Beköszöntő
Tanulmányok
Három évtizede dolgoztam ki a modern urbanizáció szakaszos jellegének globális (az egész Földön érvényesülő) modelljét. Az elmúlt három évtized, a globalizáció kibontakozása nagyon sok változást hozott a világgazdaság települési térkapcsolataiban. Indokolt tehát újragondolni: érvényes-e még az urbanizációs szakaszok korábbi jellemzése és egymást követő világméretű megjelenése? A tanulmány azt bizonyítja, hogy az alapkoncepció továbbra is érvényes, az egyes szakaszok egymás után mindenütt megjelennek, ám két további kérdés megfogalmazható: a) a fejlődő országokban is elkülönülnek-e az egyes szakaszok, vagy egymásra csúsznak? b) a globalizáció ciklusa után mikor jelentkezik új ciklus, a jelen válság a jelen globalizációs ciklus lezárását jelenti-e, s ha igen: mi lehet az új urbanizációs ciklus jellemzője?
Kulcsszavak: városnövekedési szakaszok; városrobbanás; relatív dekoncentráció; dezurbanizáció; a globalizáció urbanizációja
A tanulmány a városterjeszkedés problémáját vizsgálja mindenekelőtt nemzetközi kontextusban, amelyből kiderülnek a fejlett nyugati társadalmak nagyvárosi térségeinek belső társadalmi egyenlőtlenségei, azok modern formái, a felső- és középosztálybeliek, valamint a hátrányos társadalmi helyzetűek által lakott elővárosok társadalmi problémái. Ezt követően a tanulmány a budapesti várostérségben érzékelhető területi terjeszkedés folyamatát tárja fel, két konkrét empirikus vizsgálat segítségével leírja a város és a környék között ma jellemző ellentmondásokat, azok átalakulásait, a városkörnyéken létrejött magasabb státusú, valamint az alacsonyabb ökológiai és társadalmi pozíciójú települések dichotómiáit. Ezek szerint a fejlett városkörnyéki települések népességének magasabb a jövedelme, jobb az iskolázottsága, miközben a fejletlenebb városkörnyéki településeken élők kevésbé iskolázottak, alacsonyabb, illetve közepes a jövedelmük. A cikk bemutatja a város és a különböző fejlettségű környékbeli települések viszonyát, a városterjeszkedéssel összefüggő helyi konfliktusokat, a szuburbanizáció okozta ellentmondásokat, a kialakult viszonyt meghatározó folyamatokat is.
Kulcsszavak: városi terjeszkedés; elővárosok; város és környék dichotómia
A 21. században felértékelődött a kreativitás, a tudás és az innováció szerepe a gazdasági fejlődésben. A városok nemzetközi és hazai versenyében egyre nagyobb szerepe van annak, hogy milyen társadalmi és gazdasági környezetet képesek kínálni a kreatív gazdaság letelepedéséhez. A rendszerváltozás óta bekövetkezett gazdasági átalakulás során egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Magyarország az európai gazdasági versenyben elsősorban a tudásalapú gazdasági ágazatokban veheti fel a versenyt vetélytársaival. Ennek megfelelően 2000 után a kreatív és tudásintenzív gazdasági ágazatok fejlesztése egyre jobban a nemzeti, regionális és helyi gazdasági stratégiák középpontjába került. Tanulmányunkban áttekintő képet adunk a kreatív gazdaság magyarországi helyzetéről, a kreatív és tudásintenzív ágazatok területi különbségeiről, különös tekintettel a hazai városhálózatra. Az aktuális területi fejlődési folyamatok bemutatása mellett kiemelten foglalkozunk a koncentráció–dekoncentráció, a felzárkózás–leszakadás kérdésével és a városfejlesztési politikák hatásaival.
Kulcsszavak: kreatív gazdaság; kreatív osztály; tudásalapú társadalom; városverseny; budapesti városrégió
A magyar kartográfiatörténet-írás nagy hagyományokkal és rendkívül gazdag eredményekkel rendelkezik. Azonban a társadalomtudományokban végbement „térbeli fordulat” eredményeként a kartográfia tudománya is felismerte: ahhoz, hogy árnyalt képe legyen – jelen esetben – a nemzeti térképírási módokról, mindenképpen figyelembe kell vennie azt a társadalmi és kulturális hálót, amelyben az adott térképek születtek. A múlt század utolsó évtizedeiben lezajlott úgynevezett memory-boom az emlékezeti hely fogalmába beemelte a nem konkrét fizikai helyekhez köthető nemzeti emlékezeti narratívákat is. A „hely” az új megközelítésben inkább széles értelemben vett mentális közeget jelent, mintsem objektív teret. Olyan relatív kulturális színterekről van ebben a felfogásban szó, amelyek a nemzeti identitást fenntartó kollektív emlékezetet folyamatosan szervezik, áramlásban tartják és újra meg újra (akár újabb és újabb tartalommal) aktualizálják. Nemzeti ünnepek, archívumok, könyvtárak, szimbolikus aktusok, épületek, dalok, rítusok, akár etnikai térképek jelenítik meg a nemzet szellemét. A nemzeti emléktárak mélyén olyan dokumentumok találhatók, amelyek a politikai és az etnikai térképészet kapcsolatát kézzelfoghatóvá teszik, sőt a gyakorlati politika direkt befolyását a társadalomtudományok szabályainak megfelelően szigorúan bizonyítani is képesek. A tanulmány egy olyan nyelvhatárakció fennmaradt igen részletes dokumentációját értelmezi, amellyel a feledés homályából előhívhatók azok a közvetlen politikai szándékok, amelyek a térképtörténet-írásban csupán egy-egy mondattal jelzett – és ezért csendesen meghúzódó – tulajdonképpen közigazgatási térkép elkészítése mögött ismerhetők fel. Még érdekesebbé teszi ennek a forrásnak a feldolgozását az a tény, hogy a ránk maradt dokumentumok tulajdonképpen egy történeti mítoszt is megkérdőjeleznek. Nevezetesen azt, hogy a politika természetesen szólt bele a nemzetiségi kartográfiába az első világháború utáni évektől kezdődően (amely befolyás az ismert események miatt [Trianon – 1920] hallgatólagosan el is fogadható – mondja kollektív emlékezetünk). Azonban a bemutatandó, egyértelműen politikai hátterű nyelvhatárakció majd két évtizeddel a trianoni döntés előtt zajlott le.
Kulcsszavak: térbeli fordulat; nyelvhatárakció; etnikai térképek; emléknyomok; hatalmi beszédmód; nemzetiségi politika
Kitekintés
A tudományos tudás filozófiai és történeti vonatkozásai elengedhetetlenek a nemzetközi társadalom-földrajzi szakirodalomban érvényesülő, episztemológiailag különböző irányzatok pluralizmusának érdemi megértéséhez. Ezeknek az irányzatoknak a világos és megfelelő közvetítése nélkül a feltehetően posztszocialista állapotban lévő hazai társadalomföldrajzban uralkodó filozófiai identitásválság csak fokozódhat. Thomas S. Kuhn és a társadalomföldrajz találkozása jó esettanulmányt képez a tudománytörténet-írás kontextualista megközelítéseinek bemutatásához. Kuhn gondolatait a tudományos diskurzusok vitáiban folyamatosan kontextusán kívül értelmezték újra, és az aktuális tudományos érdekeknek megfelelően mozgósították fogalmait. A „kvantitatív forradalom” olyan pozitivista narratívát konstruált, amely Kuhn „tudományos forradalmának” kifejezésére és a paradigmák progresszív sorára leegyszerűsített „kuhni modellre” támaszkodott, mindez pedig a múlt újraírását szolgálta a jelen álláspontok érdekében. Később, a „forradalom” kritikai újraértelmezése során a „modell” tudománytörténeti alkalmasságát alapvetően elvetették, annak ellenére, hogy Kuhn több gondolata eredetileg anti-pozitivista és erősen kritikus volt. Ugyanakkor éppen a kritikai átértékelések közepette jelentek meg az első kontextualista gondolatok, melyek nagyon hasonlítottak Kuhn eredeti elképzeléseire az analógiák heurisztikus jelentőségéről, a szemléletek inkommenzurabilitásáról, a pedagógia és a képzés szerepéről a tudósközösségben, de leginkább a prezentista történetírás éles kritizálásáról. A tanulmány célja, hogy bemutassa Kuhn szövegbeli, szemléleti és történelmi kontextusát az angolszász és a magyar interpretációk kritikai elemzésével, hogy ismertesse a kontextualista és szociológiai megközelítéseket a magyar földrajzosok számára a történeti elbeszélés szempontjából.
Kulcsszavak: Thomas S. Kuhn; kontextus; kvantitatív forradalom; prezentizmus
Ténykép
Vita
Könyvszemle
Tudományos élet