Egy fát szemlélek.
Befogadhatom mint képet: meredő oszlop a fényárban, szerteszaladó zöldellés,
a háttér kék ezüstje szelíden mossa.
Megérezhetem mint mozgást: áradó erek a szilárd, magasba emelkedő törzsön,
a gyökerek szívása, a levelek lélegzése, végtelen közlekedés földdel és levegővel, s maga a homályos növekedés.
Besorolhatom a fajtájába, s mint egyedet szemlélhetem: fölépítését és életmódját.
Megtehetem, hogy egyszeriségétől és formájától oly következetesen eltekintek, hogy már nem látom egyébnek, mint törvények kifejeződésének [...]
Megtehetem, hogy pusztán számok közötti viszonnyá oldom – örökkévalóvá teszem. [...]
Minden, ami a fa sajátja, benne van: az alakja és a szerkezete, a színei és a kémiája, társalgása az elemekkel és társalgása a csillagokkal – mindez egyetlen teljességben.
A fa nem benyomás, nem képzeletem játéka, nem kedélyem valamelyik állapota – szemben velem éli világát, és dolga van velem, miként nekem is vele, csak másképpen.
Ne próbálja az ember a viszony értelmének erejét elvenni: a viszony – kölcsönösség.
Martin Buber | Én és Te (Bíró Dániel fordítása)
A fenti idézethez kapcsolódó verseket, prózai műveket és esszéket három részletben: a júniusi, júliusi és augusztusi számunkban közöljük.