←Vissza

Szvetelszky Zsuzsanna A NATÚRHATNÁM POLGÁR Azon kevesek közül, akiknek nagyon sok pénzük van, egyre többen költik el jövedelmük egy részét úgy, hogy majdnem azt hiszem: nincs is nekik annyi. De csak majdnem...      "A mértékletesség nem jelent visszatérést egy falusi vagy bukolikus, pásztori ethoszhoz. Az efféle életmód rendelkezhet dicséretes erkölcsi integritással - s rendszerint mértékletes is. Ám ez csak viszonylag kevés ember számára lehetséges vagy vonzó. Nem általánosítható egy 260 milliós lakosságú országban, nem beszélve a hatmilliárdos bolygóról. A mértékletesség nem köthető sajátos életstílushoz; ez egyetemes norma, amely falusi, kisvárosi és városi körülmények között, illetve helyi vagy globális szinten egyaránt alkalmazható.      Ráadásul ez a paraszti életmód is kitermelheti saját morális torzulásait. Olykor a gazdag elit hóbortjaként vagy mesterkélt vonzalmaként jelenik meg. Sokszor városellenes torzulást fejez ki. Gyakran csupán nosztalgia és sóvárgás letűnt életformák visszaállítása után, amely a romantikus elképzeléseknél kevésbé nagyszerű és a valóságban sokak számára jóval nyomorúságosabb volt... A mértékletesség tagadja a kapitalizmus másodvirágzását, ám ebből nem következik egy letűnt, s jórészt érzelgősen ábrázolt gondtalan pásztorélet visszaállítása."      A jelenség, amire James Nash amerikai teológus a fentiekben utal - a torzulás -, az egyik legnehezebben megragadható következménye az ökológiai vitáknak.      Egyre több olyan reklámot gyártanak, amely az adott termék, vagy a terméket előállító cég környezetbarát mivoltát hangsúlyozza. Az öko- és biotermékek státusszimbólummá is váltak, a bennfentesek között egyfajta ítéletet jelentenek (nekem fontos a környezet kérdése). Az ökoépítész, hallom egy szakmai kiállításon a tárlatvezetőtől, a tájat is megválasztja, nemcsak a házat építi. De hány embernek telik ma tájra? A zöld tudás és a zöld fogyasztás különbsége nem elhanyagolható tényező. Aki műanyag tálban keveri a tésztát, nem azért teszi, mert megveti a kézzel faragott, öblös fatálakat, hanem mert másra nem futja neki. Akinek a fürdőszobájában bio-szemránckrémet pillantunk meg, arról még ne feltételezzünk emelkedettséget. Egyszerűen csak meg tudja fizetni, és az öregedéstől ugyanazzal a félelemmel menekül, mint a "kommersz vásárló".      Az ökológiai imperativusnak mint erkölcsi parancsnak már a felismerése is nehézségekbe ütközik, az egyes ember fizikai korlátai és hétköznapi tapasztalatai, benyomásai miatt. Megvalósítása egyénileg szinte lehetetlen, hiszen nem vagyunk egyedül, és életvitelünket nemcsak szándékaink alakítják, hanem számos egyéb tényező is. Lehet a világot nem szeretni, attól még nem bújhatunk ki belőle - az aszkétikus öko-etikák nehezen valósíthatók meg a gyakorlatban.      Toby M. Smith ír A zöld marketing mítoszában arról, hogy a vállalatok az ökológiai diskurzus népszerű retorikáját meglovagolva mítoszt állítanak elő a környezetbarát jelleget hangsúlyozó reklámokkal. A mítosz aztán megvédi őket az ökológiai párbeszédtől, és feloldja az ellentmondásokat, a gazdasági növekedéssel kapcsolatos ideológiákat zöld meggyőződésbe ágyazza (ezzel mégis elismerve a növekedés miatt előálló ökológiai válság létét). A mítosz feladata, hogy támogassa és megszilárdítsa a fogyasztói identitást: nemcsak a gazdaság virul, de a termelés is egyre zöldül.      Olvasmányfajta lett a huszadik században a termékleírás, a mosócédula, a csomagoláson feltüntetett összetevők listája. A zöld marketing szómágiája (környezetvédelemre utaló jelzők és előtagok: zöld, teljesőrlésű, természet-, öko-, bio-, natúr-, reform-, valamint szellemiségre és érzelmekre, viszonyokra utaló utótagok: -barát, -tudatos) egyidejűleg lágy és szelíd (környezetkímélő), miként a bennünket az édes anyatermészethez fűző viszony, hajdanvolt holisztikát sejtetően nosztalgikus (organikus, teljesértékű), de ugyanakkor táplálja az öko-húskrémet vásároló, ezzel önmagát másoktól markánsan megkülönböztető alternatív fogyasztó forradalmi öntudatát is (makrobiotikus, biodinamikus). Ne feledkezzünk meg az "ellenséges" szavakról sem: a mesterséges, szintetikus, természetazonos stb. jelzők tartoznak ide.      A bizonytalan szóhasználat következménye a számos visszaélés: bio- (angolul: organic) lehet az is, ami biotechnológiával készült, elvégre nem alkalmaztak vegyszereket. A dolgot bonyolítja, hogy amire nincs ráírva, hogy öko-bio-natúr, esetleg mégis az. Holott normatív feltételekben nincs hiány: környezetbarát az a termék, ami tartós, többször használható, szükséges a normális emberi életminőség fenntartásához, könnyen ártalmatlanítható vagy újrahasznosítható természetes alapanyagokból készül, amely nem árt a többi élőlény életminőségének, és már fejlesztése és előállítása kisebb környezeti terheléssel jár együtt, mint "nem környezetbarát" megfelelőjének. Ám attól, hogy egy termék teljesíti a rendelkezéseket, még nem tekinthető környezetbarátnak. Semmilyen luxuscikk nem lehet például környezetbarát. Egyes minősítő rendszerek például a kozmetikumokat eleve kizárják a bio- vagy öko- előtaggal minősíthető termékek közül.      A leíró vagy reklámozó szöveg a terméknek néha csak egyetlen vonását emeli ki. Eldobható pelenka hatalmas, zöld színű zsákban, rajta a felirat: öko-pelus, mert a zsák újrafelhasználható. Hogy a pelenkával mi lesz, arról diszkréten hallgatunk. Olyan ez, mint a mesebeli kőleves: volt abban só is, kolbász is, káposzta is - mégis kőlevesnek hívták, mert kő is volt benne.      Legalább háromféle környezetbarát életmódot kell elkülöníteni, s a határokat nem az ökológiai lépték határozza meg, hanem a fogyasztói struktúra. A struktúra a tárgyi környezet, az építkezés, a ruházat és az élelmiszerek részleteiből áll össze, de ide tartoznak a borsos árú csináldmagad-tanfolyamok is. Az öko-look fogalma kapcsán Wolfgang Hingst filozófus (Konrad Lorenz-díjas, az 1995-ben nagy sikert aratott Biobiblia szerzője) és Hanswerner Mackwitz vegyész (az Öko-Consulting vezetője, valamint A jövő háza, A jövő gyára kutatási projektek aktív résztvevője) a Schluss mit Öko-Tricks und Bio-Schwindel című könyvükben kitérnek a divat kérdésére is - a továbbiakban a natúrhatnám életmód szemléltetésére kölcsönveszem tőlük a kifejezést. Az egyik életmód-reprezentáció azé a magas jövedelműé, aki nem ritkán környezetszennyező tevékenységből (vagy ilyen tevékenységgel közvetetten kapcsolatban álló munkából) származó jövedelméből képes a legkorszerűbb és legdrágább bio-életmódot megvalósítani. Lépj be hozzá: a lakásban majdnem minden természetes anyagból készült, a legjobb és a legdrágább minőség, a berendezés tárgyai megbízható szakmérnökök és iparművészek egyedi termékei. Azt hiszik (legalábbis láttatják), hogy a Földet ugyanúgy meg lehet váltani jótékonysági hozzájárulásokkal, mint három árvagyerek egyéves taníttatását. A csapdahelyzetet Ivan Illich foglalja össze: "A jobb minőségű termék kell neki, nem az a szabadság, hogy ne legyen a termék rabja."      A natúrhatnám polgár kevert fogyasztási struktúrával jellemezhető. Ugyanolyan örömmel vásárol, mint a diszkontfogyasztó, de érzelmeit megnemesíti, hogy biotermék került vesszőből font kosarába. A vásárlói élvezethez hozzátartozik az ökológiai felelősség megélése: lám, vigyázok a bolygóra, hisz biobanánt vettem! Társaságban ugyanúgy elcseveg a vásárlás aktusáról, mint a diszkontfogyasztó. Ám míg utóbbi azért csönget be a szomszédasszonyhoz, mert hallotta, hol kapható olcsó zsír, addig a natúrhatnám kifinomult tippeket ad: van egy bolt itt és itt, és ott tényleg minden százszázalékos, tényleg semmi adalék nincs benne, kézi és egyedi. Árakról szó sem esik. Lakására a rusztikus öko-look és a gyakran rejtett high-tech együttélése jellemző.      A második a lelkes naiv, folyamatos lelkiismeretfurdalással eltelve. Komolyan gondolja, hogy ilyen egyszerű. Kicsi jövedelméből kötelességszerűen bióra vált néhány komponenst a háztartásban - ezért ő az eseti bio. Lelkesebb, mint a natúrhatnám, de folyton lelkiismeretfurdalása van, hogy nem tesz meg mindent a bolygóért. A biotermék nála nem státusszimbólum, hanem áldozat.      A harmadik a Föld lakosságának nehezen számszerűsíthető, hatalmas hányada. Magától értetődően élik környezetőrző életüket, mert azt a hagyományt viszik tovább töretlenül, amelynek még szerves része az együttélés a természettel. Nem éheznek, de nem is ugranak be valahova bekapni egy falatot, kibírják hazáig. Sokan élnek így Magyarországon, Szaknyértól Ajakig, Lébénytől Muronyig. Fekete kendős, szikár emberek, szakajtóba szedik a tyúk alól a tojást, egy hónap alatt se képesek kitermelni egy vödörnyi szemetet, ruhát ötször-hatszor vásárolnak életükben, tiszták, okosak.      A harmadik típus másik, nagyobb része nyomorban él. Keveset esznek, noha éhesek, alig van egy-két rongyuk, gyógyszert nem azért nem szednek, mert a természetgyógyászatban hisznek, hanem mert több száz kilométeres körzetben nincs gyógyszer, és ha volna, akkor se tudnák megfizetni. Nem tudják, mennyire ökók, így nem is büszkék erre, de néhanapján szívesen reggeliznének. Ezeknek a milliárdoknak az életformáján múlik, hogy még nem faltuk fel a bolygót.