A szerkesztőség az olvasó figyelmébe ajánlja az oroszországi szellemi élet egyik fenegyerekének, Alekszandr Zinovjevnek az írását. Aki elolvassa ezt az írást, és csak ennek alapján próbálna a szerzőről képet alkotni, bizonyra tévedne, mert valószínűleg azt feltételezné, hogy a szerző a szovjet rendszer híve és haszonélvezője volt. Pedig Zinovjev, az ismert filo­zófus, a brezsnyevi korszak ellenzékének egyik legmarkán­sabb alakja volt. A szamizdatban és a tamizdatban megjelent írásai igen nagy hatással voltak az oroszországi értelmiségi körökre. Az ő munkássága nyomán kapott polgárjogot és pe­joratív értelmet a publicisztikában a „homo sovieticus" kife­jezés. Ezzel a címmel jelent meg 1981-ben egyik híres köny­ve, amelynek előszavában ezt olvashatjuk: „Ez a könyv a szovjet emberről, a homo sovieticusról szól, mint az ember új típusáról. ... Az én viszonyom ehhez a lényhez kettős: sze­relem, de egyúttal gyűlölöm is, tisztelem és egyúttal megve­tem, rajongok érte és egyszersmind borzongok tőle. ... Ezért vagyok olyan kegyetlen az ábrázolásában. ..."

Legismertebb könyve egyébként „A tátongó magaslatok" paradox hatású címet viseli. Ez a könyv a hetvenes évek kö­zepén jeleni meg a Szovjetunió határain kívül. Ez egy szatirikus paradoxonokra épülő szociológiai tanulmány és szép­irodalmi mű egyszerre. Az úgynevezett reális szocializmus, a szovjet társadalom ironikus és kritikai elemzése. A nyugati kritikusok kikiáltották Zinovjevet orosz Jonathan Swiftnek.

1983-ban jelent meg „Ifjúságunk szárnyalása" című esszé­gyűjteménye a sztálinizmusról. „Ebben a könyvben - írta Zi­novjev - arról szeretnék valamit mondani, hogyan jelent meg tudatunkban és érzéseinkben ez a történelmi fergeteg... mii jelentett számunkra a sztálinizmus." A sztálinizmushoz való viszonyt is a „szeretem-gyűlölöm" attitűd jellemzi. Azonosul a sztálinizmussal mint romantikus, szárnyaló ifjúságának kor­szakával, a front, a fasizmus elleni harc időszakával. Zinovjev vállalja a „korszak védelmét", mert szerinte nincsenek „bűnös korszakok", mert „Sztálin egyfajta népakaratot személyesített meg". Zinovjev megérti, de egyszersmind gyűlöli ,,a rendszer kegyetlenségét, erkölcstelenségét, demagógiáját és egyéb is­mert negatív vonásait". (Vö. A. Zinovjev: „Nasej junosztyi poljot", Lausanne, 1983., 26. 27. 29. 124. o.)

Hasonló szellemben íródtak Zinovjev olyan művei, mint „A mennyország előterében" (1977), „A fényes jövő"' (1978), „A kommunizmus mint realitás" (1981). Nagy nemzetközi visszhangja volt Zinovjev egyes gyűjteményes köteteinek is. Olyanoknak például, mint a „Mi és a Nyugat". A kötet 18 írást tartalmaz. Ezek közül a leginkább figyelemre méltók a „Sztálinról és a sztálinizmusról", „Kelet és Nyugat", „A to­jáshéjról és a Nyugat elkárhozásáról", „Az orosz népről", „Miért vagyunk rabszolgák?" című írások.

Ugyancsak cikkek és előadások gyűjteménye a „Sem sza­badság, sem testvériség, sem egyenlőség" című kötet. A kö­tetben közölt írások eredeti zinovjevi módon elemzik az úgy­nevezett nyugati világ és a kelet-európai társadalmak fejlődésének sajátosságait és kölcsönhatásait.

A zinovjevi gondolkodás és szövegezés meghatározó jel­legzetessége: a groteszk s a paradoxon. A groteszk és a pa­radoxon azonban, úgy tűnik, nem csupán irodalmi, hanem emberi létezési stílusnak is jellegzetessége.

Amikor kezdetéi vette a gorbacsovi peresztrojka, az emig­rációba kényszerített és szovjet állampolgárságától megfosz­tott filozófus - sok más disszidenstől eltérően - nem állt be az úgynevezett demokraták táborába, hanem egyre nagyobb gyanakvással figyelte a szovjet gazdaság hanyatlásának és a Szovjetunió felbomlásának a folyamatát. A gorbacsovi pe­resztrojkát ő keresztelte el egyik híres művében katasztrojkának, azaz a katasztrófa-építés folyamatának. Jelcin és csapa­tának berendezkedését és politikáját még nagyobb ellen­szenvvel figyelte és ábrázolta. A mostani hatalmi elit politi­káját bíráló írásait előszeretettel közlik az úgynevezett nacionálpatrióta és kommunista irányzatú újságok és folyóiratok.

Zinovjev saját magáról a következőidet mondja: „Soha nem kívántam vagy terveztem átalakítani Oroszországot. Ma sincs ilyen szándékom, és aligha támad kedvem ilyesmire bármikor is. Nem vagyok sem politikus, sem ideológus, és még kevés­bé tekintem magam szakavatott tanácsadónak, aki el tudja igazítani az embereket, hogyan is kellene »átalakítaniuk« a társadalmukat. Mindössze kutató vagyok. Szándékaim, mint ez ideig, továbbra is csupán arra korlátozódnak, hogy lehe­tőség szerint objektíve igyekezzem megérteni az orosz (illet­ve korábban szovjet) valóságot, és így szerzett belátásaim alapján felvázoljak néhány előrejelzést jövőbeni alakulásával kapcsolatban.

Számos kiadványban fejtettem már ki nézeteimet, még ha ezek teljesen vagy csaknem teljesen ismeretlenek maradtak is Oroszországban. Olyanok vannak köztünk, mint »A kom­munizmus válsága«, »A derűs jövő«, »A paradicsom torná­cán«, »A sárga ház« és a »Zavaros idők« című könyvek, ame­lyeket mind ez ideig nem publikáltak Oroszországban. Ami pedig mégiscsak beszivárgott belőlük, az nem nyújt megfe­lelő képet a nézeteimről.

Nem számítok rá, hogy munkásságom oroszországi meg­ítélése pozitív fordulatot vehet. Ennek ellenére köteles­ségemnek érzem, hogy véleményt nyilvánítsak Oroszország helyzetével és jövőbeni kilátásaival kapcsolatban."

Zinovjev megnyilatkozásaiban mostanában igen gyakran vannak túlzások és félrefogalmazások, mindazonáltal - s ezt remélhetőleg az olvasóink figyelmébe ajánlott írás is tükrözi - eszmefuttatásainak eredetisége, provokatív jellege magával ragad, és továbbgondolásra serkent. Zinovjevvel nem muszáj egyetérteni, de szavaira figyelni feltétlenül érdemes.