Annyi mindent nem szabadna tudni, amit tudunk.

És sok dolgot nem tudunk, amit tudni kéne.

Fölösleges tudás tölti a fejemet ki, a

bankkártyaszámom,

táncdalok szerzőpárosa,

sőt, talán az is, hogy Kennedyt ki ölte meg.

Nem, nem. Ez más, ez az, amiről, úgy teszünk,

sejtelmünk sincs, pedig

mindenki tudja.

A nemtudás a világűrben terpeszkedik.

A Holdon mit számít ugyan,

ma ki itt az államtitkár.

És Isten még messzebb lakik.

Na persze, bent a szívben, fejben,

a hashártya alatt, de az még messzebb van,

a halálfalon túl egy sötétségévnyire,

egy fénylábnyomnyira.

Isten tud titkot tartani, és jól hallgat

a bolygóközi por is, az űrszemét,

a vízben ringó felfújt állattetem.

Alig tudunk valamit,

alig tudunk valami elmondhatót,

de a legszebb tudás,

amit nem tudhat meg akárki.

És annál is szebb, amit még én se tudok,

mert nem tudhatja én,

de felnyitja egy nyolcsoros vers,

akár a konzervnyitó

a fémesen zörgő, esőt adó eget.