MEGSZÓLALOK

M.M.M. MŰVÉSZETI MAGAZIN

2013. június – Harmadik évfolyam, tizenegyedik szám

Kulturális és szórakoztató folyóirat

Független, és ingyenes négyheti lap

Alapítva : 2011 – ben , ELVI SÍKON

Szerkesztő: Nagy Vendel magánzó, laptulajdonos

                                              

1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések

2.Évfolyam:  2012.  1-tól 6. számig

3.Évfolyam: 2013. 1- től. 11. számig (június)

MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE

 ___________________________________________________

 1.  LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!

   Ebben a gyönyörű hónapban is sok szép, és tartalmas olvasnivalóval  keressük fel a magazin olvasóinak egyre gyarapodó táborát.

Folytatjuk a regényt, újabb novellákat, és verseket közlünk az irodalom kedvelőinek örömére, és lesz egy meglepetés...

Ezentúl bemutatunk sikeres Tolna Megyei festőket, és magazinunk színes változatát is megtalálhatják az interneten, ahol élvezhetik a festmények színes világát.  Ezzel is lehetőséget adunk a festőművészeknek, hogy bemutathassák a világnak képeiket, remélhetőleg sokak megelégedésére.

Többen jelezték, hogy az újság nem megy át e-mailben teljes terjedelmében. Ez abból adódhat, hogy a magazin egyre hosszabb lesz, mert azt szeretnénk, ha minél többen bekerülhetnének egy számba.

Az újság a főcímtől a szerkesztői üzenetekig tart, ha olvassák hogy finító, akkor minden átment.  Ha nem, akkor jelezzék, és más módon próbáljuk elküldeni.

A magazin az interneten több fórumon is megtekinthető. Címek az üzenetben megtalálhatóak.

A szerkesztő

______________________________________________________________________

Üzenet az olvasóknak!

Kedves olvasóink! Az újság megjelenésének igényesebbé tétele érdekében úgy gondoltuk, hogy elkészítjük a látók számára szóló változatot is, amely nem tartalmilag, hanem formailag lesz más, mint az „akadálymentes”, e-mailben küldött levélformátum. Az új változat képeket, színeket, és formázott karaktereket is tartalmaz. Ez a megoldás egy internetes blog verzióban jelenik meg, amely lehetőséget biztosít az interaktivitásra is. Folyamatosan dolgozunk a régebbi számok színes változatának a feldolgozásán, amelyek szintén ezen a web-oldalon lesznek majd láthatók. Az oldal elérhetősége a következő:  http://megszolalok.blogspot.hu/

Köszönetet kell mondanunk  Ábrahám Béla informatikus – festőművész kollégánknak az internetes blog-oldal létrehozásáért, és a segítségéért!

Az újságot a teljes terjedelmében magam fogom feltenni a Netre, segítendő ezzel Nagy Vendi barátom és kollégám munkáját!

Kézcsókom a Hölgyeknek, üdv az Uraknak :  Véghelyi József nyug.vill. mérnök-tanár.

_______________________________________________________________________

  SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL..

1.  Lectori salutem, Üdvözlet az olvasónak

2.  Historia..Trianon emlékezete

3 . A BICIKLIS  Heim Károly regénye folytatásokban harmadik fejezet, negyedik rész

4.  Pedagógusnapi köszöntő Gerencsér Hajnalka  és Nagy Vendel  írásai

5.  Versek a nagyvilágból  Sziporkák,  Nagy Vendel versei

6.  Véghelyi József  TV kritika

7.  HISTÓRIA  Zrínyi Ilona emlékére

8.  Novelláról novellára  Árvay Mária - Dóri sorozat A muzsika hangjai

9.  Pünkösd utáni vers

     MEGHÍVÓ a református vak missió  tahi találkozójára.

     Börzsönyi Jánosné református lelkipásztor

10. Bemutatjuk:  ÚJHELYI JENŐ FESTŐMŰVÉSZ ÉLETE, ÉS MUNKÁSSÁGA

11. MARCUSKA  A VILÁGTALAN

12. CSAK A DAL. Nagy Vendel dalai

13. Szerkesztői üzenetek

_______________________________________________________________________

 2. Historia. Trianon emlékezete

1920. 06. 04. én megtörtént a gyalázat, rabló országok szétdarabolták hazánkat, Magyarországot, és létrejött a minden oldalról önmagával határos, kétharmadát elveszítő csonka Magyarország. Immáron lassan száz éve tart ez a rémálom, a mai Európa szeme láttára, még a szocializmus sem élt ilyen sokáig az öreg kontinensen.

	Nagy Vendel: TRIANONSZAURUSZ
	UNGVÁR ÉRSEKÚJVÁR SZÉKESFEHÉRVÁR NÁNDORFEHÉRVÁR GYULAFEHÉRVÁR Mindegyik ősi Magyar város, Ma már máshol áll Az országhatár. Hazánk minden felől Önmagával határos. Hamarosan száz éve Hallik ajkunkon siralom, S mégse teszünk semmit		Csitul a fájdalom. Vajh mikor lesz szívűnkben Újra vigalom? Sokan gondolják, Vesszen Trianon! De a dolgok lassan már Olyan időtlennek tűnnek, Akár a sivatagban Az őskövület.                                        2012

   Ez nem politikai vers. Csupán csak a tények megállapítása ez idő szerint...!

________________________________________________________________

3.Heim Károly regénye folytatásokban: A biciglis 

(harmadik fejezet, negyedik rész)

Emészteni. Mári mama, csak sokára állt elő a javaslatával.

 -   Látod kis galambom az én uramat is ott Bácskában tettük a földbe. Én sem tudom, akár csak te, hogy mikor beszélgethetem meg vele megint a bánatomat, mikor mesélhetem el az örömömet. Beszélni kellene a pappal, hogy nem csinálhatnánk-e itt egy újabb temetést nekik, mert ugye ott csak a testüket temettük el. A lelküktől el se köszönhettünk, hiszen az a föld ahol nyugszanak nem lett hazájuk, mert az a föld, amibe temették a testüket, nem fogadta el őket. Meg csak azért is, mert ők ide vágytak. Ide ebbe a hazába, ami elfogadta a családjukat. Ide vágytak erre a földre, ami otthont adott a szeretteiknek. Akkor aztán tényleg búcsút vehetnénk tőlük. Akkor elengedhetnénk végleg a lelküket.

Egy hónap múlva a tisztelendő úr kérésére, a püspök atya engedélyével két újabb fejfa került a falu temetőjében. Az egyikre Kovács József, a másikra Csobot Boldizsár nevét írták.

    Már a nyár közepétől egyre az a hír járta, hogy új tanító érkezik a faluba. Mesélték, hogy sorra járja a Völgység falvait és egyre csak arra bíztatja a székely családokat, hogy küldjék az iskolába gyerekeiket. Mert tanulás nélkül csak tudatlan maradhat az ember és nekünk bizony fejlődni kell. Hirdeti minden felé.

-     Látják-e mi most új hazát kaptunk az Úrtól. Nekünk kötelességünk, hogy ezt az új hazát birtokba vegyük, hogy kihasználjuk jó adottságait, hogy a legtöbb búzát mi termeljük, hogy a legszebb teheneket mi neveljük a magunk boldogulására, népünk dicsőségére, új hazánk javára. Nekünk ahhoz, hogy ezt a célt elérjük, tanult emberek sokaságára van szükségünk. Az itt élt lakosságnak évszázadok álltak a rendelkezésére, hogy megismerjék, megtanulják az itteni adottságokat, lehetőségeket. Ők kitanulták, hogy, hogy és mikor kell a búzát, a kukoricát, a zabot, a rozsot vetni, aratni. Megtanulták, hogy melyik földet mikor kell pihentetni, és hogy mikor kell ismét termőbe vonni. Mi az erdőkhöz, a hegyekhez szoktunk! Mi a hegyi legelőkre hajtottuk állatainkat és csak télen tért vissza az esztenáról a családhoz a pásztor ember. Itt meg kevés a birka, mert itt megél a tehén a kövér legelőkön meg a jó abrakon az istállókban is. Nekünk kötelességünk megtanulni a másfajta állattartás csínját-bínját. Mi a szőlőművelés, a borkészítés művészetéből semmit sem tudunk, mert szőlő mifelénk nem igen termett, ha nem akarjuk, hogy kipusztuljanak a tőkék meg kell tanulni mikor, mivel és hogyan kell permetezni. Meg kell tanulni, hogy mikor és hogyan kell metszeni. Tehát nekünk először is hozzáértő tanult embereket kell képezni, méghozzá hamar, hogy aztán ők szolgálhassák tanácsaikkal az emberek százait, akik pásztorokból tudatos földművelőkké válnak ez által. Tudom én, hogy a pásztorkodás sok tapasztalatot igénylő komoly munka, de tudom azt is, hogy a mezőgazdasági termelés is az. Én nem kívánom egyiket sem méltatni, vagy megítélni, a másik rovására. Én csak azt mondom, hogy itt búzát kell vetni a földbe, mert kár volna legeltetésre pazarolni. És azt mondom, hogy nekünk ezt a másfajta életet kell meg tanulni élni, mert hegyeket növelni itt a lankás dombokból nem tudunk. Tudom, hogy nekünk székely közösségeket kell alakítani, hogy megőrizhessük szép dalainkat, hogy megmutathassuk az ittenieknek és megőrizhessük magunknak táncainkat, szokásainkat.

Földi István tanár úr eljutott Mári mamáékhoz is. Az asszony nem csak értette, de meg is értette a tanító urat.

 -    Küldöm én a fiamat tanító úr. Remélem, alaposan kiokosítja azt a gyereket. Én azt mondom, hogy a tanító úrnak igaza van, de itt élnek az itteni élethez értő sváb emberek. Nem gondolja-e a tanító úr, hogy tőlük is kellene tanulni?

-    Kellene, ha lehetne.

Az ősztől tehát szandált húzott a csupasz lábára az Anti, mert a mamácska tanítása szerint az emberes hónapokban már nem járhat az ember fia mezté lábasan. Ing alá rejtette egész nyáron a nappal barnára süttetett felsőtestét, az ingét nadrágba tűrte, mert ha iskolába megy az ember fia, hát úgy dukál. A faluban élő gyerekek számához képest csak kevesen ültek az iskola padjaiban. Hiába, kevesen pártolják a még oly szükséges változásokat is. Innentől a tanítók tanítás előtt sorra járták a házakat és maguk kísérték az iskolába tanítványaikat. Az Anti gyerek anyja örömére igen jól haladt a tanulással. Őt nem kellett kapacitálni, lelkesen ment az iskolába, boldogan forgatta a könyveit, lelkesen írta tele füzeteit. A tanító úr szívesen beszélgetett az okos asszonnyal és nagy örömmel tanította nyílt eszű nevelt fiát.

 -     Sok öröme lesz még ebben a fiúban Mári néni.

 -     Már van tanító úr. Már most is nagy örömöm van.

Egyik délután lélekszakadva futott hazáig az iskolától a fiú. Nagy izgatottan kiabálta már a kapuból:

-      Mamácska, mamácska, a tanító úr kérdezteti, hogy meglátogathatja-e kendet holnap este?

-      Jaj, hát mi annyira sürgős te gyerek? Csak nem a török, vagy a tatár tört be a határba?

-      Mamácska! Mamácska! A tanító úr kérdezteti, hogy meglátogathatja-e kendet holnap estére?

-      Meg hát! Mond a tanító úrnak, de csak holnap az iskolában, hogy a Mári mama háza mindenkinek nyitva áll. A tanító urat meg igen szívesen látja.

Másnap este, mint ahogy ígérte meg is érkezett a tanító úr. Az asszony kaláccsal és borral várta vendégét.

-      Csak nincs valami baj ezzel a gyerekkel?

-      Áh dehogy van. Igen jól halad a gyerek a tanulással. Mással van itt baj. Az emberek nem találják a helyüket. Nem tudják, mit kezdjenek az estéikkel, aztán csak élnek az egyik napról a másikra.

-     Igen már én is gondoltam, hogy jó volna valamiféle mulatságot csinálni a fiataloknak, hogy ismerkedjenek. Meg jó volna valami dalkört is, mert, ha oda szoknának, ugye akkor szívesebben laknák a falut. Télire meg valami tánctanítás is jó volna, mert akkor bizony hosszúak az esték. Meg valami betlehemest is jó volna csinálni a templomba.

-     Hát egyformán forog a mi eszünk, azt már látom. Én úgy gondoltam, hogy ezt a feladatot maga tudná a legjobban megoldani Mári néni.

-     Á, hát nem értek én ehhez tanító úr! Nem ilyen földhözragadt paraszt asszonyoknak való az ilyen tanítás. Nem mondom, énekelgetni szívesen énekelgetek én is, de hogy másoknak én tanítsam, hogy, hogy kell mondani azt a dalt? Meg aztán meg kellene keresni a zeneszerszámokon muzsikálni tudókat is, aztán azokat összeszoktatni, hogy jól szóljon a nóta a szerszámaikon. Hát ahhoz én már egyáltalán nem értek. Meg aztán jobb volna valami fiatalabbal kezdeni nem? Nem egy ilyen vénasszonnyal kellene nekilátni egy ilyen komoly dolognak, mint én is vagyok.

-    Én meg azt gondolom, hogy senki sem értene jobban ehhez, mint maga. Mert látja-e, most is magától sorolja mind azt, amit csinálni kell. Csak lásson neki és, ha elakadna, csak forduljon hozzám és én segítek. Meg különben, ahogy haladunk előre meglátjuk azt is, hogy találunk-e valami alkalmas fiatalt. Megismertem én már az ittenieket és higgye el nekem találni sem lehetne erre a feladatra jobbat, mint maga. Az iskolában volna is hely a gyakorlásra. Karácsonyra meg kész is lehetne az előadás.

-    Jól van, hát akkor próbáljuk meg.

    Az első próbán csak néhány asszony volt ott. A másodikra néhányan hozták a férjüket néhányan meg a szomszédjaikat. A harmadikra már megtelt az osztályterem. A negyediken már a zenészek is cincogtak. Az ötödikre kialakult a műsor. Lassan kiválasztották a betlehemes szereplő gárdáját is. Mári mama, ahogy mindenki nevezni kezdte, igen élvezte a tanítgatást. A szereplők, az énekesek, a zenészek kezdtek közösséggé válni az asszony tanácsai nyomán. Eleinte mindenki csak a saját feje után ment. Mindenki azt csinálta, amit gondolt és úgy, ahogy gondolta. Aztán kezdték meghallgatni az asszony tanácsait. Kicsit később már kérték a segítségét. Az énekkar előadására megtelt a közösségi ház. Karácsonykor egyetlen emberrel sem fért volna be több a templomba, amikor a betlehemest bemutatták. Igaza volt Földi István igazgató tanító úrnak. Mári mama igen csak alkalmas volt a feladatra. A sikerek fellelkesítették a falu lakosságát. Egyre többen jelentkeztek a tánckarba és egyre többen szerették volna megmutatni énektudásukat. A szereplők rendre megjelentek a közösségi ház próbáin. A tánckarban együtt karikázott anya lányával, együtt bokázott apa a fiával. Hamarosan nagy taps követte előadásukat, amikor a környező falvakban léptek dobogóra. Egyre többen keresték a messzi falvakból is Mári mamát, hogy megtanulják tőle, hogy, hogy is kell emberekből közösséget fabrikálni. Hogy, hogy kell a sok jó hangú ember énekét úgy összehangolni, hogy azok együtt szóljanak? Hogy, hogy kell összerakni a táncokat úgy, hogy mindenki, aki nézi, találjon benne magának tetszőt? Mári mama egyre több időt öltött a táncosok, énekesek, zenészek között és egyre kevesebb maradt az estéből nevelt fiára. Az énekek tanításából egyre többet bízott a Bíró Juliskára. A zenekar vezetését teljes egészében a Szabó tanár úrra hagyta. Ő csak a táncpróbákat vezényelte és csak egyeztetett a zenekar vezetőjével, hogy melyik tánchoz mit muzsikáljanak. Szabó Vilmos tanár úr a negyvenes évei elején járt és számtant és történelmet tanított. Azt beszélték, hogy sose heverte ki gyermekágyi lázban elhalt felesége elvesztését. Iker lányait egyedül nevelte és imádva szerette. A lányok folytatni készültek apjuk hivatását Pesten jártak egyetemre, mind a ketten számtan és történelem tanárnak készültek. Mindenki csodálta hegedű játékát. Fiatalon zenetanára bíztatására hegedűművész szeretett volna lenni. Gyakori álmában egy szál hegedűvel, magányosan járta a világot. Az előadó termek azonban ahol fellépett mindig telten várták a híres művészt. Ő elegánsan frakkban, kezében Amati hegedűjével mélyen meghajolva tisztelgett a közönségnek majd rákezdett valamelyik virtuóz Paganini műre. A szám végén felcsattanó szűnni nem akaró taps mindig kiverte az álmot a szeméből. Mikor ezt álmodta mosolyogva, vidáman ébredt. Kis birtokán gazdálkodó, vaskalapos édesapja azonban hallani sem akart semmi féle művészi pályáról.

 -    Csak hegedülgess fiam. Egy kis zenélgetés nem árt meg senkinek, de hogy cincogásra alapozd az életed, arról hallani sem akarok! Tanulj valami rendes iskolában. Legyél tanár! Azt megengedem! Aztán a hegedűvel meg csavard el a csinos fiatal, ábrándos szemű, városi lányok fejét. Mert az a nyekergés, amit te ezen a hegedűn művelsz másra úgyse jó. Kinek kell az a cincogás, amit te azon a szárazfán művelsz mi? Hiszen arra még mulatni sem lehet. Mindig csak az a Paganini, meg az a Beethoven, meg valami Bartók, amik gyakorlásával megfájdítod a fejem, hát ki ad azért pénzt, hogy elrontsd a napját neki ilyen összevisszasággal mi? Ha hazaérsz este a tanításból, hát akkor a saját kedvedre muzsikálhatod őket, azt nem bánom, de csak a tanítás után.

   Egyetemista korában, hogy a tandíjat előteremtse éjszakai mulatókban hegedült diáktársaiból szervezett zenekarában. A történelem már kora gyerekként is érdekelte. Matematikából mindig jó jegyei voltak, de csak egyetemista korában kezdte élvezni a tudomány szépségét. Csak amikor felfedezte mélységeit, megérezte lehetőségeit csak akkor érezte magáénak, csak akkor kötötte le igazán. Csak akkor szerette meg. A népzenével erdélyi gyűjtő útja során találkozott. Egyik barátját kísérte el, aki Kodály és Bartók nyomán bejárni indult a székelyek hazáját, hogy tiszta forrásból ismerje meg éneküket, balladáikat. Gyűjtőútjuk során sok erdélyi értelmiségivel találkoztak. Itt barátkoztak meg Földi Istvánnal a lelkes fiatal tanárral is, akivel ettől fogva sűrűn cserélték ki levélben gondolataikat. Vili utolsó éves egyetemista volt, amikor eljegyezte Gőry Rozáliát, a csinos gépíró lányt. Rozika még semmit sem tudott a fiúról, amikor beleszeretett hegedűje szavába. A fiatal hegedűst a lány ábrándos tekintete igézte meg első pillantásra. Onnantól kezdve még szebben sírt a hegedű, ha szomorú volt a dal és még öblösebben zengett, ha azt kívánta a nóta. A fiú csak a lánynak játszott. Hegedűje szavával csábította őt, mesélte vágyát, sugározta felé szerelmét. Két év múlva eljegyezték egymást és egy éves jegyben járás után, közvetlenül a fiú tanárrá válását követően összeházasodtak. A fiatal pár igen boldogan költözött Pápára. A tanári állás mellé szép lakást is kiutalt nekik a város. Boldogságukat csak fokozta a gyerekvárás izgalma. Amikor aztán az orvos elmondta, hogy két szívhangot hall rövidke hallgatóján, amikor a kismama erősen domborodó pocakját vizsgálja, úgy érezték nincs náluk boldogabb ember a világon, és nem is volt. A két kislány világra hozása nagyon megviselte a fiatalasszonyt. Amikor a szülés másnapján orvos barátjuk megvizsgálta Rozikát aggodalmas arccal vonta félre Vilit.

 -     Kedves barátom, - mondta - Isten kezében vagyunk. Nagyon nehéz volt neki a vajúdás. Igen kifárasztotta a sok erőlködés és nagyon sok vért vesztett. Most meg itt ez a láz is. Búcsúzz el tőle, mert félek, hogy nem éli meg a reggelt.

-     Ne szomorkodj Vilikém, nagyon szép lányink születtek. Szeresd, őket kérlek helyettem is. Ne haragudj, rám, hogy gyengének bizonyultam. Nősülj meg újra Vili, mert tudom, hogy te jó, gondoskodó apjuk leszel, de anyai szeretet is kell a gyerekeknek. Most meg takarj be, kérlek, mert igen fázom.

Rozika mosolyogva, férje kezét fogva aludt el és nem is ébredt fel többé. A férfi a tanításban és a lányai nevelésében vigasztalódott. Magányos óráiban hegedűjével sírta el bánatát. A lányok már egyetemre jártak, amikor a Földi Pista levélben kérte, hogy látogassa meg munkahelyén a Vallás és Közoktatási Minisztériumban.

 -     Tudod Vili azok a gyerekek, akik Bukovinából indultak és sok szenvedés után végre hazát találtak a Völgységben, hogy végképp le ne szakadjanak, igen sok törődést igényelnek. Ahhoz meg, hogy utolérjék tudásukkal kortársaikat igen jó és lelkes tanárokra van szükség. Én néhány Erdélyből elűzött tanár barátommal úgy tervezem, hogy egy iskolát és internátust hozok létre a Völgységben, a gyerekek gyámolítására. A minisztériumtól megvan a felhatalmazásom, hogy Tevelen megszervezzem a tanítást, megkezdjem az oktatást. Tudom, hogy ez embert próbáló feladat. Éppen ezért keresek olyan elhivatott, nagy tudású segítőket magam mellé, mint te. Na, mit szólsz?

 -     Vállalom, Pista.

      A szervezésnek, a diáktoborzásnak azonnal nekiláttak és őszre már tanítottak a Kőrösi Csoma Sándor nevét viselő iskolában. A tanulók nyíltszívűek, fogékonyak, de tudatlanok voltak. Szinte mindenkivel a nulláról indultak. Kivételt csak az a pár értelmiségi családból származó gyerek jelentett, akik szülei a háború borzalmai alatt is tanították gyerekeiket az írás, olvasás, számtan művészetére. Többségük azonban túlkorosan került az iskolába és írni alig, olvasni meg csak döcögve tudott. A tanári kar tisztában volt a helyzettel. Tudták, hogy valódi kihívás a gyerekek felzárkóztatása. Megtudták azt is, hogy a Bukovinai gyerekek többsége román iskolába volt kénytelen járni. A román nyelvet nem, vagy csak alig beszélő gyerekek lassan haladtak a tanulásban, alaposan lemaradva román kortársaiktól. A sikertelenség aztán még visszább vetette, önbizalom hiányossá tette őket. A háború évei alatt, a nagy futás idején, csak lelkiismeretes tanárok próbálkozása volt, a szervezett tanítás helyett, így hát akkor se igen haladhattak ismereteik gyarapításában. Abban az időben inkább a praktikus tudás elsajátításával kellett foglalkozniuk. Olyannal például, mint az élelem megszerzése, az ellenséges szándék felismerése, vagy a túlélés maga. Hatalmas lemaradást kellet hát rövid idő alatt ledolgozniuk. A tanárok lelkiismeretessége, szakértelme a diákok szorgalma meg is hozta eredményét. Hamarosan öles léptekkel haladtak a tananyag elsajátításában. A nagy tudású, türelmes jó humorú Szabó tanár úr hamarosan a gyerekek kedvence lett. Ő maga is élvezte a munkát az iskolában. Megszerette a Völgység lankás dombjait, csörgedező patakjait, zúgó erdeit, csörtető vadjait. Örült, hogy kimozdult a régi megszokott kényelmes, de lagymatag életéből. Amikor aztán Mári mama megkérdezte tőle, hogy volna e kedve részt venni a zenekar munkájában régi művészi ambíciói jutottak eszébe. Nagy-nagy örömmel vállalta a feladatot. A faluban akadt jó gordonos, elfogadható brácsás, furulyán, klarinéton igen szépen játszó fiatal, de olyan képzett, virtuóz hegedűs, mint ő nem volt közöttük. Mégis csak akkor fogadták el a kiválasztott zenészek vezetőjüknek, amikor egyenként mutatta meg minden hangszeren, hogy mit várna tőlük egy-egy szám előadása közben. Akkor meghallották társai, hogy akkor szólna a legjobban a zenekar, ha minden hangszeren a Szabó tanár úr muzsikálna.  Megfogadták hát minden tanácsát és nem is csalódtak, mert rövid idő elteltével a környék legjobb zenekaraként tartották számon a bandát. Mári mama, amikor meghallgatta őket csak annyit mondott:

-     Tudja tanár úr, ha én fiatalabb lennék vagy húsz, nem is inkább huszonöt évvel, hát én nem tudnék ellenállni ennek a hegedűnek. Én arra gondoltam, hogy jó lenne, ha a tanár úr és aztán majd a zenekar is eljönne és meghallgatná, hogy hogyan énekelünk mi abban a kórusban. Meg én azt is gondoltam, hogy ki lehetne azt is próbálni, hogy mi és a zenekar együtt állhatnánk a színpadra. Mert ugye az ének meg a hangszerek azok, ha egybe igazítjuk őket, összetartoznak. Mert ugye a torok is egy hangszer, és akkor az ének is tartozhat a zenekarhoz.

 -     Tudja Mári mama magának tökéletesen igaza van. Azt gondolom, hogy ennél jobban meg se lehetne fogalmazni, hogy miért is kell együtt színpadra lépnünk.

 -     Hát akkor jó is mert az asszonyok már itt vannak. A másik szobába. Már köszörülik a torkukat.

 -     Hát maga aztán nem vesztegeti az időt hallja-e? – Mondta nevetve a férfi. – Jól van, csak megbeszéljük a fiukkal, hogy mit gyakoroljanak otthon addig, amíg a legközelebb találkozunk, aztán jövök. Meghallgatom azt a csoda kórust, mert csak csoda kórus lehet az a csapat, amit egy ilyen elszánt, okos asszony vezet.

-     Jaj, ne csúfoljon már engem a tanár úr!

      Már javában énekeltek, amikor a férfi bejött a terembe. Csak intett a kezével, hogy folytassák és leült a fal mellé egy székre. Azonnal feltűnt gyakorlott szemének, hogy Mári mamát elfogadta a csapat vezetőjének. Minden szem őt figyelte. Ő meg csak kacsintással, vagy kezének picinyke emelintésével jelezte, hogy kinek mikor kell belekapcsolódnia az énekbe. Egy-egy mosoly jelezte, ha tetszett valaki éneke, vagy egy kis fejrázás, ha elcsúszott valaki a dallam hajlításában. A fejrázást azonban mindig kísérte egy kis bíztató mosoly is. Ez az asszony bizony igen jól tud bánni az emberekkel, állapította meg elismerően magában. A tanárnak tetszett a kórus produkciója, de azt gondolta magában, hogy szép-szép mégsem világrengető.

-    Na, akkor most mondjuk el a Bíró Juliska énekét. Aztán ezt énekeljük el megint, mert tudunk mi az iméntinél szebben is dalolni. Te kis galambom mostan olyan szépen énekeljél hallod-e, hogy zokogjon a lelkünk.

-    Csak ahogy tudok Mári mama, csak úgy.

-    Hát az elég lesz kicsim.

    A fiatalasszony előrébb lépett egy kicsit és várta, hogy Mári mama valahogy mutassa a kezdést. Az idős asszony megemelintette a kezét, de éppen csak egy kicsit néhány másodpercet várt csak, hogy csend legyen aztán pici, de határozott mozdulattal jelt adott. Juliska érett csengő hangja beterítette a szobát, amint rákezdett a dalra. Éneke elnyomta a szú percegését, legyek zümmögését, a lélegzetvétel halk neszét a szobában. Kiszorította a kutyák ugatását, macskák nyávogását, az egész napos megerőltető munka után hazafelé tartó parasztok kocsijának beszűrődni igyekvő zaját. Csak az ő hangja hallatszott a szobában fájdalmasan, tisztán.

         Látom az életem nem igen gyönyörű.

         Két piros orcámon árkot ás a könnyű.

         Fúvom az énekem, de nem jó kedvembő

         Csak a bú fújtatja, szomorú szívemből.

         Az hol én elmegyek még a fák es rínak.

         Gyenge ágaiból levelek hullanak.   

         Hulljatok, levelek rejtsetek el engem,

         Mer’ akit szerettem mást szeret nem engem.

      Szabó Vilmos tanár úr nem emlékezett rá mikor kezdett el bizseregni a bőre. Nem emlékezett arra sem, hogy mikor kezdtek meredezni karján a szőrszálak. Mint ahogy arra sem emlékezett, hogy mikor szólalt meg a kezében a hegedű. Ő csak arra emlékezett, hogy ilyen szép tiszta éneket még életében nem hallott. Csak arra esküdött volna meg, ha bárki is firtatja, hogy az asszony énekében benne sírt a Bukovinai székelység több száz éves bánata. Benne susogtak a Kárpátok fái. Benne csörgedeztek hideg vizű patakjai. Benne jajgatott nagy futásuk minden fájdalma és még valami személyes, valami számára érthetetlen kín. Valami titok, amit csak megmutatni tudott, de elmagyarázni nem az ének. Biztos volt benne, hogy ő mindeddig ilyen erős, a végsőkig letisztult, szinte eszköztelen, minden modorosságot nélkülöző, pontos éneket még nem hallott. A férfi lenyűgözve állt bal kezével a hegedű nyakát, jobbjával a vonót tartva és még nem tudta, hogy mi, de érezte, hogy ma este valami szép elkezdődött az életében. Az áhítatos, csak néhány másodperces csendet Mári mama szakította meg.

-     Hát akkor ideért tanár úr? Akkor vállalja a zenekarával a kíséretünket?

-     Kedves asszonyom engedje meg, hogy megköszönjem kegyednek ezt a gyönyörű élményt, amit kegyed nyújtott át nekem gyönyörű énekével. Meg kell vallanom, hogy nagyon sok szép előadást hallottam már életemben, de azt gondolom, hogy ennyire kifejezőt, ennyire őszintét még soha sem.

-     Hát én sem hallottam még ilyen szépen szóló hegedűt. Nagyon jó hegedűje volt még otthon az ó hazában, még Istensegítsben a Gáspár János bácsinak, de még az sem énekelt ilyen szépen, mint a magáé. – Bókolt vissza elragadtatottan és kislányosan fülig pirulva özvegy Csobot Boldizsárné született Bíró Julianna.

-     Akkor szívesen látjuk kedves fiam, bocsásson meg, tanár úr, hogy csak így le fiamoztam - mondta zavartan Mári mama. – holnap után este a gyakorlásunkon.

-     Megtisztel asszonyom, ha a fiának tart, egy ilyen okos nagyszerű asszony. – Válaszolta Vili, miközben teátrálisan, de nem bántóan kissé meghajolt. – de csak akkor szólíthat kedves fiának, ha én meg kegyedet Mári mamaként nevezhetem.

-     Hát akkor mindenben megegyeztünk. – Válaszolta szája szögletében kis mosollyal az asszony. – Mink többiek meg fújjuk azt a „Bukovina közepén születtem” – et, na, de olyan szépen daloljon ám mindenki, mint az imént a mi kis pacsirtánk!     

     Az ének és zenekar együttes fellépéseit nagy siker kísérte Völgység szerte. Lassacskán minden vasárnap felléptek. Sorra járták a falvakat. Útjukat szűnni nem akaró taps jelezte. Hamarosan nem voltak elegek a vasárnapok, hogy minden megkeresést teljesíthessenek. Választaniuk kellett hát, hogy válogassanak-e a meghívások között, vagy áldozzanak-e fel egy-egy estét a hétből a fellépések oltárán. Az utóbbi mellett döntöttek. Aztán ott volt a sok próba, a sok gyakorlás is, ami a fellépések számának gyarapodásával fokozatosan foglalta le magának a hét többi estéjének mindegyikét.

 -    Na, Mári mama ez nem lesz így jó. A zenekar le fog maradni. A Bagoly Andris a furulyásunk és klarinétosunk tanul. Ha folyton velünk muzsikál, lemarad a tanulásban. Csobot Fábi a bőgős, Bonyhádon a zománcgyárban dolgozik három műszakban. Ő csak háromhetente tud velünk próbálni, ha vasárnap nem tudunk gyakorolni a fellépések miatt. Na, a Balázs Pista a brácsás még kapható minden nap, mert ő csak itthon dolgozik. Talán még a Gáspár Jani is igent mondana a minden napos próbákra, mert igaz, hogy ő is Bonyhádra jár minden nap a cipőgyárba, de ő reggel nyolctól négyig írja a számokat a főkönyvbe, meg amúgy se nagyon szeret otthon lenni, mert rossznyelvek szerint a felesége folyton zaklatja, ha otthon van. Meg nekem is az iskolai munkám rovására megy, ha nem marad időm kijavítani a dolgozatokat.

 -    Igaza van fiam már én is gondoltam erre. Tudja én azt gondoltam, hogy alább hagy majd ez a nagy érdeklődés, ha más falukban is rákapnak a zenélésre, énekelésre. Úgy látom, maga túl szépen muzsikál azon a hegedűn és nincsen minden falunak olyan szépen éneklő pacsirtája, mint a mi Bíró Juliskánk. Meg aztán az én kisgalambom szépségére is tapadnak a férfiak, mint legyek a légypapírra, na.

 -    Aztán a Juliska férje, a Csobot Boldizsár hol van Mári mama?

 -    Hát az bizony a temetőben van fiam. Agyonlőtték a partizánok a lágerben. Szegény Juliska, igen sokat szenvedett, meg ő is majdnem ott maradt.

 -     Hát igen. Bolond egy világ ez. Igaz-e? Most meg háborognak a csehek, mert nekik nem kell a magyar, meg nem kell a német ajkú ember. Elűzik őket a házaikból, pedig már csaknem ezer éve ott a hazájuk. A lengyelek is szabadulnak a német anyanyelvű lakóiktól. Most meg mi magyarok is telepíteni akarjuk Németországba meg Ausztriába a svábjainkat. Pedig ők is ebben a hazában művelték a földjeiket, bányászták a szenet, építették házaikat Mária Terézia óta.

-     Azt mondják Pesten, hogy kell a föld a haza telepített, máshonnan elűzött magyaroknak. Nem?

-     Hát igen azt mondják. Meg azt is, hogy minden sváb a haza ellensége. Meg, hogy minden sváb fasiszta volt a háború alatt. Pedig, hát én igen sok német ajkú diákot tanítottam még a pápai gimnáziumban, mert azon a vidéken is igen sok a német ajkú ember, és azok között csak egy kettő volt, aki örült, amikor megszállt bennünket a német hadsereg.  Meg azt is olvastam az újságban, hogy „a svábság egy batyuval jött, egy batyuval is menjen”! Hát igen egy batyuval jöttek, amikor a tatárok kiirtották csaknem az összes magyart és akkor ígérgetéssel ide csalták őket, hogy legyen elég dolgos kéz, aki újra felépíti romjaiból a hazát. Meg egy batyuval jöttek, amikor a törökök százötven év után elkotródtak az országból és elnéptelenedett, kirabolt pusztát hagytak maguk után. Akkor is az országot kellett felépíteni. Meg egy batyuval jöttek akkor is, amikor Mária Terézia hívta őket mindenféle ígérgetéssel, hogy legyen elég iparos, meg legyen elég bányász. Ők bizony az idő óta többségükben ezt az országot tekintették a hazájuknak. Ezt a hazát gyarapították. Most meg menjenek, mert a német bűnös nemzet. Hát, ha bűnös is a német nemzet, ők nem németek. Ők németül beszélő magyarok! Én azt hiszem, hogy nem létezik bűnös nemzet, csak bűnös emberek léteznek, akik kihasználják az egyszerű emberek nyomorát! Akik visszaélnek az egyszerű emberek tudatlanságával! Azokat kell hát büntetni, nem az egyszerű, becsapott embereket. Meg menjenek a magyarok Csehszlovákiából, meg kotródjanak Jugoszláviából, mert a magyarok is mind fasiszták. Igen voltak közöttünk is, akik tagjai voltak a nyilas pártnak, meg nyilas érzelmű is akadt jó néhány, de a többség szenvedett tőlük, mint ahogy én is, aki szintén magyarnak vallom magam, igencsak ellenálltam nekik. Meg is mozgattam minden szálat, bevetettem minden ismeretséget, hogy ne kelljen tényleges katonai szolgálatra bevonulnom. Sikerült is elérnem, hogy csak tartalékos főhadnagyként tartsanak számon. Nem azért tettem, mert féltem, vagy, mert az életemet féltettem volna, hanem azért, mert nem értettem egyet a háború céljával.

-    Hát akkor ki munkál a háttérben fiam?

-    Szerintem a hatalom Mári mama. A hatalom. Már a rómaiak kitalálták az uralkodók jelszavát, ami úgy hangzik magyarul, hogy oszd meg és uralkodj. Bűnöst kell találni a sok millió halál, a sok szenvedés miatt. Hát a magyar ember a bűnös, meg a német ember a bűnös az ottani hatalom szerint. Nálunk meg a német ajkú ember a bűnös az itteni hatalom szerint, mert egyszerűbb őket vádolni, mint a tehetetlenségünket, hogy nem tettünk érte, hogy szembe forduljunk a fasisztákkal. Legalábbis én így gondolom.

 -   Szerintem igaza van fiam. Nekem a Bíró Juliska mesélte, hogy ott Gádoroson a táborban egy egyszerű szerb ember segített neki az életben maradásban. Ott is, ahogy maga mondja, a hatalom tartotta őket a szöges drótok mögött. Meg ebben a sváb, vagy német dologban is igaza lehet, mert azt is a Juliska mesélte, hogy egy sváb öregasszony, valami Kati néni, adott nekik eledelt meg lovakat, meg kocsit a további útra. Én amondó vagyok, hogy minekünk inkább tanulni kellene az itteni életet azoktól, akik már kitanulták és azok az itteni németek. Én inkább tanulnám tőlük a földművelést, meg a szőlővel bánást, meg a bor készítését, minthogy elűzném őket. Mi mégis csak beszélhetünk róla, mert a hatalom, ahogy maga nevezi, hát igencsak odébb van tőlünk.

      Szabó Vilmos és özvegy Csobot Boldizsárné egyre több időt töltött együtt. A férfi a próbák, a fellépések után rendszerint haza kísérte az asszonyt. Ilyenkor eleinte csak a próbák lefolyásáról, énekes és zenész társaikról, az előadások tapasztalatairól beszélgettek. Később aztán belefonódtak témáikba az iskolai problémák és örömök, majd a könyv élményeiről mesélt a tanár. Juliska igen fogékony volt. A férfi könyveket kezdett kölcsönözni és innentől fogva megbeszélték az olvasottakat is. Vilinek feltűnt, hogy Juliska milyen pontosan érti, még a bonyolult történelmi tárgyú regényeket is. Örömmel töltötte el, amikor egy-egy esemény hátteréről faggatta.

-     Mondja Vilmos, hogy is volt azzal a Bánkkal, meg azzal a Gertrúddal? Mert az a Katona József igen szépen elmesélte a történetüket, de én csak keveset értek belőle, mert nem tudom, hogy hogyan is volt akkor pontosan. Meg többet szeretnék tudni arról az Endre királyról is.

-     Szívesen elmesélem én magának hogy milyen volt akkor a történelmi háttér. De adhatok magának történelemkönyvet is, ami szépen összefoglalja hazánk történelmét. Aztán azt is megbeszélhetjük.

-     Az jó lesz.

   Kis idő múlva már a családról, gyerekeikről, szüleikről és nagyszüleikről, a gyerekkorukról, a volt férjről és az eltemetett feleségről meséltek egymásnak. Akkor egymás vállára borulva siratták el a múltat, egymás kezét fogva öntöttek egymásba erőt, hogy biztatóbb legyen a jövő. Ezen az estén ébredt fel Szabó Vilmos tanár úrban a régen eltemetett férfi és virágzott ki újra özvegy Csobot Boldizsárnéban Bíró Juliska, a vonzó, a minden férfit magába bolondító, a kacér, a csábító és mégis szerény, gyönyörű nő. Szabó Vili másnap tanácsért kopogtatott Mári mama ajtaján.

-     Adjon Isten Mári mama! Én most az okos asszonyhoz jöttem tanácsért.    

-     Adjon az Isten magának is! Miben segíthetek fiam? Na, csak bátran, csak bele a közepébe. – Bíztatta a férfit az asszony miután látta, hogy sehogy se akar kibújni belőle a szó. – Hát olyan nehéz?

-     Nehéz bizony, mert a további életemről, a még lehetséges boldogságomról van szó.

-     Hát akkor ki vele!

-     Szóval tudja, én nem is tudom, hogy történ meg velem, de én igen beleszerettem a Juliskába. Talán kamasz koromban, meg amikor a volt feleségemet megismertem éreztem ilyet utoljára. Mert én repülnék, ha vele vagyok és hiányzik, a fülemnek a hangja, a szememnek a látása, ha nincs velem.

-     Hát azon nem csodálkozok fiam, mert igen szép a lelkem és énekelni is igen szépen énekel. Na és mi a baj? Mit segíthetnék én? Ahogy hallom tud beszélni a tanár úr! Méghozzá nem is akárhogy. Meg lába is van a tanár úrnak, hát elviszi az a Juliskáék portájára, hogy megkérje a kezét nem?

-     Hát éppen ez az. Mert mi van, ha nemet mond? Mi van, ha kinevet? Mert ugye nem vagyunk már gyerekek. Meg ott vannak a felnőtt gyerekeink is azokkal is gondolni kell!

-     Szóval gyáva a tanár úr? Tudja, fiam én már jó ideje imádkozom az Úrhoz, hogy megtörténjen ez a szerelem. Mert én úgy gondolom, hogy maguk egymásnak születtek. Az én kisgalambom, a Juliska, nem özvegységre született. Neki kell a férfi, méghozzá olyan okos, komoly férfi kell neki, mint maga fiam. Mert tudja meg, hogy neki igazgyöngy a lelke és gyémánt az esze, ami rubinttá lesz, ha olyan okos, tanult férfi csiszolgatja, mint maga. Hát, hogy igent mond-e magának? Én az hiszem igen, de csak akkor tudhatjuk ki igazán, ha megkérdezi a tanár úr. Hát szaladjon, aztán kérje meg már fiam, mert nekem elhiheti, hamar elszáll az élet! Maguknak meg gyorsan kell szeretni egymást, hogy behozzák a lemaradást. A gyerekeik meg, ha igazán szeretik magukat, hát sok boldogságot fognak kívánni, ha meg nem, hát akkor meg sem érdemlik, hogy maguk legyenek a szüleik. Na, itt ez a pár szál rózsa! Vigye, aztán szaladjon!

 -     Köszönöm Mári mama. Isten áldja meg a jó szavaiért, meg a szép virágért!

 -    Na, menj csak fiam! Szaladj! Tik még sokáig lehettek boldogok! Adja Isten, hogy úgy legyen!

    Kiáltotta suttogva maga elé boldogságát az asszony és örült, hogy imája meghallgattatott. A férfi szinte futva tette meg a hosszú utat a falu közepéig. Szórakozottan köszöngetett a házak előtti padokon ülőknek, a kocsikkal a földekről haza térőknek. Sietett, mert félt, ha nem siet eléggé, még elhagyja a bátorsága, amit az idős asszony töltött belé. A Juliska a virágokat rendezgette a ház előtti virágoskertben és halkan énekelt. Csak úgy magának. A kapu nyikorgására a férfira emelte tekintetét. Boldogan mosolygott, amikor meglátta ki a vendég.

-     Isten hozta Vilmos! De szép rózsa! Csak nem nekem hozta?

-     Kezét csókolom Juliska! Bizony magának hoztam!

-     Kerüljön beljebb a házba Vilmos! Köszönöm a virágot, de tegyük nyomban a vázába, nehogy elhervadjon.

-     Nagydologban jöttem én Juliskám! Mert tudja meg, hogy én maga nélkül már elképzelni sem tudom az életem. Mert tudja meg, hogy maga engemet olyan szerelmessé tett, mint amilyen én diákkoromban voltam utoljára. Mert tudja meg, hogy én magát már akkor megszerettem, amikor először énekelni hallottam. Arra kérem, hát magát Bíró Julianna, hogy tegyen engem boldoggá hátra lévő életemben! Arra kérem, hogy legyen a társam, hogy legyen a feleségem! Megígérem, hogy hű társa, szerető férje leszek, amíg a világ, világ. Amíg az örökké való boldogságomat igazgatja. Mit válaszolsz hát, Bíró Julianna? Elfogadod-e a nevemet? Hozzám kötöd-e az éltedet?

-     Szabó Vilmos ígérem, hogy hű társad leszek! Ígérem, hogy minden napodat, ami még hátra van, boldoggá teszem. Na, gyere tanár úr! Már azt hittem soha sem leszel elég bátor, hogy feleségül kérj. Már azon járt az eszem, hogy sosem jutunk el idáig, mert tudd meg, hogy én tégedet az óta szeretlek, amióta először meghallottam a hegedűdet.

Lakodalmukat az egész falu ünnepelte, és Völgység szerte mindenki, aki ismerte őket örömmel köszöntötte.

      Még fagyos volt az áprilisi hajnal, amikor Mári mama fűért ment a ház melletti erdőcskébe. Miközben talicskáját tolta a kitaposott ösvényen és a pacsirta trillázó énekében gyönyörködött, azon mérgelődött, hogy már megint csupa lafanc lesz a cipője, mert már megint elfelejtette gumicsizmába rejteni a lábát. Szép ez a harmat Mári, morogta magában, de meghűlsz, még a végén aztán ki énekeli a kórusban a „Bukovina Közepén születtem”- et mi? Hát persze menni kell a teheneknek friss füvet vágni, mert még nem hajt a gulyás, de meghűlni azért nem kellene. Nem, Mári? Hát így van ez hallod-e. Mások megokosodnak a korral, te meg asszony egyre csak bolondabb leszel. Már éppen visszafordult volna, hogy csizmába bújjon, amikor valami furcsa hangra lett figyelmes. Valami furcsa az erdőben szokatlan hangra. Csak nem valami megsérült magára hagyott őzgida sír ilyen gyerekhangon itten a bokorban? Találgatta. Áh. az nem lehet, mert a vad, még ha kicsi is hát tudja a veszélyt, aztán csak jobban meghúzódna a bokorban és csak elhallgatna, nem rína nagy hangosan. Na, nézzük csak közelebbről azt a bokrot Mári! Ekkor hallotta meg a ló prüszkölését. Nem vad az te Mári hallod-e? Hát a vad nem igen jár lovon. Mert minek az, ha van gyors lába? Van biza, még tán gyorsabb is, mint a lónak. Ember leszen itt a bokorban. Az biza. Na, gyerünk Mári kapkodd a bokádat, mert biztosan segíteni kell itten. Mert ugye, ha valaki kicsi gyermekkel az erdőn hál, hát az nagy bajban lehet. És Mári mama ott hagyott az ösvényen talicskát, villát, kaszát és csörtetett bozóton, árkon, csalánon át egyenesen a hang felé törve. Nem izgatta már őt a lafanc. Nem érezte a bozót bőrt, ruhát szaggató tüskéje, a csalán hólyagot húzó csípését, mert menni kellett segíteni. Mert valaki bajban volt. Mert ott a bokron túl valahol egy gyerek kéri panaszosan sírva, aztán már csak nyöszörögve a segítséget. Na, szaggassad az inad vénasszony, mert, ahogy a sírásból hallani, hát itt valami nagy baj lehet hallod-e? Gyerünk már! Már nem lehet több addig a hangig, mint egy bokor. Volt bizony több is, de végül, mikor már az utolsó bokor is megszaggatta a ruháját, leszaggatta fejéről a kendőt, végre megpillantotta őket. Először csak a két szép lovat, mert azok éppen a bokor mellett harapták a tisztás füvét. Aztán a lovas kocsit, ami a nagy tölgy alatt állt elejével a lankás völgynek fordítva. Hátsó kerekeit erős lánccal kötötték ki, az elsők elé biztosítékul vastag rönköt gördítettek, hogy neki ne szaladjon robogva a völgynek. Biztosan kincset rejt a derekában, hogy ennyire őrzik. Suhant át az asszony agyán a gondolat. Csak amikor már a szekeret is megkerülte, vette észre a farönkön ülő asszonykát. A vékonyka teremtés nem lehetett több huszonkét, huszonhárom évesnél. A szeplős, vörös hajú, szép kerek arcú fiatalasszony rongyokba bugyolált hol nyöszörögve, hol fel-felsírva élelmet követelő kisbabát tartott bal karján. Jobbjával dús, csupasz kebléből próbált kislányának tejet kimasszírozni.

 -     Nem jön Hanzi nem jön egy csepp sem. – Panaszolta a tehetetlenségtől elcsigázott hangú anya és közben zöld szeméből peregtek a könnyek.

 -     Nézd, már hangja sincs szegény kicsi Rézikémnek. Mi lesz most Hanzi, ha nem kap enni szegény kicsikém éhen, veszik.

A Hansinak nevezett tizennyolc – húsz évesnek látszó magas, izmos, szőke, kékszemű fiú, aggódó arccal figyelte őket.

 -    Nincs, hát persze, hogy nincs amikor három napja nem ettél semmit. Hát honnan volna, ha te is csak vánszorogsz az éhségtől? Itt van a Jaksi is a kocsi derékban. Ő már nem is sír szegény csak zihál a kis melle. Bemegyek én Rézi a faluba és hozok valamit enni. Csak lesz valaki, aki megkönyörül a gyerekeken.

 -        Ne menj, mert mi lesz, ha téged is elvisznek? Mit kezdek én akkor a két kicsivel egyedül?  Ki fog akkor minket megvédeni?

 -        Adjon Isten jó napot! – Köszönt rájuk Mári mama. – Jól van, na, fiatalasszony! Látom én éhes a kicsi. Itt van Mári mama majd ő segít! Na, pattanj, fiam fogd, be azokat a lovakat abba a kocsiba aztán jöttök szélsebesen hozzám! Most enni kell a kicsinek, meg, ahogy nézem a felnőttekre is ráfér a koszt. Beszélni majd ráérünk aztán, ha teli a gyomor. Igaz-e fiatalasszony? Na, csak hajts serényen erre egyenesen erre az útra, ne. Aztán meg se állj az első házig. Itt jó, itt meg is állíthatod, azt a szekeret én meg megyek, nyitom a kaput. Te meg állj be ügyesen az udvarra ne! Így jól is lesz. Jöjjön, fiatalasszony hozza azt a kicsi leánykát, én meg kapom is le a kocsiról a fiúcskát! Te fiam hajts a kocsival serényen a fészerbe, mert a végén még valaki kíváncsi meglátja itt az udvaron azt a fogatot, na. A lovakat kössed, be az istállóba aztán gyere te is szaporán enni! Na, már itt is a friss tejecske. Az imént fejtem éppen, nézze csak, még meleg. Etesse csak azt, a kicsi leánykát, én meg a fiúcskával elbíbelődök. Jaj de ügyesen falják! Hát hiába, hát erőst éhesek, na. Na, már alusznak is. Jól van így, most aludni kell nekik. Tegyük őket ide ebbe az ágyba ne. Aztán most menjünk, harapjunk mi is egy pár falásnyit. Van itt kenyér, meg van még szalonna, meg kolbász is van még. Na, gyere te is fiam! Gyere, egyél te is! Na, gyere már, hallod-e? Gyere, ülj csak bátran ide a padra ne! Aztán faljál serényen! Aztán jó volt-e a kenyér amit Mári mama sütött?

 -     Igen! Köszönjük szépen az ételt! És köszönjük, hogy jó szívvel volt irányunkba. Engedje meg asszonyom, hogy bemutatkozzam. Engem Zulauf Jánosnak hívnak. Ez fiatalasszony itt a sógornőm, a bátyám felesége. Zulauf Helmuth-né, de mindenki csak Rézinek hívja, ami magyarul Teri. A két kicsi az ő gyerekük. A kisfiút Jakabnak, a kislányt akárcsak az anyját Terinek hívják.

 -    Én meg özvegy Kovács Józsefné vagyok, de mindenki csak Mári mamának hív. - Mutatta, be magát mosolyogva az asszony. - Szeretném, ha tik is így szólítanátok, mert más névre talán már nem is hallgatnék. Ne haragudjatok, hogy csak így „tenek” szólítalak benneteket, de, hát két gyerek ide vagy oda, olyan fiatalkák vagytok. Én meg sajnos már a két hatost taposom. Vagyis hát a hatvanhatot töltöm az őszön. Bizonyosan nem tévesztem el ugye, ha azt gondolom, hogy tik is régen aludtatok paplanos ágyban? Hát legyetek a vendégjeim.

 -    Köszönjük Mári mama, de ha előbb kaphatnék egy pohár vizet, a sógornőm meg szívesen inna egy pohár tejet, ha szabad?

 -    Na, ez így nem lesz jó fiam! Vedd tudomásul, hogy tik Mári mama vendégei vagytok! Aztán akit Mári mama vendégül fogad, az mindent úgy tehet mintha otthon volna, mert a Mári mama vendége, a Mári mamánál otthon is van! Jobb, ha ezt megjegyezitek, mert nem fogok én folyton ugrálni itten! Úgy, hogy ha szomjas vagy, hát igyál! Ha éhes vagy, hát egyél! Ha aludni akarsz, hát aludjál! Ha beszélni akarsz, hát beszéljél! Ha meg hallgatni akarsz, akkor hallgass! Értjük-e egymást?

 -    Köszönjük Mári mama! Nagy szerencsénk, hogy ilyen jószívű asszonyt vezérelt a megsegítésünkre az Úr!

 -    Hadd el fiam! Dehogyis vagyok én jószívű. Csak hát, ha segíteni kell, hát segít az ember lánya, ha tud. Én meg mostan, az Isten kegyelméből tudok.

 Az Anti már jó ideje haza ért az iskolából, amikor a menekülők felébredtek.

 -    Na, látod-e Anti fiam vendégeket kaptunk? Gyertek, csak gyertek, aztán ismerjétek meg egymást az én nevelt fiammal. Már Bukovina óta társam ő nekem. Szóval ez a legényke az én Anti fiam. Nem is tudom, miért mondom én helyette, hiszen tudja ő magától is! Ugye ennyit azért már megtanítottak abban az iskolában?

 -    Meg mamácska, megtanított kend engem rendesen. – Azzal a fiú a nagydarab szőke legényhez lépett és felnőttesen, ahogy mamácska tanította, kezet nyújtott. Amaz szája szögletének kicsi mosolyával fogadta a parolát. – Kozma Antal a becsületes nevem. A Kozma ugyan csúfnévként ragadt rám, de igazi lett belőle, ahogy telt az idő.

A nagydarab ekkor már nem csak mosolygott, de Mári mamával és a szép fiatalasszonnyal együtt hangosan nevetett.

-     Nekem meg a János nevet adta a pap, amikor a keresztvizet a fejemre öntötte, hogy megkülönböztessen a többi Zulauftól. Na látod-e én meg fordítva vagyok a családnevemmel, mint te! Mert én meg igazinak kaptam az apámtól, aztán lassacskán csúfnév lesz belőle, ha így mennek tovább a dolgok ebben a hazában. – Válaszolta a fiú és iménti nevetése kesernyés mosollyá torzult. – Ő itt mellettem a sógornőm, a Teri. A karján az pici lány meg a kicsi Teri. A fiú meg az unokaöcsém. Ő a Jakab és Jaksinak becézzük. Mindannyian nagyon örülünk, hogy megismerhettünk fiatal barátom. Nem tudom kérhetlek-e, hogy szólíts Jancsinak?

 -    Hát, ha te Antinak hívsz ezen túl, akkor igen.

Ezen megint jót nevetett az egész társaság. Dolgosan telt a nap. Mári néni körbe mutatott mindent a házban és a ház körül. Aztán megkérdezte a fiatalasszonytól, hogy volna-e kedve vacsorát csinálni.

-    Elszoktam én már attól Terike, hogy ilyen kicsike embereknek csináljak vacsorát. Meg aztán nem is biztos, hogy volna gusztusuk ahhoz az étekhez, amit én kotyvasztok. Megtalálsz mindent, ami kell a főzéshez. Lássál csak hozzá bátran. Te meg Jancsi fiam, ha van, kedved gyere, segíts nekem az állatok körül.

-    Nagyon örülök, ha segíthetek. Már régen volt módom állatot gondozni, pedig igen szeretem az állatokat. Amikor a gimnáziumban tanultam és haza engedtek az internátusból hétvégére, mindig kikönyörögtem apámtól, hogy én etethessem, fejhessem a teheneket.

 Látszott, hogy a fiú tudja, mit kell tenni az állatok körül. Felkapta a kétfülű vesszőkosarat és már ment is a pincébe répáért. Ügyesen ledarálta a répadarálóval. A kocsiszínből hozott zöldet áthajtotta a szecskavágón aztán mind a keverő vályúba tette majd megszórta korpával és az egészet nagy sebesen összekeverte. Amíg az állatok nagy élvezettel falták a takarmányt szépen kiganézott, aztán friss almot vetett a marhák, meg a két ló alá. A szalmából sebtében csutakot csavart azzal alaposan végig dörzsölte a lovakat. Kaparót keresett és megkaparta a marhákat.

-    Látom, fiam, tudod, mit kell tenni. Meg ki is igazodsz, ügyesen. Én megyek, vetek a disznóknak.

-    Én addig kisöprök és megitatom a jószágot jó?

-    Az jó lesz fiam.

mmJancsi már szaladt is mindkét kezében vödörrel a kútra. Mire Az asszony visszaért az istállóba a fiú már fejte az egyik tehenet. Az asszony elégedetten figyelte milyen sebesen telik a tej az edényben a fiú gyakorlott mozdulatai nyomán. A tehén nem rugdalt, nem bőgött, nem csapkodott a farkával, mint ahogy szokott, amikor ő feji, hanem hálásan fogadta a fiú, simogató és mégis erőteljes mozdulatait.

-     Látom, nem először csinálod. Szépen adtak ma.

-     Nagyon szép tehenek. – Válaszolta a fiú.

-     Ugye fiam jártál te már ezen a portán?

-     Jártam bizony. A Breitenbach Józsi bácsi, akié ez a ház volt az édesanyám testvére. Mi gyerekek gyakran töltöttük itt a nyarat. 

-      Mond fiam érted-e te a borcsinálást?

-      Hát volt nekünk is otthon Cikón szőlőnk, ha nem is olyan sok, mint a nagybátyámnak, de láttam, hogy az édesapám hogy csinálja. Meg itt is segítettünk mindig szüretelni.

-      Na, akkor holnap megnézzük, hogy mit kezdjünk a borral, hogy olyan szépen csillogjon megint, mint amikor először ittunk belőle.

-      Segítenék én Mári mama, de hát hol leszünk mi már holnap?

-      Hát hol? Hát itt! Meg nem csak holnap, hanem amíg nem tisztulnak a viszonyok itt. Addig, amíg nem tudjátok, hogy hova lehettek el, nem mozdultok innen azzal a két kicsivel, mert én azt nem hagyom, hogy csak úgy kódorogjatok a világban! Na, csak meséld el te a sógorasszonyodnak, amit mink-beszéltünk, mert látom én, hogy ő nem igen beszédes.

A fiatalember kis ideig, éppen csak addig, amíg a meghatottságtól elszorult torka megint szólni nem hagyta hallgatott. Aztán amikor a kitörni készülő könnyet visszaszorította illedelmesen válaszolt.

-      Tudja, asszonyom azért hallgat ő annyit, mert ő a német szóhoz szokott. Csak kicsit beszéli a magyart és fél, hogy kinevetik, ha nem úgy ejti a szavakat, mint maguk. Kell neki egy pár nap, hogy beleszokjon a maguk beszédébe. Nekem könnyű, mert én a bonyhádi gimnáziumban megszoktam a magyar szót. Ő meg szegény Cikón élt egész életében, ott meg mindenki a németet használta. Csak a jegyző úrral kellett magyarul beszélni, vele meg nem igen volt dolga. A Táborban meg a kerítések mögött csak a szitkok meg a parancsok szóltak magyarul, amit az őrök kiáltoztak.

-     Menjünk, nézzük meg mi jót főzött a mi főzőmesterünk a Terike! Megéheztem. A többi dolgot meg megbeszéljük, ha megvacsoráltunk. Én azt gondolom hallod-e, hogy az igazán fontos dolgokat csak teli hassal szabad megbeszélni, mert a jóllakott ember sokkal megfontoltabb. Meg sokkal türelmesebb is. Az én jó uram mindig azt mondta volt, hogy, ha a királyok, meg a seregek vezetői jó ebéd közben, vagy az után beszéltek volna egymással sohase lett volna háború, mert a jóllakott ember egyre csak azzal gondolkodik, hogy milyen finom volt az a sült kacsa, vagy a birkapaprikás, amit evett. Meg azon jár az esze, hogy milyen jó zamata volt a bornak, amit a jó ebéd után ivott, aztán nincs kedve háborút kezdeni.

-     Igaza lehetett a maga férjének Mári mama! Biztoson nagyon okos ember volt, ha ilyen bölcs dolgokat mondott. Őt kellett volna külügyminiszternek kinevezni. Mondja Mári mama, megvan-e még a nyári konyhában az a nagy fürdődézsa?

-     Meg hát?

-     Melegíthetnék-e én abban egy pár vödör vizet, hogy lemossuk magunkról, azt a sok mocskot, ami az utolsó majd egy évben ránk ragadt?

-     Fürödjetek csak fiam, bár én félek, hogy rakódott rátok olyan mocsok is, amit nem old a szappan és nem mos le a víz.

-     Tudja Mári mama én amondó vagyok, hogy azt a féle mocskot éppen most tisztogatja rólunk a maga jósága.

-     Hadd el fiam! Hadd el!

A vacsora finom volt, bár a háziak más ízekhez szoktak. Terike rántott levest főzött pirított kenyér kockával. Utána krumplifőzeléket ettek szalonnás tojásrántottával.

-     Na, ezt jól kifundálta a Teri. Igaz-e Anti?

-     Az én gusztusomat jól eltalálta. - Dicsérte az ételt a fiú. Aztán már nyújtotta is a tányérját újabb adagért. 

A hold lesett be az ablakon, és már az esthajnalcsillagot is kigyújtotta az égen a sötét, amikor a három felnőtt körbe ülte az asztalt a konyhában.

-     Tudja Mári mama a mi nagy bajunk már negyvenöt februárjában megkezdődött. A bátyámmal, a Teri férjével, Bonyhádra mentünk lovas kocsival. Búzát vittünk a malomba őröltetni. Én szerencsére kinn maradtam a lovakra vigyázni, amikor ő bement a malomba, megalkudni az árról. Kifelé jövet éppen a malom kapujában találkozott az orosz katonákkal. Ők egy nagyobb csoport férfit és nőt kísértek, mint megtudtam később „Málenkíj Robotra”. Amikor a bátyám mellé értek az egyik orosz megállította a menetet és magához intette a tolmácsot. A bátyám meg indult volna felém a kocsihoz, de akkor az orosz a géppisztolyára csapott és rákiabált, hogy sztoj. Hát megállt. Amikor a tolmács odaért a katona a tolmács segítségével megkérdezte a bátyámat, hogy mi a neve. Hát ő megmondta, hogy Zulauf Helmut. Akkor az orosz végignézett rajta és azt mondta, a tolmácson keresztül, hogy álljon be ő is a sorba, mert segíteni kellene nekik néhány vagonból kirakni az élelmet. Aztán elvonultak a vasútállomás felé. Akkor láttam én őt utoljára. Amikor elindultak a tolmács titokban odasomfordált hozzám és rám szólt, hogy amilyen gyorsan csak tudok, menjek haza, mert rólam messziről látszik, hogy német származású vagyok. Meg azt is mondta, hogy jó ideig ne várjuk haza a bátyámat, mert Málenkíj Robotra viszik őket. Én akkor hallottam ezt a kifejezést először. Fogalmam sem volt róla, hogy az mi, de a tolmács szeméből borzalmat olvastam ki és a hangjából rettegést hallottam, amikor kimondta, hogy Málenkíj Robot. Először nagyon haragudtam a Helire, hogy még csak rám se nézett, meg egy szót sem szólt hozzám, amikor elvitték, de azóta rájöttem, mert volt időm gondolkodni, hogy azért nem szólt semmit, mert engem védett. Meg biztos volt ő abban, hogy nem egyhamar szabadul az oroszoktól. Én akkor szót fogadtam a tolmácsnak, mert akkora rémületet én még nem láttam emberen, mint rajta, amikor kimondta azt a két szót, hogy Málenkíj Robot. Hagytam a kocsin őröletlenül a búzát és haza hajtottam.

-    Pedig a magyar hadseregben szolgált az én Helmutom mégis elvitték. – Zokogott fel az asszonyka.

-    Csak később tudta meg az édesapám, hogy Szegedre hajtották őket gyalog az oroszok a gyűjtőtáborba, és onnan vitték tovább a Szovjetunióba dolgozni. Ezt egy ismerősünk mesélte, aki szintén a transzportban volt, de igen megbetegedett és a táborban hagyták. Tudja Mári mama Cikóról vagy kétszáz embert hajtottak akkor Szegedre. Hát azok közül volt az egyik az, aki egymagában visszatért. Ő azt mesélte, hogy a bátyám támogatta őt és annak köszönheti, hogy élve jutott el a táborig. Ott ő a bátyámnak megfogadta, hogy, ha életben marad, hálából, mert ő segített neki, megkeres minket és elmondja a Helmuth üzenetét. Azt üzente, hogy jól van és megígéri, hogy ő, ha törik, ha szakad, haza jön és megkeres minket. Nekem meg meghagyta, hogy semmilyen körülmények között se hagyjam magára a feleségét és a kisfiát. Óvjam őket akár saját életem árán is. Ő még nem is tudta, hogy a Terus a szíve alatt hordozza már a kicsi Terit. Én meg azóta nem hagytam őket magukra és ígérem, hogy nem is fogom, amíg haza nem ér, mert biztosan tudom, hogy megjön, ha én jól vigyázom a családját.

Folyt. köv.

______________________________________________________________________________

4. PEDAGÓGUSNAPI KÖSZÖNTŐ

  Bizonyára minden  volt, és mai diáknak volt, és van pedagógus példaképe, örökre maradandó élménye tanáráról, tanítójáról, vagy akár óvó nénijéről, és iskolai tanulmányaira szívesen emlékszik vissza, a megszépítő múlt homályában.

Köszöntjük a ma is dolgozó tanárokat, nevelőket, és megemlékezünk a régi tanárok közül is néhányra, akikre ma is gondolnak még a ma már felnőtt diákok.

 …………………………………………………………………

Kedves Olvasóink!

Engedjék meg nekem,hogy a közelgő pedagógusnap alkalmából ALBERT CAMUS idézetével köszöntsem a Megszólalok újság valamennyi pedagógusát.

"A tanítónak nem gratulálunk,amiért oktatja,hogy kétszer kettő négy.

Gratulálni talán ahhoz lehet,hogy ezt a szép mesterséget választotta."

Külön is szeretném köszönteni Nagy Vendelt,a szerkesztőt,aki műszaki tanárként középiskolákban tanított  technikusokat és felnőtteket - épületgépész tagozaton. Most pedig,- amióta a szívével lát - a Megszólalok újság tolltársainak útját egyengeti ,és a mindig aktuális,és egy ideje kéthetente megjelenő újsággal rengeteg olvasónak szerez kellemes perceket. KÖSZÖNJÜK TANÁR ÚR !

 ………………………………………………………..................

A PEDAGÓGUSNAP alkalmából "Borbély Lajos TANÁR ÚR 65 éves "címmel megjelentetett, két kötetes kiadványunkat szeretném szíves figyelmükbe ajánlani. Az I. kötetben - a Pápán élő és tevékenykedő művésztanár rendkívül gazdag életútját ismerhetik meg.A könyvet én,-aki a tanítványa vagyok- szerkesztettem - Borbély Lajos újságcikk gyűjteményéből.Az Ajánlást,a pápai származású dr.Hoppál Péter országgyűlési képviselő írta ,szép emlékei felidézésével, akit a Tanár Úr általános- és középiskolában is tanított.

A 4 rész - eddigi életének legfontosabb mérföldköveit mutatja be.

I. Életrajz

II. Tanítani egy életen át

III. Egyvonalban gondolkodó

IV.A művészetek mecénása Pápán

A II. III. IV. részhez összesen 40 fejezet tartozik .Ezek életútjának eddig megtett állomásai.

A fejezetek nagy része idézettel indul,majd a tartalomba beépítve az idézett cikkek mellett fekete-fehér és színes,egyedi,egyvonalas grafikái,festményei,egyéb alkotásai,publikációi gazdagítják a 147 oldalas kiadványt.

A kötetben városunkért végzett rengeteg önzetlen munkáját örökítettem meg. Azt gondolom,hogy a könyv hivatott arra,hogy mindezt az értéket feltárja a jelen kor embereinek,ugyanakkor átörökítse a következő generációk számára is. A hátsó borítón a monogramba épülnek bele a változatos témájú EGYVONALAS festmények miniatűr változatai.

Borbély Lajos számos kiállítást szervezett és nyit meg ma is. Témájuk változatos: a gyermekrajzoktól, a szőttesen át - a képzőművészet szinte minden ágában alkotó,sokféle korosztályt képviselő művészeknek és profiknak egyaránt. A második kötetben válogatást találunk a Tanár Úr kiállítás megnyitóiból, publikációiból és grafikáiból. A 187 oldalas fekete-fehér könyv a tartalma által válik színessé.

A kétkötetes kiadványról további információ a gerencser.hajni69@gmail.com e-mail címen kérhető.

                                                                      

Gerencsér Hajnalka

 

Sárga rózsák

 Nagy Vendel:  HARMINCÖT ÉV ELMÚLTÁVAL

 Így élt a FUK  -  Kaiser István emlékezete

Menjünk egy túrára a FUK-kal,

Jobb lesz százszor ,mint IBUSZ-szal.

Jutalmad nem maradhat el

Élményekkel gazdagabb leszel.

Tekints a társaidra kérlek

S játsszál vidáman velünk.

Dalolj ha úgy akarja kedved

Énekeld a FUK-osok dalát!

Szekszárdon, közvetlen környezetünkben is éltek olyan emberek, akik sokat tettek az akkori fiatalok kulturális és erkölcsi neveléséért és a mai napig is meghatározó hatással voltak az egyes egyének életére. Ilyen ember volt Kaiser István népművelő a 70-es évek Szekszárdjának kiemelkedő alakja.

 Magyarországon az 1960-as évek végén és a 70-esek elején ha megüresedett egy dohos szenespince, vagy ha nem használták a bérházak közös helyiségeit, az élénk és lelkes fiatalok mindjárt pinceklubot, ifjúsági klubot csináltak belőle. Szekszárdnak ilyen szempontból szerencséje volt. 1970-ben megépült a Babits Mihály Művelődési Központ, mely akkor számtalan lehetőséget kínált a klubmozgalomnak. Egy országra szóló kirándulás után vetődött fel az ötlet: jó lenne egy utazgató-klubot létrehozni, országot-világot járni. Így jött létre 1971-ben a Szekszárdi Fiatal Utazók Klubja, a FUK. Vezetője, kitalálója, létrehozója a kitűnő pedagógus, földrajztanár, népművelő, a néhai Kaiser István lett. Kirándulásokon, belföldi és külföldi túrákon vettünk részt. Soha nem mentünk a vakvilágba, diákon, filmeken megnéztük a várost, vagy a tájat, ahová indultunk és megismerkedtünk a történelmi tényekkel is. Tehát készültünk az útra.

Megy az úton át

 Egy vidám társaság

 Bátor, és merész

 Mindig tettre kész.

 Valaki kiáll

 A hosszú sor elé

 Büszkén kiált

 A barátja felé.

A klub ismereteket közvetített, nevelt, szórakoztatott. Bekerült az ország 12 legjobb ifjúsági klubja közé, négyszer nyerve el az "aranykoszorús" jelvényt. Kedd esténként tudományos, művészeti és utazással kapcsolatos előadásokat hallgattunk, melyeket film és diavetítésekkel színesítettünk. Néhányan a meghívott előadók közül: Rákos Sándor költő, Csathó István író, Kulcsát István és Szőnyi János a TV-től, Koncz Zsuzsa és az Illés-zenekar, dr. Anghi Csaba, Vedres László biológusok, Dinnyés József és Rév Tamás énekesek, Rockenbauer Pál, dr. Csehák Judit. Rendszeres kapcsolataink voltak Kalocsa, Szeged, Tapolca, Gyömrő, Kajdacs Sárszentlőrinc, Tamási, Pécs és Budapest különböző klubjaival. A megyei lapban elsősorban Ordas Iván és Virág F. Éva írtak gyakran a klubról, de mi is tudósítottunk belföldi, bulgáriai jugoszláviai és lengyelországi útjainkról.

Alföld síkjai,

Hegyek szirtjei,

Várnak már ránk

Várak romjai.

A sok jó barát

A tűzön,

S vízen át

Énekli majd

A FUK-osok dalát.

Kaiser István 1977-ben, egy előadásra utaztában, halálos autóbalesetet szenvedett. Klubvezetői munkáját senki sem tudta pótolni. 39 évesen halt meg, most 75 éves lenne.

Egy vidám, mozgalmas hétvége

Elfelejtet minden bút veled.

Friss lesz az elméd, és a tested

Énekeld a FUK-osok dalát.

Az ifjúsági klubok az idők folyamán csődbe jutottak, az ifjúsági turizmus szép hagyományai szertefoszlottak. Ma komoly anyagi megterhelést jelent utazni. A baráti országok pedig már nem is annyira barátiak, és teljességében átalakultak. A legfőbb probléma az, hogy a mostani fiatalok szemlélete és érdeklődési köre teljesen megváltozott.

Szemléletváltásra egyenlőre várni kell. Csak közben az idő az életünkkel elszelel…

Újhelyi Jenő: Vitorlások

 ______________________________________________________

5.VERSEK A NAGYVILÁGBÓL

Nagy Vendel: SZIPORKÁK

RÍMELŐ SZÉP SOROK, SORBAN SORAKOZNAK

Sötétben sejlik a sápadt sugár.
Fénye, lénye., kénye.
Búsan búgó bársonyosan barna
Hangod, halkan hallod.
Csodásan csendül csacsogva,
Csicsergő csöpp cseresznyeszád,
Csalfa, csalóka csókra csábít
Édesen évődő évek,
Csapongó csacska csodával
Valóra válnak vágyaid.
Regősök regélnek regéket,
Mesélők mesélnek meséket.
Virágnak virága,
Világnak világa,
Fényes fényessége
Halálnak halálával hal.
Mint mindenik Magyar.
                                          2012 aug. 12.

...............................................................................

ISMERETLEN TÁJAKRÓL

Ismeretlen tájakról 

Sorsolt mellém a gép,

Millió mozaikból 

Áll össze a kép.

Kutattam lelkesen 

Szívednek titkait,

Felfedtem lelkednek

Rejtelmes bugyrait.

Estére kelve,

Ha rád tör a vágy 

Hűvösen tátongva

Üres az ágy.

Már mindenki alszik,

Szép álmokat kívánsz,

Dobjuk sarokba 

A vágyálmokat.

Azért mégis csak

Örömre bíztatlak,

Az érzéki testek

Szeretni születnek.

Össze kell fonódni

Hasonló lelkeknek.

                                 2013.04.06

 …………………………………………………

LÁTNI SZERETNÉLEK

Látni szeretnélek

Az illatos ágyon,

Jázmin, tedd szebbé a

Szép párnát.

Nagy, buja rézágyon

Kéjesen szép álom

Andalítón táncol

Az árnyék.

Álmaimban olykor

Élni szeretne a 

Lélekelállító

Reménység.

Mindent betakar a

Bársonyosan puha

Holdfényragyogású

Szépség.

Ekkor Ámor nyila

Gyorsan eltalált

A hamis kis Kupidó

Incselkedett velem.

De nagyon jó.

Csalfa, csalóka csók

Kéjes csúcsán

Álmaim valóra váltak.

Hálószobámban,ágyamon

Jó illatú, dúskeblű

Hajnal ébredez.

S én e langymeleg

Kebel felé kapok,

S incselkednek velem

Lágytestű, pucér

Gömbölyded, pajkos

Huncut Angyalok.

                                    2012

________________________________________________________

6.TV KRITIKA

                                                      Véghelyi József :   www.ridikul.tv

Bizonyára sok néző ül a TV készüléke elé, amikor a Ridikül című női show kerül adásba. Nem szépítem a dolgot, férfi létemre engem is leköt ez a pergő ritmusú, érdekes női magazin. Amikor csak tehetem meg is nézem a Jakupcsek Gabriella által jól vezetett locsi – fecsi műsort. A meghívott vendégek elnevetgélnek, elvihorásznak csak úgy női módon…Nincs is ezzel semmi baj. Férfifüllel hallgatva még kívánatosnak, quasi szexisnek is tűnik a felszabadult női nevetés. Sok színes egyéniség megfordult már a stúdióban. Ezek között természetesen voltak okosak és kicsit butácska női vendégek is…! No, de aki szereti a hölgyeket, hát olyannak fogadja el őket, amilyenek…! Egy bölcselet szerint a nőket nem megérteni kell, hanem szeretni…

  Csak ezért nem is ragadtam volna tollat. Ami „kiakasztott” - de nagyon - az a „Családfenntartó anyukák” műsorcímet viselte. A meghívott három női vendég a szavaikból következtetve színésznő lehetett. Nem hazudtolták meg önmagukat: most is szerepet játszottak, vagy ha nem, hát annál rosszabb. Próbáltam magamat nyugtatni Madách örökbecsű szavaival: „…a jó sajátja, míg bűne a koré, mely szülte őt…”!

   Ebben a műsorban – hasonlóan a többihez – fontos dolgokról kellett volna beszélni. Nevezetesen arról, hogy a gyermekeit egyedül nevelő nők minden tiszteletet, elismerést megérdemelnek, megérdemelnének a társadalomtól. Ezzel ellentétben a megszólalók számomra igen visszataszító mentalitásúak voltak! Semmilyen tiszteletet nem éreztem irántuk. Neveket természetesen nem írok le személyiségvédelmi okokból, de akik kíváncsiak rá, utána járhatnak a címbeli Weboldalon!

Miről is volt szó?

Az tény volt, hogy mindhármuk egyedül nevelte gyermekét, gyermekeit. De miért, milyen méltánytalanság történt , hogy a sors így elbánt velük? Kérem tisztelettel, semmi féle méltánytalanság nem történt, amelyet másvalaki idézett volna elő! Helyzetüket saját maguk okozták: a mérhetetlen önzésüknek köszönhetik a magányt, a sorsukat. Ahogy haladt előre a műsor, egyre inkább tiszta lett a kép körülöttük, kirajzolódott a torz értékrendjük.

Egyik – másik szerencsétlen (nem találok jobb szót) már a második, harmadik váláson is túl volt, pedig életkoruk 30 – 40 év körül lehetett. A megnyilatkozásukból az derült ki, hogy asszony létükre a családjukat ők robbantották szét a társuk akarata ellenére. Betegesen hajszolták a boldogságot:”… úgy gondolom, hogy jogom van ehhez…” szólt a legfontosabb érv. Úgy gondolták, hogy ha már megunták a férjüket, élettársukat egyszerűen tovább állnak. Semmi nem tántorította el őket szándékukban, sem a gyermekük, sem a társuk kérése. Ők ugyanis ragaszkodtak volna a család összetartozásához. De nem: egyik férfi ágyából ki, a másikba be, mert ők boldogok akartak lenni…! Elmondásuk szerint sokat vívódtak, mielőtt meghozták volna a döntésüket…- próbálták az önsorsrontó, családromboló gondolkodásukat megideologizálni!

Félreértés ne essék! Magam is úgy gondolom, hogy ha más megoldás nincs, és végletekig elmérgesedett a viszony közöttük, hát akkor nosza el kell válni! Csakhogy esetükben nem erről volt szó! Jó körülmények között éltek, komolyabb veszekedések nem voltak, csak a „nagyságos asszonyok” megunták a férjüket, társukat! Kiadták a jelszót: carpe diem, azaz élj a mának! Egyszer vagy fiatal, hát legyél boldog, amíg lehet! Mindegy, hogy milyen áron! Én vagyok a fontos, az én életem, én mondom meg, hogy mi legyen velem…!

    Hát Kedveskéim, engedtessék meg nekem, hogy egy sokkal idősebb ember kicsit kioktasson Titeket arról, hogy valójában miként is működik az élet, mert ahogy elmondtátok, az bizony kudarcok sorozata, semmi más!

  Valóban csaponghatsz össze – vissza, de csak addig, amíg egyedül vagy. Amikor úgy döntesz, hogy összekötöd a sorsodat valakivel, attól kezdve megszűnik az „én”, és helyette a „mi” többes szám lép a helyébe! A házasság szövetség a közös életre, és nem alkalmi kapcsolatok szövevénye. Most figyelj nagyon jól: akarod - e, vagy sem felelőséggel tartozol a veled együtt élő személyekkel szemben. De ha már gyereked is van, akkor ő, és csakis ő lehet a legfontosabb számodra. Családanya lettél minden örömével és bánatával együtt! Komoly kötelességeid vannak a családod iránt. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem lehetsz boldog, csak annyit jelent, hogy nem a te boldogságod a legfontosabb. A gyermeked testi- lelki fejlődése minden egyéni akaratot felülír. A boldogságodat a családodon belül kell megtalálnod, és ez szép feladat egy asszony, egy anya számára. Mielőtt összekötöd a sorsodat mással, nézz körül nagyon jól, ne csak szexuális partner láss a férfiban. Előtte jól nyisd ki a szemed, utána pedig félig csukd be…!

Tudjátok Kedveskéim, nem létezik a boldogság kék madara, pedig Ti ezt kergetitek, helyette többnyire apró kis szürke boldogság - verebek vannak. Az élet  már csak úgy működik, hogy a szerelem összehozza  - jó esetben – a férfit és a nőt. A kezdeti nagy érzelmi fellángolásokat felváltja az egymás iránti szeretet, amely viszont összetartja a házasságot.

Mindegy, hogy mi ömlik a médiákból, ne figyelj oda: legyél ez, legyél az, valósítsd meg önmagadat, szakadj ki a megszokásból, élj, ahogy neked jó!

Sajnálatos módon már késő, mire rádöbbensz arra, hogy ez nem más, mint a fogyasztói társadalom családokat romboló, pénzorientált csapdája. El ne hidd, hogy ez a liberális katyvasz a Te érdekeidet, boldogságodat szeretné, sokkal inkább a pénzedet, mindegy milyen áron..!

Tudjátok Aranyoskáim, az életet nem lehet kimazsolázni. Olyannak kell elfogadni, amilyent a sors kínál, persze a képességeitekkel erre, vagy  arra kicsit befolyásolhatjátok.

Át kell értékelnetek a hűségről alkotott nézetekeiteket is. Nálatok meddig tart a hűség? Amíg egy kocka hasú srácot meg nem láttok? Valamit ne felejtsetek el: nem Ti vagytok a legszebb nők a világon, ahogy a társatok sem a legjobb „pasi” a környéken…Így aztán mindig elégedetlenek lehettek a partneretekkel, és ha így van, akkor nosza irány egy másik férfi hálószobája. Belegondoltatok, hogy mi lesz ennek a vége? A gyereketeknek végül is hány apja lesz? Laci apu, Géza apu, Pista apu? Számotokra ezek után mit jelent a jóban – rosszban?

Nézzünk egy kicsit távolabbra is! Most még fiatalok vagytok és szépek, de meddig? Mi lesz Veletek később? Mi lesz, ha a gyermeketek súlyosan megbetegszik, vagy valamelyik családtagotok maradandó sérülést szerez? Elmenekülsz tőle, mert jogod van a boldogságra, hiszen egyszer élünk? Szüleidet idősebb, betegesebb korukra majd beadod a szociális gondozóba, mert a Ti boldogságotok többet ér? Vagy ha Ti megbetegedtek, kire szeretnétek támaszkodni? Szüleitekre, akik maguk is gyámolításra szorulnak, esetleg Laci apura, Géza apura, Pista apura. Gyermekeitekre, akik majd ellöknek maguktól, mert nekik is joguk van a boldogságra, merthogy Tőletek is ezt látta?

   Azt mondja a statisztika, hogy a házasságok fele válással végződik, és hogy a család válságban van! A valóság pedig az, hogy a nyugati típusú társadalmakban komoly erkölcsi válság van, és ez az erkölcsi válság lecsapódik a családokban is. A becsület, a tisztesség, a hűség, az adott szó értéke elenyészett, helyét a pénz vette át. Ezekben az országokban a polgárok is értékzavarokkal küszködnek. Ez az értékzavar a társadalom minden szövetébe beivódott. A műsor három női vendége tulajdonképpen maga is áldozat. Bűnük mégis van: hagyják magukat sodortatni egy önző társadalom tömeghisztériájával. Szomorú, hogy éppen ez a három asszony nyilatkozott meg a kamerák előtt. A közszereplők egy kicsit ikonok is, példamutatóknak kellene lenniük a tudatlan, tájékozatlan társaik számára. Ők nem voltak azok…! Pedig ebből sodrásból ki lehet szállni, csak gondolkodni kell, a legmélyére látni a folyamatoknak, és így védetté válhat az egyén és a családja is, csak abba kell hagyni az önző mentalitást…!

Mentségükre legyen mondva, a műsor vége felé – amikor egy pillanatra kiestek a szerepükből – bevallották, hogy mindegyik válásukat komoly kudarcként élték meg.

Hölgyeim! Nem kellett volna tanulni már az első válás után a saját elrontott életetekből?

Újhelyi Jemő: Akt háttal

______________________________________________

7.HISTÓRIA

 Történelmi alakok, történelmi események.

Születésére, és halálára is ebben az évben emlékezünk, háromszázhetven éve született, és háromszáztíz éve halt meg Zrínyi Ilona, hazánk nagyasszonya, Munkács várának hős védője, Rákóczy nagyfejedelem szerető, és tragikus sorsú édesanyja.(1643- 1703)

Zrínyi, a szigetvári hős, Zrínyi Miklós, a költő, Zrínyi Péter, Frangepán Katalin, a Rákóczíak, és Tököly Imre, a hadvezér, micsoda család...

 Zrínyi Ilona   (1643-1703)

Törékeny, madártestű

De szíve, lelke kemény.

Hűség, s dac

Erényes szerelem

Fűtötte

S a remény.

Megóvni fiának

A hatalmat, s a vagyont,

A Magyar hont.

Két éve már,

Hogy tart a harc,

S még Munkács vára áll.

Vívja a Német,

S szorítja a pogány.

Míg Tököly a törökkel

Bécs fala alatt  jár.

Marasztalja Kárpátok gyöngysora,

De hívja, várja Őt

A kék tenger

A meleg Adria.

A Zrínyiek otthona.

Eltűnődik  néha

Hogyan lett

Helena Zrínyi-ből

Zrínyi Ilona.

Munkács várának

Hőslelkű Asszonya.

Rákóczy Ferenc

Boldogtalan édesanyja.

Kinek fejét,

A Nagy Fejedelem

Koporsójában 

Lábaihoz helyezték.

                                        2012

____________________________________________________

8.  NOVELLÁRÓL NOVELLÁRA

Árvay Mária: A muzsika hangja

Ne tévesszen meg senkit a történetem címe. Nem a világhírű musical-ről lesz itt szó, bár Dorka egyik kedvenc filmje, már színházban is látta, élvezte a dalokat, a dalok szövegét, filmen is megnézte, sőt, könyvben is olvasta. A dalokat sokszor dúdolgatta magában, szinte hallani vélte a gyerekeket, ahogyan énekelnek.

Dorka, a vak kislány most nem színházba volt hivatalos, hanem egy étterembe, ahol az utcában lakó fiatalok tartottak összejövetelt, egyik társuk születésnapját akarták így megünnepelni. Dorka sokukat ismert is közülük, többekkel beszélgetett is-de nem volt még velük együtt csoportban, hanem sokakkal egyénileg beszélgetett, s ilyenkor jól érezte magát.

Gondolta, mivel hívták, jöjjön el ő is, elfogadja a meghívást. Mivel a közeli étterembe mennek, s ha mégsem érezné jól magát, ott a mobilja, fel tudja hívni a szüleit, hogy vigyék haza.

Most mindenesetre nagy izgalommal várta az eseményt, hiszen nem mindennapi dolog volt ez az életében.

Azt nem tudta, miről fog majd  a többiekkel társalogni, de ez kialakul – gondolta.

Végre felvirradt a nagy nap. Dorka csinosan felöltözködött, finom illatú kölnit is permetezett magára.

- Érezd jól magad, kislányom! – mondták a szülei, ha bármi gond lenne, csak hívj!

Amikor bekísérték az étterembe, s leültették, nagy hangzavar, zaj, cigarettafüst fogadta. Próbálta kitalálni ki ülhet mellette, erősen kellett fülelnie, hogy a zajból kiszűrhesse a hangokat.

- Ki ül itt? – kérdezte balra fordulva.

- Hát én! Nem ismersz meg? – kérdezte egy meglehetősen nyers hang.

- Bocsi, de akkora itt a zaj, hogy a saját hangomat is alig hallom! Ha kettesben vagyunk, egy csendesebb helyen, rögtön tudnám, ki vagy!

- Barka vagyok – de most nem beszélgetni jöttünk, hanem lesz nagy eszem-iszom,   diszkó, meg egyéb, mi szem szájnak ingere.

- Tibi, te vagy az? – kérdezte Dorka, a másik irányba fordulva, mert felismerni vélte az erős orgánumú hangot.

- Én vagyok.

Sokáig nem történt semmi, nem szóltak a kislányhoz, a zaj csak erősödött, s Dorka csupán annyit érzékelt, hogy az emberek átkiabálnak egymásnak a másik asztalokhoz, s ők, valahogy, kiválóan megértik egymást.

-  Persze, szájról olvasnak, gondolta irigyen Dorka, ez nálam nem jön be. Velem most mi lesz? Mindegy, most már nem léphetek vissza.

- Mit hozhatok inni? – szólalt meg egy kellemes hang.

- Vajon kinek szóltak? – töprengett Dorka, talán neki, vagy a körülötte ülők következnek?

Az előbbi hang ismét megszólalt, de most már a kislány vállára tette a kezét.

- Bocsánat, nem tudtam… ásványvizet kérek szépen.

- Szénsavasat, vagy menteset?

-  Szénsavasat.

-  Ásványvíz!? – hördült fel Tibi. Pezsgő kell ilyenkor.

-  Ráérünk arra még. – mondta Dorka - nem fog leállni vitatkozni, már nagyon bánta, hogy egyáltalán eljött.

Egyszer csak, Dorka összerázkódott. Még jó, hogy a pohár ásványvíz nem volt a kezében, mert lehet, hogy a földön kötött volna ki. Az ijedelem oka, Dorka számára legalábbis,  a váratlanul bekapcsolt  zene volt. Még ha kellemes lett volna, de valami kemény rockzene szólt, s a hangerőt is felcsavarták.

- Na, mi van, Dorka? Majrézunk, - évelődött vele Barka.

A kislány erre nem szólt semmit, úgy is nevetségesnek tűnhetett.

Közben jött egy másik pincér, hogy a megrendeléseket felvegye. Dorka a brassói aprópecsenyénél döntött.

A zaj már számára elviselhetetlen volt, de nem tehetett semmit… azaz mégis. Gondolatban elkalandozott olyan helyre, ahol szívesen lenne, pl. vissza a hangos könyvei közé, ahol a könyv szereplői elfogadják őt, olyannak, amilyen. Vagyis Dorkán múlik, hogy őket választja-e, és végigizgulja velük az eseményeket, vagy félreteszi a könyvet, mert nem felel meg az érdeklődési körének.

Milyen jó lenne otthon a kis szobájában, s hallgathatná azt a történetet, amit félbe kellett hagynia. Egy állatorvos épp most fáradozik egy szegény üsző megmentésén, de kérdéses, sikerül-e neki? A kislánnyal szinte láttatják az eseményeket, olyan gyönyörűen olvassák fel a könyvet. Miért is nem maradt otthon?

Visszagondolt más társaságokra, ahol közösen, együtt, őt is bevonva, szórakoztak: közösen fejtettek keresztrejtvényt, kvízeket játszottak, viccekkel szórakoztatták egymást – szóval mindig találtak olyan mulatságot, amiben Dorka is részt tudott venni. De rég volt ez már! Ez a társaság felbomlott azóta.

Valami nagy durranás rázta fel a gondolataiból, majd még egy, majd még egy.

-  Mi ez? – kérdezte.

-  Léggömb.

-  Na, már csak ez hiányzott – gondolta Dorka, hiszen annyira nem bírom, ha durrognak körülöttem.

A kemény rockzene tovább tombolt, a léggömbök időnként durrogtak, sőt, még pezsgősüvegeket is bontogattak, annak is olyan „szívet melengető” hangja volt.

Ha ló lennék, gondolta Dorka, most elmenekülnék innen, mit érdekelne az illem?

Dórira gondolt most. Biztosan ő is félne ekkora ricsajban. A füleit bizonyára hátracsapná, s menekülőre fogná, nem kímélve senkit és semmit. Dorkát is hatalmába kerítette ez az érzés, el innen! El innen!! Tökéletesen megértette most a lovak viselkedését. Félnek, ha bármilyen apró változás történik a környezetükben, s addig nem nyugszanak, míg olyan helyre nem kerülnek, ahol a megszokott nyugalom fogadja őket, na meg persze táplálék.

Az ijedt, de még meg nem bokrosodott lovakat, amennyiben szerető gazdáik vannak, csitítgatják, simogatják, veregetik őket, s szép lassan megnyugszanak, hiszen a jó gazdák biztonságot, élelmet, szeretetet jelentenek.

Dorka most kedvenc lovardájába álmodta vissza magát, Dóri hátára. Ott nyugalom van, béke, fegyelem, odafigyelnek egymásra. A múlt alkalommal például, micsoda élményben volt része! Egy másik kislány lovagolt elöl, ő meg önállóan utána. Az előtte lovagló kislány a szeme sarkából figyelte Dorkát, nehogy baja essen. Közben mindenki figyelt a saját lovára, s az oktató, Dóra, mondta, mikor, milyen feladat következik. Dorka már elsajátította a könnyű ügetést, s most a másik kislánnyal együtt ügettek a pályán, teljes összhangban a lovakkal, élvezve a mozgás örömét, ritmusát, s azt a felszabadultságot, hogy most nem fog nekimenni se fának, se falnak, se kerítésnek, se oszlopnak, odafigyelnek rá, s szabadon mozoghat. Ennél nagyobb ajándékot nem is kaphat az élettől!

Dorka miközben ezeket végiggondolta, elmosolyodott.

-  Na, min mulatsz? – kérdezte Tibi.

-  Csak elgondolkodtam a múltkori lovas élményemen.

-  Lovaglás? Ugyan! Majd ledob egyszer az a ló!

-  Figyelnek rám, a ló is, meg az oktatóm is, jó kezekben vagyok, s bízom a barátaimban! 

Meghozták az ennivalót. Dorka ezzel volt most elfoglalva. Egyszer csak a rockzene elhallgatott, s nem sokkal később felcsendült egy dal – „Azért vannak a jó barátok…”

Egy kellemes, mélyhangú férfi énekét hallotta Dorka, meg egy szintetizátor hangját.

- De jó, élőzene! – gondolta boldogan.

S ezután már nem bánt semmit. Csupa olyan dal következett, amit jól ismert, s a muzsika hangja betöltötte a termet. Dorka evés után pedig felszabadultan énekelte a zenésszel az ismert dalokat. Meghallotta az egyik kedvencét is:

„A zene az kell, mely körülölel, s nem veszünk majd el!”

Ez igaz, itt elveszne, ha nem lennének ezek a kellemes dallamok. A zenész meg ő átkerülnek egy másik világba, ami csak az övék, vagy azoké, akik odafigyelnek.

A muzsika hangja… összeköti azokat az embereket, akik szeretik a szépet, s a dallamok és a szövegek segítségével elkalandoznak más helyekre.

„Mindenkinek van egy álma!”

Hangzik éppen. Dorkának is van. Több is. Szeret ismerkedni, beszélgetni, barátokat szerezni, de csak akkor képes erre, ha van közös téma, érdeklődési kör, na meg csendes zugok, helyek, ahol nyugodtan lehet beszélgetni.

Felcsendült a „Boldog szülinapot!”, s hozták a tortát.

Dorka alig várta, hogy még több szép számot halljon. Ő maga is játszik szintetizátoron, ha megtetszik neki egy dallam, addig dúdolgatja, amíg hallás után rá nem érez a billentyűkön a dallamra, majd az akkordokra.

Milyen furcsa, a zenészt nem tapsolja meg senki, nem is figyelnek rá? – gondolta Dorka. Pedig mennyi gyakorlás és kemény munka kell ahhoz, hogy szépen és gördülékenyen menjen minden,, sok-sok óra a hangszer előtt. Dorka már csak tudja, őt is felkérték párszor, hogy zenéljen, s mennyit készült mindig ezekre az alkalmakra!    Bizony többször is megtapsolta a zenészt, ámbár nem tudta, mi hallatszott ebből a nagy lármában… de a zajt a muzsika hangja áttörte.

„A lelkünk addig vágtat, míg hajtanak a vágyak!”

- Hurrá! A lovas himnusz! A kedvencem!

 A vágyak azok hajtanak, s lovagolni fogok-  még sokáig mert ez a legfőbb célom! A lovaglás adta öröm a legszebb érem! Ez nem kívül, hanem belül van az ember lelkében.

„Ahol győz a remény és a baj menekül,

Ülj fel egy lóra, s repülj!”

– énekelte éppen a zenész.

- Győznie is kell a reménynek a bajokkal szemben, menekülünk lovunkkal a problémák elől! – persze még nem vágtában, kuncogott magában Dorka, a lelkem most is vágtat, az igaz, de az ügetésnél is érzem azt a szárnyalásszerű érzést.

„Nem kell, hogy száguldj,

Kell még a tegnap, hogy holnapot láss!”

-  Nem is sietek sehova!-A vágta majd ráér, szeretném egyszer legalább kipróbálni, de én ráérek. Mindennek eljön az ideje, hiszen a cél az, hogy még nagyon sokáig lovagoljak!

Dorka egyszer csak édesanyja hangját hallotta meg maga mellett:

Gyere, Dorka, hazamegyünk.

-  Jó, anya, de oda szeretnék menni a zenészhez, s megköszönni neki ezt a csodálatos, zenés délutánt.

 Oda is mentek.

- Nagyon hálás vagyok a sok szép dalért, gyönyörűen játszik! – mondta Dorka csillogó szemmel.

-  Láttam, hogy nagyon élvezted, gyönyörű hangod van, hallottam, amikor énekeltél.

- Már szinte csak neked játszottam, hálás közönségem voltál, köszönöm- mondta a zenész, megsimogatva Dorka kezét.

- Nos, hogy érezted magad? – kérdezték otthon a családtagok.

-  Ha a zenész nem lett volna, hazaszaladtam volna – sóhajtotta Dorka.

- Beszélgettek azért veled?

-  Szinte alig. Nem gondoltam volna, hogy csoportban az úgymond kedves ismerősök nagyzolnak, felvágnak egymás előtt, s korántsem olyan kedvesek, mint négyszemközt.

-  Ugye megmondtam! Ezért kellett elmenned? – hangzott a jól ismert mondat.

-  Nem számít, legalább kipróbáltam, nem mondhatják, hogy kihúzom magam mindenből. Meg különben is a sok szép zenéért megérte!

Másnap a lovardában Dorkát futószáron lovagoltatták, hogy a gyakorlatokat pontosítsák, korrigálják. Dóra nagyon meg volt elégedve.

- Dorka, ez álomszép! – mondta.

Mindig szokott szólni zene körülöttük. Egyszer csak mit hall Dorka:

„A lelkünk addig vágtat…”

- Ezt nem hiszem el! – kiáltotta a kislány. Ez a lovas himnusz, s most itt vagyok Dóri nyergében!

Akaratlanul a zene ütemére kezdte el hajtani a lovat, szépen élénkítette, s még mindig ütemben maradtak - összeolvadt a zene a mozgás ütemével.

Dóri lassú ügetésbe fogott, Dorkának sikerült kiülnie a tanügetést, s közben szólt a dal:

„Ahol győz a remény, s a baj menekül,

Ülj fel egy lóra, s repülj!”

A muzsika hangja, a lóval való teljes testi kontaktus, az összhangban történő együttmozgás, az egymásra való odafigyelés – ezekre van Dorkának szüksége.

-  Dórikám, kincsem,érzed, ahogy táncolunk? – kérdezte Dorka, félig sírva, félig nevetve.

Ez a Lovas Himnusz! Ezt így kell csinálni! Kobakban, lovas mellényben, lovaglónadrágban, csizmában, lóháton!

Mielőtt a dallam lassan véget ért volna, Dorka hirtelen felállt könnyített ülésbe, hiszen ez himnusz, s a tiszteletet meg kell adni. Nem így van?

__________________________________________________________

9. A REFORMÁTUS VAK MISSZIÓ ÉLETÉBŐL

                                                  Túrmezei Erzsébet:   Pünkösd után

Pünkösd előtt - sóvárgás titkos mélye.

Pünkösd előtt - ígéretek zenéje.

Pünkösd előtt - esedezés, esengés.

Pünkösd előtt - halk hajnali derengés.

Pünkösd előtt - szent vágyak mozdulása.

Pünkösd előtt - koldusszív tárulása.

Csendesen várni - várni, hinni, kérni!

Aztán - boldog pünkösd utánba érni!

S pünkösd után - szent égi erőt-vetten,

pünkösd után - Lélekkel telítetten.

pünkösd után - bátor tanúvá lenni,

pünkösd után - régit kárnak ítélni.

Krisztusnak élni és másoknak élni,

minden mennyei kincset elfogadni,

és pünkösd után - adni, adni, adni!

......................................................................................

MEGHÍVÓ

A Református Missziói Központ Vakmissziója 2013. július 22-26. között szervezi meg a vak és látássérült testvérek számára a „lélekfrissítő hetet” Tahiban, a Sion Hegye Konferenciaközpontban.

A csendes hétre szeretettel hívjuk és várjuk látássérült testvéreinket és kísérőiket.

A konferencia teljes díja: …… Ft, mely magában foglalja a szállás és a napi háromszori étkezés költségét is.

A jelentkezéseket 2013.július 15 ……-ig fogadjuk a vakmisszio@rmk.hu címen és a 06-30/278-25-63-as telefonszámon.

További részletes információkkal Börzsönyi Jánosné lelkipásztor szolgál.

Jézus mondja: „boldogok, akik nem látnak és hisznek.” (János 20, 29)

_____________________________________________________

10. BEMUTATJUK..

Újhelyi Jenő élete, és munkássága

1927-ben született Budapesten . Hosszabb ideig restaurátorként dolgozik a fővárosi Aquincumi Múzeumnál, ahol számos katalógus grafikai tervezésével és kivitelezésével is megbízzák. Mind restaurátori, mind grafikai munkáit a rá jellemző műgonddal végzi.

1951-ben, a Fővárosi Képtár meghívása alapján önálló kiállítást rendez. Az ötvenes években pályamódosításra kényszerül. Ekkor végzi el tervezőépítész szakon a Műegyetem Építészmérnöki Karát. Az egyetem elvégzése után tervezőirodákban dolgozik, de az alkotást sem hagyja abba, mint az önkifejezés számára nélkülözhetetlen eszközét.

Művészi pályája nyugdíjazása után kap újabb lendületet. Kiállításain az ország számos városában megismerkedhettek képeivel. Ausztriában, Németországban, valamint Szlovéniában is volt alkalma kiállítani, ahol szép sikereket ért el.

Tevékeny élete 2008. május 20.-án bekövetkezett halálával ért véget.

A művész képei megtekinthetőek a honlapon.

www.ujhelyijenő.hu

Vagy a magazin színes, képes változatában, az interneten.

Újhelyi Jenő: A bölcs

Újhelyi Jenő: Borospincék

Újhelyi Jenő: Kíváncsi telintet

Újhelyi Jenő: Napraforgók

________________________________

11. VAKOK VILÁGA

MARCUSKA:  Világtalan

Hallottam a rádióban, ahogy egy fiatal zenész mesélt a nagyszerű, de világtalan zongora tanárnőjéről. Jómagam is teljesen vakon élek, ezért indult el gondolatfolyamom, hogy elbeszélésemmel eloszlassam azt a félreértést, miszerint sokan úgy vélik, hogy a vakok: világtalanok.

Örömmel tudatom, hogy világtalan legkevésbé sem vagyok, sőt nagyon is színes világom szeretettel megosztom minden kedves érdeklődővel.

Nem értem miért van a vak, vakság szavakkal kapcsolatban ellenérzés, sőt tiltakozás. Egy társaságban bemutattam vak barátnőmet, és rögtön többen is sztrájkba kezdtek:

- Jaj ne mond már!

Miért ne, ha ez az igazság? Mit is mondhatnék? Rosszul lát, gyengén látó, látássérült, vagy netán fogyatékos? Az előbbiek nem fedik a valóságot, hiszen, aki semmit sem lát, azt sehogy máshogy nem nevezhetjük; csak vaknak. A fogyatékostól meg mi idegenkedünk, mert azt gyakran az értelmileg sérültekkel azonosítják; helytelenül. Többször tapasztaltam már, legnagyobb sajnálatomra, hogy a vakokat is némiképpen gyengeelméjűnek tartják:

- Te ezt nem tudhatod, honnan is tudhatnád!?

Na ezek után jobb ha menekülőre fogja a beszélgető társam, mert ugyan szelíd ember vagyok, de ez a hozzáállás rettenetesen kihoz a sodromból. Honnan is tudhatnám?

Hallgatom a rádiót naponta több órán keresztül a munkahelyemen, hiszen nem gátol a telefonközpont kezelésében. A televízió műsorait is hallgatom, látvány nélkül is megérthetők. A beszélő számítógép feltalálása óta az internet böngészés sem áll távol tőlünk. Mindezek ellenére, az információk legkézenfekvőbb és leggyakoribb beszerzése beszélgetés általtörténik. Levonva a konzekvenciát: nem szégyen sem kérdezni, sem válaszolni. Így én kérdezek is; mindenkitől és mindenről. Ha pedig engem kérdeznek; őszintén válaszolok még a kínosnak vélt kérdésekre is, ha komoly érdeklődést tapasztalok. Ezért imádom a gyerekeket. Ők nyíltan és bátran kérnek felvilágosítást mindenről. Nincs is semmi szégyellnivaló, bár azért a tapintatos fogalmazásra érdemes odafigyelni, hiszen nem egyforma az érzékenységi mutatónk.

Valóban különbség van vakon született és megvakult ember között, de ez sem számít. Nagyon érdekes volt, amikor barátnőm arról mesélt, hogy számára a színek nem léteznek; ezért érzésekkel, fogalmakkal helyettesíti őket. Így például a sárga a nap és a vidámság színe, a fehér a tisztaságé,a kék a hűvös távolságtartásé, a narancssárgához pedig az ölelést, kedvességet társítja.

Én 25 évesen vesztettem el a látásomat. Addig gyengén látóként kergettem az éveket; fény és árnyék határán. Mivel vannak emlékeim, harsány színektől túlcsorduló képeim, így most is látok. Nem a szememmel és nem akkor és azt, ami éppen előttem van. Mindenesetre bármi, amit csak elmagyaráznak, elmesélnek, képpé formálódik az agyamban, emlékezetemben.

Ismerőseim, munkatársnőim már jól tudják, hogy mindenre kíváncsi vagyok. Ezért engem sem hagynak ki a bemutatóból, ha új frizurát, műkörmöt készíttetnek, vagy divatos ruhadarabokat, cipőt, táskát vásárolnak.

lelkes látogatója  vagyok az új otthonoknak, felújított lakásoknak. Amit kézzel meg lehet nézni, arról tapintás által szerzek információt, a többiről pedig elmondás alapján próbálok képet formálni.

Családom sem hagy a sötét tudatlanságban. Férjem gyakran felolvassa az érdekes cikkeket, és együtt tervezzük meg az otthonunkkal és családunkkal kapcsolatos dolgokat, tennivalókat. Azt szokta mondani:

- Te vagy a főnök, én csak a sofőr vagyok. Te tudod, mire van szükség a konyhában és a te felülmúlhatatlan memóriád, biztonságosabban számon tart mindent, mint az enyém.

Ez egyáltalán nem egyedi eset. Környezetemben élő sorstársaimnál is ezt tapasztalom. Mindenkinek megvan a saját feladatköre, amit lelkesen és becsületesen el is végez. Mert ugye a munka tette emberré az embert. Mi is értéktelennek éreznénk magunkat, ha mindentől megkímélve és elzárva; mondhatnám, szinte tárgyként léteznénk; vakságunk miatt kitaszítva a tevékeny mindennapokból.

Amikor anyagi lehetőségünk engedi, kirándulni és nyaralni is elmegyünk. Vannak kedvenc városaink, de szívesen felderítünk ismeretlen tájakat is. A Badacsonyt már kétszer is megmásztuk. Először szórakozásból, kíváncsiságból, erőpróba gyanánt. Másodszor csupán azon nyomós okból, hogy az első túráról nem volt bizonyítékunk, mert a szálláson felejtettük a fényképezőgépet. Amikor pedig élménybeszámolót tartottunk róla, mindenki kétségbe vonta szavahihetőségünket. Nagyzoló túlzásnak tartották azt a mesét, hogy egy vak ember kiszáradt patakmedrekben, kövekbe és gyökerekbe kapaszkodva küzdi fel magát a Badacsony tetejére.

Egy balatoni nyaralás alkalmával, beszédbe elegyedtem egy fiatal óvónővel. Eleinte csak félénken, tartózkodóan érdeklődött;de ahogy telt az idő egyre jobban belemelegedett a témákba. A gyerekekről kezdtünk beszélgetni, amikor látta hogy hozzám fut a hat éves kisfiam. A problémamegoldó képességem és a kicsi talpraesettsége keltette fel a figyelmét. Aztán áttértünk a mindennapi házimunkák ötletes megoldásaira, majd a zene és az olvasás pihentető örömeiről folytattuk az eszmecserét. Szeretem a komolyzenét. Fiam öt éves kora óta hegedül szép eredményekkel. Gyakran járunk hangversenyekre, színházi előadásokra, de sosem éreztem ezen a téren a vakság hátrányát. Mármint ami a megértést és elképzelést illeti. Legfeljebb csak az fájt, hogy a kisfiamat nem láthattam a színpadon állni. Eleinte könnyes szemmel és sajgó szívvel hallgattam a játékát, de hamarosan erre is találtam megoldást. Szereplések előtt átöleltem a kis művészt, így valóságosabban oda tudtam képzelni a pódiumra. Meg aztán a vizualitás hiányáért bőségesen kárpótoltak a szárnyaló, csillogó, zengő, tiszta hangok.  Nagyon sokat olvasok. Mióta léteznek könyvtárból kölcsönözhető, művészek által felolvasott hangoskönyvek; mi is élvezhetjük a szépirodalom remekeit. A beszélő programok segítségével pedig, ma már szinte minden írott szöveget hanggá alakíthatunk.

A hölgy nagyon szomorú volt, mert férje üzleti tárgyalás miatt szakította meg a nyaralásukat, serdülő fiainak pedig a sportéletük lett fontosabb a családi pihenésnél. Meghívtuk, tartson velünk másnap a hajókiránduláson. Unalomból, vagy kíváncsiságból, ki tudja, de elfogadta a meghívást. Kellemes, vidám napot töltöttünk együtt. Megcsodáltuk a tájat, hattyúkat etettünk, kirakatot nézegettünk, végigjártuk a bazársort. Kisétáltunk a nosztalgia gőzmozdony megállójához és együtt integettünk a fehér gőzpamacsokat eregető, jókedvűen fütyörésző szerelvény utasainak. Egy barátságos kisvendéglő kerthelyiségében fagylalt és kávé mellett folytattuk a beszélgetést. Meséltem a telefonkezelői munkámról és az agynak arról a csodálatos képességéről, amely lehetővé teszi, hogy látás nélkül is gyönyörű kötött és horgolt ruhákat készítsünk. Igaz még gyermekkoromban, látóként tanultam meg a kötés fortélyait, de a horgolást már teljesen vakon sajátítottam el kolléganőmtől. Barátnőim, munkatársnőim gyakran segítenek az elképzeléseim megvalósításában, bár nehezen tanulok meg elmondás alapján bonyolult mintákat. Inkább a saját kreativitásomra hagyatkozom.

Ezen a kiránduláson is több ezer színes fotót készített az agyam az elbeszélések alapján. Látom a csillogó, ragyogó aranyhullámokat, ahogy eltáncolnak a nagy sárga katamarán oldala mellett. Elképzelem a Badacsony oldalán leereszkedő zöldmintás kárpitot, melyeket fehér templomok és piros tetős kicsi házak díszítenek. Mintha csak egy régi fénykép emléke volna; úgy lobban fel előttem a lemenő nap lángvörös korongja, vagy a hangtalanul sikló méltóságteljes hattyúk alakja.

Átölel a kikötők zsibongó tömege. Napszemüvegben, mosolyogva, férjemmel és fiammal az oldalamon, én is csak egy vagyok köztük; egy boldog ember, aki nyári szabadságát tölti épp úgy, mint más.

Este fáradtan, sok élménnyel gazdagodva tértünk vissza a szállásra. Legnagyobb meglepetésemre ezekkel a szavakkal búcsúzott tőlünk, újdonsült útitársunk:

- Köszönöm, hogy egy napra befogadtatok a családotokba, és megmutattátok a csodálatosan színes és boldog életeteket…

_______________________________________________________________________________

12.  CSAK A DAL...

Nagy Vendel dalai: FUK INDULÓ  (Fiatal utazók klubja)

Menjünk egy túrára a FUK-kal

Jobb lesz százszor mint az IBUSZ-szal.

Jutalmad nem maradhat el,

Élményekkel gazdagabb leszel.

Tekints a társaidra kérlek

S játsszál vidáman velünk

Dalolj, ha úgy akarja kedved

Énekeld a FUK-osok dalát.

1. vers:

Megy az úton át, egy vidám társaság

Bátor és merész, mindig tettre kész.

Valaki kiáll a hosszú sor elé

S büszkén kiált a barátja felé.

 Refrén

2. vers

Alföld síkjai, hegyek szirtjei

Várnak már ránk várak romjai.

A sok jó barát, a tu zön s vízen át

Énekli majd a FUK-osok dalát.

 Refrén

3. vers

Egy vidám mozgalmas hétvége

Elfelejtet minden bút veled,

Friss lesz az elméd és a tested,

Énekeld a Fukkosok dalát!

Refrén

Ez volt az első, '70 években megjelent vers mely pályázatot nyert. A Szinkron együttes megzenésítette és évekig játszotta. Rádióban is többször hallhattuk.

___________________________________________________________________________________

SZERKESZTŐI ÜZENETEK

Kedves olvasó!    

Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa. Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk: Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3

Telefon: 06 /30- 550- 5106,   8-tól  20- ig.  E-mail: nagy.vendi@freemail.hu     illetve:     megszólalok@freemail.hu

A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős. Köszönjük a külső munkatársak közreműködését. A szerzői jogokat fenntartjuk. Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor előveheti. Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz! Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.

Írott műveim megtekintése:  amatőr művészek fóruma  - nagyvendel

www.canadahun.com irodalom fórum

http://canadahun.com/forum/showthread.php?34311-Nagy-Vendel-Megsz%C3%B3lalok&p=3650150#post3650150 

VÉGE-ENDE-KONYEC-FIN-END-FINÍTÓ

                                                             

MEGSZÓLALOK

M.M.M. MŰVÉSZETI MAGAZIN

2013. június/2 – Harmadik évfolyam, tizenkettedik szám

Kulturális és szórakoztató folyóirat

Független, és ingyenes négyheti lap

Alapítva : 2011 – ben , ELVI SÍKON

Szerkesztő: Nagy Vendel magánzó, laptulajdonos

                                              

1. Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések

2. Évfolyam:  2012.  1-tól 6. számig

3. Évfolyam: 2013. 1- től. 12. számig (június)

MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE

**************************************

1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!

   Viszonylag hosszú életem során nem igen emlékszem arra, hogy a júniusi télben be kellett volna fűteni a kazánba, hogy kissé belangyosítsuk a lakást.
Az idén már negyedszer fordult elő, hogy este elő kellett venni a gyufát.
Tudósaink mondják, az északi sarkon megváltozott a légáramlás, és ez okozza a változást. Sokak szerint ez a jel, a figyelmeztető jel, amit sokan nem vesznek észre, nem hallanak, nem látnak meg. Nem gyártunk mi sem összeesküvés elméleteket, de figyeljük a jeleket.
A sok érdekes olvasni valóval megpróbáljuk felkelteni figyelmüket, a világban történő események iránt, mert az új évezred küszöbén még vannak országok, s ez nem vicc, hogy   törvényben szabályozzák, a boszorkányok repülési magasságát százötven méterre, hogy ne zavarják a katonai, és polgári légiközlekedést.
Az emberiség földhözragadtan kutakodik a világmindenségben. Talán ezek vitaindító gondolatok, mert tudósaink bőszen vallják, ma már tudjuk, de hamis a tézis, ma úgy tudjuk ez a helyes  hipotézis. egyebet nem mondhatok.

A szerkesztő

*************************************** 

SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL..

  1. LECTORI SALUTEM, ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
  2. Versek a nagyvilágból
  3. A hit erejével..
          Egy megváltozott élet  Börzsönyi Jánosné  református lelkész
  4. A biciklis  Heim  Károly regénye folytatásokban Harmadik fejezet, ötödik rész
  5. BEMUTATJUK
          Hajósi Ildikó versei
  6. NOVELLÁRÓL NOVELLÁRA
          Árvay Mária Dóri sorozata, 3. rész
          Pali bácsi küldetése
  7. BEMUTATJUK
          Tolna megyei kortárs festők
          Zsíros Ari alkotásai
  8. Kiállításon  Nagy Vendel verse
  9. Humoralizálás.  Kis könyvtár
10. Természetgyógyászat  Soponyai Mihály rovata
11. Csak a dal.. Nagy Vendel dalai
12. Szerkesztői üzenetek

     ******************************************************

2.  VERSEK A NAGYVILÁGBÓL..

                                                             Nagy Vendel: A JEL

Az értelmes ember

Mindenre felfigyel,

Megmutatja sorsunkat

Csak érteni kell,

A jel.

A Föld sarkain

Tonnaszámra

Omolva olvad a jég,

A sivatagot 

Száguldva tágítja

A szárító szél.

Homok alól menekül

A méregfogú vipera

Szomjazva szikkad 

A sárguló levél.

De az emberek

Nem értették a jelet,

Hogy fejük felett

Oázis lebegett,

Hogy az oroszlán

Zebra helyett

Majomkölyköt evett,

A majmok helyette

Elloptak egy gyereket,

S a kutya

Farkast kölykezett.

Káosz van,

Mert megszűnt

A rend.

S fölöttünk

Süvölt a szél

A magasban kavarog,

Majd lecsapva felkavarja

A homokot,

Ami eltakarja a Napot.

A földre sötét

Porfelleg borul

A teremtmények apró

Lyukakba bújnak el

A folyók kiszáradnak,

A tengerek megáradnak,

Mindez intő

Jel.

Mert letértünk

Az igaz útról,

Mely kijelöltetett

S Mammont imádva

A romlásba vezetett.

S visszatérni már

Nehezen lehet,

Mert nincs olyan

Még meg sem született

Aki ismét

Vezetőnk lehet.

Egy új Messiás.

                                                        2012 aug. 10.

                                            ……………………………………………………………… 

Nagy Vendel: A REZGÉSSZÁM  FOKOZÓDIK

Háztömbnyi jégfalak,

Olvadva omlanak

Sarkkör sötétjében 

Hol az Auróra fényei

Cikkcakkban cikáznak,

Ezernyi rajzot

Vetítve az égre,

Mutatva az erőt

A mágneses tér 

Ideig, óráig 

Megvéd a napszéltől.

Az örök kontinensen

Szárazság tombol

Lelkem szakadék

Sziklás szélére száll.

S szemem lehunyva

Egyedül átjutok.

Őrangyalom

Nem akarja,

Hogy lássam 

A pokolnak eme

Mélységes bugyrait.

Forgószél rombol

Tölcsére szívja

A kultúra javát.

Házat, hajót dönt,

Kígyót, s békát

Vörös homokot

Transzportál át

Más földrészekre

Idézve a csodát.

S tudatlan népek

Rettegve félnek

Ha békaeső hull.

Az Univerzumból 

Lassan elindul

Magas rezgésszámmal

A romboló erő,

Hogy mindent szétvessen

A rezonancia.

Mintha ezernyi láb

Lépne egyszerre a hídra.

Majd évmilliók után 

Minden újra összeáll

Örvénylő spirál

S létrejön egy 

Új világ.

S a DNS-t menekítő

Csillagközi űrhajó

Már indulásra készen áll.

                                   2012  aug. 22.

 Megjegyzés:  Tudósaink egyre nagyobb rezgésszámú hullámokat mérnek, ami a naprendszer széthullásához vezethet, és egy új rendszer kialakulását eredményezheti. Ma így tudjuk. Már csak néhány millió évet kell várni.

                                ...............................................................................................

Gerencsér Hajnalka : Barátság

A barátság egy híd,

mely sorsunkon enyhít.

A szeretet lángja felmelegít,

S húrja különös érzéseket pendít.

A barátság sosem egyoldalú,mindig kölcsönös,

S éppen az,ami ennek nagy értéket kölcsönöz.

A barátoknak egymásra mindig van ideje,

S mindig megérzik a másiknak mire van szüksége.

Ha az egyik dalra fakad,s a dala szomorú,

A másik lelkében megoldást szül e ború.

S ha a következő dalba öröm vegyül,

ennek egyszerre majd két ember örül.

A barátság alapja a bizalom.

Ha ez megvan,áll majd biztos talapzaton.

Egymás megismerése egy hosszú folyamat,

Szinte egész életünkben eltarthat.

A barátság hídja maga a szeretet,

mely addig ismeretlen embereket terelget.

A magány ellen a legjobb ellenszer,

ezer lelki sebet egyszerre kezel.

A barátság egyben egy mérleg.

Egyik serpenyőjében te,másikba barátod fér meg.

E mérlegnek mindig egyensúlyban kell lenni,

Nem emelkedhet az egyik barát fölé a másik.

Ha mégis emelkedik,téged is felemel,

Egy ilyen barátsággal csakis nyertes leszel.

A barátság sosem öncélú és érdek,

Mert ez az,ami ennek azonnal véget vet.

A barátság mindig éltet,

A lelkedből kiűzi a félelmet,

A szeretet ad lelkednek élelmet,

Senkinek nem kell benyújtanod kérelmet.

A barátod egyben a személyes orvosod,

mert egymás lelkébe látva a bajt orvoslod.

S gyógyítgatsz,miközben észre sem veszed,

A lelked egyre szabadabb,tehermentesebb.

A barátság hidd el,óriási erő,

A távolság megszűnik,s fénye egyre nő.

Ha jó szót adsz,s kapsz gazdagabb leszel,

A közös beszélgetéssel mindig jobban leszel.

A barátság érték,ezt ne felejtsd!

Sokan,nagyon sokan magánytól szenvednek.

Mert hiába a család,a sok-sok ember,

Ha ezeknek a kevés ideje mindig másra megy el...

Barátokat lelni,egy véletlen műve,

Megtartani,a lélek műve,

Hinni benne,a szeretet műve,

A magány elleni fegyver ez,mert egyedüllétet megszüntet.

A védtelen számára a barátság oltalom,

Elvész a félelem,megszáll a nyugalom.

A lélek nem fuldokol,élni kezd végre,

Élete nem lesz pokol,új értelmet nyer léte.

 ……………………………………………………………………..

Bognár Papp Irén: Lépések

Ebbe a völgybe 

beszökött a fény,

zöld moha bársonya

vetett neki ágyat.

Jöttünk, mentünk naponta,

s emlékszem, mint szaporázott

két kicsiny lábad.

Lám, amint telnek az évek:

megnőttél, s én melletted

csissz-csossz, csoszogok,

aprócskákat lépek.

Ebből a völgyből

kiszökött a fény!

Te már rég a magad útját járod!

Nem leli senki a lábnyomokat.

Zöld moha bársonya vetett nekik ágyat.

*********************************************

3. A HIT EREJÉVEL

Egy megváltozott élet.

"Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak"? (Apostolok cselekedetei 2:37)

   Péter apostol életében húsvét (Jézus feltámadásának megtapasztalása) után nagyon sok minden történt. Átélte áldozócsütörtök fájdalmát és csodáját, amikor Jézus Krisztus felment a mennybe, és úgy tűnt, végleg elszakad a tanítványoktól, de meghallotta Ura ígéretet is: "nem hagylak titeket árván, veletek vagyok minden napon a világ végezetéig". Hogy lehet ez? Nem látom, nincs itt fizikailag, de azt ígéri, hogy nem hagy el?

   Péter előbb-utóbb rájött a titok nyitjára: megtanult imádkozni. Vajon mi, ma élő emberek, szoktunk-e imádkozni? Szükségünk van-e az imádságra? Tudjuk-e, hogy az imádság révén kerülhetünk kapcsolatba Istennel? Ha szoktunk imádkozni, Ki az imánk címzettje? Eszünkbe jut-e a Tízparancsolat eleje, és komolyan vesszük-e, hogy egyedül Istenhez szabad és kell imádkoznunk?

Emlékszünk, milyen volt a "pünkösd előtti" Péter? Bizonytalankodott, félt, teli volt kérdésekkel a szíve. "Mit tegyek?"- kiált fel, ahogyan sokszor mi is tesszük.

Nézzük, milyen lett a "pünkösd utáni" Péter? Teljesen megváltozott! Már bátor, erős, felelősséget érez saját maga és mások iránt.

   Ha ma a Te kérdésed is ez: "Mit tegyek?" Ha szeretnél megváltozni, ha eleged van a félelmekből és a bátortalanságból, akkor Te is kezdj imádkozni Istenhez. Kiálts így Hozzá: "Uram, tanácstalan vagyok, nem tudom, mik a helyes döntések, segíts! Adj bátorságot, adj erőt, mutasd meg, hogy mi a Te akaratod az életemben! Rád bízom Magam!"

   Péter életében a változást a Szentlélek végezte el, mivel engedte, hogy Isten átformálja a szívét. Amikor eldöntötte, hogy végre nem a saját feje után akar menni (ami egyébként a szokása volt), hanem Isten akaratát akarja megvalósítani a mindennapokban, megtapasztalta, hogy régi életéből, bűneiből, félelmeiből van szabadulás. Mert Jézus (ahogyan arra a Neve is utal:) a Szabadító!

  Ezt a fordulatot (amikor feladom a saját elképzeléseimet és eldöntöm, hogy Istennel szeretnék járni tovább) a Biblia megtérésnek hívja. Eddig a saját utamat jártam, most már az Úr ösvényén szeretnék haladni.

 Nagyon frappánsan fogalmazta meg Pál apostol ezt a fordulatot: "Többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem. /Galata 2:20/

    Megtérése előtt ez az ember gyűlölte Krisztust és börtönbe vetette a követőit, saját magát is mint gyűlölködő, "őrjöngő" embert jellemzi, majd amikor eldöntötte, hogy a saját elképzeléseit feladja, és inkább Jézust követi, megbékélt a szíve. Később ő írta a közismert "Szeretet himnuszát", és tapasztalta meg Isten békességét a leglehetetlenebb helyzetekben: gyógyíthatatlan betegségében, számtalan hajótörés és bebörtönzés során, vagy amikor a hozzá legközelebb állók is elhagyták.

    Ha a Te életedben is vannak viharok, és szeretnél békességet, keresd Istent! Ha nem is múlik el a vihar, erőt fogsz kapni ahhoz, hogy végigcsináld. Békességet és örömöt találsz Krisztusban.

Kipróbálod?

Szeretettel biztat Erre: Börzsönyi Jánosné református lelkipásztor

 ……………………………………………………………………………

MEGHÍVÓ

A Református Missziói Központ Vakmissziója 2013. július 22-26. között szervezi meg a vak és látássérült testvérek számára a „lélekfrissítő hetet” Tahiban, a Sion Hegye Konferenciaközpontban.

A csendes hétre szeretettel hívjuk és várjuk látássérült testvéreinket és kísérőiket.

A konferencia teljes díja:tízezer   …… Ft, mely magában foglalja a szállás és a napi háromszori étkezés költségét is.  A hozzájárulás jelképes, a költségek többi részét, a missió teszi hozzá.

A jelentkezéseket 2013.július 15 ……-ig fogadjuk a vakmisszio@rmk.hu címen és a 06-30/278-25-63-as telefonszámon.

További részletes információkkal Börzsönyi Jánosné lelkipásztor szolgál.

Jézus mondja: „boldogok, akik nem látnak és hisznek.” (János 20, 29)

   ********************************************

4.  Heim Károly regény folytatásokban : A BICIKLIS

       (Harmadik fejezet, ötödik rész)

…hogy megjön, ha én jól vigyázom a családját.

 -     Látom már tik is megjártátok a szenvedés útját.

 -     Meg Mári mama. Megjártuk alaposan és még most is azon járunk, mert tudja meg, hogy az, amit eddig elmeséltem az még igen csak az eleje annak a szenvedéssel kirakott útnak, amin taposunk. Mert most itt magánál csak megálltunk, mint a zarándok a sivatagban, ha tiszta vizű forrást talál, hogy enyhítse a szomjúságát.

 -     Ezt ügyesen mondtad fiam! Hallod-e?

 -     Április elején egy olyan fagyos hajnalon, mint a mostani is volt, rendőrök szállták meg a falut. Voltak vagy húszan. Elálltak minden utat hogy ne szökhessen senki. Aztán kidobolták, hogy mindenki menjen a Széplaki rétre. Ott valami listáról, azt mondták, hogy a lista a „Volks Bund” tagok listája, felolvasták a mi nevünket is. Amikor édesapám a Föld Igénylő Bizottság vezetőjének mondta, hogy a mi családunkban nem is volt Bundos azt mondta, hogy nyújtsunk be kérvényt és megvizsgálják egyedi elbírálással az ügyünket. Ő máskülönben azt gondolja, hogy mi cikói németek ne nagyon ágáljunk a vagyonelkobzás ellen, mert itt a faluban minden sváb Volks Bundos volt. Mert, ha nem lett volna mindenki az, akkor miért pont ezen a réten bontotta volna ki a zászlaját 1939. április harmincadikán ez a fasiszta szervezet. Meg különben is ő tudja, hogy a Teri bátyja a Wermacht katonája volt és akkor meg az egész család bűnös. A Wéber Ferenc (Ő a Teri bátyja), biztosan valami nagy disznóságot csinált és azért takarodott el a német katonasággal. Ezen a napon a háromszáz házból kétszázhatvanat koboztak el. Így lett a mi családunk is, meg a Teri szülei is egyik pillanatról a másikra módos emberekből üldözött földönfutó. Az öregeket kocsira pakolták. Minket, többieket meg gyalog hajtottak fegyveres kísérettel Lengyelre. Az Apponyi kastélyban, ahová tereltek bennünket már ott voltak akkor az apari és az izményi svábok. – Miközben a fiú beszélt a Terus szemét elöntötték a könnyek és időnként fel-felzokogott. – Jól van Terus, most jó helyen vagyunk.

-    Hagyd el fiam! Sírjon csak, mert van neki miért sírni. Mert tudod-e a nagy bánat az olyan, mint a sebesen áramló folyó! Aztán, ha annak gátat vetsz az útjába, hát egy darabig csak megtartja a vizet, de amikor áttör rajta, akkor elsodor mindent, ami az útjába akad. Akkor viszi még a házakat is meg a fákat, meg az állatokat is, ha ott voltak az útjába, na. Jobb hát hagyni, hogy csak fóllyék amikor folyni akar, mert akkor csak elfolyik, de látod-e kárt akkor nem csinál. Hát így van ez a nagy bánat okozta könnyel is. Na sorolod-e tovább?

-    Szóval egyre csak hajtották a német ajkúakat, Majosról, Tevelről, Závodról, Mucsiból, Kismányokról, Nagymányokról, Váraljáról, Mucsfáról, Kisdorogról, Bátaszékről meg az egész Völgységből meg még talán azon túlról is. Akkor már nagyon zsúfoltan voltunk. Hát hiába a több ezer ember hamar ellepte, még azt a szép nagy kastélyt meg az összes melléképületét is. Néhány nap múlva kiválogatták közölünk a rendőrök az öregeket meg az egyéb okból dolgozni nem tudókat. Kocsira rakták mind és elszállították. Azt mondták, hogy Györkönybe, Bikácsra meg Németkérre szórják szét őket. Gondoskodjanak ők a svábjaikról, mondták. Akkor vitték el az én nagyszüleimet meg a Teriéit is. Mi a Terussal szerencsések voltunk, mert minket időnként kivittek dolgozni. Olyankor a jó emberek adtak néha egy-egy almát, olykor még egy egész kenyeret is kaptunk. Volt, hogy főtt étellel is kínáltak. Egy asszony még tiszta jó bő ruhát is adott a Terusnak, amikor meglátta, hogy viselős. Az nagyon jó volt, mert abban elrejthette egyre jobban domborodó hasát. Akadt olyan is persze, aki csak hajtott, mint a lovakat, aztán csak azt hajtogatta, hogy dolgozzatok svábok robotoltam én is nektek eleget, amikor ti voltatok az urak! A táborban maradottak egyszer kaptak csak naponta valami híg levest meg egy darab kenyeret. Az őszi munkák befejeztével aztán mi is beszorultunk a láger kapui mögé. Akkor már jobb is volt ott, mert ha kivittek volna nem igen rejtegethettük volna a Terit a nagy pocakjával. A kicsi Rézi október végén látta meg a napvilágot ott a táborban. Volt ott egy majosi bába ő segítette a világra. – Az eddig csendben sírdogáló fiatalasszony felzokogott. Mári mama magához vonta a törékeny asszonyt és csendesen simogatta, a haját, az arcát pufók, érdes kezével. Kis szünet után az asszony vette át a szót.

-    Szerencsére könnyű szülés volt. A szüleim meg az apósomék kihalászták a levesből a jobb falatokat és engem, meg a fiamat tápláltak vele. A fiamat azért, hogy erősödjön, engem meg hogy legyen elég tejem. A Hansinak nem engedték, hogy minket tápláljon a levese sűrűjével, mert azt mondták, hogy neki erősnek kell maradnia. Pelenkát abból a kombinéból téptem a kicsinek, amit az ómama hagyott ott, amikor elvitték. Pólyát meg abból a pulóverből csináltam, amit szintén akkor vett le magáról az ópa. A tél nagyon hideg volt. Hogy meg ne fagyjon a kicsi a pulóverünk alá rejtettük és úgy sétáltunk vele egész éjjel. Februárban megindultak az első transzportok Németországba. A szüleink addig ügyeskedtek, amíg az elsők közé nem furakodtak azoknak a sorába, akik elhagyják az országot. Azt mondta az apósom, hogy mit keressen ő abban a hazában, amelyik elvette a házát, a földjét! Amelyik hagyta, hogy a fiát valami távoli világba hurcolják robotolni. Amelyik elszakította tőle öreg szüleit. Amelyik őt magát, a feleségét, a fiát, a menyét és az unokáit is ilyen nyomorban, ilyen megaláztatásban tartja. A táborban találkoztunk a nagybátyámmal tudja a Breitenbach Józsi bácsival, ő mesélte, hogy eldugott itt a hátsó pincében két biciklit, meg egy oldalkocsis motorbiciklit. Mondta, hogy a motor kiváló állapotban van, és van eldugva néhány kannában benzin is, az elég lesz arra, hogy eltűnjünk a környékről.  

Terike felzokogott, aztán csorogni kezdett könnyeinek talán soha el nem apadó árja. Megint a fiú vette magához a szót.

-    Mi a sógorasszonnyal megbeszéltük, hogy itthon maradunk. Mit keresnénk mi egy idegen országban? Mit kezdjünk egy olyan hazában, aminek csak a nyelvét tudjuk, de nem ismerjük ételeit, szokásait, tájait? Aminek a hadserege csak bajt hozott nekünk? Mert igaz, hogy ez a haza is megkínozott minket az utolsó évben, de előtte felnevelt. Előtte boldogított, iskolába járatott, kenyeret adott a földje. Árnyékkal védett erdeje meleg napsütésben. Forrása vizével oltotta szomjunkat. Volt nekem Lengyelen egy volt iskolatársam, akivel egy padot koptattunk a bonyhádi gimnáziumban. Ő az egyik alkalommal, amikor kint voltunk dolgozni a faluban, felismert engem. Akkor én mondtam neki, hogy mi itt akarunk maradni ebben az országban. Ő segített nekünk megszökni a táborból. A nevét nem árulhatom el, mert megesketett, hogy soha senkinek nem árulhatom el, hogy ki szöktetett meg minket, mert, ha kiderül, hogy ő volt, akkor ő is bekerülhet a transzportba. Lengyelből Mucsiba mentünk bújva át az erdőn. Ott él nekünk egy rokonunk. A táborban elmesélte egy Mucsiból való asszony, hogy a Zulauf Heni megúszta a vagyonelkobzást, mivel bizonyítani tudta, hogy a Szociáldemokrata párt tagja már harminchárom óta. Őhozzá mentünk. Tőle kaptuk a lovakat, a szekeret, meg némi ennivalót. Megértettük, hogy többet nem segíthet, mert még a párttag svábokat is állandóan figyelik. Tudja Mári mama ő igen megszenvedte a párt tagságát. Üldözték az elvei miatt, sokszor állt közel a börtönhöz. Olyankor hozzánk menekült Cikóra. Volt úgy, hogy a családját is hozta magával. Olyankor nálunk bújt meg. Apám a szénapadlásra hordta neki az ebédet, a vacsorát. Mondta is könnyes szemmel a nagybátyám, hogy még az életét is oda adná értünk, ha tudná, hogy azzal segít. Azt gondolja azonban, hogy többre megyünk a lovaival meg az élelemmel, amit ránk hagy, mint az életével. Ő nagyon csalódott, volt, hogy az édesapámékon nem tudott segíteni. Azt mondta, hogy reméli, hogy a német ajkú magyarok üldözése hamarosan abbamarad, mert az ő elvtársai nem engedik tovább folytatni ezt az őrültséget. Most azonban jobb, ha nem maradunk, mert ez a kialakulatlan hatalom még nem tudja, hogy mit kezdjen velünk német ajkú magyarokkal. Megkért ő is, hogy vigyázzam a bátyám családját, mert ő nem tudna mit kezdeni a lelkiismeretével, ha bajuk esne. Akkor ő egész életében magát okolná, hogy hagyott minket tovább menekülni. Mi meg köszöntük a segítségét és bujdokolva törtük tovább az erdőt.  Csak éjszaka mertük kocsi elé fogni a lovakat és akkor is csak a dűlő utakon poroszkáltunk a fogattal nagy kerülőket téve, messze elkerülve falvakat, tanyákat, nehogy észrevegyen valaki. Napközben behúzódtunk az erdőbe és rejtőzve, bizakodva vártuk az estét. Csak remélhettük, hogy nem fedeznek fel bennünket. Hát most meg itt vagyunk. Csak ennyi a mi mesénk Mári mama.

-   És hova szeretnétek eljutni?

-   Azt gondoltuk, hogy meg kellene keresni a nagyszüleinket Györkönyben, Bikácson vagy Németkéren. Cikóra nem mehetünk, mert hát ott hamar felismerne mindenki. Én biztos vagyok benne, hogy a férjem keresni fog bennünket, amikor haza jön és akkor ő is végigjárja ezt az utat.

-   Hát megszenvedtétek gyerekeim tük es rendesen ezt az időt! Bolond egy világban élünk ugye? Sehogyan se tudnak megnyugodni benne az emberek. Néztem én a múlt napok valamelyikében az iskolában egy nagy térképet. Oda van akasztva a falra, na. Amire az van írva, hogy Európa víz és hegyrajza. Azon jól látszik, ez a hely ahol mi lakunk. Ez körbe van fogva mindenféle nagy hegyekkel. Ez a hely olyan, mint egy nagy üst. Én akkor azt gondoltam, hogy a teremtő, amikor a világot megalkotta azt gondolhatta magában, hogy majd ő ebbe a nagy edénybe beletesz minden fajtájú, formájú, beszédű embereket és akkor azok majd ott jól összekeverednek, és a végére kifő belőlük a legjobb féle ember. Na, én mostan azt gondolom, hogy itt az Úr ellen tesz mindenki, aki ebből a fazékból bármilyen féle embert ki akar űzni, össze akar veszíteni egymással, vagy csak meg akarja különböztetni egyiket a másikától. Meg azt is gondolom, hogy tik meg az Úr akarata szerint cselekedtek, ha nem akartok kikeveredni ebből az üstből, na.

-     Hát ezt nagyon jól gondolta Mári mama.

-     Na, de most már menjünk, aztán aludjunk egy jó nagyot erre a sok bánatra. Azon meg, hogy, hogy igazítsuk tovább a sorsotokat, azon még járassuk az agyunkat egy kicsiny ideig. 

Szépen nyugodtan folytak a napok a Mári mama portáján. A főzést a Terike vállalta magára. Mári néni és a Hanzi az állatokat rendezte, gondozta a kertet. Esténként Mári mama eljárt a művelődési házba. Sötétedés után Jancsi segített az Antinak a tanulásban aztán a gyerekekkel játszottak. A kicsi Teri és a Jaksi is hamarosan összeszedte magát.

-     Na, megnézzük akkor azt a bort Mári mama?

-     Megköszönném fiam, ha segítenél. 

-     Hát igen, ezt a bort bizony meg kell fejteni. – Mondta a fiú, miközben a vékonyfalú pohárba töltött bort a fény felé tartotta. – Mutatja már a színe is meg az íze is. Fejtették már ezt a bort?

-     Hát fiam én még ezt a szót sem hallottam életemben. Mink csak leszedtük a tőkékről a sok szőlőt. Utána behordtuk ide a nagy kádba. Összesulykoltuk alaposan. Hagytuk vagy két hétig érni, aztán a kitisztított hordókba töltöttük. Utána meg csak ittuk. Amikor először megkóstoltam én már akkor tudtam, hogy az, aki az előző éven csinálta itt a bort biztosan tett bele valami furfangot, mert az, amit ő csinált, az bizony sokkal jobb volt. Meg az még most is jobb, mert én bizony a hátsó kicsi hordóból senkinek sem hagytam szívogatni a nedűt. Azt én meghagytam mintának, hogy ilyent kell csinálni.

-     Hát próbáljuk meg. Hátha sikerül. – Mosolygott a bajusza alatt Jancsi.

-     Tudod, fiam azt mostan úgy kellene csinálni, hogy te szépen sorjában elmutogatod, hogy mit is kell tenni. Meg mondogatod is, hogy mit miért tettél, hogy én is megértsem. Mert tudod arra mifelénk fenn a Kárpátok másik felén ott bizony olyan hidegecske volt, hogy ott nem igen termett meg a szőlő. Aztán bort se igen volt miből csinálni.

-     Tudja Mári mama nekem mindig azt tanította az apám, hogy a borkészítés legfontosabb kelléke a víz. Méghozzá a sok víz. Amikor nem értettem, hogy, hogy gondolja, hát elmagyarázta, hogy mindent a hordókat, a szűrőket, a tölcséreket, a vödröket, a csapokat, meg mindent, amit a fejtésnél meg a bor készítésekor használunk alaposan meg kell tisztítani. Ahhoz meg sok víz kell. Azért a legfontosabb, hát a víz, mert mindennek ragyogóan tisztának kell lennie, ami érintkezik a borral. Aztán fontos, hogy csak érett egészséges szemek kerüljenek a kádakba. A hordó előkészítésénél meg fontos, hogy elegendő ként kapjon a hordó. Aztán ennyi csak az összes tudomány, amit én tudok belőle.

A hordókat kívül belül alaposan lesikálták. Az abroncsokat átfestették. A hordókat bekénezték és visszatöltötték a bor javát. Az alját, vagyis a söprűjét, ahogy a fiú nevezte a kád alján összegyűlt masszát, Jancsi kiborította a trágyadombra.

 -     Most már csak arra kell figyelni, hogy két hétig ne igyanak belőle. Addigra szépen kiülepedik a bor és magába szív annyi ként is, amitől szépen kifényesedik.

 -     Mondd Jancsi! Te mihez kezdenél magaddal szíved szerint, ha megnyugszik itt körülöttünk a világ?

 -     Tudja ugye, hogy én csak az után gondolkodhatok, ha a bátyám már megtalálta a családját? Mert nekem addig megvan a legfontosabb dolgom. Mert nekem addig az ő családját kell óvni, gyámolítani.

 -     Na, jól van, hát azt már mesélted. De én mostan nem azt kérdeztem, hogy mit fogsz te tenni, hanem azt, hogy mit szeretnél tenni.

 -     Én bizony orvos szeretnék lenni.

 -     Az bizony szép dolog, hallod-e? Aztán miért szeretnél te pontosan orvos lenni?

 -     Tudja Mári mama igen sok szép dolog van a világon. Olyasmire gondolok, amit jó lehet csinálni. Olyan például a tanítás. Mert ott is bejön az iskolába sok kicsi gyerek, akik között vannak igen okosak is, de akkor, amikor bejönnek az iskolába, még nem sokat tudnak a világról, és akkor ő velük foglalkozni, elmagyarázni nekik úgy, hogy meg is értsék, hogy mi hogyan van? Meg megértetni velük, hogy az a valami, amit most elmondtunk, miért pont úgy van és nem másképpen. Utána meg figyelni, hogy nyílik az értelmük, és hogy bontakozik ki a tudásuk. Az bizony igen szép feladat. Meg igen szép feladat házakat, hidakat, gépeket tervezni, meg megépíteni is. De nekem, amikor még gyerek voltam volt egy igen jó barátom, a Breitenbach Szepi. Ő egy évvel született korábban, mint én. Vele minden nyarunkat együtt töltöttük vagy itt ebben a házban, vagy nálunk Cikón. Neki egy nyáron a tarló megsebezte a lábát. Nem sokat törődött vele. Talán el is felejtette. Csak akkor vették észre, amikor már igen fájlalta a lábát. Akkor orvoshoz vitték, de már nem segítetett semmi. Vérmérgezésben meghalt. Volt egy igen szép kislány a falunkban. Talán a harmadik szomszédban. Olyan szép volt az a kislány, hogy mindenki a csodájára járt. Talán három éves lehetett, amikor elkezdett fogyni. Folyt belőle alul felül minden. Három hét múlva temették. Azt mondták, hogy vérhasban halt meg. Tudja, én azt gondolom, hogy ezekben az esetekben egy dolog a közös. A Tehetetlenség. Az, hogy nem tudta a betegek családja, a környezete befolyásolni az eseményeket. Én ez ellen a tehetetlenség ellen szeretnék küzdeni. Én azt gondolom, hogy az volna a dolgom, ha orvos lennék, hogy minél kevesebb legyen az, az eset, amikor tehetetlenül állunk a betegséggel szemben, amikor csak nézzük, hogy a beteg szervezet feladja a küzdelmet a betegséggel szemben.

-     Én úgy látom fiam, hogy neked igencsak orvosnak kellene menni. Látom, hogy te tudod, hogy mit akarnál csinálni, ha orvos lennél. Van itten a faluban egy igen okos tanító a Szabó Vili őtet kellene megkérdezni, hogyan is cselekedjünk ez után. Mert ugye van neked egy igen fontos dolgod a Terikével meg a két kicsinyke gyermekkel, meg aztán tanulni is kellene, mert ugye mindennek megvan a maga ideje. Megvan az iskolába járásnak is. Hát ezt kellene vele megbeszélni. Meg aztán azt is, hogy, hogy lehetne kitudni, hogy a ti nagyanyátok, meg nagyapátok hova került ebben a keveredésben?

-     Mondja Mári mama, nem kellene elhordani onnan a másik pince elől azokat a szárkupacokat?

-     Igazad van! Menjünk, nézzünk körül egy kicsit abban a másik pincében! Szaladj, hozzad azt a kulcsot! Te biztosan tudod, hogy melyik nyitja az ajtaját.

A pincét, mintegy nyolc méter hosszan, két méter magasan és négy méter szélesen fúrták be a löszfalba. A világos téglából rakott fal három méter magasságig védte a partot a szél, az eső és a gyökerek bomlasztó, omlasztó erejétől. A támfal fölötti, mint egy két méter magas csupasz falba darazsak, madarak, egerek, békák fúrtak mély lukakat. A szakadék szélén hatalmas, sok tíz éve téli körtét termő fa egyensúlyozott.  Emberderék vastagságú gyökerei már hosszú évek óta leomlasztották maguk körül a part falát, mostanra méter hosszan mutatták magukat szabadon. A pince ajtajából az égre tekintő embernek úgy tűnhetett, mintha a part szélére kiült fa éppen a gyökér lábait lógázná a mélység felett. A pince minkét oldalának méternyi széles polcok támaszkodtak.

-    Józsi bácsiék ebben a pincében tartották a gyümölcsöt. Az alma még tavasszal is frissen ropogott, ha itt telelt át és a körte sem rohadt meg addig.

  Most csak az oldalkocsis motorkerékpár kért helyet magának a két méter széles folyosóból. Mellette katonai benzin kannák sorakoztak. Beljebb két bicikli támaszkodott a polcnak.

-    Hát itt a motor. Ötven liter pálinkát adott érte a nagybátyám a Mayer őrnagy úrnak. Remélem, működik. Vett egy hordó borért egy terepjárót is tőle, de azt megtalálták az oroszok a fészerben és magukkal vitték.

-    Segítek kitolni. Erősen furdalja az én oldalamat is a kíváncsiság, hogy vajon jár-e? Hozzá szoktam én az én jó uram mellett a masinákhoz. Tudod ő bolondja volt mindennek, ami zörög, pöfög, meg forog. Meg is tudta reparálni, ha rossz volt. Messzi vidékről hordtak hozzánk minden féle beteg masinát és nem volt olyan, amit meg ne javított volna.

A motor már a második próbálkozásra felzúgott mély búgó hangján, aztán egyenletes pöfögésre váltott, amint a fiú hagyta, hogy visszaálljon alaphelyzetébe a gázkar.

-     Hát ez szépen szuperál. -   Állapította meg Jancsi. – Na, nézzük, csak mit rejt ez a csónak a hasában! – Mondta és akkurátusan kirakott mindent a motor mellé az oldalkocsiból. - Úgy látom, van itt minden, ami egy hosszabb úton kellhet.

     Volt ott két nagy nehéz katonai esőköpeny. Kettő pár gumicsizma. Kettő katonai hátizsák jól megtömve élelemmel. Sonkát, szalonnát, kolbászt, rejtettek a hasukban. Volt ott katonai iránytű, katonai motoros szemüveg, katonai motoros sapka, katonai motoros kesztyű. Természetesen minden katonai holmi a német hadsereg felszereléséhez tartózott, mielőtt Mayer őrnagy el nem cserélte volna Józsi bácsival jó pár liter pálinkáért.

-    Hát ez tényleg nagyszerű! Jól használható minden. Jó boltot csinált azzal a némettel a nagybátyám! – Lelkendezett Jancsi.

-    Az lehet, hogy jó boltot csinált, de én mégis úgy gondolom, hogy ezeket a holmikat inkább el kellene égetni, vagy jó mélyre elásni a földbe. Képzeld el, mit tenne veled egy rendőr, ha ezekben a gúnyákban látna? Biztosan egyenest a börtönbe vinne, aztán sohasem tudnád megmagyarázni, hogy nem voltál a német hadsereg katonája. Te rajtad amúgy is messziről látszik, hogy német volt valaki régen élt elődeid között. Én még a motort is átpingálnám a helyedben, mert azon is messziről látszik, hogy német katonák használták.

-    Azt hiszem, igaza van Mári mama. Nem is tudom, mit kezdenék maga nélkül.

-    Úgy gondolom, hogy mennél egyenest vissza a táborba.

   Mári mama hosszú ideig halogatta a beszélgetést a Szabó Vilivel. Nem azon huzakodott magában, hogy a tanár úr esetleg elárulja őket, vagy, hogy nem segít. Inkább attól tartott, hogy valaki megorrontja a dolgot és akkor bajba sodorja a Szabó családot is. Ő meg sokkal jobban tisztelte a tanár urat és sokkal jobban szerette a Juliskát annál, hogy akár akaratlanul is, bajba sodorja őket. A végén aztán a Juliska ugratta ki a nyulat a bokorból.

-     Mi van magával mamácska? Csak nem beteg? Már hetek óta Figyelem magát és látom, hogy napról-napra és egyre jobban beleeszi magát valami féreg a lelkébe.

-     Na, ide figyelj kisgalambom. Tudom, hogy neked úgy sem hazudhatnék, hát elmondom, aztán te meg kezdesz valamit vele, ha akarsz, ha meg nem, hát akkor annyi.

-     Na, mondja már mamácska!

-     Szóval vagy egy hónapja leltem az erdőben egy német fiatalasszonyt a kicsi gyermekeivel. Volt velük még egy húsz éves forma fiú is, az azért volt velük, hogy vigyázzon rájuk. Na hiszen, az még magára se igen tud vigyázni, nem, hogy arra a fiatal asszonykára meg arra a két kicsike gyermekecskére. Lengyelből szöktek a táborból, mert nem akaródzott nekik Németországba vándorolni. Én meg igen-igen megsajnáltam azt a két kicsinyke gyermekecskét, mert már alig éltek olyan éhesek voltak. Azóta ott vannak nálam. Én meg most már igencsak megszerettem őket, aztán nem igen állnám, ha valami bajuk esne, na.

-     Aztán miért rágta magát ilyen hosszú ideig hallja-e?

-     Hát csak azért, mert azt se állhatnám, ha nektek valami bajotok esne, na.

-     Na, most már nyugodjék csak meg kend! Megbeszélem én a Vilmosommal, hogy mit kell itt tenni, aztán holnap este elmegyünk kendhez. Jó lesz-e így?

-     Vacsorával várunk rátok holnap este.

Már sötétedett, amikor a Szabó tanár úr kopogtatott a Mári mamáék ajtaján.

-     Jó estét kívánok mindenkinek! És a vendégei merre vannak? – Köszöntötte vidáman a férfi a háziakat.

-     Jó estét fiam! Isten hozott téged is kis galambom. Köszönöm, hogy eljöttetek. Kerüljenek beljebb tanár úr! Te meg Anti fiam szaladj, hívjad őket! Tudja Vilmos csak azért parancsoltam őket az első szobába, mert nem tudhattam, hogy nem hívatlan vendég zörget-e a kapun?

-     Nem mondhatná-e mamácska, ha idegen jön, hogy valami távoli rokon látogatott el kendhez? – Kérdezte Juliska.

-     Majd tudod magadtól is a feleletet, ha látod őket! Aztán, ha akkor nem is, de amint mondanak, csak egy szót is biztosan meghallod, miért jobb, ha elhúzódnak az idegenek elől.

-     Tán annyira látszik rajtuk, hogy sváb családba születtek?

-     Amíg én nem találkoztam német emberrel, csak hallottam felőlük olyannak gondoltam őket, mint amilyenek a vendégeim.

-     Hát a gyermekeket bennhagytátok, fiam?

-     Az Anti vigyázza őket.

-     Jó estét kívánok, Zulauf János vagyok! Ő meg a sógornőm, a Terike, a bátyám felesége. – Mutatta be magukat a fiú, miközben kissé meghajtotta a fejét.

-     Jó estét kívánok én is bemutatom a feleségemet, a Juliskát. Engem meg Szabó Vilmosnak hívnak.

-     Szaladj fiam, hozd a gyermekeket, aztán kóstoljuk meg a Terike főztjét! Vacsorálás közben meg szépen sorjában mindent megbeszélünk.

-     Nagyon szép gyermekek. Mennyi idősek? – Fordult Juliska Terikéhez.

-     A Jaksi három. A kicsi Teri tegnap volt hét hónapos.

-     Köszönjük a vacsorát Terike. Nagyon finom volt.

-     Szívesen főztem Juliska, de a Mári mama több dicséretet érdemel nálam, mert ő termelte meg a hozzávalókat.

-     Látják-e tanár úr, hogy mennyi mindenre tanítanak engem a vendégeim? Mert ugye a Terike olyan étkeket készít nekem, amit én még sohasem ettem ez idáig. A Jancsi gyerek meg elmagyarázza nekem, hogy, hogy kell a borral meg a szőlővel bánni. Ez a Jaksi gyerek meg már úgy hozzám szokott, hogy ha meglát a kertből, vagy akár a faluból befordulni a kapun már szalad is hozzám, aztán már fogja is át a lábamat, meg felnyújtja, a kis kezét úgy kéri, hogy felvegyem. Úgy megszeretett engemet, akárha a nagyanyja volnék. Igaz én meg őtet úgy megszerettem, de úgy halljátok-e, hogy már akkor is hiányzik, ha csak egy órácskát nincsen velem. A kicsi Terike meg folyton figyeli a kis szemével, hogy merre is megy a Mári mama a konyhában. Ha meg a hangomat meghallja, hát már fordítja is oda a kis fejét. Igaz-e Terike?

-    Bizony mindannyian nagyon megszerettük a Mári mamát. Nem is csoda, hiszen talán éhen is vesztünk volna, ha ránk nem akad az erdőben.

-    Ugyan hagyd el Terike! Ha nem én akadtam volna rátok, hát segített volna valaki más. De beszéljük csak inkább azt, hogy mi legyen! Ne firtassuk folyvást csak azt, hogy mi volt. Mert ugye az, ami volt, hát az már megvolt, de ami előttünk van még, azon érdemes alakítani.

-    Bizony igaza van a Mári mamának abban, hogy foglalkozzunk azzal, hogy mit tehetünk. Abban viszont a Terikének van igaza, hogy kevés olyan segítőkész, bátor, önzetlen, aranyszívű asszonyt ismerek, mint amilyen a Mári mama. Mondja, csak Jancsi vannak rokonaik, akik befogadhatnák magukat?

-   Hát a szüleink talán Németországba értek éppen, vagy útban vannak oda. A bátyám a Helmuth valahol a Szovjetunióban van valami „Malenkij Roboton”, a nagyszüleinket telepítették ki Lengyelből egy esztendeje. Nem tudjuk, hogy Györkönybe, Bikácsra, vagy Németkérre vitték-e őket? Mi az ópapáékat szeretnénk megtalálni, mert, ha a bátyám hazatér, akkor biztosan náluk fog keresni.

-   Azt gondolom, hogy maguknak itt kellene maradni addig ameddig nem, csillapodik egy kicsit a németellenes hangulat az országban. Nekünk kellene valami jó okot találni, hogy oda jussunk ezekbe a falvakba. Te mit gondolsz Juliskám?

-   Hát, ha volnának ott a környéken székely telepesek, akkor elmehetnénk oda énekelni meg muzsikálni.

-   Van nekem egy tanár barátom Nagydorogon. Vele még Pápáról ismerjük egymást. Őt kellene meglátogatnunk Juliskám. Ő múltkor írta a levelében, hogy igen szeretne téged megismerni. Mit gondolsz, Juliskám nem kellene őt meglátogatnunk?

-   Na, látja Mári mama, mondtam én, hogy az én Vilim kitalál valami okosat!

-   Jól van kis galambom. Tik menjetek a pároddal ahhoz a tanár barátotokhoz. Én meg utána kérdezek, hogy lehetne-e ott valahol valami éneklést csinálni.

-   Mondja tanár úr, tud maga motorbiciklit vezetni?

-   Volt nekem egy motorom még Pápán, de már régen nem ültem rajta. Miért kérdezi Jancsi?

-   Hát elrejtett itt a portán egyet a nagybátyám, amikor még itt lakott. Benzint is hagyott eleget. Gondoltam, hogy motorral könnyebben megjárnák az utat.

-   Köszönöm fiatal barátom. Juliskám motorbiciklivel megyünk!

     Szabó tanár úrék sikerrel zárták Nagydorogi vizitjüket. Simon Márton tanár úr és vidám természetű, ábrándos szemű, kövérkés felesége mélyen meghatódott Szabó Vili és Bíró Julianna szerelmi történetének hallatán. Egy alkalmas pillanatban Karolina el is csalta magával Juliskát, hogy megismerkedésük minden részletét kikutassa.

-    Gyere, Juliska menjünk, ezeknek a fiúknak biztosan sok megbeszélni valójuk van, hiszen oly sok minden történt azóta, hogy utoljára találkoztak. Csak hányják-vessék meg kettesben a világ sorsát-baját, aztán javítsák is ki minden hibáját, ha tudják. Ha már másképpen nem tehetik hát hadd tegyék meg legalább szóban. Mi meg pletykálkodjunk róluk kertem szép virágai között.

-    Tudod, Vili én úgy látom, hogy igazi kincset találtál te ezzel a Juliskával. Úgy látom meglelted végre a jól megérdemelt boldogságodat. Én még nem is igen láttalak téged ilyen boldognak és nagyon örülök, hogy ilyennek látlak, de érzek benned valami feszültséget, valami szorongást is. Jól érzem-e, hogy van valami más is, ami ide utaztatott benneteket hozzám?

-    Hát igen. Jól látta a te aranyos feleséged, hogy pörlekedem én a hazámmal, mert sehogyan sem tetszik nekem, ahogy a német ajkú honfitársainkkal bánunk. Meg igaza van neki abban is, hogy ez ellen mi ketten csak felszólalhatunk, érdemben tenni semmit sem tudunk. De van nekem egy olyan ügyem is, amiben te könnyen segíthetnél.

-    Bizony igazad van a svábokkal kapcsolatban. Úgy látom én is, hogy velük kapcsolatosan is elfelejtettük István királyunk intelmeit, pedig, hát ő már több mint ezer éve meghagyta fiának, hogy az idegen országból jötteket megbecsülje, mert azok kultúrája, tudása, tapasztalata, másfajta szokása csak színesítheti a magyart. Meg, hogy a jól fogadott idegen jó hírét viszi a világba hazánknak. Halljuk csak miben segíthetnék? Mert tudod ugye, hogy nekem bátran elmondhatod, legyen akár mi is az, amit el kell mondanod? Meg tudod ugye azt is, hogy én mindenben segítek, ha tehetem?

-    Tudom Marci, hát persze, hogy tudom! Ha nem tudnám, hát nem is volnék itt. Csak éppen azért, mert sokra tartalak, nem szívesen kevernélek bajba. Tudod, van nekem egy fiatal sváb barátom. Az ő nagyszüleit valahova ide hozták a lengyeli táborból még a múlt évben. Hát azt kellene valahogy megtudni, hogy melyik faluba rakták őket.

-    Gondolom, akkor a nevüket tudod?

-    Hát hogyne tudnám? Az egyikük Zulauf János, ő borbély volt Cikón mielőtt ki nem zsuppolták onnét. A másikukat meg Wéber Ferencnek hívják, ő szabó mester volt ugyancsak Cikón. Azt is tudom, hogy merre kellene keresni őket, mert Györkönyre, Bikácsra, meg Németkérre indítottak transzportokat Lengyelből, amikor a tábor őrzői úgy ítélték meg, hogy az idősek már nem alkalmasak munka végzésére.

-    Rendben van Vili, már holnap nekikezdek a keresésüknek. Ha eredményre jutok, ha nem, levélben értesítelek.

-    Köszönöm Marci ezt reméltem tőled.

-    Nagyon örülök Karolinám, hogy megismertelek benneteket. Végre vannak igazán jó barátaim a Vili régi életét ismerők között. Ma éppen kettőt szereztem közülük. Az én Vilmosomnak mindig jó gondolatai vannak tudjátok-e, de ez, hogy eljöjjünk hozzátok, hát ez volt ez idáig a legjobb. Aztán látogassatok el ti is hozzánk halljátok-e! Mert tudjátok meg, hogy a mi ajtónk mindenkor nyitva áll a kedves barát előtt. Igaz-e Vili?

-    Bizony igaz. Mi a Juliskámmal minden vendéget szívesen fogadunk, kiváltképpen a jó barátot.

-    Örülök Marci, hogy a mi Vili barátunk megtalálta végre a magához méltó társat. -  Kezdte Karolina a beszélgetést az urával, amint a vendégek ott létét, már csak a gyorsan elrobogó motorbicikli kereke által felkavart por felhője jelezte.

-    Valóban nagyon szép asszony a Juliska.

-    Tudod Marcikám, nekem volt ma alkalmam hosszabban beszélgetni a Vili asszonykájával. Mondhatom igazán sokat szenvedett. Annyi megpróbáltatást állt ki, ami egy kisebb falunyi embert is megtört volna. Igen csak erős lélekre vall, hogy ő talpra állt. Ő képes volt túl élni, hogy kétszer is kisemmizték, hogy táborba zárták, hogy az első férjét kivégezték, hogy a lánya csaknem belehalt a nélkülözésbe ott a lágerben. Ő nem roppant meg. Ő megérdemelt boldogságot talált Szabó Vilmos tanár úr oldalán.

-    Adja isten, hogy egész életükre kitartson a boldogságuk. Mind a ketten megérdemlik, hogy szeretetben éljék le, ami még hátra van. Mond csak Karolinám, volna kedved holnap átruccanni velem Györkönybe? Olyan régen találkoztunk már a mi Bolbach Hansi barátunkkal.

-    Csak nem akarsz áttérni az evangélikus hitre Mártonom, hogy éppen a papot akarod ilyen sürgősen meglátogatni?

-    Nem kicsim, megmaradok én már reformátusnak erre a kis időre.

-    Na, erről a kis idő dologról többet ne halljak, hallod-e! Mit kezdjek én egyedül a még megmaradt száz évemmel, ha te itt hagysz? Tudod mit? Inkább elkísérlek, mert nem hagyom én, hogy a végén még elcsavarja a fejed valami sokszoknyás Györkönyi menyecske.

Mosolyogva, kézen fogva, andalogva fordultak be a kapun.

Simon Marci betartotta az ígéretét. Két hét elmúltával, már kopogtatott is a Teveli postás a Szabó tanár úr ajtaján a három napja feladott levelével.

-    Remélem, jó hírt hoztam fiatalasszony! – Mondta a postás Lajos bácsi kezében a levelet lobogtatva. – Nagydorogon adta föl Simon Márton.

-    Az ő levelének akármit ír is örülni fog az uram, mert igen rég óta jó barátok.

   Juliska nagy izgatottan várta haza urát. Régen teltek olyan cammogva az órák, mint ezen a napon. Már megfőzte az ebédet és még mindig alig fordult kétszer körbe a falióra nagymutatója. Már kivasalta az összes fehérneműt és szétválogatva, szépen összehajtogatva berakta kinek-kinek a szekrényébe. Már megstoppolta az összes lyukas zoknit, és a Vili még mindig váratott magára. Már éppen kezdett lemondani róla, hogy valaha is megtudja mit írt a Marci barátjuk Nagydorogról, amikor Erzsikével elmélyülten beszélgetve, megjött a várva várt férj.

-    Gyertek már, gyertek! Annyira örülök, hogy megjöttetek, hogy ki sem tudom mondani. Már nagyon vártalak benneteket.

-    Na, mit mondtam én neked Erzsikém? Ugye megmondtam én neked, hogy édesanyád nagyon szeret bennünket? Igaz jól is van ez így, mert mi is igencsak szeretjük őt. Igaz-e Erzsikém?

-    Igaz papa. – Felelte mosolyogva a lány.

-    Bizony igaz, hogy nagy a szeretet a szívemben az irányotokba. Most mégis inkább a kíváncsiság múlatta lassan az időt.

-    Aztán mire vagy annyira kíváncsi aranyom, kedves kicsi feleségem?

-    Nem másra csak arra, hogy mit ír a levelében a Simon Marci barátunk Nagydorogról?

-    Na, nézzük gyorsan azt a levelet, mert most már énrám is átragadt a kíváncsiságod.

Szabó Vili izgatottan tépte fel a levelet.

-    Ejnye, no, hát hol az a fránya szemüveg? Csak nem hagytam az iskolába? Na, megvan végre! Hát nem a másik zsebembe tettem?

 Amint az erős szemüveg olvashatóvá varázsolta a férfi rövidlátó szemének Simon Marci kiírt írását, fennhangon olvasni kezdett.

   Kedves Vili Barátom!

      Remélem, levelem jó egészségben talál téged, csak úgy, mint az egész családodat. A kedélyállapotod megmondom őszintén, jelen pillanatban nem igazán érdekel, mert nagy bizonyossággal tudom, hogy remek lesz még akkor is, ha most síri hangulatban vagy, mire beszámolóm végére érek. Karolinámmal a látogatásotokat követő napon átkerekeztünk Györkönybe. Az evangélikus lelkész barátunkat kerestük fel. Még jól is jött a kérésed, mert már hosszú ideje adósai voltunk egy vizittel. Tudod Vili Régi kipróbált barátság köt össze bennünket a Bolbach Hansival így, hát nem kellett magyarázkodni egyből a lényegre térhettünk. Megtudtuk tőle, hogy a Zulauf János bácsi Györkönyben maradt, mivel a faluban nem volt borbély. Az óta, hogy ide került, igen kedvelt és ismert személyiséggé vált. Mindenki dicséri a könnyű kezét, a szorgalmát, a szakértelmét. Egyszóval megörökölte a régi borbély teljesen felszerelt műhelyét és a falu teljes megelégedésére borotvál, nyír, húzza a fájós fogakat, bodorítja és vágja a falu asszonyainak, lányainak haját, kötözi a sebeket, igazítja helyre a kificamodott bokát. Egyéb iránt azt, hogy igen könnyű és ügyes keze van az idős mesternek, azt az ottani látogatásunk óta szépen ondolált frizurájú Karolinámmal együtt én is tanúsíthatom. Jani bácsi ugyanis nem csak, az asszonykám haját ondolálta be csodálatosan, hanem engem is alaposan megborotvált és szépen megnyírt, hálából a hírekért, amit az unokájáról vittünk neki a te jóvoltodból, kedves Vili barátom. Történt ugyanis, hogy az én kedves lelkész barátom amint megtudta, hogy mi járatban vagyunk, már cibált is át bennünket az idős mester műhelyébe.

     Egyébként nem csak vidám dolgokról szereztem tudomást ott létemkor. Hanzi barátomtól tudom, hogy félmillió hazánk béli német ajkú embert kívánnak a győztes hatalmak Németországba áttelepíteni. Szerinte, ha ez bekövetkezik, egyetlen egy sem marad hazánkban ebből a szorgalmas, tehetséges nációból. Szerinte a belügyminiszter azt az utasítást adta a rendőrségnek, hogy az országban élő svábok tíz százaléka maradhat csak az országban. Öröm talán az ürömben, hogy a kitelepítések erősen meglassúbbodtak, mert az amerikaiak kifogásolják, hogy a vonatok, amikkel a transzportok Németországba értek, nem voltak megfelelően felszereltek. Hanzi bízik benne, hogy ez az őrültség, mármint a német ajkúak üldözése, hamarosan kifullad. Ezt a reményét egyébként mi is osztjuk az én kis Karolinámmal. A pap barátom azt tanácsolja, hogy legyen a vendégeiteknek őszig kitartásuk, mert addigra várható a közhangulat csillapodása és az nagyban megkönnyíti az utazást a kicsi gyerekekkel. Megígérte a barátunk azt is, hogy utána érdeklődik a másik nagypapának is. Én azonban azt gondoltam, hogy fontosabb ez a hír, semhogy megvárjuk annak a kutatásnak az eredményét.

  Kedves Vili Barátom!

      Meg kell neked vallanom őszintén, hogy mi az én kis asszonyommal egészen bele szerelmesedtünk a feleségedbe. Már igen bánjuk mind a ketten, hogy úgy engedtünk benneteket utatokra, hogy őt meg se énekeltettük. Ígérem, hogy a jövő hónapban meglátogatunk és akkor még teljesebb művészi élményben lesz részünk, mert akkor az ő minden bizonnyal csodálatos énekét a te hegedűd, szívbe markoló hangjának kíséretében hallgathatjuk majd meg.

 Kedves Vili barátom!

      Mi hála Istennek jó egészségnek örvendünk. A fiunk szépen halad a mérnöki tudományok elsajátításában. A minap írta, hogy találkozott Pesten a lányaiddal és még mindig nem tudja eldönteni, hogy az Editke, vagy a Márti lesz-e a felesége? Abban viszont már biztos, hogy, ha egyikük se mond igent a kérésére, akkor ő át tér a katolikus hitre és szerzetesnek áll. Szerintem komoly a szándéka. Remélem, a lányaid megszánnak engem és valamelyikük a menyemmé lesz. Tudd meg Vili barátom, bár szerintem magadtól is tudtad, hogy a lányaid imádják új anyjukat. A fiamnak, a Petinek mesélték, hogy szerintük a felhők közé költözött anyjuk igazította úgy a Juliska énekét és ő vezette olyan ügyesen a vonót a te hegedűdön, hogy ti egymásba szeressetek.

Abban a reményben zárom soraimat, hogy levelem jó egészségben talál mindannyiótokat.

Szeretettel a te mindig hű barátaid:

Marci és Karolina.

-    Na, ezt nevezem én Jó hírnek Vilikém! Szerintem siessünk a Mári mamához, mert biztosan nagy örömet viszünk az ott lakóknak.

-    Szerintem is menjünk hamar, mert ugye azt tartja a mondás, hogy kétszer ad, aki gyorsan ad.

-    Adjon az isten Jó napot! – Kurjantotta el magát Vili a Mári mama kiskonyhájának ajtajában. – Jó napot adjon isten! – Ismételte meg még hangosabban a köszöntést, amikor az előbbi üdvözlésre nem érkezett válasz. – Hát akkor pakoljatok be mindent, amit értek Juliskám, mert úgy látom, hogy vihetjük a házat is, mert itt bizony senki sem őrzi a portát.

-    Biztosan a kertben dolgoznak. – Kottyintotta közbe Annuska, aki Erzsikével együtt elkísérte Vilit és Juliskát a Mári mamához. A Lányok babázni jöttek. Megdajkálni a kicsi Terit és megfuttatni Jakabkát. Mióta megtudták, hogy kicsik vannak a mamácska családjában gyakran töltötték a délutánt az estét a Kovács mama portáján. Mióta sűrűn jártak a lányok a házhoz Jakabka még sekély szókincse két újabb taggal bővült. A Nanára az Anna hallgatott, az Ersi-t az Erzsike vélte a maga nevének. A kisfiú igen szerette a lányokat, ha meglátta őket, ott hagyva csapot-papot már szaladt is hozzájuk. Kis kezét a combjukra fonta és közben hangosan kiabálta, hogy Nana vagy Ersi attól függően, hogy melyik lány szoknyájába sikerült belekapaszkodnia.

 -    Nézd Anti, de aranyos! Jaj de szeretem!

  Kiáltottak ilyenkor a lányok és felkapták a kicsi legényt és pörögtek vele, míg el nem szédültek. Annuskának volt igaza, a ház apraja nagyja mind a kertben szorgoskodott. Mári mama és a Terike a borsót szedte éppen a holnapi leveshez. A paradicsom és a paprika már megszedve púposodott a kosárban. Jancsi és Anti a szőlőt tetejezte. A kicsi Teri a nagy diófa alatt egy nagy kosárban aludta békés álmát. Jaksi az anyja és Mári mama körül sertepertélt. A paradicsom bokrokat vizsgálta nagy szakértelemmel és végül harmadszorra is egy zöldet választva nagy büszkén totyogott a rögökön botladozva a púpozott kosárhoz.

-    Jaj, kisfiam hát tudod, hogy csak a pirosat szabad leszedni.

-    Ugyan hagyjad már Terike, hát lehet, hogy szereti a zöldet is a lecsóban ez a kicsi legényke.

-    Igaza lehet mamácska, mert folyton csak azokat szedi.

-    Különben is az a fontos, hogy segíteni akar. Márpedig látszik, hogy igen igyekszik. Szorgos kis legényke az biztos.

-    Hát igen. Csak ha ilyen szorgalmasan tépkedi a zöldet, akkor nem marad, ami beérjen a következő lecsóig.

Éppen ezen kuncogtak, amikor a Szabó család a kicsi Teri kosara mellé ért a nagy diófa alá.             

-    Nana, Erzsi! – Kiáltott fel nagy boldogan Jaksi és tapsikolni kezdett kis kezével.                   

-    Adjon az isten jó napot! Vagy inkább jó estét kell már kívánni?

Köszönt a háziakra mosolyogva Vili.

-    Hát lassan a Jó estét jobb lesz.  Így én is azt kívánok maguknak Vili.

-    Látom, mamácska van itt dolgos kéz elég. Hiszen még a paradicsomot is ez a kicsike szorgos legényke hordja a kaskába. Lecsót meg talán a kicsi Teri süt holnap belőle.

-    Nem is tudom, hogy mi lesz velem, Juliskám, ha ezek a gyerekek végül itt hagynak engemet? De az még odébb van kisgalambom. Hanem ez a Jakab gyerek halljátok-e? Ez bizony nagy kujon lesz, meglásd Terikém. Ez menten otthagyja a munkát, ha valami szép kisleányt lát.

-    Jól van Jakabka. Gyere, szaladj Nanához. Kár, hogy nem vagy legalább tíz évvel öregebb, mert akkor már tudnám, hogy ki előtt kell, riszáljam magam, hogy feleségnek kérjen.

-    Na, nézd már Vili, hát jól látom-e én, hogy kelengyét kell már gyűjteni ennek a lánynak?

-    Hát, ha azt kell, hát akkor arra gyűjtünk. Most azonban rendezzük inkább a Terikéék sorsát, mert ebben a levélben, amit a Marci barátunk küldött bizony az ő jövőjüket fogalmazta meg a barátunk.

-    Jaj, tanár úr, hát mondja, már gyorsan, hogy mi van abban a levélben!

-    Abban bizony az van Terike, hogy a Jancsi nagyapja borbélyműhelyt nyitott Györkönyben és szépen beondolálta a barátom feleségének a haját, a barátomat meg igen jól megberetválta. De nem titok ez a levél olvassa csak, ha akarja.

-   Hát megvan az ópapa? Ez valóban nagyon jó hír! – Kapcsolódott a beszélgetésbe Jancsi. - Mondták már Cikón is, hogy jobban ért az asszonyok frizurájához, mint a borotváláshoz.

-   Pedig a borotválásra is hosszú sorokba állnak az emberek. Ugye Terike ezt is írta a levelében a barátom?

-   Igen tanár úr, benne van ez is meg benne van az is, hogy most még nem kellene nekünk elköltözni innen.

-   Hát nem is kell kislányom! Majd akkor mentek, ha csendesedik a világ. Itt nálam jó helyen vagytok halljátok-e, vagy nem?

-   Jobb helyen mamácska nem is lehetnék.    

-   Persze tudom én, hogy nektek is kell a saját életetek, de ezek a kicsik is tudják már, hogy én vagyok a mamácska. Nézzétek csak a kicsi Terike, még álmában is idekapja a fejét, ha a hangomat hallja. Meg mi lesz a Jaksival, ha nem én keltem reggel?

-   Jaj, mamácska, hát vigyázzuk mi őket. Ők meg mindig szeretni fogják magát. Lesz nekik, ómamájuk, meg lesz ópapájuk, de a mamácskájuk csak maga marad. Meg nekünk se lesz másik mamácskánk. Igaz-e Hanzi?

-   Jól van, de ne ríkass már hallod-e te Teri? Na, látjátok-e, hogy milyen szépen megtanulta a nyelvünket ez az asszonyka? Nézzük Terikém maradt-e annyi abból a túrós knédliből, mert ugye úgy mondtad annak a nevét, amit főztél, hogy teletömjük ennek a sok embernek a hasát?

-   Mondd, Anti tudsz te biciklizni? – Kérdezte a fiút néhány nap múlva Jancsi. - Mert látod-e, van itt két kerékpár. Van egy női meg van egy férfi vázas is. Én neked adom azt, amelyiket választod. Neked adom, de csak akkor, ha meggyőződtem róla, hogy jól tudsz bánni vele.

-   Köszönöm Jancsi és ki fog megtanítani?

-   Hát én.

    Egy hét múlva véget is értek a leckék. Addigra Anti Jancsi megítélése szerint is ura lett járművének. Addigra megtanult álló helyzetben felszállni a biciklire. Tudott hátra felé tekerni, vagyis úgy haladni, hogy háttal fordult a kormánynak miközben a kerékpárt hajtotta. Tudta a kerékpárt egy pedált hajtva vezetni. Jancsi és Anti hosszú időt töltöttek a kerékpár szerkezetének megismerésével is. Apró darabokra, alkatrészeire szedték szét a kerékpárt. Mindent megtisztogattak, aztán lezsírozva, leolajozva az alkotó elemeket, újra összeszerelték a járművet. Meg tanultak gumit ragasztani, kormány egyenességet, láncfeszességet beállítani. Meg tanultak körtét cserélni a lámpában, felszerelni a dinamót, kicserélni az első fék gumi betétjét, beállítani a hátsó féket. Görgőt cserélni a közép agyban. És meg tanulták, hogy, hogy kell kihúzni a nyolcast a kerékből, hogy, hogy kell egyáltalán a küllők feszességét beállítani. Nagy gondot fordítottak arra is, hogy, hogy kell az ülés magasságát szabályozni. Még arra is kitértek, hogy, hogy kell a pumpát bőrözni. A slagot kicserélni rajta. A szelepgumit leszabni, ha ereszt a gumi. Jancsi alapos tanítása kitért a közlekedés szabályainak elmondására is. Elmagyarázta, hogy, hogy kell jelezni az indulási, a kanyarodási, a megállási, a megfordulási szándékot. Felhívta rá a gyerek figyelmét, hogy a kerékpár minden más járműnél sérülékenyebb, így hát a kerékpár vezetőjének fokozottan kell figyelnie a járműve, használata közben, ha nem akar megsérülni. Elmagyarázta, hogy a kerékpár vezetésekor nagyon kell figyelni a gyalogosokra, kiváltképpen a gyalogosan közlekedő gyerekekre.

-     Na, Anti most már megérdemled a biciklit. Most már akár a cirkuszban is sikert aratnál. Na, melyiket választod?

-     Hát a férfit!

-     Még akkor is, ha csak fűrészelve tudod tekerni váz felett?

-     Most még igen, de hamarosan megnövök, és akkor majd leérem rendesen.

 Vágta rá nagy önérzetesen Anti. Válasza nagy derültséget váltott ki a környezetében.

-     Igazad van fiam, hamarosan leéred rendesen. Addig azonban tekerd inkább azt a másikat. Jó lesz-e így fiam?

-     Jó hát mamácska.

-     Akkor hát Anti a tied a bicikli. Használd egészséggel. Fogadj el, azonban még egy jó tanácsot. Gondozd, ápold, sőt azt mondanám, hogy szeresd a kerékpárodat, mert meglásd, meghálálja a gondoskodást. Csak akkor számíthatsz rá, ha te megadod neki mindazt, ami jár neki. Vagyis ha megtisztítod, ha koszos, ha meghúzod rajta a lötyögő csavart, ha megolajozod a száraz láncot, ha felpumpálod a lapos gumit.

-    Köszönöm a biciklit Jancsi. Vigyázni fogok rá.

     Már forrt az újbor a pincében a kukorica is a góréban száradt, a kicsi Teri is totyogott már, és Tevelen se maradt üresen porta, amikor úgy döntöttek, hogy a Jancsiék nekivághatnak a györkönyi útnak. Nehezen határoztak az indulás idejéről, hiszen nagyon megszerették egymást. Már sok utastól, új áttelepülőtől, hallották, hogy átszelve az országot a Nyírségtől, vagy Békésből a Völgységig nem találkoztak ellenőrrel, senki se állította meg őket, a kutya se törődött velük. Átutazták már az országot a Csehszlovákiából érkezett felvidéki magyarok is. Ők aztán el is foglalták a falu még gazda nélkül árválkodó házait. Ők nem gyalog vánszorogva, vagy kicsi sovány lovacskájukat kocsi elé fogva érkeztek. Őket vonattal hozták Szekszárdig. Onnét meg teherautókon szállították Tevelig. Ott szép kövér lovaikat fogtak be jól megrakott hatalmas szekereik elé. Nem egy gazda érkezett több púpozott kocsival. Volt, aki vezeték lovat is kötött a saroglyához, hogy pihentethesse az igavonásban elfáradt másikakat. Aztán volt olyan gazda is, aki vető gépet, cséplőgépet vontatott be új portája kapuján. Ők nem mezté lábasan rúgták a port az úton. Az ő lábuk csizmával védte magát. Ők szép tiszta nadrágba bújva, fehér ingjük fölé mellényt öltve, fejükön kalapot viselve mentek vasárnaponként a misére. Ők nem a szegény honfoglalók, ők a gazdag áttelepülők voltak.

-    Jól van, na de nézzétek csak meg ezeket a telepeseket, hát ezek nem olyan szőke kékszeműek, mint a mi Hanzink, meg nem olyan vörös hajú szeplősek, mint a mi Terikénk. – Vetette ellen Mári mama.

-    Azt gondolom, hogy motorral kellene nekünk menni Jancsi. Mert a csónakban elfér a két kicsi. Én meg, majd elülök mögötted a hátsó ülésen. Lovas kocsival tán egy napba is belekerülne az út, mire elérnénk a Zulauf nagyapáékhoz. Motorral meg egy jó óra elteltével ott lehetünk! Igaz-e Tanár úr?

-   Hát mi annyi idő alatt értünk a Marci barátomhoz Nagydorogra. Onnan meg talán két kilométer az út.

-   Hát akkor mi indulunk is Mári mama. – Szólt be a konyhába Terike, amikor már mindennel elkészültek.

-   Jaj, Gyere te sváb leánka! Gyere, hadd öleljelek. Aztán őrizz meg jól az emlékezetedben hallod-e? Vigyázz ezekre a kicsinyekre, meg találd meg a boldogságodat! Találd meg akkor is hallod-e, ha ne adj, Isten nem térne meg az urad. Jól van jól kicsim, hát hiszem én is, hogy megtér. Tudd azért, ha beszélni akarsz valakivel Mári mama itt lakik. Itt Tevelen a Dorogi utcában. És a Mári mama meghallgat, tudod. Meghallgat, ha bánatod van és meghallgat, ha öröm ér. Kicsi Jaksi te ne felejtsed el a mamácskát, mert a mamácska is igen megszeretett tégedet. Na, gyere, hadd öleljelek meg. Te kicsi Teri meg nőjjél nagyra! Legyél szép, mint az édesanyád hallod-e! Te Jancsi, te igazán derék fiú vagy! Aztán legyél orvossá hallod-e? Mert én biza senki mással se akarom gyógyíttatni magamat csak veled, ha öreg leszek hallod-e?

-    Köszönünk mindent mamácska! Köszönjük, hogy jó volt hozzánk. A lovakat itt hagyom magára. Jussunk eszébe, amikor eteti, vagy hajtja őket. Sűrűn írok majd és ígérem, hogy visszatérek, amint tehetem. Anti, te meg vigyázz a mamácskára, mert tudd meg, hogy nála még nem hordott a hátán jobb embert a föld! Tanár úr maguknak is köszönjük, amit értünk tettek! Biztosan tudom, hogy mi találkozunk még.

-    Igen találkozunk Jancsi. Találkozunk méghozzá hamarosan.

-    Na, menjetek már, ne fájdítsátok a szívemet! – Bíztatta őket mamácska.

A motor feldübörgött mélyen, panaszosan, aztán lassan neki indult Murga felé az útnak. Az egyre gyorsabban távolodó utazók hátát hamarosan eltakarták az út ment fák.

-    Siess Anti! Kapj fel a biciklire! Aztán tekerj, mert elkésel az iskolából hallod-e?

-    Jaj, Istenem, de megszerettem én ezeket a svábokat.

    Mormogta az idős asszony, csak úgy sustorogva maga elé a szavakat. Szemét elhomályosították a könnyek és torkát szorongatta a fájdalom és talán még akkor is tartott a bánata, amikor Jancsiék már boldogan ölelték ótatát és ómamamát Györkönyben.

       Szépen Csendben folydogáltak a napok Mári mamáéknál. A bor szépen megforrt, a szárat levágták és rendesen fölkupacozták. A répát és a krumplit kiásták és a pincébe hordták. A földeket a betakarítások után jó mélyre szántották Jancsi lovainak segítségével. Aztán még Mikulás előtt betakart mindent vastagon, fehéren a hó.  A kultúrcsoport megfeszített erővel készült a karácsonyi előadásokra. Jancsi levelei rendre, heti gyakorisággal érkeztek. Elmesélték, hogy a Jaksi őt Jancsi apának szólítja és, hogy a kicsi Teri lépked szépen. Már viszi a kukoricacsövet, ha kérik, a dédi mamához. Aztán meg arról írt, hogy megtalálta az érettségi bizonyítványát, mert azt a Terike jól elrejtette az alsóneműibe. Most csodálkozik rajta, hogy a vizsgáin minden tantárgyból példás osztályzatot kapott. Írta azt is, hogy most már nincs akadálya, hogy megpróbálja jövő őszre az orvosi egyetemet Pesten. Írta azt is, hogy a Zulauf nagypapa egyet ért a Mári mamával, hogy tanuljon, mert annak, akinek esze van a tanuláshoz, annak vétek volna a föld forgatásával bajlódnia. Segíti ő az unokáját, mert Istennek hála szépen hoz a konyhára az emberek szakálla és az asszonyok kócos haja. Meg mondja azt is, hogy ő azért rakja élére a pénzt, hogy használjon vele családja arra érdemes tagjának és, hogy ez az érdemes ember most a Jancsi. A Terike levele talán elköltözésük után fél évre érkezett.

    Kedves Mamácska!

    Ne haragudjon, hogy levelemmel zavarom, de fontos titkot kell megosztanom magával. Tudom, hogy az én gondjaim nélkül is sok a tennivalója, mert olvasom a Jancsinak írt válaszait. Éppen ezek a válaszok, meg az együtt töltött idő bíztat engem arra, hogy magához forduljak kétségeimmel. Mert én még bölcsebb, okosabb emberrel, mint maga mamácska nem találkoztam. Kérem magát mamácska, hogy ne vegye magyarázkodásnak azt, amit most írok! Kérem, hogy olvassa úgy, mint egy titkot, amit én még a tiszteletes úrnak sem mernék meggyónni, mert félek, hogy az én vétkem nagyobb a világnál és nagyobb minden bűnnél, amit a teremtés óta elkövettek! Kérem magát arra is, hogy temesse el titkomat, ha nem akar válaszolni nekem!

    Szóval én tizenöt éves voltam, amikor engem a Zulauf Helmuttal, a Jancsi bátyjával eljegyeztek. Csak megjegyzem, hogy a Heli sem volt több akkor, mint huszonöt éves. Mint tudja az én családom ruhát varrt mindig még az előtt is, hogy ide települtek már vagy százötven évvel ezelőtt ebbe a hazába. A Helmuth ősei mindig is borotváltak meg hajat göndörítettek, mert ez volt a mesterségük. A két család minket egy párnak szánt, mert azt mondták, hogy paraszt az van elég. A paraszt az megterem a gomba alatt is, nekünk és a gyerekeinknek jobb életet szánnak. Szóval mi összeházasodtunk és én a házasságunk után megszerettem a férjemet. Ugye látta mamácska, hogy két igen szép gyerekünk is született? A bajban azonban, amikor nem tudtuk, hogy mit eszünk, ha éhesek vagyunk. A nélkülözés napjaiban, amikor nem tudtuk, hogy mit hoz a következő perc, akkor én a Jancsi okosságára, gondoskodására voltam bízva. Akkor nekem nem volt más támaszom. Csak maga volt rajta kívül, aki segített nekem. Szóval akkor én nagyon megszerettem őt. Az én nagy bűnöm mamácska az, hogy én éjszakánként azt várom, hogy a Jancsi az ágyamba bújjon és szeressen és öleljen és csókoljon. Az én nagy bűnöm mamácska, hogy én már jobban akarom, hogy a Jancsi vigyázzon rám, mint azt, hogy a Heli visszatérjen abból a Malenkij Robotból. Én a világon már semmi mást nem akarok, csak azt, hogy ő vigyázzon engemet és a gyerekeimet. Tudom, hogy nekem csak kacsintanom kell, mert látom a Hanzi szemén, hogy ő is csak erre vár és akkor boldogságban olvadunk össze. Nem tudom mamácska, hogy meddig tudok, és azt még kevésbé tudom, hogy meddig akarok ellenállni testi vágyaimnak?

   Kérem magát mamácska, hogy adjon nekem tanácsot!

   Kérem magát, hogy mondja meg nekem, mit tegyek? Mert esküszöm én, hogy ahhoz, hogy a két kicsikém megszülessen a világon a Helmuthon kívül senkinek sem volt rajtam kívül köze, de ahhoz, hogy életben maradjanak, a Jancsin kívül csak maga segített nekem. Kérem, hát magát mamácska, hogy segítsen eltemetni testi vágyaimat! Kérem, hogy segítsen nekem elszakadni a sógoromtól! Hogy segítsen megtartani engem olyan tisztán, mint ahogy engem az uram itt hagyott!

  Szeretettel és tisztelettel Teri!

  Györköny, 1947. március. 3.

   Mári mama egyre csak azon járatta az agyát, hogy mit is válaszoljon az ő sváb leánykájának? Akár a kertben ásott, akár az ebédet kavargatta gondolatai mindig a Terikére és a Jancsira szaladtak vissza. Jaj, kisleánykám te aztán jól megdolgoztatod az én öreg agyamat, hallod-e? Zsörtölődött magában. De úgy kell neked Mári! Kell neked mindenbe beleártani magadat, aztán ha segítség kell, nekik tanáccsal csak kitérnél a válasz elől mi? Vedd tudomásul vénasszony, hogy annak az asszonykának a további élete, a további boldogsága függ a te válaszodon. Hát vedd tudomásul, hogy ő éppen azért kérdez tégedet, mert jobban bízik benned, mint saját anyjában! Mert egyszerű volna azt mondani ugye, hogy kedves Terikém, te keverted magadnak ezt a zagyvalékot, hát most mássz ki belőle magad! Egyszerű volna, csak ne szeretnéd annyira azt a kis szeplőst, meg ne féltenéd annyira azt a Jancsit, meg azokat a kicsinyeket. Meg aztán te is tudod, hogy nem kevert semmit az a leány! Meg tudod azt is, hogy a kiszámíthatatlan sors az, ami pont úgy hozta, hogy az urát hurcolták el magukkal az oroszok és nem a sógorát. Meg tudod azt is ugye, hogy egy ilyen életerős egészséges asszonykának sok az a két év, amit férfi nélkül kellett leélnie? Emlékezz csak rá, hogy te mit tettél volna huszonnégy évesen, ha két évig nem simogatott volna senki? Ha két évig egyedül melegítetted volna az ágyadat? Ha nem lett volna melletted az urad, hogy becézgessen, hogy vigasztaljon, ha szomorú vagy? Bizony tűz ég most abban a lányban! Ég annak most mindene és valakivel oltani fogja a tüzet, ha nem az én Jancsi fiammal, hát más férfit fog találni és akkor azzal oltja majd azt a nagy tüzet. Amilyen szép és kívánatos az a menyecske hát akad majd tűz oltására elég jelentkező, azt megmondom. Ez bizony így van, csak hogy az a fiú meg a sógora. A sógora, aki a bátyja meghagyására vigyázza a családját. Mi lesz, ha a pásztor csen birkát a nyájból? És mi lesz, Mári hallod-e, ha farkas tör a nyájra? Akkor nem dolga-e a pásztornak, épen érintetlenül terelni a nyájat, hogy hiánytalanul vigye a gazdához haza a bárányokat, agyonütni a farkast? Meg aztán a kicsi Jakab is apjának tekinti a fiút és annak fogja érezni a kicsi Teri is, ha megnyílik annyira az értelme. Meg biztosan talált az a Helmuth is valami orosz, vagy valami kihurcolt menyecskét magának, aki mellé búvik éjszakánként ott a messzi, hideg orosz pusztákban. Egyre csak ezek a gondok hajtották egymást köbe - körbe az asszony agyában, amikor megint csak levelet hozott a postás Györkönyből. A levelet a Jancsi szerkesztette. Az asszony nagy izgatottan szakította fel a kopertát. Még okuláré után sem kutatott, a házban, hogy gyorsabban juthasson a levélhez.

-     Na, lássuk csak mit ír ez a gyerek. – Sustorogta maga elé és kezét hosszan kitartva,  izgatottan olvasni kezdte a levelet.

 (folyt. köv.)

     ****************************************

5. BEMUTATJUK...

Hajósi Ildikó versei

Hitem erejéből...

Hajósi Ildikónak hívnak, Budapesten születtem, 1972 Március 27-én. Hat hónapra születtem, 38 cm és 1 kg volt a súlyom. Édesanyámnak azt mondták,hogy ebből nem lesz gyerek.
Középső gyerek vagyok, úgy is hívom magam,hogy a szendvics. Van egy húgom,ő Pesten lakik,a családjával,meg egy nővérem,akinél már 2 éve lakom. Ezelőtt csak pár ház választott el minket egymástól. 7 éve élek Garán,ez egy Baja mellett található kis község. Szeretem a csendet,hogy nincs tömeg nyomor, járok a helyi református gyülekezetbe is, olvasni is nagyon szeretek. Elhatároztam, magam is megpróbálom az írást, belekezdtem egy novellába, és néhány verset is küldtem az újságnak, amiben a hitem erejéről, és Istenszeretetemről próbálok összegyűjteni néhány őszinte gondolatot. Örülök a megjelenés lehetőségének.
Hát röviden ennyi.
Puszi: Ildi
"Bármit is állítanak rólam, nem számít. Hitet ad, amikor énekelek." Frank Sinatra....

 …………………………………………………………

A szerelemről
 
A szerelem a szívben fakad,
Virága soha el nem hervad.
ez a megmagyarázhatatlan,kimondhatatlan és leírhatatlan érzés,
nem  más, mint rózsaszín és lila köd,
De ha felébredsz,
Minden elmúlik.
Hagyd, hogy megmutassam, elmondhassam,
Bizonyítsam létezését.
                                                    2013

 ..........................................................................................

 Az úton

Az úton.
Az úton ballagok,
magamban számot adok.
Csak az Isten tudja,
kinek hová vezet az útja.

Ha néha elbotlunk,
van kibe kapaszkodnunk.
Ha Isten velünk,
Ki lehet ellenünk?
Mindig velem van a Lélek,
szívemben békét remélek.

 .........................................................................................

Életem megváltója        
 
Életem megváltója,

szívek,lelkek megvidámítója.
Rád mindig számíthatok,
benned sosem csalatkozok.
Te vagy az út az igazság és az élet,
Nélküled élni is vétek.
Ha keresed Őt, bárhol megtalálod,
Legyen a neve örökké áldott.

 ………………………………………………………....

Az éltető ige
 
Ha kedvetlen vagyok,
Az Úr Jézusra támaszkodom.
Bár a világ változik,
Ő mindörökké ugyanaz marad.
Vállamra veszem a keresztet,
és vele megyek.
Szelíd hangja mindenhová elkísér,
tudom,ez mindennel felér!
                                                  2013

****************************************

6.  NOVELLÁRÓL NOVELLÁRA

Árvay Mária  Dóri sorozata 3. rész

3. Pali bácsi küldetése

A hatalmas épületben, ahol a lovas rendezvénysorozatot tartották, volt egy kis üzlet, tele mindenféle lovas ajándéktárggyal. 

Ez a nap is úgy indult, mint a többi. Pali bácsi szépen, takaros sorokba rakta az ajándéktárgyakat, s közben gondolkodott, homlokát összeráncolva.
- Remélem, ma is lesznek gyerekek, akik ide látogatnak majd a kis üzletembe. Olyan jó a csillogó szemüket látni, ahogyan a dísztárgyakat nézegetik, tudom, náluk jó helyük lesz. A felnőttek egy része csak közömbösen végigsétál itt, de a gyerekek… az más.

A nézőtéren már gyülekeztek az emberek, ámbár korántsem volt még teltház. Most éppen fogathajtás volt soron. Dübörgött a zene, a közönség tapsolt, így biztatva a versenyzőket.

Dorka is ott volt már a nézőtéren, s a meglepetéstől döbbent arcot vágott.
- Mi ez? Most koncerten vagyunk, vagy lovas rendezvényen?
Nem ez volt Dorka életében az első rendezvény, volt már szabadtéri lovas programokon. Eleinte el volt keseredve, mert nem hallotta a lovak patáinak dobogását a homokos pályán, de szüleivel addig járkáltak, amíg rá nem bukkantak a futószáras versenyszám helyszínére, ahol a versenybíró az alábbi utasításokat adta:
 Tanügetés, kengyel és szárfogás nélkül.
 Könnyű ügetés kengyelben, szárfogás nélkül.
 Könnyített ülés kengyelben, szárfogás nélkül.
 Könnyű ügetés kengyelben, szárfogással.
 Lépés, kengyelben, szárfogással.
Közben hallani lehetett a füves pályán a lovak ügetését, az oktatók hangsegítségeit, amit Dorka különösen élvezett. Olyan sokszor hallotta ezeket a feladatsorokat, hogy már kívülről tudta, vagy sejteni vélte, mikor, mi következik majd.

Most, viszont, itt csupán a hangos zenét hallja, ami nem lenne ellenére, de a lovakból így neki semmi nem jut—mindent a szemnek, s semmit a kéznek!
Lassan a csalódottság váltotta fel a megdöbbenését, pedig mennyire várta ezt a napot, s most a lovak elérhetetlenek számára!

Nem messze Dorkáéktól, egy tizennégy év körüli kislány, Kitti, üldögélt tolókocsijában. Kikerekedett szemekkel nézte a fogatban vágtató lovakat, a hajtók rátermettségét, ahogyan a szárakat s a fogatot kezelik. Hiába látta mindezt, az ő arcán is az elkeseredettség látszott.
- Hol vagyok én ehhez képest? Mindössze lépésben lovagolhatok, ezek az emberek, akik világbajnokságokon vesznek részt, nevetnének rajtam, ha lovagolni látnának! Most érezte azt az áthidalhatatlan szakadékot, ami az ő lovas teljesítménye és a lovas élsportolók teljesítménye között van. Pedig a lovaglás számára is csodálatos!
Gondolatban összehasonlította önmagát a  Danielle Steel Palomino című könyvében olvasott lovaglási élményekkel, s tudta, hogy ez neki fontos. A főszereplőt így szólaltatja meg az író:
" Nem is tudom elmondani, milyen volt ott fent a lovon - mintha újból egészséges lennék!. Itt, a székben, más vagyok, mint a többiek, és mindig is más leszek. De ott fenn a nyeregben épp olyan vagyok, mint voltam valamikor. Jó, talán egy kicsit
más, de majd újra hozzászokom."
Dorka és Kitti szülei látták, hogy a gyermekeik egyre inkább fancsali képet vágnak, s azt javasolták nekik, hogy közösen nézzenek be abba a kis üzletbe, ahol lovas ajándéktárgyakat árulnak.
Dorka és Kitti még nem találkoztak soha, de most a közös bánatban egymásra találtak. Beszéltek is egy pár szót, de tulajdonképpen mindketten a könnyeiket nyeldesték.

Amikor az üzletbe ért a két család, Pali bácsi meglepetten fordult hozzájuk.
- Gyerekek,  mi ez a bánatos ábrázat? Derű, mosoly, vidámság, ez az élet sava, borsa!
A bácsi hangjában volt valami mosolygásra késztető, valami kedves hanghordozás. Miután megtudakolta a két kislány nevét, a két gyermek elmondta neki bánatát, a férfi türelmesen meghallgatta mindkettőjüket.
Majd sóhajtott egy nagyot, s így szólt:
- A lovak, a lovaglás adta öröm mindenkié: versenyzőké, hobbilovasoké, lovagolni vágyóké egyaránt.
- Dorka, tudom, mit érzel most, fáj, hogy lovak közelében vagy, mégsem érzékelsz belőlük semmit.  Jársz valahova lovagolni?
- A világ legcsodálatosabb helyére, a legnyugodtabb és legbékésebb lovaihoz, s a legkedvesebb oktatóhoz!
- Na látod, ott nyugodtan simogathatod a lovakat, szeretgetheted őket, lovagolhatsz rajtuk. Mindig ez legyen a legfontosabb élményed. Meg azért van ám az én kis üzletem, hogy segítsek rajtad. Vannak ám itt csodaszép lovacskák.
 A kislány kezébe adogatta a szebbnél szebb lovakat – kerámiákat, fafaragásokat, puha, plüss játékokat. Dorka végül is egy nyaklánc mellett döntött, amin egy lófej volt, ki lehetett tapogatni a teljes fejformát, s állandóan magánál hordhatta.
Már sokkal vidámabbnak érezte magát, mint amikor bejött. Most már csak Kittit kellene valahogy felvidítani.
- Kittikém, ha hívhatlak így! – mondta Pali bácsi. - Bizony, átérzem ám a te helyzetedet is. Mielőtt elmesélnék neked röviden valamit, fogadd meg a tanácsom! Bízz a terapeutádban, és önmagadban, no meg a lovadban. Csodákra lehettek képesek, ki tudja mit hoz majd a jövő, elképzelhető, hogy valamikor ügethetsz majd.
 A kis történetem pedig: tudod, régebben aktívan sportoltam, méghozzá lovagoltam. A díjugratás volt a kedvenc sportágam. Mindenáron győzni akartam, sok-sok lovas trófeát akartam a magaménak tudni. Fiatal koromban sokat versenyeztem, szegény lovamat, Pegazust nem kímélve. Egyszer nagyon szoros volt a verseny, tudom, emlékszem. Gondoltam, ha a rövidebb útvonalat választom, hamarabb célba érek. Igen ám, de előző nap zuhogott az eső, minden tocsogott a sártól. Már szépen ráfordultam az akadályra, de szegény lovam megcsúszott, elesett, én vele együtt estem. A hátam annyira megsérült, hogy azóta nem versenyezhetek, időnként lovagolok csak, inkább ügetésben, mint vágtában, mert hamar megérzi a hátam az intenzív mozgást.
- A baleset után éreztem csak igazán, mennyire elhanyagoltam a lovamat, akinek szerencsére nem történt komoly baja, pár hét lábadozás után felépült. Csak a verseny volt számomra a fontos, de nem a ló. Pedig nélküle nem tudtam volna olyan hatalmasakat ugratni, szinte úsztunk a levegőben. Szegény Pegazust eszköznek tekintettem, a győzelem volt a cél – pedig a lóval együtt, összhangban, az ő személyiségét is figyelembe véve kellett volna versenyeznem, mert ettől különleges a lovassport, két élőlény egymásra hangoltsága, a kettőjük összteljesítménye, az adja a verseny eredményét. Mind a ketten élőlények vagyunk, akiknek vannak jobb és rosszabb napjaik.
Száz szónak is egy a vége, a balesetem után sokkal közelebb kerültem a lovakhoz. Kell a verseny, mert nélküle nem lenne lovassport, csak meg kell tanulni odafigyelni egymásra! S most, öreg koromra, itt ez a kis üzlet, ahol örömet szerezhetek a vásárlóimnak, mint most, nektek is, nekem ez a küldetésem.
- Küldetés? – kérdezte Kitti és Dorka majdnem egyszerre.- Mi is szeretnénk tenni valamit a lovas társadalomért!
- Kitti, szólalt meg az édesapja. Te rengeteget tornázol, látom sokszor, mekkora fájdalommal járnak a nyújtógyakorlatok, de azt is látom, hogy mindeközben tekinteted a lovas poszterre függeszted. Ez ad neked erőt a kemény tornához. Ezt nem mindenki tudja megcsinálni, legalább is sokan feladnák, de neked a lovak adnak erőt.
- Bizony, sokan feladnák. – értett egyet Pali bácsi.-  Bizony megérdemelnéd, hogy felcsendüljön neked a „MAGYAR HIMNUSZ”.
- Ezt önmagamért teszem, de jó lenne valamit tenni ezért a sportért, mint a többi versenyző, ott a pályán.
- Szeretsz rajzolni? – kérdezte egyszerre Pali bácsi.
- Nagyon.
- Akkor rajzolgass lovas képeket, s ha úgy érzed, küldd el valamelyik lovas újságnak, biztosan örülnének neki.
- Ez jó ötlet!
- Már tudom is, mit ajánlok neked az üzletemből. Egy darabig keresgélt, aztán Kittire mosolygott: egy igazi, gyönyörű lovas kirakó—1000 darabos.
- Ezt megkaphatom, apu?
- Hát persze. Legalább ismét mosolyogni látlak! S van még egy jó oldala: a kézügyességedet is fejleszti, ezek az apró, finom mozdulatok segítenek majd, s még örömödet is találod a munkádban.
- Kirakom bizony, ha egy hónapig tart is! Legalább addig sem gondolok a fájós lábamra!

Dorka közben gondolkodott, hogy neki milyen küldetés felelne meg a legjobban. Mostanában sok a tanulnivalója, közeleg a gimnáziumi felvételi, a sok-sok követelménnyel együtt.
Pali bácsi, mintha olvasott volna a kislány gondolataiban, így szólt:
- Dorka, minden lovas élményedről beszámolhatsz az ismerőseidnek, írhatsz levelet, vagy egy-egy cikket, esetleg, ha van egy kis időd, kereshetsz lovas közmondásokat, idézeteket, verseket, történeteket, s megoszthatod másokkal, hátha, kedvet csinálsz a lovagláshoz!
- Ezt fogom tenni, ez remek ötlet, végre érzem, már én is a lovasok közé tartozom valamiképpen!
- Van egy óriási ötletem! – mondta Kitti.  A lovas rajzaimhoz kereshetsz nekem idézeteket, majd mindig elmondom pontosan, mit ábrázolnak a rajzok, s egy-egy idézettel még szebbé tehetnénk, még nagyobb sikerük lesz!
- Lányok, fantasztikusak vagytok! – mondta Pali bácsi. Látjátok, a küldetésemben megtaláltam az örömöm, olyan jó tervezgető, csillogó szemű gyerekeket látni! Lovak között vagyok újra, s továbbadom azt az örömet, amit ezek a szépséges lények nyújtani tudnak. Már most ti is micsoda tervezgetésbe fogtatok, s ez még csak a kezdet. Ki tudja, mi jut még majd az eszetekbe? Csak így tovább!

A lányok elköszöntek Pali bácsitól, s ajándéktárgyaikat szorongatva visszamentek a nézőtérre. Felszabadultak helyek, s most sikerült egymás mellé kerülniük.
Éppen díjugratás volt soron.
- Hű, de nagyot ugrott, csak úgy úszott a levegőben! Ezt meg kell örökítenem! – mondta Kitti.
  Dorka a lovas nyakláncát simogatta. De meg ám, és a mi barátságunkat is, ugye?
- Persze, hiszen bennünket a lovak, a lovaglás szeretete hozott össze!
Közben Dorkának eszébe jutott valami. A kommentátor bemondta, melyik lovas, kinek a nyergében ugrat.
- Gyűjtök ló neveket, hátha hasznunkra válik majd egyszer.
- Várj, mondta Kitti. Ennyit képtelenség megjegyezni.
- Majd írom én, mondta Kitti édesanyja.
Érdekes, kedves ló nevek: Azzurino, Holiday, Lady Boníta, Criss-Cross, Devon, Tatár, Szaturn, Csecsebecs, Géniusz, Zuhatag, Sugár, Aida.

A rendezvény most már örömmel töltötte el a két lányt, boldogan figyeltek, s közben tervezgettek, időnként összesúgtak valamit.
- Ugye hamarosan találkozunk majd? – kérdezte Dorka.
- Persze, hiszen: „azért vannak a Lóbarátok” – szorította meg Kitti Dorka kezét, s így maradtak, fogva egymás kezét, az összetartozás örök jeleként.

 **************************************

7. BEMUTATJUK...

Tolna megyei kortárs festők: Zsíros Ari alkotásai

Mórágy, 1951.
 "...A képzőművészet iránt gyerekkorom óta vonzódást érzek, tanítóként gyakran rajzolok, festek, de az aktív alkotómunkát csak 1997-ben kezdtem el.

Festek portrét, életképet, csendéletet, de fő motiváló erőm a természet. Igyekszem észrevenni és észrevetetni a természet csodáit, szépségeit.
Érzelmeim képi megvalósításán keresztül próbálom harmonikussá, széppé, szerethetővé formálni a bennünket körülvevő környezetet. Hiszem, ha a jóságra, szépségre, szeretetre való törekvés járná át minden ember lelkét, megmenthetnénk az emberiséget.

A festészet titkaiból autodidaktaként próbálok meg elsajátítani minél többet különböző továbbképzéseken, alkotótáborokban alkotótársaimtól és természetesen könyvekből.

1997 óta tagja vagyok a szekszárdi ART '999 Tolna megyei Képző- és Iparművészeti Egyesületnek és a Bárka Művészeti Szalonnak, mely szervezetek segítségével számos egyéni és közös kiállításon ismerhették meg képeimet a kedves látogatók. "
ZSARI

Megalapította saját lakásában a ZSARI-Galériát, ahol "Galériás Esték 3 az 1-ben, irodalom, zene, képzőművészet" címmel havonta új esttel lepi meg vendégeit.

2013-ban "Tolna megyei művészetért" díjban részesítette a díjat megalapító három civil szervezet, a Bárka Művészeti Szalon, a KÉSZ - Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a Kézjegy - Tolnai Tollforgatók Klubja.
Elérhetőségek:                                                Zsiros Ari

                                                       7100 Szekszárd, Kerámia u. 36.

Telefon: +36 74 674-005

E-mail: ari(kukac)tolna(pont)net

Zsari képei megtekinthetők a honlapján, és a magazin színes változatában, az interneten.

...........................................................

Zsíros Ari: Lány csokorral

Zsíros Ari: Nyár

Zsíros Ari: Társak

Zsíros Ari: Tűzliliomok

********************************

8.KIÁLLÍTÁSON

8.K

Nagy Vendel: KIÁLLÍTÁSON

Szívem melegével

Érzem a képet, 

Ha átsugárzik

Annak ereje.

Nem jut el fénye

Kihunyt szemembe,

Eltompult annak már

Tengerszín kékje.

Csak ha  igazi tűz

Lobog a képben,

Az sugárzik át,

Lágyan szelíden

Képzetemig.

                            2013 05 23

****************************************

9.HUMORALIZÁLÁS

9.

 Nagy Vendel: Kis könyvtár

Az a vágyálmom, hogy ötös találatom legyen a lottón. De! Ha már lúd, legyen kövér. Ne csak néhány százezret, hanem egy- két milliárdot szeretnék nyerni. Annyiból kijönne itt egy könyvtár. Szekszárdon nagyon kicsi ez a közintézmény. Igény volna nagyobbra, de hát az a fránya költségvetés…Mindig ezt húzzák ki legelőször a listáról a felelős vezetők.
Nem üzlet ma már egy könyvtár.
Tehát én építenék egy korszerű kultúrpalotát, tágas raktárakkal, világos kényelmes olvasótermekkel, kis színpaddal az előadói estekhez, stb.
Nagyon jó lenne mindenkinek. Kivéve a családomat, mert utálnák. Csak a névadással vagyok bajban. Minden szóba jöhető név már foglalt.
Garayról elneveztek teret, Szállodát, éttermet, két iskolát is. Babits Mihály a művelődési háznak kölcsönözte a nevét. Illyés Gyula pedig a mostani könyvtár névadója.
Így hát előállok korszakteremtő ötletemmel! Mivel nagyobb lenne a jelenleginél, nemes egyszerűséggel hívják csak: nagy könyvtárnak… Mint nemecsek ernőt. Így, csupa kisbetűvel.
Minek az a nagy flanc?
Aztán, majd ha meghalok, szép csendben, minden ceremóniát mellőzve, cseréljék csak le azt az első fránya kisbetűt nagybetűre. Akkor ez lenne Kiírva… Szerényen:
Nagy könyvtár.

Németh Judit könyvtárigazgatónak ajánlom…

*******************************************

10.TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT

Soponyai Mihály rovata

Akácvirág. Fehér akác (Robinia pseudoacacia L.)
Az Alföldön gyakori akácfa Petőfi Sándornak is kedves fája volt:

“Ti akácfák e kertben,
Ti szép emlékű fák,
Amelyeken szívemnek
Oly drága minden ág.” 

Észak-Amerikából a homok megkötésére behozott, a hüvelyesek (Fabaceae) családjába tartozó 20-25 m magasra is megnövő fa, amely hazánkban is meghonosodott. Leginkább az akácméz jut eszünkbe az akácfáról, pedig májusban nyíló hófehér virága értékes gyógynövény is. Az akácméz az egyik legvilágosabb mézfajta, egyben a legkényesebb is. Külsőleg enyhe égési sebekre, belsőleg székrekedés esetén fogyaszthatjuk.  A méz önmagában is gyógyító hatású, köhögéscsillapító teánkba minden esetben tegyünk akácmézet. 
Az akác hatóanyagai a virágban találhatók. Régebben kérgét is használták gyomor-és bélfekély ellen, ma már tudjuk, hogy a kéreg toxikus anyagokat tartalmaz, ezért fogyasztása nem ajánlott.
Az Appalache hegység indiánjaitól hozta be a magjait Európába egy tengerész IV. Henrik udvari kertésze, Jean Robin számára, innen a fa latin neve. A derék kertész el is ültette a Notre Dame katedrális mellett a magot, amiből a király és a  párizsi nép nagy csodálkozására vékony levelű és illatos, hófehér virágú fa sarjadt. (A fa ma is él, Párizs legidősebb fája). Innen terjedt el előbb egész Franciaországban, majd Európában. 
Gyógynövényként a május-júniusi virágzásakor gyűjtött fürtvirágzatáról lefosztott, megszárított kis virágait (Robiniae pseudoacaciae flos) használjuk. 
Teája  jó köhögéscsillapító, enyhe vízhajtó és hashajtóként is alkalmazzák. Mivel igen aromás, íz javítónak is keverhetjük más teákba. Az akác virágából készült forrázat ezenkívül kiváló nyálkaoldó, görcsoldó, nyugtató, tonizáló. Gyomor- és nyombélfekélynél az orbáncfűvel felváltva kell használni. Kúraszerűen naponta egy csészével  csak addig kell inni, amíg az adott probléma nem szűnik. A szervezetet emlékeztetve a védekezésre a továbbiakban heti vagy kétheti egy csésze is elegendő. Legfontosabb tulajdonsága, hogy csökkenti a gyomorsav termelést, ezért eredményesen használható reflux betegségre. 
Gyógytea: mindig forrázatot készítünk a száraz gyógynövényből. Ha vízhajtásra használják, reggel igyanak meg egy csészével, székletlazításra viszont este kell fogyasztani. Gyomorsav túltermelésre naponta 1 csésze akácvirág tea ajánlott este étkezés után. Akkor se hagyják abba teljesen a tea fogyasztását, ha a gyomorégés megszűnt: emlékeztetőül időnként igyanak meg egy-egy csészével.
Köhögésre napi két csésze fogyasztása ajánlott 1-2 héten keresztül. Ihatjuk önmagában vagy más gyógynövényekkel (hársvirág, kakukkfű, szurokfű, apróbojtorján) együtt. Száraz köhögésnél hurutoldó, hurutos köhögésnél köptető hatása van.  A teát mindig frissen kell elkészíteni, a langyosra hűlt forrázatot akácmézzel lehet ízesíteni.  Fél óra alatt kortyolgatva fogyasszák el reggel és este.
Mivel csökkenti a savtermelést, ezért étvágycsökkentő hatása is van, ebből a célból keverhetjük katángkóróval. Utóbbit főzni kell, ezért azt javaslom, 2-3 perces főzéssel készítsék el a katángteát, majd ezzel  a teával forrázzák le az akácvirágot. Napi 1 csészével igyanak belőle éhgyomorra, de nem tovább, mint 4 hét. Utána tartsanak egy 3-4 hetes szünetet.
Jó egészséget,gyógyulást a betegeknek: ISTEN PATIKÁJÁBÓL.
Baráti segítőkész üdvözlettel: Soponyai Mihály

*****************************************

11.CSAK A DAL...

Nagy Vendel dalai

HAMIS A DAL

Hamis a dal

Hamis a szó

Hamis a bók

Hamis a csók.

hamis a kérdésre a felelet

amit senki fel sem tett.

Hamis a fej

Hamis a jel.

Hamis a térkép

Hamis a hely.

Hamis a kérdésre a felelet,

Amire senki nem felelt.

Hamis a súly

Hamis a méret

Hamis a halál

Hamis az élet.

Hamis a kérdésre a felelet,

Amit senki nem felejt.

Hamis az étel,

Hamis a métely.

Hamis a  féreg,

Hamis a méreg.

Hamis a kérdésre a felelet,

Amit senki nem mérlegelt.

Hamis a baba,

Hamis a mama.

Hamis a drog,

Hamis a jog.

Hamis a kérdésre a felelet,

Amit követni nem lehet.

Hamis a dal

Hamis a siker.

Hamis a szöveg,

Hamis a hitel.

Hamis a kérdésre a felelet

Amire senki nem figyel.

refrén:

Zeng szívünkben a

Magasztos szimfónia,

De hamis bennünk

A harmónia.

Hamis a dal,és

A vízió,

Hamis, csalfa

Illúzió.

                                      2012

Megjegyzés:  Egy kuplé.   Csongrádi Katának ajánlom.

************************************

12.SZERKESZTŐI ÜZENETEK

Kedves olvasó!    
Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3
Telefon: 06 30 550 51 06   8-tól  20- ig.
e-mail:
nagy.vendi@freemail.hu
megszólalok@freemail.hu

…………………………………………………………………………………………

Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók

számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linken lehetséges:

http://megszolalok.blogspot.hu/

Feltett szándékunk, hogy az ez évben megjelent összes számot is visszamenőleg is elérhetővé tesszük a fenti blogoldalon!

…………………………………………………………………………………

A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős.

Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.

A szerzői jogokat fenntartjuk.

Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor előveheti.

Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!
Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.

Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.

Írott műveim megtekintése:  amatőr művészek foruma  nagyvendel

www.canadahun.com irodalom fórum

http://canadahun.com/forum/showthread.php?34311-Nagy-Vendel-Megsz%C3%B3lalok&p=3650150#post3650150

________________________________________________

VÉGE-ENDE-KONYEC-FIN-END-FINÍTÓ