Bevezetés
Mi a rovásírás? Tudomány? Hagyomány? A rovással kapcsolatos tények vizsgálata különböző megközelítésekből az E-nyelv 2013/2. számában. A lapszámot Hosszú Gábor szerkesztette.
Tanulmányok
A paleográfia tudománya a régi feliratok olvasatával foglalkozik. Egy nehezen olvasható szöveg egyes betűinek jelentése nem mindig egyértelmű. Ezek megfejtése általában egyéni intuíciókon, gyakran csak ötleteken alapul, aminek sikeressége véletlenszerű és kiszámíthatatlan (Hosszú 2010). Cikkünk egy új módszert mutat be, amellyel kiegészítve a korábban általunk kifejlesztett, az ismeretlen feliratok megfejtéséhez segítséget nyújtó grafémafelismerő, jelentésazonosító algoritmust (Tóth és tsai. 2010), annak találati valószínűségét javítottuk.
A rovás, vésés és karcolás, mint írástechnika bizonyosan a legősibb jelrögzítési eljárások egyike, hiszen több mint tízezer éves használati tárgyakon is láthatók már pontok és bevágások, amelyek soronként váltogatják egymást (D'Errico & Cacho 1994). Ősrégészek és írástörténészek a mai napig vitatják ezek rendszerét és funkcióját, ám abban biztosak lehetünk, hogy kőkorszaki őseink valamit közölni akartak ezekkel a rótt jelekkel (D'Errico 1995: 163-206).
Szabványt akkor alkot magának egy közösség, amikor a tagjai által végzett tevékenység megsegítésére széles körben elterjedt és alkalmazott, tehát a közösség minden csoportja számára kielégítő – vagy legalábbis elfogadható – megoldás születik.
Egy írásrendszer megfejtése nemcsak a nagy összefüggések felismeréséből áll, hanem az egyes emlékek olvasatának a megoldásából, értelmének felfedéséből is. Most ennek az útját kíséreljük meg egy rovásfelirat kapcsán nyomon követni