MEGSZÓLALOK
M.M.M. MŰVÉSZETI MAGAZIN
2016. 01. hó – hatodik évfolyam,
első szám
Kulturális
és szórakoztató folyóirat
Független,
és ingyenes heti lap
Alapítva
: 2011 - ben , elvi síkon
Szerkesztő:
Nagy Vendel magánzó, laptulajdonos
1.Évfolyam:
2011. Alkalmi megjelenések
2.Évfolyam: 2012. (1-tól
a 6. számig)
3.Évfolyam:
2013. (1-től a 17. számig)
4.Évfolyam:
2014. (1-től a 24. számig)
5.Évfolyam:
2015. ( 1-től a 12. első számig))
6. Évfolyam: 2016. (első szám)
MOTTÓ:
TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE
***********************
1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ
OLVASÓNAK!
Igazán nagy örömmel tárom a kedves olvasók elé
a hatodik évfolyam első lapszámát.
A kezdetektől idáig nagy utat jártunk be a világban, kapva éltető, és ledorongoló leveleket, hozzászólásokat, melyek sokszor lehangolóak voltak, de többségükben bíztattak a folytatásra, ami mindig
A kezdetektől idáig nagy utat jártunk be a világban, kapva éltető, és ledorongoló leveleket, hozzászólásokat, melyek sokszor lehangolóak voltak, de többségükben bíztattak a folytatásra, ami mindig
erőt
adott a további munkához.
A Himnuszt énekelve ebben az évben is megfogadtam hogy tovább végezzük ezt a missziónkat, ami sokak szerint hiánypótló vállalkozás a sérült emberek felé, és lehetőség a publikálásra mindenki
A Himnuszt énekelve ebben az évben is megfogadtam hogy tovább végezzük ezt a missziónkat, ami sokak szerint hiánypótló vállalkozás a sérült emberek felé, és lehetőség a publikálásra mindenki
számára
Megmaradnak a régi, jól bevált rovatok, de mindig keresünk újabb lehetőségeket, megoldásokat, érdekességeket. A lehetőségek végtelenek.
Tehát továbbra is várom a verseket, prózai írásokat, képeket, fotókat, hangos verseket stb. hogy bemutatkozhassunk külső munkatársaim segítségével, hogy mire is képes a kultúra ereje.
Naivan azt hittem, hogy örömmel fogadják majd a külföldre szakadt magyarok is az elküldött hazai kedves szavakat, de ebben sajnos némi csalódás ért.
Voltak, akik tényleg meghatódtak mikor magyar verseket hallgathattak, de többen írták, mondták, nem azért jöttek ki külföldre, hogy még itt is zaklassuk őket ezzel a szerintünk gyönyörű nyelvel.
Nos hát nem vagyunk egyformák, hála Istennek, és az elutasítás ténye is megérne egy misét, elemzést, de gondolom messzire vinne, ami nem épp a mi feladatunk kivizsgálni.
Az év legelső napján mindig kimegyek a temetőbe, kicsinyke időt eltölteni eltávozott szeretteimmel, mely együttlétet ők is talán, de én mindenképpen igényelek, és kívánatosnak tartok.
Megnyugvás a léleknek, és erőt is ad a továbbiakhoz.
Beszámolok az azóta elvégzett dolgokról, megbeszéljük a múltat, és folytatja ki-ki a maga életét a földi, és túlvilági létben, a következő találkozásig.
Egyebet nem mondhatok.
Nagy Vendel
Megmaradnak a régi, jól bevált rovatok, de mindig keresünk újabb lehetőségeket, megoldásokat, érdekességeket. A lehetőségek végtelenek.
Tehát továbbra is várom a verseket, prózai írásokat, képeket, fotókat, hangos verseket stb. hogy bemutatkozhassunk külső munkatársaim segítségével, hogy mire is képes a kultúra ereje.
Naivan azt hittem, hogy örömmel fogadják majd a külföldre szakadt magyarok is az elküldött hazai kedves szavakat, de ebben sajnos némi csalódás ért.
Voltak, akik tényleg meghatódtak mikor magyar verseket hallgathattak, de többen írták, mondták, nem azért jöttek ki külföldre, hogy még itt is zaklassuk őket ezzel a szerintünk gyönyörű nyelvel.
Nos hát nem vagyunk egyformák, hála Istennek, és az elutasítás ténye is megérne egy misét, elemzést, de gondolom messzire vinne, ami nem épp a mi feladatunk kivizsgálni.
Az év legelső napján mindig kimegyek a temetőbe, kicsinyke időt eltölteni eltávozott szeretteimmel, mely együttlétet ők is talán, de én mindenképpen igényelek, és kívánatosnak tartok.
Megnyugvás a léleknek, és erőt is ad a továbbiakhoz.
Beszámolok az azóta elvégzett dolgokról, megbeszéljük a múltat, és folytatja ki-ki a maga életét a földi, és túlvilági létben, a következő találkozásig.
Egyebet nem mondhatok.
Nagy Vendel
FELÖLTÖZTETEM SZÍVEMET…
 |
| Nagy Vendel |
Felöltöztetem szívemet,
Tiszta új ruhába,
S kívülre is
Szép ruhát veszek.
Ez évben is legelőször
A temetőbe megyek.
Együtt eltölteni
Az ünnepeket.
A sírkertnek csendje vár
Itt nyugszik Apám, s Anyám,
S öcsém is immár.
Ötödik éve.
Első utam idevezet
Minden esztendőben.
Köszöntöm Őket.
Fedetlen fővel.
Számomra nem haltak meg,
Csak ide kiköltöztek.
Karácsonykor kis fát hoztam,
Szilveszterkor koccintottam
A zord márványkővel
Megköszönöm, hogy őrzitek
Nekem e helyet,
De én még egyszer
Haza megyek.
Süvít a metsző szél,
Fagyosak a rögök,
Itt hagyom most még
E sírgödröt.
Az arcomon érzem
Hideg van nagyon,
A kutya is fázik
Kint az udvaron.
Az ajtót résnyire nyitom,
Úgy engedem be.
Duruzsol a kályha,
Jobb neki, ha bent van,
A meleg szobában.
Csak Titeket hagylak kint,
- Kedveseim -
A hideg kriptában.
Tiszta új ruhába,
S kívülre is
Szép ruhát veszek.
Ez évben is legelőször
A temetőbe megyek.
Együtt eltölteni
Az ünnepeket.
A sírkertnek csendje vár
Itt nyugszik Apám, s Anyám,
S öcsém is immár.
Ötödik éve.
Első utam idevezet
Minden esztendőben.
Köszöntöm Őket.
Fedetlen fővel.
Számomra nem haltak meg,
Csak ide kiköltöztek.
Karácsonykor kis fát hoztam,
Szilveszterkor koccintottam
A zord márványkővel
Megköszönöm, hogy őrzitek
Nekem e helyet,
De én még egyszer
Haza megyek.
Süvít a metsző szél,
Fagyosak a rögök,
Itt hagyom most még
E sírgödröt.
Az arcomon érzem
Hideg van nagyon,
A kutya is fázik
Kint az udvaron.
Az ajtót résnyire nyitom,
Úgy engedem be.
Duruzsol a kályha,
Jobb neki, ha bent van,
A meleg szobában.
Csak Titeket hagylak kint,
- Kedveseim -
A hideg kriptában.
2016. januárjában
***********************
SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL
1.
LECTORI SALUTEM, ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
2. REGÉNY FOLYTATÁSOKBAN. ERDŐSNÉ ONDA MARICA: AZ ANGYAL
3. VERSEK A NAGYVILÁGBÓL
ZSIGAI KLÁRA, KANCZLER ANNA, WESSELYNÉ ÁBRAHÁM ERZSÉBET
YLEN MORISOT, LENGYEL ZSANETT
4. NOVELLÁRÓL NOVELLÁRA. ÁRVAY MÁRIA: ÚJ ÉVRE ÉBREDTEM
5. NOVELLÁK SZÁRNYÁN. VÁRKONYI KITTY: AZ ANYA
6. VERSES GONDOLATOK - ÁCS NAGY ÉVA ÍRÁSAI
7. KEDVENC DALAIM - NE NÉZZ ÍGY RÁM..
8. HAZAI TÁJAKRÓL - NAGY VENDEL VERSEI
9. ARCKÉPCSARNOK
HORENKA ERIKA RIPORTSOROZATA: ERDŐSNÉ ONDA MARICA
10. VERSEIMBŐL - DOMBI TINÓDY LÁSZLÓ ÍRÁSAI
11. BEMUTATJUK... GÓCZI NOÉMI NOVELLÁIT: PAPA
12. FARSANGI ELŐZETES. NAGY VENDEL: TÁNCOSOM TE GYÖNYÖRŰ
13. VERSRŐL VERSRE
KANCZLER ANNA, CSOMOR HENRIETT, ADAMECZ LÁSZLÓ, KATALIN TÓTH KATA
14. VÉLEMÉNYEM SZERINT - OLVASÓINK ÍRTÁK
15. HUMORMORZSÁK. NAGY VENDEL: IDÉN MÁR NEM JÁTSZOM EL..
16. TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT. SOPONYAI MIHÁLY ROVATA: A VITAMINOKRÓL
17. MECÉNÁSOKNAK... NAGY VENDEL: A SZPONZOR
18. SZERKESZTŐI ÜZENETEK
2. REGÉNY FOLYTATÁSOKBAN. ERDŐSNÉ ONDA MARICA: AZ ANGYAL
3. VERSEK A NAGYVILÁGBÓL
ZSIGAI KLÁRA, KANCZLER ANNA, WESSELYNÉ ÁBRAHÁM ERZSÉBET
YLEN MORISOT, LENGYEL ZSANETT
4. NOVELLÁRÓL NOVELLÁRA. ÁRVAY MÁRIA: ÚJ ÉVRE ÉBREDTEM
5. NOVELLÁK SZÁRNYÁN. VÁRKONYI KITTY: AZ ANYA
6. VERSES GONDOLATOK - ÁCS NAGY ÉVA ÍRÁSAI
7. KEDVENC DALAIM - NE NÉZZ ÍGY RÁM..
8. HAZAI TÁJAKRÓL - NAGY VENDEL VERSEI
9. ARCKÉPCSARNOK
HORENKA ERIKA RIPORTSOROZATA: ERDŐSNÉ ONDA MARICA
10. VERSEIMBŐL - DOMBI TINÓDY LÁSZLÓ ÍRÁSAI
11. BEMUTATJUK... GÓCZI NOÉMI NOVELLÁIT: PAPA
12. FARSANGI ELŐZETES. NAGY VENDEL: TÁNCOSOM TE GYÖNYÖRŰ
13. VERSRŐL VERSRE
KANCZLER ANNA, CSOMOR HENRIETT, ADAMECZ LÁSZLÓ, KATALIN TÓTH KATA
14. VÉLEMÉNYEM SZERINT - OLVASÓINK ÍRTÁK
15. HUMORMORZSÁK. NAGY VENDEL: IDÉN MÁR NEM JÁTSZOM EL..
16. TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT. SOPONYAI MIHÁLY ROVATA: A VITAMINOKRÓL
17. MECÉNÁSOKNAK... NAGY VENDEL: A SZPONZOR
18. SZERKESZTŐI ÜZENETEK
***********************
2. REGÉNY FOLYTATÁSOKBAN
ERDŐSNÉ ONDA MARICA: AZ ANGYAL
(Regény)
(E-mail: remenyke75@gmail.com)
Richárd a hatalmas, kétszárnyú üvegajtó előtt
állt. Szeme messzire révedt a decemberi fehérség időtlenségébe. Lassan
megfordult, a festőállványra emelte fáradt, fénytelen tekintetét. Nem értette
magát, nem értette ezt az ürességérzést, ami hetek óta uralkodott rajta.
 |
| Erdősné Onda Marica |
Barátai vigasztalták, bátorították,
mondván, minden ember életében vannak hosszabb-rövidebb ideig tartó alkotói
válságok. Változásra van szüksége, ami kibillenti ebből a hangulatból. Járjon
társaságba, utazzon el, csináljon valami olyat, amire évek óta nem szakított
időt.
Richárd kézbe vette az ecsetet, de
mielőtt belemártotta volna a festékbe, meggondolta magát. Otthagyta a műtermet.
Felkapta télikabátját, majd sietős léptekkel dőlt neki az utcán száguldó jeges
fuvallatnak. Órákig gyalogolt a metsző hidegben, a sűrű hóesésben. A fizikai
fáradtságtól várt némi lelki felüdülést.
Már besötétedett, mire hazaért, de
sem a kimerültség, sem a műteremben duruzsoló kandalló békességet árasztó
melege nem csillapította nyugtalanságát. A tüzet bámulta, miközben ritmust vert
halántékán a nagy falióra ketyegése. Visszaemlékezett az elmúlt évekre, amikor
azt hitte, hogy a szívében tomboló lángolást soha semmi sem fogja csillapítani.
Gyakran mondták barátai, sőt még a kritikusok is, hogy ez a magas hőfokon izzás
az alapja tehetségének, melynek révén fantasztikusabbnál fantasztikusabb
tájképek, csendéletek, portrék születtek kezei alatt. Nagyon korán felfedezték
nem mindennapi tehetségét. Tanárai útmutatásaival töretlenül ívelt felfelé
karrierje.
Tudta, hogy a hosszú évek szorgalmas
munkájával megteremtett anyagi biztonságát nem fenyegeti veszély néhány havi
megtorpanás miatt. Tulajdonképpen nem volt aggodalomra oka, mégis félelemmel
töltötte el az a gondolat, hogy esetleg kiégett, hogy soha többé nem születhet
lángoló szenvedélyéből varázslat a tiszta vásznon.
Nehézkes léptekkel indult meg a
falépcsőkön emeleti szobája felé. Tétován megállt egy ajtó előtt, amit
raktárnak használt. Belépett, felkattintotta a villanykapcsolót. A ládákon,
kereteken, állványokon megtelepedett vastag por még lehangoltabbá tette.
Megborzongott a fűtetlen szoba hideg levegőjében. Kinyitott egy szekrényt és a
polcról vékony cérnakesztyűt vett elő. Szinte már betegesen féltette kezeit a
sérülésektől. Miután belebújtatta ujjait a kesztyűkbe, sorra nyitotta ki a
ládákat. Különböző méretű vásznakon vázlatok, félbehagyott festmények kerültek
elő. Az egyik láda mögött egy hatalmas vászon volt keretre felfeszítve. Nem
tudta felidézni, mikor tette oda, és mit ábrázolhat a kép. Lehúzta a takarót,
ami védte a portól a festményt, és két erős karjával megfordította a falnak
támasztott hatalmas keretet. Döbbenten hátrált a szoba közepe felé. A vászonról
egy szép arcú, mosolygós, fiatal hölgy életteli, mégis szomorúságot tükröző
szemei néztek vissza rá. Alakja alig volt kivehető, épp csak néhány laza
kézmozdulattal megrajzolt vonal sejtette a törékeny idomokat... de az arc... Az
a romlatlan, bájos, üde arc, és azok a nagy, szomorú szemek...
Kiszabadította kezeit a ruhadarab
fogságából, és mutatóujjának lágy mozdulatával cirógatta végig a lány arcát.
Majd hirtelen megfordult, bevágta maga mögött az ajtót, és a szobájába ment.
Kétségbeesett rab madárként vergődte
át az éjszakát. Forgolódott, hánykódott kényelmes fekhelyén. Agyának minden
sejtjét kitöltötte az a két végtelenül szomorú, mégis lebilincselően gyönyörű
szem.
Hiába kutatott a múltban, nem
találta az emléket. Nem tudott felidézni egyáltalán semmit a lánnyal vagy a
vázlattal kapcsolatban.
Talán, ha megfestené... – gondolta,
és alig várta, hogy a reggel első fénypászmái bekússzanak ablaka redőnyén át a
barátságos kis szobába.
Másnap a kialvatlanság, a fáradtság
ellenére is frissebbnek érezte magát. Még a reggeli szokásos kávéját is
elfelejtette, annyira elragadta a vágy, hogy minél hamarabb felkutassa a
rejtélyes lány kilétét.
Meglepődött, amikor végre az
állványon volt a nagy vászon, és fölötte az órára pillantott. A máskor
ólomlábon járó percek most annyira meglódultak, hogy nem akart hinni a
szemének. Hamarjában fahasábokat dobott
a kandalló parazsára, majd kávét főzött, és bekapott néhány falatot, de olyan
átszellemülten, hogy egyáltalán nem emlékezett rá, hogy mivel is töltötte meg a
gyomrát. A kapucsengőt és a telefonját
is kikapcsolta, elviselhetetlen dühbe gurult, ha megzavarták alkotás közben.
- Ez az. Ez az érzés, ami életben
tart engem - mormogta zengő mély hangján, amikor ismét a vázlat előtt állt. -
Egyetlen pillanatig sem akarok élni, ha ez a tűz kialszik a szívemből - mondta
ki hangosan, mintha a lány megértené.
Felgyűrte inge ujját, színeket tett
fel a palettára, majd megfelelő ecsetet választott, és nekilátott a munkának.
Amíg a fényviszonyok engedték,
megállás nélkül dolgozott. Néha merész, széles mozdulatokkal kerültek fel a
színek a vászonra, máskor meg alig rebbent meg az ecset a határozott, erős
férfikézben. Az arcra fektette a legnagyobb hangsúlyt. Aprólékosan dolgozott ki
minden pici részletet. Először ragyogó kék szemmel látta maga előtt a
festményt, de az áttetsző tekintet nem tükrözte hűen vissza azt az érzést, amit
először látott meg a lány szemében, ott fent a raktárszobában. Leszedte a kéket,
majd mielőtt az ecsethez nyúlt volna, járkált egy kicsit a szobában. Végül
leült a kényelmes karszékbe, szemben a képpel.
- Igéző zöld? - tette fel a kérdést
hangosan, és félig lehunyt pillái alól kémlelte a szép arcot.
Majd olyan hirtelen mozdulattal állt
fel, hogy a karszék egyensúlyát vesztve zuhant hátra a földre. Szó nélkül kapta
fel a palettát, az ecsetet, és ismét munkához látott.
Napokon keresztül úgy élt, mint egy
remete. Nem beszélt senkivel, csak nagy ritkán a festményen születő női alak beleegyezését
kérte az elképzeléseihez. Nem járt fel aludni az emeleti szobába, a műtermi
tábori ágyon várta türelmetlenül, hogy felvirradjon egy új nap, és a fény
értelmet adjon a formáknak, színeknek, hogy a lágy vonalakat egységgé olvassza
az éltető napsugár ragyogása.
Nem számolta a napokat, az órákat.
Talán csak akkor ébredt rá az idő múlására, amikor egyik délután fáradtságtól,
kimerültségtől remegve lerogyott a karszékbe. A faliórára pillantott, majd
sokáig révedt maga elé, végül a festményre emelte tekintetét. Megdöbbent az
érzéstől, ami átcikázott a gerincén, majd szétáradt minden sejtjébe. Forró
lávafolyamként perzselte ereit a vére. Olyan észbontóan szép és álomszerű volt
a látomás.
Pici, színes, mezei virágok közt
szaladt felé a lány. Karcsú, kis lába csillogott a harmatcseppektől.
Halványsárga, nyári ruhája olyan légiesen fonta körbe törékeny testét, mintha
csak a nap aranysugara öltöztette volna fel. Vörösbe hajló, barna haja lágyan
keretezte szép ívű nyakát, gömbölyű vállait. Néhány rakoncátlan tincs keblére
omlott mindkét oldalon.
Parányi kis ajkai közül gyöngyként
csillantak elő a fehér fogacskák. Mosolya úgy ragyogta be lényét, hogy a festő
hallani vélte önfeledt kacagását. Arányos fülek, pici orrocska, mintha csak egy
tökéletes porcelánbaba arca lenne. Richárd végül belenézett az igéző szemekbe,
és elveszett a meleg barna tekintet vonzó mélységében. Ez a szín tükrözte
leginkább a lány lelkéből feltörő árnyalatnyi szomorúságot, ami titokzatossá
tette ezt a mosolygós, vidám, légies kis tüneményt.
Sokáig nézett a ragyogó szempárba.
Így ültek egymásba kapaszkodva percekig, de az is lehet, hogy órákon át.
Richárd csak megfeszített
önuralommal tudta levenni tekintetét a lányról. A tőle szokásos hévvel
felpattant, és kirohant a műteremből. Rendbeszedte magát, majd sétálni indult.
Későn ért csak haza. Egyből a
szobájába akart menni, de a lépcsőfordulóban földbe gyökerezett a lába. Nem
bírt tovább lépkedni a meredek falépcsőkön. Mintha egy szomorú szempár nézné,
hívogatná a műterem felől. Megfordult, lesietett a lépcsőkön, és benyitott a
műterem félhomályába. A kandallóban még nem aludt ki teljesen a tűz, pislákoló
fényében mintha életre kelt volna a női alak a vásznon.
Richárd a karszékre dobta a
kabátját, fahasábot tolt a tűzbe, majd lefeküdt a tábori ágyra. Tudatosan
kerülte, hogy a lány szemébe nézzen. Magára húzta a puha plédet, és azonnal
mély álomba merült.
Másnap reggel kopogtatásra ébredt.
Őszinte örömmel üdvözölte a kapuban didergő barátját:
- Talán a jegesmedvék kergettek ide
ezen a korai órán? - évődött nevetve.
- Aggódtam miattad. Már napok óta
kereslek, de nem tudtalak utolérni - válaszolta Bence, miközben kabátját a
fogasra akasztotta.
- Ó, tényleg elfelejtettem
visszakapcsolni a telefonom és a csengőt...
- Micsoda? Ilyet akkor szoktál csinálni,
ha visszavonulsz műtermed rejtekébe.
- Most is ez történt - mondta
Richárd, miközben kinyitotta a kétszárnyú ajtót, és előreengedte barátját a
műterembe.
Bence megállt a festmény előtt,
hosszan vizsgálta a képet, majd rekedtes hangon csak ennyit mondott:
- Látom, nálad már minden rendben
van...
- Azt hiszem, igen - válaszolta
Richárd mosolyogva, és barátja vállára tette a kezét.
- De most meg a te szívedet nyomja
valami...
- Holnap elutazom, búcsúzni jöttem -
mondta Bence. - Pontosabban, abban reménykedtem, hogy kedvetlenséged okán téged
is kirángatlak ebből a jeges városból, és együtt repülhetünk a szépséges
Krétára...
- Már holnap? - csodálkozott
Richárd, majd hozzátette: - Végül is semmi halaszthatatlan dolgom nincs. A
festménnyel is elkészültem. Azt hiszem, jót tenne egy kis kiruccanás...
A két férfi nem sokat tétovázott.
Bence a telefonjáért nyúlt, hogy lefoglalja a menetjegyeket, barátja pedig az
emeletre ment, hogy összepakolja utazótáskáját. Gyakorlottak voltak már, hiszen
évek óta együtt keresték, kutatták fel a kék bolygó
festői vidékeit.
Beesteledett, mire mindennel
elkészültek. Richárd izgatottan dobta le magát a tábori ágyra. Mindig nehezen
vált el kedves műtermétől, kényelmes otthonától, de vonzották is az idegen
tájak
szépségei. Elalvás előtt hosszan nézte a képet.
Most sokkal szomorúbbnak tűnt a lány
szeme, mint az előző napon - futott át az agyán, de aztán elhessegette ezt a
valószínűtlen gondolatot.
Mély, pihentető, álom nélküli
éjszakája volt. Valami megmagyarázhatatlan boldogság áradt szét a lelkében.
Reggel Richárd vidáman és frissen ébredt.
Felöltözött, megitta a kávéját, felkapta az utazótáskát, és bohókásan csókot
dobott a mosolygó lány felé, mielőtt kilépett az ajtón, és elfordította a
kulcsot a zárban.
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK..
***********************
3. VERSEK A NAGYVILÁGBÓL
Zsigai Klára: Boldogság
Mi hiányzik? Számtalan gondolat késztet,
Kínzó érzések- élet adta receptek,
Napfényes utak, mosolyokat keresnek,
Langyos pocsolyákba nem süppednek bele.
Boldogok, kik tudnak magukon nevetni,
Kik nem félnek önzetlen odaadástól,
Szeretet, hit, határok gondolatától.
Boldogok, kik mentségeket nem keresnek,
Szenvedélyek izzásai égig emelnek.
Szépet naivan meglátják út porában,
Szeretet magját hintik szerte világban.
Boldogok a Bölcsek, hegyen látnak át,
Lélek böjtjét poklok-poklát megjárták már,
Elmélyült gondolkodásra szólít a kor,
Derű boldogság várja odaát valahol.
Mi hiányzik? Számtalan gondolat késztet,
Hogy lehet felhőtlenül boldogan élnem...
Szavakba nem vágva, csak bölcsen hallgatni,
Szeretőn két kézzel önzetlenül adni.
Nem kell elvárás, megfelelés....csak érzés,
Virrasztott elme, fojtó köd el ne érjen!
Szívekbe szúrt csillag fénye ne éghessen
A rácsok nélküli szivárvány éltessen!
Boldogok, kik szorongó éj nélkül élnek
Lemenő Nap csendes fényébe nézhetnek
Mosolyogva, adnak, meglátnak, éreznek
Boldogság, szeretet járvány tiszta fénye.
………………………….
Zsigai Klára : Szeretet fogja kezem!
Új bolygó fénye
Lebeg árnyakon túl
Csodálatos országunkban
Szeretet-béke
Test-lélek
- Szellem
Sorra kigyúlnak
Apró csillagok
Fénye messze ragyog
Bearanyozza az eget!
Szeretet fogja kezem!
Igazságért szomjazó ajkam
Szeretet fám
Hajszál gyökerem
Ágait, virágait
Utolsó leheletemmel védem
Míg élek!
Megbocsátás
Alázat- Remény - Hit
Lelki béke
Mit adhatok
Szeretet fogja kezem!
Ágaim átkarolnak
Ne gyalázz
Ne üldözz
Megbocsátok
Koronám ékes
Gyönyörű lelkű
Mélyből feltörő gyökerek
Emberiség oltárát
Igazság fénye
Szereteted ékesítse!
Lángok
Izzó-fény
Erőt ad
Reményt
Hitet
Tudnod
Érezned kell
Csodálatos
Országunkban
Szeretet fogja kezed!
"Adni úgy kell tudni, hogy el is lehessen fogadni.
Elfogadni, pedig csak azt lehet, amit úgy adnak!"
(Zsigai Klára)
............................................
Kanczler Anna: Vágyak ha mardosnak...
Vágyak ha kínoznak, lelkem dalra
fakad.
Sóvárgásaim minden ellenkezést,
okos érvelést,
tilalmat elzavarnak
Sóvárgásaim minden ellenkezést,
okos érvelést,
tilalmat elzavarnak
Kívánságom ha felhorgad
nyugtom nem marad
felzaklatva rohanok oda,
ahol csend és nyugalom, vigasztaló szavak
figyelem és meghallgatás fogadnak....
nyugtom nem marad
felzaklatva rohanok oda,
ahol csend és nyugalom, vigasztaló szavak
figyelem és meghallgatás fogadnak....
Elmerengek, megnyugszom,
megzabolázom gondolatom
megzabolázom gondolatom
emlékezem, valaha tanultam:
emberek ha mindent elveszítenek,
helyet ahol élhetnek,
hazát, kultúrát, nyelvet
kell feledniük,
tűzvészben felég minden terményük,
árvíz mossa el lakóhelyük,
betegség rontja életük,
türelemmel viselik, majd összefogva együtt
újra építenek mindent:
házat, hazát, jobb életet...
De ha marcona, tolvaj hatalmak
büntetlenül vagy sunyin fosztogatva
elrabolják álmaikat,
megszerzett javaikat,
lehetőségeiket, fenyegetnek,
s esélyek elvesznek,
tervek, remények összeomlanak,
kilátástalan jövőjüket szem elől tévesztve rombolnak.
így születnek a forradalmak.
büntetlenül vagy sunyin fosztogatva
elrabolják álmaikat,
megszerzett javaikat,
lehetőségeiket, fenyegetnek,
s esélyek elvesznek,
tervek, remények összeomlanak,
kilátástalan jövőjüket szem elől tévesztve rombolnak.
így születnek a forradalmak.
Megnyugszom... nem akarok ily kort,
forrongó hangulatot,
csendre intem vágyaim, türelemmel fogadom,
mit a sors rám szabott.
forrongó hangulatot,
csendre intem vágyaim, türelemmel fogadom,
mit a sors rám szabott.
Szelíden kérlelek, örülök, ha
ajándékot
kapok és hálás szívvel tovább adhatom,
mindig elég marad, akárhány felé osztom...
kapok és hálás szívvel tovább adhatom,
mindig elég marad, akárhány felé osztom...
Mi végre kaptam tehetséget,
szorgalmat,
tűrni a fájót, s hogy másnak enyhülést adhassak ,
józan tetteket, szabad akaratot?
tűrni a fájót, s hogy másnak enyhülést adhassak ,
józan tetteket, szabad akaratot?
Gondolataimat széles folyómederbe
terelgetem, lassú hullámokat vetve
Csendben leraknak magukkal sodort
hordalékot:
terelgetem, lassú hullámokat vetve
Csendben leraknak magukkal sodort
hordalékot:
Medrét lassan feltölti,
leülepszik a vágy, mely idegen,
új partot épít,
Tájat lassan átrendez
ahol az új élet megtelepedik,
felvirágozhat, gondozva, nevelgetve,
féltve, s a múltra emlékezik.
keresve újabb pályákat,
terveket szőve, s tettekkel kikövezve,
utak, masszív várak épülnek...
hűs lugasok, napsütötte édenkert,
szerelmesek tanyája...
aprócska szobák, bölcsővel, kisággyal,
csapatnyi unokával...
leülepszik a vágy, mely idegen,
új partot épít,
Tájat lassan átrendez
ahol az új élet megtelepedik,
felvirágozhat, gondozva, nevelgetve,
féltve, s a múltra emlékezik.
keresve újabb pályákat,
terveket szőve, s tettekkel kikövezve,
utak, masszív várak épülnek...
hűs lugasok, napsütötte édenkert,
szerelmesek tanyája...
aprócska szobák, bölcsővel, kisággyal,
csapatnyi unokával...
Most csak értük élve fohászkodok,
örömüket lelve építsék e földi
paradicsomot,
s éljék nap- nap után a mennyei
boldogságot.
örömüket lelve építsék e földi
paradicsomot,
s éljék nap- nap után a mennyei
boldogságot.
ezért tanultam, dolgoztam:
tehetségemből fakadón írjak, szavaljak, muzsikáljak,
Fáradt testem az út végén elporladhat,
de lelkemben sohasem lesz vége a dalnak...
tehetségemből fakadón írjak, szavaljak, muzsikáljak,
Fáradt testem az út végén elporladhat,
de lelkemben sohasem lesz vége a dalnak...
...............................................
WESSELYNÉ ÁBRAHÁM ERZSÉBET:Korszakváltó kiáltás
Csillagok hullását láttam,
s egyre sajog bennem a fájdalom,
a múló idő bánatos szántása,
meglátszik kor rágta arcomon.
Míg felvidulnék, vajúdik ezernyi
félelem,
felocsúdnék e láztól, de szemetet
vesznek a véremen.
Itt e megtagadás bús korszakában,
keresem ki Krisztusban él,
hogy legyen párom a vetésben,
szétrongyolódott idők peremén.
Istenem dalod tiszta,
a napfelkelte kapuit kinyitja,
s a felragyogó hajnalpír egéből,
ingünk készül az irgalom sebéből.
Öröm és fájdalom gyűrik lelkem
ráncait össze,
de angyalkéz ér hozzám,
hogy életgödreim mind megölelje.
Gondom elmúlhat:
ezredévek peregnek szét,
már tudom kifogja össze a jövőt,
kinek a kezében a mindenség.
Szövetség! figyelj a Jóra,
Ki tettedben felépülve Élet,
így lakozik a szívedben,
vigyázz ne legyen összetörve,
mert gondod lesz kegyelem,
ha imádsággal van megjelölve.
Az Isten Szent,
övé minden imádás,
térdelj le csendben egy templomban,
mert útnak indult már érted,
a Fiú, a Bárány.
/utódal/
Minden túlcsordult már, oda és
vissza,
az Isten az embert, szívéből
tanítja,
s ha gyermeke bűnbánó,
szelíd és tiszta,
szép örömével a Földet beborítja.
................................................
YLEN MORISOT
Kedves Vendi!
Ezzel a verssel szeretnék az újság
minden olvasójának boldog új évet kívánni!
Ylen
Vágta
Legszebb Álmok fogatán
érkezik az Újév,
lehagyta a Múltat.
Paripái, Boldogság,
Gazdagság és Remény,
friss erővel húznak.
Óév messze lemaradt,
vén gebéje baktat,
sánta, kehes, fújtat.
Esélytelen versenyez,
csikói mellette
oldalra kirúgnak.
Jövő az ott előttük,
ködbe burkolózva
szalagján az útnak.
Távolban a harangok
jöttére kondulnak,
köszöntőket zúgnak.
Mindhiába rohannak
előre az Évek,
előttük a végtelen,
célba sosem érnek.
......................................................
LENGYEL ZSANETT: Új év?
Bocsánat! Ez új év?
Még a régit se fejeztem be!
Még annyi dolgom lenne!
Várj! Nem tettem eleget
az embereknek.
Nem nyújtottam kezet.
Nem találtam hangot,
arcot, fejet, lelket.
Sokszor magamat sem.
Nekem sem nyújtottak kezet,
szívet is csak páran,
Pedig leghőbb vágyam.
Kérlek, ne siess, még,
Sok bennem a kétség,
Ne így fejezzük be,
Benne vagyok a zűrbe.
Istent is csak kerestem.
Hol vagy? Hol vagyok?
Nem haladok. Látod?
Hiába kiáltok? Sírok.
Mást nem bírok.
Már azt se bírok.
Írok.
Vége. Kimondtad. Időre.
Én dőre csak nézek.
Kérlek. Ne így tedd jövőre.
Fejemet meghajtom.
Igen.
Taníts csak az engedelmességre.
***********************
4. NOVELLÁRÓL NOVELLÁRA
ÁRVAY MÁRIA: Új évre ébredtem!
A petárdák minden irányból süvítettek, durrogtak. Egyre gyakrabban és sűrűbben.
Fejfájásomnak ez mit sem kedvezett. Hiába vettem be a jól bevált
fájdalomcsillapítót, hatástalan maradt. Ez a folyamatos ropogás még csak
fokozta fejgörcsömet. Most már nem csak a jobb szemem akart kiugrani a
helyéből, hanem a másik is, sőt, a fejem teteje is majd szétszakadt. Minden
egyes dörrenés a dobhártyámban lüktetett.
Egyedül voltam otthon. A fiam csak reggel jön haza, most nagyban bulizik a haverjaival. A férjem már nincs velünk, pár hónapja elhagyott bennünket, egy sokkal fiatalabb, másik fruska miatt.
Magamba fordultam, meglehetősen elzárkóztam a külvilágtól. Hiába mondták, mozduljak ki egy kicsit, nem volt hozzá kedvem. Egy jó könyv sokkal nagyobb örömöt adott nekem. Képes voltam egy-egy összejövetelt is elutasítani, csak azért, mert a regénybeli hősök izgalmasabb társaságot jelentettek számomra.
Bumm!!! Bumm! Már megint ez az őrült tombolás odakint. Mikor lesz már vége? De lassan telik az idő, még csak 11 óra.
Hűséges, négylábú társam, Pötyi, ott reszketett a kosarában. Odamentem hozzá, simogattam, beszéltem hozzá.
- Jól van, kiskutyám! Nincsen semmi baj! Hamarosan vége! Majd meglátod, holnap már minden a régi lesz! Ismét kint szaladgálhatsz majd! Na, ne remegj annyira! Itt vagyok veled, nem bánt senki! Csak a zaj nagy! Itt biztonságban vagy!
Hangom kissé megnyugtatta, de még mindig rettenetesen félt.
Nagy, kertes házban lakunk, Pötyi nagyon szeret a tágas udvarban szaladgálni, játszani. Ma már kora délután beengedtem, mert tudtam, nem bírná ki odakint az éjszakát. Még csak az kéne, hogy megszökjön félelmében!
Ledőltem. Gondoltam, megpróbálok aludni egy kicsit, hátha elmúlik a migrénes fejfájásom.
Amint elszunyókáltam volna, ismét felhangzott odakint a ribillió.
Elcsigázva, nyúzottan forgolódtam. Arra az elhatározásra jutottam, egy kis lágy, megnyugtató zene hátha segít. Felcsendült a számomra oly kedves vonósok hangja. Lassan ellazultam, s a fáradtságtól és kimerültségtől elaludtam.
Egyedül voltam otthon. A fiam csak reggel jön haza, most nagyban bulizik a haverjaival. A férjem már nincs velünk, pár hónapja elhagyott bennünket, egy sokkal fiatalabb, másik fruska miatt.
 |
| Árvay mária |
Magamba fordultam, meglehetősen elzárkóztam a külvilágtól. Hiába mondták, mozduljak ki egy kicsit, nem volt hozzá kedvem. Egy jó könyv sokkal nagyobb örömöt adott nekem. Képes voltam egy-egy összejövetelt is elutasítani, csak azért, mert a regénybeli hősök izgalmasabb társaságot jelentettek számomra.
Bumm!!! Bumm! Már megint ez az őrült tombolás odakint. Mikor lesz már vége? De lassan telik az idő, még csak 11 óra.
Hűséges, négylábú társam, Pötyi, ott reszketett a kosarában. Odamentem hozzá, simogattam, beszéltem hozzá.
- Jól van, kiskutyám! Nincsen semmi baj! Hamarosan vége! Majd meglátod, holnap már minden a régi lesz! Ismét kint szaladgálhatsz majd! Na, ne remegj annyira! Itt vagyok veled, nem bánt senki! Csak a zaj nagy! Itt biztonságban vagy!
Hangom kissé megnyugtatta, de még mindig rettenetesen félt.
Nagy, kertes házban lakunk, Pötyi nagyon szeret a tágas udvarban szaladgálni, játszani. Ma már kora délután beengedtem, mert tudtam, nem bírná ki odakint az éjszakát. Még csak az kéne, hogy megszökjön félelmében!
Ledőltem. Gondoltam, megpróbálok aludni egy kicsit, hátha elmúlik a migrénes fejfájásom.
Amint elszunyókáltam volna, ismét felhangzott odakint a ribillió.
Elcsigázva, nyúzottan forgolódtam. Arra az elhatározásra jutottam, egy kis lágy, megnyugtató zene hátha segít. Felcsendült a számomra oly kedves vonósok hangja. Lassan ellazultam, s a fáradtságtól és kimerültségtől elaludtam.
Amikor felébredtem, csend honolt körülöttem.
Fejfájásom már alábbhagyott. Órám után tapogatóztam, kettőre járt. Új évre
ébredtem! Ismét itt van január 1-je. Eszembe jutottak azok a fogadalmak,
melyeket kitűztem magamnak. Túl sok volt belőlük, s most csak kóvályogtak a
fejemben.
- Mi a legelső és legfontosabb, amire érdemes odafigyelnem? – fontolgattam.
Új évre ébredtem! Szó szerint! Kaptam új esélyt, egy újrakezdési lehetőséget.
- Mit is kellene másképp csinálnom? Túl sok minden van, amin változtatnom kellene.
Tényleg nem jó, hogy ennyire bezárkóztam. Többet kellene társaságba járnom. Már tudom, mivel is kezdhetem. Pötyi leginkább a kertben szaladgál, de ismeri a pórázt is. Majd többet elviszem sétálni, s akkor kutyásokkal is beszélgethetek. Nem is olyan rossz ötlet.
- Ennél még fontosabb dolgok is vannak – töprengtem tovább. Mégpedig a békekötés. Már régóta tart a folytonos veszekedés, vita a bátyámmal. Már nem is tudom, mivel kezdődött. Egyik összetűzés jött a másik után. A viszály mérhetetlenül elmélyült, egyre ritkábban tartottuk egymással a kapcsolatot. Mi értelme van a folytonos civakodásnak, amikor az életünk túl rövid?
Még ma felhívom, s részemről megteszem az első lépéseket.
Kulcscsörgésre lettem figyelmes. Halk léptek közeledtek. A fiam, úgy látszik, előbb jött haza.
- Boldog Új Évet, anya!
- Boldog Új Évet neked is, fiam!
- Anyu, hogyhogy még fent vagy? Csak nem rám vártál?
- Pár perce ébredtem. Nem érezted jól magad, hogy ilyen hamar hazajöttél?
- Elég volt ennyi is. Egyébként meg beszélni szerettem volna veled!
- Ilyenkor? – kérdeztem mosolyogva.
- Igen. Kérlek, ne haragudj a pályaválasztási balhék miatt. Igazad van, valami gyakorlatiasabb szakma után kellene néznem.
- Fiam, te bocsáss meg nekem a sok szóváltásért. Gondolkodtam. Tudod, az álmokat meg kell valósítani. Ha teszünk értük valamit, valóra is válhatnak.
Tudod, önző módon magamból indultam ki. Azt akartam, te is tanár légy, mint én. Pedig tudhattam volna! Neked a könyvek jelentenek mindent, mióta a betűket ismered. Főleg, ha segítő szándékkal alkalmaznád munkád során. Biblioterápia. Szép szakma lehet. Jelöld meg ezt az elsők között.
- Anya, én ittam túl sok pezsgőt? Nem értem. Eddig kézzel-lábbal tiltakoztál, s most…
- Lehet, jól jött a fejgörcsöm. Sokat gondolkodtam, s rájöttem, azt érdemes csinálnod, amit valójában szeretsz. A munka ugyanis sokszor egy életre szól, ha igazi hivatásként űzzük.
- Köszönöm, anya. Nagyon sokat jelent ez nekem.
- Tudom! BUÉK!
- Mi a legelső és legfontosabb, amire érdemes odafigyelnem? – fontolgattam.
Új évre ébredtem! Szó szerint! Kaptam új esélyt, egy újrakezdési lehetőséget.
- Mit is kellene másképp csinálnom? Túl sok minden van, amin változtatnom kellene.
Tényleg nem jó, hogy ennyire bezárkóztam. Többet kellene társaságba járnom. Már tudom, mivel is kezdhetem. Pötyi leginkább a kertben szaladgál, de ismeri a pórázt is. Majd többet elviszem sétálni, s akkor kutyásokkal is beszélgethetek. Nem is olyan rossz ötlet.
- Ennél még fontosabb dolgok is vannak – töprengtem tovább. Mégpedig a békekötés. Már régóta tart a folytonos veszekedés, vita a bátyámmal. Már nem is tudom, mivel kezdődött. Egyik összetűzés jött a másik után. A viszály mérhetetlenül elmélyült, egyre ritkábban tartottuk egymással a kapcsolatot. Mi értelme van a folytonos civakodásnak, amikor az életünk túl rövid?
Még ma felhívom, s részemről megteszem az első lépéseket.
Kulcscsörgésre lettem figyelmes. Halk léptek közeledtek. A fiam, úgy látszik, előbb jött haza.
- Boldog Új Évet, anya!
- Boldog Új Évet neked is, fiam!
- Anyu, hogyhogy még fent vagy? Csak nem rám vártál?
- Pár perce ébredtem. Nem érezted jól magad, hogy ilyen hamar hazajöttél?
- Elég volt ennyi is. Egyébként meg beszélni szerettem volna veled!
- Ilyenkor? – kérdeztem mosolyogva.
- Igen. Kérlek, ne haragudj a pályaválasztási balhék miatt. Igazad van, valami gyakorlatiasabb szakma után kellene néznem.
- Fiam, te bocsáss meg nekem a sok szóváltásért. Gondolkodtam. Tudod, az álmokat meg kell valósítani. Ha teszünk értük valamit, valóra is válhatnak.
Tudod, önző módon magamból indultam ki. Azt akartam, te is tanár légy, mint én. Pedig tudhattam volna! Neked a könyvek jelentenek mindent, mióta a betűket ismered. Főleg, ha segítő szándékkal alkalmaznád munkád során. Biblioterápia. Szép szakma lehet. Jelöld meg ezt az elsők között.
- Anya, én ittam túl sok pezsgőt? Nem értem. Eddig kézzel-lábbal tiltakoztál, s most…
- Lehet, jól jött a fejgörcsöm. Sokat gondolkodtam, s rájöttem, azt érdemes csinálnod, amit valójában szeretsz. A munka ugyanis sokszor egy életre szól, ha igazi hivatásként űzzük.
- Köszönöm, anya. Nagyon sokat jelent ez nekem.
- Tudom! BUÉK!
Délután három óra lehetett.
Csengettek. Amikor ajtót nyitottam, a férjemet, Zsoltot pillantottam meg.
- Boldog Új Évet! – mondta kissé csendesen. Bejöhetek?
Megdöbbentem. Elköltözése óta nem beszéltünk egymással.
- BUÉK – gyere – mondtam végül.
Leült. Amióta nem láttam lefogyott, arca sápadt, a szeme karikás. A tekintete végtelenül szomorú.
- Rettenetes hibát követtem el – kezdte. Soha nem szabadott volna elhagynom Téged. Téged, akivel együtt voltam hosszú éveken át jóban-rosszban, betegségben, bajban. Megosztottuk egymással örömünket, bánatunkat. Barbival már megszakadt minden kapcsolat, egy korabeli jóképű fiatalemberrel van együtt. Összetörtem. Éreztem, mekkora bajba kerültem. Felkerestem egy pszichológust. Ő mondta el mi az, amin keresztül mentem. Kapuzárási pánik. Most már tudom, ez volt életem egyik legnagyobb ballépése veled szemben.
Új évre ébredtem, s megfogadtam, felkereslek, hátha újra kezdhetnénk.
Csak ültem, szóhoz sem jutottam. Férjem még soha nem beszélt ennyit egyfolytában, mint most. Ő nem a szavak, hanem a tettek embere.
- Nem mondasz semmit? – nézett rám kimondhatatlan kétségbeeséssel.
- Borzasztóan fájt… mégis nagyon hiányoztál minden egyes nap minden percében. Gyere vissza hozzám! Milyen jó, hogy nem adtuk be a válókeresetet.
Békülésünk pecsétjeként hosszan megcsókoltuk egymást.
Fiam szaladt oda hozzánk, átölelt mindkettőnket.
- De jó titeket ismét együtt látni!
- Boldog Új Évet! – mondta kissé csendesen. Bejöhetek?
Megdöbbentem. Elköltözése óta nem beszéltünk egymással.
- BUÉK – gyere – mondtam végül.
Leült. Amióta nem láttam lefogyott, arca sápadt, a szeme karikás. A tekintete végtelenül szomorú.
- Rettenetes hibát követtem el – kezdte. Soha nem szabadott volna elhagynom Téged. Téged, akivel együtt voltam hosszú éveken át jóban-rosszban, betegségben, bajban. Megosztottuk egymással örömünket, bánatunkat. Barbival már megszakadt minden kapcsolat, egy korabeli jóképű fiatalemberrel van együtt. Összetörtem. Éreztem, mekkora bajba kerültem. Felkerestem egy pszichológust. Ő mondta el mi az, amin keresztül mentem. Kapuzárási pánik. Most már tudom, ez volt életem egyik legnagyobb ballépése veled szemben.
Új évre ébredtem, s megfogadtam, felkereslek, hátha újra kezdhetnénk.
Csak ültem, szóhoz sem jutottam. Férjem még soha nem beszélt ennyit egyfolytában, mint most. Ő nem a szavak, hanem a tettek embere.
- Nem mondasz semmit? – nézett rám kimondhatatlan kétségbeeséssel.
- Borzasztóan fájt… mégis nagyon hiányoztál minden egyes nap minden percében. Gyere vissza hozzám! Milyen jó, hogy nem adtuk be a válókeresetet.
Békülésünk pecsétjeként hosszan megcsókoltuk egymást.
Fiam szaladt oda hozzánk, átölelt mindkettőnket.
- De jó titeket ismét együtt látni!
Pötyi meglepődött a póráz láttán.
Félt, hogy megint állatorvoshoz viszem.
- Csak rövid sétát teszünk, de valamikor el kell kezdenünk.
Hagytam hadd szaglásszon körül. Szerencsére a környékünkön kevés kutya nyüzsög, így nem kellett attól tartanunk, hogy szétszednek bennünket.
- Lemegyünk a térig, aztán jövünk is haza.
Egyszer csak megálltam, Pötyi csóválni kezdte a farkát. A bátyám, Tomi jött velünk szembe. Igaz, mi haragban voltunk már régen, de Pötyi szerette azt a kezet, aki mindig juttatott neki némi finom falatot.
- Boldog Új Évet! – köszöntöttem.
- BUÉK! – mormolta.
- Nézd – mondtam -, szeretnék már egyszer s mindenkorra véget vetni a veszekedéseinknek. Már azt sem tudom, mikor kezdődött. Szeretlek, és szeretném, ha kibékülnénk!
- Akkor egyet gondoltunk! Éppen hozzád indultam.
Amikor felébredtem, rádöbbentem, hogy ismét eltelt egy év. Túl gyorsan múlnak a napok, hetek, hónapok ahhoz, hogy civódással megkeserítsük. Azt hallottam, hogy akkor lehetünk igazán boldogok, ha önmagunkkal elégedettek vagyunk. Ha ez megvan, már másokkal is harmóniában lehetünk.
- Akkor, szent a béke, végre? – kérdeztem.
Odajött hozzám és hosszan megöleltük egymást.
Pötyi izgatottan szaladgált körülöttünk, már amennyire a póráza engedte,, egy kis simogatást követelve magának.
- Bátyus, ezt valóban meg kell ünnepelnünk – kiáltottam vidáman! Maradt még finom malacsült és pezsgő, ugye csatlakozol hozzánk?
- Naná, hugi, ennek nem lehet ellenállni!
Pötyi vidáman baktatott mellettünk.
- Csak rövid sétát teszünk, de valamikor el kell kezdenünk.
Hagytam hadd szaglásszon körül. Szerencsére a környékünkön kevés kutya nyüzsög, így nem kellett attól tartanunk, hogy szétszednek bennünket.
- Lemegyünk a térig, aztán jövünk is haza.
Egyszer csak megálltam, Pötyi csóválni kezdte a farkát. A bátyám, Tomi jött velünk szembe. Igaz, mi haragban voltunk már régen, de Pötyi szerette azt a kezet, aki mindig juttatott neki némi finom falatot.
- Boldog Új Évet! – köszöntöttem.
- BUÉK! – mormolta.
- Nézd – mondtam -, szeretnék már egyszer s mindenkorra véget vetni a veszekedéseinknek. Már azt sem tudom, mikor kezdődött. Szeretlek, és szeretném, ha kibékülnénk!
- Akkor egyet gondoltunk! Éppen hozzád indultam.
Amikor felébredtem, rádöbbentem, hogy ismét eltelt egy év. Túl gyorsan múlnak a napok, hetek, hónapok ahhoz, hogy civódással megkeserítsük. Azt hallottam, hogy akkor lehetünk igazán boldogok, ha önmagunkkal elégedettek vagyunk. Ha ez megvan, már másokkal is harmóniában lehetünk.
- Akkor, szent a béke, végre? – kérdeztem.
Odajött hozzám és hosszan megöleltük egymást.
Pötyi izgatottan szaladgált körülöttünk, már amennyire a póráza engedte,, egy kis simogatást követelve magának.
- Bátyus, ezt valóban meg kell ünnepelnünk – kiáltottam vidáman! Maradt még finom malacsült és pezsgő, ugye csatlakozol hozzánk?
- Naná, hugi, ennek nem lehet ellenállni!
Pötyi vidáman baktatott mellettünk.
Nagy egyetértésben ültünk együtt,
négyesben. Hosszú idő óta először.
- Ez még csak az év első napja, s már mennyi mindent teljesítettem a fogadalmakból! – gondoltam boldogan. Előttem az egész év fogadalmaim megvalósítására. Csak lassan, fokozatosan, céltudatosan. 2016, nekem már csodálatosan indult, remélem másoknak is!
- Ez még csak az év első napja, s már mennyi mindent teljesítettem a fogadalmakból! – gondoltam boldogan. Előttem az egész év fogadalmaim megvalósítására. Csak lassan, fokozatosan, céltudatosan. 2016, nekem már csodálatosan indult, remélem másoknak is!
***********************
5. NOVELLÁK SZÁRNYÁN
VÁRKONYI KITTY: Az anya
A szoba csendes volt. Hajnali madárcsicsergés halk zenéje trillázott a közelből. Mézi hallotta, egy pillanatra felemelte a fejét és elmosolyodott. Gesztenyebarna hosszú haját összefogta hirtelen egy francia csattal és tarkójára tűzte, hogy a lehulló tincsei ne zavarják tollát a papírja alatt. A könnycsepp ott kuporgott az orra hegyén, méltatva a mélybe hullás esélyeit, de elmaszatolta arcán. Írt tovább. Mikor végzett az írással, borítékba hajtotta levelét, majd a címzett helyére hirtelen kanyarította: Anya
Kapkodva öltözött, nulladik órája miatt. Válltáskáját felkapva rohant, hogy elérje a következő autóbuszt. A busz majdnem üres volt, behúzódott a sarokba, hogy gondolataiba merülhessen a végállomásig.
Még mindig a fiún töprengett. Az első, akivel percekre remegett együtt az élete, aki különleges titokzatossággal tűnt a semmibe előle. Várta. S hiába üzent az értelem: nem jön. Játszott veled. Már el is feledett téged. Képtelen volt elfogadni a tényeket.
Újra átélte a percet, ahogy állnak ők ketten a tánctól felhevülve és nevetnek, nevetnek együtt semmiségeken. Majd hűvös bőrén érezte a forró tenyér, simító érintését, amit még soha nem érzett. Látta maga előtt a sötétkék szempárt, ahogy pajkos szeretettel nézte őt, s szinte újra átélte, ahogy magához vonja kedvesen, ölelőn. Mintha születésük óta ismernék egymást, mintha minden gondolatuk nyílt könyvként peregne a másik előtt. Egyszerre indultak a kocsi felé, hogy beszálljanak, a túl hűvös levegő elől. Ismét átélte borzongva, remegve a percet, amit soha nem képzelt volna így, egy autóban, ennyire hirtelen jött gigantikus vággyal bárki iránt. Magát is meglepte a gond- és gondolattalan világ, s a fájdalom éles hasítása után a másik szinte sikoltó öröme, az ő teste fölött.
– Jaj, ezt nem lett volna szabad veled megtennem! – Simította arcát két tenyere közé a fiú. – Bocsáss meg, ne haragudj rám! Te sokkal többet érdemelsz.
Mézi agyában lüktetnek ezek a mondatok. Ugyan, mit jelentett ez, ha nem azt, amire ő gondolt. A vizsgák. Biztosan a vizsgák miatt nem tud jönni. Phd. vizsgákra készült... Ostobák voltak, mert se telefont, se címet nem váltottak, úgy búcsúztak, hogy a fiú hazavitte őt. Csak ő tudja keresni. Ha akarja.
– Eljövök érted – csókolta meg szemét a fiú. – Ígérem.
S hátrafelé haladva, integetve dobta a csókokat, míg a kocsijához nem ért. Fordjának hátsó lámpái az utca végéről is integettek még felé, így búcsúztak.
Mézi nehéz szívvel szállt le a buszról. Vállait előreejtve, fejét lehajtva ment az emberek között. Anyjára gondolt. Megtalálta-e már levelét? Csalódott-e benne igazán és megbocsájthatatlanul? Az nem lehet! Azt nem bírná ki. Anya az egyetlen ezen a földön, aki igazán, és jól ismeri őt.
Szonja fáradtan nyitotta az ajtót.
Éjszakai műszakból, kemény virrasztás után tért haza. Csomagolt egész éjjel,
már félálomban is csak járt a keze megszokott monotóniával, kikapcsolt aggyal
szenderegve a munka felett. Alig várta a zuhanyból áradó frissítő, illatos
ébredést, a kávét, a híreket. Még teríteni is megjött a kedve a reggelihez,
mikor észrevette Mézi levelét.
– Nocsak – mosolyodott rá. Mézi levele. Neki. – No, mit szeretnél kicsi Mézem?
Felnyitotta, majd megfordította a lapot. Nem pár sor, pedig arra számított. Előbb enni szeretett volna, hiszen éjfél óta égett a gyomra.
A televíziót bekapcsolta és kent egy vajas kenyeret magának. A levél az asztalon feküdt, amíg evett. Csak a hírek érdekelték, figyelt, nézett, harapott.
Az egyetlen jó hír egy fiúról szólt, aki eszméletre tért, hat hét után. Persze, diszkó-baleset. Még jó, hogy Mézi nem ezzel a fiúval jött. A többi hír csak bajt, gondot és rossz közérzetet adott. Kezébe vette a levelet, az ablakhoz állt és olvasni kezdte.
– Nocsak – mosolyodott rá. Mézi levele. Neki. – No, mit szeretnél kicsi Mézem?
Felnyitotta, majd megfordította a lapot. Nem pár sor, pedig arra számított. Előbb enni szeretett volna, hiszen éjfél óta égett a gyomra.
A televíziót bekapcsolta és kent egy vajas kenyeret magának. A levél az asztalon feküdt, amíg evett. Csak a hírek érdekelték, figyelt, nézett, harapott.
Az egyetlen jó hír egy fiúról szólt, aki eszméletre tért, hat hét után. Persze, diszkó-baleset. Még jó, hogy Mézi nem ezzel a fiúval jött. A többi hír csak bajt, gondot és rossz közérzetet adott. Kezébe vette a levelet, az ablakhoz állt és olvasni kezdte.
Anya!
Igazad volt. Te tudtad, hogy senki mástól nem kell féltened önmagamon kívül. Én nem hittem neked. Bizonyítani akartam, főleg mert megbíztál bennem és elengedtél. Bizonyítottam. Az igazadat.
Mert senki nem bántott, és bár új meg furcsa volt a diszkó fénye, csupa vidámság és nevetés, a társaság se volt riasztó, mégis idegen volt nekem. Te nem úgy neveltél engem, hogy igazán jól érezzem ott magam. Lármás, zajos tombolás… Látod, írom neked ezt a levelet, mert annyi bátorságom sincsen, hogy leüljek veled szemben és az arcodba mondjam. Pedig kell majd, fontos, hogy most is megérts!
Igazad volt. Te tudtad, hogy senki mástól nem kell féltened önmagamon kívül. Én nem hittem neked. Bizonyítani akartam, főleg mert megbíztál bennem és elengedtél. Bizonyítottam. Az igazadat.
Mert senki nem bántott, és bár új meg furcsa volt a diszkó fénye, csupa vidámság és nevetés, a társaság se volt riasztó, mégis idegen volt nekem. Te nem úgy neveltél engem, hogy igazán jól érezzem ott magam. Lármás, zajos tombolás… Látod, írom neked ezt a levelet, mert annyi bátorságom sincsen, hogy leüljek veled szemben és az arcodba mondjam. Pedig kell majd, fontos, hogy most is megérts!
Kicsi Mézim, csak nem történt mégis
valami baj? – aggódott egyre erősebben Szonja. Homlokán ráncba futottak a
redők, ahogy tovább olvasta a sorokat.
Anya, én nem tudom mi történt velem
azon az éjjel. Keveset táncoltam, szinte vágytam haza, mikor jött az a fiú.
Kedves volt, ahogy te mondanád „udvarias” és komoly. Beszélgetni kezdtünk,
kimentünk a diszkóból, ő is unta. És csak dumáltunk, dumáltunk, annyira jó
volt! Jó volt érezni, hogy mennyire egyet gondolunk dolgokról. Közelebb
engedtem magamhoz, mint kellett volna. Anya, még csak nem is bánom, pedig
szerinted biztosan kéne, hiszen még a nevét se tudom (pedig mondta). Emlékszel?
Mikor hazahozott mennyire boldog voltam. Pedig féltem, hogy meglátod rajtam a
változást és azt mondtam nem történt semmi. De nem volt igaz.
Hat hete már ennek és tudom, beszélnünk kell. Anya, én úgy hiszem, állapotos vagyok.
Most, hogy ezt leírtam érzem is ennek a súlyát, és tudom azt is, mit érezhetsz te most.
Hat hete már ennek és tudom, beszélnünk kell. Anya, én úgy hiszem, állapotos vagyok.
Most, hogy ezt leírtam érzem is ennek a súlyát, és tudom azt is, mit érezhetsz te most.
– Istenem Mézi! – szólt halkan a
levélhez.
 |
| Várkonyi Kitty |
Te igaz embernek neveltél, ez
vagyok. Tudom, most megijedtél, hiszen előttem az érettségi vizsgák és a
felvételik. De bízom benne, hogy megértesz. Én nem fogom megöletni azt a
parányi életet, ami bennem elindult, ha igaz. Ahogyan te se ölettél meg engem.
S az élet önmagában is egy ajándék annak, akit szeretnek.
Emlékszel? A vemhes anyakutyára, Rozira, akit hazahoztam kislányként neked? Hat apró új élet lett belőle. Mennyire szerettük és hogy örültünk neki! Anya! Én nem akarok ilyen levelet kapni a gyerekemtől, mégis kérlek, kérlek, érts meg és segíts nekem.
Nagyon, nagyon szeretlek téged!
Mézid
Emlékszel? A vemhes anyakutyára, Rozira, akit hazahoztam kislányként neked? Hat apró új élet lett belőle. Mennyire szerettük és hogy örültünk neki! Anya! Én nem akarok ilyen levelet kapni a gyerekemtől, mégis kérlek, kérlek, érts meg és segíts nekem.
Nagyon, nagyon szeretlek téged!
Mézid
Percekig csak nézte a lapot kezében.
A fáradtság óriásléptekkel távozott elgyötört tagjaiból, s az álom vágya is
messze táncolt már puha talpacskáin, talán még várat is magára a mai napon. Nem
tétovázott sokáig, azonnal nyúlt a telefonért. A nőorvosa kedélyes hangon
nyugtatgatta, nehezen fogva fel, hogy nem abortusz miatt hívja. Délutánra már
nem, de estére tudja majd fogadni. A kórházban várja, ügyeletes lesz, és
szívesen megnézi Mézit.
A délelőttöt átházimunkázta, főzött, mosott, porszívózott. Ha már ennyire friss lett, ne menjen pocsékba a nap. Majdnem kifutott az időből miatta, hiszen feltétlen menni akart lánya elé az iskolához. Ne rettegjen addig se amíg hazaér, s ő is már annyira várta.
Mézi csüggedten lépett ki a kapun. Ahogy édesanyját észrevette önkéntelen elmosolyodott, azzal a mosollyal, ami anyának mindig kijárt. Azonnal tudta, hogy anyja látta a levelét.
– Anya! – Ölelte át, majd egy percig csak ölelték egymást az iskola előtt. Szonja vitte a válltáskát, beszélt az éjszakáról, a délelőttről, s végül az esti programjukról.
Otthon már arról beszéltek, amiről kellett. S a fiúról, aki nem jelentkezett, azóta. Mézi szinte mindent tudott róla. Az életéről, öccséről, szüleiről. De a nevét, a címét azt nem tudta.
A kórházban várniuk se kellett, hiszen épp a folyosón kószált a doktor, aki azonnal behívta őket. S valóban, a vizsgálat szerint is talán hathetes magzata volt. Fel se tette a kérdést, megtartja e? Írta a papírokat, terhesrendelésre időpontot s mindent, ami ezzel jár.
- No, Noémi gratulálok! Szép kisbabája lesz az biztos! Csak magára kell nézni! – udvarolt. – De vigyázni kell nagyon, ezért sokat pihenjen, ha lehet. Nem kizárt, hogy később még ide is befektetem.
Az első hónapok elszaladtak, az érettségi is jól sikerült. Mézi gömbölyödni kezdett. Ahogy nőtt, kerekedett benne az új élet, úgy nyílt egyre szélesebbre a kapu, aminek még erős lakatként kellett volna védenie a bent lévő vendéget. A harmadik hónapban már befektette a doktor Mézit. Ágyának lábrészét megemelték. Mivel ez sem segített eléggé, a hatodik hónap után pár öltéssel összevarrták a méhszájat, szigorú ágynyugalmat és pihenést erőltetve az örökmozgó eleven lányra.
Szonja minden nap beszaladt Mézihez. Néha ott kapott egy-egy barátnőt, ilyenkor elment. Vagy a kórházkertben üldögélt, vagy átrándult a szomszédos üzletek egyikébe. Most is így volt. Andi és Gréti vidáman csacsogtak mikor ő belépett.
– Sziasztok, lányok! – nevetett rájuk. – Megyek, szétnézek az udvaron, maradjatok csak nyugodtan. Jövök Mézi nemsoká.
A pad, ahol üldögélni szokott foglalt volt, két fiú ült rajta. Őt ugyan nem zavarták, s tudta ő se fog, mégis megkérdezte elfér-e mellettük, engedik-e? S leült. Táskájából elővette noteszét, majd írt pár sort, aztán figyelt.
A mélykék szemű bekötött fejét fogta, a másik, a gipszes lábára ügyelve húzódott odébb.
– Vidd a betoncsülköd, nem fér el a hölgy! Tessék, csak nyugodtan – nézett Szonjára halvány mosollyal az arcán. Majd rögtön a sérülthöz fordult.
– De honnan tudod, hogy nem álmodtad az egészet? Az is lehet, nem? Hetekig mormoltál, mint a téli medve. Most meg már nyár van. Azt se tudod hol voltál, mint az elvarázsolt királyfi.
– Hagyj már! Szétmegy a fejem így is. Tudom, hogy létezik az a lány. Érted? Tudom.
– Jó. Tegyük fel, igaz. Mégis. Hol a francba keressem ekkora városban? Elmondanád? Na, gyere, bekísérlek! Mennem kell apáért. Majd még jövök ma.
Szonja bámult a két fiatal után, és nem hagyta nyugodni egy gondolat. Izgatott lett. Felkelt és a fiúk után sétálva követte őket. Néha meg-megállt, nézelődött. Traumatológia, rendben. Nézte, ahogy biceg bekötött fejével, gipszelt lábával a fiú, közben elementáris erővel tört rá az érzés; ő az. Nem tudta miért, mitől olyan biztos ebben, de tudta, hogy Mézi kedvesét látja. Érezte, hogy a gondviselés hozta őt elé. Szinte elképedt ettől a hitétől, hiszen most mit mondjon, hogy tegyen? Nem mehet oda csak úgy, hogy én vagyok Mézi mamája.
A nővért kereste.
– Jaj, kérem, ne haragudjon! De a padon, az elébb egy fiatalember elveszítette a tárcáját. Visszaadnám neki. Kérem, segítsen. Fiatalember bekötött fejjel és gipsz van a lábán, erre jött be.
A nővérke készséges volt. A nevet, szoba és ágyszámot is megmondta. Szonja már a bőréből majd kiugrott. Mégse ment oda. Most nem. Majd később, ha ő is megnyugodott kissé és a fiú is egyedül marad.
Visszament a padhoz, és töprengett. Ahogy szíve lassulva szelídült, gondolatait is képes volt már rendezni. Mézinek most nyugalom kell. Nem izgathatja magát a baleset miatt. Mindenekelőtt ez a legfontosabb. Összevarrt méhszáj és szigorú ágynyugalom mellett, ezt a hírt nem lehet most megosztani vele. Most már minden a helyére kerülhet, ebben biztos volt.
Az elkövetkező hetekben már két helyre rohant. Barnához, és Mézihez. Elébb a fiút kereste meg. Felejthetetlen emléket karcolt lelkébe a látogatás. Első találkozásuk után a fiú zokogva markolta a kezét, boldog volt, és könyörögve kérte, ne tiltsa tőle Mézit. Hónapok óta csupán az a gondolat élteti, hogy viszontláthatja még, hogy megtalálhatja még ebben az életben.
Szinte fiának érezte a kedves gyereket, ahogy elmesélte balesetét. Mézire gondolt és nem vette észre a kanyart. Majdnem belehalt. Szonja erőt vitt neki, és híreket. Szinte mindent elmesélt Méziről, s a picinyke életről, ami Barnáé is. Közös kabala a kapcsolatukon. A fiú hitetlenül nézett, majd pír öntötte el az arcát.
– Ez nem lehet igaz, – dadogta zavartan – de ha mégis az, én azonnal odamegyek!
Szonja alig bírta erővel visszafogni, el ne sodorja magával őt is a nagy lendület, ami műtött lábával igen ügyes bravúr lett.
Az asszony mégse engedte. Türelmesen magyarázott, képeket hordott a fiúnak és mesélt. Csendesen építgette lelkében az apaság érzéseit.
Barna jót mosolygott azon, hogy Mézi Szőke Noémi. Ő is Szőke volt.
– De jó! Most már soha nem felejtem el. Becsszó! – Tette szívére a kezét – Fekete Barna legyen a nevem, ha megtenném! – Bohóckodott.
A szülésig pár hét volt hátra, Mézi a végkimerülés határáig jutott. Zöld szeméből nem tűnt el a szomorúság, pedig Szonja minden egyes napon vidámabban érkezett be hozzá.
– Te, Mézikém! Ha előkerülne az a fiú. Bevinnéd-e magaddal a vajúdóba?
– Anya!
– De miért? Tervezzünk mindent úgy, mintha. Tudod, mikor kicsi voltál, akkor is játszottunk ilyet. Emlékszel még? – mosolygott rá – Mennyit nevettünk! Csak el kell képzelni és lehet bármikor valóság a hitünkből. Hiszen tudod.
– Ebből már csak egy valóság lesz anya. Egy édes Kismézi. Vagy egy Mézifi – kuncogott mégis a lány, és kezeit mocorgó hasára helyezve nézett. Lentről fel, a lejtőről felkapaszkodó tekintettel. – De tudod mit? Szerintem ő akkor is bejönne velem, ha én nem akarnám. Szerintem ő olyan.
–Igen. Szerintem is. – Válaszolt Szonja, és elmesélte mi mindent sikerült beszereznie a kicsinek, amíg Mézi itt lopja a napot.
A szülés két héttel előbb indult meg. A varratokat reggel kiszedték, Mézi pedig átkerült a szülőszobára. Először sétálgatott, majd elunta és felkérte magát a szülőágyra. Végre olyan helyzetben fekhet, amilyenben már régen nem. A feje nincs lejjebb a fenekénél. Ám a fájdalmas görcssorozatok támadásait kihagyta volna. Csak anyját hiányolta. Igaz, reggel ment haza munkából, lehet elaludt. De Mézi valahogy nem hitt ebben.
A szülésznő ott téblábolt körülötte. Hol kiment, tett-vett, hol a hasát nézte. Egyszer csak hozzáfordult.
–Az apuka van itt. Bejöhet?
Mézi csak nézett, pupillája összeszűkült, szája kiszáradt.
–Apuka? – csodálkozott – Még meg se születtem, amikor meghalt az apukám.
–Noémi kedvesem. A pici apukája. A picié.
Egy fél percig fel se fogta mit hallott. Aztán lassan kitágultak a pupillái, szíve hatalmasat dobbant, és csak bólintani tudott.
Ahogy Barna belépett beöltöztetve szüléshez, máris kitört torkából az elfojtott zokogás. Kitört a kilenc hónap kínzó várakozása, a bizonytalanság gyötrelmes kínja. Két karját Barna felé nyújtva húzta az arcához fejét, és sírt, sírt, zokogta.
–Anya, anya, drága anyukám, édes anyucikám...
–Kint van. Behívjam? – Csuklott el a fiú hangja. De Mézi nem eresztette. S ő csak hajolt szegény, gipsztől elvékonyodott, csont soványra fogyott műtött lábával. Állt nyüszítve, sírva a lány fülébe.
–Kincsem, édes mézem. Ne sírj. Hallod? Szülnünk kell kicsikém. Itt vagyok veled szerelmem. Ne sírj. Gyönyörűségem, érted jöttem. Értetek.
De Mézi csak sírt. A hatalmas boldogság, ami hirtelen érte, szinte maga alá gyűrte. Nem érzett fájdalmat, nem látta a doktort se, aki már az ágy lábánál vizsgálta őt. Agya minden mást kikapcsolt, test- szerte szórva az endorfinokat. Csak Anya volt, aki ott kint ül és nyilván épp oly boldog, mint most ő. Ha nem boldogabb. És Barna volt, akit csak tartott két karja között mióta belépett, félve egyetlen perc elválástól is.
–Noémi szívem, nyomni kell – szólt az orvos.
Ezt hallotta. Azonnal szót fogadott. Olyan hirtelen jött erővel préselt, felnyögve, Barnába kapaszkodva, hogy a bébi szinte, mint egy katapult szállt ki belőle. A levegőben kapták el ügyes kezek. S ahogy felsírt, Barna végre felegyenesedett.
–Mézi – becézte. – Mézi, hajas babánk van!
–Bizony! Gratulálunk Mézi! – nevetett az orvos – Nagyon ügyes volt! Gyönyörű szép, talpig érő hajú kisleánya született – kacsintott feléjük. – Mindjárt odaadjuk az apukának kicsit.
Hamar a kezébe adták. Pilláin csak ültek, ücsörögtek a könnyből lett gyöngyök, ahogy nézte. De nem csodálta sokáig. Rátette a lány hasára, aki még mindig sírdogált csendesen, patakzó könnyeitől tiszta vízben álló hosszú hajával. Már nem akart sírni. Szólni akart, beszélni, de nem tudott. Barna boldogan szemlélte őt és a kicsit.
–Nálad van a Kismézi. Milyen csendes, látod?
–Azám! Mi legyen a neve? – kérdezte a doktor.
S Barna, szeméből végre kipottyanó könnyel nézett Mézire.
–A neve? A neve Szonja legyen. – Válaszolt az orvosnak és bicegve indult a folyosó felé.
A délelőttöt átházimunkázta, főzött, mosott, porszívózott. Ha már ennyire friss lett, ne menjen pocsékba a nap. Majdnem kifutott az időből miatta, hiszen feltétlen menni akart lánya elé az iskolához. Ne rettegjen addig se amíg hazaér, s ő is már annyira várta.
Mézi csüggedten lépett ki a kapun. Ahogy édesanyját észrevette önkéntelen elmosolyodott, azzal a mosollyal, ami anyának mindig kijárt. Azonnal tudta, hogy anyja látta a levelét.
– Anya! – Ölelte át, majd egy percig csak ölelték egymást az iskola előtt. Szonja vitte a válltáskát, beszélt az éjszakáról, a délelőttről, s végül az esti programjukról.
Otthon már arról beszéltek, amiről kellett. S a fiúról, aki nem jelentkezett, azóta. Mézi szinte mindent tudott róla. Az életéről, öccséről, szüleiről. De a nevét, a címét azt nem tudta.
A kórházban várniuk se kellett, hiszen épp a folyosón kószált a doktor, aki azonnal behívta őket. S valóban, a vizsgálat szerint is talán hathetes magzata volt. Fel se tette a kérdést, megtartja e? Írta a papírokat, terhesrendelésre időpontot s mindent, ami ezzel jár.
- No, Noémi gratulálok! Szép kisbabája lesz az biztos! Csak magára kell nézni! – udvarolt. – De vigyázni kell nagyon, ezért sokat pihenjen, ha lehet. Nem kizárt, hogy később még ide is befektetem.
Az első hónapok elszaladtak, az érettségi is jól sikerült. Mézi gömbölyödni kezdett. Ahogy nőtt, kerekedett benne az új élet, úgy nyílt egyre szélesebbre a kapu, aminek még erős lakatként kellett volna védenie a bent lévő vendéget. A harmadik hónapban már befektette a doktor Mézit. Ágyának lábrészét megemelték. Mivel ez sem segített eléggé, a hatodik hónap után pár öltéssel összevarrták a méhszájat, szigorú ágynyugalmat és pihenést erőltetve az örökmozgó eleven lányra.
Szonja minden nap beszaladt Mézihez. Néha ott kapott egy-egy barátnőt, ilyenkor elment. Vagy a kórházkertben üldögélt, vagy átrándult a szomszédos üzletek egyikébe. Most is így volt. Andi és Gréti vidáman csacsogtak mikor ő belépett.
– Sziasztok, lányok! – nevetett rájuk. – Megyek, szétnézek az udvaron, maradjatok csak nyugodtan. Jövök Mézi nemsoká.
A pad, ahol üldögélni szokott foglalt volt, két fiú ült rajta. Őt ugyan nem zavarták, s tudta ő se fog, mégis megkérdezte elfér-e mellettük, engedik-e? S leült. Táskájából elővette noteszét, majd írt pár sort, aztán figyelt.
A mélykék szemű bekötött fejét fogta, a másik, a gipszes lábára ügyelve húzódott odébb.
– Vidd a betoncsülköd, nem fér el a hölgy! Tessék, csak nyugodtan – nézett Szonjára halvány mosollyal az arcán. Majd rögtön a sérülthöz fordult.
– De honnan tudod, hogy nem álmodtad az egészet? Az is lehet, nem? Hetekig mormoltál, mint a téli medve. Most meg már nyár van. Azt se tudod hol voltál, mint az elvarázsolt királyfi.
– Hagyj már! Szétmegy a fejem így is. Tudom, hogy létezik az a lány. Érted? Tudom.
– Jó. Tegyük fel, igaz. Mégis. Hol a francba keressem ekkora városban? Elmondanád? Na, gyere, bekísérlek! Mennem kell apáért. Majd még jövök ma.
Szonja bámult a két fiatal után, és nem hagyta nyugodni egy gondolat. Izgatott lett. Felkelt és a fiúk után sétálva követte őket. Néha meg-megállt, nézelődött. Traumatológia, rendben. Nézte, ahogy biceg bekötött fejével, gipszelt lábával a fiú, közben elementáris erővel tört rá az érzés; ő az. Nem tudta miért, mitől olyan biztos ebben, de tudta, hogy Mézi kedvesét látja. Érezte, hogy a gondviselés hozta őt elé. Szinte elképedt ettől a hitétől, hiszen most mit mondjon, hogy tegyen? Nem mehet oda csak úgy, hogy én vagyok Mézi mamája.
A nővért kereste.
– Jaj, kérem, ne haragudjon! De a padon, az elébb egy fiatalember elveszítette a tárcáját. Visszaadnám neki. Kérem, segítsen. Fiatalember bekötött fejjel és gipsz van a lábán, erre jött be.
A nővérke készséges volt. A nevet, szoba és ágyszámot is megmondta. Szonja már a bőréből majd kiugrott. Mégse ment oda. Most nem. Majd később, ha ő is megnyugodott kissé és a fiú is egyedül marad.
Visszament a padhoz, és töprengett. Ahogy szíve lassulva szelídült, gondolatait is képes volt már rendezni. Mézinek most nyugalom kell. Nem izgathatja magát a baleset miatt. Mindenekelőtt ez a legfontosabb. Összevarrt méhszáj és szigorú ágynyugalom mellett, ezt a hírt nem lehet most megosztani vele. Most már minden a helyére kerülhet, ebben biztos volt.
Az elkövetkező hetekben már két helyre rohant. Barnához, és Mézihez. Elébb a fiút kereste meg. Felejthetetlen emléket karcolt lelkébe a látogatás. Első találkozásuk után a fiú zokogva markolta a kezét, boldog volt, és könyörögve kérte, ne tiltsa tőle Mézit. Hónapok óta csupán az a gondolat élteti, hogy viszontláthatja még, hogy megtalálhatja még ebben az életben.
Szinte fiának érezte a kedves gyereket, ahogy elmesélte balesetét. Mézire gondolt és nem vette észre a kanyart. Majdnem belehalt. Szonja erőt vitt neki, és híreket. Szinte mindent elmesélt Méziről, s a picinyke életről, ami Barnáé is. Közös kabala a kapcsolatukon. A fiú hitetlenül nézett, majd pír öntötte el az arcát.
– Ez nem lehet igaz, – dadogta zavartan – de ha mégis az, én azonnal odamegyek!
Szonja alig bírta erővel visszafogni, el ne sodorja magával őt is a nagy lendület, ami műtött lábával igen ügyes bravúr lett.
Az asszony mégse engedte. Türelmesen magyarázott, képeket hordott a fiúnak és mesélt. Csendesen építgette lelkében az apaság érzéseit.
Barna jót mosolygott azon, hogy Mézi Szőke Noémi. Ő is Szőke volt.
– De jó! Most már soha nem felejtem el. Becsszó! – Tette szívére a kezét – Fekete Barna legyen a nevem, ha megtenném! – Bohóckodott.
A szülésig pár hét volt hátra, Mézi a végkimerülés határáig jutott. Zöld szeméből nem tűnt el a szomorúság, pedig Szonja minden egyes napon vidámabban érkezett be hozzá.
– Te, Mézikém! Ha előkerülne az a fiú. Bevinnéd-e magaddal a vajúdóba?
– Anya!
– De miért? Tervezzünk mindent úgy, mintha. Tudod, mikor kicsi voltál, akkor is játszottunk ilyet. Emlékszel még? – mosolygott rá – Mennyit nevettünk! Csak el kell képzelni és lehet bármikor valóság a hitünkből. Hiszen tudod.
– Ebből már csak egy valóság lesz anya. Egy édes Kismézi. Vagy egy Mézifi – kuncogott mégis a lány, és kezeit mocorgó hasára helyezve nézett. Lentről fel, a lejtőről felkapaszkodó tekintettel. – De tudod mit? Szerintem ő akkor is bejönne velem, ha én nem akarnám. Szerintem ő olyan.
–Igen. Szerintem is. – Válaszolt Szonja, és elmesélte mi mindent sikerült beszereznie a kicsinek, amíg Mézi itt lopja a napot.
A szülés két héttel előbb indult meg. A varratokat reggel kiszedték, Mézi pedig átkerült a szülőszobára. Először sétálgatott, majd elunta és felkérte magát a szülőágyra. Végre olyan helyzetben fekhet, amilyenben már régen nem. A feje nincs lejjebb a fenekénél. Ám a fájdalmas görcssorozatok támadásait kihagyta volna. Csak anyját hiányolta. Igaz, reggel ment haza munkából, lehet elaludt. De Mézi valahogy nem hitt ebben.
A szülésznő ott téblábolt körülötte. Hol kiment, tett-vett, hol a hasát nézte. Egyszer csak hozzáfordult.
–Az apuka van itt. Bejöhet?
Mézi csak nézett, pupillája összeszűkült, szája kiszáradt.
–Apuka? – csodálkozott – Még meg se születtem, amikor meghalt az apukám.
–Noémi kedvesem. A pici apukája. A picié.
Egy fél percig fel se fogta mit hallott. Aztán lassan kitágultak a pupillái, szíve hatalmasat dobbant, és csak bólintani tudott.
Ahogy Barna belépett beöltöztetve szüléshez, máris kitört torkából az elfojtott zokogás. Kitört a kilenc hónap kínzó várakozása, a bizonytalanság gyötrelmes kínja. Két karját Barna felé nyújtva húzta az arcához fejét, és sírt, sírt, zokogta.
–Anya, anya, drága anyukám, édes anyucikám...
–Kint van. Behívjam? – Csuklott el a fiú hangja. De Mézi nem eresztette. S ő csak hajolt szegény, gipsztől elvékonyodott, csont soványra fogyott műtött lábával. Állt nyüszítve, sírva a lány fülébe.
–Kincsem, édes mézem. Ne sírj. Hallod? Szülnünk kell kicsikém. Itt vagyok veled szerelmem. Ne sírj. Gyönyörűségem, érted jöttem. Értetek.
De Mézi csak sírt. A hatalmas boldogság, ami hirtelen érte, szinte maga alá gyűrte. Nem érzett fájdalmat, nem látta a doktort se, aki már az ágy lábánál vizsgálta őt. Agya minden mást kikapcsolt, test- szerte szórva az endorfinokat. Csak Anya volt, aki ott kint ül és nyilván épp oly boldog, mint most ő. Ha nem boldogabb. És Barna volt, akit csak tartott két karja között mióta belépett, félve egyetlen perc elválástól is.
–Noémi szívem, nyomni kell – szólt az orvos.
Ezt hallotta. Azonnal szót fogadott. Olyan hirtelen jött erővel préselt, felnyögve, Barnába kapaszkodva, hogy a bébi szinte, mint egy katapult szállt ki belőle. A levegőben kapták el ügyes kezek. S ahogy felsírt, Barna végre felegyenesedett.
–Mézi – becézte. – Mézi, hajas babánk van!
–Bizony! Gratulálunk Mézi! – nevetett az orvos – Nagyon ügyes volt! Gyönyörű szép, talpig érő hajú kisleánya született – kacsintott feléjük. – Mindjárt odaadjuk az apukának kicsit.
Hamar a kezébe adták. Pilláin csak ültek, ücsörögtek a könnyből lett gyöngyök, ahogy nézte. De nem csodálta sokáig. Rátette a lány hasára, aki még mindig sírdogált csendesen, patakzó könnyeitől tiszta vízben álló hosszú hajával. Már nem akart sírni. Szólni akart, beszélni, de nem tudott. Barna boldogan szemlélte őt és a kicsit.
–Nálad van a Kismézi. Milyen csendes, látod?
–Azám! Mi legyen a neve? – kérdezte a doktor.
S Barna, szeméből végre kipottyanó könnyel nézett Mézire.
–A neve? A neve Szonja legyen. – Válaszolt az orvosnak és bicegve indult a folyosó felé.
6. VERSES GONDOLATOK
ÁCS NAGY ÉVA :Kihalt szeretet
Nincs többé szerelem
haldoklik az érzelem
nincs forró csók ajkamon
nincs ölelés vágy
meghalt a motiváció
sipákol csak a lélegzet
gyengül a szívdobbanás
test merev lett és hideg
mi ez ha nem pusztulás?
………………........................………
Szomorkás őszben is szerelem
A vén diófa most nem zöldell házunk
udvarán,
hűset már nem ad, lehulltak a levelei.
A napfénynek már nincs nagy ereje,
szomorkás ősz lesz , ez a kezdete.
Fa alatt állok , ágait a szél lengeti,
szívembe mart a hideg reggel,
könnyeket csalt szemembe.
Állok a megsárgult avar közepén,
és még a nyárra gondolok,
mikor minden a boldogságról szólt,
a szerelemről, s mókáról, kacagásról.
S most az ősz hajnali köddel rám köszönt,
elront mindent , pedig reménykedtem sosem lesz vége.
De a változásokat megállítani nem lehet,
a vén diófa most nem zöldell , más pompát vett fel,
s nekem az őszben szintén mást kell keresnem.
A szél mókázik majd nekem, hajamat összekócolva,
a lehullott levél sárga színpompás tengerében elveszek.
Az eső pedig áztatja majd arcom , könnyeim helyett,
a szürke köd árnyruhát ölt rám, hol nem lát senki.
Szomorkás kedvem elillant a felszántott mezőn,
de a dal mely szívem mélyéről fakad ,
még szól, és még mindig a szerelemről dalol!
…………………....................……….
Árva létem
Árvaként állok a világban
fényt néha alig látok
hiányzik valami nekem
múltkor anyát rajzoltam a párnámra
szeme kékje olyan volt mint az ég
hajfürtjei a homályban ében árnyalatai!
fényt néha alig látok
hiányzik valami nekem
múltkor anyát rajzoltam a párnámra
szeme kékje olyan volt mint az ég
hajfürtjei a homályban ében árnyalatai!
Anyát rajzoltam a takarómraéreztem illatát lebegtem
hiányzik valami nekem
szorosabban öleltem este
úgy hogy éreztem pálcika csontjait
kértem szeressen kicsit
kértem jöjjön értem temesse a múlt sebeit!
Anyát rajzoltam szívem közepébe
imádkoztam ha van valahol
dobbanjon meg szíve értem
ígérem nem lesz velem gond
jó leszek csak érezzem csak öleljen
hidegben melegítse át fagyott lelkemet!
imádkoztam ha van valahol
dobbanjon meg szíve értem
ígérem nem lesz velem gond
jó leszek csak érezzem csak öleljen
hidegben melegítse át fagyott lelkemet!
Anyát rajzoltam a jégvirágos
ablakokra
láttam árnyékát megjelenni a rajzon túl
mosolygott rám ragyogott szeme
ajándékot nem láttam de nem is kell
ő maga a kincs felért mindennel
felolvasztja a világ jégmezejét
vele csodaszép nincs többé árva lét!
láttam árnyékát megjelenni a rajzon túl
mosolygott rám ragyogott szeme
ajándékot nem láttam de nem is kell
ő maga a kincs felért mindennel
felolvasztja a világ jégmezejét
vele csodaszép nincs többé árva lét!
Anya várlak látlak álmodok rólad
tudom veled biztos a holnapom
anya lépted nyomán virág nyílik
melegíts nem akarok fázni többé
tüzednél akarok örökké lenni
anya nem akarok árva maradni
anya anyát akarok hallod
ha nem vagy inkább legyek halott
tudom veled biztos a holnapom
anya lépted nyomán virág nyílik
melegíts nem akarok fázni többé
tüzednél akarok örökké lenni
anya nem akarok árva maradni
anya anyát akarok hallod
ha nem vagy inkább legyek halott
……………....................................……….
Ismeretlenül
Vannak titkos vágyaim
vannak tilos álmaim
vannak de magamba rejtem
senki nem ismer hát engem
vannak tilos álmaim
vannak de magamba rejtem
senki nem ismer hát engem
……………………
Megadtam magam
Feladtam elveim érted
védtelen lettem
kiszolgáltatott
szerelmed ellen tenni
semmit sem tudok!
védtelen lettem
kiszolgáltatott
szerelmed ellen tenni
semmit sem tudok!
…………………..
Tolvaj vagyok!
Tolvaj vagyok
loptam!
Loptam csókot,
nem kaptam!
loptam!
Loptam csókot,
nem kaptam!
Loptam az
ölelésed,
loptam a
nevetésed!
ölelésed,
loptam a
nevetésed!
Loptam az
örömöt
a földi
gyönyört!
örömöt
a földi
gyönyört!
Ítélj el!
Vétkeztem!
Vétkeztem!
De mindezt
érted is tettem.
Csupán csak
szerelemből!
érted is tettem.
Csupán csak
szerelemből!
Légy a bírám!
Vétkeztem
Ítélj el!!
Vétkeztem
Ítélj el!!
………………………
CSEND A CSENDBEN
Szonett. 94
Írta:Ács Nagy Éva
Szépen látszik az éj előtti alkony .
Bíborszínét mutatja most meg nekünk.
Álmodik a szivárványszíne velünk ,
Fény titokzatost játszik a balkonon.
Bíborszínét mutatja most meg nekünk.
Álmodik a szivárványszíne velünk ,
Fény titokzatost játszik a balkonon.
Csend van, elhalkult a zene, nincs
zajonc,
Nem táncolnak lepkék a virágokon.
Tücsök sem ciripel hegedű húron,
Szél fúj át hirtelen, felsír egy magonc.
Nem táncolnak lepkék a virágokon.
Tücsök sem ciripel hegedű húron,
Szél fúj át hirtelen, felsír egy magonc.
Csak béke , honol át az
éjcsendjében,
Még árva bogár zümmögés sem hallik.
Csend a csendben ,hold világít sötétben.
Még árva bogár zümmögés sem hallik.
Csend a csendben ,hold világít sötétben.
Tenger lecsillapodott, nem morajlik,
Partját fehérnek látod feketében.
Sóhaj száll s máris kivilágosodik.
Partját fehérnek látod feketében.
Sóhaj száll s máris kivilágosodik.
……………………..
Kámfor
( Evokáció.József Attila.
Mámor)
Szeretnék néha én kámforrá válni
nem érzékelni a világon semmit.
Nappal is árnyékként létezni,
én lássak csak ha akarok.
Szeretnék merülni a végtelenbe,
magamhoz ölelni kit tudok,
Szeretném boldognak látni,
azt aki sosem volt!
Szeretném átlátszóvá tenni a lelkeket,
mindenki élhessen méltó életet,
de legjobban szeretnék,
ha szeretnék,
És összefogni a világ minden népével,
egy nyelvet beszélni, s megérteni azt.
Aztán kezüket egymás kezébe tenni,
úgy, hogy engem ne is lássanak!
Kámfor vagyok,
Mert elillanok én percek alatt.
nem érzékelni a világon semmit.
Nappal is árnyékként létezni,
én lássak csak ha akarok.
Szeretnék merülni a végtelenbe,
magamhoz ölelni kit tudok,
Szeretném boldognak látni,
azt aki sosem volt!
Szeretném átlátszóvá tenni a lelkeket,
mindenki élhessen méltó életet,
de legjobban szeretnék,
ha szeretnék,
És összefogni a világ minden népével,
egy nyelvet beszélni, s megérteni azt.
Aztán kezüket egymás kezébe tenni,
úgy, hogy engem ne is lássanak!
Kámfor vagyok,
Mert elillanok én percek alatt.
………………………..
Veled nagyi
( Nagymamámnak,
névnapjára)
Álmomban megint nálad jártam
meleg dunyhád alatt bujkáltam
éreztem a sült krumpli illatát
spórnál készítetted a vacsorát.
meleg dunyhád alatt bujkáltam
éreztem a sült krumpli illatát
spórnál készítetted a vacsorát.
Álmomban rám nevettél mint rég
és ragyogott felettünk az ég
gondom nem volt akkor még semmi
nem engedted hogy bántson senki.
és ragyogott felettünk az ég
gondom nem volt akkor még semmi
nem engedted hogy bántson senki.
Álmomban szorosan hozzád bújtam
hideg volt fáztam féltem vacogtam
óvtál melengettél átöleltél
szemembe tincset fújt a szél.
hideg volt fáztam féltem vacogtam
óvtál melengettél átöleltél
szemembe tincset fújt a szél.
Álmomban fent voltam a dombtetőn
te meg lentről figyeltél féltőn
én kiabáltam hát le neked
nagyi hahó itt vagyok nézed ?
te meg lentről figyeltél féltőn
én kiabáltam hát le neked
nagyi hahó itt vagyok nézed ?
Álmomban még érzem illatod
mit elfelejteni sosem fogok
látom egyszerű fenséged lényed
Isten nem is teremthetett szebbet!
mit elfelejteni sosem fogok
látom egyszerű fenséged lényed
Isten nem is teremthetett szebbet!
Álmomban már esik az eső
havas ködös lett a dombtető
a ház mit szeretem romokban
új világ új léptek a nyomokban.
havas ködös lett a dombtető
a ház mit szeretem romokban
új világ új léptek a nyomokban.
Sárgult emlékkép hol vagy nekem
de nem sárgult meg a szeretettem
még most is látlak ahogy jössz felém
látlak érezlek mindenben én.
de nem sárgult meg a szeretettem
még most is látlak ahogy jössz felém
látlak érezlek mindenben én.
……………………………….
MESEORSZÁGOT AKAROD-E ?
Szonett. 93.
Írta:Ács Nagy Éva
Meseországba mondd akarsz-e jönni ,
Ha igen , életem kezedbe teszem.
Ráadásként kapod örök szerelmem ,
Akarsz.- e hát ott velem boldog lenni?
Ha igen , életem kezedbe teszem.
Ráadásként kapod örök szerelmem ,
Akarsz.- e hát ott velem boldog lenni?
Akarod álmom valóra váltani ,
Sétálni a vízparton , kéz a kézben.
Eggyé válni ott , vágyak erdejében,
Akarsz hát most ezért mindent megtenni ?
Sétálni a vízparton , kéz a kézben.
Eggyé válni ott , vágyak erdejében,
Akarsz hát most ezért mindent megtenni ?
Én most ígérem neked a mindent ott ,
Kell, adom akár a holdat s csillagot.
Szólj csak ,akarod-e már, hogy így legyen ?
Kell, adom akár a holdat s csillagot.
Szólj csak ,akarod-e már, hogy így legyen ?
Fogd kezem, kapun jer bátran
mellettem,
Ott van nekünk az éden , én ezt hiszem.
Ez az ország veled kell, hogy létezzen!
Ott van nekünk az éden , én ezt hiszem.
Ez az ország veled kell, hogy létezzen!
………….......................………..
Szeretethullám
( Anyukámnak)
Első szavam talán az volt mama,
lépéseimet mely még bizonytalan volt felé tettem.
Talán ha jól emlékszem s nem tévedek,
az első maszatos puszit is neki adtam
Kis-karom szorosan őt ölelte először,
elszakadni sohasem akartam tőle!
De felnőttem, lassan leváltam a
biztonságot nyújtó kebléről,
pont úgy, mint fáról az érett gyümölcs!
Beértem, anyám sem nevelt többé,
életre érve alkalmas voltam az önállóságra.
De kezét hálásan simítom, most én fogom,
én vagyok mellette ha baj van,
a szerepünk kicsit átalakult!
De mindig , bármikor számíthat rám,
mert ő mindent adott nekem,
s most én adom neki a mindent!
lépéseimet mely még bizonytalan volt felé tettem.
Talán ha jól emlékszem s nem tévedek,
az első maszatos puszit is neki adtam
Kis-karom szorosan őt ölelte először,
elszakadni sohasem akartam tőle!
De felnőttem, lassan leváltam a
biztonságot nyújtó kebléről,
pont úgy, mint fáról az érett gyümölcs!
Beértem, anyám sem nevelt többé,
életre érve alkalmas voltam az önállóságra.
De kezét hálásan simítom, most én fogom,
én vagyok mellette ha baj van,
a szerepünk kicsit átalakult!
De mindig , bármikor számíthat rám,
mert ő mindent adott nekem,
s most én adom neki a mindent!
2014. szeptember 10.
***********************
7. KEDVENC DALAIM..
MOSTANTÓL MEGOSZTOM ÖNÖKKEL KEDVENC
DALAIMAT, SOK VAN, VAN AMIBŐL A ZENÉJE, VAN AMIBŐL A SZÖVEGE VÁLTOTTA KI BENNEM
A CSODÁLATOT.JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNOK.
A
mai dal egy régi sláger, MÁTHÉ PÉTER
ÉS DÉKÁNY SAROLTA duettje.
Ne nézz így rám.
Köszönjük a közös élményt.
Máté Péter
Dékány Sarolta
Tarka réten jártam
virágok között
nektár ittas méh
bódultan röpködött
hűs patak vizében
lányka fürdőzött
színes ruhácskáját
önfeledten levette
fehér báránykái
táncoltak mellette.
pásztorlány voltát
könnyedén feledte.
nem haragszik rám
ha tolvaj szívem
lopva megleste
megvallom neked ,
megszerettelek.
gömbölyded két kebled
gyönyört okozott.
maga elé gyorsan
ingvállat kapott
meggyszínű ajkával
gyöngyen mosolygott
futó patak habja
tova robogott
ő és én vigyázva
kezet kerestünk
patakunk vize ott
egybefodrozott
szelek szárnyán szálltunk
karunk ölelésre
összefonódott.
legelő báránykák fehérlő
füstje gomolygott
Ámor arcán huncut
mosoly ragyogott
A nevem Góczi Noémi. 1990.
január 29.-én láttam meg a Napvilágot Szekszárdon, majd egy Tolna megyei
kis faluban, Sárpilisen nevelkedtem, s a mai napig is itt élek
szüleimmel és nővéremmel egy kertes családi házban.
Tanulmányaimat a Bogár István Általános Iskolában kezdtem Sárpilisen, majd a decsi Általános Iskolában fejeztem be általános iskolai oktatásomat. Középiskolai tanulmányaimat és érettségimet Szekszárdon, a Bezerédj István Szakközépiskolában végeztem nyelvi előkészítő osztály tanulójaként.
Öt éves koromra folyamatosan tudtam olvasni és írni is megtanultam. Mindig szerettem a könyveket, 2009 áprilisában egy saját novelláskötetem is megjelent az AdLibrum Kiadónál, Az élet árnyékában címmel.
Neved szeretettel rebesgetem, mert
e helyen rengeteg versed leltem,
s ezer zene,
festett remekek leledzenek,
melyeket szervereken terjesztesz.
Nem kertelek:
kedvem lelem benne.
Kék autómmal behajthattam
féltet rózsáid közé, neked
az sem számított, pedig fiú
unokáidat rózsáid közelébe se engedted.
Már tudom milyen igazságtalan az élet.
Pont téged veszítettelek el,
aki önzetlen voltál.
Zaklatott voltam, és te eljöttél
hozzám egy nyugtalan éjszakán.
Fogtad a kezem, simogattad
arcom, s sétálva bujkáltunk.
Ugyanabban a ruhádban voltál,
mint amikor az őzikét öledben
simogattad a fényképen.
Minap hirtelen előkerült erdészkalapod,
de még csak meg se foghattam,
mert engem nem illet, csak a lányodat.
Semmit nem ér egy mihaszna sérült érzése.
Nagyanyám szemében olyan lehetek, mint egy
érzéketlen fatuskó, s a testvérem is.
Gyermekként véletlen egyszer kezembe
vehettem kalapod nagyapám.
Nem dobáltam, még csak a fejemre sem tettem.
Édes illatodat magamba szívtam.
Erdészkalapodat majdan valaki megtalálja
a szemét kupac tetején.
De egyet ígérek, örökké a szívemben élsz.
Fényképeidet rejti a számítógép,
fogható emlékeim tőled a kis
piros játékzongora, amit a kórházból
hazafelé jövet vettél nekem.
Istenem, mennyire szerethettél.
Egy utolsó emlék, amit még
élek sosem feledek, senki
a világon el nem veheti tőlem:
anyával, s apával sétálunk ki
a kórházból, s te ott állsz az erkélyen,
s integetsz nekem.
Van, lesz ilyen, ki hinné tán,
hol nem vagy kamasz csak a pán,
ma lógsz a neten hevülten,
üzensz bókolsz révülten.
Tudom, hogy van örök szerelem,
hol távolról lopva epekedsz,
hogy közös sorsot vállaljál,
arra bizony szád félre áll.
Mikor gondban vele legyél,
mikor érte szívből tegyél,
nem vagy ott, mert így szereted,
neked ez örök szerelem.
KATALIN TÓTH KATA:Kata szívem szép KATÁJA...
Elpirul és elhúzza magát,
fakadó rózsabimbóhoz,
vagy ártatlan liliomhoz
hasonlíthatom csak a Katát.
Részeges szilveszter hajnalán
Ha kiegyensúlyozottan táplálkozunk, szervezetünk minden tápanyaghoz hozzájut, beleértve a gyümölcsökben és zöldségekben lévő vitaminokat.
A gyümölcsök és zöldségek előnyei
A gyümölcs és zöldség minden egészséges táplálkozás része. Ezt halljuk folyton, de ha tisztában vagyunk a gyümölcsök és zöldségek fogyasztásának előnyeivel, egy kicsit több lelkesedéssel nyúlunk a következő darab almáért. A sok gyümölcsöt és zöldséget tartalmazó étrend előnyei:
az étvágy feletti kontroll,
a vércukorszint stabilizálása,
alacsonyabb vérnyomás,
a szívbetegségek rizikójának csökkenése,
az agyvérzés kockázatának csökkenése,
a daganatos betegségek kockázatának csökkenése,
a szemproblémák kockázatának csökkenése,
az emésztési problémák kockázatának csökkenése.
Milyen vitaminok vannak a gyümölcsökben, és mit tudnak?
A különböző gyümölcsök különféle vitaminokat tartalmaznak. A következő vitaminok természetes forrásait találjuk meg a zöldségesnél:
A-vitamin
Az A-vitamin fontos szerepet játszik a sejtosztódásban, és szükséges néhány hormon előállításához. A táplálékban lévő elegendő mennyiségű A-vitamin gondoskodik az egészséges bőrről és hajról, erősíti az immunrendszert és a látást, segíti a csont- és fogképződést. A következő gyümölcsök A-vitaminban gazdagok: sárgabarack, földiszeder, dinnye, kivi, narancs, papaya, datolyaszilva, őszibarack, mandarin, paradicsom.
B3-vitamin (niacin)
A B3-vitamin segít az emésztőrendszer megfelelő működésében. Fontos szerepe van a táplálék energiává történő átalakításában is. B3-vitamint tartalmazó gyümölcsök: banán, dinnye, kivi, őszibarack, paradicsom.
B5-vitamin (pantoténsav)
A B5-vitaminra az anyagcserében van szükség, és jelentőséggel bír a hormonok és a HDL-koleszterin termelésében. A vitamin legmagasabb arányban a banánban és a narancsban van jelen.
B6-vitamin
A B6-vitamin segít az antitestek előállításában az immunrendszerben, és a vese normál működéséhez is szükséges. A következő gyümölcsök gazdag forrásai a B6-vitaminnak: banán, füge, guava, kivi, mangó, gránátalma, dinnye.
B9-vitamin (folsav)
Folsavra többek között a vörös vértestek termeléséhez és az agy működéséhez van szükségünk. A következő gyümölcsök tartalmazzák: földiszeder, dinnye, kivi, narancs, eper, paradicsom.
C-vitamin
Ha a gyümölcsre és a C-vitaminra gondolunk, talán az első, ami eszünkbe jut, a narancs, de ezt a létfontosságú vitamint főleg a földiszederben, a guavában, a kiviben és az eperben találjuk.
E-vitamin
Az E-vitaminnak ismert a jelentősége antioxidánsként. Gyümölcsök, amelyek ezt a tápanyagot tartalmazzák: alma, banán, földiszeder, áfonya, dinnye, kivi, mangó.
Soponyai Mihály
Könyvtár:
Dékány Sarolta
***********************
8. HAZAI TÁJAKRÓL - NAGY VENDEL VERSEI
FEHÉR GALAMB SZEMET KERES
KIHAJTOTT AZ ADVENTI BÚZA...
Peregnek a búzaszemek..
megadózunk Istennek,
a királynak ami jár,
s minden éhes embernek.
Megérett az élet
peregnek a búzaszemek
fehér galamb szaporán kapkodva
hordja el a magokat,
árva galamb ne hord el
a búzaszemeket,
miből süt a kis angyalom kenyeret..
Kassa Pozsony Komárom meg Eperjes
elveszett az ősi hon, de keserves
kezdhetnéd a sorsodat
újra, meg újra,
bárhová állhatsz,
csak ne az útba.
szegény az eklézsia,
maga harangozik a pap,
amennyit adsz annyit kapsz.
köteled kordában tart.
kemény a lelked mint a dió,
még csalárdnak sem vagy jó.
eladod a lelkedet egy cin tálér
zörögsz mint a cintányér.
felül bevarrják a zsebedet,
alul a pénz kipereg.
hűvös nyárvégi szelek
kotorják a szemetet.
hírhedt gazemberek
rád fogják a fegyvert
Sobri, vagy Savanyú
fel a kezeket.
makogva motyogod
legszebbik versedet.
fogad vacog, itt a zima
ez talán az utolsó ima.
azon gondolkozzál
ne vegyenek palira
lé tartja a szolgát
átok, szitok a gazdát
megtanultam mutatni alázatot
szívemből gyűlölni e gyalázatot..
s ha beverik a fejedet
teljes bucsut nyerek.
néha kifekszel mustrára
s megijed a férfi utoljára,
de mikor rémül meg elsőre?
ha először nem sikerül másodszorra
s másodszor nem sikerül elsőre.
nem is lehet ő a bajtársad,
csak talán a pajk társad.
némi száraz kóró
tüzelőnek csak jó,
nehéz az illata,
a kutya megcsúfolta.
árokparton aludni jó,
arra szalad el a ló,
azt kiáltja, ne hazudj...
felébreszt egy pegazus.
ősanyáim hajóval csorogtak le a Dunával,
Passautól Tolnáig,
beszélhetnék földjük szavával svábul,
de apám nyelvén mondom a magamét magyarul.
a galambot keresed?
nézz fel az égre
fent lebeg a szélben
guggolva repül az ég alatt,
elindult már feléd
a zöld olajággal,
odaveti eléd.
2015.12.22
ADVENTI GONDOLATOK..
Nagy Vendel
...................................................
NAGY VENDEL: Ő ÉS ÉN...
Tarka réten jártamvirágok között
nektár ittas méh
bódultan röpködött
hűs patak vizében
lányka fürdőzött
színes ruhácskáját
önfeledten levette
fehér báránykái
táncoltak mellette.
pásztorlány voltát
könnyedén feledte.
nem haragszik rám
ha tolvaj szívem
lopva megleste
megvallom neked ,
megszerettelek.
gömbölyded két kebled
gyönyört okozott.
maga elé gyorsan
ingvállat kapott
meggyszínű ajkával
gyöngyen mosolygott
futó patak habja
tova robogott
ő és én vigyázva
kezet kerestünk
patakunk vize ott
egybefodrozott
szelek szárnyán szálltunk
karunk ölelésre
összefonódott.
legelő báránykák fehérlő
füstje gomolygott
Ámor arcán huncut
mosoly ragyogott
2011.01.17
Nagy Vendel
....................................................
AKI ISZIK..
SZILVESZTERI KESERGŐ RIGMUSOK..
Aki szeszt iszik,
Az ördögök a pokolra viszik.
Aki nem iszik,
őt meg utána viszik.
Az ördögök a pokolra viszik.
Aki nem iszik,
őt meg utána viszik.
Aki sok bort iszik
Hamarosan meghal.
májnagyobbodásban
Aki nem iszik ,
Ő is., májzsugorban.
Akkor miért nem iszol?
ha játsszák a Himnuszt
haptákba állok éjfélkor
várom olyankor,
hátha valaki megcsókol.
pezsgő pukkan kint a hóban
éjfélt ütnek a toronyban
a harangok.
még jó hogy mást nem.
Csak holnapra jön a macskajaj
Hamarosan meghal.
májnagyobbodásban
Aki nem iszik ,
Ő is., májzsugorban.
Akkor miért nem iszol?
ha játsszák a Himnuszt
haptákba állok éjfélkor
várom olyankor,
hátha valaki megcsókol.
pezsgő pukkan kint a hóban
éjfélt ütnek a toronyban
a harangok.
még jó hogy mást nem.
Csak holnapra jön a macskajaj
Aki szódavizet iszik
Más gaztettre is képes
de van ami felvidít,
A szódavíz csak szódavíz,
a szobalány meg Boris..
Hatvan év után már
Nem tagadok meg magamtól semmit.
Ha lefekszem, nyugtalanul alszom,
akár a bohémek,
Eszembe jut mit kéne még tenni,
S felkelek az ágyból néha megpihenni.
holnap megkezdek egy új évet.
Más gaztettre is képes
de van ami felvidít,
A szódavíz csak szódavíz,
a szobalány meg Boris..
Hatvan év után már
Nem tagadok meg magamtól semmit.
Ha lefekszem, nyugtalanul alszom,
akár a bohémek,
Eszembe jut mit kéne még tenni,
S felkelek az ágyból néha megpihenni.
holnap megkezdek egy új évet.
2015.12.25
Vagy Vendel
***********************
9. ARCKÉPCSARNOK
HORENKA ERIKA RIPORTSOROZATA: ERDŐSNÉ ONDA MARICA
„Nem egy szerelmes regény lesz,
hanem egy hiányt pótló könnyed írás, mely belophatja magát az emberek szívébe„
Az angyal című könyv szerzőjével,
Erdősné Onda Maricával beszélgetek első regényéről és az alkotás szépségeiről,
buktatóiról.
–Azok kedvéért, akik nem ismernek,
mondanál magadról néhány gondolatot?
 |
| Horenka Erika |
–Nem sok újdonsággal tudok szolgálni
azoknak, akik olvasták az életrajzi vonatkozású köteteimet, hiszen számukra
nyitott könyv az életem. Gyengén látóként születtem, de még látó gyerekek közt
végeztem el az iskoláimat Szolnokon. 1995-ben költöztem el szülővárosomból,
azóta a Nagykunság fővárosában élünk férjemmel és fiunkkal. 25 éves koromban
vesztettem el véglegesen a látásomat. Azóta csak a gondolataim, érzéseim és az
álmaim színesek. Felnőtt életemben mindig is nagy szerepet kaptak négylábú
segítőim. Ők nem csak a közlekedésben segítettek, de lelkiállapotom
karbantartásában is. A család és a munka mellett velük teljesedett ki az
életem.
–Családodról megtudhatunk valamit?
–Férjemmel, Imivel, 1993-ban
ismerkedtem meg a berekfürdőn megszervezett vakvezető kutyások táborában, ahol
ő önkéntesként segített. Két évvel később házasodtunk össze. Azóta Karcagon
élünk és dolgozunk. Egyetlen gyermekünk van, Viktor, aki a debreceni
zeneművészeti főiskola hegedű tanszakán koptatja a padot és a vonót első
évesként. A családhoz tartozik, és családtagként szeretjük, Bogit, a három éves
Labrador vakvezetőkutyámat, és az öt éves sarplaninai kutyánkat, akit Zinának
hívnak.
–Jól tudom, hogy te is azon
szerencsések közé tartozol, akinek van munkája?
–Igen, ebből a szempontból nagyon
szerencsésnek érzem magam. Sosem kerestem munkát, mégis mindig dolgozhattam.
Két évig bemondónőként a szolnoki Centrum áruházban, majd miután Karcagra
költöztem, telefonközpontos lettem egy egészségügyi intézményben.
 |
| Erdősné Onda Marica |
–Mikor és hol sikerült kiadni első
könyved? Mit tudhatunk róla?
–Az Angyal az első regényem, de nem
az első könyvem. Az előző két kötethez hasonlóan a Magyar Elektronikus Könyvtár
állományában jelent meg december 16-án. Nyomtatásban egyik könyvem sem jelent
meg.
–Nem is gondolkodtál rajta, hogy
esetleg nyomtatásban is megjelentetnéd őket?
–Természetesen megfordult a
fejemben, de két elég nyomós érv miatt elvetettem. Az egyik, hogy többnyire
látássérült barátaim, ismerőseim vannak, akik a nyomtatott változatot nem
élvezhetnék. A másik pedig egy könyv nyomtatásban való megjelentetése nem kevés
anyagi teherrel járhat.
–Ez a szál, hogy kiadót kihagyva
adtad ki könyveid sokak számára azt hiszem ismeretlen. vázolnád nekünk, hogy
jöttek létre?
–Egy évvel ezelőtt kapcsolatba
kerültem egy olyan sorstárssal, akinek már volt tapasztalata az elektronikus
könyvtárban való megjelentetésben. Ő bíztatott és segített az első kötetem
megjelentetésében. Mivel több tucat rövid írásom volt, kézenfekvő volt a
második kötet összeállítása, ami az első sikerek után rövid idő alatt
megtörtént. A regényt először férjemmel javítottuk és formáztuk, de ekkor még
nem határoztam el, hogy ténylegesen megjelentetem. Mondhatnám, hogy egy újabb
véletlenszerű találkozásnak köszönhetően került lektorálásra Kelemen Jánoshoz,
akit másfél évtizede ismerek, mint tolmácsot, műfordítót, de csak most került
szóba, hogy több ízben lektorált és szerkesztett már könyveket is. Én azonban
nem hiszek a véletlenekben, így egészen biztos vagyok abban, hogy ezek a
„találkozások” nem véletlenszerű szeszélyei voltak a sorsnak az életemben.
A regényhez a fiam, Viktor tervezte és készítette el a borítót.
A regényhez a fiam, Viktor tervezte és készítette el a borítót.
–Összefoglalnád a könyv
keletkezésének folyamatait?
–Tulajdonképpen nem állt szándékomban
regényt írni. Meg sem fordult ilyesmi a fejemben. Nem volt hozzá elég
önbizalmam. Első két kötetemben kizárólag saját élményeimről írtam. Még A festő
című Pygmalion történet is rólam szól, a kétségbeesésről, arról a bizonyos,
„nem találom a helyemet a világban” érzésről, amit gondolom, időnként mindenki
átél. Aztán egy álmatlan éjszakán egyszer csak beugrott, hogy mi lenne, ha a
festőm rátalálna a megfestett angyalra. Ekkor kezdtem úgy foglalkozni a
történettel, hogy nem a saját vívódásaimat, hanem egy képzeletbeli férfi életét
boncolgattam. Így kezdtem neki a regénynek, mondjuk úgy, pusztán a saját magam
szórakoztatására. Már jó néhány heti munkám volt benne és egyre jobban
lelkesedtem az ötletért, hogy igazi regénnyé változhat át az unalomtöltés írásba
foglalt gondolatfolyama, amikor egy technikai malőr miatt elvesztettem az
addigi dokumentumot. Teljesen letörtem, és bizonyítva láttam azt a kétségem,
hogy talán nincs értelme annak, hogy eggyel több limonádéregény legyen a
világban, amit az ember, ha véletlenül ráakad, akkor a metrón, vagy egy vonatút
alatt végigfut. Hetekig nem írtam, de folyamatosan a történeten zakatolt az
agyam. Próbáltam olvasni, valóságos történeteket írni, de hatástalanok maradtak
az elterelő hadműveletek. Végül engedtem
a vonzásnak, a csábításnak és ismét nekifogtam a történet kikerekítéséhez.
Ekkor jutott eszembe az is, hogy ha részletesen írok a vakvezető kutyák
munkájáról, akkor többé tehetem ezt az írást egy romantikus történetnél, és ez
által nem egy szerelmes regény lesz, hanem egy hiányt pótló könnyed írás, mely
belophatja magát az emberek szívébe…
–Milyen érzés volt engedni a
csábításnak?
–Ma már tudom, hogy az embereket a
félelmeik tartják bilincsben, vagy korlátok között. Bizonytalan voltam, féltem
a kudarctól, a kritikáktól, hiszen kétségtelen, hogy attól még nem lesz író
senkiből, mert mindig ötöst kapott a fogalmazásaira az iskolában. De nem
érezheti jól magát senki, ha börtönben él, még akkor sem, ha azokat a falakat
maga építette fel. Ezért a legjobb szó talán, hogy felszabadító érzés volt,
amikor engedtem a csábításnak.
–Le tudnád írni mit éreztél, mikor
késznek nyilvánítottad könyveid?
–Ha őszinte akarok lenni, akkor az
első két kötetnél szorongást éreztem, hogy vajon milyen véleményekkel fogok
majd szembesülni. Persze örültem is, mint egy kész alkotásnak, de ez sajnos nem
igazán volt az az igazi boldogság, amire számítottam volna. Később, amikor
jöttek a pozitív visszajelzések, és pörögtek a letöltéseket jelző számlálók a
MEK oldalán, akkor alakult át a szorongás örömmé. A regényemnél teljesen más
érzések domináltak. Amikor befejeztem, azonnal ürességet, hiányt éreztem. Véget
ért, lezáródott egy időszak, amit az általam kitalált „barátaim társaságában”
töltöttem. Szerettem volna folytatni, hogy még velük maradhassak, de
erőltetettnek tűntek a további helyzetek. Amíg írtam, amíg benne éltem a
történetben az nagyon jó érzés volt, ezért éreztem a befejeztével egy bizonyos
fokú szomorúságot. Olyan vegyes érzés, amit alig lehet kifejezni, talán az a
hasonlat tükrözi a legjobban, mint amikor egy fantasztikus nyaralás után
hazatérünk. Bennünk van az öröm, a sok szép élmény emléke, de a szomorúság, az
üresség érzése is, mert már véget ért.
–Véleményed szerint kevés a
vakvezetőkutyás szakirodalom?
– A szakirodalom talán nem kevés, de
nem hiszem, hogy sokakat érdekelne a vakvezető kutyák kiképzésével és
tartásával foglalkozó szakirányú könyv. Száraz adatok és tények nem kötik le az
olvasókat, főként, ha nem érinttettek a témában. Mindig megdöbbenek, amikor
rácsodálkoznak az emberek kutyáim ügyességére, annak tekintetében, hogy már
majd két évtizede láthatnak bennünket nap, mint nap a város utcáin. A regény
megjelenése óta már kaptam olyan visszajelzést, hogy többet tudott meg az
olvasó a látássérültek életéről és a vakvezetőkutyával való közlekedésről az
írásomból, mint tőlem az elmúlt 15 év ismeretség alatt. Ami részben érthető,
hiszen időhiányra hivatkozva, vagy tapintatból csak félve vagy egyáltalán nem
tesznek fel kérdéseket az állapotunkkal kapcsolatban.
–Más írásokkal, alkotásokkal is büszkélkedhetsz?
–Más írásokkal, alkotásokkal is büszkélkedhetsz?
– A MEK állományában megtalálható
két kötetem, melyekben személyes élményeimet írtam meg. Ezek rövidebb írások,
családról, kutyázásról, munkahelyi eseményekről, társadalmi előítéletekről.
– A költészettel is kacérkodsz?
–Nem, egyáltalán nem. Mint minden
embernek, persze nekem is voltak próbálkozásaim, de ezeket én nem minősíteném
verseknek, csupán érzések, gondolatok, események, melyeket megpróbáltam rímelő
sorokba fűzni…
–Várhatják az olvasók további
könyveid?
–Manapság, amikor már bárki bármit
leírhat és megoszthatja az interneten sokáig viaskodtam magammal, hogy vajon
érdemes-e írnom, van-e olyan mondanivalóm, amely értéket tud képviselni az
irodalmilag is túlzsúfolt, harsány, nyüzsgő világban. De azt hiszem, be kell
vallanom – most már talán magamnak is -, hogy olyan szinten megfertőződtem az
írás szeretetével, hogy ha akarnám, sem tudnék önmegtartóztatást gyakorolni
ezen a téren. Jönnek az ötletek, így csak az idő és az egészségem szab határt
az alkotói kedvem kibontakoztatásának.
– A család és a munka mellett jut
azért idő kikapcsolódásra is? Mivel tudsz feltöltődni?
–Munkaidőn kívül igyekszem minél
több időt a családommal együtt tölteni. Így ha tehetjük színházba,
hangversenyekre járunk, de sokat túrázunk, kirándulunk. A közeli Tisza tó igazi
ihletadó viziparadicsom, amit természetesen a kutyáink is imádnak, akár csak a
tandem biciklis kiruccanásokat. Az egyedül töltött órákat elsősorban írással és
olvasással töltöm, változatosságot pedig a kötés, horgolás, zenehallgatás
jelent.
Mint mindenki másnak is, nagyon fontosak és maradandó élményt jelentenek a közös programok a barátainkkal.
Mint mindenki másnak is, nagyon fontosak és maradandó élményt jelentenek a közös programok a barátainkkal.
–Közeli és távolabbi terveidről
esetleg megtudhatunk valamit?
–Régóta tervezek egy kötetet, amiben
a vakvezető kutyák életéről, munkájáról szóló események kapnának főszerepet.
Elkezdtem írni Bogi érkezésekor egy naplót, talán abból lesznek összeollózva a
történetek. Sok gondolat kavarog a fejemben, de még nincs konkrét elképzelésem.
Mint ahogy a regényem írása során fogalmam sem volt, hogy a következő napon
hogyan fogom gombolyítani a történet fonalát, most sincs határozott tervem,
csak a témaválasztást illetően.
–KÖSZÖNÖM SZÉPEN, hogy VÁLASZOLTÁL
KÉRDÉSEIMRE. KÍVÁNOM, hogy NAGYSIKERŰ REMEKMŰVEKKEL GAZDAGIDSD a
KORTÁRSIRODALOM SZÉLES PALETTÁJÁT. LEGYEN HOZZÁ ELÉG ÖNBIZALMAD, KITARTÁSOD és
LELKESEDÉSED.
- Köszönöm szépen.
***********************
10. VERSEIMBŐL : DOMBI TINÓDY LÁSZLÓ ÍRÁSAI
Dombi Tinódy László: A végső harc előtt
Dühödet váltsd mosolyra,
van még benned szeretet,
s védjed ősi hitedet,
amíg élted sora tart! -
Mellkasodban vágy dobol,
de nem tudhatja senki,
ha majd a végsőt veri,
hová tűnik szent lobod.
Képzeleted nem játszik,
a gyűlölet lángra kap,
s magadnak sem hazudhatsz,
gyötri fáradt lelkeink! -
Hatalmas lángok nyúlnak,
az égő házak fölé,
s te sírva reszketsz belé,
könyörögve az Úrnak.
A harangok is sírnak,
s a magasságos égben,
s a mérhetetlen mélyben,
a zárt kapuk kinyílnak. –
……………........................…………
Kívül- belül
Kérve
írtam:
Vigyázz,
ügyelj
létünkre!
Sebünk
ijeszt.
Félek
elüli
lelkünket.
Anyánk
sír-rí.
Szent kedv,
eskü
nem emel.
Lebeg
a ’ nyelv:
Talán
még küld
egy jelet.
***********************
11. BEMUTATJUK : GÓCZI NOÉMI NOVELLÁIT
Tanulmányaimat a Bogár István Általános Iskolában kezdtem Sárpilisen, majd a decsi Általános Iskolában fejeztem be általános iskolai oktatásomat. Középiskolai tanulmányaimat és érettségimet Szekszárdon, a Bezerédj István Szakközépiskolában végeztem nyelvi előkészítő osztály tanulójaként.
Öt éves koromra folyamatosan tudtam olvasni és írni is megtanultam. Mindig szerettem a könyveket, 2009 áprilisában egy saját novelláskötetem is megjelent az AdLibrum Kiadónál, Az élet árnyékában címmel.
2010 óta a Szekszárdi Kórház
Balassa János Kórház Tüdőosztályán dolgozom ápolónőként, s további
tanulmányaimat ezen a vonalon folytatom.
....................................................
PAPA
A fő utca még mindig ugyanúgy néz
ki, mint abban az időben, mikor még kissrác koromban itt laktunk a családommal.
Talán néhány dolog megváltozott. Apróságok az időhöz képest. Huszonnégy év.
Ennyi telt el azóta, hogy utoljára végigsétáltam ezen az utcán.
Az utcát szegélyező aprócska meggyfák hatalmas és rengeteg gyümölcsöt termő ékké nőtték ki magukat. A látvány gyönyörű. Épp virágoznak a fák. Enyhe szellő fúj, én pedig a múltra gondolok:
Magam is ebben az utcában laktam a családommal, de aztán apám új, nagyvárosi állást kapott és muszáj volt elköltöznünk. Pedig nagyon szerettem itt lakni. Egy utcában lakhattam a nagypapámmal, aki minden jóra megtanított. Együtt ástuk fel a kis veteményeskertet, miután minden termést beszedtünk és eltettünk télire, együtt készítettünk etetőt a madaraknak, mikor a hideg télben nem volt más eledel számukra, barkácsoltunk, kertészkedtünk. Nagyon szerettem a nagypapámat, de miután elköltöztünk, nem láttam többet. Eleinte nyúztam a szüleimet, hogy látogassuk meg, de túlságosan elfoglaltak voltak hozzá, hogy észrevegyenek, és szépen lassan az idővel beletörődtem, majd pedig szinte teljesen elfelejtettem a papát, míg a minap, édesapám temetésén eszembe nem jutott.
Eldöntöttem, hogy meglátogatom. De előbb kutakodtam Kiderítettem él-e még egyáltalán. Nagyon reménykedtem benne, hogy igen. Szerencsére ráakadtam a település polgármesteri hivatalának telefonszámára. Azonnal tárcsáztam és érdeklődtem iránta. A barátságtalan hang annyit mondott: „Az a vén iszákos? Hát hogyne élne már!” - és lecsapta a kagylót. Kedves segítőmnek talán volt valami személyes nézeteltérése vele, de a lényeg a válasza volt, miszerint a papám még él.
Elhatároztam, hogy útra kelek és meglátogatom. Bár nem sok bizalmat fektettem bele, hogy megismer majd, de reménykedtem benne. Gondoltam, ha elmondom, ki vagyok, biztosan emlékezni fog. Abban pedig, hogy örülni fog a látogatásnak, nem kételkedtem.
Az utcát szegélyező aprócska meggyfák hatalmas és rengeteg gyümölcsöt termő ékké nőtték ki magukat. A látvány gyönyörű. Épp virágoznak a fák. Enyhe szellő fúj, én pedig a múltra gondolok:
Magam is ebben az utcában laktam a családommal, de aztán apám új, nagyvárosi állást kapott és muszáj volt elköltöznünk. Pedig nagyon szerettem itt lakni. Egy utcában lakhattam a nagypapámmal, aki minden jóra megtanított. Együtt ástuk fel a kis veteményeskertet, miután minden termést beszedtünk és eltettünk télire, együtt készítettünk etetőt a madaraknak, mikor a hideg télben nem volt más eledel számukra, barkácsoltunk, kertészkedtünk. Nagyon szerettem a nagypapámat, de miután elköltöztünk, nem láttam többet. Eleinte nyúztam a szüleimet, hogy látogassuk meg, de túlságosan elfoglaltak voltak hozzá, hogy észrevegyenek, és szépen lassan az idővel beletörődtem, majd pedig szinte teljesen elfelejtettem a papát, míg a minap, édesapám temetésén eszembe nem jutott.
Eldöntöttem, hogy meglátogatom. De előbb kutakodtam Kiderítettem él-e még egyáltalán. Nagyon reménykedtem benne, hogy igen. Szerencsére ráakadtam a település polgármesteri hivatalának telefonszámára. Azonnal tárcsáztam és érdeklődtem iránta. A barátságtalan hang annyit mondott: „Az a vén iszákos? Hát hogyne élne már!” - és lecsapta a kagylót. Kedves segítőmnek talán volt valami személyes nézeteltérése vele, de a lényeg a válasza volt, miszerint a papám még él.
Elhatároztam, hogy útra kelek és meglátogatom. Bár nem sok bizalmat fektettem bele, hogy megismer majd, de reménykedtem benne. Gondoltam, ha elmondom, ki vagyok, biztosan emlékezni fog. Abban pedig, hogy örülni fog a látogatásnak, nem kételkedtem.
Régen még féltem. Sőt rettegtem,
hogy odaérek a papához és holtan találom a házban, a fészerben vagy az udvaron
kiterülve. Gyermeki féltés volt ez, félelem a szerettem halálától. Nem tudom
más kisgyereknek is vannak-e efféle félelmei, gondolatai. Nekem voltak.
Édesanyám majdnem minden nap elküldött hozzá valamiért. Tojásért, gyümölcsért, vagy ő küldött valamit reggelire, ebédre. Emlékszem, ahogy elindultam kezemben a kis csomagocskával, még nem gondoltam semmire.
Elértem a szomszédos házhoz, és eszembe jutott mit csinálhat a papám éppen abban a pillanatban. Először nem gondoltam semmi rosszra. Elképzeltem, ahogy odarak egy kávét főni, megeteti a kacsáit, és egyéb mindennapi teendőit végzi.
Haladtam még egy háznyit és beugrott egy kép, amit a televízióban láttam valamikor. Egy bácsi feküdt kiterítve valamilyen bűntett színhelyén, kicsavarodva, vérző orral, és a szájából karcsú csermelyként csordogált a vére. A szüleim sohasem tiltottak meg nekem egyetlen tévéműsort sem, így láthattam jó pár ilyen és ehhez hasonló szörnyűséget, amiket aztán a papámmal azonosíthattam. Egyből elsötétült az idilli kép, amire korábban gondoltam. A nagypapát onnantól egy padlón heverő kitekeredett holttestként láttam magam előtt, az orrából és a szája sarkából csordogáló vékony vörös csermellyel.
Eluralkodott rajtam a félelem. Mire a harmadik házhoz értem, már többször körülnéztem, szinte úgy éreztem kiélesedett a látószögem. Beláttam egyes dolgok mögé. Már nem csak az utat láttam a lábam alatt, hanem az eltaposott, kifolyt belű rovarokat is. Már nem csak a Jancsiék bömbölő kutyáját láttam a kapuban ugatni, hanem annak éles, hegyes, már-már metsző fogait is. Már nem csak a Juditék postaládáját láttam, hanem az azon levő terjedelmes, vörös, rozsdafoltot is.
Nyeltem egyet, ránéztem az apró csomagocskára, amit a kezemben szorongattam és azt ismételgettem magamban: „Nem, nem lehet. A papa él.” Ismételgettem, de nem hittem magamnak. Továbbra is rettegtem attól, amit látni fogok. Néha még azon is elgondolkoztam mit csinálok majd, ha odaérek. Úgy véltem, ha holtan látom, én is meghalok. Felnőttként visszagondolva ostobaságnak hangzik, de igaz. Ezt gondoltam, és ami még fontosabb: ezt is hittem.
Elértem a következő házhoz. Most már azon kezdtem aggódni, hogy már csak egy ház van hátra és ott is vagyok. A félelem ezen a rövid szakaszon tört rám a legerőteljesebben. Néztem előre továbbra is a csomagocskát szorongatva, gyűrögetve, miközben a figyelmemet megpróbáltam valami más, jellegtelen dolog – egy virág, egy lehullott falevél, egy veréb csicsergése – felé irányítani, de nem ment. Győzött a kétségbeesés.
A papáéval majdnem pont szemközt állt egy romos épület. Valaha egy nagyon idős néni lakott benne a férjével, de mindketten meghaltak, szinte azonos időpontban, csupán két hét lefolyása alatt. Előbb az asszony, aztán a férje. Haláluk után nem költözött senki a házba, túlságosan rozoga volt ahhoz, hogy lakható legyen, így nem is hirdették meg eladásra, hanem egyszerűen hagyták úgy, ahogy volt. Düledező romként tekintett a világra könnyező szemeivel. Már akkor is a végét járta, amikor még laktak benne, de azután végleg összeomlásra lett ítélve.
Kisfiúként nem mertem elfordítani a tekintetemet arról a házról. Féltem, hogy valaki, vagy inkább valami kilép korhadó ajtaján és elindul felém, én pedig hiába menekülök be a papa házába, mert ő is halott, és felkel, szája sarkából vér szivárog, a szemei kifordultak, megragadja a vállam…
Egyszerűen rettegtem, de ez már elmúlt. Ma már nem félek ilyen kicsinyességektől. El tudom különíteni a valóságot a képzelettől, és annak hátborzongató játékaitól.
Ahogy újra ugyanitt elhaladok, látom új épület áll a düledező rom helyén. Nem lepődöm meg rajta. Így kellett lennie. Huszonnégy év hosszú idő, én mégis újra itt állok, a nagypapám háza előtt.
A kapu még mindig barna, bár az óta többször is újra lehetett festve. Az udvar kicsit idegen. Hamar rájövök, hogy miért érzem így: magas a fű. Régen a papával együtt kaszáltuk le, aztán megforgattuk, hogy jól megszáradjon és el tudjuk tenni az állatoknak a téli hónapokra alomnak. „Talán már nem tart annyi állatot.” - futott át az agyamon és beléptem azon a kapun, melyen oly rég: kisfiú koromban léptem be utoljára.
A fű hosszúságát leszámítva az udvar mit sem változott: alacsony kerítés választotta el a veteményeskertet az udvartól, ugyanarra a barna árnyalatúra festett kerítés, mint akkoriban, mikor körülnézés nélkül végigrohantam mellette, hogy elmeneküljek az engem követő valamitől, ami a szemközti romos épületből lépett ki.
A ház pontosan szemben van a kaviccsal felszórt úttal, melyen lassan haladok előre.
Bekopogtam a csukott ajtón. Bentről kihallatszik a rádió hangja, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy jókor jöttem, mivel ez csakis azt jelentheti, hogy a papa itthon van. Várok, nem jön senki. „Talán nem hall jól.” Erőteljesebben kopogtatok. Várok. Semmi.
További kopogtatás nélkül lépek be a házba. Az előszobában találom magam. A régi, ismerős berendezés láttán könnybe lábad a szemem. „De régen jártam itt, bárcsak előbb eszembe jutott volna!” Az előszoba a konyhára nyílik, bekukkantok az ajtón, de itt sem találok senkit. „A fészer.” – jut eszembe váratlanul, - „Biztosan barkácsol valamit.”
Magabiztosan megyek ki a házból és indulok meg a fészer felé, ami mellett áll egy karcsú diófa, amely régen még nem volt ott. Hűs árnyékot vet a fészer bejáratára.
Bekukkantok az ajtón és magam előtt látom gyermekkori félelmeim megtestesülését:
Egy vastag fatuskó mellett kitekeredett emberi testet látok. Közelebb megyek és felismerem: a nagypapám az, halott. Most már érzem a rothadás bűzét a levegőben, amely eddig ravaszul elrejtőzött, vagy csak egyszerűen nem akartam megérezni.
A test vékonyabb, ráncosabb, a tekintet üveges, szája sarkába és orra alá rászáradt egy-egy vékony vércsermely, de ő az, a nagypapám.
Hát újra találkoztunk.
Édesanyám majdnem minden nap elküldött hozzá valamiért. Tojásért, gyümölcsért, vagy ő küldött valamit reggelire, ebédre. Emlékszem, ahogy elindultam kezemben a kis csomagocskával, még nem gondoltam semmire.
Elértem a szomszédos házhoz, és eszembe jutott mit csinálhat a papám éppen abban a pillanatban. Először nem gondoltam semmi rosszra. Elképzeltem, ahogy odarak egy kávét főni, megeteti a kacsáit, és egyéb mindennapi teendőit végzi.
Haladtam még egy háznyit és beugrott egy kép, amit a televízióban láttam valamikor. Egy bácsi feküdt kiterítve valamilyen bűntett színhelyén, kicsavarodva, vérző orral, és a szájából karcsú csermelyként csordogált a vére. A szüleim sohasem tiltottak meg nekem egyetlen tévéműsort sem, így láthattam jó pár ilyen és ehhez hasonló szörnyűséget, amiket aztán a papámmal azonosíthattam. Egyből elsötétült az idilli kép, amire korábban gondoltam. A nagypapát onnantól egy padlón heverő kitekeredett holttestként láttam magam előtt, az orrából és a szája sarkából csordogáló vékony vörös csermellyel.
Eluralkodott rajtam a félelem. Mire a harmadik házhoz értem, már többször körülnéztem, szinte úgy éreztem kiélesedett a látószögem. Beláttam egyes dolgok mögé. Már nem csak az utat láttam a lábam alatt, hanem az eltaposott, kifolyt belű rovarokat is. Már nem csak a Jancsiék bömbölő kutyáját láttam a kapuban ugatni, hanem annak éles, hegyes, már-már metsző fogait is. Már nem csak a Juditék postaládáját láttam, hanem az azon levő terjedelmes, vörös, rozsdafoltot is.
Nyeltem egyet, ránéztem az apró csomagocskára, amit a kezemben szorongattam és azt ismételgettem magamban: „Nem, nem lehet. A papa él.” Ismételgettem, de nem hittem magamnak. Továbbra is rettegtem attól, amit látni fogok. Néha még azon is elgondolkoztam mit csinálok majd, ha odaérek. Úgy véltem, ha holtan látom, én is meghalok. Felnőttként visszagondolva ostobaságnak hangzik, de igaz. Ezt gondoltam, és ami még fontosabb: ezt is hittem.
Elértem a következő házhoz. Most már azon kezdtem aggódni, hogy már csak egy ház van hátra és ott is vagyok. A félelem ezen a rövid szakaszon tört rám a legerőteljesebben. Néztem előre továbbra is a csomagocskát szorongatva, gyűrögetve, miközben a figyelmemet megpróbáltam valami más, jellegtelen dolog – egy virág, egy lehullott falevél, egy veréb csicsergése – felé irányítani, de nem ment. Győzött a kétségbeesés.
A papáéval majdnem pont szemközt állt egy romos épület. Valaha egy nagyon idős néni lakott benne a férjével, de mindketten meghaltak, szinte azonos időpontban, csupán két hét lefolyása alatt. Előbb az asszony, aztán a férje. Haláluk után nem költözött senki a házba, túlságosan rozoga volt ahhoz, hogy lakható legyen, így nem is hirdették meg eladásra, hanem egyszerűen hagyták úgy, ahogy volt. Düledező romként tekintett a világra könnyező szemeivel. Már akkor is a végét járta, amikor még laktak benne, de azután végleg összeomlásra lett ítélve.
Kisfiúként nem mertem elfordítani a tekintetemet arról a házról. Féltem, hogy valaki, vagy inkább valami kilép korhadó ajtaján és elindul felém, én pedig hiába menekülök be a papa házába, mert ő is halott, és felkel, szája sarkából vér szivárog, a szemei kifordultak, megragadja a vállam…
Egyszerűen rettegtem, de ez már elmúlt. Ma már nem félek ilyen kicsinyességektől. El tudom különíteni a valóságot a képzelettől, és annak hátborzongató játékaitól.
Ahogy újra ugyanitt elhaladok, látom új épület áll a düledező rom helyén. Nem lepődöm meg rajta. Így kellett lennie. Huszonnégy év hosszú idő, én mégis újra itt állok, a nagypapám háza előtt.
A kapu még mindig barna, bár az óta többször is újra lehetett festve. Az udvar kicsit idegen. Hamar rájövök, hogy miért érzem így: magas a fű. Régen a papával együtt kaszáltuk le, aztán megforgattuk, hogy jól megszáradjon és el tudjuk tenni az állatoknak a téli hónapokra alomnak. „Talán már nem tart annyi állatot.” - futott át az agyamon és beléptem azon a kapun, melyen oly rég: kisfiú koromban léptem be utoljára.
A fű hosszúságát leszámítva az udvar mit sem változott: alacsony kerítés választotta el a veteményeskertet az udvartól, ugyanarra a barna árnyalatúra festett kerítés, mint akkoriban, mikor körülnézés nélkül végigrohantam mellette, hogy elmeneküljek az engem követő valamitől, ami a szemközti romos épületből lépett ki.
A ház pontosan szemben van a kaviccsal felszórt úttal, melyen lassan haladok előre.
Bekopogtam a csukott ajtón. Bentről kihallatszik a rádió hangja, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy jókor jöttem, mivel ez csakis azt jelentheti, hogy a papa itthon van. Várok, nem jön senki. „Talán nem hall jól.” Erőteljesebben kopogtatok. Várok. Semmi.
További kopogtatás nélkül lépek be a házba. Az előszobában találom magam. A régi, ismerős berendezés láttán könnybe lábad a szemem. „De régen jártam itt, bárcsak előbb eszembe jutott volna!” Az előszoba a konyhára nyílik, bekukkantok az ajtón, de itt sem találok senkit. „A fészer.” – jut eszembe váratlanul, - „Biztosan barkácsol valamit.”
Magabiztosan megyek ki a házból és indulok meg a fészer felé, ami mellett áll egy karcsú diófa, amely régen még nem volt ott. Hűs árnyékot vet a fészer bejáratára.
Bekukkantok az ajtón és magam előtt látom gyermekkori félelmeim megtestesülését:
Egy vastag fatuskó mellett kitekeredett emberi testet látok. Közelebb megyek és felismerem: a nagypapám az, halott. Most már érzem a rothadás bűzét a levegőben, amely eddig ravaszul elrejtőzött, vagy csak egyszerűen nem akartam megérezni.
A test vékonyabb, ráncosabb, a tekintet üveges, szája sarkába és orra alá rászáradt egy-egy vékony vércsermely, de ő az, a nagypapám.
Hát újra találkoztunk.
Vége.
2009.január 25.
FOLYTATJUK.
***********************
12. FARSANGI ELŐZETES
NAGY VENDEL: Táncosom, Te gyönyörű
Táncoló lábak
Keringve szállnak
A szoknya perdül
Toppan a láb.
Keringve szállnak
A szoknya perdül
Toppan a láb.
Kecses kéz lendül
Énekszó csendül
Dobbanó lábam
Ne add alább.
Énekszó csendül
Dobbanó lábam
Ne add alább.
Suhogó selyem
Omlik vállára
Kezemmel óvom
Csöpp derekát.
Omlik vállára
Kezemmel óvom
Csöpp derekát.
Mosolyog ajka
Kék szeme sarka
Megsimogatom
Szőke haját.
Kék szeme sarka
Megsimogatom
Szőke haját.
Karomba tartva
Átérzem rajta
A szerelemnek
Bódulatát.
Átérzem rajta
A szerelemnek
Bódulatát.
Tündöklő arca
Jól felnagyítja
Báli teremnek
Ragyogását.
Jól felnagyítja
Báli teremnek
Ragyogását.
Sudár alakja,
Víg jelmez rajta.
Farsangi bálban
Álarc takarja
Szép orcáját.
Víg jelmez rajta.
Farsangi bálban
Álarc takarja
Szép orcáját.
2015. farsangján
***********************
13. VERSRŐL VERSRE
KANCZLER ANNA: Eszperente versem Neked...
Kedves Vendelem!
Neved szeretettel rebesgetem, merte helyen rengeteg versed leltem,
s ezer zene,
festett remekek leledzenek,
melyeket szervereken terjesztesz.
Nem kertelek:
kedvem lelem benne.
Recepteket szerkesztesz,
S mert vele kedvenc helyeket,
kedves embereket, s eseteket emlegetsz,
e tetted nekem kellemes perceket szerez.
S mert vele kedvenc helyeket,
kedves embereket, s eseteket emlegetsz,
e tetted nekem kellemes perceket szerez.
Lelkesen kevergetem levesem,
mellette meleg helyen pecsenye,
szeletekbe szedem kedvenc eledelem,
s vele eszem kenyerem.
mellette meleg helyen pecsenye,
szeletekbe szedem kedvenc eledelem,
s vele eszem kenyerem.
Meredek terepen nevelt
hegyeknek erjedt leve
kertedben rengeteg terem.
Szederjes levet engednek,
S mert e nedveket verseken merengve nyelegetem,
beteg nem leszek...
hegyeknek erjedt leve
kertedben rengeteg terem.
Szederjes levet engednek,
S mert e nedveket verseken merengve nyelegetem,
beteg nem leszek...
Meg ne vesd nevemet, mert
erre vetemedtem:
Kezem szenvtelen szerkezeten verset szerkesztett.
S mert engem sem emelkedett szellem nem jellemez,
sem rengeteg s szertelen, lelkes szellem
nekem nem kedvez:
esetlen versemben esdeklek szent lelkekhez:
Rengetegen szeresssenek,
lelkendezz, s remek szellemek vezessenek!
erre vetemedtem:
Kezem szenvtelen szerkezeten verset szerkesztett.
S mert engem sem emelkedett szellem nem jellemez,
sem rengeteg s szertelen, lelkes szellem
nekem nem kedvez:
esetlen versemben esdeklek szent lelkekhez:
Rengetegen szeresssenek,
lelkendezz, s remek szellemek vezessenek!
Szeretettel jegyeztem:
nevemet, mely szent nyelven kegyest, kegyelmet jelent,
Te fejtsd meg... :)
nevemet, mely szent nyelven kegyest, kegyelmet jelent,
Te fejtsd meg... :)
(Anna)
...........................................
CSOMOR HENRIETT: Nagyapám kalapja
Volt egy furcsa álmom,
nem is tudom mire véljem,
hiszen olyan régen elmentél.
Ez igazságtalan.
Én akkor csak négy éves voltam,
de emlékszem rád, ahogy
babakocsimba tologattál.
Számos kép árulkodik róla
mennyire szerettél.
Nekem mindent megengedtél.
nem is tudom mire véljem,
hiszen olyan régen elmentél.
Ez igazságtalan.
Én akkor csak négy éves voltam,
de emlékszem rád, ahogy
babakocsimba tologattál.
Számos kép árulkodik róla
mennyire szerettél.
Nekem mindent megengedtél.
Kék autómmal behajthattam
féltet rózsáid közé, neked
az sem számított, pedig fiú
unokáidat rózsáid közelébe se engedted.
Már tudom milyen igazságtalan az élet.
Pont téged veszítettelek el,
aki önzetlen voltál.
Zaklatott voltam, és te eljöttél
hozzám egy nyugtalan éjszakán.
Fogtad a kezem, simogattad
arcom, s sétálva bujkáltunk.
Ugyanabban a ruhádban voltál,
mint amikor az őzikét öledben
simogattad a fényképen.
Minap hirtelen előkerült erdészkalapod,
de még csak meg se foghattam,
mert engem nem illet, csak a lányodat.
Semmit nem ér egy mihaszna sérült érzése.
Nagyanyám szemében olyan lehetek, mint egy
érzéketlen fatuskó, s a testvérem is.
Gyermekként véletlen egyszer kezembe
vehettem kalapod nagyapám.
Nem dobáltam, még csak a fejemre sem tettem.
Édes illatodat magamba szívtam.
Erdészkalapodat majdan valaki megtalálja
a szemét kupac tetején.
De egyet ígérek, örökké a szívemben élsz.
Fényképeidet rejti a számítógép,
fogható emlékeim tőled a kis
piros játékzongora, amit a kórházból
hazafelé jövet vettél nekem.
Istenem, mennyire szerethettél.
Egy utolsó emlék, amit még
élek sosem feledek, senki
a világon el nem veheti tőlem:
anyával, s apával sétálunk ki
a kórházból, s te ott állsz az erkélyen,
s integetsz nekem.
2015. november 24.
............................................
Adamecz László: ÖRÖK SZERELEM?
Ó, hogy vágyjuk, örök szerelem,
hol az ölelés csók végtelen,
tüzel szánk, szívünk, lelkünk,
részegedve ölelkezünk.
Ó, hogy vágyjuk, örök szerelem,
hol az ölelés csók végtelen,
tüzel szánk, szívünk, lelkünk,
részegedve ölelkezünk.
Van, lesz ilyen, ki hinné tán,
hol nem vagy kamasz csak a pán,
ma lógsz a neten hevülten,
üzensz bókolsz révülten.
Tudom, hogy van örök szerelem,
hol távolról lopva epekedsz,
hogy közös sorsot vállaljál,
arra bizony szád félre áll.
Mikor gondban vele legyél,
mikor érte szívből tegyél,
nem vagy ott, mert így szereted,
neked ez örök szerelem.
.....................................................
Kató szívem szép KATÁJA...
lelkem bájos ideálja.
Az arca hó, haja napsugár!
Az utcán ha végig lebben,
ime egy angyal ki a földre járt!
lelkem bájos ideálja.
Az arca hó, haja napsugár!
Az utcán ha végig lebben,
ime egy angyal ki a földre járt!
Amikor ölemben tartom,
s libben a szoknyája,mely karton.
s libben a szoknyája,mely karton.
Elpirul és elhúzza magát,
fakadó rózsabimbóhoz,
vagy ártatlan liliomhoz
hasonlíthatom csak a Katát.
Egy szép szeptemberi reggel,
beállít nagy sebbel lobbal,
és zokogva a kerevetre ül.
Engem isten úgy segéljen,
nem tudom, hogy mire véljem.
Ereimben a vér is kihűl.
beállít nagy sebbel lobbal,
és zokogva a kerevetre ül.
Engem isten úgy segéljen,
nem tudom, hogy mire véljem.
Ereimben a vér is kihűl.
Biztatgatom szóljon édes,
kettőnk közül ki a vétkes?
Csak te Katám, vagy én?
De erre megszólal bátran.
Ketten voltunk most meg hárman!
No ettől ugye falnak mén?
kettőnk közül ki a vétkes?
Csak te Katám, vagy én?
De erre megszólal bátran.
Ketten voltunk most meg hárman!
No ettől ugye falnak mén?
***********************
14. VÉLEMÉNYEM SZERINT - OLVASÓINK ÍRTÁK
Szia Vendi!
Ismét hoztad, hoztátok, hozták az írótársak azt, amitől a magazin az,
ami. Fantasztikus és hangulatos, hangulatteremtő.
Igazi téli, karácsonyi, fahéjillatú és havas magazint kaptam.
Ami viszont kérés, ha lehet, kérném Várkonyi Kitty e-mailcímét. Írnom
kell neki, mert amit küldött ebben a számban, az egyszerűen
fergeteges.
Köszönöm.
András
Ismét hoztad, hoztátok, hozták az írótársak azt, amitől a magazin az,
ami. Fantasztikus és hangulatos, hangulatteremtő.
Igazi téli, karácsonyi, fahéjillatú és havas magazint kaptam.
Ami viszont kérés, ha lehet, kérném Várkonyi Kitty e-mailcímét. Írnom
kell neki, mert amit küldött ebben a számban, az egyszerűen
fergeteges.
Köszönöm.
András
...............................................
Mátyás Rita: A Megszólalok magazin képeinek
leírása az 512 lapszámból.
1. Lektori Salutem:
A bevezető írása mellett Vendi
barátunk szerintem, a szekszárdi vakodában, éppen verset mond. Bordó zakóba,
fehér ingbe van felöltözve.
A szerkesztő úr köszönetnyilvánításánál Véghelyi József fotója látható. Ő komoly megbízható úriember sötétkék zakóban, homokszínű ingben, csíkos nyakkendőben. Józsi ovális arcú, kopaszodó úriember, kék szemekkel.
A szerkesztő úr köszönetnyilvánításánál Véghelyi József fotója látható. Ő komoly megbízható úriember sötétkék zakóban, homokszínű ingben, csíkos nyakkendőben. Józsi ovális arcú, kopaszodó úriember, kék szemekkel.
A bevezető szöveg végén Stekly
Zsuzsa csodálatos, tűzzománc hármas oltár képe látható. A kihajtható oltárkép
középső képén a Szent család látható. A képen jézus már nagyobbacska gyermek, a
szülei előtt áll fehér ingben, barna hajával. Mögötte bal oldalon Mária,
türkizkék lepelben, sötétkék ruhában, keze Jézus vállán nyugszik. József fehér
ingben, zöldes barna mellényben, hosszú barna
hajjal szakállasan, bajuszosan áll Mária mellett. A téglavörös háttérben fehér kereszt van
mögöttük, a glóriájuk aranysárga színű. A oltárkép két oldalán egy-egy angyal
imádkozik összetett kézzel félrehajtott fejjel. Sötétkék ruhában vannak ,és
hosszú barna hajúak az angyalok.
Láthatóak a fehér szárnyaik, mögöttük fentről süt a nap.
2. E-könyvek bemutatója:
Erdősné Onda Marica egy zöld sövény
előtt áll egy piros színű blúzban. Marica hosszú, göndör, gesztenyebarna hajú,
kedves mosolyú, 30-35 év körüli teltkarcsú hölgy.
3. Versek a nagyvilágból:
Wesseliné Ábrahám Erzsébet első verse mellett az Örömöm Istene című könyvének borítója látható. A borítón két kéz felmutat egy arany színű érmet, melyen Krisztus látható a kereszten.
Wesseliné Ábrahám Erzsébet első verse mellett az Örömöm Istene című könyvének borítója látható. A borítón két kéz felmutat egy arany színű érmet, melyen Krisztus látható a kereszten.
A következő képen maga a költőnő látható, Ő a képen 35 év körüli, csinosan sovány, rövid,
barnahajú hölgy. halvány rózsaszín, ujjatlan csipke betétes blúzban áll a
fényképezőgép előtt.
A következő fotó Vendinek a
facebookos fotója, ami egy fekete- fehér kép. Valószínűleg egy katedra mögött
ül, ingben, zakóban.
Tóth Katalin 60-as éveiben járó,
szőke, hosszú, hullámos hajú hölgy, frufruval. Kék szemeivel derűsen néz
előre,miközben zárt szájjal mosolyog. Piros ruha van rajta. hosszú, lelógó
fülbevalók lógnak a fülében.
Kertész Nóra 50 körüli hosszú,
hullámos, szőke hajú hölgy, piros felsőben.
Csomor Heni rövid, fekete hajú fiatal hölgy,
farmerkabátban, kék kockás ingben.
4. Mikulás, Mikulás:
Tóth Katalin 60-as éveiben járó, szőke,
hosszú, hullámos hajú hölgy, frufruval. Kék szemeivel derűsen néz
előre,miközben zárt szájjal mosolyog. Piros ruha van rajta. hosszú, lelógó
fülbevalók lógnak a fülében.
Ylen Morisot szemből látható rövid, vörös, fru-frus hajú
50 körüli hölgy, barna szeme derűsen néz ránk. Sötétkék pulóverben látható.
Kertész Nóra 50 körüli hosszú,
hullámos, szőke hajú hölgy, piros felsőben.
A következő kép az enyém a versem
mellett. Kicsi szobámban készült a fotó rólam. Kerek arcú, rövid sötétbarna
hajam, szemem van. Sejtelmesen mosolygok az olvasókra. Kékes- barnás ujjatlan
felső van rajtam.
A bevezető írása mellett Vendi
barátunk szerintem, a szekszárdi vakodában, éppen verset mond. Bordó zakóba,
fehér ingbe van felöltözve.
Mráz Erzsébet Irma 50-60 év körüli
szőkés- őszes, vállig érő hajú, szemüveges, megnyerő mosolyú hölgy, fehér
vékony csíkos blúzban, fekete kardigánban.
Hollósy Tóth Klára 50
körüli, kissé
teltkarcsú, csinos hölgy Rövid barna haja van. Komoly arccal néz
az olvasókra. Fehér- fekete mintás felsőt visel. A kép ovális
alakú.
5.Novelláról novellára:
Várkonyi Kitti csinos, fiatal 35-40
éves körül lehet. Hosszú vörös haja, kék szeme van . Arcát a kezeire támasztva
ül az asztalnál fehér blúzban kedves zárt mosollyal néz az olvasó szemébe.
6. Karácsonyi elmélkedéseim:
Régi ismerősünk Árvay Marika, Rövid,
de dús világos barna hajú hölgy fehér
felsőben,átszellemült arckifejezéssel az arcán
A következőképen egy téli fenyő erdő
látható. A kép központjában egy feldíszített karácsonyfa áll, míg a bal oldalon
egy hóember.
7, Túlélni a karácsonyt:
Várkonyi Judit telt arcú, telt
keblű, sötétvörös, hosszú hajú hölgy, vörös színű blúzban fekete a szélén
fodros kis blézerben, mikrofont tart a
kezében. Mögötte fakó színű hegyeket
ábrázoló kép látható.
A következő képen Várkonyi
Judit mikulásnak öltözött.
Írása után egy dúsan feldíszített
karácsonyfa áll, aljában tele piros ajándék dobozokkal, mely arany szalagokkal
vannak átkötve.
8. Nagy Vendel- Hazai tájakon:
Ezen a képen Vendi színpadon
szerepel kezében mikrofont tart,fekete
nadrágban, bordó zakóban, és fehér ingben van, Karján az elmaradhatatlan kampós
botja.
9. Ki hozza a karácsonyfát:
Vendi novellájánál nincs kép.
Vendi novellájánál nincs kép.
10. Mai sztárvendégünk:
Csongrádi Kata narancs sárga ruhában
néz bele fényképezőgépbe. Szőke, hosszú haja, fél lófarokba van fogva, és
szintén narancssárga kendővel megkötve.
11. Éjfél után, szilveszteri
hangulatban:
Csomor Heni egy szép kertben ül az
EL-GO mopedjén, ami egy vörös színű mozgássérültek számára készült elektromos
jármű. Henin világoskék szoknya, kék - piros kockás blúzban, és kék baseball sapkában van.
12. Kitűntették a szekszárdi
polgárőrt:
A fiatalember 35-40 éves lehet.
Ovális arcú, világos barna hajú férfi, sötét, és világosszürke szabadidő ruha
van rajta.
Ilosvay Guszti A képen, egy rövid
barna hajú negyvenes sovány szemüveges fiatalember fél mosollyal az arcán, fekete öltönyben,
fekete csokornyakkendővel fehér ingben. A kezében mobil telefon van.
13. Véleményem szerint. olvasóink
írták:
Ennél a rovatnál nincs mesélhető
kép.
14. Versről versre:
Fábián Ferencné Terike 50-55 év
körüli hölgy, haja épphogy vállig érő barna haj. Kék nadrágban, és rózsaszínű polár pulóverben áll
egy íróasztal előtt.
Ylen Morisot szemből látható rövid, vörös, fru-frus hajú
50 körüli hölgy, barna szeme derűsen néz ránk. Sötétkék pulóverben látható.
A következő képen, sötétkék alapon
nagy hókristályok látszanak.
Adamecz Laci széles mosolyával szája felett kis
bajuszkával ,szögletes szemüvege mögül néz ránk.
Zsigai Klára 55 év körüli dús,
fekete, hullámos hajú hölgy, vörös felsőben fehér gyöngysorral a nyakán. Egy
virágos fal mellett áll,és kissé felfelé néz.
15. Megjelent:
Jenei András szőkés vöröses ,
középen elválasztott frizurájú fiatalember fekete szürkebetétes pulóverben
pipával a kezében, kis bajusszal, kis szakállal.
A könyvborítóján barna színű
homokdűnék előtti köveken ábrák vannak, a középsőn egy szem látható.
Régi ismerősünk Árvay Marika, Rövid,
de dús világos barna hajú hölgy fehér
felsőben,átszellemült arckifejezéssel az arcán.
16. Somolygásaim:
Ennél az írásnál nincs kép.
17. Természetgyógyászat:
Soponyai Mihály, aki ezt a rovatot
írja, széles arcú szőke ötvenes éveiben járó úriember, aki széles mosollyal néz
az olvasóra.
A cikknél, egy csipkebokor látható a
piros bogyós termésével.
Ez a képleírás később készült el a
többinél, de kérlek benneteket, nézzétek el nekem, Az ünnepek alatt nem
dolgoztam, vendégem is volt,és amíg itt volt szívesebben foglalkoztam vele,
mint az írással! Remélem megértitek, és elnézitek nekem ezt a késedelmet!
Elértünk a végére! Remélem
élveztétek, ezt a kis kirándulást a képek világába, hasznos volt a számotokra,
és olyan szeretettel olvastátok, amilyennel én írtam le nektek! Itt a vége , fuss el véle! Egyebet nem
mondhatok! Vendi után szabadon!
Sok szeretettel:Rita
............................................
Kedves Vendi!
Nagyon jó ez a versed! Tudta-e mondani a hóembered, hogy BUÉK?
Kívánok neked és családodnak olyan nagyszerű évet, amikor minden, mire vágysz, teljesül!
Szeretettel: Ylen
Nagyon jó ez a versed! Tudta-e mondani a hóembered, hogy BUÉK?
Kívánok neked és családodnak olyan nagyszerű évet, amikor minden, mire vágysz, teljesül!
Szeretettel: Ylen
2015. december 31. 10:11 Nagy Vendel írta, <nagy.vendi54@gmail.com>:
BUÉK. 2015.
Pezsgő pukkan
Pohár koccan
Szánkó csúszik
A nagy hóban.
Szilveszter van.
Játék durran
Fénye lobban
Éjfélt ütnek
A toronyban.
A harangok.
BUÉK VENDI.
ÁLDOTT ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK SOK SZERETETTEL A MAGAM ÉS A MEGSZÓLALOK MŰVÉSZETI MAGAZIN NEVÉBEN.
Nagy Vendel (nagy.vendi54@gmail.com)
Pezsgő pukkan
Pohár koccan
Szánkó csúszik
A nagy hóban.
Szilveszter van.
Játék durran
Fénye lobban
Éjfélt ütnek
A toronyban.
A harangok.
BUÉK VENDI.
ÁLDOTT ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK SOK SZERETETTEL A MAGAM ÉS A MEGSZÓLALOK MŰVÉSZETI MAGAZIN NEVÉBEN.
Nagy Vendel (nagy.vendi54@gmail.com)
…………………........………
Részeges szilveszter hajnalán
Rég elmúlott
Már Karácsony,
Hóember áll
Az udvaron.
Söprű van a
Kezében
A két szeme szén.
Fazék a fején.
Idekint didereg
Újév reggelén.
Nyúl dobbant az ólban,
A répa az enyém.
A hóember csak áll
Ferdén dülöngél,
Pezsgővel a
Kezemben,
Mellé ülök én.
Beszélni
Tanítom
Konok fejét.
Mondja azt
Okosan,
Szépen,
Hogy:
BUÉK.
Már Karácsony,
Hóember áll
Az udvaron.
Söprű van a
Kezében
A két szeme szén.
Fazék a fején.
Idekint didereg
Újév reggelén.
Nyúl dobbant az ólban,
A répa az enyém.
A hóember csak áll
Ferdén dülöngél,
Pezsgővel a
Kezemben,
Mellé ülök én.
Beszélni
Tanítom
Konok fejét.
Mondja azt
Okosan,
Szépen,
Hogy:
BUÉK.
2015. december 31.
Nagy Vendel
Nagy Vendel
...............................................
SAJNOS MÁR HETEK ÓTA ROSSZALKODIK A
SZÁMÍTÓGÉPEM..
Kedves Vendel!
Leverten menesztem levelem Neked s jelentem, nem lehetetlen: e neves s becses szerver keveredett meg.
S mert ezen esetek rengetegszer leledzenek e szerkezeteken, nem tehetek egyebet, tehetetlen leheveredek s keservvel kergetek perceket esetleg heteket.
Restelkedve s szeretettel:
Szertelen Kedvenced (Anna)
Leverten menesztem levelem Neked s jelentem, nem lehetetlen: e neves s becses szerver keveredett meg.
S mert ezen esetek rengetegszer leledzenek e szerkezeteken, nem tehetek egyebet, tehetetlen leheveredek s keservvel kergetek perceket esetleg heteket.
Restelkedve s szeretettel:
Szertelen Kedvenced (Anna)
..................................................
Vendikém, édes!
Örömmel értesítelek, hogy dance/Táncolj! dalunk/klipünk
túllépte az 500 000-es nézettséget˘ és jelenleg 62 országban vetítik!??
túllépte az 500 000-es nézettséget˘ és jelenleg 62 országban vetítik!??
Táncokban és vidámságban gazdag
Újévet kívánok!
BUÉK 2016
Szeretettel: Kata
***********************
15. HUMORMORZSÁK
NAGY VENDEL: AZ IDÉN MÁR NEM JÁTSZOM EL
Jó néhány évig eljátszottam az általam
poénosnak vélt viccel egy közeli boltban.
Többé nem teszem. Néha bejött, de
az utolsó balul sült el.
Rájöttem, tudni kell, mikor, kivel, és hol lehet poénkodni, és nem kell egy vak, vagyis helyesbítek, egy nem látó embernek mindenáron felhívni magára a figyelmet.
Ugyanis vak nem vagyok, csak nem látok. Óriási különbség.
Rájöttem, tudni kell, mikor, kivel, és hol lehet poénkodni, és nem kell egy vak, vagyis helyesbítek, egy nem látó embernek mindenáron felhívni magára a figyelmet.
Ugyanis vak nem vagyok, csak nem látok. Óriási különbség.
Minden évben, Január 2. án átszaladtam a közeli ABC- be, hogy a hosszú
ünnepek alatt kifogyott dolgokat pótoljam, s némileg felbosszantsam magam, hogy
a jó édesanyjukat..., már megint
javítottak az árakon. Aggódom, mert egyszer még sérvet kapnak az emeléstől.
Hogy oldjuk a feszültséget, és poénosra vesszük a figurát...ráteszek a kosár tetejére egy csomag WC papírt. Most éppen nem kellene, dehát a vicc, és az ilyesmi mindíg kell otthon.
Hosszú a sor a pénztár előtt, előttem is, mögöttem is. Végre sorra kerülök.
Hogy oldjuk a feszültséget, és poénosra vesszük a figurát...ráteszek a kosár tetejére egy csomag WC papírt. Most éppen nem kellene, dehát a vicc, és az ilyesmi mindíg kell otthon.
Hosszú a sor a pénztár előtt, előttem is, mögöttem is. Végre sorra kerülök.
A hölgy kissé fáradtnak tűnve,
halkan mondta a végösszeget.
Én álzavaromban kutattam a zsebeimben...
- Hű, a fene egye meg, otthon felejtettem...
A sorban állók, és a pénztáros is azt gondolta, a vén hülye már megint otthon hagyta a buksz tárcáját.
- Nem baj, majd át tetszik hozni a pénzt. próbált segíteni a hölgy, mert nem halad a türelmetlen sor.
- Nem a pénzt felejtettem otthon, az itt van.. mutatom.
Akkor mit? zsörtölődik.
- Az igazolást...
- Miféle igazolást?
Hátul már többen nevetnek, somolyognak.
- Hát nem hallotta? Az új év elsejétől csak az vehet WC papírt, aki igazolja, hogy evett.
Én álzavaromban kutattam a zsebeimben...
- Hű, a fene egye meg, otthon felejtettem...
A sorban állók, és a pénztáros is azt gondolta, a vén hülye már megint otthon hagyta a buksz tárcáját.
- Nem baj, majd át tetszik hozni a pénzt. próbált segíteni a hölgy, mert nem halad a türelmetlen sor.
- Nem a pénzt felejtettem otthon, az itt van.. mutatom.
Akkor mit? zsörtölődik.
- Az igazolást...
- Miféle igazolást?
Hátul már többen nevetnek, somolyognak.
- Hát nem hallotta? Az új év elsejétől csak az vehet WC papírt, aki igazolja, hogy evett.
A sor végén kibuggyant a röhögés, s
a pénztárosok is nevetni szoktak, s ezzel a dolog el volt intézve. Ez az év is
vidáman kezdődik...
De ez a hölgy nem értette,zavartan nézett maga elé, és sírva fakadt. Ki tudja mi jutott hírtelen az eszébe, a jövőre nézve.
Alig tudtam megmagyarázni, de akkor már baj van, ha már magyarázkodni kell. Szégyenkezve bocsánatot kértem, és leforrázva kijöttem a boltból. Nem mindegy, hogy az emberen nevetnek, vagy ha kinevetik. Pláne hogyha sírnak a rosszul sikerült viccén.
No ez az év rosszul kezdődött, de aztán úgy is maradt. Bocsánat. Igazán nem rajtam múlott.
Egyebet nem mondhatok.
De ez a hölgy nem értette,zavartan nézett maga elé, és sírva fakadt. Ki tudja mi jutott hírtelen az eszébe, a jövőre nézve.
Alig tudtam megmagyarázni, de akkor már baj van, ha már magyarázkodni kell. Szégyenkezve bocsánatot kértem, és leforrázva kijöttem a boltból. Nem mindegy, hogy az emberen nevetnek, vagy ha kinevetik. Pláne hogyha sírnak a rosszul sikerült viccén.
No ez az év rosszul kezdődött, de aztán úgy is maradt. Bocsánat. Igazán nem rajtam múlott.
Egyebet nem mondhatok.
2012.12.13 Luca napján
Megjegyzés: - Magamat kigúnyolom ha kell...
***********************
16. TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT
SOPONYAI MIHÁLY ROVATA: Vitaminokról!
Ha kiegyensúlyozottan táplálkozunk, szervezetünk minden tápanyaghoz hozzájut, beleértve a gyümölcsökben és zöldségekben lévő vitaminokat.
A gyümölcsök és zöldségek előnyei
A gyümölcs és zöldség minden egészséges táplálkozás része. Ezt halljuk folyton, de ha tisztában vagyunk a gyümölcsök és zöldségek fogyasztásának előnyeivel, egy kicsit több lelkesedéssel nyúlunk a következő darab almáért. A sok gyümölcsöt és zöldséget tartalmazó étrend előnyei:
az étvágy feletti kontroll,
a vércukorszint stabilizálása,
alacsonyabb vérnyomás,
a szívbetegségek rizikójának csökkenése,
az agyvérzés kockázatának csökkenése,
a daganatos betegségek kockázatának csökkenése,
a szemproblémák kockázatának csökkenése,
az emésztési problémák kockázatának csökkenése.
Milyen vitaminok vannak a gyümölcsökben, és mit tudnak?
A különböző gyümölcsök különféle vitaminokat tartalmaznak. A következő vitaminok természetes forrásait találjuk meg a zöldségesnél:
A-vitamin
Az A-vitamin fontos szerepet játszik a sejtosztódásban, és szükséges néhány hormon előállításához. A táplálékban lévő elegendő mennyiségű A-vitamin gondoskodik az egészséges bőrről és hajról, erősíti az immunrendszert és a látást, segíti a csont- és fogképződést. A következő gyümölcsök A-vitaminban gazdagok: sárgabarack, földiszeder, dinnye, kivi, narancs, papaya, datolyaszilva, őszibarack, mandarin, paradicsom.
B3-vitamin (niacin)
A B3-vitamin segít az emésztőrendszer megfelelő működésében. Fontos szerepe van a táplálék energiává történő átalakításában is. B3-vitamint tartalmazó gyümölcsök: banán, dinnye, kivi, őszibarack, paradicsom.
B5-vitamin (pantoténsav)
A B5-vitaminra az anyagcserében van szükség, és jelentőséggel bír a hormonok és a HDL-koleszterin termelésében. A vitamin legmagasabb arányban a banánban és a narancsban van jelen.
B6-vitamin
A B6-vitamin segít az antitestek előállításában az immunrendszerben, és a vese normál működéséhez is szükséges. A következő gyümölcsök gazdag forrásai a B6-vitaminnak: banán, füge, guava, kivi, mangó, gránátalma, dinnye.
B9-vitamin (folsav)
Folsavra többek között a vörös vértestek termeléséhez és az agy működéséhez van szükségünk. A következő gyümölcsök tartalmazzák: földiszeder, dinnye, kivi, narancs, eper, paradicsom.
C-vitamin
Ha a gyümölcsre és a C-vitaminra gondolunk, talán az első, ami eszünkbe jut, a narancs, de ezt a létfontosságú vitamint főleg a földiszederben, a guavában, a kiviben és az eperben találjuk.
E-vitamin
Az E-vitaminnak ismert a jelentősége antioxidánsként. Gyümölcsök, amelyek ezt a tápanyagot tartalmazzák: alma, banán, földiszeder, áfonya, dinnye, kivi, mangó.
Soponyai Mihály
***********************
17. MECÉNÁSOKNAK
NAGY VENDEL: A SZPONZOR
Mint különleges állatfajta, avagy, a
fagyi visszanyal..
Még mielőtt a szponzorok vérig
sértődnének, - az a kettő - sietek a címet megmagyarázni.
A szponzor olyan ritka, mint a fehér
holló. Ezzel az állati hasonlat vonal letudva.
Bár, mondhatnám némi képzavarral és akár közhelyesen, hogy magazinunk hangya szorgalommal és a méhek vehemenciájával gyűjti a sikereket, Magyarországon , és a világ más tájain egyaránt, akár még más földrészeken is..
Bocsánat, remélem nem sértettem senkit!
Bár, mondhatnám némi képzavarral és akár közhelyesen, hogy magazinunk hangya szorgalommal és a méhek vehemenciájával gyűjti a sikereket, Magyarországon , és a világ más tájain egyaránt, akár még más földrészeken is..
Bocsánat, remélem nem sértettem senkit!
Megszólalok irodalmi magazinunk hála
Istennek lassan, akár egy lendkerék, beindul, és sokszor már a tehetetlenség
erejével önmagától is továbbforog, akkor is, ha egy pillanatra megállunk a
tekerésben, de utána vidámabban lendül tovább a kerék.
Van egy általam gyűlölt szó, a
vállalkozó, ami egy gyűjtőszó lenne, de nem fejezi ki azt, amire hivatott
volna. Történetesen nem derül ki, hogy mire is vállalkozik a szerencsétlen. Az
a biztos ha kiírja: bádogos és vízvezeték szerelő...E nélkül csak próbálkozó
lehet.
 |
| Nagy Vendel |
Én is próbálkoztam egy új irodalmi
újság megvalósításával, és elmondhatom, hogy álmaim kezdenek valóra válni.
Beindult, és folyamatosan, önmagát gerjesztve, állandóan fejlődve működik a
magazin.
Minimális tőkéből kiindulva, egy számítógép segítségével létrejött valami, amit már lassan az egész világon ismernek, a világhálón elterjedve, ami manapság már nem is olyan nagy dolog.
Ez a próbálkozás, olyan vállalat, amibe mindenki csak beletesz valamit, és a szellemi tőkén kívül senki nem vesz ki semmit, főleg nem anyagiak tekintetében.
Mindenki ingyért dolgozik, a szerkesztőktől kezdve a szerzőtársakig bezárólag. Idegen szóval mondva a közösség nem profitorientált.
Persze ezt nem hiszi el senki, mert azt kérdezik, akkor miből élünk? És itt még a régi zsidó vicc sem igaz, hogy abból, hogy vasárnap nem nyitunk ki.
A szerkesztőség napi húsz órán keresztül nyitva van, még hétvégén is. A többi az alvás idő.
Regenerálódni, akkumulálódni is kell valamikor.
Minimális tőkéből kiindulva, egy számítógép segítségével létrejött valami, amit már lassan az egész világon ismernek, a világhálón elterjedve, ami manapság már nem is olyan nagy dolog.
Ez a próbálkozás, olyan vállalat, amibe mindenki csak beletesz valamit, és a szellemi tőkén kívül senki nem vesz ki semmit, főleg nem anyagiak tekintetében.
Mindenki ingyért dolgozik, a szerkesztőktől kezdve a szerzőtársakig bezárólag. Idegen szóval mondva a közösség nem profitorientált.
Persze ezt nem hiszi el senki, mert azt kérdezik, akkor miből élünk? És itt még a régi zsidó vicc sem igaz, hogy abból, hogy vasárnap nem nyitunk ki.
A szerkesztőség napi húsz órán keresztül nyitva van, még hétvégén is. A többi az alvás idő.
Regenerálódni, akkumulálódni is kell valamikor.
Lapunk ingyenes, és e-mailen, és
interneten kézbesítjük mindenkinek a lakására, aki kéri.
Az ingyenesség gesztus az olvasó felé, még vállalva annak a veszélyét is, hogy azt hiszik, hogy értéktelen a termék.
Manapság nemigen lehetne megoldani, hogy pénzt kérjünk az újságért. Egyrészt, mert azonnal elveszítenénk az olvasók kilencven százalékát, mert a mai ember mindenért fizet, de a kultúráért már vagy nem tud, vagy eleve nem is akar. Másrészt meg igencsak macerás volna a pénz begyűjtése a világ minden tájáról, és miért tolnánk ki a közelben élőkkel. Na és persze, ezt ígértük, s mi másokkal ellentétben, be is tartjuk a szavunkat…
Sajnos a szponzorok nemigen dörömbölnek az ajtóinkon, de én jobban szeretem a mecénás kifejezést, mert mindkettő teljesen mást jelent.
Egyesek kérdezik, miért nem kérünk száz forintot, ami jelképes összeg volna, egy fél gombóc fagylalt ára, vagy négy szál cigaretta értéke, ami tényleg nem egy nagy összeg. De a sok kicsi sokra megy alapon, ha mindenki küldene száz forintot, akkor is tetemes összeghez juthatnánk.
Egy kis matematika, száz olvasó után már tízezer forint lenne, és hatványozódhatna is, mert nekünk sok száz olvasónk van.
Postán feladni nem érdemes, mert a csekken elküldött száz forint többe kerülne, mint maga az alapérték, és ha borítékba teszik, akkor is a kis kétszínű elhozatala kétszer annyiba kerülne.
Azért a leleményes olvasók, néha a leveleik mellett benne felejtenek véletlenül... egy ötszázast, vagy ezrest levélpapírok között. Egyszer, kétszer már előfordult. Köszönet érte.
Az ingyenesség gesztus az olvasó felé, még vállalva annak a veszélyét is, hogy azt hiszik, hogy értéktelen a termék.
Manapság nemigen lehetne megoldani, hogy pénzt kérjünk az újságért. Egyrészt, mert azonnal elveszítenénk az olvasók kilencven százalékát, mert a mai ember mindenért fizet, de a kultúráért már vagy nem tud, vagy eleve nem is akar. Másrészt meg igencsak macerás volna a pénz begyűjtése a világ minden tájáról, és miért tolnánk ki a közelben élőkkel. Na és persze, ezt ígértük, s mi másokkal ellentétben, be is tartjuk a szavunkat…
Sajnos a szponzorok nemigen dörömbölnek az ajtóinkon, de én jobban szeretem a mecénás kifejezést, mert mindkettő teljesen mást jelent.
Egyesek kérdezik, miért nem kérünk száz forintot, ami jelképes összeg volna, egy fél gombóc fagylalt ára, vagy négy szál cigaretta értéke, ami tényleg nem egy nagy összeg. De a sok kicsi sokra megy alapon, ha mindenki küldene száz forintot, akkor is tetemes összeghez juthatnánk.
Egy kis matematika, száz olvasó után már tízezer forint lenne, és hatványozódhatna is, mert nekünk sok száz olvasónk van.
Postán feladni nem érdemes, mert a csekken elküldött száz forint többe kerülne, mint maga az alapérték, és ha borítékba teszik, akkor is a kis kétszínű elhozatala kétszer annyiba kerülne.
Azért a leleményes olvasók, néha a leveleik mellett benne felejtenek véletlenül... egy ötszázast, vagy ezrest levélpapírok között. Egyszer, kétszer már előfordult. Köszönet érte.
De...
Jönnek más levelek is.
Többen azt hiszik, hogy a jól menő magazin tele van pénzzel, kapja az állami támogatást, és a sok szponzori támogatást, és a magánszemélyektől is folyik be a kasszába.
Ezért igen szívhez szóló, segélykérő, és főleg pénzkérő levelek is érkeznek.
Segítsünk a villany, gáz, vagy más számlák kifizetésében, a csekkek feladásában, és hasonló témákban. Sajnos ezekre a levelekre elutasítóan kell válaszolnunk, pedig szívesen megtennénk, ha ezzel valakinek a napi túlélését elősegíthetnénk, annak ellenére, hogy irodalmi, és nem gazdasági lap vagyunk. Az olvasóért mindent… Persze pénzt nem adnánk, mert bizonyára vannak szélhámosok is, de ha elküldenék a csekket, akkor azt feladnánk, és visszaküldenénk a feladott vényeket előzetes megbeszélések alapján.
Jönnek más levelek is.
Többen azt hiszik, hogy a jól menő magazin tele van pénzzel, kapja az állami támogatást, és a sok szponzori támogatást, és a magánszemélyektől is folyik be a kasszába.
Ezért igen szívhez szóló, segélykérő, és főleg pénzkérő levelek is érkeznek.
Segítsünk a villany, gáz, vagy más számlák kifizetésében, a csekkek feladásában, és hasonló témákban. Sajnos ezekre a levelekre elutasítóan kell válaszolnunk, pedig szívesen megtennénk, ha ezzel valakinek a napi túlélését elősegíthetnénk, annak ellenére, hogy irodalmi, és nem gazdasági lap vagyunk. Az olvasóért mindent… Persze pénzt nem adnánk, mert bizonyára vannak szélhámosok is, de ha elküldenék a csekket, akkor azt feladnánk, és visszaküldenénk a feladott vényeket előzetes megbeszélések alapján.
Továbbszámolva az olvasók számát,
ezer olvasónál már százezer forint lenne, amivel már lehetne segíteni
valamelyest. Magyarország lakosainak száma mondjuk tíz millió, akkor tíz
százaléka egy millió, az ő félgombócnyi segítségükkel már a százmillióval megváltanánk ezt a szegényes világot. A
nagykérdés az, hogy akadna-e olyan, aki lehagyná nyalni a fagylaltja
felét? Persze a százas is csak
alapösszeg lehetne. És csak fél gombóc fagylalt ára, mert ma olyan világot
élünk, ahol az egyforintos fagylalt is kettőszáz forintba kerül.
És talán maradna az újság fejlesztésére is.
Persze erre jó szívvel senkit nem bíztathatunk, nehogy összeütközésbe kerüljünk az adóhivatallal, de véletlenek előfordulhatnak.
Mert most az van, hogy koldustól kérnek alamizsnát, hogy ilyen irodalmi idézettel éljek.
Ezen elmélkedésünk jelen esetben is csak fikció, feltételezés lehet, a jóhiszeműség szüleménye, hiszen elméletben igen, de a valóságban szinte elképzelhetetlen, és humor kategória, ami esetleg átbillenhet tragikomikussá is.
És talán maradna az újság fejlesztésére is.
Persze erre jó szívvel senkit nem bíztathatunk, nehogy összeütközésbe kerüljünk az adóhivatallal, de véletlenek előfordulhatnak.
Mert most az van, hogy koldustól kérnek alamizsnát, hogy ilyen irodalmi idézettel éljek.
Ezen elmélkedésünk jelen esetben is csak fikció, feltételezés lehet, a jóhiszeműség szüleménye, hiszen elméletben igen, de a valóságban szinte elképzelhetetlen, és humor kategória, ami esetleg átbillenhet tragikomikussá is.
A magazin, ha szerény körülmények között is, de halad továbbra is a
kijelölt úton, a sok olvasni vágyó látó, és látássérült, és mozgássérült, vagy
siket ember felé, hazánkon belül, és
határainkon túl is. Isten, a szolidaritás, valamint a szeretet jegyében
folytatjuk ezt a kulturális missiót.
Amennyiben a sok olvasó közt vannak olyanok akik segíteni tudnának valamilyen módon a lap további fennmaradásában, előzetes megbeszélés után bármiyen formában megtehetik, melyet köszönettel elfogadunk, de a kellemetlen meglepetéseket szeretnénk kizárni.
Amennyiben a sok olvasó közt vannak olyanok akik segíteni tudnának valamilyen módon a lap további fennmaradásában, előzetes megbeszélés után bármiyen formában megtehetik, melyet köszönettel elfogadunk, de a kellemetlen meglepetéseket szeretnénk kizárni.
Egyebet nem mondhatok.
Nagy Vendel
2016.01.10.
***********************
18. SZERKESZTŐI ÜZENETEK
Kedves olvasó!
Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3
Telefon: 06 30 550 51 06 8-tól 20- ig.
e-mail: nagy.vendi54@gmail.com
Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3
Telefon: 06 30 550 51 06 8-tól 20- ig.
e-mail: nagy.vendi54@gmail.com
Levelek, írások fogadása:
skype címem nagy.vendi54
Új email címem: nagy.vendi54@gmail.com
Magazinok küldése
MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT EMAIL CÍMÉRE.
MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT EMAIL CÍMÉRE.
………………………………………………………………
Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat,
hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új
megjelenési forma a látók
számára készült, amely formázott
betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő
linken lehetséges:
http://megszolalok.blogspot.hu/
Tehát az eddig megjelent összes számot visszamenőleg is elérhetővé tettük a fenti blogoldalon!
Tehát az eddig megjelent összes számot visszamenőleg is elérhetővé tettük a fenti blogoldalon!
…………………………………………………………………
A lap ingyenes, kérje a
szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős. Köszönjük a külső munkatársak
közreműködését.
A szerzői jogokat fenntartjuk.
Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy
azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor előveheti.Van olyan olvasó, aki kinyomtatta
több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott. Így sem rossz!
Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.
Az esetleges sajtóhubákért elnézést
kérünk.
Írott műveim megtekintése:
AZ ÖSSZES ELÉRHETŐSÉGEM..
gmail:
nagy.vendi54@gmail.com
skype:
nagy.vendi54
nagy.vendi54@gmail.com
skype:
nagy.vendi54
.......................................................................
........................................................................
weboldal:
facebook: csak beírod a facebook
keresőbe mindhármat külön- külön és meg is
találtad az oldalaimat.
Megszólalok Nagy Vendel
Nagy Vendel Írásai
megszolalok művészeti magazin szerkesztő nagy vendel
...........................................................
Könyvtár:
E. könyvek a mek- en
magyar elektronikus könyvtár
...........................................................
ez a
verses oldalam címe... www.pieris.hu
http://www.pieris.hu/szerzo/nagyvendel
http://www.pieris.hu/szerzo/nagyvendel
.............................................................
KÜLFÖLDI ELÉRHETŐSÉGEK..
www.canadahun.com
irodalom fórum
________________________________________________
Az Amerikai Egyesült Államok
beli egyik link, ahol elérhetik
magazinunkat.
A link: minnesotahungarians.com
.................................................................
Kedves olvasóink!
Néhány operatív információt kell
megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig
csak a legújabban feltett újság jelenik meg, pedig a régebbieket is szeretnék
olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az
összes többi is!
A megoldás a következő: a képernyő
jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat. Ez alatt
különböző dátumok és hónapok vannak,
amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi
számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok,
amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani
kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik
az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!
Még egy nagyon fontos információ!
Mivel a memóriaterületünk véges, ezért takarékossági szempontból összevontuk
azokat az újságokat, amelyek azonos hónapban jelentek meg. Általában kettő
számot jelent egy hónapban, ezért ezeket
egy blogba vontuk össze. Az összevonással még nem végeztünk, egyenlőre csak a
januárban és februárban íródottak kerültek egy blogba. Az összevonást
folyamatosan végezzük...A blogon belül két újságot vastag piros csíkkal
választottuk el!
MINDENKINEK JÓ OLVASÁST, ÉS JÓ
SZÓRAKOZÁST KÍVÁNUNK. AZ ÚJSÁG KÜLSŐ, ÉS BELSŐ MUNKATÁRSAI!
.....................................................
VÉGE-ENDE-KONYEC-FIN-END-FINÍTÓ
