stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Szonday Szandra: A Trafó 2011/12-es évadjáról 1. rész

A 2011/12-es évadban ismét számos újcirkuszi produkcióra válthattak jegyet a “Trafonauták”, sőt, a műfaj lelkes tagjaira gondolva a Trafó idén már újcirkusz bérletet is kiadott. (Valószínűleg jól is jártak a bérletesek, mivel a produkciókra pár héttel az előadás előtt már nem lehetett jegyet kapni.)

1. Claudio Stellato: A másik

Az év egy kevésbé látványos, a cirkuszhoz látszólag nehezen köthető, szofisztikáltabb előadással kezdődött, melyet – műfaját tekintve – a Trafó sem tudott egyértelműen meghatározni: ehhez a nézők segítségét kérte egy játék keretében. Az bizonyos, hogy aki újcirkuszra ült be, az némiképp csalódottan távozott. Pedig az előadás egyáltalán nem volt érdektelen. Igaz, kellett hozzá egyfajta ráhangolódás, nyitottság a befogadásához a lassú tempó és a zene hiánya miatt. Ugyanakkor a mű kidolgozottsága, finom humora, sokrétűsége lekötötte az érdeklődő közönséget.

A bemutatott darab – és a benne szereplő, életre kelő két fura „varázsdoboz” – hosszú kísérlet, alkotómunka eredménye: az alkotók műhelyében közel 3 évig érlelődött.

Az előadás során csupán Stellato-t látjuk, Firket a háttérben marad, az ő láthatatlan segítségével leszünk tanúi a fizikai törvényeket meghazudtoló „mutatványoknak” (pl. amikor Stellato végigsétál az oldalára fektetett, magasba emelt, nagyobb szekrényen, melyet csak az egyik oldalán támasztottak alá), a láthatatlan ellenféllel vívott harcnak és végül a főszereplő köddé válásának.

Stellato nem először járt Magyarországon: a Dame de Pic társulat tagjagént a Humus Vertebra című előadásban is láthattuk már.1 Igen sokoldalú művész, aki jazz-zenészből lett utcaművész, majd a CNAC elvégzése után artista, de időnként kortárs tánctársulatokban is föllép, ahogy partnere, Martin Firket is, aki egyébként színész, és fotóművész. Mindezt az előadáshoz kapcsolódó workshop-on is megtapasztalhattuk, ahol cirkuszi trükkök bemutatása, tanítása helyett többnyire bemelegítő, meditációs és kontakttánc gyakorlatok követték egymást. Bebizonyosodott az is, a kettősnek nagyszerű humora van, és kiváló érzékkel oldják fel az emberek gátlásait, teremtenek közösséget, összjátékot. (Bővebben az előadásról: Szonday Szandra: Én és Énke a cirkuszban, prae.hu, 2011. 10. 14.)

2. Circus Cirkör: Wear It Like a Crown

December közepén igazi „sztárok” érkeztek a Trafóba, hiszen valószínű, hogy a Cirque du Soleil után világszinten a Circus Cirkör a legismertebb újcirkuszi társulat. Köszönhetően a svédekre szintén jellemző profizmusnak, ami nemcsak a produkcióban, hanem a „körítésben”, a marketingben is megnyilvánul. (Az előadások alkalmával például maga a társulat alapítója, Tilde Björfors árusította a szuveníreket, CD-lemezeket, plakátokat, stb., miközben a társulat egyik szereplője állta az autogram-kérők rohamait.)

A Cirkör sem most látogatott hozzánk első alkalommal: 2001-ben épp az ő előadásukkal indult el a Trafó újcirkusz-projektje, azaz a Trix volt a próbakő, amit szerencsére az elmúlt 11 évben több tucat hasonló jellegű produkció követett.

A jelenlegi ópusz, a Wear It Like a Crown – ami a vizuális részét illeti – talán minden eddiginél összetettebb, kidolgozottabb és „trendibb” darab lett. A grafikus elemek, a dizájn, a kosztümök, a rekvizitek és filmbejátszások mind egy némafilm világát idézik. Sötét, század eleji cirkuszi hangulat lengi be a szűkre méretezett, forgó porondot, nem véletlenül: a darab egészét Rebekka Karijord azonos című lemeze ihlette, pontosabban az ő dalait használták fel az előadáshoz. A címadó dal félelmeinkről, gyengeségeinkről, és azok feloldásáról szól („hordd őket büszkén, mint egy koronát”), a szereplők ehhez mérten egy-egy fóbiát, problémát jelenítenek meg (az egyik fő humorforrás a porondmester, aki nem tud rendesen beszélni, zavarba jön nyilvánosság előtt). Hat erős karakter áll előttünk, csupán egyikük gyengébb a bemutatott trükköket tekintve (bár hallani lehetett valamilyen lábsérülésről). Igazi kuriózumnak számít a késdobáló szerepeltetése: az egyébként láncfűrészekkel, székekkel is zsonglőröző, üvegcserepeken járkáló, leginkább szamurájnak tetsző, néma figura (Jesper Nikolajeff) visszahozza a századeleji cirkuszok fakírjait, kockázatos attrakcióit. Másik emblematikus alakja a darabnak David Eriksson, aki leginkább ping-pong labdákkal zsonglőrözik virtuóz módon, de partnernőjével a trapézra is fölmászik. A fenti zsánereken kívül még kínai rúd, erőemelő szám szerepel, de a Cirkör artistái kiváló bohócok is.

Az előadássorozathoz egyébként - Nikolajeff és Eriksson vezetésével - szintén tartozott workshop, amely sajnos eléggé rövidre sikerült, legalábbis érzésem szerint nem volt mód annyira elmélyülni a munkában, mint Stellato-ék esetében. (Hivatalos oldal: http://www.cirkor.se/node/406?language=en)

3. Vietnámi Újcirkusz: Lang Toi (Az én falum)

Nem sokkal a Cirkör előadása után újabb cirkuszi előadással indította az évet a Trafó, amely azonban bizonyos értelemben hagyományosabb előadásnak bizonyult a többinél. A Vietnámi Újcirkusz nem meghökkenteni, provokálni akart: letisztult, idilli képet festett egy csendes falu mindennapjairól. Tulajdonképpen kulturális misszióról van itt szó: Európában élő és dolgozó vietnámi művészek álltak össze az otthon élőkkel, hogy közösen dolgozzanak ki egy újcirkusz-koncepciót, melynek egyik fő célja „a vietnámi kultúra bemutatása, értelmezése, elérhetővé tétele”. A Lang Toi (Az én falum) művészei egyszerű eszközökkel, többméteres bambusz rudakkal dolgoznak, melyekkel hol egy erdőt idéznek meg, hol egy lány lépked légies könnyedséggel a végükön, vagy éppen hatalmas, ingatag állványzattá ácsolják össze őket, hogy a magasban mutassák be hajmeresztő akrobatikus gyakorlataikat. Mindezt autentikus vietnami zenekíséret mellett. Az előadásból nem hiányzik a humor sem, ázsiai zenebohócok, virtuóz tányérzsonglőrök jelenete szakítja meg a lírai képeket. Az egész előadás világa visszafogottsága mellett is magába szippantja a nézőt.

_______________________________

1Lásd: http://www.trafo.hu/hu-HU/program_2024


+ betűméret | - betűméret