H. Orlóci Edit: Életrajzok – Simon Tibor (1928. október 25. - 

    2007. december 7.)

 

A történettudomány alapkutatási rendszerének építőkövei azok az életrajzi mozaikok, melyek az ágazatok egy-egy kiemelkedő jelentőségű személyiségének pályáját tárják fel. Ha megpróbáljuk összeállítani a cirkuszszakma nagyjainak biográfiáját, a szokásos problémák mellett vállunkra nehezedik, külön felelősséget ró ránk a részdiszciplína hagyományrendszerének, kutatásmódszertanának kidolgozatlansága.

 

El kell döntenünk, hogy melyek a releváns információk és mely forrásokból, milyen forráskritikát alkalmazva szükséges azok feldolgozása. Az irodalom-, film- vagy színháztudomány műfajelméletének mintájára ki kell dolgozni egy zsánerelméleti kategóriarendszert; ill. a (kor)dokumentumok kiválasztása, osztályozása és elemzése a teoretikus munkával karöltve fog majd kibontakozni.

A cirkusztörténet témakörében nem az ideális, elsődlegesen már feldolgozott formában áll rendelkezésünkre a szükséges források állománya, a levéltárakban a vonatkozó dokumentumok osztályozása nem történt meg, tehát a kutató dobozonként ömlesztve kapja meg a teljes iratállományt, ill. csak a tárgy- és névmutatók alapján tud tájékozódni. A szakmának nincs említésre érdemes szaksajtója, témaorientált komoly gyűjteménnyel rendelkező intézménye.

Vannak azonban olyan kezdeményezések, amelyek eredményeit fel lehet használni a kutatás beindításához. Jelen esetben, első kísérletként az életrajz vázlatának összeállításához Kovács Krisztina: Levegőszámok című, az Állami Artistaképző Intézetben 1996-ban megvédett szakdolgozatát választottam forrásul[1].

A diplomamunka zsánertörténeti kitekintése elnagyolt ugyan, és a formai követelmények előírásait illetően is komoly hiányosságokat mutat (jegyzetelési bizonytalanság, töredékes bibliográfia), ám a Simon Tiborról készült fejezet magának az érdekeltnek a segítségével készült olyan formában, hogy a hivatkozott újságcikkeket Tibi bácsi bocsátotta tanítványa rendelkezésére[2].     

Az artista életútjának megrajzolásához egy egészen egyszerű sémát fogok alkalmazni, és a szakdolgozatban idézett újságcikkekre koncentrálok, néhány kiegészítő hivatkozással a McTEKA elektronikus fényképtárában található fotókra, valamint a Simon Árpáddal készített interjúra[3].

Meghatározó információkként tehát fel kell sorolni

1.) a számo(ka)t és trükkjeit, amelyeket bemutatott;

2.) az előadói stílusának jellegzetességeit;

3.) a cirkuszokat (esetleg a varietéket, színházakat stb. is), amelyekben dolgozott;

4.) valamint az egyéb tevékenységeket, amelyeket a területen kifejtett;

5.) kiegészítésül pedig emberi vonásairól, személyiségképe vázlatául összegyűjthetünk életrajzi törmelék-információkat, visszaemlékezéseket.

 

1.) A szakdolgozatba beépített riportokban (1966; 1974) is szerepel, hogy Simon Tibor 2 Földi néven (Kociha András partnereként) akrobata produkcióval debütált, és az első levegőszáma egy duett volt, amelyet a feleségével mutatott be. Nem említik azonban, hiszen nem is említhetik azt a szalon-akrobata triót, mellyel pályája utolsó szakaszában (partnerei: a bátyja és Horváth Mária) többek közt Japánban és a Castilla-féle Circo Americanonál is dolgoztak.

A legnagyobb jelentőséggel bíró száma a kopftrapéz volt, melynek trükksorát az újságcikk ebben a formában közli: „Kopfstandba felhúzott a motoros apparát. Az első trükk: trankaforgatás fejenállva. A trapézkötél egy farúddal van szétnyomva, hogy a trankát lehessen forgatni. (Ezt a trükköt később 1971-ben a Fővárosi Nagycirkusz nyitó gálaműsorán lengésben csináltam.)

A második trükk: lefüggeszkedem aufzug, handstand a trapézon. Majd a trapéz letesz a földre. Megszaladtam a trapéz körberepül, közben megy fölfelé, de a körön belül még forog is. (Kopfstand). Majd ismét le, aztán föl. Nyolckarika forgatás kopfstandba. 4 a kézen, 4 a lábon. Utána lengve fel a trapézon. Vízszintesig felhajtottam, kopfstand, majd direkt kiestem a balanszból, mintha leestem volna lengés közben. Újra felhajtottam a trapézt, magabiztos kopfstand. Ez nagyon tetszett a kamulengés után. 2 lengés egy oda, egy vissza és ezután eloltották a villanyt, 2 lengés sötétben, majd a trapéz két végén lévő csillagszórót meggyújtottam. Szintén két lengés, majd gyorsan le a földre. Komploment.”[4]

Nagyon fontos információ, hogy „Fejen áll a lengő trapézon. Hol tíz, hol negyven méter magasban. Cirkusza válogatja.”[5] A motoros apparát újítása mellett szó esik a japán és moszkvai súlyos sérülésekkel járó balesetekről, ill. a 40 méter magasan elszakadt kötélről, amelyen azonban sikerült megkapaszkodnia.

2.) Valamennyi száma az ún. szalon-akrobata stílusjegyeket viselte magán.

3.) Az abszolvált szerződések teljes körének helyszínek és időrend szerinti összeállítása gyakorlatilag lehetetlen feladat. Az egyes országok adatállományának mozaikjaiból kell a világ cirkusztörténeti térképét összeállítani, ám ez a kutatók sorának aprólékos munkáját igényli majd.

A cikkek tanúsága szerint Simon Tibor egyedül Észak-Amerikában nem járt (tehát máris kiütközik a „világ valamennyi országában dolgozott”[6] túlzó, sőt képtelen állítás valótlansága). A szakdolgozat sorrendjét követve az alábbi helyek gyűjthetők össze: NDK (1954), Moszkvai VIT (1957), Dánia (1958), Rio de Janeiro, Santiago de Chile, Új-Zéland, Japán, Ausztrália, Hong-Kong, Dél-Amerika, Mongólia, Szovjetunió, Kanári szigetek, burmai cirkusz, afrikai mulató, Erzsébet-híd, Fővárosi Nagycirkusz (1971).

4.) A rekvizitkészítés előbb hobbyja, majd nyugdíjas éveiben kiegészítő foglalkozása lett. Ő annak idején autodidakta módon, tornász tapasztalatait felhasználva lett artista, ám kiöregedvén a szakmából, a tudását  továbbadta a MACIVA-Stúdió növendékeinek. Utolsó tanítványai perzsszámmal debütáltak 2007-ben.

5.) Az életrajzi legendárium összeállítása külön szakdolgozati, kutatási feladat lehet majd a későbbiekben, mint ahogy a fentiek továbbdolgozása, ellenőrzése, elemzése, és ezzel párhuzamosan a magyar cirkusztörténet panteonjának kialakítása is a következő nemzedékek feladata kell, hogy legyen.