A térbe szorult alkony lázmeleg

huzata az ég. Holnap ismét új betegek.

A láthatár tág balkonján remeg-

ni látszik – fárad isten zord könyöke, a hegy.

Pincék méhében dobbanó magzat:

a sötét, házfalak mészvázából kikelve

beissza a földet; s e talapzat

évezredektől arra várt, hogy elviselje.

Műszakváltás. A nap álcájába

menekülő utolsó izzó csikk – ledobva.

Még távozásakor körüljár, a

cipővisszhang s mögötte pulzusok kopognak.