Liget.org   »   2013 / 4   »   Németh Tibor  –  Alkony vagy hajnal?
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=2710
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Nem lehet megoldani a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amelyikkel létrehoztuk azokat.

A. Einstein

 

A Nyugat megállíthatatlanul hanyatlik: csökken a népessége, szinte leállt a gazdasági növekedés, és egyre nagyobb a munkanélküliség. Közben a fejlődő világban viharos a gazdasági növekedés, az urbanizálódás. Eljött a Nyugat alkonya? Helyét a „felkelő keleti nap” veszi át? Első ránézésre minden erre vall. De ha időben és térben széles látószögű objektíven át vizsgáljuk a világot, nagyon más kép bontakozik ki.

 

A civilizációk váltakozása

 

Az emberiség életét, előrehaladását meghatározza, ahogyan létfeltételeket biztosít magának – ez a társadalom legfőbb jellemzője is. A legkorábbi időszakban az emberek létfeltételeiket gyűjtögetéssel, vadászattal teremtették elő. A természeti javakat nem termelték, hanem lényegében változtatás nélkül összeszedték, és tárolás nélkül azonnal elfogyasztották. A gyűjtögetés korában vándoroltak, a javakat a legfeljebb három-négy tucat emberből álló horda fennmaradása szempontjából ésszerűen osztották el. A hordán belül születettekkel tiltották a szexuális kapcsolatot, az irányítást a felnőttek tanácskozásaival, illetve az alfa hím elve szerint szervezték. A létfeltételek biztosításának gyűjtögetéses módja, és az ezzel járó közösségi jellemzők harmonikus egyensúlyi rendszert, civilizációt alkottak. Az azonos gyűjtögetési mód törvényszerűen csak egyetlen társadalmi modellt tett lehetővé, s ez működött az egész világon, a különböző kontinenseken. Az embereknek nem volt választásuk, alkalmazkodtak ahhoz, amit az akaratuktól független, külső törvényszerűségek diktáltak. A gyűjtögetés eredményessége elsősorban nem a szorgalomtól, a munkaidő hosszától függött (bár ennek is volt némi szerepe), hanem hogy a körülvevő természetben éppen mi és mennyi felhasználható akadt.

 

A létfeltételek biztosításának két alapvető természeti korlátja volt:

1. A természetben található javak mennyisége és minősége esetleges, behatárolt. Csak azt, és annyit tudtak összegyűjteni, ami éppen eléjük került.

2. A munkavégző fiziológiai jellemzői is korlátozottak. Képtelen megszakítás nélkül dolgozni, óriási súlyokat mozgatni, nagy pontosságot elérni, ezer kilométerekre ellátni stb.

 

A gyűjtögetés korában is volt bizonyos, nagyon lassú technikai fejlődés (pl. a tűz alkalmazása, kövek csiszolása), de a Föld néhány területén (pl. Termékeny Félhold) a gyűjtögetéses civilizáció az első természeti korlátba ütközött, mert a bejárható környezet már nem volt képes eltartani az ott élő embereket. Ugyanakkor a szerencsés éghajlati és környezeti adottságok megnyitották az utat a létfeltételek biztosításának más módja előtt. Áttörték az első természeti korlátot, és kezdték emberi munkával átalakítani és tárolni, vagyis termelni a természetben talált javakat. Állatokat tartottak, növényeket ültettek. A munka eredményessége már nem elsősorban a körülvevő természet esetlegességeitől, hanem a termelésben felhasznált élőmunka mennyiségétől és minőségétől (szaktudás, szerszámok, ügyesség, szorgalom, munkaidő hossza) függött.

 

Ez a változás fokozatosan felszámolta a gyűjtögetésen alapuló rendszert, és utat nyitott az új, vagyis az emberi termelés civilizációja felé. Az emberek eleinte úgy gondolták, addigi megszokott életüket teszik kényelmesebbé, biztonságosabbá, de akaratuktól és vágyaiktól függetlenül ennél sokkal több történt. A termelés megjelenése elindított egy hosszú, megállíthatatlan társadalom-átalakító láncreakciót is, ami az addigi élet minden elemét gyökeresen felforgatta. A sokáig tartó átmeneti korszakban az emberek rákényszerültek a letelepedésre, megnövekedett létszámuk, létrejött a tulajdon, a társadalmak osztályokra tagozódtak, hatalmas, diktatórikus irányítású államok jöttek létre, a hordát felváltották a vérségi alapon szerveződő formák, majd a nukleáris család, megváltozott az elosztás, a morál, a gondolkodásmód stb. Őseink egyáltalán nem látták előre, hová tart ez az út. Gyakran akaratuk és addigi gondolkodásmódjuk szerint érthetetlen lépésekre kényszerültek. Sokáig korábbi értékrendjüket tartották helyesnek, „normálisnak”, eszükbe sem jutott, hogy a dolgok másként is mehetnek. Bármennyire idegenkedtek az új világ kényszereitől, mégsem fordultak vissza, mert a termelés a korábbiakhoz képest megsokszorozta a rendelkezésükre álló javak mennyiségét és a létbiztonságukat. Kényszerből alkalmazkodtak, s ezzel maguk is megváltoztak.

 

Végül kiteljesedett az új egyensúlyi rendszert alkotó emberi termelés civilizációja, melynek legalapvetőbb jellemzői lényegében az egész világon azonosak voltak. Az akarattól, gondolkodásmódtól független, külső törvényszerűségek alkották a változás forgatókönyvét – ezzel semmiféle emberi erő nem tudott szembefordulni. Az emberi termelés civilizációja hosszú évezredekig rendkívül sikeresen haladt előre. Megsokszorozódott az emberiség létszáma, tudása – a fejlődés sorra teremtette és pusztította a társadalmi rendszereket (pl. patriarchális társadalom, rabszolgaság, feudalizmus, ázsiai termelési mód), amelyek más-más módon ugyan, de mind az emberi termelésre épültek. Az új civilizációban szakadatlan volt a technológiai fejlődés. Egyre jobb szerszámokat használtak, javult a szaktudás, újabb és újabb eljárásokat, munkamegosztási rendszereket alakítottak ki. Egy idő után ez a fejlődés elérte a csúcsát, egyúttal a végpontját. Ez a 18. századi nyugat-európai manufaktúrákban következett be. Az emberi termelésben ennél magasabb szint nem érhető el.

 

Ekkor született a külső energiával hajtott gép, amivel az ember áttörte a második természeti korlátot. Ezzel a létfeltételek biztosítása kiszabadul az ember fiziológiai korlátai közül is, és már nem elsősorban a termelésben alkalmazott élőmunka mennyiségétől, minőségétől függ, hanem a gépek jellemzőitől, ideértve a gépekben megtestesült tudást, illetve a gépek által lehetővé tett termelési eljárásokat is.

 

Ez az alapvető tény újabb fordulatot indított el, és megkezdődött a gépi termelés civilizációjának a kiépülése. A második természeti korlát áttörése most sem egy csapásra alakítja ki az új civilizációt. Az átmeneti időszakban még keverednek az emberi és a gépi termelés elemei. Kezdetben (a mai fejlett világban) a termelés kulcspontjain terjedt a gépek használata. Lassan meghódították a teljes gazdaságot, a háztartásokat, a kommunikációt, közlekedést, egészségügyet, a települések működését, a hadseregeket stb. A fejlett világban lényegében nem maradtak gépesítetlen fehér foltok. A társadalmi átalakulás késve követi a gépesedés térfoglalását. Ma még az emberi termelés korában kialakult csere-, osztály-, tulajdon-, családi viszonyok, az akkori társadalomirányítási mód és gondolkodásmód, morál uralkodik, de (legalábbis a fejlett világban) elkezdődött a fokozatos változás. A világ egy-egy nagy térségében, Ázsiában, Afrikában a gépi termelés érdemben csak a 20. század közepe táján jelent meg, és még messze nem alkotott kiteljesedett, egybefüggő rendszert. Itt bőven akadnak gépesítetlen fehér foltok, s a társadalom átalakulása is hátrébb tart. A Föld jelenleg a második civilizációs fordulat hosszú átmenetében van, és ebben az első fordulat utáni korszakhoz hasonlóan az egyik társadalom előbbre, a másik hátrább tart, de mindannyian ugyanarra haladunk. Az átmenet során viszont eltérő természetű szakaszokon megyünk át. Van, amikor szükségszerűen gyorsul a gazdasági növekedés, robbanásszerűen növekszik a népesség, hatalmas méretű az urbanizáció, máskor lelassul a gazdaság, a társadalom úgymond elöregszik, a városok már nem növekszenek.

 

Merre mutatnak a megatrendek?

 

A második civilizációs fordulat legalább annyira ismeretlen és idegen a mai ember számára, mint az első volt az őseinknek. Az utat most sem láthatjuk előre. Nincsenek, nem is lehetnek olyan okos tudósok, akik meg tudják szerkeszteni a jövőt. A cselekvő emberiség nem tehet mást, mint hogy a gyakorlatban bejárja ezt az utat. De van némi lehetőségünk, hogy a tudomány segítségével kipuhatoljuk az új civilizáció felé vezető pálya fontosabb jellemzőit, irányát. A fordulatot kikényszerítő társadalmi-gazdasági törvényszerűségek ugyanis számos olyan hosszú távú és az egész világon érvényesülő trendet hoznak mozgásba, amelyek sokat elárulnak átmeneti korunk valódi természetéről és mozgásirányáról. Nevezzük ezeket John Naisbitt nyomán megatrendeknek.

 

Mielőtt megismerkednénk korunk néhány döntő erejű folyamatával, tekintsük át a megatrendek természetét. A megatrendek hosszú távon és az egész világot átfogóan érvényesülnek. Ezért ezeket csak ennek megfelelő módszerekkel lehet feltárni. A közgazdaság- és társadalomtudományok a világ fejleményeit zömmel néhány éves távlatban, illetve egy-egy ország, esetleg ország-csoport dimenzióiban vizsgálják.

 

A közvéleményben nagy izgalmat kiváltó, a mindennapi életet befolyásoló jelenlegi válság kutatása, vagy a magyar gazdaság kilátásainak elemzése nagyon fontos, de nem alkalmas a megatrendek feltárására. (Nem teszi lehetővé, hogy „meglássuk a fától az erdőt”.) A megatrendek az emberi akarattól, tervektől független, külső folyamatok. Ezt különösen nehezen veszi tudomásul az ember, mert ahhoz szokott, hogy a problémákat a maga akaratából, a saját céljai szerint oldja meg. A megatrendek azonban emberi akarattal nem befolyásolhatók.

 

Nem lehet a valóság minden egyes fejleményét, jelenségét közvetlenül a megatrendekből levezetni. Az egyes események alakulásánál nagy, olykor döntő súlya van a véletleneknek, a személyiségeknek, a kisebb hatótávolságú fejleményeknek. Az események együttesen és hosszú időtávon azonban elkerülhetetlenül a megatrendekhez gravitálnak. Ezért egyedi, kis sokaságú, vagy lokális fejleményekkel, példákkal nem lehet sem cáfolni, sem igazolni a megatrendeket.

 

A megatrendek általában nem láthatók, mert a napi, felszíni látszatok több rétegben takarják jelenlétüket. A közvéleményt lekötik a rövid távú, nemzeti vonatkozású események, például a hazai növekedés negyedéves visszaesése, árfolyamváltozások, a munkanélküliség egy-két százalékos növekedése, téves kormányzati intézkedések, és más hasonló jelenségek. Ha a megatrendekről egyáltalán eljut valami a társadalmi nyilvánosság tereibe, az emberek többsége legfeljebb nagyon távoli, tudományos érdekességként értékeli, amellyel a való világban nem kell foglalkozni.

 

A megatrendek által felszínre hozott fejleményeket (munkanélküliség, a gazdaság lassulása stb.) a társadalom általában idegenkedve, értetlenül, sőt, ellenségesen fogadja, mert többnyire ellentétben állnak a gondolkodásmódjával. Az okokat sokan elhibázott kormányzati lépésekben, a közerkölcs romlásában, a nyugat rejtélyes hanyatlásában, vagy gonosz, ellenséges erőkben, érthetetlen istencsapásokban keresik, és ennek megfelelő terápiával akarnak visszatérni a „helyes útra, a normális állapotokhoz”. Nagyon nehezen, kényszerből és késve próbálunk alkalmazkodni a megváltoztathatatlan megatrendekhez. Nézzünk példaként három megatrendet, amelyek a tudomány eszközeivel jól megragadhatók, és napjainkban különösen fontosak.