A Szovjetunió szinte kezdettől fogva két szinten, fegyverekkel és katonai tanácsadók kiküldésével támogatta a köztársaságiak harcát a Franco-féle lázadókkal szemben. E két támogatási forma közül a polgárháború első szakaszában talán utóbbit, azaz a szovjet parancsnokok hadseregszervező munkáját és hadászati tanácsait tekinthetjük relevánsnak. Ők voltak azok, akik az addig jobbára szervezetlen, sokszor egymástól elszigetelten harcoló népi milíciákból, nemzetközi brigádokból és a királyi hadsereg azon kevés egységeiből, amelyek nem álltak át a falangisták oldalára, hadosztályokat, majd hadtesteket hoztak létre, és ha tehették, harcba is vezették őket.

A szovjet katonai tanácsadók első nagyobb csoportja 1936 őszén, illetve decemberében érkezett Madridba, többségük a Moszkva-Berlin-Párizs vasútvonalon keresztül. Párizst¹ elhagyva, továbbra is vasúton jutottak el Toulouse-t érintve a Garonne medencéjén keresztül a Pireneusokig. Az út itt többnyire érdekes fordulatot vett. Ha tehették, vonaton utaztak tovább egyenesen a köztársaságiak által ellenőrzött Barcelonába, esetleg Valenciába s innen tovább Madridba; vagy bár kétségkívül kockázatosabb volt, mégis akadt rá példa, hogy a határról először Baszkföld központjába, Bilbaóba, majd ettől kissé délnyugat felé fordulva a fővárosba mentek. A Barcelona, Bilbao és Madrid közti utat, ha lehetőségük adódott rá, vonaton, köztársasági, a főváros védelmére siető csapatok társaságában tették meg, de ha a helyzet úgy kívánta, repülőn, gépkocsin, akár lovas szekéren, sőt a legveszélyeztetettebb szakaszokon nemritkán gyalog haladva közelítették meg célállomásukat.

Elsőként Rogyion Jakovlevics Malinovszkij² (Malino elvtárs),³ Nyikolaj Nyikolajevics Voronov (Walter önkéntes)⁴ , J. K. Berzin,⁵ G. I. Kulik (Cooper tábornok),⁶ J. V. Szmuskevics (Douglas önkéntes)⁷ , P. A. Ivanov és Nyikolaj Geraszimovics Kuznyecov (Kolia kapitány) érkeztek meg Spanyolországba.⁸ Őket követte Kirill Afanevics Mereckov (Petrovics önkéntes), B. M. Szimonov (Valois),⁹ Pavel Ivanovics Batov (Fritze elvtárs),¹⁰ Alekszandr Ivanovics Rogyimcev (Pavlito elvtárs)¹¹ , V. J. Kolpacski, D. G. Pavlov,¹² N. P. Gurjev,¹³ A. D. Cjurupa, Sz. M. Krivosein, Pol Matiszovics Arman (Greise őrnagy),¹⁴ G. M. Stern (Grigorovics elvtárs), N. G. Ljascsenko, M. I. Nyegyelin¹⁵ parancsnokok, illetve Sz. Sz. Ramisvili (Juan García), V. P. Drozd (Don Ramón)¹⁶ és N. P. Jegipko (Matisse)¹⁷ fregattkapitányok.

Egyes feltételezésekkel ellentétben¹⁸ a Vörös Hadsereg kiemelkedő, a második világháború során hírnevet szerzett vezető tábornokai - 1936-ban többnyire ezredparancsnokok -, így Konyev, Rokosszovszkij vagy Zsukov nem vettek részt a spanyol polgárháborúban. Maga Sztálin sem kockáztathatta meg, hogy a zűrzavaros ibériai helyzetben fiatal katonai vezetőinek legkiválóbbjait veszítse el. De a kockázat így is magas volt. Bár jól látható, hogy területi alapon válogattak, hiszen főleg a belorusz katonai körzet törzséből választottak ki "önkénteseket" a spanyolországi kiküldetésre, így is egy sor tehetséges fiatal parancsnok esetleges elvesztésével kellett számolni. Malinovszkij és Mereckov, illetve az őket támogató tüzérparancsnok, Voronov, akik 1936-37-ben komoly érdemeket szereztek Madrid védelme idején, a 30-as évek közepén a határ menti belorusz körzet¹⁹ reményteljes aspiránsai közé tartoztak. Már 1935-ben - miután újra bevezették a katonai rendfokozatokat - közvetlenül I. P. Uborevics, a körzet katonai parancsnoka alá rendelték őket.²⁰

A Spanyolországba érkező szovjet katonai tanácsadók először a határon, illetve később Barcelonában vagy Bilbaóban értesülhettek a legújabb fejleményekről, és képet kaphattak a polgárháború katonai helyzetéről is. Ebben segítségükre volt V. A. Antonov-Ovszejenko, a barcelonai szovjet konzul, az októberi forradalom hőse, a Petrográdi Forradalmi Katonai Bizottság egyik egykori vezetője,²¹ V. J. Gorjev katonai attasé²² és Mihail Kolcov, a Pravda tudósítója, valamint Roman Karmen, a neves filmoperatőr.²³ A tényleges harcászati helyzet Mereckov visszaemlékezése szerint jobb volt, mint ahogy a polgári újságírók feltüntették, de rosszabb, mint ahogy Párizsban hallották. Franco csapatai ekkor Madrid alatt álltak, és Délnyugat-Spanyolországot csaknem teljes egészében elvesztették a köztársasági haderők. A politikai helyzet sem kecsegtetett túl sok reménnyel. Largo Caballero miniszterelnök minden igyekezete ellenére sem volt képes betemetni a kommunisták, a szociáldemokraták és az anarchisták közti árkokat. A brigádok és a hadosztályok szervezése során a legtöbb gond szinte mindig utóbbiakkal, az anarchistákkal volt. Maga Mereckov is így írt róluk: "Míg élek, el nem felejtem a spanyol anarchistákat: hol gátlástalan martalócok, hol ábrándozók és álmodozók, de mindig olyan emberek, akik nem tűrnek semmilyen fegyelmet, semmilyen utasítást, semmiféle elemi rendet."²⁴

Ugyanakkor kezdettől fogva számíthattak olyan híres köztársaságpártiak, mint Luigi Longo (Gallo elvtárs), Manfred Stern (Kleber tábornok), Vittorio Vidali (Carlos Contreros) Giuseppe di Vittorio, az Olasz Kommunista Párt központi bizottsága tagjának (Mario Nicoletti komisszár) támogatására és hathatós segítségére mind az elengedhetetlen hadügyi reformok, átszervezések során, mind a hadműveletek idején. Jó munkakapcsolatot ápoltak Zalka Mátéval (Lukács Pál), a 12. nemzetközi, Hans Kaale,²⁵ a 11. nemzetközi és Enrique Listerrel az első brigád parancsnokával, illetve egy rövid ideig szoros kapcsolatban álltak Bounaventura Durrutival (egészen annak haláláig), aki egyszerre több anarchista katonai osztag parancsnoka is volt.²⁶

A kezdeti nehézségek ellenére, elfogadva a szükség szülte kényszermegoldásokat is, a szovjet katonai tanácsadók komoly tiszteletet vívtak ki maguknak meglehetősen rövid idő alatt. Ivanov a köztársaság vezérkarának tagja lett, míg a szovjet tanácsadókat Berzin koordinálta, aki egyben a vezérkar katonai tanácsadója is volt. Kulik, Miaja tábornok, a Madrid védelmét vezető junta elnöke mellett működött konzulensként, majd helyét, miután visszarendelték Moszkvába, Mereckov vette át. Szmuskevics a légierő fejlesztésében, Voronov a (hatékony) tüzérség megszervezésében, míg Kuznyecov²⁷ a flotta megmentésében és az elsősorban Odesszából érkező (fegyver)szállítmányok célhoz juttatásában szerzett érdemeket. Ez utóbbi szállítmányok mind mennyiségileg, mind minőség tekintetében felülmúlták a nyugati (elsősorban francia) és csehszlovák segélyeket. Egy 1937. augusztusi, a falangisták által készített lista, mely az általuk a köztársaságiaktól megszerzett és még használható fegyverek számát rögzítette, 948 szovjet és 565+318 francia gyártmányú géppuskáról, 12 575 szovjet, 2800 francia, 886 csehszlovák és 3852 mexikói puskáról, valamint 4 875 000 szovjet, illetve 2 600 000 francia töltényről, továbbá 110 szovjet tankról szól. Ellenben a francia lövegek száma - ezen a listán - meghaladta a szovjet gyártmányúakét.²⁸

Az Odesszából induló és a Boszporuszon 1936. október elseje és 24. között áthajózó Georgi Dimitrov, a Néva, a Bolsevik és a Komszomol²⁹ több mint 500 teherautót, 30 repülőgépet, 50 tankot rakodott ki Valencia, Alicante, Cartagena és Barcelona kikötőiben.³⁰

A szovjet gyártmányú fegyverek közül hamar nagy népszerűségre tettek szert a köztársaság katonáinak körében a legendás "Makszim" géppuskák, valamint a Polikarpov-gyártmányú, I-15-ös jelzésű, dupla szárnyas harci repülőgépek, a "chatók", és a sokkal modernebb, feszített, szimpla szárnyú I-16-osak, a "moscák",³¹ azaz a "legyek", amelyek akkor a világ leggyorsabb vadászgépeinek számítottak.

A Vörös Hadsereg parancsnokai legnagyobb sikereiket a jaramai és a guadalajarai hadműveletek során érték el. A jaramai események lényegében a főváros védelméhez kapcsolódtak. Miután Franco és tisztikara belátta, hogy Madridot nem tudja sem déli-délnyugati, sem északi irányból megközelíteni, délkelet felől szerveztek támadást a város ellen. Ha tervük bevált volna, Madridot sikerül elvágni a létfontosságú földközi-tengeri kikötőktől és a nemzetközi - főleg szovjet - szállítmányoktól. A támadás kudarcot vallott, Franco csapatait, melyek gerincét a marokkói - gyarmati - hadtest adta, a nemzetközi brigádok és a sebtében kiképzett köztársasági csapatok a népi milíciákkal együttműködve visszaverték. De a köztársasági haderő gyengeségei egyértelműen megmutatkoztak. Mivel a volt királyi hadsereg szinte összes hivatásos katonája átállt a lázadók oldalára, nem volt, aki vezesse a csapatokat. A guadalajarai események előtt a fiatal köztársaság hadseregében 350 000 fő szolgált, közülük 120 000 a madridi arcvonalon. A spanyol demokráciát védő "armada" technikailag is elmaradott volt, 1937 első hónapjaiban még csak száz repülőgéppel és hetven harckocsival rendelkezett.³² A tisztek és a brigádok parancsnokai tudták, hogy a francia-csehszlovák és a szovjet segítségen kívül más támogatásra nem számíthatnak. Tovább nehezítette a védelmi hadműveleteket, hogy Valenciában anarchista felkelés történt, illetve súlyos taktikai hibák miatt elesett Malaga városa is. A Caballero vezette kabinet láthatóan nem tudott úrrá lenni az egyre válságosabb helyzeten, nem tudott mit kezdeni a katalán és baszk autonómiára való törekvésekkel. A hadsereg átfogó reformja, pontosabban a hadra fogható reguláris hadsereg megszervezése pedig egyre csak halasztódott. A hadügyminiszteri teendőket is ellátó miniszterelnök mellett sem helyettese, Asencio - aki ténylegesen irányította a köztársaság fegyveres erőit -, sem Cabrera vezérkari főnök³³ nem tudta az egymástól függetlenül harcoló csapatokat egy zászló alatt legalább hadtestekbe szervezni és így hadba vezetni őket. Ez pedig kizárta bárminemű támadó hadművelet lehetőségét. Ennek ellenére a guadalajarai csata (még) köztársasági sikerrel zárult. Miután Franco a jaramai ütközetben elvesztette marokkói hadtestének java részét, a Madridtól északkeletre felvonuló olasz expedíciós hadtest ragadta magához a harcászati kezdeményezést. A köztársasági felderítés hibájából a kormány és a vezérkar későn szerzett tudomást az olaszok csapatösszevonásáról. Az olasz expedíciós hadtest körülbelül 60 000 főt számlált, és összesen hatvan repülőgéppel rendelkezett. Parancsnoka Roatti hadosztálytábornok (Mancini tábornok) volt, aki Etiópiában szerzett harci tapasztalatokat. A fasiszta hadtest gerincét, a mintegy 10 000 főt kitevő, teljesen gépesített Littorio hadosztály alkotta.³⁴ A nyomasztó fölény ellenére a köztársaságiaknak 1937. március 11-én sikerült megállítaniuk az olasz csapatokat. Ezen a napon határozták el, hogy a fővárost nem ürítik ki, és a vezérkar elfogadta a Mereckov, Szimonov és Pavlov által jegyzett ellentámadás tervét, ami március 19-én indult meg. Másnap a köztársaságiak megfutamították az expedíciós hadtestet, így 21-ére lényegében befejeződött az egész támadó hadművelet.³⁵

A kezdeti sikerek ellenére a köztársaság mindinkább magára maradt. A fejlett nyugati demokráciák nem adták meg a kellő támogatást, ugyanakkor a kommunisták fokozott térnyerését a népfrontkormányban maguk a köztársaságiak is félve figyelték. A kommunista, anarchista és szociáldemokrata szembenállás végső soron a szovjet katonai tanácsadók helyzetét gyengítette, akiket egy-másfél év után - legtöbbjüket 1937-ben - vissza is hívtak a Szovjetunióba. A Spanyol Köztársaság tragédiája pont ez a politikai ellentét volt, amely megmérgezte a hadsereget, és a közelgő bukást is előrevetítette. A szovjet katonai tanácsadók kivonásával és a szállítmányok leépítésével párhuzamosan nőtt a náci német jelenlét az Ibériai-félszigeten, katonai értelemben a Condor-légió formájában, amely lényegében a Guadalajaránál legyőzött olasz expedíciós hadtest szerepét vette át. Ezt hálálta meg később Franco a Szovjetunió megtámadása után a keleti frontra kiküldött "Kék Hadosztállyal".³⁶

A polgárháborús szovjet jelenlét tárgyalásán túl érdemes egy pillantást vetnünk a Spanyolországban harcolt parancsnokok - 1943-tól tisztek - későbbi pályafutására. Mereckov Madrid védelméért és a jaramai csatáért a Vörös Zászló Érdemrendet,³⁷ az olasz expedíciós hadtest legyőzésében játszott szerepéért a Lenin-rendet kapta meg. A szovjet-finn háború során az általa vezetett hetedik hadsereg törte át a Mannerheim-vonalat. 1940-ben rövid ideig vezérkari főnök volt, majd 1941-től népbiztoshelyettes. 1941-től 1944-ig a volhovi front parancsnokaként Leningrádot védte, majd 1944-től a Karéliai Frontot vezette, és az ő csapatai győzték le a németeket Finnországban. 1945-ben megkapta az első távol-keleti front parancsnokságát, így elfoglalta Mandzsúriát és Korea északi részét.

Malinovszkij a sztálingrádi csatában szerzett hírnevet magának, majd a Második Ukrán Frontot vezette. A háború végén, 1945 júliusa és szeptembere között Mandzsúriában harcolt a Kvantung-hadsereg ellen. Voronov később Halhin-Golnál és a finn háborúban bizonyított. Zsukov és Vasziljevszkij mellett a sztálingrádi ellentámadás és a kurszki csata egyik tervezője volt. Batov 1942-től a 65. hadsereget vezette egészen a háború végéig, és Rokosszovszkij jobb kezeként tevékenykedett. Harcolt Sztálingrád alatt és a kurszki csatában is. Kuznyecov a honvédő háború idején a flotta főparancsnoka volt, és mint ilyen részt vett a jaltai és a potsdami konferenciákon. Később összetűzésbe keveredett Sztálinnal, perbe is fogták, de végül felmentették. Pavlov tábornokot a váratlan német támadás és a kezdeti katasztrofális vereségek után, 1941-ben mint az egyik fő bűnbakot Sztálin parancsára kivégezték. Pol Matiszovics Arman 1943-ban esett el a volhovi fronton.

A spanyol polgárháború során a köztársaságnak adott szovjet segítség tehát fegyverszállítmányokat és katonai tanácsadók³⁸ kiküldését jelentette. A német és olasz hadseregtől eltérően vöröskatonák nem jelentek meg nagy számban, expedíciós hadtestként az Ibériai-félszigeten. Bár kétségtelen, hogy az itt megszerzett tapasztalatokat a második világháború során sikerrel használták fel, és Sztálin is igyekezett politikai befolyását növelni az övezetben, de a fentebb tárgyalt parancsnokok, vöröskatonák nem csak ezért mentek Spanyolországba. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy ők a köztársaságot védték a náci-fasiszta csapatokkal szemben, akkor is, amikor a nyugati demokráciák lemondtak róla, szabad kezet adva ezzel Hitlernek és Mussolininek.

Jegyzetek

¹ A párizsi szovjet nagykövet ekkor V. P. Patyomkin volt, aki hasznos informá­ciókkal látta el a Spanyolországba továbbinduló tiszteket. Kuznyecov, p. 127.

² Mereckov, p. 119.; Golubovics, p. 21.; Tuñon de Lara, p. 529. és Thomas, p. 305.

³ Mereckov, p. 132.; de Hugh Thomas The Spanish civil war című művében (p. 305.) hivatkozik El Campesino (eredeti nevén Valentín González, 1909-1983, spanyol kommunista) Comunista en España (p. 73-85.) részben visszaemlékezésekre épülő munkájára, aki szerint Malinovszkij (ekkor már ezredes!) fedőneve "Mañolito" volt. Ugyanő (Campesino) ugyanitt állítja, hogy a fentieken kívül további neves szovjet parancsnokok is tartózkodtak hosszabb-rövidebb ideig a forradalmi Spanyolországban. Így Ivan Sztyepanovics Konyev (Paulito), aki Sztálin megbízásából mindenre elszánt milicistákat (Thomas a "terrorist" szót használja) képzett volna ki. Míg Konsztantyin Konsztantyinovics Rokosszovszkij ugyancsak Sztálin közvetlen parancsának engedelmeskedve lényegében kémként épült volna be a falangista csapatokba, hogy egyes német fegyverekről információkat szerezzen meg.

⁴ Kuznyecov, p. 166. Itt Voronov Voltaire ezredes néven szerepel. Kuznyecov és Voronov először 1936-ban Valenciában, az Alboralla utca 8. szám alatt találkoztak. Ez volt a szovjet "önkéntesek" találkozóhelye. Voronov itt mondta el Kuznyecovnak, hogy eredeti fedőneve a Voltaire ezredes lett volna, de ez később mégis Walterre változott. (Kuznyecov, p. 170.) Ezzel együtt Mereckov visszaemlékezésében következetesen a Walter nevet használja Voronov esetében.

⁵ Mereckov, pp. 113. és 123. A lett származású Berzin eredeti neve Peter Küzis volt. 1911-ben, miután megszökött az irkutszki száműzetésből, felvette a Jan Karlovics Berzin nevet. A CSEKA embere és Feliksz Dzerzsinszkij közvetlen munkatársa volt.

⁶ Mereckov, p. 124.

⁷ Tuñón de Lara, p. 529.; Thomas, p. 305.; Mereckov, pp. 119. és 123., illetve Kuznyecov, p. 166.

⁸ Tuñón de Lara, p. 529. és Kuznyecov, pp. 121-193.

⁹ Mereckov, p. 132.

¹⁰ Mereckov, p. 132., illetve Kuznyecov, p. 166. (Kuznyecov szerint Batov fedőneve Pablo Fritz volt.)

¹¹ Mereckov, p. 132.

¹² Kuznyecov, p. 166.

¹³ Mereckov, p. 119.

¹⁴ Mereckov, p. 117.

¹⁵ Mereckov, p. 120. Nem azonos Manfred Sternnel. Illetve Kuznyecov, p. 164.

¹⁶ Kuznyecov, pp. 162-163.

¹⁷ Kuznyecov, pp. 185-186.

¹⁸ Lásd: 2. lábjegyzet.

¹⁹ A Belorusz Katonai Körzetben összpontosult a későbbi (második világháborús) szűken vett szovjet vezérkar szinte valamennyi tagja, így Sz. K. Tyimosenko (a körzet parancsnokának helyettese, későbbi marsall), Zsukov (a körzet egyik hadosztályparancsnoka), Konyev (ekkor éppen hadtestkomisszár a körzetben), V. D. Szokolovszkij (a körzet vezérkarának tagja, később marsall), V. J. Kolpacski (az egyik hadtest törzsfőnöke, később hadseregtábornok), A. A. Novikov (ekkor az egyik hadtest törzsfőnöke, később a légierő főmarsallja), I. H. Bagramjan (ekkor az egyik hadtest törzsében szolgált, később marsall) és P. M. Arman (az egyik gépesített dandárban volt parancsnok). Rajtuk kívül a törzs hadműveleti osztályán szolgált M. V. Zaharov (a hadműveleti osztály vezetője, későbbi marsall) és Malinovszkij. - Mereckov, p. 97.

²⁰ 1935 januárjában Malinovszkijt a 3. lovashadtest törzsfőnökévé nevezték ki. 1936 júniusában pedig Minszkbe rendelték az ekkor már ezredest, ahol megkapta a körzet lovassági felügyelőjének helyettesi tisztét. - Golubovics, p. 19.

²¹ Antonov-Ovszejenko tartóztatta le a Téli Palotában az Ideiglenes Kormányt. Mereckov, p. 111.

²² Kuznyecov, p. 127.

²³ Mereckov, p. 112. és Golubovics, pp. 21-22, illetve Kuznyecov, pp. 133. és 135.

²⁴ Mereckov, p. 131.

²⁵ Mereckov és a többi szovjet parancsnok is kiemeli a német és osztrák köztársaságpárti önkéntesek bátorságát és a belőlük szervezett brigádok kimagasló harci értékét.

²⁶ Mereckov, pp. 120-121. és 131. Mereckov megemlíti, hogy Durruti egyik osztaga Mahno nevét viselte. Mivel Mahno banditának tartott anarchista csapatai ellen maga Mereckov is harcolt Bugyonnij lovashadseregében, így érthetően megütközéssel fogadta az elnevezést.

²⁷ Kuznyecov Indalecio Prieto tengerészeti miniszter közvetlen tanácsadójaként működött.

²⁸ Cattell, p. 78. Megjegyzendő, hogy a lista 318 egyféle és 565 különböző típusú francia géppuskát említ meg, illetve a 12 575 szovjet puskát típus alapján két csoportra osztja.

²⁹ A Komszomolt nem sokkal később Algéria partjainál elsüllyesztették, és a hajó egész személyzete G. A. Mezencov kapitánnyal együtt a falangisták fogságába került. - Kuznyecov, p. 179.

³⁰ Thomas, p. 305. Ezek a szállítmányok élelmiszert és kötszereket is tartalmaztak.

³¹ Érdekes egyezés, hogy a "mosca" szó egyszerre jelenti a legyet, nagybetűvel írva pedig, "Mosca"-ként, Moszkva városát.

³² Mereckov, p. 133.

³³ Mereckov, p. 118.

³⁴ Mereckov, p. 136.

³⁵ Mereckov, p. 146. és Kuznyecov, pp. 175-176.

³⁶ División Azul.

³⁷ Mereckov, p. 144. A Vörös Zászló Érdemrendet pályafutása során ekkor másodszor, először még 1918-ban a kazanyi harcokért kapta meg.

³⁸ Vaszilij Ivanovics Csujkov és Andrej Andrejevics Vlaszov nagyjából ebben az időben Kínában tevékenykedtek Csang Kaj-sek katonai tanácsadójaként.

Bibliográfia

1. Mereckov, Kirill Afanevics: A nép szolgálatában. Ford.: Nyírő József. Budapest, Zrínyi, 1985.

2. Golubovics, Vaszilij Szeliversztovics: Malinovszkij marsall. Ford.: Horváth Zoltán. Budapest, Zrínyi, 1985.

3. Kuznyecov, Nyikolaj Geraszimovics: A háború előestéjén. Ford.: Nyírő József. Budapest, Zrínyi, 1975.

4. Thomas, Hugh: The Spanish civil war. New York. Harper&Row, 1961.

5. Cattell, David Tredwell: Communism and the Spanish Civil War. Los Angeles&Berkeley, University of California Press, 1956.

6. Tuñón de Lara, Manuel: Storia della repubblica e della guerra civile in Spa­gna. Ford.: Agostino Bertoni. Roma, Editori Riuniti, 1966.

7. Seidman, Michael: Republic of Egos. A Social History of the Spanish Civil War. The University of Wisconsin Press, 2002.