A "könyvtár" szó tapasztalataim szerint általában pozitív visszhangot vált ki olvasójában (vagy hallgatójában), többnyire a nyugalom, a szórakozás, a kellemes gyermekkori olvasmányélmények érzete kapcsolódik hozzá. A közelmúlt néhány eseménye kapcsán azonban többször negatív értelemben került említésre a könyvtár, amely szakmai elfogultságom miatt rögtön megütötte a fülemet. Az események önmagukban örvendetesek: nincs ma Magyarországon olyan gondolkodó ember, aki kétségbe vonná az újonnan létesített kormányzati portál vagy a felsőoktatási intézményekben közvetlenül hozzáférhető elektronikus folyóiratok jelentőségét. Mindkét eseményt kulcsfontosságúnak tartom, és nagyon jelentős lépésnek az oly sokat emlegetett információs társadalom felépítése szempontjából.

Hogy mégis megszólalok, annak oka a könyvtárak szerepének médiaértékelése ezen események kapcsán. A híradásokban többször szerepelt az a kitétel, hogy az új szolgáltatások használóinak többé "nem kell könyvtárba menniük", hogy az interneten immár csokorba szedett információkat elérjék. A hírek azt sugalmazzák, hogy íme, az információkra szomjazó embereknek egy kötöttséggel (a könyvtárba járással) kevesebbet kell teljesíteni, és akár otthonról is teljesen szabadon hozzáférhetnek bármilyen információhoz.

Tekintsük át, hogy ezzel a (részemről felületesnek gondolt) megítéléssel szemben milyen központi intézkedések történtek a könyvtári "rendszerváltás" érdekében.

Rendezett a könyvtárügy jogi szabályozása: az 1997. évi CXL. törvény a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és közművelődésről, valamint a követő jogszabályok megnyugtató jogi hátteret biztosítanak a könyvtári rendszer működéséhez. Maga a törvény is határozottan megfogalmazza a könyvtári rendszer szerepét az információs társadalomban: rajta keresztül az információk szabadon, bárki számára hozzáférhetővé válnak, fenntartása a társadalom szempontjából stratégiai jelentőségű. A törvény elfogadása óta eltelt négy év során elkezdte működését az országos dokumentumellátási rendszer, amely közel hatvan könyvtár részvételével biztosítja a könyvtárközi dokumentumellátást és a könyvtári dokumentumok lelőhelynyilvántartását az ország egész területén. Érdekeltté váltak a fenntartók könyvtáraik állománygyarapításában az érdekeltségnövelő központi támogatás révén, megszületett a könyvtárosok kötelező továbbképzését szabályozó rendelet. A NKÖM kidolgozta a könyvtárakra vonatkozó telematikai fejlesztés koncepcióját, és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával elindult a könyvtárak ellátása számítógépekkel, könyvtári szoftverekkel és internetkapcsolattal.

A Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztossága 2001 tavaszán körvonalazta a nemzeti információs társadalom stratégiáját, amelynek kultúra programja szintén jelentős mértékben számol a közgyűjtemények, ezen belül könyvtárak munkájával. A stratégia irányaihoz több ponton kapcsolódó Széchenyi Terv már kiírt pályázata (SZT–IS–2) pedig konkrét módon arra irányult, hogy a nyilvános könyvtári jegyzékben szereplő megyei, városi, nagyközségi és a fővárosi kerületi közművelődési könyvtárak kialakíthassák esetleg még hiányzó internetkapcsolatukat, és megfelelő számítógépes infrastruktúrát szerezhessenek be. Sőt – és ezt a pályázat nagyon pozitív részének érzem – sajátságos "árukapcsolással" a kiírás internetes szaktanfolyamok elvégzésére ösztönzi a könyvtárosokat, hogy valóban az internetes információszerzés szakembereivé váljanak, és megszerzett tudásukat a könyvtári látogatók széles körének képzésére fordítsák.

A könyvtárak információ- és kultúraközvetítő szerepének támogatása véleményem szerint ma Magyarországon a központi törekvések szintjén megfelelő hangsúllyal szerepel, szemben a média által sugalmazott internet szörfölés preferálásával, ami egészen más megközelítést jelent.

A kérdés persze az, hogy ki és milyen céllal navigál az interneten. Meg kell különböztetnünk a szórakozást, a szabad információkeresést, a chatelést a professzionális célú információk keresésének és felhasználásának körétől. Míg az előbbi esetben a könyvtárak – tekintettel a magyarországi otthoni számítógéppark viszonylagosan alacsony számára – elsősorban az eszközöket és a környezetet biztosítják, a professzionális információk közvetítésében jóval nagyobb szüksége van a használónak a könyvtáros, az információs szakember segítségére.

Azok, akik rendezett információk megszerzésére szeretnék az internetet használni, bizony zavarba jönnek a böngészőn feltett kérdéseikre ezrével özönlő válaszok láttán. Melyik a fontos? Mire is van valójában szükségem? – vakarja a fejét az eltévedt szörfölő, és ha nem akar órákat vagy esetleg napokat eltölteni a kérdés finomításával, elavult vagy nem létező weblapok átnézésével, akkor végül mégiscsak könyvtáros-információs szakemberhez fordul, aki tapasztalatai révén rövid időn belül megoldja a problémáját. Ráadásul ehhez nem is kell fizikai erőfeszítéseket téve begyalogolni a könyvtárba, hanem elegendő egy e-mailt küldeni az Országos Széchényi Könyvtár által koordinált internetes on-line referensz-szolgáltatáshoz, ahonnan 48 órán belül választ kap feltett kérdésére. Már ha ez lehetséges, és a válasz nem egy-két mondat, hanem mondjuk egy bibliográfia vagy irodalomjegyzék. Mert akkor bizony "bajban" van, és kénytelen elballagni a könyvtárba, hogy az eredeti dokumentumokat használva elégíthesse ki információéhségét. És ez a könyvtár lényege: az információk rendezettségének és a dokumentumokhoz való hozzáférésnek a lehetőségek szerint legteljesebb biztosítása.

A korábban már említett országos dokumentumellátási rendszer pedig abban segíti az olvasót, hogy a rendszer bármely pontján belépve megkapja a dokumentumot, hiszen azok a könyvtárközi kölcsönzés segítségével az ország minden részén hozzáférhetővé válnak.

Miért járnak ma az olvasók könyvtárba? A közelmúltban a holland Biblioservice Gelderland felmérést végzett a magyarországi közkönyvtárak használói körében egy országos közkönyvtári cselekvési terv megalapozása érdekében. A felmérés többek között vizsgálta a könyvtárlátogatás indokait is. A könyvtárba járás motivációi közül a személyes érdeklődés (tájékozódás, hobbi), a szórakozás és a tanulás emelkedik ki. Egy hasonló holland felméréssel összehasonlítva szembeötlő, hogy Magyarországon a közkönyvtárakban mennyivel erősebb motivációt jelent a tanulási célú látogatás (a kölcsönzött művek inkább tanulmányi céllal kerülnek az olvasókhoz, szemben a holland gyakorlattal, ahol döntő többségben szórakoztató irodalmat kölcsönöznek). Egy másik kérdés a könyvtári szolgáltatásokra irányult. Válaszaikban a használók rendkívül pozitív módon értékelték a könyvtárosok segítőkészségét, illetve a szolgáltatások minőségét. Az olvasók megítélése szerint tehát nem "kell", hanem "jó" a könyvtárba járni. Hogy a felmérés magyar fordításából idézzek: "...amikor a könyvtár jellemzésére kérjük a használókat, túlnyomó többségük segítő, szolgáltató intézménynek érzi a könyvtárat." A személyes kapcsolat, az emberi tényező tehát az egyik (ha nem az első) nagyon fontos "hozzáadott érték", amely a könyvtárat szinte automatikusan az információáramlás központi helyszínévé avatja. A fentebb már említett IKB-pályázat egyébként a könyvtárakat a közösségi hozzáférés kiemelt helyszíneként említi, amelyen keresztül a fejlesztések eredményei (ti. a beszerzett számítógépek által biztosított lehetőségek) több ezer könyvtárhasználóhoz érnek el.

Ahhoz, hogy a könyvtárak az információk birtokába jussanak, előbb meg kell állapodniuk a szolgáltatókkal. A megállapodás ún. licencszerződéskötést jelent, amelyben a felek meghatározzák a felhasználási feltételeket és jogokat, az adatbázisok hozzáférési módját, a szolgáltatás árát, a fizetés módját és még sok egyebet. A szerződés megkötését kemény üzleti tárgyalások előzik meg, hiszen – mint mindenütt a világon – az eladó és a vevő is a számára legelőnyösebb feltételeket igyekszik kiharcolni. Ezeken a tárgyalásokon elkerülhetetlen a könyvtáros szakemberek jelenléte, hiszen csak ők tudják megfogalmazni tapasztalataik alapján az olvasói igényeket, vállalni a szolgáltatások fogadásának és közvetítésének technikai hátterét, a használattal kapcsolatos mérések elvégzését stb.

Kevés ország van abban a helyzetben, hogy az elektronikus információkat tartósan központi támogatás segítségével szerezhessék be. Ez az örvendetes tény következett be, amikor az Oktatási Minisztérium a közelmúltban szerződést kötött az Elsevier kiadóval teljes szövegű, mintegy 1300 elektronikus folyóiratot tartalmazó szolgáltatáscsomagjának felsőoktatási és akadémiai felhasználásáról. (Nem akarok ünneprontó lenni, de a kedvezményezettek közül hiányzik pl. az Országos Széchényi Könyvtár, az Országgyűlési Könyvtár, a nem akadémiai hálózatba tartozó valamennyi szakkönyvtár, hogy a közművelődési könyvtárak teljes köréről ne is beszéljünk...)

Ha nincs központi támogatás, akkor a könyvtáraknak a fokozódó igények nyomására maguknak kell megoldaniuk az elektronikus dokumentumok beszerzését, mert ha ez nem történik meg, jóvátehetetlen lemaradásba kerülnek az információs piacon. A fejlett országokban bevett gyakorlat, hogy a minél alacsonyabb ár elérése érdekében a hasonló profilú könyvtárak konzorciumokba tömörülnek, közösen képviselve érdekeiket. Mivel a konzorciumok hosszabb távú együttműködésre alakulnak, óhatatlanul szükségessé válik a tevékenységek összehangolása és stratégiai tervezése.

Az elektronikus dokumentumok megjelenése újabb kihívást jelentett a könyvtáros szakma számára, hiszen a nyilvántartás, az archiválás, az információk egységes visszakeresésének biztosítása mind-mind a hagyományos könyvtári tevékenység átértékelésére kényszeríti a szakmát világszerte. A Könyvtári Egyesületek és Intézmények Nemzetközi Szövetsége (IFLA) tevékenységében igen nagy és évről évre súlyosabb szerepet kap ez a téma, mint ahogy külön szekcióban foglalkoznak éves konferenciáikon a konzorciumok kérdésével is. Lépést tart tehát a szakma a változásokkal, és minden esélye megvan, hogy adottságait kihasználva meghatározó szereplője maradjon a tartalomiparnak.

Ez annál is inkább szükségszerű, mert a könyvtárak tevékenységében az információk közvetítésén túl (amelynek néhány összetevőjéről az eddigiekben szóltam) egyre hangsúlyosabbá válik az információs tartalmak szolgáltatása, amelynek alapja a katalógusok, majd az állományok digitalizálása, és ennek nyomán a virtuális, elektronikus könyvtárak létrejötte és térhódítása.

A kulturális örökség megőrzése (amelynek egyre jelentősebb összetevője lett a digitalizálás) világméretű igény, megvalósítására nagy nemzetközi programok jöttek létre. Az Európai Unió és az UNESCO több szinten nyilvánította ki a nemzeti kulturális örökségek elektronikus rögzítésének fontosságát, támogatásuk révén világszerte az elmúlt években kapott lendületet a közgyűjteményekben (nem csak könyvtárakban) folyó digitalizálás. A könyvtárak vonatkozásában ennek kezdő lépcsőfoka cédulakatalógusaik elektronikus rögzítése (az ún. retrospektív konverzió) hiszen ha a régi katalógusok nem érhetők el az interneten keresztül, kiesnek az információáramlásból. (Nem is beszélve az állományt helyben használók nehézségeiről, akik több katalógus párhuzamos használatára kényszerülnek az információk megtalálásáért.)

A retrospektív konverzió a már említett telematikai pályázatok támogatásával több nagykönyvtárban elkezdődött. Hogy ez milyen hatalmas munkát jelent, szerepeljen itt csak példaképpen, hogy az Országos Széchényi Könyvtár a katalógusdigitalizálásának előkészítésére pályázatot nyújtott be az Informatikai Kormánybiztossághoz, amelynek célja annak felmérése, hogy milyen módszerekkel és eszközökkel valósítható meg a teljes hazai könyvtermés bibliográfiai és katalógusadatainak adatbázisba szervezése. Csak az előkészülés, a tanulmány megírása, a különböző keresőrendszerek kidolgozása kb. 8 millió forintba kerül. A nagy munka, amelynek nyomán mintegy 2 millió dokumentum válik elektronikus úton is visszakereshetővé, csak ezután kezdődhet, és mindenképpen egyszeri "nagyberuházást" igényel a magyar államtól.

Meg kell jegyeznem, hogy a nemzeti könyvtár egészen speciális helyzetben van, hiszen sajátos egyensúlyt kell kialakítania tevékenységének hagyományos és modern része között. A nemzet könyvtárának ugyanis legalább olyan hangsúllyal kell képviselnie az örökség fizikai megőrzését és szolgáltatását, a tudományos kutatást, törzsállománya és különgyűjteményei révén az identitásmegőrző- és szolgáló funkciót, mint digitalizálási programja révén a világ információs hálózatához csatlakozást. Az előbbire ebben az évben jó alkalma nyílik az OSZK-nak: alapításának 200. éve a tudományos rendezvények, kiállítások jegyében telik el, remélhetően maradandó nyomot hagyva a magyar kulturális közéletben.

Jóllehet még számtalan összetevőjét felsorolhatnám a könyvtári "rendszerváltásnak", a könyvtárak szerepváltozásának, most mégis visszakanyarodnék a cikk elején említett személyes kapcsolat, valamint a közösségi hozzáférés jelentőségéhez. Bármennyire is tisztában vagyunk azzal, hogy az alkalmazkodás az új követelményekhez elengedhetetlen a könyvtárak fennmaradásához, nem véletlen, hogy példáim elsősorban az oktatási és tudományos könyvtárak köréből kerültek ki. Ezeknek az intézményeknek valóban létérdekük, hogy a lehető legkorszerűbb ismeretekkel lássák el használóikat, ez alapfeladatuk.

Van azonban a könyvtári rendszernek számtalan olyan szegmense, ahol a "rendszerváltás" csak később válik láthatóvá, és azt hiszem, nagyon elszakadnánk a valóságtól, ha róluk nem tennék említést.

A Könyvtári Intézet 2001-ben vizsgálatot indított a kistelepülések könyvtári ellátásának felmérésére. A vizsgálat – többek között – kimutatta, hogy a kistelepülések esetében a közművelődési színtér a legtöbb esetben a könyvtárral egyenlő, és ott működik a legjobban, ahol a munkát végzők személye ezt lehetővé teszi. Azoké, akik a helyi társadalmon belül élnek, ismerik szokásait, képesek alkalmazkodni hozzá: tanítanak és szolgálnak. Miattuk nem "kell", hanem "jó" könyvtárba járni. Lehet, hogy ezek a könyvtárak nem tartoznak a könyvtári "rendszerváltás" élvonalába, de azt remélem, hogy mire "legyűrűzik" hozzájuk a fejlődési folyamat, és szolgáltatásaik színvonala észrevehetően javul, a kiskönyvtárak (éppen úgy, mint a nagyobbak) megtartják azt a személyes kapcsolatot olvasóikkal, amiért nemcsak jó, hanem érdemes is könyvtárba járni.

* A cikk rövidített változata megjelent a Magyar Nemzet 2002. január 17-ei számában.