2013. november 4., hétfő

MEGSZÓLALOK
 M.M.M. MŰVÉSZETI MAGAZIN
2013. 11. hó – harmadik évfolyam, huszonegyedik szám
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes négyheti lap
Alapítva : 2011 - ben , elvi síkon
Szerkesztő: Nagy Vendel magánzó, laptulajdonos
 1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések
2.Évfolyam:  2012.  1-tól 6. számig
3.Évfolyam: 2013. 1-től 21. számig

MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE

***************************************


 1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!

   Már gyermekkoromban felfigyeltem rá, de nemigen értettem hogy miért szeretnek a felnőttek, de inkább az idősebbek, a temetőbe járni.

De miután a szeretteim közül mind többen kiköltöztek a sírkertekbe, rájöttem, hogy szeretnek a közelükbe lenni, és én is megnyugvást éreztem ha kimehettem virágot locsolni, vagy csupán csak gondoskodni róluk, és ilyenkor lehetőségem volt visszaemlékezni rájuk, és egy-egy imát elmondani értük.

Ez a szeretet megnyilvánulás bármikor megtehető, és előfordult már számtalanszor hogyha az embernek fontos esemény, vagy döntés következik be életében, kimegy elmondani, megbeszélni  elújságolni szüleinek, vagy legkedvesebb rokonának, aki míg élt, akkor is segítette a döntéseinek meghozatalában.

Én nem félek a halottaktól, mióta kedves szüleim, és testvérem meghaltak.

Elgondoltam, hogy életükben soha nem bántottak volna meg egy rossz szóval sem, akkor halálukban miért bántanának?

Egyedül maradva mindegyikőjükkel, elbúcsúztam tőlük, és továbbra is várom őket haza, és ha ez megtörténne, akkor sem csodálkoznék, mert ma is az életem részei, csak nem laknak itthon, elköltöztek egy másik helyre, egy másik világba.

  Azért mégis van egy kiválasztott nap, amikor köszöntjük őket, és megemlékezünk róluk, ami nem feltétlenül a legjobb, de szokás, és illik betartani, megtartani.
A gyertyák fénye, és a koszorúk illata ismét más megvilágításba, más megközelítésbe hozza kedveseinket  ismét a szívünk közelébe. Vannak akik öregségükben, szép csendesen mentek el ebből a világból, de akadnak olyanok is akik baleset, vagy erőszak áldozatai lettek, vagy a háborúk, vagy forradalmak viharában vesztek el. Mégis a legszörnyűbb az lehet, ha szülő veszíti, temeti el gyermekét. .  Mindnyájan erre a csendes helyre kerültek, remélve a megnyugvást, és az örökös békességet.
 Mai magazinunkban szeretnénk ennek az ünnepnek a hangulatát felidézni mindenki számára, és gyújtsunk egy szál gyertyát az elhunytakért.  Ámen, Domine! Úgy legyen Uram!


A szerkesztő
Szekszárd: alsó városi temető részlet

                         ***************************************

SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL


1.  LECTORI SALUTEM, ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
2.  IN MEMORIAM MISLEI EMESE
     Horváth Emília visszaemlékezése 1956- ban megölt barátnőjére
3. VERSCSOKOR HALOTTAK NAPJÁRA
    Csötönyi Ágnes, Gerencsér Hajnalka,  Nagy Zoltánné,  Nagy Vendel  versei
4. A BICIKLIS
    Heim Károly regénye folytatásokban.  Negyedik fejezet, negyedik rész
5. BEMUTATJUK..
    E. Nagy Mária festőművészt.  Életrajza, festményei
6. FIATAL KOROMBAN
    Kanczler Anna verse
7. PÁLYÁZATRÓL PÁLYÁZATRA
    Horenka Erika írás
8. VERSEK A NAGYVILÁGBÓL
    Adamecz László,  CS. Mayer Katalin, Nagy Vendel, Huszár Mária
    Wessely Gábor  versei
9.  NOVELLÁRÓL NOVELLÁRA
     Árvay Mária lovas sorozata 12. rész.  Bolondos csütörtök.
10. VÉLEMÉNYEM SZERINT..
     Olvasóink írták
11. OTT VAN
     Jenei András novellája
12. HARANGOK
      Nagy Vendel versei
13. KUTYAVILÁG
      Erdősné Onda Marica elmélkedése
14. CSAK A DAL
     Nagy Vendel dalai
15. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

***************************************

2. IN MEMORIAM MISLEI EMESE

Horváth Emília  visszaemlékezése 1956- ban megölt barátnőjére

Horváth Emília: 1956  -  In memoriam Misley Emese

Kedves, Ismeretlen  Barátaim!
Ezen az örök szomorú napon ismét elküldöm levelemet  Misley Emesének, az  örök 13 évesnek, és Nektek, hogy emlékeztessen Ő, és emlékezzünk mi , akiknek lassan már történelem 1956 októbere...
Pár évvel ezelőtt, kezdő vakként és még kezdőbb számítógép használóként vetettem a  virtuális papírra  kései siratómat, és küldtem rég halott barátnőmnek abba  a fenti, másik országba.
Az akkor fájdalmas jajkiáltásként kiszakadt szavaimon nem tudok, talán nem is akarok változtatni, hiszen a mi kettőnk földi barátsága  azon a szörnyű napon vége tért, hogy helyet adjon a soha véget nem érő égi, földi szövetségnek, a tiltakozásnak a gyűlölet, a zsarnokság, az értelmetlen emberi öldöklés ellen!
Hogy senki, soha, ne felejtse el: az Élet él, és élni akar!
Kérlek, fogadjátok olyan szeretettel Emese emléktábláján elhelyezett, soha nem hervadó ádventi koszorúmat, mely aggódó szeretettel csak az  Anyák tudják félteni gyermekeiket, szeretteiket!
... hogy soha ne legyenek ártatlanul meggyilkolt 13 évesek, Hogy békében éljünk az emberi kor végső határáig!

Horváth Emmy
Sent: Thursday, October 23, 2008

Subject: '56 In memoriam Mislei Emese
 ..........................................
Szervusz Emese!

Ígértem, hát itt vagyok...  mert megint október,  megint  huszonharmadika, mert, mint mindig égnek a gyertyák,  és mint mindig, nézel rám a fényképről ,  félszeg mosollyal, az elmaradhatatlan masnikkal a hajadban, amúgy matrózgallérosan , 13 évesen, most már mindig így... Így találkozunk mi ketten,  több, mint 50 éve, én egyre növekvő év gyűrűkkel, most már  akár  nagymamád is lehetnék, Te meg még mindig csak 13 éves vagy, de Veled töltve  az emlékezés  óráit, én  is azzá a csitrivé  fiatalodom, és próbálom megfejteni a  megfejthetetlent:

Miért akkor, miért ott, és miért éppen Te?? Hiszen nem voltál öreg, nem voltál beteg, még csak nem is egy autó  ütött el, csak éppen rosszkor voltál, rossz helyen! Anyukád úgy mesélte, még a mosoly is ott  ült az arcodon, észre sem  vetted, mikor egy golyó úgy ment át törékeny testeden, mint kés a vajon.

Én ugyan ezt már akkor sem hittem el, de hát az anyák joga a misztifikálás, és ha neki így könnyebb volt elviselni  a fájdalmát,  ki merné ezt elvitatni tőle? Mert az emlékezés megszépíti a múlt rémségeit, csak a kérdésekre nem ad választ az elmúlt több, mint  félévszázadnyi idő!  Kamaszlányok voltunk, amolyan mindenen kuncogós, félig gyerek, félig nő mivoltunkban, és nem igen értettük, mitől forrong a világ  bús tengere, óh, magyar? Akkor is ősz volt, hullt a vadgesztenye a népkerti  sétányon,  miközben kiderült, hogy összes barátnőm , az akkor már gimnazista unokabátyámba,  Pistába szerelmes.


Csak én tudtam, hogy ez  a csábos, egyben minket gúnyos mosollyal lekicsinylő fiú csakis engem vehet feleségül, mert Ő az én unokatestvérem. És még nem sejtettük, hogy ez a 16 éves srác, kis hátizsákjával  két hét múlva nekivág a nagyvilágnak, meg sem áll Amerikáig, hogy ott a szabad, új világban parkett táncosként kezdje, és ki tudja ma már hogyan fejezze be kalandos életét. És azt sem  értettük igazán, mit hallgat nagypapa fülét szinte  rátapasztva a rádióra, miről suttognak szüleink a bezárt ajtók mögött?

Csak csiviteltünk,  , mint a délre szálló fecskék, köztünk Te is Emese, kissé félszegen, amolyan jól nevelt leányként, és akit  nagyon irigyeltünk a szabadon  leeresztett hajáért, a mindig más  színű maslikért, a vajszínű télikabátért,   mi   a szoros, copfba fogott hajúak, a mindig sötétkékbe, vagy ami még borzalmasabb,  barna kabátba öltöztetettek, mert  ez utóbbiakon nem látszik a kosz. Emlékszel Mesi, egyszer nagylelkűen nekem ígérted az álomkabátot,  és csak halálod után kapott ijesztő jelentést  az emlékkönyvembe  rajzolt sírhantod, rajta a kereszttel, meg a versikével,... hogy is  volt csak?  Ha engem egyszer ez a sír eltemet, akkor se felejts el engemet!  A ma is  meglévő könyvecskében dermesztő  jóslatként hatnak soraid, a sok vicces, giccses bejegyzés között. Honnan érezted előre, hogy már csak rövid ideig leszel  közöttünk,  hogy aztán azon a szörnyű délelőttön semmi perc  alatt  átköltözz a
bárányfelhős , örök hetedik  osztályba, ahol ott  ülnek " az örökre a szépek?"

Pedig milyen jól indult az a reggel?   Hallottuk  ugyan, hogy  Pesten valami nincs rendben,  de hát Pest olyan messze van, de  nekünk ugyanúgy iskolába kellett menni. 

Még örültünk is, mikor a második óra után szélnek eresztették a tanulóifjúságot, mindenki  mehetett, ahová akart, hiszen a szülők csak délre vártak haza minket.

Mondd, Emese, miért is mentél Te a Rendőrség épületéhez, talán a  jólneveltséged ellen lázadt fel kíváncsiságod? Én is mehettem volna Veletek, de én egy másik barátnőmmel a Zenepalotához siettem, mert egy fiatal színész, bizonyos Nagy Attila  a Talpra magyart szavalta.

Ha meggondolom,, ez a döntés talán az életemet mentette meg,  mert  míg téged az eldördülő sortűz halálra sebzett, mi a Sacival  megúsztuk egy-egy anyai pofonnal. Hazafelé már csak azt láttuk, hogy egy szirénázó nyitott teherautó tetején egy nemzeti zászlóval  lefedett ember fekszik, s később megindul a vasgyári munkások  csapata a város felé. Azt hiszem, ezen a napon váltunk felnőttekké, többé semmi nem volt  olyan, mint annak előtte.

A következő napok a borzalom , a kegyetlenség napjai voltak, mert  hiába őriztek szüleink,, működött a palánk rádió,  hajítottak ki  embert a Városháza emeletéről, lincseltek meg szegény gombügynököt ÁVH- snak nézve, évekig megőrizte vére nyomát az emlékmű, amire felhúzta őt a népharag.

És közben eltemettünk téged Emese, én mondtam a gyászbeszédet, és váltig nem értettem, mi lett a napokkal előtte még igencsak eleven  barátnőmmel. Mint azóta is értetlenül  állok a házatok falán lévő  emléktáblád előtt, ahonnan az emlékezés virágait másnapra már  ellopják, hogyan is mondjam: a megélhetési bűnözők.

Jaj, Mesi, sokat kérdezel, nem tudom elmagyarázni, mi ez a  ketyere, amin most írok, Te még  a televíziót sem ismerted, hogy is  érthetnéd meg, hogy a kockás füzetet , amibe évtizedekig írtam  a  velem történteket, felváltotta  ez a még nekem is nehezen megérthető világ.

Mint ahogy arra sem tudok Neked válaszolni, miféle forradalom volt  az, ahol annyi ártatlan ember halt meg Túl közel van még ez a  félévszázad, mi magyarok pedig mindig a ló egyik vagy másik oldalára esünk. Kell még néhány emberöltő, hogy tisztán lássuk a  múltat, de ez már az unokáinkra marad.!
És tudd meg Emese, a tőled örökölt álomkabátot anyukám befestette  sötétkékre, mert azon nem látszik a piszok. Hiába ellenkeztem, az  anyai döntés végrehajtatott, és én akkor, ott megértettem, a  forradalom véresen komoly dolog, a gyerekkoromnak  megmásíthatatlanul vége.
Emese, Drága múltam része, a gyertyák lassan elalszanak, de Te ott  maradsz gyerekként a fotón, de mindenekelőtt a szívemben, amúgy maslisan matrózgallérosan, örök 13 évesen..
Egyszer megírom, ha megértem , mi és  miért történt velünk, hogy  soha többé ne történhessen meg az utánunk következő 13 évesekkel!
Drága Emese!
?_ titkos jelünkkel búcsúzom.
Emmy


***************************************

3. VERSCSOKOR HALOTTAK NAPJÁRA

Csötönyi Ágnes:   Édesanyám  Csötönyi  Pálné szül:Schweitzer Regina
                                                                       /1918.márc.9--1994.szept.1/  
                                                                                   halálára írt vers 
             

                                   Jégbefagyott őszikék                                 


         Őszi rózsa nyílt,

         melyet annyira szerettél,

         mikor búcsú nélkül elmentél 

         De jéggé dermedt minden ,

         mint az örök léted,

         hová volt megérkezésed.

         Hol vagy, hol vagy ? 
         Én egyre csak kereslek, 
         hogy elmondhassam,
         mennyire szeretlek....

         De feleletet-

        senki nem ad. 

       Írta örök ,fájdalmas emlékezésként lányod:   Gyöngyösiné Csötönyi Ágnes


......................................................................

Gerencsér Hajnalka: Gyertyaláng


A gyertyák azokért az emberekért égnek, 
Akik szívünkben, s a csillagokban élnek.

Gerencsér Hajnalka
Aki eltávozott, gyertyát gyújtunk érte,
És a gyertyalángban feltűnik arcképe.

Ahogy lelkünk a szeretett embert siratja,
Velünk zokog a gyertya, ez nyomot hagy rajta.

A gyertya könnye, tudod a viasz,
Az ember bajaira ez korántsem vigasz.

S, ha néha lelked sebes, bánat járja át,
Gyújts meg közeledben egy illatgyertyát!

Ha elmegy az áram, sötét lesz az este,
Jó, ha van a közelben egy kis mécsesed.

A gyertya hirdeti az örömet néked,
Ahány láng a tortán, épp ennyi az éved.

Ünnepélyes vacsora, együtt a család,
Terített asztalodon már égnek a gyertyák.

Ha szerelmes vagy, gyertyád veled örül ám,
S kanóca feketéről tüzesebb színre vált.

Lobogva ég, mint emberben a szerelem lángja,
Sok apró szikra, mind - mind e lángot táplálja.

Adventi koszorúdon, ha négy gyertya ég,
Tudd, hogy karácsonyt mond már a jövő hét.

Szeretet ünnepén a gyertyafény,
Csupa meghittség és csupa remény.

Minden csonkig égett gyertya történetet hordoz,
Hol szépet, hol szomorút, amilyen a sorsod.

Az élet múlandó, a szeretet összeköt,
A test csupán jelmez, a lélek pedig örök.
Fellobbanó gyertyaláng, az emberi élet,
S e lángot óvni kell, különben leéghet…


............................................................................................

Nagy Zoltánné:    Nagymama


Istenem,csak egyszer el tudjak menni

Fejfádra borulva csendesen siratni

elmondanám halkan, mennyire hiányzol

Ölelő karodba bújnék százszor.



Sarkig tártad kapunk, lépteid vélem
Válladra borulva csókollak téged
Hogy tudtál örülni, mikor haza mentem
Volt még nagyanyám, ki imádott engem.

Mennyi öröm, s bánat ért azóta
Elmondanám néked, könnyek közt suttogva
Drága Nagyanyám! Nem tudok nyugodni
Üresek lépteim, nem vár nálatok senki.

Árva lett a kis ház, ahol egykor vártál
Árnyék sincs a szőlőlugason már
Csak egyszer látnálak, csak ölelhetnélek!

Magas jegenyefák velünk könnyeznének.


Apró gyöngyök hullnak a rideg sírköre

Gyémántként ragyognak az árvácskák kelyhén

Álmodom a Pesti házat, hol te ülsz az udvaron

Körbe tekintve az ismerős arcokon.



Istenem, ha egyszer, még egyszer várnál haza
Karodba ölelnéd árva lelkem
Leborulnék lábaitok elé....
s mesélnénk, mesélnék, mit is adott az ég.


.............................................................................................

Nagy Vendel: Faddi virrasztó
Nagy Vendel

  Hegyen-völgyön siralom

Halott van a ravatalon.

András bácsi virrasztja

Torkát borral locsolja.

Elfogyott sok flaska bor,
Egyre hangosabb a tor.
A dalnok mind vadabbul rikolt
Ujját csettintve ugrik fel,
Kis termete így nőtt öt centivel.
- Óh borzalom -
"Halál ellen sej-de
Nincs oltalom"


…………………………………………………………… 

Nagy Vendel: Igaz történet

  

Egy tavacska hullámzott

A kert végében,

Nyáron ötven kacsa

Lubickolt vizében.

Történt egyszer, hogy a néne
Kacsát akart sütni ebédre.
Nógatta az apót,
Menjen le a tóra,
Fogjon meg egy szárnyast,
Kész lesz harangszóra.
Az öreg hallgatott az anyóra,
Rögtön sietett is le a tóra.
Sáros volt a partja,
Megcsúszott a lába,
Belebukott arccal a pocsétába.
Elunta a várást az öreg néne
Eredj kis unokám,
Szólt a kis legényre.
Nézd meg öregapád,
Hol késik, mi végre?
Fenem a kést,
A víz is lobog már,
Fuss öregapádért
Hozza azt a gácsért.
Szalad a legényke
Jön is vissza mindján,
Milyen ing volt a nagyapán?


Reggel kiöltözött a szép

Kockás ingébe!

Zsörtölődik a néne.

Akkor jó, mert ott úszik

A tó közepébe.

Az anyja csudáját

A vén hülének
Ilyenkor fürdik
Mikor a kacsák még élnek?
Nem tudta a balga,
Hogy az ura, szegényke
Holtan van a vízben
S kacsa a kezében. 



***************************************


4. A BICIKLIS

Heim Károly
         HEIM KÁROLY regénye folytatásokban
            ( Negyedik - befejező - fejezet, negyedik rész)


- Köszönjük az igen értékes tájékoztatást első titkár elvtárs! – Emelkedett ismét szólásra a gyár igazgatója. – Megkérdezem, hát önöket kedves barátaim, munkatársaim, hogy van-e valakinek kérdése? – Senki sem jelentkezett szólásra. - Úgy látom nincsen! Hát, ha nincs kérdés, akkor köszönöm mindenkinek, hogy eljött! Munkásgyűlésünket bezárom!

Az ezernyolcszázkilencvenhatban alapított gyár a munkásgyűlést követő egy héten belül megszűnt létezni. Termelését Szekszárdon az új gyárban folytatta tovább. Majosi működése a tej átvételére alkalmas tejcsarnok működtetésére korlátozódott. Irénke és Anti, már régen közvetlenül a főkönyvelő és a fiatalasszony között lefolyt, beszélgetés után elhatározta, hogy követik a gyárat Szekszárdra. Megnézték a rájuk váró lakást is a Semmelweis utcában és nagyon tetszett nekik. Leginkább a kilátás tetszett. A magas dombra épült házból Őcsényig, Decsig, Sárpilisig tárulkozott ki a világ. Messze a látóhatár peremén a Bátai hegy magasa fogadta a tekintetet. Esténként Szekszárd fényei kápráztatták őket. Mind a kettőjüket elkápráztatta a megyeszékhely lüktetése. Lenyűgözte őket a boltok kínálata az esték elevensége. Anti munkahelyet keresett és talált magának. A cipőipari szövetkezetben ismerősre talált. A szövetkezet műszaki vezetője Bonyhádon a cipőgyárban gyakornokoskodott egyetemista korában. Legszebb emlékei a Kolpek Lajos bácsi vezette mintázóhoz kötötték. Onnan emlékezett Antira, mint az egyik legtehetségesebb ifjú mintázóra.

-  Szívesen látlak a csapatomban Anti! Nagy szükségem volna egy gyakorlott technológusra. Remélem, vállalod.
 -     A legszebb álmom válik valóra, ha komolyan gondolod Attila.
 -     Természetesen igen. Tudod jól, hogy nem szoktam a levegőbe beszélni.
 -     Akkor meg is egyeztünk. Ígérem, hogy nem fogysz csalódni bennem.
 -     Tőlem már holnap is beállhatsz!
 -     Ha holnap még nem is jöhetek, de a jövő hónapot már kezdhetem itt.
 - Örülök, hogy megegyeztünk! Most, hogy beszélgetésünk hivatalos részének sikeresen a végére értünk megkérdezhetem, hogy miért hagyod ott a jó öreg Botondot?
 -     Több oka is van annak Attila. A feleségem a majosi vajgyárban dolgozott. Azt most átköltöztették ide Szekszárdra. Mi úgy határoztunk, hogy követjük az üzemet. Itt a lakást is adtak az asszonynak nem csak munkát. Hazudnék azonban, ha azt mondanám, hogy ez az egyetlen oka annak, hogy otthagytam a cipőgyárat. Tudod engem elmarasztaltak az ötvenhatos viselkedésem miatt. A leszerelésem után nem vettek vissza a mintázóba. A Lajos bácsi, Tudod az öreg Kolpek hiába mozgatott meg minden szálat, csak a csákózóba kaphattam helyet. Azóta is ott vágom a talpat, a sarkat. Nagyon unom már. Szóval, ha nem jön ez a vajgyár áttelepítés, valószínűleg akkor is új munkahely után néztem volna.
 -     Nem mintha megváltoztatnám, az ajánlatomat mégis érdekelne, hogy mit tettél ötvenhatban? Hidd el, csak azért kérdezlek erről, hogy meg tudjam védeni magamat meg, hogy meg tudjalak védeni tégedet is, ha emiatt zaklatna valaki!
 -     Nem csináltam én az égvilágon semmit barátom! Csak annyi történt, hogy akkor, amikor az alakulatomban nem maradt parancsnok, mert kiment a legtöbbjük nyugat felé a határon én haza jöttem Tevelre. Az események lezajlása után, amikor az új kormány felszólította az önkényesen leszerelt katonákat, hogy foglalják el állomáshelyüket és amnesztiát hirdetett a számunkra én is felvettem újból a szolgálatot. Ennyi volt az én nagy bűnöm. Nem zaklatott engem se a katonaság, se a rendőrség. Egyedül a gyár párt titkára bíztatására a gyár vezetése nem tudta megbocsátani nekem a „bűnömet”.
-   Köszönöm, hogy őszintén elmondtál mindent Anti. Itt minálunk senki sem fog zaklatni ötvenhat miatt! Ezt megígérem neked!

Egy Csepel teherautót küldött a gyár a Petőfi utcába Irénkéék költöztetésére. Nem sok pakolni való akadt. Egy órába tellett és a sofőr az Anti és a rakodó segítségével minden ingóságukat felpakolta a platóra.
 -   Ha nincs más, mehetünk is Irénke! Ki jön velünk? Valamelyikőtök meg a gyerek jöhet velem meg a rakodómmal.
 -     Menjél te Irénkém, ha nem kellek a pakoláshoz!
-   Nem kellesz Anti! Ehhez a kevéske holmihoz elegen vagyunk ketten a Pista bácsival! Igaz-e öreg?
 -   Egyet se félj komám! Egy óra alatt berendezzük a lakásotokat! – Nyugtatta meg Antit Pista bácsi!
 -    Köszönöm a segítségüket Pista bácsi! És neked is köszönök mindent Lajos! Én biciklivel megyek!
 -     Nem lesz az egy kicsit messze barátom? – Faggatózott a sofőr.
 -     Eljutottam én már ennél sokkal messzebbre is ezzel a biciklivel. Igaz-e Irénkém?
 -     El bizony és méghozzá micsoda hidegben!
 -     Akkor sem lett nekem semmi bajom, csak a fülem bánta.

Irénke és Anti szeme boldogan villant össze. Mikor megtalálták egymás tekintetét hangos hosszas kacagásban törtek ki mind a ketten. A többiek csodálkozva nézték a fiatalokat. Senki sem tartotta viccesnek Anti mondatát. Irénke és Anti már elköszöntek szüleiktől. Mostani búcsúzkodásuk egyetlen rövid ölelésre szorítkozott a fiatalasszony és egyetlen kézfogásra futotta a vő és a szülők között. A teherautó fülsértő dudálással robogott végig a poros Petőfi utcán. Csak az éles dudaszó és a lassan ülepedő porfelhő emlékeztette az utca lakóit, hogy Irénkéék elköltöztek. Anti a Petőfi utca végén a gémeskútnál nem a köves felé robogott egyenesen tovább. Neki elszámolni valója volt még. Szembe kellett néznie az álmait megrontó zöldszemű szörny evilági képviselőjével, a juhászék bojtárjával, a gügye Lajossal. Az esztena felé vette hát az irányt. Anti beszélni akart a fiúval. Tisztázni a fiatalember feleségéhez fűződő viszonyát. Érezte ő, hogy jobb volna elmenni köszönés nélkül. Érezte, hogy jobb volna itt hagyni csapot-papot. Érezte ő, hogy rohanni kellene innen integetés nélkül a múlt eseményeire vissza se nézve rohanni a családja után. Rohanni az új élet felé. Rohanni Szekszárdra. Valami mégis erre űzte hajtotta egyre gyorsabb iramba hajszolva a kerékpárt. Dobhártyája belsején dörömböltek az erek. Szája kiszáradt. Kezéből kifutott a vér olyan erősen görcsösen szorította a kormányt.

-     Tisztázni mi volt Irénke és a Lajos között!

Egyre csak ez a gondolat zakatolt eltompult agyában. Úgy érezte, hogy szétfeszíti az agyát, megöli a lelkét ez a bizonytalanság. Lajos az Ürgehegyen legeltette juhait. Anti már a Kiserdő alól észrevette a nyájat. Egészen kifulladt mire nagy sebesen a dombra ért. Nagy izzadtan a bojtár pulijainak csaholásával mit sem törődve egyenesen a juhászhoz robogott.

-    Ez vajon mit akarhat tőlem? – Törte amaz a fejét. – Majd megmondja, ha ideért. – Nyugtázta magában és lassan ballagott tovább a legelésző nyáj ütemében.
 -    Jó napot! – Kurjantotta izgatottan Anti. – Beszédem van veled!
 -   Jó- jó- jó- jó napot! A- a- a- aztat mi-mi- mi-mindjárt gondoltam. – dadogta izgatottan Lajos.

Anti nemigen ismerte a bojtárt. Csak messziről látta olykor, amint magányosan bandukol a nyáj után. Csak most, hogy szembe állt vele érezte meg, hogy micsoda erő rejtőzhet ebben a csupa izom nála legalább egy fejjel alacsonyabb görbe lábú gubancos szőke hajú gyerekesen szép arcú emberben. Most, hogy szemben álltak egymással most, hogy beszélni hallotta a bojtárt Anti megnyugodott. Nevetségesnek érezte féltékenységét. Úgy érezte, hogy örökre kivetette, kiűzte lelkéből a féltékenység zöldszemű szörnyét. Hangosan jókedvűen elnevette magát.

-     E- e-engemet ka-ka-ka-kacagsz ki te?

Kurjantotta méregtől ködös aggyal a juhász és juhászbotja réz fejével erősen megtaszajtotta Anti mellét. Ő a hirtelen erős lökéstől elveszítette egyensúlyát és biciklijén átbucskázva az Ürgedomb birkák rágta füvére zuhant. Lajos két kézre fogta juhászbotja szikkadt meggyfa nyelét és csaknem lesújtott, de hirtelen, ahogy jött elillant a mérge meggondolta magát.

-   Mi-mit a-a- akarsz még? Té-té-tégedet választott nem? - Kérdezte szokatlanul tisztán alig-alig dadogva a juhász.
-    Igazad van Lajcsi! – Felelte még mindig hangosan kacagva Anti és fürgén talpra szökkent. – Szerbusz, Lajcsi! Köszönöm, hogy felnyitottad a szemem! Nagy kár, hogy nem ismertelek meg hamarabb! – Kiáltotta oda a sóbálvánnyá dermedt bojtárnak.

Azzal felpattant a biciklijére és sajgó mellel szélsebesen boldogan elrobogott át a falun át a majosi életen egyenesen a reménybe, egyenesen Szekszárd felé.

 Vége.

..................................................

UTÓSZÓ

 Kicsi gyerekkorom óta gyűltek bennem azok a mesék, történetek, amiket ebben a könyvben foglaltam össze. Egyik barátom egyszer, valami késő éjszakába nyúló beszélgetésünk közben azt kérdezte tőlem, hogy mi a különbség írás és olvasás között? Valami olyasmit válaszoltam neki, hogy tudod, barátom én úgy vagyok vele, hogy olvasni gyönyörűség, írni viszont muszáj. Így vagyok ezzel a regénnyel is. Most, hogy nyugdíjas lettem, kikövetelték maguknak az előtte bennem mélyen szunnyadó emlékek, hogy napvilágra hozzam, hogy papírra vessem őket. Nehezen fogtam neki az írásnak. Aztán amikor végre írni kezdtem, csak bugyogtak, egyre bugyogtak, akár a domb alatt, a patakok partján sarjadó forrás tiszta, hidegvizű cseppjei, az emlékek füzérei. Agyamba villant, hogy a háborúk vesztesei nem a hadvezérek, nem az országok sorsának mozgatói, hanem az egyszerű emberek. Azok az emberek, akiket kivetett magából régi hazájuk. Az egyszerű, a hétköznapi emberekről mesélnek a sorok. Azokról, akik odahagyni kényszerültek házukat, összekuporgatott vagyonkájukat és egyetlen tarisznyával lettek hontalanná, hazátlanná, országutak vándoraivá. Könyvem a második világégés igazi veszteseiről, a Völgységben új hazát talált székelyekről, a Felvidékről elüldözött magyarokról, a Völgységből kitoloncolt svábokról mesél. Arról, hogy, hogyan találták meg helyüket ebben a megváltozott világban. Arról, hogy a legnagyobb bajban is, a legreménytelenebb helyzetben is és legkegyetlenebb üldözők között is találni önzetlenül segíteni kész, őszinte EMBEREKET.

HEIM KÁROLY


***************************************


5. BEMUTATJUK..

E. Nagy Mária festőművészt. Életrajza, festményei

Önéletrajz
E. Nagy Mária
Nevem E. Nagy Mária.
Tolna megyében Pakson születtem, ahol gyermekéveimet töltöttem. A rajzolás, festés utáni vonzalmam már gyermekkoromban megmutatkozott, de biztatás hiánya miatt abbamaradt. 1966. óta Szekszárdon élek. Két fiúgyermek édesanyja, és négy unoka boldog nagymamája vagyok.
Ma már férjemmel kettesben élek, a gyermekek felnőtté válása után teljesedett ki a gondolat, hogy festeni fogok.
1996. óta először csak magam kedvére – később – művész barátaim biztatására komolyan kezdtem foglalkozni a festészettel.
Autodidakta módon képeztem és jelenleg is, képezem magam. Évente legalább három alkalommal veszek részt  művészeti vezető által vezetett alkotótáborokban,
ahol az alábbi művészeti vezetőktől kaptam képzést:  B. Tóth Edit, Sáska Tibor, Dr. Görgey Géza, Kedves István, Szakál Antal és Pósa Ede.
Tagja vagyok a Tolna Megyei BÁRKA Művészeti Szalon Egyesületnek, valamint a Pannon ART Line Alkotóművészeti Egyesületnek (PART), valamint a székesfehérvári Szent György Kör Művészeti Egyesületnek .


E.Nagy Mária: Csobogás

Képeim általában virág-csendéleteket, tájképeket ábrázolnak, de vonzódom az akt, arc és alakábrázoláshoz is. Bemutatkozó kiállításom 1997-ben volt a Tolna megyei  őcsényi Közösségi Házban, majd ezt követően csoportos és egyéni kiállításaimmal, sokszor mutatkoztam be a megye, valamint az ország különböző területén.
Képeim kerültek már ki Németországba, Angliába, Amerikába, Franciaországba és Erdélybe is.    
E. Nagy Mária: Csendélet körtével
E. Nagy Mária: Sötétvölgy 

E. Nagy Mária: Rózsák

              
E. Nagy Mária festményeit megtekinthetik a magazin színes változatában, a festő saját honlapján, és a szekszárdi Ari galériában, állandó kiállításon.
                 www.tolnaart.hu/enagy          -------------    www.enagygaleria.hu


***************************************

6. FIATAL KOROMBAN

Kanczler Anna


 Kanczler Anna: Fiatal koromban

Álmodtam...

...hogy világutazó vagyok

Keresztül-kasul a földgolyón

kalandozok hajóval, gyalog

bejárok szép tájakat, hol magyar ember megfordulhatott

látni sok csodát,

hallgatni szép meséket, legendát


Hajóra szálltam hát, átkelni óceánon

szelni a tajtékzó habokat,

derülve ámulni a játékos delfineken,

ahogy hajónkat kísérték, hol levegőben suhanva, nagyokat bukfencezve

csobbantak a tengerbe.


Ködfátyol. Nyüzsög a tarka kikötői népség,

tovább hajózunk, halkuló dudaszót hajt felénk a szél,

messziről erősödő vihar, orkán s a tenger   zúgása hallik,

fázósan húzom össze esőkabátom,

melegre vágyom, de csak egyre fúj a hideg szél,

s nagyon vágyom már a melegre én.


A mindig sötét égen gyönyörű látomás,

az auróra boreális fényorgonái, máskor óriás

csillagból fényzuhatag

mit - vélném -

lassan mozgat az északi szél...


Sürgetem már hogy melegebbre érjek,

úgy is van, vidám fények magasról integetnek,

mire megvirrad,

már lezser fickók félvad paripáikon ugratnak. ...


egyre forróbb a levegő és a hangulatom

lengébben öltöznek már a partról integetők, s ahogy

beljebb hajózunk a szárazföldre

látom, barna testek tüzes táncot lejtenek,

hajlékony lányok, büszke ifjak szenvedélyes vágyuktól fűtve

táncolnak...


Gőzösünket széles folyam hömpölygeti, csónakra szállok,

míg hajóm pihen, s töltekezik rakománnyal, olajjal,

a dzsungel zúg, folyondárok kapaszkodnak csónakomba,

piranhák kapkodnak vízbe lógó lábaimba...


Viharba futunk röviddel indulásunk után,

Hatalmasra korbácsolt hullámok tetején száguldunk, majd szakadunk a mélybe

Remegve rettegek, szél- és víztölcsérek között elveszve

Fohászkodom, csak egyszer érjek partot,

nem vágyok tengerre többé soha

Inkább tavon csónakázom

vagy a nyugodt Dunán, békés Tiszán lecsorogva partközelben
dereglyémben...


újabb látnivaló tűnik szemembe

fehér paloták, templomok, mecsetek,

Zsibongó vásárosok között méltóságos papok lépkednek.




Száraz, forró sivatagból érkezett tevék -

honnét jöttek? Megkeresem a karaván útját

burnuszokba bújt és fedetlen barna bőrű emberek, gyöngyökkel díszített

asszonyok,

sovány gyermekek nevetve mutogatnak, s tartják apró tenyerüket.


de jaj, hirtelen forró forgószél támad

elragad - a felhők fölé,

nem tudom a föld van felül, s az ég alul,

nem tudom fiú vagyok-e vagy lány

Mielőtt elalélok

még látom nagy lesz utazásom a vég felé

törött bordákkal, kicsavart karokkal, nyaka szegetten...
S bánom már, hogy nem maradtam otthon.
Majd a parttalan, tudattalan fekete mélységbe zuhanok...


... de újra érzek...

langyos eső lágyan permetez, félőn nyitom ki szemem,

kellemes madártrillát hallok...

s örülök, újra itthon vagyok...



***************************************


7. PÁLYÁZATRÓL PÁLYÁZATRA

Horenka Erika írásai. Jeladás Összművészeti novellapályázat.


A világ Jessica Parker szemével (részlet)


Horenka Erika
Január 21.-e szombaton hat órakor Jessica Parker már készen állt és Christopher Cartert várta, hogy eljöjjön érte és még egy két dologért amire szükségük lesz a projekt első napján. Gyorsan odaértek a Melbourne központjában található konferenciateremhez, a többiek már ott voltak. Viszonylag korán hét óra körül elkezdtek érkezni a meghívott vendégek és az érdeklődök. Jess megkérte a fiúkat, hogy kapcsoljanak addig valami zenét szórakoztatásként, míg nem kezdik. 8 órakor el is kezdték az "előadást".

A teremre teljes sötétség borult, lekapcsoltak minden villanyt a színpadi világítást kivéve és az ablakokat is besötétítették. A meglepett közönség, akik a bejáratnak háttal (az eredeti formában elhelyezve) a színpaddal szemben foglal helyet, halk neszeket hallatva izegni-mozogni , fészkelődni kezdtek.

– Szeretettel köszöntöm az egybegyűlteket ezen a kis szemfényvesztés nevű kezdeményezésen.  –kezdte Jack a bevezetőjét. Amit egy kis történettel folytatott, miszerint néhány egészséges ember nem értette, tudta átérezni a vaksággal járó mindennapokat, élethelyzeteket.

Ezen kis bevezető után térjünk a lényegre. Egy kis „játékra” invitálnám a jelenlévőket. Természetesen semmi sem kötelező, de aki szeretne részt venni és kipróbálni a legfontosabb érzékszervűnktől való megfosztottságot a széke háttámláján talál egy kendőt vagy sötét szemüveget. Kérem kössék be a szemüket!  -folytatta Jack és tartott pár percnyi hatás szünetet, míg a nézők nagy része teljesítette kérését.

Arra kérném azokat, akik nem szeretnének részt venni a játékban, hogy tartózkodjanak a hangos véleménynyilvánítástól! Mindenkinek az asztalán ott van egy fehér kendő, ha valaki szükségét érezné a helység elhagyására, emelje magasba a fehér kendőt és egy segítőnk kikíséri a teremből.  – folytatta Jack és gyorsan felmérte a közönség korösszetételét Jessica instrukciói szerint. Ekkor Jessica lekapcsoltatta a még meglévő világítást.

–  Azt mondják, hogy ha az ember elveszíti az egyik érzékszervének teljes, egészséges működését, a másik négy érzékszervi működés némiképp felerősödik. Hát lássuk így van e?  -tette fel a költői kérdést Jack és mondandója végén egy nagyot csapott egy fapálcával az előtte álló asztalra. Mire a közönség többsége összerezzent az ijedségtől.

Meg tudja nekem mondani valaki mi történt?
– Leesett valami  - mondta egy bekötött szemű, bátortalan női hang az első sorból.
– Ügyes próbálkozás, de sajnos nem nyert. Más ötlet esetleg?
– Gondolom csak a bekötött szeműek válaszolhatnak?  - kérdezte egy mély baritonú férfihang az utolsó sorok egyikéből.
– Igen az elsőbbség az övék.  –mondta Jack
Csak bátran, nincs rossz válasz!
– Én arra tippelnék, hogy eltörtél valamit.  –mondta egy szintén a játékban részt vevő úr a második sorból
– Sajnos nem talált.
– Hallhatnánk újra?  - kérdezte a bátortalan hölgy az első sorból
– Természetesen.  - mondta Jack és megismételte a „zajt”.
– Megvan, rácsaptál az asztalra valami fapálcával.  –szólalt meg ismét a bátortalan hölgy az első sorból.
– Úgy van, talált süllyedt!  - dicsérte meg Jack és visszament a színpadra, hogy elindítsa a magnót.
Kis figyelmet és csendet kérnék! Megsúgná nekem valaki, hogy most mit hallunk?  - bekapcsolva a magnót egy könnyűzenei felvétel szólalt meg.
– Zongora és gitár.  –vágták rá többen is
– Ez ugye könnyen ment, de lássuk a következőt! –újra elindítva a magnót komolyzenei koncertrészlet szólalt meg.
– A zeneszerzőre és a mű címére vagy kíváncsi?  - kérdezte Mr. Parker, aki szintén részt vett a játékban
– Nem, de megkérhetnélek, hogy ne lődd le egyenlőre a poént?  - mosolyodott el Jack és még néhányan a közönségből.
Csak és kizárólag az itt hallható hangokra vagyok kíváncsi!
– Szerintem mindenki felismerte a zongorát és a hegedűt.  –mondta a bátortalan hölgy az első sorból
– Úgy van! Még valami esetleg? Többiek?
- Én valami fúvósat is hallani véltem, de nem igazán vagyok otthon a komolyzene terén.   –mondta a bariton hangú úr a hátsó sorok egyikéből, aki időközben beszállt a játékba és bekötötte a szemét s a példáját többen is követték. Jack látta, hogy nagyon tanácstalanok, így elindította újra az előbb lejátszott zenerészletet.
*– Akkor menjünk tovább. Felismeri valaki a hangokat?   - újabb felvételt indított el a magnón
Annyit segítek, hogy legalább öt féle hang ismerhető fel, amiket mi mixeltünk össze.  –gördítette tovább Jack a fonalat
– Utcazaj, autók, járókelők és talán szél.   – mondta egy fiatalember az ötödik sorból.
– Úgy van, eddig nem rossz.   –mondta Jack
– Jól hallottam a repülőt a háttérből?  - kérdezte a bátortalan hölgy az első sorból
– Jó megfigyelés.  – dicsérte meg Jack
- Esik az eső?  - kérdezett újra a bátortalan hölgy az első sorból
– Nagyon ügyes! Bevallom ezt nekünk sem sikerült kitalálnunk, ezt nekünk is a felvételt készítő hölgy súgta meg.
– Jelző lámpa sípolása vagy duda hallatszik még?   - kérdezte egy középkorú úr a 10. sorból.
– Ügyes, melyik?  - kérdezett vissza Jack kicsit elbizonytalanítva  a közönséget
– Szerintem mindkettő.   –válaszolt a középkorú úr a 10. sorból.
– Úgy van, nagyon ügyesek voltak! Menjünk a következőre és egyben az utolsóra!  - mondta és újabb felvételt indított el.
– Vízesés és madarak, az ornitológiában sajna nem vagyok otthon.  –mondta a bátortalan hölgy az első sorból.
– Elnézzük Önnek, már csak azért is mert most csak a hang volt a lényeg.  –próbálkozott egy gyenge poénnal Jack.
Fellelhető még valami a felvételen?
– Igen, talán tücsök és béka.  –mondta a fiatalember az 5. sorból.
– Nagyon jó! Akkor most haladjunk tovább mondjuk a szagló érzésünket ingerelve! Most arra kérem az egy padsorban ülőket, hogy dolgozzanak össze egy kicsit. Minden sorban elhelyeztünk az ablak felőli a középső sávban pedig az erkély felőli szélen egy tálcát három pohárral, három üveggel és három illatmintával. Csak és kizárólag szaglószervünk aktiválását kérném! Meg tudja nekem mondani valaki, hogy mi van a poharakban?
– Az egyik pohárban ecet, a másodikban kávé és a harmadikban citromos tea.  –válaszolta egy vékony hangú hölgy az utolsó jobboldali 11. sorból.
– Nagyon jó. Ki vállalja az üvegeket?  -  kérdezte Jack
– Az egyik üveg hypo, a második mosogatószer és a harmadik talán narancslé.  –válaszolt most egy idősebb hölgy az utolsó sor közepéről.
– Nagyon ügyes! Nos hölgyeim, arra kérném Önöket, hogy az illatmintákkal kapcsolatban hagyják érvényesülni a férfiakat is, mert ugye köztudott, hogy a hölgyek magasan verik a mezőnyt ezen a téren. Uraim meg tudja valaki mondani milyen illatokat rejtenek az illatminták?
– Az egyik rózsa a második orgona.   –mondta egy fiatalember az első sorból.
– Helyes és a harmadik?   - kérdezett vissza Jack.
– Azt nem ismerem fel.  –válaszolt a megszólított fiatalember az első sorból.
– Más valaki esetleg?   - nézett kérdőn Jack, de senki nem válaszolt
Rendben, hölgyeim kisegítené valaki az urakat?
– Véleményem szerint a harmadik ibolya, de nem vagyok biztos benne.   –válaszolt a gyorsabb vékony hangú hölgy az utolsó sorból.
– Pedig jól tetszik gondolni. Nos hölgyeim ismételten elnézésüket kérem, de újfent az urakat szeretnénk tesztelni mégpedig szintén a tálcán lévő kis papírzacskók tartalmát illetően. Ugye szakács nincs az urak között?   - kérdezte viccelődve Jack
– Aha, már értem.  –mondta a bátortalan hölgy az első sorból.
– Borsmenta, őrölt bors és őrölt pirospaprika.   –válaszolta a fiatalember az első sorból.
– Gyakorlott szakács?  - kérdezte tőle Jack
– Nem, de ezek szerintem nem voltak olyan nehezek.  –válaszolt a fiatalember az első sorból.
– Örülök neki. Akkor nézzük ezen feladat utolsó kihívásait. Található még öt kis doboz a tálcán. Mit rejtenek a dobozkák?  -kérdezte Jack.
– Kávé, cukor és liszt.  –válaszolt a bariton hangú úr a hátsó sorokból
– Nem rossz és a másik kettő?   - kérdezett vissza Jack
– Nem tudom.  –válaszolt a megkérdezett
– Más esetleg?  - kérdezte Jack a többieket
– Só és zsemlemorzsa.  –válaszolta az ismét gyorsabb vékony hangú hölgy az utolsó sorból.
– Mindenkinek gratulálok ezt az akadályt is nagyon ügyesen legyűrték. A következő próbatétellel az ízlelőbimbóikat kívánjuk tesztelni. Kicseréltük a tálcán lévő poharakat, edényeket. A kérdés ugyanaz: mit rejtenek a tálkák? Ezt a feladatsort a korábbiaknál is könnyebben vették a „játékban” aktívan részt vevő személyek. Az alkohol tartalmú koktélok és a készételek nagy része a férfiaknak, az alkoholmentes koktélok, diétás italok és a fűszernövények többsége pedig a nőknek jelentett kevesebb fejtörést. A többi agyafúrt kóstolnivaló ínyencség megfejtésében, ahol leginkább a gyorsaság döntött vegyesen képviseltették magukat a hölgyek és urak.
– Ezek után lássuk, ingereljük a negyedik érzékszervünket nevezetesen a tapintást. Most az a helyzet állt elő, hogy bizonyos tárgyakból csak egy darab van, így soronként kihúznak egy-egy tárgyat a kincses ládikánkból. S ha esetleg a sor nem találja ki, akkor az ismeretlen tárgy körbejárhat közönség segítséget remélve.  –viccelődött Jack, amit a közönség halk kuncogással jutalmazott. Cassandra körbejárt a kincses ládikával. Soronként kihúztak egy tárgyat és helyes válasz esetén a tárgy visszakerült a dobozba. A dobozban volt toll, kulcstartó, teniszlabda, gumipók, illatos radír, marcipán figura, hó gömb, egy összecsukott fehérbot, DVD tok, könyv, néhány igazi (kiwi, pilot, citrom, mangó)és műgyümölcs (alma, narancs, ananász), valamint néhány mindennapi használati tárgy. A közönség számára nagy talányt jelentett a csuklóra rögzíthető súlyzó, az aláíró keret, a braille írógép, a kézi nagyító és hasonló segédeszközök.
Ezen jól sikerült próba után mivel szorít az idő térjünk át az érzékelésről a segédeszközök bemutatásán keresztül a tanulásra, ami ezen hétvégénk fő témaköre. Úgy is tettek egy kis előadás keretében, gondosan bemutatva minden egyes szóba került tárgyat, segédeszközt bevezették az egybegyűlteket a vaksággal nehezített emberi-tanulási fejlődési szakaszokba.

Hétfő, 2013. március 25.


................................................................


Név: Horenka Erika
„kyra.angie”
Cím: 7100. Szekszárd, Lisztesvölgy 7563 Hrsz.
Tart. Hely: 7090. Tamási, József Attila Ltp. 7. fsz. 1.
Lev. Cím: 7090. Tamási, József Attila Ltp. 7. fsz.1.
Tel.: 06-30-854-6613
E-mail: herika@lanzona.hu
Jeladás Öszművészeti novellapályázat
A „sötét” világ fényesebbik oldala
"Ha egy emberrel úgy bánsz, amilyen, akkor olyan is marad.
Ha azonban úgy bánsz vele, mintha jobb és nagyobb volna, akkor jobbá és nagyobbá fog válni." (Linda Dillow)
Kérem engedje meg nekem a kedves olvasó, hogy a még ki nem adott „Segítő mancsok” című szakdolgozatom kezdő soraival szemléltessem (korbácsoljam fel kíváncsiságát) e nem mindennapi téma iránt. „Azért választottam ezt az idézetet, mert olyan gondolatokat indított meg bennem, mint az elfogadás, illetve mert természetesnek tartom, hogy a fogyatékos emberek is képesek dolgokat megcsinálni, amit nem kell helyette másoknak megtenni. Ahhoz, hogy egy vak ember úgy tudjon élni a társadalomban, hogy a képességeit a lehető legjobban ki tudja bontakoztatni s ne arra szoruljon, hogy mások gondoskodjanak róla vagy intézményi keretek között élje le az életét, meg kell teremteni számára egy olyan hátteret, ahol tud magáról gondoskodni, képes lépést tartani a körülötte lévő világgal. Mind a munka, mind az oktatás, mind az élet egyéb területein. Kihívások, feladatok elé kell állítani s esélyt adni neki, hogy megmutathassa, bebizonyíthassa, hogy igen is képes rá, hogy megfeleljen az elvárásoknak.”
Azért mondom, hogy nem mindennapi, mert meglehetősen keveset foglalkozik maga a társadalom, a hétköznapi ember olyasmikkel, hogy csak egy párat említsek, mint az esélyegyenlőség, kommunikációs és fizikai akadálymentesítés vagy épp a „helyes” segítségnyújtás. Szerintem nem szorul magyarázatra, de gondolok ez alatt olyasmire, hogy megkérdezem a láthatóan szorult helyzetbe került vak/látássérült személyt, hogy segíthetek-e? Természetesen a politikusok, a különböző tudományágak, médiumokban foglalkoznak e kényesnek számító témákkal (igaz néha kicsit kitekerve az igazságot), s a törvényi szabályozás is elkészült, hogy pl. a közintézményekben braille írású tájékoztatókkal kell segíteni a rászoruló vak embert. De mindenféle kutatás/felmérés nélkül bizton állíthatom, hogy a két kezemen meg tudnám számolni hány olyan intézmény van, ahol rendelkezésre áll egy ilyen segítség. A késlekedés okát képezheti ugyan a Braille írást ismerők és használók csekély százalékos aránya.
Nem szeretek igazán magamról beszélni és írni. Gyengén látóként születtem. Budapestre jártam speciális általános iskolába. Máig nem tudom, hogy miért, de mindenáron vegyész szerettem volna lenni, ami a vakságom miatt lehetetlenség. Sebaj, találtam másik szakterületet, ami szintén felkelltette az érdeklődésemet, ez pedig az igazgatási és ügyviteli ágazat. Az más kérdés, hogy miért nem sikerült végzettséget is szereznem belőle. Vallom hogy a remény hal meg utoljára, így keresgéltem tovább és pár év eltéréssel két új terület ismeret anyagát és gyakorlatát sajátítottam el. A OKJ-s bizonyítványt adó rongyszőnyeg szövést és a diplomát adó általános szociális munkát. A rongyszőnyegszövést ugyan a cég lecserélte műanyag szerkezet készítésére, de tetszik és van és ez a lényeg. Az általános szociális munkával jelenleg legnagyobb sajnálatomra csak önkéntesként, társadalmi munkában tudok foglalkozni.
Általában ha egy-egy irodalmi pályázatnál nincs konkrét téma megjelölés, igyekszem első sorban olyan témát választani, amiben jártas vagyok, ami nem csak a maximalizmusom számlájára írható. De sokszor előfordul, hogy vagy így vagy úgy, hacsak egy megjegyzés erejéig is de belekerül valamilyen utalás a máságommal kapcsolatban. Félreértés ne essék, nem azért igyekszem kerülni a témát, mert szégyellem vagy feszélyez. Csupán úgy gondolom, ez az én problémám és nem akarok vele senkit untatni, valamint nem szeretnék az állandóan magukat sajnáltató és siránkozók táborába lépni.
Nem véletlenül említettem a mondandóm elején azt a szakdolgozati idézetet, törvényt és a kommunikációs akadálymentesítést. A rövidke önéletrajzi utalások bizonyítják, hogy van/volt lehetőségem (amivel többnyire éltem is) tanulni, dolgozni és irodalmi pályázatokon indulni. Ismételten a „Segítő mancsok” szakdolgozatomból idéznék:„Úgy gondoltam, vajon ki más érthetné meg a helyzetet, kapargathatná meg jobban a felszínt, mint aki „nyakig benne van”, aki ezzel kel és fekszik nap, mint nap. Tehát vak és vakvezető-kutyás lévén adott a téma, a tapasztalat, a rálátás, az igények.”
Hétfő, 2013. március 25.


***************************************
8. VERSEK A NAGYVILÁGBÓL


Adamecz László: Őszi szelek
Adamecz László


Őszi napok, ti fényesek,
a fák báli ruhákban ékesek.


Az ősz szívderítő villanat,

majd itt hagy, neki egy pillanat


Őszi szelek mogorva felhők 
hej, derűs kedvem keserítők.


Sugárzó fények, langy szellők helyett,

októberi csúf hideg lehelet.


Láttam, szivárványos lombokat,
fáradt színű napsugarat.


Terhüket tartó lugasokat,

már csend csupán a dombok alatt.

.............................................................................

Cs. Mayer Katalin: Ősz


Levelek arany tükrös
repedéseiben keresem az Időt.
Nyirkos ragyogásban kel fel a Nap.
A lehullott levelek bárkaként
viszik a fényt tovább a sóhajos
ködös földön.
Szántások felett száll fel
a párafátyol s a gyönyör
rögein át egy menekülő szarvas
inal sebzetten az erdőbe
hogy befogadja öle örökre.

...........................................................................

Nagy Vendel: Síromon a virág

 Három virágszál

Testemből sarjadzott
Három szép virágszál
Gyöngyen illatozó
Fehér liliomszál
Leszakítva mind már,
S testem síromba száll
Ültessetek három
Illatot árasztó
Viruló rózsaszált

Ha hervad síromon
A kókadó virág,
Feljövök megöntözni
Könnyemmel éjféltájt.
Hogy reggelre kelvén
Csodálhassa majd
Az ébredő világ.

2013 október 03

……………………………………………………………......


Huszár Mária: Rég volt



Huszár Mária
Rég volt, mikor megismertem őt,

nem becsültem meg a vele töltött időt.

Azt hittem, nekem minden jár,
hogy nem lehetek vele, néha most is fáj.
Hülye voltam, rosszat tettem,
de ő mindig ott maradt mellettem.
Azt hittem, én bármit megtehetek,
ő az, kit soha nem feledek.
Aztán egy napon eljött a vég,
szürke felhőbe borult az ég,
hogy egymáséi voltunk rég volt, nagyon rég,
én soha nem szerettem senkit ennyire még.

.............................................................................

Wessely Gábor: Négysorosok
Wessely Gábor


A vers
 
Kivirágzik bennem egy pattanás.
Valahol legmélyen, belül.
A vers feszül.
Ez vagy nagy kegy, vagy valami más.





Gyermekkor
 
Még friss az emlék
arról, hogy nemrég
időtlenségben
őrzött a nemlét.


Letisztult forma
 
Most már örülsz a napsütésnek,
a hűs víznek, a könnyű szélnek.
Egyszerű lettél, mint a kő.
Gömbölyít, görget az idő.


Kétesélyes
 
Egy árnyalak s egy szivárványalak
küzd szívünkért a csillagköd alatt.
A Nap csak nézi, nem szólhat bele,
mert mind a kettő édes gyermeke.


 Verseny
 
Aki ráhajt, hamarabb odaér.
Csendes eső hulldogál a tájra.
S a gazda(g)ság elszánt katonái
belemasíroznak a halálba.


Trikolór
 
Beterítette a földet
a hó nevű fehér szőnyeg.
Fölötte az eszmék rőtek,
alatta a völgyek zöldek.


Közvélemény
 
Lepottyant egy ember:
magasról - mélyre.
Azt mondják: kár érte.
Meg azt: nem kár érte.


 (Nye)remény

A fejlett világ peremén
itt vegetálunk, te meg én.
De éltet minket a remény,
hogy ránk nevet egy nyeremény.


Finis
 
Az élet: mint egy filmzene.
Ha felgyorsul az üteme,
a főhős végre nyerni kezd…
De máris kiírják: the end.


Idegen
 
Inka Pál
disszidál.
Pál Inka a
neve már.


Amarcold
 
Felini kómában
feküdt épp Rómában,
mikor én a Nagyalföldön kóboroltam,
s alig használt pincérnőket ostromoltam.


Óda egy nem túl jó testű nőhöz
 
Tested
nem
túl
jó.


Két lét
 
Az idősíkon átrepül
egy kismadárka, egyedül.
S ha a klónozó lesben áll,
már ketten repül a madár.


***************************************


9. NOVELLÁROL NOVELLÁRA

Árvay Mária sorozata. Dorka történetek

     12. Bolondos csütörtök

Dorka, amikor felébredt, elgondolkodott.
 - Milyen nap is van ma? - elmélkedett. - Persze! Április elseje! Te jó ég! Vajon mennyien fognak ma becsapni?
 Marhaság! Nem akarok beugrani a bolondozásoknak! Vagy mégis elég hiszékeny leszek?
Arra már nem is gondolt, hogy ő kiket és hogyan fog átverni. Valahogy nem volt abban a hangulatban. Nemsokára itt a ballagás, hamarosan gimnáziumba kerül, s ki tudja, mi lesz vele jövő ilyenkor. Nem tudta, hogy az osztálytársai hogyan érezhetnek most.
Öltözködés közben visszaemlékezett egykori csínytevéseikre. Szegény tanáraik! Egyszer meglepték az akkoriban újonnan odakerült magyartanárt! A két évfolyam elhatározta: osztályt és órát cserélnek. Az A osztály ment a B helyére és fordítva. Amikor belépett a tanár a tanterembe, a teljes megdöbbenés látszott az arcán. Először azt hitte, elnézte az órarendjét. Percekbe telt mire rájött, miről is van szó.
Egy másik alkalommal rávették a kémiatanárt, hogy az egész osztálynak fogászatra kell mennie. Mivel itt volt az évi rutinellenőrzések ideje, a tanár készségesen el is hitte, s masíroztak át a közeli épületbe, persze fölöslegesen. A nebulók egymást is ugratták, aminek nem volt se szeri, se száma.
 Ezekre gondolt vissza Dorka, még el is mosolyodott az emlékeken. Vajon ma éri-e valami meglepetés?
 Amikor belépett az osztályba, le akart ülni a helyére. Igen ám, de a székét sehol sem találta.
 - Ott kell lennie a szokott helyen! A takarításnak már vége, a székek nincsenek az asztalokon lábaikkal felfelé. Hol a csodába van a székem?

Már vagy harmadszor járta végig a termet, amikor nevetés harsant a levegőben!
 - Minek neked szék? Nem lóháton jöttél?
 - Miért? Hallottál patkócsattogást? Esetleg érezted a lócitrom illatát? - kérdezte Dorka.
 - Hova tudtad eldugni a székem, Attila?
 - Aki keres, az talál!
 Végül is megtalálta a tanári asztal másik oldalán.
 - Az első ugratás már meg is volt. Mi jöhet még ezután? - gondolta.

A következő óra eseménytelenül telt el. Éppen matekoztak, amikor kopogtattak az ajtón.
 - Kovács Dóra jöjjön velem a tanáriba! Sürgős!
 Dorkának még a szívverése is elállt.
 - Szerintem semmi rosszat sem tettem. Vagy mégis? Megbántottam volna valakit tudtomon kívül?
 Alig tudott kikászálódni a padból. Ment a hang tulajdonosa után.
 Remegő lábakkal lépett be a tanári ajtaján.
 - Jó napot kívánok!
- Szia, Dorka. Mi a baj? Miért jöttél?
 Ekkor megvilágosodott minden.
- Ezek szerint csak áprilisi tréfa volt.

Tornaórán Jutka néni odahívta Dorkát magához.

- Figyelj csak! Felhívott Dóra telefonon, s üzeni neked, hogy ma elmarad a lovaglás. Valami fontos dolog közbejött.
 - Jaj, ne!!! Ez biztos? Miért nem nekem szólt? Tudja a számomat.
 - Tanítás alatt nem akar zavarni, ilyen egyszerű az egész. Hidd már el!

Dorka teljesen le volt törve. Ez a csütörtök már egészen tönkrement. Mindenki túl akar járni az eszén, s most a lovaglás is elmarad.
 - Na, ne vedd már annyira a szívedre! - mondta Jutka néni vidáman. - Dóra vár rád, éppen úgy, mint máskor. Csak tréfáltam!
 Biológia volt az utolsó órájuk aznap.
 - Dorka, ez a te napod! - mondta a tanárnő. - Hoztam egy neked való lovas filmet.
- De jó!
 A többiek morgolódtak.

- Mindig csak Dorka kedvében tetszik járni!
- Csend legyen!

Berakták a filmet. Dorka feszülten figyelt, lovaknak még a hangját sem hallotta. A bemondó sem kecsegtetett semmi ígéretes dologgal.

- Mit mutatnak? Miért nem beszél senki? - kérdezgették a padokból innen is, onnan is.

Végre nagy sokára megszólalt egy hang.
 - Mint tudjuk, a koalák...
- Koalák? Mióta lovas film ez?
- Majd ha legközelebb lesz lovas természetfilm, annál inkább fogod élvezni! Ez most amolyan bolondos csütörtök! - mondta a tanárnő mosolyogva.
- Miért gúnyolódnak velem? Csak azért, mert annyira szeretem a lovakat? Kár volt dicsekednem az élményeimmel. Óh, Pali bácsi! Egész nap csak bántanak! Mi jó van ebben?
 Egyszerre csak elmosolyodott. Aki nem simogatott még lovat, a bársonyos, puha, meleg orrát, tenyér bemászó, karcsú nyakát, nem hallotta még hogyan fújja ki orrából a levegőt, nem érezte még járásának ringását, nem tudja, miről maradt le. Dorka remélte, hogy élményeinek megosztásával valahogyan sikerül kedvet csinálnia ehhez a gyönyörű sporthoz. Most még csak tréfálkoznak vele, de majd egyszer a küldetése beteljesedik!
 A lovardában Dóra mosolyogva fogadta.
 - Szia, Dorka! Ma egy kicsit eltérő lesz a lovaglás a megszokottól.
- Jaj, csak nem az április elseje miatt? - rémült meg Dorka.
- Felajánlok neked egy lehetőséget, ha akarsz, élhetsz vele. Megosztjuk az órát. Az első részben én leszek a lovas és te az oktató, majd cserélünk!

Ha tudnád mik történtek ma itt! A lovasok kitettek magukért. Jól meghajtottak engem és a lovat, az ostorral néha még én is kaptam. Sőt olyan is volt, hogy bekötötték a szemem és úgy lovagoltattak futószáron.
 - Bekötötték a szemed? Ilyet én soha nem tudnék veled megtenni. Túlságosan féltenélek, hogy valami bajod esik!
- Nyugi! Itt vagyok, egy hajszálam sem görbült meg!
- Egyébként milyen érzés volt?
- Érdekes. Csupán a hangok maradtak nekem és a ló közelsége.
- Azért nem bántad, hogy lekerült a kötés a szemedről, ugye?
 Dóra megfogta a kislány kezét.
 - Tudod, ezt kérdezned sem kellett volna. Hiszen magad is gondolhatod, hogy így van, de legalább egy kicsit átérezhettem a helyzetedet. Nos, hogyan döntöttél?
 - Van egy ötletem, de nekem nem kell sem ostor, sem futószár. Dóra! Szeretnélek lovagolni látni úgy, hogy körülöttem leszel a lóval, hogy halljalak benneteket.
- Rendben. Akkor kezdhetjük?
- Addig nem, amíg a nyerget, a hevedert s a többi felszerelést nem ellenőrizted a biztonságos felszállás érdekében! - mondta Dorka.
- Ez igen! Micsoda figyelmes oktatóm van nekem! - mondta Dóra mosolyogva. - Már megtörtént, jöhet a következő lépés.
- Ló-ra!
- Itt vagyok fent. Most mit tegyek?
- Lépést kérek, majd ügetést és ütemfokozást kis körben.

Dóra csettintett a nyelvével, s elindultak, úgy, hogy Dorka mindent halljon a pályán. Nem láthatta Dóra lovaglási stílusát, mozdulatait, de hallhatta a ló egyenletes mozgását és sejteni vélte, hogy minden rendben van.
- Lépés és állítás! Ez az! Most ugyanezt a gyakorlatot kérem a másik kézre!

Dóra mosolyogva engedelmeskedett. Dorka fülelt. Még soha sem "látta" oktatóját lovon, s olyan jó volt őt figyelni.
 - Lépés és állítás! Dicsérd meg a lovat!
 Dóra megveregette lova nyakát: - Jól van, jó kislány! - mondta halkan és nyugodtan.
 - Most pedig kérlek, maradj így - kérte Dorka.
- Mondani szeretnék neked valamit, de úgy, hogy lóháton vagy.
- Figyelek! - mondta Dóra.
- Láttál már makkot?
- Makkot? - Persze hogy láttam, nem is egyszer. Miért?
- "A makk értéktelen semmiségnek látszik, pedig a belsejében élet van. Egy tölgy lehetősége. Csak meg kell várni, amíg kihajt."
  "A makk a sötétben, a föld alatt bújik meg, miközben azért küzd, hogy tölggyé váljon. Nincs ideje félni."
- Dóra! Te felfedezted bennem, a makkban a tölgy lehetőségét. Segítettél leküzdeni a szorongásaimat. Még nem vagyok tölgy, de már nem is vagyok makk. Türelmes szereteted révén egyszer tölgy leszek. Köszönöm!
 Lady ficánkolni kezdett. Dóra szóhoz sem jutott meglepetésében. A lovat veregette, de ennél többre nem volt képes. Végre megszólalt.
 - Kincsem! Honnan vetted ezt a gyönyörű idézetet?
- A napokban láttam egy filmet, Lovas a sötétben a címe. Ezen kívül még sok értékes gondolatot szólaltatnak meg a szereplők, melyeket ki is írtam. Most ezt találtam alkalomhoz illőnek.
- Ilyen szépet még soha sem hallottam! Egyébként ezt a munkát Hozzád hasonló, csodálatos tanítványokért érdemes végezni.
 - Köszönöm! - suttogta Dorka.
 Dóra lassan leszállt lováról, megsimogatta Dorka vállát.
 - Nos, jössz lovagolni?
 - Persze, egész héten erre vártam!

Már Dorka lovon ült, amikor Dóra megszólalt:
 - Félek, hogy el fogom ezt a gyönyörű gondolatot felejteni.
- Ha megadod az e-mail címedet, leírom neked ezer örömmel!
- Remek! Ezeket nem szabad veszni hagyni, de azokról sem szabad elfelejtkezni, akiktől kapjuk!

Árvay Mária
Bolondozások napja

***************************************

10. VÉLEMÉNYEM SZERINT..

Olvasóink írják:

Kedves Vendi!
Köszönöm az ujjságokat. A Minesotai Magyarok honlapjára feltettük a linket, és olvashatják a magazint.

Szeretettel  üdvözöllek  

Sarah


.............................................................................................................

Vendikém, a "Megjöttél fiam? " című novellád remekműnek tartom!!!!!
Bognár Papp Irén
2013. október 5. 16:3 <nagy.vendi@freemail.hu>

............................................................................................................

Szia Vendi!

Egyre inkább azon gondolkodom, hogy te szinte sosem pihensz. Igen,

tudom, hogy mettől-meddig vagy fent, s hogy mikor tudsz írni, de

ahhoz, hogy mindezt összeszedd, a nap 24 órája is kevés néha...

Mielőtt elmondanám pár mondatban ismételten a véleményem a legújabb

Megszólalokról, néhány más:

Az a könyv, ami rólad szól elektronikusan-is- megvehető? Igen, tudom,
hogy a nyomtatott majd "csak" lesz, de érdekelne.
A koncert, amit te is meghirdettél jó volt. A csarnok ugyan nem lett
tele, de voltak . Egyes médiák szerint 500-an, de olvastunk közel
ezret is. Az együttes jött és zenélt, s aki jött, az szórakozhatott.
Jöttek Szekszárdról is. :D
No akkor a lapról:
A végén kezdve ismét megéheztem. A halászlé sosem volt a kedvencem.
Nekem csak a lé ízlik, s azt is csak kenyérrel eszem meg. Valahogy az
elég. de bízom benne, hogy egyszer egy jó harcsapörköltet is írsz,
amit én túrós csuszával szeretek. No ezért sok ezret képes vagyok kifizetni.
A leírás ismét megéheztetett!
A történelmi versed Egerről azért volt számomra kedves, mert a témát
szeretem. Az Egri csillagokat sokszor olvastam, s a "török téma" jó
ideje foglalkoztat, ezért sokat olvasok róla.
A "Rövidzárlat" írás megmosolyogtatott, s a több vers az őszről ismét
láttatta vaksi szemeimmel azt, amit gyerekként átéltem.
Tudod anno óvodásként sokszor gyalogoltunk a focipályát szegélyező
nyírfák lehullott leveleinek térdig érő tengerében, s ez mindig visszatér...
A sorozatos írások továbbra is váratják a következő részt. Tényleg. Mi
lesz majd a Biciklis vége után?
No és még egy:
A beköszöntő soraid olyan szépen csengtek, hogy többször is
átolvastam. Ízes volt, színes és egyszóval gyönyörű!
Köszönjük!
András


..........................................................................................................

Kedves Vendi Barátom!


Igen olvastam a lapod színes változatát és igen tetszett.

Most már nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet volt beletenni a lapba, azt a kritikát amit én írtam, mert azt a véleményemet, amit akkor írtam természetesen most is igaznak tartok, csak neked szántam.

Hangsúlyozom csak neked és éppen ezért kissé pongyola a fogalmazása. Nem való tehát egy ilyen nívós lapba.

Most már mindegy természetesen hiszen már szétfutott a világba a neten. 

Innentől kezdve úgy kezelem és azt hiszem ez így egészséges, hogy nem tartózik ez a kritika a legjobb, a legszerencsésebb írásaim közé.
A Sára hírének igazán örülök! Remélem hamarosan mi leszünk Amerika legolvasottabb lapja.
Szerintem ne is adjuk alább!
Tisztelettel, Barátsággal: Karcsi!


…………………………………………………………………………………………..


 KEDVES VENDI!


SZÍVBŐL GRATULÁLOK A MAGAZIN UTÓBBI SZÁMÁHOZ, VERSEIDHEZ,

HAJNALKA ÖSSZEÁLLÍTÁSÁHOZ, AMELYBEN ALKOTÁSAIDON KERESZTÜL EMLÉKEZIK, 
MUTATJA BE A NEM LÁTÓK VILÁGÁT.

A TE KÖLTÉSZETED A LEGSZOMORÚBB ÉLET HELYZETBEN IS MEGRAGADÓ, LENYŰGÖZŐ. 
AJÁNDÉK A REÁD FIGYELŐNEK.



KÖSZÖNÖM SZÉPEN!



HAJNALKA ÖSSZEÁLLÍTÁSÁRA VÁLASZOLTAM:

SZÍVBŐL GRATULÁLOK MUNKÁDHOZ. TISZTELETRE MÉLTÓ, HOGY OLYAN ÍRÓ KÖLTŐ TÁRS MŰVÉSZETÉT MUTATOD BE NAGY VENDEL SZEMÉLYÉBEN, AKI A NEVEZETT NAP SORS VISELŐJE ÉS EGYBEN MŰVÉSZETI SZOLGÁLÓJA ÉL HARCOSA SORSTÁRSAI ÉS VALAMENNYI OLVASÓJÁNAK. MINDEN HIVATALOS MEGEMLÉKEZÉSNÉL TÖBBET ÉR, AZ Ő ÉS HASONLÓK ÜZENETÉVEL MEGISMERNI A MŰVÉSZETEK ESZKÖZÉVEL AZT A LÉLEK HIDAT AMELYEN KERESZTÜL TISZTELETTEL, EMBERI SZERETETTEL ELFOGADJUK ŐKET.
 ÖLELLEK: LACI

 Adamecz László

+36/70- 235- 2733


Tatabánya, Léleksegítő alapitvány


 ...................................................................................................................................

Kedves Vendi Barátom!


Kijelentem, hogy én is körül-belül így csinálom (Hú de ronda szó) főzöm (na ez már jó) a halászlét.

Talán csak annyi a kivétel, hogy én a vizet úgy mérem, hogy hal kilógrammonként egy, egy egész kéttized liter vizet számítok. különbség talán az is, hogy én hal kilónként három csapott kanál paprikát keverek el a lében. /Egyébként az lehet, hogy kevesebb, mint egy teli evőkanál?). Azt nem tudom, hogy az apróhalat, mondjuk a törpét miért kellene irdalni? Abban ugyanis nincsenek ipszolon szálkák.  A Többi "szemét halat" persze igen, azokat jó, ha erősen irdaljuk. A régiek azt mondták nekem, hogy a jó halban, halászlében öt féle halat, harcsát, csukát, pontyot, kecsegét kell összefőzni. Ez biztosan igaz, de hol van ma már kecsege? Vitatkoznék én azzal is, hogy szép hazánkban kétféle halászlét "Dunait" és "Tiszait" főznek. Én sokfelé ettem az országban sokféle halászlét. A Tisza felső folyásánál például az olyan halászlére esküsznek, amiben a hagymát avas szalonnán pirítják, üvegesítik meg, utána a recept hasonlít a mienkhez. (nekem nem igazán ízlett!) Mohács környékén sok paradicsomot tesznek a lébe. ÚGY NEM ROSSZ. A Balaton környékén igen hígra főzik a levet az én ízlésem szerint. Tésztával, mint ahogy írod, hogy gyufatésztával, csak itt a mi környékünkön, az Al-Dunánál, mármint Dunaújvárostól-Bajáig esszük a halat. Én is így szeretem. Gratulálok az írásodhoz! Igazán ízes igazán íncsiklandó mind az írás, mind a recept. Szerintem is ez a jó halászlé! Én is így szeretem! Szerintem a mi halunk elbírja a jó sűrű szekszárdi vörös bármelyik fajtáját is. Előtte meg nem árt egy pohárka pálinka sem bevezetőnek, elő italnak, alapozónak.

Ahogy a fotót néztem, amelyben a jó halászlét fotózta le az ügyes fényképész összefutott a számban a nyál. Az már biztos, hogy a hétvégén halat veszek a Cikknél ás halászlét főzök belőle. Gyufatésztával és jófajta Duzsi pincészetből származó rozét iszom rá!


Tisztelettel, Barátsággal: Karcsi!

...................................................................................................................................

Végezetül egy tömény, név nélküli vélemény...
 --- Mi ez a sz....r?  Letiltatom az emailjét..
 No comment...!

***************************************


11. OTT VAN. Jenei András  novellája

Ott van

Jenei András
Félelmetes látványt adtak a sziklák; meredeken, csipkézetten nyúltak az égig, meg ugyanolyan végtelenül a mélységbe. Nem mutattak semmi könyörületet, de akkora romantikával töltöttek el, mintha legalább egy virágokkal teli zöld mezőn sétáltam volna.
A nap hol előbújt a havas hágókat betakargató felhői mögül, vagy a lent elterülő mocsár felett terpeszkedő, szürke gomolyag oldalából, hol meg éles sugaraival tűként szurkálta az embert.
A szél ott lapult a függőleges sziklafalak oldalában; ha figyeltem, szimfóniát adott, ha véletlen megcsúsztam a mászásban, akkor a lepotyogó kövek visszhangját távoli testvéreinek magyarázta el.
S ha ott kellett csüngenem egy ujjakkal megtartott helyzetben és némi gondolkodást igényelt a tudat, hogy „hol találom meg a kapaszkodót, ha nincs is?”, akkor a sejtelmes hangok sikítozni kezdtek és benyomták a fülembe a szívem hangjait.
A néhány órával korábban a legutolsó táborban otthagyott társam idegesen rázta a fejét, amikor meglátta a csillogást a szememben, hogy bizony nekem senki és semmi nem mondja meg, hogy hova ne menjek.
– Nem egy helyen jártunk már, lógtunk itt-ott a semmiben, de amit most akarsz, az őrültség! – mondta.
– Lehet, de nincs más! Lent azt mondtam, hogy...
– Kit érdekel! – csattant fel. – Itt te vagy!
– Nem kell velem jönnöd. Ez az én hegyem! – feleltem és keserűen vettem fel a hátizsákom.
– Nekem az is a dolgom, hogyha marhaságra vetemedsz, seggbe rúgjalak.
Ez az én hegyem!- válaszoltam megint és tudván, hogy könnyebb, ha elfordulok, és nem szólok többet, ha nem is nézem a lehervadt arcát, elindultam fel a tetőre.
Ő nem szólt utánam, de akkora csendben maradt, hogy éreztem a tekintetét, éreztem, hogy legszívesebben odajönne és megrángatna, adna két jó nagy pofont, hogy észre térítsen.
De semmi nem történt.
Sosem bántott volna. Egyszerűen csak engedte, hogy tegyem, amit jónak gondolok, amit én akarok, amire azt hiszem, hogy jelenleg ennyi kell, ennyi az én dolgom, vagy mivel ezt akarom, tegyem meg.
Számtalanszor hagyott már, s ha eszement módon tettem dolgokat, csak jelezte, hogy ez talán nem lesz jó, de hagyta, hogy megéljem. Tudta, hogy valamiért ez nekem az a részem, amit azért hajtok, azért jött elém, hogy tapasztaljam; megfogjam, aztán ha megéget, majd tudjam, hogy így tanul az ember. Így, s ha ez megannyi fájdalommal jár, könnyekkel, vagy éppen kacagással, akkor is tapasztalat és az enyém.
Az utóbbi időben egyre kevesebbet hallgattam rá. Már nem tartottam meg a tanácsait, nem hallottam meg a hangjában, ha a mély jelzés az érdekeimet akarja, csak mosolyogtam, bólogattam és arra hivatkozva, hogy: „Nincs más...”, mentem a saját fejem után.
S aztán amikor néhány figyelmeztető bokatörés után ott „tartotta a lelkem”, amikor csak felhívtam, hogy hadd mondjam el valakinek, hogy „Mekkora barom vagyok!” , akkor is mosolygott, meghallgatott, nem szapult, hanem megfogott és halkan súgta a fülembe: ...Emberélet nem múlik rajta.”
Ahogy a hegy magába zárta a lélegzetem, amit egyre szaporábban kellett végeznem, a bakancsom egyre többször csúszott meg az alattomos kavicsokon.  Ilyenkor megráztam magam, majd miután lehiggadtam és fújtam néhányat, újra nekiindultam a fellegekbe nyúló meredélyeknek.
Átugrottam egy több embernyi hasadékot, ami mellettem futott a kopár oldalban, majd ahogy megtettem még néhány kilométert, egy igazi „csak felfele és nincs lefele” helyre értem.
– Ez az! – nyugtáztam, majd felnéztem a magasra.
Azt mondták a gyávák, meg a „nagyon okosok”, hogy nem fogom tudni végigcsinálni. Nem azért, mert lehetetlen, hanem mert megérzés, hogy „Nem lesz jó vége...”
„Ha már belevágtam, csinálnom kell!”
Hátat fordítottam az alattam elvesző meredek hegyoldalnak, aminek az alján, vagy legalábbis valahol ott nem volt más, csak az a tátongó mélység. Az a legalább kétszáz méteres, függőleges falú kanyon, aminek a fala olyan volt, mint a jéggel bevont márvány. Mindez egy gyémántkemény, szegekkel és más szerszámokkal sem megtörhető természetes építmény volt, ahol soha és senki nem tudott sem fel, sem lefele haladni. De mivel ezt a mászók jól tudták, hamar a hely abban lett ismert, hogy vagy fentről, vagy a kanyon aljáról nézte a szemlélődő a végtelen folyosót.
A mélyén egy folyó kanyargott, de mivel nem volt nagy és mély, bárki beleállhatott, s hallgathatta a halk csobogást, vagy a fent vijjogó sasok messzibe hullámzó hangjait.
A környék bizonyos részei igen hamar turistalátványosságok lettek; csoportokat hoztak ide lovakkal, vagy akinek pénze volt rá, akkor repülővel, de ahol most másztam, az kiesett minden jól bejárt körből. Ide nem jöttek már fel a mászók, a légi vagányok meg nem tudtak mit mutogatni az ablakból; gyérült a növényzet, ritkultak az apró gyíkok és társaik is.
Egy-egy kövirózsa, s valami igénytelen fűféle kapaszkodott a köveken, de csak a szél, a ritka eső és a szellemeket meghazudtoló visszhangok voltak velem.
Aztán megcsúszott a talpam alatt az apró kövek hengere. Mire feleszméltem, hasra vágódtam és egyre gyorsabban kezdtem csúszni lefele a hegyoldalon. Az ujjaim nem találtak olyan pontot, amiben megakaszthattam volna őket; lábaim hiába tudták, mi a taktika ilyen esetben, siklottak a végtelen felé.
Oldalra fordultam, hogy ha esetleg egy helyen beakadna a zsákom, akkor az talán megfog, vagy legalábbis lassít – de hamar beláttam, semmi nincs, ami megtarthatna.
„A szakadék!” – üvöltötte a belsőm, s rájöttem, hogy talán néhány másodpercem lehet még… de aztán kődarabként hullok majd alá, amíg homokra zúzódva érek majd le a kanyargó folyó alig bokáig érő vizébe.
...Menj egy másik hegyre!...
...Végiggondoltad, hogy hogyan mászod meg?...
Mi lesz ha...?
Ne foglalkozz mással, neked mi a jó?...
...Akik mondták, azok nem foglalkoznak veled, most se gondolnak rád...
Egymást érték a villámként cikázó gondolataim, majd miután még egy párszor megpróbáltam valamiben megkapaszkodni és nem sikerült, egy pillanatra lehunytam a szemem.
...Születés... játékbaba... virágállvány... panellakás... emberek... iskola... gyötrelem... testvérek... hazugság... ködös boldogság... gyerek... munka... kihasználás...akaratgyengeség... megalázottság... remény... pusmogás... átverés... fáradtság... emberek szeretete... valaki... biztonság... csalódás... hideg... munka... kaja... alvás... munka...
Az ujjaim véresre horzsolódtak, a nadrágom elszakadt, és amikor elértem a peremet, megállt az idő.
Befagytak a hangok, hirtelen meleg lett, majd ugyanabban a pillanatban hideg is, nagy fényesség és vaksötét. Sikító csend és dübörgő morajlás követte egymást, elszállt a testemből minden fájdalom és fáradtság – olyan pehelykönnyű lettem, mint a magasból lefelé forgó fehér pihe, amit akaratlanul kivedlett magából bármelyik madár.
„Nincs tovább!” – zizegte a hang bentről, de mégsem félelmet éreztem, hanem megnyugvást.
Aztán ezer tű hasított a testembe, szálanként kezdte tépni valami a hajam, egyenként szakították kifele a körmeimet és billiónyi fokon égetett a tűz valahonnan.
Fáztam, elöntött a forróság, majd olyan iramban kezdett verni a szívem, hogy azt gondoltam szinte meg sem pihen két dobbanás között.
„Bamm!”
A kezem kinyúlt, ahogy a testem elhagyta a párkányt, de mindezt olyan sebességgel, hogy azt hittem, megfordult velem az idő.
Szemeimmel láttam, ahogy egy hatalmas faliórán a mutatók eszeveszett módon visszafele forognak, ahogy az utcán mindenki hátra indul el, legyen az ember, kutya, vagy autó.
 „Megfogni...csak még egyszer... most... még egy centi... most... MOST!”
S abban a pillanatban, ahogy a zuhanni induló testem lekanyarodott volna és kinyúlt a kezem az utolsó próbálkozás reménytelensége, a sziklafal teteje felé, egy erős és szoros ujjakkal végződő kéz csattant a csuklómon.
Az élet.
– Fogd meg és tartsd!- kiáltotta a társam, majd megvetve a meredek oldalban a lábát, húzni kezdett kifele a semmiből.
A barát.
– Nem tudom tartani magam! – sípoltam felé, majd hunyorogva ránéztem.
Menni fog! – szólt halkan, majd felrántott és a lendülettől meg a gyengeségtől elvágódtunk a szakadék szélén.
Egy jó darabig nem szólaltam meg, ő meg várta az első gondolataimat. Közben felült, megigazította összegyűrt ruháját. Kulacsából vizet locsolva kezeire, megmosta őket. Aztán, miközben odanyújtotta nekem, előkotort egy csokit egy oldalzsebből és mélázni kezdett a végtelenség felé.
– Kérsz ebből a vacakból? – kérdezte, majd mosolyogva rám nézett, és mielőtt beleharapott volna a félig kicsomagolt édességbe, odatartotta elém
– Nem, azt hiszem, most egy whisky jobb lenne – feleltem, és megráztam a fejem.
– Az sajnos nincs nálam. Jól vagy?
– Köszönöm!
– Akkor jó! Látom némileg megzúztad magad.
– Köszönöm, hogy te..
– Bármikor. Lefelé amúgy is unalmas...
Nem telt bele néhány perc, megette a falatokat, majd felállt, és lenézett a tátongásba. Vett néhány mély lélegzetet, aztán megfordult és nevetve maga mellé állított.
– Akkor lássuk csak, hogy mit rejtenek azok a felhők ott fent, ahova indultál!

***************************************

12. HARANGOK. Nagy Vendel versei

HARANGSZÓ

A harangok szava felhallik az égig

Templomunk tornyában 

Két harang lakik.

Hangjuk messzire hallatik.

Egészen az égig.

Misére hívják az élőket,

Elkísérik a holtakat.

Vidáman mennek az Urhoz
Vigadozva járulnak színe elé,
Dicsőségét hirdetvén.
Minden megbocsájtatik, 
A bűn és az erény.


                                     2013. 07. 26

Megjegyzés: hét éve, a mai napon halt meg öcsém, reá emlékezem ezzel a versel.

Lélekharang

………………………………………………

HARANGOK HANGJAI

Szólnak a harangok
Hirdetnek örömöt,

Fájdalmat, bánatot.


Kongatnak harangot, 
Jeleznek tüzeket,

Áradó vizeket.


Zúgnak a harangok,
Esküvőre menet

Temetésről jövet.


Zengenek a harangok 
Urunk dicsősége

Álltaluk ragyog.


Csendítenek harangot,
Fel ne ébredjenek 

A holtak,  a csillagok.


2013.  okt. 23

………………………………………………

HARANGOK

Azt mondják, csak a halálban van igazság a Földön. Tényleg?

Meghalt a falu bírája.

Szól érte a templom 

Négymázsás harangja.

Azt kongatja,

-Házát, földjét, szöllőjét

-Házát, földjét, rézpénzét.


Meghalt a falu bolondja.

Szól érte a temető

Kis lélekharangja.

Azt kongatja,

-Ringye- rongya,

- Ringye-rongya.



                                     2012. szept. 30.





 ***************************************


13. KUTYAVILÁG

Erdősné Onda Marica írása

Kutyavilág- azaz ki a felelős a kutya támadásokért?

Erdősné Onda Marica
Az elmúlt héten ismét felborzolta a kedélyeket egy kutyatámadás. Ezzel kapcsolatban jutott eszembe néhány gondolat. 

Ilyenkor, menetrendszerűen feltesszük a kérdést: mindezért ki a felelős? Mutogatunk a másikra egy ideig , rázzuk az öklünket, szabályok létrehozását vagy módosítását sürgetjük; aztán nem történik semmi... Egészen a következő szerencsétlenségig, amikor aztán ismételten rázendítünk a nótára: vajon ki a felelős a balesetekért?

Gyakorló anyukaként mélységesen együtt érzek a tragédiát elszenvedő gyermekek szüleivel. Mint felelősséggel gondolkodó gazda és kutyabarát megértem az eb tulajdonosok gondjait. Akkor mit lehet itt tenni? Ki a felelős? Kinek és min kell változtatni, hogy elkerüljük a sokszor maradandó sérüléseket okozó eseményeket?

A férjem egyszer azt mondta, hogy a munkahelyén, a vasútnál minden többszörösen van biztosítva. Ha tehát mégis baleset történik, az nem véletlen, hanem többszörös mulasztás.

Nagyon megfogott ez a gondolat. Mi lenne ha az élet minden területén használnánk ezt a többszörös biztonsági rendszert? Nagyon egyszerű és hatékony megoldás!

Ha a kutyatartó társadalom felelősséget érezne nemcsak a saját és kutyája testi-lelki jóllétéért, hanem minden téren körültekintően járna el a mások biztonságának érdekében is; akkor máris bekapcsoltuk az első biztonsági övet. 

A második biztonsági rendszer felépítése a szülők felelőssége. Vigyázni, szemmel tartani a porontyokat főként kutyusok közelében, és a lehető legkorábban beavatni őket az állatokkal szembeni helyes viselkedés rejtelmeibe.
Több év szomorú tapasztalata alapján bátran állíthatom, hogy az egymásra való mutogatás, felelősség elhárítás nem hoz hatékony megoldást.
Ne érhessen az a vád, hogy bort iszok és vizet prédikálok; rögtön példát is mutatok egy történettel a saját tapasztalataimból, amin érdemes okulni: 
20 éve közlekedek vakvezető kutyáimmal. Természetesen munkahelyemre is ők kísérnek. Ezek az állatok szakemberek által tanított, iskolázott, jól nevelt segítőtársak. Agresszív hajlamú eb alkalmatlan erre a feladatra. Kutyáim nagy-nagy szeretettel és sok türelemmel viseltetnek minden ember, de főként a gyermekek iránt. Naponta többször is meg kell állnunk az utcán, egy kis szeretet kinyilvánításra, kutya simogatásra. Ha van időm, mindig megállok beszélgetni, barátkozni. Számomra nagyon fontos, hogy ne féljenek a nagytestű kutyáktól, hanem megtanulják a helyes viselkedést és a segítő kutyusok fontosságát; felnőttek gyerekek egyaránt. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy soha senki se nyúljon az állat felé, mielőtt meg nem kérdezi a gazdát, hogy meg szabad e simogatni a kedves jószágot? A barátságos külső, a türelmes szemek mögött is bujkálhat ingerlékenység betegség vagy éppen a szélsőséges időjárás miatt. Ez a legfontosabb alapszabály, de a gyerekek nagyon okosan eleget is tesznek ennek a feltételemnek.
Munkahelyemen, az orvosi rendelőben, pozitív inspiráció és vigaszdíj, a szuri után a kutyasimogatás. Sok anyuka ígéri meg csemetéjének a jó viselkedés reményében, hogy kifelé menet benézhet a kutyushoz. Kicsi törzsvendégeim már jól tudják, hogy kopogtatás és köszönés után meg kell kérdezni, hogy szabad e bejönni, simogatni? Ezt az esetek többségében meg is engedem. Van egy kisfiú, aki többszöri kérésem ellenére is csak beront hozzánk. Hangoskodik, tapsol, toppant kutyám előtt, játékra hívva őt. Eleinte csak felállt és arrébbvonult kutyám, háttal lefeküdt, ezzel jelezve, hogy nem kívánja a hívatlan vendég társaságát. A szülők is többször elmagyarázták a fiúcskának a helyes viselkedést és testvére is példát mutatott ez ügyben. Ennek ellenére Tomika nem enged a maga elképzeléséből. Egyik ilyen alkalommal Apacs megelégelte a rendetlen gyerkőcöt és rámordult. Ennek már a fele sem tréfa, hiszen kutyámnak igazán hajókötélből vannak az idegei és könnyedén, rezdületlenül siklik a béketűrés tengerén.  Még azért sem szokott szót emelni, ha a buszon a lábára lépnek, vagy munkahelyemen megüti az ajtóval a figyelmetlen belépő. Kulcsra zártam az ajtómat, ezzel nyomatékosítva a kopogás fontosságát. Jöttek a gyerekek továbbra is, átvenni a szülők által ígért vigaszdíjat a fájdalmas orvosi kezelések után. Apacs türelmes szeretettel szárította fel a könnyeket és varázsolt mosolyt a kis arcocskákra. Tomika is beteg lett ismét és jött is  ahogy szokott, de az ajtó nem nyílt. Kimentem az előtérbe, kézen fogtam a kisfiút úgy mondtam neki, hogy csendesen kukkantsunk be, mert a kutyus alszik. Bent ismét hangos kurjantás, és válaszként halk morgás. Tomikát kitereltem a szobából és az óta nem látogathatja meg a kutyust. Remélem a csalódás megtanítja vele a helyes viselkedést és az állatok igényeinek tiszteletben tartását. 
20 év kutyás tapasztalat és 17 év anyaság szeretete mondatja velem az egyetlen hatékony megoldást. A kutyák soha sem hibásak a tragédiákban, a gyerekeket pedig nem lehet felelőssé tenni sem a maguk, sem a kutyák testi épsége miatt. Mi vagyunk a felelősek, mi mindannyian; gazdák és szülők együtt. Így az egyetlen megoldás, ha együtt vigyázunk gyermekeinkre és háziállatainkra, hogy az együttélés csak örömöt és mosolyt fessen az arcunkra, félelem és könnyek helyett!



  ***************************************

14. CSAK A DAL

Nagy Vendel dalai


Által mennék

Által mennék én a Dunán,
Szép barna szeretőm után.

Nem merek, mert be van fagyva,

Beszakadt a jég alatta.


Beszakadt a jég alatta,
Mert vékonyan volt befagyva,

Elnyelte a folyó árja,

Parton maradt árva párja.


Meredek a folyó partja,
Sír a leány ott alatta.

Szerelmét most elragadta,

Vissza adja majd tavaszra.


  2012.10. 29.   -  andalgó 


Duna télen

  ***************************************
15. ÚJSÁG ÚJ SZERKESZTŐI ÜZENETEK

Kedves olvasó!    
Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3
Telefon: 06 30 550 51 06   8-tól  20- ig.
e-mail:



 skype címem  nagy.vendi54
 Új email címem: nagy.vendi54@gmail.com
 ……………………………………………………………………………………

Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók
számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linken lehetséges:
Tehát az ez évben megjelent összes számot  visszamenőleg is elérhetővé tettük a fenti blogoldalon!
 …………………………………………………………………………………
 A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős.
Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.
A szerzői jogokat fenntartjuk.
Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor előveheti.
Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!

Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.

Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.
Írott műveim megtekintése:  amatőr művészek foruma  nagyvendel
www.canadahun.com irodalom fórum
…………………………………………………………………………………

VÉGE-ENDE-KONYEC-FIN-END-FINÍTÓ


                                                                                                  



MEGSZÓLALOK
 M.M.M. MŰVÉSZETI MAGAZIN
2013. 11. hó/1 – harmadik évfolyam, huszonkettedik szám
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes négyheti lap
Alapítva : 2011 - ben , elvi síkon
Szerkesztő: Nagy Vendel magánzó, laptulajdonos
1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések
2.Évfolyam:  2012.  1-tól 6. számig
3.Évfolyam: 2013. 1-től 22. számig

 MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE

*************************************
ELŐSZÓ, AZ ÚJ ÚJSÁG ELÉ..

Egy ideje megjelenik újságunk színesben is...Most ezt a képes változatot szeretném elküldeni. Kattints rá a kékkel jelzett linkre és színesben olvashatod a Megszólalok Művészeti Magazint!
http://megszolalok.blogspot.hu/
Ha nem tudod megnyitni, jelezd és akkor elküldöm  úgy,ahogy szoktam.
Jó olvasást kívánok!
Még csak most kezdődik az új magazin..
 A szerkesztő..
                         *************************************

1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!

   
Nagy Vendel
    A Novemberi hónap  igen sok eseményt kínál  melyből megemlítünk néhányat,  mint például mindjárt az első napokban a Mindenszentek, vagy  a Halottak napja, és közvetlenül utána  a negyedikén lévő  Nemzeti gyásznap, ami az 1956 - os  forradalom leverésének a kezdete.
Ezután jön Szent Imre  neve napja, mikortól esedékesek a káposztás ételek, és a káposzta savanyítása, és pár nap múlva jön Szent Márton, amikor megkell kóstolni az újbort, és hozzá sültlibát kell enni.

 Még mindig nincs vége a szentek sorának,  hiszen  Szent Erzsébet, és  Katalin  elhozza a szép báli estéket.
Már elforrtak az ujjborok, betakarították a termést, megkezdődnek a disznóölések,  beköszönt  a bőség, és rövidülnek a nappalok, ráérnek az emberek a söthenyes időben, csak a napi megszokott dolgokat kell maradéktalanul elvégezni.
  A lakodalmak időszaka is ekkortájt kezdődik, már  ugyan  csak annak, aki végképp rádühödik.
 Felkészülnek az emberek a nagy év végi ünnepsorozatokra,   a Mikulás, karácsony, és  Szilveszteri  hármas ünnepre..   Mert megérdemlik..  és várhatják a megváltást. Egyebet nem mondhatok..

A szerkesztő.

*************************************

SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL..
 

1.  LECTORI SALUTEM, ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
2.  ŐSBEMUTATÓ
     A szeretet ereje. Gerencsér hajnalka első novellája
3.  VERSEK A NAGYVILÁGBÓL
    Nagy Vendel, Jenei András, Adamecz László, Dombi Tinódy László  versei..
4.  BEMUTATJUK
     KELLER JOLÁN  festőművész képeit.
5.  FELHÍVÁS
6.  BEMUTATJUK..
    Mátyás Rita  verseit.
7.  NOVELLÁRÓL NOVELLÁRA
    ÁRVAY MÁRIA LOVAS SOROZATA, 13. RÉSZ.
    Dóra segít
8. LONDONI TUDÓSÍTÁS
     BUDAI NAPSUGÁR  ÍRÁSA
9.  VERSRŐL VERSRE
     FELLNER ISTVÁN, GERGYE IMRE, HEIM KÁROLY, PESZEKI BENKŐ ÉVA, BOGNÁR PAPP IRÉN  versei
10. TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT
    SOPONYAI MIHÁLY rovata : A vitaminokról
11. UTAK A SÖTÉTBEN
     ERDŐSNÉ ONDA MARICA  GONDOLATAI
12. PÁLYÁZATROL PÁLYÁZATRA
     HORENKA ERIKA ÍRÁSAI
13. ÍZES TÖRTÉNETEK
    IRODALMI SZAKÁCSKÖNYV.
    Nagy Vendel
14. CSAK A DAL
    NAGY VENDEL dalai
15. SZERKESZTŐI ÜZENETEK
Stekly Zsuzsa: Szüret (tűzzománc)

*************************************

2. ŐSBEMUTATÓ...
Gerencsér Hajnalka

Új novellák..
Gerencsér Hajnalka: A szeretet ereje


 III/I.fejezet
Kate gyermekkorát egy tanyán töltötte szüleivel,nagyszüleivel. A 3 generáció békében, szeretetben élt együtt. Mindenkinek megvolt a maga feladata, mindegyikőjük munkája egyaránt fontos és nélkülözhetetlen volt. Marie, a nagyi tyúkokat nevelt, sütött, főzött, Jonathan, a nagyapa a lovakat gondozta. Katrin, az édesanya a virágoskertet, a veteményest tartotta rendben. A ház takarítása mellett gyakran varrogatott, kötögetett. Családja ennek köszönhetően sok szép ruhadarabbal büszkélkedett. John, az apa ásott, gondozta az állatokat, de a ház körüli javításokat is ő végezte. Amíg Kate kicsi volt, játszott a gyepen, fésülgette, babakocsiban sétáltatta hajas babáit, virágot szedett. Kergette a táncukat lejtő tarka pillangókat, gyönyörködött pompázatos szárnyaikban. Nyaranta sötétedésig mindig talált magának odakint elfoglaltságot. Telente a család is behúzódott a házba. A meleg szobából csodálták a jégvirágokat az ablakokban,a hópelyhek békés táncát,a hófödte tájat,mely átmenetileg puha takarója lett a kertnek Katrin mindig talált munkát a házban. Ilyenkor picit több idő jutott a lakás csinosítására,de a mesékre,beszélgetésekre is.


AZ IDŐ A SZERETET EGYIK ALAPPILLÉRE. FONTOS,HOGY MINDIG LEGYEN IDŐNK A SZÍVÜNKNEK KEDVES EMBEREK SZÁMÁRA.HA MEGHALLGATJUK ŐKET, PROBLÉMÁIKAT AZ Ő SZEMÜKKEL FOGJUK LÁTNI.
 Kate közben felcseperedett. A sok lemondás, a szegénység együtt érzővé tette. Egyre többet tudott a világról, egyre többet segített otthon. Marie ereje fogyott, egyre nehezebbé vált számára a munka. Könnyebben beteg lett és hosszabb időt töltött az ágyban. Jonathanon is egyre mélyebb nyomot hagyott az idő. Kedvenc lovait már nem tudta gondozni, de nem telt el nap, hogy meg ne látogatta volna őket, ne beszél volna hozzájuk. John vette át a lovak gondozását. Kate leérettségizett, s mivel jól tanult felvették az egyetemre. El kellett távolodnia a  szülői háztól. Sokat gondolt rájuk, de egyre kevesebbet tudott hazalátogatni a rengeteg tanulnivaló miatt. Szokatlan volt számára a nyüzsgő városi élet. Alkalmi munkákat szerzett,hogy el tudja magát tartani. Néha takarítást vállalt,máskor gyerekekre vigyázott. Mindig akadt tennivalója. Igyekezett családját is támogatni,de az albérlet,maga az élet,az elvárások bizony sokba kerültek. Az egyetemi évek során megismerkedett egyik csoporttársával, Thomassal. Okos és kedves fiú volt. Sokat beszélt neki a tanyáról,a családjáról,ahova a szíve húzta. Thomas mindig figyelmesen hallgatta. Szemeiben olyan szomorúság tükröződött.  Kate sosem faggatta. A fiú félév ismeretség után megnyílt.
Elmondta a lánynak, hogy ő nem ilyen szeretetben nőtt fel. Szülei autóbalesetben meghaltak. Olyanok voltak számára, mint a hullócsillagok:rövid ideig időztek nála, de az egész életét beragyogták. A nagyszülők bánatukban az ital rabjaivá váltak. Egyre alkalmatlanabbak lettek az ő nevelésére. A kis Thomas mindenki előtt titokban tartotta milyen rossz is a sorsa otthon. Néha napokig száraz kenyeret evett. Ő mosott, takarított, mert nem bírta elviselni az otthoni állapotokat. Visszaemlékezett, milyen jó is volt régen a szüleivel...  Egy szörnyű napon, amikor hazaért az iskolából szörnyű látvány fogadta. Halva találta a nagyszüleit. Sikoltozására a szomszédok siettek át, és azonnal kihívták a rendőrséget, a mentőket. De már nem tudtak segíteni, az alkohol végzett velük.
Thomast intézetbe vitték, ahol ugyan rendszeresen mostak rá, ételt-italt kapott, de a szeretet hiányában megkeményedett a szíve. Próbált azonosulni a többi hasonló korú fiúval, de a lelke mélyén ennél többre vágyott:egy igazi szerető családra. Az intézetben nemcsak árvák nevelkedtek, hanem jó néhány sérülten született gyermek is, akikről kegyetlen módon lemondtak a szüleik. Thomas hamar megszerette őket, sokat tanult tőlük. Érdekes volt számára, hogy a vakok a hang színéből következtetnek a lélekre. Tetszett Thomasnak, ahogy a siketek a jelbeszédet nem ismerőkkel - szavak nélkül - értekeznek.
MENNYIVEL ŐSZINTÉBB ÉRZÉS VAN A MELEG KÉZFOGÁSBAN,A CSILLOGÓ SZEMPÁRBAN,VAGY A SZERETETTELJES ÉRINTÉSBEN,MINT A SOKSZOR ÜRES SZAVAKBAN,SOHA MEG NEM VALÓSULÓ ÍGÉRETEKBEN,AMIVEL MÁSOKAT MEGSEBZÜNK.
A mozgássérültekre az akaraterejük és a találékonyságuk miatt nézett fel. Az ő mindennapjaikat fizikai nehézségek, az épített környezet használhatatlansága és az emberi kegyetlenség szövi át. Thomas 18 éves korában kilépett az intézet falai közül. Mivel jól vágott az esze, felvették az egyetemre. Amikor Kate számára kiderült a fiú múltja, egyre inkább igyekezett vele lenni, pótolni, amit a szüleitől nem kaphatott meg. Hamarosan egymásba szerettek. Közben sikeresen elvégezték az egyetemet. Katet bármennyire is húzta a szíve a tanyára, az esze tudta, hogy az ottani élete befejeződött. Thomassal közös életük ott nem folytatódhat. Egy verőfényes délután meglátogatta Thomassal családját. A fiút hamar megszerették, de megértették, hogy a fiatalok új életet szeretnének kezdeni. Nem a tanyán, hanem a városban. Búcsúzáskor Nagyi így szólt Katehez:
- Emlékezz mindig szeretettel ránk! Őrizd meg szívedben azt, amit itt láttál, tanultál tőlünk. Pénzt adni nem tudunk új életetek kezdéséhez, de hidd el a legnagyobb érték az, amit a szívedben őrzöl. Senki nem veheti el tőled. A lelked gazdagsága másokra is kihat. Mindig szeretettel várunk benneteket. Teltek-múltak napjaik. Mindketten sokat dolgoztak, hajtottak. Hamarosan egy garzont vettek, ami első otthonuk volt. Berendezkedtek. Közben beindították első közös vállalkozásukat, egy élelmiszerboltot. Kate varrogatott, kötögetett, ahogy ezt otthon látta. Hamarosan összeházasodtak. A vállalkozás beindult, sikeres volt, de rengeteg munkával járt. Alkalmazottakat nem fogadtak, így minden kettőjükre maradt. Nemcsak a bolt csinosítása, az árubeszerzés, a pakolás, de a vevők kiszolgálása, a pénztári munkák is. Katenek egyre nagyobb lett a honvágya, de csak ritkán tudtak hazalátogatni. A bolt mindig tele volt vevőkkel. Thomas élvezte munkájuk gyümölcsét, s neki honvágya se volt.
Keveset pihentek, ezért egyre ingerültebbek lettek ,  gyakran veszekedtek egymással. A szeretet fénye kihalt a szemükből. Hajtották a pénzt, de se magukkal, se egymással nem törődtek. Thomas egy nyári napon azzal az ötlettel állt elő, hogy egy hétre menjenek el Görögországba. Időközben saját autójuk is lett. Kate titkon a tanyára vágyott. Inkább odament volna,de nem akart veszekedni. A görög táj idegen volt számára. A táj szépsége nem feledtette vele az otthoni szeretetet.
 Thomas nem fukarkodott a pénzzel. Új ízekre,új barátokra vágyott. Az ő életének csak pici részét fűszerezte szeretet, így ilyen emlékképei nem voltak. Kate egyre gyakrabban gondolt a családjára, a betegeskedő Mariere, aki most hiába várja szeretett unokáját. Esténként ahelyett, hogy sétáltak volna a tengerparton, Thomas barátaival elment felfedezni a környéket. Kate e-mailjeire válaszolgatott a szobában. Már alig várta, hogy visszamenjenek a városba, ahol a bolt révén szinte mindenkit ismert. Fájó szívvel tapasztalta, hogy a fizikai közelség ellenére egyre jobban eltávolodtak egymással Thomassal.
  A nyaralás után folytatódott a munka. Néha küldtek a tanyára csomagot tele minden földi jóval, amit a tanyán nem is ismertek. DE A SZERETET NEM CSOMAGOLHATÓ BE,NEM LEHET ELKÜLDENI, CSAK SZEMÉLYESEN- ÖLELÉSEK KÖZEPETTE-ADHATÓ ÁT. És tudta ezt Kate is. Egyre nagyobb lelkiismeret furdalása lett. Eszébe jutott a zöld gyep, a tarka pillangók tánca, a beszélgetések,a Nagyi sütije,Katrin,ahogy szorgoskodott kézimunkáin .Az apja, aki nagyon barátságos és megfontolt ember volt és Jonathan,aki úgy szerette a lovait,mintha azok is a fiai lettek volna. Hiába vettek nagyobb lakást, hiába volt már mindkettőjüknek saját autója, hiába jártak márkás ruhákban, ha a legfontosabb: a szeretet hiányzott. És hiába volt már meg mindenük,a versenyszellem túlhajszolta őket. A bolt éjjel-nappal működött. Felváltva aludtak, hogy mindig legyen valaki a vevőkkel. Egyre szélesebb áruválasztékkal rendelkeztek.


Folyt. köv.
Stekly Zsuzsa: Kökénykisasszony (tűzzománc)

                      *************************************
3.VERSEK A NAGYVILÁGBÓL

Nagy Vendel: Ismeritek a...

Ismeritek a 

Zöldellő lombok
Lágy susogását?
Metszett vesszőnek
Süvítve zúgó
Éles suhogását.
Szőlővesszőknek
Buja kuszaságát
Mi ősidők óta
Ontja a nektárt.
Tőkéket ölelő
Hajlongva kötöző
Asszonyok derekát
Kéjjel simító
Szoknyájuk ráncát.
Pince előtt álló
Vén, öreg diófát.
Lopóból csorgatott
Bíborszín borát.
Langymeleg szellő hozta
Rózsák illatát.
Ismeritek a
Földet, az eget?
A sötét, kusza
Dühös felleget?
Ki hatalmasok
Ős erejével
Fenn fenekedett.
Ismeritek a 
Hűsvizű kutat?
Löszfalak közé
Zápor vájta utat.
Vizeknek mélyét?
Halaknak tükrét
Nyárnak melegét,
Hónak fehérségét
Napnak aranyát
Holdnak ezüstjét,
Pásztortüzeknek
Keserű füstjét.
Távoli csillagok
Halovány fényét?
Ismeritek a 
Száguldó lovaknak
Halkuló dobogását?
Szélfútta sörényük
Kócos lobogását?
Folyók moraját
Kövek robaját.
Bikák dübörgését,
Farkas üvöltését.
Itt élő népeknek
Félő könyörgését.
Mária ősanyánk
Szűzi jelenését?
Ha mindezeket nem ismeritek,
Fületek nem hall,
Szemetek semmit sem lát.
Nyugodtan tartsátok oda
Háztető sarkához a
Lobogó fáklyát.
Nem érdemlitek meg,
E Házat, s Hazát,
S idegenben
Torokszorítóan
Szűk lesz számotokra
A Világ.

                                                      2012

Megjegyzés,   Mindazoknak, kik elhagyják e Hazát.
A vers első sora ha jó volt Juhász Gyulának, Babits Mihálynak, és Pilinszky Jánosnak, akkor nekem is jó.   - Ismeritek a...-
...........................................................................

Jenei András
JENEI ANDRÁS: Kereszt

A csengő, amely halkan csendül;
olyan, mint a nagy harang.
Vörös és lángol itt belül,
sikítva kiabál a bezárt hang.

Találd meg a száraz kötelet,
amellyel a harang erőlködött.
És felejtsd el azt a hideg telet,
amikor ez az egész elkezdődött.

Gömbökként gurulva a havon
és piros vérem ontani jó!
Majd eltűnni a lékben a tavon
s várni, hogy betemet a hó.

Kezemről letépik a gyűrűdet,
és bátran oldalba rúgnak!
De nem fáj jobban, mintha megvet
az, akit barátnak hívnak.

Egy kereszt jelzi a vándornak,
aki megpihen majd síromnál,
itt nyugszik, kit magára hagytak,
s ki többre tartott magánál.

1995. 12. 12.
.......................................................

Adamecz László: Őszi kirándulás


Adamecz László
Az őszbe túrom kocsim orrát,
lassan gurulok az erdők alján,
ámulok a színpompától,
ámulok a valóságtól.

Erdőbe vezetnek kanyargós utak,
a fák boltozatként ránk borulnak,
napfény tör át ágak között,
szivárványos lombok fölött.

Üde színekkel köszönt az ősz,
sárga, barna, vörös, örök zöld,
napok múlásával fakulnak színeik,
a fák lombjukat lassan levetik.

Zizegve hullnak száraz levelek,
büszke magosból avarba érkeznek,
mely színt az ősz a lombra ragasztja,
olyan színű lesz a fák alja.

Minden kanyarban más színek, fények,
levél susogás, majd szólnak zúgató szelek,
csattognak kopasz ágak, bajvívó bajnokok,
majd ismét csend van, lassan tovább gurulok.
                                  .......................................................

Dombi Tinódy László: Hallgatnak a madarak


Dombi Tinódy László
Délutáni szürke csöndben,
sok madár ideröppen.
Furcsán zeng a csivitelés,
bokrokon, fák közepén. -

S hirtelen a lég megmozdul,
süvítve csap le a szél.
Megforgatja fehér lovát,
jégnyíllal lő szerteszét.

A nemrég békés csupasz fák,
dühös óriássereg.
Össze-vissza hadonásznak,
görcsös ujjú botkezek.

Kapaszkodni képtelenség,
túlélésre nincs esély,
ha valaki későn eszmél,
 kit egy ütés utolér.

Ide-oda csaponganak,
a fejüket felvetik.
Alacsonyan forgolódnak
a kiutat keresik. –

Őket a szél, paripáján,
űzi, hajtja, kergeti.
Messze tőlük sűrű tuják,
fenyőcsoport int nekik.

Néhányan ezt észreveszik,
a leggyorsabb élre áll.
A többiek mind követik,
a kis csapat odaszáll.

Megérkezve rejtekükbe,
bújva múl a remegés. -
Itt, a jázmin alatt, cinke
fekszik a hó tetején. –

Nem halad a széllel szembe,
hősi harca véget ért.
Mozdulatlan kicsi teste,
nem küzd már az életért. -

Kék tollából égbolt nyílik,
Nappá izzik a sárga,
teste élő földdé válik,
feketéből éj lánya.

Lábai most fákká nőnek,
szemével rügyet fakaszt.
Csukott csőre kapuvá lesz,
lelke arra kap utat. –

Szárnyaihoz friss fű simul,
a virágszirom lehull.
Felkiált a párját látva,
szólítja  végső nászra. -

A fészkére száll boldogan,
társa ott is vele van. -
Fiókáit nézi sírva,
amíg nékik enni ad. –

A szülei hangját hallja,
könnyes arca felderül. -
A kapu tárva, átrepül
rajta, az örök nyárba. -

Vége van a vad viharnak,
cinkedal szól az égben. –
A kertben, a dermedt csendben, -
hallgatnak a madarak.
 *************************************

4. BEMUTATJUK

KELLER JOLÁN  FESTŐMŰVÉSZ KÉPEIT.

Magamról:
Keller Jolán

 
1948-ban születtem Németkéren, egy Tolna megyei községben, jelenleg Szekszárdon élek.
Középiskolás éveim alatt iskolai szakkör keretén belül kezdtem foglalkozni a festéssel. Staub Ferenc németkéri festőművész tanítványa voltam, abban az időben a rajzolással és az olajfestékkel próbálkoztam. Majd húsz-huszonöt év elteltével  kezdtem újra rajzoln,i festeni, kisebb-nagyobb kihagyásokkal. Eleinte pasztell lavírozott pasztell technikával 2003. év óta elég változatos technikákkal (akvarell, akril, olaj, pasztell) dolgozom.

2004.óta tagja vagyok a Bárka Művészeti Szalon Egyesületnek. Két éve a Kaposvári Pannon Art Line Alkotóművészeti Egyesületnek, valamint a Székesfehérvári Alkotókörnek. Évente több alkotótáborban veszek részt. 2011-évben lehetőségem volt  Franciaországban  részt venni egy tíz napos alkotótáborban.

Számtalan egyéni és közös kiállításom volt. Állandó kiállításom van Budapesten egy fogorvosi rendelő várótermében. Az idei évben két önálló kiállításom volt illetve van az első a Kelemen Galériában Szekszárdon és október  1-én nyílt a Bonyhádi Művelődési Központban. Két barátnőmmel , alkotótársaimmal E. Nagy Máriával és Zsiros Arival minden második hónapban szervezzük a Galériás Esteket a Zsari galériában.




KELLER JOLÁN  képei megtekinthetőek Interneten a magazin színes változatában,
valamint a www.kellerjolan.hu
weboldalon!



*************************************
5. FELHÍVÁS

Felhívást szeretnék közzétenni az ország jóérzésű polgáraihoz.
Karácsony közeledtével sokunkban felébred a tenni akarás, hiszen KARÁCSONY, A SZERETET ÜNNEPE.

„Én úgy szeretném, ha a szeretet,
A boldogság, és a béke fénye égne
Mindenki lelkében.”

                           (Juhász Gyula)

Elsősorban olyan emberek segítségére van szükség, akik egy-egy belépőjegyes zongorahangversenyt, vagy könnyűzenei koncertlehetőséget, fellépést  tudnának biztosítani JÁNOKI MÁRIÓ részére a városukban terembérleti díj fizetési mentességgel
Márió rendkívüli zenei tehetség, olyan, akire már sokan felfigyeltek. Kiválóan énekel, és gyönyörűen zongorázik. Játszik klasszikusokat és modern zenét is, és olyan nehéz műfajban is otthon érzi magát, mint a jazz.
A nyár folyamán Maros Bango szlovák vak művész jóvoltából Pozsonyban és Prágában koncertezett. Márió mindkét országban nagy sikert aratott, sőt Brüsszelbe is meghívták őt, ahol majd ádvent idején fog szerepelni. A Szentmihályi énekes legutóbb szeptember 21-én a Hilton Szállóban, a Máltai Lovagrend jótékonysági estjén lépett fel, de az év nagy eseménye még csak ezután fog következni. November 16-22. között ugyanis Krakkóban egy nagyszabású zenei gálát rendeznek majd kimondottan vak tehetségek számára, melyen Márió is fel fog lépni. Méghozzá egy olyan dallal, melynek a szövegét Bródy János, a zenéjét pedig Benkő László írta. Amennyiben Máriónak sikerülne a nagy álma, és a több mint tíz ország versenyében az élen végezne, akkor biztos, hogy sorban állnának majd érte a menedzserirodák.
Márió sajnos nem lát, annak a módját viszont mindig megtalálja, hogy másokat segítsen, annak ellenére, hogy nekik se könnyű. Rendkívül nehéz körülmények között élnek egy pici, dohos, penészes és huzatos házikóban édesanyjával.
 A téli időszakban állandóan maximumon kell fűteni, ami a szűkös családi költségvetést rendkívüli módon megterheli. De ennél is nagyobb problémát jelent, hogy a pici helyiségekben a két fős család – Márió és az édesanyja – is csak nehezen fér el.

Márió szobája, ahol tevékenykedik és alszik - például egy olyan mellékhelyiségben lett kialakítva, ahol gázóra volt, mellyel köztudottan nem lehet egy légtérben életvitelszerűen tartózkodni.

Szeptemberben egy vállalkozó a régi, használhatatlan melléképület helyén felhúzott egy szobát, a ház tetején kicserélte a cserepeket, és a kertben kiásott egy másfél méter mély és húsz méter hosszúságú gödröt a szennyvízcsatornának. Ennél tovább viszont nem jutott, sőt közölte a családdal, hogy ő ennyi pénzből már nem is fogja megcsinálni, keressenek helyette egy másik „balekot”. Az édesanya kétségbe esve szinte sírva panaszolta, hogy a vak fiával úgy kell naponta araszolgatnia a kiásott gödör mellett. A kertet beborítják a lomok, az új szárny pedig ott áll bevakolatlanul, arról nem is beszélve, hogy az augusztusi nagy esők alámosták a házat, ezért saját pénzből még ereszcsatornát vettek, amit a vállalkozó hosszas könyörgésre utoljára még felszerelt a tetőre. Hát így állnak most, egyelőre se pénz, se felújított lakás. Azóta pedig már az is kiderült, hogy, amit a vállalkozó felépített, az sem jó, ezért mindent le kell majd bontani, és szinte nulláról kell kezdeni a felújítást. Márióék már voltak jogi tanácsadónál, aki a peres utat javasolta nekik, ám jelenleg ez sem segít rajtuk, a házuk ugyanis egyelőre lakhatatlan. Márió nem azt érdemli, hogy ilyen körülmények között nyomorogjon! A tehetséges vak zongorista fiú esetében egy olyan érték is veszélybe kerül, amit vétek lenne ily módon elherdálni.

A koncertlehetőségeken kívül szeretettel kérek mindenkit, aki fel tudná ajánlani munkáját ingyen, vagy jelképes összegért kőműves, burkoló, festő vagy villanyszerelő munkában tudna segíteni, ha módjában áll, jelentkezzen, és segítsen, hogy Máriónak és az édesanyjának még a tél előtt normalizálni tudják az életkörülményeit!

A szeretet és az összefogás csodákra képes. Kérek mindenkit, akinek nem okoz nehézséget, valami módon segítse Máriót és édesanyját! Mindenfajta segítségre szükség van! NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNJÜK!

JÁNOKI MÁRIÓ ELÉRHETŐSÉGE: 1162 BUDAPEST,Diófa utca 73 ,
 telefon: 06 30 421 5220

„Van öröm, amely soha nem apad,
Ez az öröm: add másoknak magad.
Míg élsz, magadat mindig adhatod,
Adj jó szót, vigaszt, ha van falatot.

Derűt, tudást,vagy békülő kezet:
Mindez tied: add másnak, s nézheted
Hogy nő, vetésed hozva dús kalászt,
Meggazdagítva lelked asztalát.

S csoda történik, minél többet adsz,
Te magad annál gazdagabb maradsz!"

Tisztelettel: Gerencsér Hajnalka és Márió barátai

*************************************

6. BEMUTATJUK..

MÁTYÁS RITA VERSEIT.

Mátyás Rita
Önéletrajz
Nevem Mátyás Rita 1957.05.03.-án születtem Budapesten. Azóta is itt élek.
Férjhez mentem, férjemmel felneveltünk három gyermeket. Ma már három unokámmal is büszkélkedhetek. A művészetek mindig is érdekeltek de biztatás,és idő hiányában nemigen foglalkoztam velük. Az irodalommal eddig leginkább mint lelkes olvasó kerültem kapcsolatba. Sosem volt korábban késztetésem az írásra.
Nemrég olyan emberek közé kerültem, akik arra inspiráltak,hogy kipróbáljam magam a költészet terén. Itt és most első szárnypróbálgatásaimnak lehetnek tanúi. Nálam hozzáértőbb emberek biztattak a folytatásra.
                          ………………………………………………………….....

 Mátyás Rita: Fohász Hozzád!

Ülök a temetőben,

és rád gondolok!
Vajon az angyalok
értik-e humorod?

Látod-e fentről,

Növekvő családod,
Vigyázz rájuk kérlek,
Óvd őket útjukon!

Mikor elmentél,

Sötét, hideg tél lett.
Szívemen jégcsapok,
Komor gondolatok.

Hosszú idő múlva

Kezdett tavaszodni,
Gyógyulni a szívem,
Újra reménykedni,

Szeretetet, törődést

Újra adni, s kapni.
Az élet értelmét
Újra megtalálni.

Fogd meg a kezem,

Vezess az utamon,
Óvó tekinteted
Utat mutasson.

Emléked mélyen

A szívembe vésted.
Téged kivenni,
Onnan lehetetlen

 ……………………………………………………………………………..

Mátyás Rita: Köszönet kedves Barátnőmnek!

Egymás mellett vagyunk jóban-rosszban,

számíthatsz rám hidd el minden alkalommal.
Ha kedved Bús, felvidítalak, 
ha én bánkódom, te segítesz rajtam.

Köszönöm Istenem, 

hogy mellém adtad Őt,
Az élet viharában
legyen őrizőm.

Mindenkinek kell 

egy igaz barát.
Gondodban, bajodban,
támaszkodhatsz rám,

S én terád, ha jönnek a gondok,

megmarkolom kezed, 
s Te nyújtod a jobbod.
A mocsárból kimásznom, 
ha egyedül nem megy,
Ott leszel mellettem 
segítő kezeddel.

Kérlek Istenem, 

óvjad lépteinket,
a jó útról minket, 
letérni ne engedj!

A jó barátaink, 

kincseink nekünk,
szívünk tőlük
szeretettel telik.

Mindenkinek kell

egy igaz barát,
ki felsegít, ha elesel.
S reménnyel tölti
meg lelkedet!

 ………………………………………………………………

Mátyás Rita: Ne menjetek

Ne menjetek 

színek,formák,
szeretteim arca,

Tavasz virága, 

Nyári napsugár,
Őszi színorgia,
Tél jégcsillaga.

Ne menjetek! 

Maradjatok!
Látni szeretnélek!
Szép szerelmem
szép szemébe, 
mélyen belenézzek.

Benne látnám magamat. 

Téged átölelve,
Erre a látványra 
Szívem megremegne.

De sajnos a fény egyre 

nehezebben ér el,
látni csak szívemmel 
tudlak már szerelmem.

szeretettel: Ritus

*************************************

7. NOVELLÁRÓL NOVELLÁRA

Árvay Mária  lovas sorozata: Dorka történetek

    13. Dóra segít

 Kriszta, Dorka osztálytársnője leverten, szótlanul ücsörgött a padjában. Dorkának feltűnt, hogy legjobb barátnője nem olyan beszédes, mint máskor.
 A hosszú szünetben odament hozzá:
 - Kriszta, mi van veled? Tudok valamiben segíteni?
 - Elegem van! Nagy fájdalmat okoztak nekem.
 - Kikről beszélsz? Kikből van eleged?
 - A látó emberekben csalódtam, nem is kicsit!
 - Mi történt?
 - Most már sokadszorra próbálok velük közvetlenebb kapcsolatba lépni. Azt hittem, most sikerül végre, erre...
 Kriszta sírva fakadt.
 Dorka átölelte a vállát, majd a hátát simogatta végig. Várt egy kicsit, amíg barátnője megnyugszik. Tudta, hogy ha már egyszer belekezdett, el fogja mondani mi történt.
 - Tudod, kb. egy hónapja felléptem a helyi művelődési házban, szintetiztem meg énekeltem.
 - Igen, emlékszem.
 - Nagy tapsot kaptam. A fellépők között szerepelt egy fiatalember, Zoli. Remekül gitározik, s csodálatos énekhangja van. Mit nem adtam volna, ha odajön hozzám és válthatunk néhány szót! A szereplésem után, képzeld, odajött hozzám, szívből gratulált és mondta, hogy szeretne közelebbről megismerni. Mondtam neki, magam is mennyire élveztem a műsorát. Telefonszámot cseréltünk.
 - Gyakran beszéltetek?
 - Szinte naponta hívott, kérdezgetett, hogy vakon hogyan boldogulok a mindennapi életben. Úgy éreztem, van közös témánk bőven! Nem csak telefonon tartottuk a kapcsolatot, hanem e-maileztünk is. Remekül fogalmaz, szép leveleket ír.
 A napokban megígérte, hogy eljön hozzám, s együtt fogunk zenélni.Teljesen fellelkesedtem.
 - Mi történt? Mégsem jött el?
 Kriszta szünetet tartott, kifújta az orrát, majd folytatta.
 - Tegnap a buszon meghallottam a hangját, amint a haverjaival beszélgetett. Nem vett észre, de én jól hallottam minden szavát.

Beszélt a barátainak rólam, de úgy, mint valami csodabogárról. Mondta nekik, hogy már nem vagyok számára újdonság. Megtudott rólam egy-két dolgot, ami érdekelte, de személyesen nem akar velem találkozni. Azt mondja, ciki lenne a látó barátai előtt egy vakkal mutatkozni, s egy idő után teher lennék a nyakán.

- Ezeket mondta?
 - Igen.
 - Az ígéretével mi lesz?
 - A tegnapi e-mailjében írt egy felületes, hitegető választ, hogy nagyon sajnálja, nem tud jönni, mert rá kell hajtania a tanulásra, ha egyetemre akar menni. Azt mondta, hogy majd jelentkezik, várjak türelemmel.
 - Ekkora egy kétszínű alakot!
 - Csak addig kellettem neki, mint kisgyermeknek egy új játék, ami az újdonság erejével hat, aztán eldob, ki a szemétbe!

Soha többé nem akarok közelebbi kapcsolatba kerülni látókkal!

- Sajnos muszáj lesz, hamarosan gimibe kerülünk.
 - Tudom, tisztában vagyok vele. De most akkor is elegem van, és nagyon fáj, tudod?
 - Persze, hogy tudom. Számtalanszor próbáltam magam is látó barátokat keresni, de mindhiába, míg Dóra fel nem bukkant az életemben.
 - Tényleg! Azóta te is más vagy ám!
 - Más? Mennyiben?
 - Amióta Dórát megismerted, sokkal könnyebben viseled el a kudarcokat, s észrevettem, hogy jóval bátrabb is vagy. Máskor a tornán nem mertél olyan gyakorlatokat megcsinálni, amiket most kényszer nélkül végrehajtasz.
 - Pedig, ha tudnád, félek közben, de azt hajtogatom magamban, hogy aki lovagol, ezt is meg tudja csinálni. Meg sokat hallom Dóra dicsérő szavait, mintha itt lenne mellettem és mondaná a biztató szavakat.
 - Talán, ha őt megismerhetném, enyhítené a csalódásomat.
 - Tudod mit? Megkérdezem tőle, fogadna-e egy pár percnyi lovagoltatás erejéig!
 - De jó! Nem lenne kitérő, mert anyuék is azon a részen laknak, ahol Dóra lovardája van.

 Dóra türelmesen meghallgatta Kriszta szomorú történetét, csalódását és Dorka kérését.

- Dóra! Lehet, hogy jóból is megárt a sok - mondta mosolyogva a kislány - mégis, lenne rá lehetőség, hogy fogadod Krisztát?
 - Miért ne! Ami pedig a megártást illeti, ne aggódj, ha a barátnőd nem akarja a lovat ragadozóként megtámadni, vagyis nem erőszakos az állatokkal, örömmel látom.
 - Kriszta és az erőszak két különböző dolog. Szerintem ugyanolyan szeretetre éhes és ragaszkodó, mint én.
 A kislány elpirult, de már kimondta.
 - Te szeretetre éhezel, a lovak meg egy kis almára, meg répára, de a simogatást sem vetik meg. Ez természetes dolog!

 Dóra mosolyogva üdvözölte Krisztát azon a bizonyos csütörtöki napon.
 - Szia, Kriszta! Dorka már mesélt nekem rólad!
 - Dorka is mindig rengeteget mesél erről a helyről és az élményeiről!
 - Gyere, szeretnék neked bemutatni valakit!
 Dóri, mint már annyiszor, most is türelmesen állt a helyén. Dóra odavezette hozzá Krisztát. Amikor a kislány kezét végigvezette a ló selymes szőrén, Kriszta belsejét valami melegség járta át.
 - Istenem, bárcsak ilyen finom puha és meleg lenne a szeretet!
 Dorkának könny szökött a szemébe.
 - Tudod, hogy nekem is sokszor eszembe jutott már ez?
 - Gyerekek, a lovak is szeretik, ha szeretgetik őket. Nagyon tudnak ám ragaszkodni, feltétel és érdek nélkül szeretik az embert, nem számít, hogy nagy az orrod, vagy kövérebb vagy a többieknél.

- Nem azért udvarolnak nekünk, hogy egy kis nasihoz jussanak? - kérdezte Kriszta.
 - Nem vetik meg a finomságot. De a lovak és más állatok nem a pénzedért, a vagyonodért, a rangodért, hanem önmagadért szeretnek. Ha szeretetet mutatsz feléjük, ők is viszonozzák azt.
   Kriszta, van kedved egy kicsit lovagolni mielőtt Dorka nyeregbe száll?
 - Nagyon szeretném kipróbálni! De ugye vigyáztok rám?
 - Ne félj! Rengeteg tanítványom van, ha ez nem így lenne, eladhatnám a lovardát. Szeretnek ide járni a lovasaim, szerencsére tele vannak élményekkel.

 Kriszta segítséggel már a nyeregben is ült. Dóra hagyta, hogy a kislány simogassa, szeretgesse, ismerkedjen a lóval egy kicsit.
 Most fogd meg a kapaszkodót! Figyelj! Most lassan elindulunk lépésben. Dóra a kislány lábára tette a kezét, nehogy egyensúlyát veszítse!

Dóri lassan megindult.
 - Jaj!
 - Nincsen semmi baj, lassan megyünk. Próbáld meg érzékelni és átvenni a ló mozgását! Nyugodtan! Itt vagyok melletted.
 Pár perc elteltével Kriszta már kimondottan élvezte Dóri ringató járását.
 - Most az egyik kezeddel engedd el a kapaszkodót és simogasd meg a ló nyakát!  Az az! Ügyes vagy!
  Most a másik kezeddel! Próbáld meg most mindkét kezeddel elengedni a kapaszkodót és öleld át a lovacska nyakát!
  Nagyon jó! Most tedd a kezed oldalsó középtartásba! Nagyon szép! Most csípőre!

Dóra eközben végig fogta a kislány lábát, hogy a biztonságérzetet megadja neki. Kriszta arcán egyre szélesebb mosoly terült el.

Dorka izgatottan figyelte oktatóját és legjobb barátnőjét.

- Istenem, ha mindenki ilyen remek oktató lenne, mint ő! Mennyi mindent meg lehetne tanulni!

 Miközben Dóri lassan lépegetett, Dóra beszélgetni kezdett a kislánnyal.

- Nagyon csalódott vagy, ugye? Dorka mindent elmesélt nekem.
 - Nagyon fáj, hogy a közeledésemet így elutasítják, pedig nekem is szükségem van barátokra, kapcsolatokra.
 - Igazad is van! Ha tudni akarod, máris megkedveltelek, pedig alig ismerlek.
 - Engem? Ugyan miért?
 - Jó nézni, ahogyan mosolyogsz. Jó figyelni téged, ahogyan szeretgeted a lovat. Jó látni, hogy egyre inkább felszabadulsz, és élvezed a mozgást. A ló megérzi, hogy szeretetre vágysz, és viszonozni akarja.
 - Hogyan?
 - Most is, nem látod ugyan, de olyan óvatosan megy veled, tudja, vagy érzi, hogy bizonytalan vagy még a hátán, s vigyáz rád. Érzi, hogy szereted, nem akarod rugdosni, megverni, bántalmazni.

Kriszta szeretettel simogatta végig a ló nyakát újból és újból.
 - Ezt a puha és meleg szeretetreméltó csodát?
 - Ami pedig az embereket illeti, nehéz megtalálni az ízlésben, érdeklődési körben hasonló társakat. Különben azt már tudtam, hogy ha Dorka a barátnőd, rossz ember nem lehetsz.
 - Vajon mikor lesz látó barátom vagy barátnőm igazán, s nem felületesen?
 - Ezt persze nem tudom neked megmondani, de máris emlékeztetsz valakire. Egy lovasomra, aki ugyanilyen melegszívű, mint te. Ha gondolod, megadom a címét, hogy levelezhessetek.
 - Mi lesz, ha a vakságom miatt elutasít? Már úgy félek az egésztől.
 - Nincs rá okod. A kislány mindenkit felkarol és mindenkivel barátkozik, aki egy kicsit is más, mint a többiek! Dórit is azért szereti nagyon, mert ő a legidősebb ló, s tudja, hogy több figyelemre, törődésre van szüksége. Tudod, vannak olyan emberek, akiknek benne van a természetükben a másokra való gyengéd odafigyelés és törődés. Nem kényszerből teszik ezt, hanem együttérzésből.
 - Sajnálnak, ugye?
 - Azzal nem sokra mennek, segíteni sajnálattal nem lehet. De ha egy kicsit is beleélik magukat a másik helyzetébe, és átérzik a problémáikat, együttes erővel megoldhatják azt úgy, hogy mind a két fél jól érezze magát a másik társaságában.
 Ha a lovasom megtudja, hogy Dórin lovagoltál, a szívébe zár majd.
 - Próbáljuk meg, talán sikerül!
 - Persze. S ha a szüleidnek lesz idejük, szívesen látlak téged, ha szeretnél járni hozzám lovagolni. Kriszta édesanyja mosolygott.
 - Ha nem is olyan gyakran járnánk, mint Dorka, azt hiszem, a lányom lelkére nagyon jó hatással lenne.
 - Meghiszem azt! - kiáltotta Dorka.

Kriszta nem győzte szeretgetni a lovat, s valami új reménysugár kezdett csillogni előtte. Talán vannak jó látó emberek, csak még most talál rájuk?

Árvay Mária
 *************************************

8. LONDONI TUDÓSÍTÁS

BUDAI NAPSUGÁR  ÍRÁSA

Egy londoni művész: IMPREINT Save me. nevű projektje és magyarországi vonatkozásai
Egy londoni székhelyű művész, IMPREINT munkásságába szeretnék egy kis betekintést nyújtani, különösen magyarországi vonatkozásai miatt érdekes.
IMPREINT egy kortárs festőművész, aki művészetét igyekszik megosztani másokkal leginkább együttműködések keretében, de van egy hosszú távú projektje, ami a Save me. nevet viseli. Ez egy projekt művészettel és gyerekekkel kapcsolatban. Eredete személyes, így vall róla (szabad fordításban): 'az elnevezés az egyik legelső, vászonra készült munkámból ered. Saját tapasztalataim által rájöttem, hogy a kreativitás más, új megvilágításba helyezheti a megélt dolgokat. Save me - azaz ments meg kinyilatkoztatása annak, hogy a művészet által választ kaptam valamire, s ugyanezt az élményt felkínálom másoknak is.' Így született meg a Save me. ötlete, amelynek lényege valamilyen alkotói folyamatot létrehozni a gyerekekkel.


2013 áprilisában a zalaegerszegi Béke Ligeti Általános Iskola,  Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény diákjai és oktatói is részt vettek a programsorozatban. Az esemény alkalmával a gyerekek 'Balloons' feliratot festettek a művész által jótékonysági boltokban vásárolt pólókra, amelyek aztán kiállításra kerültek Anglia különböző pontjain. 


A projekt mindenki számára nyitott, aki szeretne részt venni benne a művész honlapján talál további információt illetve elérhetőséget.
A 'Balloons' felirat a művész jelenlegi projektjéhez kötődik, mely 1000 darab lufi-festmény köré épül és több videó is készült hozzá. A második videót a világ különböző pontjain élő művészetet kedvelő emberek bevonásával készítette, Magyarország két alkalommal is feltűnik a videóban: az egyik fénykép-sorozat az iskolában készült a pólók festésének alkalmával, a másik pedig Budapesten. A videót itt tekinthetik meg: https://www.youtube.com/watch?v=OfjsvVggORU


A lufi-festmények egy kiállítás erejéig Budapestre is eljutottak, a Kőleves nevű étteremben tekinthetőek meg november közepéig, de aki Zalaegerszegen jár, az a Béke Ligeti Iskolában is betekinthet a művész munkásságába, ugyanis a közös munka alkalmával egyik festményét az iskolának adományozta.


*************************************

9. VERSRŐL VERSRE

Fellner István: Az élet másik oldala...

Fellner István
másnak a táj tán szebb,
mert látja a napot, s a fellegeket,
van, ki szebben szaval,
mert a szó velük van,
sokan hogy futnak, rohannak,
nekik adatott hát száguldanak,
és a dallamok, mi szépet ad,
milyen boldogok kik hallanak,
mi tán mások lennénk?
másként élnénk?
ha nem futhatunk -
gondolatunk száll, repít bennünk,
ha nem hallunk, a lelkünk, mi zenél,
nem vagyunk némák -
a szemünk beszél,
vagyunk az élet másik oldalán,
de hidd: itt is él bennünk a remény.

………………………………………………………...

Gergye Imre

Mikor reggel meleg villan
 szélparipán pára illan
 mikor száz madár, dalos szárnnyal
 fák illatát szórja szét
 s csillagsúlyos dunna alatt
 fáradtan huny az éj
 bolond szívem
 mégis
 mégis fényt remél.

........................................................................

Heim Károly: Csendből kéne ...
Heim Károly

 Csendből kéne
 Ködmönt fonnom!
 Csendruhában kéne járnom!
 Ha csendet vennék fel magamra;
 Autódudák ordítása,
 Vén baglyoknak huhogása,
 Dögszaggató hiénák kuncogása,
 Hústépő vércsék vijjogása,
 Toporgó lajhár szusszanása,
 Gyilkos mérgű kígyó sivítása,
 Csendruhámon át nem búna!
 Ha csendet vennék fel magamra;
 Madárdalból vóna fonva!
 Madárdalból -
Boldogságból,
 Zúgó szélből és zenéből,
 Langyos fényből,
 Szeretetből!

 Szekszárd, 1972. március. 21.

………………………………………………………....

Peszeki Benkő Éva : Halottak napja

Halottak napja az élők ünnepe.
Az éj leple alatt,a sírhantok mélyén
ott pihen a csend.
Az örök nyugalom,a lélek elhalt ereje.

Virágok nyílnak a fejük felett.
Gyertyák öröke világít s tömjén
füstöt ereget.
Hajbókoló fejek mint a párnák felett,
össze-össze bújnak.
A múltról regélnek,

Nagy találkozások,régmúlt pillanatok.
Millió könnycsepp gurul el a sírokon.

 
Mindenszentek emlékére.
                                         Éva

……………………………………………………………………………...

Bognár Papp Irén: Őszi kertben

Bognár Papp Irén
Reggel még ősz van, de délutánra
arany hidakat épít a napsugár.
Reggel hűs ködök ezüst fátyolban szálltak,
és házunk előtt a kis patakban játszott
a víz fodra, s az opálos fénybogár.
Az őszi éjben zeng még a tücsök,
és vágyón sírja, hogy odalett a nyár,
mert vége lett a hosszú forró nyárnak,
akár a dolgos, boldog ifjúságnak.
Az őszi kertben felragyog a nyár.
Ezer színben forog a karnevál,
a kert végén a som, az áfonya,
levelek zöldben, bíborban, aranyban,
az őszi kert utolsó mámora.
És szőlőskertünk terméke, a bor,
Jó kóstolót kínál a szorgos gazda,
s elkábít színes bájával a táj,
az ősz utolsó őrült illata.
S vonulnak épp a vadludak az égen,
szikrázva hulló levél-lepkék tűzében

Egy reggel aztán, mint a hadsereg,
érkeznek nehéz fekete fellegek,
s egy régi háznak kis kapuja sír,
amint cibálja, rángatja a szél.

Szívünket elvitte a nyár,
lelkünkkel száll egy nyári lepke.
Bár testünk hófehérben jár
aranyló őszi kertben.
Szívünket elvitte a nyár!

 *************************************
10. TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT

Soponyai Mihály rovata: vitaminokról!

Ha kiegyensúlyozottan táplálkozunk, szervezetünk minden tápanyaghoz hozzájut, beleértve a gyümölcsökben és zöldségekben lévő vitaminokat.
A gyümölcsök és zöldségek előnyei
A gyümölcs és zöldség minden egészséges táplálkozás része. Ezt halljuk folyton, de ha tisztában vagyunk a gyümölcsök és zöldségek fogyasztásának előnyeivel, egy kicsit több lelkesedéssel nyúlunk a következő darab almáért. A sok gyümölcsöt és zöldséget tartalmazó étrend előnyei:
az étvágy feletti kontroll,
a vércukorszint stabilizálása,
alacsonyabb vérnyomás,
a szívbetegségek rizikójának csökkenése,
az agyvérzés kockázatának csökkenése,
a daganatos betegségek kockázatának csökkenése,
a szemproblémák kockázatának csökkenése,
az emésztési problémák kockázatának csökkenése.
Milyen vitaminok vannak a gyümölcsökben, és mit tudnak?
A különböző gyümölcsök különféle vitaminokat tartalmaznak. A következő vitaminok természetes forrásait találjuk meg a zöldségesnél:
A-vitaminAz A-vitamin fontos szerepet játszik a sejtosztódásban, és szükséges néhány hormon előállításához. A táplálékban lévő elegendő mennyiségű A-vitamin gondoskodik az egészséges bőrről és hajról, erősíti az immunrendszert és a látást, segíti a csont- és fogképződést. A következő gyümölcsök A-vitaminban gazdagok: sárgabarack, földiszeder, dinnye, kivi, narancs, papaya, datolyaszilva, őszibarack, mandarin, paradicsom.
B3-vitamin (niacin)
A B3-vitamin segít az emésztőrendszer megfelelő működésében. Fontos szerepe van a táplálék energiává történő átalakításában is. B3-vitamint tartalmazó gyümölcsök: banán, dinnye, kivi, őszibarack, paradicsom.

B5-vitamin (pantoténsav)
A B5-vitaminra az anyagcserében van szükség, és jelentőséggel bír a hormonok és a HDL-koleszterin termelésében. A vitamin legmagasabb arányban a banánban és a narancsban van jelen.
B6-vitamin
A B6-vitamin segít az antitestek előállításában az immunrendszerben, és a vese normál működéséhez is szükséges. A következő gyümölcsök gazdag forrásai a B6-vitaminnak: banán, füge, guava, kivi, mangó, gránátalma, dinnye.
B9-vitamin (folsav)Folsavra többek között a vörös vértestek termeléséhez és az agy működéséhez van szükségünk. A következő gyümölcsök tartalmazzák: földiszeder, dinnye, kivi, narancs, eper, paradicsom.
C-vitaminHa a gyümölcsre és a C-vitaminra gondolunk, talán az első, ami eszünkbe jut, a narancs, de ezt a létfontosságú vitamint főleg a földiszederben, a guavában, a kiviben és az eperben találjuk.
E-vitaminAz E-vitaminnak ismert a jelentősége antioxidánsként. Gyümölcsök, amelyek ezt a tápanyagot tartalmazzák: alma, banán, földiszeder, áfonya, dinnye, kivi, mangó.

*************************************
11. UTAK A SÖTÉTBEN

Erdősné Onda Marica gondolatai

Utak a sötétben
Erdősné Onda Marica

Emlékszel? Egyszer azt kérdezted tőlem: mit is éreztem, amikor megvakultam? 

Bonyolult kérdés, de megpróbálom kifejteni. Már gyermekkoromban részese voltam a vakok életének, hiszen nagyapám és anyukám is ezen az úton jártak. De mennyivel másabb ezt azt tudni, vagy mindent érteni?
16 éves alig múltam, amikor fekete pontok gyülekeztek a látóteremben, néhány nap alatt teljesen elborítva azt.
Az egész rémálom olyan volt, mintha egy másik lánnyal történne minden, akit én kívülről látok. Mint ha egy filmet néznék. 
A vizsgáló előterében várakozva, próbáltam elképzelni a helyet. Nem tudtam. Persze volt egy képem, egy elképzelésem, de amikor ismét visszakaptam a látható valóságot; rájöttem, hogy nem is hasonlít a képzeletem világához. Hetekig voltam a kórházban, türelmesen várva valami mesebeli csodára. A szüleim jöttek hozzám, megrakodva finomságokkal, és a szomorúság nyomasztó terhével. A szobatársaim nagyon aranyosak voltak. Mindenki a mamám lett már az első napon. Vittek a fürdőbe WC-re, öltöztettek, fésülgettek. Együtt mentünk a kezelőbe és vacsorázni az étkezőbe. Furcsa volt ilyen közel kerülni egyetlen nap alatt soha sem látott idegen nénikhez. Az egyik hirtelen lett mamám meg akart fürdetni. Nagyon meglepődtem. Szabadkoztam, hogy csak a látásom vesztettem el, de különben jól vagyok. A fürdés megy egyedül is. Még az etetéssel is megpróbálkoztak, de én hevesen tiltakoztam. Akkor jutott először az eszembe, hogy mit gondolhat egy átlagember a vakokról? Tényleg azt hiszik, hogy magatehetetlen bábúk? Nekem nem okozott gondot az örök éjszaka. A közlekedésen kívül mindent meg tudtam oldani, egyedül is. Önállósági törekvéseim ellenére, nagyon meghatott ez a segítőszándék.  Ennyi szeretetet és törődést még sosem éreztem. Komolyan arra gondoltam, hogy nem is olyan rossz vaknak lenni. Akkor még nem is sejthettem, mi vár még rám és hányszor, de hányszor fogom visszasírni a fényben fürdő napokat.  Rendíthetetlenül biztos voltam benne, hogy a műtét után ismét látni fogok és ezt a durva pofont csak azért kaptam, hogy tapasztaljak, és jobb emberré váljak általa. 
A műtét napján olyan nyugalom árasztott el, amilyet még nem éreztem előtte soha. Fel sem merült bennem, hogy esetleg véglegesen sötétben maradhatok. Mostanában gyakran gondolok arra az érzésre. Szeretnék úgy hinni, mint akkor ott azon a kórházi ágyon hittem a jó sorsomban. Másnap reggel bejött a professzor úr és megnézett. Levette a kötést és várta a hatást. Néztem az arcát és hulltak a könnyeim. Nem szóltunk, de szavak nélkül is értettük egymást. Megszorította a kezem és kiment. Amit akkor éreztem, nehéz elmondani. Meghatározhatatlan, földön túli boldogság az. 
A következő napokban mindent alaposan megszemléltem; az embereket, arcokat, tárgyakat, mozdulatokat. A kórház udvarán sétálva megcsodáltam az életet. Ugyanazt az életet, amit 16 évig éltem, de amin átfutottam, amit észre sem vettem, amit figyelemre sem méltattam. Ez a látás a régihez képest semmi volt, de a sötétséghez képest minden. Három hónap alatt ráébredtem, hogy természetesnek vettem a látványt, a képeket, színeket, formákat, de nem csodáltam, nem becsültem meg. Ebben az időben szinte áhítatosan ittam magamba az élet, szemmel felfogható összes valóságát. Órákig bámultam az árnyékok játékát, a fények táncát, a színek változását. Némán szemlélődtem és kimondhatatlan hálát éreztem, amiért megtapasztalhattam ezt a csodát; még ha égető könnyek árán is. Fájdalmam mardosó lángjai kiégették lelkemből a közönyt a természet csodái és az élet szépségei iránt. 
Hirtelen elszakadt a mesefonál, hiszen olyasmiről beszélek, amit elképzelni sem tudsz. Amíg nem ismertelek, azt hittem, mindent tudok a vakok életéről. Csak a barátságunk kezdete óta értem, hogy az igazi vakságról, a született vakok világáról, semmit sem tudok. Fecsegek neked, fényről és árnyékról, színekről, formákról és a vizualitás világáról. Mindig elfelejtem, hogy neked nincsenek emlékképeid a múltból, mert az életed a feketeségben kezdődött és most is abban folyik. Érzésekből, érzetekből, hangokból épített univerzumodban nincs helyük az én emlékképeimnek. Ugye nem haragszol rám?
Folytassam? Rendben, ahogy akarod.
Nagyon megváltozott az életem. Egyszerű, és rendkívül bonyolult lett egyszerre. Én úgy éreztem, hogy látok és ennyi éppen elég a boldogsághoz. Az iskolából eltanácsoltak, mondván, hogy ezzel a parányi látással, nem dolgozhatom pénzügyi vonalon, tehát nincs értelme a szakma elsajátításának. Nem bántam, akkor még nem. Néhány sikertelen próbálkozás után, letettem a tanulmányok folytatásáról. Nem vett át egyik középiskola sem. A vakok intézetébe is elmentünk, de el nem tudtam képzelni, hogy ott éljek, amikor én látok. Nem tudom, megérted e, ezt az ellenállást? Hiába írták a kórházi zárójelentésemre, hogy vaksága végleges; én nagyon hevesen tiltakoztam ellene, hiszen úgy láttam, ahogyan három hónapig nem. Az hogy ez a parányi csőlátás szinte életveszélyesen kevés, nem érdekelt. Szüleim nagyon aggódtak értem, féltettek a csekély látás miatt rám leselkedő veszélyektől. Szerettek volna bezárni egy kellemes, biztonságos kicsi ketrecbe, aminek én bántó durvasággal törtem szét a rácsait. Ma már értem és megértem az álláspontjukat, a félelmeiket, a féltő szeretetüket. Akkor csak azt tapasztaltam, hogy nem engednek élni, bezárnak a lakás és a szeretetük börtönébe, amiből minden igyekezetemmel próbáltam kiszabadulni. Ellenvetéseiket lerázva magamról elfogadtam a felajánlott vakvezetőkutyust, akitől önálló közlekedésem reméltem. A vizsga után boldogan mentünk haza Daysivel, akibe az első pillanatban beleszerettem, meglátva benne a biztonság és szabadság őrangyalát. Négylábú segítőmmel vidáman vetettem bele magam a társasági életbe újdonsült kutyás barátaimmal és sorstársaimmal. Mire elkezdett nyomasztani a jövőm kilátástalansága, újabb ajándékot kaptam a sorstól. Egy lehetőséget, hogy kipróbáljam magam, a Centrum áruházban, bemondónőként… Jövő kipipálva. Kimondhatatlan örömmel vetettem bele magam a munkába. Szüleim is megnyugodtak, hogy nem csak értelmetlen viháncolással töltöm a napjaim, hanem kezd rendes, felelősségteljes mederben csordogálni az életem. 
Viszont a fiúkkal nem volt szerencsém…. Érted te ezt? Hát persze, valószínűleg pont te érted a legjobban, amiről beszélek. Van egy kedves, csinos lány, aki tele van élettel, vidámsággal, pozitív energiával, de amint kiderül, hogy nem passzióból van vele a hatalmas németjuhász, hanem azért, hogy fogyatékosságát kisegítse, máris menekült minden srác a közelemből. Persze ekkor még nem is sejthettem, hogy milyen változások várnak rám. Pedig akkor már Ámor, lövésre készen várt a nyilacskájával, hogy elvarázsoljon, de a romantikus lányregénnyel nem untatlak, hiszen téged a vakságom érdekel. Elég legyen csak annyi, hogy párommal megismerkedésünk után két évvel egybekeltünk, és megszületett Viktor. Négy feledhetetlen, gyönyörű évünk volt. Hálás vagyok, amiért átélhettem, megtapasztalhattam az anyaság tündérmeséjét.  Császármetszéssel született meg a fiunk, hogy ne erőltessem meg a szemem. Nem is volt semmi baj. A baba ápolása sem jelentett gondot. Csakis a közlekedés kisördöge vetett gáncsot néha. Bár még ez sem igaz, mert közlekedtem volna én kutyusommal, ha hagyják. Ha beengedtek volna vele a kórházba, amikor vizsgálatokra kellett mennem, vagy nem jelentettek volna fel, amiért az óvodába is kutyával kísérem a gyermekem. Ez utóbbit megúsztuk egy szóbeli figyelmeztetéssel, hogy a törvény előtt is fejet hajtsunk, de a jó ízlés se szenvedjen csorbát. 
Ez a kis affér, mégis kudarcként vonult be a lelkivilágomba, hiszen ezután már gyomorgörccsel, szinte lopakodva vittem a gyermeket az óvodába, nehogy megint szemet szúrjon valakinek.
Ez a kisebbségi, sőt továbbmegyek: hitványsági érzés végigkísérte eddigi életemet. Mostanában már ritkábban tör rám, de régebben alig mertem kidugni az orrom az utcára, és akkor is inkább csak bujkáltam, mint egy priuszos. 
2000 nyarán néhány nap alatt aztán végleg belefúrtam magam a fekete alagútba. Az újabb műtét után, Professzor úr nyíltan felvilágosított, hogy ne kergessek hiú ábrándokat. Eddig tartott, ennyi volt. Pár hétig még észleltem a napon a világos foltokat, de aztán azok is belevesztek a szürke ködbe. Nagyon érdekes, hogy a vakság kapcsán mindig feketeségről beszélünk, pedig én nem sötétet látok. Inkább valami vakító szürke fényszerű áll a látvány elé, néha rozsdavörös örvényekkel tarkítva. Eleinte nagyon zavart, de aztán megszoktam. Bár nem állítom, hogy beletörődtem volna állapotom megváltoztathatatlan voltába. Még ma is reménykedek, hogy ez csak egy átmeneti állapot. Pedig már 12 év telt el, de a remény hal meg utoljára. Igaz? Talán még engem is túlél egy pillanattal.
Így kerültem át a csökkentlátók kategóriájából a vakok közé. Ott álltam egy négy és fél éves gyerkőccel a teljes kétségbeesés és a küzdök még csak élek határán. Szinte naponta csúsztam át egyik lelkiállapotból a másikba. Tudtam, hogy ha gyermeket vállaltam, akkor felelősséggel tartozom iránta, tehát a megváltozott körülmények ellenére is helyt kell állnom minden téren, de legfőképp; anyaként. 
Azért volt ez életem legsarkalatosabb pontja, mert a vakok szövetségében tapasztaltam, hogy a házimunkák rehabilitálása csakis az alkalmazkodástól függ. Ez nem is okozott sok fejtörést. Csináltam, ahogy másoktól hallottam, illetve a saját és családom kreativitásával is fejlesztgettük a háziasszonyi szerepkör kifogástalan megvalósításához szükséges eszközöket, rutinokat. Így jöttem rá, hogy szélvédőmosó folyadékkal, sokkal könnyebb csíkmentesre törölni az ablakot, vagy, hogy az elektromos tea- kávéfőző vagy vízforraló kevesebb veszélyt rejt, mint a nyílt láng használata.
A munkahelyemen ugyan néha kellemetlen helyzetbe kerültem, de azzal vigasztaltam magam, hogy az egészséges emberek is hibáznak a mindennapi teendőik során. A gyerekkel kapcsolatban viszont nincs pardon. Nagyon érdekes ezt megfigyelni: ha véletlenül szájba vágod a gyereked, miközben a kabátodat húzod, akkor veszélyezteted a kiskorút. Nem elég a saját lelkiismeret furdalásommal megküzdeni, még keresztre is feszítenek, pedig szerintem ez is előfordul a látókkal is. Meggyőződésem, hogy nálunk sem voltak gyakoribbak a balesetek, főleg az én hibámból, mint bárki másnál. de nem a mások rommá tiport élete felett szeretnék dicsőséget aratni. Sőt nem kell kitűntetni, hogy milyen remekül felneveltem a gyerekem, csak hagyjanak békén, hagyjanak élni! 
Miután az óvónők azt javasolták, hogy adjam intézetbe a kis Viktort, nehogy elkallódjon mellettem; az lett a jelmondatom, hogy nem a vakságot nehéz elviselni, hanem az előítéleteket. 
Talán a helytelen, hamis megítélés szörnye a legkegyetlenebb, amellyel nem tudok leszámolni. Küzdünk szakadatlan, de mindig ő kerül fölém. Tudom, hogy Isten törvényeinek kell megfelelni és nem az embereknek, de olyan nehéz. Miért fáj annyira a negatív feltételezés?
Talán az egóm nem enged a szorításából? Fáj, hogy a legkitartóbb törekvéseim ellenére is még mindig ott tartok, hogy naponta bizonyítanom kell, hogy nem csak egy élősködő púp vagyok a társadalom hátán, hanem érdekes és hasznos ember?

Volt egy barátnőm, akit nagyon szerettem, mert ő volt az egyetlen, aki nem a hátam mögött próbálta megfejteni, hogy látok-e vagy nem, és ha látok, akkor mennyit látok? Ő egyenesen megkérdezte, hogy ha nem látsz, hogy tudod kiönteni a bögrébe úgy a teát, hogy egy csepp sem megy mellé? Megmutattam neki, a mi kis vakos trükkünket. Jót nevetett a pici „csaláson”, hogy az egyik ujjam feltűnés nélkül a bögre belsejében van, amivel érzem, hogy hová és meddig önthetem a folyadékot. Ő volt az egyetlen, aki csukott szemmel felült a tandem kerékpárra a férjem mögé, és amikor egy kör után remegve leszállt róla; átölelt és azt mondta: minden tiszteletem a tiéd, nagy túlélők vagytok. 

Én pedig azt mondom, minden tiszteletem az övé, hogy ki merte próbálni…
Látod, már megint nem a vakságomról beszélek, de csak ismételni tudnám magam az unalomig. Mert a vizualitás nélküli világgal nem volt egyébként bajom. nem jelentkezett a hiányérzet. Volt családom, lakásom, munkahelyem, barátaim. Éltük a normálisnak titulált életet, amelyről mindenki álmodik, ami után az egészséges éppúgy vágyódik, mint a sérült. Kutyusaim segítettek a közlekedésben, Kerek volt a világ és boldogok voltunk.
Csak a társadalmi hozzáállás keserítette meg az életemet: Voltam én már az állam pénzén élősködő aljas senkiházi is, mert aki kötni és horgolni tud, az ki van zárva, hogy vak legyen. 12 évi vakság után, lassan beletörődök, hogy a viharfelhők jönnek és mennek, de felettük mindig kék az ég. 
Mindig vannak nehéz napok, váratlan helyzetek, családi ünnepek, ahol helyt kell állni, de igyekszem teljesíteni, amit elvárnak tőlem, játszani a mindig vidám, mosolygós, elégedett nőt, anyát, keresztszülőt. 
Azt kérdezed, miért játszom? Miért nem vállalom őszintén az érzéseimet? Elmondom azt is. Sok helyzet bizonyította, hogy az emberek csak a vidám, talpraesett, túlélőre kíváncsiak. Mindenkinek megvan a maga baja, inkább kellemes időtöltésre vágynak, nem a mások lelkének gyógyítgatására.
Neked is mondták már, hogy a fancsali képeddel és a nagy lelki válságoddal tönkre teszed mások remek hangulatát? Vagy eszedbe sem jut azon keseregni, hogy mit láthatnál, ha nem így alakul az életed, mert számodra ez a természetes? Érezted már magad elfeledett könyvnek vagy szobornak, amikor ott felejtettek egy széken vagy a falhoz támasztva? Jó lehet, hogy ezzel kicsit túllőttem a célon, de velem gyakran előfordul, hogy a biztonságom kedvéért félreállítanak a fal mellé, esetleg a sarokba. Ettől már csak az volt durvább, amikor egy ismerős felháborodva nekem szegezte, hogy nem vakulhat meg mindenki, hogy megértsen engem. 
A munkahelyemen is megjártam, amikor vakságom első éveiben, gyakran panaszkodtam életem nehézségeire. Végül már napokig nem nyitotta rám senki az ajtót. Mára már gyakorlatilag leszoktam a beszélgetésről. Maradt néhány ember, akikkel megosztom a gondolataimat, de inkább hallgatásba burkolózom. Bár néhány hónapja nagyon érdekes dolgot tapasztalok. Mióta felkerült az internetre életem legsarkalatosabb pontjait megörökítő novellám, rengeteg visszajelzést kapok. Szinte naponta állítanak meg idegen emberek, hogy elmondják, mennyire örülnek, hogy megismerhetik a családom tragikus, de csodálatos életét. Hát erre nehéz mit mondani. Talán nem megfelelő embereknek akartam kiönteni a szívem? Hogy is van ez: Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek…
Már nem is vágyom rá, hogy mesélgessek magamról és a problémáimról. Kutyafuttában nincs is értelme belebonyolódni ebbe a különös világba. Inkább előkapom a beszélő laptopomat és leírom, ami velem történt, ami bennem lakik, ami én vagyok. Aztán ki-ki érdeklődésének, kíváncsiságának megfelelően olvashatja vagy ellapozhatja, ha megtalálja a világhálón. 
A született vakság és a megvakulás két nagyon különböző helyről induló, mégis egy irányban futó út. Remélem, ha már találkoztunk, barátságban járhatjuk végig felemelve egymást, ha elbuknánk a ránk váró akadályokon.

*************************************
12. PÁLYÁZATROL PÁLYÁZATRA

Horenka Erika írása

Horenka Erika
Jeladás Öszművészeti novellapályázat
A „sötét” világ fényesebbik oldala
"Ha egy emberrel úgy bánsz, amilyen, akkor olyan is marad.
Ha azonban úgy bánsz vele, mintha jobb és nagyobb volna,
akkor jobbá és nagyobbá fog válni." (Linda Dillow)
Kérem engedje meg nekem a kedves olvasó, hogy a még ki nem adott „Segítő mancsok” című szakdolgozatom kezdő soraival szemléltessem (korbácsoljam fel kíváncsiságát) e nem mindennapi téma iránt. „Azért választottam ezt az idézetet, mert olyan gondolatokat indított meg bennem, mint az elfogadás, illetve mert természetesnek tartom, hogy a fogyatékos emberek is képesek dolgokat megcsinálni, amit nem kell helyette másoknak megtenni. Ahhoz, hogy egy vak ember úgy tudjon élni a társadalomban, hogy a képességeit a lehető legjobban ki tudja bontakoztatni s ne arra szoruljon, hogy mások gondoskodjanak róla vagy intézményi keretek között élje le az életét, meg kell teremteni számára egy olyan hátteret, ahol tud magáról gondoskodni, képes lépést tartani a körülötte lévő világgal. Mind a munka, mind az oktatás, mind az élet egyéb területein. Kihívások, feladatok elé kell állítani s esélyt adni neki, hogy megmutathassa, bebizonyíthassa, hogy igen is képes rá, hogy megfeleljen az elvárásoknak.”
Azért mondom, hogy nem mindennapi, mert meglehetősen keveset foglalkozik maga a társadalom, a hétköznapi ember olyasmikkel, hogy csak egy párat említsek, mint az esélyegyenlőség, kommunikációs és fizikai akadálymentesítés vagy épp a „helyes” segítségnyújtás. Szerintem nem szorul magyarázatra, de gondolok ez alatt olyasmire, hogy megkérdezem a láthatóan szorult helyzetbe került vak/látássérült személyt, hogy segíthetek-e? Természetesen a politikusok, a különböző tudományágak, médiumokban foglalkoznak e kényesnek számító témákkal (igaz néha kicsit kitekerve az igazságot), s a törvényi szabályozás is elkészült, hogy pl. a közintézményekben braille írású tájékoztatókkal kell segíteni a rászoruló vak embert. De mindenféle kutatás/felmérés nélkül bizton állíthatom, hogy a két kezemen meg tudnám számolni hány olyan intézmény van, ahol rendelkezésre áll egy ilyen segítség. A késlekedés okát képezheti ugyan a Braille írást ismerők és használók csekély százalékos aránya. 
Nem szeretek igazán magamról beszélni és írni. Gyengén látóként születtem. Budapestre jártam speciális általános iskolába. Máig nem tudom, hogy miért, de mindenáron vegyész szerettem volna lenni, ami a vakságom miatt lehetetlenség. Sebaj, találtam másik szakterületet, ami szintén felkelltette az érdeklődésemet, ez pedig az igazgatási és ügyviteli ágazat. Az más kérdés, hogy miért nem sikerült végzettséget is szereznem belőle. Vallom hogy a remény hal meg utoljára, így keresgéltem tovább és pár év eltéréssel két új terület ismeret anyagát és gyakorlatát sajátítottam el. A OKJ-s bizonyítványt adó rongyszőnyeg szövést és a diplomát adó általános szociális munkát. A rongyszőnyegszövést ugyan a cég lecserélte műanyag szerkezet készítésére, de tetszik és van és ez a lényeg. Az általános szociális munkával jelenleg legnagyobb sajnálatomra csak önkéntesként, társadalmi munkában tudok foglalkozni. 
Általában ha egy-egy irodalmi pályázatnál nincs konkrét téma megjelölés, igyekszem első sorban olyan témát választani, amiben jártas vagyok, ami nem csak a maximalizmusom számlájára írható. De sokszor előfordul, hogy vagy így vagy úgy, hacsak egy megjegyzés erejéig is de belekerül valamilyen utalás a máságommal kapcsolatban. Félreértés ne essék, nem azért igyekszem kerülni a témát, mert szégyellem vagy feszélyez. Csupán úgy gondolom, ez az én problémám és nem akarok vele senkit untatni, valamint nem szeretnék az állandóan magukat sajnáltató és siránkozók táborába lépni.
Nem véletlenül említettem a mondandóm elején azt a szakdolgozati idézetet, törvényt és a kommunikációs akadálymentesítést. A rövidke önéletrajzi utalások bizonyítják, hogy van/volt lehetőségem (amivel többnyire éltem is) tanulni, dolgozni és irodalmi pályázatokon indulni. Ismételten a „Segítő mancsok” szakdolgozatomból idéznék:„Úgy gondoltam, vajon ki más érthetné meg a helyzetet, kapargathatná meg jobban a felszínt, mint aki „nyakig benne van”, aki ezzel kel és fekszik nap, mint nap. Tehát vak és vakvezető-kutyás lévén adott a téma, a tapasztalat, a rálátás, az igények.” 

Hétfő, 2013. március 25.


*************************************
13. ÍZES TÖRTÉNETEK  - IRODALMI SZAKÁCSKÖNYV

Nagy Vendel receptúrája
Ízes történetek 04

A legegyszerűbb tésztaételek: a káposztás kocka torta…



  Az iskolában nekem a legkedvesebb könyveim, a földrajzkönyv, és a hozzá tartozó térkép atlasz, valamint az irodalom, és a történelem könyvek voltak.
 Ezekkel az olvasmányokkal már el is lettem volna egy darabig, de beláttam hogy a többiekre is szükség van végeredményben, de leginkább ezeket forgattam
A térkép segítségével, és a könyvekben lévő információkból követni tudtam a történelem alakulásait, az emberiség vonulását a kezdetektől akár napjainkig . 
  Mindig azon tűnődtem, hogy a vadászó, halászó, gyűjtögető ősember, miket is szedett össze vándorlása közben, élelem kiegészítése gyanánt, mert fő étrendje a fehérje dús húsféle volt.
Aztán végiggondolva a lehetőségeket, a mai zöldségek, gyümölcsök, gabonafélék vadonnőtt változatait szedte össze pótlásképpen, mert nem mindig sikerült a vadászat sem, és később tudatosan is törekedtek a változatosságra, mert rájöttek hogy az egyoldalú táplálkozás bajokat, betegségeket okozhat, de persze ennek tudományos magyarázatára csak évezredek során jöttek rá, a tudományok, és a tapasztalatok fejlődése során.
Észrevették, hogy az, aki különféle gyökereket rág, és édes gyümölcsöket eszik, és az ehető kőből, a sóból is fogyaszt, annak kevesebbet fáj a hasa, a foga, és valamivel tovább is él, mint a másik fajtársa.
  Későbbi korokban, amikor már a gazdasági viszonyok is meghatározták az élelemhez jutás lehetőségét, az emberek már egyre kevesebb húst ettek , mert nem volt rá lehetőségük, apám mondása szerint, a szegény ember akkor evett csirkét, ha vagy a csirke, vagy a gazdája volt beteg..
 A tyúkot inkább megtartották  a tojása miatt, és ha lehetett akkor a gyorsan szaporodó galambot, vagy üregi nyulat fogyasztották, amelyek sokszor maguktól is túlszaporodtak. Ezeket a fajokat könnyen háziasították, és sokszor az egyetlen fehérjeforrásuk volt.

A még ennél is szegényebb néprétegeknek erre sem tellett, hanem a fákról leszedett varjú fiókákat, vagy mezei állatokat főzték meg. pl. vadnyúl, vagy a ma már védett ürgét.
 De a mai témakörünk a gabonafélékből készült ételek csoportosítása, kevéske tudományos, hanem inkább tapasztalati okfejtések alapján.
 A vonuló hordák különféle fűfélékkel találkozhattak vándorlásaik során, a búza , árpa, és a rozs elődeivel, amelyek ha megértek akkor bőven szórták szét maguk körül a magokat, és így szaporítva a következő nemzedéket.
 Az éhes ember megkóstolta, és fogai közt összeőrölte a magot, és táplálónak találta, majd később tudatosan szedte, majd vetette is a gabonaféléket.

 Kövek között megőrölte, és vízzel keverve, akár forró köveken megsütve lepényeket, vagy  az ősi kenyeret is előállíthatta ezzel az évmilliók alatt kialakult módozatokkal.
   Az ős kenyerek még lepényszerűek voltak, kovásztalanok, erre sok utalás van akár még a Bibliában is. 
De már  az Egyiptomiak is ha nem kapták meg a napi kenyér, sör, és retek adagjukat, akkor nem voltak hajlandóak tovább építeni a piramisokat, amíg nem kapták meg a megfelelő fejadagot.
Ezek voltak a legelső munkabeszüntetések.
A Feudalizmusban, a fejlődés már jóval magasabb fokán  a gabona, és a liszt már   a hatalom kifejezője is lehetett, sőt a gazdagság mérvadója, és akár fizető eszköz is volt.
 A királyok is minél nagyobb területekre próbálták rátenni a kezüket és lassan az élet jelképe lett a gabona, és a lisztből készült kenyér, ami az egyetlen olyan étel, amit önmagában is meglehet enni, de azért nem árt ha van rajta valami feltét is, mondjuk zsír, vagy szalonna, vagy akár lekvár is.
A molnárkodás az egyik legfontosabb mesterség volt , ami a mai napig elismert szakma. 
Ma már különféle liszteket, és melléktermékeket gyártanak,  nullásliszt, finomliszt, rétesliszt, búzadara, és  a korpa is.
Mindegyiket másra használják, és minden családnál zsákszámra állt a liszt a kamrában, féltett és megbecsült kincs volt, ami valóban a túlélést jelentette a családoknak a hosszú téli időkre. Szegényebb rétegeknél nem volt ritka, ha télen éhen haltak, és ilyenkor azt mondták, elvitte a tél.
 Ebből a sok munkával és szakértelemmel megtermelt, és szívvel lélekkel megőrölt búza lisztből  számtalan nélkülözhetetlen, és finom, nem utolsó sorban tápláló ételek készülhetnek
Más receptekben majd szólunk  a létfontosságú kenyérsütésről, és a millióféle süteményekről, de ma a népi eledel legfontosabbjáról, a gyúrt, és főtt tésztáról lesz szó, aminek igen gazdag tárházát is csak a teljesség igénye nélkül érinthetjük.

A konyhaművészet rejtelmei tartogatnak számunkra egyszerű, de zseniális ennivalókat, amit az éhes, és leleményes ember a változatosság jegyében kitalált, mindent felhasználva amit a ház körül, és persze a kamrában felhalmozott az ínségesebb időkre.
 Manapság a boltokban, számtalan úgynevezett száraztészta kapható, amit akár nevezhetünk  a modern technika vívmányának is, de soha nem adja vissza a saját kézzel gyúrt és vágott tészta ízét, és zamatát, mert a szárított tészta esetleg a gyors főzés esélyét rejtheti magában, mást nemigen, ebben a rohanó világban.
Néha  elfogadhatjuk a technika  által könnyebben gyártott csőtésztát, csiga, vagy kagylótésztákat, vagy a csavart, és különleges alakú tésztákat, ami kézzel nehezen, vagy egyáltalán nem elkészíthető.
Ezeket csak ki kell főzni, és már fogyasztható is.

  A gondos háziasszony szerint, üres kamrának bolond a háziasszonya..

Édesanyám szerint  mindig kell lennie a háznál gyufának, szappannak, gyertyának, sónak, lisztnek , cukornak, és zsírnak. Az sem baj, ha néhány tojás is akad a spájzban, amit mi gyerekkorunkban spáhiznak mondtunk, a kiejtés tudatlansága okán, és számomra mindig csodákat rejtett az a viszonylag nagyéléskamra.

Disznóölések után pedig csodálatos füstölt kolbászok és sonkák illata lengte be a soha ki nem ürülő éléskamrát. 
Gazdagok nem voltunk, de soha nem éheztünk.
Füstölt, és sózott húsok, savanyúságok, befőttek, lekvárok, málnaszörpök, akár még bor is, mindig találhatóak voltak az évszakhoz illően , a polcokon.
- Hogy legyen mihez nyúlni..  mondta mindig anyám, s milyen igaza volt.

  Kezdjük akkor hát Isten nevében.

Estére kelvén, ha hazajöttek a földekről, valami vacsorát kellett főzni a családnak, de gyorsan, mert fáradtak, és éhesek is voltak.  Édesanyám kihozott egy kilónyi lisztet, amit soha nem mért, de mindíg hasonló mennyiség volt, mert egy nyeles bádogból készült lapáttal kivett a zsákból egy adagot, és az mindig azonos mennyiség volt. Éppen egy főzésre való adag.
 A LISZTET, AKÁRMILYEN TISZTA IS VOLT, MINDÍG MEGSZITÁLTA, S A NAGYOBB DARABOKAT A CSIBÉK DARÁJÁRA ÖNTÖTTE, AZ SEM VESZHETETT KÁRBA.
Elrekviráltunk a tyúkoktól három, vagy négy tojást, és mivel friss volt, bátran beleüthettük a liszt közepébe, a kézzel vájt kis gödröcskébe.
Egy kevéske sót , csupán egy késhegynyi sót szórt a közepébe, és kevés langyos vizet öntött rá, amennyit felvesz.  Ezek a mennyiségek az  ahogy sikerül szóláshoz tartoztak, de hogy - hogysem, mindig sikerült.
 Só , valamennyi minden ételbe kell, ami kihozza az ízeket, még az édesbe is.
Aztán kézzel összekeverte a tésztát, és addig keverte, míg egy egységes, és könnyen gyúrható masszát kapott. Kissé meglisztezte a deszkát, hogy ne ragadjon oda, és addig gyúrta, míg kemény tésztává nem vált. Ha nagynak találta, akkor kettévágta, és két bucit formázott a kigyúrt alapanyagból,
Néhány percig pihenni hagyta, és aztán sodrófával kinyújtotta a gyúródeszkán a leveles tésztát. Nekünk hosszú sodrófánk volt, mert anyám nem szerette a nyeles nyújtófát, de én láttam hogy tanya bulikban akár egy teli borosüveggel is kilehetett sodorni a tésztát, de mindig telivel, mert annak volt súlya is, de utána feltétlenül fel kellett bontani, hogy a folyadékveszteséget azonnal pótolhassuk.

  A kinyújtott aranyosan sárgálló tésztalevelet, külön az erre tartott, és másra nem is használt tésztavágó késsel kb. hat centis csíkokra kellett vágni, és a pár milliméter vastagságú  csíkokat egymás tetejére rakva, nagyon éles késsel a megfelelő méretre, és formára vágta a mama.

Ez persze mindig attól függött, hogy mi is készült belőle.
 Figyeltem hogy a tészta mint ropogott a  kés éle alatt, amit a tojás mennyiségével lehetett szabályozni, hogy milyen kemény is legyen.  Minél több a tojás benne, annál keményebb a tészta, és a bolti nyolc tojásossal, szerinte, egy lovat is lelehet már ütni.
 Néztem az ujját, bal kezén a körmeit kissé visszahajtva, soha nem vágta el az ujjait, pedig igencsak gyorsan vágta a tésztát.
 A kiskocka, az levesbe került, a nagykocka pedig krumplistésztának, túrós csuszának, káposztás kockának való volt, a széles metélt pedig túrós, grízes, lekváros, diós, mákos tésztának készült, és még a grízes tészta, amit apám csak becsapott tésztának hívott, mert aki tésztára tésztát rak, az egyéb huncutságokra is képes.
 Készült még a gyufatészta, amit halászléhez, és bablevesekhez használtunk. Még biztosan van másféle is, de hírtelen ennyi elég  minekünk.

Ezeket mind másképpen kellett vágni, de legnehezebb volt a cérnametélt, amit tényleg csak a leggyakorlottabb háziasszonyok tudtak vágni.  Később, már a vásárban vettünk a mamának tésztavágó gépet, amivel szép hosszú cérnametéltet tudott gyártani, és másoknak is sokszor csinált, mert  nagyon szeretett ezzel foglalatoskodni. Sok mázsa lisztet meggyúrt életében.

 Míg gyúrt, addig feltett egy fazék vizet melegedni, mert annak is idő kellett míg felforrt, és abban főzte ki a tésztát, és mikor már feljött a víz tetejére, már ki is lehetett szedni egy másik tálba. de lemosni csak langyos vízzel szabadott, mert nem kellett teljesen lehűteni a tésztát, mert akkor újra felkellett melegíteni.
 Persze a főzővízbe is tett egy kis sót, hogy az is adjon egy kis ízt. a kész tésztára tett egy kis zsírt, vagy olajat, és összekeverte, hogy ne ragadjon össze, mint a zsírtalan tészta..
 A még forró tésztalevet sem öntötte ki, hanem akár egy kis fokhagymával, némi kis krumplival, zöldséggel egy kis gyenge levest főzött belőle, ami kellemes előétel volt.
Aztán következett a csoda, hogy mi kerüljön a tésztára, még meleg állapotában.

 Sokszor eszembe jut a vicc, hogy a mama megkérdezte a szomszéd kisfiútól, hogy mit ebédeltek...
- Mi rádiót   felelte a fiú
- Rádiót?
- Igen,  felelte, mert anyám megkérdezte, a tésztára  kérek e rá diót..
Ezen mindig jót nevettünk, mert ugyan már sokszor hallottuk, de tetszett.
 Végül is mindig az került rá, ami éppen volt otthon, vagy éppen megkívántunk.
Szerettük a tejföllel kevert túrós tésztát, amire vagy apróra vágott sültszalonnát, vagy porcukrot lehetett tenni, és persze még több tejfölt.
 De nagyon finom a krumplistészta is, vagy a dióval, vagy mákkal meghintett  széles metélt is. De ha csak lekvárt tettünk rá, akkor azt mocskos tésztának hívtuk, a grízeshez pedig valamilyen befőtt járt.

Ezen változatoknak csak a fantázia  kifulladása szabott határt.
  Most következzen a kedvencem, a káposztás kocka, ami ugye nem kocka, de mégis így hívtuk.
 Ilyenkor ősszel már megérett a káposzta, és kamrába , vagy pincébe hordtuk nehogy kint megfagyjon.
Ilyenkor, Szent Imre után kezdődtek a savanyítások, és a káposzta elrakása télire.

 Az egy kilónyi lisztből készült tésztához, kb., egy kilós káposzta is dukált.
Kettévágva, reszelőn lereszeltük, a torzsája pedig finom vitaminos falat volt a reszelő fiatalembernek.
 A káposztát kissé megsózva félretesszük, és egy nagyobb méretű lábasba kb. féldeci olajat, vagy egy kanálnyi zsírt teszünk.
Mikor elkezd olvadni, egy kávéskanálnyi köménymagot teszünk bele. és kipattogtatjuk. Már ennek kellemes illata van, de aki nem szereti ezt a fűszert el is hagyhatja.

A zsírba tegyünk egy fél kanál kristálycukrot, és elkezdjük karamellizálni. , de van aki nem eszi, vagy nem eheti édesen, akkor nem kell bele cukor. A cukortól barna lesz a káposzta, de ha nem teszünk bele, akkor kissé zöldes marad, és vadabbnak, zöld ízübbnek tűnik majd a káposztás tésztánk.
A karamellizált, és felforrósodott zsírra ráöntjük a káposzta reszeléket, és kevergetve, ügyelve hogy oda ne süljön, fonnyasztjuk a káposztát, kellemes illatot árasztva ezzel a konyhában,és már ínycsiklandozó érzések kerítenek a hatalmukba bennünket.
Mikor kellően lepirult, megsült a káposztánk, és egy kiskanálnyit megkóstoltunk akkor még tehetünk bele őrölt borsot, ami fantasztikus ízt, és illatot ad majd az ételünknek.
Ekkor a még meleg tésztát ráöntjük a káposztára, és alaposan összekeverjük, hogy mindenhová jusson káposzta, és ne legyen csupasz a tészta, mert az úgy a finom, ha mindenhol belepi a káposzta.
Az egészet egyneműsítjük, és átforrósítjuk, mert a tésztaételek melegen a legjobbak. 
Ha kellően forró, akkor tulajdonképpen már kész az ételünk, és ehető is,  aki akarja még megborsozhatja, de sokan porcukorral szeretik.
Nekem nagyon tetszik a hosszúnyelű borsdaráló, és szertartásosan mindig tekerek rá egy kis frissen őrölt borsot.  Így is fenséges, és kellemes étek.
 De, ha van rá idő, és igény, akkor még megbolondíthatjuk ezt az egyszerű ebédet.
 Keressünk egy szétnyitható tortasütő formát, mert abból könnyebben kivehető a süteményünk, de ha nincs, akkor jó egy tepsi is.
Kettő egész tojást beleütünk egy tálba, és villával kissé felverjük. Esetleg némi sót, és borsot tehetünk a tojásba, és a még langyos, de nem forró káposztástésztához keverjük , de vigyázzunk hogy nehogy mindjárt tojásrántottát kapjunk.

A tojással bekevert tésztát a formába öntjük, és fakanállal elsimítjuk, és a forró sütőbe tesszük, egy jó tíz , tizenöt percre.  Ekkor még kellemesebb, finomabb, tartalmasabb ennivalót kapunk.
Ha tortasütőbe sütöttük a tésztánkat, akkor ék alakba vágjuk fel, ha tepsibe sütöttük, akkor kocka alakra vágjuk a megsült tésztát.
Kiszedővel mindenki tányérjára teszünk egy adagot, és vagy porcukorral vagy anélkül fogyaszthatják a családtagok. 
Így egy kissé feldobjuk az egyszerűnek tűnő ebédünket.
Még a gyerekek is szívesebben megeszik, mert érdekes számukra.  Be lehet vetni néha egy kis trükköt.
Rozé, vagy fehér bor illik hozzá.

Mindenkinek jó étvágyat kívánok, az egyszerű is lehet nagyszerű, és nem kell mindig kaviár.

Végezetül álljon itt egy kis figyelmeztetés:  ezek a tésztás ételek magas szénhidrát, és cukor tartalmúak.  Nem tartoznak a korszerű táplálkozási elvárásokhoz, de azért néha nosztalgiázva  ellehet bűnözni velük.
Az vesse ránk az első követ, aki még nem próbálta ki, ha másért nem is, kíváncsiságból ezeket a régi recepteket.
Egyebet nem mondhatok..

Szekszárd  2013.11.11
Stekly Zsuzsa: Szent László városa (tűzzománc)

*************************************
14. CSAK A DAL..

Nagy Vendel dalai: Aranycsengettyű

Szép kedvesem

Jöjj  ágyamhoz halkan.
Csitt, csendesen
Hogy meg csak én halljam

Bús arcodat

Puha párnámra tedd le.
Aranyos csengettyű
Van sarkára kötve.

Gyöngy hajaddal

Forró testemet född be.
Meg ne lássa
Senki a Holdfényben

                                                              2013  11 09

Megjegyzés: andalgó

*************************************
15. ÚJ ÚJSÁG SZERKESZTŐI ÜZENETEK
  15Kedves olvasó!   
Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3
Telefon: 06 30 550 51 06   8-tól  20- ig.
e-mail:
nagy.vendi@freemail.hu
megszólalok@freemail.hu
skype címem  nagy.vendi54
Új email címem: nagy.vendi54@gmail.com
 …………………………………………………………………………………
 Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók
számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linken lehetséges:
http://megszolalok.blogspot.hu/
Tehát az ez évben megjelent összes számot  visszamenőleg is elérhetővé tettük a fenti blogoldalon!
…………………………………………………………………………………
 A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős.
Köszönjük a külső munkatársak közreműködését. A szerzői jogokat fenntartjuk.
Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor előveheti.
Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!
Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.
Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.
Írott műveim megtekintése:  amatőr művészek foruma  nagyvendel
 www.canadahun.com irodalom fórum
______________________________________________________________

VÉGE-ENDE-KONYEC-FIN-END-FINÍTÓ