Vlagyimir Putyin utasítására az ezerkilencszázkilencvenes évek végén a moszkvai Lubljanka téren, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (az egykori KGB) épületének falára visszahelyezték az intézmény egykori vezetőjének, a Szovjetunió első emberének, Jurij Andropovnak az emléktábláját. A gránitból készült emléktáblát az 1991. augusztusi puccs elbukását követően távolították el, és a tábla visszaállítása a rend andropovi módszerekkel történő visszaállításáért vívott küzdelem folytatását kellett, hogy szimbolizálja. Ugyanakkor van Moszkvában egy másik olyan építmény, ahol a csekisták bálványának szánt szegfűk és rózsák nem kevésbé helyénvalók lennének. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat épületkomplexumától néhány száz méternyire, a Bolsaja Lubljanka téren, a 26-os szám alatt található házról van szó. Minden valószínűség szerint épp itt született a Szovjetunió egyik legellentmondásosabb vezetője. Az egykori bérház, amelyet egy nemrégen végzett felújítást követően irodaházzá alakítottak át, alig-alig változott meg kívülről, és még a házszám is a régi.

A Szovjetunióban megértően viszonyultak ahhoz, hogy a pártvezérek valódi családneveik helyett egykori mozgalmi álneveiket használják. A forradalom mint olyan, konspiratív dolog. Ugyanakkor Jurij Vlagyimirovics Andropovnak, ennek a jellegzetes szovjet karrieristának az esete az olyan egykori földalatti harcosokéhoz képest, mint Lenin, Sztálin, Molotov vagy mások, legalábbis egyedinek nevezhető. Andropovnak, ennek a jellegzetes nomenklatúra-munkásnak a hivatalos életrajza valójában egy hivatásos hírszerző fedőtörténete, legendája.

Jurij Andropov életrajzában mind a mai napig, hogy finoman fogalmazzunk, tisztázatlan maradt szociális gyökereinek és nemzetiségi származásának a kérdése. De kik is voltak szülei, nagypapái és nagymamái? A kutatók már eddig is sok mindent kikövetkeztettek, ám "felfedezéseik" többsége megmaradt a hallomások és pletykák szintjén. Mindeközben különös figyelem fordítódott a főtitkár "ötödik pontjára", a szovjet személyi igazolványoknak a nemzetiségre vonatkozó adatára. Olyan országban, amelyikben az antiszemitizmus állami politika volt, hihetetlennek tűnhetett, hogy a legfőbb parancsnoki posztot egy "helytelen" nemzetiségű vagy épp ellenséges osztályból származó személy töltötte be. Egyes kutatók azt feltételezték, hogy maga a főtitkár sem ismerte az igazságot családjáról, és épp ezért kerülte a beszélgetéseket erről a témáról. Mint az alábbiakban kiderül, a tizenöt éves korában árvaságra jutott Jurij Vlagyimirovics minden jel szerint pontosan tisztában volt családjának, mint majd azt az alábbiakban láthatjuk, meglehetősen tragikus történetével.

Az elátkozott életrajz

A főtitkár személyes, több ezer lapot kitevő levéltári fondjában, amely fond hosszú évekig "szigorúan bizalmas" jelzés alatt őriztetett, megtalálható a titkosított, kódolt életrajzának megfejtéséhez vezető kód is. Mint kiderült, a KGB, majd a kommunista párt és az egész ország leendő vezetője mindent megtett azért, hogy az önmagára és legközelebbi felmenőire vonatkozó adatokat átretusálja. Mind Andropov családja, mind maga Andropov pontosan ismerte "a túlélés törvényeit" a győzedelmes proletariátus országában. Azokban az időkben a "nem megfelelő" osztályszármazás bárki számára garantálta az "elnyomó osztályok maradványa" címkéjét, minden, az ebből származó katasztrofális következménnyel együtt (internálással vagy pedig börtönnel). Épp ezért keletkezett az a fedőtörténet, legenda, amelynek alapján Andropov nemcsak új születési helyet és "megfelelő" osztályszármazást kapott, de a jelek alapján még családi és apai neve is megváltozott. Mindezek következtében a moszkvai zsidó burzsoá család szerencsés leszármazottja törzsökös, oszétiai születésű orosz proletárrá változott.

A jövendőbeli pártfőtitkár új életrajza nem egykönnyen íródott. A tizennyolc esztendős, mozdoki mozigépészsegéd, Jurij Andropov által 1932. március 22-én írt, a ribinszki folyamhajózási technikumba való felvételi kérelmében szereplő adatok alapján apját kétesztendős korában vesztette el, azaz 1916-ban.¹ Az 1937 augusztusában írt önéletrajzában a huszonhárom éves Andropov már arról tudósít, hogy édesapja 1919-ben halt meg.² Eltérőek az édesanyjára vonatkozó személyi adatai. 1939-ben Andropov úgy nyilatkozott, hogy "anyám 1931-ben hunyt el"³ . Néhány évvel korábban 1930-at adta meg édesanyja halála éveként.⁴ Megint egy másik iratban pedig Andropov azt állítja: "Anyám 1929-ben hunyt el."⁵ Az 1937-es önéletrajzában először és utoljára jelennek meg megközelítőleg hiteles információk szociális származására vonatkozóan: "Anyám Moszkvából származik (kézműves családból)."⁶ Kevesebb mint két évvel később a soron következő önéletrajzában már ezt olvashatjuk: "Édesanyám mosónő (vagy szobalány) családjába született... A Flekenstejn család fogadta őt örökbe. Maga Flekenstejn órásmester volt, aki az egykori iratokban mint kereskedő szerepel. 1915-ben halt meg. Felesége ma Moszkvában él. Nyugdíjas."⁷ Az éber pártapparátcsikok a "kereskedőre" vonatkozó információ alapján a szigorú 1937-es esztendőben élénk érdeklődést tanúsítottak, amikor felmerült Andropov ellenséges származásának kérdése a Jaroszlavli Komszomolbizottság titkárának a pártba való jelentkezésekor. Ezen a ponton történt az egyetlen fontos ellenőrzési eljárás a párttagjelöltre, különösen származására vonatkozóan. Ugyanebben az évben terjedt el a helyi pártalapszervezetben az a híresztelés, hogy Jurij apja osztályellenség - a cári hadsereg tisztje volt.⁸ Úgy tűnhetett, hogy a pártba vezető út lezárult előtte. Ám Andropov acélos kitartásról tett tanúbizonyságot, s kollégáinak olyan dokumentumokat nyújtott be, amelyek cáfolták az őt kompromittáló adatokat. Ezek után történt meg személyes találkozása a Komszomol KB instruktorával, a pártvizsgálatot lefolytató Kapusztyinával. Beszélgetésük során Andropov így nyilatkozott: "Apám vasúti alkalmazott. Anyám egy a rjazanyi kormányzóságba való városi polgári családból származik. Kisgyermekként fogadta őt örökbe a finnországi állampolgárságú órásmester, Flekenstejn, aki Moszkvában lakott. Náluk nevelkedett édesanyám, aki tizenhét éves korától tanárként dolgozott."⁹ Meglepő, de egyetlen önéletrajzban, egyetlen kérdőívben sem, így a negyvenes és ötvenes években keletkezettekben sem nevezte nevén saját szülőanyját, ami hihetetlennek tűnik. Már csak azért is, mert ezeknek az adatoknak a benyújtása jelentette az ellenőrizhetőség alapját. A továbbiakban Andropov arról számolt be, hogy az adott időszakban ő tartotta el nénikéjét, azaz az anyai nagyanyjának lánytestvérét.¹⁰ A nénikének mint tanúnak a szerepeltetése az adott esetben egyszerűen elkerülhetetlen, hisz a nénike a rjazanyi kormányzóságból származó paraszt, ami azt jelentette, hogy Andropov anyja helyes nemzetiségi és szociális "irányultságú". Andropov második házasságából való, Igor nevű fia emlékszik arra, hogy apja a hetvenes évek közepe táján egyszer csak így szólt őszinteségi rohamában: "Az 1939 és 1945 közötti időből, amikor Karéliában voltam, emlékezetemben vagy 10-12 olyan fiú maradt meg, akik ugyanúgy bejárhatták volna az én életutamat. Hogy végül mégis én kerültem a csúcsra, ez az idő és a véletlen akarata."¹¹ A levéltári dokumentumok alapján a véletlen szerepe távolról sem volt ilyen meghatározó. Andropov úgy jutott a csúcsra, hogy az életrajzi kérdőívek adatait az aktuális politikai pillanathoz igazította, s fedőtörténetéről, legendájáról képes volt meggyőzni a kevésbé éber ellenőröket. A szilárd alibi ellenére Kapusztyina elvtársnő beszigorított, és úgy döntött, harmadszorra is leellenőrzi a tagjelöltet. Ebből a célból Moszkvába küldte a Komszomol Jaroszlavli területi bizottságának felelős munkatársát, Puljajevet. Ez pedig nem sokat teketóriázott, hanem elhatározta, hogy magát a Flekenstejn kereskedő feleségét, Jevdokija Mihajlovna Flekenstejnt kérdezi ki, azt a személyt, aki - mint a későbbi eseményekből is kitűnik - egyenesen abban volt érdekelve személyesen is, hogy az igazság titokban maradjon. Jevdokija Mihajlovna Flekenstejn megerősítette, hogy a komszomolvezető édesanyja csecsemőként került a második céhbeli ideiglenes kereskedő családjához. "Andropov fogadott nagyanyja, Flekenstejn szavai szerint Andropovnál nem a nénikéje, hanem a dajkája (Anasztaszja Zsuralina - Gy. B.) él."¹² Kapusztyina következtetése nem épp vigasztaló: "Andropov elvtárs valótlan adatokat adott meg édesanyja szociális származásával kapcsolatban."¹³ A karrier vége? Nem. Jurij Andropovtól egyszerűen negyedik alkalommal is megkövetelték a kérdés tisztázását. És 1939. január 10-én megismétli a kívülről megtanult fedőtörténetet: "Édesanyám egész kiskorában került a Flekenstejn családhoz. Maga Flekenstejn órásmester volt. Saját órásműhelye volt. 1915-ben a zsidóellenes pogrom során ezt a műhelyt lerombolták, és Flekenstejn maga 1915-ben meghalt. Flekenstejn felesége Moszkvában élt és dolgozott. Választói jogát nem veszítette el. Édesanyám anyja szobalányként dolgozott Moszkvában. Rjazanyból származott." De hogyan magyarázta meg a nénje és dajkája összekeverését? Igen egyszerűen: "A kérdőívben Zsuralinát mint a nénikémet szerepeltettem, mivel egész egyszerűen nehéz meghatároznom a rokonsági fokot köztünk, ez még az ő számára is nehézséget okoz." Az 1979-ben elhunyt Zsuralináig az ellenőrök nem jutottak el, pedig ő aztán tudott volna mesélni arról, hogy a Flekenstejn családban eleinte Andropov nevelőnőjének, majd nénikéjének a feladatait látta el. És mi van a nagyapa szociális eredetével? Erre is volt válasz: "Én erről ma sem tudok, bár tettem kísérleteket ennek kiderítésére. Az én nagyapám (itt jelezzük, hogy nem a mostoha nagyapjáról, hanem saját, édes nagyapjáról beszélt itt Andropov - D. B.) kereskedelemmel foglalkozott, ám arról, hogy az első vagy a második céh tagja lett volna, sosem beszéltek a családban." Végezetül Jurij Andropov az alábbi kéréssel fordult az őt ellenőrzőkhöz: "ha lehet, minél hamarabb döntsenek felőlem, mert ez az átkozott biográfia a munkámban zavar"¹⁴ . Ezt követően egyszer s mindenkorra leszálltak Andropovról. De miért is?

Az ékszerész

Lehetséges, hogy a dolgok szerencsés kimenetelében egyszerre több körülmény is közrejátszott. Először is ott volt Andropov határozott álláspontja, valamint a pártellenőrzés abbéli határozatlansága, hogy a meglehetősen gyanús személyzeti ügy kivizsgálását végigvigyék. Ahhoz, hogy az ellenőrök kiderítsék Andropov családjának valódi eredetét, elegendő lett volna a nyilvános, hozzáférhető forrásoknak utánanézniük, azoknak a forrásoknak, amelyek Moszkva városának minden közkönyvtárában hozzáférhetők voltak. Másodsorban fontos körülménynek tekinthető, hogy a harmincas évek végén, amikor az osztályharc olyannyira fokozódott, hogy a nomenklatúrában megüresedett helyeket jószerivel nem volt kivel betölteni, s az OK(b)P-be bonyolult biográfiájú embereket kezdtek felvenni. Harmadikként lehet említeni azt a körülményt, hogy meg nem erősített források szerint Jurij Andropov már a pártba való felvétele előtt az NKVD titkos munkatársa lett, s a szervekben dolgozó elvtársak a megfelelő időben és a megfelelő módon megtámogatták az értékes kádert. További fontos körülmény, hogy az 1939. február 10-én kelt önéletrajzi adatszolgáltatás kifogástalanra sikerült. Ebben ő már orosz nemzetiségű volt. A Szovjetunióban ekkorra az internacionalizmus már kiment a divatból. Az internacionalizmus helyét az orosz nacionalizmus foglalta el, az a nacionalizmus, amely hosszú évtizedekre a rendszer egyik szilárd támaszává vált. Andropov nem volt ellenzéki, semmi törvényellenesben nem vett részt, nem szolgálta a cári rendszert, sosem vonták felelősségre büntetőügyben és a többi.¹⁵ De akkor mi is volt valójában? Andropov édesanyját Jevgenyija Karlovna Flekenstejnnek hívták. A forradalomig Moszkvában élt. Ez meglehetősen ismert. De forduljunk csak a nyilvános forrásokhoz, a Moszkva város lakosai teljes címtárának évkönyveihez. Ebből tudható, hogy az ősi koronázó városban a Bolsaja Lubljanka utca 26-os száma alatt (otthoni telefon: 215-30) a tizenkilencedik század végétől lakott Andropov anyjának apja, a finnországi születésű Karl Francevics Flekenstejn, aki ékszerekkel és órákkal kereskedett.¹⁶

Ezek a rövid, tényszerű bejegyzések évkönyvről évkönyvre felbukkannak, egész az 1915-ös esztendeig. Abban az évben halt meg Andropov nagyapja. Nem élte túl a "hazafias" pogromot. Pikáns részlet, hogy egy csekista hagyomány szerint a mindenható intézmény főnökének a Lubljankán dolgozó kollégái egy része között "ékszerész" volt a beceneve. Igaz, a munkatársak meg voltak arról győződve, hogy a boltot Andropov édesapja vezeti. A nagyapjára vonatkozó adatokat egy másik évkönyvben is megtalálhatjuk, a "Moszkvában engedéllyel rendelkező kereskedők és iparosok szakmai névsorában". Ebből kitűnik, hogy Karl Francevics Flekenstejn sem az első, sem a második polgári céhnek nem volt a tagja, mindössze kisebb ékszerekkel és órákkal való kereskedésre szóló engedéllyel rendelkezett.¹⁷ Mint láthattuk, végül is sikerült Andropovnak bebizonyítani a Komszomol KB ellenőrei előtt, hogy "fogadott" nagyanyjának, Jevdokija Mihajlovnának semmi köze sem volt az ékszerkereskedéshez a cári korszakban. Ezt az állítást megerősítendő, a "fogadott" nagymama még egy, a Moszkvai Városi Tanács által kibocsátott igazolást is benyújtott. Ebből az tűnt ki, hogy Flekenstejn felesége átlagos szovjet polgár volt. Választójogát és azt a jogát, hogy a szovjet intézményekbe megválasszák, nem veszítette el (nem volt úgynevezett "lisenyec", azaz állampolgári jogoktól megfosztott személy). A későbbiek során unokája ezeket az iratokat használta a pártellenőrzések során.¹⁸ Annak ellenére, hogy a források makacs módon arról tanúskodnak, hogy férje halálát követően Jevdokija Mihajlovna vette át a családi üzlet irányítását, s folytatta ebbéli tevékenységét egészen a februári forradalomig. A kereskedői és kézműves engedélyekkel rendelkező személyekre vonatkozó moszkvai kiadványokban éppen ő szerepel az 1915-ös esztendőt követően. Finnországi születésűként, a Bolsaja Lubljanka 26-os számú, saját tulajdonát képező ház lakójaként. Minden jel szerint a februári, de legkésőbb az októberi forradalmat követően úgy döntött, hogy felhagy az üzleti tevékenységgel, egy egészen új életrajzot épít, ezúttal "proletár életrajzot". Szovjet-Oroszország 1918-as alkotmánya pontosan megkülönböztette a választói joggal rendelkező és az attól megfosztott polgárait. Andropov nagyanyja mind haszonszerzés céljából bérmunkát alkalmazó, mind vállalkozás jövedelméből és mind ingatlanvagyonból származó jövedelemből élő személyként az állampolgári jogoktól megfosztottak kategóriájának klasszikus képviselője kellett volna, hogy legyen, mely kategóriába automatikusan beletartozott volna a lánya és az unokája is. Nyilvánvalóan ezért döntött úgy Andropov nagyanyja, hogy a Bolsaja Lubljanka téri többszintes házból az Alekszandrovka térre (manapság Harc tér, nem messze a Marinaja Roscsától) költözik, a 9/1-es szám alá. Eközben a nagymamának sikerült elintéznie, hogy az új lakásba is átvigyék a korábbi otthoni telefonszámot (215-30).¹⁹ Meg kell mondjuk, hogy a magánhasználatú telefonkészülék azokban az időkben hallatlan luxusnak számított. Csak találgatni lehet, mibe kerülhetett a korábbi telefonszám megőrzése, a vonal átvitele az új lakásba. A jóval szerényebb új lakásba való beköltözést követően a nagymama nekilátott az iratok átdolgozásához a Moszkvai Tanácsban. Ezt követte az örökbe fogadott anyáról szóló legenda kidolgozása. Az új fedőtörténetben Oszétiában élt az anya, ahol Vlagyimir Andropovtól megszülte Jurijt. Mindez megérte a nem kevés fáradságot: Jurij, az unoka szédületes karriert futott be a későbbiekben.

Az operatív fedőnevet viselő Andropov élete legvégéig minden tekintetben legendás személyiség maradt. Nem sokkal halálát megelőzően szörnyű titkot árult el az őt kezelő orvosnak, Jevgenyij Csazovnak: "Embereim a közelmúltban Rosztov városában egy olyan emberre akadtak, aki az Észak-Kaukázusban bejárta azokat a helyeket, ahol a szüleim laktak valamikor, és eközben információkat gyűjtött róluk. Anyámat, aki árván maradt, egy gazdag zsidó fogadta be a házába. Hát erre akartak rájátszani, mondván, én valójában titkolom az igazi származásomat."²⁰

Az Andropov anyjára vonatkozó információ a moszkvai címtárban először az 1913-as évkönyvben bukkan fel. Ekkor Jevgenyija Karlovna, aki a Bolsaja Lubljanka tér 26-os száma alatt lakott, zenét kezdett tanítani a moszkvai Minszbah leánygimnáziumban.²¹ Hasonló bejegyzéseket találunk az évkönyv 1914-es és 1915-ös köteteiben. És itt álljunk meg! Hogyan lehetséges, hogy amíg anyja egy moszkvai gimnáziumban tanít, Jurij Andropov a birodalom eldugott határvidékén, a mai Észak-Oszét Köztársaság területén található Nagutszkaja faluban 1914 júniusában a világra jön? Nyilvánvaló, hogy ez lehetetlen. A legelemibb logika értelmében a jövendőbeli pártfőtitkár Moszkvában született. Ezt a szenzációs következtetést erősíti meg Andropov első házasságából származó Andrej nevű fia. Szavai szerint a "fogadott" gazdag nagyszülők (ebben az összefüggésben a fedőtörténet nem bicsaklott meg a fiúnál sem) találtak Jevgenyija Karlovna számára "megfelelő házastársat".²² A körülmények meglepően véletlen egybeesése folyományaként épp az 1914-ből származó, a Bolsaja Lubljanka kerületben született gyerekekre vonatkozó anyakönyvi bejegyzések nem maradtak fenn a moszkvai levéltárakban. Ám a tények egyértelműek: a jövendőbeli pártfőtitkár gazdag és művelt anyja egy évvel az első világháború kitörése előtt nem lehetett Oszétiában, és nem mehetett férjhez a vasutas Vlagyimir Andropovhoz, ahhoz, aki "édes fia", Jurij Vlagyimirovics visszaemlékezései szerint istentelenül ivott.²³ Így az ember nem az édesapjáról, hanem maximum az elhunyt mostohaapjáról szokott megemlékezni. Emlékeztetünk arra, hogy a későbbi pártfőtitkár egy 1932-es adatszolgáltatásban úgy nyilatkozott, hogy apja akkor halt meg, amikor ő még csak kétéves volt. Azaz 1916-ben, és akkor minden összeáll. Minden valószínűség szerint Andropov édesapja vagy elhagyta a családját, vagy egyszerűen meghalt az ősi székesfővárosban. De az is lehet, hogy a fronton esett el, ha azok a hallomások, amelyek szerint Andropov apja a cári hadseregben szolgált, megfelelnek az igazságnak. A későbbi pártfőtitkár ez alatt az idő alatt édesanyjával Moszkvában élt egészen a februári forradalomig, de az is lehet, hogy az októberi fordulatig is. Ezután az anya, a gazdag hozományának köszönhetően, gyorsan másodszor is férjhez ment a Kaukázusba, egy a rendszerhez osztályalapon közelebb álló orosz vasutashoz. És épp ez a második házasság tette lehetővé életrajzának korrigálását, így fia születési helyének, családnevének és a további legendának kijavítását. 1919-ben, Vlagyimir Andropov tífusz következtében bekövetkezett halálát követően Jevgenyija Karlovna harmadszor is férjhez ment, ezúttal a mozdonyvezető Fjodorovhoz. Amikor 1931-ben Andropov befejezte a hétosztályos általános iskolát, hivatalosan Grigorij Vlagyimirovics Andropov-Fjodorovnak hívták. Hogy melyik ponton vált Grigorij Jurijjá, és mikor maradt le neve végéről a Fjodorov családnév, pontosan nem tudható. Ugyanakkor, ha hinni lehet az iratoknak, úgy mind a Vlagyimirovics, mind az Andropov és a Fjodorov, no meg a Jurij név is - kizárólag, hogy úgy mondjam, operatív fedőnevek.

A pogromok évei

Miért döntött úgy az anya, hogy a februári forradalmat követően, karon ülő kisdedével elhagyja az ősi székesfővárost? Erre a kérdésre részben maga Andropov adta meg a választ 1939-ben, a soros tisztázó önéletrajzi beadványában, amikor arról beszélt, hogy az úgynevezett fogadott nagyapja nem élte túl az 1915-ös pogromot. A háborús "hazafiasság" tombolását, mint az kiderült, maga Andropov és egész családja is megtapasztalta. A zavargások május 27. estéjén kezdődtek a Cindel- és Srader-gyárakban. A pogrom eredetileg németellenes volt. A következő reggel egy kisebb tömeg csoportosult a Borovickij Kapunál. Az emberek kezében az uralkodó, II. Miklós portréi voltak, s az "Isten óvja a cárt" énekelték. Az állami himnusz hangjára az egyre jobban felszaporodó tömeg elindult a Vörös tér irányába, Oroszország legnagyobb hazafiainak, Minyinnek és Pozsarszkijnak az emlékművéhez. Onnan a pogromlovagok egy része a Verhnyije rjadi felé vette az útját, ahol lerombolták Eineman és Cindel boltjait. A Kitaj-gorod boltjainak feldúlása után a tömeg egyik része a Lubljanka, más részei pedig a Petrovka és a Kuznyeckij moszt felé indult, ahol folytatták a dolgukat. A "hazafias" megmozdulás során a moszkvaiak minden olyan bolt kirakatait beverték, s a boltokat kifosztották, amelyek tulajdonosainak nem oroszos nevük volt, amit a kirakatokon akkoriban díszelgő feliratokból tudhattak. A sötét leszálltával az utcákon kifejezetten elegáns öltözetű emberek is megjelentek, olyanok, akik a rabolt árut cipelték.²⁴ A túlságosan is nyilvánvaló célpontot, Flekenstejn boltját nem hagyhatták ki a "hazafiak". Jurij Andropov nem emlékezhetett az 1915-ös eseményekre, de anyja és nagyanyja elbeszéléseiből bizonyosan ismerte azokat. A jövendőbeli pártfőtitkár és családja minden valószínűség szerint átélte a februári forradalom idejének pogromjait is. A Kreml archívumában fennmaradt a tizennyolc éves Andropovnak egy iskolai fogalmazása, amit orosz nyelvből írt arra a témára, hogy "Melyik kortárs író tetszik nekem, és miért". Andropov a dolgozatot Majakovszkijról írta. A fiatal Jurij így fogalmazott egy helyen fogalmazványában: "A februári forradalom megteremtette a maga pogromjait és a maga feketeszázas bandáit. Majakovszkij határozottan fellépett a bűnök ellen. »Ördög vigyen titeket, fehérg(árdista - a szó kihúzva) feketeszázas csőcselék«, kiált fel a költő »Zsidó« című művében."²⁵ Kell-e mondanunk, hogy Andropov családjának sok igen-igen súlyos oka volt arra, hogy megváltoztassa lakóhelyét, és hogy a felismerhetetlenségig megváltoztassák Jurij Andropov származásának történetét. A pogromot követően nem csak a Kaukázusba menekültek. Nyilvánvalóan az átéltek arra is rákényszerítették Jurij Andropov rokonait, hogy egy új legendát találjanak ki a fiú számára. Annak a fiúnak, akinek még sokáig élni adatott, élni egy olyan új rendszerben, amelyikben emberek millióinak a sorsa egykönnyen törhetett ketté osztály, politikai, vallási és nemzetiségi alapon, mind a hazájában, mind külföldön.

2005. november 4-én, az új állami ünnep, "a népi egység napja" alkalmából Minyin és Pozsarszkij emlékművénél - ahonnan korábban a pogromok indultak ki - virágokat helyezett el Vlagyimir Putyin. Néhány száz méterre ettől a rituális eseménytől, nem messze az egykori "Flekenstejn-műhelytől" a nacionalisták a Romanov-dinasztia zászlai alatt tüntetést tartottak.

Jegyzetek

¹ Arhiv prezigyenta. RF. f. 82, op. 1, gy. 69, l. 8.

² Uo. gy. 66. l. 8.

³ Uo. gy. 68. l. 7.

⁴ Uo. gy. 82. l. 9.

⁵ Uo. gy. 67. l. 17.

⁶ Uo. gy. 66. l. 9.

⁷ Uo. gy. 68. l. 7.

⁸ Uo. gy. 67. l. 12.

⁹ Uo.

¹⁰ Uo. l. 13.

¹¹ Komszomolszkaja Pravda, 2004. június 15.

¹² Arhiv Prezigyenta. RF. f. 82, op. 1, gy. 67, l. 13.

¹³ Uo. l. 14.

¹⁴ Uo. l. 16-20.

¹⁵ Uo. gy. 68. l. 14-15.

¹⁶ Vszja Moszkva. Obscsij alfavit zsityelej goroda Moszkvi, 1899 god, 1903 god, 1904, 1905 stb.

¹⁷ Szpravocsnaja knyiga o licah, polucsivsih na 1915 god kupecseszkii i promiszlovije szvigyetyelsztva po gorodu Moszkve. Tyipografija A. N. Ivanova, 1907 god.

¹⁸ Arhiv Prezigyenta. RF. f. 82, op. 1, gy. 67, l. 19.

¹⁹ Vszja Moszkva. Obscsij alfavit zsityelej goroda Moszkvi. 1917 god.

²⁰ Csazov, Jevgenyij: Zdorovje i vlaszty. Moszkva, 1992.

²¹ Vszja Moszkva. Obscsij alvafit zsityelej goroda Moszkvi. 1917 god.

²² Moszkovszkij komszomolec, 2004. február 4.

²³ Arhiv Prezigyenta. RF. g. 82, op. 1, gy. 66, l. 8.

²⁴ Moszkovszkije vedomosztyi, 1915. május 31., 4.

²⁵ Arhiv Prezigyenta. RF. f. 82, op. 1, gy. 64, l. 21. a "Zsidó" című verset először 1928-ban adták ki a Komszomolszkaja Pravdában (június 15.)

(Fordította: Kende Tamás)