1992. július l-jén három, a munka világát meghatározó törvény lépett hatályba; A munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII; tv. a továbbiakban: Mt), a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv., (a továbbiakban: Ktv.) és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIIIL tv. (a továbbiakban a Kjt.). A három törvény az addig a törvényi szinten egységes munkajogi szabályozási rendszert a hatályuk alá tartozó jogviszonyok jellegének megfelelően három részre osztotta.
Az Mt. öleli fel a legszélesebb kört, mert hatálya - általában - minden olyan munkaviszonyra kiterjed, amelynek alapján a munkát a Magyar Köztársaság területén végzik. A Ktv. a központi és a helyi közigazgatási szervek és a helyi önkormányzatok alkalmazottaira vonatkozik, míg a Kjt. hatálya alá az állami és a helyi önkormányzati költségvetési szerveknél foglalkoztatottak tartoznak. Igen figyelemreméltó a két utóbbi törvény viszonya az Mt-hez: a Ktv. a köztisztviselői körnek csaknem valamennyi munkaügyi kérdését rendezi és külön megjelöli az Mt-nek azokat az előírásait, amelyeket a köztisztviselői jogviszony keretében is alkalmazni kell. Ezzel szemben a Kjt. alá tartozók tekintetében az Mt. előírásai az általánosak, és a Kjt. megjelöli azokat az Mt. szabályokat, amelyek a közalkalmazotti jogviszony keretében nem alkalmazhatók.
A munkaügyi szabályoknak ezt a tagolását az indokolta/ hogy az Mt által szabályozott munkaviszonyok keretében a piaci viszonyok érvényesülnek, ezért a törvénynek tágabb keretet kellett biztosítania a helyi megállapodásban foglalt előírások megalkotásának, a kollektív szerződés keretében történő szabályozásnak. A másik két területeit az állami és a helyi költségvetés: anyagi lehetőségei a meghatározók, ezért a Ktv. nem is ismeri a kollektív szerződések rendszerét, a központi szabályoktól helyi önkormányzati rendeletben lehet egyes esetekben eltérni. A Kjt. biztosítja á kollektív szerződéskötés lehetőségét, de csak abban a keretben, amelyben a törvény ezt kifejezetten lehetővé teszi.
Az Mt. tehát szakított azzal az éveken át követett jogalkotói elvvel, hogy az előírások többségét - az állam tulajdonosi viszonyának megfelelően - központilag szabták meg. Az Mt. központi előírásai a következő célokat szolgálják:
1. a munkaviszony garanciális elveinek érvényesítését, mint például a jóhiszemű joggyakorlás követelményét, az elévülést, a jogorvoslati lehetőséget, továbbá a munkavállalókat véd és a nemzetközi egyezményekben is lefektetett előírások megvalósítását, mint például a munkaidő meghatározását, a túlóra mértékét, a pihenő időhöz és az éves rendes szabadsághoz való jogot; a garanciális előírásoktól való eltérést az Mt. tiltja.
2. a munkavállalók biztonságát azokban az esetekben, amikor méltánylandó egyéni körülményeik következtében fokozott védelemre jogosultak, mint a keresőképtelen beteg munkavállalókat védő felmondási tilalom, a szülési szabadság kötelező biztosítása;
3. az egyes juttatások minimális mértékének meghatározása, arra az esetre, ha a kollektív szerződés ezeknél kedvezőbb mértéket nem állapít meg, mint például a felmondási idő tartama, a végkielégítés minimális összege.
4. olyan előírásokat, amelyeknek minden munkaviszony keretében egységesen kell érvényesülniük, mint például a dolgozók- anyagi felelőssége, a munkáltató közfelelőssége, kiemelve a munkaviszony keretében bekövetkezett balesetért fennálló munkáltatói vétlen kárfelelősséget.
Az Mt. meghatározta a munkaügyi kapcsolatok és az érdekegyeztetés új rendszerét. A munkaügyi kapcsolatok területén a munkavállalók részvételi jogát a vállalat vezetésében az üzemi tanácsok rendszere keretében biztosítja. Meghatározza - ugyan elég szűkkeblűén - a munkavállalók érdekében fellépő érdekvédelmi szervek jogait, és biztosítja a munkavállalók szabad szakszervezet-választásának lehetőségét. Az Mt. a szakszervezeti tisztségviselők és az. üzemi tanácsok tagjai számára - feladatuk ellátása érdekében - fizetett munkaidő-kedvezményt és a munkáltatói esetleges önkényes intézkedéseivel szemben munkajogi védelmet biztosít.
Az Mt. új elvek alapján rendezte a munkaviszonyból származó viták eldöntését. Új jogintézmény a kollektív munkaügyi vita. Ez a munkáltató és az üzemi tanács, illetve a munkáltató és a szakszervezet közötti érdekvita, amelyet elsősorban érdekegyeztetés formájában kell feloldani, a kötelezően előírt egyeztetés, illetve döntőbíró igénybevételével. A munkáltató jogellenesnek ítélt intézkedése ellen munkaügyi jogvita indítható, azonban az Mt. megszüntette a munkahelyi döntőbizottságokat. A munkaügyi bíróság előtti eljárás megindítása előtt kötelezővé teszi a munkáltatóval lefolytatandó egyeztetést, és csak annak eredménytelensége vagy a munkáltató hibájából történő elmaradása esetén lehet a munkaügyi bíróságnál a keresetet beadni, vagyis a pert megindítani. A munkaügyi bíróság ítélete ellen a felek a megyei (fővárosi) bírósághoz fellebbezhetnek. A megyei munkaügyi bíróság törvénysértőnek vélt ítélete ellen a Legfelsőbb Bírósághoz - jogi képviselettel - felülvizsgálati kérelem nyújtható be.
Az Mt-t számos vonatkozásban módosította az J995. évi LV. törvény, a módosítás az üzemi tanácsok megválasztásának módját, ezek működésének néhány vonatkozását, valamint új intézményként az átlagkereset helyett egyes, a munkavégzés alóli mentesítési esetekben a távolléti díj fizetését írja elő.