←Vissza

Print
Monthly Review
Az amerikai szocialisták folyóiratát mutatjuk be ezúttal, amelynek története párhuzamosan futott a hidegháborúéval, és bázisát jelentette a baloldali gondolkodás fejlődésének, számos korszakalkotó társada-
lomtudományi mű megszületésének.
Mint ahogy a Londonban megjelenő New Left Review - esz­meileg és anyagilag egyaránt - elválaszthatatlan Perry Anderson-tól, úgy az amerikai szocialisták havi folyóirata, a Monthly Review története szorosan összefonódik Paul M. Sweezy nevével. Sweezy 1910-ben született New York City­ben. A Harvard Egyetemen tanult, ott szerzett B.A. és Ph.D. fokozatokat, és egy évig volt a London School of Economics hallgatója. 1934 és 1942 között a Harvard közgazdasági tan­székén tanított, a háború alatt pedig a Stratégiai Szolgálatok Hivatalában dolgozott, főként Londonban, Párizsban és Ber­linben. Később különböző egyetemeken tanított, így például a Cornell Egyetemen, a Stanford Egyetemen, és a New York-i New School for Social Research-ben. Könyvei jelentek meg a kapitalista fejlődés elméletéről, valamint a kubai forrada­lomról. A tőkés fejlődés külső és belső feltételeiről Maurice Dobb-bal folytatott vitájáról - amelyben Sweezy foglalta el az „externalista" és Dobb az „internalista" álláspontot - a hazai szakirodalomban is olvashattunk.

A Monthly Review-t mint független szocialista magazint 1949-ben alapította Leo Huberman-nal, aki szerzőtársa volt a Kubáról szóló könyvek megírásában is. Társszerkesztőként működött a lapnál Harry Magdoff is, akinek nyolcvanadik születésnapján, 1993 októberében Sweezy áttekintést nyújtott a Monthly Review csaknem fél évszázados történetéről. 1949 olyan év volt - tudhatjuk meg a visszaemlékezésből -, amikor a kínai forradalom és a gyors szovjet újjáépítés optimizmusra adott okot az egyik oldalon, a másikon viszont aggodalmat, sőt riadalmat keltett a McCarthy szenátor nevéhez fűződő szélsőjobboldali kampány, valamint az a várakozás, hogy a háború végeztével az amerikai gazdaság ismét visszacsúszhat a 30-as évekből ismert depresszióba. Ez a helyzetelemzés rö­vid távon nem zárta ki a fasizmus amerikai változatának meg­jelenését, hosszú távon azonban - mivel a szovjet és kínai fejleményeket életképes és vonzó alternatívának tekintette - kedvező kilátásokat fogalmazott meg a nyugati világ sorsát illetően is. „A világ ellenforradalmi erői" azonban rendezték soraikat, és a hidegháború, a fegyverkezési verseny formájá­ban az erőforrásokat felemésztő gazdasági versenyre kény­szerítették a szocialista országokat. Ennek kimenetele - az erőviszonyok egyenlőtlensége miatt - nem lehetett kétséges.

A Monthly Review cikkei, elemzései és interjúi figyelem­mel kísérték a történelem minden apró rezdülését ebben a korszakban, az első, a második és a harmadik világ országa­iban egyaránt. Az itt közöli írásokból gyakran jelentős, más országokban és más irányzatok képviselői által is elismert művek nőttek ki. Ilyen volt mindenekelőtt a Monopoly Ca­pital (Monopoltőke, 1966) című könyv, amelyet Paul Baran-nal együtt írt Sweezy. Baran a Fekete-tenger parti Nyikolajevben született, Németországban tanult, a Plehanov Közgaz­dasági Intézetben dolgozott Moszkvában, majd 1939-ben az Egyesült Államokba emigrált. Újabb diplomát szerzett a Har­vardon, a háború után részt vett a német hadigazdaság tanul­mányozásában (erről érdekes részleteket olvashatunk magya­rul is John Kenneth Galbraith önéletrajzában), dolgozott a központi banknál New Yorkban, majd a Stanford Egyetemen lett professzor. A Monopoltőke marxista műként lett elköny­velve, bár a „többlet" kategóriáját, amelyre az elemzés épül, sok marxista közgazdász bírálta. Mindazonáltal a könyv nem kevesebbre törekedett, mint hogy az amerikai kapitalizmus példáján leírja a 20. századi kapitalizmus egyetemes jellem­zőit, mint ahogy Marx a brit kapitalizmus példáján mutatta be a 19. századi tőkés társadalmi formát. A Monopoltőke - amelyet a szerzők Che Guevarának ajánlottak - széles körben ismert, gyakran hivatkozott munkává vált. Hasonló jelentős műként született meg a Monthly Review forrásvidékén Harry Braverman könyve, a Labour and Monopoly Capital (A mun­ka és a monopoltőke, 1974), amely iskolát teremtett a mun­kaszervezet marxista elemzésében, és máig is a műfaj klasszikus munkájának számít.

Az utóbbi években - Sweezy mellett - a Monthly Review gyakori szerzője volt Samir Amin, Arthur McEwan, Daniel Singer, Michael Tanzer, Ellen Meiksins Wood. Néhány jel­legzetes cím a lapból: A győzedelmes finánctőke; Az algériai nők és a fundamentalizmus ütközete; Globalizáció és stagná­lás; A japán kapitalizmus és az ázsiai libák; Megreformálha­tó-e a nemzetközi pénzügyi rendszer; Rasszizmus az akadé­mián; Amerikai beruházások Latin-Amerikában; Mao, az ag­rárfejlődés és a kétfrontos harc.

A Monthly Review-ban a cikkek végén üresen maradó fél- vagy harmadoldalakon többnyire rövid idézeteket, aforizmá­kat találunk progresszív gondolkodóktól, tudósoktól, ismert történelmi személyiségektől. így került a lapba, és talán an­nak egész történetét jól illusztrálja az alábbi idézet Bertrand Russell brit filozófus önéletrajzából: „Lehet, hogy azt az utat, amely az emberi lények szabad és boldog világához vezet, rövidebbnek gondoltam, mint amilyennek a valóságban bizo­nyul. De semmiképp nem tévedtem, amikor azt gondoltam, hogy egy ilyen világ létezhet, és érdemes abban a szellemben élni, hogy ezt a világot közelebb hozzuk."

Eszmélet folyóirat, 25. szám (1995. tavasz)