És Körösi F. azzal az elhatározással csukta össze a könyvet, hogy másnap elmeséli a bogárként ébredő ember történetét Esztinek, a bögyös csaposlánynak, hogy a csodálkozástól kicsiny, kerek o betűvé váljék a szája. Éppen úgy mesél majd, ahogyan a szomszéd bakfisnak, akit német nyelvre oktatott, elregélte a magát halálra zabáló férfi esetét. A szomszéd bakfis csak hülyén vihogott, arcán nem jelentek meg a kedves kis gödröcskék, ahogyan Esztién szoktak, amikor földerül. Odakinn esett az eső, és Körösi F. koponyájában, valahol legbelül egyszerre kapirgálni kezdett egy ismeretlen, azonosítatlan bogár. Abban a minutumban mászott a fejébe, érezte az apró lábak csiklandós érintését, a kitinpáncél feszülését, a rovarnyák keveredését a vérével. A bogár zümmögött odabenn, Körösi F. ugyanazt a dallamot dúdolta. Az eső meg pontosan ugyanakkor, amikor a bogár a fejébe szuszakolta magát, hirtelen elállt, sőt, megállt: a cseppek belemerevedtek a pillanatba, Körösi F. és a bogár közös pillanatába, és a panelházak fölé boruló homályból testet öltött az ismerős, szorongató, fortélyos félelem. Testté lőn a fantom, suttogta, majd, eszébe jutván a megoldás, hozzátette: nem is vitás, bogárrá vált a rém. Rém egyszerű megbolondulni, vélekedett fejében a bogár, a valamilyen, s közben az agyi barázdák közé petézett gondosan, szorgosan, hogy idővel testet öltsenek ivadékai is, hogy tovább és tovább sokasodjanak és gyarapodjanak, késztetéseiknek megfelelően. Valami baj lehet velem, jutott Körösi F. eszébe, valami baj lehet velem, ismételte többször egymás után, holott örülnöm kellene, végtére is, kettesben vagyok. Én és a bogár, a bogár és én. Ezt hajtogatta sokáig, mégsem nyugodott meg, talán mert máris érezte, ahogy a peték növekszenek az agyában. Mindenesetre az eső rákezdett megint, mintha nem is fagyott volna bele a világba soha, és Körösi F. már nem tudta, mi igaz és mi nem, hol ér véget a saját teste, és hol kezdődik valami más.

S kezdődik-e egyáltalán, vagy összeér. Ezért inkább fölkerekedett, lement a presszó-ba, remélte Esztit, és reménye valóra vált. Eszti, a bögyös csaposlány szendén állt talpán, tenyerében korsót szorongatott, csorgott belé a mélybarna sörnedű. Körösi F. elérzékenyülve nézte. Szinte vizslatta... Már-már mohón falta a szemével. A presszó vendégei ebből mit sem vettek észre, egyikük meglökte, mit balfaszkodik itt az útban, ő tudomásul vette a vegzatúrát, de le is rázta magáról, akár kutya a vizet. A pulthoz lépett, kért egy pohár szódát, és nyomban mesélni kezdte az ember történetét, aki bogártestben ébredt. A presszóban béke honolt, a zenegépben valaki arról énekelt, hogy akinek kék a szeme, annak az arca csupa derű, és eközben Eszti szája a csodálkozástól kicsiny, kerek o-betűvé formálódott. Körösi F. elégedett volt, bizton tudta, hogy az ő meséje okozta az ámulatot, nem a zenegép, diadalittasan hajtotta föl a szódáját, s úgy vélte, a bogár a fejében nyugovóra tért, s még azt is elfeledte, hogy a peték ezzel szemben baljóslatúan és megállíthatatlanul híznak, növögetnek. Eszti kérdezett, Körösi F. válaszolt, az eső esett, a zenegépben valaki valakinek a kölyke volt, a véréből lett, mégsem értették meg egymást. Minden összeér végül, jelentette ki Körösi F., és Eszti helyeselt, mert eszébe jutott, amikor gyerekkorában a bátyjával legóból hidat építettek a szoba közepéből a sarkába, ő a sarokból indult, a bátyja a középről, és végül valóban összeért az építményük. Körösi F. nem erre gondolt, mégis boldogan mosolygott, kért egy újabb pohár szódát, s afelől érdeklődött, nem menne-e el vele Eszti egyszer moziba, csakhogy Eszti inkább Körösi F. lakására ment volna, s ha már itt tartanak, hát megmondta azt is, pontosan mennyiért gondolja. Körösi F. fejében fölriadt a bogár, a peték kipattantak, agya lágyult, s odakinn az eső zivatarrá fokozódott, az eget villám hasította ketté. Körösi F. zavartan elbúcsúzott, hogy hazabotorkáljon, ázzon ronggyá, s ha már össze nem is, legalább érjen vissza az odújába, és mire odaért, már nem tudta, hol ér véget a saját megtépázott, elkínzott szürkeállománya, és hol kezdődik a bogársereg, hogy valóban beszélt-e Esztivel, vagy a bogár vetített csak a fejében, nem tudta már, mi igaz és mi nem.