Jöjj, ínséges, félcédulás öreg,

S hozd a szépség vak, kóbor dalosát

(William Butler Yeats - Tótfalusi István fordítása)

Ó, adj erőt, Uram, hogy     ezt a szépet

még mondjam el s ha elhagy     is, kibírjam:

négy patkó csattogása     és mögöttem

a Bródy Sándor utca     s lassan egy ló,

akár gyerekkoromban,     úgy közelget –

s körömcipők, amint így     visszanézek.

Egymás mögött a két lány     s visszanézek,

de semmi mást nem látok,     mint a szépet

időtlen ritmusukban     (csak kibírjam),

sietve úgy lép, úgy jön     most mögöttem

a négy láb egy ütemre,    mintha egy ló

s mint női kentaur, már     úgy közelget.

Két lány, szép hosszu combú     s bár közelget,

el is hagy rég s ha rájuk     visszanézek,

jövő időben látom     már a szépet,

vonulnak, elvonulnak,     csak kibírjam

némán a némaságuk,     míg mögöttem

párban, egyszerre lépnek     s lassan egy ló.

Körömcipőt ha hallok,     mindig egy ló

szegődik már nyomomba,     ő közelget,

nevén ha szólítom, ha     visszanézek,

gyönyört idézek én föl     és a szépet:

szőrén, nyergében ülni     s hogy kibírjam:

előttem járjon inkább,     mint mögöttem.

Előzni most is ő fog,     bár mögöttem

visszhangzik még a lépte,     ő, e vadló,

négy lábú, két sörényes,     úgy közelget,

mellettem úgy iramlik,     hogyha nézek,

hátát, farát mutatja     már, de szépet

ki lát, ha nem tűnőben     s hogy kibírjam.

Ó, adj erőt, Uram még,     hogy kibírjam

emlőik rezzenését,     mert mögöttem,

ha léptet már az utcán     lassan egy ló,

lányok jöttét kopogva    ő közelget,

a múlás, bár előre     s hátra nézek

kutatni még, keresni     már a szépet.

Most már szemembe szépet,     hogy kibírjam

s azért is, mert mögöttem     lassan egy ló

lányok nyomán közelget,    visszanézek.