MEGSZÓLALOK

 M.M.M. MŰVÉSZETI MAGAZIN

2014. január – negyedik évfolyam, harmadik szám

Kulturális és szórakoztató folyóirat

Független, és ingyenes négyheti lap

Alapítva : 2011 - ben , elvi síkon

Szerkesztő: Nagy Vendel magánzó, laptulajdonos

1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések

2.Évfolyam:  2012.  1-tól 6. számig

3.Évfolyam: 2013. 1-től 17. számig

4.Évfolyam: 2014. harmadik szám

 MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE

*******************************

1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!

Nagy Vendel

  Azért tartogathat még számunkra meglepetéseket az év eleje és akár a február is.

Végre megjött a várva várt tél , mert ugye karácsonykor egy pólóban lehetett flangálni az udvaron, és javában dühöng a farsangi bálok időszaka, s ki tudja hogy dönt majd a medve is ha kijön a barlangjából...

Mégiscsak a legrövidebb hónapról van szó, hacsak nem éppen szökőév van az idén.

Tehát uccu kezdjük a második  hónapot vidáman, hogy még mulathassunk a kurta farsang végéig, és legyünk szépek és kövérek ahogy nagyanyám szokta volt mondani, mert akkoriban még a kövér volt a szépség és az egészség mérvadója, az akkori szegény világban. S akkor lesz majd mit leadni a húsvéti böjt idején.

Mert hát a férfi száz kiló alatt csak szobadísz, tartja a másik mondás.. 

S a kövér gyönyörű...

Egyebet nem mondhatok...

A szerkesztő..

*******************************

SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL

   1.  LECTORI SALUTEM, ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK

   2.  A TRIANNITA

       JENEI ANDRÁS REGÉNYE FOLYTATÁSOKBAN -  2. rész   

   3.  VERSEK A NAGYVILÁGBOL 

       NAGY VENDEL

       MÁTYÁS RITA

       BOGNÁR PAPP IRÉN

       GERGYE IMRE

      ADAMECZ LÁSZLÓ

  4.  NOVELLÁROOL NOVELLÁRA

      MEGRENDÜLT BIZALOM

      ÁRVAY MÁRIA NOVELLÁJA.

  5.  VÉLEMÉNYEM SZERINT

     OLVASÓINK ÍRTÁK

  6.  GYÓGYÍTÓ MŰVÉSZETEK FÓRUMA  

  7.  KUTYÁM ÉS ÉN

       A TANDIJ -  ERDŐSNÉ ONDA MARICA ÍRÁSA

  8.  PÁLYÁZATROL PÁLYÁZATRA

       KORLÁTOZÓ BOTLADOZÁSAI -  HORENKA ERIKA ELMÉLKEDÉSE

  9.  PRÓZÁIMBÓL -  ADAMECZ LÁSZLÓ ÍRÁSAI

10.  MEGDÖBBENÉSEIM

      VÉGHELYI JÓZSEF ÍRÁSA:  NYITOTT SZÍVVEL

11.  CSAK A DAL

      NAGY VENDEL DALAI

12.  SZERKESZTŐI ÜZENETEK

*******************************

2. J.A.A. Donath:  A Triannita- A kettős küldetés

    

JENEI ANDRÁS REGÉNYE FOLYTATÁSOKBAN - 2. rész

  TÖRTÉNELMI JELLEGŰ REALISTA FANTASY

Jenei András

                 2. Vihar az arany tengeren

 Elkopott körülöttük a táj egyik fele. Útként azt a láthatatlan vonalat követték egy darabig, ami balra a Gyűrű–hegység lenyúló szárát jelezte, jobbra meg az egyre sivárabb, csupasz és kietlen földeket. 

A síkból kiemelkedő, aztán egyre meredekebb hegyoldalak kopasz sziklái érdekes módon – attól függően, hogy honnan közeledett az ember – mindenféle életnek helyt adtak. A „belső” része felől erdők, feljebb fenyvesek, a tetőn pedig havasok rajzolódtak ki rajta, míg délre a fehér és vörös, kavicsos lejtők és falak. Keletre megint a fák és bokrok sűrűje kapott helyet, de aljuknál lapos dombokon széles füves puszták adták virágokkal tarkított takaróját a tájnak.

A hátuk mögött a semmi alá lemenni készülő egyre vörösebb Nap furcsa remegésbe vonta a környéket. Olyan volt minden arról az oldalról, mintha a földön heverő kövek táncolni kezdtek volna a bárányfelhőkkel, egy láthatatlan és mégis hatalmas kézfogással. A kevés és igen ritka növényzet csomókban lapult meg egy–egy alacsonyabb részen. Széles és vastagabb szárú, tüskés hajtások emelkedtek ki a kavicsok, kőtömbök közül, vagy lapultak meg békében a tetejükön, oldalaikon. Messzebb, egészen a látóhatárnál, mielőtt beleolvadt volna a Föld az égbe, fejre állított egy–egy magányos kiemelkedést, tükröt tartva a földről a kék végtelen felé. 

– Nemsokára sötét lesz, mégis milyen meleg van!– szólt Bringe, majd megtörölte izzadt homlokát.

– Azmírban még forróbb minden. Viszont az éjjelek dermesztőek – felelt Brake.

– Ez már az idegen föld?

– Igen. Valahol le kell táboroznunk, ott, annál a beugrónál jó lehet – mutatott előre Andrew és kissé elfordítva lovát az előbb jelzett irányba indult.

Amikor megvették hátasaikat Harbronban, a lovász megkérdezte, merre mennek majd. S mivel nem kapott választ, csak annyit, hogy keletre, némi fizetségért pluszba (no meg a lovak miatt), mindkettőt megpatkoltatta a helyi kováccsal. Tudta, hogy az idegenben sok lehet a kő, ami szétdarálhatja a csupasz patákat. 

A két oldalról majdnem függőlegesen védett, éjjeli menedéknek kiválasztott hely éppen elégnek bizonyult hármójuknak és a lovaknak. Az állatok hiába kutattak volna harapnivaló fű után, csak itt–ott akadt valami furcsa, sziklákon megélő, orrsimogató moha, vagy világos kövirózsa – de ez mindenhogy ehetetlennek és kevésnek bizonyult. Brake, ismerve a helyi lehetőségeket, rakott el valamennyi zabot, hogy legyen nekik is – még ha nem is sok – harapnivaló.

 – Itt nem látnak meg minket, rakjatok tüzet! Én elmegyek, hozok valami ennivalót – közölte halkan, és egyik zsebéből egy szíjacskákra fűzött bőreszközt húzott elő. 

Mivel fa nem akadt, száraz, a szél által a tetőkről lehordott levelekkel és a madaraktól elhagyott gallymaradványokkal csiholtak lángokat. Storm több maroknyi szalmának is megfelelő besárgult gazt szedett össze; ha reggelig nem is, de úgy gondolta, egy darabig elég lesz.

– Arrébb érdekes virágokat láttam. Olyan volt, mint egy siheder borostás álla, de gyönyörű sárga szirmai rásimultak az ég felé szökő, vastag leveleire.

– Errefelé kaktusznak hívják. Akad belőle sokféle itt – érkezett vissza a kezében két madárral a vadászatból társuk.

Annak idején apja sokat mesélt idegen tájakról, emberekről, de ennyire messze sosem járt a molnár. Így aztán minden újdonságként fogadta a lovagot.

Mire teljesen sötét lett, ők világítottak maguknak, és az egésznapi vágta után megérdemelten falatozták megsütött vacsorájukat. A lassan kialudni készülő tűz finom és halk ropogása zenét adott, a maradék lángok ritmusra ugráltak szemeikben.

– Te mikor jártál Sulei–ben?– kérdezte Storm, miközben kezével megtörölgette zsíros száját.

– Régen. De mivel nem önszántamból voltam ott, most is emlékszem – felelt amaz.

Brake álláig érő, barna, göndör haját időnként betűrte füle mögé, ilyenkor az amúgy a fejéhez simuló, apró cimpák majdnem teljesen kifordultak oldalra. Ritka körszakállat viselt, széles orra úgy hasalt szemei között, mint akit elég sokszor arcon vágtak. Szája a bal oldalon alig észrevehetően legörbült, s hogy ezt tényleg ne vegye észre senki, gyakran faágat rágcsált azon az oldalon. 

Mellénye, amit reggel levett és a nyereghez rakott, ismét előkerült. Ugyan a csatok – amik, ha gazdájuk megmozdult halkan csilingeltek – még nem voltak bezárva, az egyre hűvösebb levegő elől már védelmet adott.

Grand is kezdett fázni, magára vette köpenyét, majd visszakucorodott a most már csak parázsló tűzhelyhez.

– Gyerek voltam és folyton elcsavarogtam otthonról – kezdte Brake. – A hegyek alján éltünk a szüleimmel, fent egészen a Szem–hágó kinti részén. Apám kovács, anyám a faluban varrónő és elismert bába volt, még most is emlékszem a nyakában lógó csont tűtartójára. Egy reggel, mivel sosem szerettem a műhelyben izzadni, kimentem az erdőbe.  Messzebb jártam, mint amennyire lehetett volna, de mint utólag kiderült, ez mentette meg az életemet. ¬

– Kitalálom: visszaérve a faluba már nem találtál senkit életben – vágott közbe Grand, majd el is szégyellte magát és mélyen lehunyta szemét.

– Senki nem élte túl a vadak támadását. A házak mind égtek, s aki még szólni tudott, az is már csak hörgött: „Segíts, hogy ne szenvedjek!”. Ahogy az öregek mesélték, nem ez volt a tomboló harcosok első ilyen pusztítása. 

Bringe szemei előtt végigfutott saját emlékeiből álló történetének eleje.

– Két napig bolyongtam, egyre messzebb jutva az otthonomtól, amikor belefutottam egy barbár csoportba, akik aztán magukkal vittek. Napokon át tartott az út, majd egy bőrökből és farudakból felállított, kör alakú sátrakból álló mozgó faluba értünk. 

– Sulei?

– Igen. Nem öltek meg, mert jó szolgálatot tettem nekik. Egyik harcosuk, aki megvágta kezét, majdnem elvérzett; de megizzítottam egy kést, és behegesztettem a sebét. Először azt hitték, gyilkolni akarok – de aztán meggyőztem őket, lefogták az amúgy kemény férfit és hagyták, hogy gyógyítsak. 

– Miért tetted?

– Mert tudtam, hogy így életben hagynak. Tudtam, alkalom kell a szökéshez és alkalom kell majd ahhoz is, hogy megbosszuljam szüleim halálát.

Storm is magára vette fekete köpenyét, és az oldalára feküdt. Kezével feltámasztva fejét, tovább hallgatta a történetet.

– Két hónap után, amikor a férfiak megint portyázni mentek, az egyik hajnalban eljöttem. Nem volt nehéz, mert ezt a falut évente kétszer szétszedték és átköltöztették egy délebbi, melegebb, fűben gazdagabb vidékre. Meg onnan vissza. A nagy munka mindenkit lekötött. 

– Akkor ezért nem lehet tudni igazán, hogy hol is vannak – jegyezte meg Grand. – Ezért nincs rendesen jelölve semelyik térképen. 

– Lehet. Na, meg nem is akad sok ember, aki járt ott és visszatért. Ha odajutsz, akkor vagy megölnek, vagy te magad teszed meg. Senkit nem hagynak életben. Nekem szerencsém volt – emelte fejét az ég felé a rövid hajú férfi, majd kezét homlokához illesztette és megsimította gyűrűjét. – Azóta oda nem tértem vissza, de örök ellenségeim lettek a vademberek, akiket kurtoknak neveznek. Ott állok bosszút, ahol lehet. Ha kell, egy mezőn, ha kell, akkor egy hadseregben. Homokban, vagy épp két triannita oldalán. Életem immár erről szól. És ti? Még mindig nem tudom, minek megy két triannita ennyire messze. Nyomós indokotok lehet.

– Elvettek egy írást rendünktől, megöltek egy testvért, aki sosem ártott senkinek – felelt a hosszú hajú lovag. – Sírjánál tettem esküt, hogy visszaszerzem a papírt.

– A vadembereknek minek kellene egy ilyen dolog? – vakarta meg állát a másik, s mivel már csak ő nem vette a hátára vastag köntösét, odalépett fehér lovához és magára dobta a ruhát.

– Állítólag a vezérük gyengélkedik; azt hiszik, a tekercs varázsereje meggyógyítja.

– Igen, így már értem. Gyakran keverednek efféle tévhitekbe. 

– Na, ezért kell igyekeznünk, mert ha rájönnek, hogy nekik nem ér semmit a levél, sosem kapja vissza a Rend új ispotálya. 

– Hol ez a hely?

– Zamen alatt, a Védelmezők-szigetén. 

Elcsendesedett a társaság. Andrew elszundított, Brake halkan bámulta hol az eget, hol a vak sötétséget. A csillagok a Dormiolusszal, ami csak fele arcával pöffeszkedett odafent, olyanok voltak, mint amikor ezer meg ezer gyertya ég egy hatalmas, mély, fekete pince legalján. Árnyékot nem tudott vetni a földre a fél–korong, mert ezen a kopár vidéken nem akadt semmi, aminek lehetett volna sötét kistestvére.

Storm felült „takarója” alatt, és elmélázott. Sir Ambell jutott eszébe, akitől még úgy vált el, hogy nemsokára találkoznak. Nevelőapja büszke volt rá, hogy Constaire kíséretét adva olyan tettet visz végbe, amivel rátermettségét bizonyíthatja.

„– Bizony mondom neked, apád velem örül az egekből!” 

 Majd Sharon rémlett fel szemei előtt, aki mindig mosolygott, akivel elképzelte annak idején az életet, akit ugyanúgy elvettek tőle, mint a szüleit, vagy az otthonát. Ahogy a barna, hosszú hajú lány mezítláb szaladt a mezőn, vagy épp beleugrott a közeli patak medrébe, szíve minden percében hangosan dobogott érte és vele.

Aztán meglátta a lófarkas, kopasz barbár harcost, aki kőarccal végzett mindenkivel, majd érkezett a sorban Meezo.  

Villámként ugrottak a képek.

Mona kék tekintete nyitotta ki a majdnem lecsukódó szemeit. Emlékei úgy pörögtek, mint egy gyors mozdulattal átforgatott, vastag könyv lapjai.

„Én megvárlak!”

Nem sokkal később, nehogy elaludjon, meg hogy társa is pihenhessen, felállt és kinyújtóztatta végtagjait. Megrázta testét és belefújva a tüdejéből kiáramló levegőt az éjszakába, játszani kezdett felhőként előtörő leheletével.

– Brake! Mi a teljes neved?– kérdezte a másikat, aki lekuporodott a sziklafal tövébe, hogy csukott szeme mögül nézhesse a világot. 

– Barren. Brake Barren. De inkább csak Vándor Brake-nek ismernek – felelt, majd rövid idő után halk horkolásba kezdett.

Storm egy villanást látott az ég jobb szélén, ami besárgult, majd vékony és rövid csíkot húzott, aztán eltűnt a végtelenbe. Gyerekként gyakran figyelték az eget odahaza szüleivel, s ha ilyet láttak, édesanyja mindig azt mondta: „Megint meghalt valaki.”. Ugyan a „leeső” csillagot tudta szerint soha, senki nem találta meg, voltak olyanok, akik egész életen át keresték.

„Szerintem most születik valaki – felelte anyjának.– A halál és a születés egymást követik. Miért nem a megújulást látod ebben?”

Édesanyja mindig mosolygott, de tudta, valamiért nem boldog igazán. Éveken át hallotta éjszakánként sírni az asszonyt, míg egyik este bátorságot gyűjtött, és a konyhában zokogó szülő elé lépett.

– Mi a baj? Ki bántott, hogy szenvedsz?

– Senki fiam. Gyere ide, ülj mellém és elmesélem lelkem bánatát.

Kiderült, hogy Stormnak majdnem lett egy húga, csak nem sokkal a teherbeesés után anyja elvetélt. Azt, hogy lány lett volna, abból gondolták illetve tudták, hogy szülei egyszerre láttak álmot, amiben egy kislány kukoricababával játszik az udvaron.

Ezek után sosem sírt többet a nő, sosem beszéltek a dologról. Bringe és az egész család élte életét, a tragikus támadásig. A folyamatosan mozgó Dormiolus, mint egy malomkerék, haladt megszokott útján. Tolta és húzta magával fénylő pontjait, hallgatta a világ összes tájékáról az emberek minden bánatát és örömét egyszerre. Hallgatta a nevetést, a sírást, a születést, vagy éppen a halált. De hiába kérdezte bárki, hogy: ”Mit örvendezel te ott fent? Mi közöd van a lenthez?”, amaz sosem válaszolt, csak simogatta ezüstös kezével a földeket.

  A meleg miatt igen korán induló csapat még nem ébredt igazán fel, kissé bágyatagon huppogtak szintén alig maguknál lévő hátasaik nyergében. A hegy még ugyanott magasodott bal felől, de egyre inkább az elporosodó kövek, majd az ezt felváltó homokdombok jellemezték a környéket. Nem láttak délre semmit, csak a dűnéket, meg időnként az azok tetején táncoló szellőt, ami épített és költöztetett, vagy éppen rombolt egyszerre.

Ruháikat egyenként vették le magukról, és rakták nyergeikhez; s, hogy oltsák szomjúságukat, a bőrtömlőjükben lévő egyre langyosabb vizet kortyolgatták.

Aztán a végtelen pusztán feltűnt egy út. Mélyen a dombok mögül kanyarodott elő, egy–egy embert hozva magával, aki öszvéren vagy tevén érkezett. Előfordult, hogy több állatból álló csoport baktatott rajta, magukkal hozva a világ másik végéből áruikat, utasaikat a városba; ahol aztán esetenként eladtak, vettek és megpihenhettek egy újabb indulás előtt.

A három lovas felérve a dombra az – alattuk rendesen kitaposott és keménnyé lapult homoktól csak alig gödrös – úton, megpillanthatta Azmírt.

A kör alakú, vastag, legalább öt ember magas falakkal körülvett város a világok találkozásánál feküdt. Arccal előre a mély sivatagot bámulta, háta a szikláknak támaszkodott, oldalai pedig az átmeneti határba tenyereltek bele.

 A falakat több torony szakította meg. Ezek lent szélesebb talppal kezdődtek, majd minél magasabbra értek, úgy keskenyedtek el; tetejükön kicsipkézett őrhelyeket adtak a katonáknak. A kapuknál, ahol be s ki lehetett jutni, párosával pöffeszkedtek; a bástyák közötti szakaszokon is több őrszem figyelt. Ugyan igen régen nem láttak már harcokat, ha másért nem, a rend miatt kellettek emberek a falakra. Ezért aztán a zsoldosok gyakran cserélődtek: mivel nem akadt „munka”, a bér sem bizonyult soknak, és naphosszat ácsorogni a melegben meglehetősen unalmas volt.

A közeli hegyekből származó hatalmas kőtömbökből készült falak szakaszonként más és más színűek voltak. Északra vöröses, kelet és nyugat felé szürke, ami átment fehérbe, hogy aztán besárguljon délnek.

Azmír három kapuja mindig nyitva állt. A közel hét méter magas és majdnem négy méter széles, boltíves bejáratok vártak és útra engedtek mindenkit.  Kívülről és belülről több, gerenda vastagságú csapóajtó, a kettő között pedig karvastagságú vasrács vigyázhatott, ha valamiért zárni kellett őket.

A bentről kilátszódó tornyok sokasága, a mindenféle színekben pompázó félgömb és háromszög alakú tetők a rajtuk égbe nyúló rudakkal, madarakat és szimbólumokat formáló díszítésekkel erőt, méltóságot és meghitt békét sugároztak. A város közepén több, kicsit magasabb kupola emelkedett. A királyi palota sokkal jobban kimagasodott, mint megannyi épület

– Tudok bent egy helyet, ahol megitathatjuk a lovakat, és feltölthetjük készleteinket – szólt hátra Brake.

– Az jó, de ne maradjunk sokáig, a barbároknak előnyük lehet – felelt Storm.

– Nem, nem szándékozom itt aludni. Embereket is ismerek, akik sokat tudnak, hamar megjárjuk.

A hatalmas bejáraton áthaladva Bringe elképedve látta, hogy a széles és alulról szobának tetsző kapuház olyan védelmet rejt, amit odahaza sokan megirigyelhettek volna. Lent, a városba belépve – ugyan akadt katona, aki megállíthatta volna az érkezőket, akik semennyire nem illettek a képbe, de megállás nem volt –, megjelentek a helyiek.

Némelyik a feje tetejétől a lábáig fekete ruhát viselt, amiből csak arca és kezei látszottak ki. A másik fajta, akin szintén sötét, de kapucnis köpeny volt, ezt vagy összehúzva hordta, vagy ha belátott alá az ember, akkor alatta homokszínű felső egy fekete övvel és hasonló nadrág, ami csizmába tűrve takarta a nem ritkán sötét bőrét. Aztán ott voltak még a rövidebb és szellősebb inget és alsót viselő hangosan kiabálók, meg a fehér turbánosak, a mezítlábas „alig” ruhás gyerekek és az arcukat kendővel, vagy sűrű fátyollal eltakaró nők. Kopaszok, vagy pici hullámokban végződő, göndör, vagy éppen szőke hajúak. 

 Némelyik őrszem viselt sisakot a fején, de a többségük szürke, szorosan körbetekert, fehér tetejű fejfedővel és egyszerű mellénnyel vigyázott hol a rendre, hol a városra.  Kezeikben hosszú lándzsa, oldalukon széles kard egészítette ki a megjelenésüket.

Egyre beljebb haladva a központ felé a sűrűen egymás mellé épített, fehér és homokszínű, kocka alakú házak között, az oldalra leágazó kicsiny sikátorokból is emberek érkeztek, hogy dolgaikat intézzék a piactéren, vagy valamelyik mesternél, ivóban, esetleg szentnek tisztelt helyen. 

A mélyzöld és barna szegélyű ablakok, ajtók lassan kinyíltak s az utcára néző helyi árudák kipakolták szerény dolgaikat az erre a célra kialakított teraszokra, vagy a falból megépített párkányokra.

– Bárki megállít, vagy bármi megtetszik, addig ne szállj le a lovadról, amíg be nem érünk a ligeten túl! – figyelmeztette Grand lovagtársát, aki egyre jobban kapkodta fejét a sok látnivalón. 

Brake egyetértően bólogatott, de mivel sok gyalogos között haladtak, nem tudta gyorsítani hátasát.

A homokos földutat apró kövekből kirakott váltotta fel. Egy idő után aztán kétfelé ágazott a liget előtt, ahová érkeztek. Fehér, derékig érő falkerítéssel körülvett park zöldellt és sárgállott a növényektől. Némelyiket ezer és ezer virág színezte mindenféle alakban és formában. Széles, vagy hosszú levelű fák, bokrok, hidegen az ég felé meredő kaktuszok között alig két embernek helyet adó járdák futottak mindenfelé. Némelyik megkerülve egy-egy szökőkutat, eltűnt a park mélyén; másikuk elveszett egy terecskén, aminek a közepén egy szobor állt

– Honnan szökik itt felfele a víz, ha azt mondtátok, hogy igazán nincs is? – kérdezte Bringe, odafordulva a többiekhez.

– Itt van, mert a király utat építetett az esőnek a hegyekből a föld alatt – felelt a rövid hajú, majd kiköpte a szájában rágcsált fadarabot. – Azmír az egyetlen oázis a sivatag peremén, ahol így még van. Innen délre ölnek érte, ha kell.

– Ebben rejlik a király gazdagsága?

– Ebben is. De az uralkodó hatalma, szíve, bölcsessége csak a falakon belül él. Kint sehol nem ismerik el, de nem is kell kimennie.  Itt minden van, szeretik és tisztelik.

– Bölcsen uralkodik, mert nem akar hódítani – szólt közbe Andrew.– Ha békével jössz, jöhetsz. Ha menni akarsz, az istenük, a „Semmi és Minden Istene” óvjon utadon! 

– Akkor itt más isten van, mint odahaza? 

– Itt sok isten él. A Mindenek Atyja ugyanúgy, mint az övék. De akadnak messzi földön élő emberek, akik a napot imádják, vagy a tüzet, vagy éppen tagadják az Urat – felelt Grand.

Az egyre nagyobb és díszesebb házak itt már vörös téglákból épültek, némelyiknek akkora kapuja volt, hogy kintről be lehetett látni az egész udvart. Odabent kis belső teret vettek körül az oszlopokkal szegélyezett falak, némelyiknek nyitott, vagy éppen lugasokkal „fedett” teteje volt. Ezeknek a körülzárt tereknek sokszor márványpadlója, vagy éppen füves takarója fedte be a járást. Attól függött, hogy a ház ura miben lelte jobban örömét. Nem volt ritka a szobor sem, de ilyenkor a gazda figyelt, hogy a talapzat mellett pihenni, vagy a helyi szokásnak megfelelően teázni, illetve egy rúd segítségével füstöt szívni lehessen.

A most már laposan kígyózó, kövekkel kirakott út megint fordult, hogy teljesen megkerülje a parkot, majd kiszélesedve egy hatalmas térre vezetett. Oldalain a középre néző házak díszes homlokzatai magasodtak. Egyiknek sok lépcsővel kiemelkedő, oszlopos bejáratát barna csuhát és fehér, aranyozott szegélyű ruhát hordó emberek vették birtokukba. A világos öltözetűek szaporán rohangáltak ki-be az ajtón, míg a barátnak tetszők egy-egy faragott pillér előtt térdelve, kezeiket összekulcsolva imádkoztak.

– Ők a Dormiolusban hisznek. Ilyenkor a csuklyások, éjjel meg a másikak társalognak az urukkal – mutatott oldalra Brake.

– És ha elfogy „Őnagysága”, vagy elbújik a felhők mögé?

– Akkor mindegyikük böjtöt tart. De nézd csak a másik oldalt ott a sátrak fölött!

Az említett helyen egy félgömb tetejű, s azon egy aranyszínben pompázó, karikát ábrázoló jellel díszített, fehér falú épülettömb emelkedett. Oldalaiból karcsú tüskék indultak el kifele, és törtek az égnek, sárga tetejükkel vakítóan verve vissza a napsugarakat.

Bejárata előtt mélyszürke, kockakövekből kirakott és bokrokkal körülvett terecske feküdt, amit megszámlálhatatlan, a Nappal szemben térdelő ember lepett el. Mindegyik alatt fehér, rojtos szélű szőnyeg, mellette lábbelijük és egy edény, amiben valamilyen folyadék volt. Időnként belenyúltak a tálba, meglocsolták sötét bőrű homlokukat, majd meghajolva megcsókolták a szőnyeget és ezt időről-időre megismételték.

– Itt ez a hit a jellemző. A karika a templomuk tetején mutatja a „Semmi és Minden” -t.

– A király is itt imádkozik? – kérdezett vissza Storm.

– Nem. Neki saját temploma van a palotában. Ugyan nem ritka, hogy sétál a nép között, de mostanság óvatosabb. Nemrég megtámadta egy törzsi harcos a sivatagból.

– A gazdagságát irigyelte?

– Nem. Valami más, de azóta azt beszélik, hogy nagyon megijedt.

„Nem csodálom, egy ilyen mesevilág királyának lenni nem egyszerű. Valószínű hölgy lehet a háttérben” –gondolta Bringe, majd övéből előhalászva egy apró, rugalmas madzagot, összefogta haját.

– Én elmegyek, megitatom a lovakat, ti vegyetek ennivalót. Ott a tér másik oldalán, a piacon túl, a fekete kőtömbnél találkozzunk!– ugrott le ménjéről Brake.

– Siess, a keleti–kapu messze van!– felelt Andrew és miután leszálltak a másik triannitával a nyeregből, átadta a szárakat. – Gyere, most megismerheted az azmíri piacot! Ja, és figyelj az erszényedre, kezed meg legyen a kardodon!

A teret elfoglaló nyüzsgő vásártéren kisebb és nagyobb sátrak voltak felállítva.  A rendezetlen sorokba összetákolt „építmények” végtelen útvesztőket alkottak, nem volt nehéz benne eltévedni.  Akadt itt minden, amit az ember akart – meg az is, amit nem. A fonott kosaraktól a sokszínű csomózott szőnyegekig, faragott eszközök, vagy éppen kézzel készített ékszerek tömege várta a pénzét költő népeket.  Mivel a város minden irányból vonzotta az árusokat, és a mindent megvevő embereket, magához húzta a délről a sivatagon túli népek fűszereit idehozó karavánokat is. 

Andrew megállt egy sátornál, hogy kész kenyeret vegyen. Bringe végignézve a választékot, megfogta társa kezét.

– Ne azt vedd el, az nyers. Ott az a másik.

– Ezt honnan…

– Molnár volt az apám, ismerem a liszt útját egészen a kemencék aljáig – felelt amaz. 

 A másik „boltnál” egy rúdra fűzve lapos húsok sorakoztak. A hústorony oldalán bőven csorgott lefele a zsír. Lent a kis szélű edényből a már ledarabolt finomságból az árus fel-felmarkolt egy adagot, majd lapos lepényszerű tésztába töltötte, hogy aztán leöntse egy fehér folyadékkal. Illata, ami igazán majdnem mindenhonnan csiklandozta az érkezők és így Storm orrát is, néhány sorral arrébb már mással vegyült. 

– Ez mi? – kérdezett rá az árustól, aki mosolyogva válaszolt:

– Zemos. Te még enni ilyet nem?

– Nem, nem kérünk!– húzta arrébb a forró ennivalótól a másik köpenyes. – Köszönjük!

– Olyan jó illata volt – súgta oda Bringe Grand fülébe.

– Birka, vagy hegyi juhból van, de ha nem akarsz utunk folyamán minden bokornál megállni és nagyokat nyüszítve guggolni, kihagyod. Gyere, még veszünk hagymát!

És folytatódott a bőség. Papucsok, kelmék, festett bőrök, hatalmas réz és ezüst tálak sorakozva várták megmentőiket; na meg a „lépni nem lehet”-embertömeg. Jöttek-mentek; olyan volt a hely, mint egy feltúrt hangyaboly. Az egyik sátortól valamilyen hangszerből zene szólt, mellette egy alak furulyával egy kosár előtt ülve zenélt, amiből aztán feltűnt a lakó is, egy fekete, laposfejű kígyó.

Mire átértek a sokaságon, mindkettejüknek zsongott a feje és megizzadt a tenyere a fegyverek markolásától. Itt mindenre kellett vigyázni, mert amit el lehetett lopni, azt itt el is lopták. Egy-egy ügyes tolvaj nem kevés pénzt szedett össze, a nagyobb tételbe belefért néha esetenként valamilyen ló, vagy kosárnyi gyümölcs is.  

– Ha van több, lehet még több is – felelt Grand, majd megigazította meggyűrődött felsőjét.– Ott a kő, üljünk le, amíg a vándor visszatér! 

– Mi ez a moraj?– emelte fel a fejét a másik.

Mély, egyre hangosabb dübörgés hallatszott oldalról. Aztán éles kiáltozások, sikítások és csörömpölések.

A megzavart és megrémült nép egymást tiporva, mindenüket hátrahagyva nyomult kifele a térről. Nyomták egymást, borogattak, és életüket féltve taposták azt, aki elsodródva a földre zuhant. Néhány pillanat alatt megvadult lovak, egyszerre több irányba induló juhok, kecskék és felröppenő tyúkok terítették be a levegőt és a szabadon hagyott helyeket.

– Ugorjatok! – érkezett meg Brake a lovakkal.– El kell hagynunk a várost!

A nyeregbe pattant lovagok követve a harmadikat vágtába kezdtek. A gyorsított ritmus nem volt egyszerű, mert a megzavarodott nép is ott szaladt mindenütt.  

– Mi ez?– kérdezett előre Storm, majd miután elhasalt előtte egy asszony, ugratásra késztette lovát. Amaz, érezve és tudva mit kell tegyen, könnyedén vette az „akadályt” és mire a földre esett szerencsétlen fel mert nézni, már jóval odébb járt. Nem egy ember lépett át rajta, amikor egy másik nő felrántotta, ránézett és beszaladtak egy udvarba. 

– Legalább száz lovas tört be a déli kapun! Mire az őrök észbe kaptak, már el is foglalták a tornyot. Még legalább kétszáz lovas. és ugyanennyi harcos jön az Asarroth törzsből! – lihegte a rövid hajú, majd tovább gyorsította hátasát.– Kerülik a falakat is, el kell érnünk a keleti kapuhoz, mielőtt ideérnek!

Aki tehette, a palota felé igyekezett. Az amúgy csendhez és békéhez szokott lakók csak az idősek meséiből hallottak hasonló eseményről – még az elmúlt időkből, amikor a régi király háborúzott a falakon túli vad törzsekkel. A pompás, tornyoktól hemzsegő belső vár szintén kőerődítményként megerősített menedéket nyújtó, erős pontnak tűnt.  Ha a várost ellepik a sivatagi harcosok és elszabadul a pokol, senki nem lesz biztos helyen a falon kívül. Katonák rohantak ide-oda, de akkora lett a zűrzavar, hogy akárhol álltak meg, nem lehetett tudni, honnan jön az ellenség.

A félelmetes sereg ökle behatolt a városba. A hangtól és ijesztő arctalanságtól hömpölygő hullám úgy tódult előre, mint amikor a tengeri dagály megduzzasztja a folyók, patakok vizét és tolja magával befelé a felszínen úszó leveleket, gallyakat. Törtek, törtettek. Haladtak utcáról utcára, és aki eléjük került, annak nem kegyelmeztek. Aki az első percekben házába, vagy udvarába menekült, több reménnyel telve bízhatott abban, hogy túlélheti a „vihart”. 

Mindegy volt, hogy az ember fegyvert fog a kezébe, vagy bármi mást.  Szúrtak, vágtak, kaszaboltak a vadak és halálra gázoltak, akit csak lehetett.

A csoportokba verődött várost védők hiábavaló csatákba kezdtek, ezek a fellobbanó parazsak rövid idő alatt lábbal eltiport hamu nélküli kőrakásokká oltattak. 

A palota előtti téren felsorakozó testőrség villám-sújtásnyi rövid idő alatt hullott szét – akadt köztük olyan, aki látva a harc végső kimenetelét, leugrott a torony tetejéről. A városi csatornák megteltek friss vérrel, homályként terjeszkedett a halálszag.   

A három vágtázó éppen kiért a kaput elérve, amikor megjelentek a fekete ruhába öltözött, arcukat eltakaró lovasok a fal kinti oldalán. Nem jöttek sokan, nekik csak az volt a feladatuk, hogy lezárják a bejáratot és erősítsék a fősereget. Hujjogtak, furcsa kaszaboló mozdulattal lengették fegyvereiket és akkora port kavartak maguk után, hogy olyannak tűnt, mintha ők maguk lennének a porfelhő. 

– Mi zajlik itt? – ordította Grand és kihúzta kardját.

– Sjoblah közel egy éve toborozza a seregét a délvidéki oázisokból, hogy rajtaüssön Azmíron! – csapott pengéjével a rá és a többiekre támadó katonák felé Brake. – Azt mondja, bosszút áll, mert a város istene megölte fiát, amikor az idejött egy este lányokkal szórakozni. Állítólag az elmúlt hónapokban nem egy harcosa jött ide zsoldosnak, hogy ma könnyedén szétzúzhassák a védelmet és betörhessenek Azmírba.

Csattogtak a kardok. Andrew és Bringe egyszerre két másikkal harcolt; a fehér lovas lendületével és széles csapásaival egy háromtagú bandával hadakozott. A többiek, akik még érkeztek, már behatoltak a kapun, majd rövid idő alatt a falakon is folyt a küzdelem. Az égbolt megtelt fekete füsttel. Egyszer csak hatalmas csörömpöléssel lezuhant a védelmet jelentő vasrács, és meglódultak felfelé a fahidak. A falak tetejéről nyílvesszők zúdultak a lent csatározókra. 

– El innen! – ordította Andrew, amikor az ellene harcoló asarroth harcos nyakába csapódott egy halálos tüske. – Aki kint maradt, még ha saját emberük is, vége nemsokára! – Brake kezéből kiütötték pengéjét, de nem esett kétségbe. Csizmájából előrántott, vékony, enyhén ívelt tőrével vette fel a harcot az egy időre előnyt szerzett törzsbelivel szemben. Amaz hasított, a rövid hajú hárított, majd még egyszer és újra. Aztán a kardon megcsúszó kisebb penge eljutott a támadó mellkasáig és hangos reccsenést követően markolatig eltűnt benne. Forró, vörös vére kifröccsenve folyt végig ruháján és gyilkosa kezén. 

– Ez itt a minden, irány a semmi!– kiáltott Brake.

A harcos egyik kezével ráfogott a férfi karjára. A másikkal egy fekete skorpiót húzott elő fejét lefedő, köralakban feltekert turbánja tetejéből, és ellenfele nyakára nyomta.

A halálos farok lecsapott.

A megzavart és megvadult állat két helyre is belemélyesztette fegyverét, majd lezuhant a homokba , és apró lábait szaporán rakodva egymás után eltűnt a fal tövében egy repedésben.

– Aaaahhhhh! – hallatszott. A vándor odakapott álla alá, ráborult lovára. A várost támadó ekkor már lezuhant a díszes terítővel „felnyergelt” állatról és elterült a homokon.  

Storm egyik ellenfelét éppen nyakon szúrta. A másiknak egy magasból érkező nyílvessző oltotta ki az életét, amikor észlelte az eseményeket. Azt nem tudta, hogy nem túl régi ismerősükkel mi történt, csak azt látta, hogy ráfekszik hátasára.

– Brake! – kiáltott, majd mivel nem maradt ellenfele, odaugratott a fehér lóhoz.

A másik lovag egyik ellensége szintén „égi áldás”-tól hagyta itt a létet, a maradék pedig, megfordítva lovát a homokfelhőbe vágtatott. 

– Gyerünk innen!– ordított Bringe, majd megragadva a saját és társának a gyeplőjét, megrugdalva a patás oldalát, vad vágtába kezdett Granddel.

A fehér mén hátsó combjába és oldalába nem egy vessző csapódott. A lovag, megfeszítve izmait megrántotta eszméletlen bajtársát, és abban a pillanatban emelte át saját nyerge elé a másikat, amikor a megsebzett ló hatalmas sebességgel felbukott. Egy rövid időre elengedte a szárakat, hogy az elernyedt testet viszonylag középre rángassa – nehogy lezuhanjon. Nem volt ideje visszanézni. Biztosra vette, hogy a szerencsétlen pára vagy a nyakát, vagy legalább két lábát törte. 

„Egy lónak biztos halál.” – futott végig az agyán.  A barna hátas már habot fújt, amikor több percnyi sebes vágta után lassítottak. Nem jött utánuk senki, de tudták, hogy nem állhatnak meg sokáig. Minél messzebb kell jutniuk ettől a helytől. Csak az aggasztotta mindkettőt, hogy mi lesz Brake–kel?

– Ott az a szikla, ott meg tudjuk nézni, mi a baj – állította meg a menetet Andrew.

– Igen, segíts leemelni! 

 Óvatos mozdulatokkal fogták közre az eszméletlen férfit. Elkotorva a nagyobb kavicsokat, simára takarították a leendő fekvőhelyet. Lefektették a sebesültet, aki csukott szemmel fogadta, hogy párnaként kapja a lecsupaszított lovagi köpenyt. Kezét odacsúsztatta a nyakán ekkor már hatalmassá duzzadt, bordó, lüktető sebhez; ujjai ökölbe szorultak.

– Mi történt?– kérdezte a hosszú hajú, majd látva a két véres pöttyöt, kendőjét vízzel locsolta meg bőrtömlőjéből, és a megdagadt helyre szorította.

– Sziklaskorpió – nyögte amaz. Egész testében remegett, annyira elöntötte a verejték, hogy még bőrmellénye is úszott az izzadtságban. 

– Akkor nem tudok segíteni. Erre még a feketedió leve is kevés – szólt halkan a másik triannita, és ugyan suttogott, tudta, hogy a lefektetett mindent hall. Amikor utoljára látta egy skorpió marta ember halálát, egy gyereken kellett megtanulni és az elméjébe vésnie ezeknek az állatoknak a titkait.  A játék közben a földön hagyott cipő megfelelő rejteknek bizonyult a kicsi, de annál veszélyesebb, otthon ismeretlen, pókhoz hasonló ollóval és faroktövissel rendelkező „halál” számára. A ritka, furcsa lény szereti a sötét és melegebb helyeket. Társait nem, de élelmét, vagy veszély esetén támadójának vélve az embert is képes megölni. „A nagy túlélő.”

– Menjetek….menjetek el a nyereg… nyereghez – kezdte nehezen Brake.– Ott van a …. a jobb… Jobbkéz. Keressétek Petrus atyát!

Storm mély levegőt vett, és a triannitákhoz méltó kézfogással megmarkolta a haldokló karját.

– Megtesszük!

– Vidd a gyűrűm! Tudni… fogja, hogy… én…

A férfi szeme remegni kezdett, izmai görcsbe rándultak, majd eleinte apró, aztán egész testében egyre vadabbá váló rángatózás indult útjára. 

– Ijesztő lesz, fordulj el, lefogni úgysem tudod!– szólt Andrew. 

 És valóban. A kezek hullámoztak, majd, mint egy bot csapódni kezdtek ide-oda. Feje annyira beleütődött a leteregetett és összehajtott ruhába, hogy véres lett, úgy tűnt a folyamatnak sosem lesz vége. 

Majd egyszer aztán abbamaradt minden. Storm nem fordult el, de amíg zajlott a vad „tánc”, lehunyta szemét.  A bekövetkezett csend arra késztette, hogy felnézzen.

– Storm – hallatszott nagyon halkan Braketől, akinek szája sarkából fehér, kissé véres hab buggyant ki.  

A hívott odalépett mellé, majd letérdelt, és ismét megfogta kezét.

– Figyelek testvérem!

– Sulei… Than…

Aztán a kinyílt szemhéjak megmerevedtek, a sötétzöld tekintet üvegessé vált, majd egy mély és hosszú sóhaj tudatta, hogy meghalt. 

– Brake Barren, a Mindenek Atyja adja meg neked utad irányát odafönn!– csukta le a halott szemeit a lovag, majd kezét homlokához emelte és felnézett az égre.

– Ámen. – hajtott fejet a másik is ugyanazokkal a mozdulatokkal, mint az előtte lévő.

Ott ültek a sír fölött. A félig homokos, félig köves talajba ketten ásták meg a nyughelyet, majd ruháival betakarták volt barátjuk testét. Mivel fegyvereit nem tudták mellétenni – valószínűleg hamarosan elnyeli az azmíri homok, vagy összegyűjti valamelyik dűnelakó –, Bringe saját tőrét fektette a vándor mellkasára. Egy közeli kőtömböt húztak jelként a helyhez, tudatva mindenkivel, ha errefelé veti sorsa, hogy itt nyugszik valaki, aki egyszer élt, harcolt, majd meghalt.

– Mennünk kell! – szólt hangtalanul Grand, majd felhúzta bőrkesztyűjét.

– Tudom. Máris indulhatunk.

„A célom az életem. Életem iránya Sulei; s most már hat ember s a jel, melyre esküm szól az erő, mi vezetni fog.”– gondolta végig, majd meghúzva fekete csuklótartó karvédőjét, megigazította az ujjára húzott madaras gyűrűt, és odalépett lovához. 

– Felség, – szólt a ménhez – kipihented magad?

A megszólított állat fújt egyet, majd fejét odadugta gazdájához, mintha azt mondta volna: ” Nyeregbe!” 

– Tudod hová tartunk? Te sok helyen jártál, merre van a Nyereg?– kérdezte meg az addigra már a lován ülő embert.

– Hátunkat a homoknak vetjük, balunk meg a hegyeket követi majd. 

– Egy életre megutáltam a homokot.– indította el a menetet Storm.

 Többször végiggondolta a történteket mindkettő, miközben északra tartottak.

Sokáig nem szóltak egymáshoz, s mintha az idő is érezte volna a komor hangulatot, szürke felhők gyülekeztek, hogy majd megöntözzék a vidéket. Az itt csak ritkán látható eső most is nehezen eredt el, szinte inkább csak szemerkélt. Elmosva a port, furcsa illatokat csalt elő a kövek közül, meg a hegyekből.

Egy kisebb ligethez érve a lassan változó dombokkal szegélyezett tájon, a két lovas megkötötte hátasát, majd letelepedtek egy nagyobb és szélesebb törzsű fa alá. 

– Te olvastad a Szent Szavakat? – törte meg a vízcseppek halk kopogását Grand, miközben fejére húzta köpenyét.

– Láttam, de a kezemben nem volt. Többen meséltek belőle, a legtöbbet Constaire-tól hallottam. . 

– Én sem olvastam minden sorát, de most eszembe jutott egy része, amit akkor tanított meg nekem egy testvér, amikor egy közös szerettünket elvitte egy betegség. Ez a mondat, s azóta több is, de mégsem elég, valamiért ott  bevésődött a fejembe.

És Andrew nagy levegőt vett, hogy megossza a sorokat barátjával.

„ Gregorianus Vésete

Mikoron Gregorianus elérte meglett korát, elindult ő a messzi vidékeken, hogy meglelje lelke békéjét és megtegye a segítséget. És akkor volt olyan idő, hogy gyakran fedte minden tájat a ború és a halál és a betegségek. 

És kereste ő azt, ki vigaszt vár és tenni nem képes, hogy boldogságát meglelje, és gyakran hajtja kisírva szemeit fekhelyére, hogy az álom elvegye tőle a szomorúságot.

S akkor Gregorianus mondta mindnek, kikkel az úton találkozott, hogy „Keresd te mindig az egyetlen jót a töménytelenben, mi körbefogja és leld meg a feketében a fényt, mint éjjel a vándor a csillagot, mi e földön vezeti, hogy aztán nappal lehessen és elfeledd, sosem vagy egyedül.”

És aki kutatni kezdte lelkét és kinyitotta szemeit, a simogató szél kiszárította könnyét, és szája mosolyt mutatott aztán. Elérkezvén a híd nélküli folyóhoz, nem lerogyott, hanem fát fogott és átjutott a vízen. 

Aztán találva betegeket és olyanokat, kik majdnem azok, vizet melegített és bele gyógyfüvet főzött, majd megitatva az ágyban fekvőt gubbasztott, hogy elérje, amiért érkezett. És a beteg aludt, majd mikor a nap harmadjára indult el, a gyógyítás elérte a célt, és felkelt az ember az ágyából és hálát adott neki.

Aztán jöttek mások, kik kérték, „Taníts minket, hogy adhassunk mindenkinek, hogy meggyulladhasson a gyertya a sötétben, hogy aztán fáklya lehessen, majd hatalmas fény, majd mindig nappal mindenki lelkében!”

És leültek, hogy hallják szavait neki, hogy tanítsa őket.

„Ha érkezik a forróság, előzd meg csípős levéllel, melynek széle sem simogat, de szárítsd meg, tégy rá forró vizet és itasd meg mindenkivel, hogy a benne lévő erő őre legyen egészséged várának!”

Akik hallgatták, kérdezték, „Hol lelhetem meg e növényt, széles erdőben, vagy mezőben?”

És Gregorianus vezette őket saját földjük szélére és mutatta nekik:

„Ott van e fű, ahol te vagy. Mindenhol, legyen mező, vagy fák sűrűje.”

És tanított még nekik sok bokrot, vagy termést, mivel mindenre akadt gyógyír.

De megtanulták, hogy széles a világ, sok a baj. A Mindenek Atyja ott lehet, ahol néked lenned kell, s te ott lehetsz, ahol tetszik: a gonoszság katonái, mind betegség, mind halál, s szomorúság utolér, ha lelked nem simogatod mindig

„Emeld fel tekinteted, hogy meglásd a fehéret, érezz mindent, ami jó – és ott van mindenhol ő is, nem kell majd fű, vagy bogyó, hogy véred tiszta maradjon. Mert tested csak egy, lelked az igazi, néki kell az erő, hogy mind, ami itt veled együtt él, küzdeni tudjon.”

Storm mélabús és bágyatag tekintete mély tiszteletbe csapott át, miközben hallgatta társa szavait. Ő is ismert írásokat a könyvből, de ilyen hosszan nem tudott volna idézni belőle; hiányoztak a lovaggá váláshoz vezető tanulás hosszú évei. 

– Igaz beszéd. – szólalt meg végül, majd leseperte a vizet ruhájáról.

 Rövid ideig az őket megállásra késztető idő javulni látszott, a Nap újra előbújt ritkuló függönyei mögül.

Kezdett zöldellni a szőnyeg, egyre több fa és bokor nőtt ki a földből.

„Vajon mit akart mondani Brake Thannal?”– morfondírozott Storm, de mivel sehogy sem találta meg a választ, visszazökkentette gondolatait a jelenbe. 

Felérve egy emelkedőre, megálltak, hogy jobban szemügyre vehessék, hol is járnak. Jobbra egy soha véget nem érő, virágokkal színezett, lapos domboktól hullámzó mező terült el. Végeláthatatlanul folyt bele az ég kékjébe, amin fátyolosan szaladtak a fehér bárányfelhők.

A másik oldalon ismerősen emelkedett a Gyűrű–hegység. Messze magasan a tetején tomboló fehérség - mint egy kirojtosodott terítőt – behasogatta a kék csipkéket. Némelyik csúcsot elrejtette egy-egy, magából hóvihart kieresztő sötétebb felleg; de akadt köztük mélyzöld, tüskés ágaktól letakart, sapkanélküli gerinc is.

– Nemsokára elérjük a Nyerget – szólt Andrew – ott az a lapos domb, az már a széle.

– Barátságosabb nekem, mint Azmír.

Az út, amin elhagyták a várost, már régen elkanyarodott, de nem követték. Ugyan mehettek volna azon is; így egy hatalmas kanyart vágtak le, ami csak azért tette ezt a kerülőt, hogy a „Nyereg”–nek nevezett fennsíkhoz úgy fusson be, mint a ló sörénye a kápa alá.

– Jártál már abban a monostorban, ahová tartunk? – kérdezte Storm társát.

– Nem. Sok helyen jártam, de róluk csak hallottam.

– Erős hitük van, hogy itt élnek. 

– Olyanok, mint a mi testvéreink, csak náluk a vezető nem szerzetes, hanem egy úgynevezett tiszteletes ember. Hisznek és harcolnak egyszerre, ahogy tudom.

– Brake velük hitt, bízott bennük, hát én is így teszek – emelte meg a fejét Bringe, amikor meglátta a hegyoldalból kiemelkedő, megerősített, tornyos kicsi várat.

 Folytatása következik.

A könyv borítója

 *******************************

3. VERSEK A NAGYVILÁGBÓL

………………………………………… 

NAGY VENDEL

Táncosom, Te gyönyörű

Táncoló lábak
Keringve szállnak
A szoknya perdül
Toppan a láb.

Kecses kéz lendül
Énekszó csendül
Dobbanó  lábam
Ne add alább.

Suhogó selyem
Omlik vállára
Kezemmel óvom
Csöpp derekát.

Mosolyog ajka
Kék szeme sarka
Megsimogatom
Szőke haját.

Karomba tartva
Átérzem rajta
A szerelemnek
Bódulatát.

Tündöklő arca
Jól felnagyítja
A báli terem
Ragyogását.

Sudár alakja,
Víg jelmez rajta.
Farsangi bálon
Álarc takarja
Szép orcáját.

   2014  Farsangján...

 .............................................................................................

MÁTYÁS RITA

Hónap soroló

Január fergeteg
Van még hó rengeteg.
Február jégbontó,
Olvadó jég a folyón
Március kikelet,
Éled már a természet.
Április szelek hava,
Hűvös szél jár, süt a nap..
Májusban az ígéret,
Szerelem a szívekben.
Június a napistené,
Sárga búzát érlelé
Július áldás hava,
Vizek partja hívogat.
Augusztusban új kenyér,
Mellé dinnye sokat ér.
Szeptemberi földanya,
Gyümölcsöket osztogat.
Október a magvető,
Tarka ruhát felvevő.
November enyészeté,
Az erdőben csípős  szél.
A decemberi álom,
Mind valóra váljon!

...................................................................

BOGNÁR PAPP IRÉN

Húsvét előtt

Mikor egy anyának a fiát feszítik a fára,

 s mellé nem latrokat; hites feleségét

 ítélik halálra, s kicsi gyermeküket

 rakják a keresztre, akkor az anyának

 meghasad a szíve!

Megjegyzés.. egy devizahiteles családnak húsvét előtt fogják elárverezni a házát..

……………………………………………………..

GERGYE IMRE

Nehéz ébredés

A csillámos reggel bekacsint.
fényes szárnnyal simogat.
Kopogtat az ablakon,
ébredéssel riogat.

Bármily édes, bármily font,
pillád mögött álmot bont.

Fáradt, vacogó hajnal hasad.
sötét fák árnyai között szorongva,
óra konok kongása szólongat.

bíztatom magam,
vár a reggel.

..........................................................................

ADAMECZ LÁSZLÓ

Várom a hajnalt…

Várom a hajnalt szelíd pirkadással,
az éjt faló derengő homállyal.
Míg az emberek sötétben pihennek,
nem látom őket merre lehetnek.

Várom a fényt szelíd érkezéssel,
hogy lássam a világot ébredéssel.
Csak képzelődöm mi hol lehet,
hegynek, dombnak, fáknak  hol a helye?

Várom a hajnalt, lássam a teret,
a sötétből talpra álló természetet.
Addig lelkem iránytűje vezet,
érzem, sok társam merre lehet.

Az égbolt is sötét, csillag sehol,
lámpák fénye az éjjel dacol.
Autók fénycsóvái futnak szobám falán,
ébred a város, hajnalra vár talán

Derengő hajnal

 *******************************

4. NOVELLÁRÓL NOVELLÁRA

ÁRVAY MÁRIA: Megrendült bizalom

- Boldog névnapot Marikám! – adott a kezembe egy kerek, puha tapintású valamit keresztanyám. Négy évesen nagyon örültem, hogy ajándékot kapok, mindent nagy lelkesedéssel fogadtam. Most el sem tudtam képzelni mit tartok a kezemben.

 - Mi ez? – kérdeztem kíváncsian. 

- Ezt úgy hívják, léggömb. Menj és játsszál vele egy kicsit.

Boldogan vittem újdonsült „barátomat” zsinegénél fogva az udvarra. Mivel kerek, úgy gondoltam, nagyszerű mulatság lesz gurigázni vele a betonon. Önfeledten játszottam egy darabig, élvezve a napsütést, a madarak csicsergését, a virágok illatát. Egyszer csak nagy durranást hallottam közvetlen mellettem. Visításomra kiszaladtak a szüleim, én meg rettegve álltam. Léggömböm cserbenhagyott, nagyot szólt, megrémített, a játéknak is vége! Egy éles ágacska okozta a puha játékszer kilyukadását!

 - Nem nagy durranás – mondhatja erre a kedves olvasó, nekem mégis az volt. Soha nem szerettem az éles, váratlanul érkező hangokat, zajokat. Később is ijedten rezzentem össze, ha valaki a felfújt papírzacskót kidurrantotta. A mennydörgésért sem rajongok igazán! Azonban kedvelem a szélcsengő hangját, a koccintáskor összekoccanó poharakat, a tücskök ciripelését és még sorolhatnám!

Tehát első találkozásom a léggömbbel megrendítette azt a feltétlen bizalmat, amit először eme ismeretlen tárgy iránt éreztem. A vele való játékom rosszul sült el!

- Nem kell úgy felfújni a dolgot – mondták családtagjaim, majd megbarátkozik vele később! 

Még szerencse, hogy sok ajándékot kaptam, így mentem közéjük vigasztalódni! 

Látni fogja a kedves olvasó, az évek során sem fogadtam a lufit kegyeimbe.

Biológiaórán történt a következő eset. Tanárnőnk, egy kedves, mosolygós, fiatal hölgy, egy kísérletet akart velünk végeztetni. Méghozzá azt, hogy mennyi levegőt tudunk a lufiba fújni egyetlen lélegzetvételre. A többiek élvezték a kísérletet, a tanárnő egyre közeledett hozzám! Jaj! 

Amikor megéreztem a guminak azt a jellegzetes furcsa szagát, ahogy a számhoz ért az a puha, lágy anyag… fintorogni kezdtem. Bárhogy is igyekeztem a kísérletre figyelni, s végezni a feladatomat, tréfás kedvű barátom mindig kicsusszant a számból.

 - Ne félj tőle! – mondta Timi néni barátságosan, s megsimogatta az arcomat. 

Még kétszer próbálkoztunk, sajnos eredménytelenül. Timi néni csak mosolygott. Nem szégyenített meg a többiek előtt, s ezért a mai napig is hálás vagyok neki.

Farsang napján is meghökkentet léggömb pajtásom!

Bohócnak öltöztem, nagy tapsot kaptam, s nem csak azt. Kiderült, első helyezést értem el. 

Ragyogó arccal mentem fel a színpadra, hiszen még eddig jelmezért nem kaptam jutalmat – szavalóversenyen már igen.

- Gratulálunk, fogadd szeretettel! – fogott velem kezet a három zsűritag. Mindegyikük kezében volt valami kis ajándék –egy oklevél, finom csokoládé és… egy csomag. Mielőtt kibonthattam volna, meghökkenve tapogattam végig. 

Kedves ellenségem, a léggömb, díszítette az ajándékdoboszt masni formájában! Képes volt ráakaszkodni az ajándékomra, a maga ártatlan, lapos alakjában. 

A csomagban egyébként egy szép díszdoboz volt, ennek nagyon örültem. Azt viszont senki ne kérdezze, mi lett a lufi sorsa!

Már gimnáziumba jártam. Eljött a ballagás napja is. Az ünnepséget megelőző hetekben megtettük az előkészületeket. Még azt is megtárgyaltuk, hogy a műsor végén léggömböket engedünk fel a levegőbe, jaj de szép lesz! Léggömb, milyen találó nyelv is a magyar! Jelzi, mire való eme jószág, lebegjen a levegőben, szerezzen örömöt a gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. Magam is befizettem a léggömb árát, lesz, ami lesz alapon. Titokban örültem, hogy egy lépéssel előrébb vagyok, talán most, sikerül a megrendült bizalmat helyreállítanom.

Délután az ünnepség előtt annyi virágot kaptam, hogy majd leszakadt a kezem.

- Marika, tessék, itt a léggömböd! – akarta kezembe adni „tulajdonomat” az osztályfőnököm! 

- Elnézést kérek – mondtam bizonytalanul – de tele van a kezem virágokkal, gond, ha nem viszem magammal? 

- Jól van – mondta a tanárnő félvállról – szaladt bokros teendői után. 

- Jaj de jó, ezt megúsztam- gondoltam mosolyogva. 

Nem így történt!

Egymás mellett álldogáltunk, figyeltük az ünnepséget, a többiek kezében lufi és virágok. Elég erős szél fújt. 

Éreztem, hogy valami az arcomnak ütődik, egyszer, kétszer, sokszor! Ismerős volt az érintés, kellemetlenül ismerős. 

- Bocsi, Marika – nevetett Dancsa – csak a lufimaz, a szél lengeti!

Ekkora „arculcsapásra” igazán nem gondoltam! 

Megúszni itt semmit sem lehet!

Meg kell még említenem, hogyan viccelt meg édesapám! 

Nagyon szeretem az üzleteket járni, remek, hogy mennyi mindent kézbe lehet venni anélkül, hogy ránk szólna bárki. 

Egyik alkalommal ellátogattunk egy nagy játékáruházba. Sokat változott a játékvilág is gyermekkorom óta, hiszen már különböző beszélő állatfigurák, játék laptopok tanítják a kisgyerekeket mindenféle szépre és jóra. Sok ügyességfejlesztő játék is van, s rengeteg minden, amit meg lehet csodálni.

- Gyere csak ide, Marika – mutatok neked valamit! – mondta apu. 

Kíváncsian mentem oda. A kezembe adott egy zacskót! 

Elég könnyűnek tűnt. Annyit érzékeltem a zacskón keresztül is, hogy sok kis puha valamit rejteget. Tapogattam, forgattam, de nem jöttem rá a dolog nyitjára.

 - Fogalmam sincs mi van benne. 

- A kedvenced! – mondta apu nyugodtan. 

 Elgondolni sem tudtam mi az. 

- Névnapi ajándék, biológiaóra, farsang, ballagás… - mondta most már mosolyogva apu. 

- Lufi? – Hogy a csudába? Mennyi? – kérdeztem borzongva és hitetlenkedve. 

- Száz van egy csomagban! Gondolom rendezvényekhez jól jön! 

- Na ne! Száz egy ellen?! Egy bolond lufi százat csinál! Ami sok, az sokk! 

Tehát apu jól megviccelt, a hangja semmit sem árult el! 

Persze azóta is emlegetjük ezt a kis epizódot, s nevetünk az egészen!

Mi a tanulság? 

Az első élmények meghatározóak. Ha kellemetlenség ér minket, s nem tudjuk a megrendült bizalmat helyreállítani, tehetünk bármit, az ellenszenv megmarad. Sajnos, később még a lufibohóc sem tudta meghozni a kedvem a lufik iránt!

A labdát viszont annál inkább szeretem!!! Legyen az kicsi, nagy, pattoghat, csöröghet is. A labda a barátom, mert semmi rosszra nem emlékeztet!

Arra kérem tehát a tisztelt olvasót, hogy ha kicsit is megértett engem, ne ajándékozzon meg léggömbbel!!! 

Ajándékot adni úgy érdemes, ha tudjuk, mit szeret a másik, mivel lehet szerettünknek, barátunknak örömöt szerezni.

A luftballon pedig csaljon mosolyt mindazok arcára, akik szeretnek gyönyörködni benne, okozzon vidám perceket mindazoknak, akik felvidulnak tőle. 

Engem, azonban, kerüljön el jó messzire, maradjon csak fent a levegőben, léggömbként! 

*******************************

5. VÉLEMÉNYEM SZERINT…

OLVASÓINK ÍRTÁK

…………………………………………………………………………….

Szia!

Átböngésztem az újságot, megint ragyogót alkottatok.  Izgalmas

témákról hangulatos írások, érdekes  problémafelvetések és megoldások

születtek, akár a  "való élet", akár a fantázia síkján, de a vágyak

"kézzelfoghatók", a megoldások "testközeliek", a humor finom, és...

Most Horenka Erika írását olvastam át többször, és egy  kifejezés

motoszkált a fejemben: érzékenyítő program...  (lehet, Erika nem annak

szánta, de nekem ez jött le) - a  jobbik fajtából. :)

Köszönöm, hogy két írásomat is betetted az újságba.

Megkérdezhetem: amikor "megálmodtad" ezt a lapot,  ilyennek gondoltad?

Vagy "útközben" sodródott  közeledbe egy-két ötlet, intuitív meglátás?

Akár így, akár  úgy - ütőset sikerült alkotnod. Gratulálok! Anna.

 ...................................................................................................

    Kedves olvasónk...

Rögtön válaszolok a kérdésedre.

a lapot eredetileg nem ilyennek képzeltem el, hanem papír alapú színes, képes irodalmi újságként, ami anyagi okokból nem valósulhatott meg, papír, nyomda, terjesztés  költségei okán.

Ezért maradt az elektronikus változat, ami úgy hiszem bevált, de eredetileg az is az ép társadalom olvasóinak készült, de később társultak a táborhoz sérült emberek is, akik aztán lassan átvették a többséget, és már mostanában alig ír valaki az egészséges emberek közül, és ezért vannak akik már eltávoztak, lemondták, vagy egyszerűen olvasatlanul kitörlik az újságot, amit az okos gép azonnal jelez nekem.

   De naponta többen kérik hogy küldjük az újságot. Tehát az olvasók száma így nemhogy fogyna hanem gyarapodik.

 Azért ha majd anyagi forrásaink lehetővé teszik akkor,  még nem mondtunk le az újság, vagy akár az antológiai kiadvány megvalósításáról sem.

 A szerkesztő..

 ...................................................................................................

 Szia Vendi!

Ismét egy  hónap eltelt és ismét kihoztál, kihoztunk mindenkivel

közösen egy lapszámot. :D

Amikor azt írtam korábban, hogy a magazin színes és sokrétű, akkor nem

túloztam. S most talán - remélve a közelgő tavaszt- még sokrétűbbre

sikeredett minden.

A teljesség nélkül a véleményem nem változott, s ismét sokan adtak a lappal.

Akár a Hajnalkát, akár a Károlyt említhetem, de ott van még a Marica és

persze a "gyógyítók" csoportja is!

Ugyan nem egy írását ismerem az Erikának is, de mindig elő tud húzni

még újat a fiókból!

No és akiket nem emeltem ki, ők is mind adnak nekünk. A lényeg: ha ezt

így folytathatjuk, mindannyian nyerünk. Aki ír azért, aki olvassa, az

pedig azért.

Amit a végére hagytam, de nem az utolsó, az a jó öreg kocsonyarecept.

Hát most megtudhattam a pislogás titkát is.

Az étel nekem is a kedvencem, s bár felénk nem paprikázzák be és

szívesen rakják bele a zöldséget, a lényeg ugyanaz számomra: kedvelem

a kocsonyát.

Várom a következő számot!

…………………………………………………………………………………..

 Szia Vendi! Csak szívvel-lélekkel ahogy eddig is tetted jó egészséget! köszönöm a szép verseket!

Farsangoljunk hát,legyen vidám az élet.

Én legszívesebben földönkívüli lennék

hogy láthassak mindent. De,majd kitalálom,

Mibe bújjak bele, az álarcom már megvan,

feltettem régen. Az ördög már itt van,

csak az angyalt várom s a ruhám  majd

velük együtt jól kitalálom!

Éva

……………………………………………………………………………....

Szia Vendi! Elolvastam az egész újságot ami bizony jó hosszúra sikerült 

legalább jót olvastam a fiatalok tetszettek nem lenne rossz ha minden 

hol ilyen fogadtatásban lenne része a vakoknak.

A verset amit nekem is elküldtél kissé lehangolva olvastam .

Remélem a következőben több írásod fog megjelenni vagy küld el nekem.

Szeretettel Klarissza.

*******************************

6. GYÓGYÍTÓ MŰVÉSZETEK FÓRUMA

   Már sokszor hallottam, de  láttam is, hogy a kisgyerekekhez úgynevezett gyógyító bohócdoktorok járnak a kórházakba, vagy akár kutyaterápiát is engedélyez az orvos, nem is beszélve a lovakról akik már szintén sok kis és nagy betegen segítettek.

  Akkor miért nem lehetne olyan közösség, akik saját magukat, és beteg csoporttársaikat is gyógyítják különféle művészi tevékenységeik közzé tételével.

Az interneten működik egy csoport, akik verseikkel, novelláikkal, rajzaikkal. fafaragásaikkal és még kitudja mikkel nem egymás lelkét  gyógyítgatják. Igaz meg nem gyógyulnak tőle, de a közérzetük az mindenképpen javul, és már ez sem kevés.

   Bemutatjuk munkásságukat a magazin lapjain.

Ez a csoport a Gyógyító művészek csapata.

 .............................................................................

MÁTYÁS RITA   ceruzarajza (ez a rajz a színes magazinban lesz látható!)
 

  ÖNARCKÉP

 .........................................................................

MÁTYÁS RITA

Fénytelen szemeid tüzében égek.

Fénytelen szemeid tüzében égek.

 Lelked rezdülését, szívemben érzem.

 Bensőmet szerelem tüze égeti,

 Vágyam  korbácsolja… a test kínjait!

 Gondolatban százszor egymásé lettünk,

 Lelkem a tiéddel már rég egyesült.

 De jó lenne véled együtt sétálni!

 Virágok illatát mélyen beszívni,

 Csillagok fényében egymást fürdetni,

 Csókokkal édes csókod viszonozni.

 Simogatni lelked szerelmes szókkal,

 Testem, testeddel egyesülne holnap…

 2014.

 ....................................................................................

FELLNER ISTVÁN: Hogy ki a barát?

hogy ki a barát?
nehéz leírni, talán hinni, érezni kell,
az kinek nem kellenek szavak, mondatok,
hisz kezében, szemében lakik, mozdulata árulkodik.

hogy ki a barát?
ki kiválaszt tettekkel,
átnyúlik álmaidon, fájdalmad érzi,
nem szól, nem néz rád, úgy is érti,
mi törte össze napod,

hogy ki a barát?
ha érdemled, megleled,
nincs hozzá leírás, sem fénykép-
utalás,
lény ki benned lobban,
parázslik ég,
hamuvá válik,
soha nem kérdez, kér,

meleged hideg hajnalon,
árnyék, ha éget a nap,
éjszaka lámpás,
s ha kell párna nyugvásod alatt,

ennyi, s még sorolhatnám,
leljed meg kívánom,
tudd milyen egy igaz társ../fellner

 …………………………………………………………………

FELLNER ISTVÁN: Hol vagy?

van - e még a télnek szava,
bolond lett a világ,
most nyaldos a tavasz,
derekában a télnek,

jön még ránk dér?
vagy csak emlék lesz
fehér förgeteg - zúgó szél-
hideg borzongás,
fütyülős jeges fuvallat,

mezítelen e tél
zsákjában nem hozott
hideg váltást,
langyos semmitmondó,
olyan felületest,

akkor mi a változás?
ugyanaz,  ugyanaz?

ha meggondolnád hát
koppanjon jegesen ablakom,
köszöntsön reggelein virág -
a jeges virág. 

/fellner)

……………………………………………………………....

BÍRÓ MELINDA: Szavak nélkül

Szavak nélkül mondanám el neked

 Ott lenne helyem mindig melletted

 Gyöngysoron egymást követve apró

 Színes gyöngy

 Mióta ismerlek szememből

 Kiapadt a könny

 Szavak nélkül mondanám el neked

 Miért ragyog nappal a nap

 A hold miért csak éjjel van velem

 Miért vagyok hallgatag nélküled

 Miért szenvedek

 Miért nélkülözi fehér lelkem

 Emberségből hímzett lelkedet

 Könnyfoltjaim miért úsznak el

 Bánat ringatta tengervízben

 Miért jó nekem hogy rád találtam

 Bús életemben

 Szavak nélkül mondanám el

 ……………………………………………………………

 BÍRÓ MELINDA: Vágyakozás

 Érintésed jó lenne testemen

 Mosolyodat ha látná két szemem

 Ölelésed jó lenne szívemnek

 Hangodat mindennap hallani

 Csókodat édesség helyett kapni

 Szemed őszinte nézését látni

 Vágyainkat egybekötni

 Veled nemes rózsakertben

 Alkonyra várni csöndes kékkel

 Napsugár köszöntsön verőfénnyel

 Sorsod más utat választott neked

 Titkos ég vagyok s te szabad tenger

 .............................................................................

GERENCSÉR HAJNALKA: Mondd…miért csak akkor?

 Az emberek boldogok lehetnének,

 De erre mindig későn eszmélnek.

 Az egészség a legnagyobb kincs, ezt sose feledd...

 Mondd ... miért csak akkor értékeljük, amikor elveszett?

  Az emberek értékelhetnék egymást,

 De amíg élnek, mindig van fontosabb, s más...

 S csak amikor a Földről a csillagokba költözik valaki,

 Mondd ... miért csak akkor értjük meg, hogy nem volt akárki?

........................................................................................

ÁCS NAGY ÉVA

 Mi ... emberek mindig természetesnek vesszük,

 Hogy akink, s amink van, soha el nem vesztjük.

 A veszteség által a test és lélek fájdalmát,

 Mondd ... miért csak akkor ... s mindig későn érezzük át?

…………………………………………………………………......

ÁCS NAGY ÉVA: Szoríts még szerelem

Szonett 68.

Szoríts még kicsit magadhoz szerelem
Kell még az életemben a szenvedély
Egy utolsó el nem vesztett esély
Ölelj csak bátran kellesz még nekem

Fájon a sóhaj hogy érezzelek
Tudni még ereimben a vér folyik
Szívem hevesen dobog érted vérzik
Perzsel de csak azért is ölellek

Ne nézd a korom az cseppet sem számít
Nem kell ide más csak te és a hit
Hidd csókod melyet adsz még tűzzel éget

Lázam van forr a vérem a mámortól
Testem tajtékos az izzó vágytól
Kívánom ne érjen sosem véget

 2014. január 12. 13:44 Éva Ács Nagy írta, <evi133bia@gmail.com>:

………………………………………………………………………………… 

ÁCS NAGY ÉVA: Tegnap íze

Szonett 69.
Írta: Ács Nagy Éva

Kézen fogott ma hajnalban a múlt
Kicsit féltem nagyon megriadtam
Mégis karöltve boldogan haladtam
De szívemben fergeteges vihar dúlt

Szinte éreztem a tegnap ízét
Élveztem a múlt feledett csókjait
Átéltem a volt szerelmes vágyait
Fogtam szorosan remegő kezét

Jó volt újra boldognak ott lenni
Nehéz csakúgy mindent elfeledni
De az én szívem dobogott tovább

A jövőm mi felé nélküle megyek
Pedig vannak még érte hullt könnyek
Nem lehetett a sors hozzám mostohább

..........................................................................................

NAGY VENDEL: Aki nem áll fent

Aki nem áll fent  rég már
Boldog élte csúcsán,
Aki nem áll fent már
A vártán, ó a vártán
Annak kedvese is
Másra vár már.
Akinek nem áll fent zászlaja, zászlaja,
Még a szeretője is
Jól megcsalja.
Mással hál már.
Más öleli, más kapja,
Hosszasan taglalja,
Az az életét is már
Jól elrontotta.
Akinek kihullott a foga, a haja,
Az az életét is hagyja abba?
De ami már elvesztett,
Azután ne hullass könnyeket,
Találj azoknál szebbeket.

2014  01  04

*******************************

7. KUTYÁM ÉS ÉN

 

 ERDŐSNÉ ONDA MARICA írása

Tandíj

Remegő kézzel kapaszkodok fehér botom biztonságába, tétova léptekkel. Kísérőm a rehabilitációs csoport mozgástrénere. Lassan haladunk, valami mindig megállít, magyarázatra szorul.

Finom mozdulattal figyelmeztet, mielőtt nekicsapódnék a magas akadálynak.

Mosolygok, de agyamban tűzhányóként fortyog a belém szorult kétségbeesés.

A forró nap után eljön az este hűsítő nyugalma. Fekszem az ágyon, de nem jön szememre álom.

Kutyáimra gondolok, akik átlépték velem a vakság akadályait.

Nagyon hamar, még a teljes sötétség beállta előtt kaptam meg első vakvezető kutyámat; Daisyt.

A szép németjuhász szuka magabiztos, határozott fellépésével bizonyította számomra, hogy bátran rábízhatom a közlekedés szerteágazó gondjainak megoldását. Parányi csőlátásommal még tapasztaltam néhány elsuhanó akadályt, emberekre hasonlító foltokat. Ezáltal amikor végérvényesen és teljes mértékben elvesztettem látásomat, kétségem sem maradt afelől, hogy kutyám felelősége teljes tudatában vigyázza lépteimet.

Amikor megtudtam, hogy hűséges társam daganatos beteg, megigényeltem új segítőmet. 

Daisy állapota nem romlott olyan gyorsan, hogy ne tudtunk volna együtt járni az újonc megérkezéséig.

2001 nyarán aztán kézhez vettem az értesítést:

Apacs, a hatalmas ivartalanított belgajuhász kan eleped, hogy végre valakit elbűvölhessen. Még akkor sem fogtam gyanút, amikor megtudtam, hogy az ifjú titán már megpróbált gazdira találni egy férfinál, de nem volt felhőtlen a kapcsolatuk, így visszakerült az iskolára.

Első látásra szerelem volt. Apacs úgy ugrott az ölembe negyven kilónyi szeretetével, hogy teljesen lehengerelt a szó legszorosabb és átvitt értelmében.

Mindkét kutyusom rendkívül jól vezetett. Lelkiismeretesen odafigyeltek mindenre, ami veszélyt jelenthetett számomra. Közel húsz év alatt egyetlen karcolás nélkül úsztam meg minden helyváltoztatást.

Viszont a magatartásuk elképesztő volt.

Daisy az örök vadász, hamarosan a  kutyafuttatók réme lett. Nem csak pockokra, nyulakra, macskákra vadászott rendületlen lelkesedéssel, de ebtársait sem tisztelte. Mindenkit zsákmányállatnak tekintett, beleértve a nálánál kétszer nagyobb fajtatársakat is.

A kutyás társadalom jeles képviselői menekülőre fogták, ha megjelentünk kedvenc szabadidős tevékenységünknek hódolva.

Más ettől kellemetlenebb hobbija is volt a hölgynek. Minden tiltás és fegyelmezés ellenére fondorlatosabbnál fondorlatosabb módon fosztotta ki a szemetes kukákat. 

Ezek után örömmel konstatáltam, hogy Apacs hiúsága és méltósága tudatában, nem hódol ilyen alantas tevékenységeknek. Ennek ellenére ő is gondoskodott róla, hogy legyen miért szégyenkeznem.

Munkahelyemről, udvarunkból David Copperfieldet megszégyenítő ügyességgel szabadult el, hogy unalmas óráit a kanokra oly jellemző módon, a facér kutyalányok kegyeit keresve töltse. 

Az egész város ismerte a kalandor urat, annyiszor keresték, hogy vigaszomra legyenek, amikor kétségbeesve kutattam a szökevény után.

Nem csoda hát, hogy amikor ismét búcsúzásra került sor, hallani sem akartam következő négylábú sofőrről.

Rágódtam éjjel és nappal, átgondoltam százszor és ezerszer; a végeredmény mégis mindig ugyanaz maradt:

A biztonságos közlekedés ellenére sem kívánom tönkretenni idegrendszerem neveletlen segítőim rögeszmés bogaraival.

Inkább az elemi rehabilitációs csoport közlekedés órái mellett döntöttem és 12 évi teljes vakság után először, kezembe vettem a fehér botot. 

Eleinte nagy optimizmussal és lelkesedéssel vetettem bele magam az új feladatba. Menni fog ez, csak gyakorlás kérdése. Ment is a közlekedés, amíg bájos trénerem, majd később otthon férjem kísért pár lépés távolságból és az utolsó előtti pillanatban megmentettek a balesettől.

Aztán az élet úgy hozta, hogy bizonyítanom kellett. Egyedül indultam munkahelyemre, majd haza. Remek, megy ez nekem, gondoltam magabiztosan.

Egyre bátrabban lépdeltem az utcákon, még meg nem látogattam a rendelőintézet virágoskertjét, minek okán  napokig alig bírtam mozogni. Néhány nappal később pedig egy jeges folton csúsztam el.

Elpárolgott minden bátorságom. Kutyáim mellett sok év alatt egyszer sem fordult elő ilyen eset. Szerencsére nem történt nagyobb bajom, de lehet belépőt váltottam a baleseti osztályra?

Aztán leesett az első hó, kétségbeesve tapogattam az utat, de hiába. Hol az út és hol a járda, hol a fű és hol az árok. Minden fagyos hullám és göröngy…

Ismét álmatlanul feküdtem ágyamon, mint nyáron, ugyanazokkal a gondolatokkal.

Egy nedves nózi bökte meg kézfejem, jelezve, hogy mellettem áll, készen az indulásra.

Selymes, puha szőr simult lábamhoz minden lépésnél, vagy határozottan megállásra késztetett a magabiztos öntudat.

Nem tudni miért, néha kacskaringózva haladtunk a járdán, talán embereket, tócsákat vagy más akadályokat kerülgetve; de a végeredmény mindig a biztonságos célbaérés volt…

Minden dühöm és lázadásom egyszeriben elpárolgott amit kutyáimmal szemben éreztem. A közös évekről lekopott a csalódás és a harag. Bár csak itt lennének, bosszantanának mára már jelentéktelennek tűnő kihágásaikkal.

Reggel világos elhatározással ébredtem:

Kutyára van szükségem. Beadtam az igénylésemet egy szőrös kísérőre. 

Megfizettem a tandíjat.

Lehet, túl hamar feladtam a kísérletezést, hogy saját érzékszerveimre támaszkodva álljak meg két lábamon a közlekedésben, mint ahogy az élet többi területén  is. 

Nagyon sok sorstársamnak megbízható és erős támasza a fehérbot. Egyszerűbbnek, célszerűbbnek tartják, mint az állattal járó felelőséget és időigényes törődést.

Nekem nem sikerült teljes mértékben segítőmmé tenni a botot. Félresiklott közös kalandjainkért azonban hálás vagyok, mert általuk döbbentem rá hűséges sofőrjeim értékére.  

Ma már tudom; vakvezetőink nem GPS-sel felszerelt robotok, akikkel elfelejtethetem ösztöneiket, kutya mivoltukat.

Ma már biztosan érzem, hogy soha egyetlen ember sem fog minden pillanatban olyan hűséges odaadással,  lelkesedéssel a rendelkezésemre állni, mint ezek a nagyszerű állatok. 

Akik egyetlen szemrehányó vagy vádló pillantás nélkül, feltétel nélküli szeretettel, még az önállóság illúzióját is megteremtik számunkra. Kedvesen csóváló segítőink cserébe csak egy kis szabadságot, némi kutyalétet kérnek, hogy kiengedjék a feszültséget, ellazulhassanak kedvenc szórakozásukban, ahogy mi is tesszük a jól végzett munka után.

Ez persze csak a dolog praktikus része. Akkor még szó sem esett a barátságról, Játékkal eltöltött órákról, közös túrákról és úszásokról és azokról a meghitt pillanatokról, amikor egy érintésük elhiteti velünk, hogy minden hibánk és fogyatékosságunk ellenére létezik valaki, aki csak értünk él, akinek mi vagyunk a világ közepe...

A hűséges társ

 *******************************

8. PÁLYÁZATRÓL PÁLYÁZATRA

HORENKA ERIKA

Jelige: kyra.angie

Fények vakondja - 

Korlátozó(-tt) botladozásaim.

1996-ban bátyámmal és vőlegényemmel elhagyva a szülői (anyai) házat Udvariba költöztünk. Ekkor én még csak 18 éves voltam, de felnőttem a saját háztartás ellátásának feladatára. Udvari egy kb. 660 lelket számláló kis Tolna megyei zsákfalu, Gyönktől 10 kilométerre. Úgy szokták mondani, hogy „ide a postás is csak három napi hideg  élelemmel jár”. Hajdanán csodaszép kastélyt, változatos térséget, szemet gyönyörködtető tájakat, dombokat, ép hogy csordogáló patakot, széles sávokban húzódó erdőket, kanyargós utakat fedezhetünk fel arrafelé. Szórakozási lehetőséget a fiataloknak csak a falu közepén álló kocsma és alkalmi bálok nyújtottak. A faluház-teleház, mint amolyan közösség építő vagy szórakozást kulturált keretek között biztosító intézmény kezdeti fázisában éledezett. Mivel engem már akkoriban sem vonzott sem a kocsma feelingje, sem pedig a bálok, discok varázsa, maradt az  otthon kínálta kikapcsolódás. Gondolok ez alatt a kertészkedésre, olvasásra, zene hallgatásra stb. A ház körüli és a kerti munkákon kívül egyéb munka nem nagyon adódott. A bátyám és én látássérültek vagyunk, (bár én azóta szinte teljesen megvakultam, de ezt a Megszólalok hűséges olvasóinak már nem kell mondanom, de sok újonnan csatlakozóra számítva megsúgom) a vőlegényem pedig egy gyermekkori trauma következtében mozgássérültnek mondható. A másfél szobás kis családi házhoz 664 négyzetméteres kis kertecske is tartozott. Jó paraszt (nem degradáló értelemben) módjára megpróbálkoztunk mi is a csirketartással és a növénytermesztéssel. Hát a csirkevágás horror filmbe illően sikerült. Hiába tanultam meg a biológia órán és később édesanyámtól a szakszerű csirkepucolás és bontás fortélyait, ha a fiúk instrukcióim ellenére nem túl humánusan választották el szegény párát a fejétől. Így csakhamar felhagytunk állattartói ambícióinkkal. Nos a növénytermesztés annál több sikerélményt hozott számunkra. Első nekifutásra viszonylag sok sárgarépa, zöldség, krumpli, borsó és uborka termett. A paprikáról és paradicsomról, valamint a vörös és fokhagymáról nem is beszélve. Meg kell említenem viszont azt az esetet, mikor első évben felajánlottuk a bátyámmal, hogy segítünk kigyomlálni a sárgarépát és a zöldséget. Azt az utasítást kaptuk, hogy azt húzzuk, ami zöld. Mi szót fogadtunk és azt húztuk. Így a sárgarépa és a zöldség termésünk kb. a negyede bánta. Arról a számtalanszor megtörtént esetről nem is beszélve, mikor zöldborsót segítettünk szedni. Mondanom sem kell, hogy több került a hasunkba, mint megfőzve a levesbe vagy főzelékbe vagy akár a mélyhűtőbe.

Egy másik olyan esemény, amely érzésem szerint ugyan eltér a korábbi kicsit bagatell sztoritól, a cím tükrében nem szorul magyarázatra. Megtörtént, hogy egy nap a bátyámmal Hőgyészre mentünk az energia szolgáltatóhoz hivatalos ügyeket intézni. Nem igazán ismertük a várost s a szokásos „látó” útbaigazítás szerint eljárva, hogy „ott a sárga háznál –mutat vagy 200 méterre- forduljon jobbra és aztán egyenesen a … tábláig”, noha úgy kértük az útbaigazítást, hogy látássérültek vagyunk és nem ismerjük a várost. Ezen SEGÍTSÉGEK ellenére VAGY EZEKNEK KÖSZÖNHETŐEN (KINEK MELYIK SZINPATIKUS) gond nélkül megtaláltuk a keresett intézményt. Útban oda felé elhaladtunk egy nyitott ajtajú üzlet előtt. Ahogy elhaladtunk egy pillanatra belestem és „olyan fagylaltos hűtős pult” szerű Akármiket „láttam”. Mire:

– Visszafelé meghívlak egy sütire. - mondtam

– Rendben, de az drágába fog neked kerülni. - volt rá a bátyám válasza

Elintéztük üzleti dolgunkat visszafelé a buszpályaudvarra betértünk a fentebb említett üzletbe.

– Én rigójancsit és francia krémest kérek. - mondtam

– Lehet, de nem itt. - volt a bátyám válasza, aki időközben belesett az előttünk álló hűtőkbe

– De mondtam, hogy én fizetek. - Mondtam szinte felháborodottan

– Akkor sem itt és most. –húzta tovább mosolyogva az agyam

– De miért?

– Mert ez egy húsbolt. - vágta rá most már szinte röhögve. Szegény kis eladó hölgy zavarában csupán információt tudott csak adni, hogy merre induljunk, hogy megleljük a cukrászdát. Nem is tellett sok időbe s már a finom süteményeket faltuk a történteken mosolyogva.

Sokaknak, akik olvasták a pályázat honlapjára kikerült pályázatokat ismerősnek tűnhet tőlem ez az írás. Némiképp átdolgoztam, azon indíttatásból, hogy megemlítek még néhány hasonló kategóriába sorolható történést. De nem tudtam dönteni a számos felidézett történet között, így inkább az olvasóra bíznám, hogy saját emlékezetében kutakodjon, s jót mosolyogva eltöltsön pár szép percet. Bizonyára számos saját és sorstársaktól hallott és velük megesett eseménnyel folytathatnánk Korlátozó(-tt) botladozásaink felsorolását.

csütörtök, 2011. kedd, 2014. január 21.

*******************************

9. PRÓZÁIMBÓL…

ADAMECZ LÁSZLÓ  ÍRÁSAI

A csodálatos álom

      

  

Több hete torkom fájdalmai, szám herpeszei nagyon megkeserítették életemet. Kínzott a gondolat, hogy Győrbe meghívást kaptam egy kiállításra szerepelni, így aligha leszek képes erre. Torokra gyógy cukorkát, számra gyógy fényt, mézet nyalogattam, szőlőzsírt ajkaimra, s még gyakorolni sem volt bátorságom, nehogy megerőltessem a hangszálaimat. A rendezvényen nagy aggodalommal, félve a gondolattól  kudarcosan fejezzem be a mindig vágyott fütyülésemet, három számot adtam elő. Életem legbizonytalanabb szereplése volt. A közönség tapsolt befejezésként, de félelmem, elégedetlenségem nem hagyott alább.

   Egy hét múlva Mórra kaptam meghívást kiállítási ünnepségre, de addig folyamatosan lázban égtem, meg tudok-e felelni a közönségnek s azoknak akik lelkesen várják műsoromat. Annyi belső vívódás után a rendezvény előtti éjjel szokatlan álmom volt. Derű, nyugalom volt bennem. Egy szobában ismerős férfivel beszélgettem, inkább baráttal. Mondtam, én sok mindent tudok attól függetlenül, hogy 66 éves múltam. Régről tudtam álmaimból, hogy tudok repülni s most meglepem, megajándékozom ezzel  az élménnyel őt. Álltam s karjaimat oldalt lefelé kinyújtottam s tenyereim energia sugarát növelve megemelkedtem, lassan egyre magasabban, kört írva a szobában. Olyan felszabadultságot, örömet éreztem, amit nagyon ritkán tapasztaltam. 

   A második kép, egy nagy épület aulája ismerős, talán a régi Közművelődés Háza volt. Ott több ember volt s én újra, az ajándékozó pajkos kedvemben ismét szállni vágytam. Mint korábban, ismét kb. 45 fokos kartartással tenyerem energia sugarai segítségével lassan emelkedtem, éreztem most nehezebben megy, de koncentrált erővel mozgékonnyá váltam a levegőben. Szálltam, lassan körbe és örültem az ott lévők csodálatának s önmagam képességének, ami különleges tulajdonság birtokában hatott rám. Másnap reggel említettem páromnak álombeli repüléseim történetét. A valóságos aggályok a szerepléssel kapcsolatban nem múltak el. Délután jött a színre lépésem szorongással teli pillanata s számomra is érthetetlen volt, szárnyaltak hangjaim s lassan én is. Nagyon igyekeztem a hangok megteremtésére a belső feszültség és merevség ellenére. Talpaim szinte erővel préselődöttek a parkettába. Mégis szálltam a csengő hangáradatban részegítő érzéssel. Ismét tudok fütyülni, a hangokkal bánni, építeni azokat s a dallamok íveiben gyönyörködni. A lelkem szállt.  Boldogság töltötte be mellkasomat, szívemet.

   Régen nem tapasztalt érzések, örömök kerítettek hatalmukba.  Van reményem a lelkem hangjait megszólaltatni, ajándékozni a hallgatóság örömére. Milyen meglepő, hogy kitörtek belőlem ezen érzések. Bármilyen furcsának is hat, mindannyiunk érzelmeinek, hangulatainak hangunkban üzenete, nyoma van, akár szavak nélkül is.

  Talán ezt az éjszakai repülést kaptam álmomban ajándékba bátorításul a másnapi szerepléshez. Visszakaptam ezáltal az önbizalmat, reményt, hogy a szavak nélküli szeretet hangjaival, a füttyel szárnyalva, sokak lelkének örömét szolgálhassam.

 A másnapi meghívást is vállalva a Móri Írók Képzőművészek Szövetségének Egyesülete rendezvényén tíz számot fütyültem a jelenlévők és a magam örömére. Így tovább élhet bennem a szándék: szeretnék fütyülni Nektek, vidámat, szépet!

Tb. 2013-10-06.

*******************************

10. MEGDÖBBENÉSEIM

VÉGHELYI JÓZSEF  ÍRÁSA

 Nyitott szívvel

Az embereknek különböző a mentalitásuk, érzésviláguk, habitusuk, stb. Nincs is ezzel semmi baj, ettől szép az élet, ettől vagyunk különbözőek, ezért szeretjük, vagy utáljuk embertársunkat (ez utóbbi ugyan nem szép dolog, de az vesse rám az első követ, aki mindenkit szeret...!). Hiszen tökéletlenek vagyunk mindnyájan, tele hibával és bűnnel. Egyáltalán nem kell mindenkit elfogadni, ha a mi értékvilágunk, ízlésünk más, de ettől még bizonyos toleranciával kötelezően rendelkeznünk kell a súrlódásmentes társadalmi érintkezési formák tekintetében. 

A mai világ értékrendje más, mint amiben én és generációm felnőtt. Számunkra más volt a fontos, a követendő, az elfogadott, mint ma. Azt nem tudom megmondani, hogy jobb volt-e vagy rosszabb, de nekem kezelhetőbb világ volt. Még az én ifjú koromban a mosolyért mosoly járt, a kedveskedő megszólításért hasonló szavak dukáltak...! Nem volt szokás nevetni egy szerencsétlen sorsú embertársunkon. A fiatalok átadták helyüket a tömegközlekedési eszközökön, ha szükség volt rá! A kérdésekre adott válaszok nem lövészárok-stílusban születtek meg. Valahogy megtiszteltük egymást még a válaszokkal is, legalább is "bárdolt agyú" közegekben. Tisztában voltunk azzal, hogy a lényünk megjelenik a válaszunk stílusában is. Ahogy a mondás tartja: ... a stílus az ember maga!...A több évtizedes pedagógiai pályafutásom során ezek a dolgok rendre helytállóak is voltak. Azzal hízelegtem magamnak, hogy ismerem az emberek típusait, és szinte már ránézésre meg tudom mondani, hogy kitől mit várhatok, ha beszédbe elegyedek vele. Igyekeztem mindenkivel a megfelelő kontaktust kialakítani, ha már egyszer a sors valamilyen ügyben összehozott bennünket.

Ám a világ azóta atomizálódott, elemeire bomlott. A jó modort, az "úriember stílust" visszavonhatatlanul felváltotta a pénz mindent szétrohasztó hatása. Mosolyoghatok én akárkire, fordulhatok kedveskedő szavakkal sok ember felé, és örülhetek, ha nem néz vén hülye hibbant trottynak...! Mert biztosan valami hátsó szándék lehet a tiszteletadó megszólításban! El nem lehet képzelni ma, hogy érdek nélkül valaki kedves legyen? Hát itt tartunk! Nyílván túlzás, amit most leírtam, mert akadnak azért még mosolyt mosollyal honoráló társaink, de a helyzet ettől még nem reményteljesebb.

  Sajnos családi okokból ügyvédhez kellet fordulni. Többszöri közös egyeztetés után sem került nyugvópontra a két fél közötti állapot. Szerettünk volna a feleségemmel mi is beszélni a fiamék ügyvédjével a lehetséges megoldási módokról, hiszen a haszonélvezeti jog birtokosai vagyunk. Akkor követtem el az első hibát - azt hiszem - amikor telefonon megszólítottam az ügyvédnőt, aki egyébként régi gyerekkori ismerősöm volt: (természetesen a név nem valódi...!)

- Szia Klári szívem! - nálam ez a megszólítási forma, ha régi hölgyismerősömmel beszélek. 

Nem kell ehhez semmi bizalmaskodó viszonyt hozzárendelni, egyszerűen csak nyitott szívvel próbáltam közeledni feléje, mint régi ismerős, ahogy mások esetében is szoktam.

- Ha lehet mellőzd ezt a "szívem" megszólítást, mert nem vagyunk bizalmas kapcsolatban! - fröccsent felém  telefonból a válasz. Ez a rendreutasítás aztán helyre tett engem egyszer és mindenkorra.

Természetesen elnézést kértem tőle, de azért szerintem elvárható az emberek ügyes-bajos dolgaival foglalkozó embertől több féle stílus tolerálása is. Nem voltam tolakodó, s főleg bántó nem! Ismerősként szerettem volna köszönteni. Ennyi. Szerettem volna még időpontot is kérni tőle, hogy megbeszélhessük a ránk vonatkozó jogi dolgokat, ám a rendkívüli elfoglaltságára hivatkozva nem teljesítette a kérésemet. Egyáltalán kategorikus elutasításban volt részem a hátralevő néhány másodpercben, merthogy több időt nem szakított rám. Én ezt nem az elutasított megszólításnak tulajdonítottam, hanem a saját fontosságát túlértékelő, flegmatikus megnyilvánulásnak. Megsemmisülve tettem le a telefont: velem ilyen lekezelő, felülről lefelé irányuló stílusban még nem beszéltek!

Egy újabb világ omlott össze bennem, mert azt hittem naivul, hogy a velem nagyjából hasonló korú, műveltségű ismerősöm majd hasonló affinitással fordul felém, ahogy én próbálkoztam...!

Bizonyára igen fontos személyiség lehet az ügyvédnő, aki még arra sem ért rá, hogy tisztességesen meghallgasson, ha már tisztességes honoráriumot kér érte. Nem ért rá, sietett, egyáltalán tele volt ügyekkel...!

Én meg keserűséggel, és megdöbbenéssel.

*******************************

11. CSAK A DAL

NAGYVENDEL DALAI

Wirgill Zemánek  verse

EZ ÁLLATIRA JÓ

Feneketlen tóban,
Kézzel fogok halat.
Fent a magas légben
Guggoló madarak.
Bundába öltözve,
Málnázik a medve.
Pici majom nevet,
Ugrik egy perecre.
Morzsákat a hangyák,
Szorgalmasan hordják.
Mellettük egy tücsök
Húzza a vonóját.
Lusta éti csiga
Csúszik az avarban
A meztelen csiga,
Soha sincs zavarban,
Ő már hajléktalan.
Puha talpú cica
Kergetne egeret,
De a szürke egér
Régen éhen veszett.
Egy sas magasan száll,
Nem fél a sok bogár,
Hiszen a sas madár,
Nem kap legyek után
Lusta lajhár mászik,
Zöldellő fa ágon
Elalszik útközben
Nincs dolga e világon.
Szélfútta sörényű
Száguldó vadlovak,
Hamar leváltotta
Őket a gyorsvonat.
Libák mennek sorban,
Szépen egymás után.
Úgy kerülnek tálba,
Ahogy jöttek, bután.
Az állatvilág elnyúlik
Minden égtájig,
De meddig nyúl a nyúl?
Csak a  répáig.
Hang hallatszik a légben
Fülemüle hangicsál
Kis egérke rágicsál.
Ugró veréb csicsereg,
Füsti fecske ficsereg.
Uhu bagoly huhorász
Csengős csikó nyihorász
Kicsi kocsi csikorog
Vásott kölyök vigyorog.
Farkas koma vicsorog.
Riadt madár rikoltoz
Szarvas bika barcog
Tavi béka vartyog.
Fapapucsod klaffog,
Gumicsizma cuppog.
Bőrbakancsod csattog
Kukorica pattog.
Szélfutta fa tekereg,
Korhadt törzse nyekereg.
Száraz ága recseg-ropog,
Tarka harkály kipeg- kopog.
Gesztenye hull kopp kopp
Ugrik a nyúl hopp hopp
Szaladgálunk ide- oda,
Ezredéve idestova.

2013 októberében..

*******************************

12. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

Kedves olvasó!    

Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.

Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.

Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3

Telefon: 06 30 550 51 06   8-tól  20- ig.

e-mail:

nagy.vendi@freemail.hu

megszólalok@freemail.hu

 skype címem  nagy.vendi54

 Új email címem: nagy.vendi54@gmail.com

 ………………………………………………………………………

 Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók

számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linken lehetséges:

http://megszolalok.blogspot.hu/

Tehát az ez évben megjelent összes számot  visszamenőleg is elérhetővé tettük a fenti blogoldalon!

 ……………………………………………………………………

 A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős.

 Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.

 A szerzői jogokat fenntartjuk.

 Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor előveheti.

 Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!

Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.

 Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.

 Írott műveim megtekintése:  amatőr művészek foruma  nagyvendel

www.canadahun.com irodalom fórum

http://canadahun.com/forum/showthread.php?34311-Nagy-Vendel-Megsz%C3%B3lalok&p=3650150#post3650150

 …………………………………………………………………………………

Az Amerikai Egyesült Államok beli  egyik link, ahol elérhetik magazinunkat.

A link: minnesotahungarians.com

 …………………………………………………………………………........

Kedves olvasóink!

Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg, pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az összes többi is!

A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat. Ez alatt különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!

 Még egy nagyon fontos információ! Mivel a memóriaterületünk véges, ezért takarékossági szempontból összevontuk azokat az újságokat, amelyek azonos hónapban jelentek meg. Általában kettő számot  jelent ez egy hónapban, ezért ezeket egy blogba vontuk össze. A blogon belül két újságot vastag piros csíkkal választottuk el!

Külön meg kell említenünk a teljesség kedvéért, hogy a 2012 - ben megjelent néhány "szárnypróbálgató" újságokatt is folyamatosan beszerkesztjük a színes magazin blogoldalára. Ezek a lapok "Retro" címmel kezdődnek és szintén két újságot tartalmaznak egy blogon belül.

____________________________________________________________________

 VÉGE-ENDE-KONYEC-FIN-END-FINÍTÓ

                                                                                

MEGSZÓLALOK

 M.M.M. MŰVÉSZETI MAGAZIN

2014. 02. hó/2 – negyedik évfolyam, negyedik szám

Kulturális és szórakoztató folyóirat

Független, és ingyenes kétheti lap

Alapítva : 2011 - ben , elvi síkon

Szerkesztő: Nagy Vendel magánzó, laptulajdonos

1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések

2.Évfolyam:  2012.  1-tól a 6. számig

3.Évfolyam: 2013. 1-től a 17. számig

4.Évfolyam: 2014. 1-től  a 4. számig

 MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE

****************************************

1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!

   Hamarosan vége ennek a hónapnak is  és a medve  jelezte hogy még elég hideg van. és marad a tél.  Ámbár maga a természet erre rácáfolt, lassan nyakunkon a tavasz.   No de sebaj...

Mindig fejlődni akaró magazinunk ismét újdonságokkal szeretné meglepni az olvasót.  Próbálkozunk  hangos újsággal is, és ennek első, kísérleti  változatát szeretnénk bemutatni.

  Adamecz László verse után  találhatnak egy linket , amin az ő cd lemezén található füttyös dallamokat hallgathatják, és fogadják szeretettel.  A versek a nagyvilágból rovatban keressék.

 Örömmel jelentjük be hogy magazinunk ujjbab földrészre jutott el.

Ausztráliában  egy tv film  után megtaláltuk az Árpád otthont, ahol  idős magyarok laknak és februártól, ők is  olvashatják irodalmi magazinunkat.

Ezúton is  köszöntjük őket, és jó olvasást kívánunk nekik is. 

 Lassan körbeérjük a Földet újságunkkal, és talán már  fellőttem néhány  újság példányt a Holdra is,  de az még csak véletlen lehetett, és nem válaszolt egyetlen egy szopott gombóc fejű ufonauta sem.

de  ez  már csak idő kérdése.. 

 Egyebet nem mondhatok...

 A szerkesztő.

****************************************

SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL

1.  LECTORI SALUTEM, ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
2.  A TRIANNITA   - JENEI ANDRÁS REGÉNYE FOLYTATÁSOKBAN.   Harmadik rész.
3.  VERSEK A NAGYVILÁGBÓL
     NAGY VENDEL,  ADAMECZ LÁSZLÓ  verse, és CD lemeze..
4.  VÉLEMÉNYEM SZERINT…  OLVASÓINK ÍRTÁK
5.  GYÓGYÍTÓ MŰVÉSZETEK FÓRUMA:
     ÁCS NAGY ÉVA,  CSOMOR HENRIETT,  MÁTYÁS RITA,  FELLNER ISTVÁN,  BÍRÓ                               MELINDA, GERENCSÉR HAJNALKA,  NAGY VENDEL
6.  NOVELLÁRÓL NOVELLÁRA
     ÁRVAY MÁRIA:   ÉRZED AHOGY TÁNCOLUNK?
7.  FELHÍVÁSOK
     GERGYE IMRE,  LUKÁCS RÉKA  KÉRDÉSEI
8.  A KUTYÁK ÉS ÉN
     ERDŐSNÉ ONDA MARICA:   UTAZNI JÓ 
9.  A SZPONZOR
      ÉS EGYÉB ÁLLATFAJTÁK.  NAGY VENDEL  elmélkedése
10.  BEMUTATJUK
       LAJTAI GÁBOR VERSEIT
11.  ARCKÉPCSARNOK
       VÉGHELYI JÓZSEF PORTRÉJA. _ HORENKA ERIKA SOROZATA
12.  ÍZES TÖRTÉNETEK
        IRODALMI SZAKÁCSKÖNYV.  NAGY VENDEL RECEPTJEI
13.  IRODALMI PÁLYÁZATOK
14.  CSAK A DAL.  NAGY VENDEL DALAI

15. FARSANGI BÁL A SZEKSZÁRDI VAKOK SZÉKHÁZÁBAN
16.  SZERKESZTÖI ÜZENETEK

****************************************

2. J.A.A. Donath:  A Triannita- A kettős küldetés

JENEI ANDRÁS REGÉNYE FOLYTATÁSOKBAN. (3. rész)

TÖRTÉNELMI JELLEGŰ REALISTA FANTASY

3. Minden kéz Jobbkéz

Jenei András

Az elágazás alig észrevehetően mutatta, hogy innen lehet még tovább is jutni. Ugyan a jobb oldali része, és ami a monostor felé tartott, kopottabbnak látszott, nem sok gödör süllyedt bele a rövid fűvel ritkásan benőtt két csíkból kirajzolt vonalba. A mélyedésekben meglapuló tócsákat körülzúgták a szomjukat oltó méhek, vagy a hangtalanul libegő fehér és nagyobb narancssárga pillangók; de széleiken pihentek a nemrég még vért szívott szúnyogok is.

Apró kismadarak repültek csapatokban az erdők felé; felettük pedig hatalmas, széttárt szárnyú sas körözött, hogy majd meglássa a földön óvatlanul előbújó vadnyulat, vagy valami hasonló rágcsálót.

Az égi világosság nagyokat ásítva nyújtózkodott, de elszenderedve jelezte, ideje bebújni a takarója alá és megpihenni mára. Lapos sugarai eltűntek a magas havasok mögött, de a szürkület még kicsit váratott magára.

Az amúgy csendes vidék hangosodó ciripelésbe kezdett, a néha meglibbenő szél úgy hullámoztatta a füves és egy–egy cserjével megpöttyözött földeket, mint egy tavat a kora tavaszi olvadás. 

A meredekségbe belefutott északon egy vonulat, melynek egyik szélén erdők, kéklő fenyvesek, a másikon hosszú sorokban szőlők vették birtokukba a lejtőt. Mögöttük kicsit messzebb kivillantak az apró tetők nádfedeles vagy facserepes kiszögellései.

Az egyre emelkedőbb és kavicsosabb út egyenesen nekifutott az erőd oldalában tátott szájként nyíló, nem túl nagy kapunak. A teljesen eltérő nagyságú és formájú kövekből épült hely alatti érdes és ritkásan füves sziklatömbök néhol annyira simán bámulták a messzi keletet, hogy ezzel is emelték az alacsony, de zömök falak tetejét. Csak két bástya szorult meg a saroknak épp nem nevezhető fordulókon; de annyira néptelennek tűnt minden, hogy az ember azt hihette: lakatlan szellemtornyokat lát.

A bejárat előtt leengedett, poros csapóhíd mély szakadékot ívelt át, melynek alján épphogy bokáig érő patak csordogált. A hegy gyomrából megszökő vízfolyás aztán tett két kanyart, majd úgy döntött, hogy ismét megkeresi a minden reggel magához térő Napot valahol a puszta ölén. 

A két lovag beszéd nélkül haladt át a kapun; de ahogy átértek a fejük felett alig észrevehetően megbújtatott vasrácsok alatt, egy majdnem kopasz, alacsony alak toppant eléjük.

 Sötétbarna kapucnis, durva szövésű csuhában – mely derekán sárga anyagból sűrűn fonott kötél futott körbe – és fekete saruban fogadta a jövevényeket a középkorú férfi.

– A Mindenek Atyja hozott benneteket szerény otthonunkban! – fogta meg a hozzá közelebb álló hátas kantárszárát. – A nevem Silvanus.

– A nevem Storm Bringe, ő pedig Andrew Grand – szállt le a hosszú hajú lovas.

– Kitárt karjaitok akár vadakat is fogadhatott volna – jegyezte meg a másik triannita, majd ő is csatlakozott a földön állókhoz.

– A barbárok sosem ketten jönnek, és nem baktatnak fekete köpenyben napnyugtakor – felelt a szerzetes, majd szélesen mosolyogva kezét dereka alatt becsúsztatta ruhája alá, ahonnan kivillant egykezes kardjának tenyeréhez kopott markolata. – A Jobbkéz mindenkit fogad. Kit így, kit meg úgy.

Az udvart, ami könnyen áttekinthetőnek bizonyult, sokféle, fából és agyagból, vagy kőből emelt épület tarkította. Mindegyik a monostor falához támaszkodott; ferde, vagy éppen lapos tetejük szürkévé színeződött a hosszú évek alatt, amióta a helyükre kerültek.

Balra egy, a kinttől elválasztó oszlopsoros, gangos, két bejáratú ház állt. A nyolc, a tető szélét tartó „láb” között madzagokon lógó, durva cserepekben piros és fehér virágok mosolyogtak lefele; alattuk a párkányokon peremnélküli tálakban magvak fogadták a beröppenő madarakat.  

Szemben két, egymástól elütő falú házikó nézett vissza az érkezőre. Az egyiknek fehérre meszelt és ablakok nélküli homlokzata, egyetlen, vaskilincses ajtaja, míg a másiknak öt, vagy hat hosszú ablaka és szabad bejárású nyílása fogadta a belépőket. Mellette kiszáradt deszkákból összeszögelt, alig az ember derekáig érő kapu nyílt hátra, ahonnan épp ekkor érkezett két másik fiatalabb szerzetes.

A virágokkal szemben álló részen egy nádfedeles, fából készült istálló dőlt a kemény falaknak, előtte egy hosszú, sok apró ablakos építmény húzódott meg.

A néhol alig álló faólból mindössze három, bamba tekintetű és majdnem alvó, kókadt fülű szamár bámult kifelé. Az őket több irányból is csipkedő legyeket egy-egy fejrázással hessegették el magukról.   

A két, szintén barna csuhát viselő férfi kezében vödrökkel odalépett a középen helyet kapott, mohától benőtt, faragott kőpárkányos kúthoz, aminek oldalán a farudak közé beillesztett hengeren kötélsávok csíkozódtak. Leengedve a mélységbe a peremről a vizesvödröt, hang nélkül azt visszahúzva – immár tele – saját hordóedényeiket megtöltve visszaindultak hátra. 

Többen mentek a kőoszlopos épületbe; de volt, aki a jobb, vagy a faajtós házak felé, illetve onnan tartott saját célja irányába.

– Petrus atyát keressük – szólt halkan Storm, mintha attól tartana, hogy megzavarja a nagy menetelést.

Az istállóból kiérkező testvér lehúzta a porban mezítlábas végtagjait, hogy megszabaduljon a bent lévő állatok „áldásától”. Majd átvéve a szárakat jelezte, hogy elvinné a patásokat. A két lovag leszedte nyerge mögül holmiját, majd bólintva egyet visszafordultak Silvanushoz.

– Még imát mond az Úrhoz, de lassan kezdődik a vacsora, oda jön ő is. Tartsatok velünk, csizmáitokat elnézve, messziről jöttetek, éhesek lehettek.

Senki nem tiltakozott. Visszautasítani egy felajánlott ételt ugyanolyan sértésnek számított odahaza is, mint békével érkezőket nem megkínálni ennivalóval.

– Köszönjük!

A vendégfogadó testvér szeme minden részletet hamar észrevett, s ahogy az étkező felé tartottak, megállította Stormékat.

– Bal vállatok már nem viseli jeleteket. Talán bűneiteket hagytátok el vele, mikor leemeltétek magatokról? 

– Lelkünk ugyanolyan tiszta, mint a triannita jel nélküli vállaink! – felelt kissé erősebb hangon Bringe. – Célunk, hogy ahová tartunk, eljussunk. Élve, gyorsan és titokban.

– Ne haragudjatok Sir, nem akartalak buta kérdésemmel megbántani benneteket. Óvatosságom néha kicsit túlzott talán.

A barna csuhások lehajtott fejjel, de érdeklődően tekingettek az érkezőkre, mindannyian előreengedték a köpenyes embereket. Némán fejet hajtottak először nekik, majd az étkezde bejáratának, mielőtt beléptek volna a terembe. Lassan érkezett az este, s ezzel a vacsoraidő is, melyet szerettek betartani a testvérek. 

 Odabent egy egész szobát átérő faasztal és körülötte megannyi zsámoly fogadta az enni készülőket. A csupasz falakon mécsesek villództak, lángjaik sajátos hangulatot adtak az esti étel elfogyasztásához. Oldalt látszott még egy ajtó, ott két fiatal szemlélte a belépdelő tömeget és türelmesen várta, hogy elkezdhesse munkáját.  Mellettük egy tiszta vízzel teli apró cseréptál foglalta el a sarkot. A sorban odatérők megmosva kezeiket felnéztek a plafon felé, megérintették homlokukat és kerestek egy szabad széket az asztalnál.

Andrew és Storm hasonlóképpen cselekedett; majd, miután helyet kaptak a többiek között, leültek.

Silvanus eltűnt egy pillanatra, majd még ugyanabban a percben egy szürke, koszos köntöst hordó, idősebb rendbelivel jött meg. Időnként suttogott valamit a másik fülébe, majd odalépve a vendégek mellé halkan jelezte, hogy kivel tért vissza:

– Ő Petrus atya.

Miután mindenki talált helyet, kissé oldalt fordultak, hogy szembe lehessenek a vezetőjükkel. Amaz odalépett a tisztálkodó edényhez, elvégezte a kézmosást, és még mielőtt leült volna az asztalfőre, megszólalt:

– Örül a szívem, hogy a mai vacsoránkat megoszthatjuk Sir Bringevel és Sir Granddel, akik mindketten messziről érkeztek, és mindketten triannita rendbéli lovagok. Adjunk együtt hálát az Úrnak ételünkért, aztán vacsora közben kérlek, meséljétek el mi cél hozott benneteket ilyen távol rendetektől!

A két lovag zavarba jött. Otthon ugyan minden étkezésnél, ami asztalnál zajlott megvolt a helye az áldáskérésnek, de nem tudták, hogy itt milyen formában fog a művelet történni. A szabad hit szerint az Úr egy, de más és más szokással imádkoztak még ugyanazon renden belüli szerzetesek is. De aztán ösztönösen saját formában, kezeiket egymásra helyezve lehunyták szemüket és megemelt fejjel elcsendesedtek.

A barnaruhások jobb tenyerüket a tányérjuk mellé tették, a másik az ölükbe maradt, majd elhallgatva ők is a mennyezetre néztek.

– Mindenek Atyja, ki figyeled utunk, s tereled néped, köszönjük néked eme ételt, mivel testünk erősíted, hogy lelkünk tiszta maradhasson. Mint ahogy áldott vacsoránk, áldott legyen neved is! 

Elhangzott egy morajló „Ámen”, majd az ajtóban várakozó csuhások egy hatalmas fazékkal emberről-emberre végigjárták a csoportot. Mindenki egy merőkanálnyit rakva saját tányérjába visszaült, majd miután megérkezett egy harmadik „felszolgáló” egy tálca szeletelt kenyérrel, abból is elvéve egy szeletet, elkezdett enni.

A legutolsóként ételt kapó Petrus atya megtörte saját sütésű, friss karéját és megtöltve kanalát a forró és illatozó paprikás ételből, ismét megszólalt:

– Remélem, étkünk ízlik majd nektek, urak. Egyszerű, de mi gyakran fogyasztjuk, mert szeretjük. Magunk termesztjük a burgonyát, amely ritka errefele.  

– Éhes száj ne válogasson – felelte Bringe, majd szájához emelte kanalát.

– Tiszta és alázatos beszéd. Nos, megosztjátok velünk, hogy miért jártok többnapos lóútra otthonotoktól?

És elindult a sokatmondó, ám annál szűkszavúbban előadott valóság. Miként hagyták el a levél elrablása és az eskü után Zament, hogyan ismerték meg a vándort, hogy kerültek ki Azmírból és vesztették el rövid idő elteltével barátjukat.

Brake halálhíre hallatán a csend szinte tapinthatóvá vált, megálltak a kanalak, s olyan mély hangtalanság lett, hogy kintről behallatszott az udvaron zizegő denevérek szárnyainak csattogása. A társaság ismét megemelte fejét, érkezett a megszokott mozdulat, ám az étel már senkinek nem maradt igazán a kedvére való. De mivel a pazarlást nem engedhette meg magának az ember, sehol nem maradt semmi a tálakban. 

– Vándor Brake a saját gyermekünk volt. Sokat neveltük, ha éppen nem járta saját útját, nálunk pihent és velünk hitt – hallgatott el egy pillanatra a szerzetes, majd hozzátette: – A barbárok viszont – hála az Úrnak - már régen nem jártak erre.

– Rám bízta gyűrűjét is, sajátomon túl az ő élete az ékszerrel együtt az enyém lett – emelte meg kezét Bringe. 

– Ma éjjel többen virrasztunk érte, előtte kísérjetek el hátra kertünkbe, hogy miközben megszedem a holnapi reggelinek való termést, meséljek egy történetet.

A vacsorát kiadó hatalmas edénybe visszakerültek a kiürült tálak; ezt az erre a feladatra ma kisorsolt személyek megfogták és kivitték a kúthoz, hogy megtisztogassák. Néhányan még maradtak; a többség átment az ajtó nélküli helyre, ahol bárki imát mondhatott, vagy elmélkedhetett, ahol virraszthattak.

Kint közben teljesen besötétedett. A kaput vasráccsal zárták le; az udvaron meggyújtott kevés fáklya alig adott fényt azoknak, akik még dolgoztak. 

„S midőn vagyon az alvóidő, tedd fejed párnádra, vagy emeld tekinteted az égre, de dolgod, ha nem másért tennéd, ne légyen!”

– A sötétben hogy szeded le a reggelinek valót, amiről beszéltél? – érdeklődött Grand a vezetőtől, miközben mindhárman elindultak a kis fakapu felé. Kiszáradt és megszürkült lécekből készült, kevés szöggel fogták meg egymást a deszkák. A két vékony, rozsdás fémpánt alig észrevehetően megnyikordult, ahogy kifele, majd visszamozdult a helyén. 

– Hitünk utat mutat az éjjelben, hogy akkor is megtaláljuk a fényt, ha a világra sötétség telepedik.

Tiszta volt az ég. Az ezernyi csillag a képzelettel és a hozzájuk kitalált, megrajzolt vonalakkal mindenféle jelképet ábrázolt a hozzáértőknek ugyanúgy, mint az egyszerű halandóknak. Akadt köztük medve, madár, harciszekér, vagy éppen egy történetből sokszor emlegetett harcos.

A Dormiolusból csak egy alig látható, vékony kanyar maradt, előtte vízszintesen hasalt egy kisebb felhő, amitől furcsa fényben úszott minden

A monostor hátsó udvarát kitöltő kert az imaház mögött kezdődött, és minden szélén gyümölcsfákkal szegélyezve, faltól–falig húzódott. Ugyan a betérő botladozók nem látták, milyen finomságoktól roskadoznak az ágak, érezték az éjjel szagába belehasító friss illatokat. A némelyik vastag törzs előtt meglapuló bokrokon apróbb szemek között akadt málna, egres, vagy éppen szeder is, melyből gyakran lekvár, befőtt, tea készült. 

Petrus Atya néhány lépés után leguggolt, s a kezében hozott vödörrel szedni kezdte a karókhoz kötözött, erős szagú szárakról lelógó gyümölcsöt.

– Brake nem idevalósi – kezdte – Ő úgy tudta, hogy szülei itt éltek a nem messze lévő faluban, de a Barren szülőknek sosem lett gyerekük. A kovács terméketlen magokat hordott magában. Aztán egy alkalommal, amikor a vadak valahonnan bentről a medencéből hazafelé tartottak Sulei felé – és ez nem az utolsó találkozása volt a párnak velük –, szokásaikhoz híven raboltak, fosztogattak és erőszakoltak.

 Storm visszaemlékezve barátjuk elbeszélésére, meg a halálára, megborzongott, majd mintha ezer tűvel szúrták volna végig a háta közepét, megmerevedve elállt a lélegzete.  

– A házaspár nem szólt senkinek, s amikor az asszony teherbe esett, úgy döntöttek, megtartják a gyermeket. Egyedül nekem beszéltek. Ekkor tudtam meg, hogy az erőszak közben a hörgő harcos elárulta nevét a nőnek. 

– Hogy hívták azt a gyalázatost? – kelt ki magából Andrew.

– Than – felelt az atya helyett Storm, aki mindent megértett.

– Ezt honnan tudod? – kérdezett visszanézve a hajolásból a szürkecsuhás.

– Attól tartok, hogy Brake mindent tudott. Két szóval az ajkán halt meg a kezeim között. „Sulei” és „Than”. 

– De hát akkor…– hagyta abba a szüretet Petrus.

– A sors vitte őt Suleibe, ahol már sosem tudjuk meg, hogy honnan, de megtudta az igazságot.  Onnan van ez a gyűrű is, ami maga a kopasz, lófarkas barbáré lehetett.

– Kezdek tőled megijedni – fogta meg a vállát Grand. 

– Én találkoztam Thannal. Majdnem megölt, amikor a szüleimmel végeztek harcosai. A nyakában ugyanez a madárfejes medál lógott – halkította el beszédét a lovag – Ezért volt nekem olyan ismerős Brake ujján, de nem tudtam hová tenni emlékeimben. Pedig annak az embernek az ocsmány feje örökre itt maradt. Félek, mára nem kisebb valaki lehet, mint maga a vadak vezére. 

– De ha ő tudta, akkor…

– Ez volt a titka, hogy nem ölték meg, amikor elvitték magukkal és ez volt az is, hogy nem akart visszamenni Suleibe. Félte származását és meg is tagadta, ezért harcolt a vadak ellen.

Mindannyian elhallgattak. A vödör megtelt, a szerzetes biztos léptekkel indult vissza a derengő fény felé. Miután mindhárman betértek a középen lévő udvarba, bereteszelte az apró kaput, és nagyokat sóhajtva megszólalt:

– Mindannyian az Úr kezében vagyunk, de őt is a sors vezeti és segíti. Sir Bringe, neked utad Sulei, sorsod az igazság. Nekem tanítványom volt Brake, s ő azt akarta veled, hogy megtudjam minden titkát. 

– Nincsenek véletlenek – szólt halkan Grand.

– Én ma virrasztok. Reggel megkeresem nektek a tekercset, amin jelölve vagyon a hely, mi célotok. Ott a pihenő, Silvanus már készített nektek szalmamatracot. Térjetek aludni.

Megálltak a „pihenőnek” nevezett épület előtt, és belebámultak az éjszakába. A kapu feletti falon egy testvér gubbasztott; egy másik eloltotta a fáklyák nagy részét, majd betért ő is a helyre, ahol a többiek már imát mondtak, vagy halkan elmélkedtek. Az udvar teljesen elnéptelenedett. Két macska szaladgált a tetők élén, ahonnan néhány ugrással a földön termettek, majd világító szemeikkel kutatva a szabálytalan játékteret, eltűntek oldalt. 

Storm zaklatott lelkében egymást váltották az érzések. Némelyik erővel ruházta fel, hogy határtalan elszántságát fokozva azonnal induljon, de néma keserűség is érkezett, ami meg teljesen lebénította izmait. 

„Az életutak gyakran összefutnak, mert oly kicsi a világunk, hogy minden hegy és folyó találkozik egyszer a tengerekkel. És a tengerek mind ölelik a földeket, mert az élet és halál testvérek itt mindenkinek.”– idézte fel az ismert sorokat. 

Andrew nem hagyta egyedül. Átérezve társa sorsát és a benne zajló dolgokat, csendben várta az „első szót”.

– Menj, pihenj le nyugodtan. Én azt hiszem, nem tudok elaludni.

– Akkor nekem is itt a helyem – felelt amaz. – Azért tudod, hogy az ékszer a kezeden kulcs lehet a barbárok földjén?

– Vagy éppen a halál. De amint ott leszünk, kiderül.

Majd lehúzva a madárfejet ujjáról, markába szorította azt.

Akik az Úrral beszéltek, ijedten ugrottak ki az udvarra a kardcsörömpölés hallatán. A testvérek kisebb hányada meg, aki aludni tért, mezítlábasan szaladt a hangok felé. 

A nem is régen felkelt nap még éppen csak elkezdte melegíteni a levegőt, amiből sok helyre megült páracseppek verték vissza az egyre élesebb sugarakat.

A két lovag meztelen, izzadt felsőtesttel, izmaik megfeszített erejével tartotta saját kardját és farkasszemet nézve egymással forogtak a reggelben. Az eredetileg kétkezesnek kovácsolt pengék hol egy marokban, hol kettőben koptak tovább, felváltva lecsaptak és hárítottak. 

Storm fegyverét Sir Ambell készíttette saját mesterével. A nem kevés időt és energiát megkapott, háromfajta vasból és acélból megszületett nyers erő életre kelt gazdája kezében. A közepén mélyedő vérvonal belesimult az él mellé; kézvédője egyszerű, de annál nagyobb biztonságot adhatott egy halálosnak szánt vágás elhárítására.

 Grandnak hasonlóan kialakított fém villant meg mellkasa előtt, amikor összeértek a pengék.

– Mi folyik itt?– érkezett meg Silvanus is az egyre nagyobb csoportosuláshoz.

– Nincs baj, csak elménk csiszolása mellett nem hagyhatjuk lustálkodni karjainkat sem! – kiáltott Bringe, majd társa felé ugorva annak a fejére támadott.

A balról érkező védekezés olyan erővel lökte el a másikat, hogy elveszítve egyensúlyát, megpördült teste körül. 

– Na, csak nem megszédültél?– mosolyodott el a másik.

– Van az a hölgy, aki megszédíthet, de nem nemes kardod!

Megfordult a szerep. A következő pillanatban a hosszú hajú lovag védekezett, hol oldalra tért ki a csapás elől, hol ugrania kellett, nehogy megsérüljön a reggeli tornának szánt „játék” közben. 

– De hát még megsebzitek egymást!– szólt oda a küzdőkhöz az egyik csuhás, majd megrázva fejét betért az imaház melletti faajtón.

– Nem fogják – érkezett meg Petrus atya is. – A kívülálló kivédhetetlen szándékot láthat eme küzdelemben, de ha a kard eléri a testet, gazdája megállítja azt – fejezte be mondatát az ottmaradtaknak. 

Aztán egy lendületes ütést követően Storm a földre zuhant, ellenfele pedig kardját nyakának szegezve jelezte, a harc befejezettnek tekinthető.

– Legközelebb – hajtott fejet a vesztes, majd keményen megbiccentette állát.

– Sosincs legközelebb!– tartotta el pengéjét Andrew, majd lenyúlt, hogy megfogja a másik lovag karját a felsegítéshez.

Amikor amaz felállt, kezeiket még megtartották egy pillanatra.

– Köszönöm a küzdelmet!

– Szintén.

Miután tokba kerültek az életet, halált és edzést jelentő acélok, a két triannita odalépve a kúthoz megmosakodott a jéghideg vízben. A többembernyi mélységű forrást a testvérek – akik régen idejöttek –maguk ásták ki, és bélelték ki a lyuk falát a faragott kövekkel. Mivel a patakból nem tudták volna kielégíteni mindennapos létüket, nagy kincs volt számukra a sok dologra használható, kiapadhatatlan folyékony élet. Főztek, mostak, ha kellett öntöztek, vagy éppen állatot itattak belőle.

Az egyik szerzetes közben kihozta a mai útra kiválasztott szamarat, majd felrakva a hátára az egésznapi holmiját, kifelé indult az ekkor már felhúzott rácsok alatt.

– Ő Tamás testvér – nézett utána a vezető.– Minden reggel bemegy a faluba, hogy tanítson az ottani gyermekeknek. Hálásak a népek érte, és ezért gyakran adnak tyúkokat, kacsákat élelem gyanánt a rendünknek. 

– Mit tanít nekik? – húzta fel ingjére barna felsőjét Grand.

– Mindent, amire az életben szüksége lehet egy embernek. A fiatalabbaknak verseket, majd írást és olvasást. Az idősebbeknek számolásokat, de akadnak felnőttek is, akiknek meg megmutatja a növényeket.

  Rövid idő után megjelent a következő barnaruhás is, aki már nem egyedül indult el kifele. A távozók hátán vászonból varrt zsákok feküdtek, a derekukon körbefutó köteleken még kisebb zacskók lógtak lefele.  Egyikőjük vállán egy íj feszült, a másikuk vitte a tokban meglapuló vesszőket.

– Mindenkinek megvan a munkája. Toto és Gilbert vadászni megy. Van, hogy csak este érnek haza az erdőből, de sosem jönnek üres kézzel. Na, gyertek velem, megnézzük, hol tart Kelemen a másolásban – indult el az imahely melletti ajtó felé Petrus.

Belépve egy sötét, dohos szagú, a semmi felé vezető lépcső tetején találták magukat. Vezetőjük, megfogva az egyik falon lévő mécsest, megállás nélkül elindult lefele. A már nem fiatal lábak szaporán szedték a fokokat. A kétszer maga körül megforduló lejárat teteje majdnem kevésnek bizonyult a magas lovagoknak; de látva, hogy az elöl haladó is időnként lehajtja fejét, ugyanígy cselekedve törtettek utána. A falak kockára faragott kövei között hol a penész, hol apró soklábú állatok lapultak; néhol akkora telepeket alkottak, hogy szinte rá lehetett volna támaszkodni.  

Közel kéttucatnyi lépés után egy kamranagyságú szobába értek, ahonnan két ajtó nyílt. Középen egy asztalka, rajta cseréptálkák és bennük alvó gyertyák friss, vagy már korábban megolvadt csonkjai álldogáltak. Az egyikben valami folyadék, amitől – szürkesége miatt – nem lehetett látni az edény alját.

– Ide szorulunk, ha írunk, másolunk, és itt tartjuk a már kész könyveinket is – mutatott az egyik ajtóra a csuhás. – Nincs sok írásunk, így mindig csak egyikőnk másol, s aki ír, az készíti a tintát is.

– Honnan van térképetek Suleiről? – kérdezett előre Storm.

– Amikor még fiatalon idekerültem, Sanguis atya vezette a monostort.  Egyik testvérünk elindult a puszta felé, hogy békítse a népeket, ne kelljen folyton háborúzni. Sokáig elvolt, mikor az egyik reggel több sebtől vérezve ért vissza. Sulei–ig jutott, ő rajzolta a tekercset, de aztán a vadak megtudták célját, és végigüldözték a síkságon. Belépett a kapun, átadta a rajzot és meghalt. 

– Igen, Brake is mondta, hogy a nyomorultak nem hagynak eljönni senkit – szólt halkan Bringe.

– Neki sikerült. Nos, aztán egy hétig ostromoltak minket, de nem jutottak fel a sziklákra. S mivel elzáródtunk a falutól, az ottaniak szenvedték meg a csatát. Azóta vezekelünk, és ott segítjük a népet, ahol lehet. Ők meg minket. 

A belsőbb szobácskában polcok sorakoztak; rajtuk mindenféle megsárgult lapok, tekercsek hada lapult. Némelyiken vastagon állt a por. Látszott, hogy nem sokukat olvassák a rendbeliek; a napi munka több időt foglalt le. A koromsötét szoba tetején sugárban tört magának utat a kinti fény egy apró lyukon keresztül; aztán elérve a padlót, újra meg újra bejárta útját a kövekre rajzolt furcsa jeleken. Betűk helyett mindenféle alakzatok, csíkok sora csoportosult a földön, a „mutató” épp egy háromszög és egy Nap között járt.

– Ó, Petrus testvér és barátaink!– örvendezett az álló helyzetben dolgozó szerzetes, aki letéve kezéből a hatalmas madártollat, végre szabadon felnézhetett – Kész vagyok.

– Köszönjük testvérem! – vette el a finom vonalakkal megrajzolt térképet az Atya, majd végigfuttatta szemeit rajta és odaadta a vendégeknek.

– Hálásak vagyunk nektek – vette át Bringe, majd hármójuk közé emelte és nézegetni kezdte a félhomályban. 

A lap szélén nagy púpokkal ábrázolva, kör alakban jelzett Gyűrű–hegység, a néhol megszakított csövekkel rápingált hágókkal és szorosokkal méltóságosan, de aprón törpült el a papír nagy részét eltöltő semmihez képest. Volt rajta ugyan alaktalan kör, meg teljesen jobb oldalon és lent hegység, de a rajzoló ismeretei hiányában ezekbe semmilyen jel, vagy írás nem került. Akadtak rajta kanyargós folyók, némelyikük szaggatottan állt meg valahol, de ami a lovagok számára fontosnak bizonyult – Sulei –, két helyen is kérdőjellel volt ráillesztve.

Bringe összetekerte a papírost, majd a másolójától kapott fehér, vékony szalaggal átkötötte. 

– Nos, hagyjuk dolgozni Kelemen–t, még beszárad a gubacstinta. Fent vár minket a reggeli a sok farkasbarackkal – indult vissza Petrus.

– Van nálatok a Szent Szavak–ból?– lépett ki az ajtón a másoló és könyvtár-termecskéből a valamikori molnárlegény.

– Természetesen, de azt nem másoljuk. Szerény és alázatot szolgáló rend vagyunk, nem méltók az életvitelünk miatt arra, hogy ezt megtegyük. Sokan vannak, akik elítélnek harcosságainkkal, de még mindig ez az, ami megvédett bennünket.

– Én becsülöm bennetek, hogy hisztek és harcoltok is – szólt Andrew, majd becsukta maga mögött az ajtót. 

– Óhajtjátok megolvasni?

– Sajnos nincs rá már időnk. Mihamarabb Suleibe kell érnünk – indultak felfelé a lépcsőn a lovagok.

Ahogy kiléptek a pincét rejtő ajtón a napfényre, hunyorogtak egy pillanatig, majd miután hozzászoktak a világossághoz, elindultak az istálló felé. Az étkezde előtt megint, ugyanúgy, mint előző este, megnőtt a forgalom. A szerzetesek csoportokban léptek a bejárat elé, s onnan tovább, hogy elindítsák a napjukat a fontos étkezéssel. 

– Akkor, ha már nem értek rá, hadd pakoljunk nektek kevés étket legalább.

Ziháló, mezítlábas férfi szaladt be a hatalmas kapun. Kalapját a mellkasa elé szorította; valamikori fehér inge, a rajta megkopott szürke, kicsi gombokkal tarkított mellénye fejfedője alatt fesztelenül lobogott felsőtestén. Sötétbarna vászonnadrágja csak a bokájáig ért, ezt egyetlen vastagabb madzag tartotta a derekán. 

Megtörölte izzadt homlokát, és meglátva a szürke ruhát viselő szerzetest, egyenesen hozzá szaladt.

– Jaj, Mindenek Atyja! Kérlek, Petrus testvér, segítened kell! – hörögte még mindig levegő után kapkodva ijedt arccal a megsárgult és egyszerre megbarnult bőrű, őszes bajszot hordó ember.

– De hát mi történt?

– Folyik a szüret a dombokon, s az asszonyom összeesett, nem mozdul! Szólongattuk, de semmi!

Gyakran hívták a szerzeteseket betegekhez a faluba, mert mindig tudtak valami gyógyírt a kórságokra, nyavalyákra. Mikor füveket lázra, mikor azokból készített kenőcsöket sebekre, vagy éppen teákat megfázásra. 

 Petrus atya végignézett a megrémült férfin, s tekintete a triannitákra tévedt.

– Meg kell hogy kérjelek benneteket, hogy lovaitokat használjam. Szamárháton sosem érek oda, és nagy lehet a baj.

– Lovam két embert is elbír, menjünk mindannyian! – ajánlotta fel hátasát Storm, és mire összenéztek egyetértésüket nyugtázva társával, egy csuhás már ott is állt a lovakkal előttük. 

A vad vágta hangos patkódobogással haladt át a csapóhídon, majd követve az utat a szőlőhegy felé, felzaklatta a rét nyugalmát. Míg a Felség két emberrel, úgy Kicsi is – ő Grand lova volt – az ijedt férfivel és gazdájával száguldott a történést rejtő hely felé. A hullámzó négylábúak nem törődve a nagyobb teherrel a hátukon szinte repültek a föld felett. A jó oktatásnak köszönhetően mindannyian biztosan ülték a méneket, melyeknek sörénye lobogott a rajtuk utazók arca előtt.

„– Úgy helyezd a súlyodat a nyeregbe, mintha karót nyeltél volna! – mondta Bringének a nevelőapja kérésére őt tanító lovasember.– Üleped csontjait érezd, akkor jó a helyed. Legyen meg a ritmus, tudd, hol kell kiemelkedni, hogy együtt mozogjatok! A nyereg stabil, mintha oda lennél enyvvel ragasztva. Ugyanakkor ereszd le a vállaidat, maradj lazán.” – emlékezett vissza a lovag. 

Apja ugyan megtanította a ló megülésére, de a részleteket és a szép, valamint nem fárasztó lóháton való munkát már Sir Ambell várában sajátította el. S ha egy ilyen délután elteltével minden testrésze sajgott, az azt jelentette, hogy igazán lovagolt. „Ha lovagolsz, elfáradsz. Lehet utazni a nyeregben és együtt élni társaddal”. – pörgette vissza Marcello mester szavait. 

A földről felkavart por ellepte a levegőt mögöttük. A megbújó madarak ijedten felröppentek, hogy minél messzebb kerüljenek, nehogy életük veszélybe sodródjon a semmiből felbukkant hangos dübörgéstől és a vele járó halálos patáktól.

„ tradarapp  tradarapp  tradarapp  tradarapp „

A fél kezével kapaszkodó, sapkáját ekkor már a fején tartó férfi – miután fejfedőjét és testét is vigyázta – előremutatott.

– Ott a szélen!

Körülállták a földön fekvőt. A nők és az asszonyok jajveszékeltek, fejüket fogva sikoltoztak, vagy hangosan sírtak. A férfiak gondterhelten álltak fejüket vakarva, de senki nem tudta, hogy mitévő legyen. A gyerekek ilyenkor még az iskolában voltak, így nem kellett őket elzavarni, hogy ne lássák a „halottat”.

Az atya leugorva a hátasról nagy irammal indult meg a népek közé.

– Engedjetek! Ki látta, hogy mi történt?

– Jaaaj, a lelkem egyszer csak elsápadt, aztán torka után nyúlt – sírta el az egyik asszony, aki fejéről szedte le kendőjét zaklatott állapotában – Kidülledtek a szemei, no, meg elájult. Jaaaaj, jaaaaj!

Úgy vált szét a tömeg Petrus előtt, mint amikor egy tóba bedőlő fa elválasztja maga alatt a vizet. A szerencsétlen teste még aprókat rángatózott, majd elernyedt és nem mozdult többet. Arca lilává vált, mint egy érett szilva a kékségtől elválasztó viasz alá dugva, amit ha megfog az emberfia, ujjnyoma ott marad.  

– Elkéstünk – akarta mondani a testvér és mielőtt odalépett volna a fekvőhöz, megbotlott és hatalmas súlyával rátenyerelt a nőre.

A feszült pillanatban maga a jelenet olyan nevetségesnek hatott, hogy akadtak, akik ugyan rettenetesen szégyellték, de elmosolyodtak. Mint amikor valaki okoskodni akar valahol egy komoly helyen, de annyira részeg, hogy lépten-nyomon elborul.

A szerzetes is megróva magát a figyelmetlensége miatt, ruháját porolva térdelt fel, s közben kezét levette az asszony mellkasáról. Mivel a zuhanása eltolta a vízszintesbe került blúzát, azt megigazította, majd ujjaival megérintve saját homlokát, bocsánatot kért az Úrtól. 

Megmozdultak a kimeredt szemhéjak, hangos köhögés tört fel az ekkorra már fehér és piros színben játszó arcú nőből.

– A testvér csodát tett! – kezdte el kiabálni a férj, amit aztán egyre többen hasonlóan nyugtáztak. 

A furcsa módon megmentett felült, ránézett a csuhásra és kezeit először a szemei elé, majd az ölébe ejtve hangos sírásba tört ki. Azt sem tudta, kinek hálálkodjon előbb. Férjének, aki segítséget hozott, Petrusnak, aki mindegy, hogyan, de megmentette életét, vagy a Mindenek Atyjának, hogy életben hagyta? Esetleg a két ismeretlen férfinak, akikről nem is sejthette, hogy kicsodák ők valójában? 

– Legyen áldott az Úr, s legyen a te neved is! Köszönöm! Az a szőlőszem majdnem megfojtott.

Miközben talpra állították mindkettejüket – az előbbit társai, az asszonyok, a szerzetest a két lovag –, hangos örömujjongás, füttyszó és nevetés töltötte el a fürtöktől gazdagon függő sorok oldalát.

Volt, aki táncolt, akadt, aki sírt örömében.

A férfi többször átölelte a vöröslő arccal, zavarban totyorgó testvért, aki pontosan tudta, hogy igazán semmit nem csinált, de nem állt módjában szólni.

– Mi is és mozdulataink is az Ő kezében vagyunk, ki irányít bennünket!– mondta végül halkan.

– Add meg nékünk, ami a miénk, vedd el, ami az égieké és a földdé, de hagyd meg, aminek élete vagyon idelent! – idézett Grand a szent könyvükből.

– Térjetek be mindannyian házamba, hogy megháláljam azt, amit nem tudok!– hajolt meg mélyen a lovagok előtt a középkorú férfi.

Storm és a másik fekete köpenyes ugyanarra gondolt, s egymásra néztek, hogy ki vállalja fel a „nem”–et.

– Sajnos nem tehetjük. Már így is késve vagyunk, célunk messze még – szólt először Bringe. – Remélem, nem sértelek meg vele.

– Örömöm és hálám mellett nincs helye szívemben haragnak! Utatok fontos lehet, mint nekem feleségem és családom. Na, de te Petrus? Ugye, hisz visszaadtad asszonyom életét!

– Osztom majd veletek az örömötök, de mindennek legyen meg a rendeltetése! Este visszatérek, addig akad még nektek is munkátok, akárcsak nekem.

– Legyen hát! Napnyugtakor várunk szeretettel! Emberek! Fejezzük be a szüretet! – kiáltotta fennhangon a boldog családfő. Vállaira kapta a legközelebbi puttonyt, megcsókolta feleségét és berohant a tőkék közé.

A most már megnyugodott, mosolygós emberek új erőre kapva folytatták a gyümölcs szedését. A nők kezeikben egy kiskéssel, vagy éppen csak szabadon be-benyúltak a cirádás levelek közé, majd leemelve a fürtöket, azt mindenféle edényekbe, vagy magába a puttonyokba rakták. A különféle szemek, amiket a napfény és az eső néhol diónyivá, máshol meg alig borsónyivá érlelt, színben és ízben is nagy változatosságot mutattak. A megoszlott dolgozók válogatva rakták a majdan borrá érlelendő gyümölcsöt. A lágyan ringatózó domboldalban időnként kacagást, máskor meg egy felröppenő dalocskát kapott fel és vitt magával a szellő.

A három, magára maradt férfi egy darabig hallgatagon nézte a körülöttük elfogyó népet, aztán odaléptek Felséghez és Kicsihez, akik már kifújva magukat, nyugodtan harapdáltak bele a lugasok mellett a földön elterülő pázsitba.

Meghúzva a szíjakat, végigsimították a jószágokat, s mindannyian a messzeségbe néztek.

– Monte testvérünk friss volt és semmit nem bízott a véletlenre. Nyergeitek mögött van valamennyi étel, hogy legalább ezzel segíthessük utatokat – szólalt meg a csuhás, majd megrángatva a dereka köré tekert kötelet, sóhajtott egyet. 

– Visszavinnénk az otthonodba – állt hátrébb Storm, hogy helyet adjon Petrusnak, de amaz a fejét ingatta. 

– Köszönöm, de jobb, ha máris elindultok. Rég nem láttuk a vadakat, ami jelenthet jót s rosszat egyaránt. Vagy elakadtak a hegyek között, és akkor még hátravan a pusztítás, vagy már előttetek járnak,  akkor meg...

– ...beérjük őket – fejezte be Grand és beleillesztve lábát a kengyelbe, megfogta a kápát, felszállt lovára.

– Mindent köszönünk neked és rendednek! – nyújtotta kezét előre Storm, amit az atya két hatalmas tenyerével közrefogott. Szemébe könnyek szöktek, de büszkén vállalta, hogy elérzékenyült.

– Brake sírja a déli lejtőknél van, megjelöltük egy kővel. Pontosan nem tudom elmondani a helyet, de nincs messze az út és érdekesen állnak a sziklák arrafele – szállt nyeregbe Bringe is. 

– Magam fogom megkeresni. A Mindenek Atyja vigyázza utatokat, és ha érkeztek majd visszafele, térjetek be a monostorba! – emelte fel a kezét a földön maradt. Amazok megfordították hátasaikat, és letérve az útról, megindultak a nagy zöld tengerbe.

Az ezernyi színekben pompázó lepel a beletűzdelt fehér, sárga, piros, vagy épp kéken foltozott virágokkal, dombokkal tette változatossá a tájat. Némelyik elbújt a rajta pöffeszkedő erdő alá – ha magasról lehetett volna nézni a vidéket, hasonló lehetett, mint egy sakktábla. Csak éppen nem fekete és fehér kockákkal, hanem sötét- és világoszöld alakzatokkal. 

Ami érdekesnek tűnhetett ezen a táblán, hogy nem két király, két bástya, hanem két ugyanolyan ló – lovas – maradt talpon. S ezek az Úr kezében lévő „bábuk” egymás mellett haladtak, hogy leküzdjék a még fel nem került más színű vezért. 

A könyv borítója

****************************************

3. VERSEK A NAGYVILÁGBÓL

                NAGY VENDEL - JELMEZZÉ SZELÍDÜLT

                 ITT VAN FÁRSÁNGNAK GYÖNYÖRŰ IDEJE

Vízkereszttől Húshagyóig		Azért mégis
Áll a bál.		Édesen csordult
Ez újév farsangján is		A sárgabarackos íz
Vigadni muszáj.		A szalagos fánkon.
Talán ismét		S jelmezzé szelídült
Pártában maradtak		Anyám becses kalapja
A mai Dorottyák		És puccos ruhája
Az idei fársángon?		Az esti bálon.
	Ragyogó arcod
	Áttündököl
	Az aranyálarcon.

                     ...............................................................................................................

ADAMECZ LÁSZLÓ

     Zirci barátaim              

A legszebb két esztendőm,
mely köztetek volt elmenő,
nem veszett el számomra,
raktároztam magamba.

Ők élnek Bakony szívében,
a nagy erdők közepében,
ők adtak eledelt, meleget,
magányos éhező lelkemnek.

Jó volt hozzátok menni,
jó volt köztetek lenni,
jó volt örömet falni,
jó volt egésszé válni.

..............................................................................................

ADAMECZ LÁSZLÓ  CD LEMEZÉRŐL....

Szeretettel köszöntök mindenkit ezzel a dallal ...

Éjszakák fehér szaténban:

http://www.indavideo.hu/video/J_Hayvard_Ejszakak_feher_szatenban

Adamecz László
+36/70- 235- 2733
http://lelekmuzsikusok.googlepages.com
Tatabánya, Léleksegítő alapitvány
www.leleksegito.hu

****************************************

4. VÉLEMÉNYEM SZERINT…OLVASÓINK ÍRJÁK!

SZIA VENDI..

Szívből gratulálok az újsághoz. Végig olvastam a legutóbbi számot - természetesen az előzőekbe is beleolvastam - s több írás is megfogott. Véghelyi Józsi mai korunkat idéző jegyzete igazán aktuális, hasonló eseteket jómagam is megtapasztaltam és megírtam. Jelenleg a 7. önálló kötetemre készülök, ezért nem írtam Neked eddig. Szerencsére, vagy szerencsétlenségemre az utóbbi években öt újságnál dolgoztam, valamennyi "kiment" alólam, a legkülönfélébb okok miatt. Viszont így a könyvemmel tudok foglalkozni. Amint az bemutatásra kerül, küldök Neked írásokat, bár tudom ezt már ígértem párszor, de akkor még aktívan dolgoztam több újságnak.

Még egyszer gratulálok, nagy dolgot vittél és viszel véghez ezzel az újsággal. Ezt csak ilyen határtalan szorgalommal és óriási elhatározással lehetett megvalósítani, ami Neked megadatott,

Szeretettel üdvözöllek: Sasi

 .............................................................................................................

KEDVES VENDI!

MINDEN TŐLED SZÁRMAZÓ ÍRÁST SZÍVESEN TESZEK NYILVÁNOSSÁG ELÉ MERT NAGYON JÓK, ÜZENETÉBEN, ÉRZELMEKBEN, LÍRAI ÖSSZESSÉGÉBEN.

KÖZBEN BÜSZKE VAGYOK RÁD, HOGY NEHÉZ UTAD ILYEN ÉRTÉK TEREMTŐVÉ VÁLT.

A MAGAZIN MEG IGAZÁN RÁADÁS, MONDHATOM KORONÁJA ÉLETEDNEK. A LEGSZEBB E TEVÉKENYSÉGEDBEN, HOGY A NEHÉZSÉGEKBELI TAPASZTALATAID ÁLTAL FELKAROLOD, BÁTORÍTOD AZ ALKOTÓ TÁRSAKAT.

NAGYON SZÍNES, TARTALMAS, VÁLTOZATOS ,MEGÚJULÓ KÍNÁLATA SOKUNKNAK

FRISSÍTŐ ÉLMÉNY E MAGAZIN, MELY ÖNMAGÁBAN ÉS PÉLDA ÉRTÉKŰ.

SZÍVBŐL GRATULÁLOK NEKED, MUNKATÁRSAIDNAK ÉS A BEMUTATOTT ALKOTÓKNAK A HATÁROKAT ÁTÍVELŐ SZÉP KÜLDETÉSHEZ.

BARÁTI ÖLELÉSSEL:

ADAMECZ LÁSZLÓ

 ..............................................................................................................

Szia Vendi!

Most csak röviden írok. De ne aggódj, nem tűnök el, s a magazint is olvasom.

A lap ismét színes volt, s némelyik cikkhez magam is hozzá tudnék szólni.

A kutyáról botra váltás, vagy a megdöbbenés az emberek hozzáállásához nekem is emlékeket hozott...

De vagyunk ezzel így egy páran. :D

A táncolós versed szinte ritmust mutatott lábaimnak, de ebben a

számban hiányoltam az Ízes történeted. Tudom, hogy nem hagyod abba,

mert sok recept lehet még, csak ezzel is jelezném, hogy kedvenc részem a lapban.

Várom majd a következőt! A folytatásos részhez csatoltam a harmadik fejezetet.  Szépen haladunk, még négy van hátra... :D

Barátsággal:

András

 …………………………………………………………………………………………..

Kedves Vendi Barátom!

Jó szokásomhoz képest most is az utolsó betűig elolvastam minden írást a lapodban. 

Összességében mint mindig most is tetszik a lap.

Érdekesek a Véghelyi Jóska által felvetett gondolatok. 

Én a magam részéről a Jenei András regényét, a Triannitát nem tekinteném történelmi regénynek. Inkább kalandregénynek, vagy valami olyan könyvnek mondanám,vagy az is lehet, hogy talán J. R. Tolkien Gyűrűk ura trilógiájához hasonlító munkának mondanám. Ezzel a könyvel talán csak azért nem foglalkoznék többet, mert neki, az Andrásnak, a könyv szerzőjének annak idején, amikor megtisztelt a kéziratával, részletesen kifejtettem a véleményemet, ami az óta sem változott.

Mint már mondtam, nagyon tetszett összességében a lap. Talán csak néhány írást emelnék ki a lap szövetéből. Mátyás Rita A hajléktalan című verse igen megfogott. Nem tudom, hogy ő közvetlen tapasztalatait írta e le, vagy csak a benne meglévő mély empátia íratta-e le vele a sorokat? Erős, elgondolkodtató írásnak tartom. Elsősorban tartalmában, mondandójában.

Hasonlóan vélekedem Ács Nagy Éva Két lebegés között című verséről.

Azt már írtam ugye, hogy a pályázaton elért eredményedhez neked és Adamecz Lászlónak tiszta szívből gratulálok?

Tetszett a kis karcolatod, amit a  boltos nő kárára elkövetett vicced történetéről fogalmaztál meg. Tetszett a vicc is és tetszett az az őszinte megbánás is amit az írás végén megfogalmaztál. Mégsem nagyon érdemes ezzel az írással sem komolyabban foglalkozni, hiszen már erről is bőven és sokszor beszélgettünk.

Igazán izgalmas és hatalmas témába vágtál bele szakácskönyved lapjain, a disznóvágásba. Megvallom őszintén a kolbászos mártásról én még életemben sohasem hallottam. Ki fogom próbálni!

Izgalmas téma bizony a disznóvágás és nem csak azért, mert nem is olyan régen még ez az aktus teremtette meg a család egész évi eleségének alapját, gerincét. Nem volt hát mindegy, hogy hogy dolgozták fel, a kiválló alapanyagot, hogy hogy alkották meg belőle a finomabbnál finomabb termékeket, a hurkát, a kolbászt, a szalámit, a sonkát, a sózott, a füstölt húsokat.

Most is összefut a nyál a számban, ha felidézem a vacsorára főzött "saulrésent", ahogy te fogalmaztad, a svábok által készített savanyút, a toros káposztát, a fokhagymás pirított májat, a kemencében, vagy rerni -ben ropogósra sütött véres, - húsos, - májas - hurkát, vagy és kolbászt. Nagy izgalommal várom a folytatást.

Tisztelettel, Barátsággal: Karcsi!!

....................................................................................................................

Kedves Vendi!

Újságot mint mindig nagy várakozással olvastam.

A vártnál egy kicsit gyengébb volt de nem lehet mindig mindenki kedvére szerkeszteni.

A Marica írása tetszett ilyen sajnálatos problémával kellet megbirkózni a fehér botta,l 

de most már minden rendeződik ismét kutyuska társaságában közlekedhet.

Véghelyi József vissza emlékezése mikor még az emberek jobban 

reagáltak az embertársaira. sajnos egyre rosszabb lesz az emberek 

egymáshoz való viszonya. Erika neked még elég sok minden lehet de ahogy 

mondod elég jól veszed az akadályokat csak így tovább.

Lehet kicsit hosszúra sikerült levelem

Szeretettel Klarissza

.................................................................................................................

Kedves Vendi!

Az újságot megkaptam elolvastam és köszönöm mindenkinek a munkáját.

Ismételten Nagyon kellemes időtöltés volt. További eredményes  munkát,

sikeres alkotást mindenkinek.

Üdvözlettel Magdi.

 ****************************************

5. GYÓGYÍTÓ MŰVÉSZETEK FÓRUMA

 ……………………………………………………………………

ÁCS NAGY ÉVA: Fájdalom

Most fáj belül valami,

most megakar szakadni.

Most lassabban dobog,

s üteme lassú fájdalom.

Most szúr ott nekem valami,

ebbe bele lehet halni!

……………………………………………………………………

Ács nagy Éva: Fehér lepelben

Könnyeimet törlőm fehér keszkenőbe,

testem öltöztettem, fehér lepedőbe.

Kezemet szorosan imára kulcsolom,

most száll el utolsó reményként sóhajom.

A fény felé tárom most csapzott lelkemet,

kérem az én Istenem, hogy segítsen meg.

Könnyeimből már töviskoszorút fontam,

esendő létemet , néked ajánlottam.

Átadom még bánatos gyötört szívemet,

kérem én , hogy dobogását most szüntesd meg.

Gyarló, roncs mivoltom most büszkén távozzon,

ne várd meg Istenem , hogy pokolba jusson.

Szabadíts meg végleg a mocskos énemtől,

ne legyen testem, lelkem tele a szennytől.

A mennyben már megtisztultan lépjek eléd,

tudom ,mert bízom talán megáld majd az ég.

Fehér lepelben menjek a túlsó partra,

fehér lélekkel szálljak fel a hajómra.

Imára kulcsolt kézzel keresztem fogom,

utolsó pillantás még drága otthonom!

........................................................................

CSOMOR HENRIETT: Egyetlen egyszer még látni szeretnélek!

1.
Igazából még
gyermek voltam.
Picinyke kislány, önzetlenül
ölelgettél, s puszilgattál.

2.
Annyira szerettél
mint a gyermekedet,
sőt talán jobban. Pedig
csak az unokád voltam.

3.
Drága nagypapám voltál,
akihez erősen ragaszkodtam.
Sajnos az élet nem úgy hozta,
hogy minden percben együtt legyünk.

4.
Néha nem bírtam ki, hogy
ne ölelj át. Távolból is sokszor
gondoltam rád. Szerettem görcsös,
csontos kis kezedet, mely melegen ölelt.

5.
Szinte egyek voltunk a betegségben,
de nem szóltál róla. Nyakadba borultam,
te pedig számtalanszor mondtad boldogan:
szeretlek édes pici drágaságom, soha nem engednélek el.

6.
Már felnőtt vagyok, s te
nagyon régen elmentél tőlem.
Számtalanszor eszembe jutsz, néha
könnyezem érted. Mert annyira hiányzol!
Szeretnélek egyetlen egyszer még magamhoz ölelni
drága nagyapám!
                                                                       2003. december 2.

..................................................................................

MÁTYÁS RITA: Téli szerelem

A sápadt, szürke felhők
földre csorgó fagyott verejtéke,
rátapad az emberek csalódott szívére.
A jeges téli éjben,
didergő csillagok fénye mellett,
szerelmes szívemmel szíved szeretgetem.
Mit nekünk a zimankó,
szerelmünk színes pillangó,
száll szabadon. Meleg van. Hiába hull a hó!

Mátyás Rita: Vízpart

..................................................................................................

MÁTYÁS RITA   PIPACSOK CÍMÜ FESTMÉNYE IHLETTE EZT A VERSET...

Íme a vers és a kép....

Pipacsok

Piros pipacs,te Magyar hon
lelkünknek oly kedves virága,
aranylón ringó búza táblák
szerényen pompázó
tüzes gyémántja,
A réteket színesítő
virágok palettáján
te vagy az uralkodó!
Egyszerű vérvörös ruhádban,
A szerelem táncát járod,
s mint báli ruhák
habkönnyű fodrai,
lebegnek a szélben,
szerelmes szirmaid szépen.

Mátyás Rita: Pipacsok
...........................................................

Fellner István

FELLNER ISTVÁN: Milyen más télen…

 mily más télen az alkony,

 hideg fehérre - támaszkodik -

 búcsúzó napunk -

 s így súgja, volt egy napunk.

 mezítelen fák, levél,  rügy nélkül,

 száraz ujjakkal mereven,

 meredten merednek,

 felénk, felém,

 fél még az új - bújik -

 messzi a tavasz oda még -

 a kikelet.

 csippent az idő,

 fogja hidegen kezemet,

 borzongok ha fú ma a szellő -

 vagy szél, mert dermeszt -

 s rideg.

 szisszen az éj, helyet követel,

 tolja tova az időt,

 s az alkony derékba tört,

 fekete mosoly, fekete lepel,

 csúszik vonul a fellegek felett,

 hol mindig kék az ég,

 hol mindig csillog a fény -

 és soha nincs sötét ...

 2013. január

 ……………………………………………………………..

 FELLNER ISTVÁN: MIÉRT FÁJ...

 miért fáj?

 mi nincs - mi nem az enyém,

 miért a hiány?

 nappalokat, éjszakákat

 tűvé téve, keresve,

 úgy tudtam az fájhat,

 mi van, létezik -

 nem egy álom, - a valóságban -

 egy álom a jelenben,

 csak egy pillanat, míg fogant,

 s múlik, illan,

miért fáj?

 úgy hasogat, nem a távolság,

 de a tudat, hogy nem voltál,

 s mégis vagy,

 agyban, ágyban, levegőben,

 hópihében, csak úgy,  mert kellesz,

 egy fuvallatban,  esőcseppben,

 létben, elmúlásban,

 lázálomban, képben –

 - képben, s egy keretben,

 kell, hogy légy,

 kell az álom, a valóság küszöbén,

 nem átlépve, szeretve,

 megszerezve

 2013. január
................................................................................................

Bíró Melinda

BÍRÓ MELINDA: Az éjben velem

 Tó tükrén táncol a napsugár

 Tavasz jön, tél miért maradnál?

 Fény hatja át a mindenséget

 Hegyek ormáról könnyek peregnek

 Mélyben találnak örök menedéket

 A jégből tócsát formál a tűző nap

 Fák levelei szerelmet vallanak

 Lüktetésbe indul az élet

 Árnyékukon fekszenek a kövek

 Szívek törölnek szerelmeket

 Újak jönnek, zölden integetnek

 Reszkető fűszállak sarjadnak

 A csillagok a helyükön vannak

 Mikor fátylat bont a szeretet

 Mikor vágyat szül nekünk az est

 Holdnak fényét fogadja az ágy

 Az éjben velem, ébren maradnál?

 2014.02.05.

 ………………………………………………………………………….

 BÍRÓ MELINDA: Szellőrózsa

 Vigyél magaddal

 Harmatos reggelen

 Lelkedben lelkemmel

 Éjsötét estemben

 Oda

 Hol e szellőrózsa

 Életre kelt

 Átélve fagyos telet

 Kékre festve a Mennyezetet

 Rálehelve álmát a szívekre

 Varázsa, szirmainak kelyhe

 Kékben elrejtve

 Neked, nekem teremtve

 Kékszínű szerelmet ígérve

 Oda vigyél

 Szerelmedért cserébe

 Kelyhemben megpihenve

 Szívemben elrejtve

 2014.02.05.

.................................................................................................

Gerencsér Hajnalka

GERENCSÉR HAJNALKA: A fájdalom

 Az életünket gyakran kíséri fájdalom,

 Fajtája, mértéke számtalan... jól tudom.

 Amikor kegyetlen emberek mérgeznek,

 Akik csak sebeznek, velünk nem éreznek.

 Átnéznek felettünk, mintha ott sem volnánk,

 Ismerik-e a szót: EMBERI MÉLTÓSÁG?

 Nézzünk mindig bele a másik szemébe,

 Érezzük bele magunkat a másik helyébe...

 Ha jönnek a frontok, rossz lesz a kedvünk,

 Nem várható el, hogy mindig frissek legyünk.

 A drasztikus időváltozás fájdalmat okozhat,

 Lélekben és idegekben - e rossz - csak fokozódhat.

 A lelkünk mellett a testünk is fáj gyakran,

 E fájdalom tárháza ... kiapadhatatlan...

 Amink van, az fájhat, ez csak természetes,

 Szerencsére ez az érzés - soha nem végleges.

 Amikor nagyon fáj az,... aki vagy ami hiányzik,

 Ez testünkre és lelkünkre egyaránt kisugárzik.

 A hiány... az maga - egy fájdalmas - bénító erő,

 Az agy elfogadhatja, de a lélek nem, s ez idegőrlő.

 A hiány fájdalma mindig agyunk - lelkünk harca,

 Az agyunk érvel, lelkünk érez ... ez a vita alapja...

 A hiányt nem elég agynak, tudománynak pótolni,

 E veszteségért az embert, s a lelkét soha nem lehet kárpótolni!

 Az életben azt hisszük minden természetes,

 Amit kaptunk a sorsunktól, az mindig végleges.

 Pedig a betegség, s a baleset a legnagyobb ellenség,

 Ez döbbent rá arra, hogy mi is ... az igazi veszteség.

.............................................................................................................

NAGY VENDEL: SZERELEM MAGAS HŐFOKON...

Szeretlek  magzatodban,
Szeretlek bájos gyermekkorodban,
Szeretlek diadalmas ifjan,
Boldog felnőttként is,
Nyíltan.
Szeretlek ha már
Megöregedtél,
Szerelmedben is
Széplelkű lettél.
Szeretlek akkor is,
Miután,
Ráfátyolosodott
Szemedre a halál.
S kihűlt szívedben
A szikrázó vulkán.
De szerelmed továbbél,
Magas hőfokán...

2014 01 11

 ****************************************

6. NOVELLÁRÓL NOVELLÁRA

Árvay Mária

ÁRVAY MÁRIA

(A zumba bejegyzett védjegy. Hivatalos jelölési módja a következő: zumba®

Akadálymentesítési okokból, az ismétlődő szimbólumot a szövegből kivettük.)

Érzed ahogy táncolunk? 

(naplórészlet)

A zene szeretete már gyermekkoromtól kezdve kíséri életemet. Vakságomból következően a zene nagyobb hangsúlyt kap, hiszen a hangok úgy elevenednek meg bennem, mint másokban egy szép festmény vagy egy fénykép tételeire bontva. Egy-egy dallam sokszor még akkor is a fülemben cseng, mikor körülöttem csend uralkodik. A muzsika azonban körülölel, csalogat, hív, mondhatnám kézen fog, szinte táncra csábít.

 2013 őszén egy álmom vált valóra, amikor megismerkedtem a zumba csodálatos világával! 

Igen, egy régi vágyam teljesült, s jelentősége akkor lesz mások számára is érthető, ha egy kis időutazást teszünk a múltban.

 A tornateremben vidám zene szólt. Vak és gyengén látó osztálytársaim közül az ügyesebbek lelkesen, nagy odaadással, boldogan gimnasztikáztak. Ütemesen tapsoltak, időnként a lábak ritmusos dobbanásait lehetett hallani. 

Sóvárgást éreztem legbelül. De jó volna csatlakozni! De jó volna kipróbálni! Azonban

nem lehet! Akinek az alapvető tornagyakorlatok sem mennek, ne is álmodjon ilyesmiről!!! Ezt éreztették velem és társaimmal, dorgálással, megszégyenítéssel, gúnyos szavakkal. 

Maradt tehát a zene dúdolása.!

 A kép változik. Gimnáziumba járok, egészségesek közé! Rohan az idő. 

Saját szalagavatómon vagyok. Gyönyörű ruhákba öltözve táncol az egész évfolyam… kivéve engem, akit vakságom miatt felmentettek a testnevelés és a tánc alól. 

De szép is lett volna eltáncolni a Palotást, vagy mondjuk egy keringőt! Fájdalmat éreztem legbelül és szomorúságot. 

Anyu hűségesen tolmácsolta szavaival, ki hogyan mozog, milyen az összhang stb. 

Ismét elraktároztam a dallamokat, mozgás nélkül.

Lapozzunk az albumban! 

Munkahelyemen kollegák hoznak be DVD-ket, ahol lányaik/fiaik táncolnak saját szalagavatójukon. Büszkeség árad a hangjukból, ahogyan táncoló gyerekeiket nézik. Ez csak természetes! 

Ismét elkeseredtem. Azt éreztem, hogy valami fontos és szép dolog maradt ki az életemből, ami talán visszahozhatatlan!

Felnőttként elkezdtem lovagolni. Felemelő érzés volt a ló mozgását átvenni, ritmusát követni, ringatózni a ló hátán – persze ez nem mindig sikerült. Oktatóim bátorító, biztató, támogató megnyilvánulásainak köszönhetően elkezdett nőni az önbizalmam, s éreztem, mozogni jó. 

Évekig tartott ez a nagy lelkesedés. Később azonban rájöttem, itt is a ritmust, az ütemes mozgás örömét kerestem. 

Egyszer, még régebben, leestem a lóról, s azóta többször is voltak félelmeim a magasban, egy-egy váratlan mozdulat után. 

Közben pedig ráébredtem arra, hogy más mozgásra van szükségem, csak még nem tudtam mire.

Otthon azért próbáltam zenére mozogni, de fogalmam sem volt arról, helyes-e, amit csinálok, jól mutat-e stb.

Szüleimmel lapozgattuk a helyi újságot, ahol különböző klubfoglalkozásokat hirdettek. Itt akadtunk rá a zumbára. 

Zumba, zumba, de jól hangzik. Milyen tánc ez? Utána olvastam az interneten – latin-amerikai táncok alaplépéseinek kombinációja aerobic elemekkel ötvözve. Jelentése: gyorsan mozogni és szórakozni. 

A sok információ közül ez a pár mondat felkeltette az érdeklődésemet. Felhívtam a megadott telefonszámot. 

Egy mosolygós női hang szólt bele, s vidámsága akkor is megmaradt, amikor elmondtam, hogy nem látok és a zumbázási lehetőségek iránt érdeklődöm.

Mivel a csoportos foglalkozásokon szemmel nem tudom követni az oktató mozdulatsorait, más megoldást kellett keresnünk. Tanácskoztunk, s arra jutottunk, hogy magánórákat veszek Vikitől, hogy az alaplépéseket meg tudja mutatni nekem.

 „Egy próbát megér!”- mondta mosolyogva. 

„Szerintem is!”- gondoltam magamban és belevágtam.

Még nincs két hónapja, hogy zumbázok, de máris vannak maradandó élményeim. 

Az első találkozást soha sem fogom elfelejteni. 

Oktatóm mondta, hogy megmutat egy-egy zenét, amelyre táncolni szoktak, hogy ismerkedjek a stílussal. 

Először a Merengue gazdag dallamvilágából mutatott egy számot. Leírhatatlan mit éreztem: az a vidám, életörömöt, erőt és energiát, felszabadultságot és jókedvet sugárzó, lüktető dallam arra csábított, hogy felugorjak a helyemről.

„Helyben járás!” – mondta Viki. 

„Azt még tudok!” – gondoltam.

A zene szinte magával sodort, a lábam nem akart a földön maradni.  Most, vagy soha! Elkezdtem a zene ritmusára helyben járni.

 „Nagyon jó a ritmusérzéked és felszabadultan mozogsz!”

 Örömöm nem ismert határt. Ritmusérzékem valóban jó lehet, mert szintetizátorozok már évek óta, s zongorázni is tanultam.

 Az első órát követte a többi. Most fokozatosan tanulok  több tánclépést és a hozzájuk tartozó karmunkát. 

Viki kifogyhatatlan türelemmel és lelkesedéssel tanít. Kezét a megfelelő testrészemre teszi, így mutatja és korrigálja hogyan mozogjak, miként hozzam összhangba végtagjaimat, csípőmet stb.

 „Érzed ahogy táncolunk?” – Ezt sugallja minden mozdulat. 

„Érzem bizony! Ha nem, akkor rá fogok érezni!”

Oktatóm a legkisebb jó mozdulatot is észreveszi, dicséri, növelve így önbizalmamat. 

Sőt, megtanít még valami fontosra, összehasonlítja korábbi teljesítményemet a mostanival, méghozzá pozitív irányban (eddig nem tudtam, hogyan kell). 

Csak egy példát hadd említsek.

 „Marika, észrevetted milyen jól megy most már az oldalazás? A múltkor még sokkal nehezebben ment!”

 Csodálatos dolog, hogy mindketten lelkesen belevetjük magunkat a zumbázásba—oktatóm tanítja, én tanulom tőle. Kölcsönösen feltöltjük egymást.

 Otthon is gyakorolhatok szorgalmasan, mert megkaptam azokat a számokat, melyeket az órákon tanulunk.

Zárszóként elmondhatom, úgy érzem, szárnyalok. Már nem bánkódom a múlt miatt, így kellett történnie. Méghozzá azért, hogy még értékesebb legyen a zumba iránt érzett lelkesedésem. 

Vikiben pedig megtaláltam azt az oktatót, akire szükségem van! Empátiájával, lelkesedésével, szakmai tudásával ráébresztett valamire. Nem mindegy, ki hogyan tudja átadni tudását másoknak. Amit gyermekfejjel nem tudtam elsajátítani, nem feltétlenül az én hibám volt. Egyszerűen nem a megfelelő kulccsal próbálkoztak ajtót nyitni az agyam egy kis zugában. Viki és a zumba napsugarat csalogatnak a lelkembe még télen is. Voltak pillanatok, amikor vakságomról is elfelejtkeztem! Most már tudom, kinek és minek köszönhető mindez!

A múltban felállított tüskés kerítést elkezdtem lerombolni. Most csendes boldogság van bennem, amit szeretnék sokáig, nagyon sokáig megőrizni, hogy bármikor felidézhessem, s vigaszt nyújtson a nehezebb időszakokban is.

  ****************************************

7. FELHÍVÁSOK...

GERGYE IMRE

Szervusztok!

Bizonyára ti is gyakran találkoztok a vakok elhelyezkedési problémáival –Időnként itt a listán is.  Amikor én próbáltam munkát találni, akkor is előtérbe került, hogy vajon mit is tudunk megcsinálni, és ha jó szándékú munkáltatóval találkozunk, ő is azt kérdezi: milyen munkát bízhatna ránk? Van egy elgondolásom az elhelyezkedési gondjaink esetleges megoldására. Ennek első lépéséhez kérem mindannyiótok segítségét. Derítsük ki együtt, vajon mit is tudunk megcsinálni. Mit a mindennapokban, és akik már dolgoznak, mit a munkahelyen! Kérek mindenkit, írja le a – talán feleslegesnek tűnik, de a  - leghétköznapi dologtól kezdve. Pl.: zöldséget pucolok, főzök, sövényt nyírok, kertészkedem, hangszeren játszom stb. addig, hogy irodában, gyárban, stb. valamilyen munkakörben dolgozom. Aki munkahellyel rendelkezik, kérem írja le azt is, milyen cégnél (nem kell konkrétan a cég nevét, csak a jellegét. Pl. Tesco helyett elég a nagyáruház kifejezés is.), viszont pontosan írja le mit kell csinálnia! Pl.: adminisztrátorként kávét főz, ceruzát hegyez, ügyfelekkel levelez  stb. Azért fontosak a részletek, mert lehet, hogy olyan egyszerű munkák is vannak, és olyan egyszerű megoldások, ami csak keveseknek jut eszébe, és csak ez az akadálya annak, hogy dolgozhasson. Kérem a válaszolókat, hogy tüntessék fel látássérültségük fokát, és ha vak, akkor ez születéstől  igaz-e. Esetleg szakmai képesítésüket. Kérem, továbbítsátok e levelet minél több sorstársunknak, és ha olyanról tudtok, aki nem tud e-mailben jelentkezni, tegyétek meg helyette úgy február 20-ig! Köszönöm gergyeimre@freemail.hu

 …………………………………………………………………………………… 

LUKÁCS RÉKA

 Sziasztok, Kedves Listatagok!

 Kérlek benneteket, hogy szüleitekkel töltessétek ki az alábbi kérdőívet, illetve továbbítsátok lehetőség szerint az ívet olyan listákra, ahol elérhetőek lehetnek az érintett szülők. A kérdőívet nekem kell visszaküldeni, a levéltestbe másolom, de igény szerint küldöm csatolt fájlban is - ha jól tudom, a listára mellékletet küldeni nem lehet.

lukacs.reka@motivacio.hu vagy aki ezt jobban ismeri lukacs.reka@gmail.com

Üdv

Réka

********************************

 Tisztelt Szülő!

A Motiváció Alapítvány nevében köszöntjük Önt,s egyben segítségét kérjük most induló kérdőíves igényfelmérésünkhöz.

Miért kerestük meg Önt?

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit kft. által kiírt nyertes pályázat keretében létre kívánunk hozni egy fogyatékos gyermeket nevelő szülőket segítő honlapot.

Ezen program keretében elsősorban terek biztosítunk egy olyan virtuális közösségnek, ahol a fogyatékos gyermeket nevelő szülők információkat szerezhetnek, tanácsot kérhetnek, véleményt cserélhetnek. Ezen felül mód lesz a szülőknek arra is, hogy fórum keretében kicseréljék ismereteiket, tapasztalataikat egymással. Mindezt az Alapítvány oldaláról nyíló aloldal létrehozásával valósítjuk meg. A fenti célok megvalósulására szolgáló honlapot szeretnénk minél inkább az Önök igényeinek megfelelően kialakítani, ez működésképtelen az Önök együttműködése nélkül.

Köteles-e Ön válaszolni a kérdéseinkre?

Természetesen Ön erre nem kötelezhető, hiszen a válaszadás minden esetben önkéntes. Annak érdekében, hogy minél valósabb problémákra tudjunk hiteles válaszokat adni, ahhoz feltétlenül szükséges az Önök aktív részvétele.

Bizalmasan kezeljük-e a kapott válaszokat?

Igen, ezt szakmánk szabályai írják elő, s ha ezt a bizalmas jelleget nem garantálnánk, akkor megrendülne szakmai hitelünk. A jogszabályok szigorúan előírják az információk kezelésének rendjét, amit természetesen maradéktalanul betartunk.

Ha további kérdései vannak …

Ha a kérdőíves adatfelvétellel kapcsolatban bármilyen észrevétele, kérdése vagy javaslata van, keresse dr. Ozvári-Lukács Rékát,a program szervezője a 70 3611487-es telefonszámon vagy a lukacs.reka@motivacio.hu email szívesen áll az Ön rendelkezésére.

Segítségét megköszönve Önnek és kedves családjának sok boldogságot és jó egészséget kíván:

A Motiváció Alapítvány

 ............................................................................

Mi az Ön neme?

1- Nő

   2- Férfi

Hány gyermeke van?

 …………………………………………………….

Van e köztük fogyatékossággal élő?     Egy, vagy több fogyatékossággal élő gyermeke van?

           

 1- Igen                                                1- egy

      2- Nem                                                2- kettő  

                                                                                        3- három vagy több

 ..............................................................................

Milyen típusú fogyatékosságuk van? (Szükség esetén több választ is jelölhet!)

 1- Mozgásszervi                                   8- Daganatos megbetegedés

            2- Hallásszervi                                     9- Mentális és viselkedési zavarok

         3- Látásszervi                                      10- Idegrendszeri megbetegedés

    4- Enyhe fokú értelmi sérült                 11- Részképesség zavarral élő

5- Középsúlyos értelmi sérült               12- Halmozottan sérült

6- Keringési rendszer betegsége           13- Belső elválasztású megbetegedés

7- Légző rendszer betegsége                14- Egyéb betegség, éspedig ……………………………

 Kérjük, rangsorolja, hogy mely információk szolgálnák leginkább Önt elkészítendő honlapunkon.  1= legérdekesebb, legfontosabb 19= a legkevésbé szolgálná Önöket!

Értékelés 1-22
 A honlapon megjelenő téma
 Azonnali segítségnyújtás már a születés pillanatában
 A problémák minél hamarabbi felismeréséhez szükséges információk
 Az egyes fogyatékosságok definíciói
 Az egyes fogyatékosságok okozta hátrányok és azok kiküszöbölésének lehetőségei (Pl: segédeszközök, segédeszköz-lelőhelyek)

Jogi tanácsadás lehetősége
 Jogszabálygyűjtemény elhelyezése a honlapon, jogszabályok magyarázata

 Információk speciális iskolákról
 Írások az iskolai szegregációról, és integrációról

 Fizikai és infokommunikációs akadálymentesítési tanácsadás lehetősége
 Pszichológiai/Lelki egészséggel kapcsolatos  tanácsadás lehetősége

 Tapasztalatcsere külföldi kezelésekről, orvosokról, egészségügyi fejlesztésekről

 Hasznos Linkgyűjtemény: fogyatékos gyerekekkel  foglalkozó szakorvosok
 Hasznos Linkgyűjtemény: betegszervezetek
 Hasznos Linkgyűjtemény: érdekképviseletek elérhetősége
 Hasznos Linkgyűjtemény: Civil szervezetek, helyi szülői közösségek


 Családi harmónia kialakítatása, megtartása, megküzdési stratégiák
 Az iskolakötelesség utáni élet, felnőttkor, pályaorientáció lehetőségei
 Az iskolakötelesség utáni élet, felnőttkor, az önrendelkező, önálló életvitel elsajátítása

 Az én történetem – szülők írásai
 Kulturális alkotások (zene, film, könyv, színdarab)
 Súlyos, vagy halmozottan fogyatékos gyermekekkel kapcsolatos információk

 Egyéb:
 

 Mi az Ön neve?

 ………………………………………………

 Mi az Ön telefonszáma?

 ……………………………………………… 

 Mi az Ön email címe?

 ………………………………………………

 Hozzájárul Ön ahhoz, hogy Alapítványunk kizárólag a program során felmerülő kérdésekkel felkeresse? (Harmadik félnek Alapítványunk adatait beleegyezése nélkül nem adhatja ki)

1- Igen

2- Nem

Hozzájárul Ön ahhoz, hogy adatait az Motiváció Alapítvány megőrizze és kezelje, további programokon való részvételi lehetőséget ajánljon fel az Ön számára. (Harmadik félnek Alapítványunk adatait beleegyezése nélkül nem adhatja ki)

1- Igen

2- Nem

Köszönjük a válaszadást.

****************************************

8. A KUTYÁK ÉS ÉN

ERDŐSNÉ ONDA MARICA: Utazni jó!?

Erdősné Onda Marica

Utazni jó. Bejárni a szép tájakat, városokat, rácsodálkozni a sokszínű, változatos világra, nagy gyönyörűség. Hálát kellene adnia mindazoknak, akik ezt megtehetik. 

Vakon többnyire inkább muszájból utazik az ember, vagy esetleg jó társaság reményében, ritkán ünnepségekre, rendezvényekre.

Barátnőm a vakvezető kutyák világnapja alkalmából rendezett eseményre utazott négylábú segítőjével. Berry a még mindig nagyon fess eb uraság, méltán zsebelte be a tapsot és a jutalmat, miután nemcsak gazdáját, de két önjelölt leányt is végig vezetett a vakok számára láthatatlan akadályokkal tűzdelt útvonalon.

Berry már 7 éve, gondos segítőtársa barátnőmnek, sőt egy éve, ő teszi lehetővé, hogy gazdája leküzdve a távolságot, dolgozni jár, munkájával segítve sok látássérült ember életét.

A rendezvényről hazafelé kis vargabetűt téve, ellátogattak hozzánk, amit nem csak én, hanem családom is örömmel várt. Igaz csak kétórányi a személyes boldogságból, de ez is több mint a semmi. Ezt a nyúlfarknyi kis találkozást meghosszabbítandó, együtt kísértük ki barátnőmet a távolsági busz megállójába.

Örültünk, hogy az autóbusz már a megállóban állt, hiszen így nem kell kapkodni, vagy megvárakoztatni az utasokat; kényelmesen el lehet helyezkedni a kutyussal. 

Egy időben jómagam is vakvezető kutyámmal jártam át dolgozni a hetven kilométerre lévő megyeszékhelyre, ezért teljes mértékben átérzem barátnőm büszkeségét, ami eltölti, amikor önállóan közlekedik szőrös kedvence segítségével.

Ám a helyzet nem mindig ilyen egyszerű és nagyszerű.

Nem tudom miért, de hosszú percekig várakoztunk a megállóban, nem volt szabad felszállni a járműre. Később a jegyváltás után pedig nem engedték, hogy a kutya a sofőr fülke mögötti jól betanult helyére üljön. A további helykeresést nehezítette egy babakocsival és kisgyermekkel utazó család is. A távolsági buszok szűk helyein manőverezni nem könnyű csomagokkal, babakocsival és kutyával sem. Ennek ellenére nagyon előzékenyen átadta a család az általuk elfoglalt második ülést, hogy ne kelljen a kutyának tovább küzdenie a szűk folyosón üres szék után kutatva.

Férjem segítségével végre mindenki megtalálta a kényelmes utazáshoz szükséges helyeket. Berry kicsit értetlenkedve szemlélgette a sofőr mögötti üres üléseket, ahová nem ülhetett be, de a parancs az parancs, ha tovább kell menni, akkor ő hűségesen szót fogad gazdájának. A nagytestű labrador kan nehézkesen, de ügyesen kúszott be az ülések alá, hogy helyet engedjen a többi utasnak is.

Amikor férjem leszállt a járműről, az ajtóban cigarettázó pihenő idejében lévő sofőr megszólította:

- Miért rendezkedik itt, miért sajnál kilencven forintot, hogy elkísérje a vak rokonát oda, ahová utazik?

Férjem döbbenten nézte a kotnyeleskedőt és éktelen haragra gerjedt.

- Ha már itt dohányzik a tilosban és annyi emberség sincs magában, hogy segítene a hölgynek, akkor legalább tartsa meg a véleményét magának!

Közben valahonnan előkerült még egy sofőr, aki védve a mundérbecsületet ekképpen esett az indulatos férjemnek.

- Ha olyan ügyes az a kutya, hogy rábízzátok a rokonotokat, akkor minek nekik segítség? Ha meg mégsem olyan ügyes, hogy biztosítsa az önálló közlekedést, akkor meg kísérjétek el és segítsetek neki!

Én kissé távolabb álltam a megállótól, de ha akartam volna, sem tudtam volna megszólalni a döbbenettől…

Azon gondolkodtam, vajon ez általános vélemény rólunk és a minket segítő vakvezető kutyákról, vagy csak szerencsétlenségünkre belefutottunk két emberbe, akik érzéketlenek mások gondjaival szemben?

A vakvezető kutyák munkáját általában két szemszögből közelítik meg, közel 20 éves tapasztalatom szerint. Vagy valami legendás csodálattal veszik körül, aminek nincs valóságos alapja, vagy semmibe nem veszik, sőt inkább nehezítő körülménynek tekintik.

A kutyás társadalommal szemben sok a negatív kritika, ez alól az ügyes segítők sem kivételek.

A vakvezetőkben nincs GPS, nem tudják értelmezni a buszok számozását, nem tudják értelmezni a lámpák színét sem. Csupán parancsszavakat tanítanak nekik, olyat, mint: buszmegállóhoz, zebrához, jobbra, balra, előre, ajtóhoz, helyedre stb.

Az útvonalat bizony a vak gazdának kell tudnia, ezért is van szükségünk apró segítségekre. Mert hiába magyarázzák el nekem, hogy az ötödik megállónál kell leszállnom, ha a sofőr valamilyen okból plusz megállást iktat be, vagy éppen nem áll meg, mert nincs le és felszálló utas. Nagyban segítené az önállóságunkat, ha működne a bemondás a járatokon. Hiszen nem azért kell segíteni nekünk, mert nem találná a kutya az ajtót, hanem mert esetleg nem tudjuk, mikor is kell leszállnunk. Főként, ha azon a vonalon ritkán utazunk.

Mind a három vakvezető kutya kiképző iskolában az a bevett gyakorlat, hogy segítőkész kedvenceinket a sofőr mögötti első üléshez szoktatják. Néhány éve, mióta csak az első ajtónál lehet felszállni és a többi ajtónál leszállni, ez némi kellemetlenséget okoz. Így volt ez annak idején egyszerű és logikus. A vak ember kutyájával közel a sofőrhöz és az ajtóhoz foglalt helyet, hogy segítséget tudjon kérni, amennyiben nem működik a bemondás és könnyen, más utasokat nem zavarva azonnal az ajtóhoz tudnak lépni leszálláskor. 

Ha a megváltozott körülmények miatt ez a megszokás gondot okoz a sofőröknek, akkor azt hiszem, az iskolákkal kellene párbeszédet folytatni és nem a közlekedő sérültek amúgy is nehéz életét tovább keseríteni…

Sorolhatnám még több oldalon keresztül, hogy mire képesek a kedves négylábúak és mire nem; miben vagyunk önállóak és miben szorulunk embertársaink segítségére. Száz szónak is egy a vége: az egymásra figyelés, az empátia, mely minden problémát orvosolhat!

Kérdezni nem szégyen. Egy Segíthetek, vagy Miben segíthetek?- kérdéssel sok félreértést és kínos helyzetet elkerülhetnénk.

Két vakvezető kutyusommal sok érdekes tapasztalatot szereztem. Jóleső élmény, hogy több a segítőkész, kedves ember, mint a negatív figura. Olyan megnyugtató, amikor odaszól valaki a zebránál, hogy: mehetünk. 

A mi önállóságunk olyan viszonylagos, melegséggel tölt el, ha érzem, hogy féltő szeretettel kísérnek utamon azok a csillogó szempárok, akiknek megadatott, hogy élvezhetik a látás csodáját.

 ****************************************

9. A SZPONZOR

NAGY VENDEL  ELMÉLKEDÉSE

A SZPONZOR - Mint különleges állatfajta, avagy, a fagyi visszanyal..

Még mielőtt a szponzorok vérig sértődnének, - az a kettő - sietek a címet megmagyarázni.

A szponzor olyan ritka, mint a fehér holló. Ezzel az állati hasonlat vonal letudva.

Bár, mondhatnám némi képzavarral és akár közhelyesen, hogy magazinunk hangya szorgalommal és a méhek vehemenciájával gyüjti a sikereket, Magyarországon , és a világ más tájain egyaránt, akár még más földrészeken is.. 

Bocsánat, remélem nem sértettem senkit!

Megszólalok irodalmi magazinunk hála Istennek lassan, akár egy lendkerék, beindul, és sokszor már a tehetetlenség erejével önmagától is továbbforog, akkor is, ha egy pillanatra megállunk a tekerésben, de utána vidámabban lendül tovább a kerék.

Van egy általam gyűlölt szó, a vállalkozó, ami egy gyűjtőszó lenne, de nem fejezi ki azt, amire hivatott volna. Történetesen nem derül ki, hogy mire is vállalkozik a szerencsétlen. Az a biztos ha kiírja: bádogos és vízvezeték szerelő...E nélkül csak próbálkozó lehet.

Én is próbálkoztam egy új irodalmi újság megvalósításával, és elmondhatom, hogy álmaim kezdenek valóra válni. Beindult, és folyamatosan, önmagát gerjesztve, állandóan fejlődve működik a magazin.

Minimális tőkéből kiindulva, egy számítógép segítségével létrejött valami, amit már lassan az egész világon ismernek, a világhálón elterjedve, ami manapság már nem is olyan nagy dolog.

   Ez a próbálkozás, olyan vállalat, amibe mindenki csak beletesz valamit, és a szellemi tőkén kívül senki nem vesz ki semmit, főleg nem anyagiak tekintetében.

Mindenki ingyért dolgozik, a szerkesztőktől kezdve a szerzőtársakig bezárólag.  Idegen szóval mondva a közösség nem profitorientált.

Persze ezt nem hiszi el senki, mert azt kérdezik, akkor miből élünk? És itt még a régi zsidó vicc sem igaz, hogy abból, hogy vasárnap nem nyitunk ki.

A szerkesztőség napi húsz órán keresztül nyitva van, még hétvégén is.  A többi az alvás idő.

Regenerálódni, akkumulálódni is kell valamikor.

Lapunk ingyenes, és e-mailen, és interneten kézbesítjük mindenkinek a lakására, aki kéri.

Az ingyenesség gesztus az olvasó felé, még vállalva annak a veszélyét is, hogy azt hiszik, hogy értéktelen a termék.

Manapság nemigen lehetne megoldani, hogy pénzt kérjünk az újságért. Egyrészt, mert azonnal elveszítenénk az olvasók kilencven százalékát, mert a mai ember mindenért fizet, de a kultúráért már vagy nem tud, vagy eleve nem is akar. Másrészt meg igencsak macerás volna a pénz begyűjtése a világ minden tájáról, és miért tolnánk ki a közelben élőkkel. Na és persze, ezt ígértük, s mi másokkal ellentétben, be is tartjuk a szavunkat…

Sajnos a szponzorok nemigen dörömbölnek az ajtóinkon, de én jobban szeretem a mecénás kifejezést, mert mindkettő teljesen mást jelent. 

Egyesek kérdezik, miért nem kérünk száz forintot, ami jelképes összeg volna, egy fél gombóc fagylalt ára, vagy négy szál cigaretta értéke, ami tényleg nem egy nagy összeg. De a sok kicsi sokra megy alapon, ha mindenki küldene száz forintot, akkor is tetemes összeghez juthatnánk.

Egy kis matematika, száz olvasó után már tízezer forint lenne, és hatványozódhatna is, mert nekünk sok száz olvasónk van. 

Postán feladni nem érdemes, mert a csekken elküldött száz forint többe kerülne, mint maga az alapérték, és ha borítékba teszik, akkor is a kis kétszínű elhozatala kétszer annyiba kerülne.

Azért a leleményes olvasók, néha a leveleik mellett benne felejtenek véletlenül... egy ötszázast, vagy ezrest levélpapírok között. Egyszer, kétszer már előfordult. Köszönet érte.

De...

Jönnek más levelek is.

Többen azt hiszik, hogy a jól menő magazin tele van pénzzel, kapja az állami támogatást, és a sok szponzori támogatást, és a magánszemélyektől is folyik be a kasszába.

Ezért  igen szívhez szóló, segélykérő, és főleg pénzkérő levelek is érkeznek.

Segítsünk a villany, gáz, vagy más számlák kifizetésében, a csekkek feladásában, és hasonló témákban. Sajnos ezekre a levelekre elutasítóan kell válaszolnunk, pedig szívesen megtennénk, ha ezzel valakinek a napi túlélését elősegíthetnénk, annak ellenére, hogy irodalmi, és nem gazdasági lap vagyunk. Az olvasóért mindent… Persze pénzt nem adnánk, mert bizonyára vannak szélhámosok is, de ha elküldenék a csekket, akkor azt feladnánk, és visszaküldenénk a feladott vényeket előzetes megbeszélések alapján.

Továbbszámolva az olvasók számát, ezer olvasónál már százezer forint lenne, amivel már lehetne segíteni valamelyest. Magyarország lakosainak száma mondjuk tíz millió, akkor tíz százaléka egy millió, az ő félgombócnyi segítségükkel már a százmillióval  megváltanánk ezt a szegényes világot. A nagykérdés az, hogy akadna-e olyan, aki lehagyná nyalni a fagylaltja felét?  Persze a százas is csak alapösszeg lehetne. És csak fél gombóc fagylalt ára, mert ma olyan világot élünk, ahol az egyforintos fagylalt is kettőszáz forintba kerül.

És talán maradna az újság fejlesztésére is.

  Persze erre jó szívvel senkit nem bíztathatunk, nehogy összeütközésbe kerüljünk az adóhivatallal, de véletlenek előfordulhatnak.

Mert most az van, hogy koldustól kérnek alamizsnát, hogy ilyen irodalmi idézettel éljek.

   Ezen elmélkedésünk jelen esetben is csak fikció, feltételezés lehet, a jóhiszeműség szüleménye, hiszen elméletben igen, de a valóságban szinte elképzelhetetlen, és humor kategória, ami esetleg átbillenhet tragikomikussá is.

 A magazin, ha szerény körülmények között is, de halad továbbra is a kijelölt úton, a sok olvasni vágyó látó, és látássérült, és mozgássérült, vagy siket  ember felé, hazánkon belül, és határainkon túl is. Isten, a szolidaritás, valamint a szeretet jegyében folytatjuk ezt a kulturális missiót. 

Egyebet nem mondhatok.

Nagy Vendel

2014  februárjában..

****************************************

Lajtai Gábor

10. BEMUTATJUK…

LAJTAI GÁBOR VERSEIT

CSONTPALÁST válogatott és új versek  Nap-Sziget a Művészetekért Alapítvány Budapest, 2013 

Csontpalást   Anyaggá fajul a vétek, Úgy védi az ideát; Csontpalástot ölt a lélek S él egy kicsit ideát.   Nyári csendélet  Éj csendje Hullik a kertre, Megdermedve Szunnyad a táj, de  Ág reccsen S fenn a hegyekben Lágyan, csendben Béget a nyáj,  s mert  Tál zörren, – Tó szele libben – Sertés röffen S rezdül a háj,  s bár  Él minden; Senki se pisszen, S szűnik kinn s benn Már a homály.  Iránytű  Keresd a fényt és kövesd az álmot, Ha rálelsz, célodig elvezet, Kövesd a fényt és keresd az álmot, Ha rálelsz, kezded az életet.

Vigyázz rám!  Ha kerget az ördög Ha csábít az angyal Ha rám tör az éjjel Ha üldöz a hajnal – vigyázz rám!  Ha álom az öröm Ha félem a bántást Ha úszom az árral Ha kérem az áldást – vigyázz rám!  Ha válasz a kérdés Ha derű a bánat Ha célom a célod Ha törzse a fának – vigyázz rám!  Ha járok az úton Ha kínoz az élet Ha ölne a magány Ha szeretlek téged – vigyázz rám!   túl Élés  Izzó tűz elemészt, rőt láng heve éget, Vágyam démona nyújt csak hűs menedéket. Lét és sors küszöbágán tol fel az álom; Víg újjászületéssé bont a halálom... 

 Értem üzennek  Vérzik a világ. Erénye bűn, Mosolya torz, Fanyar bája Már hiába áltat. A múltnak, Az anyagba süllyedtnek Fordítok ma hátat, És indulok, Mert szeretet Árad belém – Értem üzennek A csillagok. Dualizmus  Szélcsend tombol a véremben Biztos pont csak a véletlen Égig nyugtat a félelmem Fényed fénylik az éjemben  

 Vágtázó  Megóvtad fényed mint Tűztől a vizet Jutalmat fizet Kátyúból kiszed Gondolat vágtat a végtelenbe  Hidd el hogy jöhet és Eljön ha hiszed Lángoló szíved Fáklyaként viszed Készen állsz régen a szeretetre   

****************************************

11. ARCKÉPCSARNOK

VÉGHELYI JÓZSEF PORTRÉJA. - HORENKA ERIKA  SOROZATA

A Megszólalok „fegyverhordozója”.

Horenka Erika

Véghelyi Józseffel beszélgetek, többek között a Megszólalok Újságnál végzett tevékenységéről.

Gyermekkor, család:

– Megtudhatunk valamit gyermekkoráról és a családjáról?

– Azt hiszem, hogy nekem jó gyerekkorom volt. Mindkét szülőm nagyon szegény, sok gyermekes családból származott. Néhai édesapám Felsőgalláról (ma Tatabánya része), édesanyám pedig a Hódságról (ma Szerbia) származik. A magyar hadsereg Délvidéki bevonulásakor ismerkedtek meg, amikor is a katonazenekart elszállásolták azon a vidéken. Édesapám világ életében zenész volt. A mai fogalmak szerint a templom egere gazdag volt hozzánk képest. A titói partizánok vérengzése ellen menekülni kényszerült a család, s többszörös hányattatás után végül Szekszárdon telepedtünk le. 

Szüleim értékrendje a ma emberének is mintául szolgálhatna mind erkölcsi, mind társadalmi szempontból. Hárman voltunk fiúgyerekek. Igaz, hogy nem volt francia nevelőnőnk, de az az erős moralitás, emberi tartás, amit szüleink képviseltek felért egy gyerekszobával... Vidámak voltunk, egészségesek, és minden kis apróságnak is tudtunk örülni, amit az élet adott.

Van két felnőtt gyermekem: egy fiú és egy lány, és két unokám a fiamtól. Nem követem a mai kor "trendijét", ezért 43 éve élek együtt tanárnő feleségemmel békességben, szeretetben!

– Megkérdezhetem milyen erkölcsi, társadalmi szempontú értékrendet hiányol a kor emberiségénél?

– Az úgynevezett nyugati civilizáció legalább akkora kárt okozott polgárainak, mint amekkora a relatív jólét áldása. Bár manapság kezdem azt hinni, hogy a kártétel nagyobb, s ennek az anyagiasság túlburjánzása a legfőbb oka. Az emberek képesek a legszentebb értékeiket is odadobni némi pénzért. Ismert a mondás: van annyi pénz, amiért mindenféle erkölcsi gátlást sárba lehet taposni. Ebbe a hazaárulástól kezdve, a televízió nagynyilvánossága előtti szexuális aktivitás is beletartozik... Sőt, nemhogy szégyellnék magukat, még dicsekednek is tetteikkel a szerencsétlenek.

Hiányzik tehát az erkölcsi tartás, az adott szó becsülete, az embertársammal szembeni tisztelet, megértés. Más jellegű, de engem nagyon zavar az, hogy a nemi szerepek a férfiak és a nők között összemosódtak. Nagy bajnak tartom azt, ha a nők férfiként, s a férfiak nőként kezdenek viselkedni. A két félnek egészen más a társadalmi, biológiai feladata, s mindenféle szerepcsere szükségszerűen torzuláshoz vezet, aminek a hatását már lehet érezni a sokféle testi-lelki devianciák rohamos emelkedésével. 

– A gyermekek követték a szülői hivatást?

– Csak részben. Mindhárman zenéltünk is, de komolyabban a Miklós nevű bátyám, Ő ugyanis zenetanár lett.

– Milyen gyermek volt?

– A mai fogalmak szerint én jó gyerek voltam. Kicsit meditatív, visszahúzódó, s mégis alapvetően vidám típus voltam és vagyok mind a mai napig.

– Mai értelemben vett meditatív?

– Igen. Világ életemben szerettem volna a dolgok mélyére látni, felismerni a társadalom és természet törvényeit. Az én agyamban soha sincs "üresjárat", valamivel mindig folyamatosan tornáztatom! A társadalmi összefüggések megértésében hallatlanul sokat segített az elméleti villamosságtan, megkockáztatom: a társadalmi mozgásokat, törvényeket nagymértékben lehet modellezni az elektromos jelenségeket leíró törvényekkel is!

– Vidám típus, mint optimista, pozitív gondolkodású, tréfát értő és elviselő stb. vagy más értelemben tetszik gondolni?

– A szó klasszikus jelentésében kell értelmezni a vidám és optimista kifejezéseket. Magam példájából tudom, hogy az optimizmus és a vidámság gyógyít. Könnyebb elviselni az életet, hamarabb túl lehet lenni a nehézségeken is! Arról meg nem beszélve, hogy az ilyen ember tovább is él...!

Tanulmányok:

– Szekszárdon tetszett elvégezni az általános iskolát és a középiskolát?

– Igen, mindkettőt Szekszárdon végeztem el, s mindkettőt jeles eredménnyel.

– ”Elvárás” volt a jeles eredmény vagy saját indítatás?

– Egyértelműen saját magammal szembeni elvárás volt. A mi családunkban a tanulás, és a tudás prioritást élvezett minden mással szemben. Sokkal jobb érzés tanult embernek lenni, ez bizonyos tartást, önbecsülést, magabiztosságot ad az illetőnek. De figyelem! A műveltséggel és a tudással sohasem szabad visszaélni. Akármilyen tudással is rendelkezik valaki, azt szerényen, alázattal viselje, ne fitogtassa, mert másra nézve sértő lehet...

– Úgy tetszett említeni a bemutatkozásában, hogy két diplomája is van. Erre a két pályára tetszett készülni vagy ez csak így alakult?

– Jó kérdés! Ember tervez, Isten végez elve alapján én nem tanárnak készültem, hanem villamos szakembernek. A világra való eszmélésem kezdetétől - néhány éves korom óta - egyedül az elektromosság lebegett a szemeim előtt. Képes voltam naphosszakat bíbelődni a drótok, elemek, izzók társaságában. Jellemző, hogy nyolc éves szülinapomra én egy csengő-transzformátort kértem, mert untam, hogy az elemek hamar lemerülnek...! Az idő múlásával aztán az érdeklődésem fokozatosan kiterjedt az összes műszaki területre. Nekem nagyon jó tanáraim voltak szakmailag is és emberileg is. A főiskola utolsó évében motoszkált bennem az, hogy tanár legyek. Az első diploma megszerzése után elhelyezkedtem Szekszárdon az akkor alakulóban levő Ipari és Mezőgazdasági Szakközépiskolában, ahol megszakítás nélkül 37 évig tanítottam. A második - tanári - diplomámat a Műszaki Egyetemen szereztem meg. Többszöri névváltoztatás után ma I. Béla Gimnáziumnak hívják...!

– Mikor és milyen apropóból döntötte el, hogy a villamosmérnöki diplomáért száll harcba?

– Számomra ez egyáltalán nem volt "harc". Egyszerűen imádtam azt amit tanultunk a matematikától kezdve, az áramkörökön át a méréstechnikáig, stb. Ittam magamba a tudást. A politikai jellegű tantárgyakat is megtanultam, de egyáltalán nem szerettem azokat. Ha talán dicsekedhetem valamivel, akkor itt említem meg, hogy kitüntetéses, vörös diplomával végeztem el a főiskolát, és úgy mentem el tanítani.

– Az bizony nem semmi, gratulálok hozzá így utólag! Szerény véleményem szerint, ha többen követték volna példáját ma nem itt tartana a világ…

Ha valamilyen oknál fogva nem vált volna elérhetővé a mérnöki és majd az oktatói diploma, volt esetleg valami „b”-terv a tarsolyában?

– Nem, soha nem volt "b"-terv, másban nem gondolkodtam. Számomra minden egyebet kudarcnak éltem volna meg, és egy életen át "nyalogathattam" volna a sebeimet. Azt szoktam mondani, hogy ha vagont kellett volna kiraknom a tanulmányaimhoz, akkor azt is megteszem!

– Gondolom a diploma megszerzéséhez Önnek is nyelvvizsgát kellett tenni. Milyen nyelvet(- eket) beszél?

– Nem, az én időmben még nem volt kötelező nyelvvizsga. Orosz nyelvet tanultunk, amit társalgási szinten el is sajátítottam, de a pályám során sehová nem kellett. A gimnáziumban tanult latinnal, sokkal többre mentem az életben...

– Tényleg? Mondana rá példát, mikor, milyen körülmények között tudta hasznosítani a latin nyelvtudást?

– Szinte az összes műszaki kifejezés latin, vagy latin eredetű. Úgy gondolom, hogy a nyugati nyelvcsaládok is latin gyökerűek. Nekem nem kellett elmagyarázni, hogy bizonyos kifejezések mit jelentenek, mert a latinból egyszerűen le lehetett vezetni az értelmét.

– Mai napig ápolja, fejleszti a latin tudást?

– Fájdalom, de nem...! Az én koromban már az ember gazdálkodik az energiájával, és csak arra fordítja, ami létfontosságú.

– Ha lehetősége lett volna tanult volna nyelveket? Melyiket?

– A mai tapasztalatommal az angolt és a németet szorgalmaztam volna. Fiatalabb korukban a gyerekek sajnos nem eléggé motiváltak a nyelv tanulására.

Munka:

– Egészen pontosan mivel foglalkozott „aktív” korában?

– A műszaki végzettségemnek megfelelően műszaki tantárgyakat tanítottam, annak a legszélesebb spektrumát. Persze a főtantárgyaim az elektromossághoz kapcsolódtak, de tanítottam automatikát, szakrajzot, anyagismeretet, finommechanikát, egyszóval mindent, ami előfordul egy műszaki szakközépiskolában. Csak érdekesség képen említem meg, hogy 12 évig tanműhelyfőnök voltam az akkor még "Rózsában” a későbbi "Bélában".

– Elnézést a buta kérdésért, de sokszor nem tudom, igazán mire is jogosít fel egy diploma. Az Ön diplomája lehetővé tenné Önnek, hogy pl. könyveket lektoráljon, latin vagy dob szakkört tartson, ha a helyzet azt kívánná?

– Egy diploma arról szól, hogy a tulajdonosa valamilyen stúdiumban államilag elismert ismeretekkel rendelkezik, és betölthet olyan állásokat, amelyek az adott képesítéshez szükségesek. Ez a hivatalos jogosultság. Az állam előírja, hogy bizonyos tevékenységekhez milyen képesítések kellenek. Nem lehet minden munkához képesítéseket rendelni.

Ettől függetlenül minden olyan tevékenységet elvégezhet, amire felkérik, és nem kötött külön végzettséghez. Ehhez még diploma sem kell. Az én diplomám "hivatalosan nem alkalmas" lektorálásra, ám ez nem jelent semmit, mert ha valaki felkér arra, hogy lektoráljam a könyvét, akkor megtehetem. Nyílván azért kér meg, mert értek hozzá..! Írói diploma sincs, az írók mégis írnak, és ha jó a könyv, akkor meg is jelenik. Nem hivatásos formában akár latin, akár dobszakkört is tarthatnék, de ezekért pénzt nem fogadhatnék el, mert ezek megfelelő végzettséghez kötöttek. Ha valakik megbíznak bennem, akkor senki sem tilthatja meg, hogy ne korrepetáljam az illetőket, de pénzt már nem kérhetek érte...! 

– Jól tudom, hogy ma is aktívan telnek napjai? Beavatna minket tevékenységébe?

–

 Így van! Mind a mai napig dolgozom nyugdíjasként is. A "Bokros-csomag" idején kiváltottam a vállalkozói engedélyt elektroműszerész szakmára. Tevékenységi köröm igen széles, komoly szerszámgépeim vannak, műszerek, hegesztő berendezések, stb. Azt szoktam mondani, hogy minden olyannal foglalkozom, ami forog, morog, szív, szuszog, cuppog, és villamos árammal működik. Általában minden olyannal foglalkozom, amihez meg vannak az eszközeim, anyagaim, és tapasztalatom. Feleslegesen senkit nem utasítok el, ha meg tudom csinálni, akkor meg is csinálom. Természetesen mindent garanciával javítok...!

– Ismételten elnézését kérem, de annyira távol állnak tőlem ezek a műszaki dolgok… részletezné, kicsit mi fér bele az elektroműszerész „kategóriába”?

– Teleírhatnám az egész Magazint azokkal az eszközökkel, amelyek ebbe a kategóriába tartoznak. Csak ízelítőül, amivel én foglalkozom: flexek, generátorok, dinamók, transzformátorok, induktivitások, behúzó mágnesek, háztartási kisgépek, ventillátorok, önindítók, stb., stb., és minden olyan ezeken kívül, amiket a rendelkezésemre gépekkel és szerszámokkal meg lehet csinálni!

– Bizonyos dolgok továbbfejlesztése, újak feltalálása már más „kategória”?

– Nem egészen, mert folyamatosan fejlesztem a műhelyemet mind a mai napig. Magam is gyártok új berendezéseket, speciális eszközöket, amelyek a munkámhoz kellenek. Ezek a konstrukciós tervezések egyébként a szakmai életem gyöngyszemei. Ezt nem lehet megunni, ebbe nem lehet belefáradni. A hozzáértő szem sok érdekességet láthatna nálam, ami máshol az egyedisége miatt nem fordulhat elő...!

– Mennyire telített az elektroműszerészi terület?

– Igazi elektroműszerészek - mint én vagyok - nagyon kevesen vannak, talán nincs is már. Rendkívüli módon specializálódottak mára a szakmák, és csak azt a szűk sávot ismerik, amit az iskolában megtanultak. Általában kevés a széles látókörű, szakmáját szerető egyén. Tevékenységük kimerül az alkatrészek cseréjében, és az sem ritka. hogy a szerkezet működésével sokszor nincsenek is tisztában!

– Megéri egy vállalkozást építeni rá/köré?

– Egy családot eltartani csak szűkösen lehetne, nem is ebből élünk, hanem kettőnk nyugdíjából. Önálló vállalkozásként tevékenykedni bátorság lett volna. Én egyébként akkor is csinálnám, ha semmi haszna nem lenne, mert ez nekem létforma, hobby, kikapcsolódás, gyógyulás, pihenés, maga az élet...!

Véghelyi József szerkesztés közben

Egyéb:
– Olvastam: „A műszaki és a művészeti érdeklődés jól kiegészítik egymást.” Mennyiben? Hogy kell ezt pontosan érteni?
– Figyelje meg a kedves olvasó, ha ismertebb emberek nyilatkoznak a médiákban, akkor két féle típus létezik általában: az egyik humán beállítottságú, akinek az életét kitölti a művészet, nyelvkultúra, irodalom, stb., de a művelt területen kívül általában semmi más. Eléggé el nem ítélhető módon sokan még dicsekednek is a matematikai botfülűségükkel, és hogy milyen kétbalkezesek...!

A másik, aki természettudós, és/vagy műszaki ember. Ezek az egyének sohasem elégednek meg a művelt területükkel, hanem mintegy kiegészítésként amatőr, vagy profi módon zenélnek, festenek, szobrászkodnak, filozofálgatnak, irodalmi összejövetelekre járnak, stb. Tehát én, mint műszaki ember lelki igényként zenéltem közel harminc évig a szekszárdi fúvószenekarban. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, de a műszaki emberek közül sokan szélesebb körű ismeretekkel rendelkeznek. Ennek a lapnak a tulajdonosa és szerkesztője Nagy Vendi is műszaki szakoktató volt nálunk a"Bélában", és remek újságot csinál...!

– Ön szerint mitől amatőr vagy profi valaki legyen szó a zenéről, az írásról vagy egyéb hobbiról, tevékenységről?

– Nagyon egyszerű a válasz: ha abból él, akkor profi, ha nem, akkor amatőr. Sok amatőr profi munkát végez, és bizony sok profi meg "amatőrködik" csak!

– Milyen hangszeren játszott a fúvós zenekarban?

– Azt szoktam mondani, hogy én voltam a legütőképesebb zenész a bandában, mert dobos voltam!

– Tényleg? Saját felszereléssel?

– Nem, a hangszerek a zenekaré voltak, a dob is, bár akadtak magántulajdonban levők is (trombiták, klarinétok).

– Megkérdezhetem miért a múlt idő?

– Az amatőr együtteseknek is van egy "élethossza", mint minden másnak. Kiöregednek a tagok, a kulcsfontosságú személyek elhagyják a zenekart..., meg építkezésbe is kezdtem, szóval egy fenékkel egy lovat...!

– Bemutatná nekünk zenei pályafutását?

– Az ötvenes évek elején édesapám a zeneiskolában tanított fúvós hangszereket, és egy ötlettől vezéreltetve 1958-ban létrehozta az úttörő-zenekart, aminek én is tagja lettem, mint kisdobos, pergődobos. Ezzel kezdődött a "zenei pályafutásom", ami kisebb nagyobb megszakítással kb. 30 évig tartott

– Milyen előképzettség szükséges a pergődoboláshoz?

– Néhány évig zeneiskolába jártam, de nem ez a legfontosabb, hanem a tehetség. Zenésznek születik az ember, szobrásznak is, festőnek is. Előképzettség nélkül is lehet valaki nagyon jó zenész, ha a génjeiben van!

– A dobolás is olyan, mint a balett, torna stb., hogy kis korban kell elkezdeni és „tanár” segítségével vagy akár 30 éves fejjel önállóan is megtanulható?

– Az igazán tehetséges emberből pár éves kortól "kitör" a vágy a zenélésre tanár nélkül is. Aki viszont 30 évesen szeretne meg tanulni dobolni, hát azt nem a tehetség hajtja, hanem valamiféle divathullám! Sohasem lesz belőle jó zenész!

– Megtudhatunk valamit hobbijairól, kikapcsolódási lehetőségeiről?

– Van hobbim, csak az ahhoz szükséges idő már hiányzik a műveléséhez: faliórákat gyűjtök, javítok. Ez nagyon időigényes munka, és ma már nagyon drágán lehet hozzájutni öreg órákhoz is. Egy falióra a szememben családtag: velünk él, tanúja az örömünknek, bánatunknak. Olyan, mint egy szép nő: oda kell rá figyelni, gondozni kell, törődni vele. A szeretettel átitatott családban helye van egy szép faliórának, halk, szép ütéseivel figyelmeztet az idő múlására, múlandóságunkra.

A másik kikapcsolódásom a számítógép, bár munkaeszköznek tekintem, még sem fáraszt. Kapocs a külvilággal. Nincs az az információ, ami a Neten meg ne lenne, és ez nekem mindent megér!

– Olvasásra, zenehallgatásra szokott egy kis idő jutni? Ha igen milyen témában, műfajban keresgél?

– Régen nagyon sokat olvastam, ma már kevesebbet. A zene viszont állandóan szól a műhelyemben. Újabban a Dankó Rádió a kedvencem, de a komoly zenét is szívesen hallgatom a Bartókon. Rendszeresen járunk hangversenyre, színházba is.

– A természetjáráson, kiránduláson-túrákon kívül sportol még valamit?

– Lehet, hogy sokak szemében rossz pont, de nem sportolok semmit, és nem is hiányzik. Bőségesen elegendő számomra az a mozgás, amit a műhelyemben naponta megteszek lépcsőkön, létrákon, stb. Fiatalabb koromban persze én is szaladgáltam, fociztam a többiekkel együtt, de ma már örülök, ha a nap végén lepihenhetek.

– Pontosítaná a sorrendet: ismeretség Nagy Vendellel, szerzőtársa az újságnak majd „látvány tervezője”? Mi is pontosan az utolsónak a helyes megfogalmazása?
– Körülbelül ez a sorrend helyes. Vendivel akkor ismerkedtem meg, amikor hozzánk jött épületgépész szakoktatónak, s én voltam a közvetlen főnöke. Tudtam róla, hogy írogat prózát, verseket. Magamat sohasem tartottam a klasszikus módon szerzőtársnak, mert a Vendi ez irányú képességei sokkal erőteljesebbek, mint az enyém. Én csak "fegyverhordozó" vagyok mellette. A látványtervezés egy fejlődési folyamat eredménye. Kezdetben csak azt vállaltam, hogy helyesírási szempontból lektorálom az újságját, mivel nem lát, ezért a helyesírási hibákat sem veszi észre. Úgy éreztem, hogy segítenem kell rajta a magam módján, mert emberileg megérdemelte. A nehézsorsú emberek mindig megindítanak... Számomra a segítségem szinte semmi, számára pedig nélkülözhetetlen, hogy ki tudjon teljesedni, ha már a sors ilyen helyzetbe hozta. Egyébként Vendi ötlete volt a színes magazin, én csak rábólintottam. Olvasva az újságot nagyon nagy részvétet érzek azon szerzőtársaim iránt, akik a lapban szerepelnek. Pontosan tudom, és érzem az egészséges emberek felelősségét elesettebb sorsú társaink iránt.

– Mióta foglalkozik az írással?

– Körülbelül három éve kezdtem el írogatni egy postán történt esetem után. Meg is jelent a magazinban "Negyvenhárom forint" címmel. 

– Versek és nagyobb lélegzetvételnyi művek pl. regény nem is születtek?

– Semmi nagyobb lélegzetvételű művet nem írtam, verset meg egyáltalán nem. Különös lélek kell a versíráshoz, ami belőlem hiányzik. Az egyetlen nagyobb lélegzetvételű novellám is megjelent az újságban "Örvényben" címmel. Ez kitalált történet volt, az összes többi, amit írtam velem történt.

– Örkény egypercesekre tetszett gondolni az újság egyik számában, a klasszikus egypercesek alatt, hogy késztetést érez a folytatásukra?

– Igen, bár nem szeretném magam Örkényhez hasonlítani. Ő író volt én meg műszaki ember vagyok...!

– Mesélne nekem a Vándorélet c. újságról?

– Körülbelül tíz éve tagja lettem az országos lefedettségű Tájak Korok Múzeumok Egyesület szekszárdi csoportjánál. A nagy létszám miatt később kétfelé vált a tagság, és mindkét csoport külön-külön szervezte a kirándulásait. Kezdetben postán kapták meg a tagok a programokat, és a számítógépek terjedésével később e-mailben is. Tudni kell, hogy itt több száz emberről van szó csoportonként. Mivel az én csoportom vezetője "hadilábon állt" az informatikával, ezért magamra vállaltam a programok elküldését e-mailekben.

Egy idő után úgy éreztem, hogy érdekesebbé, színesebbé kellene tenni a programok megjelenési formáját, ezért megszerkesztettem a Vándorélet című programújságot mindkét csoportnak elküldve. Ennek már négy éve, és az óta is tart...! Itt szerzett tapasztalatokra alapítva készítem, a Megszólalok magazint is, de azt már netes-blog formában. Sajnálatomra a blogos szerkesztési lehetőségek lényegesen szerényebbek, mint a Word-szövegszerkesztőé.

– Érdekesnek hangzik…bárki csatlakozhat a csoporthoz? Ha igen milyen úton, módon teheti meg? Milyen előfeltételek megléte szükségeltetik a csatlakozáshoz?

– Bárki csatlakozhat a csoporthoz, semmiféle megkötés nincs. Amennyiben érdekel valakit, úgy jelezze nekem és én megmondom, kit kell felkeresni és hol!

– Nem kritika akar lenni részemről…, bizonyára alaposan körüljárták a lehetőségeket. Egy honlap nem nyújtott volna több szerkesztési, tárhelyi lehetőséget? Bonyolult és macerás dolog lenne átmenteni mindent?

– Igazad van! Egy honlapot elegánsabban lehet szerkeszteni, ám annak a szerkesztése sokkal hosszabb időbe telne, mint a blogé, és az időm is véges ugyebár...

– Ön szerint az internetes oldal látogatottságának növelésének mi a titka? (még mindig a Megszólalok, oldalára gondolok)

– Egyetlen titka van csak: olyan lapot kell csinálni, amire sokan kíváncsiak, tehát a minőségi fejlődés. Meggyőződésen, hogy amit a Vendi csinál az megfelelő garancia erre. Bizonyos mértékig még mindig tanulom a blogos szerkesztés lehetőségeit, bőven vannak tartalékok számomra...

– Volt szerencséje a megszerzett nyelvi tudását külföldön gyakorolni?

– Az én generációmnak nem volt lehetősége külföldre menni, ahogy ma lehet, nyelvet tanulni meg végképp nem. Egy lehetőség kínálkozott csak erre: disszidálni, de ez nem az életstílusom. Magyarország az én hazám jóban, rosszban. Annak idején kiröhögtek volna a Belügyben, ha nyelvgyakorlási szándékkal Szovjetunióba szerettem volna menni! Akkortájt valószínű, hogy más is röhögött volna...! 

Idős korban pedig az ember már nem karrier-építésről, nyelvi díszlépésekről ábrándozik...!

– Meghatározó az Ön életében a vallás?
– Feltétlenül. Hogy számítógépes analógiával válaszoljak: az ember is két részből áll: egy testből (hardware) és egy lélekből (software). Akármelyik hiányzik, vagy nem működik jól, akkor nem beszélhetünk egészségről. A test bajaival az orvosok foglalkoznak, a lélek karbantartásával a vallás, tágabb értelemben a hit. Az ateisták tagadják a transzcendens tudományokat. Lelkük rajta, bár ettől még nem boldogabbak. A hívő embernek pedig a legnehezebb  helyzetben is van egy lelki kapaszkodója, van kihez fordulnia. Felmérések szerint a hívő ember általában boldogabb és ezért tovább is él. 

Valamelyik nap hallottam a rádióban, hogy a hitetlenség nem bűn, hanem büntetés! Zseniális!

– Félreértés ne essék…(nem vagyok otthon a témában s nem is köteleztem el magam sem mellette sem pedig ellene) mennyire bizonyított a hitgyógyító ereje?

– Pszichológiai vizsgálatok bizonyították be, ez ténykérdés. Persze a műtétet a hit sem helyettesítheti, de a felgyógyulást már segítheti! 

– Ön szerint mi az a szükséges plusz, amit a hit, vallás adhat egy hívő léleknek, amit egy szerető társ, barát, testvér nem tud megadni?

– Ez egy sokkal bővebb kifejtést érdemelne. A társ, barát, testvér egy szűkebb rendszert jelent. Az Istenben hívők pedig tudják, hogy a társ, barát, testvér élete is az Isten kezében van. A hitet át kell érezni, arról nem lehet szárazon, s főleg elutasítóan gondolkodni. Ha valaki úgy érzi, hogy a környezete már nem tud segíteni rajta, akkor még mindig marad az Istenhez való fordulás. Ám ezekről a kérdésekről doktori értekezéseket lehetne írni, persze ha elfogadod Isten létét...Egy biztos: a zuhanó repülőben senki sem ateista...! Hogy miért nem... ?

– Mi a véleménye a lélekvándorlásról, asztrológiáról és további számomra misztifikált dolgokról?

– Tényleg csak a saját véleményemet tudom elmondani. Inkább érdekesnek tartom ezeket a szellemi létfilozófiai formákat. Ha valaki hisz benne, hát tegye. Az emberi szubjektum szabad, mindenki azt hisz el, amit akar...Ezek is az emberi gondolkodás sokszínűségének a bizonyítékai.

– Megtudhatunk valamit közeli és távoli terveiről, álmairól?
– Erika Kedves! Megtisztelsz akkor, ha főleg a távoli termeimről kérdezel. Ez azt indukálja bennem, hogy még sokáig fogok élni... Az én egész életem más szempontból a szolgálatról szól, a szűkebb és a tágabb családom szolgálatáról. Tehát közeli és távoli terveim arról szólnak, hogy gondoskodjam hozzátartozóimról. Részükre méltó életkörülményeket biztosítsak. Egy kínai bölcselet szerint az okos ember három kenyeret vesz:

- egyet visszaad,

- egyet megtart magának, és

- egyet kölcsön ad a gyerekeinek

Én jelenleg középen vagyok: idős Édesanyámat támogatom, hogy méltó öregkora legyen.

Gondoskodom magunkról, hogy egy élet munkája után szép nyugdíjas életet élhessünk, s végül segítek gyerekeimnek és unokáimnak, hogy az általam képviselt értékrendet valakik továbbvigyék! Úgy legyen! 

– Nagyon szépen köszönöm az interjút. Kívánom, hogy még sokáig tartsa meg víg kedélyét, munkakedvét és teljesüljenek távolabbi tervei.

****************************************

 12.ÍZES TÖRTÉNETEK

IRODALMI SZAKÁCSKÖNYV. NAGY VENDEL  RECEPTJEI

ÍZES TÖRTÉNETEK  09

A HÚSTÓL JOBB A KRUMPLI..    ----------  A RESZTELT KRUMPLI

   Sokaknak talán némi képzavarral kezdem ezt a receptúrás történetet.

Ha főzés, vagy sütéskor egymás mellé kerül ez a két  alapanyag, akkor egymásra jótékony hatással lesznek ami jobb ízeket hoz ki a két külön- külön is finom élelmiszerféleségből.

   Vannak olyan növények, amelyek a világ minden részén alap élelmiszernek számítanak, ilyenek a gabonafélék, beleértve a rizst is és a búzát is.  de csaknem mindenhol megtalálhatóak a zöldségek, és a burgonya  számos válfaja is.

Ha másra nem is, de krumplira mindenkinek futotta,  de sokan meg is termelték házilagosan, a saját kertjükben.

A burgonyából számtalan ételt lehet készíteni, főzve, sütve, párolva, pirítva, de akár salátának is..

Valamikor nagyon ettük rántott csirke mellé a krumpli salátát, ami főtt burgonyából hosszúra szeletelt hagymából állott, ecetes lében  és én főleg a hagymát szerettem belőle..

De mindennapos étek volt, főleg szegény házaknál, de pénteken mindenképpen a krumplistészta, bő zsírban pirított hagymával és házilag gyúrt kockatésztával.

   A huncut szakács ha vicces akart lenni akkor megkérdezte a tanulójától, hogy szerinte hogy szerette  Mátyás király a paprikás krumplit?

Ilyenkor a megszeppent szakácstanuló, ha tudta a történelmet, akkor azt a választ adhatta, hogy nem is ismerte, mert 1490.- ben meghalt, sokak szerint Beatrix királynő mérgeztette meg,  és Kolombusz csak kettő év múlva indult India felfedezésére, és halálakor sem tudta hogy egy új földrészt fedezett fel és amit ezért nem is róla , hanem első leírójáról, Amerigoról neveztek el.

Az 1530 - as  években már az urak ették ebéd után különlegességként a főtt burgonyát, és csak virágként ismerték a paprikát, ami török közvetítéssel jutott el mi hozzánk törökbors néven, mert a feketebors a pórnépeknek megfizethetetlen volt, a paprikát meg az urak nem kedvelték, és csak a napóleoni háborúk okán kezdett elterjedni mert elzárták a fekete bors útját  és rákényszerültek a törött paprika használatára, s ezzel új utat nyitottak a gasztronómiában, pl a paprikás ételek. pörköltek gulyások, halászlé stb.

A burgonyát ezernyi féle ételhez lehet használni, egyszerűen megfőzve, héjában vagy akár megsütve szintén héjában, télen ez nagy divat volt, és reggel mikor a nagy hidegben mentünk az iskolába, kaptunk a zsebünkbe egy sült krumplit hogy ne fázzon meg a kezünk. és a még meleg krumplit a tanteremben megettük és  ilyenkor belül is felmelegedtünk

A középkorban , mikor még nem ismerték ezt a növényt, és egy asszony ette az ismeretlen ennivalót, boszorkányként megégették, és  a burgonya gumókat is rádobták a máglyára és ez volt az első, állítólag jó illatú boszorkányégetés.

Aztán idővel hatalmas karriert futott be a burgonya a népélelmezésben. akár csak vízben megfőzve, vagy zsírban megsütve, akár püréként, vagy kenyérbe sütve, de süteménybe is tették sokszor.

Az a bizonyos resztelt krumpli...

Szegény apám, és anyám , akik elég hosszú ideig a háború okán más országok vendégszeretetét élvezték, , mesélték hogy ott is termett krumpli de nagyon vigyázták, és akár a raktár falát hátul kibontva  ágakkal, vagy vasrudakkal kipiszkálva  megszereztek néhány szem burgonyát, amit néha még olyan fagyosan is megfőztek konzerves dobozban és esővízben.

Csak egy kis só kellett hozzá, ha volt, és máris fejedelmi étek lett belőle, de mikor rájöttek hogy nagyon fogy, akkor igencsak szigorúan megbüntették a tetteseket, ha kiderült hogy ki volt.

Kislányaim  mindig várták hogy a mama mikor süt a rerniben héjába krumplit, és hozzá bekevert túró illett, friss szalonnával, hurkával, kolbásszal és bádog tányérban melegített töpörtyűvel, amihez apám sózott be pár  öklömnyi vöröshagymát, és ez volt az igazi vacsora  és már alig várták hogy ilyet együnk.

Ha nem sült krumpli volt, akkor héjába főzte meg a mama.

 Ilyenkor vagy tudatosan, vagy véletlenül mindig többet rakott a fazékba, hogy legyen bőven, mert mindenki szerette melegen feldarabolni, és vajjal vagy zsírral megkenve megenni, de ami megmaradt, az sem veszett kárba.

  Édesanyámtól tanultam, hogy ételt nem dobunk ki, bár mindig volt valamilyen állat ami megette volna, hanem mindenből lehet még valami mást csinálni.

A főtt burgonya másnap reggelre kihűlt, és szépen meglehetett hámozni, és egy nagy reszelőn, amin mostanság a sajtot reszeljük, szép hosszú szálasra lereszeljük a burgonyát.

Vigyázva hogy laza maradjon, mert ha összenyomjuk, akkor nem lesz szép szálas a pirított burgonyánk, amit akarunk készíteni, amit mi resztelt krumplinak hívtunk.

 Ez a nagyobb munka , ezt érdemes legelsőként megcsinálni, mert ezután felgyorsulnak az események, és nincs már erre idő a sütéskor.

  Előveszünk egy nagy serpenyőt, lehet nyeles is, de anyámnak volt erre egy vas serpenyője, ami soha nem rozsdásodott meg, pedig nem volt zománcos, vagy teflonos, valamilyen különleges acélból készült, még az ánti világból

A négy öt szem krumplihoz  két fej, öklömnyi hagymát apróra vágunk, hogy sok legyen és ezt bő zsírban megpirítjuk, mert a sült hagyma ennek az ételnek az alapja.

Már magában ez a sült hagyma is  ínycsiklandó illatot áraszt , mert én nagyon szeretem a sült hagymát és sok étel így kezdődik, például a pörköltek, a lecsó, hogy többeket most ne is említsek.

S hogy végül milyen étel lesz belőle, az most dől el, hogy mivel folytatjuk.

Tehát megsült a hagyma üvegesre, és nem megégve, és ilyenkor beletehetünk egy pár karika csípős fehérpaprikát, és pár darab paradicsomot is.

 pároljuk, hogy  lecsós alapot kapjunk , de nem kell ezeket szétfőzni, maradhatnak roppanósan kissé nyersek is.  Mint minden főtt ételbe, ebbe is kell egy csipetnyi só, hogy mindennek kihozza az ízét.

 Utána egy evőkanál szép piros törött paprikát teszünk a bő zsírra.  A paprika zsírban oldódik és nagyon szép színe lesz, de vigyázni kell nehogy megégjen a nemes anyag.. a főzés tulajdon képen készen van, és lekell venni a tűzről a serpenyőt, nehogy ezek a finomságok megégjenek. már az illatáról meglehet ismerni mikor kezd túlpirulni a paprika.

Mikor lenyugodott a sülés, akkor a reszelt burgonyát óvatosan beleöntjük a serpenyőbe.  Most látszik hogy a paprikához képest milyen fehér a krumpli..

Na most, az a cél hogy ne legyen fehér, hanem egyenletesen piros legyen minden szál burgonya, óvatosan keverjük hogy ne törjön össze a reszelt burgonya, óvatosan forgassuk át. 

Mikor mindenhol piros szín lett az uralkodó, lassan visszatehetjük a tűzre, mert a krumpli hideg, és ujra át kell melegíteni az egészet.  közben kissé megszórjuk feketeborssal, kellemes jó ízt ad neki.

Mikor a burgonya is forró, akkor tálalhatjuk. ilyenkor van jelentősége a bő zsírnak , mert nagyon száraz lenne a villásreggelink.

Igen laktatós ételt kaptunk, amihez savanyúság is illik, legjobb talán a cékla, szépen hullámos késsel szeletelve, de  bármilyen más is jó

Fehér házi kenyérrel a legjobb, és vörösbor illik hozzá a paprikás jellege miatt, de nem vastag, hanem könnyű kis kadarka, ami nem olyan nehéz bor.

Reggelire, vacsorára kiváló ennivaló, a szegények eledele volt, ma már sokan nem is ismerik.  A nagyszerű ételek általában egyszerűek, és könnyű kipróbálni, elrontani kis odafigyeléssel nem lehet. 

Nem tartozik a mai modern ételek közé, de néha nosztalgiából kilehet próbálni.

Mindenkinek jó étvágyat kívánok

Szekszárd  2014  02 10

****************************************

13. IRODALMI PÁLYÁZATOK

Kiíró: az Aquincumi Múzeum és a Pannon művészeti Alapítvány
XVII. Aquincumi Költőverseny
Beérkezési határidő:  2014. március 31     

A HÍVÓ MONDAT EBBEN AZ ÉVBEN: Tempora mutantur et nos mutamur in illis. (Az idők változnak, és mi változunk velük.)
Klasszikus formában írt (alkaioszi, szapphoi, anakreoni, aszklepiádészi, hexameter, disztichon, leoninus, stb.) pályaművet várunk, egy pályázatban legfeljebb
kettőt. Egy-egy vers terjedelme ne legyen több 32 sornál. A pályaműveket kizárólag e-mail-ben várjuk! (kurucz.katalin@iif.hu).
A pályaműveket elő zsűri bírálja el. A döntőbe jutott versekről e-mail-ben küldünk tájékoztatást április 5. és 10. között.
DÖNTŐ ÉS EREDMÉNYHIRDETÉS: 2014. ÁPRILIS 12. 11.00. (AQUINCUMI MÚZEUM, BP., III.,SZENTENDREI ÚT 139.) A döntőbe jutott művek, színészek tolmácsolásában
hangzanak el.
I díj: Arannyal ékesített babérkoszorú.
II. díj: Ezüsttel ékesített babérkoszorú.
III. díj: Bronzzal ékesített babérkoszorú.
Közönségdíj cserépszavazással.
Különdíjak.

EPIGRAMMAÍRÓ VERSENY A HELYSZÍNEN MEGADOTT TÉMÁBAN.

 ...............................................................................................

beküldött művek..

 szép soraik sorban sorakoznak.

 éjszakák és nappalok

……………………………………………………………………….. 

       4.  pályázat.

 ARANY SAS DÍJ Történelmi Novellapályázat 2014.

 Történelmi Novellapályázat - Arany Sas Díj

 Magyar Irodalmi Lap (
www.irodalmilap.net)  

A magyar nyelv és irodalom ápolására alapított Magyar Irodalmi Lap (MIL) hároméves fennállása alatt 9000 művet tett közzé. A Lap ismét meghirdeti hagyományos
történelmi novellapályázatát.

 A pályázat témája: Az egyetemes magyarság sorsa, Kárpát-medencei története. A pályamű kapcsolódhat a Történelmi Magyarország egészéhez, annak bármely történelmi

részéhez, tájegységéhez és a szétszórtságban élő magyarokhoz. Az ország elszakított részeinek történelmi eseményeit, sajátosságait feldolgozó legjobb novellák
regionális különdíjban részesülnek.

 A kiírás célja a mindenkori Magyarországon és az elszakított területeken élő magyarság értékeinek, történelmi személyiségeinek és eseményeinek bemutatása.

Elvárás, hogy a  pályaművek fejezzék ki azt a lelkületet, amelyben ma találtatnak a magyarok, erősítsék a nemzeti hagyományokat, a nemzeti azonosságot,
a történelmi gyökereket, valamint a Kárpát-medencei és a világ magyarságának egyetemességét.

 A pályamű tartalma épülhet valóságra, de lehet a történelmi hitelességen alapuló képzelet szüleménye is.

 A pályázatra életkortól, állampolgárságtól, foglalkozástól függetlenül bárki térítésmentesen nevezhet.

 Beküldési határidő: 2014. március 5.

 A nevezés mellékleteként benyújtott pályamű terjedelme nem haladhatja meg a 10000 karaktert (szóközökkel együtt).

 A pályázatot legkésőbb 2014. március 5-ig a 

www.irodalmilap.net
 oldalon történő regisztrációval kell beszerkesztve, korrektúrázva feltölteni.
 Az Arany Sas Díj novellapályázat nyertesei díjban részesülnek.

I. díj:   Arany Sas Díj trófea, oklevél és könyvjutalom

 II., III. díj:  Japán porcelán, oklevél és könyvjutalom

                 Ezen felül a zsűri több regionális- és különdíjat is kiadhat.
 A díjakat a MIL, az Inter Japán Magazin, és a Hungarovox Könyvkiadó biztosítja.

A díjakat a független és szakmai múlttal rendelkező bíráló bizottság ítéli oda. A bizottság tagjai: dr. Tusnády László, író, műfordító, professor emeritus,
Nyíri Péter, irodalomtörténész, A Magyar Nyelv Múzeuma igazgatója, Doma-Mikó István, amerikai magyar lapok volt tudósítója, az Inter Japán Magazin alapító-főszerkesztője.

 A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás a 

www.irdalmilap.net
 honlapon található.

 A díjak átadására 2014. március-áprilisában kerül sor.

 A pályázó csak saját szellemi termékével pályázhat, amely előzőleg semmilyen formában nem lett közreadva. A pályázó tudomásul veszi, hogy pályaművét a Magyar

Irodalmi Lap közli, ill. a vele együttműködő lapok után közlik.

Sikeres pályázást kívánunk!

Mátyás Rita: Vitorlás

****************************************

14. CSAK A DAL -  NAGY VENDEL DALAI

 A BOHÓC

 (Wirgill Zemánek  dala)

 Itt van már az

Ingyen cirkusz,
Gyerekek, gyerekek.
Eljöttünk, hogy
Jókedvűek
Legyetek, legyetek.
Itt van,
Nagyon jó
Ez a nagy szenzáció
Eljött,
Nagyon jó
Itt a nagy attrakció.

Tárárá  bummstiré, tárárá bumsztiré

....................................................................................

  Orra piros,

Haja kóc.
Ilyen ember
A bohóc.

Fél kezével
Kézen áll,
A másikkal
Trombitál.

Egy keréken
Rohangál,
Drótkötélen
Szaladgál.

A társát jól
Elveri,
Söprűjével
Kergeti.

Lisztet szór a
Fejére,
Tojást üt rá
Ebédre.

Tárárá bummsztiré, tárárá bummsztiré

.......................................................................................

Reklám paródiák

Figyelem, figyelem
Manapság az a szokás,
Hogy a produkció közben
Reklámokat mutatunk be
A nagyérdeműnek.
Undorító dolog,
De néha beválik.
Figyeljenek erősen,
Bemutatjuk némelyiket
Igénytelenül.
Jó szórakozást.

 ……………………………………………….

Ez a ház eladó.
Ha nem kell, kiadó.

 ……………………………………………….

Nagyon harapós,és
Ugatós kutya,
Ingyen elvihető,
A szomszédból.

……………………………………………. 

Sárgarépa, zöld ribizli
Egészséges biciklizni.
Vegyen ön is
Tandem kerékpárt.

 …………………………………………..

Üde, friss lehelet,
Szopogasson lámpabelet.

 …………………………………………..

Hosszú lófarkas leány,
Hasonló tulajdonságú fiú
Ismeretségét keresi.

 …………………………………………..

Alkoholista vagyok,
Nősülni akarok.
Sör, bor, pálinka,
Lehetek-e boldog?
Jeligére a Hirdetőbe.

 ……………………………………………

Padlásmúzeumba
Balos boglyakerekítő
Gyűjteménybe elvihető.
A jobbos eltörött,
Balos csizmalehúzó is van,
A jobb láb elveszett a  háborúban.
Egyebek között.

 …………………………………………….

Az utolsó mozielőadás
Ez áll a plakáton.
A Hatan egy lovon
Amerikai dzsungelfilm,

És a
Vak asszony visszanéz
Című film lesz a vásznon.
Vakoknak fél áron.

 …………………………………………….

Szentképek,
Házi áldás,
Porcelán Szűz Mária
Az összes tartozékokkal,
Mária Terézia lovagrend
A függelékekkel,
Velencei kristálytükör,
Hatágú csiszolt üvegcsillár
A gyöngyökkel együtt eladó
Alkudni kötelező,
Aki nem vesz,
Az nem is vevő.

…………………………………………………… 

Érdeklődjenek folyamatosan.

Hogy tetszett?   Na ugye hogy ugye, Csak úgy, mint a nagyok,

Egyebet nem mondhatok.

****************************************

Tárárá bummsztiré, tárárá bummsztiré

Orrlyukával
Furulyál,
Fésűjével
Muzsikál.

A létrával
Sétálva,
Összecsukja
Széttárja.

Tele vödröt
Dönt rája,
Vizes lett a
Ruhája.

A lábával
Üst dobol,
Közben körbe
Gyalogol.

A gyerekek
Nevetnek,
Perecet is
Ehetnek.

Egy kismajom
Elveszi,
Kupolába
Felviszi.

Tárárá bummsztiré, tárárá bummsztiré

2013  októberében

****************************************

15. FARSANGI BÁL A SZEKSZÁRDI VAKOK   SZÉKHÁZÁBAN

 TOLNA MEGYEI VAKOK EGYESÜLETE  SZEKSZÁRD

 Kedves Sorstársak és Barátaink!

 Egyesületünk ebben az évben is farsangi bált RENDEZETT, AMELYRE AZ IDÉN IS SOKAN JÖTTEK EL A TAGOK, ÉS PÁRTOLÓ TAGOK KÖZÜL.

 Helye: 7100 Szekszárd, Hunyadi u.4. ..Egyesületünk székháza  VOLT

 Ideje: 2014. február 6. csütörtök délután 13:30 óra.

A programban szerep: ELTEK,

 ·   Szekszárdi Szív küldi Dalkör vidám énekes-zenés műsora,

 ·   Sorstársaink farsangi előadása, TÖBBEN FELLÉPTEK SAJÁT VERSEKKEL, Nagy Vendel  egyesületünk tagja is saját verseivel szórakoztatta az érdeklődő közönséget.

 ·   Jelmezbemutató, tombola sok-sok nyereménnyel,

 ·   Zene, Tánc, Vidám mulatság.

Harmonika szóra  táncoltunk , és mindenki jól érezte magát. 

A hölgyek  saját készítésű süteménnyel, az urak pedig házi boraikkal kedveskedtek a a láthatóan lelkes közönségnek, és közös nótázásba is belemerültek az együttes segítségével.

A jó hangulatú rendezvény még jobban összekovácsolta a tagságot.

A farsang a vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszak elnevezése, amelyet hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemeznek. A farsang jellegzetessége, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapvetően a gazdag néphagyományokra épül (lásd: torkos csütörtök). A kereszténység előtti időkből származó farsangi mulatságokat az „erkölcsös” 16. és 17. században nem eredete, hanem bujaságot szimbolizáló szokásai miatt tiltották.

A farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyó keddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is. Számos városban ekkor rendezik meg a híres karneválokat (Riói karnevál, velencei karnevál), Magyarországon pedig a farsang legnevezetesebb eseményét, a mohácsi busójárást.

Szekszárdon minden hónap első csütörtökén tartunk klubdélutánokat 2014-ben is, melyeket követően minden alkalommal ingyenes ruhaosztást tartunk!

Sok szeretettel várjuk Sorstársainkat, Családjaikat, Barátaikat, Kísérőiket, Pártoló Tagjainkat, Önkéntes segítőinket és minden érdeklődőt!

Üdvözlettel:    Kovács Lászlóné elnök

Szekszárd, 2014-01-30

 „A fogyatékosság olyan teher, amelyet a közös menetelés során az erősebbnek kell hordoznia, hogy a gyengébbnek is az övéhez hasonló esélyei legyenek...”

 /II. János Pál Pápa/

 ..........................................................

 Nagy Vendel

...........................................................

 Adó 1 % a vak emberek javára!     Adószám: 18864858-1-17     

A kép bal oldalán Nagy Vendel a farsangi bálon  (a Tm.-i Népújságból)

****************************************

16. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

Kedves olvasó!    

Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.

Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.

Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3

Telefon: 06 30 550 51 06   8-tól  20- ig.

e-mail:

nagy.vendi@freemail.hu

megszólalok@freemail.hu

 skype címem  nagy.vendi54

 Új email címem: nagy.vendi54@gmail.com

 ………………………………………………………………………

 Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók

számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linken lehetséges:

http://megszolalok.blogspot.hu/

Tehát az ez évben megjelent összes számot  visszamenőleg is elérhetővé tettük a fenti blogoldalon!

 ……………………………………………………………………

 A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős.

 Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.

 A szerzői jogokat fenntartjuk.

 Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor előveheti.

 Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!

Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.

 Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.

 Írott műveim megtekintése:  amatőr művészek foruma  nagyvendel

www.canadahun.com irodalom fórum

http://canadahun.com/forum/showthread.php?34311-Nagy-Vendel-Megsz%C3%B3lalok&p=3650150#post3650150

 …………………………………………………………………………………

Az Amerikai Egyesült Államok beli  egyik link, ahol elérhetik magazinunkat.

A link: minnesotahungarians.com

 …………………………………………………………………………........

Kedves olvasóink!

Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg, pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az összes többi is!

A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat. Ez alatt különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!

 Még egy nagyon fontos információ! Mivel a memóriaterületünk véges, ezért takarékossági szempontból összevontuk azokat az újságokat, amelyek azonos hónapban jelentek meg. Általában kettő számot  jelent ez egy hónapban, ezért ezeket egy blogba vontuk össze. A blogon belül két újságot vastag piros csíkkal választottuk el!

Külön meg kell említenünk a teljesség kedvéért, hogy a 2012 - ben megjelent néhány "szárnypróbálgató" újságokatt is folyamatosan beszerkesztjük a színes magazin blogoldalára. Ezek a lapok "Retro" címmel kezdődnek és szintén két újságot tartalmaznak egy blogon belül.

____________________________________________________________________

VÉGE-ENDE-KONYEC-FIN-END-FINÍTÓ