I. Saggi storici
Thoroczkay Gábor, Pápai ajándék Szent István Magyar király legkedvesebb egyházának a XI. század elején? (A Székesfehérvári rationalék)
Elöljáróban a tanulmány áttekinti a X-XI. század fordulójától főleg német területeken elterjedt, bibliai mintákat követő püspöki válldíszek, rationalék fejlődését, jellegzetességeit. A nemzetközi kutatással összhangban felhívja a figyelmet arra, hogy a középkorban rationalénak tekintették a kövekkel díszített vagy ereklyetartó melldíszeket is, amelyek szintén számos főpap liturgikus ruházatához tartoztak hozzá. Ezek neve sokszor pectorale volt. A következőkben a XIV. századi magyar krónikaszerkesztmény 66. fejezetének azon passzusát próbálja meg értelmezni, amely a fehérvári prépostság kincsei között emleget “két rationalét, amelyek mindegyike 74 márka tiszta arannyal és drágakövekkel átszőtt szegélyt tartalmazott. Ezeket Szent Benedek, a római szentegyház főpapja Szent István király kérésére a hatalom olyan kiváltságával látta el, hogy aki a mise végzésekor ezeket használja, törvényesen felkenheti, megkoronázhatja és karddal övezheti a királyt”. Állásfoglalása szerint a krónika 1250-1270-es évekből, Ákos mester tollából származó bejegyzésében szereplő, minden bizonnyal létező két rationale egyike talán már a XI. század elején készült, az azt VIII. vagy IX. Benedek pápa jóvoltából birtokló esztergomi érseknek. A magyar egyház német kapcsolatait is figyelembe véve ez esetben rokonítható a korszakból fennmaradt aranyhímzéses bambergi válldísszel. (Egyidejűleg vitatja azt a véleményt, amely az egyik rationalét a koronázási palásttal próbálja meg azonosítani.) Problémát okoz a krónikában leírt drágakő díszítés, de XII. századi német (paderborni) emlékek bizonyítják, hogy léteztek ilyen vállruhák is. Az egyik ornátusdarab avagy mindkettő Szent István nevéhez vagy korához kötődött, ezért vált a koronázásnál használt főpapi ruhaegyüttes részévé, s került a királyi bazilika kincstárába. Egy újonnan felfedezett prágai adat (1355) szerint létezett egy mellen hordott ereklyetartó is, amely bizánci eredetű volt, s Szent István királyé vagy egy korai magyar főpapé lehetett. Ez utóbbi esetben melldísz-rationaléről van szó. Az ereklyetartó valószínűleg 1270-ben került Anna macsói hercegné jóvoltából a cseh fővárosba. Elképzelhető, hogy a két székesfehérvári válldísz-rationale is ugyanekkor Prágába jutott, s az ottani kincstár birtokában volt még a XIV. században is.
Pasquale Fornaro, Nagy-Magyarországtól a trinanoni Magyarországig. Egy nemzet tragédiája az olasz diplomácia. és sajtó tükrében
A tanulmány a messinai egyetem modern történelmi tanszékének professzorának, a XIX-XX. századi magyar-olasz kapcsolatok kutatójának 2012. novemberében a Milánói Állami Egyetem és az Olaszországi Hungarológiai és Közép és Keleturópai Kutató Központ (CISUECO) konferenciáján elhangzott előadásának megszerkesztett szövege. A tanulmányban Pasquale Fornaro a magyar-olasz fegyverletételi megállapodástól a trianon i békediktátiumig kíséri nyomon az olasz diplomácia és sajtó Magyarországról, a Károlyi és a tanács kormány politikájáról, intézkedéseiről írt jelentéseit, hírlapi visszhangját.
Giovanni Lanza, Erzsébet királyné (Sissi) halála a korabeli magyar és olasz sajtó tükrében
1894, október 10-én Genfben egy olasz anarchista, Luigi Luccheni megölte Erzsébet királynét, a gyűlölt I. Ferenc József császár közszeretetnek örvendő feleségét, Sissit. Giovanni Lanza római középiskolai történelem tanár, sajtótörténész tanulmányában egyrészt bemutatja a tragikus sorsú királynét, aki boldogtalan házassága során elvesztette mindkét gyerekét, majd élete végén maga is férje áldozatává vált, másrészt részletesen foglalkozik azzal, hogy miként alakult ki az Osztrák-Magyar Monarchia államaiban, mindenek előtt a Magyar Királyságban Erzsébet királyné kultikus tisztelete, hogy részben neki köszönhető, hogy a magyar nemzet ki tudott egyezni a magyar forradalmat vérbe fojtó császárral. A tanulmány a korabeli magyar és olasz sajtó tükrében foglalkozik, hogy miként reagáltak a magyar és olasz lapok és pártok a zsidó származású olasz anarchista merényletének hírére, miként alakult ki, illetve erősődött meg Európa-szerte az antiszemitizmus és az olasz-ellenesség hulláma. Részletesen bemutatja a “Magyar Állam”, a “Budapesti Hírlap”, az “Alkotmány” a “Népszava” és a “Magyarság” kommentárjait, köztük Jókai Mór, Prohászka Ottokár és Bartha Miklós cikkeit. Hasonlóképp foglalkozik az olasz és a vatikáni lapok (“L’Osservatore Romano” és a “L’Unità Cattolica”) írásaival, melyek már a Hármas Szövetség felbomlásának első jeleit mutatták.
Francesco Bonicelli Verrina, Teleki Pál és a II. világháború kezdete
A tanulmány a szerző 2012-ben a Genovai Tudományegyetemen Roberto Sinigalia professzor vezetésével írt doktori disszertációjának rövid tartalmi összefoglalása. A tanulmány azt kiséri végig – elsősorban az angol nyelvű szakirodalom alapján, – hogy az angol-barát Teleki Pál, miként lett 1939 februárjában Magyarország miniszterelnöke, és miként próbálta fenntartani a “fegyveres semlegesség” politikáját, anélkül részt venni a trianoni határokon túli magyar többségű területek visszacsatolásában, hogy részt vett volna Németország oldalán a II. világháború első évének harcaiban. Lengyelország megtámadásakor, miközben nem engedte át Magyarország területén a német csapatokat, befogadta a lengyel menekülteket, katonákat és polgári személyeket egyaránt. Ugyanakkor a müncheni és a bécsi döntések következtében visszaszerzett terültekért cserében egyre több engedményt kellett tennie Németországnak, és a német párti magyar hadvezetésnek. Mivel Németország balkáni terjeszkedése egyre erősebb lett, Teleki és Horthy 1939 december 12-én Belgrádban “örök barátsági szerződést” kötöttek Jugoszláviával. Ám Horvátország kiválása után Jugoszlávia közjogilag megszűnt, és ezáltal nem volt “akadálya”, hogy a magyar hadsereg ne vegyen részt a németek oldalán Szerbia lerohanásában és megszállásában. Miután a minisztertanács megszavazta a háborús beavatkozást, Teleki Pál miniszterelnök főbe lőtte magát. A tanulmány utolsó alfejezete részletesen foglalkozik Teleki tettének nemzetközi kisugárzásával (Churchil erre való tekintettel nem üzent hadat rögtön Magyarországnak), majd a 2004-ben Magyarországon kibontakozott politikai vitának, mely során az MSzP – SzDSz. koalíció megakadályozta, hogy Budán szobrot állítsanak Teleki Pál tiszteletére, mert szerepe volt az első két magyarországi zsidó-törvény meghozatalában. A szerző szerint ezáltal a baloldali pártok politikusai mintegy elfogadták volna Kertész Imre véleményét, hogy az auschwitzi tragédia szemszögéből nincs nagy különbség Teleki Pál és az általa börtönbe zárt nyilas politikus, Szálasi Ferenc között, a magyar zsidók útja végül a gázkamrákig vezetett. A tanulmány szerzője nem fogadja el Teleki Pál politikájának ilyen megközelítését, és beszámol arról, hogy a Teleki szobrot végül Balatonbogláron magánterületen sikerült felállítani.
II. Saggi letterari
Kőrizs Imre, Antik költői hatások a mai magyar költészetben
Kőrizs Imre, a Miskolci Egyetem Klasszika-Filológia tanára, kiváló költő és műfordító, Horatius költészetének egyik legjobb értője és fordítója három kérdést vet fel tanulmányában, mely a Klasszikus örökség továbbélése a XX. századi magyar és olasz kultrában kérdésköréről rendezett 2013 évi XII. magyar-olasz művelődéstörténeti konferencián elhangzott előadásának szövege. Először Csehy Zoltán által összegyűjtött kortárs magyar költészetben továbbélő antik intertextus- katalógusa alapján foglalkozik a XX. századi magyar költészet és az antik örökség kapcsolatának paradigmáival, a hatvanas és nyolcvanas évek Horatius, Vergilius és Ovidius fordításainak verstani és értelmezési problémáival. Előadásának második részében a szerző Krusovszky Dénes az általa szerkesztett internetes „Telep” c. blog-újságban közzétett „klasszikus” munkáit mutatja be, mindenek előtt a Marsziász polifon ciklus verseit. A harmadik részben Petri György és Várady Szabolcs antik fodításaival és antik utánérzéseivel foglalkozik, és a két költőt az általuk tanulmányozott és fordított Horatiushoz hasonlóan igazi poeta doctusoknak tartja.
Cinzia Franchi, A senki földjein. Egy modern erdélyi költő, Kovács András Ferenc „neoklasszikus” költészete
Cinzia Franchi, a padovai Tudományegyetem magyar tanszékének habilitált tanára, színtén részt vett a 2013-ban Budapesten rendezett XII. magyar-olasz művelődéstörténeti konferencián, melyen Kőrizs Imrét követően az erdélyi magyar költő, Kovács András Ferenc (KAF) „neoklasszicista” költészetéről nyújtott összefoglaló képet. Ez az első tanulmány, mely olasz nyelven mutatja be az egyik legjentősebb élő magyar költőt, és a költészetében tovább élő antik hagyományokat.
Bene Sándor, Visszafelé élni. Az “élőbeszéd” költészete
Bene Sándor, a Zágrábi Tudományegyetem magyar tanszékének tanára, néhány évvel ezelőtt Rómában a “Folly Bár”-ban” mutatta be az olasz közönségnek a magyar posztmodern költészet egyik jelentős költőjének 2006-ban megjelent új kötetét, az “élőbeszéd”-et egyúttal felidézve közös fiatalkorukat, a költő-barát indulását és költészetének formálódását. A tanulmány végén olasz nyelven közöljük az élőbeszéd kötet első két darabját. A kötetből 2007-ben a Római Magyar Akadémia kis kétnyelvű válogatást jelentetett meg Pálmai Nóra szerkesztésében.
III. Saggi musicali
Paolo Franceschi, Az olasz Liszt
A pármai konzervatóriumban, majd a milánói zeneakadémián végzett zongoraművész és zenetanár, aki olaszországi tanulmányait követően hosszabb ideig élt és tanult több külföldi országban, így Magyarországon is, tanulmányában nemcsak Liszti olaszországi utazásaival és olaszországi életével foglalkozik, hanem részletesen bemutatja, hogy milyen irodalmi, művészeti hatásokra születtek Liszt „olasz” művei, a Dante szimfónia, vagy a Pisai Campo Santo Orcagna freskói hatására írt Dies Irae. Hasonlóképpen fontos az olasz táj szépségének és az itáliai években egyre mélyebb vallásos hitének szerepe Liszt olaszországban írt műveiben.
Francesco Addabbo, Magyarság a zenében
A berni Művészeti Akadémia olasz zenetanára tanulmányában Kodály Zoltán 1939-ben írt tanulmányából kiindúlva kívánja bemutatni a magyarság jellegzetes „etnofóniáját”. Tanulmánya első részében a népdallal, majd a magyar zenetörténet első hét évszázadával, főleg az énekmondók és igricek tevékenységével foglalkozik. Ezt a kuruc kor, valamint a verbunkos és csárdás elemzése követi egészen Erkel Ferenc operáiban való továbbélésükig. Az utolsó, „az új magyar népzene” c. fejezet elsősorban Bartók Béla művészetével, közelebbről a Kékszakállú heceg vára sajátos magyar zeneiségével foglalkozik.
IV. Recensioni
Csillag Eszter, Az uffizi képtár magyar önarcképgyűjteménye
A 2013-as Magyar-Olasz Kulturális évad keretében megvalósult Az Uffizi képtár Magyar önarcképei c. kiállítás, amely a 2011-ben elhunyt nagynevű művészettörténész, Boskovits Miklós emléke előtt tisztelgett. A kiállítás a San Pier Scheraggio teremben 2013 október 10-e és november 30-a között volt megtekinthető. A Leopoldo de’ Medici által 1664-ben alapított művészportré gyűjteményből azt a 23 képet lehetett látni, amelyeket az olasz múzeum magyar származású festők műveiként tart számon. A kiállítás kurátora és az olasz illetve magyar nyelvű kötet szerkesztője Fehér Ildikó volt. Az első magyar Uffizinek adományozott művészportré id. Markó Károlyé (1793-1860) volt, akit többek között Kupeczky János (1667-1740), Barbás Miklós (1810-1898), Benczúr Gyula (1844-1920) és Szinyei Merse Pál (1845-1920) követ. Az utolsó két kép érkezésének Boskovits Miklós volt az összekötője: 2009-ben így adományozta Urbán János (1934- ) önarcképét a képtárnak és 2000-ben Lakner László (1936- ), aki életnagyságban ábrázolva önmagát, triptichont alkot Robert Rauschenberg és Michelangelo Pistoletto képeivel. A folyamatosan bővülő nemzetközi művészportré gyűjtemény magyar képeinek kiállításán Boskovits Miklós sokat fáradozott, így a kiállítás méltó alkalom volt az őrá való megemlékezésére. Az itt közölt írás nemcsak összefoglaló képet ad a kiállításról és a hozzá tartozó katalógusról, de a képek történetéről, érkezéséről és az őket befolyásoló döntésekről is alapos tájékoztatást ad.
A magyar próza olasz könyve
A római La Sapienza Tudományegyetem kiadója „Magyar Füzetek” sorozatának harmadik köteteként jelent meg ez a kétnyelvű, egyetemi magyar oktatás célzó antológia, melyet a kötet szerkesztője, Sárközy Péter, a híres Bisztray- Kelecsényi féle Magyar Próza könyve alapján állított össze a Halotti Beszédtől Kossuth Lajos beszédéig, melyekhez az olasz fordításokat Marta dal Zuffo, a római magyar tanszék 1997-ben megjelentetett Hét évszázad magyar költészete c. olasz antológia fordítója készítette. A kötet előszava és jegyzetei a szerkesztő, Sárközy Péter munkái.