←Vissza

H. Orlóci Edit: Cirkuszcikkek 2007 3. rész

 

Az alábbi táblázatban[1] terjedelmi sorrend szerint megadott tizenkét cikk tematikája reprezentálja a magyar cirkuszszakmának legfontosabb 2007-es eseményeit, a szervezeti, működési feltételek meghatározó kérdéseit, és egyben azt is jelzi, hogy a hivatalos állásfoglalások sorában méltánytalanul kis súllyal szerepelnek a sátorcirkuszok üzemelésének problémái.

1.	FNC (5.[2])	978 „n”
2.	FNC (4.)	1078 „n”
3.	ÁAI (15.)	1168 „n”
4.	ÁAI[3], FNC (20.)	1504 „n”
5.	ÁAI (13.)	2467 „n”
6.	menazséria-rendelet (18.)	2577 „n”
7.	bohócképzés (9.)	2799 „n”
8.	menazséria-rendelet (19.)	3285 „n”
9.	menazséria-rendelet (21.)	4047 „n”
10.	Perinyó-riport (16.)	4147 „n”
11.	körkép (31.)	6626 „n”
12.	MNC[4], menazséria-rendelet (24.)	14852 „n”

A Fővárosi Nagycirkusz (FNC)

Ebben a mintában csak a műsorváltások kapcsán[5] foglalkoznak az FNC-programok ismertetésén túlmenő működési tájékoztatóval (három írás: MNO / Molnár Györgyi 4., 5., 20.). A közölt információk legfontosabbika a pénzhiányra, ill. a felújítás elmaradására vonatkozik; a közleményekből a szervezeti-működési feltételeket illető inkongruencia rejtett üzenetként olvasható ki.

Mivel első mondata összefoglalás, érdemes Molnár Györgyi őszi írásával kezdeni az elemzést (20.): ötvenmilliós költségvetési elvonással, a volt Állami Artistaképző Intézet fenntartói kötelezettségével, valamint a Kínai Nemzeti Cirkusz legújabb produkciójával nyitotta meg az évadot a Fővárosi Nagycirkusz.

Az idézett első mondat[6] összegzésének egyik lényeges mozzanata a MACIVA[7] és az FNC közötti határvonal elmosása, az információnak ugyanis csupán a harmadik egysége szól az FNC-ről (Kínai műsor), az első kettő viszont (a költségvetési elvonás és az iskola fenntartói kötelezettsége) a MACIVÁ-ra vonatkozik. A félreértés még egyértelműbb az igazgató személyét illetően: idén kibővült a Magyar Cirkusz és Varieté Kht. (Maciva) szervezete – tájékoztatott Kristóf István, az intézmény igazgatója (K.I. tényszerűleg az FNC első embere). A marketingvezető esetében sem derül ki egyértelműen, hogy melyik egységnek a szóvivőjeként nyilatkozik.

Az FNC felújításával kapcsolatosan hasonló határelmosódás sejlik fel a ‘karbantartás-felújítás-renoválás’ kifejezések használatában. Józan ítélőképességgel szemlélve, az épület karbantartása-felújítása jelentheti a tetőtér statikai rendbetételét, a mosdók törött csempéinek kicserélését, esetleg az újracsempézést, stb., de nem feltételezi egy egészen új kőcirkusz felhúzását; márpedig ennek látványtervét hosszú évek óta rendre közlik az FNC műsorfüzetei, sőt a makett is elkészült (20.) – hozza fel a sokmilliárdos beruházás melletti, meglehetősen gyermeteg érvként az újságcikk. Egy katedrális vagy operaház felújítása nem eredményezhet valami új, a meglévőre alig emlékeztető alakzatot, a Fővárosi Nagycirkusz pedig ezekhez hasonlóan szintén tekinthető egy letűnt korszak relikviájának, annak a korszakénak, amely optimális feltételeket biztosított az intézmény működtetéséhez.

Molnár Györgyi cikkei meglehetősen dramatikus megfogalmazásban íródtak, még a drámai fokozás eszközei is felfedhetők: az ország egyetlen kőcirkusza (4.), majd: Közép-Európa egyetlen kőcirkuszának épülete (5.); leromlott állapotban (4.), majd: szinte életveszélyes állapotban (5.); anyagi nehézségekkel küzd (4.), majd: küzd a fennmaradásért (5.). 

Ami a tényeket illeti: a porond végre új burkolatot kapott, és elkészült egy új színpad [?!], a Porondon a világ c. műsorra nyolcvanezer néző látogatott el[8] (4.); korábban az épület egyes részeit felújították, az elmúlt fél évben karbantartási munkák folytak, az állami támogatás 15 millió forinttal csökkent (5.);  az FNC idén ötvenmillió forinttal kevesebből gazdálkodik (20.).

Mint látható, a tények közlésénél is találkozhatunk kérdőjelekkel, ellentmondásokkal. Az államilag támogatott cégek vezetőinek nyilatkozatai mintha ugyanazt az anomáliát tükröznék, amely a köznapi döntési gyakorlat legnagyobb gondjaként uralja a területet: a vezetők vagy a szakmához értenek vagy iskolázott, egyetemi végzettséggel rendelkező menedzserek, a két ismeretszint nem tud ötvöződni.

 

A szakképzés

Ebben a témakörben is három cikk került a mintába: NOL / Sz.E. (13.), NOL / „Munkatársunk” (15.) és a már idézett MNO / Molnár Györgyi írása (20.).

Az első cikk (13.) a legsilányabb újságírói felületességgel anekdotázik a békebeli idők mutatványairól, majd hasonló felszínességgel idézi az igazgatónőt az Állami Artistaképző Intézet sikertörténetéről, a szervezeti kérdést a hagyományos cirkusz és a művészeti munka leegyszerűsítő szembeállításával, értelmezhetetlen tárgyi tévedésekkel (pl.: emelték a kilencéves képzés napi óraszámát kettőről háromra).

A második írás (15.) hangvétele objektív, mindkét fél álláspontját közli. A Hír TV-nek nyilatkozó iskola-igazgatónő vészharangot kongat (bármikor megszűnhet a képzés), a miniszter szerint minden rendben van.

A harmadik szövegrész (20.) a fenntartóváltás szépséghibáit bagatellizálja: három közalkalmazotti állás szűnt meg (ténylegesen minden munkavállalónak megszűnt ez a státusza); kincstári optimizmussal összegez: a szeptemberi viták, amelyek az átalakítás miatti bizonytalan kezdés köré fonódtak, az adminisztratív problémákból adódtak; sőt az eseményt pozitívumként állítja be: a végzős diákok vizsgájuk után lehetőséget kapnak arra, hogy három évig a Maciva alkalmazottai legyenek (ezt a lehetőséget korábban is megkapták).

Itt említhető meg az a cikk, amelyik a szakképzést csak érinti (9.), központi témája azonban a Ricsi bohóc által szervezett I. Bohócparádé. Ebből megtudhatjuk, hogy az eseményen egyetlen kacagást sem lehetett hallani; hogy hazánkban az utóbbi időben rendkívüli módon megszaporodtak a piros orrú nevettetők, s hogy nemrég alakult meg az Első Magyar Bohóc Egyesület. A nyilatkozók némi életbölcselemmel tarkítva elmondják, hogy mi mindenhez kellene érteniük a bohócoknak.

 

Körkép

Bohócvilág címmel jelent meg az a terjedelmes írás, melyet a legátfogóbb témaválasztás jellemez. Nyilatkoznak: Ricsi bohóc; a MACIVA igazgatójaként Varjasi László; valamint Zsilák György (Fudi), az Artistaművészek Szakszervezetének titkára. Meglehetősen nagy terjedelemben (több mint 1/3-ad rész) beszélnek a gyermekzsúrok bohócműsorairól, majd összehasonlítás következik az amerikai közönség-szokásokkal, ezt követi néhány szó a tucatnyi magáncirkusz működéséről, ill. a pályázati lehetőségek szűkösségéről, végezetül pedig az artisták szerződéskötéseinek körülményeit taglalják.

 

A menazséria-rendelet, állattartás

Az „Életforma, szervezeti-működési feltételek” címszó alá sorolt kategórián belül a cirkuszi állattartás témája kapta a legnagyobb figyelmet, ezek a cikkek foglalják el a legnagyobb terjedelmet: az összes leütésszámnak közel kétharmadát (45528-ból 28908-at). Az írások a menazséria-rendelethez kapcsolódóan, jórészt a szeptemberi hónapban jelentek meg (a 18.sz. cikk szept. 3-án, a 19-es szept. 24-én, a 21-es okt. 4-én), de tárgykörénél fogva idetartozik a két nagyobb riport is, az oroszlánidomár Perinyóról (16.: aug. 29-én) és a Magyar Nemzeti Cirkuszról (24.: okt. 13-án). Az alábbiakban az időrendi sorrendet követve vesszük sorra a cikkeket.

Az Oda neki az oroszlánt is címmel (16.) megjelent színes, akár pikareszk hangulatúnak is nevezhető írás rokonszenvvel ábrázolja interjúalanyát. A nyilatkozott valóságtartalmak ellenőrizetlen, legendaszerű homályba vesznek (háromszáz éves dinasztia, a génjeiben van az idomítás), túláltalánosított, gyermeteg bölcselkedéseket közvetítenek (a cirkusz a nevetésről és a félelemről szól), sőt dicsekvést is adnak (az egész szakma számára megújulás volt, hogy botok és ostor nélkül csetlettem-botlottam az állatok között).

Aligha lenne kinyomozható, hogy mi hangzott el ténylegesen, ill. milyen félreértésekből fakadnak a torzítások (ha egyáltalán azok), mindenesetre a kapott kép kemény munkát, rusztikus életformát tükröz, ember- ás állatközeli szimpátiával az olykor kicsit bepiáló nagybácsiról, akit a féltékeny hímoroszlán mart halálra, a háttérmunkáról, az állatok kötődéséről (nekem megnyugvást jelent, ha oroszlánokkal vagyok - mondja, de nyilvánvaló, hogy ez az érzés kölcsönös).

Az MNO szept. 3-i, a Figyelemelterelés a cél című cikkben (18.) a kormány a főszereplő, amely jelentéktelennek tűnő ügyekkel vonja el a lényegről a figyelmet. Legutóbb a kabinet azzal rukkolt elő, hogy a cirkuszi állattartásról alkotott rendeletet. Elfogult politikai csatározásról van itt szó, nem pedig az állattartás vagy a cirkuszi körülmények vizsgálatáról.

Ötvös Zoltán (19.) ezzel szemben szigorú tárgyszerűséggel tájékoztat. Felsorolja, hogy mely állatok nem szerepelhetnek majd, megszólaltatja a minisztérium és a MACIVA illetékesét, valamint az állatvédők képviselőit. Utóbbiaktól megtudhatjuk, hogy Magyarország más európai tagállamoknak is példát mutat a kormányrendelettel, valamint azt, hogy nincsenek a cirkuszok ellen, de fő érvük szerint egy felvilágosult, modern ember nem az állatok nyomorúságán szórakozik, hanem a kivételes emberi teljesítmények ragadják magukkal. A szakma képviselőjétől (Eötvös György) csak  az az ellenvetés fogalmazódik itt meg, hogy  vajon a klasszikus állatszámok nélküli műsorokra mennyire lesz vevő a közönség.

Számos további érvet lehet és kell találni, a legelsők között említendő a  megfelelő EU-bizottság kiállása az állatokkal megjelenő tradicionális cirkusz kulturális értéke mellett, de a közelmúltban csak a Circus Zeitung közléseiből több európai megmozdulásról, alapos vizsgálatokról is hírt kaphattunk.

A fenti idézetben az állatvédők képviselője emberi-erkölcsi értéknek minősíti a felvilágosodottságot és a modernséget – itt kompatibilis ellensúlyként hivatkozható a hagyomány és az elsődleges szocializáció. Ha nem lennénk tekintettel az iskolázatlan tömegekre és a gyerekekre, törvényi tilalom alá vehetnénk akár a „csip-csip-csóká-”t vagy a pelenkagyártást is. De támadható az érvelés több mozzanata: ki, mikor, hogyan bizonyította azt, hogy a cirkuszban az állatok nyomorúsága jelenik meg...

Az okt. 4-én megjelent cikkben (21.) egyáltalán meg sem jelennek a cirkusz képviselői. Assisi Szent Ferenc szentté avatása (az állatok világnapja) alkalmához illő farizeussággal közölte a Fauna egyesület képviselője, hogy nem a cirkuszok ellen, hanem az állatok érdekében tiltják ki őket a porondról.

Valamennyi cirkuszcikk közül a leghosszabb írás (14852 „n”) Konkoly Edit riportja Utolsó transzport Az állatvédelmi törvény adja meg a cirkuszoknak a kegyelemdöfést? címmel (24.). A szövegben a cirkuszi és az állatvédői nézőpontok objektívan, ám a cirkuszi vélemények nagyobb terjedelemben jutnak szóhoz.

 

Összegzés    

A 2007-es napilapokról szóló három részes sorozatomból vélhetőleg kiderül, hogy Maczák Ibolya segédletének cikkanyaga (az archiválás technikai problémáinak dacára) nagyon jó kiindulásul szolgálhat a feldolgozási munkákhoz: feltárhatóvá válnak strukturális jellemzők a cirkusznak a médiában elfoglalt szerepéről, jól elemezhetőkké a tematizálás kérdései, és nem utolsó sorban nagy mértékben hozzájárulhatnak az információk (valóságtartalmak) hitelességének tisztázásához is.

Ez utóbbi területre épp csak felhívom a figyelmet, itt még az olyan kirívó cirkusztörténeti baklövésekre sem tértem ki, mint az FNC megnyitásának 1891-re tett téves datálása (24.). A hibák, félreértések, tévedések  szisztematikus számbavételéhez érdemes lenne mozgósítani a szakmai és kutatói energiák egy jelentős részét.