 |
 |
|
Belső ruhatár Handi Péter GYÖMÖSZ Az ausztrál költő fölszegte fejét egy fickó füttyszavára. "Az ám"- álmélkodott -, "de rég nem hallottam fütyülni!" Az emberek már nem fütyörésznek gondűzőn, önfeledten az utcán - szőtte tovább a gondolatot -, mint mondjuk a negyvenes években. Valami elveszett az életünkből a jégládával és az art deco-korszak mosóporaival egyetemben. Talán az ifjúság?! Az ausztrál költő hazament és verset írt erről a megfigyeléséről. Olyan gondolatok is eszébe jutottak, hogy talán a füttyöt betiltották anno dacu, de akkor ő éppen nem figyelt oda, dolga volt, nem vette meg a hivatalos közlönyt, miegymás. Eszerint az elkapott utcai füttyszó forradalmi cselekedet volt, villámtüntetés, kabát alól kirántott és gyorsan meglobogtatott zászló, hogy még itt vagyunk, megvagyunk... Az is lehet, hogy sokan otthon titokban fütyörésznek, felnőttek, zárt ajtók és összehúzott, nehéz függönyök mögött, az intimitás légkörében, kölcsönös beleegyezéssel és cselekedetük természetének teljes tudatában. Az ausztrál költő verse - mit tagadjam - beindította agyamban a továbbgondolkodás kis motorját - de hát éppen erre való a vers, ez az egyik funkciója: hogy asszociációkat keltsen, és engedje használni magát. A költők nagylelkűsége pedig határtalan: a termék szabadjára engedtetett, átvehető és gyűrűztethető, más dimenziókba emelhető-süllyeszthető. A füttyszó, amit én továbbgondolok, persze ifjúságomba vezet, akárcsak az ausztrál költőt, a füttyjelek világába, a budapesti bérházak ablakrengetegébe. Utcán kieresztett füttyjelre jelentek meg a barát-fejek az ablakokban, az ajtó előtt elfütyült dallam biztatására nyílott az ajtó, nem kellett - és nem is volt - biztonsági kamera meg gombnyomásos intercom-hálózat, az a bizonyos füttyjel-dallam pontosan jelentette, hogy ki áll az ajtó előtt. A füttyjelek nagyrészt népszerű slágerszámok kezdő akkordjai voltak, vagy egyszerű skálahangok, esetenként az ötödik és kilencedik szimfónia ismert motívumai, "Az asszony ingatag..." Verdi Rigolettójából, a "Für Elise" kezdete. Ezekre emlékszem. Az ausztrál költő sóhaja aztán elővarázsol egy alakot, néhai Reiter Béla kereskedősegédet, anyám sógorát, aki a textíliák forgatása közben állandóan fütyörészett, és ez a "tréning" egészen az Operaház egyik produkciójához vezette - noha fogalmam sincs, melyik opera igényel fütty-betétet. Tény az, hogy Béla bácsi mint füttyművész szerepelt a szűk családi legendáriumban, míg 1944-ben negyeddé operált gyomrával őt is fellökték egy marhavagonba, ahol már csak a vonat fütyült, és az ő fütty-áriáit véglegesen elnyelte a korszak füstje. Legyünk azonban racionálisak: a fütyörészés "kihalását" részben magyarázza a modernitás beköszönte. Hívó szerepét átvette a mobiltelefon, egy pötyögtető tárcsázás a marokban, és az ablakban ugyanúgy megjelennek a barát- vagy barátnő-fejek, mint a valahai füttykorszakban. Majdnem biztos, hogy az ausztrál költőnek is van mobiltelefonja. A zene, a hívójel pedig ott lapul a zsebben vagy a kézitáskában. Ugyanazok a dallamok. Lehár, Kálmán, Verdi, Beethoven és Mozart, megspékelve némely rap-dübörgéssel, korunkbeli ritmussal, a csücsörített ajkakról beleszálltak a gépesített kommunikációba, s az utcákon ugyanúgy hallhatók, mint a füttyjel-korszak idejében. Csak talán vadabbul és személytelenebbül. S a hangok, a tónus megváltoztatta például a rádiózás élményét is. Illyés egyik versében "dúdolt a rádió". Manapság az éterben használatos hangmagasság úgyszólván kizárja a "dúdoló" rádió-meghatározást. Az ausztrál költő megfigyelte a jelenséget, majd megírta. Magamba gyömöszölöm mindazt, amit a füttyszó mint kódolt jel elémhozott, hiszen egyszerű bőrzsák vagyok, bennem mindenféle kacat, amiket összegyűjtöttem és cipeltem mindenhová, ahová eljutottam. "Egyszerű"? - mondom. Nem egészen: ebből a bőrzsákból ugyanis - ellentétben a hétköznapokon használatossal - lehetetlen kidobálni a fölöslegesnek bizonyuló tartalmat. Ebbe csak beletenni, belegyömöszölni lehet, s azt sem tudni, hogy miért, mivégből. Ha másért nem, hát hogy ha ezt a zsákot a néha kíváncsian, néha kötelességszerűen követők megdézsmálják, és ha érdeklődésre méltó dolgokat találnak benne, éljenek vele. |