megtépázott éjszakák után bontogatom így halkan

hajam csomókba száradt minden titkát

amit nem mondok el neked hajnalban

hogy ma sem aludtam nálad

inkább beültem egy ismeretlen taxiba

Óz ócska bádogdobozába

és nem hazamentem de veled voltam

amíg le nem száradt szemed kékje

és  a Duna felett hömpölygő tejföl-ködébe szórtam

milyen súlyos a reggel így alig kapok levegőt az üres utcán

mintha tolvajként surrannék el a piros troli után

nem engem lát möszijő nem én vagyok aki

reggel oson haza mint egy nesztelen dorbézoló macska a porban

s ül órákig  bambán a zuhanyrózsa forró sugarában