MEGSZÓLALOK

M.M.M. MŰVÉSZETI MAGAZIN

2015. 12. hó – ötödik évfolyam, tizenkettedik szám

Kulturális és szórakoztató folyóirat

Független, és ingyenes heti lap

Alapítva : 2011 - ben , elvi síkon

Szerkesztő: Nagy Vendel magánzó, laptulajdonos

1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések

2.Évfolyam:  2012.  (1-tól a 6. számig)

3.Évfolyam: 2013.  (1-től a 17. számig)

4.Évfolyam: 2014.  (1-től  a 24. számig)

5.Évfolyam: 2015. ( 12. szám)

 MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZ

  ************************

1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!

   Elérkezett december, és ez az a hónap, amely talán a legtöbb várakozással, ünneppel, névnapokkal, bálokkal, egyházi rituálékkal kápráztatja el a lakosságot.
   Kezdődik a Télapóból újra  Mikulássá előlépett ajándékot hozó Miklós püspökkel akit minden gyermek várva vár,  s 13.- án kell  elkezdeni a Luca székét faragni, amelyre ha az éjféli misén feláll az alkotója, megláthatja ki a boszorkány.
Aztán az adventi várakozás után, eljön a karácsony, a megváltó megszületése,  és gyorsan ünnepeljünk amíg csak lehet.
Hallom  hogy sok országban levetetik a keresztet a középületek falairól, és Olaszországban egy iskolában  az igazgató betiltotta a karácsonyi ünnepet és  a jelképeket is, sőt még a karácsonyi énekek dalolását is.
A Karácsonyi zenét térzenének , a fenyőfát közösségi fának hívják, és angyalkák helyett hóembert kell rá felakasztani.
  Elgondolkodtatóak ezek a változások, amik előre vetítenek valami félelmetes jövőképet, hiszen a hitehagyott népek elveszítik a múltjukat, és hovatartozásukat nem ismerve egy globalizált katyvasz felé rohannak a végzetük felé.
A Szilveszteri pezsgőbontás után pedig csak elég annyit mondanunk egymásnak...Boldogulj.
Azért mégis csak mindenkinek boldog várakozást kívánok.
Egyebet nem mondhatok.

A szerkesztő

NAGY VENDEL: ADVENT KEZDETÉN..

Vágyódva várjuk

Hogy négy gyertya égjen

Koszorúba fonva

A díszes asztalon,

S megtestesüljön az ige,

Letérdelhessünk

Megváltónk elébe.

Lángoló csillag

Vezet az égen

Mutatva utat 

Rongyos istállóba,

Fénylőn, ragyogva,

S a három királyok

Elindulnak sietve,

Messze, Betlehembe.

Ajándékot visznek a

Kis Jézus elébe,

Tömjén füstje száll 

A mennyország felé,

S a csillag megáll,

Ez lesz az égi jel

Vezess, hogy követhesselek.

Megtisztulni vágyó

Bűnös lelkemet

Elébed tehessem,

Egy dicső élet reményében.

2015.11. 29.

……………………………..

NAGY VENDEL:

 ADVENT UTOLSÓ ÉJSZAKÁJÁN

KOPÁR FÁK KÖZT..

Kopár fák közt kotor a szél

fehér leplet lehel a tél

nászágyán elvérzik

az erőt vesztett erény.

puha dunyhával betakarja

a szemetet s a koszt

piros orcával nevetve

elűzi a gonoszt.

várja a megváltót

adventjét bevégezvén

eltölti lelkét

a hit és a remény.

varjak ülnek feketén

némelyik fészkére száll

onnan néznek le ránk.

fényes csillag mutatja az utat

angyal száll az égen

fénylő angyal vezess,

gyermek szállt le közénk

pásztor előtte térdére hull

sok fényes csillag kigyúl

jászolban nyugszik az isteni bárány

tömjénfüst illata száll

erdő mélyén ünneplőben vár

egy pompás fenyőfa

gyertyákkal koszorúzva

Advent utolsó éjszakáján.

2015.11.18.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - --

KÖSZÖNETNYÍLVÁNÍTÁS A LEKTOR- ÉS LÁTVÁNYTERVEZŐ RÉSZÉRŐL.

Kedves Barátaim, Kedves Kollégák!

Álljunk meg most egy szóra. Öt éve jelenik meg Nagy Vendi Megszólalok magazinja. Öt éve már annak, hogy otthonában látogattam meg volt kollégámat.

A lelkiismeretem tolt előre, mert már úgy éreztem, hogy régen illenék meglátogatnom régi tanárkollégámat. A különös indíttatás annak volt köszönhető, hogy idő közben betegsége miatt elvesztette szeme világát… Beleborzongtam, hogy mit tennék én a helyében. Nem tudtam rá a választ... Amit egyáltalán tehettem abbéli helyzetemben hát az az volt, hogy meglátogatom. A gondolatot tett követte. Akkor sokat beszélgettünk, és végül elvállaltam a nyers újságjának lektorálását, mivel érthető módon sok volt benne a hiba, a felesleges sor, stb. Feltétlen tiszteletet parancsolt az az erő amivel dacolt a betegségével. Vakon tanulta meg a számítógép kezelését, s már ez kiváltotta bennem a csodálatot.

A lektorálás során derült ki számomra, hogy a Megszólalok Művészeti Magazin sokkal több egy lapnál: létforma mindazon embertársaink számára, akik valamilyen

sérüléssel, fogyatékkal kénytelenek együtt élni. Volt, és van szerencsém nagyszerű szerzőtársaim munkásságát végigkísérni. Elmondhatom, hogy a lap állandó munkatársai szinte egy közös családot alkotnak. Örömüket bánatukat megosztják a többiekkel. Azt is be kell vallanom, hogy néha nekem is könny szökik a szemembe amikor szembesülök egy-egy leírt élethelyzettel. A sok bánat és keserűség mellett is szinte áramlik az olvasó felé a szeretet a versekből, novellákból, regényekből.

 Persze vannak kevésbé sikerültek is, meg kifejezett remekművek. Nem ez a lényeg, hanem az akaraterő, az élni akarás ami kisugárzódik. Dacolás az élet, a sors kegyetlenségével, és azért is megmutatni, hogy valaki vagyok, tessék engem észrevenni, komolyan venni…!

Tartozom!

Igen tartozom köszönettel amiért az M.M.M. hiányt pótol, amiért lehetővé teszi sok embertársunk számára az egyetlen megnyilatkozás lehetőségét ebben a nem éppen barátságos világban. Hogy ebben a lelketlen, pénzorientált taposómalomban - amelyet "modern társadalomnak" hívnak- a lelkiség, az egymásra való odafigyelés felülír mindent.

Hogy megállhatunk - ha csak rövid időre is -, kicsit kipihenhetjük magunkat, észrevehetjük azt, hogy mások is vannak körülöttünk. Elmondhatjuk lelkünk fájdalmát, örömét, és biztosak lehetünk abban, hogy lesznek olyanok, akik elolvassák és megértik mindazt, amit a világgal közölni szeretnénk!

Magam nem vagyok fogyatékos, de mégis néha úgy érzem, hogy az ilyen betegséggel élők néha jobban érzik, érzékelik a világot körülöttük, mint a társadalom legtöbb tagja.

A mi kultúrkörünkben a Karácsony a legszentebb, legáldottabb ünnepek egyike. Éljük át tehát, forduljunk egymás felé szeretettel, békességgel, hogy a jókívánságok

ne csak formalitások legyenek, hanem valódi tartalommal is megtöltött lelki épülés legyen!

Ehhez kívánok Áldott Karácsonyi Ünnepeket, és Boldog Új Évet :

Véghelyi József

Stekly zsuzsa: Szent család
Tűzzománckép


************************

SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL

1.  LECTORI SALUTEM, ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK - ADVENTI VÁRAKOZÁS
2.  E. KÖNYVEK BEMUTATÓJA. ERDŐSNÉ ONDA MARICA: SZALAGAVATÓ
3.  VERSEK A NAGYVILÁGBÓL
       WESSELYNÉ ÁBRAHÁM ERZSÉBET,  DR.  KELLNER SZILVIA, 
       SZÉLL  MAGDOLNA, NAGY VENDEL, TÓTH KATALIN KATA, 
      TERESA PATTERSON, KERTÉSZ NÓRA, CSOMOR HENRIETT
4.  MIKULÁS  MIKULÁS - KARÁCSONYI HANGULATBAN
       TÓTH KATA, SCHVALM RÓZSA, YLEN MORISOT, ORLICZKI JÁNOSNÉ, 
       KERTÉSZ NÓRA, MÁTYÁS RITA, NAGY VENDEL, MRÁZ ERZSÉBET IRMA,
       HOLLÓSI TÓTH KLÁRA
5.  NOVELLÁRÓL NOVELLÁRA. VÁRKONYI KITTY: NYOMORULTUL
6.  KARÁCSONYI ELMÉLKEDÉSEIM.  ÁRVAY MÁRIA  ÍRÁSA: TISZTA SZÍVBŐL
7.  TÚLÉLNI A KARÁCSONYT - VÁRKONYI JUDIT  VERSEI ÉS NOVELLÁJA
8.  HAZAI TÁJAKRÓL - NAGY VENDEL  VERSEI
9.  KI HOZZA A KARÁCSONYFÁT?
       NAGY VENDEL NOVELLÁJA: EGY RÉGI TÖRTÉNET
10. MAI SZTÁRVENDÉGÜNK - CSONGRÁDI KATA: FÉNYES ANGYAL

11. ÉJFÉL UTÁN - SZILVESZTERI HANGULATBAN..
       NAGY VENDEL, SZÉLL MAGDOLNA, CSOMOR HENRIETT, NAGY VENDEL
12.  KITÜNTETTÉK A SZEKSZÁRDI POLGÁRŐRT...
       RIPORT A TOLNAI NÉPÚJSÁGBÓL - VENTER MARIANN TUDÓSÍTÁSA
       KITÜNTETTÉK SZERZŐTÁRSUNKAT IS:  ILOSVAY GUSZTÁVOT
        KARÁCSONYI HANGOSVERS  GUSZTI ELŐADÁSÁBAN
13.  VÉLEMÉNYEM SZERINT - OLVASÓINK ÍRTÁK
14  VERSRŐL VERSRE.
      TÓTH KATALIN, KERTÉSZ NÓRA, SZÉLL MAGDOLNA, SCHVALM RÓZSA
      TERIKE FÁBIÁN FERENCN, KUSTRA FERENC, YLEN MORISOT,
      ADAMECZ LÁSZLÓ, ZSIGAI KLÁRA
15.  MEGJELENT JENEI ANDRÁS  HANGOSKÖNYVE: DŰNESZEMEK
        MEGJELENT ÁRVAY MÁRIA HANGOSKÖNYVE: ERRŐL JUT ESZEMBE
      TALÁLTUNK EGY ÚJ LEHETŐSÉGET: BEMUTATKOZIK A HOLNAP MAGAZIN
16.  SOMOLYGÁSAIM - NAGY VENDEL:  HOGYAN BESZÉLJÜK 
        LE  FELESÉGÜNKET...
17. TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT - SOPONYAI MIHÁLY ROVATA: CSIPKERÓZSA
18.  SZERKESZTŐI ÜZENETEK

************************

2.E. KÖNYVEK BEMUTATÓJA

ERDŐSNÉ ONDA MARICA: Szalagavató

Minden ember életében vannak fontos fordulópontok.
Édesanyaként gyermekem életének határkövei is mélyen érintenek: az első nap az iskolában, felvételi a zeneművészeti szakközépbe, ballagás és a gyorsan rohanó idő szárnyán elérkeztünk az érettségi évéhez. A szalagavató jelzi, hogy fel kell készülni valami nagy eseményre, egy sorsfordító dátumra.
2013 szeptemberétől készültünk a nagy eseményre. A debreceni Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Szakközépiskolában megadják a módját a nevezetes alkalmaknak. Az Aranybika Szálló báltermében, a szikrázó kristálycsillárok alatt avatják fel a végzős diákokat.
Számomra nagy dilemmát okozott a megfelelő öltözék, frizura megválasztása. Bálkirálynőt nem akartam játszani, de úgy gondolom, áldozni kell a jó ízlés oltárán, ha már az iskola is ilyen patinás épületben tartja évtizedek óta a szalagavatót. Még az ifjúság tanulás után tánc¬próbákra járt, én naponta változtattam elképzelésemet az illő megjelenésről. Ne legyen hivalkodó, de mindenképp ünnepélyes.
Nehéz ilyen öltözéket találni, ha környezetem ízlésvilágának tükre nincs összhangban. December hetedike előtt néhány nappal egy több részből szabott hosszú, fekete szoknya mellett döntöttem, melynek részeit csipke fogta össze és reményeim szerint lágy esése eltereli keringő közben a figyelmet a táncbéli hiányosságaimról. A kosztümkabát alá barackvirág színű karcsúsított felsőt vettem, melyet aranyhímzésű virágok díszítettek.
Hajamat francia kontyba tűzettem, mely jobb oldalon a vállamra omlott az ismét divatos múlt századi szokás szerint. A fekete harisnya és a körömcipő nem bizonyult az évszakhoz illőnek, de szerencsére nem kellett sokat gyalogolni a metsző szélben a parkolótól a szálloda be¬járatáig.
Férjemen szintén az alkalomhoz illő sötét szövetnadrág volt. Az ing és a nyakkendő harmonizált a mogyorószínű zakóval.
Torkomban dobogott a szívem, megint egy alkalom, amit ki kellene bírni sírás nélkül, hogy a festék, amit az arcomra tett a kozmetikus, el ne kenődjön.
Ragyogó mosollyal üdvözöltem az ismerősöket, de rabmadár lelkem szorongva gubbasztott sötét börtönében. Lassan lépdeltünk fel a széles márványlépcsőkön a bálterem felé. Imi rövid mondatokkal vázolta a lenyűgöző faragott oszlopokat, csillárokat, súlyosan földig omló drapériákat, középen a színpadot és előtte a hatalmas táncparkettet, a nézők számára felállított széksorokkal.
Viktor izgatottan jött elénk és néhány instrukcióval eligazított bennünket, hogy a műsor szempontjából hová lesz érdemes ülni. Mire megtaláltuk a megfelelő helyet, neki már mennie kellett, hogy az utolsó simításokat is megtegyék kezdés előtt.
Kedves hangú asszony érintette meg a karomat. Köszönt, bemutatkozott. Viktor egyik osztálytársának anyukája. Meglepetésemre megkérdezte, elfoglalhatja-e a mellettem lévő széket? Ugyan családjával érkezett, mégis az én társaságomban kívánt maradni.
Ő is hosszasan mesélt a díszletről, az eseményekről, míg el nem kezdődött a bevonulás. Felsorakozott szép koreográfia szerint a két végzős osztály, miközben csodálatos dallamok érintették a fülünket és mondhatom, a szívünket is.
- Most jön Viktor, milyen csinos, fess fiatalember lett abból a kisfiúból! - súgta alkalmi narrátorom.
Remegő ajkakkal nyeltem vissza könnyeimet. Azt hiszem, sikerült rámosolyognom, legalábbis remélem, hogy nem grimasznak tűnt próbálkozásom.
A diákok felsorakoztak a színpadon, a zene elhalkult, megkezdődtek a köszöntő beszédek. Az igazgató úr búcsúbeszéde olyan humorosra sikerült, hogy néhány percig döbbenten bámultam rá, amiért elkergette emelkedett hangulatomat. A fiatalság nevetett, de én méltatlannak tartottam az ünnephez ezt a lezser stílust.
Szerencsére nem bonyolódott véget nem érő, erőltetett mondatokba, de azt sajnáltam, hogy nem sikerült megtalálnia az arany középutat.
Aztán név szerint szólították a végzősöket és feltűzték a szalagokat.
Kivonulás után némi szünet következett, mint később megtudtuk, át kellett öltözni a szereplőknek a műsorhoz. A zenekar tagjai fekete selyemingben és szövetnadrágban érkeztek a színpadra. Viktor hangszerével az első hegedűsök sorában ült a hozzánk legközelebb eső széken. Azt sem tudtam, merre pislogjak, mert hol Imi, hol a balomon ülő Katika értesített az eseményekről.
- Büszke lehetsz a fiadra, nagyon helyes fiatalember...
Ismét sűrű pislogás, némi mosoly, talán egy halk köszönöm. Fogalmam sincs miért tartotta fontosnak ez az asszony, hogy folyamatosan az én gyermekemet dicsérje, de a sajátjáról szót sem ejtett. Talán a látásom hiányát akarta így pótolni? Mindenesetre ekkor már olyan fájdalmat éreztem, hogy legszívesebben kirohantam volna a teremből, ha tehetem.
Felcsendült a muzsika és előtörtek a könnyeim. Csak remélni tudtam, hogy nem keltek nagy feltűnést...
Vakságom átkát leginkább ilyen helyzetekben érzem. Úgy érzem magam, mintha testem magára hagyott bábu lenne, amit elvesztettek valahol a nagy forgatagban. Lelkem felemelkedett a zenével, túl az épület falain, hogy megfelelő távolból túlélje az eseményeket.
Majd még két együttes következett, amit érzelemmentesen konstatáltam. A szimfonikus zene csodálatos ereje elvarázsolt, de a magányos dob produkció és a gitár kvartett nem nyerte el a tetszésemet. Ez idő alatt átöltöztek a táncosok. A lányok hófehér estélyit, a srácok szmokingot öltöttek.
Viktor és egy bájos ifjú hölgy vezették fel a párokat a parkettre. Időközben a zenekar ismét elfoglalta helyét a színpadon, természetesen a végzős diákok nélkül. Szárnyra kapott a dallam, a táncosok elé sietve összesimult és egybeforrt a hang, a mozdulat, a ritmus, a mosoly, a szempárok csillogása, a büszke szülők tapsa.
Valahol, közel hetven ifjú között, ott van a gyermekem, akit 18 éve először öleltem, aki mellettem nőtt fel, aki hozzám tartozott, akinek gondolatai, álmai, nevetése és könnye is az enyém volt. Most olyan távol van tőlem, hogy talán sosem érem el, őt már egy üde kislány karjai ringatják az én karjaim helyett.
Valaki folyamatosan beszélt hozzám, de nem jutottak el a szavak tudatomig. Tudtam, hogy ismét olyan hiányt és fájdalmat fogok átélni, mint korábban a keresztlányom diplomaosztóján, de ez az érzés felülmúlta elképzelésemet. Erre nem voltam felkészülve.
Égett a szemem, jéghideg kezeim remegve pihentek combomon.
Túl kell élni... - zakatolt a félmondat agyamban szüntelenül.
Mint minden, ez a szép keringő is véget ért egyszer, ordító némaságot hagyva maga után a bálteremben.
Mire felocsúdhattam volna, ismét zengeni kezdtek a húrok, sírt a hegedű, a brácsa és köréjük fonódott minden más hangszer. Ismerős hang ölelt át: Anyukám, felkérhetlek egy táncra? Ez a szál fehér rózsa köszönetem virága...
Némán fogtam meg fiam kesztyűbe bújtatott keskeny kezét. Kiléptünk a széksorok közül. A lágy zene ringató dallama felszárította a fájdalom könnyeit.
Az iménti időtlen távolságból visszaérkezett a lelkünk egymáshoz. Úgy láttam őt, ahogy előtte nem. Ragyogó égszínkék szeme mosolygott, miközben karjaival átölelt és hangjával simogatott. Szavakkal festette meg számomra a báli forgatagot, hogy örökre szívembe égjen, mintha láttam volna azon az estén.

************************

3.VERSEK A NAGYVILÁGBÓL

WESSELYNÉ ÁBRAHÁM ERZSÉBET

   Erzsinek megjelent egy új könyve, Örömöm Istene címmel. (Ez a negyedik kötete.)

Idemásolok belőle egy-két verset. Meglátod, találsz köztük alkalmasat!

Elcsendesülés

Egyszer elhalkul a zene,

elhamvadnak a virágok és a vágyak,

a Nap némán lehunyja szemét,

előjönnek a csillagok és az árnyak.

A hegy még zokog az erdőnyi csenden,

a fűszálak Istent imádnak,

s lágy tónusú felhők,

a széllel paroláznak.

Mily jó, hogy Vagy,

meg sem értem,

s ha hullik is szememből a könny,

Te letörlöd mennyei széppel.

…………………………..

Új világ

Megszólalni nem tudsz,

s a csillagok elrejtik szemed,

Wesselyné Ábrahám Erzsébet

de érzed a fényt, a villanásnyit,

és egész testedben remegsz.

Ilyen pillanat tán az Isten alkotása,

betölt földet és eget,

a Fiú nyugszik az Atya keblén,

s tudod, hogy a Lélek szeret.

Az idő változó,

hol pillanat,

hol ezredév pereg,

de a mindenség létezése,

örökké-születő jelen.

És a Teremtő látta, hogy jó,

mindenen áldás legyen,

az Édenkert neked készült

emberiség,

mert a múltból átér a jelen;

s egy új világ ébred

benned és érted,

mert szabadságot adott a Kereszt.

………………………….

 Advent

Az ébredező égen, valami szépet láttam:                 

mint meg nem fejtett titkot, az Istent vártam.

Halvány fényben lobogott a hajnal,

a csend kútjait nem zavartam.

Halkan jártam a téli utcán,

mosolyogtam a hópelyhek táncán,

s mint égi fátyol felrebbent nékem,

valami folytonos öröm, a szent Mindenségben.

………………………….

A remény közeledtén

Derengő napsütésben,

életem belső csendrejtekében,

a kegyelem lelkével érek

igazság fényű szóvá,

látom az égboltozatú pompát,

mely templomüvegekre fest

aranyszínű rózsát.

Lágy tónusokba burkolt fák,

bukdácsoló halvány virágok,

az egek kapuján át,

az Istenre várok.

A harmat jégcsepp

szélsípokon muzsikál,

elviszi a szellő,

az imádság sóhaját.

Nézd, itt az örökkévalóság

küszöbén,

tündököl a fény.

Felébredek, s álmaim tűzmadár őrizte

ékköveit a kezedbe teszem.

Imádlak, Ki Vagy,

szent ikontáj sejlik szívemben,

tiszta arany koszorú a fénye,

a megváltás éltető reménye.

S míg egy gyertyalángban

összegyűlik vihartól perzselt létem,

meglobbannak a kinti fák,

s a világnak angyalarcú

békét kérek.

.................................................

DR.  KELLNER SZILVIA: Téli fény

Csillogó, ropogó hó fedi az utcát,

Arany gömbök ékesítik a fenyőfát.

Mézeskalácsok illata száll a széllel,

Ezüstösen fénylik a csillag ma éjjel.

Égősor díszíti az ajtót, az ablakot,

Fényes boa vigyázza a kirakatot.

Gyermeki kacaj hallatszik messziről,

Kis jégcsapok lógnak le az ereszről.

Égő tűz mellett, apró sziporka pattan

Szívünk melegsége is kiapadhatatlan.

Egy cseppnyi kedvesség is tenger lehet,

Mert az igazi téli fény, maga a szeretet.

2015. november 13.

…………….............................……......

SZÉLL MAGDOLNA: Cinke

Rég lehulltak a levelek,

nyári színek, tova tűntek,

nyúlós köd mossa kertemet,

kopasz ágon cinke didereg.

Búsan néz a libák után,

búcsút int, kissé sután,

fájón zeng borús trillája,

üresen kong kis kamrája.

Ne félj kicsi, gondolok rád,.

mindig tele lesz a tálkád,

ne legyen semmire panasz,

énekelj, ha jön a tavasz.

2015.

........................................................

NAGY VENDEL : ANGYAL A SZÉLLEL

Egy angyal
HÍRT HOZOTT a Földre
gyarló embereknek
gyönyörűségére.
Angyal szállt az égen,
Elsuhant csendesen.
Lángot vitt kezében,
Ragyogó fényesen.

Angyal szállt az égen

éj sötétjében

Angyal szállt az égen,
Halk suhogással.
Kezében lángot vitt
Fényes ragyogással.
Oszlatni sötétet,
Elhozni a fényt,
Hitet vesztett
Embereknek
mondani az igét
A megváltást várva,
Az utolsó reményt.
Tömjén füstjén át
Érezni az erényt.
Angyal szállt az égen,
Elsuhant csendesen.
Lángot vitt kezében,
Ragyogón, fényesen.
az ige megtestesült
Názáretben
egy angyal hozta a hírt a széllel.

2015.  karácsonyán..

 ……………………......................………..

TÓTH KATALIN KATA: Mese a karácsonyról.

Elérkezett már december,
foga van a télnek,
házak meghitt melegében
kis gyertyák égnek.

Falusi házikóban
fényes minden ablak,
Mikulás után, szebb
ünnepet várnak.

Édesanya vacsorát főz,
apa mesét mond.
Szóljon a mese karácsonyról!
a gyerekek ezt kérik.

Mosolyog az édesapa,
szívesen mesélek,
hisz karácsony a legszebb
ünnepe az évnek.

Kis Jézus megszületett,
mindenki őt várta.
Melegséget szeretetett
hozott e világra.

Decemberben vagyon
az ő születése napja.
Ezt ünnepli földünk
apraja és nagyja.

Szép ruhába öltöztetjük
lelkünk és a szívünk,
szép karácsony érkezését
Boldogan köszöntjük.

     ............................................................

TERESA PATTERSON

 Én már nem akarok Himaláját mászni

sem új rügyeket látni a cseresznyefán,

már többé nem fakadok könnyre ha vidám

gyerek sereg a ligetben játszik és nem

érzem azt, ami történt, csak az én hibám.

S madár ha dalolna öreg körtefámon,

ó, ne kérje tőlem soha senki számon

azt a néhány fénylő csillagot szememben,

ott pihegsz, ott élsz még most is, édenemben...

Én már nem akarom más csatáját vívni,

sem siratni többé el nem csókolt csókod,

ritmust ha játszana madárdal vagy virág,

lefojtanám mint egy  unott metronómot,

s ha netán mégis felébredne bennem a

dal, mely vérem issza, mégis mindig zengem,

lecsukom majd szemem, s repülök a szárnyán,

szemfedőt veszek elherdált lelkem árán.

Úgy csüngök a léten, mint

lopótök a szárán...

…………………………

TERESA PATTERSON: Búzaföldön

Búzaföldön szült meg anyám,

ott ismertem meg e népet,

mely dalolva, sírva éltet,

vadvirágos Magyar hazám.

Piros pipacs ült a réten,

fürge méh csókolta kelyhét,

pacsirta sem lelte helyét,

ott tettem meg első léptem.

Később fenn a domboldalon

egy bégető bárányt láttam,

oda mentem s meg nem bántam,

pásztora fújta a dalom.

Azután egy város talált

rám egy öreg állomáson,

szál ruhám volt, semmi másom,

hideg volt már, kellett kabát.

Akadt munka, ott ragadtam,

szürke lettem, mint az égbolt

s életemből, ami szép volt,

egy üveggel megtagadtam.

Búzán nőttem, borral halok,

én, a nemzet torzszülöttje,

arra a szép búzaföldre

ragyogjatok rá, csillagok.

Ott születtem, s itt meghalok.

 ............................................................

KERTÉSZ NÓRA: Karácsonyi nosztalgia

Csikorgó havon taposom
utamat régen volt
ódon otthonom felé.
A gyéren sorakozó
házaknál meg-meg állok...
s a kíváncsi szem benéz,
mint öreg kútba betekint:
- hisz elmúlt harminc karácsony -
hát változott-e valami?

Deres ablakokból ünnepi fény
s édes dallamok szűrődnek felém.
Megkap és magával ragad
az angyali, szent áhítat...
Havasan gomolygó homályból
a lenti völgy jég vájta zugából
csilingel még egy utolsót
a sárga zugligeti villamos.

Erdő közepén magányosan áll
az öreg erdei, lakatlan ház.
Ott töltött régi karácsonyok
fanyar fenyőgyantás illatát
lehelik azóta égre nőtt fák.
Bort, diós kalácsot hozott anyám...
mindig teli volt a szívünk és a tál,
kaptunk földi és lelki finomságot,
gyertyák fénye hozott boldogságot.

Kormos égről leragyogó csillagok
ezüstfehér fényporral szórják tele
a máig emlékezetes helyeket.
Ifjúkorom fenyőtobozos misztériuma
lelkem visszatérő karácsonyéji hangulata.

Csikorgó, síkos havon taposok ábrándozva,
tündérszárnyú árnyak repkednek fenn a magasban,
a sötét éter csendjében szent dalra fakasztanak:
halkan énekelni kezdem a Mennyből az angyalt...

…………………………..

KERTÉSZ NÓRA: Fenyőfák sorsa /szonett/

Jégcsillámos fehér hó fergeteg

sodródik a fagyos fenyőerdőre.

Összerezdül ezernyi tűlevél,

reszkető ágak közt szánkózik a szél.

Zúzmarás törzsű büszke fenyőfák

karácsonyi végzetüket látják,

keresztül fűrészelt derekukat

átjárja a gyanta mézes illata.

Bús fenyőtársak csendes kábulatban

csepegő kristály jégcsapokkal

siratják a sok kivágott ünnepfát:

szobákban fognak gallyakra szétesni.

Embereknek karácsony, fáknak halál...

Megérné havas erdőn ünnepelni !

......................................................

Csomor Henriett: Hoooo- hoooo -hooo

Hoooo-hoooo- hoooo
megjött már a Télapó!
Messze Lappföldről csengő
szánján érkezett.
Ablakodon elegáns ruhájában
bekopogtatott hozzád.
Engedd be, fogd meg öreg kezét.
Mondj neki verset, mesét.
Megszeppenve állsz előtte,
mozdulni sem mersz.
Csak a nagy játék mackód
mögé bújsz.
Nagyszakállú bátorítón simogatja
szöszke fejedet.
Jövőre újra eljövök hozzád, addig
légy jó, s szófogadó.
Hooo- hooo- hooo,
elment már a Télapó.

2015.december.06

************************

4. MIKULÁS   MIKULÁS

TÓTH KATA: Mese a Mikulásról.

Erdő mélyén farakás,
ott lakik a Mikulás.
Piros arca, mint a kalács,
szakálla, mint a faháncs.

Ne lesd meg a Mikulást,
rajta varázsos palást.
Úgy látsz át a süvegén,
mint az ablak üvegén.

Puttonya fél vagon,
szánja vihar a havon.
Éjszakába ne tekints,
meglesz reggelre a kincs.

.....................................................

SCHVALM RÓZSA: Ó, mily boldogság!

Immánuel, ó, mily boldogság,

nyíljon a szív és szóljon száj!

Istennek zengjen dicséretet,

a drága küldött megérkezett!

A világnak örömhírt hozott,

csillag gyúlt az égen, ragyogott.

Bölcsek követték a csillagot,

amely Hozzá utat mutatott.

Az a csillag ma is fenn ragyog,

sugárzón hirdeti karácsonyt.

Ki éjsötétben néz az égre,

látja: ma is égő a fénye.

Bölcsek ma is, kik követik Őt,

dicsőítve az Üdvözítőt,

a Megváltót, a hőn Szeretőt,

leborulva Fensége előtt,

(2012-11-29)

 ………………………

Schvalm Rózsa: Betlehemi csillag fénye

Ígéret szava, égi üzenet,

mit próféták ajka zengett,

eljött a nap, az Ige testté lett,

Isteni gyermek született!

Betlehemben, csillagfényes este,

törékeny, emberi testben.

Isteni küldött, béke követe,

s az ember, nem ismerte fel.

Szerényen és szegényen érkezett,

bölcsője, barmok jászla lett.

Szeretete világot átölelt,

örök haláltól, megmentett!

Tér-időn átível e szeretet,

ma is ment, hívő lelkeket.

Betlehemi csillag örök fénye,

ma is, tündököl az égen.

(2010-08-30)

……………………………

Schvalm Rózsa: Szeressetek emberek!

Kopár tájra hull a fény

Szent Karácsony közelén.

Száraz avart hajt a szél,

fehér havat nem remél.

Helyette a Szeretet

pazarló napsugara

aranyozza az eget,

földre omlik harmata.

Szívek mélyén lángot gyújt,

Mennyből jövő üzenet,

megpendít egy alvó húrt,

szeressetek emberek!

(2014-12-20)

…………………………..

Schvalm Rózsa : Mulandóság kapujában

Zúzmara zizzen az ágon,

gyöngyei hullnak a fáról.

Fehér szőnyeggel takarják,

a föld dermedt talaját.

Ablakon nyíló jégvirág,

üdvözli szilveszter napját.

Búcsúzóul csillan rajta,

a december napsugara.

Mulandóság kapujában,

perceit számolja némán,

majd lassan, megadja magát,

múltba lép, idő kapun át.

(2010-12-31)

…………………………….

Schvalm Rózsa: Úton

Úton vagyunk, nincs megállás,

száguld időnk  gyors vonata.

Idősíkján pályaváltás,

álljunk meg egy pillanatra.

Újév kezdet újat hozhat,

súlyt letéve, most szabadon,

álmodjunk egy szebbet, jobbat,

szívben ébredj fel bizalom!

Meglátva azt a lajtorját,

mi összeköt eget földdel.

Hit lépcsője első fokát

meglépve, s egyre följebb.

A jövőt bár homály fedi,

oszlik a köd remény fényben,

ha utunk az Úr vezeti,

célirányban, kéz a kézben.

(2013-01-03)

.................................

YLEN MORISOT: A nap

Elfáradt a parázna nap,

pazarlón osztotta báját,

felhőpaplan mögé bújva

csendesen álmodik ágyán.

Nem adja már langymelegét,

kihűlt, elfogyott szerelme,

ölelő fénykarja zárva.

Fátyol borul két szememre.

Maradtam itt szürkeségben,

fénytelenül, erőtlenül,

fázva, rideg büntetésben

szomorún, reménytelenül.

Sötétség bús démonai

mellkasomra telepednek.

Karácsony szent napjaiban

reménycsírák éledeznek.

Rövidül a komor éjjel,

megjött, Fényhozó született!

Nap erejét összeszedi,

felébreszti az üzenet.

……………............……………..

 

YLEN MORISOT: Csillag

Csillag sikolt az indigó égen,

siklik a fénye sík-hideg jégen.

Kunyhóban felsír megváltó gyermek

messzi Betlehem éjsötétjében.

Mondják, hogy így volt, de el nem hiszem.

Mért öl mégis, ha szeret az ember?

Létezik megváltás? Bűnök vesznek?

Próféták szava ezzel csak viccel?

Porból a gyermek istenné nőhet,

úgy lesz, vagy mégsem, mindenki dönthet.

Akarat szabad, karácsony közel,

új év sugarában jobbá lehet!

..................................................

ORLICZKI JÁNOSNÉ: KARÁCSONY

Fenyő  erdők  büszkén  zölden,

Állnak  fent  a  hegytetőben.

Hideg  szél  fúj, hull  már  a  hó!

duruzsol  bent  a  kandalló.

Édes  mama  sürög  forog,

mézeskalács  készül  ép most.    

A  papa  sem  tétlenkedik,

fenyőfát  hoz, mit  feldíszít.

Tündér  járt  a  kis szobában, 

Mindenkinek  ajándéka,

szívből  került  már  alája.

Csillog  villog  a  sok  doboz, 

ez  mind  örömöt  okoz. 

De  a  legnagyobb  örömünk,

újra  együtt  lehetünk.

A  kis jézus  megszületett, 

Áldjuk  ezt  a  szép  ünnepet.

Áldás  legyen  e  kis  házra, 

s benne minden  lakójára.   

.........................................................

KERTÉSZ NÓRA : Jön a Mikulás /haiku/

Miklós, Nikolász
hétmérföldes Mikulás
piros hócsizma

Piros hócsizma
piros sapka hóköpeny
földig érő zsák

Földig érő zsák
fenyvesben rénszarvas szán
mogyorót hullat

Mogyorót hullat
ajándék havas szélben
jó útra terel

Jó útra terel
csillagporos éjszaka
hangtalan nyílik

Hangtalan nyílik
hó zúzmarás ablakok
meglepetést hoz

Meglepetést hoz
fiatalnak és aggnak
puttony kiürül

Puttony kiürül
Mikulás hótalpon jár
jöhet Karácsony

-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-

KERTÉSZ NÓRA -  Mai versem tanka versmódban:

Karácsony előtti hálaadás

Atyánk, Istenünk

szenteltessék meg neved

Te teremtetted

élhetővé a Földet

mutattad meg a mennyet

Hoztál ünnepet

áldott gyermek született

égi csillagzat

alatt szénaboglyában

királyok oltalmával

Jézuska jött el

megkísértett emberek

megváltásának

szeretett ápolója

dicsértessék az Isten!

......................................................

MÁTYÁS RITA:Karácsony éjszaka...

 

Karácsonyi éjszakában,
harang hangja csendül!
A szállongó hóesésben,
szeretet hang zendül.
Karácsonynak a szelleme,
lépeget a fák közt,
Szívünk, lelkünk, megtisztulva,
örömkönnyek között.
Hálát adunk az Istennek,
a kisdednek hódolunk,
szeretet száll a világon,
ölelünk, és csókolunk!

2015.11.28.

..................................................

NAGY VENDEL: MIKULÁS

Ha jó voltál ma,

Jókedvű, és vidám,
Nem morcos, és nem DACOS,
Ha még hiszed,
S várod a csodát,
Ajándék jár Neked,
Nem aranyos virgács.
Ma este még
Hozzád is eljöhet
Egy elképzelt
Várva várt
Mikulás.

2015.12.06

.......................................................

NAGY VENDEL: MIKULÁS, MIKULÁS..

Mikulás, Mikulás,

Csudálatos 

Látomás.

Rőt ruhája

Piros bodor,

Ősz szakálla

Fehér fodor

Édes, puha

Vattacukor

Hajlott hátán

Teli puttony,

Csizmája kopog,

Talpa alatt

Friss hó ropog.

Versért, dalért

Cukrot ad.

Ajándékot 

Osztogat.

Szánkó szárnyán

Libben Ő,

Jövőre is

Újra jő

2015.12.06

……….................................................

MRÁZ ERZSÉBET IRMA: A MIKULÁSNAK!

TISZTOGATOM KIS CSIZMÁMAT…

Tisztogatom kis csizmámat
Napok óta már,
Gondoltam, hogy a Mikulás,
Hátha, erre jár.

Tettem én az ablakokba
Csizmát, kis cipőt,
Legyen mibe pakolnia,
Jöhet mielőbb.

Írtam neki szép levelet
Formás betűkkel,
Féltem, hogyha sok a hiba,
Nem olvassa el.

Átolvastam, javítottam
Remekművemet,
Aztán szóltam anyukámnak:
Most elküldheted.

Leírtam, hogy mit szeretnék,
Minden vágyamat,
Addig-addig soroltam, hogy
Kevés lett egy lap.

Leírtam én azt is neki,
Hogy rosszalkodom,
És a házit nem írom le,
Vagy otthon hagyom.

Gondoljátok, nagyon nagy bűn?
Virgácsot kapok?
Ha muszáj, én megígérem,
Majd jól tanulok.

Nem bánom, ha lesz egy virgács
A sok jó mellett,
Fogom tudni, hogy az, bizony,
Intő jel lehet.

Kiteszem a füzetem is,
Ki az ablakba,
Írásból már javítottam,
Akkor láthatja.

A Mikulás, biztos, tudja,
Nem büntetni kell,
Ez a nap a gyerekeké,
Ne felejtse el!

Hozzál nekünk sok-sok szépet,
Kedves Mikulás!
Rakd tele a kis csizmákat,
Az lesz a csodás!

........................................................

HOLLÓSI TÓTH KLÁRA: Karácsonyi ima

Csontvázzá dermedt télvilág
könnycseppjei a jégen,
idebenn félszeg félhomály,
a fenyő halk békességben.

Mázsás súlyok a szívemen,
pedig örülni kéne,
mindenkit magasba emel
a karácsonyi béke.

Sülő kalács, s fenyőgyanta-
illat kószál a szobán,
betölti minden ízemet
ez ünneppel telt magány.

Mennyei szépség és bűvölet!
Örök végek, és kezdetek,
lelkekig égető hitek,
ma kellene, értsetek!

Fénycsillagok csilingelnek,
idézik örömünk korát,
míg csendben hozzánk simulnak
a gyermekkori csodák.

Halkan zengve cseng-bong, ring, zsong
a szikracsillagok tánca,
halk nyugalmat áraszt széjjel
a szentséges est varázsa.

Árad a pompa a csodára,
mosolyognak arcok, szemek,
átöltözött fényruhába
az emberemlékezet.

Ébred a vágya, az álma,
szent csendben ring a remény,
ma szeretet jön a világra,
együtt ünnepel gazdag, szegény.

Az ég, s föld is együtt ünnepel,
szent és áldott e béke,
a fényen isteni kezek
érnek a végtelenségre.

A szeretet szívekben dobog,
összeér ér a lenn, a fenn,
imám nem zavarja semmi,
elmélyült, beszédes e csend.

Hazám gondja rohan meg most,
a fázó, néma éhezők,
a bűnbakok, hajléktalanok,
s ez az egyszer oly ígéretes rög,

hol csak a szónokok változtak,
s a szavak, magyarázatok,
maradtak az okok, okozatok,
míg nőttek a különbségek,
cserélődtek a kiváltságosok…

…………………………………..

Összegyűl bennem a keserűség,
a hit, az ígéretbe vetett remény,
és vagyok megint a régi kisgyerek,
ki várja kis Jézus eljövetelét.

Térdelve, buzgón imádkozom, 
legyen a világon béke,
s közben azon álmodozom,
jut mindenkinek legalább kenyérre!

Adj Uram embernek vigaszt,
ne legyen többé elveszett!
Adj hitet, mert igaztalan riaszt,
gyermeked bárhogyan vétkezett!

Add, e földi lét jobb legyen!
Hogy hazánkban otthon legyünk!
Ne fantom légy, mint a képeken!
mert nélküled elveszünk.

Az ember magába rogy le folyvást,
ha nem talál kiutat, a megoldást.
Ürességtől keserű a száj,
nincs ír, mi könnyítene sebein,
bánat gyötri, a nincs, a muszáj,
szociális hálód rétegein.

Mutasd meg Urunk hatalmadat,
Teremtésed szent erejét,
ne legyen, ki alulmarad,
hisz oly sokat szenvedett e nép!

Ráférne végre béke, szeretet,
hisz úgy érzi, semmi sem lehet!
S te vagy az, ki mindezt megteheted,
emeld fel néped, a szegény kis nemzetet!

Igédből, végre valóság legyen!
Hallgass meg emberisten Jézusunk!
Ne mételyezzen minket gyötrelem,
hisz tenélküled végképp elbukunk.

Győr, 2008. december 15.

************************

5. NOVELLÁRÓL NOVELLÁRA

VÁRKONYI KITTY: Nyomorultul

 Számtalanszor autóztam már a Pesti úton az utóbbi években és számtalanszor eszembe jutott az egyetlen mozgássérült ismerősöm, Attila. Keresztúr felé haladva, nem sokkal előbb, jobbra kell, csak behajtani- igazán még ki sem esik az útból, - ha Rákoskeresztúr a végállomás. Mégis rendre elnapoltam a látogatást, már nem is tudom hány éve.

 Most azonban mindennél erősebb ösztönzést éreztem, hogy nagy csöbörnyi életerőt húzzak ki magamnak Attila mellől, és halaszthatatlanul látni akartam őt, ahogy kinyújtott lábával ül a tolószékében és rám vigyorog. Szinte már a hangját is hallottam, ahogy rám kiabál:

- Laci! A mindenedet, de régen láttalak, gyere komám, szégyenkezzünk együtt!

S persze láttam a fejét közben, ahogy apró izomrángásokkal mozdul előre bólogatva, mintha nyomatékot akarna adni szavainak az a mozgás, amiről nem tehet. Egy-egy ilyen izomrángás olyan alattomosan sújt le, hogy egészen hátrarántja Attila fejét. Egyedül képtelen visszahúzni, bár a feje az egyetlen, amit egyáltalán mozdítani bír. Karakteres vonásai engem folyton Bud Spencer, Piedone figurájára emlékeztetnek, sötétbarna hosszú hajával, barna szemével és körszakállával, bajuszával együtt. Persze csak a feje, hiszen teste aligha van másfél méter, ami az évek során egyre rövidebbé válik és magassága egyenes arányban csökken, ahogy az idő átrakja a hosszát a nyaka alatti púpjába.

   A jobb kanyart élesen vettem be, és azonnal eszembe jutott egy nagyon régi élmény Attilával. Szinte minden nyáron segítettünk neki eljutni a Balatonra, ahol piszok jól éreztük magunkat együtt, természetesen vele. Humora utolérhetetlen, s talán ez is közrejátszik, hogy olyan sokan gyűltünk mindig köré. Mopi, Gábor, Teki és én vittük akkor egy nyári tábor felé. A kanyar a busz belsejében ért minket, olyan buszban, ahol mozgássérültek szállítására alkalmas szíjak és hevederek is rendelkezésre álltak. Attilát betoltuk, és minden kerék befékezésre került a tolókocsin, hogy ne tudjon elindulni a hirtelen fékezések során. Ragaszkodott hozzá, hogy őt magát a kocsijához szíjazzuk. Ezt meg is tettük, aztán elindultunk. Az első éles kanyarnál, először csak Attila hangját hallottuk, ahogy teljesen nyugodt és természetes tónusban megszólal:

- Szevasztok srácok! Én másik úton megyek.

Közben a tolószéke robogott az ajtó felé. Az ellenkanyar visszalódította őt a kiindulási pontig, mire egyáltalán felfogtuk mi is történik. Csak hahotázni tudtunk, holott mindannyian éreztük, hogy neki ez pocsék élmény lehetett. Persze kiszíjaztuk a tolókocsit is, direkt félreálltunk addig. Aztán szinte ugyanúgy ismétlődött meg a dolog. Attila ült, kiszíjazva, rögzítve, befékezve és velünk mulatott valamin, amikor egy fékezés során elpattantak a szíjak és belódult nagy iramban az üléseink irányába. Hatalmas lendülettel csúszott. A fékezés utáni induláskor meg vissza. Attila becsukott szemekkel ült a tehetetlenségi erő közepén, mi meg görcsös nevetéssel jutalmaztuk a burleszket.

- Ha kiröhögtétek magatokat, jó lenne, ha kikötnétek újra! – figyelmeztetett minket, mire még nagyobb röhögésben törtünk ki.

Mopié volt a busz, és ott, akkor, útközben vettünk láncokat és vaspántokat, hogy beszereljük Attila miatt. Újra elindultunk, Attila láncokon tartva, mint Prométheusz. Mondtuk is neki, hogy már csak a hegy kéne háttérnek és a tenger. Meglehetős biztonságban érezhette már magát, bár kissé görcsösen viselkedett. Az állatkert mellett jártunk, mikor Tekinek kiabált előre, aki vezette a buszt.

- Teki! Nézd már meg, a sasok bent vannak a madárházban? Mopi! Azonnal csukd be az ablakot!

Egyszerűen nem lehetett vidámság nélkül kibírni Attila mellett. Életének komoly oldalát nála is a nők töltötték ki, főleg azok a hölgyek, akikkel ilyenkor nyáron együtt nyaraltunk és ő folyamatosan barátságokat épített velük. Velük és a gyerekekkel tökéletesen megértette magát. Egy nyár úgy telt el, hogy Attilát végig kisajátította magának egy Anna nevű nő, akit aztán elektromos kocsijával hónapokig látogatott az otthonában. Néha én is segítettem összehozni neki az utat. Ugrattuk persze őt is és az élettársi kapcsolatban élő Annát is, aki igen gorombán utasította el a feltételezést. – Csak nem képzelitek, hogy egy nyomorékkal viszonyt tartanék fent?! Kihánynám a belem. Baráti a kapcsolatunk, semmi több.

    Kizárt, hogy ne mondták volna vissza Attilának ezeket a szavakat. Aztán valahogy csak kihűlt ez a „barátság” vagy mit- tudom én mi lett vele.

A portán azért megkérdeztem most a szobaszámot és az emeletet, hol is találom meg a barátomat.

Rossz hír, hogy a harmadik emeletet említette a portás, mert ha nem tévedek, az már az elfekvő ebben az otthonban. Talán megint lázas beteg – vigasztaltam magam – és rohantam a lépcsőkön fel a harmadikra. A folyosón a tömény vizelet és emberi ürülékszag szinte mellbevágott. Úristen! Hogy lehet itt élni?!

Az ajtón még ellenőriztem a számot, és beléptem. Négyágyas kórterem szerű szobában álltam, és egyik ágyon sem láttam Attilát. Megfordultam, amikor a hangja utolért. Gyenge és erőtlen hang szólt.

- Laci! Laci, te vagy?

A hang felől hófehér hajú és szakállú férfi nézett rám Attila szemeivel. Odasiettem az ágya mellé. Ülő helyzetben feküdt, ölében magasításként kis rácsozat, ami majdnem a szájáig emelte a számítógép billentyűzetét. A lába mellett lapos monitor, a falból kiálló „pipa”-tartó, két magasság szerint, egy a fekvő,- és egy az ülő- szintjében. Rögtön mellette egy nagy nyomógombos piros telefon.

- Szia, Attila! – szedtem össze magam.

- Most valahogy nem vagyok valami jó társaság, Laci. De örülök, hogy még láthatlak. Talán én megint másik úton megyek. Tudod, ez a gyengém. – elmosolyodott.

- Kicsit itt maradnék veled, ha nem zavarok. – húztam a széket magam alá – Még itt is dolgozol?

Fejemmel a számítógép felé intettem. Nem volt kedvem még mosolyogni sem a nyilvánvaló célzáson.

- Dehogy. Már nem lenne értelme. Írtam valamit. Ha te jöttél, akkor neked. Tedd el.

Szemét becsukta, és nem mozdult. Én ültem, szemügyre vettem az éjjeli szekrényen álló gyógyszeres dobozt, egy szemüveget, a pohárban álló szívócsövet. A falak vakító fehéren világítottak, ahogy az alkony napsugarai bevetődtek az ablakon. A monitoron semmi nem volt látható ettől a fénytől. Felálltam, és kicsit magam felé fordítottam a képernyőt. Attila meg sem mozdult, úgy beszélt.

- Fektess le, Laci, kérlek. Ne hívd be a nővért. Vedd ki a széket és párnákat a hátam mögül, és kész. Kérlek, ha elalszom, se hívd be a nővért.

Ki sem nyitotta a szemét. Lefektettem, pár percig néztem a sovány és hófehér- keretes arcát, ahogy szedi a levegőt. Ültem ott, és lassan olvasni kezdtem sorait a monitoron. Így kezdődött:

„Memorandum”

Elkezdtem, és bár nem gondoltam, hogy mind elolvasom, mégis ez lett. Azt hiszem a vége felé jártam, amikor felfigyeltem a csendre, Attila csendjére. Nem hívtam be a nővért. Elmentettem a szöveget, és átküldtem az egészet magamhoz. Felálltam és csendesen lesétáltam a parkolóba.

Otthon újra elővettem, és előveszem mind, ahányszor, ha Attila eszembe jut.

Íme:

  Tíz éves épp elmúltam, amikor úgy döntött a mindenható, hogy már túl sokat mozogtam. Anyám szemében a kétségbeesés fátylán át láttam magam.

- Attilám! Hogy lehet folyton elesni? Miért nem nézel a lábad elé?

Mire érettségire éretten készültem a vizsgákra, már tolókocsiban ültem. A kezem, még nem volt béna. Írtam, írtam a tételeket és fogalmam se volt róla, hogy azok a lapok lesznek írástudásom utolsó kézlenyomatai.

Várkonyi Kitty

Anyám elment, elvitte magával a felhőtlen gyermekkor emlékeit, s itt hagyott egy tolókocsiban, s itt hagyta apámat egyedül. Azt a férfit, aki őt soha nem vehette el. Harminc nyár mögém került, mire elmondta miért, s ekkor döbbentem rá az okra, ami nyomorékká torzította az életemet.

Különböző intézményekben álmodtam éjszakánként, hogy gyerek vagyok és focizom. Futok. Szaladok a labda után, lihegve szedem a friss levegőt, és vidáman ordítok, ha a hálóba sikerül rúgnom a bőrt.

Végül is, egy kórházba kerültem, ahol addigi életkorom felét töltöttem el, és ahol megismertem Katát. Fiatal voltam, kifelé derűs, mindenre és mindenkire nyitott. Már a karom se mozdult, kis idő után már a kezem se. Jócskán utánanéztem a kórnak, ami így kiválasztott magának engem és tudtam, hogy semmi pozitívumra nem számíthatok. Féltem. Igen, belül nyüszítve rettegtem attól, ami rám vár. S talán még ennél is jobban féltem attól az időtől, amikor ez bekövetkezik. A mikortól tartottam a legjobban. Mégis kerestem Istent. Vagy talán épp ezért. Az egyetlent, akit feltétlen ki akartam engesztelni minden bűnért. Azért is amit elkövettek ellenem, s azért is, amit akaratlanul is éreztem, ahányszor csalódottságom előkerült. Bölcsésznek jelentkeztem, theológia szakra. Apám szorgosan hordott az egyetemre, aztán már később a barátok is jöttek, hogy segítsenek. Mennyit ökörködtünk, mennyit nevettünk! Óriás tolókocsimmal a főbejáraton képtelenség volt bejutni. Ezért a hátsó bejáratokon, hosszú alagsori folyosókon és konyhán, na meg mindenféle kiszolgáló helyiségeken át jutottam a tantermekbe. Legtöbbször tankör-társak, vagy barátok segítségével. Édes egyetemi évek! Soha nem hittem volna, hogy ennyi barátom lesz majd egyszer, mint amennyit akkor, s azóta, adott a sors.

   Hungária körút. Kórház. Csak Hunginak becéztük, ha szóba került. Tudom, furcsa, de életem legszebb éveit töltöttem itt, mióta nem élhetek úgy, mint bárki más. Bár ez is, mint minden, relatív. Hiszen a napjaimat behatárolta a kórház rendje, és meghatározták a nővérek. Hajnalban úgy húztak fel az ágyban, mint valami teli krumpliszsákot. Párnákkal támasztottak ki, nehogy ledőljek, fejemet előrehúzták, hiszen magamtól, már azt sem tudtam megtenni. Megkaptam a kacsát, még azt is ők állították be, hogy célirányos legyen. Ilyenkor végigsuhant bennem a gondolat, hogy az életem legrohadtabb pillanatait a szükségleteim jelentik. Az ágytál, még álmomban is egy szörnyként jön utánam, befúrva magát az ülepem alá, és tartalmával, amit én produkáltam eredményként, belepi az egész testemet. Tomporomba mélyedve nyomja szám felé az anyagot, förtelmes bűzzel árasztva el körülöttem mindent, és én nem mozdulok, csak süllyedek egyre lejjebb a mélybe…folyton kísértő pokoli álom.

  Egy korty vízért sem tudok nyúlni és minden, minden folyamat, amire szükségem van, az csakis tőlük függ. A nővérektől. Ha órákig felejtenek az ágytálon, hát kínok között, de tűröm. Félek a haragjuktól és szeretem őket. Igen, szeretem, mert emberi kapcsolatra vágyom velük is. Ők valahogy nem néznek embernek. Valami tárgyként kezelnek, ami a munkájukhoz tartozik. Egy feladat vagyok.

   Még Mariann, aki hirtelen árvaságában sokszor sírt az ágyam szélén, még ő is csak akkor tartott embernek, ha nem volt dolga velem. Jellegtelen arca széppé vált, ha nevetett, s ez furcsa volt, mert a nők többsége csak mosolyogva szép. A nevetés eltorzítja a vonásokat, de Mariannál épp ez tette helyre őket. Rövid, seszínű haját hátrafésülve csatolta szorosan a halántéka mögé. Komoly lány, kevés humorral megáldva, viszont roppant becsületes. Kevéske pénzemet ő intézte a betét és kivét szüksége szerint. Napi kapcsolatom vele, a kényszerű borzalmakat leszámítva, egyre bensőségesebb lett, ahogy megismertem a szegényes életét. Apjával élt árván, majd apja is ott hagyta őt. Sajnáltam, és azt éreztem, hogy szerelmes vagyok belé. Milyen őrült az emberi elme, amikor a legapróbb jeleket építi be magába, mint valami óriási hegyet. Aztán felmászik könnyedén a saját hegyének ormára, és azt képzeli, hogy az egész világot meghódította magának. A sajnálat nagyon veszélyes dolog…

Egyik reggel Mariann új nővérrel jött be. A hat ágyas kórteremben az ablak alatti sarokban volt az én ágyam. A falhoz fordítva tettek le éjszakára, ezért nem láttam semmit az ajtó felé, de a fiúk elismerő csettintéseit hallottam. Négy fiatal srác feküdt még éppen akkor bent, valami kivizsgálás okán.

- Attila, lemaradtál a nap belépőjéről, apám! Két tündér közelít az ágyad felé, vigyázz!

Mosolyra szaladt a szám, hiszen Mariannt tündérnek szoktam nevezni a háta mögött. Gondoltam, hogy a fiúk poénkodnak velem. Ez ment egész nap. De kétségtelenül rengeteget segítettek, bármire volt igényem, azonnal ott volt valamelyik.

- Ilyenkor reggel boszorkányra vágyom, Laci. – ütöttem el a viccet és indítottam ezzel újabb poénáradatot.

Mariann felhúzott végre ülőhelyzetbe, lábaimat elhelyezte az ágyon, és kipúposodó hátam mögé párnákat pakolt. Szenvtelen arccal nyomta combjaim közé a kacsát, miközben beszélt.

- Ő Attila. Mindjárt lemossuk, aztán reggelit adunk neki. Attila, a kolleganő itt Kata.

Zavartan emeltem rá a szemem. Kata mellett Mariann még szürkébbnek és kisebbnek tűnt. Igaz, Mariann formás alakja feledtette arcának jellegtelenségeit és apró termetét.

Kata vékony alkatú, szőke, hosszú hajú, hideg szépségnek tűnt. Mandulavágású kék szemét körbezárta feketén sűrű szempillája, ami külön kiemelte szemét. Mosolygott, ahogy néztem és fejével aprót biccentett. Az első mozdulata volt, amit felém intézett. Azonnal elsöpörte ez az apró bólintás a róla képzelt hidegérzetet. Minden mozdulatában ott rezgett a lénye, akaratától független kisugárzásként érintve azt, aki kapcsolatba lépett vele.

Ha szolgálatban volt, sokszor benézett rám.

- Kell valami, Attila? Nem innál? – kérdezte, vagy épp leült a lábam mellé egy kis beszélgetésre. Az etetések nem fúltak kapkodó sietségbe, megvárta, amíg rágok, és türelmesen azt is, amíg nyelek. Nem feledte, ha ágytálon ülök, szinte percre akkor jött, amikor végeztem. Ha éjszakás volt, szinte a fél éjszakát a kórtermemben töltötte, hatalmas beszélgetések és nevetések között. Mégse tudtam róla mást, csak annyit, amennyit mindenki más. Férjes, három gyerek édesanyja. Ezt sokáig nem is hittem el. Kata alig múlt huszonnégy éves, dereka, mintha fűzőben lenne, oly vékony volt s ő maga is, mint egy manöken.

 Egyik nap Kata nem jött be dolgozni. Aztán másnap és harmadnap se láttam. Nyugtalankodva kérdeztem Sanyit, a beteghordozó barátomat, tudja-e, merre lehet?

- Én ne tudnám? Bent fekszik az Uzsokiban. Beteg.

Éreztem, hogy elsápadok, a vér szinte kihűlt bennem.

– Nincs is messze - reménykedtem, és Sanyi ráérzett.

- Ebéd után átmenjünk? – vigyorgott rám – Intézem.

A tolókocsiba való átrámolásom elég nagy cécóval jár. Már akkor is több emberes feladat volt, mára pedig jócskán felszedtem még plusz kilókat. Sanyi és Gábor emelt át az ágyamból a tolószékbe, marháskodva és egymást, no, meg engem ugratva közben. Alig egy óra alatt elkészülve, de mégis, csak elindultunk Sanyival. Vele többször megtettünk már kisebb-nagyobb kiruccanásokat, főleg nyáron, és most tavasz volt. Kellemesen meleg, friss, virágzó fákkal tarkított tavasz. A madarak tavaszt fecsegtek a lelkembe is, valami újat, rügyfakasztó meleget, s közben hallgattam Sanyi régi vicceit.

Egy cukrászda mellett elhaladva beküldtem Sanyit tortáért, Katának. Ölembe helyezte a kis csomagot, és tolt tovább, mesélve a napi történeteket, amiket már ezerszer elmesélt, és barátnőjét, akit már szinte tetőtől talpig ismertem, így, ismeretlenül is.

A kórterem ajtajában megállva, szememmel kerestem Katát. Három ágyas kórterem végén feküdt, az ablak alatt. Sírt. Nem vett észre, csak amikor már elég közel surrogott hozzá a kocsim kereke. Ahogy könnyes arcát felemelte, a váratlan öröm és meglepetés okozta mosoly áradt szét a vonásain. Csodaszépnek találtam, pilláin üllő nedves fénnyel, mosollyal az arcán.

- Kata!- kiáltottam fel önkéntelenül, hangomban benne minden öleléssel, amit nem adhattam át neki.

Ez volt a pillanat, a megfogható, a biztos pont, ahonnan a barátságunk örök útra indult. Ám ez az út gyakran elágazódott, majd párhuzamba rendeződve haladt egymás mellett kis ideig, csak azért, hogy egymás lenyomatában élve, tovább vigyük a saját terheink mellett a másikét is. Egy teljesen másik úton.

Kata lelke csupa véraláfutás volt. Nem győztem később borogatni hűsítő szavakkal és együttérzéssel.

Mikor újra magam mellett találtam, már egy egészen más Katát láttam. Kihívó és csábos Kata jött újra dolgozni. A betegekkel változatlan maradt, ám mindenki mást ellenfélnek, vagy riválisnak tekintett. Férfi kollégái oda voltak érte, de rájuk se hederített. Sminkje tökéletes volt, és főleg civilben, roppant érdekesen öltözött. Azt hiszem a nők irigyelték.

- Attila, csak csodálni tudlak téged. – mondta egyszer – Az erődet, a humorodat és szinte ámulok azon, amilyen vagy. Én biztosan nem vagyok ilyen erős, mint te.

Jól estek szavai, bár én a férjét irigyeltem, és mindenki mást, aki megérinthette, aki a közelébe kerülhetett. Nem mellesleg, féreg kis életemet egyáltalán nem tartottam irigylésre méltónak, s ezt nem titkoltam Kata előtt. Ő volt az egyetlen, aki tudott Mariann iránt érzett szerelmemről, s az egyetlen, akit szüleim titkába is beavattam. Csak nézett akkor rám azzal a mély, átható pillantásával, amitől, béna tagjaim bizseregni tudtak, és hozzám hajolva átölelt. Szakállas arcomhoz nyomta az övét, karja a nyakamra fonódva tartotta a lelkem pillanatokig. Nem tudom igazán mit éreztem, és azt sem tudom, mikor ölelt át őelőtte bárki is. Ha nem béna vagyok, egészen biztos, hogy megfogtam volna a kezét, és tartottam volna még, és még, hogy minél tovább tartson az a pillanat.

 Ahogy feloldódtam azokon a napokon, amiken Kata dolgozott, egyik napról a másikra úgy éreztem, nem vagyok képes elviselni, hogy az összes mocskomat lássa. Pokoli lelki kínokat éreztem, ha mosdatott, vagy épp az ágytállal kellett megvívnom a napi harcomat, és küzdelmemet a ténnyel, hogy más terhére vagyok. Éreztem, hogy Kata felnéz rám, és milyen gyarló is az ember! Szégyellni kezdtem a nyilvánvaló tényt, hogy teljesen kiszolgáltatva, elbújni sem tudok egyik szennyemmel se előle, minden emberi mocskom elé tárulkozik.

Egyetlen lelki életet élő ember sem képes felindulás nélkül elfogadni a másiktól, akit szeret, hogy végtermékeit mossa róla, miközben minden sejtjében megfelelni igyekezne kívül-belül a szépre vágyásnak, a vonzalomnak, a szeretve lenni akarásnak.

Valósággal visszatartottam testem funkcióit, ha Kata volt szolgálatban, de nem ment sokáig. Szinte könyörögtem Istenhez, hogy segítsen, adjon erőt ahhoz, hogy képes legyek elmondani neki. Azon a reggelen, amelyiken végre sikerült összeszednem magam, dadogva, mint egy zavarban lévő gyerek, végre kinyögtem a bántó dolgokat. Ült az ágyam szélén, és mint mindig, megfogta a kezem. Éreztem az érintését, puha és meleg volt a tenyere. Annyira szerettem volna megfogni a kezét és kicsit megszorítani, hogy bátorságot lopjak tőle magamnak! Annyira szerettem volna, úgy erőlködtem, hogy három ujjam megmozdult. Észrevette.

- A végén még utánam szaladsz, – mosolygott rám – vagy megsimogatod a hajam.

Ha tudta volna mennyire eltalálta a gondolataimat! Aztán válaszolt.

- Attila, a beosztás nem kívánság műsor. Nem én határozom meg, melyik oldalon dolgozzak, hanem a főnővér. Ha a férfi- oldalra helyez, nem tudok mást tenni, itt a helyem. Amit most te kérsz, az egyet jelent azzal, hogy elmegyek innen. Ezt ugye tudod?

Nem, nem gondoltam bele, mi van a kérésem másik oldalán. Most megdöbbenve fagyott arcomra a mosoly.

A rá következő héten, Kata már másik kórházban dolgozott.

 Nagyobb veszteség ért, mint a kínok emléke, amik miatt gyakorlatilag elűztem Katát. Nem tudtam, nem hittem és nem gondoltam át milyenek lesznek a napok nélküle, az egyetlen emberi lény nélkül, aki embernek nézett. Az egyetem kicsit más légköre és a vizsgák segítettek leküzdeni Kata hiányát, de valahol mélyen, ez a hiány mindig velem maradt.

A tanulásba mentettem magam. Már két évet elvégeztem, mikor szerencsémre az Egyetem elfogadta az ösztöndíj igényemet, így most ők fogadtak számomra tanárt, és szerencsémre biztosítottak minden hanganyagot. Nem unatkoztam, az biztos, de jobb szórakozást is el tudtam volna magamnak képzelni. Évekig tartó iszonyú nehéz harc folytatódott az Egyetemre való eljutásért, harc a disszertációk témájáért, a vizsganapok biztonságos megszervezéséért. Mindig akadt barát, aki segített. Ez azért is nagy szó, mert engem összeszedni is elég nehéz akciót jelent, tolószék nélkül megülni sem bírok egyetlen autóban sem. Úgyhogy szállításomhoz speciális kocsi kell. Ráadásul nem árt, ha a kocsim ki is van szíjazva, mert hiába rögzíti a kerékfék, bizony sokszor külön is „utaztam” az utaztatások alatt. Elképesztő és rémes izgalom úgy ülni egy tolószékben, hogy megkapaszkodni sincs módja az embernek.

Alig fejeztem be az egyik szakot, átjelentkeztem a Közgázra. Elhitettem magammal, hogy mint jogi referens, talán örökbérű állásom lehet. Igazából az Egyetem, már korántsem volt olyan fontos, mint azt valamikor gondoltam. Szerettem csinálni, épp ezért nehezen elviselhető kudarc lett volna, ha valami miatt abba kellett volna hagynom, de ma már tudom, hogy a boldogságot, nem az egyetemi termekben osztják.

Az első levelet én írtam Katának. Hamar választ adott, és talán három hónapon át minden héten levelem érkezett tőle. Számban a pipaszárral,- amit apám csináltatott- jó hosszú, legalább harminc centis ceruzabot, végén olyasmi gumival, mint ami a mankók végein is ülnek, hogy könyveimben lapozni tudjak, és írógépemen a billentyűket nyomogathassam. Katának írt több oldalas levélírás után, szinte sebesre írtam a számat. Fogaimmal irányítottam és szám izmaival lendítettem a botomat. Ajakizmaim elzsibbadtak, és etetéskor napokig nem éreztem a kanalat.

- Úgy kell neked Attila!- gondoltam ilyenkor – Megérdemled! Mert végtelenül hiú vagy.

A megalázottság érzete, amivel önmagamat sújtottam, azonban már kissé mögém került, így pici felszabadult energiáimat fordításokra használtam, és nyelvet tanultam. Kevés bevételt jelentett, igazán nem sokat. Egy-egy sörös délutánt a barátokkal, akik körbe vették ágyamat székekkel, és pár óra hosszat jól éreztük magunkat. Krisztusi koromnál fogva, mindig én voltam a rangidős. A szót, ami csupa röhögésből állt, a szót is mindig én vittem. Ezen kívül apró figyelmességekre futotta a nővéreknek, és Katának, egy József Attila kötet. A könyvet én magam vettem meg és küldtem el neki. Annyira örült, hogy amint megkapta, másnap felkeresett.

Az egyetemen háromszor kellett halasztanom. Betegségeim néha annyira levertek a lábamról, hogy képtelen voltam bármivel is foglalkozni. A vesegyulladások sorozattámadást indítottak ellenem.

Mire befejeztem a jogi kart, Katával már két, cipős doboznyi levelet váltottunk. Elhívtam, az ünnepélyes avatásra is, büszkén, boldogan, mert Kata volt az egyetlen, aki hitt benne, hogy valóban befejezem. Be kell vallanom, hogy ebben való hite, az enyémet is túlszárnyalta. Csak néztem magam előtt a Meghívót, és nem akartam elhinni, hogy ez igaz.

„ Szeretettel meghívom a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem aulájában 1994.nov.18.-án de. 10 órakor tartandó diplomakiosztó ünnepségére.”

Kata! A gondolat is jól esik, hogy ezt a meghívót elküldhettem neki. Hányszor bíztatott, amikor kishitű voltam és elkeseredett!? Hányszor öntött leveleiben lelket belém! Látni akartam, hogy látja az örömöm. Ígérte, hogy eljön, de hiába vártam.

Az addigi évek nagy kalandja, a tanulás befejeződött. Kicsit szokatlan volt ez az állapot, mert az elmúlt nyolc-tíz évben ez folyamatos feladatot jelentett, amiben sok izgalmas és érdekes esemény történt. Végül is sikerült, és jól esne, ha büszke is tudnék lenni picurkát magamra. De tudom, egyrészt nem ez a cél, másrészt nem kizárólag az én nagyszerűségem eredménye mindez. Nagyon sokan segítettek ebben, amiért kimondhatatlanul hálás vagyok nekik.

Aztán jöttek a nyarak, a táborok, amiket alapítványok, vagy egyházi intézmények segítettek elérni, és Katával folyamatosan terveztük, hogy egyszer majd az egyiken találkozunk. Soha nem jött össze. Kata tervei csak vágyak maradtak, bár az is lehet, hogy nem gondolta komolyan. Mióta csak ismertem, válni készült, és én minden igyekezetemmel próbáltam megtartani őt az egyenes úton. A család mellett, a gyerekek miatt. Egyenes út. Ez is csak a vallás szerint létezik. Kata mélységes szomorúsága, a kilátástalansága, valahogy sokáig nem ért el a tudatomig. A Hungiból viszont költöznöm kellett, ezért kétségbeesve kerestem kapaszkodókat. Egyik napról a másikra megszüntették valahol, valakik, egyetlen tollvonással azt a lehetőséget, hogy mozgássérültként kórházban töltsem az életem tovább. Sajnáltam és riasztó volt számomra, hiszen tizenhat év alatt azért mérhetetlen ragaszkodás fejlődik ki az emberben a helyhez, amit megszokott, ismer és többé - kevésbé szeret. Kata sok helyet ismert, otthonokat is. Most pedig épp választanom kellett két intézmény között, hogy melyikbe bútorozzak majd be. Telefonon hívtam. Segített választani, ám nem ő döntött helyettem. Hallgattam a tanácsaira, de innen visszatekintve, talán mindegy lett volna hová megyek. A költözés alatt hallottam meg, ahogy Katáról beszéltek volt kollégái. Már nem is bántam igazán, hogy elmegyek. Pakolták a cuccom, csomagoltak a nővérek. Mintha ott se lettem volna, szokás szerint levegőnek néztek, és álcázott sajnálkozással évődtek Kata életén. Pedig már évek óta máshol dolgozott, de köztük még mindig téma volt. Akkor tudtam meg, hogy a férje pszichopata és mániákusan féltékeny Katára.

   A szociális otthont sokáig nem voltam képes megszokni. Azt hiszem, még mindig ez a helyzet. Megszokhatatlan monotónia és semmittevés színhelye, sok elhervadt élettel, akik meghalni jöttek ide. Én viszont még nem terveztem, hogy elhagyjam ezt a földi létet, nem terveztem, hogy elsorvadt aggyal bámuljak ki a fejemből, és csupán az legyen a feladatom, hogy örüljek az ebédnek. Azt se terveztem, hogy tizenkét órákat üljek az ágyamon, mert nincs egyetlen férfi sem, aki képes lenne kiemelni engem a tolókocsimba. De mégis így lett. Annyi engedmény azért született, hogy saját telefont kaptam, és ágyam végéhez vehettem egy minivizort. A fordításokból befolyt pénzen számítógépem is lett, kész rezidencia, ha úgy akarom. Már csak egy csinos titkárnő hiányzik, írtam Katának.

Körülöttem az emberek csak akkor változtak, ha végső útjukra találtak, nem úgy, mint a kórházban, ahol javarészt fiatal srácokkal zártak össze. Ők változtak, hetente, kéthetente jöttek újak, de a régiek közül is sok barátra akadtam. Itt azonban, egy debil fiú, egy öreg, hajlott hátú öregember, és egy néma fickó volt a hálótársam. Ki tudja, meddig kell őket elviselnem?! S ez persze fordítva is igaz, mert nekik is el kell viselniük engem.

  Talán a telefon volt az oka, vagy a sors hozta magával, de a levelezésünk Katával ritkulni kezdett. Előfordult, hogy fél év is eltelt, mire észbe kaptam én, vagy ő, és akkor újra meglendítettük az információs bázisunkat, erősen ígérve és esküdözve, hogy azonnal válaszolunk egymásnak. Szinte minden levelem mentegetőzéssel kezdődött, Katáé ritkán. Írta, elindította a válópert, és azt is tudatta velem, hogy terhes. Leesett az állam erre a hírre, hiszen áldott állapotban ritkán szoktak válni az emberek, főleg, ha a jövevény negyedikként készülődik a földre. Megírta milyen sokat dolgozik, főleg éjjel, hogy nappalait gyermekeivel tölthesse. Energiái kimerültek, fáradt és kétségbeesett. Férjéről soha nem írt konkrét dolgokat, csupán annyit, hogy goromba, és ez alatt bármit lehetett érteni. Azzal a mérhetetlen szeretetéhséggel, amivel engem vert a sors, nehezen tudtam felfogni és értelmezni Kata levelét.

Hatodik hónapban járt, amikor végre eljött. Váratlanul, mint mindig, ahányszor csak eszébe jutottam, vagy ideje és körülményei engedték. Megállt az ajtóban, és nézett, addig nem is mozdulva, amíg észre nem vettem.

- Kata! – Tört ki belőlem ilyenkor a meglepetés öröme, és nyilván az én szemem is pont úgy ragyoghatott, mint olyankor az övé. Ahányszor jött, mindig átölelt, meleg szeretettel rajongott körül, majd repkedő fecsegések között simogatta a kezem, mire végre higgadtan tudott beszélgetni.

Most sem volt másként. A csokor virágot, amit nekem hozott, először az orrom alá nyomta, majd a szoba közepén lévő asztalra helyezte. Megsimította a hajam, majd a szakállamat, megölelt, megigazította a gallért a nyakamon, s csak eztán ült le az ágyam szélére. Elképesztően szomorú volt a szeme, pedig mosolygott rám, az arca kedves és fáradtan szép volt. Hasa gömbölyödő élettel-telten feszült ruhája alatt, s a mozgása ettől kicsit más lett.

Már éppen beszélgetni kezdtünk, amikor Imi, a debil fiú, körbelopakodott az asztal körül, olyan pózban, amit csak mókás rajzfilmeken mutatnak be vicces rajzfigurák. Nyurga teste derékban picit előredőlt, fejét is előretolva emelgette vékony lábait, egészen magasra a térdét és közben motyogó hangon mormogta:

- Mijezattilamijezattilamijeeez? – aztán újra - Mijezattilamijezattilamijeeez?

- Mijezattilamijezattilamijeeez?

- Spenót. – vágtam rá hirtelen, de nem kellett volna, mert Imi reakciója meglepő volt.

- Megeszi Imi. – s már nyúlt is a csokorért.

- Imi nem eszi meg! – kiáltottam rá – Imi elmegy onnan!

Kata először csak kuncogott, majd nevetve kérdezte.

- Mit akar a virágodtól?

- Jaj, Kata! Tedd már vízbe! Mindjárt tényleg megeszi szerencsétlen.

S valóban. Imi nagyra tátotta száját, már előre, és lassan nyúlt a csokorért, fél lába egy méter magasan állva meg a levegőben, ahogy behajlított térdekkel állt, kiélvezve a pillanatot. Kata már hahotázott.

- Szólj már neki Attila! Szólj már, hogy nem spenót! Kérlek.

De már én se tudtam beszélni, és senki nem lett volna képes, aki látja Imit. Kata felpattant és nevetve egy üvegbe rakta a virágokat, megtöltötte vízzel az üveget, majd visszatette az asztalra. A beszélgetésünk alatt, végig szemmel kellett tartani Imit, mert újabb és újabb lopakodásokba fogott, hogy a virágomat megszerezze magának. Aztán Kata megunta és az ágyam mellé helyezte, ne irritálja szegény bolondot.

Ezt a beszélgetésünket nehéz lenne feledni. Isten kegyes volt Imi előadását tekintve, mert ha ő nincs, nem ússzuk meg könnyek nélkül. Ám elég volt csak Imire pillantani, és azonnal nevetni kezdtünk Katával. Talán így csapódott le a keserűség és minden aljasság, amit az emberek teremteni képesek maguk köré. Én, a nyomorék, el se tudtam képzelni addig olyan érzéketlenséget, mint amiről Kata akkor beszámolt. A régmúltból is visszamosolygott rám a régi Kata a szavaiból. A kórházi szépséges időkről, amikor Sanyival rátörtünk ott a kórházban. A harmadik terhesség megszakítása volt, és már az első után trombózist kapott. S ezt követte még sok, Kata szerint két keze is kevés lenne megszámolni, hány ilyen beavatkozás, amin keresztül ment, és ezt az apró életet is egy küret után kapta pár héttel. Az orvos már el se vállalta, mert azt mondta kilukadhat Kata méhe.

Na de Kata! A huszadik században azért már lehet ám védekezni. Ja, meg aztán nővér is vagy…
- Gondolod, lehet, Attila? Biztos vagy benne? Trombózis után nincs tabletta, azt felejtsd el nyugodtan. A gumira allergiás vagyok, a spirál szóba se jöhet!

- Ezt a férjed nem tudta? Kata! Meg hát, válni is akarsz…

Ez volt a pillanat, amikor mindent megértettem. Mindent. Úgy sajnáltam Katát, hogy szinte belesajdult a mellkasom.

Kata félt, mert az élet számára is szentség volt és feszülten várta a büntetést, ami szerinte bizonyosan be is fog következni.

- Add ide a kezed. – kértem tőle most én, és üldögéltünk sokáig kéz a kézben, néha Imire nézegetve, egészen addig, amíg Kata el nem ment.

 Apám hirtelen halt meg, infarktus vitte el. A hír, ahogy megkaptam, teljesen padlóra tett. Tudtam, hogy soha nem volt, nem lehetett rám büszke, hogy nem nézhetett rám azzal az örömmel, amit, egy apa érez, ha a fiára néz. Azt gondolom, minden normálisan gondolkodó vagy érző férfinak ez kell, mert csakis erre vágyhat, hogy a fiú gyermeke tovább vigye az általa megálmodott férfias erőt – tudást - a világ bekebelezését. Ezzel szemben ez az ember csak egy torz ember létrehozására volt képes, aki számára csak sajnálatot hozott és nem az annyira vágyott büszkeséget. Sokszor viccelt azzal, hogy én tulajdonképpen nem is vagyok az ő gyermeke. Azt hiszem felnőtté kellett válnom ahhoz, hogy ezt valamiképpen átlássam, és együtt tudjak élni ezzel a teljesíthetetlen elvárással. Szerettem volna mindent megtenni azért, hogy örömére legyek, de nem ment és nem mindig az én hibámból tudtam kudarcot vallani. Furcsa, alig elmesélhető kapcsolat volt ez. Mindketten tele hiányérzettel léptünk ki belőle. Számára a gyermek hiányzott, számomra a támaszt adó és az életben irányzékot mutató apa. Mindkét oldalon megmaradt egy légüres tér, amin már nem tudok változtatni. Azt hiszem, ezért hiányzik annyira.

A létezésem örök bűntudatra ítélte. A kapcsolatunkat beárnyékolta ez a sötét felleg, soha nem volt bensőséges, épp olyan nyomorék volt, mint én. De létezett, és ambivalenciájával együtt is, valami biztonságot, valami tartozom valakihez érzést adott. Aztán itt maradtam, mint valami kitett, egy elveszett, aki nem hiányzik senkinek, aki folyton másokra szorul, és létezése lényegében érdektelen. Amikor megtudtam apám halálát, nyakamba zúdult az elmúlt negyven évem minden olyan élménye, ami a maira formált. Furcsa megmagyarázhatatlan érzés látni egy olyan filmet, amelynek főszereplője én vagyok, mégsem változtathatom meg a történetet egyszerűen azért, mert már csak utólag tudom megélni.

Minden üres lett, és értelmetlen. A diplomáim,- csak kacat - papírnyomata annak a küzdelemnek, amit értük tettem, viszont azok a képességek, amiket vele magaménak tudhattam, semmivel se vittek előbbre.

 A halál hirtelen lopta el apámat, ezért rengeteg jogi probléma maradt utána, aminek rendezése sok időt és energiát emésztett fel. Mindent egymagam intéztem. Katának írt levelemben megemlítettem, hogy elvesztettem az egyetlent, akihez családi kötelék fűzött.

Megírtam azt a kapcsolatomat is, amely Mariann után a második szerelem lett. Nem egészen egy oldalú. Ez a kapcsolat sok fejtörést okozott, mert sajnos semmi nem úgy történt, ahogy szerintem kellett volna. A szeretet okozta felelősség érzés miatt, szinte lehetetlennek tűnt kiszállni belőle. Azt is be kellett vallanom, hogy semmit nem tudok tenni érte, legfeljebb betuszkolni valamely vallásos csoportba. Kértem Katát imádkozzon velem érte, és a nyaramért, amit komoly szervezéssel lehet csak megvalósítani. Ezután, izgatottan vártam a nyarat abban a nagyon várt reményben, hogy alaposan kiszellőztetem az agyamat. Közben kiderült, hogy az a család, akikkel mentem volna visszamondta, mert kislányuk hirtelen leukémiás lett. Kiakadtam újra, nem csak a tény miatt, hanem azért is, mert előző évben együtt nyaraltunk, és büszkeség nélkül mondhatom, hogy nagyon megszerettük egymást, ami egy öt éves kislány esetében azt hiszem, nagydolog.

Barátaim megdumáltak, hogy ha már mást nem tudunk találni, akkor legalább a környezetváltoztatás miatt éljek egy másik szociális otthon lehetőségével. Ahogy ilyenkor lenni szokott, nehéz kezdés után, nagyon jól éreztem magam. Megismerkedtem Annával, ami különösen kellemessé tette azt az egy hetet. Anna kimondottan mutatós, elvált, melegszívű asszony, aki sajnos nagyon megtetszett. Amikor jöttem haza, meglátogattam a lakásán, megbeszéltük ugyanis, hogy mivel szükségünk van a másik barátságára, tartani fogjuk a kapcsolatot. Ott, egy pillanat tört része alatt döntöttem el, hogy ebbe a kapcsolatba nem vágok bele. A gyors döntés nagyon sokat segített, megnyugtatott és azt hiszem kis büszkeséggel is eltöltött az a tudat, hogy egy bukásra ítélt kalandról, nyugodt szívvel le tudtam mondani.

 Kata gyorsan válaszolt, megemlítve levelében, hogy megszült. Hét hónapra jött a kicsi, aki fiúcska és úgy néz ki nem egészséges. Levelében úgy elrejtette mondanivalói között ezt a hírt, hogy szinte észre se vettem. Édesapám emlékére gyertyát gyújtott, és nagyon meleg sorokkal dédelgette még a lelkem. Megírta véleményét a kapcsolataimról is. Kemény kritikát fogalmazott meg arról, hogy én, egyedül én vagyok az, aki mindig többet akarok nyújtani, mint amire képes vagyok, és amit kapnék, azt nem fogadom el. Mert vagy nem hiszek benne, vagy keveslem. Kifejtette, hogy sokkal többet érek, mint képzelem, és egészen mást várnak el tőlem, mint én hiszem, mert valahol elszaladok a realitás és a vágyak halmaza között úgy, hogy nem veszem észre, hol is vagyok. De Kata nem tudta, hogy Annával mégiscsak létrejött egy kapcsolat, ami egészen az én gyengeségem és szeretetéhségem kielégíthetetlen nagyságát tükrözi. Előző kapcsolatom siralmas emlékét vonszolva magam után, létrehoztam egy másikat is, így már két helyről is kénytelen voltam megtapasztalni a sikertelenség és kudarc elkeserítő lelki hatásait.

 Az otthon élete is rányomta bélyegét a hangulatomra. Még egyetemi éveim alatt jutottam hozzá az elektromos kocsihoz, amivel egyedül is képes voltam közlekedni. Igaz, kísérő akkor is jól jött, hiszen egyetlen buckát sem tudtam volna áthágni vele, mert kezem, lábam, fejem, mozdulatlanságba dermedve süppedt a kocsiba. Csakis a számból folyton kilógó pipámmal voltam képes irányítani minden gépet. Az otthon nem biztosított személyzetet, aki rendszeresen kiemelne engem az ágyamból, áttenne a tolószékbe, és mód se létezett, hogy valahogy segítsenek ezen. Barátok, ismerősök jó szándéka és szeretete vitt mindig előre. Csakhogy azt kérni kell. Senki életét nem akartam korlátozni kérésemmel, így az lett belőle, hogy naphosszat az ágyamban ülve figyeltem milyenek a nővérek, s a körülöttem élő emberek. Szellemi tápláléknak nem nevezném azt a végső konzekvenciát, amit levontam, és azt a lelki gyötrelmet, amit az embertelenség, a nemtörődömség idézett elő, nem kívántam senkinek. Gyakran lángolt az arcom, amikor a hajlott hátú, öreg, haldokló szobatársam szükségleteit intézték azok a nők, akik álcaként nővérnek öltöztek. Még a protézisét is megetették vele, kanállal nyomva le a torkán. Hamar magához hívta eztán már az Isten, és végignézhettem, a kegyelet legkisebb jele nélkül való bánásmódot vele. Aztán a szoba festése okán, felvittek az elfekvő részbe engem, aki ugye mozdulatlan, és amúgy is sok gond van vele. Ott se a telefonom, se a számítógépem és semmi személyes holmim nem lehetett velem, és majdnem fél év eltelt, mire végre visszahelyeztek. Természetesen a fizetnivalóim a telefon és számítógép után akkor is fennálltak, ha nem használtam őket.

Kemény és gonosz tapasztalatokat szereztem, az irgalmatlanság és szeretetlenség megviselt. Azt gondolom, hogy még pár nap, és már az én roncs testem fölött is örvendezhetett volna a személyzet, dobálva testem és dolgaim kedvükre, röhögve a hullám felett.

 Kata hiába is hívott telefonon, nem ért el. Én pedig tárcsázni segítség nélkül képtelen voltam. Majdnem két év esett ki az életemből, szinte vegetálva az embertelen körülmények miatt. Másik szobába helyeztek, szerencsére olyan ágyra, ahonnan épp az ajtóra nyílt a tekintetem. Legalább a folyosóra is kiláthattam a nyitott ajtón át, ha úgy hozta kedvem. Mély letargiában ülve mélyedtem, valami fordításba. Combomon a nagy rajztábla, rajta a számítógép billentyűzete, körülöttem könyvek és számban a pipa. Ahogy felnéztem egy pillanatra, az ajtóban ott állt Kata, kezében egy üveg pezsgővel támaszkodva az ajtófélfának, és mosolygott. Nem tudom mióta nézett.

- Kata! – kiáltottam fel azonnal, csupa ragyogó örömmel, amit nem is tudtam volna leplezni. Kata nevetett.

- Sikerült Attila! Elváltam. Szabad vagyok. – szaladt az ágyamhoz, és én csak csodáltam milyen gyönyörű. Megölelt mindkét karjával, megcsókolta szakállas arcom és fecsegett.

- Mi ez a sok munka? Miért ücsörögsz te itt? Képzeld, alig találtalak meg, körbejártam az egész házat, minden emeletet. Minden szobába téged kerestelek. Hajrá, ugrás! Ünnepelni fogunk. Még nem ebédeltél? Együtt eszünk ma. Te, Rumcájsz. Ünnepelünk.

Egészen feldobta a hangulatomat, mandulavágású szeme csak nevetett, hosszú szőke haja úszott a levegőben, ahogy tüsténkedett és el kellett töprengenem azon, miért nem engedtem előbb ehhez az örömhöz jutni? Úristen, egy évtizede akart válni! Láttam milyen hatalmas az öröme.

Aztán lecsillapodott kissé, annyira nem, hogy a mosoly elhagyja az arcát. Az erkélyajtót is kinyitotta, hogy a madarak éneke betörhessen a kopár szobába, hogy a Nap beragyogjon a réseken és fénylő sugarában szálló pihéken pihenjen meg néha a tekintetem. Alakja újra a régi lett. Ha nem tudom hányszor szült, én egyet se hittem volna el. Hozták az ebédet, és valóban tőle kaptam, a kezéből, mint régen. Istenem, milyen régen! Több, mint tíz esztendeje.

Panaszaimmal elhalmoztam hirtelen, ahogy végre ágyamra ülve fogta a kezem. Mindent elmeséltem neki, ami az utóbbi időben történt velem, körülöttem, és olyan jól esett közben, hogy van kinek elmondani. Tudtam, hogy mosolya mögött feszült figyelem van, és éreztem, ahogy minden szavam komolyan veszi. Reakciója viszont meglepett, és nevető, vidám arca egy pillanatra sem tévesztett meg.

- Jól van Attilám, megoldjuk a helyzetet. Immáron szabadon, megkérem a kezed. Elveszlek férjemül, hazaviszlek, és soha többé nem lesz ilyesmiben részed. Lesz, egyéb gondod ne félj, minden tagodról lóg majd egy-egy gyerek.

Nevettünk, és azonnal elértettem a viccet.

- De Kata! Éppen csak most lettél szabad. Nem kötelezheted el magad újra, és ilyen gyorsan.

- Dehogynem.

- És a nászéjszaka? Azzal mi lesz?

- Milyen nászéjszaka? Ebben a korban, Attila? Násztánc lesz, azt szépen eljárom neked.

- Na, azt már nem. – mosolyogtam én is – abból nem engedek!

- Akkor pedig maradnod kell, amíg meg nem gondolod magad, mert több gyerek nekem nem kell!

Évődtünk, nevettünk, és én teljesen megfeledkeztem minden gondról, ami átmarkolta az egész életem. A válásáról is kérdeztem, az igazi okról, amit nekem soha nem mondott el.

- Hogy miért? Tudod, öt évig azért kaptam mindig, amit nem követtem el. Aztán úgy fogadtam egy este, hogy ha még egyszer megüt, ahányszor csak hozzámér a gyanúval, hogy félreléptem, én azért most már elégtételt veszek. Legalább legyen oka. Tudjak az arcába nevetni.

- És tudtál, Kata?

- Igen. Egy évig. Aztán rájöttem, hogy saját magamat alázom a mélybe. Akkor te azt mondtad próbáljam meg szeretni. De nem lehetett. És nem lehetett már a bosszú örömével se menni semmire.

- Úristen, Kata! És hányszor ütött meg? Havonta?

- Nem. Minden nap.

És nevetett, csak nevetett és azt mondta, már vége. A pezsgőből nagyon keveset ittam vele. Tartotta számhoz a poharat, mondta, hogy „csin-csin” és itatott. De nehezen nyeltem, mert folyton eszembe jutott, hogy a pezsgős dugót úgy lőtte be a neontartóba, hogy az ki sem esett. És közben arra gondoltam, hogy nem akarok már innen másik szobába költözni.

Mint valami kagyló, ami zárt héjában tartja az idő mocskát, a gyöngyöt, úgy feszült körém az otthon fala, s úgy éreztem Kata látogatása után magam gyöngynek. Igaznak. S felmerült bennem a létezés értelme is, amit gyakran kerestem a Bibliában. Jézus élete, és minden gonoszságot megváltó halála nekem utat mutatott, és vigaszt küldött. Amíg végig haldoklom az életemet, percre se szabadna felednem, hogy Istennek velem is valami célja lehet. És be kellett látnom, hogy valószínűleg soha, én soha nem tudom meg ezt.

 Elkezdődött megint egy olyan korszak, amiben Kata nem volt jelen, s csak a névnapján, s az enyémen kerestük egymást telefonon néhány percre. Aztán Kata egy lapot küldött, rajta egy bibliai idézettel, és elszégyelltem magam, mert rájöttem, milyen régen nem forgattam a szent lapokat, csodálkozva azon, hogy minden irányzékot elveszítettem. Az emberi bajok törvényszerűsége, hogy ebben a helyzetben is egyedül maradtam. Kértem Katát, küldjön még idézetet máskor is, na, nem azért, hogy szégyenkezzek, de, hogy a megtalált irányzékomat meg is tudjam tartani. Aztán megírtam Katának Annát is, úgy ahogyan megélem, úgy ahogyan csak egy igazi barátnak lehet. Kata rég óta ismer, tudta jól, hányan tapostak rám a túlzott, beteges szeretetéhségemért. Biztos voltam benne, hogy megérti mi lapul a sorok mögött.

Az évekkel azelőtt kezdődött, és felbomlott, számomra nagyon fontos kapcsolat után fogadalmakat tettem, hogy soha senkit nem fogok a közelembe engedni. Azt gondolom, mondanom sem szükséges, hogy ez nem tartott sokáig. Az, az időszak, amikor nem voltam senki által érzelmileg megkötözve volt az életem legnyugodtabb korszaka. Annával észrevétlen alakult ki egy barátság, amit ha tisztességes akarok lenni, be kell ismernem, hogy én nem tudtam megfelelő mederben tartani. Valahol elvesztettem azt a szabadságomat, amit rettenetes napok, hetek, hónapok, évek után megszereztem. Talán nem is kizárólagosan ez számít, hiszen az első adandó alkalommal elfeledkeztem róla. Nem tudom behatárolni a kapcsolatot. Itt kezdődik a kuszaság. Nem szerelmi viszony ez, hiszen van élettársa, akivel nem tudom felvenni a versenyt. Ami csupán az esély felismeréséből ered, hiszen én… vagyok, ő pedig mindenre alkalmas, ami az élethez szükséges. A baráti gesztusként felfogható testi közelség sem jelent minden esetben szerelmet, akkor sem, ha valahol belül szeretném. Már barátságnak sem nevezhetem, nem csak a testiség miatt, hanem az érzelmi állapot miatt. Amikor elkezdődött ez az egész, akkor a környezetünk kényszere okán elkezdtünk hazugságokból egy hatalmas várat építeni. Ebben a hazugság rengetegben ma már képtelen vagyok elhinni, hogy csak mi hazudunk, Anna és én, de nekem ő nem.

Azt gondolom, ekkora naivitást nem engedhetek meg magamnak. Ebben a hangulatomban baromi nehéz megélni azt, hogy tartozom valakihez. Rettegve, és tele félelemmel gondolok arra, hogy megint végig kell csinálnom egy szakítás miatt kibírhatatlanul nehéz életszakaszt. Tudom, hogy van valaki, akit férfiként szeret, ezt a valakit személyesen is ismerem. Amikor baráti segítséggel elmegyek a lakására ő valamilyen munka miatt nincs otthon, amiben az, az érdekes, hogy nem rég kiderült, miattam nem jön haza. A féltékenység, ami őszinte és nehezen elviselhető terheket jelent, éppen ezért nem más, mint puszta realitás. Tisztában vagyok azzal, hogy minden nap amit együtt töltünk egy olyan teher a tudatomon, szívemen, ami mint kő a vízbe ugrót, lehúz a mélybe végérvényesen. Elmondhatatlanul nehezen mondok le egy pillanatnyi szeretetről, akkor is, ha tudom, hogy végzetesen ostobaságba rohanok, amiben már nem leszek képes önmagamat koordinálni. Ezért is vissza kell térnem Istenhez, mert csak így van valamennyi esélyem arra, hogy lépni tudjak.

Aztán persze ez a gondom is megoldódott.

Újra jöttek a vesegörcsök, a láz, amitől szám sebesre égett. Írni sem tudva vegetáltam hónapokig. Anna elmaradt, én menni nem tudtam és testi kínjaim elnyomták az egyéb kínokat. Kata nem írt. Semmit nem tudtam róla, és nagyon elhatároztam, hogy amint kissé felépülök, beolvasok neki. Tűrtem a hideg borogatásokat, tűrtem a fájdalmat, mozdulatlan, gyöngyöző verejtéket a homlokomon végigfolyatva, hiszen még a kínok sem eresztettek izmaimhoz annyi impulzust, hogy néha a karomat odébb tegyem. Csak az ajtót láttam ágyamból. Ha nyitva volt, akkor a folyosót. Tulajdonképpen akkor néztem ki az ablakon, amikor a borbély tükröt tartott elém, jó lesz-e úgy a szakállam, ahogy vágta. Akkor a tükörből kinéztem az ablakon a hátam mögé, és agyam felfogta, hogy nyár van, vagy éppen tél.

A tükörben néztem magam akkor is, amikor végre felülhettem és ölembe kaptam rajztáblám, amin a gépeim és mellette a könyveim heverhettek. A tükör, amit Józsi, néma lakótársam tartott elém, hogy megnézzem szakállas arcom, egy őszülő fejet mutatott. Ez nem az enyém - gondoltam hirtelen, hiszen legutóbb még alig pár szál ezüst világított csak a halántékomon. Fekete hajamban már itt-ott felbukkantak a világos szálak, és túl soknak találtam már a deres részeket.

Azonnal nekiláttam, hogy Katának írjak. Levelemben távolságtartó voltam és sértően hideg. Eleve úgy kezdtem soraimat, hogy „Nem tudom szeretlek-e még ekkora hallgatás után, amibe sikerült beleőszülni.” Aztán beszámoltam az elmúlt időszak betegség-rohamairól, amiből éppen lábadozom. Elmondtam neki mennyire kiszolgáltatottnak éreztem magam az elemeknek, az embereknek és mennyire nem értem hogyan tud egy béna testben a fájdalom akkora élvezettel tombolni, és hogyan lehetséges, hogy az, mármint a fájdalom nem bénul meg? Elmeséltem a monoton napokat, a semmittevések gúláját, amit már toronyba építettem, és jobban már semmi nem viselhet meg ennél lelkileg. Persze, tévedtem. Kata válasza jobban megviselt. Expressz küldte a sorokat, amiket kierőszakoltam. Meleg sorai mögött ott ült a szomorú és elkeseredett Kata, aki még így is tudott derűt sugározni, bár mondanivalói mélyen megráztak. A nagy hír a főiskola volt, amit estin kezdett el, de épp feladni készült, pedig jövőre végezne. Védőnő akart lenni. Elsősorban Donát miatt, a legkisebb fiúcska miatt, akit csak Dodónak becézett levelében végig. Dodó beteg, és éppen megkapta a tolókocsit. (Ez volt levelének az a pontja, amit legalább tízszer elolvastam, mire agyam felfogta. De nem is biztos, hogy egészen belekerült a tudatomba.)

Viszont az emeletről levinni kocsit és gyereket egyszerre amúgy se tud, így nem sokra megy vele. Kata arról számolt be, hogy ideje gyakorlatilag semmi, de ha akadna is egyetlen perce, azt biztosan arra használná, hogy aludjon, annyira ki van merülve. Nagyobb gyerekei kamaszok, így hárman már az idegeire mennek, ráadásul volt férje csalogatja a legnagyobbat, aki talán majd el is megy. Fiú gyerekként nyilván kellene számára is apa-kép, de Kata épp attól a képtől féltette legjobban Márkót, amit az apja mutatni tud. Aztán elmondta még, hogy súlyos gondjai vannak anyagi téren is, és ebben a helyzetben, amikor meg kell, gondolja, hogy nekem egy levél, vagy a gyerekeknek két zsömle, be tudja e tenni Dodót abba a fizetős iskolába, ahol esetleg fejleszthető lenne. A gyerekek apja nem dolgozik, és tartásdíjat sem fizet, az állam nem előlegez, mert csak akkor teszi, ha az apa valahol be van jelentve. Mindenki csak sajnálkozik, milyen nehéz élete lehet…

A döbbenet és a fájdalom, amit Kata miatt éreztem, szinte letaglózott. Értelmem kevésnek bizonyult, hogy felfogjam, miért nem segítenek a körülötte élők, hogyan lehetnek érzéketlenek, és ennyire önzők az emberek. A kinti világ, - jól mondta Kata - teljesen idegen nekem. Ha járni tudnék, azonnal indultam volna, bármit megtettem volna, hogy neki egy picit, egy kicsikét könnyebb legyen. Nem is voltam képes tovább olvasni a levelet. S akkor, jött egy gondolat, ami nem eresztett és már csak az elhatározás kellett, hogy döntsek. Hamar megtettem. Azonnal írtam Katának, már soraim elején közölve, hogy Dodó tandíját ezennel én átvállalom, nyugodtan írassa be oda, arra a helyre, amit számára kinézett. Egészen addig tervezem ezt állni, amíg neki szüksége lesz rá. És megírtam azt is, milyen büszke vagyok őrá, a barátságára és erre a barátságra kértem, fogadja el tőlem, amit képes vagyok számára felkínálni. Persze túloztam azzal, hogy most épp tele vagyok munkával, ami fordításokat jelent, de nem akartam, hogy rám való hivatkozásában ez legyen a kifogása javaslatom ellen. A tízezer forintot azonnal feladattam az egyik nővérrel. Megkértem, hogy fordítsa meg a levelet előtte, mert pipámmal nem bírtam vele, és Kata négy oldalt írt. Megtette, és akkor a levél alján azt olvastam: „ Én, akkor is tudom, hogy szeretsz, ha te nem. Mert én nagyon szeretlek téged.”

Magamról tudom, hogy az önzetlen segítséget elfogadni a legnehezebb. Kata egyenes ember, és a körülményeimet ismerve nem tartottam lehetetlennek, hogy elutasít. Féltem ettől a lehetőségtől, mert minden porcikámmal azt akartam, hogy ne torpanjon meg az élete, a kisfia élete. A pénz, ami apró segítség lehet csak, a napi terheket nem oldja fel, szeretethez, támaszhoz nem juttat, viszont lehetőségeket nyithat a megmaradás felé. Nagyon akartam, hogy Kata felismerje ezt. Egy képeslap érkezett, rajta egyetlen mondat: „Attila, nagyon nagyra tartalak! Köszönöm.” Persze, telefonon is beszéltünk…

Dodóról képet küldött nekem. Szép masszív gyerek, világosszőke fejjel, kék szemekkel, halvány kis mosolykával a szája sarkain. Telefonon is mesélt róla, ahogy cipelte a kezelésekre naponta, a húsz kilós gyereket, mert a Metró lépcsőin tolókocsival nem tud se le, se felhaladni. A buszon, még rá is szóltak, miért nem teszi le azt a nagy gyereket, de helyet nem adtak neki. Erre teljesen elképedtem. Kata azt mondta, mégse írhatom a hátamra, hogy a gyerek nem tud menni.

Arról is sokat beszélgettünk, mennyire kilátástalan egyedül mindent mindig elintéznie. Elképzeltem Katát, ahogy ölében fel-feldobálva a terhet, cipel egy hét éves gyereket, és nem voltam benne biztos, hogy jól érzékelem. Én soha életemben nem cipeltem.

Számomra adott volt az ellátás összes formája, amire mások nem szorulnak, és ez pontosan ugyanolyan dolog. Aki erre nem szorul, épp úgy nem láthatja át teljes egészében ezt a helyzetet, mint ahogy én sem, a cipelést. De elképzelni azért lehet. Nem tudtam mivel vigasztalni Katát. Sokszor tapasztalom saját magamon, hogy milyen hamar megijedek, ha valami nem akképpen zajlik, ahogy azt én szeretném, vagy elképzelem. Mondanom sem kell, hogy ilyenkor kerültem eddig mindig a legnehezebb helyzetbe. Utólag természetesen mindig kiderült, hogy nem kellett volna annyira begazolni. Ezt Katának is megírtam. Mindez, hülye okoskodás, amitől illett volna megkímélnem, mégis el akartam vele hitetni, hogy nem szellemi bravúr miatt írtam le, hanem mert nagyon szeretném, ha mindig vidám lenne. Azt szerettem volna főleg elmondani, hogy Isten szereti őt és gyerekeit, ne higgye, hogy Ő akar neki gondokat, szomorúságot adni, csak mert ebben élvezi ki erejét. Tudom, hiszem, hogy annak örül Ő is, és gondolom Kata családja is, ha Kata jókedvűen és kacarászva viszi az élet dolgait. Na, igen, ez az, ami nagyon nehéz.

Persze nekem is vannak az életemben olyan tisztázásra szorult ügyek, amik sürgősen rendezésre szorulnak. Újra munkáért kell kuncsorognom, most már nem kifejezetten a saját „luxusom” miatt. Ha megint, legalább kicsit boldog akarok lenni, keménynek és bátornak kell érezni magam, és ezt őrülten nehéz elérnem. Amikor az ember bajban van, minden olyan sérelem előjön, ami már egyszer elszívta létező energiáját. Mindig volt persze egy kéz, amit meg lehetett fogni, de mert most ilyen nincs, meg kell kísérelnem egyedül talpra állni. Tudom, hogy sikerülni fog, de tisztában vagyok azzal is, hogy sok dolog minden percemben megelőzte Istent. Tudom, hogy Jézus mindig mellettem van és hiszem, hogy nem enged teljesen elvesznem, de mégis pocsékul érzem magam. Az élet kemény fintora, hogy éppen akkor maradok egyedül, amikor igazából szükségem volna arra, hogy legalább egy biztos kapaszkodó legyen mellettem. Fizikai állapotromlás, önbizalom hiány, nyugodtan elmondhatom, az önbecslés teljes hiánya is közreműködik ebben a helyzetemben. Ám mégse akartam elfogadni a tényt, hogy egy amorf és nyomorék hústömegbe van zárva az énem, nem akartam úgy érezni magam, mint ahogy éreztetik velem, naponta akik látnak, hogy egy tehetetlen, totál béna nyomorék vagyok. Úgy éreztem Katáért felelősséggel tartozom, és érte is van feladatom. Most tehát megint el kellett hitetnem, természetesen csak a legjobban fizető cégek vezetőivel, hogy arra a kulimunkára - amit egyébként egy nyolc általánost végzett polgár is könnyedén el tud végezni,- kizárólag én vagyok alkalmas. Igyekeztem vidáman felfogni ezt a problémámat vagy legalábbis azt a látszatot kelteni, hogy piszok lelkes és bizakodó vagyok, miközben remegett a gyomrom, és kimondhatatlanul untam ezt az önmenedzselési cirkuszt. Egy holland cég tárgyalására kellett mennem, hogy az árajánlatát megismerjem. Ez így igen csak nagyképűen hangzik, pedig csak arról volt szó, hogy egy adott ajánlatot elfogadok, vagy sem. Ilyenkor kizárólag a számok döntik el, érdemes-e a megbízóval tárgyalni. Mivel nem a munka, hanem a jövedelem a lényeg, határozottnak és céltudatosnak akartam mutatkozni. A képlet az, hogy a rokkantakat foglalkoztató cégek, pofátlanul keveset fizetnek, aminek szerteágazó okai vannak, időpazarlás lenne erről bármit is írni. Úgy tűnt azonban, hogy hosszú távra biztosítva lett a vagyoni helyzetem, az viszont biztos, hogy milliomos nem leszek soha.

Katának minden hónapban feladtam a Dodó számára ígért összeget. Soha többet szóba nem került köztünk, egészen addig, amíg Kata nem kérte, hogy elég. Már a főiskolát is befejezte mikor erre sor került, és addig rengeteget beszélgettünk mindkettőnk életéről. Katáról, aki eleinte görcsös erővel próbált találni valakit, akivel megoszthatná az életét. Elképesztő sztorikkal szórakoztatott, amiből,

mindig kiderült, hogy korát meghazudtolóan szép és fiatal még mindig. Rendre, csak fiatalabb férfiak próbálták megkörnyékezni, volt, aki el se hitte, hogy egyáltalán gyereke van. Mit mondjak? Én se igazán. De számomra Kata úgy volt egy egész. A fiaival. S aztán voltak, akik elmenekültek, bár barátnőként szerették volna foglalkoztatni Katát. Ez megint olyan téma volt, amihez jobbnak találtam nem fűzni semmit. Hiszen Kata lelke nélkül a test, mit sem érhet. Aztán Kata lemondott arról, hogy társat találjon, beletörődve a gondok és hétköznapok monotóniájába. Viszont többször felajánlotta, hogy segít, ha szakorvosra lenne szükségem. Természetesen a betegségek újra és újra elővettek, mint egy agyonhasznált ponyvaregényt, hogy elölről kezdjenek minden sort, amit már átlapoztak és ismerősként üdvözöltek újra. Ismertem már és szinte napra tudtam, mikor végeznek velem. Az otthon orvosát különösebben nem izgatta egyik baj sem. „ Majd elmúlik Attilám”- mondogatta, és én csak arra tudtam gondolni, hogy persze, majd együtt velem. A tizenhat év barátság viszont felbátorított, hogy megkérjem Katát, segítsen, keressen számomra valami jó vesegyógyászt, vagy sebészt, aki eldönti, van- e értelme műtétnek a vesémmel kapcsolatban. Kata örült, szerinte már régen, évekkel azelőtt kellett volna, amikor először felajánlotta, hogy orvost keres nekem, én pedig elleneztem.

A megadott napra szerveztem az utat, és barátaimat, akik készséggel segítettek eljutnom a város egyik híres kórházába, ahol Kata orvost kerített nekem. Az aulában hagytam barátaimat, akik két óra múltán ígérték magukat értem, és alig néztem szét, mikor egy orvos lépett mellém.

- Attila? Csiszár doktor vagyok. Felkísérném, hogy ne kelljen keresgélnie.

Megkönnyebbülve gondoltam Katára, mennyire figyelt a részletkérdésekre is. A vizsgálat, aprólékos, előreláthatólag több napra is kiterjedőnek tűnt. Meg kell majd szerveznem, de végre azt éreztem, hogy teszek is valamit a gyógyulásomért. Na, azt nem gondoltam, hogy egyszer csak kiugrálok a tolószékemből, és Kata elé szaladok, bár álmaimban gyakran előfordult ilyesmi. Ahogy a vizsgálóból kigurultam, felkiáltottam a meglepetéstől.

- Kata! Szia, kishaver!- és tűrtem mosolyogva, ahogy Kata átölel, és szakállas képemre nyomja a csókjait. – Mi van? Eltévedtél? Vagy már dolgozol? Megint itt? – kérdeztem, és a világért se említettem volna, hogy még sose láttam őt ennyire soványnak.

Persze csak az derült ki, hogy miattam jött, és egy órácska beszélgetésre lopott időt magának és nekem. Nem számítottam rá, pedig gondolhattam volna, hogy eljön, hiszen ismerem Katát. A végtelenségig kiszámíthatatlan.

Ekkor kért meg arra is, hogy Dodó miatt ne küldjem tovább a forintokat. Két napja elköltözött valakihez, a két kisebb fiával, a nagyobbak apjukkal akartak maradni. Végre rátalált valaki, akinek nem csak a nő érdekes, hanem az ember is, és ő vele szeretne élni.

A hír annyira új volt, hogy zavaromban szinte szólni se tudtam mit. Első érzés mégis az öröm érzete, hogy létezik a földön valaki, aki felvállalta Katát a gyermekeivel együtt, főleg Dodó kínjait és nyűgjét, ami még egy édesapának is elég nagy teher lehet. Bár Kata sztorija az ismeretségről és a kapcsolatról megdöbbentett, mégis úgy találtam, nem ez a fontos, ez csak a pillanat, amit az Isten úgy rendezett, ahogyan azt imáimban kértem tőle. Kata úgy gondolta, hogy ha kibírja a kapcsolat, talán egy év után hozzá is megy Bálinthoz feleségül.

A vizsgálatok lezárultával, cseppet sem éreztem jól magam. Műtétre nem volt mód, mivel a veséim állandó gyulladásban voltak, vannak, így csak kímélő étrend, és a várakozás az, ami feladatommá szűkült. Ha műthető lett volna, a szívem akkor sem bírná ki a műtétet, így a kör bezárult ennek a tudásnak a birtokában. A várakozás, ami csak időben volt meghatározhatatlan, a kimenetelt már erősen sejteni lehetett. És a módot is, ahogyan a végzet majd utánam nyújtja utálatos csápjait.

Talán ez volt az a tudás, ami arra serkentett, hogy ne engedjek magamból kiszolgáltatott gondozottat alakítani, legalább az én lelkem számára bántó módon ne. Határozottan követeltem, hogy tolókocsimba helyezzenek, hogy akár a kertben, akár az utcán kóborolhassak, ha kedvem úgy, hozza és kiélvezhessem az adott évszak csodáit. Megérte a küzdelem, bár ebben is nagyrészt vállaltak a barátok, akik még mellettem maradtak ennyi év után is. Az otthon igazgatója megpróbált lehetőségeket találni, s ebben egy emelő vásárlása volt a lényeg, amit akár egyetlen nővér is kezelni tud az ágyam mellett. Így aztán többször előfordult, hogy Kata jött, és én nem voltam megtalálható, ami különösen fájdalmas élmény volt számomra. De jött már vele több alkalommal Bálint is, aki roppant jó kedélyű, nagy humorral megáldott fickó, tekintetéből sugárzó szerelemmel fordulva Kata felé. Irigyeltem őt, mert részese Kata mindennapjainak, amikből nekem csupán morzsák jutnak. Mivel életük egyre szorosabban kapcsolódott össze, ezek a morzsák már nem csak Katától hullottak. Bálint épp oly megnyerő személyiség volt, mint Kata, barátságunkat azonnal a magáénak is tekintette, éreztetve, hogy mindenkit szeret, akit Kata, és mindenkit barátnak tekint, aki Katát szereti. Arra is rávett, hogy a város másik végében lévő lakásukra ellátogassak, megszervezve a lépcső akadálymentesítését hatalmas pallókkal, amin 150 kilós kocsim felhaladhat. Kata elragadó szeretettel rajongott körül. Alig fél órás látogatásom elég volt hónapokra ahhoz, hogy képes legyek és tudjam elviselni magam körül a hétköznapjaimat.

Féltettem Katát annyi keserves kudarc és elkeserítő tapasztalás miatt, amin már túlment. Ám kétségtelenül túljutott rajta, hiszen kapcsolata Bálinttal tartósnak bizonyult és látogatásaik is meggyőztek róla, hogy változatlan minőségben él és teljesedik ki közöttük a kapcsolat. Az esküvői meghívó mégis három év múltán érkezett. Már-már úgy hittem, én nem is lehetek majd részese.

 Így visszagondolva is megérte a szervezés és kuncsorgás, hogy eljuthassak a szertartásra. Egy nővért is kaptam, ami nem meglepő, hiszen már nyakamon is gallér tartotta renyhe izmaimat, mert fejem e nélkül képtelen volt egyenesen állni.

A templomtól jó messze vártunk Évával, az engem gondozó aktuális nővérrel. Hálás vagyok neki azért a délutánért, azokért a percekért, amiket segítségével megélhettem. Feltérképezte a templomot, hol és hogyan juthatok majd be. Kocsim irgalmatlanul nehéz, és én is jócskán meghíztam benne, hogy ez ne legyen egyszerű feladat. A templomkert felől a hátsó ajtón fért be a tolószék, ami inkább tolóágyként funkcionál, kinyújtott élettelen lábaim számára épített pallóval, fejem előtt közvetlen a „pipa-tartóval” és a mechanika kezelőegységeivel. E különleges megoldások mind a barátok segítségét tükrözik vissza, akik nagy odaadással építették be mindezt a járgányomba.

Éva nagy segítség és támasz volt ezen a napon. Maradt még időnk és kissé hátrább húzódtunk Isten házától, várva az „ifjú párt” és nézegetve a gyülekező násznépet. Bizonyára futószalagon eskettek a templom melletti házasságkötő teremben, mert több párt is volt módunk megcsodálni. Persze a polgári szertartásra végképp nem tudtam bejutni, mert az önkormányzat épületében emeleten állt a terem, amiben az esemény zajlott, s az épületbe szintén több lépcső vezetett.

Komolyan eltöprengtem, vajon, hogyan tudnék itt bármit elintézni én, egyedül? Röhejesnek tűnt az elképzelés, ahogy kivonulnak elém az ügyintézők és dolgaimat az utcán intézik. Ép-kéz-láb emberek el sem tudják képzelni milyen érzés még ilyen értelemben is ellehetetlenülni. Sajnáltam, hogy a polgári esketésen nem láthatom Katát, s épp ámulni kezdtem, egy gyönyörű menyasszonyt látva a távolban, aki átsétált férje oldalán a templom irányába, miközben felém fordult. Ruhája, hátán vékony zsinórral összefűzött szabással készült, teljesen szabadon hagyva karcsú derekát, öv részén vastag, „V” alakú kalocsai hímzéssel díszítve hasát, és haját is kalocsai mintás virág tűzte jobbról átfésült tincseivel a másik oldalára. Hófehér hosszú szoknyáját felkapta, szinte láttam a selyem alsószoknyát, és csipkét a combjain, ahogy futni kezdett felém. Hullámokba rendezett szőke hajának csigái ugráltak vállain, muszlin szoknyája lobogott, és csak szaladt felém, csak futott, mire rájöttem, hogy akit látok, az Kata. Szinte úgy tűnt, túlfut majd rajtam, de nem úgy történt. Kocsimnál megtorpant és azonnal lehajolt fölém, átölelt ibolyaillatú karjaival, haja a fejem mögé került, és ölelt, csókolta az arcom, mindkét karjával átfogva a nyakam.

- Kata! Mutasd már magad! – nevettem, és életemben nem éreztem még ennyire, milyen jó élni. – Azt hittem észre sem veszel.

Kata felegyenesedett, haját-simogató napfény sziporkázott fürtjein, ahogy megfogta a kezem.

- Az nem lehet Attila! Nagyon örülök neked! Életem legszebb napjának részese vagy. Köszönöm, hogy eljöttél!

Csak néztem őt, ujjongó csodálattal mosolyogva.

- Kata! Olyan gyönyörű vagy! Pont olyan, mint amikor megismertelek! Hogy csinálod? Te örökké huszonnégy éves maradsz? Na, jó, legtöbb huszonhat. –nevettem rá.

- Nem, Attilám, én befelé öregszem. – kacagott rám és tolni kezdett a templom udvara felé. De megtréfáltam, és pipámmal beindítottam a kocsit.

- Te zsivány! – lépett utánam. – Még el is szaladsz.

Így visszagondolva elég furcsa lehetett a kép kívülállók számára. Látom magam előtt Katát, mint menyasszonyt, aki egy nyomorékkal halad a templom felé. Bálint iparkodott a hátsó ajtón bejutni, ahol a küszöb nem volt magas, mégis hegyként tornyosult kerekeim elé. Többen is segítettek megemelni a kocsim elejét.

Az oltár jobb oldalán, az ajtó mellett találtunk kedvező helyet számomra, az első padsorok előtt. Örültem, mert Kata és Bálint épp előttem állva fogadnak örök hűséget egymásnak, tőlem alig négy méterre majd. Ha az öröm fogalmát szeretném definiálni, akkor azt kell, mondjam, hogy öröm, egyenlő egy kata. Diplomáim és nyaraim két-három katányi örömforrása, de ez a nap legalább húsz katányi érzéssel töltött már el. Szinte elfeledtem, hogy testem egy oszló, halott hústömeg, hogy csupán fejem, tüdőm és szívem él bennem. Úgy éreztem, e három elégséges ahhoz, hogy boldog legyek. Elfeledtem a nyomasztó tudatot, hogy létezésem minden perce már nemcsak ajándék, hanem maga az epilógus. Mögöttem hagyott keserves dolgaim egy helyben topogása, a lázak és fájdalmak, mind feledésbe merültek.

Teljesen körülnézni képtelenül ültem kocsimban, amíg a násznép helyet foglalt a padsorok között. Az első és második sort láthattam be igazán, no meg az oltárt, faragott díszeivel, virágaival és hímzett terítőivel. Aztán megláttam Márkót, ahogy öccsét tolja az első sor mellé a túloldalon, egy könnyűszerkezetes tolókocsival. Bár sűrűn találkoztunk Katával és náluk is jártam már, Dodót mégis csak fényképről ismertem. Szőke haja eltakarta fülét, kerek szemei csodálkozva pillantottak szét. Talán tíz éves, nem is tudom. Izmos vállai arról tanúskodtak, hogy sokat használja karjait. Megilletődve ért a felismerés, hogy Kata mégis boldog, és a mondat, ami pár perce hangzott el, mennyire igaz.

„ Életem legszebb napjának részese vagy.”

A zsivajgó templomban hirtelen néma csönd lett, amikor Dodó lecsúszott a kocsiból, és mint egy kis fóka, úgy kúszott az én kocsim mellé.

- Szia, Attila! – ücsörgött előttem a kövön, féloldalasan ülve és mosolygott. Hatalmasat dobbant a szívem, szinte fájt, mégis nevettem rá.

- Szia, Kishaver! Menj vissza gyorsan, mert mindjárt kezdődik az ünnep!

- Jó! – intett a kis kezével, aztán visszakúszott élettelen lábaival evickélve és ügyesen kapaszkodva vissza fel, a tolókocsijába.

Megrendülve vártam a szertartást, és igazán most, ebben a pillanatban éltem meg mindazt, amit Kata leveleiben már leírt.

Talán a mély csend miatt szólalt meg az orgona azonnal, ahogy Dodó elhelyezkedett.

A lelkész fellépett az oltár elé, Kata és Bálint egymás kezét fogva sétáltak közben a padsorok között. A nászinduló elcsendesedett és a beszéd szavai hullottak a hűvös falak között. Még mindig néma csend pihent a templom belsejében, mintha egyetlen lélek sem ülne a padsorokban, pedig a hajó tele volt emberekkel, sokan még oldalt is álldogáltak. Bevallom, sokáig semmit nem hallottam a lelkész szavaiból, csak Katát láttam, aki lehajtott fejjel állt egy darabig, majd Bálintra nézett, aki ragyogva mosolygott rá vissza. Kata elragadó szépsége vonzotta a tekintetem. Állt az oltár előtt, mint egy törékeny óriás baba, vállán lágyan lejtő pánt, kezén, könyékig érő hófehér selyemkesztyű, ujjai között gyönyörű meggypiros, tüllbe öltöztetett rózsacsokorral. Néztem Bálintot is, aki barna, hullámos hajával, barnán nevető szemével nézett rám Kata feje fölött, s akit teljes szívemből irigyelve bámultam, ahogy Kata mellett áll és ragyog. Ekkor hallottam meg a lelkész hangját, aki azt mondta:

„ Kívülről sok fájdalom és bántás fog érni titeket…”

Elképedtem ezen, bár a szövegkörnyezetre nem figyelve eddig, nem tudtam mihez kéne kapcsolnom ezt a kegyetlennek ítélt mondatot. Azonnal becsuktam a szemem, hogy imát mondjak Katáért, hogy könyörögjek az Úrhoz, ne úgy legyen! Teljesen belefeledkeztem az imába. Nagyon reméltem, hogy Istennek megesik a szíve rajtam, és meghallgatja egy nyomorék kérését is itt, ezen a szent helyen, főleg így Pünkösd előtt egy nappal. Mikor felpillantottam újra, már Bálinthoz fordulva szólt Isten szolgája. Kata pedig jobbra fordított fejjel engem nézett. Szólt a bariton, mélyen zengve a térben.

- „Mondjad először te, keresztyén férfitestvérem. És Bálint mondta. : Én, Szendy Bálint esküszöm az Élő Istenre, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy, örök Isten, hogy Katát, akinek most Isten színe előtt kezét fogom, szeretem. Szeretetből veszem el őt, Isten törvénye szerint, feleségül. Hozzá hű leszek, vele megelégszem, vele szentül élek, vele tűrök, vele szenvedek, és őt sem egészségben, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, holtomig, vagy holtáig, hitetlenül el nem hagyom, hanem teljes életemben hűséges gondviselője leszek. Isten engem úgy segítsen. Ámen.”

Bálint befejezte az eskü szövegét, Kata pedig még mindig engem nézett. Feje jobbra fordulva felém, szeme, a mandulavágású kéksugarú csoda pedig reám vetült. Arcán nem volt semmi érzelem, csak nézett, kitartón. Eszembe jutott egy régi mondata, ahogy néztünk most egymás szemébe.

„ Elveszlek férjemül, hazaviszlek…”

Belém sajdult a felismerés, hogy Kata ezt talán sokkal komolyabban élte meg, mint én, és ez az eskü, amitől egyetlen pillanat választja el, ez az eskü nekem is szól. Egy könnycsepp gurult végig az arcomon, és Kata látta. Szeme egyre ragyogóbbá vált, és válla megrezzent. Szép fehér kesztyűjével megérintette a szemét. Bálint azonnal megérezte, hogy valami történt, mert bátorítón szorította meg a kezét. Katán volt a sor, hogy beszéljen, de szemmel láthatóan nem volt képes megszólalni. Arcán végigvonaglott az erőlködés, ahogy uralkodni próbált magán.

Tekintetét, a tekintetét a lelkészre emelte, s már ő is érzékelte, hogy időt kell még adnia neki. Pár körmondat után azonban Kata felé is jött az esketés szövege. Persze összeszedte magát, nagyon igyekezve, hogy hangja ne csuklódjon össze, mondta, fogadta az örök hűséget.

 Bámultam őket, ahogy ott állnak, lelkükkel az Úr előtt. Én is odaterítettem az enyémet, és közben tisztán kivehetően láttam körülöttünk a láthatatlan burkot, ami halványlila fényével, csakis az eljövendőnek gondolt Szentlélek lehetett. Hálát adtam az Istennek ezért a jelzésért, és megnyugodva, lelkemben teljes békével gondoltam Katára.

Isten szolgája kikísérte a templomból az új házaspárt, és ahogy átölelte őket, Kata még hátrapillantva küldött felém egy sugárzó mosolyt. Hatalmas gratuláció sorozat indult az épület előtt, de Katát mintha nem érdekelte volna, hozzám sietett. Búcsúztunk, mert indulnom kellett vissza, a szürke és kopár életembe, ahová Éva segített visszatalálnom.

Az esküvő, hónapokra felfényezte a lelkem, ahányszor csak eszembe jutott. A kép, ahogy Kata szalad felém, ahogy suhogó szoknyáját emelve, lobogó hajjal és ajkán mosollyal szökell felém, álmaim örök témája lett.

Katát még fel kell hívnom, tovább nem halogatom. Már többször előfordult, hogy írás közben vesztettem el az eszméletem, s mire magamhoz tértem, valakik lefektettek és eszközeimet elrakták mellőlem. Külön harcot kellett vívnom a személyzettel, hogy felhúzzanak újra és mindent körém téve biztosítsák azt, amit akarok.

Azt hiszem, ha előbb kezdem kikövetelni magamnak a mobilitást, talán a körülményeimet is szerencsésebbé tehettem volna. De ezek a harcok a legnehezebbek és még így is jó most, megtettem, amit lehetett.

Sietnem kell. Két napja leállt a vesém. Ha ezt Kata meghallja, azon kívül, hogy megijed, azonnal tudni fogja mi a helyzet. Tudni fogja, és mégse fogja majd fel, mert nem akarja elhinni. Mint én Dodót, akiről mindent megtudtam, és mégse éreztem át igazán mit is jelent ez, amíg nem láttam. S Kata látni sem fog már semmit, csak az emlékeiben, a közösen megélt pillanatainkat idézheti. Mire valóban felfogja, majd amit tud, hiába csörög a telefonom. Tudom előre, hogy így lesz, és most ez, ez a nap a legfájdalmasabb számomra. Az a nap, amikor Kata majd keresni fog.

Mindamellett hálás vagyok Istennek, mert lehetővé tette, hogy megtudjam a célt, amiért létrehozott, megtudjam az értelmét az egész küzdelemnek, ami végigkísérte az életemet. Hálás vagyok a barátoknak, az irgalom nélküli nővéreknek, a sorsnak. Mindtől kaptam valamit. Valamit, ami jó volt arra, hogy viszonyítani tudjak. Mihez képest való igazodás, mint ez a perc is. Mert vágyom a tudattalan pillanatot, amikor újra megélhetem az álmaimat. Katával, aki az oldalamon áll, keze az enyémben pihen és mosolyogva mond igent a papnak. Velem szalad ki a templomból a szentségi fogadalom után és keringőt táncolva nevet, ahogy pörgetem őt egy mezőn, ahol nyár van, sok virág és Dodó szalad előttünk. Táncolok vele én is, hajam fekete, arcomon boldog selyemfény ragyog, ahogy Katával táncolok.

S most lezárom a gépet, pipámmal bekapcsolom a telefont, és hívom Katát. Hívom, hogy elvigyem magammal a hangját a tánchoz, s hogy úgy köszönjek el tőle, ahogy eddig még soha.

- Isten áldjon, Kata! Isten legyen veled! Isten veled!

2009. június 

************************

6.KARÁCSONYI ELMÉLKEDÉSEIM

ÁRVAY MÁRIA  IRÁSA : Tiszta szívből

„Karácsonyi gyertya fénye melengesse szívedet,

Ki ne aludjon belőle sose a szeretet!

Szeretni szép szeretni érdemes,

Kívánok mindenkinek nagyon szép karácsonyi ünnepeket!”

(Ismeretlen)

  Már csak egy hét volt karácsonyig. Mindenki lázasan készülődött az ünnepekre. Az áruházakat már legalább egy hónapja felöltöztették karácsonyi díszekbe, a házakat is csinosan felékesítették. Elkezdték árulni a szaloncukrokat, mindenütt a karácsonyt idéző dallamok csendültek fel.

 A munkahelyünkön sem volt ez másképp. Az iroda dolgozói is készültek, egy kis ünnepléssel. Hatan vagyunk egy szobában. Megbeszéltük, mindenki hoz be enni- és innivalót, de ami az ajándékozást illeti, kihúzzuk egymást, s annak az illetőnek kedveskedünk valami meglepetéssel.

 Nagyon megörültem, amikor kiderült, legkedvesebb kolleganőmet, Andit húztam, aki egyben barátnőm is.

Amikor tehetjük telefonon is beszélünk és időnként találkozunk is, amikor együtt járunk a konditerembe.

Mostanában észrevettem Andin, hogy feszült, kedvetlen, néha kisírt szemekkel jön dolgozni. Amikor kérdőre vontam, akkor sem mondott különösebbet.

Mégis érzékeltem, hogy a legkisebb kudarc is könnyeket csal a szemébe, láttam rajta, valami nem stimmel. Gondoltam, most igazán egyedi ajándékra lesz szüksége, amivel meglephetem és kimutathatom neki, milyen fontos nekem!

Jártam az üzleteket, de nem bukkantam semmilyen érdemleges ajándékra. 

Lelki problémára hogyan lehet vigaszt adó ajándékot adni? – gondolkodtam. Nem akartam csak úgy venni Andinak valamit, amiből már tucat számra van neki otthon, tudtam, valami másra van szüksége.

Próba, szerencse, bekukkantottam az egyik nagy könyvesboltba.

Nézegettem a rengeteg elegáns kötésű könyvet, s egyszer csak megtaláltam, amit kerestem: EMLÉKKÖNYV!

Méghozzá szív alakú! 

Mindegyik lapja csupa-csupa szív!

Amikor hazaértem, keresgéltem idézeteket a Neten, de nem találtam meg azt, ami Andihoz illett volna.

Majd megfogalmazom saját szavaimmal, hiszen erre van szüksége!

 „Andi! Szükségem van rád, mert:

- Olyan kollegám és barátnőm vagy, akire mindig, mindenben számíthatok!

- Nem mész el a problémáim mellett, hanem mindig érdeklődsz, mi van velem! –

- Együtt tudunk nevetni a tévedéseinken, így könnyebben vesszük az akadályokat!

- Mindannyiunknak fontos vagy, mert te tartod össze a csapatot, békítesz, ha kell, oszlopos tagunk vagy!

- Akkor is szeretünk, ha hibázol, olyannak szeretünk, amilyen vagy!

Bármi is nyomaszt mostanában, ne add fel! Még sok-sok évig visszavárunk, mert jó veled együtt dolgozni!”

A könyvecskét elegánsan becsomagoltam és vártam az ajándékozás pillanatát, ami egy-két nap múlva el is érkezett.

Nevetést hallottam körös-körül, ahogyan a kollegák bontogatták ajándékaikat.

Engem is jól ismer egyik munkatársam, mert kedvenc könyveim egyikét kaptam meg tőle!

Izgatottan lestem Andi arcát. Csillogó szemmel jött oda hozzám:

- Igazán nagyon köszönöm! Honnan tudtad… honnan tudtad, hogy pont erre volt a legnagyobb szükségem? – törölgette a szemét meghatottan.

- Láttam, hányszor lábad könnybe a szemed, ha valami nem sikerült, gondoltam, megerősítésre van szükséged.

- Tudod, az átszervezés az oka. Azt hittem és úgy éreztem, rám már alig van szükség, de ezek szerint tévedtem!

- De szép emlékkönyv, megnézhetjük? – kérdezgették a többiek is.

Amikor elolvasták a bejegyzést, ők is egyenként írtak bele valami biztatót, valamit, amiből Andi érzékelhette, van értelme naponta felkelni és bejárni dolgozni. Érezhette, szükség van rá és a munkájára!!! Ez az igazi ajándék, amit valaki kaphat!

Egy darabig meghatottan ültünk együtt, elgondolkodva.

- Ne csak karácsonykor mutassuk ki, milyen fontosak vagyunk egymásnak, hanem az év bármelyik napján! – fogalmazta meg egyikünk!

- Ez az emlékkönyv megmutatta, milyen jó kis csapat vagyunk mi, mindannyian! Tiszta szívből köszönöm!

 Boldog karácsonyt mindenkinek és ha elmúlik karácsony…

- Utána is vigyázzunk a szeretet lángjára, hogy ki ne aludjon- mondtam! 

************************

7. TÚLÉLNI A KARÁCSONYT

VÁRKONYI JUDIT  VERSEI ÉS NOVELLÁJA

Kedves Vendi!

Itt küldök néhány ünnepi verset és egy novellám.

 ..................................................

Várkonyi Judit: Advent fénye

Advent útja fénycsillagokkal ékes,

várakozás ölel minden hajlékot,

gyermekszív repesve vár ajándékot,          

s konyhákban illatozik diós béles.

A lélek mohón gyengédségre éhes,

a mámoros csendesebben dorbézol,

előzékenyebbek rideg szomszédok,

s most nem bűn, ami csábítóan édes.

Fenyőgyanta illattól terhes a lég,

a magányos ember elhagyatva fél…

Várakozás üli a jeges Földet is.

Éji csendben suhanó angyal szárnya,

emlékeztet rég látott jó Anyámra,

s körülfon a szeretet a szívemig.

.................................................

Várkonyi Judit: Ajándékosztó

Deres, téli tájon valaki ott járt,

ablakodban talán, valamit hagyott.

Megláthatod prémes, piros kabátját,

mint kis csizmákba ajándékot rakott.

Merre jár, hófehér szakálla nyomán,

havas lesz a táj, az erdő,  a malom.

Fenn repül rénszarvasok húzta szánján,

csokoládét, könyvet, szaloncukrot oszt.

Hozzád is eljutott, ha jó gyermek vagy,

- ha rosszalkodsz, még virgácsot is vihet-

arcodon örömet és mosolyt fakaszt.

s cipődben nem kokszot lelsz cukor helyett!

A gyermek felnőve emlékszik majdan,

s nem felejti el a Mikulást sosem.

.....................................................

Várkonyi Judit: MIKULÁSRA

(Benikémnek első Mikulására)

Judit a Mikulásnéni...

Csendben érkezik az éj leple alatt

Ropog a friss, fehér hó lába nyomán,

Jöttére jégvirágos lesz az ablak

Sok gyermek csizmák megtöltésére vár.

Jók ajándékot kapnak, benne dió

Alma, mogyoró, jóságért jutalom,

Rosszcsontnak virgács a motiváció

És szén, meglátva nem nagy a vigalom.

Kilenc rénszarvassal szánon, égen száll

Üstökös, Íjas, Táncos, Villám húzzák

- Piros orrú Rudolf mindig élen jár -

Ágas, Csillag, Pompás, Táltos nem nyúzzák.

Prémmel szegett, piros színű ruhában

Kedves, mindig mosolygós arcú, vidám

Csomagokat hozva fényes csizmákba

Megérkezik nagyszakállú Mikulás.

2010.12.05.

......................................................................

Várkonyi Judit: Karácsony táján

A reggeli szürkület homályában,

félelmeim hozza el gondolatom.

Az emberi lét szédült magányában,

széthulló darabkáim rakosgatom.

Régi karácsonyok íze leng számban,

elmúlt kacajok, talmi boldogságok.

Mézes fahéj bódító illatában,

fenyőágon fáznak didergő álmok.

Majd szemem alá tolakszol kéretlen,

félszeg, gyermeki mosollyal jössz felém.

Apró örömeim már észreveszem,

s gondolatom szemérmesen húz melléd.

Feloldódom e meghitt ölelésben,

s az ünnepre várva kiderül az ég.

..........................................................

Várkonyi Judit:

Hószín fagyruháját álmosan ölti fel az est,

Betlehemben  kis Jézust köszöntik az emberek.

Szeretteink  szívbéli ajándékokat adnak,

a meghittségben arcokon mosolyok fakadnak.

Ablakokba ezüst szálon, kúszik a szeretet,

az ünnep meleg fénye tölti meg a szíveket.

Konyhákban sürgés-forgás, sütemény az asztalon,

Karácsony békessége arcokra glóriát fon.

Feldíszített asztalokon színes gyertyák égnek,

lelkünkben szeretteink szép emlékei élnek.

A karácsonyfán ragyognak szikrázón a gömbök,

a hiányzókért szemünkből csak peregnek gyöngyök.

............................................................

Várkonyi Judit: Karácsonyvárón

Szeretet száll az égen angyalszárnyon,

hópihében vágyak lágyan ringanak,

valahol harang szólal giling-galang,

s béke csusszan a jégen havas szánon.

Meleg szobákban karácsonyfa álljon,

szépen csomagolt dobozok várjanak,

ajándékul ölelések jussanak,

s szeretteink csillogó szeme várjon.

Ne pénzen akard megvenni a csodát,

hagyd most a szívedet is kitárulni!

Templomok csendjében zendül a vokál,

álmunk szó nélkül egymáshoz simulni.

Magányos  koldus  issza butykos borát,

csillagszórós szebb világba vidulni.

........................................................................

Várkonyi Judit:Túlélni a Karácsonyt

Mindig szerette az ünnepeket. Már egy hónappal előbb készülődött, kellékeket varrogatott, csodálatosan szép, ünnepi díszbe öltöztette a lakást és a szívét egyaránt.

Kisgyermekkorából eredt mindez, mert otthon mindig szép, nagy fát hozott a „Jézuska”, plafonig érő, csillogó-villogó, tarka-barka üvegdíszekkel boákkal, színes égősorokkal megrakottan. Alatta déligyümölcsök, szaloncukor és - bármilyen nehéz helyzetben is voltak - finom ételek és rengeteg ajándék. Pár napig béke és szeretet költözött a szívekbe, közös programokkal, együttléttel színesítve a napokat.

Ezt későbbi életébe is magával vitte, sőt, szinte tökélyre fejlesztette. A Karácsonyt mindig tele süteményes dobozokkal várta, minden nap éjszakába nyúlóan serénykedett, hogy az ünnep tökéletes lehessen. Kislányuk születése után éjszakánként babaruhákat, később csöppnyi Barbie-ruhácskákat varrogatott, karácsonyfadíszeket, ajándékokat, párnákat, ékszeres dobozokat, fogókesztyűket, szaloncukortartót, illatosító zacskókat és minden egyéb praktikus dolgot, díszeket készítgetett és mindezt milyen örömmel! Egy idő után az ünnep már csak a gyermek miatt volt fontos, mert férje gyűlölte az ünnepeket, csak a finom süteményeket kedvelte belőle. De ő mindig, minden évben,  - míg saját családja volt - olyan meghitt karácsonyt varázsolt otthonukba, hogy ilyenkor még párja is megszelídült kicsit. Két hét egy másik, egy csodavilágban!

Majd a közös életük végleg tönkrement és elveszítették az otthonukat is. Furcsa volt az asszony számára évtizedek után hirtelen feleslegessé válni és mikor az első csonka családos karácsony eljött ott, - ahol őt semmi sem tükrözte, ahol nem érezte jól magát - nem is találta többé  a meghitt és meleg ünnepi hangulatot. Gyermeke felnőtt időközben és az egyetlen örömet számára ő jelentette csak. Később, mikor kamaszodni kezdett, inkább barátokkal töltötte az ünnepet és ő egyre magányosabbnak érezte magát. Hol volt már a gyertyafényes fahéj- és narancsillatú ünnepi díszbe öltöztetett lakás, a kivilágított ablakok és a fényfüzérekbe borított kert? Hol a boldog család, akik valamikor voltak?

Évtizedek után eljött hát az első saját, külön karácsony és … semmi. Sütés, főzés a gyerekekért, akiket meghívott szentestére, boldog mosoly a családnak és a barátoknak, ám a szívében ürességgel és félelemmel tért minden este nyugovóra, mint az egész adventi megbékélés alatt. Egy dolog motoszkált agyában, egy bolondos film, amit lányával látott még: Túlélni a karácsonyt! Fura. Megtehette volna, hogy olyanná teszi, mint rég, de nem ment. Mert, hiába a tárgyak, az ünnepi díszek, a karácsonynak a szívekben kell laknia. És ő csordultig tele szeretettel, magányos volt. Iszonyúan magányos. Istennek hálát adott, hogy „kislánya” megérezte ezt és amennyi időt társa csak engedett, annyit töltött az anyjával. Minden sikerült, a sütemények, az ételek, még a lakás is egészen emberi volt, talán a kis 25 cm-es műfenyő kivételével… Csak egy dolog nem, amire a legjobban vágyott. Elvégre nem lehet minden tökéletes, ugye?

De lassan vége, szerencsére az örömszerzés megvalósult, az ajándékokkal sikerült boldog mosolyt csalni az arcokra, és arra gondolt, ha túléli a szilveszter éjszakát, egy évig ismét egészen elviselhetőek lesznek a magányos esték…

BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!!!!

JUDIT

************************

8. HAZAI TÁJAKRÓL…NAGY VENDEL  VERSEI

NAGY VENDEL: MIÉRT

Mindenre megkapod a feleletet
csak egy szót kell ismerned
MIÉRT...
s ha tudod a választ
mindenre reagálhatsz.
miért akkor
miért ott
miért ők
miért nem én...
ki a nagylegény.
miért tették oda
nem pedig amoda.

mi a fagyöngy,
és mia gyöngyvér
mia pagoda.
miért épült piramis
minek kell katedrális
vezesse az ég felé tekinteted.
miért indult Kolombusz útra
miért pont oda.
elvinni a halált annak aki másképp imádkozna.
vízen akart eljutni a selyemútra.
miért jobb a gömb
mint a kocka.
miért virulnak laktanyák
hol a gömbölyűt viszik
s a szögletest gurítják.
a vizet nem kell gereblyézni
a havat eldobálni
a diót leverni.
felhúzni a vekkert
mindezek feleslegesek
vagy felkelsz vagy nem kelsz.
ez a lehetséges eshetőség
á vagy b variáció
ez a két verzió
a dolog mindig szezonális
vagy szenzációs, vagy banális.
mindent el önt a kanális.
nyakig állunk benne
akárha embertömeg lenne.
minden olyan gépies, vagy népies
a kilenclyukú hid
a legerotikusabb épület.
kezdheted a rózsafüzér morzsolását
vagy forgathatod Buddha imamalmát
verheted a lármafát
olvashatsz koránt, vagy bibliát.
völgyben bújó templom tornyában
repedésig kongathatod a harangot
akkor talán majd meghallod
a csendnek elbűvölő hangjait
besúgók füledbe suttogják
mételyes ármánykodók dalait.
miért ha mindezekre tudod a feleletet,
a könyveket leteheted.
nem kell várnod a megmondó embereket
magad elől nincs hová fuss
csak neked jusson a juss
nyitva áll kriptádnak fedele
amikor csak akarsz
akkor fekhetsz bele.
látszólag minden elmúlik
csak a temetők élnek még egy darabig.

2015.11. 21.

..................................................................

AZ ASSZONY ÉS AZ EMBER

Az asszony és az ember,

Akár a Föld s az ég,

Két összetartozó egység.

Tűz s s a víz,

A fény, s a sötétség.

Vonzák, s taszítják egymást

Mint mágnes pólusai akár

Akadályozva, sürgetve az összetapadást.

egy van miben mindenki egyetért,

az a pénz.

ha azt csinálod amit szeretsz

soha nem kell dolgoznod az életben

S a férjjel felesben

szédítik a nővért az ügyeletben.

ha nem megy az üzlet

te is sorra kerülhetsz.

s hogyha majd úgy hagyod

kicsi bántja a nagyot.

ha gyermekeid utánad nyúlnak

rájössz miért neveznek nyúlanyónak

nem tudod eldönteni 

fiú e vagy lány az ivadék

majd kiderül mire mutál

melyik marad a maradék.

és ne heverj dologtalanul a pamlagon

hiányzol mint bili az ágy alól.

fejeden a sabec dekni minden szombaton

vagy a csurgónál vagy remete,

löszös domboldalon.

derekadon a kötél 

hármas  csomójával

kordában tart mindenekért,

fényre sötétedtek, hőre olvadtok

egyebet nem mondhatok.

NÉHA A PARTVONALRÓL bekiabáltok

AKI NEM HISZI ANNAK utána járok.

tegnapi hittel nem lehet élni

csak gyújtós lehetne a sparheltben

akár az újságok közt a régi.

újra kell kezdeni remélni.

s ha bántanak a kritikusok

csak azért is legyél jobb.

a szerepeket ismét leosztod.

Az asszony az asszony,

A férfi az ember,

Az asszony az nem az ember.

2015.11. 22.

…………................................................

NAGY VENDEL:

 LEVENNI A VÁMOT...

KÖSZÖNETTEL VAGYOK..

Gyors lovakról leszedik a hámot,

Ne szaggassa tovább az istrángot.

Fejét rázza,  mutatva a rangját,

Sörényét vetve, himbálja sallangját.

Hamarvást bogozni kell a hámfáról,

Akár cúgos cipőt a sámfáról.

Szépasszonytól levenni  a vámot,

Senki ne értse félre,

ha megérdemli, megadózok érte.

Örömmel omoljon erős karomba .

Hordom a javakat neki halomra.

ráúszással lehet elérni a püspökfalatját,

Nehezen adja meg  magát.

Érezze testén álmai vágyát.

Mint megannyit újrázva, kitéve mustrára,

Kimennie ne kelljen söthenyes utcára,

Aranyláncot vetve hattyú nyakára,

Mondván,ne gondolják,  nem vagy senkié.

Higgyék nem dolgoztál hiába.

Nem  SZÍVVEL szeretni, Korbáccsal NEVELNI..

Még a tengert sem lehet,

Nemhogy dacos lelkeket.

Csillagokig eljutni mint a nagyok,

Megmarkolni a Holdat, s a Napot,

Szeretve őket, köszönettel vagyok.

Feledve sokféle csalóka  álmot,

Vigyázva minden kis virágot.

Hiába hódítod az eget vadul,

A lassú csiga is levél alatt lapul.

2015.11.26.

........................................................

NAGY VENDEL:

KARÁCSONYRA VÁRVA

ADVENTI VÁRAKOZÁS  2015

CSODAVÁRÁS VAKON..

Szenteste fellobban

A gyertyák izzó lángja

Karácsony reggelre is

Kihűl a vaskályha.

Megszületett a Megváltó

Rongyos istállóban.

Jöjj kedvesem,

Ülj az ölembe

Utoljára nézzél a szemembe

Halványuló fényét

 Látod-e?

Ezentúl fehér botot veszek a kezembe

fekete kalapot teszek a fejemre.

Szenteste fellobban

A gyertyák izzó lángja

Karácsony reggelre is

Kihűl a vaskályha.

Megszületett a Megváltó

Rongyos istállóban.

Mindkét szemedre megvakultál

Ülsz az ágyon

Várod a karácsonyt

Várod a csodát

Hogy újra lásd

Isten szép világát

Akkor majd meglátod

Ki maradt végül a barátod.

Szenteste fellobban

A gyertyák izzó lángja

Karácsony reggelre is

Kihűl a vaskályha

Megszületett a Megváltó

Rongyos istállóban.

Kalitkában, hogy enyém maradjon

Legszebbik madaramnak is szárnyát szegem

De ti kedveseim

Ha megértetek

Repüljetek

Ti fészket elhagyók

Óvó szárnyaimat kiterítem felettetek.

Szenteste fellobban

A gyertyák izzó lángja

Karácsony reggelre is

Kihűl a vaskályha

Megszületett a Megváltó

rongyos istállóban

Varázsgömböt tartasz vágyón a kezedben

Csillognak a fények álmodozó szemedben.

************************

9. KI HOZZA A KARÁCSONYFÁT?

NAGY VENDEL  NOVELLÁJA: KI HOZZA A KARÁCSONYFÁT?

 Egy régi történet. 

Már közeledett a várva várt ünnep, és mindenki készült a Karácsonyra.
  A kis völgyben fekvő falu olyan volt mintegy porcukorral behintett mesebeli falucska, csak a lomhán füstölgő kéményekből kiáramló kékesszürke füstből lehetett gondolni, hogy a házikókban serény élet folyik.
Az emberek készültek a szép ünnepre.
Egy kisfiú ült a sparhelt melletti padon, és figyelte a serénykedő nagyszülőket, akik sütöttek-főztek, a papa fát hordott be, hogy ha hamar beesteledik, már ne kelljen kimenni a kamrába tüzelőért.
- No, kis unokám - kérdezte az öreg - Várod már a Jézuskát?
A kisfiú, tízéves legényke, elmosolyodott.
- Én már nem, mert nem is a Jézuska hozza a karácsonyfát.
- Ezt miből gondolod?  kérdezte a nagymama megrökönyödve.
- Az iskolában tanultuk, hogy a felnőttek díszítik a fenyőfát, és jobb, ha a gyerekek is segítenek a fa díszítésében, de már nem is jó, ha karácsonyfának hívjuk, hanem közösségi fa a neve.
A két kis öreg összenézett, és szép csendesen megebédeltek.

Ebéd után, a papa hívta az unokát, hogy menjenek ki a nem messze lévő kiserdőbe, hogy azért  ők sem maradjanak fenyőfa nélkül, ha már a Jézuska nem hoz, legalább ők díszítsenek fel egy fát.
Beöltöztek, mert hideg volt, és nagy hó, sapka, sál, kabát, csizma, és a talpuk alatt ropogott a friss hó, miközben mind beljebb mentek az erdőbe.
A papa a karjára akasztotta a megreszelt kézifűrészt, hogy azzal könnyebben kivágják majd a kiválasztott fenyőfát.
Láttak is útközben sok-sok fát, de a papa értő szeme mindegyikre mondott valamit.
Ez kicsi, ez  görbe, ez túl nagy, ez eléggé ritka, és ez meg már túl nagy kettőnknek, hogy hazacipeljük.
Tellett az idő, már kezdett söthenyesedni, és a fiúcska  fázott is a hidegben.

- Menjünk  haza,  javasolta a nagyapa, otthon legalább meleg lesz.
- És a fa?   aggódott a gyerek.
- Hát az nem lesz, úgysem hiszel a Jézuskában...

 Mire hazaértek már esteledett, és a meleg konyhában levetkőztek és felmelegítették átfázott ujjaikat, és érezték a tűz jótékony melegét.
Egyszer csak a kisfiú halk neszezést hallott a szobából, mintha csendben kisuhant volna valaki, és utána halk csengőszó csendült, és fényesség áradt ki a szoba üvegajtaján.
A gyerek beóvakodott a szobába, és ott pompázott teljes valóságában a szép, hatalmas, fénytől ragyogó karácsonyfa.
Mind a hárman az örömtől könnyes szemmel álltak a megtestesült csoda előtt.
A kisfiú  megszeppenve nézte a csodálatos fát, és már elhitte az égi jelenést.
S mikor már felnőtt volt, és gyerekei lettek  ő állította a fényes fenyőfát, és az átváltozott karácsonyfává minden évben, karácsony estéjén.
S együtt énekelték a szép dalt: „Mennyből az Angyal eljött hozzátok...”

 ……………………….

ANGYAL SZÁLLT AZ ÉGEN

Angyal szállt az égen,

Elsuhant csendesen.

Lángot vitt kezében,

Ragyogó fényesen.

…………….................……..

ANGYAL SZÁLLT AZ ÉGEN

Angyal szállt az égen,

Halk suhogással. 

Kezében lángot vitt

Fényes ragyogással.

Oszlatni sötétet,

Elhozni a fényt,

Hitet vesztett 

Embereknek

Adni a reményt.

A megváltást várva,

Az utolsó reményt.

Tömjén füstjén át

Érezni az erényt.

Angyal szállt az égen,

Elsuhant csendesen.

Lángot vitt kezében,

Ragyogón, fényesen.

************************

10. MAI SZTÁRVENDÉGÜNK

CSONGRÁDI KATA: FÉNYES ANGYAL

KEDVES VENDI...

Szeretettel küldöm Neked az új dalomat.

Szívből kívánom, hogy a Benned élő Angyal őrizze minden léptedet!

Kata

Magyar: https://youtu.be/GUYm7PXhH9A

KÖSZÖNJÜK AZ ÉLMÉNYT..

************************

11. ÉJFÉL UTÁN SZILVESZTERI HANGULATBAN

NAGY VENDEL: BECSAPTAK ÚJRA...

Nyolc óra pihenés

nyolc óra munka

nyolc óra szarakodás

nem azért mert a 

Feró ezt mondta

becsaptak újra.

mindegyikből elég ennyi

ha nem melegedni jársz oda

van nem is oly messze

egy ovális szoba

hol előjáték után

kiömlött a kanális

kettő közt választhatsz

orális vagy anális.

mind fenomenális

a világ globális.

én toleráns vagyok

ez a biztos

nem szaporodik a faj

ebből nem lesz baj.

takarodót fújva

becsaptak újra.

mehetsz minden irányba

nem szexbombát kellett volna

dobni a világra.

ha ránk szakad az ég is

tavasz lesz mégis.

majd nyár meg ősz meg tél

mindenki mindenkitől fél.

ttsírodban tested semmivé lett

isa por és hamu vagymuk.

játék az élet

abban örömöd leled

ha fényesre kopott koponyádat 

véletlen megleled.

kutya szájából elveszed

hogy ne rágódjon rajta

azt mondják elfogyott

mi tudjuk nem is volt

elvhű elvtársak

nincs már szotyola

becsaptak újra.

semmit nem takar a tanga

jobb a patent harisnya

hordja minden barisnya

két rendes ember fog kezet

de az egyik biztos az

akkor a többi mi lehet

egy követ fújva

becsaptak újra.

s ez már baszia

dinnyét a kocsira.

ha befognak eléje

végsőt tojsz a lepedőre.

csattan az ostoron a rojt

feszül az istráng

hámfán a bojt.

a kútmérgező ma már

nem csinál a kútba

csak a kávájára

aztán belerúgja.

becsaptak újra.

ha a rendőr megfogja

bárcát mutat a kurva

és az apukát

várja a családja.

kiömlik a kanális

ez ma már legális

támogat az egyház is

törvénnyel egy követ fújva

becsaptak újra

sosem lesz vége

csak újra meg újra

kicsi a rakás nagyot kíván

ki e dalt velem fújja

mindig kezdheti újra

nekimehet a halomnak

sosincs vége a dalomnak

folytatása következik

van ki velem szövetkezik.

2015.  nov.  03.

.......................................................

SZÉLL MAGDOLNA

Sziasztok!

A következő vers egy játékra készült.

Kötelező szavak voltak:

strajfa, kisafa, borona, rózsa, kolonc, hágó, lidérc, részeg, babona, csődör.

Ez lett belőle.

A sárgaruhás kislány

Sárgaruhás kislány,

összezárt formás lába,

strajfaként vigyázza,

ép maradjon rózsája.

A lidérc fénye már,

megcsillan  a szemébe,

a kisafának  még

nincs itt az ideje.

Bár úgy érzi, az őrzés,

csak fölösleges kolonc,

megkövült babona,

középkori szempont.

Vágyainak szikrája,

rózsaszínű dombjának

hágóján, apránként

növekszik lángba.

Vágyja, hogy erdőcskéjét ,

részegre boronálja,

egy pompás csődör,

ha lehet, még máma.

 2015.

……………….......

CSOMOR HENRIETT: Ölelve vigadva

Szívem melegével
lelkem hűsségével.
az év utolsó napján
csillámló havon.

Fekete lovam
hátán vágtázok
hozzád. Szánkómba
beültetlek. Meleg
takaróval betakarlak,
hogy meg ne fázz.

S indulunk a
végtelen
hosszúnak tűnő
csillagos éjszakába.

Éjfélt üt a
templom nagy
harangja. Ugyan-
abban a pillanatban.

Pezsgő dugó durran,
arany nedű csurran
A pohárba. Koccintunk
az egészségedre.
Ölelve, vigadva köszöntelek
az új évben.

2014-12-31

................................................................

NAGY VENDEL: BUÉK.  2013

Pezsgő pukkan

Pohár koccan

Szánkó csúszik

A nagy hóban.

Szilveszter van.

Játék durran

Fénye lobban

Éjfélt ütnek

A toronyban.

A harangok.

2012.

...............................

Részeges szilveszter hajnalán

Rég elmúlott

Már Karácsony,

Hóember áll

Az udvaron.

Söprű van a

Kezében

A két szeme szén.

Fazék a fején.

Idekint didereg

Újév reggelén.

Pezsgővel a

Kezemben,

Mellé ülök én.

Beszélni

Tanítom

Konok fejét.

Mondja azt

Okosan,

Ügyesen,

Szépen,

Hogy:

BUÉK.

                 

2011.  december

************************

12. KITŰNTETTÉK A SZEKSZÁRDI POLGÁRŐRT

VENTER MARIANN 

RIPORTJA  A TOLNAI NÉPÚJSÁGBÓL 

Országos kitüntetést adtak át az életmentő szekszárdi polgárőrnek

Kuris István

2015. december 3. 12:27 , Legutóbb frissítve: 2015. december 3. 13:47 Venter Marianna (marianna.venter@mediaworks.hu)
Szekszárd | Életmentő Érdemérmet adományozott az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) Kuris István szekszárdi polgárőrnek, aki a kitüntetést a szervezet budapesti küldöttközgyűlésén vette át.
Nagyon fiatalon magamra maradtam, tizenhat éves voltam, amikor meghalt az édesanyám, és meg kellett állnom a saját lábamon, és el kellett döntenem, hogy milyen irányt vesz az életem – kezdi élete történetét a kitüntetett szekszárdi polgárőr.
Akkor úgy döntött, hogy nem a könnyű utat választja, hanem a helyes utat. Így amint lehetett, jelentkezett katonának. Mint mondja, felejthetetlen volt számára a határőrségnél töltött időszak, ahol olyan volt, mint egy nagy család, egy életre szóló tartást adott számára. Addig maradt a honvédségnél, amíg lehetett. Jelenleg fegyveres biztonsági őr, a testületük tagjai őrzik a kiemelt védettségű objektumokat.

 Aztán időközben a Szekszárdi Polgárőrségnek is tagja lett. – Egész életemben igyekeztem a maximumot nyújtani, vagy még inkább többet tenni, mint ami az elvárás volt. Úgy gondolom, ha a polgárőrség tagjaként hozzájárulok ahhoz, hogy akár csak egy százalékkal biztonságosabb legyen a város, már az is számít, már megérte a munka, amit szabadidőmben végzek – mondja Kuris István.

A kitüntetett polgárőr beszámol arról is, hogy számára abszolút természetes volt, hogy azonnal a bajba jutott férfi segítségére siet, ilyenkor nem mérlegel az ember, csak arra gondol, hogy segítenie kell. István nem tartja különlegesnek amit tett, mert mint mondja, nagyon fontos, hogy felelősséget vállaljunk magunkért és egymásért. Annál is inkább, mert ő, aki nagyon fiatalon maradt család és támasz nélkül, nagy fontosságot tulajdonít annak, hogy a gyerekek, fiatalok előtt jó példát mutassanak a felnőttek.

Sajnos a mai világ értékrendje nem mindig kedvez az önzetlenségnek, a régi, jó értelemben vett fegyelemnek, szorgalomnak. Ő minden esetre nem fog lemondani ezekről az értékekről, és továbbra is ezek mentén éli az életét. Az életmentő emlékéremnek nagyon örül, és annak talán még ennél is jobban, hogy büszke rá a családja.

 – Nincs bakancslistám, nincsenek konkrétan felsorolható, kitűzött céljaim. Ám van elképzelésem egy életről, amelyet élni szeretnék, amely jobb és szebb annál, ahogy én nőttem fel. Ezt az életet akarom biztosítani a családomnak. Azt szeretném elérni, hogy ha a gyermekem felnő, akkor nyugodtan sétálhasson végig az utcán, legyen akár nappal, akár este, és ne érezze veszélyben magát. Ha ezt sikerül elérnem, már nem éltem hiába – teszi hozzá.

Felfigyelt a hosszan várakozó kocsira
István egy késő szeptemberi délelőtt felfigyelt egy gépkocsira, amely a megyeszékhely központjában parkolt, és mind a négy ajtaja ki volt tárva. Mivel ez elég szokatlan látvány, közelebb ment, és azt látta, hogy az autóban egy hölgy ül elöl, a hátsó ülésen pedig egy idősebb férfi foglal helyet, féloldalra dőlve. Megkérdezte, hogy tud-e segíteni, mire a hölgy azt válaszolta, hogy máskor is előfordult már ilyen rosszullét, néhány perc, és egészen biztosan jobban lesz a férje. István nagyjából fél óra múlva ismét odament az autóhoz, amely ugyanolyan állapotban, továbbra is nyitott ajtóval állt a parkolóban. Éppen akkor, amikor ismét megkérdezte, hogy segíthet-e valamiben, a bácsi epilepsziás rohamot kapott, hevesen rángatózott, az arca pedig kékülni kezdett. István egy percig sem habozott, kifeszítette a fuldokló férfi száját, és kihúzta a nyelvét, amely a torkára csúszva akadályozta a légzésben, majd oldalra fordította a fejét, nehogy megismétlődjön a veszélyes helyzet. A bácsi azonnal jobban lett, ő pedig addig tartotta a fejét, amíg a kihívott mentő a helyszínre érkezett. A mentőorvos elmondta, hogy ha nem segít, a bácsi meghalt volna. Mire a mentő kórházba szállította, az idős úr már stabil állapotban volt. István reméli, hogy teljesen felépült, és azóta is jól van.

 A szekszárdi kapitányságon dolgozik
Kuris István 1976-ban született Vácon. Miután kitanulta a pék mesterséget, jelentkezett a Magyar Honvédségbe, és 1995-ben a balassagyarmati határőrséghez került, majd több más beosztásban is dolgozott a honvédségnél. Tavaly helyezkedett el a Szekszárdi Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályán mint fegyveres biztonsági őr. Két éve tagja a Szekszárdi Polgárőrségnek.
Párjával egy gyermeket nevelnek. Hobbija a számítástechnika, és szabadidejében szívesen végez kisebb-nagyobb barkács- és felújítási munkákat a lakásban

MEGJELENT A TOLNAI NÉPÚJSÁG HASÁBJAIN  2015  DECEMBER  03.-án

............................................

KITÜNTETTÉK LAPUNK MUNKATÁRSÁT IS...ILOSVAY GUSZTÁVOT

ILOSVAY GUSZTÁV, lapunknak előbb olvasója, majd később szerzőtársa lett pár évvel ezelőtt.
Ausztráliában él feleségével, és sokféle tevékenységével segíti és ápolja a magyarság fennmaradását , művészeti munkáival, szobrászatával, írásaival, a helyi magyarnyelvű rádiozás megteremtésével, és karitatív segítségekkel  elősegíti a helyi és még az itthoni magyarságtudat fennmaradását.
A Vitézi rend nemrégiben a bronz fokozattal tüntette ki, és mi büszkék vagyunk hogy egy ilyen önzetlen ember munkatársai lehetünk.

Vendikém!

Ilosvay Guszti

Hogy pontosítsunk én nem letten VITÉZ engem csak a Vitézi Rend tüntetett ki a Bronz kereszt fokozattal   az UR 2015 11 29 napján.
A Vitézi rendet Horthy Miklos alapította

A vitézi rend magyar alapítású rend, amelyet Horthy Miklós kormányzó alapított 1920-ban. Olyan személyeket avattak a rend tagjaivá, akik harcokban, vagy esetleg egyéb módon tűntek ki a magyar nemzet szolgálatában. Tagjai vitézi telket, azaz földbirtokot is kaptak, és a „vitéz” előnevet használhatták, a cím használatára a Rend alapszabálya szerint a legidősebb férfi leszármazott is jogosulttá vált. A cím használatát 1947 óta a ma is hatályos 1947. évi IV. törvény
Ha meghallgatod azt a kis interjút mit ide tettem, akkor úgy nagyjából kialakul egy kép magáról a kitüntetésről és annak odaítéléséről

Köszi szépen:  Guszti

Gratulálunk a kitüntetetteknek..

2015-12-08 6:19 GMT+11:00 Nagy Vendel

 .......

HANGOS VERS GUSZTI ELŐADÁSÁBAN

NAGY VENDEL KARÁCSONYI VERSÉT ELMONDJA  ILOSVAY GUSZTÁV

A GUSZTI RÁDIÓ  DECEMBER 13. -i  ADÁSÁBÓL

ANGYAL A SZÉLLEL:

https://www.youtube.com/watch?v=wM4_T9vCJfg&feature=youtu.be

Nagy Vendel: Angyal a széllel

Egy angyal
Hírt hozott a Földre
gyarló embereknek
gyönyörűségére.
Angyal szállt az égen,
Elsuhant csendesen.
Lángot vitt kezében,
Ragyogó fényesen.

…………….........................……….

Angyal szállt az égen éj sötétjében

Angyal szállt az égen,
Halk suhogással.
Kezében lángot vitt
Fényes ragyogással.
Oszlatni sötétet,
Elhozni a fényt,
Hitet vesztett
Embereknek
mondani az igét
A megváltást várva,
Az utolsó reményt.
Tömjén füstjén át
Érezni az erényt.
Angyal szállt az égen,
Elsuhant csendesen.
Lángot vitt kezében,
Ragyogón, fényesen.
az ige megtestesült
Názáretben
egy angyal hozta a hírt a széllel.

2015. karácsonyán

************************

13. VÉLEMÉNYEM SZERINT, OLVASÓINK ÍRTÁK

Kedves Vendi!

Részed legyen benne! Mármint a Márton-napi vigalomból.

Bevallom, nem tudom, mit jelent a "punya sül a rerniben".

Még a múltkor akartam neked írni - arra, hogy sok mindent látsz -, hogy néha én is becsukom a szemem, s akkor a belső látás több mindent megmutat. Reikivel is foglalkozom. A kezemen keresztül érzem, ha valahol valami baj van, s ilyenkor a belső szememet próbálom segítségül hívni.

Egyszer láttam valami furcsát, míg egy betegnek áramoltattam a reiki energiát, és el is meséltem neki. Nagy meglepetéssel hallottam, hogy ugyanúgy nézett ki, amit kioperáltak belőle. Orrpolipja volt, és mindig kiújult. Akkor is növekedett az újabb. Azt még kiszedték belőle, de azóta tünetmentes.

Csak ezt akartam neked elmesélni a belső látásról.

Legyenek szép napjaid!

Ylen

2015. november 9. 9:14 Nagy Vendel írta, <nagy.vendi54@gmail.com>:

NAGY VENDEL: Márton napi vigalom 

Márton bátyám

Olyan legény

Feszül hasán

A melles kötény

Fénylő bársony

Az ülepén

pohár bor, kötény, nadrág

mindenik erőt ád..

Márton napján

Libát eszik

Kóstolgatja új borát

Megkínálja jó borivó

Barátját

Az Isten tartsa meg a

Szokását.

Gondolatiba mélyedve

nevén elmélkedve 

maga előtt látja

a római katonát,

ki a koldusnak

alamizsnát ád

s kettévágva köpönyegét

felruházza a mezítelent

meztelen voltam s felruháztál

Jézust követvén

ez a hitvallása

a püspökség nehézkes bajaitól tartva

ólban bújt el 

a hívságtól félve.

libák árultak el 

hangos  harsogással  

alárendelted életed 

a hithű világnak

utánad lohol

ezerhétszáz éved,

a hit , s a remény.

a masinán fől már 

a nyakleves, s a ludaskása,

punya sül a rerniben,

asztalon áll a jóféle kadárka

vidám vendégre várva.

fehér abrosz, vörösbor

mindjárt rám kerül a sor.

csak egy liter kadarka kell

hogy az ember ne törődjön semmivel

2015.11.11 

................................................................

Na idefigyeljetek EMBEREK!

Legkedvencebb költő, újságíróm, Vendi!

Szóval, legyen az akár a punya kenyér, vagy a punyé, vagy a kaparó, de leginkább cigány kenyér.

Találtam egy receptet, de szerintem hibás, bár eddig is tudva lévő volt, hogy a Deás cigány a leggazdagabb cigány,

De tudtommal, ennek a lepénykének a lényege, hogy nincs benne élesztő.

Ezt drága jó Édesanyámtól tudom, aki Hűvösvölgy legszélén lakott a nemesi származású Nagyapámékkal, ahová az erdei cigány telepről járt béé egy vén cigányasszony, segíteni a nemes úr konyháján.

Eközben az úrfi, aki mellesleg a Gizkó férje volt, és a nővérkéje, a szőke, kékszemű, copfos hajú kis kisasszony, aki mellesleg az Anyám volt, kijártak az erdőbe, a tanyára.

Szóval, Ők úgy jutottak élesztőhöz, hogy az Öreghez járt segíteni a konyhára az öregasszony, akit mindég értesített, a gyerekeken keresztül, a szakácsnő, hogy kenyeret süt.

Ekkor dolgozott kicsit a konyhán, leginkább mosogatott, és takarítgatott, például a tekenőt, amiben dagasztották a friss kenyeret.

Amíg a szakácsnő kisütötte a kenyeret, addig a cigányasszony kikaparta a tekenőt, és így nyert ki kis élesztőt, a cigány kenyérhez.

Vagy hívjuk kaparónak, vagy akár punyénak.

Ettől függetlenül ÉÉN a punya kenyér receptjét találtam meg, ami itt olvasható:

 Hozzávalók:

2kg liszt, 

1 dkg élesztő, 

1 evőkanál só, 

mennyiségtől függően langyos víz.

Elkészítés:

Alapanyagokat összedolgozzuk,majd dagasszuk, fél órán át.

kelés után közepes lángon süssük,45percig.

Pusza: Az idilli állapotnak örvendő Apátok, a Matula

 ............................................

HELLO VENDI

 Elolvastam a magazint jó volt most nagyon sok vers volt benne az 

alkalomhoz megfelelően az őszről az elhullásról. Volt ami tetsze,t volt 

ami kevésb,é de ez így volt tökéletes.

A linkeket még nem hallgattam meg majd délután.

Akkor megírom a véleményem arról is.

Köszi a magazint,hogy eltudtam olvasni.

További szép délutánt kívánok:

Klarissza

......................................................

Szia Vendi!

Olvastam a magazint és ahogy mindig lenni szokott: minden ott volt benne.

A hangulat, az ünnepek és a színek...

Köszönöm a lehetőséget a reklámra és még nem készült el a hangos könyv,

de amint megvan, neked jelzem.

A Kitty sorozata most ezzel folytatódott, vagy ez egy külön írás volt.

Csak mert nem szokott címe lenni...

További jó alkotást és készülj a karácsonyra.

Idén nem hiszem, hogy ír Ági, de biztos lesz sok sorstárs, aki finom

ünnepi hangulattal- veled együtt- tölti meg a lapokat.

András

.......................................................

AUSZTRÁLIÁBÓL JELENTKEZEM

ILOSVAY GUSZTÁV

www.Ilosvay.net

Tedd be a keresőbe a fenti web oldalt

Itt a lehetőség, hogy belehallgass műsorainkba. 

Mindig az elmúlt 3 hét műsora található itt. 

2 órás műsorunkat 2 x 1 órában lehet lehallgatni. 

Mi élvezettel készítettük ezeket a műsorokat - reméljük te is legalább olyan élvezettel hallgatod!

Kövess minket a Facebook-on   -   Radio Mozaik Sydney

2015 November  15

Ma kint voltunk az évi szokásos Szent Erzsébet Otthon búcsúján, amit minden évben Erzsébet nap körül rendeznek meg. Valamelyik nap kiszámoltuk Katival, hogy18 éve már minden alkalommal ott voltunk ezen a nagyon fontos és kedves búcsún . Rengeteg ember volt kint és az idő szenzációs volt ..... Nem esett és nem sütött senkit agyonra a nap. Szóval remek nap volt kint. Ugyan akkor azokról a hallgatókról sem feledkeztünk meg, akik esetleg nem hallották a helyszíni adást. Így sok érdekesség mellett a Magyar nyelv szépségéről , különleges dinamikájáról, és a Magyar nyelv humoráról volt szó. Többek között hoztunk remek riportokat, hozzászólásokat és verseket.

Amikor az ember( mármint én) a saját anyanyelvével foglalkozik, még ha ilyen röviden is,mint ahogy ebben az adásban tettem, valahol megfog a nyelv titokzatossága, múltja és szavakban nagyon nehezen kifejezhető humora. Remélem te is ezt fogod érezni, amikor belehallgatsz ebbe a két órába.

KONZULI  FOGADÓ NAPOK SYDNEY-BEN ...  

www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/AU/hu/Konzuliinfo/fogadoora_2015.htm 

...............................................

AZ 511. LAPSZÁM KÉPEINEK LEÍRÁSA

Mátyás Rita: A Megszólalok Magazin képeinek leírása: 

1. Lektori Salutem:

Az olvasókat üdvözlő bevezetője utáni képen Vendi  barátunk áll a szokott könyvespolca előtt.

2. E-könyvek bemutatója:

Erdősné Onda Marica egy zöld sövény előtt áll egy piros színű blúzban. Marica hosszú, göndör, gesztenyebarna hajú, kedves mosolyú, 30-35 év körüli teltkarcsú hölgy.

A következő képen Marica leguggol a fekete színű, Bogi nevű, vakvezető kutyájához, átölelve őt. Maricán fekete  dzsekis télikabát van, piros pulóverben, és napszemüveggel a  szemén, miközben a szél hátrafújja a haját.

3. Versek a nagyvilágból:

Tóth Katalin 60-as éveiben járó, szőke, hosszú, hullámos hajú hölgy, frufruval. Kék szemeivel derűsen néz előre,miközben zárt szájjal mosolyog. Piros ruha van rajta. hosszú, lelógó fülbevalók lógnak a fülében.

Zsigai Klára 50 körüli fekete, félhosszú, göndör hajú, fekete szemű, csinos, szemüveges hölgy,aki kissé félrehajtott fejjel felfelé néz. Vörös pulóvert visel, fehér gyöngysor van a nyakában fülében fehér fülbevalója van.

Verse mellett Vendi a saját előszobája ajtajában áll. Halvány zöld, és keki betétes pólóban.

Adamecz Laci  széles mosolyával szája felett kis bajuszkával ,szögletes szemüvege mögül néz ránk.

4.Emlékezés. Halottak napján

A következő kép az enyém a versem mellett. Kicsi szobámban készült a fotó rólam. Kerek arcú, rövid sötétbarna hajam, szemem van. Sejtelmesen mosolygok az olvasókra. Kékes- barnás ujjatlan felső van rajtam.

Csomor Heni  rövid, fekete hajú fiatal hölgy, farmerkabátban, kék kockás ingben

Kertész Nóra 50 körüli hosszú, hullámos, szőke hajú hölgy, piros felsőben.

Vendi  barátunk áll a szokott könyvespolca előtt.

Ennek a rovatnak a végén egy sírkövekkel teli napsütéses temetőt láthatunk, a kép felső szélén aranysárga  faleveleket süt át a nap.

5. Novelláról- novellára:

Várkonyi Kitty csinos, fiatal 35-40 éves körül lehet. Hosszú vörös haja, kék szeme van . Arcát a kezeire támasztva ül az asztalnál fehér blúzban kedves zárt mosollyal néz az olvasó szemébe.

6. Elmélkedéseim:

Régi ismerősünk Árvay Marika, Rövid, de dús világos barna hajú  hölgy fehér felsőben,átszellemült arckifejezéssel az arcán

7. Bemutatjuk Ylen Morisot:

Ylen Morisot  szemből látható rövid, vörös, fru-frus hajú 50 körüli hölgy, barna szeme derűsen néz ránk. Sötétkék pulóverben látható.

Az ő fotója alatt a szobra látható,melynek durva faragása követi a forma vonalit. a szobor, egy feltartott kezű embert formáz, a mellkasánál, egy kidudorodás jelképezi a fájdalmat.

8. Hazai tájakról- Nagy Vendel versei:

Vendi barátunk ezen a képen , egy iskolai karácsonyi műsoron ül a katedra mögött, mögötte zöld iskolatábla, feldíszítve. Előtte az asztalon egy piros fém karácsonya látható. Vendin okkerszínű zakó, és fehér, kigombolt nyakú ingben van.

9.Örömhír- Megjelent: 

Jenei András szőkés vöröses , középen elválasztatt frizurájú fiatalember fekete szürkebetétes pulóverben pipával a kezében, kis bajússzal, kis szakállal.

A könyvborítóján barna színű homokdűnék előtti köveken ábrák vannak, a középsőn egy szem látható

10. Mai sztárvendégünk:

A képen S. Nagy, és Csongrádi Kata látható.S, Nagy Világoskék ingben, fekete zakóban van, Csongrádi Kata, párja vállához hajol, és egy dobon próbálnak dobolni,Katán fehér garbó van és farmer mellény farmer nadrággal. Szőke haja a  feje tetején lófarokban össze van fogva.

A következő képen a könyv arany színű borítója van.

Az első borítón S. Nagy fiatalkori képe van, mely alatt egy kotta látható a munkásságát illusztrálva. A hátsó borítón felül egy fotó van a párról!  S. Nagy mosolyogva ül egy széken,, fehér ingben, fekete öltönyben, Kata hátulról átöleli őt! Boldognak látszanak!Mögöttük egy szép csokor látható. A lap bal oldalán a pályatársak, előadók vannak felsorolva, a képeik mellett.

11. Füstölgéseim:

Véghelyi József komoly megbízható úriember sötétkék zakóban, homokszínű ingben, csíkos nyakkendőben. Józsi ovális arcú, kopaszodó úriember, kék szemekkel.

.A cikk végénél, Egy piros színű kérdőjel előtt áll egy gondolkodó bábfigura.

12. A Holnap Magazin bemutatkozása:

Ez egy képtelen rovat.

13. Versről- versre:

Hollósy Tóth Klára 50 körüli, kissé teltkarcsú, csinos hölgy Rövid barna haja van. Komoly arccal  néz az olvasókra. Fehér- fekete mintás  felsőt visel. A kép ovális alakú.

Tóth Katalin 60-as éveiben járó, szőke, hosszú, hullámos hajú hölgy, frufruval. Kék szemeivel derűsen néz előre,miközben zárt szájjal mosolyog. Piros ruha van rajta. hosszú, lelógó fülbevalók lógnak a fülében.

Adamecz Laci  széles mosolyával szája felett kis bajuszkával ,szögletes szemüvege mögül néz ránk.

Kovács József hatvan éves, piros pozsgás arcú, vidéki úriembernek néz ki, aki kedvesen mosolyog az olvasókra, ősz hajával szürke öltönyben sötétkék nyakkendőben.

14. Véleményem szerint- olvasóink írták:

Ez a rovat is képtelennek nevezhető, kicsit viccesen.

15. Humorka:

Az első kép a szerkesztő úr, és laptulajdonos  Vendel egy újabb fotója  most nincs szemüveg, Keki színű ujjatlan trikóban ül a számítógépénél, sötétkék rövidnadrágjában, ami ebben a hűvös nyárban, néha fázni szokott. Két keze a billentyűzeten pihen. Mellette egy kazettás, üvegezett ajtó, amin összefogva egy bordó színű selyemfényű sötétítő függöny van.

Lejjebb a képen egy fehér pólós, bozontos vörös hajú bohóc van, a nyakánál pedig három nagy fodor látható piros szegéllyel, az orrán egy bohócorral.

16: Neved napján gratulálok Neked:

Ebben a rovatban sincs leírni való kép.

17. Természetgyógyászat- Soponyai Mihály rovata:

Soponyai Mihály, aki ezt a rovatot írja, széles arcú szőke ötvenes éveiben járó úriember, aki széles mosollyal néz az olvasóra.

A következő képen a mezei cickafark, fehér, fészkes  virága látható.

18. Szerkesztői üzenetek:

Ebben a rovatban sincsenek leírható képek.

Ebben a magazinban 31 képet írtam le a barátaim részére. Egyebet nem mondhatok! Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, járjon utána! Olvassátok olyan szeretettel, ahogyan én írtam nektek le!

Szeretettel Rita

..........................................................

Kedves Vendi!

Érdekes az eszmefuttatásod és jó is. Valahogy magaddal ragadtál.

És vannak benne kifejezetten fölséges részek is…

Elismeréssel gratulálok:

Poétaöleléssel üdvözöllek - Feri (jocker/Kíber/Feri)

From: Nagy Vendel [mailto:nagy.vendi54@gmail.com] 

Sent: Thursday, November 26, 2015 3:57 PM

To: Jocker Kíber Kft

Subject: Re: Vers megküldése publikálásra - Kustra Ferenc

NAGY VENDEL: LEVENNI A VÁMOT...

Gyors lovakról leszedik a hámot,

Ne szaggassa tovább az istrángot.

Fejét rázza,  mutatva a rangját,

Sörényét vetve, himbálja sallangját.

Hamarvást bogozni kell a hámfáról,

Akár cúgos cipőt a sámfáról.

Szépasszonytól levenni  a vámot,

Senki ne értse félre,

ha megérdemli, megadózok érte.

Örömmel omoljon erős karomba .

Hordom a javakat neki halomra.

ráúszással lehet elérni a püspökfalatját,

Nehezen adja meg  magát.

Érezze testén álmai vágyát.

Mint megannyit újrázva, kitéve mustrára,

Kimennie ne kelljen söthenyes utcára,

Aranyláncot vetve hattyú nyakára,

Mondván,ne gondolják,  nem vagy senkié.

Higgyék nem dolgoztál hiába.

Nem  SZÍIVVEL szeretni, Korbáccsal NEVELNI..

Még a tengert sem lehet,

Nemhogy dacos lelkeket.

Csillagokig eljutni mint a nagyok,

Megmarkolni a Holdat, s a Napot,

Szeretve őket, köszönettel vagyok.

Feledve sokféle csalóka  álmot,

Vigyázva minden kis virágot.

Hiába hódítod az eget vadul,

A lassú csiga is levél alatt lapul.

........................................................

HOZZÁSZÓLÁSOK A  HOLNAP MAGAZINBAN MEGJELENT VERSEKHEZ..

2014. szekszárdi szüret

ronika - 2014. szeptember 10. 19:46:53 

Kedves Vendel!

Örömmel olvastam ízes versedet szinte láttam és éreztem a szüret hangulatát. Örülök, hogy itt is megtaláltalak. 

Szeretettel: Veronika

…………………………..

Bartina tánc

Zsermen - 2014. szeptember 14. 12:09:15 

nem ismerem a Bartina táncot, de ha ilyen a ritmusa, akkor elég nehéz lehet járni.

üdv: zsermen

……………………………….

#4 

Hespera - 2014. szeptember 13. 22:37:10 

Kedves Vendel!

Szívesen olvastam versed.

Ahogy haladtam a sorokkal, egyre jobban belejöttem, mármint egyre jobban rám ragadt a vidámság, a táncos hangulat.

Tetszik.

Hespera (Bieber Mária)

…………………………..

#3 

Rzsike - 2014. szeptember 13. 18:32:33 

Vidámodtunk.

………………………….

#2 

farkas viola - 2014. szeptember 12. 14:47:35 

Kedves Vendel!

Szinte magam előtt látom a vidám népséget, de hisz ez egy esküvő! Biztos Te is részese voltál, azért írtad le ilyen élethűen. Sok boldogságot az ifjú párnak,

Szeretettel: Viola

……………………..

#1 

ronika - 2014. szeptember 12. 13:20:58 

Kedves Vendel!

Versed csupa vidámság és jó kedv.

Szeretettel: Veronika

……………………….

életkép

ronika - 2014. szeptember 17. 19:14:00 

Kedves Vendel!

Szép emlékezés az életképed.

Szeretettel: Veronika

……………………….

vakiron

Zsermen - 2014. szeptember 27. 16:10:55 

Kedves Vendel!

Tipikusan az a vers, ami az írás lehetetlenségéről, hiábavalóságáról szól, a kételyről, amelynek végén mégis kikanyarodik egy egészen helyre kis költemény.

 grat. zsermen

………………………….

 2014 karácsonyán

Kövesdi Ferencné - 2014. december 26. 20:09:18 

Kedves Vendel!

Te nem megenni akarod a kalácsot,hanem megosztani.adni másoknak is.

Igazad van!

Szeretettel:Kövesdi Teri

Boldog Új Évet

……………………..

#3 

Zsermen - 2015. január 05. 21:54:32 

nekem a verseléssel is teljesen átjött a " hangulat"

BUÉK: zsermen

…………………….

#2 

Rzsike - 2015. január 03. 16:46:45 

...,és mondta?

……………………..

#1 

Oroszlan08 - 2015. január 03. 16:41:38 

Nagyon kedves vers! 

Szeretettel gratulálok: Ica

………………………..

ide születtem

Kövesdi Ferencné - 2015. október 24. 20:28:29 

Kedves Vendel!

Gyönyörű és igaz verset írtál.

Ez történelem....így volt.

Szeretettel:K. Teri

……………………………

#3 

MMarcsi - 2015. október 23. 18:53:49 

Nagyon jól összeszedett emlékezés,tetszett 

Marcsi

……………………….

#2 

deva - 2015. október 23. 10:20:11 

Hazafias versedhez szívvel gratulálok. Éva

………………………….

#1 

farkas viola - 2015. október 23. 08:16:08 

Kedves Vendel!

Megható versed meg is ríkatott. Tetszéssel olvastam és üzenem: jó, hogy ide születtél és itt is vagy... "hol élned, s halnod kell".

Szeretettel gratulálok: Viola

……………………………

kék csillag

barnaby - 2015. október 28. 19:33:06 

Lepergett a film a jövőből idelátogató kíváncsi előtt a földi emlékeiből. ..Rácsodálkozott a kék bolygóra, mely felvillant egy pillanatra, mielőtt elnyelte volna a fekete lyuk...es megismerhette az embert, ki fő oka volt e csoda elpusztulásának...számomra ezt üzeni a versed. Gratulálok, eléggé apokaliptikus látomás, de nem valószínűtlen. ..Sajnos Üdvözöllek:b.

…………………………….

#4 

dzsenyami - 2015. október 28. 14:24:07 

A téma jó, de tömöríts, tömöríts, gyomlálj - mondja neked egy olyan, aki maga is beleesett ezekbe a hibákba, de még hogy .. 

Szeretettel Ilona

……………………………..

#3 

Zsermen - 2015. október 28. 09:01:07 

Én már a lófej ködnél elvesztettelek kedves Vendel!

Bár a Pegazusok magasra szállnak, de nem biztos, hogy jót tesz nekik a galaxis.

üdv: zsermen

……………………….

#2 

deva - 2015. október 28. 06:23:37 

Kedves Vendel. Komoly alkotás, még olvasni kell!

…………………………..

#1 

Farkas Viola - 2015. október 27. 04:31:10 

Kedves Vendel!

Nehéz szavakat találni versed mélységeire. Érinted a szörnyűségeket, minden sornak történelmi jelentősége van, jelenben és amit a közelmúltban - kétezer év - és előtte átéltünk. Igen, már az utolsó lehetőség következhet: a KÉK CSILLAG!

Muszáj többször olvasni.

Szeretettel gratulálok: Viola

 ……………………………..

novemberi fények

Zsermen - 2015. november 01. 17:48:32 

jaj, nagyon szép megemlékezés, annyira átélhető a temető leírás, és a megemlékezés-látogatás megjelenítése, finom, sodró, igényes sorokba rejtve, szépen elkeverve a kül- és belvilág színeit.

" Fenyőfaághoz simul az apró koszorú...

Megnyugszom, s szívemből elillan a ború."

Részvétem: zsermen

………………………..

#2 

vadvirag47 - 2015. október 31. 10:06:45 

Nagyon szép, szívhez szóló, szomorkás megemlékezés.

A természeti képekkel szelídíted a múlhatatlan bánatot, s a csillagokat hívod hozzá enyhet nyújtó társul.

Rendkívül tetszett, gratulálok remek versedhez. F.Egri Rózsa

…………………..

#1 

a_andrea - 2015. október 31. 09:02:50 

tetszett a vers. van a halottak napjának is egy meghitt, elmélázásra késztető hangulata. az elmúlás számunkra még mindig egy misztérium, pedig része a létnek amióta világ a világ.

(a szép őszi virág neve krizantém, m-el a végén)

…………………………

sírfelirat apámnak

jucika2 - 2015. november 15. 20:45:41 

Nagyon szép vers. Köszönöm szépen. Igaz én Édesanyám siratom, de versed megkönnyeztem.

……………………………..

#1 

Csomor Henrieett - 2015. november 10. 11:00:17 

nagyon megható vers. mély érzésekre vall. gratulálok gyönyörű könnyfakasztó verséhez. tisztelettel Csomor Henriett

……………………………

ölelni és ölni

Zsermen - 2015. november 13. 22:08:05 

" Hosszú életem során

nemigen gyóntam

csak nagy ritkán.

vágyaimat, bűneimet

nem mondom meg senkinek.

akkor sem vallok be semmit

hogyha ütnek.

ez jó hír híveimnek.

pedig sokszor loptam

csaltam és hazudtam

néha ölni is akartam.

azzal a kezemmel melyikkel

öleltem és gyermekem takartam.

mindenkinek érdeme szerint

vagy kezet fog velem,

vagy rám legyint."

eddig ez nálam 11 - es, és azt mondom, hogy ilyenekkel kellene nyerni a pályázatikon 10 oldal ingyenest.

Aztán, mintha egy másik versbe csöppentem volna a "fellépéstől", bár a verselés maradt és persze a színvonal is, de valahogy esetlegesebbnek tűnt.

A vége megint felcsillanás...

gratum: zsermen

……………………………

kopár fák közt

zina - 2015. november 27. 20:58:25 

Az indítás nagyon tetszett, aztán kicsit 'erőt vesztett', de lehet, hogy csak első olvasásra.

…………………………….

#4 

Roberto - 2015. november 25. 18:29:50 

Tetszett. Üdv: Robi

……………………………

#3 

mami - 2015. november 25. 09:24:34 

Kedves Vendi!

Nem reményteli inkább bizakodó az érzés ami érzést a versed kiváltott bennem.

Üdvözöllek: Róza

…………………………

#2 

Rzsike - 2015. november 24. 19:23:55 

Kedves,. Várjuk,a vasárnapokat és az ünneplés varázsát.

……………………..

#1 

a_andrea - 2015. november 24. 19:12:31 

tetszett.

KÖSZÖNÖM AZ ÉRTŐ REAGÁLÁSOKAT.

VENDI.

...............................

A  MIKULÁSNAK

Egész nap dacoltam,

rossz kislányka voltam.

Mondtam rossz a világ,

nem játszom nagymamát,

haragszom is terád.

De te jó voltál,

örömet okoztál,

kicsi Mikulásom,

ezt még meghálálom!

Szia, drága Vendi, boldog Mikulást!

ZSÓFI

Nagy Vendel <nagy.vendi54@gmail.com> írta:

MIKULÁS

Ha jó voltál ma,Jókedvű, és vidám

,Nem morcos, és nem DACOS,

Ha még hiszed,

S várod a csodát,

Ajándék jár Neked,

Nem aranyos virgács.

 Ma este még Hozzád is eljöhet

Egy  elképzelt Várva várt Mikulás

..............................................................

Nagy Vendel: MIKULÁS, MIKULÁS..

Mikulás, Mikulás,

Csudálatos Látomás.

Rőt ruhája Piros  bodor,

Ősz szakálla Fehér fodor

Édes, puha vattacukor

Hajlott hátán Teli puttony,

Csizmája kopog,

Talpa alatt Friss hó ropog.

Versért, dalért cukrot ad.

Ajándékot Osztogat.

Szánkó  szárnyán libben Ő,

Jövőre is újra jő

2015. 12. 06

************************

14.VERSRŐL VERSRE

TÓTH KATALIN: Csodálom.

Csodálom a szeretetet,

mely megrengette az eget.

A föld is megújult belé,

azóta jöhetünk elé.

Édes Atyám,mert megváltoztattál,

Csodát- csodára Te halmoztál,

Jöhetek úgy, ahogy vagyok, 

lelked csodái oly nagyok.

Naponta álmélkodom rajta,

Ki az, ki éppen igy akarta?

Ily tökéletes munkát végzett,

Ki az, ki hátra sose nézett?

Célegyenest előre, bátran,

önkéntesen halálra szántan.

Üldözök között nem rettenten,

Ő elvégezte a kereszten,

azt, amit én megérdemelnék,

ha szent nevében most nem hinnék.

De csodát tett a kegyelem,

Jézus megváltom lett nekem.

Csodálatom azt, mit meg nem értek

nincs benne semmi bűnös érdek,

Csak véghetetlen szeretete,

mely a világot megrengette.

........................................................

KERTÉSZ NÓRA : Valakinek 35.

Bocsájtsd meg nekem,

mert szeretni merlek

oly féktelen szerelemmel...

s én is megbocsátok.

hogy vadgalambszárnyon 

röppentél életembe hirtelen

s hihetetlen sebességgel

sebezted meg érzékeny lelkemet.

Évtizedek várakozása megérte,

végre örömhírt kapni felőled, 

és akit eddig nem ismerhettem,

mára boldog szerelmese lettem...

Önkéntes egyedüllétemet azóta betöltöd

éjszakáim nyugalmát és álmait őrzöd.

Szívem minden érzését naponta felkínálom

hogy magányosságod téged se bántson.

Testi, lelki életünket ha alá is ássa 

érintkezéseink olthatatlan parázsa,

mi együtt így vagyunk jók egymásnak 

irigyelve létezünk az emberi világában,

és együtt kérünk bebocsájtást Isten országába,

aki végzetes szerelmünket majd megbocsájtja.

......................................................

SZÉLL MAGDOLNA: Útravaló

Fonj álmaidból

szilárd vágyakat,

vágyfonálból horgolj,

vezérlő célokat.

Ha cél lett a képzelet,

kovácsolj terveket,

oszd be az életed,

ne szórd szét a perceket.

Kínos gondossággal

mérték az idődet,

Bosszúval, haraggal,

nem fecsérelheted.

Ne béleld az időd

szomorkodással,

sejtet emésztő

önsajnálattal.

Bármi történhet,

a forgás nem áll meg,

a homokszem egyre,

sűrűbben pereg.

Nem arra születtél,

hogy vesztes legyél,

ha kudarcod mellé

mégis kerül kenyér.

Légy derűs és érezd,

hogy figyel rád egy lélek,

őrzi minden lépted,

jelet szór elébed.

2015.

Ha a verseimre kíváncsi vagy, az alábbi linken megtalálod.

https://m.facebook.com/profile.php?id=1611506625770170&v=feed&_rdr

...................................................

SCHVALM RÓZSA: Mélység peremén

Ha mélység peremén vezet utam,

kezemet szorosan fogd meg Uram!

Tereád felnézve biztos léptem,

veled járva nincsen mitől félnem.

Szereteted megtart, hit felemel,

fényedben oszlanak a fellegek.

Mélybe zuhanni nem hagyod híved,

erővel töltöd be gyarló szívem.

Egén felragyog égő csillagod,

drága ajándék, örökül adod.

Árasztja reménység lángsugarát,

sejteti földön túl égi hazám.

.....................................................................

TERIKE FÁBIÁN FERENCNÉ: Anya vagyok!

Anya vagyok, – bár nem annak születtem.
Anyává én, egy csodás napon lettem.
Érdekel téged, hogy mit dolgozom?
Nem magyarázom, csak összefoglalom:

Mikor felkelek, még alszik a család,
nézik az álmuk szebbik oldalát.
Alvó arcukra lágy puszit adok,
ilyenkor én, egy halk vekker vagyok.

Így kezdődnek a munkás reggelek.
Ébresztő után a konyhába megyek,
Kezem által az asztal megtelik,
ahogy készítem a finom reggelit.

Amint leül az útra kész család,
szakácsból máris pincérré vedlek át,
ami csak kell, kezük alá rakom:
- 'Ne menj el éhen, drága angyalom!'

Ők útra kelnek, én itthon maradok,
utánuk mindig szép rendet rakok.
Takarítónő - ez most a szerepem.
elvégzem én, - habár nem szeretem.

Azután én beszerző, is vagyok!
Ebédhez, vacsorához bevásárolok.
de kreatívnak kell lennem nagyon,
mert pénztárcámban nincs egy kis vagyon.

Ha nálunk baj van, valaki beteg,
én gyógyító, tudós orvos leszek,
és ápoló, ki nyugtat, borogat,
és gyógyszerész, ki kever porokat.

És tiszt leszek, ki parancsokat oszt,
és panaszkönyv, ha nem ízlik a koszt.
Ha ünnepelsz én tortát készítek,
s lám ilyenkor a cukrászt nézitek.

Mosoly az arcon, s már fotós leszek,
- hiszed – magamnak fényképezgetek?
Aztán, mikor majd elszáll az idő,
jó lesz, hogy annyi fénykép jön elő.

És délután, szép programod, ha van,
sofőr leszek, s szállítlak boldogan,
Legyen az sport, művészet, más egyéb,
én viszem el a kedves csemetém.

Ha nagy leszel, s rád tör a szerelem,
tanácsadóként beszélhetsz velem.
Tanár leszek, ki életre tanít,
és megsúgom a szerelem titkait.

Amit tanultam, azt mind átadom,
nem lazsálok, nincsen szabad napom.
Éjjel-nappal szolgálatban vagyok,
s amíg csak élek, ANYA maradok!

..................................................

KUSTRA FERENC: Itt az utolsó levéltánc…

Komoran támad az ősz, metszőek a színek.

Jő majd még a tél is, de a szánkó még minek?

Ősz jő és átveszi a totális hatalmat,

Átszínezi a bokrot, leveleket, fákat…

Ha leesik egy levél, az, az utolsó levéltánc…

Ha sok esik le egymás után, az már a füzértánc,

Mert a nagy hidegben majd, fáznak és lehullnak

Hideggel vívott végső harcban elhulltatnak.

A szél is kíméletlenül, folyvást fújja őket,

Szegény levélkék már nem éreznek örömöket,

Őket a nyár már nem élteti,

Földet mindannyiuk eléri.

A fakóró magára marad, egyedül didereg,

Kopaszon, sikoltva, mert nincsen már levél egyveleg.

A sároskás úton felfröccsen a zivatar.

Kihűlt, oly’ hideg sáros lé koszos… betakar.

Már csak röpke sóhajtás a nyár.

Táncos belépésre az ősz vár…

Már hajnali ködben ébredve kel a lélek,

Aranyló, őszi levél halom… ez már tények.

Még a szél rezegtetett levelek néznek merengőn,

Hogy majd mikor, hogyan érnek földet, együtt, kerengőn.

Mindezen azért ne csüggedjünk, az ősz színesen szép,

Mi meg csak ámulva nézzük olyan, mint egy álomkép.

A színesen pirosló, viharos ősz mosolyában

Sóhajtás lesz a szóból, én pihenek nyoszolyában.

A nyár még küzd, birkózik, nem adja egykönnyen magát

Hűvös őszi uralommal, nem veszejti önmagát…

Én még lefekszek a földre őszies ég alatt…

Nyoszolyám; lehullott levelek… derekam alatt.

Vecsés, 2012. november 5.

..................................................

YLEN MORISOT: Készülődés

Nyári varázs kopik, foszlik,

mezők háta pőre,

vizek tükre fodrozódik,

ember-havak jőnek.

Forróságot langy pára hűt,

emlékek mesélnek,

bágyadt bogár árnyékot tűz

ablak üvegére.

Barna rögöt eső mossa,

új kenyér csírázik,

Mihály-napi állatcsorda

völgyekben tanyázik.

Jéglehelet levelet űz,

nyugalmat remélnek,

rőzse lángja kemencét fűt,

vad szelek zenélnek.

Komor varjak kutakodnak,

károgva vitáznak,

fehér ködök lopakodnak,

kabátok eláznak.

Fagyos fűszál zúzmarát tűr,

hangok csendesülnek,

ember, állat vackára dűl,

álomba merülnek.

………………………….

 YLEN MORISOT: Köd

Köd nedvezi hajam

tapad homlokomra jegesen bántón

fájón süket világ

vitáz pörlekedik komoran tompán

bomlás szaga terjed

kertem csupaszon ásítozik ronda

lomha éjmadarak

maradnak vendégnek komor talaján.

……………....................…………

YLEN MORISOT: Ködben

A nap fehér tallér a tejszerű légben.

A hangok letompulnak.

A gondolatok is.

Suhanunk valahová.

Angyalszárnyak takargatnak.

Könnyeik cseppje megül a hajunkon.

Bőrünkön.

Méla csönd a térben.

A föld rögei között a fűszálak

Tegnapot izzadnak.

…………............................…………..

YLEN MORISOT: Hópelyhek

Libben a kelme

hópihe selyme,

fénytelen égbolt

szürke lepel.

Mennyország küldte,

szél fia szülte,

angyali fényfolt

fehér sereg.

Langy puha paplan

beborít lassan,

halkuló régvolt

ezüst teher

Hópelyhek...
.............................................................

Adamecz László: ADD JELÉT…

Az áldott ünnepet ölelve kívánod,
mosolyod, derűd ünnepre ajánlod.
S már reményt ad a rég kopott barátság,
szorongó szívem mikor ujjong már?

Gyászodban fájdalommal szóltam őszintén,
párodnak, neked tisztelettel adózzék.
Két órát fagytak csontjaim a gyásznapon,
keserű kérdésem szívedig áthatott.

Miért kellett ily hosszan búcsúzni,
tél havában, hóban sokunknak átfázni?
Gondolatom sem volt téged megbántani,
keserű szám szólt, s nem akart ártani.

Annyit fájt már lelkem ebben a világban,
add jelét, barátságod sokat ér magában.
Hadd legyek ismét boldog, hozzád tartozom,
Isten áldjon érte minden nap és utadon.

Adamecz László
+36/70- 235- 2733
http://lelekmuzsikusok.googlepages.com
Tatabánya, Léleksegítő alapitvány
www.leleksegito.hu

..............................................

Zsigai Klára  költő vallomása,
Magyarországról, Győr városából

Szeretem mindenben a természetességet. Gondolkodásban, és tettekben is.
Őszinteséget, melyet adok, mástól is elvárom. Pozitívan közelítek meg személyeket,
és dolgokat. Segítek bajbajutott, és engemet megkérő embertársaimnak. Előttem nincs
lehetetlen! Azt a szót, hogy nem tudom, nem akarom, úgysem sikerül, nem ismerem!
Megfogalmazódott bennem: Aki nem tud kérni, nem tud megköszönni, és ha tévedett,
vagy vétett, azt mondani, - bocsánat, hogyan tehetem jóvá? Annak még van mit
tanulnia!

Adni úgy kell tudni, hogy el is lehessen fogadni! Elfogadni, pedig csak azt lehet,
amit úgy adnak! Vallom ezeket a nézeteimet. Végzettségemet tekintve közgazdász-
logisztikus vagyok. Győrben élek. 51 éves koromban, magatehetetlen, béna szüleim
halála után államvizsgáztam.

Szeretek verseket írni a szeretetről, szerelemről, de írok keményebb hangú,
országomat, hazámat féltő, és védelmező verseket is. Az élet nagy harcossá nevelt.
Tudok dacos is lenni, végsőkig harcolok az igazság oldalán. Egy barátot, viszont
soha nem hagynék bajban magára! Lelkemben a békét és a szeretetet hordozom, melyből
mindig őszintén adok!

Szeretettel:  Zsigai Klára
 ……………………….

Zsigai Klára :Igaz barát 

Tudod ki az igaz barátod? 

Kitől kérsz, nem csak ígér, 

Nem mondja neked soha, 

Sajnálom, együtt érzek, 

Szólj csak, veled vagyok, 

Pont most, rá nem érek! 

Mindig kitart melletted, 

Szemedből mindent lát, 

Lelkednek balzsamot ad, 

Kimondatlan szavat érez, 

Szótlan tettei követnek. 

Könnyed törli, veled sír, 

Bajban kezed megfogja, 

Utolsó falatját is osztja, 

Őszintén figyelmeztet, 

Hibát ne követhess el, 

Melletted, soha ellened. 

Elfogad, amilyen vagy, 

Rajtad nem változtat, 

Tanulsz tőle, jó vele, 

Erősít szava, hitele, 

Szeretet mellé mindig, 

Kedves, őszinte a szava. 

Nem hagy faképnél, 

Mint egy nyűtt cipőt, 

Látszatra sosem ad, 

Háttérből is figyel, 

Kezet nyújt, adni úgy, 

Hogy elfogadhassad! 

Nem kérdi azt, miért? 

Nem egy Nagymenő, 

Gazdag szájhős! 

Kincsét belül érzed, 

Minden egyes tette, 

Sugároz igaz szeretetet 

Győr, 2008. január.4. 

 ………………………..

Zsigai Klára: Tél fájdalmas sóhaja 

Boldogan kiált a fenyő, csodás tél vár ránk! 

Elme fel nem foghatja, megfagyott életek, 

Vonakodva haladnak tovább barlangokba, 

Befagyott patakok, tükörfényes sínpárok, 

Útszéli bokrok, hófödte utak, háztetők, 

Fehér keresztek, betakart temetők. 

Megfagyott, tető nélküli boldog szabadság, 

Vakító kábulat, dermedten csillanó remény, 

Csodálkozó, tágra nyíló gyermeki félelem, 

Fehér gyertya pislákoló fényénél éheznek, 

Lelkükben akarat, fény nyitja jövő kapuját, 

Benn meleg lehelet, kinn csikorgó valóság. 

Hó alatt titkok poklaira, félelmekre lelnek, 

Mélyen beásta magát vak szürkeség félelme, 

Vágyak hegye égig ér, tőle több fényévnyire! 

Élni szeretnének, holnapban bízva, remélve, 

Reszkető fagyos kezek égbe nyúlnak, kérnek, 

Sorsuk megbélyegzett, semmitől nem félnek. 

Kémény füstje távol násztáncát lejtve száll, 

Meleget, büdöset, zsíros bűzt messzire okád. 

Arcokon mosoly, könny már rég megfagyott, 

Tűz meleg fényénél szeretet, életre elvarázsol. 

Tél figyel, megrázza fehér szakállát a tájra, 

Hópelyhek táncolnak, kergetőznek vidáman. 

Kíváncsian ablakokon mindenhova belesnek, 

Hangos kacagás, gyermekzsivaj, nagykanál, 

Hízott kedvencek, meleg otthon, családi fészek. 

Hol van a megbecsülés, elfogadás, lemondás, 

Igaz szó, tisztelet, önzetlenség, feltétel nélküli 

Szeretet? Hol van belátás? Mondjátok nekem! 

Fagyos jégcsapok nyúlnak le paloták ereszén, 

Húsba vágó sorsok, széllel bélelt fadobozok, 

Kartonpapírok, ponyvatakarók, fekete felhők, 

Fájdalom, éhezés, nem múló betegség, 

Szenvedést felváltó békét, mennybe költözés. 

Tél felsóhajt, eleredt könnye ereszekre fagy, 

Aggódó félelem  felkiált, fogd meg a kezem! 

Szeressétek egymást, napsugarat, Új életet! 

Fagyos ereszek helyett, harmatos jó reggelt! 

Szenvedést átélni mondjátok, hogyan lehet, 

Mit tegyek? 

Szomorú valóság, szikrázó puha fehér teher, 

Holdfényes temetők, fagyos szürke gránit, 

Csillogó aranybetűs fehér márvány sírok, 

Megfagyott vörös rózsa, hírtelen múló halál. 

Utolsó sóhaját Tél fájdalmában kimondani 

Nem tudja, hófehér paplannal fátylát féltőn 

Ráteríti egységesen, jelenre, és a múltra.

"Adni úgy kell tudni, hogy el is lehessen fogadni.
Elfogadni, pedig csak azt lehet, amit úgy adnak!"
 (Zsigai Klára)

************************

15. MEGJELENT...

JENEI ANDRÁS  HANGOSKÖNYVE: DŰNESZEMEK

Szia Vendi!

Az alábbi leírásban benne van, hogy hol lehet letölteni elvileg a

Dűneszemek hangos könyv változatát.

De az ott egy csomagolt file, ezért fontos, hogy ha felnézel a MEK

oldalain a Dűneszemek részre , s ez is olvasható a leírásban, ott a

hangos könyvet is le lehet tölteni.

Íme:

Cím: Dűneszemek

Alcím: Válogatott novellák

Szerző: Jenei András (1976-)

Borító: Kaszás Zsófia

Hangos könyves megjelenés: Dűneszemek (Válogatott novellák). Szerzői

kiadás, Pécs, 2015

ISBN: 978-80005-5-0

Előadja: Gépész

A felvétel készült: 2015

Játékidő: 02:04:32 (125 perc)

Bitráta: 128 kbps / 22 kHz / stereo

Felelős Kiadó: Ambrus Attila József

Jogállása: CC BY-NC-SA 2.5 HU

 

A könyv borítója

A hangos könyv szöveges változata már a MEK-ben van:

Szöveges megjelenés: Dűneszemek (Válogatott novellák). Szerzői kiadás,

[S.l.], 2015, 65 oldal; itt lehet a hangos könyvet még letölteni a

szöveges mellett is...

http://mek.oszk.hu/14600/14673/

Átmeneti tárról innen tölthető le gyorsan:

http://lib.pte.hu/csomag/mekre/Jenei_Andras-Duneszemek-Magankiadas-Pecs-2015.zip

Végleges tárhelye:

http://data.hu/get/9266436/Jenei_Andras-Duneszemek-Magankiadas-Pecs-2015.zip

András

…………………........................……...

MEGJELENT ÁRVAY MÁRIA  HANGOSKÖNYVE: ERRŐL JUT ESZEMBE

Örömmel értesítem a Megszólalok Művészeti magazin olvasóit, hogy megjelent második könyvem, Erről jut eszembe címmel a MEK-en!

Kis könyvemet ajánlom mindazoknak, akik szeretik az idézeteket, vidám történeteket, tanulságos, elgondolkodtató élményeket.

Írásaimmal üzenni szeretném, az emberek belső értékei a legfontosabbak! Rengeteget nyújthatunk embertársainknak egy-egy nemes gesztussal, egy kis mosollyal, pár kedves szóval!

Könyvem az alábbiakban olvasható:

http://mek.oszk.hu/14700/14744/

Köszönöm, Vendi, hogy eddig is lehetőséget adtál írásaim publikálására! Olvasóimnak pedig köszönöm, hogy mindeddig figyelemmel kísérték történeteimet!

Olvasni jó, maradjon ez így továbbra is! Kellemes perceket kívánok mindenkinek!

Árvay Mária

................................................

TALÁLTUNK EGY  ÚJ LEHETŐSÉGET

Holnap Magazin bemutatkozás

Magazinunk 2008 márciusában jelent meg először az interneten, majd 2010. márciustól nyomtatásban is HM Holnap Magazin néven.

Internetes oldalunk elérhetősége:

http://www.holnapmagazin.hu/

Nyomtatásban megjelenő magazinunk internetes reklámoldala:

http://nyomtatott.holnapmagazin.hu/

A magazin 7 éves fennállása óta mintegy 1,4 millió látogatónk volt.

Regisztrált tagjaink száma jelenleg: 5265 fő és folyamatosan nő.

Röviden magazinunkról:

A Holnap Magazin egy bulvár és politikai hírektől mentes összművészeti, kulturális magazin. 

Internetes oldalunkon és nyomtatott magazinunkban is ingyenes lehetőséget biztosítunk kezdő és már ismert írók, költők, újságírók, képzőművészek, festők, grafikusok, szobrászok és minden más művészeti ág képviselőinek arra, hogy alkotásaik a nagyközönség előtt megjelenjenek.

Jelenleg mintegy 1200 alkotó (író, költő, újságíró, grafikus, festő, képzőművész) 29400 alkotása, írása, valamint játékok, pályázatok, hang és video anyagok találhatók internetes oldalunkon, amelyet kikapcsolódás céljából látogatnak regisztrált tagjaink, internetes olvasóink.

Nyomtatásban megjelenő HM Holnap Magazinunk 2014-ig havonta jelent meg, 44 oldalon, 2015-től negyedévente, 60 oldalon, igényes kikapcsolódást biztosítva az irodalmat, kedvelő olvasóknak. A magazinban a rövid novellákon, folytatásos történeteken, verseken kívül, kulturális programajánlókat, és interjúkat olvashatnak ismert zenészekkel, színészekkel, énekesekkel, írókkal, filmrendezőkkel, zeneszerzőkkel, festőkkel és más művészeti ágak képviselőivel. Ezen kívül rövid cikkek, rejtvény és gyereksarok rovat biztosítja minden korosztály számára a kikapcsolódást. 

A magazin ezen kívül könyvkiadással is foglalkozik. 

Az elmúlt időszakban eddig 200 kötetet jelentettünk meg.

A kiadott könyveinkről részletesen webáruházunkban:

http://webaruhaz.holnapmagazin.hu/

Rendezvényeinken, könyvbemutatóinkon ismert színészek előadásában hallhatóak a magazin szerzőinek alkotásai és kiállításainkon láthatóak festményeik, grafikáik, képzőművészeti alkotásaik.

A magazint támogató színészek: Bartalis Blandina, Bogdányi Titanilla, Dögei Éva, Makay Andrea, Solecki Janka, Holl Nándor, Keresztes János, Seder Gábor, Seszták Szabolcs, Joó Gábor, Varga Gábor.

Magazinunk lektorai: Tamás István, író, újságíró, a Kanadai Magyar hírújság főszerkesztője és Antal Zsuzsanna.

Grafikusaink: Böhm Csilla, Ivanics Deák Mercédes, Zombori Mónika

Nyomtatott és internetes magazinunk munkatársai: Kapássy Zsófia, Bakos Máté, Németh Emília

Üdvözlettel

Bakos József

Holnap Magazin Főszerkesztője, író, újságíró.

Web: http://www.holnapmagazin.hu/

Tel: 06/30 973 5296

************************

16. SOMOLYGÁSAIM

NAGY VENDEL:

HOGYAN BESZÉLJÜK LE FELESÉGÜNKET ARRÓL,

HOGY MI MOSOGASSUNK...

 ÉLETKÉP

Hogyan beszéljük le feleségünket arról, hogy mi férfiak mosogassunk?
Úgy, hogy egyáltalán nem beszéljük le őket róla. Sőt! Kissé álszentnek tűnően, de kellő elővigyázatossággal, hogy gyanút ne fogjon a nej, önfeláldozóan magunkra vállaljuk, mintegy mártírként, a konyhai munka eme utálatos melléktevékenységét.
Ha már elvállaltuk, mint már említettem volt, önként a hivatalt, minden valószínűség szerint el is nyerjük a megbízatást.

S mint egy felelősségteljes komoly férfiemberhez méltó, egy darabig hősiesen végezzük a feladatot. Mikor már kezd terhessé válni a dolog, úgy egy-két nap múlva: cselhez folyamodunk.
Véletlenszerűen s kellő megbánást tanúsítva, elejtjük a feleség kedvenc bögréjét, ami ripityára törik.
Mondván, megpróbáltuk elkapni, de megvártuk, míg egyet pattan.
Persze  iszonytatóan vigyázkodva arra, hogy pótolható legyen a sarki boltból a hiányzó köcsög.
No ekkor minket nagyon elmarasztalnak ügyetlenségünkért, de újra bizalmat kapunk, s egy újabb bizonyítási lehetőséget.
Mégis csak, nem múlhat az életünk, egy cserépdarabon, s a repülő csészealjak elől meg elrántottuk a fejünket.
Másnap az új étkészleten, a tányér szélén, keskeny, de jól látható pörkölttől származó zsíros, paprikás csíkokat hagyunk. Amikor életünk párja bejön, s ezt a szörnyű jelenséget meglátja, fennhangon bennünket kétbalkezes, ügyetlen fajankóként lebarmol, s egyetlen, félreérthetetlen mozdulattal végleg kiparancsol bennünket a konyhából.
Igaz, hogy így ismét megtépázza amúgy is ingatag férfiúi becsületünket, de ez még mindig jobb, mint nap mint nap mosogatni.

Persze tudom hogy ezzel a gondolatmenettel nem nyertem el a feministák egyetértését, bár én is az egyenlőség híve vagyok, a döntéshozatalban is mindíg az enyém az utolsó szó, igen anyukám.
Egyebet nem mondhatok.

NAGY VENDEL

2015.

************************

17. TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT

SOPONYAI MIHÁLY  ROVATA

Csipkerózsa
(Rosa canina)

Eredete, botanikai leírás

A csipkerózsa Európában honos, 1-3 m magas tüskés cserje. A rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozik. Levelei 5-7 levélkéből állnak. A drogot a csipkerózsa egészben szárított áltermése (Rosae pseudo-fructus) vagy az aszmagot nem tartalmazó terméshús adja.

Hatóanyagai

Jelentős C-vitamin forrás, emellett más vitaminokat, karotinoidokat, pektint, szerves savakat tartalmaz.

Gyűjtése

A csipkerózsa éretten piros színű és kemény áltermését, a csipkebogyót az első fagyokig, szeptembertől novemberig gyűjtjük és mag nélkül, szárítva használjuk. A dércsípte csipkebogyók szárításra nem alkalmasak.
Ha magunk gyűjtjük, a termésből a magot és a szőröket akár kézzel is ki lehet kaparni, de vigyázva, mert a szőrök a bőrön irritációt okozhatnak. Ajánlatos kesztyűt húzni hozzá. Virágszirmait, gyökerét, de leginkább a magtól megfosztott csipkehúst használjuk gyógyító célokra. 2 kg friss csipkebogyóból 1 kg szárazat kapunk.

Gyógyhatása

Enyhe vízhajtó. Szabályozza az erek áteresztő képességét, erősíti az érfalakat,  ezáltal gyorsítja a véráramot. Ennél fogva érszűkület, érelmeszesedés megelőzésére, kezelésére használható.  B-, C- és K-vitamin található benne.

A virág szirmai enyhe hashajtó hatással bírnak, levele hasfogó. A termésében, a csipkebogyóban sok C-vitamin van, egy kicsi bogyóban több, mint egy nagy citromban! Ezért nem szabad forrázni. Fontos téli vitaminforrás a nátha megelőzésére.

A csipkemagban csak E-vitamin van, teája epekőoldó hatású, hólyagbántalmak ellen is nagyon jó. Húgyhajtó hatású, vesehomokra és vesekő leválasztásra is használható.
A csipkehús kedvezően hat a cukorbetegségre, jó emésztésjavító. Immunerősítő hatása van, különösen ajánljuk stresszoldásra, dohányosoknak pedig azért, mert a dohányzás sok C-vitamint von el a szervezetből. Nyugtatja az idegeket, általános erősítő hatása van. Magas C-vitamin tartalma miatt a II. világháború alatt a brit kormány gyűjtette a lakosság C-vitamin szükségletének fedezése céljából.

Felhasználása

Gyógytea: Készítéséhez egy csapott evőkanálnyi csipkebogyót vagy csipkehúst 3-4 óráig hideg vízben áztatunk, majd hidegen vagy langyosra melegítve megisszuk. Forralni, forrázni nem szabad.  Napi 2-3 csészével is fogyaszthatunk belőle.
A friss virágból készült igen jóízű tea kiváló hashajtó. Napi egy csészével kell inni lefekvés előtt.
Gyógybor: A csipkebogyóbor főleg idősebb korban kitűnő házi szer a hólyag és a vese rendszertelen működése ellen.

Egyéb felhasználás: A termésből készülhet még lekvár, likőr, szörp. A lekvárhoz a csipkehúst használjuk mag és szőr nélkül. A megtisztított, nyers csipkehúst turmixoljuk, majd azonos mennyiségű mézet vagy cukrot adunk hozzá, hűtőben tároljuk.

************************

18. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

 Kedves olvasó!   
Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3
Telefon: 06 30 550 51 06   8-tól  20- ig.
e-mail:

nagy.vendi54@gmail.com

Levelek, írások fogadása

skype címem  nagy.vendi54

Új email címem: nagy.vendi54@gmail.com

Magazinok küldése

………………………………………………………………

Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók

számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linken lehetséges:

http://megszolalok.blogspot.hu/
Tehát az eddig  megjelent összes számot  visszamenőleg is elérhetővé tettük a fenti blogoldalon!

……………………………………………………………

A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős.

Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.

A szerzői jogokat fenntartjuk.

Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor előveheti.

Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!
Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.

Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.

Írott műveim megtekintése:

AZ ÖSSZES ELÉRHETŐSÉGEM..

gmail:
nagy.vendi54@gmail.com
skype:
nagy.vendi54

megszólalok müvészeti magazin
http://megszolalok.blogspot.hu/
www.megszolalok.blogspot.hu/
weboldal:

http://nagyvendel.comxa.com

www.nagyvendel.comxa.com

facebook: csak beirod a facebook keresőbe mindhármat külön - külön és meg is

találtad az oldalaimat.

Megszolalok Nagy Vendel

Nagy Vendel Írásai:

megszolalok művészeti magazin  szerkesztő nagy vendel

Könyvtár:

E. könyvek a  mek- en

Magyar elektronikus könyvtár

http://mek.oszk.hu/13500/13542/#

www.mek.oszk.hu/13500/13542/#

........

ez a  verses oldalam címe... www.pieris.hu
http://www.pieris.hu/szerzo/nagyvendel

........

KÜLFÖLDI ELÉRHETŐSÉGEK..

www.canadahun.com irodalom fórum

http://canadahun.com/forum/showthread.php?34311-Nagy-Vendel-Megsz%C3%B3lalok&p=3650150#post3650150

________________________________________________

Az Amerikai Egyesült Államok -beli  egyik link, ahol elérhetik magazinunkat.

A link: minnesotahungarians.com

...........

Kedves olvasóink!

Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg, pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az összes többi is!

A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat. Ez alatt

különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!

Még egy nagyon fontos információ! Mivel a memóriaterületünk véges, ezért takarékossági szempontból összevontuk azokat az újságokat, amelyek azonos hónapban jelentek meg. Általában kettő számot  jelent egy hónapban, ezért ezeket egy blogba vontuk össze. Az összevonással még nem végeztünk, egyenlőre csak a januárban és februárban íródottak kerültek egy blogba. Az összevonást folyamatosan végezzük...A blogon belül két újságot vastag piros csíkkal választottuk el!

_________________________________________________

VÉGE-ENDE-KONYEC-FIN-END-FINÍTÓ