni.
Erre csak annyit mondok nekik, meg kell próbálni.
Bár nem mindenben értek velük egyet, de valami igazuk lehet.
A feladatok, a  sorrendek átértékelődnek.
Író, olvasó emberként érdeklődöm a  dolgok iránt, és néha olvasok megdöbbentő sorokat, csudálatosnál, csudálatosabb olvasmányokat.
Jómagam bízom az orvostudományokban és várom a  tudomány, és a  technika fejlődését az egészségügy terén is.
Nem tudom miért, de ebben ők hisznek és örülnek ha így nyilatkozom,talán megnyugtatják saját lelküket.
Már nyomtatni is lehet emberi szerveket, talán egyszer szemet is lehet.  Ebben reménykedem.
Más cikkekben olvasom, modern fegyvereket, rakétákat fejlesztenek esztelen emberek, el sem tudják képzelni hogy talán egyszer nekik is szükségük lehet segítségre és már nehéz lenne beszerezni a  különféle szerveket.
Erre kéne költeni a  hatalmas összegeket.

Mások hibernáltatják magukat, gyógyíthatatlan  betegségükben, és várják a  csodát, a  reményteljes feloldozást.   Az  hogy én mire számítok?  Arra hogy gondolkodnak a  tudósok, mivel az élet makacssága okán mindenképpen halad tovább, és felgyorsul a  világ.
A csodavárás ideje lejárt, ezt hozta a  modern gondolkodás.
ÉN már rég megmondtam mit és hogyan kéne megcsinálni, de nem kíváncsi rá senki, hiszen az ilyen emberek nem számottevőek és jelentéktelenek.   Változtassuk meg a  szemléletet.

A  csillagközi űrhajó már a  féreglyukaknál áll, és az emberek agyában már az univerzum meghódítása jár.  De  mi lesz velünk?  Itt már készül  a  sok elektromos autó, és már földbe sem kell vetni a  magot, és a  kukorica saját maga körül egy méteres körzetben kiírtja a  gazt.
A  Marson egy, a  Holdon három autó parkol, amelyek magyar fejlesztésűek, várják a  soron következő asztronautát , vagy egy szopott gombóc fejű ufonautát.
Kérdés, melyikkőjük ér oda előbb.
Bekapcsolhatod az okos tv- t  és az okos telefont. A  hűtő szekrényed megmondja mi fogyott ki belőle, csak az orvostudomány nehezen halad előre.
Harminc , negyven év múlva ha beérkezel a  szupermodern rendelőbe, egy készüléket, mondjuk egy szemüveget raknak a  fejedre, és a  mini kamera veszi a  képet, meg a  hangot, és a  szemüveg szára, mint antenna,adja a  látottakat az agyadba és mint a  moziban , nézheted a  képet rajta.
A  hallókészülék is a  múlt század elején szekrény nagyságú volt, manapság elfér egy nyaklánc medáliájában, s  hangodat, képedet látják a  föld másik felén egy másodpercnyi pillantás idején.
Nos hát harminc, negyven év elmúltával ilyenekben reménykedem én.
Nem a  csodára várok, az talán hiú remény, az emberi tudásban és akaratában bízom  ezen a  földtekén.
Folyton folyvást megújul a  világ, ebben bízom valahol legbelül.
   Egyébként Földünk rendíthetetlenül halad előre a  maga útján, a  gravitáció pórázán évmilliókon át,  egy fekete lyuk felé, ami ott vár miránk a  galaxis közepén, ahol vár a  végső megnyugvás.
 
SZEKSZÁRD.   2017.  MÁRCIUS  25.
NAGY  VENDEL
nagy.vendi54@gmail.com


**************************
15.VERSRŐL VERSRE  -  KORTÁRSAK ÍRÁSAIBÓL

KUCHTA CSILLA: Ibolyák

Erdeinkben már pompáznak 

a kék színű évelő virágaink.
A réteken is előbújnak ám 
e halványlila illatos csodák.


Kora tavasszal üzennek ott:

Meghoztuk a boldogságot!
Húsvétkor a locsolók öröme,
az illatos ibolyavirág kölnivize.


.......................................

Széll Magdolna: Gondolataim

Fantáziám, gondolatom,

meghámozom, megmutatom.
Életképek, vélemények,
csalódások, ásott tények.


Monológom, dialógom,

akkor jó, ha visszahallom.
Mesét mondok, talán fontos,
lehet hitvány, vagy bolondos.


Lefitymálnak, megdicsérnek,

megértenek, maflán néznek.
Megszeretnek, megutálnak,
van kit serkent, másnak fájhat.


Időm pereg, nem változom,

jó szándékom tálcán hordom. 
Gondolatom Zefír viszi,
betonban a rést keresi.


2017.
Üdvözlettel Széll Magdolna

Verseim: 


..........................................

ÁBRAHÁM ERZSÉBET: Jézus Szívsebe

Csendben hordom a békét,

sosem hallottam léptét,
mert szívem zugában pihen.
Az időnek tere elveszett,
minden születő szeretet,
a türelem hajtásaival,
virágzásra vágy’.
A jóság szépséget formál,
a szó sem önmagának szolgál,
hanem mint lázas verejték 
szomjazza bennem,
a mindenség Egyetlen Kútját.
S e titkos forrás oly rejtett,
mégis óceánokat sejtet,
melynek mélye megszentelt irgalom,
és nem torzíthatja el hatalom,
mert Jézus Szívsebe rejti,
az emberiség sorsát.



....................................

Adamecz László : Látod-e?

Látod-e lelked tükrében
mi jót, vagy rosszat teszel?
Fontos-e neked, hogy önmagadban béke legyen?
Van-e gondolat, szándék, cselekedet jót tenni,
van-e benne örömöd, másokat szeretni?

Vajon lelked tükrébe jó-e belenézned,
vagy éppen abba soha nem tekintesz?
Milyen érzés békében lenni magaddal?
Vagy éppen háborút szítasz önmagadban?

Van-e kapcsolat önmagad tükrével?
Attól ne félj, ő segít békédben,
segít utadon, hogy félelem nélkül élj,
segít, hogy bátorítva légy.

Vajon látsz-e lelked tükrében másokat,
kiben félelem lakik, vagy ő az áldozat?
Vajon látod-e, hogy szomorúak az emberek?
Te jó lehetsz hozzájuk, ezt tedd meg, kérlek!

Adamecz László
+36/70- 235- 2733
http://lelekmuzsikusok.googlepages.com
Tatabánya, Léleksegítő alapitvány
www.leleksegito.hu
 ........................................

BAKSA ANCI: Lila ruhás hölgy

Kék ég alatt bárányfelhők gyűlnek,
Kedvesem látom,szívem megörül,
Micsoda báj,lágy kellem,
szeretlek,
A szemed tükrében vágyam
teljesül.
Tündökölsz a nap sugaraival,
Szépséged csillagfényeivel
verseng,
Lila ruháddal, szád mosolyával,
A szerelmünk dala, szellőkön
kering.
Szoborként ülsz, a kezed se
mozdult,
Szívem lángol,érted égnie kellett,
Vágyakozásom érzéssé alakult.

Szív-szerelmünk örök életű lett,
Fogom a kezedet, Te az enyémet,
E szerelem átjárja lelkemet!

2017.03.28.
 ................................................

Vönöczkiné Gmeindl Margit : Az átok

Uram, parancsod számomra szent,

vagy ne legyen a nevem rettegett Vicsenz.
Itt fog előtted térdepelni valahány,
ki rád vagy családodra átkot hányt.


Kardjára csapott és elcsörtetett,

magában bosszúállón nevetett.
Az a lány most mindenért fizetni fog,
kinek kezét kértem, ám ő kikacagott.


Így dühöngött, és már megvolt a terv,

tudta, minden szava így nyer hitelt.
A kikiáltót hívta, s doboltatott,
urunk az aráknak hozományt adott.


Gyűltek is az arák, itt volt már mind,

Vicsenz szeme vészjóslón széttekint.
Katonák gyertek, üvöltött s kacagott,
a vér azokban meghűlt, kik álltak ott.


Kutyaszorítóban a boszorkányok,

vízpróba jön, és nem lesz több átok.
Ti itt előttem mind reszkessetek,
hisz nekem többen mondtatok nemet.


Karját, benne kardját az égre emelte,

nem gondolva arra, hogy biz` rosszul tette.
Kavargott az égen sok fekete felhő,
és csapott Vicsenz-be a villámló mennykő.


Katonák, drabantok mind széjjel szaladtak,

az átoknak, látván ezt, bizony hitelt adtak.
Így menekültek meg a szép boszorkányok,
kik nem voltak mások, csak póri leányok.


Alaptéma egy könyv címe: "Boszorkányok kutyaszorítóban"

**************************
16. VÉLEMÉNYEM SZERINT  - OLVASÓINK ÍRTÁK

Kedves Vendi!
Nagyon szépen köszönöm figyelmességed, hogy előre elküldted ezt a
számot, igazán nagyon megörültem neki. A tavasz, a kikelet, a
felfrissülés, mind jó hangulatba hoztak olvasásukkor, a versek is
nagyon tetszettek, a novellák aranyosak, ötletadóak, örülök az új
rovatoknak, igazi ötletbank épült fel ottan a szerkesztőségben...
Félévi kórházban aszalódás után valóban életmentő-frissítő,
"vérátömlesztéssel" ért fel olvasásuk. Még botladozom,
összegabalyodnak a lábaim, de a szívem ritmusosan ver, lelkemben az
egyházi zene visszhangra talált, az imádság soraira csak töredékekben
emlékszem, valamikor egyik nagymamimtól kapott kis imádságos
könyvecskében találtam. De emlékszem más imádságokra, egyik
betegtársunk kis rádiójában be volt állítva egy vallásos csatorna, ott
egész istentiszteletek is hallhatók voltak, vagy vallásos tárgyú
riportok, személyek bemutatása, kérések közvetítése, szenténekek
gyönyörű interpretációban (női kórus, népdal-feldolgozások, még
ízléses pop-muzsika formájában is).
Köszönöm az élményt, a tolltársak finom lelkületű megnyilvánulását, s
hogy ezeket mind általad, a Magazinod által élvezhettem.
Szeretettel: Anna. :)
 .................................................

DRÁGA VENDI!
CSAK MA OLVASTAM E CSODÁLATOS, SZÍVHEZ SZÓLÓ VERSET. GRATULÁLOK, S TOVÁBBI SOK ILYEN VERSET
KÍVÁNOK.
Kun miaj plej amikaj brakumoj,
Anjo
................................................

REAGÁLÁSOK A  CSŐZÖRG C. VERSHEZ.
(A csőzörg)
 márc. 2.
A csőzörg szerencsére nem terjeszt bacilusokat. Veszélyesebb például a talpnyal, mert képes nagyon szaporodni. Irtószer állítólag nincs ellene, de ha tudsz olyat, Nobel-díjas leszel.
Szeretettel:
László
 -------------------------
jade1023 (A csőzörg)
 márc. 2.
Szívvel gratulálok remek versedhez!
Margit
----------------------------- 
szombati (A csőzörg)
 márc. 1.
Gratulálok!
Szívvel!
.....................................................

Kedves Vendi!
Köszönöm a szép verset!
Azt hiszem, te igazán tiszteled a női nemet és ez manapság már ritka dolog!
Még egyszer köszönöm kedves soraidat.
Üdvözlettel:
Erika
*********************
 2017.03.07. 20:23 keltezéssel, Nagy Vendel írta:
VIRÁGGAL KÖSZÖNTELEK VIRÁGOM...
 
NAGY VENDEL: NŐNAPRA


Az emberiség 

Szebbik felének,
Az örök Évának,
Az Isteni Nőnek,
Páristól elloptam
A szép arany almát,
Hogy odaadhassam
Szépségedért jutalmul
Királynőm Tenéked.
Bódító bonbont,
Csábító csokrot,
Suhogó selymet
Adhatnék Néked,
Vagy némi ékszert,
Talán igazán gavallér
Akkor lennék
Ha szálanként
Tízezer forintos
Hóvirágot szednék.
S évente nem csak
Egyszer ünnepelnénk.
De  mégiscsak  rendezett
ez a  világ,
hiszen Te  magad vagy
a  letépve is illatozó virág.
……………………….. 
ASSZONYOK ELEJÉNEK...
Az örök Dívának,
Az Isteni Nőnek,
Páristól elloptam
A szép arany almát,
Hogy odaadhassam
Szépségedért jutalmul
Királynőm Tenéked.
Reménylőn 
Remegő szívvel
Adózok, az
Eredendő bűn   kísértésének,
A kígyó csábításának
Erénnyel ellenállj,
Testeddel, lelkeddel
Ezen a mai
Szent napon,
A Nőnapon,
Hogy megkoronázhassam 
cselekedeteimmel 
Dicsően szép homlokod..
S ha cudarul galád
olykor  a  sorsod,
mindig arra gondolj,
hol a  virágot tapossák,
ott ontja leginkább
bódító illatát.
 2017.03.08
 ......................................

Kedves Vendi!
Nagy örömmel olvastam, hogy ebben a szép kikeletben a tavaszi virágok mellett irodalmi "rügyfakadás" is gazdagít bennünket.
Kíváncsian és szeretettel várom a verseskötetet!
Napsugaras üdvözlettel,
Ágnes
 ..........................................

Vendi,
igazi hullámzó vers. Mint a tavaszi szél. Egy csepp természet, majd
nyomor, dögvész, és befejezésül az újjászületés.
Nagyszerűen megoldottad.
Magdus
(A  TAVASZI ZSONGÁS C. VERSEMHEZ.)
 .........................................

A  MEGSZOLALOK 703. SZÁMÁBAN LÁTHATÓ KÉPEK LEÍRÁSA

1 Lectori salutemnél: NAGY VENDEL Piros zakóban s fehér ingben szavalja a versét.

2.  AZ ELSŐ HELYEZETT NOVELLA
A  VAK-SIKK KLUB IRODALMI PÁLYÁZATA : VAK SZERELEM 
ERDŐSNÉ ONDA MARICA   -  AZ ELSŐ HELYEZETT PRÓZAI MŰVE.  Marica mosolygós fekete haja vállára omlik. barna mintás rövid ujjú blúz van rajta.  

3. VERSEK A  NAGYVILÁGBÓL
I.P. STEVE Szemüveges mosolygós ősz hajú szakállas.
Csomor Henriett fa alatt ül. rövid fekete hajú fekete szemű. farmer kabátban és rózsaszín kockás ingben van.
Adamecz László mosolygós barna szemű szemüveges.
 Mátyás Rita Fehér kalap van a fején. Lila rövid ujjú blézer fehér blúz van rajta. mosolygós.. 

4. ESZMECSERÉK
ÁRVAY MÁRIA  SOROZATA - MAJA MEGGYÓGYÍT Marika rövid barna hajú. Egy szürke bordós kőoszlopnak támaszkodik.

5. ARCKÉPCSARNOK
GERENCSÉR HAJNALKA  SOROZATA: 
VÁLTOZTASSUK MEG A SZEMLÉLETET!
AZ ILLUSZTRÁCIÓIM MESÉJE  -  Beszélgetés Eszes Hajnallal
Hajni fekete rövid hajú, fekete szemű szemüveges. barna kötött mellényt  s fehér blúzt visel. mikrofon mögött  áll. fehér falon festmények sorakoznak.
Eszes Hajnal Áll a korlátnál a lépcső alján.. Jobb keze a korláton van. hosszú fekete hajú, világoskék szövetkabát van  rajta s mini szoknya fekete boka csizmával.
egy könyvborítót láthatunk.
első Bogár ország meséi. világoskék a felső és alsó része. A közepe sárgás a föld és zöld fű szállak közt katicák, és méhecskék szállnak.
második képen száraz levél alat, egy kék ruhás törpe találkozik egy kis fiúcskával. akinek  a vállán lóg egy faágon piros pöttyös tarisznyája. harmadik képen egy festő nyuszi legényt láthatunk sötétkék kabátka van rajta s barna nadrág. sötétkék basebool sapka van a fején jobb nagy fülén két ecset van. Feje felett kék madár repdes. bal kezében kis nyuszi lányt tart. jobb kezében bordó pöttyös himes tojás van. jobb oldalán egy vödöör festék s fonott kosár van. bal oldalán sárga tulipán van.

6. NŐNAPRA  - ÜNNEPI KÖSZÖNTŐ
Nagy Vendel nagyon elegánsan áll a színpadon piros zakóban fehér ingben s fekete nadrágban. jobb kezében mikrofon s szavalja a versét.
Bryan Adams barna rövid hajú összeráncolja homlokát. fekete inget visel. 
I.P. STEVE Szemüveges mosolygós ősz hajú szakállas.  Az ablakon át néz ki esik az eső. Egy fekete csíkra rá van írva a neve. I. P. STEVE.
Adamecz László mosolygós barna szemű szemüveges.

7.  MÁRCIUSI SZTÁRVENDÉGÜNK
CSONGRÁDI KATA  - SLÁGERSHOW
Az egész borító barnás.. jobb oldalán a slágerek címei láthatóak bordós betűkkel. bal oldalon Csongrádi Kata látható fekete rövid ruhában ruha alján fehér csipke van fekete hosszú csizmát visel. fehér kalap fején mikrofon kezében.
A végén pedig a cd látható cd tokban. rá van orva nagy piros betűkkel CSONGRÁDI KATA  - SLÁGERSHOW

9. IRODALMI PÁLYÁZATOK 
 PÁLYÁZATI EREDMÉNYHÍRDETÉS
Nagy Vendel áll a könyvespolca előtt szürke pulóverében  szemeden szemüveged.

10.Hallgassuk együtt: Dr..Kováts Gyula őszes fekete hajú szemüveges komoly arcú.
Jártó Róza mosolygós ősz hajú kabátban s kék selyem sálban van.

11. VERSEIMBŐL  - BURZA MÁRIA  ÍRÁSAI
Burza Mária fekete szövetkabátba áll világos barna ajtónál szőke göndör haja válláig ér.

15. versről versre:
CSOMOR HENRIETT: MEGYBORDÓ HÁROMKEREKŰ motorján ül a fűzfa alatt. Rózsaszín kockás ingben, világoskék farmerszoknyában, és világoskék farmer sapkában van. két vörös rózsa van melette.
Hollósy Tóth Klára fekete rövid hajú fekete szemű mosolygós. fehér mintás rövid ujjú blúzban van.
Bognár Papp Irén. Szőke rövid hajú, szemüveges. fekete mintás ujjatlan blúzban s fehér szoknyában van. pohár a kezében mintha azt mondaná egészségetekre.
Adamecz László mosolygós barna szemű szemüveges.
YLEN MORISOT: Barna haja kontyban van, fekete szemű mosolygós zöld blúzban van.
SOPONYAI MIHÁLY ROVATA :  mosolygós vörös hajú szürke zakóban van.
Henka..
...................................
 
Kedves Vendi!
Köszönöm, hogy megosztod velem a verseidet. Nagy örömmel olvasom
valamennyit. A lapod is nagyon jó. Csomor Henka  említette , hogy
létezik,  és ezt igen jól tette.
Számítok a következő számokra és az új műveidre is. Repdessen a Múzsa
feléd az eddigi lendületével!
Szeretettel üdvözöllek: Zsuzsa

.......................................

LEVÉL AUSZTRÁLIÁBÓL
Ezt a honlapot tedd be a keresőbe


25 évvel ezelőtt nem gondoltuk volna, hogy ( elsősorban még mikrofon  előtt  fogunk ülni annyian, és nem gondoltuk, hogy ennyi  ötletünk lesz még, hogy majdnem minden adásból ki kell hagyni egy két dolgot, mert a téma az utcán hever……. Vagyis sokkal több anyag jön be mint amennyi időnk van. Felfedeztünk egy embert ( nem is akár kit). Egy sokoldalú tehetséges nyelvészt, szobrászt, csillagászati „ gurut” akit ugyan a hallgató már hallott de nem ebben   a kapacitásában vagy ahogy ő mondaná nem ebben a kalapban…… Hisz kalapja van bőven. Mint ahogy mondtam  előbb  Gyimathy Gábor ez emberünk neve és egy mozgó élő szuszogó enciklopédia. …..Hogy honnan szorult bele ennyi tudás …… hát nem tudom , de egy biztos, hogy a leg komplikáltabb csillagászati tényt úgy tudja elmondani, hogy a magamfajta laikus is mosolyogva mondom ….É R T E M ..és ez egy nagy szóóóóó

De lesz még annyi minden az adásban mit érdemes meghallgatni. Megszólalnak államtitkárok, kutatók tanárok,,,, meg hallhatsz egy olyan viccet min én nem nevettem  ( R I T K A ) de mindenki más lefordult a székről…… Érezd jól magad körünkben

Találkozunk jövő héten ugyan itt, ugyan ebben az időben 
 ........................................

Szia Vendi!
Elnézést, hogy nem írtam hamarabb, mint szoktam azonnal, mikor
elolvasom a magazint, de jó hosszú és fárasztó munkahét után vagyok.
Az egyesületünk négy napon át- több száz gyereknek- tartott
iskolaprogramot Budaörsön. Sok harmadikos és negyedikes gyermek jött,
akiknek bemutattuk azt, miként boldogulnak a látássérültek a
hétköznapokban. A több állomáson - volt teljesen lesötétített is- sok
mindent kipróbálhattak a gyerekek és nagyon élvezték.
A magazin ismételten tetszett és bár ezt tudod, de megint nagyot
alkotott az alkotóbrigád!
Azt látom, hogy az írásaid a Facebook-on is osztogatod, ez meg jó.
Hadd olvassa más is bátran és így lehet, hogy a magazint is többen
keresik majd!
Remélem egészségileg jól vagy, te is élvezed, hogy végre sokat süt a
nap és már ki-ki lehet menni a házból a természetbe.
Légy jó és írj!
András

............................................

LEVÉL  ÚJ- ZÉLANDRÓL
Megkaptam!
Köszönöm a küldeményt. 
Üdvözlettel: Éva

Kaprinay Éva
főszerkesztő , Magyar Fészek Hírmondó
From: Nagy Vendel [mailto:nagy.vendi54@gmail.com]
Sent: Friday, March 31, 2017 11:11 PM
To: Kaprinay Eva <kaprinayeva@gmail.com>
Subject: ÁPRILISI BOLOND VERS


 NAGY VENDEL:  ÁPRILISI BOLOND VERS

 Gondolj a világra,
Ami  nem így sárga,

Hanem így sárga.
Nem keresztbe,
Hanem hosszába.
Aki nem tud úszni,
Az ne másszon fára,
Mert elüti a helikopter.
Fodrozó víztükör 
Végre valahára.
Amikor már
Minden odvas,
Kiskalapom 
Zerge tollas.
Vagy máshogy mondom,
Zerge tollas kiskalapom.
Sárga répa,
Zöld ribizli 
Elfelejtett
Biciklizni
Hideg télben,
Forró nyárban 
Ki a hóból, 
Bele a zöld kukoricásba.
Kovászozott
Zöld uborka,
Kígyó toll, és
Béka háj,
Varjú szárny és
Sündisznó máj.
Söprű nyélen 
Csúf boszorkány.
Lángot hányó
Tüzes sárkány,
Kecses ívű
Szép szivárvány.
Csípős szagú 
Reszelt torma,
Gondolj vissza
E sorokra
Harapd a kalácsot
Fecskefarokra.
Mindenki oly
Lüke forma.
Talán még én is.


2017. ÁPRILIS  01.

A VERS HANGOS LINKJE A YOUTOBRÓL. KATT RÁ
 ..................................................

Ez de tetszik!!!!! Felolvastam a páromnak, neki is nagyon bejött :))
Épp most a bolondok napján került hozzám , talán ma egy bolondos
bolondnak bolond lesz a szerencséje, ez volt a jel.. :)
Legyen bolondosan vidám a napod!
Heni
2017.04.01.
...................................................
 Szívből gratulálok ehhez a második helyezéshez. Minden versedet  nagyon szeretem olvasni.    Mégegyszer gratulálok.   Erika
 .....................................................

ritatothne - 2017.04.05. 19:23:16Ehhez szólt hozzá: TAVASZI PILLANAT...
Kedves Vendel!
Tavaszi versedben minden évszak megtalálható, de hát ilyen a mi égövünk, a tavasz rövid ideig marad velünk.
Szeretettel: Rita
Megtekintés
--------------------------------------------------------------------------------
 ritatothne - 2017.04.05. 19:10:55Ehhez szólt hozzá: TAVASZVÁRÓ SZÍVVEL
Kedves Vendel!

Sajnálom, hogy nem értek egyet Dáviddal, de van más megoldás is. Sokan szeretnének gyermeket, nem kell megölni őket. Nekem az 3. szakasz tetszett a legjobban. "A remény hal meg utoljára".
Szeretettel: Rita
Megtekintés

 --------------------------------------------------------------------------------
 keni - 2017.04.05. 07:17:44Ehhez szólt hozzá: HATÁRVONAL
Kedves Vendel !
Jó kis versed tényleg így igaz és jó, hogy megírtad a költészet napjára - hallgatásainkat, pedig mindig szólni kéne valamiért, valami mellett, valami ellen, mert ezeknek mindig van aktualitása és teremtő ereje egy poéta számára
Üdvözlettel jó kis versedért !
- keni -
Ő ne legyen néma sakál,,,
Megtekintés

--------------------------------------------------------------------------------
 ritatothne - 2017.04.02. 12:18:58Ehhez szólt hozzá: ÁPRILISI BOLOND VERS
Kedves Vendel!
Lehet, hogy rosszul értelmezem soraid, de nekem ezekből az jön le, hogy ilyen kusza a világ, miközben van benne valami báj és humor is. Talán így lehet a valóságot túlélni.
Szeretettel: Rita 
**************************
17. TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT

SOPONYAI MIHÁLY  ROVATA: A  GYÓGYTEÁKRÓL

Galagonya
A galagonya teakeverék (A vérnyomás barátja)
Két és fél milliárd szívverés. Ennyiszer ver egy ember szíve 70 év alatt. Naponta 100 000-szer. Egy nap alatt 9000 liter vért pumpál ereinkbe, hogy életfontosságú oxigént és tápanyagot juttasson el a 300 milliárd emberi sejtbe. Ha nem vigyázunk rá, elfárad és megáll. Ezt a sziszifuszi munkát csak úgy tudja jól végezni, ha az erekben akadálytalanul áramolhat a vér, és ha a szív izmai rugalmasak.
Amikor az érfalak rugalmatlanná válnak, érelmeszesedésről beszélünk, mely korunk népbetegsége. A verőerek falára zsírszerű anyag (koleszterin) rakódik le, mely leszűkíti a vér útját, emelkedik a vérnyomás.
A magas vérnyomás egyik oka lehet a vese elégtelen működése, de sajnos az esetek nagy részében nem lehet tudni a betegség okát, mert nincs szervi rendellenesség. A vérnyomás jól csökkenthető sószegény diétával és az állati zsiradékok fogyasztásának csökkentésével. Sokat javít a helyzeten a fogyás és a fizikai aktivitás. Természetesen a gyógynövények segítségét is igénybe kell venni a vérnyomás csökkentéséhez, ebben segít a Galagonya teakeverék (A vérnyomás barátja). A teakeverék a szív és a vese munkáját egyaránt segíti, így csökkenti a vérnyomást.
 A Galagonya teakeverék (A vérnyomás barátja) összetétele: galagonya virágzó ágvég, pásztortáska hajtás, mezei zsurló hajtás.
Fogyasztása: a teakeverék fogyasztása mellett továbbra is kell szedni az orvos által előírt gyógyszereket, az előírt gyógyszeres terápián csak az orvos beleegyezésével szabad változtatni.
Soponyai Mihály
150 fölötti vérnyomásnál a Galagonya teakeverék teát naponta lehet inni egy csészével, egészen addig, amíg 150 alá nem megy az érték. 150-es vérnyomás érték alatt át lehet térni a galagonya virágzó ágvég egyedi teára. Folyamatosan fogyasztható.
A galagonya virágzó ágvég csökkenti a vérnyomást, szívideget nyugtat, szívritmust szabályoz, érelmeszesedés ellen is jó, belülről tisztítja az ereket. Különösen a koszorúér tisztításában jeleskedik, és van egy nagyon fontos tulajdonsága: a szív és az erek izmait rugalmasan tartja, hogy a vér nyomásának megfelelően tágulhassanak-szűkülhessenek. Ez utóbbi tulajdonsága segít megelőzni a szívinfarktust, a szívizomelhalást és az agyvérzést, mert ha a szív és az agyi kis erek rugalmasak, nem halnak el, és nem pattannak el. Nincs ennél a növénynél jobb őrzője szívünknek, érrendszerünknek.
A pásztortáska vérnyomás-szabályozó hatású, vérkeringés-javító, értisztító hatású
Pásztortáska
gyógynövény.
A mezei zsurló hatékonyan segíti a veseműködést, csökkenti a vérnyomást. A mezei zsurló veseműködés-fokozó hatása azért nagyon fontos ebben a teakeverékben, mert a magas vérnyomás esetenként veseproblémákkal is párosul.
A cukorbetegeknek fokozottan ügyelniük kell érrendszerük jó állapotára, mert a vér magas cukortartalma miatt az erek falán ún. plakkok alakulnak ki, amelyek a véráram útját akadályozzák, így a rossz vérellátás miatt sérülnek a sejtek, kevesebb oxigén jut a szervekhez. Ez
Mezei zsúrló
okozza a szövődmények, mint például a szembetegségek és a fekélyek kialakulását, elsősorban a lábon. Hosszú távon magas vérnyomás, veseelégtelenség, férfiaknál impotencia alakulhat ki. A fent említett gyógynövények fogyasztásával beállítható a helyes vérnyomás, elkerülhető a trombózis, a szélütés (sztroke) és az infarktus.
 
**************************

18. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

Kérés!
Szeretném kérni a tisztelt próza és versíró kollégákat, hogy amikor számomra
e-mailben anyagot küldenek (fénykép, szöveg stb.), akkor a "tárgy" mezőbe feltétlenül írják be mindjárt az elején a küldés célját. Tehát feltétlenül jelezzék,
hogy a Megszólalok (MMM) magazinról van szó, esetleg hivatkozzanak Nagy Vendire. Erre azért van szükség, mert nagyon sok kéretlen - úgy nevezett - levélszemetet kapok naponta, amelyeket automatikusan azonnal kitörlök. Az már előfordult
néhányszor - különösen pedig új ismeretlen szerzők esetén...- ,hogy így értékes
adatokat elvesztettem, mert nem derült ki a küldés célja!
Kézcsókom a Hölgyeknek, üdv az Uraknak!

Véghelyi József a színes magazin látványtervezője.
E-mail: veghelyo@t-online.hu

***********************************************************
Kedves olvasó!
Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3
Telefon: 06 30 550 51 06   8-tól  20- ig.
e-mail: nagy.vendi54@gmail.com
Levelek, írások fogadása: skype címem  nagy.vendi54
Új email címem: nagy.vendi54@gmail.com

Magazinok küldése
MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT E-MAIL CÍMÉRE.
………………........……
Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes
tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók
számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz.
Ennek elérhetősége a következő linken lehetséges:
http://megszolalok.blogspot.hu/
Tehát az eddig  megjelent összes számot  visszamenőleg is elérhetővé tettük
a fenti blogoldalon!
……………......………
A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás
szerzője felelős.
Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.
A szerzői jogokat fenntartjuk.
Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha
elmenti, megmenti, bármikor előveheti.
Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és
összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!
Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.
Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.
Írott műveim megtekintése:
………………………………..
AZ ÖSSZES ELÉRHETŐSÉGEM..
gmail: nagy.vendi54@gmail.com
skype: nagy.vendi54

Megszólalok Művészeti Magazin
http://megszolalok.blogspot.hu/
www.megszolalok.blogspot.hu/
weboldal: http://nagyvendel.comxa.com
www.nagyvendel.comxa.com
………………...……….
Facebook: csak beírod a facebook keresőbe mindhármat külön-  külön és meg is
találtad az oldalaimat: Megszolalok Nagy Vendel
……………….....………
Nagy Vendel Írásai
Megszólalok művészeti magazin  szerkesztő nagy vendel
…………….......………..

Könyvtár:

E. könyvek a  MEK- en
Magyar Elektronikus Könyvtár
http://mek.oszk.hu/13500/13542/#
www.mek.oszk.hu/13500/13542/#
....................................
Ez a  verses oldalam címe... www.pieris.hu
http://www.pieris.hu/szerzo/nagyvendel
.......................................

KÜLFÖLDI ELÉRHETŐSÉGEK..
www.canadahun.com irodalom fórum
http://canadahun.com/forum/showthread.php?34311-Nagy-Vendel-Megsz%C3%B3lalok&p=3650150#post3650150
________________________________________________

Az Amerikai Egyesült Államokbeli  egyik link, ahol elérhetik magazinunkat.
A link: minnesotahungarians.com
................................................
Kedves olvasóink!
Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a
színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik
meg, pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs,
ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az összes többi is!
A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a
"Blogarchívum" felírat. Ez alatt különböző dátumok és hónapok vannak,
amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat.
A háromszögekre kattintva  "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel.
Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A
háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb
újságot lehet kiválasztani olvasásra!

Még egy nagyon fontos információ! Mivel a memóriaterületünk véges, ezért
takarékossági szempontból összevontuk azokat az újságokat, amelyek azonos
hónapban jelentek meg. Általában kettő számot  jelent egy hónapban, ezért
ezeket egy blogba vontuk össze. Az összevonással még nem végeztünk,
egyenlőre csak a januárban és februárban íródottak kerültek egy blogba. Az
összevonást folyamatosan végezzük...A blogon belül két újságot vastag piros
csíkkal választottuk el! Így valahogy:

MINDENKINEK JÓ OLVASÁST, ÉS JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNUNK.
AZ ÚJSÁG KÜLSŐ, ÉS BELSŐ MUNKATÁRSAI.
.............................................
VÉGE-ENDE-KONYEC-FIN-END-FINÍTÓ
..............................................
MEGSZÓLALOK MAGAZIN 704..