Tanulmány
Az emberek életében gyakran merülnek fel filozófiai jellegű kérdések. Az élet végességének tudatosulásával ezek a filozófiai szempontok különösen élesen jelennek meg. A halál a filozófia egyik örök problémája. Amellett érvelek, hogy életünk nagy kérdéseinek filozófiai átvizsgálása az ember alapvető szükséglete. Ennek a gyakran nem egészen tudatosult igénynek a vonatkozásában beszélhetünk akár egyfajta filozófiai életminőségről is. A filozófiai életminőség a komplex egészségügyi ellátásban, különösen az életvégi ellátásban is fontos szempontként jelenhet meg. Az emberek filozófiai gondolkodásának elősegítését illető lehetőség a szakképzett filozófussal való egyéni vagy csoportos beszélgetés, tehát a filozófiai praxis különböző formái. Írásomban a filozófiai praxis életvégi helyzetekben való alkalmazási lehetőségeit tekintem át. Röviden összefoglalom a filozófiai gondolkodás és beszélgetés sajátos jellemzőit, majd bemutatok egy olyan kísérletet, ami egy workshop keretében, a halálról való csoportos filozófiai beszélgetés alapelveinek érvényesítésére történt a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület Zalaegerszegen tartott XI. Országos Kongresszusán.
Tanulmányunkban általános áttekintést kívánunk adni a magyarországi hospice ellátás jelenlegi helyzetéről azzal a céllal, hogy felhívjuk a figyelmet az eredményekre, hiányosságokra és ezzel segítsük a hospice ellátás további fejlődését. Az 2013-as statisztikai adatok már csaknem 90 hospice ellátó tevékenységére terjednek ki. Jelentős eredménynek tekinthető a szolgálatok számának növekedése, viszont a palliatív ágyak alacsony száma (egyharmada a WHO által előírt palliatív ágyak számának) és az országban tapasztalható területi egyenlőtlenségek még mindig jelentős problémaként jelentkeznek. A végstádiumú daganatos betegek negyede jut csak palliatív ellátáshoz - akkor, amikor mintegy 80%-ának lenne rá szüksége. Az otthoni hospice ellátásban a gyógyszerelés, palliatív terápia - tehát a palliatív orvosi tevékenység alacsony: 10% alatt van, és ugyanígy a valódi team munkát is tükröző mentálhigiénés, szociális, fizoterápiás kezelés vagy diétás gondozás is csak néhány százalékot tesz ki. A 2013-ban elfogadott EMMI rendelet a palliatív orvosi licence-ről és a rezidensek számára már második éve kötelező 40 órás palliatív továbbképzés remélhetően javít az orvosi szemléleten, ami kihathat a valódi team-munka alakulására is. A magyarországi hospice ellátás rendszeres statisztikai áttekintése és az eredmények minél szélesebb körben történő közzététele segítséget nyújthat a hospice-szal kapcsolatos tájékozatlanság, tabuk és tévhitek lebontásához is.
Szemle
A gyermekhospice intézményének térhódítása a világban immáron több mint 30 éve megkezdődött. Az intézményesített gyermekhospice ellátás európai normáira vonatkozóan a Trentói Egyezmény jelent útmutatást és mára már európai uniós irányelvek is rögzítik a felnőtt és a gyermek hospice ellátás elválasztásának szükségességét. Az alapvető ellátási formák (életvégi ellátás, palliatív szolgáltatások, mentesítő szolgáltatás, tranzit ellátás és nappali szolgáltatások) mindegyike jól definiált és mind kórházi keretek között, mind hospice házban, mind a gyermek otthonában - a súlyponti lehetőségeket figyelembe véve - minden gyermek számára egyformán hozzáférhetőek kell legyenek. E szolgáltatások mindenhol a világban csak jelentős civil támogatás mellett működnek, de az állami szerepvállalás, az egészségügyi szakmai jelenlét és gondoskodás nélkülözhetetlen a biztonságos és megfelelő színvonalú munkához. Magyarországon a gyermekhospice ellátás megjelent és bár több évtizedes lemaradásban van, az elmúlt néhány év eredményei biztatóak. A civil szféra eltökélt, a szakmai elfogadás erősödött, mindkét vonalon megindult a szemléletváltás. Reméljük, e folyamatok mellé az állami támogatás és szerepvállalás is jelentősebb szerepet kap.
A terápiás gondolkodás és hatékony segítés meghatározó eleme (pszichológiai irányzatoktól és - iskoláktól függetlenül) a viszontáttétel folyamatos vizsgálata. Az önelemzés során szülői magatartásmintákról, sosem látott ősök által belém vésődött mimézisről emlékezem. Azután az érzelmi életembe beivódott operai hősökről és hősnőkről, a szentté lett asszonyokról. Néhány beteg-történet kapcsán a rendszerszemléletű gondolkodás fontosságáról és hiábavalóságáról szólok, és arról, hogy gyermekkori találkozásom a valós és a színpadi halállal hogyan hatottak személyiségemre; ezeknek milyen mély beágyazódottságát észlelem a halálosan megbetegedett emberrel való együttlétemben. Az álmában minden ember művész nietzschei gondolatot kívánom tovább vinni és figyelni, hogy a színpadi numinózus (szent) mintájára az ember hogyan léphet be a szent idő - szent tér-be, ha képes elengedni a ressentiment-et (a titkos neheztelést)? A művésziben a valóságról és a beteg által a valóság művészivé szublimálásának fontosságáról kívánok beszélni.
Ez az írás egy önéletrajzi ihletésű lírai vallomás, amely nélkülöz mindenféle statisztikát és tudományos tézist. Irodalmi köntösben feldolgozva mutatom be, hogy fél évszázaddal ezelőtt, göcseji kislányként miként találkoztam először a halállal, milyen szerepe volt anno a családomnak a halálélmény elfogadásában, illetve mindez hogyan befolyásolta a hivatásválasztásomat. Mint mindenkinek, nekem is szembe kellett néznem saját halálfélelmeimmel és ezek a küzdelmek a mai napig is tartanak, hiszen munkámból kifolyólag a halállal egymástól elválaszthatatlanok vagyunk. A társadalmi és demográfiai változások, a felgyorsult élet, a centralizáció meggátolják, hogy a halál, illetve az ezzel kapcsolatos bárminemű fogalom és tény jelen világunkban levetkőzhető tabu legyen. Szó esik arról is, hogy milyen kérdések foglalkoztatják az egyszerű embert a halállal kapcsolatban, illetve hogy mindezt hogyan élem meg munkám során saját magam, miként élik meg a haldoklás folyamatát a haldoklót ellátó munkatársaim, milyen érzések tombolnak a hozzátartozóban, hogyan éli meg a haldoklást a haldokló, és vajon mi lenne számára az ideális. Mindenki számára elfogadható útmutatás nem létezik, de a monológ végén igyekszem választ adni arra, hogy ezt a rendkívül nehéz lelki terhet miként tehetjük könnyebbé és elviselhetőbbé.
Az elmúlt évtizedekben többen rámutattak arra, hogy a fejlett nyugati világ polgárai számára nehézséget okoz az emberi lét végességével való komoly számvetés. Írásomban a halál kérdéseiről folytatott nyilvános beszélgetések néhány olyan formáját mutatom be, amelyek a halál tabuvá válásának e tendenciájával szemben jelentek meg az elmúlt évek során. Az ún. Halál Kávéház a végességgel, haldoklással és halállal kapcsolatos kérdésekre specializálódott filozófiai kávéházként fogható fel. A Halál Kávéház alapvetően olyan alkalmi vagy rendszeres nyilvános összejövetelt jelent, ahol hétköznapi emberek lehetőséget találnak arra, hogy a halállal kapcsolatos kérdésekről csoportosan beszélgessenek. Emellett léteznek olyan Halál Kávéházak is, amelyek kifejezetten haldokló betegeknek vagy veszteségeket átélt embereknek nyújtanak lehetőséget arra, hogy filozófiai módon reflektáljanak az életükben megjelenő kihívásokra. Az élet egy bizonyos pontján - néha ifjúkorban, néha később - mindenkinek rá kell ébrednie a halandóságra. Annyi mindenféle válthatja ki ezt: egy pillantás a tükörbe a megereszkedett arcunkra, őszülő hajunkra, görnyedt vállunkra; a születésnapok menetelése, különösen a kerek évfordulóké – ötven, hatvan, hetven; találkozás egy baráttal, akivel régóta nem találkoztunk, azzal sokkolva, hogy mennyire megöregedett; saját régi fotóinknak és azokénak nézegetése, akik már rég halottak és gyerekkorunkban körülvettek minket; egy álombéli találkozás Halál Úrral. (Irvin D. Yalom: Staring at the Sun, 2008, 146.)