Erdélyi Örmény

Gyökerek

Füzetek

Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület időszaki kiadványa   II. évfolyam 1998/15. szám

1998.május

 

 

 

„Emlékek nélkül,

népeknek híre csak árnyék...”

(Vörösmarty Mihály)

 

A Fővárosi Örmény Klub minden hónap 3. csütörtökén du. 17 órakor - hívottan és hívatlanul -  mindenkit szeretettel vár klubdélutánjaira a Budapest V. Semmelweis u. 1-3. I. emeleti zeneterembe.

 

 

 

Naptár - május hó

 

Tavaszi hónap igazából ! Pünkösd havának is nevezték a régi naptárak. Ez egykor tavaszünnep volt, de ma is az, mert a Szentlélek eljövetelével új intézmény,  közösség sarjadt életre, az egyház. Most a hó utolsó napjára esik, mikor felhangzik az örménykatolikus templomban a saragán, a püspöki liturgián:

 

"Szent éneket zengünk a Szentléleknek,

édes hangon dicsőítsük a teremtést."

(néhai Kovács Géza ford.)

 

Nékünk a teremtésben, s annak legnagyszerűbb eredményében, a nagy természetben is fel kell fedeznünk Isten jelenvalóságát. 

 

                                                           dr. Sasvári László

<><><><><> 

 

A csíkszépvízi ISÁÁK-SZÁVA család krónikájából

A Fővárosi Örmény Klubban 1998 április 16 -án elhangzott előadás

 

A legtöbb családi krónika a legjobb esetben az utóbbi kétszáz év eseményeit rögzíti. Ez nem is furcsa, mert ezt az időszakot senki sem nevezné egy nyugodt és kiegyensúlyozott kornak. Ennek ellenére az erdélyi örmények éppen ebben az időszakban teremtettek meg egy olyan társadalmi berendezkedést és vindikáltak maguknak olyan elismerést, amely szervesen illeszkedett az erdélyi élet valamennyi ágába. Éppen ezért most kövessük nyomon az Isáhág-család rövid történetét, akik az 1672. évi betelepedéskor más családokkal együtt Moldvából az őket befogadó Csíkszépvízre kerültek.

Már maga az "Isaco" név is elárul annyit, hogy valahol olaszos hatás érhette a családot. Ez nem történhetett máshol, mint abban az időben, amikor eleink kb. 120 évet a krimi félszigeten olasz érdekeltségű részeken éltek. Miután innen elmenekültek, magukkal vitték az itt beidegződött és jóhangzású Isaco=Száko családnevet, amelynek örmény változata természetesen az Isáhágián volt. Ilyen név alatt érkezhettek 1418-ban Moldvába, ahol röpke 80 év alatt olyan elismerésre tettek szert, hogy a feljegyzések szerint például 1497-ben Nagy István (Stefan cel Mare) moldvai vajda egy "Isahag" nevű főtisztviselőt (vestitáriust) küldött követként Lengyelországba, hogy tájékozódást szerezzen Olbracht (Albert) lengyel király hadi szándékáról, de ez elfogatta és béklyóba veretve Lwowba (Lemberg) küldötte, ahonnan az év novemberében szabadult ki. (Vö. Siculus Verus: A nemzetek és vallások története Romániában, - Katolikus Magyarok Vasárnapja kiadó Youngstown, Ohio, 1980.). Talán érdemes még egy pillanatra elidőzni ennek a családnak moldvai tartózkodásánál, annál is inkább, mert a családok legtöbb része nem szívesen nyúlik vissza ezekre az időkre.

         Talán ott kezdeném, amikor az erdélyi örmények még Moldvában tartózkodtak (pontosabban ebben az esetben Vaslóban) és a fent említett család ismert ősét még úgy hívták, hogy Isahag (Chevu) Szávojéncz (1603-1666). Öt gyermekéről van tudomásunk, akiket érdekes módon más-más néven tartottak számon. Ezek nevei a következők voltak:

         Sztephan Szávoján              (1640-1701)

         Ohánnesz (Bábu) Száhágéncz (1642-1714)

         Uszep Sahagián (1646-?)

         Nicolaus Chevulián (1654-?)

         Máriám Száhágéncz (1652-?)

 

És most vegyük sorra mi is történt a fent említett leszármazottakkal!? - Kezdjük talán az elsővel, aki érdekes módon a legismertebb volt, de ennek ellenére mégis a legkevesebb adat maradt meg róla. Ennek az volt az oka, hogy Ő azok között volt, aki foglalkozásából kiindulva nem fogadta el az 1698-as vallási "Uniót". Az 1680-as évek végén már fiatalon görögkeleti püspök volt és így nem tudta magát elfogadtatni a rendekkel, tehát fő területe a Moldvában maradt kis számú örménységre terjedt ki. 1680-ban vette feleségül Bulcsesti Annát, aki a gazdag erdélyi főúr Székely László sógornője volt. (Székely Lászlóné szül. Bulcsesti Sára) A házasságból egy fiúgyermekéről tudunk, aki nem volt más mint Petrucz Szávoján (1681-1754). Ez a fia egészen az 1742-es évekig gyakorlatilag még mindig Moldvában élt, mígnem az orosz-török háború miatt ő is Erdélybe kényszerült. Így történt meg az, hogy egy szép napon a fent említett Száva Péter még megmaradt örményeivel megjelent Csíkszépvíz határában újabb letelepedési kéréssel. A kérés úgymond "családegyesítés" elve alapján jogos is volt, hiszen nagybátyja Ohánnesz (Bábu) Száhágéncz családja már 70 éve élvezte a csíkszépvízi vendégszeretetet. Igaz Bábu akkor már nem élt, de gyermekei, akik már itt születtek, azok itt voltak és ezek egyúttal Péter unokatestvérei voltak. A falu befogadta a 308 főből álló menekülteket, igaz ezekből később nagyon sok eltávozott különböző helyekre. Péter nem sokkal később a faluban örmény bíró lett, valószínűleg az írástudó apja emlékének kijáró méltányosságból. Nincs tudomásunk arról, hogy nős volt, de a hivatalos anyagkönyvet csak két évvel halála után kezdték  vezetni és ebben nem maradtak fenn idevonatkozó feljegyzések. Csíkszépvízen halt meg 1754-ben. Az ő személyének is tulajdonítható talán az, hogy 1771-ben az egész család áttért a "Száva" név hivatalos használatára.

 

A következő testvér az Ohánnesz (Bábu) Száhágéncz volt, aki 1672-ben telepedett Szépvízre és tőle származott az egész Száva-család. Személyéről viszonylag keveset tudunk, de annál többet tudunk négy gyermekéről, akikről röviden a következőket tudjuk elmondani:

 

Az első az Sahag Mádzunián (1685-1771), aki az egész Száva család elterjesztője lett. A második az Sahag Ágopián (Májráméncz Jakab) 1682-? volt, akitől a későbbi erdélyi püspök, Jakab Antal is származott. A harmadik az Sahag Márkid (1701-1759) volt, aki Vászlovczki (Mánugi) Ohánneszhez (a későbbiekben itt Mánya lett a családnév) ment feleségül és az egész Mánya-család elterjesztője lett. A negyedik az Sahag Mériucz (1682-?).

 

Visszatérve az előbbiekhez a harmadik testvér Uszep Sahagián (1646-?) volt, aki Erzsébetvároson telepedett meg és a későbbiekben a családnév itt egyszerűen Józseffire változott s így ez az ág már nem volt követhető a Száva család vonalán !

 

A negyedik testvér, akiről tudunk, az Nicolaus Chevulián (1654-?) volt, akiről annyit sikerült kideríteni, hogy Nagyenyeden tanult, majd Huszton volt kántor, de 1742-ben Csíkszépvízre telepedett. 1690-ben nősült, neje Chátun Kosztinján volt. Egy fiáról van tudomásunk, akit érdekes módon úgy hívtak, hogy Máxim (Kheuli) Mingáján (1691-?). Látható tehát, hogy a családnév itt is megváltozott és érdekes módon senki sem gondolt arra a későbbiekben, hogy a Szépvízen élő Máxim-család a Száva családnak valamilyen közeli rokona volna. Akkor még tudták ezt, számon is tartották a rokonságot, de röpke két nemzedék elteltével ezt már el is felejtették.

 

Az ötödik testvér az Máriám Száhágéncz (1652-?) volt, aki feleségül ment Lászlóffy Nészturhoz és ilyen módon lett a későbbiekben az aradi vértanú Kiss Ernő ükanyja a Lászlóffy-család vonalán!

 

Talán ugyancsak ide tartozik az a tény is, hogy bizonyos idő elteltével a Száhág család jól megszaporodott és a családon belül megkülönböztető ragadványnevek jöttek használatba. Ez általában a személy valamilyen testi megkülönböztetésével volt kapcsolatos. Ilyenformán mondták rá pl. az illető Száhágra, hogy kiálló fogú, amit Moldvában "Kolcat"-nak mondottak és ez később a Száhág Kolczátá-ból teljesen "Kolczá" családnévre változott. Ugyancsak egy másik családtagra mondták, hogy Sánta-Izsák, vagy örményül Gágh-Szákó, amiből a későbbiekben az ismert "Gajzágó" név lett. Egy másik családtagra pedig kis termete miatt rámondták, hogy kicsi Száko vagyis "Izikuc" (az utz román kicsinyítő képzővel Székutz=Izsákocska), amelyből később az "Issekutz" családnév alakult ki. De volt olyan is akire azt mondták, hogy a lengyel Száhág (Poleáki Száhág), amiből a "Lengyel" családnév alakult. A csíkszépvízi "Száhágokat" a betelepüléskor őket megillető ragadványnév a "Bábu" volt. Ez onnan adódott, hogy örményül a nagyapát "Háv"-nak mondják, amely a moldvai tartózkodás ideje alatt alakult az ugyanilyen értelmezésű "Bábura". Habár ezt a ragadványnevet nem vitték tovább (mert a moldvai ős keresztneve után Száva családnevet vettek fel), mégis sokáig használták mint megkülönböztető melléknévként ezt a ragadványnevet. Hogy mégis teljesebb képet nyerjünk az akkori névhasználatok sajátosságairól, akkor erre jó példa a Csíkszépvízre telepedett Ohánnesz (bábu) Száhágéncz két gyermeke, akik ugyan anyáról nem voltak testvérek, de neveiket tekintve az idősebbet Májráméncz Jakabnak hívták, a másikat pedig Mádzun Izsáknak. Mi lett ennek a következménye? Az, hogy az egyik leszármazottai Jakab családnevet vettek fel, míg a másik leszármazottai folytatták az Isáák név használatát. (Ez utóbbi Isáák név 1771-ben végleg Szávára változott).

 

A betelepülést követő negyedik generációnak már szűknek bizonyult ez a faluközösség és egyes családok a kereskedést is feladva kezdtek innen más vidékre költözni. Ez történt a Száva családdal is. Már az 1780-as években többen elköltöztek innen a közeli Csíkszentmihályra, Lóvészre, Bükklokra (Tatárbükkre). Az erre a vidékre áttelepültek közül nagy részük eltűnt, felmorzsolódott. Talán ebből a rossz tapasztalatból okulva, mások Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, a felcsíki falvak és Háromszék felé vették útjukat. Az 1850-es évek táján a családból már vannak Gyulafehérváron, Zilahon, Budapesten, sőt már Bécsben is letelepedve. Itt a főfoglalkozás még mindig a kereskedés, de ebben az időtájban kezdődik el az a visszafordíthatatlan folyamat, amikor sokan feladják a jól jövedelmező kereskedést és jogászok, tanárok, építészek lesznek. Ezáltal egyre távolabbi vidékekre kerülnek és ezáltal teljesen elveszítik kapcsolatukat az ősi telephellyel. Ezzel lehet magyarázni például azt, hogy az első háborút követően a Száva család egyik tagja sem élt már Csíkszépvízen. Az örmény templomot körülvevő kb. 35 sírhely közül tízen Száva nevet lehet olvasni, amiből arra lehet következtetni, hogy valamikor jelentős számban lehettek a faluban és a templomkert sarkában emelt kis Szent Anna kápolna (amelyet Száva Antal emeltetett 1825-ben) pedig azt jelzi, hogy az ilyen hozzájárulásokkal tettek is valamit a faluközösség érdekében.

 

Az 1848-as forradalom kerek másfél évszázados csíki eseményeinek felelevenítésére sikerült még olyan történelmi dokumentumokat találni, amely eddig ismeretlen adatokkal gazdagítja a Székelyföld és az akkori maroknyi magyar-örmény történelmét. Ezekből a dokumentumokból kitűnik, hogy néhai családi őseink nem véletlenszerűen vettek részt a forradalom nagyszerű eseményeiben, életüket és vagyonukat kockáztatva a haza érdekében. Szürke egyéniségei voltak a forradalomnak, de cselekedeteikért máig is büszkék lehetünk még akkor is, ha ezek nem voltak világrengetőek. Napjainkban jó érzés tudni, hogy ezek az egyszerű emberek mit is tettek akkor szülőföldjük védelmében.

Itt szóljunk elsősorban Száva Mártonról (1809-1848), aki a család első áldozata volt a forradalomban. Továbbá hadd említsük meg a forradalomban hősi halált halt Száva Péter nevét is, aki 1810. aug. 19-én született Csíkszépvízen Száva (Isáák) Antal (1771-1848) harmadik gyermekeként és 1848-ban a maroshévízi csatában esett el. Mint oly sokan mások, ő is özvegységre hagyta fiatal feleségét Lengyel Annát, akivel 1847 elején kötött házasságot. A fenti adatok csak véletlen módon kerültek be mint széljegyzet a csíkszépvízi Fárao Simon féle házi történelemkönyvbe és ennek birtokában derült fény erre a család számára is eddig ismeretlen eseményre. Ugyancsak ide tartozó az a családi feljegyzés is, amely szerint a fent említett Száva Péter unokatestvére Száva János - Jakab (szül: 1814-ben Csíkszépvízen) ebben az időben a háromszéki Bereckben élt és nagyon közeli kapcsolatok fűzték Gábor Áronhoz.

Nincs kizárva annak lehetősége sem, hogy Gábor Áron épp ezen barátsága révén került kapcsolatba később a Száva családdal is közeli rokon (Császár) Zachariás Antallal, a bodvaji vashámor akkori tulajdonosával.

 

A család napjainkban élő kiemelkedő egyéniségei közül hadd említessék meg a híres marosvásárhelyi ortopéd-orvos professzor Száva János Zoltán neve. Kiváló orvosi tevékenységét szűkebb hazáján kívül is nagy nemzetközi elismeréssel nyugtázzák. Személyisége nagy hírnevet szerzett a családi névnek.

 

Budapest, 1998. április 16.

                                                                  Dr. Száva Tibor Sándor         

 

Megjegyzések:

1.  Sztephan Szávaján 1680-ban nősült, de a szövegben még előbb olvasható, hogy fiatalon, az 1680-as évek végén, görögkeleti püspök lett. Erre csak úgy kerülhetett sor, ha megözvegyült, mert a keleti egyházakban nős ember nem lehet püspök. Ha görögkeleti volt, hogyan terjedhetett ki a hatalma az örményekre ? Azok nem görögkeletiek, az örmény egyház nem azonos a görögkeletivel ! Vagy lehet, hogy egyes örmények áttértek a görögkeleti román egyházba ?

A Fáraó Simon féle "házi történelem könyv" valószínüleg a csikszépvizi örmény plébánia "Historia Domus"- sza = háztörténet.

Dr. Sasvári László

 

A sziget titka

IV. rész

 

Fogolyán Atya kezében halkan megcsörrent a kézirattár kulcs-csomója, távozásra szólítva fel bennünket. Még egy utolsó pillantást vetve az örmény történelem légkondicionált ultramodern apszisára, kiléptünk a kézirattár ajtaján. Közel 4500 miniált és egyszerűbb kötet őrzi tovább csendben, némán titkait: magát az örmény történelmet, a IX. századtól egészen a XVIII. századig.

Valamikor a Közel-Kelet legkülönbözőbb tájairól érkezett legnagyobb részük ide az örmény szigetre, ahol most Csipkerózsika álmukat alusszák tovább.

Pertukaljen festményéről Lord Byron tekintete kísért tovább bennünket, amikor áthaladtunk az angol költő szobáján. Elindultunk a könyvtár felé, amely a maga 150.000 kötetével felbecsülhetetlen szellemi értéket képvisel.

A könyvtárban megtalálhatók az első nyomtatott örmény nyelvű könyvek a XVI. század elejéről! Ugyanis jó két évszázaddal az örmény atyák megjelenése előtt éppen itt, Velencében kerülhetett sor az első örmény nyelvű könyvecske kinyomtatására, örmény betükkel. Gutemberg zseniális informatikai forradalmat előidéző találmánya ugyanis már 1469-ben otthonra talált Velencében, Giovanni de Spira tipográfusi-könyvkiadói tevékenysége révén. Egy jó emberöltővel később pedig, a keleti népek közül elsőként az örmények ismerték fel a könyvnyomtatás jelentőségét és alkalmazták az örmény kultúra terjesztéséhez. (Bár ez a legelső nyomtatott örmény könyvecskére csak némi megszorítással igaz...) Hakob Méghapart 1511-ben adta ki Velencében a "pénteki szent könyvecskéjé"-t "Szurb urbatágirk" címmel.

 

1513-ig még további négy könyve hagyta el nyomdáját. Jákob (v. Hagop) mester személyéről színte alig tudunk valamit. Valahonnét Keletről jövet, egy darabig a "Casa Armena" lakója volt. Nevének jelentése: "bűnös". Könyvecskéje igen nagy sikert aratott a levantei távolsági kereskedelmet lebonyolító, babonás örmény kereskedők között: a hosszadalmas tengeri hajóútra vagy a szárazföldi karaván utakra vállalkozó örmény kereskedő-körök sűrűn forgatott "imádságos" könyvecséje lett! Bajelhárító imákat, ráolvasásokat, babonás-mágikus formulákat tartalmazott a "bűnös" Jákob mester munkája, persze evangéliumi részletekkel elegyítve... Együtt van immáron a méz és az epe, használat előtt tessék jól felrázni, különösen hosszabb utazások előre nem látható viszontagságai esetére. Aki eddig még nem volt babonás, az a könyvecske használatától bizonyára azzá fog válni.

 

(Mint napjaink média-politikája.. "Ex oriente lux", nyugatról pedig a....) De ne legyünk túlzottan szigorúak a botladozó kezdetekhez, mégha a további szép könyvecskéjének is hasonlóan gyanúsan kétes értékű a tartalma: horoszkópok, kalendáriumok... A könyvnyomtatással új korszak vette ....... kezdetét!

Gutemberg korszakalkotó találmányával a régi, középkori "scriptorium"-ok kora lejárt, a kódexmásoló barát már a múlté, végleg bealkonyult az ő koruknak. A szendergő  Ottomán Birodalom ébredező örménységének kulturális igényeit már csak a nyomtatott betű képes kielégíteni. A török hatóságok éberségét azonban nagyon nehéz kijátszani, akkor is csak igen rövid időre. Ezért aztán a mozgékony örmény kereskedők jóvoltából és anyagi támogatásával nyugaton, Európában hozzák létre az örmény kultúra  "hinterlandját", melynek legelső pillére Velence lesz a XVI. századtól kezdve. Velence és a többi örmény nyomda Lembergben, Livornóban, Marseille-ben és Amsterdamban, sőt néha 1-2 évre még Konstantinápolyban is nagy számban látja el az örménységet a legkülönfélébb tartalmú könyvekkel.

Az ügyes, szemfüles örmény kereskedők azután áruikkal együtt ezt a tiltott zugárut, az örmény nyomtatott kultúrát is becsempészik a Török Birodalomba, leigázott, szabadságuktól megfosztott népük szellemi-lelki felemelésére. A gondolatot gúzsbakötni többé már nem lehet. Zsoltárkönyvek és bibliafordítások, zsolozsmás-könyvek és misszállék, ábécéskönyvek és szignaxárionok (egyéb liturgikus szentkönyvek) a tudósok számításai szerint 72 %-ban ebben a két évszázadban kerülnek kinyomtatásra, hogy otthon, Keleten az örmények használatára állhassanak. Fellendül a középkori történetírói művek kiadása, a földrajzi és kartográfiai munkák, a kereskedelem gyakorlati tudnivalóit tartalmazó könyvek a világban való hatékonyabb eligazodást hívatottak megkönnyíteni és az örmény nemzeti múltat, kulturális örökségüket segítenek újra felfedezni. Örmény-latin, örmény-olasz szótárak, orvosi és egyéb tudományos szakkönyvek a kor színvonalán állva közvetítik az információk  áradatát.

 

Az örmények végre ismét büszkén emelhetik fel a fejüket, hiszen kulturális fölényük hódítóik fölé emelik őket. Csak fizikai szabadságuktól fosztották meg őket, de a kultúrájuktól nem. Évszázadok történelmi tapasztalata igazolja, hogy egy elnyomott nép csak akkor szerezheti vissza valóban a szabadságát, ha előbb lelkileg újjászületik. Ez az út megfordítva járhatatlan...

Nem kellett túl sok időnek eltelnie, hogy fél évszázaddal az első nyomtatott örmény könyv megjelenése után az örmény könyvkiadás ügye valóban méltó folytatásra találjon. A kezdeményezés ezúttal azonban váratlan helyről, a legrangosabb örmény apostoli egyházi körökből, Ecsmiadzinból érkezett.

Az Úr 1564-ik esztendejében Velencébe érkezett egy örmény patrícius-diplomata, Abgar Dpir de Tokat, más néven Abgart Eudokiaci. Azonnal tárgyalásokba kezdett Girolamo Prinli dózséval és a velencei szenátus tagjaival, az "Adria királynőjének" segítségét kérve évszázadok óta rabságban élő népe számára. Meghallgatása után az előkelő diplomatát udvariasan továbbküldték Rómába, hogy hasonló tárgyalásokba kezdjen IV. Piusz pápával is. Mindezt megbízójának, minden örmények katholikoszának, I. Mihálynak a nevében, valamint az örmény apostoli (gregoriánus) egyház püspökei titkos korzisztóriumának a tudtával és beleegyezésével!

 

(Hasonló közeledésnek lehetünk a tanúi napjainkban is Róma és Ecsmiadzin között...) Az örmény katholikosz követe hatalmas pártfogásra is talált a pápai udvarban Borromei Szent Károly milánói érsek-bíboros személyében, s maga a pápa is fellelkesülten fogadta. Az ecsmiadzini katholikosz diplomatája azonban egészen másfajta meghallgatásra talált: ugyanis sem a " Seremissima", sem a pápa nem voltak abban a helyzetben, hogy segíthessenek az örmény szabadság visszaszerzésében. De Abgar diplomáciai küldetésének sikertelensége csak látszólagos volt, egészen más, maradandóbb gyümölcsöt érlelt meg népe számára! Engedélyt kapott ugyanis egy örmény nyomda létrehozására Velencében! Nem mindennapos sikerkarrier: így lett az előkelő diplomatából nyomdász-könyvkiadó...

Az örmény "litteratura sacra" így végre igazi tipográfusra és könykiadóra lelt Abgar Eudokiaci személyében, aki nem is késlekedett sokat a nyomdája létrehozásával. Már a következő évben, 1565-ben ki is adott egy kalendáriumot, öröknaptárt örmény nyelven. Ezt követte egy csodálatosan szép kiállítású "Psaltérium." Ebből a zsoltárkönyvből mindössze csak kettő példány ismeretes ma. Egyet itt a szigeten őriznek a könyvtárban az örmény atyák. A másik pedig a milánói Ambrosiana könyvtár féltve őrzött kincse. 272 fólióból áll, xilográfia fametszetek díszítik a zsoltároskönyv lapjait. Két fametszet közülük ugyanazt a szerepet tölti be, mint a kéziratos könyvek kolofonjai: rávilágítanak a könyv keletkezési körülményeire. Az egyiken Abgar IV. Piusz pápa trónusa előtt látható Borromei Szt. Károly bíboros és a pápa környezetének többi tagjai társaságában. A másikon pedig Girolamo Prinli dózse társaságában látjuk viszont az örmény diplomata-nyomdászt.  

 

A XVI. század elején bizonytalan kezdeti lépések után megszülethetett végre Velencében az első igazi örmény tipográfia, és ezzel egy új korszak vette kezdetét. Egymásra találtak a nemzeti nyelvű könyvnyomtatás, valamint az örmény egyház! Ebből az egymásratalálásból a szellemi-lelki kultúra hatékonyabb terjesztésének igénye született meg. Mindez együtt azután az örmények leendő újjászületésének, szellemi-lelki felemelkedésének a záloga lett.

Abgar 1567-ben áttette kiadói működésének színterét Konstantinápolyba, így akarván közvetlenebb kapcsolatban maradni megbízóival. De tévedett: a török hatóságok két év múlva bezárták nyomdáját, felfigyeltek veszélyes, felforgató kulturális tevékenységére. Ezen rövid idő alatt egy örmény nyelvtankönyvet, valamint egyéb liturgikus könyveket sikerült kiadnia. Távozása után azonban Velencében is folytatták az Abgar által megkezdett munkát, a legkülönfélébb témájú könyvek kiadásával, ezek száma kb. 130 körülire tehető. Igazi kuriózum közöttük például egy velencei dialektusban megírt örmény-olasz mini-szótár: "Bargirk Taliani".

 

Az ember eleinte értetlenül áll Abgar váratlan keletre távozása előtt. Az oly sikeres kezdetek, a hatalmas pártfogók, a meleg fogadtatás mivé foszlottak hirtelen?

Az események hátteréből egyre jobban kivehető a felszín alatti búvópatak, mely olykor elemi erővel tör a felszínre: a sötét emberi gyanakvás. Hitelesen képviseli-e  a kereszténységet, az igazhitűséget ez a keletről jött, eretnekgyanús idegen? Ez az örmény.... Az inkvizíciós gyanakvás erősebbnek bizonyult még a pápai jóindulatnál és Borromei Szt. Károly őszinte pártfogásánál is..

A XVI-XVII. század még nem tudhatta azt, amit mi már megtanultunk a történelemből: ugyanazt hisszük és valljuk mi is, mint keleten, csak más a kiejtésünk...

 

Minden rosszban van valami jó is, így azután a bizalmatlanság növekedtével Velencén kívül egyebütt is örmény nyomdák és kiadók keletkeztek Európa-szerte. Az egyik leghíresebb 1658-tól Amsterdamban volt, ahol 1666-ban jelent meg nyomtatásban az első örmény Biblia-kiadás. (Egyébként a teológusok és történészek  mérvadó véleménye szerint a világ legsikerültebb bibliafordítása az örmény....)

Gyökeresen megváltozott a helyzet az örmény könyvkiadás terén a mechitarista atyák letelepedésével a szigeten. Velence ettől kezdve ismét az örmény könyvkiadás centrumává vált, s a gyanakvás is elmúlt a római egyház részéről. A XVIII. században a mechitaristák Szent Lázár szigetén valósággal az örménység enciklopédistáivá válnak: minden egyes szerzetes egymaga egy mai tudományos kutatóintézet munkáját végzi el: "ora et labora!"

Meglepődve figyeltem fel egy ismerős névre: 1786-ban jelent meg Velencében a mechitarista kongregáció kiadásában az "Örmények történelme", a "Patmutium hajoc", Csámcsian Mihály atya tollából. Bennünket, magyarokat különösen is érdekel a tartalma, mivel beszámol a IX. századi Hovhamnész katholikosz egykori műve alapján a kaukázusi szevárd magyarokról!

"Inter arma silent musae". De itt a háborúk zajától távol, a csend és a béke szigetén, az imádság és a tudomány szentélyeiben képtelen voltam magányosnak érezni többé magam. Lélektől-lélekig talán nem is oly távoli az út, s közöttünk talán mégsem a roppant jeges űr lakik....

                                                                           Fr. Lénárd

                                                                       világi ferences              

                                                                     történész, teológus

        

<><><><><> 

A KAUKÁZUSI SZAVÁRD MAGYARSÁG REJTÉLYE

A Fővárosi Örmény Klubban 1998. márc. 19-én elhangzott előadás

 

A magyar őstörténet egyik sokat és sokak által vitatott kérdése a Kaukázus tájékára szakadt magyarság problematikája. Történészek, nyelvészek, régészek - és legkülönfélébb hipotéziseik  - csapnak össze egymással, s próbálják megfejteni a "szavárd talányt".

Az első legfontosabb kérdés, hogy voltaképpen mikor is kezdődik a szavárdok története, hol lehet a forrásanyagban találkozni velük?  Nézzük tehát a legfontosabb forrásainkat.

Az idevonatkozó legfontosabb forrás Konstantinos Porphyrogennétos bizánci császár "De administrando imperio" ("A birodalom kormányzásáról") c. műve. A témánkat közvetlenül érintő részeket a DAI híres, 38. fejezete tartalmazza:

 

".... A türkök népe régen Kazáriához közel szerzett magának lakóhelyet, azon a helyen, melyet első vajdájuk nevéről Levédiának neveznek, amely vajdát tulajdonnevén Levedinek, méltóságánál fogva pedig, miként az utána való többit is, vajdának hívták. Ezen a helyen, az ímént említett Levédiában folyik a Chidmas folyó, melyet Chingilusnak is neveznek. De abban az időben nem türköknek mondták őket, hanem valamilyen okból sabartoi asphaloi-nak nevezték. A türkök hét törzsből állottak, de sem saját, sem idegen fejedelem felettük soha nem volt, hanem valamiféle vajdák voltak közöttük, akik közül az első vajda volt az ímént említett Levedi. Együtt laktak a kazárokkal három esztendeig, s minden háborújukban együtt harcoltak a kazárokkal. Kazária fejedelme, a kagan vitézségükért és szövetségükért nemes kazár nőt adott feleségül a türkök első vajdájának, akit Levedinek neveztek,  vitézségének nagy híre  és nemzetsége fénye miatt, hogy tőle gyermeket szüljön, de a sors úgy akarta, hogy az a Levedi nem nemzett azzal a kazár nővel gyermeket. A besenyők pedig, akiket korábban kangarnak neveztek (ugyanis a kangar név náluk a nemes származás és vitézség értelmében volt használatos), ezek hát a kazárok ellen háborút indítván és legyőzetvén, kénytelenek voltak saját földjüket elhagyni és a türkökére letelepedni. Amikor a türkök és az akkor kangarnak nevezett besenyők közt háború ütött ki, a türkök hadserege vereséget szenvedett és két részre szakadt. Az egyik rész kelet felé, Perzsia vidékén telepedett le, s ezeket a türkök régi nevén mostanáig  sabartoi asphaloi-nak hívják, a másik rész pedig vajdájukkal és vezérükkel, Levedivel nyugatra ment lakni az Etelküzü nevezetű helyekre, amely helyeken mostanában a besenyők népe lakik...."

A fejezet végén: " A türköknek amaz előbb említett népéhez, amely kelet felé Perzsia vidékén telepedett le, ezek a nyugati vidéken lakó, előbb említett türkök mostanáig küldenek ügynököket, és meglátogatják őket, és gyakran hoznak választ tőlük ezeknek..."  

 

Bíborbanszületett Konstantin szövege az egyetlen olyan forrás, amely kifejezetten kapcsolatot teremt a honfoglaló magyarság, valamint a  s z a v á r d o k között. A kiváló tudós bizánci császár itt a saját koránál (913-957 között uralkodott, a DAI megírásának ideje pedig a X. század közepe) korábbi eseményekről tudósít, amikor megemlékezik a szavárd magyarok elszakadásáról. De egykorú a tudósítása a korabeli "pannóniai" és a szavárd magyarság kapcsolattartásáról! Művében ugyanis ehhez a bizánci udvarba látogató magyar követség jelentéseit használja fő forrásként, de valószínűleg korábbi feljegyzéseket is hasznosít. A tudós bazileusz informátorai pedig nem kisebb személyiségek voltak, mint Árpád dédunokája, Termacsu (Tormás) herceg, és a kabarok később gyászos véget ért főnöke, Bulcsu. Jóllehet hiradásában íbulcsu igyekszik az Árpád-ház szerepét csökkenteni és a kabarokét jobban kiemelni, mind ez nemhogy rontaná, hanem még életszerübbé teszi az elmondottakat! Bíborbanszületett Konstantin műve tehát feltétlenül megbízható, hitelt érdemlő, authentikus forrás!

A szövegből kitűnik, hogy "Levediában" a magyar ("türk") törzseket érte egy (- vagy több? -) besenyő támadás, s ennek eredménye a magyarság kettészakadása lett. Egy része, a nagyobb, nyugatabbra költözött, Etelközbe. Ennek időpontja Levedi személyéhez kötve valamikor a IX. század során (?...) következett be. A másik, Perzsia felé letelepedő ág pedig (talán egy korábbi "kangar - besenyő" támadás emlékét őrizve a szavárdok ellen - ) magával viszi és megőrzi a Kaukázusban is a korábbi "szavárd" nevét. Feltűnő a párhuzamosság a besenyők "kangár" (vitéz, bátor) és a "szavartoi aszfaloi" (rendíthetetlen szavárdok) összetétel között!

 

A "szavartoi aszfaloi" elnevezés magyarázatánál két főbb irányvonal alakult ki a tudósok körében:

         - egyikük a "szabirokkal", Szibéria névadóival keresi a történelmi kapcsolatot,

         - másikuk pedig az ún. "szevortikkal".

a/   A valószínűleg türk nyelvet beszélő "szabir" vagy "szavir" törzsszövetség a VI. században játszott vezető szerepet a Kaukázus északi és déli oldalán, egészen az avaroktól Kr. u. 558-ban elszenvedett vereségükig. (Tíz év múlva már a Kárpát-medencét veszik birtokukba az avarok!) A bizánciak egy részüket - Menandros szövege alapján - a Kura folyó mentén telepítik le. (Tehát ugyanoda, ahová a Bíborbanszületett szövege alapján a későbbi  sz a v á r d   m a g y a r o k szállásterülete is elhelyezhető a tudósok véleménye alapján. /Ezzel a kérdéskörrel, a szavir azonosítás lehetőségeivel (és a korlátaival egyaránt) kimerítően foglalkozik kedves tanítványom, Gonda Géza/.   

 

b/  A kutás másik iránya viszont az ö r m é ny  írásos  emlékekben  felbukkanó  " s z e - v o r t i"  vagy  "s z e v o r d i "-kkal  azonosítja a Porphyrogennétos-i "s z a v a r t o i  a s z f a l o i"-t; egyébként maga a Bíborbanszületett is ugyanezt teszi a "De cerimoniis aulae Byzantinae" c. műben! Thury József érdeme, hogy a múlt század végén Lukácsy Kristóf nyomán összegyűjtötte a szevorti/szevordi népnevet tartalmazó örmény (és arab) forrásokat. A magyarországi örmény filológia feladata annak a Thury által kifejtett megoldási lehetőségnek a további kimunkálása - örmény és grúz források alapján - hogy az örmény forrásokban 854-től feltűnő szevortik az ezt megelőző besenyő-magyar háború következtében a Kaukázuson túlra menekült szavárd magyar (szavartoi-aszfaloi) népcsoporttal azonosak. Az ennél korábbi említések a tulajdonképpeni szabirok volnának, míg az örmény forrásokban 854 óta gyakran szereplő szevortik a magyar törzsszövetség délre, a Kaukázuson túlra szakadt töredékei.

 

Az alábbi történetíróknál fordul elő a "szevordi" népnév említése:

1.   A legkorábbi említés Hovhannes katholikosznál található (akit egyébként a magyar szakirodalom pontatlanul János pátriárka néven tart számon), ő a szevortikat 854-től említi.

2.   A másik egykorú forrás Maszudi arab történetíró Bagdadban készült munkája 943-ban. A szavárdokról külön művet is írt, de ez elveszett.

3.   A harmadik egykorú forrás a már említett bizánci uralkodó, Biborbanszületett Konstantin műve, a DAI.

4.   XII-XIII. századi források: Aeczi Sámuel, Partzerpertecz Vártán és Orpelián István, valamint Ibn-Al-Athir arab történetíró.

5.   A XVIII. század közepén Csámcsián Mihály, a múlt század elején pedig Indsidsián Lukács.

 Az örmény források tehát a IX. század közepétől tudósítanak a szevortikról. Hovhannész katholikosz a X. század elején beszámol az arabokkal vívott küzdelmeikről. Először az örményekkel, majd az arabokkal kerülnek szembe, így a 854-es Arménia elleni arab támadás során az arabok oldalán állnak. De a közben kereszténnyé lett szavárdok is hamarosan szembekerülnek az iszlámot fegyveresen terjesztő arabokkal. Ekkor esett fogságba a szevortik főnöke, Kon István is, aki a kereszténységének megtagadása helyett inkább a vértanúhalált választotta. A szevortik lakhelyéül említett Udi tartományát Thury Örményország északi részébe helyezte: északi határát a Kura folyó, déli határát a Szevan tó jelentette, a nyugatit Kukar tartománya, míg a keletit Seki és Phaidagarán tartománya alkotta. A szevortik története párhuzamosan fut az éppen ekkor ujjászülető örmény állam történelmével a Bagratuni dinasztia uralkodása alatt. A szevortik gyakran betörnek az örmény területekre, így az örmények és a szevortik viszonya korántsem volt kiegyensúlyozott. Utoljára a XI. században hallunk a szevortik kerületéről Partzerperteczi Vártán tudósításában.   

 

A kaukázusi magyarság korántsem egyszerű problémakörében azonban találkozhatunk egy szinte csaknem mindenki által hitelt érdemlő, általánosan elfogadott forrással a XIV. századból. 1329-ből maradt fenn XXII. János pápa Avignonból írott levele Jeretamirhoz, az ázsiai magyarok fejedelméhez:

 

"Beszámoltak (nekem) az ázsiai magyarok, a malchayták, és az alánok szilárd vallásosságának nagy dicsőségéről, kik - bár istentelen, babonás tévelygések hálójába kerített népek veszik körül őket - mégis megőrizték hitük szeplőtelen tisztaságát. Tekintély dolgában kitűnik közöttük Jeretány (Jeretamir), a magyar királyi vér ivadéka, aki midőn (oly) hevesen katolikus előjárót követelt az Apostoli Széktől, a pápa elküldötte a semiscanti püspököt hozzájuk, hogy erősítse bennük a hitet s egy levelet (is) mellékelt nekik, amelyben a vallásos férfiakat kegyes figyelmeztetésének megfogadására intette.

Kiválasztott gyermekünknek, Jeretánynak és minden keresztény magyarnak, malchytának és alánnak üdvözletünket (küldjük)!

Igen nagy és természetes örmünkre szolgál az, hogy a legfenségesebb Égi Magvető mindenkit, akit könyörületességének megismerésére  kiválaszt, mindig jótettekre hív fel és az egész világra kiterjedőleg szakadatlanul ösztönzi a keresztény családot, hogy egyszülöttjének szóval ki nem fejezhető hálával (adózzék). Titeket, kiket meghintett az igaz hit világosságával, odahelyezett (közéjük), hogy a keleti világrészek közepe táján az Evangéliumot és az apostoli igazságot tanítsátok azoknak, akik még nem fogadták el a kereszténység kegyét.

Ezen felül mérhetetlenül nagy örömet szerez nekünk az a tudat, hogy Te, Jeretány fiunk, Magyarország katolikus fejedelmeinek leszármazottja vagy és, hogy te s más keresztények (is), akik az említett világrészeken tartózkodtok, telve vagytok a hit igazságával és szent tüzével s vágyódtok, hogy részesüljetek a katolikus tanításban, amely üdvös szavakkal a katolikus hitben kioktat benneteket!

         Kelt Avignonban az 1329. év október 3-án".

 

A ferences missziók történetének világhírű kutatója, Girolamo Golubovich az "ungari asiatici" lakóhelyét a Kaukázus déli oldalán a Kura folyó alsó folyása felett elterülő Sirván tartományába lokalizálja. Györffy György viszont a Kura folyó a Szevan tó és Tiflisz (Tbiliszi) által határolt háromszögbe, a már említett Udi tartomány területére lokalizálja őket. Eszerint tehát kontinuitás áll fenn az "ázsiai magyarok" és a "szavárd magyarok" között! Ezt tudósaink legnagyobb része - kevés kivételtől eltekintve - el is fogadja.

A bulla keletkezésének körülményei Györffy György szerint a következőképp rekonstruálhatók. 1318-ban a XXII. János pápa a minoriták és a domonkosok között az esetleges konfliktusok elkerülése végett fölosztotta a megtérítendő Keletet. A minoritáknak jutott a Fekete-tengertől és a Kaukázustól északra fekvő terület, a Gazarai birodalom, a Kipcsák kánság európai része, Kis-Ázsia az Ararát-hegyig és Kitaj. A domonkosoknak az Ararát-hegytől keletre és a Kaukázustól délre fekvő területek, valamint Perzsia, a nyugat-turkesztáni mongol kánságok és India. A keleti domonkos provincia központja a perzsiai Sultanieh-i érsekség volt. Az új egyházi közigazgatás élére 1329-ben a pápa 6 domonkosrendi püspököt nevezett ki. Az új püspökök 1330 tavaszán indultak el, hogy elfoglalják széküket. A hat püspöki székhely Sevastopol, Tiflisz, Diagorgan, Tauris (Tebriz), Szamarkand, és az indiai Columbo. A szevasztopoli és tifliszi püspökön kívül, akik a legrövidebb utat tették meg, mindegyikük leveleket kapott a pápától az útjukba eső területek főembereihez és keresztényeihez. Thomasz szamarkandi püspök Jeretamirhoz ill. az ázsiai keresztény magyarokhoz, valamint a malachaitákhoz és az alánokhoz. A püspök útja Györffy szerint valószínűleg a Trapezunt-Tiflisz-Tebriz-Sultanieh útvonalon haladt székhelye felé. Minden valószínűség szerint ezen a vonalon kell keresnünk az ázsiai magyarok lakóhelyét. További fogódzópont, hogy a bulla említést tesz arról, hogy a terület környékén más püspökök is székelnek: "... alii episcopi catholici...in ipsis partibus commorantes". Az útvonalon így csupán a Kaukázustól délre elterülő vidék jöhet számításba, ahol Szevasztopol, Tiflisz, Diagorgan és Tebriz püspöksége található. Alátámasztja ezt a magyarok mellett említett alánok közép-kaukázusi lakóhelye is. Lakóhelyük az ezredforduló után már átterjedt a Kaukázus déli lejtőire. A harmadik csoportként említett malchaitákon elképzelhető, hogy a melchita keresztényeket kell értenünk, akiknek többsége Szibériában lakott, egyes csoportjaik Elő-Ázsia területén voltak szétszóródva.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez az utolsó authentikus adat az ázsiai magyarság létezéséről, amely történészeink számottevő többsége szerint kapcsolatba hozható a kaukázusi szavárd magyarok rejtélyével. Száz évvel korábban eredetileg hozzájuk igyekezhetett Juliánusz barát, ezért időzött oly sokáig a Kaukázus északi oldalánál, s feltehetően hírt kaphatott a Magna Hungariában élő volgai, Káma menti magyarságról, és így csatlakozott eredeti útirányát megváltoztatva egy északra induló karavánhoz. De addigi útirányából ítélve eredetileg ő is a kaukázusi "keleti magyarokhoz" igyekezhetett...

Végül pedig nézzünk szembe a nem túl szívderítő lehetőséggel is, amelyet Tardy Lajos a krimi rabszolgakereskedelemmel kapcsolatosan fogalmazott meg: "Lehetséges, hogy a kaffai vagy a tanai rabszolgapiacok Duna menti, volgai és kaukázusi magyarok szomorú találkozásának színhelyei voltak..."

Népünk története, a magyarság etnogenezise sok szálból szövődött egybe. Szeretnék ezért legvégül köszönetet mondani kedves diákjaimnak, akik segítettek kibogozni az egyes szálakat, s ennek érdekében még azt is vállalták, hogy grúzul, örményül, görögül vagy törökül tanuljanak! Nagyon sokat tanulhattam tőlük, munkásságukból:

1. Windhager Károly Ákos: Szavárd krónika

2. Szabó Hajnalka:               Szavardok

3. Szabó Hajnalka:               A szavárd - rejtély

4. Nagy Zoltán:                    Szavárd magyarok

5. Elter András:                   A kaukázusi magyarság

6. Gonda Géza:                    Szavir = Sabartoi asphaloi = kaukázusi szavárd magyarság?

7. Droppán Béla:                 A szavárd magyarok

8. Buslig Eszter:                   Egy hiányzó láncszem: a szavárd  talány.

                                            A honfoglalás keleti háttere.

 

Dr. Magyar István Lénárd

<><><><><><> 

Két szentpétervári orosz-örmény képzőművészről

A Fővárosi Örmény Klubban 1998 február 19-én elhangzott előadás

II. rész

         A jelenkori pétervári szobrászat egyik legkiválóbb alakja Levon Lazarjev (1928.) E művészeti ág szinte minden területén alkot, köztéri munkákat éppúgy, mint portrékat, kisplasztikát, absztrakt kompozíciót, de fest, rajzol, a színház is bűvöletébe vonja.

         IV. éves moszkvai főiskolai diákként , az 1950-es években részt vett a Jereván központi terén található Történeti Múzeum épületére, kialakítására kiírt pályázaton, s megalkotta az örmény ábécé alapítójának, Mesztrop Masztocnak figuráját. Első díjjal jutalmazták érte. Diplomamunkája is örmény vonatkozású, Hacsatur Abovjan szobra, akárcsak a Nelbandjant megmintázó plasztika. Az utóbbi években elsősorban szentpétervári megrendeléseknek tesz eleget. Alkotásain a módszeresség, politikai tartalom, divat egyaránt nyomot hagynak, de mindenek fölött a művészi minőség jellemzi munkáit. Megrázó erejű a szibériai, vorkutai női láger helyén álló emlékműve csakúgy, mint a sztálingrádi blokád idején elpusztult tűzoltók mementójaként emelt nagyméretű csoport kompozíció. Pétrevári épületek homlokzatán gyakran találkozhatunk a rá jellemző ízléssel és igényességgel megmunkált emléktáblákkal, Sosztakovicséval, Saljapinéval, a költő Brodszkijéval. Nemzetével érez, mikor elkészíti grafikai sorozatát az 1915-ös genocídium emlékére. Orosz és örmény kulturális hagyományok keverednek műveiben, hol egyik, hol másik hangsúlyosabb. Művészetének sokfélesége, mely a tradíciót korszerűséggel ötvözi, tulajdonképpen az ókort is magában rejti. I. Péter városának reneszansza,  a 18. századi klasszicizmus ugyanis antik előképeket követett. Levon Lazarjev úgy mai szobrász, hogy mindezt alázattal és tisztelettel, de a mű témájának és saját művészi alkatának, vérmérsékletének megfelelően átformálja. Ezáltal utánozhatatlanul egyénivé válik alkotása, melyből árad a klasszikusok ismerete, értékrendjük és korunk. Ehhez természetesen az ő tehetsége szükséges.

A szobrász pályájának néhány kiváló és jellemző darabjáról szólok röviden: az Orbelli síremlékek az Ermitázs örmény származású igazgatójának, a neves tudósnak, akadémikusnak állítanak emléket. A tufából és gránitból faragott munka anyagával is utal az elhunyt származására. Ez a Szentpétervárott álló mű -1963-ból- egy hagyományosabb szemléletet tükröz, míg a szülőföldön található kompozíció Orpheus alakja egy modernebb fölfogású, szabadabb értelmezésű plasztika. A klasszicista építész, Kvarengi megmintázásakor a karakter visszaadására összpontosított, létrehozva egy klasszikus léptékű, ugyanakkor modern mellszobrot. A mű 1967-es keltezésű. Gambarjan zongoraművésznő szoborportréja -1969-ből- jellegzetes örmény arcról árulkodik. A tipikus szemeket kiemelő bronz munka az Örmény Képtár tulajdona. Komitasz az örmény zene egyik legkiválóbb egyénisége volt. Népzenét gyűjtött, egyházi kórust vezényelt. Munkássága az örmény etnográfia és a klasszikus örmény zene szempontjából alapvető. Több mint 3000 dalt gyűjtött, foglalkozott liturgikus zenével, ezekről írásokat is közre adott. 1910-ben Konstantinápolyba költözött, s az örményüldözések hatására -őt magát is megkínozták- elméje elborult. Az Örmény Képtár tulajdonában lévő  plasztikán  a portrészerűség dominál, míg az Orosz Múzeum anyagában találhatón megrendítően áll előttünk a tébolyult mester. Lazarjev a lelki jellemzés csúcsán jár, alkotásán nemcsak a zeneszerző, de egész népe tragédiája tükröződik. Puskin szinte maszkszerű arca , akár egy lenyomat áll előttünk. Időtlenségének is jelképe, de a lélek és külvilág konfliktusára is utal a művész. Dosztojevszkij pszichologizáló alkata, belső vívódásai, vallási átszellemültsége, énjének lényege összpontosulnak Lazarjev keze nyomán. Ugyanakkor a külső hasonlóságot is megtartja. Csak néhányat említek még a remekbe sikerült nagy orosz alkotók "galériájából": Tolsztoj, Gyagilev, Szolzsenyicin, Gogol, Rajkin, Tovsztonogov, de Picasso is megtalálható benne.

Mindkét alkotó, (Z. Arsakunyi és L. Lazarjev) s egyben valamennyi örmény hitvallását Szárján fogalmazta meg, befejezésként őt idézem: "A föld egy eleven lény, lelke van. Hazai föld nélkül lehetetlen a lelkére bukkanni. A föld szíve az ember szívében dobog. Minden e szívben kezdődik."

 

Benedek Katalin

Beszámoló az 1998 április 16-án tartott klubdélutánról

 

Mottó

A szeretet hosszútűrő, kegyes, a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül , nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal, mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.

Biblia (Pál T.  levele a korinthusbeliekhez)

 

 

Kedves Barátom !

Kértél, hogy számoljak be a legutóbbi klubnapunkról, mert nem tudsz eljönni. Nehéz feladatot róttál rám. Nem is tudom, hol kezdjem. Talán legjobb lesz, ha az elején.

Háziasszonyunk, Sarolta asszony mottója és bevezetője után páter Fidél egy rendkívűl érdekes előadást tartott a torinói halotti lepelről, kiemelve annak örmény vonatkozásait. Úgy-e nem tudtál arról, hogy a lepel Edessába került I. Abgár örmény királyhoz, akit kigyógyított a leprából. El kell olvasnod a könyvet !

A sok feltett kérdés után Gál Emese kedves hangja üdített fel. Néhány népdalt és virágéneket énekelt nekünk.

 

Ezután Sarolta asszony a XX. század legnagyobb népírtásáról, az örmény genocídiumról emlékezett meg, amely egyes becslések szerint 2,5 millió örmény elpusztítását eredményezte. Megdöbbentő adatokat említett s mindezekért a törökök a mai napig nem követték meg az örményeket ! Majd erre emlékezve - a nála megszokott avatott tolmácsolásban - örmény költők verseit adta elő. A verseket Simay Gergely  fordította. Ezt követően ismét Gál Emese énekelt.

 

Nagy érdeklődéssel vártuk Dr. Száva Tibor beszámolóját a csikszépvizi Isaak-Száva család krónikájáról. Évekig tartó kutatással és kitartó munkával állította össze a család szerteágazó történetét.

Nagyon sok kérdést kapott, amelyekre szívélyesen, közvetlen hangon és részletesen válaszolt. Nagyon sok család irata került a kezébe, amelyeket részben fel is használt. Mindenkit arra buzdított, hogy fogjon hasonló munkába, mert - mint hangsúlyozta - Erdélyben minden leírt magyar szóra szükség van. De - és ezt is a lelkünkre kötötte -, soha ne szóbeszédre hallgassunk, csak az okmányok alapján szabad dolgozni !

Sajnálhatod, hogy elmulasztottad ezt az összejövetelt, amely vidám beszélgetésekkel, jó hangulatban alig-alig akart végetérni.

 

Rétháti Kövér Ilona

 

<><><><><> 

 

 

 

 

Sahaziz Szempad

1841-1927

 

Az örmény fogoly imája.

 

Hála Neked  nagy Istenünk !

Áldassék a Te szent neved !

Kik rabláncokat zörgetünk:

Nyújtsál nekünk védő kezet.

 

Örmény hazánk borús egén,

Oh add, hogy lássunk szép napot,

S éltünk egy fényes reggelén,

Engedd: legyünk már szabadok !

 

Te védelmezd e szép hazát:

- Hegy-völgy hálát rebeg Neked -

Szüntesd meg szolgaság korát,

Fordítsd felénk tekinteted !

 

 

Vezessen Mózes, Józsue

Az ígéret földére el -

Hol áll a szent kereszt jele,

Fölötte égi fénylepel.

 

Ahol először hírdették

Az Evangélium szavát -

S megvívták hős elődeink

Perzsák ellen a bősz csatát.

 

Hol az elestek fekhelyén

Pirossá vált a zöld mező -

S a harc viruló térein

Megnyílt a szörnyű temető.

 

Hol szent atyáink nagy sora

Naggyá tevé a nemzetet -

S Gergely, Nerszesz, Meszrob pora

Megáldá az örmény nevet.

Fordította: Simay Gergely

 

 

<><><><><> 

 

PROGRAMOK

 

1998. május 29-én, pénteken 16 órakor nyitja meg az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület Vákár Tibor építészmérnök és festőművész munkásságát bemutató kiállítását a művész 90. születésnapja alkalmából. A kiállítás helye: Budapest V. Akadémia utca 1. II. em 293. Örmény kiállítóterem.

<> 

Az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület zarándokutat szervez Szamosújvárra, a Világosító Szent Gergely ünnepségre  (1998. június 27.), amely egyuttal a székesegyház alapkőletételének 250. éves évfordulója is. Ugyancsak zarándokutat szervezünk az 1998. augusztus 15-én Erzsébetvároson tartandó Nagyboldogasszonynapi bucsura. Jelentkezés az egyesület székhelyén a félfogadási időben, vagy telefonon.  

<> 

SÖRPARTI !! A legközelebbi fehérasztal melletti találkozó 1998. június 6-án, szombaton délután 16 órától a Csendes Étteremben (Budapest. V. Múzeum krt. 13. bejárat a Ferenczy utcai oldalon). 

 

KÖRUTAZÁS SZÉKELYFÖLDÖN, ÉSZAK-ERDÉLYBEN ÉS BUKOVINÁBAN

Látogatás őseink földjén II. rész

(röviden megismételve az előző számunkban közölt   információkat)

 

1998 szeptember 18- szeptember 24 (7nap autóbusszal, 2100 km)

Útvonal: Budapest- Nyíregyháza - Mátészalka - Csengersima - Szatmárnémeti - Nagybánya - Máramarossziget - Szaplonca - Iza völgye - Radnai havasok - Aranyos Beszterce völgye - Hosszúmező - Moldovica - Szucsava - Botosán - Németvásár - Békás szoros - Gyilkos tó - Gyergyószentmiklós - Ditró - Maroshévíz - Déda - Marosvécs - Szászrégen - Marosvásárhely - Marosbogát - Torda - Tordai hasadék - Kolozsvár - Tordaszentlászló - Kőrösfő - Bánffyhunyad - Magyarvalkó - Királyhágó - Nagyvárad - Ártánd - Szolnok - Budapest.

Részvételi díj: 150 DEM/fő

Az összeg tartalmazza a félpanzió, a szállás, a vezetés, a biztosítás és a belépők árát, kivéve a buszköltséget.

A buszköltség a jelentkező személyek számától függően: 8-12.000 Ft/fő.

 Az utat a Providentia - Gondviselés Egyesület szervezi. Az úton a mindenki által jól ismert dr. Szarka György személyesen kalauzolja a társaságot. 

Jelenkezés az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület székhelyén 10.000 Ft előleg befizetésével.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hírek, információk

 

·     1998. március 9-én Szegeden megalakult az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület Csongrád Megyei Klubja, melynek helyi elnöke Flórián Antal ( 06)(62) 325-795), helyi titkára Kovács Károlyné Motafian Carmen. Szeretettel  köszöntjük egyesületünk szegedi klubját, akik a Szegedi Közösségi Házáan tartják rendezvényeiket.

·     Az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület folytatja az adományok gyűjtését az erdélyi örmény kolóniák részére.

Pénzbeli adományokat az egyesület bankszámlájára is be lehet fizetni.

Bankszámlaszám: Budapest Bank Rt. Hilton fiók: 10100723-72594972-00000007

Az 1998-as évben elsősorban az erzsébetvárosi örménykatolikus nagytemplom restaurálási munkálataira, különösen az elektromos hálózat felújítására és a beázások megszüntetésére gyűjtünk.

·     A Fővárosi Örmény Kisebbségi Önkormányzat  székhelye:

1054. Budapest V. Akadémia u. 1. II. em. 261. és 293.

Tel/fax:  302-7389. Tel: 153-4444/155  A kiállító terem melléke: 156.

Nyitvatartási rend: hétfő és  szerda  9-15 óra,  kedd 14-19 , csütörtök 12-17 óra

dr. Issekutz Sarolta elnök félfogadása minden hónap 1. csüt. 16- 18 óráig II. em. 261.

·     Az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület székhelye:

1015. Budapest Donáti utca 7/a.

Új postacíme: 1251 Budapest Pf. 70.   Telefon: 201-1011, fax/tel: 201-2401. 

     A fogadóidő minden szerdán 16-18 óra között.