Liget.org   »   2013 / 5   »   Valachi Anna  –  Egy megtérés története
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=2733
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Mindenki ismerőse vagyok / és mégis mindenkinek idegen. / Keresd meg gyökereimet / számláld meg ágaimat / és a testvérem leszel” – írta Kassák Lajos 1963-ban, Vagyonom és fegyvertáram című kötetének mottójaként. Az Ady-idézet kifordításával – személyes állapotjelentésén túl – az olvasók emlékezetébe idézte a megcsontosodottnak tartott hazai irodalmi hagyományok elleni küzdelmeit.

 

Az a fajta lírai „stafétafutás”, amelynek ő volt a kezdeményezője, évtizedeken át egyszemélyes „sportágnak” bizonyult, hiszen a folytonosság fenntartása helyett vadonatúj, külföldről importált művészeti irányzatok meghonosításáért harcolt. De hiába gyűjtött maga köré lelkes fiatal költőket, a hazai közegellenállás és nem várt történelmi események miatt minduntalan újjá kellett szerveznie sorozatos vérveszteséget elszenvedő mozgalmát. Évtizedeken át egyedül futott a kezében szorongatott stafétabottal, amelyet a Nyugat ízlésforradalmárától, Adytól vett át, de nem volt kinek továbbadnia, mert hívei sorban elpártoltak tőle. Konok küzdelemmel mégis új ösvényt taposott ki a hazai pályán, amelyen a folytonosan formálódó, jövőképesnek ítélt művészeti irányzatok haladhattak. Lassan-lassan, több vargabetű után, Magyarországon is sikerült elfogadtatnia az avantgárd irányzatok létjogosultságát, sőt, olyan költői életműveket segített kiteljesedni, amelyek az ő példája nélkül soha nem találták volna meg rendeltetésüket.

 

A magányos harcos kénytelen volt végigvitatkozni az életét, s hol nyíltan, hol kevésbé látványosan össze is különbözött nagyra becsült kortársaival. Mindez persze nem indulásakor történt, hiszen az autodidakta, versszerető vasmunkás maga is a Nyugat fölfedezettje volt. Osvát Ernő az egyéniségkultusz elkötelezett képviselőjeként valósággal vadászott az új tehetségekre, s neki köszönhető, hogy Kassák a tízes évek elejétől a lap elismert szerzője lett.

 

Első publikációinak  öntudaterősítő hatása kellett hozzá, hogy többre és másra hivatottnak érezze magát, mint amit addig alkotott. Kíváncsi lett, milyen a művészeti élet Ady Párizsában, ezért 1909-ben – gyalogosan és pénztelenül – nekivágott a nyugatra vezető országútnak, egy fiatal faszobrász társaságában. Útközben megismerkedett Szittya Emillel,  az angyalföldi születésű, szerteágazó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező művésszel, az ő révén ismerte meg az újonnan alakuló irodalmi, képzőművészeti irányzatokat és azok művelőit. Tőle hallotta először Apollinaire,  Cendrars,  Whitman,  Verhaeren  nevét. Párizsi élményei alkotói törekvéseit is átformálták, s amikor 1910-ben hazatoloncolták, már más emberként tért haza, mint ahogyan útnak indult.

 

Egyre kevésbé tudott azonosulni az addig legmodernebbnek tartott magyar folyóirat művészi irányvonalával. Már harci terepnek tekintette az irodalmat, de sajátos helyzeténél fogva két, egymással szemben álló fronton kényszerült helytállni. „Nyugatos” íróként betartotta a lap stílusbeli szabályait – nem titkolva, hogy kifogástalan szonettek írására is képes –, de érzékelve, hogy versein még fölismerhető az elődök hatása, prózával mutatkozott be a Nyugatban. Választása őt igazolta: írásait a lap szerkesztői szívesen fogadták.

 

Ugyanakkor, már az első világháború kitörésekor, saját szerkesztésű, avantgardista fórum megteremtésén fáradozott; munkatársakat toborzott, hogy meghirdethesse a szokványossá vált irodalmi hagyománnyal szembeszálló, cselekvő művészet programját. A rímre, ritmusra, szótagszámra, strófaszerkezetre s minden más formai elemre fittyet hányó „szabad verset” tekintette a kollektív érvényű önkifejezés és az aktív világalakítás tettre serkentő eszközének. Tudta, hogy amikor – Ady szavaival – „minden Egész eltörött”, semmi sem folytatódhat többé úgy, mint a békeévekben. Meggyőződéssel hirdette: a magyar irodalom csak a hazai „élcsapat” törekvéseinek befogadásával közelítheti meg a világszínvonalat.

 

1915 a fordulat éve Kassák munkásságában és megítélésében. Áprilisban jelentette meg első, avantgárd verseit tartalmazó verseskötetét, Éposz Wagner maszkjában címmel, s november 1-én jelent meg első folyóirata, A Tett, az új művészeti irányzat programjával. Mindkét akciója ízlésvitákat gerjesztett, s össze kellett különböznie korábbi ideáljaival. Adynak még kéziratban eljuttatta kötete szövegét. A legenda szerint Ady mérgesen a földhöz vágta, mert nem tartotta költészetnek a szabad verseket. De nem szállt vitába a nála tíz évvel fiatalabb költővel, inkább szabadkozó levelet küldött Csucsáról, betegségével és családi körülményeivel indokolva, miért nem tud írni a kötetről.

 

Kassák meglepetésére a minden újra fogékony Kosztolányi vállalkozott a recenzióra. Költészetük ugyan meglehetősen különbözött, mégis: A szegény kisgyermek panaszaival  országos elismertséget szerzett költő – Babits közeli barátja, aki fordításaival fontos kultúraközvetítő szerepet is betöltött – merésznek és érdekesnek tartotta Kassák költői szárnypróbálgatását, s kijelentette, hogy jó úton jár.  Egy évvel később azonban az irodalmi hagyományokkal tudatosan szakító A Tett programja „ellen” Babits írta meg kifogásait.  Az a Babits, akinek verseit Kassák A Holnap antológiában olvasta először, s szokatlan hatást keltő, különös ritmusú művei mélyen megérintették – ugyanaz a Babits volt, aki hat évvel korábban már a futurista irodalomról is kifejtette véleményét a Nyugatban, a modernség paródiájaként jellemezve Marinettiék irányzatát.

 

A Tett harcos, ám érzékeny szerkesztője azonnal reagált a programjukat „ex cathedra” stílusban bíráló, korántsem rosszindulatú, de mégiscsak kioktató cikkre, melynek szerzője azt állította: követelésük és hivatkozási alapjuk nem is olyan új, mint hiszik, hiszen szabad vers már régóta létezik, és a múlt század szülöttjére, Walt Whitmanra hivatkozni olyan, mintha a stílusforradalmárok nem a jelenben, hanem a múltban keresnék példaképeiket.

 

Kassák „ellenkritikáját”, melyben vitapartnere „félreolvasataira” reagált,  már a következő számban közölte Osvát Ernő, együtt Babits válaszával.  A Tett szerzői mégsem vették zokon a kritikát, inkább létezésük igazolásának tekintették, hogy terjedelmes cikkben foglalkozott velük a Nyugat. Akkor sem rendültek meg hivatástudatukban, amikor a Babits írását követő 18. számot – háborúellenessége és internacionalista szemlélete miatt – betiltották.  Kassák gyorsan föltalálta magát, s A Tett folytatásaként megalapította a Ma című irodalmi és művészeti folyóiratát,  mely 1925-ös fennállásáig az összes lehető művészeti irányzat műhelyévé vált.

 

Talán meglepően hangzik, hogy Kassák legkorábbi híve a „nyugatos” költőbarátok közül Juhász Gyula volt. A többi néma csend című versére ugyanis Kassák a szegedi költőnek ajánlott, azonos című verset írt 1910 nyarán.  Csaplár Ferenc szerint „Juhász bizonyára hálával és büszkeséggel fogadta a fiatal Kassák neki ajánlott és róla szóló szonettjét. Kassák új költői hangjára és a magyar avantgarde mozgalom színre lépésére mégis viszonylag későn, csak Kosztolányi és Kassák véleménynyilvánítása után reagált.”  De a nyugatosok köréből egyedül Juhász volt az, akinek a Ma szerkesztőségének szegedi bemutatkozásáról szóló cikkét Kassák saját folyóiratában közölte.

 

Babits sem tévesztette szem elől Kassák újabb kiadványait és az aktivista szerkesztő költői működését.  Természetesen kölcsönös volt a figyelem. Kassák írt a Nyugat fennállásának tizedik évfordulójára,  és bécsi emigrációja éveiben is éberen figyelte a hazai irodalom alakulását. Így kaphatott Babits a húszas években többször is lealázó kioktatást Kassáktól, aki 1920-ban megjelent cikkében „félszeg és elsavanyodott” figurának, „langyos víznek” és egyszerű verscsinálónak nevezte, költeményeit pedig „egy feminin lélek pávatollas és halálszagú vergődésének” minősítette.

 

Értékrendje azonban – miután 1925-ben hazaköltözött Bécsből – alapvetően megváltozott. Babits Halálfiai című regényét előbb ízekre szedte, aztán elismerte, hogy „az egyik legszebb teljesítménye az utóbbi évek magyar irodalmának”.  De a Baumgarten-alapítvány főkurátorát – korábbi, Az írástudók árulása című cikkére hivatkozva – „sanda mészárosként” jellemezte, mert politikumot vélt fölfedezni a négyezer pengős díjazottak listájának összeállításában.

 

Kassák Babits-revíziójának hátterét Csaplár Ferenc világította meg: „A kölcsönös kiengesztelődés, közeledés egyik első jele volt, hogy Kassák 1934-ben és 1935-ben Baumgarten-segélyt kapott, 1936-ban pedig a Babits vezette kuratórium a díjra jelölte, annak ellenére, hogy ekkor az Egy ember élete Kommün című kötete miatt az állam és társadalom törvényes rendjének fölforgatására irányuló izgatás vádjával bírósági eljárás folyt ellene. Kassák a maga Babits-revízióját 1936-ban hajtotta végre. A Nyugatban közölt …és a legfiatalabb korosztály című írásában  jellemezte Babits lelkiségét és költészetét: „Egész élete elfojtott, de mégis fáradhatatlan viaskodásnak tűnik előttem önmagával és a világgal és a költői forma tökélyéért. […] … klasszikus formájában is meg tud maradni mainak és modernnek.”