CIRKUSZI AKROBATIKA
Alapkutatási és szakmódszertani periodika

Forrásközlemények

Névtelen: Akrobatika 4. rész

I. fejezet: AKROBATIKUS UGRÁSOK [folytatás]

Szabad átfordulás hátra /hátraszaltó/ groupirozva

A hátraszaltó bonyolult akrobatikus ugrás. Mielőtt a hátraszaltó oktatását megkezdenénk, meg kell tanítani a helyes ütemben való felugrást, a lendület vételnél a karok felhasználását, a groupirozást és a fej helyes tartását, használatát. (32. o.)

Kiinduló állás a lábfejek igen kicsiny terpesztett állásban párhuzamosak, derék egyenes, a kar könyökben kissé hajlítva lazán függőleges tartásban, a testsúly talpközépen.

Végrehajtás: a tanuló térdét kissé behajlítja, karját mérsékelten oldalra vagy hátra emeli, majd rövid elrugaszkodással /csaknem nyújtott lábbal/ felugrik. Ezzel egyidőben karját függőleges irányban felfelé lendíti, ugyanakkor fejét a karlendítéssel összhangban felrántja. Abban a pillanatban, amikor lábaival elhagyja a talajt, groupiroz, úgy, hogy a térdét a mellére húzza és karjaival megfogja alsó lábszárát. A fordulat után elengedi térdét, lábait a föld felé nyújtja, karját és mellét felfelé nyújtja és a talajra érkezik.

Az oktatásnál különös figyelmet kell fordítani: a tanuló az elrugaszkodást függőleges irányban felfelé hajtja végre. Az elrugaszkodás előtt éppen ezért a testsúlyt mindig talpközépre kell helyezni, a sarokkal csak lazán támaszkodunk és derékhajlítást sem előre, sem hátra ne engedjünk meg.

A karok lendítése lazán nyújtva történjék mély mellső tartáson keresztül függőleges tartásig. Ugyanebben az időben és a karok lendületének mozgásritmusával összhangban kell a fejet fellendíteni. Fokozottan kell figyelni arra, hogy a karokat és a fejet ne hátra lendítse a növendék.

A groupirozásnál törekedni kell, hogy a groupir lezárásának pillanatában a tanuló csípője a kiinduló álláspont eredeti helyzetének megfelelő fejtartás helyzete elé kerüljön.

Ellenőrizni kell, hogy a tanuló a szaltó ugrások gyakorlásánál is állandóan nyitott szemmel ugorjon és ugrás közben tanuljon  meg nézni. A tanuló a bontásnál egyidőben bontson a lábaival a felső testével és a karjával. Bokából és mérsékelten ruganyozott térddel tegye könnyeddé a talajra való érkezést. (33. o.)

Az oktató az előgyakorlatok oktatásánál türelmes legyen és ne hanyagolja el azok gyakoroltatását, mert a későbbiek folyamán az előgyakorlatok pontos beidegződése igen megkönnyíti úgy az ő, mint a tanuló munkáját.

A gyakorlat oktatásánál ajánlatos a magaslondzs használata, mert így az oktató távlatból is jobban látja az ugrás összképét és helyes végrehajtását.

Az ugrás stílusának tisztázására ajánlatos a helyből hátraszaltót kezdetben dobbantó deszkáról vagy tornaszekrényről tanítani.

Előgyakorlatok /33. ábra/

Helyből hátraszaltó /34. ábra/

Corbett-szaltó

A már ismertetett módon elvégezzük a corbett ugrásnak a II. részét /kézenállásba fellendülésből lábraugrást/, majd a talajérés pillanatában azonnal elrugaszkodunk a talajtól és a már említett módon elvégezzük a hátraszaltót.

Különösen figyelemmel kell lenni a két mozdulatelem összekapcsolására, folyamatosságára. Az oktató a tanulóval eleinte a corbettből csak tempó ugrásokat gyakoroltasson, majd amikor azok már folyamatosan mennek, akkor térjen rá magára a corbett-szaltó oktatására. /35. ábra/ (34. o.)

Roundát-szaltó

A hátraszaltó jól végrehajtott roundáttal egybekapcsolva lényegesen könnyebb, mint helyből vagy corbettből. Ezért ajánlatos, hogy a hátraszaltó és corbett-szaltó tanulása közben, amikor a tanuló a szaltó lényegével ugyan már tisztában van, de az ugrásai még londzsban vannak, megkezdhetjük a roundát-szaltó tanítását.

A gyakorlat végrehajtása: a tanuló rövid nekifutással elvégzi a roundátot, majd folyamatosan, szinte egy tempóban a hátraszaltót. Figyelni kell, hogy a tanuló ne siesse el a groupirozást, hanem teljes mértékben használja ki a roundát lendületét és a szaltót minél magasabbra és lehetőleg függőleges irányban hajtsa végre. A roundát corbett részénél ne engedjük, hogy a tanuló mély térdhajlítást végezzen, hanem törekedjünk arra, hogy minél kisebb térdrugózással végezze az elugrást. /36. ábra/

Flik-flak szaltó

Az ugrást lényegében ugyan olyan módon kell végrehajtani, mint a corbett-szaltót. Flik-flakból természetesen nagyobb lendületet kapunk és így a szaltót könnyedébben lehet végrehajtani. Különösen figyelni kell arra, hogy a flik-flak a már ismertetett módon gömbölyűen, helyesebben ívelten lapos legyen, mert magas flik-flakból tempóra kiugrani nem lehet. /37. ábra/

Roundát flik-flak szaltó

Az ugrás végrehajtásánál az oktató ügyeljen arra, hogy a flik-flak corbett részénél a tanuló kissé távolabb helyezze a lábát a talajra, mert így érhetjük csak el, hogy a szaltó magasságát, (35. o.) a tanuló képességeihez mérten, a maximálisra fokozzuk. A flik-flak után a tanuló a repülés legmagasabb pontján groupirozzon, lehetőleg a holtpont elérésének a pillanatában. /38. ábra/

Tempó szaltó hátra

A tempó szaltót különböző változatokban lehet alkalmazni, roundátból egyfolytában végzett szaltók, flik-flakkal kombinálva, stb.

A tempó szaltót először helyben kell tanítani, lehetőleg magaslondzs segítségével. A tempó szaltó és groupir szaltó között az a különbség, hogy a tempó szaltónál a groupir elmarad, a test ívelten nyújtott, laza karok és a fej erőteljes hátralendítése következtében fordul át. A kart annyira kell hátralendíteni, amennyire az ízület megengedi. A tanulónak érezni kell az elrugaszkodás után a test ívelt húzását és csak azután végezze el az ugrás második részét, amely a corbett második részéhez hasonlít. A tempó szaltó bizonyos fokig igen hasonlít egy mérsékelten magas flik-flakhoz azzal a különbséggel, hogy a tanuló nem teszi le a kezét a talajra. /39. ábra/

Tempó szaltó sorozatban

Az ugrás végrehajtásánál lényegesebb, hogy a szaltók ne legyenek magasak, mert magas szaltók esetén nem tudjuk az ugrás folyamatos végrehajtását biztosítani.

Különös figyelmet kell fordítani a karlendítés tempós és erőteljes munkájára. /40. ábra/ (36. o.)

Szuplé szaltó hátra /nyújtott testű szaltó/

A szuplé szaltót lendületfokozó ugrásokból kell végrehajtani. Kitűnően alkalmas sorozat ugrások befejezésére. Igen nagy hatást gyakorol a közönségre.

Az ugrást dobbantó deszkáról vagy tornaszekrényről kezdjük tanítani, magaslondzsban.

Végrehajtás: a tanuló rááll a segédeszközre, testsúlyát talpközépre helyezi. Elrugaszkodás után a flik-flak mozdulatának első részét végzi el úgy, hogy csípőjét mérsékeltebben dobja előre. A test legíveltebb feszülésének pillanatában karját a test homorított helyzetének megtartásával hirtelen combjának irányában akár lazán nyujtott helyzetben, akár mellre helyezve visszarántja, majd karok magasbaemelésével leérkezik a talajra. /41. ábra/

Roundát flik-flak szuplé szaltó

A tanuló az előbb ismertetett módon nagyobb rohamú roundátból hajtja végre a gyakorlatot.

Ügyelni kell arra, hogy a szaltó ugrásánál a tanuló ne vágja hátra magát, hanem lehetőleg függőleges irányú emelkedésre törekedjék. A gyakorlat befejezésénél a tanuló egyenes testtel magasban tartott kezekkel érkezzék meg, csípőjét ne törje be sem előre sem hátra. /42. ábra/

Strauguzált szaltó

A gyakorlat lényegében egy olyan groupirozott szaltó, melynél az elrugaszkodás helyétől 30-40 cm-re előre érkezik a talajra. (37. o.)

Végrehajtás: a tanuló testsúlyát erőteljesebben előre helyezi, de csak olyan mértékig, hogy csípőből előre már ne düljön, majd az elrugaszkodás pillanatában mellével előre törekedjék. /43. ábra/

Groupirozott twist szaltó váltott lábra

A gyakorlatot roundátból hajtjuk végre és sorozat végrehajtás esetében körívben haladva igen tetszetős és hangulatos ugrás. Abban különbözik a roundát szaltótól, hogy a groupirozás pillanatában 1/4 fordulatot hajtunk végre úgy, hogy a bal lábszárat előbb engedjük el és jobb lábbal érkezünk előbb a talajra.

Innen folyamatosan végezzük tovább a roundátot. A gyakorlatnál ügyelni kell, hogy a tanuló magasba törekedjék és az érkezés pillanatában tempóban hajtsa végre a váltott lábas elnyomást. A gyakorlatot kézi londzsban tanítsuk. A tanuló ezt a gyakorlatot és továbbá minden harántfordulatos szaltó ugrást magasszárú, fűzős cipőben, illetőleg a bokaízületek kellő bandazsírozásával hajtsa végre. /44. ábra/

Nyújtott testű félfordulatos csavart szaltó

A gyakorlatot lendületfokozó ugrásokból hajtjuk végre /roundát, flik-flak/. A mozdulatot eleinte dobbantó deszkáról vagy tornaszekrényről tanítjuk. A tanuló ugyan úgy kezdi a gyakorlatot, mint a szuplé szaltót. (38. o.) Abban a pillanatban, amikor karja a melle elé kerül, fejét hirtelen elfordítja, miáltal teste egy fél fordulatot végez /a fél fordulat fejjel lefelé függőleges helyzetben befejeződik/ és ugyan olyan testtartásban érkezik a talajra, mint a fodernél. /45. ábra/ [39.o.]