I. Letteratura
Maczák Ibolya: Klasszicista kompiláció. Adalékok a 18. századi egyházi beszédek szövegalkotási kérdéseihez
Alexovics Vazul és Verseghy Ferenc pálos hitszónokok irodalomtörténeti ténynek számító rossz viszonyát – jóllehet különböző aspektusból és egymásnak ellentmondó értékítélettel – többé-kevésbé azonos okokban látták mind a kortársak, mind pedig az irodalomtörténészek, akik kettejük életkorának és személyiségének eltéréseivel, valamint politikai nézetkülönbségükkel magyarázták ellentétüket. Jelen írásom tárgya a két életmű egy fontos, egymást keresztező vonatkozásának bemutatása: a két hitszónok hitszónoki és szövegalkotói gyakorlatának egybevetése. Tanulmányomban részletesen elemzem a Verseghy –Alexovics- vita korabeli közegét, és az akkori prédikációszerzési gyakorlat néhány sajátosságát is.
Gyapay László: Kölcsey és a Csongor és Tünde
1831-ben, a Csongor és Tünde megjelenésekor Kölcsey elismerő véleményt fogalmazott meg Vörösmarty művéről. Írásom ennek kapcsán a két költő szemléletének egy közös pontjára kívánja felhívni a figyelmet. Kölcsey alapvető létélménye volt, hogy amennyiben az egyén az élet bármely területén lemond a summum bonum megfogalmazásának és folyamatos megközelítésének igényéről, az addig elért minőségi szint a hanyatlás törvényszerű veszélyének van kitéve. A felfelé törekvés jellemezhető úgy, mint egy szakralizációs, a süllyedés pedig úgy, mint egy profanálódási folyamat. Vörösmarty művében Csongor az egyetlen olyan földi szereplő, akinek van képzete a szentről, hiszen azzal a panasszal lép színre, hogy a „dicsőt, az égi szépet” vándorlásai során nem találta. Tünde földi megjelenése az égi szerelem evilági lehetőségét adja meg. Mirígynek, kinek a főhőssel való szembenállása a darab központi ellentéte, bizonyíthatóan az a célja, hogy Csongort olyan tapasztalatokban részesítse, melyek révén elveszti hitét a felsőbb valóságban. Ezért nem akarja megmondani neki, hogy Tünde ültette az arany almát termő fát, ezért akarja az égi jegyekkel nem bíró lányát feleségül adni hozzá, és ezért akarja összefektetni Ledérrel. Ha sikerül a terve, akkor a darab világán belül a földi, a profán szellem fog érvényesülni, hiszen senki nem fogja cselekedeteit a summum bonumhoz mérni. A műnek ez a problémaköre nagyon közel áll a Kölcseynél megfogalmazódó kérdésekhez, és ez is magyarázhatja az elismerő véleményt.
Radvánszky Anikó: „A tonalitás korszaka egyszer s mindenkorra véget ért” Kertész Imre nyelv és ideológiakritikájának néhány összefüggéséről
Kertész írói munkásságának egyik alapkérdését az ideológia fogalmának értelmezése jelenti. E szövegvilágban az ideológia szembeállítva a tapasztalattal, azaz a megismerés etikájával, leggyakrabban az individuális szabadságot megszüntető totalitarizmus felől nyer külön értelmet. Írásom célja, hogy ─ a Sorstalanság és néhány értekező szöveg alapján ─ felvázoljam Kertész írói gondolkodásának néhány olyan jellemző vonását, mely a referencialitás témaköréhez kapcsolódóan rámutathat az életmű ideológiakritikájának nyelvszemléleti hátterére. Először azt mutatom be, hogyan jelenítik meg és értelmezik a Kertész-művek azt a sajátos „nyelvkritikai” összefüggésrendszert, melyben szükségszerűnek tűnik fel a nyelv és az ideológia szétválaszthatatlansága, utána pedig azokat a poétikai elveket, melyeket e nyelvszemlélethez kapcsolódóan Auschwitz művészi ábrázolásának kérdése artikulál.
Matteo Masini: Szerb Antal és a magyar irodalom története
Szerb Antal Magyar irodalomtörténetében a Petőfiről és Adyról írt fejezetek elemzését és olasz műfordítását mutatja be a tanulmány. Petőfi esetében Szerb a költői tehetséget emeli ki, a szabadságharchoz fűződő mítoszokat és az irodalmilag nem releváns tényezőket elkerülve. Ez azért is érdekes, mert Szerb idejében az 1848-49-es események értékelése pesszimista fordulatot vett. Az Adynak szentelt fejezet megható megemlékezés a költő ősi szelleméről, aki sajátos nyelviségével meg tudta újítani a világot és meg tudta ragadni az észrevétlen történelmi változásokat.
A két fejezet Szerb kritikai módszerére is fényt vetít, amely ötvözi a XX. század elejének individualista szemléletét a Geistesgeschichte-féle megközelítéssel. Ehhez kapcsolódik Babits Mihály kulcsfontosságú szerepe Szerb művének keletkezésében. A tanulmány hátterében a Babitssal való szellemi távoli kapcsolat áll ugyanis, amely az 1941-ben kiadott A világirodalom története című mű komor és kiábrándult hangnemében tükröződik vissza.
Elisa Zanchetta: Hol volt, hol nem volt… Magyar népmesék és mondavilág
Ez a cikk tizennégy Benedek Elek által gyűjtött magyar mitikus mese fordításának és magyarázatának a bemutatását tűzi ki célul. Azért ezt a mesetípust választottam, mert kíváncsi voltam arra, hogy létezik-e magyar mitológia. A magyar mitológia nem olyan gazdag, mint a rokon népeké, ezért a népzene és hiedelmek mellett a népmesék is fontos szerepet játszanak annak rekonstruálásában. A munka három részből áll: bevezetőből, az eredeti szöveg mellett feltüntetett fordításból, és függelékből. A válogatott meséket nemcsak lefordítottam, hanem a kulturális sajátosságaikat is részletesen elmagyaráztam az olasz olvasók számára. Az érintett népmesékben található mitológiai toposzokról és szereplőkről a függelékben lehet részletesebben olvasni, ideértve a jó és rossz tündéreket, a táltos embert meg a táltos lovat, az égig érő fát… A népmesei szólások is a honfoglalás előtti korra nyúlnak vissza. A mesemondó által használt mesekezdő formulák célja az, hogy a hallgatókat egy másik valóságba, azaz a túlvilágba vezessék. Az ezekben a kifejezésekben visszatérő mitikus helyszíneknek köszönhetően, a magyar világ fogalmáról szerezhetünk adatokat. Továbbá a sztereotípiai formulák a magyarok pogány vallásának a nyomaira vezetnek vissza, vagyis a több lélekben való hitre.
II. Storia
Patrizia Cremonini: Jegyzetek a Modenai Állami Levéltárban őrzött dokumentumokhoz az Este hercegség és a Magyar Királyság közötti kapcsolatokra vonatkozóan
Az RSU a Vestigia. Documenti del periodo 1300 – 1500 con riferimento ungherese in quattro collezioni italiane. Bilancio di un progetto, Università Cattolica P. Pázmány, Budapest 30 settembre 2014, poi pubblicato negli atti a cura di G. Domokos, N. Mátyus, A. Nuzzo, 2015. konferencián előadott anyag bővített változatának ad helyet. A XV. század ’80-as éveitől a XVI. század ’20-as évein túlmenő időszakig szoros politikai, gazdasági-vagyoni és kulturális kapcsolatok kötötték az Este Államot a Magyar Királysághoz, melyek Eleonora és Beatrice d’Aragona testvérek közötti erős kötelékből eredtek. Előbbi ferrarai hercegné, utóbbi Magyarország királynője volt. Erről tanúskodnak a Modena Állami Levéltárban őrzött, “estei levéltárban” összegyűlt források. A tanulmány ezen kapcsolatok megismeréséhez hasznos leveltári fondok ismertetésén túl, két specifikus forrás elemzésével foglalkozik, melyeket a 2014-ben tartott konferencia előadásáig bezárólag még nem vizsgálta át a “Vestigia” kutatási projektben résztvevő történészek csoportja. A “Mappario estense. Serie Militare” és “Cifrario” sorozatról van szó. Nevezetesen 16 darab 1594 és 1739 közötti időszakból származó térkép (rajzok és nyomatok) létezését jelezték, melyek a veszedelmes törökök elleni harcokra vonatkoznak, továbbá 7 darab Ferrara és Magyarország, Lengyelország illetve Erdély között, az 1486-tól 1644-ig terjedő időszak alatti titkos levelezésre vonatkozó rejtjelezést vizsgáltak meg.
Fedeles Tamás, Az első magyar egyetem alapítása és rövid története
A tanulmány szerzője az 1367. szeptember 1-én, Pécsett létesített studium generale alapításának és történetének legfontosabb csomópontjait tekinti át. Az egyetem alapításában Koppenbachi Vilmos pécsi püspök (1361-1374), királyi kápolnaispán és titkos kancellár, I. Lajos Király (1342-1382) diplomáciai testületének irányítója játszott központi szerepet, amely az intézmény székhelyének kiválasztásában is egyértelműen megmutatkozott. A pécsi studium generale, a bolognai modell alapján működő padovai egyetem felépítését vette át. A pécsi a kancellári típusú egyetemek közé tartozott, élén a mindenkori püspök állt kancellárként. Az egyetemen a teológiain kívül valamennyi fakultást megszervezhették, azonban csak a facultas artium és a jogi kar működéséről maradtak fent közvetlen adatok. Az egyetem professzorai közül az itáliai jogtudós, Galvano Bethini de Bononia a legismertebb. Az egyetem anyakönyve az idők során elenyészett, így mindössze néhány diák neve ismert az intézmény megszűnését követő időszakból. Az ismert nyugat-európai példákkal megegyezően több helyszínen folyhatott az oktatás: a több évszázados múltra visszatekintő székesegyházi iskola termeiben; a professzorok házaiban; a nagy létszámú előadásokat pedig Pécsett is bizonyára a templomokban, különösképpen a székesegyházban tarthatták. Az erősen az alapítást szorgalmazó püspök személyéhez kötődő studium generale a főpap halálát követően hanyatlásnak indult, s legkésőbb az 1390-es évek első felében bizonyosan megszűnt.
Lorenzo Marmiroli: Pánszláv, pángermán és turáni befolyások a budapesti «Nyugat» folyóiratban az első Világháború kitörésére (1914-1915)
A rövid cikk a budapesti «Nyugat» folyóirat pángermán, pánszláv és turáni eszmei-filozófiai vonulatokhoz fűződő kapcsolatát vizsgálja az 1914 június 28-i szarajevói merénylet és a Monarchia elleni olasz katonai beavatkozás (1915 május 24) közötti időszakban. Különösképpen a «Nyugat» szerzője, Felvinczi-Takács Zoltán által bemutatott álláspontok elemzésén és véleményezésén keresztül válik láthatóvá, hogy a lap szemszögéből elképzelhetőnek tűnt a magyar turánizmus összefonódása a pángermán vonulatokkal a pánszlávizmussal szemben, amely a világháború első évében a cári Oroszország elleni törekvések eszmei hátterét biztosította volna, előrevetítve egy nagyratörő, ámde épp ennyire fiktív germán- turáni unió létrejöttét a Rajnától egészen Japánig.
III. Storia dell’arte
Fehér Ildikó: Ismeretlen magyar képzőművészeti gyűjtemény a római Galleria Comunale d’Arte Moderna e Contemporanea raktárában
A kivételesen gazdag 20. századi olasz festészeti és szobrászati gyűjteményéről híres római Galleria Comunale d’Arte Moderna e Contemporanea egyik különlegessége, hogy több mint negyven olyan, festményt, szobrot és grafikát őriz magyar alkotóktól, amelyek kimaradtak az utóbbi nyolcvan év itthoni művészettörténet írásából, mivel Magyarországon őket lappangó vagy elveszett művekként tartjuk számon. Az 1930-körüli években a kortárs magyar művészet legjobbjának tartott festők és szobrászok – köztük például Csók István, Aba-Novák Vilmos, Perlmutter Izsák, Sidló Ferenc, Heintz Henrik, Iványi Grünwald Béla, Szőnyi István, Molnár C. Pál, Csánky Dénes, Réti István – munkái ezek, melyeket 1928- ban, 1932-ben és 1934-ben egy-egy Rómában megrendezett kiállítás során megvásárolt az olasz állam és így már nem érkeztek vissza Budapestre. Rómában Mussolini minisztériumainak helyiségeit dekorálták velük, de legtöbbjük múzeumok raktárába került. Sajátos módon itthon gyakorlatilag megfeledkeztek róluk és a 20. század második felében a magyar nyelvű szakirodalom már az „eltűnt magyar műkincsek” között emlegette őket.
A Galleria Comunale magyar gyűjteményének legnagyobb újdonságát egyértelműen Hirémy-Hirschl Adolf 1912-ben festett, öt részből álló képe, a „Sic transit…” jelenti, mely a korszak első világháború előtti, mitteleurópai hangulatának különleges, képi megfogalmazása. A Temesváron született festő egykor Klimt köréhez tartózott, Hans Makart közvetlen munkatársa volt majd Rómában a német művészkolónia vezetője volt.
IV. Rapporti italo-ungheresi
Gilberto Martinelli: Az audiovizuális médiumok szerepe a magyar-olasz kapcsolatok tükrében
Az olasz-magyar kulturális kapcsolatok történetében az audiovizuális média fontos és hatékony kapcsolóelemet képez. A még kísérleti filmek kezdeteitől, a ’30-as évek dicső filmiparán keresztül a televízió elterjedéséig, az audiovizuális média lehetővé tette a két ország összefogását eszmecseréken és szakmai együttműködéseken keresztül. A főleg a huszadik században elterjedt filmfelvételeken keresztül a két ország felfedezte egymást, csodálta és érdeklődést mutatott a másik iránt. De főleg az utóbbi időkben, azaz a huszonegyedik század kezdetével az audiovizuális média a dokumentumfilmeken keresztül a hagyományos művészetekkel egyenértékű közvetítőeszközzé vált az olasz-magyar kulturális kapcsolatok terén. Ez a két ország hosszú időre visszanyúló kulturális kapcsolataiban aktívan résztvevő szakemberek munkája összehangolásának, és a kétségkívül hatékony audiovizuális technikával kifejezhető komoly lehetőségeknek köszönhető. A hang és kép még akkor is, ha a termék elérhetőségéhez szükséges szintézisre és lényegre törekvés képezte korlátokkal rendelkezik, azonnali terjesztési eszközt képez, mely az általában a történelmi és kulturális kapcsolatokhoz kötődő átfogóbb témákban járatlan szélesebbkörű közönséget is eléri. Az olasz-magyar kapcsolatokat érintő filmek terjesztése elősegíti a számos intézményi és tudományos kezdeményezéseket, melyek ezáltal egy hatékonyabb elemmel gazdagodnak a célból, hogy egy szélesebbkörű közönség érdeklődését is felkeltsék. Az audiovizuális média tehát nem helyettesít, hanem kiegészít, segíti a szakemberek alaposabb munkáját, hozzáadott értéket képez a két ország kölcsönös megismerésében, mely mára pótolhatatlan és nélkülözhetetlen eszközzé vált.
Simona Nicolosi: Bepillantás a Róma és Budapest közötti kapcsolatokba az Andreotti korszakban
Az alábbi rövid tanulmány célja az Olaszország és a Duna Régió - azon belül is Magyarország -közötti kapcsolatok ismertetése azokra az évekre vonatkozóan, amikor Giulio Andreotti külügyminiszter volt. Az 1983 és 1989 közötti időszak mérföldkövet jelentett az olasz külpolitika történetében Olaszország egyesítésétől egészen napjainkig. A Kelet és a Nyugat közötti feszültség enyhülését maga után vonó megváltozott politikai hangulatban Olaszország a diplomáciai játékokba úgy kapcsolódott be, hogy a szovjet blokk néhány országával fenntartandó kapcsolatok fontosságára hívta fel a figyelmet, nyomatékosan kiemelve a közös kulturális érdekeket, és új gazdasági terveket. Magyarország ebben a légkörben ideális partnert jelentett ebben az új folyamatban. Az alábbi tanulmány továbbá azt támasztja alá, hogy a nyolcvanas évek különleges nemzetközi gazdasági helyzete Olaszországnak alkalmat nyújtott arra, hogy az olasz diplomáciára inkább jellemző regionális együttműködést magába foglaló külpolitika nevében a kényszerítő kétpólusú világrendből kilépjen. Ennek a politikának a meg nem valósulása két alapvető problémának tudható be: egyrészről gyanú, elégedetlenség és aggályok merültek fel az olasz politikai osztály egy részében, amely attól tartott, hogy a gazdasági támogatás eltúlzott szociális adakozássá válik, másrészről azon szélesebb körű és általánosabb vita miatt, mely a merev kétpólusú világrendhez hű, ortodox atlantisták és a neoatlantisták között alakult ki, akik szerint csak ezen az úton lehetett volna a nemzeti érdekeket megvalósítani.
V. Necrologi
Sárközy Péter: Egy igazi közép-európai értelmiségi: Predrag Matveiević
A rövid írásban a római Magyar Tanszék 1979-2015 közötti tanára, a Rivisita di Studi Ungheresi alapító volt főszerkesztője emlékezik meg 2017 elején elhunyt barátjáról, Predrag Matvejević professzorról, akivel 10 éven át együtt tanítottak a La Sapienzán. Predrag Matvejević neve és munkássága Magyarországon is ismert volt a hetvenes évek vége óta, amikor szinte egyedül lépett fel a magyar származású posztmodern szerb író, Danilo Kiṧ védelmében, aki végül az őt ért támadások miatt Párizsba emigrált. Ugyanez lett Matvejević professzor sorsa is 1991-ben, amikor a nacionalista polgárháborús, szétesett Jugoszláviában nem volt maradása. Előbb Párizsban, majd a római egyetemen tanított horvát és szerb irodalmat. A kiváló szlavista és összehasonlító irodalomtörténész a Mediterrán kultúrákról írt könyvei miatt Olaszországban a „mágikus Prágáról” író Angelo Maria Ripellinóhoz és a Duna-vidéki népek és kultúrák írójához, Claudio Magrishoz mérhető népszerűséggel rendelkezett. Kevésbé ismert azonban, hogy kiváló összehasonlító irodalomtörténész, a XX. századi közép-európai irodalmak, így a magyar irodalom alapos ismerője is volt. A megemlékezés kiemeli, hogy Predrag Matvejević halálával a magyar kultúra egy igen jeles ismerőjét és barátját vesztette el.