2. rész: Könyvtárosi hangulatjelentés – 2001

Tanulmányom első részében a könyvtárossághoz kapcsolódó szakmai értékek, célok, követelmények összetevőit vizsgáltam egy 2001 nyarán lefolytatott empirikus vizsgálat eredményei alapján. A legfőbb kérdések, melyekre választ kerestem, a következők voltak: Hogyan definiálható napjainkban a könyvtárosi szakma? Milyen képességeket, készségeket, kompetenciákat követel ez a szakma művelőitől? Azaz: mit jelent ma könyvtárosnak lenni?

A továbbiakban a körülményekről lesz szó. Arról például, hogy milyen anyagi és erkölcsi megbecsülést takar az első rész 4. táblázatában található 1,2-es átlagérték. Az erkölcsi és anyagi megbecsülés, illetve a presztízs problémaköre azonban rendkívül sokirányú megközelítésre ad lehetőséget, mivel valamennyi eleme számos összetevő eredője (pl. fizetés, képzettség, tudásszint, hatalom, szimpátia, munkahely jellege, település típusa). Ráadásul a társadalmi – gazdasági változások függvényeként állandó mozgásban is van. Ezek közül elemzésem (a kérdőívemből kiragadott kérdések alapján) elsősorban a legfőbb dimenziókra – fizetés, képzettség, tudás – terjed ki.

A presztízs vizsgálatához egy táblázat kitöltését kértem a könyvtárosoktól. 15 értelmiségi foglalkozást (orvos, egyetemi tanár, újságíró, pap, könyvtáros, tanító, jogász, mérnök, tanár, óvodapedagógus, színész, közgazdász, csillagász, katonatiszt, gyógyszerész) kellett rangsorolniuk a szakma társadalmi megítélése (presztízse), a mögötte álló képzettség mértéke (tudás) és társadalmi befolyásának (hatalom) nagysága szerint. Meglehetősen sokan nem válaszoltak erre a kérdésre. Volt, aki nem látta értelmét annak, hogy ilyen módon szakmákat összehasonlítsunk, mások pedig bizonytalanok voltak saját vélekedésükben is. A kitöltésben gondot okozott továbbá az is, hogy nem volt egyértelmű számukra: a saját véleményükre vagyok-e kíváncsi vagy a közmegítélésre. A nehézségek ellenére 53 válasz értékelhetőnek bizonyult.

Mielőtt azonban rátérnék az eredmények bemutatására, összehasonlításképpen álljon itt az a táblázat, amely ugyanilyen módon hasonlítja össze a felsorolt értelmiségi foglalkozásokat – egy 1989-es reprezentatív felmérés alapján. A könyvtárosok akkori helyét e listán kiemeléssel jelöltem.

Minden adatnál szemléletesebb ez a kép: a rendszerváltás évében a könyvtárosok a lehető legrosszabb helyzetből indultak. Abszolút értelemben vett “vesztes” helyzetüket a tudás, hatalom, presztízs azonos – rendkívül alacsony – komponensei határozzák meg.

Forrás: KSH 1989

És lezajlott a rendszerváltás! Ismét készültek reprezentatív felmérések e témában. 1994-ben a helyzet a következő:

Forrás: Marketing Centrum 1994.

Számunkra pozitív változás tehát nem történt! Továbbra is az utolsó helyet osztotta ki számunkra a társadalom. És sajnos a végtelenségig sorolhatnám az ehhez hasonló táblázatokat: ettől eltérő rangsort – a könyvtárosok helyét tekintve – egyetlen esetben sem találtam. (Pedig ismerek 1997-ben megismételt felmérést is, de a helyünk ott is a legutolsó sorban van.) A társadalom tehát értékítéletében rendkívül konzekvens.

Ezek után lássuk a könyvtárosok véleményét arról, hogy a presztízslétra mely fokán állunk – 2001-ben. A kérdőívek elemzésekor a teljes rangsor felállításától eltekintettem, mert számomra releváns információt csak a könyvtárosokra vonatkozó válaszok tartalmaztak. A szándékomnak megfelelő kérdéseket viszont csak ebben a kontextusban lehetett feltenni.

Az alábbi táblázat azt mutatja be, hogy a kérdőívben felsorolt 15 értelmiségi foglalkozás rangsorában a 15-ös skála melyik fokán (a foglalkozási rangsor melyik helyén) helyezik el önmagukat a könyvtárosok és az egyes fokokat hányan jelölik meg. (Az egyáltalán nem választott rangsorbeli helyeket nem vettem fel a táblázatba.)

Azonnal szembeötlik, hogy a presztízslétra felső fokaira senki nem helyezte szakmánkat. Viszont: a válaszadók mintegy 40%-a az utolsó két hely valamelyikére. De a többség (60%) ennél jobbra értékelte a szakma presztízsét. Mindez egy 15 fokú skálán átlagosan 123 értéket ér, azaz a 12. rangsorbeli helyet.

Összevetve ezeket az értékeket a közvélemény rangsorával bizony tapasztalható eltérés, mégpedig pozitív irányban. Számomra mindebből az következik, hogy a könyvtárosok presztízse munkájuk társadalmi megítélése valójában annál alacsonyabb, mint ahogy azt ők maguk megélik.

A számszerű adatokkal nehéz vitatkozni. Még akkor is, ha látjuk a táblázatból, tudjuk ismeretségi körünkből, hogy vannak olyan könyvtárosok is, akik egyáltalán nem érzik ilyen bántónak a helyzetet. Sőt! (Irigyeljük őket!) Véleményem szerint az ő esetükben néhány egyéb presztízsmeghatározó tényező (munkahely jellege beosztás településtípus kiugróan magas képzettség stb.) erőteljesebb befolyásáról lehet szó.

Általánosságban elmondható ugyanis hogy a városnál kisebb településeken élő könyvtárosok nagyobb erkölcsi elismerésben részesülnek, mint nagyvárosi kollégáik. Az is természetes hogy a vezetőként dolgozó, aki döntési jogokkal bír mások fölött, diszponál más presztízshelyzetet élvez, mint beosztott kollégái. Ettől azonban a könyvtáros társadalom megítélése nem lesz sokkal jobb!

Az általam elemzett kérdőívekben se, könyvtártípusonként se településenként nem lehetett szignifikáns eltéréseket kimutatni a válaszadó könyvtárosok megbecsültségérzete között. Mindenütt voltak kiugró értékek de ezek inkább a fentiekben jelzett okokkal magyarázhatók.

Ugyancsak a presztízzsel kapcsolatos véleményüket mondhatták el a megkérdezettek akkor is, amikor elsősorban a változások irányára kérdeztem rá. Alapvetően négy választípus különíthető el: “nincs változás”; “régen nagyobb volt az elismerés”; “a rendszerváltás után elenyésző mértékben ugyan de nőtt a megbecsülés”; “régen a pedagógusokkal egy szinten álltunk ma már ők előbbre vannak, mint mi”.

Legtöbben nem érzékeltek semmilyen irányú változást. Véleményüket legfrappánsabban egy debreceni 40 éves férfi (!) könyvtáros fogalmazta meg így: “Régebben: »futottunk még...« keveset kerestünk – igaz mások is; ma: »még mindig futunk...« keveset keresünk – sajnos mások nem!” Egyébként a debreceni és miskolci válaszadókra volt inkább jellemző ez a fajta válasz. A nyíregyházi könyvtárosok zöme ezzel szemben presztízsvesztéssel élhette meg az elmúlt éveket, mert ők gyakrabban írtak “régen nagyobb volt az elismerés” típusú válaszokat, mint a többi város könyvtárosa.

Elenyészően kevesen – de vannak ilyenek (!) – vélik úgy, hogy napjainkban kapnak több megbecsülést. Ők azonban se könyvtártípushoz, se településhez nem köthetők. Egy jellegzetes választípus az is, amelyikben a válaszadó a tanárok helyzetével hasonlítja össze a könyvtáros státuszt. A konkrét adatoknál néha valóban többet mondanak a viszonyítások. A párhuzamba állításra pedig különösen alkalmasak a pedagógusok, akik hasonló gondokkal küzdenek, mint mi állandó harcot vívnak a jobb anyagi és erkölcsi elismerésükért. És ők már valóban előbbre járnak! Úgy érzem a pedagógus társadalom azért tudja jobban képviselni saját érdekeit, mert öntudatban erősebbek mint a könyvtárosok. Véleményem szerint érdemes lenne tanulni tőlük...

Mindenekelőtt nézzünk először ismét néhány adatot!

Forrás: Tájékoztató a kereseti arányokról. Munkaügyi Minisztérium.

Az adatok önmagukért beszélnek. Akik átéltük tudjuk, hogy a könyvtáros keresetek a '90-es években sorozatosan lemaradtak az inflációval szembeni versenyben. Tetemes lemaradás halmozódott fel ily módon.

Ezt a kérdést megválaszolva mindenki saját maga dönthette el, hogy számára anyagi téren mit hozott a rendszerváltás. A vélemények jobb összehasonlíthatósága és a gondolatok kordában tartása érdekében ezúttal zárt kérdést tettem fel. Egyértelműen sorba rendezett 5 válaszkategória közül kellett a válaszadónak kiválasztania azt a választ, amelyik legjellemzőbb rá a saját helyzetét leginkább illusztrálja. Erre a kérdésre 63 értékelhető felelet érkezett. Megoszlásukat a 12. táblázat mutatja.

A leggyakrabban előforduló válasz értelmében stagnálás jellemzi anyagi helyzetünk alakulását. Egyértelműen pozitív irányú elmozdulásról 27% számol be! Negatív irányú változást viszont 37% tapasztalt. Tehát 73% számára semmi jót nem hozott a rendszerváltás! De másképp is fogalmazhatunk: 63% nem került rosszabb helyzetbe. Ez is valami...

Érdekes összehasonlításra ad lehetőséget városonként és könyvtártípusonként elemezni az eredményt. Az eredmények többféle dimenzióban ábrázolhatóak. (Fontos azonban hangsúlyozni hogy – természetesen – általánosítani nem akarok megállapításaim csak a mintámra igazak esetleg tendenciákat jelezhetnek.)

Látható hogy a rendszerváltás anyagi vesztesei a nyíregyházi könyvtárosok. Tizennégyből nyolc könyvtáros számára negatív irányú volt a változás. (Emlékezzünk: presztízs-szempontból is igaz ez rájuk!) A szolnokiak helyzete nem sokat javult. Csak ketten tudtak javulásról beszámolni. Miskolcon viszont inkább pozitív irányú a változás. A tizenkét válaszadó közül kilenc esetben nem történt visszaesés. Debrecen nagyon vegyes képet mutat: a szélső értékek itt kiegyenlítik egymást.

Más dimenzióból közelíti meg ugyanezt a problémát a 14. táblázat.

A táblázatban foglalt adatok szerint a közművelődési könyvtárakban dolgozók többségének anyagi helyzetén a rendszerváltás utáni évek tehát semmit nem javítottak. Ez azért különösen szomorú, mert a többi értelmiségi foglalkozáshoz képest már így is elmaradásban voltak a könyvtárosok – ahogy ezt a 13. táblázat is igazolja. Sőt a nem felsőfokú végzettséghez kötött szakmákhoz képest is kimutatható ez a megrekedés.

A felsőoktatási intézményekhez tartozó könyvtárakban dolgozók úgy tűnik még ennél is rosszabb helyzetbe kerültek. Pedig a hallgatói létszám ugrásszerű megnövekedése következtében jóval több feladat hárul nap, mint nap az itt dolgozókra és az információtechnika kihívásai is itt a legintenzívebbek a nyelvismeret hiánya pedig szinte megengedhetetlen. Mindezek ellenére keresetük alakulását tekintve őket is a vesztesek között kell számon tartanunk.

A szakkönyvtárosok viszont talán egy picit nyertek a változásokkal. Legalábbis a válaszolók közül senki nem járt rosszabbul.

Már a korábbiakban tettem egy olyan kijelentést hogy a könyvtáros társadalmat alapképzettség tekintetében egyértelmű emelkedés jellemzi. Ha visszatekintünk az elmúlt évszázadra (!) – 20. századunkra – a magyar könyvtártörténetben az 1950-es évek végéig a könyvtárosok derékhadát a középfokú képesítésűek alkották. 1961-ben követelik meg először a főfoglalkozású könyvtárosoktól az alapfokú végzettséget. Egyébként ekkor indul a pálya elnőiesedése is. A '60-as évektől a könyvtárosokat tanárképző főiskolák nevelték ki. A könyvtárosok alapképzése ma is tanár- és tanítóképző főiskolákon és az egyetemi bölcsészkarokon (vagy éppen a természettudományi karon) történik.

Napjainkban az alapképzés mellett egyre nagyobb szerep jut a munka melletti tanulásnak. A szakmai fejlődés új mechanizmusai alakultak ki. A könyvtárosokban minden korábbinál nagyobb az önképzési és önfejlesztési igény minden korábbinál erősebb a személyiség involváltsága az ismeretszerzésben. Ez természetesen szoros korrelációt mutat a változások nyomásával.

A továbbtanulási szándéknak és megvalósulásának motívumait és lehetőségeit több kérdésen keresztül is vizsgáltam. Kérdésfelvetésem onnan indult, hogy a válaszadó – tapasztalata szerint – meg tud-e felelni meglevő ismeretei alapján a felhasználói igényeknek; és ha nem eléggé, akkor próbálja-e tudását korszerűsíteni. Ha nem mi ennek az oka; ha igen milyen formában tette ezt. Végül arra kértem rangsorolja azokat a szempontokat, amelyek miatt továbbképzésre jelentkezett.

Egyetlen kérdéscsoport esetében sem tapasztaltam ennyi hasonlóságot, azonosságot a válaszokban, mint itt. Bár a legtöbben (48%) úgy vélték, hogy “többnyire meg tudnak felelni” az olvasói igényeknek (7% – “teljes mértékben”) 96%-uk az elmúlt 10 évben mégis részt vett valamilyen továbbképzésen. A továbbképzéseken szerzett ismeretek jellegéről már korábban volt szó.

12) Milyen szempontok motiválták a továbbtanulásra?

A továbbtanulási motívumok között egyaránt szerepel a munkáltatói kérés (39%-nál) az ismeretek rendszerezésének igénye (20%-nál) az újabb diploma megszerzésének lehetősége (16%-nál) amit szakmai előrelépés és magasabb fizetés követhet de legtöbben – 80%-uk – egyszerűen új modern ismereteket kívántak szerezni szakmai kompetenciájuk növelése (37%) céljából.

A munkáltatói kérés egyébként a debreceni felsőoktatási könyvtárosok esetében volt a leggyakrabban említett motívum. (Ez egybecseng azzal a korábbi megállapításommal, hogy ebben a könyvtártípusban különösen sok új kihívással szembesültek szakmánk művelői.)

A jelzett tendenciák azt is jelentik, hogy a könyvtárosi munkának egyre több “mesterség-eleme” van, ami megtanulható. (Ezek a szakmai munka során folyamatosan és tipikusan jelentkeznek a régi képzések, azonban nem készítettek fel rájuk.) Látható hogy a mai könyvtárosok készek ezeket magas szinten elsajátítani – sokszor csupán belső motivációból is.

Ennek két nagyon fontos vonzata van szakmánkra nézve: erősödik a könyvtáros szakma professzionalizálódásának folyamata és a hivatás jellegről a szakmaiságra kerül(het) a hangsúly. A társadalom ugyanis nem arra kíváncsi, hogy elhivatottak vagyunk-e a könyvtárügy iránt, hanem hogy mennyire vagyunk eredményesek. Csak ez vezet el a hatékonysághoz a szakszerűséghez a minőséghez – anélkül talán, hogy tagadnunk kellene az elhivatottságot. Ez az elhivatottság azonban már nem a régi. Ma már a szakmai tudás nem pótolható vele. De azért szégyellnünk sem kell szakmaszeretetünket, mert az érzelmi elkötelezettség nagy belső hajtóerő.

Számomra úgy tűnik, hogy a most pályára lépő nemzedék – az “informatikus könyvtárosok” nemzedéke – (és már az idősebbek egy része is) magánügyként kezeli hivatástudatát. Ez a generáció inkább arra büszke amit tud, amire képes. Esetükben a hivatással kapcsolatos illúzióvesztés folyamata érzékelhető. Mindez bizonyítható azokkal a “sikerélmény-listákkal” is, amelyeket a következő kérdésre állítottak össze.

Jól érzékelhető hogy folyamatosan nő azoknak a száma, akik pályájukon legnagyobb sikernek a “tárgyiasult eredményeiket” tartják azt amit szaktudásukkal létrehoztak arra büszkék, amire szakemberként képesek voltak. (Pl.: számítógépes integrált rendszer bevezetése gépi kölcsönzés beindítása felügyelete (45 éves nő); a könyvtár informatikai infrastruktúrájának kialakítása (42 éves férfi); kiadásra került repertórium készítése (28 éves nő); automatikus állományellenőrzés megvalósítása saját erőből és saját programmal (28 éves férfi); miniszteri dicséret (45 éves nő); de ide sorolhatók az “eddig minden felmerülő problémát meg tudtam oldani” – típusú válaszok is.)

A válaszadók másik csoportja (a régi idők könyvtárosai?) viszont rendkívül fontosnak tartja érzelmi eszmei etikai elkötelezettségét a szakma iránt. Az ő válaszaikra az jellemző, hogy sikerként a pályán maradásukat említik. “A szakmában dolgozom ma is és még mindig sok örömet okoz” – típusú válaszok sorolhatók ide. Természetesen találtam példát az átmenetre is: ezen az egyetlen kérdőíven a szakmaiság és a hivatástudat jól megfért egymás mellett.

Meg kell azonban vallani hogy az általam megkérdezettek többsége (még) hivatáspárti volt!

14) Milyen problémákat lát a szakmában illetve szűkebb szakterületén?

A kérdőív utolsó levezető kérdéseire válaszolva mindenki elmondhatta mindazt, ami a “lelkét nyomta”(szakmai problémák) és megoszthatta velem könyvtárosi hitvallását. Ezek közül álljon itt először néhány probléma – csak felsorolás szintjén:

• A könyvtárak elszigetelten működnek magukra hagyva.
• Sok a bérjellegű és dologi financiális gond alacsony a fizetés.
• Zsúfoltság van alig elviselhetőek a munkakörülmények.
• Szükséges lenne az egyes munkakörök képesítési követelményeinek újragondolása.
• Gyakoriak az átgondolatlan ad hoc döntések a központi kezdeményezések hiányoznak.
• Sok az olyan pályázat mely nem az átgondolt fejlesztéseket segíti, hanem a kiírt irányba kényszeríti a könyvtárakat.
• A hálózatok megszüntetésével szétesőben van az egész könyvtári rendszer.
• A könyvtártól idegen menedzserszemlélet térhódítása gyakori jelenség.
• Sürgető igény van az ETO és a leírási szabványok revíziójára.
• Hiányzik egy központilag elkészített tárgyszó adatbázis a közművelődési könyvtárak számára melynek segítségével egységes lenne a dokumentumokhoz való hozzáférés.
• A szakma civil szervezeteiben nem történt meg a nemzedékváltás.
• Az informatikusok a fejünkre nőttek ők aratják le a babérokat.
• A nem iskolarendszerű szakmai továbbképzések hiányosságai bosszantóak.
• Szakmai összefogás érdekképviselet szinte nincs is.
• Méltánytalan hogy a kistelepülések könyvtárait bezárták.
• A túlterheltség miatt kevesebb idő jut egy-egy olvasóra.
• Számtalan gondot okoz a kötelespéldány-rendelet be nem tartása.
• A szakminisztérium nem áll a helyzete magaslatán ellentétben az oktatási területtel (!).
• A fiókkönyvtárak fejlesztése nem követi az olvasói igényeket.
• Nincs könyvtári–könyvtárosi etika.
• Egészségtelen verseny folyik a könyvtártípusok között nincs egység a szakmában ezért nem is tudunk egységesen fellépni érdekeink védelmében.
• Korszerűtlen az olvasószolgálati tevékenység.
• Hiányzik az egységes számítógépes rendszer az országban.

Ismétlem ez csupán néhány probléma a felsoroltakból. Legyen ez halk üzenet a döntéshozóknak!

15) Ön miben látja a könyvtárosság lényegét?

Legvégül a könyvtárosi hitvallást kértem megfogalmazni. A sokféle válasznak volt egy közös pontja egy kulcsszó mely különösen gyakran szerepelt a mondatokban. Ha a válaszok alapján legtömörebben kellene meghatároznom azt, hogy mi a könyvtárosság lényege ezt a szót használnám: SZOLGÁLAT.

Befejezésül álljon itt egy szép megfogalmazás az egyik Debrecenben kitöltött kérdőívből: “A könyvtárosság az emberi segítségnyújtásnak egyik nemes eszköze feladatunk lényegét a szolgálatban látom: szolgálni segíteni a tanulást a művelődést a kutatást.” (61 éves nő)

Vizsgálatom igazolta azokat a fejlődési irányokat, melyeket a szakirodalom jelzett. Komoly eltéréseket könyvtártípusok szerinti bontásban sem tapasztaltam. Egy lényegesnek tűnő “véleménykülönbségre” és egy feltűnő “véleményazonosságra” azonban érdemes felhívni a figyelmet.

• A vizsgálatomban részt vevők szerint szó sincs arról, hogy lennének olyan könyvtári munkakörök, amelyekben nincs igazán szükség “hagyományos” könyvtárosi ismeretekre – ahogy ezt a szakirodalom néhány helyen feltételezi. Az informatikai ismeretekben való jártasság csak egy tudáselem melynek szükségességét visszaigazolja a mindennapi könyvtárosi munka.
• A szakirodalomban előrejelzett aggodalmak a magyarországi könyvtárak jövőjével kapcsolatosan – viszont – sok vonatkozásban beigazolódni látszanak. Elég, ha újraolvassuk a válaszadóink által felsorolt problémákat és összevetjük ezeket az évekkel ezelőtti óvatos jóslatokkal. (Pl.: a könyvtárak egyenetlen fejlődése: kis könyvtárak bezárása nagy könyvtárak fejlesztése.)

A kérdőív segítségével összegyűjtött adatokból jól látszik hogy: