MEGSZÓLALOK

 M.M.M. MŰVÉSZETI MAGAZIN

2015. 07. hó – ötödik évfolyam, hetedik szám

Kulturális és szórakoztató folyóirat

Független, és ingyenes havi lap

Alapítva : 2011 - ben , elvi síkon

Szerkesztő: Nagy Vendel magánzó, laptulajdonos

1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések

2.Évfolyam:  2012.  (1-tól a 6. számig)

3.Évfolyam: 2013.  (1-től a 17. számig)

4.Évfolyam: 2014.  (1-től  a 24. számig)

5.Évfolyam: 2015. ( 7. szám)

 MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE

********************************

1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!

  Én nagyon szeretem a közmondásokat, főleg humoruk, és legfőképp valóság tartalmuk miatt, bár sokak szerint eléggé közhelyesek némelyikek, s ebben is van igazság. Az, hogy a jópofák sokszor pofátlanok, telitalálat.
Jelenleg eme okfejtés megoldását kutatom..

  Az ismeretlen senki ha ismert lesz, akkor sem lesz valaki, hanem csak ismert senkivé válik.
Valakivé lenni az egy hosszú, és kitartóan szorgalmas munkával elérhető eredménye egy folyamatnak, ami jobb esetben az egyén legkedvesebb elfoglaltságával párosul.
Lehet ez akár az irodalom, vagy a lapszerkesztés is.
A visszajelzésekből lehet az akár negatív  vagy pozitív, már érezhető .. nem vagyok akárki.

  Kritikaként  néha szó éri a házelejét, hogy  csak a pozitív véleményeket adom közre,  és ez bizonyos okok miatt így is van, de mivel a negatív kritika is lényeges, nemsokára elkészül a negatívumokat tárgyaló olvasókkal készült álriportom.

 Ott aztán élvezkedhet ki- ki vérmérséklete szerint.
Addig nincs is baj, ha a kritizálás építő jellegű, mint ezt régen mondani volt szokás, de ha már személyeskedő sértésekbe csap át, akkor ott már nagyon kilóg a lóláb.
  Ma reggel még negyven fokra készültünk a meleget illetőleg, este már viharok dühöngtek, és olyan szeszélyes lett az időjárás, akárcsak az emberek.

Egyebet nem mondhatok..
A szerkesztő..

Nagy Vendel

NAGY VENDEL: ÉG A KÖNYVTÁR..

Mikor  megölték a keresztények Hüpigéniát,
Az egész várost furcsa szag járta át,
Égett a könyvtár,
Eltakarta a füst
A dicső Agórát,
A sok féle látható és láthatatlan Planétát.
Mikor Kleopátra kinézett ablakán,
Kémlelte Alexandriát
Mögötte Cézár állt
S újra  égett a könyvtár,
A légiók buzgósága okán,
Mi hol oszloppá,
Hol teknősbékává vált.
Megsemmisítve mindent,
Filozófiát, dramatikát,  matematikát,
Mit eddig a tudomány kreált.
Középkorban  a könyvek máglyán égtek el,
Mint a gonosznak művei,
Németföldön a tudomány utcaköveken hevert, 
S tűzbe vetettek
Könyvtárnyi kötetet.
Ki szobrot dönt és könyvet éget,
Az egyéb gaztettre is képes 
Az ifjú büszke arra ha
Sicc összes műveit kiolvasta,
S újra terjeng a szag,
Az émelygős savanykás, fojtó füst,
A kéklő ég felé tör,
Eltakarni a szellemnek világát,
Ismerős régről
Agyukba szürke köd száll,
Ismét újra ég a könyvtár.

 2015.06.19

********************************

SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL

  1.  LECTORI SALUTEM, ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
  2.  ÉLETRAJZI TÖRTÉNET. CSOMOR HENRIETT: NE SAJNÁLJ
  3.  VERSEK A NAGYVILÁGBÓL
       SZŐKE ZSUZSANNA, NAGY VENDEL, SZŰCS HELENA,  PASZTERNÁK ÉVA,
       DZSIDA JENŐ, JÁRTÓ RÓZA, KANCZLER ANNA
 4.  E. KÖNYVEK BEMUTATÓJA
      ERDŐSNÉ ONDA MARICA: UTAK A SÖTÉTBEN
 5.  REGÉNY FOLYTATÁSOKBAN -  VÁRKONYI KITTY:  5. PARANCSOLAT
 6.  BEMUTATJUK  LENGYEL ZSÓFIA  ÍRÁSAIT -  EGY KEZDŐ VALLOMÁSA
 7.  EGY TÖRTÉNET.  KUSTRA FERENC  ÍRÁSA:  PRATT A KARATÉS
 8.  ARCKÉPCSARNOK. HORENKA ERIKA  ROVATA:  SZTAKÓ KRISZTINA
 9.  BEMUTATJUK ANNA SZTASKÓ  VERSEIT

10.  ANTRITT RÁDIÓ -  VASÁRNAPI RIPORT NAGY VENDELLEL
11.  REKLÁMFELÜLET
      KIÁLLÍTÁS MEGNYITÁSA
      TALLÁSZNÉ HORVÁTH MÁRIA FOTÓKIÁLLÍTÁSA
      KÖNYVKIADÁSOK
      WESSELY GÁBOR KÖNYVEI
      KÉZJEGY 21  ANTOLOGIA
      BURLÁSZ MAGDOLNA
      KARÁCSONYI ANGYAL
12.  KREATIVITÁSOM AD ERŐT. GERENCSÉR HAJNALKA:  FONALGRAFIKA
13.  VERSRŐL VERSRE
      KARDON ANNAMÁRIA, DR.  KELLNER SZILVIA,  NAGY VENDEL,  MÁTYÁS RITA,
      SZŐKE ZSUZSANNA, KUSTRA FERENC, NAGY VENDEL, KOZMA ZSUZSANNA
      HIRTH ÉVA, KOVÁCS JÓZSEF
14. VÉLEMÉNYEM SZERINT - OLVASÓINK ÍRTÁK
15.  NYÚLTERÁPIA. HORVÁTH TÜNDI  ÍRÁSA
16.  AZ ESSZÉM. ADAMECZ LÁSZLÓ  ÍRÁSA
17.  TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT. SOPONYAI MIHÁLY ROVATA: ERDEI MÁLNA
18.  SZERKESZTŐI ÜZENETEK

********************************

2.ÉLETRAJZI TÖRTÉNET

  

   Csomor Henriett  : Ne sajnálj

Fülszöveg: "Mint mindig, most is egy őszinte beszélgetés zajlik köztem és János közt. - Tudod annyira utálom, mikor az emberek sajnálkozva néznek rám az utcán. Mert csak azt látják, sérült vagyok és nem tudok rendesen járni. Kérlek, János, legalább te ne sajnálj! - Heni, sajnáljon a rosseb, az - válaszolta. - Nem vagy te beteg."

 

A könyv borítója

Tartalom:

Két ember örök hűséget esküszik egymásnak
Gyermekáldás
Harc az életben maradásért!
Babakór
Kistestvér születik
Érted virul
Változások ideje
Keserves elszakadás
Meglepetés az egész családnak (avagy az első lépések)
Vigyétek vissza a lelencbe!
A három jó barát
Egy rosszul sikerült mozdulat
A hagyományt mindenhol megtartják
Felhőtlen nyaralás
Új csoportba kerülés
Kínlódás az olvasással
Fertőzések idején
A négy csibész és a csibész lány
Anyák napjával egybekötött szülői
Vakáció előtti nehéz hetek
A sátorozás örömei
Kicsit félek
Utolsó év ebben a csoportban
Kisdobos avatás
Két év összefoglalása
Nincs idő a tanulásra
Elvesztettem Őt
Utolsó évem
Elbocsátás
Leszoktatás
Ha a szép szó nem elég, jöhet a verés
Reménytelen küzdelmek
A világ legjobb magyar tanár nénije
A dolgok nem mennek simán
Az élet nem fenékig tejfel
Útjaink szétágaznak
Anya, én semmire sem vagyok jó?
Játszanak az idegeimmel
Keserű igazság
Mindent ki lehet bírni!
Akkor is győztem
Nincs pihenés
Kételkedek magamban
Gödörben vagyok
Váratlan fordulat
Életem legjobb döntése volt

...........................

1.  FEJEZET

Ajánlom: az én drága imádott édesanyámnak, aki mindent megtett értem, hogy a sérültségem ellenére normális életet élhessek! Édesanyám mindig azt szerette volna, hogy megszülethessen ez a könyv. Kifogásokat kerestem, mert igazán nem akartam írni a magam bajáról. Két csodálatos és őszinte barátom biztatására kezdtem el e könyvet. Háber János és Háber Jánosné (Mami), akik nélkül sosem írtam volna meg, ha ők nincsenek. Továbbá szeretett húgomnak az együtt eltöltött gyermekévek emlékére.

(Csomor Henriett)

 ..............................

7.  RÉSZ

Mindent ki lehet bírni!

Egyáltalán nem ízlett a suli kezdés, még akkor sem, ha gondok akadtak otthon. Igaz, a veszekedések iszonyúak voltak, és baromira megviselt. Szinte mindig beleivódtam, mert nem bírtam elviselni, hogy anyát ocsmány szavakkal illette. Néha azonban apám úgy gondolta, nekimegy anyunak és ki tudja mit tett volna, ha nem ordítok anyunak, hogy vigyázzon. Így csak erővel meglökte a lépcsőn, de lélekjelenlétét megtartva nem esett le. Viszont apám egy időre elfelejtette a verekedést, ugyanis a szőlő közé lökte apámat anya. Közben baromira halálfélelmem volt és egész testemben remegtem a félelemtől. Hiába akartam segítségért kiabálni, egy hang sem jött ki a torkomon. Mikor anyát végre megfogtam, és zokogtam, ő még mindig fetrengett a tőkék közt. Tiszta szívemből utáltam és rá se bírtam nézni, és otthagytuk a pincénél.

Aztán persze én is megkaptam tőle, hogy: - Te nyomorék, hat éven keresztül hordtalak Pestre, rád áldoztam az életem. Igaza volt a munkatársamnak, hogy mért nem adtalak be valahova. - Nem tehettek róla, hogy így születtem és tudod mit? jobb lett volna, ha nem ismerlek, mert te senki vagy számomra. - Méghogy áldoztál valamit a gyerekért, mikor arra sem méltattad magad, hogy elgyere érte egyszer is - mondta neki anya. Nagyon bántott, hogy ezt mondja nekem. Volt, amikor hetekig-hónapokig nem beszéltem vele.

A töri órák átka, hogy a tanárnak ha úgy tetszett, torka szakadtából üvöltött. Én pedig mindig megijedtem, a tanár jókat derült rajtam. Így történt, hogy mikor nagyon feszült voltam, inkább ellógtam a töri órákat. Ilyenkor győztem megnyugodni, és sikerült is, nem érdekelt, hogy az arra jövő tanárnak azt hazudtam, hogy nincs órám.

Nagybácsimnak, aki igazán beteg volt, a cukor ráhúzódott a szemére és évek óta vak volt és még más betegsége is volt. Szegény, annyira hitt a paksi természetgyógyászban, hogy a sokadik kezelése után engem is elhívott. Eleget tettem kérésének és elmentünk, bár nem bíztunk benne, de legalább Miki bátyának örömet szereztem. Néha nem értettem vele egyet, de nagyon szerettük egymást. Temérdek ember csodálkozott rajtam a váróban, mikor vidáman belibbentünk. De ez nálam természetes, most miért legyek szomorú, úgyse lesz jobb! Így is mentünk be a "dokihoz" - most nevezzük így az illetőt, akinek igazán tetszettem, de igazából nem tudott mit kezdeni velem először. Aztán még egyszer behívott, és miközben vártuk, az összes kedvem elment az egésztől, mert láttam a felnőtt embereket sírni a fájdalomtól, ahogy lábunkon keresztül elhajtja a vesekövet. Nem paráztam, á egy csöppet sem, csak azt a nagy izét, azt a keverőlapátszerűt rá ne nyomja a talpamra, mert akkor visítok esküszöm, pedig távol áll tőlem a kényeskedés. - Megpróbálok segíteni rajtad. A bácsikád mesélt rólad, hát belevaló csaj vagy, nem mondom. - A keverőlapátot bekapcsolta, és elkezdte masszírozni a talpamat. Üvölteni tudtam volna a fájdalomtól, de szégyelltem volna. Anya kezét szorítottam, és röhögtem, mert a doki hülyéskedett velem. A sok nyúzbálástól úgy éreztem, hogy lazább vagyok és izmaim mintha újra élednének. Hazára pedig kaptam egy fából készült gubacsos talpmasszírozót, és valami undorító löttyöt, melynek még a szagától is hánytam. Húgom, aki épp nyaralt még Miki bátyáéknál, sírva fakadt és még a hideg is kirázta, ahogy elmesélték a kezelést. Lehet, hogy jó lesz. Bizony engemet is elkapott megint egy kis reménysugár, hogy jobban fogok menni, és saját magam is masszíroztam a lábam. Örültem, hogy iszonyú vörös a talpam és néhol kék-zöld foltjaim lettek, de lüktetett. Azt hittem, hogy ez jó, napjában többször csináltuk. Húgom olyan odaadással csinálta, hogy beleadott minden apait és anyait. Még egy alkalommal voltunk Pakson. Megint vesztettem: csak becsapás volt, nem gyógyított meg. Ennek is vége, nem sírtam, csak annyit mondtam, hogy leszarom az egészet. - Kislányom, ne légy elkeseredve, hisz te az állapotodhoz képest nagyon jól vagy! Mondd, több pénz is veszett már Mohácsnál. - Jól van, anya, csak felkavart.

A suliban semmit sem tudtak a kísérleteimről. Egyébként nem sok minden változott. Nem is volt időm többé filózni rajta, mert Sofi elvállalta további tanításomat, nagy örömmel jártam hozzá. Épphogy végeztem, órák után rögtön mentem Sofihoz. Ugyanis ettől az évtől máshol tanított nagy bánatomra. Két órát tartott egyben. Élveztem, hogy vele minden olyan simán megy, a másik tanárnál kifejezetten unom az órákat.

A tanárok olyanok voltak, mint a jégcsapok, úgy éreztem, én vagyok a fekete bárány. Még a leghülyébb tanuló is több segítséget kapott, mint én. Nem azért mondom, hogy külön odafigyelést kívánok (azt ki nem állhatom), de a felelésre ugyanannyi esélyt kellett volna adni, mint a többinek, nem kéne így elszigetelni a többiektől. Azonban ez nem volt elég a tanároknak, az osztályfőnököm megint nagyot alakított. Mondhatom, nemes cselekedet (gratulálok tanárnő), csak azt tetszett elfelejteni, hogy bármenyire az iskolán kívül akarnak tudni, nem fog menni. Anya túl komoly volt, és nem értettem, miért ilyen, amikor mosolyogni szokott, mikor találkozunk. - Szia, miért vagy ennyire komoly, gond van? - Á dehogy. Mi volt ma? - terelte el a szót. Jé, vajon miért áll a falkavezér (az osztályfőnök nevezte magát így) a kijáratnál? - Viszontlátásra - köszöntem neki, és már indultunk is volna ki. - Várj egy kicsit, beszélnem kell veled - most kaptam meg a kegyetlen döfést tőle. - Örülök, hogy ilyen jól tanulsz és már elfogadod a segítséget - kezdte nyájasan. - Igazán szépen teljesítesz, de egyre nehezebb lesz, és mivel mozgássérült vagy, bármikor abbahagyhatod az iskolát. Szerintem ez lenne a legjobb. - Tanárnő, mozgássérült vagyok, de tanulni akarok, nem azért kezdtem el, hogy most abbahagyjam, mert nem tetszik a képem. Biztosíthatom, hogy le fogok érettségizni, bárhogy is legyen!

Már harmadikosak voltunk, az osztály kettészakadt, vagyis elkezdődött a klikkesedés. Néha úgy tűnt, hogy a kitűnő tanulók és néhány gyengébb tanuló, akiket ők befogadtak, jól elvoltak, aztán a többiekkel nem foglalkoztak. Nem tudhatom, hogy a kirándulásokon hogy alakult ez a viszony, mert én ezekből ki voltam zárva. Mi négyen voltunk barátok és nagyon jól éreztük magunkat. Nem azt mondom, néha volt egy kis mosolyszünet Judittal. Igazából nem értettem, hogy miért is haragszik, ez olyan időszakos volt. Néha az is gond volt, hogy Ildivel mentem át a másik terembe. Féltékenységi rohama elviselhetetlen volt. Pedig azt is megtettem, hogy elmentünk húgommal a baptista miséjére a kedvéért. Egyáltalán nem érdekelt, hiába, ez távol áll tőlem.

Új osztályfőnökünk lett, mert a falkavezér szülésire ment. Bíztam, hogy jobb lesz, de hamar felébredtem Csipkerózsika álmomból, mert ő még rám se hederített. Mintha azt közölné minden egyes alkalommal velem, hogy mi a fenének vagy még itt, belőled úgysem lesz semmi, tehát felesleges vagy! Pedig komolyan mondom, még fel is bosszantottam, és jól is esett. Tesi tanár volt, én meg bementem órára, és elkezdtem tornázni, mint az osztálytársaim. Látni kellett volna az osztályfőnök sápadt és rémült képét.

Persze, hogy marhára féltek, mert rohamosan közeledett az év vége és még mindig bent vagyok. Tudomásom szerint az idejárt sérülteket mindig sikerült valahogy kivágni érettségi előtt, szóval elég gyéren voltak, akiknek sikerült. Mint mindig, az igazgató most is megtette áldásos tevékenységét. Közölte anyuval, hogy nem érettségizhetek, mivel nem tudok írni, így nem is lehetek felkészülve az érettségire. De mivel látják az igyekezetemet, így önzetlenül felajánlott egy sima négyosztályos gimnáziumi bizonyítványt. Milyen nagylelkű felajánlás a semmiért, ha azt hiszi elfogadom, nagyon téved. Persze őrjöngtem és nemcsak én, hanem a családom is. 1 hónapig nem léptem át az iskolát, barátaimmal közöltem, hogy nem folytatom a sulit. Nehezen, de elfogadták döntésemet. Azok a tanárok, akikkel egyeztettem a felelés időpontját, nem értették, miért nem jelenek meg. Leszartam az egészet. Szegény anya minden este győzködött, hogy menjek suliba. - Nem érdekel, nem megyek többé. Más mozgássérült is van, aki érettségizett, én miért nem? - Közben elviselhetetlené vált bennem az állandó maró fájdalom, mely egyre csak nőtt. Az egyetlen, aki vigasztalni tudott, az anya. Nehéz volt látnia, hogy napról napra összeesek és nem érdekel semmi. Végül anya felhívta a Pető Intézetet, Bejczi Erika néninek elmondta, hogy mi történt velem. Erika még pár szót váltott velem, hogy nyugodjak meg, nem lesz semmi gond és érettségizni fogsz. Pár nap telt el és Erika néni hívott, elmondta, hogy igazi fafejű az igazgatóm. Egy órás veszekedés és győzködés után közölte, érettségizhetek és mindent szóban kell megcsinálnom. Végre ismét eloszlottak a fekete felhők a fejem felett és megint van értelme az életemnek. Így hát teljes gőzzel indultam másnap az iskolába. Persze magyarázattal tartoztam azoknak a tanároknak, akiknél elmaradt a felelés. Hamar megértették és új időpontot kaptam. Még a könyvtáros is örült nekem, igaz, mikor odakerültem, idegesített a nézésével, de mindig természetes volt, nem egyszer megjegyezte, hogy milyen ügyesen közlekedek. Nem értettem, mert a tanárok nem foglalkoztak evvel a dologgal, akkor miért pont ő. Elég sok időt töltöttem a könyvtárban, és néha beszélgettünk felelés után, jó volt. A kérdésemre, amit magamban feltettem elég sokszor, hogy mit néz? most fény derült. Igazán meglepődtem. - Tudod, a menyem is mozgássérült. Ő is ebbe a suliba járt, ő rosszabbul jár, mint te, mégis annyi erő van benne. Nagyon boldogok a fiammal, és képzeld, már nagyapa vagyok és van egy egészséges fiúunokám. - Gratulálok nekik! - Közben azon járt az agyam, hogy milyen jó nekik, már gyerekük is van.

Annyira tetszett, hogy néhány tanár megjegyezte anyukámnak, hogy ő is megérdemelné az érettségi bizonyítványt. Ez olyan pozitív megjegyzés volt, és nagyon büszke voltam anyára, akit egyszerűen imádok.

Év vége felé jártunk, ebben a tanévben legalább tízszer voltam beteg. Már elég sovány voltam, és ami nem tetszett, hogy elég nehezen jártam. Pedig igazán nagy hangsúlyt fordítottam a járásra is, de a sok idegesség nem tett jót az állapotomnak. Sofin se tudtam eligazodni, mert volt, hogy leszidott, mikor hibáztam a nyelvtanban. Pedig hányszor mondta, hogy amit nekem egy óra alatt tanít le, azt a suliban három órán keresztül tanítja. Este nyolckor már kedvem sincs odafigyelni, mert fáradt vagyok. Bizony, néha feldúltan és csalódottan mentem haza, ilyenkor megfordult a fejemben, hogy abbahagyom az angol tanulást. Aztán aludtam rá egyet és vége szakadt a hullámvölgynek. Úgy gondoltam, hogy ő is és én is csak fáradtak voltunk.

Az utolsó fekete levest a biológia tanártól kaptam, csupán csak azért, mert bioszból akartam érettségizni. Tett róla, hogy ne tegyem, mert inkább lerontotta a kövér ötösömet ingó-bingó hármasra. Biztos rühellte, hogy épp egy mozgi akar nála érettségizni.

Akkor is győztem

Szokták mondani, hogy a bumeráng visszajön, ha elhajítják. De én el se dobtam, akkor meg miért szívok, mint a torkos borz? Hát nem volt elég, hogy az igazgató három évig figyelt és faggatta a tanáraimat a tudásom felől, mert megpróbált kitenni a suliból, most még a magyar tanárom is lett. Úristen, mi lesz ebből! Ráadásul férfit magyar tanárnak el sem tudtam képzelni, még mindig nagyon hiányzott Erzsi néni. A regények sivár tárgyalásánál láthatóan kínlódtam, mert eszembe jutott az ő élményekkel, fantáziával dúsított beszélgetései. Nála élt mindenki, legfőképpen én, akinek be nem állt a szája, és gyakran a poénoktól majd szétdurrantam a röhögéstől. Most meg úgy ülök itt mint, egy nyugdíjas csiga, akinek semmitmondó a volt igazgató órája. Nem sokáig tartottam tőle, hisz bármi van, most is szereznem kell jegyet. Csodák csodájára megengedte, hogy feleljek, egy hetet adott a felkészülésre. Pontban tízkor, ahogy megbeszéltük, ott voltam az irodája előtt. Soha nem féltem úgy egy piti kis magyar feleléstől, mint most. A képet, amit eddig rólam alkotott, fokozatosan összegyűrte magában. És a szikla, amit felém emelt, az ma teljesen leomlott előtte, mert el volt ájulva tudásomtól. Ez tipikusan a rút kis kacsa esete. Mintha most tudatosult volna benne, hogy tényleg van eszem. Ötöst kaptam és ez még nem minden, mert Judittal közölte, hogy többet tudok, mint ők.

Közeledett a karácsony és én nem tudtam jól odahatni rá. Pedig magát az ünnepet nagyon szerettem, az más kérdés, hogy már nem teljes a karácsonyunk. Épp készültem az első angol nyelvvizsgámra, ami rögtön újév után lesz. Sofira hallgattam, így csak alapfokúra mentem. Azért még volt mit tanulni. Naphosszat csak a könyv fölött ültem, mert minden szót be akartam vágni, nehogy gyatra legyen a szókincsem. Közben már nagyon fáradt voltam.

Mónival elkezdtünk egy nagyon jó szokást december 23-án este. A hóesésben elmentünk sétálni, és közben kellemes ünnepeket köszöntve betértünk egy-egy baráthoz, akik igazán örültek nekünk.

Emlékszem, szakadt a hó 1995. január 2-án, amikor is a nyelvvizsgám volt. De nem volt különös jelentősége, anyát sem érdekelte. - Ha egyszer menni kell, akkor nem a havat nézzük, hanem megyünk - mondta. Esküszöm zabszem se fért meg a hátsómban, annyira ideges voltam. Rengetegen vártak a vizsgára. Volt, aki tíz perc alatt kint volt, de olyan is akadt, akit fél órán keresztül nyektettek és nem ment ötről a hatra. - Úristen, én meg fogok bukni, vigyél haza, anya, ez biztos nagyon nehéz! - Nyugi, kislányom bemész, rögtön angolul köszönsz és folyamatosan beszélsz. Meglátod, sikerülni fog! - Én következtem, anya betámogatott, mindjárt köszöntem és bemutatkoztam. Közben az időjárásról kérdeztek, majd egy képről és egy szituációról kellett beszélnem. Tényleg rövid időn belül mosolyogva küldtek ki. Nem tudtam még, hogy sikerült-e vagy nem. Egy kicsit megkönnyebbültem, de még messze volt a délután három óra, amikor is érdeklődni lehet. Végül nagy nehezen hármat ütött az óra. Még a fülem is befogtam, mikor anya telefonált. - Henikém, gratulálok, sikerült. - Egy kicsit sírtam örömömben. - Hívjuk föl Sofit, anya! - Át akartam vágni, de ő érezte, hogy sikerült. - Drága Henikém - csengtek Sofi szavai a fülembe -, büszke vagyok rád! - Köszi, de nélküled nem sikerült volna, mert te biztattál.

Egy péntek este a szalagavatómra készültünk. Most boldognak kéne lennem, tudom, de helyette sírtam és féltem, mert a fater oltári részeg. Mindenkivel kötekszik, ordít és csapkod, mint egy őrült, bármelyik percben üthet. Megint megkaptam, hogy nyomorék semmirekellő vagyok. - Te meg alkoholista vagy, utállak! - az ordítástól kiszáradt a szám és remegtem. - Ja, egyébként kösz, hogy ismét emlékezetessé teszed az életem egyik fontos napját. Anya, kérlek, ne menjünk el, már nincs is kedvem, úgysem fogok hiányozni senkinek. - De ez a szalagavatód, kislányom, és ilyen nem lesz mostanában. - Végül is elmentünk és ő is jött. Szegény anyunak volt a legnehezebb, mert állandóan fegyelmeznie kellett, pedig szívesebben hagyta volna otthon. Tudom, mi is ezt tettük volna húgommal.

Az a sok ember azt hihette, hogy minden rendben van, mert kifelé ez látszott rajtam. Judit és Ildi fogott közre, mikor elindultunk. Semmit sem éreztem, mintha kiégtem volna. Vangelis "A Paradicsom meghódítása" zenéje mérhetetlen erőt adott. Miközben a hideg is kirázott, rájöttem, hogy megérte küzdeni, mert már eljutottam idáig, feltűzték az 1991-1995 kék szalagot. Tudom, ez még vajmi kevés, talán egyszer majd csak egy küzdelmes emlékként fogok visszatekinteni, amely végül csak sikerül.

Ekkortájt félhosszú volt a hajam, ugyanis fogadtunk húgommal, aki azt mondta, hogy nem bírom megnöveszteni, én pedig csak azért is megnövesztettem.

Szaladtak a hónapok, és már a többiek a továbbtanulási papírokat töltötték. Szomorú voltam, mert tőlem meg se kérdezték, sőt hallani sem akartak róla, hogy főiskolára menjek. Pedig tényleg akartam, magyar-angol szakra és anya is jónak látta. Csak azt kérte tőlem, hogy pihenjek egy évet és a következő évben próbáljam meg. Először hallani sem akartam róla, aztán éreztem az elutasítást, teljesen elszigeteltek előle a tanárok. És akkor azt mondtam anyukámnak, hogy jó, a következő évben pihenek, de szeretnék megtanulni számítógépezni. Anya beleegyezett és belenyugodtam az elkövetkezendő életcélomba.

Egy darabig simán mentek a dolgok. Az újdonsült igazgató, aki évekig a földrajz tanárom volt, s akit nem így ismertem meg, mert ő rendszeresen feleltetett az órákon, nem akart engedni érettségizni. Ezt az osztályfőnök adta tudomásomra, amikor is kiadta az érettségire jelentkező lapokat, aztán gúnyosan közölte, hogy te nem kapsz. - De mért nem, hisz tavaly már megengedték az érettségit? - Az tavaly volt - vágta a képembe nyersen. A könnyeimmel küszködtem. Már nem is érdekelt a ballagási ruha körüli vita, hogy pepita rövid szoknya Petőfi-galléros blúzzal vagy másik, az számomra tök mindegy.

Rákövetkező héten az osztályfőnök járt úgy, mint én egy héttel ezelőtt. Tök fapofával odahajította elém a papírt. Kitöltheted, sikerült - mondta félvállasan. - Tudom, a pestiek intézkedtek, és meg is köszöntem nekik - közöltem vele.

El sem hittem volna, ha nem a két fülemmel hallom meg, amit két lány beszélt rólam. Nem tudtam, hogy néhányuknak szálka vagyok a szemükben. A ballagási felvonulás kapcsán kerültem szóba: - Nem igaz, hogy szegény Juditnak kell még a ballagáson is kísérnie. Nem elég, hogy négy éven keresztül nap mint nap segítette, ez már bunkóság és felháborító - mondták. Hirtelen betoppantam az osztályba, zavarba jöttek, kissé idegesen elkezdtem a mondókámat. - Nem kell félnetek, megnyugtatlak benneteket, nem megyek veletek és nem is leszek a közeletekben a ballagáson. Juditot sem fogom zavarni. Kösz, hogy negyedikre kiderül, hogy egyeseket zavarok a jelenlétemmel. - De hát mi nem is mondtunk semmit - kezdtek mosakodni. - Hallottam, de nem érdekel, tudjátok, én is ember vagyok, bármilyen hihetetlen, nekem is vannak érzéseim.

Az utolsó magyar felelésnél tanárom most jóindulatból beszélt hozzám. - Heni, te nagyon jó vagy magyarból, de nyelvtanból egy kicsit gyengébb vagy! Sajnos nem adhatok négyesnél jobbat érettségin, ha gyengébb leszel nyelvtanból. Kérlek, ne légy ideges majd. - Jaj, tanár úr, már most nagyon ideges vagyok. - Nem tudom mit csináltam, de annyira megváltozott a volt igazgató velem.

Aztán eljött a zöld nap, melyből nem maradhattam ki, ugyanis a hülyeségért sose kellett a szomszédba mennem. Már az öltözködésnél sem voltam mindennapos, ugyanis bohócnak öltöztem. Sárgás csiricsáré gatyámat vettem fel és a fater piros nagykockás ingjét, amely úgy lógott rajtam, mint tehénen a gatya. Közel sem voltam még kész. Anya két copfot csinált, és arcomra két piros szívet rajzolt és feltettem anya fekete kalapját. Természetesen minden anya megörökíti gyermekét, ha egy bizonyos időszak lezárul gyermeke életében. - Kislányom, úgy álltál, miközben fényképeztelek, mint akinek semmi baja sincs. - Teljesen meg voltunk zöldülve, de jó volt a hülyeség. Igyekeztem egy kis komolyságot magamra venni, mikor fizika tanárommal beszéltem. Ugyanis fizikából nem voltam lezárva. - Tanár úr, mikor feleljek még? - Heni, már le vagy zárva, úgyhogy semmikor - és mosolygott. - Jó a kalapod - mondta. - Köszönöm. - Mentünk át és összetalálkoztunk a magyar tanárral, akinek nem kis meglepetést okoztam az öltözékemmel. - Heni, azt hittem te más vagy, mint a többi, és nem csinálsz ekkora bolondságot. - Tanár úr, én is olyan vagyok, mint ők, csak másban vagyok más.

A ballagásom reggelére ébredtem, őszintén szólva semmi jelentőséget nem kerítettem neki, mert hülyeségnek tartottam előre inni a medve bőrére. Mi van akkor, ha megbukok érettségin, előtte meg ünnepelnek? Akkor kakukk van, tudom, és a sok rokon előtt elkapáltam magam. Miközben felvettem undorító pepita szerkómat, bőgtem, de jól esett. Na nem azért, mert végre megszabadulok a sulitól, hanem mert már annyira vizsgadrukk alatt voltam.

Hál' istenek utoljára kell végighallgatnom az osztályfőnök üres beszédjét. Közben aprócska ajándékkal voltam elfoglalva: krepp papírból drótszárral egy kék rózsa és picike színes kő. Ebből tudtam, hogy csak Ladányi tanárnő lehetett, akihez földrajz fakultációra jártam.

Nem is állhattam az osztálytársaim mellé, hanem a vendégek közé ültem anyuval. Hidegen hagyott a dolog, így legalább olyan volt, mintha anyu is ballagott volna. Egyetlen egy könnycseppet sem ejtettem, mert nem kötött ide senki és semmi. Most az egyszer erős maradtam.

Legszebb volt a dologban, hogy Sofi is eljött és az egész délutánt együtt töltöttük. Büszkén mutattam be rokonaimnak az angol tanáromat és egyben a barátnőmet.

Egész éjjel nem bírtam aludni, nagyon kemény napoknak néztem elébe. Tök sápadtan és idegesen keltem. A szoknyám két héttel ezelőtt még passzentos volt, most pedig forog, mint a ringlispíl. Teljesen külön érettségizek. A többiek sem néznek ki jobban, mint én, szóval rendesen izzadunk. Az angollal kezdtem meg az érettségit. Csak néhány tanár volt bent és ezt még élveztem is. Itt még anya is bent volt, megengedték, hogy bejöjjön. De látta, hogy nagyon feszült vagyok és kiment. Pedig nyílt voltam előtte, de ilyenkor még előtte is ideges voltam. Utána jött a matek, amitől majd berosáltam, és puskám sem volt a kitalált lyukas cipőben. A saját hülyeségemtől most falra tudtam volna mászni, ha lett volna időm. Eléggé lefáradtam délelőtt, délután felhívott Judit, mert már nem volt ott, amikor végeztem. Nagy igyekezetemben, hogy átvegyem a telefont, úgy bevágtam az ujjamat. - A töri nem úgy sikerült, ahogy akartam - mondtam neki, majd még félórát dumáltunk. Másnapra rendesen bedagadt az ujjam. Már csak a könnyebbik van vissza: a magyar és a földrajz. A vizsgabiztos szerencsére tegnap nem volt bent, remélem ma sem teszi tiszteletét nálam. Magyarral kezdtem. - Ne izgulj - szólt a tanárom. Irodalomból húztam előbb. Remegő kézzel húztam, először örültem, hogy regényt húztam, cím szerint Ivan Iljics halálát. Boldogan súgom tanáromnak, hogy ez tök jó, majd bővebben elkezdtem olvasni. Teljes köd borítja agyamat, úristen, most mi lesz velem? Rájöttem, hogy el sem olvastam. Halálsápadt lehettem, levert a víz. - Én ezt nem tudom, tanár úr - vallottam be neki. Észrevették a tanárok is, de nem tulajdonítottak nagy jelentőséget neki, mert póttételt lehet adni. Azonban a volt biológia tanár cirkuszolni kezdett, hogy ne adjon póttételt, hanem buktasson meg. De mégis kaptam, avval a feltétellel, hogy nyelvtanból nem húzhatok póttételt semmiképp sem. Épphogy elkezdtem volna a felelést Kölcseyből, az igazgató lépett hozzám. - Ne blokkolj le, bejön a vizsgabiztos. - Ez a figyelmeztetés csak azért volt, mert tegnap sikeresen leblokkoltam, amikor megjelent az igazgató. Nem volt semmi gond, mert csak beszéltem Kölcseyről, még akkor sem akadtam meg, mikor a vizsgabiztos kérdezett. Mikor befejeztem a nyelvtant is, nagy meglepetésemre a vizsgabiztos gratulált nekem: nagyon szép felelés volt, és kezet rázott velem. - Képzeljétek el, gratulált a vizsgabiztos - újságoltam anyunak és a barátnőimnek. - Közben úgy megszorította bintra ujjamat. - Nevettek. Nem tudtam, hogy mi van. Azt mondják: a vizsgabiztos magyar tanár. - Most hülyéskedtek, ugye? - Nem, ez tuti biztos - válaszolták. Ránéztem anyura, aki mosolyogva bólintott. Tehát igaz. Tök mindegy, beletrafáltam, Iván Iljics halálát, amit nem tudtam. Ez is csak velem fordul elő, hogy a legkönnyebb tantárgyból póttételt húzok. Tetejére még az osztályfőnök is azt mondta, hogy jó voltam, ez nála nagy szó. Szombat délután léptük át utoljára az iskola kapuját anyuval. Olyan nyugtató érzés volt, végre pihenhetek és élvezhettem az életet. A terem egyik felén a tanárok álltak, a másik felén pedig mi. A tanárok minden egyes diáknál mosolyogtak, mikor átvették az érettségi bizonyítványt. A mosolyuk csak akkor fagyott arcukra, mikor engem szólított a vizsgabiztos. Sugárzó mosolygós arccal léptem ki, csak a fizika tanár mosolygott és érezte boldogságomat.

- Anya, megcsináltuk, és látod, nem tudtak rajtam kifogni. Viszlát tanárok, többé nem keserítitek az életem. Legalább megmutattam nektek, hogy egy mozgássérültnek is lehetnek céljai és véghez is viszi azokat. - Az összes dühömtől és fájdalmamtól megszabadultam, miközben hazafelé száguldoztunk. Az esti bankettre nem mentem el, mert úgy gondoltam, hogy feszélyezve érezném magam.

Nincs pihenés

Bő egy hétig jól is esett a pihenés. Reggelente nem volt szíve anyunak felkelteni, így megintcsak egyedül maradtam otthon. Persze, néha észrevettem, hogy ők elmentek. Volt, hogy ők keltettek fel. Szegény Bendzsit már rég nem engedtem be, ugyanis tavaly óta epilepsziás rohamai vannak, ha véletlenül baja lenne, nem tudnék segíteni rajta. Frászt kapnék, ha baja lenne és szenvedni látnám, akkor inkább maradjon kint.

Csendes vasárnap délután. Nagyi egy kecskével lepett meg. Ugyanis nem akarta, hogy mostantól kezdve unatkozzak és tényleg akartam egy kecskét. Olyan kicsi volt, az ölembe vettem, keservesen sírt anyja után, akit alig fél órája választottak el tőle. Fehér-barna foltos kislány volt, nagy barna szemekkel, annyira aranyos volt. A Jennifer nevet kapta tőlem. Mindig azt mondtam, ha majd egyszer lánygyermekem lesz, Jennifer lesz a neve, addig is gyakoroljátok kecskémen a nevét. Megváltoztam, mióta Jennifer az enyém. Így nem éreztem magam annyira tehetetlenek és feleslegesnek, hogy nincs munkám. Igen, ez az érzésem sajnos elég hamar úrrá lett rajtam, pedig anya rendesen befogott a munkába. Meg aztán baromira hiányzott a társaság, ami ugye megszűnt, mióta nem járok suliba. Viszont ezt Jenni és Bendzsi nem bánta, mert állandóan velük voltam. Bizony, ezt jól meg is szívtam, mert Jenni nem evett, mikor nem voltam a közelében. Mikor meguntam, hogy egyfolytában csak mekeg, levittem a kertbe. A cseresznyefa alá feküdtem, miközben Jennit hajtottam volna legelni. - Húzzál már legelni, öreglány, ne nézzél - majd elkezdett dúsálni. Röhögtem. - Na menj már zabálni, nem érted, hogy nem leszek mindig veled?

Szinte rabja lettem az újságnak, az álláshirdetést böngésztem, hátha találok valamit. De mindig letörtem a végén, mert minek is lett volna nekem való munka. A szemem rátévedt egy mozgássérült fiataloknak szóló tábor lehetőségre, melyet a Kerek Világ szervez. Kíváncsi lettem, de másik oldalról meg szorongtam, visszagondolva a volt tábori emlékekre. Szóval úgy rendesen megdolgoztatott belül. Aztán döntöttünk anyuval. Húgom pedig azt mondta, hogy hülye vagyok, ha nem megyek el. - Képzeld, Henikém, hívott Erzsi néni, gratulált az érettségidhez. - Azta, de kár, hogy nem voltam itthon. - Azt üzente, menj csak a táborba, mert jó lesz. - És honnan tudja, anya? - Mert ő az alapítvány kuratóriumi elnöke, kislányom. - Most esett le, amit mindig mondott nekem, hogy vannak hasonló betegségű mozgássérült ismerősei, mint én, akik már elérték a céljaikat és dolgoznak, sőt másokon is segítenek. Hát ezért mondta, hogy ne adjam fel és legyek erős.

Olyan furcsa érzés volt ismét mozgássérültek közt lenni. Már vagy tíz éve nem voltam sérültekkel, és ez most nagyon kínai. Hamar összeismerkedtem hasonló korú, illetve anyukám korabeli dolgozókkal. Anya néhány "használati utasítást" adott rólam: nem kell neki segíteni teljesen önálló. Egy darabig még beszélgettek anyuval. Első benyomásom az volt, hogy családias a légkör, bár voltunk vagy harmincan. Mikor elköszöntem anyutól, azt hittem, hogy megszakad a szívem. Tetejére olyan szar érzés ragadott el, mint még soha. Visszafogtam a könnyeimet, nehogy azt higgyék, bőgőmasina vagyok. Györgyi néni kísért a faházamba, ahol két orvostanhallgató lánnyal voltam együtt. Györgyi néni az elején segíteni akart. Egy "nem kell" rámordulással hamar megértett. Elég sokat beszélgettünk, így lassanként tökéletesen megismertük egymást. - Én már csak dolgozni akarok, Györgyi néni, de sajnos nem találok semmit, amit el tudnék végezni. - Tudom, ez nagy gond nektek, akik tudnának, de nincs lehetőségetek. - Szép lassanként mindenkivel megismerkedtem, nem semmi egy nap alatt barátságot kötni. Judit néni áldott jó humorát elfelejteni nem lehet, egyáltalán nem foglalkoztak a sérültséggel, pedig én baromira rühelltem a sérültségemet. Judit néni észrevette. Na, kaptam is tőle a fejemre. - Édös lányom (mindig így szólított), te ugyanolyan ember vagy, mint a többi, ne legyen kisebbségi érzésed. - De nincs is, Judit néni, komolyan. - Közben eszembe jutott, hogy mostanában mindenki ezt mondja nekem, hogy kisebbségi érzésem van. De vajon hogy veszik észre rajtam, nem értem. Addig stimmel, hogy anya és Móni észreveszik, kapok is tőlük eleget ezért. Na, de egy tök idegen, hogy és miért veszi észre rajtam? - Jól van, édös lányom, erről még beszélünk, most gyere velem discóba. - Soha nem voltam még discóban - árultam el neki, miközben mentünk. Már ropták is a táncot tolókocsival és anélkül, engem sem kellett sokáig kéretni. Gyorsan megtanultam tolókocsisokkal is táncolni, aztán meg kézről kézre táncoltam. Mulatni meg mindig is szerettem, úgyhogy adtam is az érzéseimnek.

Érdekes dolgot vettem észre magamon: az étkezéseknél ebben a társaságban nem vagyok ideges. Nem úgy, mint amikor nagy ritkán étterembe megyek, mert ott ideges vagyok. A kirándulások alkalmával megtanultam tolni a tolókocsisokat, így én is gyorsabban mentem és nem kötöttem le még egy embert, hogy fogja a kezem. Először minden ember furának tűnik, ha sérült és mégis sérült társaiért dolgozik. Titkon én is ezt szeretném: sérült társaimon segíteni, remélem egyszer majd sikerül. Csodáltam Haraszti Attilát, aki maga is mozgássérült. Imbolygó, hajlott járással "küzd" nap mint nap, mégis az alapítványnál dolgozik, sőt mi több, ő szervezi a táborokat, amelyek igen mozgalmasak, hogy úgy mondjam aludni nem nagyon kell. Az évek során mindenki mindenkit jól megismert, sőt a legvadabb dolgokat is megcsináltuk. De azt, hogy ki miért lett sérült, azt soha nem firtattuk. Ez a téma köztünk olyan volt, mint egy tiltott zóna, melyet átlépni senki sem akart. Ebben a táborban nem értettem mint újonc, hogy miért kell esti áhítatra járni, melyre igencsak gyéren jöttek be, én sem akartam, mert nem érdekel. Györgyi néni kedvért elmentem. Ez amolyan kis mise. Éreztem, hogy nem kellett volna bent maradnom. Láttam őket teljesen "kikapcsolni", miközben hallgatták a szentbeszédet, melyet mindig más olvasott fel. Úristen, mit keresek én itt? Sokan sírva fakadtak, miközben köszönetet mondtak az Úrnak a "mai napért". Ez se tudott megríkatni. Hogy én milyen vagyok, ez katasztrófa.

Szép lassan sétálok és nagyon el vagyok gondolkodva azon, ami velem történik immár harmadik napja. Most látom csak, hogy mennyi furcsa betegség van. Én meg azt hittem, hogy én vagyok ilyen szerencsétlen. Hirtelen valaki rám köszön. Tétovázok, hogy mit is köszönjek neki. Majd bemutatkozik: - Somfai János vagyok, az alapítvány ügyvezető igazgatója. - Szia, Csomor Henriett vagyok. - Majd így folytatta: - Hallottam, hogy most érettségiztél, gratulálok. Gondolom, szeretnél valamit kezdeni magaddal, biztos van valami elképzelésed. - Dolgozni szeretnék, de bármennyire is törekszem, nem sikerül semmi. - Épp most indítunk egy három hónapos számítógépes tanfolyamot fiataloknak, és utána munkát adunk nekik. Te is megpróbálhatnád, nem vesztenél vele semmit. - Mindig is szerettem volna számítógépezni, de tudod elég rossz a kezem, pl. írni sem tudok. Nem szeretnék zsákbamacskát árulni, ezért mondtam el, hogy mi van. - Értem, de meg kéne próbálnod, hisz vannak náladnál rosszabb állapotban lévők, akik használják a számítógépet. - Közben nagyon boldog voltam, hogy talán megtanulom kezelni a számítógépet és pénzkereső leszek. Máris elkezdtem benne bízni, kaptam egy esélyt, hogy teljes életem lesz, mivel dolgozhatok. Akkor még nem tudtam, hogy ez a biztatás volt a lehető legrosszabb, amit Somfai Jánostól kaptam. Én hülye kis naiv, hittem neki. Iszonyú keserű fájdalmat okozott éveken keresztül és a végén kinevetett, mikor könnyeimmel küszködtem. Vacsora előtt megismertem Kónya Zoltánt, aki szintén mozgássérült és a tanárom lesz. - Ilyen belevaló emberre van szükség, mint te - mondta. Jó volt hallani. Csak jó lett volna akkor tisztán látni. Tudtam volna, hogy ezek a szavak csak a beetetés kezdete, és tudni, hogy a végére eldurvulhatnak a dolgok.

Jó volt látni anyát, akinek rögtön újságoltam a történteket. Persze alig tudtam betelni vele, mert annyira hiányzott. - Képzeld, ingyenes számítógépes tanfolyam indul a Kerek Világnál. Engemet is hívtak a három hónapos tanfolyamra, és képzeld, utána munkát is adnak. - Örülnék neki, kislányom, csak a kezed miatt tartok, hogy tudod-e kezelni a gépet. Nem nagyon hiszek benne, hogy fogod tudni kezelni. Én örülnék, ha tévednék, kislányom, hidd el. Persze, hogy megpróbálod, legalább társaságban leszel. - Senki sem hitt benne, még én sem, hogy fogok tudni számítógépezni a rossz kezem miatt, ez szar érzés volt. Mégis azt mondtam magamnak, meg akarom csinálni és elkezdtem gyakorolni az öreg hagyományos írógépemen, nem egyszer véresre ütöttem az ujjaimat. Minden finom munkát elvégeztem, hogy ügyesedjen a kezem. Volt rá két hetem. Igaz néha üvöltöttem dühömben, hogy nem tudtam kibelezni a tököt. - Pedig neked gyorsan megy, anya, a kurva életbe, nekem mért nem sikerül? - A földre dobtam a tököt. - Ne nevess, anya, baszki, nem látod, hogy nem megy? - Ha van időd, kislányom, a dühöd mellett, vedd fel azt a fránya tököt és kezdd pucolni. - De már röhögtem a higgadtságán. - Anya, figyelj, sikerült. - Na ugye, megmondtam, hogy nyugodt légy, Henikém.

Bendzsi végre visszanyerte régi formáját, mert nem találta helyét, míg nem voltam itthon. Jennit nem győztem kordában tartani, már ki kellett kötni. Sajnáltam szegényt, de nem bírt magával, bejött utánam a lakásba. Boldogan mekegett, miközben szétszórta ürülékét. Nem volt elég füvet legelni, megrágta a fákat. Nem volt elég, hogy a kutya jött utánam, ha kitettem a lábam az utcára, már a kecske is jött. Így haladtak utánam libasorban, a szomszédok meg derültek a látványon.

Kételkedek magamban

Örültem, de rettenetesen féltem és ideges voltam az első napon a Kerek Világnál. Emlékszem, Judit néni teljes szívéből örült, hogy ismét találkozunk. Korán volt még és rajtunk kívül még senki sem volt bent. - Örülök neki, hogy kezdődik a tanfolyam, Judit néni. - Ugye nem vagy ideges, édös lányom, mert ha az lennél, megsúgom: nem kell. - Bevallom, az vagyok, Judit néni. Na nem a tanulás miatt, hanem a kezem miatt, mert rossz és félek, hogy nem tudom kezelni a gépet. - Ugyan már, Zolinak ilyen a keze, mint a tiéd és mégis informatikus. - De a keresztanyám azt mondta, hogy gyorsan kell vele dolgozni és ezért nem fogom bírni. - Nincs igaza, ne félj - válaszolta. - Szorítok neked, légy nyugodt.

Alig voltunk hatan. A legidősebb negyven, a legfiatalabb húsz éves volt. Szemét dolog volt, hogy rajtam kívül mindenki értett valamilyen szinten a számítógéphez, így nem az alapokról indultunk, hanem belevágtunk a közepébe. Így én csak annyit tudtam, amennyit átismételtek, ami szerencsémre nem nagyon ment nekik. Szép lassan sokkal jobban tudtam az elméleti részt, mint ők. Zoli jó tanárnak bizonyult, bár beszéde egy kicsit nehézkes volt, így nagyobb odafigyelést igényelt. A számonkérés idején aztán baromi ideges lett, persze tudom, hogy én a voltam a kisebb gond, mert a többiek tojtak tanulni, elvileg már tudniuk kellett volna. Így hát mindig én adtam meg a helyes választ. Ezért sokszor összeakadt a bajszunk. - Nem téged kérdeztelek - mordult rám. - Jól van na, bocs, de olyan könnyűeket kérdezel. - Ja, neked könnyű, de látod, hogy többiek nem tudják, pedig nekik van már gyakorlatuk. - Aztán az ötödik órán már odaülhettünk a gép elé, hogy a DOS parancsokat használjuk. Teljesen letörtem, mert még a klaviatúrára sem bírtam rátenni a kezem, nemhogy egy a betűt le tudjak nyomni. Az ujjaim sem engedelmeskedtek, teljesen görcsben álltak, én meg bosszúból teljes erőből az asztalnak nyomtam a csupasz alkaromat, hogy egy nyomorék billentyűt le tudjak ütni, iszonyú erőmbe került. Az sem ilyen nehéz, ha fél nap egyfolytában kapálok. Észre sem vettem, hogy az alkarom közben tiszta seb lett, tetejére állandóan vérzett. Nagyon szégyelltem magam a többiek előtt, hogy még így sem tudok írni. Zokogtam, mert annyira meg akartam tanulni számítógépezni, és nem megy, mert még ehhez is béna vagyok. Kimentem, mert nem bírtam abbahagyni a bőgést. Ilyenkor annyi minden szar dolog jut még az ember eszébe. Judit néni épp meglátott: - Mi van, édös lányom, szomjasak az egerek? Na tényleg, mi a baj, azonkívül, hogy csurom vér vagy? - Leszarom - mondtam -, elkeseredtem. Judit néni, nem tudok írni, mert béna vagyok nagyon. Telefonálhatok anyunak, hogy jöjjön értem, mert nem folytatom a tanfolyamot. - Normális vagy? - kérdezte szinte kiabálva. - Feladod, mert nem tudsz írni elsőre? Azt hiszed, mert egészséges vagyok, nekem sikerül minden? Hát a nagy túrót. - Idegesen nyomta el a csikkjét. - És most gyere az irodámba. Bekötöm a kezed, nem hívod fel anyádat, hanem visszamész és gyakorolsz. Ilyen könnyen nem adhatod fel. Ha kész vagy, gyere be hozzám - mondta. Adott egy puszit. - Szeretlek - mondta. - Én is - és megöleltem. Valahol tudtam, hogy neki van igaza.

Másnap újult erővel ébredtem, anya tudott mindent, még azt is, hogy Judit néni a lelkemre beszélt. - Próbáld nyugodtan csinálni, ne zavarjon, hogy néznek, kislányom. - Anya te is úgy beszélsz, mint Judit néni, az is csak engem biztat, senki mást nem. Mit láttok ti bennem, amit én nem tudok? Ő is alig ismer és már ez a véleménye. - Mert látja, hogy nem vagy hülye gyerek, van kitartásod, csak túlságosan érzékeny vagy. Úgyhogy csináld végig, kislányom, ha nem sikerülne, akkor sem vagy mindig itthon.

- Na örülök, hogy megváltozott a véleményed, édös lányom. - Egyedül nem sikerült volna, ha maga és anya nem segítenek. - Gondoltam, hogy anyádtól is kapsz a fejedre - mondta nevetve. - Még ma reggel is kaptam egy adag lelkifröccsöt tőle, hát nem volt kellemes dolog. - Légy nyugodt, Kónya azt mondta, ha nem tud megtanítani gépelni, akkor visszaadja a diplomáját. - Szegény Zoli, ezt ne csinálja, nem tudtam, hogy őt is bántja a dolog.

Általában kettesben beszélgettünk Csabával, míg az óra el nem kezdődött. Tolókocsis mozgássérült, aki több éve szociális otthonban él. 22 éves, tehát egyidősek vagyunk, ő is érettségizett, egyforma volt az érdeklődésünk, így szinte órákon keresztül beszélgettünk. Aztán elmesélte a szociális otthon hátrányait. Nagyon megrázott a dolog, tudtam, hogy nem egy leányálom, na de ennyire. Szegény, napokig kerülgetni egy hullát a folyosón. Na jó, ezt alapból nem bírnám. Azt hiszem mindketten szimpatikusak voltunk egymásnak, de soha nem szóltunk róla.

Zoli egy szövőszéket hozott nekem, nem tudtam mire véljem. - Ülj csak mögé és kényelmesen tedd rá a kezed - közben beállított egy betűs programot nekem. - Ezt fogod egész nap csinálni, akkor lesz jó, ha egy hibád sem lesz - mondta. - Meg foglak tanítani számítógépezni, mert tudom, hogy képes vagy rá. - Még így is nehéznek bizonyult, de már nem volt visszaút. Miközben a többiek a DOS parancsokkal kínlódtak, addig én keményen "játszottam". Lebuktam, mikor Zoli kiment rágyújtani, én máris segítettem a többieknek. - Heni, te mit csinálsz, már megint segítettél neki? - Nem - hazudtam. - De igen, mert jó a feladata. - Épp háttal álltam neki, így nem látta, hogy mosolygok. Szegény gyereknek az volt a büntetése, hogy újra kellett kezdenie a feladatot. - Te meg nem segítesz neki, mert soha nem fogja tudni. - Délután gyógytornász is megnézte a kezem, hogy alkalmas-e a számítógépezésre. Finom munkákat kellett neki csináljak, orr- és fülfogás, valamint karikát az összes ujjammal. - Csinálsz te valamit a kezeiddel? - kérdezte. - Persze, eszek vele. - Sikerült megnevettetni őket. - "Semmi baja a kezednek", csak használd. Véleményem szerint meg fogsz tanulni számítógépezni. Néha csinálj finom munkát a kezeiddel - mondta.

Persze még nagyon sok idő eltelt, amíg rendesen megtanultam gépelni minden erőfeszítés nélkül. Közben csak dicsekedtek az idegeneknek, hogy milyen jól megy nekem. Ilyenkor mindig én voltam a központ, Somfai még az újbóli rehabilitációmról is büszkén beszélt. - Heni régen nem kapott gyógytornát, ez meglátszik rajta - mondta. Azért süket nem vagyok, hogy a másik teremben rólam beszél. Azt is tudtam, hogy elítéli a Pető Intézetet, mert a gyereket elválasztják a szülőktől. - Te csak hiszed, hogy rehabilitálsz, én dolgozni akarok, és nem fogsz itt tartani - gondoltam.

Jócskán benne jártunk a szeptemberben, a gyerekek is megkezdték az iskolát. Fent az integrált suliba jártak, és mikor vége volt az óráknak, Gyuri, a mindig jó kedélyű sofőr lehozta őket. Vagyis az alapítványnál írták a leckéjüket, valamint gyakoroltak velük. Különböző sérültségű gyerekek voltak, hamar világossá vált nekem, hogy én itt nem bírtam volna tanulni, mert a gyerekeknek szabályosan belerágták a tananyagot a szájukba. Györgyi néni mindig megbízott, hogy tanuljak néhány gyerekkel. Szerettem csinálni, de megköveteltem tőlük, hogy önállóan próbálkozzanak. Nem nagyon ment, sőt az olvasás is gyatra volt a diszlexiásaknál. Kitaláltam, hogy mondatonként olvasunk, és fél év alatt elértem azt is, hogy vissza tudták mondani a tartalmat is.

A vizsga előtt már névjegykártyát kellett készítenünk. Persze az egeret nem tudtam használni, így Zoli a sokadik próbálkozásom után kinyögte, hogy billentyűkombinációval is lehet azt csinálni, amit egérrel. Az Alt kivételével semmi mást nem mutatott meg, így mindenre magam jöttem rá. A szövőszéket már nem kellett használnom, végre ment anélkül is a gépelés.

Megszokásként ideges voltam a vizsgám napján, de még valami piszkált. Szóval nem voltam nyugodt egyáltalán, pedig tudtam az anyagot. Nevetséges kérdéseket kaptunk, ami nem tartozik a számítógéphez. Pl. hol található az IKEA? Ezen fel voltunk háborodva. Az utolsó voltam a szóbelin, Somfai is bent volt. Először jól kikérdezett, a válaszaim mind hibátlanok voltak. - Heni, megbuktál - közölte szárazon Zoli. Az ütőmben megállt a vér, azt hittem, hogy összeomlik körülöttem a világ. Mikor összeszedtem magamat, megkérdeztem, hogy miért? - Nem azt mondtátok, hogy én vagyok a legjobb? - kérdeztem elcsuklott hangon. - Le a kalappal előtted - kezdte Zoli. - Bevallom neked, még én sem bírtam ilyen rövid idő alatt elsajátítani a dolgokat. De kezdő vagy és azt gondoltuk Janival, hogy még 1 évig tanulhatnád. Addig is példát mutatsz a gyerekeknek. A tanfolyam költségét nem kell kifizetned - közölték nyersen. Csak egy sima mezei oklevelet kaptak a többiek. Nem ám végzettséget, mint mondták. A többiekkel csak nagyritkán találkoztam. Akkor kellett volna otthagynom őket, ehelyett hagytuk, hogy sorozatban belém rúgjanak. Fater állandóan szekált, hogy nem sikerült, mert hülye vagyok hozzá. - Csak pocsékolom a benzint avval, hogy bejárok, ennek semmi értelme nincs - kiabálta nap mint nap. Anyuval is nemegyszer összevesztek ezen. - Amíg tudom, viszem a gyereket, megérteted, te fafejű bunkó? És hagyd békén a gyereket, van annak épp elég baja! Nem tudom, hogy lehet egy apa ilyen szemét a saját gyerekével. Nem vagy te normális, nem vagy apa - fejezte be anya. Tényleg azt sem tudta tulajdonképpen, hogy mit is csinálok vagy hogy járok az alapítványhoz. Nem is érdekelte, hogy mit érzek vagy miért vagyok szomorú.

Sikerült teljesen megaláznia Somfai Jánosnak, hisz újratanítatta velem az ábécét, mondván, hogy nem tudok helyesen írni és fogalmazni. És tényleg elhittem, hogy hülye vagyok, ez teljesen szét marcangolt belül. Nem bírom elhinni, hogy ennyire tompul az agyam, hisz Zsófi is azt mondja, hogy ennél nem lehet magyarosabban fordítani. Nem tudom, hogy mi folyik itt, de baromira nem tetszik ez nekem.

A középfokú sikeres nyelvvizsgám után, amiért ő dicsekedett, hogy azért sikerült, mert adott hozzá segítséget. Igen, heti egy alkalommal jártak hozzánk a mormonok, akik azonkívül, hogy angolul beszéltek volna velünk csak hülyéskedtek és nevettek. Egy idő után Varga Gáborral leszartuk az egészet. Gábor már rég az irodában dolgozott, Jani mellett. Mivel Gábornak elég gyatra az angol tudása és Janié sem volt különb, így Jani nekem adta ki a PHARE angol fordítását, amit rövid időn belül lefordítva meg is kapott. Emlékszem, naphosszat térdeltem az ágy mellett, és az én csúnya írásommal csak írtam. Amikor szegény anyunak volt ideje, lediktáltam és sírva fakadtam, mikor nem tudtam elolvasni a saját írásomat. Fel is használta a fordításaimat és mégis azt mondta, hogy nem jó és nem tudok magyarosan fogalmazni. - Egyszerűen szar munkám van - mondta. A dolgozók mind kérték, hogy legalább munkámért cserébe engedje el a költségemet, ami azt jelentette volna, hogy csak havi ötszáz forinttól esett volna el. De még ezt sem engedélyezte, helyette megkaptam, hogy nem tudok semmit. Lerombolta a maradék önbizalmamat avval, hogy egy hónap múlva dolgozni fogsz - mondta. Persze eltelt a hónap és megmondta, hogy nem vesz fel. A sokadik pofára esésem után még mindig avval nyüstölt, hogy menjek főiskolára vagy egyetemre, majd ők segítenek. - Mert nem vagy rászorulva arra a kevéske pénzre, amit itt kapnál és még túl fiatal is vagy. - Ezt mondta, mintha ő vén lenne, pedig alig két év van köztünk és már régóta keresőképes. - De te nagyon rosszul ismersz engem, Jani, mert a pénzzel tudnám segíteni anyut. Végre érezném azt, hogy én is fontos vagyok. Nem fogok továbbtanulni - közöltem vele most is. - Az sem lenne utolsó szempont, hogy mennének közben az éveim és egy idő után elmehetnék rokkantsági nyugdíjba. - Fú, te annyira előre gondolsz - mondta. Ja, figyelj, Jani, ne feledd, csak mozgássérült vagyok, nem hülye. - Ennek ellenére elmentem felsőfokú nemzetközi angolra, de itt már nem fogadták el csak a szóbelit, mert itt már az írásbeli is kellett. Azt megengedték, hogy számítógépen írhatom. Igen ám, de ahhoz gyorsan kell írjak, hogy mindennel végezek. Megkértem Somfait, hogy két hétre adjon kölcsön egy gépet. Mondanom sem kell, hogy nem kaptam számítógépet, na ennyit a segítségnyújtásáról. Pedig néhányan gondoltak egyet és már el is vitték. - Hát gyere be gyakrabban, itt is tudsz gyakorolni - mondta nyájasan. Végül nem sikerült az angol vizsgám, mert egy üzleti levelem és a nyelvtani rész idő hiánya miatt elmaradt. Nagyon rendes volt a vizsgáztatóm, felajánlotta, hogy segít visszaigényelni a 12 fontot, ami a vizsgadíj volt. Sajnált, igazán jól teljesítettem, de ha nincs meg az írásbelim, akkor tuti, hogy nem lenne sikeres a vizsgám. Így visszakapom a 12 fontot. Ugyan nagyon sajnáltam, hogy nem jött össze, de hát mit tegyek.

Már rég tudtam, hogy voltak kivételezettek Somfai számára, én csak addig voltam jó, míg az idegeneknek dicsekedhetett velem. Ugyan voltak fiatalok, de nem értek el annyit, mint én. Ugyanez volt, ha meg kellett valahol jelenni. Nagyon sokat küldött bennünket Gáborral konferenciára. Ugyan nem tudom, hogy mi volt a célja, de bevallom, élveztem a dolgot. Ismeretlen emberekkel beszélgetni, akik szemrebbenés nélkül el tudtak fogadni olyannak, amilyen vagy. Szóba álltak veled, mert a tenniakarás egy és ugyanaz volt, hiába vagy sérült, akkor is.

Egyébként nem is igyekeztem a kegyeibe férkőzni, utálom a talpnyalást, még akkor is, ha az életem múlna rajta. Legjobban az fájt, hogy a fenti iskola tanárai állandóan kérdezték, hogy mikor fogok dolgozni az alapítványnál. Csak azt tudtam nekik mondani, amit Somfai beígért nekem. Lógott orral közölhettem velük, hogy ismét nem vett fel. Az ismeretségem velük onnan ered, hogy éveken keresztül az alapítvány és az iskola közösen járt úszni és néha táborozni is, így még az is megismert, aki nem akart. Józsi, aki az alapítványnál dolgozott, rendesen megdolgoztatott egy-egy úszásnál. Csak velünk járt, alapítványosokkal. Az volt a jó, hogy mikor a szomató pedagógus nem volt velünk, akkor egyfolytában csak úsztunk, vagyis lefelé úsztunk és fölfelé futottunk. Persze akkor még úszógumival úsztam. Élvezte, hogy boldog vagyok, miközben úszok. Néha kivett az gumiból és úgy próbált úsztatni. Észrevette, hogy a mellúszás nem megy. Szerettem volna gumi nélkül úszni, meg is tanított. - Nem volt nehéz, mert rengeteg akaratod van - mondta. - Ezt már akkor láttam, mikor idekerültél. A számítógépes vizsgád sem volt mindennapi. Emlékszem, mikor vizsgáztattalak, ideges voltál, de tudtál mindent. Kónyának már nem kellett volna Jenő bácsit tanárként melléd felvenni. - Hát igazán már nem tanultam semmit, sőt néha én segítettem neki. A Közgázon, mikor internetezni jártunk, néha úgy bepörgetett - mondtam neki.

Ami még nagyon zavart, hogy 24 évesen is gyereknek tekintettek. A legfőbb témájuk, hogy mennyire anyás vagyok, ezt sokszor megkaptam. Azt hitték, hogy anya nem engedi azt a dolgot, amit én akarok. Erre baromi allergiás vagyok, ha anyát piszkálják. - Nem skatulyáz be anya, egyszerűen én nem akarom és kész. Ha anyás vagyok, ahhoz semmi közötök, és különben is kit szeressek, ha nem őt? - Egyre jobban éreztem, hogy ez a társaság nem jó nekem. Sajnos nem találtam semmilyen társaságot, akikkel jól érzem magam.

Ahogy múltak az évek, úgy fásultam bele az egészbe, már nem is beszélgettünk közösen Somfaival. Amit tudatni akart velem, azt édesanyja, vagyis Györgyi néni továbbította. Semmi értelmét nem láttam, hogy a továbbiakban itt maradjak. Annyira fáj, hogy mindenkit felvett, aki jól feküdt nála, csak én maradtam egyedül. A többiek meg dicsekedtek, hogy milyen jó dolgozni. Elkezdtem hát magam keresni munkahelyet, GOD VIL-nál találtam. A dolog lényege ott kezdődött, hogy halmozottan sérültek ruhát válogattak, ez volt a nagy munkájuk. A főnöknő, akivel telefonon beszéltem, elmondta, hogy kilencezer forint lenne a fizetésem. Elfogadható lett volna, a járadékommal együtt. Mivel hallottam, hogy ha munkába áll az illető, akkor elveszíti a járadékát, így erre is rákérdeztem, hogy nehogy probléma legyen belőle. - Nyugodt lehet benne, a járadéka is megmarad - válaszolta. Annyit tett még hozzá, hogy pár hónapig ruhát kell válogatnom és utána az irodában fogok dolgozni. Kedden be is mentünk anyuval úgy, ahogy megbeszéltük, pontban kilenckor. Valóban rengeteg volt a siketnéma, értelmi fogyatékos, mozgássérült nem is akadt. Ahogy beléptünk, rettenetesen ideges lettem, úgy bámultak rám, mint borjú az új kapura. Természetes a főnöknő nem volt bent, miért is lett volna - gondoltam baromi idegesen. Így csak a helyettesével beszéltünk, aki egyből hülyének nézett. - Mit akarsz te itt csinálni? - kérdezte felejthetetlen undorral. - Dolgozni. - Mivel láttam, hogy hülyének tekint, közöltem vele, hogy, nem vagyok ám hülye. De nem voltam hatásos, mert szemrebbenés nélkül éreztette velem. - Gondolom a fizetésről is beszéltek, ami úgy kilenc körül van. - A járadék ugye marad? - kérdezte még egyszer anya. - Ez téves információ, asszonyom, akárki mondta, mert a járadékról le kell mondani. - Anya, gyere, menjünk - szóltam ingerülten. Végre kint voltunk. - Baromi ideges vagy, kislányom, látom rajtad, te ezt nem bírnád. - De figyelj, anya, most szerinted melyikük hazudik? Az egyik szerint marad a járadék, a másik szerint nem. - Fogalmam sincs, kislányom, csak azt tudom, hogy lemondani a járadékról merész dolog lenne. És mi van, ha megszűnik az állásod? Akkor járadék sincs. - Az egészet már toronymagasan leszarom, anya.

Harasztival másnap annyira összevesztünk, hogy ilyenre példa nem volt még a keresztény alapítványnál. Mint mindenki, ő is megkérdezte, hogy sikerült-e a munkahely? - Nem sikerült - kezdtem higgadtan -, mert le kéne mondanom a járadékról, az meg hülyeség lenne. - Ez nem lehet, te félreértetted! - ordította. - Tudom, mit mondtak, és anya kétszer is megkérdezte. - Á hazudtok, nem tudtok ti semmit rendesen felfogni - még jobban ordított. - Na ide figyelj - ordítottam vissza neki -, ne gondold, hogy te vagy az atyaúristen. Az anyám nem hazudik és én sem, örülj neki, hogy van munkád és akadj le rólam! Főként az anyámról. Nem kértelek, hogy segíts. - Ordításomra kijött Józsi és Kónya is, akiknek elmeséltem, hogy mi történt. Amíg a nagyságos úr kinyomozta, hogy igazat mondok-e, Attila nagy robajjal jött utánunk, mint egy őrült bika, aki szétdurran dühében. Kajánul vigyorog. Akkorát tudtam volna belerúgni hirtelen felindulásból. Elkezdte a tudálékos mondókáját: - Ugye, hogy nem jól értettétek. Azt mondták, hogy a járadék is marad. - Na nehogy már, ez volt az első, amit megkérdeztünk, egyébként most mondom el hatodszorra és hülye sem vagyok. Ezt jól vésd az eszedbe. Attila, nem gondolod, hogy fogom magam és visszamegyek, mert neked az ellenkezőjét mondták. - Józsiék a pártomat fogták. - Attila, te elmennél ruhát válogatni az eszeddel? - kérdezték. - Na ne röhögtess már, hogy én ruhát válogassak, az ki van zárva. - Látod, akkor Henit miért akarod ennyire belelovalni, pedig neki is van annyi esze, mint neked - közölte Kónya, aki teljesen felhúzta magát, s vele együtt már Józsi is üvöltött Attilával. - Úgy kell neked, Haraszti Attila, legalább most megkapod a magadét tőlük - gondoltam. - Akkor sem idevaló már, csak elfoglalja mások helyét. Menj innen már, Heni, itt már jövőre kicsik lesznek - üvöltötte Haraszti és elvánglizott. - Nyugi, azóta ilyen hülye - mondtam Józsiéknak -, mióta lejárok a Szent István térre, az önálló életvitel központba. Nem kell félnie, többet be se jövök az alapítványhoz. Közöljétek vele, légy szives. Úgyis kétszer kell lemennem, azon az egy napon meg otthon is lehetek. - Másnap Somfaitól is megkaptam a magamét: - Hogy mertél nekiesni az Attilának, mikor csak segíteni akar? - Figyelj, Jani, te el vagy tévedve, mint a Malév járata, mert ő esett nekem. Sőt ránk fogta anyuval, hogy hazudunk, mert neki mást mondtak. Ne félj, önként és dalolva mentem volna dolgozni, ha nem így lenne, mert bármilyen hihetetlen egyeseknek, nekem is kell a pénz. - Egy kissé elvörösödött.

Életem legrosszabb döntése volt, amikor Fazekas István angol tanítását elvállaltam. Vagyis Somfai rámtukmálta, ebben volt az ő piszkos politikája. Ugyanis a gyerek milliomos családból származik. Végzős egyetemista, mozgássérült informatikus. Én kis csóró, nem is sejtettem, hogy a milliomos varangy kitúr a leendő munkahelyemről. Lelkiismeretesen tanítottam a világ lustáját egy darabig, aztán meguntam, mert semmit sem fejlődött. Úgy voltam vele, hogy nem én nekem kell a diplomámhoz nyelvvizsga, hanem neki.

Somfai gúnyos megjegyzéseket tett nekem, amikor információs füzetet készítettünk sérültek számára. Az összes szervezetet fel kellett hívnom, él-e még a megadott számuk vagy változott a szám. - Te hívtad őket és megértették a beszédedet? - kérdezte meglepődötten. - Képzeld igen, nem tudtam, hogy azt tartod rólam, hogy nem tudok beszélni - vágtam vissza neki. A kerekasztal beszélgetéseket kéthetente péntekre tették. Rengeteg sérültet ismertem meg. A termet mindig nekem kellett lefoglalni. Már mindenki ismert, én pedig élveztem, hogy el tudom végezni a munkámat. De Fazekas trehány munkáját nem tudtam elszívelni, hiába ő volt Somfai szerint az én segédem. Mondván, azért kell, mert jobban közlekedik az utcán, mint én.

1998-ban az alapítvány tizedik jubileumát ünnepelték, ott volt mindenki, aki számított. Somfai kis bevezető után, ami rólunk, nagyokról szólt, hogy mennyit segített nekünk, ezáltal munkát kaptunk a nagybetűs életben. Annyira megkérdeztem volna tőle, bocs nekem mit segítettél? Azon kívül, hogy éveken keresztül romboltad az önbizalmamat és hülyítettél, de nem segítettél. Miközben eszmecsere-futatást folytattam magammal, lemaradtam egy oktávszámmal, még mindig Somfai beszélt. - Ezúton szeretném közölni, hogy ismét egy fiatalunk munkába állhat. Csomor Henriett jövő héttől az alapítvány dolgozója lesz. - Bár könnyelmű kijelentés volt tőle, de boldogság fogott el, és gratuláltak a tanárok, akik éveken keresztül biztattak. Pedig nem is voltam tanítványuk, csupáncsak ismertek. Aztán Erzsi néni meghatódottan átölelt: - Nagyon büszke vagyok rád, tudod.

Hazafelé már kételkedtem. - Anya, szerinted megint átvágott Somfai? - Hát, kislányom, ennyi ember előtt csak nem mer becsapni. Ez volt az utolsó húzása, ha átvágott, mert többet akkor nem hozlak. Ennyire már nem égethet le, kislányom, az ismerősök körében szemét dolog lenne tőle.

Az a nap ugyanúgy kezdődött, mint a többi. Somfai most is csak délben jött ki, ez már szokás nála. Emlékszem, Gáborral épp a régi élményeket elevenítettük fel. Még mindig annyira hiányzott Judit néni, aki egy éve mondott fel. Somfai épp felénk tartott. - Heni, nem fogsz dolgozni, helyetted Fazékot vettem fel. - Ezt már nem bírom tovább, és sírva fakadtam. Ezt érdemeltem két hónapi ingyen munka után, hogy jót röhögött rajtam. Az iroda kulcsát abban a pillanatban visszaadtam neki, nehogy nálam maradjon. Miközben eltette, közölte, hogy továbbra is mehetek segíteni nekik. - Mert arra nagy szükség van - mondta. - De nem akarok, ma voltam utoljára, ennyi volt - közöltem vele. Mintha a falnak beszéltem volna, mert a fal sem szólt és ő sem. Utána pedig simán odaadta a fordítanivalót. - Ezt pedig fordítsd le - közölte, mintha nem történt volna semmi. - A nagy szart fogok neked fordítani - ez forgott a fejemben, miközben telefonálni mentem anyunak. Zokogva kértem, hogy jöjjön értem. - Nem vett fel, anya, becsapott ismét.

Így ért véget az én bizakodásom, hogy egyszer majd én is munkába állhatok. Somfai János, ha majd olvasod, ne sértődj meg rajta, mert az igazat írtam és nem hazudtam el dolgokat. Csak érezd át, amit én éreztem, mert így jött le feketén-fehéren. Egy sérült fiatal érettségizett lány, aki nehezen viselte, hogy hülyének nézed és hogy nem tud semmit. Evvel nagy lelki traumát okoztál. Mégis az vezérelt, hogy dolgozni akarok, mert azt hittem, hogy csak így lehetek teljes értékű ember.

Gödörben vagyok

Teljesen szétmart a fájdalom, nem is akartam türtőztetni a dühömet. Egyszerűen nem érdekelt semmi, csak sírtam és elegem volt a világból. Nem bírtam elviselni, hogy megint aljas módra sikerült átvernie. Pedig olyan közel voltam hozzá, tegnap még a kezemben éreztem a munkám. Ma meg egy semmirekellő vagyok, akinek még arra sincs kedve, hogy kilépjen az utcára. Kedvem lett volna meghalni, feladni az életem. Úgysincs semmi értelme az életemnek, akkor minek éljek. Anya nem bírta tovább nézni szenvedéseimet, így megmosta az agyamat. Ha kellett, akkor naponta többször is veszekedtünk. Amolyan 5 perces veszekedések voltak ezek, amit a zokogásom tört meg. Aztán, mikor lehiggadtam, bocsánatot kértem tőle, mert nem bírtam, ha haragszik rám. - De nem érted, anya, hogy én vagyok a legszerencsétlenebb ember a világon? Mert nem sikerül semmi sem ebben a kurva életben. - Anya is sírt miattam, mikor nem láttam, ezt mama mondta. Nagyon féltettek, hogy komoly bajom lesz.

Anya befogott minden munkába, el is fáradtam, addig legalább nem gondolkodtam. Este fáradtan beestem az ágyba, így gondolkodnom sem kellett, mert mindjárt álomba zuhantam. Az éjszakát jobban szerettem, mert álmomban minden olyan tökéletes volt. Furcsa, de álmomban még a szerelem is sikerült és nagyon szerettük egymást, de a fiút soha nem láttam. Pedig ez a valóságban soha nem jön össze, talán azért mert "félek tőle". De egyetlen álmomban sem tudok futni, így amikor üldöznek, futás helyett mászok. Ez riasztó, úgyhogy mindig fel is ébredek. Nem értem, honnan tudom még álmomban is, hogy nem tudok futni.

Ekkortájt csináltunk húgommal egy virágos kertet, amit egy darabig gondoztam is. Annyit nevettünk akkor húgommal, és mikor nem akartam elmenni valahova, szabályosan elcipelt magával, és baromi ideges voltam, ha kiléptem az utcára. Talán rég voltam emberek közt és ez zavart. Meg aztán nem vágytam emberek közé, mintha érezték volna, hogy nincs munkám, mert mindig kérdezték. - Nincs - válaszoltam, evvel le is zártam a témát. Viszont a két öreganyám vigasztalása undorító volt. - Ne bánkódj, örülj, hogy kapsz járadékot, mert régen még ezt sem kaptak a sérültek. Ne törd magad azon, hogy munkát keresel, úgysincs értelme. Maradj csak szépen itthon, anyád mellett - mondták. - Hagyjátok már abba, nem veszitek észre, az őrületbe kergettek! - ordítottam velük. - Én is teljes életet akarok élni, bármilyen hihetetlen és nevetséges számotokra! - üvöltöttem. - Túlzottan ideges vagy, veled beszélni sem lehet - mondták. Annyira látszott rajtuk, leírnak és cseppet sem tudják felfogni, hogy miért vagyok ennyire csalódott.

Amikor anya egy kis szabadidőt hagyott nekem, biciklizni mentem, így teljesen kikapcsolódtam. A négykerekű speciális biciklit '96 óta tekerem. Emlékszem, mikor először vagy két órát tekertem, utána iszonyúan fájt a kezem és a lábam. Attilát kérdeztem, hogy mi lehet ez a fájdalom, mert neki volt először, a második tábor alkalmával anya fedezte fel Attila biciklijét. Anya tudta, hogy egy bicikli a szívem vágya, mióta a kicsit kinőttem. Ennek már jó pár éve. Kipróbáltam, bevált, és a nyár végére az enyém is elkészült. - Nyugi, ne gondolj rosszra, a lábad most kezd igazán dolgozni és ez a jó. Túl erősen fogod még a kormányt, ezért fáj a kezed. - Azt érzem, mikor leszállok róla, hogy tök lazák a lábaim - mondtam.

Időközben Bendzsi, a puli apa lett, így ismét lett egy kicsi fekete Cézár nevű kutyánk. 1996 telén még alig látszott ki a földből, de már ugatott. Igen, a hangját hallottuk anyuval, viszont a kis szőrpamacs fejét és kis seggét alig lehetett megkülönböztetni. Nagyon szerettük dajkálni, mindig az ölemben aludt, miközben fésültem, amit úgy megszokott, hogy csak nekem engedte magát fésülni. A többiek hiába puncsoltak neki, csak morgott rájuk, kifejezve nemtetszését. Utáltam, de ő is mindig a lábam alatt volt, a kis tökmag. - És mi lesz ha rád esek? Tudom, téged már az nem fog zavarni, de engem annál inkább, nem érted, kis szaros? - Bendzsivel is többet kellett foglalkozni, mert baromi féltékeny volt. - Látod, Benpapa, ez itt a Cézár nevű fiad.

Jenny, a kecském ellését vártam, ezt már szerettem. De a bakkecske szagát utáltam, már az udvarban érezni lehetett, hogy itt van. Másnap nekem kellett kipucolni az ólat. Fejet, szájat és orrot bekötni, így tudtam csak kitakarítani, utána nyomás fürödni. Mégis nagyon élveztem az egészet, ahogy hónapról hónapra gömbölyödik Jenny. Aztán meglett a Ficánka nevű bakkecske, pont úgy ugrált, mint a Kis hableány meséjében a Ficánka nevű hal, ezért kapta tőlem ezt a nevet. Pont úgy hozzám szokott, mint egy kutya. Tiszta poénból először kosárban cipeltem, aztán úgy megszokta, hogy magától beleugrott a kosárba. A dúsálása egy darabig oké volt, velem és a kutyákkal. A baj csak akkor kezdődött, mikor a szarva nőni kezdett, ugyanis fejeltem vele. Jenny lehetetlen volt a fejésnél, ugyanis nem állt meg nekünk. Pedig ketten fejtünk anyuval, én fogtam a fejét míg anya fejt. Aztán egyszer én is megpróbáltam fejni, tetszett, amíg a dög nyugton maradt.

Az összes kedvemet elvette öreganyám az önzőségével, mert neki kell az ól és a kecskét el kell tüntetni - mondta. Egyébként minden állatommal ezt teszi, ha rászáll valamire. Végül is tényleg a nyanya győzött, pedig ólat is segítettem csinálni a faternak. De mivel fater Pató Pál úr módjára csinálta, én pedig egyedül nem tudok szögelni, Jenny aljas módra kipróbálta a tetőn való ugrálást. A pincedombról könnyen felugrott a háztetőre, majd tiszta élvezetből ráugrott a műanyag tetőre, ami persze beszakadt, és az eső is beesett. Jennyt minden fizetség nélkül odaadtuk, Ficánkát pedig eladtuk. Megköszöntem nyanyának és faternak, hogy még ezt az örömet is elvették tőlem.

Komolyan mondom, a társaság sem hiányzott, mert inkább csak egyedül szerettem lenni a magam gondolataiban, legalább így nem bántottak a sértő megjegyzések. Úgyis rágódtam eleget magamban a történtek miatt, amelyet nem tudok elviselni. Naplopónak neveztem magam, mert úgy éreztem, hogy amit csinálok, az nem elég nekem. Úgyhogy szegény anyunak volt gondja velem elég. A sok idegességnek meg is lett a hatása, állandó fejfájás gyötört egész nap. Napi két kávé után egyszerűen nem bírtam fent maradni. Ez még csak kisebb gond lett volna, de fájni kezdett a szívem, így hát orvoshoz mentünk, amit mindig kegyetlenül utáltam. A doki, miközben vizsgált, elbeszélgetett velem, így nem volt nehéz kitalálnia idegességem okát. Az EKG nem igazán sikerült a kényszermozgásaim miatt, de magas vérnyomást állapított meg. - Érhető - mondta a doki -, de ne idegeskedj, majd találsz munkát.

Olyan jó a biciklin száguldozni, igaz, néha a járókelők csodálkoznak a járgányomon. - Jó hordágy kocsid van - közli egy bácsika, majd következő percben kiröhögnek a kölykök, hogy milyen béna vagy a bicikliddel együtt. - Most mit röhögtök, kis hülyék? Nagyon vicces, mi? - végre elhúznak, mint a vadlibák. Aztán a sok okoskodón kívül megállított egykori tanárom, akinek az orrom tetszett. - Szia, Heni. - Jó napot -, de mire kimondom, már le is tol, hogy ne magázzam. - Szia - mondom kissé bátortalanul. - Ügyes vagy, legalább erősíted a lábad - mondta. - Igen, jó kis időtöltés, meg aztán segít is, úgy érzem - válaszoltam. - Heni, úgy hallottam, hogy számítógépezel is. - Igen tudok, inkább ezt mondom, mert eljöttem onnan ahol számítógépezni tudtam. Sajnos nem rendelkezem számítógéppel, pedig nagyon hiányzik. Attól félek, hogy a kezem kiesik a gyakorlásból. - Hát az tényleg nem lenne jó. Mit szólnál hozzá, ha te gépelnéd a falu újságot? - kérdezte. - Fent az iskolában egy darabig, aztán majd az ismerősömön keresztül veszel egy gépet. - Köszönöm, hogy segítesz, a gép ügyében beszélek anyuval.

Tényleg el is kezdtem egykori iskolámban. Körülvettek a régi tanáraim, akik elégedetten vették észre, hogy sokat javultam. Úristen, de jó volt még akkor, szinte semmi gondom nem volt. És bizakodtam, hogy majd sikerül leérettségizni, és utána lesz munkám úgy, mint a többi embernek. Senki sem mondta, hogy ilyen nehéz és megalázó kíntúrákat fogok majd átélni.

Anyuék házassági évfordulójuk alkalmából, ami már rég nem igazi, de hát illik valahogy megemlékezni róla, elmentünk Ópusztaszerre. Imádom, ha anya velem van, még akkor is nagy élmény, ha én már láttam. Húgom is és én is voltunk már, csak nem együtt. Szerettem látni, mikor anya boldog, egészen más, ha az ember az anyjával és a húgával van. Baromi sokat beszélgettünk és hülyéskedtünk, igaz, ez nem nagy dolog, mert állandóan hülyéskedünk. Mónival még az árvíz házban is voltunk, és kiröhögött, ahogy nagy robajjal jött az ár, én meg szokásomhoz híven majd összeestem az ijedségtől. Ő elkezdett rajtam röhögni, én meg azon, hogy ő röhög, pedig nem szokott. Igyekeztünk halkan és gyorsan kirohanni, de nem sikerült, mert belerúgtam az ajtóba.

Juditot, a barátnőmet csaltam el magammal, két évvel ezelőtt. A Kerek Világgal mentünk, emlékszem, nagyon meleg volt június elején. Én, nagy okos, nem húztam zoknit a sportcipőbe. Már Szegeden a piacon éreztem, hogy gáz van a talpammal. De nem törődtem vele, mert mindent meg akartunk nézni. Sikerült, de este hétkor már nem tudtam a buszig kimenni, mert terebélyes lett a hólyag a talpamon.

A két öreganyámtól megkaptam az esküvőmre megspórolt pénzemet. - Úgyse mész te férjhez - mondták - és a pénzre most van szükséged. Mit is veszel? - kérdezték. - Számítógépet, most mondom el századszorra. Meg ne kérdezzétek, hogy mi az. Majd meglátjátok, különben is hosszú.

Azon az éjszakán alig bírtam aludni, annyira örültem a gépemnek. Végre van egy gépem, azt hiszem most már nem érdekel semmi más. Ez volt 98 október végén, a kinti munkát már elfelejthetjük. Én pedig élveztem a gépem nyugalmát, azon gondolkodtam, hogy valami nagyot kéne alkotni. Mert minden embernek hiányzik a sikerélmény, hát nekem is. Igaz, az életemben vajmi kevés volt sikerélmény, pláne az utóbbi négy évben. Ezt jobb lenne törölni az agyamból, mert baromi depis leszek, ha belegondolok. Rágondoltam, hogy régen milyen egyszerűen írtam volna verseket, csak ugye nem tudtam leírni. Még mindig örültem és elkezdtem verset faragni. Persze első gondolatom, amit igazán szeretek és lenyűgöz, az erdő, ahol megnyugszom. Mert igazi varázserőt nyújt számomra, már gyerekkorom óta.

Néha bejött egy-két munka is, amiért csak jelképes összeget kaptam. Eléggé meg kellett dolgozni érte, de nem panaszkodom, mert a munka nemesít. És megmutattam, hogy meg tudok csinálni egy kacifántos hetényi kiejtésű szótárt. Tök komolyan akarta a megbízóm megmutatni a különleges jeleket, hogy hol találom meg. Erre közlöm vele, hogy köszi, egyedül is megy. Mielőtt elment, közli, hogy a suliban még mindig velem példaképeznek a tanárok. Ezen teljesen meglepődtem. - Heni, azért a biciklizést ne hagyd abba, tudod, az is fontos. - Nem fogom, nyugi, jó kis kikapcsolódás az nekem.

Hosszú téli délutánokon, mikor már bejártam a havas kertet, valamikor belesüllyedtem, vagy éppen a fenyőágakról ráztam magamra a havat. A kutyák ilyenkor eszeveszett ugatásba kezdtek. Rengeteget tanultam egymagam a számítógépen, így megkönnyítettem saját magam munkáját. Az egeret teljesen elhagytam, csak a billentyűt használom.

Anya egyszer azt mondta, most nyertem vissza a teljes énemet, mert ismét verseket írok. Talán igaza van. De azt, hogy nincs munkám, azt soha nem fogom kiheverni. Talán csak akkor, ha anyun kívül mondaná valaki, hogy így is értékes ember vagyok. De ilyen embert nem ismerek, aki őszintén és bizalmasan elbeszélgetne velem. Aki nem a szegény bénát sajnálná, hanem a normális embert látná bennem.

 1.Erdő csendje

Az erdő nyugalmat ad minden nyugtalan szívnek.
Hol az ember elbujdokolhat és közben száz csodát
lel. Egy kis madár bús énekével
a csendet megtöri. Az idegen felnéz a fák közé
s megleli a madarat a sűrű lomb között.

Az idegen csak nézi-nézi a madarat és arra
gondol: mi lesz, ha jő a hideg idő?
A kis madár észreveszi
és leszáll az idegenhez.
Szívükben most már a boldogság lakik.

1998. október 21. 

Csomor Henriett

 Váratlan fordulat

Pillantok műve volt, hirtelen rám tört a magánytól való félelmem, amit legtöbbször ünnepekkor szoktam érezni, hogy "egyedül" vagyok. Természetesen ezt a társ hiányára értem, ilyenkor a boldogságomat osztanám meg vele. Már csak a tudat, hogy valaki van nekem is, aki velem van akkor is, ha bajom van és együtt könnyebben elfelejtjük. Aztán később egy kisbaba, akinek mindent megadnánk. Hiába vagyunk sérültek, a gyermekünk vajmi "keveset" érezne belőle.

Gyakran beszélgettünk anyuval a párkapcsolatról, és neki is ugyanaz a véleménye, mint nekem. Egy sérült párkapcsolatban tudna elképzelni, de az észjárásunk legalább egyforma legyen. Így mindketten egyforma eséllyel indulnánk az életben, úgy kevesebb lenne e téren a súrlódás. Mert ő se és én se várhatnánk el egymástól többet, mint amennyire képesek vagyunk. Nem úgy, mint ha egy egészséges társam lenne, úgy érezném magam, hogy ki vagyok szolgáltatva, mert nem tudok főzni neki és nem tudnék vele elmenni táncolni. S még sok ezernyi dologra lennék képtelen, amit ő természetesen elvárna. Lehet, hogy szeretne, de egy idő után biztos megunna és ezt nem akarom. Biztos a kor hozza magával, hogy ennyire hiányzik egy társ. 25 éves vagyok. Mikor anya ennyi idős volt, már ott voltam neki én. Tudom, ez hülye elgondolás, de nekem is hiányzik már ez a fajta biztonság. Ugyan csak anyának beszélhetek, mert ha véletlen szó esik mások előtt, akkor kinevetnek és azt kérdezik: - Minek neked férj? - Ilyenkor elborul az agyam, szomorú és dühös leszek, csak ennyit válaszolok: - Remélem sikerül és semmi közöd hozzá. - Öreganyáimnál ez a téma teljesen zárt, mert kár őket meghallgatni. Teljesen véletlen előjön a szó: - Mért kínlódnál te valaki mással, maradj te csak egyedül. - A másik kegyetlen szöveg az volt, hogy véletlenül öreganyám látott a Sorstársakban két tolókocsis embert, akik házasságban éltek és babájuk született. - Ez olyan kegyetlenség - mondta anyunak az anyja -, hogy babájuk is van. Mért is engednek ilyeneknek szülni? - Látni kellett volna anyát, akinek perceken belül bedurrant az agya. - Mért is ne lehetne gyerekük, ugyanolyan joguk van, mint másoknak, csak tolókocsijuk van. Különben is, nem a te dolgod, úgyhogy hagyd abba - mondta anya. Teljesen kikattantam ettől a nyanya szövegtől, így hamar el is jöttünk. Az autóban kitörtem, mint a Vezúv: - Ezek szerint akkor a sérült ássa el magát? Ne is legyen külön családja, mert nem tudunk normálisan járni? Pedig én láttam súlyos sérülteket, akik szintén kocsiban vannak. A felesége etette a férjét, aki szájával csodálatos képeket fest. Saját otthonuk nincs, mert ellátásra szorulnak mindketten. Így otthonban élnek, és így is boldogok. Tudod, anya, milyen jó volt ezt látni, bevallom, elszorult a szívem, mikor arra gondoltam, hogy de jó nekik. Nekem még ilyen se lesz. - Ugyan már, kislányom, majd találsz valakit.

Nemsokára feladtam egy hirdetést a Humanitás társkereső rovatában. A szokásos szöveg, amely az állapotomra és a küllememre vonatkozott. Rövidke szlogent írtam utána, amely tömör és igaz volt: "Nem a külső, hanem a belső számit." Evvel le is zártam a témát, esélyt adva magamnak.

Húgomnak sem állt jobban a szénája a fiúkkal kapcsolatban. Mindig azt hittem, hogy azért, mert sérült vagyok, nem talál magának fiút. A fiú esetleg nem bírja elviselni, hogy leendő családjában él egy sérült. Húgom hallani sem akart róla, amit mondtam neki. Nem titkolja el, hogy van egy sérült nővére. Mert húgom büszke volt rám és esze ágába sem volt eltitkolni senki elől. Anya elmagyarázta, hogy ne magamat okoljam, hogy húgomnak nincs barátja. Valahol neki könnyebb dolga lett volna barátot találni, mert mindig bulikba járt. Ő olyan lány, aki, ha nem tetszik valaki neki, akkor nem igazán tárgyal az illetővel. De hát ez nem az én dolgom, nekem csak a testvérem és jól kijövünk egymással. Ennyi elég is, hisz majdnem mindig együtt vagyunk. Sőt, ahova tudtam, magammal is vittem, legalább négyszer kint voltunk Ausztriában az alapítvánnyal. Amolyan baráti kirándulások voltak ezek, ahol jókat szórakoztunk és nagyon sok szépet láttunk.

Azt hittem, hogy az alapítványnál már rég elfeledkeztek rólam. De nem sikerült nekik, mert nyári táborra invitáltak, amely Fadd-Domboriban lesz. Úgy döntöttem, hogy elmegyek, hisz egész évben itthon vagyok. Láttam, hogy húgom eléggé fáradt és unja már a varrodát, mert mindig túlóráznak. Ez volt az első olyan tábor, ahova együtt mentünk, hisz eddig mindig egyedül mentem. Mindenkit jól ismert, és be kell vallanom, vele közvetlenebbek voltak a mozgássérült fiúk. Nem voltam féltékeny, mert hülyeség lett volna. Őszinte legyek: egyikkel sem tudtam elbeszélgetni, nem hogy igazi barátságot kialakítani. Egészen más beállítottságúak, mint én, de azért néhanapján hülyéskedtünk.

Szokatlan tábor volt, abból a szempontból, hogy a sérült gyerekek szülei is ott voltak. Zavart, hogy állandóan néztek, pedig gyermekük is sérült. Szerintem nem volt semmi különös bennem. Mint mindig, most is én toltam az egyik srácot, akivel nagyon összeszoktunk, hisz bárhova mentünk mi, mindig én toltam, és most is elindultunk. Előbb kint akartunk lenni a Duna-parton, mint a többiek. Óvatosan, mert itt még az is kiborult, aki egészségessel ment. Katasztrofális volt az útviszony, a tábor területén gödör volt gödör hátán. Valahogy mi is beletaláltunk egy átkozott gödörbe és mindketten dűltünk, mint a krumplis zsák. Én kerültem Balázs tolókocsija alá. Gyorsan megállapítottuk, egyiküknek sincs baja. Pillanatok alatt az egyik szülő leordította a fejemet, hogy pont egy ilyennek kell tolni a másikat. - Mindig én tolom és véletlen volt. - Közben Balázs is mondta a magáét a nőnek, csak sajnos nem értette, mert Balázs nehezen beszél. Szinte megállás nélkül sírtam, hogy kiborítottam. Nem akartam, de ő harcolt, hogy toljam, még le is hülyézett, ami nálunk nem ritka dolog. Ő győzött, kimentünk a partra, evvel visszanyertem a bátorságomat, hogy képes vagyok tolókocsis embereket tolni.

Számomra feledhetetlen marad az az éjszakába nyúló Duna-parti beszélgetés Györgyi nénivel, amely kemény volt és velős, addig olyan kis baráti csevelynek tűnt az egész. Ilyenkor nem számit az a nagy korkülönbség, ami van köztünk. Hirtelen azt mondja nekem, hogy nem bírok megbékélni a sérültségemmel. - Dehogynem, Györgyi néni, hiszen 25 éve benne vagyok, csak többet vártam az életemtől. Szerettem volna családot, dolgozni, és nem sikerült, mert sérült vagyok. - Tudod mi a te nagy bajod? - kérdezte. - Az, hogy túl hamar feladod. Pedig nem szabadna ezt tenned. Látod Haraszti Attilát, hogy küzd? Pedig rosszabb állapotban van, mint te, a betegségetek ugyanaz - mondta. - Ezt nem tudtam, Györgyi néni, hogy a betegségünk egyforma. Én is küzdöttem hosszú éveken keresztül, csak feleslegesen és ezért nem járok az alapítványhoz. - Nagyon hiányzol nekem. - Tudom, maga is nekem, Györgyi néni. Nem volt könnyű elfogadni, ezt a helyzetet megszoknom, egyszerűen nem tudok belenyugodni - árultam el neki. Átölelt. - Henikém, látod azt a csónakot ott a vízen? - kérdezte. - Igen válaszoltam. Épp hullámzott a víz. Ezt imádom, most kéne fürödni a hullámok közt - gondoltam. - Olyan vagy most, mint az az imbolygó csónak: nem sok kell neki és elsüllyed - mondta. - Kérlek, Henikém, próbálj meg belenyugodni és ne roppanj össze. Hisz okos vagy, és meglásd, lassanként révbe fogsz érni. - Györgyi néni nagyon nehezet kér tőlem, hisz anya nagyon sokat segített, hogy újra a régi legyek. Gyakran még el vagyok keseredve, ami a legrosszabb, hogy nem találom a kivezető utat, Györgyi néni. - Miközben visszaindultunk, sajnos későre járt, de mitsem éreztem belőle, mert feldobott a beszélgetés.

Húgom a tábor ideje alatt belekóstolt a mozgássérültekkel való munkába. Úgy láttam és mondta is, hogy tetszik neki és ha tehetné, munkát is változtatna, mert szeretne a mozgássérülteken segíteni, ez minden vágya, hogy velük dolgozhasson. Nem repestem a boldogságtól, hogy ezt akarja csinálni, mert tudtam, kemény és néha hálátlan munka. Igyekeztem bemutatni neki az árnyoldalát, hogy emelgetni, hogy tisztába tenni nemcsak a gyereket, hanem gyakran még a felnőttet is kell, a katéterről nem is beszélve. - Ez hülye helyzet, mert én is sérült vagyok, húgom, mondhatnád, hogy bunkó vagyok. De ismerem mind a két oldalát, mert számtalanszor nekem panaszkodnak, hogy milyen nehéz és fárasztó munka. Érted, fogalmam sincs, mért pont nekem mondják el, mikor nem tartozik rám. Gondold meg, mit akarsz, és kérlek, ne engem utálj, ha túl nehéz lesz a munka. - Jaj, Henka, te olyan hülye vagy - válaszolta. - Ja, figyelj és gyakran csurog a nyáluk is, és te azt utálod, tudtommal.

Somfai utolsó nap jött csak le a családjával a táborba. Egy szián kívül, nem is tárgyaltam vele többet, mert nem akartam, hogy újra elhintse az álomport nekem. Ellenben húgommal annál többet beszélt, látta, hogy milyen jól bánik a sérültekkel. Húgom azonban kíváncsi volt arra, hogy lehet dolgozó az alapítványnál. Biztos kapott rá tőle választ, mert húgom teljesen kicserélődött. A dolog hidegen hagyott, valahol azt hittem, hogy meggondolja magát.

Nagyon sok levelet kaptam azon a nyáron, nem is gondoltam, hogy ennyien keresnek párt maguknak. Csak annak írtam, akinek úgy gondoltam, hogy érdemes válaszolni a levelére. Mert sok volt, aki úgymond nem felelt meg, vagy az értelmi szintje miatt, vagy pedig durván közölte, hogy csak akkor válaszolj, ha enyhén vagy sérült és diplomával rendelkezel. Mélyen sújtott az a tény, hogy akiknek válaszoltam - mindjárt az első levélben megírtam, hogy milyen betegségem van -, megijedtek és már nem is válaszoltak. Ez persze azt is tükrözi, hogy egyáltalán nincsenek tisztában másfajta sérültséggel. És nem is tudják tolerálni a másik sérültet, csak elnyávogják a saját gondjukat. Még abban is sajnálatot ébresztenek, akiben eddig nem volt, vagyis normálisan tudta kezelni a sérültet. Komolyan mondom, ilyen viselkedésű sérültektől falra mászom, ezt utálom a legjobban. Ha egyszer sérült valaki, akkor se nyávogja el az életét, a sajnálattal úgyse megy semmire.

Egyetlen egy fiúnak kellett azt mondanom, hogy vége. Igazából idegesített, mert felcserélte a fiú szerepét. Azt akarta, hogy én látogassam meg először. Óvatosan a tudtára adtam, hogy ez fordítva szokás. Húzta a lábát és az egyik keze volt sérült, mégsem mert buszra ülni. Ő is csak a sokadik levelem után értett meg, hogy mi a bajom. Jóformán semmit sem tudtam meg róla, csak azt írogatta, hogy menjek hozzá. Kemény döntést hoztam, mégpedig azt, hogy hagyjuk abba. - Így nincs értelme egymást idegesíteni, majd biztos találsz magadnak egy lányt, akivel boldog leszel. Kérlek, a képemet küldd vissza!

Ami még nem tetszett bennük és az elmúlt évek tapasztalatai ezek: az sem számit nekik, hogy van munkájuk vagy nincsen. Csak élnek, mint hal a vízben, és leszarják az egészet. Én így nem tudnák élni, csak azt várni, hogy a sült galamb belerepüljön a számba. Kösz, ebből nem kérek. Igaz, nem tudok semmit se csinálni, mert az illetékes sose hallgatott meg, pedig sérültekkel foglalkozik és mégsem kellettek neki az ötleteim.

Egy igazi rokonlélek írt úgy szeptember felé, 29 éves hasonló állapotban lévő fiú, aki imádja a természetet, csillagokat vadászik esténként és verseket ír. Felettébb jó humora van, ami már az elején kiderült: nem panaszkodó. Inkább a keserűségét magában hordozza, vagy humorral elüti.

Úgy éreztem, végre találtam egy igazi rokonlelket személyében, mert érdeklődési körünk egy és ugyanaz volt. Örömmel válaszoltam neki, de most az egyszer nagyon féltem, hogy az állapotom miatt faképnél hagy. De tudtam, hogy hazudni nem érdemes, így neki is leírtam a teljes igazságot, mert ne a találkozásnál (ha akar) derüljön ki a dolog. Az jobban fájna, ha ezért hagyna el. Az állapotom és a távolság egyikünk számára sem okozott gondot, hiába volt köztünk óriási távolság. Nem értettem, de soha nem kérdeztem, nála felnőtt korában jött az oxigénhiány, amit születésénél kapott. Őszinte beszélgetés folyt köztünk, ezért mindent tudtunk egymásról. Most már csak egy akadály merült fel bennem, hisz telefonon is akartak ismerkedni velem. Hangom hallatán kiröhögtek és lecsapták a telefont, voltak, akik kigúnyoltak. Ugyanezt leírtam neki, még azon a héten megkaptam a válaszát. Hisz hetente legalább két-három levelet írtunk egymásnak, ahogy ő fogalmazott szófosásunkat csak így enyhítettük. - Látod, az emberek annyira bután fogják fel a másik sérültségét, inkább elkerülik, nemhogy meghallgatnák és meglelnék az emberi értéket. "Az arc nélküli ember" filmet hozta fel példának, és nagyon meghatódtam tőle. - Ne félj, még nem hívlak, mert nincs telefonom, de eljön majd az ideje. Engem csak az érdekel, hogy szeressen végre már valaki - mondta. Szépen alakult a kapcsolatunk, rendesen belezúgtam. A napok és a hónapok szinte repültek, nem érdekelt semmi más, csak ő. Együtt fordítottunk Shakespeare szonetteket, persze megmutattuk egymásnak. Csoda volt nálam, hogy újra fordítok és segítettem neki felkészülni a középfokú angolra. Amit nem értett, azt megkérdezte tőlem, elfogadta a segítségemet és ez jó volt nekem. Nagyon sokszor hiányoztam neki, érzékeny volt, mint én. Nehezen tudtam kihozni a gödörből, mert ő is beleesett, akárcsak én annak idején. - Veled olyan könnyű minden - írta -, még a bánatomat is feledtetni tudod. - Bolondult a gyerekekért, akárcsak én. Aztán eljött a képcsere ideje. Mindig egy macsónak írta le magát, a kép pedig másról árulkodott: szépnek nem mondható átlagos fiatalember volt. - Ronda vagyok - kérdezte? - Figyelj, átlagos vagy, de nem számit, mert a lelked nagyon szép és csak ez érdekel, semmi más.

A találkozás, amit Szilveszterre terveztünk hogy jön, nem jött össze. Ezután órákig beszélgettünk telefonon, aztán ennek is vége szakadt. Vártam és közben sokat sírtam, nem bírtam elhinni, hogy becsapott és magyarázat nélkül faképnél hagyott. Megint nem hallgattam anyára, aki azt mondta, hogy átvág a gyerek. Én sem láttam tovább az oromnál, mint az igazi szerelmesek. Jó volt bízni, hogy egyszer én is lehettem volna boldog. De úgy látszik, nekem csak a keserűség marad mindörökre. Írtam neki pár sort: - Ennyit a te híres őszinteségedről. Küldd vissza a képemet. - Biztos a szemét martaléka lett a képem, mert nem küldte vissza.

Megfogalmazódott bennem egy igazság, amit sajnos át kellett élnem. A sérült nem kell a sérültnek, mert mind azt hiszi, hogy az egészséges a tuti. Szuverén joga van mindenkinek azt választani, akit akar. Esetleg eltelik 1-2 év, és az egészséges ráun a sérültre vagy fordítva. Sorry, ebből én nem kérek.

33.Kiábrándult fájó érzés

Nehéz szívvel jár
bús leány, odakinn
tavasz szellője köszön,
lágy fuvallat arcát simítja.

Rigó kíséri hangos
füttyszóval, repdes
feje felett, megpihenve
fenyő ágra ül fensége.

Bús leány egymaga
ballag kis fűszálak
tengerén, hozzájuk hajolva
bennük keresi az édes békét.

Elvesztette boldogságát,
tudja, nem kapja vissza mátkáját,
benne vélte a zsenge szerelmet,
úgy, mint piros rózsa tüske nélkül.

Hervadt piros rózsa
tüskéi szúróssá lettek,
őrizné tovább a leány
reménytelennek tartott álmát.

2000. ápr. 2.

Csomor Henriett

A bogár húgom fejében megmaradt, anya se és én se tudtam lebeszélni elvakult ötletéről. Makacsságából nem engedett még akkor sem, ha tudta, hogy nem lesz nagy fizetése. Egyre csak nyaggatott, hogy beszéljek Somfaival. - Mért pont én? - kérdeztem tőle. - Nem én akarok ott dolgozni, hanem te, engem hagyj ki a dologból. - De Henka, te olyan jól tudsz beszélni - kezdett puncsolni húgom. - Jaj persze, mindig én, mintha nem tudnád, húgom, hogy mindig hülyének tartott. Jól van, ne nézz így rám, segítek, mert tudom, hogy tele a hócipőd a varrodával. Remélem, húgom, ha sikerül, utána békén hagysz, mert nem megyek be az alapítványhoz, még a két szép szemedért sem.

Másnap erőt vettem magamon és beszéltem Somfaival, egyébként 1 év alatt ez volt a leghosszabb beszélgetésünk. Nem kaptam meggyőző választ tőle, csak annyit, hogy húgom menjen be a megbeszélt időpontban.

Igazából nem hittem volna, de felvette, újságolta örömmel. Annak örültem, hogy húgom elérte célját. Nem azért fakadtam sírva, mert irigy voltam rá, hanem azért, mert rá szükség van. Engem meg évekig hülyített és nem vett fel, mert sérült vagyok.

Amikor hallgattam egy súlyosan sérült lány verseit, akinek férje is volt már, mégis elégedetlen volt, iszonyodva hallgattam a verseit, mert csak a bénaságról és a várt halálról szóltak. Ha tudtam volna, kirohanok, mert nyomasztóan hatott rám. Akkor megfogadtam, ha még egyszer nekiállok verseket írni, sohasem fogok a bénaságomról írni, mert nem leszek olyan, mint a többi. Akik esetleg hallgatni fogják, a második versszak után kifutnának a világból. Én nem ilyen vagyok.

Egyetlen felülbírálóm az édesanyám, csak ő szólhat bele verseimbe. És ki is szoktam kérni a véleményét.

Egy idő után azt hittem, hogy húgom már csak úgy vesz, mint egy sérültet. Mivel már van gyakorlata, más szemszögből néz. Nagyon szar volt, biztos észrevette, mert idegesen mozogtam előtte. De sohasem szólt róla, most is ugyanolyan testvére voltam, mint előtte. Egyszer csak kiköptem neki, miért is vagyok ideges. - Hát te hülye vagy, Henka, azt hiszed, van még kedvem itthon is evvel foglakozni? - Azért mondtam el, húgom, mert megváltoztál, pedig régen annyi mindent csináltunk. Most meg, ha elmegyünk valahova ketten, már nem vagy laza. Úgy értem, nem csinálhatom meg azokat, amiket régen röhögve megcsináltunk együtt. A testvéred vagyok, nem az a sérült, akivel nyolc órán keresztül dolgozol és vigyázol!

Életem legjobb döntése volt

Annyira szeretnék normális, belevaló társaságot találni, ahol tényleg jól érzem magam. Csak az összetartást érezném, nem pedig azt, hogy vannak kiválasztottak, akiknek mindent lehet. A másik meg fejre is állhat, akkor sem érvényesül. Ezek közé tartoztam én is. Jó, befogtam, mert néha azért kijutottam velük külföldre, a nemzetközi sérült emberek eszközbemutatójára, Németországba. Végre láthattam a csodálatos Alpokat, ami lenyűgözött. Hatalmas hegyei az égig érnek, fodros felhők játékát követtem. Jegesmaci felhő ült a hegyen, közben fagyit nyalt. A természet varázsa olyannyira vonzott, hogy akár ott is maradhattam volna. - Hagyjatok csak nyugodtan itt - közöltem Zsuzsiékkal - majd elleszek én itt, míg visszaértek. - Persze, fel sem érsz a hegyre egy hét alatt - mondta Somfai.

A németországi sérült falu láttán szorongtam és bánatos lettem. Egyszerűen eszméletlen, hogy a huszadik század végén a nagy németek elzárják a sérült embereket és családjaikat egy külön faluba, ahol mindenük megvan, ide járnak iskolába, dolgozni, orvoshoz. Sőt még a temető is helyben van, ezért nem látni még a városban se sérültet. - Na ez már nekem sok, szerinted én is ide való vagyok, Zsuzsa? - Menj már, téged fel sem vennének ide, mert önálló vagy - válaszolta.

Az eszközbemutatón kinéztem magamnak egy háromkerekű motort. - Ezt most kipróbálom - közöltem, a következő pillanatban már rajta ültem. - Szevasztok - és már nyomtam is a gázt, a centis hajam csak úgy lobogott. A járókelők pedig hanyatt-homlok menekültek előlem, Gyuri pedig maratont futott utánam, hogy megállítson.

Utolsó éjjel egy apácazárdában aludtunk, vacsora után beszélgettünk. - Most én fordítok - közöltem, és Somfainak most esett le, hogy tényleg tudok angolul.

Ezek olyan dolgok voltak, amelyeket nem lehet elfelejteni. Három évvel ezelőtt legalább gazdagabb lettem egy vegyes érzésű utazással.

Egy tavaszi napon húgom rossz hírrel jött haza: - Henka, Haraszti megint begörcsölt, be kellett vinni az idegre. Már az agyműtétbe belement, mert a gyógyszeres kezelésre nem reagált. Úgy egy hónapja volt, ezt nem mondtam neked. Evvel a műtéttel - folytatta húgom -, jobb lesz az állapota azt mondta nekem. - Tudtam, hogy egyre rosszabbul megy és nagyon sok lett a túlmozgása. De arra nem számítottam, hogy műteni kell, nagyon sajnáltam szegényt.

Úristen, és ha én is ilyen leszek? Kezdtem megijedni, mivel tudtam, hogy egy a betegségünk. Nem akarok ilyen lenni. Meg azért néha barátok is voltunk, rendesen hergeltük egymást. Azt hitték, hogy utáljuk egymást, pedig tévedtek. Nem szerettem, hogy mindig félt, leginkább a táborok alkalmával mutatta ki. Kisújbányán nem akart felengedni a hegyre, mert azt mondta, nem bírok felmenni. Erre bepöccentem és közöltem, hogy felmegyek. - Nehogy már azt hidd, hogy te jobb vagy Attila, mint én. - Felmentem, de nem a kereszt miatt, hanem hogy megmutassam neki, én is érek annyit, mint ő.

A műtét után felhívott Attila, a beszédje hallhatóan jobb, kevésbé dadogott. Azt kérdezte, nem szeretném-e megpróbálni én is? - Egyedül nem dönthetek - átadtam a kagylót anyunak. - Mindenekelőtt szeretnék beszélni az orvossal, Attila. - Pár hét telt el, míg az orvos fogadott. Elkezdtem álmodozni, mert az hittem, hogy teljesen meggyógyulok. Anya minden tervemről tudott: első és legfontosabb volt az autóvezetés. - Erről már nem beszélhetsz le, anya, mert akkor is megcsinálom. - Jól van, kicsim, ismerlek már, úgyis tudom, hogy tudnál vezetni - válaszolta anya. - Folytatnám az angolt és egyetemre mennék irodalom és angol szakra. - Így is mehetsz, kislányom. - Á, így nem jó, anya. Szivatnának megint, mint a gimiben, nem lenne értelme. - Henikém, ne éld bele magad, mert nem fűzök hozzá sok reményt. - Tudom, anya, de olyan jó álmodozni. Félek egy kicsit, anya, mi lesz, ha műtét után hülye leszek? Gyakorlatilag az agyamban turkálnak. - Jaj, Henikém, beszélsz bolondokat, verd ki ezt a hülyeséget a fejedből - gyorsan mondta anya. - Figyelj mit aggódsz rajta, Henka, úgyis pár kerékkel több van az agyadban, mint kellene - hülyéskedett húgom. Neki is először elszállt az agya, hogy meggyógyulok. - Még gyakrabban járhatunk együtt, olyanok leszünk, mint az ikrek - mondta. Mintha ő is féltene, mert egyszer csak elkezdte, hogy: - Kemény műtét lesz ám, Henka. Mert a fejedre helyeznek egy szerkezetet és ébren kell maradnod. Ki fogod bírni? - kérdezte. - Nyugi, Monka, kibírom, megígérem neked.

Egy forró nyári délutánon az idegklinikán várakoztunk anyuval. Nagyon ideges voltam, de reménykedtem. A családnak már megmondtam, hogy ez az utolsó próbálkozásom. Ha nem sikerül, többet nem akarok hallani gyógyulási módszerről. Közben megérkezett húgom is, meglepően sokat beszélt.

Végre a doki is előkerül, anya rögtön belevág a közepébe. - Doktor úr, egy új fajta műtétről hallottunk, amit lányom ismerősén el is végeztek már, efelől szeretnék érdeklődni. - Igen Attilánál sikeres lett a műtét. Már hallottam rólad tőle - közli. - Az agyi sérülteknél a túlmozgásos idegeket kötjük le. Úgy látom, te is eléggé mozogsz nyugalmi állapotban is. - Nem mindig, csak ha ideges vagyok. - Közben fül- és orrfogást kért tőlem. - Szerintem próbáljuk meg - mondta -, mindjárt bent is maradsz. - Kicsit meglepődtem, de már intézkedett is. Az MR vizsgálat elég kemény volt. Fekszel a hordóban, miközben az agyadról csinálnak röntgent. Bezártsági érzésed van, közben arra figyelsz, hogy a fejed ne mozduljon el. Öt perceként sípol a gép, hiába tudod, mégis megijedsz. Csak anyukád simogatását érzed a lábadon, jó tudni, hogy veled van. Elviseli a lehetetlen próbálkozásodat és titkon félt.

Első naptól kezdve az öreg professzor nem engedélyezte a műtétet. Nem tudom, mit látott bennem, de a viziteken csak állt az ágyam előtt és nézett, közben a fejét rázta. Délután már sírok, furcsán érzem magam az infúzióban kapott gyógyszerektől, amelyek a túlmozgásomra kellene, hogy hassanak. Valami gond van, mert a nyelvem alig fér el a számban, mintha megduzzadt volna. Az agyam mintha lelassult volna, igazából már az olvasás sem érdekel. Ha tehetném, tiltakoznék a következő adagok ellen, de nem tehetem.

- Anya, nagyon rosszul vagyok - bőgtem el magam előtte. - Képzeld, annyira szar, a nyelvem mintha megdagadt volna. Anya, hülyének érzem magam, értek mindent, csak le vagyok lassulva. Nem veszitek észre? Húgom már közölte, hogy nagyon kapaszkodok, pedig nem szoktam.

Anya se aludt azon az éjszakán idegességében, a szemeimet üvegesnek látta.

Hiába hisszük az egészségügyben dolgozókról, hogy tisztában vannak a mozgássérültséggel, egy fenét vannak. A szükségleteimet el kell végezem, akármi is van. Igen ám, de a nővérek nem hitték el, hogy tudok járni, pedig a folyosóról küldtek vissza. A szobatársaimat kértem meg, hogy kísérjenek ki, elég ciki volt. Legalább annyira, mint mikor az osztályos nővért arról győzködte a doki, hogy sérültségem ellenére intelligens vagyok, nyugodtan felvehet.

A következő viziten könyörögtem a professzornak, hogy engedélyezze a műtétet, mert a gyógyszerek hatására nem érzem jól magam. Újfent nem engedte, én pedig dühös voltam.

- Húgom, egyszerűen nem engedi a professzor a műtétet - mondtam, miközben kifele igyekeztem volna, ha nem a falon jártam volna. Egyszerűen nem tudok két lépést fal nélkül menni. Húgom észrevette. - Henka, mi van veled? - kérdezte. - Nem tudok menni - válaszoltam. - Azt látom. Nagyon hátradőlsz, nem jó ez neked. - Én is mondtam a viziten, de nem értik meg. - Csönd, figyeli a járásodat a professzor - mondja halkan a húgom.

- Jó, hogy jöttél, húgom, mert már el akartak vitetni fürödni az ápolókkal. Nem engednek sehova egyedül, hiába mondom, hogy megy egyedül is, akkor se.

Végre nagy nehezen eljött a harmadik nap, ma döntenek rólam. Mind ott álltak körülöttem. A professzor kényszeredetten rábólint a műtétre. Arca azonban azt sugallja, hogy ne tedd, kislány. Két percig még örültem a műtét gondolatának. - Mindjárt itt a sebész - mondtam húgomnak, aki most jött. Hamarosan megjött a sebész, Monka ki akart menni. - Légyszi, Monka, maradj bent - kértem. Kezet fogott velem, bemutatkozott, a nevére már nem emlékszem a sebésznek. Kérte, hogy egy kicsit bővebben beszéljek magamról. A végén azt mondta, hogy megérdemlem a műtétet. - Úgy gondolom, a kezeddel kezdünk, a bal agyféltekéddel. Legkésőbb csak szeptemberben tudom megcsinálni a műtétet, mert elfogyott a műtéthez való anyag. - Doktor úr, még egy kérdésem lenne. A műtét nem károsítja a tudatomat? - Úgy éreztem, ő tudhatja csak igazán és ennyivel tartozok magamnak. - Ha mind a két féltekét megcsináljuk, akkor lehetséges az emlékezetkiesés - válaszolta.

Hamar visszazökkentem a régi kerékvágásba, a nyár folyamán láttuk Attilát. Nem voltunk megelégedve műtét utáni állapotával. Ezt ezerszer megbeszéltük anyával és húgommal, hogy nem vállalom, mert nem akarok a tetejére még hülye is lenni, akkor inkább maradjak így. Igazi nagy szerencsém volt, hogy anyag hiányában csak szeptemberben műtöttek volna. Az álmaim persze szertefoszlottak, ezért ejtettem néhány könnycseppet titokban. De az agyam ép maradt, és ez a legfontosabb.

Beteljesült egy régi vágyam, végre megmutattam, hogy egy számítógépes tanfolyam alkalmával bizonyítványt szereztem. Végre bebizonyítottam, hogy a mezei egér oklevél helyett, amit a Kerek Világnál kaptam e célra, fél év múlva sikeres vizsgát tettem, a kezemben van az ECDL-es bizonyítvány róla. A pécsi Gábor utcai, Szabó Tamás elnevezésű mozgássérült alapítvány és a munkaerő átképző központ szervezte a tanfolyamot, ahova heti három alkalommal jártunk.

De kit érdekel a bizonyítvány, úgyis csak a fiók mélyére kerül. Sokkal nagyobb boldogság ért. Megismerhettem egy csodálatos embert, aki természetesnek veszi a mozgássérültet, nem fordul el tőle, mint a többi ember. A legelső alkalommal az irodában láttam, az íróasztalnál ült és dolgozott. Miközben a tolókocsis srác mérgelődött, a mérge átment kemény hisztibe. A férfi nem ment oda hozzá "babusgatni", pedig sokan ezt tennék szegény bénával. Elkezdett úgy beszélni, mint a srác, majd végül megkérdezte nagyon higgadtan: - Megint pár órát a kuka mellett akarsz eltölteni? - Mintha elvágták volna a srác hisztijét és újra dolgozott. Belőlem meg egy egészséges nevetés tört ki, még az autóban sem bírtam abba hagyni. - Most mit nevetsz? - kérdezte anya. - Jaj, anya, ez a férfi tök jó fej, hogy elhallgatott a srác a kuka hallatára. Nem tudja elképzelni a srác, hogy nagy szerencséje van, hogy ilyen jó emberrel dolgozhat. Úgy szeretnék vele dolgozni, ő nem nézi, hogy sérült vagy, csak az embert látja benned. Ezt pár perc alatt megállapítottam róla, pedig még a nevét sem tudom. Bezzeg a sors nem hoz össze, hogy egyszer én is érezzem, hogy ilyen ember is létezik.

Két hónap múlva az eddigi szállítónkat hál' istenek lecserélték, mert iskola helyett mindig másfelé vette az útirányt. Az erdőn keresztül akarta megközelíteni a tőlem 10 km lakó osztálytársunkat. Szegény, hiába várt ránk egy órát a hidegben, mert mi még csak a kivezető utat kerestük az erdőből. Kilenc helyet tízre értünk suliba, Gábor nélkül.

A galiba utáni napon nem volt kedvem suliba menni. Egy kedves mosolygós ember köszönt rám, mindjárt visszajött a kedvem. Ő volt Háber János, akit már az irodában is csodáltam. Mostantól kezdve sohasem maradtunk csöndben az autóban, mert mindig beszélgettünk, hülyéskedtünk. Ó, de gyönyörű fél év volt, életem legszebb időszaka volt. Teljesen felszabadultunk a társaságában, és röhögve szálltunk ki az autójából, mikor azt mondta, hogy: - Sánták, bénák előre! - Ezt a mondatát gyakran használom.

Az idegenek gyakran nem értik, vagy nem akarják beszédemet megérteni. János az első pillanattól megértett és erőt adott nekem. Vele órákon át tudtam beszélgetni, olyan témákról, amiket mással nem osztok meg soha. Jól esett, mert anyun kívül nem volt más eddig, akivel komolyan elbeszélgethetek. Szeretem, amikor mesél. János ugyanis fiatalokkal foglalkozik, ebből adódóan rengeteg élménye van. Baromira tetszett. Már sajnáltam magam, hogy sérült vagyok és nem tartozhatok egy vagány csapathoz, ahol a hallottak alapjából véve szerintem családias a légkör. Természetesen hozzáteszi János, hogy: - Peti, a tolókocsis srác az irodából, már volt velünk és nagyon jól érezte magát. - De jó neki - gondoltam magamban. Megfordult a fejemben, hogy mit keres egy mozgássérült az Ifjúsági Unióban, ahol mindenki más egészséges. Tudom, hülye gondolat volt tőlem, hisz én is jobban érzem magam egészségesek közt. Alig néhány hét telt el azóta, és János kérdi tőlem, hogy nem szeretnék-e velük menni hétvégén Sikondára? - Szeretnék, de félek egy kicsit. - Jaj, mert mi aztán harapunk - hülyéskedett velem. - Most kéne megpróbálnod, Heni, mert ha beválik, eljöhetnél Tokajba - mondta János. Anya is biztatott, hogy csak próbáljam meg, biztos jó lesz. Hipp-hopp elmentem Sikondára a hétvégén, nem volt semmi gond, hamar befogadtak. Tabu volt a téma, hogy sérült vagyok. Az elején izgultam egy kicsit, aztán ez is alábbhagyott. Mamit, János feleségét szinte ismertem, mert beszélt róla János. Mamival is rengeteget beszélgettem és hülyéskedtünk. Talán egy kicsit furcsa volt nekik, hogy mikor segíteni akartak, rájuk mordultam, hogy nem kell. Evvel nem megbántani akartam őket, hanem mindent egyedül akarok csinálni. Persze, ami nem megy, azt úgysem tudom egyedül. Ezt jól tudták, hogy nem sértésnek kell venni, mert a nap végére, ha valaki megkérdezte, hogy segíthetek-e? - kánonban harsogták, hogy "nem kell" és velem együtt nevettek rajta. De ez így volt jó, sose szerettem, ha túlzottan segítenek. Tényleg nagyon családias volt a légkör, itt éreztem az összetartást és a szeretetet. Nagyon boldog voltam, hogy végre megtaláltam azt a társaságot, amire régóta vágytam. Persze tudom, hogy csak a véletlen műve volt, mert ha nem találkozom Jánossal, akkor sosem érzem, ami hirtelen rám tört, az az érzés, hogy már voltam itt egyszer.

Sajnos már nem emlékszem János minden mondatára, csak azt tudom, hogy rengeteget tanultam tőle. Csakis barátként nagyon-nagyon szeretem, mert elfogadott sérültként is. Sőt Jánosnál a sérült szót el is lehet felejteni, mert úgy tekint rád, mint egészségesre. Egyszer minden jónak vége szakad, elrepültek a jókedvű reggelek, ami egész nap tartott nálam. Bevallom rettenetesen hiányoztak a Jánossal való beszélgetések, így azt a plusz két hónapi rajzoktatást inkább otthagytam.

Azt hiszem, hibát követtem el, mikor gimnazista barátnőmet, Juditot elhívtam életem első egészséges táborába. Be kellett volna látnom, hogy Judit teljesen más életvitelű, a szórakozás egészen mást jelent neki, mint nekem. Én szeretek igazán kikapcsolódni, barátságokat kötni, élvezni az életet. Magyarán: a sérültségemet leszarom, mindig és mindenkor. Judit pedig merev, mindig hű a vallásához, és ebből adódtak a gondok. Sajnos az együttalvásról lemondtam miatta, pedig milyen klassz dolog elalvás előtt dumálni, és együtt felkelni, de hát ha valaki sznob, annak úgy kell. Csupán csak igazi barátságból hívtam meg őt, és nem azért, hogy pesztonkázzon, mert erre aztán semmi szükségem nem volt, hisz el tudom látni magam, kösz. Szerencsére Móni sem tudott ellenállni Tokajnak, így az utolsó percben meggondolta magát és ő is eljött. Néha sikerült neki leállítani Juditot és engem is egy darabig.

Nagyon nevettünk a dunaföldvári pihenőnél. Kezemben a kólás üveg, amelyet épp akkor nyitottam fel, mikor János kilépett az ajtón. Természetes, hogy a kólaeső épp Jánost találta telibe, pedig nem akartam, csak így jött össze. A többiek pedig jót röhögtek rajtam. - Hagyjatok már inni! - kértem őket. Vica pedig közölte: - Fedezékben iszik a Heni.

Közel öt órát utaztunk éjjel, de nem voltam fáradt. Majdnem mindennap kenuztunk a Bodrogon, igazán csodás élmény volt. Bár húgom berezelt, mikor meglátta a kenut. - Na, Henka, ebbe te nem ülsz bele, azt garantálom. - Fogadjunk, hogy bele fogok ülni. János megmondta, hogy én is kenuzok és kész. Ne fosszál meg, húgom, az

Csomor Henriett

élménytől. Nem gondolod, hogy kimaradok a te két szép szemedért. - És így is volt, János rám adott egy zöld mentőmellényt. Közben azt mondta, hogy ez még tankot is elbír. Nevetem és teljesen megbíztam benne. De ez a bizalom már a suli idején kialakult bennem, és ez olyan szép nekem. - Menjünk már, imádom a vizet, és a kalandot, most nem érdekel semmi más. - Simán beültem a kenuba. Az első nap kivételével Mamival kenuztunk. Nagyon jó volt, mert mindig meséltek valamit, közben teljesen átadtam magam a gyönyörnek és a nyugalomnak, amit Jánosék és a vízi világ nyújtott. Evezni ugyan nem tudtam, pedig megpróbáltam. Úgy eveztem, mint egy rossz háziasszony a leveses fazékban.

Most az egyszer éreztem azt, amit eddig soha: ugyanúgy használtam a közlekedési eszközöket, mint a többiek. Nem kellett külön mennem azért, mert lassú vagyok. (Ezt hallottam még a Kerek Világnál is, ezért nem mehettem busszal, hanem autóval.) János alig egy éve ismert, és megadta a lehetőséget, hogy célba vegyem a közlekedési eszközöket. Hát nem csodálatos dolog? Mert szerintem az, és nem vagyok egy csöppet sem elfogult. Így "tanulják" meg elfogadni az egészséges fiatalok a mozgássérülteket, hogy mi is szeretünk kirándulni, szórakozni, mert együtt könnyebb.

Miskolcról erdei kisvasúttal robogtunk az erdő között. Előtte már összekaptunk Judittal, persze megint én voltam hibás. Nem engedtem, hogy segítsen. Monka hiába mondta neki, hogy neki sem engedem, hogy segítsen, pedig a húga vagyok. - Ezen nem kell fennakadni - mondta. Nekem pedig azt sugallta, hogy ő csak pesztonkázni jött el velem. Másik meg az, hogy túlzottan féltékeny rám, mert jól elvagyok a többiekkel. Ő meg begubózott és elviselhetetlené vált számomra. Végérvényesen megszakadt a barátságunk, amely gimnazista korunk óta tartott. Nem értette meg, hogy ez a társaság nekem fontos, mert én is szeretnék valahova tartozni.

A kisvasúton megnyugodtam, ahogy lágy szellő hűsített. Közben a hegyeket és völgyeket néztem. A cseppkőbarlang és a vízesés lenyűgözött, igazi természeti szépségeket csodálhattam meg.

Másnap délután már nem bírtam tovább, és szépen leléptem az erdő csendjében. Csak húgom tudta, hogy nagyon feszült vagyok Judit miatt. A szúnyogok társaságában, akik jól összecsipkedtek, közben hallgattam a madarakat. Mire lenyugodtam, az egész tábor engem keresett, aztán egyszer csak előbújtam. - Nyugi, nincs semmi baj, tök jól vagyok. Este fürödni hívtak a többiek a Bodrogba. - Naná, hogy van kedvem! Hisz csábit a víz és este talán még jobb fürödni, mert csak a csillagok és a hold világít a folyó tükrén. Szóval tök buli az egész, mentőmellény rajtam van, félelemnek nyoma sincs bennem. A fiúk betettek a vízbe, egy kicsit úszni próbálok, de helyette csak röhögök. Végül is evickélek egy darabig, aztán sodorni kezd a víz, akár egy fadarabot, még mindig élvezem. Végül a többiek húznak ki, mint egy halat. Másnap Jánossal megyünk fel a Nagy-Kopaszra autóval, míg a többiek megmásszák a hegyet. - Ne haragudj, hogy este bementem a Bodrogba, de olyan jó volt. - Nem haragszom - válaszolta -, de mondtam, hogy nappal kéne megpróbálni. - Aztán elkezd mesélni, mintha mi sem történt volna, ezt nagyon szeretem benne. Pedig más biztos "leharapta volna a fejem", legalább két napig nem beszélt volna velem. De hát más véleménye nem is érdekel.

Aki felmászik a Nagy-Kopaszra, az igazán megérdemli az eléje tárult szépséget. Állsz és csak bámulsz bele a nagyvilágba és közben a természeti csodák rabja leszel.

Utolsó este az aranysárga naplementében kenuztunk, utoljára tárul elém a vízi világ. Rakoncátlan béka papa most ugrik fejest a vízbe, kacsa mama gyerekeit haza tereli éjszakára. Ez a nyugalom vesz körül, miközben Jánosék a Bob hercegből énekelnek. Evvel az idilli képpel tértem haza, amelyet sosem fogok feledni. Ha szomorú vagyok, gyakran felidézem, és akkor jövök rá, hogy gazdag vagyok, mert rengeteg élményt kaptam és csodálatos embereket ismerhettem meg.

49.Bodrog partján

Muzsikáló csend honol,

végtelen nyugalom árasztja,

lelkem csodás boldogságban

úszik, ahogy a lemenő nap tükröződik.

Fénye sugárként fodrozó

Bodrog vizén palástként

szerteágazik, két fiatal tán

e pillanatban egymásra talál.

Három fa lombja

alatt kis sziget, hol

csónakjuk partot ér, metál-

kék szitakötő feléjük száll.

Gólya kelepelése távolból

hallatszik, hegyek zöld orma

közt kicsi, fehér templomtorony

magaslik, szívük egyszerre dobban.

Piros rózsa ragyog

arcukon, szemükben ott

csillog a vágy, mit csak

ők érezhetnek egymás iránt.

2001. augusztus. 6.

Csomor Henriett

 Az élet néha olyan kegyetlen és fájdalommal teli. Mindig nagyon félek, amikor anya beteg, mert rettegek attól a tudattól, hogy nem lesz többet. Pedig nélküle nem tudok élni, mert végtelenül szeretem. És nem is tudom elképzelni nélküle az életem, rajta kívül senkim sincs. Azon az éjszakán szemhunyásnyit sem aludtam, mert anya eszméletét vesztette. Annyira megijedtem, hogy kiabálni sem tudtam, mert egy hang sem jött ki a torkomon. - Anya, nem mehetsz el még, szükségem van rád, kérlek! - Evvel a tudattal összeszedtem minden erőmet és észveszejtő kiabálásba kezdtem. Hirtelen magához tért, visszakaptam őt, zokogtam és szorosan magamhoz öleltem. - Elvesztetted az eszméletedet - közöltem vele. - Ne sírj, nem lesz baj, menj szépen aludni - kért. De nem bírtam, mert nagyon féltettem, csak figyeltem egész éjjel.

Másnapra szerencsére már semmi gondja nem volt. Azért bennem mély nyomott hagyott, melytől még napokig zaklatott voltam.

57. Élned kell!

Boldogtalan éjszakán
párnámat telesírva nem
tudtam mást csinálni, csak Istent
kérni, hogy ne vegyen el tőlem.

Percekig azt hittem,
többé már nem ölelhetlek
két karommal át, szép szavaid
duruzsolását sem hallhatnám többé.

Ordítottam fájdalmamban,
szívemre ólom kő nehezedett,
ily könnyen ne add fel az életed!
Hisz még oly sok minden vár reád.

S én is itt vagyok
neked, felnőtt gyermeked,
de még nem engedhetlek el,
szükségem van oltalmazó kezedre.

Mintha kérésemet hallottad
volna, feleszméltél, újra enyém
vagy. Ha alvásra hajtom fejemet,
őrző csillagot küldök fejed fölé.

2002. április. 2.

Csomor Henriett

Mint mindig, most is egy őszinte beszélgetés zajlik köztem és János közt. - Tudod annyira utálom, mikor az emberek sajnálkozva néznek rám az utcán. Mert csak azt látják, sérült vagyok és nem tudok rendesen járni. Kérlek, János, legalább te ne sajnálj! - Heni, sajnáljon a rosseb, az - válaszolta. - Nem vagy te beteg. - Miközben megköszöntem, hogy nem sajnál, egészséges röhögés szakadt ki belőlem. Boldog voltam, mert nekem még ennél szebbet nem mondott senki sem. Még mindig nagyon bántott, hogy nincs munkám és ezáltal értéktelen ember vagyok. Aztán János elmagyarázta, hogy ez nem így van, mert ugyanolyan értékes vagyok, mint aki dolgozik, mert verseket írok. - De figyelj, János, ezt nem értékeli senki, vagy csak kevesen. - De hidd el, hogy így van - mondta olyan meggyőzően és szeretettel, hogy elhittem neki. Élveztem, hogy János nem borzad el attól a gondolatomtól, mint ahogy egyesek, hanem a világ legtermészetesebb dolgának veszi, hogy egy mozgássérült is szeretne családot.

János volt az első ember, akinek nyugodtan és higgadtan elmondtam sérültségem okát. Felszakadt bennem az a merevség, amit e téma körül éreztem oly sok éven keresztül. Mert egy érzékeny barátnak mondtam el, akit tényleg érdekelt a dolog, s nem egy olyan embernek, aki félvállról veszi a dolgot. Mert az olyan emberektől rettenetes dühöt érzek, és azt szoktam mondani nekik, hogy semmi közük hozzá. Az energiaátvitelről már hallottam, de még soha nem próbáltam. János pedig rendelkezik effajta tudással. Kipróbálta rajtam, miközben beszélgettünk és zenét hallgatunk. Próbáljak nyugodtan ülni - mondta. Persze az elején nem bírtam nyugodtan ülni, mert mozogtam, pedig nem akartam. - Heni, fáj a fejed? - kérdi. - Honnan tudod? - kérdeztem meglepődve tőle. - Mert érzem a homlokomon egy kicsit, de nem fáj - mondta. - Úristen ez nem lehet, hogy még ezt is érzed - mondtam neki. Alig láthatóan mozogtam egy idő után, és nem volt túlmozgás a kezemben. Mikor megfogtam a fülemet és az orromat, tényleg jól éreztem magam.

Az évek során rájöttem, hogy ez az igazi barátság, e nélkül igazán nehéz lenne. Anyun kívül, János, te értesz meg a legjobban, ezt köszönöm neked!

80.Vallomások

Mikor megismertelek,
titkon arra vágytam,
hogy barátian barátom
legyél! Az élet megadta

nekem a legszebb
ajándékot, a barátságodat,
mely évről évre egyre
fontosabbá vált nekem.

Az sem számit neked,
hogy más vagyok, mint
a többi, mert elvette tőlem
a természet, ami másnak oly egyszerű.

Hiába könnyezni rajta,
sohasem fogok szaladni.
Pedig kergetném magas hegy-
csúcsokon az égszínkék felhőket.

Mit sem érne az
életem, ha szaladni
tudnék s nem ismerhetnélek
téged, mert sivárok lennének napjaim! 

2004. március 9.

Csomor Henriett

Mami pedig ahányszor találkoztunk, annyiszor mondta, hogy írjak egy könyvet magamról. Én pedig csak a kifogásokat kerestem, mert manapság már mindenki könyvet ír. Az emberek nagy része csak panaszkodik, hogy milyen nehéz a sorsa, hogy sérültnek született. Ahelyett, hogy a sorsát kezébe venné és azt mondaná, hogy ez csak egy állapot, amin saját magam is "változtathatok". Mától kezdve leszarom és nem siránkozok többet, mert néha szép az élet. S ha csak a természet ad neked szépséget, már tudsz valamibe kapaszkodni, mert süt a nap és az ég kék.

- Mami, én nem akarom, mert utálok siránkozni és panaszkodni. Már anya is mondta jó pár évvel ezelőtt, hogy írjak könyvet magamról, mert meg tudom csinálni. - De, anya, az túl sokáig tart. Különben se vagyok rá alkalmas, mert utálom ezt a témát - mondtam neki. Aztán elkezdtem írni. Láttam anyun és mamiékon, hogy mennyire örülnek neki. Ez adott erőt, hogy be is fejezzem.

Munkám ugyan még mindig nincs és már nem is hiányzik, mert János megtanított rá, hogy így is értékes ember vagyok. Az évek során jó utat választottam, mert rengeteg embert ismertem meg, akiktől rengeteg pluszt kapok. Ez számomra nagy kincset jelent.

Vége.

2004. július 31.

email: henriettcsomor35@gmail.com

********************************

3.VERSEK A NAGYVILÁGBÓL

SZŐKE ZSUZSANNA: Lüktető kitartás...

Izmos akarat zúzza a fogakat,
így nincs akadály... igaz ritkán jő dagály.
Néha csak erőlködés s nincs foganat,
hol mindent söprő áradat, hol csak aszály...

Örökös rabigát hordozó naszád,
amely e évfordulón még közelebb áll
hozzád... szakított el fiát és anyát,
már több generáción át hasítva fáj...

Magyar, sebzett szív... heg gyógyítva is ég!
Sebhely néha felszakad, a varr szélesebb,
így lesz a húsodban még több vadhús-ék,
de bízván, a magyar még leleményesebb...

Lüktető kitartás pulzál az erekben...
A döntés súlya zúzott és lecsapott,
s kilencvenöt éve lelkiismeretlen,
mely generációkat ál-hittel becsapott...

Kartal, 2015. 06. 04.

……………………….......

NAGY VENDEL: Élni kell

Egy üveg szekszárdi Kadarka
érzem, hogy messze visz el.
előre, nem hátra nézni,mert élni,s élni kell.
mikor kezedbe vetted a sorsod,
rögtön rendőr vitt el,
miután kiengedtek,
azóta másik figyel.
főnököd veled ordít,
de a cementet
ő lopta el,
mert élni, élni kell.
hogy iskolatársad
volt a besúgó,
nehezen hiszed
s hogy többre vitte mint te,
azt jobb ha elhiszed.
ezentúl még félni kell?
mert élni kell, élni kell.
a nehezen megszületett
Satnya ivadék,
ha elvégezte egyetemét,
jó ha nyulat,
vagy tyúkot tenyészt.
néhány év múlva
felveti az ész
az ő gyereke is csenevész
néha visszaüt,
de a lényeg az,
hogy a Mari cipót süt,
és nem eszi meg a penész,
mert élni kell, élni kell.
életedben a siker
csak nagyritkán jön el.
verseidet ugyan ki olvassa el?
hangod még mindig mutál,
de vajon mi marad
egy költő után?
sok vers.
egy- két könyv,
és néhány
örökérvényűnek vélt
Őszinte
gondolat.
Kötve hiszem
Hogy ezektől
Az emberiség
Tovább halad.

2015.

.........................................

SZŰCS HELENA: Lépteid elmosták…

Hiába minden, könnyem is hullik...
ablakom ásít, nem jössz te már,
tenyerem rejti pergő fájdalmaim,
lelkem is kihűlt, néma a száj..
Távoli ködben még alakod látom,
de oly hamis a szép illúzió,
csak esik az eső, nem jössz te már,
elkésett végleg a búcsúszó.
Elmentél egy este, még nevettél felém...
a szívem mégis tudta azt,
hogy a mi szerelmünknek régen vége,
nem él meg már újabb tavaszt.
Emlékszem a hajnalokra...
mikor együtt ittuk a feketét,
omlós sütemény volt az édes csókod,
ragyogott reám a szemed, a csoda kék.
Esik megállás nélkül...de meddig,
a macskakövek sem hangosak,
lépteid elmosták, s a múltat,
csak emléked kopog az ablakom alatt.
Az utca lámpása is nékem kedvez,
nem rejti a rút valót,
fényt terel a szemeimhez,
hogy láthassam mi igaz, a mulandót.

..............................................

PASZTERNÁK ÉVA: A költő alszik

 Ki olyat lát, mi másnak képzelet,

 hangyát ki küzd, mint élő gépezet,

 győztesen kapaszkodva a mába,

 sebesen lohol hat kis apró lába,

 megírja ezt ki csillogó szemét

 a teremtett világra miattunk tárja.

 De jaj, ha szemére ködös fátyol ül,

Paszternák Éva

 s tollát elejtve elszenderül,

 nem írja meg a pók miként szalad

 asztalán el, s húzza ezalatt

 a semmiből a valami felé

 a vékonyka cérna életvonalat.

 Ha elalszik hiába csörren meg a légy

 lába alatt a sztaniol papír,

 hiába reccsen nagyot a bútor,

 mintha valaki benne konokul

 inget keresne, s a ruhamolyok

 mellé szegődnek parfümillatok.

 Ablakában, ha pattan az üveg,

 fogócskáznak bent éjjeli neszek,

 a költő alszik, s álma üres kút

 fenekén nyitott álomalagút,

 ahonnan vissza tán sohase tér,

 nem írja le az mennyire mély.

  - - - - - - - - - - - - - -

Mert élni jó...(?)

Bár lennék tudatlan, tapogatózó,

kis lépésű, óvatos,

a világról csak annyit tudva

minden virág illatos,

a víz pedig a szomjat oltja,

s a tűz meleggel hálálkodik

egy-egy darab fát reá dobva

mennybe repteti lánglányait.

Elhinném, hogy élni jó

emberül vagy kicsit lentebb,

ahová sorsunk besorol,

de menni kell szélnek, menni hegynek,

kiáltani, ha üldöz a kór,

az akarás rajtunk vas és pajzsunk

reményünk, egy fellángolás:

élni jöttünk s még ágat hajtunk.

És kérünk egy ráadás évet,

majd még egyet, mert élni jó

nem számít, ha meginog

alattunk a kis fahajó,

kapaszkodunk gyermekinkbe,

ha társunk önzőn elhagyott,

emlékeinkre támaszkodva

átlépünk még egy holnapot.

Mellőlünk halnak régi sorsok

de maradni kell, vár az út,

őszbe fordult fejünkre még

a bölcsesség fon egy koszorút,

végig visszük keresztjeink

emberségünk így kívánja,

amíg a szív bennünk dobog

fittyet hányunk a halálra.

………………………………….......

DZSIDA JENŐ: Minden nap esttel végződik

Dzsida Jenő

Minden nap esttel végződik.
Minden zaj csenddel végződik.
Minden valami semmivel végződik
és holt betű lesz minden fájdalom.

Csukják itt is, ott is az ablakot,
értelmetlen sötét zsalu-szemek
ölelik magukba arcomat.
Minden nap estével végződik.

Kaput keresek, hol nem áll angyal,
egy szemet, mely nyitva maradt
s azt mondja nekem: értelek.
De minden zaj csenddel végződik.

Ilyenkor a templomokat is bezárják,
az Isten magára csavarja
gomolygó, vastag, sokredős ruháját –
minden valami semmivel végződik.

Ilyenkor senkinek sem szabad beszélnie,
a koldusok bokrok alá húzzák magukat,
a tücsök ciripel. Este lett.
S néma verssé lesz egy-egy fájdalom.
 

........................................... 

 
 JÁRTÓ RÓZA: Amikor harmincéves voltam

Jártó Róza

A liget tele volt rozsdás gesztenyével…
Örültem az ősznek, mert elmúlt a múltam,
Még nem görnyedtem bele semmibe,
Még nem voltam gyáva ennyire,
És akkor még csak harmincéves voltam.
Arcom nem volt komor, szenvedéssel teli,
Még volt bennem s rajtam valami emberi.

Ölelkezett az alkony a tejszínű köddel,
Mikor két tétova öreg felém csoszogott,
Pantomimjuk a mosolyt arcomra lopta,
Holdkóros pillantásukat egy lámpa felém dobta,
Én nem vettem észre a két fehér botot.
Agyamban a szemtelen, ostoba kis sejtek
Gúnyolódó, csúfolódó versengésbe kezdtek.

Ők csak botladoztak, egymást támogatták.
Szerelmüket idézik most a homályos ködök,
S egy mosolyt, mely megvált a sírástól régen,
És mikor krákogok, mert sóhajtozni szégyen,
Mindig saját szánalmamba ütközök.
Harmincéves voltam. Zúgtak a jelek, az illatok,
Én nem láttam meg azt, mit megláttak a vakok.

.........................................

KANCZLER ANNA: Szindbád utolsó utazása

Kanczler Anna

Tengerén könnyeknek
boldogság szigete,
Telihold a sötét éjben,
Szivárvány a napfényben
madarak az égen odavezetnek...

küzdelmek vihara
tépte vitorlámat
bánat  tonnás súlya
törte árbocomat.
hajóm teste lékkel
lelkem sebekkel tele...

Békés, csöndes öblében
kiköthetek-e?

Szindbád a kapitány,
Vágyódik szerelme után,
Széltől duzzadt vitorlák szárnyán
Eme révbe szállt.
Érezni kikötő illatát,
Bazárok zsongását
Megismerni ivók hangulatát.
Lebbenteni lányok szoknyáját.
Megismerni régi szerelmek vágyát,
Ki mindig visszavárt..
S pengetni kalózok aranyát.
Kiket barátjuk temetésre vált,
Elvéve fizetés gyanánt
S vágyódva nézni a tengert
Ha a nappal holdfényre vált.

Fájnak az emlékek,
még sajog ott belül.
Ifjú lelkem szerelemben
színes álmokat szült.
Örömöt kerestem
hajózva föld körül,
habzsoltam élvezettel
mindent, mi elém került.
Az idő múlása
egyre gyorsabbnak tűnt,
megtört Testem-lelkem,
ifjúi hév eltűnt...

Rózsaszín hajnalon
egy Sápadt napsugár
messzi távolból,
az idő óceánja felől
üzenetet hoz
forró nyárról,
édenkertről, örök boldogságról.
A helyről, ahol lelkedben a béke
gyökeret ereszt.
Örök a barátság,
szerelem, ifjúság.

Szindbád e reggelen, még egyszer,
utoljára útra készül.
Hajóján a lékek befedve,
a hosszú útra felkészült,
rongyos vitorlájába új idők friss szele feszül...
Egy pillantást vet még e földre,
búcsút intve komor arca felderül,
érzi szíve-lelke, tudja,
ama szigeten az örök nyár várja...

2014.10.16.

********************************

4. E. KÖNYVEK BEMUTATÓJA

ERDŐSNÉ ONDA MARICA: UTAK A SÖTÉTBEN

 Előszó:

Erdősné Onda Marica

Első kötetemhez hasonlóan, írásaim saját életem hétköznapi és ünnepi pillanatképeit örökítik meg néha megható, máskor meg humoros formában. A
történetek vezérfonalát vakságom szolgáltatja, a sötétben megtett lépéseimet felvillantva családommal, barátaimmal, szőrös segítőtársaimmal.
Könyvemet egy vidám kirándulással kezdem, melynek számomra különleges élményét az adja, hogy teljes sötétségben eltöltött néhány hónap után
módomban állt újra megélni a vizualitás csodáját. Befejezésként pedig egy Pygmalion történettel teszek merész lépést a fény és a színek birodalmába,
dacolva a sors által rám testált fekete világgal.

* * * * * * * *

Spontán terápia

Napok óta rossz a hangulatom. Ilyen esős nyárra nem is emlékszem. Vannak
persze napsütéses meleg órák, de hétvégére mindig beborul, és szakad az eső.
Már július vége van, de még nem voltunk sehol. Reménykedve kérdezem Imit:
- Drágám, mikor jöjjünk el szabadságra?  Nem mutat az időjárás valami bíztatót?
- Gyere, ülj ide mellém, megnézzük a neten az előrejelzést, mert épp ma
kérdezték tőlem is a munkahelyemen, hogy mire számítsanak, hogy ütemezzék a
helyettesítést.
Bekapcsolta a számítógépét és rákattintott az időjárás ikonjára.
- Nem valami bíztató; két-három nap kánikula, majd ismét zápor, zivatar.
- Akkor legyen a jövő hét, bármilyen is lesz az idő. Annyira elegem van,
fáradt és nyűgös vagyok, majd kitalálunk valami programot, akkor is, ha esik.
- Remek ötlet, böngészek is, hátha találok valami izgalmasat. Mondjuk ezer
éve nem jártunk már a barlangfürdőben, de akár a Tropikáriumban is szétnézhetnénk.
- Nagyszerű, de egy igazán meleg napon leugorhatnánk a Balatonra is.
Szerintem a víznek nincs ideje lehűlni annyira, hogy ne lehetne fürödni,
vagy csónakázni.
Még aznap szabad utat kaptak terveink, a munkahelyeink nem gördítettek
akadályt az annyira vágyott pihenés elé. Hétvégén hátizsákba pakoltam a
legszükségesebb holmikat: törölközők, fürdőruhák, naptej, fésű, és még
néhány apróság, ami feltétlenül szükséges, ha útra kel egy házaspár egy négy
éves gyermekkel. Vasárnap minden időjárás jelentést izgatottan figyeltünk.
"Hétfőtől felmelegedés várható, átmenetileg megszűnik a csapadék, a
hőmérséklet akár a 36 fokot is elérheti szerdára."

- Teljesen be vagyok sózva, már annyira vágyom egy kis kikapcsolódásra.
- Nyugodj meg, minden rendben lesz. Nem engedjük, hogy bármi elrontsa ezt az
egy hét pihenőt!
Hétfőn és kedden nagytakarítást csináltam, főztem, mostam, vasaltam, mert
bizony a depis időszakomban ezekhez sem volt túl sok kedvem. A ruhák gyorsan
száradtak a napsütésben és minden órával egyre jobb lett a hangulatom.
Kisfiúnknak nem mertünk előre mondani semmit, nehogy csalódott legyen, ha az
időjárás miatt, mégis dugába dőlne a tervünk. Hagytuk a boldog, gyermeki
tudatlanságban és bíztunk abban, hogy a meglepetés öröme még erősebben fog
hatni rá, amikor reggel, ébredés után meghallja a tervezett, úti célt.
Szerdán hajnalban keltünk, mert a keszthelyi gyors korán indul Nyíregyháza,
Debrecen felől a Balatonra, végig a déli parton. Sportos öltözékben,
hátizsákkal a hátunkon szálltunk fel a szerelvényre. Ülőhelyet alig
találtunk, hozzánk hasonlóan sokan kívánták lubickolással tölteni ezt a
ritka meleg napot.  Egy nyolc személyes fülkébe mégis bepréselődtünk.
Csomagjainkat feldobtuk a tartóra és mosolyogva karoltuk át egymást. Viktor
úgy ficánkolt, mint egy boldog halacska, egyáltalán nem viselte meg a korai kelés.
- Arról még nem is beszéltünk, hol fogunk leszállni.
- Tudod, nézegettem a szabad strandokat az interneten, de nem tudtam dönteni.                                          

- Ne haragudjanak, de én még ilyet nem hallottam, pedig rendszeresen utazok.

- mondta a szemben ülő úti társnő.

- Tényleg úgy szálltak fel a vonatra, hogy fogalmuk sincs, hol
akarnak leszállni? De akkor hogy váltották meg a jegyet
- Vasútnál dolgozom, így szabadjegyem van nekem is és a családomnak is.
Országon belül bárhová, bármennyit utazhatunk.
- Értem, ez így már mindjárt más. - nevetett a fiatal hölgy. Ajánlhatom
esetleg Zamárdit? Szép hosszú, homokos szabad strandja van, büfékkel,
hatalmas árnyas fákkal. Ott lakom és nagyon szeretem ezt a partszakaszt.
Felragyogott az arcom és Imi hangjában is megcsillant a lelkesedés.
Viktorkánk türelmesen hallgatta a beszélgetőket, neki még nem sokat mondtak
a települések nevei. Az ablaknál ülő férfi is becsatlakozott a
beszélgetésbe:
- Mennyi időt kívánnak ott tölteni?                                 
- Csak egy napot, este már jövünk is vissza. Nem mertünk szállást foglalni
ebben a kiszámíthatatlan időjárásban. - válaszolta férjem.
- Akkor viszont én Balatonvilágost javasolnám. Szintén kellemes a strandja,
de közelebb van, korábban odaérnek, és tovább is maradhatnak, hiszen később
ér oda a vonat délután Keszthelyről.
- Ez igaz, érdemes átgondolni. - mondtam Iminek.

- Valóban igaz, de engem megfogott Zamárdi. Este fotókat is láttam a neten,

csak nem tudtam mennyire helytállóak, de ha fedi a valóságot, akkor tényleg
ideális hely egy kisgyermekes családnak. Legfeljebb még egyszer lejövünk
ebben a szezonban, és akkor Balatonvilágosra megyünk. Mit szólsz hozzá?
- Talán húsz perc van a két város között, lehet, megéri tovább utazni. -
győzködött bennünket a lány. 

- Köszönjük az információkat, akkor most Zamárdiban szállunk le - válaszoltam határozottan.                        -
Sajnos én legtöbbször munkám miatt utazom, ezért ha szabadságon vagyok,
inkább járművek felé sem nézek, csak nagyokat sétálok és biciklizek. De most
kedvet kaptam hozzá, hogy kötöttségek nélkül induljak felfedezőútra.  Annyi
szép hely lehet az országban, amikről még nem is hallottunk, hiába élünk itt.
- Ezzel mi is így vagyunk, ezért is szoktunk csak úgy spontán vonatra
szállni. Persze a vasúti igazolvány nagyban megkönnyíti a helyzetünket. -
folytattuk a beszélgetést. Nem is vettük észre, hogy elszaladt az idő. - A
következő állomás Balatonvilágos, akkor nem jönnek? - állt fel a férfi az
ablaktól.                             

- Köszönjük az invitálást, de majd legközelebb.
- Akkor további jó utat és kellemes időtöltést maguknak!
Alighogy elköszöntünk, már mi is készülődtünk a leszálláshoz. A
vasútállomástól egy barátságos utcán jutottunk le a strandhoz. Két oldalt
szép nyaralók sorakoztak. A terebélyes lombú fák eltakarták a víz
smaragdzöldjét a szemünk elől, de illata csábítóan hívogatott. Az árnyékban
egy padra raktuk táskáinkat, és úgy dobáltuk le magunkról a ruhákat, mint a
türelmetlen gyerekek. Még szerencse, hogy otthon magunkra húztuk a
fürdőruhánkat. Viktor alig bírta kivárni, hogy elég levegő kerüljön a gumimatracba.
- Gyertek, csobbanjunk egyet!
- Na azért a naptejet ne sumákoljuk el, mert akkor nem sokáig fogjuk élvezni a strandolást!
- Igazad van, de ki nem állom ezeket a kenőcsöket.
- Legyen, ahogy akarod, de este ne panaszkodj majd, hogy ég és fáj!
- Rendben hagyom magam, hamarabb szabadulok.

- Ez a beszéd, már mehetünk is. - mondtam, miután elegendő napvédőt vakoltam

mindhármunk testére. Kézen fogva futottunk a lejárathoz, de a lépcsőkön
megtorpantunk. Felhevült testünk libabőrös lett a hűs hullámoktól. Csak az
első pillanatban volt kellemetlen, aztán nyakig merültünk és hosszan úsztunk
befelé. Persze csak felváltva, mert a kis lurkót nem hagytuk magára még a
sekély vízben sem.
- Elfáradtam bizsereg az egész testem.
- Nem, is csoda, egy éve jártunk itt utoljára. Azóta elszoktunk az úszástól.

-  De rég nem éreztem ilyen jóleső fáradságot. 
- Én is hasonlóan érzek. El sem hiszem, hogy végre pihenhetünk. Elmegyek,
megnézem a csónakkölcsönzőt, jöttök velem?

- Inkább maradunk, én napozok, Viktor meg had búvárkodjon, még megjárod.
- Rendben, vigyázzatok magatokra, el ne ragadjon benneteket egy cápa!
- Ne aggódj, nem lesz akkora szerencséd - válaszoltam nevetve és örültem,
hogy a kis gyöngyhalász nem hallotta ezt a tréfát.
Egy ideig óvón figyeltem a tőlem pár lépésnyire lubickoló gyermekem, de
aztán tekintetemet rabul ejtették a horizonton úszó fehér vitorlák. Néztem a
sima víz zöldjét, az ég kékjét, a bárányfelhők pamacsait és a kecsesen sikló
szörföket.  Eszembe jutott az a három szörnyű hónap, amikor sikertelen
szemműtétek után vártam a csodát, vártam, hogy ismét életet csókoljon a fény
kihunyni készülő retinámra. Hálás voltam minden pillanatért, amit
bearanyozott a visszakapott látásom. Boldogan ittam magamba minden képet,
színt, formát; a természet szépségeit, férjem átható kék tekintetét,
egyetlen gyermekem vidám arcocskájának szívderítő varázsát.  Melegen
cirógattak a napsugarak, teljesen ellazították fáradt izmaimat. Mintha egy
álom lenne, mintha az elmúlt hetek, hónapok, évek, ideges szorongása,
szomorúsága sosem létezett volna.

- Hol jársz, kedvesem? - ült le mellém Imi és átkarolta vállamat. Másik
kezével az éppen felbukkanó fiacskánk felé integetett.
- Csak azon gondolkodtam, milyen jó lenne itt élni.

- Tudod, szerintem az egyhangú, szürke hétköznapok még ezen a szép helyen is

nyomasztóak.                   

- Mindig fején találod a szöget, ráadásul nehéz lehet itt munkát találni a turizmuson kívül.

- Megnézted a csónakokat? - váltottam témát.
- Igen és szerintem még most kellene elmenni, amíg elviselhető a hőség. 
- Benne vagyok, szólsz a kicsinek? 
Viktor természetesen nagy örömmel mondott le a kavicsok és csigaházak
gyűjtögetéséről a csónakázás kedvéért. Egy órán át siklottunk a vízen.

Marica és Bogi a vezetőkutyus

Benéztünk a nádasba, hattyúk és kacsák után kutatva. Vittünk némi eledelt
is, mellyel sikerült előcsalogatni a méltóságteljes nagy madarakat, akik
egészen közel jöttek hozzánk. Néhány szörfös ügyes mozdulatokkal
kápráztatott el bennünket, a gyorsan robogó rendőrségi motorcsónak pedig
hullámvasutat varázsolt számunkra. Gyorsan repült az idő, ebéd és a délutáni
szieszta után még úsztunk egy nagyot, majd készülődni kezdtünk.
- Csodálatosan szép nap volt, kár hogy ilyen hamar véget ért. - mondtam,
amikor lehuppantam az ülésre a vonatfülkében, miközben ölembe vontam már
szendergő Viktorkámat.                                            
- De fontos, hogy megadatott és máskor is megtehetjük.
- Azt hiszem depresszió ellen, ez a leghatékonyabb terápia.
- Régen fel is írták gyógyszer helyett az üdülést.
- Ha ez az egy nap ilyen sokat tud adni, mennyit kaphat az ember egy vagy
két héttől?                                              

- Tudod mit drágám? Jövő hónapban kipróbáljuk.

A teljes kötet a MEK-ben a következő linken érhető el:

http://mek.oszk.hu/14000/14053

Köszönettel és üdvözlettel: Marica

Folytatjuk.

********************************

5. REGÉNY FOLYTATÁSOKBAN

VÁRKONYI KITTY: 5.  PARANCSOLAT

7.  Rész

Várkonyi Kitty

Peti alig hitte, hogy Pestre érjen a vonat, amin többedmagával nyomorogva utazott. Bűz volt, a klozett húgyszagú szivárgása miatt, az emberi test és hagymaszag keveréke miatt, és roppant meleg. A rekkenő hőség kinyittatta az utasokkal az összes ablakot, amitől a dohányfüst is átvágtázott egyik fülkéből a másikba, tovább forgatva egy-két kényesebb orrú utas gyomrát. Peti tudta Marikától Vali címét, de azt nem árulta el neki senki előre micsoda meglepő élethelyzetben találja majd. Az apjától való távozás megülte a lelkét és a harag, ami anyja iránt gyűlt benne éveken át, fájdalmas sértettséggel töltötte el. Már el is feledte Évike vádló hangját, a csalódott tekintetét, apja képe is csak a távolból sejlett fel, ahogy utána int. Viszont boldog volt és elégedett, hiszen szabadnak érezte magát, felnőttnek, aki azt tesz az életével, amit akar, csupán munkába kell állnia és övé a világ.

–Peti! – sikoltott fel Marika, ahogy megpillantotta őt az ajtóban állva – Anyú! Peti jött.

A fiú lebénultan állt az ajtóban a látványtól, ahogy Marika domborodó hasára tévedt a tekintete, és felnézve, felfedezte, hogy az ajtó sarkában állva egy kisded nézi őt. A kicsi kerekre nyílt szeme rámeredt. Vali szaladt a szobából, nagy hangon örvendezve fiának, tárt karjaiba ölelve még az ajtóban, és húzta be magával végre, hogy ne kint örüljenek egymásnak a lépcsőházban.

–Jaj, édes kisfiam! Végre itt vagy! Nagyon vártam már ezt a percet, drága fiam, Petikém.

Kissé teátrálisra sikeredett az öröm, de Peti elérzékenyülve enyhült meg belső haragjától és könnyezve ölelte át.

 – Hát ez a kis pulya? – nézett a pelenkától vaskos tomporú gyerekre.

 – Ő Emőke, a húgod. Meg az enyém is – nevetett fel Marika.

Peti elképedt. Szótlanul nézte Marika hasát és nem tudta eldönteni, hogy teherben van-e a húga, vagy jóllakott. Inkább nem szólt, nem kérdezett semmit. Meghallgatta Vali áradozásait, készségesen mesélt Ferikéről, aki már külföldön tanul és ott is fog majd dolgozni, ha végez, mert ezért kapott ösztöndíjat is. Mesélt apjáról, Éváról és fogadta a híreket a többi testvérről, akikről ő semmit nem tudott. De ebben a fogadásban már nem volt meg az, az, izgató, meleg, vágyakozó kívánság, mint eddig, hogy együtt legyen velük. S ez az érzés nélküli érzés, meglepte. Emőke esetlen totyogásán nevettek, majd a kislány cumisüveggel való harcán, ahogy folyton a levegőt nyelte, mert nem jött rá sokáig, hogy az üveget meg kéne dönteni ahhoz, hogy inni is tudjon belőle. Így mulattak a házi burleszk vidám pillanatain, majd vackot ágyaztak Petinek a földre, Marikának és Emőnek az egyik sezlonyon, Vali pedig, a másikon várta Palit. Meg is érkezett, mire mindannyian felkeltek újra, és együtt ettek, majd Pál és Péter ismerkedési estjéhez asszisztálva anekdotáztak majdnem hajnalig.

 Marika majdnem boldognak érezte magát és eszébe sem fordult már Józsi bácsi, aki pénzt adott Valinak, mivel soha, de soha nincs pénz a háznál.

Józsi bácsi gyakorlatilag naponta betért reggelente, hogy Valival együtt kávézzon. A piacon ismerte meg őt Vali, zöldséget árult a hét három napján. Két házzal lakott fentebb tőlük. Jóindulatú, csendes öreg, kopaszodó őszes haja alatt görbe, hatalmas orral és két távol ülő apró szemeivel bámulta Marikát, ha a kislány éppen otthon volt.

– Te Vali! Nagyon szép kis hamvas lányod van! – Mondogatta ilyenkor. Egyik reggelen azonban többet is szólt erről.

– Azt hiszem Valikám, valami nagyobb összeget is tudnék neked adni. Nem is kellene vissza. Akarod-e? – sunyin nézett fel a kávéspohár mögül a nőre, aki rámeredve, várakozásteljes figyelemmel nézte. Nem igazán értette miről is van szó.

– Csak a lányodat nézném. Hozzá se nyúlok, öreg vagyok már ahhoz. Csak nézném. No! Engeded-e?

Elővette a tárcáját, rongyos, öreg bőrtárca volt, tele papírpénzzel, és kinyitotta.

– Mennyi legyen?

 És Vali beküldte Józsi bácsit Marikához azzal, hogy szót fogadjon neki. Azt még hallotta, hogy az öreg megesküdött anyjának, hogy nem fog hozzányúlni, hiszen nem tud ő már kárt tenni senkiben, még ha akarna se. Aztán becsukta az ajtót maga után és magukra maradtak. Így aztán neki csak vetkőzni kellett, az ember feküdt a sezlonyon, és dirigálta mit tegyen le magáról, hogyan forduljon, merre nézzen és ilyesmi. Egy pillanatra úgy érezte, az öregnek még a nyála is mintha kifolyt volna a szája szélén, és mire pucér lett, az ember már csak nyöszörögni bírt. De legalább megengedte, hogy újra magára szedje a holmiját. Ez ismétlődött már két hónapja, szinte kétszer is egy héten. Mari már gépiesen vetkőzött, majd öltözött, hiszen nincs ebben semmi. Anyja elégedett, tud Emőnek pelenkát venni, nem kell mosni folyton a kaka-szagú rongyokat és ő is kap valami édességet, aminek mindig nagyon örült.

 Nem akart valamiért erre gondolni és nem is forgott ezen az esze tovább. Eltette magában az emlékét is a dolgoknak, hogy ne is zavarják azt az örömöt, ami bátyja érkezése miatt érte. Maga se értette mire vár, mit remél, de valami megmagyarázhatatlan jövőképe kezdett alakulni, amiben mostantól majd minden más lesz.

Pali, változatlanul nem dolgozott és meglehetősen elégedetlen volt azzal, hogy egyre szaporodott kis lakásukban a létszám. Nem tett ellene semmit, viszont megindult egy kötekedés-szerű akadékoskodás, amiben Vali is jócskán részt vállalt és rikácsolva kiabálta tele Pali fejét válaszul a méltatlannak vélt beszólásokért. Palinak elege lett.  Nem tehetett Valival sem azt, amit akart, sem, meg akkor, amikor kedve volt hozzá. Emőke sírása idegesítette, és már lett volna többet Vali nélkül, mint vele. Eddig alig várta, hogy Vali menjen dolgozni a színházba és kettesben maradhasson Marikával. Mi lesz vajon most, hogy Péter is beköltözik?

Nagy változás nem lett, hiszen Peti két nap múltán, felvételt nyert a sörgyárba lakatosként és csak aludni járt haza, hétvégeken pedig Marikával csavarogtak a városban.

– Menjünk el ifi vezetőnek, Marcsi! Van itt nem oly nagyon messze egy iskola, jártam arra egy kollégámmal. Ott lehetne nyaralni is majd, meg ilyesmi. Gyerekekre kell vigyázni. Megnézzük?

Peti vigyorogva nézte húgát, akinek igazából nem tetszett az ötlet. Viszont már túl sok és túl rég tartó befolyás érte ahhoz, hogy ne akarja azt, amit szeretne.

– Jól van – bólintott rá kelletlenül.

– Gyere, kapsz egy fagyit!

Peti húzta maga után és nevetett, Marika meg kelletlenül szedte a lábait. Igazából aludni szeretett volna.

– Mostanában mindig álmos vagyok, Peti – nyafogta, de megenyhülve nyalogatta a fagylaltot.

– Tán beteg leszel. Vagy belefáradtál Emőbe. Elhiszem. Kéne valami munka, nem? Akkor nem otthon ügyelnél a kis pulyára. Anyád kölke, ezt az egyet tán felbírja nevelni.

– Jól van már. Azért aranyos a kicsi. Különben meg a te anyád is.

– Jó anya – biggyesztette le a szája sarkát Peti. Hatan hatfelé vagyunk, mi?

– Nem is, mert te itt vagy most velem – maszatolta végig a száján csurgó fagylaltot Marika – csak hatan öt felé vagyunk. De, ha Valika kint lenne már!

– Mi lenne, na? Semmi. Jó helyen van most már. Meg mindegy is. Gyere, menjünk!

– Peti? – Nézett hirtelen bátyjára a kislány, majd elkapta a fejét – kétségbeesett pillantása volt.

– Mi van? Kérsz még egyet? – fejével a fagyira intett, aminek a tölcséréből épp az utolsó morzsákat sepregette le magáról Mari. Petinek hirtelen rossz érzése támadt, amit magának se akart megmagyarázni. Elhessegette és nem kérdezett semmit. Arcára azonban valamiféle zavart árnyék ült, ami sokáig ott maradt.

– Nem, dehogy. Semmi. Nem kell több fagyi.

– Tudod, mit, Marcsi? Gyere, veszek neked egy új szandált. Akarod? – Rámosolygott a húgára, aki boldogan nézett rá vissza. Virágmintás, vászon szandált kapott, térdig köthető fűzővel. Marika belekarolt Petibe és örömtől sugárzó arccal utazott vele egy peremkerület felé.

Folytatása következik.

 

A könyv borítója********************************

6.BEMUTATJUK

LENGYEL ZSÓFIA  ÍRÁSAIT

ÖNÉLETRAJZ

Egy kezdő vallomása

 Elnézést kérek az olvasótól a nem szokványos bemutatkozásért- A legjobban engem lepett meg hogy verseket írok. Mióta? Egy hónapja! Persze ez nem jelenti, hogy nincsenek fiókverseim eldobva, vagy iskolai próbálkozások.

 Emlékeim szerint a könyvvitel ötösöket is többnyire az osztály életérül szóló versírásaimmal sikerült megszereznem. Így könnyen felfedeztem, hogy mégsem a számok világa lesz a pályám. Meg se álltam a világot jelentő deszkákig. Vagyis színészkedni kezdetem, de azért elvégeztem tanítóképzőt, tanárképzőt, bölcsészkart és drámapedagógiát. Itt végre találkozott hivatásommal az, ami érdekelt, és amit addig tanultam.
Tehát afféle művésztanár lennék, s versírásra nem is volt így időm, bár tervezgettem, majd egyszer….
Fiam bejelentette külföldre megy. Élni, dolgozni, letelepedni…? Na, hát kiborult a bili. Mindig tudtam, hogy egyszer írni fogok, de nem így! Vigasztalódni próbáltam kortárs versekből, s aztán jöttek a saját soraim. Anyai fájdalmam gépbe ütve, írtam két fórumon. Ezek főleg sajnálat és önsajnálat versek voltak.
Így csoportosítanám.

Sajnálat versek

Ars poétikák

Majdnem szerelem versek

Hála és köszönet versek

Családversek

Útkeresés veresei

 …….................................….

Sajnálatvers

Ez lehet,
Hogy nekem írtad lelkedet?

Lengyel Zsófia

Fagyos fájdalom felett,
Látom leheletemet.

Hatvanezer-hetvenegy,
ki épp dolgozni kimegy,
köztük épp az én fiam,
keresi, hogy célja van?

Anyai szív légy kemény.
Hogy ő milyen nagylegény!
Szívem most cserépedény.
Ő szegény, és én szegény.
De hogy a sajnálatom enyhüljön, írtam még úgy:
Ne lájkoljad versemet,
Ezt te úgyse értheted.
Nem is vers ez kiáltás,
Ha két jó szót írsz,
Gyógyítás

………............................…….

Kis önsajnálat: Vén nyugdíjas

A vén nyugdíjas a villamosom,
Már alig él és alig oson,
Ma még nincs túl az orvoson.

Zsebében sok csekk, kezében tárca,
Gurulgat csendben kézikocsikája:
Gondol- ma valaki rája?
Piacon járva, mire jut mára,
Lesz-e a húsnak sárga bundája?
Nagy a magánya.

Ünnep előtt nem rest, megfőzni a levest,
Kis üvegbe meri, így el is megy az est.
Le is pihen rögvest..

Meghalt már párja, Emlékbe zárva,
Őrzi minden léptét , mindenét, a drága.
Mintha vele járna.

Felkel és lefekszik, de sehogy nem tetszik.
Közel temetőben harangszó hallatszik.
Istenem, Istenem! Messzire viszik.
Angyalszárnyon, fényben, örökké létezik.

Különös az volt, hogy pár versem után egy áldott költőtől (Vas Tibor) kaptam egy felkérést , küldjek a öt napon keresztül verseket verslánc folytatásához. Ilyen gyorsan karriert még ember el nem ért! Mindig szerettem a kihívásokat! . Reggelre kelve fantasztikus volt. Letisztult az érzésem, szavakká formálódtak. 

……………...........………..

Ars poétika

A ritmus varázsa,
tűz a nap parázsa,
Táncolnak a habok,
Hangok és zsivajok.

Hol vannak angyalok,
istenek s mítoszok,
hová lett szárnyatok,
ember-utódotok?

Mi vár a világra?
Ki vár ma a mára?
Az utódoknak
hová lett a szárnya?

Talán befelé nőtt:
Bent van a lelkemben.
Azért emelkedem
e sorokat vetve?

Hol az összecsapás,
hol van a katarzis,
Győzni kell a jónak.
Suttogom. Azért is.

Azért is győzni kell,
Mi rossz nem nyelhet el.
Állok a világban
Szilárd istenhittel!

Gyermekláncfű
Egy virágot küldtél,
Benne van a világ,
Gyermek napot rajzol,
Isten mosolyog rád.
A pitypangban nekem,
együttesen,
Világ, Isten és én,
közösen megjelen.
Mikor bontakozik,
Sárgulni kezd haja,
Eljut hozzám finom,
édesméz illata.
Fűben aranyszőnyeg,
Lábam puhán lépked.
Milyen örömforrás,
mint tör fel a forrás,
Szár a fejem körül,
karikába fonva,
Simogat, mint gyermek
Ölelő, kis karja.
Ezernyi zsongó méh
Közben elringatja.
Ne becsüld hát le az egyszerű virágot!
Egyszerű világnak tiszta a szépsége,
Tiszta verssoroknak tiszta a beszéde.
Kis virág megvénül haja is megőszül,
Elrepíti a szél, és magasba perdül.

Nagy hatással voltak rám „félszeg költő” barátom versei. Őt személyesen soha nem láttam, de izzott a papírom tőle.

Mit szeretnék?

Szeretnék Veled kánont írni, vagy sok kétszólamú dallamot,
S amikor rossz a kedved éppen, csak elővenni a lapot-
Írásodtól erősödnék: „Látod, ezt szeretem!”,
S amikor rossz a kedvem megfoghatnád a kezem.

Ha szomorúság ül rajtam, Te is mélységbe szállsz,
S terceled rá a sorokat, amíg meg nem találsz.

Ha magasba érnék, Te velem repülsz,
S az örömeimben szárnyalva egyesülsz.

S ha lelkünk rezdülése olykor disszonáns,
Lenne ebédünk is többször paprikás.

Szeretnék sokszor kánont írni Neked.
S hitem szerint megfogni a kezed.

Ha nem ismerlek is, szeretlek,
Ha nem vagy itt is, kereslek.
A csendben is veled vagyok,
Velünk vannak az angyalok.

Érzelmi zsarolás
Én naivan csak írtam, nem gondoltam
Hogy só leszel a levesbe,
Igaz, ecettel megkeverve.

Még nem értem csak kérdem,
Hogy mi lesz így vélem,
Ízeket keresve?

Ha valaki közel áll,
az majd mindig így fáj?
Nincs is gyógyír erre?

Kígyóháj, libamáj,
Csodapatikában mi a jó a sebre:
Nehéz érzésekre?
Vagy döghalál és járvány,
szép felirat a táblán,
És el lesz feledve?

Kiben nyomot hagytam,
írjon a fejfámra!
Akkor megnyugszom végre-valahára!

 ……………………..

Szőke pára

Ő te szőke pára,
Mit főztél ki mára?
Fognád a fazekat rendesen,
s nem futna ki a levesem!

Mindig a konyhában
ér utol az ihlet,
hát konyhaművészetben
Nem sokra vitted.

Biz pesti nőknek
már ilyen a sorsa,
Elébb a karrier,
aztán az uborka.

Rakott krumpli helyett
inkább elmesélem,
Mit szeretek benned,
Bár tart a szemérem.,

Én itt azt szeretem ,
Amint írom versem,
Rögtön felelsz nekem,
S a gépet csak lesem

Következő írás,
az is rímel rája,
Nem lehet véletlen
a sors romantikája.

Aztán meg leírod,
mit mondani akartam,
S megszólalás előtt
befogod az ajkam.

Hát miféle játék
az elektron tánca?
Nézem, sóvárogva,
lelkem alig várja!

Szépirodalom,
nekem ma kizárva.
Megyek a konyhába! 

 ……………………

Óda nem létező kedvesemhez

Hallanálak, áldanálak.
Imádsággal is várnálak.
Szent a lélek, szeretnélek.

Enyhüléssel ölelnélek.
Csókjaimmal, mint az eső,
Mosnám bűnöd, mit eleső
utódjai Ábrahámnak
Rád hagyának.

Tettedben segítenék,
Békességben is élhetnénk.
Kezeinket összetéve Istent dicsérhetnénk

 ………………………..

 Persze öniróniám mindig kísért, ezt is leírtam.

Aki kér, kap
Aki kéri, kapja,
Aki marja adja.

Aki látja, érti,
Aki bírja, méri.

Aki bír az nem sír,
Aki ír, az nem bír.

Aki vár, az nagy kár.

Aki írta szamár.
Családomról

………………………… 

Anya

Lótott-futott a drága
Hetedhét határba, körzetét járva.
Sok volt a munkája.
Három gyerek, árva.
Apát elvitte a bánya,
A nyavalyába,
Hogy nincs bánya.
Egyedül élni, félni,
Lehet holnap is remélni?
Hiába itt a vakáció,
nincs kész az adminisztráció!
Keresztet ír a falu utcája,
ma még emlékeznek rája.
Magas hegy a Mátra.
Felnézek reája.

………………….. 

Május

Ez a tavasz szökkentett szárba,
ez a tavasz öltöztet gyászba,
ez a tavasz visz majd a nászba.
Termést is hoz valahára.
Nem érdekel a lélektenger
Érdekel csupán egy Ember,
S annak lelke,
Csak ne esnék szívverembe,
Mert bensőm még igen gyenge,
Szükségem lenne kezedre!
Gyógyító segítségedre.

Keresek még, szavakat várok,
Amíg utat nem találok.
Lenne erőm, adhatnék b előle,
Mutatnám, merre van előre?

Aki engem elindított
Több az, mint a te mítoszod.
Ez a gyümölcs majd megterem,
Lehet túl az ítéleten.

Itt tartok most. Köszönöm a szeretetet, amit eddig kaptam mindazoktól, akik figyelmükkel kísértek. Köszönöm Nagy Vendel, felkérését. Érdemtelen vagyok még a figyelemre. Nem gondolom hogy irodalom órákon Lengyel Zsófi műveit fogják kollégáim tanítani. Szívesen megismerném én is Önöket! Akár egy interaktív versfórum keretében is.

Visszajelzésüknek nagyon örülnék!

 …………………………

Köszönettel és szeretettel! 

Elhatározás

Az éjjel egy ötletem támadt:
Szeretném megnyitni a versfórum hármat
Épp ezért új ízeket keverek,
Amíg persze az ágyamban heverek.
Reggelenként olvaslak titeket,
Éppen ezért ismerem a legújabb színeket.
Új generációt megszólító zanzák,
Éppen ezért benne van az anyád,
S egyéb jól érthető szavak keveréke
.Ezeket nyugodtan eheted ebédre.
Aztán a technika mai vívmánya
Miként kezeled mobilod,
Lajkol-e a drága.
Virtuális szerelem,
Vehetjük pikánsra.
Na és a politika, meg a gazdaság,
Fegyvered máris forró csőre vált.
Egynemű vagy másnemű legyen a világ?
Kis szadizmust hozzá,
Mely egekbe kiált!
Persze csak közömbösséggel járt.
Hát ez nem jó.
Akkor a szerelem szirupos máza
Libbenjen, mint puha párna.
Jövőkutatás. Tényleg vannak UFŐK:
Jaj nekem, épp itt mászik egy nagy pók!

Vagy talán utóbbi incidensem,
Mit kedvenc költő úrral majdnem beszereztem:
Bár bele nem szerettem.
Jobb. ha a verselést végleg abba hagyom.
Meglátsz ezentúl majd a színlapokon.
Harisnyás Pipi vagy Szent Johanna,
Irány csak gyorsan vissza a színpadra!
Ott kedvemre játszom a zsinórpadlás fölött,
A csillagok között,
Többet nem görbülök.
Versfórum háromra jelentkezést várok,
S ha ti jobbat írtok, már
nem kiabálok!

********************************

7. EGY TÖRTÉNET

KUSTRA FERENC: Pratt a karatés.

 Donald Pratt volt gyermekkorában a környék réme. Iszákos apja volt, aki ha kellett, ha nem, verte a családját, az anyja meg gyenge volt, csak sírt és dolgozott állandóan, nem mert ellentmondani.

Így aztán szeretetet nem kapott és bármelyik évfolyamba járt is, mindig ő volt a legkisebb a társai között, amiért állandóan gúnyolták.

Verekedett, kisebb lopásokat követett el a boltban, még az állatokat is kínozta, ha lehetősége volt rá.

 Amilyen kicsi volt, olyan agresszív, így akik ismerték felnőttek vagy gyermekek, mind féltek, de legalábbis tartottak tőle. Többen megjósolták neki, hogy börtönben fogja végezni, a merészebbek akasztófát jósoltak.

  14 éves korában elkerült kollégiumba, ahol a tornatanár a városka fiataljai részére shotokan karate edzést tartott heti három alkalommal. Jó oktató volt az iskolában is és a sportban is, biztos megállta volna a helyét pszichológusként is. A tanítványai imádták. A testalkata nem volt ideális, de a szíve az igazi karatés szív volt. Az iskola „angol” hagyományai közé tartozott, hogy minden diáknak sportolnia kellett valamit.

 Donald úgy gondolta, hogy ezt próbálja meg, s akkor már nem kell félnie senkitől.

 Az Úr azt mondta, láss csodát: s lőn csoda.

Donald Pratt mire 18 éves lett, érettségizett ember is lett. Kistermetű maradt, csak 160 cm magasságra sikerült a földet elhagynia, de megvolt az egy danja. Sokszor vért izzadt az edzéseken, de a szíve átsegítette a nehézségeken. A tornatanár embersége átragadt rá és ő is „ember” lett. Most, mint karatés már igazán tudott verekedni, a heti háromszor három óra megtette a hatását. A tornatanárnak ilyen jó tanítványa még nem volt.

 Harmadikos volt, mikor kapta a hírt utazzon haza, apja meghalt, állítólag meggyulladt benne a szesz. Ez bizony nagy megkönnyebbülést hozott a családnak s mire ismét hazaköltözött, anyja is megnyugodott már. Bár nem álltak érzelmileg egymás mellett, csendesen éltek egy fedél alatt.

Donald most már nem tudott lemondani a karatéról, gyakorlatilag ez töltötte ki a az életét. Szerencséjére jó állást talált magának. Mivel kiegészítő sportként a kollégiumban úszott, így a városi sportkombinátban úszómester lett belőle. Onnan rohant mindennap, edzésre. Már volt egy könyvtárra való szakirodalma a budó sportokról. Mindent tanulmányozott és a zen buddhizmust is, hogy ezzel közelebb kerüljön a tökéleteshez.  Az edzéseken ha kumite közben keményen eltalálták, soha nem élt vissza azzal, hogy tudott. Nem törlesztett. Készült a második dan vizsgára, mert az edzője javasolta. Ő maga is sokszor elcsodálkozott, hogy meg tudott változni, már nem kívánt verekedni, nem élt benne az állandó bizonyítási vágy, az utcán is mindenkivel szemben. Az edzéseken mindet megkapott, ami a lelki életét egyensúlyban tartotta. A fizikai fáradtság meg nem volt neki teher, mert egy örök mozgó volt, mint a kisemberek többsége. Mikor hazament, akkor sokszor megállt a szobája falára erősített kétszer két méteres tükör előtt és „Strong” gyakorlatokat csinált. Elemezte a saját mozdulatait. Mivel kicsi volt, igyekezett a rúgásokban tökéletesíteni magát. Rengeteget guggolt, hogy a combizmait erősítse. Terpeszguggolásban, sarokra százszor is lement anélkül, hogy a pulzusa száz fölé ment volna. Nagy súlyt fektetet a gyorsasági gyakorlatokra is. Magáévá tette a régen meghalt szamuráj mondását: „Ha erős vagy győzhetsz, ha gyors, akkor mindig győzöl”.

 Az edzésen volt egy lány – tizenhat- éves, aki szerinte is tehetséges volt, így sokat gyakorolt vele. Bár kettőjükről soha nem beszéltek, de mégis kialakult köztük valami. Azon az estén erőt gyűjtött és megkérdezte Anettet, hogy hazakísérheti-e. A lány, csillogó szemmel mondott igent és arra kérte őt, mivel nem lakik messze, sétáljanak.

A járda egy részénél nem volt ház, hanem fás-ligetes kis játszótér, ki padokkal. Az úttest világítása csak homályos körvonalakat engedett látni.

Kivételesen jobb idő volt, mint szokott lenni esténként ezen a vidéken, így bementem és leültek egy padra. A fiú bátortalanul megfogta Anett kezét, amikor mögöttük megcsörrent a kavics. Első oktatója gyakorlati módszereinek és szakirodalmi műveltségének hála, beindult benne a karatés automatika.

 Már nem volt ideje megfordulni, egy kar fonódott az áll alá, míg egy kéz a tarkóját nyomta előre. Azonnal légzési nehézségei támadtak s mivel közben a testét lefelé is nyomták, így arra koncentrált, hogy a nyakizmai kibírják a terhelést. Észlelte, hogy mellette dulakodás kezdődik s, hogy több támadójuk lehet. Nem hallotta a lány hangját, feltételezte, hogy őt is fojtogatják vagy befogták a száját. Már kezdtek a sötét karikák a szeme elé kerülni, amikor egy nagydarab alak állt elé.

-  Na, Donald Pratt most törlesztek neked a barátaim segítségével. Gondolom, ezt nem nehezményezed. Ugye megismersz? Általánosban mindig megvertél, de én nem felejtek. Most én vagyok a környéken az úr. A barátaim meg segítenek nekem. Még arra is lesz gondom, hogy a jótékony félhomályban végignézd, amit a barátaim fognak csinálni, utána jön majd a Te kivégzésed. Már régen figyellek. Ne aggódj, mindent jól kiterveltem, még a yard sem fog rájönni ki tette. Nem érsz semmit, a hülye sportoddal.

Donald nyakán a szorítás nem erősödött, ettől megnyugodott egy kicsit, a nagydarab, meg mint a magabiztos emberek – akinek nincs mire - óvatlanul közelebb lépett.

 A shotokan karaténak győznie kell, emlékezett Donald az első oktatójára. A nagydarab már rugótávolságba ért, amikor a kezében lévő rugós tőr kattant. Egy pillanattal később érte a rúgás. Pratt a feneke feldobásával, csípő fordítással, yoko gerit vitt be a nagydarab torkára. Az leejtette a tőrt a torkához kapott és hang nélkül kezdett zuhanni. A torkán a szorítás hirtelen ellazult, így kirántotta a fejét az alkarból. Ugyan ezzel a mozdulattal megfordult és közben indította a tsukit. Az egyenes ökölütés úgy sikerült, ahogy tanítják. Az ellenfele orrnyergét érte.

Hirtelen a dulakodók felé fordult, ahogy három alak a lány felett és mellett térdelt. A hozzá közelebb térdelő tarkójára elhelyezett egy gedan kekomit, amitől az ráesett a lányra. Ekkor figyelt fel a másik kettő.

Ketten háromfelé ugrottak. Nem volt már bennük semmi, csak a menekülési szándék.

Donald a lányhoz ugrott, lelökte a hasáról a magatehetetlen testet. Óvatosan felemelte a lányt, letépte a szájáról a széles ragasztószalagot. Egyszerre ölelték át egymást. Mindketten érezték, szeretik egymást.

Leporolták a lány ruháját és megigazították, mert egy helyen beszakadt. Szerencsére még más baja nem történt. Felvették a sporttáskájukat és elindultak.

-  Ki gondolta volna, hogy az első randevúnk ilyen lesz- szipogta Anett.

-  Szerencsénkre, részünkre jól végződött, hála a shotokannak- mondta neki Donald, - nem is volt akkora ügy egyébként sem. De mekkora ügy lesz az, mire erről az éjszakás rendőröket meggyőzőm.

VÉGE.

Vecsés, 1998. július 21.

********************************

8.ARCKÉPCSARNOK

HORENKA ERIKA  ROVATA: SZTAKÓ KRISZTINA

„Életemet leginkább a kettősség jellemzi.” 

Sztakó Krisztinával a Vakok világa folyóirat újonnan megválasztott szerkesztőjével beszélgetek többek között új munkaköréről.

Horenka Erika

– Mondanál magadról néhány mondatot?

– Nehéz magamról csak néhány mondatban beszélni. Életemet leginkább a kettősség jellemzi. Egyszerre vagyok városi és vidéki, mivel 21 évet Budapesten éltem és 2007-ben költöztem haza, Szakmárra a szülőfalumba. Gyerekkori álmom volt, hogy itt élhessek, de ennyit kellett rá várni. Pesten elvégeztem az iskolákat, gyógymasszőr lettem és még sorolhatnám. Közben Kecskeméten már dolgoztam és a megyei egyesület elnöke lettem. Kovács Jánosnénak nagyon sokat köszönhetek, aki elindított a pályámon és támogatott mindenben.
Eddigi életemben mindig főnök voltam és én mondtam meg az alkalmazottaknak, hogy kinek mi a feladata és azt hogyan csinálja, ha elakadt. Most a másik oldalon állok és nekem van főnököm. Mindkettőnek meg van a maga szépsége és hátránya is, ezt most jobban élvezem! Kisebb a felelősség, mint egy egész civil szervezetért vállalni a felelősséget. Nagyon szerettem azt a munkám is, sokoldalú volt és nagy kihívás. Ahogy ez is sokrétű és szép feladat, sosem csináltam még újságot és rengeteg kapcsolatot, ismeretséget jelent.
A zajos városból hazaérkeztem a csendes vidéki házba. Lett kert és állatok. Az autók zaját felváltotta a madárcsicsergés. Masszőrként dolgozom itthon, úgyhogy folyton társaságban vagyok, s bár egyedül élek, magányosnak nem érzem magam. Sőt, mondhatom, 2009 óta igazi társra is leltem, Berci személyében, aki bizony egy vidám, játékos magyarvizsla és nem mellesleg vakvezető kutya, hűséges segítő is egyben. Kiköveteli magának a szeretetet, foglalkozást és cserébe el is halmoz mindezekkel viszonzásként.
Unatkozni sincs időm, hiszen a munkám vagy munkáim mellett rengeteg kedvenc elfoglaltságom van. Szeretek kiülni az udvarra és élvezem, hogy a csirkék, libák, kacsák körém gyülekeznek és elmondják, hogy mi is a helyzet. Sokat nem értek belőlük, de figyelem őket és élvezem, ahogy megsimogathatom, ölbe kaphatom őket.
Esténként olvasni szoktam és könyveket javítok. Szeretem a hangjátékokat, rádiójátékokat. Sok időt elvesz a www.olvasok.net is, amely egy elektronikus könyvtár és nemcsak a könyveket töltjük fel ide, hanem adatokat is közlünk róluk. Gyűjtöm a sorstársak írásait, verseit, hogy a www.bacsvakok.hu irodalmi sarok rovatában minél többen és többféle írással jelenhessenek meg. Önkéntesként még az egyesületnek is besegítek és szerkesztem a hírlevelét, hogy sok-sok információ jusson el a megyei látássérültekhez is és emellett a látássérülteknek kedvezményes áron vásárolható számítógépes és mobiltelefonos vírusirtókat is adminisztrálom.
Tervezem, hogy sorstársak verseit adom elő és azt valamilyen formában elérhetővé is teszem számukra és bárki számára. Meg emellett még sok virágom van és sokat foglalkozom idősödő szüleimmel is, hiszen mindkettő súlyos mozgáskorlátozott és elkél nekik a segítség.

– Mondanál más példát is a rád jellemző kettősségekre?

– A kettősség valahogy mindig meghatározó volt az életemben.
Ha gyerekéveimre emlékszem vissza, akkor nagy kedvencem volt a matematika és az irodalom. Ahogy sportoltam és megtanultam szőni is és nem igazán tudtam dönteni, hogy melyik is tetszik jobban!
Egyszerre voltam városi és falusi. S ma pedig az Internet és levelezőlisták segedelmével varázsolom a barátokat, ismerősöket és a világot haza, de ugyanakkor nem szeretek kimozdulni itthonról. Ha nem muszáj, akkor nem járok el, nem vonz a tengerpart vagy a hegyek, fürdők és kirándulások, viszont mindezekről szeretek olvasni! Ahogy nagyon szeretem a gyerekeket, szeretek velük foglalkozni, játszani, ha kell, akkor bármilyen feladatot ellátok, de valahogy saját gyerek vállalásáról soha nem gondolkodtam szívből.
Úgy érzem, hogy tényleg meghatározóak ezek a kettősségek az életemben vagy egy-egy szakaszában.

-  Körülírnád, mennyit látsz?

– Ez egy könnyű kérdés: már semennyit.
13 éves voltam, amikor nagyjából egy-másfél hónap alatt elvesztettem a gyengénlátásom. Addig azért egyedül bicikliztem, nagyobb betűket nagyító nélkül is elolvastam, de nagyítóval még tv műsort olvastam az osztálytársaimnak… Aztán a sport és a számomra megerőltető gyakorlatok véget vetettek mindennek. Kb. egy év volt, mire felfedeztem, hogy még maradt némi szín- és fénylátásom. Orvostól orvosig jártunk, hogy mit lehetne ezzel kezdeni és hogyan lehetne az örökös fejfájást megszüntetni, de nem igazán sikerült megoldást találni. A fejfájás maradt, a látásmaradványomról meg a szemészek állították, hogy nem létezik, csak beképzelem. Egészen 2008-ig sikerült jól képzelegnem, akkor azonban szépen elszürkültek a színek és aztán a fény is egyre halványabbá vált. Még láttam a jelenlegi lakhelyem szobáinak színét, de a későbbi burkolás eredményét már tényleg csak a képzeletemben szépítgethettem!
Mindaddig, míg volt némi látásmaradványom sokat kínlódtam, hogy elfogadjam a helyzetem és gyakran kérdeztem „miért pont én?” „ez nem igazság!”. Aztán, amikor végleg minden elmaradt, akkor jött el a pillanat, hogy meg tudtam barátkozni a helyzetemmel. Már nem zavar, ha valami kudarc ér amiatt, hogy nem látok. Már nem fakadok sírva az utcán, ha megjegyzést tesznek valamiért rám, sokkal derűsebben és humorosabban látom mindezeket. Tudok nevetni a vödrön, ha elém áll és odébb rúgom véletlen, tudok „köszönni” az oszlopnak, ha rosszhelyen áll és nevetni is tudok magamon mindezért! Tudom, hogy nekem ez vicces és jókedvre derít, de másoknak akár megdöbbentő is lehet és nem értik, hogy miről is beszélek. Egyszerűen csak arról, hogy el tudom magam fogadni olyannak, amilyen vagyok és nem leszek depressziós vagy dühös, mert nem vagyok olyan, mint az ép, jól látó emberek.

– Az, hogy egyedül élsz, így alakult vagy te akartad így?

– Talán mindkettő. Persze, természetesen én is szeretnék egy társat, de… De valahogy mégsem sikerül teljesen feladni a függetlenségemet és szabadságvágyamat. Nekem egy kapcsolaton belül is szükségem van egy sarokra, ami az enyém, ahova elbújhatok, ahol egyedül lehetek és kitehetem a táblát, hogy „ne zavarj!”.
Ezt pedig elég nehéz tolerálni egy párkapcsolaton belül, tisztában vagyok ezzel és a múltamban is tapasztaltam ezt.

– Olvasás –vakosan JAWS-zal és számítógéppel? Könyvjavítás hogyan?

– Igen. Olvasás JAWS-zal és számítógéppel. Javítás pedig a txt szövegeket soronként olvasva és a képernyőolvasót pedig „mind”-re állítva, hogy kimondja az összes írásjelet és jelet. Így jól hallható, ha valami nem jó helyen van vagy kellene, hogy legyen, de nincs és a betűhibákat, amik szkenneléskor keletkeztek is, hallás után korrigálni lehet. Ha pedig olyan a hiba, hogy azt a józan eszemmel nem tudom kitalálni, minek kellene ott írva lenni, akkor segítséget kérek vagy könyvtárostól vagy ismerősöktől.

– Hogyan és hol adod elő sorstársak verseit, megtanulás után?

– Ajjaj! Most fogok lebukni! Lusta vagyok megtanulni a verseket, így nem is mondom, hogy szavalom. Inkább csak előadom. Ha kell, legépelem magamnak Braille írásban és felolvasom. A felolvasásnál azonban több, mert nemcsak olvasom, hanem hangsúlyozom, mintha szavalnám. Felveszem, ha nem tetszik, akkor addig ismételem, míg számomra elfogadható produktum nem keletkezik. Egyelőre itt pihennek a számítógépemen és ha lesz elég anyag, akkor – még nem tudom, hogy hol –, de elérhetővé teszem.

– Bemutatnád irodalmi pályafutásod?

– Irodalmi pályafutásom? Igazából pályám vagy pályafutásom nincs. Szeretem a verseket és gyerekkorom óta írom is őket. Közel 200 verset írtam és ezzel a jövőben sem szeretnék felhagyni. Más jellegű írásokat is tervezek. Pályázaton még nem volt merszem indulni és valahogy nem is nagyon foglalkoztat a megmérettetés. Számomra az a lényeg, hogy kiírjam magamból, ami bennem van. Akár érzelem, akár gondolat, akár csak vélemény. Sokan azt mondják, hogy szomorúak, bánatosak, keserűek a verseim. Lehet, de nekem ez segít, hogy mire a végére érek ismét derűsen, boldogan lássam a világot! Alapjában optimista embernek gondolom magam, de természetesen megvannak a magam nehézségei, kihívásai és kudarcai is.

– Elárulnál nekem, mint „szakmabélinek” némi kulisszatitkot, hogy írod a verseid? Mire figyelsz vagy nem figyelsz miközben kiírod magadból, ami kikívánkozik?

– Ez is változó. Mikor milyen kedvem és hangulatom van. Van, hogy fontos a szótagszám, rím, sorszám stb. Van, hogy egyszerűen csak írom, ami jön. Arra azért mindig ügyelek, hogy logikusan legyen felépítve a tartalom, érthető legyen és mondandója is legyen, ha lennie kell.
Mielőtt papírra vetem építgetem, szépítgetem, aztán mindig teljesen más lesz belőle, mint eredetileg kigondoltam… Nagyjából úgy vagyok ezzel is, mint a beszédeimmel. Sosem írom le előre, hogy miről fogok beszélni. Akkor az adott pillanatban dől el és ha vissza kell idézni, hogy miről beszéltem, nem tudom. A vers is ilyen nekem. Leülök, elkezdem írni és a végén felébredek. Ha írok, akkor teljesen kiesik a világ és minden más. Ha valamiért félbe kell szakítani, akkor leggyakrabban az örökre félbemarad, mert ugyanazt az állapotot, hangulatot, „révületet” már nem tudom visszahozni és sehogyan sem sikerül a gondolatmenetet újra ott folytatni, ahol abbamaradt.
Képtelen lennék például egy saját verset fejből elmondani. Annyi érzés, más gondolat, bevillanó kép társul hozzá, hogy kiesem a szerepemből és elakadok!
Ahogy ha leírtam és visszakérdeznek, hogy miről írtam, el kell olvasnom, hogy el tudjam mondani. A fő két-három gondolatot tudom, ami köré építettem, de hogy mit építettem köré, azt már nem feltétlen. Biztos mások is így vannak ezzel, nem tudom.

– Volt szerencsém meghallgatni két versedet a „mindenkinek van hangja” oldalon. Én inkább érzésekkel telitettnek, vallásos lelkületűnek mondanám, mint szomorkásnak. Jól érzékeltem a vallásos szemléletet, meggyőződést, elfogultságot?

– Olyan kérdéseket teszel fel nekem, amire nincs egyértelmű válaszom. Igen, jól érzékelted, de nem vagyok bigott katolikus. Hiszek Istenben, de nem úgy, ahogy az emberek többsége. Egyszerűen nem szeretem az egyházat. Az én egyszerű és puritán életfelfogásommal nem összeegyeztethető a giccs, dísz, vagyon. Tudom, hogy kell, elismerem, de akkor nem prédikálok a szegénységről, önfeláldozásról… Nekem a Biblia mást mond, mint a papok. Egyetemi éveim során egyháztörténetet is tanultam, ahogy sok vallásba belekukkanthattam és valahogy nem győztek meg arról, hogy nekem bármelyiket is követni kellene.
Inkább úgy szoktam fogalmazni, hogy a szeretetben hiszek, a türelemben hiszek, a mások elfogadásában hiszek. Abban hiszek, hogy én a saját tetteimért, gondolataimért vagyok felelős és azzal majd egyszer el kell, hogy számoljak valahol valakinek. Így aztán igyekszem úgy élni, hogy „jó ember” legyek. Próbálok szeretni, türelmes lenni és elfogadni másokat olyannak, amilyenek.

– Megkérdezhetem, milyen más jellegű írásokra gondolsz?

– Novellánál, elbeszélésnél hosszabb szösszenetről nem álmodom. Bár van egy regény-álmom, de azt hiszem, hogy az meghaladja az én képességeimet és álom marad mindörökre!

– Tervezel vagy már bírsz saját verses kötettel?

– Tervezni tervezek, de ígéretet nem teszek rá. Igaz, saját kedvemre és saját magamnak már nyomtattattam egyet, de az csak amolyan bohókás felbuzdulás. Nem tudom, hogy lesz-e valaha elég bátorságom vagy elhivatottságom saját verseskötetről álmodni. Idővel ez már nem is biztos, hogy olyan fontos. Persze álmodni jó dolog és kell is, de annyi sok jó vers van, miért pont az enyémek lennének olyanok, amiket érdemes kötetbe rendezni és kiadással bíbelődni.

– Mondanál egy-két szót, gondolatot a Vakok világa folyóiratnál eddig eltöltött idődről?

– Április 1-je óta vagyok a Vakok Világa újság szerkesztője. Azt kaptam feladatul, hogy tegyem színessé, személyessé az újságot. Nem az én személyes újságommá, hanem inkább keressem fel az embereket és szólítsam meg őket, ne csak írjak róluk, hanem maguk mondhassák el, hogy kik ők és mit csinálnak. Jó lenne, ha többen írnának, ha sokakhoz eljutna az újság. Mivel a MVGYOSZ szervezetének lapja, így magáról a szervezetről is írunk, hiszen fontos, hogy ismerjék az emberek a tagok a munkáját. Van kulturális rovatunk, sportolunk és barangolunk, bemutatjuk, hogy vidéki egyesületeknél milyen az élet és igyekszünk a családot, értékeket, életeket bemutatni. Főleg látássérültekről vagy látássérüléssel kapcsolatos dolgokról van szó a lapban, de nemcsak látássérülteknek írjuk. Sokan találnak bene érdekes témát olyanok is, akiknek nincs közük a vaksághoz. Én mindenkit csak bíztatni tudok, hogy keressen bennünket, írjon és küldje el nekünk, ismerjék meg mások is!

– Mit tudtok ill. tesztek annak érdekében, hogy minél több látássérült és akár látó is hozzájusson az újsághoz? (Gondolok itt azon látássérültekre, mint pl. én már nem látom a nyomtatott újságot elolvasni, a Braille-t pedig nem tudom elolvasni, de szívesen olvasnám.)

–  A nyomtatott és Braille verzión felül létezik még elektronikus és hangos is, amit számítógépen lehet olvasni. Ahol tudom, népszerűsítem az újságot. Minden alkalmat és lehetőséget megragadok erre. A sík és Braille verziót a központban és a megyei egyesületeknél lehet előfizetni, de volt, aki eljuttatta hozzám az árát és én befizettem neki, így nem kellett utazgatnia azért, hogy olvashassa a lapot. Az elektronikus és hangos változat jelenleg még ingyenes, abban is szívesen segítek bárkinek, ha meg szeretné ismerni az újságot és szívesen olvasná.

– Hogyan kell, lehet ezt elképzelni, nap mint nap ingázol, hogy az újságon dolgozhass, vagy hétköznap Pesten, hétvégén otthon vagy otthonról tudod végezni munkád s csak alkalmanként kell pestre menned?

– Távmunkában dolgozom, nem is tehetném meg, hogy sűrűn eljárok itthonról. Általában havi 1-3 alkalommal utazom, leginkább, amikor elnökségi üléseken és egyéb rendezvényeken vagyok jelen és tudósítok.
Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen össze tudom egyeztetni a jelenlegi életformámmal, családdal, kötelezettségekkel és ráadásul még tetszik is a munka.

– Ez most szenvtelenül hangozhat, de nem annak szánom! Elődeid nem engedtek ekkora teret sorstársak írásainak?

– Hogy őszinte legyek, nem tanulmányoztam alaposan az elődeim munkáját. Az elődöm, Kovács Judit, biztosan tudom, hogy igen, teret adott a sorstársak munkáinak.
Én pedig kifejezetten keresem azokat, akikről tudom, hogy írnak vagy foglalkoztak a gondolattal, hogy írnának. Mivel gyerekkorom óta ebben a közösségben élek, sokukat ismerem, ismerem a képességeiket, érdeklődésüket, munkájukat is, így nincs nehéz dolgom. A sok ismerősnek is van sok látássérült ismerőse, így ajánlanak is olyanokat, akiket én nem ismerek vagy nem hallottam még róluk. De mindenkit csak bíztatni tudok, hogy írjon, tudósítson, hívja fel a figyelmünket másokra, eseményekre, sorsokra. Ha mondhatom: fontos, hogy együtt szerkesszük az újságot az olvasókkal, hogy megjelenjenek az olvasóink, hogy személyes kötődésük legyen egy-egy számhoz, íráshoz.

– Megosztanád velünk az újsággal kapcsolatos publikus újdonságokat?

– Már csak az a kérdés, hogy kinek mi az újdonság. Én minden lapszámban találkozom számomra újjal, ami másnak már régen köztudott. Legyen az a Playback-színház vagy lufihajtogatás vakon, a mobiltelefonok védelme vagy egyszerűen csak a túlcsendes járművekkel kapcsolatos EU-s álláspont.
És ez csak pár kiemelt gondolat abból, amit már az eddig eltelt időszakban megismerhettem! Igazán elmondhatom, ilyen rövid idő után is, hogy hálás vagyok azoknak, akik rám gondoltak és megbíztak ezzel a munkával, nagyon szép feladat és igazi kihívás. Teljesen másfajta elfoglaltság, mint amiket eddig csináltam életemben, de talán éppen ezért lelkesedem ennyire! Nem titok, hogy szinkronszínészekkel próbáljuk felvenni a kapcsolatot, róluk szeretnénk cikksorozatot indítani az olvasók kérésére. Jó dolog, hogy az olvasók véleményt mondanak, ötleteket adnak és építő kritikáikkal is hozzájárulnak ahhoz, hogy hosszútávon egy színvonalas, sokoldalú, gazdag és hasznos információkat is tartalmazó folyóiratot szerkeszthessek és írhassunk a kollegáimmal, Marikával és Judittal. Nem szeretném azokat sem kihagyni, akik, mint külsősök vagy önkéntesek cikkeznek nálunk, ahogy pl. te is rendszeresen megörvendeztetsz bennünket írásaiddal. Köszönet érte és továbbra is nagyon várunk minden érdekességet, különlegességet!

– Olyasmi újdonságokra gondoltam, ami eddig nem vagy másképp volt az újságnál?

– Mindenképpen újdonság, hogy egy-egy érdekes esemény, hír hallatán igyekszünk személyesen megkeresni az érintetteket és nemcsak a hírt közölni, hanem egyfajta élményt is nyújtani valakinek a tollából vagy valaki segítségével. Mivel a lap már elmúlt 80 éves, így nehéz bármit is olyan újdonságnak nevezni, ami még ne lett volna benne a története vagy fennállása során. Az biztosan újdonság, hogy kutatjuk és igyekszünk tallózni a réges-régi lapszámokból, és biztosan fognak az olvasók találkozni régi évfolyamok írásaival.

– Nagyon szépen köszönöm, hogy válaszoltál kérdéseimre. Kívánok sok erőt, munkát, újdonságot s mindezekhez jó egészséget, kitartást!

********************************

9. BEMUTATJUK ANNA SZTASKÓ  VERSEIT

 Ellentét

A csúnya vonz,
a szép taszít.
A világos torz,
a sötét megvakít!

A csúnya gyönyörű,
a koszos tiszta.
A bonyolult egyszerű,
a sűrű ritka.

A fekete fehér,
a barát szerető.
A prűd kacér,
a boldog szenvedő.

A gazdag szegény,
az őszinte hazug.
A fiatal vén,
a tudatlan tanult.

Az illatos bűzös,
az élet a halál,
Az ártatlan bűnös.
ki keres nem talál..!

…………………………. 

Mi lett volna?

Mi lett volna? Ha forró nyári éjjelen, nem lennék szolga, csak léteznél te én nekem..

Mi lett volna? ha az első találkozás nem álom. Ahogy úszik a gondola, a szerelmet én is megtalálom.

Mi lett volna? Ha csókod mámorát ízlelem? A szív tombolna.. S miénk lehetne az örök végtelen.

Mi lett volna? Ha egyedül fexem az ágyamon.. Egy hang szólna.. Gyere aludj a vállamon.

Mi lett volna? Ha te lettél volna a szó? Mosolyod égő szikra. Termeted óriás s néha apró..

Mi lett volna? Ha könnyemben te száradsz fel? Pusztítasz szóban, mikor fájdalomban veszítesz el!

…………………………….. 

Boldogtalan bohóc

Nincs boldogtalan bohóc,
hisz látod hogy nevet.
Sohasem mutatja hogy fáj,
nem ejt ő könnyeket!

Nincs boldogtalan bohóc,
csak a vicces komédia.
Hát neki miért kellene,
mégis szomorkodnia.

Nincs boldogtalan bohóc..
Csak egy víg előadott darab.
ruhája szakadt haja kóc..
De ő mégis boldog marad!

Nincs boldogtalan bohóc.
megtudja ő ezt is játszani..
Nem más ez a vidámság,
csupán csak színpadi!

Nincs boldogtalan bohóc..
Csak ha vége mit előadott..
Mi jó kedéllyel nevetünk..
És ő ezért mit kapott?

Nincs boldogtalan bohóc..
csak ügyes álca mestere..
mert ő is tud sírni zokogni..
Ha rosszul bánnak vele!

…………………………….. 

Káosz

Nem alszom,
fáradt a szemem.
Most talán,
nincs is ihletem.

Ajtóm bezártam,
pihennem kellene.
De halkan még,
szól a lágy zene.

Nyugtalan vagyok,
arcom megviselt..
Szívem újra,
nehéz terhet cipelt.

Tollam még fog,
írni tudok..
Fejemben káosz,
min alig uralkodok..

Én értelek..
Az agyam tudja..
A szíved nem,
a szád kimondja!

Hiába gyötrődöm,
Tollam sem engedi..
mély érzéseim,
fájdalmam elnyeli..

Csak még egyszer..
Ajkad csókolnám,
s még ezerszer,
ölelésed lopnám..

Keserűn álmodom,
a tegnap mámorát.
most kinek adhatom,
a fekete zongorát?

Érzéseim tompák,
testem elnyúlik...
Illatod ma este még,
karjaimba kúszik.

………………………………… 

Nem tudok

Írnék most egy verset,
de semmiről nem tudok..
Hiába is akarnám,
nem telnek a sorok..

Írnék vadvirágos rétről,
szép kertek alatt..
De mind most az ihlet,
a tollhegyben maradt!

Írnék szép szemedről,
mi néha könnyezik..
De nincs olyan tinta,
mi ezt papírra viszi..

Írnék egy hegyről,
Mit közelről sem látsz..
De nem tudom meg írni,
ha száz évet is vársz…

Írnék személyedről,
hogy milyen férfi lettél.
Inkább írja meg az,
akit szívedből szerettél.

…………………………………….. 

Ölelj

Ölelj át téli álmokon,
mikor reszketve félek..
Kövess tüzes lángokon,
míg a mennyekbe érek!

Ölelj át mint árvát,
ki zokogva hiún remél.
S ha rád néz gyáván,
lehetnél számára remény.

Ölelj át mint szellő,
gyenge madár testét.
vagy mint a felhőket,
a végtelen azúrkék..

Ölelj át mint a levegő,
az egész világot.
Úgy akarj kérlek,
mint föld a virágot.

Ölelj át mint szeretőt,
egyetlen néma gondolat..
csókolj erős karjaidban..
mígnem föld takará csontomat.

………………………………… 

Csonka jövendölés

Értetlenül állok előtted,
fejem ég felé nyújtom..
Mégis mi lett belőled?
Táncolsz mint féreg a húson..

Némán gondolok a múltra.
Gyermeki éned látom..
Lelked fájó könnyed porrá zúzta..
S mégis közelségedre vágyom

Tenger viharát 100szor megélted.
Tested korbácsot viselt..
S te újra meg újra a jobbat remélted,
de minden körülötted selejt.

Vitorlát bont mohó fájdalom..
kínod elhagyni készül..
Hajad lágyan esik át válladon..
s aztán megpihensz végül

Csonka jövendölés az élet,
ki tudja mivé válhatunk
S még ha ez csak buta kísérlet,
benne akkor is meghalunk!

………………………………… 

Elmúlás

Valahol még bennem élsz s remélek
Valahol még a múltunk boldogsága éltet!
A pár héttel ezelőtti álmok hada űz,
mikor még égett a láng vöröslött a tűz.

Valahol még most is a könnyeim törlöm,
s legbelül magamat a lelkemet őrlöm.
Elmentél mert nem hittem valós az álom,
s azóta mi helyem volt már nem találom

Minden reggel ha felkelek illatod átölel,
s azt érzem itt vagy olyan nagyon közel.
Hallom ahogy köszöntesz : Jó reggelt
s ahogy megkérdezed:Az éjszaka hogy telt?

S újra boldogan mosolygok ébredés után,
de ha kinyitom a szemem kereslek tétován.
Kimegyek a kerti rózsák szirmainak ölébe..
s letépek 1 szálat a kettőnk néma örömére

S majd azt a szálat látva bárhova is megyek,
Tudom azt hogy téged mennyire szerettelek.
Nem lehetek már többet ugyanúgy boldog,
De a legszebb emlék marad a legutolsó csókod!

********************************

10. A SZEKSZÁRDI ANTRITT RÁDIÓ MÜSORÁBÓL

VASÁRNAPI RIPORT  NAGYVENDEL  LAPSZERKESZTŐVEL

Az Antritt rádió riportja Nagy Vendellel, a Megszólalok Magazin szerkesztőjével.

2015.06.28.

www.nagyvendel.comxa.com/lejatsz.php?hang=antrit

********************************

11. REKLÁMFELÜLET

MEGHÍVÓ 

TALLÁSZNÉ HORVÁTH MÁRIA   FOTÓKIÁLLÍTÁSÁRA

Köszönöm Neked ezt a lélekmelengető szép verset. Feltétlen benne lesz ez is a programban! :

"VALAMI + PLUSZ"

  

Tallászné Horváth Mária

 "Szeretettel meghívom Önt és kedves családját a CINKE program Irodalmi és Képzőművészeti Alkotóműhelyébe

az Origó Házba - 7629 Pécs, Komlói út 94-98,  2015 július 31.-én pénteken 17 órai kezdettel

Tallászné Horváth Mária bemutatkozó estjére.

„Köszönettel és nagy örömmel fogadtam a lehetőséget, hogy fotóimon keresztül bemutatkozhatok a nyilvánosság előtt.

Mivel már korábban egyik-másik képem megihlette valamely művészeti ág képviselőjét,

ezt az irányvonalat követtem a fotóim kiválasztásánál, és erre utal a kiállítás címe is.

Festő és irodalmár barátaim, ismerőseim mellém álltak partnerként,

Így születhet  meg a kiállítás-megnyitóra a művészetek összefogásának  szép példája.”

---------------

Megjegyezném még, mert nem szerepel a meghívóban, hogy a megnyitó élő egyenes adásban hallgatható és nézhető lesz a Skype-on, valamint felvétel is készül róla, ami később felkerül a You Tube-ra.  Ha tudod kezelni a skype-ot. lehetőség van, hogy bekapcsolódj Te is bármelyik Cinke programba, például egy versed felolvasásával... vagy bármi egyéb mondanivalóval.

 Üdv: Marika

Hattyúk

Menedék

Naplemente

Pipacstenger

…………………….....

EGY VERS A KÉPEK MARGÓJÁRA..

NAGY VENDEL :

HATTYÚK A TAVON

 Egy kép margójára...

  

Állok a parton  elmerengve,

 Nézem a fodrozó vizet,

 Hol láncukat rázzák bólogatva

 Karcsú csónakok reménylőn,

 Fatörzshöz kikötve,

 Szabadulást remélve,

 Sok ázott falevél közepette.

  

 Lágy hullámok ringatják

 A sima víztükröt

 Hófehér madarak közelednek hamarvást,

 Légiesen lebegve kecsesen

 Éket verve a hűvös habokba,

 Fejüket kedvesen nyakukra hajtva,

 Suhannak a vízen,

 Látványuk minékünk üzen

 Oly békések mindnyájan

 Élet szépsége sugárzik belőlük,

 Egymás felé fordulnak, ,

 Összeölelkezve,

 Így kellene mindenkinek,

 S az élet szebb lenne.

 Párunk  után vágyakozva

 Lelkünket feltölti e  látomás.

 Felkapunk hát lélek ladikjára,

 Hattyúkkal kísérve

 Talán utoljára.

 Tóvize csillan

 Evező csobban,

 Csónak ha lendül,

 Kavics csikordul

 Hajónk hogy  szabaduljon,

 Fövenyes parton

 Omlik a lábnyom.

 S a langyos délutánban

 Tovahalkulón  lágy

 Hangja hallik a szónak.

 Bölcsőjét ringatta a mának,

 És követi a holnap.

 Oszlopos kerengőin

 Kristály kolostornak,

 Mormolunk zsolozsmát

 Az örökkévalónak.

  

 ………………………………......

KÖNYVBEMUTATÓK..

WESSELY GÁBOR KÖNYVEI

KEDVES OLVASÓK...

Megjelent Wessely Gábor kettő legújabb kötete, néhány sorban bemutatjuk.

Megjelenik két új könyvem
Az Egyszínű füzetek sorozatom 18. darabja, melynek címe: Egy csipetnyi lórúgás. (Közéleti írásokat tartalmaz.)
Az Egyszínű füzetek sorozatom 20. darabja, melynek címe Élhetetlen évek. (Ez pedig napló a közelmúlt családi és közéleti történéseiről.)
WESSELY GÁBOR

A kötetek megvásárolhatók...Főleg Szekszárdon, az újságárusoknál,  és érdeklődni a szerzőnél és a magazinnál lehet..

……………………....

MEGJELENT   június 25. én a Tolna megyei írók, költők antológiája a Kézjegy 21.  száma.

Ebben a kötetben számos megyei író, és költő írásait olvashatják.
A kötet után érdeklődni lehet a szerkesztőségben és a kézjegy klubnál.

…………………….....

MEGJELENT...

BURLÁSZ MAGDOLNA:

KARÁCSONYI ANGYAL

Című kötete, A gyönyörű , igényes kiadás Magdi novelláit tartalmazza, és Stekly Zsuzsa zománcképei illusztrálják.

Érdeklődni

burma52@gmail.com

********************************

12.KREATIVITÁSOM AD ERŐT

GERENCSÉR HAJNALKA:

FONALGRAFIKA

Gerencsér Hajnalka

Kedves Olvasóink!

  A Kreativitásom ad erőt blokk végéhez értünk. Megtanultunk néhány fonalgrafikai öltés típust, amelyet kombinálva saját mintákat is létrehozhatunk. Nekem olyan nagy szerencsém volt, hogy kedves Tanárom, Borbély Lajos művésztanár óriási lehetőséget látott ebbe a technikába és megtanított engem fonalba álmodni. Néhány saját képemmel szeretnék Önöknek és Nektek kedvet teremteni  az effajta alkotáshoz. Szép nyarat és jó egészséget kívánok mindenkinek:

 Gerencsér Hajnalka gerencser.hajni69@gmail.com

Akt

Boldogság

Önarckép

Kereszt

.............................................

GRATULÁLUNK...

2015.07.04. - én  Tartotta esküvőjét, Gerencsér Hajnalka és Szabó Tíbor

 Boldogságot, és hosszú életet kívánunk az ifjú párnak...!

 A szerkesztő és az olvasók..

********************************

13. VERSRŐL VERSRE

KARDON ANNAMARI:

Nem kell félned

Ülj le most mellém, és jól figyelj,
Hogy legyen egy dal, melyet elviszel.
Halld most szavam, és érezd,
Hogy most már nem kell félned!

Nem kell félned, míg fogom a kezed,
Nem kell félned, míg itt vagyok veled.
Nem kell félned, míg csak rád vágyom,
Szerelmünket a szívembe zárom.

Nem kell félned, míg hallod a hangom,
Nem kell félned, míg látod az arcom,
Nem kell félned, míg melletted állok,
Szét nem választhat semmilyen átok!

Bújj hozzám, és ölelj, kedvesem,
Hogy megsúgjam, te vagy, kit kerestem,
Értsd meg pár szóból, ennyiből,
Hogy nem kell már félned semmitől!

Nem kell félned, míg tart ez az érzés,
Nem kell félned, ha elfog a kétség.
Nem kell félned, csak kövesd a fényt, és
Szeretlek-e örökké? Ez nem is kérdés!

...............................................

DR.  KELLNER SZILVIA:

Süllyedő hajó

Úgy érzem magam, mint egy süllyedő hajó,
Vadul kavargó örvényből menekülni volna jó.
Hiába akarok, nyel magába a mélység,
Reám borul a nehéz nedves sötétség.

Reccsen az árboc, törik a deszka,
Összezáródik a szívemnek ajtaja.
Zúz össze a fájdalom kegyetlenül,
Lelki roncsom a fenéken elterül.

Én vagyok az elsüllyedt kis hajó,
Örvényből menekülni lett volna jó.
Minden részem szerteszét hullott.
Érzem, többé nem látom a napot.

Íródott: 2015. június 21.

...........................................

NAGY VENDEL:

Évek elmúltával

(Kritikusaimnak figyelmébe)

Éjszaka születtem
Lantal a kezemben
Eleve megfenyegetve
A költészetnek
Mindenféle Múzsáit,
S megtapasztalva
A forrongó pokolnak
Kénbűzös bugyrait.
S a Parnasszusra felhágva
Miközben folyton szállt a dal,
Sokakban felötlött
Gyenge testemnek
Ganajba tiprása
Ez volt többeknek
Legfőbb óhajtása.
S vesztek el öröknek  hitt
Nemes gondolataim,
A feledés homályába.
Évek elmúltával
Kihunyni készülő
Öregedőn romos
Rideg cemende
Fekete kemence lukába
Agg testemet elrejtve
Az örök feledésbe temesse.
Ráutalva arra,
A száraz fát kezében tartva,
Mindenki maradjon
Annál a fánál,
Amelyiket kapta.

.................................

 Mátyás Rita: Hajnali napfény...

Hajnali napfény kúszik,
sejlik a függönyön át,
arcodon megpihenve,
rád zúdítja fényfátylát!
Kávé illatú reggelen,
hozzád száll a képzetem!
Lényem nálad megpihen,
beléd simul csendesen.
Hazaértem, itt vagyok,
bennem cseng a mosolyod!
Szemed fénye, nekem ragyog,
mosolyognak az angyalok.
Vadvirágos éjszakán,
illatozó hársvirág.
Életünknek alkonyán,
zsivajtól csendes a világ!

2015. 06.13.

................................

SZŐKE ZSUZSANNA:

Ima a változásért...

Már akadozik a tekintetem,
vajúdó döntés feszíti lelkem,
bár lehetne zökkenőmentesen
az egészen már csak úgy túl lennem...

Míg én csak magammal zsörtölődöm,
addig világban kétségbeesés
dúl, reménytelenül... nem törődöm
módon emberáradat kezelés...

Mi csak békére vágyunk, Ó, Uram
kérlek, nyisd fel, hát a szemeinket
s, kérlek, ne csak a táborkapuban
fogadd elkószált szeretteidet!

Legyen tiszta víz minden hazában,
csak teremjen kenyér minden földön,
erőszakmentes szabad dalában,
szálljon fehér galamb hegyen-völgyön...

A tett-tükröt tartsd a leigázók
szemébe... ne engedd, hogy fejüket
a homokba dugva... a vitázók
harcát nézvén, mossák a kezüket...

Ó, Uram, kérlek hallgass meg minket,
adj békét s újra töretlen hitet!

Kartal, 2015. 06.24.

.....................................

KUSTRA FERENC:

Valahol egy ló nyerít…

Elalvás előtt még hallom, valahol egy ló nyerít!

Szerelmes lehet? Remélem, nem bántják… a mindenit…

Közben hallom: kutya vonyít vagy talán hegedű…

Vakaródznom is kell, remélem nincs benne tetű…

Trilláz még nagy riadtan egy eltévedt madár,

Lehet, hogy sötétben ő nem talál haza már?

Sötétben hallom valahol úgy felsír egy hegedű,

Vonója nyekereg, mondanivalója keserű…

Rám zúdul a felhők könnye, gyors az égi zápor.

Köddé válik napsütésben a bús elmúláskor.

Magamba és magamra rajzolok kérdőjeleket,

Ami bennem dúl, az meg nekem maga a döbbenet.

Bucsut intenék a múltnak és a mának,

De nem engedi, fogva tart bú és bánat.

Látom arcotokon az üresség monoton nyomatát

És a mosolyokat, amely torzult lesz és grimaszra vált…

Ki kellene mosni a tündöklés szemcsés aranyát,

Kézbe véve megélni pillanat öröm mámorát.

Lassan minden kép elhalványul, mint esti alkonyat,

A lelkem meg én figyeljük a szenvedő arcokat.

Senki nem nyújt neked kezet a gödörbe, hogy kimászhass,

Pedig ki kell jönnöd, hogy messzire, a jövőbe láthass.

Ha így marad, akkor porrá leszel és a szél játéka,

Vagy mint oly' nagy fekete pont a fergeteg martaléka.

Régen volt már az, amikor az ég, kék volt és füsttelen,

Mindenki nagyon boldog volt, elégedett és bűntelen…

Pedig az élet, akkor is embereket harcba hívta,

És csatáit mindenki egyedül és magával vívta.

Ha mész, ha van és beszippantod az erdei levegőt,

Majd feleszmélsz, és már nem kívánod, a sűrű őserdőt.

A ló nyerít, én kiáltanék, de nem jön ki hang a számon,

Kínomban és bánatomban halkan a saját nevem kiáltom…

Álmomban békésen egy óriás fa tövében heverek,

Majd a napfényben a fűbe fekszek, úgy pihenek.

A lónyerítés beburkol, a csend tán’ a legjobb barátom,

Nézem az égre, de a könnyektől nem látom, hogy látom.

Ahogy ébredek, hallom, ijedten pityeg fent egy madár,

Érdekes, este óta semmit nem változott a határ.

A ló csak nyerít, én kiáltanék, de nem jön ki hang a számon,

Kínomban és bánatomban halkan a saját nevem kiáltom…

Álmomban békésen egy óriás fa tövében heverek,

Majd reggel az új napfényben a fűbe fekszek, úgy pihenek.

Lónyerítés beburkol, a csend tán’ a legjobb barátom,

Nézem az égre, de a könnyektől nem látom, hogy látom.

Ahogy ébredek, hallom, ijedten pityeg fent egy madár,

Érdekes, este óta semmit nem változott a határ.

Még az is lehet, hogy de jó, milyen jó lehet itt élni.

De akkor nem kéne a bőrömet, ráncosra cserélni!

Barátom lett ő ott fent, a kis dalos madár,

Valahol a határban iázik egy szamár…

Figyelem, de nem hallom, hogy valaki lépked hangtalan,

Így azt sem látom meg, ha nincs is, hogy hosszú árnyéka van.

Van nekem nyugalmam és azt őrzi a végtelen messzeség,

Felettem, mint egy végtelen kék óceán elterül az ég…

Verőfényes nap lesz ma is és már nem hallom, hogy a ló nyerít!

Remélem, este nem bántották, csak most elaludt… a mindenit…

Vecsés, 2014. július 3.

..............................

NAGY VENDEL:

Hazárdjáték

Hazárdjáték
Nékem az élet,
Orosz rulett
Hol csak egy a halál,
Majdnem elveszejtett.
Szép Magyarország
Koszorú virág
Mely mindenhonnan körbejár,
Temetésünkre
Viola színt ád.
S az ájtatos pap
Dicsőségről szónokol,
Még szebb legyen ez a hon.
Hol a költő
Langymeleg kebledre omol.
Háládatos szívvel
Mindenhol rólad dalol.

2015.07.01.

...................................

KOZMA ZSUZSANNA:

Záróra

Magam mögé nézek:
korlátaim számba véve,
látom mivé válhat létem.
Testem erőtlen és fáradt,
lelkem hiába szárnyal,
nem vagyok már idevaló,
csak akarás az,
mi marasztaló.
Ésszel felfogni fájó,
ám tudom, lépnem kell:
ha arra vágyom,
létem ne lehessen
gúny-nyelvek martaléka,
s fejem emelve tartva,
méltósággal tegyem,
mit még tennem lehet.
Tettem már ezerszer tudom
- mi vár -,
lemondás arról,
mi éltető energiám.
Váci Mihály szava vezet,
a jót nem elég akarni,
de tenni, tenni kell.
Tettem én eleget,
hiába is sokat,
nem voltam mégsem
jobb sorsra méltó, soha.
Nem voltam gőgös,
csak szívvel szeretős,
nevetség tárgya
ne legyen hát jövőm!
Nem szabad akarnom,
ha tennem nem lehet,
mert erőm apad,
szívem bár megszakad,
bohóca létemnek
mégsem leszek soha!

......................................

HÍRTH ÉVA:

Zátony

Ülök az ágyon, s tördelem kezem.

Nem hallom, mit mondasz nekem,

azt hittem, hogy elfogadtad,

hogy a szerelmünk, rég kettészakadt.

A tegnap, faképnél hagyott,

már nincsenek holnapok.

A magasból zuhanok a mélységbe,

aminek soha, nem lesz vége!

Belefulladok a saját lelkembe,

elmerülök a sötétségbe.

A felhőkkel is hiába szárnyalok,

a nap sugara, rám már nem ragyog.

A szívem, jégtömbbe ágyazódott,

úgy érzem, bele is fagyott…

A testem, már nem érez vágyat,

a kéj mámora, nálam nem vet már ágyat…

Jéghegyek akarják átkarolni testem,

mintha egy hajon utaznék, a jeges tengeren.

Próbálok mellette elsiklani,

de a hajó, úgyis zátonyra fog futni.

 ………………………….......
 

KOVÁCS JÓZSEF:

A fény

Már gyerekkoromban szaladtam, tarlón, bokron át,
De nem tudtam, mit kergetek, ép a látóhatár.
Megmásztam a nagy hegyeket és az élet fáját,
A mélyben sokszor úgy zuhantam, mint lelőtt madár.

Koponyámon két üreg, a sötétség otthona.
Kezeim már remegnek, de még tartom a gyertyát,
Kifolyt szemek kiáltanak, fényért a magasba,
De még mindig nem kapták meg a legelső szikrát.

De majd ott az alagútban, ott az élet végén,
Ott ahol az örök fény ragyog minden szemben,
Mert eddig te voltál velem, ott veled leszek én,
Hisz hűségedért sötétség, hűség jár cserébe.

********************************

14. VÉLEMÉNYEM SZERINT - OLVASÓINK ÍRTÁK

KEDVES OLVASÓIM..

Június  10.- től egy újabb internetes oldalon olvashatjátok írásaimat, a pécsi cinke oldalain. 

Alább közlöm elérhetőségemet. vendi.

Ítt nézhetitek meg:        

www.cinke.origo-haz.hu/antologia/Nagy%20Vendel?type=irodalomtipus

...................................

Szia Vendi.

Briliáns a lectori salutem. Mennyire jó hasonlat, és milyen kár, hogy sokan fel sem fogják, miről is van szó…

Sajnos most nincs időm egy ültő helyemben elolvasni az egész magazint, de ami késik… az nem biztos, hogy nem jön el.

Legyen szép hétvégétek!

Üdv:M

……………………….....

Szia Vendi!

Köszönöm szépen! Ez a trilógia egyszerűen gyönyörű, nem csodálkozom,hogy megnyerted a pályázatot. Még egyszer fogadd szívből jövő gratulációmat! :)

A díj-kiosztáson érezd jól magad!

Szeretettel: V

............................................

Gratulálok Vendi! A rádióban elhangzott versek méltó helyre kerültek a megmérettetés során! Barátsággal köszöntelek: János

……………...............……....

Köszönöm, meghallgattam. Szépen megemlékeztek 40 éves munkásságodról,
a verseket is jó volt meghallgatni tőlük. Még egyszer gratulálok sikereidhez.

Puszi: Anna.

...............................................

! gratulálok a megszólalásodhoz. kedves Vendi !
A Gusztinak is,mert olyan meghatóan mondta el a trilógiádat teljesen meghatott: sírva fakadtam!
Még egyszer csak gratulálok!
Szeretettel: Klarissza

…………………..............…..

KEDVES VENDI
CSAK GRATULÁLNI TUDOK AZ  ELSŐHELYEZÉSÉRT
NEKEM NAGYON TETSZENEK A VERSEID
BARÁTI  ÜDV JULCSI

....................................

Büszke lehetsz barátom, méltán, megérdemelten büszke!

Karcsi..

..................................

KANADÁBÓL JELENTKEZEM...

Kedves Vendi, várom a további jelentkezésedet, Sikerült a kapcsolat.

Szeretettel, Rózsa Torontóból.

……………………….....

Kedves Vendi, köszönöm a küldeményt, így lesz, amit olvasgatni. Egyelőre annyit tehetek, hogy elmentem, alkalmanként használok is a folyóiratunkban egy-egy verset, írást, de mindenkeppen hirdetem. Talán majd küldök én is saját írást a lapodnak.

Szeretettel köszönöm a bizalmadat, szép estet kívánok,

Rózsa

.......................................

Szia Vendi!  A Heni regénye nagyon tetszik, igazán élethűen tudta megírni.
A Kitti regénye is most tetszett most már megértettem az egészet.
Az új versek is jók voltak.
Mint már mondtam a Guszti nagyon szépen mondta el a versedet.
Erikával a riport is jó volt most már olyan mint egy riporter egészen belejön.
Mindent egybe véve a sikeres magazint jó volt olvasni köszi az eredményes munkádat.
Puszi: Klári

.........................................

Szervusz! Köszönöm szépen, megkaptam. Még nem fejeztem be az
olvasását. Vegyes érzelmeket kavart bennem. Elborzasztott ahogy
Henivel elbánt az élet, s egyes emberek még tetézték a bajt, a
hozzáállásukkal, butaságukkal. Üde színfoltok voltak kedves tanárai,
diáktársai. Ismerősöket is felfedezhettem elbeszéléséből. Komlón
tanult, Alma Materem jogutódjánál. Meglepett egy-két tanárának
viselkedése, én nem ilyennek ismertem meg őket.  Majdnem mindegyikükre
szeretettel gondolok vissza, noha nekem is voltak nehéz pillanataim.
Kíváncsian várom a folytatást. Néhány versben mintha rólam íródtak
volna a sorok, a hangulatok, érzések. Örömmel olvastam őket. Köszi még
egyszer. Anna. :)

……………...........……....

Szia Vendi.

Köszönöm. Ez ugye a most megjelenő előzménye és csak ízelítőként küldted?

Egyébként szerintem briliáns ötlet volt. A címe is nagyon jó, meg a történetek és a receptek is, bár kétségtelen, hogy én is másként ismerek néhányat.

Mindegy, már csak az irodalmi értéke miatt is szívesen olvasom.  Másrészt meg nem árt kipróbálni többféleképpen ugyanazt az ételt, hátha változtat az ember.

Pl. mióta egyik ismerősünknél a gulyáslevest tárkonnyal és tejföllel ettük, azóta én is megfőzöm így is, meg hagyományosan is és mindkettő nagyon finom…

Szeretettel: Marica

…………………….....

ROMÁNIÁBÓL JELENTKEZEM...

 Kedves  Vendi

Nagy örömmel olvastam ( a Megszólalok)  utolsó kiadását  melyben bemutatkozhattam.

Nem találom a megfelelő szavakat, melyek méltóképen, kifejezhetnék hálámat,hogy ilyen nívós magazinban jelenhettem meg, és ilyen alkotók családjába vettek be mint ti vagytok. Senkit nem szeretnék különösebben kiemelni,mindenki,   kitűnő és szeretném ha mindenkit pertu (mint felénk mondják)  viszonyban üdvözölhetnék, (a koccintás meglesz majd később,)  személyesen csak Andrist és Barbit  ismerem, de még is úgy érzem, hogy már rég hozzátok tartozom.

Fantasztikusan  szerkeszted és vezeted a lapot. Még egyszer mindenkit üdvözlök, és bocs ha nem találtam magasztalóbb szavakat, de mit írtam szívemből fakad.

Baráti üdvözlettel a lap minden szerzőjének. Kopek

..........................................

DRÁGA VENDI
Ez egy gyönyörű, örömteli, sikereidben gazdag magazin volt, de a többit majd később. Gratulálok szorgalmas és kitartó munkádhoz mellyel mindig elkápráztatsz. Fantasztikus ahogy mindig új szerzőtársakat hozol magazinodba. Én csak csodálni tudlak, s  ettől boldog vagyok.  Nagyon szeretem ahogyan megemlékezel a jeles napokról. Mindig napra kész vagy az információk terén s egy történelmi versed elolvasásakor mindig rettenetesen sajnálom,  hogy miért nem ilyen tanár vezetet végig az iskola éveimen, mint amilyen te vagy. Te nem csupán gyönyörű szabad verseket írsz,. hanem verseiddel tanítod az embereket. jelen esetben a történelem eseményeire, és ez csodálatos dolog. Tudod Vendi mikor először olvastam a trilógiádat sírtam, s rettenetesen fájt.  Ez az érzés mára sem változott semmit. Ezeket a verseket rendkívül nyitottnak éreztem, minden gyönyörű sorod külön- külön hatot rám. Én nagyon- nagyon hálás vagyok neked hogy felépültél és hogy itt vagy  és ismerhetlek.  Vendi köszönöm ezt neked.  Büszke vagyok, s nagyon  hogy első lettél. én úgy tekintek minden egyes alkotásodra,  hogy mindegyik megérdemelné az első helyezést, mert negyven évig kitartóan dolgoztál türelemmel, s kiváló kitartással. minden elismerésem a tiéd, felnézek rád.
Tetszetek az új szerzők is. Csodás magazinodhoz gratulálok, s felettébb tisztellek !
H.

……………...........………. 

Drága Vendi!
Átnéztem. Nagyon tetszik. Kapcsolódtál az egyik legfontosabb eseményhez, de nem didaktikus. Végig érdekes, a helytállás, nehézségek, emberi példák, élvezhetően-élvezetesen összeszerkesztve.
Gratulálok!
Zsanett

.............................................

Mátyás Rita: A Megszólalok magazin képeinek leírása:

506. lapszám

1. Lektori Salutem:
Az olvasókat üdvözlő bevezetője melletti képen Vendi   áll a szokott könyvespolca előtt.

2.Életrajzi történet:

A könyv borítóképén a könyv főszereplője Csomor Heni látható, amint egy kertben, a növények között, egy vörös színű EL-GO mopeden ül, egy rövid ujjú kockás blúzban. Fején egy világos kék baseball sapka van.

3. Versek a nagyvilágból:

A saját versemnél a grafikus portrém látható.
Kerek arcú, a képen szemüveges,sötétbarna hajú nő vagyok, Fehér kalappal a fejemen, és sejtelmesen mosolygok a képen.

Sorban a következő: Bognár Papp Irén aki a képen éppen saját magát fotózza egy digitális fényképezőgéppel. A szőke, rövid, hullámos hajó högy ujjatlan , fehér-fekete  össze- vissza csíkos felsőben van, egy szűk, fehér színű szoknyában egy ablak előtt állva.
Ebben a rovatban, a többi szerzőnek nincs fotója.

4. Eredmény hirdetés:
Nincs kép ebben a rovatban.

5. Regény folytatásokban:

Várkonyi Kitty csinos, fiatal 35-40 éves körül lehet. Hosszú vörös haja, kék szeme van . Arcát a kezeire támasztva ül az asztalnál fehér blúzban kedves zárt mosollyal néz az olvasó szemébe.
A könyv első borítólapján egy hosszú vörös hajú nő van, vörös háttér előtt emlékeztet talán a tűzre, a háttérben egy gyermek kapaszkodik egy rácsba. a hátsó borítólap egyszerűen narancssárga és a könyv rövid tartalma látható.

6. Bemutatjuk:
Mráz Erzsébet Irma nagyon szimpatikus 50.es hölgy, vállig érő szőke, frufrus hajjal. Sejtelmes, tétova mosollyal szemüvegesen néz szembe velünk. Fehér, vékony csíkos blúz, és fekete blézer van rajta.

7. Novelláról- novellára:
Ehhez a részhez se társul fotó.

8. Eszmefuttatásom:

Kanczler Anna arcáról szinte süt az optimizmus. Hosszú barna haja hátul össze van fogva Egy kötényruha van rajta egy kockás blúzzal.

9. Bemutatjuk:
Hollósi Tóth Klára Csinos 60-as,  kellemes, kerek arcú, rövid, barna hajú  hölgy, fehér. fekete mintás blúzban, komolyan néz, ránk olvasókra.

10. Ausztráliából jelentkezem:
Guszti átöleli Kati vállát. Guszti fekete pólóban, Kati fehér, húzott nyakú blúzban van.

11. Arcképcsarnok:
Horenka Erika vállig érő, szőke hajú, 40 körüli hölgy,  piros felsőben, feje tetejére tolt napszemüveggel.

Szuhaj Balázs 40 körüli látássérült fiatal ember, aki a képen két hölggyel merül el a beszélgetés rejtelmeibe. Balázs fekete öltönyben van.

12. Kreativitásunk ad erőt:
Gerencsér Hajnalka,  ezen a képen,gesztenyebarna, göndör  hajú, szemüveges hölgy, fehér blúzban, vörös színű horgolt  mellényben van.

A következő képen a szögmotívum készítését illusztrálják. , majd egy könyvjelzőn mutatja be a mintát.

13. Versről- versre:

Adamecz Laci  széles mosolyával szája felett kis bajuszkával ,szögletes szemüvege mögül néz ránk.
Bíró Melinda a piros blúzában, hosszú sötétvörös hullámos hajával,füleiben fehér gyöngyös fülbevalójával mosolygósan néz ránk.

Fellner Pista követi , a szalmakalapos pipázós tipikus művész fotójával Ő ősz hajú körszakállas hatvan év körüli.
Mezősi György Miklós is új a magazinban.Kedves ,szimpatikus úriember Őszes hajjal, bajusza, szürkés szemekkel szemüvegben , kockás ingben.

Verse mellett Vendi a saját előszobája ajtajában áll. Halvány zöld, és keki betétes pólóban.
Stolmár Barbi ülve furulyázik. Barbi fiatal nő, farmer nadrágban, fehér garbóba, elöl fekete betétes mellényben.  Haja vöröses színű, hosszú haja összefogva.

14. Véleményem szerint:
Ez egy képtelen rovat.

15. Természet gyógyászat:

Soponyai Mihály, aki ezt a rovatot írja, széles arcú szőke ötvenes éveiben járó úriember, aki széles mosollyal néz az olvasóra.
A képen  a galagonya vörös bogyós bokra látható.

16. Nyúlterápia:
A cikkhez tartozó két képen két aranyos nyuszi látható.

17. Pályázati eredmények:
Ez is képtelen rovat.

Itt a vége, fuss el véle! Elértünk újra a végére kedves barátaim! Olvassátok olyan szeretettel, ahogy én írtam le nektek!

Szeretettel : Mátyás 

............................................

AUSZTRÁLIÁBÓL JELENTKEZEK..

ILOSVAY GUSZTÁV ÉS A GUSZTI RÁDIO..

Ha megszeretnéd hallgatni az adást, akkor a keresőbe üsd bea:  www.ilosvay.net
Kövess minket a Facebook-on :     Radio Mozaik Sydney,  2015.július 05  

 ..............................................

Szia Vendi.
Köszi a felvilágosítást, meg a humort is.
A bürokráciához épp passzol Guszti írása... Nos ezt nem kell túlragozni.
Igaz?
Meghallgattam Melinda számait is. Kétségtelenül az tetszett a legjobban,
amelyiket Balázs Fecóval énekelték közösen.
Látod a hőség is jó valamire, megint több időm volt olvasni...
Most viszont münk dolgozni Bogival, így el is köszönök.

Legyen szép napod!
Marica.

********************************

15. NYÚLTERÁPIA

HORVÁTH TÜNDI  ÍRÁSA

Az én nyusziaim több okból kifolyólag is terápiásak számomra.
Sokszor ha szomorú vagyok úgy érzem ők megértenek. Mondjuk ha valami nem úgy sikerül ahogy azt elterveztem és elmeséltem nekik megkönnyebbülök. Bár tudom, hogy nem fognak rá válaszolni, vagy elárulni a megoldás kulcsát de, mégis jó érzés kiönteni nekik a szívemet. Történt már több alkalommal velem olyan eset, hogy egy ismerősömnek elmeséltem, hogy „Ezt a bizonyos dolgot úgy érzem sehogy sem sikerül megoldanom” ő pedig emelkedett hangon mondta, hogy „Ezt már ezerszer mondtad és nem bírom hallgatni!” Na itt jönnek képbe a nyuszikák: Tudom ők mindig meghallgatnak és soha nem fogják ezt a fent említett mondatot mondani. Viccesebben szólva bármilyen titkunkat rájuk bízhatjuk. Persze néha azért nagyon jól jönne ha megtaníthatnám őket beszélni! Másrészt amikor az előző cikkemben megemlített módon ölelgetem őket mindig boldogabb leszek. Míg velem vannak el tudok minden mást felejteni ami eddig aggasztott. Az egész amit én terápiának hívok főként azt gyógyítja meg, hogy ismét vidámmá tudjak válni. Ha bármilyen okból elveszíteném őket rosszul érintene lelkileg. Bár, szerintem aki szereti az állatokat most együtt fog érezni velem. Sokan mondják, hogy „el kell hinnem nem érintené meg különösebben a nyuszikáimat ha hosszabb időn át távol lennék tőlük, vagy éppenséggel ők tőlem.” Én ebben nem hiszek. Egyrészt Sokat olvastam arról milyen következményekkel járhat a nyuszikra nézve egy esetleges „Gazditól való” megválás. Például: Ileust kaphatnak. Ez a bélcsatorna lelassulása és leállása. Másrészt: Történt még néhány éve, hogy műtét miatt kórházba kerültem. Aztán miután onnan hazaérkeztem, nos azóta mindig ha valahová mennem kell úgy gondolja a Ropi (mivel ő él velem), hogy megint napokra elmegyek a közeléből. Rátámad a lábamra: Az az belekapaszkodik a mancsaival. Persze nem haragból teszi és fájdalmat sem okoz csak szomorú. A támadás félelmetesen hangozhat ugyan de, tényleg nem az. Azt vettem észre magamon, hogy mióta nyuszik közelében élhetek nem vagyok beteg. Itt főleg a Ropira (akiről azt írtam, hogy fiatalabb és Belga óriás) gondolok. Ezt szó szerint kell érteni. Nincsenek mondjuk Epilepsziás rosszulléteim, köhögések STB. Mikor látják, hogy sírok odajönnek hozzám, megsimogatom őket és legtöbb esetben hamarosan elmúlik a sírásom. Tudom ez a mostani cikkem sokkal rövidebb lesz az előzőhöz képest és szerintem nem is olyan tartalmas illetve érdekes de, erről a témakörről kissé nehéz írni. Ugyanis mindig csak olvasok nyuszikról és így általában ez a dolog mind írásban, mind pedig elmesélésben háttérbe szorul valamiért. Főleg akkor kerül elő ha élőben kell arról beszélnem, hogy milyen élményeim vannak velük és mit jelent a jelenlétük számomra. Mondjuk igyekszem bizonygatni, hogy „Egy nyuszi nem olyan mint egy kutya, a nyuszi nem olyan mint egy macska, a nyuszi az olyan mint egy nyuszi.” Kérek mindenkit ne értse félre az előző idézetemet! Úgy érzem mindenki ezt mondaná bizonygatásként csak a saját állatkájával nem pedig nyuszival kifejezve. A „Nem olyan szót.” A lelki értelemben gondoltam megosztani. Lenne ugyanis másik érvelnivalóm a nyuszik mellett de, mint már említettem senkit nem áll szándékomban megsérteni. Ha azonban megtenném akkor újból elnézést! Minden ember más és mást szeret. Vannak ismerőseim akiknek kutyájuk, vagy esetleg cicájuk van: Ők elmondják, hogy nekik ez milyen boldogságokat okoz az életükben de, a nyuszik náluk kissé háttér beszorulnak. Nos én ezzel teljesen egyetértek és számomra egyáltalán nem sértő: Engem nem zavarna ha ők a lelki dolgokon kívül mást is felhoznának a nyuszikkal ellentétben. Na jó ebbe most bár nagyon szeretnék nyíltan tényleg ne vágjunk bele, mert másoknak igazán sértő lehetne. Fordított helyzetből nézve a dolgokat: Ők nem sokat tudnak a nyuszikról mivel más érdekli őket ezért sem említik előttem sűrűen. Amikor igen akkor kérdeznek róluk. Mondjuk azért, mert megkérdezem: „Szeretnél valamit tudni a nyuszikról, vagy az én nyusziaimról?” Ha nemmel válaszolnak akkor kész részemről beszélgetésben vége a témának. Ezt teszem én is de, nem kérdezek. Nem, hiszen nem különösebben foglalkoztat. Azzal is jelzem tiszteletben tartom a véleményüket, hogy semmilyen érvet nem hozok fel más állatokkal szemben. Legfeljebb annyit azért jószívűségből megkérdezek: „Hogy érzi magát? Ha beteg volt akkor júj meggyógyult-e már szegényke?” Bár szeretnék nem vágok bele, hogy „A nyuszik mitől praktikusabbak, vagy éppen nem jobbak.” Végül próbáljunk valamit megtanulni: A nyulak terápiás használatának célja szerintem nem más mint a kikapcsolódás. Ez általában önkéntes munka, mely ember és természet közötti kapcsolatra alapozható. A nyuszi tipikusan az az állatka aki nem fog lerohanni, hanem megvárja míg közös nevezőre jutnak vele. Sőt! Ha a nyuszit még nem szoktatták hozzá a zajhoz, akkor őt sem lehet hírtelen megfogni. Ugyanis ha akarata ellenére kergetjük, vagy felemeljük megijedhet és bizalmatlan marad velünk szemben. A nyuszit általában minden ember szereti. Ugye? Hát igen, hogy is tudnánk ellenállni. Maga a szó is, hogy „nyuszi” kedves és meleg tartalommal bír. Tényleg jobb mint a „nyúl”. Ezen kívül mivel bundás simogatás közben boldogsághormonokat szabadít fel az emberben. Ezt én is bizonyíthatom! Nyugodt, szimatoló és csendes. Pontosan ilyen egy terápiás nyuszi. Saját terápiát otthon is csinálhatunk magunknak: Akinek van nyuszija próbálja ki! Kapcsoljunk ki mindent. Telefont, rádiót, számítógépet és tévét. Egy félórát, órát töltsön el együtt a nyuszijával. Simogassa, tartsa az ölében, csendben legyenek együtt. Az agy kikapcsol, a test ellazul, a stressz oldódik. Mint már feljebb említettem is a mindennapi problémáink megszűnnek legalább erre a kis időre. Én mindennap alkalmazom, hidd el csodákra képes!
Köszönöm szépen, hogy elolvassátok ezt!

horváthtundi90@gmail.com

********************************

16. AZ ESSZÉM

ADAMECZ LÁSZLÓ  ÍRÁSA

Adamecz László

Kedves Vendi!

Kérésednek megfelelően küldöm Írásomat amely Szlovákiában és a múlt héten  Rómában egy nemzetközi konferencián (Több mint 14.000-n voltak)
jelent meg. Nagyon várom a postán érkezését. A Kedves olvasó! Az alábbi hírt és írást szeretettel megosztom. Ha már az Európában

megjelenik júniusban, akkor nekem segítő szándékkal  itthon is közzé kell tennem.

Kedves Adamecz Úr, ma kaptam infót. (2015.03.28.)!

Birte Luesing a verseny koordinátora írta: Dr. Ortutay Juditnak a (Magyar Reumabetegek Országos egyesületének elnökének)

Az Európai Reumaellenes Liga (EULAR) az 2015.évi Edgar Stene díjat a dán Charlotte Secher Jensen nyerte.

Ettől függetlenül, örömmel tölt el, hogy tájékoztathatom önt arról, hogy a magyar beadványok korábban is nagyon előkelő helyen végeztek, nagyon jó eredményekkel, és a zsűri dicséretével.

Kérem adja át a szívélyes üdvözletemet és hálámat Adamecz László Úrnak, hogy megosztotta velünk a személyes történetét, és részt vett a Stene díjon!

Tényleg fantasztikus, hogy férfi írótól is érkezik mű, ez elég ritka.

A zsűrire (bizottság) mély benyomást tett az esszéje, amelyből inspirációt és bátorítást kapnak azok akik fájdalmak közt vannak, és akiknek szükségük van arra hogy megtalálják a betegségből kivezető utat.

Annak ellenére, hogy a végül nem Magyarország győzött a versenyen, nagyon szeretnénk megjelentetni munkáját az idei kiadványunkban.

 ……………………………

EDGAR STENE PÁLYÁZAT 2015

REUMATOLÓGIAI BETEGSÉGGEL ÉLŐ BETEGEK SZÁMÁRA

"Miként működöm együtt az egészségügyben dolgozókkal, azért, hogy elérjem személyes céljaimat és részt vegyek saját sorsom irányításában?”

Mottó: A fájdalmakon túl is van élet, esély!

Készítette:  Adamecz László

     33 évesen büszke, erős, szorgalmas bányász voltam, amikor 1980. őszén egy balesetből eredő térdműtétet követően megtámadott  a sokízületi gyulladás, végtag- merevedésekkel és néhány hónap alatt összeroppant az egészségem. Három kisgyermekem jövőjéért mindent elkövettem, még akkor is, ha munkahelyemen többször összeestem. Már hónapok óta a feleségem öltöztetett, így még jobban mellbe vágott a valóság.  Erőm teljében lettem tehetetlen a fájdalmaktól. Mindent csak elfogadhattam; családomért és magamért hasznosat nem tudtam tenni. Keménynek ismertem magam, néha mégis sírtam. Nagyon szégyelltem ezt, azt már kevésbé, hogy furcsán járok. 1985. nyarán mégis el kellett fogadnom a nyugdíjazást. Ez volt számomra a legnagyobb kudarc. Fásultan, elszigetelten éltem. Sokat kerestem a változtatás lehetőségét, de gyengeségem, fájdalmaim ebben meggátoltak. Ma már tudom, hogy a fájdalmakon túl is van élet, esély!

      Járás közben lábfejnyi hosszú volt a lépésem s biztosabb voltam, ha belém karoltak. Leülni, felállni csak az asztalra könyökölve tudtam. Nagy fájdalmaim miatt kezelésekre nem jártam, védekezésül kevesebbet mozogtam, s irigyeltem a kerekes- székeseket, mert nekik „nem kell járni”. Csaknem kétségbeesve erőlködtem, hogy az autóvezetői képességemet megőrizzem. Találkoztam egy gyógytornásszal, Erzsikével, aki segíteni akart rajtam, s bizonytalan voltam, szégyelltem magam, hogy fiatalon ilyen szerencsétlen voltam.  Gyengeségem ellenére elfogadott (míg önmagamat csak évek múlva), óvatosan a szőnyegre tett s kímélő gyakorlatokat csináltunk amit házi feladatként otthon kellett folytatni. Később kérdezte, Adamecz úr tornázott? Nagyon megijedtem, de készülve további kérdésére már kényszerből gyakoroltam, mert nem hazudhatok, főleg olyan személynek aki ilyen lelkiismerete -sen segít. Mai napig barátok vagyunk, ő volt házassági tanúm és az 1996.-ban született kislányom Anikónak keresztanyja lett. Az ébredést követően a mindennapi torna már szertartássá vált életemben. A kanapéról lecsúsztam a szőnyegre, a nyújtó gyakorlatok után visszamásztam, ott ülő gyakorlatokat végeztem. Mosolyogtam magamon, hogy milyen suták a mozdulataim, igaz a merevedések és fájdalmak miatt ki tudna kecsesen mozogni?  Mozgásom, erőnlétem kicsi javulása is arra bátorított, mindezt folytatni kell, mert nem hagyhatom el magam.

Csuklóim, ujjaim lemerevedése nagy fájdalmat okoztak, ráadásul nyomoréknak is neveztek hátam mögött. Több alkalommal voltam kórházi, szanatóriumi gyógykezeléseken és sok meglepetésben volt részem.  Egy kedves nővérke mondta, ha otthon ujjai begörcsölnek, petrezselymes vágódeszkára fáslizzák ki. Csaknem kinevettem, hiszen nem hallottam ilyet. Két hónap múlva már nem volt vicces, amikor 2 kezem ujjait  kellett merevíteni. A víz alatti és egyéni torna, az úszás, mind feltárta mozgásom, erőnlétem hiányosságait. Már tudtam örülni mind ennek, mert hosszú évek óta nem voltam képes e lehetőségekkel élni.  Hazatérve igyekeztem lemaradásomat pótolni. Úszáskor nagyon fájtak kezeim, de sűrűn masszíroztam azokat. Évek múlva a távolságok növelésével és annak örömével ajándékoztam meg magamat. Lassan, fokozatosan már 1000-1300 m–t is tudtam úszni.

Étkezési szokásaimat orvosi segítséggel megváltoztattam és a rendszeres mozgással közel1év után csaknem 20 kg-ot fogytam, így lényegesen könnyebb volt járnom.

  Házi és pszichiáter orvosaimnak főleg elzárkózottságom oldását, a világ felé fordulásomat köszönhetem. Innen lett esélyem élni! Szerencsémre találkoztam betegtársakkal, akik segítséget kértek, „fiúk én alig élek” válaszoltam, de nem mondhattam nemet! A lelkiismeretem nem engedte a közömbösséget és elkezdtem a szervezéseket. Így találtam lehetőséget, önbizalmat, hogy hasznos lehetek. Kezdetben a közösségek szolgálatában fogvicsorgatva vettem részt állapotom miatt. Térdeimet felváltva kellett szívatni, de nem adhattam fel! A klubunkban táncos rendezvényeink voltak, s lassan, fokozatosan éltem e lehetőséggel. Többen tapasztaltuk, hogy a tánc kiváló átmozgató gyógytorna, igaz nem sikkesen járjuk, de örömmel tesszük. (E programot ajánlom táncos mozgatónak csoportos foglalkozásokon terápiás céllal).

   Mindenkor csak hálás vagyok azon orvosoknak, nővéreknek, gyógytornászoknak, akik munkájukkal és emberségükkel segítették állapotom javulását. Azt külön köszönöm, hogy bátorításukat, megbecsülésüket kiérdemelhettem igyekezetemmel, panaszok nélküli viselkedésemmel. 

   Minden reggel tornázom a szőnyegen, abban a reményben, hogy a ma igyekezete a holnap esélyét erősíti. Tehát a fájdalmak felvállalásával, lehet esély a gyógyulásra. Kinek akarok bizonyítani, kérdezték, amikor látták erőlködésemet úszás, kerékpározás közben. Magamnak, mert fiatalon erőtlenné váltam, most 67 évesen is alapozok idős koromra.              

   Ma már elmondhatom a kezelések a mindennapi tornák által felnőtt emberi léptekkel tudok járni. Teljesült a vágyam, igaz közel 30 év kellett ehhez, de megérte!

Nagyon hálás vagyok gyógyítóimnak, hogy miután elveszett egészségem és reményem, megtanítottak küzdeni, erőt, bátorítást kaptam céljaim, vágyaim megvalósításához, ráadásul olyan munkát végezhetek, amelynek környezetemmel együtt örülhetek.

     Minden lehetőséget megragadok, hogy bátorítsam betegtársaimat a felismerésre,  önmagukért a legtöbbet önmaguk tehetnek! Többen emlékeznek és látják, mennyire javult állóképességem. Ma már órákat tudok talpon lenni a korábbi10-20 perc helyett.

     Bátorítom őket: „Keresd a lehetőségeket, amelyben önmagad és mások örömét megleled. Megtapasztaltam, aki másokon segít, önmagán segít, mert a másoknak adott szeretet, önmagunk gyógyítója! Nekem sikerült, másnak is sikerülhet! http://www.rd.hu/Ki_másokon_segít_önmagán_is_segít

     Sok időbe telt, míg tudatossá vált a rendszeres torna, tapasztalva a jó hatását, a közérzetem javulását. Mindez megerősített abban, hogy nem elegendő a szellemi, lelki igyekezet nemes célokért, hanem fizikailag is sokat kell tenni magamért.

  A humor és önirónia is segítségemre van abban, hogy az élet nehézségeit könnyedén fogjam fel: a kézfejem, ujjaim örökre megmerevedtek, de azt mondom, ha érdeklődnek ezeket látva, az állandó öleléstől így maradt. Igyekszem a lelkemben, gondolataimban is rendet tartani, és csak a széppel foglalkozni. Minden este hálát mondok azért a sok jóért, amiben részem van.   Életem második 33 éve, amely kínokban, fájdalmakban bővelkedő, örömtelibb és értékesebb, mint az egészségben töltött első 33 évem. Ezt az örömet kívánom minden betegtársamnak.

Adamecz László
+36/70- 235- 2733
http://lelekmuzsikusok.googlepages.com
Tatabánya, Léleksegítő alapítvány
www.leleksegito.hu

********************************

17. TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT

SOPONYAI MIHÁLY ROVATA..

Soponyai Mihály

Erdei málna  (Rubus idaeus)

Gyógyhatásai

 Kellemes ízű, vízhajtó hatású gyógytea készíthető belőle. Számos bajra hoz enyhülést, például bélgörcsökre, gyomorfekélyre. Enyhíti a hányingert, segíti az emésztést. Összehúzó hatású, hasmenés esetén is ihatjuk a teáját.

Gyereknek adhatjuk hasfájásra. Torokfájásnál gargarizálásra, afta, fogínyvérzés esetén szájöblögetésre használjuk.

Tonizáló hatása van a miometriumra (a méh simaizomzatára) így erősíti a tolófájásokat, megkönnyíti a szülést. A fájdalmas menstruációt enyhíti. Fehér folyásra irrigálni kell vele.

Immunrendszer erősítő és lázcsillapító tulajdonsága is van. Külsőleg bőrfertőzésekre, szembántalmakra használhatjuk.

A málna számos bajra hoz enyhülést

Erdei málna

Felhasználása

A levelekből forrázatot készítünk. Termesztett változatával ellentétben az erdei málnalevélből kitűnő gyógyteát lehet készíteni. Legjobb éhgyomorra, ekkor szívódnak fel belőle legjobban a hatóanyagok.
Idült vastagbélgyulladásnál napi egy csészével kell inni, amíg a gyulladás el nem múlik. Köszvény ellen is napi egy csészével szükséges, csökkenti a húgysavat. Nátha, láz esetén iszogassanak erdei málnalevél teát, csökkenti a kellemetlen tüneteket. Enyhíti a görcsös menzeszt, erősíti a méhfalat, ezért vetélés kivédésére is használják.

Mivel a méhizom működését szabályozza, a pete megtapadása után 12 hétig, és szülés előtt és után 2-3 hétig is ajánlatos inni napi egy csészével belőle. Erősíti a fogakat, a körmöt, a csontokat, védi a bőrt. Pattanások elmulasztására is használják, ilyenkor a napi egy csésze teaivás mellett a bőrt külsőleg is kell mosogatni a teájával.
Élénkítő, frissítő hatása miatt mindennapi fogyasztásra is ajánlott. Gyerekek ötéves kortól ihatják fél adagban, azaz csapott teáskanálnyi teafűből 2,5 dl forró vízzel készítve.

Hatóanyagai

Többek között cserzőanyagot, flavonoidokat, tannint, flavonoidokat, polipeptideket, A-B-C-D-és E- vitaminokat, vasat, kálciumot, foszfort és magnéziumot tartalmaz. C-vitamin tartalma különösen jelentős.

Gyűjtése

Gyógyhatása levelének van. Csak a vadon termő málna levele értékes, csak az gyógynövény. Májustól szeptemberig (Rubi idaei folium) gyűjtjük. 4-5 kg friss levélből lesz 1 kg száraz drog.

Kutatások

Már 1941-ben megjelent a Lancet nevű, elismert brit orvosi szaklapban, hogy a málnalevél egy olyan hatóanyagot tartalmaz, melynek kedvező hatása van a méh izmaira.

********************************

18. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

Kedves olvasó!   
Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3
Telefon: 06 30 550 51 06   8-tól  20- ig.
e-mail:

nagy.vendi54@gmail.com

Levelek, írások fogadása

skype címem  nagy.vendi54

Új email címem: nagy.vendi54@gmail.com

Magazinok küldése

……………………………………………..

Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók

számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linken lehetséges:

http://megszolalok.blogspot.hu/
Tehát az eddig  megjelent összes számot  visszamenőleg is elérhetővé tettük a fenti blogoldalon!

……………………………………………….

A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős.

Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.

A szerzői jogokat fenntartjuk.

Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor előveheti.

Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!
Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.

Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.

Írott műveim megtekintése:

AZ ÖSSZES ELÉRHETŐSÉGEM..

gmail:
nagy.vendi54@gmail.com
skype:
nagy.vendi54

megszólalok müvészeti magazin
http://megszolalok.blogspot.hu/
www.megszolalok.blogspot.hu/
weboldal:

http://nagyvendel.comxa.com
www.nagyvendel.comxa.com

Facebook: csak beírod a facebook keresőbe mindhármat külön külön és meg is

találtad az oldalaimat.

Megszolalok Nagy Vendel

Nagy Vendel Írásai:

megszolalok művészeti magazin  szerkesztő nagy vendel

könyvtár:

E. könyvek a  MEK- en

magyar elektronikus könyvtár

http://mek.oszk.hu/13500/13542/#

www.mek.oszk.hu/13500/13542/#

........

ez a  verses oldalam címe... www.pieris.hu
http://www.pieris.hu/szerzo/nagyvendel

........

KÜLFÖLDI ELÉRHETŐSÉGEK..

www.canadahun.com irodalom fórum

http://canadahun.com/forum/showthread.php?34311-Nagy-Vendel-Megsz%C3%B3lalok&p=3650150#post3650150

________________________________________________

Az Amerikai Egyesült Államokbeli  egyik link, ahol elérhetik magazinunkat.

A link: minnesotahungarians.com

...........

Kedves olvasóink!

Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg, pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az összes többi is!

A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat. Ez alatt  különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!

Még egy nagyon fontos információ! Mivel a memóriaterületünk véges, ezért takarékossági szempontból összevontuk azokat az újságokat, amelyek azonos hónapban jelentek meg. Általában kettő számot  jelent egy hónapban, ezért ezeket egy blogba vontuk össze. Az összevonással még nem végeztünk, egyenlőre csak a januárban és februárban íródottak kerültek egy blogba. Az összevonást folyamatosan végezzük...A blogon belül két újságot vastag piros csíkkal választottuk el! Így valahogy:

 ........

VÉGE-ENDE-KONYEC-FIN-END-FINÍTÓ

 ......

MEGSZOLALOK MAGAZIN  507.