MEGSZÓLALOK

 M.M.M. MŰVÉSZETI MAGAZIN

2015. 04. hó – ötödik évfolyam, negyedik szám

Kulturális és szórakoztató folyóirat

Független, és ingyenes havi lap

Alapítva : 2011 - ben , elvi síkon

Szerkesztő: Nagy Vendel magánzó, laptulajdonos

1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések

2.Évfolyam:  2012.  (1-tól a 6. számig)

3.Évfolyam: 2013.  (1-től a 17. számig)

4.Évfolyam: 2014.  (1-től  a 24. számig)

5.Évfolyam: 2015. ( negyedik szám)

 MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE

*************************

1.LECTORI SALUTEM,  ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK..

 Áprilisi tréfa volt, a mi nagy szerelmünk..,  vallja a régi sláger, s valóban, nem viccel.

Nagy Vendel

Manapság egyre gyakrabban tréfálnak meg bennünket akarva, nem akarva, egyre megy.
 A KÁROSULTAK MI VAGYUNK.
 Legutóbb a profi, de leginkább kényszerből bankot rabolók mellé beálltak csendestársnak a rabló bankok is.
 A többszörösen megadóztatott jövedelmet  aki nem tudná elkölteni, ők beteszik a bankba kamatra, mégse a cihában legyen, akkor jön zuhanyként a kamatadó, vagy az, hogy egyszerűen eltűnik a pénze.

Ismerősöm, aki már többszörösen kifizette emelt részlettel az autóját, tovább már nem tudja törleszteni a kocsit, gondolta inkább veszni hagyja, leadja a már kifizetett járművet, de így sem fogadták el, csak ha kettő és fél milliót mellé tesz hogy leadhassa , ez a fedezet.
Ha mi ezt tennénk saját zsebre, akkor jogosan, de biztos leültetnének uzsorásként.
DE..Úgy tudom itt még nem ül senki...Pedig nem viccelnek, csak áprilisi tréfa..
Hogy is mondja Tiborc?

… s bírája lészen annak, kit a szükség garast rabolni kényszerít...

S végezetül egy Bikini dal egy sora..
Adj helyet magad mellett, engedd hogy én is odaférjek...

Van még hely  a vádlottak padján..

  Hitvilágunk egyik legnagyobb ünnepsorozata karácsony, a születés után, Krisztus keresztre feszítése, majd harmadnapra való feltámadása, az ige és a csoda megtestesülése, amit majd hármas egységként követ Pünkösd és Jézus mennybemenetele.
A Húsvétot nemcsak a vallásos emberek ünneplik, hanem a kereskedelmi mennyiségben sonkát, tojást, Kinder tojást fogyasztó ateisták is.
Megidealizáljuk az ünnepet tavaszvárással, kikelettel, termékenységi rítusokkal, de a lényeg az, hogy mindenképpen ünnepeljünk örömmel, és mindenki hite szerint békességben. Addig sem törik egyesek más komolytalan és halálosan komoly úri huncutságokon a fejüket. Más bajára koncentrálva.
Ez nem a szabadosság, hanem a szabadság megnyilvánulása.
Mindenkinek boldog ünnepet kívánunk.
Egyebet nem mondhatok.
A szerkesztő..

 Húsvét ünnepén

  

 
Tavaszodván,
Szikrázó víztócsákon
És csipkés ködfátyolon át
Barkázik a bágyadt határ.
Szürke füstöt idézve
Lomhán kolompol,
Hömpölyög hazafelé a nyáj.
Anyja mellett bégetve szalad
Az égi áldozat,
A húsvéti bárány. 

ISTENTŐL ÁLDOTT BOLDOG HÚSVÉTOT kívánok:

   Sok szeretettel:   Vendi.

2015.  Húsvétján

............................................

HÚSVÉTI BOLONDOZÁSOK

ÁPRILISI HÚSVÉT

Piros tojás, hímes tojás,
Tavaszi dongás.
Ne hidd hogy a nyúl hozza
A Húsvéti tojást.
Ha elakarsz hervadni
Tegyél le róla
Húsvét hétfőn várhatsz
Egy víg locsolóra.

2015.

.......

HÚSVÉTI HANGOS VERSEK LINKJEI

ILOSVAY EGYED KATALIN ELŐADÁSÁBAN

HOSSZÚ A KERESZTÚT..

www.nagyvendel.comxa.com/lejatsz.php?hang=hosszuakeresztut

*************************

SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL

 1.  LECTORI SALUTEM, ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
      HÚSVÉTI VERSEK  ILOSVAY EGYED KATALIN ELŐADÁSÁBAN
2.  ÉLETRAJZI TÖRTÉNET - CSOMOR HENRIETT:   NE SAJNÁLJ..
3.  VERSEK A NAGYVILÁGBÓL
     NAGY VENDEL, KANCZLER ANNA, BIEBER MÁRIA, ÁCS NAGY ÉVA
     PASZTERNÁK ÉVA,  KOZMA ZSUZSA
4.   ELMÉLKEDÉSEIM - ÁRVAY MÁRIA: CSAK EGY MOSOLY
5.  REGÉNY FOLYTATÁSOKBAN
     VÁRKONYI KITTI:  5. PARANCSOLAT  ( 2. FEJEZET; 4. RÉSZ)
6.  A ZENE AZ KELL
     KANCZLER ANNA:  ISMERETLEN HANGSZEREK.. -  AZ ERHU
7.  BEMUTATJUK  BARTÓK FERENC VERSEIT
8.  ARCKÉPCSARNOK -  HORENKA ERIKA SOROZATA:  CZENCZ PÉTER
9.  HORROR.  DR KELLNER SZILVIA: A TILFROL- KASTÉLY
10.  AJÁNDÉK HÚSVÉTRA MINDENKINEK
      ii. JÁNOS- PÁL PÁPA-   AVEMARIA
11.  MAGÁNMÚZEUM HARKÁNYBAN,  BOGNÁR PAPP IRÉN   RIPORTJA..
12.  KREATIVITÁSUNK AD ERŐT..
      GERENCSÉR HAJNALKA:  FONALGRAFIKA
13.  VERSRŐL VERSRE
      NAGY VENDEL -  HANGOSVERS ILOSVAY GUSZTÁV ELŐADÁSÁBAN
      SZŐKE ZSUZSA,  KUSTRA FERENC, BACSÁK RITA,  FELLNER ISTVÁN 
      BÍRÓ MELINDA, MEZŐSI GYÖRGY MIKLÓS
14.  VÉLEMÉNYEM SZERINT... OLVASÓINK ÍRTÁK
15.  CSAK A DAL.. SZŰCS HELENA DALA, VERSE..
16.  TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT -  SOPONYAI MIHÁLY ROVATA: A CSALÁNY
17.  SZERKESZTŐI ÜZENETEK   

*************************

2. ÉLETRAJZI TÖRTÉNET

   Csomor Henriett : Ne sajnálj

 Fülszöveg: "Mint mindig, most is egy őszinte beszélgetés zajlik köztem és János közt. - Tudod annyira utálom, mikor az emberek sajnálkozva néznek rám az utcán. Mert csak azt látják, sérült vagyok és nem tudok rendesen járni. Kérlek, János, legalább te ne sajnálj! - Heni, sajnáljon a rosseb, az - válaszolta. - Nem vagy te beteg."

Tartalom:

Csomor Henriett

Két ember örök hűséget esküszik egymásnak
Gyermekáldás
Harc az életben maradásért!
Babakór
Kistestvér születik
Érted virul
Változások ideje
Keserves elszakadás
Meglepetés az egész családnak (avagy az első lépések)
Vigyétek vissza a lelencbe!
A három jó barát
Egy rosszul sikerült mozdulat
A hagyományt mindenhol megtartják
Felhőtlen nyaralás
Új csoportba kerülés
Kínlódás az olvasással
Fertőzések idején
A négy csibész és a csibész lány
Anyák napjával egybekötött szülői értekezlet
Vakáció előtti nehéz hetek
A sátorozás örömei
Kicsit félek
Utolsó év ebben a csoportban
Kisdobos avatás
Két év összefoglalása
Nincs idő a tanulásra
Elvesztettem Őt
Utolsó évem
Elbocsátás
Leszoktatás
Ha a szép szó nem elég, jöhet a verés
Reménytelen küzdelmek
A világ legjobb magyar tanár nénije
A dolgok nem mennek simán
Az élet nem fenékig tejfel
Útjaink szétágaznak
Anya, én semmire sem vagyok jó?
Játszanak az idegeimmel
Keserű igazság
Mindent ki lehet bírni!
Akkor is győztem
Nincs pihenés
Kételkedek magamban
Gödörben vagyok
Váratlan fordulat
Életem legjobb döntése volt

...................................................

1.  FEJEZET

Ajánlom: az én drága imádott édesanyámnak, aki mindent megtett értem, hogy a sérültségem ellenére normális életet élhessek! Édesanyám mindig azt szerette volna, hogy megszülethessen ez a könyv. Kifogásokat kerestem, mert igazán nem akartam írni a magam bajáról. Két csodálatos és őszinte barátom biztatására kezdtem el e könyvet. Háber János és Háber Jánosné (Mami), akik nélkül sosem írtam volna meg, ha ők nincsenek. Továbbá szeretett húgomnak az együtt eltöltött gyermekévek emlékére.

(Csomor Henriett)

.................................................

4.  RÉSZ

Kínlódás az olvasással

Minden nap fél-fél óra tanulás állt rendelkezésünkre. Délelőtt fél tizenkettőtől tizenkettőig tartott a tanítás. Majd délután fél öttől ötig folytattuk. Ez a fajta tanulási időbeosztás sok embernek fura, mert nem értik, hogy itt a tanulás másodlagos dolognak mondható, hisz itt a legfontosabb a mozgásfejlődés. Persze az változó volt, hogy mikor volt rendes tanítás, mert a tanárunk is két műszakban dolgozott. Ezen a héten délelőtt volt a tanítás. A másik csoportból is átjöttek a diákok. Ma épp olvasás és írás volt. A betűket könnyen elsajátítottam, de az olvasás nem ment. Képről való olvasással tanultunk olvasni, ami nagyon szépen ment addig, amíg nem kellett elolvasni a kép alatti szöveget. Mondanom sem kell, hogy nem az volt a kép alá írva, amit a képen láttam. A képen az láttam, hogy a kutya ugat. A szöveg meg így szólt: Bodri, a kutya ugat. Én meg dühös voltam, hogy a nyavalyás kutyának még neve is van. Úgyhogy a tanárom mindig nyektetett az olvasással. Már annyira féltem a tanáromtól, hogy azt se tudtam, sírjak-e vagy nevesek. Ahányszor rosszul olvastam, fülhúzás volt a vége. Óra végére tiszta vörös volt a fülem. Néha már azt hittem, hogy az egyik fülem nagyobb, mint a másik.

A következő pillanatban már rosszaságon törtük a fejünket. A mókás fiú pár héttel később barátom lett. No, nem csak azért, mert egyforma rosszak voltunk, hanem azért is, mert mindig együtt voltunk. Egy nap Gabi néni megbízott bennünket, hogy hozzuk el Tabival a reggelit. Örültünk, hogy ketten csavaroghatunk. Ő jobban közlekedett, szinte ugrált. De soha nem érdekelt ez a kis különbség bennünket. Mikor a konyhára értünk és kértük a kettes csoport reggelijét, a konyhás kissé meglepődött, de kiadta a reggelit. Sőt a forró teát is ketté öntötte, nehogy kilötyögjön, mire beérünk a csoportba. Aztán elindultunk a csoportunk felé, útközben mindig volt valami beszélgetnivalónk, vagy csak játszani támadt kedvünk. Ilyenkor szinte megszűnt körülöttünk a világ. Azt sem vettük tudomásul, hogy a gyerekek, akik reggelizni jönnek a folyosóra, sírnak, mert járniuk kell. Meg voltam győződve, hogy kényeskednek. Nem tudják felfogni, hogy a nevelők csak segítenek, hogy előbb járhassanak.

Mire visszaértünk, már asztalnál ültek a többiek. Miden asztalnál többen ültek, csak a mi asztalunk volt hiányos. Ugyanis a fiúk foglaltak nekünk helyett. A mindig vigasztaló, aranyos és vidám Gál Laci mellett ültem. Nagyon segítőkész és állandóan a közelemben volt. Még az utcán sem hagyott el, pedig megtehette volna, hisz jobban ment. Másik oldalamon Timárka, akivel ugyancsak rosszalkodtunk. Például, ha egy kis szabadidőnk volt, rögtön megléptünk mi négyen. Néha kint az udvaron egy kis faházban bújtunk. A poén kedvéért mindig körben mentünk ki, mert ha a csoportunk hátsó ajtaján mentünk volna ki, túl egyszerű lett volna megtalálni bennünket, mert az ablakból pont a kis faházra lehetett látni. Mikor sajnos megtaláltak, dorgáló szavakat kaptunk. Persze egy pillanatra megszeppentünk. Azt hiszem, néha a nevelők is megértettek bennünket, hiszen kevés időnk maradt a játékra. Állandó feladatteljesítés, és még ott volt a suli is. És nem utolsó sorban a szülők hiánya, ami borzalmas volt, néhány gyereknek viszont egyáltalán nem hiányoztak a szülei. Olyan gyerekek is voltak, akiket csak nyári szünetre vittek haza, egész évben nem is érdeklődtek utánuk. Szegényeknek még a cipőjük is rongyos volt. A nevelők már kénytelenek voltak a többi gyerek szüleitől kérni használt, de még jó állapotban lévő cipőt számukra.

De nekem rettentő nehéz volt elválni anyuéktól. Már a portás is sajnált. Mikor értem jöttek, örömömben sírtam. Végre hazamehettek és láthatom őket. Ilyenkor igyekeztem az anyai szeretet minden cseppjét magamba szívni. Amikor visszamentem, keserves zokogástól visszhangzott a porta.

Fertőzések idején

Hosszas búcsúzkodás után tudtam csak elválni anyuéktól. Néha a csoportvezető jött ki értem. Köztudott, hogy állandó panasza volt rám. Például, hogy megvertem az osztálytársamat, aki a másik csoportból jön át tanulni. A duci és egyáltalán nem barátságos lányt is pont Heninek hívták és csúfolta a barátomat. Őszintén nem is bírtam ezt a hisztizős lányt. Elkaptam és megvertem. Észrevett a csoportvezető, persze mindjárt fenyítést kaptam. Hiába mondták a többiek, hogy nem vagyok hibás. Közölte velem, hogy elmondja szüleimnek. Hát megtette, de tudtam, hogy nincs jelentősége, mert anya mondta, hogy védjem meg magam. Ha kell, verekedjek, és különben is már tudták tőlem, hogy verekedtem. Aztán elpanaszolta, hogy mindig csavargunk a fiúkkal. Így legalább tudta anya, hogy nem vagyok elveszett gyerek.

De a sok panasz lepergett rólam. Úgyis tudtam, hogy nem bír engem a csoportvezető. Nem sok vizet zavart, mert én sem bírtam. És különben voltak még rajta kívül nevelők, akik vigasztaltak és segítettek levelet írni anyuéknak vagy papáéknak. Mindig lefekvés előtt írtunk. Nagyon hosszú leveleket diktáltam, és néha sírva fakadtam. Aztán megérkezett a válasz, amelyben anya leírta, hogy jól vannak és miket csinálnak otthon. Ez megnyugtatott engem, sőt, ha időm engedte, újra elolvastam.

Folytattuk az utcán való közlekedést. Már villamossal és busszal is utaztunk. A két nevelőnek volt nehéz, hisz legalább hat gyermekre kellett figyelniük. De mindig jól éreztük magunkat. A jegylyukasztást sose sikerült megcsinálnom. Inkább a fiúkra bíztam, ők szívesen vállalták. A Feneketlen-tónál felszabadultan játszottunk. Négyen még itt is külön voltunk. Bújócskáztunk vagy hintáztunk, de nem bírtunk egy helyben maradni úgy, mint a többiek, akik csak ültek.

Hetekkel később zárlatot rendeltek el az intézetben, ami azt jelentette, hogy nem érintkezhetünk a külvilággal. A járvány neve vérhas, amely hányással, hasmenéssel és magas lázzal jár. Nagyon sok gyerek volt a betegszobán csoportunkból. Egy reggeli kézmosás alkalmával legalább tízszer visszaküldtek kezet mosni. Hiába mondtam, hogy nem értem semmihez. Még a másik csoport nevelője is visszaküldött. Már nagyon mérges voltam, de mivel állandóan ki volt száradva a szám, legalább ihattam, ahányszor visszamentem.

Szerencsére még a barátaim velem voltak. Egyik este már nagyon rosszul voltam. Már nem a betegszobára vittek, hanem egyenest a László Kórházba. Mentővel egy kezdő nevelő kísért el. Nagyon féltem, ezért szinte belecsimpaszkodtam a nevelőbe. Mikor odaértünk, nagyon megijedtem a tántorgó portástól, aki a lifttel felvitt engem. Még a nevelő utánam szólt: - Ne félj, Heni, holnap táviratozok anyukádéknak! - Közben felértünk a gyerekosztályra, ahol az orvos megvizsgált és berakott a fertőzőre. Sok kisgyerek volt a szobában, de nyomban elaludtam. Mindig felkeltettek lázmérésnél.

Anyuék is értesültek róla, hogy kórházban vagyok, hisz telefonált. Igaz, én nem beszélhettem vele, csak az ápolónő mondta, hogy hamarosan jönnek. Persze nagyon örültem neki. A többi gyerekhez mindig jöttek látogatni, de csak ablakon keresztül beszélgethettek. Én addig babát hajtogattam a takarómból és elringattam, akár egy igazi játékbabát. Játék is alig volt a fertőzőn.

Alig két napja voltam kórházban. A szemem az ajtó felé tévedt, hirtelen egy nagyot kiabáltam örömömben. Ez olyan csodálatos volt, hogy ott álltak anyuék. Odajöhettek hozzám, míg az orvos intézkedik. Ugyanis a pécsi gyermekklinikáról Mária néni a gyerekorvos. Egy nyilatkozatot adott anyuéknak, hogy tovább kezelnek a pécsi kórházban. Míg az orvos beszélt Mária nénivel telefonon, addig anyuék elmondták, hogy nehezen találták meg a kórházat. Már vagy tíz rendőrt és megannyi járókelőt kérdeztek. De mindig rossz irányba igazították őket, mire végre egy utcaseprő megmondta a jó irányt.

Pár perc múlva jött az orvos. - Minden rendben van - közölte -, elhagyhatom a kórházat. - Mert beszélt a pécsi doktornővel, még ma fogadnak. Szigorú utasításba adta, hogy amit használok útközben, azt szüleim dobják el. Aztán végre elhagytuk a kórházat. Nem akartam soha Pécsre érni. Hisz megint el kell válnom szüleimtől. Egy kis kitérővel csak hazamentünk néhány percre. Csak üdvözölni akartam tesómmat és a mamát. Még ki sem szálltam, csak úgy ablakon keresztül küldtem nekik puszit. Kinyitották az ajtót, hogy legalább megérintsenek. Mielőtt hozzám értek volna, közöltem: - Vigyázzatok, fertőzött vagyok!

Már mentük is tovább, hisz késő délután volt. Ismét lázas voltam, tetejére sírni kezdtem. Nem akartam kórházba menni. - Henikém, kislányom, ne sírj, mert még lázasabb leszel! Tudod, hogy mindennap bejövök hozzád - mondta anya. - Már közel vagy!

Hamarosan megvizsgált Mária néni. - Csak nem itatja egy ilyen nagylány az egereket? Na ne csináld, hamar meggyógyulsz és mehetsz haza. - Aztán el kellett búcsúznom anyuéktól, mert nem jöhettek tovább. - Holnap jövök, aludj jól - mondta anya. Közben kezembe nyomott egy kis gumi Miki egeret. Fekete volt a feje, a lába és a füle, sárga a teste, piros a nadrágja. Habár nem lehetett bevinni játékot, mert utána nem vihetik haza. Mária néni bevitt egy kórterembe, ahol egyedül voltam. Egy kicsit még ott maradt velem. Aztán elment, én meg játszottam az egérrel, lehetett mozgatni a lábát és a kezét. A következő napokban és hetekben vérvételeken estem át. Már a tű látványától is visítottam. De mindig megnyugodtam, mikor kész voltam, hisz tudtam, hogy aznap már nem böknek meg és délután megint jön anya. Épp, mikor babázni támadt kedvem. Összehajtottam a takarómat és elkezdtem ringatni. Anya és keresztanyámék szóltak hozzám az ablakon keresztül. Az ablakhoz fordultam, még az álbabát is eldobtam, úgy örültem nekik. - Henikém, hoztam neked egy babát - mondta anya és megmutatta. Szép volt. - Majd beviszik neked az ápolónők - közölte. De mondtam neki, hogy ne adja be, mert itt kéne hagynom, mikor hazamegyek, és azt meg nem akartam. - Már megint megböktek - panaszoltam. - Anya, mikor mehetek már haza? Annyira unom már, nem szeretek itt lenni. - Kislányom, beszélek Mária nénivel. De biztos már nem sokáig. - Keresztapám a kis cicákról mesélt. Aztán hamar sötétedett, a látogatásnak is vége lett. Egy kicsit sírtam, mikor elmentek.

Napokkal később végre közölte velem Mária néni, hogy hazamehetek. Két hét alatt ez volt a legjobb hír, amit csak hallhattam. Nemsokára megjöttek anyuék értem. Azt az örömöt, amit csináltam, még az ápolónők is emlegették, hetekkel később is. Anya, miközben öltöztetett, húgomról mesélt. Hogy nem akart oviba menni, mert nagyon vár, hogy hazamenjek. Egy percre megfordult a fejemben, hogy a kis egeremet itt kell hagynom. Szegény kicsi egér, te már mindig itt leszel, gondoltam. Apu közben pakolászott, s az egérke becsúszott a ruháim közé. De ez csak otthon derült ki. Végre elhagytam a kórházat, vissza sem akartam nézni. Pedig még hosszú ideig visszajártunk kontrolra. De nem zavart, mert addig nem mehettem vissza az intézetbe. Ez jó volt nekem, nem úgy, mint húgomnak, aki sírva ment oviba reggelenként, mert ő velem akart maradni. Emlékszem, mindig felkeltem, mire ő. Végig követtem, míg elkészül, majd a kakaó mellett még játszottunk. Aztán a kis fehér táskájába bepakolta anya a tízóraiját. Nyakába akasztotta a kis táskáját és fancsali képpel elindult az oviba. Napközben anyuval főztünk, játszottunk és egy-egy órát tanultunk. Ilyenkor mindig ott ült mellettem. Nála bátrabban olvastam, mint a tanáromnál. Pedig nagyon nehezen olvastam. Néha hozzáköltöttem egy-két mondatot, de nem akadt ki nagyon. Következett az írás, nagy csíkos füzetbe. Ezt már egyedül csináltam, naponta változott az írásom. Hol egy kicsit olvashatóbb, hol meg teljesen ronda. A számokat nagy kockás füzetbe írtam. A nyolcast volt a legnehezebb az összes kerekített szám közül leírnom. Soha nem sikerült rendesen összekötnöm. Mindig csak két karikát rajzoltam és utána kötöttem össze. De azért számokat könnyebb volt írnom, mint mondatokat. Délben megjött húgom, bár egy kicsit mindig késett, hisz a barátokkal is játszott.

Itthon pedig folytattuk. A legkedvesebb játékunk a birkózás volt, általában én birkóztam le. És tiszta szeretetből rajta feküdtem vagy fél percig. Ekkor ő teljes pánikba esve elkezdett kiabálni: - Anyukám segíts, megfulladok! - Anyu pedig nevetve utasított, hogy szálljak le róla. Persze mondanom sem kell, hogy húgom dundi volt.

Már három hetet töltöttem itthon, mikor az utolsó székletmintám pozitívan jött vissza. Ez azt jelentette, hogy ismét egészséges vagyok. Csak valamiféle szorongás vett hatalmába. Az ok elég nagy volt, méghozzá az, hogy vissza kell mennem, ismét jönnek a szürke hétköznapok. Azért annyira nem siettük el a visszamenés dolgot, mert ki tudja, hogy meddig voltam beteg. Így még egy hetet nyertem.

A négy csibész és a csibész lány

De az az egy hét is elillant és hétfőn már hajnalban útra keltünk. Anyu ölében aludtam, mint mindig. De valahogy mindig felébredtem a Kamaraerdőnél. Szép erdő volt, de belőlem könnyeket váltott ki, hisz alig fél óra és az intézetnél vagyunk. Anyu nyugtatott közben, kért, hogy legyek jó kislány, fogadjak szót és tanuljak jól. Ne sírdogáljak sokat és ne csavarogjak túl gyakran, mert úgyis pikkel ránk a csoportvezető. - És a végén másik csoportba fogtok kerülni mind az öten. - De figyelj, anya - kezdtem a mondókámat. - Mért baj az neki, ha öten, tiszta poénból, lépcsőt mászunk. Úgyis gyakorolnunk kell. Vagy ha Feri bácsihoz, a cipészhez megyünk. Csak megnézzük, hogyan szélesíti meg a cipő talpát azoknak a gyerekeknek, akiknek kell.

Leparkoltunk és bementünk, a portás már messziről üdvözölt. Én nem voltam olyan lelkes, mint ő. De próbáltam mosolyogni, mert néha elhívott mesetelefont hallgatni esténként. Nagyon szerettem volna szüleim hangját hallani. De lehetetlen volt, mert nem volt telefonunk. Hiába kértek szüleim segítséget a MEOSZ-tól. Csak hitegették őket, csak fizették a tagdíjat, de telefont sosem kaptunk. Pedig néhány gyereknek kiült az öröm arcukra, mikor szüleikkel beszéltek.

A nevelőt meglátva, sírva fakadtam. Ő pedig mindjárt mondta: - De jó, hogy meggyógyultál. Képzeld, már minden gyerek visszajött.

Anya ismét rám adta az intézetis ruhát. Ezt végképp nem tudtam megszokni. Aztán elbúcsúztunk, de nagyon nehezemre esett elválni. Végül a nagy fehér ajtó ismét bezárult mögöttem. Pár perc múlva ismét a gyerekek közt voltam. A csoport nagy része örült nekem. Azonban akadtak néhányan, akik semlegesek maradtak. Ez nem érdekelt, hisz mindenkinek jogában állt barátokat találni.

Kilenc óra volt, vagyis elkezdődtek a tornák. Mi meg újra kimentünk az életbe. Egy kicsit más volt ez a gyakorlás ma, mint a többi, mert épp babanézőbe mentünk. Az egyik nevelőnek, akit szerettem, babája született és meghívott bennünket, hogy nézzük meg. Tehát ma inkább közlekedési eszközöket használtunk, mint a lábunkat, mivel Budán laktak. Néha az emberek segíteni próbáltak a le- és a felszállásnál. Rosszabbik esetben csak meresztették a szemeiket. Mi meg humorral próbáltuk felvenni a dolgot. Így még az is elszégyellte magát, aki nem is bámult. Kalandos utunk egyik része véget ért, mivel ott álltunk Erzsi néni ajtaja előtt. Az első csengetésre kinyitotta az ajtót. Nagy szeretettel üdvözölt bennünket. Mindjárt a konyhába tessékelt bennünket, ahol a palacsinta-hegy utolsó darabja sült. Ekkor gyorsan eldöntöttem magamban, ma biztos nem lesz tanítás, hisz, mire ezt megesszük, dél lesz. És ma épp a tanár nénink jött velünk, akit szintén Erzsi néninek hívtak. Csak ő szigorúbb volt és barna hajú. A másik Erzsi néni gyengéd volt és fekete hajú. Ő volt a napközis tanárom és nála bátrabb voltam. Például nem húzta a fülem, ha rosszat olvastam. A fiúk degeszre ették magukat palacsintával. Csak mi, az öt barát voltunk Erzsi néninél. Ezt jól ki is használtuk, mert állandóan piszkáltuk egymást. - Ti sosem fogtok megváltozni, gyerekek - jegyezte meg Erzsi néni. - Még mindig csavarogtok és rosszak is vagytok? - kérdezte. - Igen - válaszoltuk kórusban -, csakhogy már egyre rosszabbak - vettem át a szót -, ugyanis a többi lány egyre csak nyávog azért, mert a fiúkkal külön utakon járunk, így nem tudnak velük barátkozni. Néha csúfolódnak, ilyenkor beindul a bokszparádé. Valahogy egyre többen állnak a mi pártunkra. A végén velünk együtt kapnak fenyítést. Most pedig igazán áll a bál, mert kértük, hogy hadd aludjunk egymás mellett. És megengedték, komolyan mondom, irigykednek ránk.

Felébredt a kicsi, Erzsi néni kihozta megmutatni. Aranyos volt. Még fél órát maradtunk, aztán visszaindultunk. Először busszal mentünk egy pár megállót, utána villamossal, ami pont az intézetnél állt meg. A többiek már az ebédhez készülődtek. Még egy-egy játék volt az asztalokon. Néha az étkezések előtt maradt idő játékra. Én néha csak bóbiskoltam az asztalnál. Nemsokára megjöttek az etetők is, vagyis azok az emberek, akik irodákban vagy máshol dolgoztak. Különböző csoportokban voltak beosztva ebédnél. Ugyanis sok gyereket kellett etetni, a nevelők pedig kevesen voltak. Különösen akkor volt gond, mikor leves is volt. Mert volt olyan gyerek is, aki különben egyedül étkezett, csak a levest nem tudta kanalazni, ezért azt segíteni kellett neki. Néha nekem is segítettek, de aztán hamar megtanultam a levest is egyedül kanalazni. Ebéd után Tabival visszavittük a kocsit. Mindig kértük a nevelőket, hogy felülre rakják az edényeket. Sosem értették, hogy miért kérjük ezt, de szót fogadtak. Úgy mentünk kifelé, mint a kisangyalok. Becsuktuk az ajtót, és már Tabi be is feküdt alulra. Ezt naponta cserélgettük. Én pedig rohantam vele a konyháig. Nagyokat röhögtünk, vagyis a folyosón összefutottam nevelőkel. Ők csak azt látták, hogy nagyon nevetek, hisz Tabinak épphogy csak a cipője látszott ki. Azt se látták, hisz én eltakartam. Mikor pár méterre voltunk a konyhától, körülnéztem, tiszta-e a levegő. Szóltam neki, hogy másszon ki gyorsan. Majdnem lebuktunk, egy nevelő pont akkor jött, mikor Tabi a földön fetrengett. Ezt látva, a nevelő segítségére sietett. - Jaj, kisfiam, segítek felállni. - És Tabi el is fogadta a segítséget. Pedig máskor úgy pattan fel a földről, mint a nikkelbolha. - Vigyázzatok magatokra, gyerekek! - mondta, és megköszöntük a segítséget. Megkérdezte, hogy elvigye-e a kocsit helyettünk. De mondtuk, hogy nem kell. Végre elment, mert én majd megpukkadtam a nevetéstől. - Hu, most majdnem lebuktunk miattad - mondtam. - Tetejére még el is fogadod a segítséget - dorgáltam le. - Ne dühöngj már, Csomi! - kérte. - Látod, hogy nem lett gond. - Szerencsédre. Ha gond lett volna, holnap nem kocsikázhatnák - mondtam neki. Újból kitört a nevetés belőlünk. Sorba tettük a kocsit, majd indultunk volna vissza. - Semmi kedvem bemenni - kezdte Tabi. - Hát nekem se - folytattam -, és Terike néni sincsen, így nem tud leszidni. Tudod mit? Csavarogjunk egy kicsit, még úgysem kezdődik a ülőfoglalkozás - mondtam. Ez volt nekem a legnehezebb feladatcsoport. Mert itt csak a kéz mozgását fejlesztették. Az ügyesebbek a fapálca helyett hurkapálcát kaptak. Nekem is hurkapálcával kellett dolgozni. Néha széttörött a kezemben. Kisurrantunk a porta hátsó ajtaján az udvara. Senki sem volt kint. Ez nagyon klassz volt. Tabi nagyon jól mozgott, de mindig megvárt, és ha esni akartam, mindig megtámasztott. Észre sem vettük, hogy nehezebben járok. Az ablakokon keresztül láttuk, hogy még nem kezdődött el a foglalkozás. Megnyugodva tovább csatangoltunk. Közben pedig beszélgettünk. Tabi megkért: ha hívja az apja, menjek vele és én is beszéljek vele. Megígértem, beszélek az apukájával.

Esküszöm a következő sztoriért nem mi vagyunk a hibásak, hanem a kisördög, mert belénk bújt. Az épület sarkához volt állítva a szennyes ruhás kocsi, amely teljesen nyitott volt, nyugodtan rá lehetett ülni, hisz deszkás volt. Kék volt a fogantyúja. Könnyen lehetett tolni, mivel négy kereke volt. Nagyon érdekelt bennünket, így hát kölcsönvettük egy kicsit. Lejtőnek felfelé kicsit nehéz tolni. De ketten csináltuk, így megoszlott a nehézség. A lejtő tetején pedig megfordítottuk, majd ráültünk. A lábunkkal meglöktük és már száguldoztunk a lejtőn lefelé. Nagyon tetszett, úgy belefeledkeztünk az idő múlásába, hogy csak azt vettük észre, hogy Bori néni tart felénk. Kissé idegesnek látszott, de látta, épségben vagyunk. - Nálatok meddig tart visszavinni az ebédhordó kocsit? Vagy talán nem tudjátok, merre van a csoportunk? - Bocsánatot kérünk, Bori néni - kezdtem. - De kicsit csavarogtunk, mert még nem volt két óra és kicsalt bennünket a mosolygós napsugár. Tényleg vissza akartunk érni az ülő foglalkozásra. - Hát arról már szépen lekéstettek - közölte. - Büntetésből állásjáráskor duplán fogtok lépcsőzni egy hang nélkül. Ma én leszek veletek - mondta. - Most menjünk uzsonnázni. - Hát ennyi volt a büntetés. Nem tudta meg senki sem. Még a barátaink sem tudták, hogy miért lépcsőzünk duplán. Bevallom, akkor igazán vártam a tanulást. Na, nem azért, hogy szerettem volna tanulni, hanem mert végre ülhettek a babérjaimon. Este pedig úgy, ahogy ígértem, beszéltem Tabi apukájával. Nagyon örült neki, hogy barátok vagyunk. Lefekvés után azonnal elaludtam.

Hetekkel később rossz passzban voltam a honvágy miatt. Balabás, aki az év elején még ülni sem tudott (anyukám fogta, míg az anyja ráadja a cipőjét, számtalanszor segített neki anyukám), elkezdte csúfolni anyukámat és végül is az egész családomat. Hogy mi milyen kövér család vagyunk. Egy pofon kíséretében elmondtam neki, hogy azt sértegesd, aki nem segített ülni. - Még ülni sem tudtál és te beszélsz. Ha anyukám nem fog meg, leesel a padról. - De már üvöltöttem vele és még egy pofont adtam neki. Ekkor már a barátaim is közrefogták. - Ha még egyszer bántod a Henit, mi fogunk téged elverni - fenyegették meg. A gyerek csak nem hagyott békén. Pedig már anyu is leszidta, még a fülét is megrángatta. A többi gyerek meg egyenest rettegett tőle. Egyik alkalommal betelt a pohár. Öten összefogtunk, majd jól elvertük. Még a nevelők sem bánták, mert nagyon lehetetlen kölök volt. Ezután úgy tűnt, hogy behúzza fülét-farkát. Egy hangosabb szónál már ott álltak testőreim. Hát így tettük színesebbé a napokat. Az öt csibész jóban-rosszban együtt volt. Szinte elválaszthatatlanok voltunk, akár a testvérek.

Édesanyámhoz

Te vagy nekem az
őrangyalom. Mikor velem
vagy, nem félek semmitől.
Mert tudom, hogy
megvédsz mindenkitől.

Amikor szomorú vagyok,
hozzád fordulok. S te
megvigasztalsz. Ha beteg
vagyok, aggódsz értem.

Édesanyám! Csillagként
tekintek rád. Ragyogsz
rám, mikor mosolyogsz,
s napom szép lesz.

1998. október 24.

Csomor Henriett

Anyák napjával egybekötött szülői értekezlet

Ezen a pénteken is, mint mindig, csak anyukám jött értem. Sose félt a hosszú úton egyedül. Az sem érdekelte, hogy baj történhet. A hat évet egyedül csinálta végig velem. De sosem panaszkodott, csak egyet akart, hogy minél jobb állapotba kerüljek. Ezt nagyon jól tudtam, igyekeztem is keményen dolgozni. És ami még jobban erre késztetett, az a húgom volt, mert nagyon akartam olyan lenni, mint ő. Ezt úgy értem, hogy tudjak vele mozogni. Nem bírtam volna elviselni, ha nem tudok vele csavarogni. És ez sikerült is. Habár soha nem nevelt anya sérültként, hisz kezdettől fogva egyedül kellett csinálnom, amit tudok, és csak ahhoz kaptam segítséget, amit egyáltalán nem tudtam megcsinálni. Nálunk ez a kezdettől fogva természetes volt.

Egyszer csak anya állt az ajtóban. Rögtön a nyakába csimpaszkodtam. Össze-vissza pusziltam, majd utána húgom következett. Ez a péntek más volt, mint a többi, mert ma Anyák napja van. Ám volt még egy kis idő. Addig anya beszélt a tanár nénimmel, aki már sokkal biztatóbban beszélt a tanulásomról, mint januárban, mert azt mondta: a gyatra olvasásom miatt meg fogok bukni év végén. Anya pedig megkérte, foglalkozzon velem külön, mert a hétvége túlságosan kevés arra, hogy naphosszat olvassak. Ezt ő meg is értette és foglalkozott is velem. A foglalkozása meg is hozta érett gyümölcsét. Anya meg hímzett terítőket ajándékozott neki. Lassan megérkeztek a többi gyerek szülei is. Persze akadtak olyanok, akiknek nem jöttek el szülei, ezért nagyon megértettük őket. Vigasztalni kezdtük őket, de nem igazán sikerült. Nem is akartak részt venni az Anyák napi műsorban. Azonban hosszabb rábeszélés után sikerült rávenni, hogy szerepeljenek. Tabi bemutatott anyukájának. Szinte már ismert Tabi elbeszélése alapján és a nevelők panaszaiból. Mert ötünket, ha csak hallomásból is, de már ismertek a szülők. Anya is megismerkedett Tabi anyjával. A műsor elkezdődött, verset mondtunk és énekeltünk. Minden gyereknek más volt a beszédje. Kinek jobb, kinek rosszabb, volt, aki egyáltalán nem tudott beszélni, ezért nagyon oda kellett figyelni, mind a szülők részéről, mind pedig a mi részünkről. Persze volt egy kis izgalom is. A végén pedig átadtuk az ajándékot, amelyet saját kezűleg készítettünk technikán. Nagyon egyszerűnek tűnt, de bizony bajlódtam vele eleget, mert szépet akartam csinálni. Egy kis zöld karton könyv volt. Az elejére virágot ragasztottam, de a szirmok és a szárán a levelek elcsúsztak. A közepébe pedig beírtam: Sok szeretettel anyukámnak. Nem volt szép, de anya örült neki. Pár perc múlva nekünk ki kellett menni, mert szülői következett. Nem nagyon akartam kimenni, így erősen anyuhoz bújtam. - Jaj már megint nem lehetek veled - mondtam anyunak. Végül is kimentünk, húgom is jött velem. Hamar megbarátkozott a barátaimmal, így már hatan játszottunk. Kis idő múlva pedig elkéredzkedtünk a nevelőktől: Hadd mutassuk meg az intézetet. - Jó de ne maradjatok sokáig - mondták. Elindultunk, húgom fogta a kezem. Mindannyian élveztük a helyzetet. De legjobban húgom, aki most látta töviről-hegyire így az intézetet. Persze az emeletet is megmásztuk. Úgy egy óra múlva értünk vissza. Épp akkor lett vége a szülőinek. Hát nem voltak túl lelkesek az öt csibész anyukái. Gyorsan elhagytuk az intézetet. Ettől a naptól kezdve Tabiék is velünk jöttek haza és vissza is, mivel ők Siklóson laktak. Anya elkezdte mesélni, hogy mi volt a szülőin. Nem volt mérges, sőt örült, hogy a társaimat is megvédem. - Ja igen - kezdtem. - Az úgy volt, hogy Barnabás elkezdte verni Zolit. Tudod, ő nem tud járni. Figyelmeztettem, hogy hagyja abba. De csak jobban verte szegényt. Erre harcba szálltam vele. - Hajrá, Csomi, drukkoltak a többiek. Én meg annál jobban vertem. Végül is megint ő húzta a rövidebbet. - Csak egyszer dicsértek meg, kislányom - folytatta anya. - A versmondó versenyen, ott nagyon ügyes voltál. Bori néni nagyon elégedett volt veled. De ennek a csoportvezetőnek nem volt mást témája, csak hogy milyen rosszak vagytok és sokat csavarogtok. Az ő kedvencét is elverted. - Igen a Nyirikét, mert mindig nyávog, ha fiúkkal vagyok.

Ismét otthon, voltam imádtam anya körül lenni. Órákig meséltem neki ügyes-bajos dolgaimról. - Figyelj csak, anya, tudok a fiú-lány kapcsolatról. Meg azt tudom, hogy honnan jön a gyerek. - Egyszer csak anya teljesen megdöbbent. - Honnan tudod ezt mind, kislányom? Hisz még nem is beszéltünk róla. - Tudom, mert a nénik felvilágosítottak bennünket. - Hát ez nem igaz, alig nyolc éves gyereknek már felvilágosítás órát tartanak - jegyezte meg. A szombat ismét gyorsan elszaladt, pedig jóformán még ki se játszottuk magunkat. Épp ezért a fürdőkádban folytattuk. Ugyanis tök jó vízi csatát űztünk. Ilyenkor Sandokán hajója sem hiányozhatott a kalózaival együtt. Addig játszottunk, amíg meg nem untuk. Persze a víz is közrejátszott, mert időközben elkezdett hűlni. Aztán már csak egy gyors csutakolás következett. Majd kiabálni kezdtünk anyunak, hogy ki akarok szállni. Ugyanis egyedül nem tudok és csak anyu segíthetett, mástól nem fogadtam el segítséget. Lefekvés előtt megkérdeztem: Anya, holnap megyünk a papáékhoz? - Persze, hogy megyünk, hisz a papa annyira hiányzik már. Persze, hogy megyünk, hisz a mamát is fel kell köszönteni Anyák napja alkalmából - mondta. - Írtam ám nekik is levelet. Egyik este Anikó néni segített írni. Úgy kezdtem, hogy: Drága Papa és Mama.

Reggel automatikusan felébredtem, mikor anya felkelt mellőlem. Aztán kimentem utána és köszöntem mindenkinek. Tavasszal az ajtó már kora reggeltől nyitva volt, így a kutyám elkezdett rohanni felém. Boldogan csóválta fehér bojtos farkát előttem. Majd hevesen ugrált, a kis foxi kutyám. Általában Móni később kelt, mint én. Már bicikliztem, a kutya meg futott utánam. Ezt baromira élveztem, Kevik ugatással fejezte ki örömét, majd pár perc múlva hanyatt dobta magát előttem. Mintha azt mondta volna: vakarj meg. Mikor meguntam a vakarását, csak egy siccet mondtam. A kutya már rohant is a nem létező macska után. Én gyors ütembem kereket oldottam.

Ebéd után pedig papáékhoz mentünk. Alig vártam, hogy újra lássam már. Épp kint ült, a gangon kicsit sütkérezett. Ahogy megálltunk, ő felállt megszokott székéről. Mindjárt kiabáltam, neki: - Várj papa, mindjárt megyek! - Anyu kezét fogva, perceken belül ott álltam előtte. Erősen szorítottam magamhoz és ő is engem. Innentől kezdve megszűnt számomra a külvilág. Csak a papa volt nekem. Szinte soha nem tudtam vele betelni. Nem csináltunk mást, csak beszélgettünk, de mégis annyira jó volt. Ilyenkor törekedtem, hogy minden egyes szavát elraktározzam magamban, fel tudjam majd idézni az intézetben, ha szomorú vagyok. - Kicsim, ne légy szomorú - mondta. - Hisz két hét múlva ismét találkozunk. Már csak egy hónap és itthon leszel nyári szüneten. De addig is szeretném, drágám, ha ügyes lennél az intézetben. Emlékszel még, hogy mit szeretnék a nyáron? - kérdezte. - Igen - válaszoltam -, hogy együtt sétáljunk nyáron. - Mert én már egyedül nem tudok sétálni - mondta könnyes szemekkel. - Papa, tudod, hogy mennyire szeretlek. Kérlek, ne sírj! Mert ha sírsz, én is sírok. - És átöleltem, ő is megpróbált. Görcsös, csontos kis keze engedelmeskedett, át tudott ölelni, én pedig belé bújtam.

Mama és húgom kugliztak nyaranként, mikor ott töltünk pár napot. Én is játszom, de ilyenkor soha. Húgom mamával töltött több időt, mert kisajátítottam papát. De nem féltékenykedett, hisz már megszokta. És a mamával több mindent tudtak csinálni.

Ismét eltelt egy hétvége. Annyira utáltam a visszamenős hétfőket. Ma mindenki mély szomorúságban volt, hisz két gyerek kivételével mind otthon volt. A többség ugyan már vasárnap visszament, de azért még el voltak keseredve. Olyan is akadt, aki felülkerekedett szomorúságán. Megpróbálta jobb kedvre deríteni társait. Bizony, ezek a napok voltak a legkeményebbek. Hisz, ha belegondoltam, hogy tegnap még otthon voltam, éppen ebben az órában mit csináltam, sírhatnékom támadt. Bár még nagyon gyerek voltam, de már tudtam, mi az a baleset és nagyon féltem, hogy anyunak valami baja lesz a hosszú úton hazafelé. Eltelik jó pár nap, mire megtudom, hogy épségben hazaért-e. Telefonunk még nem volt, úgyhogy csak levelet vagy képeslapot várhattam.

Vakáció előtti nehéz hetek

A megszokottnál eltérően ma nem mentünk sétálni az utcára, hanem a többiekkel együtt tornáztunk. Azaz végigcsináltuk a fekvő és az állásjárás gyakorlatait. Nem volt semmi morgolódás és számonkérés, hogy miért nem megyünk az utcára. Jól tudtuk, hogy nekünk is kell időnként tornázni, hiába tudunk már mozogni, azért néha ránk fér az effajta torna is. Szinte ritmusra dolgozott az öt barát egymás mellett. A nevelőknek öröm volt nézni, hisz ha lábfelhúzásról vagy ehhez hasonlókról volt szó, együtt mozogtunk szó nélkül. Az állásjárás már nehezebb volt, így a fiúkkal nem mindig tudtam tartani a tempót. Néha, mikor látták, hogy esni készülök, próbáltak megtámasztani, így nem estem el. De bizony, mikor a bal lábat kellett a jobbra tenni (természetesen mindent állva kellett csinálni és nekünk már fokos szék nélkül kellett végrehajtani), az öt barát olyan volt, mint a rezgő nyárfalevél. Néhanapján sorban estünk el, akár öt kugli, ha labdát ütnek hozzájuk. De nem volt baj. Esetleg csak annyi, hogy megpukkadtunk a nevetéstől. Alig tudtunk felállni, de ez az állásjárás végén történt. Így aztán annyit nevettünk, amennyit akartunk. Sőt még a mosdóban is folytattuk. Egy kis fröcskölés kíséretében teljesen megfeledkeztünk a suliról. Pedig nem lehet sumákolni, a tanulás legalább annyira fontos, mint bármi más. Hiába tanultunk csak napi egy órát, év vége közeledtével pár héten belül számot kell adnunk, vadidegenek jelenlétében, hogy mennyit tudtunk elsajátítani a tananyagból. Jól tudtuk, hogy meg is bukhatunk, de ezt egyikünk sem akarta, hisz akkor szét lennénk választva. Mármint másik csoportba mehetne az, aki megbukna. Akkor már nem csibészkedhetnénk együtt. Bár még igazán nem tudtam a hátrányát, de húgommal együtt kezdtük el a sulit, már csak ezért sem akartam lemaradni. Gondoltam, ha majd egyszer otthon járok suliba, akkor egy osztályba is járhatnánk.

Délelőtt volt a rendes tanítás. Olvasást és matekot tanulunk ma. Még vártunk egy kicsit azokra, akik úgy jártak hozzánk. Azt hitték okosabbak, mint mi. Mi meg azért is hergeltük őket. Különben is mi többen voltunk, mint ők. Tíz perc múlva azonban már síri csend volt. Aztán sorban hangosan olvasni kezdtünk. Ha rám került a sor, nem féltem, hisz már tudtam olvasni. Nálunk az örökös gond az írással akadt. Ugyanis mind athetotikusak (túlmozgásosak) voltunk. Hiába akartunk szebben írni, nem tudtunk. De azért nálunk is volt egy határ, melyből a tanárunk tudta, hogy melyik az úgy mondott szebbik írásunk. Ha ennél rondább volt, le kellett írni még egyszer. Ha végképp nem ment, az kudarc volt arra a napra. Bizony velem is előfordult. Főleg akkor, ha idegenek is nézték az órát vagy ha lefényképezték az írásomat. Sokszor felismerhetetlen volt. Erre azért volt szükség, hogy dokumentálják a fejlődésemet. Nekik másfajta gondjuk is volt a mozgásukon kívül. De a kezük néhányuknak ép volt, így a másikak írásból is jobbak voltak. Ám evvel csak ritkán mérgesítettek bennünket. A duci Heni viszont egyáltalán nem igyekezett a tanulással, így teljesen kilógott társai közül. Mindig csak gúnyolódott, és akkor sem hagyta abba, ha rászóltak. Vele úgy voltunk, mint Balabással, hogy nem bírtuk elviselni őket.

Ebéd után egy kicsit lógni akartunk. De nem jött össze, mert az igazgatónőhöz kellett mennünk. Pontosabban Tabinak és nekem. Ilyen formában még nem voltam nála. Néha az igazgatónő nézett be a csoportokba, hogy milyen formában folyik a munka. Nem tudott úgy kimenni, hogy ne simogatott volna végig bennünket. Általában sok gyakornokot hozott magával, akiknek elmondta, hogy éppen ez a csoport milyen fajta sérültséggel bír. Egy-egy gyakornok nagyon szimpatikus volt. Az igazgatónő ezt csodák csodájára megjegyezte. És másnap nálunk volt a kiválasztott gyakornok. Andi néni kísért ki bennünket. Ám előtte megigazította ruháinkat és megfésült. Kis idő múlva már az ajtaja előtt álltunk. - Csak ügyesen ám, gyerekek! - mondta Andi néni. És kinyílt az ajtó, majd bementünk. - Jó napot kívánunk - köszöntünk. - Szervusztok, gyerekek - mondták mindannyian. Mert most is vendégek voltak nála. A kis szoba teli volt, az idegen szemek mind ránk meredtek. El kell mondjam, ezt nem szerettem soha, mert legalább hatszor jobban izgultam, mint normál esetben, mert idegenek közt nem tudtam jól teljesíteni. Bemutatkozás után rögtön tornáztunk felváltva. És közben elmondta, mit is jelent a Little-kór. - Mindkét gyermeknél egyforma sérülés van. A kislány, mikor hozzánk került, járni sem tudott és semmi egyebet sem. Két éve van nálunk, azóta önálló. Az állandó tornáknak köszönhetően az agyában rögzültek a mozzanatok, amit később az agy összekapcsolt. Miközben ő jár vagy bármi mást végez, olyan, mintha számolna az agy 1-2-őt. - És itt felállított és járkáltam. Miközben jártam, azon mosolyogtam, hogy egyáltalán nem számolok. Majd guggolásból felállni, majd körbe fordulni. Néhány finom mozgást a kezeimmel kellett csinálnom. Orr- és fülfogás, mindkét kézzel. Itt elmondta, hogy a bal kezem sokkal rosszabb, mint a jobb. Tabi következett, ám mielőtt bármit is elkezdett volna, engem kiküldött, így annyit tudtam meg róla, hogy lábujjhegyezve jár kiskora óta. De a beszédje nehezen érthető, a kezei elég rosszak. Egy darabig, még vártam rá a folyosón. Aztán elindultam visszafelé, nem siettem. Azt hittem, utol fog érni, de nem így történt. Az ülő foglalkozásnak már vége volt. Mire visszaértem, már uzsonnáztak. Ma épp csokipuding van, amelyet szeretek. De mivel dobozban van, így inkább nem kérek, mert a dobozból nem tudom kanalazni. Ehhez a művelethez két kéz szükséges. Nagyon sok gyereket kell etetni, amely természetes volt, de én már szégyelltem, hogy megetessenek. Persze, ha anya itt lenne, tőle elfogadnám a segítségét. Valahogy Andi néni rájött a turpisságomra, mert hozott egy csokipudingot és megetetett vele. Közben elkezdett viccelődni velem. - Csomi képzeld el, hogy a kínaiak mennyi csokipudingot esznek madárfészekből. - Jaj, ne mondja, Andi néni - mondtam nevetve. - A kínaiak nem ehetnek madárfészket. Ezt nem veszem be, hiába mondja. - Na látod, nevetve megettük a pudingot. Ugye nem is olyan ördöngős dolog, ha néha segítenek abban, amit még nem tudsz egyedül csinálni. - Igen - válaszoltam. A tanítás kezdetére Tabi is visszaért. Leült mellém, majd fülembe súgta: - Úgy hiányzik a csavargás. Mért nem vártál meg? - Vártalak, de nem jöttél. Majd vacsi után bolyongunk egyet - mondtam. Már nagyon év vége volt. Mindenkin látszott az év végi fáradtság. És nekünk még hátra volt a vizsga. Így már csak ismételtünk. Néha nem is követtem az olvasmányt, csak bámultam kifelé. Az udvar teli volt gyerekkel, akik játszottak. Hirtelen Andi néni felhívott, hogy folytassam tovább az olvasást. Szerencsém volt, mert ráhibáztam, tudtam folytatni az olvasást. De még most is csak félórát tanultunk. Míg a többiek állásjárásoztak, addig mi újra lépcsőt másztunk, azaz két emeletnyit. Majd, mikor felértünk, úgynevezett zenés állásjárást kezdtünk el tanulni. Még nekünk is új volt, hisz még nem csináltunk ilyet soha. Hét különböző mozgású gyereknek elég nehéz zenére mozogni. Ez egy bemutató lesz, külföldi embereknek. És mint mindig, ebben is nekünk kellett szerepelni. A feladatok egy része hasonló volt a állásjáráshoz. De voltak benne elég érdekes játékos feladatok is. Például hullahopp karikával párban fogni. És hol az egyik, hol a másik ritmusra körbefordulni. És nemcsak egymásra, hanem a többire és a zenére kellett figyelni. Majd kulcsolt kézzel belépni a karikába, majd felvenni a karikát és vele körbefordulni, a végén leguggolni. Guggoló helyzetben fej fölött letenni a karikát. Ez a pont volt a legnehezebb. Itt mindenki kidőlt, akár a krumplis zsák. De az egészet humorosan fogtuk fel. Még a nevelő is velünk nevetett, miközben próbált bennünket felkanalazni a földről.

A hét lassan, de biztosan véget ért. Igaz, ezen a pénteken nem voltam olyan felszabadult, mint máskor. Hisz ma csak a nagybácsimékhoz megyek és nem haza. Igaz, őket is nagyon szeretem és ők is engem. De anya és húgom más volt. Kettőjüket és nagyapámat imádtam. De anya nélkül olyan voltam, mint a félkarú óriás. Ezen a délutánon már azt hittem, hogy nem jönnek értem. Már vacsihoz készülődtünk és annyira csalódott voltam. Csak az vigasztalt, hogy a fiúk is ott maradtak. Egyszer csak a portás viharzott be. Úgy láttam egy szatyrot nyújt át Rózsika néninek. - Csomikám, gyere, jöttek érted. - Én pedig boldogan ültem fel a priccsre. - Na most aztán gyorsan öltözködjünk, mert szegény nagynénéd nagyon vár. Ugyanis majdnem itt maradtál. - Miért? - kérdeztem ijedten. - Mert a portás a duci Heninek vitte a ruhádat - válaszolta. Fújj, gondoltam magamban. Ráadták az én ruhámat, persze szűk volt rá. A kedvenc lovagló farmeremet nem lehetett összegombolni rajta. Nevelői azt gondolták, hogy a szülők, mivel régen látták lányukat, nem tudták, hogy lányuk ennyire dagi lett. Duci Heni pedig örült, hogy jöttek érte és új ruhát is kapott. Kivitték a portára, de szüleit nem látták. Eközben nagynéném észrevette rajta a ruhámat. Így odament hozzá, könnyeivel küszködve. - Szervusz, kislány - köszönt neki és a nevelőjének. - Te nem az én Henikém vagy - majd mindhárman meglepődtek. Hogy történhetett ilyesmi, mikor ő kettes csoportot mondott a portásnak. A másik kislány, aki járni sem tud, a kilencesben van. Pár perc múlva nagynéném karjaiban voltam. - Most már ne sírj, nene, mert itt vagyok! Tudod, hogy nem veszek el, pont mikor értem jössz. - Vigasztalásul sok puszit adtam neki.

Szombat reggel pedig meglepetéssel álltak elém. Kis csillagom jött felém, imádott nagybácsim, akit hétvégenként teljesen kisajátítottam. Olyanok voltunk együtt, mint apa s lánya. Megfogott és kezdte: - Ma elviszlek a Balatonra. Remélem jó kedved lesz. - Hát persze - válaszoltam. Ugye fürdesz velem, bátya? - Na, azt majd meglátjuk - mondta. - Úgy szeretlek - bújtam hozzá. Útközben sokat hülyültünk a lányokkal. Gigi pedig halálra csiklandozott és csak azért csinálta, mert szerette, ahogy nevetek, ilyenkor ő is röhögött. Sokkal rövidebb volt az út, mint amikor otthonról megyünk a Balcsira. Azért itt is nagyon hiányoztak anyuék. Hiába voltam a Balatonon, azért egy kicsit pityeregtem, mert eszembe jutott, hogy mit szoktunk csinálni anyuékkal. A lányokkal naphosszat sétáltunk és játszottunk, míg a felnőttek főztek és beszélgettek. Aztán lementünk a partra. Időközben úszógumim is lett. Csak akadt egy kis gond. Ugyanis én csak a bátyával akartam fürödni, a bátya meg nem akart bejönni, de a kedvemért mégis bekísért. A vízben már nem kapaszkodtam belé. Sőt, órákig lubickoltam, ő meg majd megfagyott. Ahogy később mesélték, a víz még nem igazán volt meleg június elején. Már a fogaim is vacogtak és a szám széle is kék és zöld színben pompázott, de mégsem akartam kimenni. - Csak még egy kicsit - kérleltem nenét. - Nem lehet, mert meg fogsz fázni. - Kint a parton aztán didergésből lehetett volna versenyt tartani. Aztán egyszer minden jónak vége szakadt. Ezen a hétvégén hamar vasárnap este lett. Már megint nem akartam elválni. Nene pedig azzal vigasztalt, hogy mindjárt megyek haza. - Még egy utolsó mondat, mielőtt elválunk: - Légy okos szerdán és ne izgulj! - Aztán bezárult mögöttem a fehér portaajtó. Tabi már szaladt is elém. - De jó, hogy megjöttél - mondta. Egy kissé elmosolyodtam. - Tudod, hol voltam? - kezdtem. - Na, mondd meg! - kérte. - A Balatonon. Olyan jó volt, már fürödni is lehet. - Majd lefekvés után, mikor magamban elköszöntem szüleimtől és húgomtól, egy kis egyszerű imát mormoltam, ami csak arra volt jó, hogy álmomban is vigyázzon "valaki" anyuékra és a papámra.

A következő napokban már kis vizsgadrukk is volt bennünk. De igazából nem is ez volt a baj, hanem az, hogy Gál Lacit elbocsátják. És ki tudja, hogy valaha találkozunk-e még? Ő azt jól tudta, hogy szomorú vagyok miatta, hisz annyi nehézségen mentünk keresztül együtt. És mindig átbeszéltük a dolgokat és csak azért is átugrottunk a nehézségeken.

Végre eljött a vizsga napja, mely izgalommal volt teli. A többiek teljesen átadták nekünk a termet. Most éreztem először, hogy a mozgáson kívül a tanulás is fontos. A kék asztalok most padként álltak. Mögöttük diákok, akiket különösen most (és mindig) hidegen hagyott sérültségünk. Az átjárt diákok a kilencesből most felettébb rendesek és csendesek voltak. Persze az öt barát most is egymás mellett ült. Darmos Erzsi néni, a tanárunk biztatott bennünket, miközben a csoportvezető csak Nyirikét istápolta. Majd bejöttek a vizsgáztató tanárok is. Míg egyikünket feleltették, addig a többiek számoltak és írtak. Jó két óra hosszát vizsgáztunk, majd újabb félórát vártunk az eredményre. Mikor Erzsi néni sugárzó arccal visszajött, tudtuk, hogy nagy baj nem lehet. Vidáman közölte, sikerült a vizsgánk. Odalépett a duci Henihez és közölte vele, hogy évet ismétel. De ne aggódjon, mert jövőre neki könnyebb lesz. Mi meg boldogan ujjongtunk, hogy túl vagyunk rajta. És most teljesen elengedtük magunkat. Az sem számított, hogy délután lesz a bemutatónk. Hirtelen felkiáltottam: - Gyerekek, két nap múlva megyünk haza! - De jó! - éljeneztek a többiek és énekelni kezdtünk. Ebéd után egy kicsit leléptünk. Csak úgy bolyongtunk cél nélkül. Közben beszélgettünk Lacival egy kicsit, Tabi most csak hallgatott. Nem mintha durcás lett volna, csak szokatlan volt neki ez a túlzott komolyság. Hisz örülnünk kéne, hogy túl vagyunk a nehezén. De a fekete felhő ott volt a fejünk fölött. - Tudom, én is örülnénk, ha végleg elbocsátanának - kezdtem. - Tudom - válaszolta -, nekem is már most hiányzik a beszélgetésünk. - És szomorú szemekkel folytatta: - Ilyen barátom még nem volt, mint te, akivel együtt sírtunk és nevettünk. - Megint sírtunk és kértem, hogy ne folytassa. Eközben Tabi észrevétlenül lelépett. Szép lassan visszaindultunk, mindkettőnk számára még a járás is nehézkes volt most. A csoportba érve, mindketten zokogtunk. Gabi néni jött elénk: - Gyerekek nyugodjatok már meg. Hisz örülnetek kéne, hogy megismertétek egymást. És arra gondoljatok, hogy milyen jó volt együtt. Na, ti kis érzékeny mókuskák, ne sírjatok ilyen keservesen! Talán még találkoztok az életben. De most már sietnünk kell! Hamarosan kezdődik a bemutató. Addig menjetek el mosakodni és ne feledjétek: még van két teljes napotok! - szólt utánunk. A biztató szavak hallatán egy időre megnyugodtunk.

A bemutatóhoz készen álltunk, hármas ill. négyes csoportot alkottunk két kupacban. Tabival és Lacival voltam egy csoportban. Az angol vendégek is megérkeztek. Lassan elhelyezkedtek, a terem végében közben félhangosan beszéltek. Természetesen angolul, én meg tágítottam a füleimet. Nagyon tetszett a nyelvük. Aztán elkezdődött a zenés állásjárás. Bár fegyelmezettek voltunk, de egy kis vidámságot csempésztünk a dologba. Habár néha többet estünk, ez az izgulás jele, azért élvezettel és ritmusra mozogtunk. A végén pedig nagyon meg voltak velünk elégedve.

Takarodó után még csendben beszélgetünk Lacival, hisz minden este ezt tettük. Egész könnyen, mivel egymás mellett feküdtünk. Ha álmosak voltunk, egyszerűen elköszöntünk egymástól. A következő napon pedig egy kicsit lazább volt. Iskola már nem volt, így tovább lehetünk a Gellért-hegyen. Imádtam oda járni. Villamost és buszt használtunk, majd felgyalogoltunk a hegyre. Kicsit fogták a kezem néha. De egyedül is mentem, ám azt nagyon bírtam, mikor felfelé baktatok. Mikor felértünk, akkor sem ültünk le Gállal, mint a többiek, elsétáltunk egészen a vár párkányig. Utánunk szóltak, le ne essünk. Csodálatos volt a panoráma, a széles Duna kéklett a napfényben. Mikor az Országház kupolájára tévedt a szemem, a barátom épp egy hajót mutatott: - Nézd, Csomi, ha jövőre kijöttök és látsz egy hajót, emlékezz rám. - Egy perc sem telt bele, sírva fakadtam. - Jó - bólogattam, mert nem igazán tudtam megszólalni. - Na gyerekek, már megint itatjátok az egereket. - Nem próbáltuk letagadni. - Töröljétek meg a szemetek! A többiek már elindultak, fogjátok meg a kezem és menjünk utánuk - mondta Rózsika néni. - Gyerekek, tinektek még nem lenne szabad ilyen szomorú lenni. Csomikám és Lacikám, annyi barátotok lesz életetek során. És írhattok egymásnak levelet is - folytatta. - Majd én segítek neked, Csomi - ajánlotta fel Rózsika néni. - Na, de most már tényleg szedjük a lábunkat, mert a végén lekéssük a buszt - mondta. Pont elértük. Most rosszul viseltem a sok bámuló embert, akik azt sem tudták, hogy mit kezdjenek a látvánnyal. Valaki a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen a buszra. De nem engedtem, mert a cél pont az volt, hogy egyedül csináljam. Ha kellett segíteni, akkor ott volt a nevelő. Leginkább csak rosszindulatú megjegyzéseket hallottunk. Általában olyan idősektől, akik alig tudták magukat vonszolni.

A délután során jóformán nem csináltunk semmit. Míg a többieknek egy laza állásjárásuk volt, addig mi az udvaron játszhattunk. Mi kicsit félre vonultunk, míg a többiek szembekötősdit játszottak. Nem volt kedvünk játszani, ami nálunk ritkán fordult elő. Hintáztunk, miközben Laci a leendő új iskolát emlegette. Kicsit szorongott, hogy be tud-e illeszkedni. - Ne félj, biztosan szeretni fognak a társaid - vigasztaltam.

Vacsi előtt, mikor mindenki helyet foglalt, elbúcsúztunk azoktól a társainktól, akik jövőre nem lesznek velünk. - Ti ott hátul, Csomiék, nektek tilos búslakodni - szóltak a nevelők. - Jó - mondtuk egyszerre, de nem voltunk túl meggyőzőek. Az utolsó vacsoránk, amely ötösben telt el. Rendkívül nyomasztó volt, még a nevelők is észrevették. Máskor mindig annyit beszéltünk. Zsirmik Lali is elmegy, majd ő is elköszönt tőlünk. Laci következett: - Vigyázzatok magatokra és Csomit ne hagyjátok sírni. - Ezeket a mondatokat csak egymás között mondtuk.

Lefekvés előtt összepakoltam a játékaimat. Sajnos, a kedvenc sírós babámat nem tudom haza vinni, mert kijárt a lába és valaki kidobta a szekrényemből. Hiába kerestem, heteken át nem találtam.

Szinte egész éjjel fent voltam. Jó darabig csak forgolódtam. Örültem, hogy végre haza megyek. Másnap délelőtt megkaptuk a bizonyítványt. És jutalomkönyvet is kaptam, a szorgalmamért. Még pár órát együtt voltunk Lacival. De ez már nem volt az igazi, mert nagyon sajnáltuk egymást. Hiába, egy év alatt túlságosan összenőttünk. Majd' kiugrottam a bőrömből, mikor anya jött értem. Azt se tudtam, hogy pusziljam össze-vissza. Aztán Lacitól is könnyes búcsút vettem. A portán az összes szülő sajnált minket, mert nehezen szakadtunk el egymástól.

A sátorozás örömei

A nyár egész jól indult. Ugyanis alig voltam otthon pár napot. Felavattuk az új, kis indián sátrunkat, amely ugyan négyszemélyesnek volt titulálva, de akár hatan is kényelmesen elfértünk volna benne. És még egy jó tulajdonsága, ami nem elvetendő dolog: hisz nyáron is lehetnek óriási viharok esővel egybekötve és ha már egyszer beázik a sátor, akkor bizony gáz volt. A miénk viszont nem ázott be soha. Na, de ne siessünk ennyire a dolgok elébe. Hisz egy nyaraláshoz az előkészületek is hosszadalmasak. Nem ám, ha az ember teljesen egyedül csinálja. Nálunk anya kénytelen volt egyedül csinálni, mert apámnak egyik porcikája sem kívánta a nyaralást. Mi gyerekek pedig jó bulinak fogtuk fel és nem vettük figyelembe apánk morgolódásait. Persze mi is segítettünk pakolni. Nekem első és legfontosabb pakolásom a úszógumim és a fürdőruhám volt. De azért kitettem az utazási ruhámat is, amely nem állt másból, csak a piros moncsicsis pólómból és a vajszínű halásznadrágomból. De babát vagy ilyesmit elvből nem vittünk. Úgy sem fogunk ráérni ilyen kis dolgokra. Helyette inkább a focilabdát rugdostam ki az autóig, míg Monka a teniszütőit hozta.

Hajnalban indultunk Balatonra, álmosak voltunk ugyan még, de evvel a kicsiséggel ki törődik most. A kutyát és nagymamát otthon hagyva végre elindultunk. Oroszló felé szinte teljesen felébredtünk, hisz a bukkanókat mindketten imádtuk. Ha szerencsénk volt és szembe nem jött semmi, anya több gázt adott és mire leértünk a bukkanóról, szétszakadtunk a röhögéstől. - Anya még, még! - kiabáltunk. - Várjatok, most nem lehet - válaszolta. - Na most, figyeljetek! - szólt. - Jaj ne, úgy csikizi a hasamat, de tök jó - mondtuk. Fél órával később is nevettünk és irtó csintalanok lettünk. Mivel keresztanyámék jócskán lemaradtak, így félreálltunk reggelizni. Elővettük a még meleg rántott húst és enni kezdtünk. Közben lestük bátyáékat, de hiába. Reggeli után még sehol se voltak, így sétáltunk egy kicsit. De most egyáltalán nem kötött le bennünket, sőt kifejezetten mérgesek voltunk, hogy nem jönnek már. Ezért a nagy fűzfát vettem célba. Már régen kinéztem magamnak, de sosem álltunk még meg. Annyira gyönyörű volt, ágai csak úgy lógtak üde zölden. Alá is bújtam, nem bírtam kihagyni, olyan volt, mint egy nagy "sátor". - Gyertek, megyünk tovább, megjöttek - mondták. - Na végre, talán még leérünk ma - mondtuk. - Fürödni is szeretnénk még, bátya, úgyhogy gyertek gyorsabban - közöltük vele. Meg sem álltunk többet, csak a célnál, vagyis Bélatelepen. Mi már rég kipakoltunk, mire ők odaértek. Sokan sátoroztak már, körülöttünk csodálkozó emberek, akik jól szemügyre vettek, és úgy látszott, még nem láttak fehér embert. De mivel nagyon lekötött a sátrunk állítása, így tudomást sem vettem róluk. Mire készen lettünk mindennel, már dél elmúlt. Mi már tűkön ültünk Monkával, hogy menjünk már le a partra. Meggyőztük anyuékat, hogy a parton is lehet piheni, csak jöjjenek már. Ők még szedelőzködtek, mi meg már elindultunk. - A vasúti átjárónál megvárni! - kiáltott anya. - Jó, de ti is siessetek! - kiabáltunk vissza. Miközben előresiettünk, egyáltalán nem érdekelt, hogy mit gondolnak rólam az emberek. Úgyis tudok járni, és ez a legfontosabb. Talán, ha nagy leszek, majd rendesen fogok járni - gondoltam. Közben odaértünk a vasútátjáróhoz, anyuék is jöttek már, kezükben matracok és plédek. Itt anyával mentem, Monka pedig az unokabátyjával, akivel sülve-főve együtt voltak. Jól előre szaladtak, mire odaértünk, már a lépcsőről lóbálták a lábukat a vízbe. Zsolti jól úszott, ennek ellenére nem ment be unokahúga nélkül a hűs vízbe, hanem megvárta, míg odaérünk és anya rádobja úszógumiját. Mert miért is tartanának velünk férfiak, hisz könnyebb nekik a torkukon leengedni a sört vagy bort. Nekem egy kicsit nehezebb volt levenni a szandálom, míg a többiek csak lerúgták a papucsukat, addig én a kicsatolással szuttyogtam vagy türelmetlenül tartottam a lábam, míg valaki nem segített. Végre a vízben voltunk, eszeveszettül elkezdtem rohanni. Élveztem, hogy itt még szabadabb vagyok, mint a szárazföldön. Azonban néha egy-egy kagyló szenvtelenül elvágta a talpam, de engem aztán nem érdekelt. Lazításképpen megvártam anyut és nenét, akik szép lassan a matracra hasalva cammogtak. Néha én is potyáztam a matracon, és hogy ne legyen olyan egyhangú, fröcskölni kezdtük anyut és nenét, akik viszonozták rendesen, mikor felocsúdtak a hideg víztől, mert éppen a napsütötte hátukra esett. Ebben nem volt semmiféle gonoszkodás, csak játék. Így szórakoztunk, míg nem került elő a labda, amit kis fáziskéséssel a férfiak hoztak utánunk. Egy kicsit most is kimentünk sütkérezni. Ahogy jó gyerekekhez illik, egy kis ideig csak ültünk. Móniék szép csendben leléptek volna, ha nene észre nem veszi őket. Utánuk ment és fagyival tértek vissza. Imádtam a fagyit, csak a hátránya ott kezdődött, ha megfogom, összeroppan a kezemben. Így hát etettek és milyen jó dolog volt, a tölcsér végét már én fogtam.

Az első éjszaka a poklok pokla volt. Apám horkolt, mint a barna medve, így őt hidegen hagyták a külső zajok. A sátrunkat csak egy kerítés választotta el a vonattól, így félóránként az elrobogó vonatoktól is. Ráadásul a békák brekegése sem hagyott bennünket aludni. Csak forgolódtunk és nevettünk Mónival, anyu pedig mérgelődött: - Legalább aludhatnánk már egy keveset. - Alighogy ezt kimondta, eget rengető zene hallatszott a szomszéd sátorból. A hangzavarnak úgy éjfélre lett vége úgy, hogy a fiatalokra borította a sátrat egy családos ember.

A következő napokban ugyancsak a fürdésé maradt a főszerep. Már lassan úszóhártyánk nőtt. Ezért néha áthajókáztunk Tihanyba és Badacsonyba, hosszú órákat sétáltunk. A hűvös időben csak néhányan voltak a parton. A hajó visszaindulásáig maradt egy kis idő. Így küldtünk néhány képeslapot, a tanáromat sem hagytam ki. Nem mintha annyira kedveltem volna, csak tudatni akartam vele, hogy mi is szoktunk nyaralni. Mert néhány nevelő szerint ilyenkor ki se mozdulunk otthonról.

Míg mi lassan visszaértünk az esti naplemente-nézésből, addig Móniék újból visszamehettek. De csak sejtettük, mivel sehol sem találkoztunk velük össze. Mielőtt anyu és nene aggódni kezdtek volna, előkerültek a jómadarak is, kezükben nene új táljával. Még egyelőre semmi rosszat nem sejtett, csak mikor már közel értek és látta a sok fekete tekergő angolnát, akkor elkerekítette a mondandóját. Mi pedig jót mosolyogtunk rajtuk anyuval. Nene kimondottan retteg a csúszó-mászó élőlényektől. - A kutyafáját, azonnal vigyétek vissza a Balatonba, a tálamat pedig mossátok ki! Azért vihar előtt érjetek vissza - mondta nekik.

Sajnos az utolsó esténket töltöttük, pedig annyira jó. Végül is maradhattunk volna még, csak apám már tűkön ült, hogy menjünk már haza. Nem értettem őt soha, hogy pont az én apám minden jónak az elrontója. Figyeltem a többi gyerek apját, ők mindig játszottak és nagyokat beszélgettek. Nekünk soha nem volt, hogy leülünk beszélgetni vagy játszani. Idővel már nem is hiányzott a társasága, hisz megszoktuk, hogy anyával csinálunk mindent. Csak rossz volt tudni, hogy mi együtt nem csinálunk semmit.

Ezen az éjszakán nagyon féltünk húgommal. Ugyanis az emlegetett vihar megérkezett villámlással és dörgéssel. Ömlött az eső, a többi sátorból jócskán merték ki a vizet. Szerencsére a mi sátrunk sértetlen maradt. Másnap már csak a megtépázott fák árulkodtak a viharról. A víz ismét kellemes volt, mi pedig szomorúak, hogy haza kell jönni. Azonban este tényleg hazafelé indultunk.

A könyv borítója

Folytatása következik.

*************************

3. VERSEK A NAGYVILÁGBÓL

NAGY VENDEL: MÁRCIUSI DALLAMOK..

Március idusán
Ibolyaszín a határ
Szilaj, vad paripák
Száguldanak a széllel,
Lobogó sörénnyel
Szabadságra vágyó
Követő erénnyel.
Márciusi dallamok
Zengő hívó szavára
Gyertek elő
A hűvös szobákból,
Az udvarok árnyas zugából,
S szemetek a napba nézzen,
Bátran, s reménnyel eltelve..
Tiétek minden,
Minden élet,
Szemetek bárhová téved,
Néktek adott mindent a szeretet
S szivetek akarata.
Gyönyörű élet
Süvölt a tavaszba,
Soha szebb,
S jobb tavaszra
Nem ébredt még
A kishitű ember.
Jó sorsodtól eddig hiába kérted,
Akartad, lásd,
És elérted
Hogy tiéd a szabaduló,
Kalitkából kieresztett
Boldogság kék madara.
Ki örömmel szárnyra kapva
Repül a magasba.
Az élet összes kincse
Elébed tárul,
A korhadt múlt
Örökre bezárul,
Lásd, néked ujjong az új tavasz.
Dicsőség neked
Ünneplő tömeg,
Ellened már semmisem jöhet,
Mert örökre győztél,
Te, s a vasakarat
Énekelj hangosan
Márciusi dallamokat.
 

2015.03.15.

Megszólalok Művészeti Magazin 

 nagy.vendi54@gmail.com

 ...............................................

KANCZLER ANNA: Ki vagyok én?

 Ars poetica helyett...

      Játékos kezek gonddal megalkottak.
      Teremtőm életet lehelt belém,
      vígan jártam a világban a kútra,
      s forrásokban sokat merítkeztem.

      Élményekkel gazdagon, érzelmekkel töltve
      friss vizemben virágcsokrot éltettem.
      Súlyos gondok alatt roskadoztam,
      szörnyű ütésektől szívem összetöretve,
      cserepeimre hullottam.

      Mozaikokban íme létem értelme,
      alkotó kedvetek felszedegethesse.
      Megtalálván minden pozdorját, szilánkot
      gondosan összeragaszthassátok.

      De vajon megvan-e minden cserepecske?
      A korsó-torzó Összeállhatna-e,
      egymáshoz simulva minden morzsa s törmelék:
      el ne szivárogjon belőle az élet vize.

      Teremtő mesterem újra kézbe vehesse,
      Csinosan csillogó mázzal fölékesíthesse
      Belecsurgatva új tudást, friss élményeket,
      éltető nedvébe gyöngybokrétát tegyenek.

      Segítetek?

………………………….....

BIEBER MÁRIA : Igen, igen vagy nem, nem

Tavaszodik már az erdő,
harsány madárnóta szól,
és a zsenge, friss  füvekkel
a roskatag hó alól
itt is, ott is szűzfehéren
kibúvik a hóvirág,
fűvel-fával örvendezni:
közeleg a jó világ!

Parány szirmuk meg-megrebben,
mint megannyi pilleszárny,
és a napsütötte tájról
egyszeriben minden árny,
minden cudar téli rémség,
szívet tépő fájdalom
színarany derűvé foszlik.
S az ébredő ágakon

kiserkenő rügybimbókat
becézgető enyhe szél,
mintha fülbe titkot súgna,
olyan csendesen beszél
a bokrokkal és a fákkal,
gyönyörű a délután,
s talán közös álmot szőnek
most a zordon tél után.

Egy fatörzsnek döntve hátam
hallgatom a szél neszét,
mint a lélek tiszta csöndjén
átszüremlő szép zenét,
mint angyalok muzsikáját,
mennyei harmóniát,
s érzem, hogy a lelkem mélyén
kinyílik egy hóvirág.

Nem is virág, hanem inkább
egy törékeny, szép remény,
mely száz kétség ellenére
is végtére még enyém,
épp csak hóvirágsziromnyi,
olyan gyönge, sápatag,
mintha volna éjsötétben
gyertya halvány lángja csak.

És az Isten a tudója,
hogy ellobban hirtelen,
vagy erőre kapva mégis
felragyog majd szívemen,
hogy egészen elborítson
holtomiglan s túl azon,
Valakiért, Kinek szívem
örök zálogul adom.

Lehunyt szemmel figyelem csak
a tavaszos fák alól
a táj minden rezdülését,
hátha Isten válaszol:
hátha üzen egy fűszállal,
a friss széllel vagy talán
a Nap aranyzáporát ma
áldásként hullatja rám.

A semmibe fogódzom már,
hajszálon függ életem,
vagy ezt hívják kegyelemnek,
mikor Isten végtelen
szeretetén kívül nincs más,
és siketen és vakon
hinni kell a hihetetlent,
s bízni, míg egy szép napon

elválik a fény az árnytól,
és a tiszta, nagy csendben
megszületik majd a szó is:
igen, igen vagy: nem, nem.
De addig még, Uram, százszor
és ezerszer hangtalan
imát mormoló ajakkal
kiáltok fel: halld szavam!

Értünk átszúrt Szent Szívedbe
ajánlom ma szívemet,
s reménytelen reménységét,
mint egy féltett kincsemet,
úgy adom át, mindenestül,
legyen egészen Tiéd,
ha akarod, Te add vissza,
hogy beteljék szent Igéd.

Tavaszodik már az erdő,
harsány madárnóta szól,
és a zsenge, friss  füvekkel
a roskatag hó alól
itt is, ott is szűzfehéren
kibúvik a hóvirág,
s csak én vagyok, ki nem sejti,
mit hoz ez a jó világ.

.......................................

ÁCS NAGY ÉVA: Színes kikelet

Hófehér színével integet egy kis virág,
köszönti a tavaszt ő a hóvirág,
lilán bólint a kikeletre a kankalin,
arany sárga pompájával, jön a gólyahír,
ha ragyog a nap, nem esik már az eső,
nap sárga fényében itt az aranyeső,
és a kertben nyílnak a piros tulipánok,
nézd csak ott én feketét látok,
illatos kékségben bújik az ibolya,
szól csendben, azért neki is van szava,
s legszebb, legillatosabb az orgona,
mely fehér, kék és néha sötétlila,
a gyümölcsfákon a rügyek fakadnak,
rózsaszín fátyolként a földre hullnak,
pompás színű lesz a mi tavaszunk,
szivárványszínben teli,és mi mulatunk!

..........................................

PASZTERNÁK ÉVA: Ne riassz...

Olcsó hajnal-fények dobják rám ruhámat,
nappalom priccsére ráhasal a bánat,
bogáncsos hajamból elfut már a festék,
monoton órákat ketyegnek az esték.

A föld-porond porában járva,
sütkérezem...
asszony-nő lényegem zsebreteszem,
teremtett világban eltörpült senki,
szavakat szoktam papírra vetni.

Nap-rivaldám fényes kozmoszában
ringatom őket,
dédelgetem mind a belém költözőket.

Ritka percek delén verseket faragok,
nem félek bukástól, költő én nem vagyok,
vagyok a szavaknak jogtalan őrlője,
szeretet-templomnak szerelmes papnője,
zsoltáraim zengnek más hasonló sorsnak,
keskenyre taposott úton vándorlóknak.

Lehetnék ösvény is, kút is ha szomjazol,
gyertya, ha vakságtól olykor botladozol,
kenyér, ha érzed éhségednek fájját,
satu, ha kívánod karom szorítását.

Utamra, ha tévedsz mezítelen gyere,
lépésed füvemen akkor lesz lágy zene,
talpadnak súlya is érintéssé nőhet,
ne riassz zajoddal harmatban fürdőket.

............................................

KOZMA ZSUZSA

Kozma Zsuzsanna vagyok,jelenleg Nagyvelegen élek egy kis faluban. 2011-12 óta muzsikus lélekkel írok, leginkább a szabad verselés áll közelebb hozzám, ezért inkább daloknak tűnhetnek, mint hagyományos verseknek. Lelkemben mélyen gyökerezik a magyar népdal, mely visszaköszön verseimben is.

Valaki vár...
Érzem!
Valaki vár!
Fa törzsében,
ága mögül,
bodzatőben
mily gyönyörű!
Valaki vár
az úton lesve,
félve,
vágyakozva tán.

Érzés, mely, mint virág
lassan bontja szirmait,
bibe, bibe, csipkés szélű
játékos kis zsengice!

Szirmát bontó kicsi virág
széltől félő, rezgető!
Óh, csak jönne,
bár csak jönne
halkan, nesszel!
Érzem őt!

Szirmát bontó kicsi virág
érleli a magokat,
majd ha jő,
a nagy idő,
termőföldje
befogad!

Jó mag, jó föld!
Mi kellhet még?
Szárba szökken,
újra éled
bibe, fa,
és bodzatő!

Várj reám,
s én várok rád
mert eljöhet
még oly idő,
mikor bibe bibét érint,
s köszönti az új
a jövőt!

Várok rád és várj reám
fa törzsében, bodzatőben,
félőn, útvesztőkben tán,
rózsatőben, kis bibében,
várj, csak,
vagyok!
Várok rád!

*************************

4. ELMÉLKEDÉSEIM

ÁRVAY MÁRIA: Csak egy mosoly?

"Milyen kivételes ajándék a mosoly! Hiszen nem kerül semmibe, de szívmelengető. Csak egy pillanatig él, de az emléke megmarad. Örömet szerez, és táplálja a jóindulatot. Kiváló ellenméreg irigység és rosszindulat ellen. Biztatást ad a csüggedőnek, erőt önt belé. Nem lehet megvenni, kölcsönkérni, ellopni, nem jelent földi javakat senkinek mindaddig, amíg önként és jó szívvel meg nem ajándékoznak vele."
(Dale Carnegie)

Árvay Mária

Egy gyermekkori kis élmény jut eszembe. Évekkel ezelőtt történt, mégis olyan, mintha ma játszódna le előttem minden.
A buszon ültem, fehér botommal a kezemben. Kicsi voltam még, kísérővel közlekedtem.
A bot csupán jelzésként szolgált a külvilág felé, hogy például fel- és leszállásnál, a tülekedésben, ne történjen baleset.
Szépen sütött a nap. Felvidultam, hogy napozhatok egy kicsit. Mások nézelődtek, én pedig örültem, hogy a hallásomra támaszkodva megfigyelhettem az embereket. Érdekes volt egy-egy beszédfoszlányt elkapni, egy-egy mulatságos történetet akaratomon kívül meghallgatni. Érzékeltem, hogy újságot olvas a mellettem ülő, a közelemben valaki zacskóból nassol valamit, a hátam mögött egy diák rágójával  játszadozik stb.
Egy darabig így füleltem, aztán gondolataimba merültem, egy vicc jutott az eszembe. Szeretem a szójátékokat, s ezek mindig megnevettetnek. Most is elmosolyodtam.
Egyszer csak egy kezet éreztem a vállamon:
„Köszönöm, hogy megmutattad, így is van miért mosolyogni!” – szólalt meg egy idősebb női hang. Válaszolni már nem tudtam neki, mert visszaült a helyére.
Mondanom sem kell, nagyon meglepődtem. Szélsebesen cikáztak a gondolataim. Éreztem, nem sajnálatból mondta, amit mondott. Valamiért neki ez a mosoly sokat jelentett! Talán lelki válságban volt, s az állapotom és a hozzá társuló mosoly megmutatott neki valamit!
Talán azt, hogy ne adja fel, van még remény és kiút!
A mosoly sok mindenre képes. Valakinek többet ad, mint gondolnánk!
Ráadásul, annyira megérintette az illetőt, hogy köszönetét is kifejezte. Ez ritkaság!
Mindez évekkel ezelőtt történt, de még mindig eszembe jut!
Egy aprócska dolog, csupán egy mosoly is lehet valakinek érték! 

*************************

5. REGÉNY FOLYTATÁSOKBAN

VÁRKONYI KITTY: 5.  PARANCSOLAT

(2.  fejezet- 4.  rész)

Várkonyi Kitty

   Nyíregyházán már reggeli után voltak a gyerekek. Az alsósok a földszinten, a felsősök az emeleten aludtak. Kisvalit és Marikát a földszinten helyezték el, egymás mellé téve az ágyaikat is, hogy még ezen az éjjelen egymás közelében lehessenek. Az éjszakai zuhanyozás és külön vacsora picit jobb kedvre derítette őket. Hatalmasat viháncoltak a víz alatt állva, kapkodva a sikamlós szappan után, amit szinte teljesen eláztattak, mire végeztek. Felfokozott idegrendszerük mindenre nevetéssel reagált. Nevették a spriccelő zuhanycsövet, a rozsdás csaptelepet, a gombás falakat, s magukat, ahogy pucér testükkel hajladoznak a meleg víz alatt. Ilyen otthon soha nem volt. Aztán hálóinget kaptak, és végre az ágyukat is megmutatták nekik. Körülöttük már mindenki aludt a hálóban, de ők sokáig pusmogtak még. Anyáról, apáról és a testvéreikről sugdolóztak. Ki, mit is csinálhat most.

– Évi sír – szólt Kisvali – biztosan még mindig sír.

Marika töprengett kicsit, majd válaszolt.

– Dehogy. Már rég alszik. Tudod, milyen mormota. Majd reggel fog üvölteni.

– Apát hova vitték, szerinted? Börtönbe? – Jött az újabb gondolat Kisvalitól, ami Marikát teljesen felkavarta.

– Gondolod? Miért vitték volna oda? – kérdezte.

– Akkor viszik a gyereket intézetbe, nem? Tudod, Kántorék mögött, azok az undok fiúk. Azokat is odavitték, amikor az apjuk agyoncsapta az anyjukat.

– Apa nem bántotta anyát. Te is tudod, hogy most nem. Anya már mikor elment. És különben se csapta agyon soha. Csak dögönyözte.

– És ha találkoztak?

– Ereggyé má’!  Hülyeségeket mondol! Akkor inkább aludjál! Ferike mán biztosan alszik.

– De Peti nem. Peti, lehet, hogy reggelig se alszik – görbült le újra Kisvali szája.

– Meg Lacika. Pufimukink is már biztos alszik. Ne sírj Valika! Itt vagyok, és megvédelek, nem bánthat senki! Ugye tudod?

– Aha.

Végül nem szóltak, elnyomta őket a fájdalmas nap fáradtsága. Reggel kábán néztek körül, ahogy nyüzsögni kezdtek körülöttük a többiek. Négy-öt kislány toporgott hálóingben. Egy kövér lány ujjal mutogatott feléjük, és röhögve mondta, hogy betelepültek az idegenek közéjük. Marikának több se kellett, azonnal felpattant, elkapta a kövér lány kezét és hátracsavarta.

– Mit mutogacc he? Mi? Te csak ne mutogassá’ a testvéremre, mert eltöröm a kezedet! Megértetted, dagi? – Azzal ellökte magától. A kislány botladozva borult előre, épp, hogy el nem esett. A többiek magukba szívták, elsodorták, nem foglalkozva többet a testvérpárral, akik lassan öltözködni kezdtek.

– Jó, hogy velem vagy Marika – hálálkodott Kisvali. – Nélküled nem is tudom, mi lenne velem.

Marika átölelte egyetlen megmaradt húgát, aztán mentek ők is a csoport után, ha már nincs senki, aki elvezesse őket. Mentek az orruk után. Az egész épületet belengte a citromos tea illata, az olcsó szalámi szaga, és a konyhából áradó párolt hagyma szaga, ami már az ebédhez sistergett. A nevelő észrevette a két kislányt, és azonnal rájött, hogy megfeledkezett róluk. Gyorsan odasietett, asztalhoz kísérte őket és eléjük tett egy kancsó teát, vajas kenyeret és egy kis tányéron nyári szalámit.

– Jó étvágyat! – hagyta magukra aztán őket. A lányok bámulták a szalámit, fogalmuk se volt mit látnak. Kolbásznak vastag, meg a szaga se olyan. Mi lehet ez?

– Kóstold meg! – Szólt Kisvali. – Milyen az íze?

Marika aprót rágott a széléből, és forgatni kezdte nyelvével a szája belsejében.

– Nem tudom. Kóstold meg te! Nem tudom milyen az íze, mert semmihez se hasonlít, olyan.

– De jó, vagy rossz?

– Mindkettő – válaszolt Marika, és ezen nevettek.

Kisvali nagyot harapott a szalámiból, aztán a kenyérből, majd teát hörpölt. Nagyon éhes volt.

– Te hülye vagy. Ez tök jó. Mi neked a rossz benne?

– Nem tudom. Talán az íze. Vagy neked csak a teától jó.

Vihorásztak kicsit, aztán várták, mikor szól nekik valaki, hogy mit csináljanak, hová menjenek. Elveszettnek érezték magukat az idegen világban. Otthon még a vakáció örömeit élvezték, a szutykos udvart és a végtelennek hitt mezőket. Ott ismertek minden porszemet, tudták mitől kell tartani, mi hol van, és ki tartozik kihez. Itt minden idegen volt és kapaszkodóként sem találtak maguknak ismerős arcot. Nyár van, az egész intézményben alig lézeng pár gyerek. Majd csak ellesznek valahol ők ketten is, csak ismerjék meg az épületet.

– Szevasztok lányok! – Üdvözölte őket az egyik nevelő, és leült az asztalukhoz. – Ti vagytok a halál angyalai, igaz? – poénkodott – Mindjárt jön hozzátok egy néni, akivel elbeszélgettek, aztán megmutatom nektek a házat. Jó lesz? Kirándulni megyünk ma délután, este pedig mozizunk. Na, fel a fejjel! Gyertek, megyünk beszélgetni.

A nevelő fiatal férfi, hátul összefogott barna hajával megindult, mögötte kullogva mentek a kislányok. Nézték a nevelő lábán lévő tornacipőt, vékony alkatán feszülő, karcsúsított ingjét.

Az apró szobában kedves arcú nő fogadta őket. Mosolyogva és nagy szeretettel nézett rájuk, mindkettejük fejét megsimítva, ahogy eléjük állt.

 Szirmay Klári évek óta dolgozott már az intézet falain belül. Szerette a gyerekeket. Barna hullámos hajában már korán megjelentek az ezüstös szálak, mára szinte az egész feje ezüstben sziporkázott. Húsz éve alatt, amióta nevelőotthonokban praktizált, sok elgyötört élettel találkozott. Szemét szarkalábak ölelték, ahogy mosolyával cirógatta a lányokat.

– Gyertek, üljetek le! – szólt kedves hangján, és a székeket kihúzta a kis asztalka elől. Ő szemben foglalt helyet a lányokkal.

– Te vagy Valika, igaz? – fordult Kisvalihoz. – Te meg Marika. Szép nagy lányok vagytok már. Jó lesz veletek beszélgetni. Valika. Mesélnél nekem a testvéreidről? Ki a legkisebb, mit szoktatok játszani? Hová jártatok együtt, és mindent, amiről úgy gondolod, hogy fontos neked. Apáról és anyáról is. Addig Marika rajzol nekünk házat és fákat.

Marika elé tett négy lapot és színes ceruzákat.

– Aztán majd Marikával is beszélgetek, és te is rajzolsz nekem. Jó, Valika?

A kislány bólintott, Marika megilletődve nézte maga előtt a fehér lapokat.

– Milyen fát rajzoljak? – kérdezte – Én nem tudok szépen rajzolni. Feri tud nálunk szépeket rajzolni, és Évike.

– Nem baj, Marika. Olyat rajzolj, amilyet tudsz. Megígérem, hogy nem viszem kiállításra és csak én fogom megnézni. – mosolygott rá Klári.

– Hallottam ám Évikéről is, majd róla is beszélünk, ha végeztünk a feladatainkkal. Rendben?

Marika felkapta a fejét.

– Baj van vele? Sír, ugye? Ő a legkisebb, és apa nagyon szereti őt. Meg ő is.

– Tényleg? – nézett rá Klári, és szemöldökét összevonva gondolkodott – Nincs  baj, legalábbis komoly baj nincsen. Nem is sír a kis Évike. Nyugodj meg miatta. Jó helyen van ő is. Ha elbeszélgettünk, akkor talán …na, majd meglátjuk. – simította el ráncait a homlokáról, ahogy a haját megigazította.

Klári türelmes volt. Előre dőlve hallgatta Valikát, néha bíztató mosolyt küldve a másik kislány felé, aki serényen rajzolgatott. Úgy belemerült az alkotásba, hogy még a nyelve hegye is kilátszott. A ház, amit rajzolt, kémény nélküli kockaház volt, ablakai tárva nyitva, függöny nélkül. Kissé borult előre a teteje, és a padlás ablakából egy alak mosolygott le az ajtaja felé.

Valika beszélt.

– Aztán télen a legrosszabb, mert hideg van és ki kell menni mindenkinek, mert iskolába megyünk. Anyu viszi Évikét és volt amikor Lacikát kikötötte az asztal lábához, hogy amíg visszaérkezik, el ne szaladjon. De hazafelé mindig megvártuk egymást, és akkor anyunak már nem kellett eljönni értünk mindig. Csak párszor.

– Értem. Szerettél iskolába járni, Valika? Voltak ott barátaid? - mosolygott tovább Klári. – Vagy jobb volt otthon? Mesélj, mit szeretsz legjobban?

– Otthon – vágta rá azonnal a kislány. De nem indokolta meg, pedig Klári nagyon szerette volna. Csak hallgatott, és nézett az arcába a kerek, barna szemeivel.

– Na, jól van. Akkor te most kicsit távolabb mész rajzolni Valikám, hogy ne zavarjon téged senki. Jó? Addig a nővéreddel beszélgetünk itt. Rendben? – állt fel a pszichológusnő, és a kislányt, másik asztalhoz vezette. – Köszönöm szépen a beszélgetést Valika. Nagyon okos voltál.

Még megcirógatta a kislány fejét.

– Ügyes légy ám! – bíztatta, és visszasietett Marihoz.

– Kedves kishugod van. Minden testvéred ilyen aranyos? – nézett Marikára. – Hatan vagytok. Igaz? Van kedvenced? Vagy ilyesmi nem létezik?

Klári mosolygott, mint eddig is végig, amikor a lányokhoz beszélt. Csak akkor komolyodott el az arca, amikor figyelt rájuk, de a szeme akkor is kedves pillantásokkal bíztatta őket.

– Kedvenc a Laci. Kis dundi és mindig vidám. Sokat nevetünk neki.

– Te is őt szereted legjobban?

– Nem, én Petikét. Ő a bátyám. És Évát, mert ő a legkisebb húgom. Meg Valikát, és Ferit.

– Értem. – nevetett fel Klári. – És a szüleid? Mesélj róluk, mit szoktak csinálni együtt veletek?

Marika szeme csillogni kezdett, ahogy beszélt.

– Apával egyszer csináltunk egy sárkányt. Papírból és fából apu csinálta nekünk. De segített Peti is, és Ferike is neki. Azt mondták, hogy ez nem lányoknak való munka, csak a kergetése. Aztán, nagyon nagyra sikerült, és azt hittük, hogy lent marad majd a földön.

– Nem maradt lent?

– Kivittük a mezőre. Évike nem volt velünk. Ott rohangáltunk, aztán egyszer csak felkapta a szél, apu nevetett, és mindig azt mondta, hogy na ugyi megmondtam? Csak szállt, fent a magas égen, ahol a madarak szoktak, és mi futkostunk utána.

– Anyukád nem volt ott?

– Nem, mert Évike a hasába vaót otthon és ebédet főzött.

– El szokott menni anyukátok máskor is?

– Hová?

– Ahonnan nem jön vissza, mondjuk sokáig. Mint most is.

– Nem. Kántoréknál megyen, vagy ide Nyíregyre néha. Mindig hazagyün. Most is biztosan. Lehet, hogy mán minket keres.

– A lényeg, hogy baja nincsen. Se baleset, se egyéb baj nem érhette. Talán igazad van, és valóban hazaért már. Akkor mindannyian hazamehettek. Megígérem neked.

  Szirmay Klári egyre kevésbé értette, miért kellett ezt a hatalmas családot szétszedni. Csak nézte, hallgatta a két gyereket, csodálta az érzéseiket, és azt, ahogy kifejezésre juttatták összetartozásukat. Belül egyre töprengett. Mi lesz velük? Hogy bírják majd ki idegenben egymás és a családjuk nélkül? Mivé érleli őket ekkora sebbel az élet? A kilenc és a tizenegy évest.

Még tesztlapokat töltetett ki a gyerekekkel, órákig elidőztek. Végül, kézen fogva vitte őket ebédelni, de őt már várta a kocsi, hogy elvigye a harmadik Halál kislányhoz, Évához.

A két nővér kissé felengedve készült a délutáni kirándulás elé, és a mozit is várva, barátkozni kezdtek a többiekkel.

  Szirmay Klára késő délután ért vissza. Úgy érezte újabb hajszálai maradtak ma szín nélkül, és ráncait is megtetézte a mai nap. Lelkiismerete ágált az újabb merénylet ellen, ami a két kislányt általa fogja érni. De leginkább az egyiket, akit Éva mellé kell küldenie. Már döntött. Marika megy. Azt megvárta, hogy a vetítés véget érjen. Ennyi jár ennek a gyereknek is, hiszen milyen kicsi még. Csak tizenegy éves. Viszont Éva három, és ha nem talál maga mellett senkit, akit ismer és szeret, abból katasztrófa lesz. Összeszedte magát, és elindult Máriáért. Nevetve talált rá, tetszett neki a film, vidáman beszélgettek Valikával, és még két kislánnyal.

– Látom, jól szórakoztatok, szervusztok – lépett közel hozzájuk. – Gyere, Marikám, fontos dologról szeretnék beszélni veled.

– Menj csak, majd Ágiékkal leszek addig – szólt oda Kisvali.

– Na, azért csak csókoljátok meg egymást, lehet, hogy sokáig maradunk – mosolygott Szirmay Klári, miközben cudarul érezte magát.

A kislányok összeölelkeztek, Mari máris fordult a felnőtt felé. Ugyan mit felejthetett el ez a kedves néni?

– Gyere Csillagom! Nagy kérésem van hozzád. Gyere, bemegyünk a szobámba és picit leülünk, de tényleg csak egy pillanatra.

– Pisilni kimehetek? – nézett rá a kislány.

– Persze. Siess, itt várlak. Ide találsz?

– Persze. – kiáltotta vissza futtában, ahogy szaladt. Izgatott lett és rosszat sejtett.

Klári időt nyert, igaz, már most is késő van az intézkedéshez. Budapestre már elintézte a telefont, hogy ne várják a kislányt, majd a szünet végére eldől mi lesz vele. Azonnal indulnia kell.

Folytatása következik.

*************************

6. A ZENE AZ KELL

KANCZLER ANNA: ISMERETLEN HANGSZEREK..

Sziasztok!
A minap délután egyik kedves barátom jóvoltából érdekes zeneszerszámra
lettem figyelmes. A kínai tradicionális hangszer, az ERHU kéthúron
szólal meg és nagyon izgalmas hangzásvilága van. Kicsit hasonlít a
thereminre :-) De amit játszottak rajta...

http://youtu.be/XNIPKBB_ReY

Tudjátok, mi a csárdás?
Nos Vittorio Monti, egy nápolyi születésű zenész és zeneszerző írt egy

Kanczler Anna

nagyszerű csárdást hegedűre és zongorára, amit e szépen szóló
hangszeren adtak elő. De a világban másutt is nagyon népszerű e műfaj,
például japán barátaink és még a tengerentúlon is, tőlünk
"nyugatabbra", az amerikai hadsereg zenészei is eljátszották nekünk e
vérpezsdítő talpalávalót, hallgassátok szeretettel...

A  csárdás hagyományos magyar néptánc (az elnevezés a csárda szóból ered, melynek jelentése: kocsma). A magyar táncstílus megtestesítője, amiben büszke tartású férfi táncosok külön-külön rögtönöznek, szét- ésösszedobbantva lábaikat, majd a férfiak a nőkkel párban forognak.
Magyarországról származik, és cigányzenészekkel népszerű lett a környező
területeken is a Vajdaságban, Szlovéniában, Horvátországban, Kárpátalján,
Morvaországban, a bánáti bolgároknál.
Kialakulása a 18. századi magyar verbunkosig vezethető vissza, mely sorozási
tánc volt a magyar hadseregben.
A csárdást a ritmus váltakozása, variálása teszi jellemzővé: a lassú vezeti be,
és a vidám, nagyon gyors tempójú friss fejezi be. Számos más variáció van,
melyeket ritka csárdásnak, sűrű csárdásnak és szökős csárdásnak neveznek. A zene
lüktető, szinkópált 2/4 vagy 4/4 ritmusú. Páros tánc, a férfi és nő legtöbbször összekapaszkodik. Amikor mégis különválnak, csalogatásnak nevezzük, ezt főleg az erőfitogtatás, incselgés tölti ki.
Klasszikus zeneszerzők is felhasználtak csárdás témákat, mint például Liszt
Ferenc, Johannes Brahms, ifjabb Johann Strauss, Pablo de Sarasate, Pjotr Iljics
Csajkovszkij és mások. A világon a legismertebb „csárdást” Vittorio Monti írta
hegedűre és zongorára, a tempó 5 variációjával.

Vittorio Monti (1868. január 6. – 1922. június 20.) olasz zeneszerző.
Monti Nápolyban született, ahol hegedülni és zenét szerezni tanult a
neves olasz Conservatorio di San Pietro a Majella konzervatóriumban. 1900. környékén nevezték ki a párizsi Orchestre Lamoureux vezetőjévé, ahol több balettet és operettet írt.
Leghíresebb műve a Csárdás, amely szinte minden cigányzenekar által szívesen
játszott darab.

-----------------------------------------------

A hangszerről a wikipédiából:

Az erhu (??) vagy nanhu (??) kínai kéthúros vonós hangszer.

A hangszer részei

A hu (?)  szótag arra utal, hogy a hu-csinhuqin csoportba tartozik a kínai hangszerek

között. Rokon hangszerek a csung-huzhonghu, kao-hugaohu és a hszi-huxihu. Az er

(?) jelentése kettő, amely a húrok számát mutatja, a nan (?) pedig délit jelent,

amely valószínűleg származására utal. Az erhu mai formájában a 18. század óta létezik, feltételezések szerint a 10. században Kínába került, pengetős hszi-csinbőlxiqinből származik.

A  nyárslantok közé tartozik, tehát egy hosszú rúdból áll, ami egy rezonátortesten

halad keresztül. A húrok a rúd alsó végétől futnak a lábon megtörve a rúd felső

végén lévő kulcsokig. A rezonátortest egy kifeszített kígyóbőrrel dobszerűen

bevont hat- vagy nyolcszögletű fadoboz, a hátán nyitott. A hangszer

hangolófejét denevér- vagy sárkányfej formájúra faragják ki, a kulcsok hátsó állásúak. A húrok eredetileg selyemfonatból, újabban acélból készülnek.

Ülve  játszanak rajta, a hangszer függőleges helyzetben a játékos bal combján

nyugszik. A hangszernek nincs fogólapja, tehát a hangmagasságokat a balkéz

ujjainak a húrokhoz történő szorításával lehet módosítani. A jobb kéz tartja a

vonót, a hangszertető síkjára közel merőleges helyzetben, a nyak és a test találkozási

pontjánál.
A hegedűtől eltérően itt a hangszertestben nincsen lélek, ezért az erhu vonóval csak akkor szólal meg, ha a vonó a tető síkjára közel merőleges irányban mozogva gerjeszti a húrokat. Ezt a hangszer formája alapvetően lehetővé teszi, viszont ekkor az egyik húrról a másikra történő átmenetkor a vonót (vagy a hangszert) 180 fokban kellene megfordítani, ami nehézkessé tenné a folyamatos játékot.

Ennek elkerülése céljából a vonó szőre a két húr között van átfűzve, így a vonó
finom áthelyezésével, nyomásirányának megváltoztatásával oldható meg a két húr
között az átmenet.

 -------------------------------------------------

S végezetül egy kis zene....

https://www.youtube.com/watch?v=gfEWe8nr-r8

https://www.youtube.com/watch?v=5ITTbC3i9po

Köszönöm a közös élményt.

*************************

7. BEMUTATJUK...

BARTÓK FERENC  VERSEIT

Életrajz

Bartók Ferenc 1961. december 23-án született Szekszárdon.

Az általános iskola után szakmunkásképzőben épületasztalos szakmunkásként végzett. Kezdetben az építőiparban dolgozott, majd karbantartóként, később betanított munkásként több helyen. Jelenleg Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának alkalmazottja. 1986.-ban nősült, házasságából 2 fia, és egy lánya született. Elvált 2008.-ba Verseket 14 éves kora óta ír.

Előfordult, hogy kisebb rendezvényeken előadta saját verseit.

Szekszárdon az ANTRITT Rádióban az elmúlt hónapokban 2-3 alkalommal beolvastak néhány versét. Magazinunkban bemutatjuk néhány írását.

...............................................

CSÍKSOMLYÓI FOHÁSZ

A Szentelt víz a könnycseppekkel
keveredik össze.
Szűz Mária reád várunk
Ó mond, hogy mikor jössz el.

Húzd ki végre a Szegeket
Hazánk tenyeréből,
mert úgy Szeretnénk újra enni
Erdély Kenyeréből.

Gyógyítsd be a sebeit
Gyönyörű Hazánknak
Amire már majd száz éve
Millióan várnak.

Bartók Ferenc

Csíksomlyó 2014.

…………………………. 

Csíksomlyói Ima

Szűz Mária most itt vagyok
Végre a Kegyhelyednél
Állok, és milliók nevében
Mondom az Imámat.

Tegyél végre Igazságot
Gyógyítsd meg a szívünk,
Mert mi a jóban és
A rosszban is csak
Tebenned Hittünk.

Forraszd újra össze
Szétszakadt Hazánkat
Amire már sok Év
Óta már milliók várnak.

Bartók Ferenc

Csíksomlyó 2014. 

......................................

BARTÓK FERENC

Nekem sincs már Apám s Anyám

Nem maradt más csak a magány

Nincs már aki vigasztaljon,

Megöleljen, csókot adjon.

Azt tudom, hogy ez az Élet rendje

És most mit tegyek, én is menjek?

Úgy érzem, hogy kell még várjak

S az Ő Lelkük vigyázza magányom.

*************************

8. ARCKÉPCSARNOK

HORENKA ERIKA  SOROZATA: CZENCZ PÉTER

...„a jövőben  még nagyobb odafigyeléssel legyek a körülöttem élők iránt”...

 Ifj. Czencz Péterrel beszélgetek a munkájáról, a sportról és az önkéntességről.

 ---------------------------------------------------

– Mielőtt a témánk közepébe vágnánk, megkérhetlek, hogy mondj magadról néhány gondolatot a kedves olvasóknak?

Horenka Erika

– Czencz Péter vagyok, 32 éves Szekszárdon élek, talajvédelmi felügyelőként dolgozok, e mellett a sport fontos része az életemnek.

– Körbeírnád nekünk mi a dolgod, feladatod talajvédelmi felügyelőként?

–  A termőföld védelme. Ez lehet bárminemű beruházás, amit a termőföld felszínén vagy esetleg benne végeznek (szennyvízvezeték pl.), gazdák ellenőrzése, engedélyek kiadása, talajminta vételek, termésnövelő anyagok ellenőrzése.

– A munkában is a szülök által „kitaposott” utat követted vagy saját elhatározás volt?

– Nem volt kitaposott az út, bár nagyapám rendelkezett földterülettel, de azt nem ő művelte.

– Mesélnél nekünk sport pályafutásodról és a Dinamic Tc-ről?

Czencz Péter

– 6 éves koromban kezdtem el úszni, a helyi úszó klubban. A családom is sportos volt mindig is. Nagyapám, apám és húgom is rendszeresen mozognak-mozogtak. A futás és a kerékpár ekkor még csak kiegészítő sport volt az úszás mellett. Ahogy idősödtem, egyre több edzést vittem be a napjaimba, reggeli és esti edzések voltak ezek. A napom így kora reggeltől „késő” estig ki volt töltve a sport és az iskola által. 20 éves korom környékén váltottam egyesületet. A korábbi Vízmű SE-től a Dynamic Triatlon Clubba mentem. Az úszás valamivel kevesebb lett, és megnőtt a másik két sportágnak az edzésszáma. Soha sem voltam egy kiemelkedő tehetség. Talán a kitartásomnak és a nagy munkabírásomnak köszönhetem a sportban elért sikereimet. Korosztályos és felnőtt válogatottságot sikerült elérnem.
 Persze sokat köszönhetek a családomnak, akik mindenben támogattak és támogatnak mind a mai napig! Még egy nagy célom lenne a sportban, egy Ironman (3,8km úszás-180 km kerékpár-42 km futás) Világbajnokságon való részvétel.

– Miért pont az úszás, majd később a triatlon, duatlon?

– Egészségügyi okokból döntöttek a szüleim az úszás mellett a legelején. Édesapám a Magyar Triatlon Szövetség főtitkára volt, így a triatlon magától értetődő volt.

– Ironman? Megkérdezhetem, hol tartasz ennek elérésében?

– Igen, ez lenne a végső nagy cél ebben a sportágban, pontosabban a világbajnokságra való kvalifikáció. Nem állok, messze úgy érzem, de nagyon sok edzés, kitartás és tolerancia kell magamtól és szeretteimtől.

– Milyen eredményeket tudsz magad mögött?

– Amint már utaltam rá, többször húzhattam fel a nemzeti színű versenyruhát. Triatlonban először 2000-ben Hollandiában egy Európa Bajnokságon, ahol a csapatversenyen álltam rajthoz. 2004-ben Magyarországon rendezték az eb-t, amin egyéniben indultam. 2007-ben pedig az Országos Bajnokságon elért 3. helyemmel vehettem részt a dániai Európa Bajnokságon.
 Duatlon sportágban (futás- kerékpár- futás) 2007-ben Győrben rendezett VB-n vettem részt, majd 2009-ben Budapesten a duatlon EB-n.

– Az Ironman-en kívül mire készülsz mostanság?

– Kapcsolataim ápolása, erősítése, munkámban való elmélyülés az, ami még kitölti rendszeresen a napjaimat. Hosszútávon a rászorulókra való nagyobb odafigyelés és segítség lenne.

– Gondolom hivatásos sportolóként gondosan ügyelsz a táplálkozásra is. Helyes a feltételezés?

– Köszönöm a kedves jelzőt, de nem vagyok hivatásos sportoló. A sport egy komoly hobbi az életemben, de nem ebből élek. Igen, amennyire tudok, figyelek, de mivel sok időm nincs munka mellett, így főleg arra figyelek mit és mikor egyek vagy ne egyek.

– Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a Vakok és Gyengén látók Tolna megyei Egyesületével?

– 2013-ban lettem figyelmes a helyi tv-ben az adó 1%-át gyűjtő reklámfilmben a Vakok és Gyengén látók Tolna megyei Egyesületére. Néhány héttel később Budapestről utaztam haza, és felismertem a filmben szereplő fiút. Oda ültem mellé, és hazáig beszélgettünk. Másnap úgy éreztem, jó lenne jobban megismerni a vakok világát, és ha lehet valahogy segíteni is nekik. Ekkor vettem fel a kapcsolatot Kovácsné Marika nénivel. Már az elejétől nagyon kedvesek voltak, sokat kaptam tőlük.

– Milyen minőségben indult útjára a kapcsolatépítés (önkéntes, pártoló tag vagy egyéb)?

– Pártoló tagként indult a kapcsolat. Van, hogy felhív  Marika néni  és én meghallgatom, ha kell és tudok, segítek.

– 2014-ben Dr. Thész László emlékéremmel tűntetett ki a Vakok és Gyengén látók Tolna megyei Egyesülete. Mondanál erről egy-két szót?

– Először is el kell, mondjam, hogy a díjátadó előtt felhívott Marika néni, hogy mindenképp számít rám a fehér bot világnapja alkalmából tartandó rendezvényen. Nem tudtam ekkor még, hogy bárminemű díjban részesülök. Megígértem neki, hogy ott leszek. Mikor megérkeztem, előre ültetett a hátsó sorokból, ekkor kezdtem gyanakodni, bár semmi díjra nem számítottam még ekkor sem. Nagyon meglepődtem, mikor a nevem mondták. Miután én is megkaptam a Dr. Thész László emlékérmet, utánanéztem, hogy pontosan mi is ez a díj. A díjat közel húsz éve adják oda minden évben. Az emlékérmet a Tolna Megyében élő vak és gyengén látó emberek érdekében hosszan tartó és kiemelkedő munkát végző magánszemélyeknek, jogi személyeknek és bármely más szervezeteknek ítélik oda.  Belenéztem, hogy kik és miért kapták ezt a díjat idáig. Példaértékű embereket találtam, akik önzetlenül időt és pénzt nem kímélve segítettek, ha kellett, ha nem. Úgy gondolom, ez a díj számomra egy megelőlegezés, hogy a jövőben  még nagyobb odafigyeléssel legyek a körülöttem élők iránt.

 *************************

9. HORROR

DR. KELLNER SZILVIA: A Tilfron-kastély

Tilfron Teodor volt 300 éve a kastély ura,
Történt ott sok dolog, rémítő és fura.
Fiatal lányokat fogadott oda mindenhonnan,
De senki nem került elő onnan.
Soha nem zárták a bárót a város börtönébe,
Nem volt bizonyíték szörnyű gaztettére.
Teodor, mióta már nincs az élők között,
A kastélyra látszólag a béke költözött.
Marie, a fiatal lány, úgy gondolta,
Kirándulásképp e régi kastélyt meglátogatja.
Szikrázón sütött a nap, mikor elindult,
A kastélyhoz érve azonban rögtön beborult.
Holló ült mereven fent a tetőn,
Marie az ajtóhoz ment fel a lépcsőn.
Vaskos, kopott fa ajtó nézett szembe vele,
Rajta lévő vaskarikát kopogásra emelte.
Egyet se koppantott, az ajtó máris kinyílott,
Tágas előtér volt, mit elsőre megpillantott.
Balról, jobbról lógott pár képkeret,
Minden festett alak Mariera meredt.
A hűvös szél az előtérbe néhány falevelet kevert,
Arra az ócska szőnyegre, ami a lába előtt hevert.
Az emeletre falépcső vezetett, mely arannyal mintázott,
Marie felett egy kristály csillár hintázott.
„Milyen csodás és elbűvölő ez a vár,
Hogy itt pihenjek pár napig, alig várom már!
Ezt az idős gondnok egy szóval sem mondta,
Milyen gyönyörű ez a palota!”
Azzal bőröndjét fel is kapta,
Szobáját az emeleten kutatta.
Meg is találta egyből,
Balról volt az első.
Hófehér volt a szoba fala.
Kertre nézett az ablaka.
Olyan nagy volt az ágy,
Alvásra csábította a vágy.
„Ráérek én este is aludni,
Ideje inkább ebédelni.”
Megkereste az étkezőt, mely óriási volt,
Kerek volt az ablaka, mint a teli hold.
A díszes asztalt maga előtt megterítette,
Mit magával vitt ebédet, rögtön betermelte.
Délután a hatalmas kertben sétált egyet,
Bal szomszédnál gyümölcsfákat látott: szilvát, almát, meggyet.
„Milyen magasra nevelte ezeket a gazda és a Teremtő!”
A jobb oldalon terült el egy gazos temető.
Szomszédja lett néhány halott,
Ezen kissé megborzongott.
„Lassan vissza kell menni, a szél vihart fest,
Egyébként is mindjárt beköszönt az est.”
Azzal visszament a szobájába,
Belebújt pizsamájába.
Eleredt az eső, villámlott, csapkodta a szél a bejárati ajtót,
Nem volt áram a kastélyban, így Marie gyertyát gyújtott.
A vaskos fa ajtót eltorlaszolta,
Indult felfelé a lépcsőn vissza,
Mikor hálóinge elakadt: „Hát ilyen nincs!”
Hallotta valahol nyikorog egy kilincs.
„Hahó! Van ott valaki?”
De válasz erre nem érkezett neki.
„Ennyire ostoba nem lehetek,
Hogy a saját árnyékomtól is megijedek!”
Kényelmes ágya pihenésre várja,
Szobájának ajtaját kulcsra zárja.
Hallgatja, a tóban békák énekelnek,
Tücskök a fű között ciripelnek.
Félálmában hallja huhog egy bagoly,
ÁÁÁÁÁÁÁÁ! Hangzik egy rémes sikoly!
Kinyitotta szemét, mellette állt egy áttetsző alak,
Ijedtében arcszíne sápadt lett, fehér, mint a falak.
Az árny felé nyúlt, torkon akarta ragadni,
Alig tudott ágyából kiugrani.
Rémületében a zárt ajtót feltépte,
Rohant, a kísértet épp, hogy utol nem érte.
Lefutott a lépcsőn, egyenesen az étkezdébe,
De ott is kellemetlen meglepetés érte.
BUMM! Csapódott be egy balta,
Mely a feje mellett az ajtót eltalálta.
Megfordult és futott, nyomban elesett,
Minden sarokból veszély leselkedett.
Most látta csak, piros lett a keze,
Vér borított be mindent körülötte.
Monoton nehéz lépteket hallott felé jönni,
„Istenem segíts innen hamar fölkelni!”
Elöntötte szívét a fagyos rettegés,
Mikor fölé hajolt egy sápadt teremtés.
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Sikított teli torokból,
„El kell menekülnöm ebből a kastélyból!”
Felpattant és újra rohant az előtér felé,
De ekkor egy lovagpáncél ugrott ki elé.
Jobbra fordult, a képcsarnok felé lohol,
Remélte, egy hátsó ajtón kijut valahol.
Végig futott a hátán a fájó rémület,
Mikor sikoltástól zengett az épület.
„Hiába menekülsz, úgy is elkaplak.”
Suttogta a közelben egy sötét alak.
Kijárat nem volt, csak újabb kis szoba,
El is bújt rögvest egy dohos gardróbba.
De a szekrény nem szekrény volt, hanem titkos ajtó,
A rejtett szobát elborította a por és a pókháló.
A falakon zöld penész éktelenkedett,
Undor fogná el itt az embereket.
A szoba végében egy aprócska ablak volt,
Melyen gúnyosan világlott be a hold.
Marie minden erejét összeszedte,
A kopott sámlit az ablak elé tette.
Valami a gardróbajtót elfordította,
Egy csontváz keze nyúlt be rajta.
Marie azonnal az ablakba ugrott,
Fáradhatatlanul az életéért futott.
A lány a kalandot épphogy megúszta,
Megfogadta: „Többé nem térek ide vissza!”
Tilfron Teodor a kastélyt kísértetként járja,
Következő áldozatára várva.

Íródott: 2014. április 8

 *************************

10. AJÁNDÉK HÚSVÉTRA MINDENKINEK..

II. JÁNOS- PÁL PÁPA

AVE MARIA

Ez egy történelmi emlék ! Becsüld meg !

Ave Maria - nem akárki előadásában

Lengyel barátaimtól van egy jó sztorim róla: sokat síelt a Kárpátokban, nagy-nagy hobbija volt ez. Egyszer elindult kora délután valahol a Beszkidekben, s beesteledett, amire egy nagy kanyarral végre egy kis faluhoz leért.

II. JÁnos Pál pápa

Az erdőszélen két határőr állt elé azzal, hogy mit csinál itt, kicsoda, honnét jött ?
Akkor derült ki, hogy ez bizony már Szlovákia. Semmi papír nem volt nála, de azért megmondta, hogy ő Karol Wojtyla , a krakkói érsek a szomszédból.
A két határőr  ugyan nem nagyon hitte, de békés volt a sötétkék overallos, piros sapkás férfi, akinél ugye nemcsak igazolvány, de fegyver sem volt, így bekísérték az irodába, főztek neki egy teát, s elkezdtek telefonálgatni. Kiderült, valóban eltűnt délután Karol Wojtyla  az egyházközségi kis csapatból, s  nem jelentkezett, ekkor még ugye - 70-esek legeleje - nem volt mobil. Mindenesetre már jó késő volt, amire megérkezett érte a nagy terepjáró, de addigra már be is szalonnáztak a határőrökkel, s nagy billiárd partiban voltak a népekkel a helyi kocsmában. :))  Ave Maria - nem akárki előadásában II. János Pál pápa énekel ezen a videón.
Bizonyára tudjátok,hogy színésznek készült. Gyönyörű hangja van. És ez az ember, metszett gégével, megnémulva fejezte be az életét. Kattints
ide:
http://www.youtube.com/watch?v=Ou3o7oE2vyc

…„ Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem.” … (Mk 8,34)

Honlapunk címe: www.kapmegyer.hu
Levelezőlistánk címe: kaposzta@googlegroups.com
Egyéb fontos/hasznos információk: https://sites.google.com/site/kaposztalista/

 *************************

11. MAGÁNMÚZEUM HARKÁNYBAN

BOGNÁR PAPP IRÉN   RIPORTJA

Egyedülálló látványosságok egy múzeumban, Harkányban
Futó László Pál Múzeum

Bognár Papp Irén

Szeretnétek olyat látni, ami különleges az egész világon?
Nem kell világgá menni, itthon szép hazánkban is van bőven nevezetesség.
Íme, egy a kiállítás, ahol a technikai különlegesség, a látvány és az esztétika egy-egy kompozícióban sűrűsödik.
Harkányban az alkotójáról elnevezett múzeumban a Futó László Pál Múzeumban vannak ezek a csodák.
Festmények, melyek önmagukban is szépek, gyönyörködtetők.
Ám, ha „csak” szépek lennének, a több ezer képből lenne egy, a számtalan múzeumból lenne egy.
Csakhogy itt olyan különleges technikai megoldásokkal találkozunk, amellyel sehol máshol.
Ahhoz, hogy ezt megtapasztaljuk, megkértem az alkotót,
Professzor, Dr. Futó László Urat, hogy kalauzoljon el a termekben.
A professzor úr több mint két órás tárlatvezetése alatt döbbenettel hallgattam fiatalos lelkes hitét, mellyel tanúbizonyságát adta, hogy a világot meg lehet jobbítani.
Minden alkotása erre törekszik: nevel, tanít és gyönyörködtet.

Dr. Futó László Pál

Térhatású képeiben pedig a művész-tanár bravúros technikával kidolgozott alkotásai szabályosan bűvöletbe ejtenek, ha feltesszük a csodaszemüvegeket, melyeket a látogatás során használhatunk.
Menjünk sorba a termeken.
- Lehet a képeket csoportosítani?
- Hogyne. Mégpedig többféle képen. Vannak irreális képek, vannak varázslatos képek, aztán impresszionisták is. Tudni kell, hogy nevelő, oktató, ismeretterjesztő hatása van mindegyiknek, mert azt a célt tűztem ki magam elé, aki innen elmegy, lelki szépségek gazdagodásán túl, tudásában, és a jóra való empatikus képességében is több ember legyen. Higgyen a békében, az emberek segítőkészségében. Mindegyikre vannak itt példák. De csodálkozzon el azon a technikán, ami világunkat nem csak három dimenzióban mutatja, hanem négy, öt, hat dimenzióban akár.
- Ez hogy lehet, professzor úr, magyarázza el?
- Csak türelem, szép sorba megyünk, még eljutunk oda is! Minden ellen felszólalok, ami árthat az emberiségnek, lásd a radar, az ultra vörös sugarakat. Van ameddig hasznosak ezek, s van egy határ, melytől ártalmasak, s ezzel jó tisztában lenni. Lásd az áldott napfényt! Abból is megárt a sok, hiszen bőrrákot okozhat a mértéktelen és rossz időpontban folytatott napozás. Sokszor a jótékony sugarak is veszélyesek lehetnek túlzott mennyiségben.
- A képek alatt mindenütt háromnyelvű magyarázat van: magyar, angol és német. Komoly idegenforgalomra épít. Elmúlt az a világ, amikor nem vesszük figyelembe, hogy más népek is kíváncsiak ránk. Hiszen tagja vagyunk az Európai Unióknak. Sőt, reményeim szerin ez az UNIÓ egészen az Urálig bővül majd.
A leírás pedig azért kell, mert mindegyik képnek van tartalma.
Témájuk szerint szólnak a békéért. Hiszen állandóan háború van valahol a földön. Lásd a Közel-kelet évek óta tartó háborúit. Másik részük ezoterikus. Vannak-e UFÓK? Az emberek egy része szentül hisz létezésükben. Ugye, akkor ők fejlettebb lények lennének, mint mi, ha ide tudtak jönni.
Kedvenc témám, a természeti katasztrófák megjelenítése. Azért, hogy az ember ne feledje parányi voltát a természettel szemben. Tudja, hogy micsoda ereje van egy cunaminak, földrengésnek! Ne legyen öntelt az emberiség, inkább amennyire lehet, készüljön fel az ilyen váratlan csapásokra, és segítsen a bajba jutottakon, ha már megtörtént a természeti katasztrófa. Aztán legyen tisztában azzal is, hogy milyen veszélyt hordoznak a rövidhullámú sugarak. Itt volt Pécsett a civilek tiltakozása a radar felszerelése ellen. Igazuk volt a civileknek.
Ezeket a témákat én mind feldolgozom képeimen. Az ultra vörös sugárzás a fákat is megtámadja. Amikor 1976-ban a fa védelmével foglalkoztam, kísérleteztem, persze nem kiállítási céllal, akkor még nem gondoltam, hogy ez az anyag, a fotók és tudományos cikkek is része lesznek a múzeumnak. Ide valók ezek is, hiszen egyértelműen bizonyítottam, a káros hatását ezeknek a sugaraknak a fákra; íme, a mikroszkopikus fotósorozat a kísérletekről és a tudományos szakcikkek.
Játszom és kísérletezem a színekkel, a színek térhatásával. Ugye azt gondolnánk, hogy a komplementer színek; a zöld, a piros és a fekete. Ezek a színek az alaptétele ennek a technikának. Ám ezt tovább fejlesztettem.
- Hiszen látunk itt olyan képeket, amelyek csak két szín használatával is térhatásúak. Aztán vannak sokszínű madarak, melyek szemüveggel térben láthatók, és számuk is változik. Tulajdonképpen az egész színskálát használtam, igen sokféle variációban.
- A Szellemek című kép félelmetes, borzongató.
- Ennek is meg van a maga technikai titka, bravúrja, hogy mivel értem el ezt a hatást. Látható, vannak tematikai csoportok, és technikailag is osztályozhatók a képeim. Itt irreális képeket alkottam.
- Például ez a mébiusz szalag ilyen irreálisnak nevezhető kép, mert így a valóságban nem lehet összehajtogatni.
- Nézzük a térhatást, mert vannak képek, amelyek önmagukban is, síkban ábrázolva két térhatásúak. A tárlatnézéséhez adott szemüvegekkel pedig kitágul a tér, akkor ez ugye a harmadik dimenzió. Arisztotelész szerint az idő a negyedik dimenzió. Ez az alkotás, ahol most állunk, egy mobil kép, mert mozog, szemüveggel ismét új tereket látsz, lám ez az ötödik dimenzió, de nem egyenletes a mozgás, játszom a sebességgel. Körök mennek előre-hátra, de közben forognak is, hol gyorsabban, hol lassabban, vagyis a mozgás és az idő nem egyenletes. Ezzel jön be a hatodik dimenzió.
- Vasarely stílusú képei is vannak.
- Vasarely nem volt festőművész. Én sokra tartom őt, de ő grafikus. Az ő stílusát akkoriban nyolcan művelték. Ez az opart. 
- Tehát láthattunk politikai, ismeretterjesztő, természetvédelemről szóló képeket. S ez a kedves kis esernyős kép mit fejez ki?
- Ez az egyetlen itt, amit nem én készítettem, hanem egyik tehetséges tanítványom.
- Van-e valami szubjektív, önről szóló alkotása?
- Itt egy város, ahol éltem tizenhárom évet. Itt kaptam meg a svájci állampolgárságot. Ez egy éjszakai kép, várral, és ebben a várban volt a tíz éves jubileumi kiállításom. Ennek a képemnek legerősebb a térhatása.
- Kedvenc témája a Vöröskereszt.
-1925-ben Zürichben alakult meg, 25 fiatalember kezdeményezésére, akik a háborúban megsebesült katonák szenvedésein segítettek ily módon. Fontos szervezet, s ezt akkor érzik igazán az emberek, ha bajban vannak, és jön a segítség, mert a Vöröskereszt szinte mindenütt ott van.
- Professzor Úr, Ön még mindig alkot?
- Mégpedig olyan térdimenziós képeket, amelyek valamire felhívják a világ figyelmét. Aktuális dolgokon dolgozom. Itt volt nálunk a vörös iszap katasztrófa Devecserben, mikor az ajkai gát elszakadt. Ez a tragédia 2010 októberében történt, de ma már alig beszélnek róla, pedig akkor a média óránként erről szólt. Az emberek hamar elfelejtik a tragédiát, legalábbis a kivülálók, mert már nem szenzáció. De akiket érintett, akik elszenvedték, nekik az életük, a sorsuk változott meg. Az emberi közömbösség, az elfásultság ellen szólok, azért, hogy segítsenek rajtuk, akik megtehetik.
- Azt hiszem, sokat tudna még a képeiről mesélni.
- Rengeteget! De akkor nem jönnek ide a látogatók, ha minden részletet itt most elárulok. Pedig ez úgy érdekes, ha személyes élménnyel találkoznak, akár a képekkel, akár velem.  Mert ugye más, egy filmet elmesélni, s más megnézni, és megint más szereplőként részt venni benne.
- Játék a színekkel, a térrel és korunk legizgatóbb témáival vállalt felelősség is egyben. Ez lenne az arcpoétikája professzor úr?
- Hitvallásom, hogy hagyjak sok fontos üzenetet a távoli nemzedéknek is, amelyek megértésével szebbé, boldogabbá válhat az emberiség jövője. Erre törekedtem mindig, s ezért alkotok még ma is, utolsó erőmig.

Bognár Papp Irén

 *************************

12. KREATIVITÁSUNK AD ERŐT..

GERENCSÉR HAJNALKA: FONALGRAFIKA

Kedves Olvasóink!

Május első vasárnapja Anyák napja. Erre a meghitt ünnepre szeretnék most

Gerencsér Hajnalka

fonalgrafikás ajándékot bemutatni, amit felnőtt és gyerek egyaránt el tud készíteni.

Egyik kedvenc virágunkat, a tulipánt virágos képeslapok motívumaként ajánlom elkészíteni. Ezzel Anyák napján és bármely névnapon is sikert aratunk.

Szükségünk lesz egy kb 15 x 20 cm – es hungarocell táblára,

narancssárga és sötétzöld cérnára, amelyet 1 szállal varrunk 

cellux ragasztóra,

vékony, hegyes, kis lyukú varrótűre,  

4 db gombostűre, 

ollóra, 

géppapírra,

valamint az alapanyagra, amely műszaki rajzlap, vagy egyéb színes karton

Első kép

1. kép

Először ezt a sablont (1.kép) lefénymásoljuk, vagy a számítógép monitorára fektetett papírlapra átmásoljuk. A hungarocellre rátesszük a 8 X 13 cm-es kartonpapírt, majd a sablont, amin a kilyukasztandó pöttyöket látjuk. 4 ponton gombostűvel rögzítjük a mintát, hogy el ne mozduljon szurkálás közben, de ez a 4 pont a minta része kell, hogy legyen, mert különben az eredeti mintán is megjelenik ez a 4 pötty.

2. kép

Második kép

Először a virág fejét készítjük el. (2.kép) Felül 3 pontot találunk. A középső ponttal kezdjük munkánkat. Alul 14 pont helyezkedik el. A felső középső pontból az alsó pontsor 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. pontjába öltünk.

3. kép

Harmadik kép

A 2. szirom elkészítését a 3. kép mutatja.  majd a felső 1. pontól az alsó utolsó 4 pont kivételével mindegyik pontba öltünk. A virág 3. szirmát ehhez hasonlóan készítjük el. A felső 3. pontból ezúttal a 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. és 14. pontba öltögetünk. A kezdő és végszálat ezúttal is cellux-szal rögzítjük.

4. kép

Negyedik kép

 Ezt követően száröltést utánozva elkészítjük a szárat. A levelek nagyon mutatósak lesznek egy - eddig nem alkalmazott öltéstípusnak köszönhetően. Szimmetrikus formákat tudunk így öltésekkel betölteni. A levél legmagasabb és a legmélyebb pontját kötjük össze. Ezután 1 lyukkal fent jobbra folytatjuk a munkát. Ezzel összevarrjuk az alsó öltéstől lent balra elhelyezkedő lyukat. Majd a spirálunkat követve folytatjuk a levél elkészítését.

 Ha elkészült a munkadarab, érdemes ráragasztani egy fehér 21 x 15 cm, előre félbehajtott műszaki rajzlap tetejére. Ezzel a hátoldalt eltüntetjük, a fehér felületre pedig jókívánságainkat beírjuk.

Jó munkát kívánok : Gerencsér Hajnalka

gerencser.hajni69@gmail.com

*************************

13. VERSRŐL VERSRE

NAGY VENDEL: NEM ÍGY SÁRGA, HANEM ÍGY SÁRGA

ÁPRILISI BOLOND VERS

Gondolj a világra,
Ami  nem így sárga,
Hanem így sárga.
Nem keresztbe,
Hanem hosszába.
Aki nem tud úszni,
Az ne másszon fára,
Mert elüti az autó.
Fodrozó víztükör
Végre valahára.
Amikor már
Minden odvas,
Kiskalapom
Zerge tollas.
Vagy máshogy mondom,
Zerge tollas kiskalapom.
Sárga répa,
Zöld ribizli
Elfelejtett
Biciklizni
Hideg télben,
Forró nyárban
Ki a hóból,
A kukoricásba.
Kovászozott
Zöld uborka,
Kígyó toll, és
Béka háj,
Varjú szárny és
Sündisznó máj.
Söprű nyélen
Csúf boszorkány.
Lángot hányó
Tüzes sárkány,
Kecses ívű
Szép szivárvány.
Csípős szagú
Reszelt torma,
Gondolj vissza
E sorokra
Harapd a kalácsot
Fecskefarokra.
Mindenki oly
Lüke forma.
Talán még én is.

2012.10.22

Megjegyzés:  Na ezt bogozd ki.

Nagy Vendel

 Egy kis ráadás a Guszti rádiótól: a hangos vers linkje..

www.nagyvendel.comxa.com/lejatsz.php?hang=nemigysargahanemigysarga

........................................

SZŐKE ZSUZSA: Óda a magyar feltalálókról

Óda a magyar feltalálókról
Egy magyar - marketing gyanánt - elhatározta magát,
hogy megírja ő a nagy magyar feltalálók dalát.
A mai napon csak a magyar vonatkozásút használja,
és a verséhez mindezen találmányokat felhasználja.

Elsőként egy golyóstollat fogott,
ezzel egy tervet papírra dobott,
ezt a cetlit mágnessel hűtőjére tette.
Miközben a gyufáját a zsebébe tette.

Ezután egy hologram-matricás CD-t hallgatott,
és a számítógépén verset írogatott.
Vajon ez lehet a Basic Computer rendszer? - mélázott.
Mindeközben nyelvén egy C-vitamin tabletta szétázott.

Tudd, a Simonyi-féle Excel táblázat is magyar,
és egy 3D-s szemüveggel nézett film is pazar...
Kell egy kis retro-technika - gondolt egyet a csóka,
a szórakoztató elektronika magyar módra...

Hagyományos lemezjátszón szólt a bakelit lemez,
mindeközben a figyelmét a tévéjére szegez.
A színes tévéje bámulása során
merengett a bűvös Rubik-kocka csodán.

Szemüvege helyett most már a lágy kontaktlencséjét viselte,
míg automata fényképezőjét a nyakában cipelte.

Ezután magyar járműmustrára indult,
az első Ford-T modell már alig indult,
de talált egy dízelmotoros BMW-t,
a magyar tehetség nagy elismerését...

Feltűnt egy automata sebváltós Chevi,
s a VW bogár dizájnja is tetszett neki.
Ennek még a karburátora is jó lett volna,
ha az ő szűk, kis pénzéből ki nem fogyott volna...

Maradt neki tehát, dinamós kerékpárja,
mert hát már igencsak besötétedett mára.

Hazaért, a kripton töltésű lámpáját felkapcsolta,
s hogy kikapcsolja: a Psalmus Hungaricus-t bekapcsolta.
A feje azonban még nagyon fájt, zúgott,
ezért egy Kalmopyrin-tablettát bezúzott,
mely szódával a torkán könnyen lecsúszott.

Szőke Zsuzsanna

Kartal, 2015. január 13.

(www.poet.hu  oldalon szerzői nevem: Szőke Zsuzsanna, a Nick nevem: fufenka,

www.napkorong.hu  oldalon a szerzői nevem: zsuzska77)

Köszönettel: Zsuzsi

....................................................

KUSTRA FERENC: Északnyugati Átjáró

Keresem az Északnyugati Átjárót,

Mint az életbeli egyetlen folyosót.

Kitörés lehetőségét, keresem... várkaput,

Mert ha nem találom meg időn belül, úgy kaput.

Az Átjárón túl biztosan van Kánaán

De legtöbbünk nem jut oda csak az álmán.

Itt a letarolt puszta síkján már fű sincs,

Mert mi aranyásók várjuk, lesz-e ott kincs.

A nagy keresésben már sokan elbuktak,

Voltak olyanok is, kiket elárultak.

Ha meggondolom, mikkel nézek még szembe,

Felmerül, belebukok lehetőségbe?

Nincs rakoncám, mire rátámaszkodhatnék,

Sőt szekerem se, miről körülnézhetnék.

Kilátásomat takarja kóró erdő

És ez olyan, mint fövő húson a fedő.

Ki az ki elmondhatja, a jövő mit hoz,

Merre lehet menni, tán az Átjáróhoz?

Keresem az Északnyugati Átjárót?

Eddig még nem találtam csak halálhágót.

Vecsés, 2002. január 25.

Kérem szépen aláírni:

      Kustra Ferenc József (www.poet.hu – jocker/Kíber/Feri  *  www.napkorong.hu - KíberFeri)

Poétaöleléssel üdvözöllek: Feri

...........................................

BACSÁK RITA: Emlékek...

Lassan folyik életem patakja,
kilátszó köveket vizem faragja.
A dús folyam már csordogál csupán,
Életem óráján gurulnak az órák,
Már régmúltba réved tekintetem.
Régi csókok ízére emlékezem,
Remények s vágyak szunnyadnak bennem,
tiszta szerelem képei elvesznek.
Szerető szívek még összeölelkeznek!
Áldott a feledés, eltakar mindent,
Béke, és nyugalom melyre vágyik lelkem.

2015.03.21.

......................................

Fellner István:  ŐK IS.../kutyákról/

 

ha a minden kifejezné

mit tehetek

ők lennének a képek,

bájosan más –

állatokban,

emberi léptékekkel,

s felocsúdnék – nánk –

mily szép az élet

velük kerek - egész,

e világ...

......................................

Biró Melinda:  Szemeim

Szemem lelkem érinthetetlen tükre

Életem legszebb ékszere belátok vele

Emberek megfásult megcibált szívébe

Pilláim rácsai magába zárják a Mennyet

Az ég végtelen fényét

A kövekké száradt könnyeket

A kalásztól szökkenő réteket

A mosoly vasalta arcokat

Az öleléstől megnyúlt karokat

Szememben a világ titka

Látom a múltat nézem a jelent

Szemem íriszével színesre festem

A Mennyezetet

S látom az Urat kezet nyújt nekem

Lehajol hozzám s a földről felemel

 Biró Melinda  2013.06.07

…………………………......

MEZŐSI GYÖRGY MIKLÓS: Grimm mesék - A békakirályfi

 A mese verses átirata

Volt egyszer egy király

S' annak három lánya,

Három gyönyörűség,

Kiknek nem volt párja,

De a legkisebbet

Mindenki csodálta.

Palotához közel

Volt egy sűrű erdő,

Annak közepében

Egy öreg zádogfa.

Árnyékában egy kút

A lány kiült oda.

Ott játszani kezdett,

Mivel magát unta,

Egy arany golyóval.

A kedvenc játéka

A földre leesett,

S' begurult a kútba.

Hiába vizsgálta,

Látni nem lehetett.

Kis királykisasszony

Búnak ereszkedett.

- Mi baj?- Emberhangon

Szólalt meg egy béka.

- Hát te szóltál hozzám?-

 Kérdezte a lányka.

- Sírok, mert a golyóm

 Beesett a kútba.-

- Ne búsulj egyet se-

 Mondotta a béka.

- Visszaveszem én a

Te arany golyódat.

De te nekem mit adsz?-

- Édes békám bármit

Gyöngyömet, ruhámat,

Aranykoronámat!-

- Gyöngyeid, ruháid,

Arany ékszereid

Nem kellenek nekem-

Mondotta a béka.-

De ha megígéred,

Játszótársam leszel,

Asztalodhoz veszel,

Mikor te is eszel,

A te tányérodból,

A te pohárkádból

Ehetek, ihatok,

És veled hálhatok,

Akkor én boldogan

Felhozom a golyót.-

Mindent megfogadott

A kicsi királylány,

Szóban, de tódított

És egyebet gondolt.

Magában azt mondta:

Csak brekegj, te béka!

Lent maradsz a kútban.

Nem jössz palotánkba,

Nem ülsz asztalomra,

Ne is álmodj róla!-

 Az ígéretet hallva

Megörült a béka,

Lemerült a kútba,

Szempillantás múlva

Szájában a golyót

Hozta, s' átnyújtotta.

Kis királylány ugrált,

Táncolt örömében,

És elindult futva,

Kezében játéka.

- Várj csak, vígy magaddal!-

Kiáltott a béka.

- Nem tudok szaladni,

Le fogok maradni!-

Brekeghetett, ahogy

Csak a torkán kifért,

A királykisasszony

Rá sem hederített!

Futott, s elfelejtett

Minden ígéretet.

Feledte a békát,

Mintha nem lett volna.

Az meg mit tehetett?

Visszament a kútba,

És nagy búsan leszállt

Annak fenekére.

Ámde mégsem az lett,

Mit a lány elgondolt.

Mikor másnap délben

Éppen ebédeltek

Király és királyné,

Királykisasszonyok,

Az egész udvarnép,

Hallják, hogy odakint,

A nagy márvány lépcsőn

Hangosan placcsogva

Ugrál fel valaki,

Az ajtón kopogva

Kéri, hogy nyissák ki!

- Kis királykisasszony

Nyissad ki az ajtót!-

Hallja a királylány,

Szalad az ajtóhoz.

Nagy elképedésére

A rút béka ül ott.

Biza ijedtében

Az ajtót becsapja.

- Mi lelt téged, lányom?-

Kérdezi az apja.

- Tán óriás áll kinn,

És el akar vinni?

- Nem, egy rút kis béka,

Kedves Édesapám!

- Mért akar bejönni,

Mért áll az ajtóban?

Amikor tegnap az

Erdőben játszottam,

Az arany golyócskám

Beesett a kútba.

Keservesen sírtam,

S' akkor ez a béka

A kút fenekéről

Golyómat felhozta,

És merthogy kívánta,

Megígértem neki,

Leszek játszótársa

Ki gondolta volna,

Hogy ez a csúf béka

Hazáig kövessen,

S' be akarjon jönni?

De lám megint itt van,

Kér, hogy beeresszem.-

- Nyiss ajtót nyiss ajtót,

Szép királykisasszony!

Tán elfelejtetted,

Mit ígértél nekem?-

Pörölt kint a béka,

Szinte rimánkodva.

- Mit ígér az ember,

Meg is kell tartani!-

Mondta a bölcs király.

- Lányom, ajtód nyisd ki,

Szófogadó kislány

Apjának megteszi!

A királykisasszonyt

Borzolta az iszony,

Mit volt mit nem tenni,

Ajtót nyitni felállt.

Ahogy lett egy kis rés,

A béka beugrált.

- Vegyél az öledbe!-

Esdekelt a lánynak,

De az vonakodott,

Míg az öreg király

Rá nem ripakodott.

Felvette a békát.

- Told hozzám közelebb

Most a tányérodat,

Hogy ehessek veled!

Azzal jóízűen

Falatozni kezdett.

A királykisasszonyt

Kirázta a hideg.

A béka jól lakott,

És kissé elpilledt.

- Fáradt, álmos vagyok,

Vigyél a szobádba,

Fektess az ágyadba!

Te is feküdj mellém

Aludjunk, így együtt!-

Eltörött a mécses.

A királykisasszony

Keservesen zokog.

- Undorító, hideg!

Én inkább meghalok!

Sírásától zengett

Az egész palota..

- Ne légy ilyen nyafka!-

Förmedt rá az apja.

- Ha akkor jól esett,

Amikor segített,

Essen jól most az is,

Mikor melléd fekszik!

Gyerünk, mozdulj, vigyed!

Ne remegj, hogy hideg!-

Tetszett, vagy nem tetszett,

 Nem volt apelláta:

Megfogta a békát,

Vitte szobájába,

Azonnal bedobta

Egy dohos sarokba

És egyedül hevert

Habselyem ágyába.

- Hallod, nem lesz így jó!-

Szólalt meg a béka.

Fáradt vagyok, álmos

Vigyél az ágyadba!-

Felkelt és felvette

A lány bosszankodva.

- Aludjál csak, nesze,

Utálatos béka!-

Mondta mérgelődve,

És a falhoz dobta.

Ezen minutumban

Történt meg a csoda:

Szép királyfiú lett

A rusnya, vén béka.

A szép királylánynak

Elállt szeme-szája.

- Ki vagy te, mi vagy te?-

Kérdezte a lányka.

Erre a királyfi

Szép sorban elmondta,

Hogy egy vén boszorka

Őt elvarázsolta,

Mert ő nem akarta

A lányát elvenni.

Az esélyt számára

A királylány hozta,

Mivel máskülönben

Maradt volna béka

Világ életében

Sötét kút mélyében.

Története végén

Pedig megkérdezte:

- Leszel-e az enyém,

Országomba jössz-e?-

- Elmegyek én veled

A világ végére!

Másnap virradatra

- Az ablakból látták-

Egy aranyos hintó

Állt be az udvarra,

A hintó előtt nyolc

Hófehér paripa,

János ült a bakon,

Királyfi szolgája,

Aki olyan hű volt,

Urát úgy szerette,

Mikor a boszorka

Azt békává tette,

Majd meghalt bújában,

Majd meghasadt szíve.

Hogy ezt elkerülje,

A szíve tájékát

Három vasabronccsal

Megerősíttette.

Most bezzeg boldog volt,

Újra látta urát,

Kit már holtnak gondolt.

Gyorsan beültette

Királyfit, s' mátkáját

És sebesen vitte.

A várostól messze

Hallja a királyfi,

Elpattan valami.

Kiáltott Jánosnak

- Hé, János a hintón

Elpattant valami!-

Hátra kiált János:

- Felséges királyfi,

Ott nem történt semmi.

A szívem tájékán

Tört el egy vasabroncs,

Mit rá kellett tenni,

Mert békává váltál,

Meg akart szakadni.-

A hintó vágtatott.

Egyszerre csak megint

Nagy pattanás hangzott,

Mit az ifjú hallott.

János ismét legyint:

- A második pánt volt,

Mit hallott felséged!

János nem lassított,

A kocsi vágtatott.

Palotához értek.

Nyomban begördültek.

Hangosan pattanva

A harmadik abroncs

Leesett széttörve!

Az ifjú királyfi

Ismét megkérdezte:

- Nem a hintó tört le?-

- Felségem nem az volt,

A szívemről jött le

Az utolsó abroncs!

Palota udvaron

Megálltak örvendve,

A boldog királyfi

A királykisasszonyt

Gyengén leemelte,

És a palotába

Tüstént felvezette,

És ott leültette

Egy szép aranyszékbe.

Egy papot hívattak

Aztán, megesküdtek,

Hét országra szóló

Lakodalmat csaptak.

És még ma is élnek,

Hogyha meg nem haltak.

Ezért mondom nektek,

A külső alapján,

Jobb, ha nem ítéltek

Egymást megismerve

Boldogok lehettek! /MGyM

 Gödöllő, 2015. március 4

*************************

14. VÉLEMÉNYEM SZERINT

     OLVASÓINK ÍRTÁK...

Kedves Vendi!

Most megelőzte a kíváncsiságom az email-ed és a neten már el is

olvastam a magazint.

Azzal indítok, hogy ismét jó hosszú magazint szerkesztettél és ismét

sok szép és hasznos dolgot olvastam belőle.

Csak önmagam ismétlem, de Kitty novellája egyszerűen fantasztikus.

Pont annyira szívfacsaró, amennyire kell és ez adja az ízét.

A szerelmi bölcsességek igazak, s ugyan mögöttem még nincs sokszor tíz

év, mind hiszem, hogy megfogadandó...

Annak örültem, hogy lassan már Szingapúrban is olvasnak és bár magam

is küldök írást a Prófétára, neked és mindenkinek szorítok.

Mi újság a most készülő könyveddel? Már nagyon kíváncsian várom ám!

Légy jó, vigyázz egészségedre és fogadd a sok írást, hogy a következő

magazin is ilyen szép és hosszú legyen.

András

 ......................................................

Szia Vendi!

Köszönöm a magazint, megkaptam, olvastam.

szeretnék gratulálni hozzá, és sok sikert kívánok a továbbiakban is.

Kriszti

..........................................................

Meghallgattam, kösziiiiii, élmény volt!

Kati..

2015-03-08 16:16 GMT+01:00 Nagy Vendel <nagy.vendi54@gmail.com>:

GUSZTI RÁDIÓ  VERSEK LINKJEI.

NŐNAPI VERS  

NAGY VENDEL 

2015. 03. 08

ILOSVAY GUSZTÁV ÉS ILOSVAY EGYED KATALIN

Ide katt.:

www.nagyvendel.comxa.com/lejatsz.php?hang=nonapodra

 .......................................................

 Szia Vendi!

Köszi az új újságot a kedvenceim a novellák. Mindig érdeklődéssel 

olvasom a folytatást.

A versek is szépek.

Szép napot holnapra!

Üdv: Ildikó

 ............................................................

Bacsák Rita: A Megszólalok magazin képeinek leírása:

503.  lapszám

1. Lektori Salutem:

Az olvasókat üdvözlő bevezetője melletti képen Vendi  barátunk áll a szokott könyvespolca előtt.

2.Életrajzi történet:

A könyv borítóképén a könyv főszereplője Csomor Heni látható, amint egy kertben, a növények között, egy vörös színű EL-GO mopeden ül, egy rövid ujjú kockás blúzban. Fején egy világos kék baseball sapka van.

3.Versek a nagyvilágból:

- Csomor Heni  rövid, fekete hajú fiatal hölgy, farmerkabátban, kék kockás ingben. ó az első szerző, ebben a rovatban.

A következő képen én  vagyok. Mona Lisa rejtelmes mosolyával bűvölöm a kedves olvasókat, Rövid sötétbarna hajam, kerek arcom van.Egy kékes-barnás ujjatlan felsőben vagyok.

- Kanczler Anna arcáról szinte süt az optimizmus. Hosszú barna haja hátul össze van fogva Egy kötényruha van rajta egy kockás blúzzal.

 Wesselyné Ábrahám Erzsébet vékony Harminc körüli hölgy a képen. Szembenéz velünk olvasóval és mosolyával bűvöl el minket. Sötétbarna, rövid, de hullámos haja van, egészen halovány rózsaszínű, ujjatlan, testhez simuló , talán csipkés ruhában van.

4. Novelláról novellára:

Kustra Feri novellájának két illusztrációja, két fekete-fehér korabeli fotó a lövészárkokban harcoló katonákról.

5. Regény folytatásokban:

Várkonyi Kitti csinos, fiatal 35-40 éves körül lehet. Hosszú vörös haja, kék szeme van . Arcát a kezeire támasztva ül az asztalnál fehér blúzban kedves zárt mosollyal néz az olvasó szemébe.

A könyv első borítólapján egy hosszú vörös hajú nő van, vörös háttér előtt emlékeztet talán a tűzre, a háttérben egy gyermek kapaszkodik egy rácsba. a hátsó borítólap egyszerűen narancssárga és a könyv rövid tartalma látható.

6. Bemutatjuk Szőke Zsuzsa verseit:

Zsuzsáról még nincs fotó.

7. Elmélkedéseim:

Régi ismerősünk Árvay Marika, Rövid, de dús világos barna hajú  hölgy fehér felsőben,átszellemült arckifejezéssel az arcán.

8. Beat múzeum: 

Természetesen Zorán látható a rovat melletti képen. Fekete pólóban, vörös feltűrt ujjú ingben a gitárjával látható mosolyogva, őszülő hajjal.

9. Füstölgéseim:

Véghelyi József írása mellett az ő fotója látható. Sötétkék zakóban, homokszínű ingben, csíkos nyakkendőben komolyan  néz a szemünkbe. Józsit személyesen is volt szerencsém megismerni. Ő egy idősödő kedves, jólelkű, és intelligens férfi!

A párválasztásról szóló rész mellett , a képen egy fiatal pár látható, talán egy édes csók előtti pillanatban.

A Ki legyen a páromnál egy templomi esketés látható. A pap valószínűleg épp a fontos kérdést teszi fel, hogy Akarod-e?

Az írás végén egy csodálatos kék páva  járja násztáncát, pompás farktollait széttárva.

10. Kiállításon:

Ilosvay Gusztáv Ausztráliában élő művész alkotása egy bronz szobor. Egy nagyobb bronz lapon van egy kisebb lap vörösre festve, a bal sarka felhajlik. a vörös lapon  Íjszerűen hátrahajlott testtel, felemelt fejjel egy áldott állapotban lévő asszonyt döf át hátulról egy vörös színű ötágú csillag egyik megnyúlt ága. A vörös lapra Hungary felirat van írva,míg a nagyobbikra 1956.Számomra  e szobor mondanivalója az, hogy a kommunizmus elpusztítja az asszonyt a magzatával együtt, tehát a jövőnket! De ez csak  az én saját, értelmezésem a szoborról,!

Számomra ezt jelenti!

11. Ültettem diófát:

Vendi barátom unokás verse mellett a szerző fotója látható, amint a Szeretet Lángja című rendezvény színpadán állva szavalja saját verseit.A szerkesztő úr csinos . Fekete nadrágban bordó zakójában fehér ingben, karján az elmaradhatatlan  sétabotjával.

12. Kreativitásunk ad erőt:

Gerencsér Hajnalka következik ,aki fehér felsőben, vállig érő hullámos barna ,középen elválasztott hajú szemüveges hölgy.

Az 1. munkánk egy húsvéti képeslap.

A következő motívum egy kacskaringó, amely későbbi munkánk során számtalan alkalomkor válik hasznunkra.

A harmadik képen egy virág motívumot lehet kivarrni.

13. Versről-versre:

- Adamecz Laci  széles mosolyával szája felett kis bajuszkával ,szögletes szemüvege mögül néz ránk.

- A szerkesztő úr Vendi üdvözlő szövege mellett Vendinek egy régebbi iskolában tartott érzékenyítő foglalkozáson készült fotója látható, ami valószínűleg egybeesett a karácsony időszakával, Hiszen az asztalon előtte  egy kis  piros, fémből készült karácsonyfa van, mellette egy piros gömb gyertya ég, egy kis ajándék csomagocska van még az asztalon Barátunk egy okker színű zakóban, fehér ,kigombolt nyakú ingben ül egy  feldíszített zöld színű iskolatábla előtt.

- Bíró Melinda a piros blúzában, hosszú sötétvörös hullámos hajával,füleiben fehér gyöngyös fülbevalójával mosolygósan néz ránk.

- Mezősi György Miklós is új a magazinban. Kedves ,szimpatikus úriember Őszes hajjal, bajusza, szürkés szemekkel szemüvegben , kockás ingben.

- Fellner Pista követi , a szalmakalapos pipázós tipikus művész fotójával Ő ősz hajú körszakállas hatvan év körüli.

- Csomor Heni  rövid, fekete hajú fiatal hölgy, farmerkabátban, kék kockás ingben.

- Dombi Tinódy László fekete fru-frus  hajú szemüveges komoly fiatal ember.

A saját versemnél a grafikus portrém látható.

 Kerek arcú, a képen szemüveges,sötétbarna hajú nő vagyok, Fehér kalappal a fejemen, és sejtelmesen mosolygok a képen.

14. Véleményem szerint:

Ennél a rovatnál nincs kép.

15. Természet gyógyászat:

Soponyai Mihály, aki ezt a rovatot írja, széles arcú szőke ötvenes éveiben járó úriember, aki széles mosollyal néz az olvasóra.

A következő képen a fekete szeder termése látható az ágán.

Utána szamóca fotója következik, majd a szép lila levendula. Őt a kamilla követi fehér apró virágaival, a következő a halvány lila virágú kakukkfű, majd a citromfű zöld leveleit láthatjuk a képen. A következő a cickafark fehér ernyős virága van a képen, majd pár szem cseresznyét láthatunk. Most a gyújtoványfű citromsárga, és narancssárga virága pompázik. A fodormenta élénkzöld levelei után, a csipkebogyó termésével ismerkedhetünk,  most az aranyvesszőfű sárga virágzatát látjuk, majd az apró bojtorján sárga fürtös virága látható, amit az áfonya kék bogyói követnek. Ennek a rovatnak a képei szurokfű sötét rózsaszín virágával fejeződik be.

16. Csak a dal:

Verse mellett Vendi a saját előszobája ajtajában áll. Halvány zöld, és keki betétes pólóban.

És bár ebben a magazinban most sokkal több kép volt  megszokottnál,  Egyszer, azért elértünk a végére.

Olvassátok, olyan szeretettel , amellyel én írtam nektek ! Itt a vége, fuss el véle! Majd a következő szám megjelenésekor újra jelenkezem a képek leírásával.

Szeretettel Rita

..............................................

Kedves Vendi!

Örülök, hogy érkezett Hozzád visszajelzés, mert mi hűségesen kiküldjük a tagságnak aktívan működő levelező listánkon.

További jó munkát kívánok:Cili

 -------------------------------------------------

From: Nagy Vendel [mailto:nagy.vendi@freemail.hu]

Subject: kedves cili..

KEDVES CILI...

Köszönöm hogy eddig is fogadtad az újságokat, ezentúl is küldöm.

Némi információval szolgálok.

Sok megyei szervezethez küldöm a magazint  és külföldre is, sajnos a hazai szövetségekből kevesen vállalták hogy küldik a magazint a tagságnak, de ti  vagytok a kivételek egyike, már három visszajelzést is kaptam hogy kapják a lapot. köszönöm a segítséget.

Sajnos a vakoknak még ingyen sem kell az, amit ingyen és missióként csinálok nekik.  pedig az újság igen népszerű a világ sok részén.

Köszönöm vendi. 

.....................................................

Szia Vendel!

A Te verseid, írásaid is ilyenek! Kívánom, hogy minél több embert tegyél velük boldoggá!

Üdvözlettel: Márti

 Ablak...              

Az ablak... Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben. Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt. A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva. Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a  katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben. Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben,már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében. Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon és gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt. Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt. Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján. A napok és hetek teltek. Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat. Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte,hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta. Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember és megdöbbenve látta :.......az ablak egy tűzfalra néz. Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal,hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot. A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem . Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak Tanulság: Igazi boldogság boldogabbá tenni másokat, nem törődve saját helyzetünkkel. Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket, de ha derűnket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal, megsokszorozzuk azt. Ha gazdagnak szeretnéd érezni magad,számold össze azokat a dolgokat az életedben, melyeket nem vehetsz meg semmi pénzért. Minden nap ajándék az élettől, így becsüld meg a napjaidat, melyek száma - bármilyen sok is jusson - véges !!! Ennek a kis történetnek nem ismerjük az íróját, de szerencsét hoz Rád, ha továbbítod azoknak, akiket kedvelsz és szeretsz. Minél több embernek küldd el, ne tartsd meg magadnak ezt a levelet ! . Egyszerűen csak küldd el azoknak, akiknek szerencsét kívánsz !

.............................................

SZIA  VENDI...

Igen!Az álmainkat sohasem szabad feladni! Az élet "sója" a SÓVÁRGÁS ,a vágy ,hogy én is lássam azt a szépet és jót , amit mások látnak,hogy valósággá váljon minden ,amit a "Krisztusi "időben álmodunk! (ez az idő reggel van 4 óra körül, vagyis nekem akkor jutnak a legjobb ötletek az eszembe!)EZ a Mmmmmm  Mantra program! A"varázslat " itt kezdődik!

Ez az én véleményem. Szép napot!

Viola

...................................................

Kedves Vendi!

Elnézést kérek, de a szorgalmas munkád,

gyümölcsét, amit küldesz nem tudom mindenesetben lereagálni.

Elolvasom, meghallgatom, de a csuszások miatt nem tudom időben követni.

Az egészségi állapotom felöli érdeklődésed köszönöm,

csökkent a fájdalmam és sokat foglalkozom az állapotom karbantartásával.

Eredményesnek tűnik, ezért kitartóan csinálom, pl. a jógát.

Minden jót neked is Magdi.

.....................................................

Szia Vendi!

A Brian Adams dalt imádom, valami gyönyörűséges!

Heni történetét olvasva, teljesen át tudtam érezni, hogyan kűzdött az 

iskolai feladatokkal, vagyis inkább az ottléttel.

Persze, hogy először a sajnálat érzése bukkant elő bennem, de aztán 

hamar észbe kaptam, hogy mit is kért. Arra gondolok, hogy mekkora erő, 

és akarat kell ahhoz, amit Ő véghezvitt. Kisgyerekként, amikor mások még 

a család védelme alatt élvezik a gyerekkor összes örömét, neki már 

küzdenie kellett, még a legtermészetesebb emberi dolgokért, például a 

járásért is.

Szóval, elismerésem Heninek, és gratulálok a szép, kifejező írásaiért, 

verseiért.

Kancler Anna versétől egészen elképedtem.

Milyen szép, egyszerű szavakkal írta le, milyen egy szerelmes ember, aki 

a szerelmesének meg akarja szüntetni a szenvedését, csupán a saját erejével.

És ahogyan magát a szeretkezést jeleníti meg, hát igazán gyönyörű.

Tovább is olvastam a magazinodat, és megdöbbentő érzéseket kavart bennem 

a sok, versbe foglalt élmény.

Nagyon gyönyörű dolog, hogy összefogod, és bárki számára elérhetővé 

teszed ezeket a kincseket.

Gratulálok az erődhöz Vendi!

Üdv: Anna

(Egy másik Anna..)

...........................................

Köszönöm szépen! Látod? Ezt hozod ki belőlünk asszonyokból, leányokból

(és urakból)... :) Ügyes vagy! Anna. :-D

*************************

15. CSAK A DAL

SZŰCS HELÉNA DALAI,  VERSEI

KEDVES OLVASÓIM...

Rátaláltam egy szépen verselő, és daloló hölgyre, s bemutatom  művein keresztül mindenkinek.

Engem megragadott sajátos előadásmódja, egyszerűsége, és kedvessége.
Dala megható vallomás, versei szépen rímelő gondolatok..

További sikereket kívánunk  a szerzőnek, előadónak..
A szerkesztő

Helena Szűcs 2015. március 16. 16:16 
Kedvesem! Olvasom.... írjatok, olvassatok, zenéljetek...

 Remélem a felsorolásba belefér.... Hallgassatok előadásomban egy dalt, szeretettel hoztam.

https://youtu.be/tYFxVcU6y7E
 Csak úgy szeress....
Szeretettel daloltam, aki szereti, saját előadásmódomban... Előadja, szerkesztette: Helena
 

VERSEIMBŐL..

Halk zeném…

Lila sóhaj… fényes álom,         
gondolatban hozzád vágyom.
Sok éjszakán oda szállok,
kék felhővé érted válok.
Csokrom viszem, erős hitem,
jön még tavasz, érzem, hiszem.
Dombok felől, ha fúj a szél
illatfelhőm el is kísér.
Levendula kék virága,
ezer áldást küldj reája.
Kicsi csokor, selyem szalag,
szirmaival betakarlak.
Párnád alatt illatozzék,
gondolatod hozzám szálljék.
Csókot lehelek majd rája
légy a szívem palotája.
Őrzi álmom színes képét,
suttogásom halk zenéjét.

 ........................................

Daltalanul...

Búsan szól a burukkja,
fejét oldalra
hajtva fájón könyörög.

Jössz-e még? Szárnyát tépve
üldözi múltban
haló emlékképeit.

Magányos tollak, mint a
hulló virágok,
élete már zord való.

Csupasz szívvel nincs dala,
nyelve bénultan
tapadt némaságához.

 *************************

16. TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT

SOPONYAI MIHÁLY ROVATA: Csalán

(Urtica dioica)

 Eredet, botanikai leírás:

Egyike azon növényeknek, melyet szívesen nyilvánítunk haszontalan

Soponyai Mihály

gyomnövénynek, haragszunk rá, mert összecsípi kezünket, lábunk szárát kirándulás közben. A veteményes kertben is szívesen megtelepszik, elágazó gyökere szívósan kapaszkodik a földbe, ki sem lehet irtani, mérgelődünk. Pedig ez a növény évezredek óta gyógyít is bennünket.

A csalánnak kb. 80 faja ismert szerte a világon, Magyarországon a legismertebb a nagycsalán. Méter magasra is megnő, lágyszárú, évelő, a csalánfélék (Urticaceae) családjába tartozó növény. A leveleken és a száron sajátos mirigyszőr, az ún. csalánszőr fejlődik. Ennek feji része törik le és fúródik a bőrbe és okoz égető, csípő fájdalmat, bőrpírt, hólyagokat.

Hatóanyagai:

A levél hatóanyagai a hisztamin, vitaminok, szerves savak, flavonoid, kálcium, kálium, vas, cserzőanyagok, illóolaj, nyálka, szénhidrátok, ásványi anyagok. A gyökér fitoszterolban gazdag.

A csalán

Története:

Neve az “urere” égni latin szóból származik, a bátorság és az erő szimbóluma. Ovidius a Szeretet művészete című munkájában egy olyan szerelmi bájitalról beszél, melyben a csalán is szerepel. Dioszkoridész az i.e. I. században ajánlotta fertőzött sebekre, levét orrvérzésre, teáját menstruáció megindítására. Tápláló eledel már az antikvitásban is készült belőle. A II. világháborúban más zöldféle híján a csalánból erőt adó levest főztek, mely növelte a túlélés esélyét.

Gyűjtése:

Levele (Urticae folium) tavasztól őszig gyűjthető, a hajtásokról frissen lefosztott leveleket szárítjuk. Gyökereit (Urticae radix) októbertől áprilisig gyűjtjük.

5 kg friss levélből, 3 kg friss gyökérből kapunk 1 kg száraz drogot.

Gyógyhatásai, felhasználása:

Tudományos tények: a levél reumára, húgyúti panaszokra ajánlott. Csökkenti a reumás fájdalmakat.

Lassan lehet gyűjteni a friss hajtásokat.

Mindenkinek jó egészséget kívánok.

Üdvözlettel.
  Soponyai Mihály

 *************************

17. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

Kedves olvasó!
Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3
Telefon: 06 30 550 51 06   8-tól  20- ig.
e-mail:

nagy.vendi54@gmail.com

Levelek, írások fogadása: skype címem  nagy.vendi54

Új email címem: nagy.vendi54@gmail.com - Magazinok küldése

………………………………………………………………

Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linken lehetséges:

http://megszolalok.blogspot.hu/

Tehát az eddig  megjelent összes számot  két évre visszamenőleg is elérhetővé tettük a fenti blogoldalon!

 ……………………………………………………………

A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős. Köszönjük a külső munkatársak közreműködését. A szerzői jogokat fenntartjuk.

Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor előveheti.

Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!
Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.

Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk. Írott műveim megtekintése:

AZ ÖSSZES ELÉRHETŐSÉGEM..

gmail:
nagy.vendi54@gmail.com
skype: nagy.vendi54

megszólalok müvészeti magazin
http://megszolalok.blogspot.hu/
www.megszolalok.blogspot.hu/
weboldal:

http://nagyvendel.comxa.com

www.nagyvendel.comxa.com

Facebook: csak beírod a facebook keresőbe mindhármat külön külön és meg is

találtad az oldalaimat.

Megszolalok Nagy Vendel

Nagy Vendel Írásai:

megszolalok művészeti magazin  szerkesztő nagy vendel

Könyvtár:

E. könyvek a  MEK- en

magyar elektronikus könyvtár

http://mek.oszk.hu/13500/13542/#

www.mek.oszk.hu/13500/13542/#

 ..................................................................

Ez a  verses oldalam címe... www.pieris.hu
http://www.pieris.hu/szerzo/nagyvendel

 ..................................................................

KÜLFÖLDI ELÉRHETŐSÉGEK..

www.canadahun.com irodalom fórum

http://canadahun.com/forum/showthread.php?34311-Nagy-Vendel-Megsz%C3%B3lalok&p=3650150#post3650150

________________________________________________

Az Amerikai Egyesült Államokbeli  egyik link, ahol elérhetik magazinunkat.

A link: minnesotahungarians.com

.....................................................

Kedves olvasóink!

Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg, pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az összes többi is!

A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat. Ez alatt  különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!

Még egy nagyon fontos információ! Mivel a memóriaterületünk véges, ezért takarékossági szempontból összevontuk azokat az újságokat, amelyek azonos hónapban jelentek meg. Általában kettő számot  jelent egy hónapban, ezért ezeket egy blogba vontuk össze.  Az összevonást folyamatosan végezzük...A blogon belül két újságot vastag piros csíkkal választottuk el! Így valahogy:                                         

 .......................................................

VÉGE-ENDE-KONYEC-FIN-END-FINÍTÓ