 |
 |
|
Czilczer Olga ÖRÖKSÉGÜL Begyúrva, forgatva, facsarva. Ujjaimnál, galléromnál fogva begyömöszölt, összepréselt tegnapi külsőm fertőtlenítve, folttalanítva. Bár ez az új, állítólag a mélyebb rétegekben is tisztító mosópor kérdés, tisztít-e egyáltalán. Lassan már mindennek az ellenkezőjét hiszem. Kettyen a krumpli kronométerem, osztatlan számlapú, mutatók nélküli perckijelzőm, csak az idő állt meg épp. Valaki le akarja állítani önműködőmet is. Állóvíz mozgalmasságát, helybenjáró kis történeteit, ki a konyhába, be a szobába, térülő-forduló életem. Állítólag megtartva tisztít. De az is lehet, hogy túllő a célon, és összetévesztve színeimet a testidegen szemcsékkel, melyekkel nem a méhecskék poroztak be zöldellő mezőben, de nem ám, intéz el. Kifakulok, meglehet, mint régi filmkockák lombhullásai fehéren, feketén, vagy kormozódom, pórusaimban egy-egy testidegennel. Ki kellene teregetni azokat a gyűrt színtelenségeket, koromszem pórusokat, de nem mozdulhatok. Persze, néha azért elkalandozom. Felülök egy 8-asra, egy körjáratos 16-osra, mely valójában 61-es. A szoba elmarad, a mellékhelyiség ideiglenes megálló, de suhantomban ablakokban sokszorozódom. Kire melyik arcomat hagyjam? Meg- és lemosva, betörve, ráncbaszedve, továbbszínezve-fakítva, vissza-visszaintek a 8-asból, 16-osból, mely valójából 61-es. |