Tanulmányok
A fejlődés fogalmát hosszú ideig a gazdasági növekedéssel azonosították, és egy többnyire kemény statisztikai mutatóval, mérhető változóval fejezték ki. Ez az egydimenziós megközelítés a fejlődést egy normatív fejlettségi állapot felé haladásként értelmezte. Az elmúlt két évtized nemzetközi gazdaságszociológiai kutatásai azonban arra hívták fel a figyelmet, hogy a fejlődés alapvetően a helyi intézmények minőségi átalakulását jelenti, és több dimenzióban – például a közjavakhoz való méltányos hozzáférés, az életminőség, a demokratikus részvételi lehetőségek dimenziójában – vizsgálandó. Az intézményi változás iránya meghatározó e célok megvalósításában; csakis demokratikus részvételt biztosító és többé-kevésbé hatalommegosztó együttműködésen alapuló intézményi átalakulás garantálhatja a fejlődési folyamatot. A jelen tanulmányban bemutatott elméleti megközelítés új értelmezési keretet vázol fel, amely segítheti a folyamatban lévő közigazgatási reform finomítását egy olyan állam alatti kormányzás intézményi keretének kialakításában, amely hatékonyan köti a kistérségi szintet állami hierarchiákhoz, de ugyanakkor segíti fejlesztési autonómiájuk fenntartását.
Kulcsszavak: heterarchia; társadalmi vállalkozó; endogén intézményi változás; kapacitásnövelő keretfeltételek
Az agglomerációk mint a társadalmi és gazdasági tevékenység sűrűsödési területei a szabályozó állam szempontjából a 19. század vége óta jelentőséggel bírnak. A tanulmány a nagyvárosi térségek intézményesítésének folyamatát, annak kiváltó okait és céljait elemzi három történeti időszakban. Az intézményesítés mikéntje feltétlenül összefügg az adott korszak állammodelljével (fordista vagy jóléti, posztfordista állam), sőt a területi hatalomgyakorlás struktúráinak változásával is. A városmagnak és vonzáskörzetének együttműködése eleinte közigazgatás-szervezési és területi tervezési kérdésként jelentkezett, az elmúlt két évtizedben azonban nyilvánvalóvá vált, hogy e tereknek városrégiókként való értelmeződése a nemzetállamok gazdasági versenyképességének egy kulcselemét testesíti meg a globalizáció és az új regionalizmus keretei között. A nagyvárosi kormányzásban a hagyományosan hierarchikus társadalomirányítás mellé léptek a partnerségi hálózatok, amelyek egyrészt beékelődnek a többszintű kormányzási rendszerbe, másrészt horizontálisan a lokalitás előnyeire és az önigazgató struktúrákra építve szubnacionális szintű cselekvési egységet (teret) képeznek.
Kulcsszavak: agglomeráció; városrégió; nagyvárosi kormányzás; közigazgatási reform; versenyképesség; globalizáció; sokszintű kormányzás; államfelfogás
A középfokú képzés területi rendszerét a szabályozás rendszerváltás utáni immár húsz éves történetében mindössze egyetlen alkalommal, a térségi szakképző központok létrehozásakor (2007) próbálták tudatosan alakítani. A jogszabályok módosítása óta eltelt időszak vizsgálati tapasztalatai alapján és a kormányzat tervezett intézkedéseit látva kijelenthetjük, hogy sajnos ez a kétségkívül előremutató kísérlet több ok miatt is kudarcot vallott. A célok helyességét (a szakképzés képzésmódszertani megújítása, racionális csoport- és intézményszervezés – elsősorban a szétaprózottság megszüntetése érdekében –, területi összehangolás, érdemi infrastruktúra-fejlesztés, a fejlesztési források hatékony felhasználása) egyértelműen megerősítve, vizsgálataim alapján az átalakítás sikertelenségét abban foglalhatom össze, hogynem változtak meg a működést érdemben meghatározó finanszírozási és érdekeltségi mechanizmusok, a szervezeti keretekre vonatkozó szabályozás szervezeti anarchiát eredményezett, a formális szervezeti struktúrák mögött tovább élhetett a meghaladni kívánt képzési és szervezési gyakorlat, a területi összehangolásban és a munkaerő-piaci megfelelésben kulcsszerepet betöltő regionális fejlesztési és képzési bizottságok egyrészt a politika, másrészt az intézményi és területi vagy szakmai (szakképzési) lobbik zsákmányszerzését szolgálta. E feltárt problémák rendezése érdekében tanulmányom zárófejezetében hét pontban konkrét javaslatot teszek a rendszer megújításának legfontosabb irányaira.
Kulcsszavak: közoktatás; szakképzés; területi összehangolás; térségi integrált szakképző központok; TISZK
Kitekintés
Ebben a cikkben regionális szabadalmi feltalálói hálózatok kapcsolatainak segítségével elemezzük a sokféleség és a specializáció szerepét három európai ország high-tech szektoraiban. A vizsgált esetekben mind a specializáción alapuló helyi, mind pedig a sokszínűségre épülő városi gazdasági rendszerek megfigyelhetők. Kimutatható, hogy a specializáció erős külső kapcsolatrendszerrel, míg a sokféleség intenzív belső kapcsolati struktúrával társul a vizsgált esetekben. A szabadalmi tevékenység azonban a high-tech ágazat egészében (és annak néhány szektorában) a belső és külső kapcsolatok egy optimális aránya mellett mutatkozik a legintenzívebbnek, amely optimális arány erős belső kapcsolati orientáltságot feltételez.
Kulcsszavak: specializáció; sokféleség; szabadalmi együttműködés; helyi kapcsolatok; régióközi kapcsolatok
A tanulmány azt vizsgálja, hogy az új, közösségi részvételre építő webalapú alkalmazások segítségével hogyan tehető teljesebbé és hatékonyabbá a területi tervezés. Elsősorban arra keresi a választ, hogyan illeszkedik egymásba a közösségi tervezés és a közösségi web jelenségének „filozófiája”, illetve miként válhat a participáció hasznára a web 2.0 jelensége. Megállapítható, hogy a webkettő eszközei a térhasználatra is hatással vannak, valamint, hogy új perspektívát nyújtanak a közösségi tervezés számára.
Kulcsszavak: web 2.0; participatív tervezés; térinformatika; területi tervezés; közösségi tervezés
Ténykép
Könyvszemle
Tudományos élet