Kívülről szemlélem életem fáját.

Az események sűrű lombozata mögött próbálom kibogarászni a történések ágait-bogait, az okok törzs felé mutató elágazásait, csomópontjait vagy legalább megpillantani az öncsalás mázától fénylő levelek rejtőzködő fonákját.

Az emlékek térdig érő avarában turkálok, keserédes szagok vezetnek a múlt labirintusába. Ha felégetném ezt a rothadó masszát, mim maradna?

Őseim humusza a gyökerek homályában erjed, ki tudja, mi mindent szívtam fel, és fogok még felszívni onnan?

Fától az erdőt? Fától a fát.

Belülről szemlélem életem fáját.

A tudás fényét próbálom szintetizálni levelekként rezgő agysejtjeimmel, miközben gyökereimmel a szeretet öl-meleg talajába kapaszkodom görcsösen.

Ereim közlekedő edényeiben a lét szivárog.

A szerelem évgyűrűit számlálgatom, a közöny kérgét kaparászom a lelkifurdalás szíjácsa felől.

Fától az erdőt? Az érzések rengetegétől a fát.