Interjú
Tanulmány
A woodoo-halált évszázadok óta ismeri a civilizált világ, és a törzsi társadalmak misztikájaként tartotta számon. Kutatóink rámutattak arra, hogy ez a jelenség megrontás, mások halálát, egészségének károsítását okozva az európai jellegű kultúrákban is ismert. A középkori boszorkányperek, de a népballadák is gyakran szolgáltattak rá példákat.
A woodoo-halál kiváltásának sok oka lehet, ennek megfelelően a jelenség rendkívül árnyalt. Klasszikus formája az, ha egy varázsló vagy rontó személy ráolvasással, rontó gondolatokkal vagy tárgyakkal hat áldozatára. Ebben az esetben föltétlenül kell hozzá egy erős akaratú személy, aki hatni tud a vele érintkező emberekre. Ilyenek voltak a sámánok, varázslók, vajákosok, boszorkányok stb. Ők - épp erős akaratuk átvitelével - még időben meg tudták akadályozni önmaguk, vagy mások rontását, megmentve ezzel a halódó személyt.
Woodoo-halált kiválthat közösség is, amikor kitaszítja egyik tagját. A megvetés, a vele való nem törődés, a megbélyegzés olyan lelki hatást gyakorol az áldozatra, hogy nyomorultul belepusztul.
A woodoo-halál egyik változatánál hinni kell abban, hogy az áldozatot ért rontásnak ereje van, és hatása által a megrontott elpusztul. A woodoo-halál másik változatánál önszuggesztióra is szükség van. Ilyen esetekben az áldozat lemond az életéről, feladja azt, és az őt körülvevő közömbös csoport, a társadalom szeme előtt, sorsára hagyva pusztul el. Ezt a jelenséget érzékelték önmagukon, és írták le a fogolytáborok lakói is, akik társaik példáján okulva, magukat megerősítve élték túl az embertelen körülményeket.
Az ember kultúrtársadalmában ma is mindennapos a woodoo-halál, amely kórházakban, szociális otthonokban, öregek otthonaiban a leggyakoribb. A jelenséget orvosilag is jól nyomon követhetjük a fekvőbeteg intézményekben vezetett dokumentációkból. Bár a boncolási jegyzőkönyvek a halál közvetlen okaként megannyi fizikai elváltozást mutatnak ki, valamennyi, e vitathatatlan kórokot a lelki ártalom indítja el.
A II. világháború utolsó éveiben hat moldvai községből közel ezren szülőföldjüket elhagyva először Bácskában, majd a front közeledtével onnan elmenekülve három Baranya megyei községben telepedtek le. Moldvából való tömeges elvándorlásuk miatt fél évszázada nem csak sajátos és archaikus hagyományokkal rendelkező szülőföldjüktől szakadtak el, hanem ezzel egyidőben svábok, felvidéki és erdélyi magyarok lakta falvakba, heterogén kulturális környezetbe kerültek.
A haldokló szenvedéseinek könnyítését, a halott mosdatását, öltöztetését, búcsúztatását és temetőbe kísérését az emberi lélekkel, és a lélek túlvilági életével kapcsolatos hiedelmek határozzák meg. A halott felkészítésének, a temetésének, majd az ezt követő tornak a tennivalóit ellátók személye a moldvai csángóknál a halotthoz fűződő rokonsági kapcsolatnak megfelelően választódik ki. Minden rokonsági státuszhoz megfelelő szerep kötődik. A rokonsági kapcsolttól függő különböző teendők ellátása már gyermekkorban kezdődik és az idő múlásával egyre bővül a szerepek köre. A státusz-szerep viszony azáltal válik a hagyományozódás szempontjából meghatározóvá, hogy az egyén minden esetben más rokonsági kapcsolatban van a meghalt személlyel, így alkalmanként más szerepelvárásnak kell megfelelnie. Felnőtt korára a mindig változó státusznak megfelelően szinte az összes szerepet ellátva sajátítja el a közösségi szokásrendszerhez igazodó viselkedésmintákat, tennivalókat.
A Baranya megyében élő csángók rokonságának többsége Moldvában maradt, így adott esetekben hiányoztak azok a személyek, akiknek bizonyos tennivalókat el kell látni. Bármely szerep ellátására alkalmas szomszédság gyakran felvidéki magyar vagy sváb volt, akik eltérő kultúrájuk miatt nem végezhették el a hiányzó rokonok feladatait. A töredékes rokonsági státusviszonyok, a környezet heterogén kultúrája és a temetői halottasházban való ravatalozási kötelezettség a Baranya megyei csángóknál a hagyományos moldvai halottas rítusok többségének megszűnését eredményezte.
Kritika