Tanulmány
A tanulmány áttekintést ad arról a sajátos viszonyról, amely a 21. század emberét jellemzi a halállal való kapcsolatában. Összefoglalja társadalmunk halál iránti attitűdjének paradox, kettős természetét, hangsúlyozva emellett, hogy mi a különbség a régi idők és a ma társadalmának felfogása, gondolkodása és viselkedésmódja között a halál vonatkozásában. Emellett kitér arra, milyen változásra, változtatásra lenne szükség az attitűdök tekintetében, amely feloldhatná a társadalmi szinten jelenlévő óriási belső feszültséget, amit a téma súlyossága miatt nap mint nap magunkkal cipelünk.
Magyarországon az otthoni szakápolás és az otthoni hospice ellátás kialakulása és fejlődése egymással szoros kapcsolatban, szinte párhuzamosan zajlik. A működésüket meghatározó jogi, gazdasági és társadalmi környezet nagyon hasonló. Mindkét szakterület elhivatott a minőségi munka és a betegorientált ellátás iránt. A két ellátási forma sok közös vonása mellett mégis merőben eltér egymástól. A 43/1999. Kormányrendelet 2008. október elsejével életbelépett módosítása a hospice ellátás szakellátásba való befogadását jelentette, melynek nyomán 2009-től számos új szolgálat kezdte meg a működését, amelyek eddig otthoni szakápolással foglalkoztak. A tanulmány a két szakterület különbségeinek és azonosságainak összevetésével keresi a két szakterület jövőjéhez vezető utat.
Az élet végső, terminális szakaszával kapcsolatban többféle téves, szélsőséges elképzelés létezik, amelyek vagy a negatív események egyeduralmát tételezik fel, vagy pedig a pozitív érzelmek abszolút túlsúlyát írják elő. E nézeteket nem csak laikus vagy annak tekinthető források, de a statisztikai eredmények téves értelmezésével még a szakirodalom is támogatja. Ezek a nézetek súlyos terheket raknak az amúgy is testileg-lelkileg nehéz helyzetben lévő, gyógyíthatatlan betegekre. A tanulmány ezért igyekszik árnyaltabb képet rajzolni a pozitív és negatív események, érzelmek lehetőségéről és szerepéről a súlyos állapotú betegek életében. Kifejti, hogy a negatív érzelmek a haldoklás és a gyász folyamán ugyan természetesek, de elviselésükhöz gyakran pozitív érzelmek is szükségesek, így igen fontos a kettő közötti humánus egyensúly megteremtése. Ezen egyensúly megteremtése kizárólag személyre szabott gondozással, a beteg személyiségének és értékrendjének megismerésével, tiszteletben tartásával képzelhető el. A szerző, a Magyar Hospice Alapítvány pszichológusa a súlyos betegek pozitív fejlődését példázó történeteinek ismertetésével támogatja Cicely Saunders gondolatát, amely szerint "a hospice nem csak abban segít a betegnek, hogy békében halhasson meg, hanem abban is, hogy élete utolsó pillanatáig élhessen" (idézi Chochinov, 2006: 101), vagyis hogy életünk úgy fejeződhessen be, mint a mesében: "addig élünk, amíg meg nem halunk".
Adattár
A magyar lakosság 39 százaléka csak a passzív kegyes halált tudja elfogadni, míg a felnőtt társadalom 27 százaléka az aktív eutanáziát is támogatná - derül ki a Szinapszis Kft. legújabb, a WEBBeteg.hu egészségportál kérésére készített felméréséből. A tanulmányban a felmérés részletesebb változatát közöljük.
Források
A fordító bevezetője
Az itt közölt történet - amely két esetet ismertet - nem egyszerű tetszhalál-história, hiszen démoni szemfényvesztésről és mű-halottról esik benne szó. A szöveg olvastán a mai, racionálisan gondolkodó olvasóban azonban felmerül a gyanú, hogy az elsőnek említett „csoda" valójában nem a Sátán, hanem a szerelmespár műve volt. Annak érdekében folyamodhattak a cselhez, hogy a vonakodó szülőktől kicsikarhassák a beleegyezést házasságukhoz. A második eset hátterében pedig talán valamiféle tréfa állhatott. Mindenesetre érdekes és elgondolkodtató, hogy a 16. században a racionális indoklást milyen könnyen és magától értetődően helyettesíthette még a démonológiai magyarázat, illetve, hogy a két magyarázattípus milyen jól megférhetett még egymással az emberi értelemben, különösen ha olyan tárgyról - holttestről, halálról - volt szó, mely amúgy is megmozgatta az emberi fantáziát, s amely különféle népi hagyományokkal, mítoszokkal (eleven holttest, testrablás, kísértethit) is kapcsolatban állhatott.
Történetünk szerzője vagy lejegyzője, Delrio, Martinus (1551-1608) antwerpeni születésű, spanyol nemzetiségű jogász és démonológus volt. Delrio Párizsban, Löwenben, Douay-ben és Salamancában tanult jogot és bölcsészetet, majd Brabantban működött különféle polgári és katonai bíróságokon. 1580-ban belépett a jezsuita rendbe, ettől kezdve több spanyol és németalföldi egyetemen tanított. Löwenben halt meg. Delrio rendkívüli műveltségű, magasan képzett, ám mai szemmel meglehetősen korlátolt gondolkodású ember lehetett. Főműve, a Disquisitionum magicarum libri sex (A mágiával kapcsolatos kérdések hat könyve) először 1596-ban jelent meg Antwerpenben, és sokáig erősen befolyásolta a Katolikus Egyház démonokról alkotott nézeteit.
Következzék tehát az álhalottról szóló történet, amelynek forrása a következő munka: PAPP, MARTINUS DELRIO: Disquisitionum magicarum libri sex. Coloniae Agrippinae, Demen, 1679. 332-333.