MEGSZÓLALOK

 M.M.M. MŰVÉSZETI MAGAZIN

2014. január – negyedik évfolyam, második szám

Kulturális és szórakoztató folyóirat

Független, és ingyenes négyheti lap

Alapítva : 2011 - ben , elvi síkon

Szerkesztő: Nagy Vendel magánzó, laptulajdonos

1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések

2.Évfolyam:  2012.  1-tól 6. számig

3.Évfolyam: 2013. 1-től 17. számig

4.Évfolyam: 2014. második szám

 MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE

*******************************

1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!

Nagy Vendel szerkesztő

   Lassan újra beletalálunk a régi kerékvágásba, ahogy nagybátyám mondta, mikor befogta híres lovait, hogy végigparádézzon a falu főutcáján sallangos lovaival, és paraszthintójával vasárnaponként, mikor templomba ment velük. A lányok, asszonyok összesúgtak a járdán jövet, és titkon szerelmesek voltak belé, és a csinossága mellett még jómódú is volt, igazi jó partinak számított.

Csak akkortól hívták Bolond Jóskának, mikor egyszer fordítva fogta be a lovakat, egyiket előre, másikat hátra, és majdnem széthúzták a szekeret.

Az ország szekerét, mondanánk manapság.

Aki erről más következtetést vonna le, az egyéb huncutságokra is képes.

Ugye hogy ez nem politika, hanem már történelem?   Egyebet nem mondhatok...

A szerkesztő...

*******************************

SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL

 1.  LECTORI SALUTEM, ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK

 2. A TRIANNITA

     Jenei András regénye folytatásokban. Első fejezet

 3. VERSEK A NAGYVILÁGBÓL

                    Mátyás Rita, Csomor Henriett, Kanczler Anna,

                    Gyöngyösiné Csötönyi Ágnes versei

 4.  BEMUTATJUK...

       Várkonyi Kitti: ANNA NÉNI - Novella

  5. VÉLEMÉNYEM SZERINT

       Olvasóink írták

  6. TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT

      Soponyi Mihály  rovata..

  7.  BEMUTATKOZNAK A GYÓGYÍTÓ MÜVÉSZETEK ALKOTÓI..

       Gerencsér Hajnalka, Bíró Melinda, Fellner István írásaikkal és

       Mátyás Rita ceruzarajzával

  8.  PRÓFÉTA LÉPTEI 1.

       Horenka Erika novellája

  9.  FILOZOFÁLÁS A VAKSÁGRÓL..

       Kanczler Anna elmélkedése

10.  NOVELLÁRÓL NOVELLÁRA

       Heim Károly : Völgységi történet

11. VERSRŐL VERSRE

       Adamecz László, Dombi Tinódy László, Sztakó kriusztina, Ács Nagy Éva versei

12. KUTYÁK ÉS ÉN..

       Erdősné Pnda Marica: Közlekedj okosan

13. ÍZES TÖRTÉNETEK - IRODALMI SZAKÁCSKÖNYV

       Nagy Vendel receptjei

14. CSAK A DAL..

      Nagy Vendel dalai

15. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

*******************************

2. J.A.A. Donath: A Triannita -  A kettős küldetés

 JENEI ANDRÁS REGÉNYE FOLYTATÁSOKBAN -  1. rész

TÖRTÉNELMI JELLEGŰ REALISTA FANTASY

Jenei András

 Út a semmibe

 Bringe nekitámaszkodva a hajó alacsony, vastag korlátjának, a távolodó szigetet, meg a parton a hegyről ráleselkedő Zament figyelte. A fákkal, bokrokkal befoltozódott sziklák a hófehér falakkal önmagukban olyan látványt nyújtottak, mint amikor az ember megéleszt egy fáklyát és az lángjával fénygömböt varázsol maga köré. 

A kevés bástya széles karimájú, csipkézett szegélyű tetejét csak néhány katona lakta be; melyekből a vastag falakon is strázsált egy-kettő. A magaslatról igen messze el lehetett látni még rossz időben is. Bentebb akadtak cserepekkel fedett tornyok; ezek kerek, vagy négyszögletes csúcsán hatalmas fehér zászlókon virított a kapitány és a hely címere. A barna, szürkenyakú sas, melynek oldalra fordított fején sárga korona, csőrében pedig egy hal volt, messziről tudatta gazdája nevét. Bár az őrszemeknek nem akadt dolga mostanság, figyelmük nem lankadt; a vár egy esetleges támadásnál az első, igazi védvonalat képviselte a birodalom számára. Házai – amik a békét adó kőpáncél mögött igazi zsibongó hellyé tették a hosszúkás jellegű várost – a kis, belső területet hamar feltöltötték. Utcái összevisszaságban futkostak az egymásra épített, gyakran gazdagon díszített homlokzatú otthonok között. 

Mire a kapitány észbekapott, már nem csak egy várúr, hanem egy igen apró, de annál népesebb „család” feje lett. Nem volt már elég a katonáira, a saját asszonyára, meg a gyerekekre figyelni, megjöttek az egyszerű emberekkel együtt járó gondok. A rend, a tisztaság vagy a nem kívánt, furcsa, sok embert érinthető járvány, amit a szétdobált szemétkupacokon élő patkányok hoztak magukkal. 

Később megoszlott a vezetői szerep, a kinevezett alkapitány feladatává vált a népek irányítása. S mint egy jó helyen, itt is akadt mindenféle mesterember, kovács, pék, vagy éppen orvoslást gyakorló szerzetes.

Ahogy teltek az évek, benépesült a város is.  Mivel egy idő után nem lehetett tovább „dagasztani” a helyet, a szerzetesek és az őket védő lovagok birtokukba vették a közelben fekvő szigetet. A rend nagy örömmel vette az ajándékot, mert a vízzel körülvett földdarab minden igényüknek jó szolgálatot tett. Finom, folyami homokkal és az idők során messziről hozott hordalék földdel sajátos termesztő helyet alakíthattak ki a gyógyításhoz szükséges füvek számára.

  Ugyan nem ez volt a határ, de a folyó, meg a két erődítmény eddig sikeresen elijesztett minden idegen betolakodót. Így aztán a népek birtokba vették Zament, a csuhások pedig a szigetet. A kevés katona pedig állomásozhatott, s aki akart tanulhatott, elmélkedhetett, vagy ha adódott gyakorolhatta vallását, esetlegesen gyógyíthatta a betegeket.

 Kicsit később a legöregebb és legtapasztaltabb szerzetes áldást kérelmezett a kolostornak, hogy (hitük szerint) nagyobb reménnyel adhassanak erőt a rászorulóknak és a harcba indulóknak. 

 Az egyre messzebb úszó hajó ugyanúgy egyre kisebbnek tűnt a várost őrző védőknek, mint a rajta utazóknak a hegy, vagy a Védelmezők–szigete. 

Sir Bringe végigsimította bőr karvédős kezét a korlátnak megfaragott gerendán; csatjain megcsillant a nemrég felkelt Nap. Ránézett a fedélzeten dolgozókra, vagy éppen ugyancsak ácsorgó társára, a másik triannita lovagra. 

– Őrültség egyedül menned! – mondta neki Sir Grand, amikor elhatározta, hogy elindul.

 Egy hete, amikor az erdőben Meezo, meg a többiek megtámadták őt és a főszerzetest, még nem sejtette, hogy megint változik élete iránya.

Constaire-t egy pillanat alatt megölték. Lerángatták ruháját, s elvették a zsebében hordott gyógy- cseppekkel teli üvegcséket, meg a Zamenbe szánt alapítólevelet.

– Ezzel fogom meggyógyítani a vezért – mosolygott Meezo, majd korbácsával odasújtott Stormnak.

– Miért, ez mire jó? – kérdezte meg a sisakot viselő társa, és izmos testével könnyedén felrángatta a lovagot a földről.

– See mesélte, hogy a csuhások ilyenekkel gyógyították meg annak idején. – felelt a bőrruhás és hideg tekintetével nézte, ahogy a meztelen embert odakötik a fához. Bőrét eddigre már széles, vérző csíkok tarkították elől és hátul is. 

– Megdöglesz kutya!

Aztán hangok, zörejek követték egymást és Storm esküjéhez híven szembenézett a halállal. 

A nem túl messziről érkező kézi–íjból elindított vessző könnyedén hasította fel  a barbár kardot tartó alkarját, majd egy fa törzsébe csapódott.

– Ááááá! – ordított fel a „hóhér”, s fegyvere kihullott kezéből.

Először csupasz markával szorította el vérző sebét, majd letépte szemkötőjét és hanyag mozdulattal átkötötte azt. Mivel még egy nyílvessző csattant a mellette álló fatörzsbe, odalépve hátasához felugrott rá. A fájdalom széles száját még jobban széthúzta, ezzel furcsa grimaszt rajzolt amúgy sem barátságos fejére.  Az eddigre már vöröslő kötésű végtagjával megrángatta a ló fejéhez csatolt szárat, és az előtte már korábban elviharzó társai után indult.

Négy lovas érkezett kiáltozások közepette a helyre. Kettő rendi katona, meg kettő zöld és szürke ruhát viselő ember.  

– Én Simonnal utánuk megyek, ti segítsetek a Sirnek! – szólt az egyik köpenyes, majd megsarkantyúzva hátasát továbbindult segítőjével. 

A szürke lováról leugró, a vállán triannita jelet viselő felakasztotta a már nem felhúzott számszeríjat derekát szétválasztó övére és a kikötözötthöz lépett, aki közben elájult. A másik – meglett ember létére – először elfordult a földön fekvő, megcsonkított tetemet látva. Néhány mély lélegzetet vett, hogy ne legyen rosszul. Eddig kivont kardját visszatolta csípőjén függő, bőrből és fémből készített hüvelyébe, majd a jobb oldalán lévő tartóból egy kétélű tőrt húzott elő. Miközben elvágta a sokszor megtekert kötelet, bajtársa elölről megtartotta az ekkor már eszméletlen lovagot, hogy ne zuhanjon le.

– Én sem vagyok kicsi, de mélyen tisztelt barátom, te aztán rendesen megizmosodtál! – vette vállára a másikat. – Gyere, kérlek, Hogan, egyedül nem tudom felrakni a lovamra!

Ketten emelték fel a szürke ménre a hosszú hajú embert, s miután szétnézve megtalálták kissé darabokra szaggatott, de majdnem egyben lévő köpenyét, betakargatták vele.

A segítő némán ránézett a halottra, majd minden szó nélkül sírt kezdett ásni nem messze tőle. 

– Ők azok, akikről azt mesélted, hogy Zamenbe tartanak? – érkezett vissza a másik lovag. – Nem értük utol a vadakat.  

– Igen. Ő Sir Bringe, a szerzetes pedig Constaire volt – hajtotta le a fejét a másik.

– Azt hiszem, nem lenne jó, ha itt temetnénk el a főszerzetest. Időnk sincs, meg úgy gondolom, megérdemli, hogy ott legyen a sír, ahol mindennap tiszteletünket tehetjük emlékére. Mit felelsz erre Sir Greytone?

– Jó gondolat, tekerjük bele a csuhájába, aztán vigyük Zamenbe.

– Akkor így legyen! Tényleg sietni kell, a város még vágtával is majd egy óra.

Constairet még aznap eltemették. Egyszerű, ám mégis meleg hangulatú szertartást tartottak, majd futárt indítottak, hogy mihamarabb kiderülhessen, a megüresedett posztra ki a korban és tudásban megfelelő szerzetes.

A renden belül ez csak formailag volt fontos, minden helyen a kor jelentett vezetési jogot – ennek ellenére sosem fordult elő nézeteltérés a testvérek között. Persze azok, akik sokat szolgáltak már a rendért, vagy nagy tettekkel bizonyították odaadásukat, olyan ügyekben, mint egy csata megáldása, vagy egy alapítás megszentelése, előjogot érdemeltek.

A temetésen Bringe nem tudott ott lenni.  Élete ugyan nem veszett oda, de meggyötört teste ekkor még a forró láztól erőtlenül feküdt egy szobában. 

– Erős ember, két nap múlva semmi baja nem lesz – mondta mindenkinek az őt őrző és ápoló szerzetes.

És valóban. Két nap elteltével az egykori molnár–legény ott állt az őt valamikor lovaggá avató ember nyughelyénél. A kicsi hantot teleültették sötétlila ibolyával, melynek illata már messziről érezhető volt.  Egy követ raktak a fejrészhez, arra rávésték nevét és a triannita–keresztet.

– Kértél, hogy kísérjelek el és védjelek téged, s kudarcot vallottam. Mivel nem vagyok szerzetes, vezekelni csak úgy tudok, ha a te feladatod befejezem. Itt esküszöm meg a névre, amely engem a testvérek sorába emelt, hogy elhozom ide a levelet, melyet a barbárok elvittek. A Mindenek Atyja legyen velem utamon, amit vagy bevégzek, vagy a semmibe vezet!

S hogy Szent Triannita is segítse, a helyi „nagy” testvérrel megszenteltette útját, küldetését s kardját.

Indulása előtti este több embert megkérdezett, merre lehet az a hely, amit akkor hallott, mikor Meezo megölésére készült. 

– Nos, Sulei valahol messze abba az irányba van, ahol a Napunk reggelente elindul útjára – felelte neki Sir Grand. – Őrültség oda egyedül menned! 

– Lehet Sir, de ez most az én életem – felelte neki halkan.

– Annak idején engem is Constaire avatott fel, ennyivel én is tartozom neki. Testvéred vagyok és kettő több, mint egy. Visszahozzuk a levelet!

Bringe hallgatott egy darabig. Ő is tudta, hogy társa igazat beszél. Még néhány pillanatig vívódott magában, majd szembefordult vele, és – megadva a tiszteletet a közöttük megszokott kéztartással – megfogta a másik csuklóját. 

– Óvd és nyerj! Gyere hát!!

– Óvd és nyerj! A nevem Andrew. Andrew Grand, Carl Grand fia.

– Én Storm vagyok…

– Tudom Sir. Már hallottam rólad – mosolygott vissza rá Grand nem túl nagy szakálla mögül. 

Ahogy a hosszúkás, folyóra ácsolt gályán utaztak, aminek az elejére még a régi időkből emlegetett hősnőt faragták, rájöttek, mindenre van most idő. Az említett „öreglány” egymaga vezetett harcba egy sereget, s miután elhitette katonáival, hogy az ellenség csak fele az övéknek – pedig legalább háromszor annyian lehettek –, megnyerték a csatát.  Lady Carmelita pedig bevonult eme tettével a történelembe, mert apja helyett bújt páncélba, s megszabadította akkor a déli határvidéket. 

A vízi jármű is ezt a nevet viselte.

– A folyó délnek visz minket, de utunk keletre szólít, nem? – kérdezte Andrew–t Storm, majd meghúzta öve alatt felsőjét.

– De igen. Viszont így elkerüljük a Gyűrű–hegységet.

– Hiszen akad rajta hágó! Hatalmasat kerülünk.

– Én jártam arra, és nem sok híja, hogy ott nem hagytam a lábam. Ha éltél már meg hideg telet, akkor ott tízszer nagyobb a hó és a jég. –felelt a másik, és hogy még nagyobb jelentőséget adjon szavainak, megborzongott.

– Legyen úgy, te jártál arra.

Nem volt ok a bizalmatlanságra. Mindketten viselték a keresztet, mindkettejük esküt tett és ugyanoda tartoztak.

– És Sulei? Ott is jártál?

– Nem. Viszont valahol láttam egy térképet – vagy valami hasonlót – egy könyvben, amin a hely jelét a teljesen szétszakadt lapok jobb oldalán, a legszélén jelölték. 

Bringe megijedt. 

– Na, és aki rajzolta azt a térképet, ő vajon járt ott?

– Biztos. A rajzhoz rövid írás is tartozott, abban olyan dolgokat írt le, amit nem lehet csak úgy tudni. Bízz bennem! – tette a vállára puha bőrkesztyűs kezét Sir Grand.

A kormányosnak sok dolga nem akadt. A széles folyón, ami nem tartozott a sebes folyásúak közé, csak az egyenest kellett tartani. A part hol közelebb jött, hol eltávolodott és mindenhol annyira gazdagon benőtte a fák, bokrok és nádasok erdeje, hogy a víz szélétől messzebb nem is lehetett belátni. Egy-egy helyen a partból kimagasodtak a fehérré mosott és szél által koptatott, alul simára, fent élesre faragott sziklák, melyekre a madarak szívesen szálltak le pihenni.

A Carmelita nyugodtan haladt az árral. Folyami utakra készítették, de ennek ellenére az evezőlapátok mellett viselt vitorlát is, amely az egyetlen, a hajó közepét átfúró árbocot öltöztette időnként. Nehéznek bizonyult a szélcsendes környéken befogni a hatalmas, kopott, szürke vászonba a haladást segítő égi erőt; de szerencsére ez csak akkor kellett, ha a parancsnok szembefordult az árral. 

Bradoc, a hajó ura egyszerre bizonyult kapitánynak, katonának, halásznak, vagy – ha éppen az kellett – evezősnek is. A közel harminc ember, aki a keze alá tartozott, szerette és becsülte őt.  Ha dolgozni kellett, nem a tatról kiabált le nekik, hanem ugrott és megfogta, ha lehetett, a munka nehezebbik végét is. Kikötésekkor eljárt, hogy beszerezze az esetleges árut, megkereste a leendő utasokat, vagy esténként beült társaival a helyi kocsmákba. Ilyenkor bizony nem egyszer annyira felöntött a garatra egyetlen kedvencével, a mézborral – amit persze mindenhol megkapott –, hogy a végén a tánc és az éneklés után mindig az ”Elsírom az életem”, vagy a „Vigyetek haza!” következett.

Bradocnak nem volt családja.  Valamikor a Nagy–kék vízen túlról érkezett, de igazán senki nem tudta honnan származik.  Keveset beszélt magáról, s ha nagyon lerészegedett, csak azt hajtogatta, hogy „A Gyöngy kiesett a kezemből, mennem kell!”. 

Alacsony, kissé köpcös férfivel találkozhatott személyében az, aki a birodalmába lépett. Mindig tiszta, fehér inget, rajta vékony, kötős, bő szabású mellényt és térd alá lógó szürke nadrágot viselt. A fedélzeten sosem hordott lábbelit, széles lábfejéből „megsütött szalonna”-ként meredtek szét nyitott ujjai. Talpa megvastagodott az évek során, így sosem fordult elő – ami mással gyakran megesett volna – hogy szálka ment a talpába. Majdnem kopasz fejére gyakran felkerült egy kék, megcsomózott kendő, hogy védje a naptól gazdáját – de ezzel az amúgy békés, de határozott embernek olyan külsőt adott, hogy kevesen kötöttek bele.

A vastag lécekből álló fedélzeten, mivel a személyzet gyakran itt élt, megfordultak nők is. Persze ez nem volt gyakori, de ilyenkor Bradoc egyetlen feltétele – a „gyerek nem jöhet” mellett – a munkákban való részvétel.

– Az a bájos teremtés indulásunk óta le sem veszi rólad gyönyörű szemeit! – szakította félbe Storm gondolataiba merülését a mellette álló társa.

Az említett lány sürgött–forgott a hajón. Időnként takarított, vagy egy kosárral rohangált, de mindig ott tevékenykedett, ahol a két fekete köpenyes volt. Hosszú, szőke, copfba fogott haja és égkék szeme feltűnő lehetett a többi fehérnép között, de a „lakók” már észre sem vették.

Szűk, de lobogó ujjú felsőt és térdéig érő nadrágot hordott, pici – de annál inkább szaporán tipegő – lábain barna bőrsarut viselt. A talpát is alig védő eszköz szíjai rendesen bevágták formás lábai alsó felét, ám ennek ellenére sosem lassított.

Mosolygott egy rövidet a férfira, majd odalépett az egyik kötélhez és megigazította, hogy feszes legyen.

– Valóban szép – felelt nyugodt hangon Bringe, de hangjában nem volt tűz.

– Na, mi van? A keresztnek fogadtál hűséget, vagy talán nem kívánod?

– Testemnek ajándék lenne, de lelkem nem adhatom neki. Az már másé.

– Ki ő? – érdeklődött Grand.

– Sharonnak hívják, vagy hívták, ha azóta meg nem halt – felelt, majd átnézett a távoli hegyek felé. – Elvitték a barbárok, amikor a szüleimet és a falum…

– Ne haragudj! Nem akartalak megbántani.

Az ebédidő javában zajlott. A legénység azon része, aki épp nem dolgozott, lekucorodott egy szabad sarokba, vagy eltűnt a hajó belsejébe, hogy egyen. A fogás szegényes volt, de sosem egyhangú.  Akadt a választékban hal, kenyér, de gyakran előfordult a zöldség is. 

A két lovag nem étkezett. Udvarias házigazdájuk még az asztalát is felajánlotta nekik, de mivel nem tervezték hosszúra vízi útjukat, úgy gondolták, majd Harbronban megtöltik gyomrukat. 

A szőke lány odalépett Stormhoz, majd megint rámosolyogva, szó nélkül a kezébe nyomott egy almát.

– Köszönöm…

– Mona – vágott a szavába, és ő is beleharapott egy almába, amit a másik kezében tartott.

– Köszönöm Mona. Az én nevem Storm. Storm Bringe.

– Jó étvágyat Sir Bringe! – felelte vékony hangján a nő és már pördült is meg, hogy útjára induljon.

A férfi jólesően megborzongott, aztán kifordult a víz felé és rágcsálni kezdte a gyümölcsöt.

„Olyan, mint ő...„ – gondolta, majd visszafordult  Grand-hez.

– Harbron–ból hogyan tovább?

– Ott ömlik a Dann a tengerbe, sok átutazó megfordul azon a helyen. S mint tudjuk, a tengerészek sok térképet láttak, tudni fogja valaki, hogy merre tovább pontosan keletnek. 

Ahogy beesteledett, mindenki, aki csak tehette,  visszahúzódott saját „alvóhelyére”. A dolgozók nagy része a rakodótérben talált zugot, ami nem volt túl nagy; vagy valamelyik sarokban fent. Elnyúltak, összekucorodtak, kinek hogy esett jobban. A nagy, kerek fénytányér, amit gyakran neveztek Dormiolusnak az utazók – mivel a népnyelvben az „alvóidőben” látták –, bevilágította a fedélzetet. A kormányos, meg a kevés őrszem, aki ébren maradt, csendben figyelt. Némelyikük dúdolgatott, vagy csak bámulta a csillagokat, nem beszélgettek.

Lent, a kapitány szállása melletti kabinban, Sir Grand és Bringe már lepihent a szalmamatracokra, amik nem voltak puhák, de a fáradt embernek jó alvást biztosítottak. Vacsora után mindkettő hamar lehunyta szemét; a semmittevés annyira kiszívta erejüket, hogy az álom hamar rájuk telepedett. Grand időnként horkantott egyet, de a másik olyan földön járt álmában, hogy semmit nem hallott meg belőle. 

Bőrökből és fa rudakból felépített, kör alakú sátrak között lépdelt. Némelyik valamiféle vásznat is tartott magán, ezektől mindenféle színekben pompázott a vándor–város. Sehol nem volt senki. Bringe mezítláb sétált a deres, néhol hóval foltozott füvön, amit bokáig érő, tejfehér köd lepett. Felsőtestén sem talált ruhát, csak egy, a jobb vállától a bal csípőjéig átvetett bőrszíj fedte izmait. Derekán, egy szegecsekkel kivert bőrövről vastag lószőr–tokban hatalmas fejsze lógott a föld felé.

Hullani kezdett a hó, de egyáltalán nem fázott. Az egyik nagyobb sátorból vérfagyasztó és nagyon ismerős hangú női sikoltozásokat hallott.

„Sharon!”– ismerte fel a lányt így láthatatlanul, s miközben egyre jobban kezdett verni a szíve, megpróbálta gyorsítani lépteit.

Lábai ólomként süllyedtek a fűbe, minden lépésért meg kellett küzdenie. Fújni kezdett a szél, s azon vette észre magát, hogy nem lobog a haja. Ekkorra derült ki számára, hogy nincs haja. Illetve ami van, az feje közepétől indul és lófarokba kötve, háta közepéig lóg.

„ Sharon!”– akarta kiáltani, de nem jött ki hang a torkán, s közben odaért a bőrökből és szőrmékből felállított kunyhóhoz.

Ekkor egy ismerős kéz kinyúlt a bejáraton lobogó vásznak között és egy női fejet tartott Storm elé.

A szőke lány, Mona test nélküli, üveges kék szemű arca nézett rá élettelenül.

Felébredt.

Megtörölte izzadt homlokát. Ahogy felült, pár pillanatig még fújtatott, majd felállt, hogy felmenjen a „kintre”. Belebújt csizmájába, amit lefekvés előtt letett ágya mellé, aztán a lehető leghalkabb léptekkel kiment a helyiségből. A hajó halkan nyikorgott, így elindulva a létrán már nem kellett attól félnie, hogy felébreszti társát, vagy bárki mást.

A kinti deszkákon mindenki pihent a néhány őrön kívül. A már megszokott posztjához – a nézelődésre legjobbnak tartott hátsó oldalkorláthoz érve –, megdörzsölte kezeit, majd letámaszkodott.

A Dann időnkénti, vad örvényei most nem kergették a hajó testét. Néha fel–felcsobbantak, de ameddig el lehetett látni, a víz tükörsimának tűnt. A felhőtlen égen szétszóródott csillagok úgy látszottak benne, mintha megfordult volna a világ, és összekeveredett volna a lent és a fent.

„– Hagyjuk lovainkat Zamenben – javasolta neki Andrew. – Utunk során lesz lehetőség venni hátast, sok helyre amúgy is csak gyalog juthatunk el. Aztán meg, ha elhagyjuk az ismerős földeket, én a köpenyt is levenném. Könnyebb lesz, ha senki nem tudja, kik vagyunk.” – emlékezett a férfi a gálya szélén, amikor a nő megérintette a hátát.

– Megijesztettelek Sir? – kérdezte halkan a lány, akinek ekkor nem volt összefogva a haja.

– Nem tudok aludni.

– Hová tartasz? – nézett a szemébe Mona, majd megfogta Storm kezét.

A kis kezek eltörpültek a lovag zsákcipeléstől és kardforgatástól megedzett hatalmas tenyerében.

– Keletre – vette el a lánytól az érintést, majd elindult vissza a kabinjába.

– Én megvárlak! – szólt utána a lány.

Reggel, amikor felébredt, Sir Grandet már nem találta a matracán. Rendbe szedte magát, végigsimította az ágytól meggyűrődött viseletét, kezébe vette kardját és Andrew–hoz sietett.

Amaz már várta. Körülöttük megpezsdült a hajónép. Mivel látótávolságra jutottak a kikötőhöz, senki nem lustálkodhatott. A kormányos elkezdte igazi feladatát, és mindenre figyelve kacsázott a mellettük cikázó egyéb járművek között, hogy aztán – megtalálva a vízbe lógó cölöpökre helyezett hidat – ütközés nélkül kiköthessenek. A többiek a lapátokkal segítették az irányítást, emellett igazítani kellett néhány kötelet, előkészíteni az árut a kirakodásra, meg rendet tenni, ha a városi gárdisták ellenőrizni akarnak. 

Harbron ugyan még csak reggeli pezsgéssel köszöntötte a Carmelitá-t, már hajnal óta fent volt. A tengerhez érkező folyó két partjára és a két oldal Nagy–vízhez tartozó részére épült város körbefogta a helyet. Vaskosabbik oldalán, ahol maga a nagy hajókikötő terpeszkedett, egy domb magasodott, amire annak idején felépült a vár. A másik oldalra csak egy kisebb bástya, meg egy falszakasz vigyázott, de ezeket egy kiásott és elárasztott csatornával erősítették meg. A tenger felől hatalmas, megmászhatatlan sziklák óvták a helyet, onnan senkinek nem jutott volna eszébe rátámadni. Az úgynevezett sarkokon kör alakú bástyák álltak, mindkét oldalról szemmel lehetett tartani bárkit, vagy bármit, ami áthaladt a „kapu”–n. A kicsit beljebb felépített Vizes- bástyák, amik meg a kikötőt védték, aljukkal majdnem mosakodhattak volna. Mélyvörös, vagy inkább lilásbordó kövekkel a törzsükben néztek szembe egymással a két partról. Oldalukból félember nagyságú szemekből kovácsolt vaslánc lógott a vízbe, melynek végeit – vagy esetleges összekapcsolódását – elrejtette a mélység. Házak, macskaköves utcák minden irányban.

A hajóforgalom ma nem terhelte meg nagyon a kikötőt. Egy nagyobb többárbocos éppen a nyílt tenger felé indult, a folyami emberek meg még nem kezdték el útjaikat. Pakolgattak, javítgattak és próbáltak induláshoz igazítani mindent. Az árbocok és a kötelek erdejében hangos rikoltozással repkedtek a fehér tollú sirályok. 

A Carmelita odadöccent a folyami kikötő mólójához. Halk roppanás hallatszott, majd két ember ugrott le a hajóról, és az utánuk érkező kötelet odatekerték az erre a célra kialakított rönkökhöz.

– Kikötöttünk! – kiáltották egyszerre.

A gálya oldala a korlátnál megnyílt, és a parti stéghez kicsúsztatott pallón elindult a jövés–menés.

A lovagok magukhoz vették kevés holmijukat, majd megköszönték Bradocnak az utat.

– Sir Bringe, Sir Grand! Remélem, jól utaztak, és minden rendben volt. – hajolt meg a kapitány, amikor Storm kezébe nyomta a fizetséget.

– Köszönjük, hogy hajód elhozott minket! – felelt neki Andrew.

– Merre mennek tovább?– szólt még a palló közepén lépdelő emberekhez.

– Keresünk valakit, aki járt már keleten.

– Na, akkor menjenek a Fekete Kagylóba! Ott mindig akadnak utazók, és rettenetesen jól főznek! – rakta zsebre a pénzes–szütyőt a hajóúr és már fordult is el, hogy a dolgára induljon.  Storm visszanézett, majd megsimítva vállán a keresztet, háta mögött hagyta az elmúlt napokat.

A kint szakadó eső igyekezett elmosni a város szennyét, de ehelyett csak apró tócsákat alkotott a macskakövek között csordogáló erekből. A vízfolyások összegyűltek a szekerektől kikopott kicsi árkokban, gödrökben. Az ég olyan hirtelen feketedett el és érkezett meg a vihar, hogy a két lovagnak alig maradt ideje, hogy belépjen a fogadó–kocsma nehéz és faragott ajtaján.

A folyóparttól egy apró utcán kellett haladniuk felfele a várhegy irányába. Szürke, vagy koszos–fehér falú, ferde oldallal megépített házak váltották egymást. Háromból kettőn cégérek lógtak; akadt itt kovács, hajóács, de nem volt ritka a magányos italozó sem a lakóépületek között.

Itt is kiszorultak egy idő után az emberek a falak közül, na, meg a népek jobban tudtak érvényesülni közvetlen közel a hajókhoz.

Az ajtó felett, kint függött egy vékonyabb láncon a kör alakú vastag, fekete címer. A közepén nyitott, hullámos tengeri kagyló, benne jobbik felén a sörös kupa, a másikon meg a fogadót jelző ágy. Miután a bejárat becsukódott az érkezők mögött, mindketten lesöpörték a vízcseppeket fekete köpenyükről. Körülnéztek, hol akad egy szabad asztal, ahol leülhetnek.

Sokan húzódtak be az égi áldás elől. A kandallóhoz közelebb ültek hárman, kettő katona, meg egy egyszerűbben öltözött, mezítlábas alak. Mindegyikük előtt kupák álltak, az egyik szolgálatosnál valamiféle étel is helyet kapott.

Az oldalt kialakított asztaloknak és padoknak szoros közelségben kellett élniük. A vastag, valószínűleg tölgyfából faragott bútorok már teljesen simára koptak a használattól, a falakon egy–egy bronztál, vagy gyertya díszelgett. 

Az öt, vagy tíz  ember, aki még jelenleg itt próbálta szárazon megúszni a nap ezen szakaszát, mély mormogással, halkan beszélgetett, vagy éppen ivott, evett. A szedett–vedett társaságban főleg vízi legénység, vagy utazók voltak – őket vastagabb, csuklyás köpenyükről lehetett felismerni –, meg a most érkező két lovag.

– Foglaljatok helyet Sir! – ugrott oda a kocsmáros, majd előkapva koszos rongyát megtörölgette a legközelebbi asztalt. – Mit innátok, vagy esetleg ennétek szívesen?

A mindennapi munkától agyongyűrött inge, vagy rojtos szárú nadrágja, ami elé kötény lógott, elfoglalt ember képét mutatta mindenkinek.

– Hozz kérlek egy–egy kupa mézbort! – felelt neki Grand, majd leültek.

A pult mögött tevékenykedő, fehér fejkötőt viselő asszony meghallva a kérést, leakasztotta a falon lévő kampókról a füles faedényeket és maga elé rakta. A bal fülében kör alakú csontfülbevalót viselő házigazda mérgesen nézett rá.

– Menj és vidd fel a korsót a kapitánynak, őket majd én szolgálom ki!

Aztán a pult alól elővéve a fonott náddal bevont cserépedényt, amit nemrég töltött meg a háta mögötti hordóból, teletöltötte a már előkészített poharakat.

Körszakálla mögött széles mosollyal indult vissza, kezében az italokkal, s azokat letéve Bringe–ék elé, ismét megtörölte kezét nadrágjában.

– Szállást is akartok? Vannak kétágyas, kitűnő szobáim az emeleten. 

– Azt még nem tudjuk, viszont ha ismersz valakit, aki látott már nagy térképet, vagy járt a birodalmon kívül, szívesen vennénk, ha megismerhetnénk. – emelte fel borát Storm.

– Jókor érkeztetek, és jó helyre! Ott a sarokban ül az az ember. Azt mondják, többször tért vissza a Nagy Vízen túlról, és állítólag a barbárok földjéről is – hajolt közelebb a csapos.

– Nos, akkor hozz még bort, egy kancsóval! – állt fel Andrew és elindult a másik oldalon megbújó alak felé.– Gyere barátom, ismerjük meg utunk igazi irányát!

Megérkezve a terem végébe mindketten megálltak, hogy bemutatkozzanak az idegennek.

– A nevem Andrew, Andrew Grand. Ő meg Storm Bringe. Megengeded, hogy idetelepedjünk melléd?

– Üljetek le Sir! Az én nevem Brake – felelt amaz, és kiitta italát

A vastag, durva anyagú fekete köpenye alatt sárgás inget, azon barna, sok csattal összefogott bőrmellényt és elkopott csizmában befejeződő sötétzöld nadrágot viselő férfi feltette karjait maga elé. Mindkét csuklója betekerve fogta át a keze alját, ujjai elárulták, hogy sosem találkozott hímezni való tűkkel. A bal középsőn egy madárfejet ábrázoló, ezüst gyűrű, a mellette lévő hüvelykujjon meg egy mindent eltakaró vászonkötés adott egyfajta távolságtartást a közeledőknek.

Közben megérkezett a boroskancsó, s mivel nem akadt egyelőre munka a három férfi mellett, a fülbevalós visszaigyekezett a saját térfelére.

– Nos, Sir, mit szeretnél tőlem? Errefelé nem megszokott a Triannita Rend jele.

– Külsőd azt meséli, hogy jártál már mindenfele. A messzi keleten is? – vette át a dolgok irányítását Storm.

– Elég messze – felelt Brake, és ismét ivott.

– Nekünk olyan helyre kellene eljutnunk, ami nem mindegyik térképtekercsen van jelölve. Sulei…

– Oda ti nem akartok elmenni. Vagy ha elmentek, sosem tértek vissza – szólt halkan a kérdezett. – Mit akartok ott?

– Az a mi dolgunk – szállt bele Grand a társalgásba. – Szóval tudod, merre van?

– Lehet.

– Nézd, nincs sok időnk. Megfizetem a válaszodat.– emelte fel a hangját a hosszú hajú lovag.

– Nem kell pénz. Van a Gyűrű–hegység jobb szélén egy monostor, addig hadd menjek veletek. Sulei–be nem megyek vissza, de odáig ismerem az utat, ott meg van valaki, akinek van rajza az irányhoz, amit tartanotok kell.

– Rendben! Akkor most igyunk, hogy ne szomjazva induljunk el. – mosolyodott el Andrew, majd kortyolt borából.

– Ha nem sértelek meg benneteket, én már nem innék. Legyetek két óra múlva az őrzővárnál, a kifele vezető csapóhídnál! – állt fel amaz.

– Ott leszünk. 

Miután ketten maradtak, Bringe ismét megszólalt, halkan és megnyugodva: 

– Bízzunk benne?

– Nem tehetünk mást. Őt a sors küldte, nincsenek véletlenek, és aligha hiszem, hogy lenne itt más, aki segíthet.  Na, gyere, addig még lovakat is szereznünk kell! És ennünk sem ártana.

Kisütött a nap. Nem telt el sok idő, mindent annyira felszárítottak a sugarai, hogy észre sem lehetett venni milyen idő volt nem is olyan rég. A felhők lassan úsztak a hegyek felé, néha meglibbentette az ágakat a szél.

A harbroni keleti „őrvár” ugyan nem terpeszkedett nagy helyen, de mélyszürke kövekből megépített, tömör falai és tornyai kellő biztonságot tudtak adni egy esetleges támadásnál.  Magasan a falak tetején több őrszem strázsált váltva egymást, tornyonként és a csapóhídnál is hatalmas dárdavetők álltak készenlétben éjjel–nappal. A több ember mélységnyi megásott és vízzel teli árok – ami az erődöt a kikötő keleti szélén fogta körbe - kihegyezett vasrudakat rejtett az alján.

A katonák harc esetén teljes páncélzatban – láncing, sisak, testpajzs – harcolhattak, jelenleg ebből csak a láncing volt rajtuk. Sisakjaik hanyagul hevertek a fal tetejét szegélyező csipkéken imitt–amott. A melegben senki nem szerette, ha megfő a feje.

A magasra nyúló zászlók messze hirdették az érkező utasoknak, vagy a tengeren befutó hajóknak a város jelét: fehér alapon kék karika, benne egy aranyszínű vasmacska, felette meg egy faágat tartó szürke galamb.

A kapu most békében pihent leeresztve, könnyű átjutást biztosítva bárkinek. A bejáratnál lent is figyeltek katonák, a városba érkezőket egy–egy szóra megállítva tudakolták: mi a célja a jövetelüknek? Innen persze csak inkább egyszerű emberek, árujukat hozó mesterek – akik a városi piacra igyekeztek–, vagy az utazók jöttek. Kifele még ennyien sem indultak, mert a távoli pusztákon és hegyeken a vad keleti népek miatt kevésbé voltak biztonságban. 

A két barna ló, amit nehezen, de sikerült megvásárolni egy embertől a kis várban, nyugodtan legelészett a vizesárok mellett. Nyergeik, amiket a hosszúnak kinéző útra a középkorú istállómester együtt adott az állatokkal, kényelmesnek tűntek. Mögöttük a kevés felkötött dolog foglalt helyet: egy pokróc, némi ennivaló meg a keresztektől megszabadított fekete köpeny.

„Sajnálom, de ezeknek jobb lesz majd a zsebünkben.” – nyugtázta ruhája lecsupaszítását Andrew, amikor ideérkezésük előtt beugrottak egy helyi szabóhoz, hogy segítsen nekik ez ügyben.  

A hegység, ami körbefogta a hazai földeket – látótávolságba helyezve havas ormait, melyeket sűrű felhők takartak helyenként –már majdnem a határ volt. Egy-egy gyéren lakott falucska esett csak a túloldalra, de ezek igazán messze maradtak a központtól. Azt senki nem tudta, hogy a betörő vadak honnan szedték a bátorságot, amikor mélyen behatoltak egyszer–egyszer az országba, ezeken a helyeken sokkal gyakoribbnak bizonyult a fosztogatás. Ide nem ért el a politika, az igen ritka szerzetesek is csak egyetlen monostort emlegettek. Az viszont nem a triannita rendhez tartozott, így valahogy lovagok sem védhették, s a testvéreknek maguknak kellett szembeszállniuk az ellenséggel. Ezért aztán az eredetileg a Jobbkéz Rendnek nevezett csuhások maguk maradtak és hitüket gyakorolva éltek és túléltek.

– Mennyivel járhatnak előttünk Meezo és harcosai?– kérdezte Bringe, majd megfeszítette karvédős kezével a szerszámokat lova fején.

– Szokásaikhoz híven ők a hágót választották. Azaz legalább hét nap az előnyük.

– Gondolod, beérjük őket? Nem szeretném, ha a levél elveszne amint célba ér. 

– Ne félj, kincsként fogják őrizni. Azt hiszik varázsereje van.

Storm a fejét ingatta.

– Addig, amíg ki nem derül, hogy csak a Mindenek Atyjába vetett hitnek van ereje.

– A vezér, aki állítólag kicsit gyengélkedett, nos, az is pár nap, míg ráeszmélnek, hogy nincs változás. Tehát odaérünk.

Megérkezett Brake. Fehér lova rugalmasan lépkedett ki a nyitva hagyott hídon, a kevés szürke szín, ami patája felett látszott, meg a fekete sörénye kiemelte egyéniségét.

– Akkor indulhatunk? – kérdezte az újonnan érkezett férfi, ránézve a lovagokra.

– Rajta hát! – igazították meg öveiken kardjaikat a földön állók. 

– El kell jutnunk Azmírig, onnan tudunk csak feljutni a Nyereghez – szólt Brake és miközben oldalba billentette lovát, megvárta, hogy a másik kettő beérje.

– Azmír? Hiszen ott homok van és nincs körülötte víz. – jelezte meglepetését Grand, aki már járt ott régen.

– Így van, de legalább nem kell megmásznunk a hegyeket. Amit fent elvesztenénk időt, azt megtakaríthatjuk a sivatag szélén. – felelt a fehér lovas.

– Sivatag? – nézett kérdőn Storm barna hátasáról a többiekre. – Az meg mi?

– Látod, itt Harbronban a végtelen vizet? Na, a sivatag ugyanilyen, csak képzeld el, hogy hullámzik, és sok homokból van. Dombok alkotják a végtelent – felelt társa.

– Még jó, hogy ismered – szólt Brake. – Én utálom a homokot!

– Gyerekként jártam arra, csak ennyi maradt meg. De ahogy emlékszem, a város a dűnetenger szélén fekszik.

– Igen, de az is kétnapi lóút. Hajtsuk meg ménjeinket! – fejezte be a társalgást a másik, majd vágtába kezdett.

Folytatása következik.

A könyv borítója

*******************************

3. VERSEK A NAGYVILÁGBÓL

Mátyás Rita: Remény

Vártam, rád nevessek,

megismerjelek,

Erős karoddal átölelj,

Szerethesselek.

Az élet közbeszólt,

álmunk meghiúsult,

Karom lehanyatlott,

Szívem őszbe fordult.

De reményt csepegtettél.

bánatos lelkembe.

Szívem újra remél,

nagyon hiszek benned!

2013.11.05.

…………………………………………………… 

Mátyás Rita: Kívánságom

Remény, csalódás,

vidámság és bánat

napsütés, és vihar

egymás után járnak.

mint, az évszakok, 

mik egymást követik,

pozitív, negatív 

egymást kergetik.

jó, rossz, szép, csúnya

mind-mind relatív,

derűre- ború. 

sokszor következik.

Egyszer remélem,

a sorrend változik,  

mi rossz volt,  jó lesz

s az ördög angyalszárnyat növeszt.

a bánatból remény lesz. 

új holnapra készen,

a reménytelen is,

boldogságra képes.

Felszárad könnyed,

szád mosolyra húzod

S szíveden újra  

piros rózsa nyíljon.

A szeretet újra 

átjárja lelkedet,

a bánat lakhelyet

nem lel többé benne.

Ezt szeretném 

én minden embernek,

bánat, szomorúság, 

mind elröppenjen.

2013. 11. 07.

.........................................................................

CSOMOR HENRIETT: Szeretek

1.

Kerek erdő nagy

csendjében érzem

otthon magam. Végre

egyedül vagyok kusza gondolataimmal

2. 

ide -oda szállnak

akár a kismadár. Parancsolni

egyiknek sem lehet, hisz szabad

útjukat nem gátolja senki se.

3.

Lelkem boldogsággal

van teli. A kis patak itt

csobog a lábam alatt. Nem

tudom neked megmondani

4.

mért vagyok boldog.

Pusztán érzés, melyet

régen éreztem. Abban a pillanatban

ott az erdőrengetegben.

5.

Teli vagyok élni akarással,

mint villám suhan át az égen.

Úgy csapódott belém azaz

igazi melegség, melyet akkor érzek ha nagyon szeretek..

2006. június 19.

……………………………………………………………………

Csomor Henriett: Édesanyám egyetlen reményem

1.

Úgy érzem sárban

taposok. Gyönyörű

napsütés rám cáfol, gúnyosan

tekintetembe mosolyog.

2.

Én csak bolyongok

szüntelen, egyetlen támaszom

az édesanyám, ki szerencsére

velem van, s ismeri félelmeimet.

3.

Olyan jó mellé bújni,

ilyenkor félelmeim

eltűnnek. Érzem, szeretette 

átjárja megkeményedett szívemet.

4.

Pedig neki is sokszor

könnybe lábadnak szemei.

Teljes szívemből sajnálom drága

édesanyámat, ki nem érdemli meg a szenvedést.

5.

Bennem meg csak gyűlnek

az indulatok. Perceken belül átváltozok

üvöltő fenevaddá, mert édesanyámért

a tűzbe mennék, csak velem maradjon örökre!

2004. február 4.

 ………………………………………………………………….

Csomor Henriett: Nagyon fáj

1.

Tudod, nem bírom már

rejteni fájdalmamat irántad.

Amely villámcsapásként

súlyt le rám, ha bántanak.

2.

Makrancos leszek akár

a vadló, akit nem lehet

megállítani. Mert szívemet-

lelkemet szétégeti a bánat.

3.

S nem tehetek érted

semmit. Csak sírok, mint

egy kisgyerek tehetetlenségemben.

Szeretnék Vezúv lenni, kitörni égetőn.

4.

Néha féltőn nézek rád,

s belülről könnyezem:

Te, aki önzetlen vagy,

szeretetedet ajándékként adod.

5.

Cserébe csak bántást

kapsz, amit nem érdemelsz

Biztos érzékeled, de soha sem

szólsz róla, némán bánatkő nő benned.

6.

Kőkemény szikla

vagyok, mert segíteni akarok!

Csak még engedd meg, hogy fehér fodros

felhőkbe kiáltsam, hogy nagyon fáj!

2005. június 1.

.........................................................................................

KANCZLER ANNA

Mottó: Ha csak egy pillanatra is, lehetek a Fény valaki életében...

Kanczler Anna: Mi voltam, mivé lehetek?

A végtelen óceánja szült engemet,

s újra születek, teremtenek vadul szeretkező elemek.

Parány vagyok soha fel nem serdülhetek,

veled és általad mégis naggyá nőhetek.

Irdatlan erők mozgatnak,

Megtörök és elhajlok hatalmuk alatt,

szabadnak születtem s mégis, csatornákba s üvegcsövekbe

zárhatnak elektromágneses reteszek...

Bilincsem - ha még hatalmasabb úr

parancsára a porba hull

nyughatatlan lelkem kiszabadul

s újabb utakra - más világokba indul...

Utamba anyagtömörülések akadnak,

földmágneses karjaikkal belém kapaszkodnak,

ragaszkodásukkal szerelemre gyújtanak,

gyermekeim színorgiák, égi zuhatagok, lebbenő fátylak

mikre majd félve, tisztelettel s gyönyörködve néznek

égi és földi rejtélyeket kutató tekintetek...

Kicsit elidőzök e szép helyen,

hatalmas növényeket, fákat nevelek,

ha évmilliók után lombjuk s testük porba hull

legyen belőle szén, energia s új,

sosem volt anyag,

mi neked jólétet, gazdagságod szolgáló, okos szerkezeteket adhat.

Növesztek neked gabonát, szőlőt,

testednek táplálékot, szellemednek gondűzőt,

s ha kandallódba tüzet gyújt a szeretet,

vörös parazsam felizzik, fehér lángnyelvek adnak meleget,

s fázón reszketeg kezeddel keresel engemet,

jaj vigyázz, ne érints, megperzsellek!

Utadon veled megyek, nem látsz engem,

de ha lágy szellő nővérem kíséri léptedet,

láthatatlan napsugárral átkarollak,

s cirógatom arcodat.

S én ott leszek akkor is, ha borús

életed alkonyatba fordul,

Utolsó érintésem életre hívja lelkedet,

kézen foglak, s első lépéseddel

ahová jutsz, ott megláthatsz engemet.

S eggyé válhat testem-lelkem veled...

...............................................................................

Gyöngyösiné Csötönyi Ágnes: Új  év

Megint eljött az új év,

elhagyva a régit,

melyet száguldó szánján,mint egy

válságcsomagot -megoldatlanul- ott hagyott

Megint eljött az új év,

elhagyva a régit,

reméljük ,a világ jobb lesz,

új csomagban új remények,

szeretet és béke...

Kezdheted már kibontani,

szeress !

s nem fogsz csalódni.

*******************************

4. BEMUTATJUK…

VÁRKONYI KITTI: ANNA NÉNI.  - Novella...

 Anna néni egyedül élt egy belvárosi bérház másfél szobás lakásában, 94 évesen. Menni nem tudott, hallása megromlott. A lánya nővérbankból bérelt ápolókat az ellátására.

Mikor Dóra, a kivezényelt inspekciós nővér belépett a lakásba, mindenütt katonás rend és tisztaság fogadta. Az éjszaka ott őrködő kolleganője mindent elmondott, amit tudnia kellett.

- Jól aludt, megmosdattam, éjjel nem kért ágytálat, most üldögél a fotelban és alszik.

 Csak őrizni kellett Anna nénit, aki egész nap ült, és aludt. Nem ébredt fel a járkálásra sem, pedig a parketta recsegett, ahogy Dóra elment mellette. Ült a fotelban, lábai kockás pléddel betakarva, kezei az ölében, feje kissé hátrahajolva. Millió ránc ékesítette hosszúkás arcát, hófehér hajának kontya a feje búbján csücsülve mozgott, ahogy lélegzett. Kintről a város zaja, halkan szűrődött be az ablak apró résein, a félig zárt keretek között kúszott be a szoba mély csendjébe. Órák teltek el. A nővér, átnézte a könyvespolcot, majd bámult ki az ablakon. A néni mélyen szunyókált. Leült szemben vele, kezében a forró levessel és várt. Nem tudni mi volt az oka, talán a húsleves illata, vagy az, hogy nézte őt, de egyszerre kinyílt mindkét szeme, és mintha egész délelőtt diskuráltak volna, megkérdezte.

- Itt az ebéd?

Ahogy evett, ahogy nézett, valami megmagyarázhatatlan kíváncsiság vett erőt Dórán.

- Mióta van egyedül Anna néni? - kérdezte ebéd után, ahogy leült a szemben lévő fotelba. 

- Mióta is? Mióta? Csak számolnom kéne kedves, de az uram halála, mintha tegnap lett volna.

- Elmondja? Nem titok?

S elmondta.

- Nem tudom milyen év volt akkor kedves, nem tudom. De Sándor nem oly kevéssel vett el engemet. Nálunk lakott a bátyja, és felesége is, a 16 éves Zsuzskával. Cukrászdánk volt. Tudod kis kedves? Sok torta és hasé! Az ám, de finom illat volt minálunk mindig!

S jött megint valami háborúféle. Az egész életem ebben telt. Tudod kis kedves?

A pincébe menekültünk én, az apró lánykával, akit későn adott nekem az Isten, ezért nagy kincs volt. Féltük őt nagyon Sándorral.

Lementünk oda, és csendben vártuk, hogy csendesedjen a futkosás és haddelhadd.

Egyszer csak csapódott az ajtó, és berontott három bőrkabátos. Egészen a földig nyúlott annak a kabátnak az alja. Tudod kedves? Kiabáltak ám csúnyán, és kapták is a Zsuzskát. Jaj, de a sógorom nem hagyta ám! Nagyon félelmetes volt. Nagyon.

 Fejét lehajtotta, apró szemében könnyek gyűltek.

- Anna néni. Ha nem akarja mondani, hagyjuk. – kérte a nővér, megijedve attól, hogy a néni felizgatja magát.

- Várjál kedves, várjál csak. Mondom, már én, csak...

Endrét átvitték a másik helyiségbe. Verték, ütötték. Zsuzska meg leste, az ajtó résin. Nézte, ahogy agyonverték az apját. Őt meg nem tudtuk rejteni, de Sándor megpróbálta kilopni szegényt. 

- Fuss! - mondta neki, ahogy kilökte a pincéből - fuss, meg se állj! S az, csak futott.

Hogy mi lett Sándorommal? Gondolhatod kedves, bizony. A hangja, ahogy verik őt, még a fülembe van, pedig nem hallok már jól kedves.

 Néma csend ült a két nő közé. Percekig hallgattak mindketten.

- Mi lett? Mi lett magukkal Anna néni? – kérdezte aztán Dóra csöndesen, halkan, megsimogatva az öreg hölgy csontos kezét.

A kisleánykám Jutka. Ő megmaradt épen. Nem tud semmiről. Erős nő. Nagyon erős nő. Gondoskodik rólam, de nem szeret. Nem beszélt velem ennyit, mint te kedves eddig. Jönnek a nők, jön az ebéd. Takaríttat nálam, sok a dolga. Nagyon sok a dolga. Valami boltja van.

A Zsuzska. A kis Zsuzska megmenekült, de beszélni nem tudott az óta, mint, ahogy én se járni. Mintha tegnap lett volna kedves. Talán tegnap volt.

 S ahogy elhallgatott, fejét picit hátraejtve elaludt. Aludt. Ült a fotelban, lábai kockás pléddel betakarva, kezei az ölében, feje kissé hátrahajolva. Pici hófehér kontya rezgett minden lélegzetvételénél.

2006.11.21.

___________________________________________________

Stekly Zsuzsa: Történelem óra (tűzzománc)

*******************************

5. VÉLEMÉNYEM SZERINT

OLVASÓINK ÍRTÁK:

Kedves Vendi!

Köszönöm, megkaptam az idei utolsó, szilveszteri számot.

Remélem, illetve tudom, ugyanolyan érdekes, színes, változatos lesz, mint az előbbiek.

Még egyszer gratulálok eddigi fáradhatatlan  munkásságodhoz, a megérdemelt külön díjhoz, és kívánok Neked is, a Magazin többi munkatársának, szerkesztőinek, valamennyi cikk szerzőjének békés, boldog, örömökben, ihletben gazdag Új esztendőt!

Ahogy elnézem, témákban nem lesz hiány!!

Szeretettel, irodalombaráti szolidaritással:    Emmy

......................................................................................................

Szia Vendi.

Köszönöm a karácsonyi ajándékba küldött újságot és az azt követő kettő magazint is.

Nagyon tetszik a szerzőkkel készült riport. ez olyan, mint a fotó, kicsit közelebb hoz bennünket egymáshoz.

Sok szép, megható írást sikerült egy csokorba kötni, s bár többet már ismertem, mégis jó volt olvasni az ismerős sorokat is.

Köszönöm az ízes történeteket, ki fogom próbálni a finomságokat. Személy szerint, egyik kedvenc rovatom, Heim Károly írásaival egyetemben. 

A versek közt is találtam kedvemre valót.

Nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy minden nagyon szép és minden nagyon jó. Vannak olyan gondolatok, amikkel én nem tudok azonosulni, de elfogadom, hogy nem vagyunk egyformák. Úgy szép a világ, ha színes. Szerencsére bőséges a választék, mindenki megtalálja az írások közt a saját ízlésének, hangulatának, igényének megfelelőt.

A természetes gyógymódoknak nagyon örülök, én is a híve vagyok és bár ebben a rovatban is sok ismerős módszerrel találkozom, azért akadnak újdonságok is, melyekkel gyarapíthatom ebbéli tudásom.

További munkádhoz és minden szerzőtársnak gondolatokban bővelkedő, sikeres évet kívánok!

Szeretettel és üdvözlettel:

Marica

 ..........................................................................................................

Szia vendi!

Elolvastam valameddig az újságot, nagyon tetszik az András életfelfogása így kell hozzáállni az élethez mindig tudni kell felállni sajnos 

az életben olyan sok váratlan dolgok történnek mindig kell tudni talpra állni. A regénye is nagyon jó. ilyen jó fantáziával és gondolkozással .

A versek is meglepően nagyon jók. A te történeted a karácsonnyal nagyon 

eredetien tudod megírni akármilyen dolog történik teveled, hiteles.

Majd ha a többit elolvasom megírom a véleményem.

Csak így tovább ebbe az évbe ennyi jubileumot egyszerre ünnepelni. 

Igaz ,hogy a huszadik, az nem öröm.

  Klarissza

 ..............................................................................................................

A"szemsejtek nyomtatása" féle cikk pedig visszahozta számomra azt,

amit mostanában nélkülöztünk a lapból, a technika fejlődését. Korábban

voltak ilyen cikkek a lapban, ezeket mostanság is szívesen olvasnám.

A Heim Károly féle novella elgondolkodtatott, s jót mosolyogtam a végén.

A disznótoros pedig az összes éhségérzetem előhozta. Ha ezt így

folytatod, mire a végére érsz a disznóvágásos ételeknek, éhen fogunk

halni... De jó is egy igazi ilyen esemény!

Remélem jól telt a szilveszter és nemcsak a lap munkáit végezted.

Jelezd kérlek majd, hogy mikor küldhetem a regény következő

fejezetét, ami a valódi 1. fejezet lesz már.

András

………………………………………………………………………………………......

Szia! Búék! :) Hiszen írok én, olvastál már tőlem hosszú leveleket

is... :) Az újságot elolvastam, van is véleményem róla, de nem akarom

önmagam ismételni, hogy nagyszerű ez az újság minden írás benne, és

életem egyik szerencsésebb kattintása volt akkor, amikor a vévén,

olvastalak és írtam, hogy kérem a lapot. De most még egypárszor

elolvasom  hogy esetleg kritikát írhassak, mert nagyon jó minden írás,

de ezt már megírtam, nagyon tetszik a lap... :) Örülök, hogy

idekeveredtem... Igazán "rossz" része nincs, amit szóvá tehetnék, ha

"ellenvéleményem" lenne, azt is megírnám, hiszen tudod, egyszer már

megtettem... :) Anna.

*******************************

6. TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT

Soponyai Mihály rovata

Minden kedves olvasónak: Jó egészségben,boldogságban,békességben,szeretetben gazdag BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁN:

                                      SOPONYAI MIHÁLY                

Miért fontos szervezetünknek a C-vitamin

A C-vitamin vízben oldódik, ezért az emberi szervezet kevés tárolási lehetőséggel rendelkezik, csak bizonyos mennyiséget vagyunk képesek felvenni belőle. Közben a létfontosságú vitamin nem csak a működőképes immunrendszer szempontjából fontos. Támogatja a szervezetet a kollagén termelésben a normális bőr és csontfunkció érdekében, hozzájárul az oxidatív stressz elleni sejtvédelemhez, az idegrendszer normális működéséhez, és fokozza a szervezetbe történő vasfelvételt.

Nézzük részletesebben, miért olyan fontos a C-vitamin a szervezetünk számára:

Csekély tárolási lehetőség: A C-vitamint a szervezet csak nagyon korlátozott mértékben tudja tárolni. Mintegy 3 gramm tartalékra van lehetőség egy felnőtt embernél. Legnagyobb arányban pl. a mellékvesékben, a szemlencsében, az agyban, a májban és az izomzatban található meg. 

Korlátozott felvétel a szervezetbe: Az emberi szervezet a C-vitamint csak korlátozott mennyiségben képes felszívni. Amikor C-vitamint veszünk fel, az a véráramon keresztül jut el a szervekhez. A vérbe való bejutás, az úgynevezett reszorpció (felszívódás) részben már a száj nyálkahártyájában megtörténik, túlnyomórészt azonban a vékonybélben zajlik le. A fölösleges C-vitamin változatlan formában kiválasztódik. 

Az immunrendszer támogatása: A C-vitamin hozzájárul az immunrendszer normális működéséhez. 

C-vitamin és sejtvédelem: A C-vitamin hozzájárul a sejtek védelméhez az oxidatív stressz ellen. 

Fontos a bőr, az ízületek, a csontok és a fogak felépítéséhez: A bőr, a kötőszövet, a csontok, a fogak és az ízületek egyik fontos építőeleme a kollagén. A C-vitamin hozzájárul a kollagén termeléséhez, és a bőr, a csontok és a fogak normális működéséhez. 

Vasfelvétel: A C-vitamin fokozza a vasfelvételt. 

Tavasszal, nyáron és ősszel folyamodhatunk regionális termékekhez, hogy a C-vitamin-szükségletünket fedezzük. Télen az ellátás valamivel nehezebb. Bár kapható sok távoli országból származó gyümölcs és zöldség, ezek magas C-vitamin-tartalma a hosszú szállítás és tárolás miatt kérdéses.

Tudta például, hogy…

egy frissen szedett alma kb. 10 mg C-vitamint tartalmaz 100 grammonként, és 11 hét tárolás után 3 °C-on már csak 5 mg-ot? A C-vitamin-tartalmának felét elveszíti csak a tárolás révén. 

az éretlenül leszedett import gyümölcs jelentősen kevesebb vitamint tartalmaz? Döntő szerepet játszik az érettségi fok a betakarításkor. 

a C-vitamin a levegőn lebomlik? Az oxidációs folyamat felismerhető pl. a megvágott alma barnás elszíneződésén. Ezért a gyümölcsöt és nyers zöldséget röviddel felaprítás után fogyasszuk el. 

  

HÁZI PRAKTIKÁK AZ INFLUENZA ELLEN

Elege van abból, hogy már megint náthás? Épp most vészelte át a legutóbbi megfázást, és újra elkezdett folyni az orra? Vajon mindig rögtön erős gyógyszereket kell szedni? Szervezetünk talán jó néven venné a gyengéd házi gyógymódokat, amelyek a náthát, illetve a megfázást szintén jelentősen enyhíteni képesek. Nézzük, mely módszerek jöhetnek szóba orrfolyásnál.

Gyógynövényes fürdő

Elsőként egy forró gyógynövényes fürdő kínálkozik. Ezt mindenesetre csak akkor alkalmazzuk, ha láztalanok vagyunk. A fürdőadalék állhat kakukkfűből, mentolból, levendulaolajból és eukaliptuszból. Ezek az összetevők szabaddá teszik a légutakat, és ellazítják a testet. Kész fürdőadalékokat általában a patikákban vagy a drogériákban szerezhetünk be.

Tyúkhúsleves

Ajánlani lehet a tyúkhúslevest is. Nemcsak azért alkalmas házi gyógymód, mert ízletes, hanem mert a vitaminok és főleg a (tyúkhúsban lévő) cink segítségével sikeresen veszi fel a küzdelmet a náthánk ellen.

Sós víz

Egy további tipp a sós víz. A nátha miatt az orrfal gyakran száraz és fájdalmas. Sóoldattal segíthetünk ezen. Egyszerűen hajtsuk hátra a fejünket, és az ujjunkkal folyassunk az orrunkba egy kis sós vizet. Ezt az eljárást naponta többször ismételjük.

Gőz

Természetesen kitűnően alkalmas a gőz is arra, hogy felvegye a harcot az orrfolyással. Ehhez kamillás vagy teafaolajas forró vízgőzzel inhaláljunk. Legjobb, ha egy tálba tesszük a folyadékot, miközben fölé hajolva a fejünket letakarjuk.

A levegő páratartalma

Általánosságban a fűtőtestre helyezett nedves kendők is házi gyógymódként kínálkoznak. Ezek csökkentik a szárazságot a zárt helyiségekben, így sokkal jobban tudunk lélegezni. Az ágynyugalom is ajánlatos, mert semmilyen szer nem hat jobban, mint a pihenés és alvás egy puha, meleg ágyban.

Jó egészséget kívánok!!!

Üdvözlettel : Soponyai Mihály

*******************************

7.BEMUTATKOZNAK

   A GYÓGYÍTÓ MÜVÉSZETEK ALKOTÓI..

  Kedves Vendi!

Gerencsér Hajnalka

Március közepén regisztráltam az újsághoz. Egy kedves mozgássérült barátnőm megbízott vele, mivel neki nincsen számítógép a közelében, de szereti a verseket, és gyakran szaval. Megígértem, ha lesz olyan vers, kiírom és elküldöm neki.
Te az első perctől kezdve szeretettel fogadtál, és nemcsak, hogy visszamenőleg megkaptam az összes újságot, de még levelezünk is. Az első adandó alkalommal felajánlottad nekem, hogy ha bármilyen megjelenésre alkalmas írásom van, akkor beteszed a magazinba. Akkor még nem volt...
De Te folyamatosan és kitartóan biztattál, és így néhány eszperentét el is küldtem. Attól a kritikától pedig amit kaptam, ráharaptam az írás ízére. Emlékszem első alkalommal 5 verset is összehoztam, méghozzá éjjel, és Te azt írtad, hogy : homlokon csókolt a múzsa mázsás súlya... Aztán egyre több versem született, mert ahelyett, hogy a verseimet formailag és bármi módon kritizáltad volna, te csak ösztönöztél.  Engem Te fedeztél fel, és indítottál el ezen az úton. NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM NEKED EZT EZ ALKALOMBÓL IS!
Közben egyre jobban megismertelek Téged is, és az alkotó kört is. Nagyon tetszenek a verseid, prózáid. Épp ezért gondoltam arra, hogy egy olyan kiadványt szerkesztek Rólad, ami 16 fejezetre osztja az írásaidat, és ezek közé egy-egy rövid riportban Téged és verseidnek születési körülményeit is bemutatom.
A MEGSZÓLALOK MŰVÉSZETI MAGAZIN  maga a főnyeremény! Népszerűségét nemcsak a sok olvasó, hanem az egyre több benne tevékenyen részt vállaló íróember is mutatja.
Nagyon szép gesztus a részedről, hogy létrehoztad az újság színes változatát a látók részére, különös tekintettel arra, hogy bármennyire szeretnéd, te sajnos ezeket a képeket csak a mi leírásunk alapján tudod elképzelni.
Ezúton szeretnék köszönetet mondani VÉGHELYI JÓZSEF látványtervezőnknek is, aki a színes változatot készíti. Azok a művészek, akiknek az alkotása látható - szintén bejárják ezáltal a világot, hiszen az újság nemcsak, hogy egyre több olvasóhoz jut el, hanem már más földrészeken is egyre ismertebb.
Tetszik az újság tartalma és felépítése. Az, hogy Te mindig az aktualitáshoz kötöd.
Csak néhány embert szeretnék személy szerint kiemelni... Nagyon tetszik ez a riport, amit Horenka Erika készít, bemutatva az alkotót, mint embert. Láttatva nehézségeit és azt, ahogy felülemelkedve mindezen még másokat is gazdagítani képes szép munkái által. Jeney Andrást mindenképpen kiemelném, nemcsak azért, mert földrajzilag is közel vagyunk egymáshoz... mivel én pápai vagyok, hanem nagyon tetszenek az írásai, és szeretettel gratulálok a megjelenő könyvéhez!
Árvay Marikáról is szeretnék pár szóban szólni. Fantasztikusak és meghatóak a lovas novellái, sajnálom, hogy befejeződött a Dorka történetek című sorozat, és örülök, hogy vannak más írásai is. Nagyon megszerettem Marikát az írásai révén.
Ezúton szeretném azt is megköszönni, hogy a Gyógyító Művészetek FACEBOOK-os közösség egyre több tagja is csatlakozhat az magazinhoz alkotóként is ! Nagyon színvonalas az újság, ezért is öröm és nagyon felemelő érzés Hozzád tartozni!
Kedves Vendi! Jubileumi évedhez sok szeretettel gratulálok és sok sikert, minél több szép élményt,  ihletet kívánok az íráshoz!
Neked, minden Alkotótársunknak, és valamennyi Olvasónknak ezúton kívánok szeretetteljes, békés boldog újesztendőt, erőt, egészséget!
Gerencsér Hajnalka

 .....................................................................................................................

VERSEK A GYÓGYÍTÓ MŰVÉSZETEK   ALKOTÓITÓL

BEMUTATJUK…Bíró Melinda

Bíró Melinda

Kolozsváron élek. Egy éve írogatok, fájdalmas megrázkódtatás késztetett az írásra, úgy volt,hogy megvakulok, szemműtétre készültem, azt hittem talán nem sikerül és többé nem láthatok. Így kezdtem el írni, első verseim ezzel kapcsolatosak. Dolgoztam,mint tanító fiatal koromban. A gyerekek szeretete végigkíséri verseimet, majd közlök belőle szeretettel.

 Bíró melinda: Jöjj kedves

Mikor sóhajt az est s rám borul

 S az égen csillagvirágok nyílnak

 Szemem pillái téged látnak

 Ahogy könnyű felhőkön heversz

 Hold udvarából nekem integetsz

 Akkor tüzes vágyak érkeznek

 S az ég zengőn tisztán énekel

 S ajkunkon muzsikál a szó

 Eszünkbe jut az első édes csók

 Testünk bőrünk újra összeér

 A Mennyekben megtapad a fény

 Mikor sóhajt az est s rám borul

 Akkor jöjj kedves el ne pirulj

 Csóktól perzselt ajkunk elnémul

 ……………………………………………………………….

 Bíró Melinda: Újév

 Búcsúzunk az Óévtől

 Reménykedve várjuk az újat

 Hisszük,az új mindig jobb

 Feledni próbáljuk a múltat

 Nem biztos a jövendő év

 Magával hoz tündér nevetést

 Homlokodra gondtalan fényt

 Fátylat ne szőjünk a reményből

 De adhatunk több mosolyt

 Lényünkből

 Pillanatok mozdulatok szavak

 Megmaradnak

 Örök emlékként magunkkal visszük

 Köszöntsük

 Szívünk csendjével

 Az ÚJESZTENDŐT s reménnyel

 Csak magad teheted szebbé a jövőt

 Szemed majd kíséri a elmúló időt

 Biró Melinda dec.31. 2012. Kolozsvár

...................................................................................

Fellner István

 Fellner István: Már..

már csak a mosoly mi lát,
csendesen magamra hagyva,
elúszom e márványos estben,
megcsókolta a csuklott fény-
mi partról futott-
a langyos vizet,
kéz a kézben-búcsút intenek,
lelassult a mozdulat,
mint gyarló szél mi partra szaladt,
ketten a fa árnyékában,
csak a mosoly mi lát,
s a gondolat marad..../fellner

FELLNER ISTVÁN:

Valamikor nagyon régen, a Bakony alján, egy erdő szélen, kicsi házban, kicsi ágyban, ült egy kicsi fiú, szőke hajú, kék szemű, s várta az időt, keze imára kulcsolva, mint minden este. A kakukk ismét ütött, de csak felet, a sötét kukkant a kis ablakon, kíváncsian a hold, s a csillagok. De ő csak vár, várja az időt, mikor kicsi imájával kérhet, mennyi álma, mennyi vágy ....., de a szegénység az útját állja. De annyit tudott, hogy egy álmot, és egy vágyat, meg kell hagyni csak úgy, mert illik, vagy mert tanulta valahol, a padban, az első sulis padban,
hát hagyott egyet, meghagyta. Most hát velem ez a kérés, itt az idő, hogy beváltsam, kérésem és álmomat. Deres fejjel, remegő kézzel,
kissé nyomott vállal, nem idézem a csemetét ott az ágyban. Hát teremtő..neked megsúgom álmom vágyam… tégy belátásod szerint,én itt állok várom döntésed..várom, s közben elmondom az imámat, mit ígértem megígértem..

FELLNER ISTVÁN:
Ha az idő eljár feletted, és érzed a nyikorgó tested, pihenjél le, csak kicsit, csak éppen, nézzél a tükörbe, mélyen, s mond halkan "igen megtettem", semmit nem szégyellek, nem bántam, bánok meg, és arcodra visszatér a mosoly, gyorsabban mozdulsz, s nem gondolsz múló napokra, csak mindig a boldog holnapokra. Könnyű leszel tiszta, s mások előtt egyenes.
Ne feledd, magadban kell hinned először, hogy másoknak tudj adni. Hitetlenül soha nem lehetsz hiteles. Szemed, tartásod adhat másoknak utat, teret, lehetőséget.
Mutass, hogy más is tehesse, más is merje, legyen életed etalon, miben bízni, benne látni......barátaidnak...örök bizalom.....

.........................................................................................

 Gerencsér Hajnalka: A szeretet

- Miből kel, mondd a szeretet?
- Nem vetned kell, ott van Tebenned.

- És akiben nincsen szeretet?
- Ő az, ki egész életen át szenved.

- Mire képes mondd, a szeretet?
- Mindenre... még életet is menthet.

- És akiben túl sok a szeretet?
- Ő valaha ennek hiányában szenvedett.

- Ha szeretek, elfogy belőlem a szeretet?
- Ha adsz, ezerszerese lesz tebenned.

- És akitől megvonják a szeretetet?
- Ő szereti legjobban az embereket.

.....................................................................................................................

A Gyógyító Művészetek alkotói nemcsak irodalommal próbálják gyógyítani sorstársaikat, hanem más művészeti ágakban is megmutatják tehetségüket,  például kézimunkákban, grafikákban, festményekben    faragásban is bemutatkoznak.

Mátyás Rita  portré rajzát küldte el a szerkesztőről.
 Köszönöm szépen.

   Íme a rajz:

*******************************

8. PRÓFÉTA LÉPTEI  I.

Horenka Erika

HORENKA ERIKA   írása

Jelige:”vak világ”
Pályázat címe: Próféta léptei pályázat
HOGY ÍS VAN EZ?

I. rész

I./1
Narrátor:  A XXI. Században vagyunk egy vidéki kisvárosban Magyarországon. Ekkor az országban hozzávetőlegesen 40000 vak és gyengén látó él. Az egyikük ANADA. A 28 éves, közepes testalkatú, 175 cm magas lány. Ő azon szerencsések közé tartozik, akik még nem vesztették el teljes mértékben a látásukat, vagyis van még némi látásmaradványa. Ennek köszönhetően jól közlekedik egyedül fehér botjával, de olykor a gyorsabb, zökkenő mentesebb haladás érdekében kísérőjébe karol. Anada ideje nagy részét otthonában tölti. Nem az e populációt jellemző bezárkózottság miatt, hanem mert munkája és fél éves APOLKA nevű kislánya ide „köti”. Egyrészt a kislány, másrészt a szembetegsége miatt ugyanis bedolgozói állást vállalt az egyik helyi cégnél.
(Meleg nyári nap van. Madárcsiripelés hallatszik be a nyitott ablakon és hébe-hóba egy autó halad el az ablak alatt, halkan szól a helyi rádió. A lakásban ANADA és APOLKA van, mikor megérkezik a nagyi. ANADA a konyhában pakolászik, takarít.)
Nagyi: Sziasztok. Hogy vagytok? Mit csináltatok ma?
ANADA: Szia, anya. Köszönjük jól, és te?
Nagyi: Kicsit fáradtan és öregesen. Hát az én angyalkám?
ANADA: Ugyan menj már, fit és fiatal vagy! Sok nagyi példát vehetne rólad. Vele is minden rendben. Épp most aludt el végre. Megkínálhatlak valamivel?
Nagyi: Nem kérek semmit köszönöm. Benézek hozzá.
(a nagyi beoson a konyhából a kis szobába, halk lépések és ajtónyekergés, ahol a kiságyban APOLKA alszik és halkan szól egy „altató” zene)
ANADA: Rendben, csak ne ébreszd fel, kérlek, mert olyan nehezen aludt el.
(Ekkor csörögni kezdett ANADA mobilja David Jordan- Sun goes down csengőhangon. igyekezett minden személynek aki sűrűn hívja őt a telefon kapacitásától függően egyéni csengőhangot adni, így már tudta ki keresi. Dalma hívta. Gyorsan felvette és elvonult vele a fürdőszobába nehogy felébressze Apolkát.)
ANADA: Ezt hogy érted? Nem, nem tudom Zéta még nincs itthon.
(közben a nagyi is visszatért Anadához a konyhába és akaratlanul is meghallotta miről beszélget barátnőjével, Dalmával)
Nagyi: Itt maradhatok Apolkával, ha gondolod.
ANADA: Várj egy percet Dalma! Nem lenne gond? Tényleg tudnál vigyázni rá?
Nagyi: Természetesen, hisz titeket is felneveltelek vagy nem?
ANADA: Tudod, hogy nem úgy értettem.
Nagyi: Menj nyugodtan, rád is rád fér már egy kis kikapcsolódás. Fél éve mióta meg van a tündérke nem is voltál sehol a barátaiddal sem, csak boltban és sétálni.
ANADA: Mert… de Zéta is…
Nagyi: Nincs se de, se mert, menj, szedd rendbe magad és találkozz a barátaiddal!
ANADA: Rendben anya vigyázz addig Apolkára, kérlek! Értem jössz? Oké, akkor fél óra múlva várlak.
(lerakta a telefont és kikapcsolta a rádiót)
ANADA: Tényleg nem gond?
Nagyi: Ugyan már miért lenne gond. Menj már, készülődj!
ANADA: Köszönöm anya. Ha bármi gond van, hívj és már itt is vagyok.
Nagyi: Ne aggódj már! Nem lesz semmi gond. Zéta mikor jön haza?
ANADA: Valamikor öt-hat óra körül.
Nagyi: Főztél vagy összeüssek nektek valamit gyorsan?
ANADA: Köszönöm, de ne fáradj! Ott van a gázon.  Egyél te is!
Nagyi: Köszönöm, de már ebédeltem.
(Anada gyorsan rend beszedte magát, közben halk szekrényi tás és csukódás hallatszik, majd egy-egy zipzár húzása, haj kefélésének az a jellegzetes suhogó hangja, kis pakolás a hátizsákba, valamint egy csöpp parfüm fújásának hangja)
ANADA: Max. két órán belül itt vagyok. Addigra talán Zéta is hazaér. Ha bármi gond van hívj!
Nagyi: Menj már és ne aggódj!
ANADA: A tejecskéje a hűtőben, a teája a gázon, a…
Nagyi: Tudom, mit hol találok. Lazíts már! Érezd jól magad!
ANADA: Köszi, anya. Nemsokára jövök.
(mondta a lány és távozott)

I./2
(belváros: a helyi egyetem közelében lévő kis hangulatos kávézó, halk zene, amit nem nyom el a közepesen teli helység vendégeinek beszélgetése, Dalma és Anada )
DALMA: Hova szeretnél ülni?
ANADA: Mindegy.
DALMA: Mit szolnál hozzá, ha kiülnénk a teraszra?
ANADA: Részemről rendben, de a hangszóró közelébe üljünk.
DALMA:  Miért? Oké, akkor ez itt jó lesz?
ANADA: Mert jól esne valami mást hallgatni, mint babasírást.
(leülnek és Csinszka lép oda hozzájuk)
CSINSZKA: Sziasztok. Mit hozhatok?
DALMA: Szia, hát te mit keresel itt?
CSINSZKA: Itt dolgozom.
DALMA: Jaj de faragatlan vagyok. Bocsássatok meg, ti még ugye nem ismeritek egymást? Anada hagy mutassam be neked egyik kedves évfolyamtársamat, Csinszkát. Csinszka ő Anada egy középiskolai barátnőm húga.
ANADA: Szia, örülök, hogy megismerhettelek.
CSINSZKA: Én is örülök. Már sokat hallottam rólad.  Mit szeretnétek fogyasztani?
ANADA: Remélem csak csupa jót. Én valami gyümölcslevet szeretnék.
CSINSZKA: Alma, narancs, körte vagy barack?
ANADA: Körtét kérek, köszönöm.
CSINSZKA: És te?
DALMA: Én egy kapucsínót és egy narancslevet kérnék.
CSINSZKA: Akkor egy körte, egy narancs és egy capuccino. Az üdítők 2 vagy 3 dl-ek legyenek?
DALMA: 3.
CSINSZKA: Süteményt vagy fagylaltot esetleg?
DALMA: Nem köszönjük.
ANADA: Egyenlőre.
(Dalma mosolyog a megjegyzésen)
CSINSZKA: Rögtön hozom.
(Csinszka távozik)
DALMA: Kicsit fáradtnak tűnsz. Minden rendben?
ANADA: Igen köszönöm, csupán rövidek még az éjszakák.
DALMA: Sokat sír Apolka?
ANADA: Igen és leginkább éjjel.
DALMA: Zéta hogy viseli?
ANADA: Elég jól. Igyekszem megkönnyíteni a helyzetét. Sokat segít. Köszönöm.
DALMA: Mit is?
ANADA: Mindent. Azt, hogy vagy nekem, hogy nem szégyellsz, hogy…
DALMA: Ez itt a reklám helye. Bocsi viccet félretéve. Ugyan menj már. Miért kellene szégyenkeznünk?
ANADA: Nekem a vakságom miatt, neked pedig, mert velem mutatkozol és fel is vállalsz. Tudom, hogy ez általánosítás a részemről, amit én sem szeretek másoktól, de…
DALMA: Bocsáss meg, de ez butaság. Tudom, hogy számos példát tudnál felsorolni, de hidd el, van a világnak szebb oldala is, ahol rengeteg olyan ember van, mint én! Akiknek ti ugyanolyan teljes értékű embereknek számítotok, mint mások. Sőt
ANADA: Hát sajnos én nem sokkal találkoztam az elmúlt 28 évben. Na, mindegy, nem azért találkoztunk, hogy a siralmaimat hallgasd. Mesélj!
DALMA: Dehogynem, a barátság egyik lényege, hogy legyen kinek kiöntened a szíved. Hallgatlak, ha szeretnél róla beszélni!
(Csinszka meghozta a kért rendelést)
DALMA: Köszönjük. Van kedved esetleg csatlakozni hozzánk?
CSINSZKA: Nagyon szívesen, de kicsit később, mert sokan vannak, és csak ketten vagyunk.
ANADA: De nehogy bajba kerülj miattunk. Ráérsz, hisz nem sietünk ugye?
DALMA: Én nem. Apolka?
ANADA: El van a nagyival. Különben sem tudjuk mikor lesz rá legközelebb lehetőségünk, hogy így összeüljünk.
CSINSZKA: Ne aggódj, nemsokára jön Berzsián, a barátom, hogy együtt töltsük az ebédidőmet. Akkor úgy is leülnék. Ha tényleg nem zavarunk, akkor elfogadnánk a szíves invitálást?
DALMA: Nem zavartok gyertek nyugodtan.
CSINSZKA: Köszönjük.
(Csinszka távozik)
DALMA: Berzsián is évfolyamtársunk. Nem gond, hogy megkértem csatlakozzanak hozzánk?
ANADA: Miért lenne gond? Szeretek új embereket megismerni
DALMA: Igen azt tudom. Ezért is kértem, hogy csatlakozzanak, hogy megismerd a barátaimat. Hol is tartottunk?
ANADA: Ott, hogy mesélsz az egyetemről, az évfolyamtársaidról.
DALMA: Nekem úgy rémlik, hogy…
ANADA: Kedves számos sorstársam és nem sorstársammal ellentétben én inkább hallgatni szeretem az embereket, mint a saját dolgaimmal untatni. Természetesen nem zárkózom el egyes dolgok megbeszélése elől, de most mivel saját élmény híján vagyok, be kell, érjem a tieddel! Szóval mesélj!
DALMA: Értem, de tudod, hol találsz, ha mégis beszélnél róla. Nem volt rá lehetőséged, hogy tovább tanulj mármint az érettségi után? Vagy nem is szerettél volna?
ANADA: Ez egy kicsit bonyolult.

I./3
(egy kis csapat állt meg az asztaluk mellett élükön Berzsiánnal)
MINDENKI: Sziasztok.
BERZSIÁN: Csatlakozhatunk?
DALMA: Foglaljatok helyet!
IMOLA: Nem zavarunk?
DALMA: Nem dehogy, üljetek csak le! Anada hagy mutassam be neked a kis csapatot. Balra melletted Elemér, Imola és Lilla. Jobbra pedig Berzsián és Dideki. Mindenki ő Anada egy régi kedves barátnőm.
ANADA: Jaj de öregek is vagyunk. Örülök, hogy megismerhettelek titeket. Mit is tanultok ti így együtt?
ELEMÉR: Mi is nagyon örülünk. Imola és én a némettanár szakmai tárgyak rejtelmeibe próbáljuk bevezetni a hallgatókat.
ANADA: Német tanár?
DALMA: Igen. Nem mondtam még?
ANADA: Nem.
IMOLA: Mit zavartunk meg?
DALMA: Épp azt kérdeztem, hogy ő nem szeretett volna tovább tanulni vagy lehetősége nem lett volna?
ELEMÉR: De ha esetleg túl indiszkrétek lennénk, beérjük annyival is, amit magadtól mesélnél el.
ANADA: Köszönöm, kedves és figyelmes vagy, de nem gond. Azt mondtam Dalmának, hogy ez egy kicsit bonyolult.
IMOLA: Megtudhatjuk miért?
LILLA: Mielőtt válaszolnál Imolának, kérdezhetnék valamit? De ha… Veleszületett vagy…
ANADA: Koraszülöttként születtem és túladagolták az oxigént az inkubátorban. Van még három lány és egy fiútestvérem, akik egészségesek. Én speciális általános iskolába jártam a fővárosban. Mert ugye akkoriban kevés ilyen intézmény volt (nem mintha ma több lenne).
DIDEKI: Mennyiben volt speciális? Úgy értem, hogy ...
ANADA: Először is azért, mert csak gyengén látók jártak oda.
LILLA: Vakok nem?
(egy-két szúrós pillantás Lilla felé, ezt „megérezve” Anada, Csinszka is csatlakozik a kis társasághoz és halk sutyorgásba kezdenek Berzsiánnal)
ANADA: Semmi baj. Nem a vakok másik iskolába járnak. A mi sulinkba még valamennyit látó, de a „normális” vízust el nem érők jártak. Az oktatóink többsége gyógypedagógus volt. Aztán ott voltak azok a bizonyos speciális elemek.
IMOLA: Pl.?
ANADA: Kis létszámú osztályok, a padok írófelülete 45 fokos szögben felemelhetőek, amelyek sokkal közelebb vannak a táblához, mint általában. A segédeszközökről és a tornacsoportokról már nem is beszélve és még hosszasan folytathatnám a sort.
ELEMÉR: Milyen tornacsoportokról beszélsz?
ANADA: Két csoportra voltunk osztva. Az egyik az „A” csoportba kerültek, szinte mindent végezhettek, mint a normális kortársak. „A” másik a „C” csoportba kerülteknek voltak dolgok, amiket a szembetegségük miatt nem lehetett végezni. Pl. magasugrás, távolugrás vagy a súlypontos akármi, bocsi, de nem igazán tudom a pontos megnevezését.
IMOLA: Nem is tanultál tovább az általános után?
ANADA: De igen. Mivel a szemem miatt a hőn áhított vegyész, gyógyszerész szakmáról le kellett mondjak, így maradt a másik lehetőség, amit mindig is szerettem volna a gyorsírást megtanulni. Tehát egy olyan vidéki suliba jelentkeztem és nyertem felvételt, ahol ennek elsajátítására lehetőségem nyílt volna.
DALMA: Csak nyílt volna? Vagyis nem sikerült elvégezned?
ANADA: Nem, legnagyobb sajnálatomra nem.  Nem voltak ideálisak a körülmények.
ELEMÉR: Speciális iskolából normál iskolába? Hááát…
ANADA: Igen, hisz akkoriban indult az integrált oktatási hullám és a speciális szakosztályok száma is kevés volt. Ami meg volt annak zöme szintén a fővárosban.
LILLA: De gondolom még nem volt kiforrott az integráció.
ANADA: Jól gondolod. Nem voltak felkészülve rám, ahogy én sem rájuk.
DALMA: De azt mondtad, hogy van érettségid?
ANADA: Igen, egy másik intézményben kicsit gyenge eredménnyel, de leérettségiztem. Eltelt ugyanis pár év a két „próbálkozás” között, no és az is előny volt, hogy a levelező tagozaton már dolgozó „érett” felnőttek jártak.
DIDEKI: Ebből azt szűröm le, hogy az első iskolában az osztálytársakkal sem volt minden rendben?
ANADA: Helyes az észrevétel. Az akkori és a mai fiatalok szótárából hiányzik a tolerancia, a szolidaritás, az empátia, megértés, tapintat stb. szavak.  Ez nem csak feltétlenül a fiatalok hibája. A magyar és azt hiszem más népeknél is így van, hogy nem tudnak mit kezdeni és félnek a másságtól. Nem panaszkodom, mert én személy szerint örülök minden lehetőségnek és igyekszem megragadni őket. Nagyon sokan és most nemcsak a vakokról beszélek, nem tudnak élni a megadatott lehetőségekkel. Mert egyszerűen nem adatik meg nekik vagy, mert a körülmények, környezet nem segíti.
DALMA: Nem gondoltál rá, hogy tovább tanulj a te eszeddel?
ANADA: Nem vagyok én olyan okos. Tény, hogy sok minden érdekelne, s elég nyitottnak tartom magam bizonyos dolgokra, de most első Apolka.
IMOLA: Mennyi idős?
ANADA: Fél éves lesz jövő héten.
IMOLA: Van nálad fénykép róla?
ANADA: Sajnálom, de nincs.
(Dalma matatni kezd a táskájában, majd az elővett kép körbejár)
DALMA: Köztudott ugyanis, hogy Imola imádja a babákat. De nálam van.
ELEMÉR: De aranyos. Mi az a sok minden, ami érdekel?
ANADA: Szeretnék író lenni.
DALMA: Már a második könyvét írja. Szerény véleményem szerint nem is rosszak.
ANADA: Elfogult vagy. Én arra nem vennék mérget, hogy jók lennének.
ELEMÉR: Többi?
ANADA: Szeretnék még zongorázni és talán dobolni, gitározni valamint nyelveket tanulni.
ELEMÉR: Nyelveket?
DALMA: Igen, hogy is mondtad minimum 5 nyelven?
ANADA: Igen, de egyelőre nem látom az útját, módját miként valósíthatnám meg.
IMOLA: Milyen nyelvekre gondoltál?
ANADA: Angol, olasz, francia, spanyol, eszperantó, latin és valamely keleti nyelvek.
LILLA: Németet nem?
ANADA: Nem. Azt hiszem a német túl bonyolult nekem.
LILLA: De a francia vagy a keleti nyelvek szerintem nehezebbek. Pláne ahol a betűket úgy rajzolják.
ANADA: Előfordulhat, bár szerintem ez elég szubjektív.
ELEMÉR: A középiskolában milyen nyelvet tanultál?
ANADA: Legnagyobb bánatomra semmilyet. Akkor ugyanis még nem volt kötelező a levelező tagozaton. Mikor végeztem, akkor tették kötelezővé. De általánosban tanultam egy évig oroszul (amiből már semmire nem emlékszem) és három évig angolul, ami pedig kevés a nyelvvizsgához.
DALMA: Ja és az Ausztrália „imádatról” és a gyöngyözésről még nem is beszéltél.
ANADA: Igen mert már így is túl sokat beszéltem magamról és untattalak titeket.
IMOLA: Dehogy untatsz minket. Érdekes dolgokról beszélsz. Olyanokról, amikre mi látó emberek nem vagy alig gondolunk.
DALMA: Igen ez bizony így van. Azért is szeretek veled beszélgetni, mert sok információval látsz el (anélkül, hogy tudnál róla) olyan dolgokról, amik segítenek, hogy jobban odafigyeljek másokra vagy megértsek bizonyos dolgokat stb.
ANADA: Ugyan már, ez butaság. Ne ámíts!
LILLA: Nem butaság. Igaza van Dalmának, én pl. az utcán látott botorkáló (bocs) vak embereken kívül még így személyesen nem beszéltem senkivel. Kb. negyed órája ülünk itt és sok mindent megtudtam a vakságról. Bocsi, de azt még mindig nem értem, hogy tanultok?
ANADA: Igen meglehet, hogy lett némi információd a vakságról, de véleményem szerint igazi tudással csak a benne lévők rendelkeznek s ez most nem csak a vakságra értendő. A vakok, mint tudod a Braille írás és olvasás segítségével tanulnak. Mi pedig jobb esetben, ahogy ti, rosszabb esetben különböző segédeszközök segítségével.
ELEMÉR: Mit értett Dalma az Ausztrália „imádaton”?
DALMA: Mindkét könyvének helyszínéül Ausztráliát választotta, ebből kifolyólag gondolom vágyálom Ausztrália körbeutazása.
ANADA: Maradjunk csak az álomnál.
ELEMÉR: Miért?
CSINSZKA: Gondolom a körülmények, Apolka és stb.
ANADA: Igen azok a bizonyos piszkos anyagiak és a vakságom, de ezek még nem tartoznak a leküzdhetetlen akadályok közé. „Hisz manapság jól keres egy egyetemi tanár vagy nem?”
DALMA: (mosolyogva) Figyeltétek ezt az iróniát? A férje Zéta ugyanis nálunk tanár, csak a másik épületben.
IMOLA: Akkor onnan voltál olyan ismerős. Többször láttalak titeket együtt.
ANADA: Előfordulhat, megfordultam egy párszor Zétánál az egyetemen, mikor ügyeket intéztünk. Viccet félretéve a félelem az, ami egyelőre leküzdhetetlen számomra.
BERZSIÁN, ELEMÉR: Mitől?
ANADA: Szerinted?
LILLA: Magamból és némely nőtársamból kiindulva a kígyóktól és a pókoktól.
ANADA: Úgy van. Nem vagyok egy vallásos emberke, de hálás vagyok, hogy Magyarországon nem őshonosak a fentebb említett élőlények mérges változatai.
IMOLA: Milyen gyöngyözést említettél Dalma? Nyakláncok és karkötők?
DALMA: Nem csak. Készít különböző állat és egyéb figurákat is.
(Dalma ismét a táskájában kotorászik és előveszi kulcstartóját, amin Anadától kapott télapó és angyalka díszeleg. Ami ismét körbejár. Ekkor Zéta jelent meg mellettük.)
ZÉTA: Sziasztok.
Mindenki: Szia.
ANADA: Ismersz itt mindenkit ugye?
ZÉTA: Igen.
ANADA: Hát te, azt hittem sokáig dolgozol?
ZÉTA: Most végeztem és gondoltam megleplek egy kis sütivel. Apolka?
ANADA: De kedves. Nagyival. Leülsz közénk, vagy fáradt vagy, és inkább mennél már haza?
ZÉTA: Fáradt vagyok és mennék haza, de te ha szeretnél, maradj csak nyugodtan.
ANADA: Bocsássatok meg, de Zétával tartanék. Nagyon örültem, hogy megismerhettelek titeket, remélem máskor is összefutunk még.
Mindenki: Mi is örülünk és biztos, hogy találkozunk még.
ANADA: Dalma később beszélünk még, és köszi mindent.
ANADA, ZÉTA: Sziasztok.
Mindenki: Sziasztok.
(Anadáék haza mentek, a többiek pedig szétszéledtek a szélrózsa minden irányába.)

II. RÉSZ

II./1
(Anada Zétára várva megkereste Dalmát, hogy vele üsse el az időt, míg férjére vár. Dalma, Csinszka, Berzsián és Dideki az egyetem folyosóján beszélgettek.)
ANADA: Sziasztok.
Mindenki: Szia.
DALMA: Hozzám jöttél vagy a férjedet keresed?
ANADA: Is-is, amíg rá várok, gondoltam megkereslek téged. Feltéve ha...
DALMA: Most van egy csomóidőnk a következő előadásig.
ANADA: Az jó, akkor lóghatok itt veletek?
DALMA: Persze. Jól érezted magad tegnap a kis csapattal?
ANADA: Igen, nagyon. Csak lehet, hogy furcsán jött le nekik…
DALMA: Dehogy, semmi furcsa nem volt. Zéta mit szólt, hogy ott talált a kávézóban?
ANADA: Csak meglepődött egy kicsit.
BERZSIÁN: (zavartan) Bocsáss meg Anada, de én annyira…
ANADA: Annyira mit?
BERZSIÁN: Nem értem, hogy boldogulsz ilyen jól ebben a helyzetben.
ANADA: Mármint a vakságomra gondolsz? Szeretnél róla beszélni?
(Kérdezte a lány, nem vette zokon a fiú érdeklődését, mert barátok voltak s tudta, hogy nem bántani akarta.)
BERZSIÁN:  Ha nem gond? Hogy tudsz így egyedül közlekedni? Nem félsz?
ANADA: Üres ez a terem? Bemehetünk?
(az ajtóra mutatott, amelytől nem messze álltak.)
DALMA: Igen.
ANADA: Gyere BERZSIÁN!
(bementek a terembe.)
DALMA: Mire készülsz?
ANADA: Egy kis játékra. Van valakinek egy sálja, vagy valami sötét?
CSINSZKA: Igen nekem.
(Csinszka a táskájában és utána a kabátjának ujjában kotorászik)
ANADA: Megkaphatnánk?
CSINSZKA: Igen persze, tessék.
(odaadta)
ANADA: Köszönöm. Gyere Berzsián!
(Anada visszament az ajtóba, megvárta a fiút s bekötötte a szemét, hogy semmit ne lásson, majd meg is pörgette néhányszor, majd a többiekkel a terem végébe húzódott.)
ANADA: Tudod melyik teremnél, vagyunk?
BERZSIÁN: Igen az 5. Előadóban.
ANADA: Emlékszel a teremben lévő tárgyak elhelyezkedésére?
BERZSIÁN: Igen.
ANADA: Akkor ezt most felejtsd el, mert átrendeztük egy kicsit.
(Megtolt egy széket, hogy tényleg úgy hasson, hogy átrendezik a termet.)
ANADA: Akkor most próbálj meg eljutni ide hozzánk. Óvatosan, lassan ne kapkodj!
(a fiú tett egy lépést és egy nagy koppanással az ajtófélfának ütközött.)
BERZSIÁN: Aúú.
(halk neszek, egy-két nevetés, sajnálkozó juj)
BERZSIÁN: Nem kaphatnék egy kis segítséget?
ANADA: Ó dehogynem. Valaki?
(Nézett kérdőn a többiekre.)
CSINSZKA: Majd én.
ANADA: Oké, innen irányítsd!
(Hagyta jóvá, a többiek még mindig némán, döbbenten figyeltek.)
CSINSZKA: Rendben. Akkor fordulj 90 fokot jobbra! Nem arra! A másik jobb kezed felé!
(Mosolyodott el a lány, mikor a fiú balra fordult.)
CSINSZKA: Most két lépés előre.
(A fiú lépett kettőt és egy padnak ütközött, de csak, azért mert nagyobbat lépett, mint azt a lány gondolta.)
CSINSZKA: Oké, akkor most megvan a pad. Most fordulj 90 fokot jobbra. Így a pad a balkezednél van, annak segítségével menj előre, majd fordulj balra!
BERZSIÁN: De mennyit?
ANADA: Érintsd meg a padot és megtudod.
CSINSZKA: Három. Négy lépés előre.
(mikor a fiú az első padsor előtt balra fordult.)
CSINSZKA: Most balra ott van a közlekedő folyosó a két padsor között, azon egyenesen idejutsz.
(A fiú óvatosan lépkedett s odaért végre a lányokhoz, majd levette a sálat.)
BERZSIÁN: Huh, ez nagyon durva.
DALMA: Én is kipróbálhatom?
ANADA: Persze, ha van kedved hozzá.
(így DALMA és BERZSIÁN ment az ajtóhoz, ahol kisebb hangerővel gyűltek a bámészkodók. A fiú bekötötte a lány szemét. S most tényleg átrendezték egy kicsit a termet, odébb tolták a tv-szekrényt egy-egy asztalt és széket)
BERZSIÁN: Fordulj 90 fokot balra! Két lépés előre! Vigyázz!
ANADA: De mire vigyázzon?
BERZSIÁN: Az asztalra.
ANADA: Mi tudjuk, de ő nem így megijedhet. Így a helyes figyelmeztetés: Vigyázz előtted pad vagy pad előtted vigyázz!
BERZSIÁN: Ez igaz. Most fordulj jobbra és menj előre a falig! Fordulj balra! Vigyázz…
ANADA: Ne, hagyd, hagy érzékelje saját maga!
(ekkor DALMA elérte a táblát s leverte a szivacsot a meglepettségtől, hogy megváltozott a fal tapintása, ő ugyanis okosan használta a falat vezetőnek.)
DALMA: A fenébe, valamit levertem.
(Állapította meg, mikor a szivacs leesése közben „megérintette” a lábát. ELEMÉR és Zéta lép be a terembe)
ELEMÉR: Mi folyik itt?
(mire DALMA összerezzent az ijedségtől, a férfiak hátramentek Anadáékhoz.)
DALMA: Jesszusom, a frászt hoztad rám!
ANADA:  Felismerted a hangot? Ki ő?
DALMA:  Nem. Megszólalnál még egyszer?
(a férfinak összeállt a kép, mit is művelnek, így belement a „játékba”.)
ELEMÉR: Az volt a kérdés, hogy mi folyik itt?
DALMA: Elemér?
ANADA: Kijelented vagy kérdezed?
DALMA:  Kijelentem.
BERZSIÁN: Talált süllyedt. Akkor vegyük most fel a szivacsot, amit sikeresen levertél.
ANADA: Várj!
(Szólt gyorsan, mikor „lelki szemeivel látta”- gondolta, hogy a lány az „átlagember módjára” egyszerűen le akar hajolni, odament hozzá.)
ANADA: Ez így, ahogy szeretted volna nem túl biztonságos.
(Megfogta a lány kezét és az előttük lévő asztal sarkára tette.)
ANADA: Ha egyszerűen lehajolsz, ahogy szerettél volna, szépen lefejelted volna az asztalt. Soha nem tudhatod milyen akadály, van még előtted, így függőleges vonalban haladva leguggolsz, és úgy veszed fel a leejtett akármit, jelen esetben a szivacsot.
(Megtalálta a szivacsot és visszarakta a helyére.)
BERZSIÁN: Most két lépés előre. Előtted szék!
ANADA:  Helyes, látom, figyelsz.
ELEMÉR: Miért?
(Kérdezte halkan a körülötte állóktól.)
CSINSZKA: Azért, mert nem ijesztette meg vigyázz felszólítással, hanem megmondta mire vigyázzon.
BERZSIÁN: Ha kikerülted a széket kb. négy lépés előre és ott lesz balra a…
ANADA: Ne mondd meg! Mi az? Felismered?
DALMA: Valami szekrény.
BERZSIÁN: Úgy van. Most egyenesen előre és már itt is vagy!
(a lány odaérve levette a szeméről a sálat.)
DALMA: Ez ijesztő.
(összegezte a tapasztaltakat)
ANADA: Miért?
ELEMÉR: Rossz néven vennétek tőlem, ha…
DALMA: Dehogy.
(elindult az ajtó felé a sállal.)
DALMA: Idejönnél?
(bekötötte a férfi szemét, és ahogy ANADA is Berzsiánt, ő is megpörgette a férfit.)
ANADA: Mit szólnátok hozzá, ha egy kicsit változtatnánk és most nem a teremben kéne elboldogulni, hanem pl. kimehetnénk az udvarra vagy a büfébe?
DALMA: Bevállalod Elemér?
ELEMÉR: Miért ne.
ANADA: Bátraké a cseresznye.
DIDEKI: Navigálhatom most én?
ELEMÉR: Nem lehetne, hogy inkább ANADA vagy DALMA?
ANADA: Ne aggódj! DIDEKI sem hagyja, hogy bajod essen! Indulhatunk?
DIDEKI: Részemről, Elemér?
ELEMÉR: Igen.
DIDEKI: Oké, akkor fordulj 180 fokot valamelyik irányba!
(megvárta míg teljesíti, Anada Zétába karolva kíséri a kis csapatot)
DIDEKI: Három lépés előre! Most fordulj 90 fokot jobbra. Balra a lábaddal érintheted a székeket, ne ijedj meg tőle.
ANADA: Ügyes! Csak így tovább!
DIDEKI: Most egyenesen előre egészen addig, amíg a falba nem ütközöl.
(halk nevetés a kísérő csapattól, a férfi megtorpan)
ANADA: Nyugalom, itt vagyunk!
(Nyugtatta meg ANADA, a férfi karját megérintve.)
BERZSIÁN: Bocsánat. Rossz vicc volt. Mindjárt eléred a lengőajtót, csak a jobb szárny van nyitva, lesz egy kis küszöb! Két lépés és ott a fal. Fordulj jobbra, kb. négy lépés előre! Fordulj balra, két lépés előre és ismét balra, négy lépés előre és ott a lépcső felfelé!A  korlát bal kezednél.
ANADA: Helyes és figyelmes.
DIDEKI: 9 lépcső van. Kb. Négy lépés előre és egy ajtó, amelynek szintén csak az egyik szárnya van nyitva.
IMOLA: Sziasztok.
Mindenki: Szia.
ANADA: Elemér felismerted a hangot?
ELEMÉR: Igen, Imola.
IMOLA: Mit műveltek?
ELEMÉR: Egyfajta kísérletet végzünk.
ANADA: Én inkább tapasztalatszerzésnek nevezném.
DIDEKI: Leülhetünk?
ELEMÉR: Igen, bocsi. Tarts velünk és elmagyarázom!
DIDEKI: Rendben, akkor átvergődünk az ajtón, majd kb. tíz lépés előre, és ott vannak a fotelok az asztalokkal.
ANADA: Figyelmes, ügyes.
ELEMÉR: Miért?
ANADA: Közölte veled azt a nem mellékes infót, hogy foteloknál van szabad hely, továbbá, hogy fotelba kell ülni, ami általában alacsonyabb, mint a szék.
ELEMÉR: Erre nem gondoltam.
ANADA: Nagyon sokan így vannak vele. Szerintem az inged megkímélése érdekében, azt javaslom, hogy most vedd le a sálat!
(a kis csapat letelepedet a büfénél kirakott asztaloknál és „zümmögni” kezdtek)
IMOLA: (nevetve) Szerintem is.
(a férfi levette a sálat és átadta Anadának, aki visszaadta Csinszkának.)
ANADA: Köszönjük. Most pedig elnézéseteket kérem, de mennem kell.
(Zétával együtt távozott)

II./2
(folyosó, ANADA Dalmába karolva levegőzni indulnak az udvarra, mikor BERZSIÁN, CSINSZKA, LILLA és DIDEKI állítják meg őket, DALMA rosszallóan megrázza a fejét. Anada a lány fülbevalóinak csörgésére Dalmára néz. ANADA egyelőre nem tud mit kezdeni az így észlelt rosszallással.)
BERZSIÁN: Anada válthatnánk két szót vagy siettek valahová?
(ANADA Dalmára nézett, de most nem volt reakció)
ANADA: Nem, mond csak!
BERZSIÁN: Arra gondoltunk…
(a többiekre nézett, de egyikük sem segített neki.)
ANADA: Nézd sem, emberevő sem gondolatolvasó nem vagyok, tehát…
BERZSIÁN: Hát jó, arra gondoltunk, ha nem lenne kifogásod ellene…
(Ismét a többiekre nézett, a válasz ugyanaz mindenki néma)
ANADA: Bökd már ki!
BERZSIÁN: Szeretnénk folytatni, azt a tegnapi tapasztalatszerzéses kísérletet más körülmények között.
ANADA: Te és még ki?
BERZSIÁN: Mi itt mindannyian.
ANADA: Te is Dalma?
DALMA:  Végül is igen, de nekem a többiekkel ellentétben némi aggályom is van a dologgal kapcsolatban.
(Imola és Elemér Lépett oda hozzájuk)
IMOLA és ELEMÉR: Sziasztok.
Mindenki:  Sziasztok.
ANADA: Mikor?
BERZSIÁN: Ma délután?
ANADA:  Nem, ma dolgom van, holnap reggel választ adok! Most pedig levegőzzünk egyet!
(fordult Dalmához, választ sem várva a többiektől elindultak lefelé a lépcsőn. Mikor már hallótávolságon kívül voltak:
ANADA: Hallgatlak! Milyen aggályaid vannak a dologgal kapcsolatban vagy? Nem is, kezdjük ezzel!
DALMA: A többiekkel ellentétben bennem felmerült, hogy ez az egész kellemetlenül, bántóan érinthet téged.
ANADA: Kedves vagy, hogy figyelsz az érzékenységemre, az érzelmeimre, de ne aggódj emiatt! Más lenne, ha bántó célzattal közelítenétek meg, akkor el is hajtanálak benneteket!
DALMA: De így benne vagy? Akkor miért kértél úgymond gondolkodási időt?
ANADA: Mert át kell még gondolnom és meg kell terveznem Apolka felügyeletét stb.

II./3
(Anadáék házában, Zéta épp hazaér és vacsorához készülődnek)
ANADA: Szia, édes. Milyen napod volt?
ZÉTA: Szia, fárasztó. Apolka alszik?
ANADA: Nem anyával játszanak a kisszobában.
ZÉTA: Sikerült elintézni a bankot és a csekkeket?
ANADA: Igen. Anyával és a hercegnővel sétáltunk egyet és mindent elintéztünk. Anya, gyere, egyél velünk!
ZÉTA: Sajnálom, hogy ma nem tudtam veled tartani.
ANADA: Ne törődj vele!
(asztalhoz ülnek, Nagyi csatlakozik hozzájuk)
Nagyi: Szia, Zéta. Nem is hallottam mikor megjöttél.
ZÉTA: Szia, Nagyi. Ez már csak így van, azt hittem alszik a picur. Köszönöm, hogy segítettél Anadának elintézni a bankot és a csekkeket.
Nagyi: Ez természetes, hisz nekem is dolgom volt.
ZÉTA: Akkor is köszönöm. Ma már nem tudtam elszabadulni. Hallom ma is bent voltál Dalmáéknál?
ANADA: Igen. Baj?
Nagyi: Valami baj van Anada?
ZÉTA: Nem dehogy. Miért komorultál el?
ANADA: Nem anya…
ZÉTA: Mi a baj?
ANADA: Ne aggódj, csak egy kis dilemmám van.
ZÉTA: Hallgatlak!
ANADA: Mi a véleményed arról a tegnapi kis „játékról”?
ZÉTA: Arról, amit az egyik előadóban folytattunk?
ANADA: Igen.
ZÉTA: Csak hogy értsd, miről beszélünk. Tegnap Anada míg rám várt, bevezette Dalmát és barátait a vak közlekedés rejtelmeibe.
Nagyi: Tessék? Ezt hogy kell érteni?
ANADA: Dalmával beszélgettünk, mikor Berzsián azzal jött oda hozzám, hogy nem érti, hogy boldogulok így vakon. Mire én minek magyarázzam, ha ki is próbálhatja.
Nagyi: Én még mindig nem értem.
ANADA: Bekötöttük a szemét és úgy kellett eljutnia A pontból B pontba.
ZÉTA: Én a dilemma okát nem értem.
ANADA: Szeretnék kibővíteni a”játékot”.
ZÉTA: Ezt hogy érted?
ANADA: Nem tudom igazán, csak annyit mondtak, hogy szeretnék folytatni és kibővíteni.
ZÉTA: Aha, ezek szerint túl jól sikerült a bemutató.
ANADA: Igen. Nem tudom, mit csináljak?
ZÉTA: Apolka? Szeretnéd folytatni?
Nagyi: Van értelme? Mit vársz ettől az egésztől?
ZÉTA: Lényeges kérdések ezek, amik gondolom benned is felmerültek s ez a tétovázás, habozás oka.
ANADA: Nem tudom igazán, mit várok ettől, odafigyelést a fogyatékkal élők felé, toleranciát, empátiát stb. Valami változást, ha csak a gondolkodás szintjén is.
ZÉTA: Miért érnéd be annyival?
ANADA: Hogy érted?
ZÉTA: Úgy értem, megvan a rálátásod a dologra (ami nem kétségbe vonható), nem süket fülekre találtál, van rá lehetőséged, hát tegyél valamit a változás elősegítése érdekében! Sokakkal ellentétben te nem ülsz és várod a jó szerencsét, hanem elébe mész a dolgoknak. Akkor?
ANADA: De…
ZÉTA: De mi? Igen most csak pár emberről van szó, de ha már náluk elindítottál valamit, ők továbbadhatják ismerőseiknek, barátaiknak és elindulhat egy együtt gondolkodás, akár egy szemléletmód/gondolkodásmód változás, amiről mindig is beszéltél.
ANADA: De hogy jövök én ahhoz, hogy egy ilyen „mozgalmat” elindítsak? Még csak képzettségem sincs hozzá? Ami nélkül manapság lássuk be, még WC-re sem mehet az ember.
ZÉTA: Már megint a kishitűség, a félelem és a kisebbrendűségi komplexus. Hogy jössz te ahhoz? Hát úgy kedvesem, hogy az elmúlt 28 évben a saját bőrödön tapasztaltad meg az általad bemutatni kívánt dolgokat, vagyis nem hasra ütve a levegőből beszélsz. Igen, neked még nincs meg hozzá a végzettséged, de nekem, vagy Imolának, vagy Elemérnek megvan. Hányszor mondtad, hogy szerinted a Tanítóképzős hallgatóknak nemcsak az egészséges gyermekek oktatásával kellene megismerkedniük…
ANADA: De a fogyatékkal élő gyermekek oktatását a gyógypedagógia keretében végzik.
ZÉTA: Igen, igazad van. De egyre nagyobb teret nyer az integrált oktatás és bizony egy-két tanítóképzős nem tud mit kezdeni egy vak vagy akár egy siket tanulóval. Úgy is felfoghatod ezt az egészet, hogy felkértek „tanácsadónak”. Ha pedig az illegalitás zavar és úgy döntesz, hogy szeretnéd folytatni, teremthetünk neki legális hátteret is.
ANADA: Ezt hogy érted?
ZÉTA: Megbeszélem a többi előadó tanárral és órai keretek közé helyezzük.
Nagyi: Ami pedig az ellentábor esetleges támadását illeti vagy annyira talpraesett, hogy megvéd magad.
ZÉTA: Ez is igaz, ahogy az is, hogy Dalmáék sem hagynák, hogy bármi bajod essen.
ANADA: De nem szeretném, ha te vagy Apolka háttérbe szorulna e miatt.
ZÉTA: Ez megint csak kifogás. Egy-két alkalomról lehet szó pár órában. De ha több is lenne, nem fog összedőlni a világ.
Nagyi: Itt azt kell mérlegelned, hogy van-e elég időd, energiád a munka és Apolka mellett erre is. Ha pedig úgy döntenél, hogy belevágsz, nagyon szívesen vigyázok addig Apolkára.
(Apolka sírni kezd, Anada indul, hogy megnézze, de Zéta leinti)
ZÉTA: Egyél csak, majd én megyek!
(Zéta távozik és nemsokára a gügyögő kislánnyal tér vissza, a Nagyi a mosogatóba teszi a tányérját és átveszi a kislányt)
Nagyi: Köszönöm a vacsorát. Átveszem, míg befejezed az evést.
Zéta: Köszönöm.
ANADA: Akkor az a véleményetek, hogy vágjak bele?
ZÉTA: Ezt csak te döntheted el, de mint mondtam itt a lehetőség, hogy tegyél valamit a rég várt változás érdekében. Bárhogy is döntesz, én melletted vagyok.
Nagyi: Természetesen én is.
ANADA: Tényleg nem lenne gond?
ZÉTA: Nem.
ANADA: Rendben, akkor belevágok. Anya tudnál akkor holnap délután vigyázni Apolkára?
Nagyi: Igen, egész nap otthon vagyok. Délelőtt elvégzem a dolgaimat és délután pedig vigyázok a kicsire.
ANADA: Köszönöm. Szólok Dalmának.

III. RÉSZ

III./1
(Prométheusz Park, végig utca és járókelők zaja, ANADA, DALMA, ELEMÉR, IMOLA, BERZSIÁN, DIDEKI, CSINSZKA ÉS LILLA. ANADA Dalmával ment a megbeszélt helyre a többiek már ott voltak.)
ANADA: Egészen pontosan mire gondoltatok?
BERZSIÁN: Közlekedés utcai forgalomban és egyéb olyan dolgok, amikkel nap, mint nap meg kell küzdenetek.
ANADA: Rendben, kezdjük a kályhánál, és fokozatosan távolodjunk el tőle. Mivel én nem vagyok gyakorlott előadó, tanár, mint egyesek….
(halk kuncogás)
ANADA: Nem tudok úgy egyszerre több személyre figyelni, így a javaslatom a következő, ahogy tegnap is, most is egyenként kerüljetek sorra és nézzétek el nekem a bakikat!
Mindenki: Rendben.
ANADA: Helyes kis kórust alkottok.
(halk nevetés)
ANADA: Félre a tréfával! Tegnap megengedett volt az a kis vicc, poén, de ma kérek mindenkit, hogy mellőzzük ezeket! Most élesben megy a játék, s nem szeretném, ha bárki megsérülne.
BERZSIÁN: Ez természetes.
ANADA: Köszönöm. Ki kezdené?
(erre mindenki a másikra nézett)
BERZSIÁN: Majd én.
ANADA: Bátraké a cseresznye. Köszönöm. Csinszka, itt van az a jó kis sötét sálad?
CSINSZKA: Igen, tessék.
(Átadta, ANADA bekötötte BERZSIÁN szemét)
ANADA: Köszönjük. BERZSIÁN milyen kezes vagy?
BERZSIÁN: Jobb.
(Erre a lány a fiú jobb kezébe nyomta fehér botját.)
ANADA: Bemutatom hűséges társad és segítődet, a fehér botot.
(Dalmán kívül senki nem, mert mosolyogni a megjegyzésen.)
ANADA: Nos, két lehetőség közül választhatsz. Vannak olyan vakok, akik még látnak valamennyit és ők csak jelzésként, használják a fehérbotot.  (zárójelben jegyzem meg, nem mintha figyelnének rá). Ez az a lehetőség, és a B, amit neked is ajánlok a tényleges fehérbot használat. Őszintén kilátsz a sál alól?
BERZSIÁN: Nem.
ANADA: Helyes. Akkor induljunk! Kezdetben indulj el egyenesen előre, úgy hogy a bottal kopogtatsz magad előtt jobbra és balra kb. 50 cm-es sávban.
(Megfogta a fiú kezét és pár lépésen keresztül, megmutatta, hogy is kell ezt csinálni.)
ANADA: Nem kardozunk BERZSIÁN, kopogtatunk!
(gyenge kuncogás)
ANADA: Tudom, hogy tudsz haladni, de most lassan indulj el, majd ha megszoktad gyorsíthatunk!
(Elindultak Anada instrukcióit követve, Berzsián elől, a kis csapat pár lépéssel lemaradva mögötte haladt.)
ANADA: Tegnap egymást irányítottátok, ma ki szeretne segíteni Berzsiánnak?
DALMA: Majd én.
ANADA: Oké, kezdjük, mondjuk egy nyolcassal a park és a Művelődési ház körül.
DALMA: Oké, BERZSIÁN fordulj balra!
(Dalma Anadába karolt)
DALMA: Most tovább egyenesen!
ANADA: Állj meg BERZSIÁN! Lépj két lépést jobbra, vissza a járdára!
(a fiú „engedelmeskedett”)
ANADA: Oké, most mehetsz tovább előre, de a kopogtatás mellet figyelj a lépéseidre is! Nem érezted, hogy megváltozott a talaj a lábad alatt?
BERZSIÁN: Nem.
ANADA: Körülbelül be tudod tájolni magad, hogy hol jársz?
BERZSIÁN: Igen, balra a Prométheusz park, jobbra a Babits Művelődési ház.
ANADA: Úgy van. Eddig nagyon jól csinálod!
DALMA: Most mehetsz tovább előre, de használd a botot!
ELEMÉR: Előtted oszlop, jobbra kerüld!
ANADA: Helyes és figyelmes. Interaktív játék gyerekek, csak bátran.
BERZSIÁN: Miért?
ANADA: Valaki?
(Nézett a többiekre ANADA.)
CSINSZKA: Mert megadta azt is, merre férsz el, hogy ki tudd kerülni.
ANADA: Úgy van.
DALMA: Most még kb. tíz lépés előre és utána a sarkon, fordulj jobbra!
(mikor egy kocsi nagy gázzal közeledet a mellettük lévő parkolóba. És hangos fékezéssel megállt a padka előtt kicsivel. BERZSIÁN Összerezzent és megtorpant.)
ANADA: Ne aggódj, közelében sem vagy az autóknak! Csak a parkolóba jött egy kocsi, amit te már elhagytál!
IMOLA: Ha jól sejtem pont az ilyesmik miatt kezdtük itt?
ANADA: Igen, senkit nem akartam egyenesen a mély vízbe dobni. Dalma kb. hány méterre, van Berzsián a padtól?
DALMA: Három.
ANADA: (súgva) Akkor figyelmeztesd, hogy lassítson, mert tereptárgy előtte, de bízd rá az észlelést és a kerülést.
DALMA: Berzsián lassíts, mert egy tereptárgy van előtted!
IMOLA: Honnan tudtad?
ANADA (kuncogva): Nap, mint nap megfogom azt az átkozott padot.
(eközben BERZSIÁN is elérte és bal lábával érintve a padot ki is kerülte.)
ANADA: Ügyes, csak így tovább! De ne lepődj meg, ha kissé összepiszkolta a pad a nadrágod.
DALMA: Mehetsz tovább előre!
ANADA: Nemsokára, kb. öt lépés után, eléred a sarkot, fordulj jobbra!  Ha befordultál, állj, meg kérlek!
(a fiú úgy is tett.)
ANADA: Most hol vagyunk BERZSIÁN?
BERZSIÁN: Jobbra a Művelődési ház, balra a lakótelep és egy egyirányú utca.
ANADA:  Nagyon jó. Kíváncsi lennék rá, persze ne adja isten, hogy tényleges vakon is ilyen jól tájékozódnál-e! Nos, akkor tudod, hogy jobbra a Művelődési ház fala végig tégla, úgy értem nincs üveg kirakat, ugye?
BERZSIÁN:  Igen.
ANADA: Ilyenkor, amikor ezzel tisztában vagy, besorolhatsz teljesen a fal mellé és hasonló kopogtató módszerrel a fal segítségével, haladhatsz előre. Vagyis most nem előtted koppantasz, hanem vagy alacsonyan végig a falon, vagy a jobb lábad előtt és a falon.  Én személy szerint az első lehetőséget alkalmazom és javaslom. Nem magasan és nem nagyot, csak hogy segítsen.
(ismét, megmutatta a gyakorlatban is BERZSIÁN botos kezét megfogva.)
ANADA: Érted?
BERZSIÁN: Menni fog igen.
(ANADA a többiekre nézett, kérdés nem jött így tovább indultak)
DALMA: Oké, ha elfogy a fal, akkor váltasz az eddig használt kopogtatásra. Akkor mehetsz tovább egyenesen előre!
(majd kb. 15 méter után elfogyott a segítő fal, a fiú megtorpant.)
ANADA: Anélkül, hogy elfordulnál bármerre is, lépj két lépést balra, kérlek!
(mikor utolérték a fiút.)
DALMA: Most kb. két lépés előre és két lépcső lefelé, tapogasd ki a bottal!
(BERZSIÁN ügyesen vette ezt az akadályt is.)
DALMA: Ügyes, most kb. 15 méter előre és utána jobbra! Utána kb. 50 méter előre!
(Ezeken az egyenes szakaszokon lendületesen, egyenesen haladtak előre.)
ANADA: (mosolyogva) Nagyon jó BERZSIÁN! Nekem nem sikerül mindig ilyen egyenesen ez a szakasz. A zebra után párost váltunk! Ki lesz a következő?
(Elérték a zebrát)
DALMA:  BERZSIÁN állj meg, mert zebrához érsz lassan!
ANADA: Ilyenkor jobban figyelj! Csak a füledre hagyatkozhatsz, mert nincs lámpa sem, nem mintha az segítene neked. Persze ha sípolna, akkor igen, de. Mindegy. Hogy gondolod mehetünk?
BERZSIÁN: Nem balról autó.
ANADA: Úgy van, de utána, ha jól hallom, most mehetünk!
(átkeltek végre a zebrán. A járdán megálltak és BERZSIÁN levehette végre a sálat.)
BERZSIÁN: Huh, ez nagyon gáz! Azt hittem összecsinálom magam ott a parkolónál.
ANADA: Ki lesz a következő? Hölgyeim?
IMOLA: Majd én.
(BERZSIÁN bekötötte a nő szemét.)
ANADA: Oké. A bot használat érthető?
IMOLA: Azt hiszem.
ANADA: Kérdezz bátran, senki nem fog kinevetni! Ki vállalja a navigálást?
ELEMÉR: Majd én.
ANADA: Nem bánnátok, ha Csinszka segítene?
ELEMÉR: Még nem értem, de részemről rendben.
IMOLA: Nekem sincs kifogásom.
ANADA: Rendben, Csinszka menjünk be az árkádok alá, kerüljük meg az épületet, menjünk el a másik zebráig és menjünk el a bolthoz!
CSINSZKA: Akkor kb. öt méter előre, és utána jobbra fordulunk!
(ANADA még mindig Dalmába karolt.)
DALMA: (halkan) Miért volt fontos, hogy Csinszka segítse Imolát?
ANADA: Mert ők ketten tegnap nem vettek részt a játékban és kíváncsi vagyok, így hogy boldogulnak együtt.
DALMA: Azt hiszem értem.
CSINSZKA: Ha átértünk a zebrán, balra haladunk tovább a járdán! Kb. tíz méter előre és egy újabb zebra! Ezen a zebrán is sikeresen átkeltünk, most jobbra megyünk a járdán kb. 30 métert és ott megállunk!
(Elérve a szupermarketet megállt a kis csapat.)

III./2
(TOVÁBBRA IS UTCA ÉS JÁRÓKELŐK ZAJA)
ANADA: Nagyon ügyesek voltatok! Remekül dolgoztatok össze! Egyelőre letudtuk a közlekedést, a másik kihívást jelentő terület a bevásárlás. Ki vállalja?
DALMA: Majd én.
ANADA: Oké, ki szeretné segíteni?
IMOLA: Megpróbálhatom?
ANADA: Természetesen.
(bekötötték DALMA szemét és betódultak a szupermarketbe, ahol vásárlók és halk zene biztosítja a „háttérzajt”)
ANADA: Vásárlásra fel!
ELEMÉR:  Felajánlhatom segítő karomat?
ANADA: Igen, köszönöm. DALMA mit szeretnél venni?
DALMA: Kenyeret…
ANADA: Oké, akkor menjünk a kenyereshez. A javaslatom a következő a vásárlók testi épségének megóvása érdekében a látók vezetik a kocsit, a vaksik kapaszkodnak, És megpróbálják megtölteni a kosarakat.
(Megálltak a kenyeresnél.)
IMOLA: Dalma, itt a zacskó, előtted a kenyeres.
(adta DALMA kezébe a kis zacskót, aki gyakorlott mozdulattal játszotta a kenyeret a zacskóba és a kosárba.)
ANADA:  Elemér te is szeretnél vásárolni valamit?
ELEMÉR: Igen köszönöm, kenyeret, tejet és valami vacsorának valót.
(Így Anada is betett egy kenyeret a kosárba.)
ANADA: Dalma, használd nyugodtan a kezedet, az üveges rész kivételével! Ott inkább kérj segítséget!
(majd elváltak útjaik. Anadáék bevásároltak egy kicsit és a pénztárnál bevárták Dalmáékat.)
ANADA: Nos a fizetés, az egy kisebb tortúra. Nagy segítség, ha több „fiókos” pénztárcád van. Ez persze csak a személyes trükköm. Így külön vannak a 10000 forintos bankjegyek (nem mintha sok lenne belőle), a négy számjegyűek, azaz az 1000, 2000, 5000 forintos bankjegyek, és a három számjegyűek 500 illetve ebbe a rekeszbe ma már csak ez megy, hisz a papír 200 bevonásra kerültek. És természetesen az aprók.
IMOLA: De mi van, ha két négy számjegyű van, pl. 1000, 2000, vagy 5000-es?
ANADA: Semmi, ugyanúgy a második fiókba kerülnek, de külön hajtogatva.
(Mivel Dalmának nem úgy volt elrendezve a pénztárcájában a pénz, mint Anadának, Így Imola segített a fizetésnél. Majd mikor mindannyian már kint voltak a bolt előtt.)
DIDEKI: Mi a helyzet az apróval? Azokat hogy különbözteted meg? Van amúgy a bankókon vakírás?
ANADA: Jó és lényeges kérdés. Nincs mindegyik bankjegyen Braille írás. Az aprókat „könnyű” megkülönböztetni a méretük és a súlyuk alapján. Az érmék élei recézettek, ami további segítséget nyújt a felismerésükben. Nos, akkor haladhatunk tovább?
DALMA: Igen.
ANADA: Rendben, mit szólnátok hozzá, ha…
ELEMÉR: Beülnénk egy kávéra valahová?
(mire a többiek nevetésben törtek ki)
IMOLA: A kis kávéfüggő, vártam már.
ANADA: Rendben, ha mindenki benne van. De a magam és fogyózó nőtársaim nevében ne cukrászdába menjünk.
BERZSIÁN: Menjünk abba a Caffee-valamibe ott a zebránál.
ANADA: Kéz feltartással szavazzunk!   (mindenki felrakta a kezét)
ELEMÉR: Javaslat egyértelműen elfogadva, tartózkodás és nem szavazat nélkül. Akkor Imola tied a szó!
IMOLA: Köszönöm. DALMA, egyenesen előre megyünk a sarokig, majd okosan átkelünk balra a zebrán. Pár lépés előre és jobbra átkelünk a zebrán és még pár lépés és ott is, vagyunk.
(odaértek)
IMOLA: Szerintem jó idő van, idekint is leülhetnénk?
ANADA:  De lehet, hogy bent találnánk olyan nagy asztalt, hogy mindannyian odaférjünk. Ezek az asztalok szerintem nem mozdíthatók. DALMA szeretnéd te folytatni, vagy ezt már adjuk át másnak?
IMOLA: Szerintem adjuk át másnak.
DALMA: Szerintem is.
ANADA: Oké, ki vállalja?
CSINSZKA:  Én.
ANADA: Ki segítene?
DIDEKI:  Majd én.
(Ekkora DALMA és Elemér is visszaértek a kávézó belső feltérképezéséből.
A sál is átkerült Csinszka szemére és a navigátor is besorolt a lány mellé.)
ELEMÉR: Van bent nagyobb asztal.
IMOLA: Akkor menjünk be!
(Bementek és leültek egy sarok asztalnál, ANADA, DALMA és Elemér közé került. Kikérték a kávékat, italokat. ANADA és DALMA teát, a többiek kávét és üdítőt kértek. Csinszka jól megoldotta a szituációt.)

III./3
(A kávézás után a kávézó előtt gyűlt össze ismét a kis csapat. A háttérben utca, járókelők zaja hallatszik.)
ELEMÉR: Most hogyan tovább?
ANADA: Már csak két feladat maradt mára, de persze még lehetne mivel folytatni a sort. Az egyik a sport a másik a tanulás. Csak hárman maradtatok, akik nem vettek részt vagy egyikben vagy, másikban.
IMOLA: Úgy van.
ELEMÉR: Mit és hogy gondoltál?
ANADA: Mivel egyéb lehetőségek híján vagyunk a sportból csak a futás, jöhet szóba.
BERZSIÁN és DIDEKI: Vakon?
ANADA: Igen. A tanulást is leegyszerűsítjük egy kicsit. Van valakinél valami könyv vagy jegyzet?
DALMA: Nálam van egy könyv.
ANADA: (nevetve) Bíztam benned. Szóval DIDEKI és ELEMÉR melykőtök mit vállal be?
DIDEKI: Én bevállalom a futást.
ANADA: Bocsi, de hogy a párosítás életben maradjon, Elemér neked kell segítened Didekinek, de előtte tied a tanulás és BERZSIÁN segít. Tehát a javaslatom DIDEKI irányítsd el Csinszkát a parkba egy padra. Ott Elemér megtanul pár sort egy könyvből BERZSIÁN segítségével, és utána DIDEKI fut egy kört a park körül. Ellenvetés vagy egyéb javaslat?
Mindenki: Nincs.
(átkeltek a zebrán és letelepedtek egy padra a parkban. Átkerült Elemér szemére a sál.
DALMA kikeresett öt közepes nehézségű mondatot a könyvből és BERZSIÁN mondatonként felolvasta és tanította meg a férfinak. Kb. fél órába telt a férfinak mire az öt mondatot fel tudta mondani.)
ANADA: (bazsalyogva) Úgy tanuld meg, hogy holnap újra kikérdezzük!
IMOLA: Sőt, nem csak holnap, de még a jövő héten is visszatérünk rá.
ANADA: Úgyhogy DALMA kérlek, jelöld meg a betanult szöveget.  Nos, ha a tanulással megvagyunk, jöjjön a testmozgás!
(átkerült DIDEKI szemére a sál)
ANADA: Gondolom kötél nincs senkinél?
Mindenki: Nincs.
ANADA: Akkor marad a karolásos vagy kézfogásos segítés, rátok bízzuk! Mi itt várunk titeket! Indulás, ha felkészültetek!
(a férfiak nekiiramodtak)
ANADA: A többieket pedig arra kérem, tartsátok szemmel őket!
IMOLA: Jól tudom, hogy a paraolimpián hivatalos versenyt is rendeznek a látássérülteknek?
ANADA: Mármint futásból?
IMOLA: Igen.
ANADA: Igen, ahogy úszásból és egyéb sportokból is. De a legnépszerűbb sport a vakok és a látássérültek körében a csörgőlabda.
CSINSZKA és BERZSIÁN: Hogy micsoda?
DALMA: Juj!
ANADA: Mi történt?
DALMA: Megbotlottak és majdnem elestek.
ANADA: Mennyi van még vissza?
DALMA:  Mindjárt itt vannak.
(pár másodperc múlva befutottak.)
DIDEKI: (lihegve) Hát ez nagyon gáz!
ANADA: De nagyon bátran helyt álltatok! Ezzel a tapasztalatszerzési projectet lezárom. Mindenkinek nagyon gratulálok, derekasan helyt álltatok! Amíg kifújjátok magatokat. Tud valaki válaszolni BERZSIÁN és Csinszka kérdésére?
ELEMÉR: Mi volt a kérdés?
ANADA: Az, hogy mi a csörgőlabda? Senki? Hát jó, akkor majd én. A név beszédes, a labda olyan, mint egy kosárlabda, de egy csörgő valami van benne. Hárman alkotnak egy csapatot, és mint a labdajátékoknál, itt is a pontszerzés a cél.
BERZSIÁN: ANADA, azt hiszem, beszélhetek most is, a többiek nevében is, nagyon köszönjük, hogy ennyire nyitott voltál ezen megkeresésünkre, és hogy.
ANADA: Állj, lekérlek! Én nem csináltam semmit.  A munka dandár részét ti végeztétek.
Forrás: A világ Jessica Parker szemével című saját könyv kéziratának harmadik fejezete
2009. december 31.-2010. február 08.

*******************************

9. FILOZOFIZÁLÁS A VAKSÁGRÓL

KANCZLER ANNA   elmélkedése

Van egy kérdésem...
2014. január 2. 9:18

A Fogyatékossággal élők a médiában (MÚOSZ-szakosztály) által kiírt
versíró és képzőművészeti pályázatra érkezett versek közül Dr. Rácz
József Zoltán az alábbi versével 2. helyezést ért el. Pályaművében
ijesztő és fájdalmas témát vet fel:

Vaksors

Vesztedre embernek születtél.

Vakon bíztál, vakon szerettél.

Kijártad mind az iskolákat,

Hasznára lehess a világnak.

De másról szól itt az egyszeregy.

Bármit is teszel, az egyre megy.

Lehetsz ember legfelsőbb fokon,

Szégyell a család és a rokon,

Hisz megtagad a saját véred.

Öreg fejjel ezt sehogy se érted.

Némán nézel a magas égre,

Pedig most üvöltened kéne.

*******************************************

Magyarázat a vershez:
Az idős, vak embert a családja már tehernek érzi, szégyelli, és magára
hagyja, mivel most ez a "trendi".

Kérdésem a következő: Miért?
Kinek-minek köszönheti a vak ember, ha ilyen sorsra jut... És miért
"jobb" az első helyezett versben leírt "sors"... S miért nem "megy egy
jobb irányba" a sok vak - vagy más súlyos fogyatékossággal élő ember
-, hogy az legyen a "trendi"... ?

Nagyon furdal a kérdés, miért érzi magát
rosszul (rosszabbul) a legtöbb érintett, míg alig maroknyian
(majdhogynem) elégedettek a sorsukkal?  Na jó ez így túlzás, de talán
az elvárásokkal és a lehetséges konszenzusra juttató
véleményekkel-cselekedetekkel lehet a baj. Szóval nem arra akarok
kilyukadni, hogy minden úgy jó ahogy van, de ha az ember nem képes
minimális mértékben elfogadni a sorsát, akkor mindenképpen csak a
"rosszullét" fogja környékezni, s nem látja meg egy egy pillanatban,
illatban, hangban, bársonyos érintésben a jót...

Szerkesztőnk a múltkori számban üzente nekünk:
"sajnos én csak közvetítő által tudok kapcsolatban lenni veletek, de
így is nagy örömmel teszem, és örülök, ha írásaimmal és az újságokkal
örömet tudok okozni bárkinek is."

Tudjátok kedves sorstársaim, itt van az eb elvermelve... Ha "csak" meg
akarod húzni magadat a sarokban, hogy ne légy láb alatt, lehetőleg ne akadályozz senkit a napi teendőiben, ne kelljen rád "plusz" figyelmet fordítani, plusz költséget rád áldozni, nos akkor tényleg "csak" megtűrt személy, kikerülendő-semmibe vehető "tárgy" maradsz... De ha egy kicsi energiát is belefektetsz abba, mint például fentebb Vendi írta, hogy valami pozitívumot nyújts a környezetednek, nos akkor - mivel a példák általában "ragadósak" -, te is hasonló jó(k)ra számíthatsz... legalábbis
remélem...

Ha bővebben ki akarja-akarná fejteni az ember, bizony többoldalas
tanulmányt is írhatna. Röviden csak annyit tudok hozzátenni: az ember
- ha vak/más fogyatékossággal él, ha nem - mindig magából kiindulva tudja kialakítani a céljait, a hozzá vezető utat, s az ő saját "szorgalmán", kitartásán múlik, hogy hova ér, s ott megleli-e azt amit keresett... Aztán vegyünk hozzá némi kis szerencsét
is, mert hát az is kell. Az én utam rögös, tudom vannak mélyebb szakadékban vergődő emberek is, s ezért (hogy nekem jobban megy), csak
hálát adhatok a sorsnak, Istennek. De akinek nincs - "csinálhat" szerencsét,
ha egyedül nem megy, "társaságban", s ide is kell mégis csak egy nagy adag szerencse, hogy "jó" társaságba keveredjen az ember... ahol aztán meríthet inspirációt, jöhetnek a jobbnál jobb ötletek, és persze jól jön egy kis biztatás is...

Benned milyen kérdés merült fel ezzel (vagy más érdekes témával) kapcsolatban, s milyen választ tudsz adni rá?
Anna

(ide írhatod legfrissebb versedet, esetleg "prózában megindokolva",
miért ez a nézeted. De csak ha akarod...)
(Hasonló rossz tapasztalataim vannak ezzel kapcsolatban, ezért
született az alábbi vers is...)

AKI NEM ÁLL FENT

Aki nem áll fent  rég már

Boldog élte csúcsán,

Aki nem áll fent már

A vártán, ó a vártán

Annak kedvese is

Másra vár már.

Akinek nem áll fent zászlaja, zászlaja,

Még a szeretője is

Jól megcsalja.

Mással HÁL már.

Más öleli, más kapja,

Hosszasan taglalja,

Az az életét is már

Jól elrontotta.

Akinek kihullott a foga, a haja,

Az az életét is már hagyja abba?

De ami már elvesztett,

Azután ne hullass könnyeket,

Találj azoknál szebbeket.

2014.01.04

(vagy áh, dehogy te tévedsz, túl pesszimisták vagytok, satöbbi...)

 A szerkesztő..

*******************************

10. NOVELLÁRÓL NOVELLÁRA

HEIM KÁROLY:   Völgységi történet, avagy: Simon Menyhárt és Bíró Gáspár meséje és verekedése a bonyhádi Köpködőben!

Heim Károly

   Bizony megbolydult a falu évszázados nyugalma, amikor az apu a bácskai Hadiknépéről, Majosra vezette a Julián telepeseket. A nyugodt szorgalmas, magyarul alig beszélő svábok, nagy hazaiért versengtek a sokgyerekes, virtusos székelyek. Európa nagy olvasztótégelyében új fortyogás indult a nagy háború után. Vitték a svábok javát Orosz fogságba. Hurcolták Németországba, mint „Volksbundosokat”! Ők meg menekültek vissza hazájukba, védve remélve, Mária Teréziától, de lehet, hogy már negyedik Bélától kapott jussukat.

  Minden esetre több, a kisházhoz szokott székely is elfért a számukra hatalmas portákon. Történt, hogy Simon Menyhárt és Bíró Gáspár egy portát kapott a bizottságtól. A visszafogott, medvetermetű Simon Menyhárt az utcai frontot foglalta el négy gyerekével és törékeny feleségével. Az alacsony erőteljes, virtusos Bíró Gáspár pedig hátra költözött hatalmas feleségével és tíz gyerekével. Békében éltek a még ki nem telepített sváb háziakkal, akik a nyári konyhát lakták négyen. Esténként a három férfi bátran fogyasztotta a majosi bort, bőven bátorítva egymást. Kínálgatva az erős nedűt, mert ugye a vendéget kínálni kell, ha van mivel. Estére rendre összekeveredett a székely himnusz a „Hansz plajp tu”- val mint, ahogy a sváb szót hallották a székely fülek. Minden esetre nagy barátok lettek Simon Menyhárt, az óriásra nőtt villanyszerelő, Bíró Gáspár a furfangos lócsiszár, és Hintersidt Hans az öreg cipész.

 Az egyik vasárnapon aztán, mikor elfogyott a pince leve, Bonyhádra, a nagy faluba mentek folytatni a nótát, feledni a bút, siratni sanyarú múltjukat.

Amúgy, rajtuk kívül feszült volt a világ. A sváb siratta most elfoglalt birtokát, évszázadok alatt összekuporgatott vagyonkáját. A székely meg, csak Bukovinára emlékezett, az ott hagyott házra, földre, a Bácskában, éppen csak megkezdett életre. Mindegyikük jussot érzett a jóra! Mind vágytak a megérdemelt nyugalomra. Gyakran került elő a csizmaszárból, vagy a zsebből a bicska. Sűrűn hasított koponyát a székláb, tört be orrot és vert ki szemet az ököl.

Minden csaták legfőbb színhelye, a köpködő volt Bonyhádon. Barátaink, tán pont erre vágyva mentek oda. Ki tudja? Minden esetre ott mulatták el szorgalmasan, Bíró Gáspár eladott két lovának árát. Kérve pálinkára fröccsöt, majd kevertre bort vedelve. Került a cigány vonóba bőven. Követte a csárdást a polka. Ömlött a sör rendesen.  

   Csárdást! Mondja a székely szűken a szót.

   Polkát! Így szinte azonnal, az új rendelés! - a svábtól.

A kocsmáros pakol. Rejti drágább italát. Asszony pakolj! Kiált!  Menteni pultot, rejteni széket már, úgysem lehet.

A cigány elhallgat keresi a hátsó ajtót, a menekülést. A tücsök is hallgat a kertben, a csillag is csak pislog csendben ott fenn!

Csárdás, vagy polka? Szó itt már nem segít. Keményen ütik, csépelik egymás, mint a kentaurok. Gabalyodás a kocsma. Öklök merednek, majd halnak el mozdulatok. Szitkozódnak, üvöltenek az emberek. Panasz nincsen, hiszen a pofont bírni is kell. Egy hullámzás a terem. Sváb gyűri a székelyt, székely a svábot és mindenki szidja a cigányt, hát miért nem húzza? Ha megtalálom, hát lesz nemulass!

Ők hárman, Bíró Gáspár, Simon Menyhárt és Hintersidt Hans, csak néznek üveges szemekkel. Hát ilyet?

A verekedés katarzisa, elsőnek Bíró Gáspár, pacsirta lelkét tölti el hévvel. Ködös elméjét, nagyapja tanítása izzítja fel.

Milyen mulatság ez fiam?

Az én időmben nem volt mulattság, hogy három ember belét ki ne engedték volna. Ti meg…..?

Visszakézből csap. Simon Menyhárt repül a sarokba, sodorva szomszédot, kiütve lábakat. A kasza képes csak arra, hogy ilyen rendet vágjon. Simon Menyhárt és Hindtersitt Hans, Csúszik a földön. Kiüt lábakat! A falnál ülő helyzetig robogva, csak néznek, amolyan most miért?- szemekkel, a rájuk ömlött testek alól.

Bíró Gáspár törli a bajszát, tán sercint is egyet. No azért, morogja. A hirtelen támadt csendben, hangja hasít!

Mindenki a sarkot lesi.

Ököl megáll.

Csak ott hátul, akik nem látták, gyömöszkölik egymást páran.

Simon Menyhárt először lassan, felnéz amolyan mi is történt módra. Majd feláll. Bizonytalanul totyog. Aztán araszol lassan két méterével, a terem közepe felé. Minden ereje kezét szorítja ökölbe. Duzzadt szája szélén lassan csordogál a vér. Szeme még könnyes, de élesen villan. Teste feszült, mint villám és dörgés előtt az ég! Lassan lép. Csoszog, de lépése dobban.

 -    Gáspár, hát miért? Kérdezi súgva, s az ablak remeg.

 -    Mi ért? Hát miért? Hát te voltál a legközelebb!

Heim Károly

Szekszárd, 2004. május 4.

*******************************

11. VERSRŐL VERSRE

Ács Nagy Éva: Galambom

Ács Nagy Éva

Galambom repül szemben a széllel,
siet mindenen át ,hozzád levelemmel.
Galambom gyönge kis csőrében rózsa,
küzd erőnek erejével, hogy neked átadja.
Szerelmi vallomását , óhaját szívemnek,
s illatozó virágát mellé lelkemnek.

Galambom már nem küzd, fáradt,
de visszafelé máris újra szállhat!
Visszatért épségben, hozza a rózsám!
visszatér, s boldogan száll hozzám.
Üzeneted küldted e kis virág által,
szerelmedre végleg , örökre rátaláltam!

Galambom alig piheg, pihen már,
előttünk ül a fán, sehová most nem száll.
Megérkeztél, nem álmodom valóban,
álltál, ijedten reszketve az ajtóban.
Kezedben levél és ott volt a rózsa,
hoztad, oly illata volt mint az álmomba.

Galambom, kicsi gerlicém, megérte!
megérte szállnod érte, enyém lett végre!
Ígérte míg élek mindig rózsát kapok,
ezentúl szívemben csak neki nyílok.
Sorban állnak a rózsák a vázában,
illatoznak szerelmünk igaz otthonában.

 …………………………………………………………………………..

SÁRGA AVAR JELZI
Szonett :70.
Írta:Ács Nagy Éva

Lehulltak már a levelek a fákról
De bennem az élet szikrája lobog
Szívem ha lassabban is de még dobog
Nem búcsúzom hát végleg a nyártól

Azért is fürdök az életvizében
Hallgatom a madarak lágy énekét
Szól a dal így bennem hallom a zenét
Merülök patakom hűvös medrében

Fogom valakinek reszkető kezét
Nézem még könnytől áztatta kék szemét
Jól tudom már az életünk csodaszép

Sárga avar jelzi most az elmúlást
De megelőzöm a felé rohanást
Élet én nem mondtam le rólad végképp

..................................................................................................

Adamecz László: Akkor gondolj rám…

Adamecz László

Amikor az alkonyat érkezik,
mikor a nap lenyugszik,
mikor lámpák nélkül sötét van,
akkor csendesül a világ, béke van.

Amikor megpihen test és lélek,
mikor csak a csend ölel téged,
mikor a magány kínoz téged,
akkor lélekben ott vagyok véled.

Amikor elveszett számodra minden,
mikor az emlékek feszítenek ott benn,
mikor sír a lelked csendben,
akkor gondolj rám, mert itt vagy szívemben.

Amikor a remény éled benned,
mikor a múltat elfelejted,
mikor a szerelem árad benned,
akkor gondolj rám,
mert ezt megérdemelted.

………………………………………………………………………………...

Adamecz László: Ha majd lelkem kapuját hét lakat zárja…

Ha majd lelkem kapuját hét lakat zárja,
vajon lesz ki szabadulásomat várja?
Segítőn mellém áll, keresi kulcsokat,
Vad kapkodásban nem találja azokat,
Letépi az elsőt, hogy reményt találjak?
Másodikat, hogy a szabadságra vágyjak?
Harmadikat, hogy hangomat találjam?
Negyediket, hogy a fényt általa lássam?
Az ötödiket, hogy hazámra találjak,
A hatodikat, hogy szenvedélyre vágyjak?
A hetediket, hogy Istenre találjak?
Rád is, lelkemnek virága, szabadítóm.

 ………………………………………………………………………......

Dombi Tinódy László:   Eső előtt

Dombi Tinódy László

Nyári éjjel a csöndben,
lombtitkok súgódnak,
s fák fakó árnynőikkel,
hosszan hajladoznak.

Az utcai lámpákhoz,
nem jönnek a fényre,
elbújnak a rovarok,
nagy esőtől félve.

Virág ifjak az éjben,
fejüket leszegik,
s mind vágyálomban égnek,
egükkel reggelig.

A kocsiút szeretné,
poros hátát mosni,
de csak a szél játszik még,
aszfaltidegein.

………………………………………………………………….

 Sztakó Krisztina:  Halbarát

Ismertem egy szép, nagy tavat,
Annak fenekén óriás halat.
Sokan jártak oda horgászni,
De őt senki nem tudta kifogni.

Szerettem volna megsütni,
Belőle finomat lakmározni,
De ebbe bele nem egyezett,
Mondván: "bárki engem nem eszeget!"

A hal csak nőtt és nőttön-nőtt,
Nem gondolt arra, hogy kifogom őt.
A nap melegítette tóban
Nyári napon lubickoltunk vígan.

Egyszer aztán jött az írás:
„A tóban minden halnak pusztulás!”
E nyár kellemetlen reggelén,
Kértem a halat, hadd vegyem ki én.

A hal csak annyit rebegett,
Hogy el nem hagyja a szent medreket.
Hiába mondogattam neki;
Ő csak sírt, de nem akart jönni.

Tó vize lassan apadott,
Ő pedig egyre jobban zokogott.
Elnéztem keserves sírását
És átkoztam fajtám gonoszságát.

Máris támad egy gondolat:
Megveszem e szép, nagy halastavat!
Most rohantam oda,
Hol a part mentén állott a gazda.

A tavat rendben megvettem
És a barátomat megmentettem.
A tavat neki ajánlottam,
Őt az nyáron meg is koronáztam.
    

(Szakmár, 93. 09. 25. szombat)

*******************************

12. KUTYÁK ÉS ÉN..

ERDŐSNÉ ONDA MARICA: Közlekedj okosan

Erdősné Onda Marica

A közlekedés az örök éjszakában sok éven keresztül nem okozott különösebb fejtörést.

Vakvezető kutyusaim ügyesen vezettek a jól ismert útvonalakon oda vissza a munkahelyemig, majd hazafelé, de az ismeretlenebb helyek sem okoztak problémát. 

Bevallom, sokszor kalandoztak el gondolataim, s néha arra eszméltem, hogy otthonunk kapujában állok, vagy éppen megérkeztünk a rendelő intézethez, ahol dolgozom. Daisy és Apacs lendületes tempóban, rugalmas léptekkel szlalomoztak a járókelők között. Legtöbbször tudomásomra sem jutottak a falhoz, kerítésekhez támasztott kerékpárok, ki és belógó faágak, babakocsik. Persze a beszédet hallottam, de az akadályt képző társaság méreteit növelő tárgyak a tudatlanság homályába vesztek.

Nagyon egyszerű volt így a közlekedés, csak az irányokra, fordulókra volt gondom, de a tereptárgyak kerülését megoldották okos segítőim.

Első kutyaváltásom zökkenőmentes volt. Daisynek lassan romlott az egészségi állapota, így addig tudtunk együtt dolgozni, míg meg nem érkezett az ifjú titán: Apacs. Mindkét kutyusom átlagon felüli kort ért meg még 12 évesen is együtt róttuk a kilométereket. 2011 októberében azonban egy betegség miatt, néhány nap alatt elhagyott négylábú kísérőm.

Azt azért nem állítom, hogy teljesen váratlanul, hiszen ilyen szép kor után már minden nap ajándék. 

Még Apacs életében eldöntöttem, hogy nem igénylek ismét szőrös sofőrt, hanem megtanulom a fehérbotos közlekedést.

Ennek érdekében még nyáron elutaztam Hajdúdorogra, hogy intenzív tanfolyamon sajátítsam el a botorkálás rejtelmeit, bájos tréneremtől, a Fehérbot Alapítványnál.

Az útvonalak betanulása, a bottal való közlekedés apró fortélyainak gyakorlása és a tájékozódás rutinjának fejlesztgetése lakóhelyemen is folytatódott.

Ekkor már férjem ügyelt testi épségemre. Mögöttem jött és valóban csak vészhelyzetek esetén lépett közbe.

Egyik ilyen szép napos őszi séta alkalmával történt meg a következő eset. Munkahelyemre igyekeztem, bár ez az igyekezet külső szemlélők által nem igazán volt egyértelmű. Ritmikusan koppintottam egyet a járdára, egyet az iskola falára, amikor néhány méterről egy bácsi hangja sietett elém:

- Nem tetszik látni, drága?

Majdnem elnevettem magam, hogy tetszeni éppen nem tetszik, de nem akartam cinikus lenni, így csak annyit válaszoltam mosolyogva, hogy én nem látok… 

- Akkor óvatosan tessék kikerülni – jött a még meglepőbb mondat.

Döbbenetemben megálltam egy pillanatra, aztán a bottal való szemlélődést abbahagyva, lassan araszoltam a bácsika felé. Közben szóval tartottam, hogy a beszéde alapján, eleget tehessek szokatlan kérésének.

Miután sikerült ügyesen elmenni mellette, sőt elég távolra kerültünk tőle, megkérdeztem a férjemtől, hogy ez meg mi volt.

Ugyanis egyezségünk értelmében, ő csak jött mögöttem és mivel jól kezeltem a helyzetet, nem avatkozott közbe.

Ekkor viszont elmondta, hogy a bácsi járókerettel nagyon lassan haladt a fal mellett. Bizonyára nem akart eltávolodni a biztonságot jelentő épülettől, ezért kért meg, hogy inkább én kerüljem ki.

Akkor nagyon mókásnak találtam ezt a helyzetet, csak néhány hónappal később értékeltem a bácsi ötletességét, amikor botommal lekaszaboltam egy szintén a fal mellett, járókerettel lépegető nénit, aki viszont egyetlen hanggal sem hívta fel magára a figyelmemet.

Nagyon meglepő volt számomra ez a közlekedés, annyi mindennel találkoztam, amiről a kutyás időszakomban fogalmam sem volt. Persze ezek a találkozások nem mindig voltak örömteliek. Hirdetőtáblák, kerékpár tárolók, fákhoz, kerítésekhez támasztott biciklik, tilosban bejárókon parkoló autók…

Egyik alkalommal a járdán keresztben álló kisfurgonra mértem néhány botütést, mint Ludas Matyi Döbrögi uraságra. Máskor meg a felügyelet nélkül hagyott babakocsival sétáltam néhány lépést, mire inkább meggondoltam és mégsem vittem magammal a járgányt.

Eleinte lelkes, kísérletező kedvem egyre inkább lelohadt, nem úgy a rajtam éktelenkedő színes foltok és duzzanatok. Lehet, hogy nem vagyok elég figyelmes, vagy túl hamar feladtam? Lehet, hogy csak a majd 20 évi kutyás közlekedés biztonsága győzte le az önálló közlekedés iránti vágyamat?

Mindenesetre beadtam az újabb kutya igénylésemet. Persze örülök neki, hogy vészhelyzet esetén botommal is elboldogulok, de számomra a vakvezető kutyák hűséges szeretete jelenti azt a biztonságot, amiről a Közlekedj okosan kutyusa és cicája meséltek gyerekkoromban, a televízió képernyőjén keresztül.

*******************************

13. ÍZES TÖRTÉNETEK  08

IRODALMI SZAKÁCSKÖNYV. -  NAGY VENDEL RECEPTJEI

HÁZI DISZNÓSÁGOK: A KOCSONYA

  Mindig szerettük, mikor Latabár Kálmán énekelte,  hogy.... remegek mint általában remegni szokott a kocsonya Miskolcon...

  Ilyenkor nagyokat nevettünk.

  Mindig is furdalta  az oldalamat, hogy miért is remeg a kocsonya? és főleg miért pislog az a kocsonya.

  Apám, mikor hazajött a tanyáról, és öt csöppnél többet ivott, akkor a mama mondta neki , hogy olyan laposakat pislogsz mint a Miskolci kocsonya...

  De hát mit jelenthet ez? honnan ered ez a szólás? Kutatni kezdtem a dolog után, és sok érdekes történetet találtam.  Íme az egyik..

  Már rég volt, a régi békebeli időkben, mikor még Ferenc Jóska volt a  K. UND K. , VAGYIS A CSÁSZÁR, ÉS KIRÁLY ÁLLT AZ ÚT MELLETT EGY FOGADÓ, AHOVÁ BETÉRHETETT A FÁRADT ,

  ÉS ÉHES,  SZOMJAS UTAZÓ.

A kocsmárosné híresen jó szakácsnő volt és az arra utazók, vagy a rendszeresen vásárba vonulók mindíg megálltak egy jó ebédre, vagy egy kancsó borra.

Voltak akik a gazdaasszony híres húsleveséért jöttek be , de mégis leghíresebb étke a miskolci kocsonya volt pedig hát nem is miskolcon játszódik a tőrténetünk, csak azétel receptje oda valósi.....

Az este is megfőzött egy nagy fazék kocsonyának való körmöt, fület, farkat,és hogy necsak csontos legyen a lében egy nagy hátsó csülköt is beledarabolt, nehogy megszólják hogy csontbol főzi a   kocsonyát.

Jósok ideig főtt az étel mert kemény húsú, és nagy volt a disznó, és sokára puhult meg a hús, de volt rá idő abban a még nem rohanó ánti világban.

Cseréptálakba szépen kimerte a levet és utána minden tálba mindegyik  húsféléből rakott bőven, hogy aki megeszik egy ilyen adag kocsonyát, az estig kibírja éhezés nélkül.

 Akkortájban még hűtőszekrény híján a pincéket használták hűtőkamraként mert a kútba ennyi tányért nem lehetett leengedni.

A cselédlány lehordta a még langyos tálakat és egy deszkára rátette a pince fala mellett

majd nemcsak a földre, hogy néhány óra múlva már ehető legyen a finom kocsonya.

A mai KÖJÁL ezért rég bezáratta volna a vendéglátó egységet, de ez akkoriban még nem volt divat.

Egy éhes csapat kanyarodott be a kocsma udvarára, és adtak a lovaknak vizet és abrakos tarisznyát, majd aztán betértek a fogadóba ahol faasztalokhoz ülve kérték a szokásos kocsonyájukat és a meszely borukat.

Hordták is fel serényen a tálakat amiben már remegett a kocsonya leve, félve az eztán következő  tortúrától.

Az éhes parasztgazda furán nézegette az előtte álló, illatozó tálat és hangosan hívta a szakácsnőt..

- Mit hozott nekem , hiszen ez az étel pislog....

Hitték is, nem is, de odatolongtak az asztalhoz.

S valóban  a tál közepén ott pislogtatta hatalmas szemeit egy nagydarab pincebéka.

Először megdöbbentek , majd sikítottak a női személyek és a béka csak laposakat pislogott , de a riadalom ellenére nem mozdult, mert nem tudott, belefagyott a kocsonyába.

Az a bizonyos pincebéka a kocsonyában...

Mint később kikövetkeztették , hogy is kerülhetett a tányérba a  rusnya állat.

Bizonyára fázott a talpa és a még meleg tálba mászott melegíteni a békatalpait.  a kocsonya lassan kihűlt, a béka elaludt, a kocsonya megaludt, és a béka beledermedt a levesbe.

 Utána meg saját erejéből  kimászni nem tudott és a félhomályos pincében nem vette észre a vaksi cseléd , hogy egy másfajta hús került az ételbe.

 Aztán jót nevettek a dolgon és még évekig is emlékeztek az esetre és a pironkodó fogadósnétól ezután sokáig úgy kérték az ebédet hogy ha lehet béka nélkül szolgálják fel..

Így történnek az emlékezetes szállóigék és  a legendák évtizedekig terjednek szájról szájra.  Ennek az esetnek is több változatát lehet hallani, és íme most mi is megörökítjük az utókor számára.

 A sertésnek az ügyes háziasszony csaknem minden részét feltudja használni főzésre, sütésre. 

Vannak az állatnak értékesebb részei, a nemesebb részek, a színhúsok, a szűzpecsenye, a karajok, a tarja, a combok,  de vannak kevésbé értékesek mint például a lábak fülek, az orra , a farka.  de azért ezek is mind felhasználhatók különféle ételekhez,  pörköltekhez, vagy felfüstölve bablevesekhez, vagy akár kocsonyához is. ami egy egyszerű, de nagyszerű étek.

Az ahány ház, annyi szokás elve itt is érvényesül, mert mindenki másképp főzi és mindenki valami saját dologgal bolondítja meg az általa főzött ételét.

Apám sokszor mondta, hogy mindenből lehet kocsonyát főzni , és ez majdnem csak igaz is, mert ha megalszik a húsleves, vagy a pörkölt, akkor már az is kocsonya, de lehet halászléből halkocsonyát csinálni, ahogy ezt már egy másik receptnél elemeztük .

Az alapanyag pucolása közben, ami férfi munka volt, énekelte apám hogy ... megdöglött a bíró lova   és hogy jó lesz a bőre bundának, a négy lába kocsonyának és megeszik a budapesti cigányok...

És ugye még nyúlfejből is lehet kocsonyát főzni ha nagyon kell.

Ekkor előjött a háború, hogy milyen sokan éheztek és ők mégsem mert olyan állatot tartottak ami megnőtt mindenféle gazokon is és kerti hulladékon , és mégis a legfinomabb húsa van, és sok van belőle, és sosem fogy el mert szapora mint a nyúl.

S valóban egész háború alatt rengeteg nyulat ettek főve, sütve, vadasan, meg pörköltnek  és ez a túlélés egyik legegyszerűbb formája volt, mert a fű még akkor is termett és  takarmány répa , és széna is akadt.

 Azért ez a mai világban is elgondolkodtató.

A nyúl viszonylag csendes állat, és üregi nyúl lévén még pincében is eléldegélt és az istállóban a lovak , és tehenek lába alatt , a lehullott takarmányból is megélt.  És a vájú alatt védett helyen szaporodhatott.

Nem tűnt fel sem ellenségnek sem pedig fináncnak.

No akkor álljunk neki a mai receptünknek.

Mint mindennél, a főzésnél is az előkészületek a    legfontosabbak és a leg idő igényesebbek.

Kérdés, hogy hol, miben, és miből készítsünk kocsonyát?   Mint már előzőleg említettük sok mindenből lehet ezt a jellegzetesen magyaros ennivalót főzni, akár szárnyasokból, birkából, halból, csupán csak csontból, de akár gyümölcsből is , mert példának okáért a gyümölcstorta bevonata is gyümölcskocsonya zseléből készült , és nem beszélve az aszpikról amivel díszítik a kaszinó tojást, vagy a sonkatekercset, amit most szilveszterkor is tálaltak a család hölgy tagjai a vendégeknek .

Mégiscsak, leggyakrabban disznóból főzzük a legfinomabb kocsonyát, és annak is a csontosabb részeiből, mert a kocsonya megdermedésében a csontenyv a ludas, de van még más fontos alkotó elem is.

A húsok előkészítése a legfontosabb, mert az állat tisztítása már a vágásnál megkezdődik, mert a jól forrázott és pörzsölt sertést újra pucolni már sokkal könnyebb. Nagyon fontos hogy a szőrtüszőket maradéktalanul eltávolítsuk, mert gusztustalan a tányéron ha bökős a köröm vagy a bőrke.

A húsokat beáztatjuk hogy a nedvességtől kissé megpuhuljanak és alaposan megvakarjuk , átkeféljük és akár kivágjuk a felesleges részeket, és bárdal, tuskón nagyobb darabokra vágjuk  a csontokat is.

Milyen alapanyagokat használjunk hogy biztosan megaludjon az ételünk?Köröm, fül, farok, orra, álla, bőrke, és a fejhús bármelyik része és hogy legyen benne rendes hús is , mert valakik csak azt szeretik, teszünk bele még hátsó csülköt is, akár kicsontozva is, de a csontot azért bele kell főzni, ahogy mondani szokás, csak az íziért..

Az nem baj  ha nagyok a húsok a főzés után úgyis kicsontozzuk és még darabolhatjuk kisebbekre is.

Bele lehet tenni még a sertés nyelvét is, finom falat, de csak annak aki szereti.

Amennyiség mint minden főzésnél itt is meghatározó, hányan esszük, és hány tányérral szeretnénk tálalni, mert az ennivaló több naprais eláll.

Általában minden személyre fél kiló alapanyagot számolhatunk, mert a csontozás után már alaposan megcsappan a mennyiség.

Mi kell még a főzéshez?

Nekünk van egy tíz literes, magas, zománcos fazekunk, amit csak erre a célra használunk már évtizedek óta.  Fedő nem kell rá, mert  a kocsonyát nem szabad lefedni, had áramoljon a gőz szabadon. és lobogjon a víz mikor arra van szükség.

Kell még az ételbe sok fokhagyma, legalább négy, öt egész fej, de vigyázni kell hogy egészséges legyen , kell még egész bors tizenöt husz darab, piros csöves paprika, cseresznye paprika lehetőleg kissé csípős, mert annak van csak íze a többi csupán csak gaz ízű, mondta a papa. Adhatunk hozzá még őrölt borsot is, meg két evőkanál tört paprikát. a színe és az íze miatt.

 Van aki tesz bele zöldséget is  de attól húsleves íze lesz , és ha babérlevél is kerül bele akkor meg vadas lesz az íze.

 Az a jó, ha a sokféle hús között van füstölt is , de akkor vigyázzunk mert más karaktere lesz a kocsonyánknak , karakteresebb, intenzívebb lesz és nem mindenki eheti és szereti, a füstös húsokat.

Főzhetjük sparhelten is , de akkor igencsak rakni kell a tüzet, de legjobb a gáztűzhely, mert annak a lángja szabályozható.

A megmosott és tiszta alapanyagot vízben áztatjuk még  fel nem tesszük , ilyenkor a bőre megpuhul, és könnyebben fől. Feltesszük a fazekat és hideg vizet öntünk bele és átrakjuk a húsokat, vegyesen és egyszerre, tehát nem válogatjuk hogy milyen fajta.

A víznek elkell lepnie  jócskán a húsokat, mert a több órás főzés közben sok víz elpárolog, és utána önteni nemigen illendő, és zavaros lesz a lé, és visszaesik a hőfok.

A víz mennyisége attól is függ, hogy van aki csak a levét szereti enni és  lesz ilyenkor húsmentes kocsonyalé is.

Mikor feltettük nagylángra akkor még kell egy óra, mire felforr a vizünk és közben beletehetjük a többi alkatrészt is.

Először a fokhagymát , mert az is segíti a kocsonyásodást, és egy egész kis fej vöröshagymát csak a külső héját kell levenni. Beletesszük az egész borsot, és a cseresznye , majd a csöves paprikát, a töröttet még nem.

A sóval vigyázni kell mert a füstölt áru az eleve sós, és nehogy elsokalljunk.

Zöldséget és babérlevelet mi nem teszünk bele. elég fűszeres lesz így is.

Ha intenzíven rakjuk a tüzet, akkor egy óra múlva elkezd forrni a víz, és megindul a habzás , és ekkor lekell habozni , hogy tükrös, és ne zavaros legyen a leve.

Ehhez használjunk fémből készült szűrőt, vagy egyszerűen csak kanalat.

Ilyenkor látszik meg hogy milyen gazdától kaptuk a húsokat, mert a hab színéből látni lehet hogy mivel etették az állatot,, ha zöldes, akkor tápos a disznó, ha feketés akkor meg nem pucoltuk meg rendesen a füstölt árut.

 A lehabozás után már beletehetjük a két evőkanál tört paprikát, és az őrölt borsot. , s kis idő után megkóstolhatjuk hogy só kell e bele.

Ekkor gyakorlatilag már minden benne van és csak megkell főnie a húsoknak , főleg a körömnek és a csülöknek kell sok idő, legalább három óra, de a nagyobb mennyiségnél még négy óra is lehet.

Villával, vagy kés hegyével próbáljuk hogy belemegy-e  a csontosabb részekbe, mert ha gumis akkor még sok idő van hátra.

Ilyenkor már látni a leves színét , és érezni az illatát is, és a mama úgy próbálta ki hogy jó e már, hogy nyitva a gőz fölé tartotta a kezét, és összecsukva ha ragadt a tenyere a gőztől akkor már majdnem jó volt. persze a biztos az ha kanállal is ellehet vágni a kistányérba kiszedett bőrös körmöt.  Az a legkritikusabb pontja a kocsonyának.

Ha már megfőtt és az íze is megfelelő a lének akkor gyakorlatilag kész is a munka kétharmada.

Következik a tálalás.

Ehhez a mama különféle edényeket használt, leginkább mélytányérokat, de ha sokat főzött, akkor előkerültek a zománcozott paraszt tálak is amit szüretkor akár evőtálka ként is használtunk.

A húsokat kiszedtük egy tálcára hűlni, és ott kicsontoztuk  ami könnyen kijött, és abból is látszott hogy megfőtt.

 De azért hagytunk benne némi csontot is, mert van aki szereti szopogatni a csontokat is 

Egy  másik tálba szedtük a paprikákat, hagymákat, és minden mást amit majd utána teszünk vissza a tányérba díszítésként.

Ekkor már csak a leves maradt a fazékban és azt egy mély tálba átöntjük szűrőn át és akkor csak a tiszta, piros lé marad meg. a kiszűrt darabkákat vagy ott elnasizzuk, vagy kidobjuk a csirkéknek az udvarra.

Most következik a tálalás művészi  alkotása. mert a készétel látványnak sem utolsó.

Az előkészített tányérokba tálakba szétmerjük a levet, egyformán, vigyázva arra hogy a piros tetejéből mindegyikre jusson.

aki csak levet kér, annak telerakjuk a tányérját, mikor megfagy, úgy is kissé összezsugorodik a lé.

Ezután a húsokat osztjuk el hogy minden tányérba egyenlően jusson köröm és hús is aki csak azt eszi annak megjelölt tányérba tesszük hogy tudja melyik az  övé.

Ha nagyok a darabok akkor most éles késsel elvághatjuk , és a nyelvet még most újra megkell pucolni és karikákra vágni. és úgy tálalni.

Mikor minden hús, és lé elfogyott, akkor díszítjük a tányérokat. Mindegyik tetejére tehetünk csöves vagy cseresznye paprikát, vagy darabokra szedett fokhagymát, de ez el is maradhat, mert nem mindenki szereti.

Ezután már csak várni kell hogy hűljön a leves.

Mikor már szabadkézzel is foghatóak a tányérok akkor hideg helyre, kamra, spejz, rakjuk, hogy lassan megkocsonyásodjon az étek.

Ilyenkor még hűtőbe rakni nem szabad.

Ha sokáig főztük , akkor néhány óra múlva már láthatjuk az eredményt, hogy milyen szépen megkocsonyásodott a leve.

Van még egy tálalási mód, magas peremű tepsibe rakjuk a levet és a húsokat, és mikor megdermedt akkor késsel kockákra vágjuk és mindenki tehet a tányérjára egy két darabot.

Van aki dermedés után még megszórja a tetejét kevéske törött paprikával, csak úgy díszítés okán, de ezt inkább a fehér kocsonyára szokták tenni mert nem mindenki tesz a lébe paprikát. Ők fehéren szeretik  de akkor leves jellege van, és ez ízlés dolga.

Késsel, villával lehet enni, friss kenyérrel Mindenki kiválasztja a neki megfelelő tartalmú tányért. Aki akarja, ehet hozzá savanyúságot is , de magában is kiváló egy tál étel.

No, ebbe már nincs béka! Jó étvágyat!

Mindenféle vörösbor illik hozzá. Reggelire, vacsorára kiváló ennivaló, régen csak télen ették, ma már a hűtők világában már nyáron is készíthető, de nemigen szokás.

Ezzel a recepttel is  érzékeltettük hogy a kisebb értékű húsokból is lehet értékes ennivalókat készíteni, de a mai müzlis világban már sokan nem is hallottak erről a kiváló étekről.

Régebben egy búcsúban találtam zöld műanyagból készült ugráló békákat, és vettem egy pár darabot, s a legközelebbi kocsonya főzésnél feltettem őket néhány tányérra hogy had pislogjanak a tányér közepén.

A gyerekek lelkesen fogadták, és így elmesélhettem nekik  a régi humoros történetet.

Így lett belőle ízes történet.

Mindenkinek jó étvágyat kívánok.

Szekszárd 2014  01  12

*******************************

14. CSAK A DAL..

Nagy Vendel dalai

L'art pour l'art  (ejtsd: Lár pur lár) 1.

Este az utcabálon

Wirgill Zemánek  dala

Este a bálon,
Az utcabálon
Rock and rollt járnak
A jampecok.

Este a bálon,
Testem himbálom
Felettem már csak
A Hold ragyog.

S hogy ne féljen,
Ott fenn az égen
Kigyúlnak szépen
A csillagok.

Refrén:

De itt a bálba
Sok kicsi lámpa
Ragyog bele a
Félhomályba.
Amíg el nem jön
A sötétség,
Mikor kicsap a
Biztosíték.

Este a bálon
Zsibbad a lábom
Rálépett nagyon
A táncosom.

Este a bálon,
Az utcabálon
Mérgemben szájon
Sem vághatom.

Csillagot látok,
De nem az égen
A lábom régen
Fáj nagyon.

Refrén:

                                                        2012

Megjegyzés:  A "L'atr pour l'art"  színháznak ajánlom.

*******************************

15. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

Kedves olvasó!    

Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.

Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.

Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3

Telefon: 06 30 550 51 06   8-tól  20- ig.

e-mail:

nagy.vendi@freemail.hu

megszólalok@freemail.hu

 skype címem  nagy.vendi54

 Új email címem: nagy.vendi54@gmail.com

 …………………………………………………………………………

Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók

 számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linken lehetséges:

 http://megszolalok.blogspot.hu/

Tehát az ez évben megjelent összes számot  visszamenőleg is elérhetővé tettük a fenti blogoldalon!

 …………………………………………………………………………

A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős.

 Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.

 A szerzői jogokat fenntartjuk.

 Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor előveheti.

 Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!

Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.

 Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.

 Írott műveim megtekintése:  amatőr művészek foruma  nagyvendel

 www.canadahun.com irodalom fórum

 http://canadahun.com/forum/showthread.php?34311-Nagy-Vendel-Megsz%C3%B3lalok&p=3650150#post3650150

…………………………………………………………………

 Az Amerikai Egyesült Államok- beli  egyik link, ahol elérhetik magazinunkat.

A link: minnesotahungarians.com

 …………………………………………………………….......

 Kedves olvasóink!

 Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg, pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az összes többi is!

 A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat. Ez alatt különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek.

Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!

Még egy nagyon fontos információ! Mivel a memóriaterületünk véges, ezért takarékossági szempontból összevontuk azokat az újságokat, amelyek azonos hónapban jelentek meg. Általában kettő számot  jelent egy hónapban, ezért ezeket egy blogba vontuk össze.....A blogon belül két újságot vastag piros csíkkal választottuk el! Így valahogy:

                                                                                    

 _______________________________________________________

                                                    

 VÉGE-ENDE-KONYEC-FIN-END-FINÍTÓ

                                                                          

MEGSZÓLALOK

 M.M.M. MŰVÉSZETI MAGAZIN

2014. január – negyedik évfolyam, első szám

Kulturális és szórakoztató folyóirat

Független, és ingyenes négyheti lap

Alapítva : 2011 - ben , elvi síkon

Szerkesztő: Nagy Vendel magánzó, laptulajdonos

1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések

2.Évfolyam:  2012.  1-tól 6. számig

3.Évfolyam: 2013. 1-től 17. számig

4.Évfolyam: 2014. első szám

 MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE

++++++++++++++++++++++++++++++++

Kedves olvasóink!

Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg, pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az összes többi is!

A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat. Ez alatt

különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!

Még egy nagyon fontos információ! Mivel a memóriaterületünk véges, ezért takarékossági szempontból összevontuk azokat az újságokat, amelyek azonos hónapban jelentek meg. Általában kettő számot  jelent egy hónapban, ezért ezeket egy blogba vontuk össze. Az összevonással még nem végeztünk, egyenlőre csak a januárban és februárban íródottak kerültek egy blogba. Az összevonást folyamatosan végezzük...A blogon belül két újságot vastag piros csíkkal választottuk el! Így valahogy:

                                                                                

++++++++++++++++++++++++++++++++

1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!

   Íme, itt van az év első napja.

Nagy Vendel

  Búcsút intünk az óévnek , és köszöntjük az új esztendőt.  Az óévet, ami jó közepes év volt, mert rosszabb volt mint a megelőző, de jobb volt mint a most következő, bizonyára sokáig fogjuk emlegetni.

  Mindaddig, amíg egy újabb esemény elhomályosítja a múltat. Minden esélyünk megvan reá, hogy meglepetések várjanak ránk ez új esztendőben.

  Fel kell rá készülnünk, hogy ne érjen meglepetés bennünket.  Egyebet nem mondhatok...

  A szerkesztő..

++++++++++++++++++++++++++++++++

SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL
 
1. LECTORI SALUTEM, ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
2. ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ.  Véghelyi József elmélkedése
3. EMLÉKEZÉS EGY RÉGI KARÁCSONYRA
    NAGY VENDEL ÍRÁSA. KI HOZZA A KARÁCSONYFÁT?
4. VERSEK A NAGYVILÁGBÓL
  CSOMOR HENRIETT, MÁTYÁS RITA, GERENCSÉR HAJNALKA
5.  BEMUTATJUK: JENEI ANDRÁST. Horenka Erika riportsorozata
6.  A TRIANNITA
  JENEI ANDRÁS  regénye folytatásokban. Első fejezet
7. VERSEK VEGYESEN
    NAGY VENDEL, ADAMECZ LÁSZLÓ, ÁBRAHÁM ERZSÉBET
8. IRODALMI PÁLYÁZAT
     EREDMÉNYHÍRDETÉS. Munkatársaink sikerei..
9.  A GYEREKNEVELÉSRŐL..
    HEIM KÁROLY  novellája. MAJOS
10. VÉLEMÉNYEM SZERINT... OLVASÓINK ÍRJÁK
11. NOVELLÁRÓL NOVELLÁRA
    ÁRVAY MÁRIA:  ÖLELJ ÁT ÉS SZERESS
12.  HUMORALIZÁLÁS
     IDÉN MÁR NEM JÁTSZOM EL... NAGY VENDEL ÍRÁSA
13. VERSRŐL VERSRE
     MÁTYÁS RITA, ÁCS NAGY ÉVA
14. ÍZES TÖRTÉNETEK
     IRODALMI SZAKÁCSKÖNYV:  NAGY VENDEL RECEPTJEI
15. CSAK A DAL. NAGY VENDEL DALAI
16. SZERKESZTŐI ÜZENETEK.

++++++++++++++++++++++++++++++++

2. ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ…

Véghelyi József rendhagyó elmélkedése a közhelyekről

   Boldog új évet!?

     Az idős kornak is meg van a maga öröme, tartja a mondás. Néhai Kellér Dezső humoristánk némi szarkazmussal ilyenkor azt szokta válaszolni: jó, jó csak egyet mondjál...! Hát igen...! Egy-két dolog azonban tényleg az idős kor javára írható! Hát ha más nem, akkor a tapasztalat.

Itt vannak például a közhelyszerű jókívánságok, érdeklődések üresen kongó, semmitmondó szóáradatai. Jó néhány évtizedet meg kell élnie valakinek - magyarul idősnek kell lennie -, hogy ezeknek az igazságára rádöbbenjen.

Tudom, tudom, hogy ezek a mindennapi életünk udvariassági paneljei, a "jó neveltség" elengedhetetlen formaságai. Hiszen, ha bemegyünk valahová, akkor : "jó napot kívánok", és távozásunkkor pedig: "viszont látásra" a megszokott rutin. Ezek automatizmusok, mert így neveltek minket, a kultúránk részeként. No, de ha valójában belegondolunk, hogy mit is mondtunk, hát bizony igen gyakran épp az ellenkezőjét éreznénk helyesebbnek! Nehéz jó napot köszönni egy olyan hivatalban, amelyik éppen valamilyen büntetésem csekkjét állítja ki, és ugye a fene sem akarná őket viszontlátni! Pedig távozáskor ezt szoktuk mondani! Kicsit morbid, de a temetkezési vállalkozóval sem szeretnénk egymást rövid idő múlva újra viszontlátni...

Az is furcsán veszi ki magát, ha olyan személynek kívánunk "további jó munkát", akit éppen kényszermunkára, mai szóval közmunkára ítéltek. Mint hallottam a médiákból, a raboknak ezentúl dolgozniuk kell, vége a naphosszig tartó henyélésnek. Tehát: Jó munkát nekik is...!

Nekem is gyakran szokták mondani ügyfeleim távozásukkor, hogy: további jó munkát! A rutinválaszom erre az szokott lenni, hogy:...Köszönöm, legyen benne része!...

    Én még emlékszem gyerekkoromra, amikor az emberek Szekszárdon - akkor még igen kicsi városka volt - úgy köszöntek ha, be-, vagy elmentek valahová, hogy: ...Adj' Isten! Erre a válasz az volt, hogy: ...Fogadj Isten!, esetleg Isten hozta, Isten hozott! Távozáskor pedig imígyen szólt a tiszteletadás mindkét fél részéről:  Isten vele!, esetleg Isten áldja!

Vegyük észre, hogy a fenti kívánságokban - mert ezek végül is kívánságok - az egyén közvetlenül nem fejezi ki a másikkal szembeni érzéseit. A köszöntésből kivonja saját rejtett, vagy tudatos megnyilvánulásait a vele szembenállóval.

Hogy mit érdemelsz: jót vagy rosszat?, milyen legyen a jövőd?, hogyan boldogulj az életben?, stb. ennek elbírálására felkéri Istent! Majd az Úr eldönti, hogy mi legyen veled és családoddal! Én csak arra kérem a legfelsőbb hatalmat, hogy döntse el Ő!, mert hát ugye emberek találkozásakor valamit mégis csak kell mondani...! Mai kifejezéssel élve: úgy mégsem kezdhetem a kommunikációt, hogy:...hé, maga!

Egyébként rengeteg mindent elárul az illetőről az, hogy  hogyan köszön. Sok esetben ilyenkor már ki is állítja magáról a bizonyítványt. Akinek van hozzá füle, rögtön tudni fogja, hogy kivel hozta össze a sors: milyen lehet a családi háttere, műveltsége, iskolázottsága, stb.

Vannak kifejezetten kínos találkozások is. Az ember legszívesebben átmenne az utca másik oldalára (vannak ilyenek is, különösen adósoknál, vagy egy elhagyott szerető esetében...!), hogy elkerülje a kínos beszélgetést a nem kívánt személlyel. Mégis, amikor összejön vele valahol, hát nem azt mondja a szerencsétlen, hogy: ...Örülök, hogy látlak!..., vagy: ...Éppen Rád gondoltam!...

Egyszerűbb lenne azt mondani, hogy:...Üdvözöllek!...Búcsúzáskor pedig szerencsésebb a: ...Legyen szép napod!.. kívánság.

   Minden évben eljön az advent és vele együtt a karácsony szent ünnepe, és persze az új év is! Felszínes, közhelyes köszöntések, üdvözlések, fogadkozások  garmadája.

A karácsonyhoz például "hozzácsapódott" a: ...Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk... üresen csengő, már-már semmitmondó szóbugyboréka! Egy általam nagyra becsült szekszárdi plébános valamelyik miséjében imígyen méltatlankodott:....kellemes lehet egy meleg lábfürdő, de nem a karácsony! A karácsony legyen áldott, békés, kegyelemmel teljes

A köszöntések többségét maga a köszöntőt mondó sem gondolja komolyan! Legyünk őszinték: ahhoz, hogy tényleg megfelelő tartalmú legyen üdvözletünk, igen jól kellene ismernünk az illető életét, gondjait, családi helyzetét, egészségét, stb. No, de tényleg ez a helyzet? Ugye nem!

Azok az emberek, akik igazán egyéniségek, intelligensek, mindig tudnak valami újabbat, a közhelyektől eltérő, személyre szabott üdvözletekkel előállni. Természetesen továbbra is van létjogosultsága a sztereotípiáknak életünkben, hiszen a társadalmi élet ezeket megköveteli. Az esetek többségében ismeretlen embereket kell üdvözölnünk, és nem lehet mindenkit jól becsomagolt szóvirágokkal, mondatcsokrokkal meglepni. Ezeket tartogassuk azoknak, akik igazán közel állnak hozzánk.

Számomra a legbosszantóbbak az új évi fogadalmak lehetetlenségei! Jó pár évtizednyi "krumplikapálást" megéltem már (magam nem kapáltam, de ha valaki szépen csinálja, azt elnézném egész nap! ) , de sohasem tudtam megérteni azt, hogy mi a fenének kell várni új évre ahhoz, hogy valamit elhatározzak. Ha le akarok szokni a dohányzásról, alkoholról, vagy éppen le akarok fogyni, miért kell azt éppen január elsejei dátummal elkezdeni? A felismeréssel együtt azonnal el is lehet kezdeni. A többi új évi fogadalommal is ugyanez a helyzet...!

Az egész ügynek a komikussága mégis abban van, hogy az ilyen  örökéletű elhatározások maximum néhány napig tartanak csak, mint a kereskedelmi TV csatornák celebjeinek egy életre szóló hűsége, s utána minden megy régi mederben, mint a fogadkozások előtt. Rosszabb esetben nemhogy leszoknának bármiről is, de néhány nap elteltével még intenzívebben folytatják szenvedélyeiket, persze kövérebben. Három napi koplalás után oda lesz minden fogadkozás, és kárpótlásként az elszenvedett éhezésért jól telezabálják magukat!

Komoly emberek ezek?

Tehát kedves Barátom! Ne kívánj nekem se boldog új évet, se kurta farkú malacot, és egyáltalán semmit az új esztendőre. Születésnapomra pedig ne húzd meg a fülemet, mert attól valószínű, hogy sem a fülem, sem a farkam nem lesz hosszabb. Egyébként meg bármit is kívánsz, mindig úgy lesz ahogy a sorsod "A nagy könyvben" meg lett írva! Megénekelte ezt már Karádi Katalin egyik régi slágerében:..."Hiába menekülsz, hiába futsz, a sorsod elöl futni úgysem tudsz!...

Bár a fenti sorokat igaznak vélem, mégis azt szeretném, hogy minden kedves olvasónknak hozzon az új esztendő mindig azt, amire vágyik, amit szeretne elérni az életében (lehetőleg ne más kárára ugyebár!). Legyen sok-sok kívánsága, mert a megvalósulásuk sajnos (szerencsére!) mégis mindig más kezében van, vagyis: ...Ember tervez, Isten végez!...

Szilveszter 2014

++++++++++++++++++++++++++++++++

3. EMLÉKEZÉS EGY RÉGI KARÁCSONYRA

Nagy Vendel: KI HOZZA A KARÁCSONYFÁT? ( Egy régi történet. )

Már közeledett a várva várt ünnep, és mindenki készült a Karácsonyra.
A kis völgyben fekvő falu olyan volt mintegy porcukorral behintett mesebeli falucska, csak a lomhán füstölgő kéményekből kiáramló kékesszürke füstből lehetett gondolni, hogy a házikókban serény élet folyik. Az emberek készültek a szép ünnepre.
Egy kisfiú ült a sparhelt melletti padon, és figyelte a serénykedő nagyszülőket, akik sütöttek-főztek, a papa fát hordott be, hogy ha hamar beesteledik, már ne kelljen kimenni a kamrába tüzelőért.

- No, kis unokám - kérdezte az öreg - Várod már a Jézuskát?
A kisfiú, tízéves legényke, elmosolyodott.
- Én már nem, mert nem is a Jézuska hozza a karácsonyfát.
- Ezt miből gondolod?  kérdezte a nagymama megrökönyödve.
- Az iskolában tanultuk, hogy a felnőttek díszítik a fenyőfát, és jobb, ha a gyerekek is segítenek a fa díszítésében, de már nem is jó, ha karácsonyfának hívjuk, hanem közösségi fa a neve.
 A két kis öreg összenézett, és szép csendesen megebédeltek.

 Ebéd után, a papa hívta az unokát, hogy menjenek ki a nem messze lévő kiserdőbe, hogy azért  ők sem maradjanak fenyőfa nélkül, ha már a Jézuska nem hoz, legalább ők díszítsenek fel egy fát.
 Beöltöztek, mert hideg volt, és nagy hó, sapka, sál, kabát, csizma, és a talpuk alatt ropogott a friss hó, miközben mind beljebb mentek az erdőbe.
A papa a karjára akasztotta a megreszelt kézifűrészt, hogy azzal könnyebben kivágják majd a kiválasztott fenyőfát.
 Láttak is útközben sok-sok fát, de a papa értő szeme mindegyikre mondott valamit.
Ez kicsi, ez  görbe, ez túl nagy, ez eléggé ritka, és ez meg már túl nagy kettőnknek, hogy hazacipeljük.
 Tellett az idő, már kezdett söthenyesedni, és a fiúcska  fázott is a hidegben.

- Menjünk  haza,  javasolta a nagyapa, otthon legalább meleg lesz.
- És a fa?   aggódott a gyerek.
- Hát az nem lesz, úgysem hiszel a Jézuskában...

 Mire hazaértek már esteledett, és a meleg konyhában levetkőztek és felmelegítették átfázott ujjaikat, és érezték a tűz jótékony melegét.
 

Egyszer csak a kisfiú halk neszezést hallott a szobából, mintha csendben kisuhant volna valaki, és utána halk csengőszó csendült, és fényesség áradt ki a szoba üvegajtaján.
A gyerek beóvakodott a szobába, és ott pompázott teljes valóságában a szép, hatalmas, fénytől ragyogó karácsonyfa.

Mind a hárman az örömtől könnyes szemmel álltak a megtestesült csoda előtt.
A kisfiú  megszeppenve nézte a csodálatos fát, és már elhitte az égi jelenést.
S mikor már felnőtt volt, és gyerekei lettek  ő állította a fényes fenyőfát, és az átváltozott karácsonyfává minden évben, karácsony estéjén.
S együtt énekelték a szép dalt: „Mennyből az Angyal eljött hozzátok...”
 

…………………………………………………………..…….. 

ANGYAL SZÁLLT AZ ÉGEN

Angyal szállt az égen,

Elsuhant csendesen.

Lángot vitt kezében,

Ragyogó fényesen.

…………………………………………………………………. 

ANGYAL SZÁLLT AZ ÉGEN

Angyal szállt az égen,

Halk suhogással. 

Kezében lángot vitt

Fényes ragyogással.

Oszlatni sötétet,

Elhozni a fényt,

Hitet vesztett 

Embereknek

Adni a reményt.

A megváltást várva,

Az utolsó reményt.

Tömjén füstjén át

Érezni az erényt.

Angyal szállt az égen,

Elsuhant csendesen.

Lángot vitt kezében,

Ragyogón, fényesen.

                                                           2013. 12. 15.

                                                              Nagy Vendel  

Stekly Zsuzsa: Angyalos oltár (tűzzománc)

++++++++++++++++++++++++++++++++

4. VERSEK A NAGYVILÁGBÓL

CSOMOR HENRIETT

                                         1.Erdő csendje                             

1

Az erdő nyugalmat ad minden nyugtalan szívnek.

Hol az ember elbujdokolhat és közben száz csodát

lel. Egy kis madár bús énekével 

a csendet megtöri. Az idegen felnéz a fák közé

s megleli  a  madarat a sűrű lomb között.

2

Az idegen csak nézi - nézi a madarat és arra

gondol: mi lesz ha jő a hideg idő? 

A kis madár észreveszi 

 és  leszáll az idegenhez. 

Szívükben most már a boldogság lakik.     

                          1998. Október 21 

....................................................................................................

 2.Édesanyámhoz

1

Te vagy nekem az

őrangyalom. Mikor velem

vagy nem félek semmitől.

Mert tudom, hogy 

megvédsz mindenkitől.

2

Amikor szomorú vagyok

hozzád fordulok. S te 

megvigasztalsz. Ha beteg

vagyok aggódsz értem.

3 

Édesanyám! Csillagként

tekintek rád. Ragyogsz

rám, mikor mosolyogsz,

s napom szép lesz .

                                     1998.Október.24.        

 ………………………………………………………

 VÁRTALAK

Mindenki itt  van

 csak te hiányzol.

 sírás fojtogat szívem

 nehéz.

 Merre lehetsz?

 oh mond beszélj

 egy kicsit, hogy haljam

 a versed strófáit

 S érezzem bennük

 a dallamnak ritmusát.

 Újra kattogjanak a

 billentyűim.

 S soraim miközben

 feléd repülnek. Tudd

 azt, hogy valahol egy

 lánynak szívből hiányzol!

                                 2013.

…………………………………………………...

MÁTYÁS RITA

ÜNNEPEK UTÁN

Karácsony este

Karácsony este

Lelkem téged keres.

Angyalok szárnyán , 

Meglátogatsz-e!

Fényt gyújtok szívemben,

Mint betlehemi csillag.

Szívem királyának,

Mutassa az utat.

Karácsony este 

lelkem a tieddel

Egyesülne végre.

 .................................................................................

SZILVESZTER ÉJJELÉN

Szilveszter éjjelén 

vidáman búcsúzunk,

Elröpült az Óév, 

Előttünk van az új.

Fújjuk a trombitát,

Iszunk finom pezsgőt!

Malaccal,disznóval

Tele van a bendőnk.

Táncolunk, mulatunk,

Nagyon vígan vagyunk,

Az újévi fogadalom 

Mit soha be nem tartunk.

Sose iszunk többet,

De kevesebbet se,

Nem szórjuk a pénzt,

minden hülyeségre.

Szeretjük majd egymást,

És nem veszekedünk,

S ha mindezt betartjuk,

Jó emberek leszünk.

Hej, de mert a csodák,

csak három naposak,

a három nap múlva 

feledjük azokat!

Mindent elfeledünk,

Mit fogadtunk éjjel, 

Mindent úgy csinálunk, 

Mint ezelőtt régen!

De legalább ittunk,

Jó sokat mulattunk

A téli hidegbe,

Vidámságot hoztunk!

2013. 12. 17.

.............................................................................................

GERENCSÉR HAJNALKA

HA TE VOLNÁL…

Ha te volnál az, kinek lelke ily érzékeny,

Te is megtennéd, hidd el, mert érzem,

Rendet tennél mindazon fejekben,

Kik nem gondolnak bele e kegyetlen helyzetekbe.

Ha te volnál az, aki nem láthat,

Se színt, se alakot, se fényt, se árnyat,

Ó ember mondd, akkor mit éreznél?

Akkor sem együtt érző lennél?

Ha te volnál az, aki szegény,

Nem lenne mit enned, fejed felett nem lenne fedél,

Ó ember mondd, akkor mit tennél?

Emellett egyszerűen csak elmennél?

Ha te volnál az, aki nem hall,

Kinek lelkét nem melegíti se hang, se dal,

Ó ember mondd, akkor mit éreznél?

Akkor is lelketlen lennél?

Ha te volnál az, aki védtelen és kiszolgáltatott,

Kinek cseppet sincs ínyére, hogy ez így adatott,

Ó ember mondd, akkor mit tennél?

Akkor is embertelen módon viselkednél?

Ha te volnál az, akinek baleset  vagy betegség

Keserítené meg az egész életét,

Ó ember mondd, akkor mit éreznél?

Akkor sem együtt érző lennél?

Ha te volnál az, akinek lételeme

A mindennapos bizonyítás lenne,

Ó ember mondd, akkor mit tennél?

Kit eddig lenéztél, arra épp fel kell nézzél!

Ha te volnál az, aki évekig ágyban élnél,

S így még jobban fájna lelked, szeretnél és remélnél,

Ó ember mondd, akkor mit éreznél?

Ha rád ezért nem tekintenének emberként.

Ha te volnál az, akinek tudata,

Átköltözne egy másik dimenzióba,

Ó ember mondd, akkor mit tennél?

Csak nevetnél, hisz nem te vagy, ki így él?

Ha te volnál az én helyemben,

S közvetve ebben élnél,

S éreznéd, tudnád: NEM, EZT ÍGY NEM LEHET!!!

A sok fájdalom és kín mellett

Az egészségesek meg nem bélyegezhetnek!

Ó ember mondd, neked ez nem fájna?

Ha a lelked a szenvedő lelkekbe belelátna?

Az ember élete a legértékesebb,

Szeretettel közelíts, csupán erre kérlek!

Ember kérlek…tegyél félre mindent!

A lenézést, a szánalmat,

S érezd bele eme sorsokba magad!

Értsd meg, EZT ÍGY NEM SZABAD!

Embernek születtél, másokért FELELŐS vagy!

Ne embertelen légy, hanem ehelyett,

Segíts, teremtsünk élhetőbb életet!

Hozz fényt és színeket a leterhelt lelkekbe,   

S tedd lehetővé, hogy a napos oldalon éljenek!

Ha te volnál az árnyékban…

Fájna, hogy az életnek két oldala van…

S te lennél ez első – én sejtem,

Ki hidat teremtve  mindenkit a napos oldalra emelne!   

++++++++++++++++++++++++++++++++

Jenei András

 5. BEMUTATJUK…

JENEI ANDRÁS életét , munkásságát

HORENKA ERIKA  riportsorozata

A tettek embere

- Úgy szoktak téged bemutatni, hogy a Budaörsi Látássérültek egyesületének alelnöke s nem mellesleg író. Jellemeznéd magad néhány mondattal!
 - Az embernek önmagát jellemezni nagyon nehéz. S mégis képesnek kell lennie rá, főleg úgy, ha már önéletrajzi könyveket is írt, vagy éppen ír…
Az, hogy miképp mutatnak be, attól függ, hogy rólam szól a bemutatás, vagy a szervezetről, ahol dolgozom. Nincs egyensúlyban a munka és a hobbi, de kiegészíti egymást. Céltudatos, törekvő, de nem agresszívan törtető embernek tartom magam. Nem ülök le egy akadálynál, és csak akkor hátrálok meg, ha az mást nagyon bánt, vagy sért. Amúgy mindig van megoldás.
Nem vagyok tökéletes, de törekszem rá. Szeretek segíteni másokon, bosszant a tehetetlenség. Nem vagyok hirtelen, s néha nagyobb az igazságérzetem, mint kellene. Ezért előfordul, hogy gyengén, de megütöm a bokám. Ám ezt is úgy nézem, mint sok mást: megkeresem belőle a pozitívet, azt, amiből tanulhatok. A kritikát elfogadom még akkor is, ha az nem épp jó. Ez van, hogy nehéz, de tudni kell építkezni mindenből.
- Hogy csinálod, hogy mindig mindenben megtalálod, feltételezed a jót, a pozitívumot?
- Ezt eleinte meg kellett „tanulnom”.  De aztán már magamtól is rájöttem, hogy ettől a szemlélettől, gondolkodástól nemcsak nekem jobb, hanem másnak is. Az meg visszahat rám. Például, ha bemegyek egy helyre, ahol morózus a kiszolgáló, nem lenne kedvem vásárolni. Mosolygok, de néha még ez sem elég. Majd addig beszélgetek az eladóval, amíg ki nem derül, hogy van valami, amire ő is jobb színben gondol. Onnantól arról beszélgetek, ő mosolyogva szolgál ki, és mire kijövök, már jobb a kedve. A világ színes és a sok színben mindig van olyan, ami több szempontból is jó…
- Biztos, hogy mindig mindenből lehet tanulni valamit?
(Ez beszélgetős kérdés, egyszerűen nem lehet kifejteni.)
- Csak gondolj egy valamire. Tedd fel a kérdést: ebből mit tanulhatok?
A gondolatok-, ha nem is mutatnak arról a valamiről semmit-, elrepítenek majd onnan máshova, s a legrosszabb esetben elgondolkodtál pár percig. Lazítottál, pihentél. Utána képes leszel az adott dologra frissebben figyelni, vagy rájönni, hogy felesleges rajta rágódni.

Család, gyermekkor:

- Mikor és hol születtél?
- 1976. október 11-én születtem Veszprémben. Ennek ellenére a szülőfalumnak tekintem Csajágot, ahol gyerekkoromban laktam.
- Mennyi időt töltöttél Veszprémben?
- Oda a szülészeti osztályra vittek be anyámmal, hogy a világra jöhessek. Azaz amennyit egy újszülöttnek kellett. ( Ha arra irányult a kérdés, hogy gyerekkoromban a sok betegség miatt, azt nem lehet összeszámolni; az új életrajzi könyvben meg le lesz írva.)
- Van valami különösebb oka, amiért így érzel Csajág iránt?
- Nehéz úgy válaszolni, hogy közben most írom le a gyerekkori élményeket… Ott csend volt, van. Tiszta a levegő, nyugodtak a körülmények, béke van. Kis falu, egyszerű és gyerekkoromban még inkább az volt. Gyerekként pedig az ember csak játszik, él és úgy élvezi az életet, ahogy csak lehet. Akkor még lehet. Én akkor éltem ott, amikor a legjobb egy ilyen hely egy gyereknek…
- Mikor és miért költöztél fel Pestre?
- Mivel a cukorbetegség okán pestre hoztak, hogy kezeljenek és egyben az általános iskolát is, tudjam végezni, így korán. Aztán már a szakközépbe is ide jártam, s itt ragadtam. Dátum szerint talán a 90’-es évek elején.
- Mondanál valamit a családodról?
- Édesapám 2001-ben elhunyt daganatos megbetegedésben. Édesanyám a nővéremmel lakik, aki a családjával Budaörsön él.
- Milyen gyermekkorod volt?
- Nagyon színes és nagyon nehéz. Sokat voltam beteges a korán felfedezett cukorbetegségem okán. Sok helyen jártam a betegség miatt, mert nehéz volt beállítani a cukrom és közben iskolába is kellett járnom. De így sok embert, helyzetet, életproblémát ismertem meg.
- Említenél néhányat a sok helyből?
- Erről szól majd az új könyvem. Ha elkészül, bárki elolvashatja részletesen… :D
- Mondanál pár szót a cukorbetegségedről? Mennyire korlátozta, befolyásolta, irányította az életed?
- 5 évesen derült ki és nagyon vitt magával. Sokat voltam beteg, így sok helyen jártam. Az iskoláim szinte mind máshol. Amikor a nehéz beállítások okán és az életvitelem miatt végül megvakultam és leálltak a veséim, minden megváltozott. Új élet, új ritmus, új szituációk. Mindhez tanulások, kapcsolatépítések fűződtek, és az élet is folyton mást hoz.  Jelenleg egy transzplantációnak köszönhetően már jól vagyok, s nem tart fogva az inzulinadás, mert nem kell. Ez és az új vese miatt szabadabb lehetek, de a vakság néha még hoz átugrani kívánt akadályokat.
- Kellett diétáznod? Tartottad?
- Igen és aztán nem teljesen. Kár keresni az okokat és a felelősöket. Mutogatni is tudok, de én is hibás vagyok, ezt tudom. De a múlt már elmúlt…
- Mi segített feltölteni, túlélni a fizikai és szellemi fájdalmakat a dialízis során? (Szükséges velejárója a dialízissel kezelt emberek lelki gondozása is?)
- Az akaraterőm és az, hogy tudtam: eljutok az átültetésig. Egyéb nem volt, pszichikai segítséget nem kaptam. Esetleg azt, ha másnak sikerült, akkor nekem is fog!
- Nem kaptál, vagy nem kértél? Nincs ilyenkor pszichikai segítségnyújtás a dialízis központban?
- Beszélgettek velem, de ennyi. Abból mindent megkaptam, amit akkor éreztem, hogy jó. De ezek nem rólam szóltak, hanem minden másról. Nem kértem pszichológiai támaszt. Nem volt rá szükségem. Önmagam kezeltem.
- Mennyi ideig lábadoztál a dupla transzplantáció után? Fenn áll még a kilökődés veszélye? Szükség van még gyógyszeres utókezelésre? Tudsz valamit a transzplantáción átesett személyek csoportjairól? Csatlakoztál valamelyikhez?
- Három hétig lábadoztam, mert nem volt egyszerű az esetem. Több igazítós beavatkozásra is sorkerült, de én győztem. Jelenleg is kell tablettákat szedni, de mi ez a korábbiakhoz? Nem tartozom csoporthoz, de valamiért nem is hiányzik. Időnként járok kontrollra, ahol figyelnek, és ha valamin kell módosítani, megtesszük. A kilökődés állítólag mindig fennáll, de ha vigyázok magamra, akkor kevésbé. Én tudom, hogy nem fog megtörténni.
- Örökölhető a cukorbetegséged vagy mivel a transzplantáció „meggyógyított” az öröklés minimálisra csökkent?
- Örökölhető, de azt nem tudom, hogy a műtét ezt hová sodorta. Bízom benne, hogy teljesen eltűntette!
- Milyen gyermek voltál?
 - Barátkozó, és mindenhol könnyen feltaláltam magam. Nem voltam unatkozós típus. Még egy faággal is órákat tudtam játszani. De olvasni is szerettem, s könnyen tanultam. Főleg azt, ami érdekelt. Nem voltam verekedős és nem kedveltem a konfliktusokat sem.
- Az, hogy nem kedvelted a konfliktusokat, mit akar takarni? Konfliktuskerülő vagy békítő-kompromisszum kereső vagy…
- Az utóbbi. Kerülni nem lehet, mert az, ha jönni akar, jön. Nekünk meg az a feladatunk, hogy megoldjuk és eltűnjön.

Tanulmányok:

- Milyen iskolát végeztél, hogy masszőrként dolgozhass?
- Az általános iskola után egészségügyi érettségit tettem. Mivel már ott eldöntöttem, hogy én mentős szeretnék lenni, utána egy kétéves mentős-szakápolói iskolába jártam. Emellett már dolgoztam a mentőknél, majd a János kórházban is. Itt vakultam meg a betegségem okán, s ahogy ez bekövetkezett, döntenem kellett, hogy mit kezdek az életemmel. Akkor azonnal belevágtam a gyógy masszőri iskolába, ami egy évig tartott.
- Volt esetleges B-terv, ha valamilyen oknál fogva nem jött volna össze a mentős munka? Ha igen, mi?
- A szakközépiskola alatt is jártam nyaranta dolgozni kórházba, mint ápoló. Ha nem mentő lett volna a vége, akkor ott indulok, aztán amit hoz a sors.
- Nem szerettél volna tovább tanulni a mentő ápolói iskola után?
Gondolkodtam a mentőtiszti képzésen is, de anyagi vonzatai miatt nem indultam el. Akkor még két év munkaviszony kellett volna aktívan a mentőknél, de ez nem volt kivitelezhető. Később pedig „már nem” fért bele… Vágyam volt még a jogi pálya, de utólag tudom, hogy ahhoz meg már lusta lettem volna.
- Biztos, hogy lusta lettél volna?
- Egy jó ügyvéd jóval többet tud, jóval több könyvet bír a magáénak, mint amit más. Persze én tudom, hogy feleannyit sem, mint amennyit képzelek, de mégis. Akkor már dolgoztam, s nem lett volna időm, vagy kedvem órákat tölteni azzal, hogy a paragrafusokat, határozatokat, jogi esetleírásokat böngésszem. Pláne nem öt-nyolc  éven át.
- Ha most tehetnéd, mibe vágnál bele?
- Amit most tehetek és érdekel, abba belevágok. De egy konkrétum talán: Pislog a láng, hogy olyan akadálymentességhez kapcsolódó tanulásba indulnék, ami szakképzetté tenne, nemcsak simán tehetnék javaslatot, hanem úgy, mint szakember.

Munka:

- Mentős, kórházi ápoló, masszőr, érdekképviseleti munkatárs majd alelnök. Volt más is?
- Dolgoztam pénzügyi területen, mint befektetésügyi tanácsadó. Nem, mint biztosítós ügynök, mert én nemcsak biztosításokat ajánlottam, hanem egyéb befektetéseket, pl. tőzsdei részvények. De ez rövid ideig tartott, nem fért bele a mentő és a kórház mellett.
- Mennyire rövid ideig tartott?
- Körülbelül fél, vagy egy év volt.
- Irodában dolgoztál vagy „házaltál”?
- Irodában és ahol az adott ügyféllel tárgyalni lehetett.  A „házalás” nem jó szó; igyekeztem olyan helyet javasolni, ami nem kötődött sehová.
- Egy konkrét terméket „árultál” vagy átfogó képet festettél a lehetőségekről?
- Több termék volt, mint mondtam fent. Felmértük az ügyfél helyzetét, megnéztük, hogy mit szeretne, milyen lehetőségei vannak, és utána kidolgoztunk a számára egy személyre szabott projektet. Ezt ő megnézte, majd ha jó volt, belevágott.
- Ha úgy vesszük mindegyik munkád a segítségnyújtásról szól, vagy téves útra tévedtem és csak ezek adódtak?
- Az egészségügyi végzettség irányt adott, de mivel a mentő volt a célom és annak az alapja a segítségnyújtás, akkor jól látod.
- Hogy kerültél kapcsolatba a Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesületével?
- Amikor 2005-ben megvakultam és Budaörsre kerültem, akkor alakult ott az egyesület. Mint tag kerültem be a képbe. Azt gondolom, hogy „jókor voltam jó helyen”. Vagy ők voltak jókor ott, ahol én…
- Honnan kerültél 2005-ben Budaörsre?
- Előtte Zuglóban laktam albérletben egyedül. Friss vakként nem tudtam, hogy mit és hova, és hogyan. Így egy megoldás maradt: a nővérem.
- Alelnök vagy író, van rangsor?
- Nincs. Írni korábban írtam, de alelnök sosem gondoltam, hogy leszek. Egy ideig mások szerették volna, de azt tartottam, hogy:” inkább vagyok jó katona, mint rossz parancsnok”. Elfér a kettő egymás mellett, s néha kiegészíti egymást…
- Melyiket tekinted a főállásodnak?
- Az írás nem „állás”. Az alelnökség sem az. Az egyik hobbi, a másikra felkértek és elvállaltam. Bár néha azt érzem, hogy a hivatástudat erős az alelnökségben, s talán a szervezeti munkám is hobbi. Még akkor is, ha nem hihető. S ha a hobbim a munkám, akkor jó helyen vagyok. Az is igaz, hogy néha nehéz, de szeretem a nehéz eseteket.

Írás:

- Sok írótól hallottam, hogy ő megfogalmazott magának egy mottót. Neked is van? Hallhatnánk, ha van?
- Az íráshoz, nincs de ami rám igaz, s amit mondtam, amikor megvakultam lehetne az igaz rá és az életemre is igaz. Ez pedig a következő: „Ha másnak sikerült, nekem is fog!”
- Van olyan személy, akit példaképnek tekintesz, legyen az író vagy egyéb tevékenységet űző?
- Több is van. Írók közül G.R.R. Martin, Richard Bach. Hadvezérek közül talán Hunyadi János.
- Miért pont ők?
- A két író a könyveik okán. Martin stílusával, fantáziájával olyan vonalat adott, ami alapkő volt számomra ahhoz, hogy hasonló témában írjak. Richard pedig tanított gondolkodni, segített látni a könyveivel. Szeretnék úgy írni, vagy hasonlóan, mint ők. Hunyadi pedig nem volt tökéletes ember, de tudott az lenni, akinek kellett, hogy legyen. Épített, rombolt, adott, s elvett. Férfi volt és férj, apa és hadvezér is egyben.
- Mikor kezdtél el az írással foglalkozni? Miért?
- Első irományaim faragott rímecskék voltak úgy 12 évesen. Aztán jött egy spirálfüzetben 36 oldalas történet, ami egy kalóztörténet volt. Ezután megszületett egy romantikus is, kb. ugyanolyan terjedelemben. Ezekből nem publikáltam egyiket sem, hiszen igen gyerekes írások voltak. Szakközépben az akkori mélabús énem több verset és novellát írt, ezek száma több száz. Akad közte nem egy szerelmes vers is. Ezekből már egynéhány publikálva lett, de kötetben nem jelentettem meg őket. Megvakulásom előtt megírtam egy kéziratot, amit aztán 2009-ben vakon adtam ki, mint az első könyvem; Nyeregben a Konstantin-kereszt. Innentől megindult a dolog.
- Mit is jelent az, hogy „faragott rímecskék”?
- A verselésnek vannak írott és íratlan szabályai. Egy kisiskolás leír egy sort, egy gondolatot, majd a többit gondolatilag ugyan passzítja, de a szótagokra, ütemre nem figyel. Az utolsó szótagot pedig kitotóztam, hogy rímes legyen. Némelyik talán nem is sikerült rosszul, de egyik sem lett Radnóti, vagy Ady, József Attila. Legalább is nekem nem.
- Zsigerből írod ma már a verseket, vagy odafigyelsz valamire pl. szótagok, rím stb.?
- Nem írok verseket már.
- Tervben van, hogy a verseket is publikálod?
- Egyre kevésbé, legalábbis egyet-egyet kivéve. Verses kötetként ugyan megszerkesztettem, de mostanában nem tervezem kiadni.
- Milyen publikálási lehetőségei vannak manapság egy írónak, költőnek?
Az interneten sok fórum található. Némelyik csak lehetőséget ad, némelyik meg többet talán. Aztán ott vannak még az online és a nyomtatott újságok is. S ha valaki egyéb okokból nem tud saját kötettel megjelenni, megemlíthetjük az egyre népszerűbb antológiákat, amikbe pedig pályázatokkal be lehet jutni.
- Mi a címe a kalóz történetnek és a romantikus írásnak? A fiók mélyén hevernek? (Ejnye –ejnye! :D)
- Ez is le van írva a most íródó könyvemben…
- Milyen célzattal írtad meg azt a kéziratot?
- Csak megindultak a gondolatok és leírtam. Aztán a gondolatok vittek magukkal, végül már láttam magam előtt a „saját könyvem”. Álom volt, részben az is maradt. Talán alapokat jelentett…
- A segítségnyújtás, a tapasztalatátadás vágya vitt erre az útra?
- Szerettem írni. De hogy miért léptem erre az útra nem tudom. Egy-egy megszületett, az meg még lendületet adott a továbbiakhoz.
- Egy-egy micsoda?
- Írás, novella, aztán könyv.
- Milyen stílusban, kategóriában írsz?
- Inkább prózaiban, de a stílust nem lehet egybe megfogalmazni. Van életrajzi, „tanítós” és fantasy is. Minden írásban én vagyok, s mindegyik más.
- Ragaszkodsz ehhez vagy bevállalósan, próbálkozol mással is?
- Én írok. Azt, ami eszembe jut. A formát kategorizálja az, aki ért hozzá. Ahol figyelnem kell a stílusra, a ritmusra, a formátumra, az nem okoz boldogságot. Bevállalósabbnak tartasz, ha elmondom, hogy krimit is elkezdtem?
- No meséljünk csak arról a krimiről? Az a három hetes transzplantáció utáni lábadozás, amit korábban említettél, ihlette, szolgált alapul az Altatott álmok című könyvedhez?
- Igen, ezt ott le is írtam.
- Bevállalósnak, mázlisnak vagy tehetségesnek kell lennie szerinted egy írónak?
- Mindegyik és egyik sem. Kitartónak inkább. Ami fontos, hogy ne magának írjon. Tudja megszólítani az olvasót, különben nem fogják olvasni.
- Az írók azon csoportjába tartozol, akik hosszas és alapos kutatást végeznek egy könyv megírása előtt. Ez így volt az első könyv esetén is?
- Nem, hiszen azt az élmények segítették. Bár utólag lehetett volna dolgoknak jobban utánanézni, de a történet nem kívánta meg.
- Van úgy, hogy a történet nem kívánja a kutatást?
- A kérdés jó, hiszen ha „fantáziából írok”, akkor a saját elmémben „kutatok”. Ha önéletrajzit írok, akkor az emlékeimben teszem ezt. De én azt nevezem kutatásnak, ha egy tájleíráshoz olvas az ember, vagy odautazik. Egy tárgy leírásához kézbe veszi a szóban forgó tárgyat. Egy jellemképhez-, ha hasonlít valakihez- megint csak utána olvas. Ha az ember csak ír és nem törekszik a tökéletesre, lehet, hogy nem kutat. Ma már minden könyvemhez legalább olvasok valamit.
- Hogy alakult így, hogy az adlibrum adta ki az első könyved? Gondolok itt pályázatra vagy „kilincseltél” náluk?
- Kerestem az olcsó lehetőségeket, de nem nagyon volt. Ők egy számomra kedvező pályázatot írtak ki, s volt alapom nekifutni.
- Már két kiadói kiadásban és magán kiadásban is részed volt, így van összehasonlítási alapod. Bár ez személyre és könyvre szabott, de véleményed szerint melyik a jobb és kivitelezhetőbb egy kezdő író számára?
- Ez sok mindentől függ. Attól, hogy mit és hogyan ír. Attól, hogy van e és mennyi pénze. Attól, hogy milyen gyorsan akarja látni a könyvét. Számomra a lehetőségeim miatt még mindig a magánkiadás a járhatóbb. Új vagyok, s a kiadás mai magyar helyzete nem épp optimális. Nincs nagy nevem, ezért is, meg a könyvpiac miatt egy kiadó fél egy új íróval kezdeni.
- Véleményed szerint mi az a szükséges plusz, amitől a kiadók nem félnek az új íróval szerződni? S ez alatt most nem az írás, mű értékeire vagy példányszámára gondolok.
- Manapság minden az anyagiakba veszik el. A könyvpiac- már a név is ezt mutatja- akkor él, ha sokat adhat el. Sajnos. Tehát minden plusznak számít, ami ezt elősegíti a kiadónak. Népszerűség, háttér, kapcsolatok…
- Mitől jó egy könyv szerinted?
- Szól valamiről, és mint mondtam, az írója nem magának írta. Beszél az olvasóhoz, az olvasóval. Ha cselekményes, visz magával. Erre mondják, hogy nem lehet letenni. Színes, és ha részletes is, érthető.
- Mitől lesz egy író jó, keresett és sikeres?
- Erre még én nem tudok felelni. Kérdezd meg a nagy írókat. De nem feltétlen az a nagy író, (jó, és sikeres), aki több ezer könyvet megírt már.
- Már sok írásod volt szerencsém olvasni, mind politikamentes. Szándékos?
- Ha a könyvek képesek elvinni minket a mindennapokból, ahol még a csapból is politika folyik, akkor én minek töltsek meg oldalakat vele? S nem is értek a politikához. Arról írjon az, aki érti, vagy teszi, vagy mindkettő.
- Terveidről megtudhatunk valamit?
- Első körben szeretném kiadni a Triannita fiókban lapuló köteteit. A második, a harmadik és negyedik részét. S ezek mellett, vagy utána a most készülő önéletrajzi könyvem, ami az életem első 21 évét mutatja be. Persze idővel azokat is szeretném, amik még ott pihennek a „most írom” fülecske alatt. De ezelőtt, vagy alatt persze fontos a családalapítás és valahogy majd egy saját otthon.
- Meg találtad már ehhez mármint a családalapításhoz a nagy Őt? Mit lehet tudni róla?
- Mindent és semmit. Ezt a kérdést egy következő könyvemben majd kifejtem…

Egyéb: (amit még nem tudom melyik kategóriába kéne tenni, hisz végig kísér)

- Egyik kedves közös ismerősünk ugrik azokra a szavakra, hogy vak és fogyatékos. Te hogy vagy ezzel?
- Én nem froclizom a szavakat. Aki vak, az vak, bárhogy is nevezzük. A fogyatékos pedig megközelítés kérdése. Valamibe mindig bele lehet kötni. De ha valaki nem „vak” és éppen fellökik az utcán, miért hozza fel azonnal, hogy ő vak?
- Hogyan fogadtad a megvakulás tényét? Mi segített feldolgozni?
- Azt hiszem könnyen. Voltak nehéz pillanatok, de azonnal tudtam azt, amit a mottóm mond. Nem vagyok leülős típus, ha harc, legyen harc! Segíteni talán önmagam, de minden elért újabb siker (megtanult botozással eljutni valahova) lendített rajtam.
- Gondolom, s tudom, hogy többnyire egyedül közlekedsz a fehér bottal. Nehéz volt megtanulni? Vakvezető-kutyában gondolkodsz?
- Csak akkor egyedül, ha kell, s ha nincs megoldás. De nem esek kétségbe, mert jó a problémamegoldó készségem. Mindig van megoldás.
- A kutyában addig nem gondolkodom, amíg annak az ebnek nincs olyan tere, ahol szabadon lehet. Kert. S mivel a műtét okán vigyáznom is kell, lehet, hogy meg kell gondolnom. De egy kutya felelősséggel is jár. Jelenleg nincs hely, és ezért nem gondolkodom rajta.
- Kitölti az alelnöki munka és az írás az életed vagy jut időd másra is? Ha igen mire?
- Mindig arra jut idő, amire az ember akarja, hogy jusson. Ha dolgozni kell, akkor arra, ha írni, akkor arra. Ezt önmagam döntöm el. Kell, legyen fontossági sorrend, de ha az egyik előre kerül, a második helyen álló is sorra kerül egyszer.
- Tudom, hogy a biciklizés szerves része volt az életednek. Amatőr módon űzted vagy sportolóként? Bizonyára nagy teljesítmény volt a kerékpártúrák teljesítése, milyen eredményt értél el?
- Amatőrként és hobbiból űztem, meg mert vágyam volt. Egy cél, amiért küzdöttem és elértem. Sokat tekertem, még munkába is azzal mentem. Elért eredmény talán az, hogy kétszer teljesítettem a Duna-maratont. Emellett jártam kétkerekűvel Tatán, Nyíregyházán és Szegeden. Közelebb meg Szentendrén. De én úgy tekertem, hogyha elfáradtam, leszálltam. Tehát csak azért azt is, mert jól esett.
- Más sportágakban is kipróbáltad magad?
- Tényleg csak próba volt:- Shotokan karate, teke, sakk (már ha ez sport), darts.
- Mondanál egy kicsit többet arról a karatéról?
- Ma azt hiszem „No-contact” a neve, ha van még egyáltalán. Akkor kisiskolásként erősebb volt, mint egy tornaóra, pedig minket ott is mozgattak rendesen. Aztán két óra gimnasztika után némi kéz és lábtechnika volt, meg idővel töréstechnika is. Akadtak formagyakorlatok, de visszagondolva inkább csak bohóckodtunk. Még akkor is, ha komolyan végeztük a gyakorlatokat. 
- Látóként próbálkoztál a sakkal?
- Általános iskola negyedik osztályában a kortársaim mind legyőztem. Akkor gondolkodtak a környezetemben arról, hogy foglalkozni kellene velem, de a betegségem miatti rosszullétek és a további életem már nem ilyen irányba vitt.
- Gondolom, a kedvenc időtöltéseid közé tartozik az olvasás. Egy bizonyos kategóriában, témában keresed olvasnivalód, vagy szívesen barangolsz a széles paletta kínálta lehetőségek között?
- Ami megfog, az jöhet. Pihenésképp sokszor egyszerre olvasok akár történelmit és krimit is. A ponyvát nem kedvelem.
- Honnan jött a pipázás? Van kedvenc fajta, márka, vagy amihez hozzájutsz?
- Régen is tetszett az illata. Egy alkalommal édesapám mesélte, hogy ő szerette volna a papáét, de eltűnt. Vettem neki egyet (amilyenről mesélt) karácsonyra, de nem tudta már használni. Az első pipázásom az ő emlékére történt az általam vett pipával, majd aztán jött a többi. Újak, mások. A dohány pedig általában cseresznyés aromájú. Azt vallottam, hogy jó nézni a karikákat, jó az illata és elgondolkodtat. Vakon a karikák eltűntek, de a többi megmaradt. Nagyon kreatív gondolatokat ad, s nem olyan közönséges, mint egy szál cigaretta. Ehhez az ember hozzákészül, szertartásosan elkészíti és ülve, nyugodtan elpöfékeli. Idő és türelem kell hozzá.
- Szertartásosan? LAKÁSBAN?
- Szertartásosan igen. Egy pipa megtömése általában nekem egy zeneszám idejéig tart, aztán maga a pipa meg háromnegyed, vagy egy óra. Ha módom van rá, akkor kint, de akkor is csak úgy, ha idő van rá. Leülök és nyugodtan, békében, csendben. Mivel most nem tudok „kint” pipázni, így bent a szobában. Zenére- legtöbbször ihletet adó zenére, ami mindig más- s elgondolkodva.
- Hogy állsz olyan misztifikált dolgokhoz, mint a vallás, horoszkóp stb.? Megtudhatunk valamit álmaidról, vágyaidról, kitűzött céljaidról?
- Vallás: megkereszteltek, református vagyok, de nem konfirmáltam. Hiszek Istenben, de nem járok templomba. Aki hisz, az bárhol hihet.
A horoszkóp akkor hiteles, ha konkrét, tehát adatok alapján állítják össze. De annyira nem nézem, hogy befolyásolná tetteim, gondolataim. A Jegyem mérleg, ez teljesen én vagyok. Ez igaz!
Álmom a család, egy ház. Célom, hogy ezeket megvalósítsam.
Hazudnék, ha nem lenne álmom, hogy egyszer újra látok. De jelenleg ez valóban álom. Viszont a tudomány annyira fejlődik, hogy egyszer talán… Ha meg nem, akkor az, hogy más álmom valósuljon meg: segíteni az összes rászorulónak; elérni a világon a békét; megtalálni a gyógyíthatatlanok gyógyszereit; stb…

Mint láthatjuk e rövid kis interjúból, hogy ez a megfontolt, mindig tettre és ugrásra kész céltudatos, talpra esett fiatalember nyitott szemmel jár-kel a világban. Nem ül a babérjain és várja a sült galambot. Mondhatjuk, hogy nem volt épp kíméletes vele az élet a sors, de ő megrázza magát és megy és teszi a dolgát. Ami nekem személy szerint nagyon tetszik, és nagyon követendőnek találom, hogy ön erőből, elhatározásból és sok munkával jutott el ide. Nem protekció és magas rendű kapcsolatok miatt tudott már kiadni négy könyvet és a BULAKE berkein belül véghez vinni számos maradandó tettet. Gondolok itt az érzékenyítő órákra, programokra, akadálymentesítésre a főváros több pontján. Ami véleményem szerint megérne még néhány órányi beszélgetést.

Horenka Erika

kedd, 2013. december 10.

++++++++++++++++++++++++++++++++

6. JENEI ANDRÁS REGÉNYE FOLYTATÁSOKBAN

J.A.A. Donath: A Triannita- A kettős küldetés

A könyv borítólapja

1. rész

Előtörténetek

Jenei András az író

Ahogy a földre zuhant, szája megtelt vérrel és földdel. Keserű lett minden, a testén áthatoló fájdalmat már alig érezte.
Bőre, mivel teljesen meztelenre vetkőztették (vagy inkább igazán letépték ruháit), a folyamatos ütésektől és a barbárok vezetőjének ostorcsapásaitól szinte vöröslött. Mivel a majdnem két méteres, bőrszíjakból fonott fegyver újból és újból lecsapott, karjai a csípő, égő és éles fájdalomtól - na meg, mert hátul össze voltak kötve - már egyé váltak izmaival és csontjaival.
Néhány lépéssel arrébb, egy fekete, vértől és kosztól összegyűrődött szerzetesi csuha mellett lefejezett holttest hevert. A tetemtől jobbra vagy három karhossznyira pedig a kivégzett idős ember tátott szájú, üveges tekintetű feje.
Két hatalmas harcos felrángatta összegörnyedt helyzetéből, majd – miután odalökdösték egy vékonyabb fához – kikötötték.
– Megdöglesz, kutya! – ordította az egyikük, aki végül körbetekerte a durva köteleket az alkalmi kínzóoszlopon. Fején hatalmas szarvakkal díszített sisak virított, ezek kissé hátrafelé csavarodva még ijesztőbbé tették viselőjét. Mellkasát valószínűleg csontból készített mellvért takarta, amire féloldalasan egy fekete állatbőr került. A valamikori lény lábai a vadember hátán lógtak lefelé. Az egyetlen előre fityegő végtagmaradványon néhány bőrzacskó díszelgett, mindenféle titkokat rejtve a szemlélő elől. Nadrágja fényesre csiszolódott a sok lovaglástól, tompaorrú csizmája pedig annyira elkopott, hogy majdnem leesett a lábáról.
Társa, akivel a kötözést végezték, sokkal szerényebb öltözetben tevékenykedett mellette. Egyszerű szürke vászoning, rajta egy világosbarna színű sajátos mintázatú, rövid bőrmellény, alul pedig a bőnek éppen nem mondható fekete, szintén elhasznált csizmába tűrt nadrág.  Eme öltözéktől két tárgy ütött el csupán: egy, a bal csuklóját elfedő, csontból faragott és kiégetett karvédő és az inge alól ki-kivillanó hatalmas, Napot ábrázoló fémmedál.
Hajuk, akárcsak a vezérüknek, a tarkójukat eltakarva apró fonatokba állt össze a fülük mögött.
A korbácsot tartó ember, aki hideg nyugalommal végignézte a meggyötört, csupasz testű fogoly lerögzítését, előrébb lépett. Bal szemét egy igen koszos, kacskaringós mintákkal megvarrott szemtakaró védte a naptól, ami valószínűleg sosem volt kimosva. A teljes bőrruhán itt-ott elütő foltok éktelenkedtek, deréknál és a felkar két oldalán pedig vastag prémsáv – az öltözék nem jelezte különösebben, hogy rangja van a gazdájának.
Körszakálla mögül széles mosollyal, mélyen nézett áldozata hunyorgó szemébe, majd miután eddig használt fegyverét összetekerte és felakasztotta széles, többcsatos övére, egy vaskos, de nem hosszú és kissé ívelt pengéjű kardot vett elő.
– Mi az utolsó szavad, mielőtt lelkedet szolgámmá teszem a túlvilágra? – hajolt közelebb a „fogolyhoz”.
Amazt a kötelei tartották csak álló helyzetében. Hosszú, sötét és hullámos haja összevissza lógott volna hátára, ha nem lett volna ott a fa, így viszont – mivel beszorult a kettő közé – megtartotta időnként lebicsakló fejét. Megemelve tekintetét, fájdalmát megpróbálva magába rejteni, halkan felelt:
– Áruld el a neved, hogy tudjam majd odaát, kinek leszek a szolgája, és kit kell megölnöm?
A kardot fogó ember először elmosolyodott, majd hangos nevetésben tört ki. Társai csatlakoztak hozzá, ezzel felverték az erdő madárfüttyös, de amúgy nagyon csendes hangulatát.
– Végezz vele, aztán menjünk innen! A többiek már messze járhatnak. Távol van még Sulei, és a nagyvezér igen várja a gyógyírt – szólalt meg a kacarászás után a sisakos, majd odalépett a lovához, és egy ugrással fent termett a csupán vastag pokróccal felszerelt hátason. A fehér foltos állat erre fújt egy halkat, de továbbra is nyugodtan állt és várta gazdája valószínűleg nem finom parancsait.
– Halálán az ember gyakran bátor, de én becsülöm a bátorságod. Meezo vagyok a Berg klánból.
A halálraítélt lehunyta szemeit, majd utolsó erejével magasra emelte fejét, hogy nyaka a lehető leginkább szabadon maradjon az érkező penge előtt. Tudta, így gyors és kegyes, lovaghoz méltó halál várja.
Meezo egy lépést hátrált, kezeivel megmarkolta kardját, majd hogy kellő erővel sújthasson le, feje mellett oldalra emelte karjait.

***

A hatalmas és igen tompa puffanás arra késztette a szekérhez tartó férfit, hogy vállán a súlyos zsákkal megforduljon. Fehér vászoninge szürke volt már, a rajta feszülő fekete, derék alá lógó mellény meg kivilágosodott a munkájából adódó őrlemény miatt.  Bal kezével, amivel a liszteszsákot tartotta, igazított egyet a terhén, a jobbal pedig megtörölte homlokát.
– Sosem tanulja meg – jelentette ki félhangon és újra elindult.
A malomhoz tartozó épületből ködszerű felleg csapott ki.
– A fenébe! – hallatszott az ajtóból, majd kis idő eltelte után megjelent egy ifjonc. Mellkasa előtt átölelve hozott kifele egy összekötetlen zsákot, szájában ott lógott a leszakadt madzag.
– Már megint fordítva kötötted el a száját, ugye? – érkezett visszafele a molnár, majd egy mozdulattal kiszedte a fonalat a fogak közül és ahelyett, hogy letetette volna a terhet, a nagy ölelés közepén rutinnal megcsomózta a kinyílt bemenetet.
Storm Bringe ugyan már jó pár éve segített apjának a nehéz munkában, de voltak dolgok, amiket csak akkor tanult meg, ha azok a plusz feladatot adva kiokították.
Sok súlyt cipelve rendesen megerősödött, de mivel szülei egyetlen gyermeke volt, tudta, addig kell segítenie otthon, amíg apja annyi pénzt nem keres a malommal, hogy embereket tudjon majd fizetni.
A molnár pedig, a szakma tanítása mellett a nagyvilág dolgait is oktatta fiának. Időnként csatákról mesélt, ilyenkor – ki tudja, honnan szerezte tudományát – kardforgatást is belecsempészett a ritka szabad délutánokba. Volt, hogy a hitről társalogtak, s – ha úgy adódott – Storm felülhetett egyetlen lovuk, Béke hátára is, hogy lovastudománya is fejlődhessen.
Így aztán a monoton munka mellett mindig akadt idő az elme és a világi dolgok ismeretének csiszolására.
Miután a fiú feltette a most már kész csomagot a félig tele szekérre, leporolta ingét és bokáig érő nadrágját, majd megtörölve homlokát nekiindult a következő körnek.
Az épület oldalán nyikorgó, hatalmas, fából szerkesztett fakerék járta megszokott útját. A vályúkon hömpölygő patak vize bele-belezuttyant a lapátokat képző mélyedésekbe, majd továbblendítve súlyukkal a folyamatot, mindig eljutott a belőlük származó erő a bent egymáson elhelyezkedő, búzát, vagy más magokat apróra őrlő malomkövekhez. Onnan aztán a még korántsem finomnak nevezhető liszt vagy újabb „darálókhoz” került, vagy a sziták tömkelegén keresztül előbb, vagy utóbb eljutott a zsákokig.
Ugyan az idősebb Bringe csak lisztes molnár volt, gyakran maga javította a malom többi szerkezeteit is. Az egyetlen, amit mással végeztetett, az a kövek elkészítése volt.  Több fajta és formájú kerek kő akadt a palettáján, ezért a környékbeliek szívesen vitték hozzá terményeiket. Ilyenkor, ha valaki megvárta az őrlést, előfordult, hogy fél életüket elmesélték neki. Minden meghallgatásra talált: hit, család, betegség, az uralkodó… De a molnár igen feneketlen kútnak bizonyult. Sokat tudott, de nem beszélt. Ha véleményt kellett mondania, bölcsességet mormogott a bajsza alatt és nagyokat bólogatott.
Amint a fiú újra megjelent az ajtóban, és félszemével észrevette az úton elsétáló asszonynépet, hirtelen kiegyenesedett, majd széles mosoly terült szét arcán.

A fiatal, barna, hosszú hajú lány szintén felvillanyozódott, amint meglátta Stormot, majd zavarában lehunyta nagy mandulaszemeit és visszafordult a mellette valamit nagyon ecsetelő asszonyhoz.
Derekukhoz fonott kosarat szorítottak, amiben kész kenyeret vittek az erdőben dolgozó férfiaknak. Világos, apró virágmintákkal meghímzett szoknyájuk lelógott a térdük alá. Ez a fekete kötényszerű ruha tette teljessé az alsó viseletet. Fent bő ujjú blúz és szintén sötét mellényke takart mindent a mosolygós lányon, amit a fiú szívesen látott volna.
– Már biztos éheznek édesapádék, reggel óta a fél erdőt kivágták – szólt oda a molnárlegény, majd kellő könnyedséggel feldobta a lisztes zsákot a kocsira.
– Igen, de ha így haladnak, estére bevégzik és holnap le is tudják úsztatni a folyón – felelte még mindig nevetve amaz, de nem állt meg.
– Na, és fiam, te hány zsákot hordtál ma ki? – kérdezett vissza az idősebb asszony, majd áttéve kosarát a másik oldalára megállt. – Sharon, ne szaladj annyira!
 A két fiatal, mivel szinte szomszédok voltak, gyerekkoruk óta ismerték egymást, akárcsak a szüleik. Kicsikként gyakran szaladgáltak az erdőben, ami Sharonnak apja munkájából adódóan második otthonát jelentette. S ha az erdő keresztüljátszhatónak bizonyult nem messze ott zöldellett még a dimbes-dombos rét a sok színes virággal; vagy a mező szélén a jéghideg patak.
Teltek az évek – a pillangóvadászatok, a gyerekes csapdák készítése, vagy az ebihalak kézzel való megfogása emlék lett; és érkeztek az apró, illatozó mezei virágcsokrok, majd az első kézfogás.
Aztán az azóta titokban tartott találkák sora.
– Nem számoltam, de ha délre jár az idő, és ez már vagy a hetedik szekér, úgy ötven…
– Negyvenkettő – fordult oda az apja – üdvözlöm gazduramat!
– Átadom – felelt az asszony, majd felemelve a kenyereskosarat, továbbindultak.

A fiatal Bringe percekig nézte a távolodó nőket, majd a nem várt, de bekövetkezett találkozástól új erőre kapva úgy érezte, ma már akár száz szekeret is meg fog tudni pakolni.
– Na, fiam, ha még tovább lesed azt a csinos lányt, egyedül kell elvinnem az öreg Simon kenyérhez valóját.
Összemosolyogtak, aztán apja zsákkal kifele, ő meg üresen befele indultak tovább.
Drőőőőőőőiiiiiiiúúúúőőőőőőőőőő – hallatszott szinte minden irányból a csatakürt fültépő üvöltése.
A sehonnan, villámként előtűnő lovasok hatalmas port kavarva rontottak be a házak közé. Hangos csatakiáltások hangja, sikoltozások zaja hallatszott mindenfelől. A minden irányba süvítő nyílvesszők pillanat alatt összevisszaságba sodorták az embereket.
A malomból kilépő Storm rögtön tudta, hogy barbárok támadtak rájuk. Apja a lakóházuk felé rohant, majd mielőtt beugrott volna az ajtón visszakiáltott:
– Fogd a kardot a henger alól! – és eltűnt befelé.
 A falu házainak teteje egy kivételével mind nádból készült, a rájuk dobált égő fáklyák és a tüzes nyílvesszők rövid idő alatt lángba borították mindet.
A harcosok nem válogattak. Akadt, amelyik az éppen a tűzből menekülő asszonyokat mészárolta le, de az sem maradt ki, aki gyerekét próbálta megóvni. Sírás, jajveszékelés, halálszag lepte el a környéket.
A fiú izgatottan matatott a malomkő alatti henger aljánál, majd amikor nehezen meglelte a koszos rongyokba csavart pengét, letépte a vásznat és kilépett a helyiségből.
Az udvaron három lovas fogadta. Ebből kettő valamiféle sisakban, másikjuk egy elejtett állat prémjében feszített lova hátán, a harmadik pedig egyszerű, barna bőrruhában épp akkor ugrott le ménjéről.
Aztán megállt az idő.
A kard hatalmas pengéje keresztülszakította apja egyszerű ruháját a mellkasán, a hátul kihatoló penge mellett minden irányban szétfröcskölt a kitóduló vér. Majd a másik harcos – hogy biztos legyen a győzelem – egyetlen suhintással a földre juttatta az idős molnár fejét.
– Neeeeeee! – ordította Storm, majd meglendítve kardját, utat tört magának apja felé a lovasok és a közötte lévő, földön álló barbáron keresztül. Széles és hatalmas erejű csapása kivédhetetlennek bizonyult, ellenfele megemelni sem tudta saját fegyverét, a kicsit ívelt, vastag kardot. Storm pengéje oldalról érkezett, levágva a jobb kart, egészen a szegycsontig hatolva a mellkasban.  Az eddig bújtatott fegyver, amit apja rendszeresen tisztított minden gyakorlás után, teljes szélességében véres lett.
Ekkorra már mind a malom, mind a ház lángolt.  Mire átlépte a legyőzött embert, a lakókonyhából kitóduló füst édesanyját is kikényszerítette bentről. A rémült asszonynak esélye sem maradt, hogy észrevegye halott férjét – a hozzá közelebb lévő harcos ugyanúgy végzett vele, mint urával. Immár mindkét darabokra szakított tetem ott hevert az égő ház bejáratánál.
A fiú kiáltásra szánt ereje karjaiba költözött. Egy pillanatig ott állt halott szülei és a két lovas között, majd egyik kezével megragadta közelebbi ellenfelét, és lerántotta maga mellé a földre.
Közben a vadember társa megpróbált lesújtani, de balszerencséjére a lezuhanó testbe szaladt bele fegyvere.
– Áááááááá! – ordított fel társa, majd utolsó erejével a sebhez kapott és amint kibuggyant száján is a vére, elterült.
– Széttéplek! – kiáltott a lovas, és fejre irányuló csapással indította el a küzdelmet.  Az egyszerű, ám mégis hatalmas erejű ütés a földre lökte a fiút.
Ellenfele nevetni kezdett, de nem lassított és megint lecsapott. A felugró legény egy mozdulattal oldalra hárította az ütést, majd ugyanazzal a lendülettel átvette a támadást. A két kézre markolt kard felemelkedett magasan a feje fölé és csapást csapásra mért.
És még egy, és még egy… majd a lovon lévő ember fegyvere hatalmas csörömpöléssel darabokra tört. Nem maradt más a kezében, mint maga a kézvédős, hatalmas csontgombbal díszített markolat. Aztán érkezett a következő vágás, ami után a kar már csuklóig megrövidülve díszelgett a gazdája testén.
– Te döglesz meg! – kiáltott a fiú, majd keresztüldöfte fájdalomtól és meglepetéstől megbénult ellenfelén a kardot. A megrémült lovak szétugrottak; az is, melyről közben lezuhant immár halott gazdája.
Storm szétnézett, s amikor látta, hogy csupa szétvagdalt tetem veszi körül, messzebbre tekintett. Már a szomszéd háza is csak füstöt és vörös lángokat mutatott magából.  Udvarán épp akkor szúrták le a sikoltozó kisgyereket, aki földön heverő édesanyját rángatta.
– Átkozott kutyák! – ugrott át a két épületet és udvart elválasztó, fonott fűzkerítésen.
Éles fájdalom hasított először a bal lábába, majd a válla mellé, egészen közel a nyakához. Kardja kiesett a kezéből, ő pedig térdre rogyott. 
„Most meg fogok halni” – gondolta, és utolsó reményként felnézett, hogy megpillanthassa azt, aki majd a fejét veszi.
– Than elveszi lelkedet, hogy szolgáld majd a túlvilágon! – szólt neki a férfi, aki kezében egy íjjal lépett oda hozzá. – Ezzel én végzek, menjetek és irtsatok ki mindenkit!
A kopasz fejű, lófarkas hajú harcos, aki Thannak nevezte magát, a földön lihegő ember fölé hajolt. Sűrű körszakálla keretbe fogta széles száját, amely gúnyos grimasszal jelezte minden áldozatának: legyőzöttsége csak a kezdet, amit majd a kegyetlen kivégzés követ. Zöldre festett, láncokból álló inge helyenként még lemezborítást is kapott; nyakában egy bőrzsinegen széttárt szárnyú madarat ábrázoló amulett fityegett. Bal kezén fekete kesztyű; a jobb, amiben az íjat tartotta, szabadon volt látható. Eddig használt fegyverét hátára illesztette, majd derekát körbefogó, széles övéből kihúzta ezüstszínű pengéjét.
– Than, gyere, itt vannak a fekete köpenyes lovagok, akik a furcsa keresztet viselik! – érkezett mögé egy társa, aki miután jelezte, hogy fogják menekülőre a dolgot, tovább is vágtatott prüszkölő lován.
– Ezt még megölöm! – vicsorgott, majd felemelte kardját.
A nem túl messziről érkező, kézi-íjból elindított vessző könnyedén fúródott bele a barbár tenyerébe, amitől kardja kiesett markából.
– Áááá! – ordított fel és odanyúlt. Aztán egy mozdulattal eltörte a fájdalmát okozó tárgyat, majd amint kirántotta a végeit, felugrott várakozó lovára. Bőven vérző sebét odadörgölte a patás nyakához, aminek amúgy is fénylő, fekete színe így még élénkebben csillogott.
– Ha nem halnál meg, akkor még találkozunk! – kiáltott vissza. Oldalba rúgta csataménjét, és port kavarva Storm arcába, elviharzott.
A fiú érezte, ahogy testéből elszáll a maradék erő, majd elfeküdt a földön.

Kicsi, sötét és áporodott szobában ébredt fel. Ugyan érzett valami furcsa szagot is, de nem tudta, hogy mitől illatozik a kissé hidegnek és csípősnek mondható, orrpiszkáló levegő.
Az egyetlen ablakon keresztül nem sok fény juthatott be a fekete kövekből megépített falú termecskébe. A hézagokat sárral tapasztották be; ez melegen tartotta, mikor beállt a hideg, és be kellett gyújtani a sarokban megbújó kandallóba.
Nem sok minden színezte a szoba látványát: egy asztalka két székkel, egy-egy fáklya illetve gyertyatartó, meg az ágy, amiben Storm feküdt.
A padló hatalmas, durva felületű, de sík „kőlemezekkel” volt fedve, a pihenésre készült bútor előtt egy vadabb szövésű, szélein csomózott rojtokkal díszített szőnyeg terpeszkedett. Mintája piros és kék csíkokból állt – ha messziről nézte az ember, talán hegyet, vagy esetleg fenyőfát ábrázolhatott. A bejárati ajtó felett – ami szemben volt a fekvőhellyel – fekete pajzs díszelgett. Rajta fehér színű, „Y” alakú, duplaszáras kereszt virított.
Storm ebből tudta, hogy megmenekült és egy triannita várban van, amit vagy a lovagok, vagy maga a rend használ.
Apja sokat mesélt a szerzetesekről, az őket védő lovagokról, de eddig még sosem találkozott velük. Alapítójuk története benne volt a Szent Szavakban – ezt is csak hallomásból tudta –, aki maga tartott fent egy ispotályt, de vademberek felgyújtották, mire a szerzetes egyetlen ruhájával oltotta el a tüzet, így menekítve meg a benne lévő embereket. A legenda úgy szól, hogy meztelen testét megcsonkították, de aztán a harcosok sosem tértek haza, mert egy furcsa járvány mindannyiukat megölte.
Egy idő után a szerzetesek megalapították a Szent Triannita Rendet. Később, a sorozatos támadások miatt néhány nemes harcos lovagrendként csatlakozott hozzájuk, hogy őket és a rászorulókat megvédjék.
Voltak közöttük magányos lovagok, de ha valahol nagy számban kellett segíteni, sereget toboroztak önkéntesekből, meg társaikból, és felvették a harcot a betolakodókkal, vagy az igazságtalansággal szemben. Az egyetlen, amiben sosem vettek részt, az uralkodó háborúi – hacsak ezek nem a birodalom megvédését szolgálták.
A fiatal Bringe letolta magáról a puha takarót – de a vállába hasító fájdalom rádöbbentette: nem lesz jó, ha hirtelen mozdulatokat tesz. Lába kevésbé lüktetett, de az is be volt kötözve. Felült az ágyon.
Kinyílt az ajtó. Durva anyagú fekete csuhát viselő, középkorú férfi lépett be rajta. Derekán elkopott korda helyettesítette az övet, a kötél két vége apró csomókban végződött. Rövid, de már jócskán őszbe forduló haja, sötét, de melegséget és bizalmat sugárzó tekintete erőt, ennek ellenére mégis higgadtságot mutatott.
Egyik kezében fatányéron mindenféle étel – hántolt és főtt árpa, kevés krumpli, meg egy jókora sülthús – a másikban hatalmas kupa érkezett.
– Látom, már jobban vagy! Hoztam némi ételt, enned kell, sok vért veszítettél – tette le hozományait az asztalra, majd odafordult a fiúhoz.
– Hol vagyok?
Miután a csuhás megtapogatta a kötéseket – melyeket nem szedett szét – rejtett zsebéből kis üvegcsét húzott elő. Kicsavarta a fiola apró dugóját, és belocsolta a megszáradt kötést. Storm orrát ismét megcsapta a korábban már érzett erős illat.
– Rendünk fertoni ispotályában, Sir Ambell várában.
– De hiszen az vagy kétheti lovaglásra van a falumtól, egészen közel a határhoz! – hőkölt fel az ápolt. Odabicegett a székekhez, és – mielőtt újra leült volna - kilesett az ablakon.
A lent elterülő udvaron zajlott az élet. Az egyik oldalon épp a lovakat ápolták le, amit egy fiatal – még majdnem gyerek – végzett, a másik felén meg gyakorló lovagok püfölték egymást. Kicsit hátrébb néhány, szintén fekete ruhát viselő ember szorgalmasan hajolgatott valamiféle ágyások fölé, ami hosszú sorokban, sötétzöld, nagylevelű növényekkel volt tele.
A falakon túl a homályba vesző végtelen síkság, még messzebb meg az egekbe törő, csipkés, hófödte hegyek terültek el, illetve magasodtak.
– Mint említettem, sok vért vesztettél. Kevesen gondolták, hogy túléled, de hála az Úrnak, na meg szent növényeinknek, sikerült.
– A falu?
– Semmi nem maradt belőle. A vadak kifosztották, s amit tudtak szokásukhoz híven elvittek. A holtakat közös sírba temettük, rajtad kívül csak az a pár asszony élhette túl, akit a barbárok magukkal hurcoltak. Késve érkeztek lovagjaink…
Az istápolt visszaengedte tányérjára a falatot, szemébe könny szökött.
„Nem maradt senkim, nem maradt otthonom. Meg kellett volna halnom nekem is…” – gondolta, majd ismét kitekintett a távolba.
– Éltednek s holtodnak sorsa a tiéd. Az van megírva a Szent Szavakban is, hogy a véletlenek mutatják jövőd. Nekünk feladatunk javítani az élet kerekét, de ennyi, s munkánk ezzel bevégeztetik.
– Az én nevem Storm. Storm Bringe, Haley Bringe fia. 
– Az én nevem Corussan. Légy üdvözölve nálunk!

A magasról tűző nap sugarai mélyen beszöktek az erdő fáinak lombjai közé, hogy megcsiklandozzák a földön megbújó páfrányokat és azok alatt az apró életeket. A jobbról-balról mindent körülfogó erdő zenélt, s hallgatott egyszerre. A madarak éneke, a faágakon futkosó mókusok zörgése, vagy a mélyebben matató bogarak olyan szimfóniát alkottak, hogy a hallgató beleszédült.
A nagy, zöld takaró alatt hullámzó domboldalak anyaként ölelték körül a kicsiny tisztást, melynek egyik oldalán nádassal szegélyezett tavacska adott otthont néhány színes halcsaládnak, vagy hangtalanul napozgató teknősnek.
A másik oldalon egy megtermett embernyi magasságú, legalább két, vagy három ölnyi vastag, mélyszürke szikla állt. Körülötte, ahogy a hozzá vezető utacskákon is, ki volt taposva az amúgy sem magas fű. A kőtömb oldalán – legalább kéttenyérnyi helyet elfoglalva – magányosan, de nagy erőt sugározva emelkedett ki a szürkeségből a fehér Triannita-kereszt. Csak egyszerűen, minden betű, vagy egyéb jelek nélkül.
Lent a földön két mécses, meg egy friss virágcsokor jelezte: akad, aki látogatja e helyet.
A kicsit arrébb álló lovak irányából érkező három ember egyenként megállt a kő előtt. A szerzetes meghajolva kezét homlokához érintette, lehunyta szemét, majd megcsókolva a kezében lévő méregzöld, vaskos könyvet, halkan megszólalt:
– Áldást, békét és bocsánatot néked, hogy tiszták lehessünk! – majd távolabb lépett és megigazítva gyűrött, kopott csuháját, odaengedte társait
A lovag, aki barna, egyszerű felsőt, sötét nadrágot, csizmát és hátán elterülő földig lógó hófehér köpenyt viselt, a kegyhelyhez érve fél térdre ereszkedett. Bal vállán ugyanolyan kereszt volt kihímezve, mint a sziklán, csak fekete színben. Jobb kezét szívéhez tette és megemelte fejét.
– Óvom a gyengét általad, s néked!
A harmadik ember – egy fiatalabb fiúcska – szintén barnás ruhában, amit fekete szíj vágott a derekán ketté, valamint puha, szürke bőrből varrt lábbeliben állt meg ugyanott, ahol a másik kettő. Ugyancsak lehajtotta fejét, jobb kezét a szerzeteshez hasonlóan homlokához érintette.
– Irányíts utamon, hogy tiéd lehessek!
Egy pillanatra elhallgattak, majd a fiatal legény a lovakhoz indult, a másik kettő emberhangokat hallva a tisztásra vezető gyalogút felől, a zaj irányába tekintett.
– Jönnek – szólt a lovag.

Két újabb lovas érkezett az erdő szívébe. Storm és Sir Ambell lova megállva a fűszőnyeg szélén, prüszkölt egy halkat és miután gazdáik leszálltak a nyeregből, megkönnyebbülésüknek jelet adva megrázták magukat.
Mindkettő barna szőrű, homlokukon fehéren virító csillaggal, fekete sörénnyel és farokkal megáldott ló volt. A rajtuk lévő szerszámok kicsit eltértek ugyan, de kevés különbségük miatt egy idegen összekeverhette volna őket. Mindössze a nyereg alatti izzasztó mintája tért el, ezzel volt csak másabb a két patás.
„Nem leszünk egyedül. Ők biztos zarándokútjukon vannak itt.” – gondolta Storm, tudván a rend szabályait. Minden rendi tag, függetlenül attól, hogy szerzetes, vagy lovag, életében egyszer – vagy többször – el kell zarándokoljon a három kegyhely egyikéhez.
A birodalomban élők szabad hitükből adódóan sosem emeltek templomot. Vallásukat ott és úgy gyakorolták, ahol jól esett. A rend is, mint többi résztvevője az egyszemélyű „Mindenek Atyja” hitnek, elutasította a pompát. A három kegyhely – jelezve a Triannita-kereszt három ágát – a birodalom különböző helyein állt. Így aztán a zarándokok bárhol elnyerhették életük igaz ajándékát.

Az ifjú Bringe megemberesedett az elmúlt években – hogy ez a várúrral megélt kalandoktól, a rengeteg tanulástól, vagy mástól volt, azt maga sem tudta igazán. Felgyógyulása után többször kísérte útjain Ambellt, ilyenkor mindig történt valami, amivel olyan elismerést vívott ki házigazdájánál, hogy az teljesen a szívébe zárta.
Első alkalommal egy rablóbandát üldöztek, akik kifosztottak egy vándorkereskedőt. A hajsza nem tartott sokáig, mert a vágta közben Sir Ambell lova megbotlott és majdnem elhagyta gazdáját. A lovas jobb lába beleakadt a kengyelbe, a mén megijedt és még vadabb iramba kezdett a most már nem a hátán, hanem az oldalán és vágtató lábai között csüngő emberrel. Abban a pillanatban, amikor Storm félig lehajolva a saját hátasára emelte fel gazdáját – levágva a majdnem halált okozó szerszám szíját – a szerencsétlen pára ismét összeakasztotta valamivel lábait, és akkorát bukott, hogy ott helyben kilehelte lelkét.
Köszönetképpen élete megmentéséért Storm nemesi címet kapott urától; de mivel birtokot nem tudott adni mellé, legjobb lovát (Calafe) ajándékozta Bringének.
Ahogy teltek az évek, gyakran vívtak együtt gyakorlásképp, majd amikor egy este a fiú legyőzte, ígéretet tett neki, hogy kitanítja. Fokozatosan oktatta neki mindazt, amire úgy gondolta, valaha is szüksége lehet. Kardforgatást, dárdavetést, íjászatot – s ezernyi dolgot, amit egy nemesnek mindenkoron tudnia illik.
Sir Ambellnek nem volt fia. Gyönyörű feleségével, akivel igazi családként éltek, hiába szerettek volna gyereket. „Mindenek Atyja azt akarta, hogy ez így legyen!” – mondogatta mindig. Ennek ellenére szerették egymást párjával, aki életét férjéhez hasonlóan a Rend szolgálatának szentelte. A harcokban sok gyerek maradt árván; őket istápolgatta, tanítgatta – majd később, ahogy lehetett, szolgálatba indította, hogy legyen jövőjük.
Aztán, amikor a betörő barbár hordák el akartak jutni Ambell várához, Storm egyedül megölte a vezérüket. Ezzel demoralizálta a fejetlenségbe zuhant harcosokat, és megint bizonyított.
„Ismét megmentetted életem, népem s asszonyom. Engedd meg, hogy fiammá fogadjalak. Apád nem lehetek, de hadd legyek mégis!”
Aznap reggel nevelőapja arra kérte Bringet, hogy kísérje el, hiszen ezen a napon volt tizenöt éve, hogy lovag lett. Szívesen vállalta az utat, bár minden év tavaszán, amikor a vándorrigók megérkeztek, eljöttek saját zarándoklatukra, megadva a napnak a tiszteletet.
Ő szokványos, világosbarna ruhát, az alkalomra kitisztított csizmát, a „szülő” viszont rangjának megfelelő lovagi öltözetet viselt.  Barna felső, fekete nadrág, csizma és a hosszú fekete köpeny – a vállán a fehér kereszttel.

A fekete köpenyes odalépett a szürke kő elé, majd lovagrendi társához hasonlóan ő is fél térdre ereszkedve elmormolta ugyanazokat a szavakat, és utat engedve Stormnak, félrevonult a többiekhez.
A fiatal nemes meghajolt, kezét fejéhez emelte, majd megszólalt:
– Erőm, hitem és tudásom tiéd. Szolgálom népem, mindenkor veled, s néked!
Miután mindannyian megadták a betöltött posztjuknak megfelelő imát a helynek – ezzel megtéve a zarándoklat lényegét –, egymáshoz fordultak.
– Atyám – hajtott fejet Ambell a szerzetesnek.
– Üdvözlet nektek, fiam. Hát megérkeztetek.
A két lovag jobb marokkal átfogva egymás csuklóját, megtartva ezzel kezeiket, széles mosollyal köszönt egymásnak.
– Óvd és nyerj! Sir Ambell, hát végre újra láthatlak. Na és megismerhetem az ifjú Stormot is! – és már lépett is oda Bringehez – A nevem Cardelon. Cardelon Varrent.
– Én pedig Constaire Vinceller vagyok. – tette a fiú vállára a kezét a szerzetes.
 Még bemutatták a lovaktól a karjában egy összehajtogatott, fekete ruhával és karddal érkező fiúcskát is, majd Constaire szembe fordult Stormmal.
– Felkészültél hát?
Amaz semmit nem értett. Zavarában ránézett fogadott apjára, aki némán bólintott neki.
Hetekkel korábban Sir Ambell levelet írt a lovagrend főkapitányának, hogy kérvényezze fia lovagi sorba való emelését. Részletes leírást készített életéről, tetteiről és mindarról, ami ahhoz kellett, hogy a rendi tanács elbírálja a kérést. Mivel Sir Ambell minden téren igaz lovag volt, a tanács eltekintett a sokéves szolgálatoktól. Storm annyit bizonyított, hogy rögtön megadhatták a szertartásra az írásos engedélyt. Így Ambell létrehozta a találkozót, hogy teljes lehessen a meglepetés.
– Igen atyám – felelt Storm, s hogy megértse a történést, rápillantott a fehérköpenyes lovagra is.
– Vallod-e, hogy saját szabad akaratodból vagy itt, ugyanezen okból akarsz a triannita rend lovagja lenni és tudásod megérett e ranghoz?  – kérdezte a csuhás.
A rejtett ajándék igazán célba talált. Amikor a sima kérdésnek indult szavakat megválaszolta Sir Ambellnek, eszébe sem jutott volna, mi várja ma ezen a helyen. Mivel gyakran virrasztott esténként szülei emlékének tiszteletére, a mindennapos lelki megtisztulás már annyira élete részévé vált, hogy „apja” nem kérte erre külön a mai nap okán. A lovagság, a szolgálat akkor ötlött először fel benne, amikor magához térve meghallotta, hogy semmije nem maradt – szülei meghaltak, szerelmét elvitték a barbárok – azaz célt kellett kovácsolnia életének.
– Igen, vallom.
– Akkor ereszkedj fél térdre, tedd bal kezed a Szent Szavakra, jobbodat a szíved fölé, és mondd utánam az eskü szövegét!
A barna öltözetű fiatal fiú közben a szerzetes mellé lépett, egyik kezében az összehajtott ruhával, a másikban pedig a tokjában lévő karddal – ami várta, hogy új gazdájához kerülhessen. Bringe megtette a kért mozdulatokat, keze rásimult a sárgásbarnává vált lapoktól vastag, zöld könyvre, majd mondatról mondatra ismételni kezdte a szavakat.
– Én, a Triannita Lovagrend tagja, a Mindenek Atyja, a Szent Triannita, s mindenki előtt fogadom: a lovagi eszméknek, a szegényeknek, az elesetteknek és a rászorulóknak szentelem életem. Minden erőmmel harcolok az igazságtalanság, a zsarnokság ellen, segíteni fogom társaimat, a rendi szerzeteseket dolgaikban – éltükben s azután. Hitemet és lovagi tudományaimat mély szorgalommal gyakorlom mindenkor. Harcban tetteimet az igazságosság és az irgalmasság irányítja. Halálom a sorsom igaz hitében alázattal viselem. A Mindenek Atyja segítsen utamon!
A csuhát viselő ember odanyújtotta a könyvet a „félkész” lovag ajka elé, hogy alázata jeléül csókolja meg, majd hátralépett, helyet adva a lovagi kapitánynak. Az pedig kihúzta a nemes fegyvert tartójából, és a térdelő ember bal vállára téve a kardot, az érintéssel szentesítette az esküt.
– Állj fel Sir Bringe! – kérte őt, majd hátára terítette a lovagok fekete köpenyét, vállán a fehér cérnával meghímzett Triannita-kereszttel. Egyik kezével átadta a nemes pengét, a másikkal a lovagok csuklótartásos kézfogásával köszöntötte a Rend harcosai között.
– Védelmezd a gyengét, és győzni fogsz!
– Óvd és nyerj – felelte most már tudva a korábban hallott mondat jelentését.
– Nos, Sir, Atyám és mindenki! Otthonunkban egy kisebb lakoma vár mindannyiunkat. Lóra hát, a negyednapi lovaglás után duplán jól fog esni az étek!

Valami azt súgta Stormnak, hogy igent mondjon. Nem tudta mire is válaszol, de ösztöne, ami eddig soha nem hagyta cserben, nyugodt hanggal hozta belőle a szavakat.
– Nagy örömmel teszek eleget a kérésnek, ha ezzel segíthetem a rendet.
A szegényesen berendezett szobában, ahol a szerzetessel ketten voltak, nem érezte magát túl jól.  Hidegnek és feltűnően sötétnek gondolta – ehhez az is hozzájárult, hogy közben kint lement a nap. A sárgából eleinte narancsos, majd rózsaszínű csíkokat varázsolt a hegyek mögé, és ezek a színjátszó kések szeletekre vagdosták a kék és fehér felhők testét. Aztán a másik oldalon a jégszürkéből kisárguló, félbehagyva nőtt Hold elfoglalta trónusát, hogy utat mutasson a csillagok mellett az éjszakai vándoroknak.
– Köszönöm neked! – közölte háláját vele Constaire, aki közben meggyújtotta a mécseseket, hogy némi világosságot varázsoljon.
– Mikor kell indulnunk? – állt fel Bringe, majd visszatette zsámolyát az asztalhoz.
– A levelet még ma megírom, hajnalban jó, ha az első kakasszó már úton talál. Zamen messze van.

A lovag mélybarna szemében megvillantak a kicsiny fények, de az említett város ismeretlensége miatt mozdulatlan maradt arca.
Zamenben a Triannita Rend felépíthetett egy nagyobb ispotályt, majd kicsivel később a lovagoknak elkészült egy vendégház is. A helyiek sokat segítettek a szerzeteseknek a munkálatokban, s az épületek hamar fogadhatták a betérőket, vagy éppen a betegeket. Maga a vár egy folyó partján, fent a sziklákon állt; a rend a szélesen hömpölygő vízben lévő szigetet kapta meg. Az alapanyagot részben maga a sziget adta, de nem egy tutaj, vagy csónak vitte át a „szárazföldről”, amire még szükség volt.  Az őrtornyok, amik később tették élőbbé a kis várrá éledő helyet, önmagukban is szerepet játszhattak volna a védelemben, de a betörő barbárok eddig még nem támadtak a városra.
A helyi rangidős szerzetes csak a kora miatt került erre a sosem számon tartott posztra. A lovagok ottani kapitánya kérte, hogy áldás kerüljön az új menhelyre, Vinceller pedig alapítólevelet ígért nekik, hogy teljes rangú lehessen a ház, illetve az egész sziget. Az írást maga akarta átadni; s mivel megbízott Stormban, megkérte, kísérje el erre az útra. 
„S légyen ennek a helynek a neve ezentúl: Védelmezők-szigete.”
– Akkor, reggel – köszönt el a lovag, majd saját lakhelyére indult. 
Kicsit később Storm szobája ablakából figyelte, ahogy az udvaron egyre ritkábban járkálnak az emberek. Hosszú, sötét haja kissé kócosan hullott volna széles vállaira, de a betörő huzat könnyedén játszott fürtjeivel.  Az éjszaka mindenkit becsalogatott kintről, a kevés meghagyott fáklya lassan vagy kialudt, vagy eloltották.
Elhallgattak a csaholó kutyák, helyettük hangos virnyogásba kezdtek a saját háremüket védelmező kandúrok.
Az egyik fal melletti, fából készített raktár bejáratától halk, de éles kacagás hallatszott.
– Kineveted szándékaimat?
– Ugyan, miféle szándékod lenne velem? – felelt kérdéssel a kacér hangú lány.
Bringe nem látta őket, de tudni lehetett, hogy ide-oda szaladgálnak a teljesen sötét udvaron.
– Légy a feleségem! – kérte a férfi.
– Mikor már a fiadat, vagy lányaidat szoptatom?
Megálltak, és hosszú ideig nagy csönd lett.
„Vajon él még Sharon? Gondol-e még úgy rám, mint ahogy én őrá?” – morfondírozott még egy darabig a nyitott ablaknál, majd a lentről hallható egyre hangosabb kéjes hangok arra késztették, hogy becsukja az üvegszárnyakat és aludni térjen.

          ++++++++++++++++++++++++++++++++

7. VERSEK VEGYESEN...

Nagy Vendel: Névnapodra

(Az első asszony nevenapján))

Az örök Évának,

Az Isteni Nőnek,

Páristól elloptam

A szép arany almát,

Hogy odaadhassam

Szépségedért jutalmul

Királynőm Tenéked.

Reménylőn 

Remegő szívvel

Adózok, az

Eredendő bűn   kísértésének,

A kígyó csábításának

Erénnyel ellenállj,

Testeddel, lelkeddel

Ezen a mai

Szent napon.

E Szent Karácsonyon.

                 2013.12.24

........................................................................................

Adamecz  László

Ó év, új év…

Ó év, új év, egy perc köztük,

ha választhatsz, melyik kell?

Amit megéltél és ismersz,

vagy amit még nem, de remélsz.

Ó év reménye beteljesült-e?

Vágytál többre, kevesebbre?

Mi fájt lelkednek, testednek,

mit felejtenél, fájt szívednek?

Temetted búdat, véredet,

fájt a magány, vette kedvedet?

Mihez ragaszkodnál magadnak,

jövőre ezek veled maradnak?

Új év, új esély és remény,

mit előre nem tudunk.

Jöjj ködben lévő jövő,

lesznek még szép napjaink?

……………………………………………..

Ábrahám Erzsébet: Karácsony

Annyira vágyódom valami szépre,

 hogy betakarjam vele a mindenséget,

 télvíz idején zúzmara virágra,

 aprófával fűtött meleg szobákra.

 És minden elrejtve él,

 készülődik az ég peremén,

 a szeretet leheletétől

 a holnap virraszt,

 s lágy tónusú felhők

 visznek magasságba,

 az igazság dereng

 csendek szobájában.

És irgalom lelke

 körülölel mindent,

 hóesésnyi létekbe belefeledkezve.

 Ím ránk világít egy csillag,

 a Megváltó lángja;

 térjünk meg mi is,

 az istenimádásra.

   ++++++++++++++++++++++++++++++++

 8. IRODALMI PÁLYÁZAT

Eredményhirdetés..

  Szinte mindennaposak a pályázati kiírások, különféle fórumokon, és gyakran én is részt veszek kisebb, nagyobb sikerrel ezeken a megmérettetéseken.
  Nem is a hatalmas jutalom reményében, hiszen a mai szegényes világban ezek az eredmények inkább erkölcsi sikerek, mert nemigen járnak jelentős anyagi juttatásokkal.
Nemrégiben jelentkeztem egy kiírásra, és nem is gondoltam arra, hogy tőlem függetlenül még kettő szerzőtársunk is küldött be verseket.
  Magazinunk nagy sikerként könyveli el hogy eredményesen szerepeltünk a MUOSZ. Fogyatékkal élők a médiában  című  pályázaton.
 Gratulálunk minden résztvevőnek, újságunkat  Adamecz László, Gergye Imre, és Nagy Vendel képviselte.

 Alább közöljük a pályaműveket, és az eredményhirdetést.

A szerkesztő

Díjátadási ünnepség a MÚOSZ székházban

……………………………………………………………………....

Kedves Pályázóink!

Köszönjük, hogy részt vettek a MÚOSZ Fogyatékossággal Élők  a Médiában Szakosztályának versírói és képzőművészeti pályázatán. A nyertesek névsora a következő:

Vers kategória:

 1.      Fehér Melinda: A titok                   

 2.      Dr. Rácz József  Zoltán: Vaksors  

 3.      Adamecz László: Szeretnék írni nektek  

Képzőművészet:

 1.      Bieber Mária- Kiss Mária: Kikopnak a színek és a fények 

 2.      Dobos Gyula: Fogyatékos emberek és a média    

 3.      Papp Eszter : Elnyomás      

 Különdíj: Nagy Vendel: Tétova fények útján

 Malota László: Hallhatatlan szerelem ,  valamint a váci  Cházár András Többcélú Közoktatási Intézmény három diákja: Áldorfai Mária, Hack Enikő és Varga Mónika

A díjátadóról szóló, fotókkal illusztrált cikkünket máris elolvashatják a Facebookon:
https://www.facebook.com/pages/Fogyat%C3%A9koss%C3%A1ggal-%C3%A9l%C5%91k-a-m%C3%A9di%C3%A1ban-szakoszt%C3%A1ly-M%C3%9AOSZ/314074531968905?ref=hl
valamint napokon belül a muosz.hu-n lévő szakosztályi oldalunkon. Ajánljuk, hogy az oldalt szíveskedjenek figyelemmel kísérni:
http://muosz.hu/main.php?page=szakosztalyok&fo=6&id=87
A nyerteseknek szívből gratulálunk! A díjazott pályamunkákat folyamatosan közöljük a Facebookon lévő szakosztályi oldalunkon.
Minden kedves Pályázónknak békés, boldog karácsonyt és sikeres új esztendőt kívánunk!
Garamvölgyi Annamária
szakosztályi elnök

Műsor is volt...

…………………………………………………………………………………….

ADAMECZ LÁSZLÓ: Szeretnék írni nektek…

Csábítanak a sorvezető vonalak,
Rájuk ültetném a gondolatimat
Tolongó szavakat sorokba terelném,
Betűkké formálnám, ha kezem engedné.

Milyen gazdája vagyok magamnak,
Mit eszem diktál, kezem megvétózza?
Életem végét még nem taposom,
Égető fájdalmak ellen, fohászkodom?

Hitetlen voltam ahhoz, ami van odafenn,
Elvtelen voltam ahhoz, mi volt idelenn,
Volt egészségem emlékként visszajár,
Pogány sorsom, de magamra hagyál!

Már nem tudok kiáltani világba,
Elesettet, vergődőt emelni hiába!
Mindez fáj testemnek, lelkemnek,
Én szolgálni szeretnék, értetek.

Szeretnék írni nektek vidámat, szépet,
Mi lelketekben vigaszt, arcokra mosolyt fakaszt.
Ha vágyaim nyila célba nem találna,
Bocsássatok meg, szívemből kívánva.

.................................................................................

GERGYE IMRE

Ragaszkodom a kékhez, a zöldhöz,
az éghez, a földhöz,
a nappalhoz, az éjhez,
minden halványuló fényhez,
a magassághoz, a mélyhez,
a távolsághoz, a térhez,
a síkhoz, a dombhoz,
a távolodó parthoz,
a jégcsaphoz, a szivárványhoz,
a szélringatta virághoz,
a naphoz a hegyek ormán,
a holdfényhez,
mely álmot hoz rám,
s akkor is
féltőn
ragaszkodom
hozzád.

………………………………………………………………………...

NAGY VENDEL: Tétova fények útján

Mottó:  A nem látónak mindig vágyálma a fény..

A tétován
Halványuló
Fény után,
Vágyaid nyomán
Ha elindulnál
Sohasem érnéd utol.
Fénysebességgel
Száguld előtted a jel.
Csillagpor vagy,
Melyből  születtél, és
Én is lettem,
Spirálalakjából
Hatalmas gömbbé
Elegyül.
S évmilliók multán
Forró, kéje csúcsán,
Szétrepül,
Akár a csillagok.
A felrobbanó Napok.
A száguldva táguló
Szupernóva. magnitúdója
Ritmikusan pulzál
Léted ismét
Porszemmé szelídül,
S küzdhetsz tovább
Újra egyedül.
A  gravitáció pórázán
Rohanunk
Egy- egy fekete lyuk
Középpontja felé.
Millió erő parancsol,
Vasmarokkal visszahúz,
Az a fény, amelyik
El nem kerüli
Végképp belehull.
Onnan soha többé
Nem szabadulunk.
Hívlak az enyémbe,
Befogadnálak,
Sokkal tágasabb.
Betakarnálak,
Mert tűzforró, és
Jéghideg az Univerzum.
S mert félsz a kudarctól,
És önmagadtól,
Szívemet fényévnyire
Lökted el magadtól.
Testünk, és lelkünk
A visszahajló téridőben
Talán elkárhoznak,
S közöttünk már
Klónozott emberek járnak..
De a tétova fények
A végtelenben
Mindig
Találkoznak.
S a DNS- t menekítő
Csillagközi űrhajó már
A féreglyukaknál
Indulásra készen áll.
Mint ami valakire vár
Talán énreám...

                                           2013

.......................................................................................................................

 Ezt a  MÚOSZ facebook oldaláról másoltam ide  a díjátadó ünnepségről .   A szerkesztő..

Díjátadó és évzáró ünnepség a MÚOSZ-ban.
Sikeresen zárult a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fogyatékossággal élők a Médiában Szakosztályának versírói és képzőművészeti pályázata. Az ünnepélyes díjátadóra és évzáró rendezvényre december 17-én került sor a MÚOSZ Táncsics termében.
A vendégek köszöntéseként szakosztályunk ifjú aktivistája, Cseri Anikó Tünde elénekelte Puccini remekművét, a Tosca imáját, majd dr. Szőke László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője, a pályázatokat értékelő zsűri elnöke foglalta össze a tapasztalatokat.
Tizenheten küldtek be verset, huszonegyen pedig képzőművészeti alkotást a „Fogyatékos emberek a médiában” című pályázatra. A zsűri tagjai voltak dr. Szőke Lászlón kívül még: e sorok írója, mint a MÚOSZ Fogyatékossággal Élők a Médiában Szakosztálya elnöke, Gy. Dobos Mariann, e szakosztály titkára, Ignácz Beáta, a Humanitás főszerkesztője, szakosztályunk vezetőségi tagja és dr. Tálos Marianna, a „Mozdulj!” Közhasznú Egyesület elnöke.
Az értékelők nem voltak könnyű helyzetben, annyi nagyszerű alkotás született. A téma sokakat megérintett. Külön is említést érdemelnek a váci Cházár András Többcélú Közoktatási Intézmény kisebb és nagyobb diákjai, akik igen ötletes rajzokat küldtek be a meghirdetett témában.
A végső sorrend, dr. Szőke László zsűri elnök javaslatára pontozással született meg.
A nyertesek névsora a következő:
Vers kategória:
1. Fehér Melinda: A titok
2. Dr. Rácz József Zoltán: Vaksors
3. Adamecz László: Szeretnék írni nektek

Képzőművészet:
1. Bieber Mária- Kiss Mária: Kikopnak a színek és a fények
2. Dobos Gyula: Fogyatékos emberek és a média
3. Papp Eszter : Elnyomás

Különdíj: Nagy Vendel: Tétova fények útján
Malota László: Hallhatatlan szerelem,
valamint a váci Cházár András Többcélú Közoktatási Intézmény három diákja: Áldorfai Mária, Hack Enikő és Varga Mónika

Nagy Vendelnek és a váci iskolásoknak a Mozdulj! Közhasznú Egyesület adott át díjat. Malota László, aki egy megható novellát küldött be, a Luigi Sport Pub utalványát vehette át, amit Cseri Anikó Tünde ajánlott fel. A Rózsadomb Lions Klub pedig mind a versírói, mind a képzőművészeti kategória győztesének egy-egy szépészeti csomaggal kedveskedett.
A díjazottak dr. Szőke Lászlótól és e sorok írójától vehették át a vásárlási utalványokat és az okleveleket. A pályázók a zsűri elnökének kérésére elmondták, mi ihlette őket alkotásuk létrehozására, majd kötetlen beszélgetés következett. Karácsonyi zenét is hallgattunk és némi harapnivalóval, üdítővel kedveskedtünk a vendégeknek. Mindenkinek nagyon ízlett dr. Gerzanics Magdolna – kedves és aktív szakosztályi tagunk – diós pogácsája, amit kifejezetten erre az alkalomra sütött.
Dr. Szőke László végül megköszönte a zsűri munkáját, majd a Rózsadomb Lions Klub ajándékát nyújtotta át magas szintű szakosztályi tevékenységéért e sorok írójának és Gy. Dobos Mariann-nak.
Köszönjük pályázóinknak, hogy elküldték műveiket! A nyerteseknek szívből gratulálunk! A díjazott pályamunkákat folyamatosan közöljük a Facebookon lévő szakosztályi oldalunkon. Köszönjük a képeket dr. Rácz József Zoltánnak és feleségének, valamint Cseri Anikó Tündének.

Garamvölgyi Annamária
-  itt: MÚOSZ székház - Sajtóház. 

E.Nagy Mária: Paksi bárka

++++++++++++++++++++++++++++++++

Heim Károly

9. A GYEREKNEVELÉSRŐL...

HEIM KÁROLY  novellája: Majos

(Zoli nevelés, avagy a citrompótló, mint a pszihotróp gyógyszerek leghatékonyabb eszköze.)

 Úgy tizennyolc lehettem, amikor a Oroszi Eszti elvált a férjétől. Addigra már Bonyhádra költözött a Heim család egyben maradt része. A Joli a Bányalyukban lakott a Gazsival és a gyerekekkel, Majoson. A      Miki Pesten segédmunkáskodott. Az Anica Bonyhádon, a Rákóczi utcában élt az anyósa családjával.

 Négyen voltunk otthon. Az anyuék, a Szöszi és én. Én, amikor..
A csuda tudja, hogy a francba talált ránk az Eszti a kisfiával? A csuda tudja, hiszen sohasem gondoltuk, hogy kiadjuk a kisházat. Minden esetre, ahogy az anyu mondta, jó alku volt: hiszen mi nem használtuk a nagyházhoz ragasztott, szobakonyhás külön bejáratú, házrészt. Az Eszti pedig a tőlünk nem messze működő vendéglátó egység, az Etelka, vezetője volt. Bírta a költségeket.

Mint ahogy az, az ilyen helyeken lenni szokott, többnyire éjjel dolgozott. Reggel csak addig volt ébren, amíg négy éves kisfiát kicsit (nagyon) kényeztette, majd felhozta az anyuhoz a nagyházba. Azután aludt tovább.

  A Zoli, az ominózus gyerek, olyan akaratos, tudatosan mindenkit kihasználó, hisztis, magát a földhöz vagdosó fajta volt. Ilyet én életemben azóta se láttam! Még a gyerekekért köztudottan rajongó apu is csak fenntartással fogadta. Már pénteken pánikolt szegény, félve a vasárnapot.

-  Anicám, mert így hívta kedvesen az anyut, ugye az a gyerek nem jön vasárnap reggel?
- Ugye Anicám, beszéltél az Esztivel?
- Ugye jön valamelyik nagymama, vagy nagypapa?
- Józsi az isten áldjon meg, válaszolta ilyenkor az anyu, hát egy nap csak. Én hetente hét napot vagyok vele.
- Ugyan már Anicám, te csak reggelit adsz neki és viszed az oviba. Vasárnap meg főzöl. Én meg legalább két órát vagyok, a szent napon vele!

Miközben szemében megtört a fény, széles vállát leejtette a belenyugvó tehetetlenség.

Én akkor még csak hittem, azóta vallom és tudom, hogy nincsen tudatosan gonosz gyerek.
Az Eszterke fia is, csak amolyan, a kivétel erősíti a szabályt, kategória volt.
    Most, ahogy visszagondolok, csak most tűnik fel, így negyven év távlatából, hogy sem az apu, sem az anyu, sohasem emlegette őt a nevén. Mindig úgy hivatkoztak rá, mint az Eszti fiára vagy a gyerekre, aki onnan lentről jön majd vasárnap. Leginkább szerbül vagy németül beszéltek, hogy nehogy megértse, ha véletlenül meghallja a szót. Úgy viselkedtek, mint a természeti népek, akik nem merik a nevén nevezni a retteget lényt, hátha a végén még megjelenik ugye?

A régi magyarok is, így ragasztották a rettegett állatra, a farkas nevet. Az eredeti megszólítást, azóta se tudja senki. Maradunk, hát a farkas álnévnél. Biztosan szenved szegény.
Kiírtottatok!
Legyőztetek!
Mégse tudjátok ki vagyok!
Pancserek!
Fétis, hát a lentről jött gyerek. Tabu a név!

- Józsi bácsi!
- Anica néni!
- Ugye vigyáznak rá egy kicsit?
- Nagyon nagy volt a forgalom az éjjel az Etelkában.
Csacsogta Esztike vasárnap reggel, amikor hozta a gyereket.

Vagy:
- Nagyszerű volt a bál!
- Még Majosról, Hidasról is jöttek!
- Elhoztam hát a kis drágámat, úgy szereti magukat!
- Sokkal jobban, mint bármelyik nagymamát, vagy papát!
Hízelkedett.

A lentről, a kisházból jött gyerek, meg maradt.

Ha az apu sakkozni tanította volna, ő szép zöld szemével rá nézett, szőke, göndör fürtökkel koronázott fejét félre hajtva, korát meghazudtoló, teret betöltő sivításban tört ki. Minden átmenet nélkül citromos teát kért. Mit kért, követelt.
Üvöltött!
Üvöltött!
Követelt
Egy pillanatra sem hagyta abba, míg az anyu száz kilós súlyát és ötven évét legyőzve rohant a konyhába és feltette és főzte és szűrte és hozta és rohant!
Ő a szájához emelte szép duci kezével, csak lágyan érintve a kecses porcelán poharat. Ők ketten függtek rajta áhítattal! Függtek reménnyel! Függtek félelemmel! Most talán jó lesz!? Talán most ízlik majd neki. Ilyen ugyan sose volt még! Mert ugye vagy meleg, vagy túl édes, vagy savanyú, vagy hideg, vagy sötét, vagy világos a tea. Az ő számára jó nemigen lehet. Ki tudja, hát bízni kell! Hát voltak már csodák!
Az isten útjai, meg minden ilyen…

- Én a pöttyös bögréből kértem!
Mondja a végzést és üvölt és bőg és a földre veti magát!

Máskor meg miután az Eszti leadta a gyereket, mint az előbbi jelenetben vasárnap reggel….

 - Józsi, hát hozd a hegedűt, hiszen engem is azzal hódítottál meg!

 Kacérkodik kicsit anyu.

Az apu szalad a nagyszobába. A jobbikat hozza, a szép szavú hegedűt!
Menetközben hangol, feszíti a vonót! Rákezd a legszebb zenére, csak finoman, szépen. Érzéssel, mint a sóhaj, mint a hajnali szellő, mint az erdő csendje ősszel, ahogy a nap kel téli tarka, maradt levelekkel! Úgy, ahogy a hegedűre ő tudja csak csalni a hangokat! Hiszen nincsen ember, aki ha felkel e dalban, nem nyer reményt!
Hiszi.

A gyerek félre hajtja szép szőke fejét. Piros kislányos szája legörbül. Csillogó zöld szeme megtelik könnyel! És üvölt! És ordít! És a földhöz veri magát!

- Pisilni kell!
Követel…

A hegedű elhallgat, az apu szalad a fürdőszobába a biliért!
Anyu meg bontja a bugyit! S a bontás után a kukit tartja végre a bili fölé célozva pontban.
Ő meg üvölt! Zokog bőszen:

- Nem a bilibe, a pöttyös bögrébe kell pisilni hát!

És üvölt! És Zokog! És a földhöz veri magát! És Teszi ezt órákon át!

Vagy még rosszabb:!

- A dunyhába fúrt lyukba akarok pisilni!

És üvölt! És zokog! És a földhöz veri magát! És teszi ezt órákon át! Nem hat simogatás! Nem hat csoki, vagy séta ígérete!
Nem szeppen meg az arcába fröccsentett víztől, nem hagyja abba semmitől!
Megverni persze nem lehet, hát mi közük hozzá? Szegény öregek csak vigyázzák, őrzik a gyereket.

Az Eszterke szerint:
- a Zoli jó gyerek!
- Abbahagyja az üvöltést, ha a pöttyös bögrébe, vagy a takaróba fúrt lyukba pisilhet, ha kérte, bár ezt az állítást nem erősítette meg soha rajta kívül senki.

 Én szerencsére Pesten éltem akkortájt. Csak hébe - hóba jártam a Völgység dombjait. Harsányan nevettem vélt, vicces leveleiken. Jó a humoruk, tudtam és reméltem. Feldobták Írásaikkal, sivár albérletemet. Tényleg nem hittem, hogy valóság az a már szinte paranoiába hajló félelem, amivel a lentről jött gyerekről írnak. Rettegéssel, félelemmel, segítséget kérve, könyörögve, hogy jöjjek már egyszer végre haza, ha nem hiszem!
A vizsgák közben aztán megesett a nagy találkozás!

Szombaton este volt. Az apu ment vetíteni a moziba, mert másodállásban mozigépészkedett, az anyu meg pihenésképpen elkísérte. Ha jól emlékszem a Púpost vetítették, „Jean Maris”- val.
Az Eszti persze jött! Jött és hozta a gyereket, mint szombaton este rendesen.

- Ugye nem rontom el a pihenésedet, ha rád hagyom a gyereket?
- Meghálálom!

 Ígérte és közben zavartan pislogott, hosszú szempillájú csábos szemével, huncutul.

- Persze menj csak!

Bíztattam.

- Nekem úgy is tanulnom kell.

Szerintem még a pártházig sem ért el, ami a második szomszédunk volt az Etelka felé menet, amikor a gyerek tesztelni kezdett. Rám függesztette fényesen, szép zöld szemét és limonádét kért. Amíg csináltam, hüppögve várt. Majd sírt. Egy perc után már üvöltött! Ha te így, hát ital nincsen! Gondoltam én. Kicsit megszeppent, mikor ahelyett, hogy a kezébe adtam volna, az asztalra tettem a pöttyös bögrét. Az őrjöngés csak azután jött! A földhöz verte magát! Rángatózott, mint egy epilepsziás! Mikor fiatal lelkem már nem bírta, tovább ezt a megpróbáltatást, az ölembe vettem. Simogattam. Kísérleteztem rábeszéléssel. Próbálkoztam erőszakos itatással. Nem segített semmi. Nem segített semmi. Mit tegyek istenem? Mit tegyek? A szájába dobtam egy citrompótlót, majd, hogy nehogy kiköpje, bal kezemmel befedtem a nyílást az orra alatt. Hatott! A sírás abba maradt! A műveletet, csak háromszor, négyszer kellett megismételni és a hiszti végleg megszűnt. Később tett még néhány kísérletet, akkor már elég volt a verbális meggyőzés:

- Kérsz egy citrompótlót?

Kérdés formájában.
Miután a lenti gyerek, az Eszti fia, Zolivá lett!

Hárman csodálkoztak zsenialitásomon.
Az anyu, az apu és az érdekelt anya.
Úgy emlékszem, hogy azután az apu és az anyu, nagyon megszerették a gyereket. A Zolikájuk lett. Tán két hónapig kellett csak, amikor hisztizett, feltenniük a kérdést.
Szerintem az Eszti, azóta se tudja, mi hozta azt a nagy-nagy változást fia életében.
Nekem hála istennek öt gyerekem egyikénél sem kellett kipróbálnom a pedagógia eme csodagyógyszerét.

Heim Károly
Szekszárd. 2004. január 20.

 ++++++++++++++++++++++++++++++++

10. VÉLEMÉNYEM SZERINT.

OLVASÓINK ÍRJÁK…

KEDVES SZERZŐTÁRSAK!

Köszönöm szépen mindenkinek a gratulációját, sajnos én csak közvetítő által tudok kapcsolatban lenni veletek, de így is nagy örömmel teszem, és örülök, ha írásaimmal és az újságokkal örömet tudok okozni bárkinek is.
Sajnos engem az ép világ többsége kizárt magából, de új barátokra tettem szert közöttetek, és közben rájöttem, hogy az emberiség kilencven százaléka nem egészséges, mert legalább a foga vagy a dereka majdnem mindenkinek fájhat, és csak két fajta ember létezik, aki már beteg, és aki majd lesz.
Ha viszont testileg ép is, akkor meg, aki erre vág fel, annak meg az agyával van valami bajka...
Tehát senkinek nincs mire felvágnia, mert mindenki vagy ilyen, vagy olyan, és ne akarjon amolyan lenni, mert akkor nagyon kilóg majd a sorból.
Ezekkel a gondolatokkal várom az újesztendőt, nagy reményekkel a jövő évi jubileumi évem előtt. Hatvan év az életben, negyven az irodalomban, és húsz év a betegségben.
Ez a jubileumi mesterhármasom…
Egyikre sem vagyok túl büszke, mindegyik a sors, a szerencse kegyes, vagy kegyetlen játéka.
Mindenkinek bölcsebb új évet kívánok!
Ez egy jó közepes év volt, rosszabb, mint a tavalyi, és jobb, mint a következő lesz. Összességében.
Ezzel a bölcselettel várom a következő évet abban bízva, hogy közösen, összefogva, talán, jobbá tehetjük.

 Szeretettel: Vendi.

.....................................................................................................................................

Kedves Vendi!
Ismét lezártál(lezárunk) egy évet. A lap - ha jól értelmezem és nézd
el, hogy nem számolom össze-  januárban elkezdi a negyedik évét. Kemény
és fontos munkát tarthatna kezében minden esetben az olvasó, ha
kinyitja a magazint.
Beszélgettem egyszer valakivel, hogy kitaláltál valamit,
megvalósítottad és egyszerűen adod. Szeretettel, ingyen, mosolyogva és
önkéntesen. Pont úgy, ahogy egy ajándékot szokás.
Segítesz vele mindenkinek, még magadnak is.
Még éjjel elolvastam, hiszen akkor igazi egy lap, ha még "meleg" és ropog. :)
A végéről indulok, s ezt azért teszem, mert beiglit osztottál meg
velünk. A beigli nekem azóta tartozik a karácsonyhoz, amióta pesten
élek. Nálunk odahaza nem volt, mert gyerekkoromban én ugye nem ehettem
süteményt, édesanyám ezért ritkán sütött olyat, ami cukros volt. Ugye
akkor még nem voltak ilyen édesítőszerek, s a régi
szaharin-édesítőszer- keserű lett volna. Így mi krumplis és káposztás
süteményeket ettünk ...
Szóval én, aki nem is kedvelem annyira a beiglit, néhány éve szerettem
meg. Igen, a friss sütemény illata csábító, s ahogy leírtad valóban
nem szép, ha még vízkeresztkor is azt eszi az ember.
A mézeskalács pedig bármikor finom, bár ez sem volt nálunk.
S akkor innentől összevissza:
A sok új ember még színesebbé tette a karácsonyi lapod. Olyan lett
így, mint egy ezerszínű karácsonyfa, amire a magazin elején lévő
novellákkal hó hullott volna. A dalaid megadták a csengők, a
csillagszórók hangját, s a Romhányi sarok pedig zizegettt. Mint ahogy
a fenyőágak...
Nem emelek ki szerzőt, hiszen mindenki adott valamit, amitől
mosolyogva azt gondoltam: jövőre veletek ugyanitt!
Azt kérem majd tőled jövőre, ha befut kritika az írásra, kérlek
továbbítsd a címemre, vagy ha kérik, add meg bátran az elérhetőségem.
Persze ha kérik.
Most úgy ülök majd itthon, hogy izzad a tenyerem és pislogok majd,
mint premier előtt a színész. Még úgy is, hogy a könyv már megjelent,
hogy már kaptam rá kritikát. Még úgy is, hogy talán összejön jövőre a
nyomtatott második rész is, s a többi, a fiókban lapulók is
kijöhetnek...
De te mint rendező, majd ott nézel velem a függöny mögül és egymás
hátát veregetve a végén kilépünk a fényre. :D
Mindenki nevében szeretném megköszönni neked egész éves munkádat! Azt
a fáradhatatlan, soha meg nem álló építkezést, amivel adod a magazint.
Megköszönném az olvasók, a szerzőtársak nevében, s azokéban is, akik
elbújnak és mást olvasnak. Megköszönni a sok dalod, a receptjeid, azt,
hogy adod a friss és fehér lapot azoknak, akik írnak.
 Szenteste majd ülj le egy percre a gyertyafényes fenyővel szemben,
érezd a láng melegét és érezd azt, hogy sok ember körülvesz téged. Az
ünneppel, s a lapoddal is!
No és természetesen minden szerkesztőtársadnak is köszönet, hiszen egy
motor azért működik, mert fogaskerekek, csavarok vannak benne...
Mindenkinek békés és boldog karácsonyt, eredményes és egészségben
gazdag, boldog új évet kívánok!
Barátsággal és szeretettel:
András

............................................................................................................

Szívből örülök, és gratulálok a sikeredhez. Örömmel tölt el az, hogy most már felismered a vakos élet hozadékát, és ebben az új világban szépen lépdelsz, és kerülöd ki az akadályokat. Lehet, hogy az élet megálljt parancsa arra az útra terelt ahol mindig is ott lett volna a helyed.

Üdv: Róz

 ................................................................................................................

Tisztelt Főszerkesztő úr!
A Megszólalok Művészeti Magazin-nak küldöm az alábbi linken elérhető
karácsonyi verset!
Nekem nagyon tetszik, s az, ahogy ezt Szabó Gyula elmondja, könnyeket
csal szemembe.
Íme:

 www.youtube.com/watch?v=qlpQ_ms0IDc

András

 ...........................................................................................................................................

Kedves Vendi Barátom!

Sejtem, hogy Te is arra gondoltál e cikk olvastán mint én?
Csak azért, hogy eldönthesd, hogy ez így van-e leírom röviden, hogy nekem mi jutott a cikk olvastán az eszembe:
Most, hogy az újságod lapjait forgatom, legalábbis jelképesen forgatom a kezemben, mindenesetre szorgalmasan olvasom, jöttem rá, hogy hány nagyszerű embert burkolt sötétségbe sokfajta kór.
Szóval mióta erre felfigyeltem igen gyakran foglalom imámba, hogy "Segítsél Uram, ha teheted ezeken az Embereken"!
Biztosan nem ez az egyetlen oka annak, hogy néhány év múlva valósággá lesz ez az álom, ha mégis hozzájárultam egy hajszálnyit a dologhoz, akkor nem éltem hiába.
Azt hiszem ez után azért kell imádkoznunk, hogy a csodának vélt dolog mihamarabb megvalósuljon.
Úgy legyen.

Tisztelettel, Barátsággal: Karcsi!

 .....................................................................................................................................

Fantasztikus!

A tudomány rohamosan fejlődik.
Már nem is tudom követni, olyan különleges technikákat találnak ki.
Lehet reménykedni!

Kati.

2013. december 19. 22:08 Nagy Vendel írta, <nagy.vendi54@gmail.com>: fénymásolt szem.
 

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
 From: Kercsmár Balázs [mailto:kercsmar@vivamail.hu]
Sent: Thursday, December 19, 2013 8:20 PM
To: kercsmar.karolyne@gmail.com
Subject: szemsejt
 

A világon elsőként nyomtattak szemsejteket brit kutatók – írja az MTI. Az új technológiával a jövőben visszaadhatják a látását azoknak, akik elveszítették szemük világát - noha ehhez még több évnyi kutatás szükséges.

A kutatók tintasugaras nyomtató segítségével hozták létre szemsejtek – idézte a The Independent online kiadása a Cambridge-i Egyetem kutatóinak bejelentését, amelyet az új technológiát demonstráló bemutatón tettek. Ez volt az első lépés azon az úton, amelynek végcélja, hogy a bionyomtatás módszerével olyan mesterséges szövetet hozzanak létre, amellyel a teljes retina, vagyis a recehártya, a szem fényérzékeny része helyreállítható.

A Cambridge-i Egyetem kutatói patkányok retinájának kétféle sejtjét nyomtatták ki. Ehhez a bioprint technológia legújabb fejlesztését alkalmazták, amelyet egyre összetettebb sejtszerkezetek, egész szervek létrehozására használnak. Ez volt az első alkalom, hogy a központi idegrendszer érett sejtjeit nyomtatták ki ezzel a módszerrel.

Keith Martin és Barbara Lorber, a kutatás vezetői, a Cambridge-i John van Geest Agysebészeti Központ munkatársai elmondták: az alapelv helyességét már az első eredmények igazolták. A végső cél, hogy gyógyászati célokra fejlesszék tovább a technológiát. "A vakságot okozó betegségek közül sokra jellemző a retina idegsejtjeinek elpusztulása. A retina olyan finoman szervezett rendszer, ahol a sejtek pontos elhelyezkedése és egymáshoz való kapcsolódása teszi lehetővé a jó látást" – magyarázták.

A kinyomtatott sejtek egészségesek maradtak, növekedni tudtak. Az egyik sejttípus a retina ganglionsejtjei voltak, amelyek a szembe érkező információt az agy felé közvetítik. A másik típus a gliasejtek voltak, amelyek a neuronokat védelmezik. A következő lépés az lesz, hogy megvizsgálják, használható-e ugyanez a technológia arra, hogy fényérzékeny, úgynevezett fotoreceptor sejteket előállítsanak vele. Ezek a sejtek alakítják át a fényt a látás számára kulcsfontosságú biológiai jelzésekké.

A kutatócsoport azt is reméli, az eljárást továbbfejleszthetik, hogy kereskedelmi forgalomban lévő, több szórófejes nyomtatókkal is végre lehessen 

Zsíros Ari: Lány csokorral

 ++++++++++++++++++++++++++++++++

11. NOVELLÁRÓL NOVELLÁRA

Árvay Mária: Ölelj át és szeress

Jelige: „Lovas a sötétben!”

                                                  

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisváros. Ebben a városkában volt egy kis utca. Az utcában pedig… tudjátok-e mit láttam, kedves fiatal barátaim? A legnagyobb játéküzletet, melyet csak el tudtok képzelni! Ahova csak néztek, játékok mindenütt, ameddig csak a szem ellát. Volt itt minden, kicsiknek és nagyoknak egyaránt! Senki nem ment el innen üres kézzel!

A hatalmas áruház egyik sarkában, egy polcon, gubbasztott egy lovacska. Ahogyan az ablakon éppen besütött a nap, ragyogott a szőre, sörénye. Kecses lovacska volt, a legszebb, gyönyörűen felszerszámozva. Mégis volt valami, amiért ezt a kabalát sokan elkerülték, nem akarták megvenni! Készítőjének, továbbiakban a „mesternek”, különleges tervei voltak vele.

- Egy olyan lovacskát készítettem, amely sok szépséget tükröz, de a tekintetét kissé vadnak, gonosznak, sunyinak rajzoltam meg. Egy olyan paripa ez, akit bántalmaztak, ezért ilyen ádáz tekintetű. Mégis abban bízom, hogy vannak olyan gyerekek és felnőttek, akik észreveszik a lovacskán a szépet (van rajta bőven). Legalább három jó embernek kell őt körülvenni ahhoz, hogy a tekintete egyszer csak megszelídüljön, s lassan meggyógyuljon. A szeretet és az elfogadás ereje fogja őt meggyógyítani! Vannak még jó emberek, hiszek ebben! – mondta egyik alkalommal az áruház vezetőjének. 

- Nem sok reményt fűzök én ehhez! – mondta a férfi homlokát ráncolva, kissé bosszúsan.

 A végén ránk marad, mehet a selejtes játékok közé! Mi értelme az egésznek? 

- Kérem, bízzon bennem, sikerülnie kell, amit elterveztem, csak idő kérdése!

Eltelt hét nap, majd hét teljes hét is, hiába. A lovacskáért nem jött senki. 

A gyerekek csípős megjegyzéseket tettek rá, elkerülték s azokkal a játékokkal foglalkoztak buzgón, melyek hangokat adtak ki, számolni tanították őket stb. 

- Semmi értelme tovább itt tartani- mondta az áruház tulajdonosa. – Minket néznek érte rossz szemmel. 

- Kérem, csak még egy hetet próbáljunk meg- mondta a Mester kérlelőn. Közeledik a gyereknap, hátha jön valaki…

Ha valamiben nagyon és erősen hiszünk, teljesül a vágyunk! Ha valamit nagyon szeretnénk és eltökélünk, valóra válhat az álom! 

Egy szerdai napon történt. Egy mosolygós kislány, Dorka, jött az áruházba. Nem ugrabugrált, szaladgált mint a többiek. Édesanyjába karolt, s izgatottan csacsogott. 

- Anyuci! Anyuci! Olyan csodálatos dolog, hogy járhatok lovagolni! Azonban tudom, hogy nem lehet saját lovam, mert egyik szememre sem látok semmit, vak vagyok! De ugye nekem is lehet egy aranyos kis kabalám, amit dédelgethetek, ugye veszünk egyet? 

- Ne félj, szívem! Akkora ez az áruház, hogy biztosan megtaláljuk azt a lovacskát, amelyik tetszik majd neked, gyere! – mondta a kislány anyukája, próbálva nyugtatni és csendesíteni a leendő lelkes kis „lótulajdonost”.

Odaértek ahhoz a polchoz, ahol ama bizonyos lovacska gubbasztott. A kislány pont őt tapogatta meg először! 

- Istenem! De gyönyörű! Olyan puha és bársonyos a szőre! A nyaka is milyen ölelnivaló! Olyan mint Csillag, akin lovagolok! Anya! Hiszen fel is van szerszámozva!Érzem a kezemmel a nyerget! A kengyelt! Még a zablát is a szájában! Jaj!!! De szeretném őt hazavinni! 

Gyengéden és óvatosan a karjába vette a lovat, úgy szeretgette és simogatta. 

- Anyuci, miért nem szólsz semmit? Miért vagy olyan csöndben? 

- Azért… mert… ennek a lovacskának… 

- Mi van vele? 

- Nagyon gonosz a tekintete, ha látnád… 

- Biztosan kínozták, mint a lovas filmekben is mutogatták már! Nem látom ugyan a tekintetét, de annál jobban szeretem, tudom, szüksége van rám! Olyannak szeretem, amilyen!

Dorka szerető gonddal vette körül kedvencét s Csillagnak nevezte el. Még lágyan dúdolgatott is neki esténként, mintha nyugtatni akarná:

- Csillagom, gyönyörűségem, szépségem, nálam jó dolgod lesz, tőlem nem kell félned!

Egyik este valami csodálatos dolog történt. Dorka ismét kedvencét babusgatta, s így beszélt hozzá: 

- Csillagom, tudom, rossz lehet neked, mert egyedül vagy! Nincsenek lóbarátaid. Tudom, mennyire szeretnél a többiekkel együtt lenni! Egyelőre nem tudok neked társakat szerezni! 

Ne haragudj rám, kérlek! 

- Drága kisgazdám, dehogy haragszom! 

Dorkának tátva maradt a szája. 

- Ki az? Csak nem te szólaltál meg, lovacskám? 

- De igen, ne félj! Azonban csak akkor beszélhetek, ha ketten vagyunk, mert mi tökéletesen megértjük egymást! Legyen ez a mi titkunk! Nagyon boldog vagyok, hogy nálad lehetek, s egyszer társaim is lesznek, tudom! Ám nyomaszt még valami. A mester, aki készített, mondta, hogy akkor gyógyulok meg teljesen, ha még két látó ember is elfogad: egy gyermek és egy felnőtt. Vajon meg tudnak-e barátkozni a szemeimmel?

- Ne félj, kincsem, majd segítek! – veregette meg a lova nyakát Dorka. 

Még nem tudta, hogyan, de segíteni akart barátjának.

Pénteken eljött a lovaglás napja. 

- Csillagot is viszem, megmutatom a többieknek!- mondta a kislány határozottan. 

- Készen állsz, Csillagom? Veled leszek ne félj! 

- Ha együtt vagyunk, én is erős leszek- suttogta Csillag! 

A lovardában meghökkent arcok fogadták Dorkát. 

- Dorka, te aztán jól kiválasztottad a paripádat! – mondta gúnyosan Szabi. – Milyen ádáz a tekintete! 

- Ne csupán a szemét nézd, a szépet is lásd meg rajta- mondta Dorka feléje nyújtva a lovat. 

- Igaz, a nyereg valódi Wester-nyereg, ezt eddig nem is láttam- füttyentett a fiú. 

- Ilyen gonosz tekintetű lóra fel sem ülnék – mondta Réka. Ámbár, ha jól végiggondolom… a fülei… nagyon éberen figyelnek a gazdira! 

Egy kislány ácsorgott ott könnyes szemmel, várta, mikor ülhet lóra. Krisztinának hívták. 

- Dorka, ideadod egy kicsit, megnézhetem közelebbről? 

- Persze, csak ne bántsd! 

- Bántani! Én? Karjába vette a lovat, simogatta: puha orrát, homlokát, nyakát, sörényét, majd az egész testét tetőtől talpig. 

- Bántani? Hiszen a kövérségem miatt engem is folyton gúnyolnak! De azt senki sem nézi, milyen szépen tudok rajzolni, tört ki belőle elcsukló hangon! A lovat tovább simogatta. 

- Kriszta, én szívesen megismerkednék veled közelebbről! Szereted a lovas regényeket?

 Vannak olyan lovas könyvek, ahol olyan lovakról írnak, akiket a szeretet erejével gyógyítanak meg- mondta Dorka. – Hallottam róla, meg egy könyvet olvastam is erről! 

- Nekem is vannak szép lovas regényeim! – mondta Kriszta. Ha szeretnéd, szívesen olvasok fel nálatok, s a lovacskádat pedig együtt ölelgethetnénk, mit szólsz hozzá? 

- De jó lenne, majd mindent megbeszélünk, úgy örülök- mondta Dorka csillogó szemmel.

Csillag így szólt gazdijához, amikor már kettesben voltak Dorka szobájában: 

- Vannak még jó gyerekek! Kezdem visszanyerni az önbizalmamat! Már többen is észrevettek rajtam szép dolgokat. 

- Te nagyon szeretni való vagy, kincsem – simogatta Dorka. 

- Nélküled nem sikerült volna! Most már csak egy felnőtt szívét kell megnyernünk! 

- Van egy ötletem. Hallottad már, ahogy a zongorámon gyakorolok, ugye? 

- Igen, persze, de tudod, a skálákat nem szeretem! 

- Én sem, de vannak még kedves darabok! – nevetett Dorka. Ha már ügyes leszek, sok szép dalt tanulok majd. Vera néni olyan aranyos, vidám, mosolygós és lelkes. Elviszlek, megmutatlak neki. 

- Rendben, de kicsit félek- sóhajtott Csillag. A tanárod vajon elfogad-e?

- Kicsim, tudom mit érzel! Engem is sokat gúnyoltak már sok mindenért! De ha van melletted egy igaz jó barát, bárki legyen is az, minden sokkal könnyebb. Mi együtt vagyunk, s most már Kriszta is hozzánk tartozik, barátok közt vagy! 

- Köszönöm, kisgazdám!

Vera néni mosolyogva fogadta Dorkát. 

- Szia, vendéget is hoztál? 

- Igen, pár hete kaptam anyuéktól Csillagot! 

- Milyen szép nevet adtál neki. Ha nagyobb lenne, akár nyeregbe is szállhatnék! Látom rajta, mennyire szeretheti a mozgást, a szabadságot! Csak azt nem értem, miért ilyen sunyi a tekintete. Ámbár, folytatta, ha bántották, rosszul bántak vele, nem csoda. Sóhajtott egyet. Ideadod egy kicsit? 

Karjába vette a lovat, gyöngéden végigcirógatta az egész testét. 

- Csillag, örülhetsz, hogy ilyen aranyos gazdád van! Szeret téged. Tudod, nekem kevés barátom van. Magányos vagyok én is. A kollegáimmal nem igazán értjük meg egymást, a muzsika a legjobb barátom! Megremegett a hangja. 

- Nem csak a zene, én is! – kiáltotta Dorka. Átölelte Vera nénit, ő pedig egyik kezével a kislányt, másikkal pedig a lovat karolta át szorosan. 

- Ölelj át és szeress! Ez a szeretetlánc!- mondta Dorka meghatottan. 

Mivel most Csillag nem beszélhetett, nem mondott semmit, de pontosan azt gondolta mint Dorka: 

„Ölelj át és szeress! Ez volt mindig minden vágyam!” 

- Gyere, Dorka, üljünk a zongorához. Most valami olyan szép darabot tanítok neked, amit a lovacskád is élvezni fog! 

A lágy dallam, s a szeretet ereje megtette hatását. Csillag tekintete meglágyult, szelíddé vált. Dorka szülei később nem győztek csodálkozni, nem is értették a dolgot.

Ezzel a mesének még nincs ám vége. Történt még valami. Vera néni, Kriszta, Dorka és természetesen Csillag ellátogattak ismét a játékáruházba. Dorka büszkén vitte karján kedves paripáját. 

- Az álmok valóra válnak, ha tényleg akarjuk! – mondta a mester mosolyogva. 

A kis csapat felkereste azt a polcot, ahol lovak sokasága várta, hogy megvásárolják őket. 

Csillagnak kerestek társat, a ló szinte észrevétlenül bólintott, amikor felfedezte, kit szeretne barátjának- egy meleg tekintetű és egy pajkos kinézésű, tőle kissé alacsonyabb lovat. 

- Kisgazdám, hála neked, minden jóra fordult! Most már ide tartozom, itthon vagyok, ez a valódi otthonom, társakkal, barátokkal! 

- Mi is örülünk – mondta a két újdonsült ló barát, itt szeretetben fogunk élni, mert jól csak a szívével lát az ember!

Kriszta sokat olvas Dorkának, rengeteget beszélgetnek, s Vera nénit is gyakran felkeresik, mivel Kriszta is kedvet kapott a zongoratanuláshoz!

Látjátok, minden jó, ha a vége jó! Csak azt tudom nektek ajánlani, hogy lássátok meg a rossz mögött is a jót és a szépet, mert ott van ám! Ha nem hiszitek, járjatok utána! 

Ölelj át és szeress...

++++++++++++++++++++++++++++++++

12. HUMORALIZÁLÁS

NAGY VENDEL: AZ IDÉN MÁR NEM JÁTSZOM EL

Jelige: megszólalok

   Jó néhány évig eljátszottam az általam poénosnak vélt viccel egy közeli boltban.  Többé nem teszem.  Néha bejött, de az utolsó balul sült el.

Rájöttem, tudni kell, mikor, kivel, és hol lehet poénkodni, és nem kell egy vak, vagyis helyesbítek, egy nem látó embernek mindenáron felhívni magára a figyelmet.

Ugyanis vak nem vagyok, csak nem látok. Óriási különbség.

   Minden évben, Január 2. án átszaladtam a közeli ABC- be, hogy a hosszú ünnepek alatt kifogyott dolgokat pótoljam, s némileg felbosszantsam magam, hogy a jó  édesanyjukat..., már megint javítottak az árakon. Aggódom, mert egyszer még sérvet kapnak az emeléstől.

Hogy oldjuk a feszültséget, és poénosra vesszük a figurát...ráteszek a kosár tetejére egy csomag WC papírt. Most éppen nem kellene, de hát a vicc, és az ilyesmi mindig kell otthon.

Hosszú a sor a pénztár előtt, előttem is, mögöttem is. Végre sorra kerülök.

A hölgy kissé fáradtnak tűnve, halkan mondta a végösszeget.

Én álzavaromban kutattam a zsebeimben...

- Hű, a fene egye meg, otthon felejtettem...

A sorban állók, és a pénztáros is azt gondolta, a vén hülye már megint otthon hagyta a buksz tárcáját.

- Nem baj, majd át tetszik hozni a pénzt. próbált segíteni a hölgy, mert nem halad a türelmetlen sor.

- Nem a pénzt felejtettem otthon, az itt van.. mutatom.

Akkor mit? - zsörtölődik.

- Az igazolást...

- Miféle igazolást?

Hátul már többen nevetnek, somolyognak.

- Hát nem hallotta? Az új év elsejétől csak az vehet WC papírt, aki igazolja, hogy evett.

A sor végén kibuggyant a röhögés, s a pénztárosok is nevetni szoktak, s ezzel a dolog el volt intézve. Ez az év is vidáman kezdődik...

De ez a hölgy nem értette, zavartan nézett maga elé, és sírva fakadt. Ki tudja mi jutott hírtelen az eszébe, a jövőre nézve.

Alig tudtam megmagyarázni, de akkor már baj van, ha már magyarázkodni kell. Szégyenkezve bocsánatot kértem, és leforrázva kijöttem a boltból. Nem mindegy, hogy az emberen nevetnek, vagy ha kinevetik. Pláne hogyha sírnak a rosszul sikerült viccén.

No ez az év rosszul kezdődött, de aztán úgy is maradt. Bocsánat. Igazán nem rajtam múlott.

Egyebet nem mondhatok.

2012  12 13  Luca napján

Megjegyzés:  - Magamat kigúnyolom ha kell...

++++++++++++++++++++++++++++++++

13. VERSRŐL VERSRE

Mátyás Rita: A hajléktalan

Fekszel kinn a padon,
Agyad zsibbasztja bor,
A szemed réveteg,
Semmi sem érdekel!

Takaród egy újság,
Sűrű eső hull rád.
Télen, mikor reszketsz,
Már bajszod is deres,
Lelked is kihűlt már,
Szeretetre vágynál!

Megvetnek, aláznak,
Iszod a kannásat,
Te egy alja nép vagy,
Gondolják annyian.

Ruhád büdös, koszos,
De ha nem vigyázol,
Hajléktalan szállón,
Attól is búcsúzol.

Farkasok törvénye,
Itt nincsen kegyelem.
Az erősebb éli túl,
A gyenge elpusztul!

Hogy kilógsz a sorból,
Nem megbocsájtható!
Elveszett lakásod?  
Földön kell aludnod?
Hogy kinn élsz az utcán!
Kit érdekel ez már?

Ember csak én vagyok!
Kinek van lakásom!
Van munkám, kenyerem!
Te pedig csak selejt!
Gondolják nagy büszkén,
Az embertelenek.

Ember, ítélkezel!
De nem vagy te Isten!
Hogy másokat elítélj
Mondd neki, hogy mesélj!
E csúfság hogy esett?
Kinek szárad lelkén,
Kisiklott életed?

Segítséget kapnál,
Talpra tudnál állni?
Az igaz szeretet,
Segíthet még neked?
Hogy felépítsd újra
Elrontott életed?

Nem jó ez így sehogy,
De nem tudsz mit tenni,
Ebből a helyzetből,
Nem tudsz kilábalni!

Tervek és remények
Nincsenek! Feladtad!
Vágyad csak annyi,
Hogy újra bort ihass! 

.......................................

Ács Nagy Éva: Két lebegés között

Lebegek súlytalan világomban hol elmém épségét megőriztem,
s nem tekintenek idegileg roncsnak, még én én vagyok, és álmodom.
S két lebegés között néha pihenni megállok, egy hatalmas fehér sziklán,
beszélgetek egy arra szálló sirályal , kezet fogva vele boldogan nevetek.
Szabad vagyok , a szabadság íze átjárja testemet, kiűzi belőlem,
a megfertőződött énem. Sajnos van, mert lent a koszos bűztől, a bűntől
teli világban könnyen fertőzött lesz az ember. Lelkem átadom a tisztulásnak,
s végképp lebegve maradok. A fájdalom lassan távozik, de még utoljára kegyetlenül mar belém. Fáj, szinte üvöltök, s tépem le bőrömet, vérzek, már nem érzékelek semmit
kába vagyok, lebegek!Kacaj helyett hörgök csak, gondolkodom magamon, normális ez, normális vagyok? Nézem cafatokba logó testem maradványait, magamra nem ismerek, de minden bűnöm tova lett, szabad vagyok kiáltok!! Végre!

2013. december 26. 17:19 Éva Ács Nagy írta, <evi133bia@gmail.com>:

………………………………………………………………………………………… 

Ács Nagy Éva: Kábítószer a szerelem.

Mérgezem testem,
mérgezem szerelemmel.
Úgy szívom be ezt
az illatot,
mint kábítószeres
az ópiumot.
Rabja lettem,
foglya vagyok,
leszokni róla még
nem akarok.
Drága ópium,
édes szerelem!
Rabod vagyok,
de ez kell nekem!

2013. december 26. 17:18 Éva Ács Nagy írta, <evi133bia@gmail.com>:

 …………………………………………………………..

Ács Nagy Éva: Emlékfoszlány

Egy sárgára festett kicsi ház,
előtte áll egy cseresznyefa,
s a mamám ott ül alatta.
Vagy az ajtóban áll és vár,
vagy vacsorát főz a kályhán.
Mellette macska sündörög,
kellene neki az aludttejes köcsög.
Kint a kutya mérgesen ugat,
ijesztgeti a vándorokat.
Kerítésen kint a dunyhám,
táncot jár rajt a napsugár.
Az ólban kotkodál a tyúkanyó,
vacsorára meglesz a sütnivaló.
A ház ablaka tárva nyitva,
a huzatnak van itt útja.
A kötélen szárad a ruha,
a mamám két kezével mosta.
Szelt nekem kemencében sült kenyeret,
szívből adta, éhezni nem engedett.
Megsimogatja öreg kezével a fejemet,
a mamám tudom nagyon szeretett!
Emlékfoszlány , már mind képzelet,
de legalább így még vele lehetek!
Ott még mindig fogja a kezem,
nézi a szemem,s vár valamire!
Várja azt ,hogy megérkezem!
S ott újra örökké vele leszek,
sárga kicsi házban, falu szélén
lesz még tudom szeretet!

++++++++++++++++++++++++++++++++

 14. ÍZES TÖRTÉNETEK

Irodalmi szakácskönyv. Nagy Vendel receptjei. Ízes történetek ( 07): Házi disznóságok 

 A kolbászos mártás...

Még mielőtt valaki félreértené a címbeli gondolattársítást, gyorsan ide írom hogy az elkövetkező néhány fejezetben a házi disznóvágásokról lesz szó. 

Valamikor, nem is olyan régen, a falvakban, de akár még kisvárosokban is, téli hajnalokon disznó visításokra ébredtek az emberek.

Az egész éven át gondosan  nevelt, hizlalt állatokat általában már karácsony előtt elkezdték levágni, és eljött a bőség ideje.

Az ügyes böllérek , akik nem azonosak a hentesekkel, a sertés minden részét felhasználva, a legfinomabb ennivalókat készítették házilagos ízlés, szokás, és ízek szerint.

A böllér mindig valamelyik ügyes, hozzáértő rokon , nagybácsi, nagypapa, vagy sógor volt, aki valamelyik őse után megörökölte ezt a megbecsült , a család által elismert tevékenységet.

A disznóölés általában hajnalban kezdődött, még sötétben , mikor már a gazda feltette forralni a vizet az üstházban, és míg felforrt a víz, addig a gazdaasszony fogópálinkával kínálta a disznó ólból való kihozatalára, és lefogására összegyűlt férfinépeket.

Miután a hízó elcsendesedett,  a vásárban cigányoktól vásárolt forrázó teknőbe helyezték, és az üstből vödörszámra hordták rá a forró vizet, láncokkal forgatták, és kaparókkal kopasztották le a leforrázott sertést. Mikor hófehérre pucolták a disznót, rénfára akasztották, és gázpörzsölővel barnára pirították.

Valamikor szalmával perzselték a disznót, de a modern világ már ide is betört gázpalack, és gázpörzsölő formájában.

Miután ismét fehérre tisztították az orrát földig lógató állatot, a böllér nagy szakértelemmel a rénfán felbontotta, kettéhasította, majd feldarabolta a sonkának, szalonnának, kolbásznak valót.

Ilyenkor már, főleg ha hideg, havas tél volt, tálcán hozták ki a bögrében gőzölgő forralt bort, hogy  felmelegedjenek a kint dolgozó férfiak.

Ezután már a kissé melegebb feldolgozó helységben folytatták a munkát. Kiformázták a sonkákat, szalonnákat, kihordták hűlni a feldarabolt húsokat egy tároló helyiségbe ahol majd besózták a tartósításra  váró felfüstölni valókat.

Közben darabolták a kolbásznak valót, főzték az abálni való fejhúst, és belsőségeket, és már darálták is a kolbászhúst. 

A böllér bekeverte a kolbászhúst, darált fokhagymával, borssal, kilónként kettő deka paprikával, és egy deka sóval majd a hurkatöltővel betöltötte a disznó gondosan megtisztított vékonybelébe.  Középen ügyesen eltekerték, és rudakra akasztották a kész kolbászokat.

 Déltájban nyaka pecsenyével, sült húsokkal, pirított, sült májjal, friss kenyérrel és savanyúsággal kínálták a szorgoskodó háza népet.

Ekkor már jófajta borokkal oltották szomjukat.

Délutánra megfőtt az aba, és hűteni szedték ki fajtánként a hurkának, disznósajtnak valókat, külön a májas, húsos, véres hurkának való alapanyagokat. A felfogott vért is kissé megfőzték a bográcsban mert úgy könnyebb volt darálni a vért , mert nem mindenki szereti nyersen tölteni , gusztusosabb ha megvan főzve.

A befűszerezett hurkákat, sajtokat a bográcsban megabálták, és hűlni rakták az erre kialakított asztalokra, hastokokra, ami ott másnapra kihűlt, hogy azokat is füstre akasszák.

Délután, mikor már csaknem vége volt a kinti munkának, a szorgos lányok, asszonyok javában főzték a vacsorát, amit disznótornak is szoktunk nevezni.

Ezen a vacsorán már mutatkozott a bőség, a gazdagság jele, hiszen ilyenkor számtalan fogással remekeltek a gazdasszonyok.

 Az első volt a gazdagon fűszerezett, zöldséggel ízesített orja leves, amit cérnametélttel tálaltak, és utána a fazékból tálra szedett főtt hús követett, amihez különféle mártásokat kínáltak, a paradicsom, vagy fokhagyma, vagy akár meggyszószt is. Akadt olyan is aki csak csupán ecetes tormával ette az ízletes húsokat.

Ilyenkor a házigazda előhozta a pince legvégéből a legjobb borait, a férfiaknak a vöröset, a nőknek az édesebb fehéret.

A házilag savanyított káposztával készült a töltött káposzta, mint a következő fogás, aminek az a különlegessége, hogy abalevet öntöttek alá főzés közben , és mondják hogy soha olyan káposztát nem lehet főzni mint amilyen disznótorkor kerül az asztalra.

A sertéspörköltből már csak az illendőség kedvéért szednek akik már nem olyan éhesek, amihez galuskát, vagy friss kenyeret illik enni.

Ilyenkor előkerülnek a hordóba elrakott különféle savanyúságok, ami között találunk bogyiszlói almapaprikát, cseresznye paprikát, uborkát, de akár karfiolt, és apró görögdinnyét, hagymát, és még zöld paradicsomot is.

Határt csak a fantázia, és a zöldségfélék fajtáinak kimerítése szabhat.

Pl.  patiszon, vagy cékla, de akár mini kukorica is.

A lakoma vége felé következik a sokféle sültpecsenye,fokhagymás natúrmáj, és a főfogásnak számító sült kolbász, és a húsos, véres hurka, amihez főtt burgonya, és párolt káposzta jár.

Mindehhez elengedhetetlen a finom fehér kenyér, akár még ha lehet, akkor frissen sütve is.

   Persze akkor még nem beszéltünk a különféle nemzeteknél előforduló sajátos ételekről. pl a sváboknál szokásos, húsból, belsőségekből, szív, vese, májból készült savanyúról, amit babérlevéllel, burgonyával és némi ecettel készítenek. A romáknál pedig elengedhetetlen a punya, amit melegen törve kell enni, 

Ilyenkor már bőven fogy a bor, vagy a fröccs,  és elengedhetetlen a lakoma végén a desszert, ami lehet akár valamiféle aprósütemény, almás, vagy meggyes pite, de van ahol kalácsot is sütnek.

Nálunk a böllér mindig azt mondta, hogy a sok zsíros étel tetejére elmaradhatatlan a sütemény.

Mikor vége volt a vacsorának akkor lehetett várni a maszkásokat, akik nyársat dugtak, hogy akasszanak rá valamilyen finom falatokat nekik, és valahogy mindig előkerült a szomszédban egyedül lakó cigányember, a kopott hegedűjével, akit csak mindenki Szürkének hívott, talán az ősz haja miatt, és elkezdett játszani, és mi gyerekek szájtátva hallgattuk és néztük a fehér gyantát, a húrok alatt.

Szerintem öregapám hívta át minden disznótorra, mert énekelni akart.

Akármikor is végeztek a munkával, a vacsora éjszakába nyúlóan sokáig tartott.

  Majd szép sorban időt szakítunk a különféle ételek receptjeinek leírására, a savanyútól kezdve a kocsonyáig, ami még mindig disznós étel, de ma egy egyszerű, de finom és ízletes étket mutatok be, a kolbászos mártást.

Minden munka után maradnak maradékok, amit a takarékos svábok mindig felhasználtak..

Volt mikor a kolbász tekerés közben eltörött, és nem lehetett feltenni a füstre, akkor azt félretették, és nemes egyszerűséggel vagy megsütötték, vagy másnap harmadnap megfőzték, mert eltenni nemigen lehetett, mert nem volt megfüstölve, és elromlott volna megfelelő hűtés nélkül.

A kolbászos mártás akár reggelire, ebédre, de vacsorára is megfelel.

Mindenkinek egy kb. tizenöt centis darabot szánva simán csak megfőzzük a nyers kolbászt.

   Egy lábasba hidegvizet töltünk, amibe egy diónyi zsírt teszünk.

Nagyon tetszett, mikor anyám mindig úgy mondta.. diónyi zsírt..

Én már csak simán egy evőkanál zsírt teszek a vízbe. Nem cifrázzuk..

Lehetőleg egy nagy, öklömnyi vöröshagymát kockára vágunk, de sok legyen mert ez adja a szaftját.

A hidegvizet feltesszük, és a hagymát belerakjuk, két darab babérlevéllel egyetemben, és egy megfelelő nagyságú nyers kolbászt teszünk a vízbe.

Nagyon fűszerezni nem kell, hiszen a kolbász tele van fűszerekkel, amit úgy tudunk kicsalogatni, hogy néha villával, vagy tűvel megbökjük a kolbászt. akkor kijön a paprika színe, a fokhagyma, a bors íze.

 Arra vigyázzunk, hogy a kolbász ne durranjon szét, mert akkor nem tudjuk darabolni.

A víz jól lepje el a húst, mert még sűríteni fogjuk. A babérlevél vadas ízt ad neki, és egy csipetnyi sót is tehetünk bele.

Mikor már forr a víz, akkorra már piros a lé, és egy pohárba egy kanál lisztet keverünk el vízzel és szép lassan, állandóan keverve, hogy csomós ne maradjon, lassan behabarjuk az ételt. Eztán már csak a hagymának, a lisztnek, és a kolbásznak készre kell főnie, ami kb. húsz perc.

  A VÉGE FELÉ, MIKOR LÁTJUK HOGY A MÁRTÁSUNK MEGFELELŐ SÜRÜSÉGŰ, ÉS KISKANÁLLAL MEGKÓSTOLVA AZ ÍZE IS MEGFELELŐ, AKKOR LASSÍTJUK A FŐZÉST, ÉS EGY EVŐKANÁLNYI ECETET TESZÜNK BELE, ÉS EGYENLETESEN ELKEVERJÜK, AZ SEM BAJ HA KISSÉ CSÍPŐS A KOLBÁSZUNK.

A paprikától és a liszttől szép sárgásbarna lesz a mártás színe, és a babérlevéltől, ecettől pikáns lesz az íze.

A hagymának nemigen lehet látszania, mert szétfőtt.

Ilyenkor levehetjük a tűzről, és mindenkinek a tányérjára kb. tíz, tizenöt centis darab kolbászt teszünk, amit bőréből kibontva karikákra darabolhatunk.

Közben a sütőben megsütöttünk egy karika véres, vagy húsos hurkát, amit szintén a tányérra darabolunk

Mikor ez megvan, akkor rámerjük a még forró mártást, és friss kenyérrel villával, vagy akár kanállal megehetünk.

Savanyúság nem kell hozzá, mert az étel maga is savanykás.

Jó kis vörösbor illik hozzá…

Persze az igazság az, hogy ehhez az eledelhez nem kell egy egész disznót levágni, mert a hentesnél is lehet kapni külön nyers kolbászt, és különféle hurkákat.

Édesanyám, mikor megkívántuk , és már nem volt nyers kolbász otthon, akkor füstölt kolbászból is főzött mártást, de akkor az már más jellegű, intenzívebb étel volt, amit kissé tovább kellett főzni, amíg a hús meg nem puhult, de a többi alapanyag, és eljárás ugyanaz maradt.

Javaslom hogy mindenki próbálja ki ezt a finom ennivalót, fél óra alatt meleg, laktató, és finom ételt adhat a családjának.

Jó étvágyat kívánok..

Szekszárd  2013  12  28 

++++++++++++++++++++++++++++++++

15. CSAK A DAL. Nagy Vendel dalai

A négy évszakról…

Tündérlábakon

1. versszak

Tavaszi szélben

Lenge leányka

Szoknyája perdül,

Indul a táncba.

Siklik a teste,

Omlik ruhája.

Messzire hallik

Szélfuvolája.

Refrén:

Harmatot a fűről

Verte le bokája.

Topogott a porban

Mezítelen lába.

Aranyos cipője

Beragadt a sárba.

Ropogott a hóban

Piros kis csizmája.

2. versszak

Két apró lába

Fut a világba.

Négy ifjú legény

Szalad utána.

Indul tavaszból,

Szökken a nyárba.

Ősz fuvallatja,

Télben találja.

Refrén:

Refrén:

                              2012

Megjegyzés:  Dallamos, lírai dal. 

++++++++++++++++++++++++++++++++

16. ÚJSÁG ÚJ SZERKESZTŐI ÜZENETEK

Kedves olvasó!    

Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.

Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.

Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3

Telefon: 06 30 550 51 06   8-tól  20- ig.

e-mail:

nagy.vendi@freemail.hu

megszólalok@freemail.hu

skype címem  nagy.vendi54

Új email címem: nagy.vendi54@gmail.com

…………………………………………………………………

Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók

számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linken lehetséges:

http://megszolalok.blogspot.hu/

Tehát az ez évben megjelent összes számot  visszamenőleg is elérhetővé tettük a fenti blogoldalon!

…………………………......................................................

A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős.

Köszönjük a külső munkatársak közreműködését. A szerzői jogokat fenntartjuk.

Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor előveheti.

Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!

Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.

Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.

Írott műveim megtekintése:  amatőr művészek foruma  nagyvendel

www.canadahun.com irodalom fórum

http://canadahun.com/forum/showthread.php?34311-Nagy-Vendel-Megsz%C3%B3lalok&p=3650150#post3650150

 ________________________________________________

 VÉGE-ENDE-KONYEC-FIN-END-FINÍTÓ

megszólalok 401