Megszólalok Művészeti Magazin

MEGSZÓLALOK

M.M.M. MŰVÉSZETI MAGAZIN

2016. 05. hó – hatodik évfolyam, ötödik szám

Kulturális és szórakoztató folyóirat

Független, és ingyenes heti lap

Alapítva : 2011 - ben , elvi síkon

Szerkesztő: Nagy Vendel magánzó, laptulajdonos

1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések

2.Évfolyam:  2012.  (1-tól a 6. számig)

3.Évfolyam: 2013.  (1-től a 17. számig)

4.Évfolyam: 2014.  (1-től a 24. számig)

5.Évfolyam: 2015.  (1-től a 12. számig)

6.Évfolyam: 2016. május

 MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE

***********************

 1 .LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!

  Ha sétálgatunk a szekszárdi löszdombokon, láthatjuk a szőlőkben dolgozó vincelléreket, boros gazdákat, s érezhetjük az orgona és a kövesutak mellett álló akácosok illatát. Sehol máshol nem lehet ilyen levegőt , ilyen illatot érezni, mint a  tanyák közt.

  Éljen május elseje,  harsogtuk valamikor , és most már csak majálissá zsugorodott a régen még  tömegrendezvény, s valahogy összemosódott az anyák napjával első vasárnap lévén.

 

Nagy Vendel

Majd utolsó vasárnap lesz a gyermeknap szinte közrefogva a hónap élményeit.    Legkisebbik lányom reggel örömmel újságolta, hogy  valaki májusfát állított az ablaka alá.  Más háza előtt nem láttunk hasonlót.   Zöld fával, sallangokkal, borosüveggel ahogy illik. De ugye azt a fát majd ki is kell ám táncolni a hónap végén.   Köztes időben pedig  május hetedikén lesz a nevezetes  megifjodás napja, szerénységem tiltja ezt most kikiabálni..
Ki is lehet ez a szerencsés , akit lassan már a műemlék felügyelete alá vonnak…?

Három lányom között kettő népi táncos volt, egyik pedig  akrobatikus táncot tanult.  A múlt hétvégén nagyobbik unokám, aki szintén modern táncot lejt, egy ezüst éremmel tért haza Budapestről. Nagyon büszkén mutogatja mindenkinek.

Egy régi történettel búcsúzom a kedves olvasótól, lányaimtól megszoktam a fergeteges  táncokat, sárközi, csárdás, és akrobatikus tánc.
Járt itt a szekszárdi táncosok meghívására egy északi holland tánccsoport. kíváncsi voltam mit produkálnak. 
Eléggé vegyes társaságnak tűntek, öregek, fiatalok, lányok férfiak, meglett asszonyok, tizenketten.
Feltűnt, hogy az átlagsúlyuk verte a százat, de mindnél. 

Gondoltam, na itt nem lesz valami fergeteges a tánc.  Megakadt a szemem egy csodálatos arcú, de kb. százhúsz kilós, tenyeres talpas  lányon.  Elképzeltem ha ő belendül feltör az olaj a színpadon..
Nem így történt.  Gyönyörűen táncoltak, kecsesen, forogva egymáshoz bújva, és  kiderült  hárman három családot alkottak: apa, anya, és a gyermek. nevezhetjük a táncukat kissé vérszegénynek is, de bájos volt.  Kissé korainak véltem még, de abbamaradt a zene.. Na, mondok, ennek hamarvást vége lesz. de  ekkor bejött egy férfi, hatalmas májusfával és körbe lelógott annyi szalag, ahány táncos volt a színpadon.  Sorba álltak és mindenki megfogta a maga szalagját és tovább lejtettek.  Forogtak, csoszogtak, néha kissé felugrottak, és egyszer csak azt vettem észre hogy rövidül a szalag.
Látom ám, hogy oda sem nézve lassacskán befonják a szalagot hármas fonásba, és csodálatos copf kerekedik ki belőle , mint egy hajfonat.  Gyönyörű látvány volt, kifejezte a család egységét, a nemzet színeit, és az összetartozást, és a szeretet jelképét.  Hatalmas tapsot kaptak.   MEGÉRDEMELTÉK.
S mindezt fapapucsban.
Egyebet nem mondhatok.

A szerkesztő.

……………………………. 

EMLÉKVERS

NAGY VENDEL : VESZETT FEJSZÉNEK..

EMLÉKFAL ÁLL KAKASD KÖZPONTJÁN..

ANYAI FÁJDALOM SZOBOR BONYHÁD KÖZPONTJÁBAN.

Visszatért a fecske
hű fészkére szállt.
hozott magával árvizet,
aszályt és muszályt,
s értelmetlen halált.
batyuval érkeztek
tutajjal a Dunán,
ottfeledve Mária Treszkát
s a nyugat nyomorát.
elhozva a kultúra javát.
Én még eligazodom
családfánknak kusza ágain,
megbocsátom halottaim,
nemtelen gazoknak,
bármennyire fáj.
Anyám, néném, s keresztanyám.
a sír üresen áll,
feltámadt Krisztus értük is,
vasárnap hajnalán.
S az idő kereke
visszafelé forog.
veszett fejszének
vesszen a nyele is,
veszett kutyának
veszett a kölyke is.
Hetven éve olvasta
sváb anyám a vagon falán,
krétával felírva,
Isten veled Hazám.
bölcsővel ringattál,
batyuval kidobtál.
búcsúztatták őket
fúvós zenével
Szózatnak hangjai,
Itt élned, s halnod kell.

2016  áprilisán

A MAGYARORSZÁGI SVÁBOK MÁLENKI ROBOTRA VALÓ ELHURCOLÁSÁNAK, ÉS NÉMETORSZÁGBELI KITELEPÍTÉSÉNEK HETVENEDIK ÉVFORDULÓJÁN!

***********************

SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL

  1.  LECTORI SALUTEM, ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
  2.  REGÉNY FOLYTATÁSOKBAN.   ERDŐSNÉ ONDA MARICA: AZ ANGYAL   (5.  RÉSZ)
  3.  VERSEK A NAGYVILÁGBÓL ANYÁKNAPI ÉS GYERMEKNAPI EMLÉKEK...

       MÁTYÁS RITA, SZÉLL MAGDOLNA, KOVÁCS JÓZSEF, CSOMOR HENRIETT
      ZSIGAI KLÁRA,  SZENTESI HORVÁTH GYÖNGYI,    I.P.STEVE
 4.  NOVELLÁRÓL NOVELLÁRA
       ÁRVAY MÁRIA:  BANDI BÁCSI
 5.  REGÉNY FOLYTATÁSOKBAN -   VÁRKONYI KITTY :  5. PARANCSOLAT  (19.  RÉSZ)
 6.  NYÁRI ELŐZETES.  GYURKA ANNA:  PIRÍTÓS, PARÁZSON
 7.  VÁLTOZTASSUK MEG A SZEMLÉLETET
      GERENCSÉR HAJNALKA:  RIPORT RAJNAI TAMÁS CSABÁVAL
 8.   HAZAI TÁJAKRÓL...NAGY VENDEL VERSEI
 9.  ANYÁKNAPI NOVELLA.  VÉGHELYI JÓZSEF: ANYÁK NAPJA
10. BEMUTATJUK... HELLEBRANDT HENRIETT - VERSEK ÉS FESTMÉNYEK
11. ARCKÉPCSARNOK. BOGNÁR PAPP IRÉN:  PANDÚRNÉ TÁLOSI KAROLIN
12. MÁJUSI ÜNNEPEIM.  NAGY VENDEL ELEJÉTŐL A VÉGÉIG..
13. VERSRŐL VERSRE
       KOVÁCS JÓZSEF, SZÉLL MAGDOLNA,  TÓTH KATALIN KATA,
       SZENTESI HORVÁTH GYÖNGYI, YLEN MORISOT
14. VÉLEMÉNYEM SZERINT...OLVASÓINK ÍRTÁK
15. FÜSTÖLGÉSEIM.  KANCZLER ANNA: A CIMKÉRÖL
16.  ÉLETRAJZ. FARKAS VIOLA:   ÉLETEM ÁLLOMÁSAI NAGY- VONALAKBAN
17.  TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT. SOPONYAI MIHÁLY ROVATA: A PORCKOPÁSRÓL
18. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

***********************

2. REGÉNY FOLYTATÁSOKBAN

ERDŐSNÉ ONDA MARICA: AZ ANGYAL

(5. rész)

   Beköszöntött a tavasz, és közeledtek Felícia záróvizsgái. A lány egyre idegesebb, ingerlékenyebb lett. Éjszakákba nyúlóan tanult, rosszul aludt, sokat panaszkodott fej- és gyomorfájdalomra. Richárd nehezen viselte kedvese hangulatváltozásait. Marina csak nevetett rajtuk. Ő már gyakorlott volt a vizsgaidőszakok túlélési stratégiájának kidolgozásában. Gyakran töltötte munka után szabadidejét barátnőjénél, takarított, vasalt, vagy épp főzött, míg Felícia a szak-dolgozatát írta, vagy a neten böngészett a megfelelő anyagok után kutatva. A férfi is kivette részét a házimunkákból, de előfordult, hogy üzleti ügyben vidékre, sőt egy alkalommal, néhány napra külföldre kellett utaznia. Ilyenkor Rini a nagy házban aludt Felíciával, és mindenféle apró figyelmességekkel próbálta enyhíteni barátnője feszültségét.

A stresszes időszakban igazi felüdülést jelentett, amikor megkapták a hírt, hogy Kitti egészséges kislányt hozott a világra, akit Rebekának kereszteltek. Felícia hetente többször is félresöpörte tennivalóit, hogy legalább virtuálisan elrepülhessen Richárd húgához, és részesüljön a babázás örömteli pillanataiból az internet segítségével.

Végre eljött a várva várt nap, amikor Felícia learathatta kitartó munkájának gyümölcsét. Boldogan vette át a kitűnő bizonyítványt. Anna és Ferenc is eljöttek a diplomaosztó ünnepségre, és nagyon büszkék voltak lányukra. Rini és Richárd színes lampionokkal és virágcsokrokkal díszítették föl a házat és a kertet az esti partira. Felícia szeme teleszaladt könnyel, amikor meglátta a terített asztal körül szüleit és barátait. A mesés hidegtálakat, süteményeket a hotel étterméből rendelték, így a lány semmit sem sejthetett meg a készülődésből.

Erdősné Onda Marica

- Úgy örülök, hogy mindenki el tudott jönni. Csodálatos este volt. Szeretném, ha az esküvőnk is ilyen jól sikerülne! - mondta Felícia, amikor a buli végén kettesben maradtak Richárddal, és a teraszon lévő gyékénykanapén üldögélve bámulták a csillagokat.

- Örülök, hogy jól érezted magad. Ez volt az esküvőnk főpróbája, és teszünk róla, hogy a nagy nap, ha lehet, még ennél is tökéletesebb legyen.

- Néha úgy érzem, hogy olyan meseszerű az életünk, hogy ennél tökéletesebb már nem is lehetne. De te már többször is bebizonyítottad, hogy rá tudsz még tenni egy lapáttal - mosoly-gott a lány, és odabújt a férfihoz.

- Tudod, gyakorlat teszi a mestert. Minél többször próbálsz a tökéletességre törekedni, annál jobban fog sikerülni - kacsintott Richárd és ölbe kapta kedvesét.

- Ne bolondozz! Tegyél le! Még meghallják anyuék... - sikkantotta Felícia.

- Nem lehet, ha már megtartottuk az esküvőnk főpróbáját, akkor most a nászéjszakáét sem mulaszthatjuk el. Nem igaz?

Felícia szorosan átkarolta a férfi nyakát, és egy szenvedélyes csókkal válaszolt a kérdésre.

Másnap, mielőtt a szülőket kikísérték a vasútállomásra, körbekocsikázták a várost, és megnéztek néhány nevezetességet. Anna szabadkozott, amikor a Tűztorony csigalépcsőit meglát¬ta, de amikor felértek, és eléjük tárult a panoráma, többször is elmondta, mennyire boldog, amiért hagyta magát rábeszélni erre az erőpróbára. A fáradságért bőségesen kárpótolta a város látképe. Majd betértek a várkerület szívében lévő Hűségkút melletti presszóba, hogy kicsit megpihenjenek.

- Ez a kedvenc terem itt a belvárosban - mutatott körbe Felícia.

- Nem csodálom, hogy beleszerettél ebbe a városba, kislányom - mondta édesapja.

- Nem akarnátok ideköltözni? Gyakrabban találkozhatnánk és az unokáitokkal is többet lehetnétek majd.

Erre a mondatra Anna kiejtette a kiskanalat a kezéből, ami csörömpölve a földre esett. A fiatalok egymásra néztek, és hangosan nevettek.

- Anyukám, nem azt mondtam, hogy holnap már unokák fognak rendetlenkedni a kertben, de hamarosan annak is eljön az ideje, és egy vidéki házat eladni szintén nem megy egyik napról a másikra.

- Ez igaz, de tudod, kislányom, mi ott éltük le az életünket, nehéz lenne már megszoknunk itt a nagyvárosban - felelte Ferenc rendíthetetlen meggyőződéssel.

Felícia szeretettel nézte szüleit. Ugyan nem értett egyet velük, de elfogadta álláspontjukat. Richárdra mosolygott, és azt érezte, hogy neki a férfi mellett van az otthona, bármelyik városban vagy országban éljenek is.

*

A fiatal pár boldogan készült az esküvőre, bár Felícián néha eluralkodott a pánik, hogy nem készülnek el mindennel időben. Rinivel és Szilvivel körbejárták a menyasszonyi ruhaköl-csönzőket, hogy kiválasszák a legmegfelelőbb öltözetet. Richárd is a barátnőket faggatta, vajon milyen csokornak örülne jobban arája.

Végre megérkeztek a nyomdából a meghívók is, így esténként körbejárták a rokonokat, barátokat, hogy személyesen adják át.

Amikor csöngettek, Zsani azt gondolta, Bence érkezik, hogy a szokásos esti sétára invitálja őket. Nagyon meglepődött, amikor Felícia vidám hangja köszöntötte.

- Szia, Zsani! Zavarhatunk egy kicsit?

- Nem zavartok. Gyertek csak be! Épp dolgoztam, egy pillanat, elmentem az anyagot, és a tiétek vagyok.

- Mit dolgozol? Erről még sosem meséltél - kérdezte Felícia a lány mögé lépve.

- Fordítok angolról magyarra vagy éppen vissza.

- Elképesztő. Hogy csinálod?

- Hozz ide egy széket, megmutatom.

Felícia leült az asztalhoz, és érdeklődve várakozott. Richárd még kint volt a verandán, Atonnal szórakoztatták egymást.

- E-mailben jönnek a megrendelések. Tájékoztató anyagok, hivatalos vagy magánjellegű levelek, használati útmutatók. Megnyitom ezt, ebben semmi titkos információ nincs. Majd nyitok egy Word dokumentumot, amibe írom a fordítás piszkozatát. Ha elkészültem, akkor javítom, formázom, és visszaküldöm a megrendelőnek.

- Ez káprázatos. Még nem is hallottam ilyen beszélő programot - mondta Richárd, aki időközben belépett az otthonos kis szobába. - Azt értem, hogy begépeled a fordítást, de egér nélkül hogy tudod szerkeszteni? - kérdezte a férfi.

- Teljesen vakon lehetetlen „egerészni” - mosolygott Zsani. - Muszáj megtanulni a billentyű-parancsokat. Pl. ha mindent ki akarok jelölni, akkor control a-val, ha csak néhány sort, akkor a shift-lefelé nyíllal teszem. A betűtípusokat, vagy a szélekhez, vagy középre igazítást is a megfelelő billentyűk lenyomásával érem el.

- Azt hittem, ezeket a sablon szöveges használati utasításokat netes fordítóval csinálják.

- Az a cég, aki valamit is ad magára, biztos, hogy nem. Az csak vázlathoz vagy a stand-up comedy-s srácoknak jó, hogy legyen min poénkodni.

- Te egyáltalán nem használod?

- Eleinte még lefordítottam úgy is, de rájöttem, hogy időpocséklás az egész. Persze netes szótárt én is használok, de komplett fordító programot nem.

- Milyen végzettség szükséges ehhez a munkához? - kérdezte Felícia.

- Igazán nem tudom, gondolom, cége válogatja. Nekem érettségim és egy középfokú nyelv-vizsgám van. Mindig is szerettem az angolt, sokat fejlesztem magam, olvasok és szövegeket hallgatok. A közép suliban angol szakra jártam, tolmács szerettem volna lenni, csak hát mást írtak a sorskönyvembe.

- Azért örülhetsz, mert mégis csak azzal foglalkozol, amit szeretsz. Ez a munka nem áll olyan messze a tolmácskodástól.

- Igen, legalább az álmaim fele megmaradt. Az angollal foglalkozhatok, viszont nem járhatom be a világot, ahogy terveztem - mondta Zsanett keserű mosollyal.

- Hol találtad ezt a remek melót? - faggatta tovább Felícia, hogy ismét pozitívabb irányba terelje a beszélgetést.

- Amikor kórházban voltam vakbélműtéten, akkor barátkoztam össze egy fiatal doktornővel. Sokat beszéltünk a sérült emberek munkavállalási nehézségeiről. Nehezen is mozdulunk ki otthonról, de a munkahelyek sem mindig toleránsak, ha négylábú kísérővel szeretnénk állást vállalni. Ivett anyukája a munkaügyi központban dolgozik, ő mondta, hogy próbáljam meg ezt a távmunkát. A cég nem kért semmi különlegeset, csak három elég hosszú és speciális szöveg fordítását. Beküldtem az anyagokat, és nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy engem is kiválasztottak, és behívtak személyes interjúra. Hárman voltunk, így elég esélytelennek véltem a helyzetemet. Mire odaértünk, csak ketten maradtunk, a harmadik időközben elfogadott egy külföldi szerződést. Mit ne mondjak, amikor Atonnal bemasíroztunk, kételkedve fogadták, hogy én küldtem az e-maileket. Szerencsére nálam volt a laptopom, így rögtönöztem egy kis bemutatót. A személyzetis szkeptikus maradt, de a nagyfőnöknek szimpatikus lehettem, mert azt mondta; mindkettőnket felvesz két hónap próbaidőre, és azt fogja hosszú távon alkalmazni, aki jobban teljesít. Úgy dolgoztam, mint egy megszállott. Nagyon akartam ezt a munkát, hogy végre a saját lábamra állhassak. Ha épp nem volt anyag, akkor tanultam, a szókincsemet gyarapítottam. Szerintem a másik hölgy nagyon magabiztos volt, lazán vette a dolgot. Sokkal magasabb volt a végzettsége, és dolgozott is kint Angliában, így feltehetően nem tartott engem konkurenciának. Aztán felhívtak, hogy menjek be Pestre szerződést írni. Azt hittem, nem hallok jól, majdnem elejtettem a telefonomat. Kíváncsi voltam, miért én kaptam a munkát. A titkárnő azt mondta, hogy mindig én voltam a gyorsabb és a pontosabb. Ráadásul a főnöknek jobban tetszett a stílusom is.

- Van annyi munkád, hogy meg tudsz belőle élni? Nem gondoltál arra, hogy esetleg korrepetálást is vállalj? - érdeklődött Richárd.

- Nem panaszkodom. Eleinte még nagyon szűkös volt a fizetés, de most már ajánlanak is más cégeknek, így egyre növekszik az összeg. Nincs tanári diplomám, sőt semmilyen sem, meg nem is szeretnék idegeneket beengedni a lakásomba. Ha egyszer rákényszerülök, akkor is csak ismeretségi alapon fogok tanítványokat vállalni. Jelenleg azonban örülök, hogy legális a munkám és elfogadható a fizetésem. Nem akarok összetűzésbe kerülni a hatóságokkal.

Ismét szólt a csengő. A kapuban most valóban Bence állt.

- Mi csak később megyünk sétálni, vendégeim vannak - mondta Zsani.

- Jól elszaladt az idő, és még el sem mondtuk jövetelünk célját - lépett ki a verandára Felícia és Richárd, amikor az ismerős hangot meghallották. - Nem is akarunk tovább feltartani, csak szeretnénk átadni az esküvői meghívónkat. Szeretettel várunk téged is.

- Nagyon kedvesek vagytok, de nem hiszem, hogy el tudok menni - mentegetőzött Zsanett. - Aton nem ideális vendég, még akkor sem, ha szép, fényes fekete az öltönye, én meg egyedül nem boldogulok idegen helyen.

- Ez nem lehet akadály. Mehetünk együtt - mondta Bence.

- A szertartás alatt pedig ülhetnél a szüleimmel. Nagyon megkedveltek a diplomaosztó utáni ünnepségen.

- Tényleg nagyon kedvesek vagytok, de az előzmények tekintetében nem szívesen hagynám magára Atont hosszabb időre.

- Amennyiben találunk neki egy megfelelő bébiszittert, akkor eljössz? - kérdezte Richárd.

Zsani beleegyezően bólintott. Nem akarta megbántani barátait további ellenállásával, amikor ilyen segítőkészen keresték a megoldást.

*

Vészesen közeledett az esküvő napja, és a fiatal pár egyre inkább úgy érezte, kezdenek összecsapni a hullámok a fejük fölött. Rini és Bence irigylésre méltó nyugalommal, türelemmel segédkeztek az előkészületekben. Felícia egyik egyetemi ismerőse vállalta, hogy megteremti a technikai feltételeit a netes kapcsolatnak, melynek segítségével Kittiék is részesei lehetnek az ünnepségnek. A dekoratőr is partner volt, több kreatív ötletet is vázolt, figyelembe véve az informatikai szükségleteket. Az persze okozott némi fejtörést, hogy a pár ragaszkodott a szabadtéri szertartáshoz, és a helyszín még nem volt lefixálva.

- Ilyenkor érzem úgy, hogy legszívesebben elrabolnálak, és kint Krétán titokban összeházasodnánk, mindenféle felhajtás nélkül - mondta Richárd egyik este, amikor kimerülten ledobta magát kedvenc karszékébe.

- Tudod, hogy én is eljátszottam már a gondolattal, hogy ott kellene kimondanunk a boldogító igent, ahol először megpillantottuk egymást? - ült az ölébe Felícia.

- Akkor dobd be a bikinidet az utazótáskába és már mehetünk is.

- Nem lehet. Megbántanánk a szüleimet, a barátainkat, és ez beárnyékolná a mi boldogságunkat is - mondta a lány, nagy barna szemeivel a férfi arcát fürkészve.

- Igazad van. Azt hiszem, nagyon önzőek lennénk, ha Annáékat megfosztanánk a közös élménytől. A barátaink talán még ki is hevernék valahogy, de a szüleiddel szemben kegyet-lenség lenne. Viszont, ha már mindketten ilyen nosztalgikus hangulatban vagyunk, akkor nászútra oda mehetnénk. Mit szólsz, szépségem?

- Azt, hogy gondolatolvasó vagy, épp ezt akartam javasolni. Holnap be is mehetnénk az utazási irodába.

- Nekem délután lesz egy tárgyalásom, de ebéd előtt beugorhatunk.

- Hívott a dekoratőr, hogy nagyon kellene már látnia a helyszínt ahhoz, hogy egyeztethessük az elvárásokat a lehetőségekkel.

- Azt már én is nagyon szeretném látni, de mit csináljak, ha mindenkire augusztusban jön rá az egybekelési láz, és már lefoglaltak minden valamirevaló éttermet. Mondd meg neki, hogy ne aggódjon, hiszen többnyire élővirág dekoráció lesz, azt meg úgy sem lehet hetekkel előbb megrendelni ebben a hőségben.

- Mi lenne, ha itthon tartanánk? Olyan jól éreztük magunkat a diplomaosztó után is.

- Azért az más volt, kedvesem. Most többen is leszünk, és ez a konyha nem épp a leg-alkalmasabb erre a célra. No meg akkor is kellenének felszolgálók, mégsem várhatjuk el, hogy az unokatesóink süssenek-főzzenek, aztán meg mosogassanak is el vacsora után. Nem akartam előre szólni, nehogy csalódás érjen, de a holnapi tárgyalásban nagyon bízom. Egy panzióba rendelnének festményeket. A tulajdonos korrekt embernek tűnik. Azzal támogatja a helyi vállalkozásokat, hogy amit csak lehet, tőlük rendel. Az anyagiakon kívül reklámnak sem lenne rossz, ha sikerülne üzletet kötnünk, így Bencével elviszünk néhány tájképet és csend¬életet. Még nincs kész, nem nyitott meg, fogalmam sincs, milyen állapotban van, de hátha végre kedvez nekünk a szerencse.

Másnap valamivel dél előtt vidáman léptek ki az utazási irodából.

- Csodálatos nászutunk lesz! Most már az sem érdekel, ha a vasútállomáson fognak bennünket összeadni - nevetett Richárd jövendőbelijére.

- Az nagyon romantikus lenne - kacagott a lány. - Két virágcsokor a pesti gyors ütközőjére, aztán ásó, kapa meg a nagyharang... igaz?

- Valahogy úgy képzeltem. Ezen nem múlhat a boldogságunk. Na de mesélj, mit terveztél délutánra, míg én robotolok?

- Ó, te szegény, ha lenne időm, sajnálnálak, de találkozóm van a barátnőimmel. Először Rinivel elugrunk egy ruhapróbára, aztán neki vásárolunk valami nagyon elegánsat, utána pedig bemutatjuk Atonnak a pesztráit. Tudod, egy kis játék a parkban, séta, labdázás, ne akkor szembesüljön a ténnyel szegény állat, hogy több órára idegen emberekkel kell maradnia.

- Megjósolom, hogy első pillanatra haverság lesz. Láttál te már olyan élőlényt, akivel Aton nem bratyizott volna az első pillanatban?

- Igen. A kis vöröskével, aki a szomszédunkban lakik - vágta rá Felícia.

- Szerelmes virágszálam, rosszul ítéled meg ezt a helyzetet, ugyanis ebben az esetben sem Aton hibájából van közöttük az a hatalmas kommunikációs szakadék, mely ellehetetleníti kettejük konfliktusmentes viszonyát.

- Neked ügyvédnek kellett volna menned. Azt az egyszerű tényt, hogy az a macska ki nem állhatja a kutyákat, így Atont sem szívleli, olyan szakszerűen fogalmaztad meg, hogy a frissen megszerzett diplomámmal is alig tudtam követni a gondolatmenetedet.

- Ezzel azt akarod mondani, hogy jobban tudok dumálni, mint festeni? - kérdezte a férfi, miközben magasra szaladt szemöldökével nagyon meghökkent arcot vágott.

Felícia annyira nevetett, hogy nem tudott válaszolni. Richárd nagy levegőt vett, és belekezdett még egy cirkalmas körmondatba, ami leegyszerűsítve annyit jelentett, hogy a képeket nem csak megfesteni szükséges, hanem eladni is, amihez nem árt némi szókincs és rábeszélő képesség.

*

Míg az esküvői ruhaszalonban a varrónő tökéletesen Felícia alakjára igazította a kiválasztott darabot, Rini az alkalmi ruhákat nézegette. Három is megtetszett neki, így ő is bevonult a próbafülkébe.

- Na, mit szólsz? - kérdezte Felíciától, és körbefordult előtte.

- Nagyon szép ez a ruha, de nem szeretném, hogy feketében legyél, még akkor sem, ha nagyon elegáns.

Marina bólintott, és felvette az ekrű színű hímzett csodát.

- Na, ez már sokkal jobb. Fiatalosabb, vidámabb és csinosabban is áll - lelkendezett Felícia.

- Én viszont nem érzem úgy, hogy ez lenne a tökéletes választás. Inkább felpróbálom a harmadikat.

- Azt hiszem, ez az igazi - mondta a lány néhány perccel később, amikor ismét kilépett a fülkéből.

Felícia a földig érő nagy tükör előtt állt, és olyan szép volt, akár egy hercegnő. Rini egy lépéssel hátrébb, a bal oldalához lépett.

- Emellett a sötét ruha mellett jobban érvényesül a te szépséged - mondta csöndesen, és csodálattal nézte barátnőjét.

- Rini, ne csináld ezt, mert mindjárt elsírom magam - fordult felé Felícia. - Azt vedd meg, amelyik neked jobban tetszik, amelyikben jobban érzed magad!

- Tedd szívedre a kezed! Szerinted nem ez a legszebb?

Felícia a vállfán lévő ekrű ruhára pillantott, majd hosszan nézte Marinát.

- Azt hiszem, igazad van. Nekem a világos ruha jobban tetszik, rajtad viszont ez áll jobban. Ez előnyösebb, kiemeli a szemed színét.

- Akkor egyetértünk. Ráadásul még ki is tudom fizetni az árát - mondta, miközben a ruhához tartozó kis bolerón lévő címkét szemlélte.

A két lány jóval hamarabb végzett a vásárlással, mint ahogy azt remélték, így volt idejük beülni egy cukrászdába, mielőtt a parkban találkoztak a többiekkel. Zsanett a kutyájával érkezett, míg Szilvia kedvesével, Zsomborral. Ők lettek ugyanis kiszemelve Aton felvigyázására. Felícia lehuppant a padra a lányok mellé, amíg Rinire várakoztak, aki felszaladt a lakásba a csomagokkal.

- Kutya meleg van. Igaz, Aton? - simogatta meg Marina a németjuhászt, amikor visszaért a padhoz. - Hozhattam volna neked egy tálka vizet, de csak most jutott eszembe. Felszaladjak érte?

- Nem, dehogy, hoztam én neki. Ilyen melegben sosem indulok el víz nélkül - válaszolta Zsani, és hátizsákjából egy palack vizet, egy műanyag tálat halászott elő, és megitatta kedvencét.

- Nagyon szép állat, de elég morcosnak néz ki, nem nagyon szeretnék vele éjszaka a sötétben találkozni - mondta Zsombor, miután bemutatkozott a lányoknak.

- A látszat néha csal, de egyébként nem tudom elképzelni, hogy Aton félelmetes lenne. Olyan kedves és barátságos. Mondjuk tény, hogy Bence is azt mondta, hogy meghűlt benne a vér egy pillanatra, amikor éjszaka szó szerint összefutottak a parkban. Hosszú szőrével, hatalmas sörényével, ami a füle mögül egészen a mellkasáig húzódik, meg a zászlós farkával egészen olyan, mint egy vérbeli farkas. Hozzá még az a tekintélyt parancsoló nézése... Persze hamar rájött, hogy a rettenthetetlen külső mögött mézeskalácsból van a szíve, de amíg nem ismerte, neki is hasonló érzései voltak vele szemben, mint most neked. Akkor elengedhetem őkelmét? - érdeklődött Zsanett.

- Ha garantálod, hogy senkiből nem lesz kutyakaja - válaszolta a férfi.

- Nem erőltetem, ha féltek tőle - mentegetőzött a lány.

- Ugyan már, csak vicceltünk, feltételezzük, hogy vagy annyira felelősségteljes, hogy nem engednéd el szájkosár nélkül pórázról, ha könnyen dühbe jönne.

- Egyébként is, egy ember sem tűnt még el a környékről, pedig minden este itt sétáltatod, nem? - bökte meg könyökével Felícia Zsanettet.

Mindenki nevetett. Ahogy kattant a karabiner, Aton úgy kilőtt, mint a puskagolyó. Körbeszaladta a parkot, benézett a kedvenc bokrai alá, szégyenlősen félrehúzódott, míg elvégezte folyó ügyeit, majd visszaszaladt bejelentkezni gazdájához. Zsani egy rendkívül csábító juta-lom¬falattal díjazta ezt.

- Ez a távirányítója? - kérdezte a férfi, megérintve a lány kezében lévő kis tasakot.

- Igen, a kedvencét a behíváshoz tartogatom. Figyeld csak! - Belefújt a sípba, és mire kivett a zsákocskából egy falatot, Aton már jelentkezett is érte. - Itt a labda és itt a falat. De ne adj neki minden alkalommal, mert akkor úgy elhízik, mint egy víziló.

Egy óra múlva Zsombor már a fűben birkózott Atonnal. A lányok felváltva kommentálták az eseményeket. Attól függően, mikor ki tudott hamarabb megszólalni a nevetéstől. Ugyanis az történt, hogy Zsombi hamarabb megunta a labdázást, mint ahogy azt a kutya elképzelte. Így leült a fűbe, és próbálta különböző helyekre eldugni a játékot. A szemfüles ebet azonban nem sikerült átvágnia. Zsombor eldobott egy fadarabot, gondolván, míg Aton érte rohan, addig visszaadja Zsaninak a labdát, hogy tegye el a hátizsákjába. A németjuhász azonban rá sem hederített a fára, megállt a férfi előtt és ugatni kezdett.

- Állj, Aton, gyere ide, elég volt ebből! - nevetett Zsani a könnyeit törölgetve.

Zsombor a rövidnadrágja zsebébe dugta a labdát, amíg a kutya háttal állt neki. Ezt Rini mondta el, azzal a kérdéssel megtűzve, hogy: vajon mit fog erre lépni ez a bolondos eb?

- Megfogom most már, mielőtt nagyon belemelegedtek a játékba. Jobb, ha a nadrágodból kiveszed a labdát, mert ha Aton beindul, alsógatyában mehetsz haza. Egyszer velem is meg-történt, hogy meggondolatlanul zsebre tettem, amikor meguntam a bohóckodását. Ő meg annyira benne volt a játékban, hogy el akarta venni, és letépte a zsebemet, persze a nadrágom is kiszakadt.

Zsombor grimaszolt, és úgy kapott a nadrágjához, mint egy humorista. A lányok nem bírták abbahagyni a nevetést.

- A csudába, csupa csula vagyok, pedig elmehettünk volna fagyizni - mondta a férfi, és a padot megkerülve a hátizsákba dobta a labdát.

- Felmehetünk hozzánk mosakodni, mert egy ilyen ajánlatot nem szabad figyelmen kívül hagyni - válaszolta Rini.

- Gyere, Zsani! - nyújtotta kezét Felícia, miközben felállt a padról.

- Szerintem jobb, ha megvárunk itt benneteket.

- Feljöhetsz hozzánk, az előszobában nincs szőnyeg, meg nem is leszünk fent sokáig, semmi baja sem lesz annak a lakásnak - mondta Rini. Belekarolt a két lányba, és elindultak a lépcső-ház felé.

- Nem gondoltam, hogy ekkora móka lesz ez az ismerkedés - vallotta be Szilvia, amikor Zsanival beléptek a fürdőszobába, hogy kezet mossanak. - Azt hittem, Aton egy komoly munka¬kutya.

- Jól gondoltad, tényleg az, ha rajta van a hám. Ellenkező esetben azonban semmivel sem különbözik egy átlagos kutyától. Tudod, a vér nem válik vízzé, és nekik is kell egy kis szabad-idő, hogy igazán kutyául érezhessék magukat, persze a szó legnemesebb értelmében.

Tisztálkodás után a közeli fagyizó felé indultak. Zsaninak ismételten aggályai támadtak, hogy esetleg nem látják szívesen négylábú barátját.

- Mindenhová bemehettek együtt. Nem? - kérdezte Szilvia. - Ha jól tudom, erre valami országos jogszabály van.

- Elviekben igen, gyakorlatilag meg még mindig sok helyről kizavarnak, vagy be sem engednek bennünket.

- Ez meg hogy lehet? A rendeleteket mindenkinek be kell tartania - érdeklődött Zsombor, a lány mellé lépve.

- Minden nagykapu mellett van kiskapu. Van, aki azzal védekezik, hogy ha a sajátja egy kis üzlethelyiség, akkor ott ő írja a szabályokat, és azt enged be, vagy tilt ki, akit akar. Persze bizonyos értelemben elfogadom, hogy egészségügyi intézményekben vagy élelmiszer boltokban, éttermekben nem kívánatos a kutyaszőr, mert nem túl higiénikus. Ez inkább felfogás és hozzáállás kérdése, nem pedig a szabályozásé. Személy szerint én nem is erőltetem, ha meg tudom oldani látó kísérővel, mert akkor még nehezebben értik meg, hogy minek akarom még a kutyát is bevinni, ha van segítségem. Konfliktuskerülő ember vagyok, ezért minden helyzetben mérlegelem, hogy megéri-e a balhé. Természetesen, ha fontos és nem tudom máshogy kivitelezni, akkor odamegyek Atonnal és nem hagyom magam.

- Akkor menjünk el inkább a főtérre, ott kerthelyiség is van, nem lehet kifogásuk Aton ellen, illetve isteni a csavart fagyi - javasolta Felícia.

Az ötlet nagy sikert aratott. Az a hűsítő finomság megér néhány perc gyaloglást még ilyen melegben is.

- Menjetek ti előre, mert én nem tudom, hol van pontosan az a presszó - állt meg Zsani félúton, hogy maga elé engedje a többieket.

- A saroknál balra kell fordulni, majd navigálunk benneteket. Aton úgysem bírja ki, hogy ne ő menjen az élen - válaszolta Felícia.

Negyedórás séta után beléptek a kerthelyiségbe. Körbeülték a bejárathoz legközelebb eső asztalt, de a biztonság kedvéért Zsombor még meg is kérdezte, mielőtt rendelt, hogy kifogá-solják-e a kutya jelenlétét. A fiatal pincérnek nem volt ellenvetése, sőt még egy tál vizet is hozott a négylábú vendégnek. Aton megszimatolta a földre tett edényt, majd gazdájára nézett.

- Tiéd, igyál - mondta Zsani a várakozó ebnek, majd megköszönte a férfi kedvességét.

- Találkozunk még az esküvő előtt? - érdeklődött Szilvi, amikor Zsombival meghozták a hatalmas adag fagyikat.

- Én minden este kijövök ide Atonnal, így amikor ráértek, bármikor találkozhatunk. Reggelente is itt sétálunk, de akkor rövidebb ideig, és gondolom, ti is inkább ilyenkor értek rá jobban.

- Te ugye holnap szolgálatban vagy? - fordult Szilvi barátjához. A férfi igent bólintott, és meg sem várva, hogy a jégkockák elolvadjanak, felhajtotta az ásványvizet, amit épp akkor tett le a pincér az asztalra.

- Talán jobb lenne, ha telefonszámot cserélnénk, úgy egyszerűbb lenne az egyeztetés - ajánlotta Zsani.

- Rendben, akkor beírlak a telefonomba. Mondod a számod?

- Csörgess meg, és én is elmentem a tiéd - mondta Zsanett, miután lediktálta a saját telefon-számát. Majd elővette lágyan muzsikáló mobilját, és elutasította a hívást. Feloldotta a billentyűzárat, kikereste a nem fogadott hívások közül az utolsót, és elmentette a névjegyzékbe.

- Most esett le az állam - mondta Zsombi - Megengeded, hogy megnézzem?

- Persze, tessék, de semmi különlegeset nem fogsz látni rajta. Ez egy egyszerű Nokia telefon, ráadásul az őskorból maradt nálam. Csak annyiban más, hogy van rátelepítve egy úgynevezett képernyőolvasó szoftver, ami felolvassa azt, ami a kijelzőn megjelenik. Kivennéd a táskámból a nedves törlőt, mert ez a fagyi mindenhol csöpög! - fordult Zsani a mellette ülőhöz.

- Persze, hogy olvad, ha a telefonoddal foglalkozol, és nem eszed. De azért milyen jó, hogy ennyi speciális segédeszköz áll a rendelkezésetekre. Néhány napja volt szerencsém lefülelni a laptopját is - nevetett Felícia, miközben kivette a tasakot, és átnyújtotta a lánynak. - Azon is ilyen, vagyis hasonló program van, csak az férfihangon szövegel.

- Milyen beszélő masináid vannak még? - kapcsolódott be Rini is a témába, mert eddigi ismeretségük alatt még sosem került szóba köztük az életvitel megkönnyítésére készült eszközök tárháza.

- Jobb lenne, ha azt kérdeznétek, milyen nincs. Mert kétségtelenül nagyon széleskörű a lista, ám nem túl barátiak az árak, így elég kevés segédeszközt tudunk beszerezni. Nekem egy beszélő lázmérőm, meg egy konyhai mérlegem van, meg a Braille órám, ami ugyan nem szónokol, de mégis hasznos. - Ezzel felpattintotta a csuklóján lévő óra üveglapját, és megmutatta a többieknek.

Rini becsukta a szemét, és sokáig tapogatta a mutatókat.

- Fél valami, de nem találok, csak egy mutatót - mondta komolyan. A többiek nevettek.

- Akkor feltehetően egymáson vannak, tehát fél hat van - segítette ki Zsani.

- Csak pár percet tévedtetek lányok, mert két perc múlva lesz fél. Milyen eszközeid lehetnének még? Vagy inkább úgy kérdezzem, hogy mire lenne még szükséged?

- Ezen az órán nem lehet másodpercre pontosan megmondani az időt, de elég jól be lehet saccolni. Utálok elkésni, így inkább mindig korábban indulok. Persze mióta beszél a telefonom, azóta már arra is hallgathatok. Nézd, megnyomom ezt a két billentyűt, és bemondja az időt, így meg a dátumot. Első kérdésedre, nehéz lenne minden segédeszközt felsorolni, és gyanítom, nem is vagyok eléggé képben a sok kütyüvel, így inkább azt mondom, amit nagyon szeretnék. Ha valaki egyedül él, akkor nem hátrány, ha van színfelismerője, meg pénzfel-ismerője. Persze ezek sem helyettesítik tökéletesen a látást, de legalább támpontot adnak. Valaki kikísérne a mosdóba? - kérdezte Zsanett, és felemelte két kezét, jelezve, hogy nem ártana megmosni.

Aton megmozdult az asztal alatt.

- Te maradsz! Nem rád gondoltam... - érintette meg gazdája, és a kutya hátán keresztbe téve a pórázt nyomatékosította a helyben maradásra vonatkozó parancsot.

A három lány szinte egyszerre pattant fel a helyéről. Zsombor hangosan felnevetett.

- Na, öregem, szépen vagyunk. Nem csodálkoznék, ha legurítottak volna fejenként néhány doboz sört, na de még semmit sem ittak, máris csapást vernek a WC-re.

- Ha már így megemlítetted, rendelhetnél addig egy-egy pohár tonikot. Igaz, csajok? - fordult vissza az ajtóból Szilvi, és bájosan megrezegtette hosszú szempilláit.

- Mindenkinek azt hozhatok? - kérdezte a pincér mosolyogva, aki természetesen minden szót hallott.

- Igen, akkor öt pohárral legyen szíves - válaszolta Szilvi, miután Zsombor is igenlően bólintott. Majd besietett barátnői után a női szakaszba.

- El sem tudom képzelni, hogy boldogulsz a színekkel. Mert annak ellenére is csinosan öltözöl, hogy nincs ilyen színfelismerő készüléked - mondta Felícia, míg Zsanival az előtérben várakoztak Marinára és Szilvire.

- Nincs két totálisan egyforma ruhám, így anyagáról, a díszítésekről ismerem fel őket. Eddig szerencsém volt, nem tukmáltak rám a boltokban lehetetlen cuccokat, de sokszor jól jönne egy hasonló ízlésű barátnő, aki segítene, hogy kicsit divatosabbra cserélhessem a ruhatáramat. Ehhez a hétköznapi, farmeres stílushoz nem kell nagy fantázia. Egy farmer szoknya vagy nadrág bármilyen felsővel felvehető.

- Szerintem semmi baj az öltözködéseddel. Kutya mellé nem is lenne előnyös a bársony szoknya vagy a szövetnadrág. Mindenesetre, ha szükséged lenne segítségre, én szívesen elkísérlek - ajánlotta Rini, aki időközben csatlakozott hozzájuk.

- Nem gáz, ha azonnal üstökön ragadnám a felajánlásodat, és valamelyik nap elmennénk vásárolni? Mégsem szeretnék farmerben menni az esküvőre - kérdezte Zsani, miközben visszasétáltak az asztalukhoz.

- Itt a széked, és a bal kezednél lesz az üdítőd - adta meg a szakszerű tájékoztatást Marina, és a lány jobb kezét a szék háttámlájára tette.

Zsani egy mosollyal köszönte meg a figyelmességet.

- Akkor addig vigyázhatok Atonra? - lelkendezett Szilvi. - Legalább megtudnánk, hogy egy-két órát boldogulok-e vele, mielőtt fél napra nálunk marad.

- Jó ötlet, bár ahogy elnéztem, nem lesz gondunk az urasággal - mondta Zsombor, és megsimogatta Aton fejét. - Nagyon drága a szín- és a pénzfelismerő? - kanyarodott vissza a témához.

- A színfelismerő több mint 60 ezer Ft.

Ezen a kijelentésen mindenki elszörnyedt. Röpködtek a méltatlankodó mondatok a napernyő alatt.

- A pénzfelismerő pedig az iPhone-ok egyik alkalmazása, így szerintem nem is kell tovább ragoznom az árkategóriát. Számomra még előfizetéssel is elérhetetlen. Főként, hogy net-kapcsolat szükséges hozzá, így nem is lenne elég a legolcsóbb csomag. De mondhatok ennél még meglepőbbet is. Egy laptophoz hasonló felolvasó készülék, ami szintén elég hasznos lenne, amikor megérkeznek a levelek, számlák, közel egy millióba kerül.

Döbbent csend lett az asztalka körül.

- Akkor nem sok esélyetek van a segédeszközök beszerzésére... - foglalta össze Szilvia a hallottakat.

- Egy felolvasóra nem sok, de azt helyettesíteni lehet egy laptophoz csatlakoztatott szkennerrel. Bár azt ugye nem hordozhatod magaddal mindenhová, mint egy vékony kis készüléket. Viszont szinte minden évben írnak ki pályázatokat, melyek segítségével könnyebb megvásárolnunk a legfontosabb eszközöket. Az órámat vettem, de a lázmérőhöz vagy a mérleghez teljesen ingyen jutottam. Ezen felül kaptam még anyagi támogatást a telefonom, vagy a szkenner megvásárlásához. Nem beszélve arról, hogy más jellegű segítséget is kaphatunk az országos, vagy a megyei szervezetektől. Csak hogy egy példát mondjak, az általuk meghirdetett informatikai tanfolyam, amit elvégeztem, teljesen költségmentes volt. De még sorolhatnám, hogy a kutyusokat is ingyenesen kapjuk, pedig a kiképzésük, meg a rajtuk lévő felszere-lés sem aprópénzbe kerül. Tulajdonképpen én nem panaszkodom. Annyi pénz a világban nincsen, hogy minden sérült mindent ingyen kaphasson. Persze időnként lehangoló, amikor egy fehér botért 6-8 ezret kell fizetni, ellenben már az is eszembe jutott, hogy ha rendelkeznék minden segédeszközzel, akkor annyira önálló lennék, hogy az emberek helyett már csak a gépeimmel állnék szóba.

- Egyébként sem lenne életszerű, ha egy ruházati üzletben a színfelismerővel járnád végig az összes vállfát és elutasítanád az eladó segítségét. Úgy gondolom, hogy ezeket az eszközöket okosan kell használni, ahhoz, hogy ne szigetelődjetek el teljesen az átlagos élettől.

- Ez így igaz. Egy kedves ismerősömmel beszélgettünk erről, hogy mennyire érdemes ragaszkodni az önállóságunkhoz. Hol az a határ, amikor a túlzott segítségkérés már nyomasztó lehet a környezetünk számára, vagy épp mi leszünk depisek a „semmire sem vagyok jó” érzéstől.

- Na és mire jutottatok? - kérdezte Felícia.

- Először is arra, hogy semmiben sem szabad általánosítani, így ebben sem. Bizonyára mindenkinek máshol van a tolerancia küszöbe. Aztán arra is, hogy az egészséges önbecsüléshez feltétlenül szükséges, hogy amit el tudunk látni magunk is, azt ne hárítsuk a környezetünkre, illetve ők se vegyék ki erőszakkal a kezünkből a tevékenységeket, merő jó szándékból. A harmadik konzekvencia pedig az, hogy alapvetően az emberek szeretnek segíteni, így bizonyos mértékig meg kell hagyni a lehetőséget nekik, hogy jót cselekedjenek. Ezzel sokan vitába szállnak, de én úgy érzem, ostobaság lenne, ha nem fogadnék el egy felajánlást a zebránál, ahol nincs lámpa, és ugyan meg tudjuk oldani Atonnal, de biztonságosabb látó kísérővel, akkor miért tenném? Mi értelme lenne? Ráadásul lelkileg is erősít az a tudat, hogy figyelnek, vigyáznak rám. Másrészt annak az embernek is jobb érzés, hogy a jó szándéka nem lett visszautasítva.

- Nincs benned félelem, amikor kilépsz az utcára, és megszólít, vagy pláne ha váratlanul megérint egy idegen? - vetette fel Zsombi.

Zsani letette üres poharát az asztalra, és hosszasan gondolkodott a válaszon mielőtt megszólalt volna:

- Nem mondom, hogy egyáltalán nem féltem, vagy félek. 11 éve nem látok, ezalatt két atrocitás ért. Utána néhány napig, hétig kifejezetten rettegtem, ha odajöttek hozzám. Paranoiám volt, hogy megint lekapják a vállamról a táskámat. Mindenféle óvintézkedéseket csináltam. Rögzítettem a táskát, és nem tartottam benne a telefonomat, meg a fontos iratokat, hogy legalább azok ne tűnjenek el, mert nehéz pótolni. Aztán szépen megnyugodtam. Nem élhetem le rettegésben az életemet, amikor a két negatív élménnyel szemben megszámlálhatatlan kellemes esetem van. Inkább úgy fogalmaznék, hogy elővigyázatosabb, tartózkodóbb vagyok, jobban figyelek az apró jelekre, de félelem nincs bennem.

- Meg, gondolom, Aton a határozott megjelenésével eléggé távol tartja tőled az ilyen senki-háziakat, akik visszaélnek a helyzeteddel? - boncolgatta tovább a férfi.

- Ebben is lehet valami, bár nem gondolom, hogy az, aki egy idős embert inzultál, kevésbé lenne alávaló, mint az, aki egy sérültet.

 

A könyv borítója

A közelben fékcsikorgás hallatszott. Bence futva érkezett.

- Sziasztok. Most végeztünk. Életed párja ott áll a parkolóban, és kérdezi, hazavigyen-e?

- Sikerült valami? - kérdezte Felícia a táskájáért nyúlva, és felállt.

- Richárd majd elmondja. Ne várakoztasd meg! - válaszolta Bence. Széles mosolya azonban többet mondott minden szónál.

Felícia elköszönt, és a parkoló autó felé sietett.

Zsombor kezet nyújtott, és bemutatkozott az érkezőnek. Aton lustán hevert az asztal alatt, csak doboló farka árulta el örömét.

- Azt hiszem, ideje lenne indulnunk, mire hazaérünk, épp esedékes lesz Atonnak a vacsora.

Erre a kutya úgy felugrott, hogy beverte a fejét az alacsony asztalka lapjába. Mindenki neve-tett.

- Holnap délutános vagyok, akkor megyünk vásárolni? - kérdezte Rini Zsanihoz fordulva.

- Délelőtt én is ráérek - mondta Szilvi.

- Rendben, akkor kilenckor találkozzunk a parkban!

*

Felícia behuppant kedvese mellé, futó kis csókkal köszöntötte, és azonnal faggatni kezdte. Richárd azonban a vezetésre koncentrált, és nem volt hajlandó a tárgyalásról elárulni semmit, amíg haza nem értek.

- Na, mondj már valamit! - kérlelte a lány, amint beléptek az előszobába.

- Éhesen képtelen vagyok beszélni. Kérek valami finomat... de sok legyen, mert farkaséhes vagyok - tette még hozzá Richárd, mielőtt belépett a fürdőszobába.

Felícia kilépett tűsarkú szandáljából, kezet mosott, és kivette a hűtőből az ebéd maradékát.

- Rakott zöldbabot kérsz, vagy inkább szendvicset csináljak? - kérdezte morcosan.

- Ez tökéletes - mondta a férfi, és a lány derekát átkarolva csókolgatni kezdte a nyakát, vállát.

- Nem értem, mi a tökéletes? - nevetett Felícia. - Én vagy a zöldbab?

- Mindkettő, csak fordított sorrendben.

- Légyszi, légyszi, mondj már valamit! - nyaggatta tovább Felícia, amíg az étel a mikróban melegedett.

- Mit mondjak, szépségem? - kérdezte a férfi mosolyogva, és ölébe vonta szerelmét. - Nem tudok mit mondani, mert én máris úgy tekintelek, hogy te vagy a jobbik felem, tehát nélküled semmiben sem dönthetek. De holnap megnézheted a panziót.

- Ezek szerint érdemes megnézni?

- Készítettem néhány fotót. A földszint teljesen elkészült, a kert gyönyörű. Már csak az emeletet kell beépíteni. Sajnos annyit csúsztak a munkálatokkal, hogy a szezonra már nem tudnak kinyitni. Viszont az alsó hat szoba és az étterem használható, így ha neked is elnyeri a tetszésed, akkor miénk a hely.

- Hol a telefonod?

- Itt a zsebemben.

- Mutasd hát a képeket! - sürgette Felícia, és felállt, hogy a mikróból kivegye a rakott zöld-babot.

- Mit kapok a telefonért cserébe?

- Jaj, Richárd, olyan nagy gyerek vagy. Mindent, amit akarsz, csak hadd nézzem már!

- Rendben, lapozd át, de vigyázz, estére az ágyban szavadon foglak.

- Káprázatosan gyönyörű! - mosolygott Felícia a kijelzőhöz tapadt tekintettel. - Mit kérnek ezért cserébe? Hogy oldjuk meg a főzést, és a felszolgálást? Mert gondolom, akkor még személyzet nincs.

- Az üzleti részével ne foglalkozz! Többlépcsős szerződést kötöttünk. Mivel nincs még működési engedély a panzióra, így baráti alapon ingyen fogjuk megkapni. Cserébe a felső szinten lévő szobákba rendelt festményekért, adok néhány grátiszt azokból, amiket elvittem bemutatni. Családi a vállalkozás, anya, apa, gyerekek. Persze már ők is felnőttek, így vő és meny is van. Ők vezetik majd a panziót, és a konyha már most is üzemel, mert a munkásokra is ők főznek. A süteményeken, tortákon kívül mindent lebonyolítanak; beszerzést, főzést, felszolgálást, takarítást.

- Ez hihetetlen! Le merném fogadni, hogy kisgyerekként a nagyszüleidnél folyton patkóval vagy a kismalac farkával játszottál, annyira szerencsés vagy! Nem hiszem, hogy egy percet is fogok tudni aludni, olyan izgatott vagyok. Ritkán fordul elő, hogy előre tekerném az órát és nem visszafelé, de most nagyon szeretném, ha már holnap lenne.

- Ne siessünk sehová, minden percnek megvan a maga varázsa... és tudod, ígéret szép szó, ha betartják, akkor azt az élményt a világért ki nem hagynám...

Folytatjuk.

***********************

3. VERSEK A NAGYVILÁGBÓL

ANYÁKNAPI ÉS GYERMEKNAPI EMLÉKEK

Mátyás Rita: Emlékek taván...

Reszkető keze, erektől duzzad,
fáradtan pihen, ölébe ejtve,
Könnyező szeme távolba réved,
fiatal korára emlékezve.
Emlékek homályos ködfátylán át,
felbukkan egy cserfes, fiatal lány,
ki boldogan ölel, szerelmesen.
s nem gondol vele, mit hoz az élet!
A néni szeme boldogan ragyog,
és mosolyognak fenn az angyalok!
Emlékei szeme elé kúsznak,
gyermek kacaj fakad emléktaván,
párja dörmögését hozza a szél,
látja, csavarint egyet a bajszán!
Könnyének medre, arcán a ránca,
hisz rég eltávozott már a párja!
Itt maradt maga, e nyomorult világon,
fenn pipázik örege a túlvilágon.
Gyermekei messze, régen kirepültek,
nincs idejük hazajárni,mindig kimerültek!
Nem gondolnak az öreg anyjukra,
akinek szíve lassan megszakad!
Háta fáj, léptei rogyadoznak,
az élet már nagyon megtiporta.
Ül a kályha mellett, vár s egyre vár,
nem hal lelkében a reménysugár,
hogy gyermekei meglátogatják!
Morzsolgatja egyre rózsafüzérét,
mormolja imáját, Isten igéjét!
A pók csak a társa, fenn a sarokban,
nem bízik már csak az angyalokban!
Felveszik szárnyukra, várja őt Istene,
párja mellé kerül, fel a mennyekbe !

..............................................

Széll Magdolna: Anyám és én

Amikor életet adtál nekem,

nem sejtetted, milyen sors vár engem,

aprókat léptem kezdetben előre,

szárny alatt védve, mint kotlós csibéje.

Hegyi vasútként hullámzott életem,

árnyként vigyáztál anyám mellettem,

soha nem róttad fel botlásomat,

élvezhettem szerető áldásodat.

Nevetve léptük át veszteségünk,

egymást féltve, erősítve éltünk,

ha tövis tépázta ronggyá lelkünk,

szeretetünkből erőt merítettünk.

Hiába futottak el az évek,

hiába nőttek ráncai a kéznek,

köldökzsinórunk akkor sem szakad,

ha napunk az ég peremén halad.

2016.

.........................................................

KOVÁCS JÓZSEF: Anyámnak

Hol vagy édesanyám, úgy hiányzol nekem,
Hangodat nem hallom, kezeid nem érzem.
Most, hogyha szomjazom, vizet ki ad nekem,
Édes, jó anyám, itt miért hagytál engem.

Hány álmatlan éjszakát írhatnál számlámra,
Amit törlesztettem, nem érdemes szóra.
Bánatot azt igen,
Szereztem eleget,
Ráncot homlokodra,
De sosem örömet.
De ha még egyszer anyám, velem lehetnél,
Mosollyal arcodon, kedvesen ölelnél,
A csillagot az égből lehoznám neked,
Anyám, édesanyám,  mindig szerettelek!

....................................................

 
CSOMOR HENRIETT: Szeretetem éltessen

Mióta ketten vagyunk, féltelek,
 bár egész életemben ezt tettem,
mert szeretlek, s nem érted,
 mert csak hajszolod magad édesanyám! 
Pusztán a jelenléted számít, hogy mellettem
legyél, s szerethesselek. 
Nekem csak te vagy,
 ki ismeri összes hibám, s gyengémet.
Tudom, hogy nagyon sokat szenvedtél miattam.
Bocsásd meg nekem, én rendesen akartam
megszületni, de valamiért nem engedtek az égiek.
Értem küzdöttél, s próbáltam járni, hogy
helyetted dolgozhassak, s kedvedet kereshessem.
Ahogyan te teszed még most is.
Nagy dolgokat terveztem, mely nem sikerült.
Nem keseregtem előtted, elhitettem veled,
hogy boldog vagyok.
 Mert a mosolyodnál nincs szebb édesanyám.
Most már csak egyet szeretnék
Édesanyám kérni tőled:
szeretetem, mely körül ölel,
ragyogja be szívedet örökké!  

2014.máj 4.

 ....................................................

ZSIGAI KLÁRA : Szivárvány leple alatt
 
Elosontál, kertek alatt,
bűnbe esett fájdalom,
csendben, halkan, mint
szíveket sorra taposó
magad után porcsíkkal
sötét felhőkbe elbújva
 
 
Szemet vakított lépted
soha nem gyógyuló seb
beérett fájdalmak virága
rügye könnyel öntözve
végtelenen át a jelenbe
szirmait korán elhullatva
 
 

Munkádat vesztve magas
korlátba felkapaszkodtál
aztán túl nagyot fellépve
legmélyebbre lenézve
kő kipördült a talpad alól
eltűnt a hitt szivárvány
 
 
Szemedbe sütött a nap
vakított délibáb fénye
mámorba fürödve önzőn
hitted varázs örökségét
magas hegyről lenézve
viskók, füstös putrifélék
 
 
Fényt kapott előhívott kép
mosoly nélküli lett valóság
jóból az élet kegyes volt
számolatlanul neked adott
szeretet virágát,
mosolyt
végtelen álomba ringató
fehér szárnyú
örök csókot
 
 

"Adni úgy kell tudni, hogy el is lehessen fogadni. 

Elfogadni, pedig csak azt lehet, amit úgy adnak!" 

(Zsigai Klára)

 ...............................................

SZENTESI HORVÁTH GYÖNGYI: Anyák napjára…

Virágillat s madár fütty,

Köszöntik az Anyákat.

Áldás szálljon reájuk,

Szeretet legyen minden nap.

Ők adják az életet,

Ők adják azt a szeretetet,

Amit csak anya adhat,

Csak az Ő szívükbe van.

Köszönjük mi gyerekek,

Mind azt a jót, mit át adtok,

Szeretetre tanítotok,

S hogy becsületbe éljünk.

S újra anyák szülessenek,

Gyermekekből anyák lesznek,

S Ők újra forgatják a

Szépséges új csodát.

Szálljon áldás, szívetekre,

Szálljon áldás két kezetekre.

Legyen áldás minden percen,

Életetek fényeskedjen,

Egészségben örvendjetek!..

...............................................

I.P.STEVE : Egy röpke pillanatban

Ha majd az ébredő nap simogatása hozza el mosolyom
s könnyeket simogat keserű arcodon,
ha majd a tovaszálló dúdoló szellő,
vagy a tőled messze szálló felhő
adja emlékem ízét,
talán kicsit sírsz még.

Ha majd az éj sötét leplét adja takaróként
s csak lelked szunnyad hallgatóként,
ha majd a virrasztott órák fájnak,
vagy régi édes percek agyadban járnak
álmokat kobozni,
talán fogsz zokogni.

Ha majd könnyed csillogva lesz a szikrázás gyöngye
s hangtalanul hullik le a földre,
ha majd az öntözés virul és kihajt,
vagy hallasz egy gyenge sóhajt,
mely kedvesen szerető,
talán ott lesz minden érthető.

***********************

4.  NOVELLÁRÓL NOVELLÁRA

ÁRVAY MÁRIA: Bandi bácsi

"Ne a sikerről ábrándozz, ha sikeres szeretnél lenni; csak csináld, amit szeretsz, amiben hiszel, és a siker magától jönni fog."
(David Frost)

A Volán busz motorja halkan duruzsolt. Időnként az irányjelző jellegzetes kattogását lehetett hallani. Jó meleg volt, kint annál hűvösebb szél fújt.
A buszvezető gondosan figyelte az utat. Itt-ott jégfoltok voltak láthatók. Mindig óvatosan, mégis határozottan vezetett. Szerette ezt a szakmát, még ha korán kellett is kelnie. Már megszokta. Halkan szólt mellette a rádió. A jó zene vidámsággal töltötte el. Közlekedési híreket is hallgatott, melyek sokszor hasznosnak bizonyultak.
A 20 év alatt rengeteg utast látott, többekkel váltott pár kedves szót. Egyik kis utasára különösen jól emlékezett, íme a kis történet.

Árvay Mária

Szandi édesanyjával ácsorgott a buszmegállóban. Fázósan húzta feljebb kabátján a cipzárt. Hátitáskája most is meg volt pakolva rendesen, mégsem bánta.
- Gyere, kicsim, jön a busz!- szólt Szandi édesanyja.
A megállóban többen voltak. Az egyik felszálló telefonját nyomkodva furakodott előrébb, nem is figyelve a többiekre. Szandit majdnem fellökte. Kis híján elcsúszott a jeges járdán.
A kislány görcsösen szorongatta fehér botját.  Egyedül még nem közlekedett vele, de magánál tartotta jelzésként. Ennek az utasnak ez sem számított.
Végre felszálltak a buszra.
- Szerbusz, kislány, jól vagy, ugye? – kérdezte a sofőr.
- Köszönöm, igen, csak kicsit megijedtem – csicseregte a vékony hangocska.
- Bandi bácsi vagyok, ne félj, vigyázok rád!
- Köszönöm! Engem Szandinak hívnak!
- Szép neved van!
A jegyeket közben megváltották. Leültek a sofőr mögött lévő dupla ülésre.

Ismeretségük így kezdődött.
Bandi bácsi sokszor látta ezután a kislányt. Általában jókedvű kis teremtés volt. Egy-egy kedves szót mindig váltott vele. Pár perces kis beszélgetéseik során összetegeződtek.
Látta azt is, hogy édesanyjával rendszeresen tanultak. Hol egy-egy verset mondott fel, hol valamilyen szöveges matematikai feladaton dolgoztak.
Néha kedve támadt volna hosszasabban beszélgetni a kislánnyal, de ezt nem tehette, neki az utat kellett figyelnie.
Egyik reggel Szandi bánatosan szállt fel a buszra.
- Szandikám? Mi a baj? – kérdezte komoly aggodalommal Bandi bácsi.
- Félek! Nagyon félek!
- Mitől?
- Fogászatra megyünk.
- Csak rutin ellenőrzésre – mondta mosolyogva Szandi anyukája.
- Reméljük, minden rendben lesz.

Másnap vidáman mondta a kislány:
- Bandi bácsi igazad volt, nem történt semmi baj a fogászaton!
- Akkor jó! – mosolygott.

Egyszer előfordult, hogy a kislány már messziről köszönt neki, de jaj, nem Bandi bácsi ült a sofőrfülkében.
Nagy volt a csalódás, de amikor másnap találkoztak, megnyugodott.
- Hiányoltalak, Bandi bácsi!
- Aranyos vagy! Tudod, több kollegám is van, akikkel váltjuk egymást.

Szandi kitalált édesanyjával egy titkos jelet. Ha kedvenc buszvezetője ült a volánnál, az anya kétszer egymás után, röviden megszorította gyermeke kezét.
Ha valaki más volt ott, a kézszorítás hosszabb volt. Így többet nem fordult elő félreértés.

Sofőrünk sokszor elgondolkodott a kislány sorsán. Vajon hogyan él? Hogy boldogul a mindennapokban?

Egyik este kezébe akadt otthon egy gyógyszeres doboz. Jobban megnézte, s akkor látta, hogy van a dobozon valami.
- Nini, ez lehet a vakok írása, Braille-felirat a dobozon!
Annyit már tudott, hogy a vakok kézzel és nem szemmel olvassák ezt a különleges írást.
Ahogy ujjaival tapogatta, nem tudott kivenni semmit, csak kiemelkedéseket érzett.
- Ez a kislány biztosan felismeri a betűket, Istenem – gondolta meghatottan.

Egyik alkalommal Szandi ragyogó arccal szállt fel a buszra.
- Mi történt? – kíváncsiskodott Bandi bácsi.
- Első helyezett lettem! Megnyertem a szavalóversenyt!
- Ez csodálatos dolog, gratulálok.

Pár perces együttlétük alatt megtudott ezt-azt a gyermekről. Nagyon megszerette vidámságáért, kedves, mosolygós arcocskájáért. A kicsi mindig úgy örült neki, amikor találkoztak, s ez olyan jólesett a férfinak.

Végül, egyik reggel, komoly, szomorkás arccal szállt fel a kislány a megszokott lépcsőkön.
- Bandi bácsi, elköltözünk. Másik iskolába fogok járni. Sajnos nem utazgathatunk együtt többet. Készítettem Neked valamit, Bandi bácsi, tessék!
A férfi szóhoz sem jutott. Mivel Szandi mindig a végállomásnál szállt fel, tudta, lesz ideje Bandi bácsinak megnézni a kis ajándékot. Amikor kibontotta, könny futotta el a szemét.
Egy gyönyörű képeslapot tartott a kezében. Amint kinyitotta, rögtön felismerte a vakok írását, s alatta a nyomtatott betűket, melyeket Szandi édesanyja írt oda gondosan, hogy a férfi is elolvashassa:
„Kedves Bandi bácsi!
Köszönöm az együtt töltött szép pillanatokat! Mindig vigyáztál rám és a többi utasra is! Remélem, egyszer megkapod érte méltó jutalmadat! Soha nem felejtelek el! Kedves szavaidra mindig emlékezni fogok!
Szeretettel:
Szandi”

- A jutalmamat már megkaptam, tőled, nagyon köszönöm! – mondta meghatottan a kislánynak.

A hosszú évek alatt, most kapott először igazán szívből fakadó megbecsülést.
Legféltettebb kincsei között őrzi majd, s vele a kis Szandi életkedvet sugárzó mosolyát.

***********************

5.  REGÉNY FOLYTATÁSOKBAN

VÁRKONYI KITTY : 5.  PARANCSOLAT

(19.  rész)

Vali sokáig cipelte Emőt, mire végre a romos házhoz ért vele. Hóna alatt már nagy izzadságfolt ragasztotta blúzát a bőréhez. Furcsa, idegen világként bámult a tájra, az estébe hajló meleg délutáni kánikulán.

– Jöjjé’ mán kicsit a lábadon! – tette le a kislányt az udvar előtt, aki nyűgös bágyadtsággal nézte a házat, amit anyja éppen nyitott, hogy a dohszagtól mentse a benti levegőt.

 

Várkonyi Kitty

A gyerek megindult a poros ház belseje felé, anyja meg a seprűt kereste. Hatalmas lendülettel söpörte össze a mocskot, kotorta a pókhálókat össze, néhány menekülő óriás potrohosra csapva a seprűvel. Emőke is észlelte a rengeteg pókot és lehajolt, hogy a kezébe vegye, amelyik épp a lába mellé ért. Apró kis teste előredőlt és érdeklődő kíváncsisággal nyújtotta a kezét a számára oly érdekes rovar felé.

– Ne fogjad meg, teee! – kiáltott rá az anyja, nagyot csapva a keresztes vitéz hátára. Emőke elesett és sírva fakadt. Bizonyára nem az ülepére való tottyanás fájdalma okozta a keserves bánatot.

Vali ideges lett. Ételt nem vitt magával és tudta, hogy Emő már enni akar és az esti fektetés ideje is egyre közelebb került, a ház pedig csupa por és piszok. Hirtelen jött gondolattal kapta fel a gyereket és elindult Ficsokék háza felé.

– No, ne ríjjá’ má’! Megyünk Ficsokéknál, no.

Emő nyugalmat keresve bújt anyja nyakához, apró kezével kapaszkodva, majd ahogy haladtak, egyre ernyedtebb öleléssel fogta Vali vállait. Mire a házhoz értek már a nyála is folyt, úgy aludt.

– Vali! – lepődött meg Ficsokné, ahogy kaput nyitni megjelent a tornácon.

Sebes léptekkel és mozdulattal indult beengedni Valit és a gyermeket, aki anyja vállán pihent.

– Tán tiéd ez a kis pulya? – kérdezte, amint beértek. – Jöszte, rakjuk le az ágyra a kis angyalt. Ó, de szép gyerek! Mi történt veled Valikám? Pista is keresett, míg nem vótá’ oszt üzent is, de mán úgyis mindegy. Nincsen má’ Pista. Az évek meg rohannak. De, hogy visszagyüttél?!

 Közben kapkodva ágyazott a kisdednek a hátsó szobában, ahol Vali a küszöbön állva csak nézett és hallgatott.

– Itten hagyod-e? – fejével a gyerek felé biccentett.

– Pár napot. Eladnám a házat. Addig. Tán az államnak kelleni fog, nagy a telke, oszt jóvan.

– Pulyákkal mi lett Valikám? – fordult a konyha felé, magával húzva Valit. – Pista nagyon oda volt miattuk. Nem is ivott aztán, csak leste, mikor adják vissza néki. Aztán csak itt hagyott mindent ő is.

– A Pista nem ivott? – Vali hitetlenül bámult maga elé.

– Nem az! Színjózan vót végig. Míg meg nem hótta magát.

– Haótt vaóna meg elíbb! Jobb lett vaóna minden.

Ficsokné nem szólt semmit, tojásrántottát tett Vali elé, jó hagymásan, szalonnával. Nézte, ahogy az asszony eszik.

– Oszt mi lett véled  Valikám?

– Másik uram lett. Maost válok attul is. Nem daógozik, csak naplaopó. Attul van a kisjány.

Vali nagyokat nyelt. Éhes volt, eddig nem is érzékelte. Gyomra hatalmas korgással fogadta be a zsíros étket.

– Ha el sikerül adni a házat, hát visszamík. Valamit csak kezdek a pízzel, a pulyák meg nőlnek. Peti mán Pesten van. Marika is. Majd csak lesz valami. A többi is mind aott leszen, majd meglásd.

Ficsokné még akkor is a fejét csóválta, amikor a kapun eresztette Valit kifelé, hogy indulhasson vissza. A házba, amit egykor elhagyott, a múltjába, és a reménnyel töltött jövője felé.

A sötétség döbbenetes erővel lepte meg, ahogy végigtrappolt a falun, majd lefordult a tanya felé vezető útra.Városban az efféle sötétség ismeretlen, elszokott már tőle. Megrohanták az emlékek is, kis montázsokban jöttek elő képek, amiket átélt hajdan. A téli rémhidegben tett utak az iskolához,amint a három nagyobbat kíséri, majd a visszaút a másik három kicsivel méteres hóban, mikor még a cipője is a hóban ragadt. Pista duhaj dorbézolásai, mikor esténként kimenekült és bolyongva keresett menedéket gyerekeivel. A tehetetlenség, ami folyton rátört, mikor főzni akart volna, de nem volt miből.

 Keserű lélekkel lépdelt a koromsötétben egyedül, csak a gondolatait vitte.

 A ház is sötétségbe borulva fogadta. Tapogatva keresett valami gyertyát, a régről ismert helyeken matatott zseblámpáért. De hiába találta meg, az elem szétfolyva állt a kis kézilámpásban, használhatatlanul.Gyertyára nem akadt a keze. Az ágyhoz lépdelt, tudta merre van, a lépéseit számolni sem kellett, hogy rátaláljon. Eldőlve sírta álomba magát a rongyos pokrócok alatt.

Egérneszezésre ébredt. Kis rágcsálók futkostak a földes padozaton, a rongyszőnyeg maradványai kócosan bámultak utánuk. Most hajnali ébredéskor vette észre a rengeteg egérürüléket és a vackot, ahonnan előbújva, apró lábukon szaladoztak a fürge kicsi egerek.

Megborzongva nézett körül, még épp látta a szeme sarkából az ágyán végigrohanó egér sziluettjét. Azonnal felugrott. A derengő hajnalban már kivehetővé vált a ház belseje. A falak fehérsége mit sem változott a pár év alatt, de az asszony emlékei másként őrizték. Az emlékezetében kormos falak ültek, és mocskos mennyezet , repedezett, ócska vakolat, kopott ablakkerettel. Most pedig szépen festett fehér volt, a pókhálók mögött, ami meglepte Valit. És az ablakkeret, ami most, még a por alatt is egyenletes mázzal meredt rá, a hófehér falból kiemelkedve. Idegen volt a gondolat, hogy Pista hozta volna rendbe. De más, bizonyára nem lehetett.

   A kúthoz ment, vizet húzott fel, majd az ajtóba tette, amíg begyújt a sparherdt belsejébe. Minden nehezésre esett. Mintha visszakerült volna a múltba, amitől annyira nagyon szabadulni akart. Csupa korlát, csupa gát, csupa nincstelenség szaga bújt meg érzékeiben. A szekrényben ruhákat keresett, fehérneműt, amit válthatna. Keze elidőzött egy-egy darab mellett, majd kikapkodta ami épp megfelelő volt és lavórba vágta. Megkeményedett Ultra port talált egy zacskóban és mosószappant. Nem is kutatott tovább. A víz zubogva forrt már, mire teljes egészében fent vigyorgott a Nap. Késő nyári melegével dédelgette a vidék őszre váró fáit, majd később az udvarra kiteregetett ruhákat, amiket Vali kimosott magának. Mikor lemosdott, akkor jött rá, hogy csak dohszagú törölközőkre számíthat. Levetett blúzába törölközve kapkodta magára a megszáradt fehérneműket, ruháit, amik helyére a levetett átmosott holmik kerültek. Szinte azonnal kifordult az udvarról, épp csak a táskáját kapta a kezébe. Az ajtót bezárta.

   Ficsokékhoz ment. Ott reggelizett a kicsivel együtt. Magához kapta Emőt, megölelgette, majd hátul az udvarban betette a hintába. A kislány csiklandós nevetésekkel örvendezett a játéknak, míg ő elindult Nyíregyházára az ügyeit intézni.

Meglepően gyorsan ment a ház dolga, bár a felkínált összeg nem volt sok, Valinak így is rengetegnek tűnt. Egyebekben pedig még nem is kapott határozott ígéretet, mert mint mondták, majd kiküldenek valakit felmérni a házat és a hozzá tartozó földeket. Vali ennek is örült. Örömét megosztotta volna, ha van kivel, de Pali eszébe se jutott. Inkább Lacikához indult, Nyíregyházáról induló vonattal, késő délután. Éppen csak beengedték, mikor odaért. Lacika kivételesen bent volt az intézet oltalmazó falai között, de csak két napja. Hiszen legutóbb is megszökött a nevelőszüleitől, és az egész megye őt kereste. Valinak is megmondták, tudnia kellett.

Anyját azonnal átölelve, lehunyt szemével, arcán boldogsággal telve, mosolyogva szorította magához a kisfiú.

– Hazamegyünk, anyu? – tekintetében mélységes bizalommal bámult fel anyjára, aki csak magához vonta újra, úgy válaszolt.

– Maost csak beugrottam haozzád Laci fiam. Drága szép kisfiam! Hamaraosan jövök érted és hazaviszlek gyerekem. Bizony, haza.Légy addig jaó fiú! Fogaggyá szaót! Érted, kisfiam?

– De hol vagy most anyu?

– Eladaom a házat kisfiam. Nehaogy keressed! Megyek és Pesten veszek majd másikat. Jaó lesz? Gyerekem. Oda viszlek majd téged is, meg a többit. Jaó?

Lacika alig múlt tíz éves. Hinni akart és örülni. Ezt is tette.

Gyertyákkal és gyufával felszerelkezve tért vissza Kótajba. Új elemlámpát is hozott. Mikor benyitott, akkor jutott eszébe a sok egér. Na, holnap szerez majd mérget rájuk, tökélte el, de addig is felállított néhány poros befőttesüveget szájukkal lefelé a szobában, félbetört öreg diókkal kitámasztva.

Fura árnyékot adott a kanócok lángja, vibráló fényüknél próbált valamiféle rendet tenni Vali. Gondolatai Lacikánál toporogtak még. Az arcocska örömet sugárzó fénye, a tekintet tisztasága valamiért nyomasztotta Valit. A hiány, amit a kisfiú lénye okozott, meggyötörte. Mégse ismerte fel, mi az, ami bántja, ami miatt újra és újra őt látja maga előtt. Kivitte a pokrócokat a mélysötét udvarra, hogy kirázza. Ekkor látta meg, mennyi egérürülék potyogott a lába elé. Megborzongott. Újra egy éjjel az egerekkel. Talán Palival jobb volt? A gondolat már el is villant mellőle, azonnal a másnapra gondolt. A ház dolgai és Emő az, akire most figyelnie kell. Emőke Ficsoknéval volt, épp csak reggel látta a gyereket, egész napon az eszébe se jutott. Lacika viszont nem akart távozni a gondolataiból, hiába próbálta a figyelmét pakolással, törölgetéssel és mosással elterelni. Egyre csak a csillogó szemecskéket látta maga előtt. Már éjfél is elmúlott, mire ágyba került. Nyitott pillákkal meredt maga elé. Telihold fénye világított be az ablakon és kanócszag üldögélt a dohos házban Vali mellett. Sokáig hallgatta még az egérneszezést. Nagyot ugorva ijedt meg, amikor egy üveg rábillent az egyik pórul jártra.

Irtózott ebben a házban. Emlékek képei kínozták. Apró gyerekei nevető arca, és a nélkülözés, a mélységes mély szegénység kilátástalannak tűnő örökös képei, amik itt úgy érték utol újra, hogy azt érezte, ezektől soha, de soha nem menekülhet. Nagyon nem akart itt lenni, de tudta, maradnia kell, amíg be nem végezte azt, amiért idejött. Most nem mehet el. Kínlódva forgolódott, a távolból kutya nyüszített fel, s hangját dobta házához a táj, majd több csaholás és vonyító sírás tükrözte vissza a hangulatát. Hajnal felé nyomta le tudatát az álom, benne Lacika arca mosolygott fel és egerek futkostak hatalmas bolhák után.

  Kimerülten ébredt, de kelt is azonnal dologra, mert ha jönnek majd a hivatalból vizslatni a házat, hát, az legalább rendben legyen. Még az ablakot is lemosta, suvickolt mindent és rámolt még az udvaron is. Gyomokat irtott, csak úgy a két kezével, majd ásott, hogy a föld is rendben legyen legalább látványra, hiszen csak por szálldosott már délutánonként körbe itt, mint aprócska tornádó, mikor szellő érte a talajt.

Tán két hét is eltelt, mire a hivatalból jöttek. Földet mértek, házat néztek, kívül belül ment a mustra. Aztán pár nap után újra. Vali már a kétségbeesés határán mozgott. Csak „lenne már végre vége” gondolattal, ami folyton ott dobolt az agyában. Kezdte azonban felfogni, hogy az ígéret és a megvalósulás között elég nagy időkülönbség feszül, lehet tán hónapokig is el kell viselnie Kótajt.

  Legtöbbet mégis Ficsokéknál volt, ott segített, hiszen ők tartották Emőt, aki boldog volt és jókedvű. Késő estig is maradt, de nem Emőke miatt. Tehenet fejt,hiszen délutánra érkeztek az állatok. A legelő széléről eresztette őket a pásztor, onnan már egyedül hazatalált mind a kettő. Nagy, okos fejükből bőgtek a kapu előtt bebocsátásért.

Fejés után, szűrte a tejet, kannázta, hogy másnap vihető legyen a piacra. Házhoz is jöttek a népek friss tejért, azt is Vali intézte. A megaludt tejből lassú tűzön főzte a túrót, majd rongyba csavarva aggatta kötélre csurogni. Néha vajat is köpült.

  A disznóknak hatalmas fazékkal főzte a burgonyát, majd ganét hordott. Ficsokné mindent megköszönt, még petróleumlámpát is küldött vele haza, ne gyertyázzon annyit. Aztán friss ágyneműt, ágyhuzatot, abroszt, ami neki már nem volt oly kedves, azt mind Valinak adta. Ő pedig csak este indult vissza a tanyára, hogy otthon éjszakázzon. Gyakran fájt a gerince, de soha nem szólt panaszt a szája. Ficsokné még azt se tudta, hogy operálva van. Mikor fájdalmai már nagyon gyötörték, munka helyett inkább elindult Hajdúhadházra Kisvalit megnézni. Addig se kellett cipelnie a munka nehezét. Kisvali melepődve ölelte át, beszámolt a ballagás várakozásteljes napjairól, és a szakmaválasztásról. Komolyan és halkan beszélt, Marikát kérdezte erősen Valitól. Hol van, mi van vele? Aztán mesélte, hogy eladónak jelentkezett. Vali csak nézte a kiskamasz lányát, megsimította a haját és búcsúzott.

– Jaól van, kisjányaom! Megyek maost, átnízek Tiszadobra Ferikéhez is. Üzensz-e valamit néki?

– Azt, hogy szeretném látni – suhant át egy halvány mosoly Kisvali komoly arcán. – Meg, hogy nagyon szeretem!

Vali azt gondolta, jó lesz látni Kisvalit, amikor elindult hozzá. Most, hogy visszaútban ült a vonaton, szomorú lélekkel idézte a kislány mondatait. Mintha nem is örült volna a látogatásnak. Fájdalmasan érintette a tény, hogy Kisvalit talán örökre elveszítette. Egyetlen szóval se kérdezte, mikor viszi őt haza, nem úgy mint a csillogó szemű Lacika.

Ferinek még Nyíregyházán vett csokoládét, tudta mennyire szereti. Délutánra ért a kastélyhoz, ahol két fia is nevelkedett, ím, már, csak Ferike. Teljesen kiment a fejéből, hogy Peti mit mesélt mikor Ferikét említette és most döbbent rá a hírre, hogy Ferike az NDK-ban tanul. Gyönyörű tervrajzai miatt ösztöndíjat járt ki neki az intézet és vizsga után még két évet ott is fog dolgozni majd. Eszébe villantak Peti szavai erről, mégis, vagy pont ezért, rosszul érezte magát. Hirtelen nem is tudta örüljön-e, avagy engedje a fojtogató sírást kitörni. Tartotta magát, ahogy kullogva távolodott a kastély csodás kertje mellől, át az út felé, az állomásra. Akkor tört utat a feszültség, amikor a morcos jegypénztáros bámult rá a kis ablakon át és úgy dobta elé a jegyét,és a visszajáró aprót, ahogy ő még a disznókat se kínálja. Sírva fakadt. A pénztáros csodálkozva ránézett és csak annyit szólt: bocsánat. Vali gyors léptekkel húzódott félre. Egy fa mellé állva sírta ki magát.

Ficsokné semmit nem vett észre, Vali arcán nem maradt árulkodó nyoma a sírásnak, kedélye változatlannak tűnt. Vidám arccal mesélte, mekkora nagylány lett Kisvali és büszkén dicsekedett Ferikével.

– A németeknél tanul Ferkó? Nahát! Tán tud németül is. – Fordult Valihoz Ficsokné.

– Csak kell tuggyon! – nevetett fel Vali. – Ha meg nem, hát biztaos megtanul. Ügyes kis keze vaolt néki mindig rajzaokhoz.Tán festőnek kellett vaóna adni. Indulok már minálunk, elfáradtam kicsit máma.

Emőkét megölelgette, mielőtt indult a tanyára. Ficsokné nem is oly rég fürdette le.

– Szípen viseljed magad kisjányom! Jövök nálad haolnap No. Nízzed mán! A csokit amit haoztam néked. Nesze.

 

A könyv borítója

Ferikének szánt csokoládét nyomta Emőke kezébe, azzal fordult is már hazafelé. A kislány széttépte azonnal a csokoládé papírját, a sztaniolba is beleharapva tömte arcába az édességet. Vali nem látta már, ballagott a tanya felé, jól kimért léptekkel, halálosan kimerülve, mintha egész nap Ficsokéknál dolgozott volna. Az ősz ott toporzékolt a földeken, és színbe varázsolta a zöld levelek csodáját, jelezve jöttét és fenyegetve a téllel, ami majd váltja őt. Vali félt a téltől és már az ősz közelsége is keserűséggel töltötte el. Úgy gondolta, sokkal elébb vége lesz ennek a házeladási ügyletnek, és mehet vissza Pestre. A tervek, mindig csak a másnapról szóltak, azt pedig könnyen beláthatóvá tették a jelen percei. A napok pillanatokká zsugorodtak, mire télbe fordult az évszak és Vali végre maga mögé tudta Kótajt, a házat és minden múltat, ami oda köti. Ficsokné megszerette Emőt, és kérte Valit, ne cibálja fel Pestre az ismeretlen megoldások felé. Ha elrendezte amit akar, vigye, de addig legyen nála a kislány, hiszen örül neki, hogy ott van, és a gyermek is jól érzi nála magát. Vali fellélegzett, hiszen egy gonddal kevesebbet kell hirtelen megoldani. Kis pénzt tett ki az asztalra Ficsokné elé. Itt vidéken sok pénznek számító összeget.

– Juliskám! Nem tudaom meghálálni níked igazán. De ezt a kis pízt költsed magadra cseríbe. A kisjányért meg hamarost jövök.

Emő maradt, Vali pedig könnyű léptekkel indult az állomásra.

Folytatjuk. 

***********************

6. NYÁRI ELŐZETES

Gyurka Anna novellája: Pirítós, parázson

Arra a hőségre, ami most van, azt szokták mondani, hogy banánérlelő, gatyarohasztó. Augusztus közepe van, árnyékban harmincnyolc fok. A napon nem méri a hőmérő, mert az is kiakad, akárcsak az ember fia, lánya. Ilyenkor indul el mindenki, pénztárcájához és igényeihez mérten egy jó kis nyaralásra, ha lehet, valami hűvös tanyára, esetleg lég kondis hotelbe, de mindenképp víz közelébe.

Én az utóbbi években nem vágyom zsúfolt üdülőhelyekre, jobban szeretem a nyugalmat, még akkor is, ha ez némi többlet pakolással, csomagolással jár. Jártam már gyönyörű szállodákban, teljes ellátással és kiszolgálással, wellness résszel, kényelmes szobával, fantasztikus ételkínálattal. Ilyen helyen aztán lehet lazítani, legalábbis a szoba pár négyzetméterén belül. Mert ezek a helyek jobbára olyan vízpartok mellett vannak, ahol forró nyári napokon nyüzsög a nép. A tapasztalatom kis hazánkra korlátozódik, elsősorban az egyetlen tengerünk környékére, a Balaton partra. Kétségtelenül gyönyörű a mi tengerünk. Szeretem a déli parton a sekély vizet, ahol a gyerekeket is biztonságban tudhatja az aggódó anyuka, ugyanakkor egy kis séta után a vízben, még úszni is lehet. Ha jön egy kicsit erősebb szellő, feltupírozza a vizet, és olyan hullámokat hoz, amik azonnal kisgyerekké változtatnak mindenkit. Akkorákat lehet benne ugrálni és nevetni, hogy az ember elfelejti, hogy hány éves, és tulajdonképpen nem is vízi lény. Aztán estefelé, ki kell sétálni még a partra, meg kell nézni az aranyhidat. Az ég alja átváltozik. A sötétedő kékség peremén megjelennek a vörös, narancsszínű, sárgás, lilás csíkok a lepihenni készülődő nap körül. A színek és a formák pillanatról pillanatra változnak, míg végül a nap vörös korongjából már semmi sem látható. Még ott maradnak a színes sávok az ég alján, de lassan azok is fakulnak, végül pedig belevesznek az egyre sötétebb kékségbe. Mindezt duplán élvezheti a szemlélődő, mert a Balaton vize az egész mutatványt lejátssza. Tükröt mutat az égnek, és attól függően, hogy szélcsend van-e, vagy szél borzolja a vizet, sima tükörként, illetve felborzolt, fejre állított képként mutatja meg. Az északi parton épp ilyen szép a napfelkeltét bámulni. A nappal együtt ébredező világ is valami gyönyörű!

Hogy miért is hagyott alább az érdeklődésem ezek iránt a szépségek iránt? A fene tudja, talán öregszem. Na, ezt hamar el is felejthetjük, akkora hülyeség! Dehogy is öregszem! Azzal nyugtatom magam, hogy mindenki változik, vele együtt pedig az igényei is változnak a leélt évek során. Már nem csábít a monoton zsivaj,, a visítozó gyerekek, a Galapagosz szigetek pingvintömegéhez hasonló embermassza, ami nagy ár azért, hogy kicsit megmártózhassak a vízben. Már ha beférek a rengeteg hűsölni kívánó közé. Ezért aztán mostanság nyugalmasabb vidékre tervezzük a pár napos pihenést, ami évente jut.

Párom szülei fedezték fel azt a kicsi tavat, ami szerényen bújik meg a Duna árterében, a paprikájáról híres Bogyiszló közelében. Évente verődött össze a baráti társaság, családostól, a tó partján felvert sátraikban. Az ország különböző részeiből, akár kétszáz kilométert is autóztak, csak hogy kitombolják, vagy épp kipihenjék magukat egymás társaságában. Aztán a gyerekek felnőttek, a szülők pedig megöregedtek kissé, és már kényelmetlenné vált a sátorromantika. A tópart így sem ürült ki, mert a közben felnőtté cseperedett gyerekek egy része nem felejtette el a vidám nyaralásokat, és már ők is a gyerekeikkel, vagy a saját barátaikkal, nyaranta megkeresték a rájuk hűségesen váró tavacskát.

Alig vártam ezt a napot. Most kettesben kelünk útra Péterrel, és legalább egy hétig akarjuk élvezni a tóparti nyugalmat. Tegnap mindent összepakoltam, ami a kényelmes pihenéshez, a tábori élethezkell.A több éves rutinnak köszönhetően, már tudom, milyen edényeket, evőeszközöket, több célra is használható műanyag vödröket kell előszednem. A nagy ruháskosárba az ágynemű kerül, a szögletes nagy dobozokba mosdáshoz való, mosó- és mosogató felszerelés.  Egyik vödörbe kerülnek a konzervek, cukor, só, kakaó, és kis flakonokban olaj, ecet. Nem maradhat el az elsősegélydoboz sem, néhány fontosabb gyógyszerrel. A ruháink, törölközők, fürdőlepedők éppen elférnek a legnagyobb gurulós bőröndben. Ilyenkor jobb, ha senki sem merészel zavarni, mert azért harapok. Különböző helyeken gyűlnek a dolgok. A konyhapultok, asztalok, ágyak tele vannak mindenfélével. Aztán, amikor úgy látom, minden megvan, akkor rámolom össze a lehető legjobban kihasználva minden zugot a csomagok között.
 Péter az autót készíti fel, kipakolva belőle minden fölösleges dolgot, hogy minél több hely legyen a holmiknak. A régi franciaágyunk szivacsából levágta a felesleges részeket, és szépen formára szabta.  Ugyanis az autónk lesz a hálószobánk, aminek a hatalmas csomagterét teszi kényelmes fekvőhellyé a szivacsmatrac. A hétszemélyes kocsiban csak kettő ülésre lesz szükség, így aztán bőven el fognak férni a batyuink. Az éjszakák is biztonságosabbak lesznek benne, mint egy sátorban. Ezekben a napokban nappal ugyan szinte elviselhetetlen a hőség, de éjszakára már lehül a levegő tizenhat-tizennyolc fokra. Meg aztán megértünk mi már ott a tóparton olyan zuhit, hogy reggelre vízben állt a sátor alja, papucsaink pedig kis tutajokként himbálóztak a sátor előterében. Azon az éjszakán nem sokat aludtunk. Nem szoktam berezelni, de be kell vallanom, hogy igencsak féltem. A sátrat irgalmatlanul verő, zuhogó zivatar hangját el-el nyomták az égzengések. Vadállati morgással, alattomos morajlással, végül éktelen csattanásokkal próbálták az égi erők felhívni a tisztelt figyelmünket arra, milyen kiszolgáltatott, kicsi lények vagyunk. A cikázó villámok alkalmi reflektorokként villantották ránk a fényüket, bevilágítva a sátor minden zugát. Szóval megnyugtató gondolat, hogy nem csak egy sátorvászon választ majd el az esetlegesen kitörő vihar szeszélyétől.

Reggel az autó megtöltésével indul a nap. Ez nem az én dolgom. A különféle nagyságú és formájú bőröndök, kosarak, rekeszek, vödrök, műanyagasztal és székek, kemping főző, meg még sok egyéb, a civilizációmentes helyen való, viszonylag kényelmes élethez szükséges eszköz a párom speciális hozzáértésével fér csak be a kocsiba. Ha nagyon rá lennék szorulva, én is bepakolnék, de ahhoz vagy kétszer ekkora csomagtér, vagy ötször annyi idő kellene.
Röpke egy óra múlva indulásra kész a járgány, velünk együtt. Még néhány elengedhetetlen utasítás az itthon maradó kisebbik nagylányomnak, amik persze már legalább harminc alkalommal elhangzottak, na de egy tizenkilenc éves ifjú leánynál nem lehet tudni, szóval elmondjuk harmincegyedszer is.
- Dominika! Ablakokat csak éjszakára kinyitni, különben átforrósodik a lakás! A romantika fényét nem gyertyákkal emelni, mert nem szeretnénk üszkös romok közé hazatérni! -
Ugyanis kedves gyermekem rettentően feledékeny, és történt már, hogy éjszakára gyertyákkal kivilágítva a szobáját, minden probléma nélkül békésen elaludt. Igaz a gyertyák tűzbiztos talppal álldogáltak a szekrényeken itt-ott, csakhogy a falon lévő parafatáblán a feltűzdelt papírlapok, poszterek elég labilisan lengedeztek a pici lángok melegétől is. A frász rám jött arra a gondolatra, mi lett volna, ha valamelyik leszédeleg a helyéről, és a láng belekóstol. Én valamikor a nagymamámtól megtanultam, hogy jobb félni, mint megijedni. Ezért aztán igyekszem minden eshetőségre, még a legrosszabbra is gondolni. Ettől még pozitív beállítottságú felnőtté cseperedtem, és talán a mama intése óvott meg a nagyobb balesetektől. Az én kislányomnak valahogy nem sikerült még ifjúfelnőtt korára sem a fejébe varázsolni, hát nem alaptalanul okítottuk indulásunk előtt.
- A Cicára nagyon vigyázz, és friss vizet, kaját kapjon naponta! Nem bánom, ha csatatér lesz itthon, de mire hazaérünk, minimum akkora rend és tisztaság legyen, mint most! Lehetőleg ne tarts többnapos bulit, mert a szomszédok még a végén kiraknak, de hogy kiakadnak, az biztos!
Egyébként minden nap beszélünk telefonon, hála az ingyenes családbarát csomagnak. Szóval hívni foglak, és ha nem vagy elérhető akkor, légyszi hívj minél előbb vissza!
- Jó, jó, minden rendben lesz, ne aggódjatok! –
jött a válasz, és gondolatban nyilván hozzátette, hogy menjetek már!
Még néhány hasonló intés, kérés, figyelmeztetés után magunkra csaptuk a Volkswagen ajtajait, és végre elindultunk.

Megpróbálom végiggondolni, mindent bepakoltam-e. Aztán hamar leteszek a leltárról, mert ami otthon maradt, az majd úgyis csak akkor fog feltűnni, amikor elő akarjuk venni. Aztán, ha mégis hiányzik valami, hát legfeljebb kreatívak leszünk.
Lassan megnyugszom, és már csak az ismerős tájat nézegetem. Szól a rádió, a klíma kellemes hűvös levegőt áraszt, jól érzem magam. A párom szokásos hangos szidalmait is mosolyogva hallgatom. Na, nem engem szid, hanem a sok „szerencsétlen marhát”, akik ki tudja miért kapták meg a jogosítványukat, hiszen vezetni azt nem tudnak.
- Menjél már, a fene a tetű autódat! Most mond meg, minek kell ötvennel szuttyogni, amikor mehet hetvennel is!?
Teszi fel a költői kérdést, amire tudom, nem vár választ. Mit is lehet erre mondani?
- Hová megy ez, hová megy?! Nézz oda a normálatlan! Eddig itt szerencsétlenkedett, és most akar előzni, amikor húszan jönnek szembe!
Amíg a „marha” a veszélyes  előzést hajtja épp végre, csak mondja neki, mintha az hallhatná a másik autóban:
- Hová mész te szerencsétlen?! Nem látsz?
És ez így megy, amíg oda nem érünk, én már tudom. Szerencsére, nincs nagy forgalom, úgyhogy jó ideig csendesen, a rádiót hallgatva gurulunk a cél felé.
Pécsen átvágunk, Szekszárdot kikerüljük, és alig több, mint egy óra múlva már Bogyiszlón vagyunk. Minden évben ezen az útvonalon jövünk, én mégsem tudom, merre is kell kanyarogni a faluban, hogy a gát felé vezető útra térhessünk. Még jó, hogy Péter fejében ott marad minden térkép, amerre egyszer járt életében! Már zötyögünk is a gát tetején. Ha itt szembe jön valami jármű, legyen az akár egy nyeszlett kismotor, engem lever a víz, pedig a klímánk továbbra is kellemes hőmérsékleten tartja az autó légterét. Csakhogy a gát magas, kétoldalt meredek lejtő, és olyan szűk az út, hogy néhány helyen kitérőket építettek, ahol elkerülhetik egymást baj nélkül a szemben közlekedők. Végre valahára, lehajthatunk a gátról, és kezdődhet a tevegeléshez hasonló ringatózás. Még ezt a fél órát kell kibírni, aztán megérkezünk.

*****************************

Eszembe jut, amikor sok éve keltünk útra két csemeténkkel. Pontosabban az én, akkor nyolc éves Dominikámmal, és az ő öt éves fiacskájával, Martinnal. Otthon két napig pakoltam lázasan, hogy a kocsiba minden beférjen, amire szükségünk lehet az egy hetes nomád élet során, és még nekünk se kelljen a tetőn utazni. Mire útra készen álltunk, a narancsszínű Wartburg kombink úgy nézett ki, mint valami városi óriásteknős. Csak a két külső visszapillantó tükörre számíthatott a párom vezetés közben, mert a csomagtér plafonig telt a holminkkal. A tetőn utazott a tábori hálószoba kényelmét szolgáló régi szivacs, a két sátor, és némi kerti szerszám, ásó, kapa, gereblye. Ma már mosolyogva gondolok vissza a hősies Bádogsárkányunkra, aki még soha sehol nem hagyott cserben minket, és könnyedén vette az elé kitűzött akadályokat. Igazi strapabíró öszvér volt. Hatalmas, lágyan ringató üléseiben, szinte meg sem kottyant ez a hepehupás földút, ami a töltés mellett, nagyjából három kilométeren át vezet a tóhoz. Nem számított, hogy akkora port vertünk fel, mint egy komplett lovasezred, mert ezt a kissé már megkopott, négykerekű teherhordót nem kellett kímélni. Akkor láttam először a tavat, amikor a sűrű fák között kanyargó út egyszer csak véget ért, szinte közvetlenül a parton. Megálltunk, és lelkesen pattantunk ki az autóból. Pár pillantással fel lehetett mérni a pici tavat, és annak közvetlen környékét. Talán százötven méter hosszú, nyolcvan-száz méter széles, szabálytalan ovális vízfelület. A partja itt-ott meredekebb, máshol sekély, homokos. Nagyjából fele arányban van nyílt tisztás, és fele pedig majdnem a partig futó öreg fákkal fedett, árnyékos búvóhely. A fák között, és mindenütt tisztaság, rendezettség..Néhány autó, pár sátor, és egy-két lubickoló a vízben.
Péter figyelte az arcomat, vajon hogy tetszik a környék.
- Hű, ez nagyon klassz! - lelkesedtem őszintén.
A gyerekeknek is tetszett, bár még fogalmuk sem volt, hogyan is kell egy ilyen helyen eltölteni az időt.
- Na, akkor keressük meg a helyünket! - Vezényelt a párom.
Visszapattantunk a kocsiba, és lassan körbegurultuk a tavat. Végül egy öreg fákkal benőtt, nagyjából sima területet választottunk. A kocsi beállt a fák alá, mi pedig körbejártuk a rezidenciánkat. A fák hatalmas törzsei között gyér fűvel tarkított, színes avarszőnyeg takarta a földet. Itt akár négy öt sátor is elférhet, minden tartozékával együtt, és még autóknak is van hely. A kis birtokot két oldalról kisebb bozótos takarta, és nagyon magasan a fák sűrű, egymásba fésült koronája borult fölé, védve az égető napsütéstől. Az árnyékos teret két világos folt nyitotta meg, egyik a kis utacska, amin bejöttünk, a másik pedig a tóra vezette a tekintetet. Nekiláttunk a sátraknak kiválasztott helyet megtisztítani a gallyaktól, göröngyöktől. Hamar kipakoltuk a betyárbútort. Egy óra múlva minden a helyére került a kis táborunkban. Alig vártuk, hogy az út és az otthonteremtés porát, izzadtságát leöblítsük a tóban. Párom helyismeretére támaszkodva, immár fürdőruhákra vetkőzve, megcéloztuk a vizet. Leányzóm, derekán az úszógumival, bátran lépegetett utánunk, és hamarosan ott lubickolt boldogan körülöttünk. Ám Martinnak valahogy nem derült fel az arca a pancsikolásunk láttán. Az istenért sem akart bejönni a vízbe, akárhogy könyörögtünk neki. Én úgy gondoltam, hogy majdcsak behozza a kíváncsiság, vagy ha más nem, akkor az unalom. De Péterem, talán az apai büszkeségét sértve érezvén, nem hagyta annyiban a dolgot. Közölte nyafogó csemetéjével,, hogy nem azért hozta el, hogy ott unatkozzon a parton.
Gondoltam, ha kötelező az, hogy jól érezze magát mindenki, talán nem kellene erőszakoskodnia, de aztán ráhagytam a nevelést. A saját gyermekét talán jobban ismeri, mint én, aki csak hétvégéken helyettesítem az édesanyját. Így történt, hogy a tiltakozó gyereket felkapta úszógumistól, és szépen lassan besétált vele. Azért annyira lelketlen nem volt, hogy beledobja a vízbe, ami megnyugvással töltött el. És lássunk csodát! Öt perc múlva már se hiszti, se vita. Csak önfeledt ugrabugra. Na, ezért kár lett volna összetűzésbe keveredni a saját, sokkal finomabb nevelési módszereimet védve, gondoltam.
Alaposan felfrissülve és vidáman cuppogtunk vissza a papucsainkban a sátrakhoz. Mint rendesen, a pancsolástól mindenkinek megjött az étvágya. Ugyan hoztunk magunkkal bőven konzervet, hideg élelmet, de most mindannyian inkább valami igazi parázson sült csodára vágytunk.

Amíg a kis csapat  többi része nekilátott fát gyűjtögetni, addig én kis kapával kialakítottam a családi tűzhelyet. Felnéztem a fák ágaira. Az alsó ágak is elég magasan nyúltak ki a tűzhely felett jókora helyet hagyva. Az árnyékot adó lombok pedig jó messze, a magasban.  A tavacska történetéből nem volt ismeretes egyetlen tűzvész sem. Én is tartani akartam ezt a szép hagyományt, ezért aztán alaposan körbekapirgáltam a tűzhelyet, hogy csak a csupasz föld maradt, jókora körben. Pár vödör tóvizet is odakészítettünk, minden esetre. Amíg összefűzögettem az éppen erre a célokra vásárolt fapálcákra a húsokat, minden földi jóval vegyesen, addigra lobogott a tűz. Előre csorgott a nyálunk, már igencsak éhesek voltunk. A parázson való sütésnek épp az a titka, hogy parázsnak kell lennie, mert a lángok csak megperzselik az ételt, belül nem sül át. Tehát, korgó gyomrok ide, kopogó szemek oda, ki kellett böjtölni még azt a kis időt, amíg a tűzből izzó parázs maradt. Na de nem telt el tétlenül ez az idő sem, mert lassacskán sötétedni kezdett, és ahogy a nap, dolgát jól végezve nyugovóra készült térni, ébredezni kezdtek a szúnyogok. Hú, ezek éhesebbek mint mi vagyunk! A tűz ropogásába, pattogásába belevegyült az egyre sűrűbb ritmusban csattogó tenyereink zenéje, és a vérszívók idegcingáló cincogása. Volt sziszegés, huhogás, juj, aú, és intenzív vakarózás. Annyira nomádoknak nem éreztem a családomat, hogy ezt a rohamot elviseljük. Előkaptam az ellenszert, és körbefújtam  vele magamat és féltett szeretteimet. Hálát adtam a szúnyogriasztó feltalálójának. A kis mocskok továbbra is körülöttünk dünnyögtek, de már nem ízlettünk nekik. A már előzőleg helyükre készített fáklyák is égtek, bendőjükben szintén szúnyogriasztóval megspékelt elixírrel. Rossz látásomra való tekintettel, a párom olyan közvilágítást rittyentett velük, hogy helikopter leszállópályának is megfelelt volna a táborunk, ha a fák koronája ezt meg nem akadályozza. Végre a színesen csábító saslikok megkezdhették a parázson való pironkodásukat. Alufólia köntösben krumplik sisteregtek a forróság ölelésében. Ó, azok a fenséges illatok! A sülő hús, a zsírját el-el cseppentő füstölt szalonna, a perzselődő hagymakarikák, az izzadó paprika, illataikkal mennyei élvezetet ígértek. A két gyerek ott leste a tűz mellett a készülő vacsorát, szemükben a várakozás, na meg a parázs csillogó fénye. A sötét megérkeztével a szúnyogok elpárologtak. Helyettük előkeveredett néhány éjjeli pillangó, akiket odacsábítottak a fáklyáink fényei. Nem bántuk, mert a fantasztikus vacsoránkat, ők nem zavarták. Ezen a helyen elvész az idő. Nem számít hány óra van, nem sürget senkit semmi. A gyerekek addig maradhatnak ébren, amíg már maguktól is kívánják az alvást. Nem kell a szülői szigor, mert holnap mindenki addig alszik majd, ameddig csak kedve van. Nem kell munkába, iskolába, oviba menni. Tele pocakkal, a mi csemetéink is még jó ideig elbámulták az újra felélesztett tüzet. Aztán szépen bebújtak a kis sátrukba, ahonnét percek múlva már csak az egyenletes szuszogásuk hallatszott. Kettesben üldögéltünk a tűz mellett még sokáig. A parton több helyen kisebb nagyobb lángok jelezték, hogy mások is élvezik az éjszaka nyugalmát. A víz továbbította a neszeket, csendes beszélgetések moraját, halk nevetgélést, gyerekek nyafogását. Aztán a kialvó tüzekkel együtt elhaltak a hangok is, csak néhány éjszakai állat zörgése hallatszott a távolból, madár vijjogása a fák lombjai közül. Ideje volt nekünk is bebújni a sátrunkba, és kialudni a hosszú nap fáradalmait.

Minden nap kicsit távolabb kellett menni a tűzrevalóért, de ez sem volt gond. A végén már a kocsit is befogtuk a fuvarozásra. Ezzel több napra való fát sikerült összeszedni. Történt egyszer, egy beszerző körúton, hogy Péter egy igen nagy fatörzset talált. Nézegette, hogy érdemes-e becipelni a kocsiba, vagy ha kissé megrugdossa, szétesik-e, hogy aztán darabokban tudjuk elszállítani. Egyszer csak azt látom, hogy hadonászik veszettül, és már ordít is.
- Futás! Be a kocsiba!
Ha a főnök ilyen pánikszerűen rohan, az nem lehet tréfadolog, gondoltam, és azonmód elhajigáltam a kisebb ágakat, amiket összeszedtem, és usgyi. Pillanatok alatt az autóban voltunk mindannyian, és a következő parancsra már tekertük felfelé az ablakokat. Csak pár perc elteltével mertem megkérdezni, mi elől menekülünk ilyen pánikszerűen.
- Lódarazsak!
Kiáltott még mindig zaklatottan a párom.
- De akkorák, mint egy helikopter. Nem láttad?
- Nem én, arra nem volt időm, hogy nézelődjek.
- Hú az anyjukat, ezt megúsztuk!
Lihegte még mindig az ijedtség és a rövidtávfutás utóhatásától.
- Megrugdaltam azt a rohadt fát. Már előtte hallottam valami furcsa zúgást, de nem tudtam mi lehet az.
- Na, most aztán már tudjuk mindannyian.
Mondtam, és a veszély elmúltával elkezdtem nevetni.
- Te meg min röhögsz?
Kérdezi felháborodva.
- Ha láttad volna magadat, ahogy különleges karlendítésekkel rohansz…
Erre már ő is felengedett, ám csak ferde, nem túl őszinte mosollyal felelt.
Nocsak, gondoltam, az is jó valamire, ha az ember nem túl jól lát. Én se vettem volna ilyen vidáman a dolgot, ha azokat az állítólag helikopter méretű darazsakat meglátom.
Mire visszaértünk a táborunkba, már mindannyian csak nevettünk az átélt vészhelyzeten. Estefelé újra lobogott a tábortűz, hajtottuk a szúnyogokat, és megint késő éjszakáig bámultuk a tüzet.

Egyszer elsétáltunk a Dunához. Megérte a körülbelül fél órás gyaloglást a látvány. Hatalmas kövekből épített gáthoz értünk ki az ártér erdejéből, és elénk tárult a folyó csillogó vize. Kibotladoztunk a gát végéig, ami messze benyúlt a parttól. A gát kövei közül fiatal fűzfák törekedtek az ég felé. A víz körülsimogatta sodrásával a kőgátat, ami rendíthetetlenül állta ezt a csobogóölelést. A gát mögötti területre széles homoksávot pakolt le a Duna vize. Száraz lábbal mehettünk át a kövekről erre a szinte fehéren világító partra. A puha homokban levettük a cipőinket, és mezítláb élveztük a tiszta homok melegét. Martin gyönyörűségére hatalmas uszályt, és kisebb hajót, majd egy motorcsónakot is láttunk. Az uszály zakatolva haladt felfelé a Dunán, árral szemben. Ezt a hangot sokszor hallottuk a sátrainknál is, tompán, mintha egy vonat dübörgött volna valahol a távolban. Ahogy elhaladt egy-egy vízi jármű, hullámverést küldött a part felé, és azok egyre kisebbre fogyva, jó ideig, ritmusra nyaldosták a kőgátat, meg a homokpartot, ahol álltunk. Tartva a sodrástól, nem merészkedtünk a vízbe, bárhogy csábítottak a ringatózó hullámok.

**************************

Pár évvel később, amikor a gyerekek már igencsak felcseperedtek, újra együtt voltunk itt, a Duna parti „Riviérán”.
Korán reggel indultunk el Szentlőrincről, és estére otthon kellett lennünk. A Balaton helyett ezt választotta a család egy piknikre. Így most nem kellet sátrat verni, de a parázson sütés nem maradt el. Martin már tizennégy,Vanessza, a párom kislánya tíz éves volt. Az akkor tizennyolc éves Dominikám a barátjával ott maradt az autó mellet, a tóparton. A jó ebéd után nem volt kedvük sétálni. Négyen baktattunk ki a Dunához. A kőgátra alig ismertem rá. A fűzfák hatalmasra nőttek, teljesen átfonták gyökereik az óriási köveket. A gát védelmében most még nagyobb területen világított a száraz, csillogó, homokos part. Óvatosan botladoztunk át a köveken, gyökereken. Az én kezemben már fehér bot, arcom nagy részét jókora, speciális napszemüveg takarta. Ezzel még valamennyi nekem is jutott a gyönyörű látványból. Pár hónapja szántam rá magam, hogy használjam a botot a közlekedéshez. Mondhatnám, tanulóvezetőként, épp bejárattam az új társamat. Persze a párom keze mindig a rendelkezésemre állt, úgyhogy vele meg a bottal keltem át a bokatörő terepen. A homokban már önállósodtam. Hamar kiugrottunk a cipőinkből, belegyömöszöltük a zoknijainkat. Aztán kapkodtuk a lábainkat a forró homokon, egészen a vízig. A víztől átázott homok néhány helyen sikamlóssá, iszapossá vált, de máshol alig látszottak meg a lábnyomaink, olyan tömören tartotta magát. A most valóban kéklő Duna itt csodálatosan tiszta. Lassan belelépkedtünk, , először csak bokáig.
- Ez nem is hideg! - Közöltem meglepetten.
Visszacaplattam a homokba szúrt botomhoz, és ráaggattam a pólómat, nadrágomat. Bikiniben már beljebb merészkedtem a vízben. Mire körülnéztem, Péter méterekkel előttem sétálgatott, a még mindig csak a melléig érő vízben. A két gyerek óvakodott utánunk. Itt a gát védelmében a sodrás a part felé terelgetett minket, így aztán hamar felbátorodtunk. Kicsit beljebb, már érezhetően a folyó közepe felé húzott az áramlás. A nagymamám már előbb emlegetett mondását tartva szem előtt, maradtunk a part közelében. Így is jókora fürdést, úszást, lubickolást csaptunk. Nagyon nehezen akaródzott otthagyni a hűvös hullámokat. De tudtuk, estére haza kell érnünk, hát kénytelenek voltunk kikecmeregni. Alig kaptuk a vizes fürdőruháinkra a pólót, nadrágot, megjelent egy nagyobbacska motorcsónak.
Ó, de jó lett volna a vízben lenni most! Néztem vágyakozva a csónak keltette hullámokat.

*****************************

Egy nagyobb zökkenőtől hirtelen visszatérek az emlékekből a jelenbe. Péter már sokkal nyugodtabban tartja kezét a kormányon, hiszen egyetlen járművel sem találkoztunk, mióta letértünk a gátról. Az autónk porosan fordul be a fák közé. Először most is azon a helyen állunk meg, ahol mindig, mert innét belátni az egész tavat és a környékét. Minden évben izgatottan várjuk ezt a pillanatot. Ilyenkor derül csak ki, milyen állapotban van a kis paradicsomunk, lehet-e táborozni még egyáltalán. A tó, az idei szárazságnak köszönhetően most kisebb felületen csillogtatja a vizét, de szép tiszta, akárcsak körülötte minden. Egyelőre egyetlen sátrat vagy autót sem látunk sehol. A túloldalon, a legjobb hely is üres. Visszaülünk hát a kocsiba, és körüljárjuk a tavat. Vagyis nem teljesen körbe, ugyanis egy kis szakaszon csak gyalog lehet átvergődni. Itt egy árok, amelyben a Dunából érkezik a tavat tápláló víz. Meglepődve és nem kis örömmel tapasztaljuk, hogy rajtunk kívül egy lélek sincs a környéken. Ilyen még nem volt, mióta idejárunk. Olyan érzésem van, mintha most ez a gyönyörű hely csak a miénk lenne. Ráadásul itt van nekünk a legkívánatosabb táborhely, ahol az évek hosszú során, csak egyetlen egyszer volt szerencsénk sátorozni. Egy jókora füves tisztás tó felőli részén, kisebb facsoport áll. Öt hatalmas lombos fa védi a naptól a nagyjából száz négyzetméteres terepet. Csak a felkelő nap sugarai érik korán reggel, utána folyamatosan árnyékban van, egészen addig, míg a lemenő nap ismét idemosolyog. Akkor már nem perzsel, hanem csak jóleső simogatással búcsúzkodik, mielőtt elbújik a gát mögött. Ez a tisztás pár méterrel a tó fölé emelkedik. A víz felől meredekebb a part, ezért picit kerülünk, ha a vízhez akarunk menni. Mint egy korlát nélküli párkány. Legutóbb egy idős házaspár foglalta el egy Trabanttal és egy lakókocsival. Törtük is a fejünket, hogyan birkózhatott meg a kicsi Trabi a lakókocsival. Az egész nyarat itt töltötték, és olyan civilizált körülményeket teremtettek maguk köré, amin csak tátottuk a szánkat. Valamilyen préselt falapokból vécét és zuhanyzót állított össze  Tóni bácsi, ahol élete párja zavartalanul élvezhette az otthon megszokott kényelmet. Mint kiderült, nem öreges hóbortból, hanem mert Erzsi néni nehezen mozgott, és kerülte a tóban való fürdést. Akkor mi egy kicsit messzebb, egy fákkal és bokrokkal körülölelt kis tisztáson telepedtünk le. Itt kellett mindig eljárnunk mellettük, ha fürödni akartunk a tóban. Olyankor meghívásukra leültünk velük egy kicsit beszélgetni, kávézni. Egy ilyen beszélgetés során derült ki, hogy a fiúk vontatta el ide a lakókocsit a saját autóján, aztán majd, ha megunták a nyaralást, értük jön. Szemernyit irigyeltük tőlük a helyet, de ez már csak így megy itt. Aki előbb ér ide, az választ magának területet.

Most viszont csak a miénk!  Első dolgom, hogy felhívjam Dominikát. Jelentem neki, hogy épségben megérkeztünk, és boldogan újságolom, milyen mázlink van. Ezután hamar kipakolunk, és megkeresem a fürdőruháinkat, meg a törölközőket. Közben rájövünk, hogy semmi szükség rájuk. Ha valaki jönne, már messziről hallani fogjuk, lesz időnk visszaérni a kocsihoz. Olyan meleg van, hogy a törölközők is feleslegesek, percek alatt meg fogunk száradni. Boldogan nevetgélve csattogunk le egy szál papucsban a vízhez, ami itt van pár méterre. Ez ám az igazi! Élvezettel lubickolunk, úszkálunk pucéran. Zavartalanul adózhatunk a nudizmusnak, aminek egyébként egyikünk sem híve. Soha nem próbálkoznánk mások előtt meztelenkedni. Na de ezt a különleges alkalmat nem lehet kihagyni.

Miután leszáradunk és felkapjuk a fürdőruháinkat, nekilátunk a rezidenciánkat kényelmessé tenni. Páromé az udvar, enyém a ház. Tűzrakó hely több is van, csak választanunk kell, melyiket használjuk majd. Úgy rendezkedünk be, hogy a tűzhelyünk az autónk és a tó közé kerüljön. Párom keres egy sima területet a kocsinak, hogy a hálószobánk lehetőleg vízszintes legyen. Tökéletes, már csak az a dolgom, hogy berendezzem a kényelmes alváshoz szükséges dolgokkal. A kiszuperált franciaágy szivacsa kerül alulra, ráhúzok egy gumis szegélyű lepedőt, majd megágyazok. Épp úgy, mint otthon, a saját két kispárnám a jobb oldalra, párom nagypárnája és egy kispárnája a bal oldalra kerülnek. Mindkettőnknek jut egy-egy, az otthoninál vastagabb takaró, paplanhuzatba bújtatva. Bármilyen hihetetlennek tűnik most a délutáni hőségben, az éjszakák hűvösnek ígérkeznek, és nem szeretnénk fázni. A párnáink a két hátsó ajtóval egy vonalban vannak. Így mindketten a saját külön bejáratunkon közlekedhetünk majd. A kocsi hatalmas hátsó ajtaja teljesen felnyitható. Szeretem ezt az autót, mert még az ilyen alkalmakra is nagyon kényelmessé lehet tenni. Ágyazás közben feltérdelve sem éri el a fejem a tetejét. Az ajtók belső rekeszeiben, és az első ülések mögötti mély zsebekben minden elfér és kéznél van, amire szükség lehet. Az első ülésen foglal helyet a ruhatárunk a cipzáras, gurulós bőröndben, a széles műszerfal tetején pedig mindenféle apróság, amit nem szeretnénk órákig guberálni, ha hirtelen kellenek. A sofőrülés biztonsági okokból üresen marad. Sosem lehet tudni, mikor adódik úgy, hogy villámgyorsan be kell szórni a holmit az autóba, és iszkiri, tünés innét a tó másik oldalára. Ha nagyon nagy zuhi lepi meg a táborozót, a tónak erről az oldaláról nehéz átvergődni a másikra, mert néhány útszakaszon rettenetes sár nehezítheti meg a kerekek dolgát. Ezek a tapasztalatok nem csak a mi időnkből, hanem az elődök idejéből valók. Jobb az óvatosság! Most előkerítem a régi, kiszuperált függönyöket. Biztos tűkkel, csipeszekkel, gatyagumikkal felszerelkezve, többször körültáncolom az autót. Na nem ősi indiántáncot lejtek, csak szúnyogmentessé teszem az éjszakáinkat. A négy lehúzott ablakot teljesen, résmentesen befüggönyözöm, úgy, hogy az ajtókat ettől még rendesen be lehessen csukni. A hátsó ajtóra is felkerül a kétfelé elhajtható függöny. Már csak a fehér gumírozott lepedő várja a sorsát. Ennek a hatalmas szélvédőn a helye, hogy a reggeli tűző nap sugarait felfogja. Mire a lakosztályt kényelmessé varázsoltam, addigra az ideiglenes udvarunkban is helyére került minden. A három hűtőtáska, tele a leginkább hidegre való étellel és itallal, a legárnyékosabb zugba valók, hogy minél tovább bírják a jégakkuk és a lefagyasztott húsfélék. A harminc literes vizeskanna a fa mellé kerül, a pótkerékre, mert így megdöntve könnyebb belőle tölteni. Van még néhány ötliteres flakon is tiszta vízzel, konyhai célokra. Műanyag asztalunk és a két összecsukható szék ott áll a szabadtéri konyhánkban. Egy előrelátó, gondos elődünk itt hagyott egy tuskóra szögelt farostlemezt, mellette kis paddal. Idetelepítem a mosogatót. Két vödör, és egy kiterített, csipeszekkel lerögzített törülköző. Örökségül itt van egy ágasfa is, amit most a szemetesünk helyének nevezek ki, és jól rákötözöm a kukászsákot. Tudom, hogy nem sok szemét gyűlik majd bele, hiszen ami éghető, az minden a tűzre fog kerülni. Előkapunk a hűtőtáskából egy adag sütnivaló husit, hogy legyen ideje felébrednie a fagyasztásból, aztán két jókora festékes vödörrel elindulunk fáért. Azért még előtte megkínáljuk magunkat a jól behűtött sörből, mert fahordáshoz kell az energia!

Óvatosan lépkedek a párom cipőjét lesve a nyomaiban, mivel azt még követni tudom. Ilyenkor azért nagyon szeretnék jobban látni. Na, mindegy ez van, és nem esek kétségbe, inkább szedegetem a lábaimat. Az én dolgom most úgyis csak annyi, hogy a kisebb fadarabokat, ágakat, amiket a sűrűbb részből kidobál a párom, szorosan belegyömöszöljem a vödrökbe. Szép látvány vagyunk, amikor visszafelé a drágám egy rönkkel a vállán, a másik hosszú vastag ágat maga után húzva iparkodik, én pedig, mint egy szorgos teherhordó csacsi, megint csak a nyomdokain lépkedek a két teli vödörrel. Már messziről látjuk, hogy vége az édes kettesnek. Egy kocsi dünnyögve közeledik, utána kismotor. Tőlünk vagy húsz méterre telepszenek le, és sajnálatunkra kipakolják a holmijukat. Ezek se csak esti pecázgatásra érkeztek, az már biztos. Hangosan odaköszönnek, hát mit lehet tenni, visszaköszönünk, nem túl lelkesen.
- Ó, hogy ezek nem tudtak a túlsó parton letelepedni!
Nyögi halkan a párom.
- Reménykedjünk, hogy nem bulizni jöttek a papával, csak romantikázni.
Mondom, de magamat sem győztem meg ezzel túlzottan.
Négy fiatal, huszonéves, és egy idősebb férfi tevékenykedik a táborveréssel. Később átjönnek, és illendően bemutatkoznak. Valami csilingelést hallok a sátraik körül, hol innét, hol onnét. Egyszer csak a csilingelés közeledik. Nocsak, mi a fene ez? Á, már látom! Egy borzas, fehér kiskutya. Mellette pedig csendben, csengő nélkül egy még kisebb zsebcirkáló.
- Nem szabad, gyere ide!
Kiált oda nekik valamelyik gazdi, de a kisebbet nem zavarja, alaposan körülszimatol nálunk. Még engem is jól körbeszaglász, így alkalmam van megsimogatni, megborzolni a bundáját.
- Nem zavarnak, semmi bajt nem csinálnak, csak ismerkednek.
Szólok oda, ahonnét a hang jött.
- Azért, ha idepisál valamelyik, nagyon seggberúgom!
Közli a párom, de csak velem, azt is csendesen, mert azért ő sem akarja mindjárt viszállyal kezdeni a kényszerű szomszédságot.
Túltéve magunkat a kisebb megrázkódtatáson, hogy ilyen hamar szomszédokat kaptunk, fontosabb dolgokkal vigasztalódunk. Előkészítjük a vacsoránkat. Párom a tüzet rakja, én a husit rendezem, és salátát gyártok hozzá. Amíg a lángokból parázs lesz, levonulunk egy újabb frissítő fürdésre, immáron fürdőruhában. Estére, a finom vacsora mellett már beletörődünk a nem kívánt közeli szomszédságba, főleg, hogy a husi mellé jó borral tesszük hangulatosabbá a mégiscsak kellemes pihenést. Az is vígasztal, hogy alig akad szúnyog, csak páran próbálkoznak a vacsora reményében. Nem is érdemes elővenni a szúnyogriasztót emiatt a néhány túlélő miatt, akik egy aszályos nyár végén képviselik a helyi vérszívó társadalmat. Ahogy a nap átbukdácsol a töltésen, és már vissza se néz mögüle, érezhetően és rohamosan hül a levegő. Eleinte jól esik a forróság után egy kis borzongás, de aztán mind közelebb húzódok a tűzhöz. A párom tudja, hogy imádom a tüzet, ezért úgy megpakolja fával, hogy többméteres lángok lehelik hamarosan a forróságot.  A megrakott máglya még csak izzik, a parázs keresi a lehetőséget, hol haraphat bele egy jóízűt a korhadt ágakba. Míg tanakodik, kékes füstöt varázsol maga köré, ami hamar elterül a kicsi tó felett. Izgalommal figyelem, mikor kap erőre a keresgélő láng. Akkor aztán pillanatok alatt ellebben a füst, és ha nem lézengene még a víz felett, már el sem hinném, hogy ebből a tűzfészekből kapott szárnyra. És máris, dohogva, csattogva kiabálja ki hatalmát a tűz. Olyan gyönyörű, hogy alig vagyok képes másfelé fordulni, csak bámulom. Igaz, lassan a lángokon kívül már semmit sem látok, most azonban nem is gondolok másra. A tűz minden pillanatban más, táncoló, lobogó, színes lángjaival. Nagy, égre törő szirmai sárgán nyaldossák a levegőt. Sisteregve, pattogva, pufogva köpködnek szikrapermeteket a sötét ég felé, mintha éreznék, hogy a napnak itt már semmi hatalma, csak ő az aki világosságot és meleget adhat az embernek. Titokzatos gőzök és gázok buggyannak ki a farönkök zugaiból, kékre, narancsszínűre, vörösre festve a lángokat. A kisebb ágacskák szinte vakító fehéren izzanak néhány pillanatig, hogy aztán átadják a főszerepet a hatalmasabb színművésznek, aki csak most játszhatja el a szerepét, mert a lehetőség hamar a következőké lesz. Tűzhányókat irigyelve ereszt újabb, egyre nagyobb pernye és szikrafelhőt az előadásra jól felkészült lángcsokor. Tövénél összeroppannak a kisebb ágak. A vastag, odvas tuskó szinte kéménnyé válik. Ferdén hever a parázs díványon, alulról körülölelik a lángok. A belsejébe hatolva átlibbennek a nyílásain, és egyetlen kijáraton pöfékelik ki a fában rejtőző nyirkosságot. Drukkolok a picike fehér csecsemőlángoknak.
Magamban bíztatom őket, hogy el ne csüggedjenek, csak bátran harapják az őket éltető és egyre nagyobbra növesztő kérget. Néhányan szót is fogadnak, és erősödnek minden másodpercben, már meg sem lehet őket különböztetni a nagyok között. Mások szelíd izzás után, félénken adják át a lehetőséget a harcosabbaknak. Aztán csendesül a lobogás, és a hatalmas lelkesedés alábbhagy. Fogy a táplálék, gyengül a harci kedv. A kemény tuskók sem voltak képesek ellenállni a tüzes ölelésnek, most darabokra hullva izzanak. Képes vagyok órákig bámulni ezt a folytonosan változó félelmetes, mégis gyönyörű csodát. Péter többször visszagörgeti a kiguruló izzó göröngyöket, egy hosszú bottal, amit minden alkalommal belemárt egy vödör vízbe. Ilyenkor szinte nem is beszélgetünk, csak amikor már elhalt a lobogás, és a sötétedő hamu között csendesen izzva parázslanak a pár órával ezelőtt még jókora farönkök. Most legfeljebb öklömnyi, szabálytalan, mélyvörösen és sárgán pislákoló, veszélytelennek tűnő drágakövek. Közelebb viszem a székemet, leülök, és előrenyújtott tenyereimmel élvezem a belőlük áradó meleget.
- Tegyek még rá?
Kérdezi a párom, és ez a kérdés egyben arra is vonatkozik, hogy meddig akarjunk még itt üldögélni. Aztán kérésemre újra megpakolja a máglyát, és ismét kezdődik a varázslat. Ahogy felcsapnak a lángok, hátrébb húzódok, hogy aztán később megint csak közelebb vonulhassak, ha melegedni akarok. Képtelen vagyok betelni vele. Talán azért is, mert az éjszaka sötétjében a tűzön kívül semmit sem látok. Hiába van fénylő telihold, én már csak a holdat látom odafent. A párom szerint szépen bevilágítja a környéket, de nekem a földre vetett fényéből már nem jut.

Valamikor a milliónyi csillagot is láttam, és áhítattal gyönyörködtem a felfoghatatlan égi jelenségben. Hogyan is lehetne emberi értelemmel felfogni azt a határtalanságot és végtelenséget, amit ezek a csillogó holmik képviselnek. Csak közhellyel tudom megfogalmazni az érzést, ami a csillagok látványától átjárt. A mi Földünk, és rajta minden, velünk, emberekkel együtt, saját magamat is beleértve, olyan, de olyan pici morzsa. És én, a picike morzsa, milyen fontosnak érzem az életemet. Pedig a látható végtelenben mi is az én pár évtizedes utam? Gyerekből szülővé váltam, aztán nagyszülővé. Közben körülöttem állandóan változnak a dolgok. Születnek és eltűnnek emberek, szaporodnak és fogynak a szeretteink. Az anyukám már dédmama, az apukám már rég elment. Talán ott lehet valahol, azok között a csillagok között? Jó lenne hinni ebben, de sajnos nem tudok. Hol lehetnek, egyáltalán vannak valahol, vagy ahogy jöttek a semmiből, úgy el is tűntek a semmiben? Eszembe jutnak a nagyszüleim. Még az egyik dédnagymamámra is emlékszem halványan. Két nagybátyám fiatalon ment el. Minél többször találkoztam a halállal, annál inkább kénytelen voltam elfogadni, hozzászokni, hogy soha többé nem láthatom őket. A másvilágon? Kisgyerekként még elhittem, hogy így lesz. Azon is egyre többször töprengenem kell, hogy az én földi utam vajon meddig tart. Mindjárt ötven éves leszek. Ezt is elég nehéz elhinnem. Azt meg még sokkal nehezebb, hogy a statisztikák szerint, még egyszer ötven évem már nem lesz. Szeretek élni. Talán emiatt tetszik a lélekvándorlás gondolata. Jó lenne elkezdeni egy másik életet, ha egyik elfogyott. Vagy legalább ezt az életemet újra élni. Persze kijavítva, helyrehozva a hibáimat. Na, igen, ez nagyon jó lenne!
De elég a filozofálásból! A tüzünk már csak egy lapátnyi parázs, kezdek fázni, és alaposan elálmosodtam.
- Egy jó kis éjszakai fürdés?
Kérdezi vigyorogva a párom.
- Még csak az kéne! Bele is fagynék a bikinimbe, brrr!
- Ó, hogy Te milyen lusta lettél! Bezzeg pár éve, nem kéretted magad.
- Szívem, pár éve éjszaka is kánikula volt, de most gyanítom nincs tizennyolc fok sem.
Eloltjuk a két petróleumlámpát, és bebújunk a hálóautónkba. A hűvös ágynemű nem esik túl jól a bőrömnek, de hamar átmelegszem, és már félálomban idézem fel azt az éjszakai fürdést, amit az előbb a párom emlegetett.

*****************************

Akkor is kettesben voltunk itt, csak a túlsó parton, a fák között sátoroztunk. Olyan istentelen hőség volt, hogy még éjszaka sem esett jól a sátorban az alvás.  A tábortüzünket se pakoltuk meg, csak éppen annyira, hogy meglegyen a kellő hangulat. Fáklyáink voltak, szokás szerint szépen körbetűzdelve a táborunk köré.
- Nem megyünk el csobbanni egyet? Rohadtul melegem van.
Indítványozta a párom.
- Ebben a sötétben hogyan találunk majd ki a vízből? Mert befelé még csak csak. De nem szeretnék a tóban aludni! Meg az az igazság, hogy nem lelkesít túlzottan az a sötét víz. Fáklyát szúrhatunk a partra, de a víz attól még sötét marad.
- Na, csak figyelj, mindjárt lesz közvilágítás!
És már készültek is a lámpások.
Az ördög se tudja, miért volt egy jókora darab hungarocell a bádogsárkány hátuljában, de most előkerült. Kivágott két nagyobbacska négyzetet, és a közepükre lyukat kanyarított. Belebújtatott két fáklyát a két hungarocell táblába.
- Na, itt vannak a vízi lámpások.
És olyan diadallal emelte a magasba, mintha az olimpiára készülne velük.
Egyik fáklyát az én kezembe nyomta, a másikat, és a viharlámpást ő fogta meg egy kézzel, hogy egy keze nekem is maradjon, és már indultunk is az éjszakai lubickolásra. Mit tagadjam, kár lett volna kihagyni. A parton hagyott viharlámpás mutatta, merre kell kikecmeregnünk a vízből. A két fáklya pedig úgy libegett a tavon, mintha egyenesen erre álmodták volna meg őket. A vastag hungarocell biztosan tartotta a csendes, sötét vízen, ami megkétszerezte a lustán lobogó lángokat. Nagyon jól esett a kellemesen hűvös víz. Boldogan úszkáltam körbe a lámpáinkat. A parton több helyen pislákoltak a kisebb tüzek, és a vizen szinte minden hangot hallottunk a szomszédok sátrai felől. Egy fiatalokból álló csapat halkan, de jól érthetően tárgyalta, hogy vajon hogyan csináltuk ezt. Mi meg vidáman kuncogtunk, és élveztük a különleges fürdőzést. Mielőtt még teljesen elnyomott az álom, arra gondoltam, milyen kár, hogy most ilyen hűvös van, és nem igazán lenne kellemes a régi mutatványt megismételni.

**************************

Reggel arra ébredtem, hogy a rengeteg erdei madár különféle trillákkal köszönti a szikrázó napsütést, és a szomszédjaink már mozgolódnak. Szerencsére nem igazolódott a félelmünk, és nem zajongtak sokáig éjszaka. Kikecmeregtem a kocsiból, miután felfedeztem, hogy egyedül vagyok. A párom már begyújtotta a kis kétlapos kemping gázfőzőt, és éppen a teavizet melegítette.
- Jó reggelt szívem! Milyen friss vagy és üde!
Jegyeztem meg, és közben igyekeztem a reggeli éles fénytől az árnyékba menekülni, hogy a napszemüvegem nélkül is kiláthassak a fejemből.
- Mit szeretnél reggelizni?
Kérdezte, de már tudhatta a választ.
- Természetesen pirítóst. Van még annyi parázs? –
- Annyi még akad. 
- De előtte el kellene mennem pisilni.
Fogtam hát a vécépapírt, letekertem a kívánt darabot, és indulásra készen vártam, amíg a teavízbe belelógatja a filtert. Aztán kézen fogva totyogtam utána a kijelölt helyre. Na, ez az egyetlen, ami nagyon hiányzik a nomád élet során. Mármint az illemhely kulturáltabb formája. Mert itt igaz, hogy szinte bármelyik félreesőbb bokorban elvégezhető a dolog, na de az valahogy mégsem az igazi. Valamit valamiért, gondolom magamat bátorítva, és óvatosan lépkedek, nehogy az illemhelyünkként választott békalencsés pocsolya széléről belecsússzak a nem túl bizalomgerjesztő zöld trutyiba.
- Jövőre csinálok egy mobil budit.
Mondja a párom, miközben laza kisterpeszben locsolja a zörgő avart.
A nagyobb dolgokról inkább nem is szólok, mert az ám az igazi kihívás. Egy gyors akció alatt is megtalál pár éhenkórász szúnyog, hát még ha több percig kénytelen az ember guggoló állásban talpon maradni, kizárólag a gyorsaságra koncentrálva. Ilyenkor irigykedve gondolok a Tóni bácsiék megmosolygott, ám igencsak kényelmesnek látszó magán budijára.
Na, de hagyjuk a kellemetlenségeket! Visszatérve látom, hogy a szomszédjaink három sátrára vígan süt a nap. Jól bírhatják a hőséget, mert már most igazi ereje van a napnak.
- Mi legyen ezekkel a dinnyékkel?
Kérdezi a párom a három görögdinnyére mutatva, amiket magunkkal hoztunk.
- Nem hiszem, hogy mind a hármat meg bírjuk enni. Itt fognak megposhadni. Arra gondolsz, hogy adjuk oda a szomszédoknak?
Kérdezem. Közben örömmel fedezem fel, hogy a drágám, természetét meghazudtolva, ilyen kis jótékonykodásra adta a fejét.
Már battyog is az egyik csíkos hátú gyümölccsel a szomszédba. Hallom, kicsit társalog az idősebbel, aztán az ember még hozzám is átkiabál, megköszönni a dinnyét. Még aznap délután kaptunk tőlük pár darab palacsintát, amit a tűz fölött hoztak össze. Na, milyen ügyesek, gondolom, miközben jólesően törölgetem a számat. A vártnál sokkal szolidabbak, csendesebbek. Csak néha halljuk, amint hol az egyik, hol a másik kutyát hívogatják, akik előszeretettel kujtorognak el a közeli bozótos felé. Már csaknem megkedveltem őket, amikor egyik délelőtt az idős mókus, sétája során megállt nálunk.
- Holnapra őzpörköltet tervezek, nektek is jutni fog belőle.
Közölte büszkén.
Mit lehet erre szólni? Nekem először az fordult meg a fejemben, hogy talán valami vadász ismeretsége válik majd a mi javunkra is. Hamar eloszlatta a túl naiv elképzelésemet.
- Az éjszaka megnéztem a hurkokat, de nem volt semmi. De majd most! Tuti, hogy megfogok egyet! Én meg is nyúzom pillanatok alatt, és már ugorhat a bográcsba.
Ecsetelte élénken gesztikulálva, öntelt képpel.
Elnéztem a daliás százötven centis termetét, a terepszínű overálját, és a fejét körbefutó keskeny kendőt, és arra gondoltam, ez a buggyant Rambónak hiszi magát. Szerencsére nem várt választ a monológjára, mert elköszönve elvonult az erdő felé. Összenéztünk a párommal, és nem is tudtuk, nevessünk-e, vagy háborogjunk.
- Te, ez vagy nagyon bátor, vagy nagyon hülye. Mi van, ha a fürdőgatyámból előkapom a vadőrigazolványomat, és itt helyben megbírságolom? –
- Ez az! Hogyan gondolja ez a normálatlan, hogy hurkokat tesz ki itt, a Gemenci Természetvédelmi terület szomszédságában? És vajon mi a fenéből állapította meg, hogy nekünk, egy teljesen ismeretlen párnak nyugodtan hősködhet a nagy vadász szerepében?
Kontráztam én is.
Miután kellőképpen kitárgyaltuk az ideiglenes szomszédunk elmebéli állapotát, megállapítottuk, hogy inkább hülye, mint bátor.

*************************

A jelenet után ismét eszembe  jutott Tóni bácsi, aki törvénytisztelő módon, csak három helyen pecázgatott egyszerre, az egybotos engedélyével. Mégsem tett nagy pusztítást a helyi halállományban. Pedig mi aztán nagyon drukkoltunk neki, mert alig vártuk, hogy annyi halat fogjon, amennyit már Erzsi nénivel sem tudnak elfogyasztani.
- Hát, én nem tudom, milyen rablóhalak vannak itten, de még a csalihalamat is csak lerágják, és tojnak rám. Azok a rohadt kis törpék, azok pofátlankodnak! Mert ha valami nagy hal lenne, az elvinné az egészet, vagy már régen rákapott volna a horogra. De ezek csak a törpék lehetnek!
Kesergett  többször is bosszúsan az öreg.
Mi pedig hiába vártuk az ajándékhalakat. Még néhány törpeharcsát is szívesen vettünk volna, hogy ezzel is növeljük Tóni bácsi esélyeit. Addig csorgattuk a nyálunkat egy jó kis parázson sült hal után, amíg Péter egyszer csak felkerekedett, és bekocsizott Bogyiszlóra, halért. Másfél óra múlva egy csomag fagyasztott hekkel tért vissza. Amíg megrakta a parázshoz valót, én lekapirgáltam a halak pikkelyeit, és beirdaltam, besóztam, beborsoztam őket. Hamarosan jó étvággyal ettük kétpofára a ropogósra sült hekket. Alig takarítottuk el a halvacsora maradványait, megjelent Tóni bácsi.
- Tessék, itt van ez a két kárász, ma szerencsém volt.

Vízpart mellett...

Közölte jóindulatú mosollyal a szemüvege mögül.

Mit lehetett tenni, hálásan megköszöntük a két, igencsak szép termetes kárászt, és alig vártuk, hogy az öreg eltűnjön hallótávolságon kívülre. Miközben a Tóni bácsi forgandó és kiszámíthatatlan szerencséjén mérgelődtünk, a két virgonc kárászt egy tóvízzel teli vödörbe tettük. Aztán tanakodtunk, mi a fenét kezdjünk velük. Mert miután a halra való vágyunk már kellőképpen kielégítettük, a hátunk közepére se kívántuk. Hogyan tudnánk visszacsempészni őket a tóba,? Tóni bácsiéktól rá lehetett látni a part minden zugára. Na, reménykedtünk benne, hogy túlélik az éjszakát, és másnapra vagy rájuk éhezünk, vagy történik valami, és élve megúszhatják a későn jött horgászszerencsét. És lőn csoda! Reggel Tóni bácsiék a trabijukkal megálltak egy pillanatra nálunk, hogy megkérjenek minket, ugyan figyeljünk már kicsit a rezidenciájukra, mivel nekik sürgős dolguk akadt, és nagyjából másfél óra múlva jönnek vissza.
- Na, milyen volt a hal?
Kérdezte még, mielőtt rálépett volna a gázra.
Mindketten őszintének látszó képpel biztosítottuk arról, hogy nagyon finom volt, és még egyszer megköszöntük. Így hallgattassék meg minden fohászunk! A halaink még virgoncan úszkáltak a vödörben. Már semmi akadálya nem volt, hogy visszakapják a szabadságukat. Csak azon aggódtunk, mi van, ha olyan balgák, hogy ismét fennakadnak a Tóni bácsi horgán, aztán lebuktatnak minket.

***********************

 A halak felidézik bennem egy másik nyaralás, és egy másik halétel emlékét. Akkor egy közös barátunkkal érkeztünk, aki már ezer éve egyedül, illetve a szüleivel élt. Sokat dolgoztak együtt a párommal, és nálunk is többször megfordult egy kis beszélgetésre, iszogatásra. Valamikor normális családban élt, feleséggel, és egy szép kislánnyal. Aztán, az ég tudja miért, de a legvalószínűbben mégiscsak a mértéktelen italozása miatt, elváltak útjaik. Szelíd, értelmes emberke, csak valahogy lecsúszott a normális útról, és ritkán talált vissza oda. Talán azért is ragaszkodtunk a társaságához, és vettük pártfogásunkba időről időre, mert szívesen rendezett pince bulikat a szőlőhegyben. A kicsi présház, és környéke rendesen fel lett zavarva méla csendjéből, amikor a tíz-tizenöt fős társaság, lazításra, iszogatásra, táncra és hajnali nótázásra megjelent. Az elfogyasztott bor, és a jóféle bográcsos étkek hatására a hangulat gyorsan emelkedett. Egy-egy nyári hétvégén, az ilyen hajnalig tartó duhajkodás után, nótázva vonultunk le a hegyről, a felkelő nap ámulatára, és a falu lakosságának bosszúságára. Párommal való szerelmünk ott indult virágzásnak. Aztán lassan lejárt a buliszezon, és elmaradoztak az ivócimborák. Barátunkkal azonban megmaradt a jó kapcsolat. Egyik nyári táborozásunk tervezésekor a párom vetette fel, hogy elvihetnénk magunkkal, kicsit felrázni az agglegényéletét. A bádogsárkányban kapott helyet éjszakára. Esténként a tűz mellett jókat beszélgettünk, jól éreztük magunkat így hármasban. Mivel egyikünk sem hódolt a horgászás nemes sportjának, de  halat már igencsak ettünk volna, a két férfiú útra kelt. A gáton elsétáltak a gátőrházig, és nem kellett csalatkozniuk. Nagyon olcsón jutottak hozzá egy jókora szatyornyi kárászhoz. Jobban örültem volna, ha ponty is akad, mert kárászból még sosem főztem halászlét. Márpedig az volt a cél. A két halászom igencsak a hőség, valamint a meleg ellenszereként legurított sörök hatása alá kerültek. De ki nem adták volna a kezükből a halak dolgát. Barátunk nekilátott a kárászok megtisztogatásának. A párom leült mellé, és segített neki, leginkább a tanácsaival. Többszöri érdeklődésemre minden alkalommal azt a választ kaptam, hogy jó munkához idő kell. Hát a fiúk olyan jó munkát igyekeztek végezni, hogy még két óra elteltével is ott vigyorogtak a halak fölött, de azok még mindig egészben sütkéreztek, az oda-oda pillantó napon. Én már beletörődtem, hogy halászlé helyett konzervet ebédelünk, de ők büszkén regéltek a készülő mennyei étekről. Mert halászlét ugyebár csak a férfi tud jót főzni. Egyik vizitem alkalmával megrökönyödve fedeztem fel, amint barátunk éppen módszeresen irdalja a szerencsétlen állatokat.
- Nem fog ez péppé főni?
Kérdeztem udvariasan, célozva az irdalás fölösleges voltára, és majdani következményeire.
- Á, dehogy! Majd nem főzzük annyi ideig.
Dadogta némileg bizonytalan testtartásban üldögélve barátunk. Közben pedig megpróbálta elhajtani a környékről odasereglett hatalmas, különféle színekben pompázó legyeket a munkadarabokról. Azt hiszem, hogy az én drágám is ennek a látványnak a hatására józanodott ki teljesen.
- Hallod szívem, én ebből a halászléből akkor sem fogok enni egyetlen falatot sem, ha a barátunk sértettségében azonnal, gyalog indul haza.
Közöltem.
- Gyanítom, én sem vágyom már halászlére.
Sápadozott a párocskám is, láthatóan émelygéssel küzdve..De nem akartuk már most vérig sérteni, hát hagytuk, hadd élje ki a híres szakácstudományát. Még egy óra kellett ahhoz, hogy a bográcsban rotyogjon a meghatározhatatlan állagú álhalászlé. Azon tanakodtunk, hogyan is adjuk kíméletesen értésére, hogy már mindkettőnknek teljesen elment az étvágya, amikor látjuk ám, hogy félredob egy dobozkát, miután tartalmát, a kis fémesen csillogó csomagolásokból egyenként kibontogatva, beledobálta a bográcsba.
- Honnan szedett halászlé kockát? .
Kérdeztem csodálkozva, miután tisztában voltam azzal, hogy nem hoztunk magunkkal.
Mire a párom felszedte a földről a dobozkát, és sóhajtva elvigyorodott, mint akinek már minden mindegy.
- Ember! Tudod, hogy húsleveskockát tettél bele?
- Húsleveskockát? Á, az nem igaz, ez halászlé kocka volt. Vagy nem?
- De nem ám, és az még hagyján, de ebben legalább hat darab volt!
Nem ragozom tovább, a fantasztikus halászlé a bokrok alján végezte, miután barátunk a kiadós konyhai munka után, jól kiérdemelt pihenését töltötte, egy növendék bokrocskát édesdeden átölelve a puha avarszőnyegen. Reméltük, hogy mire felébred, csak álomnak fogja gondolni az egészet, és nem keresi rajtunk a pompás halászlét.

*************************

Ehhez az emlékezetes halászléhez képest egy kis friss őzpörkölt igazán égből pottyant jó falat lett volna, ha azt valami legálisan működő forrásból kapjuk. Na de egy ilyen önjelölt Rambótól? Orvvadász szomszédunkat alaposan kitárgyalva, igyekeztünk a magunk dolgával foglalkozni, és reménykedtünk abban, hogy amíg mi itt vagyunk, elkerüli a vadászszerencse. Semmit sem kívántunk kevésbé, mint egy véres őzgyilkosság tanúinak lenni. Hála Fortunának, vagy Hubertusznak, megúsztuk.

Lecaplattunk a vízhez, és alaposan leöblítettük a nap hevének és a borzalmas gondolatoknak köszönhető izzadtságot magunkról. Ha pár percre megálltam a vízben, nem csak a homokot érezhettem a talpam alatt. Apró halfiókák kíváncsiskodták körül a bokámat, lábfejemet. Puha szájukkal megpróbálták megkóstolni a ritka csemegét, amit a sekély vízben találtak. Először majd a hideg lelt ki, és mindenféle vízi szörnyre gondolva, felugrottam.
- Jesszusom! Mi a túró ez? Itt engem meg akarnak enni!
Kiáltottam ijedten.
-  Ne tojj be szívem, ekkora csalit nem tudnak befalni!
Röhögött kajánul a drága párom.
Mindenesetre inkább mozogtam a vízben, mert ugyebár, mit lehet tudni, milyen szörnyeteg vágyhat épp az én hatvan kilómra. Később hozzászoktam, és nyugodtan figyeltem, hogyan simogatnak körbe a térdemig, az apró halporontyok. A tóban a halakon kívül kagylók is élnek. Ezek olyan nagyra meg tudnak nőni, mint egy fél tégla. Óvatosan kellett lépkedni a sekélyebb vízben, mert néha a talpunkkal rátaláltunk egy-egy résnyire nyílt héjjal, a homokban várakozó lényre. Ha sikerült, kikotortam a homokból, és arrébb dobtam. Ebben a műveletben a páromnak jókora előnye van, mivel a lábujjait olyan ügyesen tudja használni, mintha a kezével dolgozna. Nekem nyakig, vagy az államig kellett a vízben matatnom, amíg ő lazán, a lábujjaival emelte ki a talált tárgyat. Illetve élőlényt. Tudtam, hogy nem szép dolog zavarni a saját otthonukban ezeket az őslakókat, de képtelen voltam ellenállni annak, hogy megcsodálhassak egyet-egyet közülük. Ilyen hatalmas kagylókat még sehol nem láttam azelőtt. Ki tudja, hány éve lapulnak a tó homokjában, és mi mindennek lehettek tanúi életük során. Kemény héjuk védelmében megúsztak aszályokat és árvizeket, miközben ekkorára nőttek. Szerettem volna hazavinni belőlük legalább egyet. De ahhoz ki kellett volna tenni a napra, hogy teljesen kiszáradjon. Ehhez már nem volt szívem. Szinte gyilkosságnak éreztem volna egy ilyen különleges teremtményt elpusztítani.

Fogytak az augusztusi napok, közelgett a nyaralásunk vége. Szomszédjaink már elköltözködtek mellőlünk, csak a túlsó parton maradt két sátor. Fantasztikus időnk volt. Nappal hőség, ami kellett ahhoz, hogy élvezhessük a tó áldásait. Éjszaka hűvös, hogy jót aludhassunk a biztonságos autóban. Szúnyogok csak mutatóban, és böglyök is csak elvétve akadtak. Ételünk, italunk a több éves tapasztalatnak köszönhetően jól kitartottak. Annyiszor bámulhattam a tüzet, ahányszor csak lehetséges volt. Igyekeztem feltöltődni a látványával, a melegével, amit majd felidézhetek a hamarosan beköszöntő őszi, aztán a jeges téli napokon. Így leszek képes valahogy kivárni a következő nyarat.  Még egyszer ellátogattunk a Dunához, és végigszaladtunk a fehér homokparton, megmártóztunk a tiszta, félelmetes folyamban. Ahányszor csak látom a Dunát, mindig végiggondolom, milyen óriási távolságot tesz meg amíg itt, előttem elcsobog a szürkén kéklő víztömeg. Elnézek balra, ahonnét érkezik, aztán jobbra, amerre távozik. Mennyi mindent láthat ez a természeti tünemény, a születésétől a Fekete tengerbe való beolvadásáig? Barátja és ellensége is az embereknek, akik segítségül használják az erejét. Képes rettegést is hozni magával, ha az olvadó hóval felhizlalva érkezik. Most pedig itt locsog halkan, nekünk adva életre szóló élményt a simogató hullámaival. Nekünk, akik bemerészkedünk abba a pár méteres territóriumába, amihez hozzáférhetünk. Búcsúzom a Dunától, legalábbis egy évre. Kikászálódunk, és felszedegetjük magunkra a ruháinkat. A kőgátról még visszapillantok. Aztán elfordulok, és elindulunk vissza. Vissza a kis táborhelyünkre.
- Holnap reggel el kellene indulni haza.
Mondja a párom.
- A fenébe, megint de gyorsan elment ez a pár nap!
Válaszolok, kicsit szomorúan, és igyekszem elhessegetni a fejembe tolakodó otthoni gondokat. Mégiscsak pofátlanság, hogy már itt meg akarnak rohanni! Az utolsó pillanatokig ki akarom használni a békés szabadságot. Otthon majd ráérek a mindennapi nyavalyákon gondolkodni. Ma este még egy jókora máglya melegénél akarok ábrándozni, és holnap reggel, mielőtt hazaindulunk, mindenképpen finom, kívül ropogós, belül puha, fokhagymás, margarinos, parázson sült pirítóst fogok reggelizni.

Gyurka Anna
2013. szeptember 7.

***********************

7.  VÁLTOZTASSUK MEG A SZEMLÉLETET!

GERENCSÉR HAJNALKA: Riport Rajnai Tamás Csabával

VÉDŐANGYAL MARADJ VELEM!

- Mesélj egy kicsit Magadról és a Családodról!

- Szombathelyen születtem és négyen vagyunk testvérek. Két lányom és két fiam van, a legkisebb fiam itt él Oroszlányban, a többi gyermekem Németországban dolgozik. Skype-n, Messenger-en, és Viber által tartjuk a kapcsolatot, amely telepítve van a telefonomon, a laptopon és a tableten.

 

Gerencsér Hajnalka

- Mondhatjuk, hogy a nap nagy részét egyedül töltöd?

- Nekem most nagyon fontos az emberekkel való kapcsolattartás, mert december 1- óta kórházakat jártam és május végén kerültem haza. Nyitott szeretnék lenni az embertársaim felé!

- Miért voltál kórházban?

- Nagyfokú idegi teher volt rajtam, 2014. december elsején stroke-t kaptam. Hamar bekerültem a kórházba, és a vérrögöt fel tudták oldani. A beszéd bénult le nálam, azóta is nyelési nehézségeim vannak. Azóta kezelnek diabeteszesként.

- Volt a cukorbetegségnek valamiféle előzménye?

- A nyugdíj mellett Stuttgartban dolgoztam, mint villanyszerelő és bizony már éreztem a létrán, hogy szédülök, gyakran voltam szomjas, és állandósult a viszketés is.

- December elsejétől május végéig egyhuzamban kórházban voltál?

- A 6 hónap alatt 4szer voltam eltávon. A cukorbetegség miatt, amelyet - Édesanyámtól örököltünk – kétszer csonkolták a lábamat. Az első amputációmra térd alatt február 22- én került sor, de mivel nem volt jó a vérkeringés, ezért március 8 - án térd felett is megismételték. Amikorra hazakerültem a feleségem is elhagyott, a gyerekeim Németországban élnek. Egyedül maradtam.

 

Rajnai Tamás csaba

- Én azt gondolom, hogy az ember ilyenkor legkevésbé sem vágyik magányra. A sok veszteséget egyedül feldolgozni nem lehet. A bezártság érzés, a kiszolgáltatottság ilyenkor borzalmas.

- A tatai kórházban tanultam a gyógytornát és a műlábhasználatát. Nekem elég jól ment. Rá tudom terhelni a testsúlyomat, és megtartom az egyensúlyomat is. A hazajövetelem után nagyon magam alatt voltam, és kicsit féltem is felügyelet nélkül közlekedni a protézissel. Június közepe óta használom a műlábat, és könyökmankóval kijárok az emberek közé. Ez némiképp oldja a magányt, és jólesik beszélgetni. Tatán a kórházban a lépcsőzést is megtanultam és jól megy!

- A Facebook, közösségi oldal, sok emberrel tudsz chatelni is.

- A chat nekem nehéz, mert a cukorbetegség miatt rossz a látásom és nehezen látok, írok!

- Cukorbeteg vagy, ami sajnos a műtétekkel nem zárult le. Vigyázni kell a vércukorszintedre és a másik lábadra! Hogyan tudod ezt megoldani otthon?

- Egy Bomann kenyérsütő gépet kaptam húsvétkor a nagylányoméktól, mert a cukorbetegnek nem lehet fehér kenyeret enni. Ezzel a sütőgéppel kb. 3 – 4 óra alatt finom kenyeret lehet sütni. Szigorú diétám van, csak a barna, rozskenyeret ehetek, és így 6 – 8 között marad a vércukorszintem. Nagyon oda kell figyelnem, naponta kétszer mérem, és mozgásra is szükségem van. Tartom a diétát és meg is szerettem ezeket az ételeket.

- Nálad is jelentkezik a fantom fájdalom?

- Nem, de folyamatosan azt érzem, hogy fáradt a lábam, és pihentetnem kell azt, ami sajnos nincs. A műtét után simogatva elneveztem a csonkomat "Bucó szetinek" és ezt közöltem a műtétet végző orvossal, akinek tetszett.

- Ha kérhetlek, ezentúl ne használj olyan szavakat, amelyek a lelkednek fájnak, mint például csonk!

- A gyógytornász is megkért erre, és én azt válaszoltam, hogy tudom, hogy nincs, de én elképzelem, hogy mégis van… Az országjáró túráim során szerzett emlékeim: egy szép táj vagy a fű vagy eső utáni illatot hozzá tudok társítani és már is megvan a lábam! A legérdekesebb ebben az, hogy a gyógytornász által vezényelt gyakorlatok közben a lábamon érezhető, tapintható volt az izommozgás.Tatán a gyógytornász nagyon lelkiismeretes, kellemes egyéniség, akinek a munkájáért dicséret és köszönet jár, de ugyancsak dicséret és köszönet a tatai kórház minden dolgozójának, mert az ő munkájuk nélkül nem itt tartanék!!

- Bika vagy a horoszkópod szerint, és szereted a természetet. Említetted az országjáró túrákat. Kérlek, mesélj erről bővebben!

- Gyerekkoromban a Jelli arborétum mellett Oszkó - Vasvár laktunk. Ott szerettem meg a természetet, az erdőt, a növényeket, a gombát. Világéletemben gyalogos természetjáró voltam, 50 km-es teljesítménytúrákon vettem részt. A leghosszabb, amit legyalogoltunk - az 1100km – volt, az Országos Kék - Túra, más néven az 1millió lépés. Utólag nagyon örülök, hogy gyalog végigjártam ezt a cseppnyi Magyarországot!

- Sokat túráztatok. Melyik vidék tetszett Neked a legjobban?

- A legszebb vidék, ahol természetesen élek, az a Vértes - hegység, de a Kőszegi-hegység és a Bakony is gyönyörű. Veszprém - Herend nekem sokat jelent, mert a 8-as főút mellett fekszik, ismerős vagyok arra. A Bakony - hegységet keresztül - kasul gyalog többször bejártuk.

 

Rajnai Tamás Csaba áltral bejárt kéktúra útvonala

- Kedves Tamás, amíg egészséges voltál, hozzátartozott az életedhez, szeretted csinálni, a hobbid volt. Gondolom, hogy most nagyon hiányzik ez a tevékenység.

- Nekem a túrázás, a természetjárás, az erdő hiányzik a legjobban. Tisztában vagyok vele, hogy ez már lehetetlen, és a sok emlék, a látottak, itt zsongnak bennem, nemcsak minden porcikám, a lelkem is érzi ennek a hiányát.

- Nagyon sokoldalú ember vagy, aki hatalmas lélekkel van megáldva. Beszélnél arról, hogy mi a hobbid, mivel foglalkozol szívesen?

- Rádió amatőrködöm és többnyire a Tatabányai rádiósokkal beszélgetünk. Tatabányával napi szinten kapcsolatban vagyok rádión keresztül. Szeretem a természeti filmeket, videókat.

- Milyen kapcsolatban vagy a nyelvekkel?

- Németet és angolt tanultam, tolmácsként is dolgoztam.

- Apropó…munka. Mivel foglalkoztál, mi volt a munkád?

- Nekem szerencsém volt 25 évet ledolgoztam a bányában villanyszerelőként. Már Oroszlányban élek, tavaly ősszel még Stuttgartban, Gablingenben dolgoztam villanyszerelőként.

- Ha nem tévedek, akkor értesz a műszaki dolgokhoz is….

- Polihisztor vagyok…Ma már a számítástechnika a legnagyobb úr, mert az élet minden területén rá vagyunk utalva. Nekem például a vércukorszint mérés is a laptopon és a tableten keresztül történik, de sajnos a magyar orvosi hálózatnak erre nincs pénze.

- Amikor a kórházból hazatértél akadály mentesíteni kellett a lakásodat. Hogyan oldottad ezt meg? Ugye tudod, hogy jár neked a Lakás Akadálymentesítés, azaz a LÁT?

- A küszöböket én fűrészeltem ki. 13 db kapaszkodót szereltek fel a Testvéreim. Hamarosan megkapom az Elektra 7000 elektromos kocsit, ami a szabad mozgásomat biztosítja az utcán. Hosszabb távolságokhoz ez elengedhetetlen.

- Ismered a mondást: Ép testben ép lélek. Ha sérül a test, megbetegszik a lélek. Mi, bikák, különösen érzékenyek vagyunk.

- Most már tudom, a lélek jobban tud fájni, mint a testi, műtéti fájdalom! A szeretet az nagyon hiányzik!

"Mindenik embernek a szívében dal van,
És a saját énekét hallja minden dalban,
És akinek szép a lelkében az ének,
Az hallja mások énekét is szépnek."

(Babits Mihály)

 - Szereted a zenét?

 - A zene az egyetemes, meg tudja érinteni a lelket! Megnyugszik tőle az ember lelke, csökken a vérnyomás és a cukorszint. A zenét szeretem a legjobban, mert attól szárnyal a lelkem.

- Hiányzik a tánc, mint mozgásforma az életedből?

- Igen, hiányzik. A napokban láttam egy videót, amelynek hatására meg akarom próbálni a táncot protézissel. Ez egy célkitűzés részemről. A biztonság a legfontosabb, ezt már múltkor is éreztem, de merészet álmodni és megtenni… a kockázat mindig ott van… mert 6 hónap kórház - elég volt! Protézissel táncolni nagyobb kihívás, nagyobb ügyességet és sok gyakorlást igényel. Él egy oxigénhiánnyal született mozgássérült fiú Oroszlányban, Leskó Zolinak hívják. Neki megígértem, hogy azon a jótékonysági bulin, amit neki tartanak – már szeretnék táncolni.

- Miben hiszel és mi az, ami erőt ad a nehéz napokon?

- Hiszek az emberek jóindulatában, a szeretetben. Érzem és tudom, hogy még lesz szép is az életemben! Fáj és sír a lelkem, mert tudom, hogy nagyon sok jólelkű ember van körülöttem, mellettem és én mégis egyedül vagyok! Ezért örülök nektek különösen, mert a belső gondolataimat megoszthatom veletek, amit köszönök! Örül a lelkem, mert tudom, hogy sokan vagytok, akik a biztatással a pozitív hozzáállásomat erősítettétek meg, ami végül is a gyógyulásomat hozza! Köszönet érte! A kórházi pályafutásom óta másként látom a világot, sok embert, sorsot megismertem és tudom, hogy a szeretet a legfontosabb! Rendszeresen olvasom a Gyógyító Művészetek közösségbeli írásokat, amelyek nemcsak gyógyítanak, hanem lélekfejlesztő, nemesítő hatással vannak az arra fogékony olvasók számára. Vannak még nálam is nehezebb sorsú emberek, akikről példát vehetek, és akikből erőt meríthetek. Köszönöm szépen mindenkinek! Nagyon jó, hogy egymást talán így tudjuk segíteni, biztatni, megmutatni, hogy van tovább! Élni jó és akarok is, mert még vannak terveim!

- A verseket is szereted, nemcsak a zenét…

- A lélek megnyílik az ilyen mély tartalmú verseknél, és ebből valóban meg lehet ítélni a belsőt, ami sokkal fontosabb a külsőnél.
„Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, a szemnek láthatatlan.” / Saint Exupery /

 Nagyon sokat segít a jó mély alvás is.

- Sok év óta mozgássérültek között élek. Édesanyám 28 évig szenvedett szklerózis multiplexben, és úgy alakult, hogy az igaz barátaim is mozgássérültek. Ti többek vagytok számomra, mint bárki, aki egészséges. A szeretetközpontúság, és az értékrendetek mások fölé emel Benneteket. Tán ezért is fájnak bizonyos szavak, mint például a FOGYATÉKOSSÁG. Neked mi a véleményed erről Tamás?

- Szerintem is szükség lenne egy olyan kifejezésre, ami nem lehangoló, nem bántó. A magyar nyelv szókincse rendkívül gazdag, és kell, hogy legyen erre szó! Például a terhesség, mint szó sem stimmel, mert ez az életünk legszebb része, ezért nem lehet teher, de van egy szép szó erre: áldott állapot. Épp azoknak az embereknek, akikre a fogyatékos jelzőt használják – az átlagnál sokkal érzékenyebb a lelke, így fokozottan szükség lenne egy olyan kifejezésre, ami nem sértő és lehangoló.

- A táncon kívül van – e már most célod? Tudod, ha célokat tűzünk ki magunk elé, az már az első lépés a megvalósításukhoz vezető úton…-

 Van kettő teleszkópos túrabotom, amit szintén kipróbáltam. Nehéz és sokat kell még gyakorolnom…

- A Gyógyító Művészetek közösséget a szeretet és az egymásra figyelés tartja össze. Ha baj van, a szívből jövő szó is nagyon jólesik, energiát ad. Sajnos ez év februárjában ismét kórházba kerültél. Az örökletes  cukorbetegség a másik lábadat is megtámadta, és február 20 – án újabb amputációra került sor. Ekkor a közösségünk tagjaihoz fordultam, hogy szeretetünk révén adhassunk neked erőt, támogatást.

Sok stressz és baj ért sajnos. A testsúlyod változott ez idő alatt?

 - 2014 decemberig 80 - 90 kg voltam, 2015 februárjában 65 kg, és 2016-ban, a jelenlegi műtét után már csak 56 kg.

 - Az idei műtétedkor született ez a versem:

 Gerencsér Hajnalka: Gyógyulj meg Tamás!

 A verset Rajnai Tamás Csaba gyógyulására, felépülésére írtam.  

Melletted vagyunk és ölelünk Téged,
Oly fiatal vagy, nem lehet ily nehéz az élet!
Az élet szeretettel lesz teljes és szép,
Érted vagyunk és Te vagy mindenkiért!

Az embernek értékes az egészsége,
De soha nem ettől függ emberi értéke,
A felszínes kapcsolatok a hiányt mutatják,
Barátaink a többletet látják, s láttatják.

Az élet sokszor oly kegyetlen tud lenni,
Kezünket nyújtjuk, tudj belekapaszkodni,
Szeretetünk lelkünktől lelkedig ér, kérünk:
Küzdjünk együtt a gyógyulásodért!

Az összefogás és a szeretet csodákra képes,
Az érdekvilág számomra nagyon is rémes.
Aki érzékeny, annak lehet a lelkére hatni,
De bántani soha - mindig csak gyógyítani !

Mi lényegében az AKARATERŐ?
A lélek ereje, mely felemelő.
Akaraterő és találékonyság,
A gyógyulásra való fogékonyság.

Akaraterő …hatalmas van benned,
Ismerünk, s tudjuk, mekkora a lelked!
A könny jót tesz, sírj nyugodtan kérlek,
Ezen cseppek által tisztul a kis lelked!

Ahogy gyógyulgat lelked ezer vérző sebe,
Úgy nyitogatsz sok ablakot környezetedre.
Észreveszed a legapróbb csodáit is az életnek,
Bölcsebb leszel ezáltal, változik értékrended.

Drága Tamás! Kérünk…gyógyulj meg!
Pihenj eleget, ez kell a szervezetednek!
A mosoly két ember közt a legrövidebb út,
A szeretet által megnyitja a gyógyító kaput.

- Kérlek Tamás, mesélj nekünk a jelenlegi helyzetedről!

-A tatabányai kórházban volt a műtétem, és még április első hetét is ott töltöttem. Az első időszakban nagyon nehezen viseltem az ágyhoz kötöttséget. Épp ezért, mindent megteszek azért, hogy életelemem lehessen továbbra is a mozgás, és ki tudjak jutni a levegőre és az emberek közé. Nem adhatom fel, hisz az élet megy tovább!

- Ki foglalkozik Veled, ki segíti azt, hogy ezeket a testi nehézségeket minél könnyebben át tudd hidalni?

- Gyógytornász foglalkozik velem, ahogy a kórházi betegekkel általában.

- Mi volt a kezdet, amit elsajátítottál?

- Elsőként azt tanultam meg, hogyan tudok lábak nélkül átülni a kórházi ágyról a kerekes székembe, és vissza. Ennek köszönhetően már javult a lelki állapotom, hisz kijutottam a kórház folyosójára is. Kezdtem erősödni testben és lélekben egyaránt.

- Milyen eszközöket használsz a karizmaid erősítésére?

- A bordásfalnál, majd a kerekes székemre szerelt expanderrel edzem a karizmaimat.

- Jelenleg hol vagy?

- Április 8 óta Tatán vagyok rehabilitáción. Egyre kevesebb időt töltök az  ágyban, egyre többet megyek ki a kerekesszékkel. Most már tavasz van, természetjárói énemet sosem fogom megtagadni, így érzem a természet hívó szavát. Meg kell tanulnom, hogyan tudok segítség nélkül, tehát önerőből ki és beülni az elektromos mopedembe, és akkor ki tudok menni itt Tatán is, a kórházon kívülre…

- Sokat beszélünk az akadálymentesítésről. Minél súlyosabb az állapota valakinek, annál fokozottabban szüksége van az akadálymentesség teljes körű megvalósulásának. Mi okozza számodra a legnagyobb problémát e téren? 

- A mosdókba való bejutás és a WC-k használata, elemi igény. Ezeknek tökéletesen akadálymenteseknek kellene lenni, és a legsúlyosabb állapotú ember igényeihez kellene alkalmazkodni. Ezen helyiség nem lehet kicsi, hiszen a kerekesszékkel hozzá kell férni, és a ki és átülés balesetmentességét megfelelő és jól felszerelt, biztonságos kapaszkodóknak kellene biztosítani. A legnagyobb problémát jelenleg az okozza, hogy ez némi kívánni valót hagy maga után. Ráadásul, ez a körülmény tőlem független, hiába edzem a karomat, ezen segíteni nem tudok.

- Nagyon nehéz lehet a sokféle új, és ezentúl maradandó helyzetnek, állapotnak megfelelni. Ami egy egészséges ember számára rutin mozdulatnak számít, az több és nehezen megoldható feladatnak bizonyul most. Néha sajnos elkerülhetetlen a baleset. Történt – e veled ilyen?

- Igen, sajnos volt rá példa, hogy a földre estem, amikor ki vagy be akartam ülni a kerekes székembe. De…ebből is tanultam. Kifejezetten ezt a helyzetet gyakorolom, és így a földről már egyedül is fel tudok ülni a kerekes székembe.

- Gyakran mondják, hogy az élet jó tanítómester. Hát igen…vannak helyzetek, amiket az élet teremt, és így ha erre tudatosan is készülsz, legyőzöd azt, ami sokunk számára lehetetlennek bizonyul.

- Jó példával szeretnék másoknak szolgálni. Adni, ha mást nem is biztatást, mert ez egy lelki kapaszkodó, amit én is tőletek ettől a közösségtől kaptam.

- A riport befejezéseként, el szeretném mondani minden kedves Olvasónknak, hogy Tamásra nagyon büszke vagyok a hozzáállása és az emberfeletti akaratereje miatt. Sokunk számára példa Ő. Sosem a kifogást keresi, pedig nem könnyű az élete. Mindig van számunkra mosolya, és mosolyt csal a mi arcunkra is. Az első chatelésünk alkalmával megajándékozott egy dallal, amely azóta is nagyon kedves a lelkemnek. Védőangyal maradj velem!
https://www.youtube.com/watch
Védőangyalnak nevezett, mert vigyázok a lelkére. Nekem fontosak vagytok, s eztán is így teszek. Mindegyikőtök lelkére vigyázok. A nehéz sorsok mögött komoly küzdelmek állnak, ezt emberséggel és szeretettel enyhíteni tudjuk. Mielőbbi testi - lelki felépülést szeretnék kívánni Neked kedves Tamás!

- Jó tudni, hogy van egy lelki segítőm, köszönöm!

***********************

8.  HAZAI TÁJAKRÓL  - NAGY VENDEL  VERSEI

FELHŐ SZÁLLT AZ ÉGEN...

Felhő szállt az égen
a falu felett
kicsavarta rongyát
az eső eleredt.

Nagy viharral tombolt,
egy tavat felkapott,
nem messze az égből
béka potyogott.

Kígyót békát látva
féltek a népek,
ősi hiedelmük
bennük rejtezett.

2016.04.15.

...........................................

TAVASZVÁRÓ SZÍVVEL

Sötétből sejlik a
Sápadt fénysugár.
Erőlködik a Nap.
Föld méhében
Duzzad a mag,
S a gyököcskék kusza, fura
Lassú táncot lejtenek.
Bomolnak a bimbók,
Rügyek, és a falevelek.
Ilyentájt az
Ember olykor
Elmereng:
Mi történik
Ez újabb tavaszban...
Vajon megújul-e
Végre Hunnia?

Lehányt falu WC-ben,
Düledező kocsma mellett,
Miért szülnek magzatot?
A teste lila,
A szája kék.
Az éhségtől ordít
Az ivadék.
A kőről felkapják
Rongyba tekert testét,
Hogy szemétbe dobják,
Vagy, hogy eltemessék.
Ebből a véres,
Mocskos kupacból
Hogyan fejlődik tovább
Az emberiség?

De a világ
Folyton folyvást forog,
Megújulni kényszerül.
Mi is ezt érezzük
Valahol legbelül.
S ha azt akarjuk,
Én is,és
Az ég is,
Tavasz jön mégis.
S Földünk vágtat tovább
Napkörüli útján,
A gravitáció pórázán.

2016  tavaszán..

...............................................

SZÉNA VAGY SZALMA

Széna,szalma,széna,szalma,
lábaidra kötve
mindegyikből egy kötegnyi,
bal,jobb,bal,jobb,
hogy tudjad melyik, melyik akar lenni.
széna e, vagy szalma,
ehhez elég ennyi.
Isten veled Boros Örzse.
kocsmában meg kivan írva,
hitel...alma.
idefigyelj Lajos,
pénz nélkül mulatni bajos.
óhaj, sóhaj,
vasalt százas,
kincstári szajha,
nincs?
akkor mehetünk haza.
Csak nyugalom,
A hosszú élet ritka.
A pontos elszámolás,
A tartós barátság titka.
Azt mondod, ez közhely.
Röhej.
Ez nem gazság,
Hanem az igazság.
a vásárban csak három féle cukor volt,
törökméz, bocskor szíj, krumplicukor.
ja meg tükrös szív, és
faszárú nyalóka.
tessék mondani, maga gyógyszerész?
mert olyan szimpatikus.
én nyitott vagyok a világra,
de magasabb szempontokból
keveset járok a világba.
tyúkperekkel nem foglalkozom.
olyan vagyok mint a kocsiban a harmadik ló,
odakötött szélhámos,
mellette szaladó.
a templomajtóra ötszáz éve kiszegezte
Luther Márton,
eretnek téziseit,
mitől teljes búcsút nyerünk,
de mi közünk van nekünk
ehhez a négerhez?
kérdi ki tudatlanul
Martin Luther Kingre gondol.
most pedig a sekrestyés kisöccse
kirajzszögezte mindörökre,
a galád kölyke,
Jézus téged is hív,
de nem mobilon.
s mikor meghalt a plébános,
élményeit összegezve,
tanulmányait befejezte.
s én nem rejtem el magam
az Isten elől.
s főleg nem fordítok
hátat neki sehol,
felvezeti tekintetem
égre a templomtorony.
csak azt kérdem
melyik Armstrong járt a Holdon?
én tudom...
ki is szállt le a Holdra?
valaki megelőzte.
egy szopottgombóc-fejű
ferdeszemű ufonauta,
valamelyik égi vándorról.

2016.  április 19.

***********************

9. ANYÁKNAPI NOVELLA

VÉGHELYI JÓZSEF: Anyák Napja

    Az autó motorja halkan duruzsolt, rohamosan fogytak a kilométerek az országút szürke szalagján. Ezek a mai csodagépek már minden kényelemmel felszereltek, amire egy igényes utasnak szüksége lehet. Misi is hamar megkedvelte az új autót, mert az ember már csak ilyen: a jót hamar megszokja.  Rádióból halkan szólt a nyugtató komolyzene. Ahogy idősödött egyre inkább a klasszikusok felé fordult, valahogy mindig elsimították borzolt idegeit. A közeli kisváros egyik ipari vállalkozását irányítja, és bizony akadnak problémák, megoldandó feladatok bőven. Hiába próbál valaki nyugodt maradni, a napi megélhetési gondok kikezdik az idegeit. Ráadásul a feleségével is összezördültek valamelyik nap egy semmiségen. A gyermekei  egyetemre  járnak, szóval nagyon kell küzdeni a megélhetésért. 

Az idő múlásával egyre ismerősebb tájak tűntek fel. Hazafelé közeledett. A dombok között rejtőzködő falucska templomának tornya már elő-elő villant az útszéli fák között. A munkája és a távolság miatt ritkábban látogatta édesanyját, de anyák napjára a családjával együtt mindig visszatért a szülői házba. Ebben az évben egyedül utazott, mert közel három hónapja temette el az anyját, és a felesége, valamint gyerekei nem tartották fontosnak a temetőben nyugvó szülőt meglátogatni. Bántotta családja részvétlensége. A mai korszellem a karrierépítésről szól. A nagyszülők pedig a múlt maradványai, nem illenek bele a fiatalok életstílusába…! A szeretet és a hála kiveszni látszik a szótárukból.

Véghelyi József

      Nagyon közel álltak egymáshoz édesanyjával. Tudta, hogy annak a törékeny kis asszonynak köszönhetett mindent. Egyedül nevelte  fiát gyakran erőn felül, csakhogy meg legyen mindene. Ha  Ő nincs, akkor egyetemre sem tudott volna járni. Apjáról csak annyit tudott, amennyit Mama szűkszavúan elmesélt neki. 1956 -ban a forradalom idején tűnt el. Fiatal házasok voltak még akkor, s így maradt özvegyen.

Misi az apját nem ismerhette, de édesanyja gyakran emlegette neki,  hogy tisztára úgy néz ki, mint az eltűnt férje. Furcsa módon édesanyja a fiatalkori emlékeiről ritkán, és akkor is szűkszavúan mesélt. Azzal hárította el az érdeklődő kérdéseket, hogy fájdalmas számára az a tragikus időszak az életében. Újszülött fiával tulajdonképpen elmenekült szülőfalujából az emlékek elől az ország másik végébe. Megnyugvást keresve egy kicsi faluban telepedett le. A tanács akkor utalta ki nekik a jelenlegi kis házat, amely egy disszidált családé volt. Ott megvolt mindenük, ami a megélhetéshez kellett, még a bútorok is a lakásban maradtak.

Szerették őket a faluban. Édesanyja szerény, dolgos asszony volt, Teréznek hívták, de mindenki csak Rézinek, később Rézi néninek szólította. Temetésén is ott volt mindenki. Az emberek arcán őszinte részvét és bánat látszott. Egyházi temetés volt, ahogy ilyenkor lenni szokott faluhelyen. Misi nehezen tudta feldolgozni édesanyja elvesztését, de azt mondják, hogy az idő a legjobb orvos…

    A Nap már lenyugodott, a szürke fátyol kezdett leereszkedni a vidéket. Hazafelé már rutinszerűen vezetett, s gondolataiba merülve észre sem vette, hogy megérkezett az ismert temető bejáratához. Az autó csomagtartójából kivett egy csokor virágot és pár szál gyertyát. A temetőben imitt-amott már égtek az anyák napi gyertyafények. Az ott levő falusiakkal csak néhány szót váltott,  mert sok ideje nem volt a tejes  sötétedésig. Megkereste anyja sírját, és elhelyezte a csokrot a hanton, és a meggyújtott gyertyákkal  körbekerítette. Pár percig még ott maradt egyedül a bánatával, s aztán elindult a faluba a szülői ház felé.

Misi nagyon elfoglalt ember volt, s a februári temetés után még bőven akadt volna elintézni valója a hagyaték körül, de vissza kellett utazni a városba, mert pénzügyi ellenőrzés volt a cégnél. Ám ígéretet tett az érintetteknek, hogy mihelyst teheti, visszajön elrendezni a dolgokat. Ez az idő most jött el, éppen anyák napján. Így legalább egy csapásra sok mindent el tud intézni.

     Rossz érzéssel lépett be a kis ház kapuján. Eddig mindig édesanyja sietett elébe, most meg csend és üresség fogadta mindenhol. Nem várta az asztalon a kedvenc  étele,  egy pohár bor,  egy kedves mosolygós szempár, akinek az is elég volt, ha látta a fiát jóízűen enni. Senki sem kérdezte most tőle, hogy jól van-e, nincs-e szüksége valamire?

Nekiállt a munkának, úgy gondolta, hogy reggelig képes lesz elrendezni mindent, amiért jött. Persze bőven akad majd még később is tennivalója, de most csak a hivatalos ügyeket szerette volna letudni. A felesége és a gyerekei hallani sem akartak ideköltözni, mert ők már nagyon „modernek” voltak!  Szerintük faluhelyen nem lehet élni, így aztán el kell adni a szülői házat, az emlékekkel együtt.  A Mamának nem volt sok irata. Ugyan mitől lett volna? Egy nagyobb cipős dobozban tartotta a hivatalos papírokat, a családi fényképeket pedig egy kisebben.

Kinyitotta a szekrény nyikorgó ajtaját, amiben édesanyja a ruháit tartotta, és annak a felső polcán meg is találta a dobozokat. A nagyobbat magához vette, letette a gyengén megvilágított kopott konyhaasztalra, és módszeresen el kezdte tanulmányoznia benne levő iratokat. A szokásos dokumentumok voltak: telekkönyvi-, anyakönyvi iratok, hivatalos értesítések, adás-vételi szerződések, stb. Szóval semmi különös. Már szinte elolvasta az egész paksamétát, amikor a doboz legalján észrevett egy felbontatlan borítékot neki címezve. Az írás formájáról azonnal rájött, hogy édesanyja írta. Már a címzése is kicsit felkavaró volt:

                                    Misi fiamnak, de csak a halálom után bontható fel!

Aggodalommal vegyes érzéssel nyitotta fel a lezárt borítékot. Vajon mi állhat benne, amiről ő nem tud? Nagyon jól ismerték egymást mind a ketten, úgy gondolta, hogy semmilyen titkuk nem volt egymás előtt. A borítékon és a levélpapíron látszott, hogy viszonylag frissen íródott. Nekilátott hát az olvasásnak.

  Drága kisfiam, Misikém!

Nem is tudom, hogy kezdjek bele a mondanivalómba. Van egy súlyos titkom, ami Veled kapcsolatos. Életemben sohasem volt bátorságom bevallani, de a mikor ezt a levelet olvasod, akkor én már a temetőben leszek. Nem kell a szemedbe néznem, és nem kell látnom egy csalódott ember megvetését, amiért egész életeden át becsaptalak. Így egyszerűbb nekem is, neked is: nem én vagyok a vér szerinti szülőanyád! Mint tudod, távolabbról költöztünk ide. Ennek a valódi oka az volt, hogy őszintén, a saját gyermekemként nevelhessek fel. A ottani faluban tudta mindenki, hogy egy leányanya hozott a világra, de ő nem akart a „szégyene miatt” megtartani. Az én uram pedig meghalt ’56-ban, s így a hatóságnál sikerült elérnem, hogy magamhoz vehesselek. Tudod, vannak  gonosz , rosszindulatú emberek,  és csak idő kérdése lett volna, hogy mikor vágják az arcodba azt, hogy törvénytelen, zabigyerek vagy…! Ezt nem akarhattam. Azt akartam, hogy a testi-lelki fejlődésed a többi gyerekéhez legyen hasonló. Hát ezért kellett elköltöznünk oda, ahol senki sem tudja a titkunkat. Ebben a faluban pedig egy gyermekes özvegy lehettem, besimulva a közösség életébe! Te is emlékezhetsz rá, hogy férjhez mehettem volna, több kérőm is volt, de akkor elkerülhetetlenül kiderült volna minden…! Így maradtunk mi ketten egymásnak.

 Ez volt az én nagy titkom. Ha elmeséled a családodnak úgy is jó, ha nem az is jó. Az én szememben Te továbbra is a kisfiam maradsz, és ha ezek után eldobsz magadtól, kitörölsz a lelkedből, hát azt is megértem.

 Vigyázz magadra, legyél nagyon boldog:    

                                                                  szerető anyád

 Misi körül forogni kezdett a világ. Többször is elolvasta a levelet, mire kezdte megérteni a tartalmát. Mi? Hogy? Nekem nem is volt anyám? Hazugság volt az egész? Ez egyszerűen nem lehet, ilyen gonosz tréfát nem űzhetnek velem! Ki volt hát akkor Rézike, ha nem az anyja? Egy asszony sem szerethette jobban a gyermekét, mint ahogy őt szerette. Kaotikus össze-visszaságban dübörögtek fejében a kérdések, gondolatok. Kicsúszott lába alól a talaj.

     Fogalma sem volt, hogy mikor kezdett kicsit megnyugodni, percek vagy órák múlva? Józan gondolkodása lassan, fokozatosan visszatért. Alaposan végiggondolta az átélt lelki traumát, és annak minden lehetséges következményeit. Elmondja-e a családjának, rokonainak a levél tartalmát? Egyáltalán szükség van erre? A gyerekei biztosan végleg kitörölnék még az emlékükből is a Mamát. Az igazság gyakran már csak olyan, hogy a hallgatás még mindig sokkal emberibb lehet, mint a konok tények. Végül a tőle megszokott racionalitással cselekedni kezdett. Első lépésként elégette a levelet, a hamuját pedig az udvaron szétszórta, hogy nyoma se maradjon, rossz kezekbe ne kerülhessen. Élő emberként most már csak egyedül az ő titka marad, és soha senki nem fog tudomást szerezni a tartalmáról. Igenis neki volt a világ legszeretőbb édesanyja Isten és ember előtt egyaránt. Úgy döntött, hogy minden marad a régiben! Azaz még sem. Anyja iránti szeretete, tisztelete, cseppet sem kopott meg. Valami mégis megváltozott. Bár a teste földben nyugszik, Misi szemében a lelke most már biztosan az angyalok közül néz le rá, onnan vigyázza e világi lépteit.

   Másnap a temetőbe látogató emberek el sem tudták képzelni, hogy Rézi néni sírjával mi történt. Csodálkozva látták, hogy az egész nyughelyből semmi sem látszik, mert mindent elborított a virág. Hogy mi történt? Senki sem tudta. Titok marad ez már örökre, csak aki mindent tud, az ismeri a választ…

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

MEGJEGYZÉS:   EZ AZ ALKOTÁS ELSŐ HELYEZETT LETT AZ "ALBA NEGRA" KIADÓ PÁLYÁZATÁN. GRATULÁLUNK..! A SZERKESZTŐ..

***********************

10. BEMUTATJUK

HELLEBRAND HENRIETT - VERSEK ÉS FESTMÉNYEK

Önéletrajzom:

   Szolnokon születtem, művészcsaládban. Dédnagyapám, Hellabrand Béla ötvös 

és festőművész volt, a pesti és külföldi szalonok sikeres alkotóművésze.
Édesapám Hellebrand István aki festőművészetével egyben volt tanítóm és
példaképem tovább adta a művészcsalád tehetségét. Számomra természetes
volt, családom művészi küldetésének folytatása. Tanulmányaim elvégzése
után, a Szalay kiadónak készítettem pasztellel és olajjal
illusztrációkat. Majd a festék után, egy másik matéria, az agyag
bűvkörébe kerültem. Évekig kerámiáztam, új mázakkal kísérleteztem,
különböző rendezvényekre készítettem emlék plaketteket, kézzel festett
vázákat, szobrokat. Kreatív hajlamomat mindig megfűszerezte az a sok
spirituális élmény, melyet gyerekkorom óta hordozok magamban. Régóta
látok, érzek, megálmodok dolgokat, így természetes volt, hogy
megalkossam saját ihletett jóskártyámat, mely használata a jósláson túl
egyaránt alkalmas a mélyebb önmegismerésre. A festészet számomra több
mint az önkifejezés eszköze, hiszem, hogy a festményeim önálló életet
élnek és létükkel pozitív befolyást gyakorolnak környezetükre.
Alkotásaim képezik még két könyvem a "Táltos mesék" és a "Színek
mágiája" című írásaim, melyek nyomdai munkálatokra várnak. Célom, hogy
élethű ábrázolással adjam át egy velünk párhuzamos mitikus világ
üzenetét, valamint az, hogy a festészet újra közkedveltté váljon, s
teret hódítson az alkotó képzelet világa az emberek szívében.

Kiállításaim:

2002 Szolnok „Tiszai árvízkárosultak segítése a művészet által”
2004 Rákóczifalva „Kenyér ünnepe” (emlék plaketteket készítettem)
2004 Szolnok „Kézműves kiállítás”
2010 Rákoscsaba „Verselő festmények” közös kiállítás Filipszkyné Baran
Ilona költőnővel
2010 Rákoscsaba „Közös kiállítás a Kuckó Galériában”
2011 Komárom „Kreatív HUSK” határokon átnyúló kiállítás
2011 Rákosmente „Újabb verselő festmények” kiállítás Filipszkyné Baran
Ilona költőnővel
2012 Csemő „Emese álma” kiállítás
2014 Perkáta, Győry Kastély „A szivárvány színeivel" kiállítás
2015 február VNTV Fót „Lélektől a Vászonig” kiállítás, riport műsor
2015 március VNTV Fót „Megidézzük az Ősök szellemét” kiállítás, riport műsor
2015 augusztus Szilvásvárad Szilva Resort & Conference Centre „Bennünk
Élő Ősi Erő” kiállítás
2015 december Csemő Községi könyvtár "A Fény születése " kiállítás

Üres vászon

Hófehér üres vászon, a festékbe mártott világ, ölelő karja,

most árván tekint reám, fessek újra, ezt akarja..

Szemem a palettán, az olajzöld fáradt nyugalmát magába szívja,

kezem, alkotó erejét, most e színtől várja..

Üres még a vászon, hófehér az álma,

beleálmodja magát egy színes új világba,

Benne vagyok én is ebben az álomban,

elmerülök a színek Fény birodalmában..

Lelkem egy láthatatlan erő szólítja magához,

vonz az üres hófehér vászonhoz..

Ecsetem, mint egy ezüst híd a képzeletem és a vászon között

nekifeszül,s a gondolatok mögül

átengedi  a száguldó festéket,

mely a hófehér vászonra vetül...

Sodródik a Lelkem, utazik a színekkel,

egyé válik a vászon képekkel..

Üres vászon vagyok magam is,

melyre csodás színképeket a Lélek kivetít..

Ecsetem lélekhídja, a hit maga,

hogy sok csodának vagyok hű alkotója..

Miként a teremtésben Isten,

engem is megálmodott egy Fény-színben...

Úgy álmodok én is bele e világba,

ezer csodát a vászon ölelő karjába,

Mégis egy maradt csupán a legnagyobb álmom,:

Had maradjak csak egy hófehér üres vászon...!

 …………………………..

Tiszavirág

Tófenékre vitt az útja,

apró kérész lárvácskának,

Tudja jól a sorsát,

három évig éli álmát...

Lent a tófenék várja,

felvirradjon a nagy napja…

Egyetlen nap csupán az övé,

erre készül kicsiny lelke,

hogy rövid földi létét betölthesse...

Így élnek oly sokan, kik alszanak

mélyen az élet folyójában szunnyadnak,

Aztán eljő a napja,

a folyó felszínére feljuthatnak,

Három év után végre,

az ifjú kérészek nagy örömére.

Megülik násztáncukat, cikázva a szőke Tisza felett,

egyazon szent órában egyesül minden kérész lélek...

Egybeforrnak, szívük beleremeg…

virágba borul mind e szárnyas sereg…

De ütött az óra,

s egyenként hullnak el a folyóba...

násztáncuk halott hamvai,

az új lárvák éltető magvai…

E körforgás a kérész élet,

a folyó marad.. a folyó éltet…

Kérész vagyok magam is e sorok között,

oly sokszor hullottam el a folyóba,

létforgatag húzott le magába,...

egy vagyok csak a sok kérész közül,

aki most a folyó partján tovarepül...

Nem merülök újra  a mély folyóba,

elrepülök,...

a Fény birodalmába...

Hellebrand Henriett: Árad a Tisza

……………………………….. 

Édesanyámnak

Csonkig égő fájdalmak lángja,

Sírkövek fedelét izzó fénybe mártja...

Lerogyok magam is e könny áztatta földre,

ősök lépte nyomát fogadva örökre..

Köszönöm a színeket, az erőt, mellyel festhetek,

köszönöm Édesanyám a legszentebbet: az Életet!

Hellebrand Henriett: Pipacs

...................................................

FESTMÉNYEIM,  ELÉRHETŐSÉGEM : http://henigaleria.hu

Szeretettel: Hellebrand Henriett

***********************

11. ARCKÉPCSARNOK

BOGNÁR PAPP IRÉN : Pandurné Tálosi Karolin

Karolin néni már 96. évében jár, de szellemileg teljesen tiszta, ezért amíg itt él köztünk, kérdezzünk tőle. Élete nagyon sok szép értéket adott az embereknek szerte- a hazában. Különösen Barcs városa lehet büszke lakójára.

Pandur Ferencné Tálosi Karolin 1921-ben született.

Bognár Papp Irén

Egész életét Barcson élte. Bár Nagykanizsán látta meg a világot, de édesanyja betegsége miatt barcsi rokonokhoz került, ekkor csupán két esztendős volt. Kitűnő tanulmányai ellenére továbbtanulásra nem volt lehetősége. A tudásszomját, ami benne égett, olvasással tudta gyarapítani. Már igen fiatalon kibontakozott verselő tehetsége. A város képe több versében megjelenik. Gyermekkori képzeletvilága igen gazdag, a Dráva folyó mellett megélhette a természet csodálatos világát, s ezekről több versében is ír.

Pandurné Tálosi Karolin: Drávai ábránd

Emlékek fényét

Óvta szép szemed,

Ezüst híd hajolt

A víz felett,

De a perc varázsa

Elszakadt,

Köd ült a

Csillagok alatt

Hirtelen sűrű,

Lomha lett az éj,

Ott fenn már

Alig reszketett

A fény.

Csak lenn,

Mint messze tűnő gondolat,

A folyam ment

Tovább a part alatt.

Láthatjuk, olvashatjuk, milyen dallamos költészet az övé. Versei rímes sorai könnyen érthetőek, szinte zenélnek. És íme, ezt mások is felfedezték, ezért több versét megzenésítették. A Magyar Zeneműkiadótól több elismerő oklevelet kapott, a háború ellenére is. A zeneműkiadó ajánlotta a verseit megzenésítésre. Hanzsér Zoltán zeneszerző adott a verseknek csodálatos, kedves, hangulatos dallamokat.

 Költészete témái igen gazdagok, ahogy a természet szépségét megénekli, úgy az élet számtalan területéről zeng. Vereiben hangulatos, tiszta képeket fest, s akaratlanul, vagy tudasosan, használja a költői eszközöket

Pandurné Tálosi Karolin: Éji dal

Az éjszaka oly mozdulatlan,

fülembe cseng a csend,

csak ruhám selyme suhog halkan,

gitárom húrja peng.

A Hold ezüstöt hint az égen,

a Föld mély álmokat lehel,

lelkemnek titkos zárja kattan,

valaki halkan énekel.

Az élet nagy epizódjait örökíti meg, az elmúlásban mindig ott az újrakezdés, a remény, a tavasz. Barcsnak van két olyan városrésze, melyek neveikben is sokat elárulnak a helyről: Pilica és Verbina.

A pilica szó folyót, a verbina pedig füzest jelent a szláv nyelvekben.

Asszony életét könyvelőként végzi, s közben férjével három gyermeket neveltek fel, s mindhármukat taníttatták. Férje igen aktívan vett részt a város sportéletében is, és Barcs díszpogára címet kapta. Megkapó kedvességgel ír a falusias környezetről, a csendes utcákról, a szokásokról, egy-egy szép, vagy épen fájdalmas eseményről.”

Pandurné Tálosi Karolin: Nótaszóval

Nótaszóval temetik a falu legszebb lányát,

Faluvégi kis fonónak nótás csalogányát.

Tizenhárom vén hegedűn búsan szól a nóta,

nem oly vígan, mint ahogyan szólt az a fonóban.

Járt egy kislány a fonóba, nem is olyan régen,

Páros csillag volt a szeme,úgy ragyogott szépen.

Vakon hitt a szép szavában csalfa, fess legénynek,

Hűn szerető volt a szíve, megszakadt szegénynek.

 Karolin nem csupán verseivel tűnt fel és nyert elismerést több fórumon, hanem festményeivel is.

 15 esztendős volt csupán, amikor megalkotta vallási témájú képét, amelyik a katolikus templom falára került, a Zongorázó angyal címet viseli.

 Tizenhat esztendősen a Magyar Rádió novella pályázatán első helyezést ért el. Micsoda fényes indulás, milyen lehetősége egy kamaszlánynak! A Drávát nem csak verseiben, de képein is ábrázolta.

 Az országos József Attila verspályázaton, 1986-ban versével 4. helyezést ért el. Tagja lett az Írószövetségnek. 1996-ban egy pályázaton való sikeres részvétel alapján, melyet a Független Alkotók Szövetsége írt ki, megjelentek a versei az Egerben szerkesztett Visszhang antológiában. Indult az Olaszországban rendezett költőpályázaton, ahol elismerő oklevélben részsült. Természetesen a Barcs antológiában is több verssel szerepelt, ahol Bagi Gáborné tanárnő nagy szakértelemmel méltatta költészetét. Nagyatádon is szerepelt az Idővel című antológiában.

Párhuzamosan a versírással, szorgos festőnek is bizonyult. Több száz akvarellje, rajza, olajfestménye készült az évtizedek alatt, s mintegy hatvan kiállításon szerepelt. Festményei közül sok kiválló, zsűrizett alkotása van. Az Országos Amatőr Átrium rendezvényin mindig megjelenhetett képeivel.

Kiállított szülővárosán kívül Nagyatádon, Siófokon, Kaposváron, Pécsett, Szekszárdon, de külföldre is elkerültek képei. Volt kiállítása Németországban, Horvátországban. Alkotótáborokban teljesítette ki a festészeti tudását.

Még három esztendeje is alkotott, amikor már 93 esztendős volt, csakhogy látása annyira megromlott, hogy kénytelen volt letenni az ecsetet.

Szorgalmas, tehetséges életútja már valószínű sok újat nem hoz számára.

Az ő élete példa lehet a női sors teljességének megélésére. Házasságukból három gyermek született. Ferenc, Mária és László. Mária örökölte édesanyja festői tehetségét.Marika gépészmérnöki diplomát szerzett,majd mérnök-tanári diplomájával húsz esztendőt tanított. Nyugdíjas éveiben viszont megérintette a festészet utáni vágy, a kihívás, ami valószínű régóta benne szunnyadt. Azóta legalább harminc kiállítása volt már, többek közt édesanyjával közösen is. Karolin néni László fia szintén mérnök lett. Ferencet fiát sajnos férjével egy évben veszítette el. Ez mély nyomot hagyott addigi küzdelmes, de kiteljesedő életében. A gyermekek nevelése nem zárta ki a karriert, az önmegvalósítást! Hiszen amellett, hogy többgyermekes édesanya, feleség, dolgozó asszony, mégis az egyéni sieker területén is jeleset alkothat, mint tette ezt Pandur Ferencné Tálosi Karolin.

Szóljon itt egy olyan időmértékes verse, amelyik  allegóriával felemelő szépségével bátorítja a magyar népet!

 Pandurné Tálosi Karolin: Juhar a viharban

Fürdik a dérben a rét, a határ,

Károg a légben a varjú madár.

Zord zivatarban a domb tetején

Áll a juharfa a rét elején.

Rőt tetején tivornyát ül a szél.

Perdül a sárba a sárga levél.

Áll a fa árván, és tűr egyedül,

Csendes az éj, csak a szél hegedül.

 Életének záróakkordjaként összegyűjtött verseit önálló kötetben jelenteti meg, Lili versek címmel. A kötetbe 110 válogatott verse kerül. Önzetlen segítője Putnoki A. Dávid, aki lektorálta és ajánlást is írt a könyvbe. Barátoknak, családtagoknak ajándékozza Karolin a kötetét.

A könyv bemutatója ez év május 25-én lesz Barcson.(2016.)

 S az élete gyermekein túl unokáiban folytatódik tovább. Attila, Olga és Elena  nevű unokáira igen büszke. Olga szépségkirálynő koronát visel, s mint híres foto modell bejárta az egész világot.

 Pandur Ferencné Tálosi Karolin nemrég töltötte be a 95. esztendejét, melyet családi körben ünnepelt. Ott volt a barcsi önkormányzat polgármestere és  jegyzője, 90 éves öccse, Lajos és 93 éves húga Jolán is.

Isten éltesse Karolin néni!

Milyen nagyszerű lenne, ha ez a kiváló tehetség, azzal a tudattal indulna el földi útjáról, hogy férjével karöltve városának, Barcsnak mindketten díszpolgárai lehettek.

Bognár Papp Irén

 ...............................................

MEGJELENT..   BOGNÁR PAPP IRÉN LEGÚJABB KÖTETE, MEGVÁSÁROLHATÓ  EZER FORINTOS ÁRON A SZERZŐNÉL.  A kötet címe: Repülj árva madár 

 Elérhetősége: iren.bognarpapp@gmail.com

 AJÁNLÁS…

Mottó:

 "   Mindent megadnak a végtelen istenek kedvenceiknek egészen,

      minden örömöket, a végtelen kínt is egészen "

  A Geöthe idézet költői üzenete e kötet szerzőjének változatos életét és irodalmi munkásságának eddigi értékét, mivel neki - valóban - megadták a "végtelen istenek ", hogy az igazság keresésének, az átélt fájdalmak és boldogságok meglátásának a titkát - lírai érzékenységgel - hagyja ránk.

   E bevezető után mit is írjak Bognár Papp Irén "Repülj árva madár" című szép könyvébe? Oh, Istenem, hisz "egy napsugár fényű, törékeny virág-lélek" képét kell megfestenem, s ezt már szívesen teszem.. Igen, mert ő olyan, " mint a kék katáng virág: kemény, erős kóró", ..."tündöklő" selyemszirmokkal. Ilyen fenségesen ellentétes írói-költői tevékenysége és egész lénye. Ősi lélek, akinek sok élete volt már, és aki mindent, - jót és rosszat látott, tapasztalt a világból.

   Ez a kis kötet az író negyedik könyve. Az első a "Sírnak a vadvirágok", a második "Ezer fokon", a harmadik pedig "Ha megszólal a pacsirta..." címmel jelent meg. A beszélő címek mély érzésű tartalommal és egy elégikus optimizmussal elmélkedő nőre utalnak, aki szívébe zárta a "gyenge" fények ragyogását, az évszakok - állandó változásainak- színét és illatát, a boldog gyermek és ifjúkor tündérvilágát, a szülői ház melegét, és az édesanya földi - angyali voltát, "hózsenge"  testét.

   E szép könyv lírai hangulatú prózai "Morzsák", elbeszélések is versek gyűjteménye. Olyan alkotói versek válogatás, amelyben az írónő "szelíd és bölcs" szenvedéllyel tűnődik a megélt pillanatokon. Nagy erénye a megértés , a türelem. hisz lelkének dallamaival azt hirdeti, hogy barátság és a "világ szeretete" él benne. Majdnem mindent megtudhatunk róla, mivel - kendőzés nélküli -  intim, bizalmas megnyilatkozással fogalmaz a mindennapok öröméről és csalódásairól. Szinte személyes tanúként vehetünk részt az életében, s együtt "jövünk, megyünk a Hold alatt,  / s hajnalig beszélgetünk" vele. Elénk áll "mindent elsöprő, szikrázó géniuszi" érzésű vágyaival, majd ex szerelmének küldött utolsó üzenetével:   " Elvetted tőlem a szíved,  /kaptam helyette lehetőséget, /hogy fájdalmam nemesítsen."

 "Az író dolga, hogy meséljen, de az igazat írni ne féljen"

 Bognár Papp Irén ilyen tollforgató, őszinte ember, akinek tiszta hitű gondolatai, behatárolt álmai-vágyai és zengő rímű szavai a szívéből fakadnak:  "Istentől vártam társam a magányban, /s égbe szálltam, virágsziromból szárnyam"  - dalolja az "Őszi csend" című versében.

Lírai csengésű megszólalását  - szerintem-  édesanyjától örökölhette, akiről a legnagyobb tisztelettel ír: "Rajongásig szeretett csöndes, szelíd asszony, kitűnő memóriával és zenetudással megáldva."

Önmagát pedig így jellemzi: "Titkok titka, nő vagyok, / kire Nap, Csillag  /együtt ragyog. /Ne fejts meg engem,  /csak szeress, /s minden ami szép, /abban keress! / Virágban, zenében, /elsuhanó vágyban." ...és e kis könyv lapjainak minden sorában.

   S ezek után az írónő "az árva madár", - ahogy művének metaforikus címével jelezte, -  hisz mi olvasók- ,akik kézbe vesszük a könyvét, varázslatos örömmel szárnyalunk, repülünk Vele gondolatban, mint a szabadsággal telt madár, akit nekünk ő küldött.

 

Bognár Papp Irén könyvbemutatója

***********************

12. MÁJUSI ÜNNEPEIM

NAGY VENDEL  VERSEI ELEJÉTŐL A VÉGÉIG… - FEKETE ORGONA

ÉLJEN MÁJUS 1.

Éljen, és
Illatozzon
Minden
Virág.
Fekete
Minden
Zászló
Mint a
Világ.
Melyben
Fekete
Minden
Virág.
Eltűnt a színes ifjúság.
Banális Majális,
Már nem fenomenális.
Éljen Május másodika is.

..............................................

MÁJUS 7.   -  1954. 05. 07

Édesanyánk,
Kicsiny, törékeny asszony,
Közel hatvan éve,
Felnézett az égre,
Enyhülést remélve.
S a szerelemnek
Legszebbik havában
Orgona nyitogató
Langyos májusában
Csendes éjszakának
Felsíró zajában
Kettő fiat szült
Maga, és az Isten
Dicsőségére.
Hasonlatosan
Saját képére.
AZ ISTEN ÁLDJA MEG ÉRTE.

2016.

 .....................................................

NAGY VENDEL:  ANYÁKNAPI BŰNBÁNAT.

Anyánk

  

Szűk kicsi utcán
Görbe anyóka
Fiait várja
Éhes a szóra.

Hol? Merre járnak?
Tékozló vággyal,
Korgó gyomorral,
Üres iszákkal.

Cipőjük elnyűtt
Ép-e a testük?
Idő viharában
Megtört-e lelkük?

Kimegy minden este
Utca elejére
Anyai szíve
Bánattal telítve.

Sok éve várja
Kapuja tárva
Minden bűnük
Rég megbocsátva.

Megbánva bűneink
De mindhiába,
Sírva borulunk
Sötét sírjára.

2016.

***********************

13.  VERSRŐL VERSRE

KOVÁCS JÓZSEF: Anyám  

Anyám, édesanyám, ides voltál nekem,
Emléked őrzöm és tisztelem éltemben.
Nyár volt szívedben mikor megismertelek,
Kik  közé jöttem, a tavaszban születtek.

Mikor ölelted és csókoltad kisfiad,
Arcomon ráncaid véstek barázdákat.
Kebledben a szíved úgy, mint még addig soha,
Új életért dobogott, most utoljára.

Mikor majd balsorsom igazán felfogva,
Mint vérző madárnak szárnyait levágva,
Zuhantál a mélybe, a poklok poklába,
Lelked a keserűség elborította.

Emlékszem anyám a nehéz pillanatra,
A bánat ült vissza szomorú arcodra,
Kézen fogva vittél az első osztályba,
Hagytál fájó szívvel tanítóm gondjára.

De az idő repült és ütött az óra,
Egy őszi reggel vittél az állomásra,
Úgy jút eszembe mintha csak ma lett volna,
Mindketten sírtunk de egyikünk sem tudta.

És így féléretten, a gyümölcs lehullott,
Kegyetlenül a sors tőled elragadott.
De bárhol is jártam, messze idegenben,
Óvó karjaidat mindenütt éreztem.

Mikor elmentem és otthonom elhagytam,
Az útra, a tízparancsolatot kaptam.
Ez volt mindenem, mit tarisznyámba tettél,
És az a jó érzés hogy mindig szerettél.

Mindig sajnáltad, mit nem tudtál megadni,
Mit szerettél volna velem megosztani,
Ezért én tereád sosem nehezteltem,
Irántad csak mindig mint adós éreztem.

És most mikor ott pihensz, valahol a mennyben,
Én sosem hagytalak anyám feledésben,
Mint élő rózsafát  őrizlek szívemben,
Jó édesanyám, ki ides voltál nekem.

................................................

Széll Magdolna: A pók

(Shakespeare szonett)

Szép, szőrös, fekete pók vagyok,

ágak közé ragacsos hálót fonok,

megbújva, mozdulatlan leselkedem,

vacsorára bogárért esedezem.

Napok óta nyelem az éhkoppot,

gömbölyű potrohom laposodott,

ha elkaphatnék egy nagy darazsat,

pár napra megtölteném pókhasamat.

Szellő ringatja lassan a hálóm,

mozgást érzékelek a tartószálon,

a távot rakétaként átrepülöm,

áldozatom szorosan gúzsba kötöm.

Kövér legyecském, a te csúnya véged,

számomra nem más, mint a puszta élet.

2016.

 ..............................................

TÓTH KATALIN KATA:  Futóhomok

Mivé lettem Szent Habakuk!
Homokfutó gyalogkakuk!
Megnyergelném én a szelet,
szárnyalhatnék felhő felett.

De fuldoklóm lent a porban,
a sors által megtiportan.
Otthontalan szürke itthon -
elég csak a számat nyitnom.

Hogyha fújnak böjti szelek,
szemem gyullad sarat nyelek.
Kelet felől vihar támad,
be kell fognom most a számat.

Összenőttünk én és a gond,
Futóhomok, futó bolond.
Föld porából lett a testem,
porrá lészek ha elestem.

Szállhatok majd városszerte,
sivárhomok, szélseperte.

 ......................................................

SZENTESI HORVÁTH GYÖNGYI: Hogyha…

Hogyha angyal szárnyon szállhatnék,

Te hozzád én elrepülnék.

Akkor az ablakodba leülnék,

S mindig csak rád vigyáznék.

Hogyha angyal szárnyon szállhatnék,

Elűzném a bánatod.

Akkor semmi bajod nem lenne,

Az arcodon öröm ülne.

Hogyha angyal szárnyon szállhatnék,

Szeretetem szétvinném,

S minden szívet megtöltenék,

Akkor boldog lehetnék.

Hogyha angyal szárnyon szállhatnék,

Lelkeket megtisztítanék,

Majd igazságot osztanék,

Akkor szebben élhetnénk…*

 …………...........................…………

Szentesi H. Gyöngyi: Élet fénye…

Mosolya ragyog, szikrázik az égre,

nekem tündökölsz életem szépsége.

Fénysugár az égen, ragyogó csillag,

jó, hogy az életem fénypontja Te vagy.

Dobban a szív mindent elrejtve, ne fojtson

a szeretet mi ott lakik mindig benne.

Mert a szív minden dobbanása érzi, hogy

az élet fénye a gyermekének lénye.

Mindegy mikor és hol, és merre de te ott vagy

minden pillanatban az életem része.

Úgy éltetsz, mint a fény, a víz, a falat kenyér,

s nyíló rózsa szépséges tündöklés Te vagy mindig…*

2016.03.06.

 Szerzői és minden jog fenntartva

 .............................................................

Ylen Morisot: Ábránd

Csak fény volt, egy villanás,

Ylen Morisot: Újjászületés

felpezsdítő szívdobbanás.

Nem adott meleget.

Nem volt füstje, sem lángja,

álompatak áradása.

Tünékeny képzelet.

  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 

Yen Morisot: Vásár

Vásártéren sokadalom,

kürtős kalács, forró lángos,

zokni, bugyi, menő ruci,

ügyeskedő kis kínai.

Csakis önnek! Csakis máma!

Fülig ér az árus szája.

Teli rakta a sok vállfát,

kínálgatja portékáját.

Tukmálgatja, erőlteti,

becsapható vevőt lesi.

Olcsó áru minőségi,

szegény ember meg is veszi.

 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 

Ylen Morisot: Újjászületés

 

Fénytelen ül kopott lélek

zsámolyán az istenségnek.

Fénytelenül vetül árnya

ragyogó ég fövenyére.

Jő az Angyal, kézen fogja,

lesz ő mostan mennyek foglya.

Megmelegszik, fényben fürdik,

életcsillám körbefonja.

Lélek-kényes sugárnyaláb,

fényességes villámcsapás,

visszatér egy földi testbe

- Teremtőtől átutalás -

megtörtént a fogantatás.

***********************

14.  VÉLEMÉNYEM SZERINT...OLVASÓINK ÍRTÁK

Szia Vendi!
Azzal kezdem, hogy gratulálok!
A magazin ismét megint nagyon fantasztikus lett és ha nem írtál volna
róla, nem is tűnne ki, hogy mi történt előtte veled. Ez az igazi, ezt így kell!
A részvételi lehetőséget is köszönném!
A rovatok között olvasgatva jó volt, hogy ismét megjelent Kitty
folytatásos regénye és nagyon tetszett a Politika című írás is. S ne
feledjük, hogy a magazin hozta az áprilisi hangulatot.
Ami meg az április 4-ét illeti, még emlékezhetünk rá, hogy bizony
ünnepelni kellett anno...
További jó munkát és türelmet neked, meg sok ihletet!
András

.........................................

A  TAVASZVÁRÓ SZÍVVEL  CÍMŰ VERSEMHEZ...

Köszönöm. Na ezt most lekottázom. Idilli képpel nyit a vers, szép
természeti képekkel, folyamatokkal ahogy sorra következnek, s egyszer
csak bumm bevág a mennykő, az emberi nyomor képei, az undor,
kétségbeesés mázolmányai, majd szépen lassan áttűnik a kép egy
magasabb, globális, majd univerzumi távlatokba, hogy a remény után,
amely talán megvalósul, belesimuljon a nagy, szintén természeti
törvények alapján mozgó képbe: a monoton ismétlődő, mégis változásokat
hozó mozgásba. Az eredendő nyugalomba. Anna. :)

............................................

Szia Vendi.
Szerintem ez a tavaszváró versed jól sikerült, de az a szomorú kisdedes rész nem egy másik vers része volt régebben. Azokra a sorokra emlékszem valahonnan...
Szerintem nincs igaza annak, aki leszólta a szakácskönyvedet. Nekem épp azért tetszik, mert felidézi a régi emlékeimet is, amik nem csak a ti családotokban volt úgy, hanem sokaknál, ettől lelke lesz a mondandónak és általa az ételeknek is.
Szóval csak csináld és ne törődj a kritikusokkal!
Szeretettel:
Marica

.............................................

Vendikém!

Húú, ez gyönyörű tavaszváró, mit mondjak!

Még a hideg is kirázott tőle.
Hogy Te miken bírsz elmorfondírozni, és abból verset rittyenteni,
mindenki kedvére, vagy szörnyülködésére! :DDD
Persze sajnos nagyon igaz.

Üdv:Anna

 ...............................................

MÁS LISTÁK OLVASÓITÓL..

 rojamsomat (A hétszázát)
 07:01Jó ez kedves Vendel!! Nagyon jó!! 

Nagyszerűen tekered!!
Kiváló vers!!
Szívvel,,,Tamás

 --------------------------

maki63 (A hétszázát)
 02:00

Nekem kicsit furcsa így,de azért tetszett !

 -----------------------------

Vadvirag46 (A hétszázát)
 ápr. 15.
 Érdekes nagyon jó lett a versed. Gratulálok hozzá. Szívet hagyok Üdvözlettel Vadvirag46

------------------------------------ 

B...yL...o (A hétszázát)
 ápr. 15.
 A borsos mákos tésztád, na az igazán ''nahát, ejha, hűha, nocsak''. A jó költő persze sok embernek megfekszi a gyomrát, akik félnek az igaz szótól... 

Kívánom, írj még hétszáz verset!
László

--------------------------------- 

Springfoot (Felöltöztetem szívemet...)
 ápr. 15.
Grat.! Nagyon mély érzelmű vers, bár egy kosza szemlélő nem biztos hogy lelát e mélységbe. (11)

 ............................................

KEDVES VENDI...!

THENK YOU VERI   A MACS....KÁT

Na ettől a félmagyar-félangol mondattól kidőltem. Miután lefordítottam
a magam észjárása szerint. Na ez egy puszit ért. A másik pusziért is
Te állhatsz sorba. :-D
Kezembe került egy új-régi diétás étrend szintén jó magyarázatokkal, a
paleo-ketogén diéta, mindjárt összehasonlítottam a diéta-tanácsadóm
ajánlásaival, és na mit gondolsz? kit hoztam ki győztesnek? Dr. Nagy
Vendel dietetikust, aki a hagyományos magyar konyha jó nevű szószólója,
diétás és életmódbeli tanácsadó. Oklevele nincs róla, de ki bánja? Itt
már boldog-boldogtalan tanácsot ad széles e Magyarországon, de
keveseknek sikerül megmondani a tutit. A két e-könyvedben összesen
több hasznos-gyógyító-életmentő kaja-leírásod és tanácsod van, mint
azokban az írásokban, amit eleddig a netről összesen leszedtem.
Hiszed-e? Szóval kedves tanácsadó doktorom várom következő hasznos,
egészséges és finom "diétádat", hogy túlélhesse fenséges személyem és
a fajtám ezeket a vészterhes napokat-évszázadokat, ami még hátra van.
És maximális élvezetekkel, mellesleg. Minden benne van a
(remélhetőleg) elkészült, de el nem küldött receptúrádban: az Újházi
tyúkhúslevesben. Ezzel még tartozol ám

K.  ANNA.

 ..........................................

Kedves Vendi!
Ahányszor olvasom a versedet, annyiszor kap újabb és újabb értelmet egy-egy sorod. Ma már inkább értelemmel foghatóak fel  azok a történések, legalábbis a gyerekeinknek  történelmi tényként  adható tovább. Belőlünk még az érzelmeket is kihozza, hiszen ismertük a túlélőket,   gyászoltuk  szüleink elbeszélése alapján az odamaradottakat. Igen, vagyunk még egy páran, akik kutatjuk a miérteket, továbbvisszük az emlékeket. Ki családfafeltárással, ki verssel, ki pedig csendes főhajtással
Bocsánat, ha eltértem a  lista könnyed hangvételű profiljától, de ezek is mi vagyunk!
Üdvözlettel: Mari

 ..........................................

Kedves Vendel !
nagyon szépen köszönöm. Hajnalkának gratulálok ehhez a vállalkozásához. Valóban csodálatos lenne, ha egy könyv formájában is kiadásra kerülhetne. Ma délután a Hermina úton fogok szolgálni, és ujra egy-két verset fel fogok olvasni.

Sok áldást kívánok a munkákhoz, Hajnalkára is szeretettel gondolok. Régen beszéltünk utoljára telefonon.

Igaz szeretettel: Erzsike - református lelkipásztor

2016. április 26. 10:57 Nagy Vendel írta, <nagy.vendi54@gmail.com>:

IGAZGYÖNGYÖK KAGYLÓK REJTEKÉBEN  - ÉLETRAJZI TÖRTÉNETEK

NAGY VENDEL - GERENCSÉR HAJNALKA  RIPORTKÖTETE

Hamarosan megjelenik e. könyvként a MEK en.  

 ........................................

Kedves Vendel!

Nagyon szépen köszönöm ezt a Csodát, a gondolataidat, Verseidet, életed 

történetének darabkáit!
Még olvasom... Anyánk című Versed megkönnyeztem, ( az én szüleim is már
a Fényben vannak, Édesanyám 51 évesen, Édesapám 68 évesen hagyta itt ezt
a világot)

Te egy igazi Látó vagy! Többet, látsz, mint azok, akik vallják magukénak 

látványában e világot..

Szeretettel:H. 

 Henriett

 .......................................

Mátyás Rita: A 604-es lapszámú Megszólalok Magazin képeinek leírása, nem látó barátaim részére:

1. Lektori Salutem:Üdvözlet az olvasónak!

 A bevezető írás mellett Vendi facebookos, fekete-fehér fotója látható, melyen egy íróasztal mögött ül, szürke zakóban, világos, kigombolt gallérú ingben. Vendi kopaszodó, kerek arcú, szemüveges úriember.

2. Regény folytatásokban:

Marica kissé teltkarcsú, fiatal hölgy. Egy széken ülve, kissé előrehajolva, állát a kezére támasztva, a szék karfája könyökölve ül. Nem szembenéz velünk, hanem bal oldal felé, előre, de kinéz a képből.Kis, fekete felső, és világos, acélkék színű. kissé fénylő anyagú kardigán van rajta. Hosszú, sötétbarna haja középen van elválasztva, homlokát laza frufru takarja.

A regény második részének végén levő képen, mely a könyv első borítóképe, egy szakállas festőlegény, elmélyülten fest, egy festőállványon lévő képet. A kép régies hatású , barna színű.

3. Versek a nagyvilágból:

A következő kép az enyém a versem mellett. Kicsi szobámban készült a fotó rólam. Kerek arcom, sötétbarna, rövid hajam , és barna szemem van. Sejtelmesen mosolygok az olvasókra. Kékes- barnás ujjatlan felső van rajtam.

Ylen Morisot szemből látható. Hosszú, vöröses haja össze van fogva hátul,  szemöldökéig érő fru-fruja van. barna szeme derűsen néz ránk. Sötétkék pulóverben látható hölgy.

Szentesi Horváth Gyöngyi rövid, fekete hajú, szemüveges, kedves arcú hölgy rózsaszín blúzban

Zsigai Klára 50 körüli fekete, félhosszú, göndör hajú, fekete szemű, csinos, szemüveges hölgy,aki kissé félrehajtott fejjel felfelé néz. Vörös pulóvert visel, fehér gyöngysor van a nyakában fülében fehér fülbevalója van.

4. Novelláról novellára: 

Régi ismerősünk Árvay Marika, rövid, de dús világos barna hajú  hölgy fehér felsőben,átszellemült arckifejezéssel az arcán.

A novella illusztrációján, egy tér mintás kövezetén ül török ülésben egy fiatal, fekete hajú férfi, és egy piros tangóharmonikán játszik. Előtte ül egy kicsi csivava fajtájú kutyus, és előtte van a földön egy doboz, amibe a pénzt dobálják az utcazenésznek. Farmer nadrág, és egy fekete póló van rajta.

5.Novelláról novellára:

Várkonyi Kitty csinos, fiatal 35-40 éves körül lehet. Hosszú vörös haja, kék szeme van . Arcát a kezeire támasztva ül az asztalnál fehér blúzban kedves zárt mosollyal néz az olvasó szemébe.

A következő kép a könyv borítója szétnyitva. Az első borítón vörös háttér előtt egy vörössel megrajzolt női mellkép látható, mögötte egy rácsba kapaszkodó kisgyerek van, A nő szeme csukva van. A hátsó borító narancssárga színű, a könyv címe, írója, és a rövid tartalom jegyzék olvasható.

6. Füstölgéseim:

Sziporkának nincs fotója.

7. Tárca:

A következő képen két BKK, egy sötétkék, alacsonypadlós busz, és egy sárga hannoveri villamos karambolozik. A busznak nyitva van az első ajtaja, és be van törve a szélvédője.

8. Hazai tájakról:

Vendi barátunk a megszokott könyvespolca előtt áll.

9. Arcképcsarnok:

Horenka Erika rövid ujjú, piros ruhában ül egy ablak előtt. Vállig érő szőke, hullámos haja van. A napszemüvegét feltolta a feje tetejére. Fél profilban kissé kinéz a képből bal oldalra. Enyhén mosolyog.

Mariannt személyesen is ismerem. Többször találkoztunk már, legutóbb egy színházban, a Váci utcában. Ő egy nagyon kedves, barátságos, szőke, rövid hajú, mosolygós,  csinos, teltkarcsú hölgy. Szeme barna. Fehér, apró világoskék mintás felső van rajta, gyöngysorral.

10. Hangos versek:

Az Ilosvay házaspár nagyon szimpatikus pár. Guszti fekete pólóban, szeretettel öleli át Kati vállát. Kati szőke, rövid hajú hölgy kedvesen mosolyog az olvasóra, Fehér, nyakkivágásnál húzott blúzt visel.

Várkonyi Judit telt arcú, telt keblű, sötétvörös, hosszú hajú hölgy, vörös színű blúzban fekete a szélén fodros  kis blézerben, mikrofont tart a kezében. Mögötte fakó színű  hegyeket ábrázoló kép látható.

11. Régi ismerős:

Jenei András negyven körüli fiatalember szőkésbarna hajú, bajuszos, kecskeszakállas fiatalember. Egy fekete, világos szürke színű, polár pulóverben ül, kezében egy pipával.

12. Bemutatjuk:

Gerencsér Hajnalka a képen negyven év körüli  hölgy. Haja vállig érő, középen elválasztott, kissé hullámos. Dús ajkú, szemüveget viselő hölgy, fehér blúzban.
Kellner Szilvi kerekes székes, kerek arcú, hosszú szőke hajú 30-as hölgy, talán a diploma osztóján, hosszú sötétkék pelerinben ül a székében, Kezében fehér virágcsokrot tart. Egy bordó, hengeres tokban, talán a diplomáját fogja a hóna alatt.

13.Versről-versre:

Adamecz Laci  széles mosolyával szája felett kis bajuszkával ,szögletes szemüvege mögül néz ránk.

Tóth Katalin 60-as éveiben járó, szőke, hosszú, hullámos hajú hölgy, frufruval. Kék szemeivel derűsen néz előre,miközben zárt szájjal mosolyog. Piros ruha van rajta. hosszú, lelógó fülbevalók lógnak a fülében.

Csomor Heni  rövid, fekete hajú fiatal hölgy, farmerkabátban, kék kockás ingben.

A következő képen  maga a költőnő látható, Ő  a képen 35 év körüli, csinosan sovány, rövid, barnahajú hölgy. halvány rózsaszín, ujjatlan csipke betétes blúzban áll a fényképezőgép előtt.

Zsigai Klára, fekete hajú 50-es hölgy, türkiz színű fényes anyagú nagy, álló galléros télikabátban, aminek a szélén szőrme van. Egy mikrofont tart a kezében, valószínűleg szaval valahol.

14. Hazai tudósítás:

Vendi a sorstársai között mosolyog a  bordó zakójában, fehér, kigombolt gallérú ingben.

15. Véleményem szerint?- Olvasóink írták:

Ennél a rovatnál, nincs megjeleníthető fotó.

16.Természetgyógyászat:

Soponyai Mihály, aki ezt a rovatot írja, széles arcú szőke ötvenes éveiben járó úriember, aki széles mosollyal néz az olvasóra.

A tejoltó galaj nevű növény leírása alább megtalálható.

17. A zene az kell:

Kanczler Anna 60 év körüli hölgy, akinek rövid, fekete haja van. A kissé teltkarcsú  nőn, egy virágos felső látható. Anna zárt szájjal mosolyog ránk.

Olvassátok, olyan szeretettel, amellyel én írtam nektek! Itt a vége, fuss el véle!

Szeretettel Rita

 ........................................

Kedves Listapoétánk, Vendi! Ez az emlékvers ismét elérte, hogy tetőtől
talpig megborzongtam.
Vannak ám módszereid, hogy ilyen hatást érj el. :DDD Ezek után egyáltalán
nem csodálkozom, hogy más Annáknak is feltűnik, hogy tudsz valamit, amit
sokan nem, és a gasztronómia külön bejáratú apostolának ismernek el. :DDD

GY. ANNA..

 ..........................................

EREDMÉNYHÍRDETÉS

GRATULÁLUNK MINDEN PÁLYÁZÓNAK ÉS DIJJAZOTTNAK.  (KOPEK)

A próféta léptei pályázat 2016.

HELYEZÉSEK:

01. – DR. RÁCZ JÓZSEF ZOLTÁN - LABOD

02. – FAZEKAS GÉZA GYULA

03. – BIZSÓK LÁSZLO VIRGIL - SIÓFOK

04. – KOVÁCS JÓZSEF - NAGYVÁRAD

05. - KOVÁCS PÁL - BUDAPEST

06. - JENEI ANDRÁS – BUDAPEST

07. – NAGY VENDEL – SZEKSZÁRD

08. - STOLMÁR BARBARA

KYRA ANGIE SZEKSZÁRD

BALOG FERENCZ

SZTAKO KRISZTINA - SZAKMAR

DARVAS JÁNOS

ÉRDEKESSÉG..  NEMNEHÉZ ÉSZREVENNI, HOGY EME NEMZETKÖZI IRODALMI PÁLYÁZAT RÉSZTVEVŐI ÉS DIJAZOTTJAI KÖZT  HAT, AZAZ HAT SZERZŐTÁRS ÍRT MÁR A MEGSZÓLALOK MAGAZINBAN...

KÖSZÖNET ÉRTE.  A SZERKESZTŐ..

***********************

15. FÜSTÖLGÉSEIM

KANCZLER ANNA: A CIMKÉRŐL

Szervusztok!
Nekem sokféle gondolat jutott eszembe a “címke” szó hallatán: a borosüvegre
ragasztott szabványos, informatív, – a származási helyükre, minőségükre utaló
írás, esetleg a tájra jellemző rajzocskával, a külföldi italokat tartalmazó
amúgy díszes üvegek fényét emelő színes vagy éppen domborított címkék, az
egyéb élelmiszer-dobozokra, mirelit árukra ragasztott vagy burkolatukra

rányomtatott kis valamik, amik – ha engedelmeskednek a törvény szavának –
híven tartalmazzák az ennivaló kémiai összetevőit, esetleg hasznosságát,
egészségességét tanúsító vagy reklám szövegeket. Ránk – emberekre – aggatott
címkéink lehetnek hasznosak, informatívak, de valahol mindig valami
“kívánságot” sugallnak: milyennek kellene lennünk, hogy megfeleljünk… Kinek
is? Ezzel itt be is fejeződött a “független” – tőlünk független – elvárások
listázása, a többit saját magunk is alakíthatjuk, sőt kívánatos lenne, hogy
alakítsuk. A megfelelés kívánsága illetve kényszere, és annak óhajtása már
csak rajtunk áll(hat). Kicsi korunkban a szülőknek-nevelőknek, később az
oviban-suliban akarunk megfelelni valamiféle elvárásnak, és nagyon tud fájni,
ha ez nem sikerül. Ez akkor szokott bekövetkezni, ha az elváró személy nekünk
kedves, szimpatikus, tehát mi magunk pozitivan állunk hozzá, és könnyen
eleresztjük a fülünk mellett, ha olyasvalaki támaszt

Kanczler Anna

elvárásokat-követelményeket, aki (finoman szólva) hidegen hagy bennünket…
Ez nagyjából így folytatódik, esetleg cizellálódik felnőtt korunkban,
megfelelni a munkahely, család, szomszédok stb. igényeinek, a békesség
kedvéért. Néha elhanyagolva a magunk felé támasztott elvárásokat, már ha
kialakulnak… Nézzük azokat a szerencséseket, akiknek vannak elképzeléseik a
személyüket, jövőjüket illetően, vannak vágyaik, célkitűzéseik… Ha ugyanis
ezek vannak, könnyebben veszik-vehetik az akadályokat, amiket környezetük, más
személyek gördítenek eléjük, esetleg a tenni akarást vagy a lehetőséget
felvált(hat)ja a “kikerülés”, más tevékenységbe fogás, tanulás, stb. Rosszabb
azoknak, akik azt gondolják magukról, már megették kenyerük javát, úgy érzik,
nincs miért tevékenykedni, küzdeni, ők magukat “áldozatoknak” érzik,
alulmotiváltakká, esetleg elfásultakká válnak. Az Isten irgalmazzon nekik.
Jobban szeretem az olyanokat, akik (ha kell kis segítséggel) még mindig
találnak maguknak célt, rövidebb-hosszabb “pihenő” után újra kimásznak a
gödörből, s ha “nem kell nekik” a kintről jövő címkézés, keresnek-találnak
maguknak tetszetősebb, ám mindenképp “saját” címkét, aminek igyekeznek
önszántukból megfelelni. Talán menni fog nekik, és ha úgy gondolják magukban
egyedül, vagy társat keresve végigfutnak egy újabb pályát, immáron az út végén
a teljes megelégedettségre lelnek. Az első címkét anyukámtól kaptam,
szerencsétlenül a “többieknek” is továbbította a rólam alkotott “képet”, így
“nem hagyhattam hazugságban”, igyekeztem megfelelni a címkémnek, most belátom:
ő tett jót velem, de utamon haladva kicsit “lassúbbra kellett váltanom”, de ez
sem bántott igazán, mert Én akartam így – vagy elfogadtam-beláttam: NEKEM IS
jó lesz így. Valaki azt mondta egyik fényképemre, optimista a fizimiskám. Hát…
bizony értek előtte bukások, tragédiák, de tudomásul vettem, aminek el kell
jönnie az eljön, de ami elkerülhető, azt meg tudom akadályozni, vagy
kisebbíteni tudom a kárt, ha megkeresem-meglelem a módját. Ezt viszont nem
tudom kikerülni, ezt magamnak kell végigcsinálni. Ha ezt egyszer eszébe vési
az ember, majdnem minden akadályt le tud küzdeni, akár segítséggel és tovább
halad az útján.
Bocsánat a bőbeszédűségemért. Szép napot kívánok! ANNA 

***********************

16.  ÉLETRAJZ

Farkas Viola: életem állomásai nagy vonalakban

1934. december 20-án születtem Révaranyos községben, /ma Aranyosapáti/ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A szegénység elől Pestre költöztünk, amely itt folytatódott. Vilma húgom megszületése után nem sokkal, Apánk meghalt 1945-ben. 15 évesen segédmunkás lettem a Ruggyantaáru-gyárban, ezzel együtt az Állami Balett Intézet esti tagozatos növendéke.

19 évesen felvettek a BM Művészegyüttes Tánckarába, majd hamarosan Miskolcra kerültem az akkor még Állami Déryné Színházhoz, amelynek neve Miskolci Nemzeti Színház lett.

Miskolcon kötöttem házasságot 1956-ban Deák Lajossal és 58-ban megszületett Dénes nevű fiúnk.

Férjem 1965-ben, 31 évesen balesetben meghalt.

A színházban kar- és szólótáncokban vettem részt, kiemelkedő szerepem a Rózsalelke eltáncolása volt.

1963-ban külföldre utaztam Húgommal együtt, aki addigra artistaművészként végzett és kb. 10 éven keresztül – kisebb megszakításokkal – Nyugat-Európa országaiban léptünk fel „Sisters” Farkas néven.

Ezután húgom állatidomár lett s folytatta utazásait a nagyvilágban. Dénes fiam itthon balett művészi diplomát szerzett, s először a Magyar Állami Operaház tagja lett, majd Svédországba szerződött.

Dóri unokám is balett művész, a Svéd Királyi Opera Balettjében dolgozik.

13 éve kezdtem írni, több irodalmi társaság tagja vagyok, ezen idő alatt rengeteg fellépésem volt tánccal és verseimmel. 9 könyvem jelent meg eddig: 1./  Másodvirágzás /Egy élet koreográfiája/ 2./ A boldog boldogtalan, 3. Még a színen vagyok. 4./ Lélekvirágok. 5./ Tündérálom. 6./ Örömkönnyek. 7./ A hetedik. 8./ Fények felé. 9./ 80 Tavasz.

Írásaim antológiákban, helyi lapokban jelentek meg. 7 éve az Interneten is jelen vagyok. A Holnap Magazinban és Napkorong Irodalmi oldalon jelennek meg verseim, írásaim.

13 éve legelőször a Rákoscsabai Bohém Asztaltársaságban kezdtem s pár napon belül már a RIM, Rákosmenti Irodalmi Műhely tagja is voltam. Mindezekkel együtt a KLÁRIS összejöveteleire is eljártam, ahol sok antológiában benne vagyok. 2006-ban Különdíjat kaptam Dr. Györgypál Katalin főszerkesztőtől, az irodalmi rendezvények színvonalának emeléséért.

Szorgalmas résztvevője vagyok az Enzsöl Ellák Irodalmi Szalonnak is Rákoskeresztúron.

Alapító tagja vagyok a Kőbányai Írók Költők Egyesületének 12 éve, ahol ugyancsak antológiák jelzik jelenlétemet.

Kiemelkedő a Montázsmagazin Antológia, ahol nagy interjút közöltek rólam és húgomról is.

Évek óta járok még Linka Ágnes televíziós műsorvezető összejöveteleire, a MEMORITER Klubba.

2013 nyarán az utóbbi évek legnagyobb eredményét könyvelhettem el, amikor a Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete által kiírt Pályázaton KÜLÖNDÍJAT kaptam, melyet a Parlamentben Kövér László Házelnök úrtól vehettem át.

Összegzésül:

15 évesen gyári munkás,

Mellette művészeti tanulás,

Majd színházak, s külföldi színpadok,

Száguldó karrier és itt vagyok!

Gyereknevelés, iskoláztatás,

A csillogó színpadról leszállás!

Folyton tanulás, lettem titkárnő,

És még mindig előttem a jövő!

..........................................

FARKAS VIOLA : Hajszál

Egyre vékonyabb a hajszál,

Amin múlik életem,

Hasonlóan bizonytalan,

Minden cselekedetem.

Akaratom elfelejtem,

Úgy sem irányíthatok,

Eddig is jó kézben voltam,

Ebben megnyugodhatok,

Nem ígérhetek előre,

Jövő idő nem enyém,

Mindannyian Tőle függünk,

Atya biztos tenyerén.

Egyre vékonyabb a hajszál,

Amin múlik életünk,

Hasonlóan bizonytalan,

Minden cselekedetünk!

Ember tervez és ígérget,

Biztosak a holnapban,

Pedig tudniuk kellene,

Holtbiztos, csak múltban van!

Ahogy eddig, úgy lesz mindig,

Egyre közelebb Hozzá!

Igyekezzünk Vele élni,

Áldásában ez után!

Budapest, 2016. április 25.

***********************

17.  TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT

SOPONYAI MIHÁLY ROVATA A PORCKOPÁSRÓL

A porckopás az idő múlásával nagyon sok ember életét megnehezíti. Nemcsak a sportolók, aktív életmódot folyatók vannak kitéve porcproblémáknak,

hanem a passzív, ülő életmódot folytatók is jó ha tudják, hogy náluk is előfordulhat ez a kór.

Az ízületi porckopást az ízületeket borító porcok, belső szalagok és az ízületi folyadék nem megfelelő működése okozza, főként idősebb korban, de fiatalabbaknál is előjöhet, főként ha valaki hajlamos rá, mert a szüleinél, nagyszüleinél is előfordult a betegség. A porckopás egyik legkellemetlenebb tünete a fájdalom, amely lehet enyhébb, de olyan mértékű is, hogy az illető alig tud mozogni.
Szerencsére vannak gyógyászati lehetőségek, amelyekkel enyhíteni lehet a kellemetlen tüneteken. Ebben segít például a zselatin is!

1. Tegyünk 5 g zselatinport 100 ml hideg vízbe, és hagyjuk egész éjszakán át állni. Reggelre a megdagadt zselatint oldjuk fel meleg vízben, és tegyük oda egy zománcozott edénybe a tűzre, hogy olvadjon teljesen fel, de ne hagyjuk semmiképp addig, míg felforrna. Ezt a főzetet fogyasszuk el reggel üres gyomorra, félórával a reggelizés előtt. Ha az íze nem tetszik, adhatunk hozzá citrom-, vagy narancslevet, mert a zselatin a C-vitaminnal együtt jobban fel tud szívódni. Ezt a módszert alkalmazzuk 30 napon keresztül.
2. Zselatinos tejet is készíthetünk, 2 kiskanál zselatinport tegyünk bele 150 ml hideg tejbe egy óráig. Ízesítőként adhatunk hozzá mézet, vagy barnacukrot. Ha megduzzadt a zselatin, tegyük egy edénybe, majd mehet a tűzre folyamatos kavargatás mellett, de vigyázzunk arra, hogy ne forrjon fel. Ezután a készítményt tegyük be a hűtőbe. Ha lehűlt igyuk meg. A kezelés 3 hétig tart.
3. Ha nincs kedvünk főzőcskézni, akkor készíthetünk zselatinos borogatást. Egy tiszta géz darabot mártsunk bele forró vízbe, majd csavarjuk ki. Ezután pár rétegbe hajtsuk össze a gézt, úgy,  hogy a rétegek közé szórjunk zselatinport. Ezt a borogatást helyezzük a beteg ízületekre, majd tegyünk rá egy réteg alufóliát, és ragasztószalaggal rögzítsük, hogy ne mozduljon el. Ez a módszer enyhíti a fájdalmat, a kezelés 1 hónapig kell tartson.
Fontos megjegyezni, hogy zselatinos kezelés nem ajánlott a gyomor- és májbetegeknek, vagy azoknak, akik epekővel küzdenek.

***********************

18. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

Kedves olvasó!
Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3
Telefon: 06 30 550 51 06   8-tól  20- ig.
e-mail:

nagy.vendi54@gmail.com

Levelek, írások fogadása

skype címem  nagy.vendi54

Új email címem: nagy.vendi54@gmail.com

Magazinok küldése
MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT EMAIL CÍMÉRE.

…………………………………………………………………………………………………

Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók

számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linken lehetséges:

http://megszolalok.blogspot.hu/
Tehát az eddig  megjelent összes számot  visszamenőleg is elérhetővé tettük a fenti blogoldalon!

…………………………………………………………………………………………………

A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős.

Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.

A szerzői jogokat fenntartjuk.

Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor előveheti.

Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!
Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.

Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.

Írott műveim megtekintése:

AZ ÖSSZES ELÉRHETŐSÉGEM..

gmail:
nagy.vendi54@gmail.com
skype:
nagy.vendi54

Megszólalok Művészeti Magazin
http://megszolalok.blogspot.hu/
www.megszolalok.blogspot.hu/
weboldal:

http://nagyvendel.comxa.com
www.nagyvendel.comxa.com

facebook: csak beírod a facebook keresőbe mindhármat külön- külön és meg is

találtad az oldalaimat.

Megszólalok Nagy Vendel

………….........................………

Nagy Vendel Írásai

megszolalok művészeti magazin  szerkesztő nagy vendel

………................................……

Könyvtár:

E. könyvek a  mek- en

magyar elektronikus könyvtár

http://mek.oszk.hu/13500/13542/#

www.mek.oszk.hu/13500/13542/#

.................................................

ez a  verses oldalam címe... www.pieris.hu
http://www.pieris.hu/szerzo/nagyvendel

........

KÜLFÖLDI ELÉRHETŐSÉGEK..

www.canadahun.com irodalom fórum

http://canadahun.com/forum/showthread.php?34311-Nagy-Vendel-Megsz%C3%B3lalok&p=3650150#post3650150

________________________________________________

Az Amerikai Egyesült Államok - beli  egyik link, ahol elérhetik magazinunkat.

A link: minnesotahungarians.com

.................................................

Kedves olvasóink!

Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg, pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az összes többi is!

A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat. Ez alatt

különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!

Még egy nagyon fontos információ! Mivel a memóriaterületünk véges, ezért takarékossági szempontból összevontuk azokat az újságokat, amelyek azonos hónapban jelentek meg. Általában kettő számot  jelent egy hónapban, ezért ezeket egy blogba vontuk össze. Az összevonással még nem végeztünk, egyenlőre csak a januárban és februárban íródottak kerültek egy blogba. Az összevonást folyamatosan végezzük...A blogon belül két újságot vastag piros csíkkal választottuk el!

MINDENKINEK JÓ OLVASÁST, ÉS JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNUNK:                                                   

AZ ÚJSÁG KÜLSŐ, ÉS BELSŐ MUNKATÁRSAI.

.............................................

VÉGE-ENDE-KONYEC-FIN-END-FINÍTÓ

..................................................

MEGSZOLALOK MAGAZIN  605.