2002. november 5-én az Országos Széchényi Könyvtár ötödik szintjén márványtábla-avatásra került sor. A dátum éppen nem volt véletlenszerűen kiválasztott. November 4-e feketekeretes gyásznapja a magyarságnak, és bizonnyal nem csak a magyarságnak. Ekkor, 1956. november 4-én ébredt rá a város, hogy “lövik szét”, ahogy a költő írta volt. És ekkortól kezdődtek a megtorlások, kivégzések, halálos ítéletek (stb.). Valószínűleg november 6-án végezték ki Füzéki Istvánt is, 1956 egyetlen (tudott) könyvtáros mártírját. Az ő márványtábláját avatták fel november 5-én az Országos Széchényi Könyvtárban, igen nagy számú résztvevő előtt.

Nem tudjuk, szakmánk képviselői közül hányan és kik ismerték Füzéki Istvánt, nem tudjuk azt sem, magában, titkon ki őrizte emlékét a kollégák közül. Az azonban bizonyos, hogy Horváth Tibor és Papp István immáron évtizede küzdöttek azért, hogy valahol – könyvtárban, könyvtári tanszéken, könyvtári vonatkozású helyen – állíttassék emléktábla a forradalom és szabadságharc (tudtunkkal) egyetlen könyvtáros mártírjának, kollégánknak, Füzéki Istvánnak, aki “megtette magát bátyánknak”, hogy Jókaira és a Baradlay-fiúkra alludáljunk, éppen nem henye asszociációval élve.

Az emlékbeszédeket természetesen Papp István és Horváth Tibor tartották, az ő szövegeiket közöljük az alábbiakban, ezt követően pedig a Füzéki István Emlékérem alapító iratát. Ez utóbbit annál is szívesebben, mivel ennek az Emlékéremnek a jóvoltából Füzéki István neve és példája mintegy megörökítődik egész szakmánk, minden könyvtároskollégánk számára.