Beszélgetés Monok István főigazgatóval

– A 2001. év hosszan tartó feladata volt a stratégiai terv elkészítése. Természetesen elkészült a terv, kialakítottuk a rövid-, közép- és hosszútávra érvényes jövőképet, sőt elkészítettük a hozzátartozó költségszámításokat is. Első pillantásra ez nem tűnt olyan bonyolultnak. Én magam leültem, és megírtam egy rövid anyagot, amit a kuratórium ugyan nagy tetszéssel fogadott, ám azt a véleményt alakította ki, hogy mindezt részletesen, konkrét feladatokra lebontva kell összefoglalni, kidolgozni. Így azután olyan munka indult meg, amelyben a könyvtár összes osztálya részt vett, valamennyi részleg együttesen alakította ki a tervet. Bátran állíthatom tehát, hogy ez a stratégiai terv összhangban áll a könyvtár szakmai közvéleményével, szakmai koncepcióival. Nos, miben modern ez a stratégiai terv, milyen új irányokat szab meg? A stratégiai tervezésnek természetesen az a feladata, hogy az adott lehetőségek keretei közt szabja meg a feladatokat és a prioritásokat. Nagyon szeretném persze, ha – sok más nemzeti könyvtárhoz, elsősorban talán az osztrák nemzeti könyvtárhoz hasonlatosan – beérhetnénk egy szűkített tervvel is. Az osztrák nemzeti könyvtár esetében ez például azt jelenti, hogy az intézmény kap öt évre egy jelentős összeget, és azt a feladatot, hogy összes nyilvántartását, katalógusát (stb.) vigye a hálóra. Ez a feladata, ez a prioritás. És ennek következtében én hiába fordulok az osztrák nemzeti könyvtárhoz, hogy digitalizálják – a mi Corvina-digitalizálási programunk értelmében – az adott Corvina-korpuszt, az igazgatónő azt válaszolja, hogy közöljem vele a bankszámlaszámot, amelyről összegeket hívhat le, ő majd megbíz cégeket a feladat megvalósításával. A saját költségvetésből erre egyetlen fillért sem áldozhat mindaddig, amíg a saját stratégiai tervét nem teljesítette. Magyarországon nem ilyen egyszerű a helyzet, itt kissé másként történnek a dolgok. Nekem meg kell mondanom, hogy mit szeretnék, ezt meg kell pontosan terveznem a költségvetés szintjén is, ezek után kerül sor arra, hogy közlik velem, mennyi pénz áll rendelkezésre, a többit pályázati forrásokból kell megvalósítanom.

Ehhez képest kellett nekünk kialakítani a stratégiai tervet, meghatározni a hangsúlyokat és a prioritásokat. Úgy döntöttünk, hogy a legfontosabb a gyűjteményépítés. A gyűjteményépítési tervek folytatása, az ezen a területen mutatkozó hiányok pótlása. Érthető ez. A nemzeti könyvtár nem helyettesítheti a dokumentumokat információval. Minden más könyvtár megteheti ezt, a nemzeti könyvtár nem. A nemzeti könyvtár gyarapításra fordítható összege jelen pillanatban alig több, mint egy kisvárosi könyvtáré. Ez pedig akkor is elfogadhatatlan, ha tudjuk, hogy a magyar dokumentumok csaknem száz százaléka köteles példányként jut el a nemzeti könyvtárba. Ez a helyzet bizonyosan nem tartható. Ez a terület igencsak eszközhiányos, és éppen ezért kell a szakmai munkában éppen ezt a területet megerősíteni, előtérbe helyezni. Meg kell erősíteni a kötelesszolgálatot, a feldolgozás folyamatát olyanná kell tenni, hogy aktívan, intenzíven tudja segíteni a gyűjteményszervezési munkát. Tehát nem egyszerűen anyagi kérdésről van szó, hanem a gyűjtemény köré épülő munkafolyamatok átszervezéséről is. Hangsúlyoznám, és ez már a nemzeti könyvtár modernizálásával, modernné alakításával függ össze, hogy a stratégiai terv konkrét lépéseket fogalmaz meg arra nézve, miként lehet az on-line dokumentumokat, illetve az elektronikus dokumentumokat úgy beilleszteni a nemzeti könyvtár gyűjteményébe, hogy azok ne idegen test legyenek, hanem szerves, organikus részei a nemzeti könyvtár gyűjteményének, bekerüljenek a nemzeti bibliográfiai nyilvántartásba, a nemzeti könyvtár szolgáltatási rendjébe, rendszerébe, és ott, ahol ez jogilag keresztülvihető, az internetes megjelenítésbe is. És éppen ez teszi modernné a könyvtárat, a gyűjteményszervezési programot.

Van két idevonható terület, ahol nagyon határozottan szeretnénk előrelépni. Az egyik az audiovizuális dokumentumoké, a másik a fotóké. Külön programpont foglalkozik a nemzeti könyvtár fotótárának a kialakításával. Ennek alapja a ma már létező jelenkori fotóművészeti gyűjtemény. Ezt szeretnénk úgy fejleszteni, hogy a különböző tárakban (a kézirattárban, a színháztörténeti tárban stb.) található fotókat kiemelnénk (egy-egy másolat maradna a helyükön), és egy egységes feldolgozási rendszerbe, valamint a digitalizálási programba illesztenénk bele. A filmek tekintetében természetesen függünk a Nemzeti Audiovizuális Archívumtól, annak megalakulásától, de mi ebben a kérdésben az előremenekülést választottuk. 2000. december 28-a óta nonstop öt televíziós csatorna műsorát rögzítjük, 2001. december 28-a óta pedig minden nap DVD-re írjuk az öt csatorna összes hírműsorát. Ellátjuk őket a minimális metaadatokkal, hogy ténylegesen szolgáltathatók legyenek. Az ilyen jellegű fejlesztés a stratégiai cél.

A modern könyvtárrá válás programja leghatározottabban a telematikai stratégiai programban fogalmazódott meg. Ennek természetesen több aspektusa, lényegi eleme van. Az egyik az eszköztárában megerősített nemzeti könyvtár. Pontosan kiszámítottuk, hány darab számítógép, milyen vonalak, milyen végpontok, milyen kiegészítő eszközök, a szolgáltatásban milyen szerverek szükségesek ehhez. Összesen 123 millió forintos beruházást igényel ez a terv, tehát nemzeti könyvtári léptékben igen kis összegről van szó. Az informatikai kormánybiztosság – reményeink szerint – ezt az összeget már az idén biztosítani fogja. Ez az első lépés, erre van szükség ahhoz, hogy a könyvtár modernizációját fel tudjuk gyorsítani. A másik kulcselem a nemzeti könyvtár katalógusainak retrokonverziója. Az informatikai kormánybiztossághoz benyújtott pályázatunk nyert, kidolgozhatjuk hát ezen a területen is a részleteket. Már a 2002. évben egy nagyobb mennyiséget konvertálunk, három éven belül a könyvek retrokonverziója elkészül. Ezt követi majd – természetesen – a többi nyilvántartásunk hálóra kerülése, jelenlegi terveink szerint 2008-ig az összes nyilvántartás hálóra kerül. Becsléseink szerint az 1–1,1 milliárd forintba kerül, ami, bármily nagy számnak tűnik is, lényegében kicsiny összeg, ha – mondjuk – az osztrák nemzeti könyvtáréval vetjük össze, ahol az éves költségvetés csak erre a célra 2 milliárd forint. Nálunk ez még mindig sokkal olcsóbb. És – elárulhatom – az osztrák nemzeti könyvtár katalógusát is itt, Budapesten konvertálják.

A modernizáció keretében gondoltuk át a Magyar Elektronikus Könyvtár helyét, szerepét is. Itt két véglet közt kellett megtalálnunk a helyes fölállást. Mert az is elképzelhetetlen, hogy az elektronikus könyvtár a nemzeti könyvtárnak csak egy osztálya, ám az is, hogy az OSZK válik a Magyar Elektronikus Könyvtárrá. A stratégiai terv azt mondja ki, hogy a nemzeti könyvtár valamennyi osztályának vannak feladatai, amelyek összefüggenek az elektronikus dokumentumokkal, illetve az interneten való munkálkodással. Egy egyszerű példa: az elektronikus kottakiadásokkal való foglalkozás a zeneműtár dolga. E tárnak a feladata ezeknek a kottáknak a felderítése, a nyilvántartása, az idementése, a gondozása. Ők fogják ellátni a megfelelő metaadatokkal is, amelyek alkalmassá teszik a dokumentumot arra, hogy belekerüljön a nemzeti bibliográfiába. Ettől kezdve azonban az elektronikus könyvtár “kezeli” a dokumentumot, valamilyen formában ő fogja karbantartani. Hisz a dokumentumokat tovább kell változtatni, különben 15 év múlva olvashatatlanná válnak, szolgáltathatatlanná. Nem lehet elvárni a táraktól, hogy mindegyikük felkészüljön erre a feladatra, az egységes formátumba való konverzióra, az állandó karbantartásra stb. Ez már az elektronikus könyvtár feladata. Neki kell intraneten, majd interneten is szolgáltatnia a hálózaton elérhető folyóiratokat, periodikusan megjelenő kiadványokat. Ezek gyűjtésére és gondozására vonatkozik az idei telematikai pályázat is. Persze a kötelespéldány-szolgáltatásnak is megvannak az idevonható feladatai. Tudnia kell az elektronikus, on-line folyóiratokról, reklamálnia kell a kiadóknál, be kell gyűjtenie azokat a nemzeti könyvtár szerverére, fel is kell azokat dolgozni ugyanúgy, ahogy a papíralapú dokumentumokat stb. A tárolási, szolgáltatási és állományvédelmi funkciók (elektronikus állományvédelem) természetesen már az elektronikus könyvtáréi.

Hát ezek lennének a stratégiai terv főcsapásai, legfontosabb irányai és prioritásai. De persze vannak a tervnek kisebb fejezetei is. Összesen tíz csoportot alakítottunk ki. Gyűjteményszervezés, telematika, gazdálkodás, beruházás, humánpolitika, és a többi már ezekhez kötődik. Szolgáltatásbővítés, állományvédelmi program, hungarológiai program, kutatási, kiadási program, nemzetközi és hazai kapcsolatépítés, illetve a szervezeti rend átalakítása. (Ez utóbbiról csak annyit, hogy gyakorlatilag már megvalósult, nagyobb változásokat nem tervezünk, csak a fotótár kialakítása maradt hátra.) Külön fejezet a nemzeti könyvtári tervben a Könyvtári Intézet stratégiai terve.

– Ahogy a stratégiai tervről a kuratóriummal együtt a miniszter úrral beszéltünk, az a benyomáson alakult ki, és ezt expressis verbis is megerősítette a miniszter úr, hogy a Nemzeti Színház, az Opera, a Filharmónia és egyéb intézmények után most egyéb nemzeti gyűjtemények rendbetételére kerülne sor. És ezek közt, nagy örömömre, a nemzeti könyvtár igen előkelő helyet foglal el. Ezzel kapcsolatban több változás is várható. Az egyik változás, amit igen szeretnék megvalósulva látni, a nemzeti könyvtár költségvetésével kapcsolatos. A dologi költségvetésre gondolok, a személyi ugyanis együtt változik a közgyűjteményi dolgozókéval, de a dologi költségvetést illetően olyan alulfinanszírozottság állapotában van ma a nemzeti könyvtár, amely tovább tarthatatlan. Ezt a fenntartó már tudomásul vette. Miről van szó? Arról, hogy a nemzeti könyvtárnak szakmai feladatokra nincsen költségvetési előirányzata. Ami rendelkezésre áll, az az épület fenntartására és az osztályok papírszükségletére elegendő csak. A szakmai feladatokra számszakilag húszmillió forintja van a nemzeti könyvtárnak, és harmincmillió a gyarapításra (ebben benne van a Könyvtári Intézet gyarapítási kerete is). A szakmai szolgáltatás húszmilliója pedig annak a függvénye, hogy teljesíti-e bevételi tervét a könyvtár. Ilyesmi pedig eddig még sohasem fordult elő. Gyakorlatilag tehát szakmai feladatokra nincsen pénz. Csak az, amit a tárca szaktörvényi pénzként, tehát a szakmai alapfeladatok forráshiány-pótlására elkülönített minisztériumi pénzügyi keretből támogat. Ez nem kevés, évi nyolcvan–százmillió forint, de persze messze kevesebb, mint a nemzeti könyvtár feladatigénye. A nemzeti könyvtár személyi állománya jelenleg helyben jár. Elvégzi a napi rutinfeladatokat, majd hazamegy. Pedig ahhoz, hogy az intézmény igazi nemzeti könyvtárként megnyilvánulhasson, másra lenne szükség. A találkozón, amelyről e 3K-szám élén beszámoló olvasható, a miniszter úr azt a feladatot adta, hogy fogalmazzuk meg konkrét igényeinket. Most számoltuk ki, hogy bázisszinten mekkora összegre lenne szükség ahhoz, hogy szakmailag jól működjön a könyvtár. Magam is meglepődtem, hogy milyen kevés pénzről, milyen, hogy úgy mondjam barátságos összegről van szó. Összesen, a Könyvtári Intézetet is ideértve, 287 millió forintról. Ez tényleg nagyon kevésnek tűnik, de persze csaknem megduplázza a dologi költségvetésünket, amely 426 millió forint. Ezt az összeget várnánk hát a miniszter úrtól. Természetesen minimális bértömeg-emelésre is szükség lenne. A stratégiai tervezés során ugyanis kiderült, hogy a 902 főből 538 főre csökkentett személyi állomány “túlcsökkentett”. Mintegy tizennyolc fő hiányzik a könyvtárból. Belső tartalékaink ugyanis nincsenek már. Ez a 18 fő plusz (esetleg csak 15 főről van szó, három ember munkája ugyanis külsősökkel is elvégeztethető) lehetővé tenné, hogy a nemzeti könyvtár szakmailag tényleg színvonalas munkát végezzen, sőt nemcsak színvonalas, de attraktív is legyen. És itt kell szólnom a beruházási kérdésekről. Ma már közbeszéd tárgya, hogy a kulturális kormányzatnak, a magyar kormánynak tervei vannak a nemzeti könyvtárral. Felelősen mondhatom, hogy a kulturális tárca azon gondolkodik, miképp bővítheti a könyvtárat. A könyvtár funkciójában van ugyanis, ez a stratégiai tervezés során is kiderült, bizonyos ellentmondás. Súrlódás a nemzeti könyvtári jelleg és az egyetemi könyvtári felhasználás között. Ezt feloldani nem lehet, hiszen a nemzeti könyvtári gyűjtemény akkor lehetne egyetemi könyvtári jellegű, ha húsz évig ebben a szellemben gyarapítana. De a régi dokumentumok megduplázására akkor sem kerülhetne sor. Hiába, hogy némelyikük kötelező olvasmány. Az egyetemi szintű, jellegű felhasználásnak mi az elektronikus vonalon mehetnénk elébe. Mint mondottam, ez a gyűjteményszervezés terén a második stratégiai elem. De szeretnénk légtérben, megjelenésben, hozzáférhetőségben is elébe menni az egyetemi könyvtári funkcióknak, a hallgatói felhasználásnak. Azoknak, akik nem a tárak muzeális anyagának kutatásával foglalkoznak. Ezért tervezünk egy olyan bővítést, amely feloldaná az említett ellentmondást, funkcióbéli súrlódást. A nemzeti könyvtár reprezentatív tereit átadnánk kormányzati célokra (azért remélhetőleg a mi kezelésünkben maradnának), ezek felszabadulnának a könyvtári használat alól, és helyettük a Váralja út és a Palota út által határolt területen épülne egy új nemzeti könyvtári épület. Ide kerülnének a szolgáltató részlegek, és természetesen megmaradnának a toronyraktárak, sőt megépülne a mélyraktár is. Ez kettős bővítése lenne a nemzeti könyvtárnak, hisz helyet kapnának a szolgáltató házban nemcsak a szolgáltató részlegek, de duplájára nőne nemcsak az olvasói tér, de a prézens állomány is. Így a raktári forgalom is csökkenne, megkímélődnének a teleliftek. A két épületet egy alagút kötné össze, belépni csak az új épületben lenne lehetséges, aki pedig a főépületben lévő állományrészeket kívánja kutatni, innen jönne át a tárakhoz. Ez a terv mintegy 23 milliárd forintos beruházást jelentene, vagyis a töredékét annak, ami a budavári épület teljes, más célokra való átalakításához szükséges lenne. Ugyanakkor az a biztonság, amit nagyon jól megtervezett és kitűnően kivitelezett mostani raktáraink nyújtanak, csorbítatlanul megőrződnének. Sőt a jelenlegi raktárak kapacitása a mélyraktárak révén tetemesen kibővülne, közel száz esztendőre elegendő helyet biztosítva a nemzeti könyvtárnak. Ugye nem csekélység?

– Szóltam a nemzeti könyvtár bővítéséről. De persze nem csak bővítésről van szó. Lehetőségekről, amelyeket nagyszerűen ki tudunk és fogunk használni. Az olvasótermek kibővülésével, valamint a digitalizálási és informatikai eszközpark segítségével ki tudnánk nyitni a nagyszámú, nem tudományos igényű olvasó számára a nem tári anyagot. A felfokozott nyilvánosság politikáját valósíthatnánk meg. A nemzeti könyvtár olyan kiállítótermeket is nyerne, amelyek révén eldugott kincsei megmutathatókká válnának. Az egyszerű adófizető állampolgár, aki kíváncsi arra, mi is, milyen is a nemzeti könyvtár, bejöhetne, megnézhetné, megcsodálhatná mindazt, amit a nemzeti könyvtár nyújtani tud. Egy könyvmúzeumot láthatna, pazar bőségű anyaggal, amelyet látogathatnának és látogatni is fognak turisták, középiskolás diákok, kiránduláson résztvevő iskolák, civil szervezetek stb. Ezek a kiállítások, a kiállítási katalógusok nagyszerűen bevinnék a közgondolkodásba, a köztudatba a nemzeti könyvtárat. Ma csak akkor jelenik meg a nemzeti könyvtár a sajtóban, ha valami botrány van körülötte. Ez alapvetően megváltozhatna. És nyernének a kutatók is, a tárak anyagában búvárkodók, hiszen elválasztva, csendben, optimális körülmények közt végezhetnék munkájukat, minden zavaró tényező kikapcsolásával. És intenzíven megindulhatna a nemzeti könyvtár tudományos tevékenysége is. Ebben az irányban is bővülne, előbbre lépne a nemzeti könyvtár. Erre pedig azért is szükség van, mert vannak immáron olyan tudományszakok, amelyeknek nincs akadémiai, intézeti, egyetemi, tanszéki képviselete. A numizmatika tudományát ma már csak múzeumokban művelik, a könyvtörténetét csak könyvtárakban. Ma már bizonyos feladatokat az akadémiai–egyetemi tudományosság képtelen felvállalni. Nem azért, mert munkatársai képtelenek lennének elvégezni, hanem azért, mert nincs idejük rá. Ha ma egy huszonöt éves doktoranduszt ráállítanak – mondjuk – arra, hogy kritikai jegyzéket készítsen 19. századi dokumentumokról, hogy ilyen típusú alapkutatást végezzen, akkor tudományosan halálra ítélték. Hisz a mai minősítési rendszer, követelményrendszer arra épül, hogy ki mennyit publikált, publikációit hányan idézték stb. Az ilyen típusú tudományos munka tehát beszorul a könyvtárak falai közé. Ezt persze tudatosítanunk kell a tudományos közvélemény számára is. Azt, hogy a nemzeti könyvtár tudományos alaptevékenységet végez, olyant, amit más, mások nem tudnak helyette, helyettük elvégezni. Ez a ténykedés persze szorosan kapcsolódik a hazai és a nemzetközi kapcsolatépítéshez is. A nemzeti könyvtárnak épp a tudományos kutatás terrénumán be kell kapcsolódnia a nagy akadémiai, egyetemi projektekbe. És ez persze tükröződik majd a kiadványozásban is. Lesznek szépséges, a nemzeti könyvtár kincseit bemutató kiadványaink és olyanok, amelyek külcsínileg szerények lesznek, ám annál gazdagabbak tartalmilag, tudományos hozadékukat tekintve. De persze mindez nem távlati terv, nem vízió, hanem már ma is működő valóság.